Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az orosz csapatbajnokság utolsó fordulójában óriási meglepetésre az éllovas Szentpétervári Sakkszövetség csapata vereséget szenvedett a Rosztov gárdájától. A nagy rivális Malahit szerencséjükre pontot vesztett az SHSM „Nase Naszledije” ellen. A holtversenyt a több táblapont döntötte el a szentpéterváriak javára. Lékó Péter együttese, a Jugra szép győzelemmel zárt, a 4,5-1,5-ös nyerés a bronzérmet jelentette számukra, nagymesterünk hatodszor is remizett. A Klubcsapatok Európa-kupáján a negyedik helyezett PGMB Rosztov együttese vehet még részt.

Kevésen múlott, hogy ne ismétlődjön meg a tavalyi bajnokság forgatókönyve, a már oly biztosnak látszó aranyérmet el ne veszítse a Szentpétervári Sakkszövetség együttese. 2012-ben az utolsó fordulóban remizett a Peter Szvidler vezette csapat, és a Tomszk mögé szorult a tabellán. Most vesztéssel zárták a viadalt, de szerencséjükre a Malahit nem tudta kihasználni a váratlanul kapott esélyt. A Szentpétervár látszólag könnyebb ellenféllel mérkőzhetett meg, de a Rosztov hatosa nagyon motiváltan játszott, a remik mellett Ivan Popov vezetést szerzett. A bajnoki címre aspiráló szentpéterváriak esélyeit rontotta, hogy Szvidler fölényes állását elpackázta, minimális vereséggel zártak.

A rajtlistán első Malahit nem tudott élni a váratlan lehetőséggel, sőt örülniük kellett a 3-3-nak. A moldáviai Viorel Bologan alaposan lebecsülte a 17 éves Daniil Dubovot, világossal gyors vereséget szenvedett. A meccset a remek formában játszó Alekszandr Griscsuk mentette meg. A virtuális világranglistán hat helyet javított, a csb-n  6-ból 5 ponttal + 15,2 Élő-pontot gyűjtött.

A Jugra a befejező játéknapon magabiztos győzelemmel megszerezte a harmadik helyet. Lékó Péter tavaly az SHSM-64 csapatával lett bronzérmes, ezúttal a Hanti-Manszijszkot képviselő együttessel végzett a harmadik helyen. Nagymesterünk kecsegtető állását remire rontotta, hat remivel zárta szereplését.

Meglepetés a PGMB Rosztov sikere, az Ekonomiszt – SGSEU lemaradt a Klubcsapatok Európa-kupájáról. Az SHSM „Nase Naszledije” sokkal jobb helyezésben bízott, igaz a csapatból hiányzott az izraeli Borisz Gelfand.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Szentpétervári Sakkszövetség (11, 23,5) – PGMB Rosztov (8, 20,5)  2,5 – 3,5

Peter Szvidler (2747) – Baadur Zsobava (2702) döntetlen

Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2702)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2695) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2656)  döntetlen

Zahar Jefimenko (ukrán, 2697) – Szanan Szjugirov (2657)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (2658) – Pavel Szmirnov (2628)  döntetlen

Makszim Matlakov (2653) – Ivan Popov (2627)  0 - 1

 

Malahit (10, 21,5) – SHSM „Nase Naszledije” (7, 20)  3 - 3

Szergej Karjakin (2786) – Fabiano Caruana (olasz, 2772)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2764) – Jan Nepomnjacsij (2708)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (örmény, 2766) – Le Quang Liem (vietnami, 2717)  döntetlen

Alekszej Shirov (lett, 2700) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2681) – Daniil Dubov (2614)  0 - 1

Alekszandr Rjazancev (2705) – Jevgenyij Najer (2634)  döntetlen

 

Belorecsenszk (7, 22) – Jugra (8, 20,5)  1,5 – 4,5

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Dmitrij Jakovenko (2734)  döntetlen

Pavel Tregubov (2611) – Lékó Péter (magyar, 2744)  döntetlen

Borisz Szavcsenko (2604) – Anton Korobov (ukrán, 2698)  0 - 1

Konsztantin Landa (2642) – Alekszej Drejev (2654)  0 - 1

Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2604) – Szergej Rublevszkij (2688)  döntetlen

Oleg Korneev (spanyol, 2609) – Denisz Hiszmatullin (2640)  0 - 1

 

Ekonomiszt – SGSEU (7, 21) – Politechnik (6, 17,5)  5 - 1

Navigator (6, 21) – Kazany – 2013 (6, 18,5)  3,5 – 2,5

Rakita (6, 18) – Atom Desznogorszk (5, 13)  2,5 – 3,5

Zsiguli (6, 19,5) – Tver (4, 13)  4,5 – 1,5

Jamal (4, 15) – EGU – Perszpektiva (3, 14)  4,5 – 1,5

Kaluga (0, 9) – Csigorin Sakk-klub (4, 16,5)  1 - 5

 

A 20. csapatbajnokság végeredménye:

1.Szentpétervári Sakkszövetség (Peter Szvidler 2747, 3/5, Nyikita Vityjugov 2712, 3,5/5, Perez Leinier Dominguez 2723, 4/7, Szergej Movszeszjan 2695, 4/6, Zahar Jefimenko 2697, 4/6, Vagyim Zvjagincev 2658, 2/4, Ildar Hairullin 2660, 1,5/3, Makszim Matlakov 2653, 4/6) 11 meccspont, 26 pont

2. Malahit Sakk-klub (Szergej Karjakin 2786, 2,5/6, Alekszandr Griscsuk 2764, 5/6, Sahriyar Mamedgyarov 2766, 3,5/6, Alekszej Shirov 2700, 4/6, Viorel Bologan 2681, 2,5/6, Vlagyimir Malahov 2709, 3/5, Alekszandr Rjazancev 2705, 3,5/5, Alekszandr Motiljev 2676, 0,5/2) 11, 24,5

3. Jugra (Dmitrij Jakovenko 2734, 3,5/7, Lékó Péter 2744, 3/6, Anton Korobov 2698, 4,5/7, Alekszej Drejev 2654, 3/7, Szergej Rublevszkij 2688, 4/6, Denisz Hiszmatullin 2640, 5/7, Nikolaj Kabanov 2473, 1/1, Alekszej Pridorozsnij 2515, 1/1) 10, 25)

4. PGMB Rosztov 10, 24

5. Ekonomiszt – SGSEU  9, 26

6. Navigator 8, 24,5

7. Zsiguli  8, 24

8. SHSM „Nase Naszledije” Moszkva 8, 23

9. AGU - Belorecsenszk 7, 23,5

10. Atom Desznogorszk 7, 16,5

11. Csigorin Sakk-klub 6, 21,5

12. Kazany – 2013  6, 21

13. Rakita Sakk-klub 6, 20,5

14. Jamal 6, 19,5

15. POlitechnik 6, 18,5

16. Tver  4, 14,5

17. EGU – Perszpektiva 3, 15,5

18. Kaluga 0, 10

 

Hely.

Rajt

Csapat

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

TB4

1

4

Szentpétervári Sakkszövetség

7

5

1

1

11

26.0

0

5

2

1

Malahit Sakk-klub

7

4

3

0

11

24.5

0

4

3

5

Jugra

7

4

2

1

10

25.0

0

4

4

6

PGMB Rosztov

7

5

0

2

10

24.0

0

5

5

2

Ekonomiszt - SGSEU

7

4

1

2

9

26.0

0

4

6

8

Navigator

7

3

2

2

8

24.5

0

3

7

11

Zsiguli

7

3

2

2

8

24.0

0

3

8

3

SHSM   „Nase Naszledije” Moszkva

7

3

2

2

8

23.0

0

3

9

7

AGU - Belorecsenszk

7

3

1

3

7

23.5

0

3

10

16

Atom Desznogorszk

7

3

1

3

7

16.5

0

3

11

10

Csigorin Sakk-Klub

7

3

0

4

6

21.5

0

3

12

9

Kazany - 2013

7

3

0

4

6

21.0

0

3

13

14

Rakita Sakk-klub

7

3

0

4

6

20.5

0

3

14

15

Jamal

7

3

0

4

6

19.5

0

3

15

12

Politechnik

7

2

2

3

6

18.5

0

2

16

17

Tver

7

2

0

5

4

14.5

0

2

17

13

EGU - Perszpektiva

7

1

1

5

3

15.5

0

1

18

18

Kaliga

7

0

0

7

0

10.0

0

0

 

 

A top 20 virtuális világranglistája:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2868 (- 4, 14)

2. Levon Aronjan (örmény 2813,4 (+ 4,4, 16)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2811,1 (+ 10,1, 14)

4. Viswanathan Anand (indiai) 2783

5. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2779,2 (+ 15,2, 20)

6. Szergej Karjakin (orosz) 2777,4 (- 8,6, 6)

7. Fabiano Caruana (olasz) 2772,1 (+ 0,1, 7)

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2771

9. Peter Szvidler (orosz) 2768,6 (+ 21,6, 24)

10. Hikaru Nakamura (amerikai) 2767

11. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2764,6 (- 1,4, 6)

12. Tejmur Radzsabov (azeri) 2761,6 (- 31,4, 14)

13. Alekszandr Morozevics (orosz) 2759,8 (+ 1,8, 6)

14. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2754,8 (- 2,2, 19)

15. Borisz Gelfand (izraeli) 2744,2 (+ 5,2, 14)

16. Wang Hao (kínai) 2743

17. Lékó Péter (magyar) 2740,3 (- 3,7, 6)

18. Gata Kamsky (amerikai) 2738,3 (- 2,7, 7)

19. Ruszlan POnomarjov (ukrán) 2734,1 (+ 1,1, 2)

20. Anish Giri (holland) 2733,9 (+ 6,9, 9)

 

kó,P (2744) - Tregubov,P (2611)
Szicíliai védelem [B47]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.g3 a6 7.Fg2 d6 8.0-0 Fd7 9.a4 Hf6 10.Hxc6 Fxc6 11.a5 Fe7 12.Fe3 Bc8 13.Fb6 Vb8 14.Be1 Hd7 15.Fd4 Ff6 16.He2 0-0 17.c4 Bfd8 18.Vd2 b6 19.axb6 Fxd4 20.Vxd4 Hc5 21.Bab1 Vxb6 22.b4 e5 23.Ve3 Hd7 24.Hc3 Vxe3 25.Bxe3 Kf8 26.Ff1 Bb8

Nagymesterünk olyan állást hozott ki, amit kedvel, nyerésre játszható kis előny. 

 

27.f3 Ke7 28.Be2 Bdc8 29.Ba2 Fb7 30.Ba5 f6 31.Kf2 Hb6?!

 

32.c5 dxc5? 33.bxc5?!

Sajnos kimaradt a 33.b5! Ha8 (33...Hd7 34.bxa6 Fc6 (34...Fa8 35.Fb5) 35.Bxb8 Bxb8 36.a7 Ba8 37.Fb5) 34.bxa6 Fc6 35.Bc1 Bb2+ 36.Kg1 óriási esélyt nyújtó folytatás.

33...Hd7 34.Ha4 Bc6?! 35.Fc4

Még mindig nyerőesély volt a 35.Fh3 g6 36.Fxd7 Kxd7 37.Hb6+ Ke6 38.Hc4 változat.

35...Fc8 36.Bxb8 Hxb8 37.Hb6 Hd7 38.Ha4 Bc7 39.Fd5 Hb8 40.Hb6 Hd7 41.Ha4 Hb8 42.Hc3 Hd7 43.Ha4 és döntetlen

 

Szvidler,P (2747) - Zsobava,B (2702)
Királyindiai védelem [E95]

1.d4 Hf6 2.c4 d6 3.Hc3 e5 4.Hf3 Hbd7 5.e4 g6 6.Fe2 Fg7 7.0-0 0-0 8.Be1 h6 9.Bb1 Hh7 10.dxe5 dxe5 11.b4 Hg5 12.Hxg5 hxg5 13.c5 c6 14.Fe3 f5 15.exf5 gxf5 16.Fc4+ Kh7 17.Vh5+ Fh6 18.Bbd1 Ve8 19.Vh3 Vg6 20.Fc1 a5 21.Bd6 Bf6

 

22.Fd3

Fölényes állásában Peter Szvidler már nem a legjobbat húzta. 22.Bed1 Bxd6 23.Bxd6 Hf6 24.Ha4 f4 25.Vb3 Ff5 26.bxa5 után nem tartott volna sokáig a parti.

22...axb4 23.He4 Bxd6 24.cxd6 Hf8?! 25.Hxg5+ Kg7

 

26.Vh4?!

Döntő előnyt adott a 26.Bxe5 Fxg5 27.Fb2 Kf7 28.Fe2 f4 29.Vh5 b5 30.Bxg5 Vxh5 31.Fxh5+ Ke6 32.Fe5 folytatás.

26...Vxd6? 27.Fb2?

Újabb hiba. 27.Be3 Hg6 28.Vxh6+ Kxh6 29.Hf7+ Kg7 30.Hxd6 Fe6 31.Hxf5+ Fxf5 32.Fxf5 Bxa2 33.Be1 c5 34.Fd3 volt a nyerővari.

27...Ba5 28.Fc4 Vd2??

A tévedések vígjátéka lett a parti. 28...Vf6 29.Vh5 Fxg5 30.Bxe5 Bxe5 31.Fxe5 Vxe5 32.Vf7+ Kh6 33.Vxf8+ Kh5 34.Vxc8 b5 35.Ff1 Ve4 remihez vezetett volna.

 

 

29.Hf3

Fonalas matt maradt ki a 29.Bxe5 Vxb2 (29...Vxg5 30.Be7+ Kg6 31.Ff7+ Kh7 32.Fe8+ Kg8 33.Vxg5+ Fxg5 34.Bg7+ Kh8 35.Bxg5+ Kh7 36.Bh5+ Kg8 37.Bh8 matt) 30.Be7+ Kg6 (30...Kf6 31.Hf7+ Kg7 32.Vxh6+ Kg8 33.He5+ Fe6 34.Bg7 matt) 31.Ff7+ Kg7 32.Fb3+ Kg6 33.Fd1 f4 34.Fh5+ Kf5 35.Fg4+ Kf6 36.Hh7+ Kg6 37.Hxf8+ Fxf8 38.Vh7+ Kf6 39.Vf7+ Kg5 40.Vh5+ Kf6 41.Bf7 matt változatokban.

29...Hg6 30.Hxd2?

A világbajnok-jelölti verseny hajrájában oly pontosan és jól játszó Szvidlerre nem lehetett ráismerni. 30.Vh5! Vxb2 31.Hh4! Hh8 32.Ve8 Bd5 33.Fxd5 cxd5 34.Vxc8 Vc3 35.Hxf5+ Kf6 36.Vxh8+ Kxf5 37.Vh7+ nyert volna.

30...Hxh4 31.Bxe5?! Bxe5 32.Fxe5+ Kh7 33.Hb3 Hg6 34.Fd4 Fg7 35.Fc5 Ff8 36.Fb6 He5 37.Fe2 Fe6 38.Fc7 Hd7 39.Fd3 Hc5 40.Hxc5 Fxc5 41.Fb1 Fd4 42.h4 Kg7 43.Kf1 b5 44.f3 c5 45.Ke2 Fc4+ 46.Kd2 Fe6 47.Ke2 Fc4+ 48.Kd2 és döntetlen

Wojtaszek,R (2700) - Shirov,A (2700)

 

37.Bch7! Bc1+ 38.Kg2 Bc2 39.Bxh6+ Kf7 40.B6h7+ Kg6 41.He5+ fxe5 42.Bh6+ Kf7 43.B8h7+ Kg8 44.Bh8+ Kf7 45.B8h7+ Kg8

 

46.Bxe6 Kxh7 47.Bxe5 Bxf2+ 48.Kg1 Bf3 49.Be7+

Jobb volt a 49.Bxd5 Bxh3 50.Bd7+ Kg6 51.Bg7+ Kh6 52.Bxa7 Bh4 53.Kg2 Bxg4+ 54.Kf3 Bh4 55.a4 folytatás.

49...Kg6 50.Bg7+ Kh6 51.Bxa7 Bxh3 52.Ba6+ Kh7 53.Ba5 Bg3+ 54.Kf1 Bxg4 55.Bxd5 Bh4 56.Be5?

Még mindig nyerőesélyt adott az 56.Kg2 Bh6 57.Kf3 Hd2+ 58.Kg4 Ba6 59.Bd7+ Kg6 60.Bg7+ Kh6 61.Ba7 folytatás.

56...Hd2+ 57.Kf2 Hb3 58.Fc3 Bc4 59.Fb4 Kg6 60.Bd5 g4 61.Kg3 Hc1 62.Bd2 Kf5 63.Bf2+ Ke6 64.Ff8 Bc3 65.Fh6 Bxa3 66.Kxg4 Hd3 67.Bf8 He5+ 68.Kg3 Ba4 69.Be8+ Kf5 70.Bf8+ Ke6 71.Be8+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság hatodik fordulójában a Szentpétervári Sakkszövetség csapata újabb rangadót nyert, egypontos előnnyel várhatja a befejező küzdelmeket. Az éltáblán Peter Szvidler a túlzott kockázatokat vállaló olasz Fabiano Caruanát sötéttel győzte le. A Jugra döntetlent ért el a rajtlistát vezető Malahit együttese ellen, Lékó Péter sötéttel Alekszandr Griscsukkal remizett. Meglepetésre a PGMB Rosztov a harmadik helyre lépett előre, de az éllovassal játszik az utolsó játéknapon. Az első négy helyezett harcolja ki a jogot a Klubcsapatok Európa-kupáján való részvételre.

Ötödik győzelmét aratta a Szentpétervári Sakkszövetség együttese, egy meccsponttal és két táblaponttal előzi meg a rajtlistán első Malahit csapatát. Az SHSM „Nase Naszledije” éltáblása, az olasz Fabiano Caruana nagy vehemenciával támadt Peter Szvidler állására, de akciója gyorsan kifulladt, az ellentámadás elsöprő erővel bontakozott ki. A szentpéterváriaknál még Vlagyimir Malahov volt eredményes, a 4-2-vel nagy lépést tettek a bajnoki cím megszerzése felé vezető úton.

Sokkal nagyobb izgalmakat hozott a játéknap másik rangadója, a Jugra és a Malahit összecsapása. Lékó Péter sötéttel gond nélkül remizett Alekszandr Griscsukkal. Az éltáblán Dmitrij Jakovenko kicsit megizzadt a remiért Szergej Karjakin ellen. Még két döntetlen született, a negyedik táblán fordulatos, kölcsönös hibákkal tarkított csata dúlt. A lett Alekszej Shirov a kiegyenlítésért küzdött, hiszen Szergej Rublevszkij vezetést szerzett a Jugra csapatának. Shirov azonnali nyerést is kihagyott, jobb folytatást is elmulasztott, majd váratlanul Alekszej Drejev remizhetett volna! Lépésről lépésre változott a kép, világos nyer, sötét remizik, végül Shirov megmentette az egy meccspontot.

Meglepetésre a PGMB Rosztov feljött a harmadik helyre, igaz jutalmul megkapták a bajnoki címre törő Szentpétervár csapatát. Az Ekonomiszt még bízhat a csodában.

 

A 6. forduló eredményei:

Jugra (9, 19,5) – Malahit (9, 18,5)  3 - 3

Dmitrij Jakovenko (2734) – Szergej Karjakin (2786)  döntetlen

Lékó Péter (2744) – Alekszandr Griscsuk (2764) döntetlen

Anton Korobov (2698) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766)  döntetlen

Alekszej Drejev (2654) – Alekszej Shirov (lett, 2700)  0 - 1

Szergej Rublevszkij (2688) – Viorel Bologan (moldáviai, 2681)  1 - 0

Denisz Hiszmatullin (2640) – Vlagyimir Malahov (2709)  döntetlen

 

SHSM „Nase Naszledije” (7, 18) – Szentpétervári Sakkszövetség (9, 19,5)  2 - 4

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Peter Szvidler (2747)  0 - 1

Jan Nepomnjacsij (2708) – Nyikita Vityjugov (2712)  döntetlen

Le Quang Liem (vietnami, 2717) – Perez Leinier Dominguez (2723)  döntetlen

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700) – Szergej Movszeszjan (2695)  döntetlen

Borisz Gracsev (2693) – Zahar Jefimenko (ukrán, 2697)  döntetlen

Daniil Dubov (2614) – Makszim Matlakov (2653)  0 - 1

 

PGMB Rosztov (6, 17) – Belorecsenszk (7, 19,5) 3,5 – 2,5

Baadur Zsobava (grúz, 2702) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722)  0 - 1

Ivan Cseparinov (bolgár, 2702) – Rauf Mamedov (azeri, 2662)  1 - 0

Szanan Szjugirov (2657) – Pavel Tregubov (2611)  döntetlen

Szergej Azarov (fehérorosz, 2626) – Borisz Szavcsenko (2604)  1 - 0

Pavel Szmirnov (2628) – Konsztantin Landa (2642)  1 - 0

Dmitrij Krjakvin (2588) – Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2604)  0 - 1

 

Kazany (6, 16,5) – Ekonomiszt – SGSEU (5, 17)  2 - 4

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)  döntetlen

Artyom Tyimofejev (2616) – Alekszandr Morozevics (2758)  0 - 1

Suat Atalik (török, 2593) – Jevgenyij Tomasevszkij (2722)  döntetlen

Ildar Ibragimov (2567) – Dmitrij Andrejkin (2727)  döntetlen

Artem Iljin (2538) – Pavel Eljanov (ukrán, 2703)  döntetlen

Azat Sarafijev (2451) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2703)   0 - 1

 

Politechnik (5, 14,5) – Zsiguli (5, 16,5)  3 - 3

Csigorin Sakk-klub (4, 15,5) – Navigator (4, 16)  1 - 5

Atom Desznogorszk (3, 9) – Jamal (4, 13) 4 - 2

Kaluga (0, 7) – Rakita (4, 14)  2 - 4

Tver (2, 9,5) – EGU – Perszpektiva (3, 11,5)  3,5 – 2,5

 

A csapatbajnokság állása:

 

Hely.

Csapat

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

TB4

1

Szentpétervári Sakkszövetség

6

5

1

0

11

23.5

0

5

2

Malahit Sakk-klub

6

4

2

0

10

21.5

0

4

3

PGMB Rosztov

6

4

0

2

8

20.5

0

4

4

Jugra

6

3

2

1

8

20.5

0

3

5

Belorecsenszk

6

3

1

2

7

22.0

0

3

6

Ekonomiszt - SGSEU

6

3

1

2

7

21.0

0

3

7

SHSM „Nase Naszledije”

6

3

1

2

7

20.0

0

3

8

Navigator

6

2

2

2

6

21.0

0

2

9

Zsiguli

6

2

2

2

6

19.5

0

2

10

Kazany - 2013

6

3

0

3

6

18.5

0

3

11

Rakita Sakk-klub

6

3

0

3

6

18.0

0

3

12

Politechnik

6

2

2

2

6

17.5

0

2

13

Atom Desznogorszk

6

2

1

3

5

13.0

0

2

14

Csigorin Sakk-klub

6

2

0

4

4

16.5

0

2

15

Jamal

6

2

0

4

4

15.0

0

2

16

Tver

6

2

0

4

4

13.0

0

2

17

EGU - Perszpektiva

6

1

1

4

3

14.0

0

1

18

Kaluga

6

0

0

6

0

9.0

0

0

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (11, 23,5) – PGMB Rosztov (8, 20,5)

Malahit (10, 21,5) – SHSM „Nase Naszledije” (7, 20)

Belorecsenszk (7, 22) – Jugra (8, 20,5)

Ekonomiszt – SGSEU (7, 21) – Politechnik (6, 17,5)

Navigator (6, 21) – Kazany – 2013 (6, 18,5)

Rakita (6, 18) – Atom Desznogorszk (5, 13)

Zsiguli (6, 19,5) – Tver (4, 13)

Jamal (4, 15) – EGU – Perszpektiva (3, 14)

Kaluga (0, 9) – Csigorin Sakk-klub (4, 16,5)

 

Griscsuk,A (2764) - Lékó,P (2744)
Nimzoindiai védelem [E55]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.e3 0-0 6.Fd3 c5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 b6 10.Ve2 Fb7 11.Bd1 Hbd7 12.d5 Fxc3 13.dxe6 Fxf3 14.gxf3 fxe6 15.bxc3 Vc7 16.Fxe6+ Kh8 17.Vc4

A londoni GP-viadalon a kínai Wang Hao a 17.Fe3 Bae8 18.Vc4 Vb7 19.Fxd7 Hxd7 20.Vd5 Vxd5 21.Bxd5 He5 22.f4 Hc4 23.Fd4 Kg8 24.f5 Bd8 25.Bxd8 Bxd8 26.f6 g6 változatban remizett Lékó Péterrel.

17...Vb7 18.Fd5 Hxd5 19.Vxd5 Vxd5 20.Bxd5 Hc5 21.Fa3 Bxf3 22.Fxc5 bxc5 23.Bxc5  

 

 

23...Baf8

A játszma igazolja a változat korábbi értékelését, sötétnek bőséges ellenértéke van az áldozott gyalogért.

24.Bf1 h6 25.Bc7 a5 26.Kg2 B8f5 27.Bc4 Kh7 28.h3 Kh8 29.Bc8+ Kh7 30.Bc4 Kh8 31.Bc8+ Kh7 32.Bc4 Kh8 és döntetlen

 

Shirov,A (2700) - Drejev,A (2654)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 Fg6 7.Hbd2 Hf5 8.g4 He7 9.Hh4 c5 10.c3 Hbc6 11.Hxg6

A 2010-es sakkolimpián Alekszej Shirov a grúz Baadur Zsobava ellen a 11.Hb3 c4 12.Hd2 h5 13.g5 változatot választotta, javította elképzelését.

11...Hxg6 12.Hf3 Fe7 13.g5 Vb6 14.h4 cxd4 15.cxd4 f6 16.exf6 gxf6 17.Fd3 fxg5 18.Be1

Egyenlő esélyhez vezetett a 18.hxg5 0-0 19.Fxg6 hxg6 20.Vd3 Bxf3 21.Vxf3 Hxd4 22.Vg4 Hc2 23.Fe3 Hxe3 24.fxe3 Vxe3+ 25.Kh1 Kg7 26.Bae1 Vxg5 27.Vxg5 Fxg5 28.Bxe6 Bd8 29.Kg2 d4 folytatás.

18...0-0-0

Alekszej Drejev jobban játszhatott volna a 18...g4 19.Hg5 e5 20.Fe3 g3 21.fxg3 Fxg5 22.hxg5 e4 23.Fxe4 dxe4 24.d5 Vc7 25.dxc6 Vxg3+ 26.Kh1 bxc6 folytatásban.

19.Bxe6 Vc7?! 20.Hxg5 Hxd4?

 

21.Bxe7?

A lett nagymester kihagyta az azonnali nyerést a 21.Fxg6 Fxg5 22.Fxg5 Hxe6 23.Bc1 hxg6 24.Bxc7+ Kxc7 25.Fxd8+ Bxd8 26.Vc2+ Kd6 27.Vxg6 változatban.

21...Hxe7 22.Vg4+ Vd7 23.Vxd4 Hc6 24.Vf4 Bdf8 25.Vg3 h6 26.Fe2 hxg5 27.Fg4 Bf5 28.Fxg5 Bhf8 29.Bc1 b6?!

 

30.Fxf5?!

Kimaradt a 30.Va3 B8f7 31.Va6+ Kb8 32.Ff4+ Ka8 33.Fg3 lehetőség.

30...Bxf5 31.f4 Kb7 32.h5 Hd4 .33.Be1 He6? 34.h6?

A megfiatalodott mezőnyben már-már veteránnak számító nagymesterek kölcsönösen sokat hibáztak. 34.Vg4 Hxg5 35.Be5 Hf3+ 36.Vxf3 Bxe5 37.fxe5 Vg7+ 38.Kf1 Vxe5 39.h6 adott reális esélyt.

34...Hxg5 35.fxg5 Vd8 36.Be5 Vc7 37.Be3  

 

 

37...Vd8?

A Jugra csapatának a meccs megnyerését jelentette volna a 37...Vc1+ 38.Kh2 Vf1 39.Be7+ Ka8 40.h7 Bf2+ 41.Vxf2 Vxf2+ 42.Kh3 Vf3+ 43.Kh4 Vf4+ 44.Kh5 Vf8 45.g6 Vf5+ 46.Kh6 Vf8+ remit kikényszerítő folytatás.

38.Vg2?

Shirov viszonozta a bakit. 38.Vh4 Vc7 (38...Bxg5+ 39.Bg3 Bxg3+ 40.Vxg3 Ve8 41.Vg7+) 39.h7 Vc1+ 40.Be1 Vxg5+ 41.Vxg5 Bxg5+ 42.Kf1 Bh5 43.Be7+ Kc6 44.Bxa7 d4 45.Ke2 adott volna nyerőesélyt.

38...Bxg5?

Drejev vesztőt húzott. 38...Vc7 39.Be1 Vf4 40.Be7+ Ka8 41.h7 Vd4+ 42.Kh2 Vh4+ remi lett volna.

 

 

 

39.Bg3 Be5? 40.Bg7+ Kc6 41.Vc2+ Kd6 42.Bg6+ Be6 43.Vh2+ Kc5 44.Bxe6 Vg8+ 45.Kf1 és sötét feladta

 

Rublevszkij,S (2688) - Bologan,V (2681)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hxc6 Vf6 6.Vf3 bxc6 7.Hd2 d6 8.Hb3 Fb6 9.Fd2 Vxf3 10.gxf3 He7 11.a4 a5 12.Bg1 0-0 13.Fe3 Fxe3 14.fxe3 g6 15.0-0-0 Kg7 16.f4 Bb8 17.Hd4 Bb4 18.b3

 

 

18...d5?

Viorel Bologan a 18...c5 19.c3 Bb7 20.Hb5 Fd7 21.Fd3 Bfb8 22.c4 Fc6 változatban kényelmesen állhatott volna.

19.exd5 Hxd5 20.Hxc6 Hxe3 21.Be1 Bb6 22.Bxe3 Bxc6 23.Be5 Bf6 24.Bxa5 Bxf4 25.Bc5 Ff5 26.Bxc7 Bf2 27.h4?!

Szöktetni kellett volna az a gyalogot.

 27...Be8?!

Miért nem a 27...Bd8 28.Kb2 Bdd2 29.Fb5 Fxc2 folytatást választotta a moldáviai nagymester?

28.Fb5 Be4 29.h5 Bh4 30.hxg6 hxg6 31.Kb2 Bhh2 32.Bc1 g5

 

33.a5 Fe4 34.a6 Bf5 35.Fc6!?

Egyszerűbb volt a 35.Fc4 Bff2 36.a7 Fxc2 37.Kc3 Fe4 38.Be1 Fa8 39.Be5 folytatás.

35...Fxc6

Világos nyert volna a 35...Bc5 36.Bxf7+ Kxf7 37.Fxe4 Ba5 38.Fb7 Bh8 39.b4 Bb5 40.Kb3 változatban is.

36.Bxc6 g4 37.Bg1 Bg5 38.Bc8 és sötét feladta

 

Caruana,F (2772) - Szvidler,P (2747)
Királyindiai védelem [E81]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3

Fabiano Caruana ezzel a lépéssorrenddel kikerülte a klasszikus Grünfeld védelmet, Peter Szvidler a 3...d5 helyett végül a királyindiai védelmet választotta. A Saemisch-változatot maga is játszotta Londonban az azeri Tejmur Radzsabov ellen.

3...Fg7 4.e4 d6 5.Hc3 0-0 6.Hge2 a6 7.Fg5 c6 8.Vd2 b5 9.h4 h5 10.0-0-0 Hbd7 11.g4

Fabiano Caruana támadólag lépett fel, túlzott kockázatokat vállalt.

11...b4 12.Ha4 hxg4 13.Hg3 Hh7 14.Fh6 gxf3 15.Fxg7 Kxg7 16.h5 g5 17.Vxb4 Hdf6?!

Pontosabb volt a 17...Kh8 lépés.

18.Bd3 g4 19.Bg1?! Vc7 20.Vd2 Kh8 21.c5 Bb8 22.b3 Bg8 23.Bc3 e5 24.dxe5 dxe5 25.Ve3 a5 26.Hb6 Fe6 27.Hc4

 

27...a4 28.bxa4 Bb4 29.Hb6 Va7 30.a5? Bd8

Simán le lehetett volna ütni a gyalogot.

31.a6 Fxa2 32.Fd3? Fb3?! 33.Hf5 Fe6 34.Kc2 Fxf5 35.exf5 e4 36.Fc4

 

36...Bxc4! 37.Bxc4 Vxa6 38.Vb3 Va5 39.Bc3 f2 40.Bb1 e3 41.Hc4  

 

 

41...e2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság ötödik fordulójában a Szentpétervári Sakkszövetség csapata újabb rangadót nyert. A Jugra együttesével vívott csatában csak egy parti dőlt el, az ukrán Zahar Jefimenko győzött. Lékó Péter ezúttal az orosz Nyikita Vityjugovval remizett. A Malahit tartja a lépést a szentpéterváriakkal, a Kazany gárdáját 4-2-re győzték le. Az SHSM „Nase Naszledije” éltáblása, az olasz Fabiano Caruana az ukrán Vaszilij Ivancsukot kényszerítette feladásra, ezzel a meccs is eldőlt a moszkvaiak javára, az Ekonomiszt másodszor kapott ki.

A bajnoki címért, illetve a Klubcsapatok Európa-kupáján való részvételt biztosító további három helyre még több együttes pályázik. A viadal ötödik játéknapján a Szentpétervári Sakkszövetség sikerrel vívta meg a Jugra elleni találkozót. A rangadókra jellemzően óvatos játék jellemezte a mérkőzést, sorban születtek a döntetlenek. Az éltáblán Peter Szvidler kis előnyét eltékozolta, két bástyát adott Dmitrij Jakovenko vezéréért cserébe, nem volt túl meggyőző elgondolása, végül lépésismétléssel lett döntetlen az ütközet. Lékó Péter és Nyikita Vityjugov szicíliai védelmű játszmájában az orosz nagymester gyalogot áldozott, a cserékkel aktív ellenjátékhoz jutott, Péter nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét. A két meccspont sorsa a negyedik táblán dőlt el, Alekszejev Drejev világossal kapott ki az ukrán Zahar Jefimenkotól.

Könnyebb ellenfelet kapott a rajtlistán első Malahit. Messze legjobb formájától Szergej Karjakin, nem is erőltette a játékot az amerikai Gata Kamskyval szemben. Alekszandr Griscsuk újabb győzelmet aratott, 4-ből 3,5 pontjával már 11 Élő-pontot gyűjtött, következő partiját alighanem Lékó Péterrel játssza. A Malahit pihentette az azeri Sahriyar Mamedgyarovot és a lett Alekszej Shirovot is, a Kazanyt így „csak” 4-2-re győzték le.

Az SHSM „Nase Naszledije” és az Ekonomiszt ki-ki meccset játszott, a győztes moszkvaiak megőrizték reményüket a jó helyezésre. Az éltáblán az olasz Fabiano Caruana és az ukrán Vaszilij Ivancsuk spanyol megnyitású partija bírt döntő jelentőséggel. A londoni világbajnok-jelölti versenytől fáradt veterán Ivancsuk kissé kedvezőbb állását sorozatos rossz lépésekkel rontotta vesztésre. Caruana vereséggel kezdett, majd négy játszmából 3,5 pontot szerzett.

A harmadik helyre lépett előre a francia Maxime Vachier-Lagrave vezetésével a Belorecsenszk, nem panaszkodhatnak a párosításra sem.  A Rosztov is felzárkózott.

 

Az 5. forduló eredményei::

Szentpétervári Sakkszövetség (7, 16) – Jugra (7, 15)  3,5 – 2,5

Peter Szvidler (2747) – Dmitrij Jakovenko (2734)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2712) – Lékó Péter (magyar, 2744)  döntetlen

Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723) – Anton Korobov (ukrán, 2698)  döntetlen

Zahar Jefimenko (ukrán, 2697) – Alekszej Drejev (2654)  1 - 0

Ildar Hairullin (2660) – Szergej Rublevszkij (2688)  döntetlen

Makszim Matlakov (2653) – Denisz Hiszmatullin (2640)  döntetlen

 

Malahit (7, 14,5) – Kazany (6, 14,5)  4 - 2

Szergej Karjakin (2786) – Gata Kamsky (amerikai, 2741)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2764) – Artyom Tyimofejev (2616)  1 - 0

Viorel Bologan (moldáviai, 2681) – Suat Atalik (török, 2593)  döntetlen

Vlagyimir Malahov (2709) – Artem Iljin (2538)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2705) – Ramil Haszangatin (2496)  1 - 0

Alekszandr Motiljev (2676) – Azat Sarafijev (2451)  döntetlen

 

SHSM „Nase Naszledije” (5, 14,5) – Ekonomiszt –SGSEU (5, 14,5)  3,5 – 2,5

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (2708) – Alekszandr Morozevics (2758)  döntetlen

Le Quang Liem (vietnami, 2717) – Dmitrij Andrejkin (2727)  döntetlen

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700) – Andrej Volokityin (ukrán, 2702)  döntetlen

Borisz Gracsev (2693) – Jevgenyij Alekszejev (2695)  döntetlen

Daniil Dubov (2614) – Pavel Eljanov (ukrán, 2703)  döntetlen

 

Belorecsenszk (5, 15,5) – Csigorin Sakk-klub (4, 13,5)  4 - 2

Rakita (4, 12) – PGMB Rosztov (4, 13)  2 - 4

Navigator (3, 13) – Zsiguli (4, 13,5)  3 - 3

EGU – Perszpektiva (3, 9) – Politehnik (3, 11)  2,5 – 3,5

Jamal (2, 8) – Tver (2, 8,5)  5 - 1

Atom Desznogorszk (1, 4,5) – Kaluga (0, 5,5) 4,5 – 1,5

 

 

A csapatbajnokság állása:

Hely.

Csapat

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

TB4

1

Szentpétervári Sakkszövetség

5

4

1

0

9

19.5

0

4

2

Malahit Sakk-klub

5

4

1

0

9

18.5

0

4

3

Belorecsenszk

5

3

1

1

7

19.5

0

3

4

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva

5

3

1

1

7

18.0

0

3

5

Jugra

5

3

1

1

7

17.5

0

3

6

PGMB Rosztov

5

3

0

2

6

17.0

0

3

7

Kazany - 2013

5

3

0

2

6

16.5

0

3

8

Ekonomiszt - SGSEU

5

2

1

2

5

17.0

0

2

9

Zsiguli

5

2

1

2

5

16.5

0

2

10

Politechnik

5

2

1

2

5

14.5

0

2

11

Navigator

5

1

2

2

4

16.0

0

1

12

Csigorin Sakk-klub

5

2

0

3

4

15.5

0

2

13

Rakita

5

2

0

3

4

14.0

0

2

14

Jamal

5

2

0

3

4

13.0

0

2

15

EGU - Perszpektiva

5

1

1

3

3

11.5

0

1

16

Atom Desznogorszk

5

1

1

3

3

9.0

0

1

17

Tver

5

1

0

4

2

9.5

0

1

18

Kaluga

5

0

0

5

0

7.0

0

0

 

A 6. forduló párosítása:

Jugra (9, 19,5) – Malahit (9, 18,5)

SHSM „Nase Naszledije” (7, 18) – Szentpétervári Sakkszövetség (9, 19,5)

PGMB Rosztov (6, 17) – Belorecsenszk (7, 19,5)

Kazany (6, 16,5) – Ekonomiszt – SGSEU (5, 17)

Politechnik (5, 14,5) – Zsiguli (5, 16,5)

Csigorin Sakk-klub (4, 15,5) – Navigator (4, 16)

Atom Desznogorszk (3, 9) – Jamal (4, 13)

Kaluga (0, 7) – Rakita (4, 14)

Tver (2, 9,5) – EGU – Perszpektiva (3, 11,5)

 

Lékó,P (2744) - Vityjugov,N (2712)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fe7 9.f3 b5 10.g4 Fb7 11.Ff4 d6

 

12.Hxc6 Vxc6 13.g5 Hd7 14.Fxd6 Fxd6 15.Vxd6 Vxd6 16.Bxd6

 

 

16...h6

A gyalogáldozatért az orosz nagymester aktív ellenjátékot kapott.

17.Bg1 hxg5 18.Bxg5 Bxh2 19.Bxg7 Ke7 20.Bd2 Bh1 21.Bf2 He5 22.Bg3 f5 23.exf5 exf5 24.Bg7+ Hf7 25.He2 Kf6 26.Bg1 Bxg1 27.Hxg1 Bh8 28.He2 Bh4 29.c3 He5 30.Hd4 Bh1 31.Kd2 f4 32.Fe2 Fd5 33.a3 Ff7 34.Ff1 Fg8 35.b3 Ff7 36.Kc2 Fg6+ 37.Kd2 Ff7 38.Kc2 Fg6+ 39.Kd2 és döntetlen

 

Szvidler,P (2747) - Jakovenko,D (2734)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.e3 Fd6 7.Fxd6 Vxd6 8.Fd3 He7 9.Vc2 b6 10.e4 dxe4 11.Hxe4 Vb4+

A gyalogáldozat elfogadására világos tartós kezdeményezéshez jutott volna 11...Vxd4 12.0-0-0 Ve5 13.Hf3 Vf4+ 14.Kb1 0-0 15.Hd6 g6 16.Hxc8 Bxc8 17.Bhe1 változatban.

12.Hd2 Fa6 13.Hgf3 Fxd3 14.Vxd3 Hd7 15.0-0 0-0 16.He4 Va5 17.Bfe1 Vd5 18.Hc3 Vd6 19.He4 Vd5 20.Bad1 Hg6 21.Hc3 Vd6 22.d5 Hf6 23.He4?!

Peter Szvidler eltékozolta előnyét. 23.dxc6 Vxc6 24.Hd4 Vd7 25.Vb5 volt a helyes folytatás.

23...Hxe4 24.Vxe4 Bfd8

 

25.dxc6 Vxd1 26.c7 Vxe1+ 27.Vxe1 Bd7 28.h4 Hf8 29.h5 h6 30.Hh4 Bxc7 31.Hf5 He6 32.Ve4 Bd8 33.a4 Bcd7 34.b4 Hd4 35.He3 He6 36.Hf5 Hd4 37.He3 He6 38.Hf5 és döntetlen

 

Caruana,F (2772) - Ivancsuk,V (2757)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d3 d6 10.Hbd2 Fe6 11.Fxe6 fxe6 12.Hb3 Ve8 13.d4 Hd7 14.d5 Hd8 15.dxe6 Hxe6 16.Vd5 Vf7 17.Ha5 c5 18.Fe3 Hf6 19.Vc4

 

 

19...Hd4 20.Vxf7+ Kxf7 21.Hg5+ Kg6 22.Bac1 Hd7 23.Hh3 Hb6 24.c3 bxc3 25.bxc3 He6 26.Ba1 Fd8 27.g3 Kf7 28.f4 exf4 29.gxf4 g6 30.Ff2 Kg8 31.Fg3 Fc7 32.Kg2 Bae8 33.Bed1 Bf7

Számításba jött a 33...Hg7 34.Kf3 Hh5 terv.

34.Ba2

 

34...c4?

Kicsit kedvezőbb állását a londoni tornától fáradt Vaszilij Ivancsuk fokozatosan rontotta el.

35.Hb7 Hc8 36.Bb2 Hb6 37.Bb4 Hc5?

 

 

38.Hxd6 Fxd6 39.Bxd6 Hbxa4?! 40.Hg5 Bfe7

 

 

41.e5

Többé nincs mentség, a sötét huszárok helyzete szánalmas.

41...Bc8

Az olasz nagymester 41...Hxc3-ra 42.Bxc4 Hb5 43.Bxc5 Hxd6 44.exd6 Be2+ (44...Bd7 45.Bc6 a5 46.Ba6) 45.Ff2 Bd2 46.Be5 Bf8 47.He4 folytatást tervezhette.

42.Ff2 Bec7 43.Bxc4 Kg7

 

44.Fd4 h6 45.Hf3 Hb2 46.Bxc5 Bxc5 47.Fxc5 Bxc5 48.Hh4 g5 49.Bd7+ Kf8 50.Hg6+ Ke8 51.Be7+ Kd8 52.f5 Hd3

 

53.f6 Bxc3 54.Ba7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság negyedik fordulójában a két éllovas, a Szentpétervári Sakkszövetség és a Malahit együttese hat döntetlennel fejezte be a rangadót. A Jugra az ukrán Anton Korobov győzelmével nyert 3,5-2,5-re a moszkvai SHSM „Nase Naszledije” csapata ellen, a második helyre lépett előre a Hanti-Manszijszkot képviselő gárda, a Szentpétervár a következő ellenfél. „Gólarányt” is javított az Ekonomiszt.

A viadal negyedik játéknapján az első négy helyezett egymással mérkőzött meg, a 12 partiból csak egy végződött döntéssel. A Jugra harmadik táblása, az ukrán Anton Korobov bonyolult küzdelemben nyert a vietnami Le Quang Liem ellen, győzelme nagyon értékes két meccspontot jelentett Lékó Péter csapata számára. Nagymesterünk sötéttel az orosz Jan Nepomnjacsijjal játszva remizett harmadszor. Az éltáblán az orosz Dmitrij Jakovenko meglepő királymanőverek után osztozott meg a ponton az olasz Fabiano Caruanával, a hátsó három táblán óvatos küzdelem zajlott. 

A két 6 meccspontos együttes rangadóján, a Szentpétervári Sakkszövetség és a Malahit találkozóján a legnagyobb érdeklődés Peter Szvidler és Szergej Karjakin összecsapását kísérte. Karjakin változatlanul gyengélkedett, Szvidler a jelentős előnyét biztosító folytatást azonban nem vette észre, majd maga is pontatlankodott. A kölcsönös időzavarban Karjakin hagyott ki nagy esélyt.

Az Ekonomiszt javított tegnapi veresége után, „gólarányt” is javított. A francia Maxime Vachier-Lagrave vezetésével szép győzelmet aratott a Belorecsenszk. Megszerezte első győzelmét az amerikai Gata Kamsky, csapata, a Kazany a minimális nyeréssel negyedik a táblázaton.

 

A 4. forduló eredményei:

Szentpétervári Sakkszövetség (6, 13) - Malahit  (6, 11,5)  3 - 3

Peter Szvidler (2747) – Szergej Karjakin (2786)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2712) – Alekszandr Griscsuk (2764)  döntetlen

Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2695) – Alekszej Shirov (lett, 2700)  döntetlen

Zahar Jefimenko (2697) – Vlagyimir Malahov (2709)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (2658) – Alekszandr Rjazancev (2705)  döntetlen

 

Jugra (5, 11,5) - SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (5, 12)  3,5 – 2,5

Dmitrij Jakovenko (2734) – Fabiano Caruana (olasz, 2772)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2744) – Jan Nepomnjacsij (2708)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2698) – Le Quang Liem (vietnami, 2717)  1 - 0

Alekszej Drejev (2654) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700)  döntetlen

Szergej Rublevszkij (2688) – Borisz Gracsev (2693)  döntetlen

Denisz Hiszmatullin (2646) – Daniil Dubov (2614)  döntetlen

 

Zsiguli  (4, 11) - Kazany  (4, 11)  2,5 – 3,5

Ekonomiszt – SGSEU  (3, 9) - EGU – Perszpektiva  (3, 8,5)  5,5 – 0,5

Navigator (3, 11) - Belorecsenszk  (3, 11,5)  2 - 4

Politehnik  (3, 9) - Rakita  (2, 8)  2 - 4

Csigorin Sakk-klub  (2, 8,5) - Jamal  (2, 7)  5 - 1

PGMB Rosztov (2, 8) - Atom Desznogorszk  (1, 3,5)  5 - 1

Kaluga  (0, 4) - Tver  (0, 4)  1,5 – 4,5

 

A csapatbajnokság állása:

 

Hely.

Csapat

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

TB4

1

Szentpétervári Sakkszövetség

4

3

1

0

7

16.0

0

3

2

Jugra

4

3

1

0

7

15.0

0

3

3

Malahit Sakk-klub

4

3

1

0

7

14.5

0

3

4

Kazany - 2013

4

3

0

1

6

14.5

0

3

5

Belorecsenszk

4

2

1

1

5

15.5

0

2

6

Ekonimiszt - SGSEU

4

2

1

1

5

14.5

0

2

7

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva

4

2

1

1

5

14.5

0

2

8

Csigorin Sakk-klub

4

2

0

2

4

13.5

0

2

9

Zsiguli

4

2

0

2

4

13.5

0

2

10

PGMB Rosztov

4

2

0

2

4

13.0

0

2

11

Rakita Sakk-klub

4

2

0

2

4

12.0

0

2

12

Navigator

4

1

1

2

3

13.0

0

1

13

Politehnik

4

1

1

2

3

11.0

0

1

14

EGU - Perszpektiva

4

1

1

2

3

9.0

0

1

15

Tver

4

1

0

3

2

8.5

0

1

16

Jamal

4

1

0

3

2

8.0

0

1

17

Atom Desznogorszk

4

0

1

3

1

4.5

0

0

18

Kaluga

4

0

0

4

0

5.5

0

0

 

Az 5. forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (7, 16) – Jugra (7, 15)

Malahit (7, 14,5) – Kazany (6, 14,5)

SHSM „Nase Naszledije” (5, 14,5) – Ekonomiszt –SGSEU (5, 14,5)

Belorecsenszk (5, 15,5) – Csigorin Sakk-klub (4, 13,5)

Rakita (4, 12) – PGMB Rosztov (4, 13)

Navigator (3, 13) – Zsiguli (4, 13,5)

EGU – Perszpektiva (3, 9) – Politehnik (3, 11)

Jamal (2, 8) – Tver (2, 8,5)

Atom Desznogorszk (1, 4,5) – Kaluga (0, 5,5)

 

Nepomnjacsij,J (2708) - Lékó,P (2744)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.Fg5 Fa6 10.Va4 Vd7 11.Vc2

Az idei Tata Steel versenyen a holland Anish Giri a 11.Vxd7 Hbxd7 12.Bc1 Bfc8 13.e3 Fb7 14.Fe2 He4 15.Fh4 c5 16.0-0 cxd4 17.Hxd4 g5 18.Fg3 Hxg3 19.hxg3 a6 változatban remizett Lékó Péterrel.

11...c5 12.dxc5 Bc8 13.Fxf6 gxf6 14.Bd1 Ve7 15.e3 Bxc5 16.Ve4 Fb7 17.Vh4 Hd7 18.b4 Bc3 19.Vd4 Bc7 20.Fe2 Bac8

Nagymesterünk teljes kiegyenlítést ért el.

21.0-0 Hf8 22.Va1 Fxf3 23.Fxf3 Bc3 24.Bc1 Vc7 25.Bxc3 Vxc3 26.Va2 Vc2 27.Va1 Vc3 28.Va2 Bd8 29.Va1 Bc8 és döntetlen

 

Jakovenko,D (2734) - Caruana,F (2772)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb4 6.Fc4 Hd3+ 7.Ke2 Hf4+ 8.Kf1 Hd3

Főváltozatnak a 8...He6 9.b4 (9.He5 Vd6) 9...g6 10.bxc5 Fg7 számít.

9.Ke2 Hf4+ 10.Kf1 Hd3 11.Vb3 e6 12.Fb5+ Hc6 13.Ha4 Hdb4 14.a3 Va5 15.Fe2 Ha6 16.Hc3 Fe7 17.d3 0-0

A nyitást Fabiano Caruana kedvezőbb esélyű állással zárta.

18.Fe3 Bd8 19.Bc1 Ff6

Figyelmet érdemelt a 19...Hd4 20.Vd1 (20.Fxd4 cxd4 21.Hb5 Hc5) 20...b5 folytatás.

20.h4 Hd4 21.Vd1 Hxf3 22.gxf3 Fd4 23.Vd2 e5 24.Fxd4?! cxd4 25.Hb1 Vxd2?!

A vezércserét semmi nem indokolta. 25...Vb6 26.b4 Vd6 remek esélyt adott volna az olasz nagymesternek.

26.Hxd2 Fe6 27.Kg2 Bac8 28.Kg3 Hc5 29.f4

 

 

29...exf4+ 30.Kxf4

A tavalyi kontinensbajnok extravagáns játéka meglepő döntéseket kényszerített ki.

30...Fd7 31.Hf3 Fb5 32.Kg3 f6 33.Bhe1 a6 34.b4

 

34...He6

Kimaradt a taktikai lehetőség a 34...Hxe4+! 35.dxe4 Bxc1 36.Bxc1 Fxe2 37.Hd2 Bd7 folytatásban.

35.Bxc8?! Bxc8 36.Ba1 Bc3 37.He1 g5 38.hxg5 fxg5 39.a4 Fc6 40.Kg4 Fd7 41.Fd1 Kf7

 

 

42.Kf5 Ke7 43.a5 Fb5 44.Ke5

A világos király főszerepet játszik a partiban.

44...Fxd3 45.Fg4 Fc4 46.Hf3 Fe2 47.Fxe6 Bxf3

 

 

48.Bh1 d3 49.Bxh7+ Kf8 50.Bh8+ Ke7 51.Bh7+ Kf8 52.Bh8+ Ke7 53.Bh7+ és döntetlen

 

Korobov,A (2698) - Le,Quang Liem (2717)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 e6 4.e4 d5 5.Hc3 dxe4 6.fxe4 e5 7.d5 Fc5 8.Hf3 Fg4 9.Fg5 h6 10.Fh4 g5 11.Fg3 Hbd7 12.Fe2 Fxf3 13.Fxf3 h5 14.h3 Ve7 15.Vc2 Fe3 16.Ff2 Vc5 17.Fxe3 Vxe3+ 18.Ve2 Vc5 19.0-0-0 0-0-0 20.b3 Bdg8 21.g4 h4 22.Bhf1 He8 23.Kb2 Bh6 24.Fg2 Hd6 25.Vd2

Szép előnyt adott a 25.Ha4 Vb4 26.a3 Va5 27.Bc1 b6 28.Ve3 folytatás.

25...Vb4! 26.Kc2 Bgg6 27.Ve3 Va3 28.Ba1 Kb8 29.Hb1 Vb4 30.Hd2 Vb6 31.Vc3 Bf6 32.b4

 

 

32...c5 33.dxc6 Vxc6 34.Kb3 Bf4 35.Bxf4 gxf4 36.Bd1 Be6 37.a3 a5 38.Ff3 Hb6 39.Bc1 Va4+ 40.Ka2

 

40...axb4

A vietnami nagymester kevesellte a 40...Hdxc4 41.Hxc4 Hxc4 42.Vxc4 Bc6 43.Vf1 axb4 44.Bxc6 Vxa3+ 45.Kb1 Vb3+ 46.Ka1 Va3+ remivarit?

41.Vxb4 Vxb4 42.axb4 Hd7 43.Fe2 Hf6 44.Fd3 b6 45.c5 bxc5 46.bxc5 Hb7 47.g5 Hh7 48.Hf3 Ha5 49.Fb5 Bg6?!

 

50.Hxe5 Bxg5 51.Hxf7 Bg7 52.Hd6 Hg5 53.c6

Pontosabb volt a 53.Bb1 Ka7 54.Bb4 Bc7 55.Ba4 Bxc5 56.Bxa5+ Kb8 57.Kb3 f3 58.Ba1 folytatás.

53...Be7?

 

54.Ka3!

Az ukrán nagymester remekül észrevette a taktikai motívumot.

54...Kc7 55.Kb4 Kxd6

 

56.c7! Bxc7 57.e5+ Kxe5 58.Bxc7 Hxh3 59.Kxa5 Hg5 60.Bc5+ Kf6 61.Fd3 és sötét feladta

 

Szvidler,P (2747) - Karjakin,S (2786)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 He7 8.d4 exd4 9.cxd4 Fb6 10.Be1

A dortmundi szuperversenyen Fabiano Caruana a 10.b3 d5 11.e5 He4 12.Fd3 Ff5 13.Ve2 Hc6 14.Fb2 Hxd2 15.Vxd2 Fe4 16.Fe2 f6 változatban küzdött meg Vlagyimir Kramnyikkal. A tavalyi Grand Slam-döntőn a spanyol Francisco Vallejo Pons a 10.Fd3 Fg4 11.h3 Fh5 12.Hb3 d5 13.e5 He4 14.Vc2 Hc6 15.Fxe4 dxe4 16.Vxe4 Fxf3 17.Vxf3 Hxd4 18.Vxb7 Hxb3 19.axb3 Vd3 20.Vf3 változatban csatázott Szergej Karjakinnal.

10...Fg4 11.h3 Fh5 12.Vb3 d5 13.e5 Hd7 14.a4 a5 15.Fd3 Be8 16.g4 Fg6 17.Fxg6 Hxg6 18.Hf1 Hdf8 19.Hg3 He6 20.Fe3 Hgf4 21.h4 f6

Számításba jött a 21...c5 22.dxc5 Fxc5 23.Bad1 Fb4 változat.

22.Bad1 Bf8?!

Jobb volt a 22...fxe5 23.dxe5 Fxe3 24.fxe3 Hc5 25.Va3 Hfe6 26.Hf5 c6 folytatás.

23.Hf5 fxe5?

Nehéz ráismerni Karjakinra. Hátrányos állásban nagyot hibázott, de Peter Szvidler "megkegyelmezett" ellenfelének. 

 

 

24.dxe5?

Az egyre nagyobb időzavarral küszködő Karjakin 24.Fxf4 Hxf4 25.Bxe5 Bf6 26.Ve3 Hg6 27.Be6 után döntő hátrányba került volna.

24...Ve8 25.Hg5?! Hxg5 26.Fxf4 He6 27.Fg3 h5 28.Bxd5 hxg4 29.He3 Bf3 30.Bd3 Fxe3 31.Bexe3 Bxe3 32.Bxe3 Bd8 33.Be4 Vg6 34.Vc4 Kh8?!

Tartotta volna az egyensúlyt a 34...Bd1+ 35.Kg2 Bc1! 36.Ve2 Hg5 37.hxg5 (37.Be3?? Vc6+) 37...Vh5 38.Fh4 Vxh4 39.Bxg4 Vh1+ 40.Kg3 Vg1+ 41.Kh3 folytatás.

35.Bxg4 Vf5 36.Be4?! Bd2 37.Be2?

Peter Szvidleren játékán látszik a londoni torna fáradtsága. 37.Be3 Bxb2 38.Vd3 Vg4 39.Be4 Vh5 után is már sötétnél lett volna kis előny.

37...Bd1+ 38.Kg2

 

 

38...Bd4?

A kapkodásban kimaradt a 38...Hd4 39.Be3 Hc2 40.Ve4 (40.Be2 He1+ 41.Kh2 Hf3+ 42.Kg2 Bg1 matt) 40...Hxe3+ 41.Vxe3 c6 42.Ve2 Bd4 nyerőesélyt adó folytatás.

39.Vc2 Vxc2 40.Bxc2 Bxa4 41.f4 Hxf4+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsihoz közeli Loo üdülőhelyen zajló orosz csapatbajnokság harmadik fordulójában a Szentpétervári Sakkszövetség és a Malahit csapata ismét győzött. A Malahit fontos rangadót nyert az ukrán Vaszilij Ivancsukkal megerősített Ekonomiszt ellen, a szentpéterváriak immár Peter Szvidlerrel az éltáblán a Kazany gárdáját győzték le. A két vezető együttes a negyedik játéknapon játszik nagy derbit. A Jugra minimális arányban nyert, az orosz női válogatott kapitánya, Szergej Rublevszkij nyerése jelentette az oly értékes két meccspontot, Lékó Péter az indiai Krishnan Sasikirannal osztozott meg a ponton.

A harmadik játéknapon a Malahit és az Ekonomiszt mérkőzés állt az érdeklődés középpontjában. A rajtlista első és második helyezettjének összecsapása az egykor Jekatyerinburg néven szereplő Malahit 4-2-es győzelmével ért véget. Az éltáblán a 2004-es sakkolimpián még ukrán színekben aranyérmet szerző Szergej Karjakin csatázott Vaszilij Ivancsukkal. A londoni világbajnok-jelölti versenyen nem éppen kirobbanó formában játszó, de Magnus Carlsent és Vlagyimir Kramnyikot is a hajrában legyőző Ivancsuk csak tegnap érkezett meg a csapatbajnokság színhelyére, míg Karjakin fájdalmas vereséget szenvedett a grúz Baadur Zsobavától. Nem múlt el nyomtalanul a vereség hatása, ahogy Ivancsuk sem feledte gyengébb londoni teljesítményét. Karjakin többször is jelentős előnyhöz vezető folytatást hagyott kihasználatlanul, Ivancsuk elmulasztotta a jobb védekezést, a kölcsönös tévelygések vége lépésismétléses döntetlen lett.

Két eredeti stílusú, időzavarra hajlamos szupernagymester csatázott a második táblán. Alekszandr Morozevics és Alekszandr Griscsuk partija sem nélkülözte a fordulatokat. Korai volt Griscsuk centrumrobbantása, Morozevics jobb állásban vezérét védtelen mezőre tette, feltámadt sötét világoson mozgó futója, ami végzetesnek bizonyult. A kölcsönös kapkodásban sokat hibáztak, Griscsuk azonnali nyerést is kihagyott, az időkontroll után már észrevette a nyerést adó manővert. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov meggyőző játékkal nyert, a három hátsó táblán remik születtek.

A Szentpétervári Sakkszövetség csapata érvényesítette a papírformát. Peter Szvidler is sakkasztalhoz ült, az amerikai Gata Kamskyval osztozott meg a ponton, a többi táblán a szentpéterváriak jóval esélyesebbek voltak, hárman nyerni tudtak.

A Jugra és a Navigator meccse örökös sakkos döntetlennel indult, Dmitrij Jakovenko korai támadása nem ütött át, az izraeli Emil Szutovszkij jobban is védekezhetett volna. Lékó Péter sötéttel katalán megnyitású partiban remizett az indiai Krishnan Sasikirannal. A társak is sorban remiztek, míg az orosz női válogatott kapitánya, Szergej Rublevszkij érdekes bástyavégjátékban érvényesítette előnyét, a győzelme nagyon értékes két meccspontot jelentett, a moszkvai SHSM „Nase Naszledije” lesz a következő ellenfelük.

A 3. forduló eredményei:

Kazany (4, 9,5) – Szentpétervári Sakkszövetség (4, 8,5)  1,5 – 4,5

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Peter Szvidler (2747)  döntetlen

Artyom Tyimofejev (2616) – Nyikita Vityjugov (2712)  0 - 1

Suat Atalik (török, 2593) – Perez Lenier Dominguez (kubai, 2723)  döntetlen

Ildar Ibragimov (2567) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2695) döntetlen

Artem Iljin (2538) – Zahar Jefimenko (ukrán, 2697)  0 - 1

Ramil Haszangatin (2496) – Makszim Matlakov (2653)  0 - 1

 

Malahit (4, 7,5) – Ekonomiszt – SGSEU (3, 7)  4 - 2

Szergej Karjakin (2786) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2764) – Alekszandr Morozevics (2758)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (2766) – Jevgenyij Tomasevszkij (2722)  1 – 0

Alekszej Shirov (lett, 2700) – Dmitrij Andrejkin (2727)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2681) – Jevgenyij Alekszejev (2695)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2705) – Pavel Eljanov (ukrán, 2703)  döntetlen

 

Jugra (3, 8) – Navigator (3, 8,5)  3,5 – 2,5

Dmitrij Jakovenko (2734) – Emil Szutovszkij (2671)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2744) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2663)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2698) – Eltaj Safarli (azeri, 2644)  döntetlen

Alekszej Drejev (2654) – Nikolaj Csadajev (2582)  döntetlen

Szergej Rublevszkij (2688) – Vaszilij Jemelin (2588)  1 - 0

Denisz Hiszmatullin (2640) – Mihail Mozsarov (2523)  döntetlen

 

SHSM „Nase Naszledije” (3, 7,5) – PGMB Rosztov (2, 6,5)  4,5 – 1,5

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Baadur Zsobava (grúz, 2702)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (2708) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2702) 1 - 0

Le Quang Liem (vietnami (2717) – Szanan Szjugirov (2657)  döntetlen

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700) – Szergej Azarov (fehérorosz, 2626)  döntetlen

Borisz Gracsev (2693) – Pavel Szmirnov (2628)  döntetlen

Daniil Dubov (2614) – Ivan Popov (2627)  1 - 0

 

Belorecsenszk (2, 8,5) – Politeknik (2, 6)  3 - 3

Zsiguli (2, 7,5) – Rakita (2, 5,5)  3,5 – 2,5

EGU-Perszpektiva (2, 5,5) – Atom Desznogorszk (0, 0,5)  3 - 3

Tver (0, 2) – Csigorin Sakk-klub (0, 4,5)  2 - 4

Jamal (0, 3) – Kaluga (0, 2)  4 - 2

 

A csapatbajnokság állása:

1. Szentpétervári Sakkszövetség 6 meccspont, 13 pont

2. Malahit  6, 11,5

3. SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  5, 12

4. Jugra 5, 11,5

5. Zsiguli  4, 11

6. Kazany  4, 11

7. Belorecsenszk 3, 11,5

8. Navigator 3, 11

9. Ekonomiszt – SGSEU  3, 9

10. Politeknik  3, 9

11. EGU – Perszpektiva 3, 8,5

12. Csigorin Sakk-klub  2, 8,5

13. PGMB Rosztov 2, 8

14. Rakita  2, 8

15. Jamal  2, 7

16. Atom Desznogorszk 1, 3,5

17. Kaluga  0, 4

18. Tver  0, 4

 

A 4. forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (6, 13) - Malahit  (6, 11,5)

Jugra 5, 11,5 - SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (5, 12)

Zsiguli  (4, 11) - Kazany  (4, 11)

Ekonomiszt – SGSEU  (3, 9) - EGU – Perszpektiva  (3, 8,5)

Navigator (3, 11) - Belorecsenszk  (3, 11,5)

Politeknik  (3, 9) - Rakita  (2, 8)

Csigorin Sakk-klub  (2, 8,5) - Jamal  (2, 7)

PGMB Rosztov (2, 8) - Atom Desznogorszk  (1, 3,5)

Kaluga  (0, 4) - Tver  (0, 4)

Sasikiran,K (2663) - Lékó,P (2744)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Va4 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fd6 11.Bd1 Hbd7 12.Fa5 Vb8 13.b4 e5 14.Hc3

A 2007-es mexikói világbajnokságon Viswanathan Anand a 14.Hbd2 exd4 15.Hxd4 Fxg2 16.Kxg2 c5 17.bxc5 Fxc5 18.H2b3 Fa3 19.e4 He5 20.Hf5 folytatásban remizett Borisz Gelfanddal.

14...exd4 15.Hxd4 Fxg2 16.Kxg2 Vb7+ 17.Kg1 Bfe8 18.a4 Fe5 19.axb5 Fxd4 20.Bxd4 axb5 21.Bad1 He5 22.Hd5 Hxd5 23.Bxd5 c6 24.Bd6 Ve7 25.Vf5

 

 

 

25...Hc4 26.Bd7 Ve6 27.Vxe6 Bxe6 28.Ba7 Bee8 29.Bdd7 Bxa7 30.Bxa7 g6 31.e3 Hxa5 32.bxa5 Be4 33.Bc7 Ba4 34.Bxc6 Bxa5 35.Bb6 Ba1+ 36.Kg2 Bb1 37.g4 b4 38.g5 b3 39.Kf3 b2 40.h4 Kg7 41.Ke4 és döntetlen

Karjakin,S (2786) - Ivancsuk,V (2757)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hc3 a6 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.0-0 Hf6 9.Be1 Fe7 10.e5 Hd7 11.Vg4 Kf8 12.b3 c5 13.Ha4 Fb7 14.c4 d4 15.Fd2

Szergej Karjakin tért el a taskenti GP-tornán látott Lékó-Szvidler partitól. Nagymesterünk a 15.Hb2 h5 16.Ve2 változat mellett döntött.

15...Vc7 16.Vf4 g5 17.Vg3 h5 18.f4 h4 19.Vf2 gxf4 20.Fxf4 Kg7 21.Be2 Bag8?!

Egykori honfitársa ellen Vaszilij Ivancsuk jobb játszhatott volna 21...Bh5 22.Bf1 Kh8 23.Hb2 Bg8-cal. Királya nagyobb biztonságban érezhettette volna.

22.Bf1 Vd8?

 

23.Hb2?!

Szergej Karjakin kihagyta a jelentős előnyéhez vezető 23.Fg5 Ve8 (23...Bf8 24.Hxc5! Fxg5 25.Hxb7 Vc7 26.Hd6 f5 27.exf6+ Bxf6 28.Vxd4) 24.Ff6+ Fxf6 25.Hxc5! Fxe5 26.Hxb7 Ve7 27.c5 Bh5 28.b4 jelentős előnyéhez vezető folytatást.

23...Ve8 24.Fe4 Fxe4 25.Bxe4 Bh5 26.Ve2 Bf5?

 

27.Hd3?!

Nagy bajban lett volna sötét a 27.g4 Kh8 (27...hxg3 28.Vg4+ Kh7 29.Vh3+) 28.Kh1 változatban.

27...Hf8 28.Fc1 Hg6? 29.Bxf5 exf5

 

30.Vd2?

Az orosz nagymester simán nyerhetett volna a 30.Vh5 Bh8 31.Vxf5 h3 32.e6 folytatással.

30...Bh8 31.Be1 h3! 32.g3 Vc6 33.Ve2 a5 34.Bf1 Ve4 35.Be1 Vc6 36.Bf1 Ve4 37.Be1 és döntetlen

 

Morozevics,A (2758) - Griscsuk,A (2764)
Angol megnyitás [A33]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.g3 Vb6 7.Hb3 He5 8.e4 Fb4 9.Ve2 d6 10.Fd2 0-0 11.0-0-0 a5 12.f4 a4 13.Ha1

Alekszandr Morozevics új utat választott 13.fxe5 axb3 14.a3 dxe5 15.axb4 Ba1+ 16.Hb1 Va6 17.Fc3 Va2 18.Kd2 Bxb1 19.Bxb1 Vxb1 20.Fg2 Vc2+ 21.Ke3 Hg4+ 22.Vxg4 Vxg2 helyett.

13...Hc6 14.Hc2 a3 15.b3

 

15...d5?!

Az eredeti ötleteikről ismert nagymesterek alaposan kiélezték a küzdelmet. A robbantás azonban korainak bizonyult.

16.Fg2 dxc4 17.Vxc4 Fxc3 18.Vxc3 Hg4 19.Vf3 e5 20.f5 Hf6?! 21.Fg5 Vc5?! 22.Kb1 b6

 

23.Fxf6 gxf6 24.Bd5 Ve7 25.Bhd1 Ba5 26.Ve3 Hd4! 27.Hxd4

Morozevics végképp kiengedte az előnyét.

27...exd4 28.B1xd4

 

28...Fxf5! 29.Bd6 Fg6 30.g4 Bc8 31.h4? h5!

Griscsuk időzavarban is remekül érezte meg a felkínált esélyt.

32.gxh5 Bxh5 33.Fh3?

 

33...Be8?!

Kimaradt az azonnali nyerés a 33...Bxh4! 34.Fxc8 (34.Fg2 Ve5 35.Ve2 Bh2) 34...Bxe4 35.Bxe4 Fxe4+ 36.Kc1 Vc7+ 37.Kd2 Vxd6+ 38.Kc3 Vc7+ 39.Kb4 Vxc8 változatban.

34.Vg3 Ve5 35.Vg4? Vh2?!

Csak ki kellett volna lépni a kötésből...

36.Vg2

 

36...Vxg2?!

Az időzavar átka. Szép volt a 36...Bxe4! nyerőlépés.

37.Fxg2 Bxh4 38.Kc1 Bc8+ 39.Kd1 Kg7 40.Bd2?

 

 

40...Bc3?

A kapkodásban sokat hibáztak a szupernagymesterek. 40...Fh5+ 41.Ke1 Bf4 pontot tett volna a játszma végére.

41.Bxb6? Fh5+ 42.Ke1 Bf4 43.Bd5 Be3+ 44.Kd2 Bg3 45.Bxh5

 

 

45...Bf2+ 46.Ke1 Bgxg2 47.Bd5 Bxa2 48.Kf1 Baf2+ 49.Ke1 Bb2 50.Kf1 a2 51.Ba6 Bh2 52.Kg1 Bhd2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokságon három együttes nyerte meg második mérkőzését is. A rajtlistát vezető Malahit éltáblása, Szergej Karjakin sötéttel kikapott a grúz Baadur Zsobavától, de a meccset 4-2-re megnyerték a rosztoviak ellen. A Kazany gárdájának volt a legkönnyebb a párosítása, a Szentpétervári Sakkszövetség együttese minimális arányban győzött. Az Ekonomiszt és a Jugra összecsapása 3-3-mal ért véget, Lékó Péter világossal remizett a tavalyi orosz szuperbajnokkal, Dmitrij Andrejkinnel, az éltáblán Alekszandr Morozevics legyőzte a tavalyi kontinensbajnok Dmitrij Jakovenkót.  

Nagy szenzációval indult a PGMB Rosztov és a Malahit mérkőzése. A virtuális világranglistán a forduló előtt még negyedik Szergej Karjakin 28 lépésben szenvedett vereséget a rosztovi éltáblástól, a grúz Baadur Zsobavától. A francia védelmű partiban Karjakin túlbecsülte lehetőségeit, rossz tervet választva került gyorsan döntő hátrányba. Társai javítottak, Alekszandr Griscsuk érvényesítette anyagi előnyét, a lett Alekszej Shirov támadása átütött, Vlagyimir Malahov is érvényesítette játékerejét. A regnáló világbajnok Viswanathan Anand megelőzte Karjakint, az orosz nagymester természetesen javíthat még a hátralevő öt fordulóban.

Nagy taktikai csata dúlt a játéknap rangadójának számító Ekonomiszt – Jugra találkozón. A szaratovi együttes másodszor is az ukrán Vaszilij Ivancsuk nélkül játszott, Alekszandr Morozevics jól helyettesítette az éltáblán. Izgalmas partiban, időzavarral is megküzdve, többször is gyorsabb nyerést hibázva győzte le a tavalyi Európa-bajnok Dmitrij Jakovenkót. A második táblán Lékó Péter ellen a tavalyi szuperbajnok Dmitrij Andrejkin francia védelmet választotta, óvatos küzdelmet láttunk, 41 lépést követően pontosztozkodást. Még három döntetlen született a mérkőzésen, Denisz Hiszmatullin sikere jelentette a Jugra csapata számára a kiegyenlítést.

Meglepetésként könyvelhetjük el, hogy a moszkvai csapatok meccsén a Navigator pontot rabolt a jóval esélyesebb SHSM együttesétől. Az éltáblán az izraeli Emil Szutovszkij megadásra kényszerítette az olasz Fabiano Caruanát. Minimális arányban nyert a Szentpétervári Sakkszövetség hatosa. Kedvező párosítását kihasználta a Kazany.

 

A 2. forduló párosítása:

PGMB Rosztov (2, 4,5) – Malahit (2, 3,5) 2 - 4

Baadur Zsobava (grúz, 2702) – Szergej Karjakin (2786)  1 - 0

Ivan Cseparinov (bolgár, 2702) – Alekszandr Griscsuk (2764)  0 - 1

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2656) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) döntetlen

Szanan Szjugirov (2657) – Alekszej Shirov (lett, 2700)  0 - 1

Pavel Szmirnov (2628) – Viorel Bologan (moldáviai, 2681)  döntetlen

Ivan Popov (2627) – Vlagyimir Malahov (2709)  0 - 1

 

Ekonomiszt – SGSEU (2, 4) – Jugra (2, 5)  3 - 3

Alekszandr Morozevics (2758) – Dmitrij Jakovenko (2734)  1 - 0

Dmitrij Andrejkin (2727) – Lékó Péter (magyar, 2744)  döntetlen

Andrej Volokityin (ukrán, 2702) – Anton Korobov (ukrán, 2698)  döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (2695) – Alekszej Drejev (2654)  döntetlen

Pavel Eljanov (ukrán, 2703) – Szergej Rublevszkij (2688)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2703) – Denisz Hiszmatullin (2640) 0 – 1

 

Navigator (2, 5,5) – SHSM „Nase Naszledije” (2, 4,5)  3 - 3

Emil Szutovszkij (izraeli, 2671) – Fabiano Caruana (olasz, 2772)  1 - 0

Krishnan Sasikiran (indiai, 2663) – Le Quang Liem (vietnami, 2717)  döntetlen

Eltaj Safarli (azeri, 2644) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700)  döntetlen

Nikolaj Csadajev (2582) – Borisz Gracsev (2693)  0 - 1

Vaszilij Jemelin (2588) – Jevgenyij Najer (2634)  1 - 0

Mihail Demidov (2462) – Mihail Kobalija (2652)  0 - 1

 

Szentpétervári Sakkszövetség (2, 5) – Belorecsenszk (2, 6) 3,5 – 2,5

Nyikita Vityjugov (2712) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722)  1 - 0

Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723) – Rauf Mamedov (azeri, 2662)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2695) – Pavel Tregubov (2611)  1 - 0

Vagyim Zvjagincev (2658) – Borisz Szavcsenko (2604)  0 - 1

Ildar Hairullin (2660) – Oleg Kornejev (spanyol, 2609)  döntetlen

Makszim Matlakov (2653) – Mihail Panarin (2559)  döntetlen  döntetlen

 

Csigorin Sakk-klub (0, 2,5) – Kazany (2, 5,5)  2 - 4

Atom Desznogorszk (0, 0) – Zsiguli (0, 2)  0,5 – 5,5

Politehnik (0, 1,5) – Jamal (0, 1,5)  4,5 – 1,5

Kaluga (0, 0,5) – EGU-Perszpektiva (0, 1) 1,5 – 4,5

Rakita (0, 1) – Tver (0, 0,5)  4,5 – 1,5

 

A csapatbajnokság állása:

1.Kazany 4 meccspont, 9,5 pont

2. Szentpétervári Sakkszövetség 4, 8,5

3. Malahit 4, 7,5

4. Navigator 3, 8,5

5. Jugra 3, 8

6. SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  3, 7,5

7. Ekonomiszt – SGSEU  3, 7

8. Belorecsenszk 2, 8,5

9. Zsiguli  2, 7,5

10. PGMB Rosztov 2, 6,5

11. Politeknik  2, 6

12. Rakita  2, 5,5

13. EGU – Perszpektiva 2, 5,5

14. Csigorin Sakk-klub  0, 4,5

15. Jamal  0, 3

16. Kaluga  0, 2

17. Tver  0, 2

18. Atom Desznogorszk 0, 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Kazany (4, 9,5) – Szentpétervári Sakkszövetség (4, 8,5)

Malahit (4, 7,5) – Ekonomiszt – SGSEU (3, 7)

Jugra (3, 8) – Navigator (3, 8,5)

SHSM „Nase Naszledije” (3, 7,5) – PGMB Rosztov (2, 6,5)

Belorecsenszk (2, 8,5) – Politeknik (2, 6)

Zsiguli (2, 7,5) – Rakita (2, 5,5)

EGU-Perszpektiva (2, 5,5) – Atom Desznogorszk (0, 0,5)

Tver (0, 2) – Csigorin Sakk-klub (0, 4,5)

Jamal (0, 3) – Kaluga (0, 2)

Morozevics,A (2758) - Jakovenko,D (2734)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e4 Fb4 7.e5 Hd5 8.Fd2 b5 9.h4

A tavalyi csapatbajnokságon Alekszandr Morozevics más változatban győzte le Dmitrij Jakovenkót. 9.axb5 Fxc3 10.bxc3 cxb5 11.Hg5 Hc6 12.Vh5 Ve7 13.h4 (Viswanathan Anand a tavalyi Grand Slam-döntőn a 13.Fe2 b4 14.0-0 bxc3 15.Fe3 Fb7 16.Fg4 Hcb4 17.Hxe6 g6 18.Hg7+ Kf8 19.Vh6 Kg8 20.Fg5 Vf8 21.Ff6 Hxf6 22.exf6 Hd5?! (22...c2) 23.Ff3 Hxf6 24.Fxb7 Bd8 25.Ba6 Vxg7 26.Vg5 Bd7 27.Ff3 He8 folytatásban végül remizett Szergej Karjakinnal.) 13...b4 14.Fxc4 bxc3 15.Fc1 Hxd4 16.0-0 h6 17.Fxd5 exd5 18.Fa3 Vc7 19.e6! Fxe6 20.Hxe6 Hxe6 21.Vxd5 Bd8 22.Vb3 h5 23.Bfe1 Bh6 24.Vb4 Kd7 25.Bac1 Bb8 26.Va4+ Kc8 27.Fb4 és sötét feladta.

9...h6 10.Bh3 a6 11.He4 Fe7 12.h5 Hd7 13.Bg3 Kf8 14.axb5 cxb5 15.Fa5 H7b6 16.Hfd2 Fb4 17.Fxb4+ Hxb4 18.Hd6 f5

 

19.b3 c3?! 20.Bxc3 H6d5 21.Bc5 Fd7 22.Vf3 Kg8 23.Bac1 Kh7

 

 

24.g4

Alekszandr Morozevics jelentős időhátrányba került. A meccs többi partiját látva rohamoznia kellett, a remélt nyerés hozhatta meg a kiegyenlítést a szaratovi csapat számára.

24...Vh4 25.gxf5 Vxd4?

Az ellenfél időzavarában nagyot hibázott a tavalyi Európa-bajnok.

26.Vg3! exf5 27.Vg6+ Kg8 28.Vf7+ Kh7 29.Vg6+ Kg8 30.Hf3 Vf4?!

 

31.Vf7+

Morozevics azonnali nyerést hagyott ki a 31.e6 He7 (31...Vxf3 32.exd7; 31...Vxd6 32.Vf7+ Kh7 33.Vxf5+ Kg8 34.exd7) 32.Vf7+ Kh7 33.Vxe7 változatban.

31...Kh7 32.Vg6+ Kg8 33.Fe2?

Az időt nyerő sakkok után ismét kimaradt az e6 lépés.

33...Bf8 34.Bd1?

Sokkal erősebb volt a 34.Bc7 He7 35.Vg3 Vxg3 36.fxg3 Bd8 37.Hd4 folytatás.

34...He7

 

35.Vg3! Vxg3 36.fxg3 Fc6 37.Hh4 Kh7?

38.Hg6! Hxg6 39.hxg6+ Kxg6 40.Bd4 a5 41.Bxb4 axb4 42.Bxc6 f4

 

 

43.g4 Kg5 44.Ff3

Még pontosabb volt a 44.Kf2 Bhg8 45.He4+ Kh4 46.Bc1 f3 47.Fxf3 folytatás.

44...Kh4 45.Kf2 Ba8

 

46.Bc1

Morozevics válogathatott a nyerések között.

46...Ba2+ 47.Fe2 f3 48.Kxf3 Bf8+ 49.Ke3 Bb2 50.Hf5+ és sötét feladta

 

Lékó,P (2744) - Andrejkin,D (2727)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.Hf3 Hgf6 6.Hxf6+ Hxf6 7.c3 Fe7 8.Va4+ Fd7 9.Vb3 Bb8 10.He5 0-0 11.Fe2 Fe8 12.0-0 Hd7 13.Bd1 Fd6 14.Hc4 Hb6 15.a4 Hxc4 16.Fxc4 Vh4 17.g3 Vh5 18.Fe3 b6 19.Bd2 Fd7 20.Vd1 Vxd1+ 21.Bdxd1 Bfd8 22.Kf1 Kf8 23.Ke2 e5 24.dxe5 Fxe5 25.Bd2 Fg4+ 26.f3 Bxd2+ 27.Fxd2 Fd7 28.Fe3 Fd6 29.Fb5 Fe6 30.Bd1 Ke7 31.Bd4 Fc5 32.Bh4 Fxe3 33.Kxe3 h6 34.Fc4 Fd7 35.Be4+ Kf8 36.Fb5 c6 37.Fc4 Be8 38.b4 f6 39.Bxe8+ Kxe8 40.f4 Ke7 41.a5 bxa5 és döntetlen

 

Zsobava,B (2702) - Karjakin,S (2786)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 exd4 6.e5 d5 7.Fe2 He4 8.cxd4 Fb4+

Tavaly Vlagyimir Malahov és Gata Kamsky is 8...Fb6-tal folytatta Baadur Zsobava ellen.

9.Fd2 Hxd2 10.Hbxd2 0-0 11.0-0 f6 12.Bc1

A spanyol Francisco Vallejo Pons 12.a3 Fa5 13.Fb5 He7 (13...Hxd4!? 14.Hxd4 fxe5) változatban csatázott az ukrán Buszlan Ponomarjovval.

12...Kh8

Kár volt halogatni a cserét e5-ön.

13.Hb3 Fg4 14.a3 Fe7 15.Be1 fxe5 16.dxe5 Bf4

Szergej Karjakin túlbecsülte a félig nyílt f vonal jelentőségét, elvesztette a fonalat.

17.h3 Fh5?

 

18.Hc5! Fxc5 19.Bxc5 d4

 

20.e6 Fg6?!

Az orosz nagymesternek vészesen fogyott a gondolkodási ideje, állása fölött pedig gyülekeztek a viharfelhők.

21.Fd3 Vf6?!

 

22.Hg5 He7 23.Fxg6 hxg6 24.He4 Vxe6 25.Hg5 Vf6? 26.Be6 Vf8

 

 

27.Bxg6! Bh4 28.He6 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kisebb meglepetésekkel kezdődött meg az orosz csapatbajnokság

Címkék: Orosz csapatbajnokság 2013

Kisebb meglepetésekkel kezdődött meg a 20. orosz csapatbajnokság. Tizennyolc együttes vetélkedik a hétfordulós, svájci rendszerű viadalon. Az esélyes csapatok győzelemmel rajtoltak, de az első helyre rangsorolt Malahit csak minimális arányban tudott nyerni.  A Jugra együttesében nem játszott Lékó Péter, a Rakita két reminek örülhetett. A második játéknapon már rangadót játszanak Lékóék, Ivancsuk – Jakovenko és Lékó – Morozevics csaták az éltáblákon.

A szombat esti megnyitón derült ki, hogy a nevezett húsz együttes helyett csak 18 csapat vesz részt az idei orosz csapatbajnokságon. A klubok anyagi nehézségeivel magyarázzák, hogy már másodszor svájci rendszerű a lebonyolítás. Az első forduló az orosz csb-n nem volt „sétagalopp” a legjobbak számára sem, különösen az első helyre rangsorolt Malahit izzadt meg a minimális győzelemért. A hatodik táblán Alekszandr Motiljev 309 Élő-ponttal múlta felül ellenfelét, de ez nem védte meg a vereségtől. Az Ekonomiszt – SGSEU nélkülözte két legjobbját, az ukrán Vaszilij Ivancsukot és Alekszandr Morozevicset, a harmadik táblán az ukrán Andrej Volokityin botlott.

A moszkvai SHSM „Nase Naszledije” is kihasználta a fordulónkénti három idegenlégiós adta lehetőséget, három remit azonban elhullajtott az együttes. A szentpéterváriak nélkülözték éltáblásukat, Peter Szvidlert, aki ma még a Bundesliga utolsó fordulójában játszott és sötéttel az exvilágbajnok Anatolij Karpovval remizett.

A Jugra csapatában nem játszott Lékó Péter, a második játéknapon már rangadót vív Alekszandr Morozeviccsel, ahogy az első táblán nagy csatát ígér az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Dmitrij Jakovenko összecsapása is.

A Profi Sakkozók Szövetségének (ACP) elnöke, a Navigator éltáblása, az izraeli Emil Szutovszkij első alkalommal nyújtotta át a szervezet Fair Play díját, amelyet Jevgenyij Tomasevszkijnek ítéltek oda. A tavalyi orosz csapatbajnokság harmadik fordulójában a Navigator együttesében játszó indiai Krishnan Sasikiran elhibázott órakezelés miatt nyerőesélyes bástyavégjátákban túllépte a gondolkodási időt. Az Ekonomiszt csapatát erősítő Tomasevszkij nem fogadta el az ajándékba kapott pontot, hanem döntetlent ajánlott ellenfelének, aki ezt elfogadta.

 

Az első forduló eredményei:

Malahit – Csigorin Sakk-klub  3,5 – 2,5

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) – Jevgenyij Romanov (2606)  döntetlen

Alekszej Shirov (lett, 2700) – Marat Makarov (2518) döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2681) – Jevgenyij Levin (2521) 1 – 0

Vlagyimir Malahov (2709) – Ivan Rozum (2473) döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2705) – Egor Pahomov (2454) 1 – 0

Alekszandr Motiljev (2676) – Vaszilij Uszmanov (2367) 0 – 1

Zsiguli – Ekonomiszt – SGSEU  2 – 4

Dmitrij Froljanov (2561) – Jevgenyij Tomasevszkij (2722) döntetlen

Ivan Buhavsin (2522) – Dmitrij Andrejkin (2727) 0 – 1

Jakov Geller (2545) – Andrej Volokityin (ukrán, 2702) 1 – 0

Jurij Jakovics (2517) – Jevgenyij Alekszejev (2695) döntetlen

Pavel Szkatcskov (2485) – Pavel Eljanov (ukrán, 2703) 0 – 1

Alekszandr Predke (2481) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2703) 0 – 1

SHSM „Nase Naszledije” – Politehnik  4,5 – 1,5

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Dmitrij Kokarev (2648) 1 – 0

Le Quang Liem (vietnami, 2717) – Anton Somojev (2543) 1 – 0

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700) – Szergej Judin (2548) döntetlen

Borisz Gracsev (2693) – Szergej Vokarev (2454) döntetlen

Daniil Dubov (2614) – Mihail Pogromszki (2431) 1 – 0

Mihail Kobalija (2652) – Anatolij Ozgibcev (2379) döntetlen

EGU – Perszpektiva – Szentpétervári Sakkszövetség  1 – 5

Artur Gabrieljan (2558) – Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723) 0 – 1

Andrej Zontah (ukrán, 2546) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2695) 0 – 1

Vaszilij Papin (2562) – Zahar Efimenko (ukrán, 2697) döntetlen

Gor Ajrapetyjan (2471) – Vagyim Zvjagincev (2658) 0 – 1

Oleg Gladiszev (2451) – Ildar Hairullin (2660) döntetlen

Anton Torsin (2183) – Makszim Matlakov (2653) 0 - 1

Jugra – Rakita  5 – 1

Dmitrij Jakovenko (2734) – Alekszandr Ivanov (2435) 1 - 0

Anton Korobov (ukrán, 2698) – Urii Eliszejev (2541) döntetlen

Alekszej Drejev (2654) – Jevgenyij Vorobjov (2580)  döntetlen

Denisz Hiszmatullin (2640) – Mikhail Krilov (2478) 1 - 0

Nikolaj Kabanov (2473) – Nikolaj Efanov (2401) 1 – 0

Alekszej Pridorozsnij (2515) – Nyikita Horosilov (2290) 1 - 0

Jamal – PGMB Rosztov  1,5 – 4,5

Belorecsenszk – Atom Desznogorszk  6 – 0

Tver – Navigator  0,5 – 5,5

Kazany – Kaluga  5,5 – 0,5

(Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Vlagyimir Zelnyin (2456) döntetlen)

 

A 2. forduló párosítása:

PGMB Rosztov (2, 4,5) – Malahit (2, 3,5)

Ekonomiszt – SGSEU (2, 4) – Jugra (2, 5)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) – Dmitrij Jakovenko (2734)

Alekszandr Morozevics (2758) – Lékó Péter (magyar, 2744)

Jevgenyij Tomasevszkij (2722) – Anton Korobov (ukrán, 2698)

Dmitrij Andrejkin (2727) – Alekszej Drejev (2654)

Andrej Volokityin (ukrán, 2702) – Szergej Rublevszkij (2688)

Jevgenyij Alekszejev (2695) – Denisz Hiszmatullin (2640)

 

Navigator (2, 5,5) – SHSM „Nase Naszledije” (2, 4,5)

Szentpétervári Sakkszövetség (2, 5) – Belorecsenszk (2, 6)

Csigorin Sakk-klub (0, 2,5) – Kazany (2, 5,5)

Atom Desznogorszk (0, 0) – Zsiguli (0, 2)

Politehnik (0, 1,5) – Jamal (0, 1,5)

Kaluga (0, 0,5) – EGU-Perszpektiva (0, 1)

Rakita (0, 1) – Tver (0, 0,5)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog