Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Budapesten kedden este tartották meg a 45. sakkolimpia ünnepélyés megnyitóját. Fővárosunk felkészülten várja a viadalt, a sakkozás legnagyobb seregszemléjére minden korábbi rekordot megdöntve az Open kategóriában 198, a női csapatok versenyében 184 válogatott vetélkedik majd. a magyar színeket három-három csapat képviseli. Első számú férfi együttesünk Rapport Richárd, Lékó Péter, Szjugirov Szanan, Gledura Benjámin, Berkes Ferenc össszeállításban kilencedik a rangsorban, Ács Péter a csapatkapitány. A legerősebb női csapatunk a rajtlist tizennegyedik, Fodor Tamás kapitány Gaál Zsóka,  Hoang Thanh Trang, Terbe Julianna, Papp Petra,  Lázárné Vajda Szidónia,   ötösnek szavazott bizalmat. Az Egyesült Államok férfi válogatottja, illetve sz India női együttese vezeti a rajtlistát, címvédőként az üzbég és az ukrán válogatott játszik. Két éve Csennajban férficsapatunk nyolcadukként, végzeett, női együttesünk tizenkettedik lett.    A kínai válogatottak a koronavírus-járvány miatt lemondták  részvételüket. 2018-ban Batumiban kettős  győzelmet arattak. A budapesti sakkolimpián a férfi válogatottak versenye igazi sztárparádét ígér,  többek között Magnus Carlsen  a norvég. Fabiano Caruaana az amerikai, í világbajnok Ding Liren a kínai, a világbajnoki kihívó Gukesh D az indiai csapat éltáblása, szuprnagymesterek sokasága küzd meg egymással.  A női élmezőny foghíjas, a kínai világbajnoknő Ju Wenjun,  a világbajnoki döntősök, Tan Zhongyi és Lei Tingjie mellett az indiai Humpy Koneru és az ukrán olimpiai bajnoknők,  Anna és Marija Muzicsok sem játszik.A 11 fordulós svájci rendszerű viadalt a BOK-csarnokban rendezik meg, szerdától 15 órakor kezdődnek a küzdelmek.

Joggal nevezzük a sakkolimpiát a sakkozás legnagyobb ünnepének. Nagy öröm. hogy a 45. Sakolimpiát Budapesten kerül megrendezésre és a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megalakulásának századik évfordulójját is,  „FIDE – 100” színes programot. Öt kontinensről érkeznek a csapatok, megdőlt minden korábbi részvételi rekord, ez köszönhető a sakk egyre növekvő népszerűségének, de Budapest  páratlan vonzó erejének is, a fővárosunk az utóbbi évekven péy sok kiemelkedő sportesemény megrendezésével nagy elismeréseket kapott.

Az ötszörös világbajnök, világranglista-vezető, világbajnoki címéről önként lemondó Magnus Carlsen a sakkolimpia legnagyobb sztárja, de nagy érdeklődéssel várjuk a regnáló világbajnok Ding Liren, kihívója, a 18 éves Gukes D, olimpiai bajnokok, világbajnok-jelöltek. szupernagymesterek egész  sora viaskodik majd a svájci rendszerű viadalon. Nagy hiányzó a világranglista második amerikai Hikaru Nakamura és az ötösik francia Alireza Firouzja.

Örülhetnek a honi sakkrajongók, hogy férficsapatunk a legerősebb összeállításában szerepel. Ismét magyar színekben játszik Rapport Richárd, Lékó Péter is vállalta a játékot, tíz éve Tromsöben tagjai voltak ezüstérmes válogatottunknak. Szjugirov Szanan bemutatkozik a magyar válogatottban. Glesura Benjámin és Berkes Ferenc kapott még bizalmat Ács Péter kapitánytól, aki 2002-ben Blesben az ezüstérmes csapatunk tagja volt, Lékó mindkét érnes együttesünk éltábllásként remekelt. A „B” csapatunkban Kozák Ásám játszik az első táblán, az U25-ös együttesünkben az utánpótlás reménységei kapnak esélyt, hogy nagy seregszemlén vizsgázhatnak.

A svájci rendszer különlegessége, hogy valamennyi együttes  a maga versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel, de jelentős különbségek is előfordulnak. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élcsoportban csatáznak, fordulóról-fordulóra a legerősebb ellenfelekkel küzdenek meg, a hajrában egyetlen botlásért is súlyos árat fizetnek. Mindenki tudja, hogy a 11 fordulós lebonyolítás mellett óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet javítaii, vagy éppen szerényebb helyezést elérni.

A 45. sakkolimpián az előzetes nevezések alapján 198 férficsapat és 184 női együttes vesz részt.   A végső sorrendet a meccspontok döntik el, a holtversenyt az ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszám..

Férfi válogatottunk éremgyűjteményével negyedik a rangsorban

Az eddigi olimpiákon férfi válogatottunk három olimpiai aranyérmet szerzett, 1927-ben Londonban, 1928-ban Hágában és 1978-ban Buenos Airesben nyerték el sakkozóink a Hamilton Russel aranyserleget. 1930-ban Hamburgban, 1937-ben Stockholmban, 1970-ben Siegenben, 1972-ben Szkopjéban, 1980-ban Máltán, 2002-ben Bledben és tíz éve Tromsøben ezüstérmet, 1956-ban Moszkvában, 1966-ban Havannában pedig bronzérmet szerzett együttesünk. Az érmek számát tekintve negyedikek vagyunk a rangsorban. A legeredményesebb a szovjet válogatott 18 aranyéremmel, 1978-ban másodikak voltak. Az orosz együttes hatszor nyert, Calviában, Hanti-Manszijszkban és Isztambulban ezüstérmes,  Bakuban és Batumiban bronzérmes. Az Egyesült Államok sakkozói hat elsőséget szereztek, 6 ezüst és 8 bronzérem a gyűjteményükben. Az örmények 2006-ban, 2008-ban és 2012-ben aranyérmesek, két éve másodikak, még három viadalon bronzérmesek Az ukránok két aranyérem mellett háromszor másodikként, háromszor harmadikként zárták szereplésüket. A kínaiak 2014-ben és 2018-ban lettek aranyérmesek. A jugoszlávok egy olimpiai bajnoki cím mellett még 6-6 érmet gyűjtöttek. Csennajban óriádi meglepetésre üzbég siker született, India „B” cscapata a sorsdöntő meccset elveszítve harmadik lett.

A 45. sakkolimpia előtti esélylatolgatás

A rajtlistát az amerikai válogatott vezeti az indiai és a kínai  csapat előtt. Két éve Fabiano Caruanával az éltáblán szereplő  ötöst abszolút favoritnak gondoltuk, az oly sok nagy csatában „edődött” rutinos nagymestereik azonban kevésbé bírták az esélyesség súlyát, sokat hibáztak, az ifjú trónkövetelők rendkívüül motiváltan játszoottak, a kritikus állásokban jobb döntéseket hoztak, mentálisan jobban bírták a játszmák fokozőtt  feszültséget. Az üzbég együttes aranyérme, az örmény csapat ezüstérme, az indiai titánok bronérme a címvédő kínal együttes távollétében óriási szenzáció volt.

A 19. helyre rangsorolt válogatottunk  korántsem készülhetett optimális körülmények között, az összeállítási gondok éreztették hatásukat, a nyolcadik helyreést sikerként értékelhettük.

A 44. Open sakkolimpia végeredménye:

H.

R.

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

14

Üzbegisztán

11

8

3

0

19

435

33

154

2

12

Örményország

11

9

1

1

19

382,5

28,5

159

3

11

India 2

11

8

2

1

18

427,5

32,5

155

4

2

India

11

7

3

1

17

409

29

158

5

1

Egyesült Államok

11

7

3

1

17

352

26,5

157

6

48

Moldávia

11

7

3

1

17

316,5

28,5

135

7

6

Azerbajdzsán

11

7

2

2

16

351,5

27,5

153

8

19

Magyarország

11

7

2

2

16

341,5

28,5

139

9

5

Lengyelország

11

6

4

1

16

322,5

27

141

10

35

Litvánia

11

7

2

2

16

297

27

132

11

7

Hollandia

11

6

3

2

15

362,5

29

148

12

4

Spanyolország

11

7

1

3

15

356,5

28,5

150

13

15

Franciaország

11

5

5

1

15

353

28

147

14

10

Anglia

11

7

1

3

15

348,5

28

14

A magyar csapat tagjainak eredményei

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J,

Perf.

Élő+/-

1

Erdős Viktor

2586

1

1

½

0

1

½

1

0

1

1

0

7

11

2589

7,8

2

BerkesFerenc

2649

1

1

½

1

½

1

½

½

½

½

7

10

2614

2,3

3

Bánusz Tamás

2611

½

1

1

½

1

1

½

1

½

1

8

10

2752

17,4

4

Kántor Gergely

2582

½

½

0

½

1

0

0

2,5

7

2351

-20,4

5

Ács Péter

2575

1

0

1

½

½

1

4

6

2527

   -2,6
 

A  45. sakkolimpia rajtlistája élcsoportja a legjobb négy sakkozó Élő-pontjának átlagával:

Egyesült Államok (277157): Fabiano Caruana 2798, Wesley So 2757, Leinier Dominguez Perez 2748, Lsvon Aronian 2729, Ray Robson 270

India (2753): Gukesh D 2764, Arjun Erigaisi 2778,  Praggnanadhaa R 2750, Santosh Gujrathi Vidit 2720, Pentala Harikrishna 2686

Kína (/72724 Ding Liren 2736, Wei Yi 2762, Yu Yangyi 2703, Bu  Xiangzhi 2693, Wang Yue 2637

Üzbegisztán (2690)_ Nodirbek Abduszattorov 2766, Jsvohir Szindarov 2677, , Nodirbek Jakubbojev 2666, Samsziddin Vokhodov 2650, Jahongir Vahidov 2571

Hollandia (2682): Anidh Giri 2724, Jorden Van Foreest 2696, Max Warmerdan 2679, Erwin L’Ami 2628, Benjamin Bok 2596

Norvégia (2670): Msgnus Carlsen 2832, Johan-Sebastian Christiansen 2661, Aryan Tari 2542, Elham Amar 2539, Fode OlavOlsen Urkeda 2546

Németország (2667): Vincent Keymer 2730, Dmitrij Kollars 2659, Matthias Bluebaum 2640, Frederik Svane 2540, Alexander Donchenko 2538

Anglia ((2665): Nikita Vitiugov 2676, David W L Howell 2677, Michael Adamd 2661, Gawain Jones 2646, Luke J McShane 2611

Magyarország (2663)RaPPort Richárd  2715, Lékó Péter 2666, Dzjugirov Szanan 2644, Gledura Benjámin 2628, Berkes Ferenc 2605

Irán 2659, Lengyelország, Azerbajdzsán 2657, Spanyolország 2654, Franciaország 2653, Ukrajna 2650, Szerbia 2649, Örményország 2645, Románia 263

26. Nagyarszág B (2577): Kozák Ádám 2609, Bánusz Tamás 2605, Papp Gábor, Antal Gergely 2544, Prohászka Péter 2542,

54. Magyarország C (2455): Kántor Gergelym  2537, Krstulovix Alex 2452, Juhász Ágoston 2427, Karácsony Gellért 2403, Vanczák Tamás 2401

A „papírma” a budapesti sakkolimpia a nagy négyea kiélezett versengését ígérné, ha nem tunánk, ismernénk a svájci rendszer buktatói, a párosítás fontos szerepét. A két éve Csennajban oly sok meglepő eredmény született. Mikor kezdődnek a rangadók, ? a rajtlistán a hollandok ötödik helyüket elsősorban Anish Girinek köszönhetik, a norvégokMagnus Carlsennek, A német együttes tavaly a csapat Rutópa-bajnokságon Vincent Keymer vezetésével remekelt, csak Bucholz-pontszámuk fosztotta meg a csapatot az aranyéremtől és lett első a szerb ötös.  Az angolok képesek bravúrokra, de kisiklásokra ia.

Legjobbjaink optimistán várj

k a rajtot, különösen Lékó Péter várja a viadalt nagyon motiváltan. Rapport Richárd reméli, hogy  ismét csúcsformában játszik, megismétli két évvel korábbi eredményességét, amivel kivívta a világbajnok-jelöltséget. Cél az első hatba kerülés.

A 24. Női sakkolimpián az előzetes nevezések alapján 184 csapat kezdheti meg a vetélkedést. Első számú válogatottunk tizennegyedik a rajtlistán, a végléges táblasorrend érdekessége, hogy a 17 éves Gaál Zsóka az éltáblás. A rangsort legjobb játékosuk, Humpy Koneru távollétében is az indiai együttes vezet. Nagy meglepetés, hogy a kínai csapat csak a negyedik, a nagy trió, Ju Wenjun, Tan Zhongyi és Lei Tingjie sem játszik, a szakvezetés bízik a fiatal erőkből álló gárda sikerében.  A grúzok másodikkánt várják a rajtot,  a lengyelek a harmadikok. Kis reménnyel bízhatnak címvédésben az ukránok.

A  Női Sakkolimpia rajtlistája élcsoportja a legjobb négy sakkozónő Élő-pontjnak átlagával:

Imdia (2467) Harika Dronalli 2502m, Rameshbabu Vaishali 2498, Deshmukh Divya 2483, Agravaé Vantika 2370, Sachdev Tania2386

Geprgia (2462):  Nana Dzagnidze 2506, Lela Zsavhisvili 2446, Nino Bacsiasvili 2461, Bela Hotenasvili 2432, Salőme Melia 2293,a

Lengyelország (2422): Alina Kaslinszkaja 2490, Monika Socko 2422, Alekazandra Nalosevszkaja 2404m Oliwa Kuon 2348, Alicja Sliwicka 2373

Kína (2416): Zhu Jiner 2487, Yuxin GSong 2373, Shpqun Ni 2348, Miaoyi Lu 2438

Ukrajna (2400): Julija Oszmak 2471, Anna Usenyina 2417, Natalija Buksza 2387m Inna Gaponenko 2324m, Evgenyija Dőéuhanova 2304

Azerbajdzsán 2398, Egyesült Államok 2387, Németország 2380, Spanyolország 2375, Kazahsztán 2373, Örményország 2363, Bulgária 2355, Franciaország 2355,

14. Magyarország A (2320): Gaál Zsóka 2385, Hoang Thanh Trang 2351, Terbe Julianna 2245, Papp Petra 2259, Lázárné Vajda Szidónia 2283

31,Magyarország B (2204):  Mihók-Juhász Barbara 2193, Lakos Nikoletta 2192, Karácsonyi Kata 2233, Demeter Dorina 2199, Terbe Zauzsanna 2158

49. Magyarország C (2071):Aulyok Eszter 2080, Tóth Lili 2105, Gömböcz Zsófia 2061, Nandun-Erdene Davadaade 2039, Sipos Stefánia 1903

A  23. női sakkolimpia végeredménye:

H.

R.

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

2

Ukrajna

11

7

4

0

18

413,5

30,5

157

2

3

Georgia

11

8

2

1

18

392

29

158

3

1

India

11

8

1

2

17

396,5

29

160

4

7

Egyesült Államok

11

8

1

2

17

390

31,5

143

5

10

Kazahsztán

11

8

1

2

17

352

28

149

6

4

Lengyelország

11

7

2

2

16

396

30

155

7

6

Azerbajdzsán

11

7

2

2

16

389

29,5

156

8

11

India 2

11

7

2

2

16

369,5

30

146

9

15

Bulgária

11

7

2

2

16

361

29,5

147

10

8

Németország

11

8

0

3

16

344,5

29

140

11

12

Magyarország

11

8

0

3

16

340,5

28,5

138

12

9

Örményország

11

8

0

3

16

333

28,5

143

13

18

Szerbia

11

8

0

3

16

326

28

139

14

22

Szlovákia

11

7

2

2

16

277

24,5

144

Válogatottunk tagjainak eredményei

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

K

Élő+/-

1

GM

Hoang Thanh Trang

2376

½

1

½

½

½

½

½

½

1

1

6,5

10

2438

10

8,4

2

WGM

Gara Tícia

2367

1

½

½

1

0

½

1

0

½

0

5

10

2200

20

-34,2

3

IM

Lázárné Vajda Szidónia

2313

½

½

½

1

0

1

1

½

5

8

2210

10

-5,8

4

WIM

Gaál Zsóka

2313

1

1

1

0

1

1

0

1

1

1

8

10

2345

20

17,2

5

WIM

Terbe Julianna

2291

1

1

½

1

½

0

4

6

2106

20

-15,6

Nőiszsa válogatottunk éremgyűjteményével negyedik a rangsorban

Női válogatottunk kétszer hódította el az olimpiai aranyérmet, 1988-ban Szalonikiben és 1990-ben Újvidéken lett első a csapatunk. Polgár Zsuzsa, Judit és Zsófia mellett mindkét együttesnek tagja volt Mádl Ildikó. Utoljára az 1994-es moszkvai olimpián volt válogatottunk érmes, második a grúzok mögött. Női csapatunk még további hat érmet szerzett: 1969-ben Lublinban, 1978-ban Buenos Airesben, 1980-ban Máltán és 1986-ban Dubaiban lettünk még ezüstérmesek, 1972-ben Szkopjéban és 1982-ben Luzernben a harmadik helyen végzett a válogatottunk.

Az eredményességi rangsorban ezzel férfi csapatunkhoz hasonlóan a negyedikek vagyunk. A szovjetek 11 aranyérmet szereztek és kétszer ezüstöt csapatunk mögött. Tizenkét éve éve az orosz együttes valamennyi ellenfelét legyőzve lett először olimpiai bajnok, tíz esztendeje az olimpiai  Berger-Sonneborn számítással előzték meg a kínaiakat. Nyolc éve is kiegyenlített csatában tudtak nyerni. Batumiban az utolsó forduló döntött a kínaiak javára, Kína 5 aranyérem mellett 4 ezüst és 4 bronzérmet nyert, a grúzok négyszer győztek, egy ezüst és három bronzérmet szereztek. Az ukránok 2006-ban Torinóban diadalmaskodtak, három ezüstérem és három bronzérem még a gyűjteményükben. Izrael 1976-ban győzött.

 

Verőci Zauzsa

erőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog