Születésnapját ünnepli Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok, nyolcszoros világbajnokjelölt, kilencszeres magyar bajnok sakkozó. Húsz olimpián szerepelt, a Buenos Aires-i aranyérem mellett még három ezüstéremmel büszkélkedhet, valamint két bronzérmet is szerzett. Csapat-világbajnokságon egyszer ezüstérmes, Európa-bajnokságon három ezüst- és négy bronzéremmel gazdagította gyűjteményét, negyedszázadon keresztül a világ egyik legjobbja volt. A gratuláció, a jókívánság után pályafutásáról, a sakk ügyes-bajos dolgairól, a nagy szerelemről, a zenéről is beszélgettünk. „Az évfordulók szükséges rosszak, de feleségem szerint még egy-két napot letagadhatok” – mondta legendás bajnokunk. Születésnapját is sakkozással ünnepli, remek hangulatú a négyfős rapidtorna, amelynek megrendezésével a Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajost köszönti.
- Hogy készültél a versenyedre? Milyen érzésekkel játszod ezeket a „nosztalgia” meccseket? Mennyire fontos az eredmény?
- Drezdában másfél hete játszottam Wolfgang Uhlmann 77. születésnapjára rendezett négyes viadalon. Még olyan gyorsan azért nem felejtek. Az ellenfél az ellenfél, ugyanúgy mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Azért látszik rajtunk az idő múlása. Az ambíciók valamennyiünknél csökkentek. Nem mindenki olyan „vadölő”, mint a Korcsnoj, de azért ő is békülékenyebb lett az idő múlásával. Fel kell mérni a teherbíró képességet. A versenyek tempója jóval gyorsabb, nincsenek függőjátszmák, ha véletlenül az embert megrázkódtatás éri, akkor azt jóval gyorsabban kell elviselni. Húsz-harminc éves koromban még „fát is lehetett vágni a hátamon”, nem sok partit vesztettem, de a vereségen is még könnyebben tettem túl magam. Kevés versenyen játszom. A drezdai torna előtt egy csapatbajnoki játszmát elveszítettem az Aquaprofit színeiben. Méltatlankodtam is, a decsi mérkőzés előtt Baján aludtunk és ½ 8 órakor reggeliznünk kellett. Tudod, hogy mennyire kedvelem a reggeli partikat és a korai kelést. Időm is volt rengeteg, de elnéztem a bástyámat. Ha sakkot adok, akkor döntetlen lett volna a küzdelem, a hiba nagyon bosszantott. Előtte a Botvinnik rapidtornán vettem részt, óvatosan játszottam, sok remim volt.
- A verseny mellett azért beszélgettek is a régi időkről. Miről folyik a diskurzus? Az emlékekről, a jelenlegi sakkéletről, az ifjakról?
- Elismeréssel illetjük a mostani legjobbakat, a fiatalok gyorsan fejlődnek, de azért megállapíthatjuk – nem az irigység mondatja velem - , hogy a partik színvonala gyengébb, persze mentségükre szolgál, hogy felgyorsult a játékidő, nem azok a kényelmes tempójú versenyek vannak, mint korábban. Azért mi is hibáztunk, még függőjátszmákban is, sajnos pályafutásom során az egyik legfontosabb partimban én is. A Nemzetközi Sakkszövetség egy gittegylet, és akkor még keveset mondtam. Borzasztó döntéseket hoznak, a gyorsított tempóval teljesen tönkretették a végjátékokat. Ezt már sokszor elmondtam. Nem értem, hogy miért nem lehetne a játéktempót úgy módosítani, hogy elég gondolkodási idő legyen a végjátékra. A nyitásra legyen kevesebb idő, hiszen azt mindenki megtanulhatja. Korántsem biztos, hogy a 40 lépésnél az első időkontroll a legjobb. Az 1900-as évek elején például 30 lépésnél volt az első kontroll. Most is lehetne 1-1 óra a 30 lépésre, a következő 30 húzásra ismét 1-1 óra, 60 lépés körül azért a legtöbb parti befejeződik, csak itt alkalmaznám a 30 másodperces bónuszt. Nem szeretem a statisztikákat, de a partik legnagyobb része mégiscsak a végjátékban dől el.
Megváltoztak az erőviszonyok, a középszerűség jóval közelebb került az élvonalhoz, a sakk népszerűsége hatalmasat javult, de nagy veszély, hogy sokat cikkeznek arról, hogy ki mikor csal. A technika fejlődésével megdől az én, talán naiv teóriám, hogy a sakk jobbá teszi az embert. A sakkozók se nem jobbak, se nem rosszabbak, mint más emberek. Hiszem azt, hogy a korrekt emberek vannak többségben, a becsületes játékosok. Ha az átkos computer beleszól, az ördög keze van a dologban.
- Gondolom, hogy nem csak az időbeosztást kifogásolod, hanem az egyéb döntéseket is. Az Európa-bajnokság idején a zéró-tolerancia szabálynak több áldozata is volt.
- Nem azt mondom, hogy méregessék a hölgyeknél a szoknyák hosszát, meg hány gombot lehet kigombolni, de a játszmához rendesen fel kell öltözni. Ez számomra soha nem jelentett gondot, minden partihoz illendően felöltöztem. Amikor a siegeni sakkolimpián Bobby Fisherrel játszottam az újságírók megkérdezték tőlem, hogy miért vagyok ilyen elegáns? Három részből állt a válaszom: számomra minden játszma ünnep volt, vasárnapra esett az összecsapásunk és Bobby Fischerrel játszottam. Fischer is nagyon elegánsan érkezett, akkor az volt a mániája, hogy kettőszáznál több öltönye legyen, mert állítólag John Kennedynek kétszáz öltönye volt. Amikor Bobby Magyarországon élt, már csak bőr holmikat hordott.
- Mamedgyarovot 10 másodperces késésé miatt nyilvánították vesztesnek.
- Én nem késtem a partikról. Arra kíváncsi lennék, hogy a bírók mit csinálnának Karpovval vagy Kaszparovval szemben. Ők mindig késtek, azt akarták, hogy figyeljenek rájuk, így kikerülték a fényképezést, ami érthetően bosszantotta a fotoriportereket. A szófiai, illetve a 40 lépéses szabály nonszensz. A magyar csapatbajnokságon is bevezették a 30 lépésest, kifogásoltam. Nem lehet megtiltani, hogy remizzenek a sakkozók, minket nem kellett arra bíztatni, hogy kijátsszuk a partikat. A szupernagymesterek most jóval több versenyen vesznek részt, mint mi fénykorunkban. Ez nagy hátrányuk is, s nem véletlen, hogy Garri Kaszparov ilyen korán visszavonult, korábban kiégnek. A következő garnitúra korábban ér fel a csúcsra, sokkal jobbak a lehetőségeik, nagyon sok versenyt rendeznek.
- Az Európai Sakkszövetség elnöke, Szilvio Danajlov azt is célul tűzte ki, hogy megegyezéses remik esetén 0-0-al igazolnák az eredményt.
- Ki tudja ezt bebizonyítani? Borzasztó, hogy olyan emberek kerülhetnek vezető pozícióba, akik még egy egyenest nem húztak a sakktáblán.
- Nemzetközi mester és Topalov menedzsere. Azt vallja, hogy egyéb sportágakban sem lehet elkerülni a küzdelmet.
- Másutt is vannak bundák, nézzük csak a focit. Szankciókkal a szalonremik ellen nem lehet harcolni, más módszert kell kitalálni. Három pont a nyerésért, vagy fél pontnál kevesebb a remiért. Az itthoni sakkvezetést sem érdekli a szakmai véleményem. Iróniával figyelem, hogy mennyi sarlatán van ezekben a körökben itt is, ott is. Kényelmes helyzetben vagyok, mert annyira már nem érdekelnek ezek a szabályok, megtehetem, ha nem tetszik a versenykiírás, akkor nem játszom a tornán.
-A Magyar sakkozásért Alapítvány szakmai bizottságának te vagy a vezetője, nagyon fontos a véleményed minden témában.
- Remélem, hogy ilyen kérdésekkel nem kell majd foglalkoznom. Mindenesetre Kaszparov aligha fog velem ismét beszélni… Nagyon haragudott rám, hogy 1990-ben Karpov szekundánsa voltam a világbajnoki döntőjükön. Haragját az csillapította, hogy két év múlva a Reggio Emiliai tornán kérésére rábeszéltem a főszervezőt, hogy ne várjuk meg, míg Karpov befejezi a szimultánt, hanem kezdődjön a vacsora. Most megkeresett, mert írt rólam egy pár oldalt a könyvében, hogy szóljak hozzá. Írtam neki választ és a levelemben kérdeztem tőle, hogy miként jutott eszébe, hogy a Deep Blue programmal sakkozzon. A sakkot tönkreteszik ezzel a számítógépes mániával. Micsoda ötlet volt ez a „haladó sakk”, hogy parti közben megnézhették az elemzést. Tudom, hogy nagy pénzre ment, de mégis. Bobbyi Fischerről sok mindent elmondtak, de amikor a Coca-Cola szponzortámogatást ígért neki, akkor visszautasította, mert egészségtelen italnak tartotta. Ő annyira szerette a sakkot, hogy hitelét aprópénzért nem áldozta fel. Mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével.
- Húsz sakkolimpián játszottál, 1956-ban Moszkvában debütáltál, 2000-ben Isztambulban játszottad az utolsót. Bronzérem az elsőn, holtversenyes harmadik, de a Bucholz-pontszám alapján negyedik hely az utolsón.
-A legemlékezetesebb természetesen az aranyérmes olimpia 1978-ban, Buenos Airesben. Fájdalmas emlék a müncheni (1958), már akkor látszott, hogy a sakktársadalom mennyire ironikus. Miután nem jutottunk a döntőbe, rögtön jött kaján aláírással egy távirat: „Szereplésetekhez gratulálok, a „B” döntőben még reménykedhettek”. Sejtettük, hogy ki volt…
- Már te is használsz számítógépet.
- Csak az információk megszerzésére. Borítékokban gyűjtöm a saját játszmáimat, sajnos már hiányos, mert pár eltűnt, talán a szemétkosárban végezték. A nagy adatbázisban sincs meg az összes partim, amit sajnálok.
- Sokadszor kérdezem, hogy nincs kedved végre megírni a könyvedet? Fontosak a partik, de a versenyekhez tartoznak a sztorik is, és ezek nagy részét csak te tudod. Akkori gondolataidat, érzéseid felidézni.
- Eszemben sincs. El vagyok foglalva más irányú érdeklődéssel, és én nagyon jól érzem magam. Se időm, se kedvem.
- A sakkvilág legnagyobb sztárjai közül csak te nem vállalkoztál könyvírásra.
- Most remény van, hogy ismét megjelenik a végjáték-könyvünk, egy angol kiadó tervezi kiadni.
- Tervezed, hogy a kevés bábos állásokat esetleg megnézed elemzőprogrammal?
- Inkább legyen hibás, de az elveimet nem adom fel. Nevetségesnek tartom, amikor játszmaelemzés közben hivatkoznak a program által javasolt változatra, ötletre. Persze úgy könnyebb…Csak nyomogatják a billentyűket. Már sokszor elmondtam, hogyha most lennék 10 vagy 12 éves, akkor nem kezdenék el sakkozni.
- A sakk mellett a zene, az éneklés tölti ki életedet. Mikor kezdtél el koncertezni?
- Mintegy negyedszázada tanulok énekelni. Az énektanárom szerint a hangom még mindig fiatalos, mert még nem rontották el. Egy hosszabb, önálló koncert természetesen jóval később. Versenyek bankettjein persze mindig énekeltem. Ha jól emlékszem, akkor a kilencvenes évek elején.
- Mikor izgulsz, izgultál jobban, egy sorsdöntő parti előtt, vagy most egy koncertedet megelőzően?
- Marton Éva mondta, hogy minden énekesben van feszültség, s ez addig tart míg az első hang meg nem szólal. Ugyanez a sakkban is, hiszen egy sikeres nyitás sok mindent eldönthet. A felkészülés a legfontosabb. Már előfordult, hogy koncertem előtt nagyon ideges voltam, s egyszerűen berekedtem. A Botvinnik-torna bankettjén óriási sikerem volt az orosz románcokkal. A legtöbbet németül énekelek, de magyarul is szeretek. Azelőtt jóval többet szerepeltem külföldön, szeretek eredeti nyelven énekelni, az orosz dalokat nagyon kedvelem. Széles a repertoárom, talán túlzottan is. Talán hibám, hogy kevésbé érdekel, hogy mi tetszik, mi tetszene jobban a közönségnek. Az a fontos, hogy nekem és a hangomnak tetsszen, örömöm legyen benne. Korábban Mendelsson dalokkal nem foglalkoztam, elkezdtem kottákat keresni, kiválasztani a legszebbeket. A drezdai torna bankettjén németül beszéltem és énekeltem. Kedvezőek voltak a visszajelzések, jobban megértették a szöveget, mint sok német énekesnél. Falstaff bordalát énekeltem, s megjegyeztem, remélem, hogy én leszek a következő Falstaff a Drezdai Operaházban.
-A sakkban hogy hatott rád a divat? Mi döntött, hogy a szicíliai védelem, vagy az e5-ös nyitások vitték a prímet?
- Ha valamelyik varival nagy csalódás ért, akkor ment a szemétkosárba. Bizonyos értelemben korlátozott volt a repertoárom, ugyanakkor széles is. Ezt úgy kell érteni, hogy bizonyos varik soha nem érdekeltek. Példaként hoznám fel a spanyol megnyitás Marshall támadását. Nem került be a repertoáromba pl. a Benkő-csel sem, idegenkedtem attól, hogy rögtön áldozzak egy gyalogot. Az nem zavart, ha támadták a királyomat, hiszen mindig jól védekeztem, és különösen fénykoromban én sötéttel is szerettem nyerésre játszani. Az egy pillanatig sem vitás, hogy e4-re a két legjobb lépés e5 és c5. Játszottam persze francia védelmet is, kevésbé sikeresen a Caro-Kannt.
- Világossal soha nem gondoltál arra, hogy e4-et húzzál?
- Fiatal koromban előfordult, hogy bajnokságon több volt az e4-es játszmám. Azért az életemből nem maradt ki, hiszen az egyik leghíresebb játszmámban, az 1961-es csapat Európa-bajnokságon d4-gyel nyitottam Mihail Tal ellen, de e6-ra e4-et húztam. A híres változatot játszottam, a bemutató előadás volt, szépen nyertem, most más a divat.
- Hort megjelentetett egy DVD-t, ő nyolc világbajnokkal játszott pályafutása során. Te hány világelsővel mérkőztél meg?
- Botvinniktől kezdve mindenkivel. Tallal, Szmiszlovval, Petroszjannal, Szpasszkijjal, Fischerrel, Karpovval, Kaszparovval, Ananddal. Én Kramnyikot nem tekintettem igazi világbajnoknak, mert 2000-ben nem játszhatott volna Kaszparovval címmérkőzést.
-A legjobbakkal játszottál világbajnok-jelölti páros meccseeket. Hogy tetszik az új világbajnoki rendszer, a világbajnok-jelölti verseny?
- Ha őszintén elemezzük a pályafutásomat, akkor én versenyeken jobban játszottam, mint páros mérkőzésen. Számomra idegesítő volt, hogy ugyanezt az arcot láttam hetekig a sakktábla másik oldalán. Sokakat doppingolt, ha olyan ellenféllel játszottak, akiket utáltak, nekem jobb eredményem volt azokkal a sakkozókkal szemben, akiket kedveltem. Igazán korrekt, megnyugtató világbajnoki szisztémát nehéz kitalálni. A páros mérkőzést igazságosabbnak tartom. Persze a sorsolás is sokat eldöntött, de az egész élet szerencsék, vagy éppen balszerencsék sorozata. Sok meccset azért megnyertem, és ne felejtsük el, hogy a jelölti párharcokat akkor vívtam ellenfeleimmel, amikor pályafutásuk zenitjén voltak.
Verőci Zsuzsa
