Az isztambuli sakkolimpia záróünnepségén az örmény válogatott kapitánya, Arshak Petroszjan harmadszor vehette át a győztesnek járó Hamilton Russel aranyserleget, vezetésével harmadszor lett olimpiai bajnok az együttes. Az olimpia tanulságairól, a rendkívül kiélezett hajráról, a fantasztikus fogadtatásról, az örmény sakkozás vélt és valós titkairól már Szegeden beszélgettem az aranykapitánnyal, Lékó Péter apósával. „A győzelem a következő versenyre is impulzust ad, a győztes hite nagy erő” – vallja a csapatára oly büszke nemzetközi nagymester.
A világsajtót bejárták a képek, a videók, hogy Jerevánban miként fogadták az aranycsapatot.
Isztambulból az elnöki különgéppel utaztunk haza, ennek egyik oka az volt, hogy közvetlenül a záróünnepség utáni menetrendszerinti járatra volt helyfoglalásunk, másképp még négy napot a török városban tölthettünk volna. A hosszúra nyúlt ünnepség fantasztikus pillanata volt, amikor kapitányként harmadszor emelhettem a magasba a győztesnek járó Hamilton Russel aranykupát, és másnap utaztunk. A repülőgépen már készítették az interjúkat, forgattak a tévéstábok. Este érkeztünk meg Jerevánba, a repülőtéren ünnepélyesen fogadtak bennünket, majd nyitott limuzinokkal érkeztünk meg a Szabadság térre. az Operaházhoz. Az utat is megtöltötték a lelkes ünneplők, a téren több tízezres tömeg várta a válogatottunkat. Üdvözlő beszédek, kulturális program után az államfő, Szerzs Szargszjan nagyszabású fogadást adott, ahol a csapattagok, a sikeres szereplést elősegítő stáb tagjai kitüntetéseket vehettek át, a legmagasabb rangút válogatottunk éltáblásának, Levon Aronjannak és nekem nyújtotta át. Ez a fogadtatás, az ünneplés még inkább kötelez bennünket, hogy a jövőben is minden megtegyünk a sikeres szereplés érdekében. Nagyon jól tudjuk, hogy ez egyre nagyobb kihívás, túlságosan is erős a konkurencia, nagyon sok jó csapat verseng. Számos programon, találkozón vettünk részt, interjúk sokaságát adtuk, együtt is megünnepeltük a harmadik aranyérmet. Szegedre visszaérkezve kezdem csak kipihenni az olimpia és az aranyérmes fogadtatás oly kellemes fáradtságát.
A sakkolimpia előtti edzőtáborban az államelnök, Szerzs Szargszjan meglátogatta a csapatot.
Az olimpia előtt 11 napos edzőtábort tartottunk egy ismert sportbázisban, ahol kitűnő körülmények vártak bennünket. A megszokott időbeosztást követtük, a délelőtt mindig a sporté volt. Valamennyien látogattuk a nagyszerű uszodát, aztán kinek-kinek mihez volt kedve, asztalitenisz, futball, ebéd után valamikor 4 órakor kezdtünk sakkozni. A szokásos műsor, érdekes megnyitási változatok, a legújabb partik, feladványt fejtettek, vagy éppen snelleztek a játékosok, ez pár órát tartott. A korábbi hagyományokhoz híven ellátogatott hozzánk az államelnök úr. A válogatottnak, az örmény sakkozásnak sokat jelent, hogy a sakkszövetség elnökeként is jelentős támogatást nyújt, érdeklődése, kitüntető figyelme erősíti a híres csapatszellemet. Az edzőtábor után a csapattagok pár napot családjuk körében tölthettek, majd a csapat egy nappal a hivatalos megnyitó előtt elutazott Isztambulba, hogy legyen idő egy kis pihenésre.
Miként segíted a játékosokat, a versenyprogram összeállításában mennyire egyeztetsz velük. Levon Aronjan külön klasszist képvisel, ő válogathat a jobbnál jobb tornák között.
Szeretném azt leszögezni, hogy én a csapatversenyeken vagyok kapitány. A válogatott nagyon erős játékosokból áll. Az éltáblán Levon Aronjan, aki jelenleg második a világranglistán és úgy gondolom, hogy reális eséllyel pályázik arra, hogy a jövő évi világbajnok-jelölti versenyt megnyerve világbajnoki kihívó legyen. Még három nagymester van, akinek Élő-pontja 2700 körül van, így nyugodtan mondhatom, hogy nagyszerű csapatom van. Tavaly óta ismét az örmény válogatottban játszik Szergej Movszeszjan, így mind a négy táblán erősek vagyunk. Nyolc évvel ezelőtt fogadtuk el elnökünk, Szerzs Szargszjan javaslatára a válogatási szisztémát, Élő-pontszám szerint az első négy kerül be a csapatba és a bajnok, ez megnöveli a bajnokság jelentőségét, és a lehetőség mindenki számára adott. Először fordult elő, hogy a honi ranglista első öt helyezettje játszott, Tigran L Petroszjan nyerte a bajnokságot. Ez a szisztéma minden vitát kizár, az eredmények ismeretében nyugodtan mondhatom, hogy bevált. A játékosoknak előre egyeztetett programja van, ennek középpontjában a legfontosabb csapatverseny áll. Az edzőtáboroknak célja, hogy erősítse azt a nagyszerű hangulatot, amely a csapatot jellemzi. A cél közös, a minél eredményesebb szereplés. Már hosszú évek óta szinte ugyanabban az összeállításban játszunk, nagyon fontos, hogy túl azon, hogy erős sakkozók, jó emberek is. Nincs intrika, nincs olyan vitás kérdés, amit együtt ne tudnánk megoldani. A csapatban baráti, családias az atmoszféra.
Ez lenne az örmény válogatott eredményességének a titka?
Egy mindenkiért, mindenki egyért, ez a mi jelszavunk. Hosszú évek óta vagyok együtt a csapattal, és mindig megcsodálom, amilyen fegyelmezetten játszanak. Sokszor megkérdeznek, hogy egyéni versenyeken Levont leszámítva miért nem tudnak hasonló nagy sikereket elérni? A válaszom, hogy azokat a hibákat, amelyeket elkövetnek egyéni tornákon, nem követnek el csapatban játszva és fokozott felelősséggel küzdve. Fontos, hogy elvesztett mérkőzés után sincs rossz hangulat, nem keressük a bűnöst. Kikaptunk a kínai csapattól, röviden megbeszéltük a történeteket, még négy forduló volt hátra, mind a négy meccset meg kellett nyernünk. Láttuk a következő forduló párosítását, rögtön a feladatra koncentráltunk. Pillanatok alatt szétosztottuk a feladatokat. Ki mit fog játszani, ki kivel készül. Szeretném kiemelni Levon Aronjan szerepét. Az ő tudása, a többiekhez való viszonya is a siker kulcsa. Megosztja társaival a legféltettebben őrzött megnyitási ötleteit, a gondosan kidolgozott a változatokat, aligha van erre hasonló példa a rivális együtteseknél. A többiekre is jellemző ez a hozzáállás, nincsenek titkaik egymás előtt, mert a csapat eredményessége a tét. Sokszor a konkrét felkészülésre kevés az idő, gyorsan, összeszedetten kell dolgozni. Nehéz meccseket játszunk, sorban jönnek a riválisokkal való összecsapások. Érdekes, hogy éppen a kínaiak ellen vesztettünk, pedig ellenük minden igen sikeresek voltunk, mintegy 3 óra alatt vége volt a mérkőzésnek.
Hogy érzed magad a mérkőzések közben? Mennyire izgulsz egyes kritikus állásban, amikor kívülről oly könnyű látni a jó lépést?
Csak a játékosaim háta mögül nézhetem a partikat, így arcomról nem olvasható le az izgalom, vagy éppen a nyugodtság. A jelentős csapatversenyekre mi nem úgy utazunk, hogy határozott elvárások lennének a játékosok felé. Mindenki a tudása legjavát akarja nyújtani. Érthető, hogy éremesélyes csapatként dobogós helyezés megszerzésére törekszünk, a legjobb, ha harcolhatunk az aranyéremért. Stressz nélkül lehetetlen nézni a játszmákat. Példaként említem Akopjan partiját a németek ellen, egy lépésben nyerhetett volna, kis túlzással mindenki látta, csak ő nem, végül nehezen győzött, ahogy a mérkőzést is megnyertük. Szeretném a játékosok egyéni teljesítményét elemezni. Aronjant már dicsértem, fantasztikusan tudja a csapattagokat lelkesíteni, húzza magával a társakat, emellett még remekül is játszott, az éltáblán a legjobb performance-pontszámmal büszkélkedhet, igazi éltáblás volt.
Aronjan kikapott Kramnyiktól, a végén 2-2 lett az oroszokkal a csúcsrangadó. Hogy élte meg a vereségét?
Semmi különös nem történt, majd holnap javítok, volt a reakciója és beváltotta „fenyegetését”, három játszmát is nyert a hajrában. Szergej Movszeszjan a második táblán csak ötvenszázalékos lett, de megnyerte mind a két fontos partiját. Legyőzte Alekszandr Griscsukot, ami a döntetlenhez volt elég az oroszokkal szemben, az utolsó fordulóban pedig Almási Zoltán ellen nyert, ami az aranyérmet jelentette, tehát a legfontosabb meccseken tudását maximumát nyújtotta. A tavalyi csapat-világbajnokságon is eredményes volt, így őt is csak dicsérni tudom. Vlagyimir Akopjan rutinos, nagyszerű sakkozó, öt győzelem, öt döntetlen a mérlege. Számomra az ő játékában legfontosabb a stabilitás. Gabriel Szargiszjan a csapat lelke, nagy a bizalmam benne. Számtalanszor már előfordult, hogy még betegen, lázasan is játékra jelentkezett. Ez különösen akkor volt érdekes, amikor még két tartalékkal játszottunk. A csapatért minden felelősséget vállal. Ezúttal + 3 a mérlege, de játszmáiban több volt. Pihenőnap nélkül játszott, soha nem volt kétségem, ha játékra kész, akkor a csapatban a helye. Idén egyéni versenyein is sikeresen szerepelt. Petroszjan többet játszott, mint azt a tartalékunktól megszokhatták, három partijából 2,5 pontot hozott. Az én taktikám közismert, ha csapatnak jól megy a játék, akkor nem kell cserélni. A csapatversenyen fokozott a játékos felelőssége, a gyengébb forma, a rossz eredmény a többiek eredményét is rontja. Együttesünk mellett fontos szerepe van az orvosunknak, aki sokat segít, ha kell masszíroz, ha kell, akkor villámgyorsan orvosolja a kisebb megfázásokat, egyéb problémákat. A delegációnk vezetője, Tavadjan Hracsik megoldotta a válogatott körül az összes szervezési kérdést. Szekundánsként Arman Pashikjan is segítette az eredményes szereplésünket. A számítógépes háttérrel a sakkozás nagyon sokat változott, én jobban szerettem a régi sakkot, több volt a játék. A sakkozás dinamikája változott meg, most a megnyitások, az elméleti felkészülés rabol el sok időt, vált oly fontossá.
Az aranyérem megszerzésének esélyéhez az oroszok amerikaiak elleni veresége is kellett, Kramnyik és Griscsuk vesztett.
A hajrában nehéz meccseket játszottunk. Mi megszenvedtünk a németek legyőzéséért, az oroszok alig bírtak az argentinokkal. A kínaiak az utolsó fordulóban kaptak ki az ukránoktól. Az olimpiák történetének legizgalmasabb finise volt, több csapatnak is volt esélye. Nem a többiekkel kellett törődni, hanem a saját pontokat kellett begyűjteni. Mindig is vallottam, hogy a riválisok elleni csata egy-egy táblán dől el. Korántsem jelenti ez, hogy csak a világos partikra koncentrálunk, erre jó példa a hollandok elleni találkozó, ahol Aronjan és Akopjan is sötéttel tudott győzni. Aronjan egészen zseniálisan játszott Giri ellen, ahogy mondani szoktuk, egy levegővétellel nyerte meg a játszmát. Csak a szovjet és az orosz válogatott ért el oly sorozatot, hogy az olimpia mellett a csapat-világbajnokságot és a kontinensbajnokságot is megnyerte. Az elkötelezettség, a tökéletes koncentrálás, a türelem a siker kulcsa. A győzelem a következő versenyre is impulzust ad, a győztes hite nagy erő.
Mi lesz jövőre? Csapat-világbajnokságot és csapat Európa-bajnokságot is rendeznek.
Szinte hihetetlen, hogy novemberben az Eb-t, decemberben pedig a vb-t rendezik meg. A két viadal között 12 nap szünet van. Ki állítja össze a programot? A csapatversenyek nagyon sok energiát emésztenek fel.
Hány éve vagy az örmény válogatott kapitánya, meddig tervezed a munkádat folytatni? Az elmúlt év legjobb kapitányaként a Mihail Botvinnikről elnevezett díjat kaptad meg.
A jereváni sakkolimpián, 1996-ban voltam először kapitány és kétszer hiányoztam, 1998-ban nem voltam a csapattal és 2004-ben, amikor Péter világbajnoki döntőt játszott Kramnyikkal. Amíg segíteni tudok, amíg van energiám, addig folytatom. Ami a díjat illeti, ezt elsősorban játékosaimnak köszönhetem.
Az örmény iskolákban bevezették a kötelező sakkoktatást.
Tavaly indult be a program, az összes iskolában a másodiktól a negyedik osztályig. A szervező munkában óriási feladatot vállalt Smbat Lputjan nagymester. Elkészültek a tankönyvek, a tanításhoz nem kellenek nagymesterek, jól képzett mester-jelöltek foglalkoznak a gyerekekkel, akik rendes tantárgyként tanulják a sakkot, az alapokat tanulják meg, osztályozzák is a teljesítményüket. Kétszer egy évben a Botvinnik iskola mintájára a legtehetségesebbek külön képzést is kapnak, nem véletlen, hogy ifjú sakkozóink a különböző korcsoportos világversenyeken egyre szebb eredményeket érnek el. A mennyiségből minőség születik, az örmény sakkozásnak sok tehetsége van, gondolok itt Hrant Melkumjanra, Robert Hovhanniszjanra, Samvel Ter-Sahakjanra. Nem tudom megítélni, hogy milyen gyorsan fejlődnek tovább, mikor lesznek válogatottak. Engem kevésbé érdekel, hogy esetleg a külföldi riválisok gyorsabban gyűjtögetik az Élő-pontjaikat, nem a pontok döntik el az egyes partik sorsát. A csapatért való küzdeni tudás, az elkötelezettség sokkal fontosabb, ezt bizonyítják sikereink, ez az örmény sakkozás titka.
Verőci Zsuzsa
