Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Carlsen hetedszer, Gunyina először a villámsakk világbajnoka

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Szamarkandban a villám-világbajnokság Magnus Carlsen és Valentyina Gunyina elsőségével fejeződött be. A klasszikus és a rapid sakkozás ötszörös világbajnoka, Magnus Carlsen hetedszer a villámsakk világbajnoka. A norvég világelső negyedszer duplázott, 2014-ben Dubajban, 2019-ben Moszkvában és tavaly Almatiban is mindkét vb-n diadalmaskodott. Az üzbég városban megrendezett világbajnokságokon ismét bizonyította klasszisát, a gyors tempóban is a világ legjobbja.Tizenkét forduló után hatos holtversenyben vezetett, a második játéknap első körében vesztett a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. Négy nyeréssel beérte az éllovas orosz Vladiszlav Artyemijevet, a 18. forduló után már félpontos előnnyel állt az élen, és többé nem engedte ki a kezéből az első helyet. Az orosz Danyil Dubov bánhatja a 11. körben Jan Nepomnjacsijjal előadott "show"-t, drága árat fizetett az őrült ötletért, ezüstérmesként zárta szereplését, Vladiszlav Artyemijen végzett harmadikként. Az izgalmas versenyfutásban. Magnus Carlsen a két világbajnokságon a 34 partijából egyet vesztett el! A két világbajnoki trófea mellé 120 ezer dollár is kasszítozott. A női világbajnokságon Valentyina Gunyina az első játéknap után másfél pontos előnnyel vezetett, jól menedzselte jelentős pontelőnyét, egyetlen vereségét a kínai Zhu Jinertől szenvedte el. Az utolsó fordulót félpontos előnnyel kezdte a svájci színekben játszó egykori olimpiai bajnok csapattársával, Alexandra Kosteniukkal suemben, a sorsdöntő partiban Gunyina legyőzte az ukrán Anna Muzicsukot, félpontos előnnyel lett világbajnok, korábban kétszer volt ezüstérmes, egyszer végzett a harmadik helyen. Az exvilágbajnoknő Kosteniuk nagy hajrájának köszönhetően ezüstérmes, Zhu Jiner zárta harmadikként  a szereplését.

A villám-világbajnokság első játéknapja a Danyil Subov és Jan Nepomnjacsij partijában történtek, majd az óvás miatt viharos véhet ért, késő este derült ki, hogy hatan vezetik majd a versengést, a párosítás is jelentős késéssel derült ki.

A második játéknap nyitányán, a 13. fordulóban a az ötödik rapid világbajnoki címét megszerző Magnus Carlsen gyenge játékkal kapott ki Maxime Vachier-Lagravétől, váratlanu lépéshátrányba került riválisaival szemben, Vladiszlav Artyemijevvel és MVL félpontos előnyre tett szert, a 14. kör után hatan is az üldöző boly tagjai voltak. Újabb változást hozott a tizemötödik forduló, Arryemojev egyedüli éllovas Artyemijev mögött hármam osztották a második helyet.

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

3

GM

Vladiszlav Artyemijev

FID

2799

11,5

134,5

141

2687

2

4

GM

Jan Nepomnjacsij

FID

2795

11

133,5

139

2665

3

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2887

11

132,5

138,5

2656

4

11

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2748

11

131,5

137

2652

5

8

GM

Danyil Dubov

FID

2763

10,5

139,5

145,5

2699

6

39

GM

Alekszandar Indjiv

SRB

2631

10,5

122,5

128,5

2623

7

6

GM

Levon Aronian

USA

2772

10,5

113

118,5

2553

Magnua Carlsen mesternégyessel  a 17. fordulóban érte be Vladiszlav Artyemijevet, a 18. forsuló után ötödik győzelmével már félpontos előnnyel vezetett és többé nem engedte ki a kezéből az első helyet. Danyil Dubov mesterhármast elérve melőzte Artyemijevet, aki Alekszandar Indjictől kapott ki a tizennyolcasik fordulóban.

H.

R

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2887

14

191

198,5

2668

2

8

GM

Danyil Dubov

FID

2763

13,5

196,5

204,5

2699

3

3

GM

Vladiszlav Artyemijev

FID

2799

13

191

199,5

2694

4

14

GM

Arjun Erigaisi

IND

2729

12,5

189,5

196,5

2645

5

39

GM

Alekszandar Indjic

SRB

2631

12,5

187,5

195

2658

Magnus Carlsen folytatta nyerőszériáját, sorozatban hatodik nyerését könyvelte el. Alekszej Szarana, Arjun Erigaisi, Alekszandar Indjic, Yu Yangyi és Jan-Krzysztof Duda után Rapport Richárd ellen is győzött. A huszadik fordulóban remizett a 17 éves orosz Volodar Murzinnal, de Subov erejéből is vsak remire futotta.

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2887

15,5

233,5

242

2668

2

8

GM

Danyil Dubov

FID

2763

15

241

251

2697

3

3

GM

Vladiszlav Artyemijev

FID

2799

14,5

236,5

246,5

2696

4

11

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2748

14

237

244,5

2674

5

4

GM

Jan Nepomnjacsij

FID

2795

13,5

238,5

246

2680

Az utolsó fordulóban az éltáblákon sorban suülettek a döntetlenek. Magnus Carlsen az ősi riválissal, Levon Aroniannal osztozott meg a ponton. Arjun Erigaisi, Denisz Lazavik és Jan-Krzysztof Duda győzeéemmel javított a helyezésén. Rapport Richárd a második játéknapon a kilenc partijából 6 pontot szerzett, 13,5 pontjával a 11. helyen fejezte be a szereplését. Szjugirov az első napi remek eredménye után a folytatásban csak 3 pontot gyűjtve 98. lett, Ruck Róbert is 10,5 pontot szerezve a 109., Grigorjanc Szergej 9,5-tel a 140. helyen végzett.

A villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

K

Élő+/-

1

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2887

16

256,5

265,5

2673

0

10

-1,5

2

8

GM

Danyil Dubov

FID

2763

15,5

262,5

272,5

2700

0

10

30,1

3

3

GM

Vladiszlav Aeryemijev

FID

2799

15

260,5

271,5

2702

0

10

15,9

4

11

GM

Naxime Vachier-Lagrave

FRA

2748

14,5

260,5

269

2670

0

10

16,4

5

4

GM

Jan Nepomnjacsij

FID

2795

14

263

271

2670

0

10

-1,8

6

14

GM

Arjun Erigaisi

IND

2729

14

256

264

2652

0

10

10,3

7

6

GM

Levon Aronian

USA

2772

14

239,5

247,5

2597

0

10

-13,2

8

89

GM

Denisz Lazavik

FID

2556

14

233

239

2590

0

10

41

9

39

GM

Aleksandar Indjic

SRB

2631

13,5

256,5

266

2674

0

10

37,6

10

5

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2775

13,5

255

265

2640

0

10

-8,5

11

10

GM

Rapport Richárd

ROU

2748

13,5

244,5

253,5

2620

0

10

-7

12

2

GM

Fabiano Caruana

USA

2815

13,5

244

252

2606

0

10

-25,7

13

9

GM

Yu Yangyi

CHN

2762

13,5

242,5

251

2632

0

10

-7,1

14

62

GM

Chithambaram Aravindh

IND

2584

13,5

240

247,5

2618

0

10

36,7

15

18

GM

Grischuk, Alexander

FID

2699

13,5

233,5

242,5

2545

0

10

-13,6

16

12

GM

Dmitrij Andrejkin

FID

2741

13,5

232

239

2567

0

10

-18,7

17

102

IM

Rudik Makarian

FID

2540

13,5

225,5

232,5

2570

0

10

34,9

18

127

GM

Bardiya Daneshvaa 

IRI

2483

13,5

225

231

2547

0

10

44

19

59

GM

Volofar Murzin

FID

2591

13

25

Eldőlt a nyolcadik világbajnok-jelöltii vím sorsa, a 18 éves Gukesh D lett a FIDE Circuit összetett pontversenyének második helyezettje, a ezzel harmadik indiia nagymesterként biztosította részvételi jogát  a jövő áprilisban Torontóban megrendezésre kerülő világbajnok-jelölti döntőben.  

A női villám-világbajnokság első játéknapján Valentyina Gunyina parádés teljesítménnyel másfél pontos előnyer tett szert, jelentős fölénye sem ígért könnyű sikert…

Gunyina győzelemmel, kilencedik nyerésével indította a menetelését, két pontra növelte előnyét. Katyerina Lahno elleni remivel folytatta, újabb döntetlent könyvelt el, előnye egy pontra csökkent.

H.

R

Név

FED

Élő

Pont.

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

24

GM

Valentyina Gunyina

FID

2348

10,5

86,5

92

2348

2

7

GM

Slexandta Koszeniuk

SUI

2455

9,5

86

92

2329

3

60

IM

Leja Garifullina

FID

2216

9

81,5

86,5

2409

4

63

WGM

TurmunkhzulMunkhzil  Mu T

MGL

2211

8,5

86

92

2405

5

12

GM

Harika Dronavalli

IND

2420

8,5

84,5

88,5

2327

6

3

GM

Katyerina Lahno

FID

2522

8,5

84

89,5

2315

7

9

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2447

8,5

73

77,5

2199

8

10

GM

Maruja Muzicsuk

UKR

2443

8,5

69

73

2222

9

48

IM

Anasztaszia Bodnaruk

FID

2260

8

84,5

89,5

2338

A tizenharmadik fordulóban Valentyina Gunyina újabb értékes győzelmet aratott, nagyon fájófájó volt marija Muzicsuknak a vereség. A mongol nagymesternő Katyerina Lahnora mért vereséget, javított a címvédő Boboszara Asszaubajeva és Humpy Koneru. Gunyina előnye ismét másfél pont lett.

A 14. körben Gunyina állta a sarat a rapid világbajnokság ezüstérmesével szemben is, a remije Kosteniuknak kedvezett, egy pontra csökkentette hátrányát.

A tizenötödik fordulóban Zhu Jiner megfosztotta veretlenségétől Gunyinát, az orosz nagymesternő bánatát enyhíthette, hogy az exvilágbajnoknő csatája, Antoaneta Sztefanova és Alexandra Kosteniuk összecsapása döntetlennel zárult, fél pont előny maradt.

H.

R,

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

24

GM

Valentyina Gunyina

FID

2348

12

132,5

138

2365

2

7

GM

Alexandra Koszeniuk

SUI

2455

11,5

135

142,5

2318

3

18

GM

Zhu Jiner

CHN

2384

10,5

132

139,5

2322

4

5

IM

Anasztaszia Bodnaruk

KAZ

2476

10,5

128

134,5

2334

5

8

GM

Humpy Koneru

IND

2452

10,5

118

120,5

2243

A vereség nem törte le Gunyinát, a világbajniknő Ju Wenjun ellen viharos támadást indítva 32 lépésben nyert. Megőrizte félpontos előnyét Kosteniuk előtt, aki 219(!) lépésben győzte le Knerut. Az utolsó fordulóra maradt a döntés, Valentyina Gunyina a sorsdöntő partiban remekelt Anna Muzicsuk ellen, győzelme pályafutása első világbajnoki címét jelentette. Az exvilágbajnoknő Alexandra Kosteniul a hajrában nyújtott kitűnő teljesítményének köszönhetően ezüstérmes lett, Zhu Jiner védzett harmadikként.

A női villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

K

Élő+/-

1

24

GM

Valentyina Gunyina

FID

2348

14

170

177

2380

0

10

59,1

2

7

GM

Alexandra Kosteniuk

SUI

2455

13,5

173,5

182

2326

0

10

19,9

3

18

GM

Zhu Jiner

CHN

2384

12,5

170

178,5

2338

0

20

52

4

63

WGM

Turmunkh Munkhzul

MGL

2211

11,5

176,5

184

2408

0

20

138,2

5

3

GM

Katyerina Lahno

FID

2522

11,5

165,5

173,5

2338

0

10

-11,1

6

5

IM

Bibiszara Asszaunajeva

KAZ

2476

11

168,5

175

2338

0

10

-6,7

7

12

GM

Harika Dronavalli

IND

2420

11

168

173

2329

0

10

2,9

8

33

WGM

Meruert Kamslidonova

KAZ

2314

11

161,5

167,5

2330

0

20

49

9

9

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2447

11

160,5

168

2236

0

10

-20,6

10

16

GM

Antoanrta Sztefanova

BUL

2398

11

158,5

165,5

2270

0

10

-4,8

11

6

GM

Slekszandra Gorjacskina

FID

2475

11

157,5

164

2284

0

10

-18

12

28

IM

Polina Suvalova

FID

2342

11

157

165

2305

0

20

26,4

13

32

WGM

Deshmukh Divya

IND

2315

11

155,5

157,5

2303

0

20

37,2

14

2

GM

Ju Wenjun

CHN

2522

11

153

161

2308

0

10

-21,

Verőci Zsuzsa

Fotó: Lennart Ootes, gide.c

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az első játéknap után Gunyina előnye másfél pon, a férfi sakkozók világbajnokságán hatos holtverseny az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Szamarkandban a villám-világbajnokság Őpen kategóriájában az első játéknap, tizenkét forduló után hatan állnak az élen 9 ponttal. Az orosz Vladiszlav Artyemijev, a címvédő Magnus Carlsen, a francia Maxime Vachier-Lagrave, az indiai Nihal Sarin és Arjun Erigaisi és az orosz Alekszandr Rjazancev osztja az első helyet, a magyar színeket képviselő Szanan Szjugirov félpontos hátránnyal nyolcadikként várja a befejező kilenc kört. A zsűri hosszas tanácskozás után elutasította a két orosz nagymester, Danyil Dubov és Jan Nepomnjacsij óvását, és helybenhagyta a főbíró, a szlovák Ivan Syrovy döntését, komolytalan játék miatti büntetést, a döntetlen helyett mindketten nulla pontot kaptak. A női viadalon kilenc fordulót játszottak le, az orosz Valentyina Gunyina 8,5 pontot szerezve másfél pontos előnnyel vezet az ötös üldöző boly előtt, szombaton nyolc fordulóval ér vég8,6 pontet a női vb.  

Remek küzdelmeket, szenzációs csatákat, nagy elnézéseket, jelentős fordulatokat, az idő szorításában szerencsés győzelmeket, váratlan mentéseket is láttunk a villám-világbajnokság első játéknapján. Az idő szorításában a gyorsaság volt a legfontosabb. tényező.

A nagy érdeklődéssel kísért, kiemelkedő díjazású férfi világbajnokság menetét érthetetlen közjáték zavarta meg. A 11. fordulóban mérkőzött meg a holtversenyben élen álló Danyil Dubov és Jan Nepomnjacsij, botrányos körülmények között remiztek: 1.Hf3 Hf6 2.Hd4 Hd5 3.Hb3 Hb6 4.Hc3 Hc6 5.He4 He5 6.Hg5 Hg4 7.Hf3 Hf6 8.Hg1 Hg8 9.Hc5 Hc4 10.Ha4 Ha5 11.Hc3 Hc6 12.Hb1 Hb8 történt a játszmában. Lejátszották a 12. kört, majd a szlovák főbíró, Ivan Syrovy pontlevonással büntette a két orsz sakkozót. A zsűri hosszas tanácskozás után elutasította a két játékos óvását.  Az elkésett döntés miatt a játéknapot lezáró forduló párosítása hibás volt, Nepomnjacsik nem játszhatott volna Carlsennel, Sarin pedig Dubovval.  

A viadalt Vladiszlav Artywmijev és Ramehbabu Praggnanandhaa ötös nyerőszériával kezdte, az orosz sakkozó megnyerte hatodik partiját is, holtversenyes társát győzte le. A címvédő Magnus Carlsen a második kötben csak remizett az üzbég Jahongir Vahidovval, A hetedik körben Artyemijen remizett Carlsennel, fél ponttal előzte meg Danyil Dubovot és Szanan Szjugirovot.

 A nyolcadik forduló után heten is követték fél ponttal lemaradva Artyemijevet, Dubov,  Szjugirov, Nepomnvsij, Giri, Barath, Carlsen és Rapport. A kilencedik körben Artyemijev ismét remizett, Dubov és Carlsen beérte, hármas holtversenyben vezettek.

Újabb változást hozott a tizedik forduló, Sarin megfosztotta veretlenségétől Artyemijevet, Dubov és az indiai sakkozó vezette a versenyfutást. A tizenegyedik kör után heten osztották az első helyet, Artyemijev, Dubov, Carlsen, Nepomnjacsij, Vachier-Lagrave,  Sarin és Erigaisi.

A tizenkettedik forduló után sokáig kellett várni a zsűri döntésére, Dubovot és Nepomnjacsijt fél-fél pontjuktól megfosztották, Rjazanvev újabb győzelmével csatlakozott az élen állókhoz, hatan várják félpontos előnnyel a második játéknap kilenc fordulóját.

Szanan Szjugirov a hét fős üldöző boly tagja, tartja a lépést a sakkvilág ászaival. Rapport Richárd a kilencedik forduló után 7 ponttal a kilencedik jelyen állt, kettős vereséggel, majd remivel a 35. helyezett.

Az első játéknap, 12 forduló után a férfi villám-világbajnokság élcsoportja:

H.

R.

  Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

3

GM

Vladiszlav Artyemijev

FID

2799

9

88,5

93,5

2687

0

2

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2887

9

85

90

2636

0

3

11

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2748

9

82,5

87

2608

0

4

20

GM

Sarin Nihal

IND

2689

9

82

86

2637

0

5

14

GM

Arjun Erigaisi

IND

2729

9

80,5

86

2583

0

6

42

GM

Alekszandr Rjazancev

FID

2621

9

78

83

2549

0

7

8

GM

Danyil Dubov

FID

2763

8,5

89

95

2704

0

8

78

GM

Szanan Szjugirov

HUN

2569

8,5

87,5

92,5

2717

0

9

74

GM

Amin M. Tabatabaei

IRI

2573

8,5

85,5

91,5

2653

0

10

59

GM

Volodar Murzin

FID

2591

8,5

84,5

89

2675

0

11

4

GM

Jan Nepomnjacsij

FID

2795

8,5

83

87,5

2675

0

12

49

GM

Alekszandr Simanov

FID

2611

8,5

75

79,5

2570

0

13

16

GM

Sahrijar Mamedgyarov

AZE

2716

8,5

71,5

75,5

2557

0

POL


 

R.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

H.

78

GM

Szjugirov Szanan

2569

HUN

1

0

1

1

1

1

1

½

½

½

0

1

8,5

8

87

GM

Ruck Róbert

2561

HUN

0

1

1

0

0

0

1

0

1

1

½

1

6,5

89

104

GM

Grigorianc Szergej

2532

HUN

0

0

1

0

1

1

½

0

1

1

0

½

6

112

A 13. forduló párosítása:

A női világbajnokságom kilenc forduló után az orosz Valentyina Gunyina másfé lpontos előnnyel vezet. Gunyina hetes nyerési szériáját követően remizett az indiai Harika Dronavallival, majd a játéknap utolsó partijában bemattolta a rapid világbajnok honfitársát, Anasztaszia Bodnarukot.

Öten az üldöző bolyban, a rapid világbajnokságon oly mérsékelt eredményt elért Alexandra Kosteniuk és Katyerina Lahno is javított, az első hat helyezettből négyen is az orosz sakkozást képviselik. A címvédő kazah Bibiszara Asszaubajeva hátránya két és fél pont, a rajtlistát vezető kínai Lei Tingjie, a klasszikus sakkozás világbajnoknője, Ju Wenjun csak 5,5 pontot gyűjtött a kilenc partijukból, ö6ször is megadásra kényszerültek. Szombaton a befejező nyolc fordulóra kerül sor.

Az első játéknap, kilenc forduló után a női világbajnokság élcsoportja:

k.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

24

GM

Valentyina Gunyina

FID

2348

8,5

48,5

52

2360

0

2

7

GM

Alexandra Kosteniuk

SUI

2455

7

48

52

2309

0

3

12

GM

Harika Dronavalli

IND

2420

7

46,5

50

2302

0

4

48

IM

Anasztaszia Bodnaruk

FID

2260

7

45,5

47,5

2292

0

5

60

IM

Leja Garifullina

FID

2216

7

44

46,5

2431

0

6

3

GM

Katyerina Lahno

FID

2522

7

43

47

2305

0

7

15

IM

Gunay Mammadzada

AZE

2408

6,5

46,5

50

2298

0

8

63

WGM

Turmunkh Name Munkhzul

MGL

2211

6,5

43,5

48

2401

0

9

6

GM

Akekszandra Gorjacskina

FID

2475

6,5

43

46

2289

0

10

87

WFM

Anna Suhman

FID

2093

6,5

42

46

2344

0

11

5

IM

Bibiszara Asszaubajeva

KAZ

2476

6

47,5

50,5

2303

0

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com chess24.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen és Asszaubajeva játszik címvédőként a villám-világbajnokságon

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Szamarkandban ma kezdődik a férfi és női villám-világbajnokság. A férfiak mezőnyében a rajtlistát címvédőként Magnus Carlsen vezeti. A nőknél címvédő a kazah Bibiszara Asszaubajeva, a rajtlistán a kínai Lei Tingjie az első. Pénteken 12, szombaton 9 fordulóra kerül sor a férfi vb-n, a nőknél 9 és 8 fordulót játszanak. Játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc bónusz a gondolkodási idő.

A rapid világbajnokság után tovább gyorsul a tempó, két napon keresztül a villámsakk világbajnokságra figyel a sakkvilág. A 21, illetve 17 fordulós svájci rendszerű viadalokon világbajnok, exvilágbajnokok, olimpiai bajnokok, világbajnok-jelöltek viaskodnak majd a 3-3 perces és lépésenként 2-2 másodperc bónusz gondolkodási idővel dúló csatákban. A díjalap a férfi vb-n 300 ezer dollár, a női viadalon 150 ezer.

A férfiak 206 fős mezőnyében címvédőként vezeti a rajtlistát Magnus Carlsen.

A villám-világbajnokság rajtlistájának élcsoportja:

R.

Név

FED

Rtg

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2887

2

GM

Fabiano Caruana

USA

2815

3

GM

Vladiszlav Artyemijev

FID

2799

4

GM

Jan Nepomnjacsij

FID

2795

5

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2775

6

GM

Levon Aronian

USA

2772

7

GM

Haik M. Martiroszjan

ARM

2770

8

GM

Danyil Dubov

FID

2763

9

GM

Yu Yangyi

CHN

2762

10

GM

Rapport Richárd

ROU

2748

11

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2748

12

GM

Dmitrij Andrejkin

FID

2741

13

GM

Anish Giri

NED

2731

14

GM

Arjun Erigaisi

IND

2729

15

GM

Vlagyimir Fedoszejev

SLO

2719

A női villám-világbajnokság rajtlistájának élcsoportja:

1

GM

Lei Tingjie

CHN

2530

2

GM

Ju Wenjun

CHN

2522

3

GM

Katyerina Lahno

FID

2522

4

GM

Tan Zhongyi

CHN

2519

5

IM

Bibiszara Asszaubajeva

KAZ

2476

6

GM

Alekszandra Gorjacskina

FID

2475

7

GM

Alexandra Kosteniuk

SUI

2455

8

GM

Humpy Koneru

IND

2452

9

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2447

10

GM

Marija Muzicsuk

UKR

2443

A villám-világbajnokságok története

2006-ban Rishon le Zionban rendezték meg az első villám-világbajnokságot, holtverseny után az orosz Alekszandr Griscsuké lett a győztesnek járó trófea honfitársa, Peter Szvidler előtt. Az azeri Tejmur Radzsabov és Viswanathan Anand osztotta a harmadik helyet, Polgár Judit az izraeli Borisz Gelfanddal az ötödiket a 16 fős mezőnyben.

Egy év múlva a Tal emlékversenyt  követően 20 résztvevő, kétfordulós maratoni viadalán az ukrán Vaszilij Ivancsuk diadalmaskodott, egy ponttal ért el többet Viswanathan Anandnál, Alekszandr Griscsuk a bronzérmet vehette át, Lékó Péter hatodikként zárt.

2008-ban Almati volt a házigazda, 16 résztvevő körmérkőzéses rendszerben döntötte el a világbajnoki címet. A kubai Leinier Dominguez Perez félpontos előnnyel győzött, Vaszilij Ivancsuk a második, Peter Szvidler a harmadik helyen végzett.

2009-ben Magnus Carlsen óriási fölénnyel, hárompontos előnnyel Viswanathan Anand előtt nyerte meg a vb-t, Szergej Karjakin 3 ponttal lemaradva lett bronzérmes, Lékó Péter a nyolcadik a 22 résztvevő viadalán. Egy év múlva Levon Aronjant ünnepelték győztesként, Tejmur Radzsabov és Magnus Carlsen lett még dobogós.

2012-ben Alekszandr Griscsuk győzött az Asztanában megrendezett 16 fős, kétfordulós villám-világbajnokságon. Griscsuk fél ponttal gyűjtött többet, mint a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen. A bronzérmet az aranyéremre is sokáig esélyes rapidvilágbajnok orosz Szergej Karjakin vehette át.

A vietnami Le Quang Liem győzelmével ért véget a Hanti-Manszijszkban megrendezett viadal. A címvédőként rajtoló Alekszandr Griscsuk félpontos hátránnyal lett második, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a harmadik. Tizennyolc ország 60 sakkozója csatázott a 15 fordulós svájci rendszerű viadalon, ahol a két-kétjátszmás meccseket játszottak.

Kilenc esztendeje Dubajban Magnus Carlsen sikerével fejeződött be a 21 fordulós villám-világbajnokság. Sikerült a triplázás, 2013-ban Viswanathan Anandtól elhódította a klasszikus sakkozás világbajnoki címet, Dubajban megnyerte a rapid-vb-t, és a villámsakkban is győzött, 80 ezer dolláros díjjal zárta a tornákat. Egy ponttal előzte meg az orosz Jan Nepomnjacsijt és az amerikai Hikaru Nakamurát. Fej-fej melletti nagy küzdelmet vívott az orosz nagymesterrel, akit a 20. fordulóban az örmény Levon Aronjan fosztott meg az aranyérem megszerzésének reményétől. Polgár Judit az öldöklő csatában remek kezdés után a hajrára elfáradt. A párosítás sem fogadta kegyeibe, az egész mezőnyben nagymesternőnk ellenfeleinek volt a legmagasabb Élő-pontátlaga, végül 26. lett. A sakkvilág szupersztárjainak részvételével megrendezett viadalon az idő szorításában fordulatos partikat láttunk.

Berlinben az orosz Alekszandr Griscsuk nyerte meg a villámsakk-világbajnokságot. Harmadszor lett világbajnok, 2006-ban és 2012-ben már győztesként ünnepelték. A francia Maxime Vachier-Lagrave a 20. fordulóig az élen állt, a finisben hibázott, félpontos hátránnyal lett ezüstérmes. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik gyengébb mezőnyértéke miatt bronzérmesként zárta a 21 fordulós emlékezetes viadalt. A címvédő Magnus Carlsen csak hatodik lett. Lékó Péter négy győzelemmel, tizenöt döntetlennel és két vereséggel az 57. helyen végzett a játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc bónusszal megrendezett világbajnokságon.

 Dohában az orosz Szergej Karjakin elsőségével ért véget a világbajnokság. Az izgalmas versenyfutást az utolsó forduló döntötte el, a félpontos előnnyel vezető Magnus Carlsen remizett Lékó Péterrel, a grúz Baadur Dzsobavát legyőző Szergej Karjakin ellenfelei magasabb Élő-átlagának köszönhetően a holtverseny az orosz sakkozónak kedvezett. A norvég világelső a rapid-és a villám-vb-n is ennek a pontszámításnak lett az „áldozata”, a remélt két világbajnoki cím helyett be kellett érnie a bronz, illetve az ezüstéremmel. A 20 éves orosz Daniil Dubov végzett a harmadik helyen, Lékó Péter 11.  lett a sakkvilág legjobbjainak 21 fordulós viadalán.

A villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

8

GM

Szergej Karjakin

RUS

2800

16,5

2740

259,0

82,6

2

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2873

16,5

2735

258,0

41,0

3

21

GM

Daniil Dubov

RUS

2724

14,5

2733

259,0

79,8

4

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2842

14,5

2720

256,5

9,0

5

12

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2761

14,5

2718

253,0

52,0

6

6

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2823

14,0

2708

252,5

1,6

7

10

GM

Leinier Dominguez Perez

CUB

2783

13,0

2725

253,5

13,4

8

34

GM

Anton Korobov

UKR

2666

13,0

2708

246,0

67,6

9

16

GM

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2754

13,0

2697

254,5

13,8

10

15

GM

Viswanathan Anand

IND

2754

13,0

2695

249,0

12,2

11

26

GM

Lékó Péter

HUN

2697

13,0

2678

238,5

34,2

12

5

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2830

13,0

2677

245,0

-36,6

A női vb-n Anna Muzicsuk fantasztikus sikert ért el, a rapid világbajnoki címe után szédületes hajrával, utolsó öt partiját megnyerve félpontos előnnyel lett aranyérmes! A viadal első napja, kilenc forduló után egy pont volt a hátránya az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal szemben, fél ponttal volt lemaradva a Grand Prix-sorozat győztese, így világbajnoki döntős kínai Ju Wenjun mögött.

A női villám-világbajnokság végeredménye:

H

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

1

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2645

13,0

2486

159,5

18,0

2

3

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2605

12,5

2482

158,0

22,2

3

2

GM

Katyerina Lahno

RUS

2641

12,5

2464

156,0

2,4

4

6

WGM

Tan Zhongyi

CHN

2552

11,0

2473

161,0

10,4

5

10

GM

Dronavalli Harika

IND

2501

10,5

2499

160,0

33,8

6

20

IM

Darja Csarocskina

RUS

2375

10,5

2470

156,5

73,2

7

12

GM

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

2500

10,0

2484

157,5

16,8

8

27

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2286

9,5

2494

162,5

103,8

9

5

GM

Ju Wenjun

CHN

2571

9,5

2483

163,0

-23,4

10

9

GM

Humpy Koneru

IND

2502

9,5

2464

159,0

-2,8

Hat éve éve Rijádban a norvég világbajnok Magnus Carlsen és a grúz Nana Dzagnidze győzött a King Salman villám-világbajnokságon. Carlsen másfél ponttal előzte meg a címvédő Szergej Karjakint, a rapid világbajnok Viswanathan Anand bronzérmesként zárt. Lékó Péter a 24., Rapport Richárd a 31., Almási Zoltán a 101. helyen végzett. A női versenyben a remekül hajrázó Valentyina Gunyina lett a második, a rapid világbajnok Ju Wenjun a bronzérmes. A 100 fős versenyben Hoang Thanh Trang 19., Papp Petra 66., Gara Anita 84. helyezést ért el. A szaúdi királyság fővárosa kitűnő feltételekkel rendezte meg a vb-t, a rekordösszegű díjalap a legjobbak számára is vonzóvá tette a viadalt.

Viswanathan Anand aligha bánkódott, hogy a rapid világbajnoki cím után „csak” bronzérmes lett. A 48 esztendős ötszörös világbajnok teljesítménye, eredményessége a világbajnokság legnagyobb szenzációjaként értékelhettük. A vb-n lejátszott 36 partiból egyet vesztett el! Anand a két versenyen 250 ezer dollárt nyert, míg Carlsen a villám-vb 250 ezer dolláros első díjnak köszönhetően 283 ezret.

A King Salman villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

Perf.

Élő+/-

1

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2986

16,0

0,0

2742

257,0

10

2924

-20,8

2

3

GM

Szergej Karjakin

RUS

2854

14,5

0,5

2745

253,5

11

2873

13,8

3

20

GM

Viswanathan Anand

IND

2736

14,5

0,5

2712

245,5

11

2844

60,8

4

19

GM

Wang Hao

CHN

2737

14,0

0,0

2716

249,5

11

2832

53,0

5

2

GM

Levon Aronjan

ARM

2863

14,0

0,0

2685

239,0

10

2794

-30,4

6

5

GM

Ding Liren

CHN

2837

13,5

0,0

2722

251,5

10

2812

-9,6

7

23

GM

Tigran L Petroszjan

ARM

2705

13,5

0,0

2710

251,0

10

2803

57,2

8

25

GM

Yu Yangyi

CHN

2701

13,5

0,0

2708

251,0

10

2803

59,0

9

13

GM

Anton Korobov

UKR

2760

13,5

0,0

2707

248,5

10

2799

24,8

10

12

GM

Sahriyar Maedgyarov

AZE

2770

13,5

0,0

2697

242,5

10

2783

12,2

11

9

GM

Peter Szvidler

RUS

2797

13,5

0,0

2692

247,0

10

2784

-3,8

12

4

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2853

13,0

0,0

2747

264,0

10

2822

-14,4

13

21

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2725

13,0

0,0

2689

246,5

10

2767

24,0

24

10

GM

Lékó Péter

HUN

2790

12,5

0,0

2654

233,0

11

2713

-42,4

31

73

GM

Rapport Richard

HUN

2600

12,0

0,0

2720

244,0

11

2767

95,4

101

34

GM

Almási Zoltán

HUN

2682

9,5

0,0

2577

199,5

10

2504

-48,7

(138 résztvevő)

Nana Dzagnidze egypontos előnnyel várhatta a befejező kört, gyors döntetlennel világbajnok lett. Valentyina Gunyina a hajrában elért ötös nyerősorozatának köszönhetően ezüstérmes, míg a rapid világbajnok kínai Ju Wenjun bronzérmesként zárt. Hoang Thanh Trang remekül hajrázott, hat játszmájából ötöt megnyert.

A King Salman női villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

12

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2453

16,5

0,0

2431

253,0

10

2

3

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2543

16,0

0,0

2426

255,0

11

3

2

GM

Ju Wenjun

CHN

2548

14,0

1,0

2406

249,5

10

4

1

GM

Katyerina Lahno

RUS

2619

14,0

0,0

2449

260,5

10

5

53

GM

Pia Cramling

SWE

2326

13,5

0,0

2428

257,0

10

6

4

GM

Tan Zhongyi

CHN

2543

13,5

0,0

2427

252,0

10

7

6

GM

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

2526

13,5

0,0

2413

254,5

10

8

19

IM

Zsanszaja Abdumalik

KAZ

2417

13,5

0,0

2395

252,5

11

9

36

WGM

Klaudia Kulon

POL

2361

13,5

0,0

2361

245,5

11

19

17

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2422

12,5

0,0

2307

216,0

10

66

77

WGM

Papp Petra

HUN

2245

10,0

0,0

2262

196,5

10

84

49

IM

Gara Anita

HUN

2335

9,5

0,0

2183

181,5

10

(100 résztvevő)

Szentpéterváron a norvég világbajnok Magnus Carlsen és az orosz olimpiai bajnoknő Katyerina Lahno győzött a King Salman férfi-és női villám-világbajnokság. Izgalmas versenyfutásban veretlenül, félpontos előnnyel értek mindketten célba. A világbajnoki címét megvédő Carlsen a 20 esztendős lengyel Jan-Krzysztof Dudát előzte meg, a jól hajrázó amerikai Hikaru Nakamura a rapid vb bronzérme után a blitzben is harmadik lett. Szenzációs az iráni Sarasadat Khademalsarieh második ezüstérme, a kínai Lei Tingjie a harmadik helyezett.

A King Salman férfi világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Élő+/-

1

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2939

17,0

2962

256,0

264,0

14,6

2

32

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2694

16,5

2930

257,0

265,0

123,6

3

2

GM

Hikaru Nakamura

USA

2889

14,5

2845

260,5

270,0

-17,0

4

3

GM

Levon Aronjan

ARM

2858

14,0

2833

260,0

268,5

-10,0

5

11

GM

Peter Szvidler

RUS

2770

14,0

2831

264,5

274,0

35,0

6

4

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2846

14,0

2817

254,0

262,5

-11,8

7

12

GM

Szergej Karjakin

RUS

2759

14,0

2800

255,5

265,0

22,8

8

9

GM

Dmitrij Andrejkin

RUS

2777

13,5

2799

258,5

268,5

15,8

9

6

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2825

13,5

2796

257,5

266,0

-10,2

10

14

GM

Anish Giri

NED

2751

13,5

2779

254,5

264,0

19,4

11

139

GM

Sarin Nahil

IND

2506

13,5

2777

246,0

255,5

151,6

(202 résztvevő)

A hajrára Katyerina Lahnonak az egypontos vezetés sokat segített, a hazai pálya elvárásainak is megfelelt. Az érmekért folyó versengésben a kínai presztízsrangadón Tan Zhongyi nyert Lei Tingjie ellen, az orosz derbin Valentyina Gunyina kikapott Alekszandra Gorjacskinától. A testvérharcok végeredményei Sarasadat Khademalsarieh ezüstérmét eredményezték, szenzációs sikerét, két második hellyel zárta szereplését. A világbajnoknő Ju Wenjun a rapid vb-n mutatott játéka után csalódást okozott, a rajtlistát vezető, címvédő grúz Nana Dzagnidze a 24. helyen végzett.

A King Salman női villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Élő+/-

1

2

GM

Katyerina Lahno

RUS

2560

13,5

2616

174,0

181,5

27,0

2

25

IM

Sarasadat Khademalsarieh

IRI

2377

13,0

2562

171,0

178,5

84,0

3

12

GM

Lei Tingjie

CHN

2458

12,5

2558

170,5

177,5

44,2

4

10

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2489

12,0

2490

166,5

174,0

7,8

5

8

GM

Tan Zhongyi

CHN

2494

11,5

2479

164,0

172,0

-3,6

6

14

GM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2422

11,5

2463

160,5

167,5

19,4

7

15

GM

Anna Usenyina

UKR

2419

11,5

2442

174,0

181,5

13,6

8

93

WCM

Leja Garifullina

RUS

2120

11,0

2519

170,0

176,5

164,6

9

4

GM

Ju Wenjun

CHN

2558

11,0

2500

172,5

180,0

-21,6

(125 résztvevő)

Moszkvában a címvédő Katyerina Lahno és Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be a King Salman női és férfi villám-világbajnokság. A klasszikus sakkozás négyszeres norvég világbajnoka ötödször győzött, megismételte öt évvel ezelőtti bravúrját, 2014-es dubaji sikere után az orosz fővárosban a rapid és a villám-világbajnoki trófeát is megszerezte. A rájátszásban 1,5-0,5-re legyőzte az amerikai Hikaru Nakamutát. A harmadik helyen a januári Tata Steel Chess torna után visszavonulását bejelentő orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik végzett. A női viadalon az aranyérem sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, Lahno félpontos előnnyel ért célba az ukrán Anna Muzicsuk előtt,  bronzérmes a kínai exvilágbajnoknő Tan Zhongyi.

A King Salman open villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

2

Magnus Carlsen

NOR

2865

16,5

261,0

270,0

2721

2

1

Hikaru Nakamura

USA

2885

16,5

259,0

268,5

2716

3

16

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2748

15,0

246,5

255,0

2683

4

17

Alekszandr Griscsuk

RUS

2741

14,0

251,5

260,5

2665

5

12

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2768

14,0

245,5

255,0

2659

6

50

Alireza Firouzja

FID

2649

13,5

265,5

275,0

2733

7

8

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2793

13,5

263,0

273,5

2723

8

5

Yu Yangyi

CHN

2807

13,5

255,5

265,5

2707

9

20

Makszim Matlakov

RUS

2720

13,5

254,5

262,0

2694

10

7

Jan-Krzysztof Duda

POL

2796

13,5

253,0

263,0

2697

11

9

Dmitrij Andrejkin

RUS

2780

13,5

250,5

261,0

2683

12

23

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2714

13,5

240,5

248,0

2642

13

10

Anish Giri

NED

2769

13,5

239,0

247,0

2622

14

15

Alekszander Zubov

UKR

2754

13,5

237,0

246,5

2630

15

31

Levon Aronjan

ARM

2698

13,5

233,5

243,0

2632

16

24

Wang Hao

CHN

2714

13,5

231,5

239,5

2630

17

113

Erneszto Inarkijev

RUS

2556

13,5

229,5

236,0

2616

18

6

Peter Szvidler

RUS

2805

13,5

220,5

229,5

2600

19

29

Borisz Gelfand

ISR

2700

13,5

216,0

225,0

2584

20

51

Ivan Cseparinov

GEO

2647

13,5

213,5

221,0

2576

(206 résztvevő)

A King Salman női villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

1

GM

Katyerina Lahno

RUS

2606

13,0

170,5

177,5

2405

2

4

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2504

12,5

168,5

176,0

2359

3

6

GM

Tan Zhongyi

CHN

2480

12,0

167,5

175,5

2401

4

24

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2366

12,0

164,0

170,0

2359

5

3

GM

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

2521

11,5

169,0

177,0

2378

6

2

GM

Lei Tingjie

CHN

2543

11,5

168,5

175,0

2386

7

16

IM

Meri Arabidze

GEO

2412

11,5

161,5

167,0

2366

8

9

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2452

11,5

157,0

162,5

2339

9

7

IM

Sarasadat Khademalsharieh

IRI

2463

11,5

142,0

148,0

2250

Két éve Varsóban a 17 éves kazah Bibiszara Asszuabajeva és a francia Maxime Vachier-Lagrave elsőségével fejeződött be a női és férfi villám-világbajnokság. Az open kategóriában hihetetlenül izgalmasan alakult a 21 fordulós torna hajrája, a világbajnoki cím sorsát rájátszás döntötte el, MVL és a lengyel Jan-Krzysztof Duda párbajában a francia nagymester világossal az Armageddon játszmában elért győzelmével lett aranyérmes. Bronzérmes a francia Alireza Firouzja, a 17. fordulóig vezető amerikai Levon Aronjan a finisben négy vereséget is elszenvedett, végül ötödikként végzett. A címvédő, az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen hatszor is megadásra kényszerült, óriási meglepetés a 12. helyezése. Kántor Gergely a 74., Rapport Richárd a 75., Kozák Ádám a 149. helyen végzett a 177 fős mezőnyben. Szenzációs Bibiszara Asszuabajeva sikere, a rapid vb-n ezüstérmes volt az exvilágbajnok Alekszandra Kosztenjuk mögött, a snellben másfél pontos előnnyel elsőként ért célba az orosz nagymesternő előtt. Mindkét kategóriában az orosz Valentytina Gunyina lett a bronzérmes. A Legia Stadion remek helyszíne volt a nagy érdeklődéssel kísért rapid-és villám-világbajnokságnak. Az élő internetes közvetítés betekintést nyújtott a viadalok legérdekesebb összecsapásaiba, Lékó Péter kommentátorként segítette a bonyolult csatákban az eligazodást.

A férfi villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

8

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2787

15,0

244,0

251,5

2660

2

6

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2792

15,0

242,0

249,5

2640

3

4

GM

Alireza Firouzja

FRA

2810

15,0

237,0

245,5

2609

4

14

GM

Danyil Dubov

CFR

2749

14,5

253,5

262,0

2670

5

15

GM

Levon Aronjan

USA

2740

14,0

256,0

264,5

2682

6

12

GM

Sahrijar Mamedgyarov

AZE

2754

14,0

249,5

258,5

2640

7

3

GM

Vladiszlav Artyemijev

CFR

2830

14,0

245,0

253,5

2646

8

133

GM

Javohir Szindarov

UZB

2452

13,5

259,0

269,5

2689

9

22

GM

Vlagyimir Fedoszejev

CFR

2690

13,5

258,5

267,0

2674

10

76

GM

Grigorij Oparin

CFR

2580

13,5

256,0

266,0

2678

11

19

GM

Haik M. Martiroszjan

ARM

2707

13,5

252,5

262,0

2659

12

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2892

13,5

252,0

262,5

2664

13

47

GM

Martyin Kravcsiv

UKR

2638

13,5

250,5

258,5

2641

A világbajnoki cím sorsát rájátszás döntötte el. Maxime Vachier-Lagrave és Jan-Krzysztof párbajában a két villámparti döntetlennel fejeződött be. Az Armageddon játszmát a világossal MVL megnyerte, pályafutása harmadik villám-világbajnoki címét ünnepelhette.

A rájátszás:

Maxime Vachier-Lagrave – Jan-Krzysztof Duda 2 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

A női világbajnokságon az aranyérem sorsa már az utolsó forduló előtt eldőlt, a 17 éves Bibiszara Asszaubajeva a rapid vb-n elért ezüstérem után fölényesnek mondható győzelemmel tette fel a koránt a szereplésére.

A női villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

29

IM

Bubiszara Asszaubajeva

KAZ

2285

14,0

170,0

177,5

2328

0,0

2

5

GM

Alekszandra Kosztenjuk

CFR

2475

12,5

157,5

164,5

2274

0,0

3

6

GM

Valentyina Gunyina

CFR

2452

12,0

173,0

181,5

2332

0,0

4

24

IM

Polina Suvaloba

CFR

2306

12,0

167,5

174,0

2271

0,0

5

3

GM

Humpy Koneru

IND

2483

11,5

168,5

176,0

2326

0,0

6

43

IM

Natalija Buksza

UKR

2199

11,5

167,5

173,5

2329

0,0

7

11

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2394

11,5

156,5

164,0

2193

0,0

8

7

GM

Alekszandra Gorjacskian

CFR

2441

11,0

166,5

174,0

2298

0,0

9

2

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2509

11,0

161,0

168,5

2274

0,0

10

1

GM

Katyerina Lahno

CFR

2592

11,0

156,5

163,0

2274

0,0

11

4

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2477

11,0

152,0

158,0

2230

0,0

12

9

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2412

11,0

148,5

155,5

2234

0,0

13

36

GM

Olga Girja

CFR

2262

11,0

144,5

150,5

2183

0,0

(104 résztvevő)

Almatiban a klasszikus sakkozás ötszörös világbajnoka, Magnus Carlsen a villámsakkban is megmutatta különleges képességeit, egypontos előnnyel lett világbajnok, megismételte két korábbi diadalát, Dubaj (2014) és Moszkva (2019) után harmadszor duplázott! Hazai pályán a 18 éves Bibiszara Asszaubajeva megvédte a villámsakk világbajnoki címét. Remek csaták, fordulatokban gazdag játszmákkal fejeződött be a villám-világbajnokság. Öt napig Kazahsztán második legnagyobb városában zajló rapid és blitz-világbajnokság állt a sakkvilág érdeklődésének középpontjában. Az első játéknap, 12 forduló után az amerikai Hikaru Nakamura vezette a versengést, a folytatásban érvényesült Magnus Carlsen technikája, gyorsasága, a 9 forduló során legnagyobb riválisánál 2 ponttal többet ért el. Magnus Carlsen két világbajnoki címéért 120 ezer dolláros díjat vehetett át. Hikaru Nakamurának be kellett érnie az ezüstéremmel, meglepetés az örmény Haik M. Martiroszjan harmadik helyezése. Rapport Richárd sikeres hajrával kilencedikként ért célba.

A villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

3

GM

Magnus Carlsen

NOR

2830

16

264

274

2721

0

2

1

GM

Hikaru Nakamur

USA

2909

15

272,5

283

2726

0

3

13

GM

Haik M. Martiroszjan

ARM

2745

15

258

267,5

2677

0

4

7

GM

Anish Giri

NED

2792

14,5

268

277

2711

0

5

9

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2773

14,5

262,5

273,5

2698

0

6

6

GM

Danyil Dubov

FID

2792

14,5

258

267

2692

0

7

18

GM

Alekszej Szarana

FID

2708

14,5

234,5

242

2599

0

8

15

GM

Vlagyimir Fedoszejev

FID

2733

14

256,5

265,5

2688

0

9

31

GM

Rapport Richárd

ROU

2654

14

247

255,5

2644

0

10

5

GM

Vladiszlav Artyemijev

FID

2803

13,5

260,5

270

2690

0

11

14

GM

Dmitrij Andrejkin

FID

2735

13,5

251,5

261

2637

0

12

8

GM

Jan Nepomnjacsij

FID

2782

13,5

250,5

259,5

2676

0

13

59

GM

Vincent Keymer

GER

2600

13,5

248,5

257

2693

0

14

38

GM

Salem A. R. Saleh

UAE

2633

13,5

222

230,5

2555

0

15

2

GM

Fabiano Caruana

USA

2847

13

250,5

259,5

2643

0

16

116

GM

Denisz Lazavik

FID

2484

13

248

257

2694

0

17

46

GM

Pentala Harikrishna

IND

2617

13

242

250

2601

0

18

19

GM

Sarin Nihal

IND

2702

13

239,5

248,5

2606

0

19

25

GM

Nodirbek Abduszattorov

UZB

2666

13

235,5

243,5

2584

0

Fordulatokban gazdag volt a női világbajnokság is. A hajrában váratlan eredmények születtek. A sokáig magabiztosan vezető orosz Polina Suvalova a finisben vált bizonytalanná. Félpontos előnnyel vezetett a 16. forduló előtt, de kikapott az indiai Humpy Konerutól és "csak" bronzérmes lett, legyőzője zárta másodikként a viadalt. A hazai pályán játszó 18 éves Bibiszara Asszaubajeva bravúros ötös nyerősorozattal megvédte tavalyi szenzációs elsőségét.

A női villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

12

IM

Bibiszara Asszaubajeva,

KAZ

2404

13

164,5

170,5

2375

0

2

4

GM

,Hunpy Koneru

IND

2474

12,5

148,5

155,5

2260

0

3

22

IM

Polina Suvalova,

FID

2361

12

171

178,5

2398

0

4

2

GM

Tan Zhongyi,

CHN

2510

12

169

175

2389

0

5

11

IM

Meri Arabidze

GEO

2404

11,5

155,5

161,5

2326

0

6

1

GM

Katyerina Lahno

FID

2522

11

165,5

172,5

2343

0

7

8

GM

Nana Dzagnidze,

GEO

2416

11

163

170,5

2346

0

8

23

IM

,Olga Badelka

FID

2337

11

161,5

168

2324

0

9

14

GM

Elisabeth Paehtz,

GER

2396

11

158

165

2314

0

10

17

IM

Gunaj Mammadzada,

AZE

2383

11

155,5

161,5

2315

0

11

7

GM

Antoaneta Sztefanova,

BUL

2427

11

155

162

2315

0

12

9

GM

Zsanszaja Abdumalik,

KAZ

2413

11

138,5

145

2223

0

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rájátszás döntött a női rapid világbajnokságo, Anaasztaszia Bodnaruk lehyőzte Humpy Konerut

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Szamarkandban az orosz Anasztaszia Bodnaruk szenzációs elsőségével fejeződött be a npi rapid világbajnokság. A 11 fordulós viadalon hármas holtversenyben végzettaz élen  Bodnaruk, az indiai Humpy Koneru és a kínai Lei Tongjie. A világbajnoki cím sorsa rájátszásban dőlt el, Bidnaruk és Koneru mérkőzhetett meg a trófeáért, az első villámpírti döntetlen lett, a második összecsapásban Bodnaruk bemattolta ellenfelét. Négyes holtverseben félpontos hátránnyal osztotta a negyedik helyet a bolgár Nurgyul Szalimova, a kínai vímvédő Tan Zhongyi, a kínai világbajnoknő Ju Wenjun és az orosz Valentyina Gunyina. A 117 résztvevős viadalmak 150 ezr dollár volt a díjalapja. Pénteken és szombaton a 17 fordulós villám-világbajnokságot rendezik meg.

 

Nagy meglepetés az orosz Anasztaszia Bodnaruk elsősége, a rajtlistán csak az 51. helyre rangsorolt játékos veretlenül lett világbajnok, elsősorban gyorsaságával múlta felül riválisait.

A világbajnoki cím sorsa rájátszásban dőlt el, Humpy Koneruval vívott meg az elsőségért. Az első partiban az indiai világsztár az idő fogságában nem tudta érvényesíteni kedvező lehetőségét. A második összecsapás is drámai csatában dőlt el, Koneru világossal kapott ki, a kapkodásban mattot kapott. A kínai Lei Tingjie is 8,5 pontot szerzett, de nem küzdhetett meg a címért.

Lei Tingjie az utolsó fordulóban világossal (3) lépésben remizett Bodnarukkal, elszámította magát, mert Koneru legyőzte az orosz Katyerina Lahnót és megelőzte őt.

A második játéknap, nyolc fouló után Anasztaszia Bodnaruk félpontos előnnyel vezetett, a kilencedik körben remizett Koneruval, majd a kínai Zhai Moval is, Lei Tingjie a címvédő honfitársnő, Tan Zhongyi elleni győzelmével beérte az orosz sakkozónőt, világossal nem mert nyerésre játszani.

Félpontos hátránnyal négyen osztották a negyedik helyet. A világbajnoknő Ju Wenjun megőrizte veretlenségét, Zan Zhongyi a hajrában is hibázott. A mesternégyessel kezdő Nurgyul Szalimova a finisben tört előre, legjobb orosz lett Valentyina Gunyina.

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

8

GM

Koneru, Humpy

2444

½ - ½

7

IM

Bodnaruk, Anastasia

2265

51

2

29

WGM

Zhai, Mo

2351

½ - ½

6

GM

Lagno, Kateryna

2463

6

3

11

GM

Zhu, Jiner

2431

6

0 - 1

6

GM

Lei, Tingjie

2517

3

4

5

GM

Goryachkina, Aleksandra

2486

6

½ - ½

6

IM

Salimova, Nurgyul

2371

21

5

69

WGM

Priyanka, Nutakki

2205

6

0 - 1

6

IM

Garifullina, Leya

2287

42

6

1

GM

Ju, Wenjun

2575

½ - ½

GM

Muzychuk, Anna

2424

12

7

70

WGM

Beydullayeva, Govhar

2197

0 - 1

GM

Tan, Zhongyi

2528

2

8

28

IM

Narva, Mai

2351

½ - ½

IM

Assaubayeva, Bibisara

2436

10

9

24

GM

Stefanova, Antoaneta

2363

0 - 1

WIM

Lu, Miaoyi

2239

59

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pts.

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

51

IM

Bodnaruk, Anastasia

2265

½ - ½

7

WGM

Zhai, Mo

2351

29

2

42

IM

Garifullina, Leya

2287

7

½ - ½

7

GM

Koneru, Humpy

2444

8

3

2

GM

Tan, Zhongyi

2528

0 - 1

7

GM

Lei, Tingjie

2517

3

4

6

GM

Lagno, Kateryna

2463

1 - 0

GM

Goryachkina, Aleksandra

2486

5

5

21

IM

Salimova, Nurgyul

2371

1 - 0

WIM

Lu, Miaoyi

2239

59

6

34

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2322

6

0 - 1

6

GM

Ju, Wenjun

2575

1

7

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2436

6

½ - ½

6

GM

Danielian, Elina

2312

38

8

48

WGM

Munkhzul, Turmunkh

2279

6

0 - 1

6

GM

Zhu, Jiner

2431

11

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

3

GM

Lei, Tingjie

2517

8

½ - ½

8

IM

Bodnaruk, Anastasia

2265

51

2

8

GM

Koneru, Humpy

2444

1 - 0

GM

Lagno, Kateryna

2463

6

3

29

WGM

Zhai, Mo

2351

½ - ½

IM

Salimova, Nurgyul

2371

21

4

14

GM

Gunina, Valentina

2412

7

1 - 0

IM

Garifullina, Leya

2287

42

5

1

GM

Ju, Wenjun

2575

7

1 - 0

7

GM

Zhu, Jiner

2431

11

6

28

IM

Narva, Mai

2351

7

½ - ½

GM

Muzychuk, Anna

2424

12

7

59

WIM

Lu, Miaoyi

2239

½ - ½

GM

Tan, Zhongyi

2528

2

8

5

GM

Goryachkina, Aleksandra

2486

1 - 0

IM

Guichard, Pauline

2257

54

9

69

WGM

Priyanka, Nutakki

2205

½ - ½

IM

Assaubayeva, Bibisara

2436

10

10

38

GM

Danielian, Elina

2312

0 - 1

WGM

Yu, Jennifer

2217

65

11

80

FM

Sahithi, Varshini M

2138

1 - 0

6

GM

Muzychuk, Mariya

2457

7

12

48

WGM

Munkhzul, Turmunkh

2279

6

1 - 0

6

GM

Kosteniuk, Alexandra

2506

4

 

A rájátszás:

Anasztaszia Bodnatuk (FID, 2265) – Humpy Koneru )indiai, 2444) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

A női rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

51

IM

Bodnaruk, Anastasia

FID

2265

8,5

73,5

76,5

2414

0

2

8

GM

Koneru, Humpy

IND

2444

8,5

71,5

76,5

2328

0

3

3

GM

Lei, Tingjie

CHN

2517

8,5

71

75

2315

0

4

21

IM

Salimova, Nurgyul

BUL

2371

8

71

74

2293

0

5

29

WGM

Zhai, Mo

CHN

2351

8

70

75

2336

0

6

1

GM

Ju, Wenjun

CHN

2575

8

66

69,5

2325

0

7

14

GM

Gunina, Valentina

FID

2412

8

65,5

70,5

2272

0

8

6

GM

Lagno, Kateryna

FID

2463

7,5

69

72,5

2338

0

9

5

GM

Goryachkina, Aleksandra

FID

2486

7,5

68,5

73,5

2283

0

10

42

IM

Garifullina, Leya

FID

2287

7,5

68,5

72

2343

0

11

65

WGM

Yu, Jennifer

USA

2217

7,5

67

70,5

2387

0

12

28

IM

Narva, Mai

EST

2351

7,5

61,5

65

2322

0

13

80

FM

Sahithi, Varshini M

IND

2138

7,5

60

63,5

2377

0

14

11

GM

Zhu, Jiner

CHN

2431

7

76,5

81,5

2358

0

(117 résztvevő)

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen ötödször a rapid sakkozás világbajnoka, veretlenül, félpontos előnnyel győzött

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Szamarkandban a címvédő Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be a rapid világbajnokság. A klasszikus sakkozás ötszörös világbajnoka ötödik rapid világbajnoki címét ünnepelheti. A viadal harmadik játéknapja előtt hármas holtversenyben állt az élen, a tizedik fordulóban a szlovén színekben játszó Vlagyimir Fedoszejev legyőzésével szerzett félpontos előnyt riválisaival szemben, az indiai Pouya elleni nyeréssel megőrizte első helyét. Az üzbég Nodirbek Abduszattorov és az indiai Praggnanandhaa elleni döntetlenekkel veretlenül, félpontos előnnyel ért célba, hét győzelme mellett hatszor remizett. Fedoszejev lett az ezüstérmes, csak Carlsentől kapott ki. Tizenketten is 9 ponttal fejezték be a szereplésüket, a veretlenségét megőrző kínai Yu Yangfyi szerezte meg a harmadik helyet. Rapport Richárd 8,5 ponttal a 19. helyen végzett, Grigorjac Szergej 8 pontot gyűjtve lett huszonnyolcadik a 202 fős mezőnyben. A 300 ezer dolláros díjalapból Magnus Carlsen 6a ezret nyert. Pénteken és dzombaton a 21 fordulós villám-világbajnokság küzdelmeire kerül sor.

 

Üzbegisztán híres városában, Szamarkandban Magnus Carlsen újabb nagyszerű sikert ért el, ötödször lett a rapid sakkozás világbajnoka. A Klasszikus sakkozás ötszörös világbajnoka veretlenségét megőrizve, félpontos előnnyel győzött.

A viadalon a második játéknap, kilenc forduló után Carlsen hármas holtversenyben állt az élen, a tizedik körben sötéttel nyerte meg az első hely sorsát is eldöntő játszmáját Vlagyimir Fedoszejevvel szemben. Döntetlen lett Yu Yangyi és Maxime Vachier-Lagrave összecsapása, a norvég világelső félpontos előnyre tett szert riválisaival szemben.

Carlsen az indiai Pouya ellen is nyerni tudott, a világbajnokjelölt Santosh Gujrathi Vidit követte. Vidit honfitársát, Arjun Erigaisit győzte le, fosztotta meg világbajnok-jelölti álmaitól.

 

Magnus Carlsen számára kedvező eredmények születtek a 12. fordulóban, remizett az üzbégek legjobbjával, Nodirbek Abduszattorovval, Vidit előnyös állásból szenvedett vereséget Fedoszejevtől. A norvég világelső fél ponttal előzte meg a szlovén színekbe „átigazolt” Fedoszejevet, kilencen várták 8,5 ponttal a befejező kört.

Magnus Carlsen tizenharmadik partijában a 19 éves világbajnokjelölt Rameshbabu Praggnanandhaa ellen remizett, Vlagyimir Fedoszejev nem bírt az orosz Dmiztoj Andrejkinnel, de a döntetlennel is ezüstérmes lett. Tizenketten is 9 ponttal fejezték be szereplésüket, a holtverseny Yu Yangyinak kedvezett, a harmadik helyet szerezte meg. Kiemelkedő a 17 éves orosz Volodar Murzin sikere. Rapport Richárd 8,5 ponttal a 19. helyen végzett. Grigorjanc Szergej 8 pontot gyűjtve huszonnyolcadikként fejezte be szereplését.

 

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

11

GM

Fedoseev, Vladimir

2716

7

0 - 1

7

GM

Carlsen, Magnus

2818

1

2

15

GM

Yu, Yangyi

2699

7

½ - ½

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2767

4

3

42

GM

Shevchenko, Kirill

2619

½ - ½

GM

Dubov, Daniil

2712

13

4

98

GM

Idani, Pouya

2516

1 - 0

GM

Radjabov, Teimour

2691

17

5

18

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2691

1 - 0

GM

Korobov, Anton

2601

50

6

26

GM

Erigaisi, Arjun

2654

1 - 0

GM

Cheparinov, Ivan

2618

43

7

36

GM

Keymer, Vincent

2631

½ - ½

GM

Murzin, Volodar

2547

79

8

137

GM

Bharath, Subramaniyam H

2426

0 - 1

GM

Andreikin, Dmitry

2629

37

9

2

GM

Nepomniachtchi, Ian

2778

6

½ - ½

6

GM

Anton Guijarro, David

2625

39

10

5

GM

Aronian, Levon

2762

6

½ - ½

6

GM

Xu, Xiangyu

2598

52

11

45

GM

Matlakov, Maxim

2616

6

½ - ½

6

GM

Caruana, Fabiano

2762

6

12

57

GM

Chigaev, Maksim

2587

6

0 - 1

6

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2727

9

13

20

GM

Grischuk, Alexander

2678

6

1 - 0

6

GM

Grigoriants, Sergey

2493

113

Az élcsoportban a 11. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2818

8

1 - 0

GM

Idani, Pouya

2516

98

2

37

GM

Andreikin, Dmitry

2629

½ - ½

GM

Yu, Yangyi

2699

15

3

26

GM

Erigaisi, Arjun

2654

0 - 1

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2691

18

4

4

GM

Vachier-Lagrav  e, Maxime

2767

7

½ - ½

7

GM

Keymer, Vincent

2631

36

5

9

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2727

7

1 - 0

7

GM

Shevchenko, Kirill

2619

42

6

23

GM

Nihal, Sarin

2667

7

0 - 1

7

GM

Fedoseev, Vladimir

2716

11

7

13

GM

Dubov, Daniil

2712

7

1 - 0

7

GM

Quparadze, Giga

2559

74

8

79

GM

Murzin, Volodar

2547

7

½ - ½

7

GM

Grischuk, Alexander

2678

20

9

2

GM

Nepomniachtchi, Ian

2778

½ - ½

7

GM

Vakhidov, Jakhongir

2527

93

 

Az élcsoportban a 12. forduló eredményei:

T.

R.

Néve

Élő

Pont.

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

9

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2727

8

½ - ½

9

GM

Carlsen, Magnus *)

2818

1

2

18

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2691

0 - 1

8

GM

Fedoseev, Vladimir

2716

11

3

15

GM

Yu, Yangyi

2699

8

½ - ½

8

GM

Dubov, Daniil

2712

13

4

37

GM

Andreikin, Dmitry

2629

8

½ - ½

GM

Caruana, Fabiano

2762

6

5

40

GM

Sindarov, Javokhir

2625

0 - 1

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2767

4

6

36

GM

Keymer, Vincent

2631

0 - 1

GM

Svidler, Peter

2737

7

7

14

GM

Praggnanandhaa, R

2706

1 - 0

GM

Vakhidov, Jakhongir

2527

93

8

16

GM

Giri, Anish

2698

½ - ½

GM

Anton Guijarro, David

2625

39

9

20

GM

Grischuk, Alexander

2678

½ - ½

GM

Bharath, Subramaniyam H

2426

137

10

98

GM

Idani, Pouya

2516

½ - ½

GM

Erigaisi, Arjun

2654

26

11

5

GM

Aronian, Levon

2762

7

0 - 1

GM

Murzin, Volodar

2547

79

12

42

GM

Shevchenko, Kirill

2619

7

0 - 1

7

GM

Nepomniachtchi, Ian

2778

2

13

8

GM

Rapport, Richard

2735

7

1 - 0

7

GM

Chanda, Sandipan

2602

49

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2818

½ - ½

GM

Praggnanandhaa, R

2706

14

2

11

GM

Fedoseev, Vladimir

2716

9

½ - ½

GM

Andreikin, Dmitry

2629

37

3

4

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2767

½ - ½

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2691

18

4

7

GM

Svidler, Peter

2737

½ - ½

GM

Yu, Yangyi

2699

15

5

79

GM

Murzin, Volodar

2547

½ - ½

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2727

9

6

13

GM

Dubov, Daniil

2712

½ - ½

8

GM

Rapport, Richard

2735

8

7

31

GM

Maghsoodloo, Parham

2644

8

1 - 0

8

GM

Nepomniachtchi, Ian

2778

2

8

6

GM

Caruana, Fabiano

2762

8

1 - 0

8

GM

Idani, Pouya

2516

98

9

50

GM

Korobov, Anton

2601

8

½ - ½

8

GM

Giri, Anish

2698

16

10

39

GM

Anton Guijarro, David

2625

8

0 - 1

8

GM

Grischuk, Alexander

2678

20

11

26

GM

Erigaisi, Arjun

2654

8

½ - ½

8

GM

Tomashevsky, Evgeny

2642

32

12

137

GM

Bharath, Subramaniyam H

2426

8

0 - 1

GM

Artemiev, Vladislav

2721

10

A rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

1

GM

Carlsen, Magnus

NOR

2818

10

99

103,5

2640

0

2

11

GM

Fedoseev, Vladimir

SLO

2716

9,5

98

102

2627

0

3

15

GM

Yu, Yangyi

CHN

2699

9

99,5

105,5

2651

0

4

18

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

IND

2691

9

98,5

104,5

2625

0

5

79

GM

Murzin, Volodar

FID

2547

9

97

101

2661

0

6

4

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

FRA

2767

9

96

102

2620

0

7

13

GM

Dubov, Daniil

FID

2712

9

94

100,5

2591

0

8

14

GM

Praggnanandhaa, R

IND

2706

9

93,5

98,5

2552

0

9

37

GM

Andreikin, Dmitry

FID

2629

9

92

98

2582

0

10

20

GM

Grischuk, Alexander

FID

2678

9

92

98

2537

0

11

9

GM

Abdusattorov, Nodirbek

UZB

2727

9

91

97

2581

0

12

7

GM

Svidler, Peter

FID

2737

9

90

96

2578

0

13

6

GM

Caruana, Fabiano

USA

2762

9

89,5

95,5

2556

0

14

31

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2644

9

84,5

89

2560

0

15

26

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2654

8,5

100,5

107

2623

0

16

43

GM

Cheparinov, Ivan

BUL

2618

8,5

98

104

2632

0

17

45

GM

Matlakov, Maxim

FID

2616

8,5

92

97

2616

0

18

50

GM

Korobov, Anton

UKR

2601

8,5

91

96

2562

0

19

8

GM

Rapport, Richard

ROU

2735

8,5

90,5

96,5

2599

0

20

32

GM

Tomashevsky, Evgeny

FID

2642

8,5

90

95

2484

0

(202 résztvevő)

R.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

Pont

Hk.

69

GM

Szjugirov Szanan

2571

HUN

0

0

1

1

½

1

½

0

1

½

1

0

0

6,5

105

113

GM

Grigorjanc Szergej

2493

HUN

½

½

1

½

1

½

½

½

1

0

½

1

½

8

28

126

GM

Ruck Róbert

2470

HUN

0

0

½

1

½

1

0

1

0

1

1

½

0

6,5

107

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com vhess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A női rapid világbajnokságon nyolc forduló után Bodnaruk félpontos előnnyel vezet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Szamarkandban zajló női rapid világbajnokság második játéknapja, nyolc forduló után az orosz Anasztaszia Bodnaruk félpontos előnnyel vezet az indiai Humpy Koneru és a kínai Zhai Mo előtt, heten 6 pontosok a versengésben. Az ötödik körben a négy győzelemmel rajtoló kínai Zhu Jiner legyőzte holtversenyes társát, a bolgár Nurgyul Szalimovát, de a folytatásban két vereséget is elszenvedett. A rajtlistán 51. Bodnarruk négy partijából három és fél pontot gyűjtött, veretlenül áll az élen. A viadal harmadik játéknapja Koneru és Bodnaruk összecsapásával kezdődik. A kínai világbajnoknő Ju Wenjun és a címvédő Tan Zhongyi csak 5,5 ponttal várja a folytatást.

 

A világbajnokság második játéknapja a két mesternégyessel kezdő Zgu Jinert és Nurgyel Stalimova rangadójával kezdődött, a kínai játékos  ötödik nyerésével egyedül vezette a versenyfutást Anasztaszia Bodnaruk és Zhai Mo előtt.

A hatodik fordulóban honfitársnője letaszította az első helyről, Zhao Mo vette át a vezetést. A hetedik kör után ismét változott a rangsor, Zhu Jiner, Bodnaruk és Koneru állt az élen 6-6 ponttal. A nyolcadik fordulóban Bodnaruk megszerezte hatodik győzelmét, Zhu Jiner elszenvedte második vereségét, Koneru csak remizett. Anasztaszia Bodnaruk a fordulatokban oly gazdag második játéknap után félpontos előnnyel várhatja a kilencedik körbenaz indiai nagymesternő elleni összecsapást.  

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

11

GM

Zhu, Jiner

2431

4

1 - 0

4

IM

Salimova, Nurgyul

2371

21

2

37

IM

Mammadzada, Gunay

2315

½ - ½

IM

Vaishali, Rameshbabu

2373

20

3

29

WGM

Zhai, Mo

2351

1 - 0

WGM

Tokhirjonova, Gulrukhbegim

2285

45

4

51

IM

Bodnaruk, Anastasia

2265

1 - 0

WIM

Omonova, Umida

2331

32

5

35

IM

Kiolbasa, Oliwia

2320

3

0 - 1

3

GM

Lagno, Kateryna

2463

6

6

41

IM

Charochkina, Daria

2293

3

0 - 1

3

GM

Koneru, Humpy

2444

8

7

46

WGM

Pourkashiyan, Atousa

2281

3

1 - 0

3

GM

Muzychuk, Anna

2424

12

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

29

WGM

Zhai, Mo

2351

1 - 0

5

GM

Zhu, Jiner

2431

11

2

6

GM

Lagno, Kateryna

2463

4

½ - ½

IM

Bodnaruk, Anastasia

2265

51

3

8

GM

Koneru, Humpy

2444

4

1 - 0

4

IM

Mammadzada, Gunay

2315

37

4

28

IM

Narva, Mai

2351

4

1 - 0

4

GM

Gunina, Valentina

2412

14

5

20

IM

Vaishali, Rameshbabu

2373

4

½ - ½

4

WGM

Pourkashiyan, Atousa

2281

46

6

21

IM

Salimova, Nurgyul

2371

4

1 - 0

4

IM

Balajayeva, Khanim

2246

58

7

32

WIM

Omonova, Umida

2331

0 - 1

GM

Ju, Wenjun

2575

1

8

38

GM

Danielian, Elina

2312

0 - 1

GM

Lei, Tingjie

2517

3

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

8

GM

Koneru, Humpy

2444

5

1 - 0

WGM

Zhai, Mo

2351

29

2

11

GM

Zhu, Jiner

2431

5

1 - 0

5

IM

Narva, Mai

2351

28

3

51

IM

Bodnaruk, Anastasia

2265

5

1 - 0

5

IM

Salimova, Nurgyul

2371

21

4

1

GM

Ju, Wenjun

2575

½ - ½

IM

Vaishali, Rameshbabu

2373

20

5

3

GM

Lei, Tingjie

2517

1 - 0

IM

Guichard, Pauline

2257

54

6

15

GM

Khotenashvili, Bella

2411

½ - ½

GM

Lagno, Kateryna

2463

6

7

46

WGM

Pourkashiyan, Atousa

2281

0 - 1

IM

Assaubayeva, Bibisara

2436

10

8

37

IM

Mammadzada, Gunay

2315

4

0 - 1

4

GM

Tan, Zhongyi

2528

2

9

5

GM

Goryachkina, Aleksandra

2486

4

1 - 0

4

WGM

Tokhirjonova, Gulrukhbegim

2285

45

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

51

IM

Bodnaruk, Anastasia

2265

6

1 - 0

6

GM

Zhu, Jiner

2431

11

2

3

GM

Lei, Tingjie

2517

½ - ½

6

GM

Koneru, Humpy

2444

8

3

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2436

0 - 1

WGM

Zhai, Mo

2351

29

4

28

IM

Narva, Mai

2351

5

½ - ½

5

GM

Ju, Wenjun

2575

1

5

2

GM

Tan, Zhongyi

2528

5

½ - ½

5

GM

Stefanova, Antoaneta

2363

24

6

34

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2322

5

0 - 1

5

GM

Goryachkina, Aleksandra

2486

5

7

6

GM

Lagno, Kateryna

2463

5

1 - 0

5

WGM

Ni, Shiqun

2362

25

8

42

IM

Garifullina, Leya

2287

5

1 - 0

5

GM

Khotenashvili, Bella

2411

15

9

20

IM

Vaishali, Rameshbabu

2373

5

0 - 1

5

WGM

Priyanka, Nutakki

2205

69

10

21

IM

Salimova, Nurgyul

2371

5

1 - 0

5

WFM

Nurgaliyeva, Zarina

1963

102

11

12

GM

Muzychuk, Anna

2424

1 - 0

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2227

61

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

51

IM

Bodnaruk, Anastasia

FID

2265

7

36,5

38,5

2404

0

2

8

GM

Koneru, Humpy

IND

2444

6,5

35

38

2324

0

3

29

WGM

Zhai, Mo

CHN

2351

6,5

35

37

2324

0

4

11

GM

Zhu, Jiner

CHN

2431

6

42

45,5

2316

0

5

21

IM

Salimova, Nurgyul

BUL

2371

6

38

40,5

2265

0

6

5

GM

Goryachkina, Aleksandra

FID

2486

6

35,5

39

2249

0

7

42

IM

Garifullina, Leya

FID

2287

6

35,5

38

2339

0

8

3

GM

Lei, Tingjie

CHN

2517

6

34,5

37,5

2275

0

9

6

GM

Lagno, Kateryna

FID

2463

6

33,5

37

2300

0

10

69

WGM

Priyanka, Nutakki

IND

2205

6

29

31

2274

0

11

12

GM

Muzychuk, Anna

UKR

2424

5,5

37,5

40

2241

0

12

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

KAZ

2436

5,5

36,5

39,5

2255

0

13

59

WIM

Lu, Miaoyi

CHN

2239

5,5

34,5

38

2384

0

14

1

GM

Ju, Wenjun

CHN

2575

5,5

32,5

35

2297

0

15

70

WGM

Beydullayeva, Govhar

AZE

2197

5,5

31,5

33,5

2402

0

16

24

GM

Stefanova, Antoaneta

BUL

2363

5,5

31,5

33,5

2247

0

17

28

IM

Narva, Mai

EST

2351

5,5

31

34

2284

0

18

2

GM

Tan, Zhongyi

CHN

2528

5,5

30,5

34

2275

0

Verőci Zsuzsa

Fotó:  fide.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A rapid világbajnokság második játéknapja után holtversenyben vezet Carlsem Fedoszejev és Yu Yangyi

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Szamarkandban zajló rapid világbajnokság második játéknapja, kilenc forduló után a norvég világelső Magnus Carlsen hármas holtversenyben áll az élem, a szlovén színeken játszó Vlagyimir Fedoszejev és a kínai Yu Yangyi is 7 pontos. Tizenhárman követik félpontos hátránnyal a triót, a hajrában, a befejező négy fordulóban fokozott jelentősége lesz a párosításnak. A csütörtöki játéknap Fedoszejev-Carlsen, Yu Yangyi – Vachier-Lagrave rangadókkal indul. Grigorjanc Szergej 6 ponttal a 21. helyen áll.  

A második játéknapot Magnus Carlsen ötös holtversenyben vezetve kezdte, a hatodik körben sorozatban ötödik nyerésével már egyedüli éllovasként zárta. A címvédő norvég világelső túlságosan is magabiztossá vált, előnyét nem tudta megőrizni. Yu Yangyi tartotta vele a lépést, Vlagyimir Fedoszejev mesterhármassal tört előre. Carlsen nem tudta leplezni csalódottságár, hogy kedvező esélyeit elszalasztotta. Fokozódik a feszültség, tizenhárman követik félpontos hátránnyal a vezető triót.

A világbajnok-elöltségért folyó küzdelemben Arjun Erigaisi megelőzi honfitársát, Gukesht és Anish Girit, de jelenlegi helyezése még kevés a sikeréhez, a nyolcadik körben Fedoszejevtől elszenvedett veresége kellemetlenül érintette.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

18

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2691

0 - 1

GM

Magnus Carlsen

2818

1

2

26

GM

Erigaisi, Arjun

2654

½ - ½

GM

Yu, Yangyi

2699

15

3

43

GM

Cheparinov, Ivan

2618

½ - ½

4

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2767

4

4

51

GM

Shimanov, Aleksandr

2599

4

0 - 1

4

GM

Dubov, Daniil

2712

13

5

52

GM

Xu, Xiangyu

2598

4

0 - 1

4

GM

Anton Guijarro, David

2625

39

6

56

GM

Gareyev, Timur

2588

4

½ - ½

4

GM

Mamedov, Rauf

2622

41

7

42

GM

Shevchenko, Kirill

2619

4

½ - ½

4

GM

Ponkratov, Pavel

2580

63

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2818

½ - ½

5

GM

Erigaisi, Arjun

2654

26

2

13

GM

Dubov, Daniil

2712

5

½ - ½

5

GM

Cheparinov, Ivan

2618

43

3

15

GM

Yu, Yangyi

2699

5

1 - 0

5

GM

Bharath, Subramaniyam H

2426

137

4

39

GM

Anton Guijarro, David

2625

5

0 - 1

GM

Radjabov, Teimour

2691

17

5

4

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2767

½ - ½

GM

Shevchenko, Kirill

2619

42

6

11

GM

Fedoseev, Vladimir

2716

1 - 0

GM

Gareyev, Timur

2588

56

7

55

GM

Hovhannisyan, Robert

2589

½ - ½

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2691

18

8

23

GM

Nihal, Sarin

2667

½ - ½

GM

Ponkratov, Pavel

2580

63

9

41

GM

Mamedov, Rauf

2622

½ - ½

GM

Holt, Conrad

2548

77

10

79

GM

Murzin, Volodar

2547

1 - 0

4

GM

Nepomniachtchi, Ian

2778

2

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

15

GM

Yu, Yangyi

2699

6

½ - ½

6

GM

Carlsen, Magnus *)

2818

1

2

26

GM

Erigaisi, Arjun

2654

0 - 1

GM

Fedoseev, Vladimir

2716

11

3

79

GM

Murzin, Volodar

2547

½ - ½

GM

Dubov, Daniil

2712

13

4

17

GM

Radjabov, Teimour

2691

½ - ½

GM

Cheparinov, Ivan

2618

43

5

45

GM

Matlakov, Maxim

2616

5

½ - ½

5

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2767

4

6

42

GM

Shevchenko, Kirill

2619

5

½ - ½

5

GM

Aronian, Levon

2762

5

7

8

GM

Rapport, Richard

2735

5

½ - ½

5

GM

Xu, Xiangyu

2598

52

8

18

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2691

5

1 - 0

5

GM

Paravyan, David

2584

61

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2818

½ - ½

6

GM

Keymer, Vincent

2631

36

2

11

GM

Fedoseev, Vladimir

2716

½ - ½

GM

Yu, Yangyi

2699

15

3

13

GM

Dubov, Daniil

2712

6

½ - ½

6

GM

Idani, Pouya

2516

98

4

17

GM

Radjabov, Teimour

2691

6

½ - ½

6

GM

Murzin, Volodar

2547

79

5

43

GM

Cheparinov, Ivan

2618

6

½ - ½

6

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2691

18

6

4

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2767

1 - 0

GM

Petrosian, Tigran L.

2604

48

7

5

GM

Aronian, Levon

2762

½ - ½

GM

Matlakov, Maxim

2616

45

8

50

GM

Korobov, Anton

2601

1 - 0

GM

Rapport, Richard

2735

8

9

52

GM

Xu, Xiangyu

2598

½ - ½

GM

Grischuk, Alexander

2678

20

10

23

GM

Nihal, Sarin

2667

½ - ½

GM

Vakhidov, Jakhongir

2527

93

11

25

GM

Van Foreest, Jorden

2655

½ - ½

GM

Chigaev, Maksim

2587

57

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

1

GM

Carlsen, Magnus

NOR

2818

7

47

50

2628

0

2

11

GM

Fedoseev, Vladimir

SLO

2716

7

46

50

2590

0

3

15

GM

Yu, Yangyi

CHN

2699

7

44,5

48

2621

0

4

137

GM

Bharath, Subramaniyam H

IND

2426

6,5

49

53,5

2653

0

5

26

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2654

6,5

49

53,5

2626

0

6

43

GM

Cheparinov, Ivan

BUL

2618

6,5

47,5

51,5

2626

0

7

4

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

FRA

2767

6,5

47

51

2599

0

8

13

GM

Dubov, Daniil

FID

2712

6,5

46,5

49,5

2559

0

9

79

GM

Murzin, Volodar

FID

2547

6,5

46

47

2641

0

10

18

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

IND

2691

6,5

45,5

49,5

2596

0

11

42

GM

Shevchenko, Kirill

ROU

2619

6,5

42,5

46

2563

0

12

17

GM

Radjabov, Teimour

AZE

2691

6,5

42

46

2556

0

13

36

GM

Keymer, Vincent

GER

2631

6,5

42

46

2522

0

14

98

GM

Idani, Pouya

IRI

2516

6,5

41

44

2576

0

15

37

GM

Andreikin, Dmitry

FID

2629

6,5

40,5

44

2548

0

16

50

GM

Korobov, Anton

UKR

2601

6,5

39

42

2493

0

R.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

H.

69

GM

Szjugirov Szanan

2571

HUN

0

0

1

1

½

1

½

0

1

5

91

113

GM

Grigorjanc Szergej

2493

HUN

½

½

1

½

1

½

½

½

1

6

21

126

GM

Ruck Róbert

2470

HUN

0

0

½

1

½

1

0

1

0

4

136

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com chess24.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A női rapid világbajnokságon Szalimova és Zhu Kimer mesternégyessel áll az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Szamarkandban a női rapid világbajnokság első játéknapja, négy forduló után a bolgár Nurgyul Szalimova és a kínai Zhu Jiner mesternégyessel áll az élen. A kínai világbajnoknő Ju Wenjun és a kínai címvédő  Tan Zhongyi csak két és félpontos a sok meglepetést hozó viadalon. A rajtlistán előkelő helyen jegyzett olimpiai bajnokok, exvilágbajnoknők, világbajnok-jelöltek kevésbé alkalmazkodtak a gyors tempóhoz, játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő lépésenként 10-10 másodperc bónusszal. A világbajnokság díjalapja 150 ezer dollár, a győztes 40 ezret nyer.

 

A 117 résztvevős, 11 fordulós svájci rendszerű világbajnokság első játéknapján a világbajnokjelölt Nurgyul Szalimoba és Zhu Jiner remekelt, négy-négy győzelemmel kezdték meg szereplésület. Már a nyitány is sok meglepetést hozott, vereséggel rajtolt a svájci színekben versenyző exvilágbajnoknő Alexandra Kosteniuk és az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk. A rajtlistát jelentős előnnyel vezető világbajnoknő, Ju Wemjun és a címvédő Tan Zhongyi is csak remivel rajtolt, a két legjobb orosz sakkozónő, Alekszandra Gorjacskina és Katyerina Éahno sem bírt ellenfelével.

A második körben elsősorban Humpy Koneru veresége okozott meglepetést. Tizenheten nyerték meg második játszmájukat is. A harmadik forduló után öten álltak az élen, a negyedik kört követően Szalimova és Zhu Jiner negyedik győzelmével fél ponttal előzi meg hat riválisát.

Az első forduló érdekesebb eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élőg

R.

1

1

GM

Ju, Wenjun

2575

0

½ - ½

0

WIM

Lu, Miaoyi

2239

59

2

60

WGM

Savitha, Shri B

2238

0

½ - ½

0

GM

Tan, Zhongyi

2528

2

3

3

GM

Lei, Tingjie

2517

0

½ - ½

0

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2227

61

4

62

FM

Peycheva, Gergana

2226

0

1 - 0

0

GM

Kosteniuk, Alexandra

2506

4

5

5

GM

Goryachkina, Aleksandra

2486

0

½ - ½

0

WIM

Yan, Tianqi

2226

63

6

64

IM

Badelka, Olga

2221

0

½ - ½

0

GM

Lagno, Kateryna

2463

6

7

7

GM

Muzychuk, Mariya

2457

0

0 - 1

0

WGM

Yu, Jennifer

2217

65

8

66

WGM

Mamedjarova, Turkan

2211

0

0 - 1

0

GM

Koneru, Humpy

2444

8

9

9

GM

Dronavalli, Harika

2440

0

1 - 0

0

WIM

Nurmanova, Alua

2211

67

10

68

WFM

Yakimova, Mariya

2208

0

0 - 1

0

IM

Assaubayeva, Bibisara

2436

10

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R..

1

8

GM

Koneru, Humpy

2444

1

0 - 1

1

WGM

Munkhzul, Turmunkh

2279

48

2

50

IM

Cori T., Deysi

2268

1

½ - ½

1

GM

Dronavalli, Harika

2440

9

3

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2436

1

½ - ½

1

WGM

Voit, Daria

2275

49

4

52

WIM

Mkrtchyan, Mariam

2262

1

0 - 1

1

GM

Zhu, Jiner

2431

11

5

12

GM

Muzychuk, Anna

2424

1

½ - ½

1

IM

Bodnaruk, Anastasia

2265

51

6

14

GM

Gunina, Valentina

2412

1

0 - 1

1

IM

Guichard, Pauline

2257

54

7

56

IM

Padmini, Rout

2255

1

½ - ½

1

GM

Khotenashvili, Bella

2411

15

8

58

IM

Balajayeva, Khanim

2246

1

½ - ½

1

GM

Ushenina, Anna

2374

19

9

20

IM

Vaishali, Rameshbabu

2373

1

1 - 0

1

WGM

Hejazipour, Mitra

2256

55

10

65

WGM

Yu, Jennifer

2217

1

0 - 1

1

IM

Salimova, Nurgyul

2371

21

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

11

GM

Zhu, Jiner

2431

2

1 - 0

2

IM

Garifullina, Leya

2287

42

2

35

IM

Kiolbasa, Oliwia

2320

2

½ - ½

2

IM

Vaishali, Rameshbabu

2373

20

3

21

IM

Salimova, Nurgyul

2371

2

1 - 0

2

WGM

Pourkashiyan, Atousa

2281

46

4

45

WGM

Tokhirjonova, Gulrukhbegim

2285

2

½ - ½

2

IM

Shuvalova, Polina

2371

22

5

29

WGM

Zhai, Mo

2351

2

1 - 0

2

WFM

Allahverdiyeva, Ayan

1903

105

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

34

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2322

3

0 - 1

3

GM

Zhu, Jiner

2431

11

2

48

WGM

Munkhzul, Turmunkh

2279

3

0 - 1

3

IM

Salimova, Nurgyul

2371

21

3

12

GM

Muzychuk, Anna

2424

½ - ½

3

WGM

Zhai, Mo

2351

29

4

45

WGM

Tokhirjonova, Gulrukhbegim

2285

1 - 0

GM

Khotenashvili, Bella

2411

15

5

20

IM

Vaishali, Rameshbabu

2373

1 - 0

WGM

Voit, Daria

2275

49

6

22

IM

Shuvalova, Polina

2371

0 - 1

IM

Bodnaruk, Anastasia

2265

51

7

32

WIM

Omonova, Umida

2331

1 - 0

WIM

Zaksaite, Salomeja

2032

98

8

54

IM

Guichard, Pauline

2257

½ - ½

IM

Kiolbasa, Oliwia

2320

35

9

59

WIM

Lu, Miaoyi

2239

0 - 1

IM

Mammadzada, Gunay

2315

37

A rapid világbajnokság élcsoportjának állása:

H.

R

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

21

IM

Nurgyul Szalimova

BUL

2371

4

8,5

9

2259

0

2

11

GM

Zhu Jiner

CHN

2431

4

7,5

8,5

2290

0

3

51

IM

Anasztaszia Bodnaruk

FID

2265

3,5

8

8

2410

0

4

45

WGM

Gulrukhbegim Tokhirionova

USA

2285

3,5

7

8,5

2234

0

5

32

WIM

U,ina Omonova

UZB

2331

3,5

7

8,5

2161

0

6

20

IM

Rameshnanu Vaishali

IND

2373

3,5

7

8

2284

0

7

29

WGM

Zhai Mo

CHN

2351

3,5

7

8

2223

0

8

37

IM

Gunaj Mammadzada

AZE

2315

3,5

6,5

8

2177

0

9

48

WGM

TurmunkhMunkhzul

MGL

2279

3

10

11

2388

0

10

54

IM

Pauline Guchard

FRA

2257

3

9,5

10,5

2354

0

11

34

IM

Batkhuvag Munguntuul

MGL

2322

3

9,5

10,5

2249

0

12

35

IM

Oliwia Kiolbasa

POL

2320

3

9

9

2245

0

13

12

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2424

3

8,5

10

2271

0

14

71

WGM

Meruert Kamalidenova

KAZ

2196

3

8

10

2370

0

15

8

GM

Humpy Koneru

IND

2444

3

7,5

9,5

2264

0

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szamarkandban a rapid világbajnokság első játéknapja, öt forduló után ötös holtverseny az élen 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Üzbegisztán történelmi jelentőségű városában, Szamarkandban megkezdődött a rapid világbajnokság. Az első játéknapon a férfi sakkozók versenyében öt fordulóra került sor, 4,5 ponttal ötös holtverseny az élen. A rajtlistát vezető címvédő norvég világelső, Magnus Carlsen remivel rajtolt, mesternégyessel tört előre és vezeti a versengést. Az indiai Arjun Erigaisi és Santosh Gujrathi Vidit, a bolgár Ivan Cseparinov és a kínai Yu Yangyi csak fél-fél pontot "engedélyezett" ellenfeleinek. A román színekben versenyző Rapport Richárd mesterhármassal kezdett, majd remivel folytatta, az ötödik körben kikapott Cseparinovtól. Hárman képviselik sakkozásunkat, Grigorjanc Szergej veretlenül gyűjtött 3,5 pontot, nyert az orosz Jan Nepomnjacsij ellen! Szjugirov Szanan 2,5, Ruck Róbert 2 pontos. Játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő és lépésenként 10-10 másodperc a gondolkodási idő. Remek csatákat, fordulatos küzdelmeket láttunk az első játéknapon. Szerdán négy fordulóval folytatódik a csatározás. A világbajnokság egyik nagy tétje, hogy a FIDE Circuit összetett pontversenyben ki szerzi meg az amerikai Fabiano Caruana mögött a második helyet, az indiai Gukesh D, a holland Anish Giri és az indiai Arjun Erigaisi reménykedhet a világbajnok-jelölti cím megszerzésében. A rapid világbajnokság díjalapja 350 ezer dollár, a győztes 50 ezret nyer.

 

A FIDE Circuit pontversenyének állása:

 

A viadal első fordulójában a címvédő Magns Carlsen világossal csak remizett a montenegrói Nyikita Petrovval, aki vezérével az idő szortásában is sikerrekl védekezett a norvég világelső két bástyájával szemben. A rajtlista top tíz játékosa közül csak az amerikai Levon Aronian, az orosz Peter Szvidler, a román színeket képviselő Rapport Richárd, az üzbég Nodirbek Abduszattorov rajtolt nyeréssel. Meglepetés az orosz Vladiszlav Artyemijev veresége, honfitársa „tréfálta” meg. Az orosz Klementi Szicaev legyőzte a holland Anish Girit, az iráni Bardija Daneshvan az indiai Gukesh ellen nyert. Grigorjanc Szergej remizett az azerbajdzsáni Sahriar Mamedgyarovval. Szanan Szjugirov kikapott az üzbég Szaidakbar Szaydalievtől, , Ruck Róbret vesztett a holland Jotden Van Foreesttel szemben.

 

Az első forduló érdekeseb eredményei:  

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2818

0

½ - ½

0

GM

Petrov, Nikita

2509

102

2

103

GM

Bryakin, Mikhail

2508

0

½ - ½

0

GM

Nepomniachtchi, Ian

2778

2

3

3

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2772

0

½ - ½

0

GM

Khismatullin, Denis

2507

104

4

105

GM

Makhnev, Denis

2504

0

½ - ½

0

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2767

4

5

5

GM

Aronian, Levon

2762

0

1 - 0

0

GM

Riazantsev, Alexander

2504

106

6

107

GM

Zeng, Chongsheng

2501

0

½ - ½

0

GM

Caruana, Fabiano

2762

6

7

7

GM

Svidler, Peter

2737

0

1 - 0

0

GM

Jumabayev, Rinat

2500

108

8

109

GM

Asadli, Vugar

2499

0

0 - 1

0

GM

Rapport, Richard

2735

8

9

9

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2727

0

1 - 0

0

GM

Vrolijk, Liam

2498

110

10

111

IM

Kezin, Roman

2497

0

1 - 0

0

GM

Artemiev, Vladislav

2721

10

Huszonhatan nyerték meg második játszmájukat is. A legjobbak közül Rapport Richárd, Nodirbek Abduazattorov és Yu Yangyi volt eredményes. Bonyodalmakban gazdag csatában győzött Magnus Carlsen. Üzbég sakkozóval szemben bukta el második pariját Szjugirov Szanan, az indiai világbajnok-jelölttel, Praggnanandhaaval remizett Grigorjanc Szergej, kazah dakkozóval szemben maradt alul Ruck Róbert.

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pts.

Név

Élő

Ro.

1

104

GM

Khismatullin, Denis

2507

½

0 - 1

½

GM

Carlsen, Magnus *)

2818

1

2

81

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2542

1

½ - ½

1

GM

Aronian, Levon

2762

5

3

83

GM

Tari, Aryan

2540

1

½ - ½

1

GM

Svidler, Peter

2737

7

4

8

GM

Rapport, Richard

2735

1

1 - 0

1

GM

Pantsulaia, Levan

2538

87

5

84

GM

Hong, Andrew

2539

1

0 - 1

1

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2727

9

6

86

GM

Demchenko, Anton

2538

1

½ - ½

1

GM

Fedoseev, Vladimir

2716

11

7

88

GM

Nesterov, Arseniy

2534

1

½ - ½

1

GM

Dubov, Daniil

2712

13

8

89

IM

Urazayev, Arystanbek

2534

1

0 - 1

1

GM

Yu, Yangyi

2699

15

9

18

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2691

1

1 - 0

1

GM

Sanal, Vahap

2526

95

10

90

GM

Tsydypov, Zhamsaran

2533

1

1 - 0

1

GM

Salem, A.R. Saleh

2680

19

Tizenhárman vették sikerrel a harmadik akadályt, az indiai sakkozók győzelmei közül kiemelkedik Narayanan nyerése, a két évvel korábbi rapid világbajnokra, Nodirbek Abduszattorovra mért csapást. A harmadik kör szenzációjaként Grigorjanc Szergej legyőzte a rajtlista második orosz Jan Nepomnjacsijt. Marokkói ellenfél ellen volt eredményes Szjugirov, perui sakkozóval remizett Ruck Róbert.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus)

2818

1 - 0

GM

Petrosian, Tigran L.

2604

48

2

63

GM

Ponkratov, Pavel

2580

2

0 - 1

2

GM

Rapport, Richard

2735

8

3

9

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2727

2

0 - 1

2

GM

Narayanan, S L

2586

58

4

15

GM

Yu, Yangyi

2699

2

1 - 0

2

GM

Xiu, Deshun

2579

65

5

79

GM

Murzin, Volodar

2547

2

½ - ½

2

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2691

18

6

23

GM

Nihal, Sarin

2667

2

1 - 0

2

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2573

68

7

125

GM

Daneshvar, Bardiya

2470

2

0 - 1

2

GM

Erigaisi, Arjun

2654

26

8

39

GM

Anton Guijarro, David

2625

2

1 - 0

2

GM

Yakubboev, Nodirbek

2564

70

9

43

GM

Cheparinov, Ivan

2618

2

1 - 0

2

GM

Lysyj, Igor

 

A negyedik kör után mesternégyessel az amerikai Timur Garayev állt az élen, jutalmul a játéknap utolsó fordulójában megmérkőzhetett Magnus Carlsennel. Az ötszörös világbajnok időelőnyét kihasználva nyert az iráni Prham Maghsoodloo ellen, aki remiesélyt szalasztott el, 86 lépést követően kapitulált. Tizennégyen várták 3,5 ponttal a játéknap befejező fordulóját. Grigorjanc remivel folytatta szereplését, Szjugirov ismét marokkói ellenfelet győzött le, Ruck azeri sakkozóval szemben szerezte meg első győzelmét.

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

31

GM

Maghsoodloo, Parham

2644

0 - 1

GM

Carlsen, Magnus *)

2818

1

2

8

GM

Rapport, Richard

2735

3

½ - ½

3

GM

Matlakov, Maxim

2616

45

3

51

GM

Shimanov, Aleksandr

2599

3

½ - ½

3

GM

Yu, Yangyi

2699

15

4

56

GM

Gareyev, Timur

2588

3

1 - 0

3

GM

Nihal, Sarin

2667

23

5

26

GM

Erigaisi, Arjun

2654

3

½ - ½

3

GM

Chigaev, Maksim

2587

57

6

58

GM

Narayanan, S L

2586

3

½ - ½

3

GM

Anton Guijarro, David

2625

39

7

137

GM

Bharath, Subramaniyam H

2426

3

½ - ½

3

GM

Cheparinov, Ivan

2618

43

8

4

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2767

1 - 0

GM

Andreikin, Dmitry

2629

37

9

41

GM

Mamedov, Rauf

2622

1 - 0

GM

Aronian, Levon

2762

5

A címvéső Magnus Carlsen mesternégyessel elsőként zárta az első játéknapot, könnyű győzelmet aratott Timur Gareyev ellen. A chrss24.com honlapon a játszmákat kommentáló Lékó Péter többször is hangsúlyozta, hogy a fordulók közti rövid szünetben nehéz feledni az előző játszma izgalmait, az elpuskázott lehetőséget. Ezt érezte Rapport Richárd partijának menetében, az orosz Makszim Matlakov elleni csatájában kedvező lehetőséget hagyott ki, a bolgár Ivan Cseparinov elleni küzdelmében megfizette ennek árát, elszenvedte első vereségét.

A világbajnok-jelöltségéért folyó versenyfutásban Arjun Erigaisi lépéselőnyben honfitársa, Gukesh és Anish Giri előtt, riválisi 3 ponttal a középmezőnyban.

Grigorjand az ukrán Jurij Kuzubov elleni győzelemmel zárta az első napot, Szjugirov és Ruck döntetlennel.

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2818

1 - 0

4

GM

Gareyev, Timur

2588

56

2

4

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2767

½ - ½

GM

Mamedov, Rauf

2622

41

3

43

GM

Cheparinov, Ivan

2618

1 - 0

GM

Rapport, Richard

2735

8

4

15

GM

Yu, Yangyi

2699

1 - 0

GM

Narayanan, S L

2586

58

5

57

GM

Chigaev, Maksim

2587

0 - 1

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2691

18

6

45

GM

Matlakov, Maxim

2616

0 - 1

GM

Erigaisi, Arjun

2654

26

7

39

GM

Anton Guijarro, David

2625

½ - ½

GM

Shimanov, Aleksandr

2599

51

8

11

GM

Fedoseev, Vladimir

2716

3

½ - ½

GM

Bharath, Subramaniyam H

2426

13

A rapid Világbajnokság élcsoportjának állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2818

4,5

13

16

2586

0

2

26

GM

Arjun Erigaisi

IND

2654

4,5

13

15,5

2547

0

3

43

GM

Ivan Cseparinov

BUL

2618

4,5

12,5

15

2536

0

4

15

GM

Yu Yangyi

CHN

2699

4,5

12,5

13,5

2575

0

5

18

GM

Santosh Gujrathi Vidit

IND

2691

4,5

12

13,5

2539

0

6

137

GM

Subramaniyam H Bhath

IND

2426

4

15

17,5

2641

0

7

4

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2767

4

14

16,5

2584

0

8

13

GM

Danyil Dubov

FID

2712

4

14

16,5

2549

0

9

39

GM

David Aton Guijarro

ESP

2625

4

13

15

2557

0

10

51

GM

Alekszandr Simanov

FID

2599

4

13

15

2508

0

11

56

GM

Timir Garayav

USA

2588

4

12,5

13,5

2559

0

12

42

GM

Kirill Sevcsemlo

ROU

2619

4

12

14

2518

0

13

52

GM

Xu Xiangyu

CHN

2598

4

12

14

2458

0

14

41

GM

Rauf Mamedov

AZE

2622

4

12

13,5

2592

0

15

77

GM

Conrad Holt

USA

2548

4

11

11,5

2594

0

16

49

GM

Sandipan Chanda

IND

2602

4

10,5

12,5

2408

0

17

63

GM

Pavel Ponkratov

FID

2580

4

10

11,5

2535

0

18

8

GM

Rapport Richárd

ROU

2735

3,5

15

17,5

2588

0

19

57

GM

Makszim Csigajev

ESP

2587

3,5

14,5

16

2496

0

20

23

GM

Sarin Nihal

IND

2667

3,5

13,5

16

2559

0

21

58

GM

Narayanan S. I.

IND

2586

3,

R.

Név

Élő

1

2

3

4

5

Pont

H.

69

GM

Szjugirov Szanan

2571

0

0

1

1

½

2,5

125

113

GM

Grigorjanc Szergej

2493

½

½

1

½

1

3,5

32

126

GM

Ruck Róbert

2470

0

0

½

1

½

2

158

 

Verőci Zsusa

Fotó: fide,com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szamarkandban parádés mezőnyökkel kedden rajtol a rapis és a villám-világbajnokság

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Szamarkandban december 26. és 30. között rendezik meg a férfi és női rapid és villám-világbajnokságot. A rapid pontszámok alapján a férfi világranglista első tíz helyezettjéből heten játszanak a 13 fordulós viadalon, a rangsort a címvédő Magnus Carlsen vezeti. A 11 fordulós női vb is remek versengést ígér, a címvédő  a kínai Tan Zhongyi, a rangsor élén a kínai világbajnoknő Ju Wenjum, a top tízből heten a rajtnál. A villámversenyeken december 29-én és 30-án 21, illetve 17 fordulóra kerül sor, tavaly Almatiban Magnus Carlsen és a kazah Bibiszara Asszuabajeva győzött. A férfiak versenyein 700 ezer, a női tornákon 300 ezer dollár a díjalap. A rangos mezőnyökben hárman képviselik a magyar színeket, Szanan Szjugirov, Szergej Grigorjanc és Ruck Róbert. A játéknapokon a küzdelmek magyar idő szerint 11 órakor kezdődnek.

 

Üzbegisztán félmillió lakosú városa, Szamarkand (üzbégül Samarqand)  rendezi meg az esztendő utolsó nagy versenyét, a rapid és villám-világbajnokságot. Belső-Ázsia és a régi kelet egyik legfontosabb városa, amely meghatározó jelentőségét a selyemúton betöltött központi szerepének köszönhette. 2001-ben az UNESCO Szamarkand éves városát Szamarkand – Kultúrák találkozása címen a világörökség részévé nyilvánította.

Tavaly Csennajban   az üzbég férfi válogatott az előző évben rapid világbajnoki címet szerzett Nodirbek Abduszattorovval az éltáblán olimpiai aranyérmes lett.   

Szamarkandban a férfi sakkozók rapid viadalát december 26. és 28. között 13 fordulós svájci rendszerben rendezik meg. Játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő és lépésenként még 10-10 másodperc bónusz. A norvég világelső Magnus Carlsen címvédőként vezeti a parádés mezőny rajtlistáját. Carlsent   2019-ben Moszkvában és 2014-ben Dubajban mindkét vb-n világbajnokként ünnepelhették. Negyvenhét ország 208 sakkozója kezdi meg a csatározást, negyvenhárman a FIDE zászlója alatt orosz és fehérorosz játékos, 20 üzbég és 18 Indiai sakkozó, A legjobbak között 350 ezer dollárt osztanak szét, a győztes 60 ezret nyer.

A rapid világbajnokság élcsoportja:

R.

Név

FED

Élő-pont

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2818

2

GM

Jan Nepomnjacsij

FID

2778

3

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2772

4

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2767

5

GM

Levon Aronian

USA

2762

6

GM

Fabiano Caruana

USA

2762

7

GM

Alireza Firouzja

FRA

2737

8

GM

Peter Szvidler

FID

2737

9

GM

Rapport Richárd

ROU

2735

10

GM

Nodirbek Abduszattorov

UZB

2727

11

GM

Vladiszlav Artyemijev

FID

2721

12

GM

Vlagyi,mir Fedoszejev

SLO

2716

13

GM

Sahrijar mamedgyarov

AZE

2715

14

GM

Danyil Dubov

FID

2712

15

GM

Rameshbabu Praggnanadhaa

IND

2706

Hetedszer rendezik meg a női rapid-és villám-világbajnokságot. Tavaly rájátszás döntötte el a rapid világbajnoki cím sorsát, a kínai Tan Zhongyi nyert a hazai pályán játszó Dinara Szaduakasszova ellen. Az idei viadalon a kínai világbajnoknő Ju Wenjun is harcba száll, az ex-világbajnoknő Hou Ji-fan távol marad. A rapid világranglista első tíz helyezettjéből heten is játszanak.  A díjalap 150 ezer dollár, a győztes 40 ezret nyer. Harminc ország 114 sakkozónője kezdi meg a versengést, huszan képviselik az orosz, tizenhárman az üzbég, tizenegyen az indiai sakkozást.

 

A női rapid világbajnokság élcsoportja:

No.

Name

FED

Élő-pont

1

GM

Ju Wenjun

CHN

2575

2

GM

Tan Zhongyi

CHN

2528

3

GM

Lei Tingjie

CHN

2517

4

GM

Alexandra Kosteniuk

SUI

2506

5

GM

Alekszandra Gorjacskina

FID

2486

6

GM

Katyerina Lahno

FID

2463

7

GM

Marija Muzicsuk

UKR

2457

8

IM

Dinara Szaduakasszova

KAZ

2449

9

GM

Humpy Koneru

IND

2444

10

GM

Harika Dronavalli

IND

2440

11

IM

Bibiszara Asszaubajeva

KAZ

2436

12

GM

Zhu Jiner

CHN

2431

13

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2424

14

WGM

Deshmuk DiyyaDivya

IND

2422

15

GM

Valentyina Gunyina

FID

2412

A rapid világbajnokságok története

A szupernagymesterek a rapid műfajban 1992-től 2011-ig az Amber-tornákon mérkőztek meg. Az első rapid vb-t 2012-ben Asztanában 16 meghívott résztvevővel rendezték meg. Tíz forduló után Magnus Carlsen még másfél pontos előnnyel vezetett Szergej Karjakin és Veszelin Topalov előtt, de a befejező játéknapon csak két pontra tellett erejéből, Karjakin egypontos előnnyel lett világbajnok, Topalov a bronzérmes.

Hanti-Manszijszkban 16 ország 58 sakkozójának 15 fordulós, svájci rendszerű viadala zajlott. A vb hajrájában az azeri Sahriyar Mamedgyarov ötös nyerősorozattal előzte meg a tíz forduló után kétpontos(!) előnnyel vezető orosz Jan Nepomnjacsijt. A bronzérmet a 2012-es villámvilágbajnok, az orosz Alekszandr Griscsuk szerezte meg

Nyolc éve Dubajban a klasszikus sakkozás norvég világbajnoka, Magnus Carlsen győzött. Félpontos előnnyel végzett az élen, a második helyen kialakult négyes holtversenyt az ellenfelek Élő-pontátlaga döntötte el, ezüstérmes az olasz Fabiano Caruana, a bronzérmet az indiai Viswanathan Anand szerezte meg, aki a 12. fordulóban legyőzte Carlsent. A sakkozás elitje játszott, a világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan is vállalták a megmérettetést. A címvédő azeri Sahriyar Mamedgyarov az 54., a rajtlistát vezető amerikai Hikaru Nakamura a 29. lett. Polgár Judit az 56. helyen végzett  a 113 fős mezőnyben.

Berlinben a rapid sakkozás régi-új királyát, Magnus Carlsent ünnepelték. Címvédőként veretlenül, egypontos előnnyel győzött a 15 fordulós, svájci rendszerű viadalon. A második helyen előállt holtverseny az orosz Jan Nepomnjacsijnak kedvezett, ő vehette át az ezüstérmet, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov harmadikként zárta szereplését. A 158 fős mezőnyben Lékó Péter a 64., Almási Zoltán a 99. lett a váratlan eredményekben is bővelkedett viadalon.

 

Hat esztendeje Dohában a 47 esztendős ukrán Vaszilij Ivancsuk hihetetlenül izgalmas, meglepetésekkel tarkított hajrában vívta ki a világbajnoki címet. Hármas holtversenyben végzett Alekszandr Griscsukkal és a címvédő Magnus Carlsennel, de ellenfelei Élő-pontszámának átlaga magasabb volt, ez döntött a javára. Az orosz Jan Nepomnjacsij két fordulóval a befejezés előtt még a világbajnoki címről álmodozhatott, kettős vereséggel leszorult a dobogóról is. Magnus Carlsen oly sok kaland után végül bronzérmet vehetett át. A sakkvilág legjobbjait felvonultató mezőnyben Lékó Péter 48. lett, egyetlen vereségét az első fordulóban szenvedte el, két győzelem mellett tizenkét játszmája döntetlennel ért véget.

A rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

10

GM

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2771

11,0

2747

129,0

56,2

2

12

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2767

11,0

2740

128,5

55,4

3

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2906

11,0

2701

127,5

-10,4

4

5

GM

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2805

10,0

2738

130,5

20,0

5

13

GM

Yu Yangyi

CHN

2743

10,0

2724

122,5

37,8

6

3

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2812

10,0

2713

125,5

7,0

7

62

GM

David Anton Guijarro

ESP

2605

10,0

2669

112,0

66,6

8

51

GM

Gujrathi Vidit Santosh

IND

2643

9,5

2758

125,5

74,6

9

11

GM

Levon Aronjan

ARM

2770

9,5

2749

133,0

27,0

10

6

GM

Leinier Dominguez Perez

CUB

2803

9,5

2711

127,5

-0,2

11

33

GM

Nguyen Trong Song Son

VIE

2685

9,5

2689

117,5

36,0

12

30

GM

Farruh Amonatov

TJK

2693

9,5

2665

115,0

23,4

13

26

GM

Ivan Cseparinov

BUL

2699

9,5

2645

112,5

14,0

48

31

GM

Lékó Péter

HUN

2692

8,0

2592

108,5

-33,8

A női viadalon a mesternégyessel kezdő ukrán Anna Muzicsuk egypontos előnnyel ért elsőként a célba. Okos versenyzéssel, veretlenségét megőrizve játszotta végig a 12 fordulót. A háromszoros olimpiai bajnok Alekszandra Kosztenjuk ezüstérme is megérdemelt, a grúz Nana Dzagnidze gyengébb kezdés után jól hajrázott.

A rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

2

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2570

9,5

2491

74,5

41,2

2

3

GM

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

2553

8,5

2489

77,0

26,4

3

5

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2549

8,0

2455

76,5

6,8

4

21

IM

Sarasadat Khademalsharieh

IRI

2386

7,5

2499

76,5

59,2

5

6

GM

Ju Wenjun

CHN

2542

7,5

2463

75,0

1,0

6

27

WGM

Zsanszaja Abdumalik

KAZ

2323

7,5

2445

65,5

48,0

 

Rijadban az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand taktikusan versenyezve, veretlenségét megőrizve győzött. A 15 fordulós svájci rendszerű viadal izgalmas csatákat hozott, állandó viaskodást az oly kevés gondolkodási idővel. A világbajnokság legnagyobb meglepetése, hogy a norvég világbajnok Magnus Carlsen három játszmában is vereséget szenvedett, csak ötödikként zárta szereplését. Olimpiai válogatottjaink nem lettek díjasok, Rapport Richárd a 39., Lékó Péter az 50., Almási Zoltán az 53. helyen végzett.

A King Salman férfi rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB2 

 TB3 

Perf.

Élő+/-

1

12

GM

Viswanathan Anand

IND

2758

10,5

2733

129,0

2874

46,8

2

8

GM

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2771

10,5

2728

129,5

2871

39,4

3

7

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2780

10,5

2700

121,5

2843

24,8

4

68

GM

Bu Xiangzhi

CHN

2654

10,0

2746

130,5

2867

85,4

5

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2908

10,0

2712

129,0

2823

-27,8

6

5

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2813

10,0

2709

124,0

2827

5,4

7

45

GM

Borisz Szavcsenko

RUS

2685

10,0

2686

123,0

2786

42,0

8

37

GM

Rauf Mamedov

AZE

2695

10,0

2652

120,0

2753

25,6

9

26

GM

Gadir Guszejnov

AZE

2714

10,0

2648

111,0

2754

16,6

39

17

GM

Rapport Richárd

HUN

2748

8,5

2646

120,0

2691

-25,4

50

55

GM

Lékó Péter

HUN

2671

8,0

2704

116,5

2677

14,6

53

75

GM

Almási Zoltán

HUN

2638

8,0

2662

108,5

2647

12,2

(134 résztvevő)

 

A női világbajnokságon döntőnek bizonyult, hogy a kínai rangadót a negyedik fordulóban Ju Wenjun megnyerte Lei Tingjie ellen, veretlenül lett világbajnok. A bronzérmes német Elisabeth Paehtz sem talált legyőzőre. Az orosz Alekszandra Kosztenjuk nagy csalódást okozott a 15. helyezésével, ahogy Katyerina Lahno és Valentyina Gunyina sikertelenségével. Nagymesternőink sok kecsegtető állást rontottak el.

A King Salman női rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Ju Wenjun

CHN

2537

11,5

2459

133,5

2

17

GM

Lei Tingjie

CHN

2450

11,0

2429

127,0

3

11

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2467

10,5

2433

127,0

4

24

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2425

10,0

2449

128,0

5

36

IM

Pham Le Thao Nguyen

VIE

2390

10,0

2441

131,5

6

5

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2508

10,0

2423

124,0

7

92

WGM

Ulvijja Fatalijeva

AZE

2085

10,0

2421

110,5

8

38

IM

Ekaterina Atalik

TUR

2389

10,0

2354

119,5

50

50

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2364

7,5

2357

109,0

54

79

WGM

Papp Petra

HUN

2268

7,5

2314

96,5

84

49

IM

Gara Anita

HUN

2367

6,5

2077

85,0

(100 résztvevő)

 

Öt éve Szentpéterváron az orosz Danyil Dubov elsőségével fejeződött be a King Salman férfi rapid világbajnokság. A 22 éves Dubov veretlenségét megőrizve fél ponttal előzte meg a négyes holtversenyben végzett nagymestereket, az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov lett a második, az amerikai Hikaru Nakamura a bronzérmes. A norvég világbajnok Magnus Carlsen ötödikként zárta szereplését.

A hajrá izgalmai minden képzeletet felül múltak, a korábbi rapid világbajnokságok történetében még nem fordult elő, hogy ennyire szoros lett volna a versenyfutás. A „nagyok” versengésébe váratlanul beleszólt Daniil Dubov, az újdonsült világbajnok fiatal kora ellenére abszolút profi módon játszotta végig a viadalt, megőrizte veretlenségét! Magnus Carlsen megismételte tavalyi helyezését, a második helyen előállt négyes holtverseny nem neki kedvezett, ötödikként zárt, míg Hikaru Nakamura a „külső körön” jól hajrázva bronzérmes lett Sahriyar Mamedgyarov mögött. A címvédő exvilágbajnok Viswanahan Anandnak nem volt reális esélye megismételni tavalyi szenzációs eredményét. A 10 pontot elért sakkozók közül ki kell emelnem a 15 éves iráni Alireza Firouzja teljesítményét.

A King Salman rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Élő+/-

1

25

GM

Danyil Dubov

RUS

2723

11,0

2860

132,5

140,5

55,8

2

6

GM

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2786

10,5

2846

131,5

138,5

24,0

3

2

GM

Hikaru Nakamura

USA

2844

10,5

2833

125,5

131,0

-1,4

4

3

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2812

10,5

2828

131,5

139,0

9,0

5

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2903

10,5

2779

121,5

127,0

-34,4

6

169

GM

Alireza Firouzja

IRI

2412

10,0

2848

130,0

136,0

157,4

7

11

GM

Yu Yangyi

CHN

2758

10,0

2820

132,0

138,5

26,4

8

16

GM

Anish Giri

NED

2739

10,0

2815

129,5

135,5

30,2

9

8

GM

Szergej Karjakin

RUS

2774

10,0

2794

126,5

133,5

6,8

10

43

GM

Tigran L Petroszjan

ARM

2676

10,0

2791

125,0

132,0

44,8

11

15

GM

Anton Korobov

UKR

2740

10,0

2780

132,0

139,0

19,0

12

35

GM

Makszim Matlakov

RUS

2690

10,0

2765

124,5

132,0

31,6

13

38

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2683

10,0

2759

117,5

124,0

32,6

14

29

GM

David Anton Guijarro

ESP

2708

10,0

2750

124,0

130,0

17,6

15

19

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2732

10,0

2746

122,0

129,5

5,6

16

21

GM

Dmitrij Jakovenko

RUS

2731

10,0

2731

114,0

119,0

-0,4

17

59

GM

Pavel Ponkratov

RUS

2650

10,0

2679

112,5

118,0

14,4

(205 résztvevő)

A női rapid világbajnokságon a címvédő, a kínai világbajnoknő Ju Wenjun megismételte tavalyi sikerét. Veretlenül játszotta végig a 12 fordulót, riválisai ellen meggyőző játékkal diadalmaskodott. Gondolkodási idejét is jobban osztotta be.

A világbajnokság legnagyobb meglepetését az iráni Sarasadat Khademalsharieh szenzációs ezüstérme jelentette. Az orosz rangadón dőlt el a bronzérem sorsa, Alekszandra Gorjacskina bírta jobban az ütközet feszültségét.

A King Salman női rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Élő+/-

1

2

GM

Ju Wenjun

CHN

2584

10,0

2708

88,0

92,5

34,4

2

25

IM

Sarasadat Khademalsharieh

IRI

2402

9,0

2585

83,0

87,0

58,4

3

11

GM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2477

9,0

2563

84,0

89,0

27,2

4

1

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2595

8,5

2577

83,5

89,5

-3,0

5

16

GM

Tan Zhongyi

CHN

2442

8,5

2565

85,0

89,0

39,8

6

15

IM

Zsanszaja Abdumalik

KAZ

2444

8,5

2533

86,0

90,5

28,8

7

5

GM

Katyerina Lahno

RUS

2539

8,5

2488

79,0

83,0

-10,6

8

3

GM

Lei Tingjie

CHN

2545

8,5

2472

77,0

82,0

-16,8

9

17

IM

Anasztaszia Bodnaruk

RUS

2442

8,5

2459

67,5

72,5

6,4

(124 résztvevő)

 

2019-ben Moszkvában Magnus Carlsen és az indiai Humpy Koneru sikerével fejeződött be a King Salman rapid világbajnokság. A női viadalon Koneru holtverseny után a kínai Lei Tingjie ellen a rájátszásban diadalmaskodott, Carlsen egypontos előnnyel, veretlenül szerezte meg harmadik rapid világbajnoki címét. A második helyen előállt holtverseny a remekül hajrázó, a FIDE zászlaja alatt játszó, korábban iráni színekben szereplő 16 éves Alireza Firouzjának kedvezett, bronzérmes az amerikai Hikaru Nakamura. A női viadalon a török Ekaterina Atalik lett a harmadik.

A King Salman férfi rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2886

11,5

128,5

136,0

2719

2

69

GM

Alireza Firouzja

FID

2614

10,5

130,0

137,0

2706

3

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2819

10,5

125,5

131,5

2698

4

8

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2756

10,5

120,5

126,0

2653

5

6

GM

Levon Aronjan

ARM

2784

10,0

130,5

136,5

2684

6

9

GM

Lenier Dominguez Perez

USA

2755

10,0

128,5

135,5

2719

7

13

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2751

10,0

128,5

135,0

2693

8

11

GM

Daniil Dubov

RUS

2752

10,0

122,5

129,5

2681

9

4

GM

Anton Korobov

UKR

2818

10,0

114,5

120,0

2629

10

30

GM

David Anton Guijarro

ESP

2709

10,0

114,5

120,0

2613

11

19

GM

Yu Yangyi

CHN

2747

10,0

114,5

119,5

2602

 

Magnus Carlsen a 60 ezer dolláros első díja mellett addigi pályafutása legszebb trófeáját vehette át. Szaúd-Arábiából megérkeztek a győzteseknek járó különleges kupák. A FIDE elnöke, Arkagyij Dvorkovics és a Szaúd-Arábiai Sakkszövetség elnöke, Rami Altassam kis ünnepség keretében helyezte el nagy gondossággal helyezte el az aranyozott ezüst kupákat a vitrinben, a trófeák elkészítése egyenként mintegy 150 órát igényelt.  

A King Salman női rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

13

GM

Humpy Koneru

IND

2438

9,0

86,0

90,5

2405

2

5

GM

Lei Tingjie

CHN

2498

9,0

87,5

91,5

2414

3

31

IM

Ekaterina Atalik

TUR

2360

9,0

83,0

88,0

2374

4

30

WGM

Olga Girja

RUS

2365

8,5

88,0

92,5

2463

5

6

GM

Tan Zhongyi

CHN

2496

8,5

86,5

92,0

2382

6

1

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2592

8,5

83,5

88,5

2378

7

4

GM

Marija Muzicsuk

UKR

2518

8,5

82,0

87,5

2350

8

7

WGM

Natalija Pogonyina

RUS

2494

8,5

78,5

82,5

2361

(122 résztvevő)

 

Két éve Varsóban a 17 éves üzbég Nodirbek Abduszattorov szenzációs elsőségével fejeződött be az Open kategóriában a rapid világbajnokság. A 13 fordulós viadalon fordulatokban gazdag összecsapások után négyes holtversenyben végzett az élen Abduszattorov, Jan Nepomnjacsij, a címvédő Magnus Carlsen és Fabiano Caruana. A világbajnoki címért csak a Bucholz-pontszám alapján első és második helyezett, Abduszattorov és Neponjacsij mérkőzhetett meg. Az üzbég nagymester 1,5-0,5-re legyőzte orosz riválisát. Magnus Carlsen élesen bírálta az idióta szabályzatot, amely elvette tőle a lehetőséget, hogy rájátszásban megvédje címét. Rapport Richárd a hajrában elért mesterhármassal a tizedik helyen végzett.

Rapid világbajnokság, Varsó 2021. december26-28.

H

R

Név

Ti

FED

Élő

Pont

TB1

TB2

TB3

1

59

Nodirbek Abduszattorov

GM

UZB

2593

9.5

103.0

109.0

2674

2

4

jan nepomnjaxsij

GM

CFR

2798

9.5

100.5

107.5

2699

3

1

Magnus Carlsen

GM

NOR

2842

9.5

97.0

103.0

2691

4

6

Fabiano Caruana

GM

USA

2770

9.5

95.0

100.0

2649

5

3

Jan-Krzysztof Duda

GM

POL

2801

9.0

98.0

103.0

2679

6

14

Levon Aronian

GM

USA

2728

9.0

96.0

100.0

2544

7

2

Hikaru Nakamura

GM

USA

2836

9.0

95.5

102.0

2650

8

15

Sahrijar Mamedgyarov

GM

AZE

2727

9.0

92.0

98.0

2588

9

174

Gukesh D

GM

IND

2050

9.0

91.0

95.0

2619

10

10

Rapport Richárd

GM

HUN

2750

9.0

88.0

94.0

2592

11

9

Szergej Karjakin

GM

CFR

2757

9.0

78.5

82.5

2519

12

69

Jorden Van Foreest

GM

NED

2563

8.5

98.0

103.5

2715

13

8

Alekszandr Griscsuk

GM

CFR

2763

8.5

97.5

102.5

2655

14

21

Vlagyimir Fedoszejev

GM

CFR

2692

8.5

94.0

98.5

2639

15

173

Guha Mitrabha

IM

IND

2107

8.5

90.0

95.5

2622

(176 résztvevő)

R.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

Pont

H.

10

GM

Rapport Richárd

2750

1

1

0

½

1

½

1

½

0

½

1

1

1

9,0

10

57

GM

Erdős Viktor

2601

1

0

1

½

½

½

1

0

0

0

0

0

½

5,0

146

75

GM

Kozák Ádám

2552

0

1

0

0

1

1

0

1

½

1

½

0

½

6,5

100

117

GM

Kántor Gergely

2454

½

½

0

1

½

½

1

0

½

0

0

0

1

5,5

129

 

A 101 résztvevős, 11 fordulós női világbajnokságon az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk rajt-cél győzelmet aratott. Meglepetés Bibiszara Asszaubajeva ezüstérme, Valentyina Gunyina mesternégyessel rajtolt, csalódásokat is átélt, de végül harmadikként zárta szereplését.

Az éremesélyesek közül az ukrán testvérpár, Marija és Anna Muzicsuk a vártnál gyengébben játszott, a grúz Nana Dzagnidze utolsó játszmáját elveszítve csúszott le a dobogóról.

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

3

GM

Alekszandra Kosztenjuk

CFR

2515

9,0

69,0

73,5

2377

2

19

IM

Bibiszara Asszaubajeva

KAZ

2369

8,5

65,0

69,5

2263

3

5

GM

Valentyina Gunyina

CFR

2499

8,0

72,5

78,0

2374

4

1

GM

Katyerina Lahno

CFR

2545

8,0

68,5

73,5

2299

5

78

WIM

Assel Serikbay

KAZ

2023

7,5

72,0

77,0

2399

6

7

GM

Humpy Koneru

IND

2483

7,5

68,0

71,0

2281

7

9

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2471

7,5

67,5

72,0

2307

8

20

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2367

7,5

63,0

67,5

2232

9

11

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2443

7,5

62,5

65,5

2291

10

30

WGM

Marta Michna

GER

2291

7,5

61,5

65,5

2146

11

10

GM

Zsanszaja Abdumalik

KAZ

2449

7,5

60,5

64,0

2236

12

15

IM

Gulnar Mammadova

AZE

2388

7,5

60,0

65,0

2246

13

6

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2497

7,5

58,5

63,0

2198

 

Tavaly Almatiban a norvég világelső Magnus Carlsen visszavágott az előző évi „sérelméért”. A fordulatokban gazdag összecsapások után Carlsen félpontos előnnyel végzett az élen, negyedszer ünnepelhették a rapid sakkozás világbajnokaként. Nagyszerű sikerként ezüstérmes lett a 18 éves Vincent Keymer, harmadikként a remekül hajrázó Fabiano Caruana ért célba. A román színekben játszó Rapport Richárd nyolcadikként fejezte be a sok meglepetéssel is szolgáló 178 résztvevős versenyt.

A rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2834

10

100

107

2660

0

2

54

GM

Vincent Keymer

GER

2590

9,5

102,5

107,5

2682

0

3

8

GM

Fabiano Caruana

USA

2747

9,5

96,5

101,5

2649

0

4

14

GM

Danyil Dubov

FID

2712

9

103

109

2669

0

5

37

GM

Arjun Erigaisi

IND

2628

9

102,5

107,5

2711

0

6

11

GM

Vlagyimir Fedoszejev

FID

2741

9

100

105,5

2668

0

7

12

GM

Vladiszlav Artyemijev

FID

2727

9

99,5

106,5

2638

0

8

2

GM

Rapport Richárd

ROU

2802

9

85,5

91

2591

0

9

38

GM

Sarin Nihal

IND

2628

8,5

96,5

102,5

2655

0

10

20

GM

Nodirbek Abduszattorov

UZB

2676

8,5

96,5

101,5

2676

0

11

60

GM

Rauf Mamedov

AZE

2578

8,5

96,5

101,5

2629

0

12

15

GM

Anish Giri

NED

2708

8,5

96

102,5

2634

0

13

4

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2791

8,5

95

101

2627

0

14

6

GM

Jan Nepomnjacsij

FID

2766

8,5

95

100,5

2629

0

 

A női világbajnoki cím sorsa rájátszásban dőlt el, Tan Zhongyi a hazai pályán játszó Dinara Szaduakasszova ellen 1,5-0,5-re  nyert. Szenzáció a 15 éves Savitai Shri B harmadik helye.

A női rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

3

GM

Tan Zhongyi

CHN

2502

8,5

73,5

79

2363

0

2

9

IM

Dinara Szaduakasszova

KAZ

2435

8,5

65,5

70

2269

0

3

36

WIM

Savithi Shri B

IND

2311

8

69

72

2347

0

4

4

GM

Alekszandra Gorjacskina

FID

2484

8

68,5

73

2353

0

5

8

GM

Zsanszaja Abdumalik

KAZ

2448

8

67,5

71

2334

0

6

7

GM

Humpy Koneru

IND

2468

8

66

70,5

2353

0

7

60

IM

Alina Bivot

FID

2179

7,5

71,5

76,5

2376

0

8

11

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2405

7,5

69

73

2348

0

9

1

GM

Alekszandra Kosztenjuk

FID

2537

7,5

64

68,5

2334

0

10

45

IM

Darja Csarocskina

FID

2259

7,5

57

59

2319

0

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő Tuxera Aquaprofit négy és félpontos előnnyel zárta a Szuperliga őszi szezonját

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A címvédő Tuxera Aquaprofit NSK négy és félpontos előnnyel zárta a Szuperliga  2023/24-es idényének őszi szezonját. A nagykanizsai együttes a viadal harmadik fordulójában 10-0-ra győzte le az újonc tapolcai gárdát. A harmadik játéknap rangadóját az ASE Paks nagy csatában 5,5-4,5-re nyert a Sentimento Ajka BSJ csapata ellen. A Haladás VSE harmadik meccsén is 6-4-es sikert ért el. A Dunaharaszti MTK első győzelmét aratta, a Viadukt Biatorbágy második vereségét szenvedte el. Az Aquaréna Kőbánya SC a Duocpr-Makói SVSE elleni 8-2-es győzelmével javított helyezésén. A Szuperliga negyedik fordulójára február 18-án kerül sor, az első négy helyezett egymás ellen mérkőzik meg, Sentimento Ajka BSK – Tuxera Aquaprofit NSK, Haladás VSE – ASE Paks a szerepősztás.  

 

A 3. forduló és az éltáblák  eredményei:

Viadukt Biatorbágy – Dunaharaszti MTK  4,5- 5,5

Sipos István (2464) – Hrvoje Stevic (2545)  döntetlen

Bokros Albert (2447) – Grigorjanc Szergej (2562) döntetlen

Bagi Máté (2446) – Zoran Jovanovic (2513) döntetlen

Aquaréna Kőbánya SC – Duucor-Makói SVSE   8 – 2

Leon Luke Mendonca (2622Ö – Mihók Olivér (2555)  1 – 0

Erdős Viktor (2559)  Csonka Balázs (2465) döntetlen

Ihor Szamunenkov (2531) – Szinisa Saric (237) 1 - 0

Kékesi SE – Haladás VSE  4 – 6

Horváth József (2412) – Ruck Róbert (2533) 1 – 0

bakos Balázs (2376) – Németh Miklós (2425) 0 – 1

Adrian-Marian Petrisor (2387Ö – dr. Kovács Gábor (2398) döntetlen

ASE Paks – Sentimento Ajka BSK  5,5 – 4,5

Kozák Ádám (2566) – Szjugirov Szanan (2705)  0 – 1

Papp Gábor (2540) – Alekszej Szarana (2682)  döntetlen

Berkes Ferenc (2617) – Bánusz Tamás (2600)  döntetlen

Tuxera Aquaprofit NSK – Tapolca Városi SE  10 – 0

Balogh Csaba (2558) – Matija Ostovic (2377) 1 – 0

Kántor Gergely 2527) – Tomislav Cop (2304) 1 – 0

Antal Gergely (2563) – Buzás Bertalan (2251) 1 – 0

H

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

MP

1

Tuxera Aquaproift NSK

*

7

7

10

24

6

2

Sentimento Ajka BSK

*

4,5

6,5

8,5

19,5

4

3

Haladás VSE

*

6

6

6

6

18

6

4

ASE Paks

3

5.5

*

9

17,5

4

5

Aquaréna Kőbánya SC

3,5

4

*

15.5

2

6

Viadukt Biatorbágí

4

*

4,5

6,5

15

2

7

Dunaharaszti MTK

3

5,5

*

5

13,5

3

8

Kékesi SE

1,5

4

*

8

13,5

2

9

Duocor-Makói SVSE

2

3,5

5

*

10,5

1

10

Tapolca Városi VSE

0

1

2

*

3

0

A 4. forduló (2024. február 18.) párosítása:

Dunaharaszti MTK – Tapolca Városi VSE

Sentimento Ajka BSK – Tuxera Aquaprofit NSK

Haladás VSE – ASE Paks

Duocor-Makói SVSE – Kékesi SE

Viadukt Biatorbágy – Aquaréna Kőbánya SC

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Antal Gergelyt és Gaál Zsókát ünnepelték bajnokként 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Antal Gergely a férfi bajnok, a 16 éves Gaál Zsóka a női bajnokság győztese. Harminc résztvevővel, 9 fordulós svájci rendszerű lebonyolítással rendezték meg a viadalokat, a tíz-tíz sakkozó mellett még tíz 25 éven aluli játékos is versengett. A mesterhármassal rajtoló Kozák Ádám és Antal Gergely fej-fej melletti küzdelme az utpésó fordulóban dőlt el Antal javára, sötéttel nyert Horváth Ádám ellen, níg Kozák Ádám csak remizett Mihók Olivérrel. Antal és Kozák is megőrizte veretlenségét. Gaál Zsóka kevésbé sikeres rajt után fokozatosan javított helyezésén és ért elsőként a célba. Mindkét mezőny erősen foghíjas volt, a legjobbak távol maradtak az új rendszerű lebonyolítással megrendezett bajnokságtól.

 

A bajnokság végeredménye:

H.

R,

 

Név

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

n

w-we

K

Élő+/-

1

3

GM

Antal Gergely

2569

7

0

43,5

47,5

36,00

9

1,45

10

14,5

2

1

GM

Kozák Ádám

2588

6,5

0

45

49

34,50

9

1,04

10

10,4

3

2

GM

Prohászka Péter

2579

6

0

46

50

32,50

9

0,40

10

4

4

9

GM

Fodor Tamás

2470

5,5

0

43,5

46,5

26,75

9

0,61

10

6,1

5

6

GM

Kántor Gergely

2531

5,5

0

43,5

46

26,25

9

-0,25

10

-2,5

6

11

GM

Horváth Ádám

2439

5,5

0

43,5

46

24,00

9

1,20

10

12

7

15

IM

Németh Miklós

2417

5,5

0

41,5

43,5

24,75

9

1,07

10

10,7

8

13

IM

Vanczák Tamás

2422

5,5

0

40,5

43,5

24,25

9

0,89

10

8,9

9

8

IM

Csonka Balázs

2485

5,5

0

38

42

24,25

9

0,00

10

0

10

5

IM

Dudin Gleb

2545

5

0

45,5

49

24,50

9

-0,59

10

-5,9

11

14

IM

Bagi Máté

2420

5

0

40,5

42

21,00

9

0,43

10

4,3

12

4

GM

Mihók Olivér

2549

5

0

38

41

21,75

9

-1,77

10

-17,7

13

21

WIM

Gaál Zsóka

2325

5

0

35,5

37,5

18,75

9

0,78

20

15,6

14

7

GM

Aczél Gergely

2496

4,5

0

40

43,5

18,75

9

-1,06

10

-10,6

15

22

WIM

Terbe Julianna

2279

4,5

0

39

43

20,00

9

1,65

20

33

16

12

IM

Krstulovic Alex

2429

4,5

0

38

40,5

20,25

9

-1,09

10

-10,9

17

19

IM

Borhy Marcell Boldizsár

2377

4,5

0

37

40

19,75

9

0,44

10

4,4

18

24

WIM

Mihók-Juhász Barbara

2218

4,5

0

35,5

37

13,25

9

1,24

20

24,8

19

23

IM

Lázárné Vajda Szidónia

2256

4

0

39

43

18,75

9

1,80

10

18

20

16

GM

Horváth József

2416

4

0

36,5

39,5

16,25

9

-1,10

10

-11

21

17

FM

Pásti Áron

2410

4

0

36,5

38,5

13,75

9

-1,02

10

-10,2

22

18

FM

Pribelszky Bence Dániel

2381

4

0

36,5

38

12,25

9

-0,49

10

-4,9

23

10

GM

Galyas Miklós

2444

4

0

33

34,5

13,00

9

-2,13

10

-21,3

24

25

WFM

Demeter Dorina

2216

4

0

32,5

34,5

12,50

9

0,91

40

36,4

25

28

WFM

Iván-Gál Hanna Krisztina

2192

3,5

0

35

37

13,00

8

-0,03

20

-0,6

26

26

WIM

Havanecz Bianka

2196

3,5

0

31,5

33

8,75

9

0,08

20

1,6

27

20

IM

csiki Endre

2341

3,5

0

30

31,5

9,50

9

-1,47

20

-29,4

28

27

WIM

Terbe Zsuzsanna

2196

2,5

0

33,5

35

9,00

9

-0,73

20

-14,6

29

30

WFM

Gönböcz Zsófia

2120

2

0

31

32,5

4,00

9

-0,82

20

-16,4

30

29

WFM

Karácsonyi Kata

2134

1

0

30

32

2,50

8

-1,44

40

-57,6

Antal Gergely ellenfelei

F.

T.

R.

Név

Élő

Pont

Res.

w-we

K

Élő+/-

PGN

1

3

18

FM

Ptibelszkí Bence Dániel

2381

4

1

0,26

10

2,60

PGN

2

3

14

IM

Bagi Máté

2420

5

½

-0,20

10

-2,00

PGN

3

3

13

IM

Vanczák Tamás

2422

5,5

1

0,30

10

3,00

PGN

4

1

1

GM

Kozák Ádám

2588

6,5

½

0,03

10

0,30

PGN

5

2

7

GM

Aczél Gergely

2496

4,5

1

0,40

10

4,00

PGN

6

2

5

IM

Dudin Gleb

2545

5

1

0,47

10

4,70

PGN

7

2

2

GM

Prohászka Péter

2579

6

½

0,01

10

0,10

PGN

8

1

9

GM

Fodor Tamás

2470

5,5

½

-0,14

10

-1,40

PGN

9

1

11

GM

Horváth Ádám

2439

5,5

1

0,32

10

3,20

 

 

Gaál Zsóka ellenfelei

 

F.

T.

R.

Név

Élő

Pont

Res.

w-we

K

Élő+/-

1

6

6

GM

Kántor Gergely

2531

5,5

0

-0,24

20

-4,80

2

12

12

IM

Krstulovic Alex

2429

4,5

0

-0,36

20

-7,20

3

15

30

WFM

Gömböcz Zaófia

2120

2

1

0,24

20

4,80

4

12

18

FM

Borhy Marcell Dániel

2381

4

0

-0,42

20

-8,40

5

13

26

WIM

Havanecz Bianka

2196

3,5

1

0,33

20

6,60

6

11

24

WIM

Mihók-Juhász Barbara

2218

4,5

1

0,35

20

7,00

7

7

4

GM

Mihók Olivér

2549

5

½

0,28

20

5,60

8

8

10

GM

Galyas Miklós

2444

4

1

0,66

20

13,20

9

8

22

WIM

Terbe Julianna

2279

4,5

½

-0,06

20

-1,20

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen a Champions Chess Tour 2023 győztese, a második mérkőzésen is 2,5-1,5-re nyert So ellen 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Torontóban a címvédő ötszörös világbajnok norvég világelső, Magnus Carlsen sikerével fejeződött be a Champions Chess Tour 2023 nyolc résztvevős döntője. A körversenyen Carlsen másodikként végzett az amerikai Wesley So mögött. A kieséses rendszerű folytatásban a legjobb négy között az amerikai Fabiano Caruanát kétszer 3 - 2-re győzte le, a fináléban Soval szemben mindkét párharcban 2,5 – 1,5-ösmgyőzelmet ért el, harmadszor hódította el a CCT trófeát. Carlsen az első meccsen három döntetlen mellett a harmadik partit nyerte meg. A „visszavágót” sötéttel elért győzelemmel kezdte. A második ütközet bonyodalmaiban mindketten sokat hibáztak, Carlsen a kapkodásban nagy bakit követett el, So kiegyenlített. Döntetlennel folytatták, majd Carlsen a negyedik összecsapást megnyerve a hat versenyből és a döntőből álló sorozat győztese lett. Magnus Carlsen az 500 ezer dolláros díjalapból 200 ezret nyert, Wesley So 100 ezerrel "vigasztalódhat".

 

Úgy tűnt, hogy a COVID-19 hosszú hónapokra bemattolja a sakkot is, de az internet, az online lehetőség mentőövet jelent szeretett sportágunk számára. Az igazi szenzációt a világbajnok Magnus Carlsen bejelentése okozta, a norvég világelső remek mezőnyű, kitűnő díjazású tornákat hirdetett meg és legnagyobb riválisai sorban fogadták el a meghívását. 2020-ban a Magnus Carlsen Chess Tour négy versenyből álló sorozat záróakkordjaként rendezték mega négy résztvevős Grand Final viadalt, amelyen a négyazeres világbajnok diadalmaskodott.

A

látványos siker után Magnus Carlsen még nagyobbat álmodott, jelentős szponzorok bevonásával szervezte meg a Meltwater Champions Chess Tour kilenc versenyes sorozatot, majd a 10 fős döntőt. A presztízscsatákban nem lehetett Élő-pontokat nyerni és veszteni, rangot, elismerést jelentettek az egyes tornákra a meghívások, a legjobbak jelentős pénzdíjakért viaskodtak. Magnus Carlsen számára korántsem volt „kikövezett” a végső elsőség felé vezető út, érték csalódások is, de az összetett pontversenyben fölényes elsőséget ért el.

 

Osloban a világbajnok Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be a Meltwater Champions Chess Tour 2021 döntője. A norvég világelső az utolsó fordulóban a két világos partiban elért nyeréseivel könnyedén győzte le az amerikai Wesle So-t, aki vereségével leszorult a dobogóról. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov sorozatban hatodik győzelmével lett az azüstérmes. Jól hajrázott az örmény Levon Aronjan, utolsó három párharcában nyert, a harmadik helyet szerezte meg, A kilenc verseny és a finálé teljes díjalapja 1,6 millió dollár volt.

 

Tavaly San Franciscoban Magnus Carlsen szenzációs elsőségével fejeződött be a Meltwater Champions Chess Tour 2022 döntője. A norvég világbajnok a befejező fordulóban a lengyel Jan-Krzysztof Duda ellen 3-1-re nyert, valamennyi ellenfelét legyőzve 7 pontos előnnyel végzett az élen. A mesterhármassal rajtoló Duda végül csak negyedik lett, négy meccsét is elbukta sorozatban. Wesley So az ezüstérmes, a vietnami Le Quang Liem szerezte meg a harmadik helyet. A nyolc versenyből és a fináléból álló sorozat remek díjazása a legjobba számára is érthetően vonzóvá teszi a részvételt. A 15-15 perces játszmák a lépésenként 10-10 másodperc bónusszal vívott csaták, a sakkrangóknak nagy élményt nyújtottak, élvezetes kommentárok segítették őket az összecsapások jobb megértésében. Magnus Carlsen hét tornán és a döntőben játszott, ötször ünnepelték győztesként.

 

Az idei sorozatban hat versenyt rendeztek meg, az összetett pontverseny első nyolc helyezettje harcolta ki a fináléban való szereplés jogát. A címvédő Magnus Carlsen öt tornán vett részt, három viadalt nyert meg, fölényesen zárta elsőként az előcsatározásokat, a norvég világelső 300 ponttal előzte meg  az amerikai Fabiano Caruanát és az üzbég Nodirbek Abduszattorovot. A döntőbe a rapid sakkozás ászai jutottak be, egyetlen meglepetés a FIDE színeiben játszó Denisz Lazavik sikere.

A jövő évi világbajnok-jelölti döntő helyszínén, Torontóban rendezték meg a Champions Chess Tour 2023 fináléja. A 8 résztvevő először körmérkőzéses versenyben mérte össze erejét, az első két helyezett az elődöntőbe jut, a 3-6. helyezettek két helyért rájátszottak. Ké-két játszmások voltak a párharcok, játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő, lépésenként 3-3 másodperc bónusszal.

Wesley So és Magnus Carlsen 6-6 győzelemmel jutott az elődöntőbe, a norvég világelső egyetlen vereségét Sotól szenvedte el, az amerikai sakkozó az Armageddon partiban remek tisztáldozattal indított döntő erejű támadást. Dabiano Caruana és Nodirbek Abduszattorov a rájátszáson kiharcolta a továbbjutást. Az elődöntőben Carlsen és Caruana előrehozott döntőt játszott, a norvég világelső mindkét meccset az Armageddon partiban nyerte meg, két 3-2-es győzelemmel jutott a döntőbe. Wesley So túlórázott Ndirbek Abduszattorov elleni párharcában. A 19 éves üzbég játékos 2,5-1,5-re megnyerte az első párharcot, a másodikban So visszavágott, majd az Armageddon játszmában diadalmaskodott.

A döntő első mérkőzését Magnus Carlsen három döntetlen mellett a harmadik partiban elért győzelmével nyerte meg, lépéselőnyt szerzett. A „visszavágó” rosszul kezdődött So számára, világosal bukta el a partit. A Larsen megnyitás megismétlése nem bizonyult jó döntésnek.

A második ütközet igazi thriller volt, mindketten többször is hibáztak, a döntő bakit Carlsen k9vette el. A címvédő gyalogokat áldozott, So segítségável végül támadáshoz jutott, de a kapkodásban nyerést hagyott ki, riválisának ajándékozta a pontot, So egyenlített.

 

A fordulatokban oly gazdag összecsapásra „rápihentek” a küzdő felek, békés döntetlennel folytatták. Wesley So reménykedett, hogy a meccsen kiharcolhatja a rájátszsát, de a negyedik játszmában Nagnus Carlsen világossal könnyen nyert, harmadszor lett a Championc Chess Tour sorozat győztese!

 

A döntő második párharcának eredménye:

Wesley So (amerikai, 2753) – Magnus Carlsen (norvég, 2818)  1,5 – 2,5

Wesley So – Magnus Carlsen 0 - 1

Magnus Carlsen – Wesley So 0 - 1

Wesley So – Magnus Carlsen döntetlen

Magnus Carlsen – Wesley So 1 – 0

A Champions Chess Tour 2023 döntőjének végeredménye:

Wesley So – Magnus Carlsen  1,5 – 2,5, 1,5 – 2,5

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess-com  chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Torontóban zajló Champions Chess Tour 2023 föntőjében az első párharcában a címvédő Magnus Carlsen 2,5-1,5-re legyőzte az amerikai Wesley Sot. A körversenyen So az Armageddon partit remek tisztáldozatos támadással vereséget mért az ötszörös világbajnokra. A finálé első mérkőzésén három döntetlen mellett Carlsen a harmadik játszmát nyerte meg. So a bástyavégjátékban sokáig jól védekezett gyaloghátrányos állásában, de 53.Kxh5 lépésével végzetes hibát vétett.

A CCT 2023 fináléjának első mérkőzésén elért győzelmével Magnus Carlsen lépéselőnyt szerzett WEsley So elleni párharcában. A játszmákban a norvég világelső stílusának jobban megfelelő állások j9ttek létre.

Korábban 147 rapid és villámpartiban mérték össze erejukat, Carlsen 59-29-re vezetett, 59-szer megosztoztak a ponton. So az első partiban a Larsen megnyitást választotta, az ötszörös világbajnok riválisa újítására tökéletesen reagált, a sorozatos cserék kiegyenlített állást eredményeztek. Angol megnyitásban folytatták a csatározást, másodszor is megosztoztak a ponton.

Az első meccset a harmadik parti döntötte el. A szicíliai védelmű összecsapásban a sorozatos cserék után Carlsen minimális előnnyel játszhatta a bástyavégjátékot. So sokáig gyaloghátrányos állásában jól védekezett, a végzetes hibát az 53. lépésben követte el, gyalograblása elhibázott volt, az f gyalog elindulhatott az átváltozási mező feelé. 53.Kxh5? helyett 53.Kf6! söntetlenjez vezetett volna.

Győzelme után Magnus Carlsen az Alapin-változat mellett döntött Wesley So szicíliai védelme ellen, sötét minimális előny kevésnek bizonyult   

A döntő első párharcának eredménye:

Wesley So (amerikai, 2753) – Magnus Carlsen (norvég, 2818)  1,5 – 2,5

Wesley So – Magnus Carlsen döntetlen

Magnus Carlsen – Wesley So döntetéen

Wesley So – Magnus Carlsen 0 – 1

Magnus Carlsen – Wesley So döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess.com  chess24.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnua Carlsen és Wesley So játssza a Champions Chess Tour 2023 döntőjét

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Torontóban zajló Chapions Chess Tour 2023 döntőjében Magnus Carlsen és Wesley So mérkőzik meg. A viadal elődöntőjében a címvédő norvég világelső az amerikai Fabiano Caruana elleni második párharcát is 3-2-re nyerte meg. Két döntetlennel kezdődött a visszavágó, caruana az első partiban óriási nyerőesélyt hagyott ki. Carlsen nyerte a harmadik összecsapást, riválisa egyenlített, de az Armageddon játszmában az ötszörös világbajnok diadalmaskodott. Wesley So az első meccset 2,5-1,5-re vesztete el az üzbég Nodurbek Abdaszattorovval szemben, a második méccset hasonló arányban nyerte meg. Ketts győzelme után a 19 éves ellenfele még szépített, de egyenlíteni nem tudott. A söntőbe jutást a harmadk párbajuk döntötte el, Ao két döntetlent követően az Armageddon partiban elért sikerrel lett finalista. Két négyjátszmás mérkőzést vívnak, a győztes 200 ezer dollárt nyer, a vesztes 100 ezerrel vigasztalódhat.

 

Tavaly a San Franciscoban megrendezett Champions Chess Tour 2022 nyolc résztvevős körmérkőzéses döntőjében Magnus Carlsen valamennyi ellenfelét legyőzve diadalmaskodott, az idei fináléban más rendszerben szervezték meg. A nyolc sakkozó körmérkőzéses tornájáról az első négy helyezett jutott a kieséses rendszerű folytatásba, ahol két négyjátszmás mérlőzéssel folytatódott a versengésük, mindkét párharcot végül az Armageddon partik döntötték el.

A címvédő Magnus Carlsen az első meccset 3-2-re nyerte meg Fabiano Caruana ellen, a visszavágón megismételte sikerét. Caruana az első játszmában óriási nyerőesélyt szalasztott el, ahogy ezt tette az első meccsükön is, akkor el is bukta a csatát, most rezett. Döntetlen lett a második összecsapás is, majd az ötszörös világbajnok vezetést szerzett. A negyedik játszma bonyodalmaiban az amerikai nagymester remekelt, kiegyenlített.

 

Az Armageddon partit Caruana ezúttal sötéttel játszotta, remifórja volt, de a spanyol megnyitás nyílt változatában vereséget szenvedett, Carlsen jutott a döntőbe.

 

Rájátszás döntötte el Wesley So és Nodirbek Abduszattorov párharcát. Az első mérkőzést a 19 éves üzbég sakkozó 2,5 – 1,5-re megnyerte. So az elődöntő második játéknapján kettős győzelemmel kezdett, a harmadik partiban Abduszattorov győzött, szépített. A a negyedikben nyertnek tekinthető állást adott döntetlenre, következett a harmadik meccsük.

Remek elméleti párbajt láttunk az első játszmában, So kis előnye kevés volt a győzelem megszerzéséhez Békés döntetlennel folytatták, a döntőbe jutást az Armageddom játszma döntötte el, amelynek az amerikai sakkozó a körversenyen nagy specialistája volt. Nyerési kényszerrel kellett játszania, de rutinos versenyzőként megbirkózott a feladattal, Abduszattorov bírta kevésbé a fokozott fészültséget.   

 

Az elődöntő második párharcainak eredményei:

Wesley So (amerikai, 2734) – Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2727)  2,5 – 1,5

Wesley So – Nodirbek Abduszattorov  1 – 0

Nordirbek Abduszattorov – Wesley So  0 - 1

Wesley So – Nodirbek Abduszattorov  0 - 1

Nordirbek Abduszattorov – Wesley So  döntetlen

Wesley So – Nodirbek Abduszattorov 2 - 1

Wesley So – Nodirbek Abduszattorov döntetlen

Nodirbek Abduszattorov – Wesley So  döntetlen

Wesley So – Nodirbek Abduszattorov 1 – 0

Magnus Carlsen (norvég, 2818) – Fabiano Caruana (amerikai, 2765)  3 – 2

Magnus Carlsen – Fabiano Caruana  döntetlen

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen döntetlen

Magnus Carlsen – Fabiano Caruana  1 - 0

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen  1 - 0

Magnus Carlsen - Fabiano Caruana 1 - 0

 

Az elődöntő végeredménye:

Wesley So (amerikai, 2753) – Nodirbek Abduszattorob (üzbég, 2727)  1,5 – 2,5, 2,5 – 1,5, 2 – 1

Magnus Carlsen (norvég, 2818) – Fabiano Caruana (amerikai, 2753) 3 – 2, 3 – 2

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess.com  chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen 3-2-re nyerte ,eg Caruana ellen az első párharcot, Abduszattorov 2,51,5-re győzte le Sot

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Torontóban zajló Champions Chess Tour 2023 fináléjának elődöntőjében az első párharcban Magbus Carlsen 3-2-re győzte le Fabiano Caruanát. A norvég világelső nagy szerencsével nyerte meg az első ütközetet, az amerikai nagymester többször is fonalas nyerést hagyott ki, be is mattolhatta volna ellenfelét. A balszerencsés vereség után Caruana két partiban is diadalmaskodott, de előnyét nem tudta megőrizni. Carlsen egyenlített, majd az Armageddon partiban hárította a nyerési kényszerrel játszó riválisa áldozatokkal fűszerezett támadási kísérleteit. Jóval békésebb játszmákat láttunk Wesley So és Nodirbek Abduszattorov küzdelmében, a 19 éves üzbég sakkozó 2,5 – 1,5-re legyőzte amerikai ellenfelét. Abduszattorov az első partiban nem akart remizni, végül elbukta a játszmát. A vereség nem törte le, So hibázott többet, elvesztette a második és a harmadik összecsapást, majd döntetlen lett a negyedik parti, Abduszattorov visszavágott a körversenyen elszenvedett vereségéért. Csütörtökön a visszavágókra kerül sor az 500 ezer dollár díjazású viadalon, a döntő győztese 200 ezret nyer.

 

Torontóban, a jövő évi világbajnok-jelölti döntő helyszínén zajló Champins Chess Tour 2023 finálé elődöntőjében előrehozott döntőt játszik Magnus Carlsen és Fabiano Caruana. A világranglista első és második helyezettjének világbajnoki döntőjét 2018-ban Londonban a rapid rájátszás döntötte el Catlsen javára. A 12 klasszikus játszmában csak döntetlenek születtek, Carlsen a rapid folytatásban ellenállhatatlan volt, három győzelemmel megvédte világbajnoki címét.

Carlsen és Caruana pályafutásuk során 56 klasszikus partiban mérte össze erejét, a norvég világelső 12-6-ra vezet. Rapid és villámpartiban nyolcvanszor csatáztak, Carlsen 42-16-os előnyével kezdődött meg az újabb összecsapásuk. A körversenyen az ötszörös világbajnok 1,5-0,5-re nyert, emlékezetes marad a második játszmában látott „előadás.

 

Igazi thriller volt a párharcuk első partija, hihetetlen volt az őrült viaskodás a másodpercekkel, Carlsen királyának vándorútja, Caruana többször is fonalas nyerst hagyott ki, be is mattolhatta volna a címvédő királyát. Az elpuskázott lehetőségekért nagy árat fizetett, Carlsen vezetést szerzett.

 

Kevés idő volt a kesergésre, feledni kellett a kihagyott lehetőségeket, koncentrálni a következő játszmára. Carlsent is megviselte az izgalmas, fordulatokban gazdag ütközet, az átélt izgalmak hatással voltak játékára, elvesztette a második és a harmadik játszmát, a negyedikben sötéttel „kellett” egyenlítenie. Sokszor megcsodáltuk már, hogy a világelső „rendelésre” tud nyerni, ezúttal is sikerült. Caruana tisztjei közötti zavart kihasználva korán előnybe került, bástyája betört a világos állásba, futója nagyhatalom volt.

Fabiano Caruanának az Armageddon játszmában világosssal kockáztatnia kellett, Magnus Carlsen jól számolt, a bástyaáldozatos támadást kivédte, lépéselőnyt szerzett.

 

Wesley So és Nodirbek Abduszattorov párharca nélkülözte a látványos fordulatokat, az igazán tetszetős megoldásokat, jóval békésebbek voltak a játszmák, a 19 éves üzbég sakkozó hibázott kevesebbet.

Az első partit túlerőltette, elkerülte a lépésismétléses remiket, So csak védekezett, a döntő pillanatban a felkínált lehetőséggel élt.

Sokan gondolták, hogy a rutinos Wesley So vezetésének birtokában vígan nézhet a jövőbe, de Abduszattorovot a vereség nem törte le, rendezte sorait, kétszer is vereséget mért a bizonytalanná vált amerikai sakkozóra, remizett a negyedik partiban, két éve szenzációs rapid világbajnoki címet szerzett üzbég játékos előnyös helyzetben várhatja a visszavágót.

 

Az elődöntő első párharcainak eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2818) – Fabiano Caruana (amerikai, 2765)  3 – 2

Magnus Carlsen – Fabiano Caruana  1 – 0

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen 1 – 0

Magnus Carlsen – Fabiano Caruana  0 – 1

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen  0 – 1

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen 0 – 1

Wesley So (amerikai, 2754) – Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2727)  1,5 – 2,5

Wesley So – Nodirbek Abduszattorov  1 – 0

Nordirbek Abduszattorov – Wesley So  1 - 0

Wesley So – Nodirbek Abduszattorov  0 - 1

Nordirbek Abduszattorov – Wesley So  döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess.com  chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Champions Chess Tour 2023 elődöntőjében So-Abduszattorov és Carlsen-Caruana párharcokra kerül sor

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Torontóban zajló Champions Chess Tour 2023 fináléla az elődöntőkkel folytatódik. Az amerikai Wesle So az üzbég Nodirbek Abduszattorovval, a norvég Magnus Carlsen az amerikai Fabiano Caruanával mérkőzik meg a két négyjátdzmás párharcban. A 8 résztvevős k9rverseny utolsó fordulójában Fabiano Caruana legyőzte Wesley Sot, aki hat győztes meccs után kapott Ki. Magnus Carlsen a francia Alirza Girouzja ellen nyert, So és Carlsen hat-hat győzelemmel jutott tovább, Caruana harmadikként végzett, negyedik lett Abduszattorov. Ők ketten vívtak meg, Caruana 1-1 után megnyerte az Armageddon partit, kiharcolta a továbbjutást, mg Abduszattorov a második „pótvizsgát” sötéttel elért remivel nyerte meg az amerikai Hikari Nakamura ellen. Nakamura a rájátszás a francia Maxime Vachier-Lagrave elleni meccsén sötéttel remizte ki az Armageddon játszmát. Firozja és a FIDE színeben játszó fehérotosz Denis Lazavik a körverseny után búcsúzott a további küzdelmektől.

 

Torontóban a kvalifikációs 8 résztvevős körverseny után az elődöntőkkel folytatódik a Champions Chess Tour 2023 döntőjem a viadal első négy helyezettje harcolta ki a továbbjutást. Wesley So és Magnus Carlsen továnni játék nélkül jutott tovább, Fabiano Caruana egy, Nodirbek Abgszattorov két párharcot vívott.

Wesley So taktikusan versenyezve. hat meccs megnyerésével várta honfitársa, Fabiano Caruana elleni  presztízsranagadót. Két döntetlennel indítottak, a döntést az Armageddon partira bízták, amelyet Caruna nyert meg, megfosztotta veretlenséhétől Sot.

A címvédő Magnus Carlsen meglepúé vereséhhhel kezdte Alireta Firouzja elleni meccsét, a francia nagymester azonban szerencsés győuelmr után nrm tudott élni az ajádékba kapott váratlan lehetőséggel, a továbbjutási eséllyel.

Firouzja döntetlent ígérő végjátékot vesztett el, majd a rájátszásban a borvég világelső nem túl meggyőző játékkal ismét nyert, ennek Hikaru Nakamura örülhetett legjobban, sok viszontagságot követően hatodik lett a versengésben. Carlsen  szára agyőzelem elődöntőt ért.

Két küzdelmes döntetlennel indult Maxime Vachier-Lagrave és Nodirbek Abduszattorov az Armageddon játszmában győzte le a francia sakkozüt, negyedikként végzett.

  

Az utolsó forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2731) – Debisz Lazavik (FID, 2495)  2 – 0

Hikaru Nakamzra – Denisz Lazavik  1 – 0

Denisz Lazavik – Hikaru Nakamura 0 – 1

Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2727) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2771)  2 – 1

Nodirbek Abduszattorov – Maxime Vachier-Lagrave  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave – Nodirbek Abduszattorov döntetlen

Maxime Vachier-Kagrave – Nodirbek Abduszattorov  0 – 1

Fabiano Caruana (ameeikai, 2765) – Wesley So (amerikai, 2753) 2 - 1

Fabiano Caruana – Wesley So  döntetlen

 Wesley So – Fabiano Caruana  döntetlen

Fabiano Caruana – Wesley So 1 – 0

Magnus Carlsenn (norvég, 281) – Alireza Fitoizja (francia, 2743) 2 – 1

Magnus Carlsen – Alireza Firouzja  0 – 1

Alireza Firouzja – Magnus Carlsen 0 – 1

Magnus Carlsen – Alireza Firouzka  1 - 0

 

Két elöntős helyért folytatódott tovább a csatározás, a körverseny harmadik és negyedik helyezettje, Fabiano Caruana és Nodirbek Abduszattorov csatája privilégiumot élvezett, a győztes elöntős lett, a vesztes kapott egy második esélyt, megmérkőzhetett az ötödik és hatodik helyezett meccsének nyertesével.

Caruana visszavágott a körversenyen elszenvedett vereséért. Győzelemmel kezdett, de az üzbég titán egyenlített. A sorsdöntő partiban az amerikai nagymester diadalmaskodott.

MVL és Nakamura összecsapása is ütésváltással kezdődött, a meccset eldöntő játszmában az amerikai nagymester sötéttel remizett.

A generációs párbajban is sötét remifórja játszotta a főszerepet, amely Nodirbek Abduszattorov visszaverte az ötszörös amerikai bajnok kísérleteit.

 

A rájátszás eredményei:

Fabiano Caruana (amerikai, 2765) – Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2727) 2 – 1

Fabiano Caruana – Nodirbek Abduszattorov 1 – 0

Nodirbek Abduszattorov – Fabiano Caruana 1 – 0

Nodirbek Abfuszattonov – Fabiano Caruana 0 – 1

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2771) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2731) 1,5 – 1,5

Maxime Vachier-Lafrave – Hikaru Nakamura 1 – 0

Hikaru Nakamura – Maxine Vachier-Lagrave 1 – 0

Maxime Vachier-Lagrave – Hikaru Nakamura döntetlen

Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 1717) – Hikatu Nakamura (amerikai, 2731) 1,5 . 1,5

Nodirbek Abduszattirov - Hikaru Nakamura döntetlen

Hikaru Nakamura – Nodirbek Abduszattoeov döntetlen

Hikaru Nakamra - Nodirbek Abduszattorov  döntetlen

 

Verővi Zsuzsa

Fotó: chess.vom chess34.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Champions Chess Tour ötödik fordulójában So remek tisztáldozattal legyőzte  Carlsent

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Torontóban zajló Champions Chess Tour 2023 döntőjében a körmérkőzéses verseny utolsó fordulója előtt az amerikai Wesley So egypontos előnnyel áll az élen. So a viadal ötödik körében a rájátszásban remek tisztáldozattal legyőzte Magnus Carlsent, hatodik meccsét az üzbég Nodirbek Abduszattorov ellen myerte meg, elsőként jutott a finálé kieséses rendszerű fázisának elődöntőjébe, Carlsen lehet a másik direkt továbbjutó, míg a 3-6. helyezettek rájátszanak két helyért. A jarmadik helyen az amerikai Fabiano Caruana áll, aki kettős győzelemmel zárta a harmadik játéknapot. Az amerikai Hikaru Nakamura mindkét meccsét a rájátszásban bukta el, csak 1 pontja van, a két francia nagymester, Maxime Vachier-Lagrave és Alireza Firouzja 2 ponttal várja sorsdöntő befejező kört, Abduszattorov 3 pontjával negyedik a versengésben. Az utolsó forduló párosítása: Nakamura – Lazavik, Abduszattorov-Vachier-Lagrave, Caruana-So, Carlsen-Firouzja. A döntő díjalapja 500 ezer dollár, a győztes 200 ezret nyer.

A Championd Chess Tour 2023 döntőjében, a körmérkőzéses verseny utolsó fordulója előtt Ersley So egypontos előnnyel áll az élen és bejutott a viadal elődöntőjébe. A torna ötödik fordulójában az amerikai nagymeszet a rájátszásban remek, kreatív tisztáldozattal győzte le Magnus Carlsent.

Párharcuk két rapid partijában döntetlenek születtek. A norvég világelső az első játszmában nehezen szánta rá magát, hogy az elméleti döntetlen bástyavégjátékban belenyugodjon a pontosztozkodásba, 83 lépésig tartott az ütközet, a második parti csak 17 lépésig, a sakkozók az Armageddon összecsapásra bízták a döntést.

A szicíliai védelmű párbajban So a 13. lépésben tisztet áldozott, Carlsen elfogadta a kihívást, remélte, hogy a kellemetlen kötés ellen talál ellenseert. Csalódnia kellett, So támadása egyre nagyobb gondot okozott az ötszörös világbajnoknak, a 22. lépésben döntő hibát követett el, vezérét rosszul „áldozta be”, So az idő szorításában is is megtalálta a legjobb sakkokat, döntővé fokozta előnyét, az 59. lépés után egyedüli éllovasként állhatott fel a sakktáblától, Carlsen hitetlenkedve fogadta vereségét.

Nagy csatában fontos mérkőzést nyert meg Nodirbek Abduszattorov az ötszörös amerikai bajnok Hikaru Nakamurával szemben, aki a negyedik meccsét vesztette el. Nakamura a szicíliai védelmű összecsapásban a bonyodalmakban jobban tájékozódott, minőségáldozata esélyes volt. A rapid világbajnok üzbég sakkozót cserben hagyta a veszélyérzete, vezére gyalogvadászatra indult, büntetés járt érte.

Abduszattorovot a vereség nem törte le, Nakamura hibáit kihasználva egyenlített, majd a rájátszásban döntetlent ígérő végjátékban a végső fyőzelmet is megszerezte.

Kiélezett küzdelembem a francia rangadót Maxime Vachier-Lagrave nyerte meg. Kalandos volt az első összecsapás, MVL előnyét eltékozolta, Alireza Firouzja kiegyenlítette esélyeit, de az idő szorításában nem tudta megmenteni a partit. Firouzjának jó esélyei voltak a rájátszás kiharcolására, de a lehetőséggel nem tudott élni.

A második játéknapon elszenvedett kettős veresége után Fabiano Caruana javított, ’kötelező” győzelmet ért el Denisz Lazavik ellen.

Az 5. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (amerikai, 2765) – Denisz Lazavik (FID, 2495) 2,5 - 05

Fabiano Caruana – Denisz Lazavik  1 - 0

Denisz Lazavik – Fabiano Caruana  döntetlen

Magnus Carlsen (norvég, 2818) – Wesley So (amerikai, 2753)  1 - 2

Magnus Carlsen – Wesley So  döntetlen

Wesley So – Magnus Carlsen  döntetlen

Wesley So – Magnus Carlsen 1 - 0

Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2727) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2731)  2 - 1

Nodirbek Abduszattorov – Hikaru Nakamura  0 - 1

Hikaru Nakamura – Nodirbek Abduszattorov  0 - 1

Nodirbek Abduszattorov – Hikaru Nakamura 1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2771) – Alireza Firouzja (francia, 2742) 1,5 – 0,5

Maxime Vachier-Lagrave – Alireza Firouzja  1 - 0

Alireza Firouzja – Maxime Vachier-Lagrave  döntetlen

A viadal hatodik köre Magnus Carlsen villámgyőzelmével indult, MVL már a 23. lépésben kapitulációra kényszerült. Carlsen nagyon szeretett volna 2-0-ra nyerni, kecsegtető esélyű állását azonban remire rontotta.

Két nagy párharcot is hozott a körverseny utolsó előtti fordulója. Nodirbek Abduszattorov és Wesley So küzdelmének első játszmájában az éllovasnak mellet harcolnia a döntetlenérrt. Az amerikai sakkozónak komoly gondjai voltak, de Abduszattorov eltékozolta esélyét.

Wesley So remifórral játszhatta az Armageddon partit, myrtz pozícióban a lépésismétlést választotta, elsőként jutott a finálé kieséses rendszerű szakaszának elődöntőjébe.

A világranglista második és harmadik helyezettje, a két világbajnokjelölt, a háromszoros és az ötszörös amerikai bajnok. Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura presztízsrangadója is a rájátszásban dőlt el.

 Caruana sokáig remekül vezette haderejét az első partiban, a támadás közepette azonban a vezércserével koncepciót váltott, nem használta ki oly kecsegtető esélyét.

A tévelygés kis híján megbosszulta magát, Nakamura a második összecsapás vezérvégjátékában nyerőesélyhez jutott, de erejéből csak remire futotta.

A sorsdöntő Armageddon játszma feszültségét Caruana bírta jobban, győzelmével már készülődhet a tornát lezáró, két helyért folyó rájátszásra.

Három döntetlennel második győzelmét érte el Alireza Firouzja.

A 6. forduló eredményei:

Alireza Firouzja (francia, 2742) – Denisz Lazavik (FID, 2495)  1,5 – 1,5

Alireza Firouzja – Denisz Lazavik  döntetlen

Denisz Lazavik – Alireza Firouzja  döntetlen

Denisz Lazavik – Alireza Firouzja  döntetlen

Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2727) – Wesley So (amerikai, 2753) 1,5 – 1,5

Nodirbek Abduszattorov – Wesley So  döntetlen

Wesley So – Nodirbek Abduszattorov  döntetlen

Nodirbek Abduszattorov – Wesley So  döntetlen

Magnus Carlsen (norvég, 2818) Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2771) 1,5 – 0,5

Magnus Carlsen – Maxime Vachier-Lagrave 1 – 0

Maxime Vachier-Lagrave – Magnus Carlsen döntetlen

Fabiano Caruana (amerikai, 2765) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2731)  2 - 1

Fabiano Caruana – Hikaru Nakamura  döntetlen

Hikaru Nakamura – Fabiano Caruana  döntetlen

Fabiano Caruana – Hikaru Nakamura  1 – 0

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Champions Chess Tour döntőjében négy forduló után holtversenyben vezeCarlsen és So 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Torontóban zajló Champions Chess Tour 2023 döntőjének második játéknapja, négy forduló után Magnus Carlsen és az amerikai Wesley So  négy győzelemmel holtversenyben áll az élen. A norvég világelső harmadik párharcában 1,5-0,5-re legyőzte az amerikai Fabiano Caruanát, sötéttel nyerte meg a második partit. Negyedik meccsén Hikaru Nakamuát két döntetlen után a rájátszásban múlta felül amerikai riválisát. So a frabcia Maxime Vachier-Lagrave ellenvilágossal  vereséggel kezdte a meccset, sikerült egyenlítenie, majd a rájátszásban kihasználta remifórját. A negyedik körben két döntetlent követően a rájátszásban nyert a francia Alireza Firouzjával szemben. A két éllovas mögött Nodirbek Abduszattorov és Caruana két győzelemmel áll. Az üzbég sakkozó maratoni partikban kétszer is megadásra kényszerítette Caruanát. Nakamura eddig egyetlen győzelmét Firouzja ellen aratta. A negyedik körben a FIDE zászlója alatt játszó fehérorosz Denisz Lazavik nyert Maxime Vachier-Lagrave ellen, négyen várják 1 ponttal a folytatást. A körmérkőzéses verseny első két helyezettje a torna kieséses rendszerű fázisának elődöntőjében folytathatja a versengést, , a 3-6. helyezettek rájátszásban döntik el két kiadó hely sorsát. A finálé díjalapja 500 ezer dollár, a győztes 200 ezret nyer.

A jövő évi világbajnokjelölti döntő helyszínén, Torontóban zajló a Champions Chess Tour 2023 8 résztvevős döntőjének második játéknapja, négy forduló után Magnus Carlsen és Wesley So 2 pontos előnnyel vezet. A vasárnapi két körben a nyolc párharcból négy fejeződött be rájátszásban.

A harmadik forduló rangadóját a világranglista első és második helyezettje, két kör után holtversenyben vezető Magnus Carlsen és Fabiano Caruana vívta. Az amerikai nagymester az első partiban sikerrel hárította Carlsen nyerési kísérleteit.

A második összecsapásban Caruana nem találta meg a norvég világelső kreatív játékának ellenszerét, erőltette a királyszárnyi akciót, Carlsen királya biztonságos mezőre vándorolt, a szabadgyalog eldöntötte a játszmát, s egyúttal a meccs sorsát.

Váratlan minőségáldozattal lepte meg Maxime Vachier-Lagrave a holtversenyes éllovas Wesley Sot. A francia sakkozó kezdeményezéshez jutott, a dinamikus egyensúlyú állásban az amerikai nagymester vesztőt húzott, vezére végzetes kötésbe lépett.

MVL előnyét világossal nem tudta megőrizni, So az egyenlítés után az Armageddon partiban sötéttel kihasználta remifórját, a dönzelennel megnyerte a meccset.

Első győzelmét aratta Hikaru Nakamura, mindkét fordulatokban gazdag játszmában a feszültséget jobban bírta 16 évvel fiatalabb Alireza Firouzjánál. A francia sakkozó vesztét az első partiban egy „öngyilkos” gyalograblás is okozta. A második ütközet nagy adok-kapok taktikai csatájában is rosszul értékelte az esélyeket.

A két nyeretlen sakkozó,  Nodirbek Abduszattorov és Denisz Lazavik mérkőzését két döntetlent követően az üzbég nagymester nyerte meg.  

A 3. forduló eredményei:

Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2727) – Denisz Lazavik (FID, 2495)  2 - 1

Nodirbek Abduszattoeov – Denisz Lazavik  döntetlen

Denisz Lazavik – Nodirbek Abduszattorov  döntetlen

Nodirbek Abduszattorov – Denisz Lazavik 1 - 0

Hikaru Nakamura (amerikai, 2731) – Alireza Firouzja (francia, 2742)  2 - 0

Hikaru Nakamura – Alireza Firouzja  1 - 0

Alireza Firouzja – Hikaru Nakamura  0 - 1

Magnus Carlsen (norvég, 2818) – Fabiano Caruana (amerikai, 2765)  1,5 – 0,5

Magnus Carlsen – Fabiano Caruana  döntetlen

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen  0 - 1

Wesley So (amerikai, 2753) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2771) 1,5 – 1,5

Wesley So – Maxime Vachier-Lagrave  0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave – Wesley So  0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave – Wesley So döntetlen

A negyedik fordulóban három párharc is a hosszabbításban dőlt el, Nodirbek Abduszattorov kettős győzelmet ért el Fabiano Caruanával szemben. Spanyol megnyitású ütközettel kezdődött a párbaj, Caruana játékára rányolta bélyegét Carlsentől elszenvedett veresége.  Abduszattorov a bonyolult középjátékban előnyt szerzett, nyerést ígérő végjátékban azonban bizonytalankodott, Caruana már-már kiremizte reménytelennek ítélt állását, amikor véguetes hibát vétett, 97 lépés után feladásra kényszerült.

A győzelem szárnyakat adott Abduszattorovnak, nem adott esélyt Caruanának az egyenlítésre, 84 lépésben másodszor is vereséget mért riválisára, 84 lépésben győzött.

Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura különböző időkontrollok mellett már 303 játszmában mérte össze erejét, az ötszörös világbajnok 109-57-re vezetett 137 összecsapásuk lett döntetlen. Klasszikus időkontrollal hihetetlen Carlsen fölénye, Nakamura 14 vereség mellett csak egyszer tudta legyőzni a norvég világelsőt, 26-szor remiztek.

Nakamura az első két rapid partiban jól tartotta magát, két döntetlen után sötéttel „pótvizsgázhatott’, de az orosz huszárjátékban rosszul értékelte a végjáték esélyeiet, elkerülte a vezércserét, Carlsen futójának és vezérének összjátéka eldöntötte a meccset

Két küzdelmes döntetlent követően Alireza Firouzja a rájátszásban 28 lépésben szenvedett vereséget Wesley Sotól, aki tartja a lépést Magnus Carlsennel.

Meglepetés született Maxime Vachier-Lagrave és Denisz Lazavik mérkőzésén, két békés döntetlennel indult a párharcuk, a rájátszsában a fehérorosz sakkozó tetszetős győzelmet aratott.   

A 4. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2771) – Denisz Lazavik (FID, 2495)  1 - 2

Maxime Vachier-Lagrave – Denisz Lzavik  döntetlen

Denisz Lazavik – Maxime Vachier-Lagrave  döntetlen

Denisz Lazavik – Maxime Vachier-Lafrave  1 - 0

Magnus Carlsen (norvég, 2818) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2732)  2 - 1

Magnus Carlsen – Hikatu Nakaura  döntetlen

Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen  döntetlen

Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura  1 - 0

Wesley So (amerikai, 2753) – Alireza Furouzja (francia, 2742)  2 - 1

Wesley So – Alireza Firouzja  döntetlen

Alireza Firouzja – WesleySo  döntetlen

Wesley So – Alireza Firouzja  1 - 0

Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2727) – Fabiano Caruana (amerikai, 2765)  2 - 0

Nodirnek Abguszattorov – Fabiano Caruana 1 - 0

Fabiano Caruana – Nodirbek Abduszattorov  0 – 1

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Champions Chess Tour döntőjében So, Carlsen és Caruana rajtolt kettős győzelemmel

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Torontóban megkezdődött a Champions Chess Tour 2023 nyolc résztvevős döntője.  Az első játéknapon két fordulóra került sor. Az amerikai Wesley So a 36. születésnapját ünneplő honfitársát, Hikaru Nakamurát, a FIDE zászlója alatt játszó Denisz Lazavikot győzte le 1,5 – 0,5-re. A címvédő norvég világelső. Magnus Carlsen 1,5-0,5-re nyert Lazavik ellen, majd az üzbég Nodirbek Abduszattorovot két döntetlen után az Armageddon partiban múlta felül. Az amerikai Fabiano Caruana és a francia Maxime Vachier-agrave párharca is a rájátszásban dőlt el, egy-egy nyerés után Caruana győzött. Caruana a második körben a francia Alireza Firouzja ellen vereséggel kezdte a meccset, 94 lépéses nyeréssel egyenlített, majd a „hirtelen halál” partit sötéttel nyert állását adta remire, ez a győzelmét jelentette. Vachier-Lagrave javított Nakamura legyőzésével.  Nakamura és Lazavik mellett Abduszattorov is kettős vereséggel rajtolt, első meccsén Firouzjától kapott ki. So, Carlsen és Caruana 2 pontos, Firouzja és MVL 1 ponttal várja a folytatást. A körmérkőzéses verseny első két helyezettje bejut az elődöntőbe, a 3-6. helyezettek rájátszanak. A finálé díjalapja 500 ezer dollár, a győztes 200 ezret nyer.

Remek csatákkal kezdődött meg a Champions Chess Tour 2023 8 résztvevős döntője, az első játéknap két fordulójának nyolc párharcában négy mérkőzésen is az Armageddon játszma döntött. Wesley So „pótvizsga” nélkül nyerte meg két meccsét, Magnus Carlsen egyszer, Fabiano Caruana kétszer nyert a rájátszásban.

A címvéső Magnus Carsen szereplését a szupersztárok között újonc fehérorosz Denisz Lazavik elleni győzelemmel kezdte meg. Lazavik az első parti bástyavégjátéékában remiesélyt szalasztott el, a második parti küzdelem nélkül lett döntetlen.

Az amerikai presztízsrangadón Wesley So sötéttel győzte le a 36. születésnapját ünneplő Hikaru Nakamutát, aki súlyos hibát vétett. A torna egyik favoritjának tartott Nakamurának sötéttel nem volt esélye az egyenlítésre.

A spanyol megnyitás berlini változatában Nodirbek Abduszattorov nagyot küzdött a döntetlenért Alireza Firouzja elleni párbajában, a második összecsapást a francia nagymester lendületes támadása döntötte el.

Fabiano Caruana győzelemmel kezdte MVL elleni párharcát, de a francia nagymester egyenlített. Küzdelmük az Armageddon partival folytatódott, Caruana sötéttel nyerte meg az ütközetet a korán hátrányba ketült riválisa ellen.  

Az első forduló eredményei,

Magnus Carlsen (norvég, 2818) – Denisz Lazavik (FID, 2495) 1,5 – 0,5

Magnus Carlsen – Denisz Lazavik  1 - 0

Denisz Lazaik – Magnus Carlsen  döntetlen

Fabiano Caruana (amerikai, 2765) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2771)  2 - 1

Fabiano Caruana – Maxime Vachier-Lagrave  1 . 0                      

Maxime Vachier-Lagrave – Fabiano Caruana  1 – 0

Maxime Vachier-Lagrave - FaIno Caruana 0 - 1

Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2727) – Alireza Firouzja (francia, 2742)           0,5 – 1,5

Nodirbek Abduszattorov – Alireza Firouzja  döntetlen

Alireza Firouzja – Nodirbek Abduszattorov  1 - 0

Hikaru Nakamura (amerikai, 2731) – Wesley So (amerikai, 2753) 0,5 – 1,5

Hikaru Nakamura – Wesley So  0 - 1

Wesley So – Hikaru Nakamura  döntetlen

A második körben három párharcban is a rájátszás döntött. Wesley So magabiztos játékkal győzte le Denisz Lazavikot.

A legélesebb csatákat Fabiano Caruana és Alizeza Firouza játszmái hozták, sötét volt a nyerő szín! Az első összecsapásban Firouzja tisztáldozattal rombolta szét Caruana királyállását, az amerikai nagymester nem tudta hárítani a támadást.

Caruana 94 lépéses győzelemmel egyenlített, Firouzja királya vándorútra kényszerült. Az idő szorításában Caruana nem találta meg a gyorsabb nyerést, drámao kapkodásban végül nyerni tudott. Az Armageddon partiban már fölényben volt, nyert állsban ismételt lépést, kihasználta remifórját.

Nodirbek Abduszattorov a rapid játszmákban méltó ellenfele volt a norvég világelsőnek, a „hirtelen halál” partiban Magnus Carlsen tetszetős győzelmet aratott.

Maxime Vachier-Lagrave és Hikaru Nakamura a két rapid partiban megosztozott a ponton, a francia sakkozó sötéttel nyerést szalasztott el. A rájátszásban fordulatokban gazdag volt az összecsapásuk, a sok baki után MVL volt a szerencsésebb.

A 2. forduló eredményei:

Wesleyley So – Denisz Lazavik 1,5 – 0,5

Wesley So – Denisz Lazavik  1 - 0

Denisz Lazavik – Wesley So  döntetlen

Fabiano Caruana – Alireza Firouzja  1,5 . 1,5

Fabiano Caruana – Alireza Firouzja  0 - 1

Alireza Firouzja – Fabiano Caruana  0 – 1

Alireza Firouzja - Fabiano Caruana - döntetlen

Hikaru Nakamura – Maxime Vachier-Lagrave  1 - 2

Hikaru Nakamura – Maxinw Vachier-Lagrave  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave – Hikaru Nakamura  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave - Hikaru Nakamura 1 - 0

Magnus Carlsen – Nodirbek Abduszattorov  2 - 1

Magnus Carlsen – Nodirbek Abduszattorov  döntetlen

Nodirbek Abduszattorov – Magnus Carlsen  döntetlen

Magnus Carlsen – Nodirbek Abduszattorov  1 – 0

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Torontóban ma kezdődik a Champions Chess Tour 2023 nyolc résztvevős döntője

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Torontóban ma kezdődik a Champions Chess Tour 2023 nyolc résztvevős döntője. A sorozatban hat versenyt rendeztek meg, az összetett pontverseny első nyolc helyezettje harcolta ki a fináléban szereplés jogát. A címvédő Magnus Carlsen öt tornán vett részt, három viadalt nyert meg, fölényesen zárta elsőként az előcsatározásokat, a norvég világelső300 ponttal előzte meg az amerikai Fabiano Caruanát és az üzbég Nodirbek Abduszattorovot. A döntőbe a rapid sakkozás ászai jutottak be, egyetlen meglepetés a FIDE színeiben játszó Denisz Lazavik sikere. A 8 résztvevő először körmérkőzéses versenyben méri össze erejét, az első két helyezett az elődöntőbe jut, a 3-6. helyezettek két helyért rájátszanak. Ké-két játszmások a párharcok, játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő, lépésenként 3-3 másodperc bónusszal. A díjalap 500 ezer dollár, a győztes 200 ezret nyer. Az első fordulót magyar idő szerint 18 órától játsszák.

 

A jövő évi világbajnok-jelölti düntő helyszínén, Torontóban ma kezdődik a Champions Chess Tour 2023 nyolc résztvevős fináléja. Hat verseny eredményei döntötték el a résztvevőket, a különleges lebonyolítás nem csak a legjobbaknak biztosított kitűnő lehetőséget, hogy a rapid műfajban összemérjék erejüket, három csoportban is dúltak a csaták, lehetett pontokat szerezni.

 

Az összetett pontversenyt fölényesen nyerte meg az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen, öt tornán szerepelt, háromszor végzett elsőként, 300 ponttal előzte meg Fabiano Caruanát és Nodirbek Abduszattorovot Nem volt kétséges Hikaru Nakamura és Wesley So továbbjutása sem volt kétséges. Alireta Firouzja jól hajrázott, Maxime Vachier-Lagrave az utolsó viadal döntőjében Magnus Carlsent győzte le. A „kakukktojás” a FIDE színeiben játszó Denisz Lazavik sikere.

A hat torna első négy helyezettje:

Airthings Masters  (február 6-10)

1.Magnus Carlsen 2. Hikaru Nakamura  3. Wesley Ao 4. Arjun Erihaisi

Chessable Masters  (április 7-10)

1. Hikaru Nakamura 2. Fabiano Caruana 3. Levon Aronian 4. Nodirvek Abduszattorov

Chess Kid Cup (május 22-26)

1. Nodirbek Abduszattorov  2. Fabiano Caruana 3. Jorden Van Foreest 4. Jules Moussard

 Aimchess Rapid ( július 10-14)

1. Magnus Carlsen 2. Wealey So 3. Nodirbek Abduszattorov 4. Eduardo Itarruziga

Julius Bauer Generation (augusztus 30-szeptember 3)

1. Magnus Carlsen 2. Alireza Firouzja 3. Denis Lazavik 4. Nodirbek Abduszattorov

Al Cup  (szeptember 25-29)

1. Maxime Vachier-Lagrave 2. Magnus Carlsen 3. Jan Nepomnjacsij 4. Anish Giri

H.

Név

I.

II-

III-

IV.

V,

VI.


Pont

Díj

1

 Magnus Carlsen

150

75

150

150

100

625

$125,000

2

 Fabiano Caruana

50

100

100

30

30

15

325

$75,000

2

 Nodirbek Abduszattorov

50

150

75

50

325

$67,500

4

 Hikaru Nakamura

100

150

20

20

290

$65,000

5

 Wesley So

75

30

100

30

235

$55,000

6

Alireza Firouzja

20

30

100

30

180

$47,500

6

 Maxime Vachier-Lagrave

30

150

180

$37,500

8

 Denis Lazavik

10

10

10

50

75

20

175

$44,30

 

A döntő a nyolc résztvevő körmérkőzéses versenyével kezdődik, az első két helyezett bejut az elődöntőbe. A 3-6. helyezettek rájátszáson döntik el két elődöntős hely sorsát. A párharcoban a nagymsterekk két-két játszmában mérik össze erejüket, 15-15 perc a gondolkodási idő és lépésenként 3-3 másodperc bónusszal.

A finálé díjalapja 500 ezer dollár, a győztes 200 ezret nyer.

 

A 18 órakor kezdőd első forduló párosítása:

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az új világranglistán Magnus Carlsen 36 ponttal előzi meg Fabiano Caruanát

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

 az indiai Gukesh tizenhat

A Nemzetközi Sakkszövetség 2023. december 1-től érvényes világranglistáján az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen 36  ponttal előzi meg az amerikai Fabiano Caruanát. A legjobbak rangsorát  a Grand Swiss és a csapat Európa-bajnokság eredményei befolyásolták, a top tízben kisebb helycserék történtek, a nagy vesztes Rapport Richárd, aki nyolchelyezést rontva a 18. helyre csúszott vissza. A St. Louis-i Sinquefield tornát a januári listán számolják el.  Nagyot lépett előre az iráni Parham Maghsoodloo és a német Vincent Keymer, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov tizenhárom helyet esett vissza. Legjobb magyarként Szanan Szjugirov a 33. helyezett.  A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan mögött az indiai Humpy Koneru a második.

Az új világranglistán Magnus Carlsen előnye 26 pont Fabiano Caruana előtt. A norvég világelső a csapat Európa-bajnokságon játszott, Caruana a Grand Swiss viadalon már világbajnok-jelöltként, így kevésbé „fájt” neki, hogy első kiemeltként csak tizedik lett az oly sok meglepetést hozó versengésben. A győztes Santosh GujrathiVidit  mellett Hikaru Nakamura is ezüstérmesként világbajnokjelölti címet szerzett, kiéleződött az Élő-ponttal elérhető vb-jelölti címért folyó küzdelem Alireza Firouzja, Anish Giri és Wesley So között, a francia sakkozó vezet, a FIDECircuit összesített pontversenyében Giri 0,9 ponttal előzi meg Sot. Gukesh győzelemmel kezdte meg szereplését a London Classic tornán.

1.Fabiano Caruana 118, 61 pont

2. Anish Giri 84,31

3. Wesley So 84,40

4. Gukesh D 79.50

A sakktörténelem egyik legerősebb nyílt versenyén a címvédő Alireza Firouzja csak árnyéka volt önmagának, az eredmények alaposan megváltoztatták a tizedik helyezéstől lefelé a sorrendet. Nagyot lépett előre Parham Maghsoodloo és Vincent Keymer, a csapat Európa-bajnokság meglepő eredményei csak fokozták a változásokat, nyolc helyet csúszott vissza Rapport Richárd, tizenhármat Tejmur Radzsabov, tizenhatot Gukesh D. A St. Louis-i végeredmény tükrében Anish Giri és a két francia szupersztár, Firouzja és Maxime Vachier-Lagrave is sajnálhatja, hogy nem állt a válogatott rendelkezésére, Rapport a túlzsúfolt programja miatt játszhatott oly eredménytelenül.

A decemberi ranglistához képest nagy a változás a virtuális világranglistán, amely a Sinquefield Cup utáni állapotot tükrözi.két

 A top 25-ben öt amerikai, négy indiai, három orosz nagymester mellett két kínai és francia sakkozót találunk, egy-egy norvég,  holland, iráni, német, lengyel, román, vietnami, bolgár és üzbég színekben szereplő  játékos még az elit tagja.

A férfi világranglista élcsoportja

 H.

 Név

T.

Ország

Élő-pont

 J.

Szül.év

 1

 Magnus Carlsen

 g

 NOR

 2830

 8

 1990

 2

 Fabiano Caruana

 g

 USA

 2794

 11

 1992

 3

 Hikaru Nakamura

 g

 USA

 2788

 11

 1987

 4

 Ding Liren

 g

 CHN

 2780

 0

 1992

 5

Jan Nepomnjacsij

 g

 RUS

 2771

 0

 1990

 6

 Alireza Firouzja

 g

 FRA

 2763

 11

 2003

 7

 Anish Giri

 g

 NED

 2754

 11

 1994

 8

 Wesley So

 g

 USA

 2752

 0

 1993

 9

 Szergej Karjakin

 g

 RUS

 2750

 0

 1990

 10

 Viswanathan Anand

 g

 IND

 2748

 0

 1969

 11

 Leinier Dominguez Perez

 g

 USA

 2745

 0

 1983

 12

 Parham Maghsoodloo

 g

 IRI

 2742

 17

 2000

 13

 Praggnanandhaa R

 g

 IND

 2740

 11

 2005

 14

 Vincent Keymer

 g

 GER

 2738

 20

 2004

 15

 Santosh Gujrathi Vidit

 g

 IND

 2737

 11

 1994

 16

 Jan-Krzysztof Duda

 g

 POL

 2732

 11

 1998

 17

 Alekszandr Griscsuk

 g

 RUS

 2732

 0

 1983

 18

 Rapport Richárd

 g

 ROU

 2731

 18

 1996

 19

 Maxime Vachier-Lagrabe

 g

 FRA

 2731

 11

 1990

 20

 Le Quang Liem

 g

 VIE

 2731

 0

 1991

 21

 Wei Yi

 g

 CHN

 2729

 0

 1999

 22

 Nodirbek Abduszattorov

 g

 UZB

 2727

 11

 2004

 23

 Arjun Erigaisi

 g

 IND

 2727

 11

 2003

 24

 Veszelin Topalov

 g

 BUL

 2727

 0

 1975

 25

 Levon Aronian

 g

 USA

 2723

 11

 1982

 26

 Sahrijar Mamedgyarov

 g

 AZE

 2723

 10

 1985

 27

 Tejmur Radzsabov

 g

 AZE

 2723

 7

 1987

 28

 Gukesh D

 g

 IND

 2720

 11

 2006

 29

 Yu Yangyi

 g

 CHN

 2714

 11

 1994

 30

 Vladiszlav Artyemijev

 g

 RUS

 2711

 11

 1998

 31

 Danyil Dubov

 g

 RUS

 2710

 0

 1996

 32

 Nikita Vitiugov

 g

 ENG

 2704

 26

 1987

 33

 Szanan Szjugirov

 g

 HUN

 2703

 0

 1993

 34

 Andrej Jeszipenko

 g

 FID

 2702

 17

 2002

 35

 Javohir Szindarov

 g

 UZB

 2701

 11

 2005

 36

 Samuel Sevian

 g

 USA

 2697

 11

 2000

 37

 Pentala Harikrishna

 g

 IND

 2696

 11

 1986

 38

 Ray Robson

 g

 USA

 2696

 0

 1994

 39

 Wang Hao

 g

 CHN

 2694

 0

 1989

 40

 M. Amin Tabatabaei

 g

 IRI

 2692

 11

 2001

 41

 Pavel Eljanov

 g

 UKR

 2691

 2

 1983

 42

 Bogdan-Daniel Deac

 g

 ROU

 2690

 20

 2001

 43

 Alekszandr Predke

 g

 SRB

 2689

 19

 1994

 44

 Peter Szvidler

 g

 FID

 2689

 0

 1976

 45

 Alekszej Szarana

 g

 SRB

 2688

 19

 2000

 46

 Sarin Nihal

 g

 IND

 2688

 11

 2004

 47

 Ivan Saric

 g

 CRO

 2685

 19

 1990

 48

 Rusztam Kaszimdzsanov

 g

 UZB

 2684

 2

 1979

 49

 Etienne Bacrot

 g

 FRA

 2683

 24

 1983

 50

 Vlagyimir Fedoszejev

 g

 SLO

 2683

 20

 1995

 …

 

 71

 Lékó Péter

 g

 HUN

 2666

 0

 1979

A virtuális világranglista élcsoportja

#

Név

Classic

+/−

 

 

 

Kor

 

1

Carlsen, Magnus

2830.0

0.0

33

2

Caruana, Fabiano

2804.1

+10.1

31

3

Nakamura, Hikaru

2788.0

0.0

35

4

Ding, Liren

2780.0

0.0

31

5

Nepomniachtchi, Ian

2769.0

−2.0

33

6

↑2

So, Wesley

2757.4

+5.4

30

7

↑4

Dominguez Perez, Leinier

2756.2

+11.2

40

8

↓2

Firouzja, Alireza

2750.5

−12.5

20

9

Karjakin, Sergey

2750.0

0.0

33

10

↓3

Giri, Anish

2749.1

−4.9

29

11

↓1

Anand, Viswanathan

2748.0

0.0

53

12

Maghsoodloo, Parham

2742.0

0.0

23

13

Praggnanandhaa R

2740.0

0.0

18

14

Keymer, Vincent

2738.0

0.0

19

15

Vidit, Santosh Gujrathi

2737.0

0.0

29

16

↑3

Vachier-Lagrave, Maxime

2733.8

+2.8

33

17

↓1

Duda, Jan-Krzysztof

2732.3

+0.3

25

18

↓1

Grischuk, Alexander

2732.0

0.0

40

19

↑1

Le, Quang Liem

2731.0

0.0

32

20

↑1

Wei, Yi

2729.0

0.0

24

21

↑1

Abdusattorov, Nodirbek

2727.0

0.0

19

22

↑1

Erigaisi Arjun

2727.0

0.0

20

23

↑1

Topalov, Veselin

2727.0

0.0

48

24

↑1

Aronian, Levon

2726.5

+3.5

41

25

↑3

Gukesh D

2724.2

+4.2

17

26

Mamedyarov, Shakhriyar

2723.0

0.0

38

27

Radjabov, Teimour

2723.0

0.0

36

28

↑1

Yu, Yangyi

2722.0

+8.0

29

29

↓11

Rapport, Richard

2717.1

−13.9

27

30

↑1

Dubov, Daniil

2712.3

+2.3

27

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az amerikai játékosok 17 ponttal előzik meg a második indiai sakkozókat. Legjobbjaink változatlanul a tizenkettedikek.

1.Egyesült Államok  2720

2. India 2703

3. Oroszország 2686

4. Kína 2683

5. Azerbajdzsán 2650

6. Franciaország 2640

7. Ukrajna 2640

8. Örményország 2637

 9. Németország 2635

10. Spanyolország 2632

11. Hollandia 2622

12. Magyarország 2615

A magyar rangsort az egykori orosz sakkozó, Szanan Szjugirov vezeti.

A magyar ranglista élcsoportja

Szanan Szjugirov 2703, Lékó Péter 2666, Gledura Benjámin 2633, Bánusz Tamás 2621, Balog Imre 2619, Berkes Ferenc 2613, 9, Kozák Ádám 2588, Prohászka Péter 2579, Antal Gergely 2569, Ács Péter 2568 Erdős Viktor 2554, Balogh Csaba 2551, Mihók Olivér 2549, Gleb Dudin 2545, Papp Gábor 2544, Héra Imre 254, Grigorjanc Szergej 2544

A női világranglistán a top tíz sorrendjében kisebb változások történtek, a kínai Hou Ji-fan mögött az indiai Humpy Koneru a második.

A női világranglista élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai)  2632

2. Ju Wenjun (kínai) 2560

3.Humpy Koneru (indiai) 2554   

4. Alekszandra Gorjacskina (FID) 2553 (- 14, 11)

5. Lei Tingjie (kínai) 2550

6. Katyerina Lahno (orosz) 2542

 7. Anna Muzicsuk (ukrán)  2530 (+ 14, 11)  

8. Tan Zhongyi (kínai) 2521 (+ 8, 11)  

9. Marija Muzicsuk (ukrán) 2510 (- 3, 11)

10. Nana Dzagnidze (grúz) 1506

64. Hoang Thanh Trang (magyar) 2387 (- 6, 18)

88. Gara Tícia (magyar) 2359

Az országok rangsorában 50 pont a kínaiak előnye az indiai sakkozónők előtt, legjobbjaink a tizenharmadik helyen állnak.

1.Kína 2479

2. India 2429

3. Oroszország 2396

4. Ukrajna 2390

5. Georgia 2384

6. Lengyelország 2354

7. Egyesült Államok 2350

8. Németország 2345

9. Franciaország 2341

10. Kazahsztán 2335

11. Azerbajdzsán 2322

12. Bulgária 2296

13. Magyarország  2295

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2387, Gara Tícia 2359, Gara Anita 2336, Gaál Zsóka 2325, , Marjanovics Annamária 2284, Terbe Julianna 2279, Papp Petra 2277, , Lázárné Vajda Szidónia 2256, Mihók-Juhász Barbara 2218

A juniorok világranglistáján Alireza Firouzja 23 ponttal vezet a 18 esztendős  Praggnanandhha előtt.

A legjobb juniorok:

1.Alireza Firouzja (francia) 2763 (- 14, 11) 2003

2. Rameshbabu Praggnanandhaa (indiai) 2740 (- 1, 11)  2005

3.Vincent Keymer (német)  2738 (+ 17, 20)   2004  

4. Nodirbek Abduszattorov (üzbég) 2727 (+ 5, 11)  2004

5. Arjun Erigaisi (indiai) 2727 (+ 14. 11) 2003

A legjobb 20 éven aluli lányoknál a kazah Bibiszara Asszaubajevel vezeti a rangsort

A legjobb 20 éven aluli lányok:

1, Bibiszara Asszaubajeva (kazah) 2472 (11)  2004

2. Sarayu Velpula (indiai) 2444)  2006

3. Nurgyul Szalimova (bolgár) 2426 (+ 12, 9) 2003 

4. Leja Garufullina (FID) 2423 (+ 20. 11)

5. Divya Deshmulkh (indiai)  2420   (+ 2, 11) 2005

  

17. Gaál Zsóka (magyar) 2325  (+ 21, 8) 2007

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Fabiano Caruana a 10. Sinquefield Cup győztese

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az amerikai sakkozás fellegvárában, Saint Louisban Fabiano Cariana elsőségével fejeződött be a Grand ChsSs Tour 2023 öt versenyből álló sorozat utolsó viadala, a 10. Sinquefield Cup. Az amerikai nagymester a torna utolsó fordulójában világossal 40 lépésben nyert Rapport Richárd ellen, riválisa, Leinier Dominguez Perez csak remizett Levon Aroniannal. Hármas amerikai siker született, Wesley So végzett a harmadik helyen. Fabiano Caruana a GCT összetett pontversenyét nay fölénnyel nyerte meg Maxime Vachier Lagrave és Wesley So előtt. A viadalon Caruana, Dominguez Perez mellett a nyolc döntetlent elérő orosz Jan Nepomnjacsij és MVL maradt veretlen, a kéz nagymesteren kívül a holland Anish Giri, a címvédő francia Alireza Firouzja és Rapport Richárd zárta nyeretlenül a szereplését. Fabiano Caruana a virtuális világraglistán 2804 ponttal a második.

 

A 10. Sinquefield Cup győztese, Fabiano Caruana újabb sikerével megkoronázta egész évi remek teljesítményét. A Világkupán elért harmadik helyével világbajnokjelölt lett, a Grand Chess Tour 2023 összetett pontversenyébnyét is megnyerte, első lett a bukaresti Superbet klasszikus tornán, a St. Louis-i rapid és villámversenyen is diadalmaskodott. (Varsóban és Zágrábban a rapid és villámversenyeken a szabadkártyával játszó Magnus Carlsen győzött.) Caruana harmadszor amerikai bajnoki címet is szerzett.

 

A Sinquefield Cup utolsó fordulója előtt Caruana holtversenyben állt az élen Leinier Dominguez Perez társaságában. Riválisa sötéttel játszott Levon Aronian ellen, a spanyol megnyitású csatában remizett, Caruana világossal a formán kívül, sok hibával küzdő Rapport Richárd ellen jó eséllyel játszhatott nyerésre. Az amerikai sakkozó a felkínált lehetőséggel élni tudott, kisebb időzavarban is győzelemre vezette haderejét, a torna győzteseként ünnepelhették. Caruana négy döntetlen után a torna második félidejében 3,5 pontot szerzett.

Rapport harmadik vereségét szenvedte el és utolsó lett. A virtuális világranglistán a román színekben versenyző Rappport három versenyen 30,2 Élő-pontot vesztett, 19 helyeúést rontott, a 29. helyre csúszott vissza.

 

Leinier Dominguez Perez stílusának kedvezett a torna békés menete. Wesley So a sorsdöntő rangadót éllovasként vesztette el Caruanával szemben, sokkoló volt a 25 lépéses veresége. volt

Nyolcadszor is remizett Jan Nepomnjacsij, nyeretlen maradt Anish Giri. Nyolcadik döntetlenét könyvelhette el Maxime Vachier-Lagrave is, a címvédő Alireza Firouzja nyolcadikként, nyeretlenül végzett.

A versenyről betegség miatt az első forduló után visszalépésre kényszerült Jan-Krzysztof Duda. A viadalon a 41 játszmából csak nyolc végződött döntéssel, négyen őrizték meg veretlenségüket, öten nem tudtak játszmát nyerni.   

 

Az utolsó forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2734) – Alireza Firouzja (francia, 2666)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 28)

Jan Nepomnjacsij (FID, 2771) – Anish Giri (holland, 2752)döntetlen  (Olasz megnyitás, 50)

Fabiano Caruana (amerikai, 2795) – Rapport Richárd (román, 2748) 1 – 0 (Félszláv védelem, 40)

Levon Aronian (amerikai, 2727) Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2745) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)

Wesley So volt szabadnapos

10. Sinquefield Cup 2023 Saint Louis  2023. november 21-30.

kat. XXI (2756)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

Fabiano Caruana

g

USA

2795

*

½

1

½

½

½

½

1

1

2891

2.

Leinier Dominguez Perez

g

USA

2745

½

*

½

½

½

½

1

½

1

5

2852

3.

Wesley So

g

USA

2752

0

½

*

½

1

½

½

½

1

2799

4.

Jan Nepomnjacsij

g

RUS

2771

½

½

½

*

½

½

½

½

½

4

2753

5.

Levon Aronian

g

USA

2727

½

½

0

½

*

½

½

½

1

4

2759

6.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2734

½

½

½

½

½

*

½

½

½

4

2758

7.

Anish Giri

g

NED

2752

½

0

½

½

½

½

*

½

½

2713

8.

Alireza Firouzja

g

FRA

2777

0

½

½

½

0

½

½

*

½

3

2666

9.

Rapport Richárd

g

ROU

2748

0

0

0

½

½

½

½

½

*

261

 

A Grand Chess Tour 2023 díjalapja 1.75 millió dollár volt. Az összetett pontverseny első három helyezettje 175 ezer dolláron osztozott, a győztes Fabiano Caruana 100 ezret nyert.

 

A virtuális világranglista élcsoportja:

#

↑↓

Név

Classic

+/−

 

 

1

Carlsen, Magnus

2829.6

+0.6

2

Caruana, Fabiano

2804.0

+9.0

3

↑1

Nakamura, Hikaru

2788.3

+10.3

4

Ding, Liren

2780.0

0.0

5

↑1

Nepomniachtchi, Ian

2769.0

−2.0

6

↑1

So, Wesley

2757.4

+5.4

7

↑6

Dominguez Perez, Leinier

2756.2

+11.2

8

↓3

Firouzja, Alireza

2750.3

−26.7

9

Karjakin, Sergey

2750.0

0.0

10

↓2

Giri, Anish

2749.3

−2.7

11

Anand, Viswanathan

2748.0

0.0

12

↑6

Maghsoodloo, Parham

2742.4

+10.4

13

↑2

Praggnanandhaa R

2740.3

−0.7

14

↑12

Keymer, Vincent

2737.9

+16.9

15

↑13

Vidit, Santosh Gujrathi

2737.4

+22.4

16

↑1

Vachier-Lagrave, Maxime

2733.8

−0.2

17

↑4

Duda, Jan-Krzysztof

2732.5

+1.5

18

↑1

Grischuk, Alexander

2732.0

0.0

19

↑1

Le, Quang Liem

2731.0

0.0

20

↑2

Wei, Yi

2729.0

0.0

21

↑9

Erigaisi Arjun

2727.0

+14.0

22

↑2

Topalov, Veselin

2727.0

0.0

23

Aronian, Levon

2726.6

−0.4

24

↑1

Abdusattorov, Nodirbek

2726.5

+4.5

25

↓9

Mamedyarov, Shakhriyar

2723.2

−10.8

26

↓12

Radjabov, Teimour

2723.1

−21.9

27

Yu, Yangyi

2722.5

+2.5

28

↓16

Gukesh D

2719.8

−26.2

29

↓19

Rapport, Richard

2717.2

−30.8

30

↑3

Dubov, Daniil

2715.0

+5.0

Verőci Zsuzsa

Fotó: grandchesstour.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

St. Louisban az utolsó fordulóra maradt a döntés, az első helyen előálló holtversenyt rájátszás döntené el

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A St. Louisban zajló 10. Sinquefield Cup viadalon az utolsó fordulóra maradt a döntés, a befejező játéknap előtt az amerikai duó, Fabiano Caruana és Leinier Dominguez Perez holtversenyben áll az élen. A nyolcadik fordulóban Caruana a holland Anish Girivel 14 lépésben remizett, Dominguez Perez és a francia Maxime Vachier-Lagrave játszmája 24 lépés után lett döntetlen. Caruana világossal Rapport Richárddal mérkőzik meg, Dominguez sötéttel Levon Aroniannal néz farkasszemet. Wesley So 4,5 ponttal befejezte a tornát, az orosz Jan Nepomnjacsijjal osztozott meg a ponton. Nepomnjacsij világos lesz Girivel szemben, MVL honfitársával, Alireza Firouzjával csatázik, akár öten is oszthatják az első helyet! Rapport kissé kedvezőbb állásából döntetlenneé többet nem tudott kihozni Aronian elleni olasz megnyitású partijából.

 

A Grand Chess Tour 2023 öt versenyből álló sorozat ötödik, befejező viadalán az utolsó fordulóra maradt a döntés. Fabiano Caruana már a sorozat győztese lett, de a Sinquefiels tornán még nyílt az első helyért zajló versengés, a kilencedik körben olyan eredmények is születhetnek, hogy öten is oszthatják az első helyet.

A nyolcadik fordulóban a sakkvilág ászai négy döntetlent könyvelhettek el, a két éllovas, Fabiano Caruana és Leinier Dominguez Perez holtversenyben várhatja az utolsó kört. A két veretlen amerikai sakkozó döntetlennel is célba érhet és rájátszással döntenék el az első hely sorsát…  

A 8. forduló eredményei:

Wesley So (amerikai, 2752) – Jan Nepomnjacsij (FID, 2771)  döntetlen (Nimzoindiai védelem, 37)

Anish Giri (holland, 2752) – Fabiano Caruana (amerikai, 2795) döntetlen (Katalán megnyitáa, 14)

Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2745) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2734) döntetlen  (Szicíliai védelem, 24)

Rapport Richárd (román, 2738) – Levon Aronian (amerikai, 2727) döntetlen (Olasz megnyitás, 57

Alireza Firouzja volt szabadnapos

 

10. Sinquefield Cup 2023 Saint Louis 2023. november 21-30.

kat. XXI (2756)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

Fabiano Caruana

g

USA

2795

*

½

1

½

½

½

½

1

.

2853

2.

Leinier Dominguez Perez

g

USA

2745

½

*

½

½

½

.

1

½

1

2863

3.

Wesley So

g

USA

2752

0

½

*

½

½

1

½

½

1

2799

4.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2734

½

½

½

*

½

½

½

.

½

2755

5.

Jan Nepomnjacsij

g

FID

2771

½

½

½

½

*

½

.

½

½

2754

6.

Levon Aronian

g

USA

2727

½

.

0

½

½

*

½

1

½

2761

7.

Anish Giri

g

NED

2752

½

0

½

½

.

½

*

½

½

3

2704

8.

Alireza Firouzja

g

FRA

2777

0

½

½

.

½

0

½

*

½

2653

9.

Rapport Richárd

g

ROU

2748

.

0

0

½

½

½

½

½

*

2649

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: grandchesstour.com Lennart Ootes

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Caruana 25 lépésben győzte le Sot, Dominguez Perezzel holtversenyben vezet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A St. Louisban zajló 10. Sinquefield Cup hetedik fordulójában a háromszoros amerikai bajnokok presztízsrangadóján Fabiano Caruana +kiütéses” győzelmet aratott, 25 lépésben nyert Wesley So ellen. Az amerikai Leinier Dominguez Perez a lépésosmétléses döntetlent elkerülő Rapport Richárdot győzte le, a két amerikai nagymester holtversenyben áll az élen. Az orosz Jan Nepomnjacsij hatodszor is remizett, a francia Alireza Firouzjával osztozott meg a ponton. Döntetlennel ért véget az amerikai Levon Aronian és a holland Anish Giri játszmája is.

A 10.  Sinquefield Cup hetedik fordulójában Fabiano Caruana és Wesley So s negyvenkettedik klasszikus játszmájukban mérték össze erejüket. So 5-4-es vezetése mellett éllovasként játszhatott, de Caruana pörölycsapásokként ható lépésekkel büntette meg megnyitsi hibájáért.

A meggyengült nagyátlón Caruana vezére avatkozott nagy erővel a játékba, a középen rekedt sötét királyra döntő csapást mért a tisztáldozat. Fabiano Caruana 25 lépés után már győzelmet ünnepelhetett, letaszította riválisát az első helyről. Nyerésével a virtuális világranglistán 2800 Élő-pontja lett.

A tornát szintén négy döntetlennel kezdő Leinier Dominguez Perez is megszerezte második győzelmét, Rapport Richárd második vereségét szenvedte el. Rapport a Caro-Kann védelmet választotta, a 3.e5-ös változatban a vezérszárnyon kezdeményezett, egyenlő esélyeket ért el. Dominguez Perez felkínálta a lépésismétléses döntetlent, de a Rapport a küzdelem folytatása mellett döntött, kiélezte az állást a világos centrum elleni akciójával.

Az amerikai sakkozó 29.g6! lépését elnézhette, nagyot változott a játszma menete, újabb hibák miatt hat lépés múlva Rapport feladásra kényszerült. A román színekben versenyző nagymester hihetetlen mélyrepülésben van, a virtuáéis világranglistán a 37. helyre csúszott vissza. Dominguez Perez hat helyezést javítva hatodik a rangsorban, amely felbolydult méhkashoz hasonlítható az óriási változások miatt.

Jan Nepomnjacsij és Alireza Firouzja taktikai adok-kapok csatája pontosztozkodással ért véget. Jóval békésebb partiban remizett Levon Aronian és Anish Giri.

A 7. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (amerikai, 2795) – Wesley So (amerikai, 2752) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 25)

Jan Nepomnjacsij (FID, 2771) – Alireza Furouzja (francia, 2777) döntetlen (Szláv védelem, 43)

Levon Aronian (amerikai, 2727) – Anish Giri (holland, 2748) döntetlen (Orosz huszárjáték, 30)

Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2745) – Rapport Richárd (román, 2748) 1 – 0 Caro-Kann védelem, 35)

Maxime Vachier-Lagrave volt szabadnapos

H.

Név

1

2

3

4

5

6

7

8

9

J

P

1

 GM Fabiano Caruana (2795)

1

½

½

½

½

1

-

-

6

4

2

 GM Wesley So (2752)

0

½

-

1

½

½

½

1

7

4

3

 GM Leinier Dominguez Perez (2745)

½

½

½

-

-

½

1

1

6

4

4

 GM Jan Nepomnjacsij (2771)

½

-

½

½

½

½

-

½

6

3

5

 GM Levom Aronian (2727)

½

0

-

½

½

1

½

-

6

3

6

 GM Maxime Vachier-Lagrave (2727)

½

½

-

½

½

-

½

½

6

3

7

 GM Alireza Firouzja (2777)

0

½

½

½

0

-

½

½

7

8

 GM Anish Giri (2752)

-

½

0

-

½

½

½

½

6

9

 GM Rapport Richárd (2749)

-

0

0

½

-

½

½

½

6

2

Verőci Zsizsa

Fotó: grandchesstour.com Lennart Ootes

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Sinquefield Cup hatodik fordulójában So, Caruana és Dominguez Perez is győzött

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A St. Louisban zajló 10. Sinquefield Cup hatodik fordulójában három játszmában is döntés született, Az amerikai rangadón Wesley So legyőzte Levon Aroniant. Megszerezte első győzelmét Fabiano Caruana, s frsncia Alireza Firouzja második vereségét szenvedte el. A holland Anish Giri az amerikai Leinier Dominguez Pereztől kapott ki. Rapport Richárd gyalogelőnyős állásban nem tért ki a lépésismétléses döntetlen elől.

 

A Grand Chess Tour 2023 befejező tornájának hatodik fordulójában az éllovas Wesley So második győzelmét aratta, Levon Aronian elleni sikerével megerősítette vezető pozícióját, nagy lépést tett a világbajnok-jelölti címet biztosító eredmény elérének útján.

 

A spanyol megnyitás anti-berlini változatában vívott elméleti párbajban Wesley So a sorozatos cserék után kedvező végjátékot játszhatott. A jó futó aktív király segítségével harcolt a védekező szerepet betöltő huszárral szemben, Az éllovas nagy türelemmel játszva érvényesítette esélyét.

 

Második vereségével nehéz helyzetbe került Alireza Firouzja. A címvédő francia sakkozó a kettős huszárjátékban csatázott Fabiano Caranával. A nyíltsisakos küzdelemben Firouzja hosszúra sáncolt, Caruana megindította a világos király elleni akcióját. Firouzja lebecsülte a veszélyeket, túlértékelte saját lehetőségeit. Caruana ellenjátéka nagy erővel bontakozott ki, bástyája betört a második sorra, ez eldöntötte az összecsapást.  Firouzja a virtuális világranglistán csak a nyolcadik, - 26 pontnál tart a Grand Swiss tornán elért eredménye és a Sinquefield Cup hat fordulója alapján.

 

Elvesztette veretlenségét Anish Giri. A zárt szicíliai védelmű partiban többször is hibázott, Leinier Dominguez Perez fölényes végjátékot játszhatott, válogathatott a nyerések között.

Még öten nyeretlenek a viadalon, Rapport Richárd is ennek az ötösnek a tagja. Kedvező esélyt szalasztott el Maxime Vachier-Lagrave  elleni játszmájában. Gyalognyerése után megengedte, hogy a francia nagymester aktív védőállást építsen fel. Rapport a virtuális világranglistán csak a 23. helyezett, 21,2 pontos vesztésénél tart a Grand Sviss, a csapat Európa-bajnokság és mostani szereplése miatt.

 

A 6. forduló eredményei:

Wesley So (amerikai, 2752) – Levon Aronian (amerikai, 2727) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 78)

Alireza Firouzja (francia (2777) – Fabiano Caruana (amerikai, 2795)  0 – 1 (Kettőa huszárjáték, 44)

Rapport Richárd (román, 2748) – Maxime Vachier-Lagrace (francia, 2734) döntetlen (Szicíliai védelem, 35)

Anish Giri (holland, 2752) – Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2745) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 56)

Jan Nepomnjacsij volt szabadnapos

 

H.

Név

1

2

3

4

5

6

7

8

9

J

P

1

 GM Wesley So (2752)

 

-

½

½

-

1

½

½

1

6

4

2

 GM Fabiano Caruana (2795)

-

 

½

½

½

½

1

-

-

5

3

3

 GM Leinier Dominguez Perez (2745)

½

½

 

-

½

-

½

1

-

5

3

4

 GM Naxime Vachier-Lagrave (2734)

½

½

-

 

½

½

-

½

½

6

3

5

 GM Jan Nepomnjacsij (2771)

-

½

½

½

 

½

-

-

½

5

6

 GM Levon Aronian (2727)

0

½

-

½

½

 

1

-

-

5

7

 GM Alireza Firouzja 2777)

½

0

½

-

-

0

 

½

½

6

2

8

 GM Anish Giri (2752)

½

-

0

½

-

-

½

 

½

5

2

9

 GM Rapport Richárd (2748)

0

-

-

½

½

-

½

½

 

5

2

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: grandcheddtour.com chess24.bom

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

St. Louisban Aronian aratta a második győzelmet, a címvédő Firouzja ellen nyert

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló 10. Sinquefield Cup ötödik fordulójában Levon Aronian legyőzte a francia Alireza Firouzját. Az amerikai nagymester a viadalon a második győzelmet érte el 19 döntetlen mellett. A játéknapon az amerikai derbin Leinier Dominguez Perez nem tudta érvényesíteni gyalogelőnyét Wesley Soval szemben. Rapport Richárd a holland Anish Girivel gyorsan remzett, a francia Maxime Vachier-Lagrave az orosz Jan Nepomnjacsijjal osztozott meg a ponton. A pihenőnap után hétfőn játsszák a hatodik kört.

 

A Grand Chess Tour 2023 utolsó versenyén, a jubileumi Sinquefield Cup viadal ötödik játéknapján az egyetlen győzelmet Levon Aronian szerezte meg. Nagy csatában győzte le a világbajnok-jelölti címért küzdő trió tagját, Alireua Firouzját, aki vereségével lééshátrányba szorult Sovalszemben.

 

A Nimzoindiai védelmű partiban a francia nagymester a kiegyenlítést nem tudta elérni, kevésbé hátrányos végjátékot játszhatott volna, de pontatlan védekezése után Levon Aronian a bástyavégjátékban diadalmaskodott.

A negyedik fordulóban Rapport Richárd ellen győztes Wesley So a spanyol megnyitás berlini változatában kiharcolta a döntetlent Leinier Dominguez Perez elleni partijában.

Ötödik döntetlenét könyvelhette el Maxime Vchier-Lagrave és Jan Nepomnjacsij. Az orosz nagymesternek kedvezőtlen a mérlege a francia sakkozóval szemben, aktív ellenjátékaot találva szerezte meg a fél pontot.

Lépésismétléssel gyorsan megosztozott a ponton Rapport Richárd és Amish Giri.

Az 5. forduló eredményei:

Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2745) – Wesley So (amerikai, 2752) döntetlen (Spanyol megnyitás, 81)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2534) – Jan Nepomnjacsij (FID, 2771) döntetlen (Spanyol megnyitás, 39)

Levon Aronian (amerikai, 2727) – Alireza Firouzja (francia, 2777) 1 - 0  (Nimzoindiai védelem, 67)

Rapport Richárd (román, 1748) – Anish Giri (holland, 2752) döntetlen (Olasz megnyitás, 24)

Fabiano Caruana volt szabadnapos

H.

Név

1

2

3

4

5

6

7

8

9

J

P

1

 GM Wesley So (2752)

 

-

-

½

-

½

½

½

1

5

3

2

 GM Jan Nepomnjacsij (2777)

-

 

½

½

½

-

-

½

½

5

3

 GM Levon Aronian (2727)

-

½

 

½

½

1

-

-

-

4

4

 GM Maxime Vachier-Lagrave (2734)

½

½

½

 

½

-

½

-

-

5

5

 GM Fabiano Caruana (2795)

-

½

½

½

 

-

-

½

-

4

2

6

 GM Alireza Firouzja (2771)

½

-

0

-

-

 

½

½

½

5

2

7

 GM Anish Giri (2752)

½

-

-

½

-

½

 

-

½

4

2

8

 GM Leinier Dominguez Perez (2745)

½

½

-

-

½

½

-

 

-

4

2

9

 GM Rapport Richárd (2748)

0

½

-

-

-

½

½

-

 

4

 

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

St. Louisban az első győzelmet So aratta, a Sinquefield Cup negyedik fordulójában Rapport ellen nyert

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló 10. Sinquefield Cup negyedik fordulójában az amerikai Wesley So a viadal első győzelmét aratta, Rapport Richárd ellen nyert. A királyindiai védelmű partiban Rapprt bonyodalmakra törekedett, de túlvecsülte lehetőségeit, minőségáldozata elhinázott döntés volt. Az orosz Jan Nepomnjacsij az amerikai Fabiano Caruanával, a francia Alireza Firouzja az amerikai Leinier Dominguez Perezzel osztozott meg a ponton. Nem bírt egymással a holland Anish Giri és a francia Maxime Vachier-Lagrave sem. Az amerikai Levon Aronian szabadnapos volt. 

 

A Grand Chess Tour 2023 befejező tornájának, a 10. Sinquefield Cup viadalnak a  negyedik játéknapján született meg az első győzelem, WEsley So ellen Rapport Ruchérd nyíltsisakos küzdelemre törekedett, ez végül amerikai ellenfelének kedvezett.

 

A királyindiai védelmű partiban eredeti manővereket láttunk. Rapport világos vezérszárnyi kezdeményezését minőségáldozattal próbálta megállítani, a középen maradt király helyzetét kihasználni. So őpnzos játékkal hárította a látszatfenyegetéseket, döntő előnyt ért el.

 

 

A világbajnok-jelölti döntő előtt utolsó klasszikus játszmájában nézett farkasszemet Jan Nepomnjcsij és Fabiano Caruana. A kétszer világbajnoki döntős orosz nagymester két könnyűtisztet adött bástyáért és két gyalogért, kissé kedvezőbben állt. caruanának kellett gondos védekezéssel kiegyenlítenie esélyét.

Alireza Furouzja és Leinier Dominguez Perez küzdelmes partijában a címvédő francia sakkozó sokáig kezdeményezett, Dominguez ellenjátékot talált a félig nyílt g vonalon, a játszma lépésismétléssel lett döntetlen.

 

Anish Giri és Maxime Vachier-Lagrave összecsapásában korai vezércsere történt, a középjátékban a világos bástya „időuatazását” figyelhettük, MVL huszárjai remekül harcoltak, a döntetlennek a holland sakkozó örülhetett jobban.

 

A 4. forduló eredményei:

Jan Nepomnjacsij (FID, 2771) – Fabiano Caruana (amerikai, 2795) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 64)

Wesley So (amerikai, 2752) – Rapport Richárd (aromán, 3749) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 37)

Anish Giri (holland, 2762) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745) döntetlen (Elfogadott vezércsel 38)

Alireza Firouzja (francia, 2777) – Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2745) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 47)

Levon Aronian szabadnapos volt

 

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com frandchesstour.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Sinquefield Cupelső harmadában 13 döntetlen született, Duda betegség miatt visszalépett

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Saint Louisban a Grand Chess Tour 2023 ötödik versenyén, a 10. Sinquefield Cup viadal első három fordulójában a tizenhárom játszmában 13 döntetlen született. A torna első játéknapján a lengyel Jan-Krzysztof Duda remizett a holland Anish Girivel, második partiját halasztották Rapport Richárddal szemben, mjd betegség miatt visszalépésre kényszerült, kilenc résztvevővel folytatódott az esztendő legjelentősebb szupetversenye. A torna második fordulójában az amerikai Fabiano Caruana és az orosz Jan Nepomnjacsij nyerőesélyt szalasztott el, a több partiban kiegyenlített esélyű küzdelmeket láttunk.

 

A jubileumi viadal első harmada csalódást okozott, az egymást jól ismerő szupernagymesterek nem vállaltak kockázatot, nem tudták egymást a nyitásokban meglepni. A verseny tétke, hogy a világbajnok-jelölti döntőben még kiadó két helyet ki szerzi meg, 12 hónap súlyozott Élő-pont átlagával, illetve az esztendő jelentős versenyeinek eredményeit összegző pontversenyről jut be egy fő. A listát vezető Fabiano Caruana már a Világkupán elért harmadik helyével már világbajnokjelölt.

A pontverseny állása:

1

Fabiano Caruana

2795

USA

105.23

2

Anish Giri

2752

NED

84.31

3

Gukeh D

2746

IND

79.50

4

Wesley So

2752

USA

78.84

5

Arjun Erigaisi

2713

IND

71.56

6

Magnus Carlsen

2829

NOR

63.45

7

Hikaru Nakamura

2778

USA

59.25

8

Praggnanandhaa R

2741

IND

54.79

9

Nodirbek Abduszattorov

2722

UZB

54.63

10

Santosh Gujrathi Vidit

2715

IND

49.60

 

Az első forduló eredményei:

Rapport Richárd (román, 2748) – Jan Nepomnjacsij (FID, 2771) döntetlen (Orosz huszárjáték, 35)

Wesley So (amerikai, 2752) – Alireza Firouzja (francia, 2777) döntetlen (Angol megnyitás, 31)

Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2745) – Fabiano Caruana (amerikai, 2795) döntetlen (Szicíliai védelem, 65)

Anish Giri (holland, 2752) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2731) döntetlen (Spanyol megnyitás, 29)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2734) – Levon Aronian (amerikai, 2727) döntetlen (Ragozin védelem, 45)

 

A 2. forduló eredményei:

Jan Nepomnjacsij – Leinier Dominguez Perez   döntetlen (Angol megnyitás,87)

Alireza Firouzja – Anish Giri  döntetlen (Olasz megnyitás, 51)

Fabiano Caruana – Levon Aronian  döntetlen (Spanyol megnyitás, 50)

Wesley So – Maxime Vachirt-Lagrave  döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Jan-Krzysztof Duda – Rapport Richárd elhalasztva

 

A 3. forduló eredményei:

Levon Aronian – Jan Nepomnjacsij  döntetlen (Vezércsel, 32)

Rapport Richárd -Alireza Firouzjadöntetlen (Orosz huazárjáték, 35)

Maxime Vachier-Lafrave – Fabiano Caruana  döntetlen (Spanyol megnyitás, 42)

Anish Giri – Wesley So  döntetlen (Spanyol megnyitás, 39)

Jan-Krzysztof Duda visszalépett

 

 

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Yt. Louisban Caruana vezeti a 10. Sinquefield Cup Rajtlistáját, Firouzja játszik vímvédőként

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az amerikai sakkozás fellegvárában, Saint Louisban november 21. és 30. között rendezik meg a Grand Chess Tour 2023 öt versenyből álló sorozat befejezőtornáját, a 10. Sinquefield Cup viadalt. Bukarestben a Superbet klasszikus  viadalát rendezték meg, Zágrábban, Varsóban és St. Louisban rapid és villámversenyekre került sor.  A 10 résztvevő klasszikus játszmákban méri össze erejét, a rajtlistát a világranglista második amerikai Fabiano Caruana vezeti, aki nagy hajrával megnyerte a rapid és villámversenyt. Címvédőként a francia Alireza Firouzja játszik.  A GCT összetett pontversenyében Fabiano Caruana áll az élen a francia duó, Maxime Vachier-Lagrave és Alireza Firozja előtt. A viadal 325 ezer dolláros díjalapból a győztes 100 ezret nyer. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás döntené el.

St. Louisban parádés mezőnnyel rendezik meg a jubileumi, 10. Sinquefield Cup tormát. S jelenleg érvényes világranglista első tíz helyezettjéből hatan is játszanak, Fabiano Caruana vezeti a rajtlistát, a háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronian zárja a sort.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai) 2795

Alireza Dirouzja (francia) 2777

Jan Nepomnjacsij (orsoz) 2771

Wesley So (amerikai) 2752

Anish Giri (holland) 2752

Rapport Richárd (román) 2748

Leinier Dominguez Perez (amerikai) 2745

Naxime Vachier-Lafrave (francia) 2734

Jan-Krzysztod Duda (lengyel) 2731

Levon Aronian (amerikai) 2727

Hatan játszottak a viadal előtt a Grand Chess Tour negyedik versenyén is, a rapid és villámversenyen us, míg Rapport Richárd a csapat Európa-bajnokságon a román válogatott éltábján szerepelt mérsékelt sikerrel. A Grand Swiss tornán és az Eb-n 16,6 Élő-pontot vesztett, a virtuális világranglistán nyolc helyezést rontva csak a tizennyolcadik. A francia duó, Alireza Firouzja és Maxime Vachier-Lagrabe, a holland Anisg Giri „kihagyta” a kontinesviadat.

A rapiveersenyen a szabadkártyával játszó vietnami Le Quang Liem tündökölt, a villámverseny első játékmapja után az összetett pontverseyben MVL kétpontos előnnyel vezetett. A viadal ötödik játéknapján Fabiano Caruana remekelt, nagy hajrával rlsőként ért a célba. A 40 ezer dolláros első díj mellétt növelte előnyét a GCT összetett pontversenyében, folytatta sikersorozatát.

A 2013-ban először megrendezett Sinquefield Cup torna a Grand Chess Tour 2023-as sorozatának az ötödik versenye. Tíz éve Magnus Carlsen világbajnoki kihívóként diadalmaskodott, egy esztendővel később már világbajnokként csak második lett az akkor még olasz színekben játszó 22 éves Fabiano Caruana mögött. Nem ezüstérme okozta a nagy meglepetést, hanem a versenyen elért pontszáma. A 6 résztvevős, kétfordulós viadalon 5,5 pontot gyűjtött, míg a hetes(!) nyerősorozatot elérő Caruana 8,5 ponttal ért elsőként a célba.

2015-ben az örmény Levon Aronjant ünnepelték tornagyőztesként, a kétszeres világbajnok Magnus Carlsen négyes holtversenyben lett második, a GCT pontversenyt végül megnyerte. Öt esztendeje az amerikai színekbe „átigazolt”, egykori Fülöp-szigeteki 22 éves Wesley So kápráztatta el a sakkvilágot, St. Louis-i elsősége után a sorozat befejező versenyén, Londonban is győzött, megnyerte az összetett pontversenyt, az értékes trófea mellé 295 ezer dollárt kasszírozott.

Hat éve a francia Maxime Vachier-Lagrave nagyszerű sikerével fejeződött be az 5. Sinquefield Cup. A 26 éves nagymester félpontos előnnyel, veretlenül nyerte meg a GCT 2017 sorozat harmadik versenyét. Sikerében döntő szerepet játszott a viadal negyedik fordulójában Magnus Carlsen elleni, sötéttel elért győzelme. Carlsen és az exvilágbajnok Viswanathan Anand végzett holtversenyben a második helyen, Levon Aronjan a befejező játéknapon a világbajnoktól szenvedett vereséget, lecsúszott a dobogóról. Hazai pályán nagy meglepetés volt a bakui sakkolimpián aranyérmes amerikai válogatott triójának, Fabiano Caruanának, Hikaru Nakamurának és Wesley So-nak a kudarca, nyolc játszmát és 36,5 Élő-pontot vesztettek.

2018-ban a 6. Sinquefield Cup viadalon három győztest hirdettek ki. A világbajnoki kihívó Fabiano Caruana, Levon Aronjan és Magnus Carlsen holtversenyben végzett az élen, váratlan döntéssel elmaradt a rájátszás. A Grand Chess Tour 2018 összetett pontversenyét Hikaru Nakamura nyerte meg, fél ponttal előzte meg Aronjant, harmadikként Vachier-Lagrave végzett. A londoni döntő negyedik helyét eldöntő rájátszáson Caruana legyőzte So-t.

Négy éve a kínai Ding Liren és Magnus Carlsen holtversenyes elsőségével fejeződött be a Grand Chess Tour 2019 ötödik versenye, a 7. Sinquefield Cup. A torna rájátszásában a kétszeres kínai olimpiai bajnok 3-1-re legyőzte a norvég világbajnokot. A két rapidpartijuk döntetlennel fejeződött be, mindkét villámjátszmát a kínai nagymester megnyerte. Ding Liren a torna 325 ezer dolláros díjalapjából 82 ezer ötszáz dollárt vehetett át, Magnus Carlsen a 67 ezer ötszáz dolláros díjat kapott.

Az 1,75 millió dollár összdíjazású GCT 2021 sorozat Bukarestben indult útjára. A Superbet klasszikus versenyén az azerbajdzsáni Sahriyar Mamegyarov győzött, a sorozatra meghívást Rapport Richárd betegség miatt az utolsó pillanatban lemondta részvételét. A párizsi rapid és villámversenyen az amerikai Wesley So remekelt, hárompontos előnnyel nyerte meg a viadalt, Rapport Richárd az örmény Levon Aronjannal holtversenyben ötödikként végzett.  

A sorozat negyedik versenyén, St. Louisban a rapid és villámversenyen az amerikai Hikau Nakamura brillírozott, hárompontos előnnyel diadalmaskodott. Rapport Richárd emlékezetes versenyfutást vívott a második helyért Fabiano Caruanával, a párharc végül az amerikai nagymester javára dőlt el, Rapport harmadik helye kiemelkedő siker! A negyedik helyen végzett Wesley So a sorozatot lezáró Sinquefild Cup előtt az összetett pontversenyben az élen áll.

A 8. Sinquefield Cup viadalt, a 2021-es év egyik legerősebb tornáját fokozott érdeklődéssel várjuk. Nagy örömünkre ismét láttuk versenyezni Rapport Richárdot, oly hosszú idő telt el utolsó jelentős fellépése óta, sorban mondta le a meghívásait, többek között a Világkupát is.  A 325 ezer dolláros díjalapból a győztes 90 ezret kapott.

A koronavírus-járvány miatt a tervezett mezőnyhöz képest jelentős változások történtek. Nem indul a rövidesen az amerikai színeket erősítő háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronjan, az orosz Alekszandr Griscsuk, a holland Anish Giri és az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov, szabadkártyával amerikai sakkozók kaptak lehetőséget a megmérettetésre.

Maxime Vachier-Lagrave nagy sikerével fejeződött be a 8. Sinquefield Cup. Pályafutása során Saint Louisban másodszor ünnepelték a nagy presztízsű torna győzteseként. Fél ponttal előzte meg az amerikai hármast, Fabiano Caruana, Leinier Dominguez Perez és Wesley So trióját. MVL a 325 ezer dolláros díjalapból 90 ezret nyert. A viadal utolsó fordulójában öt döntetlen született, az első hely szempontjából döntő jelentőségű játszmában Rapport Richárd 62 lépésben remizett Fabiano Caruanával. Nagymesterünk ötvenszázalékos teljesítménnyel az ötödik helyen végzett, hét döntetlen mellett az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovtól szenvedett vereséget, az orosz Peter Szvidlert győzte le. A Grand Chess Tour 2021 öt versenyből álló sorozatának összetett pontversenyét Wesley So nyerte meg Maxime Vachier-Lagrave és Sahriyar Mamedgyarov előtt.

TavalySt. Louisban a 19 éves Alireza Firouzja szenzációs sikerével fejeződött be a Grand Chess Tour 2022 negyedik viadala, a rapid és villámverseny. A rapid tornán honfitársával, Maxime Vachier-Lagravevel holtversenyben végzett az élen.  A villámverseny első játéknapja után az összetett pontversenyben 3 pontos előnnyel vezetett. A visszavágókon Firouzja csak két döntetlent engedélyezett riválisainak, az összetett pontversenyt ötpontos előnnyel nyerte meg a címvédő amerikai Hikaru Nakamura előtt.  Firouzja a blitz világranglistán az élre állt, az amerikai sakkozás fellegvárában 100 pontot gyűjtött. Firouzja a 175 ezer dolláros díjalapból 40 ezret nyert. Az amerikai Fabiano Caruana és MVL osztotta a harmadik helyet, az orosz Jan Nepomnjacsuj zárt ötödikként. A GCT összetett pontversenyében Maxime Vachier Lagrave állt az élen a sorozatot lezáró 9. Sinquefield Cup előtt, amelynek rajtlistáját Magnus Carlsen vezette.

Alireza Firouzja győzött a 9. Sinquefield Cup viadalon is. Rapid rájátszás döntötte el az első hely sorsát, Firouzja 1,5-0,5-re legyőzte az orosz Jan Nepomnjacsijt. A viadal utolsó fordulójában Nepomnjacsij nyerőesélyes állását remire rontotta az amerikai Hans Moke Niemann ellen, kihagyta a torna megnyerésének lehetőségét. A holtversenyt eldöntő rájátszás második partijában tisztet nézett el. Holtversenyben harmadikként végzett az amerikai olimpiai bajnok kettős, Wesley So és Fabiano Caruana. Az amerikai sakkozás fellegvárában aratott kettős elsőségével Alireza Firouzja megnyerte a Grand Chess Tour összetett pontversenyét is, 100 ezer dolláros extra díjat vehet át, Wesley So 50, Maxime Vachier-Lagrave 25 ezer dollárt nyert.

A sakkvilág legjobbjainak tornáját beárnyékolta az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen visszalépése. A 19 éves Hans Moke Niemann elleni vereségét nem tudta feldolgozni, megvádolta legyőzőjét, hogy nem megengedett segítséget vett igénybe, nem hitte, hogy ellenfele képes volt a nyerőesélyes állásban sorban húzni a legerősebb lépéseket. A legendás világbajnok Garri Kaszparov éles kritikát fogalmazott meg Carlsen visszalépése miatt, „vétett” a sakkrajongókkal, társaival, a szponzorokkal szemben. Carlsen visszalépésnek nagy nyertese Jan Nepomnjacsij volt, aki az első fordulóban kikapott a norvég világelsőstől, az eredményt törölték. Számos cikk, elemzés foglalkozott a Niemann-sztorival, pro és kontra születtek az írások…

9. Sinquefield Cup 2022 Saint Louis 2022. szeptember 2-12.

h

Név

Ti

FED

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Ponts

1

Jan Nepomnjacsij

GM

FID

2792

*

1

½

½

½

1

½

½

½

5

1

Alireza Firouzja

GM

FRA

2778

0

*

1

½

½

1

½

½

1

5

3

Wesley So

GM

USA

2771

½

0

*

1

½

½

1

½

½

4.5

3

Fabiano Caruana

GM

USA

2758

½

½

0

*

½

½

1

1

½

4.5

5

Leinier Dominguez Perez

GM

USA

2745

½

½

½

½

*

½

½

½

½

4

6

Aronian Levon

GM

USA

2759

0

0

½

½

½

*

½

1

½

3.5

6

Hans Moke Niemann

GM

USA

2688

½

½

0

0

½

½

*

½

1

3.5

8

Maxime Vachuer Lagrave

GM

FRA

2757

½

½

½

0

½

0

½

*

½

3

8

Sahrijar Mamedgyarov

GM

AZE

2757

½

0

½

½

½

½

0

½

*

3

10

Magnus Carlsen

GM

NOR

2861

*

0

Rájátszás:

Jan Nepomnjacsij – Alireza Firouzja  döntetlen

Alireza Firouzja – Jan Nepomnjacsij 1 – 0

A Grand Chess Tour 2022 végeredménye:

Verőci Zsuzsa

Komment 1 | Reblog! 0 |

A meglepetések Európa-bajnokságán a bolgár női és a szerb férfi válogatott lett aranyérmes

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A montenegrói tengerparti üdülőhelyen, Budvában a bolgár női és a szerb férfi válogatott elsőségével fejeződött be a 24. csapat Európa-bajnokság, a hat érmen hat ország csapatai osztoztak! csapatai csapatai  Férficsapatunk a kilencedik, nőiegyüttesünk a huszadik helyen végzett. A befejező játéknapon férfi válogatottunk 2-2-öt játszott a franciákkal, Balog Imre győzött, Gledra Benjámin és Bánusz Tamás remizett, Kozák Ádám vereséget szenvedett. Az aranyéremért folyó versengésben a német csapat a horvátok ellen nyert 2,5-1,5-re, a szerbek a görögökkel szemben 3-1-es győzelmet értek el. Az első helyen előállt holtversenyt a Berger-Sonneborn pontszámítás döntötte el, a szerbek örülhettek, 228 pontjuk van, míg a viadalon sokáig vezető németeknek 227. A kontinensviadal harmadik fordulójában a német együttes 3-1-re nyert a szerbek ellen, akik a „külső körön” törtek előre. Jó hajrával az örmények a bronzérmesek, Váratlan a lengyelek negyedik, a csehek ötödik helyezése. A románok csak a nyolcadikok, a rajtlistát vezető azeriek a 19. helyen végeztek. Csapatunk négy meccset nyert meg, három mérkőzése lett döntetlen, kettőt elvesztett.  A női kontinensbajnokságon a bolgár együttes veretlenül, legnagobb riválisát, az azerieket is legyőzve egypontos előnnyel ét elsőként a célba. Az utolsó fordulóban a grúzok ellen is nyerte az exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova vezetésével. Az azeri fiatal csapat ismét bizonyított, a harmadik helyet végül a franciák szerezték meg. Válogatottunk a befejező játéknapon csak 2-2-öt játszott az észtekkel, kellemetlen meglepetés a huszadik helyezésük. Az éltálán a 16 évesGaál Zsóka nagy csatában sötéttel győzött, a 8 partiból elért 5 pontja női nagymesteri normát jelent, a csapat legjobb pontszerzője lett.. Papp etre és Terbe Julianna remivel, Lázárné Vajda Szdónia vereséggel fejezte be a szereplését. A viadal első félidejében nehéz párosítás is sújtotta a lányokat, a második félidőben sokat hibáztak, esélyesállásokat rontottak el.

 

Izgalmakban bővelkedő csatákkal fejeződtek be a kontinensviadalok. Az aranyérmekért és a dobogós helyezésekért folyó kiélezett versengésben meglepetések születtek, a szerb és a bolgár elsőség nem szenzációként is értékelhetjük, ahogy a rajtlistát vezető azeri és a grúz csapatok sorozatos kudarcai, gyengge szereplésük.

A befejező játéknapon a svédek elleni gíőzelmének köszönhetően a nyolcadik helyre előrelépett csapatunk a franciákkal mérkőzött meg, lehetőség volt még jobb helyezés elérésére, de esetlehes vereséggel alapos visszaesésre. A mérkőzés az éltáblások Etienne Vacrot és Gledura Benjámin villámgyors remijével indult, majd Balog Imre győzelmével vezetéshez juttatta együttesünket. Bánusz Tamás remizett, Kozák Ádám nem tudta elkerülni a vereséget, elvesztette veretlenségét. A négy csapathyőzelem, a három döntetlen és két vereség végül a kilencedik helyet jelentette.

Franciaország – Magyarország 2 – 2

Etienne Bacrot (2668) – Gledura Benjámin (2633) döntetlen

Bánusz Tamás (260ö9) – Jules Moussarf (2639)  döntetlen

Laurent Fressimet (2664) – Kozák Ádám (2578)  1 - 0

Balog Imre (2617) – ímarc-android (2578)  1 - 0

Az aranyérem sorsát, a holtversenyben végzett szerb és német csapat párhacát a Berger-Sonneborn pontszámítás döntötte el, egy pont miatt a szerbek örülhettek. Az utolsó fordulóban a németeknek jutott a nehezebb ellenfél, a horvátokat 2,5-1,5-re győzték le, míg a szerbek a görögöket 3 – 2-re.

A viadal harmadik fordulójában a német csapat 3 – 1-re nyert a szerb gárda ellen, ettől kezdve a két együttes más-nás utat járt be, Vincent Keymer vezetésével a németek az élcsapatokkal mérkőztek meg, a szerbek a „külső körön” kapaszkodtak. A nyolc forduló során négy közös ellenfelük volt.

Az örmények a hajrában jeleskedtek, ahogy a lengyelek és a csehek a „homályból’ a léptek elő. Az angolok a végére kipukkadtak, az azeri csapat csúfos bukása megdöbbentő.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

T,

  Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Horvátország

  Németország

:

2

  Csehország

  Norvégia *)

:

3

  Szlovénia

  Montenegro *)

2

:

2

4

  Görögország

  Szerbia

1

:

3

5

  Anglia

  Örményország

:

6

  Franciaország

  Magyarország

2

:

2

7

  Lengyelország

  Moldova

3

:

1

8

  Spanyolország

  Románia

:

9

  Hollandia

  Georgia

1

:

3

10

  Azerbajdzsán

  Olaszország

2

:

2

To.

14

Horvátország  

Rtg

-

3

  Németorazág

Rtg

1½:2½

1.1

GM

Saric, Ivan

2659

-

GM

Keymer, Vincent

2721

½ - ½

1.2

GM

Brkic, Ante

2622

-

GM

Svane, Rasmus

2647

½ - ½

1.3

GM

Martinovic, Sasa

2542

-

GM

Donchenko, Alexander

2664

½ - ½

1.4

GM

Bosiocic, Marin

2537

-

GM

Kollars, Dmitrij

2642

0 -

ííííííííííííííííít.

17

  Görögország

Rtg

-

10

Szerbia a

Rtg

1 : 3

4.1

GM

Theodorou, Nikolas

2619

-

GM

Predke, Alexandr

2661

1 - 0

4.2

GM

Mastrovasilis, Dimitrios

2573

-

GM

Sarana, Alexey

2669

0 - 1

4.3

GM

Kourkoulos-Arditis, Stamatis

2543

-

GM

Indjic, Aleksandar

2601

0 - 1

4.4

GM

Ioannidis, Evgenios

2502

-

GM

Ivic, Velimir

2557

0 - 1

A 24, csapat Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R

 

Csapat

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

10

Szerbia

9

7

1

1

15

228

24

172

140,5

2

3

Németország

9

6

3

0

15

227

21,5

179,5

150

3

5

Örményország

9

5

3

1

13

196,5

20

180,5

127,8

4

11

Lengyelország

9

5

2

2

12

179,5

19,5

175,5

115,5

5

13

Csehország

9

5

2

2

12

165

20

175,5

114,8

6

4

Anglia

9

4

3

2

11

204,5

20

184

109,8

7

7

Franciaország

9

5

1

3

11

196,5

21,5

174,5

104,3

8

2

Románia

9

4

3

2

11

193,5

19,5

175,5

104,3

9

12

Magyarország

9

4

3

2

11

185,5

20,5

171

97,8

10

14

Horvátország

9

4

3

2

11

177,5

19

173,5

99,3

11

23

Georgia

9

5

1

3

11

169,5

22,5

155,5

87,8

12

17

Görögország

9

5

1

3

11

168,5

19,5

173,5

102

13

8

Norvégia

9

4

2

3

10

150,5

20

157,5

85,3

14

26

Moldova

9

4

2

3

10

150

19

168

88

15

15

Izrael

9

4

2

3

10

149,5

20

165,5

87,5

16

18

Olaszország

9

4

1

4

9

165,5

19

174,5

83,8

17

6

Spanyolország

9

4

1

4

9

157

19,5

162

78,5

18

1

Azerbajdzsán

9

4

1

4

9

156,5

19,5

164

80

19

25

Litvánia

9

(38 csapat)

Az aranyérmes szerb csapatban az egyéni eredmények:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Élő-átlag

Rp

Élő+/-

1

GM

Predke   Alexandr

2661

½

1

½

½

1

½

½

0

4,5

8

2684

2727

7,6

2

GM

Szarana, Alexey

2669

1

½

1

½

½

1

½

1

6

8

2617

2810

14,3

3

GM

Indjic, Aleksandar

2601

1

½

0

1

1

0

½

1

5

8

2579

2674

7,6

4

GM

Markus, Robert

2582

1

½

½

1

½

½

4

6

2568

2693

8,8

5

GM

Ivic, Velimir

2557

1

1

0

½

1

1

4,5

6

2531

2724

12,8

A magyar csapatban az egyéni eredmények:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont.

J.s

Élő-átlag

Rp

Élő+/-

1

GM

Erdős Viktor

2557

½

0

½

½

½

½

2,5

6

2604

2547

-1,3

2

GM

Gledura Benjámin

2633

½

½

½

1

½

0

½

½

4

8

2600

2600

-3,5

3

GM

Bánusz Tamás

2609

½

½

1

½

1

½

4

6

2587

2712

8,2

4

GM

Kozák Ááam

2578

1

½

½

½

½

1

1

0

5

8

2545

2640

6,6

5

GM

Balog Imre

2617

1

½

½

½

½

0

1

1

5

8

2518

2613

0,1

Női Európa-bajnokság

Válogatottunk nem tudta kihasználni kedvező párosítását, az észtek elleni 2 – 2 csak a huszadik helyhez volt elegendő. Az éltáblán Gaál Zsóka remekelt, lrtkes győzelmével a csapat legjobb oinstszerzőke lett, 8 partiból elért 5 pontja női nagymesteri normát is jelent számára. A társak nem tudták megtartani a megszerzett előnyt, Lázárné Vajda Szidónia világossal kapott ki, Pap Petra és Terbe Julianna remizett. A mérleg elég szomorú, három győzelem melé mégy vereség társult, a 36 lejátszott partiban a 12 vereség bánatát nem enyhíthette a 12 nyerés.

Észtország – Magyaro4szág  2 - 2

Mar Narva (2337) – Gaál Zsüka (2304)

Papp Petra  (2283) – Margareth Oide(2147)

Anastasia Sinitsina (2221) – Terbe Julianna (2269)  döntetlen

Lázárné Vajda Szidónia (2265) – Sofia Blohin (1956)  0 - 1

Nagy meglepetés az ötödik helyre rangsorolt bolgárok első helye. A befeező játéknap fokozott feszültségét, a nagy tétet is kitűnően bírták, a grúzok legyőzésével „bearanyozták” szereplésüket. Az exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova „vezérevezősként” remekelt, a Világkupán második Nurgyul Szalimova méltó társa volt, a serényebb Élő-pontszámú játékosaik elhitték, hogy van esélyük.

A fiatal erőkből álló azeri csapat ismét bizonyított, a rangadót elvesztették a bolgárok ellen, ez eldöntőtte az első hely sorsát. A franciák bronzérme szép siker, a két legjobbját, Anna És Marija Muzicsukot nélkülőző ukránok nagyot hajráztak, de lemaradtak a dobogóról. Ne feledjük, hogy válogatottunk a második fordulóban 2-2-öt játszott a bolgárokkal, a harmadik kötben 2,5-1.5-tr legyőzte az ukránokat, 5 pontjuk volt és 8 lett a végén.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

T.

   Csapat 

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Bulgária

  Georgia

:

2

  Szerbia

  Azerbajdzsán

1

:

3

3

  Franciaország

  Ukrajna

1

:

3

4

  Svájc

  Németország

2

:

2

5

  Örményország

  Lengyelország

:

6

  Görögország

  Szlovénia

:

7

  Románia

  Spanyolország

1

:

3

8

  Anglia

  Svédország

3

:

1

9

  Hollandia

  Israel

2

:

2

10

  Észtország

  Magyarország

2

:

2

T.

5

  Bulgária

Rtg

-

1

  Georgia

Rtg

2½:1½

1.1

GM

Stefanova, Antoaneta

2417

-

GM

Khotenashvili, Bella

2498

1 - 0

1.2

IM

Salimova, Nurgyul

2412

-

GM

Batsiashvili, Nino

2487

½ - ½

1.3

FM

Peycheva, Gergana

2287

-

IM

Javakhishvili, Lela

2440

1 - 0

1.4

WGM

Krasteva, Beloslava

2262

-

IM

Melia, Salome

2354

0 - 1

A 15. női Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Csapat

Games

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

5

Bulgária

9

7

2

0

16

236

23

179

160

2

2

Azerbajdzsán

9

7

1

1

15

227

22,5

183,5

149,3

3

6

Franciaország

9

5

2

2

12

210

22,5

184

116,3

4

4

Ukrajna

9

5

2

2

12

199

23,5

167

109,3

5

19

Görögország

9

5

2

2

12

181,5

20,5

180,5

118,5

6

8

Lengyelország

9

6

0

3

12

175,5

19,5

175,5

111,5

7

3

Németország

9

4

3

2

11

178

20

172,5

99

8

15

Szerbia

9

5

1

3

11

171,5

18,5

182

104,8

9

11

Svájc

9

4

3

2

11

169,5

20

173,5

100,8

10

1

Georgia

9

4

2

3

10

180

19,5

181

95,5

11

7

Örményország

9

4

2

3

10

174,5

20

171,5

91

12

9

Dpsnyolország

9

5

0

4

10

169

20

172

89

13

13

Anglia

9

4

2

3

10

138

19

168,5

82,8

14

18

Szlovénia

9

4

1

4

9

160,5

20,5

160,5

71,3

15

21

Törökország

9

4

1

4

9

137

18,5

162

67,8

16

20

Olaszország

9

4

1

4

9

126

17,5

163

69,8

17

14

Románia

9

4

1

4

9

122

19

159,5

73,5

18

17

Izrael

9

3

3

3

9

115,5

18

152,5

69,5

19

10

Hollandia

9

3

2

4

8

164

20

172,5

72,8

20

12

Magyarország

9

3

2

4

8

152,5

18

174,5

75,8

(32 csapat)

Az aranyérmes bolgár csapatban az egyéni eredmények:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Élő-átlagg

Rp

K

Étg+/-

1

GM

Sztefanova, Antoaneta

2417

0

½

1

½

½

1

½

1

5

8

2423

2518

10

10,7

2

IM

Szalimova, Nurgyul

2412

½

½

½

½

1

1

1

1

½

6,5

9

2364

2530

10

14,1

3

WGM

Radeva, Viktoria

2332

1

½

1

1

½

4

5

2233

2473

20

16,8

4

FM

Pejcseva, Gergana

2287

1

1

1

½

½

½

0

0

1

5,5

9

2305

2385

20

24

5

WGM

Kraszteva, Beloszlava

2262

0

0

1

1

0

2

5

2254

2182

20

-10

A magyar csapatban az egyéni eredmények:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Élő-átlag

Rp

K

Élő+/-

1

GM

Hoang, Thanh Trang

2393

1

1

0

1

½

0

0

3,5

7

2420

2420

10

2,5

2

WIM

Gaál Zsóka

2304

1

½

0

0

1

½

1

1

5

8

2312

2407

20

21,4

3

WGM

Papp Petra

2283

1

½

½

½

0

0

½

3

7

2249

2199

20

-16,2

4

WIM

Terbe Julianna

2269

1

0

1

0

½

0

½

3

7

2223

2173

20

-17,4

5

IM

Lázárné Vajda Szidónia

2265

1

1

0

½

½

½

0

3,5

7

2159

2159

10

-8,5

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Férficsapatunk remek győzelmet ért el a svédek ellen, női együttesünk kikapott a románoktól

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Budvában zajló 24. csapat Európa-bajnokság nyolcadik fordulójában férficsapatunk 3,5-0,5-re legyőzte a svéd együttest, hat helyezést javítva a nyolcadik helyen várja a viadal utolsó fordulójában a franciák elleni mérkőzést. Az éltáblán Gledura Benjámin remizett, Bánusz Tamás, Kozák Ádám és Balog Imre győzött. A befejező játéknap előtt Szerbia és Németország 13 pontos, a Berger-Sonneborn pontszám alapján egy ponttal a szerbek vezetnek. A németek a franciákat győzték le 2,5 - 1,5-re, a szerbek az angolokat hasomló arányban. Az utolsó körben a németek a horvátokkal, a szerbek a görögökkel csatáznak. Anglia, Örményország, Horvátország és Görögország 11 pontos, hat csapattal együtt válogatottunk 10 ponttal áll. Női együttesünk negyedik vereségét szenvedte el, a románok szerencsés kézzel sakkozva nyerték meg 2,5-1,5-re a meccset, ami sokáig magyar sikert ígért. Gaál Zsóka magabiztos játékkal juttatta vezetéshez csapatunkat, az éltáblán Hoang Thanh Trang kikapott, de Terbe Julianna és Lázárné Vajda Szifónia is nyerésre állt. Az időzavar közbeszólt, Terbe vesztett, Vajda remizett, a 19.helyezett együttesünk az észtekkel játssza utolsó meccsét. Az élen álló bolgár csapat a lengyeleket, a rivális azeriek a görögöket győzték le 2,5 - 1,5-re. Bulgária 14, Azerbajdzsán 13, Franciaország 12, Szerbia 11 pontos, hat csapatnak van 10 pontja. Az utolsó fordulóban Bulgária-Georgiag, Szerbia-Azerbajdzsán, Franciaország-Ukrajna összecsapások döntenek a bajnoki címről és a dobogós helyezésekről.

 

A kontinensviadal nyolcadik fordulójában férfi válogatottunk 3,5-0,5-re legyőzte a svéd együttest, a nyolcadik helyen várja a befejező játéknapot, a franciák elleni mérkőzést. Az örményektől elszenvedett fájó vereség után csapatunk, magabiztos játékkal nyert. Az éltáblán Gledura Benjámin remizett a svédek legjobbjával, Nils Grandeliusal. Bánusz Tamás fokozatosan játszotta túl ellenfelét, Kozák Ádám korán átvette a kezdeményezést, kiskombinációval szép befejezést talált. Balog Imre küzdelmes partiban győzött.

Svédország – Magyarország  0,5 – 3,5

Nisl Grandelius (2688) – Gledura Benjámin (2633)  döntetlen

Bánusz Tamás (2609) – Tiger Hillarp Person (2502)  1 - 0

Hampurs Sorensen (2479) – Kozák Ádám (2578)  0 - 1

Balog Imre (2617) – Kan Kucuksari (2474)  1 - 0

Az utolsó fordulóra maradt a döntés, a nyolcadik mérkőzését a német és a szerb csapat is megnyerte, 13-13 ponttal vezetik a versenyfutást. A szerb együttes a holtversenyben élen álló angolok ellen diadalmaskodtak, a németek a franciák ellen nyertek. Változott a sorrend a szerb gárda egy Berger-sonnebort ponttal megelőzi a mezőny egyetlen veretlen csapatát.

A németek a horvátokkal, a szerbek a görögökkel mérkőznek meg. A nyolcadik körben a horvát csapat a románok ellen diadalmaskodott, a rajtlista második, Rapport Richárd vezette a 13. helyre esett vissza. Rapport erejét alighanem a Sinquefield Cup-ra tartalékolja, 24 lépésben remizett Ivan Sariccsal. A görögök az örményekkel szemben 2-2-öt értek el.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

T.

   Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Szerbia

  Anglia

:

2

  Norvégia *)

  Hollandia

:

3

  Montenegro *)

  Montenegro C

:

½

4

  Németország

  Franciaország

:

5

  Örményország

  Görögország

2

:

2

6

  Románia

  Horvátország

:

7

  Olaszország

  Lengyelország

:

8

  Svédország

  Magyarország

½

:

9

  Litvánia

  Csehország

:

10

  Moldova

  Izrael

:

11

  Ausztria

  Spanyolország

:

12

  Georgia

  Szlovénia

:

13

  Belgium

  Azerbajdzsán

1

:

3

T.

10

  Szerbia

Rtg

-

4

      Anglia

Rtg

2½:1½

1.1

GM

Predke, Alexandr

2661

-

GM

Vitiugov, Nikita

2712

½ - ½

1.2

GM

Sarana, Alexey

2669

-

GM

Howell, David W L

2676

½ - ½

1.3

GM

Markus, Robert

2582

-

GM

Adams, Michael

2670

½ - ½

1.4

GM

Ivic, Velimir

2557

-

GM

Haria, Ravi

2508

1 - 0

T.

3

      Németország

Rtg

-

7

     Franciaország

Rtg

2½:1½

4.1

GM

Keymer, Vincent

2721

-

GM

Bacrot, Etienne

2668

½ - ½

4.2

GM

Svane, Rasmus

2647

-

GM

Moussard, Jules

2639

1 - 0

4.3

GM

Bluebaum, Matthias

2670

-

GM

Fressinet, Laurent

2640

½ - ½

4.4

GM

Donchenko, Alexander

2664

-

GM

Lagarde, Maxime

2629

½ - ½

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

 Csapat

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

10

Szerbia

8

6

1

1

13

176,5

21

136

108,3

2

3

Németország

8

5

3

0

13

175,5

19

143

117

3

4

Anglia

8

4

3

1

11

169

18,5

147,5

99,5

4

5

Örményország

8

4

3

1

11

149,5

17,5

143

95,5

5

14

Horvátország

8

4

3

1

11

141,5

17,5

135

87,8

6

17

Görögország

8

5

1

2

11

139,5

18,5

135,5

91,8

7

7

Franciaország

8

5

0

3

10

154,5

19,5

137,5

85

8

12

Magyarország

8

4

2

2

10

142

18,5

130,5

76

9

11

Lengyelország

8

4

2

2

10

134

16,5

140,5

86,3

10

13

Csehország

8

4

2

2

10

124

17,5

140

85,5

11

8

Norvégia

8

4

2

2

10

114

18,5

122

75,8

12

26

Moldova

8

4

2

2

10

113

18

131

76,3

13

2

Románia

8

3

3

2

9

149

17

138,5

74,8

14

9

Hollandia

8

3

3

2

9

128

16,5

137

74,3

15

6

Spanyolország

8

4

1

3

9

124

18

127,5

69,5

16

23

Georgia

8

4

1

3

9

117,5

19,5

121

60,8

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

T.

  Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Horvátország

  Németország

:

2

  Csehország

  Norway *)

:

3

  Szlovénia

  Montenegro *)

:

4

  Görögország

  Szerbia

:

5

  Anglia

  Örményország

:

6

  Franciaország

  Magyarország

:

7

  Lengyelország

  Moldova

:

8

  Spanyolország

  Románia

:

9

  Hollandia

  Georgia

:

10

  Azerbajdzsán

  Olaszország

 

T.

7

  Franciaország

Rtg

-

12

  Magyarország

Rtg

0 : 0

6.1

GM

Bacrot, Etienne

2668

-

GM

Gledura Benjámin

2633

6.2

GM

Moussard, Jules

2639

-

GM

Bánusz Tamás

2609

6.3

GM

Fressinet, Laurent

2640

-

GM

Kozák, Ádám

2578

6.4

GM

Maurizzi, Marc`andria

2572

-

GM

Balog Imre

Női Európa-bajnokság

Válogatottunk újabb vereséget szenvedett, joggal reménykedtünk a győzelemben, de a románok sakkoztak szerencsés kézzel. Az éltáblán Hoang Thanh Trang kedvenc francia védelmében gyorsan döntő hátrányba került. Gaál Zsóka magabiztos játékkal nyert. Terbe Julianna fölényesen állt, az időzavarban hihetetlen események zajlottak, végül még el is vesztette a játszmát. Lázárné Vajda Szidónia kedvező lehetőséget elszalasztva csak remizett, a nyerést ígérő meccs vége fájdalmas vereség lett.

Románia – Magyarország  2,5 – 1,5

Irina Bulmaga (2430) – Hoang Thanh Trang (2393)  1 - 0

Gaál Zsóka (2304) – Mihaela Sandu (2292)  1 - 0

Miruna-Dana (Lehaci (2225) – Terbe Julianna (2269)  1 - 0

Lázárné Vajda Szidónia (2265) – Alessia-Mihaela Ciolacu (2175)  döntetlen

Az élen álló bolgár csapat a lengyeleket, a rivális azeriek a görögöket győzték le 2,5 - 1,5-re, a bolgárok megőrizték egypontos előnyüket, de az utolsó körben nagy próbatétel vár az együttesre, s rajtlista első, de rapszodikus játékot mutató grúz négyes, Azerbajdzsán a szerbekkel mérkőzik meg. Bulgária 14,  Azerbajdzsán 13, Franciaország 12, Szerbia 11 ponttal várja a sorsdöntő csatákat, hét csapatnak van 10 pontja.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

T.

   Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Lengyelország

  Bulgária

:

2

  Azerbajdzsán

  Görögország

:

3

  Németország

  Franciaország

2

:

2

4

  Georgia

  Örményország

2

:

2

5

  Spanyolország

  Szerbia

:

6

  Ukrajna

  Anglia

:

½

7

  Svájc

  Hollandia

:

8

  Románia

  Magyarország

:

9

  Szlovénia

  Észtország

:

½

10

  Izrael

  Horvátország

:

T.

8

 Lengyelország

Rtg

-

5

  Bulgária

Rtg

1½:2½

1.1

GM

Socko, Monika

2378

-

GM

Stefanova, Antoaneta

2417

½ - ½

1.2

IM

Kiolbasa, Oliwia

2371

-

IM

Salimova, Nurgyul

2412

0 - 1

1.3

WGM

Zawadzka, Jolanta

2342

-

FM

Peycheva, Gergana

2287

1 - 0

1.4

WIM

Sliwicka, Alicja

2296

-

WGM

Krasteva, Beloslava

2262

0 - 1

 

T.

2

  Azerbajdzsán

Rtg

-

19

  Görögország

Rtg

2½:1½

2.1

IM

Mammadzada, Gunay

2441

-

IM

Tsolakidou, Stavroula

2389

1 - 0

2.2

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2395

-

FM

Avramidou, Anastasia

2247

½ - ½

2.3

IM

Balajayeva, Khanim

2328

-

WIM

Pavlidou, Ekaterini

2143

½ - ½

2.4

IM

Mammadova, Gulnar

2350

-

WGM

Makropoulou, Marina

2124

½ - ½

Bo.

3

  Germany

Rtg

-

6

Az élcsoport állása:

_

H.

R.

 

Csapat

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

5

Bulgária

8

6

2

0

14

188

20,5

141

124

2

2

Azerbajdzsán

8

6

1

1

13

171,5

19,5

148

116,8

3

6

Franciaország

8

5

2

1

12

176

21,5

142

102,8

4

15

Szerbia

8

5

1

2

11

136,5

17,5

140,5

91,8

5

19

Görögország

8

4

2

2

10

147,5

18

143

87,3

6

1

Georgia

8

4

2

2

10

143

18

143

86,3

7

3

Németország

8

4

2

2

10

141

18

137

80,8

8

7

Örményország

8

4

2

2

10

139,5

18,5

136

79

9

8

Lengyelország

8

5

0

3

10

138

17

140

82,5

10

4

Ukrajna

8

4

2

2

10

137,5

20,5

124

72,3

11

11

Svájc

8

4

2

2

10

134

18

139

83

12

18

Szlovénia

8

4

1

3

9

123

19

123

62,3

13

14

Románia

8

4

1

3

9

98,5

18

123,5

63,8

---

19

12

Magyarország

8

3

1

4

7

124

16

143

60,8

20

22

Észtország

8

3

1

4

7

101

14,5

136

52

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

T.

  Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Bulgária

  Georgia

:

2

  Szerbia

  Azerbajdzsán

:

3

  Francisország

  Ukrajna

:

4

  Svájc

  Németország

:

5

  Örményország

  Németország

:

6

  Görögország

  Szlovénia

:

7

  Románia

  Spanyolország

:

8

  Anglia

  Svédország

:

9

  Hollandia

  Izrael

:

10

  Észtország

  Magyarország

T.

22

 Észtország

Rtg

-

12

  Magyarország

Rtg

0 : 0

10.1

IM

Narva, Mai

2387

-

WIM

Gaál Zsóka

2304

10.2

WIM

Olde, Margareth

2147

-

WGM

 

Papp Petra

2283

10.3

WFM

Sinitsina, Anastassia

2221

-

WIM

Terbe, Julianna

2269

10.4

WFM

Blokhin, Sofia

1956

-

IM

Lázárné Vajda, Szidónia

2265

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kettős vereség a hetedik fordulóban, sokat hibáztak sakkozóunk

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Budvában zajló csapat Európa-bajnokság hetedik fordulójában válogatttjaink kettős vereséget szenvedtek Férficsapatunk az örményektől 2,5-1,5-re kaptak ki, női együttesünk a görögökkel szemben 3-1-re vesztett. Erdős Viktor döntetlene után három küzdelmes partit láttunk, Kozák Ádám előnyös állása nyerést ígért, Gledura Benjámin egyenló eséllyel játszott, Balog Imre taktikai csapást nézett el. Kozák nagy türelemmel játszva nyert, Gledura a végjátékban végzetes fitólépése miatt kapott ki, Balog nem tudta megmenteni minőséghátrányos pozícióját. Négy döntetlennel 2-2- lett az angol-német ramgadó, a szerb csapat 2,5-1,5-re legyőzte a tomán gárdát, hármas oltverseny az élen, a némer, az anfol és a szerb együttes is 11 pontos, csapatunk 8 ponttal a tizennegyedik, A női kontinensviadalon válogatottunk hihetetlen hibák miatt maradt alul a görögökkel szemben. A két sötét táblán Gaál Zsóka és Lázárné Vajda Szidónia remizett. Az éltáblán Hoang Thanh Trang óvarlan futólépésével került jelentős hátrányba, de Papp Petra döntő előnyt ért el. Trang nem talált mentséget, Petra nyert állását vesztett el. A bolgárok a franciák elleni 3-1-es győzelemmel átvették a vezetést, csapatunk a tizenötödik helyezettként várja a románok elleni meccsét, férfi együttesünk a svédekkel játszik.

A kontinensviadalok hetedik fordulójában válogatottjaink kettős veresége hidegzuhanyként hatott. A tavalyi sakkolimpián meglepetésre a legjobbját, Levon Aroninat „elvesztő” örmény csapat ezóstérmes lett, aBudvában felemás eredményeket értek el, csapatunk legyőzésével a görögökkel holtversenyben egy pontra megközelítették a hármas holtversenyben élen álló együtteseket.

Az éltáblán Erdős Viktor világossal remizett a háromszoros olimpiai bajnok Gabriel Szargiszjannal. Gledura Benjámin egenlő esélyő állást játszhatott, Kozák Ádám a lépésismétleses remit elkerülve a vezércserét követően előnybe került, Balog Imre bonyolult küzdelmet vívott.

Gledura a végjátékban hibázott, de Melkunjan kihagyta a nyerést, és nagymesterünk döntetlenre menthette volna a játszmét, de futójával nem foglalta el a védőállást. Kozák nagy türelemmel játszva érvényesítette előnyét. Balog taktikai csapást nézett el, minőséghátrányos végjátékát végül elvesztette. Csapatunk második vereségével tizennegyedik a versengésben, a svédekkel szemben javíthat.

Magyarország – Örményország 1,5 – 2,5

Erdős Viktor (2557) – Gabruel Szargiszjan (2686)  döntetlen

Hrant Melkumjan (2650) – Gledura Benjámin í82633) 1 - 0

Kőzák Ádám (2578) – Sant Szargszjan (2625)  1 - 0

Szamvel Ter-Szahakjan (2618) – Balog Imre (2617)  1 – 0

A játéknap rangadóján, az angol-mémet rangadón a a holtversenyben vezető együttesek nem vállaltak kockázatot, négy döntetlennel a viadal hajrájára megőrizték kedvező esélyeiket.

E

lvesztette veretlenségét a román gárda, a szerb csapatnak nagy erősítést jelent a két egykori orosz játékos, Alekszandr Predke és Alekszej Szarana „leigazolása”, a rajtlistán tizedik csapat a románok elleni győzelemmel beérte a német és az angol együttest. Sok minden eldőlhet a nyolcadik forduló két mérkőzéseén, a szerb-angol és a német-francia meccseken, kedbező az örmények párosítása.

A rajtlistát vezető azerbajdzsáni csapat negyedszer(!) kapott ki, a 25. helyen áll a gárda. 

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei

T.

   Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Anglia

  Németország

2

:

2

2

  Dánia

  Norvégia *)

:

3

  Montenegro *)

  Ausztria

:

4

  Románia

  Szerbia

:

5

  Magyarország

  Örményország

:

6

  Csehország

  Franciaország

1

:

3

7

  Horvátország

  Hollandia

2

:

2

8

  Lengyelország

  Görögország

:

9

  Izrael

  Litvánia

2

:

2

10

  Azerbajdzsán

  Moldova

1

:

3

T.

4

      Anglia

Rtg

-

3

  Németország

Rtg

2 : 2

1.1

GM

Vitiugov, Nikita

2712

-

GM

Keymer, Vincent

2721

½ - ½

1.2

GM

Howell, David W L

2676

-

GM

Svane, Rasmus

2647

½ - ½

1.3

GM

Adams, Michael

2670

-

GM

Bluebaum, Matthias

2670

½ - ½

T.

2

  Romanáa

Rtg

-

10

  Szerbia

Rtg

1½:2½

4.1

GM

Rapport, Richard

2748

-

GM

Predke, Alexandr

2661

½ - ½

4.2

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2700

-

GM

Sarana, Alexey

2669

0 - 1

4.3

GM

Shevchenko, Kirill

2665

-

GM

Indjic, Aleksandar

2601

½ - ½

4.4

GM

Lupulescu, Constantin

2582

-

GM

Ivic, Velimir

2557

½ - ½

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

 Csapat

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

3

Németország

7

4

3

0

11

137,5

16,5

109,5

86,3

2

4

Anglia

7

4

3

0

11

130

17

110

86,8

3

10

Szerbia

7

5

1

1

11

127

18,5

103,5

79,3

4

7

Franciaország

7

5

0

2

10

115

18

103,5

74

5

5

Örményország

7

4

2

1

10

112,5

15,5

107

73,8

6

17

Görögország

7

5

0

2

10

102,5

16,5

103,5

71,5

7

2

Románia

7

3

3

1

9

114,5

15,5

106,5

65,5

8

14

Horvátország

7

3

3

1

9

110

15

104,5

62,3

9

9

Hollandia

7

3

3

1

9

106,5

15

106

66

10

11

Lengyelország

7

3

2

2

8

104,5

14

110

62,3

11

13

Csehország

7

3

2

2

8

104

15

109,5

60,5

12

18

Olaszország

7

4

0

3

8

101,5

15,5

105,5

57

13

15

Izrael

7

3

2

2

8

97,5

15,5

103,5

57,5

14

12

Magyarország

7

3

2

2

8

96,5

15

100,5

53

15

25

Litvánia

7

3

2

2

8

88,5

16

99,5

52,3

16

26

Moldova

7

3

2

2

8

79

15,5

101,5

52,5

17

8

Norvégia

7

3

2

2

8

77,5

16

90

50,8

18

22

Svédország

7

4

0

3

8

73

14

97,5

51,5

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása

T.

   Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Szerbia

  Anglia

:

2

  Norvégia *)

  Hollandia

:

3

  Montenegro *)

  Montenegro C

:

4

  Németország

  Franciaország

:

5

  Örményország

  Görögország

:

6

  Románia

  Horvátország

:

7

  Olaszország

  Lengyelország

:

8

  Svédország

  Magyarország

:

T.

22

Svédország

Rtg

-

12

  Magyarország

Rtg

0 : 0

8.1

GM

Grandelius, Nils

2688

-

GM

Gledura Benjámin

2633

8.2

GM

Hillarp Persson, Tiger

2502

-

GM

Bánusz Tamás

2609

8.3

IM

Sorensen, Hampus

2479

-

GM

Kozák, Ádám

2578

8.4

IM

Kucuksari, Kaan

2474

-

GM

Balog, Imre

2617

Női Európa-bajnokság

Válogatottunk görögök elleni - 1-es veresége hihetetlen körülmények között született meg. A két sötét táblán Gaál Zsóka és Lázárné Vajda Szidónia remizett, de a két világos táblát elbuktuk. Az éltáblán Hoang Thahnh Trang óvatlan, s egyúttal érthetetlen futólépésére elindult a parti a lejtőn, nem volt megállás. Még tragikusabb volt Papp Petra vesztése, nyertnek tekinthető állásban lett bizonytalan, majd vezérével motívumba lépett. Egyértelműen a mérkőzés esélyesei voltunk, nagy csalódás az eredmény, a tizenötödik helyezett együttesünk a románokkal játsik a nyolcadik körben.

Magyarország – Görögország 1 – 3

Hoang Thanh Trang (2393) – Stavroula Tsolakidou (2389)  0 – 1

Anastasia Avramidou (224) – Gaál Zsóka (2304) döntetlen

Papp Petra (2283) – Ekaterina Pavlidou (2143) 0 – 1

Marina Makropoulou (2124) – Lázárné Vajda Szidónia (2265)  döntetlen

A hetedik firduló után nem kis meglepetésre a bolgárok az élen. A francia együttes elleni meccsen mind a négy játszmában döntés született, az evilágbajnoknő Antoameta Sztefanova vezetésével a bolgárok jobban bírték a játszmák feszültségét. Egy pont az előnyük a franciák és az azeriek előtt.

Felzárkóztak a lengyelek, a bolgárokkal csatázhatnak. Örülhet az azernajdzsáni négyes a párosításnak, fontos találkozóra kerül sor a német és a francia csapat között.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

T.

   Csapat

   Csaat

Res.

:

Res.

1

  Franciaország

  Bulgária

1

:

3

2

  Anglia

  Azerbajdzsán

1

:

3

3

  Németország

  Lengyelország

:

4

  Magyarország

  Görögország

1

:

3

5

  Georgia

  Románia

3

:

1

6

  Örményország

  Észtország

:

7

  Szerbia

  Netherlands

:

8

  Törökország

  Ukrajna

1

:

3

9

  Olaszország

  Spanyolország

1

:

3

10

  Svédország

  Svájc

1

:

3

T.

6

  Franciaország

Rtg

-

5

  Bulgária

Rtg

1 : 3

1.1

IM

Daulyte-Cornette, Deimante

2369

-

GM

Stefanova, Antoaneta

2417

0 - 1

1.2

IM

Milliet, Sophie

2375

-

IM

Salimova, Nurgyul

2412

0 - 1

1.3

IM

Guichard, Pauline

2347

-

FM

Peycheva, Gergana

2287

1 - 0

1.4

IM

Savina, Anastasia

2335

-

WGM

Krasteva, Beloslava

2262

0 - 1

Az élcsoport állása:

H.

 R.

 

Csapat

      J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

5

Bulgária

7

5

2

0

12

141,5

18

109,5

94,5

2

6

Franciaország

7

5

1

1

11

144

19,5

112,5

86

3

2

Azerbajdzsán

7

5

1

1

11

134

17

116,5

88,8

4

19

Görögország

7

4

2

1

10

111,5

16,5

108

75,8

5

8

Lengyelország

7

5

0

2

10

99,5

15,5

105

73

6

3

Németország

7

4

1

2

9

109

16

102

61,3

7

15

Szerbia

7

4

1

2

9

106,5

15

109

66,5

8

7

Örményország

7

4

1

2

9

105,5

16,5

106

63,3

9

1

Georgia

7

4

1

2

9

105,5

16

111,5

68,3

10

4

Ukrajna

7

3

2

2

8

95,5

17

94,5

48,3

11

9

Spanyolország

7

4

0

3

8

95,5

15,5

107,5

54,5

12

11

Svájc

7

3

2

2

8

95,5

15,5

104,5

55

13

13

Észtország

7

3

2

2

8

82,5

15,5

98,5

48,3

14

10

Hollandia

7

3

1

3

7

103

16,5

103,5

47,5

15

12

Magyarország

7

3

1

3

7

94

14,5

107,5

5

Az élcsoportban a 8. forduló párosítás

T.

   Csapat

   Xsapat

Res.

:

Res.

1

  Lengyelország

  Bulgária

:

2

  Azerbajdzsán

  Görögország

:

3

  Németország

  Franciaország

:

4

  Georgia

  Örményország

:

5

  Spanyolország

  Szerbia

:

6

  Ukrajna

  Anglia

:

7

  Svájc

  Hollandia

:

8

  Románia

  Magyarország

T.

14

  Romania

Rtg

-

12

 Magyarország

Rtg

0 : 0

8.1

IM

 

Bullmaga, Irina

2430

-

GM

Hoang Thanh Trang

2393

8.2

WGM

Sandu, Mihaela

2292

-

WIM

Gaá, Zsóka

2304

8.3

WIM

Lehaci, Miruna-Daria

2225

-

WIM

Terbe, Julianna

2269

8.4

WFM

Ciolacu, Alessia-Mihaela

2175

-

IM

Lázárné Vajda, Szidónia

2265

Verőci Zsuzsa

Fotó: ecct.eu

Komment 0 | Reblog! 0 |

Női válogatunk legyőzte a szlovénokat, férficsapatunk döntetlent játszott a lengyelekkel

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A montenegrói tengerparti üdülőhelyen, Budvában zajló 24. csapat Európa-bajnokság hatodik fordulójában férfi együttesünk négy döntetlennel 2-2-öt játszott a lengyelekkel, Erdős Vikktor, Gledura Venjámin, Kozák Ádám és Balog Imre remizett. Női válogatottunk 2,5 – 1,5-re győzött Szlovénia ellen, Gaál Zsóka nyert, Hoang Thanh Trang, Terbe Julianna és Lázárné Vajda Szidónia mehosztozott a ponton ellenfelevel. Mindkét csapatunk a 12. helyen áll, az örményekkel és a görögökkel mérkőznek meg a hetedik körbe, A férfi csapatok versenyében 2-2 lett a német-román ranhadó, az éltáblán Vincent Keymer 85 lépésben győzte le Rapport Richárdot. Az angolok a hollandok elleni 3,5-0,5-ös nyeréssel meccspontban beérték a németeket, a két 10 pontos  gárda a hetedik játéknapoegymássaln csatázik. A női kontinensviadalon a bolgárok 2,5-1,5-re legyőzte a holtversenyes első azeri csapatot, a franciák a grúzok ellen diadalmaskodtak és átvették a vezetést, egy ponttal előzik meg a bolgárokat.

 

A kontinensviadalon férficsapatunk második mérkőzése ért véget négy döntetlennel, a lengyelek elleni találkozón sorban születtek a pontosztozkodások. A sort Erdős Viktor nyizotta meg, majd Gledura Benjámun is békét kötött ellenfelével-

Kozák Ádám kissé hátrányosabb állásból remizett, Balog Imre előnyösebb pozíciójából nem tudott többet kihozni a reminél. Együttesünk 8 pontjával a 12. helyen áll, az örményekkel játszik a hetedik körben.

Lengyelország – Magyarország  2 - 2

Radoslaw Wojtaszek (2668) – Erdős Viktor (2557) döntetlen

Gledura Benjámin (2633) – Pawel Teclaf (2571) döntetlrn

Mateusz Bartel (2651) – Kozák Ádám (2578) döntetlen

Balog Imre (2517) – Bartosz Socko (2545)  döntetlen

A hetedik játéknap rangadóját az egypontos előnnyel vezető német és a holtversenyben második román csaat játszotta. A román együttes két döntetlen mellett a sokáig német színekben játszó Liviu-Diter Nisipeanu győzelmével szerezett vezetést. Az éltblán a 19 éves Vimvent Keymer 85 lépésben legyőzte Rapport Richárdot, döntetlenre mentette a mérkőzést. Keymer a virtuáéis világranglistán 12 helyezést javítva már a tizennegyedik.

A németek pontvesztését az angolok kihasználták, a hollandok elleni „kiütéses” győzelemmel holtversenyes elsőként várhatják a hetedik kör csőcsrangadóját. Az angol együtteséltábláján az egykori orosz Nikita Vitiugov szerepel, egy veresége mellett harmadik győzelmét aratta, Jorden Van Foreest ellen sötéttel a holland sakkozó királyállást felszakító tisztáldozattal 26 lépésben nyert.

A két 10 pontos csapat müfütt a szerbek a harmadik helyet osztják a románokkal, majd nyolc együttesnek, közte válogatottunknak is 8 pontja van, a Berger-Sonneborn pontszám nem a mieinknek kedvez.

Teljes káosz a rajtlistát vezető azeri gárda soraiba, harmadik vereségét szenvedte el, 6 ponttal a tizenhetedik helyezett. A norvégok éltábláján az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen 5 pontnál tart jóval gyengébb ellenfeleivel szemben, de csapata 6 ponttal csak a huszonötödik.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

T.

   Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Németország

  Románia

2

:

2

2

  Norvégia *)

  Svájc

3

:

1

3

  Belgium

  Montenegró *)

2

:

2

4

  Hollandia

  Anglia

½

:

5

  Szerbia

  Örményország

2

:

2

6

  Lengyelország

  Magyarország

2

:

2

7

  Görögország

  Azerbajdzsán

:

8

  Franciaország

  Szlovénia

4

:

0

9

  Olaszország

  Csehország

:

10

  Horvátország

  Svédország

3

:

1

11

  Izrael

  Szlovákia

:

12

  Törökország

  Moldova

2

:

2

13

  Litvánia

  Ausztria

:

14

  Spanyolország

  Iceland

:

½

Bo.

3

  Németország

Rtg

-

2

  Románia

Rtg

2 : 2

1.1

GM

Keymer, Vincent

2721

-

GM

Rapport, Richard

2748

1 - 0

1.2

GM

Svane, Rasmus

2647

-

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2700

½ - ½

1.3

GM

Bluebaum, Matthias

2670

-

GM

Shevchenko, Kirill

2665

½ - ½

1.4

GM

Kollars, Dmitrij

2642

-

GM

Nisipeanu, Liviu-Dieter

2591

0 - 1

Bo.

9

Hollandia

Rtg

-

4

  Anglia

Rtg

½ :3½

4.1

GM

Van Foreest, Jorden

2700

-

GM

Vitiugov, Nikita

2712

0 - 1

4.2

GM

Warmerdam, Max

2638

-

GM

Howell, David W L

2676

0 - 1

4.3

GM

Bok, Benjamin

2621

-

GM

Adams, Michael

2670

½ - ½

4.4

GM

Vrolijk, Liam

2569

-

GM

Mcshane, Luke J

2626

0 - 1

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

 Csapat

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

3

Németország

6

4

2

0

10

100,5

14,5

80,5

67,3

2

4

Anglia

6

4

2

0

10

95

15

81

67,5

3

2

Románia

6

3

3

0

9

95

14

77,5

58,3

4

10

Szerbia

6

4

1

1

9

88

16

73,5

52,5

5

7

Franciaország

6

4

0

2

8

84

15

76,5

51

6

11

Lengyelország

6

3

2

1

8

80

12,5

81,5

53,5

7

14

Horvátország

6

3

2

1

8

78

13

77,5

47,5

8

5

Örményország

6

3

2

1

8

77,5

13

79,5

50,5

9

9

Hollandia

6

3

2

1

8

75

13

78,5

49,8

10

17

Görögország

6

4

0

2

8

74,5

14

78,5

50,5

11

13

Csehország

6

3

2

1

8

73

14

77,5

49,8

12

12

Magyarország

6

3

2

1

8

68,5

13,5

70,5

43

13

15

Izrael

6

3

1

2

7

66

13,5

75,5

42,5

14

25

Litvánia

6

3

1

2

7

56,5

14

71

36,8

6

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

T.

Team

Team

Res.

:

Res.

1

  Anglia

  Németország

:

2

  Dánia

  Norvégia *)

:

3

  Montenegró *)

  Ausztria

:

4

  Románia

  Szerbia

:

5

  Magyarország

  Örményország

:

6

  Csehország

  Franciaország

:

7

  Horvátország

  Hollandia

:

8

  Lengyelország

  Görögország


 

T.

12

 Magyarország

Rtg

-

5

  Örményország

Rtg

0 : 0

5.1

GM

Erdős Viktor

2557

-

GM

   Szargiszjan, Gabriel

2686

5.2

GM

Gledura Benjámin

2633

-

GM

Melkumyan, Hrant

2650

5.3

GM

Kozák Ádám

á

2578

-

GM

Sargsyan, Shant

2625

5.4

GM

Balog Imre

2617

-

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

Női Európa-bajnokság

Válogatottunk négy nehéz meccse után a hatodik körben kedvező párosítást kapott, a szlovénok ellen a vártnál kisebb arányú győzelmet ért el, de a legfontosabb a 2 meccspont volt. Terbe Julianna gyors remijével indult a találkozó, de ekkor már Gaál Zsóka döntő anyagi előnyt szerezve nyerésre állt, be is írta a pontot. Az éltáblán a csapat legjobb pontszerzője, Hoand Thanh Trang játszmája döntetlen lett. Lázárné Vajda Szidónia többször is fonalas nyerést hagyott ki, a 40. lépésben rossz  sakkot adott be, a parti végül időzavar miatt lett döntetlen,

Szlovénia – Magyarország  1,5 – 2,5

Laura Unuk (2249) – Hoang Thanh Trang (2393) döntetlen

Gaál Zsóka (2304) – Zala Urh (2239) 1 - 0

Nadija Spanko (2177) – Terbe Julianna (2269) döntetlen

Lázárné Vajda Szidónia (2265) – Lara Janzeli (2201) döntetlen

A franciák egypontos előnnyel zárták a hatodik játéknapot. Csapást mértek a grúz csapatra, a bolgárok „besegítettek az azeri együttes legyőzésével. Felborult a papírforma, a rajtlista hatodik csapat az élen, az ötödik a második helyen, a grúzok 7 ponttal csak a nyolcadikok. Csődöt mondott az éltáblán Bella Hotenasvili, öt partijából csak fél pontot szerzett. Válogatottunk is 7 pontos, de a pontcsoportban a leggyengébb a Berger-Sonneborn pontszáma.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

T.

   Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Bulgária

  Azerbajdzsán

:

2

  Franciaország

  Georgia

:

3

  Hollandia

  Németország

:

4

  Görögország

  Örményország

2

:

2

5

  Svájc

  Lengyelország

:

6

  Spanyolország

  Anglia

:

7

  Ukrajna

  Szerbia

2

:

2

8

  Szlovénia

  Magyarország

:

9

  Románia

  Szlovákia

4

:

0

Bo.

5

  Bulgária

Rtg

-

2

  Azerbajdzsán

Rtg

2½:1½

1.1

GM

Stefanova, Antoaneta

2417

-

IM

Mammadzada, Gunay

2441

½ - ½

1.2

IM

Salimova, Nurgyul

2412

-

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2395

1 - 0

1.3

WGM

Radeva, Viktoria

2332

-

IM

Balajayeva, Khanim

2328

½ - ½

1.4

FM

Peycheva, Gergana

2287

-

IM

Mammadova, Gulnar

2350

½ - ½

Bo.

6

      Francisország

Rtg

-

1

  Georgia

Rtg

2½:1½

2.1

IM

Daulyte-Cornette, Deimante

2369

-

GM

Khotenashvili, Bella

2498

1 - 0

2.2

IM

Milliet, Sophie

2375

-

GM

Batsiashvili, Nino

2487

½ - ½

2.3

WGM

Hejazipour, Mitra

2323

-

IM

Arabidze, Meri

2458

0 - 1

2.4

IM

Guichard, Pauline

2347

-

IM

Javakhishvili, Lela

2440

1 - 0

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

 Csapat

J-

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

6

Franciaország

6

5

1

0

11

112,5

18,5

80,5

73,5

2

5

Bulgária

6

4

2

0

10

90,5

15

76,5

63,5

3

2

Azerbajdzsán

6

4

1

1

9

101

14

88

63,8

4

3

Németország

6

4

1

1

9

82

14,5

75,5

54,8

5

19

Görögország

6

3

2

1

8

78,5

13,5

81,5

54,3

6

13

Anglia

6

3

2

1

8

68,5

14,5

71

40,8

7

8

Lengyelország

6

4

0

2

8

67

13

76,5

50

8

1

Georgia

6

3

1

2

7

77,5

13

84

45,5

9

10

Hollandia

6

3

1

2

7

74,5

15

73,5

38,5

10

7

Örményország

6

3

1

2

7

74

14

79,5

41,8

11

15

Szerbia

6

3

1

2

7

73

12,5

79

42,5

12

12

Magyarország

6

3

1

2

7

68

13,5

75,5

40,5

13

22

Észtország

6

3

1

2

7

60

12,5

77,5

38,8

14

14

Románia

6

3

1

2

7

56,5

14,5

64

35

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

 

T.

   Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Franciaország

  Bulgária

:

2

  Anglia

  Azerbajdzsán

:

3

  Németország

  Lengyelország

:

4

 Magyarország

  Görögország

:

     5

  Georgia

  Románia

:

6

  Örményország

  Észtország

:

7

  Szerbia

  Hollandia

:

8

  Törökország

  Ukrajna

:

Bo.

12

 Magyarország

Rtg

-

19

  Görögország

Rtg

0 : 0

4.1

GM

Hoang, Thanh Trang

2393

-

IM

Tsolakidou, Stavroula

2389

4.2

WIM

Gaál Zsóka

2304

-

FM

Avramidou, Anastasia

2247

4.3

WGM

Papp Petra

2283

-

WIM

Pavlidou, Ekaterini

2143

4.4

IM

Lázárné Vajda Szidónia

2265

-

WGM

Makropoulou, Marina

2124

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Férficsapatunk győzött Izrael ellen, női együttesünk vereséget szenvedett a grúzoktől

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A montenegrói tengerparti üdülőhelyen, Budvában zajló 24. csapat Európa-bajnokság ötödik fordulójában férficsapatunk 2,5-1,5-re legyőzte Izraelt. Bánusz Tamás, Kozák Ádám és Balog Imre döntetlene után Gledura Benjánin az éltáblán vitte be a győztes találatot. Együttesünk harmadik meccsét nyerte meg, a nyolcadik helyre lépett előre, a hatodik körben a lengyelekkel mérkőzik meg. A 19. születésnapját ünneplő Vinvent Keymer vezetésével a német gárda az örmények ellen nyert 3 – 1-re, a románok a lengyeleket győzték le hasonló arányban, az egypontos előnnyel vezető német csapat a négyes holtversenyben a második helyen álló románokkal csatázik. Női  válogatottunk elszenvedte második vereségét, a rajtlistát fölényesen vezető grúzok 31-re nyertek. Az éltáblán Hoang Thanh Trang újabb értékes győzelmet aratott, Papp Petra, Terbe Julianna és Lázárné Vajda Szidónia kikepott jóval magasabb értékszámú ellenfelétől, a vereséggel a 16. helyre esett vissza együttesünk, a szlovénok ellen lehet javítani. Holtversenyben az élen Franciaország és Azerbajdzsán, Bulgária a harmadik egypontos hátránnyal. A pihenőnap után pénteken folytatódik a pontvadászat.

 

A Budvában zajló kontinensviadal ötödik játéknapján férfi válogatottunk megszerezte harmadik győzelmét 2,5-1,5-re nyert Izrael ellen. A mérkőzés megnyerését az éltáblán Gledura Benjámin sikere hozta meg. Jó döntésnek bizonyult, hogy az izgalmas, kalandos partijai után Erdős Viktor pihenőnapot kaptt és Benjámin lett a „vezérevezős”.

Sokszor eszembe jut a Buenos Aores-o aranyérmes csapatunk kapitányának mondása_ csak senki ne veszítsen, valaki makd csak nyer”… Ez történt az izraeliek elleni meccsen. Bánusz Tamás kissé hátrányosabb állását gondosan védelmezte, Kozák Ádám és Balog Imre is kedvezőbb esélyű pozícióból remizett.

Az éltáblások küzdelmében az időzavaros feszültséget Benjámin bírta jobban, előnyös bástyavégjátékát biztos kézzel vezette győzelemre. Csapatunk öt helyet lépett előre, nyolcadikként várja a lengyek elleni fontos találkozót. Az eddig lejátszott húsz partiból nagymestereink csak egyet vesztettek el, Erdős Viktor a németek legjobbjától, Vincent Keymertől kapott ki, a többiek egy-egy partit nyertek, több is volt a játszmáikban, de bravúros mentéseket is láttunk.

Magyarország – Izrael  2,5 – 1,5

Gledura Benjámin (2633) – Maxim Rodhstein (2582)  1 - 0

Tamir Nabaty (2632) – Bánusz Tamás (2609)  döntetlen

Kozák Ádám (2578) – Ilia Szmirin (2578)  döntetlen

Evgeny Postny (2577) – Balog Imre (2617)  döntetlen

A játéknapon a német és a román csapat nyert fontos rangadót. Győzelemmel ünnepelte 19. születésnapját Vincent Keymer, látványos taktikai megoldással győzött Matthias Bluebaum, a német együttes egypontos előnyre tett szert.

Három döntetlen után először nyert Rapport Richátd, a legjobbjukat, JanKrzysztof Dudár nélkülöző lengyel gárda első vereségét szenvedte el. Időzavarokban volt kaland bőven a román-lengyel meccsen.

Négyes holtverseny a második helyen, a szerbek a horvátokat győztk le, az angolok a görögöket, a hollandok Anish Giri nélkül is tartják a lépést.

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

T.

  Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Örményország

  Németország

1

:

3

2

  Moldova  Csapat

  Norvégia *)

2

:

2

3

  Azerbajdzsán

  Montenegró *)

3

:

1

4

  Románia

  Lengyelország

3

:

1

5

  Anglia

  Görögország

:

6

  Olaszország

 Hollandia

1

:

3

7

  Szerbia

  Horvátország

3

:

1

8

  Magyarország

  Izrael

:

9

  Csehország

  Szlovákia

2

:

2

10

  Spanyolország

  Svédország

:

11

  Dánia

  Franciaország

:

Bo.

5

  Armenia

Rtg

-

3

  Germany

Rtg

1 : 3

1.1

GM

Martirosyan, Haik M.

2708

-

GM

Keymer, Vincent

2721

0 - 1

1.2

GM

Sargissian, Gabriel

2686

-

GM

Svane, Rasmus

2647

½ - ½

1.3

GM

Melkumyan, Hrant

2650

-

GM

Bluebaum, Matthias

2670

0 - 1

1.4

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

-

GM

Kollars, Dmitrij

2642

½ - ½

Bo.

2

  Romania

Rtg

-

11

  Poland

Rtg

3 : 1

4.1

GM

Rapport, Richard

2748

-

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

1 - 0

4.2

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2700

-

GM

Teclaf, Pawel

2571

1 - 0

4.3

GM

Shevchenko, Kirill

2665

-

GM

Bartel, Mateusz

2651

½ - ½

4.4

GM

Nisipeanu, Liviu-Dieter

2591

-

GM

Gumularz, Szymon

2580

½ - ½

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

3

Németország

5

4

1

0

9

72,5

12,5

57,5

52,3

2

10

Szerbia

5

4

0

1

8

64,5

14

53,5

41

3

2

Románia

5

3

2

0

8

62

12

54

43

4

9

Hollandia

5

3

2

0

8

59

12,5

54

42,5

5

4

Anglia

5

3

2

0

8

51,5

11,5

54

43,3

6

11

Lengyelország

5

3

1

1

7

56

10,5

58

39,8

7

5

Örményország

5

3

1

1

7

48,5

11

52,5

35

8

12

Magyarország

5

3

1

1

7

42

11,5

46

28,8

9

1

Azerbajdzsán

5

3

0

2

6

57

12

51

31

10

13

Csehország

5

2

2

1

6

54

11,5

52

28,8

11

14

Horvátország

5

2

2

1

6

53

10

56

30,8

12

18

Olaszország

5

3

0

2

6

50

11,5

56,5

30

13

7

Franciaország

5

3

0

2

6

47

11

54

32

14

17

Görögország

5

3

0

2

6

46,5

11,5

54

30

15

27

Szlovákia

5

2

2

1

6

46

11

53,5

30,5

16

19

Szlovénia

5

3

0

2

6

44,5

12,5

42

17,5

Az élcsoportban a pénteki 6. forduló párosítása:

T.

   Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Németország

  Románia

:

2

  Norvégia *)

  Svájc

:

3

  Belgium

  Montenegró *)

:

4

  Hollandia

  Anglia

:

5

  Szerbia

  Örményország

:

6

  Lengyelország

  Magyarország

:

7

  Görögország

  Azerbajdzsán

:

8

  Franciaország

  Szlovénia

:

9

  Olaszország

  Csehország

:

10

  Horvátország

  Svédország

Női Európa-bajnokság

Válogatottunk sorozatban a negyedik nehéz mérkőzését játszotta, második vereségét szenvedte el. A grúz négyes Élő-átlagával fölényesen vezeti a rajtlistát, de a második fordulóban a spanyolok meglepték a túlzottan is magabiztos első számú favoritot. A sokktól magukhoz tértek, a 3-1-es győzelemmel javítottak helyezésükön, de így is két pont a hátrányuk a francia-azeri kettőssel szemben.

Logikus volt a csapatunk összeállítása, Gaál Zsóka kettős veresége miatt pihenőnapot kapott, de a 16 éves reménységünk mégis nagyon hiányzott…

Elsőként Papp Petra játszmája ért véget, Nino Bacsiasvili ellen túlzott viharokat kavart, a taktikai adok-kapok végén döntő anyagi hátrányba került. Lázárné Vajda Szidónia is megadásra kényszerült.

Egyenlő esélyű vgjátékot játszott Hoand Thanh Trang és Bella Hotenasvili, a különböző színű futók miatt Terbe Julianna sokáig sikerrel védekezett. Trang és Bella csatájában a grúz nagymesternő a végjátékban nagyot hibázott, gyalogszerkezetének gyengeségeit egykori Európa-bajnoknőnk a tőkéletes precizitással használta ki, harmadik értékes győzelmét aratta. Juli végzetes gyaloglépése miatt kapott ki. Együttesünk nyolc helyezést rontva a 16. a versengésben. Az öt forduló során sakkozónőink már hét játszmát vesztettek, kilencet nyertek, ebből négyet a finnek ellen.  

Magyarország – Georgia  1 - 3

Hoang Thanh Trang (2393) – Bella Hotenasvili (2488)  1 - 0

Nino Bacsiasvili (2487) – Papp Petra (2283)  1 - 0

Terbe Julianna (2269) – Meri Arabidze (2458)  0 - 1

Lela Zsavahasvili (2440) – Lázárné Vajda Szidónia (2265)  1 – 0

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

T.

   Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Azerbajdzsán

  Németország

:

2

  Örményország

  Franciaország

½

:

3

  Bulgária

  Szerbia

3

:

1

4

  Magyarország

  Georgia

1

:

3

5

  Görögország

  Ukrajna

:

6

  Hollandia

  Szlovénia

:

7

  Lengyelország

  Észtország

:

8

  Izrael

  Spanyolország

½

:

Bo.

2

  Azerbaijan

Rtg

-

3

  Germany

Rtg

2½:1½

1.1

IM

Mammadzada, Gunay

2441

-

GM

Paehtz, Elisabeth

2473

1 - 0

1.2

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2395

-

WGM

Wagner, Dinara

2467

½ - ½

1.3

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

-

WGM

Heinemann, Josefine

2318

½ - ½

1.4

IM

Mammadova, Gulnar

2350

-

WGM

Klek, Hanna Marie

2282

½ - 

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Csapat

J.s

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

6

Franciaország

5

4

1

0

9

81

16

57,5

51,3

2

2

Azerbajdzsán

5

4

1

0

9

71

12,5

62,5

54,5

3

5

Bulgária

5

3

2

0

8

58

12,5

52,5

41,5

4

10

Hollandia

5

3

1

1

7

56

13,5

50,5

32,3

5

3

Németország

5

3

1

1

7

55

12

52

33,8

6

1

Georgia

5

3

1

1

7

52,5

11,5

56,5

38,8

7

19

Görögország

5

3

1

1

7

52

11,5

55

37,5

8

7

Örményország

5

3

0

2

6

48,5

12

54

27,5

9

15

Szerbia

5

3

0

2

6

48,5

10,5

55

30,5

10

9

Dpanyolország

5

3

0

2

6

47,5

11

56

27,5

11

8

Lengyelország

5

3

0

2

6

45,5

10,5

54,5

31,5

12

13

Anglia

5

2

2

1

6

44,5

12

48,5

22,8

13

11

Svédország

5

2

2

1

6

41

11

50,5

26,3

14

18

Szlovénia

5

2

1

2

5

46,5

10,5

55

23,3

15

4

Ukrajna

5

2

1

2

5

46

12

48

20

16

12

Magyarország

5

2

1

2

5

46

11

53

23,3

Az élcsoportban s pénteki 6. forduló párosítása:

T.

  Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Bulgária

  Azerbajdzsán

:

2

  Franciaország

  Georgia

:

3

  Hollandia

  Németország

:

4

  Görögország

  Örmnyország

:

5

  Svájc

  Lengyelország

:

6

  Spanyolország

  Snglia

:

7

  Ukrajna

  Szerbia

:

8

  Szlovénia

 Magyarország

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A csapat Európa-bajnokság negyedik fordulójában férfi válogatottunk győzött, női csapatunk vereséget szenvedett

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Budvában zajló 24. csapat Európa-bajnokság negyedik fordulójában férfi válogatottunk 2,5-1,5-re győzött Izland ellen, női együttesünk 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett a német csapattól. A vártnál nehezebben született meg férficsapatunk második győzelme. Kozák Ádám döntetlene után Bánusz Tamás nyerése juttatta vezetéshez együttesünket. Balog Imre bástyavégjátéka döntetlent ígért, de Erdős Viktor állása felett viharfelhők gyülekeztek, az időzavaros kapkodásban Gretarsson remire rontotta nyerőesélyes pozícióját. Négy döntetlennel lett 2-2 a német-lengyel rangadó, az örmények 3-1-re nyertek Izrael ellen, 7 ponttal hármas holtverseny az élen, hét csapat 6 pontos, együttesünk 5 ponttal tizenharmaikként várja Izrael elleni mérkőzését. A játéknap nagy meglepetéseként a rajtlistát vezető azerbajdzsáni gárda elszenvedte második vereségét, a horvátok 2,5-1,5-re győztek. Rosszul kezdődött női válogatottunk németek elleni meccse, az éltáblán Hoang Thanh Trand elhibázott bástyalépésére Elisabeth Paehtz döntő előnybe került. Gaál Zsóka rosszul értékelte a végjáték esélyeit, a németek 2-0-s vezetéshez jutottak. Terbe Julianna tetszetős taktikai csapással szépített, Papp Petrea remizett. A párosítás nem fogadta kegyeibe csapatunkat, Georgia négyese az ötödik ellenfél. A francia, az azeri és a német együttesek 7 ponttal az élen, három csapat követi a hármast, a mieink 5 ponttal a nyolcadikok.

 

A kontinensviadal negyedik fordulója után mindkét versenyben hármas holtverseny az élen. A német-lengyel és az azeri-francia rangadók is 2-2-vel fejeződtek be, az örmények ésa németek kihasználták az esélyt, győzelemmel beérték a vezető csapatokat.

Válogatottunk második győzelmét aratta, az Izlad elleni mérkőzés a vártnál nehezebb volt, három döntetlen mellett Bánusz Tamás szerezte meg a győztes találatot. Kozák Ádám partija is okozott izgalmat, Balog Inre kicsit kedvezőbben állt, Bánusz huszárjai a középjátékban főszereplők voltak, az éltáblán Erdős Viktor állása körül viharfelhők gyülekeztek.

A bástyavégjátékban Bánusz döntővé fokozta előnyét, kölcsönös időzavarbanaz ozlandiak legjobbja, Gretarsson nem találta meg a nyerést ígérő folytatást, Erdős Viktor királyának báázor „utazása” ellenjátékot adott, nagymesterünk kiharcolta a döntetlent, Balog Imre döntetlene zára le a meccset.

 

Izland – Magyarország  1,5 – 2,5

Steinn Gretarsso Hiorvar (2518) – Erdős Viktor (2557)  döntetlen

Bánusz Tamás (2609) – Hannes Stefansson (2518)  1 - 0

Vignir Stefansson (2485) – Kozák Ádám (2578)  döntetlen

Balog Imre 2617) - Gudmundur Kjartarsson (2449)   döntetlen

A játéknap rangadóját az élen álló német és lengyel csapat játszotta. Két gyors döntetlennel indult a találkozó, az érdeklődés középpontjában az éltáblán Vincent Keymer és Radoslaw Wojtaszek összecsapása állt, a kalandos, fordulatokban gazdag csata végül pontosztodást hozott és a negyedik táblán sem bírtak egymással a küzdő felek. A lengyelek legjobbjuk, Jan-Krzysztof Duda nélkül várakozás feletti teljesítménnyel rukkoltak ki.

A tavalyi sakkolimpián ezüstérmes örmények az első két táblán voltak eredményesek. Négy döntetlennel lett 2-2 a holland-román meccs. A forduló nagy meglepetését az azerbajdzsáni gárda második veresége jelentette, a horvát nagymesterek alaposan meglepték az első helyre rangsorolt ellenfelüket.

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

T.

Csapat

Csapat

Res.

:

Res.

1

  Németország

  Lengyelország

2

:

2

2

  Finnország

  Norvégia *)

½

:

3

  Montenegró *)

  Észak-Macedónia

:

4

  Hollandia

  Románia

2

:

2

5

  Örményország

  Izrael

3

:

1

6

  Horvátország

  Azerbajdzsán

:

7

  Törökország

  Anglia

:

8

  Görögország

  Spain

:

9

  France

  Olaszország

:

10

  Szlovénia

  Szerbia

1

:

3

11

  Izland

  Magyarország

:

12

  Georgia

  Csehország

:

13

  Szlovákia

  Ausztria

Bo.

3

  Germany

Rtg

-

11

  Poland

Rtg

2 : 2

1.1

GM

Keymer, Vincent

2721

-

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

½ - ½

1.2

GM

Svane, Rasmus

2647

-

GM

Teclaf, Pawel

2571

½ - ½

1.3

GM

Bluebaum, Matthias

2670

-

GM

Bartel, Mateusz

2651

½ - ½

1.4

GM

Kollars, Dmitrij

2642

-

GM

Gumularz, Szymon

2580

½ - ½

Bo.

14

  Croatia

Rtg

-

1

  Azerbaijan

Rtg

2½:1½

6.1

GM

Saric, Ivan

2659

-

GM

Radjabov, Teimour

2745

1 - 0

6.2

GM

Brkic, Ante

2622

-

GM

Mamedyarov, Shakhriyar

2734

0 - 1

6.3

GM

Martinovic, Sasa

2542

-

GM

Mamedov, Rauf

2644

½ - ½

6.4

GM

Bosiocic, Marin

2537

-

GM

Abasov, Nijat

2679

1 - 0

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Csapat

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

3

Németország

4

3

1

0

7

41,5

9,5

37,5

32,8

2

5

Örményország

4

3

1

0

7

37

10

34

29,5

3

11

Lengyelország

4

3

1

0

7

34

9,5

34

29,3

4

10

Szerbia

4

3

0

1

6

41,5

11

35,5

26

5

9

Hollandia

4

2

2

0

6

37

9,5

34

24,8

6

14

Horvátország

4

2

2

0

6

36

9

34

24,5

7

2

Románia

4

2

2

0

6

34,5

9

34,5

26,3

8

4

Anglia

4

2

2

0

6

32

9

36

26,8

9

18

Olaszország

4

3

0

1

6

31

10,5

34

23

10

17

Görögország

4

3

0

1

6

29

10

32,5

23

11

15

Izrael

4

2

1

1

5

29

9,5

33,5

18,8

12

13

Csehország

4

2

1

1

5

28,5

9,5

31,5

18

13

12

Magyarország

4

2

1

1

5

26,5

9

29

15,5

14

27

Szlovákia

4

2

1

1

5

21

9

32

18,8

15

1

Azerbajdzsán

4

2

0

2

4

35,5

9

34,5

17

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

T.

   Csapat

Csapat

Res.

:

Res.

1

  Örményország

  Németország

:

2

  Moldova

  Norvégia *)

:

3

  Azerbajdzsán

  Montenegró *)

:

4

  Románia

  Lengyelország

:

5

  Anglia

  Görögország

:

6

  Olaszország

  Hollandia

:

7

  Szerbia

  Horvátország

:

8

  Magyarország

  Izrael

:

9

  Csehország

  Szlovákia

:


 

 

Bo.

12

  Hungary

Rtg

-

15

  Israel

Rtg

0 : 0

8.1

GM

Gledura, Benjamin

2633

-

GM

Rodshtein, Maxim

2582

8.2

GM

Banusz, Tamas

2609

-

GM

Nabaty, Tamir

2632

8.3

GM

Kozak, Adam

2578

-

GM

Smirin, Ilia

2578

8.4

GM

Balog, Imre

2617

-

GM

Postny, Evgeny

2577

Női Európa-bajnokság

Női válogatottunk is kikapott a németektől. Az éltáblán két értékes győzelme után Hoang Thanh Trang sablonos bástyalépésével döntő hátrányba került, Elisabeth Paehtz könnyen nyerte meg a partit.

Gaál Zsóka jól megjátszott nyitás után elvesztette a játék fonalát, hátrányba került, gyalogot vesztett, Heinemann érvényesítette előnyét. Terbe Julianna taktikai csapással használta ki a sötét vezér védtelenségét, Papp Petra döntetlene mellett szépített az eredményen.

Az Eb-n Hihetetlenül nehéz együttesünk párosítása, az ötödik körben már a negyedik rangadót vívja, a rajtlistát fölényesen vezető, de a viadalon váratlanul bukdácsoló grúzokkal  nérkőzik meg.

Németország – Magyarország  2,5 – 1,5

Elisabeth Paehtz (2473) - Hoang Thanh Trang (2393) 1 - 0

Gaál Zsóka (2304) – Josefine Heinemann (2318) 0 - 1

Marie Klek (2282) – Papp Petra (2283)  döntetlen

Terbe Julianna (2269) – Jana Schneider (2265)  1 – 0

Nagy küzdelemben, két eldőlt játszmával lett 2-2 a két éllovas, az azeri és a francia csapat mérkőzése, a németek beérték a két egyttest. A svájci rendszerre jellemzően a közép,ezőnyben megkezdődött a „liftezés”.

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

T.

   Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Azerbajdzsán

  Francia ország

2

:

2

2

  Németország

  Magyarország

:

3

  Georgia

  Hollandia

2

:

2

4

  Spanyolország

  Bulgária

1

:

3

5

  Svájc

  Örményország

½

:

6

  Szerbia

  Lengyelország

:

7

  Ukrajna

  Észak-Macedónia

4

:

0

8

  Anglia

  Izrael

2

:

2

9

  Szlovénia

  Románia

:

Bo.

2

  Azerbaijan

Rtg

-

6

  France

Rtg

2 : 2

1.1

IM

Mammadzada, Gunay

2441

-

IM

Daulyte-Cornette, Deimante

2369

1 - 0

1.2

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

-

IM

Milliet, Sophie

2375

½ - ½

1.3

IM

Balajayeva, Khanim

2328

-

WGM

Hejazipour, Mitra

2323

0 - 1

1.4

IM

Mammadova, Gulnar

2350

-

IM

Guichard, Pauline

2347

½ - ½

 

Bo.

1

  Georgia

Rtg

-

10

  Netherlands

Rtg

2 : 2

3.1

GM

Khotenashvili, Bella

2498

-

IM

Roebers, Eline

2385

0 - 1

3.2

GM

Batsiashvili, Nino

2487

-

GM

Peng, Zhaoqin

2344

½ - ½

3.3

IM

Arabidze, Meri

2458

-

FM

Van Foreest, Machteld

2308

½ - ½

3.4

IM

Javakhishvili, Lela

2440

-

IM

Lanchava, Tea

2241

   1 - 0

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Csapat

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

6

Franciaország

4

3

1

0

7

45,5

12,5

34

29

2

2

Azerbajdzsán

4

3

1

0

7

39

10

40,5

34,3

3

3

Németország

4

3

1

0

7

37,5

10,5

32,5

28

4

15

Szerbia

4

3

0

1

6

37,5

9,5

37,5

27

5

5

Bulgária

4

2

2

0

6

32

9,5

33

24

6

7

Örményország

4

3

0

1

6

30

11,5

30

20,5

7

10

Hollandia

4

2

1

1

5

36,5

11

32

17,8

8

12

Magyarország

4

2

1

1

5

35

10

34

18,8

9

1

Georgia

4

2

1

1

5

34,5

8,5

36,5

23,5

10

4

Ukrajna

4

2

1

1

5

31,5

10,5

29,5

15,5

11

19

Görögország

4

2

1

1

5

30,5

9

33

19,3

12

18

Szlovénia

4

2

1

1

5

30

9

32

18

13

22

Észtország

4

2

1

1

5

19

8,5

33,5

17

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

R.

   Csapat

Csapat

Res.

:

Res.

1

  Azerbajdzsán

  Németország

:

2

  Örményország

  Franciaország

:

3

  Bulgária

  Szerbia

:

4

  Magyarország

  Georgia

:

5

  Görögország

  Ukrajna

:

6

  Hollandia

  Szlovénia

:

7

  Lengyelország

  Észtország

:

8

  Izrael

  Spanyolország

:


 

 

Bo.

12

  Hungary

Rtg

-

1

  Georgia

Rtg

0 : 0

4.1

GM

Hoang, Thanh Trang

2393

-

GM

Khotenashvili, Bella

2498

4.2

WGM

Papp, Petra

2283

-

GM

Batsiashvili, Nino

2487

4.3

WIM

Terbe, Julianna

2269

-

IM

Arabidze, Meri

2458

4.4

IM

Lazarne Vajda, Szidonia

2265

-

IM

Javakhishvili, Lela

2440

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Női válogatottunk nagyszerű sikerként 2,5-1,5-re legyőzte az ukrán csapatot

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A montenegrói tengerparti üdülőhelyen, Budvában zajló 24. csapat Európa-bajnokság harmadik fordulójában női válogatottunk nagyszerű győzelmet aratott, a rajtlistán negyedik ukrán együttest 2,5-1,5-re győzte le. Az éltáblán Hoang Thanh Trang második exvilágbajnoknő ellenfelé, Anna Usenyina ellen is nyert. Lázárné Vajda Szinia sötéttel  győzött, Papp Petra remizett. A harmadik partiját is sötéttel játszó Gaál Zsóka vereséget szenvedett. Azerbajdzsán a lenyelek elleni rangadón 3-1-re győzött, a franciák a spanyolokat „büntették” a 3,5-0,5-ös nyeréssel, a két élen álló csapat egymással játszik a negyedik körben, együttesünk a szintén 5 pontos németekkel mérkőzik meg. Férficsapatunk 2-2-öt ért el a grúzok ellen, örülhettek az egy meccspontnak. Az első táblán Erdős Viktor 84 lépésben mentette döntetlenre reménytelennek tűnő állását, kalandos volt Gledura Benjámin remije is. Bánusz Tamás remek esélyt ígérő állását döntetlenre rontotta, Kozák Ádámnak is voltak nehéz pillanatai. Csapatunk a negyedik meccsét Izlanddal játssza. A németek a szerbeket, a lengyelek a franciákat győzték le 2,5-1,5-re, a két éllovast négy csapat követi 5 ponttal, érdekes párharcokat ígér a negyedik forduló.

 

A férfi csapatok versenyében a lengyel és a német együttes nyerte meg harmadik mérkőzését is, válogatottunk harmadik mérkőzése négy döntetlennel lett 2 – 2 a grúzokkal vívott meccs.

A végeredmény négyesünk számára kedvező, nagymestereink nehéz perceket is átéltek, hősies védekezés is kellett a döntetlen eléréséhez. Talán máshépp alakul a meccs, ha Bánusz Tamás oly kecsegtető állásából kihozza maximumot.

Az éltáblán Erdős Viktor előnybe került a nyitásban, de váratlanul nagyot hibázott, egyre reménytelenebb áééásba keveredett, ellenfele hathatós segítségével 84 lépésben mentette döntetlenre oly reménytelennek tűnő pozícióját. Gledura Benjá,innak is voltak gondjai, szerencsére Mcsedlisvili nem találta meg a még nagyobb előnyt adó folytatást. Kozák Ádám is megküzdött a fél pontért.

Magyarország – Georgia  2 - 2

Erdős Viktor (2557) – Luka Pajcsadze (2501)  söntetlen

Micheil Mcsedlisvili (2564)Gledura Benjámin (2557)  döntetlen

Bánusz Tamás (2609) – Baadur Zsobava (2568)  döntetlen

Nikolozi Kacsarava (2519) – Kozák Ádám (2578)  döntetlen

A játéknapon  a német és a lengyel csapat megszerezte harmadik győzelmét is. A 18 éves Vincent Keymert legyőzte Alekszandr Predke, de a társak javították az éltáblásuk megingását. A legjobbjaikat nélkülöző lengyel és francia csapatok párharcában is három játszma dőlt el, az utóbbi csapatversenyeken már kapitányként szerepet vállaló Bartosz Socko is sikeres volt.

Bo.

10

  Serbia

Rtg

-

3

  Germany

Rtg

1½:2½

1.1

GM

Predke, Alexandr

2661

-

GM

Keymer, Vincent

2721

1 - 0

1.2

GM

Sarana, Alexey

2669

-

GM

Svane, Rasmus

2647

½ - ½

1.3

GM

Indjic, Aleksandar

2601

-

GM

Bluebaum, Matthias

2670

0 - 1

1.4

GM

Ivic, Velimir

2557

-

GM

Donchenko, Alexander

2664

0 - 

Bo.

11

  Poland

Rtg

-

7

  France

Rtg

2½:1½

4.1

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

-

GM

Bacrot, Etienne

2668

1 - 0

4.2

GM

Bartel, Mateusz

2651

-

GM

Moussard, Jules

2639

½ - ½

4.3

GM

Socko, Bartosz

2545

-

GM

Fressinet, Laurent

2640

1 - 0

4.4

GM

Gumularz, Szymon

2580

-

GM

Lagarde, Maxime

2629

0 - 1

Magnus Carlsen második partijának döntetlenre mentése után meggyőző játékkal nyert, de a norvég csapat a vereséget nem tudta elkerülni.

A román csapat négyes holtversenyben egypontos hátránnyal az üldöző bolyban. Rapport Richárd remizett David Navarával.

 

Az élcsoportban 3. forduló eredményei:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Szerbia

  Németország

:

2

  Norvégia *)

  Izland

:

3

  Törökország

  Montenegró *)

3

:

1

4

  Lengyelország

  Franciaország

:

5

  Izrael

  Hollandia

2

:

2

6

  Csehország

  Románia

:

7

  Anglia

  Horvátország

2

:

2

8

  Ausztria

  Örményország

:

9

  Azerbajdzsán

  Sweden

:

½

10

  Spanyolország

  Denmark

:

11

  Hungary

  Georgia

2

:

2

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Csapat

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

11

Lengyelország

3

3

0

0

6

20

7,5

21

21

2

3

Németország

3

3

0

0

6

17,5

7,5

19,5

19,5

3

15

Izrael

3

2

1

0

5

20

8,5

18,5

14,8

4

9

Hollandia

3

2

1

0

5

20

7,5

21

16,8

5

5

Örményország

3

2

1

0

5

15,5

7

18,5

15,3

6

2

Románia

3

2

1

0

5

13,5

7

18,5

15,5

7

10

Szerbia

3

2

0

1

4

25

8

21

13,5

8

7

Franciaország

3

2

0

1

4

19

7

21,5

14

9

14

Horvátország

3

1

2

0

4

18

6,5

18,5

11,8

10

4

Anglia

3

1

2

0

4

15,5

6,5

20

13,3

11

1

Azerbajdzsán

3

2

0

1

4

14,5

7,5

16,5

11

12

19

Szlovénia

3

2

0

1

4

14

7,5

14

6,5

13

6

Spanyolország

3

2

0

1

4

13,5

7

20

11,5

14

17

Görögország

3

2

0

1

4

12,5

7,5

17

9,5

15

18

Olaszország

3

2

0

1

4

12

8

16,5

8,5

16

16

Törökország

3

2

0

1

4

12

8

15,5

8,5

17

29

Izland

3

2

0

1

4

2,5

5,5

15,5

7,5

18

21

Ausztria

3

1

1

1

3

17,5

6

19

8,5

19

13

Csehország

3

1

1

1

3

15,5

7

17,5

7,3

20

12

Magyarország

3

1

1

1

3

15

6,5

18

7,3

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

T.

Csapat

Csapat

Res.

:

Res.

1

  Németország

  Lengyelorzág

:

2

  Finnország

  Norvégia *)

:

3

  Montenegró *)

  Észak-Macedónia

:

4

  Hollandia

  Románia

:

5

  Örményország

  Izrael

:

6

  Horvátország

  Azerbajdzsán

:

7

  Törökország

  Anglia

:

8

  Görögország

  Spanyolország

:

9

  Franciaország

  Olaszország

:

10

  Szlovénia

  Szerbia

:

11

  Izland

  Magyarország

Bo.

29

  Iceland

Rtg

-

12

  Hungary

Rtg

0 : 0

11.1

GM

Gretarsson, Hjorvar Steinn

2518

-

GM

Erdos, Viktor

2557

11.2

GM

Stefansson, Hannes

2518

-

GM

Banusz, Tamas

2609

11.3

GM

Stefansson, Vignir Vatnar

2483

-

GM

Kozak, Adam

2578

11.4

GM

Kjartansson, Gudmundur

2449

-

GM

Balog, Imre

2617

Női Európa-bajnokság

Válogatottunk nagyszerű győzelmet aratott, a rajtlistán negyedik Ukrajna együttesét 2,5 - 1.5-re győzte le. A tavaly Csennajban olimpiai bajnoki címet szerzett ukránok az Eb-n nélkülözik két legjobb játékosukat, Marija és Anna Muzicsukot. Az éltáblán Hoang Thanh Trang ismét exvilágbajnoknő ellen nyert, Anna Usenyina időzavarban nagyot hibázott. Gaál Zsóka harmadik partiját is sötéttel játszotta, egyenlő esélyű állásban vétett döntő hibát. Papp Petra az ukrán csapat legrutinosabb tagjával, a 2006-ban is olimpiai aranyérmes Natalija Zsukovával remizett. Az i-e a pontot Lázárné Vajda Szidóna tette fel, győzelme a mérkőzés megnyerését jelentette.

Magyarország - Ukrajna 2,5 – 1,5

Hoang Thanh Trang (2393) – Anna Usenyina (2425)  1 - 0

Natalija Buksza (2377) – Gaál Zsóka (2304) 1 - 0

Papp Petra (2284) – Natalija Zsukova (2308)  söntetlen

Anasztaszika Rahmangulova (2324) – Lázárné Vajda Szidónia (2265) 0 – 1

Azerbajdzsán fiatal erőkből álló együttese fontos rangadót nyert. A franciák „elgázolták” a második körben a grúzokat legyőző spanyol gárdát. Magára talált a német csapat, a harmadik táblán Josefine Heinemann volt eredményes. Őjabb nehéz csata vár együttesünkre.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

T.

Csapat

Csapat

Res.

:

Res.

1

  Lengyelország

  Azerbajdzsán

1

:

3

2

  Franciaország

  Spanyolország

:

½

3

  Németország

  Szerbia

:

4

  Magyarország

  Ukrajna

:

5

  Bulgária

  Svájc

2

:

2

6

  Görögország

  Georgia

:

7

  Örményország

  Olaszország

:

½

8

  Hollandi

  Törökország

:

½

Az élcsoport állása:

H.

R

 

Csapat

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

6

Franciaország

3

3

0

0

6

24,5

10,5

18,5

18,5

2

2

Azerbajdzsán

3

3

0

0

6

22

8

22

22

3

3

Németország

3

2

1

0

5

16

8

16

12,8

4

12

Magyarország

3

2

1

0

5

15,5

8,5

15

11,8

5

5

Bulgária

3

1

2

0

4

18

6,5

21

13

6

15

Szerbia

3

2

0

1

4

17,5

7

21

13

7

10

Hollandi

3

2

0

1

4

17

9

16,5

8,5

8

8

Lengyelország

3

2

0

1

4

15

6,5

20,5

12,5

9

9

Spanyolország

3

2

0

1

4

15

6,5

20,5

10

10

11

Svájc

3

1

2

0

4

14

7,5

16

9,5

11

7

Örményország

3

2

0

1

4

13

8

16,5

9,5

12

1

Georgia

3

2

0

1

4

13

6,5

20

13,5

13

32

Észak-Macedónia

3

2

0

1

4

6,5

5,5

17,5

1

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

T.

csapat

Csapat

Res.

:

Res.

1

  Azerbakdzsán

  Franciaország

:

2

  Németország

  Magyarország

:

3

  Georgia

  Hollandia

:

4

  Spanyolország

  Bulgária

:

5

  Svájc

  Örményország

:

6

  Szerbia

  Lengyelország

:


 

Bo.

3

  Germany

Rtg

-

12

  Hungary

Rtg

0 : 0

2.1

GM

Paehtz, Elisabeth

2473

-

GM

Hoang, Thanh Trang

2393

2.2

WGM

Heinemann, Josefine

2318

-

WIM

Gaal, Zsoka

2304

2.3

WGM

Klek, Hanna Marie

2282

-

WGM

Papp, Petra

2283

2.4

WGM

Schneider, Jana

2265

-

WIM

Terbe, Julianna

2269

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A montenegrói Budvában zajló 24. csapat Európa-bajnokság második fordulójában női válogatottunk mérkőzése 2-2-vel ért véget a bolgárokkal szemben. Az éltáblán Hoang Thanh Trang nagy csatában nyert az exvilágbajnoknő Antoaneta Dztefanova ellen. A 16 éves Gaál Zsóka a Világkupa ezüstérmesével, Nurgyul Szalimovával remizett, Papp Petra játszmájában is pontosztozkodás született, Terbe Julianna kikapott. Férficsapatunk a rajtlistán harmadik német együttestől minimális arányú vereséget szenvedett. Gledura Benjámin, Bánusz Tamás és Balog Imre remizett, Erdős Viktor időzavarban rontott Vincent Keymer elleni elleni küzdelmében, huszárja fogságba került. A női csapatok versenyében óriási meglepetésre a spanyol négyes 3-1-re legyőzte a rajtlistát fölényesen vezető grúz együttest. Azerbajdzsán, Franciaország, Lengyelország és Szerbia nyerte meg még második meccsét is.  A férfi válogatottak versengésében a németek mellett a franciák, a hollandok, a lengyelek, a szerbek és az izraeliek győztek másodszor is. A harmadik fordulóban újabb rangadó vár női csapatunkra, az ukránokkal játszanak, férfi együttesünk a grúzokkal mérkőzik meg.

 

A kontinensbajnokság második fordulójában férficsapatunk 2,5- - 1,5-ös vereséget szenvedett a rajtlista harmadik kiemeltjétől, a német együttestől. A mérkőzés biztatóan indult, kiegyenlített erők küzdelmét láttuk. Gledura Benjámin döntetlene után sajnos az éltáblán kedvezőtlenül alakult Erdős Viktor játszmája, Vincent Keymer kihasználta nagymesterünk időzavaros hibáját, döntő anyagi előnyt szerzett. Az időkontroll környékén Balog Imre előnybe került, de elvétette a helyes adó folytatást, Kollars örülhetett a reminek. Bánusz Tamás is megosztozott a ponton, ez a találkozó rövid krónikája.

Németország – Magyarország  2,5 – 1,5

Vincent Keymer (2721) – Erdős Viktor (2557)  1 - 0

Gledura Benjámin (2633) – Rasmus Svane (2647)  döntetlen

Alexander Donchenko (2664) - Bánusz Tamás (2609)  döntetlen

Balog Imre (2617) – Dmitrij Kollars 2642) döntetlen

A német csapat mellett még öt együttes vette sikerrel a második akadályt is. Az első játéknapon is látott forgatókönyv szerint alakultak a találkozók, egy-egy játszma végződött döntéssel. Meglepetés az örmények pontvesztésem a csehek az angoloktól raboltak egy meccspontot.

 

Kikaptak a norvégok, nagy bajban volt az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen, Valentin Dragnev többször is nyerést hagyott ki a világelsővel szemben. A románok javítottak az első körben az azerieket legyőző dánokkal szemben.

A harmadik játéknapon a hat élen álló csapat egymással mérkőzik meg, együttesünk a grúzokkal csatázik.

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

T.

 Csapat

 Csapat

Res.

:

Res.

1

  Németország

  Magyarország

:

2

  Ausztria

  Norvégia *)

:

3

  Albánia

  Montenegró *)

½

:

4

  Csehország

  Anglia

2

:

2

5

  Örményország

  Horvátország

2

:

2

6

  Izrael

  Spanyolország

:

7

  Franciaország

  Törökország

:

8

  Hollandia

  Görögország

:

9

  Olaszország

  Szerbia

:

10

  Lengyelország

  Szlovénia

:

11

  Románia

  Dánia

:

12

  Szlovákia

  Azerbajdzsán

:

13

  Finnország

  Svédország

1

:

3

14

  Georgia

  Észak-Macedónia

3

:

1

Az élcsoport állása:

H.

R

 

Csapat

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

1

3

Németország

2

2

0

0

4

7

Franciaország

2

2

0

0

4

9

Hollandia

2

2

0

0

4

10

Szerbia

2

2

0

0

4

11

Lengyelország

2

2

0

0

4

15

Izrael

2

2

0

0

4

7

2

Románia

2

1

1

0

3

4

Anglia

2

1

1

0

3

5

Örményország

2

1

1

0

3

13

Csehország

2

1

1

0

3

14

Horvátország

2

1

1

0

3

21

Ausztria

2

1

1

0

3

13

1

Azerbajdzsán

2

1

0

1

2

6

Spanyolország

2

1

0

1

2

12

Magyarország

2

1

0

1

2

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Szerbia

  Németország

:

2

  Norvégia *)

  Izland

:

3

  Törökország

  Montenegró *)

:

4

  Lengyelország

  Franciaoeszág

:

5

  Izrael

  Hollandia

:

6

  Csehország

  Románia

:

7

  Anglia

 Horvátország

:

8

  Ausztria

  Örményország

:

9

  Azerbajdzsán

  Svédország

:

10

  Spanyolország

  Dánia

:

11

  Magyarország

  Georgia

:


 

Női Európa-bajnokság

Válogatottunk értékes döntetlent ért el a bolgárokkal szemben. Gaál kedvezőbben is állt a Világkupán ezüstérmes Nurgyul Szalimova ellen. Papp Petra remije után aggódva nézhettük Terbe Julianna partiját, míg az éltáblán nagy csata dúlt egykori Európa-bajnokunk, Hoamg Thanh Trang és az exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova játszmájában. A feszültséget a bolgár éljátékos bírta kevésbé, már az időkontroll után vétett döntő hibát. Trang vezére, huszárja és szabadgyalogja biztosította az oly fontos győzelmet. A harmadik fordulóban újabb rangadó vár együttesünkrre, az ukrábok elleni mérkőzés.

Magyarország - Bulgária 2 - 2

Hoang Thanh Trang (2393) – Antoaneta Sztefanova (2417)  1 - 0

Nurgyul Szalimova (2412) – Gaál Zsóka (2304)  döntetlen

Papp Petra (2283) – Viktoria Radeva (2332) döntetlen

Gergana Pejcseva (2287) – Terbe Julianna (2269)  1 – 0

 

A játéknap nagy meglepetéseként a spanyol csapat 3 - 1-re legyőzte a rajtlistát fölényesen vezető grúz négyest. „gólarányt” is javítottak a franciák és a lengyelek, biztosan hozta a győzelmet az azeri csapat. Öt válogatott 4 pontos, derbikkel folytatódik a pontvadászat.

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

T.

   csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Spanyolország

  Georgia

3

:

1

2

  Azerbajdzsán

  Hollandia

:

3

  Ukrajna

  Svájc

2

:

2

4

  Magyarország

  Bulgária

2

:

2

5

  Franciaország

  Anglia

:

½

6

  Szerbia

  Örményország

:

7

  Lengyelország

  Szlovákia

3

:

1

8

  Norvégia

  Németország

½

:

9

  Románia

  Görögország

1

:

3

Az élcsoport állása:

H.

R

 

Csapat

J.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

1

2

Azerbajdzsán

2

2

0

0

4

6

Franciaország

2

2

0

0

4

8

Lengyelország

2

2

0

0

4

9

Spanyolország

2

2

0

0

4

15

Szerbia

2

2

0

0

4

6

3

Németország

2

1

1

0

3

4

Ukrajna

2

1

1

0

3

5

Bulgária

2

1

1

0

3

11

Svájc

2

1

1

0

3

12

Magyarország

2

1

1

0

3

19

Görögország

2

1

1

0

3

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Lengyelország

  Azerbajdzsán

:

2

  Franciaország

  Spanyolország

:

3

  Németország

  Szerbia

:

4

  Magyarország

  Ukrajna

:

5

  Bulgária

  Svájc

:

6

  Görögország

  Georgia

:


 

Verőci Zsuzsa

Fotó: etcc.me

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A 24. csapat Európa-bajnokságon válogatottjaink a finnek elleni kettős győzelemmel rajtoltak 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A montenegrói tengerparti üdülőhelyen, Budvában megkezdődött a 24. csapat Európa-bajnokság. A kilenc fordulós svájci rendszerű viadalon Válogatottjaink a finnek ellen kettős győzelemmel rajtoltak. Férficsapatunk 3-1-re nyert, a két újonc, Kozák Ádám és Balog Imre győzelemmel mutatkozott be, Erdős Viktor és Gledura Benjámin remizett. Női együttesünk 4-0-ra győzött, Gaál Zsóka. Papp Petra, Terbe Julianna és Lázárné Vajda Szidónia könnyedén érvényesítette a papírformát. Az első játéknap legnagyobb meglepetése a rajtlistát vezető azerbajdzsáni csapat veresége a dánokkal szemben, pontot vesztettek a románok az osztrákok ellen. A szlovákok 2-2-öt értek el a norvégokkal szemben, Magnus Carlsen nyolc év után játszott ismét a csapatban, az ötszörös világbajnok nyerése kellett az egy meccsponthoz. Kevés eldőlt játszma, szoros eredmények jellemezték az első kört. A női csapatok versenyében a német együttes négy döntetlene jelentett meglepetést. A második fordulóban férficsapatunk a németekkel, női válogatottunk a bolgárokkal mérkőzik meg.

 

Budvában a kontinensviadal első fordulóhában válogatottjaink kettős győzelmet értek el a finnek ellen. Férficsapatunk 3-1-re győzött, a két újonc, Kozák Ádám és Baéog Imre győzelemmel mutatkozott be. Az éltáblán Erdős Viktor nyert állását időzavarban elrontotta, nem kerülte el a lépésismétlést. Gledura Benjámin vesztőgyanús pozícióját ellenfele hathatós segítségével mentette döntetlenre.

Magyarország – Finnország  3 - 1

Erdős Viktor (2557) – Toivo Keinanen (2527)  döntetlen

Vilka Sipila (2429) Gledura Benjámin (2633)  döntetlen

Kozák Ádám (2578) – Tapani sammalvui (2391) 1 – 0

Oliver Wartiova (2270) – Balog Imre (2617)  0 - 1

 

Az első fordulóban nagyot botlott a rajtlistát vezető azerbajdzsáni csapat, a dánoktól vereséget szenvedtek. Sahrijar Mamedgyarov szinte nyertnek tekinthető állásban választott rossz tervet.

Meglepetés a románok pontvesztése, Rapport Richárd nélkül csak négy remit  értek el az osztrákok ellen. Kevés játszma végződött döntésselm szoros eredmények egész sora született. Együttesünk második ellenfele, a rajtlistán harmadik német csapatban a negyedik táblán Alexander Donchenko volt eredménes.

 

Nyolc év után játszik ismét az Eb-n Magnus Carlsen, győzelme kellett a norvégok egy meccspontjához.

Az első forduló eredményei:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Dánia

  Azerbajdzsán

:

2

  Norvégia

  Szlovákia

2

:

2

3

  Montenegró

  Örményország

:

4

  Románia

  Ausztria

2

:

2

5

  Svédország

  Németország

:

6

  Anglia

  Georgia

:

7

  Spanyolország

  Litvánia

3

:

1

8

  Moldova

  Franciaország

1

:

3

9

  Svájc

  Hollandia

1

:

3

10

  Szerbia

  Izland

4

:

0

11

  Belgium

  Lengyelország

:

12

  Magyarország

  Finnország

3

:

1

13

  Észak-Macedónia

  Csehország

½

:

14

  Horvátország

  Albánia

:

15

  Montenegró Junior

  Izrael

0

:

4

16

  Törökország

  Montenegró C

:

½

17

  Faroe Islands

  Görögország

½

:

18

  Olaszország

  Koszovó

:

½

19

  Skócia

  Szlovénia

½

:

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Németország

  Magyarország

:

2

  Ausztria

  Norvégia

:

3

  Albánia

  Montenegró

:

4

  Csehország

  Anglia

:

5

  Örményország

  Horvátország

:

6

  Izrael

  Spanyolország

:

7

  Franciaország

  Törökország

:

8

  Hollandia

  Görögország

:

9

  Olaszország

  Szerbia

:

10

  Lengyelország

  Szlovénia

:

11

  Románia

  Dánia

:


 

Női Európa-bajnokság

Válogatottunk gond nélkül érvényesítette a papírformát, sakkouónőink sorban gyűjtötték be a kötelező győzelmeket. Papp Petra nyert elsőként, Lázásné Vajda Szidónia folytatta, Terbe Julianna nyerése már a meccs megnyerését jelentette, Gaál Zsóka az éltáblán nyert.

Finnország – Magyarország  0 - 4

Anastasia Keinanen (2111) – Gaál Zsóka (2304)  0 - 1

Papp Petra (2283) – Johanna Paasikangas (2044)  1 - 0

Heini Puuska (1928) – Terbe Julianna (2269)  0 - 1

Lázárné Vajda Szidónia (2265) – Sarabella Norlamo (1894) 1 - 0

Az első forduló eredményei:

T.

Csapat

 Csapat

Res.

:

Res.

1

  Georgia

  Izrael

3

:

1

2

  Szlovénia

  Azerbajdzsán

:

3

  Németország

  Görögországe

2

:

2

4

  Olaszország

  Ukrajna

1

:

3

5

  Bulgária

  Törökország

:

6

  Észtország

  Franciaország

½

:

7

  Örményország

  Csehország

3

:

1

8

  Svédország

  Lengyelország

:

9

  Spanyolország

  Ausztria

3

:

1

10

  Horvátország

  Hollamdia

0

:

4

11

  Svájc

  Izland

:

½

12

  Finnország

  Magyarország

0

:

4

13

  Anglia

  Belgium

:

½

14

  Norvégia

  Románia

2

:

2

15

  Szerbia

  Montenegró

3

:

1

16

  Észak-Macedónia

  Szlovákia

½

:

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

T.

   Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Spanyolország

  Georgia

:

2

  Azerbajdzsán

  Hollandia

:

3

  Ukrajna

  Svájc

:

4

  Magyarország

  Bulgária

:

5

  Franciaország

  Anglia

:

6

  Szerbia

  Örményország

:

7

  Lengyelország

  Szlovákia

:

8

  Norvégia

  Németország

:

9

  Románia

  Görögország

:

Verőci Zsuzsa

Fotó: etcc.me

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Aranyérmes sakktörténelem - 1978 Buenos Aires

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Negyvenöt éve teljesült be a régi álom. A hágai olimpia (1928) megnyerése után fél évszázaddal férfi válogatottunk aranyérmes lett a Buenos Aires-i sakkolimpián. A nagy sikert női csapatunk ezüstérme tette még emlékezetesebbé. A kétfrontos magyar-jugoszláv utolsó fordulóbeli összecsapásra, az olimpia legemlékezetesebb pillanataira, a lenyűgöző hajrára, Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Adorján András, Csom István, Vadász László és az „aranykezű” kapitány, Navarovszky László diadalára emlékezek.

 

Sakkozásunk Buenos Airesben érte el legfényesebb diadalát, a férficsapat olimpiai bajnoki címe, a női válogatott ezüstérme világszenzáció volt. A fantasztikus utolsó forduló igazi sakkcsemegéjeként kétfrontos magyar-jugoszláv derbire került sor, hiszen az olimpiai bajnoki címért küzdő férfi és az ezüstéremért harcba szálló női csapatunk is déli szomszédunk ellen játszott. A helyzetet még tovább bonyolította, hogy a jugoszláv férfi válogatottnak semmi esélye sem volt jó helyezésre, míg a női csapatuknak az 1,5-1,5 is elegendő lett volna az ezüstérmükhöz.

A férfi olimpián az állás az utolsó forduló előtt: 1. Magyarország 34, 2. Szovjetunió 33,5, 3. Amerikai Egyesült Államok 33, 4. Német Szövetségi Köztársaság 31, 5. Izrael 30,5, 6-12. Anglia, Lengyelország, Jugoszlávia, Hollandia, Svájc, Románia, Kanada 30 pont.

A női olimpián így festett a táblázat a záró forduló előtt: 1. Szovjetunió 14, 2. Jugoszlávia 10, 3. Német Szövetségi Köztársaság 9,5, 4. Magyarország 9 pont. (A férfi olimpiát 14 fordulós svájci rendszerben, míg a nők versenyét elődöntők, majd 8 csapat részvételével megrendezett döntővel rendezték meg.) A helyzetet bonyolította, hogy a jugoszlávok  kapitánya e sorok írójának férje, Petronic Milos volt. Máig is nagyon jó érzéssel gondolok vissza arra, hogy semmiféle „árukapcsolási” ajánlat nem érkezett, a sakktáblán dőlt el minden.

 

Az utolsó forduló előtti szabadnap jó alkalom volt a kikapcsolódásra, városnézést szerveztek, délután követségünk fogadásán vettünk részt. A „lazítás” után már este elkezdődött a felkészülés, az otthoni kigyűjtések áttanulmányozásával, az informátorok, az enciklopédiák segítségével. Az utolsó ütközet napján sincs változás a menüben, ebédre a megszokott csirke, Portisch Lajos ismét megvívta harcát a konyhafőnökkel. November 11-én a Sheraton Hotelből menetrendszerűen elindulnak a buszok, sokan bíztatják a fiúkat, drukkolnak azért, hogy megszakadjon a szovjet sakkozók sikersorozata. A River Plate stadionban ezúttal főszerepet játszunk, igaz nem az „igazi arénában”, hanem a labdarugó-világbajnokság idején berendezett sajtóközpontban. Utolsó biztató pillantások, amikor elválunk a fiúktól, s mindenki elindul a saját táblája felé. Pattanásig feszültek az idegek, a kapitányok, a szekundánsok talán még idegesebbek, mint a játékosok.

Kedvezően alakult a férficsapat meccse, gyorsankiderült, Ljubomir Ljubojevic jóval tájékozottabb, hogy hol lehet az argentin fővárosban jó marhasültet enni, mint mi történt az olimpia kilencedik fordulójában játszott Portisch - Radulov partiban. Alighanem riadtan nézte a táblát 15.Fh6 után, jobban védekezett, mint a bolgárok akkori legjobbja, de Ribli Zoltán győzelméhez nem fért kétség, a riválisokkal szemben lépéselőnybe kerültünk. Sax Gyula remek érzékkel választott megnyitást, a pozíciós küzdelmeket jobban kedvelő Matanovic csak későn észlelte, hogy a gyalograblás mekkora veszélyeket jelentett számára. A sötét futópár, a félig nyílt g vonal adta lehetőségekkel kombinálva az olimpiai aranyérmet jelentő győzelmet biztosította. Az éltáblán a két legenda csatázott, Portisch Lajos és Szvetozar Gligoric az utolsó pillanatig küzdött, de a kölcsönös jó játék remihez vezetett. Döntetlen lett Csom István és Borisz Ivkov párharca is, a 3-1-es győzelem az aranyérmet jelentette. A hollandok remekül tartották magukat a szovjet válogatottal szemben, Szpasszkijék csak 2,5-1,5-re nyertek, Viktor Korcsnoj vezetésével a svájci együttes 2 pontot rabolt az amerikaiaktól.

Válogatottunk fantasztikus hajrával megérdemelten győzött. Az óriási sikerben oroszlánrészt vállalt Portisch Lajos, aki valamennyi fordulóban szerepelt. A nyolcadik forduló után még két pont volt a hátrányuk a biztosan vezető szovjet csapattal szemben, a 11. fordulóban együttesünk befogta Szpasszkijékat, egy fordulóval később már egy ponttal vezetett. Navarovszky László kapitányként tökéletesen irányította a csapatot, a jó érzékkel elfogadott döntetlenajánlatok, vagy a kínált békekötések, az összeállítások remek intuícióval történtek, s ebben nagy segítséget nyújtott szekundánsként Bilek István nemzetközi nagymester és orvosunk, dr. Liptay László nemzetközi mester. A nagy feszültség okozta kisebb nézeteltéréseket is bámulatos hidegvérrel kezelték. Az argentin fővárosban élő magyarok kitüntető szeretete, gondoskodása is szerepet játszott a világraszóló siker elérésében. Felejthetetlen emlék marad, amikor Navarovszky László a magasba emelhette a győztesnek járó aranyserleget, a Hamilton Russel Kupát, Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Adorján András, Csom István és Vadász László átvehette az aranyérmet. Szerencsére az ünneplésből kijutott női együttesünknek is, vertnek látszó helyzetből ezüstérmesek lettünk a nagy fölénnyel első szovjet négyes mögött.

A 23. férfi sakkolimpia végeredménye:

Olimpiai bajnok: Magyarország 37 pont (Portisch Lajos 10/14, Ribli Zoltán 9/13, Sax Gyula 8,5/12, Adorján András 2/4, Csom István 6/10, Vadász László 1,5/3)

2. Szovjetunió 36 (Szpasszkij 7/11, Petroszjan 6/9, Polugajevszkij 8/11, Gulko 2/5, Romanisin 6,5/10, Vaganjan 6,5/10)

3. Amerikai Egyesült Államok 35

4. Német Szövetségi Köztársaság 33

5. Izrael 32,5

6. Románia 32,5

7. Dánia 32

8. Lengyelország 32

9. Spanyolország 32

10. Svájc 32

11. Kanada 32

12. Anglia 31,5

13. Bulgária 31,5

14. Hollandia 31,5

15. Jugoszlávia 31 (66 résztvevő)

A magyar válogatott fordulónkénti eredményei:

Skócia 3,5 – 0,5 (Portisch 1, Ribli 1, Adorján döntetlen, Vadász 1)

Lengyelország 3 – 1 (Portisch 1, Ribli döntetlen, Sax 1, Vadász döntetlen)

Hollandia 3 – 1 (Portisch 1, Ribli döntetlen, Sax 1, Csom döntetlen)

Spanyolország 2,5 – 1,5 (Portisch 0, Ribli 1, Sax 1, Adorján döntetlen)

Amerikai Egyesült Államok 2 – 2 (Portisch, Ribli, Sax és Csom mind döntetlen)

Szovjetunió 1,5 – 2,5 (Portisch 0, Ribli, Sax és Csom döntetlen)

Dánia 2 – 2 (Portisch 1, Sax döntetlen, Adorján döntetlen, Vadász 0)

Anglia 3 – 1 (Portisch 1, Ribli döntetlen, Sax döntetlen, Csom 1)

Bulgária 2,5 – 1,5 (Portisch 1, Ribli döntetlen, Sax döntetlen, Csom döntetlen)

NSZK 2 – 2 (Portisch, Ribli, Adorján és Csom mind döntetlen)

Izland 3 – 1 (Portisch 1, Ribli 1, Sax döntetlen, Csom döntetlen)

Svédország 3,5 – 0,5 (Portisch döntetlen, Ribli 1, Sax 1, Csom 1)

Izrael 2,5 – 1,5 (Portisch 1, Ribli, Sax és Csom döntetlen)

Jugoszlávia 3 – 1 (Portisch döntetlen, Ribli 1, Sax 1, Csom döntetlen)

Az uzolsó fordulóban elért két nagyszerű győzelem

Ribli,Z (2585) - Ljubojevic,L (2605)
Barcza megnyitás [E04]

1.Hf3 d5 2.g3 c5 3.Fg2 Hc6 4.d4 e6 5.0-0 Hf6 6.c4 dxc4 7.Va4 Fd7 8.Vxc4 cxd4 9.Hxd4 Bc8 10.Hc3 Hxd4 11.Vxd4 Fc5 12.Vh4! Fc6 13.Bd1! Vb6 14.Fxc6+ Bxc6

 

15.Fh6!!

Micsoda különbség. Ribli Zoltán az olimpia kilencedik fordulójában játszott Portisch-Radulov játszma nyomán halad, míg Ljubonak halvány gőze sem volt az említett partiról. A jugoszláv nagymester azonban nehezebben adta meg magát, mint a bolgárok akkori legjobbja.

15...Ff8

Radulov elfogadta az ajándékot: 15...gxh6 16.Vxf6 0-0 17.He4 Vb4 18.Ve5! Fe7 19.a3 Vb6 20.Bd7 Fg5 21.b3! Vxb3 22.Hxg5 hxg5 23.Vxg5+ Kh8 24.Bad1 Vc2 (Nem nyújtott esélyt 24...Vb2 sem, mert 25.Bxf7! döntő csapással következett volna. 25…Bg8 (25...Bcc8 26.Bxh7+ Kxh7 27.Bd7+) 26.Vh6 és sötét tehetetlen a fenyegetésekkel szemben.  24...Vxa3-ra 25.Vf6+ Kg8 26.B1d4 végezte volna ki sötétet.) 25.Vf6+ Kg8 26.B1d4 Vg6 27.Vf3 h5 28.Bxb7 e5 29.Bh4 Bd8 30.Vxh5 Vxh5 31.Bxh5 f6 32.Bxa7 Bd2 33.e3 Bc1+ 34.Kg2 Bdd1 35.Bf5 és sötét feladta. A világos terv lényege, hogy 15...Fxf2+? azonnal veszít 16.Kg2 0-0 17.Fxg7 Kxg7 18.Vg5+ után.

16.Bd2! e5 17.Fe3 Va6 18.Bad1 Fe7

Sötét helyzete reménytelen 18...Bc8-ra is, 19.Hd5! Hxd5 20.Bxd5 f6 21.Vg4! és világos nyer.

19.Vg5! 0-0 20.Vxe5 Fb4 21.Bd8 Bc8 22.Bxc8 Bxc8 23.Vd4 Va5 24.Vxa7 Fxc3 25.bxc3 Vb5 26.Vb6! Va4 27.Bd8+ Bxd8 28.Vxd8+ He8 29.f3 h6 30.Kf2 Vc6 31.c4! Va4 32.Vc8 Kh7 33.c5 Vb5 34.a4 Vxa4 35.Vxb7 Vc4

 

 

36.Ve4+!

A legegyszerűbb megoldás, a vezércsere után a végjáték simán nyer.

36…Vxe4 37.fxe4 g5 38.c6 f6 39.Fb6 Kg6 40.Ke3 Kf7 41.Kd4 Ke6 42.Fd8! g4 43.c7 Hd6 44.Kc5 Kd7

Világos lépéskényszerbe hozhatja sötétet 44...Hxe4+-ra 45.Kc6 Hd6 46.Fxf6 Hc8 47.Fg7 h5 48.Kb7 Hd6+ 49.Kb8 Kd7 50.Ff8 Hc8 51.Fc5 folytatással.

45.Kd5 Hb5 46.e5 fxe5 47.Kxe5 Hc3 48.e4 Hd1 49.Kf6 és sötét feladta

Matanovic,A (2505) - Sax,G (2550)

Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Hdb5 d6 7.Ff4 e5 8.Fg5 a6 9.Ha3 b5 10.Fxf6 gxf6 11.Hd5 f5 12.Fd3 Fe6 13.Vh5 Fg7 14.0-0 f4 15.c4 bxc4 16.Fxc4 0-0 17.Bac1 He7

Sötét másik, talán jobb lehetősége 17...Bb8!? változat.

18.Bfd1

18.Hc7 Fxc4 19.Bxc4 Ba7 20.Bfc1 d5 21.Hxd5 Hxd5 22.exd5 Vxd5 kölcsönös esélyekhez vezet.

18...Bc8 19.Hxe7+ Vxe7 20.Ve2

Matanovic lebecsüli a sötét támadás lehetőségét, világosnak jobb esélyeket nyújtott volna  20.Bc3 Kh8 21.b3 f5 22.Bh3 h6 23.Fxe6 Vxe6 24.Bhd3 Bcd8 25.Ve2 folytatás.

20...Kh8! 21.Fxa6?

Matanovic elfogadja az áldozatul felkínált gyalogot, s a sötét királyszárnyi akció nagy erővel bontakozik ki. Jobb volt 21.Fxe6.

21...Bxc1 22.Bxc1 f5 23.exf5 Fxf5 24.Hb5

 

 

24...e4!

Sötét támadása óriási erővel bontakozik ki, s a pozíciós játék híveként ismert jugoszláv nagymester nem tudott megbirkózni a taktikai jellegű állással.

25.Hc3 Vg5! 26.f3

Azonnal vesztett 26.Hxe4 Fxe4 27.Vxe4, mert 27…f3 a kettős fenyegetés miatt döntő anyagi előnyhöz juttatta volna nagymesterünket.

26...exf3 27.Vxf3 Fg4 28.Vd5 Fe5! 29.He4 Vg7! 30.Ff1 f3 31.Bc2

A jugoszláv nagymester már nem talált védelmet, a sötét támadásvezetés, a futópár erejét remekül mutatják a látványos változatok is: 31.g3 f2+ 32.Kh1 ( 32.Hxf2 Ff3 33.Vd2 Fxg3) 32...Ff3+ 33.Fg2 Vh6 34.Bf1 Fxg3; 31.Hf2 fxg2 32.Vxg2 Bxf2 a nyerés útja.

31...fxg2 32.Fxg2

Matthoz vezetett 32.Bxg2 Fd4+ 33.Hf2 Bxf2 34.Bxf2 Ff3+ 35.Fg2 Vxg2 változat.

32...Ff3 és a világos a reménytelen állásban túllépte a gondolkodási időt. 33.Bd2-re ( 33.Vd3 Fxe4 34.Vxe4 Fd4+ 35.Kh1 Bf1+; 33.Kh1 Fxg2+ 34.Bxg2 Bf1+ 35.Bg1 Vxg1 matt) 33...Bc8 vezetett volna nyeréshez.

Az aranyérmes férfi válogatott motorja, Portisch Lajos egyik emlékezetes győzelmét a hollandok éltáblása, Jan Timman ellen aratta.

Portisch,L (2630) - Timman,J (2585)
Angol megnyitás [A10]

1.c4 g6 2.e4 e5 3.d4 Hf6 4.Hf3! Hxe4?!

Egy évvel később, a Rio de Janeiróban megrendezett a zónaközi döntőn a magyar rangadón 4...Fb4+ 5.Fd2 Fxd2+ 6.Vxd2 Hxe4 7.Ve3 d5 8.dxe5 Hc6 9.Ha3! Ff5 10.Hc2 Hg5?! 11.Hxg5 Fxc2 12.e6 Ff5 13.exf7+ Kf8 14.0-0-0 történt Portisch és Sax partijában.

5.Fd3! d5

Gyengébb 5...Fb4+ 6.Kf1! d5? 7.Va4+ Hc6 8.Hxe5 változat.

 6.0-0 Hd6! 7.dxe5 Hxc4 8.Fxc4! dxc4 9.Va4+ c6 10.Bd1! Vc7 11.Vxc4 Fe6 12.Vh4! Hd7 13.Hc3 Fe7

A holland nagymester már gondban volt, 13...Hxe5? 14.Hg5! Fg7 ( 14...Fe7 15.Ff4 Va5 16.Vg3; 14...Ve7 15.Hce4 Fg7 16.Hd6+ Kf8 17.Hxh7+ Bxh7 18.Vxh7 Bd8 19.Fh6) 15.Hxe6 fxe6 16.He4 is világos előnyéhez vezetett volna.

14.Fg5 Fxg5 15.Vxg5 h6 16.Ve3 Vb6 17.Bd4! 0-0-0 18.b4! Vc7 19.Bc1

Jobb volt azonnal 19.a4-gyel játszani az állást.

19...Kb8 20.a4 Hb6! 21.b5 Hd5

Sötét a cserével könnyebbül, egy támadó világos tiszttől szabadul meg. 21...c5? 22.Bxd8+ Bxd8 23.Vxh6 világos nyerésével; 21...Bxd4 22.Vxd4 Bd8 23.Ve3 is egyértelmű fölény.

22.Hxd5 Fxd5 23.bxc6 Fxc6 24.Bxd8+

A kivitelezésbe egy kis hiba csúszik. 24.Bdc4! Vb6 ( 24...Va5!? 25.Hd4 Fd5 26.Bc5 Vxa4 27.h3; 24...Vd7 25.Hd4 Fxa4 26.e6! fxe6 27.Ve5+ Ka8 28.Bc7! Vd5 29.Vxh8) 25.Hd4 Fd5 26.Bc5 a6 27.Vg3 Ka7 28.Vc3 volt a következetes folytatás, világos nagy fölényével.

24...Bxd8 25.Hd4 Vd7?

A világos alapsor gyengeségére 25...Vb6! 26.Hxc6+ Vxc6! folytatás mutatott volna rá.

26.Bd1! Ka8

27.Bd2! b6?!

27...Fxa4 28.Hb5 Fxb5 29.Bxd7 Fxd7 30.Vxh6 Fe6 31.Kf1 a5 32.Vh4 után világosnak még dolgoznia kellett volna a nyerésért.

28.a5! Be8 29.axb6 Fb7

29...axb6 30.Va3+ Kb8 31.Hb5!

30.h3! g5

30...axb6 31.Vb3! Bxe5 (31...Vd5? 32.Va4+; 31...b5 32.Hxb5! Vxd2 33.Va4+ Kb8 34.Va7+ Kc8 35.Hd6+ Kd7 36.Vxb7+ Ke6 37.Vxf7+ Kxe5 38.Hxe8) 32.Vxb6 Be1+ ( 32...Va4 33.He6!!) 33.Kh2 Bh1+ 34.Kg3! Ba1 35.Hb3

31.Va3 a6 32.Vd6! Va4

32...Vxd6 33.exd6 Bd8 34.Hb3 Kb8 35.Hc5 és nincs védelem Be2-e7 fenyegetés ellen nincs védelem.

33.e6 Va1+ 34.Kh2 Vf1 35.f3 Vc4 36.e7 Vc8 37.Bc2 Vb8 38.Bc7 és sötét feladta, védhetetlenül fenyeget  39.Hc6

 

A női olimpián a magabiztos játékkal megnyert elődöntő után nagy csalódás volt a döntő első két fordulója, az éltáblán két vereséggel kezdtem. Különösen fájó volt a spanyolok elleni vesztésem, időzavarban kettős gyalogelőnnyel néztem el egylépéses mattot. (Ez volt az utolsó vereségem sakkolimpián, még öt olimpiát játszottam végig veretlenül, ebből négyet az első táblán.) Nehezen tértem magamhoz, s jött a döntő csata. Meg kellett szabadulnom a szörnyű lélektani tehertől, 1972-ben és 1974-ben olimpiákon sorsdöntő partikat vesztettem a záró fordulóban, 1976-ban világbajnok-jelöltséget buktam el az utolsó parti elvesztésével. A sorsolás úgy hozta, hogy a derbit két sötét partival kellett megvívnunk. Kas Rita játszmája gyors remivel végződött, Ivánka Máriával minden erőnket összeszedve küzdöttünk, 2-1-es győzelem már ezüstérmet jelentett volna.

Mindkettőnk játszmája függőben maradt. Azon a Buenos Aires-i éjszakán az aranycsapat tagjai a sikerüket még csak ízlelgetve hajnalig a függőinket elemezték. Csom István és Sax Gyula közel hat órán keresztül boncolgatta a lehetőségeket Markovic elleni függőjátszmámban, miután engem éjfél körül aludni zavartak. Reggel az ébresztő telefon, majd a rövid hír, megtalálták a nyerést. Alig hittem a szememnek. A zseniális He2 lépés, a világos király körül minimális anyaggal font mattháló, közben a vezérszárnyon rohannak előre a világos gyalogok, nagymestereink gyönyörű munkát végeztek. Gordana  Markovics elvörösödött, amikor a játszma délelőtti folytatásakor megkapta a „halálos döfést”, majd a könnyebb „megoldást” választotta, mattba lépett, így a „tündérvari” a kulisszák mögött maradt. Mari már a biztos ezüstérem birtokában adhatta remire partiját és következhetett az ünneplés.

Markovic,G (2195) – Verőci, Zs (2290)

Az időzavar utolsó lépése után végre kijuthattam a mellékhelyiségbe, s útközben tudtam meg a hírt, hogy aranyérmes lett férfi válogatottunk. A sorsdöntő pillanatok feszültsége ellenére is félig-meddig tánclépésekkel tértem vissza a partimhoz. Ellenfelem a legjobb taktikai megoldást választotta, azonnal meghúzta az egyetlen lépést, hogy még a tábla mellett kelljen döntenem, függőlépésként engedélyezem a vezércserét, vagy a magára maradt világos király ellen folytatom a támadást. Az átélt izgalmak hatására is a csere mellett döntöttem. Az "aranyos" fiúk az ünneplés helyett hajnalig elemezték az állást. Soha még ilyen sokáig nem tartott az út a River Plate stadionig. A torkomban dobogott a szívem, az ezüstérmünk volt a tét...

 

41…Be8!?

A függőlépés, az izgalmas előzmények miatt kimaradt a jóval erősebb 41...Vh3 42.Ve5 Bf6 43.Bg1 Kh8 44.Ve7 Ba8 45.Bf2 Vh4 jelentős előnyt ígérő folytatás.

42.Vxe3 Bxe3 43.a4

Kiderül, hogy a világos vezérszárnyi gyalogok nem tudják ellensúlyozni a világos király ellen kibontakozó akciót, de 43.Bf2 sem mentette volna meg  a partit. 43…g5 44.a4 Hd3 45.Bd2 Hc5! 46.Ba3 He4 47.Bc2 d4 48.cxd4 Bxa3 49.bxa3 Bxd4 és sötét nyer, elemezték nagymestereink.

43...Bde6 44.Hf1

Déli szomszédunknál hosszú ideig dúlt a vita, hogy a függőállás nem volt-e tartható. Számukra is a második hely volt a tét. A javasolt 44.Kg1 sem volt jobb, mert 44…Be1+ 45.Bxe1 Bxe1+ 46.Kf2 Ba1 47.Bd4 g5 48.Hg4 Kg7 49.He3 Ba2 50.Hxd5 Hxd5 51.Bxd5 Bxb2+ 52.Kg3 Kg6 és szalad a h gyalog.

44...Be1 45.Bd1 B1e5! 46.Bd

 

 

46...He2!

Csom nagymester zseniális terve.

47.a5 Bg6 48.a6??

Alig akartam hinni a szememnek. Ekkora hibát!... Többször is ellenőriztem, tényleg kettőben matt, s mienk az ezüstérem? A jobb 48.Hh2-re következett volna a nagy poén 48… d4!! 49.cxd4 Bxa5 50.Be1 Hg3+ 51.Kg1 He4+ 52.Bg2 Hg5;  48.Bxe2 Bxe2 49.Bb1 ( 49.a6 Be8 50.b4 Bb6) 49...Bge6 50.b4 Be1 51.Bxe1 Bxe1 52.Kg2 Bc1 53.He3 Bxc3 54.Hxd5 Ba3 55.Hc7 Kf8 56.a6 Ke7 57.b5 Kd7 58.b6 Kc6 59.a7 Kxb6 60.a8V Bxa8 61.Hxa8+ Kb7 és sötét nyer.

 48...Bg1+  és világos feladta

 

 

A 8. női sakkolimpia végeredménye:

Olimpiai bajnok: Szovjetunió 16 pont (összesített egyéni eredmény: Csiburdanidze 9/11, Gaprindasvili 9,5/11, Alekszandrija 9/11, Ahmilovszkaja 9/9)

2. Magyarország 11 (Verőci Zsuzsa 9/13, Ivánka Mária 10/13, Makai Zsuzsa 7/10, Kas Rita 4/6)

3. Német Szövetségi Köztársaság 11

4. Jugoszlávia 11

5. Lengyelország 10,5

6. Spanyolország 8,5

7. Bulgária 8,5

8. Anglia 7,5

A női válogatott eredményei:

Elődöntő:

Dánia 3 – 0 (Verőci 1, Ivánka 1, Makai 1)

Monaco 3 – 0 (Ivánka 1, Makai 1, Kas 1)

NSZK 1,5 – 1,5 (Verőci, Ivánka és Makai mind döntetlen)

Argentína 2,5 – 0,5 (Verőci 1, Ivánka 1, Kas döntetlen)

Skócia 3 – 0 (verőci 1, Ivánka 1, Makai 1)

Amerikai Egyesült Államok 3 – 0 (Verőci 1, Ivánka 1, Makai 1)

Izland 3 – 0 (Verőci 1, Makai 1, Kas 1)

Döntő:

Bulgária 1,5 – 1,5 (Verőci 0, Ivánka 1, Makai döntetlen)

Spanyolország 1 – 2 (Verőci 0, Ivánka döntetlen, Kas döntetlen)

Anglia 1,5 – 1,5 (Verőci döntetlen, Ivánka 1, Makai 0)

NSZK 1,5 – 1,5 (Verőci 1, Ivánka 0, Kas döntetlen)

Szovjetunió 1,5 –1,5 (Verőci, Ivánka és Makai mind döntetlen)

Lengyelország 2 – 1 (Verőci döntetlen, Ivánka 1, Makai döntetlen)

Jugoszlávia 2 – 1 (Verőci 1, Ivánka döntetlen, Kas döntetlen)

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Budvában szombaton kezdödik a 24. Sakkcsapat Európa-bajnokság, az azeriek és a grúzok vezetik a rajtlistát

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A montenegrói tengerparti üdülőhelyen, Budvában november 10. és november 20. között rendezik meg a 24. sakkcsapat Európa-bajnokságot. A korábbi viadalokon férfi válogatottunk négy ezüstérmet szerzett, hatszor végzett a harmadik helyen, 2011-ben nyolc éve is emlékezetes finissel lett bronzérmes. Női csapatunk húsz esztendeje Plovdivban bravúros hajrával ezüstérmesként zárta szereplését. A négytáblás, 9  fordulós svájci rendszerű viadalra 38 férfi és 32 női csapat nevezett, a rajlistát  az azerbajdzsáni férfi és a grúz női együttes vezeti. Két éve az orosz női és az ukrán férficsapat győzött, nem lesz cínvédés. válogatottjaink a tizenkettedik, illetve a tizenhatodik helyen végeztek. Budvában mindkét válogatottunk tizenkettedik a rangsorban.  Gledura Benjámin, Bánusz Tamás, Balog Imew, Erdős Viktor és Kozák Ádám összeállítású a férfi csapatunk. Női együttesünkben Hoang Thanh Trang, Papp Petra, Gaál Zsóka, Terbe Julianna és Lázárné Vajda Szidónia játszik. A két kapitány, Ács Péter és Fodor Tamás a végleges táblasorrendet a technikai értekezleten adják le. A norvég válogatott éltábláján az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen játszik, a román válogarottban bemutatkozik Rapport Richárd, legrtősrbb összeállításában szerepel az azerbajdzsáni csapat,  Az Eb nagy hiányzói a holland Anish Giri, Alireza Firouzja és Maxime Vachier-Lagrave. A viadal a sakkórák november 11-én Az Eb honlapja: https://www.euroteamchess2021.eu/

 

Az esztendő egyik legjelentősebb csapatversenyét, a 24. csapat Európa-bajnokságot 38 férficsapat és 32 női együttes részvétekével  Budvában rendezik meg. A 9 fordulós, svájci rendszerű  viadalon a végső sorrendet a meccspontok határozzák meg, az olimpiai Berger-Sonneborn pontszám a második kritérium, végül a táblapontok.

A férfiak versenyében 129 nemzetközi nagymester ül sakkasztalhoz, a nőknél tizenketten férfi nagymesteri cimmel játszanak, 37 sakozónő férfi nemzetközi mesteri címmel rendelkezik és még 25 női nagymester is szerepel.

November 111-én 15 órakor indulnak a sakkórák. Öt forduló után, november 16-án lesz szabadnap. A gondolkodási idő a megszokott, 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc bónusszal is gazdálkodhatnak a sakkozók. Az első 30 lépésben tilos a döntetlen ajánlat, 15 perc késés megengedett.

 

A résztvevők rajtlistáját Magnus Carlsen vezeti Rapport Richárd és az azerbajdzsaániTejmur Radzsabov előtt.

A legjobbak rangsora:

Magnud Carlsen (norvég, 2829), Rapport Richárd (roman, 2748), Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 27459), Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2734), Vincent Keymer (német, 2721), Nikita Vitiugov (angol, 2712), Haik M. Martirosuan (örmény, 2708),Bogdan-Daniel Deac (roman, 2700), Jorden Van Foreeat (holland, 2700))  David Navara (cseh, 2695),…

 

Az első helyen kiemelt azerbajdzsáni csapat hat éve volt aranyérmes, a legerősebb összeállításában szerepel, a román   együttes második helyét Rapport Richárd pontszámának köszönheti, a németeket előzik meg.

A tizenkettedik helyre rangsorolt válogatottunk nagy hiányzója a Világkupán nyolcaddöntős Berkes Ferenc, két újonc is bemutatkozik, Balog Imre és Kozák Ádán.  Jó eredményt várunk a három rutinos nagymestertől, Gledura Benjámintől, BBánsz Tamástól ás Erdős Viktortól.

Jól ismerjük a svájci rendszer minden buktatóját, a kedvező párosítás kínálta előnyöket. A 9 fordulós lebonyolítású  viadalokon kevés kivétellel meglepetések születtek.

A rajtlista élcsoportja a legjobb négy sakkozó Élő-pontjának átlaga alapján:

Azerbajdzsán (2701): Tejmur Radzsabov (2745),  Sahriyar  Mamedgyarov (2723), Nijat Abaszov (2679), Rauf Mamedov (2644), Vaszif DurRBjli =2525)

Románia (2676): Rapport Richárd (2738), Bogdan-Daniel Deac (1700), Kirill Sevcsanko (2665), Liviu-Dieter Nisipeanu (2591), Constantin Lupulescu (2582)

Németország (2676): Vincent Keymer (2721), Matthias Bluebaum (2670),Alexandwe Donchenko (3664(,  Rasmus Svane (2647), Dmitri Kollars (2642)

Anglia (2671): Nikita Vitiugov (2712), David Howell (2676), Michael Adams (2670), Luke McShane (2626), Ravi Haria (2508)

Örményország (2667): Haik M. Nartiroszjan (2708), Gabriel Szargiszjan (2686), Hrant Melkumjan (2650), Sant Szargszjan (2625), Samvel Ter-Sahakjan (2518)

Spanyolország (2648): Alexei Shirov (1668)8), David Anton Guijarro (2668), Jaime Santos Latasa (2635), Esuardo Iturrizega Bonelli (2621), David Yuffa (2600) 

Franciaország (2644): Etienne Bacrot (2668), Laurent Fressinet (2640), Jules Moussard (2639), Maxime Lagarde (2629), , Marc-andria Maurizzi (2579)

Norvégia (2632): Mahnus Carlsen (2829), Aryan Tari (2620), Elham Amar (2584), Lars Oskar Hauge (2498), Tor Fredrik Kaaseri (3471)

Hollandia (2632), Szerbia 2628), Lengyelország (2618)

Magyarország (2609): Gledura Benjámin (2633), Balog Imre (2617),Bánusz Tamás (2609), Kozák Ádám (2578), Erdős Viktor (2557)

Két éve a szlovén üdülőhelyen, Terme Catezben megrendezett csapat Európa-bajnokságon a férficsapatok versenyében az első helyre rangsorolt orosz együttes nélkülözte két legjobbját, Jan Nepomnjacsijt és Szergej Karjakint. A francia csapatban először játszott Alireza Firouzja, az Eb többek között a 18 éves nagymester szenzációs eredményéről marad emlékezetes. A spanyolok a 49 éves Alexei Shirov vezetésével remekeltek, a lengyeleknél a Világkupa győztese, Jan-Krzysztof Duda volt a „vezérevezős”, az azerieknél szerepelt a két szuperklasszis, Sahrijar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov. Tehetséges, sikerre „éhes” fiatalok egész sora kapott kitűnő játéklehetőséget.

Sajnos válogatottunk nélkülözte legjobbját, Rapport Richárdot, aki 2017-ben játszott utoljára a nemzeti csapatban. Lékó Péter igazoltan volt távol, a világbajnoki döntőn Jan Nepomnjacsij egyik szekundánsa volt. Új kapitánnyal, a 2002-es bledi sakkolimpián ezüstérmes csapatunk tagjával, Ács Péter vezetésével a tizedikként rangsorolt együttestől az első tízbe kerülés volt a cél. A többi riválistól eltérően nálunk nem a legmagasabb értékszámú nagymester, Berkes Ferenc játszott az éltáblán, Erdős Viktor kapta feladatként, hogy kockázatmentes játékával „védelmezze” a társakat.

Erdős hat döntetlen mellett két vereséget szenvedett el, Firouzja és Shirov győzte le, elkaphatta volna Anish Girit. Az első öt fordulóban Gledura Benjámin ötös nyerősorozattal remekelt, a viadal félidejét csapatunk négyes holtversenyben az élen állt és következett az oroszok elleni találkozó. Berkes Ferenc játszott sötéttel Alekszandr Griscsuk ellen, gond nélkül hozta a döntetlent, míg Bánusz Tamás világossal a váratlan megoldásokat kedvelő Danyil Dubovtól vereséget szenvedett, Gledura és az Eb újonca, Kántor Gergely remizett. A minimális vereséggel együttesünk a hetedik helyre esett vissza és következtek a szerbek, a váratlan újabb vesztés megrázó volt. A nyolcadik körben nem volt szerencsénk a párosítással, a hollandokat kaptuk, Giriék egypontos előnnyel játszhatták a meccset, balszerencsés vereség lett  vége.

A kitűnően sikerült rajt fényében is nagy csalódás a 16. hely. A játszmákban több volt, esélyek maradtak kihasználatlanul, játékosaink kedvező lehetőségekkel nem tudtak élni. A párosítás is lehetett volna kegyesebb csapatunkhoz, a lejátszott 36 partiból nyolcat is elvesztettek, Gledura és Berkes öt, illetve három nyerése javítja a statisztikát, Bánusz egy, Kántor kétszer volt eredményes. Hat olyan csapattal mérkőztünk meg, amelyik az első tízben végzett, három minimális vereség az orosz, a szerb és a holland együttestől, bravúros győzelem a franciák ellen és két papírforma siker Montenegró és Szlovénia együtteseivel szemben. Két értékes döntetlen az azeriekkel és a spanyolokkal és zárásként Izraellel is 2-2.  

Hat forduló után a címvédő orosz válogatott egypontos előnnyel vezetett a veretlenségét őrző öt 9 pontos csapat előtt, Azerbajdzsán, Ukrajna, Spanyolország, Örményország és Hollandia alkotta az üldöző bolyt, a francia csapat két vereséggel a tizedik helyen állt. A hetedik kör eredményei döntően befolyásolták a végeredményt. Az ukránok legyőzték az éllovas orosz négyest.

A bajnoki cím és a dobogós helyek sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, a négy 12 pontos együttes egymás elleni csatáiból a franciák és az ukránok kerültek ki győztesen, az un. olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás az ukránoknak kedvezett 3-1-re győzték le az örményeket, a franciák csak 2,5-1,5-re az azerieket.

 

Az ukránok veretlenül, játszmát sem veszítve lettek aranyérmesek, két éve az utolsó fordulóban bukták el a bajnoki címet. Nehéz jelzőket találni Alireza Firouzja teljesítményére. Világbajnok-jelöltként bámulatos motiváltsággal játszott, bravúros szereplésének hű tükre a 3015-ös performance-pontszám. Csapattársai Élő-pontokat veszítettek, de ezüstérmet ünnepelhettek. A svájci rendszer egyik furcsaságát jól mutatja, hogy a holtversenyben végzett két válogatott elkerülte egymást.

A lengyelek jól hajráztak, „külső körön” törtek előre, a riválisok eredményei is számukra kedvezően alakultak, a grúzok elleni kiütéses győzelem végül bronzérmet ért. A spanyol gárda veretlenül harcolta végig a kontinensviadalt, érmet érdemeltek volna. Az azeriek a hajrában rosszul taktikáztak, leszorulta a dobogóról. Az orosz csapat hatodik helyezése volt az Eb negatív szenzációja.

 

A 23. csapat Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

7

Ukrajna

9

5

4

0

14

212,5

21,5

2

3

Franciaország

9

7

0

2

14

207,5

21,5

3

4

Lengyelország

9

5

3

1

13

192,5

22,5

4

8

Spanyolország

9

4

5

0

13

190,0

20,0

5

2

 

Azerbajdzsán

9

4

4

1

12

224,0

21,5

6

1

Oroszország

9

5

2

2

12

206,5

20,5

7

11

Örményország

9

4

4

1

12

206,0

21,0

8

13

Szerbia

9

6

0

3

12

160,5

20,0

9

6

Hollandia

9

4

3

2

11

175,5

20,5

10

9

Németország

9

5

1

3

11

167,0

21,0

11

25

Georgia

9

4

2

3

10

162,5

18,0

12

15

Izrael

9

3

4

2

10

158,5

20,0

13

5

Anglia

9

3

4

2

10

154,5

19,0

14

20

Görögország

9

5

0

4

10

152,0

19,5

15

14

Horvétország

9

3

4

2

10

148,5

19,0

16

10

Magyarország

9

3

3

3

9

185,5

19,5

(39 csapat)

A magyar csapatban az egyéni eredmények:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Élő-átlag

Perf.

Élő+/-

1

Erdős Viktor

2615

½

½

0

½

0

½

½

½

3,0

8

2674

2587

-3,5

2

Berkes Ferenc

2676

1

½

½

½

½

1

0

1

5,0

8

2656

2751

7,7

3

Bánusz Tamás

2607

1

½

0

0

0

1,5

5

2596

2447

-10,7

4

Gledura Benjámin

2635

1

1

1

1

1

½

0

½

½

6,5

9

2605

2771

16,6

5

Kántor Gergely

2566

1

1

½

½

0

½

3,5

6

2583

2640

6,5

Az Európa-bajnokságot 1989-től rendezik meg svájci rendszerű lebonyolítással. A magyar válogatott 1970-ben, 1977-ben, 1980-ban és 1999-ben volt ezüstérmes, együttesünk 1961-ben, 1965-ben, 1973-ban, 1983-ban, 2011-ben és hat éve a harmadik helyen végzett.

Az eddigi győztesek:

1957 (Bécs)  Szovjetunió

1961 (Oberhausen)  Szovjetunió

1965 (Hamburg) Szovjetunió

1970 (Kapfenberg) Szovjetunió

1973 (Bath) Szovjetunió

1977 (Moszkva)  Szovjetunió    

1980 (Skara) Szovjetunió

1983 (Plovdiv) Szovjetunió

1989 (Haifa) Szovjetunió

1992 (Debrecen) Oroszország

1997 (Pula) Anglia

1999 (Batumi) Örményország

2001 (Leon) Hollandia

2003 (Plovdiv) Oroszország

2005 (Göteborg) Hollandia

2007 (Heraklion) Oroszország

2009 (Újvidék) Azerbajdzsán

2011 (Porto Carras) Németország

2013 (Varsó)  Azerbajdzsán

2015 (Reykjavík) Oroszország

2017 (Kréta) Azerbajdzsán

2019 (Batumi)  Oroszország

2021 (Terme Catez) Ukrajna

Női Európa-bajnokság

A női kontinensviadalon sem lesz címvédés, a hétszeres bajnok orosz csapat nem játszhat. A rajtlistát a legjobbjukat, Nana Dzagnidzét nélkülöző grúz együttes nagy fölénnyel vezeti. Az ukránok két nagy hiányzója Marija és Anna Muzicsuk.  

Válogatottunk tizenkettedikként rangsorolt, reálisak a jobb helyezés elérésének reményei. A két hiányzó a magyar ranglista második és harmadik helyezettje, Gara Anita és Tícia, a csapat éltábláján Hoang Thanh Trang játszik. A nagy visszatérő két gyermekének születése után Papp Petra, Gaál Zsóka, Terbe Julianna és Lázárné Vajda Szidónia szerepel még együttesünkben. Új kapitány, Fodor Tamás irányítja majd a csapatot, még estig várni kell a táblasorrend megismerésére.

Az egyéni rajtlistát a svájci színekben játszó exvilágbajnoknő, Alexandra Kosteniuk vezeti a grúz Bella Hotenasvili és Nino Bacsiasvili előtt. vezeti honfitársnője, Katyerina Lahno és a grúz Nana Dzagnidze előtt.

A legjobbak rangsora:

Alexandra Kosteniuk (svájci, 2526), Bella Hotenasvili (grúz, 2498), Nino Bacsiasvili (grúz, 2487), Elisabeth Paehtz (német, 2473), Dinara Wagner (német, 2467), Meri Arabidze (grúz, 2458). Narsel Efroinski (izrali, 2448),    Gunaj Mamadzada (azerbajdzsáni, 2441), Pia Cramling (svéd, 2440), Lela Zsavahasvili (grúz, 2440)

  

A rajtlista élcsoportja a legjobb négy sakkozó Élő-pontjának átlaga alapján:

Georgia (2471): Bella Hotenasvili (2498), Nino Bacsiasvili (2487), Meri Arabidze (2458), Lela Zsavahasvili (2440), Salome Melia (2354)

Azerbajdzsán (2392): Gunaj Mammadzada (2441). Ulvijja Fatalijeva (2395), Govhar Beydullayeva (2383), Gulnar Mammadova (2350), Hanim Balaiyaeva (2328)

Németország (2385): Elisabeth Paehtz (2473), Dinara Wagner (2467), Josefine Heinemann (2318), Hanna Klek (2282),  Jana Schneider (2265)

Ukrajna (2365): Anna Usenyina (2425), Natalija Buksza (2375), Inna Gaponenko (2335), Anasztaszja Rahmangulova (2324), Natalija Zsukova (2308)

Bulgária (2362). Antoaneta Sztefanova (2417), Nurgyul Szalimova (2412), Viktoria Radeva (2332), Gergana Pevcseva (2287), Beloszlava Kraszteva (2262)

Franciaország (2352), Örményország (2352), Lengyelország (2347), Spanyolország (2344), Hollandi (2320), Svájc (2314)

Magyarország (2312): Hoang Thanh Trang (2393), Gaál Zsóka (2304), Papp Petra (2283), Terbe Julianna (2269), Lázárné Vajda Szidónia (2265)

 

Két éve a női csapatok versenyében a címvédő orosz válogatott fölényesen vezette a rajtlistát, a két legjobbját nélkülöző ukrán együttes helyett Georgia ötöse volt a legnagyobb rivális. Az aranyérem sorsa a negyedik fordulóban dőlt el, a csúcsrangadót az oroszok 3-1-re megnyerték. A Grand Swiss viadalon gyengébben szerepelt orosz sakkozónők „erődemonstrációt” tartottak a folytatásban is, valamennyi mérkőzésükön diadalmaskodtak, sorozatban negyedszer lettek aranyérmesek. A 36 lejátszott partijukból csak kettőt vesztettel el.

A grúzokat nem törte le a derbi elvesztése, az utolsó forduló előtt már bebiztosították az ezüstérmet, csak az ukránoknak „kegyelmeztek” meg a négy döntetlennel.

2019-ben még meglepetésként értékelhettük az azerbajdzsáni együttes bronzérmét, a fiatal erőkből álló csapatuk megismételte sikerét. Az első két helyezettől elszenvedett vereségüket öt győzelemmel javították..

Válogatottunknak a 9 forduló során volt oka örömre és bánatra, kevésen múlott, hogy nem ért el jelentős sikert. Már a második fordulóban rangadót játszott a lengyelekkel, jöttek a franciák. Az izgalmak után könnyű, pihentető nyerés nyugtatta meg a lányokat, csalódás volt a szlovákok elleni döntetlen, a félidőt 6 ponttal a kilencedik helyen zárták.

Az örök optimista kapitány, Papp Gábor próbálta megtalálni a legjobb összeállítást, elcsúsztak a színek, sebezhető volt az éltábla. A hajrában az azeriek elleni mérkőzés igazi hullámvasút volt, mindkét együttes megnyerhette volna a meccset, a döntetlen után lázas számolgatás is kezdődött, hét csapat is pályázhatott a bronzérem megszerzésére. Csapatunk a nyolcadik helyen állt, de riválist, az ukránokat kapta ellenfélül és a nagy esélyt akár az éremszerzésre. A mérkőzést drámai csatában vesztett helyzetből nyerték meg az ukránok,  hihetetlen fordulat után csapatunk 3 – 1-re kapott ki és végül csak a tizenkettedik helyen végzett.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Gara Tícia, örülhettünk Gaál Zsóka és Mihók-Juhász Barbara sikeres debütálásának, nagyot küzdöttek. Terbe Julianna játszmáiban több pont volt. Nehéz döntés lehetett, hogy a kapitány kire bízza az első táblát, nagyon hiányzott a csapatból Hoang Thanh Trang.

A 14. női csapat Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

1

Oroszország

9

9

0

0

18

272,5

29,0

2

3

Georgia

9

7

1

1

15

215,0

22,5

3

5

Azerbajdzsán

9

5

2

2

12

196,0

22,0

4

2

Ukrajna

9

5

2

2

12

187,0

20,0

5

7

Németország

9

5

1

3

11

153,5

21,0

6

12

Szerbia

9

4

3

2

11

150,5

21,5

7

4

Lengyelország

9

4

2

3

10

194,5

19,5

8

14

Hollandia

9

4

2

3

10

178,5

21,5

9

13

Olaszország

9

4

2

3

10

175,5

19,0

10

6

Franciaország

9

4

2

3

10

170,5

20,0

11

8

Örményország

9

4

2

3

10

167,0

20,0

12

11

Magyarország

9

3

4

2

10

153,0

20,0

(31 csapat)

A magyar csapatban az egyéni eredmények:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Élő-átlag

Perf.

K

Élő+/-

1

IM

Lázárné Vajda Szidónia

2345

½

½

0

0

0

½

1,5

6

2378

2185

10

-12,1

2

WGM

Gara Tícia

2331

1

½

1

1

0

½

1

½

½

6,0

9

2335

2460

20

32,0

3

WIM

Gaál Zsóka

2336

1

0

1

1

½

0

1

½

5,0

8

2265

2360

20

7,8

4

WIM

Terbe Julianna

2318

0

0

1

1

½

0

2,5

6

2271

2214

20

-14,0

5

WIM

Mihók-Juhász Barbara

2258

1

1

1

1

1

0

0

5,0

7

2150

2308

20

14,0

Az eddigi győztesek:

1992 (Debrecen) Ukrajna

1997 (Pula)  Grúzia

1999 (Batumi) Szlovákia

2001 (Leon ) Franciaország

2003 (Plovdiv) Örményország

2005 (Göteborg) Lengyelország

2007 (Heraklion) Oroszország

2009 (Újvidék) Oroszország

2011 (Porto Carras) Oroszország

2013 (Varsó) Ukrajna

2015 (Reykjavík) Oroszország

2017 (Kréta) Oroszország

2019 (Batumi) Oroszország

2021 (Terme Catez)  Oroszország

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szenzációs kettős indiai siker, Vaishali és Vidit a Grand Swiss viadalok győztesei 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Man-szigeteki Douglasban kettős indiai siker született a FIDE Grand Swiss viadalokon, Rameshbabu Vaisgali és Santosh Gujrathi Vidit vehette át a győzteseknek járó trófeát. A tornák utolsó fordulójában három világbajnok-jelölti cím sorsa is eldőlt, Vaishali már a tizedik játéknapon rlért győzelmével célba ért. A férfiak versenyében a befejező játénap előtt hármas holtversenyben vezetett az orosz Andrej Jeszipenko, az amerikai Hikaru Nakamura és Vidit. A sorsdöntő játszma feszültségét Vidit remekül bírta, nyert a szerb színekben versenyző Alekszandr Predke ellen, Nakamura remizett az indiai Arjun Erigaisivel, a holland Anish Giri legyőzte Jeszipenkot, Vidit mellett Nakamura másodikként kvalifikálta magát a vb-jelölti döntőbe. A női Grand Swiss versenyen Vaishali már az utolsó előtti fordulóban célba ért, az ukrán Anna Muzicsuk már a Világkupáról bejutott a fináléba, a harrasdik helyen előállt holtverseny kínai Tan Zhongyinak kedvezett. A 114 résztvevős Open kategóriában Gledura Benjámin 5,5 pontjával az 58., Kozák Ádám 5 ponttal a 77. helyen végzett. A női tornán ötvenen játszottak, Hoang Thanh Trang a 38., Terbe Julianna a 41. helyen zárta szereplését, mindketten 4,5 pontot szereztek a 11 fordulós versenyen.

A Grand Swiss utolsó fordulója előtt hármas holtversenyben vezetett az orosz Andrej Jeszipenko, az amerikai Hikaru Nakamura és az indiai Santosh Gujrathi Vidit, a sorrendet a ellenfeleik Élő-pont átlaga döntötte el. A triót hárman követték fél ponttal lemaradva, öt nagymester a tíz forduló soránegy ponttal kevesebbet gyűjtött. A befejező játéknapra a párosítás sok izgalmat ígért.

Két világbajnok-jelölti cím volt a nagy tét és a minél jobb helyezés elérése a magas pénzdíjak miatt.

A fokozott feszültséget Vidit Gujrathi bírta a legjobban, a szerb színekben versenyző Alekszandr Predke elleni győzelmének köszönhetően végül a torna győztese lett. Sikeréhez kellett, hogy honfitársa, Arjun Erigaisi remizzen Nakamurával és a hajrára feljavult holland Anish Giri megfossza veretlenségétől Jeszipenkot, aki végül csak harmadik lett.

A rajtlistán tizenötödik Vidit a viadalt vereséggel kezdte, de sorban nyerte a partikat, hét győzelemmel és háron dötetlennel lett első. Nakamura megőrizte veretlenségét, öt játszmát nyert hat döntetlen mellett, sorsdöntő volr Fabuano Caruana elleni győzelme a tizedik körben.

Négyen zárták szereplésüket 6,5 ponttal, szomorkodhat a sokáig élen is álló Jeszipenko, Erigaisi, a német Vincent Keymer és az iráni Parham Maghsoodloo kitűnő eredményt ért el. A 7 pontosok hat fős csoportjában elsősorban Caruana lehet csalódott, az amerikai sakkozó a Világkupán elért harmadik helyével már világbajnok-jelöltként játszhatott. A két üzbég tinédzser játékos, a 17 éves Jahovir Szindarov és Nodirbek Abduszattorov ismét megmutatta oroszlánkörmeit. A hajrában tört előre a 18 éves világbajnokjelölt Rameshnanu Praggnanandhaa, jól hajrázott a lengyel Jan-Krzysztof Duda, kisebb meglepetés Predke eredménye.

Az eséyes nagymesterek közül többen is nagy kudarcot vallottak, a francia Alireza Firouzja, az indiai Gukesh, Rapport Richárd,az amerikai  Levon Aronian és francia Maxime Vachier-Lagrave nem tudta felvenni a versenyt a svájci rendszerű lebonyolítás ismert buktatóival, ki túl sokat, ki túl keveset versenyzett az elmúlt hónapokban.

Gledura Benjámin és Kozák Ádám számára nagy kihívást jelentett a torna, amely sok tanulsággal is szolgált. Gledura ötven százalékot ért el,  három győzelmet aeatott, aratott, öt döntlen mellett háromszor kényszerült feladásra, szereplését döntően befolyásolta a második és harmadik fordulóban elszenvedett veresége. Kozák jó kezdés után három játszmát is vesztett, a hajrában két nyeréssel javított.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pts.

Név

Élő

 

R.

1

16

GM

Erigaisi, Arjun

2712

7

½ - ½

GM

Nakamura, Hikaru

2780

2

2

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

1 - 0

7

GM

Predke, Alexandr

2656

47

3

4

GM

Giri, Anish

2760

1 - 0

GM

Esipenko, Andrey

2683

32

4

1

GM

Caruana, Fabiano

2786

½ - ½

7

GM

Keymer, Vincent

2717

12

5

18

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

1 - 0

GM

Vitiugov, Nikita

2711

17

6

8

GM

Praggnanandhaa, R

2738

6

1 - 0

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

20

7

39

GM

Bacrot, Etienne

2669

6

½ - ½

6

GM

Aronian, Levon

2742

7

8

44

GM

Cheparinov, Ivan

2658

6

½ - ½

6

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2727

9

9

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

6

1 - 0

6

GM

Korobov, Anton

2658

45

10

75

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

6

0 - 1

6

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

13

11

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

6

½ - ½

6

GM

Sevian, Samuel

2698

21

12

46

GM

Sindarov, Javokhir

2658

6

1 - 0

6

GM

Artemiev, Vladislav

2697

23

13

27

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

6

½ - ½

6

GM

Anton Guijarro, David

2653

49

14

80

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

6

½ - ½

6

GM

Sarana, Alexey

2682

33

15

3

GM

Firouzja, Alireza

2777

½ - ½

6

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

81

,

11

24

6

GM

Rapport Richárd

2752

5

1 - 0

5

GM

Aryan Chopra

2634

65

27

66

GM

Gledura Benjámin

2633

5

½ - ½

5

GM

Szargiszjan, Gabriel

2686

30

49

100

GM

Kozák Ádám

2566

4

1 - 0

4

GM

Karthikeyan, Murali

2611

83

A Grand Swiss végeredménye:

H.

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Rp

Élő+/-

1

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

IND

2716

8,5

2671

64

68

2876

22,4

2

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

8

2687

67

71,5

2857

10,3

3

32

GM

Esipenko, Andrey

FID

2683

7,5

2702

70

74

2822

21

4

16

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2712

7,5

2681

66

71

2806

14

5

12

GM

Keymer, Vincent

GER

2717

7,5

2673

63

67,5

2801

12,6

6

18

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

7,5

2660

62,5

67

2789

12,4

7

4

GM

Giri, Anish

NED

2760

7,5

2657

62

66,5

2770

2,2

8

46

GM

Sindarov, Javokhir

UZB

2658

7

2707

64,5

68

2793

20,1

9

47

GM

Predke, Alexandr

SRB

2656

7

2702

70,5

75

2790

20

10

1

GM

Caruana, Fabiano

USA

2786

7

2684

67,5

72,5

2781

-1,1

11

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

POL

2726

7

2650

60

64,5

2734

1,2

12

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

UZB

2716

7

2648

61

65,5

2748

4,5

13

8

GM

Praggnanandhaa, R

IND

2738

7

2637

56,5

60,5

2734

-0,7

14

81

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

6,5

2706

59,5

61

2727

18,2

15

80

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

ARM

2618

6,5

2701

62

65,5

2751

20,2

16

63

GM

Yilmaz, Mustafa

TUR

2640

6,5

2699

59,5

63

2753

17,1

17

44

GM

Cheparinov, Ivan

BUL

2658

6,5

2698

64

69

2744

13,5

18

39

GM

Bacrot, Etienne

FRA

2669

6,5

2695

65

69,5

2749

12,2

19

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

POL

2668

6,5

2674

59,5

63

2728

9,3

20

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

ROU

2701

6,5

2671

62

66,5

2728

4,2

21

33

GM

Sarana, Alexey

SRB

2682

6,5

2666

64

68,5

2708

4,8

22

21

GM

Sevian, Samuel

USA

2698

6,5

2654

61

66

2700

0,8

23

7

GM

Aronian, Levon

USA

2742

6,5

2653

61,5

66

2715

-3,9

24

17

GM

Vitiugov, Nikita

ENG

2711

6,5

2653

60,5

65

2713

0,4

25

49

GM

Anton Guijarro, David

ESP

2653

6,5

2646

62

66

2700

7,3

26

27

GM

Fedoseev, Vladimir

SLO

2691

6,5

2645

61,5

65,5

2692

0,6

27

9

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

FRA

2727

6,5

2644

59,5

64

2707

-3

---

…,

9,5

58

66

GM

Gledura Benjámin

HUN

2633

5,5

2671

58

61,5

2654

3,3

77

100

GM

Kozák Ádám

FUN

2566

5

2647

52.5

55,5

2604

6,1

(114 résztvevő)

A virtuális világrangista élcsoportja

#

Name

Classic

+/−

 

 

1

Carlsen, Magnus

2829.0

0.0

2

Caruana, Fabiano

2793.9

−1.1

3

↑1

Nakamura, Hikaru

2788.3

+10.3

4

Ding, Liren

2780.0

0.0

5

↑1

Nepomniachtchi, Ian

2771.0

0.0

6

↓1

Firouzja, Alireza

2762.8

−14.2

7

↑1

Giri, Anish

2754.2

+2.2

8

↓1

So, Wesley

2752.0

0.0

9

Karjakin, Sergey

2750.0

0.0

10

↑1

Anand, Viswanathan

2748.0

0.0

11

↑2

Dominguez Perez, Leinier

2745.0

0.0

12

↑2

Radjabov, Teimour

2745.0

0.0

13

↑5

Maghsoodloo, Parham

2744.4

+12.4

14

↑1

Praggnanandhaa R

2740.3

−0.7

15

↓5

Rapport, Richard

2738.0

−10.0

16

↑12

Vidit, Santosh Gujrathi

2737.4

+22.4

17

↓1

Mamedyarov, Shakhriyar

2734.0

0.0

18

↑8

Keymer, Vincent

2733.6

+12.6

19

↑2

Duda, Jan-Krzysztof

2732.2

+1.2

20

↓1

Grischuk, Alexander

2732.0

0.0

21

↓4

Vachier-Lagrave, Maxime

2731.0

−3.0

22

↓2

Le, Quang Liem

2731.0

0.0

23

↓1

Wei, Yi

2729.0

0.0

24

↑6

Erigaisi Arjun

2727.0

+14.0

25

↓1

Topalov, Veselin

2727.0

0.0

26

↓1

Abdusattorov, Nodirbek

2726.5

+4.5

27

↓4

Aronian, Levon

2723.1

−3.9

28

↓16

Gukesh D

2719.8

−26.2

29

↓2

Yu, Yangyi

2714.5

−5.5

30

↑1

Vitiugov, Nikita

2712.4

+0.4

31

↓2

Artemiev, Vladislav

2711.0

−3.0

32

↑1

Dubov, Daniil

2710.0

0.0

33

↑4

Deac, Bogdan-Daniel

2704.2

+4.2

34

↑1

Sjugirov, Sanan

2703.0

0.0

35

↑14

Sindarov, Javokhir

2701.1

+20.1

 

Női Grand Swiss

Szenzációs siker a rajtlistán tizenkettedik Rameshbabu Vaishali első helye, veretlenül ért célba, már az utolsó forduló előtt világbajnok-jelölti cí,nek örülhetett. Az utolsó fordulóban remizett a mongol Munguntuul Batkhuyag ellen, a döntetlen végső diadalát is jelentette. Hat győőelme, három exvilágbajnoknő elleni nyerése, a 2658-as performance-pontszám, a + 30 Élő-pont hű tükre káprázatos eredményének.

Megőrizte veretlenségét az ukrán olimpiai bajnok Anna Muzicsuk is, aki már világbajnok-jelöltként játszhatott, hosszabb hullámvölgy után jó formában sakkozott, okosan, taktikusan versenyzett.

A kínai exvilágbajnoknő Tan Zhongyi harmadik helyezését, világbajnok-jelölti cínét annak köszönheti, hogy ellenfeleinek Él-pontjának átlaga 3 ponttal hobb volt, mint mongol vetélytársáé.

Négyen értek el 7 pontot, a viadal doyenje, a svéd Pia Cramling nagyot hajrázott, kevésen múlott a még nagyobb sikere, nagyobb reményei is voltak az exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovának, várakozáson felüli   az orosz Leja Garifullina eredménye, csalódást okozott az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk. Nagy kudarc a svájci színekben versenyző exvilágbajnoknő Alexandra Kosteniuk és az orosz Polina Suvalova szereplése.

Hoang Thanh Trang és Terbe Julianna is 4,5 pontot ért el. Válogatottunk éltáblása, Trang egy hihetetlen négyes vesztőszériába keveredett, Juli nehéz ellenfelek egész sorával játszott, elvesztett utolsó két partiját, négy vereséget szenvedett, két partit nyert.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pts.

Result

Pts.

Név

Élő

 

R.

1

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

7

½ - ½

8

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

12

2

14

GM

Cramling, Pia

2446

½ - ½

GM

Muzychuk, Anna

2510

5

3

4

GM

Tan, Zhongyi

2517

1 - 0

6

IM

Mammadzada, Gunay

2441

15

4

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

6

½ - ½

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

21

5

25

IM

Garifullina, Leya

2402

½ - ½

6

IM

Javakhishvili, Lela

2437

17

6

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

6

0 - 1

6

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

7

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

6

½ - ½

6

IM

Narva, Mai

2399

27

8

39

IM

Cori T., Deysi

2367

6

½ - ½

WGM

Wagner, Dinara

2461

11

9

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

½ - ½

GM

Dronavalli, Harika

2502

7

10

30

IM

Milliet, Sophie

2391

½ - ½

GM

Gunina, Valentina

2439

16

11

36

GM

Socko, Monika

2380

1 - 0

IM

Tania, Sachdev

2389

32

12

8

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

5

½ - ½

GM

Ushenina, Anna

2434

19

13

24

WGM

Divya, Deshmukh

2408

5

1 - 0

5

IM

Efroimski, Marsel

2447

13

14

18

IM

Vantika, Agrawal

2435

5

½ - ½

5

IM

Kiolbasa, Oliwia

2375

37

15

20

IM

Injac, Teodora

2426

5

½ - ½

5

IM

Guichard, Pauline

2358

42

16

22

IM

Bulmaga, Irina

2423

5

1 - 0

5

IM

Aulia, Medina Warda

2362

41

17

2

GM

Kosteniuk, Alexandra

2523

1 - 0

WIM

Terbe, Julianna

2266

48

18

35

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

½ - ½

IM

Roebers, Eline

2390

31

19

6

IM

Shuvalova, Polina

2506

½ - ½

4

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

28

A Női Grand Swiss végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Rp

Élő+/-

1

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

8,5

2456

68

73

2658

30,1

2

5

GM

Muzychuk, Anna

UKR

2510

8

2446

68,5

74,5

2614

14,3

3

4

GM

Tan, Zhongyi

CHN

2517

7,5

2444

67,5

72

2572

8,2

4

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

MGL

2366

7,5

2441

64,5

68,5

2570

30,6

5

25

IM

Garifullina, Leya

FID

2402

7

2465

67

69

2531

19,8

6

21

GM

Stefanova, Antoaneta

BUL

2424

7

2430

68

72

2520

14,2

7

14

GM

Cramling, Pia

SWE

2446

7

2409

58

62

2506

8,6

8

3

GM

Muzychuk, Mariya

UKR

2519

7

2403

59

63

2500

-2,8

9

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

GRE

2385

6,5

2465

63,5

68

2524

21,2

10

39

IM

Cori T., Deysi

PER

2367

6,5

2464

59,5

63,5

2511

21,8

11

27

IM

Narva, Mai

EST

2399

6,5

2463

61

65

2513

17,3

12

36

GM

Socko, Monika

POL

2380

6,5

2439

56

60

2491

17,1

13

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

KAZ

2469

6,5

2437

69

74

2496

4,2

14

17

IM

Javakhishvili, Lela

GEO

2437

6,5

2405

58,5

62,5

2460

3,7

15

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

KAZ

2351

6

2481

59

64

2513

23,6

16

30

IM

Milliet, Sophie

FRA

2391

6

2474

65

68

2483

13,6

17

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

FID

2558

6

2440

64,5

68,5

2468

-13,6

18

24

WGM

Divya, Deshmukh

IND

2408

6

2414

51

53

2419

2,2

19

7

GM

Dronavalli, Harika

IND

2502

6

2413

58,5

63

2445

-8,8

20

22

IM

Bulmaga, Irina

ROU

2423

6

2409

58,5

60,5

2432

1

21

15

IM

Mammadzada, Gunay

AZE

2441

6

2403

63

67,5

2427

-2,5

22

19

GM

Ushenina, Anna

UKR

2434

6

2399

60,5

65

2430

-0,9

23

16

GM

Gunina, Valentina

FID

2439

6

2396

57

60,5

2423

-3

24

11

WGM

Wagner, Dinara

GER

2461

6

2387

56,5

60

2415

-7,4

38

28

GIM

Hoang Thanh Trang

HUN

2398

4,5

2432

56,5

59,5

2345

-8,2

41

48

WIM

Terbe Julianna

HUN

2266

4,5

2422

52,5

56,5

2352

24

(50 résztvevő)

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com chessbase indiai chess24.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

 Három világbajnokjelölti cím sorsa az utolsó fordulóbsn dől el, az indiai Vaishali már célba ért

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Man-szigeteki Douglasban zajló Grand Swiss utolsó fordulója előtt hármas holtversenyben vezet az orosz Andrej Jeszipenko, az amerikai Hikaru Nakamura és az indiai Santosh Gujrathi Vidit. Az amerikai presztízsrangadón az ötszörös bajnok Nakamura legyőzte a három elsőséget szerzett Fabiano Caruanát. Az orosz sakkozó az iráni Parham Maghsoodloo ellen nyert, míg Vidit a román Bogdan-Daniel Deaccal szemben sötéttel diadalmaskodott. Hárman követik a 7.5 ponttal élen álló triót és a befejező játéknapon különleges a szereposztás. Az indiai Arjun Erigaisi világossal Nakamurával küzd meg, a szerb Alekszandr Predke sötéttel Vidittel néz farkasszemet, a német Vincent Keymer a már világbajnokjelölt Caruanával csatázik a holland Anish Giri világossal játszik Jedzipenkoval, a tét két világbajnokjelölti cím. Gledura Benjámin a cseh David Navarával, Kozák Ádám a spanyol Santos Latasa Jaimeével osztzott meg a ponton. A Női Grand Swiss viadalon szenzációs sikert ért el az indiai Rameshbabu Vaishali, a kínai Tan Zhongyi elleni győzelmével világbajnokjelölt lett. Az utolsó forduló előtt félpontos előnnyel vezet az ukrán Anna Muzcsuk előtt, még öten pályáznak a „kiadó” világbajnokjelölti címre. Hoang Thah Trang négy egymást követő vereség után nyert, Terbe Julianna elsenvedte negyedik vereségét.   

A Grand Swiss titedik fordulójában az első hét táblán valamennyi játszma döntéssel végződött, hármas holtverseny az élen, Andrej Jeszipenko, Hikaru Nakamura és Santosh Gujrathi Vidit fél ponttal előzi meg Alekszandr Predke, Arjun Erigaisi és Vincent Keymer trióját. Az utolsó forduló nagy tétje két világbajnokjelölti cím!

Kitüntetett érdeklődés kísérte az amerikai presztízsrangadót, az ötszörös és háromszoros bajnok, Hikaru Nakamura és Fabiano Caruana összecsapását. Nakamura nagy napot fogott ki, remek stratégiával győzte le nagy riválisát.

Andrej Jeszipenko visszaverte Maghsoodloo kísérletét. India lázban ég, hogy Praggnanandhaa mellett Vidit is világbajnokjelölt lesz-e? Minden lépésnek óriási a jelentősége az idegek harcában. A matematika is szerephez juthat, holtverseny eldöntésénél az első kritérium a mezőnyérték, az ellenfelek Élő-pontszámának átlaga.

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

1 - 0

GM

Caruana, Fabiano

2786

1

2

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

0 - 1

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

15

3

32

GM

Esipenko, Andrey

2683

1 - 0

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

18

4

12

GM

Keymer, Vincent

2717

6

1 - 0

6

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

27

5

21

GM

Sevian, Samuel

2698

6

0 - 1

6

GM

Erigaisi, Arjun

2712

16

6

47

GM

Predke, Alexandr

2656

6

1 - 0

6

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

75

7

42

GM

Niemann, Hans Moke

2667

0 - 1

GM

Giri, Anish

2760

4

8

7

GM

Aronian, Levon

2742

½ - ½

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

80

9

45

GM

Korobov, Anton

2658

½ - ½

GM

Praggnanandhaa, R

2738

8

10

9

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2727

½ - ½

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

41

11

49

GM

Anton Guijarro, David

2653

½ - ½

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

10

12

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

½ - ½

GM

Sindarov, Javokhir

2658

46

13

17

GM

Vitiugov, Nikita

2711

1 - 0

GM

Petrosyan, Manuel

2604

88

14

33

GM

Sarana, Alexey

2682

½ - ½

GM

Cheparinov, Ivan

2658

44

15

81

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

½ - ½

GM

Bacrot, Etienne

2669

39

16

51

GM

Bartel, Mateusz

2651

5

½ - ½

5

GM

Firouzja, Alireza

2777

3

27

29

GM

Navara, David

2689

½ - ½

GM

Gledura, Benjámin

2633

66

46

55

GM

Santos Lstasa, Jaime

2650

½ - ½

GM

Kozák Ádám

2566

100

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Rp

Élő+/-

1

32

GM

Esipenko, Andrey

FID

2683

7,5

2696

57,5

61

2875

24,9

2

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

7,5

2684

56

60

2872

11,2

3

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

IND

2716

7,5

2672

52,5

56

2859

18,2

4

47

GM

Predke, Alexandr

SRB

2656

7

2700

58

62

2834

24,2

5

16

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2712

7

2670

55

60

2811

13,1

6

12

GM

Keymer, Vincent

GER

2717

7

2661

53,5

58

2805

11,6

7

1

GM

Caruana, Fabiano

USA

2786

6,5

2680

56

60,5

2785

-0,1

8

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

ROU

2701

6,5

2663

52,5

56

2765

8,7

9

18

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

6,5

2654

53

57,5

2761

7,3

10

4

GM

Giri, Anish

NED

2760

6,5

2654

50

54

2743

-1,7

11

17

GM

Vitiugov, Nikita

ENG

2711

6,5

2646

48

52,5

2752

5,5

12

46

GM

Sindarov, Javokhir

UZB

2658

6

2708

53,5

57

2762

14,6

13

80

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

ARM

2618

6

2703

50

53

2758

19,3

14

81

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

6

2698

49

50

2723

16,1

15

44

GM

Cheparinov, Ivan

BUL

2658

6

2695

53,5

57,5

2747

12,5

16

39

GM

Bacrot, Etienne

FRA

2669

6

2689

52,5

56,5

2751

11,2

17

75

GM

Kuzubov, Yuriy

UKR

2625

6

2671

53

57

2721

13,4

18

33

GM

Sarana, Alexey

SRB

2682

6

2671

52

56

2717

5,7

19

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

POL

2668

6

2671

47,5

50,5

2732

8,9

20

45

GM

Korobov, Anton

UKR

2658

6

2666

52,5

56,5

2723

9,2

21

21

GM

Sevian, Samuel

USA

2698

6

2653

50,5

55

2704

1,2

22

7

GM

Aronian, Levon

USA

2742

6

2651

49,5

53,5

2720

-2,9

23

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

UZB

2716

6

2650

49,5

54

2720

0,7

24

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

POL

2726

6

2649

50,5

55

2701

-2,9

25

23

GM

Artemiev, Vladislav

FID

2697

6

2648

47

51,5

2716

2,5

26

27

GM

Fedoseev, Vladimir

SLO

2691

6

2644

50,5

54

2696

1,1

27

9

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

FRA

2727

6

2643

47

51,5

2712

-2

28

49

GM

Anton Guijarro, David

ESP

2653

6

2641

49

52,5

2702

6,8

29

8

GM

Praggnanandhaa, R

IND

,

6

2630

47

50,5

2697

-5,2

,

2

53

66

GM

Gledura Benjámin

HUN

2633

5

2669

48.5

52,5

2651

2,5

90

1003

GM

Kozák Ádám

HUN

2566

   4

2651

43,5

46

2557

0,1

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Pont

Pont

Result

Pts.

Név

Élő

 

R.

1

16

GM

Erigaisi, Arjun

2712

7

GM

Nakamura, Hikaru

2780

2

2

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

7

GM

Predke, Alexandr

2656

47

3

4

GM

Giri, Anish

2760

GM

Esipenko, Andrey

2683

32

4

1

GM

Caruana, Fabiano

2786

7

GM

Keymer, Vincent

2717

12

5

18

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

GM

Vitiugov, Nikita

2711

17

6

8

GM

Praggnanandhaa, R

2738

6

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

20

7

39

GM

Bacrot, Etienne

2669

6

6

GM

Aronian, Levon

2742

7

8

44

GM

Cheparinov, Ivan

2658

6

6

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2727

9

9

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

6

6

GM

Korobov, Anton

2658

45

10

75

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

6

6

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

13

11

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

6

6

GM

Sevian, Samuel

2698

21

12

46

GM

Sindarov, Javokhir

2658

6

6

GM

Artemiev, Vladislav

2697

23

13

27

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

6

6

GM

Anton Guijarro, David

2653

49

14

80

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

6

6

GM

Sarana, Alexey

2682

83

27

66

GM

Gledura Benjámin.

2633

5

5

GM

Karthikeyan, Murali

2611

30

49

100

GM

Kozák, Ádám

2566

4

4

GM

Yilmaz, Mustafa

2640

63

Női Grand Swiss

India ünnepli a szenzációs sikert elért 22 éves Ramedhbabu Vaishalit, aki egy fordulóval a viadal befejezése előtt már világbajnokjelölt lett. A torna tizedik játéknapján harmadik exvilágbajnoknő ellenfelét győzte le. Az ukrán Marija Muzicsuk és a bolgár Antoaneta Sztefanova ellen sötéttel nyert, a kínai Tan Zhongyival szemben világossal volt eredményes. A rajtlistán csak tizenkettedikVaishali félpontos előnnyel vezet a Világkupán már világbajnok-jelölti címet kiharcolt ukrán Anna Muzicsuk előtt.

Nagy meglepetésre az utolsó forduló előtt a mongol Munguntuul, Batkhuya áll 7 pontjával a harmadik helyem. A második világbajnok-jelölti címért nagy csata lesz, négyen is 6,5 pontosok. Nagy hajrával a verseny doyenje, a svéd Pia Cramling is esélyesként játszhat Anna Muzicsukkal szemben.

Terbe Julianna negyedik vereségét szenvedte el, az indiai Agrawal Vantika világossal a parti esélyese volt. Az utolsó fordulóban Juli a rajtlista negyedik exvilágbajnoknővel, Alexandra Kosteniukkal mérkőzik meg.

Négy egymást követő vereség után nyert Hoang Thanh Trang, az orosz Polina Suvalovával vív meg a befejező játéknapon.

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

7

1 - 0

GM

Tan, Zhongyi

2517

4

2

5

GM

Muzychuk, Anna

2510

1 - 0

6

IM

Cori T., Deysi

2367

39

3

21

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

6

½ - ½

6

IM

Garifullina, Leya

2402

25

4

27

IM

Narva, Mai

2399

6

0 - 1

6

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

40

5

17

IM

Javakhishvili, Lela

2437

½ - ½

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

10

6

19

GM

Ushenina, Anna

2434

0 - 1

GM

Cramling, Pia

2446

14

7

15

IM

Mammadzada, Gunay

2441

½ - ½

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

34

8

3

GM

Muzychuk, Mariya

2519

5

1 - 0

IM

Milliet, Sophie

2391

30

9

11

WGM

Wagner, Dinara

2461

5

½ - ½

5

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

1

10

13

IM

Efroimski, Marsel

2447

5

0 - 1

5

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

43

11

16

GM

Gunina, Valentina

2439

5

½ - ½

5

GM

Socko, Monika

2380

36

12

32

IM

Tania, Sachdev

2389

1 - 0

IM

Shuvalova, Polina

2506

6

13

7

GM

Dronavalli, Harika

2502

1 - 0

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

35

14

37

IM

Kiolbasa, Oliwia

2375

½ - ½

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

8

15

42

IM

Guichard, Pauline

2358

½ - ½

IM

Bulmaga, Irina

2423

22

16

18

IM

Vantika, Agrawal

2435

4

1 - 0

WIM

Terbe, Julianna

2266

48

..

..

,

,

23

28

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

3

1 - 0

2

WIM

Kanyamarala, Trisha

2184

49

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Rp

Élőg+/-

1

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

8

2464

55

59,5

2696

31,2

2

5

GM

Muzychuk, Anna

UKR

2510

7,5

2446

56,5

61,5

2631

15,2

3

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

MGL

2366

7

2440

52

55

2585

29,5

4

25

IM

Garifullina, Leya

FID

2402

6,5

2469

55

57

2538

19,3

5

4

GM

Tan, Zhongyi

CHN

2517

6,5

2445

56,5

60,5

2549

4,2

6

21

GM

Stefanova, Antoaneta

BUL

2424

6,5

2435

55

58,5

2532

14,7

7

14

GM

Cramling, Pia

SWE

2446

6,5

2398

45,5

48,5

2504

7,7

8

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

KAZ

2351

6

2477

47,5

52

2544

26,4

9

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

GRE

2385

6

2470

52

56

2535

20,7

10

39

IM

Cori T., Deysi

PER

2367

6

2464

50

53,5

2516

20,5

11

27

IM

Narva, Mai

EST

2399

6

2462

48

51,5

2517

16,3

12

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

KAZ

2469

6

2441

58

62,5

2506

5,2

13

3

GM

Muzychuk, Mariya

UKR

2519

6

2408

48,5

52

2475

-5,6

14

17

IM

Javakhishvili, Lela

GEO

2437

6

2405

47,5

51

2466

4,2

15

15

IM

Mammadzada, Gunay

AZE

2441

6

2390

50,5

54

2450

1,5

16

30

IM

Milliet, Sophie

FRA

2391

5,5

2477

54,5

56,5

2484

12,9

17

36

GM

Socko, Monika

POL

2380

5,5

2445

46,5

49,5

2466

12

18

32

IM

Tania, Sachdev

IND

2389

5,5

2439

43,5

45,5

2458

9,5

19

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

FID

2558

5,5

2433

53,5

57

2461

-12,8

20

7

GM

Dronavalli, Harika

IND

2502

5,5

2397

47

50,5

2430

-9,6

21

16

GM

Gunina, Valentina

FID

2439

5,5

2396

47

50,5

2422

-2,3

22

19

GM

Ushenina, Anna

UKR

2434

5,5

2390

50,5

54

2421

-1,6

23

11

WGM

Wagner, Dinara

GER

2461

5,5

2389

46

49,5

2416

-6,1

,

,

24

12,3

35

48

WIM

Terbe, Julianna

HUN

2266

4,5

2411

42,5

45,5

2370

27,6

36

6

IM

Shuvalova, Polina

FID

2506

4,5

2394

49

52,5

2354

-20,9

37

2

GM

Kosteniuk, Alexandra

SUI

2523

4,5

2378

47

49

2322

-26,2

40

28

GM

Hoang, Thanh Trang

HUN

2398

4

2424

47

49

2328

-9,7

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

7

8

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

12

2

14

GM

Cramling, Pia

2446

GM

Muzychuk, Anna

2510

5

3

4

GM

Tan, Zhongyi

2517

6

IM

Mammadzada, Gunay

2441

15

4

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

6

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

21

5

25

IM

Garifullina, Leya

2402

6

IM

Javakhishvili, Lela

2437

17

6

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

6

6

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

7

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

6

6

IM

Narva, Mai

2399

27

8

39

IM

Cori T., Deysi

2367

6

WGM

Wagner, Dinara

2461

11

9

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

GM

Dronavalli, Harika

2502

7

10

30

IM

Milliet, Sophie

2391

GM

Gunina, Valentina

2439

16

11

36

GM

Socko, Monika

2380

IM

Tania, Sachdev

2389

32

12

8

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

5

GM

Ushenina, Anna

2434

19

17

2

GM

Kosteniuk, Alexandra

2523

WIM

Terbe, Julianna

2266

48

19

6

IM

Shuvalova, Polina

2506

4

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

28

Verőci Zsuzsa

Fotó: grandswiss.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Swiss viadalon két fordulóval a befejezés előtt hatan holtversenyben az élen. a női tornán Vaishali vezet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Man-szigeteki Douglasban zajló Grand Swiss kilencedik fordulója után hatos holtverseny az élen. Az amerikai Hikaru Nakamura és az iráni Parham Maghsoodloo beérte a vezető négyest. Az amerikai Fabiano Caruana a román Bogdan-Daniel Deaccal remizett, az indiai Santosh Gujrathi Vidir az orosz Andrej Jeszipenkoval osztozott meg a ponton, a versenyfutást a 21 éves Jeszipenko vezeti. A tizedik körben Nakamura-Caruana, Deav-Vidit és Maghsoodloo-Jeszipenko párharcokra kerül sor. Öten a 6 pontosok csoportjában, népes az 5,5 pontosok tábora. Gledura Benján világossal játszva vereséget szenvedett az üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Abduszattorovtól, Kozák Ádám nayert a norvég Elham Amar ellen, Gledurának 4,5, Kozáknak 3,5 pontja van. A játéknap egyik nagy meglepetéseként Rapport Richárd világossal kikapott az örmény Samvel Ter-Sahakjantól, 4,5 pontjával az 59. helyen áll a 114 fős mezőnyben. A Női Grand Swiss viadalon az indiai Rameshbabu Vaishali sötéttel győzte le a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovát és félpontos előnnyel vezet az ukrán Anna Muzicsuk és a kínai Tan Zhongyi előtt, öt fős a 6 pontos üldöző boly. Terbe Julianna újabb győzelmet ért el, a holland Elne Roebers kényszerült feladásra, Juli 4,5 pontos. Hoang Thanh Trand sorozatban negyedszer szenvedett vereséget. A hátralevő két forduló óriási izgalmakat ígér a világbajnok-jelölti címekért folyó versengésben.

 

A sakktörténelem talán legizgalmasabb svájci rendszerű viadala zajlik a kis sziet fővárosában. Fordulóról fordulóra változik az élmezőny, egy-egy nyerés óriási előrelépést jelenthet, egy-egy vereség nagy visszaesést. A két viágbajnok-jelölti cím mellett a jelentős díjakért folyik a versengés, az eddigi eredmények a virtuális világranglistán jelentős változásokat okoztak. Sok a meglepetés, a legjobbak közül a francia Alireza Firouzja és Rapport Richárd nem tudott beleszólni a kiélezett versengésbe, csődöt mondott a 17 éves indiai Gukesh,

 

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Caruana, Fabiano

2786

6

½ - ½

6

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

20

2

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

6

½ - ½

6

GM

Esipenko, Andrey

2683

32

3

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

1 - 0

GM

Cheparinov, Ivan

2658

44

4

27

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

½ - ½

GM

Erigaisi, Arjun

2712

16

5

18

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

1 - 0

GM

Sarana, Alexey

2682

33

6

75

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

½ - ½

GM

Sevian, Samuel

2698

21

7

39

GM

Bacrot, Etienne

2669

5

½ - ½

GM

Predke, Alexandr

2656

47

8

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

5

½ - ½

5

GM

Aronian, Levon

2742

7

9

46

GM

Sindarov, Javokhir

2658

5

½ - ½

5

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2727

9

10

12

GM

Keymer, Vincent

2717

5

1 - 0

5

GM

Nihal, Sarin

2694

25

11

42

GM

Niemann, Hans Moke

2667

5

½ - ½

5

GM

Vitiugov, Nikita

2711

17

12

3

GM

Firouzja, Alireza

2777

½ - ½

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

56

13

4

GM

Giri, Anish

2760

1 - 0

GM

Mamedov, Rauf

2640

62

14

6

GM

Rapport, Richard

2752

0 - 1

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

80

15

8

GM

Praggnanandhaa, R

2738

1 - 0

GM

Jumabayev, Rinat

2585

93

16

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

1 - 0

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

111

17

58

GM

Saric, Ivan

2647

½ - ½

GM

Yu, Yangyi

2720

11

18

66

GM

Gledura, Benjamin

2633

0 - 1

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

13

19

22

GM

Shankland, Sam

2698

0 - 1

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

81

55

100

GM

Kozák Ádám

2566

1 - 0

IM

Amar, Elham

2568

99

 

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Rp

Élő+/-

1

32

GM

Esipenko, Andrey

FID

2683

6,5

2694

45,5

48,5

2845

19,6

2

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

6,5

2671

44

48

2833

6,1

3

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

IND

2716

6,5

2669

42,5

46

2828

13,4

4

1

GM

Caruana, Fabiano

USA

2786

6,5

2668

45

49,5

2829

5

5

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

ROU

2701

6,5

2657

42

44,5

2815

13,5

6

18

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

6,5

2651

42

46

2813

12,6

7

47

GM

Predke, Alexandr

SRB

2656

6

2710

46,5

49,5

2817

19,6

8

75

GM

Kuzubov, Yuriy

UKR

2625

6

2673

42

45

2774

18

9

16

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2712

6

2667

45

49,5

2783

8,3

10

12

GM

Keymer, Vincent

GER

2717

6

2657

42

45,5

2777

7

11

21

GM

Sevian, Samuel

USA

2698

6

2645

40,5

44,5

2748

6

12

27

GM

Fedoseev, Vladimir

SLO

2691

6

2634

38,5

42

2739

5,7

13

46

GM

Sindarov, Javokhir

UZB

2658

5,5

2707

44

47,5

2767

13,8

14

42

GM

Niemann, Hans Moke

USA

2667

5,5

2704

41

43,5

2760

11,7

15

81

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

5,5

2702

38,5

39,5

2729

15,4

16

39

GM

Bacrot, Etienne

FRA

2669

5,5

2699

42

45,5

2765

11,9

17

80

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

ARM

2618

5,5

2698

41,5

44,5

2760

17,6

18

44

GM

Cheparinov, Ivan

BUL

2658

5,5

2697

42

46

2754

12,2

19

33

GM

Sarana, Alexey

SRB

2682

5,5

2673

40,5

44

2724

6

20

88

GM

Petrosyan, Manuel

ARM

2604

5,5

2672

38

41,5

2749

18

21

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

POL

2668

5,5

2665

39

41

2732

8,1

22

45

GM

Korobov, Anton

UKR

2658

5,5

2657

43

46

2721

8,1

23

7

GM

Aronian, Levon

USA

2742

5,5

2654

40

44

2731

-1,2

24

4

GM

Giri, Anish

NED

2760

5,5

2652

40,5

44,5

2709

-5,4

25

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

POL

2726

5,5

2649

40

43,5

2706

-1,9

26

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

UZB

2716

5,5

2649

39,5

43,5

2727

1,5

17

GM

Vitiugov, Nikita

ENG

2711

5,5

2649

39,5

43,5

2726

2

28

9

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

FRA

2727

5,5

2640

36

39,5

2717

-1,2

29

49

GM

Anton Guijarro, David

ESP

2653

5,5

2630

37,5

41

2699

5,8

30

8

GM

Praggnanandhaa, R

IND

2738

5,5

2626

36,5

40

2702

-4,1

4

57

66

GM

Gledura, Benjamin

HUN

2633

4,5

2667

39

42,5

2647

1,8

58

62

GM

Mamedov, Rauf

AZE

2640

4,5

2662

34

36,5

2634

-0,7

59

6

GM

Rapport, Richard

ROU

2752

4,5

2655

41,5

45,5

2655

-11,9

94

100

GM

Kozák Ádám

HUN

2566

3,5

2651

35

37,5

2562

-0,7

Az élcsoportban a 10. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

GM

Caruana, Fabiano

2786

1

2

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

15

3

32

GM

Esipenko, Andrey

2683

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

18

4

12

GM

Keymer, Vincent

2717

6

6

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

27

5

21

GM

Sevian, Samuel

2698

6

6

GM

Erigaisi, Arjun

2712

16

6

47

GM

Predke, Alexandr

2656

6

6

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

75

7

42

GM

Niemann, Hans Moke

2667

GM

Giri, Anish

2760

4

8

7

GM

Aronian, Levon

2742

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

80

9

45

GM

Korobov, Anton

2658

GM

Praggnanandhaa, R

2738

8

10

9

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2727

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

41

11

49

GM

Anton Guijarro, David

2653

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

10

12

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

GM

Sindarov, Javokhir

2658

46

13

17

GM

Vitiugov, Nikita

2711

GM

Petrosyan, Manuel

2604

88

14

33

GM

Sarana, Alexey

2682

GM

Cheparinov, Ivan

2658

44

15

81

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

GM

Bacrot, Etienne

2669

39

16

51

GM

Bartel, Mateusz

2651

5

5

GM

Firouzja, Alireza

2777

3

17

11

GM

Yu, Yangyi

2720

5

5

GM

Kuybokarov, Temur

2584

94

18

56

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

5

5

GM

Harikrishna, Pentala

2716

14

19

23

GM

Artemiev, Vladislav

2697

5

5

GM

Shirov, Alexei

2655

48

20

25

GM

Nihal, Sarin

2694

5

5

GM

Najer, Evgeniy

2648

57

21

31

GM

Tabatabaei, M. Amin

2685

5

5

GM

Narayanan, S L

2651

52

22

37

GM

Matlakov, Maxim

2674

5

5

GM

Saric, Ivan

2647

58

23

63

GM

Yilmaz, Mustafa

2640

5

GM

Shevchenko, Kirill

2671

38

24

62

GM

Mamedov, Rauf

2640

GM

Rapport, Richard

2752

6

25

19

GM

Van Foreest, Jorden

2707

GM

Sargsyan, Shant

2631

70

26

65

GM

Aryan, Chopra

2634

GM

Shankland, Sam

2698

22

27

29

GM

Navara, David

2689

GM

Gledura, Benjamin

2633

66

46

55

GM

Santos Latasa, Jaime

2650

GM

Kozák Ádádm

2566

100

Női Grand Swiss

 

A női viadalon az indiai Rameshbabu Vaishali folytatta remek szereplését, fontos rangadón sötéttel győzte le a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovát, félpontos előnyel várhatja a kínai Tan Zhongyi elleni derbit.

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pts.

Név

Élő

 

R.

1

21

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

6

0 - 1

6

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

12

2

25

IM

Garifullina, Leya

2402

½ - ½

6

GM

Muzychuk, Anna

2510

5

3

30

IM

Milliet, Sophie

2391

0 - 1

GM

Tan, Zhongyi

2517

4

4

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

5

½ - ½

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

40

5

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

5

0 - 1

5

IM

Narva, Mai

2399

27

6

39

IM

Cori T., Deysi

2367

5

1 - 0

5

IM

Efroimski, Marsel

2447

13

7

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

5

½ - ½

5

GM

Ushenina, Anna

2434

19

8

6

IM

Shuvalova, Polina

2506

0 - 1

IM

Javakhishvili, Lela

2437

17

9

14

GM

Cramling, Pia

2446

1 - 0

IM

Guichard, Pauline

2358

42

10

22

IM

Bulmaga, Irina

2423

0 - 1

IM

Mammadzada, Gunay

2441

15

11

36

GM

Socko, Monika

2380

½ - ½

4

GM

Dronavalli, Harika

2502

7

4

18

48

WIM

Terbe, Julianna

2266

1 - 0

IM

Roebers, Eline

2390

31

21

44

WIM

Mkrtchyan, Mariam

2343

3

1 - 0

3

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

28

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Rp

Élő+/-

1

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

7

2458

44

47,5

2669

25,2

2

5

GM

Muzychuk, Anna

UKR

2510

6,5

2454

47

51,5

2612

12,1

3

4

GM

Tan, Zhongyi

CHN

2517

6,5

2444

44

48

2604

10,2

4

25

IM

Garifullina, Leya

FID

2402

6

2474

43,5

44,5

2554

19

5

27

IM

Narva, Mai

EST

2399

6

2474

36

38,5

2579

21,8

6

39

IM

Cori T., Deysi

PER

2367

6

2458

39,5

43

2562

23,6

7

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

MGL

2366

6

2445

42,5

45,5

2565

24

8

21

GM

Stefanova, Antoaneta

BUL

2424

6

2440

43

45,5

2549

15

9

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

GRE

2385

5,5

2473

42,5

45,5

2545

19,9

10

30

IM

Milliet, Sophie

FRA

2391

5,5

2472

44

46

2520

16,2

11

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

KAZ

2469

5,5

2442

47,5

52

2513

5,6

12

17

IM

Javakhishvili, Lela

GEO

2437

5,5

2397

37,5

40

2466

3,8

13

14

GM

Cramling, Pia

SWE

2446

5,5

2393

37,5

40,5

2469

2,9

14

15

IM

Mammadzada, Gunay

AZE

2441

5,5

2391

41,5

44,5

2457

2,3

15

19

GM

Ushenina, Anna

UKR

2434

5,5

2383

39,5

42,5

2458

3,2

16

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

KAZ

2351

5

2480

39

42,5

2518

20,1

17

36

GM

Socko, Monika

POL

2380

5

2445

37

39,5

2472

11,2

18

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

FID

2558

5

2429

43,5

47

2463

-11,5

19

3

GM

Muzychuk, Mariya

UKR

2519

5

2410

38,5

41,5

2447

-8,9

20

16

GM

Gunina, Valentina

FID

2439

5

2398

37,5

41

2430

-1,5

-2,2

28

48

WIM

Terbe, Julianna

HUN

2266

4,5

2408

34,5

37,5

2403

33,2

44

28

GM

Hoang, Thanh Trang

HUN

2398

3

2434

38,5

42

2299

-12

Az élcsoportban a 10. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pts.

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

7

GM

Tan, Zhongyi

2517

4

2

5

GM

Muzychuk, Anna

2510

6

IM

Cori T., Deysi

2367

39

3

21

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

6

6

IM

Garifullina, Leya

2402

25

4

27

IM

Narva, Mai

2399

6

6

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

40

5

17

IM

Javakhishvili, Lela

2437

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

10

6

19

GM

Ushenina, Anna

2434

GM

Cramling, Pia

2446

14

7

15

IM

Mammadzada, Gunay

2441

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

34

8

3

GM

Muzychuk, Mariya

2519

5

IM

Milliet, Sophie

2391

30

9

11

WGM

Wagner, Dinara

2461

5

5

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

1

10

13

IM

Efroimski, Marsel

2447

5

5

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

43

11

16

GM

Gunina, Valentina

2439

5

5

GM

Socko, Monika

2380

36

12

32

IM

Tania, Sachdev

2389

IM

Shuvalova, Polina

2506

6

13

7

GM

Dronavalli, Harika

2502

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

35

14

37

IM

Kiolbasa, Oliwia

2375

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

8

15

42

IM

Guichard, Pauline

2358

IM

Bulmaga, Irina

2423

22

16

18

IM

Vantika, Agrawal

2435

4

WIM

Terbe, Julianna

2266

48

4

23

28

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

3

2

WIM

Kanyamarala, Trisha

2184

49

Verőci Zsuzsa

Fotó: chessbase india

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Swiss nyolcadik fordulója után négyes holtverseny az élen, Jeszipenko, Caruana, Vidit és Deac

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Man-szigeteki Douglasban zajló Grand Swiss nyolcadik fordulója az élen álló Sanzosh Gujrathi Vidit és az amerikai Hikaru Nakamura villámgyors döntetlenével kezdődött. Az indiai sakkozót hárman is befogták, az amerikai Fabiano caruana a francia Etienne Bacrot ellen nyert, az orosz Andrej Jeszipenko a német Vincent Keymert győzte le, a román Bogdan-Daniel Dea a lengyel Radoslaw Wojtaszekre mért vereséget. A holtversenyben vezető négyes a kilencedik játéknapon Caruana-Deac és Vidit-Jeszipenko összecsapások lesznek. Számos meglepő eredmény született, az amerikai Samuel Sevian a francia Alireza Firouzját győzte le, a bolgár Ivan Cseparinov a lengyel Jan-Krzysztof Duda ellrn nyert, a szerb Alekszej Szarana a román színeket képviseló Rapport Richárd világbajnok-jelölti reményeit döntötte romba. Kilenc fős a vezető négyes mögött a félpontos hátrányban levő üldöző boly, kiéencen 5 pontosok. Gledira Benjámin sötéttel remizett az orosz Vladiszlav Artyemijevvel, 4,5 pontja van, kilencedik partiját világossal az üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Abduszattorovval játssza. Kozák Ádám a török Vahap Sanallal osztozott meg a ponton, a norvég Eljam Amarral mérkőzik meg. A női Grand Swiss viadalon a félpontos előnnyel vezető trió döntetlenekkel megőrizte pozícióját. A bolgár Antoaneta Sztefanova az indiai Rameshbabu Vaishalivel csatázik, íííííísnns Muzicsuk az orosz Leja Garifullinával. A kínai Tan Zhongyi az orosz Alekszandra Gorjacskina elleni győzelmével fél pontra megközelítette a a vezető hármast. A nyolcadik körben sakkozónőink kettps vereséget szenvedtek. Hoang Thanh Trang sorozatban harmadszor vesztett, a francia Pauline Guichardtól nyert állásból kapott ki. Terbe Juliannát az azerbajdzsáni Gunaj Mammadzada győzte le.  A 3,5 pontos Terbe a holland Eline Roebers, a 3 pontos Trang az örmény Marina Mkrtchian  ellen játszik.

 

A Grand Swiss viadal nyolcadik fordulójában az indiai Santosh Gujrathi Vidit az izgalmasnak ígérkező hajrá előtt „pihenőnapot” tartott, villámgyorsan remizett Hikaru Nakamurával. A sötéttel játszó amerikai sakkozó is elégedett volt a remivel, a népes üldöző boly tagja maradt, Élő-pontszámával alighanem világbajnokjelölt lesz.

 

Vidit döntetlenét hárman kihasználták, befogták az indiai nagymestert. Az amerikai Fabiano Caruana a várakozáson felül szerepkő Etienne Bacrot ellen nyert, megfosztotta veretlenségétől a francia játékost.

 

A fiatal titánok összecsapásán az orosz Andrej Jeszipenko korai tisztáldozattal, remek játékkal a német Vincent Keymert ellen diadalmaskodott. A román Daniel-Bogdan Deac a lengyel Radoslaw Wojtaszekre mért csapást.

A vezető négyes a kilencedik körben, Caruana-Deac és Vidit-Jeszipenko szereposztásban egymás ellen csatázik.

Meglepő eredmények alaposan megváltoztatták az esélyeket, búcsút mondhattak világbajnok-jelölti cím megszerzésére irányuló reményeiknek váratlan vereségeikkel. A szerb Alekszej Szarana ellen Rapport Richárd a holland védelemmel próbálkozott, második vereségét szenvedte el. A bolgár Ivan Cseparinov a lengyel Jan-Krysztof Dudát kényszerítette megadásra. Az amerikai bajnokságon mérsékelt teljesítményt nyújtó Samuel Sevian a francia Alireza Firouzját győzte le. Kilencen 5,5, kilenceb 5 pontosok, neves nagymesterek egész sora ötvenszázalékos.

Ebben a pontcsoportban Gledura Benjémin, aki az orosz Vladuszlav Artyemijevvel remizett, kilencedik partiját az üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Abduszattorovval vívja. Kozák Ádám a török Vahap Sanallal osztozott meg a ponton, biztató rajtja után csak 2,5 pontos.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

½ - ½

5

GM

Nakamura, Hikaru

2780

2

2

1

GM

Caruana, Fabiano

2786

5

1 - 0

5

GM

Bacrot, Etienne

2669

39

3

32

GM

Esipenko, Andrey

2683

5

1 - 0

5

GM

Keymer, Vincent

2717

12

4

16

GM

Erigaisi, Arjun

2712

5

½ - ½

5

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

75

5

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

5

1 - 0

5

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

41

6

47

GM

Predke, Alexandr

2656

5

½ - ½

5

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

27

7

21

GM

Sevian, Samuel

2698

1 - 0

GM

Firouzja, Alireza

2777

3

8

33

GM

Sarana, Alexey

2682

1 - 0

GM

Rapport, Richard

2752

6

9

7

GM

Aronian, Levon

2742

½ - ½

GM

Niemann, Hans Moke

2667

42

10

44

GM

Cheparinov, Ivan

2658

1 - 0

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

10

11

17

GM

Vitiugov, Nikita

2711

½ - ½

GM

Sindarov, Javokhir

2658

46

12

80

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

0 - 1

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

18

13

63

GM

Yilmaz, Mustafa

2640

4

½ - ½

4

GM

Giri, Anish

2760

4

14

81

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

4

½ - ½

4

GM

Praggnanandhaa, R

2738

8

15

9

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2727

4

1 - 0

4

GM

Pichot, Alan

2650

54

16

11

GM

Yu, Yangyi

2720

4

½ - ½

4

GM

Najer, Evgeniy

2648

57

17

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

4

½ - ½

4

GM

Saric, Ivan

2647

58

18

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

4

½ - ½

4

GM

Shankland, Sam

2698

22

19

23

GM

Artemiev, Vladislav

2697

4

½ - ½

4

GM

Gledura, Benjamin

2633

66

54

89

GM

Sanal Vahap

2660

4

½ - ½

2

GM

Kozák Ádám

2566

100

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Rp

Élő+/-

1

32

GM

Esipenko, Andrey

FID

2683

6

2691

35,5

38

2867

19,1

2

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

IND

2716

6

2667

32

35

2853

13,9

3

1

GM

Caruana, Fabiano

USA

2786

6

2663

35

39

2851

6,2

4

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

ROU

2701

6

2638

32

34,5

2824

12,3

5

47

GM

Predke, Alexandr

SRB

2656

5,5

2715

36,5

39,5

2836

19,4

6

44

GM

Cheparinov, Ivan

BUL

2658

5,5

2685

31

34,5

2801

15,5

7

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

5,5

2673

34,5

38

2809

2,8

8

75

GM

Kuzubov, Yuriy

UKR

2625

5,5

2669

32,5

34,5

2784

17

9

33

GM

Sarana, Alexey

SRB

2682

5,5

2668

31,5

34,5

2777

10,7

10

16

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2712

5,5

2664

36

40,5

2795

8,6

11

21

GM

Sevian, Samuel

USA

2698

5,5

2648

31

34,5

2764

7

12

18

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

5,5

2646

31,5

35

2784

7,9

13

27

GM

Fedoseev, Vladimir

SLO

2691

5,5

2623

29

32

2742

5,4

14

39

GM

Bacrot, Etienne

FRA

2669

5

2705

32

35

2784

12,1

15

46

GM

Sindarov, Javokhir

UZB

2658

5

2704

35,5

38,5

2777

12,8

16

42

GM

Niemann, Hans Moke

USA

2667

5

2703

33

35,5

2771

11,1

17

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

POL

2668

5

2653

29,5

31,5

2736

7,1

18

12

GM

Keymer, Vincent

GER

2717

5

2652

32

35

2742

2,3

19

7

GM

Aronian, Levon

USA

2742

5

2652

31

34

2744

-0,2

20

17

GM

Vitiugov, Nikita

ENG

2711

5

2647

31,5

35,5

2739

2,6

21

9

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

FRA

2727

5

2637

28

31

2730

-0,2

22

25

GM

Nihal, Sarin

IND

2694

5

2627

29,5

32,5

2717

2,2

2701

7,7

39

66

GM

Gledura, Benjamin

HUN

2633

4,5

2660

29,5

32,5

2681

5,7

107

100

GM

Kozák Ádám

HUN

2566

2,5

2658

28

30,5

2510

-8,8

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pts.

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Caruana, Fabiano

2786

6

6

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

20

2

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

6

6

GM

Esipenko, Andrey

2683

32

3

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

GM

Cheparinov, Ivan

2658

44

4

27

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

GM

Erigaisi, Arjun

2712

16

5

18

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

GM

Sarana, Alexey

2682

33

6

75

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

GM

Sevian, Samuel

2698

21

7

39

GM

Bacrot, Etienne

2669

5

GM

Predke, Alexandr

2656

47

8

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

5

5

GM

Aronian, Levon

2742

7

9

46

GM

Sindarov, Javokhir

2658

5

5

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2727

9

10

12

GM

Keymer, Vincent

2717

5

5

GM

Nihal, Sarin

2694

25

11

42

GM

Niemann, Hans Moke

2667

5

5

GM

Vitiugov, Nikita

2711

17

12

3

GM

Firouzja, Alireza

2777

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

56

13

4

GM

Giri, Anish

2760

GM

Mamedov, Rauf

2640

62

14

6

GM

Rapport, Richard

2752

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

80

15

8

GM

Praggnanandhaa, R

2738

GM

Jumabayev, Rinat

2585

93

16

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

111

17

58

GM

Saric, Ivan

2647

GM

Yu, Yangyi

2720

11

18

66

GM

Gledura, Benjamin

2633

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2568

13

55

100

GM

Kozák Ádám

2566

IM

Amar, Eljam

2568

99

Női Grand Swiss

A női torna nyolcadik fordulóját az ukrán Anna Muzicsuk és a bolgár Antoanea Sztefanova taktikai döntetlene vezette be. Az indiai Rameshbabu Vaishali is remizett, a francia Sophie Millit jól tartotta magát. A trió megőrizte vezető pozícióját, heten az üldöző bolyban.

Fontos győzelmet aratott a kínai Tan Zhongyi a rajtlistát vezető orosz Alekszandra Gprjacskina ellen. Meglepő az orosz Leja Garifullina sikere honfitársnője, Polina Suvalovával szemben. Az észt Mai Narva végképp romba döntötte az ukrán exvilágbajnoknő. Marija Muzicsuk reményeit.

A nyolcadik körben sakkozónőonk kettős vereséget szenvedtek. Hoang Thanh Trang sorozatban harmadszor kapott ki, a francia Pauline ellen nyert állásban vétett pokoli hibát. Az azerbajdzsáni Gunaj Mammadzadamár 31 lépés után győzelmének örülhetett Terbe Julianna ellen.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont.

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

5

GM

Muzychuk, Anna

2510

½ - ½

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

21

2

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

½ - ½

5

IM

Milliet, Sophie

2391

30

3

4

GM

Tan, Zhongyi

2517

1 - 0

5

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

1

4

25

IM

Garifullina, Leya

2402

1 - 0

IM

Shuvalova, Polina

2506

6

5

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

½ - ½

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

10

6

19

GM

Ushenina, Anna

2434

½ - ½

IM

Cori T., Deysi

2367

39

7

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

1 - 0

IM

Bulmaga, Irina

2423

22

8

27

IM

Narva, Mai

2399

4

1 - 0

4

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

9

13

IM

Efroimski, Marsel

2447

4

1 - 0

4

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

29

10

17

IM

Javakhishvili, Lela

2437

4

½ - ½

4

GM

Cramling, Pia

2446

14

11

7

GM

Dronavalli, Harika

2502

½ - ½

IM

Injac, Teodora

2426

20

12

16

GM

Gunina, Valentina

2439

½ - ½

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

8

13

9

GM

Batsiashvili, Nino

2475

0 - 1

GM

Socko, Monika

2380

36

14

11

WGM

Wagner, Dinara

2461

½ - ½

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

43

15

15

IM

Mammadzada, Gunay

2441

1 - 0

WIM

Terbe, Julianna

2266

48

16

28

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

3

0 - 1

IM

Guichard, Pauline

2358

42

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Rp

Élő+/-

1

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

6

2463

34,5

38

2645

20,5

2

5

GM

Muzychuk, Anna

UKR

2510

6

2461

38

42,5

2645

13,6

3

21

GM

Stefanova, Antoaneta

BUL

2424

6

2438

33

35,5

2614

19,7

4

25

IM

Garifullina, Leya

FID

2402

5,5

2469

33

34

2560

17,5

5

30

IM

Milliet, Sophie

FRA

2391

5,5

2466

33,5

35,5

2572

19,5

6

4

GM

Tan, Zhongyi

CHN

2517

5,5

2452

36,5

39,5

2585

6,9

7

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

MGL

2366

5,5

2441

34,5

37,5

2577

22,6

8

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

GRE

2385

5

2479

32,5

35,5

2564

19,2

9

27

IM

Narva, Mai

EST

2399

5

2462

28

30,5

2536

14,7

10

39

IM

Cori T., Deysi

PER

2367

5

2460

30,5

33

2531

17,5

11

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

KAZ

2469

5

2453

36

39,5

2537

7

12

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

FID

2558

5

2433

33

35,5

2518

-4,4

13

13

IM

Efroimski, Marsel

ISR

2447

5

2396

31

34

2487

3,9

14

19

GM

Ushenina, Anna

UKR

2434

5

2382

29

32

2472

3,9

15

42

IM

Guichard, Pauline

FRA

2358

4,5

2463

31,5

34,5

2497

15,2

16

36

GM

Socko, Monika

POL

2380

4,5

2437

28

30,5

2463

9,5

17

22

IM

Bulmaga, Irina

ROU

2423

4,5

2419

32,5

34,5

2443

2,4

18

14

GM

Cramling, Pia

SWE

2446

4,5

2398

29

31

2436

-0,9

19

6

IM

Shuvalova, Polina

FID

2506

4,5

2389

30,5

32,5

2427

-8,3

20

15

IM

Mammadzada, Gunay

AZE

2441

4,5

2387

33,5

36,5

2415

-2,4

21

17

IM

Javakhishvili, Lela

GEO

2437

4,5

2382

29,5

32

2414

-2,2

2469

12,8

35

48

WIM

Terbe, Julianna

HUN

2266

3,5

2410

27

29

2362

19,8

39

28

GM

Hoang, Thanh Trang

HUN

2398

3

2445

31

34,5

2347

-6,2

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pomt

Név

Élő

 

R.

1

21

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

6

6

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

12

2

25

IM

Garifullina, Leya

2402

6

GM

Muzychuk, Anna

2510

5

3

30

IM

Milliet, Sophie

2391

GM

Tan, Zhongyi

2517

4

4

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

5

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

40

5

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

5

5

IM

Narva, Mai

2399

27

6

39

IM

Cori T., Deysi

2367

5

5

IM

Efroimski, Marsel

2447

13

7

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

5

5

GM

Ushenina, Anna

2434

19

8

6

IM

Shuvalova, Polina

2506

IM

Javakhishvili, Lela

2437

17

9

14

GM

Cramling, Pia

2446

IM

Guichard, Pauline

2358

42

10

22

IM

Bulmaga, Irina

2423

IM

Mammadzada, Gunay

2441

15

11

36

GM

Socko, Monika

2380

4

GM

Dronavalli, Harika

2502

7

12

29

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

4

4

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

13

8

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

4

4

Tania, Sachdev

2389

32

18

48

WIM

Terbe, Julianna

2266

IM

Roebers, Eline

2390

31

21

44

WIM

Mkrtchyan, Mariam

2343

3

3

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

28

Verőci Zsuzsa

Fotó: Chessbase.com chessbase india

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Swiss viadalon az indiai Vidit félpontos előnnyel vezet, a női versenyen hármas holtverseny az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Man-szigeteki Douglasban zajló Grand Swiss hetedik fordulójában a holtversenyben vezető nyolc nagymester összecsapásai közül egy játszmában született döntés, az indiai Santosh Gujrathi Vidit sötéttel nyert a 17 éves Javohir Szindarov ellen. A viadalt vereséggel kezdő Vidit ötödik győzelmét aratta, félpontos előnnyel vezet a 11 fős üldöző boly előtt, a 4 pontosok küzdelmeiben a világossal játszók öt partiban is győztek, tizenketten a következő pontcsoportban.  Gledura Benjámin az iráni M. Amin Tabatabaei elleni sikerével a 4 pontosok oly népes táborában. Kozák Ádám harmadikvereségét szenvedte el, a holland Jorden Van Foreest győzte le. A Női Grand Swiss viadalon hármas holtverseny az élen, az insiai Rameshbabu Vaushali és a bolgát exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova befogta az ukrán Anna Muzicsukot. Hoang Thanh Trang a grúz Lela Zsaahasviitől vereséget szenvedett, Terbe Julianna az azerbajdzsáni Govhar Beyodullaveva legyőzésével feljött ötven százalékra.  

A Grand Swiss viadalon a pihenőnap után a hetedik fordulóval folytatódott a pontvadászat. Nyolcan kezdték holtversenyben a játéknapot, az indiai Santosh Gujrathi Vidit egyedüli éllovasként zárta. Az üzbég Javohir Szindarov elleni dötéttel elért győzelmével félpontos előnyre tett szert.

A lengyel Radoslaw Wojtaszek nagy küzdelemre kényszeríette Fabiano Caruanát. Világossal nem bírt Hikaru Nakamura a szerb Alekszandr Predkével. Megosztozott a ponton az indiai ísrjun íerigaisi és az orosz Andrej Jeszipenko.

A 4 pontosok csoportjában öt játszmában is döntés született, a világossal játszók voltak eredményesek. Kiemelkedik a francia Etienne Bacrot győzelme a kínai Yu Yangyi ellen. A 18 éves német Vincent Keymer az ukrán Anton Korobovot győzte le. A román Bogdan-Daniel Deac  a Qatar Masters győztese, az üzbég Nodirbek Jakubojev ellen nyert. Meglepetés az ukrán Jurij Kuzubov sikere az orosz Vladiszlav Artyemijevvel szemben. A francia Alireza Firouzja csak döntetlent ért el  a szerb Alekszej Szarana ellen, lépéshátrányba került riválisaival szemben.

A 3,5 pontosok küzdelmeiben is sok játszma döntéssel végződött, többek között Rappport Richárd, a lengyel Jan-Krzysztof Duda, az angol színekben versenyző Nikita Vitiugov, az amerikai ílevon Aronian javított helyezésén.

Értékes győzelemmel folytatta szereplését Gledura Benjámin, az itáni M. Amin Tabatabaei ellen nyert és nyolcadik partiját sötéttel Artyemijevvel játssza. Kozák Ádám harmadik vereségét szenvedte el.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

½ - ½

GM

Caruana, Fabiano

2786

1

2

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

½ - ½

GM

Predke, Alexandr

2656

47

3

46

GM

Sindarov, Javokhir

2658

0 - 1

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

15

4

16

GM

Erigaisi, Arjun

2712

½ - ½

GM

Esipenko, Andrey

2683

32

5

3

GM

Firouzja, Alireza

2777

4

½ - ½

4

GM

Sarana, Alexey

2682

33

6

39

GM

Bacrot, Etienne

2669

4

1 - 0

4

GM

Yu, Yangyi

2720

11

7

12

GM

Keymer, Vincent

2717

4

1 - 0

4

GM

Korobov, Anton

2658

45

8

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

4

1 - 0

4

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

81

9

75

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

4

1 - 0

4

GM

Artemiev, Vladislav

2697

23

10

27

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

4

1 - 0

4

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

111

11

4

GM

Giri, Anish

2760

½ - ½

GM

Anton Guijarro, David

2653

49

12

6

GM

Rapport, Richard

2752

1 - 0

GM

Bartel, Mateusz

2651

51

13

52

GM

Narayanan, S L

2651

0 - 1

GM

Aronian, Levon

2742

7

14

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

1 - 0

GM

Melkumyan, Hrant

2650

53

15

57

GM

Najer, Evgeniy

2648

½ - ½

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

13

16

72

GM

L'ami, Erwin

2627

0 - 1

GM

Vitiugov, Nikita

2711

17

17

18

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

1 - 0

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

56

18

92

GM

Suleymanli, Aydin

2588

0 - 1

GM

Sevian, Samuel

2698

21

28

66

GM

Gledra Benjámin

2633

3

1 - 0

3

GM

Tabatabaei, M. Amin

2685

31

48

100

GM

Kozák Ádám

2566

2

0 - 1

2

GM

Van Foreest, Jorden

2707

19

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

IND

2716

5,5

2648

23

25,5

2

47

GM

Predke, Alexandr

SRB

2656

5

2719

28,5

31

3

39

GM

Bacrot, Etienne

FRA

2669

5

2691

24,5

27

4

32

GM

Esipenko, Andrey

FID

2683

5

2687

27,5

29,5

5

16

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2712

5

2670

26,5

30,5

6

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

5

2666

24

27

7

1

GM

Caruana, Fabiano

USA

2786

5

2662

27

30,5

8

75

GM

Kuzubov, Yuriy

UKR

2625

5

2662

23

25

9

12

GM

Keymer, Vincent

GER

2717

5

2646

23,5

26

10

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

POL

2668

5

2646

20,5

22

11

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

ROU

2701

5

2633

24

26,5

12

27

GM

Fedoseev, Vladimir

SLO

2691

5

2618

21

23,5

13

46

GM

Sindarov, Javokhir

UZB

2658

4,5

2703

27

29,5

14

42

GM

Niemann, Hans Moke

USA

2667

4,5

2696

26

28

15

80

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

ARM

2618

4,5

2688

22,5

25

16

44

GM

Cheparinov, Ivan

BUL

2658

4,5

2678

24

26,5

17

3

GM

Firouzja, Alireza

FRA

2777

4,5

2668

24

27

18

6

GM

Rapport, Richard

ROU

2752

4,5

2659

24

27

19

33

GM

Sarana, Alexey

SRB

2682

4,5

2654

24,5

27,5

20

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

POL

2726

4,5

2650

24,5

27

21

18

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

4,5

2650

23,5

26,5

22

7

GM

Aronian, Levon

USA

2742

4,5

2649

23

25,5

23

17

GM

Vitiugov, Nikita

ENG

2711

4,5

2645

22,5

26

24

21

GM

Sevian, Samuel

USA

2698

4,5

2627

23,5

26,5

,,,

..

37

66

GM

Gledura Benjamin

HUN

2633

4

2654

20,5

25

108

100

GM

Kozák Ádám

HUN

2566

2

2663

22,5

25

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élőg

 

R.

1

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

5

GM

Nakamura, Hikaru

2780

2

2

1

GM

Caruana, Fabiano

2786

5

5

GM

Bacrot, Etienne

2669

39

3

32

GM

Esipenko, Andrey

2683

5

5

GM

Keymer, Vincent

2717

12

4

16

GM

Erigaisi, Arjun

2712

5

5

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

75

5

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

5

5

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

41

6

47

GM

Predke, Alexandr

2656

5

5

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

27

7

21

GM

Sevian, Samuel

2698

GM

Firouzja, Alireza

2777

3

8

33

GM

Sarana, Alexey

2682

GM

Rapport, Richard

2752

6

9

7

GM

Aronian, Levon

2742

GM

Niemann, Hans Moke

2667

42

10

44

GM

Cheparinov, Ivan

2658

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

10

11

17

GM

Vitiugov, Nikita

2711

GM

Sindarov, Javokhir

2658

46

12

80

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

18

13

63

GM

Yilmaz, Mustafa

2640

4

4

GM

Giri, Anish

2760

4

14

81

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

4

4

GM

Praggnanandhaa, R

2738

8

15

9

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2727

4

4

GM

Pichot, Alan

2650

54

16

11

GM

Yu, Yangyi

2720

4

4

GM

Najer, Evgeniy

2648

57

17

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

4

4

GM

Saric, Ivan

2647

58

18

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

4

4

GM

Shankland Sam

2698

22

19

23

GM

Artemiev, Vlasialav

2697

4

4

GM

Gledura Benjámin

2633

66

54

89

GM

Sanal, Vahap

2603

2

2

GM

Kozák Ádám

2566

100

Női Grand Swiss

A női tornán a hetedik forduló után hármas holtverseny az élen. Az éltáblán békésnek nevezhető döntetlennel ért véget az orosz Alekszandra Gorjacskina és a játéknap előtt félpontos előnnyel vezető ukrán Anna Muzicsuk rangadója.

Az indiai Rameshbabu Vaishali a kazah Bibiszara Asszaubakeva ellen sözétel nyert. Az exvilágbajnoknők összecsapása a bolgár Antoaneta Sztefanova sikerével ért véget, az uktán Marija Muzicsuk második partiját vesztette el világossal játszva.

Terbe Julianna újabb győzelmével feljözz ötven száualékta. Hoang Thanh Trang másodszor kapott ki, maradt a 3 pontja.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pon.

Result

Pont

Név

Élő

 

R..

1

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

½ - ½

5

GM

Muzychuk, Anna

2510

5

2

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

0 - 1

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

12

3

3

GM

Muzychuk, Mariya

2519

4

0 - 1

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

21

4

4

GM

Tan, Zhongyi

2517

4

½ - ½

4

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

34

5

30

IM

Milliet, Sophie

2391

4

1 - 0

4

IM

Efroimski, Marsel

2447

13

6

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

4

½ - ½

4

IM

Garifullina, Leya

2402

25

7

6

IM

Shuvalova, Polina

2506

1 - 0

4

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

29

8

22

IM

Bulmaga, Irina

2423

1 - 0

GM

Dronavalli, Harika

2502

7

9

39

IM

Cori T., Deysi

2367

1 - 0

IM

Mammadzada, Gunay

2441

15

10

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

0 - 1

GM

Ushenina, Anna

2434

19

11

8

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

3

½ - ½

IM

Narva, Mai

2399

27

12

20

IM

Injac, Teodora

2426

3

½ - ½

3

GM

Batsiashvili, Nino

2475

9

13

14

GM

Cramling, Pia

2446

3

1 - 0

3

GM

Danielian, Elina

2416

23

14

17

IM

Javakhishvili, Lela

2437

3

1 - 0

3

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

28

15

44

WIM

Mkrtchyan, Mariam

2343

3

0 - 1

GM

Gunina, Valentina

2439

16

16

38

WGM

Savitha, Shri B

2375

0 - 1

WGM

Wagner, Dinara

2461

11

17

42

IM

Guichard, Pauline

2358

1 - 0

IM

Roebers, Eline

2390

31

18

48

WIM

Terbe, Julianna

2266

1 - 0

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

35

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

5,5

2475

26

28,5

2

5

GM

Muzychuk, Anna

UKR

2510

5,5

2468

29

33,5

3

21

GM

Stefanova, Antoaneta

BUL

2424

5,5

2426

23,5

26

4

30

IM

Milliet, Sophie

FRA

2391

5

2469

24

26

5

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

FID

2558

5

2420

24,5

26,5

6

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

GRE

2385

4,5

2481

24,5

27,5

7

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

KAZ

2469

4,5

2464

27

29,5

8

39

IM

Cori T., Deysi

PER

2367

4,5

2464

22,5

25

9

25

IM

Garifullina, Leya

FID

2402

4,5

2463

24

25

10

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

MGL

2366

4,5

2444

25,5

28,5

11

4

GM

Tan, Zhongyi

CHN

2517

4,5

2434

28,5

30,5

12

22

IM

Bulmaga, Irina

ROU

2423

4,5

2427

23,5

25

13

6

IM

Shuvalova, Polina

FID

2506

4,5

2387

21

22,5

14

19

GM

Ushenina, Anna

UKR

2434

4,5

2385

21

23,5

15

29

IM

Fataliyeva, Ulviyya

AZE

2393

4

2463

25

26

16

27

IM

Narva, Mai

EST

2399

4

2452

20,5

23

17

3

GM

Muzychuk, Mariya

UKR

2519

4

2414

23,5

26

4

26

48

WIM

Terbe, Julianna

HUN

2266

3,5

2405

20

21,5

32

28

GM

Hoang, Thanh Trang

HUN

2398

3

2459

24

27

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

5

GM

Muzychuk, Anna

2510

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

21

2

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

5

IM

Milliet, Sophie

2391

30

3

4

GM

Tan, Zhongyi

2517

5

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

1

4

25

IM

Garifullina, Leya

2402

IM

Shuvalova, Polina

2506

6

5

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

10

6

19

GM

Ushenina, Anna

2434

IM

Cori T., Deysi

2367

39

7

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

IM

Bulmaga, Irina

2423

22

8

27

IM

Narva, Mai

2399

4

4

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

9

13

IM

Efroimski, Marsel

2447

4

4

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

29

10

17

IM

Javakhishvili, Lela

2437

4

4

GM

Cramling, Pia

2446

14

11

7

GM

Dronavalli, Harika

2502

IM

Injac, Teodora

2426

20

12

16

GM

Gunina, Valentina

2439

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

8

13

9

GM

Batsiashvili, Nino

2475

GM

Socko, Monika

2380

36

14

11

WGM

Wagner, Dinara

2461

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

43

15

15

IM

Mammadzada. Gunav

2441

WIM

Terbe, Julianna

2266

48

16

28

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

3

IM

Guichard, Pauline

2358

42

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az új világrangliatán Magnus Carlsen 34 ponttal előzi meg Fabiano Caruanát

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Nemzetközi Sakkszövetség 2023. november 1-től érvényes világranglistáján az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen 34  ponttal előzi meg az amerikai Fabiano Caruanát. A legjobbak rangsorát  Klubcsapatok Európa-kupa. a Qatar Masters és az amerikai bajnokság eredményei befolyásolták, Caruana profitált harmadik bajnoki címének megszerzéséből, Javított honfitársa, Wesley So. Búcsúzott a top tíztől a 17 éves indiai Gukesh D.  A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan mögött az orodz Alekszandra Gorjacskina a második.

 

A november 1-től érvényes világranglistán Magnus Carlsen előnye csak 34 pont Fabiano Caruana előtt. A norvég világelső a Klubcsapatok Európa-kupám remekelt, vezérevezősként sorban nyerte partijait, társait szakmai tanácsokkal segítve az első helyig vezérelte a norvég csapatot. A Qatar Masters viadalon nagy kudarc volt számára a hatodik hely, ez Élő-pontjaiban is megmutatkozott.

Fabiano Caruana címvédőként az amerikai bajnokságon másfél pontos előnnyel diadalmaskodott, ostromolja a 2800 Élő-pontos határt, hosszabb hullámvölgyet túlélve ismét régi fényében ragyog.

A novemberi ranglistához képest nagy a változás a virtuális világranglistán, amely a Grand Seiss hatodik fordulója utáni állapotot tükrözi, az októberi listán nyolcadik 17 éves Gukesh csak a 23. helyen áll.

 A top 25-ben öt amerikai, három kínai, indiai és orosz nagymester mellett két francia és azerbajdzsáni sakkozót találunk, egy-egy norvég,  holland, román, vietnami, lengyel, bolgár és üzbég színekben szereplő  játékos még az elit tagja.

A férfi világranglista élcsoportja

H.

Név

T.

Ország

Élő-pont

J.

Szül.év

 1

 Magnus Carlsen

 g

 NOR

 2829

 16

 1990

 2

 Fabiano Caruana

 g

 USA

 2795

 11

 1992

 3

 Ding Liren

 g

 CHN

 2780

 0

 1992

 4

 Hikaru Nakamura

 g

 USA

 2778

 9

 1987

 5

 Alireza Firouzja

 g

 FRA

 2777

 0

 2003

 6

 Jan Nepomnjacsij

 g

 RUS

 2771

 0

 1990

 7

 Wesley So

 g

 USA

 2752

 11

 1993

 8

 Anish Giri

 g

 NED

 2752

 9

 1994

 9

 Szergej Karjakin

 g

 RUS

 2750

 0

 1990

 10

 Rapport Richárd

 g

 ROU

 2748

 7

 1996

 11

 Wiswanathan Anand

 g

 IND

 2748

 5

 1969

 12

 Gukedh D

 g

 IND

 2746

 17

 2006

 13

 Leinier Dominguez Perez

 g

 USA

 2745

 11

 1983

 14

 Tejmur Radzsabov

 g

 AZE

 2745

 0

 1987

 15

 Praggnanandhaa R

 g

 IND

 2741

 8

 2005

 16

 Sahrijar Mamedgyarov

 g

 AZE

 2734

 6

 1985

 17

 Maxime Vachier-agrave

 g

 FRA

 2734

 5

 1990

 18

 Parham Maghsoodloo

 g

 IRI

 2732

 20

 2000

 19

 Alekszandr Griscsuk

 g

 RUS

 2732

 0

 1983

 20

 Le Quang Liem

 g

 VIE

 2731

 7

 1991

 21

 Jan-Krzysztof Duda

 g

 POL

 2731

 2

 1998

 22

 Wei Yi

 g

 CHN

 2729

 9

 1999

 23

 Levon Aronian

 g

 USA

 2727

 11

 1982

 24

 Veszelin Topalov

 g

 BUL

 2727

 0

 1975

 25

 Nosirbek Abduszattorov

 g

 UZB

 2722

 19

 2004

 26

 Vincent Keymer

 g

 GER

 2721

 9

 2004

 27

 Yu Yangyi

 g

 CHN

 2720

 0

 1994

 28

 Santosh Gujrathi Vidit

 g

 IND

 2715

 7

 1994

 29

 Vladiszlav Artyemijev

 g

 RUS

 2714

 11

 1998

 30

 Arjun Erigaisi

 g

 IND

 2713

 16

 2003

 31

 Nikita Vitiugov

 g

 ENG

 2712

 2

 1987

 32

 Pentala Hatikrishna

 g

 IND

 2711

 11

 1986

 33

 Danyil Dubov

 g

 RUS

 2710

 0

 1996

 34

 Haik N. Martiriszjan

 g

 ARM

 2708

 7

 2000

 35

 Sanan Sjugirov

 g

 HUN

 2703

 2

 1993

 36

 Jorden Van Foreest

 g

 NED

 2700

 16

 1999

 37

 Bogdan-Daniel Deac

 g

 ROU

 2700

 7

 2001

 38

 Pavel Eljanov

 g

 UKR

 2697

 4

 1983

 39

 Ray Robson

 g

 USA

 2696

 11

 1994

 40

 Samuel Sevian

 g

 USA

 2696

 11

 2000

 41

 David Navara

 g

 CZE

 2695

 8

 1985

 42

 M. Amin Tabatabaei

 g

 IRI

 2694

 10

 2001

 43

 Wang Hao

 g

 CHN

 2694

 0

 1989

 44

 Sarin Nihal

 g

 IND

 2692

 18

 2004

 45

 Peter Svidler

 g

 FID

 2689

 0

 1976

46

 Nils Grandelius

 g

 SWE

 2688

 6

 1993

 47

 Sam Shankland

 g

 USA

 2686

 11

 1991

 48

 Gabeiel Szargiszjan

 g

 ARM

 2686

 0

 1983

 49

 Javohir Szindarov

 g

 UZB

 2681

 17

 2005

 50

 Jevgenyij Tomasevszkij

 g

 RUS

 2681

 11

 1987

 …

 ,,,

 

 

 

 2000

 73

 Lékó Péter

 g

 HUN

 2666

 0

 1979

A virtuális világranglista élcsoportja

#

Név

Classic

+/−

 

Rapid

 

Blitz

 

 

Age

 

Carlsen, Magnus

2829.0

−10.0

2818.0

2887.0

32

2

Caruana, Fabiano

2799.1

+13.1

2765.0

2813.0

31

3

↑1

Nakamura, Hikaru

2783.0

+3.0

2731.0

2874.0

35

4

Ding, Liren

2780.0

0.0

2830.0

2787 i

31

5

Firouzja, Alireza

2775.7

−1.3

2742.0

2896.0

20

6

Nepomniachtchi, Ian

2771.0

0.0

2789.0

2785.0

33

7

↑3

So, Wesley

2751.7

−1.3

2753.0

2760.0

30

8

↑4

Karjakin, Sergey

2750.0

0.0

2729.0

2647 i

33

9

Anand, Viswanathan

2747.6

−6.4

2749.0

2709.0

53

10

↓3

Giri, Anish

2746.1

−13.9

2697.0

2752.0

29

11

↑2

Dominguez Perez, Leinier

2745.1

+0.1

2706.0

2654.0

40

12

↑2

Radjabov, Teimour

2745.0

0.0

2691.0

2664.0

36

13

↓2

Rapport, Richard

2744.9

−7.1

2735.0

2748.0

27

14

↑3

Mamedyarov, Shakhriyar

2733.7

−0.3

2715.0

2716.0

38

15

↑1

Praggnanandhaa R

2732.2

−5.8

2706.0

2665.0

18

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az amerikai játékosok 20 ponttal előzik meg a második indiai sakkozókat. Legjobbjaink változatlanul a tizenkettedikek.

1.Egyesült Államok  2722

2. India 2702

3. Oroszország 2688

4. Kína 2684

5. Azerbajdzsán 2650

6. Ukrajna 2649

7- Franciaország 2641

8. Németország 1639

9. Örményország 2637

10. Spanyolország 2635

11. Hollandia 2625

12. Magyarország 2614

A magyar rangsort az egykori orosz Sanan Sjugirov vezeti.

A magyar ranglista élcsoportja

Sanan Sjugirov 2703, Lékó Péter 2666, Gledura Benjámin 2633, Balog Imre 26q7, Berkes Ferenc 2613, Bánusz Tamás 2609, , Prohászka Péter 2579, Kozák Ádám 2572, Ács Péter 2571, Antal Gergely 2569, Erdős Viktor 2557, Balogh Csaba 2554, Mihók Olivér 254, Grigorjanc Szergej 2544,

A női világranglistán a top tíz sorrendjében kisebb változások történtek, a kínai Hou Ji-fan mögött ismét az orosz Aleexandra Gorjacskina a második.  Anna Muzicsuk megelőzte húgát, Mariját. A virtuális világranglistán aza exvilágbajnoknő Alexandra Kosteniuk a Grand Swiss hat fordulójában nagyon gyengén teljesített.

A női világranglista élcsoportja:

1. Hoi Ji-fan (kínai)  2732 (+ 4, 9)

2. Alekszandra Gorjacskina (FID) 2567 (+ 9, 11)

3. Ju Wenjun (kínai) 2560

4. Humpy Koneru (indiai) 2554 (+ 4, 6)  

5. Lei Tingjie (kínai) 2550

6. Katyerina Lahno (orosz) 2542 (- 4, 11)

7. Alexandra Kostenju(svájci) (- 4, 9) 2526 (+ 3, 2)

8. Anna Muzicsuk (ukrán)  2516 (+ 6, 9)  

9. Tan Zhongyi (kínai) 2513 (- 4, 9)  

10. Marija Muzicsuk (ukrán) 2513 (- 6, 6)

59. Hoang Thanh Trang (magyar) 2393 (- 6, 5)

87. Gara Tícia (magyar) 2359

A virtuális világranglista élcsoportja

#

Név

Classic

+/−

 

Rapid

 

Blitz

 

 

Age

 

1

Hou, Yifan

2633.1

+5.1

2545.0

2561.0

29

2

↑1

Goryachkina, Aleksandra

2569.2

+11.2

2486.0

2475.0

25

3

Ju, Wenjun

2560.0

0.0

2575.0

2522.0

32

4

Koneru, Humpy

2554.0

+4.0

2444.0

2452.0

36

5

Lei, Tingjie

2550.0

0.0

2517 i

2530 i

26

6

Lagno, Kateryna

2542.3

−3.7

2463.0

2522.0

33

7

↑3

Muzychuk, Anna

2528.4

+18.4

2424.0

2447.0

33

8

↑1

Tan, Zhongyi

2516.3

−0.7

2535.6

2519.0

32

9

↓1

Muzychuk, Mariya

2511.6

−7.4

2457.0

2443.0

31

10

↑1

Dzagnidze, Nana

2506.0

0.0

2427.0

2398.0

36

11

↑2

Dronavalli, Harika

2505.1

+3.1

2440.0

2420.0

32

12

↓5

Kosteniuk, Alexandra

2502.7

−20.3

2506.0

2455.0

39

Az országok rangsorában 52 pont a kínaiak előnye az indiai sakkozónők előtt, legjobbjaink a tizenharmsdik helyen.

1.Kína 2480

2. India 2428

3. Oroszország 2398

4. Georgia 2388

5. Ukrajna 2388

6. Egyesült Államok 2352

7. Lengyelország 2350

8. Németország 2348

9. Franciaország 2337

10. Azerbajdzsán 2323

11. Kazahsztán 2320

12. Bulgária 2299

12. Magyarország  2292

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2393, Gara Tícia 2359, Gara Anita 2337, Gaál Zsóka 2304, , Marjanovics Annamária 2284, Papp Petra 2283, Terbe Julianna 2269, Lázárné Vajda Szidóni 2265, Mihók-Juhász Barbara 2215

A juniorok világranglistáján Alireza Firouzja 31 ponttal előzi meg a 17 esztendős indiai Gukesht.

A legjobb juniorok:

1.Alireza Firouzja (francia) 2777  2003

2. Dommaraju Gukesh  (indiai) 2746  (- 12, 17) 2006  

3. Rameshbabu Praggnanandhaa (indiai) 2741 (+3, 8) 2005

4. Nodirbek Abduszattorov (üzbég) 2722 (+ 6, 19)  2004

5.Vincent Keymer (német)  2717   2004  

A legjobb 20 éven aluli lányoknál a kazah Bibiszara Asszaubajevel vezeti a rangsort.

A legjobb 20 éven aluli lányok:

1, Bibiszara Asszaubajeva (kazah) 2468 (-1 . 16)  2004

2. Sarayu Velpula (indiai) 2444 (16)  2006

3. Divya Deshmulkh (indiai)  2418  10, 9) 2005

4. Nurgyul Szalimova (bolgár) 2412 (- 12, 5) 2003 

5. Alice Lee (amerikai) 2406 (+ 08, 11)  2009

18. Gaál Zsóka (magyar) 2304  (- 1, 9) 2007

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Swiss hatodik fordulója után nyolcan 4,4 pontosok, a női viadalon Anna Muzicsuk vezet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Man-szigeteki Douglasban zajló Grand Swiss hatodik fordulójában a két éltáblán az orosz Andre Jeszipenko és az amerikai Hikaru Nakamur, a kínai Yu Yangyi és az indiai Arjun Erigaisi megosztozott a ponton. A 3,5 pontosok küzdelmeiben öt játszma is döntéssel ért véget, a játéknap vezető trióhoz öten csatlakoztak, az amerikai Dabiano Caruana, az indiai Santosh Gujratji Vidit, az üzbégJavohor Szindarov, a szerb Alekszandr Predke és a lengyel Radoslaw Wojtaszek nyerte meg hatodik jétszmáját, nyolcas holtverseny az élen! Gledura Benjámin bonyolult szicíliai védelmű csatában tudott fordítani a holland Jorden Van Foreest  ellen, másidik győzelmével feljött ötven százalékta. Kozák Ádám 89 lépéses remijével remijével 2,5 pontos. A Női Grand Swiss viadalon az ukrán Anna Muzicsuk a kazah Bibiszara Asszaubajeva legyőzésével átvette a vezetést. Hárman követik félpontos hátránnyal, a kazah sakkozónő mellett az indiai Rameshbabu Vaishali az orosz Alekszandra Gorjacskina és a bolgár Antoaneta Sztefanova, nyolcan 4 pontosok. Hoang Thanh Trang eredeti holland védelmű partiban vereséget szenvedett a görög Stavroula Tsolakidou elleni partijában, 3 ontja maradt. Terbe Julianna remizett a lengyel Oliwia Kiolbasával, 2,5 pontos. A keddi pihenőnap után szerdán folytatódik a pontvadászat, megkezdődik a a versenyek második félideje.

A Grand Swiss viadal hatodik fordulója után nyolcan is 4,5 ponttal állnak az élen, vezetik a két világbajnok-jelölti címért folyó versenyfutást. A két éltáblán döntetlenek születtek, az orosz Andrej Jeszipenko és az amerikai Hikaru Nakamura egymással remizett, az indiai Arjun Erigaisi a kínai Yu Yanfyival szemben megvédte holtversenyes első helyét.

A 3,5 pontosok küzdelmeiben öt játszma eldőlt. A kettős győzelemmel rajtoló amerikai Fabiano Caruana három döntetlen után nyert a nagyot hibázó Jevgenyij Najer ellen. A 17 éves üzbég Javohir Szindarov sötéttel 23 lépésben győzte le az amerikai Samuel Seviant.

A vereséggel kezdő indiai Santos Gujrathi Vidit negyedszer ért el sikert, az amerikai Hans Moke Niemann második vereségét szenvedte el, honfitársa, Sam Shankland a szerb Alekszandr Predke ellen kényszerült feladásra. A lengyel Radoslaw Woktaszek a holland Erwin L”Ami jó sorozatát szakította meg.

A rajtlistán negyedik holland Anish Giri és Rapport Richátd csak 3,5 pontot gyűjtött a hat partijában. Az indiai Rameshbabu Praggnanadhaa  hatodszor is remizett, a favoritnak gondolt 17 éves Gukesh számára nagy kudarc a torna, mindössze 2 pontja van.  

Bonyolult szicíliai védelmű csatában tudott fordítani Gledura Benjámin, a holland Jorden Van Foreest nyerőesélyes állását rontotta egyenesen vesztésre. Nagymesterünk második győzelmével feljött ötven százalékra, a szerdai hetedik partijában világos lesz az iráni Tabatabaei ellen.

Kozák Ádám a chilei  Villagra Christobal Hennguezzel 89 lépésben remizett, Jorden Van Foreest a következő ellenfele

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

32

GM

Esipenko, Andrey

2683

4

½ - ½

4

GM

Nakamura, Hikaru

2780

2

2

11

GM

Yu, Yangyi

2720

½ - ½

4

GM

Erigaisi, Arjun

2712

16

3

1

GM

Caruana, Fabiano

2786

1 - 0

GM

Najer, Evgeniy

2648

57

4

23

GM

Artemiev, Vladislav

2697

½ - ½

GM

Firouzja, Alireza

2777

3

5

81

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

½ - ½

GM

Keymer, Vincent

2717

12

6

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

1 - 0

GM

Niemann, Hans Moke

2667

42

7

21

GM

Sevian, Samuel

2698

0 - 1

GM

Sindarov, Javokhir

2658

46

8

47

GM

Predke, Alexandr

2656

1 - 0

GM

Shankland, Sam

2698

22

9

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

1 - 0

GM

L'ami, Erwin

2627

72

10

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

½ - ½

3

GM

Giri, Anish

2760

4

11

48

GM

Shirov, Alexei

2655

3

½ - ½

3

GM

Rapport, Richard

2752

6

12

63

GM

Yilmaz, Mustafa

2640

3

½ - ½

3

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

10

13

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

3

½ - ½

3

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

56

14

17

GM

Vitiugov, Nikita

2711

3

½ - ½

3

GM

Melkumyan, Hrant

2650

53

15

51

GM

Bartel, Mateusz

2651

3

½ - ½

3

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

18

16

93

GM

Jumabayev, Rinat

2585

3

0 - 1

3

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

20

17

25

GM

Nihal, Sarin

2694

3

½ - ½

3

GM

Narayanan, S L

2651

52

18

27

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

3

1 - 0

3

GM

Saric, Ivan

2647

58

19

33

GM

Sarana, Alexey

2682

3

1 - 0

3

GM

Nguyen, Thai Dai Van

2618

79

20

39

GM

Bacrot, Etienne

2669

3

1 - 0

3

GM

Huschenbeth, Niclas

2605

86

21

75

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

3

1 - 0

3

GM

Bluebaum, Matthias

2668

40

22

109

IM

Rodrigue-Lemieux, Shawn

2488

3

½ - ½

3

GM

Cheparinov, Ivan

2658

44

23

45

GM

Korobov, Anton

2658

3

1 - 0

3

GM

Kuybokarov, Temur

2584

94

24

7

GM

Aronian, Levon

2742

1 - 0

GM

Kollars, Dmitrij

2633

68

38

19

GM

Van Foreest, Jorden

2707

2

0 - 1

2

GM

Gledura, Benjamin

2633

66

51

71

GM

 Villagra, Cristobal

2636

½ - ½

2

GM

Kozák Ádám.

2566

100

Az élcsoport állása:

H.

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

47

GM

Predke, Alexandr

SRB

2656

4,5

2707

20

22,5

0

2

46

GM

Sindarov, Javokhir

UZB

2658

4,5

2700

18

20

0

3

32

GM

Esipenko, Andrey

FID

2683

4,5

2682

19

21

0

4

16

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2712

4,5

2667

19,5

22,5

0

5

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

4,5

2667

17,5

20,5

0

6

1

GM

Caruana, Fabiano

USA

2786

4,5

2661

19,5

22,5

0

7

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

IND

2716

4,5

2646

17

19,5

0

8

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

POL

2668

4,5

2617

13,5

15

0

9

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

KAZ

2447

4

2719

18

20,5

0

10

81

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

4

2695

14,5

15

0

11

39

GM

Bacrot, Etienne

FRA

2669

4

2685

16,5

19

0

12

11

GM

Yu, Yangyi

CHN

2720

4

2667

19,5

22

0

13

3

GM

Firouzja, Alireza

FRA

2777

4

2665

17,5

20,5

0

14

45

GM

Korobov, Anton

UKR

2658

4

2662

16

18

0

15

75

GM

Kuzubov, Yuriy

UKR

2625

4

2655

15

16

0

16

23

GM

Artemiev, Vladislav

FID

2697

4

2654

17,5

19,5

0

17

12

GM

Keymer, Vincent

GER

2717

4

2644

17

19

0

18

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

ROU

2701

4

2636

18

20

0

19

33

GM

Sarana, Alexey

2682

4

2630

19

21

0

20

27

GM

Fedoseev, Vladimir

SLO

2691

4

2625

15,5

17,5

0

,,,

,Gledura Benjámin

65

66

GM

Gledura Benjámin

HUN

2633

3

2647

14

16

0

97

100

GM

Kozák Ádám

HUN

2566

2

2654

17

19

0

Az élcsoportban a szerdai 7. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

GM

Caruana, Fabiano

2786

1

2

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

GM

Predke, Alexandr

2656

47

3

46

GM

Sindarov, Javokhir

2658

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

15

4

16

GM

Erigaisi, Arjun

2712

GM

Esipenko, Andrey

2683

32

5

3

GM

Firouzja, Alireza

2777

4

4

GM

Sarana, Alexey

2682

33

6

39

GM

Bacrot, Etienne

2669

4

4

GM

Yu, Yangyi

2720

11

7

12

GM

Keymer, Vincent

2717

4

4

GM

Korobov, Anton

2658

45

8

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

4

4

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

81

9

75

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

4

4

GM

Artemiev, Vladislav

2697

23

10

27

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

4

4

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

111

11

4

GM

Giri, Anish

2760

GM

Anton Guijarro, David

2653

49

12

6

GM

Rapport, Richard

2752

GM

Bartel, Mateusz

2651

51

13

52

GM

Narayanan, S L

2651

GM

Aronian, Levon

2742

7

14

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

GM

Melkumyan, Hrant

2650

53

28

66

GM

Gledura Benjámin

2633

3

3

GM

Tabatabaei, M. Amin

2685

31

48

100

GM

Kozák Ádám

2566

2

2

GM

Van Foreeat Jorden

2707

19

Női Grand Swiss

Az 50 fős női mezőnyben érthetően kisebb a versengés. Az ukrán Anna Muzicsuk az éllovas kazah Bibiszara Asszaubajeva ellleni győzelmével átvette a vezetést.

Négy fős a félpontos hátrányban levő üldöző boly. Az indiai Rameshbabu Vaishali az orosz Alekszandra Gorkacskinával remizett, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova a román Irina Bulmagára mért vereséget.

Az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk rendezte sorait, a világbajnok-jelöltségért folyó versengésben csak fél pont a hátránya a riválisokkal szemben, nővére már a döntő résztvevője.

A görög Stavroula Tsolakidou megfosztotta veretlenségétől Hoamg Than Trangot. A holland védelmű parti a középjáték kezdeti fázisában még hullámzott a játszma, a folytatásban a görög sakkozónő egyre nagyobb előnybe került. Trang a vesztéssel nyolc helyezést rontott, hetedik játszmájában is sötét les, a grúz Lela Zsavahasvilivel mérkőzik meg.

Terbe Julianna a tavalyi sakkolimpián a lengyel csapat legjobb pontszerzőjeként debütált Oliwia Kiolbasával osztozott meg a ponton. A hetedik körben világossal az azerbajdzsáni Govhar Beydullayevával játszik.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pomt

Név

Élő

 

R.

1

5

GM

Muzychuk, Anna

2510

4

1 - 0

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

10

2

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

4

½ - ½

4

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

1

3

25

IM

Garifullina, Leya

2402

½ - ½

GM

Tan, Zhongyi

2517

4

4

13

IM

Efroimski, Marsel

2447

½ - ½

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

40

5

21

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

1 - 0

IM

Bulmaga, Irina

2423

22

6

15

IM

Mammadzada, Gunay

2441

3

½ - ½

IM

Milliet, Sophie

2391

30

7

3

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

1 - 0

3

IM

Injac, Teodora

2426

20

8

29

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

3

1 - 0

3

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

8

9

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

3

1 - 0

3

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

28

10

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

,

3

½ - ½

IM

Javakhishvili, Lela

17

,

2506

6

22

37

IM

Kiolbasa Oliwia

2375

½ - ½

2

WIM

Terbe, Julianna

2255

48

Az élcsoport állása:

H.

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

5

GM

Muzychuk, Anna

UKR

2510

5

2450

21

24,5

0

2

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

4,5

2476

20

22

0

3

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

KAZ

2469

4,5

2467

19

21,5

0

4

21

GM

Stefanova, Antoaneta

BUL

2424

4,5

2408

16,5

19

0

5

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

FID

2558

4,5

2401

16,5

18,5

0

6

25

IM

Garifullina, Leya

FID

2402

4

2482

16

16,5

0

7

30

IM

Milliet, Sophie

FRA

2391

4

2473

18

19

0

8

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

GRE

2385

4

2473

17

19,5

0

9

29

IM

Fataliyeva, Ulviyya

AZE

2393

4

2454

17

17,5

0

10

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

MGL

2366

4

2450

19

22

0

11

4

GM

Tan, Zhongyi

CHN

2517

4

2443

22

24

0

12

3

GM

Muzychuk, Mariya

UKR

,

4

2412

15,5

17,5

0

,

4

,

22

28

GM

Hoamg TTrang

HUN

2398

3

2463

18

20

0

35

48

WIM

Terbe Julianna

HUN

2266

2,5

2409

15.5

17

0

Az élcsoportban a szerdai 7. forduló párosítása:

T.

R

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont.

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

5

GM

Muzychuk, Anna

2510

5

2

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

12

3

3

GM

Muzychuk, Mariya

2519

4

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

21

4

4

GM

Tan, Zhongyi

2517

4

4

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

34

5

30

IM

Milliet, Sophie

2391

4

4

IM

Efroimski, Marsel

2447

13

6

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

4

4

IM

Garifullina, Leya

2402

25

7

6

IM

Shuvalova, Polina

2506

4

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

29

8

22

IM

Bulmaga, Irina

2423

GM

Dronavalli, Harika

2502

7

9

39

IM

Cori T., Deysi

2367

IM

Mammadzada, Gunay

2441

15

10

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

GM

Ushenina, Anna

2434

19

11

8

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

3

IM

Narva, Mai

2399

27

12

20

IM

Injac, Teodora

2426

3

3

GM

Batsiashvili, Nino

2475

9

13

14

GM

Cramling, Pia

2446

3

3

GM

Danielian, Elina

2416

23

14

17

IM

Javakhishvili, Lela

2437

3

3

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

28

18

48

WIM

Terbe, Julianna

2266

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

35

Verőci Zsuzsa

Fotó: chessbase.com  chessbase india

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szuperligában a Sentimento Ajka BSK, a Tuxera Aquaprofit és a Haladás VSE rajtolt kettős győzelemmel

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A hétvégén kettős fordulóval megkezdődött  a Szuperliga 2023/24-es idénye. Makón csatázott a 10 csapat, már az első fordulóban „örökrangadóra” került sor, a címvédő, sorozatban tizennégyszeres bajnok Tuxera Aquaprofit NSK és a tavalyi viadalon is ezüstérmes ASE Paks csapatok összecsapására. A nagykanizsai együttes négy nyeréssel és hat döntetlennel 7-3-as győzelemmel zárta a mérkőzést. A Klubcsapatok Európa-kupán nagy sikerrel szerepelt Sentimento Ajka BSK 6,5-3,5 győzelemmel rajtolt. A Haladás VSE 6-4-re győzött. A két újonc csapat meccsén a Kékesi SE 8-2-es sikert ért el. A házigazda Duocor-Makói SVSE döntetlennel kezdte meg az idényt.

 

A vasárnapi második fordulóban az ajkaiak és a paksiak „kiütéses” győzelmet arattak. A Tuxera Aquaprofit másodszor is 7-3-ra győzött, a Sentimento Ajka BSK egypontos vezetéssel zárta a makói vendégszereplést. A Halafás VSE mádofi meccsét is 6-4-re nyerte meg. A Viadukt Biatorbágy sikere meglepetés, hét döntetlen mellett sakkozóik három partit megnyertek. A Szuperliga harmadik fordulójára december 10-én rendezik meg, Pakson játsszák a Sentimento Ajka BSK és az ASe Paks ranfadüját.   

Az első forduló és az éltáblák eredményei:

Duocor-Makói SVSE – Dunaharaszti MTK  5 – 5

Mihók Olivér (2555) – Hrvoje Stevic (2549) döntetlen

Csonka Balázs (2469) – Grigorjanc Szergej (2562) döntetlen

Sinisa Saric (2373) – Zoran Jovanovic (2512) 0 – 1

Viadukt Biatorbágy – Haladás VSE  4 – 6

VojtechViaPlat (2503) – Zbynek Hracek (2550) söntetlen

Stefan Mazur (2460) – Vlastimil Babula (2538) döntetlen

Sipos István (2464) – Héra Imre (2547) 0 – 1

Aquaréna Kőbánya Sc – Sentimento Ajka BSK 3.5 – 6,5

Nagy Gábor (2439) – Sjugirov Sanan (2705) 0 – 1

Marko Nenezic (2497) – Pechac Jergus (2586) 1 – 0

Pap Gyula (2444) – Prohászka Péter (2578)  döntetlen

Kékesi SE – Tapolca Városi VSE  8 – 2

Horváth József (2412) – Matija Ostovic (2377) döntetlen

Filip Haring (2441) - Buzás Bertalan (2251)  1 – 0

Richard Turcan (2402) – Istvándi Lajos (2236) 1 – 0

ASE Paks – Tuxera Aquaprofit NSK 3 – 7

Papp Gábor (2430) – Pavel Eljanov (2695) döntetlen

Berkes Ferenc (2617) – Makszim Csigajev (2626) döntetlen

Ács Péter (2567) – Balogh Csaba (2558)  döntetlen

A 2. forduló és az éltáblák eredményei:

Dunaharaszti MTK – Tuxera Aquaprofit NSK  3 – 7

Hrvoje Stevic (2549) – Pavel Eljanov (2695) 0 – 1

Grigorjanc Szergej (2562) – Makszim Csigajev (2626) döntetlen

Zoran Jovanovic (2513) – Balogh Csaba (2448) döntetlen

Tapolca Városu VSE – ASE Paks 1 – 9

Matija Oslovic (2377) – Papp Gábor (2530) döntetlen

Buzás Bertalan (2251) – Berkes Ferenc (2517) döntetlen

Istvándi Lajos (2236) – ÁCS Péter (2456) 0 – 1

Sentimento Ajka BSK – Kékesi SE  8,5 – 1,5

Sanan Sjugirov (2705)Horváth József (2412)  döntetlen

Pechac Jergus (2596) – Filip Haring (2441)  1 – 0

Prohászka Péter (2578) – Richard Turcan (2401) 1 – 0

Haladás VSE – Aquaréna Kőbánya SC  6 – 4

Vlastimil Babula (2548) – Marko Nenezic (2491) 1 – 0

Héra Imre (2547) – Pap Gyula (2444) 0 - 1

 

Duocor-Makói SVSE – Viadukt Biatorbágy  3,5 – 6,5

Mihók Olivér (2555) – Vojtech Piat (2503) döntetlen

Csonka Balázs (2469) – Stefan Mazur (2360) döntetlen

Sinisa Saric (2373) – Sipos István (2464)  döntetlen

H

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

MP

1

Sentimento Ajka BSK

*

8.5

6,5

15

4

2

Tuxera Aquaproift NSK

*

7

7

14

4

3

Haladás VSE

*

6

6

12

4

4

ASE Paks

3

*

9

12

2

5

Viadukt Biatorbágy

4

*

6,5

10.5

2

6

Kékesi DE

1,5

*

8

9,5

2

7

Duocor-Makói SVSE

3,5

*

5

8,5

1

8

Dunaharaszti MTK

3

5

*

8

1

9

Aquaréna Kőbánya SC

3,5

4

*

7.5

0

10

Tapolca Városi VSE

1

2

*

3

0

 

A 3. forduló párosítása:

Viadukt Biatorbágy – Dunaharaszti MT

Aquaréna Kőbánya SC – Duucor-Makói SVSE

Kékesi SE – Haladás VBSE

ASE Paks – Sentimento Ajka BSK

Tuxera Aquaprofit NSK – Tapolca Városi SE

Verőci Zsuzsa

Fotó: Magyar Sakkszövetség

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Swiss viadalon hármas holtverseny az élen, a női versenyen a kazah Asszaubajeva vezet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Man-szigeteki Douglasban zajló Grand Swiss ötödik fordulójában az éllovas orosz Andrej Jeszipenko remizett az amerikai Fabiano Caruanával. A tizenhét fds 3 pontosok csoportjából nyertek, az amerikai Hikaru Nakamura a szerb Alekszej Szaranát győzte le, az indiai Arjun Erigaisi a kazah Rinat Jumabajev ellen volt eredményes. A félpontos előnnyel élen álló trió mögött tizenhatan 4,5 pontosok. Gledura Benjámin megszerezte első győzelmét, az ukrán Ihor Szamunenko ellen nyert, Kozák Ádám elszenvedte második vereségét, az indiai Aryan Choprától kapott ki, A Női Grand Swiss viadalon a kazah Bibiszara Azzaubajeva sötéttel nyert a kínai Tan Zhongyival szemben, félponzos előnnyel vezet az indiai Rameshbabu Vaishali, az uktán Anna Muzicsuk és az orosz Alekszandra Gorjacskina előtt. Hoang Thanh Trang négy döntetlent követően nyert, az indonéz Medina Warda Aulia ellen meggyőző játékkal győzött, 3 pontjával a 14. helyen áll az 50 fős mezőnyben. Terbe Julianna az azerbajdzsáni Ulvijja Fatalijevától szenvedet vereséget, 2 pontja van.  

A Grand Swiss ötödik fordulóban a félpontos előnnyel vezető Andrej Jeszipenko és a a rajtlistát vezető, a Világkupán elért harmadik helyével már világbajnokjelölt amerikai Fabiano Caruana küzdelme a 43. lépésben örökös sakkal fejeződött be. Caruana a megnyitásban meglepő lépéssorrenddel próbálkozott, de a vezércselű partiban zavart nem tudott okozni a FIDE zászlója alatt játszó 21 éves sakkozó soraiban.

Az amerikai Hikaru Nakamura és az indiai Arjun Erigaisi használta ki az éltáblán látott döntetlent, beérték Jeszipenkot. A két döntetlennel rajtoló Nakamura mesterhármast ért el, a szerb színeket képviselő Alekszej Szaranát győzte le, pontos játékkal érvényesítette előnyét, a sötét huszár a két szabadgyaloggal szemben tehetetlen volt.

Az indiaiak a két tinédzsertől, Gukeshtől és Praggnanandhaatól várták, hogy az élcsoportban csatáznak majd, de ők kettenn eddig csalódást okoztak. A Világkupa ezüstérmese, így világbajnokjelölt Praggnanadhaa öt döntetlennél tart, Gukesh négyes remiszériája után ötödik partiját elvesztette honfitársa, Narayanan ellen.

Arjun Erigaisi játssza a főszerepet, a kazah Rinat Jumabajev ellen 66 lépésben győzött, a kínai Yu Yangyival játszik a hatodik körben, Jeszipenko holtversenyes társa, Nakamuta ellen világos lesz.

Óriási esélyt hagyott ki az amerikai Hans Moke Niemann, többször is nyerési lehetőséhet szalasztott el a francia Alireza Firouzjával vívott csatájában, a döntetlennel csak a 3,5 pontosok 16 fős csoportjának tagjaként várhatja a folytatást.

A negyedik fordulóban Niemanntól elszenvedett veresége után Rapport Richárd a német Rasmus Svane elleni nyerésével a 33. helyezett.

Gledura Benjémin megszerezte első győzelmét, az ukrán Ihor Szamunenko ellen kötelező volt a nyerés, 2 pontjával csak a 88. helyen áll a 114 fős mezőnyben. Bíztató rajtját követően második vereségét szenvedte el Kozák Ádám, a jól megjátszott megnyitás után fokozatosan engedte át a terepet indiai ellenfelének, Aryan Choptának, másfél pontjával a századik a rangsorban.

Az élcsoportban az 5. forduló eredményeí:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont.

Név

Élő

 

R.

1

32

GM

Esipenko, Andrey

2683

½ - ½

3

GM

Caruana, Fabiano

2786

1

2

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

3

1 - 0

3

GM

Sarana, Alexey

2682

33

3

3

GM

Firouzja, Alireza

2777

3

½ - ½

3

GM

Niemann, Hans Moke

2667

42

4

46

GM

Sindarov, Javokhir

2658

3

½ - ½

3

GM

Yu, Yangyi

2720

11

5

12

GM

Keymer, Vincent

2717

3

½ - ½

3

GM

Predke, Alexandr

2656

47

6

57

GM

Najer, Evgeniy

2648

3

½ - ½

3

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

15

7

16

GM

Erigaisi, Arjun

2712

3

1 - 0

3

GM

Jumabayev, Rinat

2585

93

8

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

3

½ - ½

3

GM

Sevian, Samuel

2698

21

9

72

GM

L'ami, Erwin

2627

3

½ - ½

3

GM

Artemiev, Vladislav

2697

23

10

4

GM

Giri, Anish

2760

½ - ½

GM

Korobov, Anton

2658

45

11

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

½ - ½

GM

Bartel, Mateusz

2651

51

12

53

GM

Melkumyan, Hrant

2650

½ - ½

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

13

13

44

GM

Cheparinov, Ivan

2658

½ - ½

GM

Vitiugov, Nikita

2711

17

14

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

½ - ½

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

75

15

22

GM

Shankland, Sam

2698

1 - 0

GM

Tari, Aryan

2619

77

16

56

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

½ - ½

GM

Nihal, Sarin

2694

25

17

79

GM

Nguyen, Thai Dai Van

2618

½ - ½

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

27

18

28

GM

Grandelius, Nils

2689

0 - 1

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

81

19

94

GM

Kuybokarov, Temur

2584

½ - ½

GM

Bacrot, Etienne

2669

39

20

103

GM

Maurizzi, Marc`andria

2555

0 - 1

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

41

21

52

GM

Narayanan, S L

2651

2

1 - 0

2

GM

Gukesh, D

2758

5

22

6

GM

Rapport, Richard

2752

2

1 - 0

2

GM

Svane, Rasmus

2646

59

GM

½ - ½

2

GM

44

100

GM

Kozák Ádám

2566

0 - 1

GM

Aryan Chopra

2634

85

52

66

GM

Gledura Benjámo

2633

1

1 - 0

1

IM

Samunenkov, Ihor

2531

107
 

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

4

2664

10

12

0

2

32

GM

Esipenko, Andrey

FID

2683

4

2658

12,5

13,5

0

3

16

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2712

4

2654

12

14,5

0

4

72

GM

L'ami, Erwin

NED

2627

3,5

2724

14

17

0

5

42

GM

Niemann, Hans Moke

USA

2667

3,5

2723

12

14

0

6

47

GM

Predke, Alexandr

SRB

2656

3,5

2710

14,5

16

0

7

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

KAZ

2447

3,5

2709

12,5

14,5

0

8

57

GM

Najer, Evgeniy

FID

2648

3,5

2704

12

12,5

0

9

46

GM

Sindarov, Javokhir

UZB

2658

3,5

2701

12

13

0

10

81

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

3,5

2690

9

9,5

0

11

1

GM

Caruana, Fabiano

USA

2786

3,5

2664

14,5

17,5

0

12

3

GM

Firouzja, Alireza

FRA

2777

3,5

2657

12

14

0

13

11

GM

Yu, Yangyi

CHN

2720

3,5

2656

12,5

15

0

14

12

GM

Keymer, Vincent

GER

2717

3,5

2647

10,5

12,5

0

15

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

IND

2716

3,5

2641

12,5

14,5

0

16

22

GM

Shankland, Sam

USA

2698

3,5

2634

12

14

0

17

21

GM

Sevian, Samuel

USA

2698

3,5

2628

12,5

14,5

0

18

23

GM

Artemiev, Vladislav

FID

2697

3,5

2623

11,5

13

0

19

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

POL

2668

3,5

2615

9

10

0

,,,

88

66

GM

Gledura Benjámin

HUN

2633

2

2633

9,5

13,5

0

100

100

GM

Kozák Ádám

HUN

2566

3

2659

11,5

13,5

0

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

32

GM

Esipenko, Andrey

2683

4

4

GM

Nakamura, Hikaru

2780

2

2

11

GM

Yu, Yangyi

2720

4

GM

Erigaisi, Arjun

2712

16

3

1

GM

Caruana, Fabiano

2786

GM

Najer, Evgeniy

2648

57

4

23

GM

Artemiev, Vladislav

2697

GM

Firouzja, Alireza

2777

3

5

81

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

GM

Keymer, Vincent

2717

12

6

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

GM

Niemann, Hans Moke

2667

42

7

21

GM

Sevian, Samuel

2698

GM

Sindarov, Javokhir

2658

46

8

47

GM

Predke, Alexandr

2656

GM

Shankland, Sam

2698

22

9

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

GM

L'ami, Erwin

2627

72

10

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

3

GM

Giri, Anish

2760

4

11

48

GM

Shirov, Alexei

2655

3

3

GM

Rapport, Richard

2752

6

12

63

GM

Yilmaz, Mustafa

2640

3

3

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

10

13

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

3

3

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

56

14

17

GM

Vitiugov, Nikita

2711

3

3

GM

Melkumyan, Hrant

2650

53

15

51

GM

Bartel, Mateusz

2651

3

3

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

18

16

93

GM

Jumabayev, Rinat

2585

3

3

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

20

17

25

GM

Nihal, Sarin

2694

3

3

GM

Narayanan, S L

2651

52

18

27

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

3

3

GM

Saric, Ivan

2647

58

,

38

19

GM

Van Foreest, Jorden

2707

2

2

GM

Gledura Benjámin

2633

66

51

71

GM

Henriquez Villagra, Cristobal

2630

GM

Kozák Ádám

2566

100

Női Grand Swiss

A női viadalon a kétszeres rapid világbajnok 19 éves Bibiszara Asszaubajeva félpontos előnnyel vezet. A kínai Tan Zhongyi erőszakos támadási kísérleteit sikerrel visszaverte, majd a meggyengült világos állás kártyavárként omlott össze.

Az indiai Rameshbabu Vaishali és az ukrán Anna Muzicsuk rangadója kiegyensúlyozott küzdelemben ért véget pontosztozkodással. Mesterhármasának köszönhetően a rajtlistát vezető orosz Alekszandra Gorjacskina már holtversenyben második. A két világbajnok-jelölti címért folyó versengésbe Gorjacskina és Muzicsuk végső helyezése nem számít. A hatodik körben Muzicsuk küzd meg az élen álló Asszaubajevával, érdekes csatát ígér Vaishali és Gorjacskina összecsapása.

Négy döntetlen után megszerezte első győzelmét Hoang Thanh Trang, az indonéz Medina Warda Aulia ellen iskolajátékkal nyert, 3 pontjával a 14. helyre lépett előre. Hatodik partiját a görög Stavrouls Tsolakidou ellen sötéttel játssza.

Terbe Julianna nehéz ellenféllel mérkőzött meg, az azerbajdzsáni Ulvijja Fatilevával szemben sokáig kis előnnyel játszott, egyenlő esélyű végjátékban nagyot hibázva kapott ki.

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

4

GM

Tan, Zhongyi

2517

0 - 1

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

10

2

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

½ - ½

GM

Muzychuk, Anna

2510

5

3

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

3

1 - 0

3

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

43

4

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

3

½ - ½

3

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

21

5

20

IM

Injac, Teodora

2426

3

0 - 1

IM

Efroimski, Marsel

2447

13

6

8

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

½ - ½

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

34

7

16

GM

Gunina, Valentina

2439

0 - 1

IM

Garifullina, Leya

2402

25

8

30

IM

Milliet, Sophie

2391

1 - 0

IM

Javakhishvili, Lela

2437

17

9

22

IM

Bulmaga, Irina

2423

1 - 0

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

35

10

31

IM

Roebers, Eline

2390

2

0 - 1

2

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

11

6

IM

Shuvalova, Polina

2506

2

½ - ½

2

IM

Cori T., Deysi

2367

39

12

42

IM

Guichard, Pauline

2358

2

0 - 1

2

IM

Mammadzada, Gunay

2441

15

13

36

GM

Socko, Monika

2380

2

½ - ½

2

GM

Ushenina, Anna

2434

19

14

38

WGM

Savitha, Shri B

2375

2

½ - ½

2

IM

Narva, Mai

2399

27

15

28

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

2

1 - 0

2

IM

Aulia, Medina Warda

2362

41

16

48

WIM

Terbe, Julianna

2266

2

0 - 1

2

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

29

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

KAZ

2469

4,5

2456

12

14,5

0

2

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

4

2455

12,5

14

0

3

5

GM

Muzychuk, Anna

UKR

2510

4

2445

14,5

17,5

0

4

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

FID

2558

4

2390

9,5

10,5

0

5

30

IM

Milliet, Sophie

FRA

2391

3,5

2481

11

12

0

6

25

IM

Garifullina, Leya

FID

2402

3,5

2474

11,5

12

0

7

4

GM

Tan, Zhongyi

CHN

2517

3,5

2453

15

16,5

0

8

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

MGL

2366

3,5

2450

11,5

13,5

0

9

22

IM

Bulmaga, Irina

ROU

2423

3,5

2410

12

12,5

0

10

21

GM

Stefanova, Antoaneta

BUL

2424

3,5

2404

11,5

13,5

0

11

13

IM

Efroimski, Marsel

ISR

2447

3,5

2403

11

12,5

0

12

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

KAZ

2351

3

2497

12

14

0

13

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

GRE

2385

3

2483

11,5

13,5

0

14

28

GM

Hoang, Thanh Trang

HUN

2398

3

2483

10

12

0

15

29

IM

Fataliyeva, Ulviyya

AZE

2393

3

2447

11,5

12

0

16

8

GM

Paehtz, Elisabeth

GER

2484

3

2411

14

15

0

17

3

GM

Muzychuk, Mariya

UKR

2519

3

2409

11

12

0

18

15

IM

Mammadzada, Gunay

AZE

2441

3

2398

13

15

0

19

20

IM

Injac, Teodora

SRB

2426

3

2374

9,5

10

0

---

36

48

WIM

Terbe Julianna

HUN

2266

2

2418

9,5

10,5

0

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Naév

Élő

 

R.

1

5

GM

Muzychuk, Anna

2510

4

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

10

2

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

4

4

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

1

3

25

IM

Garifullina, Leya

2402

GM

Tan, Zhongyi

2517

4

4

13

IM

Efroimski, Marsel

2447

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

40

5

21

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

IM

Bulmaga, Irina

2423

22

6

15

IM

Mammadzada, Gunay

2441

3

IM

Milliet, Sophie

2391

30

7

3

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

3

IM

Injac, Teodora

2426

20

8

29

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

3

3

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

8

9

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

3

3

GM 

Hoang Thanh Trang

2398

28

10

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

3

IM

Javakhishvili, Lela

2437

17

11

35

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

IM

Shuvalova, Polina

2506

6

12

7

GM

Dronavalli, Harika

2502

WGM

Savitha, Shri B

2375

38

13

19

GM

Ushenina, Anna

2434

GM

Gunina, Valentina

2439

16

,,,

22

37

IM

Oliwia Kiolbasa

2375

2

2

WIM

Terbe Julianna

22663

48

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com  chessbase india

Komment 0 | Reblog! 0 |

Négyes holtverseny a női Grand Swiss viadalon, a férfi tornán az orosz Jeszipenko az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Man-szigeteki Douglasban zajló Grand Swiss negyedik fordulójában a holtversenyben élen álló tíz nagymester közül csak az orosz Andrej Jeszipenko győzött. A 16 éves francia Marc-andtia Maurizzi ellen sötéttel könnyen nyert, félpontos előnnyel vezet, tizenheten a 3 pontosok táborában. Az amerikai Fabiano Caruana a 17 éves üzbég Javohir Szindarovval osztozott meg a ponton, a két döntetlennel rajtoló amerikai Hikaru Nakamura és a francia Alireza Fitouzja kettős győzelemmel felzárkózott. A játéknap egyik meglepetéseként az az amerikai Hans Moke Niemann legyőzte Rapport Richárdot, aki a 39. lépésben leütött egy „mérgezett” gyalogot. Vereséget szenvedett Kozák Ádám a lengyel Mateusz Barteltől, remizett Gledura Benjámin a román Mircea-Emilian Parligrassal. Kozák 1,5, Gledura 1 pontos. A Női Grand Swiss viadalon Hoang Thanh Trang sötéttel ért el döntetlent az ukrán olimpiai bajnok Anna Usenyinával szemben, Terbe Julianna az amerikai Alice Lee elleni győzelmével szintén  2 pontos. Négyes holtverseny az élen, a kínai Tan Zhongyi nem kis szerencsével döntetlenre mentette az ukrán Anna Muzicsukkal vívott tangadót, az indiai Rameshbabu Vaishali sötéttel 23 lépésben nyert az ukrán Marija Muzicsuk ellen, a kazah Bibiszara Asszaubajeva a német Elisabeth Paehtz elleni sikerével csatlakozott az élen állókhoz, öt fős a 3 pontos üldöző boly.

 

 

A Grand Swiss viadal negyedik fordulójában az orosz Andrej Jeszipenko kihasználta kedbező párosítását, a 16 éves francia Marc-andtia Maurizzi ideális ellenfélnek bizonyult, 28 lépéses győzelemmel egyedüli éllovasként zárta a játéknapot.

Fabiano Caruana ellen a 17 éves üzbég Javohir Szinfarov választása a királyindiai védelemre esett, jó választásnak bizonyult, 31 lépést követően értékes fél ponttal gazdagodott. Caruanaaz ütödik fordulóban  sötéttel játszik Jeszipenkoval.

Caruana mellett még tizenhatan 3 pontosok. A két döntetlennel rajtoló Amerikai Hikaru Nakamura és a francia Alireza Firouzja kettős győzelemmel ledolgozta hátrányát. A német Vincent Keymer is követte példájukat. Két kazah nagymester is tartja a lépést a „nagyokkal”. Két indiai sakkozó az üldöző bolyban, Santosh Gujrathi Vidit vereséggel rajtolt, mesterhármassal zárközott fel Arjun Erigaisi mellé.

A holland Erqun L’Ami a legjobb holland, a kínai Yu Yangyi javított. Caruana mellett még Samuel Sevian és Has Moke Niemann is 3 pontos. Az amerikai „fenegyerek” a játéknap egyik meglepetését okozta Rapport Richárd elleni győuelmével. A romám színekben játszó Rapport sokáog kedvezőbben állt, a 39. lépésben követett el nagy hibát, leütötte az a5 „mérhezett” gyalogot, királya bajba kerültt, Niemann a döntő akciót remekül vezette.

Kozák Ádám három döntetlent követően vereséget szenvedett a lengyel Mateusz Barteltől. A spanyol megnyitású partiban nem sikerült kiegyenlítenie, Bartel egyre nagyobb előnyt ért el, 38 lépésben nyert. Gledura Benjámin kettős veresége után döntetlent ért el a román Mircea-Emilian Parligras ellen.

 

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Caruana, Fabiano

2786

½ - ½

GM

Sindarov, Javokhir

2658

46

2

47

GM

Predke, Alexandr

2656

½ - ½

GM

Erigaisi, Arjun

2712

16

3

21

GM

Sevian, Samuel

2698

½ - ½

GM

L'ami, Erwin

2627

72

4

103

GM

Maurizzi, Marc`andria

2555

0 - 1

GM

Esipenko, Andrey

2683

32

5

33

GM

Sarana, Alexey

2682

½ - ½

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

111

6

31

GM

Tabatabaei, M. Amin

2685

2

0 - 1

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

2

7

35

GM

Abasov, Nijat

2679

2

0 - 1

2

GM

Firouzja, Alireza

2777

3

8

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

2

½ - ½

2

GM

Giri, Anish

2760

4

9

42

GM

Niemann, Hans Moke

2667

2

1 - 0

2

GM

Rapport, Richard

2752

6

10

39

GM

Bacrot, Etienne

2669

2

½ - ½

2

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

10

11

11

GM

Yu, Yangyi

2720

2

1 - 0

2

GM

Narayanan, S L

2651

52

12

43

GM

Volokitin, Andrei

2664

2

0 - 1

2

GM

Keymer, Vincent

2717

12

13

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

2

½ - ½

2

GM

Cheparinov, Ivan

2658

44

14

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

2

1 - 0

2

GM

Shirov, Alexei

2655

48

15

17

GM

Vitiugov, Nikita

2711

2

½ - ½

2

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

56

16

57

GM

Najer, Evgeniy

2648

2

1 - 0

2

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

18

17

45

GM

Korobov, Anton

2658

2

½ - ½

2

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

20

18

53

GM

Melkumyan, Hrant

2650

2

½ - ½

2

GM

Shankland, Sam

2698

22

19

23

GM

Artemiev, Vladislav

2697

2

1 - 0

2

GM

Huschenbeth, Niclas

2605

86

20

93

GM

Jumabayev, Rinat

2585

2

1 - 0

2

GM

Martirosyan, Haik M.

2696

24

,

 

37

51

GM

Bartel, Mateusz

2651

1 - 0

GM

Kozák Ádám

2566

100

50

101

GM

Parligras, Mircea-Emilian

2561

½

½ - ½

½

GM

Gledura Benjámin

2633

66

Az élcaoport álláa:

H.

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

32

GM

Esipenko, Andrey

FID

2683

3,5

2615

8,5

9,5

0

2

72

GM

L'ami, Erwin

NED

2627

3

2733

9

11,5

0

3

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

KAZ

2447

3

2713

8

9,5

0

4

47

GM

Predke, Alexandr

SRB

2656

3

2707

9

9,5

0

5

42

GM

Niemann, Hans Moke

USA

2667

3

2705

7

8,5

0

6

57

GM

Najer, Evgeniy

FID

2648

3

2700

6,5

7

0

7

46

GM

Sindarov, Javokhir

UZB

2658

3

2694

7,5

8,5

0

8

93

GM

Jumabayev, Rinat

KAZ

2585

3

2685

7

8,5

0

9

16

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2712

3

2664

8

10

0

10

1

GM

Caruana, Fabiano

USA

2786

3

2657

9

11

0

11

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

3

2657

6

7,5

0

12

11

GM

Yu, Yangyi

CHN

2720

3

2655

6,5

8,5

0

13

3

GM

Firouzja, Alireza

FRA

2777

3

2653

7

8,5

0

14

12

GM

Keymer, Vincent

GER

2717

3

2644

5,5

7

0

15

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

IND

2716

3

2638

7

8,5

0

16

21

GM

Sevian, Samuel

USA

2698

3

2632

7

8,5

0

17

23

GM

Artemiev, Vladislav

FID

2697

3

2622

5,5

6,5

0

18

33

GM

Sarana, Alexey

SRB

2682

3

2584

7,5

9

0

19

39

GM

Bacrot, Etienne

FRA

2669

2,5

2746

7

9

0

20

44

GM

Cheparinov, Ivan

BUL

2658

2,5

2726

7,5

8,5

0

87

100

GM

Kozák Ádám

HUN

25660

1,5

2662

7

9

0

99

66

GM

Gledura Benjá,in

HUN

2633

1

2666

6,5

7.5

0

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása: at 1430

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

32

GM

Esipenko, Andrey

2683

3

GM

Caruana, Fabiano

2786

1

2

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

3

3

GM

Sarana, Alexey

2682

33

3

3

GM

Firouzja, Alireza

2777

3

3

GM

Niemann, Hans Moke

2667

42

4

46

GM

Sindarov, Javokhir

2658

3

3

GM

Yu, Yangyi

2720

11

5

12

GM

Keymer, Vincent

2717

3

3

GM

Predke, Alexandr

2656

47

6

57

GM

Najer, Evgeniy

2648

3

3

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

15

7

16

GM

Erigaisi, Arjun

2712

3

3

GM

Jumabayev, Rinat

2585

93

8

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

3

3

GM

Sevian, Samuel

2698

21

9

72

GM

L'ami, Erwin

2627

3

3

GM

Artemiev, Vladislav

2697

23

10

4

GM

Giri, Anish

2760

GM

Korobov, Anton

2658

45

11

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

GM

Bartel, Mateusz

2651

51

12

53

GM

Melkumyan, Hrant

2650

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

13

13

44

GM

Cheparinov, Ivan

2658

GM

Vitiugov, Nikita

2711

17

14

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

75

15

22

GM

Shankland, Sam

2698

GM

Tari, Aryan

2619

77

16

56

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

GM

Nihal, Sarin

2694

25

17

79

GM

Nguyen, Thai Dai Van

2618

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

27

18

28

GM

Grandelius, Nils

2689

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

81

19

94

GM

Kuybokarov, Temur

2584

GM

Bacrot, Etienne

2669

39

20

103

GM

Maurizzi, Marc`andria

2555

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

41

44

100

GM

Kozák Ádám

2566

GM

AryN Chopra

2634

65

52

66

GM

Gledura Benjámin

2633

1

1

GM

Samunenkov, Ihor

2531

107

 

Női Grand Prix

 

A női viadal negyedik fordulójának legnagyobb meglepetését az indiai Rameshbabu Vaishali villámgyőzelme jelentette. Az olimpiai bajnok exvilágbajnoknő ukrán Marija Muzicsuk világossal 23 lépés után kényszerült feladásra. Elhibázott vezérlépése után a 22 éves Vaishali minden lépése pörölcsapás volt. Vaishati a tornát megelőző Qatar Masters versenyen harmadik férfi nagymesteri normáját teljesítette!

Marija szomorúságát csak növelte, hogy nővére, Anna fölényes állását elrontotta Tan Zhongyi ellen, a kínai nagymesternő nem kis szerencsével mentett fél pontot. Négyes holtverseny az élen, a kazah Bibiszara Asszaubajeva a német Elisabeth Paehtz elleni sikerével legfiatalabb ként a négyes tagja, az ötödik körben egymás ellen csatáznak.

Halvány kezdés itán magára talált a rajtlistát vezető orosz Alekszandra Gorjacskina, tartja jó formáját a szerb Teodora Injac, javított a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Szrefanova. Meglepetés a svájvi színekben versenyző Alexanra Kosteniuk veresége, az indiai Harika Dronavalli vesztése.

A Grand Swiss viadalokon résztvevő magyar négyes első  győzelmét Terbe Julianna aratta. Az amerikai Alice Lee a korai vezércsere utáni álládban egyre bizonytalanabbá vált, Juli étvette a kezdeményezést, a nyeréssel feljött ötven százalékra.

Fordulatokban gazdag volt Hoang Thanh Trang és az ukrán Anna Usenyina ütközete, szerencsére az olimpiai bajnok exvilágbajnoknő időzavarban nyerőesélyét eltékozolta.

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

5

GM

Muzychuk, Anna

2510

3

½ - ½

3

GM

Tan, Zhongyi

2517

4

2

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

1 - 0

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

8

3

3

GM

Muzychuk, Mariya

2519

2

0 - 1

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

12

4

29

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

2

0 - 1

2

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

1

5

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

2

1 - 0

2

IM

Shuvalova, Polina

2506

6

6

13

IM

Efroimski, Marsel

2447

2

½ - ½

2

IM

Bulmaga, Irina

2423

22

7

17

IM

Javakhishvili, Lela

2437

2

½ - ½

2

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

34

8

31

IM

Roebers, Eline

2390

2

0 - 1

2

IM

Injac, Teodora

2426

20

9

21

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

2

1 - 0

2

IM

Guichard, Pauline

2358

42

10

7

GM

Dronavalli, Harika

2502

0 - 1

2

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

40

11

25

IM

Garifullina, Leya

2402

1 - 0

GM

Kosteniuk, Alexandra

2523

2

12

9

GM

Batsiashvili, Nino

2475

0 - 1

IM

Milliet, Sophie

2391

30

13

15

IM

Mammadzada, Gunay

2441

½ - ½

WGM

Savitha, Shri B

2375

38

14

45

WGM

Sandu, Mihaela

2298

0 - 1

GM

Gunina, Valentina

2439

16

15

19

GM

Ushenina, Anna

2434

½ - ½

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

28

16

35

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

1 - 0

1

GM

Cramling, Pia

2446

14

1

23

33

FM

Lee, Alice

2388

1

0 - 1

1

WIM

Terbe Julianna

2266

48

Az élcsort állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

4

GM

Tan, Zhongyi

CHN

2517

3,5

2447

8,5

10

0

2

5

GM

Muzychuk, Anna

UKR

2510

3,5

2444

8,5

11

0

3

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

3,5

2437

6,5

8

0

4

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

KAZ

2469

3,5

2436

7

9

0

5

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

KAZ

2351

3

2476

7

8,5

0

6

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

MGL

2366

3

2459

5,5

6,5

0

7

21

GM

Stefanova, Antoaneta

BUL

2424

3

2417

7,5

8,5

0

8

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

FID

2558

3

2400

5,5

6,5

0

9

20

IM

Injac, Teodora

SRB

2426

3

2350

5,5

5,5

0

10

30

IM

Milliet, Sophie

FRA

2391

2,5

2496

6,5

7

0

11

25

IM

Garifullina, Leya

FID

2402

2,5

2485

7,5

8

0

12

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

GRE

2385

2,5

2482

7,5

9

0

13

35

WGM

Beydullayeva, Govhar

AZE

2383

2,5

2479

7,5

8,5

0

14

8

GM

Paehtz, Elisabeth

GER

2484

2,5

2420

9

10

0

15

22

IM

Bulmaga, Irina

ROU

2423

2,5

2418

7,5

7,5

0

16

13

IM

Efroimski, Marsel

ISR

2447

2,5

2396

6

7

0

17

16

GM

Gunina, Valentina

FID

2439

2,5

2365

7,5

9

0

18

17

IM

Javakhishvili, Lela

GEO

2437

2,5

2362

6

7

0

21

28

GM

Hoang, Thanh Trang

HUN

2398

2

2499

5,5

7

0

28

48

WIM

Terbe, Julianna

HUN

2266

2

2426

4,5

5,5

0

 

Az élcsoportban az 5. Forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pts.

Result

Pts.

Név

Élő

 

R.

1

4

GM

Tan, Zhongyi

2517

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

10

2

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

GM

Muzychuk, Anna

2510

5

3

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

3

3

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

43

4

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

3

3

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

21

5

20

IM

Injac, Teodora

2426

3

IM

Efroimski, Marsel

2447

13

6

8

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

34

7

16

GM

Gunina, Valentina

2439

IM

Garifullina, Leya

2402

25

8

30

IM

Milliet, Sophie

2391

IM

Javakhishvili, Lela

2437

17

9

22

IM

Bulmaga, Irina

2423

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

35

10

31

IM

Roebers, Eline

2390

2

2

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

11

6

IM

Shuvalova, Polina

2506

2

2

IM

Cori T., Deysi

2367

39

12

42

IM

Guichard, Pauline

2358

2

2

IM

Mammadzada, Gunay

2441

15

13

36

GM

Socko, Monika

2380

2

2

GM

Ushenina, Anna

2434

19

14

38

WGM

Savitha, Shri B

2375

2

2

IM

Narva, Mai

2399

27

15

28

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

2

2

IM

Aulia, Medina Warda

2362

41

16

48

WIM

Terbe, Julianna

2266

2

2

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

29

Verőci Zsuzsa

Fotó: chessbase india

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Swiss harmadik fordulójában Hoang Thanh Trang, Terbe és Kozák remizett, Gledura kikapott

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Man-sziget fővárosában, Douglasban zajló Grand Swiss harmadik játéknapján az éltáblákon sorban születtek a döntetlenek. A második forduló után élen álló hét sakkozó remijeot hárman használták ki, az amerikai Sanuel Sevian, a 17 éves üzbég Javohir Szindarov és a 16 esztendős francia Marc-andria Maurizzi is 2,5 pontos. Az üzbég tinédzser a háromszoros örmény olimpiai bajnokot, az amerikai színekben játszó Levon Aroniant győzte le. A legnagyobb esélyt a „veterán” spanyol Alexey Shirov szalasztotta el, a vezérvégjátékban az idő suorításában örökös sakkba lépett az üzbég Nodirbek Abduszattorovval vívott csatájában, 115 lépésben osztoztak meg a ponton. Kozák Ádám a spanyol David Anton Guijarroval remizett, Gledura Benjámin végzetes elnézéssel mádosik partiját vesztette el. A Női Grand Seiss viadalon a kínai Tan Zhongyi és az ukrán Anna Muzicsuk mesterhármassal az élen, a kazah Bibiszara Asszaubajeva, az indiai Ramedhbabu Vaishali és a német Elisabeth Paehtz 2,5 pontos. Sakkozónőink grúz olimpiai ezüstérmesekkel remiztek, Hoang Thanh Trang kiegyensúlyozott küzdelemben Nino Bacsiasvilivel, Terbe Julianna kedvezőbb esélyű állásból Lela Zsavahasvilivel.

 

A Grand Swiss harmadik fordulójában a 19 éltáblán csak három játszma fejeződött be döntéssel, tien állnak az élen 2,5 ponttal.

Nem kis szenzáció, hogy a 17 éves Javohir Szindarov legyzte Levon Aroniant, a háromszoros örmény olimpiai bajnok hátrányos bástyavégjátékát nem tudta megmenteni. A 16 esztendős Marc-andria Maurizzi a szintén háromszoros aranyérmes Gabriel Szargiszjanra sötéttel mért vereséget. Dsmuel Sevian örülhetett még győzelemnek.

 

A holland Erwin L’Ami megállította Fabiano Caruanát. Kedvező esélyt hagyott ki az indiai Arjun Erigaisi, a szerb Alekszej Szarana kiharcolta a döntetlent. A kazah Ramazan Zhalmakhanov sötéttel remizett Alireza Firouzjával.    

Megszerezte első győzelmét az amerikai Hikaru Nakamura és a némez Vincent Keymer harmadszor is csak döntetlent ért el az undiai tinédzser dkettős, a 17 éves Gukesh és a 18 esztendős Praggnanadhaa.

 

Bosszankodhat az alaposan megfiatalodott mezőnyben veteránnak számító Alexey Shirov, a spanyol színeket képviselő nagymester „leiskolázta” a 18 esztendős üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Abduszattorovot, de az idő szorításában a vezérvégjátékban g7-og elért szabadgyalogja kevés volt a győzelem megszerzéséhez örökös sakkba lépett, 115 lépés után ellenfele a szerencsés fél pontnak örülhetett.

A játéknap egyik legnagyobb elnézését Gledura Benjámin követte el, előnyös állásban végzetes bástyalépésével egész pontot ajándékozott kanadai ellenfelének az alapsor gyengesége miatt.

Harmadik döntetlenét könyvelhette el Kozák Ádám, a spanyol David Anton Guijarro wllen többet is elérhetett volna kicsit nagyobb önbizalommal.Kozák a lengyel Mateusz Bartellel játssza negyedik partiját, Gledura a román Mircea-Emilian Parligras ellen javíthat.

A nyolc fős világbajnok-jelölti döntőben még négy szabad hely van, ketten a Grand Swiss viadalról harcolhatják ki a továbbjutást, Fabiano Caruana és Rameshbabu Praggnanadhaa már készülhet!

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

72

GM

L'ami, Erwin

2627

2

½ - ½

2

GM

Caruana, Fabiano

2786

1

2

16

GM

Erigaisi, Arjun

2712

2

2

GM

Sarana, Alexey

2682

33

3

32

GM

Esipenko, Andrey

2683

2

½ - ½

2

GM

Predke, Alexandr

2656

47

4

3

GM

Firouzja, Alireza

2777

½ - ½

2

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

111

5

4

GM

Giri, Anish

2760

½ - ½

GM

Bacrot, Etienne

2669

39

6

6

GM

Rapport, Richard

2752

½ - ½

GM

Volokitin, Andrei

2664

43

7

46

GM

Sindarov, Javokhir

2658

1 - 0

GM

Aronian, Levon

2742

7

8

44

GM

Cheparinov, Ivan

2658

½ - ½

GM

Yu, Yangyi

2720

11

9

48

GM

Shirov, Alexei

2655

½ - ½

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

13

10

52

GM

Narayanan, S L

2651

½ - ½

GM

Vitiugov, Nikita

2711

17

11

18

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

½ - ½

GM

Korobov, Anton

2658

45

12

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

½ - ½

GM

Melkumyan, Hrant

2650

53

13

80

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

0 - 1

GM

Sevian, Samuel

2698

21

14

22

GM

Shankland, Sam

2698

½ - ½

GM

Najer, Evgeniy

2648

57

15

24

GM

Martirosyan, Haik M.

2696

½ - ½

GM

Tari, Aryan

2619

77

16

28

GM

Grandelius, Nils

2689

½ - ½

GM

Huschenbeth, Niclas

2605

86

17

30

GM

Sargissian, Gabriel

2686

0 - 1

GM

Maurizzi, Marc`andria

2555

103

18

56

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

½ - ½

GM

Tabatabaei, M. Amin

2685

31

19

94

GM

Kuybokarov, Temur

2584

½ - ½

GM

Abasov, Nijat

2679

35

20

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

1

1 - 0

1

GM

Aryan, Chopra

2634

65

,

36

100

GM

Kozák Ádám

2566

1

½ - ½

1

GM

David Anton Guijarro

2653

49

50

66

GM

Gledura Benjámin

2633

½

0 - 1

½

IM

Rodrigue- Lemieux, Shawn

2488

109

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

72

GM

L'ami, Erwin

NED

2627

2,5

2751

4,5

6,5

0

2

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

KAZ

2447

2,5

2729

3,5

5

0

3

47

GM

Predke, Alexandr

SRB

2656

2,5

2705

4,5

5

0

4

103

GM

Maurizzi, Marc`andria

FRA

2555

2,5

2677

4

5,5

0

5

16

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2712

2,5

2668

4

5

0

6

1

GM

Caruana, Fabiano

USA

2786

2,5

2657

4,5

6

0

7

33

GM

Sarana, Alexey

SRB

2682

2,5

2652

4

5

0

8

46

GM

Sindarov, Javokhir

UZB

2658

2,5

2649

4

5

0

9

21

GM

Sevian, Samuel

USA

2698

2,5

2634

3,5

4,5

0

10

32

GM

Esipenko, Andrey

FID

2683

2,5

2630

4,5

5

0

11

39

GM

Bacrot, Etienne

FRA

2669

2

2756

4

5,5

0

12

44

GM

Cheparinov, Ivan

BUL

2658

2

2731

3,5

4

0

13

48

GM

Shirov, Alexei

ESP

2655

2

2718

4

4,5

0

14

52

GM

Narayanan, S L

IND

2651

2

2714

4

5,5

0

15

77

GM

Tari, Aryan

NOR

2619

2

2709

4

5

0

16

53

GM

Melkumyan, Hrant

ARM

2650

2

2704

4

5

0

17

57

GM

Najer, Evgeniy

FID

2648

2

2697

4

4,5

0

18

56

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

IND

2649

2

2692

4,5

5

0

19

86

GM

Huschenbeth, Niclas

GER

2605

2

2689

3,5

5

0

20

94

GM

Kuybokarov, Temur

AUS

2584

2

2682

4

5,5

0

21

42

GM

Niemann, Hans Moke

USA

2667

2

2682

3,5

4,5

0

22

93

GM

Jumabayev, Rinat

KAZ

2585

2

2680

4

5

0

23

6

GM

Rapport, Richard

ROU

2752

2

2667

4

5,5

0

24

43

GM

Volokitin, Andrei

UKR

2664

2

2663

3,5

4

0

25

4

GM

Giri, Anish

NED

2760

2

2658

3,5

4,5

0

26

11

GM

Yu, Yangyi

CHN

2720

2

2657

4

5

0

27

18

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

2

2654

4

5,5

0

28

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

UZB

2716

2

2653

4

5,5

0

29

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

POL

2726

2

2645

3,5

4,5

0

30

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

2

2644

2,5

3,5

0

31

17

GM

Vitiugov, Nikita

ENG

2711

2

2642

3,5

4

0

32

3

GM

Firouzja, Alireza

FRA

2777

2

2641

4

5

0

2

57

100

GM

Kozák ÁdámM.

HUN

2566

1,5

2666

4

5,5

0

98

66

GM

Gledura Benjámin

HUN

2633

0,5

2719

3,5

5

0

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pts.

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Caruana, Fabiano

2786

GM

Sindarov, Javokhir

2658

46

2

47

GM

Predke, Alexandr

2656

GM

Erigaisi, Arjun

2712

16

3

21

GM

Sevian, Samuel

2698

GM

L'ami, Erwin

2627

72

4

103

GM

Maurizzi, Marc`andria

2555

GM

Esipenko, Andrey

2683

32

5

33

GM

Sarana, Alexey

2682

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

111

6

31

GM

Tabatabaei, M. Amin

2685

2

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

2

7

35

GM

Abasov, Nijat

2679

2

2

GM

Firouzja, Alireza

2777

3

8

41

GM

Wojtaszek, Radoslaw

2668

2

2

GM

Giri, Anish

2760

4

9

42

GM

Niemann, Hans Moke

2667

2

2

GM

Rapport, Richard

2752

6

10

39

GM

Bacrot, Etienne

2669

2

2

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

10

11

11

GM

Yu, Yangyi

2720

2

2

GM

Narayanan, S L

2651

52

12

43

GM

Volokitin, Andrei

2664

2

2

GM

Keymer, Vincent

2717

12

13

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

2

2

GM

Cheparinov, Ivan

2658

44

14

15

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

2

2

GM

Shirov, Alexei

2655

48

15

17

GM

Vitiugov, Nikita

2711

2

2

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

56

16

57

GM

Najer, Evgeniy

2648

2

2

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

18

17

45

GM

Korobov, Anton

2658

2

2

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

20

18

53

GM

Melkumyan, Hrant

2650

2

2

GM

Shankland, Sam

2698

22

19

23

GM

Artemiev, Vladislav

2697

2

2

GM

Huschenbeth, Niclas

2605

86

20

93

GM

Jumabayev, Rinat

2585

2

2

GM

Martirosyan, Haik M.

2696

24

21

27

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

2

2

GM

Kuybokarov, Temur

2584

94

22

77

GM

Tari, Aryan

2619

2

2

GM

Grandelius, Nils

2689

28

,

GM

37

51

GM

Mateusz Bartel

2651

GM

Kozák Ádám

2566

100

50

101

GM

Mircea-Emilisn Parligras

2561

½

½

GM

Gledura Brnjámin

2633

66

Női Grand Swiss

Megszoktuk, hogy a női versenyeken jóval krvesebb a taktikázás, nyíltabbak az összecsapások, érthetően több a hiba is. Az első 14 táblán kilenc parti is döntássel fejeződött be.

 

A kínai Tan Zhongyi a bolgár exvilágbajnoknőt. Antoaneta Sztefanovát győzte le, az ukrán Anna Muzicsuk a román Irina Bulmaga ellen sötéttel volt eredményes, mesterhármassal vezetik a versenyt, a két éllovas a negyedik körben csap össze.

Hárman 2,5 pontosok, a kazah Bibiszara Asszaubajeva, az indiai Rameshbabu Vaishali és a német Elisabeth Paehtz is győzelemnek örülhetett.

Sakkozónőink értékes döntetlenekkel folytatták szereplésüket, grúz olimpiai ezüstérmesekkel osztoztak meg a ponton. Hoang Thanh Trang kiegyensúlyozott küzdelemben Nino Bacsiasvilivel, míg Terbe Julianna jobb állásból Lela Zsavahasvilivel remizett. Trang az ukrán exvilágbajnoknő, olimpiai bajnok Anna Usenyinával szemben vezeti a sötét bábukat, Juli az amerikai Alice Leevel mérkőzik meg.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

4

GM

Tan, Zhongyi

2517

2

1 - 0

2

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

21

2

22

IM

Bulmaga, Irina

2423

2

0 - 1

2

GM

Muzychuk, Anna

2510

5

3

8

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

1 - 0

2

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

43

4

42

IM

Guichard, Pauline

2358

½ - ½

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

5

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

1 - 0

IM

Mammadzada, Gunay

2441

15

6

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

1 - 0

IM

Garifullina, Leya

2402

25

7

2

GM

Kosteniuk, Alexandra

2523

1

½ - ½

IM

Roebers, Eline

2390

31

8

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

1

1 - 0

1

WGM

Divya, Deshmukh

2408

24

9

6

IM

Shuvalova, Polina

2506

1

1 - 0

1

IM

Narva, Mai

2399

27

10

30

IM

Milliet, Sophie

2391

1

½ - ½

1

GM

Dronavalli, Harika

2502

7

11

28

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

1

½ - ½

1

GM

Batsiashvili, Nino

2475

9

12

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

1

1 - 0

1

WGM

Wagner, Dinara

2461

11

13

32

IM

Tania, Sachdev

2389

1

0 - 1

1

IM

Efroimski, Marsel

2447

13

14

14

GM

Cramling, Pia

2446

1

0 - 1

1

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

29

21

48

WIM

Terbe Julianna

2266

1

½ - ½

1

IM

Javakhishvili, Lela

2437

17

Az élcsoport állása:

H.

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

4

GM

Tan, Zhongyi

CHN

2517

3

2416

4

5

0

2

5

GM

Muzychuk, Anna

UKR

2510

3

2407

4

5,5

0

3

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

KAZ

2469

2,5

2412

3

4

0

4

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

2,5

2396

3,5

4,5

0

5

8

GM

Paehtz, Elisabeth

GER

2484

2,5

2395

3,5

4,5

0

6

42

IM

Guichard, Pauline

FRA

2358

2

2539

4

6

0

7

31

IM

Roebers, Eline

NED

2390

2

2515

4,5

6

0

8

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

GRE

2385

2

2493

4,5

5,5

0

9

29

IM

Fataliyeva, Ulviyya

AZE

2393

2

2482

4

4

0

10

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

KAZ

2351

2

2462

4

4,5

0

11

21

GM

Stefanova, Antoaneta

BUL

2424

2

2446

4,5

5,5

0

12

40

IM

Munguntuul, Batkhuyag

MGL

2366

2

2438

3

4

0

13

22

IM

Bulmaga, Irina

ROU

2423

2

2404

4,5

4,5

0

14

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

FID

2558

2

2404

3

4

0

15

3

GM

Muzychuk, Mariya

UKR

2519

2

2399

3,5

4,5

0

16

6

IM

Shuvalova, Polina

FID

2506

2

2395

3

4

0

17

13

IM

Efroimski, Marsel

ISR

2447

2

2382

2,5

3,5

0

18

17

IM

Javakhishvili, Lela

GEO

2437

2

2351

3

4

0

19

20

IM

Injac, Teodora

SRB

2426

2

2330

2,5

2,5

0

20

28

GM

Hoang, Thanh Trang

HUN

2398

1,5

2511

3,5

5

0

40

48

WIM

Terbe Julianna

 HUN

 2266

    1

2446

  2,5

  3,5

    0

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

T.

R.

 

Néve

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

5

GM

Muzychuk, Anna

2510

3

3

GM

Tan, Zhongyi

2517

4

2

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

8

3

3

GM

Muzychuk, Mariya

2519

2

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

12

4

29

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

2

2

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

1

5

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

2

2

IM

Shuvalova, Polina

2506

6

6

13

IM

Efroimski, Marsel

2447

2

2

IM

Bulmaga, Irina

2423

22

7

17

IM

Javakhishvili, Lela

2437

2

2

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

34

8

31

IM

Roebers, Eline

2390

2

2

IM

Injac, Teodora

2426

20

9

21

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

2

2

IM

Guichard, Pauline

2358

42

10

7

GM

Dronavalli, Harika

2502

2

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

40

11

25

IM

Garifullina, Leya

2402

GM

Kosteniuk, Alexandra

2523

2

12

9

GM

Batsiashvili, Nino

2475

IM

Milliet, Sophie

2391

30

13

15

IM

Mammadzada, Gunay

2441

WGM

Savitha, Shri B

2375

38

14

45

WGM

Sandu, Mihaela

2298

GM

Gunina, Valentina

2439

16

15

19

GM

Ushenina, Anna

2434

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

28

23

33

FM

Lee, Alice

2388

1

1

WIM

Terbe Julianna

2266

48

Verőci Zsuzsa

Fotó: grandswiss. fide.com  ch

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Swiss viadalon heten a férfiak versenyében, öten a női tornán nyerték meg második játszmájukat is 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Man-szigeteki Douglasban zajló FIDE Grand Swiss viadal második fordulója után holtversenyben heten az élen, a szerb Alekszandr Predke, a holland Erwin L’Ami, a kazah Ramazan Zhalmahanov, az amerikai Fabiano Caruana, az indiai indiai Arjun Erigaisi, az orosz Andrej Jeszipenko és a szerb Alekszej Szarana  nyerte meg második játszmáját is. A rajtlistát vezető Caruana honfitársát, Hans Moke Niemannt győzte le, Predke tetszetős áldozattal a lengyel Jan-Krzysztof Dudát kényszerítette feladásra. Harmincegy fős a másfél pontosok csoportja. Gledura Benjámin az angol színeket képviselő Nikita Vitiugovtól sötéttel játszva szenvedett vereséget. Kozák Ádám a lengyel Radoslaw Wojtaszekkel remizett. A női Grand Swiss versenyen öten voltak eredményesek a második játéknapon is, a kazah Meruert Kamalidenova, a kínai Tan Zhongyi, az ukrán Anna Muzicsuk, a bolgár Antoaneta Sztefanova és a román Irina Bulmaha az élen, csak nyolcan másfél pontosok. Hoang Thanh Trang az indiai Harika Dronavallival osztozott meg a ponton, Terbe Julianna vesztett a grúz Nino Bacsiasvili ellen.

 

 

A Grand Swiss második játéknapján heten voltak másodszor is eredményesek, a rajtlistát vezető Fabiano Caruana honfitársa, Hans Moke legyőzésével két év után ismét + 2800-as, a virtuális világranglistán 2801 pontja van.

 

Látványos győzelmet aratott Alekszandr Predke, a két évvel korábbi Világkupa győztesének, Jan-Krzysztof Dudának a királyállását látványos áldozattal bombázta szét. A Qatar Masters viadalon az első helyet egy csúnya elnézéssel kezéből kiengedő Arjun Erigaisit nem viselte meg a kihagyott nagy esély, a világbajnokjelölt Praggnanadhaa és a 17 éves Gukesh csak két döntetlennél rajtolt.

A legjobbak közül Rapport Richárd, Levon Aronian  és Nodirbek Abduszattorov remizett a második körben, Alireza Firouzja, és Anish Giri győzelrmmel zárkózott fel hozzájuk.

Az angol színekbe „átigazolt” orosz Nikita Vitiugov ellen Gledura Benjámin a középjátékban kis hátránnyal tartotta állását, passzív védekezésre kényszerült, míg ellenfele térelőnyével nyugodtan épikezhetett. A királyszárnyi gyalogszerkezet meggyengítésével Gledura „segített” a rutinos nagymesternek, aki kihasználta a felkínált lehetőséget, 52 lépésben nyert.

Kozák Ádám máspdik döntetlenét érte el, Radosalw Wojtaszekkel 30 lépésben osztozott meg a ponton, harmadik játszmájában világos lesz a spanyol David Anton Guijarroval szemben, Gledura a kanadai Shawan Rodrigue-Leimeux ellen játszik.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont.

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Caruana, Fabiano

2786

1

1 - 0

1

GM

Niemann, Hans Moke

2667

42

2

39

GM

Bacrot, Etienne

2669

1

½ - ½

1

GM

Rapport, Richard

2752

6

3

7

GM

Aronian, Levon

2742

1

½ - ½

1

GM

Cheparinov, Ivan

2658

44

4

47

GM

Predke, Alexandr

2656

1

1 - 0

1

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

10

5

11

GM

Yu, Yangyi

2720

1

½ - ½

1

GM

Shirov, Alexei

2655

48

6

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

1

½ - ½

1

GM

Narayanan, S L

2651

52

7

49

GM

Anton Guijarro, David

2653

1

0 - 1

1

GM

Erigaisi, Arjun

2712

16

8

53

GM

Melkumyan, Hrant

2650

1

½ - ½

1

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

18

9

21

GM

Sevian, Samuel

2698

1

½ - ½

1

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

56

10

57

GM

Najer, Evgeniy

2648

1

½ - ½

1

GM

Martirosyan, Haik M.

2696

24

11

27

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

1

0 - 1

1

GM

L'ami, Erwin

2627

72

12

86

GM

Huschenbeth, Niclas

2605

1

½ - ½

1

GM

Sargissian, Gabriel

2686

30

13

31

GM

Tabatabaei, M. Amin

2685

1

½ - ½

1

GM

Kuybokarov, Temur

2584

94

14

93

GM

Jumabayev, Rinat

2585

1

0 - 1

1

GM

Esipenko, Andrey

2683

32

15

33

GM

Sarana, Alexey

2682

1

1 - 0

1

IM

Royal, Shreyas

2407

112

16

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

1

1 - 0

1

GM

Amin, Bassem

2680

34

17

61

GM

Sadhwani, Raunak

2641

½

½ - ½

½

GM

Nakamura, Hikaru

2780

2

18

3

GM

Firouzja, Alireza

2777

½

1 - 0

½

GM

Mamedov, Rauf

2640

62

21

17

GM

Vitiugov, Nikita

2711

½

1 - 0

½

GM

Gledura Benjámin

2633

66

36

41

GM

Wojtaszek Radoslaw

2668

½

½ - ½

½

GM

Kozák Ádám

2566

100

Az élcsport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

47

GM

Predke, Alexandr

SRB

2656

2

2726

1

1

0

2

72

GM

L'ami, Erwin

NED

2627

2

2716

1

2

0

3

111

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

KAZ

2447

2

2680

1

2

0

4

1

GM

Caruana, Fabiano

USA

2786

2

2667

1

1,5

0

5

16

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2712

2

2653

1

2

0

6

32

GM

Esipenko, Andrey

FID

2683

2

2603

1

1,5

0

7

33

GM

Sarana, Alexey

SRB

2682

2

2592

1

1,5

0

8

39

GM

Bacrot, Etienne

FRA

2669

1,5

2752

1,5

2

0

9

44

GM

Cheparinov, Ivan

BUL

2658

1,5

2742

1,5

2

0

10

48

GM

Shirov, Alexei

ESP

2655

1,5

2720

1,5

1,5

0

11

52

GM

Narayanan, S L

IND

2651

1,5

2716

1,5

2

0

77

GM

Tari, Aryan

NOR

2619

1,5

2716

1,5

2

0

13

53

GM

Melkumyan, Hrant

ARM

2650

1,5

2707

1,5

2

0

14

80

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

ARM

2618

1,5

2707

1

1,5

0

15

56

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

IND

2649

1,5

2698

1,5

2

0

16

57

GM

Najer, Evgeniy

FID

2648

1,5

2696

1,5

1,5

0

17

86

GM

Huschenbeth, Niclas

GER

2605

1,5

2689

1,5

2,5

0

18

94

GM

Kuybokarov, Temur

AUS

2584

1,5

2685

1,5

2

0

19

6

GM

Rapport, Richard

ROU

2752

1,5

2669

1,5

2

0

20

103

GM

Maurizzi, Marc`andria

FRA

2555

1,5

2668

1,5

2

0

21

7

GM

Aronian, Levon

USA

2742

1,5

2658

1,5

2

0

22

11

GM

Yu, Yangyi

CHN

2720

1,5

2655

1,5

2,5

0

23

13

GM

Abdusattorov, Nodirbek

UZB

2716

1,5

2651

1,5

2

0

24

18

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

1,5

2650

1,5

2

0

25

21

GM

Sevian, Samuel

USA

2698

1,5

2649

1,5

2

0

26

24

GM

Martirosyan, Haik M.

ARM

2696

1,5

2648

1,5

2,5

0

27

4

GM

Giri, Anish

NED

2760

1,5

2646

1

1,5

0

28

3

GM

Firouzja, Alireza

FRA

2777

1,5

2641

1

1,5

0

56

100

GM

Kozák Ádám

HUN

2566

1

2668

1,5

2,5

0

82

66

GM

Gledura Benjámin

HUN

2633

0,5

2727

1,5

2,5

0

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

72

GM

L'ami, Erwin

2627

2

2

GM

Caruana, Fabiano

2786

1

2

16

GM

Erigaisi, Arjun

2712

2

2

GM

Sarana, Alexey

2682

33

3

32

GM

Esipenko, Andrey

2683

2

2

GM

Predke, Alexandr

2656

47

4

3

GM

Firouzja, Alireza

2777

2

IM

Zhalmakhanov, Ramazan

2447

111

5

4

GM

Giri, Anish

2760

GM

Bacrot, Etienne

2669

39

6

6

GM

Rapport, Richard

2752

GM

Volokitin, Andrei

2664

43

7

46

GM

Sindarov, Javokhir

2658

GM

Aronian, Levon

2742

7

8

44

GM

Cheparinov, Ivan

2658

GM

Yu, Yangyi

2720

11

9

48

GM

Shirov, Alexei

2655

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

13

10

52

GM

Narayanan, S L

2651

GM

Vitiugov, Nikita

2711

17

11

18

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

GM

Korobov, Anton

2658

45

12

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

GM

Melkumyan, Hrant

2650

53

13

80

GM

Ter-Sahakyan, Samvel

2618

GM

Sevian, Samuel

2698

21

14

22

GM

Shankland, Sam

2698

GM

Najer, Evgeniy Shawen

2488

109

---

36

100

GM

Kozák Ádám

2566

1

1

GM

David Anton Guijarro

2653

49

50

66

GM

Gledura Benjámin

2633

½

½

GM

Rodrigue-Leimeux, Shawn

22484

109

Női Grand Swiss

 

A női Grand Swiss viadalon öten vették sikerrel a második akadályt is, a sok nagy sikert elért kínai Tan Zhongyi, az ukrán Anna Muzicsuk és a bolgár Antoaneta Szfanova mellett a kazah Meruert  Kamalidenova volt eredményes.  

Nyolcan az üldöző bolyban, klasszisok, így a rajtlistát vezető orosz Alekszandra Gorjacskina és a svájci színekben versenyző Alexansra Kosteniuk nem tudott játszmát nyerni.

Hoang Thanh Trang az indiai Harikai Drovallivan sötéttel remizett, Terbe Julianna túlzottan nehéz ellenfelet kapott a grúz Nino Bacsiasvili személyében, akivel Trang harmadik partiját vívja. Juli a perui Deyai T. Corival mérkőzik meg.

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

 Név

Élő

 

R.

1

24

WGM

Divya, Deshmukh

2408

1

0 - 1

1

GM

Tan, Zhongyi

2517

4

2

5

GM

Muzychuk, Anna

2510

1

1 - 0

1

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

34

3

25

IM

Garifullina, Leya

2402

1

½ - ½

1

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

8

4

31

IM

Roebers, Eline

2390

1

½ - ½

1

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

12

5

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

1

1 - 0

1

GM

Gunina, Valentina

2439

16

6

21

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

1

1 - 0

1

WGM

Savitha, Shri B

2375

38

7

45

WGM

Sandu, Mihaela

2298

1

0 - 1

1

IM

Bulmaga, Irina

2423

22

8

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

½

½ - ½

1

IM

Guichard, Pauline

2358

42

9

35

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

½

½ - ½

½

GM

Kosteniuk, Alexandra

2523

2

10

3

GM

Muzychuk, Mariya

2519

½

1 - 0

½

IM

Matnadze Bujiashvili, Ann

2400

26

11

7

GM

Dronavalli, Harika

2502

½

½ - ½

½

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

28

12

39

IM

Cori T., Deysi

2367

½

0 - 1

½

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

10

13

11

WGM

Wagner, Dinara

2461

½

½ - ½

½

IM

Tania, Sachdev

2389

32

14

27

IM

Narva, Mai

2399

½

½ - ½

½

GM

Cramling, Pia

2446

14

15

15

IM

Mammadzada, Gunay

2441

½

1 - 0

½

GM

Socko, Monika

2380

36

16

19

GM

Ushenina, Anna

2434

½

½ - ½

½

IM

Munguntuul, Batkhuyag

2366

40

17

23

GM

Danielian, Elina

2416

½

½ - ½

½

WIM

Mkrtchyan, Mariam

2343

44

18

9

GM

Batsiashvili, Nino

2475

0

1 - 0

½

WIM

Terbe, Julianna

2266

48

Az élcsoport állása:

H.

R.          

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

43

WGM

Kamalidenova, Meruert

KAZ

2351

2

2439

1

1

0

2

4

GM

Tan, Zhongyi

CHN

2517

2

2408

1

2

0

3

5

GM

Muzychuk, Anna

UKR

2510

2

2391

1

2

0

4

21

GM

Stefanova, Antoaneta

BUL

2424

2

2375

1

1

0

5

22

IM

Bulmaga, Irina

ROU

2423

2

2298

1

1

0

6

42

IM

Guichard, Pauline

FRA

2358

1,5

2558

1

2

0

7

31

IM

Roebers, Eline

NED

2390

1,5

2506

1,5

2,5

0

8

25

IM

Garifullina, Leya

FID

2402

1,5

2484

1,5

1,5

0

9

8

GM

Paehtz, Elisabeth

GER

2484

1,5

2402

1,5

1,5

0

10

3

GM

Muzychuk, Mariya

UKR

2519

1,5

2400

1

1,5

0

11

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

1,5

2390

1,5

1,5

0

12

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

KAZ

2469

1,5

2383

1

1,5

0

13

15

IM

Mammadzada, Gunay

AZE

2441

1,5

2380

1

1,5

0

14

35

WGM

Beydullayeva, Govhar

AZE

2383

1

2523

1,5

2,5

0

15

27

IM

Narva, Mai

EST

2399

1

2523

1

2

0

16

28

GM

Hoang, Thanh Trang

HUN

2398

1

2519

1,5

2,5

0

..

1

41

48

WIM

Terbe Julianna

HUN

2266

0,5

2475

1

2

   0

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

4

GM

Tan, Zhongyi

2517

2

2

GM

Stefanova, Antoaneta

2424

21

2

22

IM

Bulmaga, Irina

2423

2

2

GM

Muzychuk, Anna

2510

5

3

8

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

2

WGM

Kamalidenova, Meruert

2351

43

4

42

IM

Guichard, Pauline

2358

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

5

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

IM

Mammadzada, Gunay

2441

15

6

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

IM

Garifullina, Leya

2402

25

7

2

GM

Kosteniuk, Alexandra

2523

1

IM

Roebers, Eline

2390

31

8

1

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

1

1

WGM

Divya, Deshmukh

2408

24

9

6

IM

Shuvalova, Polina

2506

1

1

IM

Narva, Mai

2399

27

10

30

IM

Milliet, Sophie

2391

1

1

GM

Dronavalli, Harika

2502

7

11

28

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

1

1

GM

Batsiashvili, Nino

2475

9

12

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

1

1

WGM

Wagner, Dinara

2461

11

21

48

WIM

Terbe Julianna

2266

½

½

IM

Cori T. Deysi

2367

39

Verőci Zsuzsa

Fotó: grandswiss.fide.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Sakkozóink értékes döntetlenekkel rajtoltak a Grand Swiss viadalokon

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Man-sziget fövárosában, Douglasban megkezdődött a FIDE Grand Swiss Open és a Női Grand Swiss viadal. A négy magyar résztvevő sikeresen, négy értékes döntetlennel rajtolt. A 114 fős férfi versenyen Gledira Benjáman a rajtlistán kilencedik francia Maxime Vachier-Lagtavevel, Kozák Ádá, az ukrán Andrej Volokityinnal osztozott meg a ponton. Harminketten nyerték meg első játszmáikat, a legjobbak közül az amerikai Fabiano Caruana, a román színekben játszó Rapport Richárd, az amerikai Levon Aronian, a lengyel Jan-Krzysztof Duda,a kínai Yu Yangyi,  az üzbég Nodirnek Abfuszattorov kezdett győzelemmel. Az 50 fős női viadalon Hoang Thanh Tranf az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsukkal, Terbe Julianna az örmény Elina Danieljannalremizett, sakkozóink világossal játszottak. A rajtlistán előkelően rangsorolt nagymesternők közül a kínai Tan Zhongyi és az ukrán Anna Muzicsuk nyert, nagy meglepetés az orosz Polina Suvalova veresége. Tizenöten rajtoltak győzelemmel.

A FIDE Grand Swiss Open viadal 1114 fős versenyén a svájci rendszerű tornálktól eltérően már az első fordulóban nagy csatákat, érdekes küzdelmeket láttunk, harmincketten rajroltak győzelemmel, a rajtlista top húsz helyezettjéből kilencen nyerték meg játszmájukat.

Jól kezdett a harmadik amerikai bajnoki címével a tarsolyában a Man-szigetre érkezett Fabiano Catuana, sötéttel nyert a horvát Ivan Saric ellen. Nehéz pillanatokat is átélt honfitársa, Hikaru Nakamura, világossal örülhetett a német Rasmus Svane elleni remijének. A két évvel kotábbi győztes francia Alireta Firouzja a FIDE exvilágbajnokával, az ukrán Ruszlan Ponomarjovval osztozott meg a ponton.

A holland Anish Giritőlnem bírt  az indiai Raunak Sadhwanival, az indiai Gukesh az azerbajdzsáni Rauf Mamedovval. A szicíliai védelem főváltozatait elkerülő Rapport Richárd lendületes királyszárnyi akcióval a török Mustafa Yilmaz ellen diadalmaskodtt. Az amerikai bajnokságon mutatott gyenge játéka után a háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronian a holland Max Warmerdam elleni győzelmének örülhetett. A Világkupán ezüstérmes, így a tornán már világbajnok-elöltként játszó indiai Praggnanandhaa remivel mutatkozott be, honfitársa, Aryan Chopra „rabolt” tőle fél pontot. A legjobbak közül a lengyel Jan-Krzysztof Duda, a kínai Yu Yangyi, az üzbég Nodirnek Anduszattorov és az indiai Santosh Gujrathi Vidit szerzett egész

Nagymestereink két értékes döntetlennel kezdték meg szereplésüket. Gledura Benjámin a Grünfeld védelmű partijában 30 lépés után fogott kezet a rajtlistán kilencedik francia Maxime Vachier-Lagravvevel. Jóval izgalmasabban alakult Kozák Ádám játszmája az ukrán Andrej Voloklityinnal szemben. sakkozónk kedvező esélyű állását elrontva nehéz helyzetbe került, de ellenfele kihagyta nyerési esélyét.

Gledura a második körben az angol színeket képviselő, korábbi otosz Nikita Vitiuhovval mérkőzik meg, Kozák a lengyel Radoslaw Wojtaszekkel néz farkasszemet, mindketten sötéttel játszanak. At éltáblán Caruana a viharos előéletű Hans Moke Niemannal küzd meg, a második táblán játszó Rapport a francia Etienne Bacrot ellen a sötét bábukat vezeti majd.

Az első forduló érdekesebb eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

58

GM

Saric, Ivan

2647

0

0 - 1

0

GM

Caruana, Fabiano

2786

1

2

2

GM

Nakamura, Hikaru

2780

0

½ - ½

0

GM

Svane, Rasmus

2646

59

3

60

GM

Ponomariov, Ruslan

2641

0

½ - ½

0

GM

Firouzja, Alireza

2777

3

4

4

GM

Giri, Anish

2760

0

½ - ½

0

GM

Sadhwani, Raunak

2641

61

5

62

GM

Mamedov, Rauf

2640

0

½ - ½

0

GM

Gukesh, D

2758

5

6

6

GM

Rapport, Richárd

2752

0

1 - 0

0

GM

Yilmaz, Mustafa

2640

63

7

64

GM

Warmerdam, Max

2636

0

0 - 1

0

GM

Aronian, Levon

2742

7

8

8

GM

Praggnanandhaa, R

2738

0

½ - ½

0

GM

Aryan, Chopra

2634

65

9

66

GM

Gledura, Benjamin

2633

0

½ - ½

0

GM

Vachier-Lagrave, Maxime

2727

9

10

10

GM

Duda, Jan-Krzysztof

2726

0

1 - 0

0

GM

Idani, Pouya

2633

67

11

68

GM

Kollars, Dmitrij

2633

0

0 - 1

0

GM

Yu, Yangyi

2720

11

12

12

GM

Keymer, Vincent

2717

0

½ - ½

0

GM

Murzin, Volodar

2633

69

13

70

GM

Sargsyan, Shant

2631

0

0 - 1

0

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

13

14

14

GM

Harikrishna, Pentala

2716

0

½ - ½

0

GM

Henriquez Villagra, Cristobal

2630

71

15

72

GM

L'ami, Erwin

2627

0

   1- 0 

0

GM

Vidit, Santosh Gujrathi

2716

15

16

16

GM

Erigaisi, Arjun

2712

0

1 - 0

0

GM

Svane, Frederik

2626

73

17

74

GM

Durarbayli, Vasif

2625

0

½ - ½

0

GM

Vitiugov, Nikita

2711

17

18

18

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

0

1 - 0

0

GM

Kuzubov, Yuriy

2625

75

19

76

GM

Mendonca, Leon Luke

2622

0

½ - ½

0

GM

Van Foreest, Jorden

2707

19

20

20

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

½ - ½

0

GM

Tari, Aryan

2619

77

43

100

GM

Kozák Ádám

2566

0

½ - ½

0

GM

 Volokitin. Andrei

2664

43

Női Grand Swiss

Az ötven fős női mezőnyben tizenöten rajtoltak győzelemmel, a rajtlista első három helyezettje csak döntetlennel kezdett. A világkupa győzteseként már világbajnok-jelöltként játszó orosz Alekszandra Gorjacskina a spanyol Matnadzevel remizett, a svájci színeket képviselő exvilágnajnoknő, Alexanra Kosteniuk az észt Mai Narvával osztozott meg a ponton.

Értékes döntetlennel kezdte meg szereplését Hoang Thanh Trang, az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsukkal remizett. Sikeres volt Terbe Julianna bemutatkozása, a tavalyi Európa-bajnok örmény Elina Danieljannal remizett.

A legjobbak közül az exvilágbajnoknő, k korábbi világbajnoknoki kihívó Tan Zhongyi és a Világkupáról már világbajnok-jelölti címet szerzett ukrán olimpiai bajnoknő, Anna Muzicsuk kezdett győzelemmel. Nagy meglepetés az orosz Polina Suvalova veresge, a golland Eline Roebers sötéttel győzte le, váratlan a grúz Nino Bacsiasvili vesztése is, a görög Stavroula Tsolakidou lepte meg.

Hoang Thanh Trang az indiai Harika Dronavallival, Zerbe Julianna éppen Bcsiasvilivel mérkőzik meg.

Az első forduló érdekesebb eredményei

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pts.

Név

Élő

 

R.

1

26

IM

Matnadze Bujiashvili, Ann

2400

0

½ - ½

0

GM

Goryachkina, Aleksandra

2558

1

2

2

GM

Kosteniuk, Alexandra

2523

0

½ - ½

0

IM

Narva, Mai

2399

27

3

28

GM

Hoang, Thanh Trang

2398

0

½ - ½

0

GM

Muzychuk, Mariya

2519

3

4

4

GM

Tan, Zhongyi

2517

0

1 - 0

0

IM

Fataliyeva, Ulviyya

2393

29

5

30

IM

Milliet, Sophie

2391

0

0 - 1

0

GM

Muzychuk, Anna

2510

5

6

6

IM

Shuvalova, Polina

2506

0

0 - 1

0

IM

Roebers, Eline

2390

31

7

32

IM

Tania, Sachdev

2389

0

½ - ½

0

GM

Dronavalli, Harika

2502

7

8

8

GM

Paehtz, Elisabeth

2484

0

1 - 0

0

FM

Lee, Alice

2388

33

9

34

IM

Tsolakidou, Stavroula

2385

0

1 - 0

0

GM

Batsiashvili, Nino

2475

9

10

10

IM

Assaubayeva, Bibisara

2469

0

½ - ½

0

WGM

Beydullayeva, Govhar

2383

35

11

36

GM

Socko, Monika

2380

0

½ - ½

0

WGM

Wagner, Dinara

2461

11

12

12

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

0

1 - 0

0

IM

Kiolbasa, Oliwia

2375

37

..

0

23

48

WIM

Terbe Julianna

2260

0

½ - ½

0

GM

Wlina Danieljan

2416

23

Verőci Zsuzsa

Fotó:  grandswiss.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szerdán kezdődnek a FIDE Grand Swiss versenyei, Caruana és Gorjacskina vezetik a rajtlistákat

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Man-sziget fővárosában. Douglasban október 25. és november 5. között rendezik meg a FIDE Grand Swiss Open versenyét és a Grand Swiss Női viadalt. A 114 résztvevős férfi torna a 2023/24-es világbajnoki ciklus egyik versenyének első és második helyezettje világbajnok-jelölti címet szerez,  a rajtlistát vezető amerikai Fabiano Caruana és az indiai Raneshbabu Praggnanandhaa a Világkupáról már kvalifikálta magét a Torinóban megrendezésre kerülő 8 fős fináléba. A 11 fordulós tornán a világranglista első tíz helyezettjéből öten játszanak, a román színeket képviselő Rapport Richárd hatodik a rangsorban. A parádés mezőny rajtlistáján Gledura Benjámin a 62., Kozák Ádám a 102., nagy megmérettetés vár fiatal nagymestereinkre.  Két éve Rigában a francia Alireza Fitrouzja diadalmaskodott Fabiano Caruana előtt.  A torna díjalapja 460 ezer dollár, a győztes  80 ezer dollárt nyer. A női viadalon ötvenen vesznek részt, a magyar színeket Hoang Thanh Trang képviseli, a rangsorban a huszonnyolcadik. A rajtlistát az orosz Alekszandra Gorjacskina vezeti. Az első két helyezett szerez jogot a világbajnok-jelölti döntőben való részvételre, Gorjacskina és  az ukrán Anna Muzicsuk   már kvalifikálta magát a fináléba. A díjalap 140 ezer dollár, a győztes 25 ezret nyer. Kedden az ünnepélyes megnyitóval és a technikai értekezlettel kezdődnek meg a nagy érdeklődéssel várt viadalok, szerdán magyar idő szerint 15 óra 30 perctől játsszák az első fordulót.

 

Harmadszor rendezik meg a FIDE Grand Swiss Open versenyét. Négy éve Man- sziget fővárosában, Douglasban a kínai Wang Hao elsőségével fejeződött be az első viadal. A rajtlistán tizenötödik nagymester az utolsó fordulóban az angol David Howell ellen győzött, a nyeréssel beérte a befejező játéknap előtt félpontos előnnyel vezető  Fabiano Caruanát. Kettőjük holtversenyét ellenfeleik Élő-pontszámainak átlaga döntötte el Wang Hao javára, aki sikerével egyúttal világbajnok-jelölti címet is szerzett. Caruana sötéttel remizett honfitársával, Hikaru Nakamurával,  az örmény Levon Aronjan a világbajnok Magnus Carlsennel osztozott meg a ponton. A norvég világelső 101 játszma óta őrizte veretlenségét, de a tornán csak négy játszmát tudott nyerni.

Man-sziget fővárosa két esztendeje a járványhelyzet miatt jóval korábba lemondott rendezési szándékáról, Riga azonnal bejelentkezett a Grand Swiss tornák megszervezésére. Kevesen gondoltak arra, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma ekkora gondokat okozott Lettországban is, október 25-től teljes „lockdown” lépett életbe, de a legjelentősebb sportversenyek kivételt jelentettek. Szigorú járványügyi előírások mellett a viadalt megrendezték.

A Grand Swiss 11 fordulós svájci rendszerű lebonyolítása mindenki számára fokozott kihívást jelent, a világbajnok-jelöltségért esélyesként küzdők számára nagy tétet. Az első két helyezett vívta ki a világbajnok-jelölti döntőben való szereplés jogát, az első hat helyezett kvalofikálta magát a Grand Prix-sorozatra.

A világranglista első tíz helyezettjéből négyen játszottak, a rajtlistát Fabiano Caruana vezette az ömény Levon Aronjan, az orosz Alekszandr Griscsuk, a francia Alireza Firouzja előtt. Nagy hiányzó volt a kétszeres kínai olimpiai bajnok Ding Liren, az amerikai Wesley So, a holland Anish Giri és részvételét az utolsó pillanatban lemondó Rapport Richár,

 

Rigában a 18 éves Alireza Firouzja szenzációs sikerével fejeződött be a viadal. Az iráni születésű Firouzja a 108 fős, 11 fordulós svájci rendszerű versenyen új hazája színeit képviselve győzöttgyőzteseként bejutott a világbajnok-jelölti döntőbe. A francia sakkozó 70 ezer dolláros díjat vehetett át. A második helyen Fabiano Caruana végzett, 3,5 Bucholz-pont döntött a javá raaz orosz Frigorij Oparinnal szemben, világbajnok-jelöltséget ért az ezüstérme.

A FIDE Chess.com Grand Swiss végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

3

GM

Alireza Firouzja

FRA

2770

8,0

68,0

72,0

50,25

2

1

GM

Fabiano Caruana

USA

2800

7,5

67,0

72,5

49,75

3

39

GM

Grigorij Oparin

RUS

2654

7,5

63,5

68,5

45,75

4

11

GM

Yu Yangyi

CHN

2704

7,0

66,5

72,0

44,50

5

65

GM

Vincent Keymer

GER

2630

7,0

65,5

70,0

43,25

6

4

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2763

7,0

65,0

70,0

43,50

7

26

GM

Alekszandr Predke

RUS

2666

7,0

64,5

70,0

42,25

8

32

GM

Alexei Shirov

ESP

2659

7,0

64,5

68,5

41,50

9

34

GM

David W L Howell

ENG

2658

7,0

62,5

66,5

40,25

10

27

GM

Gabriel Szargiszjan

ARM

2664

7,0

61,5

65,5

40,50

11

33

GM

David Anton Guijarro

ESP

2658

7,0

61,0

65,0

39,25

12

20

GM

Anton Korobov

UKR

2690

7,0

60,5

66,0

41,50

13

40

GM

Samuel Sevian

USA

2654

7,0

60,5

64,5

39,75

14

6

GM

Andrej Jeszipenko

RUS

2720

7,0

60,0

64,5

40,00

15

50

GM

Bogdan-Daniel Seac

ROU

2643

7,0

60,0

63,0

39,25

16

14

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2699

7,0

56,5

61,5

39,00

 

Az esztendő csúcsversenyei a FIDE Grand Swiss Open és a Női Grand Swiss, a tornákat Man-sziget fővárosában, Douglasban rendeznek meg. A sziget a Brit-szigetek, egy az európai kontinenstől északra fekvő szigetcsoport egyik tagja. Az Ír-tengerben fekszik, közel egyenlő távolságra Írországtól, Skóciától és Angliától.

A sziget 48 km hosszú és 13–24 km széles. Teljes területe 572 km². Csak egy olyan

Douglasban négyszer a chess.com és a Scheinberg család szponzorálta jelentős nyílt versenyeket rendeztek meg. 2015-ben az indiai Pentala Harikrishna győzött, egy év múlva az ukrán Őavel Eljanov és Fabiano Caruana végzett az élen.

 

2017-ben pazar mezőny remek csatáit láttuk a chess.com Masters viadalon, félpontos előnnyel Magnus Carlsen diadalmaskodott Viswanathan Anand és Hikaru Nakamura előtt, Rapport Richárd 6.5 pontjával kilencedikként zárta szereplését. 2018-ban meglepetésre a lengyel Radoslaw Wojtaszek vehette át a győztesnek járó trófeát.

2019-ben a FIDE Chess.com Grand Swiss 154 résztvevős, 11 fordulós nyílt versenyét rendezték meg. A 2019/20-as világbajnoki ciklus egyik tornájának győztese, a kínai Wang Hao világbajnok-jelölti címet szerzett. Lékó Péter a 42., Erdős Viktor a 79., Berkes Ferenc a 99. helyen végzett

 

Négy év után ismét Douglasra figyel a sakkvilág, a két világbajnok-jelölti cím, a magas pénzdíjak is vonzóvá tették a legjobbak számára is a részvételt. Fabiano Caruana a két Grand Swiss viadalon másodikként végzett, a rajtlista vezetőjeként az első hely megszerzése a célja, a Világkupán elért harmadik hekyvel már világbajnokjelölt, riválisainál kisebb nyomás alatt játszjat, jó formáját az amerikai bajnokság harmadszori megnyerésével bizonyította.

Honfitársa, Hikaru Nakamura a bajnokság helyett a Qatar Masters viadalt választotta, nem mutatott túl meggyőző játékot. Alireza Firouzja keveset versenyez, formájáról nincs igazi információ. Anish Giri nem remekelt Katarban, a nagy előretörését követően a 17 éves Gukesh megtorpanni látszik. Rapport Richárd a Klubcsapatok Európa-kupán nyeretlen maradt. A 18 rdztendős Praggnanandhaa már páholyban a Világkupán elért második helye után.

Érdeklődéssel várjuk a többi trónkövetelő, Nodirbek Abduszattorov, Vincent Keymer, Arjun Erigaisi szereplését. Ké nagymesterünk, Gledura Benjámin és Kozák Ádám nagy megmérettetés előtt áll.

A rajtlista élcsoportja:

R.

 

Név

FED

Élő

1

GM

Fabiano Caruana

USA

2786

2

GM

Hikaru Nakamura

USA

2780

3

GM

Alireza Firouzja

FRA

2777

4

GM

Anish Giri

NED

2760

5

GM

Gukesh D

IND

2758

6

GM

Rapport Richárd

ROU

2752

7

GM

Levon Aronian

USA

2742

8

GM

Praggnanandhaa R

IND

2738

9

GM

Alekszandr Griscsuk

FID

2732

10

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2727

11

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2726

12

GM

Yu Yangyi

CHN

2720

13

GM

Vincent Keymer

GER

2717

14

GM

Nodirbek Abduszattorov

UZB

2716

15

GM

Pentala Harikrishna

IND

2716

16

GM

Santosh Gujrathi Vidit

IND

2716

17

GM

Arjun Erigaisi

IND

2712

18

GM

Nikita Vitiugov

ENG

2711

19

GM

Danyil Dubov

FID

2710

20

GM

Parham Maghsoodloo

IRI

2707

21

GM

Jorden Van Foreest

NED

2707

22

GM

Bogdan-Daniel Deac

ROU

2701

23

GM

Samuel Sevian

USA

2698

24

GM

Sam Shankland

USA

2698

25

GM

Vladiszlav Artyemijev

FID

2697

26

GM

Haik M. Martiroszjan

ARM

2696

27

GM

Sarin Nihal

IND

2694

28

GM

Jeffery Xiong

USA

2693

29

GM

Vlagyimir Fedoszejev

FID

2691

….

68

GM

Gledura Benjámin

HUN

2633

102

GM

Kozák Ádám

HUN

2566

Szerdán játsszák az első fordulót. Játszmánként a gondolkodási idő 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc bonusszal. A fordulók magyar idő szerint 15 óra 30 perckor kezdődnek, a hatok játékna után, október 31-én szabadnap lesz.

 

Másodszor rendezik meg a Női Grand Swiss viadalt. Két éve a kínai Lei Tingjie diadalmaskodott és lett világbajnok-jelölt. A rajtlistán hetedik 24 éves olimpiai bajnok kimagasló teljesítményt nyújtott, másfél pontos előnnyel nyerte meg a viadalt, 20 ezer dollárral is jutalmazták teljesítményét. A német Elisabeth Paehtz ezüstérme, a kínai Zhu Jiner harmadik helye meglepetésnek számított, várakozáson felül teljesítettek. Hoang Thanh Trang az 50 résztvevős mezőnyben a 38. helyen végzett.

A Női Grand Swiss végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

7

GM

Lei Tingjie

CHN

2505

9,0

64,5

70,0

56,00

2

12

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2475

7,5

69,5

74,5

49,50

3

15

WGM

Zhu Jiner

CHN

2455

7,5

67,5

71,5

46,75

4

1

GM

Marija Muzicsuk

UKR

2536

7,0

69,0

74,0

46,50

5

4

GM

Dronavalli Harika

IND

2511

7,0

64,5

68,5

42,25

6

18

IM

Lela Zsavahasvili

GEO

2446

7,0

64,5

68,5

41,00

7

20

IM

Olga Badelka

RUS

2438

7,0

61,0

63,0

37,25

8

3

GM

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

2518

6,5

68,5

72,5

41,00

9

13

WGM

Natalija Pogonyi

RUS

2467

6,5

66,0

70,5

39,50

10

34

IM

Bibiszara Asszaubajeva

KAZ

2400

6,5

62,5

68,0

39,00

11

22

WGM

Jolanta Zawadzka

POL

2428

6,5

61,0

65,0

35,25

12

37

WGM

Deysi T. Cori

PER

2382

6,5

58,0

58,5

30,50

13

21

IM

Batkhuyag Munguntuul

MGL

2433

6,5

57,0

61,0

33,75

14

46

WIM

Agrawal Vantika

IND

2322

6,5

56,5

60,5

33,25

15

27

GM

Olga Girja

RUS

2410

6,5

55,5

60,0

34,50

16

17

GM

Pia Cramling

SWE

2447

6,5

53,0

55,5

32,25

38

39

GM

Hoang Thang Trang

HUN

2380

5,0

48,0

48,5

17,00

 

Az idei viadal rajtlistáját az egykori világbajnoki kihívó, a Világkupa győztese, Alekszandra Gorjacskina vezeti, már világbajnok-jelöltként játszhat, ahogy az ukrán olimpiai bajnoknő Anna Muzicsuk, a világranglista első tíz helyezettje közül öten is versengenek majd, nagy a tét az exvilágbajnoknő Alexandra Kosteniuk és Marija Muzicsuk, az egykori világbajnoki kihívó, Tan Zhongyi szémára. Több nagy név is hiányzik a mezőnyből, Hoang Thanh Trang a huszonnyolcadik a rangsorban.

A rajtlista élcsoportja:

R.

 

Név

FED

Élő

1

GM

Alekszandra Gorjacskina

FID

2558

2

GM

Alexandra Kosteniuk

SUI

2523

3

GM

Marija Muzicsuk

UKR

2519

4

GM

Tan Zhongyi

CHN

2517

5

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2510

6

IM

Polina Suvalova

FID

2506

7

GM

Harika Dronavalli

IND

2502

8

GM

Elisabeth Paehtz

GER

2484

9

GM

Nino Bacsiasvili

GEO

2475

10

IM

Bibiszara Asszaubajeca

KAZ

2469

11

WGM

Dinara Wagner

GER

2461

12

IM

Rameshbabu Vaishali

IND

2448

13

IM

Marsel Efroimski

ISR

2447

14

GM

Pia Cramling

SWE

2446

15

IM

Gunav Mammadzada

AZE

2441

16

GM

Valentyina Gunyina

FID

2439

17

IM

Lela Zsavahasvili

GEO

2437

18

WGM

Agrawal Vantika

IND

2435

19

GM

Anna Usenyina

UKR

2434

20

IM

Teodora Injac

SRB

2426

28

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2398

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az üzbég Jakubbojev a Qatar Masters győztese, a tájátszást megnyerte Abduszattorov ellen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az üzbég Nodirbek Jakubbojev a Qatar Masters 2023 győztese. A viadal utolsó fordulójában az indiai Murali Karthikeyant győzte le. Honfitársa, Nodirbek Abduszattorov a befejező játéknap előtt félpontos előnnyel vezető indiai Arjun Erigaisi ellen nyert, aki hihetetlen elnézéssel szenvedett vereséget és végül 6,5 pontjával öt társával a harmadik helyet osztja. Az első hely sorsa rájátszáson dőlt el, az üzbég olimpiai bajnokok párbajában a 21 éves Jakubbojev 2 – 0-ra legyőzte 19 éves, esélyesebbnek tartott riválisát, a villámpartikban az idő szorításában remekelt. A címvédőként rajtoló ötszörös világbajnok Magnus Carlsen 6 pontjával csak tizenhatodik lett.  

Dohában kettős üzbég siker született a 160 fős, 9 fordulós Qatar Masters 2023 viadalon. Az első hely sorsa rájátszáson dőlt el, Nodirbek Jakubbojev mindkét villámpartiban legyőzte Nodirbek Abduszattorovot.

Az utolsó forduló előtt az indiai Arjun Erigaisi félpontos előnnyel vezetett a 6 fős üldöző boly előtt és sötéttel kellett megküzdenie Abduszattorovval. Az összecsapásuk nagy elmélei párbajt hozott, az üzbég nagymester előnybe került, de kritikus állásban csak a második jó lépést húzta, Erigaisi megkönnyebbülhetett. Felcsillant a döntetlen megszerzésének reménye, amely a torna megnyerését jelentette volna, de bástyájával aknamezőre lépett.

Kevesebb izgalommal nyert Nodirbek Jakubbojev, megfosztotta veretlenségétől Murali Karthikeyant. A 17 éves Javohir Szindarov erejéből remire tellette Anish Giri ellen. Esélyes pozíciót ért el Narayan is, Hikaru Nakamura nagyot küzdött a döntetlenért, a holtversenyes harmadik helyért.

Az 5,5 pontosok közül a 17 éves Gukesh nem kis szerencsével győzte le Guptát. A hajrában feljavult Parham Maghsoodloo, elégedett lehet a helyezésével.  

A tornanagy meglepetése Magnus Carlsen erőtlen, sok hibával tarkított játéka. Hét indiai ellenféllel is megmérkőzött, a gyengébb Élő-pontos sakkozók nem játszottak megilletődötten a „király” ellen, nehezen adták meg magukat. Carlsen utolsó partijában nagy bajban volt Abhimanu Puranikkal szemben, vesztőgyanús állást mentett döntetlenre, a 2650-es performance-pontszám hú tükre kudarcának, a tizenhatodik helyezésének.

A viadalon 102 indiai sakkozó vett részt, a főszerepet végül két üzbég olimpiai bajnok Nodirbek játszotta, Jakubbojev és Abduszattorov két villámpartiban küzdött meg az első helyért, 5-5 percók volt és lépésenként 3-3- másodperc bónusz. Az esélyesebbnek tartott Abduszattorov világossal vesztette el az első partit, sötéttel jelentős időelőnye ellenére nem tudott egyenlíteni az idő szorításában is remekül játszó riválisa ellen. Jakubbojev 25 ezer dolláros első díjat vehetett át. Abduszattorov 15 ezerrel vihasztalódhat, a további holtversenyes helyezéseknél már osztották a díjakat. Magnus Carlsen, Hikaru Nakamura és Anish Giri alighanem jelentős rajtpénzért vállalta a részvételt.

Az utolsó forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

18

GM

Puranik, Abhimanyu

2618

½ - ½

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

1

2

13

GM

Narayanan.S.L,

2651

6

½ - ½

6

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

2

3

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

6

1 - 0

GM

Erigaisi, Arjun

2712

6

4

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

6

1 - 0

6

GM

Karthikeyan, Murali

2611

20

5

3

GM

Giri, Anish

2760

½ - ½

6

GM

Sindarov, Javokhir

2658

12

6

21

GM

Gupta, Abhijeet

2609

0 - 1

GM

Gukesh, D

2758

4

7

7

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

1 - 0

GM

Kuybokarov, Temur

2584

26

8

11

GM

Oparin, Grigoriy

2681

½ - ½

GM

Sethuraman, S.P.

2598

24

9

23

GM

Paravyan, David

2599

½ - ½

GM

Salem, A.R. Saleh

2632

16

10

15

GM

Aryan, Chopra

2634

5

½ - ½

GM

Shimanov, Aleksandr

2566

31

11

37

IM

Makarian, Rudik

2548

5

0 - 1

5

GM

Van Foreest, Jorden

2707

8

12

9

GM

Nihal, Sarin

2694

5

1 - 0

5

GM

Fawzy, Adham

2535

40

13

41

GM

Yilmazyerli, Mert

2533

5

0 - 1

5

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

10

14

14

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

5

½ - ½

5

GM

Vignesh, N R

2527

42

15

49

GM

Iniyan, P

2510

5

½ - ½

5

GM

Vakhidov, Jakhongir

2607

22

16

25

GM

Jumabayev, Rinat

2585

5

1 - 0

5

IM

Prraneeth, Vuppala

2510

50

17

27

GM

Pranav, V

2579

5

½ - ½

5

GM

Raja, Rithvik R

2495

54

18

88

IM

Zou, Chen

2418

5

½ - ½

5

GM

Vokhidov, Shamsiddin

2578

28

19

59

GM

Abdisalimov, Abdimalik

2487

5

½ - ½

5

GM

Aditya, Mittal

2572

30

20

35

GM

Kaidanov, Gregory

2554

5

1 - 0

5

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

75

A Qatar Masters 2023 végeredménye:

H.

R.

 

Név

Typ

Gr

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

7

0

2775

2

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

U20

UZB

2716

7

0

2765

3

13

GM

Narayanan.S.L,

IND

2651

6,5

0

2792

4

12

GM

Sindarov, Javokhir

U20

UZB

2658

6,5

0

2766

5

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

6,5

0

2748

6

6

GM

Erigaisi, Arjun

U20

IND

2712

6,5

0

2743

7

7

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

6,5

0

2727

8

4

GM

Gukesh, D

U20

IND

2758

6,5

0

2674

9

23

GM

Paravyan, David

FID

2599

6

0

2703

10

20

GM

Karthikeyan, Murali

IND

2611

6

0

2689

11

3

GM

Giri, Anish

NED

2760

6

0

2680

12

31

GM

Shimanov, Aleksandr

FID

2566

6

0

2665

13

16

GM

Salem, A.R. Saleh

Ar.

UAE

2632

6

0

2658

25

GM

Jumabayev, Rinat

KAZ

2585

6

0

2658

15

18

GM

Puranik, Abhimanyu

IND

2618

6

0

2654

16

1

GM

Carlsen, Magnus

NOR

2839

6

0

2650

17

24

GM

Sethuraman, S.P.

IND

2598

6

0

2642

35

GM

Kaidanov, Gregory

USA

2554

6

0

2642

19

8

GM

Van Foreest, Jorden

NED

2707

6

0

2628

20

11

GM

Oparin, Grigoriy

USA

2681

6

0

2606

21

9

GM

Nihal, Sarin

U20

IND

2694

6

0

2593

22

10

GM

Fedoseev, Vladimir

SLO

2691

6

0

2567

A virtuáéis világranglista élcsoportja:

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Qatar Masters utolsó fordulója előtt az indiai Erigaisi félpontos előnnyel vezet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Dohában zajló Qatar Masters 2023 utolsó fordulója előtt Arjun Erigaisi félpontos előnnyel vezet. A 20 éves indiai nagymester a nyolcadik játéknapon az orosz David Paravjant győzte le, utolsó partiját sötéttel az üzbég Nodirbek Abduszattorovval játssza. Erigaisi mögött hat fős az üldöző boly, három üzbég, Abduszattorov, Javohir Szindarov és Nodirbek Jakubojev, két indiai, Narajan és Murali Karthikeyan, valamint az amerikai Hiikaru Nakamura 6 pontos, tizenegyen az 5,5 pontosok csoportjában. Már eldőlt, hogy az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen nem tudja megvédeni nyolc évvel korábbi elsőségét.

A Qatar Maasters nyolcadik fordulóját hatan kezdték 5,5 ponttal, a holtversenyben vezetők közül Arjun Erigaisi nyerte meg játszmáját, az orosz David Paravjan ellen kiskombinációval előnyös állást ért el, bástyája erősebb volt, mint az orosz sakkozó két könnyűtosztje, győzelmével félpontos előnyt szerzett riválisaival szemben, az indiai és az üzbég háziderbik döntetlennel fejeződtek be.

 

Fordulatos küzdelemben Hikaru Nakamura a 17 éves Pranavot kényszerítette  megadásra, Nodirbek Anduszattorov honfitársa, Jahongir Vahidov ellen volt eredményes, holtversenyes másodikként várhatják az utolsó fordulót, Abduszattorov direkt párbajt vív Erigaisivel az első helyért, az esetleges holtversenyt rájátszás döntené el.

 

Magnus Carlsennek már nincs esélye a címvédésre, az amerikai szenior bajnok Grigory Kaidanov elleni győzelmévek isl csak 5,5 pontos, a tizenharmadik helyen áll. Az ötszörös világbajnok az éllovas Erigaisihez hasonlóan öt partit nyert, de két váratlan veresége romba döntötte címvédési reményeit.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

1 - 0

5

GM

Kaidanov, Gregory

2554

35

2

2

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

5

1 - 0

5

GM

Pranav, V

2579

27

3

6

GM

Erigaisi, Arjun

2712

1 - 0

GM

Paravyan, David

2599

23

4

12

GM

Sindarov, Javokhir

2658

½ - ½

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

19

5

20

GM

Karthikeyan, Murali

2611

½ - ½

GM

Narayanan.S.L,

2651

13

6

18

GM

Puranik, Abhimanyu

2618

5

½ - ½

5

GM

Giri, Anish

2760

3

7

22

GM

Vakhidov, Jakhongir

2607

5

0 - 1

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

5

8

24

GM

Sethuraman, S.P.

2598

5

½ - ½

5

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

7

9

31

GM

Shimanov, Aleksandr

2566

5

½ - ½

5

GM

Oparin, Grigoriy

2681

11

10

4

GM

Gukesh, D

2758

1 - 0

GM

Kevlishvili, Robby

2521

43

11

40

GM

Fawzy, Adham

2535

½ - ½

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

14

12

42

GM

Vignesh, N R

2527

½ - ½

GM

Aryan, Chopra

2634

15

13

16

GM

Salem, A.R. Saleh

2632

1 - 0

IM

Ahmadzada, Ahmad

2494

55

14

46

GM

Pranesh, M

2515

0 - 1

GM

Gupta, Abhijeet

2609

21

15

54

GM

Raja, Rithvik R

2495

½ - ½

GM

Jumabayev, Rinat

2585

25

16

26

GM

Kuybokarov, Temur

2584

1 - 0

IM

Samadov, Read

2492

58

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

Typ

Gr

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

6

GM

Erigaisi, Arjun

U20

IND

2712

6,5

0

2810

2

13

GM

Narayanan.S.L,

IND

2651

6

0

2800

3

12

GM

Sindarov, Javokhir

U20

UZB

2658

6

0

2773

4

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

6

0

2766

5

20

GM

Karthikeyan, Murali

IND

2611

6

0

2751

6

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

6

0

2741

7

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

U20

UZB

2716

6

0

2718

8

23

GM

Paravyan, David

FID

2599

5,5

0

2713

9

7

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

5,5

0

2700

10

3

GM

Giri, Anish

NED

2760

5,5

0

2683

11

31

GM

Shimanov, Aleksandr

FID

2566

5,5

0

2669

12

16

GM

Salem, A.R. Saleh

Ar.

UAE

2632

5,5

0

2666

13

1

GM

Carlsen, Magnus

NOR

2839

5,5

0

2655

14

4

GM

Gukesh, D

U20

IND

2758

5,5

0

2637

24

GM

Sethuraman, S.P.

IND

2598

5,5

0

2637

16

18

GM

Puranik, Abhimanyu

IND

2618

5,5

0

2632

17

11

GM

Oparin, Grigoriy

USA

2681

5,5

0

2608

18

26

GM

Kuybokarov, Temur

AUS

2584

5,5

0

2591

19

21

GM

Gupta, Abhijeet


 

IND

2609

  5,5

 2582

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

18

GM

Puranik, Abhimanyu

2618

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

1

2

13

GM

Narayanan.S.L,

2651

6

6

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

2

3

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

6

GM

Erigaisi, Arjun

2712

6

4

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

6

6

GM

Karthikeyan, Murali

2611

20

5

3

GM

Giri, Anish

2760

6

GM

Sindarov, Javokhir

2658

12

6

21

GM

Gupta, Abhijeet

2609

GM

Gukesh, D

2758

4

7

7

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

GM

Kuybokarov, Temur

2584

26

8

11

GM

Oparin, Grigoriy

2681

GM

Sethuraman, S.P.

2598

24

9

23

GM

Paravyan, David

2599

GM

Salem, A.R. Saleh

2632

16

10

15

GM

Aryan, Chopra

2634

5

GM

Shimanov, Aleksandr

2566

31

11

37

IM

Makarian, Rudik

2548

5

5

GM

Van Foreest, Jorden

2707

8

12

9

GM

Nihal, Sarin

2694

5

5

GM

Fawzy, Adham

2535

40

13

41

GM

Yilmazyerli, Mert

2533

5

5

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

10

14

14

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

5

5

GM

Vignesh, N R

2527

42

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dohában a Qatar Masters viadalon Carlsen második vereségét szenvedte el, hatos holtverseny az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Dohában zajló Waer Masters 2023 hetedik fordulójának szenzációjaként az indiai Murali Karthikeyan sötéttel legyőzte Magnus Carlsent. A 24 éves sakkozó remekül használta ki az ötszörös világbajnok túlzottan ambiciózus játékát, két könnyűtisztje lett Carlsen bástyájáért cserébe, 45 lépésben nyert, a címvédő második vereségét szenvedte el. Az indiai-üzbég két párharc döntetlennel fejeződött be, a FIDE zászlója alatt játszó orosz David Paravjan az indiai Gukesht győzte le, az indiai Narayan, Arjun Erigaisi és Karthikeyan, az üzbég Javohur Szindarov és Nodirnek Jakubőjev társaságában holtversenyben az élen áll. A fél pont előnnyel vezetők mögött 11 fős az üldöző boly, Carlsen 4.5 pontjával a a 28. helyről várja az amerikai szenior bajnok, Grigory Kaisanov elleni partiját.

A Qatar Masters hetedik játéknapjának szenzációja Murali Karthikeyan győzelme, Magnus Carlsen második vereségét szenvedte el. A viadalon a norvég világelső hatodszor mérkőzött meg indiai ellenféllel, a hatodik játszma emléezetes marad számára, vikágossal kapott ki, elvesztette minden esélyét címe megvédésére, nyolc éve éve diadalmaskodott a tornán.

Karthikeyan a harmadik indoai sakkozó, aki legyőzte Magnus Carlsent. Viswanathan Anand mellett még Pantala Harikrishna nyert 2205-ben a Lausanne-i Ifjú Reménységek tornáján a norvég titán ellen.

Magnus Carlsen a spanyol megnyitást választotta, új ötletet játszott meg, ellenfele hosszú sáncra szavazott, érdekes középjáték alakult ki, az ötszörös világbajnok túlértékelte esélyeit, kalandba bocsátkozott, az indiai sakkozó remek megoldást talált, két könnyűtisztet kapott a bástyáért, esélyét hibátlanu használta ki a világelsővel szemben.

A forduló előtt négyes holtversenyben vezető négyes egymás ellen mérkőzött meg, az indiai-üzbég párharcok döntetlennel fejeződtek be. Narayan kedvező lehetőségével nem tudott élni Javohir Szindorovval szemben. Nodirbek Jakubojev és Arjun Erihaisi összecsapása viharos kezdet után lépésismétléssel ért véget.

Meglepetésként az orosz David Paravjan nyert a 17 éves Gukesh ellen, minőségáldozata után az indiai sakkozó nem talált védelmet, az élen hatos holtverseny alakult ki.

A játéknap rangadóját Parham Maghsoodloo és Hikaru Nakamura játszotta, az iráni nagymester jobb állást rontott el. Tizenegy fős az üldöző boly, amelynek már tagja Anish Giri és az idei amerikai szenior bajnok Grigoty Kaidanov.

A 64 éves nagymester fiatalos lendülettel játszotta Jorden Van Foreesz elleni partiját, a holland sakkozó királyállását tetszetős tisztáldozattal rombolta szét és aratott látványos győzelmet, Magnus Carlsennel vívja nyolcadi játszmáját.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

0 - 1

GM

Karthikeyan, Murali

2611

20

2

7

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

½ - ½

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

2

3

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

5

½ - ½

5

GM

Erigaisi, Arjun

2712

6

4

13

GM

Narayanan.S.L,

2651

5

½ - ½

5

GM

Sindarov, Javokhir

2658

12

5

23

GM

Paravyan, David

2599

1 - 0

GM

Gukesh, D

2758

4

6

27

GM

Pranav, V

2579

½ - ½

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

5

7

3

GM

Giri, Anish

2760

4

1 - 0

4

GM

Karthik, Venkataraman

2563

32

8

35

GM

Kaidanov, Gregory

2554

4

1 - 0

4

GM

Van Foreest, Jorden

2707

8

9

31

GM

Shimanov, Aleksandr

2566

4

1 - 0

4

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

10

10

11

GM

Oparin, Grigoriy

2681

4

1 - 0

4

GM

Adhiban, B.

2551

36

11

15

GM

Aryan, Chopra

2634

4

½ - ½

4

GM

Fawzy, Adham

2535

40

12

37

IM

Makarian, Rudik

2548

4

½ - ½

4

GM

Salem, A.R. Saleh

2632

16

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

Typ

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

13

GM

Narayanan.S.L,

IND

2651

5,5

0

2836

2

12

GM

Sindarov, Javokhir

U20

UZB

2658

5,5

0

2805

3

6

GM

Erigaisi, Arjun

U20

IND

2712

5,5

0

2784

4

23

GM

Paravyan, David

FID

2599

5,5

0

2782

5

20

GM

Karthikeyan, Murali

IND

2611

5,5

0

2775

6

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

5,5

0

2763

7

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

5

0

2730

8

7

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

5

0

2711

9

3

GM

Giri, Anish

NED

2760

5

0

2689

10

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

U20

UZB

2716

5

0

2671

11

31

GM

Shimanov, Aleksandr

FID

2566

5

0

2664

12

22

GM

Vakhidov, Jakhongir

UZB

2607

5

0

2643

13

35

GM

Kaidanov, Gregory

USA

2554

5

0

2638

14

24

GM

Sethuraman, S.P.

IND

2598

5

0

2624

15

11

GM

Oparin, Grigoriy

USA

2681

5

0

2610

18

GM

Puranik, Abhimanyu

IND

2618

5

0

2610

17

27

GM

Pranav, V

U20

IND

2579

5

0

2606

18

88

IM

Zou, Chen

CHN

2418

4,5

0

2692

19

75

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

4,5

0

2672

20

25

GM

Jumabayev, Rinat

KAZ

2585

4,5

0

2644

55

IM

Ahmadzada, Ahmad

U20

AZE

2494

4,5

0

2644

22

43

GM

Kevlishvili, Robby

NED

2521

4,5

0

2641

23

16

GM

Salem, A.R. Saleh

UAE

2632

4,5

0

2631

24

28

GM

Vokhidov, Shamsiddin

UZB

2578

4,5

0

2630

25

46

GM

Pranesh, M

U20

IND

2515

4,5

0

2625

26

30

GM

Aditya, Mittal

U20

IND

2572

4,5

0

2622

27

37

IM

Makarian, Rudik

U20

FID

2548

4,5

0

2612

28

1

GM

Carlsen, Magnus

NOR

2839

4,5

0

2610

29

4

GM

Gukesh, D

U20

IND

2758

4,5

0

2594

30

15

GM

Aryan, Chopra

IND

2634

4,5

0

2568

A virtuális világranglista állása:

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

ÉLő

Pont

Result

Pts.

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

5

GM

Kaidanov, Gregory

2554

35

2

2

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

5

5

GM

Pranav, V

2579

27

3

6

GM

Erigaisi, Arjun

2712

GM

Paravyan, David

2599

23

4

12

GM

Sindarov, Javokhir

2658

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

19

5

20

GM

Karthikeyan, Murali

2611

GM

Narayanan.S.L,

2651

13

6

18

GM

Puranik, Abhimanyu

2618

5

5

GM

Giri, Anish

2760

3

7

22

GM

Vakhidov, Jakhongir

2607

5

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

5

8

24

GM

Sethuraman, S.P.

2598

5

5

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

7

9

31

GM

Shimanov, Aleksandr

2566

5

5

GM

Oparin, Grigoriy

2681

11

10

4

GM

Gukesh, D

2758

GM

Kevlishvili, Robby

2521

43

11

40

GM

Fawzy, Adham

2535

GM

Aravindh, Chithambaram Vr.

2649

14

12

42

GM

Vignesh, N R

2527

GM

Aryan, Chopra

2634

15

13

16

GM

Salem, A.R. Saleh

2632

IM

Ahmadzada, Ahmad

2494

55

14

46

GM

Pranesh, M

2515

GM

Gupta, Abhijeet

2609

21

Verőci Zsuzsa

Fotó: chessbase.com chess24.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Caruana másfél pontos előnnyel lett harmadszor bajnok So, Dominguez Perez és a 14 éves Mishra előtt

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az amerikai sakkozás fellegvárában, Saint Louisban az olimpiai bajnok, 2018-ban világbajnoki kihívó Fabiano Caruana nagy sikerével fejeződött be a férfi bajnokság. Caruana címvédőként másfél pontos előnnyel lett első Wesley So, Leinier Dominguez és a 14 éves Abhimanyu Mishra előtt. Az utolsó fordulóban So világossal remizett Caruanával, ezzel bebiztosította ezüstérmét, Dominguez Perez megismételte tavalyi eredményét, ismét harmadik lett. A gwnwrációs párbajban Mishra legyőzte a torna doyenjét, a háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aroniant, nagy szenzáció a negyedik helyezése. A bajnokság első három helyezettje veretlen maradt, Mishra három vereséget is elszenvedett, de öt partit megnyert. Negatív meglepetés Aronisn, Sam Shankland és Jeffery Xiong szereplése. A női bajnokságon a 19 éves Carissa Yip diadalmaskodott, második bajnoki cínét ünnepelhette.

 

Kitűnően sikerült Fabiano Caruana számára az október 25-én kezdődő FIDE Grand Swiss előtti főpróba, ahol vezeti majd a rajtlistát. Veretlenül, másfél pontos előnnyel nyerte meg pályfutása harmadik bajnoki címét. A negyedik fordulóban vete át a vezetést a kettős győzelemmel rajtoló Abhimanyi Maishrától, taktikus versenyzéssel érvényesítette nagy rutinját kevesebb kockázatot vállakó riválisaival szemben.

Wesley So és Leineir Dominguez Perez is veretlen maradt, a nagy meglepetésre velük holtversenyben végző Mishra háromszor kpott ki, de öt partit nyert, nehéz állásokban is megőrizve hidegvérét.

Hárman értek el ötven százalékot, Hans Moke Niemann a hajrában megingott, Samuel Sevian és Ray Robson a hajrában javított.

Az utolsó forduló eredményei:

Wesley So (2769) – Fabiano Caruana (2782)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (2739) – Hans Moke Niemann (2674)  döntetlen

Dariusz Swiercz (2640) – Ray Robson (2689)  0 – 1

Samuel Sevian (2698) – Andrew Tang (2523)  1 – 0

Sam Shankland (2711) – Jeffery Xiong (2693) döntetlen

Abhimanyu Mishra (2591) – Levon Aronian (2742)  1 - 0

 

A bajnokság végeredménye:
 

H.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Ponte

1

GM Fabiano Caruana

2782

x

½ 

½ 

1 

½ 

½ 

1 

½ 

½ 

1 

1 

1 

8.0

2

GM Wesley So

2769

½ 

x

½ 

1 

½ 

1 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

6.5

3

GM Leinier Dominguez

2739

½ 

½ 

x

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

1 

½ 

½ 

1 

6.5

4

GM Abhimanyu Mishra

2591

0 

0 

½ 

x

1 

1 

0 

1 

1 

½ 

½ 

1 

6.5

5

GM Samuel Sevian

2698

½ 

½ 

½ 

0 

x

1 

0 

½ 

½ 

½ 

½ 

1 

5.5

6

GM Ray Robinson

2689

½ 

0 

½ 

0 

0 

x

1 

½ 

½ 

1 

1 

½ 

5.5

7

GM Hans Moke Niemann

2674

0 

½ 

½ 

1 

1 

0 

x

1 

0 

½ 

½ 

½ 

5.5

8

GM Levon Aronian

2742

½ 

½ 

½ 

0 

½ 

½ 

0 

x

1 

½ 

½ 

½ 

5.0

9

GM Sam Shankland

2711

½ 

½ 

0 

0 

½ 

½ 

1 

0 

x

½ 

½ 

½ 

4.5

10

GM Jeffery Xiong

2693

0 

½ 

½ 

½ 

½ 

0 

½ 

½ 

½ 

x

½ 

½ 

4.5

11

GM Dariusz Swiercz

2640

0 

½ 

½ 

½ 

½ 

0 

½ 

½ 

½ 

½ 

x

0 

4.0

12

GM Andrew Tang

2523

0 

½ 

0 

0 

0 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

1 

x

4.0


 

H.

Név

Pont

M/F

Élő

TPR

W-We

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

1

GM Fabiano Caruana

8.0

M

2782

2854

+0.98

½

½

1

1

1

½

½

½

1

1

½

2

GM Wesley So

6.5

M

2769

2745

-0.29

½

½

½

½

1

½

½

½

1

½

½

3

GM Leinier Dominguez Perez

6.5

M

2739

2748

+0.16

½

½

½

½

1

½

½

½

1

½

½

4

GM Abhimanyu Mishra

6.5

M

2591

2761

+2.55

½

1

1

0

0

½

½

1

1

0

1

5

GM Samuel Sevian

5.5

M

2698

2687

-0.15

1

0

½

½

½

½

½

0

½

½

1

6

GM Ray Robson

5.5

M

2689

2687

-0.01

0

½

0

½

1

½

½

1

0

½

1

7

GM Hans Moke Niemann

5.5

M

2674

2689

+0.23

½

1

0

1

1

½

½

0

0

½

½

8

GM Levon Aronian

5.0

M

2742

2647

-1.35

½

½

½

½

0

½

½

½

½

1

0

9

GM Sam Shankland

4.5

M

2711

2620

-1.37

½

½

1

½

0

½

½

½

0

0

½

10

GM Jeffery Xiong

4.5

M

2693

2622

-1.08

½

½

0

½

0

½

½

½

½

½

½

11

GM Dariusz Swiercz

4.0

M

2640

2590

-0.72

½

½

½

0

½

½

½

½

½

0

0

12

GM Andrew Tang

4.0

M

2523

2601

+1.05

½

0

½

½

0

½

½

½

0

1

0

 

A női bajnokságon kiélezett küzdelem folyt a bajnoki címért, a versenyfutásban Carissa Yip nyerte meg. A rajtlistát vezető Irina Krush csak ötödik lett.

 

A bajnokság végeredménye:

 

H.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

IM Yip, Carissa

2372

x

½ 

1 

1 

½ 

½ 

0 

1 

1 

1 

1 

1 

8.5

2

WGM Tokhirjonova, Gulrukhbegim

2350

½ 

x

½ 

1 

0 

1 

1 

1 

0 

1 

1 

1 

8.0

3

FM Lee, Alice

2388

0 

½ 

x

0 

½ 

1 

½ 

1 

1 

1 

1 

1 

7.5

4

WGM Abrahamyan, Tatev

2262

0 

0 

1 

x

1 

½ 

1 

1 

½ 

½ 

1 

½ 

7.0

5

GM Krush, Irina

2437

½ 

1 

½ 

0 

x

½ 

½ 

1 

½ 

1 

½ 

½ 

6.5

6

IM Paikidze, Nazi

2316

½ 

0 

0 

½ 

½ 

x

½ 

½ 

0 

1 

1 

1 

5.5

7

FM Yan, Ruiyang

2206

1 

0 

½ 

0 

½ 

½ 

x

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

5.0

8

IM Zatonskih, Anna

2363

0 

0 

0 

0 

0 

½ 

½ 

x

1 

½ 

1 

1 

4.5

9

FM Yu, Jennifer

2294

0 

1 

0 

½ 

½ 

1 

½ 

0 

x

0 

½ 

½ 

4.5

10

WGM Pourkashiyan, Atousa

2288

0 

0 

0 

½ 

0 

0 

½ 

½ 

1 

x

½ 

½ 

3.5

11

FM Eswaran, Ashritha

2273

0 

0 

0 

0 

½ 

0 

½ 

0 

½ 

½ 

x

1 

3.0

12

FM Cervantes Landeiro, Thalia

2303

0 

0 

0 

½ 

½ 

0 

½ 

0 

½ 

½ 

0 

x

2.5

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Qatar Masters hatodik fordulója után két indiai és üzbég sakkozó az élen, 8 fős az üldöző boly

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Dohában zajló Qatar Masters 2023 hatodik fordulója után négyes holtverseny az élen, két-két indiai és üzbég sakkozó vezeti a versenyfutást. Narayanan és Arjun Erigaisi, Javohir Szindarov és Nodirbek Jakubojev fél ponttal előzi meg a 8 fős üldöző bolyt, amelynek tagja az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen, az ötszörös amerikai bajnok Hikaru Nakamura, az indiai Gukesh, az üzbég Nodirbek Abduszattorov. és az iráni Parham Maghsoodloo.

A Qatar Masters hatodik fordulójában az egyedüli éllovas Narayanan sötéttel remizett Nodirbek Abduszattorpvval, hárman is beérték az indiai sakkozót. Atjun Erigaisi az előző fordulóban meglepetésre Anish Girit legyőző orosz nemzetközi mester, Rudik Makarian ellen volt eredményes.

A 17 évesek összecsapását Javohir Szindarov nyerte meg Mittal Aditya ellen. Sötéttel győzött Nodirbek Jakobojev is a kazah Rinat Jumabajevvel szemben. A hetedik körben a holtversenyben vezetők egymás ellen csatáznak, kétfrontos indiai-üzbég csata lesz és sor kerül az első + 2700 Élő-pontosok játszmájára, Hikaru Nakamura és Parham Maghsoodloo mérkőzésére.

Sokáig jól tartotta magát a 2006-os születésű indiai Aditya Samant a spanyol megnyitású ütközetben Magnus Carlsen ellen, a címvédő norvég világelső már ötödik indiai ellenféllel mérkőzött meg, a hetedik fordulóban is indiai sakkozóval kel megküzdenie.

A 17 éves Gukesh is a 4,5 pontosok nyolc fős csoportjában, a torna utolsó harmadában döntő szerepe lesz a párosításnak. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen váratlan veresége után „külső körön” jött fel és fél pontra megközelítette az éllovasokat. Holtverseny esetén rájátszás döntené el az első hely sorsát.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

R.

1

48

IM

Samant, Aditya S

2511

0 - 1

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

1

2

2

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

4

½ - ½

4

GM

Paravyan, David

2599

23

3

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

4

½ - ½

GM

Narayanan.S.L,

2651

13

4

6

GM

Erigaisi, Arjun

2712

4

1 - 0

4

IM

Makarian, Rudik

2548

37

5

20

GM

Karthikeyan, Murali

2611

4

½ - ½

4

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

7

6

30

GM

Aditya, Mittal

2572

4

0 - 1

4

GM

Sindarov, Javokhir

2658

12

7

25

GM

Jumabayev, Rinat

2585

4

0 - 1

4

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

19

8

4

GM

Gukesh, D

2758

1 - 0

4

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

75

9

8

GM

Van Foreest, Jorden

2707

½ - ½

GM

Shimanov, Aleksandr

2566

31

10

79

IM

Srihari, L R

2438

½ - ½

GM

Aryan, Chopra

2634

15

11

16

GM

Salem, A.R. Saleh

2632

½ - ½

GM

Kaidanov, Gregory

2554

35

12

18

GM

Puranik, Abhimanyu

2618

½ - ½

GM

Kevlishvili, Robby

2521

43

13

22

GM

Vakhidov, Jakhongir

2607

½ - ½

GM

Pranesh, M

2515

46

14

24

GM

Sethuraman, S.P.

2598

½ - ½

IM

Ahmadzada, Ahmad

2494

55

15

26

GM

Kuybokarov, Temur

2584

½ - ½

GM

Sankalp, Gupta

2518

45

16

102

IM

Panda, Sambit

2395

0 - 1

GM

Pranav, V

2579

27

17

44

GM

Bellahcene, Bilel

2520

3

0 - 1

3

GM

Giri, Anish

2760

3

18

50

IM

Prraneeth, Vuppala

2510

3

1 - 0

3

GM

Nihal, Sarin

2694

9

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

Typ

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

13

GM

Narayanan.S.L,

IND

2651

5

0

2870

2

12

GM

Sindarov, Javokhir

U20

UZB

2658

5

0

2835

3

6

GM

Erigaisi, Arjun

U20

IND

2712

5

0

2816

4

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

5

0

2776

5

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

4,5

0

2743

6

23

GM

Paravyan, David

FID

2599

4,5

0

2710

7

7

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

4,5

0

2708

8

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

U20

UZB

2716

4,5

0

2695

9

20

GM

Karthikeyan, Murali

IND

2611

4,5

0

2689

10

1

GM

Carlsen, Magnus

NOR

2839

4,5

0

2684

11

4

GM

Gukesh, D

U20

IND

2758

4,5

0

2667

12

27

GM

Pranav, V

U20

IND

2579

4,5

0

2596

13

75

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

4

0

2695

14

25

GM

Jumabayev, Rinat

KAZ

2585

4

0

2671

15

79

IM

Srihari, L R

U20

IND

2438

4

0

2670

16

55

IM

Ahmadzada, Ahmad

U20

AZE

2494

4

0

2661

17

28

GM

Vokhidov, Shamsiddin

UZB

2578

4

0

2659

18

30

GM

Aditya, Mittal

U20

IND

2572

4

0

2657

19

43

GM

Kevlishvili, Robby

NED

2521

4

0

2656

20

16

GM

Salem, A.R. Saleh

UAE

2632

4

0

2651

21

3

GM

Giri, Anish

NED

2760

4

0

2650

22

46

GM

Pranesh, M

U20

IND

2515

4

0

2638

23

8

GM

Van Foreest, Jorden

NED

2707

4

0

2616

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

GM

Karthikeyan, Murali

2611

20

2

7

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

2

3

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

5

5

GM

Erigaisi, Arjun

2712

6

4

13

GM

Narayanan.S.L,

2651

5

5

GM

Sindarov, Javokhir

2658

12

5

23

GM

Paravyan, David

2599

GM

Gukesh, D

2758

4

6

27

GM

Pranav, V

2579

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

5

7

3

GM

Giri, Anish

2760

4

4

GM

Karthik, Venkataraman

2563

32

8

35

GM

Kaidanov, Gregory

2554

4

4

GM

Van Foreest, Jorden

2707

8

9

31

GM

Shimanov, Aleksandr

2566

4

4

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

10

10

11

GM

Oparin, Grigoriy

2681

4

4

GM

Adhiban, B.

2551

36

11

15

GM

Aryan, Chopra

2634

4

4

GM

Fawzy, Adham

2535

40

12

37

IM

Makarian, Rudik

2548

4

4

GM

Salem, A.R. Saleh

2632

16

13

39

GM

Visakh, N R

2547

4

4

GM

Puranik, Abhimanyu

2618

18

14

50

IM

Prraneeth, Vuppala

2510

4

4

GM

Vakhidov, Jakhongir

2607

22

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: chessbase india

Komment 0 | Reblog! 0 |

Fabiano Caruana megvédte bajnoki címét, egy fordulóval a nefejezés előtt már győztesként köszönthették 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló bajnokságon Fabiano Caruana pályafutása harmadik bajnoki címét ünnepelheti, egy fordulóval a viadal befejezése előtt már célba ért. A tizedik játéknapon a bajnokság legfiatalabb résztvevőjét, a 14 éves Abhimanyu Mishrat 75 lépésben győzte le, megvédte tavalyi elsőségét. Két legnagyobb riválisa csak döntetlenet ért el, Wesley So sötéttel Hans Moke Niemannal osztozott meg a ponton, Leinier Dominguez Perez is sötéttel remizett Ray Robsonnal. Az utolsó fordulóban érdekes küzdelem várható a két dobogós helyért. Megszerezte első győzelmét Levon Aronian, harmadszor szenvedett vereséget Sam Shankland.

 

Fabiano Caruana 2016-ban sikerrel debütált az amerikai bajnokságon, Wesle Sot egy ponttal megelőzve lett első. A következő bajnoki címre hat évet kellett várnia, 2017-ben Wesley So ünnepelhetett. Egy év múlva meglepetésre Sam Shankland győzött, majd Hikaru Nakamura ötödször lett bajnok. Kétszer Wesley So végzett az élen, tavaly Fabiano Caruana félpontos előnnyel, veretlenül lett bajnok.

 

Fabiano Caruana két döntetlennel rajtolt, mesterh folytatta, három döntetlennel is őrizte első helyét, két győzelme már az aranyérmet jelentette, a 60 ezer dolláros díjat. Abhimanyu Mishra holtversenyes másodikként kezdte az éllovas elleni partiját, vereségével a negyedik helyre csúszott vissza. Fabiano Caruana fokozatosan játszotta túl az Mishrát, a középjátékban kissé engedett a szorítása, ezért tartott 75 lépésig az összecsapás.

Wesley So és Leinier Dominguez a dobogós helyekért harcolhat, Mishra, Hans Moke Niemann és Levon Aronian okozhat zavart. So utolsó partiját világossal játssza Caruanával szemben, Domingez Perez ellenfele Niemann lesz, Mishra a torna doyenjével, Aroniannal csatázik. A háromszoros örmény olimpiai bajnok első győzelmét a tizedik játéknapon szerezte meg, Sam Shankland ellen nyert.

 

A 10.forduló eredményei:

Fabiano Caruana (2782) – Abhimanyu Mishea (2591)  1 – 0

Levon Aronian (2742) – Sam Shankland (2711)  1 – 0

Jeffery Xiong (2693) – Samuel Sevian (2698) döntetlen

Andrew Tang (2523) – Gariusz Swiercz (2640) 1 – 0

Ray Robson (2689) – Leinier Dominduez Perez (2739)  döntetlen

Hans Moke Niemann (2674) – Wesley So (2769)  döntetlen


 

A bajnokság állása: 
 

H.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

   Pont

1

GM Fabiano Caruana

2782

x

 

½ 

1 

½ 

1 

½ 

½ 

½ 

1 

1 

1 

7.5

2

GM Wesley So

2769

 

x

½ 

1 

½ 

½ 

½ 

1 

½ 

½ 

½ 

½ 

6.0

3

GM Leinier Dominguez Perez

2739

½ 

½ 

x

½ 

½ 

 

½ 

½ 

1 

½ 

½ 

1 

6.0

4

DM Abhimanyu Mishra

2591

0 

0 

½ 

x

 

0 

1 

1 

1 

½ 

½ 

1 

5.5

5

GM Levon Aronian

2742

½ 

½ 

½ 

 

x

0 

½ 

½ 

1 

½ 

½ 

½ 

5.0

6

GM Hans Moke Niemann

2674

0 

½ 

 

1 

1 

x

1 

0 

0 

½ 

½ 

½ 

5.0

7

GM Samuel Sevian

2698

½ 

½ 

½ 

0 

½ 

0 

x

1 

½ 

½ 

½ 

 

4.5

8

GM Ray Robson

2689

½ 

0 

½ 

0 

½ 

1 

0 

x

½ 

1 

 

½ 

4.5

9

GM San Shankland

2711

½ 

½ 

0 

0 

0 

1 

½ 

½ 

x

 

½ 

½ 

4.0

10

DM Jeffery Xiong

2693

0 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

0 

 

x

½ 

½ 

4.0

11

GM Dariusz Swiercz

2640

0 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

 

½ 

½ 

x

0 

4.0

12

GM Andrew Tang

2523

0 

½ 

0 

0 

½ 

½ 

 

½ 

½ 

½ 

1 

x

4.0


 

H.

Név

Pont

M/F

Élő

Perf.

W-We

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

1

GM Fabiano Caruana

7.5

M

2782

2863

+1.00

½

½

1

1

1

½

½

½

1

1

2

GM Wesley So

6.0

M

2769

2742

-0.31

½

½

½

½

1

½

½

½

1

½

3

GM Leinier Dominguez Perez

6.0

M

2739

2756

+0.25

½

½

½

½

1

½

½

½

1

½

4

GM Abhimanyu Mishra

5.5

M

2591

2728

+1.85

½

1

1

0

0

½

½

1

1

0

5

DM Levon Aronian

5.0

M

2742

2692

-0.65

½

½

½

½

0

½

½

½

½

1

6

GM Hans Moke Niemann

5.0

M

2674

2684

+0.14

½

1

0

1

1

½

½

0

0

½

7

GM Samuel Sevian

4.5

M

2698

2667

-0.42

1

0

½

½

½

½

½

0

½

½

8

GM Ray Robson

4.5

M

2689

2656

-0.44

0

½

0

½

1

½

½

1

0

½

9

GM Sam Shankland

4.0

M

2711

2613

-1.34

½

½

1

½

0

½

½

½

0

0

10

GM Jeffery Xiong

4.0

M

2693

2613

-1.11

½

½

0

½

0

½

½

½

½

½

11

GM Dariusz Swiercz

4.0

M

2640

2620

-0.29

½

½

½

0

½

½

½

½

½

0

12

GM Andrew Tang

4.0

M

2523

2631

+1.32

½

0

½

½

0

½

½

½

0

1

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: https://www.uschesschamps.com/2023

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Caruana sötéttel győzte le Niemannt, megőrizte egypontos előnyét három üldözője előtt

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló bajnokság kilencedik fordulójában a címvédő Fabiano Caruana sötéttel legyőzte Hans Moke Niemannt, megőrizte egypontos vezetését a három fős üldöző boly előtt. Wesley So szerencsés nyerést könyvelhetett el Ray Robsonnal szemben. Túlbecsülte esélyeit Sam Shankland, ennek a 14 éves Abhimanyu Mishra örülhetett. Leinier Dominguez Perez a junios bajnok Andrew Tang ellen nyert, Egy vereséf mellett nyolcadszor remizett Levon Aronian, csalódást okoz Samuel Sevian is szereplésével. Megosztozott a ponton a két nyeretlen réstvevő, Dariusz Swiercz.  

A kilencedik játéknapon a bajnoki címért, a dobogós helyezésekért vívott küzdelemben négy játszma is döntéssel végződött. Az egypontos hátránnyal világossal játszó Hans Moke Niemann túlzott reményeket fűzött Fabiano Caruana elleni partijához, a rutinos címvédő remekül használta ki a felkínált esélyt, győzelmével megőrizte egypontos előnyét.

Három fős a közvetlen üldöző boly. A legkönnyebben Leinier Dominguez Perez nyert, Wesley So nehéz perceket is átélt Ray Robsonnal vívott csatájában, ellenfele hathatós segítséget nyújtott győzelméhez. Nagy meglepetés, hogy a 14 éves Abhimanyu Mishra holtversenyes második helye. Ügyesen hárította Sam Shankland próbálkozásait, az összecsapást végül a titán 80 lépésben megnyerte.

Kilenc forduló után még hárman nyeretlenek, Levon Aronian és Jeffery Xiong erőtlen játéka nagy csalódás, Dariusz Swiercz jól tartja magát a jüval nagyobb játékerőt képviselő riválisaival szemben. Mélyen a várakozás alatti teljesítményt nyújt Samuel Sevian.

A 9. forduló eredményei:

Hans Moke Niemann (2674) – Fabiano Caruana (2782)  0 – 1

Wesley So (2769) – Ray Robson (2689)  1 – 0

Leinier Dominguez  Perez (2739) – Andrew Tang (2523)  1 – 0

Dariusz Swiercz (2640) – Jeffery Xiong (2692)  döntetlen

Samuel Sevian (2698Ö – Levon Aronian (2742)  döntetlen

Sam Shankland (27111) – Abhimanyu Mishra (2591)  0 - 1
 

A bajnokság állása:

H.

Név

Pont

M/F

Élő

Perf.

W-We

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1

GM Fabiano Caruana

6.5

M

2782

2845

+0.75

½

½

1

1

1

½

½

½

1

2

GM Wealey So

5.5

M

2769

2750

-0.18

½

½

½

½

1

½

½

½

1

3

GM Leinier Dominguez Perez

5.5

M

2739

2763

+0.32

½

½

½

½

1

½

½

½

1

4

GM Abhimanyu Mishra

5.5

M

2591

2762

+2.10

½

1

1

0

0

½

½

1

1

5

GM Hans Moke Niemann

4.5

M

2674

2674

+0.01

½

1

0

1

1

½

½

0

0

6

GM Levon Aronian

4.0

M

2742

2647

-1.11

½

½

½

½

0

½

½

½

½

7

GM Sam Shankland

4.0

M

2711

2635

-0.88

½

½

1

½

0

½

½

½

0

8

GM Sanuel Sevian

4.0

M

2698

2661

-0.41

1

0

½

½

½

½

½

0

½

9

GM Ray Robson

4.0

M

2689

2644

-0.51

0

½

0

½

1

½

½

1

0

10

GM Dariusz Swiercz

4.0

M

2640

2668

+0.37

½

½

½

0

½

½

½

½

½

11

GM Jeffery Xiong

3.5

M

2693

2603

-1.12

½

½

0

½

0

½

½

½

½

12

GM Andrew Tang

3.0

M

2523

2585

+0.66

½

0

½

½

0

½

½

½

0

H.

Név

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

P

1

 GM Fabiano Caruana

-

½

-

1

½

1

½

½

½

1

1

2

 DM Wesley So

-

½

1

-

½

½

½

½

1

½

½

3

 GM Leinier Sominguez Perez

½

½

½

-

½

½

1

½

-

½

1

4

 GM Abhimanyu Mishra

-

0

½

0

1

½

1

-

1

½

1

5

 GM Hans Moke Niemann

0

-

-

1

1

½

0

1

0

½

½

6

 GM Samuel Sevian

½

½

½

0

0

½

½

½

1

-

-

4

7

 GM Dariusz Awiercz

0

½

½

½

½

½

½

½

-

½

-

4

8

 GM Sam Shankland

½

½

0

0

1

½

½

-

½

-

½

4

9

 GM Levon Aronian

½

½

½

-

0

½

½

-

½

½

½

4

10

 GM Ray Robson

½

0

-

0

1

0

-

½

½

1

½

4

11

 GM Jeffery Xiong

0

½

½

½

½

-

½

-

½

0

½

12

 GM Andrew Tang

0

½

0

0

½

-

-

½

½

½

½


 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Qatar Masters ötödik fordulója után az indiai Narayanan egyedül áll az élen, 12 fős az üldöző boly

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Dohában zajló Qatar Masters 2023 ötödik fordulójában az indiai rangadót Narayanan 58 lépésben megnyerte Gukesh ellen és félpontos előnnyel egyedül áll az élen. Tizenkét fős az üldöző boly, a legjobbak közül az amerikai Hikaru Nakamura, az üzbég Nodirtbek Abduszattorov, az indiai Arjun Erigaisi és az iráni Parham Maghsoodloo is 4 pontos. A 3,5 pontosok csoportját az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen vezeti, a norvég világelső 15 éves indiai ellenféllel szemben szerezte meg harmadik győzelmét.  játéknap egyik nagy meglepetéseként kikapott a holland Anish Giri. A hétfői pijenőnap után keddnem folytatódik a pontvadászat a 9 fordulós viadalon.

 

A Qatar Masters viadalon a rajtlistán tizenharmadik Narayanan S. L. egyedüli éllovasként vezet. Az ötödik fordulóban nagy csatában győzött honditársa, Gukesh D ellen. Fordulatokban is bővelkedett az összecsapásuk, Gukesh döntetlen esélyt kínáló folytatást hagyott ki.

A negyedik kör után holtversenyben élen állók még három partiban küzdöttek meg, pontosztozkodások születtek, a 3 pontosok csatáoban sok volt a döntéssel végződött játszma, javított helyezésén többek között Nodirbek Abduszattorov és Parham Maghsoodloo. A pihenőnap utáni keddi hatodik játéknapon az üzbég nagymester Narayannal mérkőzik meg.

 

A címvédőként játszó Magnus Carlsen 15 éves indiai sakkozót hyőzött le, a norvég világelső látványos kombinációt jahyott ki, kevésen múlott, hogy elrontsa nyert állását.

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

1 - 0

GM

Bharath, Subramaniyam H

U16

2500

52

2

12

GM

Sindarov, Javokhir

U18

2658

½ - ½

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

2

3

13

GM

Narayanan.S.L,

2651

1 - 0

GM

Gukesh, D

U18

2758

4

4

25

GM

Jumabayev, Rinat

2585

½ - ½

GM

Erigaisi, Arjun

U20

2712

6

5

7

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

3

1 - 0

GM

Salem, A.R. Saleh

2632

16

6

37

IM

Makarian, Rudik

U20

2548

3

1 - 0

3

GM

Giri, Anish

2760

3

7

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

U20

2716

3

1 - 0

3

GM

Karthik, Venkataraman

2563

32

8

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

3

1 - 0

3

GM

Adhiban, B.

2551

36

9

39

GM

Visakh, N R

2547

3

0 - 1

3

GM

Karthikeyan, Murali

2611

20

10

45

GM

Sankalp, Gupta

U20

2518

3

½ - ½

3

GM

Vakhidov, Jakhongir

2607

22

11

23

GM

Paravyan, David

2599

3

1 - 0

3

GM

Fawzy, Adham

2535

40

12

43

GM

Kevlishvili, Robby

2521

3

½ - ½

3

GM

Sethuraman, S.P.

2598

24

13

55

IM

Ahmadzada, Ahmad

U20

2494

3

½ - ½

3

GM

Kuybokarov, Temur

2584

26

14

75

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

3

1 - 0

3

GM

Vokhidov, Shamsiddin

2578

28

15

142

GM

Laxman, R.R.

2322

3

0 - 1

3

GM

Aditya, Mittal

U18

2572

30

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

13

GM

Narayanan.S.L,

IND

2651

4,5

13

2939

2

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

4

2

2780

3

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

U20

UZB

2716

4

5

2712

4

6

GM

Erigaisi, Arjun

U20

IND

2712

4

6

2782

5

7

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

4

7

2736

6

12

GM

Sindarov, Javokhir

U18

UZB

2658

4

12

2800

7

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

4

19

2726

8

20

GM

Karthikeyan, Murali

IND

2611

4

20

2693

9

23

GM

Paravyan, David

FID

2599

4

23

2705

10

25

GM

Jumabayev, Rinat

KAZ

2585

4

25

2772

11

30

GM

Aditya, Mittal

U18

IND

2572

4

30

2747

12

37

IM

Makarian, Rudik

U20

FID

2548

4

37

2686

13

75

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

4

75

2773

14

1

GM

Carlsen, Magnus

NOR

2839

3,5

1

2636

15

4

GM

Gukesh, D

U18

IND

2758

3,5

4

2629

16

8

GM

Van Foreest, Jorden

NED

2707

3,5

8

2625

17

15

GM

Aryan, Chopra

IND

2634

3,5

15

2607

18

16

GM

Salem, A.R. Saleh

UAE

2632

3,5

16

2669

19

18

GM

Puranik, Abhimanyu

IND

2618

3,5

18

2569

20

22

GM

Vakhidov, Jakhongir

UZB

2607

3,5

22

2624

33

3

GM

Giri, Anish

NED

2760

3

3

2598

34

9

GM

Nihal, Sarin

U20

IND

2694

3

9

2540

35

10

GM

Fedoseev, Vladimir

SLO

2691

3

10

2455

36

11

GM

Oparin, Grigoriy

USA

2681

3

11

2500

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

T.

R..

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

48

IM

Samant, Aditya S

2511

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

1

2

2

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

4

4

GM

Paravyan, David

2599

23

3

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

4

GM

Narayanan.S.L,

2651

13

4

6

GM

Erigaisi, Arjun

2712

4

4

IM

Makarian, Rudik

2548

37

5

20

GM

Karthikeyan, Murali

2611

4

4

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

7

6

30

GM

Aditya, Mittal

2572

4

4

GM

Sindarov, Javokhir

2658

12

7

25

GM

Jumabayev, Rinat

2585

4

4

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

19

8

4

GM

Gukesh, D

2758

4

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

75

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Qatar Masters viadalon Magnus Carlsen fantasztikus ötlettel mentette döntetlenre negyedik partiját

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Dohában zajló Qatar Masters 2023 negyedik fordulója után heten állnak az élen 3,5 ponttal. A mesterhármassal kezdők közül egymással remizett a két indiai sakkozó, Arjun Erigaisi és Narayanan S, érdekes végjátékban osztozott meg a ponton a 17 éves üzbég Javohir Szindarov és a kazah Rinat Jumbavajev.  Az amerikai Hikaru Nakamura legyőzte a holland Robby Kevlishvilit. Az indiai Gukesh és az Emírségekbeli Salem A. R. Saleh zárkózott fel nyeréssel. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen fordulatokban gazdag partiban remizett a 17 éves indiai Pranesh ellen, a norvég világelső fantasztikus ötlettel mentette döntetlenre a játszmát.

A Qatar Masters negyedik játéknapja után heten az élen, a négy mesterhármassal kezdők döntetlenjeit csak hárman tudták kihasználni, Hikaru Nakamura, Gukesh D és Salem A. R- Saleh. A hét 3,5 pontos nagymestert huszonegyen követik 3 ponttal, többek között Anish Giri és Parham Maghsoodloo.

A címvédőként játszó Magnus Carlsen szá,áta a negyedik forduló újabb csalódást hozott, az ötszörös világbajnok csak remizett a 17 éves indiai Pranash ellen vívott csatájában. A modern megnyitású partiban Carlsen átvette a játék irányítását, de alaposan benézte ellenfele ellenjátékának lehetőségét. Pranash kettős gyalogáldozattal „kedveskedett” a norvég világelsőnek.

Remek csata bontakozott ki. Carlsen királya veszélyes kalandra kényszerült, Pranash nehéz perceket okozott a „királynak”, aki végül fantasztikus ötlettel mentette döntetlenre a játszmát, amely örökössakkal ért véget.

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

T

R.

 

Név

Élő

Pont

Res.

Pont

Név

Élő

 

R..

1

46

GM

Pranesh, M

2515

2

½ - ½

2

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

1

2

2

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

1 - 0

3

GM

Kevlishvili, Robby

2521

43

3

6

GM

Erigaisi, Arjun

2712

3

½ - ½

3

GM

Narayanan.S.L,

2651

13

4

12

GM

Sindarov, Javokhir

2658

3

½ - ½

3

GM

Jumabayev, Rinat

2585

25

5

3

GM

Giri, Anish

2760

½ - ½

GM

Vokhidov, Shamsiddin

2578

28

6

4

GM

Gukesh, D

2758

1 - 0

GM

Yilmazyerli, Mert

2533

41

7

30

GM

Aditya, Mittal

2572

½ - ½

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

5

8

16

GM

Salem, A.R. Saleh

2632

1 - 0

IM

Madaminov, Mukhiddin

2484

61

9

40

GM

Fawzy, Adham

2535

½ - ½

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

19

10

20

GM

Karthikeyan, Murali

2611

½ - ½

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

75

11

26

GM

Kuybokarov, Temur

2584

½ - ½

GM

Laxman, R.R.

2322

142

12

47

GM

Suleymenov, Alisher

2512

2

0 - 1

2

GM

Maghsoodloo, Parham

2707

7

13

8

GM

Van Foreest, Jorden

2707

2

½ - ½

2

GM

Mousavi, Seyed Khalil

2492

57

14

48

IM

Samant, Aditya S

2511

2

½ - ½

2

GM

Nihal, Sarin

2694

9

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

Typ

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

3,5

2

2846

2

4

GM

Gukesh, D

U18

IND

2758

3,5

4

2773

3

6

GM

Erigaisi, Arjun

U20

IND

2712

3,5

6

2868

4

12

GM

Sindarov, Javokhir

U18

UZB

2658

3,5

12

2841

5

13

GM

Narayanan.S.L,

IND

2651

3,5

13

2863

6

16

GM

Salem, A.R. Saleh

UAE

2632

3,5

16

2809

7

25

GM

Jumabayev, Rinat

KAZ

2585

3,5

25

2823

8

3

GM

Giri, Anish

NED

2760

3

3

2714

9

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

U20

UZB

2716

3

5

2642

10

7

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

3

7

2655

11

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

3

19

2663

12

20

GM

Karthikeyan, Murali

IND

2611

3

20

2623

13

22

GM

Vakhidov, Jakhongir

UZB

2607

3

22

2657

14

23

GM

Paravyan, David

FID

2599

3

23

2640

15

24

GM

Sethuraman, S.P.

IND

2598

3

24

2626

16

26

GM

Kuybokarov, Temur

AUS

2584

3

26

2587

17

28

GM

Vokhidov, Shamsiddin

UZB

2578

3

28

2769

18

30

GM

Aditya, Mittal

U18

IND

2572

3

30

2746

19

32

GM

Karthik, Venkataraman

IND

2563

3

32

2596

20

36

GM

Adhiban, B.

IND

2551

3

36

2538

21

37

IM

Makarian, Rudik

U20

FID

2548

3

37

2560

22

39

GM

Visakh, N R

IND

2547

3

39

2546

23

40

GM

Fawzy, Adham

EGY

2535

3

40

2610

24

43

GM

Kevlishvili, Robby

NED

2521

3

43

2686

25

45

GM

Sankalp, Gupta

U20

IND

2518

3

45

2535

26

55

IM

Ahmadzada, Ahmad

U20

AZE

2494

3

55

2702

27

75

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

3

75

2714

28

142

GM

Laxman, R.R.

IND

2322

3

144

2750

29

1

GM

Carlsen, Magnus

NOR

2839

2,5

1

2579

30

8

GM

Van Foreest, Jorden

NED

2707

2,5

8

2567

31

9

GM

Nihal, Sarin

U20

IND

2694

2,5

9

2562

32

11

GM

Oparin, Grigoriy

USA

2681

2,5

11

2507

Az 5. forduló párosítása:

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az amerikai bajnokság nyolcadik fordulója után a címvédő Fabiano Caruana előnye egy pont

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló a,erikai bajnokság nyolcadik fordulója után a címvédő Fabiano Caruana egypontos ekőnnyel vezet Wesley So, Leinier Dominguez Perez, Hans Moke Niemann és Abhimanyu Mishra előtt. A hetedik körben mind a hat játszma döntetlennel ért véget, a nyolcadik játéknapon Ray Robson és a legfiataabb résztvevő, a 14 éves Abhimanyu Mishra aratott fontos győzelmet. Caruana nyerőesélyes állását remire Rontotta Sam Shanklanddal vívott küzdelmében, nyeréssel döntő előnyt szerezhetett volna riválisaival suemben.

 

A bajnokság hetedik játéknapján másodszor is mind a hat játszma pontosztozkodással ért véget. A legnagyobb küzdelem a második helyen álló Hans Moke Niemann és a junior bajnok Andrew Tanf partijában bontekozott ki, az ifjú titán 112 lépésben remizett, Niemann gyalogelőnyét a különböző színű futók miatt nem tdta érvényesíteni.

A nyolcadik játéknapon rossz rajtja után Ray Robson megszerezte második győzelmét. A spanyol megnyitású játszmában Hans Moke Niemann kalandozó vezére aknamezőre lépett, elszenvedte második vereségét, három társsal osztja a második helyet.

 

A címvédő éllova, Fabiano Caruana nagy esélyt szlasztott el Sam Shanklanddal vívott rangadóján. túljátszotta ellenfelét, döntő anyagi előnyt szerzett, de a nyerést ígérő állásban hibázott.

Abhimanyu Mishra 85 lépésben nyert Samuel Sevian ellen. Andrew Tang 80 lépéses összecsapásban remizett Wesley Soval.

 

A 7. forduló eredményei:

Ray Robson (2689) – Fabiano Caruana (2782)  döntetlen

Hans Moke Niemann (2674) – Andrew Tang (2523)  döntetlen

Wesley So (2769) – Jeffery Xiong (2693)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (2739)  döntetlen

Dariusz Swiercz (2540) – Abhimanyu Mishra (2591)  döntetlen

Samuel Sevian (2698) – Sam Shankland (2711)  döntetlen

A 8. forduló eredményei:

Fabiano Caruana – Sam Shankland  döntetlen

Abhimanu Mishra – Samuel Sevian 1 – 0

Levon Aronian – Dariusz Swiercz  söntetlen

Jeffery Xiong – Leinier Dominguez Perez  döntetlen

Andrew Tang – Wesley So  döntetlen

Ray Robson – Hans Moke Niemann  1 – 0

A bajnokság állása:
 

H.

Név

Pont

M/F

Élő

Perf.

W-We

1

2

3

4

5

6

7

8

1

GM Fabiano Caruana

5.5

M

2782

2820

+0.40

½

½

1

1

1

½

½

½

2

GM Wesley So

4.5

M

2769

2710

-0.57

½

½

½

½

1

½

½

½

3

GM Leinier Dominguez Perez

4.5

M

2739

2746

+0.10

½

½

½

½

1

½

½

½

4

GM Hans Moke Niemann

4.5

M

2674

2704

+0.36

½

1

0

1

1

½

½

0

5

GM Abhimanyu Mishra

4.5

M

2591

2721

+1.44

½

1

1

0

0

½

½

1

6

GM Sam Shankland

4.0

M

2711

2689

-0.22

½

½

1

½

0

½

½

½

7

GM Ray Robson

4.0

M

2689

2677

-0.12

0

½

0

½

1

½

½

1

8

GM Levon Aronian

3.5

M

2742

2646

-1.05

½

½

½

½

0

½

½

½

9

GM Samuel Sevian

3.5

M

2698

2656

-0.47

1

0

½

½

½

½

½

0

10

GM Dariusz Swiercz

3.5

M

2640

2670

+0.30

½

½

½

0

½

½

½

½

11

GM Jeffery Xiong

3.0

M

2693

2602

-1.05

½

½

0

½

0

½

½

½

12

GM Andrew Tang

3.0

M

2523

2619

+0.88

½

0

½

½

0

½

½

½


 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Qatar Masters 2023 harmadik fordulója után mesterhármassal öten állnak az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Dohában zajló Qatar Masters 2023 viadal harmadik fordulója után mesterhármassal öten állnak az élen, a rajtlistán hatodik indiai Arjun Erigaisi vezeti a rangsort. Az amerikai Hikaru Nakamura és a holland Anish Giri csak remizett a harmadik körben, Magnus Carlsen a második fordulóban elszenvedett sokkoló veresége után 17 éves indiai sakkozót győzött le, a nagy meglepetést okozó kazah Alisher Suleymenov kikapott az indiai Narayanantó. A versenyen szigorításokat vezettek be, a késleltetett internetes közvetítés, a játékosok átvizsgálása, elektronikus eszközök bevitelének tiltása már régen megszokott a nagy világversenyeken, a fair play szellemében „lehetetlenné” tenni játszma közben külső segítség igénybevételének lehetőségét.

 

A Qatar Masters 2023 örödik fordulója után ötös holtverseny az élen, az indiai Arjun Erigaisi, az üzbég Javohir Szindarov, az indiai Narayanan, a kazah Rinar Jumbajev és a holland Robby Kevlishvili rajtolt mesterhármassal. Az amerikai Hikaru Nakamura és a holland Anish Giri csak remizett a harmadik körben, a 17 éves Gukesh és a 19 esztendős Üzbég Nodirbek Abduszattorov is 2,5 pontos.

 

Az ötszörös világbajnok Magnus Caelsen a második fordulóbeli sokkoló veresége után 17 éves ellenfelet győzött le, az indiai Muthaian másfél pontosként játszhatott a norvég világelsővel. Sokan figyelték árgus szemekkel Carlsent Pazar játékkal legyőző kazah Alisher Suleymenos játékát, Narayanan meggyőző játékvezetéssel kényszerítette megadásra. Carlsennek lesz könnyű ledolgoznia a hátrányát, a párosítás fokozott jelentőségű lesz. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás döntené el.

A második forduló szenzációjára, Carlsen vereségére a torna szervezői léptek, új rendszabályokat vezettek be. Nincs meglepő a szabáéyokban, a szomorú, hogy ezeket a nagy világversenyeken már be kellett vezetni. A 15 perccel késleltetett internetes közvetítés, a nézők kizárása, saját toll használatának tiltása, elektronikus eszközök leadása a biztonsági embereknél, a tudnivalókat fél órával a harmadik forduló megkezdése előtt hozták nyilvánosságra.

Az új szabályok:

  • Games are broadcasted with a 15-minute delay.
  • The refreshment area and toilets are exclusively reserved to the players and arbiters, to the exclusion of any other participants.
  • After the first 10 minutes of the game, only authorised personnel may carry a phone when in areas restricted to the players, and shall not use it in the playing area and refreshment area.
  • Pens that are provided for the games by the organizer are expected to be used and left at the board at the end of each game.
  • Items that trigger the security scanners during checks at the entrance of the playing venue (e.g. pens, wallets, watches …), may have to be left at the security checkpoint.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Result

Pont

Név

Élő

 

R.

1

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

1

1 - 0

IM

Muthaiah, Al

2470

66

2

28

GM

Vokhidov, Shamsiddin

2578

2

½ - ½

2

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

2

3

3

GM

Giri, Anish

2760

2

½ - ½

2

GM

Aditya, Mittal

2572

30

4

34

GM

Rasulov, Vugar

2560

2

0 - 1

2

GM

Erigaisi, Arjun

2712

6

5

35

GM

Kaidanov, Gregory

2554

2

0 - 1

2

GM

Sindarov, Javokhir

2658

12

6

13

GM

Narayanan.S.L,

2651

2

1 - 0

2

GM

Suleymenov, Alisher

2512

47

7

41

GM

Yilmazyerli, Mert

2533

2

½ - ½

2

GM

Salem, A.R. Saleh

2632

16

8

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

2616

2

½ - ½

2

IM

Madaminov, Mukhiddin

2484

61

9

43

GM

Kevlishvili, Robby

2521

2

1 - 0

2

GM

Vakhidov, Jakhongir

2607

22

10

25

GM

Jumabayev, Rinat

2585

2

1 - 0

2

IM

Baskin, Robert

2451

72

11

75

IM

Vaishali, Rameshbabu

2448

2

½ - ½

2

GM

Kuybokarov, Temur

2584

26

12

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

1 - 0

2

FM

Bakhrillaev, Bakhrom

2302

149

13

53

GM

Chanda, Sandipan

2496

0 - 1

GM

Gukesh, D

2758

4

14

55

IM

Ahmadzada, Ahmad

2494

½ - ½

GM

Van Foreest, Jorden

2707

8

15

9

GM

Nihal, Sarin

2694

½ - ½

GM

Vignesh, N R

2527

4

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

Typ

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

6

GM

Erigaisi, Arjun

U20

IND

2712

3

6

3292

2

12

GM

Sindarov, Javokhir

U18

UZB

2658

3

12

3278

3

13

GM

Narayanan.S.L,

IND

2651

3

13

3266

4

25

GM

Jumabayev, Rinat

KAZ

2585

3

25

3229

5

43

GM

Kevlishvili, Robby

NED

2521

3

43

3197

6

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

2,5

2

2780

7

3

GM

Giri, Anish

NED

2760

2,5

3

2775

8

4

GM

Gukesh, D

U18

IND

2758

2,5

4

2678

9

5

GM

Abdusattorov, Nodirbek

U20

UZB

2716

2,5

5

2681

10

16

GM

Salem, A.R. Saleh

UAE

2632

2,5

16

2743

11

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

2,5

19

2721

12

20

GM

Karthikeyan, Murali

IND

2611

2,5

20

2697

13

26

GM

Kuybokarov, Temur

AUS

2584

2,5

26

2691

14

28

GM

Vokhidov, Shamsiddin

UZB

2578

2,5

28

2788

15

30

GM

Aditya, Mittal

U18

IND

2572

2,5

30

2771

16

40

GM

Fawzy, Adham

EGY

2535

2,5

40

2623

17

41

GM

Yilmazyerli, Mert

TUR

2533

2,5

41

2688

18

61

IM

Madaminov, Mukhiddin

U18

UZB

2484

2,5

61

2823

19

75

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

2,5

75

2764

20

142

GM

Laxman, R.R.

IND

2322

2,5

144

2821

21

1

GM

Carlsen, Magnus

NOR

2839

2

1

2598

22

7

GM

Maghsoodloo, Parham

IRI

2707

2

7

2570

űVerőci Zsuzsa

Fotó: chessbase.com  chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen sokkoló veresége, a kazah Suleymenov 31 lépésben legyőzte a világelsőt

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Dohában zajló Qatar Masters 2023 második fordulójában a 23 éves kazah Alisher Suleymenov 31 lépésben, pazar, áldozatokkal tarkított játszmában legyőzte Magnus Carlsent. A megdöbbentő vereség sokkolta az ötszörös világbajnokot, aki kétkedésének adott hangot, hogy a 2512-es Élő-pontszámú sakkozó, hogy volt képes ilyen játékra. Carlsen két legnagyobb riválisa, az amerikai Hikaru Nakamura és a holland Anish Giri megszerezte második győzelmét is. Nagy meglepetés az iráni Parham Maghsoodloo veresége is.

A Dohában zajló Qatar Masters 2023 második fordulójának óriási szenzációjaként a 23 éves, 2512-es Élő-pontszámú kazah Alisher Suleymenov 31 lépésben legyőzte Magnus Carlsent. A norvég világelső ilyen alacsony pontszámú sakkozótól 2015-ben szenvedett vereséget, a2566 pontos svájci Yannick Pelletier nyert ellene. Suleymenov áldozatokkal tarkított  lehengerlő győzelme sokkkolta az ötszörös világbajnokot és nehezményezte, hogy miért maradt el az anti-cheating vizsgálat?

Azonnal eszünkbe jutnak a tavalyi Sinquefield Cup-on történtek, Hans Moke Niemann győzelme, a vádaskodás, Carlsen visszalépése. A vezérindiai védelmű psrtiban a kazah nagymester szenzációsan játszott, sorban húzta a felkiáltó jeleket érdemlő, pörölycsapásokként ható lépéseket, amelyeket az elemző programok kisebb-nagyobb tétovázás után javasoltak, de hol volt eddig a  kazah sakkozó? 2512-es Élő-pontszámmal nem szoktak így sakkozni…

Magnus Carlsen két legnagyobb riválisa, Hikaru Nakamura és Anish Giri megszerezte második győzelmét, a játéknap egyik nahy meglepetése Parham Magjsoodloo veresége, az iráni nagymester az Ázsiai Játékokon az éltáblán remek teljesítményt nyújtott.

A viadalon 102 indiai sakkozó játszik, denki nem tudhatja, hogy szerény pontszámaik  milyen játékerőt sejtetnek, mennyi váratlan eredmény születik méh a tornán…

    

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

P.

Res.

P..

Név

Élő

 

R.

1

47

GM

Suleymenov, Alisher

2512

1

1 - 0

1

GM

Carlsen, Magnus *)

2839

1

2

2

GM

Nakamura, Hikaru *)

2780

1

1 - 0

1

GM

Dai, Changren

2507

51

3

52

GM

Bharath, Subramaniyam H

2500

1

0 - 1

1

GM

Giri, Anish

2760

3

4

57

GM

Mousavi, Seyed Khalil

2492

1

½ - ½

1

GM

Abdusattorov, Nodirbek

2716

5

5

6

GM

Erigaisi, Arjun

2712

1

1 - 0

1

GM

Abdisalimov, Abdimalik

2487

59

6

61

IM

Madaminov, Mukhiddin

2484

1

1 - 0

1

GM

Maghsoodloo, Parham

2707


 

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

1

2

GM

Nakamura, Hikaru

USA

2780

2

2

2

3

GM

Giri, Anish

NED

2760

2

3

3

6

GM

Erigaisi, Arjun

IND

2712

2

6

4

12

GM

Sindarov, Javokhir

UZB

2658

2

12

5

13

GM

Narayanan.S.L,

IND

2651

2

13

6

16

GM

Salem, A.R. Saleh

UAE

2632

2

16

7

19

GM

Yakubboev, Nodirbek

UZB

2616

2

19

8

22

GM

Vakhidov, Jakhongir

UZB

2607

2

22

9

25

GM

Jumabayev, Rinat

KAZ

2585

2

25

10

26

GM

Kuybokarov, Temur

AUS

2584

2

26

11

28

GM

Vokhidov, Shamsiddin

UZB

2578

2

28

12

30

GM

Aditya, Mittal

IND

2572

2

30

13

34

GM

Rasulov, Vugar

AZE

2560

2

34

14

35

GM

Kaidanov, Gregory

USA

2554

2

35

15

41

GM

Yilmazyerli, Mert

TUR

2533

2

41

16

43

GM

Kevlishvili, Robby

NED

2521

2

43

17

47

GM

Suleymenov, Alisher

KAZ

2512

2

47

18

61

IM

Madaminov, Mukhiddin

UZB

2484

2

61

19

72

IM

Baskin, Robert

GER

2451

2

72

20

75

IM

Vaishali, Rameshbabu

IND

2448

2

75

Suleymenov,A (2512) - Carlsen,M (2839)
Qatar Masters 2023 Doha
Vezérgyalog megnyitás [E12]  

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fa6 5.Vc2 Fb7 6.Hc3 c5 7.e4 cxd4 8.Hxd4 Fc5 9.Hf3 Hc6 10.b4 Fe7 [10...Hd4 11.Vd2 Hxf3+ 12.gxf3 Fe7 13.Bg1 0-0] 11.Fb2 Vb8 12.Bd1 0-0

13.Fe2 d6 14.0-0 Bc8 15.Bfe1 Ff8 16.Ff1 He7 

17.Hb5+/- He8 18.Hg5! Hg6

19.e5! d5

20.Vb3! Fe7

21.Hxf7! Kxf7  22.cxd5 Fxd5

 [22...Hc7 23.Hd6+ Kg8 24.Hxc8 Vxc8 25.d6 Hd5 26.dxe7 Hdxe7 27.Fc4] 

23.Bxd5! exd5 24.Vxd5+ Kf8

25.Hd4 Hf4 26.Vf3 Kg8 27.Vxf4 Vb7 28.Hf5 b5

9.Fxb5! Ff8 30.Fc4+ Kh8

31.Hh6! és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az amerikai bajnokság hatodik fordulójában hat döntetlen született

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló amerikai bajnokság hatodik fordulójában mind a hat játszma döntetlennel fejeződött be. Mesterhármasa után a címvédő Fabiano Caruana világossal osztozott meg a ponton Samuel Seviannal. A félpontos hátrányban levő Hand Moke Niemann sötéttel remizett Jeffery Xionggal. A legjobb esélyt Leinier Dominguez Perez szalasztotta el, a 14 éves Abhimanyu Mishra két veresége után nagyot küzdött s fél pontért.

 

A bajnokság félidejében a címvédő Fabiano Caruana félpontos előnnyel vezet. A hatodik játéknapon világossal Samuel Sevian ellen az angol megnyitású partiban nem tudott előnyt kicsiholni.

A skót négyeshuszárjátékban vívott elméleti párbajt Jeffety Xiong és Hans Moke Niemann, a viadal második helyézettje állta a sarat.

Változatlanul nyeretlen a rajtlistán második Levon Aronian, az olasz megnyitásban Wesley So tartotta az egynnsúlyt.

Kedvező esélyt szalasztott el Leinier Dominguez Perez, megállt a lejtőn a mezőny legfiatalabb tagja, a 14 éves Abhimanyu Mishra, nagyot küzdött a remiért.

Dariusz Swiecz gyalogelőnyét nem tudta érvényesíteni Sam Shanklanddal szemben. Nem bírt a junior bajnok Andrew Tanggal a tavalyi bajnokság ezüstérmese, Ray Robson.

A 6. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (2782) – Samuel Sevian (2698)  döntetlen

Sam Shankland (2711) – Dariusz Swiercz (2640)  döntetlen

Abhimanyu Mishra (2591) – Leinier Dominguez Peret (2739)  döntetlen

Levon Aronian (2742) – Wesley So (2769)  döntetlen

Jeffery Xiong (2693) – Hans Moke Niemann (2674)  döntetlen

Andrew Tang (2523) – Ray Robson (2689)  döntetlen


 

A bajnokság állása:
 

H.

NévPont

Pont

M/F

Élő

Perf.

W-We

1

2

3

4

5

6

1

GM Fabiano Caruana

4.5

M

2782

2866

+0.63

½

½

1

1

1

½

2

GM Hans Moke Niemann

4.0

M

2674

2804

+1.04

½

1

0

1

1

½

3

GM Wesley So

3.5

M

2769

2744

-0.16

½

½

½

½

1

½

4

GM Leinier Dominguez

3.5

M

2739

2756

+0.16

½

½

½

½

1

½

5

GM Sam Shankland

3.0

M

2711

2672

-0.30

½

½

1

½

0

½

6

GM Samuel Sevian

3.0

M

2698

2716

+0.16

1

0

½

½

½

½

7

GM Abhimanyu Mishra

3.0

M

2591

2681

+0.72

½

1

1

0

0

½

8

GM Levon Aronian

2.5

M

2742

2631

-0.91

½

½

½

½

0

½

9

GM Ray Robson

2.5

M

2689

2603

-0.73

0

½

0

½

1

½

10

GM Dariusz Swiercz

2.5

M

2640

2672

+0.23

½

½

½

0

½

½

11

GM Jeffery Xiong

2.0

M

2693

2542

-1.21

½

½

0

½

0

½

12

GM Andrew Tang

2.0

M

2523

2576

+0.37

½

0

½

½

0

½

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dohában a címvédő Magnus Carlsen 23 lépéses győzelemmel rajtolt a Qatar Masters 2023 Open viadalon

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Nyolc esztendő után harmadszor rendezik meg a Qatar Masters Open versenyt. 2014-ben a kínai Yu Yangyit, egy év múlva kétszeres világbajnok Magnus Carlsent ünnepelték győztesként, az idei viadalon címvédőként a norvég világeső vezeti a ralistát az amerikai Hikaru Nakamura, a holland Anish Giri és az indiai Dommaraju Gukesh előtt. A 165 fős mezőnyben 102 indiai sakkozó is játszik, a 9 fordulós versenyen 64 nemzetközi nagymester is verseng majd.

 

Dohában megkezdődött az esztendő egyik legerősebb nyílt versenye. A Qatar Masters 2023 Open viadalt elsősorban az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen részvétele fémjelzi. Hárman játszanak még top tízből,  Hikaru Nakamura, Anish Giri, és Dommaraju Gukesh számára a torna egyúttal főpróba is az október 25-én kezdődő FIDE Grand Swiss előtt, ahol a világbajnok-jelölti cím megszerzése is céljuk.  Nodirnek Abduszattorov, Arjun Erigaisi, Parham Maghsoodloo még a + 2700 Élő-pontos elit tagjai. A 164 fős mezőnyben 102 indiai sakkozó!

A rajtlista élcsoportja:

R.

 

Név

FED

Élő

1

GM

Magnua Carlsen

NOR

2839

2

GM

Hikaru Nakamura

USA

2780

3

GM

Anish Giri

NED

2760

4

GM

Gukesh D

IND

2758

5

GM

Nodirbek Abduszattorov

UZB

2716

6

GM

Arjun Erigaisi

IND

2712

7

GM

Parham Naghsoodloo

IRI

2707

8

GM

Jorden Van Foreest

NED

2707

9

GM

Sarin Nihal

IND

2694

10

GM

Vlagyimir Fedoszejev

SLO

2691

11

GM

Grigory Oparin

USA

2681

12

GM

Javohir Szindarov

UZB

2658

13

GM

Narayan S

IND

2651

14

GM

Chithambaram Vr Aravindh

IND

2649

15

GM

Choprayan Aryan

IND

2634

 

A 9 fordulós viadal első játéknapján a legjobbak sorban megnyerték játszmáikat, meglepetés, hogy Gukesh csak remizett a 2432 Élő-pontoshonfitársával,  Nubairshah Shaikh Mohammad „rabolt fél pontot a világranglistán nyolcadik nagymestertől. Még rosszabbul járt a szlovén színekben játszó Vlagyimir Fedoszejev,  2412 pontos indiaijunior, Mohan Kushagra győzte le.

 

Nyolc éve Dohában Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be a Qatar Masters Open 2015 torna. A viadal utolsó fordulójában a norvég világbajnok remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. A címvédő kínai Yu Yangyi nagy csatában nyert az amerikai Wesley So ellen, a győzelemmel beérte Carlsent, mindketten 7-7 pontot gyűjtöttek a kilenc forduló során. Az első hely sorsát két villámparti döntötte el, 5-5 perc gondolkodási idővel és 3-3 másodperc bónusszal lépésenként. A kétjátszmás meccset Magnus Carlsen 2-0-ra megnyerte, 27 ezer dollár lett győztesként a jutalma, Yu Yangyi 16 ezerrel vigasztalódott. Három orosz sakkozó, Vlagyimir Kramnyik, Szergej Karjakin és Szanan Szjugirov, valamint a kínai Ni Hua és az ukrán Vaszilij Ivancsuk szerzett fél ponttal kevesebbet a 132 fős merőnyben.

A Qatar Masters Open 2015 végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Élő+/-

1

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2834

7,0

2887

44,5

48,0

6,8

2

11

GM

Yu Yangyi

CHN

2736

7,0

2863

45,0

48,5

14,4

3

2

GM

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2796

6,5

2833

47,5

51,5

5,1

4

5

GM

Szergej Karjakin

RUS

2766

6,5

2793

44,5

46,5

3,6

5

33

GM

Szanan Szjugirov

RUS

2646

6,5

2791

45,5

49,5

18,3

6

18

GM

Ni Hua

CHN

2693

6,5

2762

42,5

45,0

8,7

7

16

GM

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2710

6,5

2700

39,0

42,5

-0,2

8

3

GM

Anish Giri

NED

2784

6,0

2815

47,0

51,5

4,3

9

79

Xi Yinglun

CHN

2470

6,0

2800

48,0

52,0

38,4

10

30

GM

Surya Ganguly

IND

2648

6,0

2743

42,5

45,5

12,0

11

9

GM

Pantala Harikrishna

IND

2743

6,0

2736

44,5

48,0

-0,5

12

17

GM

Ruszlan Ponomarjov

UKR

2710

6,0

2720

42,5

46,5

1,8

13

29

GM

Vlagyimir Akopjan

ARM

2648

6,0

2713

38,5

42,0

8,2

14

25

GM

Jan-Krzysztof  Duda

POL

2663

6,0

2697

38,0

42,0

4,4

15

36

GM

Nguyen Ngoc Truong Son

VIE

2642

6,0

2691

40,5

43,5

6,7

16

13

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2724

6,0

2687

43,0

47,0

-3,4

17

37

GM

Setheraman S. P.

IND

2639

6,0

2634

38,0

40,0

0,3

18

4

GM

Wesley So

USA

2775

5,5

2753

48,5

53,0

-1,8

19

6

GM

Li Caho b

CHN

2750

5,5

2750

48,0

53,0

0,6

20

7

GM

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2748

5,5

2743

47,0

51,0

-0,1

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az amerikai bajnokság ötödik fordulójában öt játszma végződött döntéssel, Varuna megőrizte vezetését

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló amerikai bajnokság ötödik fordulójában öt játszma is döntéssel végződött. A címvédő Fabiano Caruna mesterhármasával őrizte meg félpontos előnyét Hans Moke Niemannn előtt, aki bonyolult csatában Levon Aronian ellen nyert. Megszerezte első győzelmét Keinier Dominguez Perez, fordulatokban gazdag küzdelemben győzte le Sam Shanklandot. Másodszor kapott ki a legfiatalabb résztvevő, a 14 éves Abhimanyu Mistra. Bástyaáldozattal nyert Ray Robson, Jeffery Xiong rosszul védekezett.

 

A hétfői pihenőnap jó hatással volt az ötödik játéknap küzdelmeire, a nagymesterek harcos, küzdelmes partikat játszottak. Fabiano Caruana gyors győzelemmel őrizte meg félpontos előnyét, a junior bajnok Andrew Tangnak nem hozott szerencsét, hogy megismételte Lavon Aroniannal szemben megjátszott változatot.

A junior vb-n a rajlistát vezető Han Moke Niemannak még az éremszerzés sem sikerült, a csalással megvádolt sakkozó pereskedett, a procedúra negatívan hatott eredményességére. Nagy csatát vívott Levon Aroniannal, a bonyodalmakban a viadal doyenje hibázott, négy döntetlent követően vereséget szenvedett.

Rangadót nyert Leinier Dominguez Perez, fordulatos csatában végül győzött. Sam Shankland megmenthette volna a játszmát.

Másodszor kapott ki a 14 éves Abhimanyu Mishra, minőségáldozata után rosszul folytatta az akciót, ennek a háromszoros bajnok Wesley So örülhetett.

A várakozás alatt szereplő Ray Robson és Jeffery Xiong egymás ellen küzdött meg. Robson bástyaáldozattal rohamozott, Xiong királya vándorútra kényszerült hibás védekezése miatt, 29 lépés után következett a kapituláció.

Lépésismétléssel ért véget Dariusz Swiercz és Samuel Sevian játszmája.

Az 5. forduló eredményei:

Andrey Tang (2523) – Fabiano Caruama (2782) 0 – 1

Ray Robson (2689) – Jeffery Xiong (2693)  1 – 0

Hans Moke Niemann (2674) – Levon Aronian (2742) 1 – 0

Wesley So (2769) – Abhimanyu Mishra (2591) 1 – 0

Leinier Dominguez Perez (2739) – Sam Shankland ( (2711) 1 – 0

Dariusz Swiercz (2640) – Samuel Savian (2698)  döntetlen

A bajnokság állása:

H.

Név

Pont

M/F

Élő

Perf.

W-We

1

2

3

4

5

1

GM Fabiano Caruana

4.0

M

2782

2907

+0.75

½

½

1

1

1

2

GM Hans Moke Niemann

3.5

M

2674

2825

+1.01

½

1

0

1

1

3

GM Wesley So

3.0

M

2769

2748

-0.12

½

½

½

½

1

4

GM Leinier Dominguez Perez

3.0

M

2739

2792

+0.36

½

½

½

½

1

5

GM Sam Shankland

2.5

M

2711

2679

-0.20

½

½

1

½

0

6

GM Samuel Sevian

2.5

M

2698

2702

+0.04

1

0

½

½

½

7

GM Abhimanyu Mishra

2.5

M

2591

2670

+0.52

½

1

1

0

0

8

GM Levon Aronian

2.0

M

2742

2600

-0.95

½

½

½

½

0

9

GM Ray Robson

2.0

M

2689

2615

-0.51

0

½

0

½

1

10

GM Dariusz Swiercz

2.0

M

2640

2660

+0.13

½

½

½

0

½

11

GM Jeffery Xiong

1.5

M

2693

2516

-1.18

½

½

0

½

0

12

GM Andrew Tang

1.5

M

2523

2555

+0.15

½

0

½

½

0

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az amerikai bajnokság negyedik fordulója után Fabiano Caruna félpontos előnnyel áll az élen 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló amerikai bajnokság negyedik fordulója után a címvédő Fabiano Caruana félpontos előnnyel áll az élen. A rajtlistát is vezető Caruana két egymást követő győzelemmel vette át az első helyet a mezőny legfiatalabb tajától, a 14 éves Abhimanyu Mishra a negyedik körben kikapott Hans Moke Niemanntól. Négy döntetlennél tart Wesley So, Levon Aronian és Leinier Dominguez Perez.

 

Az amerikai sakkozás fellegvárában, Saint Louisban zajló bajnokságon a címvédő Magnus második győzelmét aratta. Hossza manőverező játékot követően egyenlő esélyeket ígérő állásban Dariusz Swiercz hibázott a vezérécservel, a végjátékban Caruana futója erősebb volt Swiercz huszárjánál, 80 lépés krllett a nyeréséhez.

Az indiai születésű 14 éves  Abhimanyu Mishra rutintalansága kiütközött Hans Moke Niemann elleni küzdelmében, rossz cserékkel fokozatosan került hátrányba, ellenfele anyagi előnyét érvényesítette.

Csak húsz lépésig tartott Samiel Sevian és Leinier Dominguez Perez játszmája, lépésismétléssel gyorsan kijátszották a döntetlent „tiltó” szabályt.

Levon Aronian nem tudott előnyt kicsiholni Ray Robsonnal szemben. Wesley So minimális előnye kevés volt az egész pont megszerzéséhez, Sam Shankland és Niemann a második helyet osztja. Jeffety Xiong a tavalyi junior bajnokkal remizett.

A bajnokság 4- fordulójának eredményei:

Fabiano Caruana (2782) – Dariusz Awiercz (2640) 1 – 0

Samuel Sevian (2698)Leinier Dominguez Perez (2739)  döntetlen

Sam Shankland (2711)Wesley So (2769) döntetlen

Abhimanyu Mishra (2591) – Hans Moke Niemann (2673) 0 – 1

Levon Aronian (2742) – Ray Robson (2689)  döntetlen

Jeffery Xiong (2694) – Andrew Tang (2523) döntetlen

 

A bajnokság állása:
 

H.

       Név

Pont

M/F

Élő

Perf.

W-We

1

2

3

4

1

GM Fabiano Caruana

3.0

M

2782

2897

+0.57

½

½

1

1

2

GM sam Shankland

2.5

M

2711

2759

+0.26

½

½

1

½

3

GM Hans Moke Niemann

2.5

M

2674

2755

+0.42

½

1

0

1

4

GM Abhimanyu Mishra

2.5

M

2591

2740

+0.79

½

1

1

0

5

GM Wesley So

2.0

M

2769

2697

-0.39

½

½

½

½

6

GM Levon Aronian

2.0

M

2742

2672

-0.36

½

½

½

½

7

GM Leinier Dominguez Perez

2.0

M

2739

2722

-0.10

½

½

½

½

8

GM Samuel Sevian

2.0

M

2698

2718

+0.12

1

0

½

½

9

GM Jeffery Xiong

1.5

M

2693

2573

-0.67

½

½

0

½

10

GM Dariusz Swiercz

1.5

M

2640

2654

+0.05

½

½

½

0

11

GM Andrew Tang

1.5

M

2523

2597

+0.33

½

0

½

½

12

GM Ray Robson

1.0

M

2689

2493

-1.02

0

½

0

½

Verőci Zsuzsa

Fotó: chessbase,com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az amerikai bajnokságon három forduló után a 14 éves Mishra vezet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A St. Louisban zajló amerikai bajnokság harmadik fordulója után a 14 éves Abhimanyu Mishra félpontos előnnyel vezet a címvédő Fabiano Caruana és Sam Shankland előtt. Három döntetlennel rajtolt Wesley So, Levon Aronian ,Leinier Dominguez Perez és Dariusz Swiercz. Meglepő Jeffery Xiong és Ray Robson sikertelensége. Az eddig lejátszott 18 partiból  6 végződött döntéssel.

 

A bajnokság legfiatalabb résztvevője, a 14 éves Abhimanyu Mishr bemutatkozása eddig kitúnőre sikerült, íz indiai születésű nagymester fél ponttal megelőzi a két olimpiai bajnokot, Fabiano Caruanát és Sam Shanklandot, két döntetlen után a harmadik körben arattak győzelmeket. Már a második fordulóban eldőlt, hogy senki sem veszélyezteti Bobby Fischer 1963-as -    rekordját, a 11 nyeréssel megszerzett elsőségét, a 64 ezer dolláros különdíj a kasszában marad.

A 2. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (3782) – Leinier Dominguez (2739)  döntetlen

Dariusz Swiercz (2640) – Wesley So (2759) döntetlen

Samuel Sevian (2698) – Hans Moke Niemann (2674) 0 – 1

Sam Shankland (2711) – Ray Robson (2689)   döntetlen

Abhimanyu Mishra (2591) – Ansrew Tang (2523) 1 – 0

Levon Aronian (2742) – Jeffery Xiong (2693)  döntetlen

A 3. forduló eredményei:

Jeffery Xiong – Fabiano Caruana 0 – 1

Andrew Tang – Levon Aronian  döntetlen

Ray Robson – Abhimanyu Mishra  0 – 1

Hans Moke Niemann – Sam Shankland  0 – 1

Wesley So – Samuel Sevian  döntetlen

Leonier Dominguez Perez – Dariusz Swiercz  döntetlen

A bajnokság állása:

H.

Név

Pont

M/F

Élő

Perf.

W-We

1

2

3

4

1

GM Abhimanyu Mishra

2.5

M

2591

2908

+1.18

½

1

1

2

GM Fabiano Caruana

2.0

M

2782

2850

+0.26

½

½

1

3

GM Sam Shanland

2.0

M

2711

2754

+0.18

½

½

1

4

GM Wesle So

1.5

M

2769

2692

-0.31

½

½

½

5

GM Levon Aronian

1.5

M

2742

2666

-0.29

½

½

½

6

GM Leinier Dominguez Perez

1.5

M

2739

2730

-0.04

½

½

½

7

GM Samuel Sevian

1.5

M

2698

2711

+0.06

1

0

½

8

GM Hans Moke Niemann

1.5

M

2674

2683

+0.03

½

1

0

9

GM Dariusz Swiercz

1.5

M

2640

2727

+0.36

½

½

½

10

GM Jeffrty Xiong

1.0

M

2693

2580

-0.45

½

½

0

11

GM Adsrew Tang

1.0

M

2523

2556

+0.11

½

0

½

12

GM Eay Robson

0.5

M

2689

2394

-1.09

0

½

0

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Remek magyar sikerek az Európa-kupán, a Garuda Ajka BSK ezüstérmes, a Sentimento Ajka BSK negyedik lett

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az albán üdülőhelyen, Durresben nagyszerű magyar sikerekkel fejeződött be a 38. Klubcsapatok Európa-kupa. A Garuda Ajka BSK ezüstérmes lett, a Sentimento Ajka BSK a negyedik helyen végzett. Az  női csapatnak a hármas holtversenyben kedvezett a Bucholz-pontszámítás, a férfi együttes érme 4,5 ponton és a török gárdákon múlott. Az aranyéremért vívott mérkőzést a román Superchess 2,5-1,5-re megnyerte az ajkai együttes ellen, nagy csalódást okozott a férfi csapatuk, a címvédő cseh Novy Bort elleni vereséggel a dobogóról is lecsúsztak. Magnus Carlsen vezetésével meglepetésre a norvég Offerspill Sjakklubb a 38. Európa-kupa győztese, a Novy Bor az ezüstérmes és a török háziderbin nyertes Gokturk Chess Sport Club a bronzérmes. A Sentimento Ajka BSK az utolsó fordulóban a TAJFUN SK Ljubljana gárdáját győzte le 3,5-2,5-re, öt döntetlen mellett Balog Imre hetedik partiját is megnyerte! A női viadalon a jól hajrázó szerb Crvena Zvezda lett a harmadik.

 

Izgalmakban, fordulatokban bővelkedő utolsó fordulóval fejeződött be a 84 csapat részvételével megrendezett 38. Klubcsapatok Európa-kupa, a viadalon a rajtlistán nyolcadik Sentinebto Ajka BSK a negyedik helyen végzett.

Az Offespill Sjakklbb és a rajtlistát vezető Superchess holtversenyben elsőként várta az utolsó játéknapot, mindkét együttes rangadó játszott, a nagy tétet Magnus Carlsen vezetésével a norvég csapat bírta jobban, 3,5-2,5-re legyőzte a harmadik kiemelt francia   Asnieres - Le Grand Echiquier együttesét. Az Offerspill Sjakklubb a rangsorban negyedik helyét elsősorban az ötszörös világbajnok magas pontszámának köszönhette, az első helyet többek között két nagyszerű igazolásuknak,  két indiai titánnak, a 17 éves Raunak Saghwani a második táblán játszott, a 18 esztendős Pranav a negyediken vitézkedett, mindketten 5 pontot szereztek hét játszmájukból. A „király” hatszor játszott, Magnus Carlsen kétszer remizett, Rapport Richárd és Maxime Vachier-Lagrave osztozott meg vele a ponton. A norvég csapat hat győzelemmel és a Superchess elleni döntetlennel értek elsőként a célba.

A tavalyi viadalon az ötödik fordulóban mérkőzött meg a Novy Bor és a CSU ASE Superbet, a cseh együttes nagy szenzációként 4,5 – 1,5-re legyőzte az első helyen kiemelt román ellenfelét. A román együtttes új néven vezette idén a rangsort, a Superchess meglepő ötlet volt…

A Novy Bor az ötödik körben kikapott az Pfferspill Sjakklubb csaőatátl, a hatodikban ’kiütéses” győzelmet aratott a Vugar Gasimov együttesével szembe. A Superchess elleni rangadót egypontos hátrányban kezdte, az első három táblán döntetlenek suülettek, az erőiszonyokat tekintve a másik három táblán is  a román együttes  játékosai Élő-pontszámban jobbak voltak, de ez kevésnek bizonyult, a cseh csapatban David Anton Guijarro és Mateusz Bartel fittyet hányt az erőviszonyoknak, győzelmeik a mérkőzés megnyerését jelentette, az ezüstérmet.

Sikerrel debütált az éltáblán Lékó Péter tanítványa, a 18 éves Vincent Keyme, 7 partijában 5 pontot gyűjtött, csak Magnus Carlsentől kapott ki. A Superchess csapatában Rapport Richárd és Viswanathan Anand is nyeretlen maradt, mindketten ötször remiztek.

A Sentimento Ajka BSK hatodik győzelmével végül balszerencsével lett negyedik. Aligha örültek az utolsó forduló párosításának, a két török csapat egymással mérkőzött meg, és a 3,5-2,5-ös végeredmény elég volt a bronzéremhez.

A TAJFUN SK Ljubljana ellni meccsen sorban születtek a döntetlenek, Balog Imre egyre közelebb került hetedik győzelméhez, míg az éltáblán Alekszej Szarana sikerrel véfte hadállását, kiharcolta a döntetlent.

Az ajkai csapat sikerében oroszlánrészt vállalt Balog Imre, a gyengébb ellenfeleknek nem adott esélyt. Bánusz Tamás és Korpa Bence is négyszer volt eredményes. Alekszej Szarana és Jergus Pechac a vártnál halványabb eredményt, ötven százslékot ért el, különösen fájdalmas volt s norvégok elleni vereségük. Velimir Ivic egy plusszal végzett. A női csapatnak segytő Balogh Csaba kettöt remizett. A végelszámoláskor hiányoztak a „segédpontok”, a negyedik helyezés nagy siker, a kedvező párosításokkal az érem is elérhető közelségben volt.

A 84 csapat versenyéhez kevésnek bizonyult a hét forduló!

Az élcsoportban az utolsó. forduló eredményei:

T.

  Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Novy Bor

  Superchess

:

2

  Offerspill Sjakklubb *)

  Asnieres - Le Grand Echiquier

:

3

  Gokturk Chess Sport Club

  Turkish Airlines Sports Club

:

4

  TAJFUN SK Ljubljana

  Sentimento Ajka BSK

:

5

  C' Chartres Echecs

  Vugar Gashimov

3

:

3

6

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

  Silla Chess Club

:

½

7

  SK Rockaden

  Beer Sheva Chess Club

2

:

4

8

  CE Le Cavalier Differdange *)

  Schachgesellschaft Zurich

½

:

9

  Rishon Lezion A

  SK Dunajska Streda

5

:

1

10

  SV Werder Bremen

  SK Zmaj

1

:

5

T.

2

    Novy Bor

Élő

FED

-

1

  Superchess

Élő

FED

3½:2½

1.1

GM

Vincent Keymer

2717

GER

-

GM

Rapport Richárd

2752

ROU

½ - ½

1.2

GM

Nils Grandelius

2689

SWE

-

GM

Viswanathan Anand

2754

IND

½ - ½

1.3

GM

David Navara

2689

CZE

-

GM

Bogdan-Daniel Deac

2701

ROU

½ - ½

1.4

GM

Nguyen Thai Dai Van

2618

CZE

-

GM

Jorden Van Foreest

2707

NED

0 - 1

1.5

GM

David Anton Guijarro

2653

ESP

-

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2691

SLO

1 - 0

1.6

GM

Mateusz Bartel

2651

POL

-

GM

Kirill Sevcsenko

2671

ROU

    0 - 1

T.

4

  Offerspill Sjakklubb

Élő

FED

-

3

  Asnieres - Le Grand Echiquier

Élő

FED

3½:2½

2.1

GM

Magnus Carlsen

2839

NOR

-

GM

Maximw Vachier-Lagravee

2727

FRA

½ - ½

2.2

GM

Raunak Sadhwani

2641

IND

-

GM

Haik M. Nartiroszjan

2696

ARM

½ - ½

2.3

GM

Aryan Tari

2619

NOR

-

GM

Jules Moussard

2642

FRA

1 - 0

2.4

GM

Pranav V

2579

IND

-

GM

Grigory Oparin

2681

USA

1 - 0

2.5

GM

Eric Hansen

2609

CAN

-

GM

Szergej Movszeszjan

2606

ARM

½ - ½

2.6

GM

Frode Olav Olsen Urkesal

2519

NOR

-

GM

Matthieu Cornette

2581

FRA

0 - 1

T.

7

  TAJFUN SK Ljubljana

Élő

FED

-

8

  Sentimento Ajka BSK

Élő

FED

2½:3½

4.1

GM

Sarin Nihal

2694

IND

-

GM

Alekszej Szarana

2682

SRB

½ - ½

4.2

GM

Andrej Volokityin

2664

UKR

-

GM

Jerdus Pechac

2596

SVK

½ - ½

4.3

GM

Erdős Viktor

2559

HUN

-

GM

Bánusz Tamás

2600

HUN

½ - ½

4.4

GM

Ivan Saric

2647

CRO

-

GM

Ivic, Velimir

2562

SRB

½ - ½

4.5

GM

Ante BrkiRobert Markus

2606

CRO

-

GM

Balog Imre

2622

HUN

0 - 1

4.6

GM

Robert Markus

2578

SRB

-

GM

Korpa Bence

2522

HUN

½ - ½

A 38. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

H.

R

FED

 

Csapat

F.s

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

4

NOR

Offerspill Sjakklubb

7

6

1

0

13

247

29,5

181,5

168

2

2

CZE

Novy Bor

7

6

0

1

12

233

29,5

182,5

153

3

12

TUR

Gokturk Chess Sport Club

7

6

0

1

12

221

30

167

139

4

8

HUN

Sentimento Ajka BSK

7

6

0

1

12

215,5

29

164

134,5

5

1

ROU

Superchess

7

5

1

1

11

210,5

27

188,5

144,3

6

6

TUR

Turkish Airlines Sports Club

7

5

0

2

10

231,5

29

172,5

113

7

3

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

7

5

0

2

10

228

28

184,5

128

8

7

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

7

5

0

2

10

222

29,5

171,5

114,5

9

5

GER

Schachclub Viernheim 1934 e.V.

7

5

0

2

10

221,5

29,5

175

118

10

11

ISR

Beer Sheva Chess Club

7

5

0

2

10

193

28,5

170

112,5

11

9

FRA

C' Chartres Echecs

7

4

2

1

10

193

27

169

112,5

12

13

ISR

Rishon Lezion A

7

4

2

1

10

182

26

162,5

108

13

14

SRB

SK Zmaj

7

5

0

2

10

169,5

26

172,5

113,5

14

18

SUI

Schachgesellschaft Riehen

7

5

0

2

10

162

24

165

106,5

15

17

MNE

Elektroprivreda

7

5

0

2

10

161

24

166

108

16

15

NED

LSG Leiden

7

4

2

1

10

155

23,5

158

109,3

17

33

ISL

Viking Chess Club

7

5

0

2

10

137

23

152

98

(84 csapat)

Offerspill Sjakklubb

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont.

J.

Élő-átlag

1

GM

Magnus Carlsen

2839

NOR

1

1

1

1

½

½

5

6

2650

2

GM

Raunak Sadhwani

2641

IND

½

1

1

1

½

½

½

5

7

2575

3

GM

Aryan Tari

2619

NOR

1

1

½

½

½

0

1

4,5

7

2546

4

GM

Pranav V

2579

IND

1

0

1

½

½

1

1

5

7

2489

5

GM

Eric Hansen

2609

CAN

½

½

½

½

2

4

2628

6

GM

Johan-Sabastian Christiansen

2606

NOR

1

1

2

2

2332

7

GM

Frode Oly Olsen Urkedal

2519

NOR

1

1

0

½

½

0

3

6

2300

8

IM

Benjamin Hslderson

2454

NOR

1

1

1

3

3

2189

Sentimento Ajka BSK

Bo.

Név

Élő

FED

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Alekszej Szarana

2682

SRB

½

½

0

1

½

½

3,5

7

2580

2

GM

Jergus Pechac

2596

SVK

½

½

0

½

½

½

3,5

7

2516

3

GM

Bánusz Tamás

2600

HUN

1

½

1

1

½

5

6

2450

4

GM

Balogh Csaba

2558

HUN

½

½

1

2

2535

5

GM

Velimir Ivic

2562

SRB

½

1

½

½

0

½

4

7

2369

6

GM

Balog Imre

2622

HUN

1

1

1

1

1

1

7

7

2301

7

GM

Koeoa Bence

2522

HUN

1

1

½

1

½

5

6

2087

A performance pontszámok alapján a legjobb teljesítmények:

H.

 

Név

Élő

FED

Csapat

TB1

1

IM

Gurel Ediz

2514

TUR

Turkish Airlines Sports Club

3147

2

GM

Balog Imre

2622

HUN

Sentimento Ajka BSK

3101

3

IM

Sylvan Jacob

2296

DEN

Skakklubben Nordkalotten

2963

4

GM

Carlsen Magnus

2839

NOR

Offerspill Sjakklubb

2923

5

IM

Piceu Tom

2288

BEL

Koninklijke Brugse Schaakkring

2881

6

GM

Anton Guijarro David

2653

ESP

Novy Bor

2842

GM

Martirosyan Haik M.

2696

ARM

Asnieres - Le Grand Echiquier

2842

8

GM

Vachier-Lagrave Maxime

2727

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

2832

9

GM

Smirin Ilia

2564

ISR

Perfect

2814

Női Európa-kupa

Nagyon vártuk az aranyérmet eldöntő mérkőzést, a hatodik fordulóban a Monte Carlo csapata ellen aratott remek győzelem után Balogh Csaba nem változtatott az összeállításon, a jó taktikával sikert elért játékosokat jelölte a sorsdöntő ütközetre. A Superchess az Sp Gaz Ukraine elleni nyeréssel hasonló bizakodó hangulatban készülődhetett a csatára, kedvezőbb Bucjolz-pontszámmal az első helyről, de jól ismerjük a számítás minden átkát, váratlan eredmény boríthatja a számokat.

Az éltáblán grúz párbajra került sor, Bella Hotenasvili és Nino Bacsiasvili is remekelt „vezérevezősként”, a várt döntetlrn után maradt két világos táblántk eggyel szembe, de s rangadón sötét volt a nyerő szín. A Világkupa ezüstérmese Nurgyul Szalimova jól megjátszott nyitás után elvesztette a játék fonalát, gyloghátrányba került Dinara Wagner ellen, aki anyagi előnyét hosszas küzdelemben érvényesítette.

Irina Bulmaga az egyenlő állásban többször is jibázptt, Teodora Injac győzelmét biztosra vehettük. Jól megjátszott nytás után Gaál Zsóka a 22. lépésben tisztet áldozott, a királyállás felszakítása mellett három gyalogot is kapott ellenértékként, de kevésnek bizonyult, Marsel Efroimski ellenjátéhoz jutott és vezetést szerzett csaőatának, a két másik játszmában a várt eredmények születtek. Bacsiasvili mellett dicsérni kell Teodora Injac teljesítményét, a 16 éves Zsókára váratlanul nagy teher nehezedett, Hoang Thanh Trang csak 4 partit játszott.

A Superchess az aranyéremnek örülhetett, a Garusa Ajka BSK az oly szépen csillogó ezüstéremnek. A svájci rendszer oly ismert buktatóira jól jellemző a Monte Carlo és az SP Gaz Ukraine együtteseinek kudarca, a Crvena Zvezda jó hajrával bronzérms lett.

Hosszú éveken keresztül forszíroztam, hogy játszanak magyar csapatok az Európa-kupán, köszönet a szponzoroknak a támogatásért, a játékosoknak az és eredményes szereplésért, jó volt szurkolni az ajkai csapatoknak!

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

T.

 Csapat

 Csapat

Res.

:

Res.

1

  Wood Green

  Teuta *)

:

2

  Superchess

  Garuda Ajka BSK

:

3

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

  SP Gaz Ukraine

:

4

  Schachgesellschaft Solingen

  TAJFUN SK Ljubljana

2

:

2

5

  Gokturk Chess Sport Club

  MSK Centar Asseco See

2

:

2

6

  Monte Carlo

  Galaxias Sports Club

4

:

0

7

  Panevezys

  Asnieres - Le Grand Echiquier

:

T.

2

  Superchess

Élő

FED

-

3

  Garuda Ajka BSK

Élő

FED

2½:1½

2.1

GM

Nino Bacsiasvili

2475

GEO

-

GM

Bella Hotenasvili

2483

GEO

½ - ½

2.2

WGM

 

   Dinara Wagner

2461

GER

-

IM

Nurgyul Szalimova

2424

BUL

1 - 0

2.3

IM

Irina Bulmaga

2423

ROU

-

IM

Teidora Injac

2426

SRB

0 - 1

2.4

IM

Marsel Efroimski

2447

ISR

-

WIM

Gaál Zsóka

2305

HUN

1 - 0

A 27. Női Európa-kupa végeredménye:

 

 H.

R.

FED

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

2

ROU

Superchess

7

6

0

1

12

137,5

19,5

109

92,5

2

3

HUN

Garuda Ajka BSK

7

5

0

2

10

131

17,5

115

79

3

6

SRB

SK Crvena zvezda Data Driven Lab

7

4

2

1

10

118,5

17,5

107,5

71,8

4

5

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

7

4

2

1

10

118

16,5

111,5

77,8

5

1

MNC

Monte Carlo

7

4

1

2

9

130,5

19

111

68,8

6

4

UKR

SP Gaz Ukraine

7

4

1

2

9

123

17

116,5

71,3

7

12

GER

Schachgesellschaft Solingen

7

3

3

1

9

101

17

102

60,3

8

10

TUR

Gokturk Chess Sport Club

7

3

3

1

9

99

16,5

104

60,5

9

9

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

7

4

1

2

9

89

14,5

105,5

63

10

8

ENG

Wood Green

7

4

0

3

8

104

16

105

53,5

11

7

MKD

MSK Centar Asseco See

7

2

4

1

8

99

15,5

112

59,5

12

14

NOR

Offerspill Chess Club

7

4

0

3

8

74

15,5

93,5

43

(26 csapat)

Superchess

T.

Név

Élő

FED

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Nino Bacsiasvili

2475

GEO

1

½

1

½

1

½

5,5

7

2385

2

WGM

Dinara Wagner

2461

GER

½

0

1

½

1

1

4,5

7

2319

3

IM

Irina Bulmaga

2423

ROU

1

½

½

1

0

4

6

2282

4

IM

Marsel Efroimski

2447

ISR

0

1

1

½

1

4,5

6

2244

5

IM

Eline Toebers

2390

NED

1

0

1

2

2220

Garuda Ajka BSK

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Bella Hotenasvili

2483

GEO

1

1

½

1

½

1

½

5,5

7

2397

2

GM

Hoang Thanh Trang

2398

HUN

1

½

0

½

2

4

2278

3

IM

Nurgyul Szalimova

2424

BUL

½

½

0

½

0

1,5

5

2393

4

IM

Teodora Injac

2426

SRB

1

½

½

1

½

1

4,5

6

2285

5

WIM

Gaál Zsóka

2305

HUN

½

1

1

1

½

0

4

6

2062

A performance pontszámok alapján a legjobb egyéni teljesítmények

H.

 

Név

Rtg

FED

Csapat

TB1

1

GM

Khotenashvili Bella

2483

GEO

Garuda Ajka BSK

2627

2

GM

Batsiashvili Nino

2475

GEO

Superchess

2615

3

WIM

Vidic Teja

2119

SLO

Offerspill Chess Club

2578

4

IM

Buksa Nataliya

2361

UKR

TAJFUN SK Ljubljana

2542

5

GM

Muzychuk Anna

2510

UKR

Monte Carlo

2525

6

IM

Houska Jovanka

2340

ENG

Wood Green

2511

7

WIM

Yao Lan

2311

ENG

Wood Green

2501

8

IM

Tsolakidou Stavroula

2385

GRE

MSK Centar Asseco See

2488

9

IM

Injac Teodora

2426

SRB

Garuda Ajka BSK

2478

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kettős magyar győzelem az Európa-kupa hatodik fordulójában, a Garuda Ajka BSK az aranyéremért játszhat 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az albán üdülőhelyen, Durresben zajló Klubcsapatok Európa-kupa hatodik fordulójában a magyar csapatok kettős győzelmet arattak. Bravúros a Garuda Ajka BSK sikere, a rajtlistát vezető monacói Monte Carlo együttese elleni 2,5 – 1,5-ös győzelemmel a befejező játéknap előtt holtversenyben az élen áll és az aranyéremért játszhat a román Superchess csapatával. Az ajkai együttesben Bella Hotenasvili sötéttel győzte le az exvilágbajnoknő Marija Muzicsukot, Nurgyul Szalimova, Teodora Injac és Gaál Zsóka remizett. A Superchess az SP Gaz Ukraine együttesét 3,5-0,5-ös győzelemmel taszította le az első helyről. A férfi csapatok versenyében 3-3-mal ért véget a szuperderbi, a Superchess és a norvég Offerspill Sjakklubb mérkőzése, a két gárda előnye egy pontra csökkent a hat 10 pontos csapat előtt, rendkívül izgalmas lesz az utolsó forduló, a Sentimento Ajka BSK hatodikként várja a TAJFUN SK Ljubljana elleni meccset. Az ajkai együttes a montenegrói Elektroprivreda csapatát 4-2-re győzte le. Balog Imre hatodik partiját is megnyerte, Bánusz Tamás és Korpa Bence negyedszer volt eredményes, Alekszej Szarana és Jergus Pechac remizett, Velimir Ivic kikapott. Az utolsó fordulóban 14 órakor indulnak a sakkórák.

 

A 38. Klibcsapatok Európa-kupaz utolsó előtti fordulóban mérkőzött meg a holtversenyben élen álló két csapat, a rajtlistát vezető Superchess és  negyediknak rangsoroltz Offerspilll Sjakklubb. A szperderbi a második táblán született döntetlennel kezdődött, a 2005-ben született Raunak Sadhwani ls az ötszörös világbajnok, 53 esztendős Viswanathan Anand békekötésével.

Az Lkő-pontokar tekintve a román együttes volt előnyben, de ez cseppet sem zavarta a norvég gárdát. Az éltáblán Rapport Richárd és Magnus Carlsen megosztozott a ponton, az ötszörös világbajnok első remijét könyvelhette el, Rapport negyedszer remizett.

A Szperchess legjobb pontszerzője, Bogdan-Daniel Deac egyte nahyobb előnyt ért el, a norvégok a 18 esztendős Pranav sikerében bízhattak. Jorden Van Foreest elleni csatája kissé hullámzott, a holland nagymester sokáig jól védte állását. A gigáari küzdelmet Pranav végül 76 lépésben nyerte meg, döntetlenre mentette a meccset.

A címvédő Novy Bor „gólaeányt” is javító győzelmet aratott, a befejező játéknapon a Superchess csapatával mérkőzik meg, Vinvent Keymer és Rapport Richárd összecsapás az első táblán. Nehezen, de nyert az   Asnieres - Le Grand Echiquie, Magnus Carlsen és Maxime Vachier-Lagrave csata lesz az éltáblán. A rajtlista első négy helyezettje másodszor vív meg.

A 11 ponttal élen álló Offerspill Sjakklibb és a Superchess mögött hat csapatnak van 10 pontja, a versengésben a Sentimento Ajka BSK hatokként várja a TAJFUN SK Ljubljana elleni meccsét. Az ajkai együttes igen kedvező párosítást kapott a hatodik körben, a montenegrói Elektroprivreda elleni találkozón többet us reméltünk a 4-2-es győzelemnél. Balog Imre hatodszor is nyert, Bánusz Tamás és Korpa Bemce negyedszer volt eredményes. Alekszej Szarana és Jergus Pechac döntetlene melett Velimir Ivic váratlan vereséget szenvedett. Pechac játszmája 97 lépésig tartott.

   

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

 

T.

  Csapat

 Csapat

Res.

:

Res.

1

  Novy Bor

  Vugar Gashimov

5

:

1

2

  Superchess

  Offerspill Sjakklubb *)

3

:

3

3

  Asnieres - Le Grand Echiquier

  Beer Sheva Chess Club

:

4

  Gokturk Chess Sport Club

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

:

5

  Turkish Airlines Sports Club

  Rishon Lezion A

4

:

2

6

  SK Zmaj

  TAJFUN SK Ljubljana

:

7

  Sentimento Ajka BSK

  Elektroprivreda

4

:

2

8

  TSV Schoenaich

  CE Le Cavalier Differdange *)

:

9

  Obiettivo Risarcimento Padova

  C' Chartres Echecs

2

:

4

10

  Paul Keres 1

  LSG Leiden

:

 3½

T.

1

  Superchess

Élő

FED

-

4

  Offerspill Sjakklubb

Élő

FED

3 : 3

2.1

GM

Rapport Richárd

2752

ROU

-

GM

Magnus Carlsen

2839

NOR

½ - ½

2.2

GM

Viswanathan Anand

2754

IND

-

GM

Raunak Sadhwani

2641

IND

½ - ½

2.3

GM

Bogdan-Daniel Deac

2701

ROU

-

GM

Aryan Tari

2619

NOR

1 - 0

2.4

GM

Jorden Van Foreest

2707

NED

-

GM

Pranav V

2579

IND

0 - 1

2.5

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2691

SLO

-

GM

Eric Hansen

2609

CAN

½ - ½

2.6

GM

Kirill Sevcsenko

2671

ROU

-

GM

Frode Olav Olsen Urkedal

2519

NOR

½ - ½

T.

8

  Sentimento Ajka BSK

Élő

FED

-

17

  Elektroprivreda

Élő

FED

4 : 2

7.1

GM

Alekszej Szara

2682

SRB

-

GM

Denis Kadric

2579

MNE

½ - ½

7.2

GM

Jergus Pechac

2596

SVK

-

GM

Nikita Petrov

2551

MNE

½ - ½

7.3

GM

BánuszTamás

2600

HUN

-

GM

Luka Draskovic

2481

MNE

1 - 0

7.4

GM

Velimir Iv

2562

SRB

-

Peko Diurovic

2327

MNE

0 - 1

7.5

GM

Balog Imre

2622

HUN

-

FM

Bozidar Kisic

2211

MNE

1 - 0

7.6

GM

Korpa Bence

2522

HUN

-

Vuk Miletic

2190

MNE

1 - 0

Az élcsoport állása:

H.

R.

FED

 

 Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

4

NOR

Offerspill Sjakklubb

6

5

1

0

11

187

26

134

121,8

2

1

ROU

Superchess

6

5

1

0

11

164

24,5

139,5

126,5

3

3

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

6

5

0

1

10

179,5

25,5

140,5

116

4

2

CZE

Novy Bor

6

5

0

1

10

174,5

26

139,5

113,5

5

7

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

6

5

0

1

10

173

27

122

96,5

6

8

HUN

Sentimento Ajka BSK

6

5

0

1

10

167,5

25,5

120

94

7

12

TUR

Gokturk Chess Sport Club

6

5

0

1

10

167

26,5

122

96,5

8

6

TUR

Turkish Airlines Sports Club

6

5

0

1

10

164

26,5

119,5

93,5

9

9

FRA

C' Chartres Echecs

6

4

1

1

9

135

24

118,5

84

10

5

GER

Schachclub Viernheim 1934 e.V.

6

4

0

2

8

160,5

24

136

85

11

10

AZE

Vugar Gashimov

6

4

0

2

8

143,5

25

122

71,5

12

13

ISR

Rishon Lezion A

6

3

2

1

8

131

21

126,5

76,8

13

11

ISR

Beer Sheva Chess Club

6

4

0

2

8

128

24,5

126

74,5

14

14

SRB

SK Zmaj

6

4

0

2

8

125

21

133

80

15

34

ITA

Obiettivo Risarcimento Padova

6

3

2

1

8

123

22,5

114

70

16

15

NED

LSG Leiden

6

3

2

1

8

110,5

19,5

119

76,5

17

21

SWE

SK Rockaden

6

4

0

2

8

107

20

119,5

69,5

18

22

GER

SV Werder Bremen

6

4

0

2

8

101

21

117

66

19

18

SUI

Schachgesellschaft Riehen

6

4

0

2

8

101

19,5

122,5

69

20

17

MNE

Elektroprivreda

6

4

0

2

8

100

20

120

68

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Novy Bor

  Superchess

:

2

  Offerspill Sjakklubb *)

  Asnieres - Le Grand Echiquier

:

3

  Gokturk Chess Sport Club

  Turkish Airlines Sports Club

:

4

  TAJFUN SK Ljubljana

  Sentimento Ajka BSK

:

5

  C' Chartres Echecs

  Vugar Gashimov

:

6

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

  Silla Chess Club

:

7

  SK Rockaden

  Beer Sheva Chess Club

:

8

  CE Le Cavalier Differdange *)

  Schachgesellschaft Zurich

:

9

  Rishon Lezion A

  SK Dunajska Streda

:

10

  SV Werder Bremen

  SK Zmaj

Női Európa-kupa

 

A 27. Női Klubcsapazok Európa-kupa hatodik fordulójában a rajtlista első négy helyezettje egymás ellen mérkőzött meg, a Garuda Ajka BSK és a Superchess került ki győztesen a csatározásból, mindkét együttes bravúros győzelmet aratott. A befejező játéknapon az aranyéremért vívnak meg.

A Garuda Ajka BSK szenzációs 2,5 - 1,5-ös győzelmet aratott a rajtlistát vezető, a viadal elött első számú favorit monacói Monte Carlo csapata ellen.

A mérkőzést az ajkai négyes remek taktikával játszotta a ponthátrányban levő riválissal. Elsőként Gaál Zsóka remizett, majd Teodora Injac is hozta a fél pontot. Az első két táblán is kiegyensúlyozott küzdelem zajlott, a fokozott feszültséget a Muzicsuk nővérek bírták kevésbé, Anna még remizett Nurgyul Szalimovával, de Bella Hotenasvili az időzavarban fölénybe került az exvilágbajnoknő Marija Muzicsukkal szemben, a világos király bajba került, a kapkodásban kimaradt a gyorsabb matt, a grúz nagymesternő bégül 75 lépésben győzött!

A Superchess „kiütéses” vereséget mért az élen álló SP Gaz Ukraine csapatára, az ukrán együttest letaszította az első helyről. A TAJFUN SK Ljubljana és a Gokturk Chess Sport Club találkozón négy döntetlen született.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Teuta *)

  ASD Pedone Isolano

3

:

1

2

  SP Gaz Ukraine

  Superchess

½

:

3

  Monte Carlo

  Garuda Ajka BSK

:

4

  TAJFUN SK Ljubljana

  Gokturk Chess Sport Club

2

:

2

5

  MSK Centar Asseco See

  Schachgesellschaft Solingen

2

:

2

6

  GSK Kumanovo

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

0

  4

T.

4

  SP Gaz Ukraine

íélő

FED

-

2

  Superchess

Élő

FED

½ :3½

2.1

GM

Anna Isenyina

2434

UKR

-

GM

Nino Bacsiasvili

2475

GEO

0 - 1

2.2

IM

Lela Zsavahasvili

2437

GEO

-

WGM

Dinara Wagner

2461

GER

0 - 1

2.3

IM

Demante Daulyte-Cornette

2360

FRA

-

IM

Irina Bulmaga

2423

ROU

0 - 1

2.4

GM

Natalija Zsukova

2303

UKR

-

IM

Marsel Efroimski

2447

ISR

½ - ½

T.

1

  Monte Carlo

Élő

FED

-

3

  Garuda Ajka BSK

Élő

FED

1½:2½

3.1

GM

Marija Muzicsuk

2519

UKR

-

GM

Bella Hotenasvili

2483

GEO

0 - 1

3.2

GM

Anna Muzicsuk

2510

UKR

-

IM

Nurgyul Szalimova

2424

BUL

½ - ½

3.3

IM

Sarasadar Khademalsharieh

2476

ESP

-

IM

Teodora Injac

2426

SRB

½ - ½

3.4

GM

Elisabeth Parhtz

2484

GER

-

WIM

Gaál Zsóka

2305

HUN

½ - ½

Az élcsoport állása:

H.

R.

FED

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

2

ROU

Superchess

6

5

0

1

10

101

17

80

65,5

2

3

HUN

Garuda Ajka BSK

6

5

0

1

10

88

16

80,5

66

3

4

UKR

SP Gaz Ukraine

6

4

1

1

9

93

15,5

85,5

61,3

4

5

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

6

4

1

1

9

93

14,5

84

61,3

5

6

SRB

SK Crvena zvezda Data Driven Lab

6

3

2

1

8

84

15

79,5

48,3

6

10

TUR

Gokturk Chess Sport Club

6

3

2

1

8

79

14,5

76

46

7

12

GER

Schachgesellschaft Solingen

6

3

2

1

8

70

15

73

43,3

8

1

MNC

Monte Carlo

6

3

1

2

7

86,5

15

84

45,8

9

7

MKD

MSK Centar Asseco See

6

2

3

1

7

71

13,5

83,5

45

10

9

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

6

3

1

2

7

54

12

77

40,5

11

24

GRE

Galaxias Sports Club

6

3

1

2

7

43,5

14,5

62,5

32

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Wood Green

  Teuta *)

:

2

  Superchess

  Garuda Ajka BSK

:

3

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

  SP Gaz Ukraine

:

4

  Schachgesellschaft Solingen

  TAJFUN SK Ljubljana

:

5

  Gokturk Chess Sport Club

  MSK Centar Asseco See

:

6

  Monte Carlo

  Galaxias Sports Club

:

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: Nki Riga

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Megkezdődött az amerikai bajnokság, címvédőként Fabiano Caruana játszik 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Saint Louisban megkezdődött a 12 résztvevős amerikai sakkbajnokság. A rajtlistát a címvédő Fabiano Caruna vezeti a háromszoros bajnok Wesley So előtt, a legjobbak közül csak az ötszörös győztes Hikaru Nakamura hiányzik. A viadal első fordulójában öt döntetlen született, az egyetlen győzelmet sötéttel Samuel Sevian érte el.

 

Az amerikai sakkozás fellegvárában, St. Louisban megkezdődött az amerikai bajnokság, ahol a címvédőként a világranglista második Fabiano Caruana vezeti. A remek mezőny egyetlen hiányzója az ötszörös bajnok Hikaru Nakamura, aki Katarban játszik majd a nyílt versenyen október 11-től.  

A 250 ezer dolláros díjalapból a bajnok 60 ezret kap, nehéz elhinni, hogy bárki is elnyerheti a „Fischer bónusz” díjat, százszázalékos eredményt még 64 ezerrel jutalmaznának. (Bobby Fischer 1963-ban 11 játszmájából 11 győzelemmel lett bajnok!)

Az utolsó nyolc bajnokságon csak Wesley Sona sikerült megvédenie címét. 2014-ben Gata Kamsky győzött, egy év múlva Hikaru Nakamura negyedik bajnoki címét ünnepelhette, 2016-ban Fabiano Caruana diadalmaskodott, 2017-ben Wesley Sot köszönthették gyztesként. Négy éve nagy meglepetés volt Samuel Shankland sikere a jóval esélyesebb nagy trió előtt. 2020-ban a koronavírus-járvány miatt a bajnokságot online rapid rendszerben rendezték meg, Wesley So alkalmazkodott legjobban a szokatlan körülményekhez. Két éve elsőségét rájátszásban vívta ki, Fabiano Caruana és Samuel Seviannal való csatározásban szerencsésebb kézzel sakkozott.

 

Tavaly a 2018-ban világbajnoki kihívó Fabiano Caruana pályafutása második amerikai bajnoki címét ünnepelhette. Félpontos előnnyel, veretlenül végzett az élen. Az ezüstérmes Ray Robson is megőrizte veretlenségét, a bronzérmes Leinier Dominguez Perez sem talált legyőzőre. A holtversenyes harmadik 19 éves Awonder Liand a sereghajtó Eishan Moradiabitól szenvedett vereséget. A címvédő Wesley So csak ötödik lett, a háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronian óriási meglepetésre tizedik lett.

Fabiano Caruana 2016-ban sikerrel debütált az amerikai bajnokságon, Wesley Sot egy ponttal megelőzve lett első. A következő bajnoki címre hat évet kellett várnia.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana 2783

Wesley So 2769

Levon Aronian 2742

Leinier Dominguez Perez  2739

Samuel Shankland 2711

Samurl Sevian  2698

Jeffery Xiong  2693

Ray Robson 2689

Hans Niemann  2674

Dariusz Swiercz  2640

Abhimamanyu Mishra  2591

Andrew Tang  2523

Két rangadóval indult a verseny. Kiegyensúlyozott küzdelemben Levon Aronian ls Fabiano Caruana, Wesley So és Leinier Dominguez Perez is megosztozott a ponton.

Az első játéknap egyetlen győzelmét Samuel Sevian aratta, sötéttel kisebb fordulatok után nyert Ray Robson ellen.

Értéles döntetlenekkel rajtoltak az újoncok, a 14 éves Abhimamanyu Mishra és a tavalyi junior bajnok Andrew Tang. Kedvező esélyét elpuskázta Hans Moke Niemann.

Az első forduló eredményei:

Levon Aronian - Fabiano Caruana  döntetlen

Jeffery Xiong – Abhimamanyu Mishra döntetlen

Andrew Tang – Sam Shankland döntetlen

Ray Robson – Samuel Sevian  0 - 1

Hans Moke Niemann -  Dariusz  döntetlen

Wesley So – Leinier Dominguez Perez  döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kettős magyar győzelem az Európa-kupa ötödik játéknapján, sorsdöntő rangadók a hatodik fordulóban 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az albán üdülőhelyen, Durresben zajló 36. Klubcsapatok Európa-kupa ötödik fordulójában kettős magyar siker született. A Sentimento Ajka BSK 4,5 – 1,5-tre győzte le a svéd SK Rockaden csapatát, a Garuda Ajka BSK 3 – 1-te nyert az észak-macedón MSK Centar Asseco See  elle. Az open kategórában két nagy rangadót játszottak. a román Superchess a francia   Asnieres - Le Grand Echiquier gárdájá ellen győzött 3,5 – 2,5-re, az éltáblán Rapport Richárd döntetlenre mentette reménytelennek tűnő bátyavégjátékát Maxime Vachier-Lagrave ellen. A norvég   Offerspill Sjakklubb Magnus Carlsen győzelmével 3,5 – 2,5-re a címvédő cseh Novy Bor együttesével szemben nyert. A hatodik körben a két 10 pontos román és norvég  csapat derbijén eldőlhet az első hely sorsa, a még nyeretlen Rapport világos lesz a mesternégyesnél tartó Carlsen ellen. Tizenhárom együttesnek van 8 pontja, a Sentimento Ajka BSK a a nyolcadik a tabellán, a montenegrói Elektroprivreda hatosa a hatodik ellenfél. A női Európa-kupán az SP Gaz Ukraine átvette a vezetést a TAJFUN SK Lljbljana elleni 3 – 1-es sikerével. Az ukrán együttes egy ponttal előzi meg a három 8 pontos csapatot. A Garuda Ajka BSK a második helyen áll, a rajtlistát vezető, a viadalon 7 pontos monacói Monte Carlo a hatodik ellenfél.

 

A 38. Klubcsapatok Európa-kupa ötödik fordulójában két nagy rangadóra került sor, a négy 8 pontos együttes csatázott, a Superchess és az Offerspill Sjakklubb zárta minimális győzelemmel a mérlőzését, mindkét találkozón egy-egy játszma végződött döntéssel.

A Superchess csapatában a szlovén színekbe átigazolt egykori orosz Vlagyimir Feduszejev volt a nyertes játékos, a francia ellenfélnél sz örmény Szergej Movszezsjan keserítette el társait. Maxime Vachier-Lagrave kezében volt a döntetlen kiharcolásának lehetősége, Rapport Richárd elleni nyerést ígérő bástyavégjátékát azonban remire rontotta.

 

Az Offerspill Sjakklubb   a címvédő Novy Bor ellen diadalmaskodott. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsennel szemben a 18 éves Vincent Keymernek nem volt ellenszere, a sticíliai védekme gyorsan zátonyra futott. Carlsen negyedik győzelme megnyugtatta a társakat, nem kellett kockáztatniuk, csak az indiai Pranav élt át nekezebb perceket.

Az első hely sorsa is eldőlhet a Superchess és az  Offerspill Sjakklubb szuperrangadóján, az éltáblán Rapport világos lesz Carlsen ellen.

A két 10 pontos együttes mögött óriási a tülekedés, 13 csapat is kétpontos hátránnyal követi a román-norvég kettőst. A nagy versengésben a Sentimento Ajka BSK a nyolcadik jelyen áll, igen kedvező a párosításuk, a montenegrói Elektroprivreda a hatodik ellenfél.

Az ajkai együttes gyorsan rendezte sorait a negyedik körben balszerencsésen elvesztett mérkőzése után. A svéd SK Rochasen csapata ellen harmadik 4,5 - 1,5-ös győzelmét érte el. Először nyert az éltáblán Alekszej Szarana, harmadszor volt eredményes Bánusz Tamás, ötödik győzelmét könyvelte el Balog Imre. A világos táblákon megszerzett egész pontok mellett Jergus Pechac, Velimir Ivic és Korpa Bence.  

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Superchess

  Asnieres - Le Grand Echiquier

:

2

  Offerspill Sjakklubb *)

  Novy Bor

:

3

  C' Chartres Echecs

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

2

:

4

4

  Turkish Airlines Sports Club

  Schachgesellschaft Riehen

5

:

1

5

  SK Javes Modra

  TAJFUN SK Ljubljana

:

6

  Sentimento Ajka BSK

  SK Rockaden

:

7

  Vugar Gashimov

  SV Werder Bremen

5

:

1

8

  CE Le Cavalier Differdange *)

  Paul Keres 2

5

:

1

9

  Beer Sheva Chess Club

  Lunds ASK

5

:

1

10

  Silla Chess Club

  Gokturk Chess Sport Club

2

:

4

 

 

T.

1

  Superchess

Élő

FED

-

3

  Asnieres - Le Grand Echiquier

Élő

FED

3½:2½

1.1

GM

Rapport Richárd

2752

ROU

-

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2727

FRA

½ - ½

1.2

GM

Viswanathan Anand

2754

IND

-

GM

Haik M. Martiroszjan

2696

ARM

½ - ½

1.3

GM

Bogdsn-Daniel Deac

2701

ROU

-

GM

Jules Moussard

2642

FRA

½ - ½

1.4

GM

Jorden Van Foreest

2707

NED

-

GM

Grigory Oparin

2681

USA

½ - ½

1.5

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2691

SLO

-

GM

Szergej Movszeszjan

2606

ARM

1 - 0

1.6

GM

Kirill Sevcsenko

2671

ROU

-

GM

Matthieu Cornette

2581

FRA

½ - ½

T.

4

  Offerspill Sjakklubb

Élő

FED

-

2

  Novy Bor

Élő

FED

3½:2½

2.1

GM

Magnus Carlsen

2839

NOR

-

GM

Vincent Keymer

2717

GER

1 - 0

2.2

GM

Raunak Sadhwani

2641

IND

-

GM

Nils Grandekius

2689

SWE

½ - ½

2.3

GM

Aryan Tari

2619

NOR

-

GM

David Navara

2689

CZE

½ - ½

2.4

GM

Pranav

2579

IND

-

GM

Nguyen Thai Dai Van  

2618

CZE

½ - ½

2.5

GM

Erik Hansen

2609

CAN

-

GM

David Snton Guijar

2653

ESP

½ - ½

2.6

GM

Frode Olav Olsen Urkedal

2519

NOR

-

GM

Markus Ragger

2615

AUT

½ - ½

T.

8

  Sentimento Ajka BSK

Élő

FED

-

21

  SK Rockaden

Élőg

FED

4½:1½

6.1

GM

Alekszej Szarana

2682

SRB

-

GM

Erik Blomqwist

2509

SWE

1 - 0

6.2

GM

Jergus Pechac

2596

SVK

-

IM

Seo Yung Min

2466

SWE

½ - ½

6.3

GM

Bánusz Tamás

2600

HUN

-

FM

Edvin Trost

2442

SWE

1 - 0

6.4

GM

Velimir Ivic

2562

SRB

-

IM

Jonas Barkhagen

2425

SWE

½ - ½

6.5

GM

Balog Imre

2622

HUN

-

FM

Theodor

2335

SWE

1 - 0

6.6

GM

Korpa Bence

2522

HUN

-

IM

Robert Bafor

2342

SWE

½ - ½

 

Az élcsoport állása:

H.

R.

FED

 

Team

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

4

NOR

Offerspill Sjakklubb

5

5

0

0

10

130

23

92

92

2

1

ROU

Superchess

5

5

0

0

10

114

21,5

98

98

3

3

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

5

4

0

1

8

122

22

98

76,5

4

10

AZE

Vugar Gashimov

5

4

0

1

8

121

24

83,5

62

5

6

TUR

Turkish Airlines Sports Club

5

4

0

1

8

117

22,5

81,5

60,5

6

2

CZE

Novy Bor

5

4

0

1

8

117

21

98

75

7

5

GER

Schachclub Viernheim 1934 e.V.

5

4

0

1

8

106

21,5

88,5

67

8

8

HUN

Sentimento Ajka BSK

5

4

0

1

8

106

21,5

82

59

9

12

TUR

Gokturk Chess Sport Club

5

4

0

1

8

105

23

80,5

58,5

10

7

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

5

4

0

1

8

104

22,5

83

61

11

11

ISR

Beer Sheva Chess Club

5

4

0

1

8

101

22

86

65

12

13

ISR

Rishon Lezion A

5

3

2

0

8

94

19

85

64,8

13

34

ITA

Obiettivo Risarcimento Padova

5

3

2

0

8

88

20,5

78

60

14

14

SRB

SK Zmaj

5

4

0

1

8

81,5

19,5

88,5

65,5

15

17

MNE

Elektroprivreda

5

4

0

1

8

75,5

18

80

57,5

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

 

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Novy Bor

  Vugar Gashimov

:

2

  Superchess

  Offerspill Sjakklubb *)

:

3

  Asnieres - Le Grand Echiquier

  Beer Sheva Chess Club

:

4

  Gokturk Chess Sport Club

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

:

5

  Turkish Airlines Sports Club

  Rishon Lezion A

:

6

  SK Zmaj

  TAJFUN SK Ljubljana

:

7

  Sentimento Ajka BSK

  Elektroprivreda

:

8

  TSV Schoenaich

  CE Le Cavalier Differdange *)

:

9

  Obiettivo Risarcimento Padova

  C' Chartres Echecs

:

10

  Paul Keres 1

  LSG Leiden

:

Női Európa-kupa

A női csapatok versengésében az SP Gaz Ukraine átvette a vezetést, a TAJFUN SK Ljubljana elleni 3 – 1-es győzelmével. Egy pont az előnyük a három 8 pontos együttes előtt, a Garuda Sentimento Ajka BSK másodikként várja a monacói Monte Carlo négyese ellen az oly fontos találkozót a dobogós helyezésekért folyó csatározásban. Az ukrán éllovasra a Superchess elleni rangadó vár.

A Garuda Ajka BSK az észak-macedón MSK Centar Asseco See együttese ellen profi teljesítményt nyújtva nyert 3 - 1-re. Teodora Injac és Gaál Zsóka győzelmeit követően remizett Bella Hotenasvili és Hoang Thanh Trang.

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Schachgesellschaft Solingen

  Teuta *)

:

2

  TAJFUN SK Ljubljana

  SP Gaz Ukraine

1

:

3

3

  Superchess

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

:

4

  Garuda Ajka BSK

  MSK Centar Asseco See

3

:

1

5

  Asnieres - Le Grand Echiquier

  Monte Carlo

½

:

6

  Gokturk Chess Sport Club

  Panevezys

:

½

7

  Wood Green

  Offerspill Chess Club

:

T.

5

  TAJFUN SK Ljubljana

Élőg

FED

-

4

  SP Gaz Ukraine

Élő

FED

1 : 3

2.1

WIM

Song Yixin

2404

CHN

-

GM

Anna Usenyina

2434

UKR

½ - ½

2.2

IM

Natalija Buk

2361

UKR

-

IM

Lela Zsavahasvili

2437

GEO

0 - 1

2.3

IM

Laura Unuk

2313

SLO

-

IM

Semanre Daulyte-Cornette

2360

FRA

0 - 1

2.4

WIM

Zala Urh

2216

SLO

-

GM

Natalija Zsukova

2303

UKR

½ - ½

T.

3

  Garuda Ajka BSK

Élő

FED

-

7

  MSK Centar Asseco See

Élő

FED

3 : 1

4.1

GM

Bella Hotenasvili

2483

GEO

-

IM

Stavrouta Tsolakidou

2385

GRE

½ - ½

Mai Naeva

GM

Hosng Thanh Trang

2398

HUN

-

IM   

 

Mai Narva

2399

EST

½ - ½

4.3

IM

 

Teodora Injac

2426

SRB

-

WGM

Viktoria Radeva

2293

BUL

1 - 0

4.4

WIM

Gaál Zsóka

2305

HUN

-

WGM

Marina Gajcin

2225

SRB

1 - 0

Az élcsoport állása:

H.

R.

FED

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

4

UKR

SP Gaz Ukraine

5

4

1

0

9

80

15

61

54,8

2

3

HUN

Garuda Ajka BSK

5

4

0

1

8

62,5

13,5

54

41,5

3

5

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

5

4

0

1

8

61

12,5

57,5

42,5

4

2

ROU

Superchess

5

4

0

1

8

56

13,5

52,5

40

5

1

MNC

Monte Carlo

5

3

1

1

7

59,5

13,5

57

36,3

6

10

TUR

Gokturk Chess Sport Club

5

3

1

1

7

54

12,5

54

33

7

12

GER

Schachgesellschaft Solingen

5

3

1

1

7

47

13

49,5

29

8

6

SRB

SK Crvena zvezda Data Driven Lab

5

2

2

1

6

53

11

61,5

35,8

9

8

ENG

Wood Green

5

3

0

2

6

52

12,5

49,5

25

10

7

MKD

MSK Centar Asseco See

5

2

2

1

6

44

11,5

55

29,3

11

17

MKD

GSK Kumanovo

5

3

0

2

6

27

9,5

47,5

20

Az élcsoportban a 6. forduló párosításai:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Teuta *)

  ASD Pedone Isolano

:

2

  SP Gaz Ukraine

  Superchess

:

3

  Monte Carlo

  Garuda Ajka BSK

:

4

  TAJFUN SK Ljubljana

  Gokturk Chess Sport Club

:

5

  MSK Centar Asseco See

  Schachgesellschaft Solingen

:

6

  GSK Kumanovo

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

:

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kettős vereség az Európa-kupa negyedik fordulójában, az ajkai együttesek kedvező esélyeket szalasztottak el

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az albán üdülőhelyen, Durresben zajló 38. Klubcsapatok Európa-kupa negyedik fordulójában a norvég Offerspill Sjakklubb Magnus Carlsen vezetésével 3,5 – 2,5-re legyőzte a Sentimennto Ajka BSK csapatát. Balszerencsés vereséget szenvedett az ajkai együttes. A találkozó a harmadik és ötödik tábla két döntetlenével indult, Bánusz Tamás és Velimir Ivic sötéttel remizett.  Az éltáblán Alekszej Szarana kitűnően tartotta magát Magnus Carlsennel szemben, Jergus Pechac jelentős előnyt ért el, biztatóan alakult Balog Imre játszmája is. A fordulat az időzavarban következett be, az ötszörös világbajnok kihasználta Szarana hibáját, Pechac is elvesztette oly sokat ígérő állását. Balogh Csaba remije után Balog Imre negyedik győzelmét szerezte meg., szépített. Az első három helyre rangsorolt csapatok, aromán  Superchess, acseh  Noví Bor és a francia   Asnieres - Le Grand Echiquier is minimális arányban nyert, a négy 8 pontos gárda egymással vív meg az ötödik fordulóban. A női Európa-kupán a két élen álló együttes csatázott. a szlovén TAJFUN SK Ljubljana 2.5 - 1,5-ös győzelmet aratott a Garuda Ajka BSK ellen. A meccs rosszul kezdődött, Hoang Thanh Trang és Nurgyul Szalimova is vereséget szenvedett. Az éltáblán Bella Hotenasvili erőfeszítéseit siker koronázta. A negyedik táblán Teodora Injac fonalas mattot hagyott ki, a végjátékban a bástya és huszár a bástya elleni végjátékban ellenfele pontosan védekezett, 107 lépésben kiharcolta a döntetlent, csapata győzelmét. A játéknap nagy meglepetéseként az SP Gaz Ukraine 3-1-re nyert a Monte Carlo ellen.

 

A 84 férficsapat versenyében négy csapat nyerte meg negydik mérkőzését is, a rajlista első négy helyezettje zárta minimális győzelemmel a játéknapot.

Balszerencsés vereséget szenvedett a Sentimanto Ajka BSK, a játszmák alapján akár meg is nyerhette volna az Offerspill Sjakklubb elleni mérkőzést. Két döntetlennel indult a találkozó, Bánusz Tamás és Velimor Ivic sötéttel remizett. Az éltáblán Alekszej Szarana kitűnően tartotta magát Magnus Carlsennel szemben. Jergus Pechac jelentős előnyt ért el, Balogh Csaba kissé kedvezőbben állt, Balog Imre biztatóan.

A drámai fordulat az időzavarban következett be, Szarana hibáját az ötszörös világbajnok kihasználta, Pechac vesztésre rontotta oly sokat ígérő állását. Balogh Csaba döntetlene után a negyedik győzelmét is megszerző Balog Imre csak szépíteni tudott.

 

A Superchess csapatában Rapport Richárd és Viswanathan Anand remivel folytatta szereplését, a három nyeréssel kezdő Bogdan-Daniel Deac kikapott, Jorden Van Forrest és Kirill Sevcsenko győzelme kellett a sikerhez.

 

A címvédő Novy Bor is „megszenvedett” a negyedik győzelméért, az éltáblán Vincent Keymer ezúttal remizett, David Navara és David Anton Guijarro nyerése ellensúlyozta Mateusz Bartel vereségét.

A TAJFUN SK Ljubljana csapatában Andrej Volokityin és Erdős Viktor szenvedett vereséget, Ante Brkic győzelme tette szorossá Maxime Vachier-Lagrave vezérletével játszó Asnieres - Le Grand Echiquier gárda győzelmét.

  

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

  Superchess

:

2

  Offerspill Sjakklubb *)

  Sentimento Ajka BSK

:

3

  Novy Bor

  Turkish Airlines Sports Club

:

4

  TAJFUN SK Ljubljana

  Asnieres - Le Grand Echiquier

:

5

  Rishon Lezion A

  C' Chartres Echecs

3

:

3

6

  Obiettivo Risarcimento Padova

  Lunds ASK

3

:

3

7

  Vugar Gashimov

  Paul Keres 1

:

½

8

  CE Le Cavalier Differdange *)

  Chess Club Drejtesia-Trokadero

3

:

3

9

  MRU - ROSK Consulting

  Beer Sheva Chess Club

1

:

5

10

  Gokturk Chess Sport Club

  SK Dunajska Streda

:

½

T.

5

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

Élő

FED

-

1

  Superchess

Élő

FED

2½:3½

1.1

GM

Sahrijar Mamedgyarov

2734

AZE

-

GM

Rapport Richárd

2752

ROU

½ - ½

1.2

GM

   Bassem Amin

2680

EGY

-

GM

Viswanathan Anand

2754

IND

½ - ½

1.3

GM

Anton Korobov

2658

UKR

-

GM

Bogdan-Daniel Deac

2701

ROU

1 - 0

1.4

GM

Jurij Krivorucsko

2656

UKR

-

GM

Jorden Van Foreest

2707

NED

0 - 1

1.5

GM

Sennia Wagner

2589

GER

-

GM

Vlagyimir Fedostejev

2691

SLO

½ - ½

1.6

GM

Szergej Fedorcsuk

2564

UKR

-

GM

Kirill Sevcsenko

2671

ROU

0 - 1

T.

4

  Offerspill Sjakklubb

Élő

FED

-

8

  Sentimento Ajka BSK

Élő

FED

3½:2½

2.1

GM

Magnus Carlsen

2839

NOR

-

GM

Alekszej Szarana

2682

SRB

1 - 0

2.2

GM

Raunak Sadhwani

2641

IND

-

GM

   Jergus Pechac

2596

SVK

1 - 0

2.3

GM

Arían Tari

2619

NOR

-

GM

Bánusz Tamás

2600

HUN

½ - ½

2.4

GM

Pranav V

2579

IND

-

GM

Balogh Csaba

2558

HUN

½ - ½

2.5

GM

Eric Hansen

2609

CAN

-

GM

Velimir Ivic

2562

SRB

½ - ½

2.6

GM

Frohe Olsav Olsen Urkedal

2519

NOR

-

GM

Balog Imre

2622

HUN

0 - 

Az élcsoport állása:

H.

R.

FED

 

 Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

4

NOR

Offerspill Sjakklubb

4

4

0

0

8

84

19,5

57

57

2

3

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

4

4

0

0

8

81

19,5

64

64

3

2

CZE

Novy Bor

4

4

0

0

8

75

18,5

61,5

61,5

4

1

ROU

Superchess

4

4

0

0

8

72

18

63,5

63,5

5

9

FRA

C' Chartres Echecs

4

3

1

0

7

60

18

46

38,5

6

10

AZE

Vugar Gashimov

4

3

0

1

6

75

19

53

35

7

5

GER

Schachclub Viernheim 1934 e.V.

4

3

0

1

6

75

17,5

59,5

41,5

8

7

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

4

3

0

1

6

74

18

58,5

39

9

6

TUR

Turkish Airlines Sports Club

4

3

0

1

6

68

17,5

53,5

35

10

8

HUN

Sentimento Ajka BSK

4

3

0

1

6

65

17

51,5

32

11

12

TUR

Gokturk Chess Sport Club

4

3

0

1

6

60

19

49,5

30

12

13

ISR

Rishon Lezion A

4

2

2

0

6

59

15

57

40,3

13

22

GER

SV Werder Bremen

4

3

0

1

6

53,5

16,5

47,5

29

14

34

ITA

Obiettivo Risarcimento Padova

4

2

2

0

6

53,5

15,5

53

37,5

15

11

ISR

Beer Sheva Chess Club

4

3

0

1

6

52

17

57

38,5

16

23

SWE

Lunds ASK

4

2

2

0

6

49

16

45

32,5

17

18

SUI

Schachgesellschaft Riehen

4

3

0

1

6

46

15

49,5

31,5

18

21

SWE

SK Rockaden

4

3

0

1

6

46

14,5

51,5

33,5

19

14

SRB

SK Zmaj

4

3

0

1

6

44

14,5

58,5

39

20

20

SVK

SK Javes Modra

4

3

0

1

6

43

13,5

53

36

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása

 

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Superchess

  Asnieres - Le Grand Echiquier

:

2

  Offerspill Sjakklubb *)

  Novy Bor

:

3

  C' Chartres Echecs

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

:

4

  Turkish Airlines Sports Club

  Schachgesellschaft Riehen

:

5

  SK Javes Modra

  TAJFUN SK Ljubljana

:

6

  Sentimento Ajka BSK

  SK Rockaden

:

7

  Vugar Gashimov

  SV Werder Bremen

:

8

  CE Le Cavalier Differdange *)

  Paul Keres 2

:

9

  Beer Sheva Chess Club

  Lunds ASK

:

10

  Silla Chess Club

  Gokturk Chess Sport Club

:

Női Európa-kupa

A negyedik fordlóban a két élen álló együttes csatázott, a TAJFUN SK Ljubljana 2,5 – 1,5-ös győzelme meglepetés, a Garuda Ajka BSK volt a találkozó esélyese. A meccs rosszul kezdődött, Hoang Thanh Trang és Nurgyul Szalimova is vereséget szenvedett. Az éltáblán Bella Hotenasvili játszmája csak döntetlent ígért, rutinja a végjátékban érvényesült, erőfeszítéseit siker koronázta. A negyedik táblán Teodora Injac fonalas mattot hagyott ki, a végjátékban a bástya és huszár a bástya elleni végjátékban ellenfele pontosan védekezett, 107 lépésben kiharcolta a döntetlent, csapata győzelmét.

A játéknap nagy meglepetéseként az SP Gaz Ukraine 3-1-re nyert a rajtlistát vezető Monte Carlo együttese ellen. A Superchess „gólarányt” is javított. Az MSK Centar Asseco See a hazai együttest győzte le.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

T.

 Csapat

 Csapat

Res.

:

Res.

1

  MSK Centar Asseco See

  Teuta *)

:

2

  Garuda Ajka BSK

  TAJFUN SK Ljubljana

:

3

  SP Gaz Ukraine

  Monte Carlo

3

:

1

4

  Panevezys

  Superchess

½

:

5

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

  Wood Green

:

6

  Rishon Lezion

  Asnieres - Le Grand Echiquier

:

7

  Gostivar

  Gokturk Chess Sport Club

1

:

3

T.

3

  Garuda Ajka BSK

Élő

FED

-

5

  TAJFUN SK Ljubljana

Élő

FED

1½:2½

2.1

GM

Bella Hotenasvili

2483

GEO

-

WIM

Song Yuxin

2404

CHN

1 - 0

2.2

GM

Hoang Thanh Trang

2398

HUN

-

IM

Natalija Buksza

2361

UKR

0 - 1

2.3

IM

Nurgyul Szalimova

2424

BUL

-

IM

Laura Unuk

2313

SLO

0 - 1

2.4

IM

Teodora Injac

2426

SRB

-

WIM

Zala Urh

2216

SLO

½ - ½

 

 

 

 

4

  SP Gaz Ukraine

Élő

FED

-

1

  Monte Carlo

Élő

FED

3 : 1

 

 

3.1

GM

Anna Uaenyina

2434

UKR

-

GM

Marija Muzicsuk

2519

UKR

½ - ½

 

3.2

IM

Lela Zsavahaasvili

2437

GEO

-

GM

Anna Muzicsuk

2510

UKR

½ - ½

 

3.3

IM

Demante Daulyte- Cornette

2360

FRA

-

GM

Pia Cramling

2446

SWE

1 - 0

 

3.4

GM

Natalija Zsukova

2303

UKR

-

GM

Elisabeth Paehtz

2484

GER 

  1 -   0   

Az élcsoport állása:

 

H.

R

FED

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

5

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

4

4

0

0

8

42

11,5

35,5

35,5

2

4

UKR

SP Gaz Ukraine

4

3

1

0

7

40

12

36

31,5

3

2

ROU

Superchess

4

3

0

1

6

40

11

36,5

25

4

3

HUN

Garuda Ajka BSK

4

3

0

1

6

37

10,5

36,5

25

5

7

MKD

MSK Centar Asseco See

4

2

2

0

6

32

10,5

33,5

23,8

6

6

SRB

SK Crvena zvezda Data Driven Lab

4

2

2

0

6

32

9,5

39

28,5

7

1

MNC

Monte Carlo

4

2

1

1

5

34

10

39

21,8

8

12

GER

Schachgesellschaft Solingen

4

2

1

1

5

29,5

10,5

30,5

13,8

9

10

TUR

Gokturk Chess Sport Club

4

2

1

1

5

28

9

36

20

10

9

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

4

2

1

1

5

19,5

8,5

31

16,5

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

 

T.

  Csapat

  sapat

Res.

:

Res.

1

  Schachgesellschaft Solingen

  Teuta *)

:

2

  TAJFUN SK Ljubljana

  SP Gaz Ukraine

:

3

  Superchess

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

:

4

  Garuda Ajka BSK

  MSK Centar Asseco See

:

5

  Asnieres - Le Grand Echiquier

  Monte Carlo

:

6

  Gokturk Chess Sport Club

  Panevezys

:

Verőci Zsuzsa

Fotó: Niki Riga

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Európa-kupán a harmadik fordulóban is kettős magyar siker született

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az albán üdülőhelyen, Durresben zajló 38. Klubcsapatok Európa-kupán  kilenc együttes vette sikerrel a harmadik akadályt is. A rajtlistát vezető román Superchess az azerbajdzsáni Vugar Gasimov csapatát csak 3,5 – 2,5-re győzte le, Rapport Richárd és Viswanathan Anand remivel kezdett, öt döntetlen mellett Bogdan-Daniel Deac nyerése jelentette a két meccspontot A címvédőcseh Novy Bor gárdája a 18 éves német Vincent Keymer vezetésével, a norvég Offerspill Sjakklubb az ötszörös világbajnok Magnus Carlsennel az éltáblán nagy arányú győzelmeket értek el. Megnyerte harmadik meccsét a Sentimento Ajka BSK is, Balog Imre és Korpa Bence mesterhármasnál tart, Velimir Ivic másodszor nyert. Alekszej Szarana, Jergus Pechar és Balogh Csaba remizett a szlovák SK Javes Modra elleni meccsen, a 4,5 – 1,5-ös győzelem után az ajksi csapat a negyedik körben a norvég együttessel mérkőzik meg.  A női csapatok versenyében nagy meglepetésre a Tajfun – SK Ljubljana a Superchess ellen győzött 2,5 – 1,5-re. A Garuda Ajka BSK az albán Teuta négyesével szemben nyert hasonló arányban. Gaál Zsóka hozta a kötelező győzelmet, Bella Hotenasvili, Hoang Thanh Trang és Nurgyul Szalimova remizett. A holtversenyben élen álló két csapat a negyedik fordulóban mérkőzik meg.

 

Az Európa-kupa harmadik játéknapján kilenc csapat nyerte meg harmadik mérkőzését, a Sentimento Ajka BSK együttese is  harmadszor győzött. A  tavalyi viadalhoz hasonlóan a rajtlistát vezető Superchess az azerbajdzsáni Vugar Gasimov csapatával mérkőzött meg, nagy csatában ezúttal csak 3,5 – 2,5-re tudott nyerni.

Rapport Richárs és Viswanathan Anand is játszott, öt döntetlen született, Bogdan-Daniel Deac győzelme jelentette a két meccspontot.

A címvédő Novy Bor az 5-1-es sikerével „gólarányt” is javított, az éltáblán a 18 éves Vincent Keymer harmadszor is győzött. A   Asnieres - Le Grand Echiquier csapatát legjobbjuk,  Maxime Vachier-Lagrave vezette győzelemre.

Az   Offerspill Sjakklubb együttese Magnus Carlsen vezérletével remekelt. A Sentimento Ajka BSK szlovák ellenfelet győzött le 4,5 – 1,5-re. A taktika tökéletesen bevált, az első három táblán nagymesterek nem kockáztattak, a hátsó táblákon egyértelmű játékosaik fölénye. Balog Imre és Korpa Bence mesterhármasnál tart, Velimir Ivic másodszor nyert. Az ajkai együttesre a negyedik körben már igati megmérettetés vár, a rangsorban negyedik norvég gárda.

Sz élcsoportban meglepetés nem született, a negyedik fordultban már rangadókra is sor kerül, egyre nagyobb szerepet kap a párosítás.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Superchess

  Vugar Gashimov

:

2

  SK Zmaj

  Offerspill Sjakklubb *)

½

:

3

  Beer Sheva Chess Club

  Novy Bor

1

:

5

4

  Asnieres - Le Grand Echiquier

  Gokturk Chess Sport Club

:

5

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

  Schachgesellschaft Zurich

4

:

2

6

  Elektroprivreda

  Turkish Airlines Sports Club

1

:

5

7

  TAJFUN SK Ljubljana

  Schachgesellschaft Riehen

5

:

1

8

  Gambit Asseco-SEE

  CE Le Cavalier Differdange *)

:

½

9

  SK Javes Modra

  Sentimento Ajka BSK

:

10

  C' Chartres Echecs

  Wasa SK

:

T.

1

  Superchess

Élő

FED

-

10

  Vugar Gashimov

Élő

FED

3½:2½

1.1

GM

Rapport, Richard

2752

ROU

-

GM

Mamedov, Rauf

2640

AZE

½ - ½

1.2

GM

Anand, Viswanathan

2754

IND

-

GM

Suleymanli, Aydin

2588

AZE

½ - ½

1.3

GM

Deac, Bogdan-Daniel

2701

ROU

-

GM

Asadli, Vugar

2563

AZE

1 - 0

1.4

GM

Van Foreest, Jorden

2707

NED

-

IM

Ahmadzada, Ahmad

2494

AZE

½ - ½

1.5

GM

Fedoseev, Vladimir

2691

SLO

-

IM

Samadov, Read

2492

AZE

½ - ½

1.6

GM

Shevchenko, Kirill

2671

ROU

-

GM

Sadikhov, Ulvi

2492

AZE

½ - ½

T.

20

   SK Javes Modra

Élő

FED

-

8

  Sentimento Ajka BSK

Élő

FED

1½:4½

9.1

GM

Michalik, Peter

2576

CZE

-

GM

Alekszej Szarana

2682

SRB

½ - ½

9.2

GM

Laurusas, Tomas

2547

LTU

-

GM

Jergus Pechar

2596

SVK

½ - ½

9.3

IM

Kraus, Tomas

2491

CZE

-

GM

Balogh Csaba

2558

HUN

½ - ½

9.4

FM

Stevik, Patrik

2169

SVK

-

GM

Velimir Ivic

2562

SRB

0 - 1

9.5

FM

Danada, Tomas

2233

SVK

-

GM

Balog Imre

2622

HUN

0 - 1

9.6

FM

Federic, Jozef

2193

SVK

-

GM

Korpa Bence

2522

HUN

0 - 1

Az élcsoport állása:

H.

R.

FED

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

1

1

ROU

Superchess

3

3

0

0

6

2

CZE

Novy Bor

3

3

0

0

6

3

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

3

3

0

0

6

4

NOR

Offerspill Sjakklubb

3

3

0

0

6

5

GER

Schachclub Viernheim 1934 e.V.

3

3

0

0

6

6

TUR

Turkish Airlines Sports Club

3

3

0

0

6

7

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

3

3

0

0

6

8

HUN

Sentimento Ajka BSK

3

3

0

0

6

9

FRA

C' Chartres Echecs

3

3

0

0

6

10

13

ISR

Rishon Lezion A

3

2

1

0

5

23

SWE

Lunds ASK

3

2

1

0

5

34

ITA

Obiettivo Risarcimento Padova

3

2

1

0

5

13

10

AZE

Vugar Gashimov

3

2

0

1

4

11

ISR

Beer Sheva Chess Club

3

2

0

1

4

12

TUR

Gokturk Chess Sport Club

3

2

0

1

4

14

SRB

SK Zmaj

3

2

0

1

4

16

SUI

Schachgesellschaft Zurich

3

2

0

1

4

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

 

T.

   Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

  Superchess

:

2

  Offerspill Sjakklubb *)

  Sentimento Ajka BSK

:

3

  Novy Bor

  Turkish Airlines Sports Club

:

4

  TAJFUN SK Ljubljana

  Asnieres - Le Grand Echiquier

:

5

  Rishon Lezion A

  C' Chartres Echecs

:

6

  Obiettivo Risarcimento Padova

  Lunds ASK

:

7

  Vugar Gashimov

  Paul Keres 1

:

8

  CE Le Cavalier Differdange *)

  Chess Club Drejtesia-Trokadero

:

9

  MRU - ROSK Consulting

  Beer Sheva Chess Club

:

10

  Gokturk Chess Sport Club

  SK Dunajska Streda

:

Női Európa-kupa

A Garuda Ajka BSK 2,5 - 1,5-ös győzelemmel folytatta szereplését, az albán Teuta idegenlégiósai az első három táblán még tartották az egyensúlyt, a negyediken óriási volt az erőkülönbség, Gaál Zsóka győzelme a 2 meccspontot jelentette. A legnagyobb csata Karina Cyfka és Nurgyul Szalimova partijában bontakozott ki, a taktikai adok-kapok végül örökös sakkal ért véget.

A játéknap meglepetéseként a Tajfun – SK Ljubkjana 2,5 - 1,5-re legyőzte a rajtlista második Superchess csapatát. A holtversenyben élen álló Garuda Ajka BSK negyedik meccsét a szlovén együttessel játssza.

A második fordulóbeli kisiklás után javított a Monte Carlo és az SP Gaz Ukraine, a két csapat a negyedik körben mérkőzik meg.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

T.

  Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Teuta *)

  Garuda Ajka BSK

:

2

  Superchess

  TAJFUN SK Ljubljana

:

3

  Monte Carlo

  Gokturk Chess Sport Club

3

:

1

4

  SP Gaz Ukraine

  Schachgesellschaft Solingen

3

:

1

5

  MSK Centar Asseco See

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

2

:

2

6

  GSK Kumanovo

  Wood Green

½

:

T.

13

  Teuta

Élő

FED

-

3

  Garuda Ajka BSK

Élő

FED

1½:2½

1.1

GM

Antoaneta Sztefanova

2424

BUL

-

GM

Bella Hotenasvili

2483

GEO

½ - ½

1.2

GM

Monika Socko

2380

POL

-

GM

Hoang Thanh Tran

2398

HUN

½ - ½

1.3

IM

Karina Cyfka

2350

POL

-

IM

Nurgyul Szalimov

2424

BUL

½ - ½

1.4

Ailin Dreko

1263

ALB

-

WIM

Gaál Zsóka

2305

HUN

0 - 1

T.

2

  Superchess

Élő

FED

-

5

  TAJFUN SK Ljubljana

Rtg

FED

1½:2½

2.1

GM

Batsiashvili, Nino

2475

GEO

-

WIM

Song, Yuxin

2404

CHN

½ - ½

2.2

WGM

Wagner, Dinara

2461

GER

-

IM

Buksa, Nataliya

2361

UKR

0 - 1

2.3

IM

Bulmaga, Irina

2423

ROU

-

IM

Unuk, Laura

2313

SLO

1 - 0

2.4

IM

Roebers, Eline

2390

NED

-

WIM

Urh, Zala

2216

SLO

0 - 1

Az élcsoport állása:

H.

R

FED

 

 Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

1

3

HUN

Garuda Ajka BSK

3

3

0

0

6

5

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

3

3

0

0

6

3

1

MNC

Monte Carlo

3

2

1

0

5

4

UKR

SP Gaz Ukraine

3

2

1

0

5

5

2

ROU

Superchess

3

2

0

1

4

6

SRB

SK Crvena zvezda Data Driven Lab

3

1

2

0

4

7

MKD

MSK Centar Asseco See

3

1

2

0

4

8

ENG

Wood Green

3

2

0

1

4

11

LTU

Panevezys

3

2

0

1

4

13

ALB

Teuta

3

2

0

1

4

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  MSK Centar Asseco See

  Teuta *)

:

2

  Garuda Ajka BSK

  TAJFUN SK Ljubljana

:

3

  SP Gaz Ukraine

  Monte Carlo

:

4

  Panevezys

  Superchess

:

5

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

  Wood Green

:

6

  Rishon Lezion

  Asnieres - Le Grand Echiquier

:

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Európa-kupán  az ajkai együttesek megnyerték második mérkőzésüket is

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az albán üdülőhelyen, Durresben zajló 87. Klubcsapatok Európa-kupán az open kategóriában  tizennyolc együttes nyerte meg második mérkőzését is. A jelentős erőkülönbségek miatt az esélyes csapatok nagy arányú győzelmeket arattak. A rajtlistát vezető romám Superchess Rapport Richárd és Viswanathan Anand nélkül is si,ám myert, a címbéső cseh Novy Bor küzdelmes meccsen győzött. A norvég Offrtspill csapatában már Magnus Carlsen is játszott. A Sentimento Ajka BSK a Dunaszerdahely öt magyar sakkozót is soraiban tudó együttesét győzte le 4,5 – 1,5-re. Bánusz Tamás, Balog Imre és Korpa Bence második partiját is megnyerte, Alekszej Szarana, Jergus Pechar és Velimir Ivic remizett. Az ajkai gárda  harmadik körben is esélyesként játssza a szlovák SK Javes Modra ellen. A női csapatok versenyében két meglepetés született, pontot vesztett az első számú favorit, a monacói Monte Carlo együttese, az ukrán exvilágbajnoknő, Marija Muzicsuk világossal szenvedett váratlan vereséget. A Gaz Ukraine is csak 2 – 2-öt játszott. A Garuda Ajka BSK sikerrel vette a második akadályt is, Bella Hotenasvili és Gaál Zsóka győzelmével, Nurgyul Szalimova és Teodora Injac döntetlenével nyert 3 – 1-re a francia   Asnieres - Le Grand Echiquier  csapatával szemben. A harmadik fordulóban az albán Teuta az ellenfél.

 

 

A 7 fordulós svájci rendszerűviadal második fordulójában is az esélyes csapatok sorban nyerték meg mérkőzéseiket. Kisebb meglepetést egy-egy egyéni eredmény okozott döntetlenek erejéig.

A rajtlistát vezető Superchess Rapport Richárd és Viswanathan Anand nélkül is csak két döntetlent „engedélyezett” svéd ellenfelének. A norvég csapatban már játszott Magnus Carlsen, honfitársai is győztek, a két indiai titán közül a 2005-ös születésű Sadhwani, Raunak nyert, a 17 esztendős Pransv  vereséget szenvedett.  

Küzdelmes meccsen nyert a címvédő Novy Bor a 18 éves Vincent Keymer verwrésével. Maxime Vachier-Lagrave nélkül is simán győzött a rajtlistán harmadik   Asnieres - Le Grand Echiquier (FRA)

A Sentimento Ajka BSK és a Dunaszerdahely sakkozói a hazai bajnokságokról jól ismerik egymást. Az éltáblán Alekszej Szarana nem kis szerencsével remizett Németh Miklóssal. Jergus Pexhar nem bírt Bokros Alberttel. Kedvező esélyű állásból csak remizett Velimir Ivic. Villámgyőzelmet aratott Balog Imre, Bánusz Tamás és Korpa Bence is másodszor győzött.

Tizennyolc csapat nyerte meg második mérkőzését is, a harmadik fordulóban a legjobbak még elkerülik egymást. A Sentimento Ajka BSK a szlovák SK Javes Modra ellen játssza harmasik meccsét.

Az élcsoportban a 2. forduló eredményei:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  SK Rockaden  (SWE)

  Superchess  (ROU)

1

:

5

2

  Offerspill Sjakklubb *)  (NOR)

  Wood Green  (ENG)

5

:

1

3

  Novy Bor  (CZE)

  SV Werder Bremen  (GER)

4

:

2

4

  Silla Chess Club  ESP)

  Asnieres - Le Grand Echiquier (FRA)

½

:

5

  KSK Rochade  (BEL)

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.  (GER)

½

:

6

  Turkish Airlines Sports Club  (TUR)

  Paul Keres 1 (NES)

:

7

  MRU - ROSK Consulting  (LTU)

  TAJFUN SK Ljubljana  (SLO)

:

8

  CE Le Cavalier Differdange *)  (LUX)

  Partizani  (ALB)

:

9

  Sentimento Ajka BSK  (HUN)

  SK Dunajska Streda  (SVK)

:

10

  CE Gambit Bonnevoie  (LUX)

  C' Chartres Echecs  (FRA)

:

T.

8

  Sentimento Ajka BSK

Élő

FED

-

29

  SK Dunajska Streda

Élő

FED

4½:1½

9.1

GM

Alekszej Szarana

2682

SRB

-

IM

Németh MiklósB

2425

HUN

½ - ½

9.2

GM

Jergus Pechar

2596

SVK

-

IM

Bokros Albert

2447

HUN

½ - ½

9.3

GM

Bánusz Tanás

2600

HUN

-

IM

Borhy Marcell

2390

HUN

1 - 0

9.4

GM

Velimir Ivic

2562

SRB

-

GM

Varga Zoltán

2356

HUN

½ - ½

9.5

GM

Balog Imre

2622

HUN

-

IM

Csonka Attilan

2297

HUN

1 - 0

9.6

GM

Korpa Bence

2522

HUN

-

FM

Takács László

2221

SVK

1 - 0

Az élcsoport állása:

H.

R,

FED

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

1

1

ROU

Superchess

2

2

0

0

4

2

CZE

Novy Bor

2

2

0

0

4

3

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

2

2

0

0

4

4

NOR

Offerspill Sjakklubb

2

2

0

0

4

5

GER

Schachclub Viernheim 1934 e.V.

2

2

0

0

4

6

TUR

Turkish Airlines Sports Club

2

2

0

0

4

7

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

2

2

0

0

4

8

HUN

Sentimento Ajka BSK

2

2

0

0

4

9

FRA

C' Chartres Echecs

2

2

0

0

4

10

AZE

Vugar Gashimov

2

2

0

0

4

11

ISR

Beer Sheva Chess Club

2

2

0

0

4

12

TUR

Gokturk Chess Sport Club

2

2

0

0

4

14

SRB

SK Zmaj

2

2

0

0

4

16

SUI

Schachgesellschaft Zurich

2

2

0

0

4

17

MNE

Elektroprivreda

2

2

0

0

4

18

SUI

Schachgesellschaft Riehen

2

2

0

0

4

20

SVK

SK Javes Modra

2

2

0

0

4

41

SWE

Wasa SK

2

2

0

0

4

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

T.

  Csapat

   Csapat

Res.

:

Res.

1

  Superchess

  Vugar Gashimov

:

2

  SK Zmaj

  Offerspill Sjakklubb *)

:

3

  Beer Sheva Chess Club

  Novy Bor

:

4

  Asnieres - Le Grand Echiquier

  Gokturk Chess Sport Club

:

5

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

  Schachgesellschaft Zurich

:

6

  Elektroprivreda

  Turkish Airlines Sports Club

:

7

  TAJFUN SK Ljubljana

  Schachgesellschaft Riehen

:

8

  Gambit Asseco-SEE

  CE Le Cavalier Differdange *)

:

9

  SK Javes Modra

  Sentimento Ajka BSK

:

Női Európa-kupa

A Garuda Ajka BSK 3 - 1-es győzelemmel folytatta szereplését. A francia négyes ellen az éltáblán a grúz Bella Hotenasvili második nyerését könyvelte el, Gaál Zsóka sötéttel elért győzelmével javított az első fordulóbeli döntetlene után. A boglár Nurgyul Szalimova döntetlennel debütált, a szerb Teodora Injac gyaloghátrányos állását remizte ki. A harmadik körben az albán Teuta az ellnfél, a hazai csapatban a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova és az Európa-bajnok lengyel Monika Socko a két sztár.

Négy csapat gyűjtött csak 4 meccspontot, a játéknap nagy meglepetéseként pontot vesztett az első számú favorit, a monacói Monte Carlo, az ukrán exvilágbajnoknő, Marija Muzicsuk világossal szenvedett váratlan vereséget. Az ukrán együttedben is az éltábla volt a gyenge pont, az exvilágbajnoknő Anna Usenyina kapott ki.

Az élcsoportban a 2. forduló eredményei:

 

T.

   Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Teuta *)  (ALB)

  Offerspill Chess Club  (NOR)

:

2

  Monte Carlo  (MNC)

  MSK Centar Asseco See  (MKD)

2

:

2

3

  Wood Green  (ENG)

  Superchess  (ROU)

:

4

  Garuda Ajka BSK  (HUN)

  Asnieres - Le Grand Echiquier  (FRA)

3

:

1

5

  Gokturk Chess Sport Club  (TUR)

  SP Gaz Ukraine   (UKR)

2

:

2

6

  TAJFUN SK Ljubljana  (SLO)

  Panevezys  (LTU)

3

:

1

7

  Schachgesellschaft Solingen  (GER)

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab  (SRB)

2

:

T.

3

  Garuda Ajka BSK

Élő

FED

-

9

  Asnieres - Le Grand Echiquier

Élő

FED

3 : 1

4.1

GM

Bella Hotenasvili

2483

GEO

-

IM

Guichard, Pauline

2358

FRA

1 - 0

4.2

IM

Nurgyul Szalimova

2424

BUL

-

IM

Gaponenko, Inna

2332

UKR

½ - ½

4.3

IM

Teodota Injac

2426

SRB

-

FM

Iglesias, Yosha

2259

FRA

½ - ½

4.4

WIM

Gaál Zsóka

2305

HUN

-

Belluire, Beatrice

1999

FRA

1 - 0

Az élcsoport állása:

H.

R

FED

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

1

2

ROU

Superchess

2

2

0

0

4

3

HUN

Garuda Ajka BSK

2

2

0

0

4

5

SLO

TAJFUN SK Ljubljana

2

2

0

0

4

13

ALB

Teuta

2

2

0

0

4

5

1

MNC

Monte Carlo

2

1

1

0

3

4

UKR

SP Gaz Ukraine

2

1

1

0

3

6

SRB

SK Crvena zvezda Data Driven Lab

2

1

1

0

3

7

MKD

MSK Centar Asseco See

2

1

1

0

3

10

TUR

Gokturk Chess Sport Club

2

1

1

0

3

12

GER

Schachgesellschaft Solingen

2

1

1

0

3

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

 

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Teuta *)

  Garuda Ajka BSK

:

2

  Superchess

  TAJFUN SK Ljubljana

:

3

  Monte Carlo

  Gokturk Chess Sport Club

:

4

  SP Gaz Ukraine

  Schachgesellschaft Solingen

:

5

  MSK Centar Asseco See

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

:

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kettős magyar győzelem a Klubcsapatok Európa-kupa első fordulójában

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az albán üdülőhelyen, Durresben megkezdődött a 38. Klubcsapatok Európa-kupája. Az első játéknapon az esélyes csapatok érvényesítették a papírformát, jóval gyengébb ellenfelekkel szemben sorban nyerték meg mérkőzéseiket, egy-egy fél pont elvesztése is némi meglepetést jelentett. A 84 férficsapat versenyében a nyolcadik helyre rangsorolt Sentimento Ajka BSK együttese 5,5 – 0,5-re nyert a belga Koninklijke Brugse Schaakkring gárdájával szemben. Az éltáblán Alekszej Szarana remizett, Jergus Pechar, Bánusz Tamás, Velimir Ivic, Balog Imre és Korpa Bence győzött. A női Európa-kupán 26 csapat versengésében a harmadik helyre rangsorolt Garuda Ajka BSK 3,5-0,5-ös győzelemmel kezdte meg szereplését. Az izraeli Rishon Lezion négyesé ellen Bella Hotenasvili, Hoang Thanh Trang és  Teodora Injac nyert, Gaál Zsóka remizett.

A Klubcsapatok Európa-kupájának első fordulójában a rajtlista élcsoportjába tartozó együttesek gond nélkül vették az akadályt. Az első helyre rangsorolt  romám  Superchess együttese Rapport Richárd és Viswanathan Anand nélkül is simán nyert 6-0-ra. A címvédő Novy Bor csapatában éllovasként bemutatkozott a német Vincent Keymer

A francia dárdában pihent Maxime Vachier-Lagrave, a notvégoknál Magnus Carlsen is kihagyta az első fordulót.

Kötelező győzelemmel rajtolt a magyar sakkot képviselő Sentimento Ajka BSK csapata, a belga hatos egy döntetlent ért el. Az éltáblán Sim Maerevoet  a szerb színekbe átigazolt egykori orosz Alekszej Szaaávala lépésismétléssel gyorsan remizett. Öt táblán nagymestereink biztos kézzel nyerték meg játszmáikat. A második körben az öt magyarral is felálló Dunaszerdahely rhxüttesével mérkőznek meg.

Az első forduló érdekesebb eredményei:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Superchess

  Rishon Lezion B

6

:

0

2

  Bloemendaalse SV

  Offerspill Sjakklubb *)

½

:

3

  Zuid-Limburg

  Novy Bor

0

:

6

4

  Asnieres - Le Grand Echiquier

  Slough Sharks

6

:

0

5

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

  Blackthorne

:

½

6

  Asker Schakklubb

  Turkish Airlines Sports Club

½

:

7

  TAJFUN SK Ljubljana

  Chess Club Dardania

6

:

0

8

  LSG Leiden

  CE Le Cavalier Differdange *)

:

9

  Koninklijke Brugse Schaakkring

  Sentimento Ajka BSK

½

:

10

  C' Chartres Echecs

  TSM Schifflange

6

:

0

T.

50

  Koninklijke Brugse Schaakkring

Élő

FED

-

8

  Sentimento Ajka BSK

Élő

FED

½ :5½

9.1

FM

Maerevoet, Sim

2439

BEL

-

GM

Alekszej Szarana

2682

SRB

½ - ½

9.2

FM

Decoster, Frederic

2295

BEL

-

GM

Pechar

2596

SVK

0 - 1

9.3

CM

Boucquet, Emile

2208

BEL

-

GM

Bánusz Tamás

2600

HUN

0 - 1

9.4

De Vogelaere, Robin

2052

BEL

-

GM

VelimiIvic

2562

SRB

0 - 1

9.5

Piceu, Jarid

1908

BEL

-

GM

Balog

2622

HUN

0 - 1

9.6

Dechamps, Mark

0

BEL

-

GM

Korpa Bence

2522

HUN

0 - 1

Az élcsoportban a 2. forduló párosítsa:

 

T.

 Csapat

  Csapat

1

  SK Rockaden  (SWE)

  Superchess  (ROU)

2

  Offerspill Sjakklubb *)  (NOR)

  Wood Green  (ENG)

3

  Novy Bor  (CZE)

  SV Werder Bremen  (GER)

4

  Silla Chess Club  (ESP)

  Asnieres - Le Grand Echiquier  (FRA)

5

  KSK Rochade  (BEL)

  Schachclub Viernheim 1934 e.V. (GER)

6

  Turkish Airlines Sports Club (TUR)

  Paul Keres 1  (NED)

7

  MRU - ROSK Consulting (LTU)

  TAJFUN SK Ljubljana  (SLO)

8

  CE Le Cavalier Differdange  (LUX)  

  Partizani  (ALB)

9

  Sentimento Ajka BSK  (HUN)

  SK Dunajska Streda  (SVK)

10

  CE Gambit Bonnevoie (LUX)

  C' Chartres Echecs  (FRA)

Női Európa-kupa

A női csapatok versenyében sem született meglepetés, az esélyes együttesek a papírformának megfelelő győzelmekkel rajtoltak. A harmadik helyre rangsorolt Garuda Ajka BSK olimpiai válogatottunk éltáblásá, Hoang Thanh Trangng gyors nyerésével szerzett vezetést, Gaál Zsóka remijével folytatódott az izraeli Rishon Lezion elleni mérkőzés. Bella Hotenasili és Teodora Injac is győzelemig fokozta rlőnyét.

Öt csapat kezdett 4-0-s győzelemmel, nem meglepő az albán Teuta sikere, a bolgár exvilágbajnoknőt, Antoaneta Sztefanovát és a kontinensbajnok Monika Sockot is soraikban tudhatják.  

Az első forduló érdesebb eredményei:

T.

  Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Taflfelag Gardabaejar

  Teuta *)

0

:

4

2

  Offerspill Chess Club

  Monte Carlo

0

:

4

3

  Superchess

  ASD Pedone Isolano

:

½

4

  Rishon Lezion

  Garuda Ajka BSK

½

:

5

  SP Gaz Ukraine

  GSK Kumanovo

4

:

0

6

  Pelaro Alingsas SS

  TAJFUN SK Ljubljana

½

:

7

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

  Gostivar

3

:

1

T.

16

  Rishon Lezion

Élő

FED

-

3

  Garuda Ajka BSK

Élő

FED

½ :3½

4.1

WIM

Lahav, Michal

2212

ISR

-

GM

Bella Hotenasvili

2483

GEO

0 - 1

4.2

WFM

Reprun, Nadejda

1971

ISR

-

GM

Hoang Thanh Trang

2398

HUN

0 - 1

4.3

Tashkinova, Sofiia

2042

ISR

-

IM

Teodora Injac

2426

SRB

0 - 1

4.4

Federovski, Adi

1951

ISR

-

WIM

Gaál Zsóka

2305

HUN

½ - ½

Az élcsoportban a2. forduló párosítása:

 

T.

   Csapat

  Csapat

1

  Teuta *)  (ALB)

  Offerspill Chess Club  (NOR)

2

  Monte Carlo  (MNC)

  MSK Centar Asseco See  (MKD)

3

  Wood Green  (ENG)

  Superchess  (ROU)

4

  Garuda Ajka BSK  (HUN)

  Asnieres - Le Grand Echiquier  (FRA)

5

  Gokturk Chess Sport Club  (TUR)

  SP Gaz Ukraine  (UKR)

6

  TAJFUN SK Ljubljana  (SLO)

  Panevezys  (LTU)

7

  Schachgesellschaft Solingen  (GER)

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab (SRB)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az új világranglistákon is az exvilágbajnokok az élen, Magnus Carlsen és Hou Ji-fan

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Nemzetközi Sakkszövetség 2023. október 1-től érvényes világranglistáján az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen 53  ponttal előzi meg a második helyezett amerikai Fabiano Caruanát. A top 15 sorrendje nem változott, a 18 éves indiai Praggnanandhaa már tizenhatodik a rangsorban.  A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan mögött a világbajnok Ju Wenjun 64 ponttal lemaradva a második.

 

A Világkupa küzdelmei után szeptemberben a top nagymesterek csak rapid versenyeken játszottak, így a világranglistákon csak minimálisak a változások. Magnus Carlsen változatlanul   53 ponttal előzi meg Fabiano Caruanát.

A top 15 sorrendje nem változott, a 18 éves Praggnanandhaa R folytatta előretörését, újabb három helyezést javított, sikeresen játszott a spanyol csapatbajnokságon.

Vasárnaptól nagy menetelés vár a sakkozókra, kezdődik a Klubcsapatok Európa-kupája, október 6-án rajtol az amerikai bajnokság, 11-től Katarban remek mezőnnyel rendeznek nyílt versenyt. Október 26-án kezdődik az esztendő egyik slágerversenye, a Grand Swiss

A top 25-ben öt amerikai, három kínai, indiai és orosz nagymester mellett két francia és azerbajdzsáni sakkozót találunk, egy-egy norvég,  holland, román, vietnami, lengyel, bolgár és német színekben szereplő  játékos még az elit tagja.

A férfi világranglista élcsoportja:

H.

Név

T.

Ország

   Élő

J.

Szül.év

 1

 Magnus Carlsen

 g

 NOR

 2839

 0

 1990

 2

 Fabiano Caruana

 g

 USA

 2786

 0

 1992

 3

 Ding Liren

 g

 CHN

 2780

 0

 1992

 4

 Hikaru Nakamura

g

USA

2780

 0

  1987

 5

 Alireza Firouzja

 g

 FRA

 2777

 0

 2003

 6

 Jan Nepomnkacsij

 g

 RUS

 2771

 0

 1990

 7

 Anish Giri

 g

 NED

 2760

 0

 1994

 8

 Gukesh D

 g

 IND

 2758

 0

 2006

 9

 Viswanathan Anand

 g

 IND

 2754

 0

 1969

 10

 Wesley So

 g

 USA

 2753

 0

 1993

 11

 Rapport Richárs

 g

 ROU

 2752

 0

 1996

 12

 Szergej Karjakin

 g

 RUS

 2750

 0

 1990

 13

 Leinier Dominguez Perez

 g

 USA

 2745

 0

 1983

 14

 Tejmur Radzsabov

 g

 AZE

 2745

 0

 1987

 15

 Levon Aronian

 g

 USA

 2742

 0

 1982

 16

 Praggnanandhaa R

 g

 IND

 2738

 7

  2005

 17

 Sahrijar Mamedgyarov

g

 AZE

 2734

 0

  1985

 18

 Le Quang Liem

 g

 VIE

 2733

 0

 1991

 19

 Alekszandr Griscsuk

 g

 RUS

2732

 0

  1983

 20

 Veszelin Topalov

 g

 BUL

2727

  1975

 21

 Maxime Vachier-Lagrave

 g

 FRA

 2727

 0

 1990

 22

 Jan-Krzyaztof Duda

 g

 POL

 2726

 0

  1998

 23

 Wei Yi

 g

 CHN

 2726

 0

 1999

 24

 Yu Yangyi

 g

 CHN

 2720

 0

 1994

 25

 Vincent Keymer

 g

 GER

 2717

 0

 2004

 26

 Pentala Hariksrishna

 g

 IND

 2716

 7

 1986

 27

 Nodirbek Abduszattorov

 g

 UZB

 2716

 0

 2004

 28

 Santosh Gujrathi Vidit

 g

 IND

2716

 0

 1994

 29

 Arjun Erigaisi

 g

 IND

 2712

 0

 2003

 30

 Nikita Vitiugov

 g

 ENG

 2711

 7

 1987

 31

 Danyil Dubov

 g

 RUS

 2710

 0

 1996

 32

 Jorden Van Foreest

 g

 NED

 2707

 10

 1999

 33

 Parham Maghsoodloo

 g

 IRI

 2707

 0

 2000

 34

 Sanan Sjugirov

 g

 HUN

 2705

 0

 1993

 35

 Bogdan-Daniel Deac

 g

 ROU

 2701

 7

 2001

 36

 Ray Robson

 g

 USA

 2699

 0

 1994

 37

 Samuel Sevian

 g

 USA

 2698

 0

 2000

 38

 Sam Shankland

 g

 USA

 2698

 0

 1991

 39

 Vladiszlav Artyemijev

 g

 RUS

 2697

 0

 1998

 40

 Haik M. Martiroszjan

 g

 ARM

 2696

 7

 2000

 41

 Pavel Eljanov

 g

 UKR

 2695

 0

 1983

 42

 Sarin Nihal

 g

 IND

 2694

 6

 2004

 43

 Jevgenyij Tomasevszkij

 g

 RUS

 2694

 0

 1987

 44

 Wang Hao

 g

CHN

 2694

 0

 1989

 45

 Jeffery Xiong

 g

 USA

 2693

 0

 2000

 46

 Vladislav Fedoszejev

 g

 SLO

 2691

 7

 1995

 47

 Bu Xiangzhi

 g

 CHN

 2690

 0

 1985

 48

 David Navara

 g    

  CZE

 2689    

 10

  1985

 49

 Nils Grandelius

 g

  SWE

 2689

 8

  1993

 50

 Peter Szvidler

 g

 FID

 2689

 0

 1976

71

 Lékó Péter

 g

 HUN

 2666

 0

 1979

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az amerikai játékosok 25 ponttal előzik meg a második indiai sakkozókat. Legjobbjaink változatlanul a tizenkettedikek.

1.Egyesült Államok  2728

2. India 2703

3. Oroszország 2688

4. Kína 2685

5. Ukrajna 2650

6. Azerbajdzsán 2649

7- Franciaország 2639

8. Németország 1638

9. Örményország 2637

10. Spanyolország 2634

11. Hollandia 2627

12. Magyarország 2612

A magyar rangsort az egykori orosz Sanan Sjugirov vezeti.

A magyar ranglista élcsoportja

Sanan Sjugirov 2705, Lékó Péter 2666, Gledura Benjámin 2633, Balog Imre 2622, Berkes Ferenc 2617, Bánusz Tamás 2600, , Prohászka Péter 2578, Ács Péter 2567, Kozák Ádám 2566, Antal Gergely 2563, Grigorjanc Szergej 2562, Erdős Viktor 2559, Balogh Csaba 2558, , Mihók Olivér 2555

A női világranglistán a top tíz sorrendjében nem történt változás.

A női világranglista élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2628

2. Ju Wenjun (kínai) 2560 (- 4, 6)

3. Alekszandra Gorjacskina (FID) 2558

4. Humpy Koneru (indiai) 2550  

5. Lei Tingjie (kínai) 2550

6. Katyerina Lahno (orosz) 2546

7. Alexandra Kostenju(svájci) 2523  

8. Marija Muzicsuk (ukrán) 2519

9. Tan Zhongyi (kínai) 2517  

10. Anna Muzicsuk (ukrán)  2510  

 

53. Hoang Thanh Trang (magyar) 2398

88. Gara Tícia (magyar) 2359

98. Gara Anita (magyar) 2347  

Az országok rangsorában 54 pont a kínaiak előnye az indiai sakkozónők előtt, legjobbjaink a tizenkettedik helyen.

1.Kína 2481

2. India 2427

3. Oroszország 2401

4. Ukrajna 2391

5. Georgia 2376

6. Lengyelország 2351

7. Egyesült Államok 2348

8. Németország 2346

9. Franciaország 2336

10. Azerbajdzsán 2319

11. Kazahsztán 2313

12. Magyarország  2299

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2398, Gara Tícia 2359, Gara Anita 2347, Papp Petra 2318, Gaál Zsóka 2305, , Marjanovics Annamária 2284, Lázárné Vajda Szidónia 2273, Terbe Julianna 2266, Mihók-Juhász Barbara 2232

A juniorok világranglistáján Alireza Firouzja 19 ponttal előzi meg a 17 esztendős indiai Gukesht.

A legjobb juniorok:

1.Alireza Firouzja (francia) 2777  2003

2. Dommaraju Gukesh  (indiai) 2758  2006  

3. Rameshbabu Praggnanandhaa (indiai) 2738 (+11, 7) 2005

4.Vincent Keymer (német)  2717   2004  

5. Nodirbek Abduszattorov (üzbég) 2716  2004

A legjobb 20 éven aluli lányoknál a kazah Bibiszara Asszaubajevel vezeti a rangsort. A második helyre lépett előre a 17 éves indiai Sarayu Velpula,  57 pontot gyűjtött.

A legjobb 20 éven aluli lányok:

1, Bibiszara Asszaubajeva (kazah) 2469  2004

2. Sarayu Velpula (indiai) 2444 (+ 57, 16)  2006

3. Nurgyul Szalimova (bolgár) 2424 2003 

4. Divya Deshmulkh (indiai)  2408  (+ 23, 9) 2005

5. Song Yuxin (kínai) 2404   2005

17. Gaál Zsóka (magyar) 2305  (- 3, 9) 2007

V

erőci Zsuzs

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Európa-kupán belga és izraeli csapatok ellen kezdi meg szereplését a két ajkai együttes

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az albán üdülőhelyen, Durresben szombaton este tartották meg a 38. Klubcsapatok Európa-kupa ünnepélyes megnyitójal, majd a technikai értekezletet. A csapatkapitányok felfedték titkaikat, véglegesítették a táblasorrendeket, 84 férficsapat és 25 női együttes küzd meg a 7 fordulós, svájci rendszerű viadalon,  szupernagymesterek egész sora szerepe játszik, az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen és Viswanathan Anand részvétele fémjelzi a tornát.   A rajtlistát a román Superchess együttese vezeti, Rapport Richárd az éltáblásuk, Anand a csapat második játékosa. Carlsen a negyedik helyre rangsorolt norvég Offerspill gárdáját vezeti. Címvédő a cseh Novy Bor együttese, tavaly szenzációs győzelmet ért el. A hattáblás viadalon a magyar színeket képviselő Sentimento Ajka BK csapata nyolcadik a rajtlistán, az egykori orosz, szerb színekbe átigazolt Alekszej Szarana az éltáblás. A  női csapatok négytáblás versenyén a monacói Monte-Carlo együttese az első számú favorit, az ukrán olimpiai bajnokok, Marija és Anna Muzicsuk játszanak az éltáblákon. A második kiemelt a román Superchess négyese. A Garuda Ajka BSK harmadik a rangsorban, Hoang Thanh Trang és Gaál Zsóka mellett a grúz Bella Hotenasvilitől és a bolgár Nurgyul Szalimovától várjuk a pontokat. Az első fordulóban a Sentimento a belga Koninklijke Brugse Schaakkring csapatával a Garuda az izraeli Rishon Lezion együttesével mérkőzik meg, 15 órakor indulnak a sakkórák

Albánia második legnépszerűbb városa, az ismert üdülőhely, a mintegy 124 ezer lakosú Durres lesz a házigazdája a 38. Klubcsapatok Euróópa-kupájának, amelyre rekord létszámú nevezés érkezett, 84 férfi és 25 női együttes verseng majd a 7 fordulós svájci rendszerű viadalokon. Az ötszörös világbajnokok, Magnus Carlsen és Viswanathan Anand részvétele is fémjelzi a tornát, szupernagymesterek egész sora is játszik.

A Klubcsapatok Európa-kupáján a férfi együttesek viadalán a rajtlistát a román Superchess gárdája vezeti, tavaly CSU ASE Superbet néven szerepelt Viswanathan Anand vezetésével a csapat, Rapport Richárd először játszott román színekben. A gárda milliomos szponzorának az indiai Gukesht is sikerült leigazolni, az abszolút favorit együttes azonban csak hatodik lett.

A cseh Novy Bor együttese szenzációs teljesítménnyel, mind a hét ellenfelét legyőzve nyerte meg a 70 csapat viadalát.

A 37. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

H.

R.

FED

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

2

CZE

Novy Bor Chess club

7

7

0

0

14

244,5

30,5

174,5

174,5

2

5

FRA

Clichy-Echecs-92

7

5

2

0

12

233,5

31,5

169

142,5

3

6

GER

Schachclub Viernheim 1934e.V.

7

5

1

1

11

206

27

176

132,8

4

3

FRA

Asnieres Le Grand Echiquier

7

4

2

1

10

214

27

179

120

5

10

ISR

Beer Sheva Chess Club

7

5

0

2

10

206

27

159

101,5

6

1

ROU

CSU ASE Superbet

7

4

2

1

10

205,5

25,5

186,5

128

7

7

NOR

Offerspill Chess Club

7

5

0

2

10

202,5

27,5

174,5

112,5

8

4

SLO

TAJFUN - SK Ljubljana

7

4

2

1

10

200,5

29

169,5

115,3

9

14

ISR

Kfar Saba Chess Club

7

5

0

2

10

190

26,5

153

105

10

9

AZE

Vugar Gashimov

7

5

0

2

10

188

27

162

109,5

11

13

TUR

Gokturk Satranc Spor Kulubu

7

4

2

1

10

178

26

161,5

107,8

12

19

SVK

SK Dunajska Streda

7

5

0

2

10

138

22,5

158

105,5

13

8

ESP

Silla - València Origin of Chess

7

4

1

2

9

194,5

29

158,5

91

14

16

CZE

Moravská Slavia Brno

7

4

1

2

9

183

27,5

157,5

97,3

15

11

HUN

Sentimento Ajka BSK

7

3

3

1

9

171

25,5

167,5

98,3

(70 csapat)

Az idei viadalon is a két legnagyobb sztár az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen és Viswanathan Anand, harmadik a rangsorban Rapport Richárd.

A top nagymesterek:

H.

 

 

Név

Élő

FED

Csapat

T.

1

GM

Magnus Carlsen

2839

NOR

Offerspill Sjakklubb

1

2

GM

Viswanathan Anand

2754

IND

Superchess

2

3

GM

Rapport Richárd

2752

ROU

Superchess

1

4

GM

Sahrijar Mamedgyarov

2734

AZE

Schachclub Viernheim 1934 e.V.

1

5

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2727

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

1

6

GM

Vincent Keymer

2717

GER

Novy Bor

1

7

GM

Francisco Vallejo Pons

2712

ESP

Turkish Airlines Sports Club

2

8

GM

Bogdan-Daniel Deac

2702

ROU

Superchess

3

9

GM

Jorden Van Foreest

2699

NED

Superchess

4

10

GM

Sarin Nihal

2694

IND

TAJFUN SK Ljubljana

1

11

GM

Alekszej Szarana

2693

SRB

Sentimento Ajka BSK

1

12

GM

Haik M. Martiroszjan

2688

ARM

Asnieres - Le Grand Echiquier

2

13

GM

David Navara

2688

CZE

Novy Bor

3

14

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2683

SLO

Superchess

5

15

GM

Bassem Amin

2682

EGY

Schachclub Viernheim 1934 e.V.

2

A rajtlista élcsoportja:

1.Superchess (román, 2711)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Rapport Richárd

2752

ROU

2

GM

Viswanathan Anand

2754

IND

3

GM

Bogdan-Daniel Deac

2702

ROU

4

GM

Jorden Van Foreest

2699

NED

5

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2683

SLO

6

GM

Kirill Sevcsenko

2677

ROU

7

GM

Liviu-Dieter Nisipeanu

2600

ROU

8

GM

Constantin Lupulescu

2581

ROU

2.Novy Bor (cseh, 2665)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Vincent Keymer

2717

GER

2

GM

Nils Grandelios

2681

SWE

3

GM

David Navara

2688

CZE

4

GM

Nguyen Thai Dan Van

2606

CZE

5

GM

David Anton Guijarro

2669

ESP

6

GM

Mateusz Batel

2621

POL

7

GM

Markus Ragger

2615

AUT

8

GM

Stepan Zilka

2600

CZE

3.Asnieres  - Le Grand Echiquier (francia, 2657)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2727

FRA

2

GM

Haik M. Martiroszjan

2688

ARM

3

GM

Jules Moussard

2656

FRA

4

GM

Grigory Oparin

2681

USA

5

GM

Szergej Movszeszjan

2606

ARM

6

GM

Matthieu Cornette

2581

FRA

7

GM

Jean-Marco Degrave

2479

FRA

8

GM

Alekszander Delcsev

2514

BUL

4. Offerspill Sjakklubb (norvég, 2650)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Magnus Carlsen

2839

NOR

2

GM

Raunak Sandhqani

2632

IND

3

GM

Aryan Tari

2635

NOR

4

GM

Pranay V

2579

IND

5

GM

Eric Hansen

2609

CAN

6

GM

Johan-Sebastian Christiansenn

2605

NOR

7

GM

Frode Olav Olsen Urkedal

2506

NOR

8

IM

Benjamin Haldosen

2460

NOR

5. 5. Schachclub Viernheim 1934 e.V. (német, 2649): Sahrijar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2734), Basse, Amin (egyiptomi, 2682), Anton Korobov (ukrán, 2652), Jurij Krivorucsko (ukrán, 2657)

6. Turkish Airlines Sports Club (török, 2646): Alexander Donchenko (német, 2679), Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2712), Matthias Bluebaum (német, 2670), Ivan Cseparinov (bolgár, 2650)

  

7. TAJFUN SK Ljubljana (szlovén, 2625): Nihal Sarin (indiai, 2694), Andtej Volokityin (ukrán, 2659), Erdős Viktor (magyar, 2559), Ivan Saric (horvát, 2647)

8. Sentimento Ajka BSK (magyar, 2603)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Alekszej Szarana

2693

SRB

2

GM

Jergus Pechar

2598

SVK

3

GM

Bánusz Tamás

2600

HUN

4

GM

Balogh Csaba

2558

HUN

5

GM

Velimir Ivic

2561

SRB

6

GM

Balog Imre

2622

HUN

7

GM

Korpa Bence

2522

HUN

A tornán fokozott jelentősége van a párosításnak, döntő lehet, hogy mikor kezdődnek el a rangadók. A meccspontok döntik el a végső sorrendet, holtverseny esetén a Berger-Sonneborn pontszám. Játszmánként 90-90 perc a gondolkodási idő az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc a bónuszidő.

Az élcsoportban az első forduló párosítása:

T.

   Csapat

  Csapat

Res.

:

Res.

1

  Superchess

  Rishon Lezion B

:

2

  Bloemendaalse SV

  Offerspill Sjakklubb *)

:

3

  Zuid-Limburg

  Novy Bor

:

4

  Asnieres - Le Grand Echiquier

  Slough Sharks

:

5

  Schachclub Viernheim 1934 e.V.

  Blackthorne

:

6

  Asker Schakklubb

  Turkish Airlines Sports Club

:

7

  TAJFUN SK Ljubljana

  Chess Club Dardania

:

8

  LSG Leiden

  CE Le Cavalier Differdange *)

:

9

  Koninklijke Brugse Schaakkring

  Sentimento Ajka BSK

:

10

  C' Chartres Echecs

  TSM Schifflange

:

Női Európa-kupa

Rekord létszámú nevezés érkezett a női Klubcsapatok Európa-kupájára is, 25 együttes kezdi meg a négy táblán zajló versengést. Nem lesz címvédés, tavaly a tiroli Zilleral-völgyben fekvő Mayrhofenben 17 csapat versenyében meglepetésre hazai siker született, az ASVOe Pamhagen veretlenségét megőrizve nyerte meg a viadalt.

A második helyet a kedvezőbb Berger-Sonneborn pontszának köszönhetően a román CSU ASE Supetbet szerezte meg a rajtlistát vezető monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo együttese előtt. Az első három helyezett kiemelkedett a mezőnyből.

Az idei viadalra az esélyes csapatok elsősorban ukrán és grúz klasszisokat igazoltak és trónkövetelők is fontos szerephez juthatnak. A top játékosok listáját az ukrán olimpiai bajnok testvérpár, Marija és Anna Muzicsuk vezet. Harmadik a rangsorban a Garuda Ajka BSK éltáblása, a grúz Bella Hotenasvili

R.

 

 

Név

Élő

FED

Csapat

T.

1

GM

Marija Muzicsuk

2519

UKR

Monte Carlo

1

2

GM

Anna Muzicsuk

2510

UKR

Monte Carlo

2

3

GM

Bella Hotenasvili

2480

GEO

Garuda Ajka BSK

1

4

GM

Elisabeth Paehtz

2479

GER

Monte Carlo

  5

5

GM

Nino Bacsiasvili

2478

GEO

Superchess

1

6

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2476

ESP

Monte Carlo

3

7

WGM

Dinara Wagner

2468

GER

Superchess

  2

8

GM

Pia Cramli

2452

SWE

Monte Carlo

4

9

IM

Marsel Efroimski

2447

ISR

Superchess

4

10

IM

Lela Zsavahasvili

2446

GEO

SP Gaz Ukraine

2

11

GM

Anna Usenyina

2434

UKR

SP Gaz Ukraine

1

12

IM

Teodora Injac

2426

SRB

Garuda Ajka BSK

4

13

IM

Nurgyul Szalimova

2424

BUL

Garuda Ajka BSK

3

14

IM

Irina Bulmaga

2423

ROU

Superchess

3

15

IM

Eline Roebers

2421

NED

Superchess

4

A rajtlistát a monacói Monte Carlo együttese vezeti a román Superchess és a Garuda Ajka BSK előtt. Az ajkai csapatban Bella Hotenasvili, Hoamg Thanh Trang és Gaál Tsóka mellett az idei Világkupa ezüstérmese, a bolgár Nurgyul Szalimova és a szerb Teodora Injac szerepel még.

A rajtlista élcsoportja:

1.Monte-Carlo (monacói, 2496)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Marija Muzicsuk

2519

UKR

2

GM

Anna Muzicsuk

2510

UKR

3

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2476

ESP

4

GM

Pia Cramling

2452

SWE

5

GM

Elisabeth Paehtz

2479

GER

2. Superchess (román, 2454)

T.

Név

Rtg

FED

1

GM

Nino Bcsiasvili

2478

GEO

2

WGM

Dinara Wagner

2468

GER

3

IM

Irina Bulmaga

2423

ROU

4

IM

Marsel Efroimski

2447

ISR

5

IM

Eline Roebers

2421

NED

3. Garuda ajka BSK (magyar, 2432)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Bella Hotenasvili

2480

GEO

2

GM

Hoang Thanh Trang

2398

HUN

3

IM

Nurgyul Szalimova

2424

BUL

4

IM

Teodora Injac

2426

SRB

5

WIM

Gaál Zsóka

2308

HUN

4. SP Gaz Ukraine (ukrán, 2388)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Anna Usenyina

2434

UKR

2

GM

Lela Zsavahasvili

2446

GEO

3

IM

Deimamte Daulyte-Cornette

2360

FRA

4

GM

Natalija Zsukova     2310  UKR

UKR

5.

TAJFUN SK Ljubljana (szlovén, 2364)

6.

SK Crvena Zvezda Data Driven Lab (szerb,

7.

MSK Centar Asseco See  (macedón, 2323)

Az élcsoportban az első forduló párosítása:

T.

Csapat

Csapat

Res.

:

Res.

1

  Taflfelag Gardabaejar

  Teuta *)

:

2

  Offerspill Chess Club

  Monte Carlo

:

3

  Superchess

  ASD Pedone Isolano

:

4

  Rishon Lezion

  Garuda Ajka BSK

:

5

  SP Gaz Ukraine

  GSK Kumanovo

:

6

  Pelaro Alingsas SS

  TAJFUN SK Ljubljana

:

7

  SK Crvena zvezda Data Driven Lab

  Gostivar

:

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen és Anand is játszik albán üdülőhelyen, Durresben rendezendő Európa-kupán

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az albán üdülőhelyen, Durresben szeptember 30. és október 7. között rendezik meg 84 férficsapat és 25 női együttes részvételével a 38. Klubcsapatok Európa-kupáját. A férfiak hattáblás, 7 fordulós svájci rendszerű viadalán szupernagymesterek egész sora játszik, az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen és Viswanathan Anand részvétele fémjelzi a tornát.   A rajtlistát a román Superchess együttese vezeti, Anand az éltáblásuk, Rapport Richárd a csapat második játékosuk. Carlsen a negyedik helyre rangsorolt norvég Offerspill csapatát vezeti. Címvédő a cseh Novy Bor együttese, a gárda tavaly szenzációs győzelmet aratott. A magyar színeket képviselő Sentimento Ajka BK csapata nyolcadik a rajtlistán, az egykori orosz, szerb színekbe átigazolt Alekszej Szarana az éltáblás. A  női csapatok négytáblás versenyén a monacói Monte-Carlo együttese az első számú favorit, az ukrán olimpiai bajnokok, Marija és Anna Muzicsuk játszanak az éltáblákon. A második kiemelt a román Superchess ötöse. A Garuda Ajka BSK harmadik a rangsorban, Hoang Thanh Trang és Gaál Zsóka mellett a grúz Bella Hotenasvilitől és a bolgár Nurgyul Szalimovától várjuk a pontokat.

 

Albánia második legnépszerűbb városa, az ismert üdülőhely, a mintegy 124 ezer lakosú Durres lesz a házigazdája a 38. Klubcsapatok Euróópa-kupájának, amelyre rekord létszámú nevezés érkezett, 84 férfi és 25 női együttes verseng majd a 7 fordulós svájci rendszerű viadalokon. Az ötszörös világbajnokok, Magnus Carlsen és Viswanathan Anand részvétele is fémjelzi a tornát, szupernagymesterek egész sora is játszik.

 

Az esztendő utolsó három hónapja rendkívül  gazdag lesz rangos versenyekben, elsőként Durresre figyel majd a sakkvilág. Október 5. és 17. között rendezik meg az amerikai bajnokságot, ahol a legjobbak közül csak Hikaru Nakamura nem játszik. Október 11-től Katarban csatázik majd a sakkvilág krémje, a rajtlistát Magnus Carlsen vezeti-.  Nagyon várjuk az október 25-én kezdőd FIDE Grand Swiss versenyét, az esztendő legerősebb nyílt tornájának első két helyezettje szerez jogot a világbajnok-jelölti döntőben való indulásra. November 10-től már Budvára figyelünk, női és férfi csapat Euróbajnokság küzdelmeire.  Nem sikerült elkerülni az időpont ütközést, St. Louisban a Grand Chess Tour 2023 két befejező viadala, a GCT rapid és villámverseny és a 10. Sinquefield Cup tornák részben az Eb idején kerülnek megrendezésre.

A Klubcsapatok Európa-kupáján a férfi együttesek viadalán a rajtlistát a román Superchess gárdája vezeti, tavaly CSU ASE Superbet néven szerepelt Viswanathan Anand vezetésével a csapat, Rapport Richárd először játszott román színekben. A gárda milliomos szponzorának az indiai Gukesht is sikerült leigazolni, az abszolút favorit együttes azonban csak hatodik lett.

 

A cseh Novy Bor együttese szenzációs teljesítménnyel, mind a hét ellenfelét legyőzve nyerte meg a 70 csapat viadalát.

 

A 37. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

H.

R.

FED

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

2

CZE

Novy Bor Chess club

7

7

0

0

14

244,5

30,5

174,5

174,5

2

5

FRA

Clichy-Echecs-92

7

5

2

0

12

233,5

31,5

169

142,5

3

6

GER

Schachclub Viernheim 1934e.V.

7

5

1

1

11

206

27

176

132,8

4

3

FRA

Asnieres Le Grand Echiquier

7

4

2

1

10

214

27

179

120

5

10

ISR

Beer Sheva Chess Club

7

5

0

2

10

206

27

159

101,5

6

1

ROU

CSU ASE Superbet

7

4

2

1

10

205,5

25,5

186,5

128

7

7

NOR

Offerspill Chess Club

7

5

0

2

10

202,5

27,5

174,5

112,5

8

4

SLO

TAJFUN - SK Ljubljana

7

4

2

1

10

200,5

29

169,5

115,3

9

14

ISR

Kfar Saba Chess Club

7

5

0

2

10

190

26,5

153

105

10

9

AZE

Vugar Gashimov

7

5

0

2

10

188

27

162

109,5

11

13

TUR

Gokturk Satranc Spor Kulubu

7

4

2

1

10

178

26

161,5

107,8

12

19

SVK

SK Dunajska Streda

7

5

0

2

10

138

22,5

158

105,5

13

8

ESP

Silla - València Origin of Chess

7

4

1

2

9

194,5

29

158,5

91

14

16

CZE

Moravská Slavia Brno

7

4

1

2

9

183

27,5

157,5

97,3

15

11

HUN

Sentimento Ajka BSK

7

3

3

1

9

171

25,5

167,5

98,3

(70 csapat)

Az idei viadalon is a két legnagyobb sztár az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen és Viswanathan Anand, harmadik a rangsorban Rapport Richárd.

A top nagymesterek:

H.

 

 

Név

Élő

FED

Csapat

T.

1

GM

Magnus Carlsen

2839

NOR

Offerspill Sjakklubb

1

2

GM

Viswanathan Anand

2754

IND

Superchess

1

3

GM

Rapport Richárd

2752

ROU

Superchess

2

4

GM

Sahrijar Mamedgyarov

2734

AZE

Schachclub Viernheim 1934 e.V.

1

5

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2727

FRA

Asnieres - Le Grand Echiquier

1

6

GM

Vincent Keymer

2717

GER

Novy Bor

1

7

GM

Francisco Vallejo Pons

2712

ESP

Turkish Airlines Sports Club

1

8

GM

Bogdan-Daniel Deac

2702

ROU

Superchess

3

9

GM

Jorden Van Foreest

2699

NED

Superchess

5

10

GM

Sarin Nihal

2694

IND

TAJFUN SK Ljubljana

1

11

GM

Alekszej Szarana

2693

SRB

Sentimento Ajka BSK

1

12

GM

Haik M. Martiroszjan

2688

ARM

Asnieres - Le Grand Echiquier

2

13

GM

David Navara

2688

CZE

Novy Bor

2

14

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2683

SLO

Superchess

6

15

GM

Bassem Amin

2682

EGY

Schachclub Viernheim 1934 e.V.

2

A rajtlista élcsoportja:

1.Superchess (román, 2711)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Viswanathan Anand

2754

IND

2

GM

Rapport Richárd

2752

ROU

3

GM

Bogdan-Daniel Deac

2702

ROU

4

GM

Kirill Sevxawnko

2677

ROU

5

GM

Jorden Van Foreest

2699

NED

6

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2683

SLO

7

GM

Liviu-Dieter Nisipeanu

2600

ROU

8

GM

Constantin Lupulescu

2581

ROU

2.Novy Bor (cseh, 2665)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Vincent Keymer

2717

GER

2

GM

David Navara

2688

CZE

3

GM

Nguyen Thai Dan Van

2606

CZE

4

GM

David Anton Guijarro

2669

ESP

5

GM

Nils Grandelios

2681

SWE

6

GM

Markus Ragger

2615

AUT

7

GM

Mateusz Batel

2621

POL

8

GM

Stepan Zilka

2600

CZE

3. Asnieres  - Le Grand Echiquier (francia, 2657)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2727

FRA

2

GM

Haik M. Martiroszjan

2688

ARM

3

GM

Jules Maussard

2656

FRA

4

GM

Szergej Movszeszjan

2606

ARM

5

GM

Matthieu Cornette

2581

FRA

6

GM

Alekszander Delcsev

2514

BUL

7

GM

Jean-Marc Degrave

2479

FRA

8

GM

Grigory Oparin

2681

USA

4. Offerspill Sjakklubb (norvég, 2650)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Magnus Carlsen

2839

NOR

2

GM

Aryan Taei

2635

NOR

3

GM

Eric Hansen

2609

CAN

4

GM

Raunak Sandhqani

2632

IND

5

GM

Pranay V

2579

IND

6

GM

Johan-Sebastian Christiansenn

2605

NOR

7

GM

Frode Olav Olsen Urkude

2506

NOR

8

IM

Benjamin Haldoraen

2460

NOR

5. 5. Schachclub Viernheim 1934 e.V. (német, 2649): Sahrijar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2734), Basse, Amin (egyiptomi, 2682), Anton Korobov (ukrán, 2652), Jurij Krivorucsko (ukrán, 2657)

6. Turkish Airlines Sports Club (török, 2646): Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2712), Alexander Donchenko (német, 2679), Matthias Bluebaum (német, 2670), Iban Cseparinov (bolgár, 2650)

 7. TAJFUN SK Ljubljana (szlovén, 2625): Nihal Sarin (indiai, 2694), Erdős Viktor (magyar, 2559), Andtej Volokityin (ukrán, 2659), Ivan Saric (horvát, 2647)

8. Sentimento Ajka BSK (magyar, 2609)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Alekszej Szarana

2693

SRB

2

GM

Jergus Pechar

2598

SVK

3

GM

Bánusz Tamás

2600

HUN

4

GM

Prohászka Péter

2581

HUN

5

GM

Velimir Ivic

2561

SRB

6

GM

Balog Imre

2622

HUN

7

GM

Korpa Bence

2522

HUN

 

A tornán fokozott jelentősége van a párosításnak, döntő lehet, hogy mikor kezdődnek el a rangadók. A meccspontok döntik el a végső sorrendet, holtverseny esetén a Berger-Sonneborn pontszám. Játszmánként 90-90 perc a gondolkodási idő az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc a bónuszidő.

Női Európa-kupa

Rekord létszámú nevezés érkezett a női Klubcsapatok Európa-kupájára is, 25 együttes kezdi meg a négy táblán zajló versengést. Nem lesz címvédés, tavaly a tiroli Zilleral-völgyben fekvő Mayrhofenben 17 csapat versenyében meglepetésre hazai siker született, az ASVOe Pamhagen veretlenségét megőrizve nyerte meg a viadalt.

A második helyet a kedvezőbb Berger-Sonneborn pontszának köszönhetően a román CSU ASE Supetbet szerezte meg a rajtlistát vezető monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo együttese előtt. Az első három helyezett kiemelkedett a mezőnyből.

Az idei viadalra az esélyes csapatokelsősorban ukrán és grúz klasszisokat igazoltak és trónkövetelők is fontos szerephez juthatnak. A top játékosok listáját az ukrán olimpiai bajnok testvérpár, Marija és Anna Muzicsuk vezet. Harmadik a rangsorban a Garuda Ajka BSK éltáblása, a grúz Bella Hotenasvili

 

R.

 

 

Név

Élő

FED

Csapat

T.

1

GM

Marija Muzicsuk

2519

UKR

Monte Carlo

1

2

GM

Anna Muzicsuk

2510

UKR

Monte Carlo

2

3

GM

Bella Hotenasvili

2480

GEO

Garuda Ajka BSK

1

4

GM

Elisabeth Paehtz

2479

GER

Monte Carlo

4

5

GM

Nino Bacsiasvili

2478

GEO

Superchess

5

6

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2476

ESP

Monte Carlo

3

7

WGM

Dinara Wagner

2468

GER

Superchess

3

8

GM

Pia Cramli

2452

SWE

Monte Carlo

5

9

IM

Marsel Efroimski

2447

ISR

Superchess

2

10

IM

Lela Zsavahasvili

2446

GEO

SP Gaz Ukraine

3

11

GM

Anna Usenyina

2434

UKR

SP Gaz Ukraine

2

12

IM

Teodora Injac

2426

SRB

Garuda Ajka BSK

4

13

IM

Nurgyul Szalimova

2424

BUL

Garuda Ajka BSK

3

14

IM

Irina Bulmaga

2423

ROU

Superchess

1

15

IM

Eline Roebers

2421

NED

Superchess

4

A rajtlistát a monacói Monte Carlo együttese vezeti a román Superchess és a Garuda Ajka BSK előtt. Az ajkai csapatban Bella Hotenasvili, Hoamg Thanh Trang és Gaál Tsóka mellett az idei Világkupa ezüstérmese, a bolgár Nurgyul Szalimova és a szerb Teodora Injac szerepel még.

A rajtlista élcsoportja:

1.Monte-Carlo (monacói, 2496)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Marija Muzicsuk

2519

UKR

2

GM

Anna Muzicsuk

2510

UKR

3

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2476

ESP

4

GM

Elisabeth Paehtz

2479

GER

5

GM

Pia Cramling

2452

SWE

2. Superchess (román, 2454)

T.

Név

Rtg

FED

1

IM

Irina Bulmaga

2423

ROU

2

IM

Marsel Efroimski

2447

ISR

3

WGM

Dunara Wagner

2468

GER

4

IM

Eline Roebers

2421

NED

5

GM

Nino Bcsiasvili

2478

GEO

3. Garuda ajka BSK (magyar, 2432)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Bella Hotenasvili

2480

GEO

2

GM

Hoang Thanh Trang

2398

HUN

3

IM

Nurgyul Szalimova

2424

BUL

4

IM

Teodora Injac

2426

SRB

5

WIM

Gaál Zsóka

2308

HUN

4. SP Gaz Ukraine (ukrán, 2388)

T.

Név

Élő

FED

1

GM

Natalija Zsukova

2310

UKR

2

GM

Anna Usenyina

2434

UKR

3

IM

Lela Zsavahasvili

2446

GEO

4

IM

Deimamte Daulyte-Cornette

2360

FRA

5.

TAJFUN SK Ljubljana (szlovén, 2364)

2364

6.

SK Crvena Zvezda Data Driven Lab (szerb,

2351)

7.

MSK Centar Asseco See  (macedón, 2323)

2323

Verőci Zsuzsa

2299

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen 53 pontos előnnyel vezeti az új világranglistát, a 27 éves Gukesh megelőzte Anandot

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Nemzetközi Sakkszövetség 2023. szeptember 1-től érvényes világranglistáján az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen 53  ponttal előzi meg a második helyezett amerikai Fabiano Caruanát akit 6 pontos hátránnyal követ honfitársa, Hikaru Nakamura. A bakui Világkupa váratlan eredményei döntően befolyásolták az első tíz helyezett sorrendjét. A legnagyobb szenzáció a 17 éves indiai Gukesh D nyolcadik helye, megelőzte ötszörös világbajnok honfitársát, Viswanathan Anandot. Magyar színekben a rangsorban harmincnegyedik az egykor orosz Sanan Djugirov,  A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan mögött a világbajnok Ju Wenjun 64 ponttal lemaradva a második.

 

A bakui Világkupán Magnus Carlsen megszerezte trófea gyűjteményéből még hiányzó első helyet, fiatal trónkövetelők támadását is visszaverve diadalmaskodott. Tizennégy klasszikus játszmájából egyet vesztett el, a 18 éves német Vincent Keymer győzte le. A 18 éves Praggnanandhaa ellen vívta a döntőt, a rájátszást nyerte meg, a legjobb nyolc között a 17 éves Gukesh nem tudta megállítani s norvég világelsőt.

 

Carlsen 53 ponttal előzi meg a viadal bronzérmesét, Fabiano Caruanát, aki „túlélt” egy jelentős formahanyatlást, de sikerült visszakapaszkodnia a második helyre.

A Világkupán sok váratlan eredmény született, a top tíz rangsorában komoly helycserék történtek. Újonc Gukesh, aki megelőzte legendás honfitársát, Viswanathan Anandot. Kevesen nyertek, sokan vesztettek Élő-pontokat, a fiatalok jobban bírták a kieséses rendszerű lebonyolítás nehézségeit.  Nagyot lépett előre Praggnanandhaa és Vincent Keymer.

Augusztus 31-én lejárt az orosz sakkozók kedvezményes „országváltási” lehetősége. A legjobbak közül ezzel él élt Nikita Vitiugov, aki angol, Sanan Sjugirov pedig magyar színekben szerepel.  

A top 25-ben öt amerikai, három kínai, indiai és orosz nagymester mellett két francia és azerbajdzsánisakkozót találunk, egy-egy norvég,  holland, román, vietnami, lengyel, bolgár és angol színekben szereplő  játékos még az elit tagja.

 

A férfi világranglista élcsoportja:

H.

Név

T.

Ország

   Élő

J.

Szül.év

 1

 Magnus Carlsen

 g

 NOR

 2839

 14

 1990

 2

 Fabiano Caruana

 g

 USA

 2786

 14

 1992

 3

 Hikaru Nakamura

 g

 USA

 2780

 6

 1987

 4

 Ding Liren

 g

 CHN

 2780

 0

 1992

 5

 Alireza Firouzja

 g

 FRA

 2777

 0

 2003

 6

 Jan Nepomnkacsij

 g

 RUS

 2771

 8

 1990

 7

 Anish Giri

 g

 NED

 2760

 4

 1994

 8

 Gukesh D

 g

 IND

 2758

 10

 2006

 9

 Viswanathan Anand

 g

 IND

 2754

 0

 1969

 10

 Wesley So

 g

 USA

 2753

 6

 1993

 11

 Rapport Richárs

 g

 ROU

 2752

 0

 1996

 12

 Szergej Karjakin

 g

 RUS

 2750

 0

 1990

 13

 Leinier Dominguez Perez

 g

 USA

 2745

 10

 1983

 14

 Tejmur Radzsabov

 g

 AZE

 2745

 4

 1987

 15

 Levon Aronian

 g

 USA

 2742

 0

 1982

 16

 Sahrujar Mamedgyarov

 g

 AZE

 2734

 11

 1985

 17

 Le Quang Liem

 g

 VIE

 2733

 4

 1991

 18

 Alekszandr Griscsuk

 g

 RUS

 2732

 2

 1983

 19

 Praggnanandhaa R

 g

 IND

 2727

 14

 2005

 20

 Maxime Vachier-Lagrave

 g

 FRA

 2727

 4

 1990

 21

 Veszelin Topalov

 g

 BUL

 2727

 0

 1975

 22

 Jan-Krzysztof Duda

 g

 POL

 2726

 8

 1998

 23

 Wei Yi

 g

 CHN

 2726

 4

 1999

 24

 Yu Yangyi

 g

 CHN

 2720

 4

 1994

 25

 Nikita Vitiugov

 g

 ENG

 2719

 4

 1987

 26

 Vincent Keymer

 g

 GER

 2717

 6

 2004

 27

 Santosh Guhrathi Vidit

 g

 IND

 2716

 10

 1994

 28

 Nodirbek Abduszattorov

 g

 UZB

 2716

 2

 2004

 29

 Arjun Erigaisi

 g

 IND

 2712

 10

 2003

 30

 Francisco Vallejo Pond

 g

 ESP

 2712

 4

 1982

 31

 Pentala Hariksrishna

 g

 IND

 2711

 0

 1986

 32

 Danyil Dubov

 g

 RUS

 2710

 4

 1996

 33

 Parham Maghsoodloo

 g

 IRI

 2707

 6

 2000

 34

 Sanan Sjugirov

 g

 HUN

 2705

 0

 1993

 35

 Bogdan-Daniel Deac

 g

 ROU

 2702

 4

 2001

 36

 Ray Robson

 g

 USA

 2699

 6

 1994

 37

 Jorden Van Foreest

 g

 NED

 2699

 4

 1999

 38

 Sam Shankland

 g

 USA

 2698

 2

 1991

 39

 Samuel Sevian

 g

 USA

 2698

 0

 2000

 40

 Vladiszlav Artyemijev

 g

 RUS

 2697

 9

 1998

 41

 Pavel Eljanov

 g

 UKR

 2695

 0

 1983

 42

 Wang Hao

 g

 CHN

 2694

 8

 1989

 43

 Sarin Nihal

 g

 IND

 2694

 6

 2004

 44

 Jevgenyij Tomasevszkij

 g

 RUS

 2694

 0

 1987

 45

 Alekszej Szarana

 g

 SRB

 2693

 8

 2000

 46

 Jeffery Xiong

 g

 USA

 2693

 0

 2000

 47

 Gabriel Szargiszkan

 g

 ARM

 2692

 0

 1983

 48

 Bu Xiangzhi

 g

 CHN

 2690

 0

 1985

 49

 Peter Szvidler

 g

 FID

 2689

 6

 1976

 50

 Haik M. Martiroszjan

 g

 ARM

 2688

 9

 2000

70

 Lékó Péter

 g

 HUN

 2666

 0

 1979

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az amerikai játékosok 27 ponttal előzik meg a második helyre előrelépett indiai sakkozókat.. Legjobbjaink Sanan Sjugirov „országváltásának” köszönhetően két helyezést javítva a tizenkettedikek.

1.Egyesült Államok  2728

2. India 2701

3. Oroszország 2688

4. Kína 2685

5. Ukrajna 2650

6. Azerbajdzsán 2649

7. Németország 1640

8. Spanyolország 2638

9. Franciaország 2638

10. Örményország 2638

11. Hollandia 2626

12. Magyarország 2612

A magyar rangsort az egykori orosz Sanan Sjugirov vezeti. Gledura Benjámin 01 Élő-pontot vesztett a Világkupán, Berkes Feenc tizwnhetet nyert,

A magyar ranglista élcsoportja

Sanan Sjugirov 2705, Lékó Péter 2666, Gledura Benjámin 2633, Berkes Ferenc 2632, Balog Imre 2622,  Bánusz Tamás 2600, , Prohászka Péter 2585, Ács Péter 2567, Kozák Ádám 2566,1Grigorjanc Szergej 2562, Erdős Viktor 2559, Balogh Csaba 2558, Antal Gergely 2558, Mihók Olivér 2555

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Ding Liren (kínai, 2830)

2. Magnus Carlsen (norvég, 2818)

3. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2772)

4. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2766)

5. Fabiano Caruana (amerikai, 2765)

6. Wesley So (amerikai, 2765)

7. Levon Aronian (amerikai, 2756)

8. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2755)

9. Biswanathan Anand (indiai, 2745)

10Alireza Firouzja =feancia, 2742)

A blitz világranglista élcsoportja:

1.Alireza Firouzja (francia, 2896)

2. Magnus Carlsen (norvég, 2887)

3. Hikaru Nakamura (amerikai, 2874)

4. Fabiano Caruana (amerikai, 2814)

5. Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2799)

6.. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2785)

7. Danyil Dubov (orosz, 2778)

8. Levon Aronian (amerikai, 3772))

9. Haik M. Martiriszjan (örmény, 2770)

10. Wesley So (amerikai, 2765)

A női világranglistán az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan 68 ponttal előzi meg  a v ilágbajnoknő honfitársát, Ju Wejunt.  A Világkupa eredményei kissé átrendezték a top 10 rangsorát, ismét a top tízben Anna Muzicsuk.

A női világranglista élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2628

2. Ju Wenjun (kínai) 2560 (- 4, 6)

3. Alekszandra Gorjacskina (FID) 2558 (+ 1. 12)

4. Humpy Koneru (indiai) 2550 ( - 3, 6)  

5. Lei Tingjie (kínai) 2550

6. Katyerina Lahno (orosz) 2546 (- 6, 1)

7. Alexandra Kostenju(svájci) 2523 (- 9, 4)

8. Marija Muzicsuk (ukrán) 2519 (! 8,, 6)

9. Tan Zhongyi (kínai) 2517 (- 6, 12)

10. Anna Muzicsuk (ukrán)  2510 (+ 6, 12)

 

52. Hoang Thanh Trang (magyar) 22398 (- 4, 4)

88. Gara Tícia (magya)( 1259

100. Gara Anita (magyar) 2347  

A

z országok rangsorában 62 pont a kínaiak előnye az indiai sakkozónők előtt, legjobbjaink a tizenkettedik helyen.

1.Kína 2481

2. India 2419

3. Oroszország 2411

4. Ukrajna 2392

5. Georgia 2376

6. Lengyelország 2358

7. Egyesült Államok 2349

8. Németország 2346

9. Franciaország 2337

10. Azerbajdzsán 2319

11. Kazahsztán 2319

12. Magyarország  2303

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2398, Gara Tícia 2359, Gara Anita 2347, Papp Petra 2318, Gaál Zsóka 2308, Terbe Julianna 2304, Marjanovics Annamária 2284, Lázárné Vajda Szidónia 2273, , Mihók-Juhász Barbara 2232

 

A juniorok világranglistáján Alireza Firouzja csak 19 ponttal előzi meg a 17 esztendős indiai Gukesht. Az indiai Praggnanandhaa R és a német Vincent Keymer is remekelt a Világkupán.

A legjobb juniorok:

1.Alireza Firouzja (francia) 2777  2003

2. Dommaraju Gukesh  (indiai) 2758 (+7, 10)  2006  

3. Rameshbabu Praggnanandhaa (indiai)

4.Vincent Keymer (német) 2717 (+ 16, 6)

5. Nodirbek Abduszattorov (üzbég) 2716 (. 9, 2)  2004

 

A legjobb 20 éven aluli lányoknál a kazah Bibiszara Asszaubajevel vezeti a rangsort. A Világkupa ezüstérmese, Nirgyul Szalimova a második helyre lépett előre.

A legjobb 20 éven aluli lányok:

1, Bibiszara Asszaubajeva (kazah) 2469 (13) 2004

2. Nurgyul Szalimova (bolgár) 2424 (+ 23, 14)   2003 

3. Eline Roebers (holland) 2421  (+ 14, 8)  2006

4. Song Yuxin (kínai) 2404   2005

5. Leja Garifullina (FID) 2402 (- 9, 4   2004

17. Gaál Zsóka (magyar) 2308  (- 6, 9) 2007

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Düsseldorfban a WR Chess győzött a rapid csapat-világbajnokságon

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Düsseldorfban megrendezett rapid csapat-világbajnokságon a WR Chess csapata veretlenül, 10 győzelemmel és két döntetlennel, kétpontos előnnyel győzött a 40 csapat svájci rendszerű, 12 fordulós küzdelmében. A legnagyobb rivális, a Freedom együttesét az ötödik fordulóban 5-1-re győzte le. Hat táblán folytak a csatározások, négy férfi játékos mellett egy-egy női és ifjúsági sakkouó mérte össze erejét. A győztes csapatban a 18 éves indiai Praggnanandhaa R 7 játszmájából 6,5 ponttal tündökölt. Játszmánként 15-15 perc volt a gondolkodási idő lépésenként 10-10 másodperc bónusszal.

 

A FIDE első ízben rendezte meg a rapid xaPAT-VILÁGBAJNOKSÁGOT. Düsseldorfban három napon keresztül dúltak a csaták, naponta négy fordulót játszottak le. A svájci rendserű viadalon játszmánként 15-15 perc volt a gondolkodási idő lépésenként 10-10 másodperc bónusszal.

A sakkvilág sztárjai játszottak a 40 nevezett együttesben, a rajtlistát a Freedom csapat vezette az ötszörös világbajnok Viswaathan Ananddal az éltáblán. Az egyéni rangsorban Wesley So volt az éllovas.

R.

 

Név

Élő

FED

Csapat

T.

1

GM

Wesley So

2789

USA

WR Chess

1

2

GM

Levon Aronisn

2763

USA

Kompetenzakademie Allstars

2

3

GM

Fabiano Caruana

2763

USA

Kompetenzakademie Allstars

1

4

GM

Jan Nepomnjacsij

2762

FID

WR Chess

3

5

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2762

FRA

ASV AlphaEchecs Linz

1

6

GM

Jan-Krzysztof Duda

2760

POL

WR Chess

4

7

GM

Rapport Tichárd

2752

ROU

Freedom

4

8

GM

Viswanathan Anand

2751

IND

Freedom

1

9

GM

Vlagyimir Kramnyik

2739

FID

Chess Pensioners

3

10

GM

Peter Szvidler

2737

FID

Chess Pensioners

2

11

GM

Nodirbek Abduszattorov

2724

UZB

WR Chess

2

12

GM

Alekszandr Griscsuk

2724

FID

ASV AlphaEchecs Linz

2

13

GM

Danyil Dubov

2723

FID

Freedom

2

14

GM

Leinier Dominguez Perez

2705

USA

Chess Pensioners

1

15

GM

Parham Maghsoodloo

2683

IRI

ASV AlphaEchecs Linz

3

16

GM

Santosh Gujrath Vidit

2682

IND

Freedom

3

17

GM

Arjun Erigaisi

2681

IND

Team MGD1

3

18

GM

Etienne Bacrot

2675

FRA

ASV AlphaEchecs Linz

4

19

GM

Sarin Nihal

2671

IND

Team MGD1

2

20

GM

Jorden Van Foreest

2659

NED

Chessbrah OFM

2

űA világbajnokság csúcsrangadóját a második játéknap első körében, az ötödik fordulóban játszották le. Bakuból a ranhadóra már megérkezett a Világkupán szenzációs eredményt elért 18 éves Praggnanandhaa R is. Nagy meglepetésre a WR Chess kiütéses győzelmet aratott.

A csúcsrangadó:

T.

2

  WR Chess

Élő

-

1

  Freedom

Élő

5 : 1

9.1

GM

Wesley So

2789

-

GM

Viswanathan Anand

2751

½ - ½

9.2

GM

Jan Nepomnjacsij

2762

-

GM

Danyil Dubov

2723

½ - ½

9.3

GM

Jan-Krzysztof Duda

2760

-

GM

Santosh Gujrathi Vidit

2682

1 - 0

9.4

GM

Praggnanandhaa R

2645

-

GM

Jevgenyij Najer

2579

1 - 0

9.5

GM

Hou Ji-fan

2537

-

IM

Polina Suvalova

2358

1 - 0

9.6

Qadim Rosenstein

0

-

Alexander Shapiro

1947

1 - 0

A WR Chess együttese a nagy győzelem magabiztos játékkal sorban győzte le ellenfeleit, egy fordulóval a befejezés előtt már győztesként játszotta le utolsó meccsét. Tíz győzelem mellett kétszer játszott döntetlent a gárda. Férfi sakkozóik mellett a két exvilágbajnoknő, a kínai Hou Ji-fan és a svájci Alexandra Koszeniuk is remekelt, hat-hat partit játszottak.

 

A rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

2

WR Chess

12

10

2

0

22

702

51

164

2

1

Freedom

12

9

2

1

20

582,5

46,5

165

3

3

Team MGD1

12

8

2

2

18

628,5

47,5

167

4

5

Armenia

12

8

1

3

17

544,5

44

165

5

10

Germany and Friends

12

6

3

3

15

533

39,5

169

6

4

ASV AlphaEchecs Linz

12

7

0

5

14

549

45

164

7

8

Columbus Energy KingsOfChess Kraków

12

7

0

5

14

482

41,5

159

8

11

Berlin Chess Feseration

12

6

2

4

14

449,5

37,5

156

9

12

Six-pack

12

6

1

5

13

497

39,5

169

10

28

Chess Pensioners

12

4

5

3

13

485,5

37,5

167

 

A győztes WR Chess és az egyéni eredmények:

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont.

J.

Élő-átlagg

Perf.

1

Wesley So

2789

USA

1

0

1

½

0

½

½

½

4

8

2610

2610

2

Nodirbek Abduszattorov

2724

UZB

½

1

½

1

1

½

½

½

1

6,5

9

2604

2770

3

Jan Nepomnjasij

2762

FID

1

1

1

1

½

1

1

0

½

7

9

2611

2831

4

Jan-Krzysztof Duda

2760

POL

½

1

1

1

1

1

½

1

7

8

2585

2921

5

Praggnanandhaa R

2645

IND

1

1

1

1

½

1

1

6,5

7

2554

2976

6

Vincent Keymer

2636

GER

1

1

0

0

1

1

0

4

7

2476

2526

7

Hou Ji-fan

2537

CHN

1

1

1

1

½

1

5,5

6

2335

2736

8

Alexandra Kosteniuk

2523

SUI

½

1

½

1

1

½

4,5

6

2298

2491

9

Wadin Rosestern

0

GER

0

1

1

1

1

0

0

1

0

0

1

0

6

12

1760

1760

 

Az ezüstérmes Freesom és az egyéni eredmények:

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

J.

Élő-átlag

Perf.

1

Viswanathan Anand

2751

IND

1

½

½

½

1

½

1

½

0

½

½

6,5

11

2638

2703

2

Danyil Dubov

2723

FID

1

½

½

½

½

1

1

½

½

1

0

½

7,5

12

2573

2668

3

Santosh Gujrathi Vidit

2682

IND

1

1

½

½

0

1

1

1

½

½

7

10

2595

2744

4

Rapport Richárd

2752

ROU

1

½

0

1

0

1

1

1

0

5,5

9

2468

2548

5

Jevgenyij Najer

2579

FID

1

1

0

½

1

3,5

5

2396

2545

6

Emil Sutovsky

2593

ISR

½

0,5

1

2337

0

7

Polina Suvalova

2358

FID

0

1

½

0

1

½

1

1

1

1

1

8

11

2324

2499

8

Jovana Rapport

2314

ROU

1

1

1

1838

0

9

Alexander Shapiro

1947

ISR

1

1

0

1

0

1

½

0

½

0

1

1

7

12

1649

170

A bronzérmes Team MGD1 és az egyéni eredmények:

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont.

J.

Élő-átlag

Perf.

1

Pentala Harikrishna

2630

IND

1

½

½

½

1

½

½

½

½

½

½

6,5

11

2671

2736

2

Sarin Nihal

2671

IND

½

1

1

½

0

0

½

½

1

½

1

½

7

12

2593

2650

3

Arjun Erigaisi

2681

IND

1

1

½

½

1

0

½

½

1

½

1

½

8

12

2567

2692

4

Raunak Sadhwanoi

2564

IND

1

1

1

½

0

1

½

½

1

1

1

8,5

11

2525

2736

5

Mittal Aditya

2386

IND

½

0,5

1

2179

0

6

Srinath Narayanan

2475

IND

1

1

1

2055

0

7

Harika Dronavalli

2459

IND

½

½

1

½

1

½

½

½

5

8

2356

2451

8

Gunay Mammadzada

2314

AZE

1

½

1

½

3

4

2110

2303

9

Anand Peter

1901

IND

1

1

½

0

½

1

1

0

1

0

1

1

8

12

1692

1817

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com  Chessbase.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen a Világkupa győztese, Fabiano Caruana a bronzérmes

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Magnus Carlsen a Világkupa győztese. A Bakuban 206 résztvevővel megrendezett kieséses rendszerű viadal döntőjében az ötszörös világbajnok 2,5 - 1,5-re győzött a 18 éves indiai Rameshbabu Praggnanandhaa ellen. Párharcuk két klasszikus játszmája döntetlennel fejeződött be, rájátszás döntött.Az első rapid partiban Praggnanandhaa játszott világossal, az olasz megnyitású összecsapás középjátékában érvényesült a norvég világelső óriási rutinja az indiai csodagyerekkel szemben, átvette a kezdeményezést, 59 lépésben nyert. Carlsen világossal könnyed játékkal elért döntetlennel biztosította be elsőségét. Fantasztikus sikerekkel övezett pályafutásának trófea gyűjteményéből még hiányzott a Világkupa elsőség. Világbajnokként harmadik próbálkozására ért elsőként a célba. Magnus Carlsen a tornán egy játszmában szenvedett vereséget, a német Vincenrt Keymer a meccsük első partiját megnyerte és került veszélybe a továbbjutásá. Carlsen az aranyérem mellé még 110 ezer dolláros első díjat is begyűjtött. Bravúros szerepléssel ezüstérmes a 18 éves Rameshbabu Praggnanandhaa, szenzációs a világbajnok-jelölti cím megszerzése. A harmadik helyért vívott mérkőzésen Fabiano Caruana mindkét rapid partiban legyőzte Nijat Abaszovot, bronzérme mellé világbajnokjelölt lett, a nagy meglepetésre elődöntőbe jutott azerbajdzsáni nagymester bbizakodhat, hogy negyedik helye i világbajnok-jelölti címet ér.

A bakui Világkupa utolsó játéknapján az első és a harmadik helyért vívott mérkőzéseken elmaradt a várt nagy küzdelem, Magnus Carlsen és Fabiano Caruana a rájátszáson a 25-25 perces rapid partikban megnyerték a párbajokat.

Az ötszörös világbajnok a viadalon bravúros szereplésével világbajnok-jelölti címet is szerzett 18 éves Rameshgabu Praggnanandhaa ellen diadalmaskodott, világbajnokként harmadik kísérletére tudta elhótani a győztesnek járó trófeát.

Carlsen egy játszmában szenvedett vereséget, a német Vincent Keymer ellen elvesztette az első klasszikus partit, a rájátszásban is sok hibát vétett, de végül önmagát is legyőzve nyert. A norvég világelső játékára a nagy akarás rányomta bélyegét, korántsem játszott hibátlanul.

Legnagobb riválisai kevésbé bírták a lebonyolításból adódó nehézségeket, sorban buktál el meccsiket. Nagy szenzáció volt Praggnanadhaa győzelme Hikaru Nakamura ellen, az indiai Santosh Gujrathi Vidit a világbajnoki döntős Jan Nepomnjacsij előtt állította pirosra a szemafort. Senki nem számolt azzal, hogy a két azerbajdzsáni szupernagymester, Sahrijar Mamedgyarov jelyett Nijat Anaszov lesz a szupersztár.

Jó formában játszott Fabiano Caruana, nagy esélyt szalasztott el, hogy döntőt játszhasson Carlsennel, többször is mentőövet dobott Praggnannadhaának, az indiai csodagyerek pedig élt a felkínált eséllyel.

Remekelt a 17 éves indiai Gukesh is, már nyolcadik a világranglistán. A top tízből hatan játszottak, Caruana egy helyezést javított, Carlsenhez hasonlóan 3,8 Élő-pontot nyert. Nakamura és Nepomnjacsij egy-egy, Wesley So két helyezést rontott, Anish Girivelkiegészülve 44,4 Élő-pontot veszítettek.

Magnus Carlsen az 1 mulluó 834 ezer dolláros díjalapból 110 ezret nyert, Praggnanandhaa 80, Caruana 60, Abaszov 50 ezret kasszírozott. A negyeddötősök 35, a nyolcaddöntősök 25 ezer dollát nyertek.

A Világkupa döntőjének végeredménye:

Rameshbabu Praggnanandhaa (indiai, 2690) - MGnus Carlsen (norvég, 2835) 1,5 –  2,5 (döntetlen, döntetlen. 0(v) – 1, döntetlen)

A bronzmérkőzés végeredménye:

Niat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632) - Fabianp Cariana (amerikai, 2782) 1 – 3 (1 – 0, 0 – 1, 0(v) – 1, 0 – 1)

Magnus Carlsen ellenfelei és eredményei:

1.ford.:  erőnyerő

2. Levan Pantsulaia (gtúz, 2564) – Magnus Carlsen (norvég, 2835)  0 – 2

3. ford.: Magnus Carlsen– Aryan Tari (norvég, 2641)  1,5 - 0,5 (1 – 0, döntetlen)

4. ford.: Vincent Keymer (német, 2690) -  Magnus Carlsen 2,5 – 3,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

5. ford.: Magnus Carlsen - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2667) 2 – 0

6. ford.: Gukesh D (indiai, 2744) - Magnus Carlsen (norvég, 2835) 0,5 – 1,5  (0 – 1, döntetlen)

7. ford.: Magnus Carlsen - Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Döntő: Rameshbabu Praggnanandhaa (indiai, 2690) - Magnus 1,5 –  2,5 (döntetlen, döntetlen. 0(v) – 1, döntetlen)

  

A Világkupán négyen képviselték a magyar színeket. Berkes Ferenc remekelt, emlékezetes marad az izraeli Borisz Jelfand, az orosz Nyikita Vityjugov és az ukrán Ruszlan Ponomarjob elleni sikere, a nyolcaddöntőben talált legyőzőre, Praggnanandhaa ellen a francia védelme nem bírta ki a nyomást. Gledura Benjámin a harmadik körben Hikaru Nakamurával szemben maradt alul. Erdős Viktor második meccsét már Tejmur Radzsabov ellen játszotta. Nagy Gábor már az első fordulóban nehéz ellenfelet kapott.

Sakkozóink eredményei:

1.forduló:

Gledura Benjámin (2645) - Eldiar Orozbaev  (kirgiz, 2281)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Pouria Darini  (iráni, 2401) - Berkes Ferenc (2615)  1,5 – 2,5 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen)

Nagy Gábor (2461) - Alexandr Fier (brazil, 2604) 0,5 – 1,5 (döntetle, 0 – 1)

Grzegorz Nasuta  (lengyel, 2552) - Erdős Viktor (2571) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

2. forduló:

Erdős Viktor (2571) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Berkes Ferenc (2615) - Borisz Gelfand (izraeli, 2668) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Nodirbek Yakubboev (üzbég, 2640) - Gledura Benjámin (2645)    1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

3. forduló:

Gledura Benjámin (magyar, 2645) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) 0.5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Berkes Ferenc (magyar, 2615) - Nyikita Vityjugov (FID, 2720) 2,5 – 1,5  (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

4. forduló:

Berkes Ferenc (magyar, 2615) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2654)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Nyolcadddöntő:

Berkes Ferenc (2615) -  Praggnanandhaa R (indiai, 2690)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Verőci Zsuzsa

Fotó: chesbase india fuse.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bakui Világkupán rájátszás dönti el az első és a harmadik hely sorsát is

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupa döntőjében az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen és a 18 éves indiai Rameshbabu Praggnanandhaa párharcának második játszmája is döntetlennel fejeződött be. A a30. lépésben kötötték békét a küzdő felek.. Rájátszás dönti el, hogy ki emelheti majd magasba a győztesnek járó trófeát, a show folytatódik! Carlsen a spanyol négyeshuszárjátékban nem tudott előnyt kicsiholni az indiai titánnal szemben. A harmadik hely sorsát is rájátszás dönti el. Az amerikai Fabiano Caruana az első játszmában elszenvedett veresége után a második összecsapást megnyerte s túlzott kockázatot vállaló azerbajdzsáni Nijat Abaszov ellen, 58 lépéses győzelmével kiegyenlített.

 

A bakui Világkupa döntőjében Magnus Carlsen és Praggnannadhaa R második klasszikus játszmája is döntetlennel fejeződött be.  A norvég világelső a spanyol négyeshuszárjátékban békés húrokat pengetett, a sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek, 30 lépés után egyeztek meg a pontosztozkodásban, az első hely sorsát rájátzás dönti el.

 

Praggnanandhaa első partiját Carlsennel a Champions Chess Tour 2021 New in Chess online rapid tornáján játszotta, remizett az akkor négyszeres világbajnokkal. A 16 éves indiai titánt meghívták a CCT következő idényére. Az Airthings és a Charity Cup viadalok kvalifikációs versenyein Carlsen legyőzte a csodagyerekek, ahogy Osloban is az Esports Cup viadalon is, ahol holtversenyben a harmadik helyen végeztek a 8 fős viadalon.

Praggnanandhaa nagy sikert ért el Miamiban az FTX Crypto tornán  Cup tornán, 2-2-öt ért el Carlsennel szemben, a rájátszásban mindkét villámpartit megnyerte és másodikként kiharcolta a sorozat döntőjében való szereplés jogát, a 8 fős mezőnyben végül ötödik lett. Carlsen és Praggnanandhaa eddig 15 rapid játszmában mérte össze erejét, a Magnus 7-3-ra vezet az öt döntetlen mellett, két villámpartiban Praggnanandhaa volt eredményes.

A sakkvilág nagy érdeklődéssel várja a finálét, amelynek esélyese Magnus Carlsen, de Praggnanadhaa a Világkupán többek között Fabiano Caruana ellen is bizonyította, hogy nehéz helyzetekben sem veszti el a fejét, képes a fordításokra, ha ellenfele esélyt ad rá. Két 25-25 perces rapid partival kezdődik a csata, lépésenként még 10-10 másodperccel is gazdálkodhatnak a küzdő felek…

 

A harmadik hely sorsát is rájátszás dönti el Fabiano Caruana és Nijat Abaszov párharcában. Magnus Carlsen már bejelentette, hogy jövőre nem játszik a világbajnok-jelölti döntőben, a világbajnok-jelölti cím is a tétje a meccsnek, Caruanának világranglista másodikként vereség esetén sem kellene aggódnia, Abaszovnak azonban igen, elég bonyolult a szabályzat.

 

Nijat Abaszov az első partiban aratott villámgyőzelme után a második ütközetben a szicíliai védelemben túlzott kockázatot vállalt az éles változattal. Az amerikai nagymester a harci zajok elcsitulása után türelmes játékkal végül érvényesíteni tudta mimőségelőnyét, győzelmével kiegyenlített.

Világkupa döntő:

Rameshbabu Praggnanandhaa (indiai, 2690) - Mnus Carlsen (norvég, 2835) 1 – (döntetlen, döntetlen) TB

 

A bronzmérkőzés:

Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632) - Fabianp Cariana (amerikai, 2782) 1 – 1 (1 – 0, 0 – 1) TB

A Világkupán elért eredmények alaposan átrendezték a világranglistán a legjobbak sorrendjét. A nagy nyertesek Fabiano Caruana, az indiai Gukesh és Praggnanandhaa. A 18 éves finalista kilenc helyezész javított.

A virtuális világranglista élcsoportja:

#

Név

Classic

+/−

 

Rapid

 

Blitz

 

Age

 

1

Magnus Carlsen  (NOR)

2838.8

+3.8

2820.0

2887.0

32

2

↑1

Fabiano Caruana  (USA)

2785.8

+3.8

2756.0

2813.0

31

3

↓1

Hikaru Nakamura  (USA)

2780.0

−7.0

2732.0

2874.0

35

4

Ding Liren  (CHN)

2780.0

0.0

2830.0

2787 i

30

5

↑1

Alireza Firoizja  (FRA)

2777.0

0.0

2742.0

2896.0

20

6

↓1

Jan Nepomnjacsij  (RUS)

2770.8

−8.2

2756.4

2785.0

33

7

Anish Giri  (NES)

2759.6

−9.4

2696.2

2751.6

29

8

↑3

Gukesh D  (IND)

2758.4

+7.4

2635.0

2659.0

17

9

Viswanathan Anand (IND)

2754.0

0.0

2751.0

2709.0

53

10

↓2

Wesley So  (USA)

2753.2

−15.8

2783.2

2765.0

29

11

↓1

Rapport Richárd  (ROU)

2752.0

0.0

2752.0

2748.0

27

12

Szergej Karjakin  (RUS)

2750.0

0.0

2729.0

2647 i

33

13

↑1

Tejmur Radzsabov (AZE)

2745.0

−2.0

2679.8

2707.0

36

14

↑2

Leinier Dominguez Perez (USA)

2744.6

+5.6

2706.8

2654.0

39

15

↓1

Levon Aronian (USA)

2742.0

0.0

2763.0

2750.0

40

16

↓3

Sahrijar Mamedgyarov (AZE)

2734.0

−13.0

2711.0

2722.0

38

17

↓2

Le Quang Liem (VIE)

2733.2

−6.8

2652.8

2665.0

32

18

Alekszandr Griscsuk (RUS)

2731.8

−4.2

2710.8

2686.6

39

19

↓2

Maxime Vachier-Lagrave (FRA)

2727.4

−11.6

2760.0

2722.0

32

20

↑9

Praggnanandhaa R (IND)

2727.2

+20.2

2671.2

2632.8

18

Verőci Zsuzsa

Fotó_ fide.com  chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupa döntőjében döntetlen Praggnanandhaa és Carlsen párharcának első játszmája 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupa döntőjében a 18 éves indiai Rameshbabu Praggnanandhaa és az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen párharcának első játszmája a 35. lépésben döntetlennel fejeződött be, Az angol megnyitásban az indiai csodagyerek alapos felkészüléssel gond nélkül remizett a norvég világelsővel. Carlsen szerdán világos lesz kihívójával szembeni második játszmában, 1-1-nél rájátszás döntene. A harmadik helyért folyó mérkőzésen óriási meglepetésre az azerbajdzsáni Nijat Abaszov 26 lépésben legyőzte az amerikai Fabiano Caruanát. A katalán megnyitású ütközetben Abaszov királyszárnyi támadása nagy erővel bontakozott ki, a viadal elődöntőjében Praggnanandhaa ellen a rájátszásban vereséget szenvedő Caruana nem tudott megbirkózni csalódottságával.

 

A Világkupa döntőjében a 18 éves Rameshbabu Praggnanadhaa és Magnus Carlsen második klasszikus partijukat játszották, másodszor osztoztak meg a ponton. Az angol megnyitású összecsapásban az indiai csodagyerek is a biztonságra helyezte a hangsúlyt, gondos felkészüléssel gond nélkül remizett az ötszörös világbajnokkal.

A visszavágón Carlsen játszik világossal, 1 – 1 esetén rájátszás döntene. Rapid és villámpartiban tizenhétszer néztek már farkasszemet, Carlsen 7-5-re vezet.

Világkupa döntő első játszma:

Rameshbabu Praggnanandhaa (indiai, 2690) - Mnus Carlsen (norvég, 2835) döntetlen (Angol megnyitás, 35)

 

A bronzmérkőzésen óriási meglepetésre Nijat Abaszov 26 lépésben legyőzte Fabiano Caruamát. Az amerikai nagymester a katalán megnyitás nagy „tudósa”, ennek fényében is megdöbbentő a Qkiütéses” veresége. Érezhetően nem tudta feledni Praggnanandhaa elleni az első klasszikus partiban, majd a rájátszásban elkövetett hibáit.

 

Abaszov királyszárnyi támadása fenyegetően bontakozott ki, Caruana 23…Vb4?? lépésével pokoli hibát vétett, háeom lépés múlva feladásra kényszerült.

A bronzmérkőzés első játszmája:

Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632) - Fabianp Cariana (amerikai, 2782) 1 - 0 (Katalán megnyitás, 26)

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen és a 18 éves Praggnanandhaa játssza a Világkupa döntőjét, Gorjacskina a női viadal győztese

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló  Világkupán Magnus Carlsen a 18 éves indiai RameshbabuPraggnanandhaa ellen játssza a döntőt. A női Világkupa rájátszásában az orosz Alekszandra Gorjacskina legyőzte a bolgár Nurgyul Szalimovát! Praggnanandhaa izgalmas, fordulatokban gazdag rájátszásban győzte le Fabiano Caruanát. A 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperc bónusszal játszott két rapidparti döntetlennel fejeződött be. Az amerikai nagymester az első összecsapásban nyerőesélyt szalasztott el. A küzdelem a 10-10 perces és lépésenként 10-10 másodperc plusszal vívott játszmákkal folytatódott, az indiai csodagyerek világossal megadásra kényszerítette esélyesebb riválisát, majd a visszavágón megőrizve hidegvéré hárította a látszatfenyegetéseket, nyerőesélyes állásból remizett, ez a döntőbe jutását jelentette. Bravúros szereplésének jutalma, hogy Magnus Catlsennel a Világkupa döntőjében mérkőzhet meg. Fabiano Caruana a bronzmeccset játszhatja az azerbajdzsáni Nijat Abaszov elle. A női Világkupa döntőjében Alekszandra Gorjacskina legyőzte Nurgyul Szalimovát. A rájátszást a bolgár nagymesternő kezdte világossal, pontosztozkodásnak Gorjacskina örülhetett. A második rapidpartiban Szalimova döntetlent ígérő végjátékot vesztett el, az időzavarban megengedte a világos király betörését. A két évvel korábbi ezüstérmes Gorjacskina vehette át a győztesnek járó trófeát. Nagy sikert ért el a 20 éves Nurgyul Szalimova ezüstérmével, az orosz-ukrán háború miatt oly nehéz helyzetben versenyző Anna Muzicsuk harmadikként végzett, azukrán olimpiai bajnok is világbajnokjelölt lett.

 

Bakuban a 206 résztvevős Világkupa rajtkistáján 31.-ik, a 18 éves RameshbabuPraggnanandhaa játssza a döntőt Magnus carlsennel. Az indiai csodagyerek a viadal elődöntőjének rájátszásán lrgyőzte Fabiano Caruanát.

 

Az amerikai nagymester a rapid párharc első partijában nyerést szalasztott  el, összekötött szabadgyalogjai feltartóztathatatlanul robogtak az átváltozási mező felé, amikor a kivitelezésbe hiba csúszott, nehéz magyarázatot találni az 55.f4?? lépésre, amely mentőüvet jelentett Praggnanandhaa számára.

Az átélt megpróbáltatások után érthetően békésebb húrokat pengettek a második játszmában, majd az újabb sorsolás után következtek a 10-10 perces és lépésenként 10-10 másodperc bónusszal vívott összecsapások.

 

Praggnanandhaa meglepetésre e4-gyel nyitott, a kettős huszárjátékban Fabiano Caruana többször is hibázott, a bakikra 18 éves riválisa kíméletlenül lecsapott, vezetést szerzett.

Az amerikai sakkozónak a visszavágón kockáztatnia kellett, erőltette a támadást, de az indiai titán hárította a látszatfenyegetéseket, nyerőesélyes állásból végül a biztos remit, s ezúttal a döntőbe vezető folytatást választotta. India ünnepel, Praggnanandhaa a fináléban Magnus Carlsennel mérkőzik meg. A norvég világelső a negyeddöntőben a 17 éves Gukesh ellen nyert.

Az elődöntő rájátszásának eredménye:

Fabiano Caruana (amerikai, 2782) - Praggnanandhaa R (indiai, 2690) 2,5 . 3,5 (döntetlen. döntetlen, döntetlen(v), döntetlen, 0(s) – 1, döntetlen)

Világkupa döntő:

Praggnanandhaa R (indiai, 2690) – Magnus Carlsen (norvég, 2835)

A bronzmérkőzés2

Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632) – Fabiano Caruana (amerikai. 2782)

 

A női Világkupa döntőjében Alekszandra Gorjacskina lehyőzte Nurgyul Szalimovát. Fortuna is támogatta az orosz nagymesternőt, a második klasszikus partiban a 20 éves bolgár sakkozónő oly közel volt végső győzelméhez, de az első rapid játszmában is komoly viharfelhők gyülekeztek Gorjacskina állása felett.

 

Döntetlenre mentette a játszmát, majd a második összecsapás végjátékában Szalimova időzavarban végzetes hibát követett el.

Két éve Alekszandra Gorjacskina a fináléban balszerencsés vereséget szenvedett, ezúttal az égiek segítették.

Legnagyobb riválisai sorban csősőt mondtak. A világbajnoknő Ju Wenjun, az indiai Humpy Koneru, az orosz Katyerina Lahno, a címvédő svájvi Alexandta Kosteniuk is korán búcsúzott a küzdelmektől. Nurgyul Szalimova bravúrt bravúra halmozva jutott a fináléba, a kritikus pillanatban azonban meghremegett a keze.

Szép siker az ukrán Anna Muzicsuk harmadik helye, világbajnok-jelölti címe, a kínai Tan Zhongyinak még várnia kell, hogy negyedikként ő is játszhat-e a jövő évi világbajnok-jelölti döntőben.

 

A döntő végeredménye

Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557) - Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), 1 – 0)

Alekszandra Gorjacskina ellenfeli és eredményei:

1.ford.: erőnyerő

2. ford.: Lisandra Teresa Ordaz Valdes (kubai, 2318) – Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

3. ford.: Alekszandra Gorjacskina - Divya Deshmukh (indiai, 2400) 1,5 – 0,5  (1 – 0, döntetlen)

4.ford.: Nino Bacsiasvili (grúz, 2474)   - Alekszandra Gorjacskina 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

5. ford.: Alekszandra Gorjacskina - Harika Dronavalli (indiai, 2500)  4,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

6. ford.: Tan Zhongyi (kínai, 2523) – Alekszandra Gorjecskina 0,5 – 1,5  (0 – 1, döntetlen)

Döntő: Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557) - Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), 1 – 0)

A Világkupa győztese, Alekszandra Gorjacskina 1998. szeptember 28-án az orenburgi régióhoz tartozó Orszkban született. Édesapjától tanult meg sakkozni, aki maga is erős sakkozónak számít. Az U10, majd U14-es korcsoportban is világbajnoki címet szerzett, Európa-bajnok lett az U12-es és U14-es korcsoportban.

Az Északi-sarkkörön fekvő Szalehardba költöztek, Vlagyimir Belov vette át edzéseinek irányítását, 2011-ben lett női nemzetközi mester, egy évvel később nagymester, a kínai Hou Ji-fan mögött második legfiatalabbként. Egy év alatt 2045 Élő-pontról 2333-ra nőtt a pontszáma. 2012-ben és 2013-ban a 20 éven aluli világbajnokságot nyerte meg. 2013-ban debütált a válogatottban, az Eb-n ezüstérmet vehetett át.

Gorjacskina 2015-ben győzött először az orosz női szuperbajnokságon, sikerét két évvel később megismételte. 2015-ben az Európa-bajnokságon győztes orosz csapat legjobb pontszerzője 8-ból 7 ponttal. A vb-n ezüstérmes lett az együttessel. A bakui sakkolimpián meglepetésre csak a negyedik helyen végzett a címvédő válogatott.

2017-ben ezüstérmes volt az egyéni Európa-bajnokságon, ezüstérmes az orosz válogatottal a csapat-vb-n, aranyérmes az Eb-n. Batumiban a csapat ismét lemaradt a dobogóról. 2018-ban kapta meg a férfi nemzetközi nagymesteri címet. A csapat-világbajnokságon Asztanában remekelt, az ezüstérmes válogatottban 9-ből 8 pontot gyűjtött.

 

Kazanyban a kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan visszalépésének köszönhetően játszhatott. A rajtlistán ötödikként az első körben honfitársnői ellen 2,5 ponttal alapozta meg sikerét.  A negyedik forduló után még a grúz Nana Dzagnidze vezetett, az ötödik fordulótól már Gorjacskina és többé nem engedte ki a kezéből a vezetést. Félidőben másfél pont volt az előnye.

A második félidő első három fordulójában újfent 2,5 pontot szerzett honfitársnőivel szemben, a tizedik kör után már két és fél ponttal előzte meg Katyerina Lahnót. A verseny eldőlt, a 12. kört követően győztesként, világbajnoki kihívóként ünnepelhették.

FIDE Women's Candidates Kazany, 2019. május 30-június 17.

kat. XII (2532)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Alekszandra Gorjacskina

g

RUS

2522

*

*

½

½

1

½

1

½

½

0

1

½

½

1

1

1

2666

2.

Anna Muzicsuk

g

UKR

2539

½

½

*

*

0

½

½

1

½

½

0

1

½

½

1

1

8

2580

3.

Tan Zhongyi

g

CHN

2513

0

½

1

½

*

*

0

½

½

0

½

1

½

1

0

1

7

2534

4.

Katyerina Lahno

g

RUS

2554

0

½

½

0

1

½

*

*

1

½

½

½

½

½

½

½

7

2528

5.

Marija Muzicsuk

g

UKR

2563

½

1

½

½

½

1

0

½

*

*

0

½

1

0

½

0

2498

6.

Nana Dzagnidze

g

GEO

2510

0

½

1

0

½

0

½

½

1

½

*

*

0

1

1

0

2505

7.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2546

½

0

½

½

½

0

½

½

0

1

1

0

*

*

0

1

6

2479

8.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2506

0

0

0

0

1

0

½

½

½

1

0

1

1

0

*

*

2455

A Grand Prix 2019/20-as sorozatának első két versenyén játszott, Szkolkovóban Ju Wenjunnal holtversenyben második, egymás elleni játszmájuk döntetlennel ért véget. Monacóban hármas holtversenyben első lett, de mindkét holtversenyes társától, Alekszandra Kosztenjuktól és Humpy Konerutól is kikapott, ezért a bronzérmet vehette át. A csapat Európa-bajnokságon aranyérmes válogatott éltáblása volt.

 

Vlagyivosztokban a kínai világbajnoknő Ju Wenjun győzelmével fejeződött be a világbajnoki döntő. A rájátszáson a címvédő 2,5-1,5-re  nyerte meg a rapid meccset kihívójával, az orosz Alekszandra Gorjacskinával szemben, összesítésben a nagy küzdelemben 8,5-7,5-re győzött. A párharc váratlan fordulataival is emlékezetes marad. A 20 esztendős Alekszandra Gorjacskina remekül felkészült a fináléra, alaposan megnehezítette Ju Wenjun címvédését, a kritikus pillanatokban a rutintalansága érezhető volt, nagy esélyeket szalasztott el. A döntő győzteseként Ju Wenjun 275 ezer eurós díjat vehetett át, Alekszandra Gorjacskina 225 ezerrel vigasztalódhatott. A Sanghajban és Vlagyivosztokban megrendezett világbajnoki döntő, a megalkuvás nélküli összecsapások hathatósan segíthetik, hogy a jövőben a női sakkozás még nagyobb népszerűséget, elismertséget vívjon ki.

A női világbajnokságok történetében először döntötte el rájátszás a világbajnoki cím sorsát, amikor páros mérkőzésen csatáztak a titulusért. 1981-ben Maja Csiburdanidze világbajnokként haszonélvezője volt a régi szabályzatnak, Nana Alekszandrija ellen 8-8-cal megvédte címét.

A 12 játszmás klasszikus szakasz 6-6-tal ért véget. Gorjacskina méltó ellenfél volt, a párbajra remekül felkészült, rutintalansága is okozhatta, hogy a kritikus helyzetekben többet hibázott ellenfelénél. A nyolcadik játszma megnyerése után óriási lehetőséget hagyott kihasználatlanul, kettőre növelhette volna előnyét, de a vereség után a következő parti elvesztésével már hátrányba került.

Igazi bravúrként a nyerési kényszer alatt képes volt a 12. parti megnyerésére, a tie-break kiharcolására. A rapid párharcot Ju Wenjun kezdte világossal. A 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperces csatában a világbajnoknő rendkívül bizonytalan volt, egyre nagyobb hátrányba került, Gorjacskina válogathatott a nyerések között. A nagy lehetőség kapujában azonban botlott, a világbajnoknő nagyon örülhetett a döntetlennek. A második ütközetben is az orosz nagymesternő kezdeményezett, az esélyt másodszor is elpuskázta.

 

A világbajnoki cím sorsát a rapid rájátszás harmadik játszmája döntötte el. A két rontás után Alekszandra Gorjacskinának megremegett a keze, Ju Wenjun a felkínált eséllyel élt, a címvédő nem hagyta kihasználatlanul a meccslabdát. Az időzónai eltérés miatti korai időpont ellenére is bizonyára sokan nézték a párbajt, hihetetlenül izgalmas élőben figyelni a küzdelmet, a játékosok testbeszédét, látni az oly gyorsan múló perceket, majd a másodperceket. A feszültséget Ju Wenjun bírta jobban.

A női világbajnoki döntő:

Ju Wenjun (kínai, 2584) - Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2578) 8.5 – 7,5

(döntetlen(s), döntetlen, döntetlen, 1 . 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen, 0 – 1,  - döntetlen, döntetlen, 1(v) – 0, döntetlen)

 

Két éve Szocsiban a 103 résztvevővel megrendezett kieséses rendszerű Világkupa a 37 éves Alekszandra Kosztenjuk nagy sikerét hozta. A háromszoros olimpiai bajnok exvilágbajnoknő veretlenül harcolta végig a hat fordulót, a nehéz pillanatokban is megőrizte hidegvérét, hatalmas rutinja is segítette diadalában.

Alekszandra Gorjacskinával vívta a dönőtt, a fináléelső partijában reménytelennek tűnő állásba került a nagy honfitársnőjével szemben, a felkínált eséllyel azonban élni tudott, fordított, s végül megnyerte az ütközetet. Elérhető közelségbe került eredményekben oly gazdag pályafutásának újabb nagyszerű sikere, de ehhez meg kellett őriznie higgadtságát.

Alekszandra Gorjacskina a francia védelmet választotta, amely reményeit nem váltotta be. Kosztenjuk kézben tartotta a kezdeményezést, hol jobban, hol csak kicsit előnyösebb állást játszhatott. A különböző színű futós végjátékban az exvilágbajnoknő döntő előnybe került, mindkettőjük szabadgyalogja elérte az átváltozási mezőt, Alekszandra Kosztenjuk nyerést ígérő állásban kínálta a döntetlent, amellyel bebiztosította elsőségét.

Női Világkupa döntő:

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2596) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2472)  0,5 - 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Tavaly év végén Az üzbegisztáni Xivában rendezték meg a világbajnok-jelölti döntő   „B” csoport küzdelmeit. Három orosz nagymesternő és a kínai Tan Zhongyi csatázott. A kiegyenlített erők küzdelmét, a négyjátszmás párharcokat fokozott óvatosság jellemezte, minden lépésnek nagy tétje volt.

A párharcok eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2521) - Alekszandra Gorjacskina (orosz,  2584) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Tan Zhongyi (kínai, 2514) - Katyerina Lahno (orosz, 2563)  4,5  3,5 döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A világbajnok-jelölti döntő „B” csoportjának döntője:

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2584) - Tan Zhongyi (kínai, 2514)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

A Grand Prix 2022/23-ás sorozat összetett pontversenyében Alekszandra Gorjacskina a második helyen végzett, a győztes Katyerina Lahnoval együtt bejutottak a jövő évi világbajnok-jelölti döntőbe.

A Grand Prix  2022/23 összetett pontversenyében az élcsoport végeredménye:

H

Név

Asztana

München

Újdelhi

Nicosia

Pont

1

Katyerina Lahno (FID)

160

85

80

325

2

Alekszanadra Gorjacskina (FID)

130

133⅓

55

318⅓

3

Zhu Jiner (CHN)

110

65

133⅓

308⅓

4

Alexandra Kosteniuk (SUI)

90

160

30

280

5

Dronavalli Harika (IND)

90

50

110

250

6

Tan Zhongyi (CHN)

60

65

110

235

7

Dinara Wagner(GER)

60

10

160

230

8

Bibiszara Asszaubajeva(KAZ)

30

133⅓

55

218⅓

9

Nana Dzagnidze (GEO)

110

50

55

215

10

Polina Suvalova (FID)

10

85

110

205

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen döntős, Caruana és Praggnanandhaa párharcát rájátszás dönti el

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupán a férfiak viadalának elődöntőjében Magnus Carlsen 1,5-0,5-re legyőzte az azerbajdzsáni Nijat Abaszovot. Az ötszörös világbajnok a párharcuk első partiját nagy kalandok után nyerte meg, a második ütközetben döntetlen is elegendő volt a döntőbe jutásához.A 18 éves indiai Praggnanandhaa R és az amerikai Fabiano Caruana párbajában a második összecsapás is pontosztozkodással fejeződött be, rájátszás dönti el, hogy a fináléban ki lesz Nagnus Carlsen ekkenfele. A női Világkupán rájátszás dönti el a bolgár Nurgyul Szaliova és az orosz Alekszandra Gorjacskina küzdelmét. Szalinova nyerőesélyes állást rontott el, majd a bástya és huszár a bástya elleni végjátékot pontos védekezéssel 118 lépésben mentette döntetlenre a játszmát. . Bronzérmes és egyúttal világbajnokjelölt az ukrán Anna Muzicsuk, visszavágott a kínai Tan Zhongyinak a két éve elszenvedett vereségéért.

 

A Világkupán Magnus Carlsen pályafutása során  először játszhat döntőt. Két éve Szocsiban az elődöntőben a rájátszásban kapott ki a lengyel Jan-Krzysztof Dudától, végül bronzérmes lett. A sorsolási táblázat a paírforma alapkám Magnus Carlse és Jan Nepomnjacsij összecsapást ígért, de az azerbajdzsáni Nijat Abaszov nagy meglepetésre a rájátszásban legyőzte az orosz nagymestert. A norvég világelső az elődöntő első psrtiját kalandos küzdelemben nyerte meg, egy pillanatban az ötszörös világbajnok vesztőt húzott, de Abaszov a felkínált eséllyel nem tudott élni.

 

A visszavágón a vezérgyalog megnyitású partiban Abaszov sokáig próbálkozott, hogy rést találjon a sötét álláson. A végjátékban Carlsen királya is akcióba lépett, a lebonyolításkor tisztet áldozva szabadult meg Abaszov szabadgyalogjától, döntetlennel bebiztosította döntőbe jutását.

 

Lesz-e álomdöntő?FDabiano Caruana a két klasszikus partiban nem tudta megt9rni a 18 éves Praggnanandhaa R ellenállását. Az első játszmában remek nyerőesélyt szalasztott el, a második ütközetben is kedvező lehetőségei voltak, de az indiai csodagyerek másodszor is kiharcolta a pontosztokodást, dönt a rájátszás. Praggnanandhaa esélyei a rapid műfajban nem rosszabbak.   

Az elődöntő eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2835) - Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Fabiano Caruana (amerikai, 2782) - Praggnanandhaa R (indiai, 2690) 1 – 1 (döntetlen. döntetlen) TB

 

A női Világkupán a levegőben lógott a nagy szenzáció. a döntő második partijában a világranglistán 47., a 20 éven aluli lányok rangsorában ötödik Nurgyul Szalimovának gyalogelőnye, nyerőesélyes állása volt Alekszandra Gorjacskinával szemben. A bolgár sakkouónő keze a siker kapujában megremegett, többször is rontott, majd a bástya és huszár a bástya elleni végjátékban pintos védekezéssel kellett döntetlenre mentenie a játszmát, 118 lépés után törtönt meg a békekötés, rájátszás dönti el az első hely sorsát.

 

Két éve Szocsiban is a bronzmeccset vívta Anna Muzicsuk és Tan Zhongyi. Rájátszásban a kínai nagymesternő győzött, az azeri fővárosban Anna visszavágott a vereségéért, győzelmével világbajnokjelölt is lett. Az első játszmában remek technikával nyert, a második partiban nem adott esélyt ellenfelének, a döntetlennel elérte célját.

A döntő eredménye:

Alekszandra Gorjacskia (FID, 2557) - Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen)   TB

A bronzmérkőzés végeredménye:

Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Tan Zhongyi (kínai, 2523)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Verőci Usiusa

Fotó: fide.com Chessbase indiai chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen drámai csatában győzött, Abaszov nyerést hagyott ki, Caruana és Praggnanandhaa remizett 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupa férfi viadalán megkezdődtek az elődöntő küzdelmei. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen győzelemmel kezdte a nagy szenzációként bravúros szereplésével a legjobb négy közé jutott azerbajdzsáni Nijat Abaszov elleni párharcát. Carlsen már a nyitásban gyalogot áldozott, a bonyodalmakban Abaszov jól állta a sarat. A norvég világelső a 34. lépésben óriási hibát követett el, Vh2-vel vesztőt húzott, de ezt a hazai pályán küzdő ellenfele nem használta ki, 34...Vf1 fonalasan nyert volna. Abaszov a döntő hibát a 40. lépésben vétette, három lépés múlva feladta reménytelen állását. Az amerikai Fabiano Caruana kecsegtető esélyű pozíciójából csak remizett a 18 éves indiai Praggnanandhaa R elleni csatájában, 78 lépésben osztoztak meg a ponton.A női Világkupa döntőjében az orosz Alekszandra Gorjacskina világossal nem bírt az óriási meglepetésre a fináléba jutott bolgár Nurgyul Szalimovával. A harmadik helyért folyó meccsen az ukrán Anna Muzicsuk megnyerte az első játszmát.

A bakui Világkups elődöntőjében drámai befejezéssel ért véget Magnus Carlsen és Nijat Abaszov párharcának első összecsapása. A szicíliai védelmű partiban az ötszörös világbajnok már a nyitásban gyalogot áldozott, bonyolult középjáték alakult ki, Abaszov sikerrel védte hadállását.

Carlsen nem elégedett meg kis előnyt adó lebonyolítással és végzetes vezérlépésével óriási lehetőséget kínált ellenfelének. A játsznát a helyszínen követő lelkes drukkeeek, a küzdelmet az interneten figyelők milliói alighanem felfedezték a 34…Vf1 fonalas nyerést adó folytatást, csak a hazai pályán küzdő Abaszov nem látta…

A drámát csak fokozta, hogy az szerbajdzsáni sakkozó a 40. lépésben vesztőt húzott, Magnu Carlsen három lépéssel később már a nyerését könyvehette el, vezetést szerzett.

Az elődöntő másik párbajában Fabiano Caruana nyerőesélyt szalasztott el a 18 éves Praggnanandhaa R elleni küzselméban. Az amerikai nagymester az olasz megnyitású partiban túljátszotta az indiai csodagyereket, a 40. lépésben mentőövet dobott ellenfelének, aki a bástyavégjátékban pontos védekezéssel kiharcolta a döntetlent, 78 lépésben osztoztak meg a ponton.

Az elődöntő első játszmáinak eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2835) - Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)  1 - 0

Fabiano Caruana (amerikai, 2782) - Praggnanandhaa R (indiai, 2690) döntetlen

A női Világkupán a döntő első játszmájában a világossal játszó Alekszandta Gorjacskina nem tudott előnybe kerülni Nurgyul Szalimovával szemben, 33 lépés után kötöttek békét.

Anna Muzicsuk győzelemmel kezdte a harmadik helyért folyó párharcot, lépéselőnyt szerzett a harmadik világbajnok-jelöltséget biztosító küzdelemben. Tan Zhongyi hátrányosabb állásában a 41. lépésben követte el a döntő hibát.

A döntő első játszmája:

Alekszandra Gorjacskia (FID, 2557) - Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)  döntetlen

A bronzmérkőzés első játszmája:

Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Tan Zhongyi (kínai, 2523)  1 – 0

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Praggnanandhaa a rájátszáson legyőzte Erigaisit, világbajnokjelölt lett

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupán a férfiak viadalán indiai párharc döntötte el, hogy Magnus Callse, Nijat Abaszov és Fabiano Caruana mellett ki jut az elődöntőbe. Izgalmas csatákban, fordulatokban gazdag küzdelmekben dőlt el, hogy a 18 éves Rameshbabu  Praggnanadhaa lesz Caruana ellenfele. A tinédzserek csatáját összesítésben 5 - 4-re nyerte meg a 19 éves Arjun Erigaisi ellen. Két döntetlennel kezdték a rájátszást, majd Praggnanadhaa sötéttel szerzett vezetést, de előnyét eltékozolta. Ismét sötéttel volt eredményes, Erigaisi egyenlített. Küzdelmüket az első 3-3 perces és lépédenként 2-2 másodperc bónusszal játszott parti döntötte el. Praggnanandhaa sikerével világbajnokjelölt lett, az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen már bejelentette, hogx nem vesz részt a jövő évi világbajnok-jelölti döntőben. A női Világkupán a rájátszásban nagy meglepetésre a bolgár Nurgyil Szalimova 3,5 - 2,5-re legyőzte az ukrán olimpiai bajnok Anna Muzicsukot és a döntőben az orosz Alekszadra Gorjacskinával mérkőzik meg. A pihenőnap után szombaton folytatódnak a küzdelmek.

 

Az indiai tinédzserek párharcában a két 25-25 perces és lépésebként 10-10 másodperc bónusszal vívott psrti döntetlennel fejeződütt be.

Rövidült a gondolkodási idő, 10-10 perccel és 10-10 másodperc bónusszal küzdöttek meg a következő két partiban. Arjun Erigaisi fölényes álládát még el is vesztette, de sötéttel kiegyenlített.

Villámpartikkal folytatták, 5-5 perc és lépésenként 3-3 másodperc bónusszal csatáztak ismét a sötét volt a nyerő szín. Praggnanandhaa szerzett vezetést, Erigaisi visszavágott.

 

Az új szabály szerint 3-3 perces és lépésenként 2-3 másodperccelfolytatták, már az első partiban megszületett a döntés, a párbajban sötéttel hatszor nyertek, a döntő partiban Praggnanandhaa világossal diadalmaskodott. Nem volt könnyű dolga, mert 30 másodperc késéssel érkezett a sakkasztalhoz, hibázott, hogy nem futva kereste fel a mellékhelyiséget…

 

A negyeddöntő rájátszásának eredménye:

2.  Praggnanandhaa R (indiai, 2690)  -  Arjun Erigaisi (indiai, 2710) 5 - 4 (0 – 1, 1 – 0, döntetlen(v), döntetlen, 1s – 0, 0 – 1, 1s – 0, 0 – 1, 1v – 0)

Az elődöntő párosítása:

Magnus Carlsen (norvég, 2835) - Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)

Fabiano Caruana (amerikai, 2782) - Praggnanandhaa R (indiai, 2690)  

 

A női Világkupán óriási meglepetés a 20 éves Nurgyul Szalimova sikere, a döntőbe jutása. Anna Muzicsuk az első rapid partit kecsegtető állásból vesztette el, sötéttel sikerrel egyenlített. A folytatásban az elfogadott vezércselben sokat hibázott, a bolgár sakkozónő látványos kombinációval használta ki a középen reket király helyzetét.

 Nem remegett meg a keze a mérkőzést lezáró partiban, két tetszetős bástyalépése volt a siker kulcsa, megelégedett a győzelmet jelentő döntetlennel.

Két éve Szocsiban Alekszandra Gorjacskina a fináléban 1,5 – 0,5-ös vereséget szenvedett az akkor még orosz színekben játszó Alekszanddra Kosztenjuktól. A harmadik helyért vívott meccsen Tan Zhongi 2.5 – 1.5-re nyert Anna Muzicsuk ellen.

Az elődöntő rájátszásának eredménye

Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)  2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, 0v - 1, 1s - 0, 0s – 1, döntetlen)

A döntő:

Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409) - Alekszandra Gorjacskia (FID) –

A 3. helyért:

Tan Zhongy (kínai, 2523) - Anna Muzicsuk (ukrán, 2504)

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen, Caruana és Abaszov elődöntős, Praggnanandhaa és Erigaisi párharcát rájátszás dönti el

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló férfi Világkupán a negyeddöntő második partijait játszották le. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen az első játszmában sötéttel aratott győzelme után a második ütközetben döntetlennel biztosította be az elődöntőbe jutását. Az azerbajdzsáni Nijat Abaszov nagy meglepetésre az első összecsapásban 109 lépésben kiharcolt döntetlen után a második játszmát megnyerte az indiai Santosh Gujrathi Vidittel szemben és Carlsennel csatázhat az elődöntőben.Az amerikai párharcban Fabiano Caruana 95 lépésben diadalmaskodott a visszavágón elért győzelmével, Leinieer Dominguez Perez nyerőesélyt hagyott ki az első ütközetükben. Rájátszás dönt az indiai tinédzserek csatájában. A 18 éves Praggnanandhaa R sötéttel vágott vissza a 19 éves Arjun Erigaissinek az első játszmában elszenvedett vereségéért. A női Világkupán az orosz Alekszandra Gorjacskina már a döntőben várja ellenfelét. Az ukrán Anna Muzicsuk és a bolgár Nurgyul Szalimova párharcát két döntetlent követően a rájátszás dönti el.

A bakui Világkupa negyeddöntőjének második játéknapján három továbbjutó hely sorsa dőlt el, az indiai tinédzserek párharcában rájátszás dönt.

Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen ellen a 17 éves Gukesh D az első partiban világossal elszenvedett veresége után a szicíkiai védelmet választotta, a norvég világelső az Alapin-változattal jelezte békés szándékait.

Az indiai nagymesternek sikerült küzdelemre kényszerítenie Carlsent, a végjátékot gyalogelőnnyel játszhatta, de a minimális anyag miatt nem volt reális esélye.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen, Erigaisi és Gorjacskina sötéttel nyerte meg az első játszmát

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupa negyeddöntőinek első partijait játszották le. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen sötéttel elért győzelemmel kezdte a 17 éves Gukesh D elleni párharcát. A norvég világelső a bástyavégjátékban érvényesítette előnyét, 49 lépésben nyert. Az indiai háziderbin kisebb meglepetésre Arjun Erigaisi sötéttel diadalmaskodott. Erigeisi tisztáldozattal okozott zavart riválisa soraiban, Praggnanandhaa döntő hibája után már nem találhatott védelmet.Az amerikai presztízsrangadón Leinier Dominguez Perez nyerőesélyt szalasztott el Fabiano Caruanával szemben. Az indiai Santosh Gujrathi Vidit nagy csatában nem bírt az azerbajdzsáni Nijat Abaszovvall, 109 lépésben remiztek. A női Világkupa már az elődöntőnél tartanak a küzdelmek, az orosz Alekszandra Gorjacskina visszavágott a tavalyi világbajnok-jelölti döntőben elszenvedett vereségéért a kínai Tan Zhongyinak, sötéttel elért győzelmével lépéselőnyt szerzett. Az ukrán Anna Muzicsuk világossal csak remizett a bolgár Nurgyul Szalimovával. Mindkét viadalról az első három helyezettek jutnak be a jövő évi világbajnok-jelölti döntőkbe.

 

A bakui Világkupa negyeddöntőjében Magnus Carlsen és Arjun Erigaisi sötéttel nyerte meg az első játszmát,  Dommaraju Gukesh és Rameshbabu Praggnanadhaa sötéttel nyerési kényszerrel játddzák a második összecsapásokat.

 

Eredeti nyitást láttunk Gukesh és Carlsen partijában, a norvég világelső engedélyezte, hogy a 17 éves india csodagyerek térelőnyt szerezzen, 10.d5 után fonalas cserékkel folytatódott a küzdelmük. Érdekes középjáték alakult ki, amelynek esélyeit Carlsen értékelte jobban, kedvezőbb gyalogszerkezete, bástyájának aktivizása egyre nagyobb gondokat okozott ellenfelének.

 

Gukesh egy fölösleges bástyasakk miatt döntő hátrányba került, többé nem volt védelme a sötét király által is támogatott szabadgyalog előretörésével szemben.

 

Az indiai háziderbin Arjun Erigaisi remekelt. Praggnanandhaa nem villogott a Grünfeld védelmű játszma nyitásában. Erigaisi jól irányította haderejét, bástyája betört a második sorra, a játszma a 34…d4 lépéssel élesedett ki, váratlan tisztálfozat csattant, amire Praggnanandhaa rosszul reagált, döntő hibát vétett. Erigaisi vezére és bástyája sikerrel támogatta a d szabadgyalogot, tetszetős játékkal fokozta döntővé előnyét.

 

Tizennégy éve a Világkupán vívott meg először az akkor még kubai színekben játszó Leinier Dominguez Perez és az olasz sakkozást képviselő Fabiano Caruana. Az azerbajdzsáni fővárosban már a huszadik klasszikus partijukat játszották, Caruana 3-2-es vezetése mellett a tizenötödik döntetlenük született meg.

Az amerikai presztízsrangadón Dominguez Perez nyerőesélyt szalasztott el, már az időkontroll után hibázott és dobott mentőövet ruválisának.

 

Maratoni csatában osztzott meg a ponton Santosh Gujrathi Vidit és Nijat Abaszov. Az azerbajdzsáni nagymester nagy türelemmel védekezett hátrányosabb állásában, 109 lépést követően örülhetett a döntetlennek.

 

A negyeddöntő első játszmáinak ered,ényei:

1.Gukesh D (indiai, 2744) - Magnus Carlsen (norvég, 2835) 0 - 1

4. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) - Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)  döntetlen

3. Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2739) -  Fabiano Caruana (amerikai, 2782) döntetlen

2.  Praggnanandhaa R (indiai, 2690)  - Arjun Erigaisi (indiai, 2710) 0 – 1

Női Világkupa

 

A női viadal elődöntőjében a két évvel korábbi ezüstérmes Alekszandra  Gorjacskina sötéttel győzött a bronzérmes  Tan Zhongyi ellen, akitől a tavalyi világbajnok-jelölti döntőben oly fájdalmas vereséget szenvedett. A kínai exvilágbajnoknő hősiesen próbálta védeni s pozícióját, a korábbi világbajnoki döntős orosz nagymesternő hibátlan játékkal nyerte meg az összecsapást.

 

Anna Muzicsuk és Nurgyul Szalimova játszmája izgalommentes döntetlennel zárult.

Az elődöntő első játszmáinak eredményei:

Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)  döntetlen

Tan Zhongyi (kínai, 2523) – Alekszandra Gorjecskina (FID, 2557)  0 – 1

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com chessbase.in

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Vidit legyőzte Nepomnjacsijt, négy indiai sakkozó a Világkupa negyeddöntőjében

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupa nyolcaddöntőjében az indiai sakkozók parádésan szerepeltek, mind a négy nagymesterük bejutott a negyeddöntőbe. A 17 éves Gukesh, a 18 éves Praggnanandhaa és a 19 éves Arjun Erigaisi 1,5 - 0,5-ös győzelemmel jutott tovább. A 'rangidős, a 28 éves Santosh Gujrathi Vidit a rájátszáson diadalmaskodott a rajtlista negyedik orosz Jan Nepomnjacsij ellen. A két 25-25 perces rapid parti - lépésenként 10-10 másodperc bónusszal - döntetlennel ért véget. Vidit a mindkét 10-10 perces és lépésenként 10-10 másodperc bónusszal vívott játszmában legyőzte a kétszeres világbajnoki kihívó Nepomnjacsijt! Hasonló bravúr nem sikerült Harika Dtomavallinak, nagy csata után 4,5 - 3,5-re kikapott az orosz Alekszandra Gorjacskinától. Fordulatokban gazdag meccsen nyert az ukrán Anna a bolgár Muzicsuk a a világbajnoknőt búcsúztató német Elisabeth Paehtz ellen 4,5 - 3.5-re. Meglepetés Nurgyul Szalimova sikere a jóval esélyesebb orosz Polina Suvalovával szemben, mindkét rapid partiban legyőzte riválisát.

 

A bakui Világkupán páratlan bravúrral négy indiai sakkozó is bejutott a viadal negyeddöntőjébe, A három tinédzser, a 17 éves Gukesh, a 18 éves Praggnanandhaa és a 19 éves Arjun Erigaisi 1,5 – 0,5-ös győzelemmel kvalifikálta magát, a rangidős Santosh Gujrathi Vidit a rájátszáson remekelt Jan Nepomnjacsij ellen.

 

Két döntetlennel kezdték a 25-25 perces rapid partikat, majd a 10-10 perces folytatáskor Vidit sötéttel szerzett vezetést, majd másodszor is csapást mért a rajtlista negyedik helyezettjére.

A nyolcaddöntő rájátszásának eredménye:

4. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) -  Jan Nepomnjacsij (FID, 2779)  4 - 2 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

 

A negyeddöntő párosítása:

1.Gukesh D (indiai, 2744) - Magnus Carlsen (norvég, 2835)

4. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) - Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)

3. Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2739) -  Fabiano Caruana (amerikai, 2782)

2.  Praggnanandhaa R (indiai, 2690)  - Arjun Erigaisi (indiai, 2710)

Női Világkupa

 

A női viadalon az elődöntő három szabad helyéért dúltak a csaták, Tan Zhongyi páholyból nézhette, hogy a nagy rivális Alekszandra Gorjacskina mekkora csatát vívott Harika Dronavallival. A két évvel korábbi Világkupa ezüstérmese az első rapid parti megnyerésével is vezetést szerzett indiai ellenfelével szemben, Harika sötéttel kiegyenlített, két pontosztozkodást követően a küzdelmük végül a villámpartikban dőlt el.

 

Anna Muzicsukkal sikerült beszélnem, még éreztem a hangján, hogy mekkora érzelmi hullámzást élt át Elisabeth Paehtz elleni párharcában. Világossal bukta el az első rapid paerit, a német nagymesternő a látszólagos meccslabdát nem tudta kihasználni. Anna szerzett vezetést, de riválisa sem adta meg magát. Az ütközetük a hetedik partiban dőlt el, Elisabeth másodszor már nem tudott egyenlíteni.

Nagy meglepetés Nurgyul Szalimova elődöntőbe jutása, az esélyesebb Polina Subalova nem tudott megbirkózni a párbajuk tétjével.

A negyeddöntő rájátszásának eredményei:

1.Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Elisabeth Paehtz (német, 2471) 4,5 – 3,5  (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen)

4. Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409) - Polina Suvalova (FID, 2496)  3 – 1 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0)

2 Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557) - Harika Dronavalli (indiai, 2500)  4,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Az elődöntő párosítása:

Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)

Tan Zhongyi (kínai, 2523) – Alekszandra Gorjecskina (FID, 2557)

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com  chess24.com chessbase,in

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Praggnanandhaa legyőzte Berkest, s negyeddöntő slágermeccsét Gukesh és Carlsen játssza

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupa nyolcaddöntőjében Berkes Ferenc sötéttel 49 lépésben elvesztette a 18 éves indiai Rameshbabu  Praggnanandhaa ellen a második játszmát, a 0,5 - 1,5-ös vereséggel búcsúzott a további Küzdelmektől. A francia védelem ezúttal nem hozott szerencsét, az indiai csodagyerek végig kézben tartotta a kezdeményezést, nagymesterünk középen rekedt királya elleni támadását tetszetős áldozatokkal fűszerezte, szép győzelmet aratott. Nyolcszoros bajnokunk a rajtlistán csak a 82.-ik volt, messze a várakozáson felül szerepelt a legjobb 16 közé jutásával. Emlékezetes marad az izraeli Borisz Gelfand, az orosz Nyikita Vityjugov és az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov elleni sikere. Magnus Carlsen kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe, az ukrán Vaszilij Ivancsuk  a vártnál könnyebben adta meg magát. Az amerikai Fabiano Caruana a címvédő lengyel Jan-Krzysztof Dudát győzte le sötéttel elért nyerésével. A nagy meglepetést az azerbajdzsáni Nijat Abaszov továbbjutása jelenti. Három indiai tinédzser már a negyeddöntőben, a 17 éves Gukesh a norvég világelsővel mérkőzik meg, indiai párharc az alsó ágon, Praggnanandhaa és Arjun Erigaisi csap össze. Amerikai párbaj is lesz, Leinier Dominguez Perez és Caruana ütközik meg. Rájátszás dönti el, hogy az indiai Santosh Gujrathi Vidit és az orosz Jan Nepomnjacsij küzdelméből ki folytathatja a versengést.

A bakui Világkupa negyeddötőjébe három sok nagy csatát megélt szupernagymester, Magnus Carlsen, Fabiano Caruana és Leinier Dominguez Perez,   három indiai tinédzser, a 17 éves Gukesh, a 18 éves Praggnanandhaa és a 19 éves Arjun Erigaisi jutott be, a a legnagy meglepetést Nijat Abaszov továbbjutása jelenti. Egy hely még kiadó, Santosh Gujrathi Vidit és Jan Nepomnjacsij párharca a rájátszáson dől el.

A nyolcaddöntő első körében vereséget szenvedők közül senki sem tudott fordítani,  Praggnanandhaa világossal, Caruana sötéttel nyerte meg a második játszmát.

Berkes Ferenc első összecsapása Praggnanandhhaával kiegyenlített erők küzdelmében lett döntetlen, a „visszavágón” nagymesterünk választása azari fővárosban harmadszor esett a francia védelemre.

Praggnanandhaa a 11. lépésben tért el a Vutyjugov-Berkes partitól, másként rendezte el a tisztjeit. Nagymesterünk a zárt centrum mellett vállalta a passzív állást, bízott ruzinjában, a pozíciója áttörhetetlenségében. Az indiai csodagyerek mindkét szárnyon akciót indított.

A kritikus állásban Fecó elfogadta a gyalogáldozatot, a h4 gyalog azonban „mérgezett” volt. Praggnanandhaa minőséget áldozott, a középen rekedt sötét király az újabb áldozat után már végképp nagy bajba került. Az indiai sakkozó remekelt, látványos győzelmet aratott.

Berkes Ferenc nyolcaddöntőbe jutása jelentős fegyvertény volt, nehéz ágon jutott tovább fordulóról fordulóra, Borisz Gelfand, Nyikita Vityjugov és Ruszlan Ponomarjov elleni sikere önmagáért beszél. Az indiai sakkozóval szemben már kevés esélye volt.

Indiában egyre jobban beérik az a jól szervezett akadémiai rendszer, ahogy a gondos szakmai munka mellett kitűnően menedzselik a fiatalokat. Ne felejtsük el, hogy tavaly a sakkolimpiám a „B” csapatuk aranyérme egy lépésen múlott. Ötszörös világbajnokuk, Viswanathan Anand sikereinek varázsa, támogatása óriási ösztönzőerőt ad.

A negyeddöntő slágermeccsét Magnus Carlsen és Gukesh játssza. A norvég világelső a vártnál könnyebben győzte le Vaszilij Ivancsukot. Az első partiban időzavar is nehezítette az ukrán védekezését, világossal nem volt esélyes a szépítésre sem.

Gukesh sötéttel elért nyerése után világossal profi módon kezelte a helyzetet, gond nélkül kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé.

Hasonló receptet követett Arjun Erigaisi is, készülhet Oraggnanadhaa elleni háziderbijére.

Fabiano Caruana és Jan-Krzysztof Duda az első partiban elméleti párban osztozott meg a ponton. A második összecsapás során a címvédő lengyel nagymester alaposan benézte a 19…Hc4! lépést. A játszmát a 33 éves amerikai sakkozó kitűnően játszotta meg és várhatja Leinier Dominguez Perez elleni csatáját.

A legnagyobb meglepetést Nijat Abaszov továbbjutása jelenti. Többen is „segítették”, hogy Anish Giri ágán jutott ilyen messzire. Az Arab Emírségek legjobbja, Salem A. R. Saleh elleni meccse nem nélkülőzte a váratlan fordulatokat, a hazai pályán szerencséje is volt mindkét partiban.

A rájátszás dönt el, hogy lesz-e negyedik indiai résztvevője a negyeddöntőnek, vagy a kétszeres világbajnoki döntős Jan Nepomnjacsij folytathatja a versengést.  

A nyolcaddöntő eredményei:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2835) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2667) 2 - 0

8. Wang Hao (kínai, 2709) - Gukesh D (indiai, 2744) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

5.  Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)  -  Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660) 2 - 0

4. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) -  Jan Nepomnjacsij (FID, 2779) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

3. Fabiano Caruana (amerikai, 2782)  - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) 1,5 – 0,5)  (döntetlen. 1 – 0)

6. Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2739) - Alekszej Szarana (szerb, 2685) 1,5 – 0,5  (1 – 0. döntetlen)

2. Berkes Ferenc (magyar, 2615) -  Praggnanandhaa R (indiai, 2690)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

7. Nils Grandelius (svéd, 2684) - Arjun Erigaisi (indiai, 2710) 0,5 – 1.5 (0 – 1, döntetlen)

A negyeddöntő párosítása:

1.Gukesh D (indiai, 2744) - Magnus Carlsen (norvég, 2835)

4. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) -  Jan Nepomnjacsij (FID, 2779) - Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)

3. Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2739) -  Fabiano Caruana (amerikai, 2782)

2.  Praggnanandhaa R (indiai, 2690)  - Arjun Erigaisi (indiai, 2710)

Női Világkupa

A női viadal negyeddöntőjében három párharcot is rájátszás dönt el. Kedvező esélyt hagyitt kihasználatlanul Anna Muzicsuk, a világbajnoknő Ju Wenjunt legyőző Elisabeth Paehtz nehéz perceket is átélt.

Közelinek túnt Nurhyul Szalimova sikere, de a nagy lehetőség kapujában megremegett a keze, a folytatásban már Polina Suvalova az esélyesebb.

Váratlanul izgalmas lett Alekszandra Gorjacskina és Harika Dronavalli párbaja, semmivel nem rosszabbak az indiai nagymesternő esélyei.

A 2017-es kieséses rendszerű világbajnokság győztese, a két évvel korábbi Világkupán bronzérmes Tan Zhongyi már előntös.

A negyeddöntő eredményei:

1.Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Elisabeth Paehtz (német, 2471) 1 - 1  (döntetlen, döntetlen)  TB

4. Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409) - - Polina Suvalova (FID, 2496)  1 - 1(1 – 0, 0 – 1)  TB

2 Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557) - Harika Dronavalli (indiai, 2500)  (döntetlen, döntetlen) TB

3. Tan Zhongyi (kínai, 2523)  -  Bella Hotenasvili (grúz, 2475) 1,5 – 0,5  (1 – 0, döntetlen)

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess 24.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Döntetlen Berkes és Praggnanandhaa első partija, Carlsen legyőzte Ivancsukot

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupán megkezdődtek a nyolcaddöntő küzdelmei. Berkes Ferenc világossal játszotta az első partit a 18 éves indiai Rameshbabu Praggnanandhaa ellen. A félszláv védelmű összecsapás kiegyenlített erők ütközetében a 45. lépésben döntetlennel ért véget, nagymesterünk királya a gyalogvégjátékban nem tudott betörni a sötét állásba. Öt párharc első játszmájában döntés született,   két indiai sakkozó is sötéttel volt eredményes, Gukesh és Arjun Erigaisi kezdett győzelemmel. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen a játéknap egyik rangadóján az ukrán Vaszilij Ivancsuk ellen nyert meggyőző játékkal, az amerikai Leinier Dominguez Perez könnyen szerzett egész pontot, az azerbajdzsáni Nijat Abaszov győzelmének a házigazdák örülhettek. Elméleti párbaj végén lett döntetlen az amerikai Fabiano Caruana és a címvédő lengyel Jan-Krzysztof Duda partija. Megosztozott a ponton az indiai Santosh Gujrathi Vidit és az orosz Jan Nepomnjacsi.j  A női Világkupán a kínai Tan Zhongyi a grúz Bella Hotenasvili ellen nyert,  meglepetésre a bolgár Nutgyul Szalimova az orosz Polina Suvalovával szemben diadalmaskodott. Vasárnap ellenkező színelosztással a visszavágókat játsszák le.

 

 

A Világkupák történetében különleges rekord, hogy a nyolcaddöntőben 12 ország sakkozói csatáznak, a korábbi orosz fölénnyel szemben a fiatal indiai nagymesterek sikereit méltatja a média. Négyen is bejutottak a legjobb 16 közé és jól kezdték a párharcokat.

 

Berkes Ferenc a negyedik forduló rájátszásában a legnagyobb meglepetést okozó Praggnanandhaával nézett farkasszemet, aki szép születésnapi ajándékkal lepte meg magát a világranglista második amerikai Hikaru Nakamura legyőzésével, a kétt rapid parti megnyerésével.

A két jó formában levő nagymester küzdelme a félszláv védelemben bontakozott ki, Berkes Ferenc vállalta az elméleti párbajt, kiegyenlített erők összecsapását láttuuk, amely lépésismétléssel a 45. lépésben ért véget döntetlennel, a 18 éves ellenfél királya időben érkezett a hadszíntérre, hogy megakadályozza a világos király betörését. Izgalmas lesz a visszavágó, sok múlhat a nyitáson, az indiai csodagyereket jelentős erőkből álló szakmai stáb segíti. Bízzunk Fecó rutinjában!

 

A játéknap egyik rangadóját az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen és a nyolcaddöntő messze legidősebb sakkozója, az 54 éves Vaszilij Ivancsuk játszotta. A nagy korkülönbség ellenére a huszonnyolcadik klasszikus partiban mérték össze erejüket, a csatáik 2007-ben a Morelia-Linares szuperversenyen kezdődtek, nagy szenzáció volt a 16 éves norvég nagymester kettős győzelme az ukrán szuperklasszissal szemben. Carlsen ma kilencedik nyerését aratta, csak háromszor kényszerült feladásra a 16 döntetlen mellett. Rapid és villámjátszmákban Ivancsuknál az előny, 17 döntetlen mellett 15-13-ra vezet.

 

A negyedik körben Carlsen a 18 éves német Vincent Keymer ellen sok hibával játszott, megszenvedett a továbbjutásért. Ivancsukkal szemben kitűnő stratégiával játszott, ellenfele nem igazán találta meg az ideális felállást, huszárjai rosszul manővereztek. Carlsen világos mezős futója geladta a lecét, 44 lépésben slért győzelemmel szerzett vezetést.

 

 

Az orosz huszárjátékban vívott elméleti párbajt Fabiano Caruana és Jan-Krzysztof Duda, nem bírtak egymással.

 

Jan Nepomnjacsij választása is az orosz huszárjátékra esett, a célul kitűzött döntetlent el is érte Santosh Gujrathi Vidit ellen.

 

I

smét remekelt a 17 éves Dommaraju Gukesh, sötéttel diadalmaskodott az izgalmas rájátszáson a továbbjutást kiharcoló Wang Hao ellen. Egyenlő állásból határozott lépésekkel játszotta túl kínai ellenfelét.

 

Gukesh a virtuális világranglistán már a hetedik, nahy az esélye a negyeddöntőben Gukesh-Carlsen pábajnak…

 

Sokáig jól tartotta magát Nils Grandelius, de Arjun Erigaisi királyának manőverei végül zavart okoztak a svéd sakkozó soraiban, a nagy türelemmel játszó 19 éves Erigaisi előnnyel bárhatja a második játszmát.

Könnyű győzelmet aratott Leinier Domingez Perez a kockázatos varit megjátszó Alekszej Szaranával szemben, a szerb sallozást képvpselő nagymester sokat hibázott.

Fordulatos, sok hibával tarkított összecsapást nyert meg Nijat Abaszov, aki messze a várakozás felett szerepel, s némileg feledteti a két azerbajdzsáni szupernagymester, Sahriajr Mamedgyarov és Tejmur Radzsabob váratlan kudarcát.

 

A nyolcaddöntő első játszmáinak eredményei:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2835) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2667) 1 - 0

8. Wang Hao (kínai, 2709) - Gukesh D (indiai, 2744)  0 - 1

5. Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632) -  Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660) 1 - 0

4. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) -  Jan Nepomnjacsij (FID, 2779) döntetlen

3. Fabiano Caruana (amerikai, 2782)  - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) döntetlen

6. Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2739) - Alekszej Szarana (szerb, 2685) 1 - 0

2. Berkes Ferenc (magyar, 2615) -  Praggnanandhaa R (indiai, 2690)  döntetlen

7. Nils Grandelius (svéd, 2684) - Arjun Erigaisi (indiai, 2710)  0 - 1

 

Női Világkupa

 

Az óriási meglepetések viadala már a negyeddöntőnél tart. Az abszolút favorit Alekszandra Gorjacskina világossal nem bírt Harika Dronavallival. A 2017-es kieséses rendszerű világbajnokság győztese, Tan Zhongyi lépéselőnyt szerzett.

 

A játéknap szenzációját Nurgyul Szalimova sikere jelentette, Polina Suvalova nyerési kényszerrel játssza a második partit. A várt döntetlen született Anna Muzicsuk és a világbajnok Ju Wenjunt búcsúztató Elisabeth Paehtz partijában.

A negyeddöntő első játszmáinak eredményei:

1.Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Elisabeth Paehtz (német, 2471)  döntetlen

4. Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409) - - Polina Suvalova (FID, 2496) 1 - 0

2 Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557) - Harika Dronavalli (indiai, 2500)  döntetlen

3. Tan Zhongyi (kínai, 2523)  -  Bella Hotenasvili (grúz, 2475)  1 – 0

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com  chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupa nyolcaddöntőjében Berkes ellenfele a Nakamurát legyőző Praggnanandhaa 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Világkupa nyolcaddöntőjében Berkes Ferenc a 18 éves indiai Praggnanandhaa R ellen csatázik.   A születésnaphát tegnap ünneplő indiai titán a rájátszásban 2 - 0-ra legyőzte a világranglista második amerikai Hikaru Nakamurát. Praggnanandhaa az első partiban sötéttel mért vereséget riválisára, majd világossal sem kegyelmezett Nakamurának, 3-1-es győzelemmel jutott a legjobb 16 közé. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen három döntetlenre rontott játszma után tudta legyőzni a hősiesen küzdő 18 éves német Vincent Keymert, különleges párharcot ígér az ukrán Vaszilij Ivancsuk elleni mérkőzése. Kettős győzelemmel kvalifikálta magát az orosz Jan Nepomnjacsij az indiai Nihal Sarinnal vívott küzdelmében. Izgalmakban bővelkedő csatában a címvédő lengyel Jan-Krzysztof Duda is diadalmaskodott az iráni Parham Maghsoodloo ellen, nagy meccset ígér az amerikai Fabiano Caruana elleni összecsapása. A 17 éves indiai Gukesh az orosz Andrej Jeszipenkot győzte le, négy indiai sakkozó a legjobb 16 között. A házigazdák nagy örömére Nijat Abaszov nyert az orosz Peter Szvidlerrel szemben. Az amerikai Leinier Dominguez Perez a negyedik rapid partit nyerte meg, a kínai Wang Hao az Armageddon játszmát. A női Világkupa nyolcaddöntőit lezáró párbajokban két óriási meglepetés is született. A német Elisabet Paehtz a kínai világbajnoknő Ju Wenhun ellen nyert, a grúz Bella Hotenasvili az indiai Humpy Konerut "búcsúztatta".

A bakui Világkupa negyedik fordulójának rájátszása szenzációval kezdődött, a 18 éves Praggnanashaa sötéttel nyerte meg az első rapid partit Hikaru Nakamura ellen. A világranglista második amerikai agymesternek sötéttel egy pillanatra sem volt esélye, simán bukta el, Praggnanandhaa 3-1-es győzelemmel jutott be a nyolcaddöntőbe, ahol Berkes Ferenccel mérkőzik meg.

Az indiai titán a viadal előti főpróbája remekül sikerült, mesternégyest is elérve egypontos előnnyel győzött a budapesti V. Hetényi éza emlékversenyen.

Berkes Ferenc rutinjára nagy szükség lesz a meccsen, amelyet nagymesterünk kezd világossal. Praggnanandhaa hajlamos időzavarra, reméljük, hogy Fecó ismét jó érzékkel választ nyitást, meglepi a jelrntős támogatást élvező zsenit.

Hikaru Nalkamura elég ingerülten viselte a kiesését, Magnus Carlsen is mosolygott reakcióján, de egyúttal bosszankodott, hogy magának tette nehézzé a továbbjutását a 18 éves Vincent Keymerrel vívott csatájában.

Az ötszörös világbajnok az első és a második rapid játszmában is nyeréseket hagyott ki, Keymer hősiesen küzdött, a felkínált lehetőségekkel élni tudott, döntetlenre mentette az összecsapásokat.

A harmadik partiban békés döntetlen született, a negyedik ütközet eldöntötte a párharcot. Carlsen kiskombinációval gyalogot nyert, de a folytatásban ezúttal sem villogott, Keymer az idő fogaágában nem találta meg a reményt adó folytatásokat, a vezérvégjátékban már nem volt mentsége.

A nyolcaddöntő egyik nagy érdeklődéssel várt mérkőzés lesz Vaszilij Ivancsuk elleni párbaja. Carlsen is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben szupernagymesterek kérték az ukrán hatóságot, hogy engedélyezzék utazását, a Világkupán való részvételét. Az alaposan megfiatalodott mezőnyben Ivancsuk 54 esztendősen veteránnak számít, eddig jól bírta eddig a feszültséget, három döntetlen után megszerezte a győztes találsuot.

Két éve Szocsiban Jan-Krzysztof Duda veretlenül lett győztes, Parham Maghsoodloo ellen „rezgett a kéc”. Elvesztette az első rapid partit, de tudott fordítani, továbbjutott, nagy mérkőzés vár rá, Fabiano Caruanával kell megküzdenie.

Igazi drámát láttunk Jan Nepomnjacsij és Nihal Sarin első ütközetében. Az indiai nagymester remek tisztáldozattal jutott nagy támadáshoz, fonalas nyerést is kihagyott, majd elhibázott vezérsakkal még el is vesztette a partit. Az orosz sakkozó végül kettős győzelemmel lépett tovább.

A 17 éves Gukesh lett a negyedik indiai nyolcaddöntős, nehéz csatában nyert Andrej Jeszipenko ellen.

Meglepetés, hogy jóval esélyesebb honfitársai kudarcos szereplése után Nijat Abaszov a legjobb 16 közé jutott Peter Szvidler elleni sikerével.

Leinier Dominguez Perez, de különösen Wang Hao alaposan megszenvedett a továbbjutásért. Salem A. R. Saleh jól használta ki, hogy Alekszandr Griscsuk kiesésével könnyebb lett a sorsolási ága.

A negyedik forduló rájátszásának eredményei:

1. Vincent Keymer (német, 2690) -  Magnus Carlsen (norvég, 2835) 2,5 – 3,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) - Praggnanandhaa (indiai, 2690) 1 – 3  (döntetlen. döntetlen, 0 – 1, 0 – 1)

4. Jan Nepomnjacsij (FID, 2779) - Nihal Sarin (indiai, 2688) 3 – 1  (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0) 

5. Peter Szvidler (FID, 2688)  - Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632) 1,5 – 2,5  (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

8. Gukesh D (indiai, 2744)  - Andrej Jeszipenko (FID, 2683) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

9.  Wang Hao (kínai, 2709) -  Rasmus Svane (német, 2625) 5 – 4  (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)  

11. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2676) - Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2739) 2,5 – 3,5  (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

12. Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660) - Daniele Vocaturo (olasz, 2609)  3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

14. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) – Parham Maghsoodloo (iráni, 2719) 3.5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1. 1 – 0, 1 – 0, döntetlen)

16.  Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2667) - Vahap Sanal (török, 2585) 3,5 – 2,5  (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

A nyolcaddöntő párosítása:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2835) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2667

2.Berkes Ferenc (magyar, 2615) -  Praggnanandhaa R (indiai, 2690)

3. Fabiano Caruana (amerikai, 2782)  - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732)

4. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) -  Jan Nepomnjacsij (FID, 2779)

5. Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632) -  Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660)

6. Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2739) - Alekszej Szarana (szerb, 2685)

7. Nils Grandelius (svéd, 2684) - Arjun Erigaisi (indiai, 2710)  

8. Wang Hao (kínai, 2709) - Gukesh D (indiai, 2744)  

Női Világkupa

A viadal nyolcaddöntőjének rájátszása során két nagy meglepetés is született. A világbajnoki címét a Világkupa előtt megvédő, láthatóan fáradt Ju Wenjun búcsúzni kényszerült. Elisabeth Paehtz világossal megnyerte a második rapid partit.

Kettős vereséget szenvedett Humpy Koneru, az indiaiaknak volt okuk is örömre, Harika Dromavalli továbbjutott.

A meglepetések tornáján abszolút esélyes lett Alekszandra Gorjacskina. Az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk nővére sikeréért drukkolha.t

A nyolcaddöntő rájátszásának  eredményei:

1. Ju Wenjun (kínai, 2564) - Elisabeth Paehtz (német, 2471) 1,5 – 1,5 – 2,5  (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

3. Humpy Koneru (indiai, 2553) - Bella Hotenasvili (grúz, 2475) 1 -3 (0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 0 – 1)

4. Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  – Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen. 0 – 1)

7. Eline Roebers (holland, 2419) - Harika Dronavalli (indiai, 2500) 1,5 – 2,5)  (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

8. Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) 2,5 - 1,5  (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

A negyeddöntő párosítása:

1. Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Elisabeth Paehtz (német, 2471)

2 Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557) - Harika Dronavalli (indiai, 2500)

3. Tan Zhongyi (kínai, 2523)  -  Bella Hotenasvili (grúz, 2475)

4. Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409) - - Polina Suvalova (FID, 2496)

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com  chess24.com

  

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupán Berkes az exvilágbajnok Ponomarjov elleni győzelmével nyolcaddöntős

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zsjló Világkupán Berkes Ferenc folytatta bravúros szereplését, a FIDE ukrán exvilágbajnoka Ruszlan Ponomerjov elleni 1,5 – 0,5-ös győzelmével a nyolcaddöntőbe jutott. A párharc első partijában világossal elért remek nyerése után a második ütközetben a francia védelmű játszmában sorozatos cserékkel egyszerűsítette a küzdelmet, Ponomejov nem talált fogást az állásán, 58 lépést követően nagymesterünkkel együtt örülhettünk a továbbjutását jelentő döntetlennek. Nyolcszoros bajnokunk a legjobb 16 között az amerikai Hikaru Nakamura és a 18. születésnapját ma ünneplő indiai Praggnanandhaa párbaj győztesével mérkőzik meg, világossal kezdi majd a csatát. Nakamura és Praggnannadhaa két döntetlen után küzd meg a továbbjutásért. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen  visszavágott a 18 éves német Vincent Keymernek az első partiban elszenvedett vereségéért, kiharcolta a „pótvizsgát”. Az amerikai háziderbin Fabiano Caruana nyert Ray Robson ellen, Wesley So búcsúzott a további küzdelmektől, a szerb színekbe átigazolt Alekszej Szarana győzte le. Továbbjutott az indiai Arjun Erigaisi és Santosh Gujrathi Vidit, Gukesh és Nihal Sarinnak pénteken jelenése van, ahogy Magnus Carlsen mellett az orosz Jan Nepomnjacsijnak, a címvédő lengyel Jan-Krrzysztof Dudának és a két veteránnak, az orosz Peter Szvidlernek és az ukrán Vaszilij Ivancsiknak is A rájátszáson tíz továbbjutó hely sorsa dől el. A női Világkupán az orosz Alekszandra Gorjacskina és Poliba Suvalova és a kínai Tan Zhongyi már negyeddöntős, pnteken öt helyért folytatódnak a csatározások.

A bakui Világkupán szereplését az iráni Pouria Darini elleni   első játszmájának elvesztése után Berkes Ferenc bravúrt bravúrra halmozott és a rajtlistán nyolcvankettedikként az ukrán Ruszlan Pomomarjov elleni sikerével a viadal nyolcaddöntőjébe jutott.

A modern sakktörténelem egyik legsikeresebb sakkozóját, az izraeli Borisz Gelfandot győzte le a második körben, majd az esélyesebbnek gondolt orosz Nyikita Vityjugov sem tudta megállítani szárnyalásában.

A 2001/2002-es FIDE kieséses rendszerű világbajnokság győztese, a fináléban honfitársát, Vaszilij Ivancsukot lrhxőző Ruszlan Ponomarjov ellem nyert 1,5 – 0,5-re, hogy a legjobb 16 között a világranglista második Hikaru Nakamura és a 17 éves Praggnanandhaa párhary győztesével mérkőzzön meg.

Berkes Ferenc az exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov elleni párbajában az első partit remek játékkal diadalmaskodott, a második összecsapásban a döntetlen is a továbblépését biztosította… Erre építette stratégiáját, a sorozatos cserékkel egyszerűsítette az állást, Ponomarjov kis előnye kevésnek bizonyult, hogy fogást találjon nagymesterünk pozíciójána, 58 lépés után Berkes Ferenc továbbjutásának örülhettünk. Pihenhet az újabb nagy csata előtt, következő ellenfele Hikaru Nakamura és Praggnannadhaa párharc győztese lesz.

Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen pályafutása során sokadszor tudott „rendelésre” nyerni. A 18 éves német Vincent Keyeer elleni első partijában a norvég világelső sokat jibázott, szenzációként hatott veresége, amivel megcsapat őt a kiesés szele.

A kritikus helyzetben Carlsenre is nagy nyomás nehezedett, Keymer látszólag oly közel volt a nagy sikerhez. A bonyodalmakban Carlsen döntött gyorsabban a lépésjelöltek között, a trónkövetelőnek meggyúlt a baja a gondolkodási idővel, ez végzetesnek bizonyult, Magnus Carlsen 62 lépéses győzelmével kiharcolta a „pótvizsgát”  

Fabiano Caruana a nagy riválisokhoz képest gond nélkül jutott tovább, megnyerte az amerikai párbajt Ray Robsonnal szemben, a honfitárs Wesley So a bukdácsolás után a harmadik meccsét már elvesztette.

Carlsen és Nakamura mellett Jan Nepomnjacsijnak, a címvédő Jan-Krzysztof Dudának, a két „veteránnak”, Peter Szvidlernek és Vaszilij Ivancsuknak is jelenése van a pénteki játéknapon.

Az indiai Arjun Erigaisi és Santosh Gujrathi Vidit már páholyban, Gukesh, Praggnannadhaa és Nihal Sarin rájátszásai az érdeklődés középpontjában állnak majd.

Nagy siker a svéd Nils Grandelius és a szerb színekbe átigazolt Alekszej Szarana továbbjutása

A negyedik forduló eredményei:

1. Vincent Keymer (német, 2690)   Magnus Carlsen (norvég, 2835) 1 - 1  (1 – 0, 0 – 1) TB

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) - Praggnanandhaa (indiai, 2690) 1 – 1  (döntetlen. döntetlen)  TB

3. Ray Robson (amerikai, 2689)  - Fabiano Caruana (amerikai, 2782)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

4. Jan Nepomnjacsij (FID, 2779) - Nihal Sarin (indiai, 2688) 1 – 1  (döntetlen, döntetlen) TB 

5. Peter Szvidler (FID, 2688)  - Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)1 – 1  (döntetlen, döntetlen) TB

6.  Wesley So (arikai, 2769)  - Alekszej Szarana (szerb, 2685) 0,5 – 1,5  (0 – 1, döntetlen) 

7. Nils Grandelius (svéd, 2684)  – Jaime Santos Latasa (spanyol, 2656) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

8. Gukesh D (indiai, 2744)  - Andrej Jeszipenko (FID, 2683)1 - 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

9.  Wang Hao (kínai, 2709) -  Rasmus Svane (német, 2625) 1 – 1  (döntetlen, döntetlen) TB  

10. Javohir Szindarov (üzbég, 2545) - Arjun Erigaisi (indiai, 2710) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)  

11. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2676) - Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739) 1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

12. Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660) - Daniele Vocaturo (olasz, 2609)  1 - 1(döntetlen, döntetlen) TB

13. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) – Etienne Bacrot (francia, 2662) 1,5 – 0,5  (1 – 0, döntetlen)

14. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) – Parham Maghsoodloo (iráni, 2719) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

15. Berkes Ferenc (magyar, 2615) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2654)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

16.  Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2667) - Vahap Sanal (török, 2585) 1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

Női Világkupa

A női viadalon három továbbjutó hely sorsa dőlt el, az orosz duó, Alekszandra Gorjacskina és Polina Suvalova érvényesítetet a papírformát. A kínai derbi Tan Zhonygi sakkozott szerencsésebb kézzel.

A világbajnoknő Ju Wenjun ismét „pótvizsgázik”, a Muzocsuk testvérek közül nem könnyű „eldönteni”, hogy a folytatásban kinek van nagyobb esélye

A világossal elvesztett játszma után javított Humpy Koneru, nehéz voksolni, hogy ki nyeri a két meglepetéseket szállító indonéz-bolgár párharcot, a rutinos Harika Dronavalli és az egyre nagyobb sikereket elérő Elne Roebers mérkőzését.

A nyolcaddöntő eredményei:

1. Ju Wenjun (kínai, 2564) - Elisabeth Paehtz (német, 2471) 1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

2. Nino Bacsiasvili (grúz, 2474)   - Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

3. Humpy Koneru (indiai, 2553) - Bella Hotenasvili (grúz, 2475) 1 - 1 (0 – 1, 1 – 0) TB

4. Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  – Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

5. Teodora Injac (szerb, 2415) - Polina Suvalova (FID, 2496) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

6. Zhu Jiner (kínai, 2498)  - Tan Zhongyi (kínai, 2523)  0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

7. Eline Roebers (holland, 2419) - Harika Dronavalli (indiai, 2500) 1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

8. Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) 1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Berkes győzelemmel kezdte Ponomarjov elleni párharcát, Keymer nyert Carlsen ellen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupán Berkes Ferenc folytatta remek szereplését. A viadal negyedik fordulójának első partijában 45 lépésben legyőzte a FIDE ukrán exvilágbajnokát, Ruszlan Ponomarjovot. A Nimzoindiai védelmű játszmában jól választott változatot, meglepte ellenfelét, a vezércserét követően szépen túljátszotta ellenfelét remifórral kezdheti a második összecsapást. Megszületett a torna eddigi legnagyobb szenzációja, a 18 éves német Vincent Keymert diadalmaskodott az ötszörös világbajnok Magnus Carlsennel szemben. Meglepetés az amerikai Wesley So világossal elszenvedett veresége, a szerb színekbr átigazolt Alekszej Szarana győzte le. Az amerikai Nikaru Nakamura világossal remizett a 17 éves indiai Praggnanandhaaval, döntetlen lett az amerikai párharc, Ray Robson és Fabiano Caruana partija. Az orosz Jan Nepomnjacsij nem bírt az indiai Nihal Sarinnal. Pontosztozkodás született a 17 éves Gukesh és az orosz Andrej Jeszipenko ütközetében is. A játéknapon mégsvéd Nils Grandelius és az indiai Santosh Gujrathi Vidit kezdte győzelemmel mérkőzését. A női Világkupa nyolcassöntőjében csak egy játszma végződött döntéssel, a grúz Bella Hotenasvili sötéttel nyert az indiai Humpy Koneru ellen.

A bakui Világkupán a pihenőnap után a negyedik forduló első partijaut játszották le, a 16 összecsapás küzül öt végződött döntéssel. Berkes Ferenc újabb remek sikert ért el, a 2001-es FIDE kieséses rendzserű világbajnokság győztese, az ukrán olimpiai bajnok Ruszlan Pomomarjob ellen 45 lépésben nyert.

 

Nyolcszoros bajnokunk jó érzékkel választott változatot a Nimzoindiai védelmű partiban, stratégiai elképzelése tökéletesen bevált, kiskombinációval jelentps előnyt szerzett. Minkét szárnyon kezdeményezett, Ponomarjov csak tehetetlen szemlélője volt az eseményeknek. Berkes remifórral játszhatja a második partit…

A viadal eddigi legnagyobb szenzációja, hogy Lékó Péter tanítványa, a német Vincent Keymer legyőzte az ötszörös világbajnok Magnus Carlsent. Volt izgalom bőven, de a 18 éves nagymester jól bírta a feszültséget, tökéletesen használta ki Carlsen jelentps hibáját.

 

 

Oly közel érezhette már a nyerést, a végjátékban azonban időuavarba került, csak 2 perce maradt, amikor meglápte az egyedül győzelméhez vezető 54.He5! lépést. Magnus Carlsen nyerési kényszerrel játssza a második összecsapást!

 

Nagy csatát hozott Hikaru Nakamura és a 17 éves Praggnanandhaa játszmája. Az indiai titán súlyos időzavarba került, de a világranflista második amerikai sakkozó nem tudott élni a lehetőséggel.

Döntetlennel ért véget az amerikai párharc, Ray Robson és Fabiano Caruana küzdelme, az orosz Jan Nepomnjacsij nem bíet az indiai Nihal Sarinnal.

 

Bosszankodhat a korábbi Világkupa-győztes Peter Szvidler 16.Hd5! lépésével jelentős előnyt ért el az utolsó azerbajdzsáni résztvevő Nijat Abaszov ellen, de remire rontotta oly kecsegtető állását.

 

Wesley So sok hibával játszotta eddigi meccseit is, formája nem javult harmadik mérkőzésére sem, A szerb színekbe átigazolt egykori orosz Alekszej Szarana sötéttel nyerte meg az első partit.

Nehéz ellenfelet kapott a 17 éves Gukesh az orosz Andrekj Jeszipenko személyében. ütközetük kiegyenlített erők küzdelme volt.

Csak egy kínai sakkozó a legjobb 32 között, Wang Hao, világossal remivel kezdte Rasmus Svane elleni párharcát.

Az ifjú titánok összecsapásában Arjun Erigaisi nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul Javohit Szindarovval szemben.

Mindkét lengyel nagymester remizett, Radoslaw Wojtaszek elégedettebb lehetett, mint a címvédő honfitársa, Jan-Krysztof Duda.

A négyszeres olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk már „veteránként” jól bírja csatákat, korábban esélyesként sorbak korán búcsúra kényszerült.

 

Az öt indiai nagymester közül a legidősee, Santidh Gujrathi Vidit egyedül kezdte győzelemmel a megedik kört. Etienne Bacrot ellen a 16.f6 lépésével döntő előnyt szerzett, 30 lépésben nyert a francia Etienne Bacrot ellen.

A svéd Nols Grandelius aratta a játéknap ötödik győzelmét.  

 

A negyedik forduló első játszmáinak eredményei:

1. Vincent Keymer (német, 2690)   Magnus Carlsen (norvég, 2835)   1 - 0

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) - Praggnanandhaa (indiai, 2690)  döntetlen

3. Ray Robson (amerikai, 2689)  - Fabiano Caruana (amerikai, 2782)  döntetlen

4. Jan Nepomnjacsij (FID, 2779) - Nihal Sarin (indiai, 2688)  döntetlen 

5. Peter Szvidler (FID, 2688)  - Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632) döntetlen

6.  Wesley So (amerikai, 2769)  - Alekszej Szarana (szerb, 2685)  0 - 1

7. Nils Grandelius (svéd, 2684)  – Jaime Santos Latasa (spanyol, 2656)  1 - 0

8. Gukesh D (indiai, 2744)  - Andrej Jeszipenko (FID, 2683) döntetlen

9.  Wang Hao (kínai, 2709) -  Rasmus Svane (német, 2625) döntetlen  

10. Javohir Szindarov (üzbég, 2545) - Arjun Erigaisi (indiai, 2710)  döntetlen  

11. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2676) - Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739)  döntetlen

12. Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660) - Daniele Vocaturo (olasz, 2609) döntetlen  

13. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) – Etienne Bacrot (francia, 2662)   1 - 0

14. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) – Parham Maghsoodloo (iráni, 2719)  döntetlen

15. Berkes Ferenc (magyar, 2615) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2654)  1 - 0

16.  Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2667) - Vahap Sanal (török, 2585)  döntetlen

Női Világkupa

 

A nyolcaddöntő első játéknapján csak egy játszma fejeződött be döntéssel, s egyúttal nay meglepetéssel. A világranglista harmadik Humpy Koneru világossal szenvedett vereséget, Bella Hotenasvili nagy esélyt kapott.

A világbajnoknő Ju Wenjun a viadalon eddig csak egyetlen klasszikus játszmát tudott nyerni, az azerbajdzsáni Ulviiyya Fataliyeva ellen reménytelen állásból győzött. közel állt a kieséshez.

 

A nyolcaddöntő első játszmáinak eredményei:

1. Ju Wenjun (kínai, 2564) - Elisabeth Paehtz (német, 2471)  söntetlen

2. Nino Bacsiasvili (grúz, 2474)   - Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557)  döntetlen

3. Humpy Koneru (indiai, 2553) - Bella Hotenasvili (grúz, 2475)  0 - 1

4. Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  – Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)  döntetlen

5. Teodora Injac (szerb, 2415) - Polina Suvalova (FID, 2496)  döntetlen

6. -  Zhu Jiner (kínai, 2498)   - Tan Zhongyi (kínai, 2523)  döntetlen

7. Eline Roebers (holland, 2419) 2 - Harika Dronavalli (indiai, 2500)  döntetlen

8. Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2511)  döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Berkes a rájátszáson legyőzte Vityjugovot, az exvilágbajnok Ponomarjovval mérkőzik meg

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupa harmadik fordulójának rájátszásán Berkes Ferenc bravúros győzelmet aratott az orosz Nyikita Vityjugov ellen és a legjobb 32 között folytathatja a szereplését. Nyolcszoros bajnokunk sötéttel az első rapid partiban diadalmaskodott, a franca védelmű összecsapásban 67 lépésben nyert. Világossal megkegyelmezett ellenfelének, fölényes állásban elfogadta a döntetlen ajánlatát, megelégedett a 2,5 – 1,5-ös sikerrel. Berkes a negyedik meccsét az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjovval vívja. Két nagy meglepetés is született, a holland Anish Giri és a hazaiak sztárja, Tejmur Radzsabov is búcsúzott a további küzdelmektől, de a kínai Yu Yanygi és Wei Yi, a vietnami Le Quang Liem kiesése sem volt papírma. A fiatalok eredményessége mellett örvendetes két „veterán” továbbjutása, az orosz Peter Szvidler és az ukrán Vaszilij Ivancsukuk sikere. A negyedik körben kitüntető érdeklődés kíséri majd. Magnus Carlsen és a 18 éves német Vincent Keymer, az amerikai Hikaru Nakamura és a 17 esztendős indiai Praagnanandhaa párbaját. A női Világkupa szenzációja, hogy búcsúzott a címvédő exvilágbajnoknő Alexandra Kosteniuk. A svájci színekben versenyző, oroszként oly sok sikert elért Kosteniuk mindkét rapid partit elbukta a szerb Teodorta Injac ellen. A nyolcaddöntőben a sorsolás szeszélye miatt az ukrán olimpiai bajnok testvérek, Marija és Anna Muzicsuk egymás ellen játszik.

 

A bakui Világkupán Berkes Ferenc folytatta remek szereplését, a rájátszásban legyőzte az orosz Nyikita Vityjugovot és a legjobb 32 közé jutott. A negyedik körben az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjovval mérkőzik meg.

Nyolcszoros bajnokunk sötéttel kezdte a rapid rájátszást, a második klasszikus partihoz hasonlóan francia védelmet választotta. Vállalta a passzínak tűnő felállást, Vityjugov akciót is kezdeményezett, de ellőtte puskaporát, nagymesterönk átvette a kezdeményzész, gyalogot nyert. Ahuszárvégjátékban h gyalogja elindult győzedelmes útjára, 67 lépés utánVityjugov kapitulált.

A vereség letörte az orosz sakkozót, korán belátta, hogy reménytelen állásba keveredett, időben ajánlotta a döntetlent és Berkes érthetően elfogadta a békekötést, a döntetlen a párharc megnyerését, a rovábbjutását jelentette.

Nyikita Vityjugov (orosz, 2720) – Berkes Ferenc (2615) 0 – 1 (Francia védelem, 67)

Berkes Ferenc – Nikit Vityjugov döntetlen (Torre megnyitás, 19)

A párharc végeredménye:

Berkes Ferenc – Nyikita Vityjugov 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Kettős győzelemmel jutott tovább Fabiano Caruana, honfitársa, Ray Robson vár rá. Nem hibázott Jan Nepomnjacsij sem.

Izgalmakban bővelkedő mérkőzésen kapott ki Anish Giri. Joggal keseregnek az azeri rendezők, Sahrijar Mamedgyarovot csak egy körrel „élte túl” a 2019-nben Világkupát nyeet Tejmur Radzsabov, búcsúzott Rauf Mamedov is.

Meglepő a kínai Yu Yangyi és Wei Yi kudarca is, a vietnami Le Quang Liem sem nírta a fokozott feszültséget.

Az oly sok fiatalt felvonultató mezőnyben örvendetes két „veterán” extraklasszis továbbjutása, az orosz Peter Dzvidler és az ukrán Vaszilij Ivancsek is sikerrel vette a számukra második akadályt.

A címvédő lengyel JanKrysztof Duda nehezen fektette kétvállra a bolgár Ivan Cseparinovot. A rájátszáson 19 továbbjutó hely sorsa dőlt el.

 

A harmadik forduló rájátszásának eredményei:

3. Fabiano Caruana (amerikai, 2782) – Mustafa Yilmaz (török, 2639) 3 - 1  (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

4. Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2636) - Jan Nepomnjacsij (FID, 2779)   1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

5. Anish Giri (holland, 2775) – Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)  3 – 4 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

6.  Wesley So (amerikai, 2769) - Alekszej Szarana (szerb, 2685)

7.  Jaime Santos Latasa spanyol, 2656) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

12. Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660) - Baraiya Daneshvar (iráni, 2577) 2,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0)

13. Yu Yangyi (kínai, 2735) – Etienne Bacrot (francia, 2662)  1,5 – 2.5 (döntetlen. döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

14. Ivan Cseparinov (bolgár, 2663) - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) 1,5 – 2,5  (döntetlen. döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

15. Le Quang Liem (vietnami, 2728) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2654) 2,5 –3,5 (döntetlen. döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

16.  Vaszilij Ivancsuk (ukrá, 2667) - Wei Yi (kínai, 2726) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Anton Korobov (ukrán, 2667) 3 – 1  (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

18. Berkes Ferenc (magyar, 2615) - Nyikita Vityjugov (FID, 2720) 2,5 – 1,5  döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

20. Matthias Bluebaum (német, 2672) - Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) 4-5  (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 0 - 1 )

22. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2676) -– Ivan Schitco (macedón, 2507)  3 – 1 (0 – 1. 1 – 0, 1 – 0, 1 – 0)

24. David Howell (angol, 2677) - Wang Hao (kínai, 2709)   1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

25. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)  - Andrej Jeszipenko (FID, 2683) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

26. Nils Grandelius (svéd, 2684) - Bassem Amin (egyiptomi, 2694)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

28. Peter Szvidler (FID, 2688) - Jorden Van Foreest (holland, 2693)  2,5 – 1,5  (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen)

29. Bogdan-Daniel Deac (román, 2693) – Nihal Sarin (indiai, 2688)  1,5 – 2,5 (döntetlen. döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

 

A negyedik forduló párosításai:

1. Vincent Keymer (német, 2690)   Magnus Carlsen (norvég, 2835)

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) - Praggnanandhaa (indiai, 2690)

3. Ray Robson (amerikai, 2689)  - Fabiano Caruana (amerikai, 2782)

4. Jan Nepomnjacsij (FID, 2779) - Nihal Sarin (indiai, 2688) 

5. Peter Szvidler (FID, 2688)  - Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)  

6.  Wesley So (amerikai, 2769)  - Alekszej Szarana (szerb, 2685)

7. Nils Grandelius (svéd, 2684)  – Jaime Santos Latasa spanyol, 2656)

8. Gukesh D (indiai, 2744)  - Andrej Jeszipenko (FID, 2683)  

9.  Rasmus Svane (német, 2625) -  Wang Hao (kínai, 2709)   

10. Javohir Szindarov (üzbég, 2545) - Arjun Erigaisi (indiai, 2710)  

11. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2676) - Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739)

12. Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660) - Daniele Vocaturo (olasz, 2609)  

13. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) – Etienne Bacrot (francia, 2662) 

14. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) – Parham Maghsoodloo (iráni, 2719)

15. Berkes Ferenc (magyar, 2615) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2654)

16.  Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2667) - Vahap Sanal (török, 2585)

A

női Világkupán a rájátszásin négy továbbjutó helx sorsa dőlt el. A viadal eddigi legnagyobb szenzációjaként a címvédő exvilágbajnoknő, a svájci színekben átihatolt Sleksandra Kosteniuk mindkét rapid partit elbukta a szerb Teodora KInjac ellem. A kínai Tan Zhongyi és Zhu Jiner, az indiai Harika Dronavalli érvényesítette a papírformát.

A harmadik forduló rájátszásának eredményei:

5. Teodora Injac (szerb, 2415) -  Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) 3 - 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

6. Tan Zhongyi (kínai, 2523) – Mai Narva (észt, 2387) 4 - 2   (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0)

10. Harika Dronavalli (indiai, 2500) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2439)  4,6 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetle, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

11. Julia Oszmak (ukrán, 2444) -  Zhu Jiner (kínai, 2498)  1,5 – 2,5 1 (döntetlen. döntetlen, söntetlrn, 0 – 1)

 

A nyolcaddöntő párosítása:

1. Ju Wenjun (kínai, 2564) - Elisabeth Paehtz (német, 2471)

2. Nino Bacsiasvili (grúz, 2474)   - Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557) 

3. Humpy Koneru (indiai, 2553) - Bella Hotenasvili (grúz, 2475)

4. Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  – Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)  0 - 2

5. Teodora Injac (szerb, 2415) - Polina Suvalova (FID, 2496

6. -  Zhu Jiner (kínai, 2498)   - Tan Zhongyi (kínai, 2523)

7. Eline Roebers (holland, 2419) 2 - Harika Dronavalli (indiai, 2500)

8. Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2511)

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nakamura a második partiban legyőzte Gledurát, Berkes a továbbjutásért küzdhet a rájátszásban

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló férfi Világkupa harmadik fordulójának második játéknapján tizenhárman biztosították be továbbjutásukat a negyedik fordulóba, a legjobb 32 közé. A rajtlistát vezető ötszörös világbajnok Magnus Carlsenhez hasonlóan a a világranglista második Hikaru Nakamura is 1,5-0,5-re győzött. Az ötszörös amerikai bajnok az első parti döntetlene után a második ütközetben 39 lépésben kényszerítette megadásra Gledura Benjámint.  A spanyol megnyitású partiban nagymesterünk óvatlan királylépése után a 29. lépésben követte el a döntő hibát, a vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől. Berkes Ferenc második összecsapása is pontosztozkodássaé ért véget az orosz Nyikita Vityjugov ellen., 23 lépést követően a lépésismétlés miatt történt a korai békekötés, rájátszás dönti el a párharcot. Az amerikai Fabiano Caruana, az orosz Jan Nepomnjacsij, a holland Anish Giri, az amerikai Wesley So, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov sem tudta még a maga javára fordíteni a mérkőzésüket, a francia Maxime Vachier-Lagrave pedig csomagolhat. Sikerrel szerepeltek az indiai titánok, a 17 éves Gukesh és Praggnannadhaa, a 20 esztendős Erigaisi. A német Vincent Keymer 2-0ás győzelemmell vívta ki a jogot, hogy megmérkőzhet Carlsennel, Praggnanandhaa farkasszemet néz majd Nakamurával. A női Világkupán a poklokat is megjáta a kínai világbajnoknő Ju Wenjun, az azerbajdzsáni Ulviyya Fataliyeva többször is fonalas nyerést kihagyva végül 131 lépésben szenvedett vereséget.  Kecés kivétellel a várt eredmények születtek, négy hely még kiadó a legjobb 16 között.

A férfi Világkupa harmadik fordulójának második partijaiban Gledura Benjámin és Berkes Ferenc is sötéttel küzdött esélyesebb ellenfeleikkel szemben. Gledura a spanyol megnyitásban csatázott Hikaru Nakamurával. Az ötszörös amerikai bajnok kissé váratlan manőverei kis zavart okoztak nagymesterünk soraiban, egy pontatlan királylépése után a következő húzása már nagy hiba volt, Nakamura döntő akciót kezdeményezhetett, 39 lépésben nyert.

Berkes Ferenc választása a francia védelemre esett Nyikita Vityjugov elleni párharcában. Az orosz sakkozó kedvezőbb pozícióban pontatlan bástyalépésével kiengedte előnyét, lépésismétléssel 23 lépésben békekötéssel ért véhet a játszma. Berkes Ferenc megtartotta esélyét, hogy a rájátszásban kiharcolja a továbbjutát!

Hikau Nakamura (amerikai, 2787) - Gledura Benjámin (2645) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 39)

Nyikita Vityjugov (FID, 2720) - Berkes Ferenc (2615) döntetlen (Francia védelem, 23)

Hikaru Nakamuráho hasonlóan Magnus Carlsen is 1,5 – 0,5-ös győzelemmel jutott tovább, az ötszörös világbajnok honfitársával, Aryan Tarival remizett a második partiban.

A rajtlista első tíz helyezettjéből még a 17 éves indiai Gukesh vette sikerrel a második akadályt. Bosszankodhat az amerikai Fabiano Caruana, a 39. lépésben hagyta ki a nyerést adó Vxf5% lépést.

Az orosz Jan Nepomnjacsij, a holland Anish Giri, az amerikai Wesley So és az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov is „pótvizsgázni” kényszerül. A francia Maxime Vachier-Lagrave pedig pakolhat a 17 éves üzbég Javohir Szindarov elleni világossal elszenvedett veresége után.

A holland Jorden Van Foreest visszavágott az orsz Peter Szvidlernek, javított a lengyel Radoslaw Wojtaszek. Másodszor sem bírt a címvédő Jan-Krzysztof Duda a bolgár Ivan Csepaeinovval.

Az amerikai Leinier Dominguez Perez, a 17 éves üzbég Javohir Szindarov, az iráni Parham Maghsoodloo, a német Rasmus Svane, a szerb Alekszej Szarana, az amerikai Ray Robson, az indiai Arjun Erigaisi mellett meglepetésre az olasz Daniele Vocaturo is készülhet a negyedik párharcára.

Két trónkövetelőnek is sikert hozott a harmadik kör, a 18 éves Vincent Keymer 2-0-s győzelemmel harcolta ki, hogy megmérkőzhet Magnus Carlsennel. A 17 esztendős indiai Praggnanadhaa 1,5-0,5-re nyert és Nakamurábal nézhet farkasszemet!

A harmadik forduló eredményei:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Aryan Tari (norvég, 2641)  1,5 - 0,5 (1 – 0, döntetlen)

2. Gledura Benjámin (magyar, 2645) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) 0.5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

3. Fabiano Caruana (amerikai, 2782) – Mustafa Yilmaz (török, 2639) 1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

4. Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2636) - Jan Nepomnjacsij (FID, 2779)   1 – 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

5. Anish Giri (holland, 2775) – Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

6.  Jules Moussard (francia, 2654) - Wesley So (amerikai, 2769) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

7. Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) – Jaime Santos Latasa spanyol, 2656) 1 – 1( döntetlen. döntetlen) TB

8. Narayanan S. L. indiai, 2656) - Gukesh D (indiai, 2744)  0,5 – 1,5 (döntetlen. 0 – 1)

9.  Tin Jingyao (szingapúri, 2572) – Rasmus Svane (német, 2625)  0.5 - 1,5 (0 – 1, döntetlen)

10. Javohir Szindarov (üzbég, 2545) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739) 1,5 – 0,5   (döntetlen, 1 – 0)

11. Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739) – Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2661) 1,5 – 0,5  (1 - . döntetlen)

12. Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660) - Baraiya Daneshvar (iráni, 2577) 1 - 1 (1 – 0, 0 – 1)  TB

13. Yu Yangyi (kínai, 2735) – Etienne Bacrot (francia, 2662)  1 – 1 (döntetlen. döntetlen) TB

14. Ivan Cseparinov (bolgár, 2663) - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) 1 – 1  (döntetlen. döntetlen) TB

15. Le Quang Liem (vietnami, 2728) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2654) 1 – 1 (döntetlen. döntetlen) TB

16.  Vaszilij Ivancsuk (ukrá, 2667) - Wei Yi (kínai, 2726) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Anton Korobov (ukrán, 2667) 1 – 1  (döntetlen, döntetlen) TB

18. Berkes Ferenc (magyar, 2615) - Nyikita Vityjugov (FID, 2720) 1 - 1  döntetlen, döntetlen) TB

19. Parham Maghsoodloo (iráni, 2719) – Alexander Donchenko (német, 2668)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

20. Matthias Bluebaum (német, 2672) - Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) 1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

21. Danyil Dubov (FID, 2716) – Daniele Vocaturo (olasz, 2609)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

22. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2676) -– Ivan Schitco (macedón, 2507)  1 – 1 (0 – 1. 1 – 0 ) TB 

23. Arjun Erigaisi (indiai, 2710) – Vladiszlav Fedoszejev (FIDm 2676)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

24. David Howell (angol, 2677) - Wang Hao (kínai, 2709)   1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

25. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)  - Andrej Jeszipenko (FID, 2683) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

26. Nils Grandelius (svéd, 2684) - Bassem Amin (egyiptomi, 2694)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

27. Kirill Sevcsenko (román, 2694) – Alekszej Szarana (szerb, 2685) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

 28. Peter Szvidler (FID, 2688) - Jorden Van Foreest (holland, 2693)  1 - 1  (1 – 0, 0 - ) TB

29. Bogdan-Daniel Deac (román, 2693) – Nihal Sarin (indiai, 2688)  1 – 1 (döntetlen. döntetlen) TB

30. Ray Robson (amerikai, 2689) – Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)  1,5 – 0,5 (döntetlen. 0 – 1)

31. Praggnanandhaa (indiai, 2690) – David Navara (cseh, 2689)  1,5 – 0,5 (1 – 0. döntetlen)

32.  M. Amin Tabatabaei (iráni, 2689) - Vincent Keymer (német, 2690)  0 – 2

Női Világkupa

Kevés hiányzott a nagy szenzációhoz, hogy az azerbajdzsáni Ulviyya Fataliyeva megtépázza A kínai világbajniknő Ju Wenjun babérjait. Remekül játszott, óriási fökényt ért el, többször is nyerheter volna, de az idő szorításában mentőövet dobott ellenfelének, majd 131 lépésben el is vesztette az összecsapást.

A női viadalon a várt eredmények születtek, kisebb megleőetés, hogy a címvédő Alexandra Kosteniuknak és a kínai Tan Zhongyinak hétfőn jelenés van, négy továbbjuó hely sorsa dől el.

Nagy balszerencse az ukrán olimpiai bajnok testvérpárnak, hogy a negyedik fordulóban egymás ellen játszanak. A rutinos német Elisabeth Paehtz a kazah rapid világbajnokot, Bibiszara Asszaubajevát búcsúztatta.

A harmadik forduló eredményei:

1. Ulviyya Fataliyeva (azerbajdzsáni, 2401) - Ju Wenjun (kínai, 2564) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

2. Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557)  - Divya Deshmukh (indiai, 2400) 1,5 – 0,5  (1 – 0, döntetlen)

3. Olga Badelka (FID, 2397) - Humpy Koneru (indiai, 2553) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

4. Mary Ann Gomes (holland, 23266) – Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)  0 - 2

5. Teodora Injac (szerb, 2415) Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

6. Tan Zhongyi (kínai, 2523) – Mai Narva (észt, 2387) 1 - 1   (döntetlen, döntetlen) TB

7. Eline Roebers (holland, 2419) - Klaudia Kulon (lengyel, 2331)   2 - 0

8. Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) – Vaishali R (indiai, 2431)  2 - 0

9. Anna Usenyiny (ukrán, 2434) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) 0.5 – 1,5  (döntetlen,, 0 – 1)

10. Harika Dronavalli (indiai, 2500) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2439)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

11. Julia Oszmak (ukrán, 2444) -  Zhu Jiner (kínai, 2498)  1 – 1 (döntetlen. döntetlen) TB

12. Polina Suvalova (FID, 2496) – Irina Krush (amerikai, 2447) 1,5 – 0,5   (döntetlen. 1  0)

13. Alina Bivol (FID, 2371) – Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

14.  Bella Hotenasvili (grúz, 2475) – Meri Arabidze (grúz, 2451) 1,5 – 0,5  (1 – 0, döntetlen)   

15. Zhao Xue (kínsi,2457)  -  Nino Bacsiasvili (grúz, 2474) 0,5 – 1.5   (0 – 1, döntetlen)

16. Elisabeth Paehtz (német, 2471) – Bibiszara Asszaubajeva (kazah, 2469) 1.5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Verőci Zsuzsa

Fotó fide.com chess24.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupa harmadik fordulójában Gledura és Berkes is döntetlennel kezdte s mérkőzését

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló férfi Világkupán megkezdődtek a harmadik forduló küzdelmei, a legjobb 64 közötti párharcokcsak kilenc nagymester nyerte meg az első játszmáját. Nagymestereink világossal kdték removel a párbajukat. Gledura Benjámin a viláranglista második amerikai Hikaru Nakamurával osztozott meg a ponton, a Benoni védelmű parti 33 lépésig tartott. Berkes Ferenc és az orosz Nyikita Vityjugov félszláv védelmű kzdelme lépésométléssel lett döntetlen a 34. lépésben. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen honfitársát, Aryan Tarit győzte le, a nagy riválisai sorban remiztek. Az amerikai Leinier Dominguez Perez harmadszor nyert, remekelt az orosz Peter Szvidler, meglepetés az olasz Daniele Vocaturo sikere. Lépéselőnyt szerzett az indiai Praggnanandhaa, a német Vincent Keymer sötéttel 97 lépésben győzött az iráni M. Amin Tabatabaei ellen. A női Világkupa 16 mérkőzésen hét győzelem született. Csak remizett a kínai világbajnoknő Ju Wenjun és a címvédő svájci Alexandra Kosteniuk. Vasárnap ellenkező színelosztással játsszák a második partikat.

 

 

Gledura Benjámin és Berkes Feren döntetlennel kezdte harmadik fordulóbeli párharcát, kilencen várhatják lépéselőnnyel a visszavágókat. A világlista második ötszörös amerikai bajnok Hikaru Nakamura a megnyitás megválasztásával nyílt harcot ígért, a Benoni védelmű csatában Gledurának kellett vigyáznia, hogy tartsa au egyensúlyt, 33 lépés után egyeztek meg a döntetlenben.

Berkes Ferenc a félszláv védelemben vívott elméleti őrbajt az orosz Nyikita Vityjugovval, a küzdelmük lépésismétéssel lett döntetlen a 45. lépésben.

 

A

rajtlista első tíz helyezettjéből csak az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen nyerte meg első játszmáját, honfitársa, Aryan Tari nem tudta megnehezíteni a világelső sikerét.

Carlsen riválisai sorban remiztek, a második körben óriási meglepetésre az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovot búcsúztató szingapúri Tin Jingyao világossal szenvedett vereséget. A 17 éves indiai Gukesh nem bírt honfitársával

A világelsőhöz hasonlóan az amerikai Leinier Dominguez Perez is harmadik győzelmének örülhetett. Az Egyedült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Saleh is lépéselőnyt szerzett.

Kedvező esélyű állását döntetlenre rontotta a címvédő lengyel Jan-Krzysztof Duda. A játéknap egyik nagy meglepetése az orosz Danyil Dubov kudarca, az olasz Daniele Vocaturo sikere.

Drámai csatában jutott a jarmafik körbe a német Alexander Donchenko, a felkínált lehetőséggel az iráni Parham Maghsoodloo jól élt.

Remekelt a trónkövetelők mellett „vereránnak” számító ötszörös olimpiai és nyolcszoros orosz bajnok Peter Szvidler. A 17 éves indiai Praggnanadhaa őrzi jó formáját.

Maratoni csatában győzött Lékó Péter tanítványa, a német Vincent Keymer, 97 lépésben nyert az iráni M. Amin Tabatabaei ellen.

A harmadik forduló első játszmáinak eredményei:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Aryan Tari (norvég, 2641)  1 - 0

2. Gledura Benjámin (magyar, 2645) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) döntetlen

3. Fabiano Caruana (amerikai, 2782) – Mustafa Yilmaz (török, 2639)  döntetlen

4. Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2636) - Jan Nepomnjacsij (FID, 2779)   döntetlen

5. Anish Giri (holland, 2775) – Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)  döntetlen

6.  Jules Moussard (francia, 2654) - Wesley So (amerikai, 2769) döntetlen

7. Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) – Jaime Santos Latasa spanyol, 2656) döntetlen

8. Narayanan S. L. indiai, 2656) - Gukesh D (indiai, 2744) döntetlen

9.  Tin Jingyao (szingapúri, 2572) – Rasmus Svane (német, 2625)  0 - 1

10. Javohir Szindarov (üzbég, 2545) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739)   döntetlen

11. Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739) – Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2661)  1 - 0

12. Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660) - Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)  1 - 0

13. Yu Yangyi (kínai, 2735) – Etienne Bacrot (francia, 2662)  döntetlen

14. Ivan Cseparinov (bolgár, 2663) - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732)  döntetlen

15. Le Quang Liem (vietnami, 2728) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2654) döntetlen

16.  Vaszilij Ivancsuk (ukrá, 2667) - Wei Yi (kínai, 2726)  döntetlen

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Anton Korobov (ukrán, 2667)  döntetlen

18. Berkes Ferenc (magyar, 2615) - Nyikita Vityjugov (FID, 2720)  döntetlen

19. Parham Maghsoodloo (iráni, 2719) – Alexander Donchenko (német, 2668)  1 - 0

20. Matthias Bluebaum (német, 2672) - Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719)  döntetlen

21. Danyil Dubov (FID, 2716) – Daniele Vocaturo (olasz, 2609)  0 - 1

22. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2676) -– Ivan Schitco (macedón, 2507)  0 - 1 

23. Arjun Erigaisi (indiai, 2710) – Vladiszlav Fedoszejev (FIDm 2676)  döntetlen

24. David Howell (angol, 2677) - Wang Hao (kínai, 2709)   döntetlen

25. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)  - Andrej Jeszipenko (FID, 2683)  döntetlen

26. Nils Grandelius (svéd, 2684) - Bassem Amin (egyiptomi, 2694)  döntetlen

27. Kirill Sevcsenko (román, 2694) – Alekszej Szarana (szerb, 2685)  döntetlen

 28. Peter Szvidler (FID, 2688) - Jorden Van Foreest (holland, 2693)   1 - 0

29. Bogdan-Daniel Deac (román, 2693) – Nihal Sarin (indiai, 2688)  döntetlen

30. Ray Robson (amerikai, 2689)– Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)  döntetlen

31. Praggnanandhaa (indiai, 2690) – David Navara (cseh, 2689)  1 - 0

32.  M. Amin Tabatabaei (iráni, 2689) - Vincent Keymer (német, 2690)  0 - 1

Női Világkupa

A harmadik forduló 16 párharcsban hét játszmában született döntés. A kínai világbajnoknő Ju Wenjun és a címvédő svájci Alexandra Kosteniuk sötéttel játszva csak remitett, a három évvel korábbi világbajnoki kihívó orosz Alekszanadra Gorjacskina gond nélkül nyert Hoang Thanh Trangot búcsúztató indiai Divya Deshmukh ellen..

Az ukrán rangadón az péompiai bajnoknők, Anna Usenyina és Anna Muzicsuk megosztozott a ponton. Az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk és a holland Eline Roebers lépéselőnyt szerzett.

A grúz derbin Bella Hotenasvili diadalmaskodott,sötéttel aratott értékes győzel a grúz Nino Bacsiasvili.

A harmadik forduló első játszmáinak eredményei:

1. Ulviyya Fataliyeva (azerbajdzsáni, 2401) - Ju Wenjun (kínai, 2564)  döntetlen

2. Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557)  - Divya Deshmukh (indiai, 2400)  1 - 0

3. Olga Badelka (FID, 2397) - Humpy Koneru (indiai, 2553)  döntetlen

4. Mary Ann Gomes (holland, 23266) – Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)  0 - 1

5. Teodora Injac (szerb, 2415) Alexandra Kosteniek (svájci, 2532)  döntetlen

6. Tan Zhongyi (kínai, 2523) – Mai Narva (észt, 2387)  döntetlen

7. Eline Roebers (holland, 2419) - Klaudia Kulon (lengyel, 2331)   1 - 0

8. Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) – Vaishali R (indiai, 2431)  1 - 0

9. Anna Usenyiny (ukrán, 2434) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2504)  döntetlen

10. Harika Dronavalli (indiai, 2500) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2439)  döntetlen

11. Julia Oszmak (ukrán, 2444) -  Zhu Jiner (kínai, 2498)  döntetlen

12. Polina Suvalova (FID, 2496) – Irina Krush (amerikai, 2447)  döntetlen

13. Alina Bivol (FID, 2371) – Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  0 - 1

14.  Bella Hotenasvili (grúz, 2475) – Meri Arabidze (grúz, 2451)  1 - 0   

15. Zhao Xue (kínsi,2457)  -  Nino Bacsiasvili (grúz, 2474)  0 - 1

16. Elisabeth Paehtz (német, 2471) – Bibiszara Asszaubajeva (kazah, 2469)

döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gledura is továbbjutott, Nakamurával játssza harmadik mérkőzését

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Bakuban  a kieséses rendszerű Világkupák második fordulójának rájátszásait rendezték meg. Gledura Benjámin sikerrel vyvta meg az üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Yakubbojev elleni párharcát. Az első rapid partiban sötéttel remizett, a második összecsapást megnyerte, a 2,5 – 1,5-ös győzelmével a legjobb 64 közé jutott. A harmadik körben a világranglista második amerikai Hikaru Nakamurával mékőzik meg, az első partiban világos lesz. Berkes Ferenc is világossal kezdi meg az orosz Nyikita Vityjugov elleni meccsét. A rájátszásban kevés kívétellel a várt eredmények születtek, ki könnyebben, ki nehezebben jutott tovább. A legnagyobb meglepetést az orosz Alekszandr Griscuk kiesése jelentett, az iráni Baraiya Daneshvar az Armageddon partiban elért győzelemmel búcsúztatta a rajtlistán tizenkettedik ellenfelét. A női Világkupán a legnagyobb szenzációt Griscsuk feleségének, Katyerina Lahnonak a veresége jelentette, gyerekeik aligha gondolták, hogy szüleik ilyen gyorsan hazautaznak. A viadal harmadik körében mr rangadókra is sor kerül.  

 

A férfi Világkupán harminc továbbjutó hely sorsa dőlt el a második forduló rájátszásán. A párharcok többsége a két 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperc bónusszal játszott partikkal véget ért, de villámjátszmák is borzolták a kedélyeket, volt izgalom bőven.

Gledura Benjámin kedveli a rapid műfajt, korábbi sikerei is önbizalmat adhattak neki, az üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Yakubboev ellen megyőző játékkal nyert. Sötéttel a spanyol megnyitású ütközetben remizett, világossal a vezércselű összecsapást 44 lépésben nyerte meg. Kiskombinációval használta ki ellenfele hibáját, a gyalognyerés után nem a legerpsebb folytatást választotta, de szabadgyalogja eldöntötte a játszma sorsát, a továbbjutást.

A harmadik fordulóban Benji az olimpiai bajnok, ötszörös bajnok, a világranglista második helyezettjével mérkőzik meg. Nakamura is rapidozott, nem vette könnyen az első akadályt.

A holland Anish Giri is három döntetlennel és egy nyeréssel jutott tovább, az amerikai Wesley So ne kis mázlival győzött.

A legnagyobb meglepetést az orosz Alekszandr Griscsuk kiesése jeenti. Az iráni Baraiya Daneshvar kétszer is kiegyenlített, az Armageddon partiban nyert a rajtlistán tizenkettedik Geiscsukkal szemben. Igazi fekete nap volt a Griscsuk házaspár számára, a negyediknek rangsorolt Katyerina Lahno is vereséget szenvedett.

Az élcsoportban  a rájátszás eredményei:

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) – Venkkataraman Karthik (indiai, 2565)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

5. Arsenyij Nyesztyerov (FID, 2554) – Anish Giri (holland, 2775)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

6. Wesley So (amerikai, 2769) – Emre Can (török, 2570)  2,5 –1,51 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0,söntetlen)

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739) – Valentin Dragnev (osztrák, 2576) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

12. Alekszandr Griscsuk (FID, 2736) – Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)  4 - 5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

15. Ivan Ivanisevic (szerb, 2536) – Le Quang Liem (vietnami, 2728)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

20. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) - Dimitros Mastrovasilis (görög, 2587)  4,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlrn)

23. Szergej Azarov (FID, 2589) – Arjun Erigaisi (indiai, 2710)  2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

26. Bassem Amin (egyiptomi, 2694) - Carlos Daniel Albornoz Cabrera (2591)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

30, David Anton Guijarro (spanyol, 2691) – Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)  1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1)

63. Nodirbek Yakubboev (üzbég, 2640) - Gledura Benjámin (magyar, 2645)    1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

Szombaton a legjobb 64 csatáival folytatódnak a küzdelmek, két nagymesterünkért szoríthatunk, Gledura Benjánn és Berkes Ferenc is világossal játssza az első partit. Az éltáblán norvég házirangadó leszm indiai derbire is sor kerül.

A harmadik forduló párosítása:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Aryan Tari (norvég, 2641)

2. Gledura Benjámin (magyar, 2645) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2787

3. Fabiano Caruana (amerikai, 2782) – Mustafa Yilmaz (török, 2639)

4. Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2636) - Jan Nepomnjacsij (FID, 2779)

5. Anish Giri (holland, 2775) – Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)

6.  Jules Moussard (francia, 2654) - Wesley So (amerikai, 2769)

7. Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) – Jaime Santos Latasa spanyol, 2656)

8. Narayanan S. L. indiai, 2656) -- Gukesh D (indiai, 2744)

9.  Tin Jingyao (2572) – Rasmus Svsne (német, 2625)

10. Javohir Szindarov (üzbég, 2545) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739)

11. Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739) – Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2661)

12. Salem A. R. Saled (Arab Emírségekbeli, 2660) - Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)

13. Yu Yangyi (kínai, 2735) – Etienne Bacrot (francia, 2662)

14. Ivan Cseparinov (bolgár, 2663) - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732)

15. Le Quang Liem (vietnami, 2728) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2654) 

16.  Vaszilij Ivancsuk (ukrá, 2667) - Wei Yi (kínai, 2726)

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Anton Korobov (ukrán, 2667)

18. Berkes Ferenc (magyar, 2615) - Nyikita Vityjugov (FID, 2720)

19. Parham Maghsoodloo (iráni, 2719) – Alexander Donchenko (német, 2668)

20. Matthias Bluebaum (német, 2672) - Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719

21. Danyil Dubov (FID, 2716) – Daniele Vocaturo (olasz, 2609)

22. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2676) -– Ivan Schitco (macedón, 2507) 

23. Arjun Erigaisi (indiai, 2710) – Vladiszlav Fedoszejev (FIDm 2676)

24. David Howell (angol, 2677) - Wang Hao (kínai, 2709)

25. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)  - Andrej Jeszipenko (FID, 2683)

26. Nils Grandelius (svéd, 2684) - Bassem Amin (egyiptomi, 2694)

27. Kirill Sevcsenko (román, 2694) – Alekszej Szarana (szerb, 2685)

 28. Peter Szvidler (FID, 2688) - Jorden Van Foreest (holland, 2693)

29. Bogdan-Daniel Deac (román, 2693) – Nihal Sarin (indiai, 2688)

30. Ray Robson (amerikai, 2689)– Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)  

31. Praggnanandhaa (indiai, 2690) – David Navara (cseh, 2689)

32.  M. Amin Tabatabaei (iráni, 2689) - Vincent Keymer (német, 2690)

A női Világkupán az orosz Katyerina Lahno mellett a grúz Nana Dzagnisze is csomafolhat, kettőjük korai búcsúja alaposan felborította a papírformát. A világbajnoknő JuWenjun és a címvédő Alexandra Kosteniuk nem hibázott.

Az élcsoportban a második forduló rájátszásának eredményei:

1.Ju Wenjun (kínai, 2564) – Eva Repkova (szlovák, 2312)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen. 1 – 0, döntetlen)

4. Mary Ann Gomes (holland, 2326) – Katyerina Lahno (FID, 2552) 2,5 – 1,5  (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

5. Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) – Jan Tianqi (kínai, 2277) 2,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen)

7. Nana Dzagnidze (grúz, 2511) – Klaudia Kulon (lengyel, 2331) 1,5 – 2,5 ( döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

A harmadik forduló párosítása:

1. Ulviyya Fataliyeva (azerbajdzsáni, 2401) - Ju Wenjun (kínai, 2564)

2. Alékszandra Gorjacskina (FID, 2557)  - Divya Deshmukh (indiai, 2400)

3. Olga Badelka (FID, 2397) - Humpy Koneru (indiai, 2553)

4. Mary Ann Gomes (holland, 23266) – Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)

5. Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) – Teodora Injac (szerb, 2415)

6. Tan Zhongyi (kínai, 2523) – Mai Narva (észt, 2387)

7. Eline Roebers (holland, 2419) - Klaudia Kulon (lengyel, 2331)

8. Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) – Vaishali R (indiai, 2431)

9. Anna Usenyiny (ukrán, 2434) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2504)

10. Harika Dronavalli (indiai, 2500) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2439)

11. Julia Oszmak (ukrán, 2444) -  Zhu Jiner (kínai, 2498)

12. Polina Suvalova (FID, 2496) – Irina Krush (amerikai, 2447)

13. Alina Bivol (FID, 2371)– Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)

14.  Bella Hotenasvili (grúz, 2475) – Meri Arabidze (grúz, 2451)   

15. Zhao Xue (kínAI,2457)  -  Nino Bacsiasvili (grúz, 2474)

16. Elisabeth Paehtz (német, 2471) – Bibiszara Asszaubajeva (kazah, 2469)

Verőci Zsuzsa   

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Berkes legyőzte Gelfandot, bejutott a harmadik fordulóba, Gledura rapidozik a továbbjutásért

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló kieséses rendszerű férfi Világkupán a 128 résztvevő párharcainak második partijait játszották le. Berkes Ferenc sötéttel 30 lépésben nyert a 2009-es viadal győztese, az izraeli Borisz Gelfand ellen, 1,5-0,5-ös sikerével bejutott a harmadik körbe, a legjobb 64 között az orosz Nyikita Vityjugovval mérkőzik meg. Gledura Benjámin másodszor is remizett az üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Yakubbojevvel, további 29 mérkőzéshez hasonlóan rájátszás dönt a továbbjutásról. Erdős Viktor vereséget szenvedett az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovtól, a 2019-es viadal első helyezettjétől, elbúcsúzott a további küzdelmektől. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen és a korábbi világbajnoki kihívó amerikai Fabiao Caruana kettős győzelemmel jutott tovább, az orosz Jan Nepomnjacsij sem hibázott. Az amerikai Hikaru Nakamura két döntetlen után „pótvizsgázik”,  honfitársa, Wesley So, a holland Anish Giri és a francia Maxime Vachier-Lagrave is rapidozni kényszerül. Nagy meglepetésre kiesett az azerbajdzsáni Sahrijar Mamedgyarov és az üzbég Nodirbek Abduszattorov. Az indiai Gukesh kettős győzelmével a virtuális világranglistán megelőzte Viswanathan Anandot. A női Világkupán au egyetlen magyar résztvevő, Hoang Thanh Trang az első játszma döntetlene után sötéttel  kikapott az indiai Divya Deshmukhtől, véhet ért bakui szereplése. Meglepetésre a kínai világbajnoknő Ju Wenjun két döntetlen után „pótvizsgázik”, az orosz Katyeina Lahnonak és a címvédő svájci Alexandra Kosteniuknak is jelenése van a pénteki játéknapon.

 

A férfi Világkupa másdik fordulójában három nagymesterünk az első partik döntetlenei után játszották a második összecsapásokat. Berkes Ferenc az elő ütközetben nem kis izgalmak után remizett Borisz Gelfanddal, aki nyerőesélyt szalasztott el.

 

26...Hg5!

A visszavágón Gelfand minőséget áldozott, a dinamios egyensúlíú állásban a 26. lépésben végzetes hibát vétett, huszárlépésére Berkes remek parádriposzttal válaszolt, a világos király nem  tudta hárítani a fenegetéseket, négy lépés után Gelfabd Feladásra kényszerült. berkes Ferenc az 1,5-0,5.ös győzelmével tobábbjutott, a legjobb 64 között az orosz Nyikita Vityjugovval mérkőzik meg.

Gledura Benjámin másodszor is remizett az üzbég Nodirbek Yakubbojevvel, a küzdelmüket rájátszás dönti el. A Réti megyitású játszma a 37. lépésben ért véget pontosztozkodással.

A 2019-ben Világkupát nyert Tejmur Radzsabov ellen Erdős Viktor gyenge napot fogott ki, 28 lépésben vesztette el a spanyol megnyitású összecsapást.

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) – Erdps Viktor (2571) 1 – 0 (Spanol megnyitás, 28)

Borisz Gelfand (izraeli, 2668) – Berkes Ferenc (2615) 0 – 1 (Bogo-indiai védelem, 30)

Gledura Benjámin (2645) – Nodiebek Yakubbojev (üzbég, 2640) döntetlen (Réti megnyitás, 37)

Kettős győzelemmel jutott tovább Magnus Carlsem és Fabiano Caruana, gonf nélkül vette az első akadályt az orosz Jan Nepomnjacsij is.

Nagy meglepetés, hogy a rajtlistán második Jikaru Nakamira „pótvízsgázni” kényszerül, honfitársa, Wesley So a pokolt tornácát is megjárva a döntetlenért. Anish Giri és Maxime Vachier-Lagrave sem mutatott nagy formát, többek között négyüknek jelenésük van a pénteki játéknapon, ahpé harminc továbbjutó hely sorsa dől el.

 

A 17 éves Gukesh a 2-0-s nyeréssel a virtuálois világranglistán megelőzte Viswanathan Anandot, már kilencedik a rangsorban.  

Nagy meglepetés Sahrijar Mamedgyarov korai búcsúja, rövidre sikerült Nodirbek Abduszattorov bakui vizitje, csomagolhat Sam Shankland is.

Az élcsoportban  a második forduló eredményei:

1.Levan Pantsulaia (gtúz, 2564) – Magnus Carlsen (norvég, 2835)  0 - 2

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) – Venkkataraman Karthik (indiai, 2565)  1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

3. Mikheil Mchedlishvili (grúz, 2561) – Fabiano Caruana (amerikai, 2782)  0 - 2

4. Jan Nepomnjacsij (FID, 2779) – Vugar Asadli (azerbajdzsáni, 2567) 1,5 – 0,5 (1 -0, döntetlen)

5. Arsenyij Nyesztyerov (FID, 2554) – Anish Giri (holland, 2775)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

6. Wesley So (amerikai, 2769) – Emre Can (török, 2570)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

7. Erdős Viktor (magyar, 2571) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

8. Gukesh D (indiai, 2744) -  Misratdin Iskandarov (2551) 2 - 0

9.  Tin Jingyao (2572) – Sahrijar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2742) 1,5 – 0,5  (döntetlen, 1 – 0)

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739) – Valentin Dragnev (osztrák, 2576) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

11. Igor Janik (lengyel, 2548) – Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739)  0 - 2

12. Alekszandr Griscsuk (FID, 2736) – Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)  1 – 1 (döntetle, döntetlen)  TB

13. Temur Kuybokarov (ausztrál, 2581) – Yu Yangyi (kínai, 2735)  0,5 - 1,5 (0 – 1, döntetlen)

14. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) – Emilio Corova (perui, 2541) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

15. Ivan Ivanisevic (szerb, w536) – Le Quang Liem (vietnami, 2728)  1 – 1 (döntetlen döntetlen) TB

16. Wei Yi (kínai, 2726) – Luis Paulo Supi (brazil, 2582)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Nodirbek Abguszattorob (üzbég, 2725)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

18. Nykita Vityjugov (FID, 2720) – Daniel Fridman (német, 2586) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

19. Aydin Suleymanli (azerbajdzsáni, 2586) – Parham Maghsoodloo (iráni, 2719)  0,5 - 1,5 (0 – 1, döntetlen)

20. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) -  Dimitros Mastrovasilis (görög, 2587) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

21. Adhiban B. (indiai, 2587) – Danyil Dubov (FID, 2716)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

22. Sam Shankland (amerikai, 2711) – Ivan Schitco (macedón, 2507)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

23. Szergej Azarov (FID, 2589) – Arjun Erigaisi (indiai, 2710)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

24. Wang Hao (kínai, 2709) – Rinat Jumbajev (kazah, 1589)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

25. Velimir Ivic (szerb, 2590) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)  0 - 2

26. Bassem Amin (egyiptomi, 2694) - Carlos Daniel Albornoz Cabrera (2591)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

27. Ilia Szmirin (izraeli, 2795) – Kirill Sevcsenko (román, 2694)  0 - 2

 28. Jorden Van Foreest (holland, 2693) – Ahmed Adly (egyiptomi, 2596)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 0 – 1)

29. Paolo Ismael Acosta (argentin, 2485) – Bogdan- Daniel Deac (román, 2693) 0 - 2

30, David Anton Guijarro (spanyol, 2691) – Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

31. Maxime Lagarde (francia, 2599) – Praggnanandhaa (indiai, 2690) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

32. Vincent Keymer (német, 2690) – Daniel Dardha (belga, 2600) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

47. Berkes Ferenc (magyar, 2615) - Borisz Gelfand (izraeli, 2668) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

63. Nodirbek Yakubboev (üzbég, 2640 - Gledura Benjámin (magyar, 2645)    1 – 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

Női Világkupa

A viadal második fordulójában huszonhárom párharc dőlt el, kilenc továbbjutó helyért rájátszás következik. Meglepetésre a rajtlista első tyz helyezettjéből négyen is „pótvizsgáznak”. A világfbajnoknő Ju Wenjun, a világbajnokjelölt Katyerina Lahno , a címvédő Alexandtaa Kosteniuk és Nana Dzagnidze sem tudta elsőre venni az akadályt.Hárman remikkel jutottak el a rájátszásig. A két évvel korábbi győztes exvilágbajnoknő Kosteniuk veredéget szenvedett a második partiban.

Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang sütéttel elvesztette a második játszmát az indiai Divya Deshmukh ellen, az összecsapást nem sikerült közvetíteni, más partik lefolyását egyelőre homály fedi.

Az élcsoportban a második forduló párosítása:

1.Ju Wenjun (kínai, 2564) – Eva Repkova (szlovák, 2312)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

2. Lisandra Teresa Ordaz Valdes (kubai, 2318) – Alkeszandra Gorjacskina (FID, 2557)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

3. Humpy Koneru (indiai, 2553) – Nutakki Priyanka (indiai, 2293)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

4. Mary Ann Gomes (holland, 1216) – Katyerina Lahno (FID, 2552) 1 – 1  (döntetlen, döntetlen) TB

5. Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) – Jan Tianqi (kínai, 2277)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1) TB

6. Julia Ryjanova (ausztrál, 2273) – Tan Zhongyi (kínai, 2523)  0.5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

7. Nana Dzagnidze (grúz, 2511) – Klaudia Kulon (lengyel, 2331) 1 - 1 ( döntetlen, döntetlen)  TB

8. Anansztaszia Rahmaglova (ukrán, 2347)  - Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) 0.5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

9. Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) – Deimante Daulyte-Cornette (francia, 2348)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

10. Michalina Rudzinska (litván, 2257) – Harika Dronavalli (indiai, 2500) 0 - 2

11. Zhu Jiner (kínai, 2498) – Candela Be Francisco-Guecamburu (argentin, 2352)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

12. Govar Beydulayeva (azerbajdzsáni, 2355) - Polina Suvalova (FID, 2496) 0 - 2

13. Sarasadat Khademalsharieh (spanyol, 2488) – Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

14.  Karin Cyfka (lengyel, 2356) - Bella Hotenasvili (grúz, 2475)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

15. Nino Bacsiasvili (grúz, 2474) – Gulnar Mammadova (azerbakdusáni, 2357)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

16. Munkul Turmunkh mongol, 2226) – Elisabeth Paehtz (német, 2471)  0,5 -  1,5 (0 – 1, döntetlen)

31. Hoang Thanh Trang (magyar, 2402) - Divya Deshmukh (indiai, 2400) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nagymestreink döntetlenekkel kezdték meg második párharcaikat

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

résztvevő a kör első partijait játszotta le. Az ötszörös világbajnok, a rajtlistát vezető Magnus Varlsen és a rangsorban harmadik amerikai Fabiano Caruana sötéttel, a negyedik orosz Jan Nepomnjacsij világossal elért győzelemmel kezdte meg a meccsét, a listán második amerikai Hikaru Nakamura világossal csak remizett, Nagymestereink döntetlennel kezdték meg párharcaikat. Erdős Viktora rajtlistán hetedik, 2019-ben Világlupa-győztes azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovval világossal, Gledura Benjámin az üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Yakubbojevvel sötéttel osztozott meg a ponton. Berkes Ferenc az olimpiai bajnok, 2009-ben Világkupát nyert, világbajnoki döntős izraeli Borisz Gelfanddak izgalmas összecsapásban remizett. A női Világkupán a kínai világbajnoknő Ju Wenjun világossal, a rajtlistán második orosz AlekszandraGorjacskina sötéttel csak döntetlent ért el az első partiban. Hoang Thanh Trang világossal az indiai Divya Deshmukh elleni párharcát döntetlennel kezdte meg. Csütörtökön ellenkező színelosztással játsszák a második partikat, 1 – 1 esetén rájátszás dönt

A férfi Világkupa második fordulójában nagymestereink nehéz sorsolást kaptak, párharcaik első játszmái döntetlenekkel fejeződtek be, a háeom partinak különbözőek voltak a forgatókönyvai.

Erdős Viktor ellen a 2019-ben Világkupát nyert Tejmur adzsabov az orosz huszárjátékot választotta, békés húrokat pengetett, a sorozatos cserék egyenló álláshoz vezettek.

Gledura Benjámin a spanyol megnyitásban bizonyította  remek felkészülzségét a tavayi sakkolimpián aranyármes üzbég válogatott második táblása,  Nodirbek Yakubbojevvel szembe

Berkes Ferenc a modern sakkozás egyik legsikeresebb sakkozójával, Borisz Gelfanddal csatázott. A „veterán” nagymester olimpiai bajnoki címe mellett 2012-ben Viswanathan Ananddal a világbajnoki címért is megmérkőzhezett, a rájátszásban kapott ki. 2009-ben megnyerte a Világkupát. A Nimzoindiai védelmű parti bonyodalmaiban Gelfand túljátszotta nagymesterünket, a kritikus állásban szerencsére nem találta meg a döntő előnyt adó folytatást, az izgalmas összecsapás lépésismétléssel lett döntetlen.

Erdős Viktor (2571) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) döntetlen (Orosz huszárjáték, 42)

Berkes Ferenc (2615) – Borisz Gelfand (izraeli, 2668) Nimzoindiai védelem, 29)

Nodirbek Yakubbojev (üzbég, 2640) – Gledura Benjámin (2645) döntetlen (Spanyol megnyitás, 51)  

 

Győzelemmel rajtolt az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen és 2018-ban kihívója, Fabiano Caruana, mindketten sötéttel nyertek. Világossal volt sikeres a kétszeres világbajnoki döntős orosz Jan Nepomnjacsij. Meglepetésre a rajtlista második Hikaru Nakamura világossal csak remizett, ahogy honfitársa, Ersley So is. A rajtlista első tíz helyezettjéből csak négyen rajtoltak győzelemmell.

Kitüntető figyelem kíséri az ifjú titánok szereplését. Az indiia Gukesh és Paraggnanadhaa, a német Vincent Keymer nyeréssel, az üzbég Nodirbek Abduszattorov és az indiai Arjun Erihaii döntetlennel murarkozott be.

Az élcsoportban  a második forduló első játszmáinak eredményei:

1.Levan Pantsulaia (gtúz, 2564) – Magnus Carlsen (norvég, 2835)  0 - 1

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) – Venkkataraman Karthik (indiai, 2565)  döntetlen

3. Mikheil Mchedlishvili (grúz, 2561) – Fabiano Caruana (amerikai, 2782)  0 - 1

4. Jan Nepomnjacsij (FID, 2779) – Vugar Asadli (azerbajdzsáni, 2567) 1 - 0

5. Arsenyij Nyesztyerov (FID, 2554) – Anish Giri (holland, 2775)  döntetlen

6. Wesley So (amerikai, 2769) – Emre Can (török, 2570)  döntetlen

7. Erdős Viktor (magyar, 2571) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) döntetlen

8. Gukesh D (indiai, 2744) -  Misratdin Iskandarov (2551) 1 - 0

9.  Tin Jingyao (2572) – Sahrijar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2742) döntetlen

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739) – Valentin Dragnev (osztrák, 2576)  döntetlen

11. Igor Janik (lengyel, 2548) – Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739)  0 - 1

12. Alekszandr Griscsuk (FID, 2736) – Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)  döntetlen

13. Temur Kuybokarov (ausztrál, 2581) – Yu Yangyi (kínai, 2735)  0 - 1

14. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) – Emilio Corova (perui, 2541) 1 - 0

15. Ivan Ivanisevic (szerb, w536) – Le Quang Liem (vietnami, 2728)  0 - 1

16. Wei Yi (kínai, 2726) – Luis Paulo Supi (brazil, 2582)  1 - 0

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Nodirbek Abguszattorob (üzbég, 2725)  döntetlen

18. Nykita Vityjugov (FID, 2720) – Daniel Fridman (német, 2586) 1 - 0

19. Aydin Suleymanli (azerbajdzsáni, 2586) – Parham Maghsoodloo (iráni, 2719)  0 - 1

20. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) -  Dimitros Mastrovasilis (görög, 2587)  döntetlen

21. Adhiban B. (indiai, 2587) – Danyil Dubov (FID, 2716)  0 - 1

22. Sam Shankland (amerikai, 2711) – Ivan Schitco (macedón, 2507)  0 - 1

23. Szergej Azarov (FID, 2589) – Arjun Erigaisi (indiai, 2710) döntetlen

24. Wang Hao (kínai, 2709) – Rinat Jumbajev (kazah, 1589)  döntetlen

25. Velimir Ivic (szerb, 2590) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)  0 - 1

26. Baaaem Amibn (egyiptomi, 2694) - Carlos Daniel Albornoz Cabrera (2591)  döntetlen

27. Ilia Szmirin (izraeli, 2795) – Kirill Sevcsenko (román, 2694)  0 - 1

 28. Jorden Van Foreest (holland, 2693) – Ahmed Adly (egyiptomi, 2596)  döntetlen

29. Paolo Ismael Acosta (argentin, 2485) – Bogdan- Daniel Deac (román, 2693) 0 - 1

30, David Anton Guijarro (spanyol, 2691) – Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483) döntetlen

31. Maxime Lagarde (francia, 2599) – Praggnanandhaa (indiai, 2690) 0 - 1

32. Vincent Keymer (német, 2690) – Daniel Dardha (belga, 2600)  1 - 0

47. Borisz Gelfand (izraeli, 2668) – Berkes Ferenc (magyar, 2615)

63. Gledura Benjámin (magyar, 2645) – Nodirbek Yakubboev (üzbég, 2640)  döntetlen

A női Világkupán Hoang Thanh Trang világossal remizett az indiai Divya Deshmukh ellen. Nagymesternőnk örülhetett a döntetlennek, hátrányos állását mentette meg.

Hoang Thanh Trang (2402) - Divya Deshmukh (indiai, 2400) döntetlen (Colle megnyitás, 41)

 

A rajtlista  első tíz helyezettjéből csak négyen kezdték győzelemmel mérkőzéseiket. A világbajnoknő Ju Wenjun világossal, az orsoz Alekszandra Gorjacskina és Katyerina Lahno sötéttel nem tudta érvényesíteni a papírformát.

Az élcsoportban a második forduló párosítása:

1.Ju Wenjun (kínai, 2564) – Eva Repkova (szlovák, 2312)  döntetlen

2. Lisandra Teresa Ordaz Valdes (kubai, 2318) – Alkeszandra Gorjacskina (FID, 2557)  döntetlen

3. Humpy Koneru (indiai, 2553) – Nutakki Priyanka (indiai, 2293)  1 - 0

4. Mary Ann Gomes (holland, 1216) – Katyerina Lahno (FID, 2552)  döntetlen

5. Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) – Jan Tianqi (kínai, 2277)  1 - 0

6. Julia Ryjanova (ausztrál, 2273) – Tan Zhongyi (kínai, 2523)  döntetlen

7. Nana Dzagnidze (grúz, 2511) – Klaudia Kulon (lengyel, 2331)  döntetlen

8. Anansztaszia Rahmaglova (ukrán, 2347)  - Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) döntetlen

9. Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) – Deimante Daulyte-Cornette (francia, 2348)  1 - 0

10. Michalina Rudzinska (litván, 2257) – Harika Dronavalli (indiai, 2500) 0 - 1

11. Zhu Jiner (kínai, 2498) – Candela Be Francisco-Guecamburu (argentin, 2352)  1 - 0

12. Govar Beydulayeva (azerbajdzsáni, 2355) - Polina Suvalova (FID, 2496) 0 - 1

13. Sarasadat Khademalsharieh (spanyol, 2488) – Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  0 - 1

14.  Karin Cyfka (lengyel, 2356) -Bella Hotenasvili (grúz, 2475)  döntetlen

15. Nino Bacsiasvili (grúz, 2474) – Gulnar Mammadova (azerbakdusáni, 2357)  1 - 0

16. Munkul Turmunkh mongol, 2226) – Elisabeth Paehtz (német, 2471)  0 - 1

31. Hoang Thanh Trang (magyar, 2402) - Divya Deshmukh (indiai, 2400)  döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nehéz csaták várnak sakkozóinkra a Világkupa második fordulójában

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Bakuban befejeződtek a női és férfi Világkupa első fordulójának küzdelmei, Hoang Thanh Trang, Gledura Benjámin és Erdős Viktor folytathatja a versengést. Berkes Ferenc a rájátszásban 1,5 – 0,5-re  legyőzte az iráni Bkuban zajló Világkupa első fordulójának rájátszásában Berkes Ferenc 1,5 - 0,5-re legyőzte az iráni Pourika Darinit. Nagymesterünk világossal nyerte meg az első rapid partit - 25-25 perc és lépésenként 10-10 másodperc bónusz - , majd jobb állásból remizett a második játszmában. Sakkozóinkra a viadal második körében nehéz csaták várnak.

A 206 résztvevős férfi Világkupán 78 párharcra került sor az első fordulóban, ötven kiemelt nagymester, Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura vezetésével a második körben kapcsolódik be a küzdelembe. Három sakkozónk sikerrel vívta meg az első csatáit, Gledura Benjámin és Erdős Viktor 1,5 – 0,5-ös győzelmekkel jutott tovább, Berkes Ferenc „pótvizsgára” kényszerült, de a rájátszásban kivívta a továbblépést jelentő győzelmet.

Az élcsoportban  a második forduló párosítása:

1.Levan Pantsulaia (gtúz, 2564) – Magnus Carlsen (norvég, 2835)

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) – Venkkataraman Karthik (indiai, 2565)

3. Mikheil Mchedlishvili (grúz, 2561) – Fabiano Caruana (amerikai, 2782)

4. Jan Nepomnjacsij (FID, 1779) – Vugar Asadli (azerbajdzsáni, 2567)

5. Arsenyij Nyesztyerov (FID, 2554) – Anish Giri (holland, 2775)

6. Wesley So (amerikai, 2769) – Emre Can (török, 2570)

7. Erdős Viktor (magyar, 2571) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747)

8. Gukesh D (indiai, 2744) -  Misratdin Iskandarov (2551)

9.  Tin Jingyao (2572) – Sahrijar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2742)

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739) – Valentin Dragnev (osztrák, 2576)

11. Igor Janik (lengyel, 2548) – Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739)

12. Alekszandr Griscsuk (FID, 2736) – Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)

13. Temur Kuybokarov (ausztrál, 2581) – Yu Yangyi (kínai, 2735)

14. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) – Emilio Corova (perui, 2541)

15. Ivan Ivanisevic (szerb, w536) – Le Quang Liem (vietnami, 2728)

16. Wei Yi (kínai, 2726) – Luis Paulo Supi (brazil, 2582)

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Nodirbek Abguszattorob (üzbég, 2725)

18. Nykita Vityjugov (FID, 2720) – Daniel Fridman (német, 2586)

19. Aydin Suleymanli (azerbajdzsáni, 2586) – Parham Maghsoodloo (irán, 2719)

20. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) -  Dimitros Mastrovasilis (görög, 2587)

21. Adhiban B. (indiai, 2587) – Danyil Dubov (FID, 2716)

22. Sam Shankland (amerikai, 2711) – Ivan Schitco (macedón, 2507)

23. Szergej Azarov (FID, 2589) – Arjun Erigaisi (indiai, 2710)

24. Wang Hao (kínai, 2709) – Rinat Jumbajev (kazah, 1589)

25. Velimir Ivic (szerb, 2590) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)

26. Baaaem Amibn (egyiptomi, 2694) - Carlos Daniel Albornoz Cabrera (2591)

27. Ilia Szmirin (izraeli, 2795) – Kirill Sevcsenko (román, 2694)

 28. Jorden Van Foreest (holland, 2693) – Ahmed Adly (egyiptomi, 2596)

29. Paolo Ismael Acosta (argentin, 2485) – Bogdan- Daniel Deac (román, 2693)

30, David Anton Guijarro (spanyol, 2691) – Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)

31. Maxime Lagarde (francia, 2599) – Praggnanandhaa (indiai, 2690)

32. Vincent Keymer (német, 2690) – Daniel Dardha (belga, 2600)

47. Borisz Gelfand (izraeli, 2668) – Berkes Ferenc (magyar, 2615)

63. Gledura Benjámin (magyar, 2645) – Nodirbek Yakubboev (üzbég, 2640)

A 103 résztvevős női Világkupán huszonöten élvezhettek privilégiumot, a kínai világbajnoknő Ju Wenjun vezeti a rajtlistát. Hoang Thanh Trang könnyű kettős győzelemmel jutott a legjobb 64 közé.

Az élcsoportban a második forduló párosítása:

1.Ju Wenjun (kínai, 2564) – Eva Repkova (szlovák, 2312)

2. Lisandra Teresa Ordaz Valdes (kubai, 2318) – Alkeszandra Gorjacskina (FID, 2557)

3. Humpy Koneru (indiai, 2553) – Nutakki Priyanka (indiai, 2293)

4. Mary Ann Gomes (holland, 1216) – Katyerina Lahno (FID, 2552)

5. Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) – Jan Tianqi (kínai, 2277)

6. Julia Ryjanova (ausztrál, 2273) – Tan Zhongyi (kínai, 2523)

7. Nana Dzagnidze (grúz, 2511) – Klaudia Kulon (lengyel, 2331)

8. Anansztaszia Rahmaglova (ukrán, 2347)  - Marija Muzicsuk (ukrán, 3511)

9. Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) – Deimante Daulyte-Cornette (francia, 2348)

10. Michalina Rudzinska (litván, 2257) – Harika Dronavalli (indiai, 2500)

11. Zhu Jiner (kínai, 24989 – Candela Be Francisco-Guecamburu (argentin, 2352)

12. Govar Beydulayeva (azerbajdzsáni, 2355) - Polina Suvalova (FID, 2496)

13. Yarasadat Khademalsharieh (spanyol, 2488) – Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)

15.  Karin Cyfka (lengyel, 2356) -Bella Hotenasvili (grúz, 2475)

15. Nino Bacsiasvili (grúz, 2474) – Gulnar Mammadova (azerbakdusáni, 2357)

16. Munkul Turmunkh mongol, 2226) – Elisabeth Paehtz (német, 2471)

31. Hoang Thanh Trang (magyar, 2402) - Divya Deshmukh (indiai, 2400)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen és Hou Ji-fan jelentős fölénnyel vezeti a világranglistát

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Nemzetközi Sakkszövetség 2023. augusztus 1-től érvényes világranglistáján az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen 48  ponttal előzi meg az amerikai Hikaru Nakamurát, akit 5 pontos hátránnyal követ honfitársa, Fabiano Caruana.

Az első tíz helyezett sorrendje nem változott, a holland Anish Giri kivételével a legjobbak csak rapid tornákon szerepeltek. A 17 éves indiai Gukesh már a tizenegyedik a rangsorban, honfitársa Praggnanandhaa is a 2700 Élő-pontos elit tagja. A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan mögött a világbajnoki címét megvédő Ju Wenjun 60 ponttal lemaradva a második.

 

A FIDE július 1-től érvényes világranglistáján a top tíz rangsorát nem történt változás, a legjobbak Anish Giri kívételévelcsak rapid tornákon játszottak. A 17 éves indiai Gukesh már tizenegyedik a rangsorban. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov 12 hónapja nem játszott klasszikus partit, 2747-es Élő-pontjával nem szerepel a listán lépett előre, Caruana is három helyezést javítva a harmadik a ramgsorban.

A Bakuban július 29-én elrajtoltt Világkupán a rajtlistát Magnus Carlsen vezeti. Hikaru Nakamura szabadkártyát kapott. A top tízből csak Ding Liren, Alireza Firouzja Viswanathan Anand és Rapport Richárd nem nevezett.

A top 25-ben öt amerikai, három kínai, orosz és indiai nagymester mellett két francia sakkozót találunk, egy-egy norvég,  holland, román, azerbajdzsáni, vietnami, lengyel, üzbég és bolgár, valamint a FIDE zászlója alatt szereplő  játékos még az elit tagja.

A férfi világranglista élcsoportja:

H.

Név

Cm

Ország

Élő-pont

 J.

Szül. év

 1

 Magnus Carlsen

 g

 NOR

 2835

 0

 1990

 2

 Hikaru Nakamura

 g

 USA

 2787

 0

 1987

 3

 Fabiano aruana

 g

 USA

 2782

 0

 1992

 4

 Ding Liren

 g

 CHN

 2780

 0

 1992

 5

 Jan Nepomnjacsij

 g

 RUS

 2779

 0

 1990

 6

 Alireza Firouzja

 g

 FRA

 2777

 0

 2003

 7

 Anish Giri

 g

 NED

 2769

 6

 1994

 8

 Wesley So

 g

 USA

 2769

 0

 1993

 9

 Viswanathan Anand

 g

 IND

 2754

 0

 1969

 10

 Rapport Richárd

 g

 ROU

 2752

 0

 1996

 11

 Gukesh D

 g

 IND

 2751

 10

 2006

 12

 Szergej Karjakin

 g

 RUS

 2750

 0

 1990

 13

 Sahrijar Mamedgyarov

 g

 AZE

 2747

 7

 1985

 14

 Levon Aronian

 g

 USA

 2742

 0

 1982

 15

 Le Quang Liem

 g

 VIE

 2740

 7

 1991

 16

 Leinier Dominguez Perez

 g

 USA

 2739

 0

 1983

 17

 Maxime Vachier-Lagrave

 g

 FRA

 2739

 0

 1990

 18

 Alekszazndr Griscsuk

 g

 RUS

 2736

 0

 1983

 19

 Jan-Krzysztof Duda

 g

 POL

 2732

 0

 1998

 20

 Veszelin Topalov

 g

 BUL

 2727

 0

 1975

 21

 Wei Yi

 g

 CHN

 2726

 0

 1999

 22

 Nodirbek Abduszattorov

 g

 UZB

 2725

 0

 2004

 23

 Santosh Gujrathi Vidit

 g

 IND

 2723

 8

 1994

 24

 Yu Yangyi

 g

 CHN

 2721

 7

 1994

 25

 Nykita Vityjugov

 g

 FID

 2720

 0

 1987

 26

 Danyil Dubov

 g

 RUS

 2716

 0

 1996

 27

 Pentala Harikrishna

 g

 IND

 2711

 9

 1986

 28

 Sam Shankland

 g

 USA

 2708

 9

 1991

 29

 Praggnanandhaa R

 g

 IND

 2707

 9

 2005

 30

 Francisco Vallejo Pons

 g

 ESP

 2706

 0

 1982

 31

 Szanan Szjugirov

 g

 RUS

 2705

 9

 1993

 32

 Arjun Erigaisi

 g

 IND

 2704

 7

 2003

 33

 Parham Maghsiidloo

 g

 IRI

 2702

 9

 2000

 34

 Vincent Keymer

 g

 GER

 2701

 16

 2004

 35

 Ray Robson

 g

 USA

 2699

 9

 1994

 36

 Wang Hao

 g

 CHN

 2699

 9

 1989

 37

 Bogdan Daniel-Deac

 g

 ROU

 2698

 16

 2001

 38

 Vladiszlav Artyemijev

 g

 RUS

 2698

 0

 1998

 39

 Samuel Sevian

 g

 USA

 2698

 0

 2000

 40

 Jorswn Van Foreest

 g

 NED

 2697

 11

 1999

 41

 M. Amin Tabatabaei

 g

 IRI

 2696

 9

 2001

 42

 David Navara

 g

 CZE

 2695

 16

 1985

 43

 Pavel Eljanov

 g

 UKR

 2695

 9

 1983

 44

 Jevgenyij Tomasevszkij

 g

 RUS

 2694

 0

 1987

 45

 David Anton Guijarro

 g

 ESP

 2693

 5

 1995

 46

 Jeffery Xiong

 g

 USA

 2693

 0

 2000

 47

 Gabriel Szargiszjan

 g

 ARM

 2692

 0

 1983

 48

 Bu Xiangzhi

 g

 CHN

 2690

 29

 1985

 49

 Peter Szvidler

 g

 FID

 2688

 0

 1976

 50

 Alekszej Szarana

 g

 SRB

 2685

 0

 2000

 …

 

 

 

 

 

 

 69

 Lékó Péter

 g

 HUN

 2666

 0

 1979

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az amerikai játékosok 30 ponttal előzik meg az orosz sakkozókat. Legjobbjaink a tizennegyedik helyen állnak.

1.Egyesült Államok  2730

2. Oroszország 2700

3. India 2698

4. Kína 2684

5. Ukrajna 2654

6. Franciaország 2641

7. Németország 2637

8. Örményország 2633

9. Spanyolország 2631

10, Azerbajdzsán 2628

11. Hollandia 2628

12. Lengyelország 2611

13. Románia 2605

14. Magyarország 2598

A magyar ranglista élcsoportja

Lékó Péter 2666, Gledura Benjámin 2637, Balog Imre 2622, Berkes Ferenc 2615,  Bánusz Tamás 2600, , Prohászka Péter 2581, , Kozák Ádám 2574, Ács Péter 2567, 1Grigorjanc Szergej 2562,  , Balogh Csaba 2558, Antal Gergely 2558, Erdős Viktor 1555Mihók Olivér 2555

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Ding Liren (kínai, 2830)

2. Magnus Carlsen (norvég, 2825)

3. Wesley So (amerikai, 2789)

4. Lavon Aronian (amerikai, 2763)

5. Fabiano Caruana (amerikai, 2763)

6. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2762)

7. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2762)

8. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2760)

9.6. Rapport Richárd (román, 2752)

10. Viswanathan Anand (indiai, 2751)

A blitz világranglista élcsoportja:

1. Alireza Firouzja (francia, 2896)

2. Magnus Carlsen (norvég, 2887)

3. Hikaru Nakamura (amerikai, 2874)

4. Fabiano Caruana (amerikai, 2813)

5. Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2799)

6. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2785)

7. Danyil Dubov (orosz, 2778)

8. Haik M. Martiriszjan (örmény, 2770)

9. Wesley So (amerikai, 2765)

 10- Anish Giri (holland, 2762)

10.

A női világranglistán az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan 60 ponttal előzi meg  a világbajnoki címét megvédő Ju Wenjunt.  A finéléban vereséget szenvedp Lei Tingjie kér helyezést rontott. A világranglista első tíz helyezettjéből csak Hou Ji-fan é Lei Tingjie nem játszik a Világkupán.

A női világranglista élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2628

2. Ju Wenjun (kínai) 2568 (+ 4, 12)

3. Alekszandra Gorjacskina (FID) 2557

4. Humpy Koneru (indiai) 2553

5. Katyerina Lahno (orosz) 2552

6. Lei Tingjie (kínai) 2550 ( - 4, 12)

7. Alekszandra Kosztenju(svájci) 2532

8. Tan Zhongyi (kínai) 2523

9. Nana Dzagnidze (grúz) 2511

10. Marija Muzicsuk (ukrán) 2511  

50. Hoang Thanh Trang (magyar) 2402

86. Gara Tícia =magyar) 2355  

Az országok rangsorában 74 pont a kínaiak előnye az indiai sakkozónők előtt, legjobbjaink a tizenkettedik helyen.

1.Kína 2484

2. India 2410

3. Oroszország 2404

4. Georgia 2391

5. Ukrajna 2390

6. Lengyelország 2358

7. Egyesült Államok 2350

8. Németország 2342

9. Franciaország 2336

10. Kazahsztán 2333

11. Azerbajdzsán  2319

12. Magyarország  2306

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2402, Gara Tícia 2355, Gara Anita 2347, Papp Petra 2335, Gaál Zsóka 2314, Terbe Julianna 2304, Marjanovics Annamária 2284, Lázárné Vajda Szidónia 2273, , Mihók-Juhász Barbara 2232

A juniorok világranglistáján Alireza Firouzja 28 ponttal előzi meg a 17 esztendős indiai Gukesht. A 17 éves indiai Prggnanandhaa előstör a top ötben.

A legjobb juniorok:

1.Alireza Firouzja (francia) 2777 (- 9, 9)  2003

2. Dommaraju Gukesh  (indiai) 2751 (+7, 10)  2006  

3. Nodirbek Abduszattorov (üzbég) 2725  2004

4. Praggnanandhaa R (indiai 2707 (+ 17, 9) 2006

5. Arjun Erigaisi (indiai) 2704  2005

A legjobb 20 éven aluli lányoknál a kazah Bibiszara Asszaubajevel vezeti a rangsort.

A legjobb 20 éven aluli lányok:

1, Bibiszara Asszaubajeva (kazah) 2469 2004

2.  Leja Garifullina (FID) 2411  (+ 3, 9) 2004

3. Eline Roebers (holland) 2407  (- 12, 15)  2006

4. Yuxin Song (kínai) 2404  (+ 80, 20) 2005

 5. Nurgyul Szalimova (bolgár) 2403  ( - 6, 11) 2003 

18. Gaál Zsóka (magyar) 2314  (- 14, 9) 2007

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupán Hoang Thanh Trang, Erdős iktor és Gledura Benjámin továbbjutott

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupákon az első forduló második játszmáira került sor. Gledura Benjámin az első összecsapást megnyerte a kirgiz Eldiar Orozbaev   ellen, a második játszmában kiharcolta a továbbjutását jelenő döntetlent, az üzbég Nodirbek Jakubbojevvel játssza második meccsét. Erdős Viktor döntetlennel kezdte a lengyel Grzegorz Nasuta elleni párharcát, világossal remek játékkal győzte le riválisát és a másodok körben az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovval mérkőzik meg. Berkes Ferenc meglepetésre elvesztette az első partit az iráni Pouria Darinvel szemben, világossal visszavágott, a továbbjutás sorsát rájátszás dönti el. A meccs győztese az izraeli Borisz Gelfanddal méri össze erejét. Nagy Gábor döntetlent követően a második partiban nagy csatában kapott ki a brazil Allexandr Fiertől. A női Világkupán Hoang Thanh Trang kettős győzelmet ért el az algériai Abdi Zineb Dina ellen, a második fordulóban  az indai Divya Deshmukh lesz ellenfele.

Sikerrel vette az első akadályt Gledura Benjémin és Erdős Viktor, az első játszma elvesztése után Berkes Ferenc megnyerte a második partit, kiharcolta a rájátszást. Nagy Bábor búcsúzott a további küzdelemtől-

Elsőként Erdős Viktor jutott a második körbe. A lengyel Grzegorz Nasuta ellen tetszetős játékkal nyert, a zicíliai védelmű ütközetben eredeti tervet valósított meg, a különböző színű oldalra történt sáncolás után királyszárnyi akcióval jutott döntő fölényhez. Viktor a második fordlóban a 2019-es Világkupa győztesével, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovval, a rajtlista hetedik helyezettjével (2747) néz farkasszemet, aki az elmúlt 12 hónapban nem játszott értékelhető partit.

A vártnál nehezebben született meg Gledura Banjámin továbbjutását jelentő döntetlen, a kirgiz Eldiar Orozbaev szerény Élő-pontszáma ellenére kicsit megszorongatta nagymesterünket. Az üzbég Nodirbek Jakubbojev (2640) tagja volt a tavalyi sakkolimpián aranyérmes válogatottnak.

Berkes Ferenc az eésú parti elvesztése után rendezte sorait, meggyőző játékkal vágott vissza. A rájátszás esélyese, nagyon várjuk, hogy megmérkőzhessen Borisz Gelfanddal.

Nehéz sorsolást kapott Nagy Gábor. Az elsőjátszma döntetlene után a második ütközetben hátrányos állásból ért el a végjátékban egyenlő esélyeket, de a felkínált lehetőséggel nem tudott élni, a brazil sallozó folytathtja.  

Az első forduló első játszmáinak eredményei:  

Gledura Benjámin (2645) - (kirgiz, 2281)  1.5 – 0,5

Gledura Benjámin - Eldiar Orozbaev 1 – 0 (Angol megnyitás, 50)

Eldiar Orozbaev – Gledura Benjámin  döntetlen (Caro-Kann védelem, 81)

Pouria Darini  (iráni, 2401) - Berkes Ferenc (2615)  1 – 1  TB

 Pouria Darini – Berkes Ferenc 1 – 0  (Kettős huszárjáték, 37)

Berkes Ferenc - Pouria Darini  1 – 0 (Grünfeld védelem, 41)

Nagy Gábor (2461) - Alexandr Fier (brazil, 2604) 0,5 – 1,5

Nagy Gábor - Alexandr Fier  döntetlen (Szláv védelem, 31)

Alexandr Fier – Nagy Bábor  1 – 0 (Bogo-indiaia védelem, 76)

Grzegorz Nasuta  (lengyel, 2552) - Erdős Viktor (2571) 0,5 – 1,5

Grzegorz Nasuta – Erdős Viktor  döntetlen (Futójáték, 33)

Erdős Viktor -  Grzegorz Nasuta   1 – 0 (Szicíliai védelem, 41)

A női Világkupán Hoang Thang Trang könnyű kettős győzelemmel jutott a második fordulóba, az indiai Divya Deshmukh (2400) elleni párharca kiegyanlített erők küzdelmét ígéri.

Az első forduló eredménye:

Abdi Zineb Dina algériai, 1858Ö – Hoang Thanh Trang (2402)  0 – 2

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupán Hoang Thanh Trang és Gledura győzelemmel rajtolt

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Bakuban megkezdődtek a női és férfi Világkupa első fordulójának küzdelmei. A 206 résztvevős férfi viadalon az Élő-pontszámok alapján legjobb 50 sakkozó erőnyrerő az első fordulóban, 78 párharc első játszmáira került sor. Gledura Benjámin világossal nyert a kirgiz Eldiar Orozbaev ellen. A játéknap egyik meglepetéseként Berkes Ferenc sötéttel játszva kikapott az iráni Pouria Darinitől. Döntetlen lett a lengyel Grzegorz Nasuta és Erdős Viktor, a brazil Alexandr Fier és Nagy Gábor összecsapása. A női Világkupán a 103 résztvevőből huszonöten kiemeltek,  hetvennyolcan kezdték meg a csatározást. Hoang Than Trang sötéttel az algériai  Abdi Zineb Dinát győzte le. Hétfőn ellenkező színelosztással játsszák a második partikat, 1 – 1-nél rájátszás dönt.

 

A 206 résztvevős férfi Világkupán 78 párharccal kezdődtek meg a küzdelmek. Az   ötven kiemelt nagymester Magnus Carlsen vezetésével a második fordulóban kapcsolódik be a versenybe. A rajtlistám második Hikaru Nakamura  a viadal előtt nősült meg, Fabiano Caruana ma ünnepelte harmincharmadik születésnapját.

A rajtlistán 63. Gledura Benjámin győzelemmel kezdte meg szereplését. A kirgiz Eldiar Orozbaev tisztáldozattal próbálkozott, nagymesterünk gonfd nélkül nyrt.

Meglepetésre Berkes Ferenc vereséget szenvedett iráni ellenfelétől. Pouria Darini 2401-es Élő-pontjával csak huszadik az iráni rangsorban, a kettős huszárjátékban váratlan győzelmet aratott. Berkesnek világossal nyernie kell, hogy kiharcolja a rájátszást.

Erdős Viktor és Nagy Gábor sötéttel remizett.

 

Az első forduló első játszmáinak eredményei:  

Gledura Benjámin (2645) - Eldiar Orozbaev  (kirgiz, 2281)  1 – 0 (Angol megnyitás, 50)

Pouria Darini  (iráni, 2401) - Berkes Ferenc (2615)  1 – 0 (Kettős huszárjáték, 37)

Alexandr Fier (brazil, 2604) – Nagy Gábor (2461)  döntetlen (Szláv védelem, 31)

Grzegorz Nasuta  (lengyel, 2552) - Erdős Viktor (2571)  döntetlen (Futójáték, 33)  

A 103 résztvevős női Világkupán huszonöten kiemeltek, a rajtlistát a világbajnoknő kínai Ju Wemjun vezeti, a világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan is játszanak.

Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang a rangos mezőnyben 2402 Élő-pontjával a 31., könnyű ellenfélet kapott, az algériai Abdi Zineb Dina (1858) nem késztette nagy erőkifejtésre.

Verőci Zsuzsa

Fotó: side.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Vasárnaptól Bakura figyel a sakkvilág, parádés mezőnyök a Világkupákon

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Bakuban július 29. és augusztus 27. között rendezik meg a 206 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupát és a 103 résztvevős Női Világkupát.  A rajtlistát az ötszörös világbajnok norvég Magnus Carlsen és a kínai világbajnoknő Ju Wenjun vezeti. A magyar színeket öten képviselik, Gledura Benjámin, Bekes Ferenc, Erdős Viktor és Nagy Gábor a férfiak versenyében, Hoang Than Trang a női viadalon vesz részt. A  rajtlista első ötven, illetve huszonöt sakkozója kiemelt, csak a második körben kapcsolódnak be a küzdelembe. A Világkupán két-két játszmás párharcokat játszanak a küzdő felek, 1-1 esetén rájátszás döntené el a továbbjutást. A férfi Világkupa díjalapja 1 millió 834 ezer dollár, a győztes 110 ezret nyer, az első három helyezett vívja ki a jogot  a jövő évi világbajnok-jelölti döntóben való indulásra. A nők versenyén 676 ezer 250 dollárt osztanak szét a résztvevők között, a győztes 50 ezret kap, az első járom helyezett kvalifikálja magát a világbajnok-jelölti döntőbe. A világkupa honlapja: https://worldcup2023.fide.com/

Azerbajdzsán fővárosa másodszor házigazdája a Világkupának, 2015-ben a fináléban az orosz párbajt rájátszásban Szergej Karjakin nykerte meg Peter Szvidlerrel szemben. A Nemzetközi Sakkszövetség másodszor rendezi meg együtt  a férfi és a női Világkupát. A férfi sakkozás történetében ez már a tizedik viadal, a nők másodszor viaskodnak, 206, illetve 103 résztvevő kezdi meg a csatározást a kieséses rendszerű versenyeken. Címvédőként a lengyel Jan-Krzysztof Duda és a svájci Alexandra Kosteniuk kezdi meg a szereplését.

Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen trófea gyüjteményéből hiányzik a Világkupán elért elsőség, harmadszor próbálkozik. 2017-bem  a harmadik körben a kínai Bu Xiangzhi legyőzte a norvég világelsőt. Két éve az elődöntőben a Ja rájátszásban kapott ki Jan-Krzysztof Dudától.

A világranglista első tíz helyezettjéből hatan is játszanak, a világbajnok kínai Ding Liren, a francia Alireza Firouzja, az ötszörös világbajnok indiai Viswanathan Anand és Rapport Richárd nem vállalta a részvételt.

Az amerikai Hikaru Nakamura, Fabiano Caruana és Wesley So is a rajtnál, Levon Aronian már kétszer diadalmaskodott, 2005-ben és 2017-ben ünnepelték őt győztesként. A kétszer is világbajnoki döntőt játszó orosz Jan Nepomnjacsij is nagy reményekkel vág neki a tornának. A rendezők jó szereplést várnak két szupernagymesterüktől, a 2019-ben győztes Tejmur Radzsabovtól és Sahrijar Mamedgyarovtól. Kitüntető érdeklődés előz meg a fiatal trónkövetelők játékát, az indiai trió, Gukesh, Praggnanandhaa és Erigaisi, valamint az üzbég Nodirbek Abduszattorov  szereplését.  A lebonyolítás, a kétjátszmás párharcok miatt a korábbi viadalokon is sok volt a meglepetés, váratlan eredmény egy-egy elhibázott döntés, lépés a legjobbak korai búcsújához vezetett.

A négy magyar elaztvevő kötül hárman, Gledura Benjámin, Erdős Viktor és Nagy Gábor a kontinensbajnokságokról harcolta ki a részvételi jogot, Berkes Ferenc a magyar kvóta alapján játszhat.

Nagymestereink az első körben asztalhoz ülnek, a párosításuk:

63. Gledura Benjámin (2645) -  Eldiar Orozbaev (kirgiz, 2281)

82. Berkes Ferenc (2614) - Pouria Darini  (iráni, 2401)

94. Alexandr Fier (brazil, 2604) – Nagy Gábor (2461)

122. Erdős Viktor (2571) -  Grzegorz Nasuta  (lengyel, 2552)

A rajtlista élcsoportja a július 1-től érvényes Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2835)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2787)

Fabiano Caruana (amerikai, 2782)

Levon Aronjan (örmény, 2782)

Jan Nepomnjacsij (FID, 2779)

Anish Giri (holland, 2775)

Anish Giri (holland, 2776)

Wesley So (amerikai, 2769)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747)

Gukesh D (indiai, 2744)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2742)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739)

Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2739)

Alekszandr Griscsuk (FID, 2736)

Yu Xangyi (kínai, 2735)

Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732)

Le Quang Liem (vietnami, 2728)

Wei Yi (kínai, 2726)

Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2725)

Nyikita Vityjugov (FID, 2720)

Parham Maghsoodloo (iráni, 2719)

Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719)

Danyil Dubov (FUD, 2716)

A női Világkupa nagy favoritja a  kínai világbajnoknő Ju Wenju, de nagy kérdés, hogy mentálisan mennyi energiájába került címvédése. A finálé vesztese, Lei Tingjie nem nevezett. Két éve Szocsiban az akkor még orosz színekben játszó Alekszanadrija Kosztenjuk győzött, január óta már a svájci sakkozást erősíti. A nagy hiányzó a világranglistát vezető kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan, a világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan játszanak!

Az orosz Katyerina Lahno és Alekszandra Gorjacskina a Grand Prix 2022-23-as sorozat első és második helyezettjeként már világbajnok-jelöltként kezdi meg szereplését, Az indiai Humpy Koneru, a címvédő Alexandra Kosteniuk, a kínai Tan Zhongyi és az ukrán testvérek, Marija és Anna, a grúz Nana Dzagnidze számít nagy esélyesnek a továbbjutást jelentő első három hely megszerzésére.

Olimpiai válogatottunk éltáblása, a korábbi Európa-bajnok Hoang Thanh Trang képvéseli női sakkozásunkat,   A rajtlistán 31. Trang (2402) első meccsét az algériai  Abdi Zineb Dina (1858) ellen játssza.

A Női Világkupa rajtlistájának élcsoportja:

Ju Wengun (kínai, 2564)

Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557

Humpy Koneru (indiai, 2553)

Katyerina Lahno (orosz, 2552)

Alexandra Kosteniuk (svájci, 2532)

Tan Zhongyi (kínai, 2523)

Nana Dzagnidze (grúz, 2511)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2511)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2504)

Dronavalli Harika (indiai, 2500)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2402)

Július 29-én a megnyitó ünnepségen tartják meg a színsorsolást is, vasárnap indulnak a sakkórák. A legjobbak számára az első forduló könnyűnek ígérkezik, az ötven. illetve huszonöt kiemelt továbbjutása a második körből sem lehet gond. Érdekesebb párosítások a derékhadnál alakultak ki. A két-kétjátszmás találkozókon azért az esélyesebb nagymesterek sem mehetnek biztosra. Egy-egy elnézés, időzavaros hiba, vagy éppen a rapid rájátszás okozhat nagy meglepetéseket.

A résztvevőknek 90-90 perc gondolkodási idej