Az Eilatban zajló 28. Klubcsapatok Európa-kupa hatodik fordulójában a SOCAR Azerbajdzsán megfosztotta veretlenségétől a Szentpétervári Sakkszövetség csapatát. Öt döntetlen mellett az orosz Alekszandr Griscsuk visszavágott az örmény Szergej Movszeszjannak az isztambuli sakkolimpián elszenvedett vereségéért. Az izraeli Ashdod az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov együttesét győzte le, a két meccspont sorsa itt is a negyedik táblán dőlt el, az izraeli Ilia Szmirin az orosz Alekszandr Morozevics ellen nyert. A Tomszk – 400 a negyedik csapat, amelyik 10 meccsponttal várja a befejező játéknapot, 4,5-1,5-re verték az esélyesebb Ugra hatosát. A női együttesek versenyében hatodik mérkőzését is megnyerve már győztes a Cercle d’Echecs de Monte-Carlo. Az utolsó fordulót szerdán 10 óra 30 perctől játsszák.
A játéknap csúcsrangadóját vívta a címvédő, mind az öt meccsét megnyerő Szentpétervári Sakkszövetség csapata az első helyre rangsorolt, a viadalt váratlan vereséggel kezdő, de a „külső körön” négy győzelemmel felkapaszkodó SOCAR Azerbajdzsán együttese. Nagy taktikai csata dúlt, a sötét táblákon a SOCAR nagymesterei biztosan tartották az egyensúlyt, bíztak a világossal játszott partikban. Számításuk bevált, az orosz Alekszandr Griscsuk a spanyol megnyitás berlini változatában legyőzte az örmény Szergej Movszeszjant, visszavágott az isztambuli sakkolimpián elszenvedett vereségéért.
Értékes győzelmet aratott az izraeli Ashdod gárdája a 2010-es bajnok Ekonomiszt-SGSEU Szaratov együttesével szemben. Ukrán idegenlégiósaik, Vaszilij Ivancsuk, Andrej Volokityin és Pavel Eljanov ezúttal csak remiztek, de az izraeli Ilia Szmirin nem kis meglepetésre nyert az orosz Alekszandr Morozevics ellen.
A Tomszk – 400 nem kis meglepetésre az ukrán Ruszlan Ponomarjov vezetésével 4,5 -1,5-re győzte le az Ugra hatosát. A recept egyszerű volt, a sötét táblákon tartották az egált, a három világos partiban sorban hozták az egész pontot.
A moszkvai SHSM-64 kihasználta kedvező párosítását, a svájci ellenfelét legyőzve feljött az ötödik helyre. Lékó Péter sötéttel nem bírt Yannick Pelletierrel.
Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:
Szentpétervári Sakkszövetség (10, 372,5) – SOCAR Azerbajdzsán (8, 311,3) 2,5 – 3,5
Peter Szvidler (2747) – Tejmur Radzsabov (2792) döntetlen
Leinier Dominguez Perez (2734) – Sahriyar Mamedgyarov (2748) döntetlen
Nyikita Vitjugov (2691) – Veszelin Topalov (2751) döntetlen
Szergej Movszeszjan (2699) – Alekszandr Griscsuk (2752) 0 - 1
Zahar Efimenko (2689) – Gata Kamsky (2755) döntetlen
Vagyim Zvjagincev (2678) – Emil Szutovszkij (2685) döntetlen
Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (8, 340) – Ashdod (8, 329) 2,5 – 3,5
Dmitrij Andrejkin (2718) – Vaszilij Ivancsuk (2771) döntetlen
Jan Nepomnjacsij (2704) – Andrej Volokityin (2724) döntetlen
Jevgenyij Alekszejev (2683) – Pavel Eljanov (2681) döntetlen
Alekszandr Morozevics (2758) – Ilia Szmirin (2638) 0 - 1
Jevgenyij Tomasevszkij (2720) – Jevgenyij Romanov (2611) döntetlen
Alekszander Mojszejenko (2700) – Borisz Avrukh (2585) döntetlen
Ugra (8, 314,3) – Tomszk – 400 (8, 295,8) 1,5 – 4,5
Dmitrij Jakovenko (2732) – Ruszlan Ponomarjov (2735) döntetlen
Alekszej Shirov (2718) – Alekszander Arescsenko (2710) 0 - 1
Vlagyimir Malahov (2713) – Viorel Bologan (2695) döntetlen
Anton Korobov (2705) – Erneszto Inarkijev (2683) 0 - 1
Szergej Rublevszkij (2693) – Igor Kurnoszov (2660) döntetlen
Alekszej Drejev (2677) – Denisz Hiszmatullin (2638) 0 - 1
SHSM – 64 (7, 286,8) – Schachgesellschaft Zürich (6, 163,5) 5 - 1
(Borisz Gelfand (2736) – Artyom Tyimofejev (2631) 1 - 0
Lékó Péter (2734) – Yannick Pelletier (2601) döntetlen)
G-Team Novy Bor (6, 297,5) – Hapoel Kfar Saba (6, 214,3) 5 - 1
Gros Xake Taldea (6, 248,5) – Beer Sheba (6, 242,8) 3,5 – 2,5
Vesnianka Gran (6, 271,5) – Eynatten (6, 218,8) 4 - 2
Team Viking (6, 236,5) – Siroki Brijeg (5, 200,5) 0,5 – 5,5
Gambit Aseko-See (5, 160,5) – OSG Baden-Baden (5, 280,5) 1,5 – 4,5
Az élcsoport állása a befejező játéknap előtt
Hely. |
Rajtsz. |
Csapat |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
|
1 |
4 |
Szentpétervári Sakkszövetség |
6 |
5 |
0 |
1 |
10 |
523.5 |
25.5 |
2 |
1 |
SOCAR Azerbajdzsán |
6 |
5 |
0 |
1 |
10 |
465.0 |
27 |
3 |
7 |
Tomszk - 400 |
6 |
5 |
0 |
1 |
10 |
464.3 |
27 |
4 |
9 |
Ashdod |
6 |
5 |
0 |
1 |
10 |
460.8 |
21 |
5 |
2 |
SHSM - 64 |
6 |
4 |
1 |
1 |
9 |
412.0 |
23.5 |
6 |
3 |
Ekonomiszt-SGSEU Szaratov |
6 |
4 |
0 |
2 |
8 |
470.0 |
22 |
7 |
5 |
Ugra |
6 |
4 |
0 |
2 |
8 |
443.0 |
20.5 |
8 |
8 |
G-Team Novy Bor |
6 |
4 |
0 |
2 |
8 |
425.0 |
23 |
9 |
17 |
Vesnianka Gran |
6 |
4 |
0 |
2 |
8 |
390.3 |
22.5 |
10 |
12 |
Gros Xake Taldea |
6 |
4 |
0 |
2 |
8 |
346.3 |
18.5 |
11 |
6 |
OSG Baden-Baden |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
415.5 |
22.5 |
12 |
14 |
Siroki Brijeg |
6 |
3 |
1 |
2 |
7 |
323.8 |
20 |
Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:
Tomszk – 400 (10, 464,3, 27) – SOCAR Azerbajdzsán (10, 465, 27)
Ashdod (10, 460,8, 21) – Szentpétervári Sakkszövetség (10, 523,5, 25,5)
SHSM – 64 (9, 412, 23,5) – Gros Xake Taldea (8, 346,3, 18,5)
Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (8, 470, 22) – Vesnianka Gran (8, 346,3, 22,5)
Ugra (8, 443, 20,5) – G – Team Novy Bor (8, 425, 23)
OSG Baden-Baden (7, 415,5, 22,5) – Tammer-Shakki (6, 212,3, 12)
Siroki Brijeg (7, 323,8, 20) – White Rose (6, 271,8, 18)
A nők versenyében az első helyre rangsorolt Cercle d’Echecs de Monte-Carlo világklasszisokat felvonultató együttese érvényesítette a papírformát, hatodik győzelmével megnyerte a viadalt. Az Ugra elszenvedte első vereségét, a negyedik táblán fölényes állást bukott el sakkozónőjük. A Mika esélyei megnőttek az ezüstérem megszerzésére. Elkésett a hajrával a címvédő AVS csapata.
A 6. forduló eredményei:
SHSM-Nashe Nasledie (4, 85, 10) - Ugra (9, 105, 13) 3 - 1
Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (10, 140,5, 15) – Rishon Le-Zion (0, 39,5, 4) 4 - 0
AVS (3, 107,3, 10) – Csigorin Klub (3, 71, 8,5) 4 - 0
Mika (6, 109, 11,5) – Ashdod (5, 64,3, 8) 3,5 – 0,5
A verseny állása
Hely. |
Csapat |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
1 |
Cercle d’Echecs Monte-Carlo |
* |
2½ |
2½ |
2½ |
4 |
3½ |
4 |
12 |
184.8 |
19 |
|
2 |
Ugra |
* |
2½ |
1 |
2½ |
2 |
2½ |
3½ |
9 |
137.8 |
14 |
|
3 |
Mika |
1½ |
1½ |
* |
3 |
2½ |
3½ |
3 |
8 |
165.3 |
15 |
|
4 |
SHSM-Nashe Nasledie |
1½ |
3 |
1 |
* |
2 |
2 |
3½ |
6 |
144.5 |
13 |
|
5 |
AVS |
1½ |
1½ |
1½ |
2 |
* |
3½ |
4 |
5 |
161.8 |
14 |
|
6 |
Ashdod |
0 |
2 |
½ |
½ |
* |
2½ |
3 |
5 |
75.8 |
8.5 |
|
7 |
Csigorin Klub |
½ |
1½ |
2 |
0 |
1½ |
* |
3 |
3 |
81.3 |
8.5 |
|
8 |
Rishon Le-Zion |
0 |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
* |
0 |
45.5 |
4 |
Az utolsó forduló párosítása:
Ashdod – SHSM-Nashe Nasledie
Csigorin Klub – Mika
Rishon Le-Zion – AVS
Ugra – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo
Griscsuk,A (2752) - Movszeszjan,S (2699)
Spanyol megnyitás [C67]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.He2 Fe7 12.Be1 Hh4 13.Hxh4 Fxh4 14.Ff4 Fe7 15.Hd4 g5 16.Fh2 Bh6 17.Bad1 Fd7
18.e6 Fxe6 19.Hxe6 Bxe6 20.Bxe6 fxe6 21.Fxc7 Bc8 22.Fe5 b5 23.Kf1 a5 24.Ke2 a4 25.g4 h4 26.Ke3 c5 27.c3 c4 28.a3 Fc5+ 29.Ke2 Ke7
30.f4 Bf8 31.Bf1 Fd6? 32.Fxd6+ Kxd6 33.fxg5 Bg8 34.Bd1+ Ke7 35.Ke3 Bxg5 36.Kf4 Bg8 37.g5 Bf8+ 38.Kg4 Bf2 39.Kh5 Bxb2 40.g6 Kf6?
41.Bf1+ Kg7 42.Bf7+ Kg8 43.Kh6 Bd2 44.Bg7+ Kh8 45.Bh7+ Kg8 46.g7 Kf7 47.Bh8 és sötét feladta
Arescsenko,A (2710) - Shirov,A (2718)
Szicíliai védelem [B80]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e6 7.f3 b5 8.Vd2 Hbd7 9.g4 Hb6 10.a4 Hc4 11.Fxc4 bxc4 12.g5
Lékó Péter a viadal 3. fordulójában a 12.a5 Fb7 13.Ha4 d5 14.g5 Hd7 15.0-0-0 dxe4 16.f4 Bb8 17.Vc3 Ve7 18.Hf5 folytatást választotta Alekszej Shirov ellen, pontatlan játékkal azonban hátrányba került, elvesztette a partit.
12...Hd7 13.f4 Fb7 14.f5 Hc5 15.Vg2 g6 16.fxe6 fxe6 17.Bf1 Vd7 18.Hde2 Fg7 19.0-0-0 Hxa4
20.Fd4 Fxd4?! 21.Bxd4 Hb6 22.Bfd1 d5 23.exd5 0-0-0 24.Vf2 Fxd5 25.Hf4 Bhf8 26.Ve3 Bfe8 27.Kb1 Vc7
28.Vh3 Kb7 29.Hcxd5 exd5 30.He6 Bxe6 31.Vxe6 Vxh2 32.Bf1 Vd6 33.Bf7+ Kc6 34.Ve1 Vc5 35.Bdf4 Kb5 36.B4f6 Bb8 37.Ve5 Vc8 38.Bxh7 és sötét feladta
Verőci Zsuzsa