Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2012. november 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen a Grand Slam-döntőn aratott újabb győzelmével 33 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Az azeri Tejmur Radzsabov két pontra megközelítette Vlagyimir Kramnyikot. Három helyet javított az olasz Fabiano Caruana, nyolcat rontott az amerikai Hikaru Nakamura. Búcsúzott a top tíztől az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Alekszandr Morozevics, visszaküzdötte magát a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az azeri Sahriyar Mamedgyarov. Lékó Péter a 22., Almási Zoltán a 39., Polgár Judit a 43. a listán.  A top 25-ben többek között nyolc orosz, három azeri, két-két amerikai és ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2705 pont! A női világranglistát ötvennyolcadszor vezeti Polgár Judit!

A FIDE korábbi döntésének megfelelően 2012. július 1-től havonta adja ki a ranglistát, sőt külön listán számolják a rapid és a villámtornák Élő-pontjait. A legjobbak rangsorát nagyban befolyásolta a Grand Slam-döntő, a londoni Grand Prix-verseny, a Klubcsapatok Európa-kupája. Változatlan a sorrend, de a norvég Magnus Carlsen előnye nőtt a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan előtt.  Címét a döntőn megvédő Magnus 33 ponttal előzi meg legfőbb riválisát. Az azeri Tejmur Radzsabov változatlanul „araszol” előre, egyre közelebb az álomhatárnak nevezhető 2800 Élő-ponthoz, két pontra megközelítette Vlagyimir Kramnyikot. Az olasz Fabiano Caruana remekelt a Grand Slam-döntőn, csak a villámpartikban maradt alul Carlsennel szemben. Az esztendőt 2736 ponttal kezdte, 50 pontot gyűjtött a legjobbakkal vívott csatáiban.

 

A londoni GP-torna holtversenyes győztesei, Veszelin Topalov, Sahriyar Mamedgyarov és Borisz Gelfand szépen gyűjtögették a pontokat. A bolgár exvilágbajnok és az azeri nagymester ismét a top tízben. Nyolc helyezést rontott az amerikai Hikaru Nakamura, megelőzte őt honfitársa, Gata Kamsky. Kikerült a legjobb 25-ből a holland Anish Giri és az ukrán Andrej Volokityin, bekerült az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és Dmitrij Andrejkin.

Legjobb magyarként Lékó Péter a 22., a londoni GP-n pontokat nyert, a Klubcsapatok Európa-kupáján vesztett. Almási Zoltán a 39. Polgár Judit a 43., Berkes Ferenc az 57. a nagyon szoros mezőnyben. A listán 50 sakkozónak van 2700, vagy több Élő-pontja.  

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

 név

  nemzet

0912

1012

1112

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2843

2843

2848

10

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2816

2821

2815

10

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2797

2795

2795

0

1975

4.

Radzsabov,T

azeri

2788

2792

2793

6

1987

5.

Caruana,F

olasz

2773

2772

2786

15

1992

6.

Anand,V

indiai

2780

2780

2775

10

1969

7.

Karjakin,S

orosz

2778

2780

2775

10

1990

8.

Topalov,V

bolgár

2752

2751

2769

17

1975

9.

Griscsuk,A

orosz

2754

2752

2764

17

1983

10.

Mamedgyarov,S

azeri

2729

2748

2764

16

1985

11.

Ivancsuk,V

ukrán

2769

2771

2763

18

1969

12.

Kamsky,G

amerikai

2746

2755

2762

7

1974

13.

Nakamura,H

amerikai

2783

2786

2755

18

1987

14.

Gelfand,B

izraeli

2738

2736

2751

16

1968

15.

Morozevics,A

orosz

2746

2758

2748

6

1977

16.

Szvidler,P

orosz

2747

2747

2747

6

1976

17.

Jakovenko,D

orosz

2724

2732

2741

15

1983

18.

Ponomarjov,R

ukrán

2729

2735

2741

15

1983

19.

Wang Hao

kínai

2742

2748

2737

14

1989

20.

Gasimov,V

azeri

2737

2737

2737

0

1986

21.

Wojtaszek,R

lengyel

2713

2733

2734

15

1987

22.

Lékó,P

magyar

2737

2734

2732

17

1979

23.

Dominguez,PL

kubai

2725

2734

2726

17

1983

24.

Tomasevszkij,E

orosz

2730

2720

2725

6

1987

25.

Andrejkin,D

orosz

2718

2718

2723

6

1990

 

 

 

 

 

 

 

39.

Almási,Z

magyar

2713

2707

2707

0

1976

43.

Polgár,J

magyar

2698

2705

2705

0

1976

57.

Berkes,F

magyar

2685

2679

2693

8

1985

82.

Gyimesi,Z

magyar

2674

2674

2674

0  

1977

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt.  A kínai sakkozók visszahódították a harmadik helyet, a mieink a hatodikak.

1.Oroszország 2743 (215 nemzetközi nagymester, 495 nemzetközi mester, 2149 címviselő)

2. Ukrajna 2706 (+2, 78, 199, 489)

3. Kína 2669 (+ 14, 30, 23, 120)

4. Franciaország 2667 (+ 1, 47, 94, 351)

5. Örményország 2660 (- 2, 34, 25, 93)

6. Magyarország 2658 (-1, 51, 106, 417)      

7. Egyesült Államok 2653 (- 2, 75, 121, 570)

8. Azerbajdzsán 2648 (+4, 20, 17, 74)

9. India 2641 (- 2, 29, 75, 217)

10. Hollandia 2636 (- 2, 30, 78, 287)

 

A magyar ranglistát Lékó Péter vezeti, 2 pontot vesztett, a második  Almási Zoltán és a harmadik Polgár Judit nem játszott tornán. Berkes Ferenc 14 pontot nyert, Balogh Csaba 23 ponttal lett „szegényebb”.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2732 (- 2), Almási Zoltán 2707, Polgár Judit 2705, Berkes Ferenc 2693 (+ 14), Gyimesi Zoltán 2674, Balogh Csaba 2641 (- 23), Erdős Viktor 2640 (+ 3), Rapport Richárd 2621, Ács Péter 2586, Bánusz Tamás 2580, Papp Gábor 2578 (+ 7), Héra Imre 2573 (- 1), Prohászka Péter 2573, Ruck Róbert 2568 (+ 1), Medvegy Zoltán 2561  

 

A női világranglistán 58. alkalommal első Polgár Judit. Az indiai Humpy Koneru megtartotta a második helyét a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan előtt. A további sorrend sem változott.

 

A női rangsor élcsoportja:

1. Polgár Judit (magyar) 2705

2. Humpy Koneru (indiai) 2610 (+ 3, 7)

3. Hou Ji-fan (kínai) 2606 (+ 1, 6)

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2586 (- 1, 6)

5. Zhao Xue (kínai) 2565 (4)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2555

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2553 (+ 2, 15)

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2539

9. Viktorija Cmilyte (litván) 2524 (- 4, 6)

10. Marie Sebag (francia) 2521

26. Hoang Thanh Trang (magyar) 2470

87. Gara Tícia 2377 (magyar) 2377

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők tíz pontra növelték előnyüket az oroszok legjobbjaival szemben. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2484 (+ 5)

2. Oroszország 2474 (+ 2)

3. Grúzia 2434 (- 3)

4. Ukrajna 2410 (+ 3)

5. India 2393 (+ 5)

6. Magyarország 2383 (+ 1)

7. Lengyelország 2350 (- 9)

8. Németország 2349 (+ 2)

9. Franciaország 2337 ( - 1)

10. Egyesült Államok 2329

A honi rangsorban kevés a változás. Rudolf Anna javított pontszámán és  helyezésén.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2705, Hoang Thanh Trang 2470, Gara Tícia 2377, Vajda Szidónia 2362, Grábics Mónika 2335, Medvegy Nóra 2328, Rudolf Anna 2322 (+ 28), Mádl Ildikó 2321 (- 8),   Schneider Veronika 2306 (- 7), Papp Petra 2301 (+ 3), Gara Anita 2299

 

A legjobb junioroknál az olasz Fabiano Caruana 71 ponttal vezet a holland bajnok Anish Giri előtt.  Rapport Richárd 11. a rangsorban, Prohászka Péter a 23. helyezett.

 

A legjobb juniorok:

1. Fabiano Caruana (olasz) 2786 (+ 14) 1992

2. Anish Giri (holland) 2715  (- 15) 1994

3. Ding Liren (kínai) 2702  1992

4. Yu Yangyi (kínai) 2681 (+ 30)   1994

4. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2678 (+ 1) 1993

11. Rapport Richárd 2621  1996

A 18 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. Új név a 17 éves kínai Guo Qi, nagy előrelépésének elnöki szabadkártyát is köszönhet, játszhat a november 10-én kezdődő 64 résztvevős vb-n. A 14 esztendős orosz Alekszandra Gorjacskina 2374 ponttal a 9.,  Papp Petra 20. a legjobbak rangsorában.

 

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2606 (+ 1) 1994

2. Marija Muzicsuk (ukrán) 2476 (+ 2) 1992

3. Guo Qi (kínai) 2432  (+ 41)  1995

4. Devsi Cori (perui) 2429 (+ 18) 1993

5. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2415 (- 10) 1992

20. Papp Petra 2301 ( + 3) 1993

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szentpéterváron zajló Csigorin emlékverseny ötödik fordulójának legnagyobb meglepetését Almási Zoltán újabb veresége jelentette. Nagymesterünk Urii Eliszejev orosz nemzetközi mestertől sötéttel szenvedett vereséget. Portisch Lajos és Papp Petra orosz sakkozókkal szemben remizett. Az orosz Alekszandr Simanov és Anton Demcsenko megnyerte ötödik pariját is, hatan követik a duót félpontos hátránnyal.

A remélt felzárkózás helyett újabb hidegzuhany, a rajtlistán harmadik helyezett Almási Zoltán elszenvedte második vereségét. Nagymesterünk blogjában írt a parti menetéről, már a nyitásban hibázott, s ezt az orosz nemzetközi mester Urii Eliszejev kihasználta. Almási eddigi teljesítménye 2438-as performance-pontszámot ér, s nagyon fájó, hogy – 13,8 Élő-pontnál tart.  

Nem kíséri sok szerencse Portisch Lajos és Papp Petra játékát sem. Újabb remik gyenge Élő-pontszámú ellenfelekkel szemben, - 17,6, illetve – 15,1 pont az ötvenszázalékos teljesítményük eredménye. Még négy forduló a befejezésig.

A mai játéknapon nem láthattuk az éltáblákon játszott partikat, az internetes élő közvetítés nem jött létre. Meglepetés, hogy nagynevű nagymesterek előtt két orosz sakkozó vezet, mind az öt játszmájukat megnyerték. Sorozatban negyedik partiját nyerte meg az ukrán Alekszander Arescsenkot, az idei junior világbajnokot, a török Alekszander Ipatovot győzte le.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Alekszandr Simanov (orosz, 2599, 4) – Robert Hovhenniszjan (örmény, 2610, 4)  1 - 0

Anton Demcsenko (orosz, 2610, 4) – Vlagyimir Episin (orosz, 2574, 4)  1 - 0

Alekszander Ipatov (török, 2591, 3,5) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2710, 3,5) 0 - 1

Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2582, 3,5) – Nyikita Vitjugov (orosz, 2691, 3,5)  0 - 1

Krishnan Sasikiran (indiai, 2680, 3,5) – Avetik Grigorjan (örmény, 2572, 3,5)  döntetlen

Parimarjan Negi (indiai, 2657, 3,5) – Vadim Malahatko (belga, 2558, 3,5)  döntetlen

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2638, 3,5) – Rinat Jumabajev (kazah, 2545, 3,5)  döntetlen

Borisz Szavcsenko (orosz, 2540, 3,5) – Ilia Szmirin (izraeli, 2638, 3,5)  0 - 1

Urii Eliszejev (orosz, 2486, 3) – Almási Zoltán (magyar, 2707, 3)  1 - 0

Denisz Persin (orosz, 2100, 2,5) – Portisch Lajos (magyar, 2495, 2) döntetlen

Mihail Judkevics (orosz, 2099, 2) – Papp Petra (magyar, 2298, 2)  döntetlen

 

Az élmezőny állása:

1-2. Alekszandr Simanov és Anton Demcsenko 5 pont

3-8. Ilia Szmirin, Nyikita Vitjugov, Bartosz Socko, Dariusz Swiercz, Alekszander Arescsenko és Ivan Popov 4,5

9-31. Robert Hovhanniszjan, Vlagyimir Episin, Denisz Hiszmatullin, Anton Kovalyov, Rinat Jumabajev, Parimarjan Negi, Krishnan Sasikiran, Avetik Grigorjan, Kirilll Stupak, Katyerina Dolzsikova, Vadim Malahatko, Mateusz Bartle, Kirill Alekszejenko, Valerij Neverov, Urii Eliszejev, Borisz Gracsev, Vlagyimir Akopjan, Mihail Mozsarov, Igor Malahov, Mihail Antipov, Bogdan Beljakov, Alekszej Shirov és Ivan Rozum 4

102. Almási Zoltán 3

190. Portisch Lajos 2,5

241. Papp Petra 2,5

 

Az élcsoportban  a 6. forduló párosítása:

Anton Demcsenko (orosz, 2610, 5) – Alekszandr Simanov (orosz, 2599, 5)

Alekszander Arescsenko (ukrán, 2710, 4,5) – Bartosz Socko (lengyel, 2619, 4,5)

Dariusz Swiecz (lengyel, 2609, 4,5) – Nyikita Vitjugov (orosz, 2691, 4,5)

ILia Szmirin (izraeli, 2638, 4,5) – Ivan Popov (orosz, 2614, 4,5)

Vadim Malahatko (belga, 2558, 4) – Alekszej Shirov (lett, 2718, 4)

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2703, 4) – Kirill Stupak (fehérorosz, 2520, 4)

Rinat Jumabajev (kazah, 2545, 4) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2680, 4)

Mihail Mozsarov (orosz, 2505, 4) – Borisz Gracsev (orosz, 2672, 4)

Ivanm rozum (orosz, 2498, 4) – Parimarjan Negi (indiai, 2657, 4)

Valerij Neverov (ukrán, 2494, 4) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2638, 4)

Mateusz Bartel (lengyel, 2635, 4) – Urii Eliszejev (orosz, 2486, 4)

Robert Hovhanniszjan (örmény, 2610, 4) – Mihail Antipov (orosz, 2457, 4)

Anton Kovalyov (argentin, 2593, 4) – Kirill Alekszejenko (orosz, 2434, 4)

Vlagyimir Episin (orosz, 2574, 4) – Igor Malahov (orosz, 2429, 4)

Avetik Grigorjan (örmény, 2572, 4) – Bogdan Beljakov (orosz, 2388, 4)

Pavel Eljanov (ukrán, 2681, 3,5) – Katyerina Dolzsikova (ukrán, 2313, 4)

Almási Zoltán (magyar, 2707, 3) – Ivan Gerasimov (orosz, 2308, 3)

Papp Petra (magyar, 2298, 2,5) – Nikolaj Zsilcsikov (orosz, 2077, 2,5)

Portisch Lajos (magyar, 2495, 2,5) – Francesco Nunez Lucero (spanyol, 2186, 2,5)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szentpéterváron zajló Csigorin emlékverseny negyedik fordulójában nagymestereink orosz ellenfelekkel szemben világossal játszottak. Almási Zoltán ismét női sakkozóval mérkőzött meg, legyőzte Tamara Cseremnovát. Portisch Lajos és Papp Petra remiztek. A kilencfordulós viadalon négyen nyerték meg negyedik játszmájukat is.

Almási Zoltán a Csigorin emlékverseny negyedik fordulójában ismét női résztvevővel mérkőzött meg, Szentpéterváron harmadszor játszott a gyengébb nem képviselőjével. Nyolcszoros bajnokunk érvényesítette a papírformát, Tamara Cseremnovát győzte le, aki az előző játéknapon Portisch Lajos ellen nyert.

Orosz ellenfelekkel küzdött meg a viadal másik két magyar résztvevője is. A jelentős Élő-pontszám különbség ellenére csak döntetlenre futotta erejükből. A negyedik játéknap után csak négyen dicsekedhetnek hibátlan teljesítménnyel.

 

Az élcsoportban a 4. forduló érdekesebb eredményei:

Avetik Grigorjan (örmény, 2572, 3) – Parimarjan Negi (indiai, 2657, 3)  döntetlen

Vadim Malahatko (belga, 2558, 3) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2638, 3)  döntetlen

Ilia Szmirin (izraeli, 2638, 3) – Kirill Stupak (fehérorosz, 2520, 3)  döntetlen

Robert Hovhanniszjan (örmény, 2610, 3) – Gil Popilszki (izraeli, 2475, 3) 1 - 0

Jorge Cori (perui, 2522, 3) – Anton Demcsenko (orosz, 2610, 3) 0 - 1

Alekszandr Simanov (orosz, 2599, 3) – Hovik Hajrapetjan (örmény, 2450, 3)  1 - 0

Oleg Glagyszev (orosz, 2446, 3) – Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2582, 3) döntetlen

Vlagyimir Episin (orosz, 2574, 3) – Nyikita Matinyan (orosz, 2439, 3)  1 - 0

Nyikita Vitjugov (orosz, 2691, 2,5) – Kirill Alekszejenko (orosz, 2434, 3) 1 - 0

Alekszander Arescsenko (ukrán, 2710, 2,5) – Marat Makarov (orosz, 2516, 2,5)  1 - 0

Andrej Barispoletsz (ukrán, 2510, 2,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2680, 2,5) 0 - 1

Ram Soffer (izraeli, 2506, 2,5) – Borisz Gracsev (orosz, 2672, 2,5) döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2707, 2) – Tamara Cseremnova (orosz, 2235, 2,5) 1 - 0

Portisch Lajos (magyar, 2495, 1,5) – Alekszandr Jakimenko (orosz, 2220, 1,5) döntetlen

Papp Petra (magyar, 2298, 1,5) – Alekszandr Rudakov (orosz, 2060, 1,5) döntetlen

 

Az élcsoport állása:

1-4. Robert Hovhanniszjan (örmény), Anton Demcsenko (orosz), Alekszandr Simanov (orosz) és Vlagyimir Episin (orosz) 4 pont

5-21. Ilia Szmirin (izraeli), Parimarjan Negi (indiai), Denisz Hiszmatullin (orosz), Avetik Grigorjan (örmény), Oleg Glagylesz (orosz), Andrej Zsigalko (fehérorosz), Vadim Malahatko (belga), Krishnan Sasikiran (indiai), Anton Kovaljov (argentin), Kirill Stupak (fehérorosz), Borisz Szavcsenko (orosz), Rahim Paaszijev (orosz), Nyikita Vitjugov (orosz),…3,5

56. Almási Zoltán (magyar) 3

155. Portisch Lajos (magyar) 2

204. Papp Petra (magyar) 2

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Alekszandr Simanov (orosz, 2599, 4) – Robert Hovhenniszjan (örmény, 2610, 4)

Anton Demcsenko (orosz, 2610, 4) – Vlagyimir Episin (orosz, 2574, 4)

Alekszander Ipatov (török, 2591, 3,5) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2710, 3,5)

Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2582, 3,5) – Nyikita Vitjugov (orosz, 2691, 3,5)

Krishnan Sasikiran (indiai, 2680, 3,5) – Avetik Grigorjan (örmény, 2572, 3,5)

Parimarjan Negi (indiai, 2657, 3,5) – Vadim Malahatko (belga, 2558, 3,5)

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2638, 3,5) – Rinat Jumabajev (kazah, 2545, 3,5)

Borisz Szavcsenko (orosz, 2540, 3,5) – Ilia Szmirin (izraeli, 2638, 3,5)

Urii Eliszejev (orosz, 2486, 3) – Almási Zoltán (magyar, 2707, 3)

Denisz Persin (orosz, 2100, 2,5) – Portisch Lajos (magyar, 2495, 2)

Mihail Judkevics (orosz, 2099, 2) – Papp Petra (magyar, 2298, 2)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szentpéterváron zajló Csigorin emlékverseny harmadik fordulójában Almási Zoltán örmény sakkozónő ellen nyert, Portisch Lajos kikapott orosz női ellenfelétől, Papp Petra remizett. Tizenheten nyerték meg harmadik partijukat is.

Almási Zoltán blogjában így írt mai játszmájáról: ”Könnyű partit terveztem és úgy is indult, aztán nem a megfelelő irányba tereltem a partit, így magamnak csináltam nehézségeket, de az 500 élő az 500 élő! Bár ha jól megnézzük az oroszok nagyon alul vannak értékelve élőpontszámilag, de főleg a nők! Úgy 100-150 élővel többet tudnak nemzetközi szinten, mint ami be van írva! Azért van csak ennyi nekik, mert egymás ellen játszanak általában…” Nyolcszoros bajnokunkat nem derítette jó kedvre, hogy a negyedik partiját az orosz Tamara Cseremnova (2235) ellen játssza, aki a mai játéknapon Portisch Lajost győzte le, az első fordulóban az ukrán Alekszander Arescsenko ellene nagy mázlival menekült meg a vereségtől.

Régóta tudjuk, hogy oroszországi nyílt tornán játszani nagy kihívás, a nemzetközi titulusokat, az Élő-pontokat ott nem adják menetrendszerűen, nagyon meg kell küzdenie minden pontért. A legrangosabb openen, a februári Aeroflot-tornán a legjobbak mezőnyében csak meghatározott pontszám felett játszhatnak a sakkozók, Szentpéterváron, a 350 fős mezőnyben bárki indulhat, és a gyengébbeknek tartottak hihetetlen elszántsággal küzdenek. Ők az adatbázisból készülhetnek a nagynevű ellenfélre, míg a nagymesterek különösen a rajtnál ismeretlen sakkozókkal kerülnek szembe, játéktudásukat nem ismerik, le is becsülik őket a pontszámuk alapján, aztán jön a meglepetés…

A harmadik forduló után tizenheten még hibátlanok, csak öten + 2600 Élő-pontosok.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Nyikita Vitjugov (orosz, 2691, 2) – Grigorij Oparin (orosz, 2484, 2)  döntetlen

Parimarjan Negi (indiai, 2657, 2) – Vagyim Mojszejenko (orosz, 2477, 2) 1 - 0

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2638, 2) – Leonyid Golovin (orosz, 2475, 2) 1 - 0

Mihail Mozsarov (orosz, 2505, 2) – Ilia Szmirin (izraeli, 2638, 2)  0 - 1

Ivan Rozum (orosz, 2498, 2) – Robert Hovhanniszjan (örmény, 2610, 2) 0 - 1

Anton Demcsenko (orosz, 2610) – Danny Raznikov (izraeli, 2465, 2) 1 - 0

Valerij Neverov (ukrán, 2494, 2) – Alekszandr Simanov (orosz, 2599, 2) 0 - 1

Urij Eliszejev (orosz, 2486, 2) – Anton Kovalyov (argentin, 2593, 2) döntetlen

Tamara Cseremnova (orosz, 2235, 1,5) – Portisch Lajos (magyar, 2495, 1,5) 1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2707, 1) – Anna Hairapetjan (örmény, 2185, 1) 1 - 0

Igor Popelysev (orosz, 2071, 1) – Papp Petra (magyar, 2298, 1) döntetlen

 

Az élcsoport állása:

1-17. Primarjan Negi (indiai, 2657), Ilia Szmirin (izraeli, 2638), Anton Demcsenko (orosz, 2610), Denisz Hiszmatullin (orosz, 2638), Alekszandr Simanov (orosz, 2599), Oleg Gladiszev (orosz, 2446), Nyikita Matinjan (orosz, 2439), Robert Hovhanniszjan (örmény, 2610), Vlagyimir Episin (orosz, 2574), Avetik Grigorjan (örmény, 2572), Kirill Stupak (fehérorosz, 2520), Hovik Hajrapetyan (örmény, 2450), Kirill Alekszejenko (orosz, 2434), Vagyim Malahatko (belga, 2558), Jorga Cori (perui, 2522), Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2582) és Gil Popilski (izraeli, 2475) 3 pont

76. Almási Zoltán (magyar, 2707) 2

167. Portisch Lajos (magyar, 2495) 1,5

201. Papp Petra (magyar, 2298) 1,5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szentpéterváron zajló Csigorin emlékverseny második fordulójának legnagyobb meglepetése, hogy a 20 éves orosz Anasztazia Bodnaruk legyőzte Almási Zoltánt. A szicíliai védelmű partiban Bodnaruk elfogulatlanul játszva rátámadt nagymesterünk királyára. Előnyös állásban Almási taktikai elnézéssel hátrányba került, Bodnaruk kihasználta a felkínált lehetőséget. Portisch Lajos remizett, Papp Petra kikapott orosz ellenfelétől. A játéknapon alig ismert, szerény Élő-pontszámú sakkozók értékes fél pontokat raboltak nagynevű nagymesterektől.

A kilencfordulós emlékverseny második játéknapjának szenzációját a 20 éves orosz Anasztazia Bodnaruk győzelme jelentette. Almási Zoltán a szicíliai védelmet választotta a 20 éven aluli hölgyek rangsorában harmadik Bodnarukkal szemben, aki elfogulatlanul játszott nagymesterünk ellen, gyalogrohammal támadást indított. Zoltán az akciót könnyedén hárította, előnyösebb állásban azonban veszélyérzete cserben hagyta. Taktikai elnézését Anasztazia hibátlan játékkal használta ki, sötét a vezérért nem kapott elegendő ellenértéket. Bodnaruk nem tudott hibázni, eddigi pályafutása legértékesebb győzelmét aratta.

A rajtlistán előkelően helyezett nagymesterek sorban nagyon megizzadtak szerény Élő-pontszámú orosz, illetve az orosz sakkiskola hagyományain felnőtt sakkozókkal szemben. A lett Alekszej Shirov döntetlenre mentette hátrányosabb állását, az örmény Vlagyimir Akopjan nem tudta megtörni kazah ellenfelének ellenállását. Az indiai Krishnan Sasikiran, az orosz Vagyim Zvjagincev és Borisz Gracsev is csak remizett. Portisch Lajos sem tudott világossal nyerni. Papp Petra 200 Élő-ponttal többel rendelkező orosz nemzetközi mestertől kapott ki.

Harmincnégy sakkozó nyerte meg mindkét játszmáját, csak öten + 2600 Élő-pontosok! Nagymestereink a harmadik fordulóban női sakkozókkal mérkőznek meg, Almási Zoltán világossal az örmény Anna Hairapetjannal (2185), Portisch Lajos sötéttel az orosz Tamara Cseremnovával (2235) játszik. Papp Petra sötét lesz az orosz Igor Popelysev ellen.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Ilia Iljusenok (orosz, 2427) – Alekszej Shirov (lett, 2718) döntetlen

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2425) – Almási Zoltán (magyar, 2707)  1 - 0

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2703) – Aszlan Aitbajev (kazah, 2416)  döntetlen

Juszup Atabajev (türkmén, 2407) – Nyikita Vitjugov (orosz, 2691) 0 - 1

Miroszlav Vlaszenko (orosz, 2400) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2680) döntetlen

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2678) – Dmitrij Szvetlov (orosz, 2399)  döntetlen

Konsztantyin Nikologorszkij (orosz, 2400) – Borisz Gracsev (orosz, 2672) döntetlen

Vjacseszlav Tilicsejev (orosz, 2397) – Parimarjan Negi (indiai, 2657) 0 - 1

Ildar Hairullin (orosz, 2639) – Aziz Nezad Husein (katari, 2396) döntetlen

Vlagyimir Dzsangobegov (orosz, 2395) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2638) 0 - 1

Ilia Szmirin (izraeli, 2638) – Orazly Annageldijev (türkmén, 2394)  1 - 0

Mateusz Bartel (lengyel, 2635) – Vlagyimir Ponfilenok (orosz, 2392)  döntetlen

Papp Petra (magyar, 2298) – Ivan Rozum (orosz, 2498)  0 - 1

Portisch Lajos (magyar, 2495) – Sztaniszlav Mihejev (orosz, 2286) döntetlen

 

Bodnaruk,A (2425) - Almási,Z (2707)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Vb6 5.Hb3 Hf6 6.Hc3 e6 7.Fd3 Fe7 8.Fe3 Vc7 9.f4 d6 10.Vf3 a6 11.a4 Hb4 12.0-0 0-0 13.a5 Fd7

 

14.g4

A 20 éves orosz nagymesternő meglehetősen elfogulatlanul játszott, a megszokott 14.Fb6 Vb8 15.Vg3 helyett gyors akcióval próbálkozott.

14...Fc6 15.g5 Hd7 16.Vh5 g6 17.Vh6 Bfe8

A schweningeni rendszerben megszokott átcsoportosítás. Világos taktikai lehetőségeit jól mutatja a 17...Hxd3 18.cxd3 Hc5 19.f5 exf5 20.exf5 Bfe8?? (20...Bfc8 21.Hd4 Ff8 22.Vh4) 21.fxg6 fxg6 22.Bf7! Kxf7 23.Vxh7+ Ke6 24.Hxc5+ dxc5 25.Vh3+ Ke5 26.Be1 változat.

18.Bf3 Ff8 19.Vh4 Fg7 20.Bh3 Hf8 21.f5!? exf5 22.exf5 Hxd3 23.cxd3?!

Jobb volt a 23.f6 He5 24.fxg7 Kxg7 25.Hd4 folytatás.

23...gxf5 24.Bf1 Vd7

Számításba jött a 24...f4 25.Fxf4 (25.Bxf4 Bxe3 26.Bxe3 Hg6 27.Vg4 Hxf4 28.Vxf4 Bf8) 25...Fxc3 26.bxc3 Be2 27.Bg3 Bae8 folytatás is.

25.d4 Fe4 26.Hd2 Fc6?

Nagymesterünk 26...Fd3 27.Bff3 f4 28.Vxf4 Hg6 29.Vg3 Ff5-tel fokozhatta volna előnyét, ehelyett fontos tempót ajándékozott ellenfelének.

 

27.Hc4 Ve7 28.Hb6 Bad8 29.Bxf5 Ve6 30.Bf2 d5 31.Bhf3 Be7 32.Bg3 Bde8?

Taktikai elnézés, Anasztazia remekül élt a tálcán kínált lehetőséggel.

 

 

33.Bf6! Vxe3+

Gyaloghátrányos végjátékhoz vezetett a 33...Hg6 34.Bxe6 Hxh4 35.Bxe7 Bxe7 36.Hbxd5 Bd7 37.Hf6+ Fxf6 38.gxf6+ Kh8 39.Bg4 Hf5 40.Kf2 folytatás.

34.Bxe3 Bxe3 35.Hbxd5 Hg6 36.Vg4 Bd3 37.Kf1

Még erősebb volt a 37.h4 Hf8 38.h5 Bd2 39.Kf1 változat.

37...Bd2 38.h4 Bd8

 

39.h5 Fxd5 40.Hxd5 Bxd5 41.hxg6 hxg6 42.Vc8+ Kh7 43.Bf3 Bxg5 44.Bh3+ Bh5 45.Bxh5+ gxh5

 

 

46.Vxb7 Bxd4 47.Vxa6 Bf4+ 48.Ke2 Fxb2 49.Vb5 Ff6

 

50.a6 Be4+ 51.Kf3 Be7 52.Vb6 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szentpéterváron győzelemmel kezdtek nagymestereink a Csigorin emlékversenyen. Almási Zoltán világossal, Portisch Lajos és Papp Petra sötéttel nyert. A 350 résztvevős, kilencfordulós svájci rendszerű viadalon 63 nemzetközi nagymester is játszik.

A svájci rendszerű tornákra jellemzően az első fordulóban jelentős erőkülönbség mellett zajlottak az összecsapások. A játéknapon azonban előfordult meglepetés is. A második és a hatodik helyen kiemelt ukrán nagymesterek, Alekszander Arescsenko és Pavel Eljanov csak remiztek.

A viadal három magyar résztvevője, Almási Zoltán, Portisch Lajos és Papp Petra győzelemmel rajtolt. Almási izraeli ellenfelét szicíliai védelmű partiban játszotta túl, Portisch és Papp sötéttel hozta a kötelező nyerést. A második fordulóban nagymestereink orosz sakkozókkal küzdenek meg. Almási sötéttel Anasztazia Bodnarukkal (2425), Portisch világossal Sztaniszlav Mihelejevvel (2286) játszik. Petra jóval nehezebb ellenfelet kapott, Ivan Rozummal (2498) csatázik majd.

 

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Alekszej Shirov (lett, 2718) – Alain Spielmann (francia, 2235) 1 - 0

Tamara Cseremnova (orosz, 2235) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2710)  döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2707) – Konsztantin Zalkind (izraeli, 2232)  1 - 0

Odiszej Szulejmanjantsz (orosz, 2227) – Vlagyimir Akopjan (örmény, 2703) 0 - 1

Nyikita Vijugov (orosz, 2691) – Irina Andrenko (ukrán, 2227)  1 - 0

Vaszilij Kuratov (orosz, 2225) – Pavel Eljanov (ukrán, 2681)  döntetlen

Krishnan Sasikiran (indiai, 2680) – Nyikita Afanaszjev (orosz, 2224)  1 - 0

Szamdan Szamdanov (orosz, 2221) – Vagyim Zvjagincev (orosz, 2678)  0 - 1

Borisz Gracsev (orosz, 2672) – Oleg Dracsev (orosz, 2220)  1 - 0

Alekszandr Jakimenko (orosz, 2220) – Maxim Matlakov (orosz, 2665)  döntetlen

Mihail Judkevics (orosz, 2099) – Portisch Lajos (magyar, 2495)  0 - 1

Irina Tarakanova (orosz, 1778) – Papp Petra (magyar, 2298)  0 - 1

 

Almási,Z (2707) - Zalkind,K (2232)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fb4 9.f3 He5 10.Hb3 b5 11.Kb1

Almási Zoltán a gibraltári tornán a 11.Ve1 Bb8 12.Vg3 0-0 13.Fd4 Fd6 14.Vf2 Fe7 15.g4 d6 16.g5 változatot választotta.

11...Hc4 12.Fxc4 bxc4 13.Hd4 Bb8 14.Ka1 0-0 15.g4 d6 16.a3 Fc5 17.Ha4 e5

 

18.Hf5 Fxe3 19.Hxe3 Fe6 20.Hc3 Bfd8 21.h4 Vb6 22.Bb1 Vd4 23.Bhd1 Vxd2 24.Bxd2 Kf8 25.Bbd1 Ke7 26.g5 He8 27.Hcd5+ Fxd5 28.Bxd5 Hc7?

 

29.Bxd6 Bxd6 30.Hf5+ Kf8 31.Bxd6 c3 32.b3 g6 33.He3 a5 34.a4 He6 35.Bc6 Hd4 36.Bxc3 Hxf3 37.Hc4 Hxh4 38.Hxa5 f5 39.gxf6 g5 40.Hc6 Bc8 41.b4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A hollandiai Hoogeveenben az amerikai Hikaru Nakamura elsőségével fejeződött be a 16. Univé torna. A befejező fordulóban Nakamura világossal legyőzte a holland Szergej Tivjakovot, másfél pontos előnnyel nyerte meg a versenyt. A holland Anish Giri és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan megosztozott a ponton. Mindketten nyeretlenek maradtak, Giri egy, a világbajnoknő két partit vesztett.

 

A hagyományos tornán győzelemmel rajtolt, nyeréssel fejezte be szereplését az amerikai Hikaru Nakamura. Valamennyi riválisát 1,5-0,5-re győzte le a mini meccseken, világossal volt eredményes. A befejező játéknapon az őt félpontos hátránnyal követő holland Szergej Tivjakovot kényszerítette megadásra. A francia védelmet tervező Tivjakovot érdekes lépéssorrenddel lepte meg, a parti végül a szicíliai védelem egyik változatába torkollott, Nakamurát egyáltalán nem zavarta, hogy a d4 lépést tempóvesztéssel húzta meg. A holland sakkozó nehezen birkózott meg a számára szokatlan pozícióval, jelentős időhátrányba került. Nakamura nyugodtan manőverezhetett, sötétnek nem volt aktív játékot adó terve. Az amerikai nagymester gyalogot nyert, Tivjakov azonnal kapitulált.

 

Hikaru Nakamura fölényes győzelmet aratott 

A viadal nyeretlen résztvevői, a holland Anish Giri és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan megosztoztak a ponton. Giri békés folytatást választott, a remivel megőrizte harmadik helyét. A viadalon a 12 lejátszott partiból csak négy végződött döntéssel.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2730) – Hou Ji-fan (kínai, 2605) döntetlen (Katalán megnyitás, 42)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786) – Szergej Tivjakov (holland, 2659) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 39)

 

A verseny végeredménye

 

16. Univé verseny, Hoogeveen,  2012. október   21-27.

kat. XVIII   (2695)

1

2

3

4

1.

Hikaru   Nakamura

g

USA

2786

*

*

½

1

1

½

1

½

2855

2.

Szergej   Tivjakov

g

NED

2659

½

0

*

*

½

½

½

1

3

2707

3.

Anish Giri

g

NED

2730

0

½

½

½

*

*

½

½

2,5

2625

4.

Hou Ji-fan

g

CHN

2605

0

½

½

0

½

½

*

*

2

2605

 

A virtuális világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2847,6 (+ 4,6, 10)

2. Levon Aronjan (örmény) 2815,4 (- 5,6, 10)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2795

4. Tejmur Radzsabov (azeri) 2792,5 (+ 0,5, 6)

5. Fabiano Caruana (olasz) 2786,3 (+ 14,3, 15)

6. Viswanathan Anand (indiai) 2775,4 (- 4,6, 10)

7. Szergej Karjakin (orosz) 2775,4 (. 4,6, 10)

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2769,4 (+ 18,4, 17)

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2764,2 (+ 16,2, 16)

10. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2764,1 (+ 12,1, 17)

11. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2763,4 (- 7,6, 18)

12. Gata Kamsky (amerikai) 2762,4 (+ 7,4, 7)

13. Hikaru Nakamura (amerikai) 2760,1 (- 25,9, 24)

14. Borisz Gelfand (izraeli) 2750,7 (+ 14,7, 16)

15. Alekszandr Morozevics (orosz) 2748,4 (- 9,6, 6)

16. Peter Szvidler (orosz) 2746,6 (- 0,4, 6)

17. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2741 (+ 6, 15)

18. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2740,8 (+ 8,8, 15)

19. Vugar Gasimov (azeri) 2737

20. Wang Hao (kínai) 2736,7 (- 11,3, 14)

21. Radoslaw Wojtaszek (lengyel) 2733,7 (+ 0,7, 15)

22. Lékó Péter (magyar) 2732,2 (- 1,8, 17)

Nakamura,H (2786) - Tivjakov,S (2659)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 e6 2.d3 c5 3.Hf3 Hc6 4.g3 g6 5.d4 cxd4 6.Hxd4 a6 7.Hxc6 bxc6 8.c4 Fg7 9.Fg2 He7 10.0-0 d6 11.Hc3 0-0 12.Fg5 Vc7 13.Vd2 Bb8 14.Bfd1 Bd8 15.Bac1 c5 16.b3 Fb7 17.h4 h5 18.Vd3 Fc6 19.Ve2 Fe8 20.Bd3 Bdc8 21.Vd2 Bb6 22.Ff4 Fe5 23.Bd1 Kh7 24.Kh1

Az éllovas amerikai nagymester nem sokat tűnődött, míg Szergej Tivjakovnak vészesen fogyott a gondolkodási ideje. A manőverezés helyett számításba jött a 24.Fxe5 dxe5 25.Ve3 Kg7 26.Fh3 folytatás.

24...Hg8 25.Fe3 Fg7 26.He2 Bd8 27.Ff4 e5 28.Fg5 f6 29.Fe3 He7 30.Hc3 Vc8 31.Kh2 Bc6

 

32.f4 Vb7 33.fxe5 fxe5 34.Fg5 Bd7 35.Fh3 Bdc7 36.Bf1 Fd7 37.Fg2 Fg4 38.Bxd6 Bxd6 39.Vxd6 és sötét feladta

 

Giri,A (2730) – Hou Ji-fan (2605)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Va4 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fe4 11.Vc1 Fb7 12.Ff4 Hd5 13.Hc3 Hxf4 14.Vxf4 Hd7 15.Bfd1 Fd6 16.Ve3 Hb6 17.a4 bxa4 18.Hxa4 Hxa4 19.Bxa4 Bb8 20.b3 Fd5 21.Hd2 Fb4 22.Fxd5 Fxd2 23.Vf3 Vxd5 24.Vxd5 exd5 25.Bxd2 Bb6

A vezércsere kiegyenlítette az esélyeket.

26.Bda2 Ba8 27.Ba5 c6 28.g4 g5 29.Kg2 Kg7 30.h4 gxh4 31.Kh3 Bxb3+ 32.Kxh4 Bb6 33.Kg5 h6+ 34.Kf5 Be8 35.e3 Be6 36.Kf4 Bb1 37.Ba1 Bb2 38.Kg3 Bg6 39.Bh1 Bb6 40.Kf4 Bf6+ 41.Kg3 Bg6 42.Kf4 Bf6+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A hollandiai Hoogeveenben zajló Univé torna ötödik fordulójában az éllovas amerikai Hikaru Nakamura sötéttel remizett a kínai világbajnoki Hou Ji-fannal. A különböző színű futós végjátékban Hou nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét. A holland derbi is pontosztozkodással zárult, Szergej Tivjakov félpontos hátránnyal, sötéttel  játszik az utolsó fordulóban Nakamurával, a világbajnoknő is másodhúzó lesz Anish Girivel szemben.

 

Két döntetlen született a hagyományos viadal ötödik játéknapján. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan nem tudott visszavágni az első körben elszenvedett vereségéért az amerikai Hikaru Nakamurának. A szicíliai védelmű partiban a világbajnoknő kezdeményezett, Nakamura védekezésre kényszerült, de áttörhetetlen véderőt épített ki a különböző színű futós végjátékban. Hou Ji-fan két egymást követő vereség után remizett, az utolsó helyről várja a holland Anish Girivel a befejező játszmáját. Nakamura megőrizte félpontos előnyét a holland Szergej Tivjakov előtt.

 

A holland nagymesterek összecsapása is a szicíliai védelemben zajlott, az ún. Alapin-változatban. Tivjakov a végjátékot kis előnnyel játszhatta, Anish Giri csak védekezett. Gyalogot vesztett, de a világos mezőket jól védte, Tivjakov nem tudta érvényesíteni gyaloeglőnyét.

 

Az 5. forduló eredményei:

Szergej Tivjakov (holland, 2659) – Anish Giri (holland, 2730) döntetlen (Szicíliai védelem, 46)

Hou Ji-fan (kínai, 2605) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2786) döntetlen (Szicíliai védelem, 71)

 

A verseny állása:

1.Hikaru Nakamura 3,5 pont

2. Szergej Tivjakov 3

3. Anish Giri 2

4. Hou Ji-fan 1,5

 

Az utolsó forduló párosítása:

Anish Giri – Hou Ji-fan

Hikaru Nakamura – Szergej Tivjakov

 

Hou Ji-fan (2605) - Nakamura,H (2786)
Szicíliai védelem [B56]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4 e5 5.Vd1 h6 6.Fc4 Hf6 7.Hc3 Fe6 8.Fb3 Fe7 9.0-0 0-0 10.Fe3 Hc6 11.Ve2 Ha5 12.Bfd1 Vc7 13.Hd5 Hxd5 14.Fxd5 Hc4 15.c3 Bac8 16.Bac1 a6 17.b3 Hxe3 18.Vxe3 Fd7 19.Bc2 Kh7 20.Hd2 g6 21.Va7 Bb8 22.Hc4 f5 23.Vb6 Bfc8 24.Vxc7 Bxc7

 

25.Hb6 Fc6 26.f3 Fg5 27.Hc4 b5 28.Fxc6 bxc4 29.Fd5 cxb3 30.axb3 Bb6 31.Kf2 a5 32.Ba1 Bc5 33.Ke2 Kg7 34.Kd3 Bb8 35.Ba4 Fd8 36.b4 axb4 37.cxb4 Bxc2 38.Kxc2 Fb6 39.Kb3 Kf6 40.Kc4 Ke7 41.h3 Kd7

 

42.Ff7 fxe4 43.fxe4 Ke7 44.Fd5 Kd7 45.Ba3 Bf8 46.Ba6 Kc7 47.Ba2 g5 48.Bc2 Bf2 49.Bxf2 Fxf2 50.g4 Fe1 51.Fe6  

 

 

51...d5+

A gyalogáldozat könnyítette a védelmet, a világbajnoknő nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét.

52.exd5 e4 53.Kd4 Fxb4 54.Kxe4 Kd6 55.Kf5 Fa5 56.Kg6 Fd8

 

57.Kxh6 Ke5 58.Kg6 Fe7 59.Kf7 Fb4 60.Ke8 Kd6 61.Fg8 Fd2 62.Kf8 Fa5 63.Kg7 Ke5 64.Kg6 Fd8 65.Kg7 Fe7 66.Kf7 Fb4 67.Kg6 Fe7 68.Fe6 Fd8 69.Kf7 Kd6 70.Ke8 Fa5 71.Kf7 és döntetlen

 

Tivjakov,S (2659) - Giri,A (2730)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.c3 Hf6 3.e5 Hd5 4.Hf3 Hc6 5.d4 cxd4 6.cxd4 d6 7.Fc4 e6 8.0-0 Fe7 9.Ve2 0-0 10.Bd1 Fd7 11.Fd2 Vb6 12.Hc3 Hxc3 13.Fxc3 dxe5 14.dxe5 Bfd8 15.h4 Fe8 16.h5 Bxd1+ 17.Bxd1 Bd8 18.Bxd8

A nagymesterek a tavaly játszott Vaszilij Ivancsuk és Leinier Dominguez Perez játszma nyomán haladtak. Ivancsuk a 18.h6 Bxd1+ 19.Vxd1 g6 20.a3 Vd8 21.Vc1 Ff8 22.Vd2 Vxd2 23.Fxd2 folytatásban minimális előnyt ért el, a parti remi lett. Szergej Tivjakov a gyalogot h5-ön hagyta, így védelemre nem szorult.

18...Vxd8 19.a3 Ff8 20.Vd3 g6 21.hxg6 hxg6 22.Vxd8 Hxd8 23.Hd2 Fc6 24.Fd3 Fe7 25.He4 b6 26.f4 Fh4 27.Kh2 Kf8 28.g4 Fe7 29.Kg3 Hb7 30.b4 a5 31.Hf6 axb4 32.axb4 Fa4 33.Kf2 Kg7 34.Ke3 Kf8

 

35.Fa6 Fxf6 36.exf6 Hd6 37.Fe5

Sötét áttörhetetlen véderőt épített volna ki a 37.Fd4 Fb5 38.Fxb5 Hxb5 39.Fxb6 Ke8 40.Fc5 Kd7 41.Ke4 Kc6 42.Ke5 változatban is.

37...Hb5 38.Fb7 Ha3 39.Kd3 Ke8 40.Fd4 Kd7 41.Fxb6 Fc6 42.Fa6 Fb5+ 43.Fxb5+ Hxb5 44.Fc5 Kc6 45.Ke4 Hc3+ 46.Kd4 Hb5+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szentpéterváron október 27. és november 4. között rendezik meg a Csigorin emlékversenyt. A kilencfordulós, svájci rendszerű viadalon Almási Zoltán képviseli a magyar színeket. A rajtlistán a lett Alekszej Shirov az első, nagymesterünk a harmadik. A mezőnyben huszonhét sakkozónak van 2600-nál több Élő-pontja. Az 1 millió 600 ezer rubeles díjalapból a győztes 250 ezret kap. A viadal honlapja a http://en.spbchesstournaments.com.

 Az orosz sakkozás egyik kiemelkedő egyénisége, Mihail Csigorin a Szentpétervárhoz közeli Gacsinán 1850. november 12-én született. Későn, csak 16 éves korában tanult meg sakkozni, első nemzetközi versenyén, 1881-ben, Berlinben holtversenyben harmadik volt, az 1883-as londoni tornán negyedikként végzett. 1889-ben New Yorkban holtversenyben első és párviadalra hívta ki a világbajnok Wilhelm Steinitzet. A Havannában vívott mérkőzést Csigorin 10,5-6,5-re elvesztette. Két év múlva újra megmérkőztek, Steinitz nagy küzdelemben 12,5-10,5-re győzött. A különböző tornák során összesen 59 partiban mérték össze erejüket, Csigorin 24-szer nyert, 27-szer szenvedett vereséget. Pályafutása egyik legnagyobb sikerét az 1985-ös hastingsi versenyen érte el, Csigorin második lett, az akkori világbajnok Emanuel Lasker, Tarrasch és az exvilágbajnok Steinitz előtt, legyőzte a torna győztesét, Harry Pillsburyt is.

Nagyon tanulságos végjátékban megadásra kényszerítette Laskert, huszárpárja erősebbnek bizonyult a világbajnok futópárjánál. 1896-ban holtversenyben végzett a budapesti tornán Chaorusek Rudolffal, a rájátszást megnyerte a magyar sakkozóval szemben. Csigorin Lublinban 1908. november 12-én halt meg. Két fontos megnyitási változat is őrzi nevét, a vezércselben a Csigorin-védelem (1.d4 d5 2.c4 Hc6), amelyet a szupernagymesterek közül Alekszandr Morozevics előszeretettel játszik, könyvet is írt a védelemről. A spanyol megnyitásban a Csigorin-változat igen népszerű.

 

Almási Zoltán harmadik a rajtlistán 

Remek mezőnyű kilencfordulós, svájci rendszerű viadallal emlékeznek az orosz sakkiskola egyik megteremtőjére. Olimpiai bajnokok, kontinensbajnokok, neves nagymesterek egész sora vetélkedik majd. A rajtlistán harmadik Almási Zoltán nagy megmérettetés előtt áll. Nagymesterünk nem igazán kedveli a svájci rendszerű lebonyolítást, de míg a szupernagymesterek dúskálnak a jobbnál-jobb viadalokban, a 2700 Élő-pont körülieknek alig van meghívásos körversenyük.

A rajtlista élmezőnye:

Alekszej Shirov (lett, 2718), Alekszander Arescsenko (ukrán, 2710), Almási Zoltán (magyar, 2707), Vlagyimir Akopjan (örmény, 2703), Nyikita Vitjugov (orosz, 2691), Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2683), Pavel Eljanov (ukrán, 2681), Krishnan Sasikiran (indiai, 2680), Vagyim Zvjagincev (orosz, 2678), Borisz Gracsev (orosz, 2672), Maxim Matlakov (orosz, 2665), Vlagyimit Potkin (orosz, 2663), Parimarjan Negi (indiai, 2657), Ilia Szmirin (izraeli, 2638)

Magyar idő szerint az utolsó forduló kivételével 14 órakor kezdődnek a partik, a befejező játéknapon 10 órakor. A játéktempó a megszokott, 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig és az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc bónuszidő.  

 

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A hollandiai Hoogeveenben zajló Univé torna negyedik fordulójában az éllovas amerikai Hikaru Nakamura sötéttel remizett a holland Anish Girivel. A holland Szergej Tivjakov világossal nyert a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen. A győzelemmel Tivjakov fél pontra megközelítette Nakamurát.

 

A szerdai pihenőnap után folytatódott a pontvadászat az Univé tornán. A holland Anish Giri világossal nem tudott visszavágni az első körben elszenvedett vereségéért, az amerikai Hikaru Nakamura ellen a biztonságra helyezte a hangsúlyt.

 

A holland Szergej Tivjakov először nyert, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan másodszor szenvedett vereséget. A szicíliai védelmű partiban a világbajnoknő kedvezőbb esélyű állásban elnézte, vagy lebecsülte ellenfele minőségáldozatát. Tivjakov jelentős előnyt ért el, többször is még erősebben játszhatott volna, fonalas mattot is kihagyott, majd bástyavégjátékban érvényesítette anyagi előnyét.

 

A 4. forduló eredményei:

Szergej Tivjakov (holland, 2659) – Hou Ji-fan (kínai, 2605) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 70)

Anish Giri (holland, 2730) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2786) döntetlen (Katalán megnyitás, 25)

 

A verseny állása:

1.Hikaru Nakamura 3 pont

2. Szergej Tivjakov 2,5

3. Anish Giri 1,5

4. Hou Ji-fan 1

 

Az 5. forduló párosítása:

Szergej Tivjakov – Anish Giri

Hou Ji-fan – Hikaru Nakamura

 

Giri,A (2730) - Nakamura,H (2786)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 Fb4+ 6.Fd2 a5 7.0-0 0-0 8.Fg5 Hc6 9.Hc3 h6 10.Fxf6 Vxf6 11.Hb5 Ha7 12.a3

Hikaru Nakamura 12.Hxc7-re 12...Bb8 13.Bc1 b5 14.a4 Fd6 15.Hxb5 Hxb5 16.axb5 Bxb5 17.e3 Bxb2 18.Hd2 c3 folytatást tervezhette.

12...Fd6 13.Hc3 b5 14.a4 Fb7 15.axb5 Fb4 16.He5 Fxg2 17.Kxg2 Vd8 18.Kg1 Fxc3 19.bxc3 Hxb5 20.Vc2 Vd5 21.e4 Vd6 22.Bfc1

 Számításba jött a 22.Ba4 c5 23.Hxc4 Vc7 24.Bb1 változatot választani.

22...c5 23.Hxc4 Vc7 24.d5 exd5 25.exd5 Hd6 és döntetlen

 

Tivjakov,S (2659) – Hou Ji-fan (2605)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 g6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 Fg7 9.h3 Vc7 10.Ve2 Hc6 11.Hc2 0-0 12.0-0 a6 13.Fd2 e6 14.Bac1 Bfe8 15.Fe3 He5 16.Ha3 Bac8 17.b3 Va5 18.Hab1 d5 19.f4 Hc6 20.e5 Hh5 21.Vf2

 

21...d4! 22.Fxd4 Hxd4 23.Vxd4 g5 24.fxg5 Fxe5 25.Vf2 Ff4?

A világbajnoknő kedvezőbb állásban hibázott, elnézte, vagy lebecsülte ellenfele minőségáldozatát. 25...Hg3 26.Vxf7+ (26.Bfe1 Fd6 27.Ha4 Vxg5) 26...Kh8 27.g6 Fd4+ 28.Kh2 Hxf1+ 29.Bxf1 Fg7 volt a helyes folytatás. 

 

 

26.He4! Fxc1 27.Bxc1

Jóval erősebb volt a 27.Vxf7+ Kh8 28.Bxc1 Ve5 29.Hbd2 változat.

27...Ve5 28.Be1 Kh8 29.Hbd2 Bed8 30.Hf3 Vf4 31.g3 Vc7 32.Vb2+ Hg7? 33.He5 Vb6+ 34.Kg2

Pontosabb volt a 34.Kh2 Bc7 35.Bf1 Kg8 36.g6 fxg6 (36...hxg6 37.Hf6+ Kh8 38.Vc1) 37.Hg4 Kh8 38.Hh6 folytatás.

34...Bc7 35.c5 Vb4 36.Vf2 Bd5?

 

37.Hd6

Gyorsabban nyert a 37.a3 Vxb3 38.Hxf7+ Bxf7 39.Vxf7 Bf5 40.Ve7 változat.

37...Hf5?! 38.Hexf7+ Bxf7 39.Hxf7+ Kg7 40.Hd6 Hxd6? 41.Vf6+ Kg8 42.Vxe6+ Kg7

 

43.cxd6?!

Meglepő, hogy már az időkontroll után Szergej Tivjakov nem látta a fonalas mattot a 43.Vf6+ Kg8 44.Vd8+ Kg7 45.Be7+ Hf7 46.Vxd5 változatban.

43...Vxd6 44.Vxd6 Bxd6 45.Be7+ Kg8 46.Bxb7 Bd2+ 47.Kf3 Bxa2 48.Kg4

A bástyavégjáték simán nyer, de Tivjakov nem a leggyorsabb megoldást választotta.

48...Bd2 49.h4 a5 50.Kh5 Bd6 51.Ba7 Bb6 52.Kg4 Bb4+ 53.Kh3 Bb5 54.Kh2 Kh8 55.Kg2 Kg8 56.Kh3 Kh8 57.Kg4 Bb4+ 58.Kf5 Bxb3

 

59.h5 Bf3+ 60.Kg4 Bf8 61.Bxa5 Bb8 62.h6 Kg8 63.Kh5 Kf7 64.Bf5+ Ke6 65.Bf4 Bb3 66.Bf6+ Ke7 67.Ba6 Kf7 68.Ba7+ Kg8 69.Ba8+ Kf7 70.Bh8 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A hollandiai Hoogeveenben zajló Univé torna félidejében egypontos előnnyel vezet az amerikai Hikaru Nakamura. A viadal harmadik fordulójában világossal nyert a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen. A holland derbi, Anish Giri és Szergej Tivjakov küzdelme pontosztozkodással zárult. A szerdai pihenőnap után csütörtökön folytatódik a pontvadászat.

 

A háromszoros amerikai bajnok Hikaru Nakamura megszerezte második győzelmét. A harmadik játéknapon a szicíliai védelem Keresz-támadásában nyert a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen. Hou Ji-fan már a 7. lépésben új tervvel próbálkozott, az adok-kapok világosnak adott előnyt, majd a világbajnoknő hibázott, gyalograblását követően jelentős hátrányba került. Vesztőlépését Nakamura nem használta ki, fölényes állásban bizonytalankodott, de nyerése nem forgott veszélyben.

Harmadszor is remizett a holland Szergej Tivjakov, honfitársával, Anish Girivel osztozott meg a ponton. Kiegyenlített állásban Tivjakov hibás vezérlépésével esélyt adott ifjú ellenfelének, de a 18 éves titán nem használta ki a lehetőséget, majd Tivjakov meglepetésre elfogadta remiajánlatát. Minőségáldozattal játszhatta volna a pozíciót.

 

A 3. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2730) - Szergej Tivjakov (holland, 2659) döntetlen (Francia védelem,  30)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786)- Hou Ji-fan (kínai, 2605) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 49)

 

A verseny állása:

1.Hikaru Nakamura 2,5 pont

2. Szergej Tivjakov 1,5

3-4. Hou Ji-fan és Anish Giri 1

 

A csütörtöki 4. forduló párosítása:

Szergej Tivjakov – Hou Ji-fan

Anish Giri – Hikaru Nakamura

 

Nakamura,H (2786) – Hou Ji-fan (2605)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.g4 h6 7.Bg1 e5

Meglepő, de a MEGA 2012 adatbázisban egyetlen partit sem találhatunk erre a lépésre. 7...Hc6; 7...Fe7 és 7...a6 a leggyakrabban játszott változatok.

8.Fb5+ Hbd7 9.Hf5 a6 10.Fxd7+ Vxd7 11.g5  

 

 

11...Hxe4

Számításba jött a 11...hxg5 12.Fxg5 Vc6 13.Vf3 Fxf5 14.Vxf5 Vc8 folytatás.

12.Hxg7+ Fxg7 13.Hxe4 Vc6 14.Vd3 Ke7 15.gxh6 Fxh6 16.Fxh6 Bxh6 17.Ve3 Bh5 18.Bd1 Ff5 19.Hg3

 

19...Fxc2?

A kínai világbajnoknő jelentős hátrányához vezetett. 19...Bah8 20.h4 Ke6 21.Hxh5 Bxh5 22.Vb3+ d5 jó ellenesélyt adott volna.

20.Hxh5 Fxd1 21.Kxd1 Vd5+ 22.Ke2 Vxa2?

Vesztőlépés.

23.Vg5+ Kd7

 

24.Vf5+?

Hikaru Nakamura gyorsan befejezhetett volna a játszmát a 24.Bc1 Vxb2+ 25.Kf1 Vb3 26.Vf5+ Ve6 27.Hf6+ Kd8 28.Vg5 folytatással.

24...Ke7 25.Vc2 Va5 26.Hg3 Vb5+ 27.Kf3 Vc6+ 28.Ve4 Bh8?

Némi reményt adott a 28...Vxe4+ 29.Kxe4 Ke6 30.h4 Bh8 31.h5 d5+ változat.

29.Hf5+ Kd7 30.h4 Vb5 31.Bd1 Vxb2

 

32.Hxd6

Nakamura azonnali nyerést hagyott ki 32.Vc4-gyel.

32...Kc7 33.Hc4 Vb5 34.Hxe5 f6 35.Bc1+

Mi szólt 35.Bb1 Vxb1 36.Vxb1 fxe5 37.Vf5 ellen?

35...Kb8 36.Bb1 f5 37.Vxf5 Vd5+ 38.Ve4 Bf8+ 39.Ke3 Vc5+ 40.Vd4 Vxd4+ 41.Kxd4 Bf4+ 42.Ke3 Bxh4 43.f4 Kc7 44.f5 Kd6 45.Hg6 Bh7 46.Bd1+ Kc7 47.Kf4 b5 48.f6 Bf7 49.Ke5 és sötét feladta

 

Giri,A (2730) - Tivjakov,S (2659)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.Hf3 Hgf6 6.Hxf6+ Hxf6 7.Fe3 Fd6 8.Fd3 Fd7 9.Ve2 Ve7 10.0-0-0 Hd5 11.Fg5 f6 12.Fd2 Hf4 13.Fxf4 Fxf4+ 14.Kb1 0-0-0 15.Bhe1 Vd6 16.Fe4 g6 17.c4 Va6?  

 

 

18.Fd3

Anish Giri jó esélyt szalasztott el. 18.Bd3 kihasználta volna a pontatlan vezérlépést. 18...Vxc4-re 19.Fxb7+ Kb8 20.Fa6 Vxa6 21.Bb3+ Vb6 22.Bxb6+ cxb6 23.g3 következhetett volna.

18...Bhe8 19.c5 Va4 20.Fc2 Vb5 21.Fd3 Va4 22.Fe4 Fb5 23.Fxb7+ Kxb7 24.Ve4+ Bd5 25.b3 Vb4 26.Vxf4 e5 27.Vxf6 e4 28.c6+ Kb6 29.Vf4 Vc3 30.Ve3? és döntetlen

 

Szergej Tivjakov minőségáldozattal játszhatta volna tovább a partit, a 30…Vxe3 31.Bxe3 exf3 32.Bxe8 fxg2 33.Bg1 Ff1 34.Kc2 Bxd4 folytatással.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Két döntetlen az Univé-torna második fordulójában

Címkék: Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri

Két döntetlen született a hollandiai Hoogeveenben zajló Univé-torna második fordulójában. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan világossal a holland Anish Girivel osztozott meg  a ponton, kedvező pozícióban nem találta meg az előny tartását jelentő folytatást. A holland Szergej Tivjakov az amerikai Hikaru Nakamurával remizett.

 

A nagymesterek szicíliai védelmű partikban csatároztak, fordulatosak voltak az összecsapások. A viadalt a holland Anish Giri elleni győzelmével kezdő amerikai Hikaru Nakamura a másik holland résztvevővel, Szergej Tivjakovval mérkőzött meg. A Grand Slam-döntőn Magnus Carlsen és Viswanathan Anand is csatázott a változatban, a norvég világranglista-vezető az első helyezése szempontjából sorsdöntő partit nyert. Tivjakov átengedte a kezdeményezést, de Nakamura nem tudott élni a lehetőséggel.

 

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a Najdorf-változatban az utóbbi időben kevéssé játszott 6.f4-es varit választotta a holland Anish Girivel vívott játszmában. A 18 évesek küzdelmében Hou Ji-fan került előnybe, Girinek kellett vigyáznia, védekeznie. A cserékkel lett könnyebb a helyzete, a huszárvégjáték már remi volt.

 

A 2. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2605) – Anish Giri (holland, 2730) döntetlen (Szicíliai védelem, 58)

Szergej Tivjakov (holland, 2659) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2786) döntetlen (Szicíliai védelem, 47)

 

A verseny állása:

1.Hikaru Nakamura 1,5 pont

2-3. Szergej Tivjakov és Hou Ji-fan 1

4. Anish Giri 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Szergej Tivjakov – Anish Giri

Hou Ji-fan – Hikaru Nakamura

 

Tivjakov,S (2659) - Nakamura,H (2786)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 g6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 Fg7 9.f3 0-0

A Grand Slam-döntőn Magnus Carlsen sorsdöntő partit nyert Viswanathan Anand ellen. Az indiai világbajnok a 9...Vc7 10.b3 Va5 11.Fb2 Hc6 12.0-0 0-0 13.Hce2 Bfd8 14.Fc3 Vb6 15.Kh1 d5 16.Hxc6 bxc6 17.Ve1 Bdc8?! 18.e5 He8 19.e6 fxe6 20.Hf4 Fxc3 21.Vxc3 folytatásban pontatlanul védekezett és a norvég világranglista-vezető akciója sikerrel végződött.

10.Fe3 Hc6 11.0-0 a6 12.a4 e6 13.Hde2 Bac8 14.Bc1 Bfe8 15.Ff2 Ve7 16.b3 Hd7 17.Hd4 Hb4 18.Kh1

A holland nagymester átengedte a kezdeményezést.

18...Hc5 19.Fg1 h5

Számításba jött a 19...Bed8 20.Hce2 Fh6 21.Bc3 d5 folytatás.

20.Bb1 Vd8 21.Hde2 Vc7 22.Vd2 Bed8 23.Hd1 Hc6 24.He3

 

24...f5?!

Elhibázott terv, világos került előnybe.

25.exf5 gxf5 26.Hc2 Vf7 27.Hf4

Figyelmet érdemelt a 27.Bfd1 h4 28.Hf4 Fe5 29.Fe3 változat.

27...He7 28.He3 Fh6

Hikaru Nakamura 28...d5 29.cxd5 Fh6 30.Vb4 a5 31.Vc4 exd5 32.Vd4 b6-tal jobban játszhatott volna.

29.Hd3 Hxd3 30.Vxd3 d5 31.cxd5 Hxd5 32.Hxd5 Bxd5 33.Ve2 Bd2 34.Ve5 Bcc2  

 

 

35.Bf2 Bxf2 36.Fxf2 Kh7

A futót a kettős támadás lehetősége, 36...Bxf2-re 37.Vg3+ védte.

37.Kg1 Fg7 38.Vd6 e5 39.Vd3 Ba2 40.h3 e4 41.Ve3 Fh6 42.Vc3 Fd2 43.Ve5 exf3 44.gxf3 Fh6 45.Bd1 Bc2 46.Vd5 Vg6+ 47.Kf1 Bc7 és döntetlen

 

Hou Ji-fan (2605) - Giri,A (2730)
Szicíliai védelem [B93]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f4

A sokáig igen divatos változat kissé feledésbe merült.

6...e5 7.Hf3 Hbd7 8.a4 Vc7 9.Fd3 Fe7 10.0-0 0-0 11.Kh1 Hc5 12.Ve2 Fd7 13.fxe5 dxe5 14.Fg5 Fe6 15.Hh4 Hxd3 16.cxd3 He8 17.Fxe7 Vxe7 18.Hf3 f6

 

19.d4 Bc8 20.Bac1 exd4 21.Hd5 Vd6 22.Bxc8 Fxc8 23.Vc4 Fe6 24.Hxd4 Bf7 25.h3 Fxd5 26.exd5 Hc7?!  

 

 

27.Hf5! Vxd5 28.Vg4 h5 29.Vxh5 Bd7 30.Be1 Kf8 31.Vh8+ Vg8 32.Vh4 a5 33.Vg4 Vf7 34.Hh4

Időzavarban lehetetlen volt pontosan kiszámolni a 34.b4 b6 (34...g6 35.Hh6 Vh7 36.bxa5 Hd5 37.Vc4 Kg7 38.Hg4) 35.Kh2 Vd5 (35...g6 36.bxa5 bxa5 (36...gxf5 37.Vb4+ Kg7 38.axb6 Hd5 39.Vb3) 36.Hh4 Kg7 37.Vg3) 36.bxa5 bxa5 37.h4 változatok esélyeit.

34...g5?! 35.Hf5 Vd5 36.Bf1 Vd3 37.Hg3 He8 38.Bf3

A világbajnoknő kiengedte előnyét. 38.Kh2 Bd5 39.Be1 folytatás kellemetlen lett volna Anish Giri számára.

38...Vd1+ 39.Kh2 Bd3

 

40.Vxg5 Bxf3 41.Vc5+ Vd6 42.Vxd6+ Hxd6 43.gxf3 Hc4 44.He4 Hxb2 45.Hc5 Kf7 46.Hxb7 Hxa4 47.Hxa5 Kg6 48.Kg3 Hc3 49.Hb3 He2+ 50.Kg4 f5+ 51.Kh4 Kh6 52.Hd2 Hd4 53.Kg3 Kg5 54.Hf1 f4+ 55.Kg2 Kh4 56.Hd2 Hc2 57.Hc4 He1+ 58.Kf2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hoogeveenben Nakamura győzelemmel rajtolt, Hou Ji-fan remizett

Címkék: Hoogeveen Nakamura Giri Hou Ji-fan

A hollandiai kisvárosban, Hoogeveenben október 21. és 27. között tizenhatodszor rendezik meg a hagyományos versenyt. A négy résztvevős, kétfordulós viadalon a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, az amerikai Hikaru Nakamura és két holland nagymester, Anish Giri és Szergej Tivjakov játszik.  A viadal első fordulójában Nakamura világossal legyőzte Girit, Hou Ji-fan és Tivjakov megosztozott a ponton.

A hollandiai kisvárosban, Hoogeveenben negyedszer az Univé szponzorálja a versenyt, amelynek ezúttal nincs magyar résztvevője. A női világranglistát fölényesen vezető Polgár Judit tízszer játszott az ún. „Korona” versenyen, amely korábban Essent-tornaként vált ismertté. Judit 1998-ban, 2001-ben és 2003-ban vehette át a győztesnek járó trófeát, 2006-ban holtversenyben végzett Sahriyar Mamedgyarovval, de jobb Berger-Sonneborn pontszámmal  az azeri nagymester lett a torna győztese. A holland városban kilenc éve Ács Péter aratott szenzációs győzelmet.

 

A korábbi győztesek:

1997 Jan Timman (holland, 2615) 3,5/5

1998 Polgár Judit (magyar, 2588) 5/6

1999 Jan Timman (holland, 2622) 3,5/6

2000 Alekszandr Halifman (orosz, 2637) 5,5/6

2001 Polgár Judit (magyar, 2650) 3,5/6

2002 Ács Péter (magyar, 2661) 4/6

2003 Polgár Judit (magyar, 2689) 4/6

2004 Ivan Szokolov (holland, 2610) 4,5/6

2005 Pentala Harikrishna (indiai, 2629) 4/6

2006 Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2728) 4,5/6

2007 Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2752) 4,5/6

2008 Ivan Szokolov (holland, 2650) 5/6

2009 Szergej Tivjakov (holland, 2670) 3,5/6

2010 Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2721) 4,5/6

2011 Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) 4,5/6

 

Először játszik Hoogeveenben a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, számára a torna főpróba a Hanti-Manszijszkban november 10-én kezdődő 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokságra.

A háromszoros amerikai bajnok Hikaru Nakamura is újonc. Az október 1-től érvényes világranglistán 2786 Élő-ponttal még ötödik Nakamura a londoni Grand Prix-tornán, majd a Klubcsapatok Európa-kupáján is kudarcot vallott, 18 partijából 31,1 pontos veszteséggel került ki, a virtuális világranglistán csak a 13. 2754,9 ponttal. Az Univé viadalon javíthat.

A 18 éves Anish Giri Szentpéterváron  született. Édesanyja  orosz, édesapja nepáli, pár évig Japánban is  élt a család, majd Hollandiában telepedtek le. Berobbanása után versenyről versenyre fejlődött, 15 évesen már nagymester lett, a válogatott éltáblásává nőtte ki magát. Giri a Klubcsapatok Európa-kupáján a bronzérmes moszkvai SHSM-64 együttesében Lékó Péter csapattársa volt, a londoni GP-n gyengén sakkozott, - 15,1 a 18 játszmájának a mérlege. Tavaly az orosz exvilágbajnok Vlagyimir mögött a második helyen végzett.

Az egykor szovjet-orosz színekben játszó, majd  a tulipánosokhoz „átigazolt” Szergej Tivjakov 2008-ban Európa-bajnok lett. Három éve Hoogeveenben meglehetősen furcsán alakult versenyt győztesként fejezte be. Tivjakov kissé hátrányosabb állásait sikerrel védelmezte Polgár Judit ellen, nagymesternőnk túlzottan kockázatos játékát pedig kihasználta, egyetlen győzelemmel lett első. A 15 éves Giri hat remivel állta a jóval esélyesebb riválisok próbálkozásait.

 

 

Hikaru Nakamura győzelemmel rajtolt 

A londoni Grand Prix-tornán Hikaru Nakamura és Anish Giri a tízedik fordulóban mérkőzött meg, Nakamura négyes vesztősorozat után megállt a lejtőn, és legyőzte a hollandok éljátékosát. A brit fővárosban Giri az orosz huszárjátékot választotta, ezúttal a spanyol megnyitás berlini változatát készítette elő. Nakamura elkerülte a vezércserés változatot, sokáig kiegyenlített volt küzdelmük. A sötét állásban e6-on gyaloggyengeség keletkezett, tisztjei passzívakká váltak. Az amerikai bajnok itt-ott pontatlankodott, majd Giri sem védekezett pontosan. Az időzavar árnyékában Nakamura szabadgyalogot képzett, ez eldöntötte a játszma sorsát.

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és Szergej Tivjakov összecsapása békésen alakult és pontosztozkodással végződött.  Tivjakov a francia védelemre szavazott az oly kedvelt és sikerrel játszott skandináv védelem helyett. Hou Ji-fan kis előnye a sorozatos cserékkel eltűnt, a különböző színű futók mellett a holland sakkozó könnyen remizte ki a pozíciót.

 

Az első forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786) – Anish Giri (holland, 2730) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 64)

Hou Ji-fan (kínai, 2605) – Szergej Tivjakov (holland, 2659) döntetlen (Francia védelem, 41)

 

A 2. forduló párosítása:

Hou Ji-fan – Anish Giri

Szergej Tivjakov – Hikaru Nakamura

 

Nakamura,H (2786) - Giri,A (2730)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.d4 Ff6 10.Be1 Be8 11.c3

A londoni GP-tornán az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov a 11.Ff4 Bxe1 12.Vxe1 He8 13.Hc3 Fxd4 14.Hd5 c6 15.He7+ Kf8 16.Hxc8 Vf6! 17.Vb4+ c5 18.Vd2 Bxc8 19.c3 Fe5 20.Fxe5 Vxe5 21.Vxd7 Vc7 folytatásban nem tudott előnyt elérni Lékó Péterrel szemben.

11...Bxe1 12.Vxe1 Hf5 13.Ff4 c6 14.a4 a5 15.Fc7 Vf8 16.Fd3 d5 17.Fb6 Hd6 18.Hd2 Fe6 19.Vb1 g6 20.b4 axb4 21.Vxb4 Ff5

 

22.Fc5 Fxd3 23.Fxd6 Ve8 24.Hf3 Fa6 25.Fe5 Fe7 26.Fd6 Ff6

Számításba jött a 26...Fxd6 27.Vxd6 Vf8 28.Vf4 Be8 folytatás.

27.Be1 Vd7 28.Fe7 Fg7 29.He5 Vf5 30.Vd6 Be8 31.h3 Ve6 32.Vxe6 fxe6 33.Fc5 g5 34.Fb4 h6 35.Hd7 Kf7 36.Be3 Kg6 37.Fd6 h5 38.Hc5 Ff6

 

39.g4

Az amerikai nagymester a gyalognyerés helyett fontosabbnak érezte, hogy a sötét haderő mozgásterét szűkítse.

39...hxg4 40.hxg4 Kf7 41.Kg2 Ba8 42.a5 Be8 43.Be1

Jobb volt a 43.Fc7 Fe7 44.Hxe6 Fc4 45.Be5 változatot választani.

43...Fd8 44.Ba1 Bh8 45.Fe5 Bh7 46.Fd6 Bh8 47.f3 Bh6 48.Fe5 Bh7 49.Kg3 Bh6?!

 

 

50.Bb1 Fxa5 51.Hxb7 Fxb7 52.Bxb7+ Ke8 53.Bg7 Fd8 54.Kg2

Hikaru Nakamurát időzavar fenyegette. 54.Bg8+ Kd7 55.f4 gxf4+ 56.Kxf4 Bh1 57.g5 volt a jó folytatás.

54...Fe7 55.Bg8+ Kd7 56.Ba8 c5 57.Bg8 cxd4 58.cxd4 Bh7 59.f4

 

59...gxf4?

Anish Giri már közel járt a parti megmentéséhez a 59...Bh4 60.Kg3 gxf4+ 61.Fxf4 Bh1 62.g5 Bd1 63.g6 Ff6 64.Fe3 e5 65.g7 Fxg7 66.Bxg7+ Ke6 67.Bg6+ Kf7 68.Bg4 exd4 változatban.

60.g5 Fd6 61.Ff6 Fe7?

 

62.g6 f3+ 63.Kxf3 Bh5 64.Fe5 és sötét feladta

 

Hou Ji-fan (2605) - Tivjakov,S (2659)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.Hf3 Hgf6 6.Hxf6+ Hxf6 7.Fe3 Fd6 8.Fd3 b6 9.He5 0-0 10.Vf3 Hd5 11.Fd2 Fb7 12.c4 Fxe5 13.dxe5 He7 14.Vg3 Hg6 15.0-0-0 Vd4 16.Bhe1 Vh4 17.f3 Vxg3 18.hxg3 Bfd8 19.Fg5 Be8  

 

 

20.Fxg6

A világbajnoknő nagyon bízott a bástya hetedik sorra betörésében, kár volt leadni a futópárt.

20...fxg6 21.Bd7 Bac8 22.Bed1 Fc6 23.Bd8 b5 24.Bxc8

A bástyák lecserélése után nincs többé nyerőesély.

24...Bxc8 25.Bd8+ Bxd8 26.Fxd8 bxc4 27.Kd2 Kf7 28.Fxc7 g5 29.Kc3 g4 30.fxg4 Fd5 31.a3 Ke8 32.Kb4 Kd7 33.Fb8 a6 34.Kc5 c3 35.bxc3 Fxg2 36.Fd6 Ff3 37.g5 g6 38.c4 Fe2 39.a4 Ff1 40.a5 Fe2 41.Kd4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az izraeli üdülőhelyen, Eilatban a SOCAR Azerbajdzsán együttesének elsőségével fejeződött be a 28. Klubcsapatok Európa-kupája. A 34 csapat részvételével, hétfordulós svájci rendszerben lebonyolított viadal utolsó játéknapján „kiütéses” győzelmet arattak, 5-1-re nyertek a Tomszk – 400 gárdája ellen, megelőzték az izraeli Ashdod csapatát 4-2-re legyőző címvédő Szentpétervári Sakkszövetség együttesét. A bronzérmet a Lékó Pétert is soraiban tudó  moszkvai SHSM-64 szerezte meg. A női csapatok versenyében a Cercle d’Echecs de Monte Carlo világklasszisokat felvonultató együttese százszázalékos eredménnyel végzett az élen.

 

Eilatban izgalmas utolsó fordulóval fejeződött be a 28. Klubcsapatok Európa-kupája. A korábbi viadalokhoz képest kevesebb csapat vállalta a borsos részvételi költségeket, de a legesélyesebb csapatok neves idegenlégiósok egész sorát vonultatták fel, a rangadókon szupernagymesterek nagyszerű összecsapásait követhettük nyomon. A nehezen követhető párosítási szisztéma kissé borzolta a kedélyeket, a svájci rendszerre oly jellemző módon az első játéknapon az izraeli Ashdod csapatától vereséget szenvedő SOCAR Azerbajdzsán a „külső körön” tört előre. A befejező két fordulóban először a címvédő, a viadalon vezető Szentpétervári Sakkszövetség csapatát győzték le, majd a sorsdöntő mai játéknapon a Tomszk – 400 együttesét verték. Az 5-1-es elsöprő sikernek köszönhetően ledolgozták a szentpéterváriakkal szembeni hátrányukat, a Berger-Sonneborn pontszámuknak köszönhetően megnyerték a viadalt.

A Szentpétervári Sakkszövetség együttese „csak” 4-2-re tudott nyerni, ez a tavalyi aranyérem után a dobogó második helyét jelentette számukra. A 42 lejátszott partiból csak egyet vesztettek, de ez végzetes volt, az örmény Szergej Movszeszjan az orosz Alekszandr Griscsuktól kapott ki.

Bronzérmesként zárta szereplését a moszkvai SHSM – 64, amelynek soraiban Lékó Péter is játszott. Nagymesterünk taktikai okokból hat partijából ötször sötéttel játszott, ötven százalékos teljesítménnyel járult hozzá a moszkvai együttes harmadik helyéhez.

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Tomszk – 400 (10, 464,3, 27) – SOCAR Azerbajdzsán (10, 465, 27)  1 - 5

Ruszlan Ponomarjov (2735) – Tejmur Radzsabov (2792) 0 - 1

Alekszander Arescsenko (2710) – Sahriyar Mamedgyarov (2748) 0 - 1

Viorel Bologan (2695) – Veszelin Topalov (2751)  0 - 1

Erneszto Inarkijev (2683) – Alekszandr Griscsuk (2752)  döntetlen

Alekszandr Motiljev (2655) – Gata Kamsky (2755)  döntetlen

Denisz Hiszmatullin (2638) – Emil Szutovszkij (2685)  0 - 1

 

Ashdod (10, 460,8, 21) – Szentpétervári Sakkszövetség (10, 523,5, 25,5) 2 - 4

Vaszilij Ivancsuk (2771) – Peter Szvidler (2747)  döntetlen

Andrej Volokityin (2724) – Leinier Dominguez Perez (2734) döntetlen

Pavel Eljanov (2681) – Nyikita Vityjugov (2691)  döntetlen

Ilia Szmirin (2638) – Szergej Movszeszjan (2699)  döntetlen

Jevgenyij Romanov (2611) – Zahar Efimenko (2689)  0 - 1

Borisz Avrukh (2585) – Maxim Matlakov (2665)  0 - 1

 

SHSM – 64 (9, 412, 23,5) – Gros Xake Taldea (8, 346,3, 18,5)  3,5 – 2,5

(Borisz Gelfand (2736) – Loek van Wely (2688)  döntetlen

Lékó Péter (2734) – Cristian Bauer (2664)  döntetlen

Anish Giri (2730) – Konsztantyin Landa (2641)  döntetlen)

 

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (8, 470, 22) – Vesnianka Gran (8, 346,3, 22,5) 4,5 – 1,5

Ugra (8, 443, 20,5) – G–Team Novy Bor (8, 425, 23) 3,5 – 2,5

OSG Baden-Baden (7, 415,5, 22,5) – Tammer-Shakki (6, 212,3, 12) 5,5 – 0,5

Siroki Brijeg (7, 323,8, 20) – White Rose (6, 271,8, 18) 5,5 – 0,5

 

A 28. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye

 

Hely.

Rajtsz.

Csapat

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

1

SOCAR Azerbajdzsán

7

6

0

1

12

673.8

32.0

2

4

Szentpétervári Sakkszövetség

7

6

0

1

12

665.5

29.5

3

2

SHSM - 64

7

5

1

1

11

590.5

28.0

4

3

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov

7

5

0

2

10

653.0

26.5

5

5

Ugra

7

5

0

2

10

607.3

24.0

6

9

Ashdod

7

5

0

2

10

595.8

23.0

7

7

Tomszk - 400

7

5

0

2

10

572.5

28.0

8

6

OSG Baden -Baden

7

4

1

2

9

571.3

28.0

9

14

Siroki Brijeg

7

4

1

2

9

478.3

25.5

10

8

G– Team Novy Bor

7

4

0

3

8

553.5

25.5

11

17

Vesnianka Gran

7

4

0

3

8

487.0

24.0

12

10

Beer Sheba

7

4

0

3

8

460.3

23.0

13

12

Gros Xake Taldea

7

4

0

3

8

449.0

20.0

14

13

Rishon Le-Zion

7

4

0

3

8

440.0

23.0

15

11

Obiettivo Ricarsimento

7

4

0

3

8

438.3

24.5

16

16

Eynatten

7

4

0

3

8

407.5

23.0

17

28

Ladia Minszk

7

3

1

3

7

342.0

20.5

 

SOCAR Azerbajdzsán

Tejmur Rdazsabov (azeri, 2792) 4/6, Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2748) 3/5, Veszelin Topalov (bolgár, 2751) 4,5/6, Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752) 4,5/6, Gata Kamsky (amerikai, 2755) 6/7, Emil Szutovszkij (izraeli, 2685) 4/6, Eltaj Safarli (azeri, 2616) 3/3, Gadir Guszejnov (azeri, 2608) 3/3

 

Szentpétervári Sakkszövetség

Peter Szvidler (orosz, 2747) 3,5/6, Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) 3,5/6, Nyikita Vitjugov (orosz, 2691) 4/6, Szergej Movszeszjan (örmény, 2699) 3/6, Zahar Efimenko (ukrán, 2689) 4,5/6, Vagyim Zvjagincev (orosz, 2678), Maxim Matlakov (orosz, 2665) 4/4, Ildar Hiszmatullin (orosz, 2639) 2/2

 

SHSM – 64

Borisz Gelfand (izraeli, 2736) 3/5, Lékó Péter (magyar, 2734) 3/6, Anish Giri (holland, 2730) 4/6, Alekszandr Rjazancev (orosz, 2712) 3,5/6, Borisz Gracsev (orosz, 2672) 6/7, Jevgenyij Najer (orosz, 2664) 4/6, Vlagyimir Potkin (orosz, 2663) 4,5/6

 

A 16. Női Klubcsapatok Európa-kupáján az első helyre rangsorolt Cercle d’Echecs de Monte-Carlo együttese százszázalékos teljesítménnyel ért célba. A világklasszisokat felvonultató csapat magabiztos játékkal győzte le riválisait. A 28 partijukból csak egyetlen játszmát vesztettek, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan kapott ki az orosz exvilágbajnoknőtől, Alekszandra Kosztenjuktól. Szép sikert ért el az örmény csapat, a Mika, az orosz Ugra hazai erőkkel vívta ki a harmadik helyet. Nagy meglepetés, hogy a címvédő orosz ASV a rajtnál elszenvedett fiaskóknak köszönhetően még dobogós helyezésre sem pályázhatott.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Ashdod – SHSM-Nashe Nasledie 0,5 – 3,5

Csigorin Klub – Mika 0,5 – 3,5

Rishon Le-Zion – AVS  0 - 4

 

Ugra – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo 1 - 3

Bajra Kovanova (2408) – Hou Ji-fan (2605) 0 - 1

Olga Girja (2454) – Humpy Koneru (2607) döntetlen

Marina Romanyko (2365) – Anna Muzicsuk (2587) 0 - 1

Tatja Sadrina (2361) – Pia Cramling (2514)  döntetlen

 

A 16. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye

 

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

TB1

TB2

TB3

1

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo

*

3

4

4

14

261.0

22.0

2

Mika

*

3

3

10

225.0

18.5

3

Ugra

1

*

1

2

9

184.3

15.0

4

SHSM-Nashe Nasledie

1

3

*

2

2

8

196.0

16.5

5

AVS

2

*

4

4

7

199.8

18.0

6

Ashdod

0

½

2

½

½

*

3

5

91.0

9.0

7

Csigorin Klub

½

½

2

0

*

3

3

101.3

9.0

8

Rishon Le-Zion

0

1

½

½

0

1

1

*

0

52.3

4.0

 

Cercle le d’Echecs de Monte-Carlo

Hou Ji-fan (kínai, 2605) 4,5/6, Humpy Koneru (indiai, 2607), 5/7, Anna Muzicsuk (szlovén, 2587), 4,5/6, Pia Cramling (svéd, 2514), 4,5/6, Almira Szkripcsenko (francia, 2437) 3/3

 

Mika

Elina Danieljan (örmény, 2476) 4/7, Dronavalli Harika (indiai, 2512) 4,5/7, Lilit Mkrtchian (örmény, 2456) 4,5/7, Lela Zsvahasvili (grúz, 2444) 5,5/7

 

Ugra

Bajra Kovanova (orosz, 2408) 1,5/6, Olga Girja (orosz, 2454) 4,5/7, Marina Romanyko (orosz, 2356) 2,5/6, Tatjana Sadrina (orosz, 2361) 5/7, Mari Bezgodova (orosz, 2177) 1,5/2

 

A virtuális világranglista élcsoportjának állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2847,6 (+ 4,6, 10)

2. Levon Aronjan (örmény) 2815,4 (- 5,6, 10)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2795

4. Tejmur Radzsabov (azeri) 2792,5 (+ 0,5, 6)

5. Fabiano Caruana (olasz) 2786,5 (+ 14,5, 13)

6. Viswanathan Anand (indiai) 2775,4 (- 4,6, 10)

7. Szergej Karjakin (orosz) 2775,4 (- 4,6, 10)

8. Veszelin Topalov (bolgár)  2769,4 (+ 18,4, 17)

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2764,2 (+ 16,2, 16)

10. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2764,1 (+ 12,1, 17)

11. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2763,4 (- 7,6, 18)

12. Gata Kamsky (amerikai) 2762,4 (+ 7,4, 7)

13. Hikaru Nakamura (amerikai) 2754,9 (- 31, 1, 18)

14. Borisz Gelafnd (izraeli) 2750,7 (+ 14,7, 16)

15. Alekszandr Morozevics (orosz) 2748,4 (- 9,6, 6)

22. Lékó Péter (magyar) 2732,2 (- 1,8, 17)

 

Ponomarov,R (2735) - Radzsabov,T (2792)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 g6 2.g3 Fg7 3.Fg2 c5 4.Hc3 Hc6 5.e3 e5 6.Hge2 Hge7 7.a3 d6 8.d3 a5 9.Hb5 0-0 10.Hec3 f5 11.Fd2 Kh8 12.Bb1 Fe6 13.Hd5 Fg8 14.0-0 Hxd5 15.cxd5 Ha7 16.Vb3 Vd7 17.Hxa7 Bxa7 18.a4 Ff7 19.Fc3 Fe8 20.Ba1

 

20...b5 21.axb5 Vxb5 22.Vc2 a4 23.f4 Be7 24.e4 Fd7 25.Bf2 Bfe8 26.Baf1 exf4 27.gxf4 Vb3 28.Vxb3 axb3 29.Bc1 Fb5 30.Fxg7+ Kxg7 31.Bc3 fxe4 32.dxe4 c4 33.Kf1 Fd7 34.Ke1 Ff5

                           

35.Be2?? Fxe4 36.Bce3 c3 37.Bxe4 Bxe4 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Eilatban zajló 28. Klubcsapatok Európa-kupa hatodik fordulójában a SOCAR Azerbajdzsán megfosztotta veretlenségétől a Szentpétervári Sakkszövetség csapatát. Öt döntetlen mellett az orosz Alekszandr Griscsuk visszavágott az örmény Szergej Movszeszjannak az isztambuli sakkolimpián elszenvedett vereségéért. Az izraeli Ashdod az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov együttesét győzte le, a két meccspont sorsa itt is a negyedik táblán dőlt el, az izraeli Ilia Szmirin az orosz Alekszandr Morozevics ellen nyert. A Tomszk – 400 a negyedik csapat, amelyik 10 meccsponttal várja a befejező játéknapot, 4,5-1,5-re verték az esélyesebb Ugra hatosát. A női együttesek versenyében hatodik mérkőzését is megnyerve már győztes  a Cercle d’Echecs de Monte-Carlo. Az utolsó fordulót szerdán 10 óra 30 perctől játsszák.

 

A játéknap csúcsrangadóját vívta a címvédő, mind az öt meccsét megnyerő Szentpétervári Sakkszövetség csapata az első helyre rangsorolt, a viadalt váratlan vereséggel kezdő, de a „külső körön” négy győzelemmel felkapaszkodó SOCAR Azerbajdzsán együttese. Nagy taktikai csata dúlt, a sötét táblákon a SOCAR nagymesterei biztosan tartották az egyensúlyt, bíztak a világossal játszott partikban. Számításuk bevált, az orosz Alekszandr Griscsuk a spanyol megnyitás berlini változatában legyőzte az örmény Szergej Movszeszjant, visszavágott az isztambuli sakkolimpián elszenvedett vereségéért.

 

Értékes győzelmet aratott az izraeli Ashdod gárdája a 2010-es bajnok Ekonomiszt-SGSEU Szaratov együttesével szemben. Ukrán idegenlégiósaik, Vaszilij Ivancsuk, Andrej Volokityin és Pavel Eljanov ezúttal csak remiztek, de az izraeli Ilia Szmirin nem kis meglepetésre nyert az orosz Alekszandr Morozevics ellen.

A Tomszk – 400 nem kis meglepetésre az ukrán Ruszlan Ponomarjov vezetésével 4,5 -1,5-re győzte le az Ugra hatosát. A recept egyszerű volt, a sötét táblákon tartották az egált, a három világos partiban sorban hozták az egész pontot. 

A moszkvai SHSM-64 kihasználta kedvező párosítását, a svájci ellenfelét legyőzve feljött az ötödik helyre. Lékó Péter sötéttel nem bírt Yannick Pelletierrel.

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (10, 372,5) – SOCAR Azerbajdzsán (8, 311,3) 2,5 – 3,5

Peter Szvidler (2747) – Tejmur Radzsabov (2792)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (2734) – Sahriyar Mamedgyarov (2748)  döntetlen

Nyikita Vitjugov (2691) – Veszelin Topalov (2751)  döntetlen 

Szergej Movszeszjan (2699) – Alekszandr Griscsuk (2752)  0 - 1

Zahar Efimenko (2689) – Gata Kamsky (2755)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (2678) – Emil Szutovszkij (2685)  döntetlen

 

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (8, 340) – Ashdod (8, 329)  2,5 – 3,5

Dmitrij Andrejkin (2718) – Vaszilij Ivancsuk (2771)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2704) – Andrej Volokityin (2724)  döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (2683) – Pavel Eljanov (2681)  döntetlen

Alekszandr Morozevics (2758) – Ilia Szmirin (2638)  0 - 1

Jevgenyij Tomasevszkij (2720) – Jevgenyij Romanov (2611)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (2700) – Borisz Avrukh (2585)  döntetlen

 

Ugra (8, 314,3) – Tomszk – 400 (8, 295,8) 1,5 – 4,5

Dmitrij Jakovenko (2732) – Ruszlan Ponomarjov (2735)  döntetlen

Alekszej Shirov (2718) – Alekszander Arescsenko (2710)  0 - 1

Vlagyimir Malahov (2713) – Viorel Bologan (2695) döntetlen

Anton Korobov (2705) – Erneszto Inarkijev (2683)  0 - 1

Szergej Rublevszkij (2693) – Igor Kurnoszov (2660)  döntetlen

Alekszej Drejev (2677) – Denisz Hiszmatullin (2638)  0 - 1

 

SHSM – 64 (7, 286,8) – Schachgesellschaft Zürich (6, 163,5)  5 - 1

(Borisz Gelfand (2736) – Artyom Tyimofejev (2631)  1 - 0

Lékó Péter (2734) – Yannick Pelletier (2601)  döntetlen)

 

G-Team Novy Bor (6, 297,5) – Hapoel Kfar Saba (6, 214,3)  5 - 1

Gros Xake Taldea (6, 248,5) – Beer Sheba (6, 242,8)  3,5 – 2,5

Vesnianka Gran (6, 271,5) – Eynatten (6, 218,8)  4 - 2

Team Viking (6, 236,5) – Siroki Brijeg (5, 200,5)  0,5 – 5,5

Gambit Aseko-See (5, 160,5) – OSG Baden-Baden (5, 280,5)  1,5 – 4,5

 

Az élcsoport állása a befejező játéknap előtt

 

Hely.

Rajtsz.

Csapat

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

4

Szentpétervári  Sakkszövetség

6

5

0

1

10

523.5

25.5

2

1

SOCAR Azerbajdzsán

6

5

0

1

10

465.0

27

3

7

Tomszk - 400

6

5

0

1

10

464.3

27

4

9

Ashdod

6

5

0

1

10

460.8

21

5

2

SHSM - 64

6

4

1

1

9

412.0

23.5

6

3

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov

6

4

0

2

8

470.0

22

7

5

Ugra

6

4

0

2

8

443.0

20.5

8

8

G-Team Novy Bor

6

4

0

2

8

425.0

23

9

17

Vesnianka Gran

6

4

0

2

8

390.3

22.5

10

12

Gros Xake Taldea

6

4

0

2

8

346.3

18.5

11

6

OSG Baden-Baden

6

3

1

2

7

415.5

22.5

12

14

Siroki Brijeg

6

3

1

2

7

323.8

20

 

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Tomszk – 400 (10, 464,3, 27) – SOCAR Azerbajdzsán (10, 465, 27)

Ashdod (10, 460,8, 21) – Szentpétervári Sakkszövetség (10, 523,5, 25,5)

SHSM – 64 (9, 412, 23,5) – Gros Xake Taldea (8, 346,3, 18,5)

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (8, 470, 22) – Vesnianka Gran (8, 346,3, 22,5)

Ugra (8, 443, 20,5) – G – Team Novy Bor (8, 425, 23)

OSG Baden-Baden (7, 415,5, 22,5) – Tammer-Shakki (6, 212,3, 12)

Siroki Brijeg (7, 323,8, 20) – White Rose (6, 271,8, 18)

 

 

A nők versenyében az első helyre rangsorolt Cercle d’Echecs de Monte-Carlo világklasszisokat felvonultató együttese érvényesítette a papírformát, hatodik győzelmével megnyerte a viadalt. Az Ugra elszenvedte első vereségét, a negyedik táblán fölényes állást bukott el sakkozónőjük. A Mika esélyei megnőttek az ezüstérem megszerzésére. Elkésett a hajrával a címvédő AVS csapata.

 

A 6. forduló eredményei:

SHSM-Nashe Nasledie (4, 85, 10) -  Ugra (9, 105, 13) 3 - 1

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (10, 140,5, 15) – Rishon Le-Zion (0, 39,5, 4)  4 - 0

AVS (3, 107,3, 10) – Csigorin Klub (3, 71, 8,5)  4 - 0

Mika (6, 109, 11,5) – Ashdod (5, 64,3, 8) 3,5 – 0,5

 

A verseny állása

 

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

TB1

TB2

TB3

1

Cercle d’Echecs Monte-Carlo

 *

4

4

12

184.8

19

2

Ugra

*

1

2

9

137.8

14

3

Mika

*

3

3

8

165.3

15

4

SHSM-Nashe Nasledie

3

1

*

2

2

6

144.5

13

5

AVS

2

*

4

5

161.8

14

6

Ashdod

0

2

½

½

*

3

5

75.8

8.5

7

Csigorin Klub

½

2

0

*

3

3

81.3

8.5

8

Rishon Le-Zion

0

½

1

½

1

1

*

0

45.5

4

 

Az utolsó forduló párosítása:

Ashdod – SHSM-Nashe Nasledie

Csigorin Klub – Mika

Rishon Le-Zion – AVS

Ugra – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo

 

Griscsuk,A (2752) - Movszeszjan,S (2699)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.He2 Fe7 12.Be1 Hh4 13.Hxh4 Fxh4 14.Ff4 Fe7 15.Hd4 g5 16.Fh2 Bh6 17.Bad1 Fd7

 

18.e6 Fxe6 19.Hxe6 Bxe6 20.Bxe6 fxe6 21.Fxc7 Bc8 22.Fe5 b5 23.Kf1 a5 24.Ke2 a4 25.g4 h4 26.Ke3 c5 27.c3 c4 28.a3 Fc5+ 29.Ke2 Ke7  

 

 

30.f4 Bf8 31.Bf1 Fd6? 32.Fxd6+ Kxd6 33.fxg5 Bg8 34.Bd1+ Ke7 35.Ke3 Bxg5 36.Kf4 Bg8 37.g5 Bf8+ 38.Kg4 Bf2 39.Kh5 Bxb2 40.g6 Kf6?

 

 

41.Bf1+ Kg7 42.Bf7+ Kg8 43.Kh6 Bd2 44.Bg7+ Kh8 45.Bh7+ Kg8 46.g7 Kf7 47.Bh8 és sötét feladta

 

Arescsenko,A (2710) - Shirov,A (2718)
Szicíliai védelem [B80]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e6 7.f3 b5 8.Vd2 Hbd7 9.g4 Hb6 10.a4 Hc4 11.Fxc4 bxc4 12.g5

Lékó Péter a viadal 3. fordulójában a 12.a5 Fb7 13.Ha4 d5 14.g5 Hd7 15.0-0-0 dxe4 16.f4 Bb8 17.Vc3 Ve7 18.Hf5 folytatást választotta Alekszej Shirov ellen, pontatlan játékkal azonban hátrányba került, elvesztette a partit.

12...Hd7 13.f4 Fb7 14.f5 Hc5 15.Vg2 g6 16.fxe6 fxe6 17.Bf1 Vd7 18.Hde2 Fg7 19.0-0-0 Hxa4

 

20.Fd4 Fxd4?! 21.Bxd4 Hb6 22.Bfd1 d5 23.exd5 0-0-0 24.Vf2 Fxd5 25.Hf4 Bhf8 26.Ve3 Bfe8 27.Kb1 Vc7

 

28.Vh3 Kb7 29.Hcxd5 exd5 30.He6 Bxe6 31.Vxe6 Vxh2 32.Bf1 Vd6 33.Bf7+ Kc6 34.Ve1 Vc5 35.Bdf4 Kb5 36.B4f6 Bb8 37.Ve5 Vc8 38.Bxh7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az izraeli Eilatban zajló 28. Klubcsapatok Európa-kupájának ötödik fordulójában a címvédő Szentpétervári Sakkszövetség csapata újabb rangadót nyert. A Tomszk-400 együttes legyőzésével Peter Szvidlerék immár egyedül vezetnek. Folytatta felzárkózását az első helyre rangsorolt SOCAR Azerbajdzsán gárdája, az amerikai Gata Kamsky ötödik partiját is megnyerte. A hatodik fordulóban az első hely sorsát is eldöntheti a Szentpétervár-SOCAR találkozó. Lékó Péter első győzelmének és a moszkvai SHSM-64 nehezen kivívott sikerének örülhetett. A női csapatok versenyében a Cercle d’Echecs de Monte-Carlo ötödik meccsét is „behúzta”.

A címvédő Szentpétervári Sakkszövetség csapata ötödik meccsét is megnyerte, az orosz rangadón a Tomszk – 400 együttesét 4-2-re verte. Az éltáblán Peter Szvidler tetszetős vonalnyitással használta ki az ukrán Ruszlan Ponomarjov hátrányos állásban elkövetett taktikai elnézését. Szvidler három remit követően első játszmáját nyerte meg. A tomszkiaknál mesternégyes után Igor Kurnoszov és Alekszandr Motiljev először remizett.

Az első helyre rangsorolt, de a nyitó fordulóban vereséget szenvedő SOCAR Azerbajdzsán folytatta felzárkózását, rangadót nyert a G-Team Novy Bor csapatával szemben. Az amerikai Gata Kamsky ötödször is győzött. Az éltáblán Tejmur Radzsabov négy partijából csak 2,5 pontot gyűjtött.

Az Ekonomiszt-SGSEU biztosan győzött a spanyol Gros Xake Taldea hatosa ellen. Az Ashdod az ukrán Vaszilij Ivancsuk vezérletével nyert, meglepetésre honfitársa, Pavel Eljanov kikapott.

A hatszoros német bajnokcsapat, az OSG Baden-Baden újabb rangadót vesztett. Arkadij Naiditsch szépen túljátszotta Alekszej Shirovot, de a másik két sötét táblán nagymestereik vesztettek, az Ugra a negyedik helyre lépett előre.

A vártnál jóval nehezebben győzte az SHSM-64 az izraeli Rishon Le-Zion csapatát. Lékó Péter az éltáblán hullámzó partiban nyert Borisz Alterman ellen. A moszkvai együttesben Borisz Gelfand mellett a holland Anish Giri sem játszott.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Szentpétervári Sakkszövetség (8, 229,3) – Tomszk – 400 (8, 203,3)  4 - 2

Peter Szvidler (2747) – Ruszlan Ponomarjov (2735)  1 - 0

Leinier Dominguez Perez (2734) – Alekszander Arescsenko (2710) döntetlen

Nyikita Vitjugov (2691) – Viorel Bologan (2695) 1 - 0

Szergej Movszeszjan (2699) – Igor Kurnoszov (2660)  döntetlen

Zahar Efimenko (2689) – Alekszandr Motiljev (2655)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (2678) – Denisz Hiszamatullin (2638) döntetlen

 

SOCAR Azerbajdzsán (6, 191,8) – G-Team Novy Bor (6, 181)  3,5 – 2,5

Tejmur Radzsabov (2792) – Radoslaw Wojtaszek (2733)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (2748) – David Navara (2722)  döntetlen

Veszelin Topalov (2751) – Viktor Laznicka (2678)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (2752) – Krishnan Sasikiran (2680)  döntetlen

Gata Kamsky (2755) – Mateusz Bartel (2635)  1 - 0

Emil Szutovszkij (2685) – Zbynek Hracek (2612)  0 - 1

 

Gros Xake Taldea (6, 154,3) – Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (6, 221,3) 1,5 – 4,5

Ashdod (6, 221,5) – Hapoel Kfar Saba (6, 141,5)  4 - 2

 

OSG Baden-Baden (5, 187,5) – Ugra (6, 191,3) 2,5 – 3,5

Michael Adams (2720) – Dmitrij Jakovenko (2732)  döntetlen

Arkadij Naiditsch (2704) – Alekszej Shirov (2718)  1 - 0

Rusztam Kaszimdzsanov (2690) – Vlagyimir Malahov (2713)  döntetlen

Peter Heine Nielsen (2662) – Anton Korobov (2705)  0 - 1

Liviu-Dieter Nisipeanu (2661) – Szergej Rublevszkij (2693)  döntetlen

Jan Gustafsson (2622) – Alekszej Drejev (2677)  0 - 1

 

Rishon Le-Zion (4. 90) – SHSM-64 (5, 183,8) 2,5 – 3,5

(Borisz Alterman (2584) – Lékó Péter (2734) 0 - 1)

 

Az élcsoport állása

 

 

Hely.

Rajtszám

Csapat

+

=

-

TB1

TB2

1

4

Szentpétervári Sakkszövetség

5

5

0

0

10

372.5

2

3

Ekonomiszt-SGSEU   Szaratov

5

4

0

1

8

340.0

3

9

AShdod

5

4

0

1

8

329.0

4

5

Ugra

5

4

0

1

8

314.3

5

1

SOCAR Azerbajdzsán

5

4

0

1

8

311.3

6

7

Tomszk - 400

5

4

0

1

8

295.8

7

2

SHSM - 64

5

3

1

1

7

286.8

8

8

G-Team Novy Bor

5

3

0

2

6

297.5

9

17

Vesnianka Gran

5

3

0

2

6

271.5

10

12

Gros Xake Taldea

5

3

0

2

6

248.5

11

10

Beer Sheba

5

3

0

2

6

242.8

12

18

Team Viking

5

3

0

2

6

236.5

13

16

Eynatten

5

3

0

2

6

218.8

14

19

Hapoel Kfar Saba

5

3

0

2

6

214.3

15

15

Schachgesellschaft Zürich

5

3

0

2

6

163.5

16

6

OSG Baden-Baden

5

2

1

2

5

280.5

17

14

Siroki Brijeg

5

2

1

2

5

200.5

18

22

Gambit Aseke-See

5

2

1

2

5

160.5

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (10, 372,5) – SOCAR Azerbajdzsán (8, 311,3)

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (8, 340) – Ashdod (8, 329)

Ugra (8, 314,3) – Tomszk – 400 (8, 295,8)

SHSM – 64 (7, 286,8) – Schachgesellschaft Zürich (6, 163,5)

G-Team Novy Bor (6, 297,5) – Hapoel Kfar Saba (6, 214,3)

Gros Xake Taldea (6, 248,5) – Beer Sheba (6, 242,8)

Vesnianka Gran (6, 271,5) – Eynatten (6, 218,8)

Team Viking (6, 236,5) – Siroki Brijeg (5, 200,5)

Gambit Aseko-See (5, 160,5) – OSG Baden-Baden (5, 280,5)

 

A női csapatok versenyében ötödik győzelmét aratta a Cercle d’Echecs de Monte-Carlo. A Csigorin Klub fél pontját az éltáblán Anasztazia Bodnaruk a kínai világbajnoknővel, Hou Ji-fannal szemben harcolta ki. A címvédő ASV először nyert. Remekelt az örmény Mika együttese, a 3-1-es győzelemmel nagy lépést tettek dobogós hely megszerzésére.

 

Az 5. forduló eredményei:

Mika (4, 58,3, 8,5) – SHSM-Nashe Nasledie (4, 58,5, 9)  3 - 1

Elina Danieljan (2476) – Alekszandra Kosztenjuk (2490)  döntetlen

Dronavalli Harika (2512) – Valentyina Gunyina (2514)  1 - 0

Lilit Mkrtchian (2456) – Jekatyerina Kovalevszkaja (2405)  döntetlen

Lela Zsavahisvili (2444) – Alina Kaslinszkaja (2368)  1 - 0

 

Ashdod (5, 49,5, 7,5) – AVS (1, 62,3, 6,5) 0,5 – 3,5

Csigorin Klub (3, 54, 8) – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (8, 90, 11,5) 0,5 – 3,5

Rishon Le-Zion (0, 28,5, 3,5) – Ugra (7, 72,5, 9,5) 0,5 – 3,5

 

A verseny állása

 

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

TB1

TB2

TB3

1

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo

*

4

10

140.5

15.0

2

Ugra

*

2

9

105.0

13.0

3

Mika

*

3

3

6

109.0

11.5

4

Ashdod

0

2

*

½

3

5

64.3

8.0

5

SHSM-Nashe Nasledie

1

*

2

2

4

85.0

10.0

6

AVS

2

*

3

107.3

10.0

7

Chigorin Club

½

2

*

3

3

71.0

8.5

8

Rishon Le-Zion

½

1

1

½

1

*

0

39.5

4.0

 

 

A 6. forduló párosítása:

SHSM-Nashe Nasledie -  Ugra

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo – Rishon Le-Zion

AVS – Csigorin Klub

Mika - Ashdod

 

Szvidler,P (2747) - Ponomarjov,R (2735)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.g3 Fb4 5.Fg2 0-0 6.0-0 Fxc3 7.bxc3 Be8 8.He1 d5 9.cxd5 Hxd5 10.Vc2 Fg4 11.f3 Fe6 12.e4 Hb6 13.d3 Vd7 14.f4 f5?! 15.g4?! fxe4 16.f5 Ff7 17.Fxe4 Hd5 18.g5 g6 19.Hg2 Hce7

 

20.f6 Hf5 21.Bb1 c5 22.Bf2 Hd6 23.Ff3 c4 24.dxc4 Hxc4 25.Vd3 e4 26.Fxe4 He5 27.Vg3 Bac8 28.Fd2

 

28...Vg4?

A vezércsere világos jelentős előnyéhez vezetett.

 29.Vxg4 Hxg4 30.Be2 Hxc3 31.Fxc3 Bxc3 32.Bxb7 h6 33.h3! Bxh3?

Az ukrán nagymester taktikai elnézését Peter Szvidler tetszetős kombinációval büntette meg.

 

 

34.Fd5! Bxe2 35.Fxf7+ Kf8 36.Fxg6 Be8 37.Bf7+ Kg8 38.Bg7+ Kh8 39.Bh7+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az izraeli üdülőhelyen, Eilatban zajló 28. Klubcsapatok Európa-kupájának negyedik fordulójában a címvédő Szentpétervári Sakkszövetség együttese 3,5-2,5-re legyőzte az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov csapatát. A találkozó öt döntetlen mellett a hatodik táblán dőlt el. A játéknap párosítása az esélyes gárdáknak kedvezett, a papírformákat igazoló eredmények születtek. A moszkvai SHSM-64 csapatában Lékó Péter ezúttal nem játszott, hatalmas meglepetésre az éltáblán az izraeli Borisz Gelfand világossal kikapott. A női együttesek versenyében negyedik meccsét is megnyerve vezet a Cercle d’Echecs de Monte-Carlo négyese.

 

Nehezen követhető az idei Klubcsapatok Európa-kupájának párosítási szisztémája. Meglepő volt, hogy a hétfordulós, svájci rendszerű viadal negyedik fordulójában csak egyetlen rangadóra került sor. A címvédő Szentpétervári Sakkszövetség csapata a 2009-ben és 2010-ben is győztes Ekonomiszt-SGSEU Szaratov együttesével csatázott. Az oly értékes két meccspont sorsa a hatodik táblán dőlt el.

A Tomszk – 400 gárdája könnyű győzelemmel hangolt a szentpéterváriak elleni rangadója. Az első helyen kiemelt SOCAR Azerbajdzsán „tartalékosan” is hozta a papírformát. Az előkelő helyezésre pályázó, neves idegenlégiósokat is leigazolt csapatok „gólarányt” is javítva nyertek. A mai játéknap igazi meglepetését az izraeli Borisz Gelfand veresége jelentette, Lékó Péter ma nem játszott a moszkvai SHSM-64 együttesében.

 

A 4. forduló eredményei:

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (6, 112) – Szentpétervári Sakkszövetség (6, 146,8) 2,5 – 3,5

Dmitrij Andrejkin (2718) – Peter Szvidler (2747)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2704) – Leinier Dominguez Perez (2734) döntetlen

Alekszandr Morozevics (2758) – Nyikita Vitjugov (2691) döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (2720) – Szergej Movszeszjan (2699)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (2700) – Zahar Efimenko (2689)  döntetlen

Igor Liszij (2628) – Vagyim Zvjagincev (2678)  0 - 1

 

Tomszk – 400 (6, 102,3) – Tammer-Shakki (4, 60,3) 6 - 0

Schachgesellschaft Zürich (4, 76,8) – SOCAR Azerbajdzsán (4, 93,5)  0 - 6

Vesnianka Gran (4, 91) – Ugra (4, 80,8)  2 - 4

G-Team Novy Bor (4, 86) – Beer Sheba (4, 83) 3,5 – 2,5

Ashdod (4, 125,5) – Siroki Brijeg (4, 73,5) 4 - 2

Team Viking (4, 80,8) – Gros Xake Taldea (4, 89,5) 2 - 4

Hapoel Kfar Saba (4, 85) – Club d’Echecs Geneve (3, 83,5) 4,5 – 1,5

Ladia Minszk (3, 73,5) – OSG Baden-Baden (3, 102,5) 0,5 – 5,5

SHSM-64 (3, 106) – Jutes of Kent (2, 52,8) 5 – 1

(Borisz Gelfand (2736) – Simon Williams (2496) 0 -1)

 

Az élcsoport állása:

1.Szentpétervári Sakkszövetség 8 meccspont, 229,3 Berger-Sonneborn pontszám

2. Tomszk – 400  8, 203,3

3. Ashdod 6, 221,5

4. Ekonomiszt-SGSEU Szaratov  6, 221,3

5. SOCAR Azerbajdzsán  6, 191,8

6. Ugra 6, 191,3

7. G-Team Novy Bor 6, 181

8. Gros Xake Taldea 6, 154,3

9. Hapoel Kfar Saba 6, 141,5

10. OSG Baden-Baden 5, 187,5

11. SHSM-64 5, 183,8

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (8, 229,3) – Tomszk – 400 (8, 203,3)

SOCAR Azerbajdzsán (6, 191,8) – G-Team Novy Bor (6, 181)

Gros Xake Taldea (6, 154,3) – Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (6, 221,3)

Ashdod (6, 221,5) – Hapoel Kfar Saba (6, 141,5)

OSG Baden-Baden (5, 187,5) – Ugra (6, 191,3

Rishon Le-Zion (4. 90) – SHSM-64 (5, 183,8)

 

A női csapatok versenyében a monte-carlói együttes a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan nélkül is érvényesítette a papírformát, negyedik győzelmet aratva vezet. A játéknap meglepetése a címvédő  orosz ASV harmadik veresége, az örmény Nika együttesében a grúz Lela Zsavahisvili győzelme jelentette az oly értékes két meccspontot.

 

A 4. forduló eredményei:

SHSM-Nashe Nasledie (2, 34,3, 5,5) – Rishon Le-Zion (0, 20, 3) 3,5 – 0,5

Ugra (5, 42,5, 7) – Csigorin Klub (3, 31,3, 6,5) 2,5 – 1,5

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (6, 41,3) – Ashdod (5, 39,3, 7,5) 4 - 0

 

AVS (1, 32,8, 5) – Mika (2, 30,8, 6) 1,5 – 2,5

Antoaneta Sztefanova (2493) – Elina Danieljan (2476)  döntetlen

Viktorija Cmilyte (2528) – Dronavalli Harika (2512)  döntetlen

Natalija Pogonyina (2476) – Lilit Mkrtchian (2456)  döntetlen

Maria Muzicsuk (2474) – Lela Zsavahisvili (2444)  0 – 1

 

A verseny állása:

1.Caercle d’Echecs de Monte-Carlo 8 meccspont, 90 Berger-Sonneborn, 11,5 pont

2. Ugra 7, 72,5, 9,5

3. Ashdod 5, 49,5, 7,5

4. SHSM-Nashe Nasledie 4, 58,5, 9

5. Mika 4, 58,3, 8,5

6. Csigorin Klub 3, 54, 8

7. AVS 1, 62,3, 6,5

8. Rishon Le-Zion 0, 28,5, 3,5

 

Az 5. forduló párosítása:

Mika– SHSM-Nashe Nasledie

Ashdod – AVS

Csigorin Klub – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo

Rishon Le-Zion – Ugra

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Eilatban Ponomarjov az ukrán csúcsrangadón legyőzte Ivancsukot

Címkék: 28. Klubcsapatok Európa-kupa

Az izraeli üdülőhelyen, Eilatban zajló 28. Klubcsapatok Európa-kupájának harmadik fordulójában a címvédő Szentpétervári Sakkszövetség együttese kedvező párosítását kihasználva könnyen nyert. Öt játszma is döntéssel végződött a Tomszk – 400 és az Ashdod meccsen, az éltáblán ukrán csúcsrangadót játszottak, Ruszlan Ponomarjov legyőzte Vaszilij Ivancsukot, a Tomszk 3,5-2,5-re nyert. Jan Nepomnjacsij gyors sikerével jutott vezetéshez a Szaratov együttese, 4-2-re verték a német bajnokcsapatot. Az Ugra 3,5-2,5-re győzött az SHSM-64 csapata ellen, Lékó Péter világossal kapott ki Alekszej Shirovtól. A női csapatok versenyében harmadszor is nyert a Cercle d’Echecs de Monte-Carlo négyese.

Három csapat nyerte meg harmadik meccsét is. A címvédő Szentpétervári Sakkszövetség együttese kiütéses győzelmet aratott, az éltáblán Peter Szvidler (2747) csak remizett Mika Karttunennel (2445). Nagy adok-kapok küzdelem zajlott a Tomszk-Ashdod mérkőzésen. Különösen érdekes volt az első táblán az ukrán csúcsrangadó, az olimpiai bajnokok összecsapása, Ruszlan Ponomarjov és Vaszilij Ivancsuk játszmája, amelyet Ponomarjov nyert meg. Harmadszor győzött Pavel Eljanov, de a hátsó táblákon a Tomszk játékosai voltak eredményesek.

Korán vezetéshez jutott Jan Nepomjacsij sikerével az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov, a francia Etienne Bacrot kevésbé volt járatos a skót megnyitás egyok érdekes változatában. Négy döntetlen mellett Jevgenyij Alekszejev is győzelemre vezette haderejét.

A rajtlistán második moszkvai SHSM-64 vereséget szenvedett az Ugra csapatától. Az izraeli Borisz Gelfand tartotta az éltáblát, de Lékó Péter átmeneti tisztáldozata nem hozta meg a kívánt eredményt, Alekszej Shirov a különböző színű futós végjátékban nagymesterünk időzavarában érvényesítette anyagi előnyét. „Gólarányt” is javított a SOCAR Azerbajdzsán és a G-Team Novy Bor.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Tammer-Shakki (4, 30,3) – Szentpétervári Sakkszövetség (4, 42,5) 0,5 – 5,5

Tomszk-400 (4, 25,5) – Ashdod (4, 56)  3,5 – 2,5

Ruszlan Ponomarjov (2735) – Vaszilij Ivancsuk (2771)  1 - 0

Alekszander Arescsenko (2710) – Andrej Volokityin (2724)  döntetlen

Viorel Bologan (2695) – Pavel Eljanov (2681)  0 - 1

Erneszto Inarkijev (2683) – Ilia Szmirin (2638)  0 - 1

Igor Kurnoszov (2660) – Jevgenyij Romanov (2611)  1 - 0

Alekszandr Motiljev (2655) – Borisz Avrukh (2585)  1 - 0

 

OSG Baden-Baden (3, 47,5) – Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (4, 40,3)  2 - 4

Michael Adams (2720) – Dmitrij Andrejkin (2718)  döntetlen

Etienne Bacrot (2705) – Jan Nepomnjacsij (2704)  0 - 1

Arkadij Naiditsch (2704) – Jevgenyij Alekszejev (2683)  0 - 1

Rusztam Kaszimdzsanov (2690) – Alekszandr Morozevics (2758)  döntetlen

Peter Heine Nielsen (2662) – Jevgenyij Tomasevszkij (2720)  döntetlen

Liviu-Dieter Nisipeanu (2661) – Alekszander Mojszejenko (2700)  döntetlen

 

Ugra (2, 20,3) – SHSM-64 (3, 48,5)  3,5 – 2,5

Dmitrij Jakovenko (2732) – Borisz Gelfand (2736)  döntetlen

Alekszej Shirov (2718) – Lékó Péter (2734)  1 - 0

Vlagyimir Malahov (2713) – Alekszandr Rjazancev (2712)  döntetlen

Anton Korobov (2705) – Borisz Gracsev (2672)  0 - 1

Szergej Rublevszkij (2693) – Jevgenyij Najer (2664)  1 - 0

Alekszej Drejev (2677) – Vlagyimir Potkin (2663)  döntetlen

 

SOCAR Azerbajdzsán (2, 39,5) – Oslo Schakselskap (2, 23,8)  6 - 0

Gambit Aseko-See (2, 21,5) – G-Team Novy Bor (2, 43,3)  0,5 – 5,5

Amay (2, 32,5) – Beer Sheba (2, 35,3)  1 - 5

De Stukkenjagers (2, 25.8) – Gros Xake Taldea (2, 36) 1,5 – 4,5

 

Az élcsoport állása:

1.Szentpétervári Sakkszövetség 6 meccspont, 146,8 Berger-Sonneborn pont

2. Ekonomiszt-SGSEU Szaratov 6, 112

3. Tomszk – 400  6, 102,3

4. Ashdod 4, 125,5

5. SOCAR Azerbajdzsán 4, 93,5

6. Vesnianka Gran 4, 91

7. Gros Xake Taldea 4, 89,5

8. G-Team Novy Bor 4, 86

9. Hapoel Kfar Saba 4, 85

10. Beer Sheba 4, 83

11. Ugra 4, 80,8

12. Team Viking 4, 80,8

13. Schachgesellschaft Zürich 4, 76,8

14. Siroki Brijeg 4, 73,5

15. Tammer-Shakki 4, 60,3

 

A 4. forduló párosítása:

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (6, 112) – Szentpétervári Sakkszövetség (6, 146,8)

Tomszk – 400 (6, 102,3) – Tammer-Shakki (4, 60,3)

Schachgesellschaft Zürich (4, 76,8) – SOCAR Azerbajdzsán (4, 93,5)

Vesnianka Gran (4, 91) – Ugra (4, 80,8)

G-Team Novy Bor (4, 86) – Beer Sheba (4, 83)

Ashdod (4, 125,5) – Siroki Brijeg (4, 73,5)

Team Viking (4, 80,8) – Gros Xake Taldea (4, 89,5)

Hapoel Kfar Saba (4, 85) – Club d’Echecs Geneve (3, 83,5)

Ladia Minszk (3, 73,5) – OSG Baden-Baden (3, 102,5)

SHSM-64 (3, 106) – Jutes of Kent (2, 52,8)

 

A női csapatok versenyében harmadik meccsét is minimális arányban nyerte meg a Cercle d’Echecs de Monte-Carlo. Három döntetlen mellett a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan volt eredményes. Még nyeretlen a címvédő ASV, az ukrán Katyerina Lahno időzavarban nyerőesélyes állását vesztésre rontotta.

A 3. forduló eredményei:

AVS (0, 15, 3) – SHSM-Nashe Nasledie (1, 14,5, 3,5)  2 - 2

Antoaneta Sztefanova (2493) – Alekszandra Kosztenjuk (2490)  döntetlen

Katyerina Lahno (2551) – Valentyina Gunyina (2514)  0 - 1

Viktorija Cmilyte (2528) – Jekatyerina Kovalevszkaja (2405)

Maria Muzicsuk (2474) – Anasztazia Szavina (2303)  1 - 0

 

Mika (2, 13,5, 4,5) – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (4, 16,3, 5) 1,5 – 2,5

Elina Danieljan (2476) – Hou Ji-fan (2605)  0 - 1

Dronavalli Harika (2512) – Humpy Koneru (2607)  döntetlen

Lilit Mkrtchian (2456) – Anna Muzicsuk (2587) döntetlen

Lela Zsavahisvili (2444) – Pia Cramling (2514)  döntetlen

 

Ashdod (4, 14,8, 5,5) – Ugra (4, 18,8, 5)  2 - 2

Csigorin Klub (1, 15,3, 3,5) – Rishon Le-Zion (0, 10, 2)  3 - 1

 

A verseny állása:

1.Cercle d’Echecs de Monte-Carlo 6 meccspont, 7,5 pont

2. Ashdod 5, 7,5

3. Ugra 5, 7

4. Csigorin Klub 3, 6,5

5. Mika 2, 6

6. SHSM-Nashe Nasledie 2, 5,5

7. AVS 1, 5

8. Rishon Le-Zion 0, 3

 

A 4. forduló párosítása:

SHSM-Nashe Nasledie – Rishon Le-Zion

Ugra – Csigorin Klub

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo – Ashdod

AVS - Mika

Lékó,P (2734) - Shirov,A (2718)
Szicíliai védelem [B80]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e6 7.f3 b5 8.Vd2 Hbd7 9.g4 Hb6 10.a4 Hc4 11.Fxc4 bxc4 12.a5 Fb7 13.Ha4 d5

Lékó Péter ellen a 2005-ös linaresi szuperversenyen Garri Kaszparov a 13...Bc8 14.Vc3 Hd7 15.0-0-0 Fe7 16.h4 Fxh4 17.He2 Ff6 18.Fd4 e5 19.Fe3 Fe7 20.Kb1 Vc7 21.Hb6 Hxb6 22.axb6 Vd7 folytatást választotta, nagymesterünk kis előnnyel játszhatott, remi lett a parti.

14.g5 Hd7 15.0-0-0 dxe4 16.f4 Bb8 17.Vc3 Ve7  

 

 

18.Hf5!?

Lékó Péter túlértékelte a huszárlépés nyújtotta lehetőségeket. 18.Vxc4 Vb4 19.Vxb4 Fxb4 20.f5 Fd5 21.fxe6 fxe6 22.Bhf1 egyenlő esélyt adott.

18...exf5 19.Bxd7 Vxd7 20.Ve5+ Fe7 21.Vxb8+ Vc8 22.Ve5 f6 23.gxf6 gxf6 24.Vd4?! Vc6 25.Hc5 Fxc5 26.Vxc5 Vxc5 27.Fxc5 Bg8 28.Bg1 Bg4 29.Bxg4 fxg4  

 

 

30.Kd2

A különböző színű futók mellett sem könnyű a védekezés.

30...Kd7 31.Ff2 Kc6 32.Ke3 Kd5 33.Fh4 f5 34.Ff6 Fc6 35.b4 cxb3 36.cxb3 h5 37.Fe7 Fe8 38.Kd2 Kd4 39.Ff6+ Kc5 40.Kc3 Fb5 41.Fe7+ Kd5 42.Kd2 Fd3 43.Kc3 Ff1 44.Kd2  

 

 

44...Kd4 45.Ff6+ Kc5 46.Fe7+ Kb5 47.b4 Kc4 48.Ke1 Fd3 49.Kd2 Kb3 50.Ke3 Kc3 51.Fh4 Kxb4 52.Fe1+ Kc5 53.Fh4 Fb5 54.Fe1 Fd7 55.Fh4 Kb5 56.Fe1

 

56...h4! 57.Fxh4 Kxa5 58.Kd4 Kb5 59.Fe7 a5 60.Kc3 Fe6 61.Kd4 Fc4 62.Fh4 Ff1 63.Fe7 Ka4 64.Kc3 e3 65.Fh4 Ka3 66.Kc2 a4 67.Fe7+ Ka2 68.Fc5 e2 69.Fb4 a3 és világos feladta

 

Nepomnjacsij,J (2704) - Bacrot,E (2705)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Hb6 9.Hc3 Fb7 10.Fd2 g6 11.He4 0-0-0 12.a4 Fa6 13.Vf3

A tavalyi Tata Steel szuperversenyen Alekszej Shirov 13.Ve3 Vxe5 14.Fc3 Fb4 15.Fxb4 Bhe8 16.f3 d5 17.a5 Hxc4 18.Vxa7 Vxb2 19.Vxa6+ Kd7 20.Bd1 Vxb4+ 21.Kf2 Bxe4! után bajba került Vlagyimir Kramnyikkal szemben, el is vesztette a partit.

13...Be8

Világos 13...Vxe5-re 14.c5 Fxf1 15.Fc3 Vd5 16.Bd1 Vc4 17.b3 Va6 18.Bxf1 f5 19.Ve2 Vxe2+ 20.Kxe2 Hd5 21.Fxh8 Be8 22.f3 fxe4 23.Fd4 változatban jobban állna.

14.Fc3 f5 15.Hd2 Fg7?!

A Shirov-Kramnyik parti elemzésekor a 15...Fh6 16.c5 Fxd2+ 17.Kxd2 Fxf1 18.cxb6 Vg5+ 19.Ve3 f4 (19...Vxe3+ 20.Kxe3 Fxg2 21.bxa7 Kb7 22.Bhe1 Kxa7 23.f3 f4+ 24.Kf2 Fh3 25.e6 Bhf8 26.exd7 Fxd7) 20.Vf3 Fxg2 21.bxa7 Kb7 22.Bhg1 Fxf3 23.Bxg5 folytatást javasolják. 

 

 

16.c5 Fxf1 17.cxb6 Fa6 18.bxa7 Kb7 19.0-0-0 Fxe5? 20.Bhe1 Vf6?

 

21.Bxe5 Bxe5 22.Vf4 Bhe8 23.Vb4+ Kxa7 24.f4 Vd6? és sötét egyidejűleg feladta. A francia nagymester már nehéz állásban és súlyos időzavarban azonnal vesztőt húzott. 24...Ve7 25.Vd4+ c5 26.Vxe5 d6 27.Vxe7 Bxe7 28.Hb1 Be2 29.Fa5 Kb7 30.Bd2 változatban világosnak érvényesítenie kell tisztelőnyét.

Verőci Zsuzsa

Komment 1 | Reblog! 0 |

Carlsen nyerte a Grand Slam-döntőt, villámpartikban legyőzte Caruanát

Címkék: V. Grand Slam-döntő

Bilbaóban a norvég Magnus Carlsen győzelmével fejeződött be az V. Grand Slam-döntő. A viadal utolsó játéknapján a világranglista-vezető sötéttel remizett az örmény Levon Aronjannal, míg az olasz Fabiano Caruana a spanyol Francisco Vallejo Ponsszal osztozott meg a ponton. Holtversenyben végzett Carlsen és Caruana. Két villámparti döntötte el a tornagyőzelmet, 4-4 percük volt és 3-3 másodperc lépésenként. Az első partit Magnus sötéttel megnyerte, majd világossal villámgyőzelmet aratott, megvédte tavalyi elsőségét.  A bilbaói pontszámítás szerint – a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér -  Aronjan hatpontos hátránnyal lett harmadik. Az orosz Szergej Karjakin megelőzte Viswanathan Anandot, az indiai világbajnok nyeretlenül zárta a viadalt. A sokat rontó spanyol Francisco Vallejo Pons lett az utolsó.

A norvég Magnus Carlsen negyedszer játszott a Grand Slam-döntőn és szereplését másodszor  koronázta siker, megvédte tavalyi elsőségét. Az utolsó fordulóban sötéttel remizett az örmény Levon Aronjannal, holtversenyben végzett az olasz Fabiano Caruanával. Félidőben nagy fölénnyel vezető Caruana gyorsan lépést ismételt a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen. Arra számított, hogy Carlsen sötéttel nem tudja legyőzni Aronjant, legrosszabb esetben is villámpartikat játszhat Carlsennel.

Magnus Carlsen megvédte tavalyi elsőségét 

A két 4-4 perces és lépésenként 3-3 másodperces játszmában a norvég világranglista-vezető  gyorsan és hibátlanul játszott, könnyen nyert. Megérdemelt Magnus Carlsen újabb tornagyőzelme, a legérdekesebb sakkot játszotta, eredeti megnyitási ötletekkel lepte meg ellenfeleit. A viadal első fordulójában nagy bakival vesztett Fabiano Caruana ellen, Bilbaóban behozta lemaradását, három partiban is diadalmaskodott, visszavágott Caruanának is. Idén második nagy tornán lett első, moszkvai elsősége után újabb trófeát gyűjtött be. Tizennegyedik szuperversenyén ünnepelhetik  egyedül, vagy holtversenyben elsőként, a novemberben 21. életévét betöltő norvég nagymester bámulatos a sikersorozata. Carlsen 4,6 pontot is kasszírozott, 2847,6 pontja van, 32,2 ponttal előzi meg Aronjant.

 

A 20 esztendős Fabiano Caruana folytatta idei tündöklését. Januárban holtversenyben második volt a Tata Steel szuperversenyen, a Tal-emlékversenyen is osztotta a második helyet, a dortmundi tornán Szergej Karjakin társaságában lett első. Fortuna is segítette Sao Paulóban, gondoljunk csak Carlsen elleni nyerésére, vagy csodával határos megmenekülésére Aronjannal szemben. Caruana 16 Élő-pontot is gyűjtött, a virtuális világranglistán az ötödik 2786,5 ponttal!

Az örmények háromszoros olimpiai bajnoka messze nem a legjobb formájában játszott. A harmadik aranyérem napokig tartó ünneplése után nehéz volt ismét a sakkra koncentrálnia, a megszokottnál jóval többet hibázott.

 

Újabb nagy csalódást okozott Viswanathan Anand, nyeretlen maradt, játékából hiányzott a tűz, nem láttunk tőle csodavarikat, -4,6-tal zárta a viadalt. Szergej Karjakin kettős vereséggel rajtolt, egyetlen győzelmét nagy mázlival szerezte meg. A várakozásnak megfelelően Francisco Vallejo Pons zárja a sort. A spanyol nagymestert annyira elkeserítette tegnapi, Karjakintól elszenvedett veresége, hogy bejelentette profi pályafutásának befejezését...

 

Az utolsó forduló eredményei:

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2697) – Fabiano Caruana (olasz, 2773) döntetlen (Spanyol megnyitás, 19)

Levon Aronjan (örmény, 2816) – Magnus Carlsen (norvég, 2843) döntetlen (Vezérindiai védelem, 44)

Viswanathan Anand (indiai, 2780) – Szergej Karjakin (orosz, 2778) döntetlen (Vezércsel, 45)

 

Az első helyet eldöntő rájátszás eredménye:

Fabiano Caruana (olasz, 2773) – Magnus Carlsen (norvég, 2843) 0 - 2

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 45)

Magnus Carlsen – Fabiano Caruana 1 – 0 (Szicíliai védelem, 17)

 

Az V. Grand Slam-döntő végeredménye:

1.Magnus Carlsen (norvég) 17 pont

2. Fabiano Caruana (olasz) 17

3. Levon Aronjan (örmény) 11

4. Szergej Karjakin (orosz) 10

5. Viswanathan Anand (indiai) 9

6. Francisco Vallejo Pons (spanyol) 6

 

V. Grand   Slam-döntő Sao Paulo/Bilbao szept.24-okt.13.

kat. XXII   (2781)

1

2

3

4

5

6

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2843

*

*

0

1

½

½

½

½

½

1

1

1

17

2876

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2773

1

0

*

*

½

1

1

½

½

½

1

½

17

2890

3.

Levon Aronjan

g

ARM

2816

½

½

½

0

*

*

1

½

½

½

½

½

11

2775

4.

Szergej Karjakin

g

RUS

2778

½

½

½

½

0

½

*

*

½

½

½

1

10

2747

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2780

½

0

½

½

½

½

½

½

*

*

½

½

9

2747

6.

Francisco Vallejo Pons

g

ESP

2697

0

0

0

½

½

½

½

0

½

½

*

*

6

2651

 

 

A klasszikus pontozás szerinti végeredménye:

1-2. Magnus Carlsen és Fabiano Caruana 6,5 pont

3. Levon Aronjan 5

4-5.  Viswanathan Anand és Szergej Karjakin  4,5

6. Francisco Vallejo Pons 3

 

Aronjan,L (2816) - Carlsen,M (2843)
Vezérindiai védelem [E18]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fe7 6.0-0 0-0 7.Hc3 He4 8.Fd2 Ff6 9.He5

A ritkán játszott lépéssel Levon Aronjan meglepte Magnus Carlsent, a norvég nagymester hosszabban gondolkodott.

9...Hxc3 10.Fxc3 Fxg2 11.Kxg2 d5 12.Hg4 Hd7 13.Va4 Fe7 14.Bfd1 Hf6 15.He5 Ve8 16.Hc6 Kh8 17.f3 a6 18.Fe1 Fd6 19.Bac1

 

19...b5

Felelősségteljes döntés, a passzív védekezés helyett Magnus ellenjátékot keresett.

20.cxb5 axb5 21.Vxb5 Bxa2 22.Fa5 Va8 23.Bd3

Kellemetlenebb lett volna a 23.Ba1 Bxa1 24.Bxa1 terv.

23...Hd7 24.Bdc3  

 

 

24...Hb8!

A világranglista-vezető kiegyenlítette esélyeit.

25.b4 Hxc6 26.Bxc6 Bb2 27.B6c2 Bxc2 28.Bxc2 Va7 29.e3 h6 30.Vc6 Kg8 31.Kf2 Va8! 32.Kg2 Vxc6 33.Bxc6 Bb8 34.Fxc7 Fxc7 35.Bxc7 Bxb4 36.g4 Bb2+ 37.Kg3 g5 38.Bc3 Be2 39.h4 Kg7 40.Ba3 Kg6 41.h5+ Kf6 42.Bb3 Kg7 43.Ba3 Kf6 44.Bb3 Kg7 és döntetlen

 

Anand,V (2780) - Karjakin,S (2778)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e4 Fb4 7.e5 Hd5 8.Fd2 b5 9.axb5 Fxc3 10.bxc3 cxb5 11.Hg5 Hc6 12.Vh5 Ve7 13.Fe2 b4 14.0-0 bxc3 15.Fe3 Fb7 16.Fg4

A világbajnok a király elleni akcióval remélt sikert. 16.Fxc4 Hcb4 17.Bfc1 jobb volt.

16...Hcb4

 

17.Hxe6 g6 18.Hg7+ Kf8 19.Vh6 Kg8 20.Fg5 Vf8 21.Ff6 Hxf6 22.exf6

 

 

22...Hd5?

Szergej Karjakin hibázott. 22...c2 23.Fe2 (23.Bfc1 a5 24.h3 a4) 23...Hd3 24.Vd2 Vd6 25.Hf5 Vxf6 26.He3 Fe4 folytatásban aggódhatott volna Vishy Anand.

23.Ff3 Hxf6 24.Fxb7 Bd8 25.Ba6

Számításba jött a 25.d5 Vxg7 26.Vh4 h5 27.Vxc4 Kh7 28.Bac1 folytatás.

25...Vxg7 26.Vg5 Bd7 27.Ff3 He8 28.Fc6 Bd6  

 

 

29.Ve7

Fonalas lebonyolításhoz vezetett. 29.Vc5 Vf6 30.Vxc4 Hd6 31.Vc5 jobb volt.

29...Vf8 30.Vxa7 Hf6 31.Vc5 Hd7 32.Vxc4 Hb8 33.Bb6 Hxc6 34.Bxc6 Bxc6 35.Vxc6 Vb4 36.Ve8+ Kg7 37.Ve5+ f6 38.Vc7+ Kh6 39.d5 Vd4 40.d6 Vd2 41.d7 c2

 

 

42.h4 Vd1 43.Vf4+ Kg7 44.Vc7 Kh6 45.Vf4+ Kg7 és döntetlen

 

Vallejo Pons,F (2697) - Caruana,F (2773)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Be8 10.Hg5 Bf8 11.Hf3 Be8 12.Hg5 Bf8 13.d4 Fb7 14.Hf3 Be8 15.Hg5 Bf8 16.Hf3 Be8 17.Hg5 Bf8 18.Hf3 Be8 19.Hg5 és döntetlen

A rájátszás

Caruana,F (2773) - Carlsen,M (2843)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 He7 10.h3 h6 11.He4 b6 12.b3 Fd7 13.Fb2 Kc8 14.Bad1 a5 15.a4 Hd5 16.Hg3 Bg8 17.Hd4 c5 18.Hb5 Hf4 19.Bfe1 Fc6 20.f3 Kb7 21.c4 Be8 22.Kh2 Fe7 23.Hf5 h5 24.h4 He6 25.Hxe7 Bxe7 26.Bd2

 

26...g5 27.hxg5 Bxg5 28.Be3 Be8 29.Hc3 Hd4 30.He4?

Fabiano Caruana jelentős időhátrányban nagyot hibázott. 30.He2 Hf5 31.Bed3 Hh4 32.Hf4 volt a helyes folytatás.

30...Bgxe5 31.Fxd4 cxd4 32.Bed3 Fxe4 33.fxe4 Bxe4 34.Bf2 B8e7 35.Bf5 h4 36.c5 B7e5 37.Bxe5 Bxe5 38.cxb6?  

 

 

38...c5 39.Bf3 f5 40.Bf4 d3 41.Bxh4 Bd5 és világos feladta

Carlsen,M (2843) - Caruana,F (2773)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.g3 b6 4.Fg2 Fb7 5.Ve2 d6 6.d4 cxd4 7.Hxd4 Hf6 8.0-0 Hbd7 9.Bd1 a6?  

 

 

10.e5! Fxg2?

Gyors vesztés, de 10...dxe5 11.Fxb7 exd4 12.Fxa8 Vxa8 13.Bxd4 is reménytelen volt.

11.exf6 Fh3 12.Vh5 Vxf6 13.Vxh3 Fe7 14.Hc3 Vg6 15.Hc6 He5 16.Hxe7 Kxe7 17.Ff4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Eilatban öt csapat nyerte meg második mérkőzését is

Címkék: 28. Klubcsapatok Európa-kupa

Eilatban, a 28. Klubcsapatok Európa-kupáján öt együttes nyerte meg második mérkőzését is. Az izraeli Ashdod együttese az orosz Ugra csapatát 3,5-2,5-re győzte le, az éltáblán az ukrán Vaszilij Ivancsuk az idei kontinensbajnok Dmitrij Jakovenkót kényszerítette megadásra. A Szaratov hasonló arányban győzött a cseh G-Team Novy Bor hatosával szemben. Hibátlan teljesítményt nyújtott a Tomszk gárdája, hozta  a papírformát a címvédő Szentpétervár. Lékó csapata, a moszkvai SHSM-64 3-3-ra végzett a hatszoros német bajnok Baden-Baden együttesével, nagymesterünk sötéttel remizett a francia Etienne Bacrottal. A női csapatok versenyében a Cercle d’Echecs de Monte-Carlo 2,5-1,5-re nyert a címvédő orosz ASV négyesével szemben, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan győzelme jelentette a sikert.

Az idei Klubcsapatok Európa-kupáján különleges a párosítási szisztéma, az előkelően rangsorolt együttesek közül hatan rangadót játszottak, míg gyengébb csapat kedvezőbb ellenfelet kapott. A megszokott táblapontok helyett a második pontszám egy különleges Berger-Sonneborn, a viadal versenykiírása ezt a pontszámítást nem tartalmazza. Az Európai Sakkszövetség versenyeire jellemzően érvényes a zéró tolerancia szabály, remizni a 40. lépésig csak a főbíró engedélyével lehet.

Öt csapat nyert meg második meccsét is. Különösen értékes az izraeli Ashdod együttesének újabb sikere. Az ukrán idegenlégiósok ezúttal is 2,5 pontot gyűjtöttek, Vaszilij Ivancsuk és Pavel Eljanov világossal győzött. Dmitrij Jakovenko a Karpov-versenyen veretlenül végzett az élen, nagy csatában nyert Ivancsuk. 

Öt döntetlen mellett Jevgenyij Tomasevszkij győzelme jelentette a szaratoviak sikerét a cseh G-Team ellen. A címvédő Szentpétervári Sakkszövetség csapata kihasználta kedvező párosítását, a Tomsz-400 hibátlan teljesítményt nyújtott.

Nagy csatában végződött döntetlennel a moszkvai SHSM-64 és a német Baden-Baden találkozója. Az izraeli Borisz Gelfand simán győzött az angol Michael Adams ellen, Lékó Péter sötéttel remizett a francia Etienne Bacrottal. A holland Anish Giri durva elnézéssel kikapott a német Arkadij Naiditschtól. A tavalyi Európa-bajnok Vlagyimir Potkin nem tudta győzelemig fokozni kedvezőbb végjátékát.

Meglepetés, hogy a SOCAR Azerbajdzsán fél pontot elhullajtott, az éltáblán Tejmur Radzsabov remizett 321 Élő-ponttal kevesebbel bíró Petar Arnaud ellen. 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

SHSM – 64 (2, 6,8) – OSG Baden-Baden (2, 5)  3 - 3

Borisz Gelfand (2736) – Michael Adams (2720) 1 - 0

Lékó Péter (2734) – Etienne Bacrot (2705)  döntetlen

Anish Giri (2730) – Arkadij Naiditsch (2704)  0 - 1

Alekszandr Rjazancev (2712) – Rusztam Kaszimdzsanov (2690)  döntetlen

Borisz Gracsev (2672) – Peter Heine Nielsen (2662)  döntetlen

Vlagyimir Potkin (2663) – Liviu-Dieter Nisipeanu (2661)  döntetlen

G-Team Novy Bor (2, 8) – Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (2, 5)  2,5 – 3,5

Radoslaw Wojtaszek (2733) – Dmitrij Andrejkin (2718)  döntetlen

David Navara (2722) – Jan Nepomnjacsij (2704)  döntetlen

Viktor Laznicka (2678) – Jevgenyij Alekszejev (2683)  döntetlen

Krishnan Sasikiran (2680) – Alekszandr Morozevics (2758)  döntetlen

Mateusz Bartel (2635) – Jevgenyij Tomasevszkij (2720)  0 - 1

Zbynek Hracek (2612) – Alekszander Mojszejenko (2700)  döntetlen

Szentpétervári Sakkszövetség (2, 5) – Vesnianka Gran (2, 6,8)  5 - 1

Ashdod (2, 8,8) – Ugra (2, 2,8)  3,5 – 2,5

Vaszilij Ivancsuk (2771) – Dmitrij Jakovenko (2732)  1 - 0

Andrej Volokityin (2724) – Alekszej Shirov (2718)  döntetlen

Pavel Eljanov (2681) – Vlagyimir Malahov (2713)  1 - 0

Ilia Szmirin (2638) – Anton Korobov (2705)  0 - 1

Jevgenyij Romanov (2611) – Szergej Rublevszkij (2693)  döntetlen

Borisz Avrukh (2585) – Alekszej Drejev (2677)  döntetlen

Gambit Aseko-See (2, 8,8) – SOCAR Azerbajdzsán (0, 8,8) 0,5 – 5,5

(Petar Arnaudov (2471) – Tejmur Radzsabov (2792) döntetlen)

Rishon Le-Zion (0, 2,8) – Tomszk – 400 (2, 5)  0 - 6

Beer Sheba (0, 6,8)  - Petach Tikva (2, 8)  4 – 2

A verseny élcsoportjának állása:

1.Ashdod 4 meccspont, 56 FIDE Berger-Sonneborn pontszám

2. Szentpétervári Sakkszövetség 4, 52,5

3. Ekonomiszt-SGSEU Szaratov 4, 40,3

4. Tammer-Shakki  4, 30,3

5. Tomszk – 400  4, 25,5

6. SHSM-64  3, 48,5

7. OSG Baden-Baden 3, 47,5

8. G-Team Novy Bor 2, 43,3

9. SOCAR Azerbajdzsán  2, 39,5

10. Club d’Echecs Geneve 2, 39,3

11. Hapoel Kfar Saba 2, 38,5

12. Schachgesellschaft Zürich 2, 37,3

13. Gros Xake Taldea 2, 36

14. Siroki Brijeg 2, 36

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

Tammer-Shakki (4, 30,3) – Szentpétervári Sakkszövetség (4, 42,5)

Tomszk-400 (4, 25,5) – Ashdod (4, 56)

OSG Baden-Baden (3, 47,5) – Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (4, 40,3)

Ugra (2, 20,3) – SHSM-64 (3, 48,5)

SOCAR Azerbajdzsán (2, 39,5) – Oslo Schakselskap (2, 23,8)

Gambit Aseko-See (2, 21,5) – G-Team Novy Bor (2, 43,3)

Amay (2, 32,5) – Beer Sheba (2, 35,3)

De Stukkenjagers (2, 25.8) – Gros Xake Taldea (2, 36)

A női csapatok versenyében csúcsrangadóra került sor. Az első helyen kiemelt Cercle d’Echecs de Monte-Carlo a címvédő orosz ASV csapatával mérkőzött meg és három döntetlen mellett a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan győzelmével megnyerte a találkozót. Az orosz négyes második vereségét szenvedte el, elvesztette minden esélyét a címvédésre. Az izraeli Ashdod és az orosz Ugra is sikerrel vette a második akadályt. 

A 2. forduló eredményei:

SHSM-Nashe Nasledie (0, 3,8) – Csigorin Klub (0, 3,8)  2 - 2

Rishon Le-Zion (0, 3) – Ashdod (2, 3,8)  1 - 3

Ugra (2, 3,8) – Mika (2, 3) 2,5 – 1,5

(2, 3,8) – AVS (0, 3,8) 2,5 – 1,5

Hou Ji-fan (2605) – Antoaneta Sztefanova (2493)  1 - 0

Humpy Koneru (2607) – Katyerina Lahno (2551)  döntetlen

Anna Muzicsuk (2587) – Viktorija Cmilyte (2528)  döntetlen

Pia Cramling (2514) – Natalija Pogonyina (2476)  döntetlen

A verseny állása:

1.Ashdod 4 meccspont, 5,5 pont

2.Cercle d’Echecs de Monte-Carlo 4, 5

3. Ugra 4, 5

4. Mika 2, 4,5

5-6. SHSM-Nashe Nasledie és Csigorin Klub 1, 3,5

7. ASV 0, 3

8. Rishon Le-Zion 0, 2

A 3. forduló párosítása:

AVS – SHSM-Nashe Nasledie

Mika – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo

Ashdod – Ugra

Csigorin Klub – Rishon Le-Zion

Gelfand,B (2736) - Adams,M (2720) Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 Fb4+ 6.Fd2 c5 7.Fxb4 cxb4 8.He5 0-0 9.a3 Hc6 10.Fxc6 bxc6 11.axb4 Fb7 12.0-0 a5 13.bxa5 Bxa5 14.Bxa5 Vxa5 15.Vd2 Va7 16.Hxc4 Bd8 17.Bd1 c5

18.Va5! Vxa5 19.Hxa5 Fa8 20.Hb3 cxd4 21.Bxd4 Bb8 22.Hc5 g5 23.Hc3 Kg7 24.Hd3 Hd5 25.Hxd5 Fxd5 26.f3 f5 27.Kf2 Kf6 28.Ke3 Bb6 29.Kd2 h6 30.e4 fxe4 31.fxe4 Fa8 32.Ke3 Ke7 33.Bb4 Ba6? 34.Bb8 Ba4 35.b4 Kd6 36.Bb6+ Kc7 37.Bxe6 Fc6 38.Bxh6 Fb5 39.Hc5 Bxb4 40.He6+ és sötét feladta

Giri,A (2730) - Naiditsch,A (2704) Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 a6 6.0-0 Hc6 7.e3 Fd7 8.Ve2 Fd6 9.Vxc4 0-0 10.Bd1 Bb8 11.Hc3 e5 12.d5 He7 13.e4 b5 14.Ve2 h6 15.b3 b4 16.Hb1 Fb5 17.Ve1 c6 18.dxc6 Vc7 19.Fb2 Hxc6 20.Hbd2 Fc5 21.h3 Bfd8 22.Bac1 Ve7 23.Ff1 Hd4 24.Hh4 g6 25.Fxb5 Bxb5 26.Hdf3 Fb6 27.Bc4 g5 28.Hxd4 exd4 29.Hf5 Vxe4 30.Fxd4 Vxf5 31.Fxb6 Be8 32.Bd8 Bxd8 33.Fxd8 Be5

34.Vd1??

Vesztőlépés. 34.Vxb4 He4 (34...Be2 35.Fb6 Vxh3 36.Fd4) 35.Fb6 Hxg3 36.Kg2 Hh5 37.Fe3 Hf6 egyenlő esélyű álláshoz vezetett volna.

34...Bd5 35.Bd4 He4! 36.f3 Ve5 és világos feladta

Ivancsuk,V (2771) - Jakovenko,D (2732) Caro-Kann védelem [B13]

1.c4 c6 2.e4 d5 3.exd5 cxd5 4.d4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Ff4 e6 7.c5 Fd7 8.Bb1 b6 9.b4 bxc5 10.bxc5 He4 11.Hxe4 dxe4 12.Fb5 a6 13.Fc4 Fe7 14.Hh3 0-0 15.0-0 Fe8 16.Fe3 Ff6 17.Bb6

17...He7?!

A kontinensbajnok hibázott. 17...Fxd4 18.Bxc6 Fxc6 19.Fxd4 Fb5 20.Fxb5 axb5 21.Hf4 Bxa2 22.Vb1 Vxd4 23.Vxa2 Vxc5 jobb volt.

18.Hf4 Fb5 19.Vb3 Kh8 20.Bd1 Fxc4 21.Vxc4 Fe5 22.Bxa6 Bxa6 23.Vxa6 Hf5 24.He2 Hxe3 25.fxe3 Fb8

26.Vb7 Vg5 27.Vxe4 Vh5 28.Vf3 Vxh2+ 29.Kf2 Kg8 30.Bb1 Vh4+ 31.g3 Vh2+ 32.Ke1 Vh6 33.Bb7 e5

34.d5

Számításba jött a 34.c6 Fd6 35.Bd7 exd4 36.exd4 Ve6 37.d5 folytatás.

34...Va6 35.c6 f5 36.Kf2 Fd6?

37.Bd7

Vaszilij Ivancsuk gyors nyerést hagyott ki a 37.Vh5 Va4 38.Vg5 Vg4 39.Vxg4 fxg4+ 40.Kg2 Fc5 41.Hc3 Fxe3 42.He4 változatban.

37...Fc5 38.c7?! Vc8 39.d6 e4

40.Bd8 Bxd8 41.cxd8V+ Vxd8 42.Vxf5 Vxd6 43.Vxe4 h6 44.a4 Vf6+?! 45.Hf4! Vb2+ 46.Kf3 Vc1 47.Vd5+ Kh7 48.Vd3+ Kh8 49.a5 Vh1+ 50.Kg4 Vc6 51.e4 Vc8+ 52.Kf3 Fa7

53.e5 g5 54.Hd5 g4+ 55.Kf4 Vd8 56.Kxg4 Vg5+ 57.Kf3 Vxe5 58.Vc3 Fd4 59.Vc8+ Kg7 60.Vc7+ Vxc7 61.Hxc7 Kf6 62.a6 h5 63.Kg2 Kf5 64.Kh3 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló Grand Slam-döntő kilencedik fordulójában a holtversenyben vezető norvég Magnus Carlsen és az olasz Fabiano Caruana is értékes győzelmet aratott. Carlsen az indiai világbajnok Viswanathan Anand ellen 30 lépésben nyert. A szicíliai védelmű partiban a világranglista-vezető gyalogáldozattal jutott támadáshoz, a világbajnok pontatlan védekezéssel megkönnyítette feladatát. Alaposan elszámolta magát az örmény Levon Aronjan, kiskombinációja Caruanát hozta előnybe, az olasz nagymester taktikai csapásokkal is színesített támadása átütött. Fordulatos küzdelemben, a spanyol Francisco Vallejo Pons hathatós segítségével megszerezte első győzelmét az orosz Szergej Karjakin. A zárónapon az Aronjan-Carlsen és a Vallejo Pons-Caruana játszmák döntik el az első hely sorsát.

 

A világranglistát vezető Magnus Carlsen és a világbajnok Viswanathan Anand 2005-ben, a leoni rapidtornán mérkőzött meg először egymással, s azóta még 55 partiban mérték össze erejüket. Az indiai világbajnok a 32 döntetlen mellett 15 győzelmet könyvelhetett el, míg kilencszer vereséget szenvedett. Klasszikus gondolkodási idejű játszmában hatszor nyert, Magnus csak egyszer, a 2009-es linaresi szuperversenyen tudta megadásra kényszeríteni, 17-szer megosztoztak a ponton. Tavaly ötször is összecsaptak, nem bírtak egymással, ahogy Sao Paulóban, az ötödik fordulóban sem.

 

 

Sao Paulóban remiztek, Bilbaóban Carlsen világossal 30 lépésben  nyert

Bilbaói partijuk nyitása meglepetéssel szolgált, Magnus a szicíliai védelemben a 3.Fb5+-os vari mellett döntött. Érdekes huszármanővere után látszólag a világbajnok kiegyenlített, de 17…Bdc8?! lépésével átengedte a kezdeményezést. Carlsen akcióba lendült, gyalogot áldozott. A sötét haderő passzivitását kihasználva haderejét támadásra vezényelte, lépésről lépésre növelte előnyét. Anand nem talált védelmet, reménytelen állásban beszüntette az ellenállást, a 30. lépésben feladta a játszmát.

 

 

Caruana  taktikai csapásokkal színesített partiban győzte le Aronjant

Az olasz Fabiano Caruana nagyszerű győzelemmel tartja a lépést Magnus Carlsennel. Az örmény Levon Aronjannal a spanyol megnyitásban csatázott. A kritikus állásban Aronjan elszámolta magát, Caruana kezdeményezéshez jutott, támadást indított. Taktikai csapások is színesítették akcióját, a 39. lépésben Aronjan feladásra kényszerült.

Fordulatos küzdelmet vívott az orosz Szergej Karjakin és a spanyol Francisco Vallejo Pons. A francia védelmű partiban Vallejo Pons hárította világos első támadási kísérletét, elfogadta a gyalogáldozatot és közel került első győzelméhez. Kihagyta azonban a nagy esélyt, Karjakin ellenfele hathatós segítséggel megfordította a partit.

 

A 9. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2778) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2697) 1 – 0 (Francia védelem, 38)

Magnus Carlsen (norvég, 2843) – Viswanathan Anand (indiai, 2780) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 30)

Fabiano Caruana (olasz, 2773) – Levon Aronjan (örmény, 2816) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 39)

 

A verseny állása:

1-2. Fabiano Caruana és Magnus Carlsen 16 pont

3. Levon Aronjan 10

4. Szergej Karjakin 9

5. Viswanathan Anand 8

6. Francisco Vallejo Pons 5

 

V. Grand   Slam-döntő Sao Paulo/Bilbao szept.24-okt.13.

kat. XXII   (2781)

1

2

3

4

5

6

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2773

*

*

1

0

½

1

½

½

1

½

1

.

16

2912

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2843

0

1

*

*

½

.

½

½

½

1

1

1

16

2883

3.

Levon Aronjan

g

ARM

2816

½

0

½

.

*

*

1

½

½

½

½

½

10

2767

4.

Szergej Karjakin

g

RUS

2778

0

½

½

½

0

½

*

*

½

.

½

1

9

2744

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2780

½

½

½

0

½

½

½

.

*

*

½

½

8

2744

6.

Francisco Vallejo Pons

g

ESP

2697

0

.

0

0

½

½

½

0

½

½

*

*

5

2635

 

 

A klasszikus pontozás szerinti állás:

1-2. Fabiano Caruana és Magnus Carlsen 6 pont

3. Levon Aronjan 4,5

4-5.  Szergej Karjakin és Viswanathan Anand 4

6. Francisco Vallejo Pons 2,5

 

Az utolsó forduló párosítása:

Francisco Vallejo Pons – Fabiano Caruana

Levon Aronjan – Magnus Carlsen

Viswanathan Anand – Szergej Karjakin

Carlsen,M (2843) - Anand,V (2780)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+

Magnus Carlsen az idei Grand Slam-viadalon több megnyitási meglepetéssel szolgált, ezek közé tartozik a mai változat is a szicíliai védelem főváltozata helyett.

 3...Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 g6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 Fg7 9.f3 Vc7

A világbajnok letért a jól ismert ösvényekről, 9...Hc6 és 9...0-0 a legtöbbször játszott folytatások.

10.b3 Va5 11.Fb2

A világranglista-vezető kicsit hosszabban tűnődött. Számításba jött a 11.Fd2 Hc6 12.Hde2 változat.

11...Hc6 12.0-0 0-0 13.Hce2 Bfd8 14.Fc3 Vb6 15.Kh1  

 

 

15...d5 16.Hxc6 bxc6 17.Ve1!

A vezér fontos tempóval kiléphetett a kötésből.

17...Bdc8?!

Jobb volt a 17...a5 18.e5 Hd7 19.cxd5 (19.e6 d4) 19...Fxe5 20.Bd1 cxd5 21.Bxd5 Fc7 folytatás egyenlő esélyekkel.

18.e5 He8

 

19.e6! fxe6 20.Hf4 Fxc3 21.Vxc3 d4 22.Vd2 c5 23.Bae1 Hg7  

 

 

24.g4!

Remek gondolat, a gyalogért cserébe a sötét tisztek passzivitása bőséges ellenérték.

24...Bc6 25.Hh3

Bajban a sötét király!

25...He8?!

Vishy Anand 25...Kh8 26.Vh6 Vd8 27.Hg5 Vg8 28.f4 He8-cal kettős fedezékbe vonulhatott volna, de 29.f5 Hf6 30.Bxe6 Bc7 is reménytelennek tűnik.

26.Vh6 Hf6

 

27.Hg5! d3 28.Be5!

Magnus lépései igazi pörölycsapások.

28...Kh8

Tetszetős a nyerés 28...Bd8-ra 29.Hxh7! Hxh7 30.Vxg6+ Kh8 31.Bh5-tel.

29.Bd1 Va6

 

30.a4 és sötét feladta. Világos visszanyeri a gyalogot, a világbajnok a reménytelen küzdelmet nem folytatta. 

 

Caruana,F (2773) - Aronjan,L (2816)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.d3 d6 9.a4 Fd7 10.c3 Ha5 11.Fc2 c5 12.Hbd2 Be8 13.d4 exd4 14.cxd4 Fg4 15.h3 Fh5 16.d5 Vc8 17.Hf1 Fd8 18.g4 Fg6 19.Hg3 b4 20.Hh4 b3 21.Fb1

 

21...Hxg4?

Levon Aronjan elszámolta magát, a bonyodalmakból Fabiano Caruana előnnyel került ki.

22.Hxg6 Hxf2 23.He7+ Bxe7 24.Kxf2 Be5 25.Kg2 c4?! 26.Hf5

Még erősebb volt a 26.Fd2 Hb7 27.Bf1 Vc7 28.Fc3 folytatás.

26...Ff6 27.Vf3 c3

 

28.Hh6+ Kh8

Jobb volt, de világos előnyéhez kétség sem férhetett a 28...Kf8 29.Fd3 Be7 30.Ff4 cxb2 31.Bab1 Hb7 32.Hf5 változatban.

29.Fd3! Be7

 

30.e5! Fxe5 31.Ve4!?

Kimaradt az azonnali nyerés 31.Bxe5! Bxe5 32.Hxf7+ Kg8 33.Hxe5 dxe5 34.d6 Bb8 35.Vd5+ Kh8 36.Vxe5 változatban.

31...g6 32.Vh4 f6

 

33.Bxe5! dxe5 34.Vxf6+ Bg7 35.Vxe5 Ve8?! 36.Vxc3 Bc8 37.Vxa5 Be7 38.Fg5 Be2+ 39.Kg1 és sötét feladta

 

Karjakin,S (2778) - Vallejo Pons,F (2697)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 He7 7.Vg4 0-0 8.Fd3 Hbc6 9.Vh5 Hg6 10.Hf3 Vc7 11.Fe3 c4 12.Fxg6 fxg6 13.Vg4 Vf7 14.Hg5 Ve8 15.h4 He7 16.a4 a5 17.Ve2 Fd7 18.g4 Ba6 19.Fc1 Fxa4 20.Fa3 h6 21.Hh3 b5 22.Fc5 Bc6 23.Fd6 Bf7 24.h5 gxh5 25.g5 Hf5

Világosnak a legkisebb esélyt sem engedélyezte volna 25...Bf5 26.Fxe7 Vxe7 27.Bg1 hxg5 28.Vxh5 Vf7 változat.

26.gxh6 Hxh6 27.Kd2?

Mi szólt 27.Vxh5 ellen?

27...Bf5 28.Bhg1 Bb6

Még jobb volt a 28...Hf7 29.Fa3 b4 30.Fb2 Bc7 folytatás.

29.f3 b4 30.Ve3? Hf7 31.Fc5 Bb7 32.Bg2 Vb5

Döntő előnyhöz vezetett volna a 32...b3 33.Bb1 b2 folytatás.

33.Bag1

 

33...bxc3+?

Világos búcsút mondhatott volna álmainak a 33...Hxe5 34.Hg5 (34.dxe5 bxc3+ 35.Ke2 Vb2 36.Bc1 Fxc2) 34...bxc3+ 35.Vxc3 Kh8 36.Bh1 g6 változatban.

34.Ke2 Hxe5

 

35.Vh6 Bff7? 36.Vxe6 Hg4 37.Hg5 Vb2? 38.Vc8+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az izraeli üdülőhelyen, Eilatban óriási meglepetéssel kezdődött meg a 28. Klubcsapatok Európa-kupája. A hétfordulós, svájci rendszerű viadalon az első helyen kiemelt SOCAR Azerbajdzsán csapata 3,5-2,5-ös vereséget szenvedett az izraeli Ashdod együttesétől. Az izraeli gárda első három tábláján ukrán olimpiai bajnokok játszottak. Lékó Péter remivel kezdett, csapata, a moszkvai SHSM-64 4,5-1,5-re győzött. A SOCAR együttesét leszámítva az esélyesek nyertek. A nők versenyében vereséggel kezdett a címvédő orosz AVS. A Monte-Carlo együttesében játszó kínai világbajnoknő Hou Ji-fan világossal kapott ki az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuktól.

 

Már a nyitó fordulóban botlott az első számú esélyesnek számító SOCAR Azerbajdzsán csapata. A tavalyi összeállításukhoz képest még a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval és a világbajnoki döntős amerikai Gata Kamskyval is erősödtek. Az izraeli Ashdod éltábláin remekeltek az ukrán olimpiai bajnokok. Megküzdött a remiért Tejmur Radzsabov, érthetően bosszankodott Vaszilij Ivancsuk. A második táblán Sahriyar Mamedgyarov elvesztette a szicíliai védelmű csatát Andrej Volokityinnel szemben. Még nagyobb meglepetés, hogy Veszelin Topalov világossal kapott ki Pavel Eljanovtól. Az azeri együttes egyetlen győzelmét Gata Kamsky aratta.

Sikerrel rajtoltak az orosz csapatok. A második helyre rangsorolt moszkvai SHSM-64 együttesében Lékó Péter is szerepel, döntetlennel kezdett. Az első táblán játszott, miután az izraeli Borisz Gelfand és a kínai Wang Hao csak drukkolt társainak. A moszkvaiak a világos partikat nyerték meg.

Az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov együttesének szakvezetése megvariálta a táblasorrendet, Alekszandr Morozevics a negyedik, Jevgenyij Tomasevszkij csak az ötödik táblás. Az idei orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkin az amerikai Hikaru Nakamura legyőzésével hálálta meg az éltáblát. Az első fordulóban 17 csapat nyert, az egyetlen meglepetés a SOCAR veresége.  A viadal helyszínéről, a hétcsillagos Royal Beach Hotelből az internetes élő közvetítés csődöt mondott, Mamedgyarov veresége azonban nem maradt „titokban”.

 

Az első forduló érdekesebb eredményei:

SOCAR Azerbajdzsán – Ashdod  2,5 – 3,5

Tejmur Radzsabov (2792) – Vaszilij Ivancsuk (2771)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (2748) – Andrej Volokityin (2724)  0 - 1

Veszelin Topalov (2751) – Pavel Eljanov (2681)  0 - 1

Alekszandr Griscsuk (2752) – Ilia Szmirin (2638)  döntetlen

Gata Kamsky (2755) – Jevgenyij Romanov (2611)  1 - 0

Emil Szutovszkij (2685) – Borisz Avrukh (2585)  döntetlen

 

Beer Sheba – SHSM – 64  1,5 – 4,5

Michael Roiz (2618) – Lékó Péter (2734)  döntetlen

Maxim Rodhstein (2616) – Anish Giri (2730)  0 - 1

Alekszander Huzman (2591) – Alekszandr Rjazancev (2712)  döntetlen

Tamir Nabaty (2586) – Borisz Gracsev (2672)  0 - 1

Evgeny Postny (2647) – Jevgenyij Najer (2664)  döntetlen

Alon Greenfeld (2559) – Vlagyimir Potkin (2663)  0 - 1

 

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov – Obiettive Risarcimento  5 - 1

(Dmitrij Andrejkin (2718) – Hikaru Nakamura (2786)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (2704) – Kiril Georgijev (2668)  döntetlen)

 

Gros Xake Taldea – Szentpétervári Sakkszövetség  1 - 5

(Loek van Wely (2688) – Leinier Dominguez Perez (2734)  döntetlen

Christian Bauer (2664) – Nyikita Vitjugov (2691)  0 – 1)

 

Ugra – Rishon L Zion  5,5 – 0,5

Siroki Brijeg – OSG Baden-Baden  1 - 5

Tomszk – 400 – Schachgeseiischaft Zürich  5 - 1

Eynatten – G-Team Novy Bor  2 - 4

 

A női csapatok versenyében nyolc együttes állt rajthoz, hétfordulós körmérkőzést játszanak. Az első játéknap meglepetése a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan világossal elszenvedett veresége. Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk négy éve, Nalcsikban a kínai nagymesternőt győzte le a kieséses rendszerű világbajnokság döntőjében, majd két év múlva elvesztette címét. Az első helyen kiemelt Cercle D’Echecs de Monte-Carlo nagy küzdelemben 2,5-1,5-re megnyerte az SHSM-Nashe elleni meccset. Az indiai Humpy Koneru a kétszeres olimpiai bajnok, idei kontinensbajnok Valentyina Gunyinát győzte le.

A címvédő orosz AVS együttese nagy meglepetésre kikapott az Ugra csapatától, a litván Viktorija Cmilyte és az ukrán Maria Muzicsuk is sötéttel vesztett. Az örmény Nika érvényesítette a papírformát. Az Ashdod női csapata is nyert.

 

Az első forduló eredményei:

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo – SHSM-Nashe Nasledie  2,5 – 1,5

Hou Ji-fan (2605) – Alekszandra Kosztenjuk (2490)  0 - 1

Humpy Koneru (2607) – Valentyina Gunyina ((2514)  1 - 0

Anna Muzicsuk (2587) – Jekatyerina Kovalevszkaja (2405)  döntetlen

Pia Cramling (2514) – Alina Kaslinszkaja (2368)  1 - 0

 

AVS – Ugra 1,5 – 2,5

Katyerina Lahno (2551) – Bajra Kovanova (2408) 1 – 0

Viktorija Cmilyte (2528) – Olga Girja (2454) 0 – 1

Natalija Pogonyina (2476) – Marina Romanyko (2365) döntetlen

Maria Muzicsuk (2474) – Tatjana Sadrina (2361) 0 - 1

 

Mika – Rishon Le-Zion  3 - 1

Ashdod – Csigorin Klub 2,5 – 1,5

 

A 2. forduló párosítása:

SHSM-Nashe Nasledie – Csigorin Klub

Rishon Le-Zion – Ashdod

Ugra – Mika

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo - AVS

Volokityin,A (2724) - Mamedgyarov,S (2748)
Szicíliai védelem [B96]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fc1 Hf6 8.Fg5 Hbd7 9.Ve2 e6 10.0-0-0 Vc7 11.f4 b5 12.f5 b4 13.fxe6 bxc3 14.exd7+ Hxd7 15.Vc4 cxb2+ 16.Kb1 Hc5

Sahriyar Mamedgyarov eltekintett a vezércserétől.

17.e5 Bb8 18.exd6 Fxd6 19.Be1+ Kf8 20.Fd3 h6?

Számításba jött 20...Bb4 21.Vc3 h6 (21...f6 22.Fh6 gxh6 23.Hb5 Fe5 24.Hxc7 Fxc3 25.Be8+ Kg7 26.Be7+) 22.Fd2 Hxd3 23.Vxd3 Ba4 24.Bhf1 folytatás. 

 

 

21.Fd8!

A szép tisztáldozatot az azeri nagymester elnézte, vagy lebecsülte erejét.

21...Vxd8 22.Bhf1! Bb7 23.Fg6 f6

 

24.Vd5?!

Andrej Volokityin fonalas nyerést hagyott ki a 24.Be3! Be7 25.Hc6 Fe6 26.Bxe6 Bxe6 27.Hxd8 Be7 28.Hf7 változatban. 24.Hc6 Vd7 25.Be3 He6 26.Bfe1 Fe5 27.Hxe5 fxe5 28.Bxe5 is jó volt.

24...Be7 25.Hc6 Fb7 26.Vxc5 Fxc5 27.Hxd8 Fd5 28.Bd1 Fe4  

 

 

29.Hf7 Bxf7

Mamedgyarov ellenfele időzavarában "megadta" magát. 29...Fxg6 30.Hxh8 Fe8 31.Bfe1 Fd6 32.Bxe7 Kxe7 33.h3 Fe5 némi reményt adott volna a megmenekülésre.

30.Bfe1 Fxc2+ 31.Kxc2 Kg8 32.Bd8+ Bf8 33.Bxf8+ Fxf8  

 

 

34.g4! és sötét feladta, nem tudja játékba hozni tisztjeit.

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Slam-döntő Anand nyolcadszor is remizett, Carlsen és Caruana vezet

Címkék: V. Grand Slam-döntő

Bilbaóban három döntetlen született az V. Grand Slam-döntő nyolcadik fordulójában. Az orosz Szergej Karjakin és a norvég Magnus Carlsen francia védelmű partija sok érdekességgel nem szolgált. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand nyolcadszor is remizett, kedvezőbb pozícióját elrontotta, az olasz Fabiano Caruana elmulasztotta az előnybe kerülés lehetőségét. Carlsen és Caruana holtversenyben vezet. Nehéz perceket élt át az örmény Levon Aronjan a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen, a támadást azonban világos pontatlanul vezette. A kilencedik játéknapon másodszor csap össze Carlsen és Anand.

A pihenőnap után megkezdődött a 22-es kategóriájú, 2781-es Élő-átlagú viadal hajrája. A tornán harmadik olyan játéknapot láttunk, ahol mind a három játszma pontosztozkodással végződött. Elsőként az orosz Szergej Karjakin és a norvég Magnus Carlsen osztozott meg a ponton. A második félidőt a világranglista-vezető kettős győzelemmel kezdte, mindkétszer francia védelmet játszó ellenfeleivel szemben volt eredményes, sem Fabiano Caruana, sem Francisco Vallejo Pons ellen nem fővarit játszott. Karjakinnal szemben maga választotta a francia védelmet és ezúttal fővarit láttunk. Carlsen a 13. lépésben új tervet választott, védekezésre kényszerült, de a sorozatos cserék után Karjakin nem tudott fogást találni sötét állásán.

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az olasz Fabiano Caruana a Grünfeld védelemben vívott elméleti párbajt is. Anand a moszkvai világbajnoki döntőn Borisz Gelfanddal is „vitázott” a variban, ahogy Caruana a moszkvai Tal-emlékversenyen Levon Aronjannal. Világos kis előnyt ért el, de a világbajnok játékból ezúttal is hiányzott a pontosság, átengedte a kezdeményezést. Egy pillanatban Caruana kihagyta a jóval több esélyt adó folytatást.

Meglepetésre Levon Aronjan a Pirc védelmet választotta, nagyon passzív felépítést. A spanyol Francisco Vallejo Pons támadást indított, de a kivitelezésbe hiba csúszott, Aronjan „megúszta” az akciót, Vallejo Pons áldozata kiengedte az előnyt, a lebonyolítás remihez vezetett.

 

A 8. forduló eredményei:

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2697) – Levon Aronjan (örmény, 2816) döntetlen (Pirc védelem, 56)

Viswanathan Anand (indiai, 2780) – Fabiano Caruana (olasz, 2773) döntetlen (Grünfeld védelem, 45)

Szergej Karjakin (orosz, 2778) – Magnus Carlsen (norvég, 2843) döntetlen (Francia védelem, 35)

 

A verseny állása:

1-2. Fabiano Caruana és Magnus Carlsen 13 pont

3. Levon Aronjan 10

4. Viswanathan Anand 8

5. Szergej Karjakin 6

6. Francisco Vallejo Pons 5

 

A klasszikus pontozás szerinti állás:

1-2. Fabiano Caruana és Magnus Carlsen 5 pont

3. Levon Aronjan 4,5

4.  Viswanathan Anand 4

5. Szergej Karjakin 3

6. Francisco Vallejo Pons 2,5

 

A 9. forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Francisco Vallejo Pons

Magnus Carlsen – Viswanathan Anand

Fabiano Caruana – Levon Aronjan

Karjakin,S (2778) - Carlsen,M (2843)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 He7 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 c5 7.Vg4 0-0 8.Fd3 f5 9.exf6 Bxf6 10.Fg5 Bf7 11.Vh5 g6 12.Vd1 Va5 13.Fd2 Hd7

Magnus Carlsen tért el a sokszor játszott 13...Hbc6 14.Hf3 Vc7, illetve 14...c4 változattól.

14.Hf3 c4 15.Fe2 Hc6 16.Hg5 Be7 17.f4 Hf6 18.0-0 Fd7 19.a4 Bf8 20.Ff3 Hd8 21.Vc1

Az orosz nagymester 21.Ve1 h6 22.Hh3-mal jobban játszhatott volna.

21...Hf7 22.Va3 Bee8 23.Hxf7 Bxf7 24.Bfe1 Fc6 25.Vb4 Vxb4 26.cxb4  

 

 

26...He4 27.Fxe4 dxe4 28.c3 Fd5

A világranglista-vezető állásán Szergej Karjakin  többé nem találhatott fogást.

29.Fe3 Kf8 30.h3 Ke7 31.Kh2 h5 32.h4 Bf5 33.Kg3 Bg8 34.Kh2 Be8 35.Kg3 Bg8 és döntetlen

 

Anand,V (2780) - Caruana,F (2773)
Grünfeld védelem [D70]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 Hc6

A moszkvai világbajnoki döntőn Borisz Gelfand a 7...0-0 8.Vd2 e5 (Az idei Tal-emlékversenyen Fabiano Caruana a (8...Hc6 9.0-0-0 Vd6 10.Kb1 Bd8 11.Hb5 Vd7 12.d5 a6 13.Hc3 Ve8 14.Ve1 He5 15.Fe2 e6 16.Fxb6 cxb6 17.f4 Hd7 18.dxe6 Vxe6 19.Hf3 folytatásban Levon Aronjan ellen nem fogadta el gyalogáldozatot, a partit elbukta.) 9.d5 c6 10.h4 cxd5 11.exd5 H8d7 12.h5 Hf6 13.hxg6 fxg6 14.0-0-0 Fd7 folytatást választotta Viswanathan Anand ellen.

8.d5 He5 9.Fd4 0-0 10.f4 Hg4 11.Hf3

Leggyakrabban a 11.Fxg7 Kxg7 12.Vd4+ változatot játsszák világossal.

11...Hf6 12.Vd2 e6 13.dxe6 Fxe6 14.0-0-0 c5 15.Fe5

A világbajnok nem látott előnyt a 15.Fxc5 Vc8 16.Fxf8 Hxe4 17.Vc2 Hxc3 18.Fxg7 Hxa2+ 19.Kb1 Vxc2+ 20.Kxc2 Kxg7 változatban.

15...Vxd2+ 16.Bxd2 Bfd8 17.Fd3 Hg4 18.Fxg7 Kxg7 19.Be1 Fc4 20.h3 Hf6 21.Bed1 Be8 22.Fc2 Hh5  

 

 

23.f5 gxf5 24.exf5

Számításba jött a 24.b3 Fa6 25.Hh4 változat.

24...Hg3 25.Bd6 f6 26.Hd2 Ff7 27.a4 Fh5 28.Bg1 Bad8 29.Hde4 Bxd6 30.Hxd6 Be5 31.Hde4?!

Anand ellenfele időzavarában hibázott és átengedte a kezdeményezést.

31...Hxe4 32.Hxe4 Fe8 33.Hc3 Fc6 34.g4 Hc4

Jóval erősebb volt a 34...Be3 35.h4 Bh3 36.h5 Hc4 folytatás.

35.Fd3 He3 36.Bg3 b6 37.Kd2 Hd5 38.Fb5 Hxc3 39.Bxc3 Fxb5 40.axb5 c4 41.Bxc4 Bxb5 42.Bc7+ Kg8 43.Kc3 a5 44.Bc8+ Kf7 45.Bc7+ Kg8 és döntetlen

 

Vallejo Pons,F (2697) - Aronjan,L (2816)
Pirc védelem [B08]

1.e4 g6 2.d4 c6 3.Hc3 Fg7 4.Fc4 d6 5.Fb3 Hf6 6.Hf3 0-0 7.0-0 Fg4 8.h3 Fxf3 9.Vxf3 e6 10.Fg5 Hbd7 11.Bad1 Vc7 12.Vf4 a6 13.He2 Kh8 14.c3 Hg8 15.Vd2 Bae8 16.Fe3 Hdf6 17.f3 Bd8 18.g4 b5 19.Hg3 Hd7 20.h4 a5 21.h5 a4 22.Fc2 e5

 

23.Kg2 exd4 24.cxd4 c5 25.Bh1 cxd4 26.hxg6

Francisco Vallejo Pons túlzott reményeket fűzött a h7-en tervezett áldozathoz. 26.Fxd4 Fxd4 (26...He5 27.g5 Hc4 28.Vc3 Fxd4 29.Vxd4+ He5 30.Fd3) 27.Vxd4+ He5 28.Fd3 Vc5 29.Fe2 komoly gondot okozott volna Levon Aronjannak.

26...fxg6

 

27.Bxh7+ Kxh7 28.Bh1+ Hh6 29.Fxh6 Bh8 30.e5?!

Mi szólt 30.Fg5+ Kg8 31.Fxd8 Vxd8 32.Fd3 ellen?

30...Hxe5 31.Fe4?! d5

Az örmény nagymester időzavarban nem vállalta a 31...Kg8 32.Fd5+ Kf8 33.He2 Fxh6 34.Bxh6 Bxh6 35.Vxh6+ Vg7 változatot.

32.Fxg6+?! Kg8 33.Ff5 Bd6

A viharok lassan elcsendesültek, Aronjan megúszta a nehézségeket.

34.Fxg7 Vxg7 35.Hh5 Hc4

 

36.Fe6+ Bxe6 37.Hxg7 Hxd2 38.Hxe6 Bxh1 39.Kxh1 Hxf3 40.Kg2 He5 41.Hxd4 Hxg4 42.Hxb5 He3+ 43.Kf3 Hc4 44.Hc3 Hxb2 45.Hxd5 Kf7 46.Ke4 Ke6 47.He3 a3 48.Kd4 Kd6 49.Hc2 Ha4 50.Hxa3 Kc6 51.Hc4 Kb5 52.a3 Kc6 53.He5+ Kb5 54.Hc4 Kc6 55.He5+ Kb5 56.Hc4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Slam-döntőn Carlsen újabb győzelemmel holtversenyben vezet

Címkék: V. Grand Slam-döntő

A Grand Slam-döntő hetedik fordulójában a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen világossal újabb győzelmet aratott. A spanyol Francisco Vallejo Pons francia védelme nem bírta ki a nyomást. Az olasz Fabiano Caruana remizett az orosz Szergej Karjakinnal, már csak holtversenyben vezet Carlsen társaságában. A játéknap csúcsrangadója, az örmény Levon Aronjan és az indiai világbajnok Viswanathan Anand pontosztozkodással végződött.

 

Bilbaóban a Grand Slam-döntő második félidejét Magnus Carlsen kettős győzelemmel kezdte, ledolgozta az olasz Fabiano Caruanával szemben Sao Paulóban összegyűjtött ötpontos(!) hátrányát. Másodszor is a francia védelem ellen nyert, a spanyol Francisco Vallejo Pons a passzív védekezést választotta a jobb esélyt adó ellenjáték helyett. A világranglistát vezető norvég nagymester a biztos megoldásokat választotta a határozottabb megoldások helyett.

 

A spanyol megnyitás berlini változatában osztozott meg a ponton Caruana és az orosz Szergej Karjakin. Meglepő, hogy Karjakin repertoárjában nincs igazi fegyver sötéttel játszva. Szerény eddigi mérlege, két vereség mellett ötször remizett. Caruana következő partiját Ananddal játssza. Az indiai világbajnok hetedik játszmáját remizte el, Levon Aronjan is tisztes távolságból követi a holtversenyben vezető duót.

 

A 7. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2843) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2697) 1 – 0 (Francia védelem, 43)

Fabiano Caruana (olasz, 2773) – Szergej Karjakin (orosz, 2778) döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)

Levon Aronjan (örmény, 2816) – Viswanathan Anand (indiai, 2780) döntetlen (Vezércsel, 33)

 

A verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Fabiano Caruana 12 pont

3. Levon Aronjan 9

4. Viswanathan Anand 7

5. Szergej Karjakin 5

6. Francisco Vallejo Pons 4

 

A klasszikus pontozás szerinti állás:

1-2. Magnus Carlsen és Fabiano Caruana 4,5 pont

3. Levon Aronjan 4

4.  Viswanathan Anand 3,5

5. Szergej Karjakin 2,5

6. Francisco Vallejo Pons 2

 

A 8. forduló párosítása:

Francisco Vallejo Pons – Levon Aronjan

Viswanathan Anand – Fabiano Caruana

Szergej Karjakin – Magnus Carlsen

 

Carlsen,M (2843) - Vallejo Pons,F (2697)
Francia védelem [C01]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.exd5 exd5 5.Fd3 Hf6 6.Hge2 Fg4 7.0-0 0-0 8.f3 Fh5 9.Hf4 Fg6 10.Hxg6 hxg6 11.He2 Be8 12.Fg5 Fe7 13.Hg3 Hbd7 14.f4 Hh7 15.Vf3 c6 16.h4 Hdf8?!

A spanyol nagymester a védekezésre koncentrált, ellenjátékot adott, jó esélyeket biztosított a 16...Vb6 17.Vf2 Fd6 változat.

17.Bae1 Vc7 18.Fxe7 Bxe7 19.Be5 f6?

 

20.Bxe7 Vxe7 21.h5 gxh5 22.Vxh5

Erősebb volt a 22.Hf5 Vf7 23.Vg3 Kh8 24.Be1 folytatás.  

22...Vf7 23.Vg4

Figyelmet érdemelt a 23.Vxf7+ Kxf7 24.c4 g6 25.cxd5 cxd5 26.Bc1 He6 27.Fxg6+ Kxg6 28.f5+ Kf7 29.fxe6+ Kxe6 30.Bc7 változat.

23...g6 24.Hf5 Kh8  

 

 

25.Hh4

Jobb volt a 25.Hh6 Ve6 (25...Vg7 26.Vh3 f5 27.c3) 26.Vf3 Ve7 27.f5 g5 28.c3 folytatás.

25...f5 26.Vh3 Ve6 27.Kf2 Be8 28.Hf3

 

28...Be7?

Mi szólt a 28...Ve3+ 29.Kg3 Ve7 30.Be1 He6 31.Kf2 Kg8 változat ellen?

29.He5 Hd7 30.Bh1 Hxe5 31.dxe5 c5 32.b3

Erőteljesebb volt a 32.g4! fxg4 33.Vh4 Bg7 34.Vd8+ Vg8 35.Vf6 Ve8 36.Bh6 folytatás.

32...c4 33.bxc4 dxc4 34.Fe2 g5 35.g3 Vb6+ 36.Kg2  

 

 

36...Ve3?!

Az időzavarban levő sakkozók sokszor az aktivitásban keresik nehéz helyzetükben a megoldást.

37.Kf1 Bf7? 38.Vh5 Vxg3?

 

39.Vxf7 Vxf4+ 40.Kg2 Ve4+ 41.Ff3 Vxc2+ 42.Kg3 f4+ 43.Kg4 és sötét feladta

Aronjan,L (2816) - Anand,V (2780)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 0-0 8.Bc1 dxc4 9.Fxc4 c5 10.dxc5 Fxc5 11.0-0 Ve7 12.He4 Bd8 13.Vc2 Fb6 14.Bfd1 Hc6 15.Bxd8+ Hxd8 16.He5 Fd7 17.Hxd7 Vxd7 18.Bd1 Vc7 19.g3 Hc6 20.Fb5 Bc8 21.Bc1 He7 22.Vxc7 Bxc7 23.Bxc7 Fxc7 24.Hc5 b6 25.Hd3 g5 26.Kf1 Kg7 27.Ke2 f5 28.Kd2 Kf6 29.Kc3 Hg6 30.f4 gxf4 31.exf4 e5 32.fxe5+ Hxe5 33.Hxe5 Kxe5 és döntetlen

 

Caruana,F (2773) - Karjakin,S (2778)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.Ff4 Fe7 12.Bad1 Fe6 13.Hg5 Bh6 14.Bfe1

Jól ismerjük a 14.g3 Fxg5 15.Fxg5 Bg6 16.h4 f6 17.exf6 gxf6 18.Ff4 Hxh4 változatot, Karjakin-Naiditsch, az Anand-Nakamura partik nyomán.

14...Fb4 15.g4 hxg4 16.Hxe6 Bxe6 17.hxg4 He7 18.Kg2 Fxc3 19.bxc3 Hd5 20.Fd2 b5 21.f4 Kd7 22.f5 Bee8 23.Be4 g6 24.Bf1 gxf5 25.Bxf5

 

25...f6 26.Kf3 Bxe5 27.Bexe5 fxe5 28.Bxe5 a5 29.g5 Bf8+ 30.Kg2 He7 31.Be4 Hg6 32.Kg3 Bf5 33.Ff4 Hxf4 34.Kg4  

 

 

34...Bxg5+ 35.Kxg5 Hd5 36.c4 Hb4 37.cxb5 cxb5 38.c4 Hxa2 39.cxb5 Hc3 40.Bc4 Hxb5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A híres izraeli üdülőhelyen, Eilatban október 10. és 17. között 35 férficsapat részvételével rendezik meg a 28. Klubcsapatok Európa-kupáját. A hattáblás, 7 fordulós svájci rendszerű viadalon nincs magyar induló. Címvédőként a Szentpétervári Sakkszövetség csapata negyedik a rajtlistán. Az első helyen kiemelt SOCAR Azerbajdzsán csapatában neves idegenlégiósok mellett az azeri olimpikonok játszanak. A moszkvai gárdában a világbajnoki kihívó, az izraeli Borisz Gelfand mellett Lékó Péter is szerepel. A nők viadalán 8 együttes indul, a négytáblás tornán többek között a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, olimpiai és kontinensbajnokok csatáznak majd.

 

A hétfordulós svájci rendszerű versenyre a borsos részvételi költségek miatt ezúttal csak 35 férficsapat és 8 női együttes  nevezett, de a mezőnyben neves szupernagymesterek egész sora játszik. Többek között a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, a világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand, exvilágbajnokok, olimpiai bajnokok, Európa-bajnokok részvétele is fémjelzi az esztendő egyik legjelentősebb csapatversenyének számító viadalt.

Az összeállításoknál a tavalyi versenyhez képest számos változást fedezhetünk fel. A SOCAR Azerbajdzsán leigazolta a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot, a világbajnokjelölt amerikai Gata Kamskyt. Nem titkolt szándékuk, hogy végre megszerezzék a hőn áhított első helyet. Kapitányuk, Vlagyimir Tukmakov egy kissé félti legjobbjait a sorozatos versenyzés miatt, ugyanakkor nagy örömét fejezte ki, hogy Veszelin Topalov és Sahriyar Mamedgyarov remekelt a londoni GP-n, és a negyedik Alekszandr Griscsuk is jó formában játszott.

A rajtlistán második moszkvaiaknál a veteránnak számító Borisz Gelfand az éltáblás, Lékó Péter is erősíti a gárdát, nagy hiányzójuk a Grand Slam-döntőn szereplő olasz Fabiano Caruana. Az idei orosz bajnok Tomsz-400 csak a hatodik a rajtlistán,  a hatszoros német bajnok OSG Baden-Baden gárdájából hiányzik az indiai világbajnok Viswanathan Anand és  a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen. Az orosz Peter Szvidler a Szentpétervár első táblása. A nevezések szerint a mezőnyben 31 nagymester tagja a + 2700-as „klubnak”, 110 nagymester játszik.

Ezúttal sem játszik a honi csapatbajnokságot fölényesen megnyerő Aquaprofit-NTSK csapata. A legjobbak összeállításánál azonban felfedezhetünk olyan idegenlégiósokat, akiknek kisebb-nagyobb szerepük volt bajnoki címük megszerzésében.

A tavalyi versenyen a Szentpétervári Sakkszövetség együttese veretlenül végzett az élen, megérdemelt volt elsőségük. Az azeriek egyetlen kisiklásukért, a Bosna Szarajevó elleni vereségért nagy árat fizettek. A hétfordulós lebonyolítás kritikája, hogy az első és a második helyezett nem mérkőzött meg egymással.

A cseh G-Team Novy Bor együttese kedvező párosításukat kihasználva meglepetésre bronzérmes lett. Az orosz csapatok viaskodásának végeredménye a cseheknek kedvezett, az SHSM-64 és a címvédő Ekonomiszt Szaratov a 3-3-mal lecsúszott a dobogóról.

 

A 27. Klubcsapatok Európa-kupájának végeredménye:

1.Szentpétervári Sakkszövetség (Peter Szvidler 2,5/5, Nyikita Vitjugov 5,5/7, Szergej Movszeszjan 5,5/7, Zahar Efimenko 4/6, Vagyim Zvjagincev  6/7, Ildar Hairullin 4,5/6, Maxim Matlakov 3,5/4) 13, 31,5

2.SOCAR (Tejmur Radzsabov 4,5/5, Alekszandr Griscsuk 3,5/5, Sahriyar Mamedgyarov 2,5/5, Emil Szutovszkij 4,5/6, Andrej Volokityin 4,5/6, Rusztam Kaszimdzsanov 4/6, Rauf Mamedov 3,5/4, Eltaj Safarli 4,5/5) 12, 31,5

3. G-Team Novy Bor (Viktor Laznicka 3,5/6, Radoslaw Wojtaszek 5/7, Mateusz Bartel 6,5/7, Zbynek Hracek 4,5/6, Jan Markos 5/7, Robert Cvek 5/6, Petr Haba 2/3) 11, 31,5

4. Ekonomiszt SGSEU Szaratov 11, 30,5

5. SHSM – 64 11, 30

6. OSG Baden-Baden 11, 29

7. Bosna Szarajevó 11, 27

8. Jugra 10, 30

9. Mika Jereván 10, 28

10. A DAN DZO &PGMB 10, 27,5

11. Tomszk – 400  10, 27

12. ZSK Maribor 10, 26

13. Libertas Nereto 9, 22,5

14. Bolungaryik Chess Club 9, 21,5

15. Naiden Voinov 9, 21,5

27. Haladás VSE (Rapport Richárd 2/7, Kovács Gábor 1,5/7, Németh Miklós 5/7, Michal Meszaros 2/6, Nagy Gábor 3,5/7, Csonka Attila István 3,5/6, Pergel László 1/2) 8, 18,5

 

Eilatban a top csapatok összeállításai:

SOCAR Azerbajdzsán (2747)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2792), Gata Kamsky (amerikai, 2755), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752), Veszelin Topalov (bolgár, 2751), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2748), Emil Szutovszkij (izraeli, 2685), Gadir Guszejnov (azeri, 2608) Eltaj Safarli (azeri, 2616)

„SSZM-64”-Moszkva (2722)

Wang Hao (kínai, 2748), Borisz Gelfand (izraeli, 2736), Lékó Péter (magyar, 2734), Anish Giri (holland, 2730), Alekszandr Rjazancev (orosz, 2712), Borisz Gracsev (orosz, 2672), Jevgenyij Najer (orosz, 2664), Vlagyimir Potkin (orosz, 2663)

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (2714)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2758), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2720), Dmitrij Andrejkin (orosz, 2718), Jan Nepomnjacsij (orosz, 2704), Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2700), Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2683), Igor Liszij (orosz, 2628)

Szentpétervári Sakkszövetség (2706)

Peter Szvidler (orosz, 2747), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734), Szergej Movszeszjan (örmény, 2699), Nyikita Vitjugov (orosz, 2691), Zahar Efimenko (ukrán, 2689), Vagyim Zvjagincev (orosz, 2678), Maxim Matlakov (orosz, 2665), Ildar Hairullin (orosz, 2639)

UGRA (2706)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2732), Alekszej Shirov (lett, 2718), Vlagyimir Malahov (orosz, 2713), Anton Korobov (ukrán, 2705), Szergej Rublevszkij (orosz, 2693), Alekszej Drejev (orosz, 2677)

Tomszk – 400 (2690)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2735), Alekszander Arescsenko (ukrán, 2710), Viorel Bologan (moldáviai, 2695), Erneszto Inarkijev (orosz, 2683), Igor Kurnoszov (orosz, 2660), Alekszandr Motiljev (orosz, 2655),  Denisz Hiszmatullin (orosz, 2638)

OSG Baden-Baden (2690)

Michael Adams (angol, 2720), Arkadij Naiditsch (német, 2704), Etienne Bacrot (francia, 2705) Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2690), Peter Heine Niselsen (dán, 2662,) Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2661), Jan Gustafsson (német, 2622), Philipp Schslosser (német, 2579)

G-Team Novy Bor (2677)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733), David Navara (cseh, 2722), Krishnan Sasikiran (indiai, 2680), Viktor Laznicka (cseh, 2678), Mateusz Bartel (lengyel, 2635), Zbynek Hracek (cseh, 2612), Jan Markos (szlovák, 2581)

Ashdod (2671)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771), Vugar Gasimov (azeri, 2737), Pavel Eljanov (ukrán, 2681), Ilia Szmirin (izraeli, 2638), Jevgenyij Romanov (orosz, 2611), Borisz Avrukh (izraeli, 2585),  Artur Kogan (izraeli, 2583), Vitalij Golod (izraeli, 2565)

 

A női klubcsapatok versenyét tizenhatodszor rendezik meg, sajnos ezúttal is kevés indulóval, mindössze nyolc csapat nevezett. A neves idegenlégiósokat is felvonultató legjobb együttesek küzdelme azonban érdekes csatákat ígér. Tavaly nagy meglepetésre az első helyre rangsorolt Cercle d’Echess de Monte-Carlo csak negyedik lett, holott a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, a szlovén Anna Muzicsuk, a svéd Pia Cramling és a lengyel Monika Socko játszott együttesükben.  Orosz győzelem született. AZ AVS éltábláján a bolgár exvilágbajnoknő, Antoaneta Sztefanova a hajrában megtáltosodott, és húzta magával társait is. Szép siker volt a temesvári csapat ezüstérme, a hajrá izgalmait nehezebben bírták. Az örmények örülhettek a bronzéremnek.

 

A 15. Klubcsapatok Európa-kupájának végeredménye:

1.AVS (Antoaneta Sztefanova 4,5/6, Katyerina Lahno 4/6, Viktorija Cmilyte 3/6, Natalija Pogonyina 4/6, Marija Muzicsuk 3/4) 12 meccspont, 18,5 pont

2. AEM Luxten Timisoara (Nana Dzagnidze 3,5/7, Anna Zatonskih 4/7, Lela Javahasvili 4,5/6, Christina-Adela Foisor 3,5/5, Anasztazia Bodnaruk 2/3) 10, 17,5

3. Mika Jereván (Elina Danieljan 3,5/7, Harika Dronavalli 5/7, Zsu Csen 4/7, Lilit Mkrtchian 5/7) 10, 17,5

4. Cercle d’Echecs de Monte-Carlo  9, 19

5. SHSM – RGSU 9, 16,5

6. CS R. Fischer Chieti 8, 14

7. BAS  7, 14

8. Giprorechtrans 7, 13

9. Anatolia 6, 11

10. ZSK Maribor 4, 8

11. Oslo Schakselskap 2, 5

 

Eilatban a monacói csapat abszolút favorit, de a címvédő orosz AVS okozhat meglepetést.

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (2578): Hou Ji-fan (kínai, 2605), Humpy Koneru (indiai, 2607), Anna Muzicsuk (szlovén, 2587), Pia Cramling (svéd, 2514), Almira Szkripcsenko (francia, 2437)

AVS (2512): Katyerina Lahno (ukrán, 2551), Viktorija Cmilyte (litván, 2528), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2493), Natalija Pogonyina (orosz, 2476), Maria Muzicsuk (ukrán, 2474)

NIKA – Jereván (2500): Nana Dzagnidze (grúz,2555), Harika Dronavalli (indiai, 2512), Elina Danieljan (örmény, 2476), Lilit Mkrtchian (örmény, 2456)

UGRA (2397): Olga Girja (orosz, 2454), Bajra Kovanova (orosz, 2408), Marina Romanyko (orosz, 2365), Tatjana Sadrina (orosz, 2361)

SHSM-Nashe Nasledie (2391): Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2490). Jekatyarina Kovalevszkaja (orosz, 2405), Alina Kaslinszkaja (orosz, 2368), Anasztazia Szavina (orosz, 2303)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbaóban megkezdődött az V. Grand Slam-döntő második félideje, folytatódott az esztendő egyik csúcsversenye. A viadal hatodik fordulójában a legnagyobb érdeklődéssel a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen és Sao Paulóban oly sikeresen játszó olasz Fabiano Caruana partiját figyelték. Carlsen visszavágott az első körben elszenvedett vereségéért, végjátékban minimális előnyét érvényesítette, két pontra megközelítette Caraunát. A spanyol megnyitás Marshall támadásában remizett az orosz Szergej Karjakin és az örmény Levon Aronjan. A spanyol Francisco Vallejo Pons   és az indiai világbajnok Viswanathan Anand összecsapása másodszor is döntetlen lett.

 

Nyolc napos szünet után a hagyományos helyszínen, Bilbaóban folytatódott Grand Slam-döntő. A résztvevők akklimatizálódtak, készültek a második félidőre. A vasárnapi ünnepélyes megnyitó után ma a hatodik fordulóra került sor. Az olasz Fabiano Caruana  elsősorban a viadal első játéknapján Magnus Carlsen ellen aratott győzelmének köszönhette, hogy jelentős fölénnyel zárta az első kört, az ötödik fordulóban pedig csodával határos módon Levon Aronjannal szemben menekült meg a vereségtől.

 

Bilbaóban Magnus Carlsen világossal visszavágott a vereségéért 

Bilbaóban Carlsen visszavágott a vereségéért. A francia védelmű partiban elkerülte a divatos változatokat, Caruana kellemes állásra tett szert. A folytatásban azonban az éllovas pontatlankodott, Magnus előnybe került, de kiengedte ellenfelét. A végjátékban minimális előnye volt, de remek technikával kihasználta Caruana hibáit, 66 lépésben győzött. Carlsen a fontos nyeréssel két (fél) pontra megközelítette Caruanát.

Az orosz Szergej Karjakin és az örmény Levon Aronjan a spanyol megnyitás Marshall támadásában vívott elméleti párbajt is. Aronjan a 20. lépésben váratlan tisztáldozatot hozott, az „ajándékot” Karjakin nem fogadta el. A cserékkel az állás különböző színű futós végjátékban lett döntetlen.

Hatodszor is remizett az indiai világbajnok Viswanathan Anand. A spanyol megnyitás Möller-védelmére a spanyol Francisco Vallejo Pons jól felkészült, a 20. lépésig megismételték a két éve Wijk ann Zee-ben játszott Karjakin-Shirov partit, a világbajnok tért el, a küzdelem örökös sakkal ért véget.

 

A 6. forduló eredményei:

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2697) – Viswanathan Anand (indiai, 2780) döntetlen (Spanyol megnyitás, 39)

Szergej Karjakin (orosz, 2778) – Levon Aronjan (örmény, 2816) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)

Magnus Carlsen (norvég, 2843) – Fabiano Caruana (olasz, 2773) 1 – 0 (Francia védelem, 66)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 11 pont

2. Magnus Carlsen 9

3. Levon Aronjan 8

4. Viswanathan Anand 6

5-6. Szergej Karjakin és Francisco Vallejo Pons 4

 

A klasszikus pontozás szerinti állás:

1.Fabiano Caruana 4 pont

2-3. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 3,5

4.  Viswanathan Anand 3

5-6. Szergej Karjakin és Francisco Vallejo Pons 2

 

A 7. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Francisco Vallejo Pons

Fabiano Caruana – Szergej Karjakin

Levon Aronjan – Viswanathan Anand

 

Carlsen,M (2843) - Caruana,F (2773)
Francia védelem [C00]

1.e4 e6 2.d3

A világranglista-vezető divatos változatok helyett játszani akart, bízott nagyobb játékerejében.

2...d5 3.Hd2 Hf6 4.Hgf3 Hc6 5.c3 Fd6 6.Fe2 0-0 7.0-0 a5 8.Be1 e5 9.exd5 Hxd5 10.Hc4 Be8 11.Ff1 Fg4 12.h3 Fh5 13.g3 Hb6

A nyitásból az éllovas olasz nagymester kellemes állással jött ki.

14.Hxb6

Nem nyerte el Magnus tetszését a 14.Hxd6 Vxd6 15.g4 Fg6 16.Hh4 Bad8 17.Hxg6 Vxg6 folytatás, a sötét huszárpár sikerrel veheti fel a küzdelmet világos futópárjával szemben.

14...cxb6 15.Fg2 b5 16.a4 b4 17.Fe3 Fc7  

 

 

18.Vb3!

Világos játékba hozhatta vezérét.

18...h6

A d3 gyalogos ütése tisztvesztéshez vezetett volna. 18...Vxd3-ra 19.Bad1 Vf5 (19...Va6 20.g4 Fg6 21.Ff1) 20.g4 Fxg4 21.hxg4 Vxg4 22.cxb4 axb4 23.Hg5 Be7 24.Vc2 és a három gyalog a adott állásban kevés ellenérték.

19.Vc4

Számításba jött a 19.Hh4 Vxd3 (19...Vf6 20.cxb4 axb4 21.Vc4; 19...Vd7 20.Vd5 Vxd5 21.Fxd5) 20.Bad1 Fxd1 21.Bxd1 Vh7 22.Bd7 Be7 23.Fxc6 folytatás.

19...bxc3 20.bxc3 e4 21.dxe4

Figyelmet érdemelt a 21.Hd4 exd3 22.Hxc6 bxc6 23.Fxc6 d2 24.Fxd2 Bxe1+ 25.Fxe1 Bb8 26.Fe4 változat.

21...Fxf3 22.Fxf3 He5 23.Ve2 Hxf3+ 24.Vxf3 Vd3 25.Kg2 Vxe4 26.Fd4 Vxf3+ 27.Kxf3 b6 28.Bab1

Világos előnye minimális, de Magnus bízott technikájában.

28...Bac8

 

29.Be4 g6 30.g4 Kf8 31.h4 Bxe4 32.Kxe4 Be8+ 33.Kd3 Be6 34.Fe3 Kg7 35.Bb5 Fd8 36.h5 Bd6+ 37.Kc4 Bc6+ 38.Kd5 Be6 39.Fd4+ Kf8 40.f4 Fc7?!  

 

 

41.f5

Figyelmet érdemelt a 41.Fe5 Fd8 (41...Fxe5 42.fxe5 gxh5 43.gxh5 Ke7 44.c4 f6 45.exf6+ Bxf6 46.c5 bxc5 47.Kxc5) 42.f5 gxf5 43.gxf5 Be8 44.Kc6 folytatás.

41...Bd6+ 42.Ke4 Bc6 43.Bb1 Ke8 44.hxg6 fxg6 45.Bh1 Kf7  

 

 

46.Kd5 Bd6+ 47.Kc4 gxf5?

Caruana vesztőt húzott. 47...g5 48.Kb5 Fd8 49.Ka6 Bc6 50.Bh3 Bd6 51.Kb7 Ke8 52.Be3+ Kd7 változatban világosnak még "dolgoznia" kellett volna a nyerésért.

48.gxf5 Fd8  

 

 

49.f6! Fxf6?

Caruanának már nem volt mentsége. 49...Kg6-ra 50.Bg1+ Kf7 51.Bg7+ Ke8 52.Bg6 Kf8 53.Bxh6 Kf7 54.Bh7+ Kf8 55.f7 nyert volna.

50.Bxh6 Fe7 51.Bxd6 Fxd6 52.Kb5 Ke6 53.Fxb6 Kd7 54.c4 Kc8 55.Fxa5 Kb7 56.Fb4 Ff4 57.c5 Ka7 58.c6 Kb8 59.a5 Ka7 60.a6 Ka8

 

61.Fc5 Fb8 62.Kc4 Fc7 63.Kd5 Fd8 64.Ke6 Fc7 65.Kd7 Fa5 66.Fe7 és sötét feladta

 

Karjakin,S (2778) - Aronjan,L (2816)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d4 Fd6 13.Be1 Vh4 14.g3 Vh3 15.Ve2 Fg4 16.Vf1 Vh5 17.Hd2 Bae8

Mindig kellemes visszaemlékezni a tavalyi csapat-világbajnokságon játszott Ivancsuk-Lékó játszmára, ahol nagymesterünk tisztáldozattal lepte meg ellenfelét: 17...f5 18.c4 f4! 19.cxd5 c5! 20.Be4 c4 21.Fc2 fxg3 22.fxg3 Bxf1+ 23.Hxf1 Vh3 24.Be3 Bf8 25.Fd2 Ff3 26.Bxf3 Bxf3 27.Fe4 Bxg3+ 28.Hxg3 Fxg3 29.hxg3 Vxg3+ 30.Fg2? (Örökös sakkhoz vezetett volna (30.Kf1 Vh3+) 30...Vd3 31.Fe1 Vxd4+ 32.Ff2 Vxb2 és végül a csata Péter győzelmével végződött.

18.f3 Fh3 19.Vf2 Bxe1+

A tavalyi rosztovi GP-versenyen a szlovén Anna Muzicsuk 19...f5 20.Bxe8 Bxe8 21.Hf1 f4 22.Fxf4 Fxf4 23.gxf4 Vg6+ 24.Hg3 h5 25.Be1 h4 26.Bxe8+ Vxe8 után hátrányba került a világbajnoknő Hou Ji-fannal szemben.

20.Vxe1

 

20...Ff4!

Alapos házielemzés eredménye a tisztáldozat, amit Szergej Karjakin nem fogadott el.

21.Fxd5

Érdekesek a változatok 21.gxf4-re: 21...Hxf4 22.Fd1 Hd3 23.f4 (23.Vg3 f5 24.Hf1 f4 25.Fb3+ Kh8 26.Fxf4 Hxf4 27.Be1 c5) 23...Fg4 24.Vg3 Fxd1 25.Vxd3 Be8 26.Vg3 f5 27.Hf1 (27.d5 cxd5 28.Hf1 Be6 29.Vd3 Bg6+ 30.Hg3 Ff3) 27...Be6 28.Vf2 Be2 29.Vg3 Be6 lépésismétléssel.

21...Fxd2 22.Fxd2 Vxd5

A különböző színű futók mellett világosnak semmi esélye sem volt anyagi előnyének érvényesítésére.

23.Ve4 Vd7 24.Be1 Fe6 25.Ff4 Be8 26.Ve5 f6 27.Vd6 Vxd6 28.Fxd6 Kf7 29.b3 Ff5 30.Kf2 Bxe1 31.Kxe1 a5 32.Kd2 Fe6 33.Kd3 Ff5+ és döntetlen

 

Vallejo Pons,F (2697) - Anand,V (2780)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.a4 Bb8 8.c3 d6 9.d4 Fb6 10.Ha3 0-0 11.axb5 axb5 12.Hxb5 Fg4 13.Fc2 exd4 14.Hbxd4 Hxd4 15.cxd4 Fxf3 16.gxf3 Hh5 17.Ba4

Világossal még népszerűbb a 17.Kh1 Vf6 18.Fe3 Ba8 19.Bxa8 Bxa8 20.Bg1 Hf4 21.Fb3 g6 22.e5! dxe5 23.dxe5 Vf5 24.Fxf7+! folytatásban Fabiano Caruana hibázott az ukrán Jurij Krivorucsko ellen a plovdivi Eb-n. 24...Kg7?! után világos jelentős előnybe kerülhetett volna a 25.Fb3! Hh3 26.Bg2 Bf8 27.e6 Fxe3 28.fxe3 Vxf3 29.Vxf3 Bxf3 30.Be2 Bf5 31.Kg2 Hg5 32.Bc2 változatban. Elemzésben a 24...Vxf7!? 25.Fxf4 Fxf2 26.Bf1 Fb6 27.Vd3 c6 28.Fe3 változatot  javasolják.

17...Vf6 18.e5

Az orosz Erneszto Inarkijev az asztrahányi GP-tornán a 18.Fe3 g6 19.Kh1 Ba8 20.b3 Hf4 21.Bg1 Bxa4 22.bxa4 He6 23.d5 Fxe3 24.dxe6 Fc5 25.exf7+ Kxf7 26.Vd5+ Kg7 27.e5 Vxf3+ 28.Vxf3 Bxf3 29.exd6 cxd6 folytatásban remizett Lékó Péterrel.

18...dxe5 19.dxe5 Vxe5 20.f4 Vb5

A 2010-es Corus-tornán Alekszej Shirov a 20...Vc5 21.b4 Vc6 22.b5 Vc3 23.Fxh7+ Kxh7 24.Vxh5+ Kg8 25.Ba3 Vc2 26.Bh3 Vg6+ 27.Vxg6 fxg6 28.Bg3 Kh7 folytatásban érdekes küzdelem után remizett Szergej Karjakinnal.

21.Fd3 Vc5 22.Bc4 Vd6

 

23.Fxh7+ Kxh7 24.Vxh5+ Kg8 25.Vf3

A spanyol sakkozó hosszasan gondolkodott. 25.f5 Fd4 26.Bd1 c5 27.Fe3 Bfd8 28.Vg4 Vf6 29.Fxd4 cxd4 30.Bcxd4 Bxd4 31.Bxd4 Bxb2 32.Bd5 volt az egyik lehetőség. Számításba jött a 25.Bc3 Fd4 26.Bh3 Vg6+ 27.Vxg6 fxg6 28.b3 Fc5 29.Bd1 Fd6 30.Bd4 is.

25...Bfd8 26.f5

 

26...Vd3 27.Vxd3 Bxd3 28.Ff4 f6 29.Fxc7 Fxc7 30.Bxc7 Bxb2 31.Ba1 Bf3 32.Baa7 Bbxf2 33.Bxg7+ Kh8 34.Bh7+ Kg8 35.Bhg7+ Kh8

 

 

36.Bgb7 Bf1+ 37.Kg2 B1f2+ 38.Kg1 Bf1+ 39.Kg2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az első osztályú csapatbajnokság második fordulójában nem született meglepetés, az esélyes együttesek nyertek. A címvédő Aquaprofit-NTSK csapata szorosabb eredményt ért el, az ezüstérmes paksiak Kecskeméten nagy arányban győztek. A tavalyi bajnokság bronzérmese, a Haladás VSE sikerrel zárta újabb meccsét. Az első fordulóbeli vereség után szép győzelmet aratott az MLTC.  A Makó sakkozói a hátsó táblákon voltak eredményesek. A harmadik fordulót négy hét múlva, november 4-én rendezik meg.

Az éltáblákon nem remekeltek a címvédő Aquaprofit nagymesterei, a Pénzügyőr sakkozói az első öt táblán nem vesztettek játszmát, négy döntetlen mellett Balog Imre aratott értékes győzelmet, a meccsen csak öt parti végződött döntéssel.

Az Atomerőmű SE nagymesterei az első hat táblán taroltak kecskeméti vendégszereplésükön. A Hungaropharma Decs az első hat táblán 3,5 pontot szerzett, a mátyásföldiek a hátsó táblákon nagy szorgalommal gyűjtötték a pontokat, javítottak az első fordulóban elszenvedett súlyos vereségük után. Nehéz küzdelemben nyert a Makó, négy partiban született döntés. Sikerrel zárult a Haladás VSE együttesének budapesti látogatása.

 

A 2. forduló eredményei:

Hungaropharma Decs – Mátyásföldi LTC 4,5 – 7,5

(Nikola Sedlak (2538) – Dragan Kosic (2517) döntetlen

Dusan Popovic (2583) – Izsák Gyula (2471) 1 – 0

Milos Roganovic (2518) – Zlatko Ilincic (2450) döntetlen)

 

Pénzügyőr SE – Aquaprofit-NTSK  4,5 – 7,5

Horváth Csaba (2526) – Luka Lenic (2640) döntetlen

Balog Imre (2554) – Róbert Márkus (2605) 1 – 0

Héra Imre (2570) – Ribli Zoltán (2554) döntetlen)

 

Tóth László SE – Atomerőmű SE Paks 2,5 – 9,5

(Tésik  Csaba (2366) – Berkes Ferenc (2685) 0 – 1

Hajnal Zoltán (2384) – Ács Péter (2586) 0 – 1

Kiss Pál (2356) – Vladislav Nevednichy (2554) 0 – 1)

 

Dunaharaszti MTK – ASS-Makói SVSE  5 – 7

(Zoran Jovanovic (2516) – Erdős Viktor (2643) döntetlen

Gonda László (2528) – Alekszander Kovacevic (2549) döntetlen

Faragó Iván (2486) – Mihók Olivér (2435) döntetlen)

 

BEAC – Haladás VSE 3,5 – 8,5

 

A bajnokság állása:

1.Aquaprofit-NTSK 17,5 pont

2-3. Haladás VSE és Atomerőmű SE Paks 16,5

4. ASS-Makói SVSE 12,5

5. Dunaharaszti MTK 11

6. Hungaropharma Decs 10,5

7. BEAC 10

8. Mátyásföldi LTC 9,5

9. Pénzügyőr SE 9,5

10. Tóth László SE 6,5

 

A 3. forduló (november 4.) párosítása:

ASS-Makói SVSE – Hungaropharma Decs

Haladás VSE – Dunaharaszti MTK

Atomerőmű SE – BEAC

Aquaprofit-NTSK – Tóth László SE

Mátyásföldi LTC – Pénzügyőr SE

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A londoni GP-n Topalov, Gelfand és Mamedgyarov holtversenyben végzett az élen

Címkék: Grand Prix London

Londonban hármas holtversennyel fejeződött be a hat tornából álló Grand Prix-sorozat első versenye. A befejező játéknapon az azeri Sahriyar Mamedgyarov világossal remizett Lékó Péterrel. Riválisai közül a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov sötéttel legyőzte a holland Anish Girit, az izraeli Borisz Gelfand világossal az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovot. Az élen végzett trió, Topalov, Gelfand és Mamedgyarov 7-7 pontot gyűjtött. Az orosz Alekszandr Griscsuk remizett az utolsó fordulóban az amerikai Hikaru Nakamurával, 6,5 ponttal lett a negyedik, Lékó Péter 6 ponttal ötödikként fejezte be szereplését. A viadalon Topalov, Griscsuk és Lékó megőrizte veretlenségét. A sorozat következő versenyét Taskentben november 21. és december 5. között rendezik meg, Lékó Péter mellett többek között az orosz Szergej Karjakin, Alekszandr Morozevics és Peter Szvidler, az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand játszik.

 

A nagy érdeklődéssel kísért viadal utolsó fordulója is tartogatott izgalmakat. A félpontos előnnyel vezető azeri Sahriyar Mamedgyarov nem kockáztatott. Lékó Péterrel a Nimzoindiai védelem egyik békés változatában megosztozott a ponton és megadta a lehetőséget az őt üldöző triónak, hogy befogják. A lehetőséggel a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az izraeli Borisz Gelfand tudott élni, az orosz Alekszandr Griscsuk nem tudta legyőzni az amerikai Hikaru Nakamurát.

 

A világossal játszó Gelfand az indiai világbajnok Viswanathan Anand egyik szekundánsával, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval mérkőzött meg. Gelfand a 14. lépésben meglepő minőségáldozatot hozott. A legjobb folytatást Kaszimdzsanov nem találta meg, a világbajnoki kihívó izraeli nagymester terve bevált. Sötét tisztjei támadhatóakká váltak, a lebonyolítás után a vezérszárnyi szabadgyalogok győzedelmesen nyomultak előre. Gelfand időzavarban sem rontott, igaz gyorsabb nyerést kihagyott, az akciót végül tisztelőnnyel zárta, Kaszimdzsanov királya mattba lépett.

 

Veszelin Topalov hosszas hullámvölgy után ért el nagy sikert. Veretlenségét is megőrizve végzett az élen, ehhez az utolsó fordulóban sötéttel kellett nyernie a holland Anish Giri ellen. A 18 éves titán nem jeleskedett a végjátékban, rossz tervével elásta bástyáját és futóját, míg Topalov bástyája és huszárja tökéletesen működött, az összekötött szabadgyalogok eldöntötték a pont sorsát.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk esélyes állását remire rontotta a kínai Wang Hao ellen, az angol Michael Adams és a kubai Leinier Dominguez Perez partija kölcsönösen korrekt játék után lett remi.

Az élen végzett hármas megérdemelt sikert aratott. Topalov tőle szokatlan módon nem bocsátkozott fölös kalandokba, veretlenségét meg is őrizte, visszatornászta magát a top 10-be. A torna doyenje, a 44 éves Gelfand nagy önbizalommal sakkozott, a világbajnoki döntőre felkészüléskor még tovább javult repertoárja, nőtt játékereje. Mamedgyarov ellen ingott csak meg. Az azeri nagymester az olimpián is remekelt, most újabb Élő-pontokat is gyűjtött, a virtuális világranglistán már a nyolcadik 2764,6 ponttal. Lékó Péter megőrizte veretlenségét, nagy kár volt a Griscsuk elleni rontásáért. Visszanyerte az olimpián elvesztett pontjait, és még növelte is azokat. A rajtlistán első amerikai Hikaru Nakamura öt veresége jelentette a torna legnagyobb meglepetését, ahol a 66 partiból csak 20 végződött döntéssel. Kevésbé kockáztattak a nagymesterek, túlzottan is kevés idejük volt az isztambuli sakkolimpia után a regenerálódásra.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 41)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) – Wang Hao (kínai, 2742) döntetlen (Szicíliai védelem,

Michael Adams (angol, 2722) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725) döntetlen (Szicíliai védelem, 46)

Anish Giri (holland, 2730) – Veszelin Topalov (bolgár, 2752) 0 – 1 (Vezércsel,

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2783) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Borisz Gelfand (izraeli, 2738) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684) 1 – 0 (Félszláv védelem, 48)

 

A verseny végeredménye:

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pts

SB

Perf.

1

Veszelin Topalov

2752

BUL

*

½

½

½

½

½

½

1

½

1

1

½

7

36.25

2834

2

Borisz Gelfand

2738

ISR

½

*

½

0

½

1

1

½

1

½

½

1

7

35.75

2836

3

Sahriyar Mamedgyarov

2729

AZE

½

½

*

0

½

½

½

½

1

1

1

1

7

34.75

2836

4

Alekszandr Griscsuk

2754

RUS

½

1

1

*

½

½

½

½

½

½

½

½

36.75

2801

5

Lékó Péter

2737

HUN

½

½

½

½

*

½

½

1

½

½

½

½

6

32.50

2770

6

Wang Hao

2742

CHN

½

0

½

½

½

*

½

½

½

½

½

1

28.75

2739

7

Michael Adams

2722

ENG

½

0

½

½

½

½

*

½

0

½

½

1

5

26.75

2709

8

Vaszilij Ivancsuk

2769

UKR

0

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

1

5

26.00

2705

9

Rusztam Kaszimdzsanov

2684

UZB

½

0

0

½

½

½

1

½

*

½

½

0

24.25

2680

10

Leinier Dominguez Perez

2725

CUB

0

½

0

½

½

½

½

½

½

*

½

½

23.75

2677

11

Anish Giri

2730

NED

0

½

0

½

½

½

½

½

½

½

*

0

4

22.00

2643

12

Hikaru Nakamura

2783

USA

½

0

0

½

½

0

0

0

1

½

1

*

4

20.50

2638

 

A nagymesterek Élő-pontszámainak változása:

Veszelin Topalov + 13, Borisz Gelfand + 15, Sahriyar Mamedgyarov + 17, Alekszandr Griscsuk + 8, Lékó Péter + 5, Wang Hao – 1, Michael Adams – 2, Vaszilij Ivancsuk – 10, Rusztam Kaszimdzsanov – 1, Leinier Dominguez Perez – 8, Anish Giri – 14, Hikaru Nakamura - 22

 


  FIDE GRAND PRIX

 
 

2012

2013

Név

Kritérium

Élő

London

Taskent

Lisszabon

Madrid

Berlin

Párizs

09.20-10.03.
 
 

11.21-12.05.
 
 

04.17-05.01.
 
 

 05.22-  06.04.

07.03-07.18.

09.18-10.02.

Radzsabov,   Tejmur

AZE

Élő

2788

x

x

x

x

Karjakin,   Szergej

RUS

Élő

2785

x

x

x

x

Nakamura,   Hikaru

USA

Élő

2778

15

x

x

x

Caruana,   Fabiano

ITA

szabadkártya

2773

x

x

x

x

Morozevics,   Alekszandr

RUS

AGON

2770

x

x

x

x

Ivancsuk,   Vaszilij

UKR

Világkupa

2769

55

x

x

x

Griscsuk,   Alekszander

RUS

Világkupa

2763

90

x

x

x

Topalov,   Veszelin

BUL

Élő

2752

140

x

x

x

Szvidler,   Peter

RUS

Világkupa

2749

x

x

x

Wang, Hao

CHN

AGON

2726

70

x

x

x

Gelfand,   Borisz

ISR

Döntő

2738

140

x

x

x

Gasimov,   Vugar

AZE

Élő

2737

x

x

x

x

Lékó, Péter

HUN

AGON

2737

80

x

x

x

Ponomarjov,   Ruszlan

UKR

Világkupa

2734

x

x

x

x

Mamedgyarov,   Sahriyar

AZE

Élő

2729

140

x

x

x

Dominguez   Perez, Leinier

CUB

AGON

2725

35

x

x

x

Giri,   Anish

NED

AGON

2711

15

x

x

x

Kaszimdzsanov,   Rusztam

UZB

AGON

2684

35

x

x

x

Adams,   Michael

ENG

2722

55

 

Holtversenynél a pénzdíjak és a GP-pontok is megosztásra kerülnek.

A versenyek díjazása:

1.25.000 euró, 120 + 50 pont

2. 22.500 euró, 110 + 30

3. 20.000 euró, 100 + 10

4. 17.500 euró, 90

5. 15.000 euró, 80

6. 13.000 euró, 70

7. 12.000 euró, 60

8. 11.000 euró, 50

9. 10.000 euró, 40

10. 9.000 euró, 30

11. 8.000 euró, 20

12. 7.000 euró, 10

 

Mamedgyarov,S (2729) - Lékó,P (2737)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 b6 7.Fg5 Fb7 8.e3 d6 9.He2 Hbd7 10.Vd3

Az isztambuli sakkolimpián az azeri nagymester a német Georg Meier ellen a 10.Vc2 c5 11.Bd1 Vc8 12.f3 h6 13.Fh4 d5 14.cxd5 Hxd5 15.Vd2 f5 16.dxc5 Hxc5 17.b4 Ha4 18.Bc1 Ve8 19.Hd4 e5 20.Fb5 Vh5 folytatást választotta, remi lett a parti.

10...Fa6 11.Hc3 d5 12.Vc2 Fxc4 13.Fxc4 dxc4 14.Va4 c5 15.Vxc4 cxd4 16.Vxd4 h6 17.Fxf6 Hxf6 18.Vxd8 Bfxd8 19.Ke2 Kf8 20.Bhd1 Ke7 21.Bac1 Bxd1 22.Hxd1 Kd7 23.f3 Bc8 24.Bxc8 Kxc8 25.Kd3 Kd7 26.Hc3 Kc6 27.e4 e5 28.b4 b5 29.Hd1 He8 30.He3 Hd6

 

31.Hf5 Hxf5 32.exf5 Kd5 33.g4 f6 34.h3 a6 35.h4 Kc6 36.Ke4 Kd6 37.Ke3 Kd5 38.Kd3 Kc6 39.Ke4 Kd6 40.Ke3 Kd5 41.Kd3 és döntetlen

 

Giri,A (2730) - Topalov,V (2752)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.Fe2 dxc4 8.0-0 c5 9.dxc5 Hxc5 10.Fxc4 Vxd1 11.Bfxd1 b6 12.Hd4 Fb7 13.Bac1 a6 14.b4 Hce4 15.Hxe4 Fxe4 16.a3 a5 17.f3 Fd5 18.e4 Fxc4 19.Bxc4 axb4 20.axb4 Bfc8 21.Bdc1 Bxc4 22.Bxc4

A 18 éves holland nagymester az egyenlő állást elvesztette, a tegnapi, Hikaru Nakamura elleni partihoz hasonlóan a végjátékban nem jeleskedett.

 

22...h6 23.Kf1 Kf8 24.Hc6 b5 25.Bd4 Ba6 26.Hxe7 Kxe7 27.Bd2 Hd7 28.Bc2 g5 29.Fc7 f6 30.Fa5 h5 31.h4 gxh4 32.Bc8?! He5! 33.Bc7+ Kd6 34.Bb7  

 

 

34...h3! 35.gxh3 Hxf3 36.Bxb5 Hd2+ 37.Kg2 Ba8 38.Bxh5 Bg8+ 39.Kf2 Hxe4+ 40.Ke3  

 

 

40...f5

Az összekötött szabadgyalogok győzedelmesen nyomulhattak előre.

41.Bh7 e5 42.Fc7+ Ke6 43.Kd3 Bg3+ 44.Kc4 Bc3+ 45.Kb5 f4 46.Bh6+ Kd5 47.Fb6 f3 48.Bh8 Ba3 49.Fg1 f2 50.Fxf2 Hxf2 51.Bd8+ Ke4 52.Kc6 Bc3+ és világos feladta

 

Gelfand,B (2738) - Kaszimdzsanov,R (2684)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 e6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 g6 8.Fe2 Fg7 9.e4 dxe4 10.Hxe4 Vf4 11.Vc2 0-0 12.0-0 c5 13.dxc5 Fd7

 

14.b4!?

Borisz Gelfand a pozíciós folytatás, 14.Bad1 Fc6 15.Hd6 helyett minőséget áldozott.

 14...Fxa1

Jobb volt a 14...Fc6 15.Hd6 Fxf3 16.Fxf3 Fe5 17.Bfd1 Vxh2+ 18.Kf1 Fxa1 19.Fxb7 Ha6 20.Fxa6 Bab8 21.a3 Fe5 változatot választani.

15.Bxa1 Fc6 16.Hd6 Hd7 17.Vc1?! Vf6?!

Rusztam Kaszimdzsanov a vezércsere elkerülésével rossz döntést hozott.

18.Bb1 g5?! 19.Ve3 Bad8 20.Hd4 a6 21.Be1 He5 22.h3 Fa4 23.Va3 Hc6 24.Hf3! Fc2

 

25.b5 axb5 26.cxb5 Ba8?

 

27.Vc1 Hb4 28.Vd2 Vf4 29.Vxf4 gxf4 30.Hxb7 Bxa2 31.c6

Borisz Gelfand időzavarban volt, pontosabb volt a 31.He5 Bfa8 32.Fc4 Ba1 33.Bxa1 Bxa1+ 34.Kh2 f6 35.c6 fxe5 36.c7 Ba8 37.Fxe6+ Kg7 38.b6 Ha6 39.Hd6 folytatás.

31...Bfa8?!

 

32.Hd6 Fd3 33.Fxd3 Hxd3 34.Bf1

Még erősebb volt a 34.Bb1 Bc2 35.Hd4 Bc3 36.b6 Bb8 37.He4 Bc4 38.Hf6+ Kg7 39.Hd7 változat.

34...Bc2 35.Hd4 Bc5

 

36.b6 Hb4 37.c7 Bf8 38.Bb1 Ha6 39.H4b5 Bc6 40.b7 Hxc7  

 

 

41.Hxc7

A biztos nyerés tudatában Gelfand már kiengedett, azonnal nyert volna a 41.Hc8! Hxb5 42.He7+ Kg7 43.Hxc6 folytatás.

41...Bxd6 42.b8V Bxb8 43.Bxb8+ Kh7 44.Bb4 Bd1+ 45.Kh2 e5 46.He8 f5 47.Bb7+ Kg6

Az üzbég sakkozó királya reménytelen állásban mattba lépett...

48.Bg7+ és sötét feladta, 48…Kh5-re 49.Hf6+ Kh4 50.g3+ fxg3+ 51.fxg3 mattol!

 

Griscsuk,A (2754) - Nakamura,H (2783)
Szicíliai védelem [B77]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.Fc4 Hxd4 10.Fxd4 Fe6 11.Fb3 Va5 12.0-0-0 Bfc8 13.Kb1 b5 14.Bhe1

A Tata Steel szuperversenyen a holland Anish Girivel az amerikai nagymester gyorsan remizett, 14.Fxf6 Fxf6 15.Hd5 Vxd2 16.Hxf6+ Kg7 17.Hh5+ gxh5 18.Bxd2 Bc5 és békekötés következett.

14...Fxb3 15.cxb3 Bab8

A lépés meglepte Alekszandr Griscsukot, hosszasan gondolkodott. A 15...b4 16.Hd5 (16.Fxf6 bxc3 17.Fxc3 Fxc3 18.bxc3 Bxc3 19.Be3 Bac8) 16...Hxd5 17.Fxg7 Kxg7 18.exd5 Bc7 19.h4 változatot többek között a kazanyi GP-n a Koszinceva-Cmilyte partiban láttuk.

16.Bc1 a6 17.g4 Bc6 18.h4 Bbc8 19.a3 b4 20.Ha2 Bxc1+ 21.Bxc1 Bxc1+ 22.Hxc1 h5 23.g5 Hd7 24.Fxg7 Kxg7 25.Hd3?!

 

25...He5! 26.Hxb4 Hxf3 27.Vc3+ He5 28.Vc8 Hf3 29.Vc3+ He5 30.Vc8 Hf3 31.Vc3+ He5 és döntetlen

 

Ivancsuk,V (2769) – Wang Hao (2742)
Szicíliai védelem [B88]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fc4 e6 7.0-0 Hc6 8.Fb3 Fe7 9.f4 0-0 10.Fe3 Hxd4 11.Fxd4 b5 12.e5 dxe5 13.fxe5 Hd7 14.He4 Fb7 15.Hd6 Fxd6 16.exd6 Vg5 17.Bf2 Fd5

Az elmélet jobbnak tartja a  17...a5 18.Ve2 Ba6 változatot.

18.Fc3 Fxb3 19.axb3 Vc5 20.Vg4 g6 21.Bd1

Számításba jött a 21.b4 Vb6 22.Bd1 Bac8 23.Fd4 Vc6 24.Vg3 folytatás.

21...Bae8?! 22.Vf3 e5 23.Vb7 Vc8

 

24.Vc7 f5 25.Ba1 f4 26.Be2 g5 27.Bae1

Vaszilij Ivancsuk nagyobb előnyt érhetett volna el a 27.Vxc8 Bxc8 28.Bxa6 Bf6 29.Fa5 Kf7 30.Fc7 változatban.

27...Be6 28.Fxe5 Ve8 29.Vc3 Vg6 30.Fh8 Bxd6

 

31.Be7

Kimaradt a 31.Be6 Bxe6 32.Bxe6 Vf7 33.Bxa6 b4 34.Vd4 Bc8 35.c4 lehetőség.

31...Bf7 32.Fd4 g4 33.Vc8+ Bf8 34.Vc3 Bf7 35.Bxf7 Kxf7 36.Vc8 Bxd4 37.Ve8+ Kg7 38.Ve7+ Vf7 39.Vg5+ és döntetlen

 

Adams,M (2722) - Dominguez Perez,L (2725)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 g6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 Fg7 9.f3 0-0 10.Fe3 Hc6 11.0-0 a6 12.a4 e6 13.Bc1 He5 14.b3 d5 15.cxd5 exd5 16.Hxd5 Hxd5 17.exd5 Bfe8 18.Ff2 Vxd5 19.Vc2 Vd7 20.Bcd1 Bac8 21.Vb1 Vc7 22.Bfe1 Hd7 23.Bxe8+ Bxe8 24.Vc2 Bc8 25.Vxc7 Bxc7 26.Kf1 Hc5 27.Bc1 Fe5 28.Fg3 Fxg3 29.hxg3 Bd7 30.Bxc5 Bxd4 31.Ke2 Kg7 32.g4 h6 33.Ke3 Bb4 34.Bc3 a5 35.g3 b6 36.Bd3 h5 37.g5 b5 38.axb5 Bxb5 39.f4 Bb4 40.Kf2 a4 41.bxa4 Bxa4 42.Kf3 Ba7 43.Be3 Bb7 44.Bd3 Ba7 45.Be3 Bb7 46.Bd3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Mamedgyarov félpontos előnnyel várja a londoni GP-verseny utolsó fordulóját

Címkék: Grand Prix London

A londoni Grand Prix-verseny befejező fordulója előtt az azeri Sahriyar Mamedgyarov félpontos előnnyel vezet és az utolsó játéknapon Lékó Péter ellen világossal játszik. A mai 10. fordulóban az élcsoportban a játszmák sorban döntetlennel végződtek. Nagymesterünk világossal az izraeli Borisz Gelfanddal remizett, Mamedgyarov  a kínai Wang Haoval osztozott meg a ponton. Elrontotta kecsegtető állását az orosz Alekszandr Griscsuk az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval szemben. A bolgár Veszelin Topalov és az angol Michael Adams, a kubai Leinier Dominguez Perez és az ukrán Vaszilij Ivancsuk sem bírt egymással. Sorozatban elszenvedett négy vereség után az amerikai Hikaru Nakamura legyőzte a holland Anish Girit. A befejező partikat szerdán magyar idő szerint 13 órától játsszák.

 

Az utolsó fordulóra maradt a döntés a hat versenyből álló Grand Prix-sorozat első viadalán. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov megőrizte félpontos előnyét, miután a Caro-Kann védelmű partiban a kevés meggyőződéssel játszó kínai Wang Hao ellen gond nélkül szállította a döntetlent. Mamedgyarov egyedüli vezetését csak az orosz Alekszandr Griscsuk veszélyeztette, aki az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov ellen előnybe került. Griscsuk súlyos időzavarban azonban érthetetlen módon a vezércsere mellett döntött, amire Kaszimdzsanov kiharcolta a döntetlent.

A bolgár Veszelin Topalov nem bírt az angol Michael Adamsszel, minimális előnye kevés volt az egész pont megszerzéséhez.

 

Lékó Péter biztatóan állt az izraeli Borisz Gelfanddal vívott szicíliai védelmű csatájában. Világossal kezdeményezett, egy pillanatban előnyös végjátékra is egyszerűsíthetett volna, de más folytatás mellett döntött. A rutinos Gelfand jól védekezett, a cserék pedig egyenlő bástyavégjátékhoz vezettek.

A forduló egyetlen győzelmét az amerikai Hikaru Nakamura aratta. Sorozatban elszenvedett négy veresége után érdekes taktikával nyert a holland Anish Giri ellen. Az orosz huszárjátékban gyors vezércsere mellett döntött, és az egyszerű állásban próbálta meg túljátszani 18 esztendős ellenfelét. Hosszas manőverezések után Nakamura minőségáldozattal egybekötött gyalogáttöréssel került döntő előnybe, de ehhez Giri segítsége is kellett.

A kubai Leinier Dominguez Perez és az ukrán Vaszilij Ivancsuk spanyol megnyitású partija nem hozott izgalmat.

 

A 10. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2737) – Borisz Gelfand (izraeli, 2739) döntetlen (Szicíliai védelem, 59)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684)  – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754) döntetlen (Spanyol megnyitás, 49)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2783) – Anish Giri (holland, 2730) 1 – 0 (Orosz huszárjáték, 65)

Veszelin Topalov (bolgár, 2752) – Michael Adams (angol, 2722) döntetlen (Vezércsel, 50)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)

Wang Hao (kínai, 2742) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) döntetlen (Caro-Kann védelem, 32)

 

A verseny állása:

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Perf.

1

Sahriyar Mamedgyarov

2729

AZE

*

0

½

½

½

½

½

1

1

1

1

2847

2

Alekszandr Griscsuk

2754

RUS

1

*

½

1

½

½

½

½

½

½

½

6

2803

3

Veszelin Topalov

2752

BUL

½

½

*

½

½

½

1

½

1

1

½

6

2808

4

Borisz Gelfand

2738

ISR

½

0

½

*

½

1

½

1

1

½

1

6

2814

5

Lékó Péter

2737

HUN

½

½

½

*

½

½

½

1

½

½

½

2774

6

Wang Hao

2742

CHN

½

½

½

0

½

*

½

½

½

½

1

5

2736

7

Vaszilij Ivancsuk

2769

UKR

½

½

0

½

0

 

*

½

*

½

½

1

2709

8

Michael Adams

2722

ENG

½

½

½

0

½

½

½

*

0

½

 

1

2707

9

Rusztam Kaszimdzsanov

2684

UZB

0

½

½

 

½

½

½

1

*

½

½

0

2709

10

Anish Giri

2730

 NED

0

½

 

½

½

½

½

½

½

*

½

0

4

2668

11

Leinier Dominguez Perez

2725

CUB

0

½

0

½

½

½

½

½

½

*

½

4

2672

12

Hikaru Nakamura

2783

USA

0

½

0

½

0

0

0

1

1

½

*

2626

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Sahriyar Mamedgyarov – Lékó Péter

Vaszilij Ivancsuk – Wang Hao

Michael Adams – Leinier Dominguez Perez

Anish Giri – Veszelin Topalov

Alekszandr Griscsuk – Hikaru Nakamura

Borisz Gelfand – Rusztam Kaszimdzsanov

 

Lékó,P (2737) - Gelfand,B (2738)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3

Lékó Péter sokáig a Szvesnyikov-változat elkötelezett híve volt, de világossal is eredményes volt a variban. Borisz Gelfand ellen más változattal készült.

3...e5 4.Fc4 d6 5.d3 Fe7 6.Hd2 Hf6 7.Hf1 Hd7

A tavalyi Világkupán Polgár Judit ellen és Lékó Péter 2005-ben Michael Adams ellenében a 7...Fg4 8.f3 Fe6 9.He3 küzdött meg.

8.He3

Viswanathan Anand a 2001-es kieséses rendszerű vb elődöntőjének negyedik partijában kikapott Vaszilij Ivancsuktól a 8.Hd5 Hb6 9.Hxb6 axb6 10.c3 0-0 11.He3 Fg5 12.0-0 Kh8 13.Fd2 Fxe3 14.fxe3 Ve7 15.Fd5 Fe6 folytatásban.

8...Hb6 9.Hed5 0-0 10.Hxb6 axb6 11.0-0 Fg5 12.a4 Fxc1 13.Vxc1 Fe6 14.Vd2 h6 15.f4 exf4 16.Bxf4 Vg5 17.Baf1 He5?!

Pontatlan. 17...Fxc4 18.dxc4 Hd4 19.Bd1 Bae8 jobb volt. 

 

 

18.b3

Miért nem nyerte el Péter tetszését a 18.Fxe6 fxe6 19.Bxf8+ Bxf8 20.Vxg5 hxg5 21.Hb5 d5 22.exd5 exd5 23.Hc3 d4 24.Hd5 folytatás?

18...Bad8 19.Fd5

Ezúttal is számításba jött a 19.Fxe6 fxe6 20.Bxf8+ Bxf8 21.Vxg5 hxg5 22.Hb5 változat.

19...Hg6 20.B4f2 Vxd2 21.Bxd2 Bd7 22.Bdf2 Bfd8 23.h3 He5 24.Fc4 Kh7 25.Kh2 h5 26.Hd1 g6 27.He3 Kg7 28.Fd5 Ba8 29.Kg1 Kh6 30.Bf6 Be8 31.Fc4 Hxc4 32.bxc4  

 

 

32...Ba8 33.Bb1 Bxa4 34.Bxb6 Ba1+ 35.Bf1 Bxf1+ 36.Kxf1 Kg5 37.Kf2 Kf4 38.Hf1 f5 39.exf5 Fxf5 40.He3 Fe6 41.h4 Ke5 42.c3 Bf7+ 43.Kg3 Ff5 44.Hxf5 gxf5 45.Kf3 Bg7 46.g3

 

46...Bg4 47.Bxb7 f4 48.d4+ cxd4 49.cxd4+ Kxd4 50.gxf4 Bxh4 51.Bd7 Bh3+ 52.Kg2 Bc3 53.Bxd6+ Ke4 54.Bh6 Kxf4 55.Bxh5 Bc2+ 56.Kh3 Bc3+ 57.Kg2 Bc2+ 58.Kh3 Bc3+ 59.Kg2 és döntetlen

 

Wang Hao (2742) - Mamedgyarov,S (2729)
Caro-Kann védelem [B18]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hc5 e5 6.Hxb7 Vb6 7.Hc5 exd4 8.Hb3 Fb4+ 9.Fd2 Hf6 10.Fxb4 Vxb4+ 11.Vd2 Ve7+ 12.Ve2 Fxc2 13.Vxe7+ Kxe7 14.Hxd4 Fg6 15.Bc1 Be8 16.Fc4 Hbd7 17.Hge2 He5 18.Fa6 Fd3

 

19.f4 Fxa6 20.fxe5 Hg4

Pontosabbnak tűnik 20…Hd7, kontroll alatt tartva a c5 mezőt.

21.e6

Szimbolikus előnyt adott volna a 21.Fc5 Kf8 22.e6 Fd8 23.Ff1 Hf6 24.Fxc6 Fxe2 25.Hxe2 Fxe6 26.Fxe6 fxe6 folytatás.

21…He5 22.Hxc6+ Kxe6 23.Hxe5 Kxe5 24.Kf2 Fxe2 25.Bhe1 Kd6 26.Bxe2 Bxe2+ 27.Kxe2 Be8+ 28.Kf2 Be5 29.Bd1+ Kc6 30.Bc1+ Kd6 31.Bd1+ Kc6 32.Bc1+ Kd5 és döntetlen

 

Kaszimdzsanov,R (2684) - Griscsuk,A (2754)
Spanyol megnyitás [C68]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fxc6 dxc6 5.0-0 Fe7 6.d3 f6 7.Fe3 Fg4 8.Hbd2 Vd7 9.Vb1 h5 10.c3 g5 11.d4 exd4 12.cxd4 Hh6 13.b4 Hf7 14.Vb3 h4 15.Bac1 Fe6 16.d5 cxd5 17.Hd4 c6 18.Bfe1 Bd8 19.Hxe6 Vxe6 20.Hf3

20...h3 21.g3 He5 22.Fb6 Bd7 23.Hxe5 fxe5 24.a3 0-0 25.Bcd1 g4 26.Bd3 Bf6 27.exd5 Bxd5 28.Bde3 Fd6 29.Vc2 Vf5 30.Ve2 Kf8 31.Bf1 Ke8 32.Bc1 Kd7 33.Kf1 Fc7 34.Fxc7 Kxc7 35.Be1 Kb6 36.Bc3 Ka7

A kapkodásban Alekszandr Griscsuk szerette volna "kihúzni" a 40. lépésig, hogy aztán dönthessen a további tervről. 36...Bd4 37.Ve3 Ka7 számításba jött.

37.Be3 Ka8 38.Be4

 

38...Vf3?!

Kedvezőbb állását Alekszandr Griscsuk a vezércserével elrontotta.

39.Vxf3 Bxf3 40.Bxg4 Bxa3 41.Bge4 Bb3 42.g4 Bd2 43.g5 Bf3 44.B4e2 Bd5 45.Bxe5 Bd2 46.B1e2 Bd1+ 47.Be1 Bd2 48.B1e2 Bd1+ 49.Be1 és döntetlen

 

Topalov,V (2752) - Adams,M (2722)
Vezércsel [D30]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Fg5 Fe7 5.Vc2 h6 6.Fh4 c5 7.dxc5 Va5+ 8.Hbd2 Vxc5 9.e3 Hbd7 10.Bc1 Hb6 11.a3 dxc4 12.Hxc4 Hxc4 13.Fxc4 0-0 14.0-0 Fd7 15.Bfd1 Bfd8 16.Vb3 Vb6 17.Vxb6 axb6 18.Fe2 Kf8 19.Kf1 Hd5 20.Fxe7+ Hxe7 21.He5 Fc6 22.g3 Bxd1+ 23.Bxd1 Ke8 24.Ke1

A bolgár exvilágbajnok a 24.f4 Fd5 25.Kf2 Bc8 26.e4 Fxe4 27.Hc4 folytatásban kis előnnyel játszhatott volna.

24...Hc8 25.Bd4 Ba5 26.f4 Ke7 27.Bb4 b5 28.Bb3 f6 29.Hd3 Hb6

Michael Adams teljesen kiegyenlített.

30.Hb4 Ha4 31.Hc2 Hc5 32.Bb4 e5 33.fxe5 fxe5 34.Bg4 He6 35.Hb4 g5 36.Hd3 Kd6 37.Hf2 Fd7 38.Bb4 Hc5 39.h4 b6 40.hxg5 hxg5 41.Kd2 Ke7 42.Ff1 Fc6 43.Ke1 Kf6 44.Hd1 Ba4 45.Hc3 Bxb4 46.axb4 Ha6 47.Ha2 Hc7 48.Hc3 Ha6 49.Ha2 Hc7 50.Hc3 Ha6 és döntetlen

 

Nakamura,H (2783) - Giri,A (2730)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Ve2 Ve7 6.d3 Hf6 7.Hc3 Vxe2+ 8.Fxe2 Fe7 9.0-0 0-0 10.h3 h6 11.Be1 Bd8 12.Hd4 Ff8 13.Ff3 c6 14.b4 Hbd7 15.g3 Hb6 16.Fg2 a5 17.bxa5 Bxa5 18.a4 Hbd7 19.Hb3 Ba6 20.a5 Hc5 21.Hxc5 dxc5 22.Ba4 Hd5 23.Hxd5 cxd5 24.Ff4 Fd7 25.Baa1 Fc6 26.Fc7 Bc8 27.Fb6 Fd6 28.h4 Baa8 29.Fh3 Bcb8 30.c3 Kf8 31.h5 Be8 32.Fg2 Bxe1+ 33.Bxe1 Bc8 34.Bd1 Fe7 35.f4 f6 36.Kf2 d4? 37.Fh3

Jelentős előnyhöz vezetett a 37.Fxc6 Bxc6 38.cxd4 cxd4 39.Bb1 Bc3 40.Ke2 folytatás.

37...Ba8 38.c4 Fd6 39.Be1 Be8 40.Fe6 Be7 41.g4 Be8 42.f5 Be7 43.Be2 Be8 44.Bb2 Ba8 45.Bb1 Ke8 46.Be1 Fe5

 

47.g5!?

Az amerikai nagymester úgy érezte, hogy eljött az igazság pillanata.

47...hxg5 48.h6 gxh6 49.Bxe5 fxe5 50.f6 Fd7 51.f7+ Ke7 52.Fxd7  

 

 

52...Kxd7?

Anish Giri nagyot hibázott. 52...Kxf7 53.Ff5 Kg7 54.Kg3 Bf8 55.Kg4 Bf7 56.Fxc5 Bf6 után világosnak technikai nehézségek lettek volna.

53.Fxc5 h5 54.f8V Bxf8+ 55.Fxf8 h4

 

56.Fh6 g4 57.Fg5 h3 58.Fh4 Kd6 59.Fg3 Ke6 60.Ke2 Kd6 61.Kd2 Kc5 62.Fxe5 Kb4 63.Kc2 Kxa5 64.Kb3 Kb6 65.Fxd4+ és sötét feladta

 

Dominguez Perez,L (2725) - Ivancsuk,V (2769)
Spanyol megnyitás [C72]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 d6 5.0-0 Fd7 6.d4 exd4 7.Hxd4 Fe7 8.Hxc6 Fxc6 9.Fxc6+ bxc6 10.Vf3 Vd7 11.Hd2 Ff6 12.Hc4 He7 13.Ff4 Ve6 14.Vd3 0-0 15.Bae1 Bfe8 16.Fd2 Hg6 17.f4

 

17...d5 18.exd5 Vxd5 19.b3 Hh4 20.Vxd5 cxd5 21.Ha5 Fd4+ 22.Kh1 Hf5 23.g3 f6 24.Bxe8+ Bxe8 25.Be1 Fe3 26.Hc6 Be6 27.Hb4 Kf7 28.Fxe3 Hxe3 29.c3 a5 30.Hd3 Hg4 31.Bxe6 Kxe6 32.Kg2 Kd6 33.Hf2 Hxf2 34.Kxf2 c5 35.Ke3 f5 36.a4 Kc6 37.Kd3 Kb6 38.Ke3 Kc6 39.Kd3 Kb6 40.Ke3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Londonban zajló Grand Prix-verseny kilencedik fordulójában Lékó Péter sötéttel remizett a kínai Wang Haoval. Nagymesterünk pontos védekezéssel hárította ellenfele kezdeményezési kísérleteit. Az orosz Alekszandr Griscsuk tetszetős tisztáldozattal mért csapást az éllovas izraeli Borisz Gelfand középen rekedt királyára. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov átvette a vezetést, érdekes végjátékban nyert a kubai Leinier Dominguez Perez ellen. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov sötéttel győzte le az ukrán Vaszilij Ivancsukot. Sorozatban negyedszer kapott ki az amerikai Hikaru Nakamura, az angol Michael Adams első győzelmének örülhetett. Pontosztozkodás született a holland Anish Giri és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov partijában. A tizedik fordulóban Lékó Péter világossal Borisz Gelfanddal mérkőzik meg.

 

Nyolcadik remijét könyvelhette el Lékó Péter. A kínai Wang Hao ellen a Nimzoindiai védelemben osztozott meg a ponton, hárította ellenfele kezdeményezési kísérleteit.

 

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov átvette a vezetést a kubai Leinier Dominguez Perez legyőzésével. Világos futópárjával szemben Dominguez pontatlanul védekezett, 43…e5 lépése gyalogot vesztett, sötét lépéskényszerbe került, Mamedgyarov negyedik nyerésével félpontos előnnyel vezet.

Közel másfél év telt el a Kazanyban megrendezett világbajnok-jelölti párosmérkőzések döntője óta, ahol a fináléban Alekszandr Griscsuk és Borisz Gelfand mérkőzött megt egymással és öt döntetlen után Gelfand világossal megnyerte a sorsdöntő összecsapást és 3,5-2,5-ös győzelmével idén májusban a világbajnoki címért mérkőzhetett meg Viswanathan Ananddal. Londoni párharcuk a világossal játszó Griscsuk javára dőlt el. Az orosz nagymester elkerülte a szicíliai védelemben a Szvesnyikov-változatot, hanem a szupernagymesterek által igen ritkán játszott zárt változatban is a ritka eltérésre szavazott. A nagymesterek parti előtti hangulatát alighanem befolyásolta, hogy Griscsuk nagyon gyanús állást „megúszott” Lékó Péterrel szemben, míg Gelfand nyerőesélyes állását remire rontotta Anish Giri ellen.

Griscsuk jó érzékkel választotta meg, hogy melyik változatban csatázik Gelfanddal. A zárt variban az izraeli nagymester nem érezte az állást, 22. lépésével taktikai csapást engedélyezett. Griscsuk nem tétovázott, tisztáldozatát követően Gelfand pozíciója kritikussá vált, kétségbeesésében azonnal vesztőt húzott. Győzelmével Griscsuk befogta Gelfandot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov aligha számíthatott arra, hogy „egykapus” partit játszik az ukrán Vaszilij Ivancsukkal. Sötéttel előnybe került, itt-ott jobb lépést is felfedezhettünk az erős elemzőprogramok segítségével, de a humán gondolkodás is sikert aratott, Ivancsuk gyenge napot fogott ki. 

Sorozatban negyedik vereségét szenvedte el a rajtlistán első amerikai Hikaru Nakamura. A pihenőnap sem segítette, hogy reálisan szembenézzen hibáival, túlzottan is frusztrált volt, ez vezetett újabb vesztéséhez. A rutinos angol Michael Adams tökéletesen megérezte az esélyt. Az elkalandozott sötét bástya „magas labdát” adott, Nakamura királya magára maradt, Adams első győzelmét aratta.

Utoljára fejeződött be a holland Anish Giri és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov küzdelme. A hosszas manőverezés után a 18 éves titán vezére betört az exvilágbajnok állásába, de előnyét nem tudta érvényesíteni. Alekszandr Griscsuk, Veszelin Topalov és Lékó Péter még veretlen, Anish Giri és Leinier Dominguez Perez még nyeretlen a mezőnyben.

 

A 9. forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2742) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 52)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725) 1 – 0 (Bogoindiai védelem, 65)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) – Veszelin Topalov (bolgár, 2752) 0 – 1 (Réti megnyitás, 52)

Michael Adams (angol, 2722) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2783) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 36)

Anish Giri (holland, 2730) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684) döntetlen (Szláv védelem, 78)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754) – Borisz Gelfand (izraeli, 2738) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 30)

 

A verseny állása:

1.Sahriyar Mamedgyarov 6 pont

2-4. Alekszandr Griscsuk, Veszelin Topalov és Borisz Gelfand 5,5

5. Lékó Péter 5

6. Wang Hao 4,5

7-10. Vaszilij Ivancsuk, Anish Giri,  Michael Adams és Rusztam Kaszimdzsanov 4

11. Leinier Dominguez Perez 3,5

12. Hikaru Nakamura 2,5

 

A verseny táblázata

 

Sorsz.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

Rusztam Kaszimdzsanov

2684

UZB

*

0

½

½

½

0

½

1

½

½

4

2

Hikaru   Nakamura

2783

USA

1

*

½

½

0

0

0

0

0

½

3

Veszelin   Topalov

2752

BUL

½

½

*

1

½

½

1

½

½

½

4

Leinier Dominguez   Perez

2725

CUB

½

½

0

*

½

0

½

½

½

½

5

Wang Hao

2742

CHN

½

1

½

½

*

½

½

½

0

½

6

Sahriyar Mamedgyarov  

2729

AZE

1

1

½

1

*

½

½

1

0

½

6

7

Vaszilij   Ivancsuk

2769

UKR

½

1

0

½

*

½

½

½

½

0

4

8

Michael Adams  

2722

ENG

0

1

½

½

½

*

½

½

0

½

4

9

Anish Giri

2730

NED

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

4

10

Alekszandr   Griscsuk

2754

RUS

½

½

½

1

½

½

½

*

1

½

11

Borisz Gelfand  

2738

ISR

1

½

½

1

½

½

1

½

0

*

12

Lékó Péter

2737

HUN

½

½

½

½

½

1

½

½

½

*

5

 

 

A 10. forduló párosítása:

Lékó Péter – Borisz Gelfand

Rusztam Kaszimdzsanov – Alekszandr Griscsuk

Hikaru Nakamura – Anish Giri

Veszelin Topalov – Michael Adams

Leinier Dominguez Perez – Vaszilij Ivancsuk

Wang Hao – Sahriyar Mamedgyarov

 

Wang,Hao (2742) - Lékó,P (2737)
Nimzoindiai védelem [E55]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 b6 10.Ve2

Az isztambuli sakkolimpián a német Arkadij Naiditsch a 10.Fg5 Fb7 11.Bc1 Hc6 12.Be1 Bc8 13.Fd3 Fe7 14.Fb1 Be8 15.h4 g6 16.a3 folytatást választotta nagymesterünkkel szemben.

10...Fb7 11.Bd1 Hbd7 12.d5 Fxc3 13.dxe6 Fxf3 14.gxf3 fxe6 15.bxc3 Vc7 16.Fxe6+ Kh8 17.Fe3 Bae8 18.Vc4 Vb7

 

19.Fxd7 Hxd7 20.Vd5 Vxd5 21.Bxd5 He5 22.f4 Hc4 23.Fd4 Kg8 24.f5

 

24...Bd8 25.Bxd8 Bxd8 26.f6 g6 27.Be1 Hd6?!

Biztosan tartotta volna az egyenlő esélyeket a 27...Bd7 28.Be8+ Kf7 29.Bh8 Ke6 30.f4 Hd6 folytatás.

28.Kg2

Mi szólt 28.Be7 Hf5 29.Bxa7 Hxd4 30.cxd4 Bxd4 31.Bg7+ Kh8 32.Bb7 Kg8 33.Bxb6 ellen?

28...Bd7 29.Fe5 He8 30.Be4 Kf7 31.c4 Bd8 32.c5 Bd5?!

Péter másodszor is megijesztette híveit.

33.Fd4

Nagyobb gondot okozott volna a 33.c6 Hxf6 34.Bc4 Hg8 35.Fb8 Bg5+ 36.Kf3 Bf5+ 37.Kg3 He7 38.Fxa7 Bg5+ 39.Kh3 Bh5+ 40.Kg2 Bg5+ 41.Kf1 változat.

33...bxc5 34.Be7+ Kf8 35.Fe5 h6 36.Be6 Kf7 37.Be7+ Kf8 38.f4

 

 

38...Hxf6! 39.Fxf6 Bd6 40.Fh4 g5 41.Bxa7 gxh4 42.Kf3 c4 43.Kg4 Bc6 44.Bd7 c3 45.Bd1 Ba6 46.Bc1 Bxa2 47.Bxc3 Bxh2 48.Bh3 Bxh3 49.Kxh3 Kg7 50.Kxh4 Kf6 51.Kh5 Kf5 52.Kxh6 Kxf4 és döntetlen

 

Griscsuk,A (2754) - Gelfand,B (2738)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hc3 Hc6 3.Fb5 Hd4 4.Hf3 e6

Lépéscserével a 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.Hc3 Hd4 változathoz érkeztünk.

5.0-0 a6 6.Fd3 Hc6 7.Fe2 Hd4 8.Fd3 Hc6 9.b3

Némi bizonytalankodás, vagy éppen az ellenfélre gyakorolt pszichológiai nyomás után az orosz nagymester nem akart korán lépésismétléssel remizni.

9...d6 10.Fb2 Hf6

Az éllovas hosszasan tűnődött, nehezen döntött, hogy miként fejlessze haderejét.

11.Be1 Fe7

 

12.e5! dxe5 13.Hxe5 Fd7 14.He4 Hxe5 15.Fxe5 Fc6 16.Vf3 Bc8

 

17.Be3 b5 18.Bae1 c4?

A játszma feszültségét a torna doyenje nem bírta.

19.bxc4 bxc4

 

20. Fxf6 Fxe4 21.Bxe4 Fxf6 22.Fxc4 Vxd2?

Vesztőlépés.

 

23.Fxe6! fxe6 24.Bxe6+ Kd7?

Teljes kétségbeesés, de a király más ellépése is rövidebb-hosszabb távon vereségez vezetett volna. 24...Kf7-re 25.Vh5+ g6 26.Vf3 Vd8 27.Bxf6+! Vxf6 28.Vb7+ Kg8 29.Vxc8+ Kg7 30.Vd7+ Kh6 31.c4, 24...Kf8-ra 25.Bxf6+ gxf6 26.Vxf6+ Kg8 27.Ve6+ Kg7 28.Vg4+ Kf6 29.Vf3+ Kg5 30.Be5+ Kg6 31.Vf5+ Kg7 32.Be7+ Kh6 33.Vf6+ Kh5 34.Be5+ Kg4 35.h3 mattolt volna.

25.Vg4 Kc7 26.Vc4+ Kd7 27.Va4+ Kd8 28.Vxa6 Kd7 29.Vb5+ Kd8 30.Be8+ és sötét feladta

 

Mamedgyarov,S (2729) - Dominguez Perez,L (2725)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 0-0 5.Vc2 c5 6.dxc5 Fxc5 7.a3 b6 8.b4 Fe7 9.Fb2 d6 10.g4 Fb7 11.g5 Hh5 12.e3 a5 13.Bd1 axb4 14.axb4 Hd7

Az azeri nagymesternek bizonyítania kellett volna igazát, ha a kubai sakkozó elfogadja a gyalogáldozatot.

15.Bg1 Vc7 16.Fd3 g6 17.Ke2 Bfc8 18.Ba1 Ff8 19.Bxa8 Fxa8 20.Ba1

 

20...d5?! 21.cxd5 Vxc2 22.Fxc2 Fxd5 23.Fa4 Hb8 24.b5 Hd7 25.Fd1 Bc7 26.Hd4 Hg7

 

27.Hc6 Fxc6 28.bxc6 Bxc6 29.Ba8

Még erősebb volt a 29.Fa4 b5 (29...Bc7? 30.Fxd7 Bxd7 31.Ba8 Be7 32.He4) 30.Fxb5 Bb6 31.Ba5 Fb4 32.Ba7 folytatás.

29...Hc5? 30.Hc4

Mamedgyarov is hibázott, 30.Fa3 Hh5 31.Hc4 f6 32.Hxb6 jelentős előnyt adott.

30...b5?! 31.He5 Ba6 32.Bb8 Ba2 33.Bxb5 He8 34.Kf3 Hc7 35.Bb8 Ba8?

Időzavarban elhibázott csere.

 

36.Bxa8 Hxa8 37.Hg4 Fe7 38.Hf6+ Fxf6 39.gxf6

A futópár küzdelme a huszárok ellen rendkívül érdekes. 

 

 

39...Hc7?! 40.e4 Hd7 41.Fa4 Hb6 42.Fc6 Hc4 43.Fc3 e5?

A türelmetlenség hibához vezetett, az e5 gyalog elvész.

44.Ke2 He6 45.Kd3 Hb6 46.Fxe5 Hd7 47.Fc3 g5 48.Kc4 Hdf8 49.Kd5 Hg6 50.Kd6 Kf8 51.Fb4 Kg8 52.Fd5 Hef4 53.Kd7 Hh5

 

54.Fe7 He5+ 55.Ke8 g4 56.Fd8 Hf4 57.Fc7 Hfd3 58.Fxe5 Hxe5 59.Fa2

A tempózással sötét lépéskényszerbe került.

59…h5 60.Fd5 h4 61.Fa2 h3

 

62.Fd5 Kh8 63.Fxf7 g3 64.fxg3 Hg4 65.Ke7 és sötét feladta

Ivancsuk,V (2769) - Topalov,V (2752)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.0-0 Fg7 5.d3 0-0 6.Hc3 Hc6 7.e4 d4 8.He2 e5 9.c3 dxc3 10.bxc3 b6 11.Vc2 Ve7 12.a4 Bd8 13.Bd1 Fa6 14.c4 Ha5 15.Fa3 Ve8 16.Fb4 Hc6 17.Fc3 Hd7 18.Hd2 Hc5 19.Hb3 Fc8 20.a5 Fg4 21.f3 Fe6 22.h4 Ve7 23.Kh2 Bd7 24.Fh3 Bad8 25.axb6 Hxb3 26.bxc7 Hxa1 27.cxd8V+ Vxd8 28.Fxa1 Fxh3 29.Kxh3 Hb4 30.Va4 Hxd3

Számításba jött a 30...Bxd3 31.Hc3 Bxd1 32.Hxd1 h5 folytatás.

31.Kh2 Hc5 32.Bxd7 Vxd7 33.Vxd7 Hxd7 34.Hc3 f5 35.Kg2 Kf7 36.Ha4 h5 37.Kf2 Ff8 38.Ke2?! Ke6 39.Fc3 Fe7 40.Kd3?

 

40...f4! 41.Fe1 fxg3 42.Fxg3 Hc5+ 43.Hxc5+ Fxc5 44.Fe1 a6 45.Ke2 Fe7 46.f4 exf4 47.Kf3 Fd6 48.Fa5 Kd7 49.Fd2 Fc7 50.Fc3 Ke6 51.Fh8 Fe5 52.Fxe5 Kxe5 és világos feladta

 

Adams,M (2722) - Nakamura,H (2783)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Vc7 13.He4 Fe7 14.Kb1 Bd8 15.Hxf6+ Hxf6 16.Ve2 c5 17.dxc5 Vxc5 18.He5 Bd4 19.f4 0-0 20.c3 Ba4?!

Hármas vesztőszériája után a háromszoros amerikai bajnok délibábokat kergetett, a világos király teljes biztonságban.

21.c4 Fd6 22.Fc3 Fxe5?! 23.fxe5 Hh7 24.b3 Ba6

 

 

25.Bd7 Hg5 26.Bhd1 Bb8?

Vesztőlépés, de más húzásokra is Michael Adams nyerőeséllyel játszhatta volna a partit.

 

 

27.Bd8+ Bxd8 28.Bxd8+ Kh7 29.Vc2+ g6

 

30.Bd7! Kg8 31.hxg6 Kg7 32.gxf7 Hxf7 33.Ve2 Kg8 34.Vf3 Vf8 35.Bxb7 Vg7 36.Kb2 és sötét feladta

 

Giri,A (2730) - Kaszimdzsanov,R (2684)
Szláv védelem [D12]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Fe2 Hbd7 8.0-0 Fd6 9.g3 0-0 10.Hxg6 hxg6 11.Vb3 Bb8 12.Bd1 a6 13.Vc2 b5 14.c5 Fc7 15.f4 Fa5 16.Ff3 Fxc3 17.bxc3 He4 18.Kg2 f5 19.h4 Hdf6 20.Fd2 Hxd2 21.Vxd2 Bf7 22.Bdb1 Bfb7 23.Bb2 Kf7 24.Vc2 Vc7 25.a3 Ke7 26.Fd1 He4 27.Ff3 Hf6 28.Vd1 a5 29.Bab1 a4 30.Kf1 Ba7 31.Bg2 Bh8 32.Ke2 Baa8 33.Vd2 Bh6 34.Bh1 Bah8 35.Ve1 B6h7 36.g4 Kd8 37.Kd1 Ke8 38.Kc1 Kf8 39.Kb1 Ke8 40.Ka1 Kf8 41.Fd1 Ve7 42.Ff3 Vc7 43.Kb2 Ke8 44.Vg3 Ve7 45.Bgh2 Kf8 46.g5 He4 47.Fxe4 fxe4 48.c4 dxc4 49.Vg2 Vf7 50.Vxe4

 

50...Vf5? 51.Vxc6 Vd3 52.Va8+ Kf7 53.Va7+ Ke8 54.Va8+ Kf7 55.Va7+ Ke8 56.Vb8+ Kf7 57.Vb7+ Kf8 58.Vc8+ Ke7 59.Vc7+ Ke8 60.Vc6+ Ke7 61.Vd6+ Kf7 62.Vd7+ Kf8 63.Vd6+ Kf7 64.Vd7+ Kf8

 

65.d5?! Bxh4 66.Vd8+ Kf7 67.Vd7+ Kf8 68.Vc8+ Kf7 69.Vc7+ Kf8 70.Vb8+ Kf7 71.dxe6+ Kxe6 72.Ve5+ Kf7 73.Bxh4 Bxh4 74.Bxh4 Vd2+ 75.Kb1 Vd1+ 76.Kb2 Vd2+ 77.Kb1 Vd1+ 78.Kb2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az isztambuli sakkolimpia záróünnepségén az örmény válogatott kapitánya, Arshak Petroszjan harmadszor vehette át a győztesnek járó Hamilton Russel aranyserleget, vezetésével harmadszor lett olimpiai bajnok az együttes. Az olimpia tanulságairól, a rendkívül kiélezett hajráról, a fantasztikus fogadtatásról, az örmény sakkozás vélt és valós titkairól már Szegeden beszélgettem az aranykapitánnyal, Lékó Péter apósával. „A győzelem a következő versenyre is impulzust ad, a győztes hite nagy erő” – vallja a csapatára oly büszke nemzetközi nagymester.

A világsajtót bejárták a képek, a videók, hogy Jerevánban miként fogadták az aranycsapatot.

Isztambulból az elnöki különgéppel utaztunk haza, ennek egyik oka az volt, hogy közvetlenül a záróünnepség utáni menetrendszerinti járatra volt helyfoglalásunk, másképp még négy napot a török városban tölthettünk volna. A hosszúra nyúlt ünnepség fantasztikus pillanata volt, amikor kapitányként harmadszor emelhettem a magasba a győztesnek járó Hamilton Russel aranykupát, és másnap utaztunk. A repülőgépen már készítették az interjúkat, forgattak a tévéstábok. Este érkeztünk meg Jerevánba, a repülőtéren ünnepélyesen fogadtak bennünket, majd nyitott limuzinokkal érkeztünk meg a Szabadság térre. az Operaházhoz. Az utat is megtöltötték a lelkes ünneplők, a téren több tízezres tömeg várta a válogatottunkat. Üdvözlő beszédek, kulturális program után az államfő, Szerzs Szargszjan nagyszabású fogadást adott, ahol a csapattagok, a sikeres szereplést elősegítő stáb tagjai kitüntetéseket vehettek át, a legmagasabb rangút válogatottunk éltáblásának, Levon Aronjannak és nekem nyújtotta át. Ez a fogadtatás, az ünneplés még inkább kötelez bennünket, hogy a jövőben is minden megtegyünk a sikeres szereplés érdekében. Nagyon jól tudjuk, hogy ez egyre nagyobb kihívás, túlságosan is erős a konkurencia, nagyon sok jó csapat verseng. Számos programon, találkozón vettünk részt, interjúk sokaságát adtuk, együtt is megünnepeltük a harmadik aranyérmet. Szegedre visszaérkezve kezdem csak kipihenni az olimpia és az aranyérmes fogadtatás oly kellemes fáradtságát.

A sakkolimpia előtti edzőtáborban az államelnök, Szerzs Szargszjan meglátogatta a csapatot.

Az olimpia előtt 11 napos edzőtábort tartottunk egy ismert sportbázisban, ahol kitűnő körülmények vártak bennünket. A megszokott időbeosztást követtük, a délelőtt mindig a sporté volt. Valamennyien látogattuk a nagyszerű uszodát, aztán kinek-kinek mihez volt kedve, asztalitenisz, futball, ebéd után valamikor 4 órakor kezdtünk sakkozni. A szokásos műsor, érdekes megnyitási változatok, a legújabb partik, feladványt fejtettek, vagy éppen snelleztek a játékosok, ez pár órát tartott. A korábbi hagyományokhoz híven ellátogatott hozzánk az államelnök úr. A válogatottnak, az örmény sakkozásnak sokat jelent, hogy a sakkszövetség elnökeként is jelentős támogatást nyújt, érdeklődése, kitüntető figyelme erősíti a híres csapatszellemet. Az edzőtábor után a csapattagok pár napot családjuk körében tölthettek, majd a csapat egy nappal a hivatalos megnyitó előtt elutazott Isztambulba, hogy legyen idő egy kis pihenésre.

Miként segíted a játékosokat, a versenyprogram összeállításában mennyire egyeztetsz velük. Levon Aronjan külön klasszist képvisel, ő válogathat a jobbnál jobb tornák között.

Szeretném azt leszögezni, hogy én a csapatversenyeken vagyok kapitány. A válogatott nagyon erős játékosokból áll. Az éltáblán Levon Aronjan, aki jelenleg második a világranglistán és úgy gondolom, hogy reális eséllyel pályázik arra, hogy a jövő évi világbajnok-jelölti versenyt megnyerve világbajnoki kihívó legyen. Még három nagymester van, akinek Élő-pontja 2700 körül van, így nyugodtan mondhatom, hogy nagyszerű csapatom van. Tavaly óta ismét az örmény válogatottban játszik Szergej Movszeszjan, így mind a négy táblán erősek vagyunk. Nyolc évvel ezelőtt fogadtuk el elnökünk, Szerzs Szargszjan javaslatára a válogatási szisztémát, Élő-pontszám szerint az első négy kerül be a csapatba és a bajnok, ez megnöveli a bajnokság jelentőségét, és a lehetőség mindenki számára adott. Először fordult elő, hogy a honi ranglista első öt helyezettje játszott, Tigran L Petroszjan nyerte a bajnokságot. Ez a szisztéma minden vitát kizár, az eredmények ismeretében nyugodtan mondhatom, hogy bevált. A játékosoknak előre egyeztetett programja van, ennek középpontjában a legfontosabb csapatverseny áll. Az edzőtáboroknak célja, hogy erősítse azt a nagyszerű hangulatot, amely a csapatot jellemzi. A cél közös, a minél eredményesebb szereplés. Már hosszú évek óta szinte ugyanabban az összeállításban játszunk, nagyon fontos, hogy túl azon, hogy erős sakkozók, jó emberek is. Nincs intrika, nincs olyan vitás kérdés, amit együtt ne tudnánk megoldani. A csapatban baráti, családias az atmoszféra.

Ez lenne az örmény válogatott eredményességének a titka?

Egy mindenkiért, mindenki egyért, ez a mi jelszavunk. Hosszú évek óta vagyok együtt a csapattal, és mindig megcsodálom, amilyen fegyelmezetten játszanak. Sokszor megkérdeznek, hogy egyéni versenyeken Levont leszámítva miért nem tudnak hasonló nagy sikereket elérni? A válaszom, hogy azokat a hibákat, amelyeket elkövetnek egyéni tornákon, nem követnek el csapatban játszva és fokozott felelősséggel küzdve. Fontos, hogy elvesztett mérkőzés után sincs rossz hangulat, nem keressük a bűnöst. Kikaptunk a kínai csapattól, röviden megbeszéltük a történeteket, még négy forduló volt hátra, mind a négy meccset meg kellett nyernünk. Láttuk a következő forduló párosítását, rögtön a feladatra koncentráltunk. Pillanatok alatt szétosztottuk a feladatokat. Ki mit fog játszani, ki kivel készül. Szeretném kiemelni Levon Aronjan szerepét. Az ő tudása, a többiekhez való viszonya is a siker kulcsa. Megosztja társaival a legféltettebben őrzött megnyitási ötleteit, a gondosan kidolgozott a változatokat, aligha van erre hasonló példa a rivális együtteseknél. A többiekre is jellemző ez a hozzáállás, nincsenek titkaik egymás előtt, mert a csapat eredményessége a tét. Sokszor a konkrét felkészülésre kevés az idő, gyorsan, összeszedetten kell dolgozni. Nehéz meccseket játszunk, sorban jönnek a riválisokkal való összecsapások. Érdekes, hogy éppen a kínaiak ellen vesztettünk, pedig ellenük minden igen sikeresek voltunk, mintegy 3 óra alatt vége volt a mérkőzésnek.

Hogy érzed magad a mérkőzések közben? Mennyire izgulsz egyes kritikus állásban, amikor kívülről oly könnyű látni a jó lépést?

Csak a játékosaim háta mögül nézhetem a partikat, így arcomról nem olvasható le az izgalom, vagy éppen a nyugodtság. A jelentős csapatversenyekre mi nem úgy utazunk, hogy határozott elvárások lennének a játékosok felé. Mindenki a tudása legjavát akarja nyújtani. Érthető, hogy éremesélyes csapatként dobogós helyezés megszerzésére törekszünk, a legjobb, ha harcolhatunk az aranyéremért. Stressz nélkül lehetetlen nézni a játszmákat. Példaként említem Akopjan partiját a németek ellen, egy lépésben nyerhetett volna, kis túlzással mindenki látta, csak ő nem, végül nehezen győzött, ahogy a mérkőzést is megnyertük. Szeretném a játékosok egyéni teljesítményét elemezni. Aronjant már dicsértem, fantasztikusan tudja a csapattagokat lelkesíteni, húzza magával a társakat, emellett még remekül is játszott, az éltáblán a legjobb performance-pontszámmal büszkélkedhet, igazi éltáblás volt.

 

Aronjan kikapott Kramnyiktól, a végén 2-2 lett az oroszokkal a csúcsrangadó. Hogy élte meg a vereségét? 

Semmi különös nem történt, majd holnap javítok, volt a reakciója és beváltotta „fenyegetését”, három játszmát is nyert a hajrában. Szergej Movszeszjan a második táblán csak ötvenszázalékos lett, de megnyerte mind a két fontos partiját. Legyőzte Alekszandr Griscsukot, ami a döntetlenhez volt elég az oroszokkal szemben, az utolsó fordulóban pedig Almási Zoltán ellen nyert, ami az aranyérmet jelentette, tehát a legfontosabb meccseken tudását maximumát nyújtotta. A tavalyi csapat-világbajnokságon is eredményes volt, így őt is csak dicsérni tudom. Vlagyimir Akopjan rutinos, nagyszerű sakkozó, öt győzelem, öt döntetlen a mérlege. Számomra az ő játékában legfontosabb a stabilitás. Gabriel Szargiszjan a csapat lelke, nagy a bizalmam benne. Számtalanszor már előfordult, hogy még betegen, lázasan is játékra jelentkezett. Ez különösen akkor volt érdekes, amikor még két tartalékkal játszottunk. A csapatért minden felelősséget vállal. Ezúttal + 3 a mérlege, de játszmáiban több volt. Pihenőnap nélkül játszott, soha nem volt kétségem, ha játékra kész, akkor a csapatban a helye. Idén egyéni versenyein is sikeresen szerepelt. Petroszjan többet játszott, mint azt a tartalékunktól megszokhatták, három partijából 2,5 pontot hozott. Az én taktikám közismert, ha  csapatnak jól megy a játék, akkor nem kell cserélni. A csapatversenyen fokozott a játékos felelőssége, a gyengébb forma, a rossz eredmény a többiek eredményét is rontja. Együttesünk mellett fontos szerepe van az orvosunknak, aki sokat segít, ha kell masszíroz, ha kell, akkor villámgyorsan orvosolja a kisebb megfázásokat, egyéb problémákat. A delegációnk vezetője, Tavadjan Hracsik megoldotta a válogatott körül az összes szervezési kérdést. Szekundánsként Arman Pashikjan is segítette az eredményes szereplésünket. A számítógépes háttérrel a sakkozás nagyon sokat változott, én jobban szerettem a régi sakkot, több volt a játék. A sakkozás dinamikája változott meg, most a megnyitások, az elméleti felkészülés rabol el sok időt, vált oly fontossá.

Az aranyérem megszerzésének esélyéhez az oroszok amerikaiak elleni veresége is kellett, Kramnyik és Griscsuk vesztett.

A hajrában nehéz meccseket játszottunk. Mi megszenvedtünk a németek legyőzéséért, az oroszok alig bírtak az argentinokkal. A kínaiak az utolsó fordulóban kaptak ki az ukránoktól. Az olimpiák történetének legizgalmasabb finise volt, több csapatnak is volt esélye. Nem a többiekkel kellett törődni, hanem a saját pontokat kellett begyűjteni. Mindig is vallottam, hogy a riválisok elleni csata egy-egy táblán dől el. Korántsem jelenti ez, hogy csak a világos partikra koncentrálunk, erre jó példa a hollandok elleni találkozó, ahol Aronjan és Akopjan is sötéttel tudott győzni. Aronjan egészen zseniálisan játszott Giri ellen, ahogy mondani szoktuk, egy levegővétellel nyerte meg a játszmát. Csak a szovjet és az orosz válogatott ért el oly sorozatot, hogy az olimpia mellett a csapat-világbajnokságot és a kontinensbajnokságot is megnyerte. Az elkötelezettség, a tökéletes koncentrálás, a türelem a siker kulcsa. A győzelem a következő versenyre is impulzust ad, a győztes hite nagy erő. 

Mi lesz jövőre? Csapat-világbajnokságot és csapat Európa-bajnokságot is rendeznek.

Szinte hihetetlen, hogy novemberben az Eb-t, decemberben pedig a vb-t rendezik meg. A két viadal között 12 nap szünet van. Ki állítja össze a programot? A csapatversenyek nagyon sok energiát emésztenek fel.

Hány éve vagy az örmény válogatott kapitánya, meddig tervezed a munkádat folytatni? Az elmúlt év legjobb kapitányaként a Mihail Botvinnikről elnevezett díjat kaptad meg.

A jereváni sakkolimpián, 1996-ban voltam először kapitány és kétszer hiányoztam, 1998-ban nem voltam a csapattal és 2004-ben, amikor Péter világbajnoki döntőt játszott Kramnyikkal. Amíg segíteni tudok, amíg van energiám, addig folytatom. Ami a díjat illeti, ezt elsősorban játékosaimnak köszönhetem.

Az örmény iskolákban bevezették a kötelező sakkoktatást.

Tavaly indult be a program, az összes iskolában a másodiktól a negyedik osztályig. A szervező munkában óriási feladatot vállalt Smbat Lputjan nagymester. Elkészültek a tankönyvek, a tanításhoz nem kellenek nagymesterek, jól képzett mester-jelöltek foglalkoznak a gyerekekkel, akik rendes tantárgyként tanulják a sakkot, az alapokat tanulják meg, osztályozzák is a teljesítményüket. Kétszer egy évben a Botvinnik iskola mintájára a legtehetségesebbek külön képzést is kapnak, nem véletlen, hogy ifjú sakkozóink a különböző korcsoportos világversenyeken egyre szebb eredményeket érnek el. A mennyiségből minőség születik, az örmény sakkozásnak sok tehetsége van, gondolok itt Hrant Melkumjanra, Robert Hovhanniszjanra, Samvel Ter-Sahakjanra. Nem tudom megítélni, hogy milyen gyorsan fejlődnek tovább, mikor lesznek válogatottak. Engem kevésbé érdekel, hogy esetleg a külföldi riválisok gyorsabban gyűjtögetik az Élő-pontjaikat, nem a pontok döntik el az egyes partik sorsát. A csapatért való küzdeni tudás, az elkötelezettség sokkal fontosabb, ezt bizonyítják sikereink, ez az örmény sakkozás titka.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen 22 pontos előnnyel vezeti Aronjan előtt a világranglistát, Lékó a 20.

Címkék: Világranglista

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2012. október 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen 22 ponttal vezet az örmény Levon Aronjan előtt, aki remek olimpiai szereplésével csökkentette hátrányát. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a harmadik, a negyedik azeri Tejmur Radzsabov egyre közelebb a 2800 Élő-pontos álomhatárhoz. A moszkvai világbajnoki döntőben a rapid rájátszásban címét megvédő indiai Viswanathan Anand csak   a hetedik, az amerikai Hikaru Nakamura után az orosz Szergej Karjakin is megelőzte. Lékó Péter holtversenyben a 20., Almási Zoltán a 38., Polgár Judit a 40. a listán.  A top 25-ben többek között hat orosz, három-három azeri és ukrán, két amerikai sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2704 pont! A női világranglistát ötvenhetedszer vezeti Polgár Judit!

A FIDE korábbi döntésének megfelelően 2012. július 1-től havonta adja ki a ranglistát, sőt külön listán számolják a rapid és a villámtornák Élő-pontjait. A legjobbak rangsorát nagyban befolyásolta a sakkolimpiai szereplés. Változatlan a sorrend, a norvég Magnus Carlsen előnye csökkent a háromszoros olimpiai bajnok, az éltáblán remeklő  örmény Levon Aronjan előtt.  Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 2 pont elvesztésével „úszta” meg szerényebb eredményét. Az azeri Tejmur Radzsabov változatlanul „araszol” előre, egyre közelebb az álomhatárnak nevezhető 2800 Élő-ponthoz. A moszkvai világbajnoki döntőben a rapid rájátszásban címét megvédő indiai Viswanathan Anand csak   a hetedik, az amerikai Hikaru Nakamura után az orosz Szergej Karjakin is megelőzte.

Három helyezést javított az amerikai Gata Kamsky, kilencet az azeri Sahriyar Mamedgyarov. A lengyel Radoslaw Wojtaszeknek is szépen kamatozott a jó olimpiai helyezés, tíz helyet lépett előre. Változatlan pontszámmal négy helyezést rontott a holland Anish Giri.  A top 25-ben egyetlen újonc az ukrán Andrej Volokityin, az olimpián kudarcot vallott orosz Jevgenyij Tomasevszkij hét helyet rontott, csak a 28.

Legjobb magyarként Lékó Péter holtversenyben a 20., Almási Zoltán a 38. Polgár Judit nagyszerűen játszott a sakkolimpián, a + 7 ponttal 2705 ponttal a 40. a nagyon szoros mezőnyben. A listán 51 sakkozónak van 2700, vagy több Élő-pontja.  A novemberi listán jelentős változások várhatóak. A Grand Slam-döntő, a londoni Grand Prix-verseny, a Karpov-verseny, a Klubcsapatok Európa-kupája döntően befolyásolja majd a helyezéseket.

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

       nemzet

0812

0912

1012

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2837

2843

2843

0

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2816

2816

2821

10

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2797

2797

2795

9

1975

4.

Radzsabov,T

azeri

2788

2788

2792

9

1987

5.

Nakamura,H

amerikai

2778

2783

2786

9

1987

6.

Karjakin,S

orosz

2785

2778

2780

9

1990

7.

Anand,V

indiai

2791

2780

2780

0

1969

8.

Caruana,F

olasz

2773

2773

2772

9

1992

9.

Ivancsuk,V

ukrán

2769

2769

2771

10

1969

10.

Morozevics,A

orosz

2746

2746

2758

0

1977

11.

Kamsky,G

amerikai

2746

2746

2755

9

1974

12.

Griscsuk,A

orosz

2763

2754

2752

11

1983

13.

Topalov,V

bolgár

2752

2752

2751

10

1975

14.

Mamedgyarov,S

azeri

2729

2729

2748

10

1985

15.

Wang Hao

kínai

2726

2742

2748

10

1989

16.

Szvidler,P

orosz

2749

2747

2747

0

1976

17.

Gasimov,V

azeri

2737

2737

2737

0

1986

18.

Gelfand,B

izraeli

2738

2738

2736

8

1968

19.

Ponomarjov,R

ukrán

2734

2729

2735

10

1983

20.

Dominguez,PL

kubai

2725

2725

2734

10

1983

 

Lékó,P

magyar

2737

2737

2734

10

1979

22.

Wojtaszek,R

lengyel

2717

2713

2733

13

1987

23.

Jakovenko,D

orosz

2722

2724

2732

9

1983

24.

Griri,A

holland

2730

2730

2730

7

1994

25.

Volokityin,A

ukrán

2709

2718

2724

9

1986

 

 

 

 

 

 

 

38.

Almási,Z

magyar

2713

2713

2707

10

1976

40.

Polgár,J

magyar

2698

2698

2705

10

1976

69.

Berkes,F

magyar

2685

2685

2679

9

1985

79.

Gyimesi,Z

magyar

2674

2674

2674

0  

1977

80.

Balogh,Cs

magyar

2668

2668

2664

5

1987

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt.  A francia sakkozók megtartották harmadik helyüket, a mieink hatodikak.

1.Oroszország 2743 (215 nemzetközi nagymester, 495 nemzetközi mester, 2137 címviselő)

2. Ukrajna 2704 (79, 199, 488)

3. Franciaország 2666 (47, 94, 351)

4. Kína 2655 ( 30, 23, 119)

5. Örményország 2662 ( 34, 25, 92)

6. Magyarország 2659 ( 51, 106, 418) 

7. Egyesült Államok 2655 (73, 123, 568)

8. Azerbajdzsán 2644 ( 20, 17, 74)

9. India 2643 (27, 76, 216)

10. Hollandia 2638 (30, 78, 285)

 

A magyar ranglistát Lékó Péter vezeti, Isztambulban 3 pontot, a második  Almási Zoltán hat pontot vesztett. Válogatottunkból egyedül Polgár Judit múlta felül az elvárt pontszámát, 7 pontot nyert, Berkes Ferenc 6, Balogh Csaba 4 ponttal lett „szegényebb”.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2734 (- 3), Almási Zoltán 2707 (- 6), Polgár Judit 2705 (+ 7), Berkes Ferenc 2679 (- 6), Gyimesi Zoltán 2674, Balogh Csaba 2664 (- 4), Erdős Viktor 2637 (- 6), Rapport Richárd 2621, Ács Péter 2586, Bánusz Tamás 2580, (- 3), Héra Imre 2574 (+ 4), Prohászka Péter 2573, Papp Gábor 2571, Pap Gyula 2569, Ruck Róbert 2567, Medvegy Zoltán 2561  

 

 

A női világranglistán 57. alkalommal első Polgár Judit. Az indiai Humpy Koneru ankarai sikerével, a Grand Prix-torna megnyerésével visszahódította a második helyet. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan is megelőzte a szlovén színekben játszó Anna Muzicsukot, aki drágán fizetett gyenge olimpiai szerepléséért.

 

A női rangsor élcsoportja:

1. Polgár Judit (magyar) 2705 (+ 7, 10)

2. Humpy Koneru (indiai) 2607 (+ 14, 11)

3. Hou Ji-fan (kínai) 2605 (+ 2, 9)

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2587 (- 19, 21)

5. Zhao Xue (kínai) 2565 (+ 16, 21)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2555 (+ 8, 10)

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2551 (+ 9, 10)

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2539 (+ 15, 9)

9. Viktorija Cmilyte (litván) 2528 (+ 8, 21)

10. Marie Sebag (francia) 2521

27. Hoang Thanh Trang (magyar) 2470 (+ 6, 13)

90. Gara Tícia 2377 (magyar) 2377 (- 8, 10)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők előnye csökkent az oroszok legjobbjaival szemben. Az olimpiai szereplés is megmutatta, hogy nem reális hatodik helyezésünk, Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagot.

 

1. Kína 2479

2. Oroszország 2472

3. Grúzia 2437

4. Ukrajna 2407

5. India 2388

6. Magyarország 2382

7. Lengyelország 2351

8. Németország 2347

9. Franciaország 2338

10. Egyesült Államok 2329

 

A honi rangsorban kevés a változás. Az olimpián Hoang Thanh Trang pontokat nyert, a csapattársak, Gara Tícia, Rudolf Anna, Gara Anita és Papp Petra pontokat vesztett.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2705 (+ 7), Hoang Thanh Trang 2470 (+ 6), Gara Tícia 2377 (- 8), Vajda Szidónia 2362, Grábics Mónika 2335, Mádl Ildikó 2329, Medvegy Nóra 2328,  Schneider Veronika 2313, Gara Anita 2299 (- 12), Papp Petra 2298 (- 4),  Rudolf Anna 2294 (- 12)

 

A legjobb junioroknál az olasz Fabiano Caruana 42 ponttal vezet a holland bajnok Anish Giri előtt.  Rapport Richárd változatlanul kilencedik a rangsorban, Prohászka Péter a 22. helyezett.

A legjobb juniorok:

1. Fabiano Caruana (olasz) 2772  1992

2. Anish Giri (holland) 2730  (+ 15) 1994

3. Ding Liren (kínai) 2702 (+ 7) 1992

4. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2677 (+ 10) 1993

5. Parimarjan Negi (indiai)  2657 (- 1) 1993

9. Rapport Richárd 2621  1996

A 18 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. A 14 esztendős orosz Alekszandra Gorjacskina 2384 ponttal a 10.,  Papp Petra 20. a legjobbak rangsorában.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2605 (+ 2) 1994

2. Marija Muzicsuk (ukrán) 2474 (+ 8) 1992

3. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2425 (+ 4) 1992

4. Devsi Cori (perui) 2411 (+  4) 1993

5. Nazi Pajkidze (grúz) 2394  1993

20. Papp Petra 2302 ( - 4) 1993

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog