Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A sakkozás tizedik világbajnokát, Borisz Szpasszkijt köszöntjük 75. születésnapján. A szovjet színekben hatszoros olimpiai bajnok a sakktörténelem egyik legszínesebb egyénisége. 1969-ben honfitársától, Tigran Petroszjantól hódította el a világbajnoki címet. 1972-ben Reykjavíkban Bobby Fischerrel vívott világbajnoki döntője minden idők legnagyobb érdeklődéssel kísért összecsapása volt. Szpasszkij veresége ellenére még közel negyedszázadig a sakkvilág élvonalához tartozott.

A sakkozás tizedik világbajnoka, Borisz Szpasszkij 1937. január 30-án Leningrádban született. Ötéves korában az Úttörő Palotában ismerkedett meg a sakkjátékkal. A város bajnokságán 1952-ben már második volt, első nemzetközi versenyén Bukarestben egy évvel később nemzetközi mesteri normát teljesített. Első alkalommal 1955-ben játszott a szovjet sakkbajnokságon, Mihail Botvinnikkel és Tigran Petroszjannal holtversenyben harmadik lett. Ebben az évben ifjúsági világbajnoki címet szerzett és nemzetközi nagymesteri címmel büszkélkedhetett.

 1956-ban Amszterdamban  világbajnok-jelölti versenyen játszott, holtversenyben David Bronsteinnel, Jefim Gellerrel, Tigran Petroszjannal és Szabó Lászlóval osztotta a harmadik helyet. A következő két világbajnoki ciklust azonban kénytelen volt kihagyni. Mindkétszer ugyanazt a fatális hibát követte el, nem elégedett meg a zónaközi döntőt biztosító döntetlennel! 1964-ben megnyerte az amszterdami  zónaközi döntőt, majd páros meccsen először Paul Keresz ellen nyert 6-4-re (+4, - 2, =4). Geller ellen  5,5-2,5-re győzött (+ 3, =5), a döntőben Mihail Tallal szemben 6,5-3,5-re (+4, -1, =5) diadalmaskodott és  lett Petroszjan kihívója.

A meccsen Petroszjan taktikája érvényesült, 17 döntetlen is született, a címvédő négy győzelemmel három vereséggel szemben megőrizte titulusát. A következő ciklusban Geller, majd  a dán Bent Larsennel szemben  győzött, majd a döntőben Viktor Korcsnoj ellen is nyert, és Petroszjannal ismét játszhatott a világbajnoki címért. Második kísérletre már teljesült nagy álma, 12,5-10,5-ös győzelemmel elhódította a címet, a sakkozás tizedik világbajnokaként ünnepelhették. Meglepő, hogy világelsőként egyetlen versenyen sem végzett az élen, és Robert Fischer elleni megméretésre sem készült fel a legjobban. Nehezen viselte azt a légkört, amelyet az akkori vezetés teremtett körülötte: meg kellett volna védenie a szovjet sakkozók legyőzhetetlenségének mítoszát.

1972-ben Reykjavíkban játszották az „évszázad mérkőzését”, amely bonyodalmakkal kezdődött, Fischer nem jelent meg a párharc megnyitóján, újabb és újabb követelésekkel lépett fel. Már-már elmaradt az oly nagy érdeklődéssel várt párbaj, amikor a kihívó engedett a külügyminiszter, Henry Kissinger rábeszélésének. Szpasszkij győzelemmel kezdte az összecsapást, majd játék nélkül megnyerte a második játszmát. Úgy tűnt, hogy félbeszakad a meccs, de Borisz Vasziljevics elfogadta Fischer bocsánatkérését, a Szovjet Sakkszövetség határozott utasítása ellenére végigjátszotta a meccset, végül 12,5-8,5 arányban elvesztette a döntőt,   a lélektani csatában nem bírta el a nagy nyomást. 

Szpasszkij veresége után is még közel negyedszázadig a sakkozás élvonalába tartozott. 1974-ben Anatolij Karpovtól az elődöntőben kapott ki, 1977-ben Viktor Korcsnoj győzte le a meglehetősen viharos világbajnok-jelölti döntőben. 1980-ban Portisch Lajos visszavágott az 1977-es vereségéért. Szpasszkij hatszor volt tagja olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, Buenos Airesben az ezüstérmes válogatott éltáblása volt. Hét olimpiai szereplése alkalmából 94 partit játszott 45 győzelem mellett csak egyszer szenvedett vereséget. 1984-ben először játszott francia színekben, jelentős szerepet vállalt új hazája sakkéletének fellendítésében. A nosztalgia jegyében 1992-ben Fischerrel vívott egy újabb párharcot, Szveti Sztefan és Belgrád volt a színhely, Fischer 17,5-12,5-re nyert, érdekesség, hogy ezt az összecsapást is Szpasszkij győzelemmel kezdte. 

Borisz Vasziljevics pályafutása során 20 jelentős nemzetközi versenyen végzett az élen. Kimagasló sikerként 1966-ban Santa Monicaban, a 10 résztvevős, kétfordulós tornán veretlenül győzött, a 18 partiból 11,5 pontot gyűjtött, Fischer féllel kevesebbet. Larsen volt a harmadik 10 ponttal, Portisch Lajos 9,5-öt szerzett. Szovjet bajnokságot 1961-ben és 1973-ban nyert, 1963-ban hármas holtversenyben végzett az élen. A ChessBase 2007-es MEGA bázisában 2396 Szpasszkij partit találunk. A Chess Informant 82-es kötetében pályafutásának legjobb partijaiból, kombinációiból és végjátékaiból készítettek válogatást.

 

Öt éve hazánk vendége volt Borisz Szpasszkij. A francia színekben játszó világsztár nagyon jól emlékezett arra, hogy az 1982-es bugojnói tornán reggelente teniszeztünk, de számomra igazán fontosak a küzdelmek utáni kötetlen beszélgetések voltak, vagy éppen egy-egy kritikus állás elemzése. Negyedszázad elteltével a Sakklegendák párharcának, Portisch Lajos elleni meccsének köszönhetően Hévízen, a Hotel Palace teraszán kérdeztem a nagy bajnokot.

- Harmincegy éve új életet kezdett. Szerelméért, Marináért elhagyta hazáját. Sokan ezt nem bocsátották meg önnek, igaz azt sem, hogy Robert Fischerrel szemben elvesztette a világbajnoki címet.

- Én nagyon szerettem a hazámat, de nem volt más választásom. Franciaországban pályafutásom új szakasza kezdődött meg. Igazi profi sakkozóként kezdtem el élni, sok versenyen szerepelhettem, szabadon utazhattam, és a versenydíjakból, a honoráriumokból szépen kerestem. Bevallom őszintén, hogy akkor már különösebb ambícióm nem volt. Szerettem volna formában tartani magam, és megőrizni játékom színvonalát.

-Egy évvel később Viktor Korcsnojjal szemben világbajnok-jelölti döntőt játszott, ha nyer, ismét megmérkőzhetett volna a világbajnoki címért, immár Anatolij Karpovval. Belgrádban nagyon feszült légkörben küzdöttek egymással, szinte háborús volt  a hangulat a Svájcban élő Korcsnojjal vívott meccsén.

- Ezt nagyon jól érezte, mert tényleg háborús volt a hangulat, de senki nem értette, hogy miért. Engem a nézőtérről valaki, vagy valami nagyon zavart. A tizedik játszma után Korcsnoj már 7,5-2,5-re vezetett, kettős vereséggel kezdtem a párharcot, és megmagyarázhatatlanul sokat hibáztam. Tíz játszmából ötöt vesztettem el, ki tudott erre igazi magyarázatot találni. A reménytelen helyzetben új taktikát választottam, hogy semmi ne befolyásolja gondolkodásomat. Amikor én voltam lépésen a nagy demonstrációs tábla elé tett széken ültem – háttal a nézőknek -, és csak akkor ültem vissza a sakkasztalhoz, amikor meghúztam a lépést. Jött a nagy fordulat, négy partit nyertem zsinórban. Korcsnoj nagyon rossz néven vette, személye elleni sértésnek érezte. Óvások sorozata, tiltakozó levelek, a két tábor közötti tanácskozások napjai voltak ezek. Végül elvesztettem a meccset.

-Pályafutása során ez volt az utolsó esélye?         

- Őszintén mondom, hogy már nem voltak ambícióm, harcolni akartam, jól játszani, csak ez volt a célom. Éreztem az erőt a játékomban.

- Franciaországban elkezdett edzőként is dolgozni?

- Csak a saját versenyeimre koncentráltam, igazi profi sakkozóként éltem. Gyakorlatilag üres zsebbel érkeztem meg új hazámba, korábbi versenydíjaimmal gyermekeimet, boldogulásukat támogattam. Megértettem, hogy Nyugaton jól megélhetek a díjakból, amiket nyertem.

- Mit jelentett a francia sakkozásnak, amikor 1984-ben először játszott új hazája színeiben a sakkolimpián?

- Hiszem, hogy sokat segített a francia sakkozásnak, elindult egyfajta felemelkedés, fokozottá vált az érdeklődés. Akkor még függőjátszmák is voltak, a csapat többi tagja hozzám képest „gyereknek” számított. Számukra az együttes elemzések óriási élményt jelentettek, az állás értékeléskor olyan szempontokat mondtam nekik, amit talán még sohasem hallottak. Ismerni kell  azonban a francia mentalitást, miközben rengeteget tanultak, soha nem mondták azt, hogy köszönöm! Tíz éven keresztül játszottam az akkori legerősebb német csapat, a Solingen soraiban, a helyzet teljesen más volt. Ahogy visszaemlékszem, otthon még azt megbocsátották volna, hogy Marináért elhagytam a Szovjetuniót, de a német csapatban való játékomat soha.

- A tehetséges ifjú francia sakkozók nem kérték segítségét?

- Nagyon rövid ideig Joel Lautier érdeklődött a közös elemzések iránt, legnagyobb riválisa, Etienne Bacrot pedig Garri Kaszparov egykori edzőjével, Nyikityinnel dolgozott együtt. Nagyon fontos tudni, hogy az edzők mikor tudnak igazi segítséget nyújtani, s be kell látniuk, ha tanítványuk fejlődésének inkább gátjai. Nagyon fontos pillanat ez, és sokan nem értik meg a váltás szükségességét. Bacrot számára nagy fejlődés volt, amikor Dorfman vette kézbe. Ő már olyan edző volt, aki képes volt nagymesteri szintre juttatni tanítványát. Bacrot nagyon sokat tanult Lev Polugajevszkijtől. Hihetetlen különbségeket lehet felfedez edzők és edzők között. Milyen változatokat elemeznek, milyen pozíciókat tartanak fontosnak, hol ássák igazán mélyre magukat.

- Az ön edzője nagyon sokáig Bondarevszkij volt.

- Gyakorlatilag az 1978-ban bekövetkezett haláláig 1961-től. Mégis paradox, hogy például Korcsoj elleni emlékezetes mérkőzésemen már nem tudott igazán segíteni nekem, sőt egyfajta tehertétel volt számomra, többet ártott, mint használt. Tudni kell, hogy akkor én már Franciaországban éltem, s fura érzésem volt, hogy egyfajta feladatot teljesít, de erről már nem tudtunk őszintén beszélni. Számomra érthetetlen volt, amikor 1978 májusában megjelent a bugojnói szuperverseny hajrájában. Én nem kértem a segítségét, sőt megérkezéséig vezettem is a tornán, végül Karpovval holtversenyben végeztem az élen. Marina különösen jól emlékezik erre a versenyre, s máig is rejtély számára, hogy miért küldték Moszkvából Bondarevszkijt Bugojnóba. Csak pár évvel később értettem meg, hogy hiba volt őt a Korcsnoj elleni mérkőzésre s felkérnem. Akkor még nagyon erős volt bennem az érzés, hogy el kellett hagynom a hazámat, amit annyira szerettem, s erre még lelkileg nem készültem fel. Az ő jelenléte egyfajta kapocs is volt…Mást súgott a szívem, és nem tudtam hideg fejjel gondolkodni.

- Hova fejlődött a sakkozás? Miben látja az óriási különbséget?

- A mi időnkben nem volt számítógép. És ebben láttam Bondarevszkij óriási erejét. Őt kevéssé  érdekelte a modern megnyitáselmélet, a középjátékban sem volt különösebben tájékozott, de számomra olyan volt mint egy komputer. Ne felejtsük a függőjátszmák fontosságát, elemzésben fantasztikus volt. Ha valaki jól ismeri játszmáimat, akkor tudja, hogy nagyon kevés partim fejeződött be végjátékban. Nem túlzás, de én a középjáték királya voltam, s ezért lettem világbajnok. A bonyolult középjátékokban is viszonylag könnyen találtam meg a helyes tervet. Ezért jóval kevesebbet foglalkoztam elemzésekkel, nem gyötörtem magam hosszú órákon keresztül, joggal bízhattam saját intuíciómban, kreativitásom erejében. Nézzük csak Lajos elleni meccsemet, közel egy éve nem játszottam igazi tornán, legfeljebb szimultánokon vettem részt. Amit az ember egyszer megtanult, azt a tudást, tapasztalatot, rutint magunkba gyűjtöttünk, azt a legjobb komputer sem helyettesítheti, ez megőrződik,  az ujjaimban érzem. Koromnál fogva elnézések előfordulhatnak, de egy-egy állás elemzésekor előjönnek a régen megtanultak, a több évtizedes versenyzői tapasztalat. Ezt processzorokkal nem lehet pótolni. A mostani fiatalok a varikban keresik a megváltást, kevés kivétellel csak a megnyitásra koncentrálnak, s oly messzire vannak a sakk igazi szépségeitől. Voltak megnyitások, amiket nekem hiába ajánlottak, mert azonnal nemet mondtam, engem a létrejövő középjáték érdekelt.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron nyolcan vezetnek holtversenyben a hatodik forduló után

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron, a Tradewise nyílt verseny hatodik fordulójában Almási Zoltán izgalmas játszmában győzte le az orosz olimpiai bajnokcsapat tagját, Nagyezsda Koszincevát. Polgár Judit világossal remizett az argentin Rubren Felgaerrel. Óriási esélyt szalasztott el Erdős Viktor az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben, fonalas nyerést hagyott ki, végül elvesztette a partit. Rapport Richárd vezére elkalandozott, ezt használta ki az indiai Negi Parimarjan. Nyolcas holtverseny az élen, Polgár Judit és Almási Zoltán félpontos hátránnyal az üldözőbolyban. A hetedik fordulóban Polgár Judit a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen sötét lesz.

                         

Izgalmas csaták zajlottak a 10 fordulós svájci rendszerű viadal hatodik játéknapján is. Nagymestereink közül ezúttal Almási Zoltán nyert. Nem könnyen született meg győzelme az orosz olimpiai bajnokcsapat éltáblása, Nagyezsda Koszinceva ellen. A szicíliai védelmű partiban ellenkező oldalra sáncoltak a felek és nagymesterünk minőségáldozattal keresett esélyt. Koszinceva két bástyát kapott a vezéréért és a bonyolult állásban végül nem bírta a feszültséget, hibázott és döntő anyagi hátrányba került.

Polgár Judit a Maróczy-változatban küzdött meg az argentin Ruben Felgaerrel. Sötét hibáját kihasználva Judit kedvező esélyeket kapott, de nem tudta győzelemig fokozni előnyét.

Óriási esélyt hagyott kihasználatlanul Erdős Viktor. A királyindiai védelmű játszmában teljesen gúzsba kötötte az azeri Sahriyar Mamedgyarov haderejét, fonalas nyerést hagyott ki. Teljesen reménytelen állásából Mamedgyarov kiszabadult, sajnos Viktor hathatós segítségével meg is nyerte a partit.

Rapport Richárd ezúttal a Caro-Kann védelemre szavazott. Az indiai Parimarjan Negi a nyitásban gyalogot áldozott, az adok-kapok végén már közel egyenlőek voltak az esélyek. Ricsi vezérével azonban nem tért haza a védelembe, kalandozott, s ezt Negi kihasználta, a tisztvesztést nem lehetett hárítani.

A holtversenyben vezetők megosztoztak a ponton. A grúz Nana Dzagnidze nagy csatában harcolta ki a döntetlent az indiai Krishnan Sasikiran ellen. Nyolcan vezetnek 5 ponttal.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Gopal G N (indiai, 2566, 4,5) – Michael Adams (angol, 2724, 4,5)  döntetlen

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 4,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 4,5) döntetlen

Erdős Viktor (magyar, 2634, 4) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 4)  0 - 1

Varuzhan Akobian (amerikai, 2617, 4) – Le Quan Liem (vietnami, 2714, 4)  döntetlen

Polgár Judit (magyar, 2710, 4) – Ruben Felgaer (argentin, 2571, 4)  döntetlen

Alberto David (luxemburgi, 2598, 4) – Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 4)  döntetlen

David Howell (angol, 2603, 4) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 4)  1 - 0

Humpy Koneru (indiai, 2589, 4) – Nigel Short (angol, 2677, 4) 0 - 1

Parimarjan Negi (indiai, 2641, 4) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 4)  1 - 0

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 3,5) – El Debs Felipe de Cresce (brazil, 2497, 4)  döntetlen

Emanuel Berg (svéd, 2550, 3,5) – Peter Szvidler (orosz, 2749, 3,5)  döntetlen

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2537, 3,5) – Almási Zoltán (magyar, 2717, 3,5)  0 - 1

Antoaneta Sztefanova (2523, 3,5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 3,5)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

1-8. Nigel Short, Michael Adams, Sahriyar Mamedgyarov, Krishnan Sasikiran, David Howell, Gopal G N, Nana Dzagnidze és Parimarjan Negi 5 pont

9-20. Le Quang Liem, Hou Ji-fan, Polgár Judit, Almási Zoltán, Szergej Movszeszjan, Alberto David, Viorel Bologan, Ruben Felgaer, El DEps Felipe de Cresce, Varuzhan Akobian, Tamir Nabaty és Salem A R Saled 4,5

21-59.Viktor Laznicka, Peter Szvidler, Mircea-Emilian Parligras, Humpy Koneru,  Alekszej Shirov, … Erdős Viktor,… Rapport Richárd 4

 

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Sahriyar Mamedgyarov (azer, 2747, 5) – Parimarjan Negi (indiai, 2641, 5)

Michael Adams (angol, 2724, 5) – David Howell (angol, 2603, 5)

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 5) – Gopal G N (indiai, 2566, 5)

Nigel Short (angol, 2677, 5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 5)        

Almási Zoltán (magyar, 2717, 4,5) – Alberto David (luxemburgi, 2598, 4,5)

Le Quang Liem (vietnami, 2714, 4,5) – Tamir Nabty (izralei, 2563, 4,5)

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 4,5) – Polgár Judit (magyar, 2710, 4,5)

Ruben Felgaer (argentin, 2571, 4,5) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 4,5)

El DEbs Felipe de Cresce (brazil, 2497, 4,5) – Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 4,5)

Salem A R Saleh (Egyesült Arab Emírségek, 2505, 4,5) – Varuzhan Akobian (amerikai, 2617, 4,5)

Peter Szvidler (orosz, 2749, 4) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2523, 4)

Marc Arnold (amerikai, 2482, 4) – Erdős Viktor (magyar, 2634, 4)

Rapport Richárd (magyar, 2543, 4) – Gerald Loew (német, 2251, 4)

Koszinceva,N (2537) - Almási,Z (2717)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fe7 7.Vg4 Ff6 8.Vg3 Hc6 9.Hc3 Hge7 10.Ff4 e5 11.Fd2 d6 12.h4 Hb4 13.Fg5 Fxg5 14.hxg5 Hg6 15.0-0-0 Fe6 16.Ff1 Vb6 17.Kb1 Bc8 18.Vf3 a5 19.g3

Számításba jött a 19.Fb5+ Ke7 20.Fa4 terv is.

19...0-0 20.Fh3 a4 21.Hxa4 Va6 22.Hc3     


 

22...Bxc3!?

A minőségáldozattal Almási Zoltán ellenesélyeket teremtett.

23.Vxc3 Vxa2+ 24.Kc1 Va4 25.Kd2 Bc8 26.Ba1 Vb5 27.Vxc8+ Fxc8 28.Ba8 Hf8 29.Bxc8

Nagyezsda két bástyát kapott a vezérért ellenértékként.

29…Vb6 30.Bf1 g6 31.f4

Az orosz olimpiai bajnoknő jobban játszhatott volna a 31.c3 Ha6 32.Kc2 Vb5 33.Bd1 Ve2+ 34.Kc1 folytatással.

31...Hc6 32.f5 Vb4+ 33.Ke3 gxf5 34.Fxf5 Kg7 35.Bf2? He7 36.Be8?

A bástya védtelen mezőre lépett.

36...d5    

Nagymesterünk azonnali nyerést hagyott ki 36...Vb6+  37.Kf3 Hxf5 38.exf5 Vc6+-kal.

37.c3 Hxf5+ 38.exf5 Vxb3 39.f6+ Kg8 40.Bf5 d4+ 41.Kf3 d3 42.Bd8 Ve6 43.Ke4 Vc4+ 44.Ke3 Vb5 45.Ke4 Vc4+ 46.Ke3 Vc7 47.Bd5 Hg6 48.Kxd3 h6 49.gxh6 Kh7 50.Bf3 Vb6 51.b4 Ve6 és világos feladta

Polgár,J (2710) - Felgaer,R (2571)
Szicíliai védelem [B38]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.f3 g6 6.c4 Hc6 7.Fe3 Fg7 8.Vd2 0-0 9.Hc3 Hxd4 10.Fxd4 Fe6 11.Bc1 Va5 12.Fd3 a6 13.He2 Vxd2+ 14.Kxd2 b5 15.cxb5 axb5 16.a3 Bfb8 17.Bc7 b4 18.Fa7 Bc8 19.Bhc1 bxa3 20.bxa3 Fh6+ 21.f4 Kf8

Számításba jött a 21...d5 22.e5 Hg4 23.Fd4 Hxh2 folytatás.

22.a4 Bxc7 23.Bxc7 Fc8 24.Fb6 e5 25.g3

 

25...d5 26.a5 Hxe4+ 27.Kc2 exf4?! 28.Hxf4 Fxf4 29.gxf4 Fa6 30.Fxa6 Bxa6 31.Bd7

Judit fokozhatta volna előnyét a 31.Kd3 Hd6 32.Bc6 Hb7 33.Kc3 Ba8 34.Kb4 folytatásban.

31...Hf6 32.Bd6 Ke7 33.Bc6 Ba8 34.Fc5+ Ke8 35.Fb4 Hh5 36.f5          

Jobbnak tűnik a 36.Bc7 Hxf4 37.Be7+ Kd8 38.Bxf7 He6 39.Bxh7 Bc8+ 40.Kd3 változat.

36...gxf5 37.Bh6 Hf4 38.Bxh7 Ba6 39.Kb3 Hd3 40.Bh3 Hxb4 41.Kxb4 Kd7 42.Kb5 Bf6 43.Bd3  

 

 

43...Kc7 44.Bxd5 f4 45.Bd2 f3 46.Bf2 Bf5+ 47.Kb4 Kb7 48.h3 f6 49.Kc4 Bxa5 50.Bxf3 Bh5 51.Bxf6 Bxh3 és döntetlen

Erdős,V (2634) - Mamedgyarov,S (2747)
Királyindiai védelem [E62]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.Hc3 c6 7.0-0 Va5 8.e4 Fg4 9.h3 Fxf3 10.Fxf3 Hfd7 11.Fe3 c5 12.dxc5 dxc5 13.e5 Vc7 14.Hd5 Vd8  

 

 

15.e6

Viktor másik lehetősége 15.Hf6+ Fxf6 16.Fxb7 Hxe5 17.Fxa8 Va5 18.Ve2 Hbc6 19.Fxc6 Hxc6 20.Bfd1 lett volna.

15...fxe6 16.Hf4 Vb6 17.Fg4 Bf6 18.b4 Vc6 19.b5 Vc8 20.Hd3 a6 21.a4 axb5 22.cxb5 b6 23.Fg5 Hf8 24.He5 Ba7 25.Hc4 Bf7 26.Hxb6 Vb7

 

27.Vd8! Fxa1 28.Fxe6 Fd4

 

29.Fh6?!

Viktor azonnali nyerést hagyott ki 29.Ve8 Kh8 (29...Vf3 30.Ff4) 30.Fd5 Vc7 31.Vxf7 folytatással.

 29...Hbd7 30.Hxd7?

Még mindig nyerőesélyt adott  a 30.Ve8 Vf3 31.Kh2 Fxf2 32.Vxf7+ Vxf7 33.Fxf7+ Kxf7 34.Bxf2+ Ke8 35.Hxd7 Hxd7 36.Ba2 változat.

30...Ba8 31.Vb6?   

Ez már végzetes hiba.

31...Vf3 32.Fxf7+ Kxf7 33.Vc6 Vxg3+ 34.Kh1 Vxh3+ 35.Kg1 Bxa4 36.Hxf8 Vxh6 37.Vf3+ Ff6 38.Vb3+ c4 39.Vxa4 Vg5+ 40.Kh1 Vh4+ 41.Kg1 Vg4+ 42.Kh2 Fe5+ 43.f4 Fxf4+ 44.Bxf4+ Vxf4+ 45.Kg2 Vd2+ 46.Kh3 Vc3+ 47.Kg2 Kxf8

Az azeri sakkozó döntő anyagi előnnyel zárta a kalandokat.

48.Va8+ Kg7 49.Ve4 e5 50.b6 Vb2+ 51.Kh1 Vb5 52.Vb7+ Kh6 53.Ve7 Vb1+ 54.Kh2 Vc2+ 55.Kg3 Vd3+ 56.Kg2 Ve4+ 57.Kg3 Vf4+ 58.Kh3 c3 59.b7 c2 60.b8V c1V 61.Vbf8+ Vxf8 62.Vxf8+ Kh5 63.Vf3+ Kg5 64.Vg2+ Kh6 65.Vf3 Vf4 66.Va8 e4 67.Ve8 Kh5 68.Vg8 Kh6 69.Ve8 e3 70.Kg2 Vf2+ 71.Kh1 Vf3+ 72.Kg1 e2 73.Kh2 Vf2+ 74.Kh3 e1B és világos feladta

Negi Parimarjan (2641) - Rapport,R (2543)
Caro-Kann védelem [B16]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Hf6 5.Hxf6+ gxf6 6.Fe3 Vb6 7.Fd3 Vxb2 8.He2 Vb4+ 9.c3 Va5 10.0-0 Ff5 11.Vb1 Fxd3 12.Vxb7 Fg7 13.Vxa8 0-0 14.Bfb1 Fxb1 15.Bxb1 Hd7 16.Vxc6 Vxa2 17.Bc1 Hb6 18.Hf4 Fh6 19.Vb7 Be8 20.h3 Fg5 21.c4!? Hxc4 22.Vd5 Bc8 23.h4 Fxf4 24.Fxf4 Ve2?  

A vezérnek a védelemben lett volna  a helye.

 

 

25.Fh6! f5 26.Vb7 Be8 27.Vb5 Bc8 28.d5! Vg4 29.Vd7 Ba8 30.Vc6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő Aquaprofit együttese rangadót nyert Pakson

Címkék: Csapatbajnokság

Kéthónapos szünet után rangadóval folytatódott az első osztályú csapatbajnokság. Az ötödik fordulóban a tavalyi bajnok Aquaprofit-NTSK az ezüstérmes Atomerőmű csapatával mérkőzött meg. A Pakson lejátszott mérkőzésen a címvédő 7-5-ös győzelmet aratott. Őrzi vezető pozícióját a Haladás VSE, a zalaegerszegiek elleni 6,5-5,5-ös nyeréssel a szombathelyiek öt ponttal vezetnek. A játéknapon remekelt a Decs Hungaropharma együttese, 8,5-3,5-re nyertek. Az ASS-Makói SVSE és a Tóth László SE 9-3-ra győzött. Folytatta jó szereplését az MLTC csapata. Három hét múlva játsszák a hatodik fordulót.

Pakson játszották le a csapatbajnokság csúcsrangadóját, a címvédő Aquaprofit- NTSK vendégként 7-5-re győzte le a tavalyi bajnokság ezüstérmesét. A találkozón négy játszma dőlt el. A harmadik táblán Ács Péter óriási időzavarba került és nem tudta hárítani Ivan Ivanisevic akcióját. A kilencedik táblán született meg a nagykanizsaiak második győzelme Bérczes Dávid jóvoltából. Olimpiai csapattagok csatáztak a női táblán, Gara Tícia szép győzelmet aratott Vajda Szídónia ellen. A paksiak „becsületgólját” a korcsoportos világbajnokság bronzérmese, Antal Tibor Kende szerezte meg Kántor Gergellyel szemben. A két együttes helyet cserélt a táblázaton.

Zalaegerszegen vendégeskedett az éllovas Haladás VSE csapata. A szombathelyiek folytatták győzelmi sorozatukat, ötödik meccsüket is megnyerték, bár a vártnál kisebb arányban. Az újabb nyeréssel ötpontos előnnyel vezetnek ezúttal már a címvédő Aquprofit együttese előtt. 

A játéknapon remekelt a Decs Hungaropharma gárdája. Játszmát sem veszítve győzték le a jó erőkből álló Pénzügyőr csapatát. Folytatta jó szereplését az MLTC együttese, biztosan tartják negyedik helyüket a táblázaton. Javított helyezésén az ASS-Makói SVSE, kapaszkodnak a kecskemétiek, első győzelmüket aratták.

 

Az 5. forduló és az éltáblák eredményei:

Tóth László SE – Komáromi VSK SE  9 – 3

(Nikola Nestorovic (2464) – Bokros Albert (2452) 1 – 0

Ivan Marinkovic (2425) – Horváth Péter (2450) 1 – 0

Tésik Csaba (2340) – Bagi Máté (2309) 0 – 1)

 

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – Haladás VSE  5,5 – 6,5

(Gyimesi Zoltán (2646) – Prohászka Péter (2553) döntetlen

Sax Gyula (2492) – Ruck Róbert (2579) döntetlen

Horváth József (2526) – Bánusz Tamás (2552) 0 – 1)

 

ASS-Makói SVSE – Vasas SC 9 – 3

(Mihók Olivér (2445) – Szabó Zsolt József (2432) döntetlen

REiss Tibor (2389) n- Hujbert Flórián (2387)

Szinisa Saric (2473) – Török Sándor (2319) 1 – 0)

 

Hungaropharma Decs – Pénzügyőr SE  8,5 – 3,5

(Nikola Sedlak (2589) – Horváth Csaba (2517) döntetlen

Pap Gyula (2492) – Balog Imre (2552) 1 – 0

Milos Roganovic (2480) – Antal Gergely (2531) 1 – 0)

 

Honvéd ASE – Mátyásföldi LTC  5 – 7

(Hoang Thanh Trang (2446) – Dragan Kosic (2495) döntetlen

Petrán Pál (2384) – Izsák Gyula (2474) döntetlen

Popovics Ádám (2399) – Zlatko Ilincic (2467) 0 – 1)

 

Atomerőmű SE – Aquaprofit NTSK  5 - 7

Borki Predojevic (2643) – Arkadij Naiditsch (2707) döntetlen

Berkes Ferenc (2706) – Balogh Csaba (2662) döntetlen

Ács Péter (2587) – Ivan Ivanisevic (2633) 0 – 1)

 

A bajnokság állása:

1.Haladás VSE 45 pont

2.Aquaprofit-NTSK 40

3. Atomerőmű SE Paks  39

4. Mátyásföldi LTC 35,5

5. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 31,5

6. Hungaropharma Decs 28,5

7. Pénzügyőr 28

8. ASS-Makói SVSE 25

9. Honvéd ASE 24,5

10. Komáromi VSK SE 23,5

11. Tóth László SE 21,5

12. Vasas SC 15

 

A 6. forduló párosítása: 

Komáromi VSK SE – Aquaprofit-NTSK

Mátyásföldi LTC – Atomerőmű SE

Pénzügyőr SE – Honvéd ASE

Vasas SC – Hungaropharma Decs

Haladás VSE – Makói SVSE

Tóth László SE – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Levon Aronjan harmadszor tornagyőztes, egy ponttal előzte meg Magnus Carlsent

Címkék: Wijk aan Zee

Wijk aan Zee-ben az örmény Levon Aronjan győzelmével ért véget a 74. Tata Steel Chess 2012 szuperverseny. Aronjan az utolsó fordulóban gyorsan remizett az azeri Tejmur Radzsabovval, ezzel bebiztosította elsőségét. Egy ponttal előzte meg a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsent, Radzsabovot és a 18 éves olasz Fabiano Caruanát. A holland Loek van Wely fél pontot rabolt Carlsentől, Caruana legyőzte az izraeli Borisz Gelfandot. A játéknap másik győzelmét az amerikai Gata Kamsky aratta, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov negyedszer kapott ki. Topalov mellett a világbajnoki kihívó Gelfand játéka és eredménye is óriási csalódás. A torna 91 partijából 39 végződött döntéssel, emlékezetes remek versenyt láttunk. A nagymesterversenyen az indiai Pentala Harikrisna győzött, jövőre a szuperversenyen játszhat.

                                

A kétszeres olimpiai bajnok, csapatvilágbajnok, Világkupa- és Grand Prix-győztes Levon Aronjan pályafutása során harmadszor tornagyőztes Wijk aan Zee-ben. 2007-ben Veszelin Topalovval és Tejmur Radzsavovval, egy év múlva Magnus Carlsennel  holtversenyben végzett az élen. Kiemelkedő sikerei között említeném a 2006-os linaresit, a moszkvai Tal-emlékverseny holtversenyes első helyét. 2008-ban Szocsiban, egy év múlva Nalcsikban nyert GP-versenyt. 2010-ben Szergej Karjakinnal és Sahriyar Mamedgyarovval holtversenyben nyerte a Tal-emlékversenyt.

 Az egyik legnagyobb esélyese volt a tavalyi világbajnok-jelölti páros mérkőzéseknek, de rájátszásban kikapott az orosz Alekszandr Griscsuktól. Moszkvában Carlsennel végzett holtversenyben az élen, a 2012. január 1-től érvényes világranglistán már a második volt. Elsősége megérdemelt. Legnagyobb riválisától, Carlsentől a harmadik fordulóban vereséget szenvedett, de jöttek a tőle megszokott nyerések. Megbotlott a cseh David Navarával szemben, de izgalmas ütközetben Borisz Gelfandot is legyőzte és ezzel bebiztosította első helyét. A kiegyenlített mezőnyben nagy bravúr hét játszmát nyerni!

 

Az azeri Tejmur Radzsabov egyedül őrizte meg veretlenségét. Egyenletes jó teljesítményt nyújtott, sorsolása is kedvező volt, hiszen békésen remizhetett Aronjannal. A világranglista-vezető Magnus Carlsen igazán szórakoztató sakkot játszik, széles megnyitási repertoárjával valamennyi játszmában küzdelemre törekedett. A hajrában kis szerencséje volt, összességében örülhet a dobogós helyezésnek. A holland Loek van Wely ellen a holland védelmet választotta, de nem tudott túljárni a „veterán” sakkozó eszén,  a torna remikirálya értékes döntetlennel fejezte be a versenyt.

A torna legkellemesebb meglepetése a 18 éves olasz Fabiano Caruana játéka és eredménye. Egyetlen vereségét a tornagyőztestől szenvedte el. Az utolsó fordulóban is nyerni tudott. Borisz Gelfanddal korábban négy partit játszott, három remi mellett egyszer kikapott. A világbajnoki kihívó rossz formában, sokat hibázva játszott, ennek ékes bizonyítéka, hogy öt játszmát is vesztett, csak kettőt nyert. Az orosz huszárjátékban világos kis előnnyel játszhatta a vezérvégjátékot, amit Gelfand hibák sorozatával vesztett el. A moszkvai Tal-emlékverseny után másodszor is csúnyán leszerepelt. Caruana a nagyszerű sikerrel a virtuális világranglistán már a tizedik!

Jobb helyezés reményét szalasztotta el az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Hikaru Nakamurának egy pillanatra sem volt esélye, hogy megismételje tavalyi bravúrját. Az orosz Szergej Karjakin kettős vereséggel indított, majd felzárkózott, hogy újra átélje a poklokat is. Az ötven százalékkal nagyon boldog lehet.

Veszelin Topalov és Gata Kamsky első játszmájukat 1994-ben, Linaresben vívták, s még húszszor csatáztak. Rapidban 1-1-re állnak, de a klasszikus gondolkodási idejű partikban nagy volt Topalov fölénye, 7-2-re vezetett 10 döntetlen mellett. 2009-ben, Szófiában világbajnok-jelölti döntőt játszottak, a hazai pályán játszó bolgár exvilágbajnok izgalmas csatában nyert 4,5-2,5-re a fontos pillanatokban hibázó amerikai sakkozóval szemben és Viswanathan Anand kihívója lett. Kamsky tavaly Kazanyban visszavágott, az első játszmában sötéttel aratott győzelmével szerzett vezetést és csodával határos módon megmenekült a vereségtől a negyedik partiban, így 2,5-1,5-tel nyert.

Kamsky szokásához híven nem villogott a nyitásban, Topalov elmulasztotta az előnybe kerülési lehetőséget, majd elkerülte a lépésismétlést. Kamsky előnyös végjátékra egyszerűsített, anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette, Topalov negyedik vereségét szenvedte el.

Az azeri Vugar Gasimov halovány teljesítményt nyújtott. A holland Anish Giri négyes vesztőszériába került, a cseh David Navarának is csak felvillanásai voltak, Aronjan elleni győzelme marad emlékezetes.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Gata Kamsky (amerikai, 2732) – Veszelin Topalov (bolgár, 2770) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 71)

Loek van Wely (holland, 2692) – Magnus Carlsen (norvég, 2835) döntetlen (Holland védelem, 41)

Vugar Gasimov (azeri, 2761) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) döntetlen (Szicíliai védelem, 11)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) – Szergej Karjakin (orosz, 2769) döntetlen (Spanyol megnyitás, 22)

Levon Aronjan (örmény, 2805) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) döntetlen (Grünfeld védelem, 12)

Fabiano Caruana (olasz, 2736) – Borisz Gelfand (izraeli, 2739) 1 – 0 (Orosz huszárjáték, 48)

Anish Giri (holland, 2714) – David Navara (cseh, 2712) (Spanyol megnyitás, 29)

 

A 74. Tata Steel szuperverseny végeredménye:

1.Levon Aronjan (örmény) 9 pont

2-4.Magnus Carlsen (norvég), Tejmur Radzsabov (azeri) és Fabiano Caruana (olasz) 8

5-6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) és Hikaru Nakamura (amerikai) 7,5

7. Gata Kamsky (amerikai) 7

8. Szergej Karjakin (orosz) 6,5

9. Loek van Wely (holland) 5,5

10-12. Borisz Gelfand (izraeli),  Veszelin Topalov (bolgár) és Vugar Gasimov (azeri) 5

13-14. David Navara (cseh) és Anish Giri (holland) 4,5 

74. Tata Steel Chess 2012kat. XXI (2755)
12345678901234
1. Aronjan, Levon g ARM 2805 * 0 ½ 1 ½ 1 1 1 ½ 1 ½ 1 0 1 9 2891
2. Carlsen, Magnus g NOR 2835 1 * ½ ½ ½ ½ ½ 0 ½ 1 1 1 ½ ½ 8 2835
3. Razsabov, Tejmur g AZE 2773 ½ ½ * ½ ½ ½ ½ 1 ½ ½ ½ 1 1 ½ 8 2840
4. Caruana, Fabiano g ITA 2736 0 ½ ½ * ½ ½ ½ 1 ½ 1 1 ½ ½ 1 8 2842
5. Ivancsuk, Vaszilij g UKR 2766 ½ ½ ½ ½ * ½ ½ ½ ½ 0 ½ 1 1 1 2810
6. Nakamura, Hikaru g USA 2759 0 ½ ½ ½ ½ * ½ ½ 1 1 ½ ½ 1 ½ 2811
7. Kamsky, Gata g USA 2732 0 ½ ½ ½ ½ ½ * 1 ½ ½ 1 ½ 1 0 7 2785
8. Karjakin, Szergej g RUS 2769 0 1 0 0 ½ ½ 0 * 1 0 1 ½ 1 1 2753
9. Van Wely, Loek g NED 2692 ½ ½ ½ ½ ½ 0 ½ 0 * ½ ½ ½ ½ ½ 2702
10. Gelfand, Borisz g ISR 2739 0 0 ½ 0 1 0 ½ 1 ½ * ½ ½ ½ 0 5 2668
11. Topalov, Veszelin g BUL 2770 ½ 0 ½ 0 ½ ½ 0 0 ½ ½ * ½ ½ 1 5 2666
12. Gasimov, Vugar g AZE 2761 0 0 0 ½ 0 ½ ½ ½ ½ ½ ½ * ½ 1 5 2667
13. Navara, David g CZE 2712 1 ½ 0 ½ 0 0 0 0 ½ ½ ½ ½ * ½ 2647
14. Giri, Anish g NED 2714 0 ½ ½ 0 0 ½ 1 0 ½ 1 0 0 ½ * 2647

 

Az Élő-pontszámok változása:

Levon Aronjan + 14,6, Magnus Carlsen – 0,4, Fabiano Caruana + 18,9, Tejmur Radzsabov + 11,4, Vaszilij Ivancsuk + 7,4, Hikaru Nakamura + 8,7, Gata Kamsky + 8,9, Szergej Karjakin – 2,8, Loek van Wely + 3, Borisz Gelfand – 12,4, Vugar Gasimov – 16,3, Veszelin Topalov – 17,6, Anish Giri – 12,2, David Navara – 12,2

 

A virtuális világranglista élcsoportjának állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) n2834,6 (- 0,4)

2. Levon Aronjan (örmény) 2823,9 (+ 18,9)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2801

4. Viswanathan Anand (indiai) 2799

5. Tejmur Radzsabov (azeri) 2784,4 (+ 11,4)

6. Hikaru Nakamura (amerikai) 2770,8 (+ 11,8)

7. Szergej Karjakin (orosz) 2766,2 (- 2,8)

8. Alekszandr Morozevics (orosz)  2764,8 (+ 1,8)

9. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2763,7 (- 2,3)

10. Fabiano Caruana (olasz) 2762,4 (+ 26,4)

11. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2761

12. Veszelin Topalov (bolgár) 2751,9 (- 18,1)

 

A nagymesterversenyen az indiai Pentala Harikrisna végzett az élen, jövőre a szuperversenyen játszhat. Az indiai nagymester 9 pontot gyűjtött, fél ponttal előzte meg az orosz Alekszandr Motiljevet és a kubai Bruzont.

Aronjan,L (2805) - Radzsabov,T (2773)
Grünfeld védelem [D79]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.g3 c6 5.Fg2 d5 6.cxd5 cxd5 7.d4 0-0 8.He5 e6 9.0-0 Hfd7 10.Hf3 Hf6 11.He5 Hfd7 12.Hf3 Hf6 és döntetlen

Van Wely,L (2692) - Carlsen,M (2835)
Holland védelem [A90]

1.d4 e6 2.Hf3 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 d5

Magnus az ún. kőfalat játssza, küzdelemre törekszik.

5.0-0 Fd6 6.c4 c6 7.b3 Ve7 8.He5 b6 9.cxd5 cxd5 10.Hc4 Hc6 11.Hxd6+ Vxd6 12.a4 Vd7 13.Fa3 Kf7 14.Hc3 Fa6 15.f3 Bhe8 16.Vd2 Kg8

Sötét mesterségesen elsáncolt, kezdődhet a csata.

17.Bfc1 Bac8 18.Ba2 h6 19.Bac2 Ha5 20.Bb1 Bc7 21.Ha2 Bxc2 22.Vxc2 Hc6 23.Vd2?!

 

23...e5 24.dxe5 Bxe5 25.Be1 Ve6

Számításba jött a 25...d4 26.Fb2 Ve6 27.Hc1 Vd6 folytatás.

26.f4 Bxe2 27.Bxe2 Fxe2 28.Hc3 Fh5

 

29.Fxd5

Van Wely a gyaloghátrányos, de különböző színű futós végjátékra egyszerűsített.

29...Hxd5 30.Vxd5 Vxd5 31.Hxd5 Ff7 32.He7+ Hxe7 33.Fxe7 Fxb3 34.a5 bxa5 35.Kf2 a4 36.Ke3 Kf7 37.Fa3 g5 38.h4 Kg6 39.hxg5 hxg5 40.Kd2 Kh5 41.fxg5 Kxg5 és döntetlen

Caruana,F (2736) - Gelfand,B (2739)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 Hd7 9.0-0-0 He5 10.h4 c6 11.Fg5

Borisz Gelfand ellen a 11.c4 Fe6 12.Hg5, illetve a 11.Kb1 Fg4 12.Fe2 Hxf3 13.Fxf3 és 13.gxf3 folytatásokkal is sokan próbálkoztak.

11...f6 12.Ff4 Va5 13.a3 Fg4 14.Fe2 d5


15.Hxe5 fxe5 16.Fxe5 Bxf2 17.Bde1 Fxe2 18.Bxe2 Bf7 19.g3 Baf8 20.Bhe1 Vd8 21.Vd4 b5 22.Kb1 Vd7 23.h5 Fg5 24.a4 Be8 25.axb5 cxb5 26.Vd3 Bfe7 27.Fd4 Bxe2 28.Bxe2 Bxe2 29.Vxe2 Ff6 30.Vf2 Fxd4 31.Vxd4 h6 32.b3 Vf7 33.Ve5 a6 34.Kb2 Kh7?!

A kicsit rosszabb állásban Gelfand meglepő hibákat követett el.  

 

 

35.Vd6 Vxh5 36.Vxa6 Ve8 37.Vb7 Ve5 38.Vxb5 h5 39.Vd3+ Kh6

 

40.b4 g5 41.b5 h4 42.gxh4 gxh4 43.b6 Vb8 44.Va6 Vd6 45.Vb5 d4 46.b7 dxc3+ 47.Ka2 Ve6+ 48.Ka1 és sötét feladta

Kamsky,G (2732) - Topalov,V (2770)
Vezérgyalog megnyitás [A46]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.Fg2 b5 5.c3 a5 6.0-0 Hbd7 7.Ff4 Fe7 8.Vc2 c5 9.Hbd2 Fb7 10.He5 0-0 11.a4 bxa4 12.Vxa4 Hxe5 13.dxe5 Hd7 14.h4 Vc7 15.e4 Hb6 16.Vc2 Bfd8 17.Bfc1 h6 18.Fe3 Vd7 19.exd5 Hxd5 20.Hc4 a4 21.Be1 Vb5 22.Ha3 Va6 23.Bad1 Bab8 24.c4 Hxe3 25.Bxd8+ Bxd8

Veszelin Topalov szép előnybe kerülhetett volna a 25...Fxd8 26.Bxe3 Fxg2 27.Kxg2 Vb7+ 28.Kg1 (28.Be4 f5!) 28...Vxb2 29.Vxa4 Fc7 30.Hb5 Fxe5 változatban.

26.Bxe3 Fxg2 27.Kxg2 Vb7+ 28.Kg1 Vb4 29.Bc3 Vb8 30.Be3 Vb4 31.Bc3 Bd7

Az exvilágbajnok érthető módon elkerülte a lépésismétlést.

32.Hb5 Va5 33.Ve2 Vd8 34.Ba3 Bd2 35.Vf3 Bd1+ 36.Kh2 Vd2

 

37.Bxa4 Ve1 38.Hc3 Vg1+ 39.Kh3 Be1 40.Ba7 Vf1+ 41.Vg2 Vxg2+ 42.Kxg2 Ff8 43.f4 g5

 

44.h5 gxf4 45.gxf4 Kg7 46.Bd7 Be3 47.Bb7 Be1 48.b3 Be3 49.Hd1 Be2+ 50.Hf2 Bc2 51.Kf3 Bc3+ 52.Ke2 Bg3 53.He4 Bh3

 

54.Hf6

Még erősebb volt az 54.Hd6 Bh2+ 55.Ke3 Fxd6 56.exd6 Ba2 57.d7 Ba8 58.b4 cxb4 59.c5 Kf6 60.c6 folytatás.

54...Bh1 55.Bd7 Bh2+ 56.Kd3 Bh3+ 57.Kc2 Bh4 58.He8+ Kg8

 

59.f5! Bh2+ 60.Bd2 Bxd2+ 61.Kxd2 exf5?

Meggyorsította a vesztést.

62.Hf6+ Kg7 63.Ke3 Fe7 64.Hd7 Fg5+ 65.Kf3 Fd2 66.Hxc5 f6 67.e6 Kf8 68.Hd3 Ke7 69.Hf4 Kd6 70.c5+ Kc6

 

71.Hd5 és sötét feladta

Ivancsuk,V (2766) - Karjakin,S (2769)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.Bd1 Fe7 12.Fg5 Fe6 13.b3 h4 14.Kf1 a5 15.a4 Bh5 16.Fc1 Fb4 17.He2 Fd5 18.He1 Bd8 19.Fb2 Bh6 20.c4 Fe6 21.Hf3 Fe7 22.Bxd8+ és döntetlen

Gasimov,V (2761) - Nakamura,H (2759)
Szicíliai védelem [B43]

1.e4 c5 2.Hc3 e6 3.Hf3 a6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 b5 6.Fd3 Fb7 7.0-0 Hc6 8.Hxc6 Fxc6 9.Be1 Vb8 10.Ve2 Fd6 11.e5 Fc7 és döntetlen

Giri,A (2714) - Navara,D (2712)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 Hd4 6.Hxd4 Fxd4 7.Hd2 c6 8.Fa4 d6 9.c3 Fb6 10.Fb3 Fg4 11.Ve1 0-0 12.Hc4 Fc5 13.Kh1 Hh5 14.Fd1 Fxd1 15.Vxd1 g6 16.d4 exd4 17.cxd4 d5 18.dxc5 dxc4 19.f3 b5 20.cxb6 axb6 21.Fe3 b5 22.Vc2 Vf6 23.a4 Hf4 24.b3 cxb3 25.Vxb3 Bfd8 26.Vc2 bxa4 27.Bxa4 Bxa4 28.Vxa4 Hd3 29.Vc2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Polgár Judit és Erdős Viktor nyert, Almási Zoltán remizett Rapport Richárddal

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron, a Tradewise nyílt verseny ötödik fordulójában Polgár Judit sötéttel izgalmas partiban nyert az észt Meelis Kanep ellen. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd sötéttel remizett Almási Zoltánnal. Erdős Viktor holland ellenfelet győzött le. A játéknap nagy meglepetése a grúz Nana Dzagnidze sikere az örmény Szergej Movszeszjannal szemben. Az első helyen kiemelt orosz Peter Szvidler csak remizett honfitársnőjével, Tatjana Koszincevával. Négyes holtverseny az élen, az angol Michael Adams, az indiai Gopal és Sasikiran mellett meglepetésre a grúz Nana Dzagnidze gyűjtött 4,5 pontot.

 

 

Nagymestereink sikerrel szerepeltek a 10 fordulós svájci rendszerű torna ötödik játéknapján. Polgár Judit a bonyodalmak közepette is megőrizte hidegvérét az észt Meelis Kanep ellen. E3-ra előretört gyalogja nagy gondokat okozott időzavarba került ellenfelének. Rapport Richárd alaposan felkészült a spanyol megnyitás nyílt változatára. Almási Zoltán jelentős időhátrányba került a nagyon magabiztosan játszó Ricsivel szemben, de előnyt nem tudott kicsiholni. Küzdelmük lépésismétléses remivel zárult. Erdős Viktor játszmáit sajnos élőben nem látjuk, a holland Stefan Kuipers legyőzése kötelező feladat volt.

Az ötödik forduló legnagyobb meglepetése, hogy a grúzok olimpiai bajnoknője, Nana Dzagnidze legyőzte az örmény Szergej Movszeszjant. A kritikus állásban az örmény sakkozó hibázott, a bástyavégjátékban Nana két gyalogja is a hetedik sorig nyomult előre. Az indiai Krishnan Sasikiran nagy küzdelemben nyert a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen. Két bástyája erősebbnek bizonyult a Hou Ji-fan vezérénél. A Világkupa-győztes orosz Peter Szvidler előnyös pozícióját rontotta remire honfitársnőjével, Tatjana Koszincevával szemben. A brazil El Debs Felipe De Cresce 28 lépésben bemattolta a francia Maxime Vachier-Lagravet.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Michael Adams (angol, 2724, 3,5) – Sabino Brunello (olasz, 2581, 3,5)  1 - 0

Nigel Short (angol, 2677, 3,5) – Le Quang Liem (vietnami, 2714, 3,5)  döntetlen

G N Gopal (indiai, 2566, 3,5) – Viktor Laznicka (cseh, 2704, 3,5)  1 - 0

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 3,5) – Szergej Movszeszjan (2700, örmény, 2700, 3,5) 1 - 0

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 3,5) – Hou Ji-fan (kínai, 2605, 3,5)  1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2717, 3) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 3,5) döntetlen (Spanyol megnyitás, 29)

Peter Szvidler (orosz, 2749, 3) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2537, 3) döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 3) – Niclas Huschenbeth (német, 2518, 3)  1 - 0

Kanep Meelis (észt, 2509, 3) – Polgár Judit (magyar, 2710, 3) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 49)

Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 3) – Joseph Gallagher (svájci, 2505, 3)  döntetlen

Erdős Viktor (magyar, 2634, 3) – Stefan Kuipers (holland, 2391, 3) 1 - 0

 

A verseny állása:

1-4. Michael Adams, Krishnan Sasikiran, G N Gopal és Nana Dzagnidze 4,5 pont

5-19. Nigel Short, Le Quang Liem, Sahriyar Mamedgyarov, Polgár Judit, Viorel Bologan, Albert David, Humpy Koneru, David Howell, Erdős Viktor, Rapport Richárd, Ruben Felgaer, El Debs Felipe de Gresce, Parimarjan Negi, Emil Szutovszkij és Varuzhan Akobian 4

20-45. Hou Ji-fan, Sabino Brunello, Viktor Laznicka, Almási Zoltán,… 3,5

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

G N Gopal (indiai, 2566, 4,5) – Michael Adams (angol, 2724, 4,5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 4,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 4,5)

Erdős Viktor (magyar, 2634, 4) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 4)

Varuzhan Akobian (amerikai, 2617, 4) – Le Quan Liem (vietnami, 2714, 4)

Polgár Judit (magyar, 2710, 4) – Ruben Felgaer (argentin, 2571, 4)

Alberto David (luxemburgi, 2598, 4) – Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 4)

David Howell (angol, 2603, 4) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 4)

Humpy Koneru (indiai, 2589, 4) – Nigel Short (angol, 2677, 4)

Parimarjan Negi (indiai, 2641, 4) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 4)

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 3,5) – El Debs Felipe de Cresce (brazil, 2497, 4)

Emanuel Berg (svéd, 2550, 3,5) – Peter Szvidler (orosz, 2749, 3,5)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2537, 3,5) – Almási Zoltán (magyar, 2717, 3,5)

Antoaneta Sztefanova (2523, 3,5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 3,5)

 

Kanep,M (2509) - Polgár,J (2710)
Vezérindiai védelem [E18]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fe7 6.0-0 0-0 7.Hc3 Fb4 8.Vc2 a5 9.Fg5 h6 10.Fxf6 Vxf6 11.Hg5 hxg5 12.Fxb7 Ba7 13.Fg2 c6 14.He4 Vxd4 15.Hxg5 g6 16.Bad1 Vg7 17.f4 d5 18.e4 dxe4 19.Fxe4 a4 20.h4 a3 21.b3 Fe7 22.Hf3 Ff6 23.Ve2 Be8 24.Kg2 e5

 

25.f5 gxf5 26.Fxf5 e4 27.Hg5!?

Jobb volt a 27.Hd2 Fe5 (27...Fxh4 28.Hxe4) 28.Hxe4 folytatás.

27...Fxg5 28.hxg5 e3 29.Bf4

Figyelmet érdemelt a 29.g6 Vb2 30.gxf7+ Bxf7 31.Fc2 Bxf1 32.Bxf1 Hd7 33.c5 változat.

29...Vb2 30.Fc2 Bd7 31.Bd3 Kg7 32.Kf3 Bde7 33.Bd6? Hd7!

A huszár beavatkozik a küzdelembe.

34.Bh4 He5+ 35.Kg2 Hg6 36.Bh1?

Időzavarban az észt nagymester hibát hibára halmozott.

36...Be6 37.Bdd1 Ve5 38.Bh5 Bd6 39.Bxd6 Vxd6 40.Fxg6 fxg6 41.Bh4  

 

 

41...Ve5 42.Bf4 Vxg5 43.Bf1 Ve7 44.Be1 Ve6 45.Vd3 c5 46.Vc3+ Kh6 47.Be2 Ve4+ 48.Kg1 Kg5 49.Vg7 Bd8 és világos feladta

Almási,Z (2717) - Rapport,R (2543)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Fe7 10.c3 0-0 11.Be1 Hc5 12.Hd4 Hxd4 13.cxd4 Hd3 14.Be3 Hxc1 15.Bxc1 a5 16.Bec3 Bc8 17.Hf3 a4 18.Fc2 g6 19.Fd3 b4 20.Bc6 Fd7 21.Vxa4 Ba8 22.Vb3 Fxc6 23.Bxc6 Ba5 24.h3 Vd7 25.Vc2 Bxa2 26.Bxc7 Ve6 27.Kh2 Baa8 28.Bc6 Vd7 29.Bc7 és döntetlen

El Debs,Felipe de Cresce (2497) - Vachier-Lagrave,M (2699)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.g3 c5 4.Fg2 Fb7 5.Hc3 g6 6.0-0 Fg7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 Hc6 9.Vh4 h6 10.Hd4 g5 11.Hxc6 dxc6 12.Vh3 Vd4 13.Hb5 Ve5 14.Fe3 Bd8? 15.Hxa7 Vc7 16.a4 Ba8

 

17.a5! bxa5 18.Vf5 e5 19.b4! axb4 20.Fc5 b3 21.Bfd1 b2 22.Ba2 Hd7

 

23.Bxb2! Hxc5 24.Bxb7 Hxb7 25.Fxc6+ Kf8 26.Bd7 Vxd7 27.Vxd7 Bxa7 28.Ve8 matt!

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Aronjan hetedik győzelmével egypontos előnnyel várja az utolsó fordulót

Címkék: Wijk aan Zee 2012

A Tata Steel Chess 2012 szuperverseny 12. fordulójában az örmény Levon Aronjan sötéttel győzte le a nagyot hibázó világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfandot. Hetedik győzelmével Aronjan egypontos előnnyel várhatja a befejező játéknapot. A norvég Magnus Carlsen kalandos partiban remizett az amerikai Gata Kamskyval, az azeri Tejmur Radzsabov az ukrán Vaszilij Ivancsukkal osztozott meg a ponton. Az utolsó játéknapon Aronjan-Radzsabov összecsapás lesz. A címvédő amerikai Hikaru Nakamura a holland Loek van Wely ellen nyert. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov megszerezte első győzelmét, a holland Anish Giri sorozatban ötödször kapott ki. A cseh David Navara és az olasz Fabiano Caruana nagy küzdelem után remizett, örökös sakkal ért véget az orosz Szergej Karjakin és az azeri Vugar Gasimov játszmája.

 

A Wijk aan Zee-i hagyományos tornák történetének talán legizgalmasabb, legtöbb fordulatot hozó fordulóját játszották tegnap. A tizenegyedik játéknapon hat játszma végződött döntéssel, az érdekes csatáknak, meglepő húzásoknak és a váratlan eredményeknek köszönhetően nyílt lett az első hely sorsa. Kevesen gondoltak arra, hogy a legjobb formában játszó éllovas, az örmény Levon Aronjan világossal kap ki a sereghajtó cseh David Navarától. Nem véletlenül nevezte Magnus Carlsen a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval vívott partiját „őrült játszmának”. Sokan hasonlították.  a világranglista-vezető kockázatos játékát a „rigai varázsló”, Mihail Taléhoz.

A norvég sakkozó nem számolta a tiszteket, tekintetét a sötét királyra szegezte. Topalov tőle szokatlan módon eltévedt a bonyodalmakban, de még a világklasszisok is látnak rémeket, túlbecsülik az ellenfél lehetőségeit, vagy éppen az elrontott állás után még mindig délibábot kergetnek. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk kisebb harakirit követett el az izraeli Borisz Gelfand ellen, nem akart remizni, elvesztette veretlenségét. Jó kezdés után sorozatban negyedik játszmáját vesztette el a holland Anish Giri, az olasz Fabiano Caruana egyértelműen top játékos lett. A remikirály holland Loek van Wely is  megingott, az orosz Szergej Karjakin feljött ötven százalékra, de hihetetlen, hogy öt nyerésével is csak ötvenszázalékos öt veresége miatt. Az azeri Tejmur Radzsabov a viadal egyetlen veretlen résztvevője, igazi profi módon játszik.

A 12. forduló is nagy csemegéket ígért. A világbajnoki kihívó Borisz Gelfand még mindig mínuszos eredménnyel várta Levon Aronjan elleni meccsét. Mennyire inspirálja Gelfandot a váratlan győzelme Ivancsukkal szemben, miként élte meg Aronjan a tegnapi kisiklását, a már szinte biztosra vett tornagyőzelmének veszélyeztetettségét? Aronjan a statisztika szerint hátrányban volt a viadal doyenje ellen, a 48 partiból Gelfand tizenkettőt nyert meg, 11-szer feladásra kényszerült és 25-ször remiztek. Sokat rapidoztak, 22 partit játszottak a klasszikus kontroll mellett, 12 döntetlen született, mindketten öt-öt játszmát nyertek.

Küzdelmes partit játszottak. Gelfand esélyes minőségáldozatot hozhatott volna, ezt kihagyva sokáig egyenlő esélyű volt a pozíció. A küzdelem Gelfand 48. lépésben elkövetett nagy hibájával dőlt el. Aronjan a világos király ellen védhetetlen támadást indított, a nyeréssel a tornagyőzelem küszöbére érkezett, egypontos előnnyel várhatja a befejező fordulót.

A játéknap egyik legérdekesebb összecsapását az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az azeri Tejmur Radzsabov játszmája ígérte. Leonban 2001-ben, a csapat Európa-bajnokságon mérkőztek meg először egymással és azóta még 57 partiban csatáztak, Ivancsuk 17-10 vezetett. A tavalyi Világkupán a nyolc között találkoztak, egy-egy nyerés után a rájátszásban győzött a rutinos ukrán nagymester. A bonyodalmakat bátran vállaló két sakkozó meglepően sok, húsz játszmája végződött döntetlennel, Ivancsuk öt, Radzsabov három győzelmet könyvelhetett el a klasszikus időkontroll mellett. Megszületett a huszonegyedik döntetlen is, Tejmur óvatos volt, a Volga-cselt játszó Ivancsuk ellen békés vizekre evezett.

Magnus Carlsen a hajrában ismét a világos bábukat vezethette az amerikai Gata Kamskyval szemben, akitől 15 évesen 2005-ben, a Világkupán elvesztette a helyosztó meccset, de  világbajnok-jelöltsége nem forgott veszélyben. Két év múlva az elődöntőt is elvesztette Magnus. A 16 lejátszott partijuk mérlege Kamskynak kedvezett, hatszor nyert, négyszer kapott ki, klasszikusban 2-2 és hat remi. A spanyol megnyitás Marshall támadásában a világranglista-vezető ritkább folytatás mellett voksolt, de a 16. lépésben hibázott. Ettől kezdve Carlsen a fél pontért harcolt, ellenfele segítségével elérte a döntetlent.

A csalódottak, Veszelin Topalov és Anish Giri két rapidparti emlékével ült a sakkasztalhoz, egyszer nyert az exvilágbajnok. Az orosz huszárjátékban Topalov nagy türelemmel játszotta kedvezőbb pozícióját, majd a királyszárnyi támadása átütött. Topalov első győzelmét aratta, Giri sorozatban ötödik játszmáját vesztette el.

Az orosz Szergej Karjakin és az azeri Vugar Gasimov eddig 13 játszmában viaskodott, 10 döntetlen született és 2-1-gyel a 2009-es tornagyőztes vezetett. Csak négy játszmában csatáztak a klasszikus kontrollal, négyszer remiztek. Mai játszmájuk gyorsan befejeződött, Gasimov tisztáldozattal örökös sakkot kényszerített ki.

A jelentős korkülönbség miatt az amerikai Hikaru Nakamura és a holland Loek van Wely kilencszer találkozott, a 24 esztendős Nakamura 5-1-gyel volt eredményesebb három döntetlennel. Az amerikai nagymester három remi mellett kétszer nyert a klasszikus partikban. A szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában van Wely sokáig jól tartotta magát, de vezérszárnyi akciója megtorpant, s ezt Nakamura kihasználta. Átvette a kezdeményezést és a parti befejező részét nagyon jól játszotta, a győzelemmel harcban áll dobogós helyezés megszerzéséért.

A cseh David Navara és az olasz Fabiano Caruana korábban csak kétszer csatázott, egy-egy partit nyertek. Navara sokáig szorongatta Caruanát, kecsegtető pozícióban azonban hibázott, minőséget vesztett, a végén örülhetett a döntetlennek.

 

A 12. forduló eredményei:

Veszelin Topalov (bolgár, 2770) – Anish Giri (holland, 2714) 1 – 0 (Orosz huszárjáték, 47)

David Navara (cseh, 2712) – Fabiano Caruana (olasz, 2736) döntetlen (Spanyol megnyitás, 64)

Borisz Gelfand (izraeli, 2739) – Levon Aronjan (örmény, 2805) 0 – 1 (Vezércsel, 53)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) döntetlen (Volga-csel, 20)

Szergej Karjakin (orosz, 2769) – Vugar Gasimov (azeri, 2761) döntetlen (Vezérindiai védelem, 27)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) -  Loek van Wely (holland, 2692) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 55)

Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Gata Kamsky (amerikai, 2732) döntetlen (Spanyol megnyitás, 59)

 

A verseny állása:

1.Levon Aronjan 8,5 pont

2-3. Magnus Carlsen és Tejmur Radzsabov 7,5

4-6. Fabiano Caruana, Vaszilij Ivancsuk és Hikaru Nakamura 7

7-8. Gata Kamsky és Szergej Karjakin 6

9-11. Borisz Gelfand, Veszelin Topalov és Loek van Wely 5

12. Vugar Gasimov 4,5

13-14. Anish Giri és David Navara 4

 

Az utolsó forduló párosítása:

Gata Kamsky – Veszelin Topalov

Loek van Wely – Magnus Carlsen

Vugar Gasimov – Hikaru Nakamura

Vaszilij Ivancsuk – Szergej Karjakin

Levon Aronjan – Tejmur Radzsabov

Fabiano Caruana – Borisz Gelfand

Anish Giri – David Navara

 

Gelfand,B (2739) - Aronjan,L (2805)
Vezércsel [D35]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Ff4 Hf6 5.e3 0-0 6.a3 Hbd7 7.Hb5 He8 8.Hf3 c6 9.Hc3 f5 10.h3 Hd6 11.cxd5 exd5 12.Fd3 Hf6 13.He5 Hfe4 14.0-0 Hf7 15.Vc2 Fd6 16.Fh2 Hxe5 17.Fxe5 Fxe5 18.dxe5 a5 19.Ha4 b5  

 

 

20.Hc5

A játszma egyik kritikus állása. Borisz Gelfand nem fogadta el a kihívást, holott minőségáldozattal a 20.Vxc6 Ba6 21.Vxb5 Bg6 22.f4 Fa6 23.Vb3 Hd2 24.Vc2 Hxf1 25.Bxf1 Fxd3 26.Vxd3 folytatásban előnybe kerülhetett volna.

20...Ve7 21.Bac1?! Vxe5 22.f4 Vd6 23.Fxe4 fxe4 24.Hb3 Fd7 25.Vc5 Vg6 26.Kh2 h5 27.Hd4 Bac8 28.b4 axb4 29.axb4 h4 30.He2 Bf6 31.Ba1 Bcf8 32.Ve7 B8f7 33.Vd8+ Kh7 34.Bg1 Vh6 35.Ba7 Bf8 36.Vc7 B6f7 37.Ve5 Be8 38.Vc3

 

38...g5 39.Bf1 Vd6 40.Kg1 Bef8 41.Vc5 Vh6 42.f5 Kg8 43.f6 g4

 

44.hxg4?

A feszültséget Gelfand kevésbé bírta. 44.Bf4 gxh3 45.gxh3 Fxh3 46.Kh2 Fd7 47.Bxd7 Bxd7 48.Vxc6 Bdf7 49.Vxd5 egyenlő esélyeket adott volna.

44...h3

Mi szólt 44...Fxg4 45.Bxf7 Bxf7 46.Bf2 Fxe2 47.Vxc6 (47.Bxe2 Bxf6) 47...Fh5 48.Vxd5 Fg6 49.Bf4 Vh5 ellen?

45.Hf4 hxg2

 

46.Kxg2?

A világbajnoki kihívó vesztőt húzott. 46.Hxg2 Bxf6 47.Bxf6 Vxf6 48.Bxd7 Va1+ 49.Kh2 Vh8+ 50.Kg1 remi lehetett volna.

46...Vxf6 47.Kg3 Bh7 48.g5

Fonalas matthoz vezetett, de 48.Kf2 Bh3 49.Ke1 Fxg4 is reménytelen volt.

48...Vxg5+ 49.Kf2 Bxf4+ 50.exf4 Bh2+ 51.Ke3 Vg3+ 52.Kd4 Vg7+ 53.Ke3 Bh3+ és világos feladta

Carlsen,M (2835) - Kamsky,G (2732)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.d4

Magnus Carlsen ezt a ritkább változatot készítette elő. 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d4 Fd6 13.Be1 Vh4 fővariban az utóbbi időben világos nem tudta bizonyítani igazát, sőt a ningbói csapat-világbajnokságon Lékó Péter nagyszerű győzelmet aratott Vaszilij Ivancsuk ellen a jól előkészített tisztáldozatos eltérésben.

9...dxe4 10.Hxe5 Fb7 11.Hxc6

Az adatbázis szerint új lépés.

11...Fxc6 12.Fg5 Hd5 13.Fxe7 Vxe7 14.Hd2 f5 15.f3 e3

 

16.c4?!

Magnus rosszul értékelt. Biztató állása lett volna a 16.f4 Vd6 (16...Kh8 17.Vf3 Vd6 18.Fxd5 exd2 19.Be5!) 17.Bxe3 Vxf4 18.Vf3 Vxf3 19.Hxf3 folytatással.

16...Hf4! 17.cxb5+ Kh8 18.Hc4 e2 19.Vd2 Vg5

 

20.Bxe2

A minőségáldozat volt a legjobb esély.

20...Hxe2+ 21.Vxe2 Fxb5 22.Ve3 f4 23.Ve5 Vh4 24.Ve1 Vxe1+ 25.Bxe1 Fxc4 26.Fxc4 c6 27.Be6 Bf6 28.Be4 a5

 

29.h4 Bd8 30.Be5 a4 31.Ba5 Bfd6 32.Bxa4 Bxd4 33.b3 g6 34.Kh2 Kg7 35.Ba6 Bd2 36.a4 Bf2 37.Ba7+ Kh8

 

38.Kh3 h5 39.Bf7 Bdd2 40.Bxf4 Bxg2 41.Bf7 Bh2+ 42.Kg3 Bdg2+ 43.Kf4 Bxh4+ 44.Ke5 Bg5+ 45.Kf6 Bf5+

Nehezebb lett volna Magnus védekezése a 45...Bg1 46.Ke5 Be1+ 47.Kd6 Bd4+ 48.Kc5 Bd8 49.Kxc6 Ba1 változatban.

46.Kxg6 Bxf7 47.Fxf7 Bf4 48.Fe6 Bxf3

 

49.Kxh5 Be3 50.Fc4 Kg7 51.Kg5 Be5+ 52.Kf4 Kf6 53.Fd3 Bh5 54.Fe4 c5 55.Fd3 Bh4+ 56.Ke3 Ke5 57.a5 Bh3+ 58.Ke2 Kd4 59.Fc4 és döntetlen

Nakamura,H (2759) - Van Wely,L (2692)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 Bb8 13.b3 Fg5 14.g3 0-0 15.Fg2 a5 16.0-0 He7 17.h4 Fh6 18.Hxe7+ Vxe7 19.Vd5 Vc7 20.Bad1 Bd8 21.Kh2 Fg4 22.Bde1 Fd7

A nyitást a holland sakkozó jól megoldotta, egyenlőek voltak az esélyek.

23.Vd3 Vc5 24.Bd1 Fc6 25.Ve2 Ba8 26.He1 Vb6 27.Hd3 Vb7 28.Bfe1 g6 29.f3 Fg7 30.Hf2 h5

Jobb terv volt a vezérszárnyi akció folytatása 30...a4 31.Hd3 axb3 32.axb3 Ba3-mal.

31.Bd3 Fh6 32.Bed1 Ve7 33.Hh3 Bd7 34.Vf2 Bb8

 

35.Hg5 Fxg5?! 36.hxg5 Vxg5 37.Fh3 Bc7 38.Bxd6 Kg7 39.f4 exf4 40.gxf4 Ve7 41.e5 a4

 

42.e6! axb3 43.axb3 Fe8 44.f5 g5 45.Vd4+ f6 46.Fg2 h4 47.c5 Bbc8 48.c6!

A címvédő döntő előnybe került.

48...Bxc6 49.Fxc6 Bxc6 50.Bxc6 Fxc6 51.Vb6 Fe8 52.Bc1 Kh6 53.Bc7 Vf8 54.Vd4 g4? 55.Vf4+ és sötét feladta

Radzsabov,T (2773) - Ivancsuk,V (2766)
Volga-csel [A57]

1.d4 Hf6 2.c4 c5 3.d5 b5 4.cxb5 a6 5.b6 d6 6.Hc3 Hbd7 7.e4 g6 8.Hf3 Fg7 9.Fe2 Hxb6 10.0-0 0-0 11.a4 Fg4 12.a5 Fxf3 13.Fxf3 Hc4 14.Va4 He5 15.Fe2 He8 16.Fg5 Hc7 17.f4 Hd7 18.e5 f6 19.exf6 Fxf6 20.Fxf6 Hxf6 és döntetlen

Navara,D (2712) - Caruana,F (2736)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.c3 d6 8.d4 Fb6 9.Fe3 0-0 10.Hbd2 h6 11.h3 Be8 12.Be1 Fd7 13.Fc2 Vb8 14.a3 a5 15.Fd3 Va7 16.Fxb5 exd4 17.cxd4 Hxd4 18.Fxd7 Hxd7 19.Hxd4 Fxd4 20.Bc1 Fxe3 21.Bxe3 a4 22.Hf3 Bab8 23.Bc2 Hc5 24.Hd4 Vb7 25.Hf5 g6?!

Fabiano Caruana tetszését nem nyerte el a 25...Bxe4 26.Bg3 g6 27.Hxh6+ Kg7 28.Vd2 He6 29.Hf5+ Kf6 30.He3 folytatás.

26.Hxh6+ Kg7 27.Hg4 Hb3 28.Bc4 Be6 29.Bxa4 c5 30.Bc4

Erősebb volt a 30.Vd3 Vd7 31.Ba6 Hd4 32.b4 változatot választani.

30...Hd4

 

31.b4

Figyelmet érdemelt a minőségáldozat 31.Bxd4 cxd4 32.Vxd4+ f6 33.b4-gyel.

31...Bxe4 32.bxc5 dxc5 33.Bxc5 Bf4 34.Bd3 Bd8 35.Va1 Kh7 36.Hf6+

A cseh nagymester kiengedte ellenfelét.

36...Kg7 37.Hg4 Kh7 38.Vf1 He2+ 39.Vxe2 Vb1+ 40.Kh2 Vxd3 41.Ve7 Vd6 42.Vh4+ Kg7 43.Bc6 Vxc6 44.Vxd8 Vc5 45.Vd2

Navarának kellett a remiért küzdenie.

45...Vd4 46.Vc1 Bf5 47.Kg1 Bc5 48.Vh6+ Kg8 49.Ve3 Vxe3 50.Hxe3 Bc3 51.h4 Bxa3 52.g3 Kg7 53.Kg2 Kf6 54.Hd5+ Ke5 55.Hf4 Kf5 56.Hh3 Ba2 57.Kf3 f6 58.Hf4 Ba3+ 59.Kg2 g5 60.hxg5 fxg5 61.Hd5 Ke5 62.He3 Ke4 63.Hg4 Ba2 64.Hf6+ Ke5 és döntetlen

Topalov,V (2770) - Giri,A (2714)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.Kb1 Ff6 11.Fg5 Ve7 12.Fb5 a6 13.Fxc6+ bxc6 14.Vf4 Fxg5 15.Hxg5 0-0 16.Bde1 Vd7 17.f3 h6 18.Hxe6 fxe6 19.Vg4 Bf5 20.Be2 e5 21.Bd1 Vf7 22.Vb4 Vd7 23.Va4 Kh8 24.c4 Ve8 25.Bd3 Bf4 26.Va5 Ve7 27.c5 Bf6 28.Vc3 Ve8 29.b3 Bb8 30.a4 Ba8 31.Be4 Vc8 32.Vd2 Vf8 33.Va5 Ve7 34.Bde3 Vd7 35.Be1 Bf5 36.Vc3 Bd8 37.g3 Bf7 38.cxd6 cxd6

 

 

39.f4 exf4 40.gxf4 c5 41.Be6 Bxf4 42.Bxh6+ Kg8 43.Vd2 Bf7 44.Bg1 c4?

Nehéz állásban vesztőlépés.

45.Vg5 Bdf8 46.Vh5 Bf1+ 47.Kb2 és sötét feladta

Karjakin,S (2769) - Gasimov,V (2761)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Hc3 0-0 8.e4 d5 9.cxd5 Fxf1 10.Kxf1 exd5 11.e5 He4 12.Kg2 Vd7 13.Vc2 Hxd2 14.Vxd2 Hc6 15.h4 Bac8 16.Bae1 Hd8 17.Hg5 He6 18.f4 c5 19.dxc5 Bxc5 20.Vd3 Fxg5 21.hxg5

 

21...Hxf4+ 22.gxf4 Vg4+ 23.Kf2 Vxf4+ 24.Kg2 Vg4+ 25.Kf2 Vf4+ 26.Kg2 Vg4+ 27.Kf2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport Richárd remek győzelme a német Jan Gustafsson ellen

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron a Tradewise nyílt verseny negyedik fordulójában Polgár Judit világossal remizett a női világranglista harmadik helyezettjével, a világbajnoki döntőt játszott indiai Humpy Koneruval. Almási Zoltán a svédek kétszeres kontinensbajnokát, Pia Cramlingot győzte le. Remek siker legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd győzelme a német Jan Gustafsson ellen.  Erdős Viktor angol ellenfelet győzött le. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan remizett az angol Michael Adamsszel.

           

Az esztendő egyik legjelentősebb nyílt tornájának negyedik fordulójában értékes győzelmet aratott legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd. A német Jan Gustafssonnal a vezércsel egyik divatos változatában csatázott. A játszma kritikus pillanatában a görögországi Eb-n aranyérmes német válogatott tagja hibázott, ezt Ricsi pontos játékkal használta ki.

Női tornákon már 21 éve nem játszó Polgár Judit a párosítás szeszélye folytán a világranglistán harmadik, Tiranában Hou Ji-fan ellen világbajnoki döntőben vesztes indiai Humpy Koneruval mérkőzött meg. A spanyol megnyitás nyílt változatát Koneru a döntőben is sikerrel játszotta meg. Nagymesternőnk nem tudott előnybe kerülni, a küzdelem lépésismétléses remivel ért véget.

Almási Zoltán a svédek legendás kontinensbajnokával, Pia Cramlinggal csatázott, A szicíliai védelmű parti bonyodalmaiban Cramling hibázott, nyolcszoros bajnokunk a sötét király ellen indított akciója sikerrel zárult.

Már nincs százszázalékos nagymester, a világbajnoknő Hou Ji-fan az angol Michael Adamsszel osztozott meg  a ponton. Az olasz Sabino Brunello az angol Nigel Shorttól rabolt fél pontot. Az argentin Ruben Felgaer a kétszeres Aeroflot-torna győztestől, a vietnami Le Quang Liemtől szenvedett vereséget.

 

Az élcsoportban 4. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 3) – Michael Adams (angol, 2724, 3) döntetlen

Sabino Brunello (olasz, 2581, 3) – Nigel Short (angol, 2677, 3)  döntetlen

Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2,5) – Ruben Felgaer (argentin, 2571, 3)  1 - 0

Polgár Judit (magyar, 2710, 2,5) – Humpy Koneru (indiai, 2589, 2,5) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Alberto David (luxemburgi, 2598, 2,5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 2,5)  döntetlen

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2,5) – Kaido Kulaots (észt, 2581, 2,5) 1 - 0

Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 2,5) – Artur Juszupov (német, 2569, 2,5)  1 - 0

Anna Muzicsuk (szlovén, 2580. 2,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2,5)  0 - 1

Mircea-Emilian Parligras (román, 2650, 2,5) – G N Gopal (indiai, 2566, 2,5)  0 - 1

Rapport Richárd (magyar, 2543, 2,5) – Jan Gustafsson (német, 2643, 2,5)  1 – 0 (Vezércsel, 47)

Alekszandr Fier (brazil, 2603, 2,5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 2,5)  0 - 1

Niclas Huschenbeth (német, 2518, 2,5) – David Howell (angol, 2603, 2,5)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506, 2,5)  1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2717, 2) – Pia Cramling (svéd, 2491, 2)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 54)

Craig Hanley (angol, 2421, 2) – Erdős Viktor (magyar, 2634, 2) 0 - 1

 

Az élcsoport állása:

1-11. Hou Ji-fan, Michael Adams, Nigel Short, Le Quang Liem, Viktor Laznicka, Krishnan Sasikiran, Szergej Movszeszjan, Sabino Brunello, G N Gopal, Rapport Richárd és Nana Dzagnidze 3,5 pont

12-40. Alberto David, Sahriyar Mamedgyarov, Humpy Koneru, Polgár Judit, Almási Zoltán, Peter Szvidler, David Howell, Viorel Bologan, Ruben Felgaer, Alekszej Shirov, …,Erdős Viktor,… 3

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Michael Adams (angol, 2724, 3,5) – Sabino Brunello (olasz, 2581, 3,5)

Nigel Short (angol, 2677, 3,5) – Le Quang Liem (vietnami, 2714, 3,5)

G N Gopal (indiai, 2566, 3,5) – Viktor Laznicka (cseh, 2704, 3,5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 3,5) – Szergej Movszeszjan (2700, örmény, 2700, 3,5)

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 3,5) – Hou Ji-fan (kínai, 2605, 3,5)

Almási Zoltán (magyar, 2717, 3) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 3,5)

Peter Szvidler (orosz, 2749, 3) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2537, 3)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 3) – Niclas Huschenbeth (német, 2518, 3)

Kanep Meelis (észt, 2509, 3) – Polgár Judit (magyar, 2710, 3)

Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 3) – Joseph Gallagher (svájci, 2505, 3)

Erdős Viktor (magyar, 2634, 3) – Stefan Kuipers (holland, 2391, 3)

Rapport,B (2543) - Gustafsson,J (2643)
Vezércsel [D35]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 Hf6 6.e3 Ff5 7.Hge2 0-0 8.Hg3 Fe6 9.Fd3 c5 10.dxc5 Fxc5 11.0-0 Hc6 12.Hb5 Fb6 13.Bc1 d4 14.e4 Hg4 15.Hf5 Hge5 16.Hbd6 Bb8 17.Fb5 g6 18.Be1 Vf6?!

Sötétre lett volna előnyös a 18...f6 19.Hh6+ Kg7 20.Hxb7 Bxb7 21.Fxc6 Bc7 folytatás.

19.Fxc6 bxc6 20.Vd2 Fd7?

 

21.Fxe5! Vxe5 22.Hc4 Vf6 23.Hxb6 axb6 24.Hxd4 c5 25.e5 Vd8 26.Hf3 Fc6 27.Vf4 Fxf3 28.Vxf3 Vd4 29.Ve2 Vd5 30.b3 Bbd8 31.Bcd1 Vc6 32.a4 Ve6 33.Ve3 Bfe8 34.f4 Bd5 35.Bxd5 Vxd5 36.h3 c4 37.bxc4 Vxc4 38.Ve4 Vc5+ 39.Kh2 b5

 

40.a5 b4 41.a6 Be7 42.Bb1 Ba7

 

43.e6! fxe6 44.Bxb4 Vd6 45.Bd4 Vxa6 46.Bd8+ Kf7 47.Ve5 és sötét feladta

Polgár,J (2710) - Koneru,H (2589)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Fe3 Fe7 10.Hbd2 0-0 11.c3 Vd7 12.Fc2 f5 13.exf6 Hxf6 14.Fg5 Fd6 15.a4 b4 16.a5 bxc3 17.bxc3 Vf7 18.Be1 h6 19.Fh4 Hg4 20.Fg3 Fxg3 21.hxg3 Ff5 22.Fa4 Hxa5 23.He5 Hxe5 24.Bxe5 Bad8 25.Ve2 Vf6 26.Be1 Kh8 27.g4 Fe4 28.Bh5 Fg6 29.Be5 Fe4 30.Bh5 Fg6 31.Be5 Fe4 és döntetlen

Almási,Z (2717) - Cramling,P (2491)
Szicíliai védelem [B41]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fe2 Hf6 6.Hc3 Fb4 7.Vd3 d6 8.0-0 Hbd7 9.Hb3 He5 10.Vd4 Hc6 11.Ve3 0-0 12.Bd1 e5 13.Ha4 Fe6 14.c3 b5 15.Hac5 Fxc5 16.Hxc5 Fc8 17.Hb3 Fe6 18.f3 Vc7 19.Vf2 Hd7 20.Fe3 He7 21.Ff1 Bad8 22.Bd2 f5 23.Fg5 Hf6 24.exf5 Hxf5 25.Bad1 Bd7 26.Fd3 h6 27.Fxf6 Bxf6 28.Fc2 He7 29.Hc1 Hg6 30.He2 Hf4 31.Hxf4 Bxf4 32.Ve3 Kh8 33.a3 Fg8 34.Fe4 a5 35.Fd5 Fxd5 36.Bxd5 b4 37.cxb4 axb4

 

38.a4 Bc4 39.Bb5 b3 40.a5 Ba4 41.Bdd5 Ba1+ 42.Kf2 Vc2+ 43.Bd2 Bd8?! 44.Vd3 Bc8 45.Vxd6 Vc4 46.Vb4 Vf1+ 47.Kg3 Ve1+ 48.Kh3 e4 49.Bb8 Bxb8 50.Vxb8+ Kh7 51.Bd8 exf3 52.Vxb3 Ve4 53.Vg8+ Kg6 54.Bd6+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A holland tengerparti városban, Wijk aan Zee-ben a Tata Steel Chess 2012 szuperverseny 11. fordulójában hat játszma is döntéssel végződött, rendkívül izgalmas a remek viadal hajrája. Az éllovas örmény Levon Aronjan világossal szenvedett meglepő vereséget a sereghajtó cseh David Navarától. A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen nagyon sokat kockáztatott, de a végén legyőzte a sokat hibázó, teljesen formán kívül sakkozó bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot. Az azeri rangadót simán nyerte Tejmur Radzsabov, Carlsennel holtversenyben második, csak fél pont a hátrányuk Aronjannal szemben. Elvesztette veretlenségét az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a holland Loek van Wely. Az olasz Fabiano Caruana újabb győzelmet aratott. Pontosztozkodás született az amerikai csúcsrangadón.

A harmadik pihenőnap után megkezdődött az esztendő első szuperversenyének hajrája. Az egypontos előnnyel, jó játékkal vezető örmény Levon Aronjan a sereghajtó, sokat hibázó cseh David Navarával mérkőzött meg. Hét korábbi partijuk Aronjan jelentős fölényét mutatta. A 2001-es junior vb-n nyitotta meg győzelmeinek sorozatát, még négyszer nyert, míg a cseh sakkozó csak két döntetlent tudott kiharcolni. Kevesen gondoltak arra, hogy Navara első győzelmét a torna 11. fordulójában szerzi meg, a nyeréssel rendkívül izgalmassá tette a viadal befejező két játéknapját. Aronjan a Grünfeld védelmű partiban elkerülte a megnyitáselméleti párbajt, ritkább változatot választott. Navara kényelmesen kiegyenlített, majd egyre nagyobb előnybe került. Izgalmas csata alakult ki, a bonyodalmak közepette sem hibázott Navara. Tisztelőnyt szerzett, Aronjan királya végül matthálóba került.

 A torna két legidősebb résztvevője, pályafutásuk során sikert sikerre halmozó világsztár, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az izraeli Borisz Gelfand csapott össze. Gelfand a tavalyi világbajnok-jelölti párharcokban remekelt, de azóta nehezen talál magára, vagy már a májusi világbajnoki döntőre koncentrál? Ivancsuk hihetetlen bravúrokra is képes, néha nehezen ismerünk rá. Első partijukat 1985-ben, a szovjet 25 éven aluliak bajnokságán játszották és még 91 játszmában csatáztak, Ivancsuk volt az eredményesebb 24 győzelmével 16 vereségével szemben. Szovjet versenyeken, szuperversenyeken, sakkolimpiákon és GP-versenyeken, számos egyéb viadalokon is megmérkőztek, Ivancsuk 10, Gelfand hét partit nyert, 36 partijuk lett remi. 

 A 93. játszmájukban Ivancsuk túlértékelte esélyét, elkerülte a vezércserét. Később maga kínálta, de az állás már Gelfand számára volt kedvezőbb. Az ukrán nagymester 26.a4 lépésével a tűzzel játszott,  a világbajnoki kihívó az esélyt a tőle megszokott remek technikával használta ki, fontos presztízsgyőzelmet aratott.

A világranglista-vezető Magnus Carlsen az elmúlt két fordulóban csak fél pontot szerzett,  csak a dobogós helyezés megszerzését tűzhette ki céljául? A pocsék formában sakkozó bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval csatázott. Magnus mérlege szenzációs Topalovval szemben, a 22 játszmából tizet nyert meg, hármat vesztett el. A 2007-es Corus-tornán még Topalov győzött, de Carlsen a linaresi viadalon azonnal egyenlített. Egy évvel később mindkét partiban diadalmaskodott, amelyért Topalov a Grand Slam-döntő kettős győzelemmel vágott vissza. Egy év múlva Szófiában és Nankingban Magnus egyet nyert, két éve a kínai városban kettős győzelmet aratott, így a szuperversenyeken a norvég sakkozó hétszer tudott nyerni, a bolgár exvilágbajnok háromszor mindössze két döntetlen mellett.

A parti menete minden képzeletet felülmúlt, Magnus addig kockáztatott, míg állása reménytelenné vált. Topalov csúcsformában simán megnyerte volna  a partit, de Wijk aan Zee-ben csak árnyéka önmagának. Nyerőesélyét nem használta ki, majd a döntetlent sem, Magnus "ajándékba" kapta a pontot. Bátraké a szerencse!

Azeri és amerikai házirangadókat is láthattunk a mai játéknapon. Vugar Gasimov és Tejmur Radzsabov 1996-ban az U10-es Európa-bajnokságon, majd az U10-es világbajnokságon is remiztek egymással. Összesen 11 játszmában mérték össze erejüket, Radzsabov kettőt megnyert. A szicíliai védelmű partiban Radzsabov hibátlanul játszott, míg Gasimov már a nyitás után pontatlankodott. Sötét korán átvette a kezdeményezést, előnyét fokozta és harmadik győzelmét aratta, Carlsen társaságában fél pontra megközelítette Aronjant.

Gata Kamsky és Hikaru Nakamura csak négyszer csatázott, négyszer megosztoztak a ponton. Ötödik ütközetük sem végződött döntéssel, mindkettőjüknek volt esélye, hogy esetleg megtörje a remiszériát.

A legifjabbak is megmérkőztek, a 18 éves esztendős olasz Fabiano Caruana és a 17 éves holland Anish Giri. A 2010-es bieli tornán remiztek, a január elején befejeződött Reggio Emilíai viadalon Giri egy játszmát megnyert, a másikban gyors döntetlen született. Caruana tetszetős játszmában vágott vissza. Három gyalogért áldozott tisztet, gúzsba kötötte Giri haderejét, támadása átütött.

A torna remikirálya, a holland Loek van Welyvel szemben az öt vereséget is begyűjtő orosz Szergej Karjakin 3-2-re vezetett a 11 partijukból.  Szuperversenyen csak egy-egy partit nyertek öt döntetlen mellett. Karjakin folytatta megdöbbentő sorozatát, hibátlanul használta ki van Wely nagy hibáját és ötödik győzelmével ötvenszázalékosra javította eredményét, Loek elvesztette veretlenségét. A tizenegyedik játéknap mérlege fantasztikus, hat játszma is eldőlt, a sötéttel játszók négy partit nyertek.

 

A 11. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Veszelin Topalov (bolgár, 2770) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 56)

Gata Kamsky (amerikai, 2732) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) döntetlen (Spanyol megnyitás, 43)

Loek van Wely (holland, 2692) – Szergej Karjakin (orosz, 2769) 0 - 1 (Angol megnyitás,  55)

Vugar Gasimov (azeri, 2761) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 53)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) – Borisz Gelfand (izraeli, 2739) 0 – 1 (Bogoindiai védelem, 42)

Levon Aronjan (örmény, 2805) – David Navara (cseh, 2712) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 60)

Fabiano Caruana (olasz, 2736) – Anish Giri (holland, 2714) 1 – 0 (Szláv védelem, 41)

 

A verseny állása:

1.Levon Aronjan 7,5 pont

2-3.Magnus Carlsen és Tejmur Radzsabov 7

4-5. Fabiano Caruana és Vaszilij Ivancsuk 6,5

6. Hikaru Nakamura 6

7-8. Gata Kamsky és Szergej Karjakin 5,5

9-10. Borisz Gelfand és Loek van Wely 5

11-13. Vugar Gasimov,  Anish Giri és Veszelin Topalov 4

14. David Navara 3,5

 

A 12. forduló párosítása:

Veszelin Topalov – Anish Giri

David Navara – Fabiano Caruana

Borisz Gelfand – Levon Aronjan

Tejmur Radzsabov – Vaszilij Ivancsuk

Szergej Karjakin – Vugar Gasimov

Hikaru Nakamura – Loek van Wely

Magnus Carlsen – Gata Kamsky

 

Aronjan,L (2805) - Navara,D (2712)
Grünfeld védelem [D90]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Vb3

Kisebb meglepetés, hogy az éllovas nem vállalt megnyitáselméleti párbajt a divatos változatokban.

5...Hb6 6.d4 Fg7 7.e4 Fg4 8.Fb5+ c6 9.Hg5 0-0 10.Fe2 Fxe2 11.Hxe2 Ha6 12.Fe3 Vd6 13.0-0 Vb4 14.Vxb4 Hxb4 15.Bfc1 e5 16.Hf3 exd4 17.Fxd4 Bfe8 18.Fxg7 Kxg7

A sereghajtó cseh sakkozó előnybe került.

19.Hg3 Bad8 20.He1 Bd2 21.a3 Hd3 22.Hxd3 Bxd3 23.Bab1 Be5 24.Bd1 Bxd1+ 25.Bxd1

 

25...Bb5 26.b4 Hc4 27.Bd3 a5! 28.bxa5 Bxa5 29.f4 Bxa3 30.Bd7 b5 31.e5 b4!?

Jobb volt a 31...Be3 32.Kf2 b4 33.Bb7 c5 folytatás.

32.e6 b3 33.Bxf7+? Kh6 34.Bb7 b2 35.Kf2

 

35...Ba7 36.Bb8 Ba8 37.Bb7 Ba2 38.He2 Hd6 39.e7

 

39...Hxb7 40.e8V b1V 41.Vf8+ Kh5 42.Ve7 Vb6+ 43.Kf3 Vb3+ 44.Kf2

44...Bxe2+ 45.Vxe2+ Kh6 46.g4?! Hd8 47.Ve7 He6! 48.Vh4+

A sötét király eltáncol a remélt akció elől. 48.g5+ Kh5 49.Vxh7+ Kg4 50.Vxg6 Vb2+ 51.Kf1 Hxf4 nyert volna.

48...Kg7 49.Ve7+ Kg8 50.Ve8+ Hf8 51.Vxc6 Ve6 52.Vf3 Hd7 53.h3 Kf7 54.Vc3 Vd5 55.Kg3 Hc5 56.Kh4 h6 57.Vh8

 

57...g5+ 58.fxg5 hxg5+ 59.Kh5 Ve4 60.Kxg5 He6+ és világos feladta

Carlsen,M (2835) - Topalov,V (2770)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.c3 Hgf6 5.Ve2 a6 6.Fa4 Vc7 7.0-0 e5 8.d4 b5 9.Fc2 cxd4 10.cxd4 Fe7 11.Hc3 0-0 12.Fg5 h6 13.Fh4 Fb7 14.Bad1 Bac8 15.Fb3 Bfe8 16.dxe5 dxe5 17.Fg3 Ff8 18.h3 Hb6 19.Hh4 Hc4 20.Hf5?!

Magnus óriási kockázatokat vállalt.

20...Hxb2 21.Fh4 Hxd1 22.Fxf6 Hxc3 23.Vg4 Fxe4?!

Még erősebb volt a 23...Be6 24.Fxe6 fxe6 25.He7+ Kh8 26.Vg6 Fxe4 27.Vxh6+ Fh7 28.Hxc8 Vxc8 29.Fxe5 Hxa2 folytatás.

24.Hxh6+?! Kh7 25.Fxf7!?

 

25...Vxf7?

Veszelin Topalov pánikba esett, megijedt a látszatfenyegetésekkel. 25...Fd3 26.Be1 (26.Kh1 He2 27.Fg8+ Kh8 28.Fd5 Hf4 29.Hf7+ Kg8 30.Fxe5 Hxd5 31.Fxc7 Hf6 32.Hh6+ Kh7 33.Vh4 Fxf1 34.Hg4+ Kg6 35.Hxf6 gxf6) 28.Fd5 Hf4 29.He2+ 27.Kh2 Hf4 28.Be3 Fg6 kivédte volna a támadást.

26.Hxf7 gxf6 27.f4

Az esélyek kiegyenlítődtek.

27...Fg6 28.Vh4+ Kg7?! 29.fxe5 He4 30.Bxf6! Fc5+ 31.Kh2 Hxf6 32.Vxf6+ Kh7 33.Hg5+ Kh6 34.He6! Bxe6 35.Vxe6 Be8 36.Vf6 Fe7?! 37.Vxa6 b4  

 

 

38.Vc4

Sötétnek egyre kevesebb volt az esélye, hogy tisztjei között megteremtheti az összhangot, a világos gyalogok pedig fenyegetőek….

38...Ff8 39.g4 Kh7 40.e6! Fd6+ 41.Kg2 Fe7 42.Vc7 Kg8 43.Kg3 Kf8 44.Vf4+ Kg7 45.Vd4+ Kg8 46.h4 Bd8 47.Vc4?

Pontatlan. 47.Va7! Bd3+ 48.Kf4 Fd6+ 49.Kg5 Vc4Fe8 50.Va8 Fe7+ 51.Kf5 Kf8 52.g5 volt a jó.

47...Fd3?

Topalov nem kapaszkodott bele a váratlanul odadobott mentőövbe. 47...Bd3! 48.Kf4 Fd6+ 49.Kg5 Ke7 50.h5 Fe7+ 51.Kf4 Fd6+ remizett volna!

48.Vc6 Fb1 49.h5 Fxa2

 

50.Ve4 Kh8 51.h6 Ff6 52.e7 Be8 53.Vf4 Fg7 54.hxg7+ Kxg7 55.g5 Kg8 56.Vf6 és sötét feladta

Ivancsuk,V (2766) - Gelfand,B (2739)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vb3 Hbd7 9.Bc1 b6 10.cxd5 cxd5 11.Ha3 Fb7 12.Fb4 Fxb4 13.Vxb4 a6 14.e3 Bc8 15.Ff1 Bxc1 16.Bxc1 Vb8 17.Hb1 Bc8 18.Bxc8+ Vxc8 19.Hc3

Az ukrán nagymester a megnyitást kis előnnyel zárta.

19...Vf8 20.Vb3

Vaszilij Ivancsuk a felkínált vezércserével nem élt, a reminél többet remélt.

20...h6 21.He1 Vc8 22.Hc2 He4 23.Hxe4 dxe4 24.Vc3

A vezércsere elkésett, a végjátékban már Borisz Gelfand reménykedhetett.

24...Vxc3 25.bxc3 b5

 

26.a4?

Ivancsuk a tűzzel játszott...

26...bxa4 27.Fe2 Kf8 28.Kf1 Ke7 29.Ke1 f5 30.Kd2 g5 31.c4 e5 32.Kc3

 

32...f4!

A világbajnoki kihívó időzavarban is kitűnően értékelte esélyeit.

33.h3? exd4+ 34.Hxd4

 

34...f3!

Ivancsuk többé nem talált védelmet.

35.Ff1 Hc5 36.Kb4 Hd3+ 37.Fxd3 exd3 38.Kc3 Fe4 39.c5 Kd7 40.g4 Kc7

Világos lépéskényszerbe került.

41.Kd2 a3 42.Hb3 Fd5 és világos feladta

Caruana,F (2736) - Giri,A (2714)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 a6 5.Hc3 b5 6.c5 g6 7.He5 Fg7 8.f4 a5 9.Fe2 Vc7 10.0-0 h5 11.h3 Ff5 12.Fd2 Hbd7 13.Ff3 h4 14.Ve1 He4 15.Hxe4 dxe4 16.Fe2 f6?!

Tetszetős kombinációt engedélyezett.

 

 

17.Fxa5! Bxa5 18.Hxc6 Ba8 19.Fxb5

Az olasz nagymester a tisztáldozatért ellenértékként három gyalogot is kapott.

19...Fe6 20.a4 f5 21.Vd2 Ff6 22.d5 Ff7 23.Bac1 Kf8 24.b4

A világos gyalogok előretörésével szemben Anish Giri nem találhatott védelmet.

24...Vc8 25.d6! exd6 26.cxd6 Ve8 27.He7 Fe6 28.Bc7 Bh7 29.Hd5

Még erősebb volt a 29.Fxd7 Fxd7 30.Bxd7 Vxd7 31.Vd5 Fxe7 32.dxe7+ Bxe7 33.Vxa8+ Kf7 34.Va5 folytatás.

29...Fd8 30.Bb7 Bc8

 

31.a5 Kg7 32.a6 Kh6 33.a7 Vf8 34.He7 Hb6 35.Vf2 Bf7? 36.Vxh4+ Kg7

 

37.Vg5 Fd5 38.Vxg6+ Kh8 39.Vh5+ Kg7 40.Hxf5+ Kg8 41.He7+ és sötét feladta

Gasimov,V (2761) - Radzsabov,T (2773)
Szicíliai védelem [B45]

1.e4 c5 2.Hc3 e6 3.Hf3 Hc6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Hf6 6.Hxc6 bxc6 7.e5 Hd5 8.He4 Vc7 9.f4 Va5+ 10.c3 Fe7 11.Fd3 f5 12.Hf2 0-0 13.0-0 Vc7 14.Fe2 d6 15.c4 Hb6 16.c5?! dxc5 17.b3 a5 18.Fc4 a4 19.Fe3 Hd5 20.Ve2 Vb6 21.Fd2 Fa6 22.Hd3 Fb5 23.Kh1 Va6 24.Bac1 axb3 25.axb3 Fxc4 26.bxc4 Hb4 27.Fe3 Bfd8

Tejmur Radzsabov hiba nélkül játszott.

28.He1 Va2 29.Vxa2 Bxa2 30.Bf2

 

30...Ba3 31.Be2 Kf7 32.Kg1 h6 33.Kf1 g5 34.g3 Bd7 35.Bd2 Bda7 36.Ff2 Bb3 37.Kg2 Ke8 38.Kf1 Baa3 39.Bcd1?

 

39...gxf4 40.gxf4 Bc3 41.Fxc5 Fxc5 42.Bd8+ Kf7 43.B1d7+ Kg6 44.Bg8+ Kh5 45.Bh7

 

45...Bf3+! 46.Hxf3 Bxf3+ 47.Kg2 Bxf4 48.Bgh8 Bg4+ 49.Kh3 Hd3 50.Bxh6+ Kg5 51.Bg8+ Kxh6 52.Bh8+ Kg5 53.Bh5+ Kf4 és világos feladta

Van Wely,L (2692) - Karjakin,S (2769)
Angol megnyitás [A28]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.d3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.e3 Fe7 7.Fe2 0-0 8.0-0 Fe6 9.a3 a5 10.Vc2 f5 11.Ha4 Vd6 12.Bd1 Bad8 13.d4 e4 14.Hd2 Ff7 15.Hc3 Vh6 16.Hxd5 Fxd5 17.Fc4 Kh8 18.Fxd5 Bxd5 19.Hf1 Bd6 20.b4 axb4 21.axb4 Bd7 22.Fd2 Fd6 23.b5 He7 24.Ba7 b6 25.Bda1 Ve6 26.Ba8 Bdd8 27.Bxd8 Bxd8 28.Hg3 Fxg3 29.hxg3 Hd5 30.Ba7 h6 31.Va2 Ve8 32.Vc4 Vh5 33.Ba1 Kh7 34.Fb4 Vg6 35.Fe1 h5 36.Bc1 h4 37.gxh4 f4 38.Ve2?

 

38...f3!

Szergej Karakin váratlan esélyt kapott.

39.Vf1 Vg4 40.g3 g5! 41.Kh2 gxh4 42.Vh3 Vxh3+ 43.Kxh3 hxg3 44.Kxg3 Bg8+ 45.Kh2 Bg2+ 46.Kh1 Bg6 47.Ba1 Bg8 48.Bc1 Kg6 49.Bc6+ Kf7 50.Bh6 Ba8 51.Bh7+ Kg6 52.Bh4 Hf6 53.Fb4

 

53...Kg5 54.Bf4 Ba1+ 55.Kh2 Hg4+ és világos feladta

Kamsky,G (2732) - Nakamura,H (2759)
Szicíliai védelem [B76]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.0-0-0 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hxc6 bxc6 12.Fd4 Fxd4 13.Vxd4 Vb6 14.Ha4 Vc7 15.Fc4 Bb8 16.Bhe1 Bb4 17.b3 Vxh2 18.a3 Bb7 19.Hc5 Bc7 20.g4 Vf4+ 21.Vxf4 Hxf4 22.b4 Kg7 23.Fa6 He6 24.Hxe6+ Fxe6 25.Be5 Bh8 26.Bc5 h5 27.Fe2 Bd7 28.Bh1 hxg4 29.Bxh8 Kxh8 30.fxg4 Fd5 31.b5 Bd6 32.c4 Fg2 33.a4 Kg7 34.a5 cxb5 35.cxb5 Bd7 36.Fc4 e6 37.Kc2 Kf6 38.g5+ Ke7 39.Kc3 Kd6 40.Kb4 Be7 41.Bc8 Bb7 42.a6 Bd7 43.Fb3 Bc7 44.Bxc7 Kxc7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan taktikai csapással győzte le Almási Zoltánt

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron lejátszották a Tradewise nyílt verseny harmadik fordulóját. Polgár Judit sötéttel remizett az angol David Howellel. A játéknapon számos meglepetés született, remekeltek a női sakkozók. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan 34 lépésben legyőzte Almási Zoltánt. A spanyol megnyitás berlini változatában a Hou Ji-fan szép taktikai csapással került döntő előnybe. A szlovén Anna Muzicsuk az orosz Peter Szvidlertől rabolt fél pontot, Erdős Viktor is csak remizett a grúz Nino Hurcidzével. Kedvező párosítása volt Rapport Richárdnak, könnyű győzelemmel érvényesítette a papírformát.  Öten hibátlanok még a 256 fős mezőnyben.

                          

Élesedik a küzdelem, meglepő eredmények születtek a 10 fordulós svájci rendszerű viadal harmadik játéknapján. A második helyen kiemelt azeri Sahriyar Mamedgyarovra az angolok „veterán” nagymestere, a tavalyi tornán is remeklő Nigel Short mért vereséget. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a spanyol megnyitás berlini változatában Almási Zoltánt győzte le. Nyolcszoros bajnokunk alighanem lebecsülte világelső ellenfelét, akinek taktikai csapást engedélyezett. Az indiai Humpy Koneru a cseh Viktor Laznickával remizett, a szlovén Anna Muzicsuk még értékesebb döntetlenért járó fél ponttal gazdagodott. A Világkupa-győztes, hatszoros orosz bajnok Peter Szvidlerrel remizett.

Meglepetésként hatott Polgár Judit Caro-Kann védelme az angol David Howell ellen. A vezércserét követően Howell elkerülte a lépésismétléses döntetlent, az érdekes végjátékban mindketten hagytak ki jobb folytatásokat, végül pontosztozkodás született. Az örmény Gabriel Szargiszjan és a moldáv Viorel Bologan veresége is említést érdemel. Erdős Viktor világossal nem bírt a grúz Nino Hurcidzével. Rapport Richárd könnyedén verte belga ellenfelét.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Nigel Short (angol, 2677, 2) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2)  1 - 0

Michael Adams (angol, 2724, 2) – Daniel Fridman (német, 2660, 2)  1 - 0

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 2) – Almási Zoltán (magyar, 2717, 2)  1 - 0

Le Quang Liem (vietnami, 1714, 2) – Mircea-Emilian Parligras (román, 2650, 2)  döntetlen

David Howell (angol, 2603, 2) – Polgár Judit (magyar, 2710, 2)  döntetlen

Humpy Koneru (indiai, 2589, 2) – Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2)  döntetlen

Kaido Kulaots (észt, 2581, 2) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 2) döntetlen

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2) – Alberto David (luxemburgi, 2598, 2)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (örmény, 2683, 2) – Sabino Brunello (olasz, 2581, 2)  0 - 1

Ruben Felgaer (argentin, 2571, 2) – Viorel Bologan (moldáv, 2680, 2) 1 - 0

Peter Szvidler (orosz, 2749, 1,5) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2580, 2)  döntetlen

Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 1,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2483, 1,5)  1 - 0

Erdős Viktor (magyar, 2634, 1,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2444, 1,5)  döntetlen

Rapport Richárd (magyar, 2543, 1,5)  - Jean Herman (belga, 2077, 2)  1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1-5. Nigel Short, Michael Adams, Hou Ji-fan, Sabino Brunello és Ruben Felgaer 3 pont

6- 28. Mircea-Emilian Parligras, Le Quang Liem, Polgár Judit, Viktor Laznicka, Krishnan Sasikiran, Szergej Movszeszjan, David Howell, Albert David, Humpy Koneru, Kaido Kulaots, Jan Gustafsson, Alekszej Shirov, Anna Muzicsuk, Artur Juszupov, Anna Zatonskih,… Rapport Richárd, Nana Dzagnidze,… 2,5

 

Az élcsoportban 4. forduló párosítása:

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 3) – Michael Adams (angol, 2724, 3)

Sabino Brunello (olasz, 2581, 3) – Nigel Short (angol, 2677, 3)

Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2,5) – Ruben Felgaer (argentin, 2571, 3)

Polgár Judit (magyar, 2710, 2,5) – Humpy Koneru (indiai, 2589, 2,5)

Alberto David (luxemburgi, 2598, 2,5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 2,5)

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2,5) – Kaido Kulaots (észt, 2581, 2,5)

Szergej Movszszjan (örmény, 2700, 2,5) – Artur Juszupov (német, 2569, 2,5)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2580. 2,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2,5)

Mircea-Emilian Parligras (román, 2650, 2,5) – G N Gopal (indiai, 2566, 2,5)

Rapport Richárd (magyar, 2543, 2,5) – Jan Gustafsson (német, 2643, 2,5)

Alekszandr Fier (brazil, 2603, 2,5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 2,5)

Niclas Huschenbeth (német, 2518, 2,5) – David Howell (angol, 2603, 2,5)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506, 2,5)

 

Howell,D (2603) - Polgár,J (2710)
Caro-Kann védelem [B16]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hf6 5.Hxf6+ gxf6 6.Hf3 Ff5 7.Fd3 Fg6 8.Ff4 e6 9.0-0 Fg7 10.Ve2 0-0 11.Bad1 Be8 12.Fg3 Hd7 13.Bfe1 Va5 14.Hd2 Hb6

A gyalogáldozat elfogadására, 14...Vxa2-re 15.Hc4 b5 (15...Fxd3 16.Vxd3 b5 17.Hd6 Bed8 18.b3) 16.Hd6 Bed8 17.Fxg6 hxg6 18.d5 következett volna.

15.c4 Vh5                                        

Judit a gyalograblásra ezúttal sem vállalkozott. 15...Vxa2 16.c5 Hd5 17.He4 Fxe4 18.Fxe4 folytatás nem nyerte el tetszését.

16.Fxg6

Számításba jött a 16.f3 Fxd3 17.Vxd3 f5 18.Hb3 folytatás.

16...hxg6 17.Vxh5 gxh5 18.b3 f5 19.Hf3 Bad8 20.Kf1 Ff6 21.Ff4 Hd7 22.Be3 Kg7 23.Fc7 Bc8 24.Fd6 Fe7 25.Fg3 Ff6 26.Fd6 Fe7 27.Fg3 Ff6

 

28.Bed3

Kedvezőbb állásban az angol nagymester elkerülte a lépésismétlést.

28...Hf8 29.h3 Hg6 30.Fh2 Bed8 31.Ke2 f4 32.g3 fxg3 33.fxg3 Fe7 34.He5 b5 35.Fg1 Fd6 36.Hxg6 Kxg6 37.Bc1 a5 38.Ff2 f5 39.Bdc3 b4 40.Bf3 a4 41.c5 Fc7 42.Bc4 axb3 43.axb3 Bb8 44.Fe1 Bb5 45.Bd3 Bdb8 46.Kf3 Ba8 47.Bc2?! Kf7 48.Ke2 Bg8 49.Bf3 Bd8 50.Ff2 Kg6 51.Be3 Kf7 52.Bf3 Kg6 53.Ba2 Ba5 54.Bxa5 Fxa5 55.Be3 Kf7 56.Kd3 Fc7 57.Kc4 Ba8 58.Bf3 Ke7 59.g4 f4 60.Fh4+ Kf7 61.gxh5 e5 62.dxe5 Fxe5 63.Kxb4 Ke6 64.Bf1 Bh8 65.Fg5 Kf5 66.Fe7?!

 Jobb volt a 66.h4 Bxh5 67.Ka5 Bh8 68.Kb6 Bb8+ 69.Kxc6 Bxb3 70.Fd8 folytatás.

66...Bxh5 67.h4 Bh7 68.Fd6 Bxh4 69.Ka5?! Bh3 70.Kb6 Bxb3+ 71.Kxc6 f3 72.Kd7 Bd3 73.Kc7 Kf4 74.Be1 Fxd6+ 75.cxd6 f2 76.Bf1 és döntetlen

Hou Ji-fan (2605) - Almási,Z (2717)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Fd7 10.h3 h6 11.b3 c5 12.Hd5 g5 13.Fb2 Fe6 14.Bad1 Kc8 15.c4 b6 16.Hd2 Fg7 17.He4 Kb7 18.Bd2 a5 19.f4 a4 20.g4 Hd4?! 21.b4 a3 22.Fa1 Ba4 23.bxc5 Bxc4?

Taktikai csapást engedélyezett, de 23...Hc6 24.f5 Fxd5 25.cxd5 Hxe5 26.Be2 Hf3+ 27.Bxf3 Fxa1 28.cxb6 Fd4+ 29.Kg2 Fxb6 30.Bb3 Bc4 31.Hc3 is világosra volt előnyös.

 

 

24.Hxc7! Kxc7 25.cxb6+ Kc6 26.Fxd4 Bd8 27.Bfd1 Ff8

 

28.f5 Fc8 29.Ff2 Bxd2 30.Hxd2 Bc3? 31.He4 Bc2 32.Bd8 Fb7 33.Bxf8 Bxa2 34.e6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron Polgár Judit és Almási Zoltán másodszor is győzött

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron lejátszották a Tradewise nyílt verseny második fordulóját. A játéknapon Polgár Judit és Almási Zoltán megszerezte második győzelmét. Judit az orosz Vjacseszlav Ikonnikov ellen nyert, Almási a sakkozás legendáját, a svájci Viktor Korcsnojt kényszerítette feladásra. Erdős Viktor sötéttel a katari exvilágbajnoknővel, Zsu Csennel remizett, Rapport Richárd svájci ellenfelet győzött le. Harminc sakkozó nyerte meg mindkét játszmáját.

 

A második forduló kisebb meglepetéseként az első helyre rangsorolt orosz Peter Szvidler csak remizett az egykor orosz színekben világbajnokjelölt Artur Juszupovval, aki az utóbbi időben elsősorban edzőként, szakíróként jeleskedik. Az előkelően jegyzett nagymesterek, így Almási Zoltán és Polgár Judit is megszerezte második győzelmét. Judit a bonyodalmakban jobban számolt az időzavarba került orosz Vjacseszlav Ikonnikov ellen, bástyájának betörése, szabadgyalogjai eldöntötték a parti sorsát.

Almási Zoltán a sakkozás legendájára, a svájci színekben játszó Viktor Korcsnojra mért vereséget. A francia védelmű parti végjátékában nagymesterünk futójának ereje és vezérszárnyi gyalogtöbblete döntött.

Erdős Viktor a katari exvilágbajnoknővel, Zsu Csennel osztozott meg a ponton. Rapport Richárd sötéttel érvényesítette a papírformát szerény képességű svájci ellenfelével szemben. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az indiai Humpy Koneru, a szlovén Anna Muzicsuk és a grúz Nana Dzagnidze sikerrel vette a második akadályt is.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Artur Juszupov (német, 2569) – Peter Szvidler (orosz, 2749)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747) – Tamir Nabaty (izraeli, 2563)  1 - 0

Emanuel Berg (svéd, 2550) – Michael Adams (angol, 2724)  0 - 1

Almási Zoltán (magyar, 2717) – Viktor Korcsnoj (svájci, 2558) 1 - 0 (Francia védelem, 50)

De Angelis Salvador (spanyol, 2531) – Le Quang Liem (vietnami, 2714)  0 - 1

Polgár Judit (magyar, 2710) – Vjacseszlav Ikonnikov (orosz, 2531) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 34)

Viktor Laznicka (cseh, 2704) – Milos Pavlovic (szlovén, 2531)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (örmény, 2700) – Al-Syed Mohammed (katari, 2524)  1 - 0

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2523) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700)  0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2699) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506) döntetlen

Joseph Gallagher (svájci, 2505) – Gabriel Szargiszjan (örmény, 2683)  0 - 1

Viorel Bologan (moldáv, 2680) – Salem A R Saleh (Egyesült Arab Emírségek, 2505) 1 - 0

Tal Baron (izraeli, 2498) – Nigel Short (angol, 2677)  0 - 1

Daniel Fridman (német, 2660) – Alexis Cabrera (spanyol, 2504) 1 - 0

Zsu Csen (katari, 2472) – Erdős Viktor (magyar, 2634)  döntetlen

Nico Georgiadis (svájci, 2291) – Rapport Richárd (magyar, 2543) 0 - 1

A harmadik fordulóban Almási Zoltán a kínai világbajnoknővel, Hou Ji-fannal szemben a sötét bábukat vezeti. Polgár Judit az angol David Howellel küzd meg, Erdős Viktor a grúz Nana Dzagnidzével játszik. Rapport Richárd belga ellenféllel mérkőzik meg.

 

Almási,Z (2717) - Korcsnoj,V (2558)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.Fe2 0-0 9.Vd2 f6 10.exf6 Hxf6 11.dxc5 Va5 12.Hb5 Vxd2+ 13.Hxd2 a6 14.Hd6 d4 15.Ff2 Hd7 16.Hb3 Hxc5 17.Hxc8 Baxc8 18.Hxd4 Hxd4 19.Fxd4 Bxf4 20.0-0-0 Ff6 21.Fxf6 Bxf6 22.Ff3 Bc7 23.Bhe1 Kf7 24.Be3 a5 25.Bc3 b6 26.a3 Ke7 27.b4 axb4 28.axb4 Ha6 29.Bxc7+ Hxc7

 

30.Fc6 Bf7 31.Kb2 Kf6 32.c4 Ha6 33.Kc3 Ke5 34.Ff3 g5 35.h3 Bf4  

 

 

36.Bd7 h5 37.Fxh5 b5 38.Fe2 Bf2 39.Ff3 bxc4 40.Ba7 Ba2 41.b5 Ba3+ 42.Kxc4 Ba4+ 43.Kc3 Hc5 44.Bxa4 Hxa4+ 45.Kb4 Hb6 46.Kc5 Ha4+ 47.Kc6 Kd4 48.Fd1 Hc5 49.g3 e5 50.h4 és sötét feladta

Polgár,J (2710) - Ikonnikov,V (2531)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 e5 4.Fc4 d6 5.d3 Fe7 6.0-0 Hf6 7.a3 0-0 8.Hd5 Hxd5 9.Fxd5 Fe6 10.c3 Fxd5 11.exd5 Hb8 12.b4 Hd7 13.Be1 Be8 14.Bb1 Vc7 15.c4 b6 16.Be2 f5 17.Fd2 Ff6 18.Vc2 Be7 19.h3 Bae8 20.Bbe1 cxb4 21.axb4 b5 22.Fg5

 Juditnak a bonyodalmakat pontosan kellett értékelnie.

22...e4

 

23.c5! exf3 24.Bxe7 Bxe7 25.Bxe7 Fxg5 26.Be8+ Kf7 27.Be1 Ff6

Számításba jött a 27...Hf6 28.Va2 fxg2 29.c6 g6 30.Kxg2 folytatás egyenlő esélyekkel.

28.d4 Fxd4 29.Vxf5+ Hf6 30.Be6 g6? 31.Vxf3 dxc5? 32.d6 Vd8 33.Be7+ Kg8 34.bxc5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Caruana 25 lépésben győzte le Sot, Dominguez Perezzel holtversenyben vezet
2023. 11. 29.

A Sinquefield Cup hatodik fordulójában So, Caruana és Dominguez Perez is győzött
2023. 11. 28.

St. Louisban Aronian aratta a második győzelmet, a címvédő Firouzja ellen nyert
2023. 11. 26.

St. Louisban az első győzelmet So aratta, a Sinquefield Cup negyedik fordulójában Rapport ellen nyert
2023. 11. 25.

A Sinquefield Cupelső harmadában 13 döntetlen született, Duda betegség miatt visszalépett
2023. 11. 24.

Yt. Louisban Caruana vezeti a 10. Sinquefield Cup Rajtlistáját, Firouzja játszik vímvédőként
2023. 11. 22.

A meglepetések Európa-bajnokságán a bolgár női és a szerb férfi válogatott lett aranyérmes
2023. 11. 21.

Férficsapatunk remek győzelmet ért el a svédek ellen, női együttesünk kikapott a románoktól
2023. 11. 20.

Kettős vereség a hetedik fordulóban, sokat hibáztak sakkozóunk
2023. 11. 19.

Női válogatunk legyőzte a szlovénokat, férficsapatunk döntetlent játszott a lengyelekkel
2023. 11. 18.

Férficsapatunk győzött Izrael ellen, női együttesünk vereséget szenvedett a grúzoktől
2023. 11. 16.

A csapat Európa-bajnokság negyedik fordulójában férfi válogatottunk győzött, női csapatunk vereséget szenvedett
2023. 11. 15.

Női válogatottunk nagyszerű sikerként 2,5-1,5-re legyőzte az ukrán csapatot
2023. 11. 14.

Női válogatottunk értékes döntetlent ért el a bolgár együttes ellen, férficsapatunk 2,5-2,5-ös vereséget szenvedett a németektől
2023. 11. 13.

A 24. csapat Európa-bajnokságon válogatottjaink a finnek elleni kettős győzelemmel rajtoltak 
2023. 11. 12.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog