A női sakkozás 14. világbajnoka, az ukrán Anna Usenyina és a 13. világelső, a kínai Hou Ji-fan 10 játszmás világbajnoki döntőjét Taizhou-ban rendezik meg. Szeptember 10-én tartják meg a párharc megnyitó ünnepségét és a sorsolást, másnap kezdődik a párharc. A címvédő Usenyina 2500 Élő-pontjával az aktuális világranglistán a 15., míg a kihívó Hou Ji-fan a második 2609-cel. A kiírás szerint szeptember 25-én játsszák a tízedik partit, 5-5 esetén rájátszás döntene.
Az ötezer éves múltra visszatekintő Taizhou rendezi meg a női világbajnoki döntőt. Az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan hazai pályán próbálja meg visszahódítani a világbajnoki címet, amelyet két évig őrzött. A 2010-es kiesési rendszerű vb-n győzött, majd egy év múlva kihívójával, az indiai Humpy Koneruval szemben fölényes győzelemmel védte meg. Tavaly Hanti-Manszijszkban a kieséses rendszerű vb-n óriási meglepetésre a második fordulóban búcsúzni kényszerült, a lengyel Monika Socko a rapid rájátszásban kétszer is legyőzte, minden idők legfiatalabb világbajnokát megfosztotta címétől.
A vb rajtlistáján csak harmincadik(!) Anna Usenyina nagyszerű játékkal, a kritikus pillanatokban hidegvérét megőrizve, a rapid rájátszások rendkívüli feszültségét kitűnően bírva, jóval esélyesebb riválisok elleni sikerekkel óriási meglepetésre, de teljesen megérdemelten hódított el a világbajnoki címet.
Anna Usenyina 1985. augusztus 30-án Harkovban született. Édesanyjától hétéves korában tanult meg sakkozni, 15 évesen megnyerte a 20 éven aluliak bajnokságát. 2006-ban Odesszában ezüstérmes volt a bajnokságon, s ezzel kivívta az olimpiai csapattagságot. Torinóban remekült debütált, veretlenül lett tagja az olimpiai aranyérmet szerzett ukrán válogatottnak. Két év múlva az ezüstérmes, tavaly a bronzérmes együttes tagja volt. 2007-ben a csapat-világbajnokságon bronzérmes, idén az aranyérmes válogatottban is kulcsszerepet töltött be. 2008-ban a plovdivi egyéni Európa-bajnokságon bronzérmes.
Usenyina 2006-ban Jekatyerinburgban játszotta első kieséses rendszerű világbajnokságát, a későbbi győztes Xu Yuhuától a 32 között szenvedett vereséget. Két év múlva Nalcsikban a negyeddöntőben az új világbajnoknőtől, az orosz Alekszandra Kosztenjuktól kapott ki. Három éve Antakyában már az első fordulóban búcsúzni kényszerült, a kínai Huang Qian a rájátszásban győzte le. Hanti-Manszijszkban bravúros győzelmek sorozatával lett világbajnok. Hihetetlenül n ehéz ágon jutott a döntőbe. A 32 között a szlovén Anna Muzicsuk ellen nyert a rájátszásban, majd két orosz olimpiai bajnoknő, Natalija Pogonyina és Nagyezsda Koszinceva sem állhatta útját. Az elődöntőben a kínai Ju Wenjunnal szemben is jobban bírta a rájátszás izgalmait. A döntőben a bolgár exvilágbajnoknővel, Antoaneta Sztefanovával vívott párharcát is rapid rájátszás döntötte el. Két döntetlennel indult a klasszikus időkontroll mellett a meccs, majd Usenyina világossal vezetést szerzett. A negyedik összecsapást Sztefanova nyerte meg, következtek a rapidpartik. Az első játszma döntetlennel ért véget, a másodikban Usenyina világossal diadalmaskodott, összesítésben 3,5-2,5-re győzött. A világbajnokságon játszott húsz partijából mindössze egyet vesztett, a döntő negyedik játszmájában kapott ki, de a vereségen túltette magát, és a rájátszásban nyerni tudott a rapid világbajnokság győztese ellen.
A 19 éves kihívó, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan 1994. február 27-én született Xinhuában. Nagy szenzációként a 2006-os torinói sakkolimpián játszott először a kínai válogatottban, és a bronzérmesként debütált. A 2008-as nalcsiki vb-n döntőt játszott az orosz Alekszadra Kosztenjukkal, rutintalansága kiütközött, a nagy elvárás is béklyóként hatott rá, 2,5-1,5-re kikapott. A 2008-as drezdai FIDE Kongresszuson kapta meg a férfi nagymesteri címet, megdöntötte az indiai Humpy Koneru és Polgár Judit korábbi világcsúcsát. 2010 decemberében Hou Ji-fan sakktörténelmet írt, a női sakkozás 13. világbajnokaként minden idők legfiatalabb győzteseként ünnepelhették. 2011 januárjában a nem olimpiai sportágak közül Kína legjobb sportolójává választották. Az albán fővárosban, Tiranában megrendezett világbajnoki döntőben magabiztos játékkal védte meg címét kihívójával, a 24 éves indiai Humpy Koneruval szemben. A tízjátszmásra tervezett döntő nyolcadik játszmájában elért döntetlennel már eldőlt a párharc, 5,5-2,5-ös győzelemmel védte meg koronáját. A világbajnoknő a harmadik és a hatodik partiban sötéttel nyert, a hetedik játszmában világossal aratott győzelme eldöntötte a döntő sorsát.
Pályafutása számos nagy sikere közül kiemelkedik, hogy az első Grand Prix-sorozatot megnyerte, és a 2011/12-es hat versenyből álló sorozatot is győztesként fejezte be, ezzel jogot szerzett, hogy világbajnoki címének elvesztése után immár kihívóként játszhasson a világelsőségért. Tavaly az angol Nigel Short társaságában végzett az első helyen a Tradewise nyílt versenyen. Az isztambuli sakkolimpián biztosnak látszó első helyet engedtek ki a kezükből, az olimpiai Berger-számítás az oroszoknak kedvezett. Óriási meglepetésre a vb-n a második körben, a legjobb 32 között kikapott a lengyel Monika Sockotól.
Anna Usenyina és Hou Ji-fan a torinói sakkolimpián mérkőzött meg először egymással, küzdelmük remivel ért véget. Egy évvel később az orosz csapatbajnokságon is megosztoztak a ponton. Hou Ji-fan három egymást követő partiban legyőzte Anna Usenyinát, az ukrán nagymesternő 2008-ban a Klubcsapatok Európa-kupáján első alkalommal kényszerítette kihívóját megadásra. Egy évvel később remiztek, majd legközelebb csak a tavasszal megrendezett genfi Grand Prix-tornán mérték össze erejüket, Usenyina főpróbája sikerült jobban, sötéttel győzte le az exvilágbajnoknőt. Érdekesség, hogy korábbi nyolc találkozójukon Usenyina hétszer sötéttel játszott.
A 2013/14-es Grand Prix-sorozatban eddig két versenyre került sor, Genfben Usenyina + 1-gyel hatodikként végzett, Hou Ji-fan – 1-gyel cask a nyolcadik lett. Az örmény Dilizsanban Usenyina vett részt, ötven százalék is elegendő volt ötödik helyéhez. Usenyina saját jogon, Hou Ji-fan elnöki szabadkártyával játszott a norvégiai kieséses rendszerű vb-n. A párosítás nem volt éppen kegyes hozzájuk, de remekül küzdöttek, Usenyina a címvédő Peter Szvidlertől, Hou Ji-fan az egykori világbajnoki döntős lett Alekszej Shirovtól csak a rájátszásban kapott ki.
Szeptember 10-én tartják meg a döntő megnyitó ünnepségét és a sorsolást, másnap indulnak a sakkórák a 10 játszmásra tervezett párharcon. A negyedik partit követően színt cserélnek a nagymesternők, aki az első partiban világossal kezd, még a 3., 6., 8. és 10. partit játszhatja világossal. A döntő 200 ezer eurós díjalapjából a győztes 60 százalékot kap, amennyiben a cím sorsa rájátszásban dőlne el, akkor 55:45 arányban osztják a díjat. A játszmákban az első 40 lépésre 90-90 perc a gondolkodási idő, majd a parti befejezéséig 30-30 perc, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusszal, 5-5 esetén rájátszás döntene, rapidpartik, szükség szerint villámjátszmák, a legrosszabb forgatókönyv szerint akár a „hirtelen halál” játszma.
A női világbajnokságok története
A női sakkozás történelmében kiemelkedő szerepet játszott az első világbajnoknő, Vera Menchik (1906-1944). Moszkvában született, nemzetiségét tekintve cseh származású, 1921-től élt Nagy-Britanniában, két évvel később lett a hastingsi sakk-klub tagja, rendszeresen látogatta Maróczy Géza előadásait, s tanítványának vallotta magát. 1927-ben hatalmas fölénnyel nyerte meg a női sakkvilágbajnoki címért kiírt versenyt, a 11 partiból 10,5 pontot gyűjtött, és sorozatban védte meg címét. Hamburg 1930 (6,5/8), Prága 1931 (8/8), Volkstone 1933 (14/14), Varsó 1935 (9/9), Stockholm 1937 (14/14), Buenos Aires 1939 (18/19). A világbajnokságokon Vera Menchik összesen 78 partit nyert meg, négyszer remizett, és mindössze egyetlen játszmát vesztette el. Graffal Semmeringben (1937) világbajnoki párosmérkőzést játszott, 11,5 – 4,5-re győzött (+ 9, - 2, = 5). Kifinomult pozíciós játékstílusa remek végjáték technikával és kombinációs éleslátással párosult. Sikeresen játszott férfi tornákon is, rendszeresen szerepelt a hastingsi versenyeken. Londonban 1944. június 27-én bombatámadás áldozata lett. 1957-től a női sakkolimpiát a Vera Menchik vándordíjért játsszák.
Ljudmilla Rugyenko (1904-1986) az első szovjet világelső 1926 óta vett részt versenyeken. Romanovszkij és Lövenfisch voltak a mesterei. A világbajnoki címet az 1949/50-ben megrendezett viadalon szerezte meg. A címét 1953-ban Elizaveta Bikovával szemben vesztette el. 1952-ben szovjet bajnokságot nyert, a kombinációs stílus képviselője volt, 1950-ben világbajnoki címéért férfi nemzetközi mesteri címmel jutalmazták..
A női sakkozás harmadik világbajnoka, Elizaveta Bikova (1913-1989) háromszor nyert szovjet bajnokságot (1947, 1948, 1950). A világbajnok-jelöltek tornáján 1952-ben győzött, egy évvel később Ljudmilla Rugyenkot 8-6-ra győzte le a világbajnoki döntőben. Három évvel később hármas versenyt rendeztek a címért, második lett, Olga Rubcova elhódította tőle a világelsőséget. Világbajnoki döntőben, 1958-ban 8,5-5,5-ös győzelemmel visszaszerezte a címet. Két év múlva Kira Zvorikinával szemben megvédte, 8,5-4,5-re nyert. Bikova a pozíciós stílus nagyszerű képviselőjeként nehéz állásokban is hihetetlen hidegvérrel védekezett.
Olga Rubcova (1909-1994) Igazi sakkcsaládból származik, édesapja is neves játékos volt. 1927 és 1967 között húsz alkalommal játszott a szovjet bajnokságon, 1931-ben, 1937-ben és 1949-ben bajnoki címet szerzett. Az 1965-ös bajnokságon együtt játszott lányával, aki szintén nagymester lett. Az 1949/50-es világbajnok-jelölti versenyen második volt, 1952-ben, 1955-ben és 1959-ben a harmadik helyen végzett. 1956-ban Elizaveta Bikovával és Ljudmilla Rudenkoval világbajnoki hármas versenyt játszott, és világbajnok lett. Két év múlva Bikovával szemben 5,5-8,5-re vesztett. Az első női sakkolimpián, 1957-ben, Emmenben az olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet csapat éltáblása volt.
Grúz sikerek
A női sakkozás ötödik világbajnoka, Nona Gaprindasvili 1941-ben Zugdibiben (Grúzia) született. Tizenkét éves kora óta vesz részt versenyeken, 15 évesen Grúzia bajnoknője lett. 1961-ben megnyerte Vrnjacka Banján a világbajnok-jelöltek tornáját és a világbajnoknő, Elizaveta Bikova kihívója lett. Moszkvában 1962 őszén játszották le a döntőt, Gaprindasvili már a 11. játszma után győztesként állhatott fel a sakkasztaltól, 9-2-re nyert. Világbajnoki címét háromszor védte meg Alla Kusnyirral szemben, 1965-ben és 1969-ben 8,5-4,5-ös, 1972-ben 8,5-7,5-ös győzelemmel. 1975-ben Nana Alekszandrija volt a kihívója, Nona 8,5-3,5-tel verte vissza a „támadást”. Világbajnoki címét Maja Csiburdanidze ellen 1978-ban ellen vesztette el, 8,5-6,5-re kapott ki. Később is játszott világbajnok-jelölti párosmeccseket, de a kihívó jogát már nem tudta megszerezni. Ötszörös szovjet bajnoknő (1964, 1973/74, 1981, 1983, 1985), kétszer nyert Európa Kupát (1969, 1972). Tízszer volt tagja sakkolimpián győztes szovjet válogatottnak 1963 és 1986 között, 1992-ben a grúz csapattal lett olimpiai bajnok. Elsőként kapta meg 1976-ban a női nagymesteri címet, két évvel később férfi nagymesteri címet szerzett.
Maja Csiburdanidze a grúziai Kutaiszi leghíresebb szülöttje (1961). 1976-ban Tbilisziben zónaközi döntőt játszhatott, a holtversenyes második hely világbajnok-jelölti címet jelentett számára. 1977-ben szovjet bajnoki címet szerzett, világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Nana Alekszandriját 5,5-4,5-re győzte le, a szovjet Jelena Ahmilovszkaja ellen 6,5-5,5-re nyert. A világbajnok-jelölti döntőben Alla Kusnyirral küzdött meg, 7,5-6,5-ös győzelme kihívói jogot jelentett. Az 1978-as döntőben Nona Gaprindasvili 16 éves uralkodásának vetett véget, 8,5-6,5-ös győzelemmel minden idők legfiatalabb világbajnoknőjeként ünnepelték. Három évvel később világelsőségét Nana Alekszandrijával szemben 8-8-as eredménnyel védte meg, Irina Levityina ellen 1984-ben 8,5-5,5-tel, majd Ahmilovszkaja kísérletét Maja 8,5-5,5-tel verte vissza. 1988-ban Nana Joszeliani lett a kihívója, Maja nehéz meccsen nyert 8,5-7,5-re.
A kínai Hszie Csün 1991-ben fosztotta meg Csiburdanidzét világbajnoki címétől, 8,5-6,5-ös győzelemmel hódította el a koronát. Csiburdanidze az elvesztett világelsőséget többé nem tudta visszaszerezni, sokáig a sakknak is hátat fordított, de visszatérése után ismét régi fényében tündökölt. Csiburdanidze 1978-1986 között ötször volt éltáblása olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet női csapatnak, 1992-1996 között háromszor a grúz válogatottat vezette győzelemre, 2008-ban a drezdai sakkolimpián visszahódították az olimpiai bajnoki címet. Gyorsan és pontosan számolta a változatokat, hidegvérrel védte a nehéz állásokat, kitűnő technikával érvényesítette előnyét – ez jellemezte Csiburdanidze játékát, aki 1977-ben kapta meg a női nagymesteri címet és 1984-ben a férfiak között is nagymester lett.
Hszie Csün a kínai sakkozás első világbajnoknője
A kínai sakkozás első világbajnoka Hszie Csün 1970-ben született, 1988-ban, Szalonikiben mutatkozott be a kínai női válogatottban. Manilában mérkőzött meg Maja Csiburdanidzével, 8,5-6,5-ös győzelemmel elhódította a címet, 29 éves grúz uralmat szakított meg, a hetedik női világbajnok lett. 1993-ban a grúz Nana Joszelianival Monte Carlóban csatázott, hatalmas fölénnyel, 8,5-2,5-ös nyeréssel védte meg világbajnoki trónusát.
A spanyolországi Jaénban 1996-ban Polgár Zsuzsával játszotta a következő döntőt, s bár győzelemmel kezdte a párharcot gyorsan kiderült, hogy Zsuzsa jobban készült a mérkőzésre, nagymesternőnk esélyeshez méltóan könnyen nyert 8,5-4,5-re. Hszie Csün az 1997-es világbajnok-jelöltek versenyén az orosz Alisza Galljamova mögött másodikként végzett, a világbajnok-jelölti döntőre végül nem került sor, a FIDE a kínai sakkozónőt jelölte ki Polgár Zsuzsa ellenfeleként. Gyermekének születése miatt Zsuzsa a tervezett világbajnoki döntő elhalasztását kérte a Nemzetközi Sakkszövetségtől, a tárgyalások azonban nem vezettek sikerre, s végül Polgár Zsuzsát megfosztották címétől, Hszie Csün és Galljamova küzdött meg a világelsőségért. Hszie Csün 8,5-6,5-re győzött, és ismét világbajnok lett.
Újdelhiben, 2000-ben már a női vb-t is kieséses rendszerben játszották le. Hszie Csün az orosz Matvejeva és Zajac, az ukrán Zsukova, majd az orosz Kovalevszkaja elleni nyeréssel jutott be a döntőbe, ahol honfitársa, Qin Kanyinggal szemben 2,5-1,5-ös győzelemmel védte meg címét. Hszie Csün nem játszott Moszkvában a következő vb-n, s három év múlva Elisztában sem szállt harcba a címért. Orvosi egyetemet végzett, alig játszik versenyen. Hszie Csün háromszor volt tagja olimpiai bajnoki címet szerzett kínai válogatottnak (1998, 2000 és 2004).
Polgár Zsuzsa a magyar sakkozás első világbajnoka
A női sakkozás nyolcadik, a magyar sakkozás első világbajnoka Polgár Zsuzsa. A legidősebb Polgár lány 1969. április 19-én született Budapesten. Várnában 1980-ban női nagymesterversenyen holtversenyben első, 15 évesen férfi nemzetközi mesteri címet kapott. 1986-ban a magyar férfi bajnokságon veretlenül holtversenyben második. Először 1988-ban szerepelt a női válogatottban, és Szalonikiben két húgával és Mádl Ildikóval csapatot alkotva, éltáblásként olimpiai aranyéremhez vezette együttesünket. Ezzel megszakadt a hosszó szovjet sikerszéria. 1990-ben a válogatott ugyanebben az összeállításban megismételte a sikert, Zsuzsa az éltáblán 14 játszmából gyűjtött 11,5 pontjával oroszlánrészt vállalt az újabb aranyérem megszerzéséből, amit ezúttal a Bucholz-számítás biztosított. Ismét veretlen maradt, a megbízhatóság mintaképe volt, igazi vezéregyéniség.
1991-ben Zsuzsának odaítélték a férfi nagymesteri címet. Az 1992-es esztendő végre meghozta az oly hosszú ideje várt döntést, Polgár Zsuzsa elindult a női világbajnoki címért vívott ciklusban. A grúz nagymesternők javasolták, hogy előcsatározások nélkül játszhasson a világbajnok-jelöltek tornáján, és ezt nagy fölénnyel megnyerte. A világbajnok-jelölti döntőben a grúz Nana Joszelianival szemben a rulett-asztalnál alulmaradt, a szerencse a grúz sakkozónőnek kedvezett. Kétszer is megnyertnek hitt meccset vesztett el.
Egy év múlva Polgár Zsuzsa Tilburgban javított, és a döntőben ezúttal Maja Csiburdanidze ellen Szentpéterváron döntő fölénnyel nyert, 5,5-1,5-ös kiütéses győzelmet aratott, s ezzel a kínai Hszie Csün kihívója lett. A világbajnok döntőt a spanyolországi Jaénban játszották 1996 februárjában. Polgár Zsuzsa az első partit még elvesztette, de aztán egyre inkább csak az történt a sakktáblán, amit ő akart. Jól érvényesítette sikeresebb felkészülését, jóval szélesebb megnyitási repertoárját. Ha kellett taktikai útra terelte a játszmákat, ha kellett csendesítette a küzdelmet, 8,5-4,5 arányú sikere önmagáért beszél. Zsuzsa 1994 novemberében férjhez ment, s ettől kezdve New Yorkban él. Gyermekének születése miatt elhalasztották világbajnoki döntőjét, amelyet Hszie Csünnel kellett volna megvívnia. A FIDE vezérkarával konfliktusba került, s végül megfosztották címétől. Polgár Zsuzsa New Yorkban saját sakkiskolát nyitott, s egyre nagyobb figyelmet fordított a női sakkozás fejlesztésére. Ennek eredményeként több mint nyolcéves szünet után ismét tétversenyen sakkasztalhoz ült, a calviai sakkolimpián az amerikai válogatottat éltáblásként az ezüstéremhez segítette, 14 játszmából 10,5 pontot szerzett. Az amerikai sakkéletben fontos szerepet játszik.
Zsu Csen, Antoaneta Sztefanova és Xu Yuhua szerzett világbajnoki címet
A kínai sakkozás második világbajnoka, Zsu Csen 1976-ban született, 18 évesen ifjúsági világbajnok, s Moszkvában bemutatkozhatott az olimpiai válogatottban is. 1996-ban a 13 partiból 12 pontot gyűjtve szerzett újabb ifjúsági világbajnoki címet. Újdelhiben, 2000-ben óriási meglepetésre már az első körben kikapott az amerikai Krushtól. Egy évvel később Moszkvában csak hatodiknak volt rangsorolva, de a női sakkvilágbajnoki cím védőjének, Hszie Csün távollétében a 25 éves Zsu Csen győzött. Az argentin Maggiolo és moldáviai Petrenko ellen 1,5-0,5-tel „melegített be”. a szerb-montenegrói Marics, a grúz Hurcidze és Csiburdanidze ellen is csak a hosszabbításban győzött, a döntőben Alekszandra Kosztenjukkal szemben is „pótvizsgára” kényszerült, de a nehéz pillanatokban megőrizte hidegvérét.
A döntőben egyetlen döntetlen sem született, tie-break, négy rapid játszma döntötte el a cím sorsát. Zsu Csen világossal nyert, Kosztenjuk világossal egyenlített. A kínai nagymesternő ismét a világos bábukat vezetve szerzett vezetést, majd sötéttel megszerezte a női világbajnoki címet jelentő újabb győzelmet. Zsu Csen háromszoros olimpiai bajnok, a kínai női válogatott az 1998-as elisztai sakkolimpián szakította meg a grúz női csapat sikersorozatát, a legjobb egyéni eredményt Zsu Csen érte el. A kínai nagymesternő 2000-ben Isztambulban is remekelt, majd Bledben is tagja volt az aranyérmes válogatottnak. „Átigazolt” katari színekbe, férjhez ment Mohamad Al-Modiahkihoz.
2004-ben Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában rendezték meg a világbajnokságot, és új világelsőt köszönthettek. A hetedik helyre rangsorolt 25 éves bolgár Antoaneta Sztefanova könnyedén vette az első akadályt, majd három igen nehéz meccsen jutott túl, korántsem meggyőző játékkal, de jól bírta a sorsdöntő játszmák feszültségét. Az elődöntőben a női sakkozás 13 évig uralkodó királynőjét, Maja Csiburdanidzét 1,5-0,5-re győzte le. A döntőben csak három partira volt szüksége, hogy megszerezze a végső győzelmet, az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja ellen 2,5-0,5-re nyert. 2003-ban Európa-bajnoki címet is szerzett.
2006-ban Jekatyerinburg volt a világbajnokság házigazdája, harmadszor ünnepelhettek kínai világelsőt. A női sakkozás új világbajnoknője, Xu Yuhua 1976-ban született. Háromszor volt tagja sakkolimpiát nyert kínai válogatottnak (2000, 2002, 2004). Kétszeres Világkupa-győztes, 2000-ben és 2002-ben nyert. Negyedszer indult harcba a világbajnoki címért. Újdelhiben, 2000-ben a nyolcaddöntőben az ukrán Natalija Zsukovától kapott ki rapid rájátszásban. A moszkvai vb-n az elődöntőben az orosz Alekszandra Kosztenjukkal szemben maradt alul, itt is a rapid ütközet döntötte el a sorsát. Két éve Elisztában a negyeddöntőben az indiai Humpy Koneru 2-0-ra legyőzte őt.
A kínai nagymesternő 2502-es Élő-pontjával a hatodik kiemelt volt, ötödik a rangsorban. A vietnami Hoang Xuan, az ukrán Anna Usenyina, az orosz Tatjana Koszinceva ellen is 1,5-0,5-re nyert. A negyeddöntőben a két évvel ezelőtti világbajnoki döntős Jekatyerina Kovalevszkajával két döntetlennel kezdett, majd a rapid rájátszásban diadalmaskodott, 2,5-1,5-ös nyerés jelentette számára az elődöntőt.
Itt ismét orosz ellenfél várt rá, Szvetlana Matvejevával szemben 1,5-0,5-ös nyeréssel jutott a döntőbe. A világbajnoki címet a vártnál jóval könnyebben szerezte meg, lélektani hadviselésben múlta felül az orosz Alisza Galljamovát, aki hazai pályán jóval nagyobb feszültség alatt játszott, 2,5-0,5-re győzött.
A grúz-orosz háborús konfliktus árnyékában Alekszandra Kosztenjuk győzött
Öt éve az oroszországi Kabardino-Balkarija Köztársaság fővárosa, Nalcsik nyerte el a világbajnokság rendezésének jogát. A grúz-orosz háborús konfliktus miatt nem játszott hat grúz jogosult résztvevő, visszalépett a francia Marie Sebag (2529), lemondta részvételét az amerikai Irina Krush (2470), családi okokra hivatkozva az orosz Jekatyerina Korbut (2459).
A grúz nagymesternők augusztus 12-én nyílt levélben fordultak a FIDE elnökéhez, Kirszan Iljumzsinovhoz, hogy a háborús helyzet miatt halassza el vb-t, vagy jelöljön ki más helyszínt. Az elnök válaszában azt kérte, hogy ne keverjék össze a politikát és a sportot, és vegyenek részt a világbajnokságon, az előrehaladott szervezés miatt nem látott lehetőséget a helyszín megváltoztatására.
A világbajnokság egyetlen magyar résztvevője, Hoang Thanh Trang a kubai Arribas, majd a lengyel Socko legyőzése után a nyolcaddöntőben 1,5-0,5-re kikapott a világranglistán második indiai Humpy Konerutól. A negyedik fordulóban eldőlt, hogy új világbajnoknője lesz a sakkozásnak, a 2004-es elisztai győztes, a bolgár Antoaneta Sztefanova előtt a svéd Pia Cramling állította pirosra a szemafort. Az elődöntőben Alekszandra Kosztenjuk remekelt, Cramling ellen győzött, míg a másik ágon fordulatokban gazdag nagy csatában a kínai Hou Ji-fan 4-2-re nyert Koneruval szemben. Megnyerte az első partit, jobb állásból fatális elnézéssel elvesztette a második partit. A vereség azonban nem törte le, megnyerte az első rapidpartit, de újra hibázott, Koneru másodszor is egyenlített. A két villámjátszmában azonban a 14 éves Hou diadalmaskodott, bejutott a döntőbe.
A négyjátszmás döntő első partiját Kosztenjuk sötéttel megnyerte, majd nagy esélyt szalasztott el a második játszmában. Hou Ji-fan védekezésben jeleskedett. A harmadik összecsapás végén is inkább a kínai tinédzser örülhetett, ismét remekelt a bástyavégjátékban, feladványszerű mentséget talált. Alekszandrának még fél pontra volt szüksége a világbajnoki cím elhódításához. Világossal sem törekedett óvatosságra, remek, hibáktól sem mentes játszmájuk végül örökös sakkal ért véget, „megkegyelmezett” nemes ellenfelének.
Hou Ji-fan sakktörténelmet írt
2010-ben a törökországi Antakyában rendezték meg a 64 résztvevős kieséses rendszerű világbajnokságot, és a vb egyik nagy esélyese a 16 esztendős Hou Ji-fan győzött. A döntőig nagyon biztosan menetelt. A mezőny legmagasabb Élő-pontszámú résztvevőjére, az indiai Humpy Konerura az elődöntőben mért vereséget. Honfitársnője, Ruan Lufei elleni finálé toronymagas esélyese volt, de magának tette izgalmassá a meccset. Elpuskázta remek lehetőségeit az első partiban, hiába szerzett vezetést a második játszma megnyerésével, megremegett a keze. Üggyel-bajjal remizett a harmadik játszmában, majd a negyedikben sokat hibázva vesztett.
A rájátszásban azonban nem adott esélyt honfitársnőjének. Nagyobb arányú is lehetett volna győzelme, a végeredmény, az 5-3 azt jelentette, hogy 16 évesen minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.
Két éve Hou Ji-fan az albán fővárosban megrendezett világbajnoki döntőben magabiztos játékkal védte meg címét kihívójával, a 24 éves indiai Humpy Koneruval szemben. A tízjátszmásra tervezett döntő nyolcadik játszmájában elért döntetlennel már eldőlt a párharc. A világbajnoknő a harmadik és a hatodik partiban is sötéttel nyert, a hetedik játszmában világossal aratott győzelme eldöntötte a párharc sorsát. A kritikus pillanatokban a kínai nagymesternő a tőle megszokott hidegvérrel játszott, esélyeit tökéletesen kihasználta. Győzelméért a 200 eurós díjalapból 120 ezret kapott.
Hanti-Manszijszkban a meglepetések világbajnokságán Anna Usenyina győzött
Hanti-Manszijszkban a 27 esztendős ukrán Anna Usenyina nagyszerű győzelmével ért véget a 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokság. Az óriási meglepetések, váratlan fordulatok, szép kombinációk, tanulságos végjátékok versenyének döntőjében Anna Usenyina és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova párharcát rapid rájátszás döntötte el. Az első játszma döntetlennel ért véget, a másodikban Usenyina világossal nyert, összesítésben 3,5-2,5-re győzött. A válogatottal 2006-ban olimpiai bajnoki címet szerzett Anna sikere teljesen megérdemelt volt, nehéz ágon jutott a döntőbe. A 32 között a szlovén Anna Muzicsuk ellen nyert a rájátszásban, majd két orosz olimpiai bajnoknő, Natalija Pogonyina és Nagyezsda Koszinceva sem állhatta útját. Az elődöntőben a kínai Ju Wenjunnal szemben is jobban bírta a rájátszás izgalmait, A világbajnokságon játszott húsz partijából mindössze egyet vesztett, a döntő negyedik játszmájában kapott ki Sztefanovától, de a vereségen túltette magát, és a rájátszásban nyerni tudott az idei rapid világbajnokság győztese ellen.
A női sakkozás világbajnokai:
Vera Menchik (1927 – 1944)
Ljudmilla Rugyenko (1950-1953)
Elizaveta Bikova (1953- 1956, 1958-1962)
Olga Rubcova (1956 – 1958)
Nona Gaprindasvili (1962 – 1978)
Maja Csiburdanidze (1978 – 1991)
Hszie Csün (1991 – 1996)
Polgár Zsuzsa (1996 – 1999)
Hszie Csün (1999 – 2001)
Zsu Csen (2001 – 2004)
Antoaneta Sztefanova (2004 – 2006)
Xu Yuhua (2006 - 2008)
Alekszandra Kosztenjuk (2008 – 2010)
Hou Ji-fan (2010 – 2012)
Anna Usenyina (2012 –
Verőci Zsuzsa