Két döntetlen született a hollandiai Hoogeveenben zajló Univé-torna második fordulójában. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan világossal a holland Anish Girivel osztozott meg a ponton, kedvező pozícióban nem találta meg az előny tartását jelentő folytatást. A holland Szergej Tivjakov az amerikai Hikaru Nakamurával remizett.
A nagymesterek szicíliai védelmű partikban csatároztak, fordulatosak voltak az összecsapások. A viadalt a holland Anish Giri elleni győzelmével kezdő amerikai Hikaru Nakamura a másik holland résztvevővel, Szergej Tivjakovval mérkőzött meg. A Grand Slam-döntőn Magnus Carlsen és Viswanathan Anand is csatázott a változatban, a norvég világranglista-vezető az első helyezése szempontjából sorsdöntő partit nyert. Tivjakov átengedte a kezdeményezést, de Nakamura nem tudott élni a lehetőséggel.
A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a Najdorf-változatban az utóbbi időben kevéssé játszott 6.f4-es varit választotta a holland Anish Girivel vívott játszmában. A 18 évesek küzdelmében Hou Ji-fan került előnybe, Girinek kellett vigyáznia, védekeznie. A cserékkel lett könnyebb a helyzete, a huszárvégjáték már remi volt.
A 2. forduló eredményei:
Hou Ji-fan (kínai, 2605) – Anish Giri (holland, 2730) döntetlen (Szicíliai védelem, 58)
Szergej Tivjakov (holland, 2659) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2786) döntetlen (Szicíliai védelem, 47)
A verseny állása:
1.Hikaru Nakamura 1,5 pont
2-3. Szergej Tivjakov és Hou Ji-fan 1
4. Anish Giri 0,5
A 3. forduló párosítása:
Szergej Tivjakov – Anish Giri
Hou Ji-fan – Hikaru Nakamura
Tivjakov,S (2659) - Nakamura,H (2786)
Szicíliai védelem [B52]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 g6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 Fg7 9.f3 0-0
A Grand Slam-döntőn Magnus Carlsen sorsdöntő partit nyert Viswanathan Anand ellen. Az indiai világbajnok a 9...Vc7 10.b3 Va5 11.Fb2 Hc6 12.0-0 0-0 13.Hce2 Bfd8 14.Fc3 Vb6 15.Kh1 d5 16.Hxc6 bxc6 17.Ve1 Bdc8?! 18.e5 He8 19.e6 fxe6 20.Hf4 Fxc3 21.Vxc3 folytatásban pontatlanul védekezett és a norvég világranglista-vezető akciója sikerrel végződött.
10.Fe3 Hc6 11.0-0 a6 12.a4 e6 13.Hde2 Bac8 14.Bc1 Bfe8 15.Ff2 Ve7 16.b3 Hd7 17.Hd4 Hb4 18.Kh1
A holland nagymester átengedte a kezdeményezést.
18...Hc5 19.Fg1 h5
Számításba jött a 19...Bed8 20.Hce2 Fh6 21.Bc3 d5 folytatás.
20.Bb1 Vd8 21.Hde2 Vc7 22.Vd2 Bed8 23.Hd1 Hc6 24.He3
![](http://images.postr.hu/uploads/blogs/5417/103518/post_103518_20121022193051.jpg)
24...f5?!
Elhibázott terv, világos került előnybe.
25.exf5 gxf5 26.Hc2 Vf7 27.Hf4
Figyelmet érdemelt a 27.Bfd1 h4 28.Hf4 Fe5 29.Fe3 változat.
27...He7 28.He3 Fh6
Hikaru Nakamura 28...d5 29.cxd5 Fh6 30.Vb4 a5 31.Vc4 exd5 32.Vd4 b6-tal jobban játszhatott volna.
29.Hd3 Hxd3 30.Vxd3 d5 31.cxd5 Hxd5 32.Hxd5 Bxd5 33.Ve2 Bd2 34.Ve5 Bcc2
35.Bf2 Bxf2 36.Fxf2 Kh7
A futót a kettős támadás lehetősége, 36...Bxf2-re 37.Vg3+ védte.
37.Kg1 Fg7 38.Vd6 e5 39.Vd3 Ba2 40.h3 e4 41.Ve3 Fh6 42.Vc3 Fd2 43.Ve5 exf3 44.gxf3 Fh6 45.Bd1 Bc2 46.Vd5 Vg6+ 47.Kf1 Bc7 és döntetlen
Hou Ji-fan (2605) - Giri,A (2730)
Szicíliai védelem [B93]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f4
A sokáig igen divatos változat kissé feledésbe merült.
6...e5 7.Hf3 Hbd7 8.a4 Vc7 9.Fd3 Fe7 10.0-0 0-0 11.Kh1 Hc5 12.Ve2 Fd7 13.fxe5 dxe5 14.Fg5 Fe6 15.Hh4 Hxd3 16.cxd3 He8 17.Fxe7 Vxe7 18.Hf3 f6
![](http://images.postr.hu/uploads/blogs/5417/103518/post_103518_20121022193156.jpg)
19.d4 Bc8 20.Bac1 exd4 21.Hd5 Vd6 22.Bxc8 Fxc8 23.Vc4 Fe6 24.Hxd4 Bf7 25.h3 Fxd5 26.exd5 Hc7?!
27.Hf5! Vxd5 28.Vg4 h5 29.Vxh5 Bd7 30.Be1 Kf8 31.Vh8+ Vg8 32.Vh4 a5 33.Vg4 Vf7 34.Hh4
Időzavarban lehetetlen volt pontosan kiszámolni a 34.b4 b6 (34...g6 35.Hh6 Vh7 36.bxa5 Hd5 37.Vc4 Kg7 38.Hg4) 35.Kh2 Vd5 (35...g6 36.bxa5 bxa5 (36...gxf5 37.Vb4+ Kg7 38.axb6 Hd5 39.Vb3) 36.Hh4 Kg7 37.Vg3) 36.bxa5 bxa5 37.h4 változatok esélyeit.
34...g5?! 35.Hf5 Vd5 36.Bf1 Vd3 37.Hg3 He8 38.Bf3
A világbajnoknő kiengedte előnyét. 38.Kh2 Bd5 39.Be1 folytatás kellemetlen lett volna Anish Giri számára.
38...Vd1+ 39.Kh2 Bd3
![](http://images.postr.hu/uploads/blogs/5417/103518/post_103518_20121022193158.jpg)
40.Vxg5 Bxf3 41.Vc5+ Vd6 42.Vxd6+ Hxd6 43.gxf3 Hc4 44.He4 Hxb2 45.Hc5 Kf7 46.Hxb7 Hxa4 47.Hxa5 Kg6 48.Kg3 Hc3 49.Hb3 He2+ 50.Kg4 f5+ 51.Kh4 Kh6 52.Hd2 Hd4 53.Kg3 Kg5 54.Hf1 f4+ 55.Kg2 Kh4 56.Hd2 Hc2 57.Hc4 He1+ 58.Kf2 és döntetlen
Verőci Zsuzsa