Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Londonban, a világbajnok-jelölti verseny 13. fordulójában Magnus Carlsen sötéttel nagy csatában legyőzte az azeri Tejmur Radzsabovot és visszahódította az éllovasi pozíciót. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikhoz hasonlóan 8,5 pontja van, de több nyert játszmája. Kramnyik világossal remizett az izraeli Borisz Gelfanddal. Az orosz Peter Szvidler az ukrán Vaszilij Ivancsukra mért vereséget. Az orosz Alekszandr Griscsuk és az örmény Levon Aronjan megosztozott a ponton. A hétfői sorsdöntő utolsó fordulóban Carlsen világossal Szvidlerrel játszik, Kramnyik sötéttel Ivancsukkal mérkőzik meg. Az 510 ezer eurós összdíjazású viadal győztese lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója!

 

A londoni világbajnok-jelölti verseny tizenkettedik fordulóját az óriási tét okozta feszültségben elkövetett hibák, a kihagyott lehetőségek miatt nyugodtan nevezhetjük egyfajta thrillernek. Az örmény Levon Aronjan hihetetlen bakija mellett az éllovas norvég Magnus Carlsen váratlan veresége is sokkolta a sakkrajongók millióit. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik rutinos sakkozóként az első félidőben nyújtott szerényebb teljesítménye – hét döntetlen - nem vesztette el reményét, ellenfelei hathatós segítségével megtalálta „góllövő cipőjét”, és a 13. játéknapon már a tabellát vezetőként ülhetett sakkasztalhoz az izraeli Borisz Gelfanddal szemben.

 

Az exvilágbajnok az első körben alaposan megizzadt a remiért, Gelfand nyerőesélyes folytatást szalasztott el. A második összecsapás Kramnyik kezdeményezésének jegyében zajlott, a Grünfeld védelemben érdekes ötletet játszott meg.  Gelfand elhibázott cserét követően hátrányba került, majd a világos bástya hetedik sorra történt behatolása után nehéz pillanatokat élt át. Kölcsönös időzavarban Kramnyik nem találta meg a legtöbb esélyt nyújtó folytatást, a sötét bástyák a második sorra betörve biztosították az örökös sakkot.

 

A döntetlen Magnus Carlsen számára lehetőséget kínált, hogy győzelemmel befogja és több nyerése miatt a tabellán meg is előzze Vlagyimir Kramnyikot. A norvég világranglista-vezető nagy elszántsággal játszotta a partit az azeri Tejmur Radzsabovval szemben. Az első félidőben világossal vesztőgyanús állásba keveredett, Radzsabov komoly esélyt hagyott ki. A visszavágón Magnus irányított, a középjátékban  jobb tervet is választhatott volna, majd minimális előnnyel játszhatta a végjátékot. Radzsabov elsiette a bástyacserét, és valamennyi időkontrollnál időzavarba került, ez a 60. lépés után már végzetesnek bizonyult. Csak másodpercei voltak, amikor sorban húzta a rossz lépéseket, Magnus erőfeszítéseit siker koronázta. A 22 éves norvég nagymester óriási lelkierőről tett tanúbizonyságot, feledni tudta Ivancsuk elleni vereségét.

A világbajnok-jelölti versenyen a holtversenyt nem rájátszás dönti el, hanem a győzelmek száma, Carlsen öt partit nyert, míg Kramnyik csak négyet. A sorsdöntő utolsó fordulóban Carlsen világossal az orosz Peter Szvidlerrel csatázik, Kramnyik az ukrán Vaszilij Ivancsukkal szemben a sötét bábukat vezeti. Carlsennek világbajnoki kihívói jogot ad, ha ugyanazt az eredményt éri el, mint Kramnyik…

Peter Szvidler harmadik győzelmét szerezte meg, az ukrán Vaszilij Ivancsuk vesztett állásban túllépte a gondolkodási időt, immár ötödször a tornán. A francia védelmű partiban Szvidler gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez, Ivancsuk elmulasztotta a jobb védekezést, ötödik vereségét szenvedte el. Carlsen hívei azért reménykedhetnek, hogy Kramnyik ellen teljes erőbedobással játszik majd, ahogy az exvilágbajnok drukkerei Szvidlerben bíznak!

Az orosz Alekszandr Griscsuk és az örmény Levon Aronjan játszmájában pontosztozkodás született, Aronjannak kellett megküzdenie a fél pontért.

 

A 13. forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) – Magnus Carlsen (norvég, 2872) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 89)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) – Levon Aronjan (örmény, 2809) döntetlen (Szláv védelem, 38)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) – Borisz Gelfand (izraeli, 2740) döntetlen (Grünfeld védelem, 59)

Peter Szvidler (orosz, 2747) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) 1 – 0 (Francia védelem, 37)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1.Magnus Carlsen 8,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 8,5

3. Peter Szvidler 7

4. Levon Aronjan 7

5. Borisz Gelfand 6

6. Alekszandr Griscsuk 6

7.Vaszilij Ivancsuk 5

8. Tejmur Radzsabov 4

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Gy.

1

Magnus Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

1

½ ½

1 1

1 ½

½ 0

½ 1

5

2

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½ ½

* *

½ 1

½ 1

½ ½

½ 1

½

½ 1

4

3

Peter Szvidler

2747

RUS

0

½ 0

* *

½ 1

½ ½

½ ½

½ 1

1 ½

7

3

4

Levon Aronjan

2809

ARM

½ ½

½ 0

½ 0

* *

1 0

½ ½

1 1

1

7

4

5

Borisz Gelfand

2740

ISR

0 0

½ ½

½ ½

0 1

* *

½

½ ½

½ 1

6

2

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0 ½

½ 0

½ ½

½ ½

½

* *

½ 1

½ ½

6

1

7

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

½ 1

½

½ 0

0 0

½ ½

½ 0

* *

0 1

5

2

8

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½ 0

½ 0

0 ½

0

½ 0

½ ½

1 0

* *

4

1

 

Az utolsó forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Peter Szvidler

Vaszilij Ivancsuk – Vlagyimir Kramnyik

Borisz Gelfand – Alekszandr Griscsuk

Levon Aronjan – Tejmur Radzsabov

Radzsabov,T (2793) - Carlsen,M (2872)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d6

Magnus Carlsen a kevésbé járt utat választotta 4...0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 b6 helyett.

5.Hf3 Hbd7 6.g3 0-0 7.Fg2 e5 8.0-0 c6 9.Bd1 Be8 10.dxe5 dxe5 11.a3 Fxc3 12.Vxc3 Ve7 13.b4

Tejmur Radzsabov kis előnnyel zárta a nyitást.

13...Hb6 14.Fe3 Hg4 15.Hd2

 

15...f5 16.h3 Hxe3 17.Vxe3 e4

Számításba jött a 17...Vf7 18.Bac1 Fe6 19.c5 Ha4 változat.

18.Bac1 Fe6 19.Vc3 Bad8 20.Ff1

 

20...c5

Több esélyt adott a 20...Ff7 21.e3 Fh5 22.Be1 Hd7 23.Hb3 He5 folytatás.

21.bxc5 Ha4 22.Vb4 Hxc5 23.Hb3 Bxd1 24.Bxd1 Ha6 25.Vxe7 Bxe7 26.e3 Kf7

A kedvezőbb gyalogszerkezet miatt a világranglista-vezető minimális előnnyel játszhatott.

27.Fe2 b6 28.Bd8 Hc5 29.Hd4 Kf6 30.Kf1 Bd7 31.Bf8+ Ff7 32.Ke1 g6 33.h4 h6 34.Bc8 Fe6 35.Bf8+ Bf7 36.Bh8 Bc7 37.Hb5 Bd7 38.Hd4 h5 39.Bf8+ Ff7 40.Bc8 Ke5 41.Ba8 a6 42.Bc8 Bd6 43.Hc6+ Kf6 44.Hd4 Fe6 45.Bf8+ Ke7 46.Ba8 Bd7 47.Bb8 Bb7

 

 

48.Bxb7+ Hxb7 49.Kd2 Kd6 50.Kc3 Ff7 51.Hb3 Ke5 52.Ff1 a5 53.Fe2 Fe6 54.Ff1 Fd7 55.Fe2 Fa4 56.Hd4 Hc5 57.Kb2 Fe8 58.Kc3 Ff7 59.Hc6+ Kd6 60.Hd4 Hd7 61.Hb5+ Kc5 62.Hd4 He5 63.Hb3+ Kc6

 

 

64.a4?

Meglepő döntés, Tejmur harmadszor is időzavarba került.

64...Kd7 65.Hd4 Kd6 66.Hb5+ Kc5 67.Hd4 Fe8 68.Hb3+ Kd6 69.c5+ Kc7 70.Kd4 Hc6+ 71.Kc3 He7 72.cxb6+ Kxb6 73.Hd2 Fxa4 74.Hc4+ Ka6 75.Ha3+ Kb7 76.Hc4 Ka6 77.Ha3+ Ka7 78.Kd4 Hc6+ 79.Kc5

A kapkodásban Tejmur nem vállalta a 79.Kd5 Hb4+ 80.Ke6 (80.Kd4 Fe8) 80...Hd3 81.Kf6 Hxf2 82.Kxg6 Hh1 83.Fc4 Hxg3 84.Kg5 Fd1 85.Kf4 Hh1 változatot.

79...He5

 

 

80.Hc4? Hd3+ 81.Kd4

Tejmurnak csak másodpercei voltak. 81.Fxd3 exd3 82.Kd4 Fb5 83.Hd2 Kb6 84.e4 fxe4 85.Hxe4 Kc6 folytatás sem ígért mentséget.

81...Hc1 82.Ff1 Fb5

 

83.Hxa5?

Meggyorsította a vesztést. 83.Kc3 Ka6 84.Kd2 még húzta volna a partit.

83...Fxf1 84.Hc6+ Kb6 85.He7 Hd3 86.Hxg6 Kc7 87.He7 Fh3 88.Hd5+ Kd6 89.Hf6 Fg4 és világos feladta

 

Kramnyik,V (2810) - Gelfand,B (2740)
Grünfeld védelem [D71]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.e3

Az exvilágbajnok a nyitásban új tervvel lepte meg Borisz Gelfandot.

5...dxc4 6.He2 Fg7 7.0-0 0-0 8.Ha3 Hbd7 9.Hxc4 Hb6 10.Ha5 Vc7 11.b4 e5 12.dxe5 Vxe5 13.Hd4 He4 14.Vc2 Be8 15.Fa3 Ve7 16.Bad1 h5 17.Bd3 Hd5 18.Bfd1

Fontos tempót ajándékozott sötétnek. 18.Bc1 Vd7 19.Bcd1 volt a helyes folytatás.

18...Fg4

 

19.Bc1

Világos nem kombinálhatott: 19.Hdxc6 bxc6 20.Hxc6-ra 20...Ve6 21.Bxd5 Hc3 22.Hd4 Fxd4 23.B1xd4 He2+ 24.Kh1 Bac8 25.Vb2 Hxd4 26.Bxd4 Ff5 jött volna.

19...Fxd4 20.Bxd4 Hg5 21.Vd3 Hf3+?

Elhibázott terv. 21...Ff3 22.e4 Fxg2 23.Kxg2 Hf6 24.f3 h4 egyenlő esélyt adott volna.

22.Fxf3 Fxf3

 

23.b5 Ve6 24.Hxb7 cxb5 25.Hd6 Vh3 26.Vf1 Vxf1+ 27.Kxf1 Be6 28.Hxb5 Bb8?! 29.Hd6 Hf6 30.Bf4

Vlagyimir Kramnyik kihagyta az erősebb 30.Bdc4 He4 31.Bc8+ Bxc8 32.Bxc8+ Kg7 33.Fb2+ f6 34.Bc7+ Kg8 35.Hxe4 Fxe4 36.Bxa7 folytatást.

30...Fd5 31.Bc2?! He4?!

Kölcsönösen kisebb időzavarban játszották az állást.

32.Hxf7 Ba6 33.Fc1 Be8?

Úgy tűnt, hogy az izraeli nagymester nagy bajba került.

 

 

34.Bc7 Bxa2 35.Hh6+ Kh8 36.Hf7+ Kg8 37.f3?!

Kiengedte az előnyt. 37.Hh6+ Kh8 38.g4 hxg4 39.Hxg4 Fg8 40.Hh6 g5 41.Hf7+ Fxf7 42.Bfxf7 Bd8 43.Bf5 után nehézlett volna Gelfand élete.

37...Fxf7 38.Bfxf7

 

38...Bd8 39.Bg7+ Kf8 40.Bgf7+ Kg8 41.Ke1 Hc5 42.Bg7+ Kf8 43.Bgf7+ Kg8 44.Bg7+ Kf8 45.Bh7

 

45...Hd3+ 46.Kf1 Kg8 47.Bcg7+ Kf8 48.Bf7+ Kg8 49.Bfg7+ Kf8 50.Bb7 Kg8 51.Bhg7+ Kf8 52.Bgc7 Hxc1 53.Bxc1 Bxh2 54.Kg1 Be2 55.e4

 

55...a5 56.Ba7 a4 57.Bb1 a3 58.Bxa3 Bdd2 59.Ba7 Bg2+ és döntetlen

 

Szvidler,P (2747) - Ivancsuk,V (2757)
Francia védelem [C02]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.c3 Hc6 5.Hf3 Fd7 6.Fe2 Hge7 7.0-0 Hg6 8.g3 cxd4

A 2011-es Világkupán az elődöntő rájátszásában Vaszilij Ivancsuk a 8...Fe7 9.h4 0-0 10.h5 Hh8 11.dxc5 Fxc5 12.b4 Fe7 változatot játszotta meg Alekszandr Griscsuk ellen, hátrányba került.

9.cxd4 f6 10.exf6 Vxf6 11.Fg5 Vf7 12.Fe3 h6 13.Hc3 Fd6 14.Hb5 Fb8

 

 

15.He5

A gyalogáldozattal Peter Szvidler tartós kezdeményezéshez jutott.

15...Hgxe5 16.dxe5 Hxe5 17.Fc5 Hc4 18.b3 b6 19.Fb4 a5 20.Fc3 Fxb5

Az ukrán nagymester a legjobb esélyt választotta, 20...He5 21.f4 Hg6 22.f5 exf5 23.Ff3 He7 24.Fh5 g6 (24...Hg6 25.Fxg7 Vxg7 26.Vxd5) 25.Fxh8 gxh5 26.Vd3 reménytelen álláshoz vezetett volna.

21.Fh5 g6 22.Fxh8!?

Szvidler ellenesélyt adott. 22.Fxg6 Vxg6 23.bxc4 Fxc4 24.Fxh8 Fxf1 25.Vxf1 Kf7 26.Vb5 Fd6 27.Fd4 jobb volt.

22...gxh5 23.Be1

 

23...Vf5?

Tegnapi partiját Magnus Carlsen ellen remekül játszó Ivancsukra nem lehetett ráismerni. 23...Hd6 24.Vxd5 Kd7 25.Vxa8 Fc6 26.Vxb8 Vf3 volt az egyenlő esélyt adó folytatás.

24.bxc4 Fxc4 25.Vd4 Fc7 26.Fe5 0-0-0? 27.Bac1 Bd7 28.a4 Vg4 29.Ve3 h4

 

30.Vxh6 hxg3 31.hxg3 Fd8 32.Ff4 Be7 33.Fg5 Kd7 34.Fxe7 Fxe7 35.Kg2 Fc5 36.f3 Vf5 37.Vg7+ Ivancsuk a torna során ötödször lépte túl a gondolkodási időt, világos nyert!

 

Griscsuk,A (2764) - Aronjan,L (2809)
Szláv védelem [D11]

1.Hf3 d5 2.c4 c6 3.d4 Hf6 4.g3 dxc4 5.Fg2 Hbd7 6.Vc2 Hb6 7.Hbd2 g6 8.0-0 Fg7 9.Hxc4 Ff5 10.Vc3 Hxc4 11.Vxc4 0-0 12.Bd1 a5 13.Vb3 Vd6 14.He5 Hd7 15.Hc4 Vb4

 

16.He3 Vxb3 17.axb3 Fe6 18.d5 cxd5 19.Hxd5 Hc5 20.Ba3 Fxd5 21.Bxd5 Bac8 22.Fg5 e6 23.Bd6 Fxb2 24.Bxa5

 

24...Fc1 25.Ff6 Hxb3 26.Bb5 Hd2 27.Bd3

Megkönnyítette Levon Aronjan védekezését. 27.Fxb7 Bc4 28.Bd7 Bc2 29.Fd4 Fa3 30.Kg2 még gondokat okozhatott volna a viadal hajrájában oly bizonytalan örmény sakkozónak.

27...b6 28.e3 Hc4 29.Ff1 Fa3 30.Bd1 Bfe8 31.Bd7 Ff8 32.Fxc4 Bxc4 33.Bxb6 Fg7 34.Fe7 Bcc8 35.Kg2 Bb8 36.Bc6 Bbc8 37.Bb6 Bb8 38.Bc6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Londonban zajló világbajnok-jelölti verseny tizenkettedik fordulójában az éllovas norvég Magnus Carlsen világossal vereséget szenvedett az ukrán Vaszilij Ivancsuktól. A világranglista-vezető rosszul játszotta a partit, Ivancsuk élt a felkínált lehetőséggel. Fordulatos, sok-sok hibával tarkított játszmában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik sötéttel nyert az örmény Levon Aronjan ellen. Aronjan többször is remizhetett volna, a végjátékban fatális hibával vesztett. Kramnyik a győzelemmel átvette a vezetést, fél ponttal előzi meg Carlsent. Az izraeli Borisz Gelfand az orosz Peter Szvidlerrel, az azeri Tejmur Radzsabov az orosz Alekszandr Griscsukkal osztozott meg a ponton. A szombati pihenőnap után a vasárnapi 13. fordulóban többek között Kramnyik-Gelfand és Radzsabov-Carlsen összecsapás lesz.

 

Hihetetlenül fordulatos, izgalmakban bővelkedő összecsapást láttunk a világranglista második és harmadik helyezettjének csatájában. Az örmény Levon Aronjan félpontos hátrányban volt az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben, és ez meghatározta taktikáját, élesen nyerésre játszott. A küzdelem akár gyorsan remi is lehetett volna lépésismétléssel, ehelyett az örmény nagymester tisztet áldozott. Kramnyik kihagyta a legjobb védekezést, Aronjan ismét elkerülte a döntetlenhez vezető folytatást. A végjátékot Kramnyik tisztelőnnyel játszhatta, de engedélyezte a bástyacserét és a végjáték már biztos remit ígért. Aronjan többször is elmulasztotta a fonalasan döntetlenhez vezető folytatást, majd az 50. lépésben döbbenetes hibát elkövetve elvesztette a játszmát.

A félidőben hét remivel álló orosz exvilágbajnok öt játszmájából 4,5 pontot gyűjtött, míg hét forduló után Magnus Carlsennel holtversenyben vezető Aronjan csak másfél pontot szerzett, három vereséget is szenvedett.

 

Vlagyimir Kramnyik a szerencsésnek is mondható győzelemmel átvette a vezetést a táblázaton. A világranglista-vezető Magnus Carlsen nagyon rossz napot fogott ki, míg az ukrán Vaszilij Ivancsuk szinte hiba nélkül játszotta a partit. Ivancsuk a megnyitás választásával is jelezte, hogy nagyon komolyan játssza a partit. Magnus talán nem számított a Paulsen-változatra, nem hozott ki előnyt. A vezérek nélküli középjátékot is bizonytalanul kezelte, Ivancsuk kezdeményezéshez jutott. A norvég nagymester időnként megnézte a nagy rivális Kramnyik partiját, alighanem nem értette, hogy az exvilágbajnok miként nyerte meg a biztos reminek látszó állást.

 

Carlsen nem a tőle megszokott hidegvérrel védekezett, Ivancsuk gyalogot nyert, egyre nehezebb lett az éllovas pozíciója. Csak a nagyon alapos elemzés derítheti ki, hogy lett volna-e mentsége. A bástyavégjátékban az ukrán veterán nem tudott hibázni, második győzelmét aratta, Carlsen elvesztette veretlenségét, és félpontos hátrányba került Kramnyikkal szemben. A versenykiírás szerint az első helyen előálló esetleges holtversenyt három kritérium döntheti el: az egymás elleni eredmény, győzelmek száma, a Berger-Sonneborn értékelés. Ha ez sem döntene, akkor rájátszás dönti el a világbajnoki kihívó személyét.

 

Megszenvedett a remiért az orosz Peter Szvidler. Az izraeli Borisz Gelfand futópárjával kellemetlen perceket okozott ellenfelének, de döntő áttörést nem talált.

 Az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Griscsuk is megosztozott a ponton. A középjátékban Griscsuk esélyei tűntek kedvezőbbnek, majd kiegyenlítődtek az esélyek. Griscsuk időzavarban a 40. lépésben hibázott, Radzsabov azonban a kecsegtető állás kínálta lehetőséggel nem tudott élni, az elméleti döntetlen bástyavégjáték kiskombinációval, pattal fejeződött be.

 

A 12. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2872) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 90)

Borisz Gelfand (izraeli, 2740) – Peter Szvidler (orosz, 2747) döntetlen (Grünfeld védelem, 41)

Levon Aronjan (örmény, 2809) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) 0 – 1 (Tarrasch védelem, 62)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 87)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1. Vlagyimir Kramnyik 8 pont

2.Magnus Carlsen 7,5

3. Levon Aronjan 6,5

4. Peter Szvidler 6

5. Borisz Gelfand 5,5

6. Alekszandr Griscsuk 5,5

7. Vaszilij Ivancsuk 5

8. Tejmur Radzsabov 4

 

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Gy.

1

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

* *

½ ½

½ 1

½ 1

½

½ 1

½

½ 1

8

4

2

Magnus Carlsen

2872

NOR

½ ½

* *

½ ½

1

1 1

1 ½

½ 0

½

4

3

Levon Aronjan

2809

ARM

½ 0

½ ½

* *

½ 0

1 0

½

1 1

1

4

4

Peter Szvidler

2747

RUS

½ 0

0

½ 1

* *

½ ½

½ ½

½

1 ½

6

2

5

Borisz Gelfand

2740

ISR

½

0 0

0 1

½ ½

* *

½

½ ½

½ 1

2

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

½ 0

0 ½

½

½ ½

½

* *

½ 1

½ ½

1

7

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

½

½ 1

0 0

½

½ ½

½ 0

* *

0 1

5

2

8

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½ 0

½

0

0 ½

½ 0

½ ½

1 0

* *

4

1

 

 

A vasárnapi 13. forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov – Magnus Carlsen

Alekszandr Griscsuk – Levon Aronjan

Vlagyimir Kramnyik – Borisz Gelfand

Peter Szvidler – Vaszilij Ivancsuk

 

A hétfői utolsó forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Peter Szvidler

Vaszilij Ivancsuk – Valgyimir Kramnyik

Borisz Gelfand – Alekszandr Griscsuk

Levon Aronajn – Tejmur Radzsabov

 

Aronjan,L (2809) - Kramnyik,V (2810)
Tarrasch védelem [D42]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e3

A jól ismert 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 oly sokszor játszott változatot riválisával szemben félpontos hátrányban levő Levon Aronjan elkerülte.

6...Hc6 7.Fd3 Fe7 8.a3

Az örmény nagymester más lépéssorrendet választott, mint a szokásos 8.0-0 0-0 9.a3 cxd4 10.exd4 helyett.

8...0-0 9.Vc2 cxd4 10.exd4

Sötétre kedvezőbb a 10.Fxh7+ Kh8 11.Hxd5 exd5 12.Fd3 dxe3 13.Fxe3 Fg4 változat.

10...f5

Az exvilágbajnok alighanem házielemzését játszotta meg.

11.0-0 Ff6 12.Hxd5 Vxd5 13.Fe3 b5 14.Ve2 Fb7 15.Bac1

Levon Aronjan elkerülte a 15.Fxb5 f4 16.Fc4 Ve4 17.Fd3 Vd5 lépésismétléses folytatást.

15...a6 16.Bfd1

 

16...f4!

Kramnyik remekül érezte az állás kínálta esélyt, vállalta a bonyodalmakat a hajrában megingott riválissal szemben. 16...Bad8 17.Bc5 Vd6 18.d5 He5 19.Hxe5 Fxe5 20.dxe6 Vxe6 volt a békésebb folytatás.

17.Bc5 Vd6

 

18.Vc2!?

Aronjan a tisztáldozatban remélt esélyt. 18.Fxf4 Vxf4 19.Bxc6 Fxc6 20.Vxe6+ Kh8 21.Vxc6 Fxd4 22.Ve4 Vxe4 23.Fxe4 Bad8 nem jött számításba. 18.Fd2 Hxd4 19.Hxd4 Vxc5 20.Vxe6+ Bf7 (20...Kh8 21.Vh3 h6 22.He6) 21.Fxh7+ Kxh7 22.Vxf7 Vxd4 23.Vxb7 Bd8 változat sötétre kedvezőbb álláshoz vezetett.

18...fxe3 19.Fxh7+ Kh8!

A királyvándorlás életveszélyes terv. A 19...Kf7 20.He5+ Ke7 21.Bxc6 exf2+ 22.Kf1 Fxc6 23.Hxc6+ Kd7 24.d5 Kc7 25.Fe4 folytatás világosra előnyös.

20.fxe3 He7?!

Az exvilágbajnok gyorsan húzta. Számításba jött a 20...Bac8 21.Vb1 (21.Vd3 Hxd4 22.Bxc8 Bxc8 23.exd4 Fxf3 24.gxf3 Bc4) 21...Hxd4 22.Bxc8 (22.Bh5? Hxf3+ 23.gxf3 Vb6 24.Kg2 Bcd8) 22...Bxc8 23.Kh1 Fd5 24.exd4 Vf4 folytatás.

 

21.e4?

Hihetetlen, hogy Aronjan nem a látványos, bár fonalasan remihez vezető változatot játszotta meg: 21.Bh5 Bac8 22.He5! Fxe5 (22...Bxc2 23.Fxc2+ Kg8 24.Fh7+ Kh8 25.Fg6+ Kg8

 

 

26.Ff7+ Bxf7 27.Bh8+ Kxh8 28.Hxf7+ Kg8 29.Hxd6) 23.dxe5 Vb6 24.Vd3 Bcd8 (24...Fd5 25.Bh3) 25.Vxd8 Vxe3+ (25...Bxd8?? 26.Bxd8+ Vxd8 27.Ff5+ Kg8 28.Fxe6+ Kf8 29.Bh8+ Hg8 30.Bxg8+ Ke7 31.Bxd8 Kxd8 32.b4) 26.Kh1 Fxg2+ 27.Kxg2 Vf3+ 28.Kg1 Vf2+ és örökös sakk.

21...Bac8

Még erősebb volt a 21...Vf4 22.Bh5 Hg8 változat.

22.e5

 

22...Fxe5! 23.Hxe5 Bxc5 24.Hg6+ Hxg6 25.dxc5

 

25...Fe4! 26.Bxd6 Fxc2 27.Fxg6 Fxg6

 

28.Bxe6 Fd3 29.h4 a5 30.c6 Bf1+?

Elhibázott sakk. 30...Bc8 31.Kf2 Fc4 32.Bd6 Ff7 33.Bd7 Fe8 34.Ba7 Bxc6 35.Ba8 Bf6+ 36.Kg3 Be6 37.Bxa5 Kh7 után érvényesül a tisztelőny.

31.Kh2 Bc1 32.Be3 Fb1 33.Bc3! Bxc3 34.bxc3 Kg8

 

35.c7

Aronjan időzavarban volt. 35.g4 Fa2 36.h5 g6 37.c7 Fe6 38.hxg6 Kf8 39.g7+ Kxg7 40.Kg3 Kf6 41.Kf4 Ke7 42.Ke5 Fxg4 43.Kd5 Kd7 44.Kc5 is remi volt.

35...Ff5 36.Kg3 Kf7 37.Kf4 Fc8 38.Kg5 Fd7 39.h5 Fe6

 

40.g3

Aronjan nem számolt sokat, a biztos remit választotta. Döntetlen lett volna a 40.g4 Ke7 41.Kg6 Fxg4 42.Kxg7 Kd7 43.h6 Ff5 44.c8V+ Kxc8 45.Kf6 Fh7 46.Ke5 Kc7 47.Kd4 Kc6 48.c4 b4 49.axb4 axb4 50.c5 Kb5 51.c6 Kxc6 52.Kc4 folytatás is.

40...a4 41.g4 Kf8 42.Kf4 Ke7 43.g5 Kd7 44.Ke5 Fg8

 

45.c8V+

Egyszerűbb volt  a 45.Kd4 Kxc7 46.Kc5 Fc4 47.h6 gxh6 48.gxh6 Fd3 49.c4 bxc4 50.h7 Fxh7 51.Kxc4 folytatás.

45...Kxc8 46.Kd6 Kd8 47.Kc5

Levon hosszasan számolt...

47...Ke7 48.Kxb5 Ke6 49.Kxa4 Kf5

 

50.g6??

A már biztos remit ígérő állásban döbbenetes hiba, amely eldöntheti az első hely sorsát. 50.h6 g6 51.Kb5 Kxg5 52.a4 Kxh6 53.a5 g5 54.a6 g4 55.a7 Fd5 56.c4 Fa8 57.c5 g3 58.c6 g2 59.c7 g1V 60.c8V és lehet békét kötni.

50...Kg5 51.Kb5 Kxh5 52.a4

Aronjan rádöbbent, hogy óriásit hibázott.

52...Kxg6 53.a5 Kf6

 

54.a6

Nyer sötét a 54.c4 Ke5! 55.a6 Kd4 56.a7 (56.c5 Fc4+ 57.Kb6 Fxa6) 56...Fxc4+ változatban is. Lehet, hogy az örmény sakkozó az 54...Ke5! lépést hagyta ki a számolás közepette?

54...Fd5 55.c4 Fa8 56.Kb6 Ke5 57.Kc7 g5 58.Kb8 Fe4 59.Kc7 g4 60.a7 g3 61.c5 Fa8 62.Kb8 Fc6 és világos feladta

 

Carlsen,M (2872) - Ivancsuk,V (2757)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 e6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fb4 9.f3 He7 10.Hb3 d5 11.e5 Hd7 12.f4 b6 13.Fd4?!

Magnus hibáztatta a futólépést.

13...Hc5 14.a3 He4 15.Ve1 Hxc3 16.Fxc3 Fxc3 17.Vxc3 Vxc3 18.bxc3 a5 19.Hd4 Fa6 20.Fd3 Kd7 21.Kd2 Hc6 22.Bb1 Fxd3 23.Kxd3 Bab8 24.Hb5

 

24...g5! 25.g3 Bhg8 26.c4 gxf4 27.gxf4 He7 28.Bhg1 dxc4+ 29.Kxc4 Hd5 30.Hd6 Kc6

 

31.Hxf7 Hxf4 32.Kb3 Kc5 33.Hg5 h6 34.He4+ Kd4 35.Hf6 Bxg1 36.Bxg1 Bc8 37.Be1 Bc3+ 38.Kb2 Bf3 39.Be4+ Kc5 40.Hd7+ Kd5 41.Hf6+ Kc5 42.Hd7+ Kc6 43.Hf6 Hg6 44.Bc4+ Kb5 45.Be4

 

45...Bf5 46.He8 Kc5 47.Hc7 Hxe5 48.Bh4 Kd6 49.Hb5+ Kd7 50.a4 h5 51.Hd4 Bg5 52.Be4 Hc4+ 53.Kc3 Be5 54.Bh4 Hd6 55.Kd3 Bd5 56.c4 Bg5 57.Hf3 Bc5 58.Hd2 Bf5 59.Hb3 Hb7 60.Bh3 Kd6 61.Kc3 Hc5 62.Hxc5 Kxc5 63.Be3 e5 64.h4 Kd6 65.Bd3+ Ke6 66.Bg3 Kf6 67.Bd3 Bf4 68.Bd6+ Kf5 69.Bxb6 Bxh4

 

70.c5 Bxa4 71.Bh6 Ke4! 72.Bd6 Bd4 73.Ba6 Kd5 74.Bxa5 Bc4+ 75.Kd3 Bxc5 76.Ba4 Bc7 77.Bh4

 

 

77...Bh7 78.Ke3 Ke6 79.Ke4 Bh8 80.Ke3 Kf5 81.Ke2 Kg5 82.Be4 Be8 83.Ke3 h4 84.Ke2 h3 85.Kf2 h2 86.Kg2 h1V+ 87.Kxh1 Kf5 88.Be1 Bg8 89.Kh2 Kf4 90.Bf1+ Ke3 és világos feladta

 

Gelfand,B (2740) - Szvidler,P (2747)
Grünfeld védelem [D85]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Vb3 Hb6 6.d4 Fe6 7.Vc2 Fg4 8.Ve4 Fxf3 9.Vxf3 c6 10.e3 Fg7 11.Fe2 e5 12.dxe5 Fxe5 13.Ve4 Ve7 14.Fd2 H8d7 15.Vc2 0-0 16.0-0 Bfe8 17.Bfd1 a5 18.Fe1 a4 19.Bab1 Hc5 20.Ff1 Bed8 21.g3 Fg7 22.Bxd8+ Bxd8 23.b4 axb3 24.axb3 Ba8 25.b4 Hcd7 26.He4 Ba1 27.Bxa1 Fxa1

A parti után Peter Szvidler nem tagadta, hogy aggódott állása miatt.

28.Va2 Fe5 29.Fg2 Hf6 30.Hc5 Fd6 31.Hd3 He4 32.Va7

Borisz Gelfand jobb esélyt kaphatott volna a 32.b5 cxb5 33.Va5 Hd5 34.Vxb5 Hdf6 35.Fa5 változatban.

32...Hd5 33.Vd4 f5 34.Vc4 Ve6 35.f3 Hg5 36.Fd2 Hc7 37.Vxe6+ Hgxe6 38.f4 Hd5 39.e4 fxe4 40.Fxe4 Hd4 41.Kf2 és döntetlen

 

Radzsabov,T (2793) - Griscsuk,A (2764)
Nimzoindiai védelem [E35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fxf6 Vxf6 8.a3 Fxc3+ 9.Vxc3 0-0 10.e3 Ff5 11.Hf3 Hd7 12.Fe2 Bfc8 13.0-0 c5 14.b3 Vb6 15.dxc5 Hxc5 16.b4 Ha4 17.Ve5 Hc3 18.Bfe1 Fg4 19.Fd3 Fxf3 20.gxf3 Ve6 21.Vd4 Bc6 22.b5 Bc7 23.Kh1 Be8 24.Bg1 Ve5 25.Vxe5 Bxe5 26.Bg4 Kf8 27.a4 Bc5 28.Bd4 g6 29.h3 Be6 30.Kg2 Kg7 31.Bb4 b6 32.Bd4 f5 33.Kf1 Kf6 34.Ke1 Be7 35.Kd2 Bc8 36.Ba3 Bec7 37.Ba1 g5 38.Bb4 Bd8 39.Bd4 Bdc8 40.Ba3 h5?

 

 

41.h4 g4 42.Bf4 gxf3 43.Fxf5

Számításba jött  a 43.Bxf5+ Ke7 44.Bxf3 He4+ 45.Ke2 Hc3+ 46.Kf1 Hb1 47.Fxb1 Bc1+ 48.Kg2 Bg8+ 49.Bg3 Bxg3+ 50.fxg3 Bxb1 51.Bc3 folytatás.

43...Ke5 44.Bxc3?! Bxc3 45.Fxc8 Bxc8 46.Kd3 Bc1 47.Bxf3

 

 

47...Bc4 48.Bf7 Bxa4 49.f4+ Ke6?! 50.Bh7 Ba3+ 51.Kd4 Ba4+ 52.Kd3 Ba3+ 53.Ke2 Ba2+ 54.Kf3 Ba3 55.Bh6+ Ke7 56.Bxh5 d4 57.Be5+ Kf6 58.Be4 dxe3 59.Bxe3 Ba5 60.Be5 a6 61.bxa6 Bxa6 62.Bb5

 

 

62...Ba1

Elméleti döntetlen a bástyavégjáték az f és h gyaloggal.

63.Bxb6+ Kf5 64.Bb5+ Kf6 65.Kg4 Bg1+ 66.Kh5 Bh1 67.Ba5 Bh2 68.Ba8 Bh1 69.Bg8 Kf7 70.Bg4 Kf6 71.Bg8 Kf7 72.Bc8 Kf6 73.Bc5 Bh2 74.Bg5 Bh1 75.Kg4 Bg1+ 76.Kf3 Bf1+ 77.Kg3 Bg1+ 78.Kf2 Bh1 79.h5 Bh4 80.Kg3 Bh1 81.Ba5 Bg1+ 82.Kf2 Bh1 83.Kg2 Bh4 84.Kf3 Bh1 85.h6 Bxh6 86.Ba6+ Kf5 87.Bxh6! és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

(Fotók: Anasztazia Karlovics és Peter Doggers http://london2013.fide.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A londoni világbajnok-jelölti versenyen három fordulóval a befejezés előtt a norvég Magnus Carlsen félpontos előnnyel vezet az orosz Vlagyimir Kramnyik előtt. A mai játéknapon a norvég világranglista-vezető sötéttel remizett az orosz Alekszandr Griscsukkal, az orosz exvilágbajnok világossal az azeri Tejmur Radzsabovra mért vereséget. A 11. forduló kisebb szenzációja, hogy az orosz Peter Szvidler legyőzte az örmény Levon Aronjant, aki a vereséggel a harmadik helyre csúszott vissza. Nagymesteri szalonremi született az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az izraeli Borisz Gelfand partijában. A pénteki 12. fordulóban a végső helyezések szempontjából is döntő lehet Aronjan és Kramnyik összecsapása, Carlsen világossal Ivancsukkal mérkőzik meg.

Döntetlennel is megőrizte Magnus Carlsen félpontos előnyét, de legveszélyesebb riválisa már a torna második félidejében egyre jobban és eredményesebben játszó Vlagyimir Kramnyik lett. Az orosz exvilágbajnok hét döntetlen után négy partijából 3,5 pontot gyűjtött, és a nagyon optimista orosz kommentátorok már egy újabb Anand-Kramnyik világbajnoki döntőben reménykednek.

 

Kramnyik harmadik győzelmét a pocsék formában játszó, sorban rossz megnyitásokat választó azeri Tejmur Radzsabov ellen érte el. Az exvilágbajnok rendkívül magabiztosan és gyorsan játszott, Radzsabov kedvenc királyindiai védelmében sokat tűnődött, időzavarba is került. Kramnyik előnyös állásban váratlanul mentőövet dobott ellenfelének, de az idő szorításában Radzsabov vesztőt húzott, szép kiskombináció pecsételte meg sorsát.

 

Kramnyik elégedettségét csak fokozhatta, hogy honfitársa, Alekszandr Griscsuk fél pontot rabolt Magnus Carlsentől. A norvég világranglista-vezető Grünfeld védelmére merész tervvel rukkolt ki, gyors királyszárnyi akciót készített elő. Magnus higgadtan játszott, 12…e5 lépésével sorozatos cseréket kényszerített ki, Griscsukot időzavar fenyegette, logikus volt, hogy lépésismétléssel remizett.

 

Kramnyiknak besegített honfitársa, Peter Szvidler is. A két évvel ezelőtti Világkupa győztese jó napot fogott ki, míg az örmény Levon Aronjan kevésbé bírja a rendkívül izgalmas hajrá feszültségét. A Nimzoindiai védelmű partiban Szvidler kis előnnyel játszhatott, Aronjan rizikós lépéseire sikeresen reagált, fonalas változatban előnyös végjátékhoz jutott. Aronjan ellenjátékot keresett, de ez csak meggyorsította vereségét.

Nem érdemel kommentárt az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az izraeli Borisz Gelfand szalonremije. Ivancsuk érthetően sok kritikát kapott az előző játéknapon megjátszott Budapest-csel miatt, hogy a viadalon már négyszer időtúllépéssel vesztett. Ivancsukot hivatalosan is figyelmeztették, hogy díjából levonnak, ha nem tartja be az aláírt szerződést, és nem jelenik meg a partit követő sajtótájékoztatón. Tegnap és ma csak oroszul válaszolt a kérdésekre…

 

A 11. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) – Magnus Carlsen (norvég, 2872) döntetlen (Grünfeld védelem, 23)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 37)

Peter Szvidler (orosz, 2747) – Levon Aronjan (örmény, 2809) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem,

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) – Borisz Gelfand (izraeli, 2740)  döntetlen (Grünfeld védelem, 17)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1.Magnus Carlsen 7,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 7

3. Levon Aronjan 6,5

4. Peter Szvidler 5,5

5. Borisz Gelfand 5

6. Alekszandr Griscsuk 5

7. Vaszilij Ivancsuk 4

8. Tejmur Radzsabov 3,5

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Gy.

1

Magnus Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

½ ½

1

1 1

1 ½

½

½

4

2

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½ ½

* *

½

½ 1

½

½ 1

½

½ 1

7

3

3

Levon Aronjan

2809

ARM

½ ½

½

* *

½ 0

1 0

½

1 1

1

4

4

Peter Szvidler

2747

RUS

0

½ 0

½ 1

* *

½

½ ½

½

1 ½

2

5

Borisz Gelfand

2740

ISR

0 0

½

0 1

½

* *

½

½ ½

½ 1

5

2

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0 ½

½ 0

½

½ ½

½

* *

½ 1

½

5

1

7

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

½

½

0 0

½

½ ½

½ 0

* *

0 1

4

1

8

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½

½ 0

0

0 ½

½ 0

½

1 0

* *

1

 

 

A 12. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Vaszilij Ivancsuk

Borisz Gelfand – Peter Szvidler

Levon Aronjan – Vlagyimir Kramnyik

Tejmur Radzsabov – Alekszandr Griscsuk

 

A vasárnapi 13. forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov – Magnus Carlsen

Alekszandr Griscsuk – Levon Aronjan

Vlagyimir Kramnyik – Borisz Gelfand

Peter Szvidler – Vaszilij Ivancsuk

 

A hétfői utolsó forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Peter Szvidler

Vaszilij Ivancsuk – Valgyimir Kramnyik

Borisz Gelfand – Alekszandr Griscsuk

Levon Aronajn – Tejmur Radzsabov

 

Griscsuk,A (2764) - Carlsen,M (2872)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.h4

A partit követő sajtótájékoztatón Alekszandr Griscsuk "bevallotta", hogy ismerte honfitársa, Alekszandr Morozevics két, a holland Anish Girivel Pekingben, a Szellemi Világjátékokon vívott játszmáját, az ötlet elnyerte tetszését, az éllovasnak meglepetést akart okozni.

5...c6

A villámpartiban Giri  az 5...dxc4 6.e4 Fg4 7.Fxc4 0-0 változatot választotta.

6.Fg5

A vakon játszott összecsapás a 6.cxd5 cxd5 7.Ff4 Hc6 8.e3 változatban történt.

6...0-0

Magnus tetszését a 6...dxc4 7.e4 b5 8.e5 Hd5 9.h5 változat nem nyerte el.

7.Fxf6 Fxf6 8.h5 Ff5 9.e3

A világranglista-vezető 9.Vb3-ra a 9...dxc4 10.Vxb7 Vb6! 11.Vxb6 (11.Vxa8?? Vxb2 12.Bd1 Vxc3+ 13.Hd2 Ha6) 11...axb6 12.e4 Fe6 folytatást tervezte.

9...e6 10.hxg6 Fxg6 11.Fd3 Hd7 12.Ve2

 

12...e5

Carlsen sorozatos cseréket kényszerített ki.

13.Fxg6 hxg6 14.dxe5 Hxe5 15.cxd5 cxd5 16.Bd1

 

16...Va5 17.Kf1

Egyenlőek az esélyek a 17.Bxd5 Hxf3+ 18.Kf1 Hd2+ 19.Vxd2 Bad8 20.e4 Bxd5 21.exd5 Bd8 változatban is.

17...Bad8 18.Hd4 Vc5 19.Hb3 Vc6 20.Ha5 Vc7 21.Hb3 Vc6 22.Ha5 Vc7 23.Hb3 Vc6 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2810) - Radzsabov,T (2793)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c5 4.Hf3 Fg7 5.Fg2 cxd4 6.Hxd4 0-0 7.Hc3 Vc7 8.b3 d5 9.Hdb5

Levon Aronjan és Alekszandr Griscsuk is öt éve a 9.0-0 dxc4 10.Hcb5 Vd8 változatot választotta az azeri sakkozó ellen.

9...Va5 10.Fd2 dxc4 11.bxc4 Vd8 12.0-0 a6 13.Ha3 Ff5 14.Hc2 Hc6 15.He3 Vd7 16.Hxf5 Vxf5 17.Bb1 Bad8 18.Vc1 Ve6

Az exvilágbajnok mindössze 20 percet használt el gondolkodási idejéből, míg a nagyon rossz formában sakkozó Radzsabov másfél órát!

 

19.Be1 Vxc4 20.Bxb7 He5?

Hiba, 20...Ha5 21.Bb1 (21.Bxe7?! Vc5) 21...Ve6 volt a jó.

21.Ff4

Számításba jött a 21.Bxe7 Vc5 22.Bb7 Hc4 23.Ha4 Vf5 24.Fb4 folytatás is.

21...Ve6 22.h3 Hc4 23.e4 He5 24.Fxe5 Vxe5

 

25.Hd5 Bfe8 26.Hb4 Bd7 27.Hc6 Ve6

 

28.Bb6?!

Az ellenfél időzavarában bevált, de 28.Bb4 Fh6 29.Vxh6 Vxc6 30.e5 Vc3 31.Bbb1 volt a pontos folytatás.

28...Vxa2??

Vesztőlépés. A sorozatos kudarcokat átélt Tejmur nem vette észre a 28...Bc7! 29.Bxa6 Hd7 lehetőséget, 30.e5 Hb8 31.Bb6 Fxe5 32.a4 Bec8 kiegyenlítette volna az esélyeket.

29.e5 Hd5

 

30.Bb2! Va4

Szép a nyerés 30...Va3-ra 31.Bb8! közbeiktatott lépéssel.

31.Fxd5 Bxd5 32.Bb4 Va2

 

33.Hxe7+!

Az alapsor gyengeségét kihasználva minőséget nyert.

33...Kh8 34.Hxd5 Vxd5 35.Vc4 Vxc4 36.Bxc4 Fxe5 37.Kf1 és sötét feladta

 

Szvidler,P (2747) - Aronjan,L (2809)
Nimzoindiai védelem [E26]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.a3 Fxc3+ 5.bxc3 c5 6.e3 Va5 7.Fd2 He4 8.Fd3 Hxd2 9.Vxd2 d6 10.f4 Hd7 11.Hf3 f5

Levon Aronjan nem akart nagy centrumot engedélyezni, de a rizikós lépés nem váltotta be a reményeket.

 

 

12.e4 fxe4 13.Fxe4 Hf6 14.Fc2 Fd7 15.0-0 cxd4 16.Vxd4 0-0 17.Vxd6 Vxc3 18.Fd3 Bad8 19.Bac1 Va5

 

20.He5 Fc8 21.Vb4 Vc7

A vezércsere utáni végjáték sem ígért sok jót.

22.c5! g5?!

 

23.c6!?

Számításba jött a 23.Ve1 Hh5 24.fxg5 Bxf1+ 25.Fxf1 Bd5 26.Hd3 Bxg5 27.g3 folytatás.

23...b5?

A nagy versenyfutás feszültségét Levon Aronjan bírta a legkevésbé. 23...Hd5 24.cxb7 Vxb7 25.Vxb7 Fxb7 26.Bb1 Fa8 27.fxg5 Hf4 menekülési esélyt adott volna.

24.Ve1

Figyelmet érdemelt a 24.Vb2 Bd5 25.Bce1 (25.fxg5 Vxe5 26.Vxe5 Bxe5 27.gxf6) 25...g4 26.Kh1 Bfd8 27.Be3 folytatás.

24...Bd5

 

25.Vg3 h6 26.fxg5

A fonalas lebonyolítás helyett 26.Hg6 Hh5 27.Vh3 Hxf4 28.Vxh6 Vg7 29.Vxg7+ Kxg7 30.Hxf8 Hxd3 31.Bcd1 e5 32.Hd7 is jelentős előnyhöz vezetett volna.

26...Vxe5 27.Vxe5 Bxe5 28.gxf6 Kf7

 

29.Bf4 Bd8

Levon Aronjan próbált ellenjátékot keresni, időzavarba is került.

30.Fe4 Bd2 31.h4 a5 32.Bc3

Szvidler válogathatott a nyerések között. 32.Fg6+ Kf8 33.Bg4 a4 34.Fh7 Kf7 35.Bf1 változatban sem lett volna az örmény nagymesternek mentsége.

32...Be2

 

33.Fg6+! Kf8 34.Bd4 Bd5 35.Bxd5 exd5 36.Bc5 Be1+ 37.Kh2 Bf1 38.f7 b4 39.axb4 axb4 40.Bxd5 Kg7

 

41.Bd8 és sötét feladta

 

Ivancsuk,V (2757) - Gelfand,B (2740)
Grünfeld védelem [D93]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 He4 8.Bc1 Hd7 9.cxd5 Va5 10.Hd4 Hxc3 11.bxc3 Vxa2 12.c6 Hc5 13.Fe2 Vxd5 14.Ff3 Vc4 15.Fe2 Vd5 16.Ff3 Vc4 17.Fe2 Vd5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

(Fotók: Anasztazia Karlovics és Peter Doggers http://london2013.fide.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Londonban zajló világbajnok-jelölti verseny tízedik fordulójában három győzelem született. Az éllovas világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen másodszor is vereséget mért az izraeli Borisz Gelfandra. Megőrizte félpontos előnyét Levon Aronjannal szemben, az örmény nagymester az olimpiai bajnokok rangadóján az ukrán Vaszilij Ivancsuk ellen nyert. Második győzelmét aratta az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, kihasználta honfitársa, Alekszandr Griscsuk fatális hibáját. Gyors remivel végződött az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Peter Szvidler játszmája.

 

A londoni világbajnok-jelölti torna a nagy trió győzelmeivel folytatódott. Elsőként a harmadik helyen álló orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nyert. A kazanyi világbajnok-jelölti páros mérkőzések második körében Kramnyik meglepetésre rájátszásban vereséget szenvedett honfitársától, Alekszandr Griscsuktól. A párharc során Griscsuk csak a 3. partiban húzott 1.e4-gyet, akkor Kramnyik az orosz huszárjátékot választotta. Ezúttal a nagy kedvencre esett a választása, a spanyol megnyitásban a berlini változatra. Griscsuk nem a legnépszerűbb folytatást vetette be, a sorozatos cserékkel egyszerűsödött az állás, az egyenlő végjátékban fatális hibát követett el. A gyalogvégjátékban nem volt védelme Kramnyik királyának betörésével szemben. Az exvilágbajnok második nyeréséhez mindössze egy órát használt fel gondolkodási idejéből, Griscsuk súlyos időzavarba került, ez a vesztét okozta.

 

Az örmény Levon Aronjan a kilencedik fordulóban az izraeli Borisz  Gelfandtól elszenvedett veresége után a mai játéknapon legyőzte az ukrán Vaszilij Ivancsukot. Az olimpiai bajnokok rangadóján Ivancsuk ismét meglepetéssel szolgált, a Budapest-csel nem éppen illik szupernagymester repertoárjába. A gyalogáldozatért Aronjan bizonytalankodásának köszönhetően ellenjátékot kapott, de gyorsan fogyott gondolkodási ideje. Kapkodva a kritikus állásban sorban húzta a rossz lépéseket, pozíciója kártyavárként omlott össze.  

 

A világranglista-vezető Magnus Carlsen másodszor is legyőzte Borisz Gelfandot. A szicíliai védelem Rossolimo-változatában csatáztak, a norvég éllovas a középjátékban alaposan megnehezítette a tavaly világbajnoki döntőt játszó, a viadal doyenjének életét. Gelfand kezdeményezésért gyalogot áldozott, időzavarban elsiette a bástyacserét, többé után már nem volt védelme. Az összekötött szabadgyalogok feltartóztathatatlanul nyomulhattak előre. Apróbb hibák ellenére is imponáló volt Carlsen újabb győzelme, megőrizte vezető pozícióját. Teljesítményének performance-pontszáma 2927, + 6,7 Élő-pontot gyűjtött a tíz partiból. Aronjan 2895-nél és + 11,7-nél tart, Kramnyik 2859 és + 6,9.

 

Nagymesteri szalonremit láttunk az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Peter Szvidler partijában.

 

A 10. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2872) – Borisz Gelfand (izraeli, 2740) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 48)

Levon Aronjan (örmény, 2809) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) 1 – 0 (Budapest-csel, 30)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) – Peter Szvidler (orosz, 2747) döntetlen (Grünfeld védelem, 21)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 41)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1.Magnus Carlsen 7 pont

2. Levon Aronjan 6,5

3. Vlagyimir Kramnyik 6

4-5. Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk 4,5

6. Borisz Gelfand 4,5

7-8. Vaszilij Ivancsuk és Tejmur Radzsabov 3,5

 

Helyezés

Name

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

1

Magnus Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

½ ½

1

1

1 1

½

½

7

0

4

2

Levon Aronjan

2809

ARM

½ ½

* *

½

½

½

1 0

1 1

1

0

4

3

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½ ½

½

* *

½ 1

½ 1

½

½

½

6

0

2

4

Peter Szvidler

2747

RUS

0

½

½ 0

* *

½ ½

½

½

1 ½

1

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0

½

½ 0

½ ½

* *

½

½ 1

½

1

6

Borisz Gelfand

2740

ISR

0 0

0 1

½

½

½

* *

½

½ 1

1

2

7

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

½

0 0

½

½

½ 0

½

* *

0 1

1

1

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½

0

½

0 ½

½

½ 0

1 0

* *

1

1

 

 

A 11. forduló párosítása:

Alekszandr Griscsuk – Magnus Carlsen

Vlagyimir Kramnyik – Tejmur Radzsabov

Peter Szvidler – Levon Aronjan

Vaszilij Ivancsuk – Borisz Gelfand

 

Carlsen,M (2872) - Gelfand,B (2740)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.Be1 a6 6.Ff1 d5 7.exd5

A torna 6. fordulójában Alekszandr Griscsuk a szolid  7.d3 varit választotta Borisz Gelfand ellen. Meglepő módon az izraeli nagymester hosszabban tűnődött, eljátszott a 7...Vxd5 lehetőség gondolatával?

7...Hxd5 8.d4 Hf6 9.Fe3 cxd4 10.Hxd4 Fd7 11.c4 Hxd4 12.Fxd4 Fc6 13.Hc3 Fe7 14.a3 a5 15.Vd3 0-0 16.Bad1 Vc7 17.Fe5 Vb6

 

18.Vg3! Bfd8 19.Bxd8+ Vxd8 20.Bd1 Vb6 21.Fd4 Vb3 22.Bd3!

Magnus nyomás alatt tartotta a viadal doyenjét, újabb és újabb probléma elé állította. Pontosan és ellenfelénél jóval gyorsabban számolt, értékelt.

22...Vc2

 

23.b4! axb4 24.axb4 Hh5 25.Ve5 Ff6 26.Vxh5 Fxd4 27.Bxd4 Vxc3

28.Va5!

Az alapsor gyengeségét kihasználó vezérlépés volt világos tervének poénja.

28...Bf8 29.Vb6 e5 30.Bd1 g6 31.b5 Fe4 32.Vf6

Számításba jött a 32.h4 Fc2 33.Bd6 változat.

32...h5?! 33.h4

Figyelmet érdemelt a 33.Ve7 Fc2 34.Bd6 Ve1 35.Vxb7 Fd1 36.Bxd1 Vxd1 37.c5 folytatás.

33...Ff5 34.Bd5 Vc1

 

35.Vxe5 Fe6 36.Bd4 Ba8 37.Ve2 Kh7 38.Bd1 Vc3 39.Ve4

 

39...Ba1?

Időzavaros hiba. 39...Ba7 40.b6 Ba2 41.Vxb7 Vb2 42.Vf3 Vxb6 43.Vf6 Vb2 44.Vxb2 Bxb2 45.Bc1 Kg7 46.c5 Kf6 47.c6 Fc8 48.c7 Ke7 változatban világosnak technikai nehézségekkel kellett volna megbirkóznia.

40.Bxa1 Vxa1 41.c5! Vc3 42.Vxb7 Ve1

Nem lett volna mentsége sötétnek a 42...Vxc5 43.b6 Kg7 44.Vb8 Fd5 45.Ve5+ f6 46.Vc7+ Vxc7 47.bxc7 Fb7 48.Fb5 Fc8 49.Fe8 f5 50.f4 változatban sem.

 

43.b6

Pontosabb volt a 43.Ve7 Vc1 44.b6 Fc4 45.b7 Vxf1+ 46.Kh2 Fd5 47.f3 Fxb7 48.Vxf7+ Kh6 49.Vxb7 folytatás.

43...Fc4 44.Vf3

 

44...Vxf1+?

Azonnal vesztett, de 44…Fxf1 45.Vxf7+ Kh8 (45…Kh6 46.Vf4+ Kh7 47.Ve3) 46.Vf6+ Kh7 47.Kh2 változatban is nyert volna a világranglista-vezető.

45.Kh2 Vb1 46.b7 Vb5 47.c6 Fd5 48.Vg3 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2809) - Ivancsuk,V (2757)
Budapest-csel [A52]

1.d4 Hf6 2.c4 e5

Az olimpiai bajnokok rangadóján Vaszilij Ivancsuk a nyitásban meglepetéssel szolgált, a Budapest-csel nem része szupernagymesteri repertoárnak.

3.dxe5 Hg4 4.Hf3 Hc6 5.Ff4 Fb4+ 6.Hc3

Világos másik lehetősége a 6.Hbd2 Ve7 7.e3 Hgxe5 8.Hxe5 Hxe5 9.Fe2 b6 10.0-0 Fxd2 11.Vxd2 Fb7 12.c5 bxc5 13.Va5 változat.

6...Fxc3+ 7.bxc3 Ve7 8.Vd5

 

 

8...f6 9.exf6 Hxf6 10.Vd3 d6 11.g3 0-0 12.Fg2 Fg4 13.0-0 Bae8 14.Bae1 Kh8

 Ivancsuk ellenjátékban reménykedett, ideje vészesen fogyott.

15.Hd4 He5 16.Fxe5 dxe5 17.Hf5 Fxf5 18.Vxf5 Hd7 19.Ve4 c6 20.Bd1 Hb6 21.Bd3 Vc5 22.Vh4 g6 23.Fe4 Kg7

Az ukrán nagymester kiegyenlítette esélyeit, de óriási időzavarba került.

24.Kg2

 

24...Vxc4 25.Bfd1 Vxa2 26.g4 Bf4!? 27.Ff5 Hd5 28.Bh3

 

28...Bh8?

A kapkodásban törvényszerű a hiba. 28...h5 29.e3 (29.Vg5 Bxg4+ 30.Fxg4 hxg4 31.Vh6+ Kf6) 29...gxf5 30.Vg5+ Kf8 31.Vh6+ Kg8 remi lett volna.

29.e3 gxf5?

Kötelező volt a 29...Bxf2+ 30.Vxf2 Vxf2+ 31.Kxf2 gxf5 32.gxf5 Hxc3, de 33.Bd7+ Kf6 34.Bh5 is világos nyerését ígérte.

30.exf4 és sötét feladta

 

Griscsuk,A (2764) - Kramnyik,V (2810)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Fd7

Vlagyimir Kramnyik a berlini változat egyik legelkötelezettebb híve. A MEGA 2013 bázisban 46 partiját találhatjuk a változatra, 29 döntetlen mellett tíz partit vesztett el, hétszer nyert. A London Chess Classic 2012 szuperversenyen Levon Aronjan ellen a 9...Ke8 10.h3 h5 11.Fg5 Fe6 12.b3 Fe7 változatot választotta.

10.h3 h6 11.Bd1

A legnépszerűbb a 11.b3 eltérés, Garri Kaszparov világbajnoki címének elvesztése után a 2001-es asztanai szuperversenyen nyert londoni legyőzőjével szemben.

11...Kc8 12.a4

Alekszandr Griscsuk kerülte az elmélet párbajt, de honfitársát nem tudta meglepni, az exvilágbajnok magabiztosan, gyorsan húzott.

12...a5 13.b3 b6 14.Fb2 He7 15.Bd2 c5 16.He2 Hg6 17.Bad1 Fe6 18.c4 Fe7 19.Hc3 Kb7 20.Hd5

 

20...Bad8 21.Hxe7 Bxd2 22.Hxd2 Hxe7

A gyalogszerkezet miatt a látszólag remi végjátékban világosnak kell pontosan játszania.

23.Hf1 Kc8 24.f3 g5 25.Hg3 Bd8 26.Bxd8+ Kxd8 27.Kf2 Ff5 28.Hxf5 Hxf5 29.g4 Hd4

 

30.Fxd4??

Az időzavarral küszködő Griscsuk fatális hibát követett el, a gyalogvégjáték simán veszít. 30.Ke3 He6 (30...Hxb3 31.e6!) 31.Ke4 Ke7 32.Fc3 volt a helyes folytatás.

30...cxd4 31.Ke2 Kd7 32.Kd3 c5 33.Ke4 Ke6

 

34.f4 gxf4 35.Kxf4 d3!

A sötét király betörése eldönti a küzdelmet.

36.Ke3 Kxe5 37.Kxd3 Kf4 38.Ke2 Kg3 39.Ke3 Kxh3 40.Kf4 Kh4 41.Kf5 Kg3 és világos feladta

 

Radzsabov,T (2793) - Szvidler,P (2747)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.Fg5 h6 14.Fe3 Hc6 15.d5 Ha5 16.Be1 b6 17.Hd4 Fd7 18.Ba1 Vb2 19.Bb1 Va2 20.Ba1 Vb2 21.Bb1 Va2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Londonban zajló világbajnok-jelölti verseny kilencedik fordulójában az izraeli Borisz Gelfand világossal legyőzte az örmény Levon Aronjant. A játéknap előtt holtversenyben vezető Aronjan rosszul értékelte esélyeit, védekezés helyett ellenjátékot keresett. Gelfand gyorsabban is nyerhetett volna, a nyeréssel feljött ötven százalékra. A norvég Magnus Carlsen legnagyobb riválisának botlásának köszönhetően félpontos előnyre tett szert, hátrányos pozícióját jó védekezéssel remire mentette az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Oly sok hiba, háromszor időtúllépéssel is elszenvedett vereség után az ukrán Vaszilij Ivancsuk megszerezte első győzelmét. Fordulatos partiban megosztozott a ponton az orosz derbin Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk. A keddi pihenőnap után szerdán folytatódik az 510 ezer eurós összdíjazású torna, amelynek győztese lesz a regnáló világbajnok Viswanathan Anand kihívója.

 

A világranglista-vezető Magnus Carlsen félpontos előnnyel pihenheti ki a kilencedik játéknap izgalmait, a rangadón hátrányos állását döntetlenre mentette az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Az elméleti párbajt Kramnyik a katalán megnyitású partiban megnyerte, a nyitás után előnyös pozíciót játszhatott, nem volt véletlen, hogy Magnus időhátrányba került. A 22 éves norvég nagymester hidegvérrel védekezett, gyalogot áldozva egyszerűsített különböző színű futós állásra, aktív játékkal kiharcolta a nagyon értékes fél pontot, megőrizte egypontos előnyét Kramnyik előtt.

 

Magnus Carlsent a döntetlen mellett legnagyobb riválisa, az örmény Levon Aronjan botlása is örömmel tölthette el. Az izraeli Borisz Gelfand a viadal félidejét mínusz kettővel zárta, két egymást követő győzelemmel jelentősen javította a tabellán elfoglalt helyzetét. A viadal doyenje ellen Aronjan rosszul értékelte esélyeit, világos szabadgyalogjának erejét lebecsülte. Gelfand gyorsabban is nyerhetett volna, a bástyavégjátékban összekötött királyszárnyi szabadgyalogjai feltartóztathatatlanul robogtak előre. A váratlan vereséggel Aronjan lépéshátrányba került Carlsennel szemben.

Fordulatokban gazdag partiban osztozott meg a ponton az orosz derbin Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk. A királyindiai védelem Saemisch-változatában Griscsuk meglepő tisztáldozatot hozott, Szvidler vezérét áldozta, elegendő ellenértéket kapott. Királyának bizonytalan helyzete nyugtalaníthatta, taktikai elnézését Griscsuk nem használta ki.

Oly sok baki, háromszori időtúllépés után az ukrán Vaszilij Ivancsuk megszerezte első győzelmét. Az azeri Tejmur Radzsabov ellen kis előnnyel játszhatott, majd erőfeszítéseit siker koronázta, bástyavégjátékban a gyalogáttörés döntő előnyéhez vezetett. Radzsabov újabb vereségével immár sereghajtó, a partit követő sajtótájékoztatón elhibázottnak vélte, hogy hosszas versenyzési szünetet tartott a viadal előtt, nehezen dönt a lépésjelöltek között.

 

A 9. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) – Magnus Carlsen (norvég, 2872) döntetlen (Katalán megnyitás, 41)

Peter Szvidler (orosz, 2747) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) döntetlen (Királyindiai védelem, 41)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) 1 – 0 (Vezércsel, 76)

Borisz Gelfand (izraeli, 2740) – Levon Aronjan (örmény, 2809) 1 – 0 (Vezércsel, 60)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1.Magnus Carlsen 6 pont

2. Levon Aronjan 5,5 pont

3. Vlagyimir Kramnyik 5

4-5. Borisz Gelfand és Alekszandr Griscsuk 4,5

6. Peter Szvidler 4

7. Vaszilij Ivancsuk 3,5

8. Tejmur Radzsabov 3

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

1

Magnus Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

½ ½

1

1

1

½

½

6

2

Aronian Levon

2809

ARM

½ ½

* *

½

1 0

½

½

1

1

3

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½ ½

½

* *

½

½

½ 1

½

½

5

4

Borisz Gelfand

2740

ISR

0

0 1

½

* *

½

½

½

½ 1

5

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0

½

½

½

* *

½ ½

½ 1

½

6

Peter Szvidler

2747

RUS

0

½

½ 0

½

½ ½

* *

½

1

4

7

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

½

0

½

½

½ 0

½

* *

0 1

8

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½

0

½

½ 0

½

0

1 0

* *

3

 

A szerdai 10. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Borisz Gelfand

Levon Aronjan – Vaszilij Ivancsuk

Tejmur Radzsabov – Peter Szvidler

Alekszandr Griscsuk – Vlagyimir Kramnyik

 

Kramnyik,V (2810) - Carlsen,M (2872)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.He5 Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7 11.Vc2

Vlagyimir Kramnyik tért el a 2010-es dortmundi tornán Lékó Péter ellen is játszott  11.Va4 e5 12.dxe5 Vxe5 változattól.

11...e5 12.Bd1 Bb8 13.Hc3

Az exvilágbajnok haderejének gyors fejlesztésével megragadta a kezdeményezést.

13...h6 14.dxe5 Vxe5 15.Ff4 Ve7 16.Bd4 Fe6 17.Bad1 Bb6 18.Vd2 Kh7 19.f3 Bfb8 20.Ve3 Bxb2

 

 

 

21.Bxc4!

A holtversenyben éllovas világranglista-vezetőnek gondjai voltak, de a 22 éves norvég sakkozó nagy hidegvérrel védelmezte sebezhetőnek ítélt állását.

21...B2b7 22.Ba4 Be8

A gyalogvesztést nem lehetett elkerülni, Magnus aktív tisztjátékkal ellensúlyozta anyagi hátrányát.

23.Bxa7 Bxa7 24.Vxa7

 

24...Vb4 25.Fe5 Hd5!

 

26.Hxd5

A különböző színű futók miatt Carlsen megkönnyebbülhetett. 26.Va4 Vxa4 (26...Vc5+ 27.Fd4 Hxc3 28.Vc2+ Ff5 29.e4 Vb5 30.Fxc3) 27.Hxa4 Ba8 (27...f6 28.Fb2 Ff7 29.Kf2 Ba8 30.Bd4 Ba5) 28.Hc5 Bxa2 29.Hxe6 fxe6 30.e4 Hb6 31.Bc1 némi esélyt adott volna.

26...Fxd5 27.Vxc7 Vc4!

 

28.a3?!

Az exvilágbajnok utolsó reménye 28.a4 lett volna.

28...f6 29.Vxc4 Fxc4 30.Fc3 Bxe2 31.Bd4 Fb5 32.Fb4 Be3 33.Kf2 Be2+ 34.Kg1 Be3 35.f4 Be2 36.Bd6 Bc2 37.g4 Fc6 38.Fd2 Ff3 39.h3 Ba2 40.Fb4 Bg2+ 41.Kf1 Bh2 és döntetlen

 

Gelfand,B (2740) - Aronjan,L (2809)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.Fe2 c6 8.0-0 Hh5 9.Fe5 f6 10.Fg3 f5 11.Fe5 Hhf6 12.h3 Hxe5 13.Hxe5 Hd7 14.f4 Hxe5 15.fxe5 Fg5 16.Vd2 Fd7 17.Bac1 Bc8 18.a3 Kh8 19.b4 Fe8 20.Fd3 Bc7 21.He2 Fh5 22.Hf4 Fxf4 23.exf4

Borisz Gelfand tetszését nem nyerte el a 23.Bxf4 Kg8 24.Vc3 folytatás.

23...Bd7 24.Ve3 dxc4 25.Fxc4

 

25...Bxd4?!

Levon Aronjan rosszul értékelte az állást. A jobb 25...Be8 26.d5 exd5 27.Fd3 d4 28.Vf2 Bd5 változatban Borisz Gelfand úgy ítélte meg, hogy elegendő ellenértéke van a gyalogért.

26.Fxe6 Ff7?

Nagy hiba, világos döntő előnybe került.

27.Fxf5 Fc4

 

28.e6 Vd6 29.Bfe1 Be8 30.e7 Ff7

 

31.Bc5

Időzavarban az izraeli nagymester biztosra ment. 31.Fg4 Bd3 32.Ve5 Vxe5 33.Bxe5 g6 34.b5 h5 35.Ff3 folytatás is számításba jött.

31...g6 32.Fg4 h5?

Vesztőlépés.

 

33.f5! Kg7 34.fxg6 Fxg6 35.Fxh5 Bd3 36.Ve5+

Gyorsabban nyert a 36.Vg5 Bg3 37.Vh4 változat.

36...Vxe5 37.Bcxe5 Fxh5 38.Bxh5 Bxa3 39.Bf5 Bd3 40.Be4 Bd7?!

 

 

41.Bg4+ Kh6 42.Bf6+ Kh7 43.Bf7+ Kh6 44.Bgg7 Bd1+ 45.Kh2 Bf1 46.Bh7+ Kg6 47.Bhg7+ Kh6 48.Bh7+ Kg6 49.Bfg7+ Kf6

 

50.h4 Ke6 51.Bg4 Kf5 52.Kg3 Be1 53.Bf4+ Ke6

 

 

54.h5 Bxe7 55.Bxe7+ Kxe7 56.Kh4 b6 57.h6 Bh1+ 58.Kg5 Ke6 59.Kg6 Ke5 60.Bf5+ és sötét feladta

 

Szvidler,P (2747) - Griscsuk,A (2764)
Királyindiai védelem [E81]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Fe3 c5 7.Hge2 Hc6 8.d5 He5 9.Hg3 h5 10.Fe2 h4 11.Hf1 e6 12.f4

Az ukrán Ruszlan Ponomarjov kétszer is a 12.Hd2 exd5 13.cxd5 változatot választotta Alekszandr Griscsuk és Magnus Carlsen ellen.

 

12...Hxc4!?

Az orosz derbin Griscsuk meglepő döntést hozott. 12...Heg4 13.dxe6 (13.Fxg4 Hxg4 14.Vxg4 exd5 15.f5 d4 16.Hd5 dxe3 17.Hfxe3 Fxb2 18.Bb1 Fe5 19.0-0) 13...Fxe6 14.h3 Hxe3 15.Hxe3 Be8 folytatás helyett.

13.Fxc4 b5 14.Fxb5 exd5 15.e5 dxe5 16.fxe5 Fg4 17.exf6?!

Peter Szvidler úgy ítélte meg, hogy a vezérért elegendő ellenértéket kap.

17...Fxd1 18.fxg7 Kxg7 19.Fxc5 h3

 

20.Bxd1 hxg2 21.Bg1 gxf1V+ 22.Kxf1 Vh4 23.Bg2 Bfd8 24.Bd4 Vh5 25.Bf4 d4 26.Fxd4+ Bxd4 27.Bxd4 Bb8 28.a4 a6 29.Fxa6?

Taktikai elnézés, amit Alekszandr Griscsuk nem használt ki.

 

 

 

29...Vf3+?!

A remihez vezető folytatás helyett 29...Ve5 30.Hb5 Bb6 31.Be2 Vf5+ 32.Ke1 Bxa6 sötétnek komoly nyerőesélyt adott volna.

30.Bf2 Vh1+ 31.Ke2 Bxb2+ 32.Bd2 Vc1 33.Kd3 Bb6?!

Egyszerűbb volt a 33...Bb3 34.Bc2 Va3 35.Fc4 Vd6+ 36.Ke2 Ve5+ remi.

34.Fc4 Bd6+ 35.Fd5 Bd7 36.Bf4 f5 37.Bd4 Kh6 38.h4 Bc7 39.Fc4 Vf1+ 40.Be2 f4 41.Kc2 f3 és döntetlen

 

Ivancsuk,V (2757) - Radzsabov,T (2793)
Vezércsel [D57]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 He4

Nincs jó statisztikája Tejmur Radzsabov választotta változatnak.

7.Fxe7 Vxe7 8.cxd5 Hxc3 9.bxc3 exd5 10.Vb3 c6 11.e3 0-0 12.Fe2 Hd7 13.0-0 Hf6 14.Bfc1 Fg4 15.c4 dxc4 16.Vxc4 Bfe8 17.h3 Fe6 18.Vc5 Vc7 19.Bc2 Fd5 20.Bac1 Vd8 21.Va3 He4 22.He5 Hd6 23.Ff3 Fxf3 24.Hxf3 Vd7 25.Vb4 Bad8 26.a4 Ve6 27.He5 f6 28.Hd3 Vf7 29.Va5 a6 30.Hc5 Bc8 31.Vb4 Bcd8 32.Vb6 Bc8 33.Bb1 Be7 34.Hd3 Bce8

 

 

35.Vb3 Vxb3 36.Bxb3 Kf7 37.g4 g5 38.Hc5 Bc8 39.Kg2 Bcc7 40.Hd3 Kg6 41.Hc5 h5 42.Bb1 He4 43.Hxe4 Bxe4 44.Kf3 Bee7 45.e4 Bcd7 46.Ke3 Bd5 47.f3 Bd6 48.Bb6 Bed7 49.Bd2 hxg4 50.hxg4 Kf7 51.a5 Ke7 52.Bb1 Kf7 53.Bh1 Kg7 54.Bh5 Bd8 55.Bd1 B8d7?!

 

 

 

56.e5!

A játszmáig még nyeretlen ukrán nagymester erőfeszítéseit siker koronázta, fokozta előnyét.

56...Bd5 57.Bdh1 Kf7 58.Bh7+ Ke6 59.Bxd7 Kxd7 60.Bh7+ Ke6 61.Bh6 c5 62.Bxf6+ Ke7 63.Bb6 Bxd4 64.Bxb7+ Ke6 65.Bg7 Ba4 66.Bxg5 Bxa5

 

 

67.f4

Az összekötött három szabadgyalog ellen nincs védelem.

67...Ba3+ 68.Kd2 Ba2+ 69.Kc3 Bf2 70.Bg6+ Kd5 71.Bd6+ Ke4 72.Bf6 a5 73.e6 Kd5 74.f5 Be2 75.Bf8 Kd6 76.f6 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Londonban zajló világbajnok-jelölti verseny nyolcadik fordulójában óvatos játék után döntetlennel ért véget a két éllovas, a norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan összecsapása. A viadalon hét remi után győzött az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, honfitársát, Peter Szvidlert győzte le és egy pontra megközelítette a vezető duót. Első nyerését érte el az izraeli Borisz Gelfand és az orosz Alekszandr Griscsuk. A tavaly világbajnoki döntőt játszó Gelfand sötéttel az azeri Tejmur Radzsabovra mért vereséget, Griscsuk az ukrán Vaszilij Ivancsukot győzte le. A torna kilencedik játéknapján Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen rangadójára kerül sor.

A világbajnok-jelölti verseny második félideje három eldőlt partival kezdődött meg, a legnagyobb érdeklődéssel várt csúcsrangadó, Magnus Carlsen és Levon Aronjan találkozója pontosztozkodással ért véget. A partira rányomta bélyegét a nagy tét, az örmény nagymester a katalán védelmű partiban érdekes tervet játszott meg, a norvég világranglista-vezető nem kockáztatott, a sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

Megszakadt az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik hosszú nyeretlenségi sorozata, 13 döntetlen és Vishy Anandtól Zürichben elszenvedett veresége után állhatott fel győztesként a sakkasztaltól. Honfitársát, Peter Szvidlert kényszerítette megadásra, a Grünfeld védelmű játszmában a ritkábban játszott 14.Kc2-vel meglepte Szvidlert, mindkét szárnyon kezdeményezett. Minimális előnyét ellenfele időzavarának köszönhetően fokozta döntővé, egy pontra megközelítette a vezető duót, Magnus Carlsent és Levon Aronjant. Az exvilágbajnok a viadalt két sötét partival kezdte, a második félidő első két játszmájában világossal játszik, így Carlsennel szemben is a kezdés jogával.

 

Az izraeli Borisz Gelfand sötéttel szerezte meg első győzelmét, az azeri Tejmur Radzsabov harmadik vereségét szenvedte el. Az angol megnyitású összecsapás során a rutinos Gelfand elképzelése érvényesült, világos királyszárnyi akciója nem ért célba, Radzsabov állásának számos gyengesége végzetesnek bizonyult.

Az orosz Alekszandr Griscsuk az ukrán Vaszilij Ivancsuk elleni győzelme egy hosszú szériát szakított meg. Világbajnoki sorozatban a 2007-es mexikói vb-n tudott utoljára partit nyerni, akkor Borisz Gelfandot a kilencedik fordulóban kényszerítette megadásra. A két évvel ezelőtti vb-jelölti párharcokban a rájátszásokban volt eredményes, a klasszikus gondolkodási idejű összecsapásokban 13 döntetlen után a döntő 6. partijában éppen Gelfandtól kapott ki. Ivancsukkal vívott csatája az időzavarban dőlt el, az ukrán nagymester sorozatos hibákkal vesztette el tarthatónak ítélt állását.

 

A 8. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2872) – Levon Aronjan (örmény, 2809) döntetlen (Katalán megnyitás, 41)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) – Borisz Gelfand (izraeli, 2740) 0 – 1 (Angol megnyitás, 32)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 39)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) – Peter Szvidler (orosz, 2747) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 40)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 5,5 pont

3. Vlagyimir Kramnyik 4,5

4. Alekszandr Griscsuk 4

5-6. Peter Szvidler és Borisz Gelfand 3,5

7. Tejmur Radzsabov 3

8. Vaszilij Ivancsuk 2,5

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Gy.

1

Magnus Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

½

1

1

1

½

½

3

2

Levon Aronjan

2809

ARM

½ ½

* *

½

½

½

1

1

1

3

3

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½

½

* *

½

½ 1

½

½

½

1

4

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0

½

½

* *

½

½

½

½ 1

4

1

5

Peter Szvidler

2747

RUS

0

½

½ 0

½

* *

½

1

½

1

6

Borisz Gelfand

2740

ISR

0

0

½

½

½

* *

½ 1

½

1

7

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½

0

½

½

0

½ 0

* *

1

3

1

8

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

½

0

½

½ 0

½

½

0

* *

0

 

A 9. forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik – Magnus Carlsen

Peter Szvidler – Aekszandr Griscsuk

Vaszilij Ivancsuk – Tejmur Radzsabov

Borisz Gelfand – Levon Aronjan

Carlsen,M (2872) - Aronjan,L (2809)
Katalán megnyitás [E05]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.d4 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fd6 11.a3 Hbd7 12.b4 Ba7

Az idei Tata Steel szuperversenyen Szergej Karjakin a 12...Hb6 13.Hc3 Hbd5 14.Ha2 Hb6 15.Hc3 Hbd5 16.Hxd5 Hxd5 17.Ve4 h6 folytatásban remizett Lékó Péterrel.

13.Hc3 Va8 14.Hh4 Fxg2 15.Hxg2

 

15...c6!?

Levon Aronjan nagy önbizalommal játszotta a változatot, láthatóan jól felkészült. A b5 gyalogot megvédve a5 lépést tervezte...

16.Bac1

Magnus Carlsen hosszas gondolkodás után az óvatos játék mellett döntött. Holtversenyes társa ellen tegnapi kalandos remije után nem akart fölösleges kockázatot vállalni. A 16.He4 Hxe4 17.Vxe4 Hb6 18.Bac1 Hc4 19.Bxc4 bxc4 20.He3 kalandos folytatást semmi nem indokolta.

16...a5 17.He4 Hxe4 18.Vxe4 Bc8 19.Hf4 axb4 20.Fxb4 c5 21.Vxa8 Baxa8 22.dxc5 Fxc5 23.Hd3 Ff8 24.Bxc8 Bxc8 25.Bb1 Ba8 26.Fxf8 Kxf8 27.Bxb5 Bxa3

A sorozatos cserék után borítékolhattuk a pontosztozkodást.

 

28.g4 h6 29.h4 Ba2 30.Kf1 Ba1+ 31.Kg2 Ba2 32.Kf3 Ba3 33.Kg3 Ba2 34.e3 Bd2 35.Hf4 g6 36.g5 hxg5 37.hxg5 Ke7 38.e4 Bc2 39.f3 Bc5 40.Bxc5 Hxc5 41.Hg2 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2810) - Szvidler,P (2747)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Fe3 Va5 9.Vd2 Hc6

A 2000-ben Londonban játszott Braingames világbajnoki döntő második partijában Garri Kaszparov a 9…Fg4 10.Bb1 a6 változatban a 11.Bxb7 újítással volt kénytelen szembesülni. Vlagyimir Kramnyik a játszma megnyerésével óriási lélektani előnyt szerzett, a 8,5-6,5-ös győzelmével megfosztotta világbajnoki címétől Kaszparovot.

10.Bc1 cxd4 11.cxd4 Vxd2+ 12.Kxd2 0-0 13.d5 Bd8 14.Kc2

Az exvilágbajnok meglepte honfitársát a királylépéssel, a statisztika alapján világossal többször játszották a 14.Ke1 Ha5 15.Fg5 Fd7 változatot.

14...He5

Az állásban újítás. 14...Ha5 15.Fg5 folytatás fordult elő.

15.Hxe5 Fxe5 16.Fc4 Fd7 17.f4 Fd6 18.Kb3 f6 19.a4 Bdc8 20.h4

Vlagyimir Kramnyik mindkét szárnyon kezdeményezett, jelentős időelőnyt szerzett.

20...Bab8 21.Fb5 Fxb5 22.axb5 a6 23.b6 Kf7 24.h5 Bxc1 25.hxg6+ Kxg6

Mi szólt 25…hxg6 ellen?

26.Fxc1 Bg8 27.g4 h6 28.Bh5 Kf7

 

29.e5 Fc5 30.e6+ Kf8 31.Bh4 Kg7?!

Hátrányos állásban Peter Szvidler már nem talált jó védelmet, királylépése azonban megkönnyítette Kramnyik nyerését. 31...Fxb6 32.f5 Fc7 (32...Ff2 33.Bh2 Fc5 34.Fxh6+ Ke8 35.g5) 33.Fxh6+ Ke8 34.Fe3 sem ígért jót számára.

32.f5 Bd8 33.Fxh6+ Kg8 34.Kc4 Fxb6

 

35.g5! Ff2 36.Bg4 Kh7 37.gxf6 exf6 38.e7 Bc8+ 39.Kb3 Fc5

A szabadgyalogok robognak az átváltozási mező felé a 39...Kxh6 40.d6 változatban.

40.Bc4 és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2793) - Gelfand,B (2740)
Angol megnyitás [A33]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.g3 Vb6 7.Hb3 He5 8.e4 Fb4 9.Ve2 d6 10.f4 Hc6 11.Fe3 Fxc3+ 12.bxc3 Vc7 13.Fg2 e5 14.c5 b6 15.cxd6 Vxd6 16.0-0 0-0 17.f5 Bd8

Számításba jött a 17...Va3 18.Bfd1 Fa6 19.c4 Bad8 folytatás.

18.Bfd1 Va3 19.Bxd8+ Hxd8 20.Fg5 Fa6 21.Vd2 Ve7 22.Bd1 Hb7 23.Ff3 Bd8 24.Vc1 Bxd1+ 25.Fxd1?

 

25...Hd6

Borisz Gelfand egyre nagyobb fölénybe került.

26.Fxf6 gxf6 27.Ve3 Vc7 28.a4?

Az azeri nagymester nehéz állásban könnyen megadta magát.

28...Vd7 29.a5 Hxe4

Gelfand már válogathatott a nyerések között.

30.Fc2

 

30...Vb5 31.Vf3 Hg5 32.Vg2 bxa5 és világos feladta. Az izraeli nagymester nem variálta. 32...Hh3+ 33.Vxh3 (33.Kh1 Fb7) 33...Ve2 34.Hd2 Ve3+ 35.Kh1 Kf8 még tetszetősebb nyerés volt. ű

Griscsuk,A (2764) - Ivancsuk,V (2757)
Szicíliai védelem [B35]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.Fc4 Va5 8.0-0 0-0 9.Fb3 d6 10.Hd5 Be8 11.Hxf6+ Fxf6 12.c3 He5 13.h3 Va6 14.Hc2 Hd3 15.Vf3 Fe6

Az ukrán nagymester a nagyon lassan alakuló partiban kiegyenlített.

16.Fd4 Fxd4 17.Hxd4 Fc4 18.Bfb1 He5 19.Ve3 Fxb3 20.axb3 Vb6 21.Ba3 a6 22.Bd1 Bac8 23.Hc2 Vxe3 24.Hxe3 Hd7 25.f3 Kf8 26.Kf2 Bc6 27.g4 e6 28.h4 Ke7 29.Ba5 Bec8 30.Kg3 h6 31.Bd2 Hc5 32.Ba3 a5 33.Hc2 Ba6 34.Bd1 Bca8 35.Hd4 Kd7?! 36.Hb5 e5?

Az időzavarban Vaszilij Ivancsuk sorozatos hibával vesztette el a játszmát.

 

 

 

37.b4 axb4 38.cxb4 He6 39.Hxd6 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A londoni világbajnok-jelölti verseny félidejét a norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan másfél pontos vezetéssel zárta. A viadal hetedik fordulójában a norvég világranglista-vezető világossal játszva nehéz állását döntetlenre mentette az azeri Tejmur Radzsabov ellen. Aronjan világossal az orosz Alekszandr Griscsukkal sokkal békésebb partiban remizett. Az izraeli Borisz Gelfand nagy esélyt szalasztott el az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal vívott csatájában. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Peter Szvidler is megosztozott a ponton. A tornán Carlsen, Aronjan és Kramnyik veretlen, az orosz exvilágbajnok a remikirály hét döntetlenével. Vasárnaptól ellenkező színelosztással a nagymesterek ismét megmérkőznek egymással, a második félidő a két éllovas, Carlsen és Aronjan összecsapásával kezdődik. Az 510 ezer eurós összdíjazású viadal győztese lesz a regnáló világbajnok Viswanathan Anand kihívója.

A világbajnok-jelölti verseny hetedik fordulójában négy döntetlen született, a legizgalmasabbnak a norvég Magnus Carlsen és az azeri Tejmur Radzsabov összecsapása bizonyult. Korábbi játszmáik sem nélkülözték a kalandokat, Tejmur hat vereség és 16 döntetlen mellett csak egyszer tudta legyőzni Magnust. A brit fővárosban nagyon közel állt ahhoz, hogy meglepetést okozzon. A szicíliai védelmű játszmában Radzsabov vezérszárnyi gyaloggyengeségeit királyszárnyi akcióval ellensúlyozta. Veszélyesen bontakozott ki támadása, a kritikus állásban a világranglista-vezető az egyetlen helyes döntéssel minőséget áldozott. Az időzavar fenyegető árnyékában Radzsabov talán elsiette f gyalogjának feláldozását, a világos vezér sikerrel avatkozott a védelembe, a parti lépésismétléssel ért véget.

A holtversenyben vezető Levon Aronjan kissé kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni az orosz Alekszandr Griscsukkal szemben. Griscsuk utolsó három partijában gyengén játszott, a mai napon maximálisan kihasználta esélyét, aktívan játszva ellensúlyozta vezérszárnyi gyaloggyengeségeit.

Hetedszer is csak remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, örülhetett a pontosztozkodásnak, hiszen az izraeli Borisz Gelfand óriási esélyt szalasztott el. Hihetetlennek tűnt, hogy Kramnyik mekkorát hibázott 18…He8 lépésével, de Gelfand kihagyta a jelentős fölényéhez vezető 19.Heg5 lehetőséget. A sorozatos cserékkel kiegyenlítődtek az esélyek.

A skót megnyitás ismert változatában remizett az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Peter Szvidler. Világos két tisztet kapott a bástyáért, de a masszív sötét gyalogszerkezetet nem tudta megbontani. Kramnyik, Griscsuk, Ivancsuk és Gelfand még nyeretlen, Kramnyik a remikirály.

 

A 7. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2872) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) döntetlen (Szicíliai védelem, 37)

Levon Aronjan (örmény, 2810) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) döntetlen (Vezérindiai védelem,

Borisz Gelfand (izraeli, 2740) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2809) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 35)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) – Peter Szvidler (orosz, 2747) döntetlen (Skót megnyitás, 30)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 5 pont

3-4. Peter Szvidler és Vlagyimir Kramnyik 3,5

5-6. Tejmur Radzsabov és Alekszandr Griscsuk 3

7-8. Vaszilij Ivancsuk és Borisz Gelfand 2,5

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

gy.

1

Magnus Carlsen

2872

NOR

* *

½

1

½

½

1

½

1

5

3

2

Levon Aronjan

2809

ARM

½

* *

½

½

1

½

1

1

5

3

3

Peter Szvidler

2747

RUS

0

½

* *

½

1

½

½

½

1

4

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½

½

½

* *

½

½

½

½

0

5

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½

0

0

½

* *

½

1

½

3

1

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0

½

½

½

½

* *

½

½

3

0

7

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

½

0

½

½

0

½

* *

½

0

8

Borisz Gelfand

2740

ISR

0

0

½

½

½

½

½

* *

0

 

 

A félidei teljesítmények performance-pontszámai:

Magnus Carlsen 2932, Levon Aronjan 2941, Peter Szvidler 2792, Vlagyimir Kramnyik 2783, Tejmur Radzsabov 2736, Alekszandr Griscsuk 2740, Borisz Gelfand 2691, Vaszilij Ivancsuk 2689

 

A teljesítmények az Élő-pontszámok tükrében:

Magnus Carlsen + 5,5, Levon Aronjan + 12,5, Peter Szvidler + 4,3, Vlagyimir Kramnyik – 2,5, Tejmur Radzsabov – 5,7, Alekszandr Griscsuk – 2,5, Borisz Gelfand - 4,9, Vaszilij Ivancsuk – 6,7

 

A 8. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Levon Aronjan

Tejmur Radzsabov – Borisz Gelfand

Alekszandr Griscsuk – Vaszilij Ivancsuk

Vlagyimir Kramnyik – Peter Szvidler

 

Carlsen,M (2872) - Radzsabov,T (2793)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.Fxc6 bxc6 5.b3 d6

A tavalyi moszkvai világbajnoki döntőn Borisz Gelfand kétszer is az 5...e5 6.Hxe5 Ve7 változatban csatázott Vishy Ananddal.

6.0-0

A Tal-emlékversenyen Fabiano Caruanan, Alekszandr Griscsuk és Luke McShane is a 6.e5 folytatás mellett döntött, az angol sakkozó vesztett, a másik két játszma remi lett.

6...He7 7.e5 Hg6 8.exd6 Fxd6 9.Hc3 e5 10.Be1 0-0 11.d3

 

11...f5

A vezérszárnyi gyaloggyengeséget sötét királyszárnyi akcióval ellensúlyozta.

12.Fa3 Fe6 13.Ha4 Ve7 14.c4 Bad8 15.Ve2 Fc8 16.Ve3 f4 17.Ve4 Kh8 18.Bad1 Fg4 19.Bd2 Fxf3 20.Vxf3

 

20...Hh4 21.Ve4

A világranglista-vezető először a verseny során gondokkal küszködött. 21.Vh3 f3 22.g3 Hg2 23.Bed1 Vg5 24.Hc3 Hf4 25.Vf1 Bf5 után nagyon passzív a világos haderő helyzete, a fogadóirodák nem fogadnának állására…

21...f3 22.g3 Hg2

 

23.Hc3

Magnusnak nem volt jobb választása a minőségáldozatnál. 23.Bed1 Ve6 24.d4 Vh3 után döntő erővel fenyeget 25...He1!

23...Ve6

Számításba jött a 23...Hxe1 24.Vxe1 Fc7! 25.Bd1 (25.d4 Vf7 26.Fxc5 exd4 27.Fxf8 Vxf8) 25...Fa5 26.Fb2 e4 27.Vxe4 Vxe4 28.Hxe4 Bfe8 folytatás.

24.Be3 Hxe3 25.fxe3

 

25...f2+!?

Radzsabovot időzavar fenyegette, türelmetlen volt, nem akarta megvárni, míg világos blokád aló vonja az f gyalogot. A látszatfenyegetések elől Magnus királya azonban eltáncolt.

26.Bxf2 Bxf2 27.Kxf2 Bf8+ 28.Ke2 Vh3

 

29.Vh1 Fe7 30.He4 Vg4+ 31.Kd2 Vh3 32.Ke2 h5 33.Fb2 Vg4+ 34.Kd2 Vh3 35.Ke2 Vg4+ 36.Kd2 Vh3 37.Ke2 és döntetlen

 

Aronjan,L (2809) - Griscsuk,A (2764)
Vezérindiai védelem [E18]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fe7 6.0-0 0-0 7.Hc3 He4 8.Fd2 Ff6 9.He5 Hxc3 10.Fxc3 Fxg2 11.Kxg2 c5

A tavalyi Grand Slam-döntő Magnus Carlsen a 11...d5-ös változatra szavazott Levon Aronjannal szemben, az a gyalogszerkezet más tervet igényelt.

12.Hf3

Egyetlen játszma az adatbázisban a 12.Hg4 re, sötét nem panaszkodhatott a 12...Fxd4 13.Fxd4 cxd4 14.Vxd4 Hc6 15.Vd6 f5 16.He3 f4! változatban.

12...cxd4 13.Fxd4 Fe7 14.Vd3 d6 15.Vc3 e5 16.Fe3 Hd7 17.Bfd1 Bc8 18.Bac1 f5 19.b4 Kh8

 

20.c5

Az örmény nagymester fonalas változat mellett döntött.

20...bxc5 21.bxc5 e4 22.Hd4 Hxc5 23.Hb5 Vb6

Döntetlen bástyavégjátékhoz vezetett volna a 23...a6 24.Hxd6 Fxd6 25.Fxc5 Bxc5 26.Vxc5 Fxc5 27.Bxd8 Bxd8 28.Bxc5 g6 folytatás.

24.Vc4 a6 25.Hc3 Vd8 26.Ha4 Hxa4 27.Vxa4 Bxc1 28.Bxc1 a5 29.Vb5 h6 30.Bd1

 

30...Fg5 31.Fb6 Vb8! 32.a4 f4!

Alekszandr Griscsuk egymást követő három fordulóban mutatott gyengébb játék után a mai napon maximálisan kihasználta esélyeit.

33.h4

Nincs világosnak előnye a 33.Fxa5 Vc8 34.Bxd6 f3+ 35.exf3 exf3+ 36.Kg1 Vc1+ 37.Vf1 Vc5 38.Ba6 Bb8 39.h3 Vc2 40.Bb6 Ba8 változatban.

33...f3+ 34.exf3 exf3+ 35.Kh2 Ff6 36.Fxa5 Fe5 37.Vxb8 Bxb8 38.h5 Ba8 39.Bd5 Kg8 40.Kh3 Kf7 41.Kg4 Ke6 42.Bb5 Fd4 43.Fb6 és döntetlen

 

Gelfand,B (2740) - Kramnyik,V (2810)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 dxc4 7.Fxc4 c5 8.0-0 cxd4 9.exd4 b6 10.Ve2 Fb7 11.Fg5 Hbd7

A torna 4. fordulójában Tejmur Radzsabov ellen az orosz exvilágbajnok a 11...Fxc3 12.bxc3 Hbd7 13.Bac1 Vc7 14.Fd3 Hg4 15.Fe4 Fxe4 16.Vxe4 Hgf6 17.Ve2 Bac8 folytatást választotta.

12.Bac1 Vb8 13.Bfd1 Bc8 14.Fd3 Fd6 15.g3 a6 16.Fxf6 Hxf6 17.He4 Bxc1 18.Bxc1 He8?

Vlagyimir Kramnyik nagyot hibázott, szerencséjére a baki büntetése elmaradt…

 

 

 

19.Hed2?!

A játszma kritikus állásában Borisz Gelfand hosszasan tűnődött, végül nagy csalódást okozott a passzív huszárlépésével. 19.Heg5! h6 (19...Hf6 20.He5) 20.Fg6! (Az izraeli sakkozó a parti végén bevallotta, hogy többet számolta a 20.Hxe6 lehetőséget, de érthetően nem nyerte el a tetszését a 20...Fd5 21.Fc4 Vb7 22.Fxd5 Vxd5 23.Hf4 Fxf4 változat.) 20...Fxf3 (20...hxg5 21.Hxg5 Hf6 22.Fxf7+ Kh8 23.Vf1 g6 24.Hxe6 Fe4 25.Vh3+; 20...fxg6 21.Vxe6+ Kh8 22.Hf7+ Kh7 23.Hh4 Hf6 24.Hxd6 Fd5 25.Ve5) 21.Fxf7+ Kf8 22.Vxf3 hxg5 23.Fxe6+ Hf6 24.Bc8+ Vxc8 25.Fxc8 Bxc8 26.Vb7 Bc1+ 27.Kg2 Fc7 28.Vxa6 g4 29.a4 változatban világos esélyei jobbak.

19...Vd8 20.Fe4 Bc8 21.Vf1 Bxc1 22.Vxc1 Vc8 23.Vc3 Hf6 24.Fxb7 Vxb7 25.He5 Hd5

 

26.Vc6 Vxc6 27.Hxc6 Kf8 28.Hc4 Fc7 29.He3 Hxe3 30.fxe3 Fd6 31.He5 Fxe5 32.dxe5 Ke7 33.Kf2 Kd7 34.e4 Kc6 35.Ke3 Kc5 és döntetlen

 

Ivancsuk,V (2757) - Szvidler,P (2747)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Fa6 9.g3

A tavalyi Tal-emlékversenyen Fabiano Caruana a 9.Hd2 g6 10.Hf3 Fg7 11.Fg5 f6 12.exf6 Vxe2+ 13.Fxe2 Hxf6 14.0-0-0 0-0-0 15.Fe3 változatban győzte le Vlagyimir Kramnyikot.

 9...g6 10.b3 Fg7 11.Fb2 0-0-0 12.Fg2 Bhe8 13.0-0

 

13...Fxe5 14.Vxe5 Vxe5 15.Fxe5 Bxe5 16.cxd5 Fxf1 17.Kxf1

Világos a jól ismert változatban két tisztet kapott a bástyáért, de a sötét állásban a gyalogszerkezetet nem lehet megbontani.

17...cxd5 18.Hc3 c6 19.Bc1 Kb7 20.Ha4 a5 21.Ff3 Kc7 22.Hc5 Bee8 23.Bc2 Ba8 24.Bd2 Be7 25.Bd4 Bae8 26.Hd3 g5 27.Ba4 Kb6 28.Bd4 Kc7 29.Ba4 Kb6 30.Bd4 Kc7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan másfél pontos előnnyel vezet a Londonban zajló világbajnok-jelölti versenyen. A viadal hatodik fordulójában Carlsen sötéttel könnyed játékkal nyert az orosz Peter Szvidler ellen. Aronjan is másodhúzóként diadalmaskodott, az azeri Tejmur Radzsabov időzavarban nagyot hibázott. Hatodszor is remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, lépésismétléssel ért véget az ukrán Vaszilij Ivancsukkal vívott, áldozatokkal fűszererezett partija. Az izraeli Borisz Gelfand nyerést ígérő állását elrontotta az orosz Alekszandr Griscsukkal szemben. Pénteken pihenőnap lesz, szombaton többek között Carlsen-Radzsabov és Griscsuk-Aronjan összecsapásokra kerül sor.

 

Harmadik győzelmét aratta Magnus Carlsen. A norvég világranglista-vezető az első hat fordulóban négyszer sötéttel játszott, elégedett lehet a + 3-mal. Az orosz Peter Szvidlert könnyed játékkal győzte le. A spanyol megnyitásban a jól ismert, kedvelt változatot Magnus mindkét színnel előszeretettel játssza, Szvidler kissé passzív játékát azonnal kihasználta, 17…d5 lépéssel átvette a kezdeményezést. Az orosz sakkozó jelentős időhátrányba került, hátrányos állásában hibázott is, amit Carlsen nem használt ki, fonalas változatban látványosan nyerhetett volna. Szvidler könnyen adta meg magát, a kötés miatt tisztet vesztett, feladásra kényszerült. A virtuális világranglistát Magnus Carlsen 2876,6 ponttal vezeti.

 

Az örmény Levon Aronjan tartja a lépést Magnus Carlsennel. Nagy csatában nyert az azeri Tejmur Radzsabov ellen, aki az időzavar fenyegető árnyékában többször is hibázott, majd súlyos elnézéssel elszenvedte második vereségét. Radzsabov királyszárnyi támadást erőltetett, ezt Aronjan visszaverte, elkerülte a lépésismétléses döntetlent, fenntartotta a feszültséget. Aronjan az első hat partijában négyszer világossal játszott. Aronjan eddig 13,1 Élő-pontot gyűjtött, 2980 teljesítményének a performance-pontszáma.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik hatodszor is remizett, nyeretlenségi sorozata immár 13 játszmás, utoljára a London Chess Classic 2012 nyolcadik fordulójában győzött az angol Gawain Jones ellen. A világbajnok-jelölti verseny főpróbájaként a zürichi tornán is nyeretlen maradt, ráadásul az utolsó fordulóban érzékeny vereséget szenvedett a világbajnok Viswanathan Anandtól. Az exvilágbajnok az ötödik fordulóban nagy esélyt szalasztott el az örmény Levon Aronjannal szemben,  az ukrán Vaszilij Ivancsuk ellen vállalta a bonyodalmakat, sötét királyállásának felszakítására minőséget is áldozott. Ivancsuk súlyos időzavara ellenére remekül koncentrált, hárította a fenyegetéseket, sorba húzta a jó védőlépéseket. Kramnyik nem talált más megoldást, lépésismétléssel lett remi az érdekes ütközet.

Nagyot hibázott az orosz Alekszandr Griscsuk, az izraeli Borisz Gelfand kiskombinációval gyalogot nyert, de túlértékelte ellenfele támadási lehetőségeit. Nyerést ígérő állását elrontotta, a küzdelem örökös sakkal fejeződött be.

 

A 6. forduló eredményei:

Peter Szvidler (orosz, 2747) – Magnus Carlsen (norvég, 2872) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 36)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) döntetlen (Katalán megnyitás, 31)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) – Borisz Gelfand (izraeli, 2740) döntetlen (Szicíliai védelem,

Tejmur Radzsabov (ater, 2793) – Levon Aronjan (örmény, 2809) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 54)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 4,5 pont

3-4. Peter Szvidler és Vlagyimir Kramnyik 3

5-6. Tejmur Radzsabov és Alekszandr Griscsuk 2,5

7-8. Vaszilij Ivancsuk és Borisz Gelfand 2

 

Helyezés

Name

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Gy.

1

Magnus Carlsen

2872

NOR

* *

½

1

½

1

½

1

3

2

Levon Aronjan

2809

ARM

½

* *

½

½

1

1

1

3

3

Peter Szvidler

2747

RUS

0

½

* *

½

1

½

½

3

1

4

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½

½

½

* *

½

½

½

3

0

5

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

0

0

½

* *

½

1

½

1

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0

½

½

½

* *

½

½

0

7

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

½

0

½

0

½

* *

½

2

0

8

Borisz Gelfand

2740

ISR

0

0

½

½

½

½

* *

2

0

 

A szombati 7. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Tejmur Radzsabov

Levon Aronjan – Alekszandr Griscsuk

Borisz Gelfand – Vlagyimir Kramnyik

Vaszilij Ivancsuk – Peter Szvidler

Szvidler,P (2747) - Carlsen,M (2872)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 b4 9.Hbd2 0-0 10.a5

Magnus Carlsen mindkét színnel előszeretettel játssza a változatot.

10...Fe6 11.Hc4 Bb8 12.c3 bxc3 13.bxc3 h6 14.Be1 Vc8 15.Fc2 Bd8 16.Ve2 Ff8 17.He3

 

17...d5!

A világranglista-vezető átvette a kezdeményezést.

18.exd5 Hxd5 19.Hxd5 Bxd5 20.h3 Ff5 21.Bd1 Ve6 22.Fb1 Vd7 23.Fe3

 

23...e4

Magnus a legegyszerűbb megoldást választotta. A 23...Bxb1 24.Baxb1 Fxd3 25.Va2 Bxa5 26.Vb2 Bb5 27.Vd2 Bd5 minőségáldozat is számításba jött.

24.Hd4 Hxd4 25.Fxd4?

 

25...exd3!?

Magnus kihagyta a látványos nyerést a 25...Fxh3! 26.dxe4 (26.gxh3 Vxh3 27.Fe3 Fd6) 26...Bg5 27.g3 Fg4 28.f3 (28.Fa7 Vxd1+ 29.Vxd1 Fxd1 30.Fxb8 Ff3 31.Kf1 Bh5) 28...Bb2 29.Vxb2 Fxf3 változatban.

26.Fxd3 Fxd3 27.Bxd3 c5 28.Fe5 Bxd3 29.Fxb8 c4 30.Fe5 Fc5 31.Bb1 Vd5 32.Bb8+ Kh7 33.Vh5?

A reménytelen állásban Peter Szvilder gyorsan megadta magát.

 

 

 

33...Ve4!

Még villámpartiban sem nézné el Magnus a 34.Fh8+ Kxh8 35.Vxh6+ fenyegetést.

34.Bb2 Bd5 35.Be2 Vb1+ 36.Kh2 f6 és világos feladta

 

Radzsabov,T (2793) - Aronjan,L (2809)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 Be8 7.Hbd2 a6 8.Fa4 b5 9.Fb3 d6 10.Be1 Fe6 11.Hf1 Fxb3 12.axb3

 

12...d5 13.Vc2 h6 14.Hg3 a5 15.h3 Vd7 16.Fe3 Ff8 17.Bad1 Bad8 18.Hf5 Ve6 19.g4

Az azeri nagymester nagy reményeket fűzött királyszárnyi akciójához.

19...dxe4 20.dxe4 He7 21.Bxd8 Bxd8 22.Ba1 Ba8 23.c4 b4

 

24.g5 hxg5 25.Hxg5 Vc8 26.Hxe7+ Fxe7 27.Kh2 Ba6 28.Bg1 Hd7 29.Ve2 Bg6 30.Vh5 Hf6

Számításba jött a 30...Hf8 31.Hf3 Bxg1 32.Kxg1 f6 folytatás.

31.Vf3 Bh6 32.He6 Bh7 33.Hg5 Bh4

Levon Aronjan kevesellte a lépésismétléses remit.

34.Bg2 Vd7 35.Bg1 g6 36.Fc1

Időzavarban húzni kellett...

36...Ve8 37.Fe3

 

37...a4 38.bxa4 Vxa4 39.Fc1 b3

Erősebb volt a 39...Vc2 40.b3 Vc3 41.Bd1 Kg7 változatot választani.

40.Vg3 Bh5 41.Vd3 Vc6 42.Fe3

Tejmur Radzsabovnak ismét elfogyott az ideje.

42...Bh4 43.Kg3

Radzsabov rosszul értékelte a 43.Vxb3 Hxe4 44.Hxe4 Vxe4 45.Vb8+ Kg7 46.Vxc7 Ff6 47.Vd7 változat esélyeit.

43...Bh8 44.Kh2 Kg7 45.c5 Va4 46.Vc3 Be8 47.Vd3 Bd8 48.Vc3 Vb5 49.Kg2?

Az idő szorításában komoly hiba.

49...Bd3 50.Vc1 Hh5

Figyelmet érdemelt az 50...Hd7 51.Hf3 Fxc5 52.Fh6+ Kh7 53.Vg5 Bxf3 54.Kxf3 Vd3+ 55.Kg2 Vxe4+ 56.Kh2 Vf3 folytatás.

51.Hf3 Vb4 52.Ve1 Va4

 

53.Hxe5?

Már tartható volt az állás, de Tejmur óriásit hibázott. 53.Ve2 Bd8 54.Bc1 után nehéz feltörni világos védőállását.

53...Vxe4+ 54.Hf3 Hf4+ és világos feladta

 

Kramnyik,V (2810) - Ivancsuk,V (2757)
Katalán megnyitás [E01]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fd6 6.Fg2 Hbd7 7.0-0 0-0 8.Vc2 c6 9.Hc3

 Vlagyimir Kramnyik a kezdeményezésért gyalogot áldozott.

9...dxc4 10.Bfd1

Új gondolat a korábban látott 10.Fg5 h6, illetve 10.Bad1 helyett.

10...Vc7 11.Hg5 Fe7 12.a4 e5 13.a5 exd4 14.Ff4 Fd6 15.Bxd4 Fxf4 16.Bxf4 h6 17.Hf3 b5 18.axb6 Hxb6

 

19.Bxf6!?

Az exvilágbajnok jelentős időelőnyben a sötét királyszárnyat meggyengítő minőségáldozatot hozott.

19...gxf6 20.Hd4 Fd7 21.Vd2 Kg7

 

22.Fxc6 Fxc6 23.Hf5+ Kg6 24.Ba5

Kramnyik kockáztatott. Azonnal remi lett volna a 24.Hh4+ Kh7 25.Hf5 vagy a; 24.Vxh6+ Kxf5 25.Vh3+ Kg6 26.Vg4+ Kh6 27.Vh4+ Kg6 folytatás.

24...Bh8 25.Vd4 Bag8

Vaszilij Ivancsuk remekül koncentrált, hogy a kapkodásban ne hibázzon, sorban húzta meg a legjobb védőlépéseket.

26.Bc5 Vd7! 27.Vf4 h5!

 

28.Hh4+

Kramnyik hosszasan számolt, de a lépésismétléses remi helyett nem talált más megoldást hiába volt Ivancsuknak csak 1 perce az időkontrollig.

28...Kg7 29.Hf5+ Kg6

Ivancsuk érthetően nem vállalta a 29...Kf8 30.Vb8+ Hc8 31.Vb4 a5 32.Bxa5+ Ke8 33.e4 Bg5 34.h4 Bxf5 35.Bxf5 Fxe4 36.Bxf6 átláthatatlan bonyodalmakat, ne feledjük, hogy csak egy perce volt és a nagymesterek az első két kontrollnál nem kapnak lépésenként 30 másodpercet.

30.Hh4+ Kg7 31.Hf5+ és döntetlen

 

Griscsuk,A (2764) - Gelfand,B (2740)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.Be1 a6 6.Ff1 d5 7.d3 d4 8.e5 Hd5 9.c4 dxc3 10.bxc3 Bb8 11.Fb2 b5 12.Hbd2 Fe7 13.He4 0-0 14.Bb1 Hb6 15.Fa1 Fb7 16.c4 b4 17.Vd2 a5 18.Vf4 Hd7 19.Vg3 Fa8 20.h4 a4 21.h5 h6 22.Vg4 Vc7 23.Hd6?

Taktikai elnézés(?), Alekszandr Griscsuk a gyalogért nem kapott igazi ellenértéket.

 

 

 

23...Hcxe5! 24.Hxe5 Hf6 25.Vd1 Fxd6 26.Vxa4 Hxh5 27.Vd1 Hf6 28.Hg4 Hxg4 29.Vxg4 e5 30.f4

 

30...Bbe8 31.Be3 f6 32.Bbe1 Vf7 33.f5 Fc6 34.Bh3 Kh7 35.Fb2 Ba8 36.Fc1

 

 

36...Bg8

Borisz Gelfand hitt ellenfelének. 36...Bxa2 37.Fxh6 (37.Vh4 Bh8) 37...gxh6 38.Bxh6+ Kxh6 39.Be3 Vh5 40.Bh3 Fe8 41.Bxh5+ Fxh5 42.Vh4 Ba7 43.Fe2 b3 44.Vxh5+ Kg7 45.Vg6+ Kh8 46.Fd1 b2 47.Fc2 Ba1+ 48.Kf2 Bh1 folytatás nyert volna.

37.Be2 Ff8 38.Bf2 Be8 39.Fe2 e4 40.Vh4 exd3 41.Fh5 Be1+ 42.Bf1 Bxf1+ 43.Kxf1 Ve7 44.Bxd3 Ve5 45.Vg4 Fe8?

Vége a szép álmoknak.

 

46.Fg6+ Fxg6 47.fxg6+ Kh8 48.Bd7 Fd6 49.Fxh6! Va1+ 50.Kf2 Vxa2+ 51.Kf1 Vb1+ 52.Kf2 Vc2+ 53.Kg1 Vb1+ 54.Kf2 Vb2+ 55.Kf1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Londonban zajló világbajnok-jelölti verseny ötödik fordulójában remek csatákat láttunk, végül négy döntetlen született. Nehéz pillanatokat élt át a két éllovas, a norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan. A világranglista-vezető az ukrán Vaszilij Ivancsukkal szemben harcolta ki a fél pontot, a rangsorban harmadik Aronjan az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ellen elméleti értékű végjátékban mentette állását remire. Az orosz Peter Szvidler kecsegtető állását rontotta el az izraeli Borisz Gelfanddal vívott csatájában, az orosz Alekszandr Griscsuk nem tudta megtörni az azeri Tejmur Radzsabov ellenállását.

Érdekes küzdelmeket, remek csatákat láttunk a viadal ötödik játéknapján. A középjátékok során aligha tippeltünk volna arra, hogy négy pontosztozkodás születik. Nehéz perceket, órákat élt át a holtversenyben vezető Magnus Carlsen és Levon Aronjan. A norvég világranglista-vezető a Grünfeld védelem egyik ritkább változatát választotta az ukrán Vaszilij Ivancsuk ellen. Magnusnak meggyűlt a baja a vezérét támadó világos haderővel, a vezércserét követően megkönnyebbülhetett, Ivancsuk időzavarban nem talált jobb esélyt, a huszárvégjáték már remi volt.

Az örmény Levon Aronjan számára Vlagyimir Kramnyik nagyon kellemetlen ellenfél, 17 döntetlen mellett az orosz exvilágbajnok 6-2-re vezet ellene. Emlékezetes partiban győzte le az örmények éltáblását a 2006-os torinói és a tavalyi isztambuli sakkolimpián is. Ezúttal is meggyűlt a baja Kramnyikkal. A középjátékban a még nyeretlen orosz nagymester jelentős előnybe kerülhetett volna, ehelyett a végjátékban bízott, Aronjan megkönnyebbülhetett az időellenőrzést követő 41.Ke3 lépés láttán, pontos védekezéssel kiharcolta a döntetlent.

 

Nagy esélyt szalasztott el az orosz Peter Szvidler. Az izraeli Borisz Gelfand királya körül viharfelhők gyülekeztek, de az elhibázott gyalogáldozatot követően már tovatűnt Szvidler előnye, sőt Gelfand nehezíthette volna meg ellenfele életét, az átélt izgalmak hatására azonban örült a reminek.

Joggal bosszankodott az orosz Alekszandr Griscsuk, kecsegtető állását elrontotta. Az azeri Tejmur Radzsabov tisztáldozattal kavarta meg a pozíciót, időzavarban Griscsuk nem talált jó megoldást.

 

Az 5. forduló eredményei:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) – Magnus Carlsen (norvég, 2872) döntetlen (Grünfeld védelem, 57)

Peter Szvidler (orosz, 2747) – Borisz Gelfand (izraeli, 2740) döntetlen (Grünfeld védelem, 31)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) – Levon Aronjan (örmény, 2809) döntetlen (Réti megnyitás, 72)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) döntetlen (Vezércsel, 51)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1-2. Levon Aronjan és Magnus Carlsen 3,5 pont

3. Peter Szvidler 3

4-5. Tejmur Radzsabov és Vlagyimir Kramnyik  2,5

6. Alekszandr Griscsuk 2

7-8. Borisz Gelfand és Vaszilij Ivancsuk 1,5

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

1

Levon Aronjan

2809

ARM

* *

½

½

½

1

1

2

Magnus Carlsen

2872

NOR

½

* *

½

1

1

½

3

Peter Szvidler

2747

RUS

½

* *

1

½

½

½

3

4

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

0

* *

½

½

½

1

5

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½

½

½

½

* *

½

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0

½

½

½

* *

½

2

7

Borisz Gelfand

2740

ISR

0

0

½

½

* *

½

8

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

0

½

0

½

½

* *

 

 

A 6. forduló párosítása:

Peter Szvidler – Magnus Carlsen

Vlagyimir Kramnyik – Vaszilij Ivancsuk

Alekszandr Griscsuk – Borisz Gelfand

Tejmur Radzsabov – Levon Aronjan

 

Ivancsuk,V (2757) - Carlsen,M (2872)
Grünfeld védelem [D93]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Ff4 Fg7 5.Hf3 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 Va5 8.Bc1 Bd8

Magnus Carlsen nem a legnépszerűbb 8...dxc4 9.Fxc4 Vxc5 10.Fb3 Hc6 változat mellett döntött.

9.Va4 Vxc5 10.b4 Vc6 11.Va3 dxc4 12.b5 Vb6 13.Fxc4

A világranglista-vezetőnek nagyon vigyáznia kellett, hogy ne kerüljön végzetes hátrányba.

13...Fe6 14.Fxe6 Vxe6 15.0-0 Hbd7

 

16.Hg5 Vf5 17.Vxe7 Hh5 18.Bfd1 Hxf4 19.exf4 Ff8 20.Ve4 Vxe4 21.Hcxe4 Hb6 22.g3 Bxd1+ 23.Bxd1 Fe7 24.Hf3 Bc8 25.He5 Bc7 26.Kg2 f6 27.Hf3 Kf7 28.h4 Bc2 29.a4 Ba2 30.Hc3 Ba3 31.Bc1 Hxa4 32.He4 Bd3

 

33.Bc7 Ke6 34.Bxb7 Bd7 35.Bb8 Bd8 36.Bb7 Bd7 37.Bxd7 Kxd7 38.Hd4 f5 39.Hg5 Fxg5 40.fxg5 Hc3 41.h5 gxh5 42.Kh3 Kd6 43.Kh4 Kd5 44.Hxf5 Hxb5 45.Kxh5

 

 

 

45...Ke4 46.He3 Hd6 47.Kh6 Hf7+ 48.Kxh7 Hxg5+ 49.Kg6 Hh3 50.Hd1 Kf3 51.Kf5 Hxf2 52.Hxf2 Kxg3 53.Hd1 a5 54.Ke4 a4 55.Kd4 a3 56.Hc3 a2 57.Hxa2 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2810) - Aronjan,L (2809)
Réti megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.g3 Fg4 3.Fg2 e6 4.c4 c6 5.0-0 Hf6 6.cxd5 Fxf3 7.Fxf3 cxd5 8.Hc3 Hc6 9.d4 Fe7 10.e3 0-0 11.Fd2

A változatot többek között Szergej Karjakin tavaly decemberben kétszer is megjátszotta.

11...Vb8

Új ötlet. Dmitrij Jakovenko a 11...a6 12.Bc1 He8 13.Ha4 változatban végül kikapott. A francia Lurent Fressinet a 11...Bc8 12.Ve2 Hd7 13.Bfc1 Hb6 folytatást választotta. Karjakin dolgozott együtt Vlagyimir Kramnyikkal, a felkészüléskor már a szekundánsok játszmáit is figyelni kell!

12.Bc1 Bc8 13.Fg2 b5

 

14.e4

Az orosz exvilágbajnok a futópár birtokában az állás nyitására szavazott, kiéleződött a pozíció.

14...b4 15.Ff4! Vb6

Világos döntő előnyhöz jutott volna 15...Fd6-ra a 16.Hxd5 Hxd5 17.exd5 Fxf4 18.Bxc6 Bxc6 19.dxc6 Fc7 20.d5 változatban.

16.Ha4 Va5 17.e5 Hd7 18.Fe3 Hb6 19.Hxb6 axb6 20.f4 Vxa2?!

Az örmény nagymester engedélyezte világos következő lépését. 20...g6 21.f5 gxf5 22.g4 f4 23.Bxf4 Fg5 24.Bf3 Fxe3+ 25.Bxe3 Vxa2 26.Vd2 jobb volt.

 

21.f5! exf5 22.b3 Va5?

A holtversenyes éllovas nagy kockázatot vállalt. 22...Hd8 23.Fxd5 Bxc1 24.Vxc1 Ba5 25.Fc4 b5 26.Fd5 Ve2 27.Bxf5 Fg5 28.Bxf7 (28.Fxg5 Ba2) 28...Fxe3+ 29.Kh1 Fxc1 30.Bf2+ Hf7 31.Bxe2 Kf8 32.e6 Hd8 33.e7+ Ke8 34.exd8V+ Kxd8 volt a pontos folytatás.

23.Vf3 Hd8

 

24.Vxd5?!

Az exvilágbajnok hosszas gondolkodás után sem találta meg a 24.Bxc8! Bxc8 25.Vxf5 Bc7 (25...Ba8 26.Vd7 Kf8 27.h4 Ba7 28.Vxd5 Vxd5 29.Fxd5)

 

26.e6! fxe6 27.Vh5 Ff8 28.Ve8 Hf7 29.Vxe6 Be7 30.Vf5 jelentős fölényt nyújtó folytatást.

24...Bxc1 25.Bxc1 Vxd5 26.Fxd5 Ba5 27.Ff3

Az exvilágbajnok futópárjával kissé jobban állt.

27...Ba3 28.Bc8 Bxb3 29.Kf2 Bc3 30.Bb8 b3 31.Bxb6 g5 32.Bb8 Bc4?!

Az idő szorításában hiba.

 

 

33.d5 Bb4 34.Bxb4 Fxb4 35.Fd1 b2 36.Fc2 Hb7 37.Fxg5 Hc5 38.Fxf5 Ha4 39.d6 Hc3 40.d7 Fa5

41.Ke3?!

Vlagyimir Kramnyik kevesellte a 41.d8V+ Fxd8 42.Fxd8 b1V 43.Fxb1 Hxb1 44.Ke3 Ha3 45.Ff6 Kf8 46.Kf4 Hb5 47.Kf5 Hd4+ 48.Kg4 Hb3 49.h4 változat kínálta esélyt, de hibázott. Aronjan nem tagadta, hogy nagy megkönnyebbülést jelentett számára a lépés. A sajtótájékoztatón Kramnyik nagyon fáradtnak tűnt, de a közös elemzés láthatóan oldotta feszültségét.

41...f6 42.Fxf6 Hd5+ 43.Kd4 Hxf6 44.exf6 Kf7 45.Fxh7 Kxf6 46.Kd5 Ke7 47.Kc6 Kd8 48.g4

 

 

48...Fe1! 49.h3 Fh4 50.Kd6 Fe7+ 51.Ke6 Fh4 52.Fb1 Kc7 53.Fe4 Kd8 54.Fc2 Kc7 55.Fb1 Kd8 56.Fe4 Kc7 57.Fd3 Kd8 58.Kd6 Fe7+ 59.Ke6 Fh4 60.Ff5 Kc7

Levon Aronjan nagyon pontosan védekezett.

61.Kf7

 

61...b1V 62.Fxb1 Kxd7 63.Fa2 Kd6! 64.Kg6 Ke5 65.Kh5 Fe7! 66.g5 Kf4 67.h4 Kg3 68.Fc4

 

 

68...Ff8 69.Fe2 Fg7 70.Fc4 Ff8 71.g6 Kf4 72.Fa2 Fg7 és döntetlen

 

Szvidler,P (2747) - Gelfand,B (2740)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Hb6 6.e3 Fg7 7.f4

Peter Szvidler alaposan készült a világbajnok-jelölti versenyre, új ötletekkel színezi játékát, amelyet az utóbbi időben túlzott békülékenysége miatt sok kritika ért. A megszokott 7.Hf3 helyett érdekes gondolattal jelentkezett.

7...0-0 8.Hf3 Fg4 9.h3 Fxf3 10.Vxf3 c6 11.h4

Szvidler terve bevált, királyszárnyi akciója bíztatóan bontakozott ki.

11...H8d7 12.h5 e6 13.hxg6 hxg6

 

14.e4

Világos fokozhatta volna előnyét a 14.0-0-0 c5 (14...Be8 15.g4 c5 16.Kb1 cxd4 17.exd4) 15.Vh3 Be8 16.dxc5 Hxc5 17.He4 Vc7 18.Fc3 változatban.

14...f5 15.g4

Az ötszörös olimpiai bajnok túlkomplikálta az állást. 15.e5 Kf7 16.0-0-0 Bh8 17.Bg1 Hd5 18.Hxd5 cxd5 19.g4 után nehéz lett volna a tavaly világbajnoki döntőt játszott Borisz Gelfand helyzete.

15...Hf6 16.gxf5 exf5? 17.e5 Hg4 18.d5

Számításba jött a 18.Fe3 Vd7 19.0-0-0 Bad8 20.Kb1 folytatás.

18...cxd5 19.0-0-0 d4 20.Hb5 Vd5 21.Vh3 Bfc8+? 22.Kb1 Bc6

 

 

 

23.e6?

Szvidler elszámolta magát. 23.Bc1 Bxc1+ 24.Fxc1 Bc8 25.Fd2 Bc6 26.Hd6 változatban Gelfandnak komoly gondjai lettek volna.

23...Vxe6 24.Fg2 Hf2 25.Vh7+ Kf7 26.Bde1 Vf6 27.Fxc6 bxc6 28.Hc7

 

28...Bh8

Figyelmet érdemelt a 28...He4 29.Bxe4 fxe4 30.Hxa8 Hxa8 31.f5 e3 32.fxg6+ Vxg6+ 33.Vxg6+ Kxg6 34.Fb4 d3 folytatás.

29.Vxh8?

Az egyenlő esélyeket 29.Be6 Bxh7 30.Bxf6+ Fxf6 31.Bxh7+ Kg8 32.Bh2 He4 33.Kc2 biztosította volna.

29...Fxh8 30.He8 Hxh1?

Borisz Gelfand a fenyegető időzavar árnyékában nem vállalta az előnyéhez vezető 30...Vd8 31.Bxh8 Hd5 32.Bh7+ Kg8 33.Bg7+ Kf8 34.Bb7 Vh4 35.Hg7 He4 változatot.

31.Hxf6 Hg3 és döntetlen

 

Griscsuk,A (2764) - Radzsabov,T (2793)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 Hh5 8.Fe2 Hxf4 9.exf4 b6 10.b4 a5 11.a3 c6 12.0-0 Vc7 13.g3 g6 14.Be1 Fa6 15.Vc2 Fxe2 16.Hxe2 Ba7 17.Bab1 axb4 18.axb4 Bfa8 19.Hc1 Ba3 20.Hd3 Ff6 21.Kg2 Vb7 22.Bec1 Kg7 23.Vd1 b5 24.Hde5 B8a4 25.Bc2 Fd8 26.Ve2 h6 27.Hd3 Hf6 28.Hfe5 Hd7 29.Bcb2 Hxe5 30.dxe5 Vd7 31.Bb3 Fe7 32.He1 Va7 33.Hc2 Bxb3 34.Bxb3

 

34...Fxc5 35.bxc5 Vxc5 36.He3 h5 37.Vc2 Vb6 38.Bb2 Be4 39.Bb1 c5 40.Hd1 Vc6 41.Hc3 Bc4 42.Vd3 b4 43.He2 Va4

 

44.f5 Vc2 45.Vxc2 Bxc2 46.Hf4 gxf5 47.Hxh5+ Kh6 48.Hf6 Ba2 49.Hd7 Ba5 50.Hxc5 Bxc5 51.Bxb4 d4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Londonban zajló világbajnok-jelölti verseny negyedik fordulójában a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen világossal legyőzte az orosz Alekszandr Griscsukot, és beérte az orosz Peter Szvidlerrel remiző örmény Levon Aronjant. A spanyol megnyitású partiban Griscsuk jelentős időhátrányba került, gyalogot vesztett, minőségáldozattal próbált „kavarni”, Magnus pontos játékkal hárította kísérletét. Negyedszer remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az azeri Tejmur Radzsabovval osztozott meg a ponton. A sereghajtó „veterán” nagymesterek, az izraeli Borisz Gelfand és az ukrán Vaszilij Ivancsuk játszmája érdekes csatában örökös sakkal ért véget. Az ötödik játéknapon többek között Ivancszk-Carlsen és Kramnyik-Aronjan összecsapásokra kerül sor.

 

A londoni világbajnok-jelölti verseny előtt Magnus Carlsen és Alekszandr Griscsuk csak hétszer mérkőzött meg egymással. Hat döntetlen mellett a norvég zseni egyszer legyőzte az orosz nagymestert. A tavalyi Tal-emlékversenyen a spanyol megnyitás Arhangelszki-változatában osztoztak meg a ponton, most Griscsuk választása a berlini változatra esett. A világranglista-vezető elkerülte a gyors vezércseréssel létrejövő végjátékot, küzdelemre törekedett. Úgy tűnt, hogy a nyitást Griscsuk jól megoldotta, de 17…f5 lépése túlzottan ambiciózus volt, majd vezérlépésével engedélyezte, hogy a világos huszárok tűz alá vegyék a5 gyalogját.

 

Az orosz nagymester már a 19. lépést követően súlyos időzavarban volt, csak négy és fél perce maradt. Minőségáldozattal próbált „kavarni”, de az időmilliomos Magnus pontos játékkal hatástalanította kísérleteit, a fontos győzelemmel befogta Levon Aronjant.

Az örmény nagymester az orosz Peter Szvidlerrel az elfogadott vezércselű partiban gyorsan megosztozott a ponton. Szvilder gyalogáldozattal jutott ellenjátékhoz, az anyagi egyensúly helyreállíása után sorozatos cserékkel osztoztak meg a ponton.

A két csalódott, kettős vereséggel sakkasztalhoz ülő veterán izraeli Borisz Gelfand és az ukrán Vaszilij Ivancsuk érdekes csatát vívott. A különböző gondolkodási idejű játszmáikat számolva jubileumi, 100. összecsapásukra került sor. Ivancsuk a szupernagymesterek repertoárjában ritka Csigorin védelmet választotta, Gelfand kicsit jobban állt. Az ukrán sakkozó taktikai útra terelte a játszmát, ezúttal nem hibázott, küzdelmük örökös sakkal ért véget.

 

Az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik játszmája is pontosztozkodással zárult. A Nimzoindiai védelmű partiban Kramnyik pozíciója egy kissé kellemesebb volt, Radzsabovnak kellett vigyáznia, de feladatát jól megoldotta. Az orosz exvilágbajnok a sajtótájékoztatón a négy fordulót értékelve elégedett eddigi teljesítményével, háromszor sötéttel játszott. Nem zavarja, hogy Magnus Carlsen és Levon Aronjan egypontos előnyre tett szert, hosszú a verseny, egy nyeréssel is sokt lehet előrelépni.

 

A 4. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2872) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 37)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 50)

Levon Aronjan (örmény, 2809) – Peter Szvidler (orosz, 2747) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 31)

Borisz Gelfand (izraeli, 2740) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) döntetlen (Csigorin védelem, 37)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 3 pont

3. Peter Szvidler 2,5

4-5. Tejmur Radzsabov és Vlagyimir Kramnyik  2

6. Alekszandr Griscsuk 1,5

7-8. Borisz Gelfand és Vaszilij Ivancsuk 1

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

1

Magnus Carlsen

2872

NOR

* *

½

½

1

1

3

2

Levon Aronjan

2809

ARM

½

* *

½

1

1

3

3

Peter Szvidler

2747

RUS

½

* *

1

½

½

4

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

0

* *

½

½

1

2

5

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½

½

½

* *

½

2

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0

½

½

* *

½

7

Borisz Gelfand

2740

ISR

0

0

½

* *

½

1

8

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

0

0

½

½

* *

1

 

 

Az 5. forduló párosítása:

Vaszilij Ivancsuk – Magnus Carlsen

Peter Szvidler – Borisz Gelfand

Vlagyimir Kramnyik – Levon Aronjan

Alekszandr Griscsuk – Tejmur Radzsabov

 

Carlsen,M (2872) - Griscsuk,A (2764)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3

A berlini végjáték helyett a világranglista-vezető igazi küzdelemre törekedett.

4...Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.h3 a6 8.Fxc6 bxc6 9.Be1

Újítás, korábban világossal a 9.d4 Fb6 10.Be1 változatot játszották.

9...Be8 10.Hbd2 d5 11.exd5 Vxd5 12.Hb3 Ff8 13.c4 Vd6 14.Fe3 Hd7

 

15.d4 e4 16.Hfd2 a5 17.a4

 

17...f5

Alekszandr Griscsuknak nagyon fogyott a gondolkodási ideje, királyszárnyik akcióba kezdett. A sajtótájékoztatón hibáztatta a tervet.

18.c5 Vg6?

Kontroll nélkül hagyta a c4 mezőt, az anyagi veszteség elkerülhetetlenné vált.

19.Hc4 Hf6

Az orosz sakkozónak csak négy és fél perce maradt.

20.Ff4 Hd5 21.Vd2 Fe6 22.Hbxa5 Beb8 23.He5 Vf6 24.Fh2

 

 

24...Bxa5?!

Reménytelen pozícióban Griscsuk kavarni próbált. Az időmilliomos Magnus nem kapkodott, alaposan meggondolt minden lépését.

25.Vxa5 Bxb2 26.Bab1 Ba2

 

27.Va6 e3 28.fxe3 Vg5 29.Be2 Hxe3?

 

 

30.Hf3 Vg6 31.Bxa2 Fxa2 32.Bb2 Fc4 33.Va5 Fd5 34.Ve1 f4 35.Fxf4 Hc2 36.Vf2 Fxf3 37.Bxc2 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2809) - Szvidler,P (2747)
Elfogadott vezércsel [D22]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.Hf3 a6 4.e3 b5 5.a4 Fb7 6.b3 e6 7.bxc4 bxc4 8.Fxc4 Hf6 9.Hbd2 Hbd7 10.Bb1 Bb8 11.0-0 Fe7 12.Ve2 0-0 13.Fb2

 

13...c5

Peter Szvidler gyalogot áldozott, bástyáinak aktivitása elegendő ellenjátékot adott.

14.Fxa6 Fxa6 15.Vxa6 Ba8 16.Vb5 Ba5 17.Vb3 Va8 18.Ba1 Bb8 19.Vc2 cxd4 20.Hxd4 Bc8 21.Vb1 Bxa4 22.Bxa4 Vxa4 23.Bc1 Va6 24.Bxc8+ Vxc8 25.h3 h6 26.Vc2 Vxc2 27.Hxc2 Hd5 28.Fa3 Fxa3 29.Hxa3 Hc5 30.Hc2 Kf8 31.Kf1 és döntetlen

 

Gelfand,B (2740) - Ivancsuk,V (2757)
Csigorin védelem [D07]

1.d4 d5 2.c4 Hc6

Szupernagymesterek gyakorlatában ritka vendég a Csigorin védelem.

3.Hf3 Fg4 4.Hc3 e6 5.Ff4 Fxf3 6.gxf3 Fb4 7.e3 Hge7 8.Vc2 dxc4 9.Fxc4 Hd5 10.Fg3 h5 11.h3 Vd7 12.0-0-0 0-0-0 13.He4 Kb8 14.Kb1 h4 15.Fh2 Fd6 16.f4

Számításba jött a 16.Hxd6 cxd6 17.Bhg1 g6 18.e4 folytatás.

16...f5 17.Hg5 Ha5 18.Fe2 Bc8 19.Vd2 Fb4 20.Vd3

 

 

 

20...c5!

Vaszilij Ivancsuk érdekes ellenjátékot talált.

21.dxc5 Bxc5 22.e4

 

22...Bhc8! 23.Bc1

Világosnak csak minimális az előnye a 23.exd5 Bxd5 24.Vf3 Bxd1+ 25.Bxd1 Vxd1+! 26.Fxd1 Hc4 27.Vd3 (27.Kc2 Hd2+ 28.Vc3 Fxc3 29.bxc3 Hc4 30.Fe2 Hb6) 27...Hd2+ 28.Vxd2 Fxd2 29.Fc2 e5 30.Hf3 Fxf4 31.Fxf4 exf4 32.Fxf5 Be8 változatban.

23...Hc4 24.Bxc4 Bxc4 25.exd5 exd5!?

Az ukrán nagymester ismét időzavarban volt. 25...Bc2 26.a3 Bd2 27.Vb5 Vxd5 28.Vxd5 exd5 29.Fd1 Fc5 még jobb volt.

26.Vb3 Vc6

 

27.Fxc4 dxc4 28.Vf3 Vb5 29.Ve2 Be8 30.Vc2

 

 

30...c3! 31.bxc3 Fxc3+ 32.Vb3

Az örökös sakk elkerülhetetlen. 32.Kc1??-re 32...Fd2+! 33.Vxd2 (33.Kxd2 Be2+ 34.Kd1 Bxc2 35.Kxc2 Vc6+) 33...Bc8+ 34.Kd1 Vb1+ 35.Ke2 Be8+ nyert volna.

32...Vd3+ 33.Vc2 Vb5+ 34.Vb3 Vd3+ 35.Vc2 Vb5+ és döntetlen

 

Radzsabov,T (2793) - Kramnyik,V (2810)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 dxc4 7.Fxc4 c5 8.0-0 cxd4 9.exd4 b6 10.Ve2 Fb7 11.Fg5 Fxc3 12.bxc3 Hbd7 13.Bac1 Vc7 14.Fd3 Hg4 15.Fe4 Fxe4 16.Vxe4 Hgf6 17.Ve2 Bac8

 

 

 

18.c4 h6 19.Fh4 Vb7 20.Bfe1 Bfe8 21.a4 Va6 22.Va2 Bc6 23.Vb3 Bec8 24.Fxf6 Hxf6 25.He5 Bd6 26.Bed1 Bcd8 27.Vb4 Vc8 28.Hf3 He4 29.h4 Hf6 30.a5 Hg4 31.axb6 axb6 32.Be1 Bc6 33.Vb5 Vc7 34.Be4

 

34...Bd5 35.Vb3 h5 36.Bee1 Bf5 37.Vd3 g6 38.Bc2 Vd6 39.Bd1 Bc8 40.Ve2 Bd8

Számításba jött a 40...Ba8 41.Ba2 Bxa2 42.Vxa2 b5 43.cxb5 Bxb5 folytatás.

41.Bcd2 Vc6 42.Bc2 Vc7 43.Bcd2 Bc8 44.Bc2 Ba5 45.Bdc1 Vd6 46.Ve4 Bf5 47.g3 Hf6 48.Ve3 Hg4 49.Ve4 Hf6 50.Ve3 Hg4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

(fotók: http://londond2013.fide.com  Anasztazia Karlovics)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Londonban zajló világbajnok-jelölti verseny harmadik fordulójában a háromszoros olimpiai bajnokok rangadóján az örmény Levon Aronjan sötéttel győzte le az ukrán Vaszilij Ivancsukot. A világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen remek technikával nyerte meg kedvezőbb végjátékát az izraeli Borisz Gelfanddal szemben. Az orosz Peter Szvidler aratta a játéknap harmadik győzelmét, az azeri Tejmur Radzsabov ellen nyert. Aronjan félpontos előnnyel vezet Carlsen és Szvidler előtt. Az orosz derbi, Vlagyimir Kramnyik és Alekszandr Griscsuk játszmája lépésismétléses remivel fejeződött be. A hétfői pihenőnap után kedden folytatódik a pontvadászat.

 

Az ukrán háromszoros olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk szomorúan ünnepelheti a holnapi szabadnapon 44. születésnapját. Az azeri Tejmur Radzsabovtól elszenvedett veresége után a viadal harmadik játéknapján az örmény Levon Aronjan is vereséget mért rá. Ivancsuk túlzottan eredeti, ambiciózus játéka, súlyos időzavara újabb vesztéshez vezetett. Már  a nyitás után Aronjan átvette a kezdeményezést, miután világos akciója a királyszárnyon gyorsan elhalt. A középen rekedt világos király bajba kerülhetett volna, az örmény nagymester jobb folytatást is kihagyott, majd nem élt a taktikai csapás lehetőségével. Ivancsuk ismét megúszhatta volna a vereséget, de időtúllépéssel kikapott.

 

Sokszor dicsértük már a világranglista-vezető Magnus Carlsen remek technikáját. Az izraeli Borisz Gelfand elleni nyerése ennek újabb szép példája. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a viadal doyenje a nyitás után szemre tetszetősen állt, a legfiatalabb résztvevő pontos játékkal egyenlített ki. A létrejött végjátékban Magnusnak vezérszárnyi gyalogtöbblete volt, a huszár pedig jobb tiszt, mint Borisz futója. A tavaly világbajnoki döntőt játszott izraeli nagymester végzetes hibát a vezércserével követett el, Magnus összekötött vezérszárnyi gyalogjai feltartóztathatatlanul robogtak előre.

 

Megszerezte első győzelmét az orosz Peter Szvidler, az azeri Tejmur Radzsabov kedvenc királyindiai védelmében kapott ki. A nyitásban Szvidler villámgyorsan húzott, míg Radzsabov sokat tűnődött. Az azeri nagymester a Volga-cselre emlékeztető módon áldozott gyalogot, majd két tisztet adott bástyáért cserébe. Gondolkodási ideje vészesen fogyott, igazi ellenjátékot nem kapott. A vezércsere után az ötszörös olimpiai és hatszoros orosz bajnok, a két évvel ezelőtti Világkupa győztese anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette.

 

A kazanyi világbajnok-jelölti páros mérkőzések második körében az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik meglepetésre rájátszásban vereséget szenvedett honfitársától, Alekszandr Griscsuktól. Akkor az angol megnyitásban próbált fogást keresni riválisán, most a Grünfeld védelem g3-as rendszere került terítékre. Az exvilágbajnok ritka változatot választott, meg is lepte Griscsukot, aki jelentős időhátrányba került. Világos kis előnyt ért el, Griscsuk pontosan játszott, ellenjátékot talált, lépésismétléssel kikényszerítette a pontosztozkodást.

 

A 3. forduló eredményei:

Borisz Gelfand (izraeli, 2740) – Magnus Carlsen (norvég, 2872) 0 – 1 (Vezércsel, 57)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) – Levon Aronjan (örmény, 2809) 0 – 1 (Trompowski-támadás, 35)

Peter Szvidler (orosz, 2747) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) 1 - 0 (Királyindiai védelem, 55)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) döntetlen (Grünfeld védelem, 35)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1.Levon Aronjan 2,5 pont

2-3. Peter Szvidler és Magnus Carlsen 2

4-6. , Vlagyimir Kramnyik, Alekszandr Griscsuk és Tejmur Radzsabov 1,5

7-8. Borisz Gelfand és Vaszilij Ivancsuk 0,5

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

1

 

Levon  Aronjan

2809

ARM

* *

½

1

1

2

 

Peter Szvidler

2747

RUS

* *

½

½

1

2

3

 

Magnus Carlsen

2872

NOR

½

* *

½

1

2

4

 

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½

½

* *

½

5

 

Alekszander Griscsuk

2764

RUS

½

½

* *

½

6

 

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

0

* *

½

1

7

 

Borisz Gelfand

2740

ISR

0

0

½

* *

½

 

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

0

½

0

* *

½

 

 

A keddi 4. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Alekszandr Griscsuk

Tejmur Radzsabov – Vlagyimir Kramnyik

Levon Aronjan – Peter Szvidler

Borisz Gelfand – Vaszilij Ivancsuk

 

Gelfand,B (2740) - Carlsen,M (2872)
Vezércsel [D52]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Hbd7 5.Fg5 c6 6.e3 Va5 7.cxd5 Hxd5 8.Bc1

Borisz Gelfand elkerülte a főváltozatnak számító 8.Vd2 Fb4 9.Bc1 folytatást, más lehetőséget kínált fel Magnus Carlsennek.

8...Hxc3 9.bxc3 Fa3 10.Bc2 b6 11.Fd3 Fa6 12.0-0 Fxd3 13.Vxd3 0-0 14.e4 Bfe8

Világos állása nagyon tetszetős. Térelőny, a sötét vezér furcsa helyzete a torna doyenjét bizakodással tölthette el.

15.e5 h6 16.Fh4 c5 17.Hd2 cxd4 18.cxd4 Bac8 19.Hc4 Vb5 20.f4 Bc7 21.Vxa3 Bxc4 22.Bxc4 Vxc4 23.Ff2 Vc7 24.Bc1 Vb7

25.Vd6 Hf8 26.g3 Bc8 27.Bxc8 Vxc8 28.d5 exd5 29.Vxd5 g6 30.Kg2 He6

Sokszor dicsértük már Magnus Carlsen remek technikáját, amikor a végjátékban nagy türelemmel használja ki esélyét. Vezérszárnyi gyalogtöbbletében bízhatott, és természetesen abban, hogy 23 évvel fiatalabb a tavaly világbajnoki döntőt játszott ellenfelénél, aki időhátrányba is került.

 

 

31.Vf3 Kg7 32.a3 h5 33.h4 Vc2 34.Vb7 Va4 35.Vf3 b5

 

 

36.f5 gxf5 37.Vxf5 Vxa3 38.Vxh5 a5

A huszár remekül védi a királyt, a h szabadgyalogtól Magnus nem félt.

39.Vg4+ Kf8 40.h5 Vc1 41.Ve4 b4 42.Fe3 Vc7 43.Va8+ Kg7 44.h6+ Kh7 45.Ve4+ Kg8 46.Va8+ Vd8

 

47.Vxd8+?

A vezércsere nagy hiba, a végjáték többé nem menthető.

47...Hxd8 48.Kf3 a4 49.Ke4 Hc6 50.Fc1 Ha5 51.Fd2

 

51...b3 52.Kd3 Hc4! 53.Fc3 a3 54.g4 Kh7

Magnus már válogathatott a nyerések között. 54...He3! még gyorsabban nyert.

55.g5 Kg6 56.Fd4 b2 57.Kc2

 

57...Hd2! és világos feladta

 

Ivancsuk,V (2757) - Aronjan,L (2809) [A47]
Trompowski-támadás

1.d4 Hf6 2.Fg5 e6 3.Hd2 c5 4.e3 b6 5.Hgf3 Fb7 6.c3 Fe7 7.Fd3 0-0 8.Fxf6 Fxf6 9.h4

Vaszilij Ivancsuk tegnapi veresége után Levon Aronjannal szemben  túlzottan ambiciózuson játszott.

 9...Hc6 10.Hg5

Csodák nincsenek. A 10.Fxh7+ Kxh7 11.Hg5+ Kh6 (11...Kg8?? 12.Vh5 Be8 13.Vxf7+ Kh8 14.Vg6 Kg8 15.Hde4 változatban nyerne világos.) 12.Vf3 d5 13.Vf4 Vb8 14.Hxf7+ Kg6 15.Hd6 cxd4 folytatásban nincs igazi fenyegetése világosnak.

10...g6 11.f4 He7 12.Vg4 h5 13.Vh3 cxd4 14.exd4 b5!?

A középen rekedt király ellen az örmény nagymester akciót indított. Ivancsuknak fogyott az ideje, állása egyre gyanúsabbá vált.

15.a3

A gyalogáldozat elfogadására, 15.Fxb5-re 15...Bb8 16.Fe2 Fd5 17.b3 Va5 jöhetett volna.

 15...Vb6 16.Bg1?

 Mi szólt a sáncolás ellen?

16...Hd5 17.Hge4 Fg7 18.Vf3

 

18...b4! 19.axb4 Hxb4 20.Hc4 Vb5?!

Fölényes állásban Aronjan türelmetlenné vált. 20...Vc7 21.He5 Hxd3+ 22.Vxd3 d6 23.Hf3 Bab8 volt a helyes folytatás.

21.He5 Hxd3+ 22.Hxd3 Vf5 23.Hdc5 Fc6 24.b4 Bfb8 25.Ba5?

A kapkodásban taktikai csapást engedélyezett, de ezt nagy meglepetésre az örmény nagymester nem vette észre.

25...a6?!

Megpecsételte volna világos sorsát a 25...Fxd4! 26.cxd4 Bxb4 27.Ba1 Bxd4 28.Ve3 Bxe4 29.Hxe4 Fxe4 30.Bd1 d5 folytatás.

26.Ve3 Vg4 27.g3 Bb5 28.Bxa6 Bxa6 29.Hxa6

Az ukrán nagymesternek csak másodpercei maradtak.

29...e5?!

Az ellenfél időzavara volt a célpont...

30.dxe5 Fxe4 31.c4 Bb6

 

32.Vxb6 Vf3 33.Vf2 Va3

 

 

34.Hc5?

Megmentette volna a játszmát a 34.Vd4 Ff5 35.Hc5 d6 36.He4 dxe5 37.fxe5 Fxe5 38.Vxe5 Ve3+ 39.Kd1 Fxe4 40.Ve8+ Kg7 41.Ve5+ változat.

34...Vxb4+ 35.Kd1 és világos túllépte a gondolkodási időt, sötét nyert.

 

Szvidler,P (2747) - Radzsabov,T (2793)
Királyindiai védelem [E83]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Fe3 c5 7.Hge2 Hc6 8.d5 Ha5 9.Hg3 a6 10.Fe2 Hd7 11.Bc1

 

11...b5

A Volga-cselre emlékeztető gyalogáldozat.

12.cxb5 axb5 13.Fxb5 He5 14.0-0 Hac4 15.Fg5 Fd7

A sakkóra egyértelműen mutatta, hogy nem az azeri sakkozó elképzelése szerint alakult a parti. Az ötszörös olimpiai és hatszoros orosz bajnok Peter Szvidler a 40. lépésig rendelkezésre álló 2 órás gondolkodási időből mindössze 10(!) percet használt el, míg Tejmur Radzsabovnak 38 perce maradt.

16.Fxd7 Vxd7 17.Ve2

 

17...Hxb2?!

Radzsabov két tisztet adott bástyáért cserébe. A gyorsan fogyó gondolkodási ideje mellett türelmetlen volt.

18.Vxb2 Hd3 19.Vd2 Hxc1 20.Bxc1 Fxc3?! 21.Bxc3 Bfb8 22.Vc2 f6 23.Fc1 Va4

 

 

24.a3

Szvidlerre nem túl bonyolult feladat várt, hogy anyagi előnyét érvényesítse.

24...Kf7 25.Hf1 Vxc2 26.Bxc2 f5 27.Hd2 Ba4 28.Hc4 fxe4 29.fxe4 Bb3 30.Kf2 Ke8

 

 

31.e5 Ba6 32.exd6 exd6 33.Ke2 Kd7 34.Ff4 h5 35.h4 Ba4 36.Kd2 Bb1 37.Kc3 Ba6

 

 

38.Be2 Bd1 39.Be6 Bxd5 40.Bxg6 Bd4

 

 

41.Fxd6 Bxh4 42.He5+ Kc8 43.Bg8+ Kb7 44.Fxc5 Be6 45.Bg7+ Kc8 46.Hc4 Bg4 47.Hd6+ Kb8 48.Bb7+ Ka8 49.Bd7 Bg8 50.Hc4 Bxg2 51.Fd6 Bxd6 52.Hxd6 h4 53.Bh7 Bh2 54.Kb4 h3 55.Ka5 és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2810) - Griscsuk,A (2764)
Grünfeld védelem [D76]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Hf3 Hb6 7.Hc3 Hc6 8.e3 0-0 9.0-0 Be8 10.h3

Az exvilágbajnok ritkább változat mellett döntött, Alekszandr Griscsuk ellen még senki nem játszotta meg. A 10.d5-ös változatot maga is játszotta Jan Nepomnjacsij ellen. 10.Be1 a másik népszerű folytatás.

10...e5 11.d5 Ha5 12.Vc2

Újítás a többször játszott 12.e4 helyett.

12...c6 13.b4 Hac4 14.dxc6 bxc6 15.Bd1 Ve7 16.Hd2 Ff5

 

 

17.Hce4 Bad8

A "mérgezett" gyalog leütése világos előnyéhez vezetett volna. 17...Vxb4? re 18.a3 Vc5 19.a4 Vb4 (19...Fxe4? 20.Fxe4 Ff8 21.Hb3 Vb4 22.Fxc6) 20.a5 Hxd2 21.Fxd2 Vc4 22.Bac1 Vxc2 23.Bxc2 Hd7 24.Bxc6 következett volna.

18.a3 h5 19.Hxc4 Bxd1+ 20.Vxd1 Hxc4 21.Ba2 Bd8 22.Vf1 Hd6 23.Hc5 Hb5

Griscsuk jelentős időhátránnyal küzdött.

24.Fxc6 Hc3 25.Bd2 Bxd2 26.Fxd2 Vd6 27.Fxc3 Vxc6 28.Vg2 Vd6

 

29.e4 Vd1+ 30.Kh2 Fc8 31.f3 Vc1 32.Vd2 Vf1 33.Vg2 Vc1 34.Vd2 Vf1 35.Vg2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

(fotók: http://london2013.fide.com  Anasztazia Karlovics)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örmény Levon Aronjan nyerte az első játszmát a Londonban zajló világbajnok-jelölti versenyen. A viadal második fordulójában Aronjan világossal győzte le az izraeli Borisz Gelfandot, kiskombinációval használta ki ellenfele taktikai elnézését. Az azeri Tejmur Radzsabov nyert állásban mentőövet dobott Vaszilij Ivancsuknak, de az ukrán nagymester időzavarban nem vette észre a meneküléséhez vezető nagyszerű folytatást. Ivancsuk túllépte a gondolkodási időt, vesztett. Alig másfél órás játék után megosztozott a ponton a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. Döntetlennel ért véget az orosz Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler partija is.

A sakkrajongók óriási érdeklődéssel várták a világbajnok-jelölti torna egyik csúcsrangadóját, a norvég Magnus Carlsen és az orosz Vlagyimir Kramnyik összecsapását. Először a 2007-es Corus-tornán mérkőztek meg, döntetlen lett a parti, azóta még nyolcszor remiztek. Az exvilágbajnok 4-3-ra vezetett, nagy csatákban dőltek el a játszmák. Londoni első partijuk nem a remélt hőfokon zajlott, gyorsan cserélődtek a tisztek. A világranglista-vezető bástyája betört a hetedik sorra, Kramnyik pontos játékkal egyenlített ki, második sötét partját is elremizte.

 

A viadalon az első győzelmet a hivatalos világranglistán harmadik, a virtuális rangsorban második örmény Levon Aronjan aratta. Az angol megnyitás jól ismert változata került terítékre, a tavaly az indiai Viswanathan Ananddal világbajnoki döntőt játszott izraeli Borisz Gelfand bízott abban, hogy gyaloghátrányos állása tartható lesz futópárjának és világos duplagyalogjának köszönhetően. A kritikus pozícióban azonban elnézte Aronjan tetszetős kiskombinációját, többé nem volt védelme.

 

Az azeri Tejmur Radzsabové a torna második nyerése, de ez jóval izgalmasabb körülmények között született meg. A holland védelmű partiban a nyitásban kedvezőbb állást ért el az ukrán Vaszilij Ivancsukkal szemben. Sötét nem tudta befejezni fejlődését, bástyája szorult helyzetbe került. Radzsabov hibáját kihasználva vezért nyert, a nagy feszültségben azonban kihagyta a gond nélküli sikerhez vezető utat, majd nagyot hibázott, mentőövet dobott ellenfelének. Ivancsuk pokoli időzavarban nem találta meg a csodás meneküléséhez vezető változatot, időtúllépéssel vesztett. 

Az orosz derbi, Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler spanyol megnyitású partija kevés izgalmat hozott, pontosztozkodás született összecsapásukban.

 

A 2. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2872) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) döntetlen (Angol megnyitás, 30)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) – Peter Szvidler (orosz, 2747) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) 1 – 0 (Holland védelem, 34)

Levon Aronjan (örmény, 2809) – Borisz Gelfand (izraeli, 2740)  1 – 0 (Angol megnyitás, 35)

 

A világbajnok-jelölti verseny állása:

1-2. Levon Aronjan és Tejmur Radzsabov 1,5 pont

3-6. Peter Szvidler, Vlagyimir Kramnyik, Magnus Carlsen és Alekszandr Griscsuk 1

7-8. Borisz Gelfand és Vaszilij Ivancsuk 0,5

 

Helyezés

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

1

 

Levon Aronan  

2809

ARM

* *

½

1

0

2

 

Tejmur Radzsabov  

2793

AZE

* *

½

1

0

3

 

Peter Szvidler  

2747

RUS

* *

½

½

1

1

 

Vlagyimir   Kramnyik

2810

RUS

½

* *

½

1

1

5

 

Magnus   Carlsen

2872

NOR

½

½

* *

1

½

6

 

Alekszander   Griscsuk

2764

RUS

½

* *

½

1

½

7

 

Borisz Gelfand  

2740

ISR

0

½

* *

½

0

8

 

Vaszilij Ivancsuk  

2757

UKR

0

½

* *

½

0

 

A 3. forduló párosítása:

Borisz Gelfand – Magnus Carlsen

Vaszilij Ivancsuk – Levon Aronjan

Peter Szvidler – Tejmur Radzsabov

Vlagyimir Kramnyik – Alekszandr Griscsuk

 

Carlsen,M (2872) - Kramnyik,V (2810)
Angol megnyitás [A33]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.Ff4

A London Chess 2012 szuperversenyen Magnus Carlsen a 6.a3 Fc5 7.Hb3 Fe7 8.e4 0-0 9.Fe2 b6 10.0-0 Fb7 11.Ff4 d6 12.Bc1 Bc8 13.Be1 He5 14.Hd2 Hfd7 15.Fe3 Vc7 16.b4 változatot játszotta meg Polgár Judit ellen.

6...d5 7.e3 Fb4 8.Fe2 dxc4 9.Hxc6 Vxd1+ 10.Bxd1 bxc6 11.Fxc4 Hd5 12.0-0 Hxf4

A gyalogáldozat elfogadására a világranglista-vezető tartós kezdeményezéshez jutott volna a 12...Hxc3 13.bxc3 Fxc3 14.Fd6 változatban.

13.exf4 Fxc3 14.bxc3 Ke7 15.Bb1 Fd7 16.Bb7 Bhb8 17.Bfb1 Bxb7 18.Bxb7 a5

Az exvilágbajnok kiegyenlített.

19.Fd3 h6 20.h4 Kd8 21.Kf1 Kc8 22.Bb1 Bb8 23.Bxb8+ Kxb8 24.Ke2 Kc7 25.Ke3 Kd6 26.Kd4 c5+ 27.Ke3 Fc6 28.g3 f6 29.a3 e5 30.fxe5+ Kxe5 és döntetlen

 

Aronjan,L (2809) - Gelfand,B (2740)
Angol megnyitás [A35]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 g6 4.e3 Hf6 5.d4 cxd4 6.exd4 d5 7.cxd5 Hxd5 8.Vb3 Hxc3

A tavalyi Grand Slam-döntőn Fabiano Caruana a 8...e6 9.Fb5 Fg7 10.0-0 0-0 11.Fxc6 bxc6 12.Ha4 Fa6 13.Be1 Hb6 14.Hc5 Fc4 15.Vc3 változatban próbált szerencsét, Levon Aronjan előnybe került, többször is nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul, végül remi lett a parti.

9.Fc4 Hd5 10.Fxd5 e6 11.Fxc6+ bxc6 12.0-0 Fe7 13.Fe3

Dmitrij Jakovenko a Klubcsapatok Európa-kupáján a 13.Ff4 Vd5 14.Vxd5 cxd5 15.He5 f6 16.Hc6 Fd7 17.Bfc1 g5 18.Fg3 h5 folytatásban nem ért el előnyt Borisz Gelfanddal szemben.

13...Vd5 14.Bfc1 Vxb3 15.axb3 Fb7 16.He5 0-0 17.Ba4 Bfd8 18.Hc4

Levon Aronjan kevesellte a 18.Hxc6 Fxc6 19.Bxc6 Bd7 20.Bca6 Ff6 gyalogelőnyös változat esélyeit.

18...Ff6 19.Ha5 Bd7 20.Bb4 Fa6

 

21.Hxc6 Bb7 22.h3 Kg7 23.Bxb7 Fxb7 24.He5 Fd8 25.b4 Bc8?

A közel egyenlő állásban a tavalyi világbajnoki döntős Borisz Gelfand taktikai elnézést követett el. A 25...Fd5 26.b5 h6 27.Ba1 g5 utáni állásban a sötét futópár remiesélyt adott volna.

 

 

26.Fh6+! Kg8?

Az elnézés hatására az izraeli nagymester ismét hibázott. 26...Kf6 27.Fg5+ Kxg5 28.Hxf7+ Kf6 29.Bxc8 Fxc8 30.Hxd8 Fd7 31.Kh2 Ke7 32.Hb7 Fc6 33.Hc5 Kd6 jobb volt.

27.Bxc8 Fxc8 28.Hc6 Ff6 29.b5 Fd7 30.g4 g5?

Megkönnyítette világos nyerését.

 

31.h4! gxh4 32.g5 Fxc6 33.bxc6 Fd8 34.Kg2 Fc7 35.Kh3 és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2793) - Ivancsuk,V (2757)
Holland védelem [A88]

1.d4 d6 2.Hf3 g6 3.c4 f5 4.Hc3 Hf6 5.g3 Fg7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Bb1 He4 9.Vc2 Hxc3 10.bxc3 e5 11.dxe5 dxe5 12.Fa3 Bf7 13.Bfd1 Ve8

 

14.e4

Tajmusr Radzsabov a nyitásból előnnyel került ki. A c duplagyalogok a bástyák számára nyitottak utat, sötét hadállása fejletlen.

14…f4 15.Bd3

Számításba jött a 15.Hg5 Bf6 16.Vd3 Ha6 17.f3 illetve a; 15.Fd6 h6 16.c5 Hd7 17.Va4 folytatás.

15...fxg3 16.hxg3 Ha6?! 17.Hg5 Bc7?!

Nehéz állásban Vaszilij Ivancsuk ismét hibázott. A minőségáldozatot kellett volna megpróbálni a 17…Bf8 18.Fxf8 Vxf8 változatban,  a sötét huszár szép mezőt talál magának c5-ön.

 

 

18.Fd6 Ff6 19.Vd2 Bd7 20.Fh3 Bg7

 

21.Fxe5!

Tejmur Radzsabov döntő anyagi előnyt szerzett.

21...Fxe5 22.Bd8 Fxh3 23.Bxe8+ Bxe8 24.Hxh3 Hc5 25.Ve3 Fd6 26.f3 He6 27.Kg2 g5 28.Hf2 h5 29.Vxa7

Radzsabov nem tagadta, hogy az állás elég trükkös volt, időzavar is fenyegette, igaz Ivancsuknak volt kevesebb ideje. 29.e5 Hf4+ 30.Kf1 Bxe5 31.Vd4 egyszerűbb lett volna.

29...Fc5 30.Va4 Bf8 31.Hd3

Az azeri nagymester számos lépésjelölt között választhatott.

31...h4?

 

32.Va5?!

Sima nyerés volt a 32.Hxc5 Hxc5 33.Va7 b6 34.Vxb6 Bb7 35.Vxc5 Bxb1 36.Vxg5+ Kf7 37.Vf5+ Ke7 38.Ve5+ Kf7 39.Vc7+ folytatás.

32...b6 33.Bxb6??

Tejmur Radzsabov a kapkodásban mentőövet dobott ellenfelének. 33.Va4 kötelező volt.

 

 

 

33...Fxb6?

Vaszilij Ivancsuknaknak már csak másodpercei voltak, nem látta a mesés menekülési lehetőséget: 33...g4! 34.f4 (34.fxg4 Bxg4 35.Hxc5 (35.Bxc6 Bxg3+ 36.Kh2 Fg1+ 37.Kh1 Fe3 38.Vd5 Bf1+ 39.Kh2 Fg1+ 40.Kh1 Fe3+ is remi.) 35...Bxg3+ 36.Kh2 Bf2+ 37.Kh1 Bf1+) 34...h3+ 35.Kh1 (35.Kf1 Bh7 36.Hf2 h2 37.Hh1 Bd8 38.Bxc6 Bd1+ 39.Ke2 Bxh1 40.Bxc5 Be1+ 41.Kf2 h1V 42.Bc8+ Kf7 43.Bc7+ Hxc7 44.Vxc7+ örökös sakk))

 

35...Bd8! 36.Bxc6 (36.Hxc5 Bd1+ 37.Kh2 Bd2+ 38.Kg1 h2+ 39.Kh1 Bd1+ 40.Kxh2 Bh7+ 41.Kg2 Bd2+ 42.Kg1 Bd1+ 43.Kf2 Bh2+ 44.Ke3 Be1+ 45.Kd3 Bd1+ és örökös sakk!) Bxd3 37.Bxc5 Bd1+ 38.Kh2 Bd2+ örökös sakk!

34.Vxb6 hxg3 és sötét túllépte a gondolkodási időt, világos nyert. Ivancsuk még mindig komplikálhatta volna az állást a 34…g4 35.f4 Bd8 folytatásban.

Griscsuk,A (2764) - Szvidler,P (2747)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d4 d6 10.dxe5 dxe5 11.Hbd2

Sokan próbálták világos "igazát" bizonyítani a 11.Vxd8 Bxd8 12.Hbd2 Fd6 változatban, a statisztika közelebb az egálhoz.

11...Fc5 12.Ve2 Ve7 13.Hc4 Fg4 14.c3 bxc3 15.bxc3 h6 16.Fc2 Ve6 17.He3 Fxe3 18.Vxe3 Ha5 19.Hd2 Vc6 20.h3 Fe6 21.Vg3 Hd7 22.Bb1 Bfb8 23.Fa3 Hc4 24.Hxc4 Vxc4 25.Fb4 a5

 

26.Fd3 Va2 27.Ba1 Vd2 28.Bed1 Vf4 29.Vxf4 exf4 30.Fe7 Be8 31.Fa3 Fb3 32.Fb5 Fxd1 33.Fxd7 Fc2 34.Fxe8 Bxe8 35.f3 Bd8 36.Fe7 Bd7 37.Fh4 g5 38.Fe1 Bd1 39.Bxd1 Fxd1 40.c4 Fxa4 41.Fxa5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

(fotók: http://london2013.fide.com Anasztazia Karlovics)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Londonban megkezdődött a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti verseny. A sakktörténelem egyik legerősebb tornájának győztese lesz a regnáló világbajnok, Viswanathan Anand kihívója. Az 510 ezer eurós összdíjazású viadal első fordulóját óvatos játék jellemezte, négy döntetlen született. A játéknap rangadóját a z örmény Levon Aronjan és a világranglistát vezető, az elsőszámú esélyes norvég Magnis Carlsen vívta, 31 lépésben remiztek. Az izraeli Borisz Gelfand az azeri Tejmur Radzsabovval, az ukrán Vaszilij Ivancsuk az orosz Alekszandr Griscsukkal, az orosz Peter Szvidler honfitársával, Vlagyimir Kramnyikkal osztozott meg  a ponton. A második fordulóban Carlsen-Kramnyik csúcsrangadó lesz.

A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov tette meg az óriási érdeklődéssel várt torna első lépését, a tavaly világbajnoki döntőt játszó izraeli Borisz Gelfand helyett húzta meg az 1.d4 lépést. A hivatalos honlapon kezdetben akadozott a közvetítés, a playchess, a www.chessdom.com, az Orosz Sakkszövetség honlapja hibátlanul adta a lépéseket. Az első forduló partijait szinte üres nézőtér előtt játszották, ennek egyik oka alighanem a 25 fontos belépődíj is lehetett. A hírek szerint Londonban is meglehetősen hűvös van, a résztvevők a szállodájukból mintegy tíz perces sétával jutnak el a verseny helyszínére.

 

A világranglista-vezető Magnus Carlsen a torna előtt a legnagyobb riválisának az Levon Aronjant nevezte meg, a sorsolás szeszélye folytán éppen a háromszoros olimpiai bajnok örmény nagymesterrel játszotta első partját. A brit fővárosban két partiban mérik össze erejüket, korábban 2004-ben Tripoliban a kieséses rendszerű vb-n, 2005-ben a Világkupán is összecsaptak, Aronjan csak a rájátszásban tudott nyerni. 2007-ben világbajnok-jelölti páros meccset is játszottak, nagy csatában ismét Aronjan volt eredményes. A hat év alatt azonban Magnus Carlsen hihetetlen nagy utat tett meg, a sakkozás Mozartja bámulatos gyorsasággal fejlődött, világcsúccsal vezeti a rangsort, és a londoni viadal elsőszámú esélyese. Óvatos döntetlennel rajtolt, Aronjan kényszerítette ki a sorozatos cseréket.

 

A világbajnok-jelölti verseny főszponzora az azerbajdzsáni SOCAR, Tejmur Radzsabov szabadkártyával játszhat. A királyindiai védelem bonyodalmaiból ezúttal nem adott ízelítőt, tőle szokatlan módon passzív felépítést vállalt. Az izraeli Borisz Gelfand engedélyezte a centrumban végrehajtott akciót, gyorsan egyszerűsödött a pozíció.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Alekszandr Griscsuk a katalán megnyitás egyik divatos, népszerű változatában osztozott meg a ponton. Végig egyenlő volt a küzdelmük, amely gyalogvégjátékban ért véget.

Barátinak is nevezhetjük az orosz derbin a pontosztozkodást, Peter Szvidler és Vlagyimir Kramnyik lépésismétléssel remizett. Korai vezércsere, a minimális világos előnyt az exvilágbajnok pontos játékkal egyenlítette ki.  

 

Az első forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2809) – Magnus Carlsen (norvég, 2872) döntetlen (Bogoindiai védelem, 31)

Borisz Gelfand (izraeli, 2740) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) döntetlen (Bogoindiai védelem, 36)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) döntetlen (Katalán megnyitás, 44)

Peter Szvidler (orosz, 2747) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) döntetlen (Vezércsel, 23)

 

A 2. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Vlagyimir Kramnyik

Alekszandr Griscsuk – Peter Szvidler

Tejmur Radzsabov – Vaszilij Ivancsuk

Levon Aronjan – Borisz Gelfand

 

Aronjan,L (2809) - Carlsen,M (2872)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 Fxd2+ 5.Vxd2 d5

Magnus Carlsen békés változatot választott, a nagy jelentőséggel bíró, 14 fordulós viadal első játéknapján nem akart különösebb kockázatot vállalni.

6.Hc3

Világos másik népszerű folytatása a futó szárnyra fejlesztése 6.g3-mal.

6...0-0 7.e3 Ve7 8.Bc1 Bd8 9.Vc2

A tavalyi bieli tornán a világranglista-vezető ellen a francia Etienne Bacrot 9.cxd5 exd5 10.Fd3 Hc6 11.Fb5 Bd6 12.Fxc6 Bxc6 13.He5 Be6 14.f3 b6 15.0-0 Fb7 16.Bfe1 változat mellett döntött.

9...a6 10.a3 Hbd7 11.Fe2 dxc4 12.Fxc4 c5 13.Fe2 b5 14.dxc5 Vxc5

Magnus gond nélkül egyenlített ki.

15.b4 Ve7 16.0-0 Fb7

 

17.a4

Levon Aronjan a sorozatos cserék mellett döntött.

17...Vxb4 18.axb5 axb5 19.Vb1 Vxb1 20.Bxb1 Fxf3 21.Fxf3 Bab8 22.Hxb5 He5 23.Hd4 Hxf3+ 24.Hxf3 Bxb1 25.Bxb1 h6 26.h3 g5 27.g4 Kg7 28.Kg2 Bd7 29.Bb2 Bc7 30.Hd4 Hd5 31.Bc2 és döntetlen

 

Szvidler,P (2747) - Kramnyik,V (2810)
Vezércsel [D35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5

Az exvilágbajnok meglepetéssel szolgált, az ún. javított Tarrasch-védelmet választotta a 4...exd5 helyett.

5.e4 Hxc3 6.bxc3 c5 7.a3 cxd4 8.cxd4 e5 9.Hf3 exd4 10.Vxd4 Vxd4 11.Hxd4 Fe7 12.Fe3 0-0 13.Fc4

Peter Szvidler a fejlődésben megelőzte Vlagyimir Kramnyikot, de sötét pontos játékkal megoldotta a helyzetet.

13...Hd7 14.Ke2 Hb6 15.Fb3 Fd7 16.Hf5 Ff6 17.Bab1 Bfd8 18.Bhc1 Fb5+ 19.Kf3 Fd3 20.Fc2 Fa6 21.Fb3 Fd3 22.Fc2 Fa6 23.Fb3 és döntetlen

 

Gelfand,B (2740) - Radzsabov,T (2793)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 e6 2.c4 Fb4+ 3.Hd2 Hf6 4.Hgf3 0-0 5.a3 Fe7 6.e4 d6 7.Fe2 Hbd7 8.b4 e5 9.Fb2 a5 10.0-0 exd4 11.Hxd4 Be8 12.Vc2 Ff8

A királyindiai védelem bonyodalmait kedvelő Tejmur Badzsabovtól szokatlan ez a visszafogott felépítés, a jelentős térhátrány vállalása.

13.H4b3 axb4 14.axb4 Bxa1 15.Bxa1 c6 16.Ff1

 

16...d5

A centrumban végrehajtott akcióval az azeri sakkozó kiegyenlített.

17.exd5 Fxb4 18.dxc6 bxc6 19.Hd4 Vc7 20.H2f3 Ff8

Már csak a világoson mozgó futót kellett játékba hozni.

21.g3 Fb7 22.Fg2 Vb6 23.Be1 Bxe1+ 24.Hxe1

 

 

24...c5 25.Hb5 Fc6 26.Ve2 Vb7 27.Fxf6 Hxf6 28.Fxc6 Vxc6 29.Hg2 g6 30.Hc3 h5 31.Hf4 Ve8 32.Kf1 Vxe2+ 33.Kxe2 Hd7 34.Hd3 Hb6 35.He4 Hxc4 36.Hexc5 és döntetlen

 

Ivancsuk,V (2757) - Griscsuk,A (2764)
Katalán megnyitás [E05]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fg5 Hbd7 11.Fxf6 Hxf6 12.Hbd2 Bc8 13.Hb3 Fe4

A katalán megnyitás népszerű változatában Levon Aronjan a tavalyi Tata Steel szuperversenyen Vaszilij Ivancsuk ellen a 13...c5 14.dxc5 Fe4 15.Vc3 Fd5 folytatást választotta, remi lett a parti.

14.Vc3 Hd5 15.Vd2 c5 16.Hxc5 Fxc5 17.dxc5 Bxc5 18.Bfc1 Bxc1+ 19.Bxc1 Va8

 

20.Ff1

Új lépés a sokszor játszott 20.Vd4 Hf6 21.Vb6 Hd5 helyett.

20...Fxf3 21.exf3 Bc8 22.h4 h5 23.Fd3 Bxc1+ 24.Vxc1 Vd8 25.a3 g6 26.Fe4 Vf6 27.Vd2 Kg7 28.f4 Hb6 29.b3 Hd5 30.Kg2

 

30...Va1 31.Fxd5 exd5 32.Vxd5 Vxa3 33.Ve5+ Kg8 34.Ve8+ Vf8 35.Vc6 Vb4  

 

 

36.f5 Vxb3 37.fxg6 Ve6 38.gxf7+ Kxf7 39.Vb7+ Kg6 40.Kf3 Vf7+ 41.Vxf7+ Kxf7 42.Ke4

 

42...a5 43.f3 a4 44.Kd3 a3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

(fotók: http://london2013.fide.com  Anasztazia Karlovics)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség és a világbajnoki ciklus lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON Londonban március 14. és április 1. között rendezi meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand játszik. Az 510 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban az elsőszámú esélyest, a világrekord pontszámmal, 2872-vel vezető 22 éves Magnus Carlsen pályafutásának legfontosabb állomásait idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Carlsen a 8-as rajtszámot kapta és Levon Aronjannal játszik az első fordulóban.

Az esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenyének megnyitóját március 14-én rendezik meg, majd másnap indulnak a sakkórák az 510 ezer eurós összdíjazású viadalon, amelynek győztese világbajnoki kihívó lesz. A nyolc résztvevő különböző módon harcolta ki a részvételi jogot. Az izraeli Borisz Gelfand a tavalyi világbajnoki döntő veszteseként játszhat. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik jogosult. A 2011-es Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk szerzett jogot. Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálják a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán negyedik Tejmur Radzsabov „szabadkártyával” ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért. 

Londonban ma este tartják meg a megnyitó ünnepséget, holnap magyar idő szerint 15 órakor játsszák az első fordulót. A torna honlapjai: http://london2013.fide,com és a http://worldchess.com Az AGON honlapjáról világosan kiderül, hogy az azerbajdzsáni SOCAR a világbajnok-jelölti verseny főszponzora.  Az időkontroll a klasszikus, 2-2 óra 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig és lépésenként 30-30 másodperc. A holtversenyt három kritérium döntheti el: egymás elleni eredmény, győzelmek száma, a Berger-Sonneborn értékelés. Ha ez sem döntene, akkor rájátszás dönti el a világbajnoki kihívó személyét.

A világbajnok-jelölti verseny résztvevői a sorsolási számok sorrendjében:

1.Levon Aronjan (örmény, 2809)

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2740)

3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)

4. Peter Szvidler (orosz, 2747)

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764)

7. Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)

8. Magnus Carlsen (norvég, 2872)

 

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.15

VIII.ford.

márc. 24

Aronjan

-

Carlsen

Carlsen

-

Aronjan

Gelfand

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Szvidler

II. ford.

márc.16

IX. ford.

márc. 25

Carlsen

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Carlsen

Griscsuk

-

Szvidler

Szvidler

-

Griscsuk

Radzsabov

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Radzsabov

Aronjan

-

Gelfand

Gelfand

-

Aronjan

III.ford.

márc. 17

X. ford.

márc. 27

Gelfand

-

Carlsen

Carlsen

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Aronjan

Aronjan

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Szvidler

Kramnyik

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Kramnyik

IV. ford.

márc. 19

XI. ford.

márc. 28

Carlsen

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Carlsen

Radzsabov

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Radzsabov

Aronjan

-

Szvidler

Szvidler

-

Aronjan

Gelfand

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Gelfand

V. ford.

márc. 20

XII. ford.

márc. 29

Ivancsuk

-

Carlsen

Carlsen

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Gelfand

Gelfand

-

Szvidler

Kramnyik

-

Aronjan

Aronjan

-

Kramnyik

Griscsuk

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Griscsuk

VI. ford.

márc. 21

XIII. ford.

márc. 31

Szvidler

-

Carlsen

Radzsabov

-

Carlsen

Kramnyik

-

Ivancsuk

Griscsuk

-

Aronjan

Griscsuk

-

Gelfand

Kramnyik

-

Gelfand

Radzsabov

-

Aronjan

Szvidler

-

Ivancsuk

VII. ford.

márc. 23

XIV. ford.

ápr. 1

Carlsen

-

Radzsabov

Carlsen

-

Szvidler

Aronjan

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Kramnyik

Gelfand

-

Kramnyik

Gelfand

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Szvidler

Aronjan

-

Radzsabov

 

„Magnus Carlsen most a világ legerősebb sakkozója. Meglepő lenne, ha nem ő lesz a következő világbajnok. Minden tekintetben, tehetségben, eredményeiben a történelmi fejlődés logikájában Magnus Carlsennek kell lennie. A világbajnok-jelölti versenyen megismétlődik a „Fischeri félelem”, hét szovjet sakkozó egy külföldivel szemben. A 60-as években létezett egy szigorú szabály, korlátozták a világbajnok-jelölti versenyen egy országból hányan játszhatnak. Most a zászlók különbözőek, de heten a Szovjetunióban születtek, igaz csak három orosz játszik” – nyilatkozta a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov. 

A világranglistát fölényesen vezető Magnus Carlsen a világbajnok-jelölti verseny elsőszámú esélyese. Nagy érdeklődés kíséri majd a tornát, fokozott lesz a média jelenléte, nagy lesz a feszültség, az esélyesség súlyát a 22 éves Magnusnak el kell viselnie. A Kanári-szigeteken is edzőtáborozott két hétig, jelentős szponzorok támogatják, tudni vélik, hogy ez évente 1 millió eurót jelent.

Magnus Carlsen pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

2004-et írtunk. A Wijk aan Zee-i Corus sakkfesztivál záróünnepségén nagy ováció köszöntötte  a „C” nagymesterverseny első helyezettjét,  a 13 éves Magnus Carlsent.
Az ismert amerikai nagymester, Ljubomir Kavalek a Washington Post január 26-i számában publikált cikkében fantasztikus Wijk an Zee-i sikeréről beszámolva a sakkozás Mozartjának nevezte el. „Mega” Magnust 2484-es Élő-pontszámával nyolcadiknak rangsorolták a 14 résztvevős (IX-es kategóriájú) tornán, ahol kilenc győzelemmel, egy vereséggel és 10,5 ponttal zárt, s ezzel meg is nyerte a viadalt. Bámulatos volt játéka, első nagymesteri normáját teljesítette, a holland Sipke Ernst elleni, áldozatokkal fűszerezett nyerése különösen káprázatos volt. 

Magnus Carlsen 1990. november 30-án született Lommedalenben, Oslo külvárosában. Meglepően későn, csak 8 éves korában tanult meg sakkozni, a 2001-es áprilisi Élő-listán találkozunk először a nevével, 2064 ponttal iratkozott fel. A korcsoportos bajnokságokon változó sikerrel szerepelt, legjobb eredményeként 2002-ben Krétán, a 12 éven aluliak világbajnokságán ezüstérmes volt az orosz Jan Nepomniacsij mögött. Szorgalmasan tanult edzőjétől és példaképétől, Simon Agdesteintől, a sokszoros norvég bajnok, az egykori válogatott labdarugótól

Magnust Wijk an Zee-i sikere után egyre több versenyre hívták meg. Kitűnő memóriája, remek kombinációi, élvezetes játéka, szerény magatartása miatt rendkívül népszerű lett a versenyszervezők és rendezők körében. Reykjavíkban nagyszabású rapidversenyen az első fordulóban teljesült nagy álma, megmérkőzhetett a „királlyal”, Garri Kaszparovval. Az első partit elremizte, a másodikban kikapott Garritól, de nagyon mérges volt, látványos hibát követett el. Mindenesetre Kaszparov elismeréssel szólt játékáról, a legnagyobb tehetségnek nevezte. Nem véletlen, hogy rövidesen a sakkvilág legfiatalabb nagymestereként köszönthették. A 2004. július 1-jétől érvényes ranglistán már 2567 ponttal jeleskedett.
 Egyre erősebb tornákra kapott meghívást, állta a sarat, szélesítette a megnyitási repertoárját, javította a technikáját.

15 évesen világbajnokjelölt

Nem volt megállás! 2005-ben, a Hanti-Manszijszkban megrendezett Világkupán sorban vette az akadályokat, s óriási szenzációként 15 évesen világbajnokjelölt lett!


A 2006. január 1-jétől érvényes ranglistán átlépte a 2600 Élő-pontos határt, és Magnus szereplését óriási érdeklődés kísérte a Corus-B tornán. Sikerrel teljesítette célkitűzését, holtversenyes első helyével kiharcolta a jogot, hogy 2007-ben már a szuperversenyen játszhasson. De még maradjunk 2006-nál, már csak azért is, mert pályafutása újabb mérföldkőhöz érkezett Reykjavíkban. Győzni tudott a Glitnir villámversenyen, mégpedig úgy, hogy az elődöntőben 2-0-ra verte Viswanathan Anandot! Egyszerűen szárnyalt: nem sokkal később Szarajevóban, a Bosna hagyományos versenyén holtversenyben végzett az élen, a díjkiosztón a közönség hosszú perceken keresztül ünnepelte. A torinói sakkolimpián iskolai kötelezettségei miatt csak nyolc partit játszott, 6 pontot gyűjtött, és 2820-as performance eredményt ért el. Könnyedén játszott, sűrűn rápillantott a legjobbak partijaira is, figyelte őket, hiszen már sorban kapta a meghívókat a szuperversenyekre.

A norvég bajnokságon ismét holtversenyben végzett edzőjével, Agdesteinnel, de a két hónappal későbbi rájátszást már Magnus nyerte, s ezzel pályafutása során először bajnoki címet is ünnepelhetett. Edzéseinek irányítását a dán Peter-Heine Nielsen vette át, aki Viswanathan Anand szekundánsaként volt ismert.


Pályafutása első szuperversenyein – Moszkva, Wijk aan Zee – még kissé megilletődötten játszott, de a Morelia-Linares tornán Magnus már Anand legnagyobb riválisa volt. Versenyfutásukat a 10. forduló döntötte el, Vishy szépségdíjas partiban másodszor is legyőzte norvég riválisát. A 16 éves Magnus bemutatkozott Monacóban is, majd következett elisztai világbajnok-jelölti párharcra Levon Aronjan ellen. A hatjátszmás összecsapás ádáz küzdelmet hozott, s döntés csak a ráadás négy rapid, majd két snelljátszmája után született: az örmény sakkozó nyert.

Holtversenyben első Wijk aan Zee-ben, Bakuban, második Linaresben

Július újabb mérföldkő volt pályafutásában, az Élő-listán átlépte a 2700-as álomhatárt, majd Bielben holtverseny után tornagyőztes lett a 18-as kategóriájú tornán. A Világkupán, Hanti-Manszijszkban az elődöntőben a későbbi győztes amerikai Gata Kamskytól szenvedett vereséget.

A 2008-as Wijk aan Zee-i, 20-as kategóriájú tornán a rajtlistán csak a tízedik volt, de tekintélyt parancsoló, 2733-as pontszámmal. A meglepetések, váratlan fordulatok viadalán nagyszerű versenyzői erényeket csillogtatott, vesztett két partit – Lékó Pétertől és Viswanathan Anandtól kapott ki –, de nyert ötöt. Holtversenyes első helye abszolút megérdemelt volt, amelyet a nagy riválisok is elismertek. Kis híján rajt–cél győzelmet aratott, csak Anandtól elszenvedett veresége után engedte át a vezető pozíciót, hogy Vlagyimir Kramnyik elleni nyeréssel ismét holtversenyes éllovas legyen. Morelia-Linaresben, a sakktörténelem egyik legharcosabb versenyén - az 56 játszmából 25 végződött döntéssel – Magnus folytatta remeklését. Három vereségét öt győzelemmel ellensúlyozta, a győztes Anand mögött félpontos hátránnyal lett második. Nizzában, az Amber-versenyen Kramnyik, Lékó és Topalov társaságában holtversenyben másodikként végzett.  Az április 1-től érvényes világranglistán Magnus Carlsen 2765 Élő-ponttal már az ötödik. Bakuban a Grand Prix-versenysorozat első tornáján Bakuban az azeri Vugar Gasimov és a kínai Wang Yu társaságában holtversenyben első volt.

Carlsen a miskolci párharcban legyőzte Lékó Pétert, győzött Foroszban

2008-ban Lékó Péterrel Miskolcon vívott rapid párharca előtt készítettem vele interjút. Kérdésemre, hogy minek tulajdonítja sorozatos sikereit, így válaszolt a 17 éves zseni: „ Összeszedetten, jól koncentrálva játszottam a viadalokon.. Szeretek nyerni. Elhittem, hogy sikerrel vehetem fel a küzdelmet olyan nagymesterekkel szemben is, akik korábban bőven előttem jártak. Egyre nagyobb önbizalommal játszottam, és ennek meglett az eredménye”. A borsodi megyeszékhelyen a világranglistán ötödik Magnus Carlsen folytatta bámulatos sikersorozatát. A miskolci párharc előtt még nyeretlen volt Lékó Péter ellen, a sakkozás új szentélyében, a Nemzeti Színházban megrendezett viadalon 5-3-as győzelmet aratott. A mérkőzés során kezdetben oly félénknek tűnő Magnus a nehéz pillanatokban, az időzavaros kapkodásokban is megőrizte hidegvérét, és hat remi mellett két nyeréssel megnyerte az összecsapást.               

A norvég nagymester Foroszban nyert újabb tornát, Vaszilij Ivancsukot egy ponttal megelőzve lett első, Bielben azonban csak harmadik a hatfős, kétfordulós viadalon. A Grand Slam-döntőn kettős vereséget szenvedett Veszelin Topalovtól, másfél pontos hátránnyal végzett holtversenyben a második helyen Aronjannal és Ivancsukkal, az örmény sakkozót kétszer is legyőzte, az ukránnal szemben fél pontot szerzett. Carlsen visszalépett a Grand Prix-sorozattól, a megváltozott helyszínekkel és időpontokkal magyarázta döntését, a jövőben csak a szuperversenyekre akart koncentrálni.

Wijk aan Zee-ben csalódás volt számára a holtversenyes ötödik hely, tőle szokatlanul tíz játszmája remivel ért véget. Linaresben már jobban ment a játék, félpontos hátránnyal lett harmadik Griscsuk és Ivancsuk mögött, Anand, Radzsabov, Wang Yue, Aronjan követte őt.

Szófiában a 21-es kategóriájú M-tel tornán a spanyol színekben versenyző Alekszej Shirov előzte meg fél ponttal. Dortmundban Lékóval és Jakovenkóval osztotta a második helyet, Kramnyik nyolcadszor lett első.

Szenzációs siker Nankingban, Kaszparov segítette felkészülését

Sokáig féltve őrzött titokként őrizték, a norvég VG újság közölte elsőként a szenzációs hírt, hogy a sakkozás legendás világbajnoka, 2005-ben az aktív játéktól visszavonult Garri Kaszparov lett Magnus edzője. Moszkvában kezdték a munkát, nyáron Horvátországban két hétig készültek, Norvégiában folytatták a közös munkát. A hat hónapos együttes munka meggyőzte Kaszparovot, hogy Magnus fiatal kora ellenére már nagyon közel van a csúcshoz, a nagy bajnokokra jellemző tulajdonságokkal bír.

Mintegy másfél év után nyert újra tornát. Nankingban a 18 esztendős norvég nagymester az év hatodik szuperversenyén lenyűgöző teljesítménnyel ért el bámulatos eredményt. Két és félpontos előnnyel nyerte meg a 21-es kategóriájú viadalt. Nagyon meglátszott megnyitási repertoárján Kaszparovnak a hatása. Magnus új nyitásokat is játszott, régebbieket sikeresen megújítottak, jól játszható állásokat kapott, az esélyeket szinte tökéletes kihasználta. Önmagáért beszél, hogy ebben a mezőnyben hat győzelmet tudott elérni. Igazán bajban csak Lékó Péter elleni második partijában volt, de hidegvérrel védekezett, ahogy a kínai Wang Yue ellen sem vesztette  el a fejét. Magnus átlépte a 2800 Élő-pontos bűvös határt, teljesítményének performance-pontszáma 3002!

A Tal-emlékversenyen megőrizte veretlenségét, Kramnyik mögött Ivancsukkal holtversenyben végzett a második helyen. Magnus Carlsen fölényes győzelmével fejeződött be az V. villámsakk-világbajnokság. Magnus három ponttal előzte meg az indiai világbajnok Viswanathan Anandot. A harmadik helyet az ukrán Szergej Karjakin szerezte meg, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik negyedik lett.

 A norvég nagymester  remek tornagyőzelemmel zárta az esztendőt.. A viadal első fordulójában  az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ellen elért nyeréssel jelentős lépéselőnyt szerzett nagy riválisával szemben.

2010 januárjában világranglista-vezető

Már világranglista-vezetőként kezdte szép sikerrel, tornagyőzelemmel a 2010-es évet. Wijk aan Zee-ben Carlsen  jól játszott, látványosan csak az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ellen hibázott, esélyes állását időzavarban egyenesen vesztésre rontotta. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand azonban „besegített” neki, remek partiban legyőzte Kramnyikot. Carlsen fél ponttal megelőzte Kramnyikot és Shirovot, győzelmével megszerezte a jogot a Grand Slam-döntőn való indulásra. Az Amber-tornán Ivancsukkal osztotta az első helyet. Fölényes diadalt aratott a báznai szuperversenyen, kétpontos előnnyel nyert Radzsabov és Gelfand előtt. 2010 novemberében a sakkolimpián, Hanti-Manszijszkban és a Grand Slam-döntőn nyújtott gyenge eredményeinek köszönhetően át kellett engednie az éllovasi pozíciót Anandnak. Londonban több nyerésének köszönhetően másodszor is tornagyőztesként ünnepelték.

Carlsen lemondta a világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken való részvételét

Tíz hónapon keresztül a sakktörténelem legfiatalabb világranglista-vezetője volt Magnus Carlsen. A norvég nagymester a legesélyesebb trónkövetelőnek számított, parádés tornagyőzelmekkel kápráztatta el a világot. Magnus nehéz szívvel hozta meg döntését,  de úgy értékelte, hogy a 2008-2012-es világbajnoki ciklus nem képvisel modern és korrekt szisztémát, nem biztosít számára  elegendő motivációt, amelyre szüksége lenne, hogy a felkészülés és a meccsek során a legjobbat tudja nyújtani. A világbajnoki ciklustól való visszalépése a szisztéma nagy vesztesége, s egyértelműen a FIDE vezérkarának kritikája. Hosszú évek óta nem tudnak kidolgozni olyan világbajnoki rendszert, ami kiszámítható, átlátható, s nem az állandó kompromisszumok csapdájának foglya.

Magnus Carlsen véleménye szerint meg kell szüntetni a világbajnoknak adott privilégiumot, a világbajnoki címért a legjobb sakkozóknak egyenlő feltételek között kell megvívniuk. Carlsen javaslata, hogy a világbajnoki címet 8-10 sakkozó versenye döntse el, ahogy ez 2005-ben és 2007-ben történt. Carlsen kihangsúlyozta, hogy javaslata nem a regnáló Viswanathan Anand ellen irányul, akit igazi bajnoknak tart, példaképnek, nagyra becsült ellenfélnek.

A 2011-es éve ismét világranglista-vezetőként Wijk aan Zee-ben Aronjannal kivívott holtversenyes harmadik hellyel indult, az amerikai Hikaru Nakamura győzött, Anand az ezüstérmes. A márciusi és a májusi listán csak a második. Az utolsó Amber-tornán Aronjan mögött második. A báznai versenyen az orosz Szergej Karjakinnal holtversenyben első, a júliusi világranglistán ismét első és azóta őrzi helyezését.

Harmadik kísérletre megnyerte a Grand Slam-döntőt, első hely a Tal-emlékversenyen

Magnus Carlsen harmadszor játszott a Grand Slam-döntőn és szereplését ezúttal siker koronázta. Magnus nem játszott igazán jól a Grand Slam-döntőn, de elsősége megérdemelt, hiszen Ivancsukot kétszer is legyőzte. A holtversenyben az élen végzett Carlsen és Ivancsuk párharca villámpartikban dőlt el. 4-4 percük volt és 3-3 másodperc lépésenként. Carlsen 1,5-0,5-re nyert.

A VI. Tal-emlékversenyen veretlenül holtversenyben első Aronjan társaságában. Londonban sem talált legyőzőre, de a győzelmet 3 ponttal jutalmazó tornán harmadik, Kramnyik és Nakamura előzte meg.

Tavaly is a Tata Steel szuperversennyel kezdődött az idény. Carlsen bár legyőzte a későbbi győztes Aronjant, hármas holtversenyben második lett. A világbajnok-jelölti bizonytalan időpontja miatt júniusban rendezték meg a VII. Tal-emlékversenyt. A 22-es kategóriájú, 2776-os Élő-átlagú meglepetésekkel tarkított viadalon a 45 partiból 21 végződött döntéssel, csak Carlsen tudta megőrizni veretlenségét. Megvédte tavalyi elsőségét, növelte előnyét a világranglistán. Asztanában a rapid-világbajnokságon Szergej Karjakin, a villám-vb-n Alekszandr Griscsuk mögött lett ezüstérmes.

Meglepetéssel fejeződött be Bielben a 45. sakkfesztivál szuperversenye, a kínai Wang Hao nyerte meg a viadalt. A tornán a győzelemért 3, a döntetlenért 1 pont járt. Wang Hao három veresége ellenére hat győzelmével és egy remivel egy ponttal megelőzte a négy nyerés mellett hatot remiző világranglista-vezetőt. A klasszikus pontozás szerint Carlsen végzett az élen, kétszer is megadásra kényszerítette a kínai nagymestert.

Újabb győzelem a Grand Slam-döntőn, siker Londonban, megdöntötte Kaszparov pontrekordját

Másodszor  koronázta siker szereplését a Grand Slam-döntőn, és szereplését, megvédte tavalyi elsőségét. Holtversenyben végzett az élen a félidőben még nagy fölénnyel vezető olasz Fabiano Caruanával. A két villámpartit Magnus megnyerte.

Megérdemelt újabb tornagyőzelme, a legérdekesebb sakkot játszotta, eredeti megnyitási ötletekkel lepte meg ellenfeleit. A viadal első fordulójában nagy bakival vesztett Fabiano Caruana ellen, Bilbaóban behozta lemaradását, három partiban is diadalmaskodott, visszavágott Caruanának is.

Londonban tavaly harmadik nagy tornáján lett első, moszkvai elsősége, a Grand Slam trófea után harmadszor győzött a brit fővárosban. Veretlenül, megnyitásait jól variálva, kevéssé elemzett változatokat is vállalva, esélyeit tökéletesen kihasználva győzött. A norvég zseni Élő-pontszáma alapján megdöntötte Garri Kaszparov korábbi, 2851 pontos világcsúcsát.

 

Wijk aan Zee-ben másfél pontos előnnyel tornagyőztes, 2872 Élő-pont az új világcsúcs

A hollandiai Wijk aan Zee-ben emlékezetes versengést láttunk a jubileumi, 75. tornán. A Tata Steel szuperversenyen a norvég Magnus Carlsen is jubileumot ünnepelt, tizedszer vett részt a viadalon, szenzációs tornagyőzelmet aratott, másfél pontos előnnyel győzött. Beállította a sakkozás 13. világbajnokának, Garri Kaszparovnak a rekordját, aki 1999-ben hasonló eredménnyel, 13 partiból 10 ponttal győzött. Kaszparov büszke lehet egykori pártfogoltjára, érdekes sakkot játszik, a megnyitásokra riválisainál kevesebb figyelmet fordít, de a középjátékban rendkívül kreatív, a végjátékban pedig végtelen türelemmel érvényesíti előnyét. Magnus számára azért figyelmezető jel lehet, hogy az utolsó fordulóban a holland Anish Giri ellen a királyindiai védelmű partiban hátrányba került, hasonló luxust a márciusi világbajnok-jelölti viadalon nem engedhet meg magának. Wijk aan Zee-ben hét játszmát nyert, Élő-pontjait kerekítve 11-gyel növelte, saját rekordját is megdöntötte, 2872-re növelte Élő-pontját. Tizenhatodik szuperversenyén ünnepelhették egyedül, vagy holtversenyben elsőként a 22 éves norvég nagymestert.

Kiemelkedő eredményei:

2004 Corus „C” I. Dubai hv. II., a világ legfiatalabb nagymestere (13 év, 3 hónap, 27 nap), Lausanne II..

2005: Lausanne II, Gausdal I., Hanti-Manszijszk – világbajnokjelölt

2006:  Corus „B” I-II., Glitnir (villám) I., Szarajevó hv. I., Biel II-III., norvég bajnok

2007: Morelia/Linares II-III., Amber (rapid) III., Gausdal I, Biel I, Vak Világkupa II, Moszkva hv. III.

2008: Corus „A” I-II., Morelia-Linares II., Nizza (rapid) .hv. II. Baku GP I-III. Forosz I., Grand Slam-döntő hv. II.

2009: Linares III., Szófia II., Dortmund hv. II., Nanking I., Moszkva hv. II., London I.

2010: Corus I., Amber hv. I., Bázna I., London I.

2011: Tata Steel hv. III., Amber II., Bázna hv. I., Grand Slam-döntő I., Moszkva hv. I., London III.,

2012: Tata Steel hv. II., Moszkva I., Biel II., Asztana (rapid, villám) II., Grand Slam-döntő I., London I.

2013: Tata Steel I.

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal először a 2007-es Corus-tornán mérkőzött meg, döntetlen lett a parti, azóta még nyolcszor remiztek. Kramnyik 4-3-ra vezet, nagy csatákban dőltek el a játszmák.

Mindig élményt jelentenek játszmái a világranglistán jelenleg harmadik Levon Aronjannal, akivel már 2004-ben megvívott a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságon. akitől négyszer szenvedett vereséget, utoljára a 2009-es linaresi versenyen tudta őt legyőzni.  Carlsen hétszer kényszerítette megadásra 22 döntetlen mellett.

Tejmur Radzsabovval a torinói sakkolimpián csatázott először, remivel kezdtek. Azóta még 15 játszmában megosztoztak a ponton, Carlsen 6-1-re vezet. Az azeri nagymester öt éve, a linaresi torna nem tudta legyőzni Magnust.

Alekszandr Griscsukkal csak hétszer csatázott, hatszor remiztek, a 2009-es linaresi tornán a norvég zseni győzött.

Vaszilij Ivancsukkal a 2007-es linaresi tornán mérkőzött meg először, győzelemmel kezdte a viaskodást, s azóta hétszer mért vereséget 21 évvel idősebb ukrán sakkozóra, csak kétszer kapott ki, 13-szor remiztek.

Peter Szvidlerrel csak 11-szer játszott, kevesen mondhatják el, hogy pluszban vannak Magnussal szemben. Kilenc remi mellett 2006-ban és 2007-ben vereséget szenvedett a pályafutása elején levő norvég zseni.

A világbajnok-jelölti verseny doyenjével, Borisz Gelfanddal a 2005-ös bieli tornán kétszer is remizett Egy év múlva a Tal-emlékversenyen az izraeli nagymester győzött, remik után Magnus 2011-ben egyenlített, majd a Tata Steel tornán ismét nyert. A három eldőlt ütközet mellett még hat partiban nem bírtak egymással.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség és a világbajnoki ciklus lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON Londonban március 14. és április 1. között rendezi meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand játszik. Az 510 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban hetedikként a világranglistán 2., 2810 Élő-pontos exvilágbajnok, háromszoros olimpiai bajnok, a tízszeres dortmundi győztes Kramnyik pályafutásának legfontosabb állomásait idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Kramnyik az 5-ös rajtszámot kapta és Peter Szvidlerrel játszik az első fordulóban, majd a világranglista-vezető Magnus Carlsennel is sötéttel mérkőzik meg.

Az esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenyének megnyitóját március 14-én rendezik meg, majd másnap indulnak a sakkórák az 510 ezer eurós összdíjazású viadalon, amelynek győztese világbajnoki kihívó lesz. A nyolc résztvevő különböző módon harcolta ki a részvételi jogot. Az izraeli Borisz Gelfand a tavalyi világbajnoki döntő veszteseként játszhat. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik jogosult. A 2011-es Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk szerzett jogot. Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálja a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán negyedik Tejmur Radzsabov „szabadkártyával” ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért.

 

A világbajnok-jelölti verseny résztvevői a sorsolási számok sorrendjében:

1.Levon Aronjan (örmény, 2809)

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2740)

3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)

4. Peter Szvidler (orosz, 2747)

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764)

7. Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)

8. Magnus Carlsen (norvég, 2872)

 

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.15

VIII.ford.

márc. 24

Aronjan

-

Carlsen

Carlsen

-

Aronjan

Gelfand

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Szvidler

II. ford.

márc.16

IX. ford.

márc. 25

Carlsen

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Carlsen

Griscsuk

-

Szvidler

Szvidler

-

Griscsuk

Radzsabov

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Radzsabov

Aronjan

-

Gelfand

Gelfand

-

Aronjan

III.ford.

márc. 17

X. ford.

márc. 27

Gelfand

-

Carlsen

Carlsen

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Aronjan

Aronjan

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Szvidler

Kramnyik

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Kramnyik

IV. ford.

márc. 19

XI. ford.

márc. 28

Carlsen

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Carlsen

Radzsabov

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Radzsabov

Aronjan

-

Szvidler

Szvidler

-

Aronjan

Gelfand

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Gelfand

V. ford.

márc. 20

XII. ford.

márc. 29

Ivancsuk

-

Carlsen

Carlsen

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Gelfand

Gelfand

-

Szvidler

Kramnyik

-

Aronjan

Aronjan

-

Kramnyik

Griscsuk

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Griscsuk

VI. ford.

márc. 21

XIII. ford.

márc. 31

Szvidler

-

Carlsen

Radzsabov

-

Carlsen

Kramnyik

-

Ivancsuk

Griscsuk

-

Aronjan

Griscsuk

-

Gelfand

Kramnyik

-

Gelfand

Radzsabov

-

Aronjan

Szvidler

-

Ivancsuk

VII. ford.

márc. 23

XIV. ford.

ápr. 1

Carlsen

-

Radzsabov

Carlsen

-

Szvidler

Aronjan

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Kramnyik

Gelfand

-

Kramnyik

Gelfand

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Szvidler

Aronjan

-

Radzsabov

 

A londoni világbajnok-jelölti torna előtt az esélyeket értékelve a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov elismeréssel adózott Vlagyimir Kramnyik nagyszerű eredményeinek, de úgy érzi, hogy a kétgyermes családapa figyelme már megoszlik a sakk és a család között, míg Magnus Carlsennek és Levon Aronjannak hasonló problémákkal nem kell megbirkózni.

 

Kramnyik pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

Vlagyimir Kramnyik 1975. június 25-én született Tuapszében, a Fekete-tenger partján. Tehetsége korán kibontakozott, 16 évesen nyert ifjúsági világbajnokságot. Garri Kaszparov minden idők legtehetségesebb sakkozójaként emlegette, és a világbajnok határozott óhajára Kramnyik 17 évesen már tagja volt az 1992-es manilai sakkolimpián aranyérmes orosz válogatottnak. A bemutatkozása frenetikus sikert hozott, 9 játszmájából 8,5 pontot szerzett. A debreceni Európa-bajnokságon is remekelt, aranyérmes az orosz csapattal, megkapta  a nagymesteri címet. Még kétszer, 1994-ben és 1996-ban volt tagja olimpiai bajnok válogatottnak. 1993-tól a szuperversenyek állandó résztvevője, 61(!) olyan tornán szerepelt, amely 18-as (2676), vagy még magasabb kategóriájú volt. Kramnyik számos tornagyőzelem, dobogós helyezése mellett még egy Guinnes-rekordként is említhető sorozatot mondhat magáénak, 2000 júliusától 18 hónapig a sakkvilág legjobbjaival 80 játszmát vívott, és veretlen maradt.

Az 1993-ban a svájci rendszerű bieli zónaközi döntőn kiharcolta a világbajnok-jelöltséget, sőt a PCA világbajnoki ciklusban is kandidátus lett, egyszerre két vasat tarthatott  a tűzben. A FIDE világbajnoki címéért először páros mérkőzésen 4,5-2,5-re simán legyőzte az izraeli Leonyid Judaszint.  A PCA meccsen azonban nagy meglepetésre 4,5-1,5-re kikapott az amerikai Gata Kamskytól. A váratlan vereségért Kramnyik nem vigasztalódhatott a FIDE-ciklusban, az izraeli Borisz Gelfand 4,5-3,5-ös győzelemmel jutott tovább. 1998-ban  a spanyol Alekszej Shirovval meccselt a kihívó jogáért, ezt a mérkőzést 5,5-3,5-re elbukta, de a Kaszparov-Shirov világbajnoki döntőt nem játszották le, a mérkőzésre nem találtak szponzort. Kramnyik 1999-ben szerencsét próbált a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán, Las Vegasban az angol Michael Adams ellen a negyeddöntőben a rapid rájátszás során alulmaradt. Kaszparov végül Londonban, 2000 októberében a világranglista második Kramnyikkal mérkőzött meg.

 

Kramnyik letaszította a trónról Kaszparovot

Vlagyimir Kramnyik a Braingames 16 játszmás világbajnoki döntője előtt ígéretet tett, hogy az „életéért” fog küzdeni. A meccs békés döntetlennel indult, majd Kramnyik vezetést szerzett. A 25 éves kihívó sokkal jobban felkészült, szekundánsai, a spanyol Illescas Cordoba Illescas, az orosz Jevgenyij Barejev és a francia Joel Lautier nagyszerű csapatot alkottak. Kaszparov tőle szokatlan hibákat követett el. Kramnyik könnyű nyerést hibázott el a negyedik játszmában, kihasználatlanul hagyta esélyét a hatodikban. Meglepetésre Kaszparov repertoárja világossal korántsem tartogatott „nyerő változatokat”. A tizedik összecsapás pedig egyenesen katasztrófát jelentett a címvédő számára, a 25. lépésben feladásra kényszerült. A hajrában Kramnyik vált kissé bizonytalanná, de kétpontos előnyét megőrizte, 8,5-6,5-ös győzelemmel elnyerte a profi világbajnoki címet, Kaszparov 15 éves uralkodásának végére tett pontot. Kramnyik igen bölcsen, visszafogottan nyilatkozott, Kaszparov már a veresége pillanatában reményének adott hangot, hogy lesz esélye visszavágó mérkőzésre. Az 1927-ben játszott Capablanca-Lasker döntő óta nem fordult elő, hogy a címvédő még játszmát sem tudott nyerni.   

  

Kaszparov azonban többé nem kapott lehetőséget a visszavágóra és Kramnyik 2004 őszén Brissagóban Lékó Péterrel mérkőzött meg a világbajnoki címért. A 14 játszmás párbaj első partiját nagymesterünk elvesztette, az ötödikben  egyenlített, majd briliáns győzelmet aratott a nyolcadik játszmában. Lékó vezetését remikkel a 14. partiig őrizte, de Kramnyik nagyon összeszedte magát a döntő ütközetre, nyert, és a 7-7-es eredmény címe megvédését jelentette. Kramnyik komoly egészségi problémái miatt öthónapos kényszerpihenőre szorult, a torinói sakkolimpián játszott ismét, és kitűnő eredményt ért el, nem rajta múlott, hogy az első helyen kiemelt orosz válogatott csak hatodik lett. A világbajnoki döntő előtti főpróbája is sikeres volt, Dortmundban éppen Lékót legyőzve végzett az élen.

Megnyerte a címegyesítő döntőt Topalovval szemben

A Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában, Elisztában rendkívül izgalmas, fordulatokban gazdag rapid rájátszással fejeződött be a címegyesítő világbajnoki döntő. A klasszikus sakkozás világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik a rapid párharcban 2,5-1,5-re legyőzte a FIDE világelsőjét, a  bolgár Veszelin Topalovot, és összesítésben 8,5-7,5-ös eredménnyel a sakkvilág immár egyedüli világelsőjeként köszönthettük. Kramnyik kettős győzelemmel kezdte a párharcot, Topalov az első partiban túlerőltette az állást, a második játszmában kölcsönös sakkvakságok is jellemezték a két világklasszis játékát. Két döntetlen után Kramnyik játék nélkül vesztette el az ötödik partit. Nagy bonyodalmak, diplomáciai csatározások után végül az orosz világbajnok folytatta a meccset, két remit követően azonban Topalov kettős győzelemmel magához ragadta a vezetést. A sakkozás 14. világbajnoka remek sportemberi tulajdonságokat csillogtatott meg, kiegyenlített, és az izgalmas tie-break során jobban koncentrált, megérdemelt győzelmet aratott. A világbajnok 2006. december 31-én megnősült, francia felesége, Marie-Laure Germon a Figaró ismert újságírója.

Kramnyik a Corus versenyen veretlen maradt és elégedett volt negyedik helyezésével. A monacói Amber-tornán kétpontos előnnyel nyerte meg az összetett versenyt. Miskolcon remek csatában 4,5-3,5-re győzte le Lékó Pétert, de Jerevánban 4-2-es vereséget szenvedett Levon Aronjantól rapid párosmeccsen. Az orosz világbajnok főpróbája sikeres volt a mexikói világbajnokság előtt, Dortmundban nyolcadszor győzött (1995-1998, 2000, 2001, 2006). Pályafutása során másodszor választották az év sakkozójává 2006-os eredményei alapján (2000-ben kapta az első Oscar-díját.)

A mexikói vb-n elvesztette világbajnoki címét

Vlagyimir Kramnyik hosszas tárgyalások után elindult a mexikói vb-n, elfogadta azt a privilégiumot, amit ajánlottak számára. A szabályzatban az szerepelt,  ha Kramnyik végez az első helyen, akkor a bolgár Veszelin Topalovval vívott volna „visszavágó” meccset. Kramnyik holtversenyben második volt az izraeli Borisz Gelfanddal, de megkapta a jogot, hogy megmérkőzhet a győztessel, így jött létre Ananddal a döntője. Csalódással élte meg, hogy elvesztette világbajnoki címét, de már az első interjúban kifejtette véleményét, hogy Anandot csak akkor tekinti igazi világelsőnek, ha legyőzi őt a visszavágó párosmeccsen.

A moszkvai Tal-emlékversenyen az igazi Kramnyikot láttuk, pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el Öt világos játszmájából négyszer győzött, kedvező sorsolását remekül kihasználva végzett az élen. A januári Corus-tornán csak ötvenszázalékos eredményt ért el, 1 ponttal teljesített kevesebbet, mint Anand. Nagy sikereinek színhelyén, Dortmundban nagyon rossz formában sakkozott, a nyolcfős mezőnyben csak hetedik lett 3 ponttal. Nem sikerült igazán jól a világbajnoki döntő előtti főpróbája, a III.Tal-emlékverseny sem. Egy ponttal maradt el a győztes Vaszilij Ivancsuktól, négyes holtversenyben lett második.

A bonni párharcban alulmaradt Ananddal szemben

Egy évvel trónfosztása után Kramnyik alulmaradt a bonni párharcban is, Vishy Anand 6,5-4,5-ös győzelemmel megvédte koronáját. Anand sikere teljesen megérdemelt. Jobban térképezte fel ellenfele gyenge pontjait. A partik többségében rákényszerítette akaratát kihívójára. Két sötéttel elért győzelme sorsdöntő volt. Stratégiája tökéletesen bevált, olyan állásokat vállalt, ahol a finom pozíciós játék nagymestere eltévedhetett a bonyodalmakban. A hajrában Kramnyik magára talált, a kilencedik partiban sötéttel kecsegtető állást ért el, de nem tudta egész pontra váltani esélyét. A tízedik játszmát világossal megnyerte, Anand az első meccslabdát elhibázta, de a másodikban már elérte a kívánt remit.

Kislányának születése miatt 2009-ben a dortmundi torna volt első nagy versenye, kilencedszer győzött. Másodszor nyerte meg a Tal-emlékversenyt, ezüstérmes volt Magnus Carlsen mögött a londoni viadalon, ahogy a Corus-tornán is. Dortmundban be kellett érnie a harmadik hellyel. Sanghajban rájátszás után jutott be a Grand Slam döntőjébe. Nagyon csalódott volt a sakkolimpiai második helyezésük után, Bilbaóban a Grand Slam-döntő megnyerésével vigasztalódott. Moszkvában a Tal-emlékversenyen csak ötvenszázalékos eredményt ért el. A londoni tornán holtversenyben negyedik, Wijk aan Zee-ben a Tata Steel szuperversenyen ötödikként zárta szereplését. Az Amber-tornán hihetetlenül rosszul, sok elnézéssel sakkozott, a 12 fős mezőnyben a 11. helyen végzett.

A kazanyi világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken csalódást okozott

Saját bevallása szerint is „őrültként” rengeteget, mintegy hat hónapot készült a világbajnok-jelölti páros mérkőzésekre. „Az eredmény nem lehetett volna rosszabb, ha kevesebbet sakkozom” – mondta a New In Chess-nek adott interjújában.”Más idők vannak, mindenkinek magának el kell döntenie, hogy miként készül, mennyit sakkozik. Már nem szükséges, hogy rabszolgaként napi nyolc órát sakkozz. Gondolkodnod kell egyes változatokról, egyes partikat elemzel, majd hagyod a számítógépet, hogy ellenőrizzen bizonyos állásokat. Úgy gondolom, hogy a régi metódus,  egyes pozíciók túlzott mélységekig  történő elemzése már nem fontos. Megőrizni az energiát, a sakkéhséget napjainkban jóval fontosabb” – értékelte kazanyi balsikeres szereplését.

Az azeri Tejmur Radzsabovval szemben még rájátszásban kiharcolta a továbbjutást, de honfitársa, Alekszandr Griscsuk útját állta. Kramnyik sajnálhatja, hogy a párharcuk harmadik partijában az óriási esélyt elszalasztotta. Ellenfele súlyos időzavarában hagyta ki a nyerőesélyes folytatást. Griscsuk veszélyesnek tűnő taktikát alkalmazott, világossal kisebb küzdelemben remizett, sötéttel többször is kötéltáncot járt.

Az orosz exvilágbajnok a harmadik rapidpartiban nagy lehetőséget hagyott ki, majd a villámpartikban 8 évvel fiatalabb riválisa jobban bírta a feszültséget. Világossal Kramnyik bástyamanővere rossz terv volt, anyagi veszteség után már nem volt mentsége. Griscsuk a második partiban elrontotta fölényes állását, de a döntetlen is elegendő volt nagy sikeréhez.

Dortmundban tizedszer győzött

Kramnyik a csapat-világbajnokság helyett a dortmundi viadalon játszott és tizedszer diadalmaskodott. Az orosz szuperbajnokságon az első fordulóbeli erőszakosságának lett az áldozata, egykori szekundánsa, hatodszor bajnoki címet szerzett Peter Szvidlertől kapott ki. Három partit nyert, de két legfőbb riválisától sötéttel játszva vereséget szenvedett, csak ötödik lett a nyolcfős mezőnyben.

Az exvilágbajnok nem játszott a csapat Eb-n sem, helyette az Univé-tornán győzött, majd pályafutása egyik abszolút mélypontjaként a Tal-emlékversenyen hét döntetlennel és két vereségével csak nyolcadik. A partikat jól játszotta három, három és fél óráig, de utána rontások egész sorát követte el. Csak egy hete volt, hogy rendezze sorait, pihenjen és lelkileg felkészüljön a londoni viadalra. A Párizsban élő Kramnyik nem tagadta, hogy korántsem könnyű Oroszországban sakkoznia, a sok barát, az érdeklődök kíváncsisága, az interjúk sok energiát raboltak el tőle, és nagyon sajnálja a Kazanyban és Moszkvában elvesztett 25 Élő-pontját, és egyfajta presztízsvereséget is elszenvedett hazai pályán, ahol sokan már-már veteránnak nézik őt.

 A London Chess Classic tornán egy magabiztos Kramnyikot láttunk, felfrissítette gondolkodását, új energiákat gyűjtött, és éppen a partik kritikus időszakában remekelt.  Angol ellenfeleit 4-0-ra legyőzte, míg Carlsennel, Ananddal, Aronjannal és Nakamurával szemben remizett. A nagy siker utáni interjúban így nyilatkozott: „Talán most jobban szeretek sakkozni, mint valaha.” Londoni győzelmével bebizonyította, hogy karrierje utolsó kettőtől-öt évig terjedő időszakában képes arra, hogy felvegye a harcot a top nagymesterekkel szemben.

Kramnyik a Tal-emlékverseny idején találkozott az orosz üzletember Oleg Szkvorcovval, akinek a 2012-es első félévi versenyínségéről panaszkodott. A nagy sakkrajongó, Kramnyiknak drukkoló Szkvorcov párosmérkőzés megrendezését ajánlotta Kramnyiknak, de fontos kritériumként szabta meg, hogy az ellenfélnek a világranglista első öt helyezettjéből kell lennie. Aronjan vállalta a felkérést, így a London Chess Classic  2011 és a Tata Steel Chess 2012 győztese, Kramnyik és Aronjan mérkőzött meg egymással a korábbi jelentős tornák színhelyéül is szolgáló Hotel Savoy Baur en Ville Hotelben. Párharcuk 3-3-mal ért véget. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.

Kramnyik komoly fiaskót szenvedett el a VII. Tal-emlékversenyen. A hatodik forduló után még holtversenyben vezetett Alekszandr Morozeviccsel, de kettős vereségét követően csak ötven százalékot ért el. A dortmundi viadalon az élen végzettek egymás elleni partijaikban csak kettő fejeződött be döntéssel, Kramnyik + 1 –gyel fél ponttal elmaradt a holtversenyes győztesektől, Fabiano Caruanától és Szergej Karjakintól.

 

Az isztambuli sakkolimpián az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezette orosz válogatottat az első helyre rangsorolták. A favorit csapat kedvező pozícióból a kilencedik fordulóban botlott, az amerikaiakkal vívott csatában mind Kramnyik, mind Griscsuk kikapott, az izgalmas hajrában már nem tudtak javítani.  A Berger-Sonneborn pontszámítás az örményeknek kedvezett. A sors „elvette”, amit 1980-ban megadott holtverseny után a szovjet csapatnak, amikor 1,5 Bucholz-ponttal megelőzték válogatottunkat.

Londonban remekül sakkozott

Londonban a címvédőként induló  37 éves Vlagyimir Kramnyik remekül sakkozott. Élvezetes partikat játszott, Magnust is megszorongatta. Tetszetős pozíciós minőségáldozatai a sakkot igazán értők számára rendkívüli élményt jelentettek. Kramnyik rutinos „rókaként” dicsérte Magnus Carlsen fenomenális teljesítményét, az Élő-pontos világrekordját. Érthetően elégedett volt teljesítményével, megismételte tavalyi eredményét, négy győzelem és négy döntetlen, de ez most nem volt elég az elsőségéhez. Az exvilágbajnok örült annak, hogy a feje jól dolgozott, fizikailag tökéletes állapotban volt, még jobban is játszhat, s nem tartja magát esélytelennek a világbajnok-jelölti tornán. Igazi profiként mondta: „Joggal gondolom, hogy  világranglistán elfoglalt második helyem már elsőként is értékelhető, hiszen Magnus pontszáma már a fellegekben járó, már nem is lehet számolni. Kozmikus pontszám, az emberek között én vagyok az első…”

Zürichben taktikailag sebezhető volt

A világbajnok-jelölti verseny főpróbájaként Zürichben játszott. Az exvilágbajnok taktikailag nem volt a topon, a kritikus, bonyolult pozíciókban nem a legjobb döntéseket hozta. Arra azonban aligha gondolhattunk, hogy éppen a befejező fordulóban követ el oly végzetes hibát, ami vereségéhez vezetett. A spanyol megnyitás berlini változatában kapott ki Viswanathan Anandtól. A nyitás után Kramnyik elégedett lehetett állásával, de túlbecsülte lehetőségeit, a 21. lépésben súlyos taktikai elnézéssel két tisztet vesztett bástya ellenében. A baki megbénított az exvilágbajnokot, két lépés múlva gyanús állásban már döntő hátrányhoz vezető lépést húzott, a 27. lépést követően pedig feladta a reménytelen küzdelmet, Borisz Gelfanddal holtversenyben az utolsó helyet osztotta a négyfős, kétfordulós viadalon, ahol a 20 éves Fabiano Caruana megtréfálta a „veterán” nagymestereket.

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A világranglista-vezető Magnus Carlsennel először a 2007-es Corus-tornán mérkőzött meg, döntetlen lett a parti, azóta még nyolcszor remiztek. Kramnyik 4-3-ra vezet, nagy csatákban dőltek el a játszmák.

Levon Aronjannal szemben igen kedvező a mérlege, 17-szer megosztoztak a ponton, az exvilágbajnok 6-2-re vezet ellene. Emlékezetes partiban győzte le az örmények éltáblását a 2006-os torinói és a tavalyi isztambuli sakkolimpián is.  

A szuperversenyek légkörével még csak ismerkedő Tejmur Radzsabovot 2003-ban kétszer megadásra kényszerítette, azóta 13 játszmájuk döntetlennel ért véget.

Meglepő, hogy Alekszandr Griscsukkal csak 12 játszmában mérte össze erejét, egyszer nyert, 11-szer remi lett csatározásuk vége.

Vaszilij Ivancsukkal már 38 partiban mérkőzött meg, élvezetes nagy csaták jellemezték mindig küzdelmeiket. Az 1993-as linaresi tornán találkoztak először, szenzációnak számított győzelme, Kramnyik még hétszer volt eredményes, négyszer kényszerült feladásra, 26-szor döntetlen lett összecsapásuk.

Nem könnyű a sakkozó helyzete, ha jóbaráttal szemben kell viaskodnia. Peter Szvidlerrel 23 partit játszott, 6-szor győzött, 3-szor vereséget szenvedett, 14-szer remiztek. Érdekességként megjegyzem, hogy utolsó két partijukat Szvidler nyerte meg, a 2011-es Tal-emlékversenyen, majd az orosz szuperbajnokságon is diadalmaskodott.

A világbajnoki döntős Borisz Gelfanddal 1993-ban, a linaresi szuperversenyen kezdte meg a csatározást, a 18 éves orosz nagymester világossal győzött. 1994-ben a FIDE világbajnoki ciklusban párosmérkőzésen Gelfand 4,3-3,5-re nyert. Kramnyik összesítésben 35 döntetlennel 6-3-ra vezet.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség és a világbajnoki ciklus lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON Londonban március 14. és április 1. között rendezi meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand játszik. Az 510 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban hatodikként a világranglistán 3., 2809 Élő-pontos háromszoros olimpiai bajnok, csapat-világbajnok, Világkupa-győztes, Grand Slam-döntőn és a Grand Prix-versenysorozaton is diadalmaskodó Aronjan pályafutásának legfontosabb állomásait idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Aronjan az 1-es rajtszámot kapta és Magnus Carlsennel játszik az első fordulóban.

Az esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenyének megnyitóját március 14-én rendezik meg, majd másnap indulnak a sakkórák az 510 ezer eurós összdíjazású viadalon, amelynek győztese világbajnoki kihívó lesz. A nyolc résztvevő különböző módon harcolta ki a részvételi jogot. Az izraeli Borisz Gelfand a tavalyi világbajnoki döntő veszteseként játszhat. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik jogosult. A 2011-es Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk szerzett jogot. Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálja a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán negyedik Tejmur Radzsabov „szabadkártyával” ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért.

 

A világbajnok-jelölti verseny résztvevői a sorsolási számok sorrendjében:

1.Levon Aronjan (örmény, 2809)

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2740)

3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)

4. Peter Szvidler (orosz, 2747)

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764)

7. Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)

8. Magnus Carlsen (norvég, 2872)

 

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.15

VIII.ford.

márc. 24

Aronjan

-

Carlsen

Carlsen

-

Aronjan

Gelfand

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Szvidler

II. ford.

márc.16

IX. ford.

márc. 25

Carlsen

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Carlsen

Griscsuk

-

Szvidler

Szvidler

-

Griscsuk

Radzsabov

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Radzsabov

Aronjan

-

Gelfand

Gelfand

-

Aronjan

III.ford.

márc. 17

X. ford.

márc. 27

Gelfand

-

Carlsen

Carlsen

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Aronjan

Aronjan

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Szvidler

Kramnyik

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Kramnyik

IV. ford.

márc. 19

XI. ford.

márc. 28

Carlsen

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Carlsen

Radzsabov

-

Kramnyik

Kramnik

-

Radzsabov

Aronjan

-

Szvidler

Szvidler

-

Aronjan

Gelfand

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Gelfand

V. ford.

márc. 20

XII. ford.

márc. 29

Ivancsuk

-

Carlsen

Carlsen

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Gelfand

Gelfand

-

Szvidler

Kramnyik

-

Aronjan

Aronjan

-

Kramnyik

Griscsuk

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Griscsuk

VI. ford.

márc. 21

XIII. ford.

márc. 31

Szvidler

-

Carlsen

Radzsabov

-

Carlsen

Kramnyik

-

Ivancsuk

Griscsuk

-

Aronjan

Griscsuk

-

Gelfand

Kramnyik

-

Gelfand

Radzsabov

-

Aronjan

Szvidler

-

Ivancsuk

VII. ford.

márc. 23

XIV. ford.

ápr. 1

Carlsen

-

Radzsabov

Carlsen

-

Szvidler

Aronjan

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Kramnyik

Gelfand

-

Kramnyik

Gelfand

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Szvidler

Aronjan

-

Radzsabov

 

A világranglistát fölényesen vezető Magnus Carlsen legnagyobb riválisának tartja Levon Aronjant. „Magabiztos, jól felkészült, képes kevéssé ismert állásokban is remekül tájékozódni, soha nem adja fel” – jellemezte az örmény nagymestert a norvég zseni.

 

Aronjan pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

Az örmény sakkozás legjobbja, a 2006-os torinói, a 2008-as drezdai és a 2012-es isztambuli sakkolimpián aranyérmes válogatott éltáblása, Levon Aronjan 1982. október 6-án született Jerevánban. 1994-ben a szegedi korcsoportos vb-n a 12 évesek korcsoportjában győzött. 1999-ben örmény bajnok lett,  2001-ben a lausanne-i ifjú titánok tornáján győzött, egy év múlva junior világbajnokságot nyert. 2005 júliusában került be a top 10-be és egyúttal átlépte a 2700 Élő-pontos határt. A csapat-világbajnokságon bronzérmes örmény válogatott éltáblása. Hanti-Manszijszkban lenyűgöző teljesítménnyel diadalmaskodott a Világkupán. Az örmény nagymester tíz játszmát nyert meg, tíz partija döntetlennel végződött.

Torinóban olimpiai bajnok a válogatottal

2006 januárjában Wijk aan Zee-ben, a világranglista ötödik helyezettjeként pályafutása első szuperversenyén csak ötvenszázalékos, de a linaresi viadalon már tornagyőztesként ünnepelték. Az áprilisi és júliusi világranglistán Veszelin Topalov és Viswanathan Anand mögött harmadikként jegyezték. A torinói sakkolimpián az aranyérmes örmény válogatott „vezérevezőse”, jelentős szerepet játszott a szenzációs sikerben.

A fantasztikus sorozat után törvényszerű volt kis visszaesésese, de Moszkvában, a Tal-emlékversenyen hármas holtversenyben első -  többek között Lékó Péterrel -, majd 2007. januárjában Wijk aan Zee-ben Veszelin Topalovval  és Tejmur Radzsabovval osztotta a dicsőséget. Májusban rapid párosmérkőzésen 4-2-re legyőzte Vlagyimir Kramnyikot. Elisztában a világbajnok-jelölti párosmeccsen drámai küzdelemben, csak a hosszabbítás után nyert a 16 éves norvég Magnus Carlsen ellen. A nyolc között a spanyol Alekszej Shirovval szemben egy nyeréssel és öt remivel biztosította mexikói repülőjegyét. Főpróbaként Aronjan Mainzban megnyerte a Fischer Random Chess versenyt, a döntőben Anandot győzte le. A visszavágón, a rapidtornán az indiai exvilágbajnok diadalmaskodott, három remi mellett egy nyeréssel.

 

Másodszor is olimpiai bajnok az örmény válogatottal

Nagy reményekkel utazott Mexikóba, az egyik titkos favoritnak tartották a nyolcfős világbajnoki döntőben. Sem betegségével, sem riválisaival nem tudott sikerrel megbirkózni. Mindössze 6 pontot ért el, az orosz Alekszandr Morozeviccsel holtversenyben hatodik lett.

 

Gyorsan feledtette a kudarcot, a Corus-tornán Magnus Carlsennel holtversenyben végzett az élen, egyetlen vereségét Kramnyiktól szenvedte el. Linaresben a harmadik helyet osztotta Topalovval. Remekelt Nizzában, 2,5 pontos előnnyel nyerte meg az Amber-versenyt. Nagyot bukott a szófiai M-tel versenyen, nyeretlenül, négy vereséggel utolsó lett! Sokáig nem búslakodott, Szocsiban megnyerte a Grand Prix-tornát. Amire kevesen számítottak, az örmény válogatott Drezdában megvédte olimpiai bajnoki címét. Igazi népünnepély volt az aranyérmes csapat fogadtatása. Nankingban második hellyel zárta az évet.

 

Grand Prix- és Grand Slam-győztes

2009-ben a Corus-tornán holtversenyben második, Linaresben gyengélkedett, -1-gyel végzett. A GP-viadalon Nalcsikban ismét top formában, újabb első helyet szerzett. Mainzban megnyerte a rapidtornát, Zsermukban a holtversenyes második hellyel a GP-versenysorozat győztese és világbajnokjelölt lett. Bilbaóban parádézott a Grand Slam-döntőn. A Tal-emlékversenyen Ananddal csak   a negyedik helyet osztotta. Nem látjuk őt Wijk aan Zee-ben, Linaresben harmadik. Sanghajban a Grand Slam kvalifikációs versenyen rájátszásban kikapott Kramnyiktól. A sakkolimpián nem rajta múlott, hogy a címvédő örmények csak nyolcadikok lettek. Moszkvában kettős sikert aratott, holtversenyben első lett a Tal-emlékversenyen, majd a villám-vb-t is megnyerte.

A 2011-es évet ismét Wijk ann Zee-ben kezdte, Carlsennel holtversenyben harmadik, majd szerencsés kézzel rapidozott a 20. Amber-tornán, övé az utolsó verseny első helye.

 

Kazanyban a rájátszásban kikapott Alekszandr Griscsuktól

Kazanyban, a világbajnok-jelölti páros mérkőzések első körében  gigászi csatát hozott az első számú esélyesnek tartott Levon Aronjan és az orosz Alekszandr Gricsuk összecsapása. A meccs első játszmájának végjátékában Aronjan nagyon közel került a nyeréshez, egy pillanatban akár döntő fölénybe kerülhetett volna. Az esélyt elmulasztotta, Griscsuk üggyel-bajjal kiharcolta a döntetlent. A másik három parti hasonló izgalmakkal nem szolgált. A rájátszásban nyíltsisakos küzdelem folyt, két sötéttel elért nyeréssel kezdődött a négyjátszmás meccs. Aronjan nagyon idegesen játszotta az első partit, szinte ellenállás nélkül vesztett. A jelentős lélektani előny azonban béklyóként hatott Griscsuk játékára, világossal ő sem remekelt, Aronjan egyenlített.

A világranglista harmadik helyezettje alighanem meccslabdát  hibázott a harmadik játszmában, Aronjan nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul, sőt a remiért kellett megküzdenie. A negyedik ütközet döntött,  Aronjan tőle szokatlan módon jelentős időhátrányba került, Griscsuk a vezérszárnyon kezdeményezéshez jutott. Az örmény nagymester mindent megkísérelt, hogy mentse állását, Griscsuk némi bizonytalankodás után kiskombinációval anyagi előnyt szerzett. Időelőnyét is kihasználva gúzsba kötötte sötét haderejét, majd a király elleni akció továbbjutását jelentette.

 Ningbóban, Moszkvában és Wijk aan Zee-ben remekelt


Aronjan a kudarcért a ningbói csapat-világbajnokságon aranyéremmel kárpótolta magát, s egyúttal sokadszor bizonyította, hogy társaival igazi csapatot alkot, veretlenül lettek elsők. Két olimpiai aranyérem után a top csapatversenyt is megnyerték.

A Grand Slam-döntőn Carlsen és Ivancsuk mögött, Nakamura és Anand társaságában lett harmadik. A csapat Európa-bajnokságon az örmény válogatott az utolsó forduló előtt még vezetett, de a németektől elszenvedett váratlan vereségnek köszönhetően még a dobogóról is lecsúsztak. Aronjan az éltáblán eredményesen játszott. A nagy presztízsű Tal-emlékversenyen harmadszor végzett holtversenyben az élen. A Berger-Sonneborn pontszámmal megelőzte volna a norvég Magnus Carlsent, de a versenykiírás a több sötét partit játszót díjazta, így a világranglistát vezető Magnus lett a kedvezményezett, mindketten megőrizték veretlenségüket.

A moszkvai nagy sikert követően a London Chess Classic szuperversenyen csalódást okozott. Fölényes állást elvesztett Hikaru Nakamurával szemben, s tőle szokatlan módon a vereség túlzottan is megviselte, Vishy Ananddal együtt csak ötvenszázalékos eredményt ért el. Levon a sakkot nélkülöző pihenést választotta, új energiákat gyűjtött és januárban a Tata Steel szuperversenyen, Wijk aan Zee-ben  partijai pályafutásában új színvonalat  jelentettek. Úgy érezte, hogy a nyitások alaposabb kidolgozására fordított munka is nagyon hasznos volt. Kreatívabb lett a felkészülése, bár érzi még a hibákat is. Nagyon fontosnak érezte a számtalan jó tanácsot, meg kell tanulnia a számítógép helyes használatát.

 

Wijk aan Zee-ben kettős győzelemmel rajtolt, Karjakin legyőzése után visszavágott Nakamurának a londoni vereségért. A harmadik fordulóban azonban kikapott a nagy riválistól, Magnus Carlsentől. A vesztés ezúttal nem törte le, higgadtan értékelte, hogy a rossz nyitást követően nagyot nem hibázott, mindent elkövetett, hogy megnehezítse Magnus nyerését. Belátta, hogy egy ilyen jó sakkozó ellen lehet partit veszíteni. A cseh David Navarával szemben érte meg „baleset”, de hét játszmát tudott nyerni, s a plusz öt az első helyet jelentette számára. „Életem versenyét játszottam” – nyilatkozta a torna végén.

Az eredetileg őszre tervezett világbajnok-jelölti versenyre áprilisban Zürichben hatjátszmás felkészülési párosmeccset vívott az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. A sakktörténelemben még nem fordult elő, hogy hivatalos tétmeccsen kívül a legjobbak ilyen megmérettetést vállaljanak. Klasszikus gondolkodási idő mellett csatároztak, párharcuk 3-3-mal ért véget. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.  

A májusi Élő-listán 10 pontra megközelítette Carlsent, de a júniusra előrehozott Tal-emlékversenyen holtversenyben negyedik lett, 2-2 nyerés és vesztés volt a számláján az 5 remi mellett.

 

Isztambulban harmadszor olimpiai bajnok, az éltáblán is aranyérmes  

A 2006-ban és 2008-ban is első örmény válogatott Isztambulban harmadszor diadalmaskodott. Együttesük Szergej Movszeszjan hazatérével jelentősen erősödött, Hanti-Manszijszkban címvédőként csak hetedikek voltak de a csapat-világbajnokság megnyerésével legjobbjaik új impulzusokat kaptak. Ők sem fiatalodtak az évek alatt, de hitük az újabb és újabb sikerek elérésében csak erősödött. Harmadikok voltak a rajtlistán, a hetedik fordulóban a kínaiaktól elszenvedett vereséget követően rendezték soraikat, négy győzelemmel célba értek. A örmény televízió megszakította adását, hogy közölje az örömhírt, majd egyenes adásban közvetítették a záróünnepséget.

Az „aranykapitány” Arshak Petroszjan harmadszor emelhette magasba a Hamilton Russel aranyserleget. A válogatott az elnöki különgéppel utazott haza, Jerevánban vörös szőnyeg, népünnepélyre emlékezető fogadtatás várta a csapatot. Önmagáért beszél Levon Aronjan 10 partiból gyűjtött 7 pontja, a 2894-es performance-pontszám.

„Szeretném kiemelni Levon Aronjan szerepét. Az ő tudása, a többiekhez való viszonya is a siker kulcsa. Megosztja társaival a legféltettebben őrzött megnyitási ötleteit, a gondosan kidolgozott a változatokat, aligha van erre hasonló példa a rivális együtteseknél. A többiekre is jellemző ez a hozzáállás, nincsenek titkaik egymás előtt, mert a csapat eredményessége a tét” – nyilatkozta a kapitány.

A Grand Slam-döntőn nem tudott lépést tartani az olasz Fabiano Caruanával és a második félidőben remeklő Carlsennel, harmadik lett. Londonban csalódást okozott, csak hatodik a kilencfős mezőnyben, kikapott Carlsentől. A Tata Steel szuperversenyen a címvédőként rajtolva egyetlen vereségét az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól szenvedte el. Látványos partiban kapott ki, a házielemzés ellen nem volt védelme. Aronjan formája sokat javult a londoni torna óta. Másfél pontos hátránnyal lett második Carlsen mögött. Esélyes állást rontott remire ellene.

Levon Aronjan kilenc év alatt 30 szuperversenyen vett részt, tíz tornát nyert meg. Háromszoros olimpiai bajnok, csapat-világbajnok, Világkupa-győztes, a Grand Prix-versenysorozat első helyezettje, Grand Slam-győztes. Már csak egy titulus hiányzik gyűjteményéből, sokan tartják a világbajnok-jelölti verseny egyik favoritjának.

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

Mindig élményt jelentenek játszmái a világranglista-vezetővel. Magnus Carlsennel szemben négyszer volt eredményes, utoljára a 2009-es linaresi versenyen tudta őt legyőzni, hét vereség a számláján 22 döntetlen mellett.

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal is mínuszban van, 17-szer megosztoztak a ponton, az orosz sakkozó 6-2-re vezet ellene.

Tejmur Radzsabovval 16 döntetlen mellett 3-3-ra állnak.

Alekszandr Griscsukkal  pozitív a mérlege, a 22 játszmából hatot megnyert, kétszer kikapott.

Vaszilij Ivancsukkal pályafutása kezdetén nehezen birkózott meg, elsősorban ez magyarázza, hogy az ukrán nagymester 14 remivel 12-9-re vezet.

Peter Szvidlerrel 19 játszmában mérte össze erejét, két nyerés és két vesztés és 15 remi, utolsó partjukban, a 2011-es Tal-emlékversenyen Aronjan győzött. 

Borisz Gelfanddal 12-szer osztoztak meg a ponton. Gelfand hatszor győzött, ötször Aronjan volt eredményes.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Asztanában az ukrán válogatott nyerte meg a IV. Női Csapat-világbajnokságot. A viadal utolsó fordulójában az orosz csapat elleni négy döntetlennel ért célba, veretlenül végzett az élen. Az orosz együttes a 2-2-vel bebiztosította a harmadik helyet. Ezüstérmes a címvédő kínai válogatott, a világbajnok ukránokkal szemben elvesztette a sorsdöntő csatát.

 

A rajtlistán első ukrán válogatott legjobb összeállításában nagyszerű sikert ért el. A 2006-os torinói sakkolimpián elért szenzációs elsőségük, a 2008-as drezdai ezüstérmük, tavalyi bronzérmük, két világbajnoki, egy Eb harmadik helyezés után ismét aranyérmes az együttes. A torinói olimpiai bajnok csapatban is játszott Katyerina Lahno, Anna Usenyina, Natalija Zsukova és Inna Gaponenko, csak a táblasorrend változott, akkor Natalija volt az éltáblás. Anna Usenyina világbajnoki címe után az ukrán női sakkozás újabb diadalt aratott. A válogatott körül a vb előtt nem voltak látványos ügyek, míg a legnagyobb riválisoknak számító kínai és orosz csapatok legjobbjaik nélkül vettek részt.

A háromszoros világbajnok kínai együttesben nem játszott az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a világranglistán ötödik Zhao Xue. A kétszeres olimpiai bajnok orosz csapat felkészülését komoly vihar zavarta meg, a Koszinceva nővérek „megzsarolták” a szövetséget, hogy nem hajlandóak játszani, ha Szergej Rublevszkij a kapitány. A vezetés nem engedett követelésüknek, a tartalékos válogatott harmadikként végzett.

 

Az ukrán együttes veretlenül ért célba, a kezdeti bizonytalankodást követően a három nagy riválissal vívott meccsre „összerázódtak”, sorsdöntőnek bizonyult a címvédő kínai négyes legyőzése. Teljesítményük dicsérete, hogy a négy alapember tábladíjas is lett.

A kínai csapatban az éltáblán Ju Wenjun remekelt,  Huang Qian azonban a második táblán gyengélkedett. Sikres volt a 18 éves Gio Qi bemutatkozása.

A grúzok az első két helyzettől kikaptak, a kínai csapat ellen nagy esélyt szalasztottak el, sokat hibáztak, különösen a „vezérevezős” Nana Dzagnidze. Idén csapat Európa-bajnokságot is rendeznek, folytatódhat az orosz-ukrán-grúz vetélkedés.

India is nélkülözte legjobbjait, az ötödik hellyel elégedettek lehetnek. A hajrában javítottak az amerikaiak. A fiatal kazah együttes a legjobbaknak is okozott kellemetlen perceket. A románok nyeretlenül zártak, de hat meccsük is döntetlen lett. A franciák a vártnál gyengébben muzsikáltak, a fiatal török sakkozónők még messze vannak az élvonaltól.  

 

Az utolsó forduló eredményei:

Kína – India  2,5 – 1,5

Ju Wenjun (2505)  - Eesha Sanjay Karavade (2387)  1 - 0

Huang Qian (2476)  - Rout Padmini (2316)  döntetlen

Tan Zongyi (2471)  - Mary Ann Gomes (2387) döntetlen

Guo Qi (2435) - Soumya Swaminathan (2283) döntetlen   

 

Franciaország – Törökország  3,5 – 0,5

Sophie Milliet (2401)  - Betul Cemre Yildiz (2341)  1 - 0

Nino Maisuradze (2330)  - Kubra Ozturk (2252)  döntetlen

Silvia Collas (2282) – Kardelan Cemhan (2025)  1 - 0

Natacha Benmesbah (2266) – Selen Sop (2028)  1 - 0

 

Grúzia – Kazahsztán  2,5 – 1,5

Nana Dzagnidze (2554)  - Gulishan Nahbajeva (2344)  1 - 0

Bela Hotenasvili (2499) - Gulmira Dauletova (2265)  döntetlen

Lela Zsavahasvili (2464) – Madina Davletbajeva (2272)  1 - 0

Nino Hurcidze (2437)  - Zanszaja Abdumalik (2182)  0 - 1

 

Egyesült Államok – Románia  2 - 2

Irina Krush (2448) – Cristina Adela Foisor (2401) döntetlen

Tatav Abrahamyan (2300) - Irina Bulmaga (2354)  döntetlen

Sabina Foisor (2323) -  Alina L’Ami (2353)  döntetlen

Viktorija Ni (2263) - Carmen Voicu (2281)  döntetlen

 

Oroszország – Ukrajna  2 - 2

Valentyina Gunyina (2505) -  Katyerina Lahno (2547)  döntetlen

Natalija Pogonyina (2475) -  Anna Usenyina (2477)  döntetlen

Alisza Galljamova (2459)  - Marija Muzicsuk (2479)  döntetlen

Olga Girja (2440) - Natalija Zsukova (2471)  döntetlen

A világbajnokság végeredménye:

1.Ukrajna  (Katyerina Lahno 2547, 5,5/8, Anna Usenyina 2477, 6/8, Marija Muzicsuk 2479, 5,5/8, Natalija Zsukova 2471, 6/8, Inna Gaponenko 2421, 1,5/4) 16 meccspont, 24,5 pont

2. Kína (Ju Wenjun 2505, 7/9. Huang Qian 2476, 3,5/7, Tan Zongyi 2471, 7/9, Guo Qi 2435, 6/8, Shen Yang 2415, 2/3)  15, 25,5

3.Oroszország  (Valentyina Gunyina 2505, 5/8, Alekszandra Kosztenjuk 2499, 4,5/7, Natalija Pogonyina 2475, 4,5/7, Alisza Galljamova 2459, 3,5/6, Olga Girja 2440, 6,5/8)  13, 22

4. Grúzia 12, 21,5

5. India 9, 18

6. Egyesült Államok  8, 15,5

7. Kazahsztán 6, 15,5

8. Románia 6, 14,5

9. Franciaország 3, 12

10. Törökország 1, 9

 

 

Helyezés

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

SB.

1

UKRAJNA

*

3

2

3

3

2

4

16

24½

136,25

2

KÍNA

1

*

2

3

3

3

4

15

25½

118,00

3

OROSZORSZÁG

2

2

*

2

3

4

13

24

104,75

4

GRÚZIA

1

1

2

*

2

3

3

12

21½

87,50

5

INDIA

1

2

*

2

3

2

9

18

62,25

6

EGYESÜLT ÁLLAMOK

½

½

2

*

2

2

2

8

15½

63,00

7

KAZAHSZTÁN

1

1

1

2

*

2

3

6

15½

36,00

8

ROMÁNIA

2

1

½

1

2

2

2

*

2

2

6

14½

47,25

9

FRANCIAORSZÁG

0

½

½

½

2

2

*

4

12

24,00

10

TÖRÖKORSZÁG

0

0

1

1

2

½

*

1

9

7,25

 

Az egyes táblák legjobbjai:

1.tábla

1.Ju Wenjun (kínai) 2505, 7/9, 2651

2. Katyerina Lahno (ukrán) 2547, 5,5/8, 2579

3. Valentyina Gunyina (orosz) 2505, 5/8, 2547

 

2. tábla

1.Irina Krush (amerikai) 2448, 7/9, 2607

2. Anna Usenyina (ukrán) 2477, 6/8, 2588

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2495, 4,5/7, 2502

 

3. tábla

1.Tan Zongyi (kínai) 2471, 7/9, 2570

2. Marija Muzicsuk (ukrán) 2479, 5,5/8, 2503

3. Lela Zsavahasvili (grúz) 2464, 4,5/7, 2444

 

4. tábla

1.Natalija Zsukova (ukrán) 2471, 6/8, 2500

2. Gio Qi (kínai) 2435, 6/8, 2499

3. Ann Mary Gomes (indiai) 2387, 6,5/9, 2508

 

Tartalékok

1.Olga Girja (orosz) 2440, 6,5/8, 2522

2. Salome Melia (grúz) 2419, 4/6, 2484

3. Soumya Swaminathan (indiai) 2283, 5/8, 2400

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség és a világbajnoki ciklus lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON Londonban március 14. és április 1. között rendezi meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand játszik. Az 510 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban ötödikként a világranglistán 18., 2740 Élő-pontos olimpiai bajnok, világbajnoki döntős, Világkupa-győztes Gelfand pályafutásának legfontosabb állomásait idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Gelfand a 2-es rajtszámot kapta és Tejmur Radzsabovval játszik az első fordulóban.

Az esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenyének megnyitóját március 14-én rendezik meg, majd másnap indulnak a sakkórák az 510 ezer eurós összdíjazású viadalon, amelynek győztese világbajnoki kihívó lesz. A nyolc résztvevő különböző módon harcolta ki a részvételi jogot. Az izraeli Borisz Gelfand a tavalyi világbajnoki döntő veszteseként játszhat. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik jogosult. A 2011-es Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk szerzett jogot. Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálja a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán negyedik Tejmur Radzsabov „szabadkártyával” ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért.

 

A világbajnok-jelölti verseny résztvevői a sorsolási számok sorrendjében:

1.Levon Aronjan (örmény, 2809)

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2740)

3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)

4. Peter Szvidler (orosz, 2747)

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764)

7. Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)

8. Magnus Carlsen (norvég, 2872)

 

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.15

VIII.ford.

márc. 24

Aronjan

-

Carlsen

Carlsen

-

Aronjan

Gelfand

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Szvidler

II. ford.

márc.16

IX. ford.

márc. 25

Carlsen

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Carlsen

Griscsuk

-

Szvidler

Szvidler

-

Griscsuk

Radzsabov

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Radzsabov

Aronjan

-

Gelfand

Gelfand

-

Aronjan

III.ford.

márc. 17

X. ford.

márc. 27

Gelfand

-

Carlsen

Carlsen

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Aronjan

Aronjan

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Szvidler

Kramnyik

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Kramnyik

IV. ford.

márc. 19

XI. ford.

márc. 28

Carlsen

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Carlsen

Radzsabov

-

Kramnyik

Kramnik

-

Radzsabov

Aronjan

-

Szvidler

Szvidler

-

Aronjan

Gelfand

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Gelfand

V. ford.

márc. 20

XII. ford.

márc. 29

Ivancsuk

-

Carlsen

Carlsen

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Gelfand

Gelfand

-

Szvidler

Kramnyik

-

Aronjan

Aronjan

-

Kramnyik

Griscsuk

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Griscsuk

VI. ford.

márc. 21

XIII. ford.

márc. 31

Szvidler

-

Carlsen

Radzsabov

-

Carlsen

Kramnyik

-

Ivancsuk

Griscsuk

-

Aronjan

Griscsuk

-

Gelfand

Kramnyik

-

Gelfand

Radzsabov

-

Aronjan

Szvidler

-

Ivancsuk

VII. ford.

márc. 23

XIV. ford.

ápr. 1

Carlsen

-

Radzsabov

Carlsen

-

Szvidler

Aronjan

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Kramnyik

Gelfand

-

Kramnyik

Gelfand

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Szvidler

Aronjan

-

Radzsabov

 

 „A mi generációnk nagy előnye, egyik magyarázata sikereinknek, hogy jó alapokon tanultunk meg játszani. Később megtanultuk, hogy miként kell a számítógépes programokat hasznosan használni, míg a fiatal játékosok többsége megtanulta a programokat kezelni, de nem volt igazi tudásuk. Sokan önálló gondolkodás helyett csak megnyomják a gombokat, s várják, hogy mit mond a program” – nyilatkozta Borisz Gelfand egy sajtókonferencián. A 44 esztendős nagymester a szovjet válogatottal 1990-ben olimpiai bajnoki címet szerzett. Négyszeres világbajnokjelölt, Világkupa-győztes, számos nagy nemzetközi torna első helyezettje.

 

Gelfand pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

Borisz Gelfand 1968. június 24-én Minszkben született. 17 évesen megnyerte a szovjet ifjúsági bajnokságot. 1987-ben aranyérmes, egy évvel később ezüstérmes volt az ifjúsági Európa-bajnokságon. 1989-ben a Nagymesterek Tanácsának (GMA) Palma de Mallorca-i versenyén vehette át a győztesnek járó trófeát. 1990 óta  a szuperversenyek állandó meghívott résztvevője. Másodikként debütált a linaresi szuperversenyen, a manilai zónaközi döntőn Vaszilij Ivancsukkal holtversenyben első, és pályafutása során először lett világbajnokjelölt. Dortmundban és Tilburgban másodikként zárta szereplését. Az újvidéki sakkolimpián az aranyérmes szovjet válogatott tagja volt. Világbajnok-jelölti meccsen nyert a jugoszláv Predrag Nikolics ellen, majd a második körben az angol Nigel Short ellen vesztett.  Reggio Emiliában Viswanathan Anand mögött, Garri Kaszparovval holtversenyben második. 1992-ben Moszkvában az Aljechin-emlékversenyen első. 1993-ban Bielben megnyerte a zónaközi döntőt. Párosmérkőzésen nyert az angol Michael Adams és az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen. A világbajnok-jelölti elődöntőben vezetést szerzett Anatolij Karovval szemben, de végül 6-3-ra kikapott.

Kiemelkedő egyéni eredményeként kétszer is elsőként ünnepelték a belgrádi Invest Bank versenyen (1991, 1995), 1994-ben Dos Hermanasban végzett az élen, 1996-ban Bécsben és Tilburgban lett tornagyőztes. A groningeni 1997-es vb-n remekül menetelt, a legjobb négy között Viswanathan Anandtól szenvedett vereséget. Szép sikert ért el 1998-ban Polanica Zdrojban, tornagyőzelmét két év múlva megismételte. 1998 óta él Izraelben (1994-ben és 1996-ban a fehérorosz válogatottban játszott a sakkolimpián), izraeli színekben 2000-ben, Isztambulban mutatkozott be. A vb-n Újdelhiben a 16 között a spanyol Alekszej Shirovtól szenvedett vereséget. Egy évvel később Moszkvában a nyolc között  az orosz Peter Szvidler állta útját.

2001-ben és 2002-ben is első volt az Amber-torna rapid versenyében. 2003-ban a honi sakkrajongók kétszer is láthatták Gelfandot, a budapesti Tehetség és Kurázsi versenyen játszott, majd az I. Marx György emlékversenyen rapid párharcban 6-2-re legyőzte Polgár Juditot. Plovdivban a csapat Európa-bajnokságon ezüstérmes izraeli válogatott éltáblása. 2005 számára sikerekben gazdag esztendő, Bermudán, majd Bielben is győztesként ünnepelték. Göteborgban, a csapat Európa-bajnokságon az izraeli válogatottal ismét ezüstérmes. A Világkupán a hatodik helyen végzett, eredménye világbajnok-jelöltséget ért. Egy évvel később a torinói sakkolimpián negyedik izraeli válogatott éltábláján játszott.

A mexikói világbajnokságon holtversenyben második

2007-ben Elisztában, a világbajnok-jelöltek párharcában az első körben hat döntetlen után a rájátszásban lépett tovább az üzbég exvilágbajnok Rusztam Kaszimdzsanovval szemben, majd az amerikai Gata Kamsky legyőzésével harcolta ki a mexikói világbajnokságon a részvételi jogot. Gelfand a vb-n messze a várakozás felett szerepelt, Vlagyimir Kramnyikkal holtversenyben végzett a második helyen. Egyetlen vereségét nagy hibával szenvedte el.

A világbajnokság végeredménye:

Világbajnok: Viswanathan Anand (indiai) 9 pont

2-3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Borisz Gelfand (izraeli) 8

4. Lékó Péter (magyar) 7

5. Peter Szvidler  (orosz) 6,5

6-7. Alekszander Morozevics (orosz) és Levon Aronjan (örmény) 6

8. Alekszander Griscsuk (orosz) 5,5

 

A moszkvai Tal-emlékversenyen kilenc döntetlennel lett holtversenyben harmadik. 2008-ban a drezdai sakkolimpián a remek hajrával ezüstérmes izraeli válogatott éltáblása és 10 játszmából 7,5 ponttal a legjobbja.

2009-ben megnyerte az ACP rapid Világkupát, a döntőben az orosz Peter Szvidlert győzte le. A báznai szuperversenyen másodikként végzett. Hanti-Manszijszkban  a Világkupán az első helyen emelték ki, a viadal doyenjeként megérdemelt győzelmet aratott. Jól ismert megnyitáselméleti felkészültsége nagy rutinnal párosulva aratott diadalt. Három meccsét is – többek között Polgár Judit ellen is – a rájátszásban nyert meg, a fokozott feszültséget jobban bírta riválisainál. Az elődöntőben kettős vereséget mért a még ukrán színekben játszó Szergej Karjakinra. A döntőben drámai csata után 7-5-re győzött az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen. A négyjátszmás meccsen négy döntetlen született,  következett a rapid rájátszás. Újabb remi, majd Gelfand szerzett vezetést, remi után Ponomarjov egyenlített. Villámpartik döntöttek. Gelfand nyeréssel kezdett, Ponomarjov egyenlített, majd az izraeli sakkozó két győzelemmel megnyerte a párharcot. Végső diadala világbajnok-jelöltséget is jelentett számára.

Három éve Báznában holtversenyben második, az amszterdami ifjú titánokkal vívott meccsen  rutinosan játszva a legjobb pontszerző volt, erejét is jól osztotta be, egy-két gyorsabb remivel plusz pihenőnaphoz jutott.  Gelfand játszott a Grand Prix-sorozaton. Négy versenye közül az örményországi Zsermukban holtversenyben második volt, összesítésben 11. lett. A rapid műfajban három évvel ezelőtti nagy sikere leoni tornagyőzelme, a döntőben az örmény Levon Aronjan ellen nyert. Miskolcon rapidmeccsen, teoretikus párharcban 4,5-3,5-re legyőzte Lékó Pétert. Hanti-Manszijszkban, a sakkolimpián bronzérmes izraeli válogatott éltáblása. A Tal-emlékversenyen – 2-vel végzett, a 10 fős mezőnyben nyolcadikként.

 

Kazanyban három párharc megnyerésével világbajnoki kihívó lett

 

A világbajnok-jelölti párosmérkőzések előtt hosszabb pihenőt tartott, alaposan készült. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov volt az első ellenfele. Két remivel indult csatározásuk, majd a harmadik partiban lenyűgöző stílusban játszva használta ki az Mamedgyarov hibáit. Tetszetős volt a minőségáldozata, majd az azeri sakkozó kétségbeesett támadási kísérleteit könnyedén hárította. Tisztáldozata után hat(!) gyalogja volt a bástyáért, hadereje dominált a táblán. Tankönyvbe illő szép győzelmet aratott és vezetést szerzett. A negyedik játszmában világossal remivel is a legjobb négy közé jutott.

A világbajnok-jelölti párosmérkőzések doyenje, a 42 éves Borisz Gelfand megjárta a poklot is az amerikai Gata Kamskyval vívott csatájában. Csodával határos módon menekült meg a négyjátszmás meccsük harmadik partijában, igaz egy pillanatban még nyerhetett is volna ellenfele nagy hibáját követően.

A rájátszásban rapid párharcuk két remivel indult, majd Gelfand világossal kapott ki. Az izraeli sakkozó hosszú és oly eredményes pályafutása során már átélt nehéz pillanatokat, megtanulta a kritikus helyzetek kezelését. A negyedik játszmában Kamskynak világossal remi kellett volna a döntőbejutáshoz, de a tábla másik oldalán ülő Gelfand nem adta meg magát. A szicíliai védelmű partiban Kamsky időhátrányba került, a taktikai esélyt elmulasztotta, Gelfand átvette a kezdeményezést és remek technikával győzött, kiegyenlített. A lélektani előny birtokában Borisz kettős győzelemmel zárta a villámpartikat.

Borisz Gelfand sikerekben oly gazdag pályafutásának csúcspontja volt, hogy a döntőben az orosz Alekszandr Griscsukkal szemben az utolsó parti megnyerésével világbajnoki kihívó lett, megmérkőzhetett Viswanathan Ananddal.

Griscsukkal vívott hatjátszmás döntő játszmáinak színvonala elég sok kritikát kapott, a két rövid, küzdelem nélküli remi miatt háborgott a sakkvilág. A második és az ötödik partiban Griscsuk esélyes álláshoz jutott, de Gelfand jó védekezése meghiúsította nyerési kísérleteit. Már arra gondoltunk, hogy rájátszás dönti el csatájukat, amikor Gelfand megvillant, Griscsuk pedig a nagy tét súlyát nem tudta elviselni.

Borisz Gelfand rápihent a nagy sikerre, többek között lemondta a szereplését csapat-világbajnokságon is. Címvédőként, világbajnok-jelöltként nem indult a Világkupán sem. A Tal-emlékversenyen nyeretlenül, Vlagyimir Kramnyik társaságában csak holtversenyben nyolcadik. A januári Tata Steel szuperversenyen is csúnyán leszerepelt, öt játszmát is vesztett, kettőt tudott nyerni, tizedikként zárta szereplését, újabb Élő-pontokat vesztett.

 

Moszkvában rapid rájátszás döntötte el a világbajnoki cím sorsát

 

Moszkvában rendezték meg a világbajnoki döntőt, a címvédő indiai Viswanathan Anand és a kihívó izraeli Borisz Gelfand párharcát. A 12 játszmás párbaj 6-6-tal ért véget, a világbajnoki cím sorsa rapid rájátszásban dőlt el, ötödször ünnepelték világbajnokként Viswanathan Anandot. Az orosz fővárosban Borisz Gelfanddal vívott csatáját a kiegyenlített erők küzdelme jellemezte. A vártnál talán békésebb partikat láttunk a jól felkészült, a világbajnoki címért több mint két évtizede versengő nagymesterek összecsapásán, de a 12 játszmás lebonyolítás is kevesebb alkalmat ad a nyíltsisakos játékra.

 

Hat döntetlen után Gelfand vezetést szerzett, a nyolcadik partiban azonban vezére kelepcébe szorult. A rapid rájátszás izgalmai sok mindenért kárpótolták a sakkrajongókat, a rendkívüli feszültséget a gyorsabban játszó címvédő jobban bírta. A rapidpartikban 25-25 perc volt a gondolkodási idejük és 10-10 másodperc lépésenként. Anand jobban alkalmazkodott a gyorsított tempóhoz, Gelfand nehezebben választott a lépésjelöltek között. Viswanathan Anand 2,5-1,5-re megnyerte a meccset, három döntetlen mellett a második partiban aratott győzelemmel védte meg koronáját, összesítésben 8,5-7,5-re győzött.

A sakktörténelem során először rendeztek múzeumban világbajnoki döntőt. A 19. században élt Tretyjakov-fivérek magángyűjteményéből a 20. század végére az orosz festészetet, szobrászatot, rajz- és részben iparművészetet is bemutató egyik legnagyobb kulturális létesítmény lett. A szervezők kihasználták a mérkőzés adta lehetőséget, és az internetes közvetítés segítségével naponta mutatták be a leghíresebb képeket. A játszmákat neves nagymesterek, köztük Lékó Péter is kommentálta. A sakkozás 12. világbajnoka, Anatolij Karpov és a 13. világelső, Garri Kaszparov is meglátogatta a párharcot. Garri nem rejtette véka alá elégedetlenségét, többet várt Anandtól és Gelfandtól.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2791) – Borisz Gelfand  (izraeli, 2727) 8,5 – 7,5

(Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 24)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 25)

Viswanathan Anand– Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 37)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 34))

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 27)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 29)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand 1 – 0 (Félszláv védelem, 38)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand 1 – 0 (Királyindiai védelem, 17)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Nimzoindiai védelem, 49)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 25)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Nimzoindiai védelem, 24)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 22)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 32)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand 1 – 0 (Szicíliai védelem, 77)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Szláv védelem, 59)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  döntetlen (Szicíliai védelem, 56)

 

Az isztambuli sakkolimpián 8 játszmájából 4,5 pontot gyűjtött, a londoni GP-tornán Veszelin Topalov és Sahriyar Mamedgyarov társaságában holtversenyben végzett az élen. A Klubcsapatok Európa-kupáján a bronzérmes moszkvai „64” együttes éltáblása. A világbajnok-jelölti torna előtt Zürichben játszott többek között Vlagyimir Kramnyik társaságában, egy vereséggel nyeretlenül zárták a versenyt.

A 2010 januári Élő-listán 2761 ponttal a hatodik volt. A ranglistán legelőkelőbben a negyedik helyen jegyezték.  A márciusi világranglistán 2727 ponttal a 18.

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

 

A világranglista-vezető Magnus Carlsennel a 2005-ös bieli tornán kétszer is döntetlen lett a partijuk. Egy év múlva a Tal-emlékversenyen az izraeli nagymester győzött, remik után Magnus 2011-ben egyenlített, majd a Tata Steel tornán ismét nyert. A három eldőlt ütközet mellett még hat partiban nem bírtak egymással.

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal 1993-ban, a linaresi szuperversenyen kezdte meg a csatározást, a 18 éves orosz nagymester világossal győzött. 1994-ben a FIDE világbajnoki ciklusban párosmérkőzésen Gelfand 4,3-3,5-re nyert. Kramnyik összesítésben 35 döntetlennel 6-3-ra vezet.

 Az örmény Levon Aronjannal 2005-ben a spanyol csb-n vívott meg először klasszikus gondolkodási idejű partiban, remi született, s azóta még 11-szer osztoztak meg a ponton. Gelfand hatszor győzött, ötször Aronjan volt eredményes.

Tejmur Radzsabovval 2001-ben, az Eb-n nem bírt a 14 éves titánnal. Gelfand a 2005-ös csapat Eb-n legyőzte Tejmurt, de ezt követően az azeri sakkozó négyszer is nyerni tudott, 11-szer remiztek.

Alekszandr Griscsukkal 2001-ben a bieli versenyen vívta első csatáját, remivel indítottak, azóta még 16 játszmájuk végződött pontosztozkodással, 5-5-re állnak a nyerések tekintetében.

Vaszilij Ivancsukkal Londonban, március 19-én jubileumi 100. partijukat játsszák. Összesítésben az ukrán sakkozó 25-19-re vezet 55 döntetlen mellett. Először 1985-ben, a szovjet U25-ös bajnokságon mérkőztek meg, Borisz nyert.  A statisztika 56 játszmájukban Ivancsuknak kedvező, 11-8-ra nála az előny 37 döntetlen mellett.

Peter Szvidlerrel 29 játszmát vívott, hatszor kikapott, háromszor nyert, húsz a döntetlenek száma.

 

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Asztanában az utolsó fordulóban az orosz-ukrán rangadó dönt

Címkék: Női csapat-világbajnokság 2013

Kazahsztán fővárosában, Asztanában zajló női csapat-világbajnokságon az utolsó forduló dönt. Az éllovas ukrán válogatott nehéz küzdelemben, 2,5-1,5-re legyőzte az amerikai együttest, megőrizte két meccspontos előnyét a törököket „elgázoló” kínai csapattal szemben. A befejező játéknapon az oroszokkal mérkőznek meg, míg a címvédő kínai négyes az indiaiakkal csatázik. Ukrajna remivel már első, míg az oroszok esetleges vereséggel még a dobogóról is lecsúszhatnak. A holtversenyt a táblapontok döntenék el.

A csapat-világbajnokság hajrájára feljavult az amerikai csapat és a nyolcadik fordulóban nehéz perceket okozott a vezető ukrán válogatottnak. Az ukránok legbiztosabb embere Natalija Zsukova volt, akinek győzelme egy pillanatra sem forgott veszélyben. Az éltáblán azonban Katyerina Lahno nyerőesélyes pozícióban bizonytalankodott, és Anna Zatonskih kis híján megmentette állását, elhibázott királylépése nagy megkönnyebbülést jelenthetett.

 

Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk elleni győzelme után Irina Krush újabb értékes nyerést ért el. A tőle megszokott agresszivitással rohamozta a világbajnoknő Anna Usenyina királyállását, sikeréhez azonban az ötös nyerősorozattal a sakkasztalhoz ülő nagymesternő passzív játéka is kellett. A második táblán Krush a legjobb pontszerő 8 partijából 6,5 ponttal. Marija Muzicsuknak be kellett érnie remivel, a minimális győzelemmel az ukrán csapat megőrizte első helyét.

A címvédő kínai együttes „gólarányt” is javított a törökökkel szemben elért 4-0-s nyeréssel. Érdekességként megjegyzem, hogy az éltáblán Ju Wenjun 8-ból 6 pontnál tart. A harmadikon Tan Zongyi a legjobb 8 játszmából 6,5-tel. A negyediken Zsukovához hasonlóan Guo Qi is 5,5-öt gyűjtött 7 játszmából.

Az orosz csapat megszenvedett India legyőzéséért, a grúzoknál Nana Dzagnidze újabb veresége jelentett meglepetést. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szinte ellenállás nélkül vesztett. A házigazdák válogatottja második győzelmének örülhetett.

 

A 8. forduló eredményei:

India – Oroszország  1,5 – 2,5

Eesha Sanjay Karavade (2387) - Valentyina Gunyina (2505)  0 - 1

Rout Padmini (2316)  - Natalija Pogonyina (2475)  döntetlen

Mary Ann Gomes (2387)  - Alisza Galljamova (2459)  1 - 0

Soumya Swaminathan (2283)  - Olga Girja (2440) 0 - 1

 

Ukrajna – Egyesült Államok  2,5 – 1,5

Katyerina Lahno (2547) – Anna Zatonskih (2474)  1 - 0

Anna Usenyina (2477)  - Irina Krush (2448)  0 - 1

Marija Muzicsuk (2479) – Sabina Foisor (2323)  döntetlen

Natalija Zsukova (2471)  - Viktorija Ni (2263) 1 - 0

 

Románia – Grúzia  1 - 3

Irina Bulmaga (2354)  - Nana Dzagnidze (2554)  1 - 0

Elena Luminita Cosma (2336)  - Bela Hotenasvili (2499)  0 - 1

Alina L’Ami (2353) - Nino Hurcidze (2437)  0 - 1

Carmen Voicu (2281)  - Salome Melia (2419)  0 - 1

 

Kazahsztán – Franciaország  2,5 – 1,5

Gulishan Nahbajeva (2344) -   Sophie Milliet (2401)  1 - 0

Gulmira Dauletova (2265)  - Nino Maisuradze (2330)  1 - 0

Dinara Szaduakaszova (2353) – Anda Safranska (2328)  döntetlen

Madina Davletbajeva (2272) - Natacha Benmesbah (2266)  0 - 1

 

Törökország – Kína  0 – 4

Betul Cemre Yildiz (2341) - Ju Wenjun (2505)  0 - 1

Kubra Ozturk (2252) - Huang Qian (2476)  0 - 1

Selen Sop (2028) - Tan Zongyi (2471)  0 - 1

Emel Kaya (1995)  - Guo Qi (2435) 0 - 1

 

A világbajnokság állása:

1.Ukrajna  15 meccspont, 22,5 pont

2. Kína 13, 23

3.Oroszország  12, 20

4. Grúzia 10, 19

5. India 9, 16,5

6. Egyesült Államok  7, 13,5

7. Kazahsztán 6, 14

8. Románia 5, 12,5

9. Franciaország 2, 8,5

10. Törökország 1, 8,5

 

 

Helyezés

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

SB.

1

UKRAJNA

*

3

3

3

2

4

15

22½

109,25

2

KÍNA

1

*

2

3

3

3

4

13

23

87,00

3

OROSZORSZÁG

2

*

2

3

4

12

22

81,00

4

GRÚZIA

1

1

2

*

2

3

3

10

19

62,25

5

INDIA

1

2

*

2

3

2

9

16½

53,50

6

EGYESÜLT ÁLLAMOK

½

½

2

*

2

2

7

13½

50,00

7

KAZAHSZTÁN

1

1

1

2

*

2

3

6

14

30,00

8

ROMÁNIA

2

1

½

1

2

2

*

2

2

5

12½

35,00

9

FRANCIAORSZÁG

0

½

½

½

2

2

*

2

13,00

10

TÖRÖKORSZÁG

0

0

1

1

2

*

1

6,25

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Kína – India

Franciaország – Törökország

Grúzia – Kazahsztán

Egyesült Államok – Románia

Oroszország – Ukrajna

 

Lahno,K (2547) - Zatonskih,A (2474)
Orosz huszárjáték [C43]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.d4 Hxe4 4.Fd3 d5 5.Hxe5 Fe7 6.0-0 Hd7 7.Vf3 Hdf6 8.c4 Fe6 9.Hc3 Hxc3 10.bxc3 0-0 11.c5 Hd7 12.Ff4 Hxe5 13.Fxe5 g6 14.a4 b6 15.Ve3 Fg5 16.f4 Fh6 17.Ve2 Fd7

 

 

18.f5 f6 19.Fg3 Kg7 20.Vf3 bxc5 21.dxc5 Ve7 22.Vxd5!?

Az ukránok éltáblása választhatta volna a 22.fxg6 Ve3+ (22...hxg6 23.Ff2 c6 24.Fd4) 23.Kh1 Vxf3 24.Bxf3 Fg4 25.Bff1 változatot. ]

22...c6?!

Figyelmet érdemelt a 22...Bad8 23.fxg6 Fb5 24.Vh5 Fxd3 25.Ff4 hxg6 26.Vxh6+ Kg8 27.Bf3 Fe4 folytatás.

23.Vd6 Fe3+ 24.Ff2 Fxf2+ 25.Bxf2 Vxd6 26.cxd6 Fxf5? 27.Fxf5 gxf5 28.Bxf5 Bfd8 29.Bd1 Bac8 30.c4 c5

 

31.Kf2 Bc6 32.Bfd5?!

Kimaradt a 32.d7 h6 33.Bfd5 Kf7 34.Kf3 könnyű nyerést ígérő folytatás.

32...Bd7 33.Ke3 Kf7 34.Kf4 Ke6 35.Be1+ Kf7 36.Bed1 Ke6 37.Bh5 Bcxd6?!

 

38.Be1+ Kf7 39.Bxh7+ Kg6 40.Bxd7 Bxd7 41.g4?! Bd2?! 42.h4 Bf2+ 43.Kg3 Bc2 44.h5+ Kg5?

Katyerinának még keményen meg kellett volna dolgoznia a pontért a 44...Kf7 45.Bb1 Bc3+ 46.Kf4 Bxc4+ 47.Kf5 Bxa4 48.Bb7+ Kg8 változatban.

 

 

45.Bf1! Bc3+ 46.Bf3 Bxc4 47.Bf5+ és sötét feladta

 

Krush,I (2448) - Usenyina,A (2477)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 c6 3.Fg2 Fg4 4.d3 Hd7 5.h3 Fh5 6.Hbd2 e6 7.0-0 Fd6 8.b3 He7 9.Fb2 0-0 10.Ve1 e5 11.e4 Be8 12.Hh4 f6 13.f4 Vc7

Számításba jött a [13...Vb6+ 14.Kh2 exf4 15.gxf4 Hg6 16.Hxg6 hxg6 folytatás.

14.g4 Ff7 15.f5 h6 16.Hhf3 Fc5+ 17.Kh1 Vb6 18.h4 Fe3 19.g5

Irina Krush a tőle megszokott agresszivitással robogott előre…

19...Fh5 20.gxf6 gxf6 21.Hg1 Kh7 22.Fc1 Fd4 23.Bb1 dxe4?!

A centrumfeszültség feloldása megkérdőjelezhető, a c4 mezőt felszabadította a világos huszár számára.

24.dxe4 Hg8

Anna Usenyina a passzív védekezést választotta, ami világosnak szabad kezet adott.

 25.He2 Fc5 26.Hc4 Vc7 27.b4 Ff8 28.a3 Ff7 29.He3 a5 30.Bg1 axb4 31.axb4 Be7

 

32.Ff3 Fe8 33.Hg3 Bg7 34.Fh5 Vd8 35.Fd2 Ve7 36.Ve2 b5 37.Bg2 Hb6 38.Bbg1 Ba7?

A világbajnoknő azonnali vesztőlépést húzott.

 

 

39.Fxe8 Vxe8 40.Hh5 Bxg2 41.Vxg2 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség és a világbajnoki ciklus lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON Londonban március 14. és április 1. között rendezi meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand játszik. Az 510 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban negyedikként a világranglistán 4., 2793 Élő-pontos, a tornán „szabadkártyával” játszó Radzsabov pályafutásának legfontosabb állomásait idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Radzsabov a 7-es rajtszámot kapta és Borisz Gelfanddal játszik az első fordulóban.

Az esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenyének megnyitóját március 14-én rendezik meg, majd másnap indulnak a sakkórák az 510 ezer eurós összdíjazású viadalon, amelynek győztese világbajnoki kihívó lesz. A nyolc résztvevő különböző módon harcolta ki a részvételi jogot. Az izraeli Borisz Gelfand a tavalyi világbajnoki döntő veszteseként játszhat. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik jogosult. A 2011-es Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk szerzett jogot. Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálja a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán negyedik Tejmur Radzsabov „szabadkártyával” ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért.

 

A világbajnok-jelölti verseny résztvevői a sorsolási számok sorrendjében:

1.Levon Aronjan (örmény, 2809)

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2740)

3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)

4. Peter Szvidler (orosz, 2747)

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764)

7. Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)

8. Magnus Carlsen (norvég, 2872)

 

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.15

VIII.ford.

márc. 24

Aronjan

-

Carlsen

Carlsen

-

Aronjan

Gelfand

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Szvidler

II. ford.

márc.16

IX. ford.

márc. 25

Carlsen

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Carlsen

Griscsuk

-

Szvidler

Szvidler

-

Griscsuk

Radzsabov

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Radzsabov

Aronjan

-

Gelfand

Gelfand

-

Aronjan

III.ford.

márc. 17

X. ford.

márc. 27

Gelfand

-

Carlsen

Carlsen

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Aronjan

Aronjan

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Szvidler

Kramnyik

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Kramnyik

IV. ford.

márc. 19

XI. ford.

márc. 28

Carlsen

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Carlsen

Radzsabov

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Radzsabov

Aronjan

-

Szvidler

Szvidler

-

Aronjan

Gelfand

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Gelfand

V. ford.

márc. 20

XII. ford.

márc. 29

Ivancsuk

-

Carlsen

Carlsen

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Gelfand

Gelfand

-

Szvidler

Kramnyik

-

Aronjan

Aronjan

-

Kramnyik

Griscsuk

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Griscsuk

VI. ford.

márc. 21

XIII. ford.

márc. 31

Szvidler

-

Carlsen

Radzsabov

-

Carlsen

Kramnyik

-

Ivancsuk

Griscsuk

-

Aronjan

Griscsuk

-

Gelfand

Kramnyik

-

Gelfand

Radzsabov

-

Aronjan

Szvidler

-

Ivancsuk

VII. ford.

márc. 23

XIV. ford.

ápr. 1

Carlsen

-

Radzsabov

Carlsen

-

Szvidler

Aronjan

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Kramnyik

Gelfand

-

Kramnyik

Gelfand

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Szvidler

Aronjan

-

Radzsabov

 

Tejmur Radzsabov pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

 

Az azeri sakkozás legnagyobb csillaga 1987. március 12-én született. Tallinban 1997-ben megnyerte a 10 éven aluliak Európa-bajnokságát, egy év múlva honfitársával, Vugar Gasimovval holtversenyben végzett az élen, de a Bucholz-pontszámítás riválisának kedvezett. 2000-ben nagymesteri normát is teljesítve nyerte Budapesten az Első Szombat nagymesterversenyt, egy ponttal előzte meg Berkes Ferencet. Egy év múlva „csak” második a Corus „B” tornán, a nagymesteri cím vigasztalja, hogy nem harcolta ki a szuperversenyen való indulás jogát.

Elnöki szabadkártyával játszhatott 2001-ben a moszkvai kieséses rendszerű világbajnokságon, de az észt Jan Elveszt a második körben útját állta. Egyre rangosabb tornákra kapta a meghívókat, Dos Hermanasban, Szarajevóban, a Najdorf-emlékversenyen edződött. 2003-ban 2624-es pontszámmal játszhat a Corus-tornán, ötvenszázalékos eredményt ért el. A linaresi tornán -3-mal utolsó, de nagy szenzációként legyőzte a tornán Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik mögött harmadik Garri Kaszparovot. Dortmundban begyűjtötte Viswanathan Anand „skalpját” is, ötven százalékot ért el, ahogy a következő linaresi megmérettetésén is.

 

Tripoliban bronzérmes a kieséses rendszerű vb-n

2004-ben a kieséses rendszerű vb-n Tripoliban az elődöntőig menetelt, az angol Michael Adams állította meg. Egy év múlva a Varsóban megrendezett Európa-bajnokságon nagy hajrával lett ezüstérmes. Fokozatosan lépkedett előre a világranglistán, a 2005 októberében bekerült a 2700 Élő-pontosok „klubjába”. Ennek tükrében meglepetés volt, hogy a Világkupán a legjobb 32 között búcsúzni kényszerült, a holland Loek van Wely a rájátszásban legyőzte őt. 2006-ban Linaresben Veszelin Topalovval, a bieli tornán az Magnus Carlsennel a második helyet osztotta. A villám-világbajnokságon bronzérmes lett.

Ragyogóan kezdte a 2007-es esztendőt, Levon Aronjan és Veszelin Topalov társaságában holtversenyben első Wijk aan Zee-ben, az áprilisi világranglistán a hetedik 2747 ponttal. A Világkupán a harmadik kiemelt, de a második körben kettős vereséget szenvedett a lengyel Bartlomiej Maciejától. Az új évet az ACP rapid Világkupáján aratott győzelemmel alapozta meg, a Corus-tornán holtversenyben Ananddal harmadik. Linaresben ötvenszázalékos, a bakui Grand Prix-versenyen – 1-gyel csak nyolcadik. Szófiában harmadik, Szocsiban a Grand Prix-tornán második, majd Elisztában holtversenyben első, a világranglistán 2761 ponttal hatodik. A Grand Slam-döntő hatos mezőnyében az ötödik. 2009-ben Wijk aan Zee-ben holtversenyben második, Linaresben gyengélkedik. Az áprilisi listán már ötödik a rangsorban, de októberben búcsúznia kellett a top 10-től. Újvidéken éltáblása volt a csapat Európa-bajnokságon aranyérmes azeri válogatottnak. A Világkupán ismét a második forduló számára a végállomás, az orosz Szakajev tréfálta meg.

Tejmur Radzsabov az asztrahányi Grand Prix-tornán ötös holtversenyben lett második, a helyezésért kapott pontszámmal az összesítésben második lett Levon Aronjan mögött, ami számára világbajnok-jelöltséget jelentett. A báznai szuperversenyen holtversenyben második, a villám-világbajnokságon ezüstérmes. A kazanyi világbajnok-jelölti párharc előtt Tejmur 2744 pontjával a májusi világranglistán a 13. volt, az azeri rangsorban Sahriyar Mamedgyarov és  Vugar Gasimov is megelőzte őt.

 

Kazanyban a sakkóra meghibásodása Kramnyiknak segített

Kazanyban a technika ördöge is befolyásolta Vlagyimir Kramnyikkal vívott párharcát. Az ínyenceknek persze tanulságos volt, ahogy a négy klasszikus partiban miként fogták ki egymás vitorlájából a szelet, mindketten remekül felkészülten játszottak. A rapidpartikban sem történt sok említésre méltó. A villámpartik (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként) aztán alaposan borzolták az idegeket. Az orosz exvilágbajnoktól szokatlan elnézés döntötte el az első játszmát azeri ellenfele javára. A visszavágón aztán megdöbbentő eset történt. Radzsabov látszólag már hárította Kramnyik minden nyerési kísérletét, de a 60. lépése után a digitális óra felmondta  a szolgálatot.

Döbbent pillanatok, amit az élő közvetítés segítségével az öt kontinensen is láthattak a sakkrajongók. A nagy kapkodásban eltűntek a másodpercek a kijelzőről. Megindult a párbeszéd a bíróval, hogy mi a teendő? Hosszas egyeztetés után nem új játszma következett, hanem a videóról megállapították, hogy kinek mennyi ideje van, s folytatódott a játszma. Radzsabovot zavarta meg jobban a közjáték, tartható állását sorozatos hibákkal elvesztette. Kramnyik kiegyenlített, majd megnyerte a következő kétjátszmás meccs első partiját, remivel pedig az elődöntőbe jutott. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Kramnyik dicsérte Radzsabov remek felkészülését. Az orosz exvilágbajnok elismerte, hogy a szerencsésebb versenyző volt, pályafutása egyik legnehezebb küzdelmén van túl. Radzsabov is higgadtan nyilatkozott, örült Kramnyik elismerésének, bár kicsit bosszankodott, hogy kihagyta a nagy esélyt.

A báznai tornán holtversenyben harmadikként végzett. A Világkupán Vaszilij Ivancsukkal a negyeddöntőben rájátszásban kényszerült búcsúra. Gyengén játszva vesztette el az első partit, a második összecsapás során korán tisztet áldozott és a veterán nagymester gyenge védekezését kihasználva egyenlített. Az első rapidpartiban világossal játszva nem tudta érvényesíteni minőségelőnyét, az ukrán sakkozó 120 lépéses csatában harcolta ki a döntetlent. A második ütközetben Ivancsuk remekül koncentrált, semmi esélyt nem adott 17 évvel fiatalabb ellenfelének.

 

A görögországi Porto Carrasban megrendezett 18. csapat Európa-bajnokságon az azeri válogatott ezüstérmes lett, Radzsabov az éltáblán ötvenszázalékos eredményt ért el. Tavaly a Tata Steel szuperversenyen, veretlenül, Carlsen és Caruana társaságában,  a  Tal-emlékversenyen Caruanával végzett holtversenyben a második helyen.

 

Az isztambuli sakkolimpián jól játszott az éltáblán, 9 partiból 6,5 pontot szerzett, harmadik lett a legjobbak között, a csapat a csalódást jelentő tízedik helyen végzett. A Klubcsapatok Európa-kupáján a SOCAR Azerbajdzsán a „külső körön” tört előre, utolsó két meccsén riválist győzött le és a Berger-Sonneborn pontszámuknak köszönhetően megnyerték a viadalt, Radzsabov 6-ból 4 pontot ért el.

Tejmur Radzsabov 2011 őszén lépett nagyot előre, a novemberi listán már ötödik volt 2781 ponttal, tavaly július óta biztosan őrzi a negyedik helyet, a 2793 Élő-pont pályafutásának eddigi csúcspontja, a londoni világbajnok-jelölti torna egyik titkos favoritja.

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A világranglista-vezető Magnus Carlsennel a torinói sakkolimpián csatázott először, remivel kezdtek. Azóta még 15 játszmában megosztoztak a ponton, Carlsen 6-1-re-ra vezet, Radzsabov öt éve, a linaresi tornán tudta legyőzni Magnust.

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal a 2003-as Corus tornán vívott meg először. Összesítésben 13-szor remiztek, Kramnyik kétszer legyőzte 12 évvel fiatalabb riválisát.

Az örmény Levon Aronjannal a 2004-es Európa-bajnokságon mérkőztek meg először egymással, 16 döntetlen mellett 3-3-ra állnak.

Az orosz Alekszandr Griscsukkal mindössze kilencszer küzdött meg, hétszer megosztoztak a ponton, Szása kétszer győzött.

A jelentős korkülönbség ellenére az ukrán Vaszilij Ivancsukkal már 32 játszmát vívott, 23 döntetlen mellett az azeri nagymester 5-4-re vezet.

Kedvező a mérlege az orosz Peter Szvidlerrel szemben, 15 játszmából 12-szer remiztek, két nyerés és egy vereség a számláján.

A viadal doyenjével, az izraeli Borisz Gelfanddal már 2001-ben, az Eb-n csatázott, a 14 éves Tejmur kiremizte a veterán nagymestert. Gelfand a 2005-ös csapat Eb-n legyőzte Tejmurt, de ezt követően az azeri sakkozó négyszer is nyerni tudott, 11-szer megosztoztak a ponton.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Asztanában zajló női csapat-világbajnokságon az ukrán válogatott nagy lépést tett előre az első hely megszerzése felé vezető úton. A viadal hetedik fordulójában a grúz csapatot győzte le 3-1-re, két meccsponttal előzi meg a címvédő kínai együttest. A játéknap szenzációja, hogy az orosz négyes 2,5-1,5-re vereséget szenvedett az amerikai gárdától és három pontra nőtt a hátrányuk az ukránokkal szemben. Az indiai együttes a minimális győzelemmel feljött a negyedik helyre.

 

Újabb rangadót nyert meg az ukrán csapat. A grúzokkal vívott derbin az éltáblán Katyerina Lahno sötéttel pontos játékkal gond nélkül remizett Nana Dzagnidzével. A világbajnoknő Anna Usenyina folytatta nyerőszériáját, az első fordulóban váratlanul elhullajtott fél pont után sorozatban ötödik partiját nyerte meg. A bonyodalmakban jobban kiismerte magát, Bela Hotenasvili gyengébb huszárlépését pedig pontos játékkal használta ki.

Hullámzott Nino Hurcidze és Marija Muzicsuk játszmája, de az időzavar megpecsételte a grúz nagymesternő sorsát, döntő anyagi hátrányban a különböző színű futók mellett királya is bajba került. Natalija Zsukovának nem kellett kockáztatnia, nyugodtan remizhetett.

Az ukránok nem csak saját 3-1-es győzelmüknek örülhettek, hanem az orosz együttes váratlan vereségének is. Az amerikai csapat eddig meglehetősen mérsékelt teljesítményt nyújtott, két meccset is elbuktak 3,5-0,5-re, csak a törököket tudták legyőzni. Az orosz nagymesternők világossal bizonytalankodtak, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk kecsegtető pozíciót rontott el, majd fölöslegesen áldozott minőséget, végül az időkontroll előtti utolsó lépésével tálcán kínálta az egész pontot. Olga Girja is messze tudása alatt játszotta a partit, bár Viktorija Ni sem használta ki erélyesen lehetőségeit. Az időkontroll után Girja pillanatok alatt megadta magát.

Az indiai gárda kissé megszenvedett a törökök legyőzéséért, a nyeréssel feljöttek a negyedik helyre, megelőzték a grúzokat. Az első két táblán értékes döntetleneket harcoltak ki a kazah sakkozónők, a címvédő kínaiak az újabb nyeréssel már másodikak a tabellán, még reménykedhetnek, hiszen az utolsó fordulóban orosz-ukrán párharc lesz. A románok még nyeretlenek, de öt mérkőzésük is döntetlennel végződött.

 

A 7. forduló eredményei:

Törökország – India 1,5 – 2,5

Kubra Ozturk (2252) – Nisha Mohota (2325)  1 - 0

Kardelan Cemhan (2025) – Rout Padmini (2316)  döntetlen

Selen Sop (2028) – Mary Ann Gomes (2387)  0 - 1

Emel Kaya (1995)  - Soumya Swaminathan (2283)  0 - 1

 

Kína – Kazahsztán  3 - 1

Ju Wenjun (2505)  - Gulishan Nahbajeva (2344)  döntetlen

Huang Qian (2476) - Gulmira Dauletova (2265)  döntetlen

Tan Zongyi (2471)  - Dinara Szaduakaszova (2353) 1 - 0

Guo Qi (2435)  - Zanszaya Abdumalik (2187)  1 - 0

 

Franciaország – Románia  2 - 2

Sophie Milliet (2401) - Adela Cristina Foisor (2401)  döntetlen

Nino Maisuradze (2330) – Irina Bulmaga (2354)  döntetlen

Silvia Collas (2282) - Elena Luminita Cosma (2336)  döntetlen

Natacha Benmesbah (2266) - Carmen Voicu (2281)  döntetlen

 

Grúzia – Ukrajna  1 - 3

Nana Dzagnidze (2554) – Katyerina Lahno (2547)  döntetlen

Bela Hotenasvili (2499)  - Anna Usenyina (2477)  0 - 1

Nino Hurcidze (2437) - Maria Muzicsuk (2479) 0 - 1

Salome Melia (2419) – Natalija Zsukova (2471)  döntetlen

 

Egyesült Államok – Oroszország  2,5 – 1,5

Anna Zatonskih (2474)  - Valentyina Gunyina (2505) döntetlen

Irina Krush (2448) - Alekszandra Kosztenjuk (2495)  1 - 0

Sabina Foisor (2323)  - Natalija Pogonyina (2475)  0 - 1

Viktorija Ni (2263) - Olga Girja (2440)  1 - 0

 

A világbajnokság állása:

1.Ukrajna  13 meccspont, 20 pont

3. Kína 11, 19

3.Oroszország  10, 17,5

4. India 9, 15

5. Grúzia 8, 16

6. Egyesült Államok  7, 12

7. Románia 5, 11,5

8. Kazahsztán 4, 11,5

9. Franciaország 2, 7

10. Törökország 1, 8,5

 

Helyezés

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

SB.

1

UKRAJNA

*

3

3

3

2

4

13

20

82,75

2

KÍNA

1

*

2

3

3

3

11

19

67,75

3

OROSZORSZÁG

2

*

2

3

4

10

19½

56,00

4

INDIA

1

*

2

2

2

3

9

15

46,75

5

GRÚZIA

1

1

2

2

*

3

8

16

44,75

6

EGYESÜLT ÁLLAMOK

½

2

½

*

2

2

7

12

44,75

7

ROMÁNIA

2

1

½

2

*

2

2

2

5

11½

31,00

8

KAZAHSZTÁN

1

1

1

2

2

*

3

4

11½

20,25

9

FRANCIAORSZÁG

0

½

½

½

2

2

*

2

7

11,75

10

TÖRÖKORSZÁG

0

1

2

1

*

1

5,75

 

 

A 8. forduló párosítása:

India – Oroszország

Ukrajna – Egyesült Államok

Románia – Grúzia

Kazahsztán – Franciaország

Törökország – Kína

 

Dzagnidze,N (2555) - Lahno,K (2547)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Va4+ Hd7 8.Hf3 0-0 9.Fg5 c5 10.Bc1 h6 11.Fe3 b6 12.Fb5 a6 13.0-0 Fb7 14.Fxd7 b5 15.Fxb5 axb5 16.Vxb5 cxd4 17.Vxb7 dxe3 18.fxe3 Vd3 19.Vxe7 Bxa2 20.Kh1 Ve2 21.Bg1 Vxe3 22.e5 Be2 23.c4 Fxe5 24.Hxe5 Vxe5 25.Vxe5 Bxe5 26.Bc2 Bc8 27.Bgc1 Bcc5 28.Kg1 Be4 29.Kf2 f5 30.g3 Kg7 31.h4 h5 32.Kf3 Kf6 33.Bc3 Kg7 34.B3c2 Kf6 35.Bc3 Ke5 és döntetlen

 

Usenyina,A (2477) - Hotenasvili,B (2499)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.a3 Fxc3+ 5.bxc3 c5 6.e3 He7 7.Hf3 Vc7 8.cxd5 exd5 9.c4

A szlovén színekben játszó Alekszander Beljavszkij sikerrel játszotta meg Mitkovval szemben.

9...cxd4?!

A bonyodalmak világos előnyéhez vezettek, de a 9...0-0 10.cxd5 Hxd5 11.Vc2 cxd4 12.Vxc7 Hxc7 folytatásban is az az egykori szovjet-ukrán olimpikon kedvezőbben állt.

10.Vxd4 Hbc6

11.Vxg7 Bg8 12.Vb2 dxc4 13.Fxc4 Bxg2 14.Vh8+ Bg8 15.Vxh7 Fe6?! 16.Fxe6 fxe6 17.Vh5+ Kd7 18.Fb2 Baf8 19.Bd1+ Kc8 20.Bg1 Bxg1+ 21.Hxg1 Hd5 22.Bd2 Hb6 23.He2 Hc4?

Hátrányosabb állásban a grúz nagymesternő nagyot hibázott, elnézte a közbeiktatott vezérlépést.

 

 

 

24.Vc5! He7 25.Vxc7+ Kxc7 26.Bc2 b5 27.Hd4 Kb6 28.Hxe6 Bg8 29.a4 Hd5? 30.Fd4+ Ka5 31.axb5 Kxb5 32.Fxa7 Kb4 33.Fc5+ Kb5 34.Ff8 Hdb6 35.Hd4+ Ka6 36.Fc5 és sötét feladta

 

Hurcidze,N (2437) - Muzicsuk,M (2471)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.e3 0-0 6.b4 b6 7.Fa3 c5 8.Bc1 cxb4 9.Fxb4 Hc6 10.Fa3 Fb7 11.cxd5 Hxd5 12.Fe2 Bc8 13.Vd2 Ha5 14.0-0 Vd7 15.Fb5 Ve6 16.Hg5

Jobb volt a 16.Hxd5 Fxd5 17.Fa6 Bxc1 18.Bxc1 Hc4 19.Fxc4 Fxc4 20.Fxe7 Bc8 21.Fa3 folytatás.

16...Vg4 17.Hxd5 Bxc1?!

Pontosabb volt a 17...Fxd5 18.e4 Hc4 19.Fxc4 Fxc4 20.Bfe1 Bfd8 változat.

18.Vxc1?

Nino Hurcidze 18.Bxc1 Fxd5 19.e4 Ff6 20.Hxh7 Kxh7 21.exd5 Fg5 22.Vd1 Vxd1+ 23.Bxd1 Bd8 24.Be1 Bxd5 25.Be5 után jobban állhatott volna.

18...Fxd5 19.e4 Ff6?!

Kimaradt a 19...Bc8 20.Ve3 Hc4 21.Fxc4 Fxc4 22.Ba1 Vd7 lehetőség.]

20.exd5 Fxg5 21.Vc7 Vxd4 22.Vxa7?! Vxd5 23.Vxb6 Ba8 24.g3 Vxa2 25.Fb4 Hc4 26.Vc5

 

 

26...Hd2 27.Bd1 He4 28.Vd4 Hxf2

Marija Muzicsuk kevesellte a 28...Vc2 29.Be1 Hxf2 30.Vxf2 Vxf2+ 31.Kxf2 Bb8 32.Fxe7 Fxe7 33.Fc4 Fc5+ változat nyújtotta esélyt.

29.Vxf2 Vb3 30.Ve1 Bb8 31.Bd3 Ve6 32.Fd7?

Időzavarban húzott vesztőlépés.

32...Vb6+ 33.Kg2 Vxb4 34.Vd1 Ve4+ 35.Vf3

 

35...Bb2+ 36.Kh3 Vxf3

Már 2-1-re vezetett az ukrán válogatott, a vezércserét elkerülhette volna Marija Muzicsuk.

37.Bxf3 Kg7 38.Kg4 Ff6 39.h4 h5+ 40.Kf4 Be2 41.Bd3 Be1 42.Kf3 Fe5 43.Fc6 f5 44.Fe8 Fd6 45.Kf2 Bb1 46.Kf3 Bb8 47.Fd7 Bb6 48.Bc3 Bb2 49.Fe8 Fe5 50.Bd3 Fc7 51.Ba3

 

 

51...Fb6 52.Kf4 Kf6 és világos feladta

 

Kosztenjuk,A (2495) - Krush,I (2460)
Szicíliai védelem [B66]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 e6 7.Vd2 a6 8.0-0-0 h6 9.Fe3 Vc7 10.f3 Bb8 11.g4 He5 12.Kb1 b5 13.Fd3 b4 14.Hce2 d5 15.g5 hxg5 16.Fxg5 dxe4 17.Fxf6 gxf6 18.Fxe4 Fd7 19.Vf4 Ke7 20.Vg3 Fh6 21.f4 Hc4 22.Bhe1 f5 23.Fd3 Hd6 24.Hg1 Kf8 25.Hgf3 a5 26.He5 a4? 27.Hxd7+ Vxd7

 

28.Fb5?!

Az exvilágbajnoknő a 28.Fc4 Vc7 29.Fxe6 Fg7 30.Hxf5 Hxf5 31.Fxf5 változatban vígan nézhetett volna a jövőbe.

28...Vc7 29.Fxa4 He4 30.Vb3 Fxf4?!

 

31.Vxe6 fxe6 32.Hxe6+ Kf7 33.Hxc7 Hd2+ 34.Bxd2?!

A minőségáldozat nem volt jó döntés. 34.Ka1 Fxc7 35.Bxd2 Kf6 36.Bh1 Bbg8 37.Fb5 adott volna némi esélyt, de sötétnek az ellenjáték miatt sikerrel védekezhetett volna.

34...Fxd2 35.Fb3+ Kf6 36.Be6+ Kg5 37.Be2 Ff4 38.Bg2+ Kh4 39.He6 Fe3

40.a4?

Az időkontroll előtti utolsó lépéssel Alekszandra tálcán kínálta az egész pontot.

40...bxa3 41.Bg7 Bh6 42.Hc7 axb2 43.Be7 Fc1 44.He6 Ba8 45.Fa2 Bhh8 46.Hc7 Ba7 47.Bd7 f4 48.Bg7 f3 49.Bf7 f2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A sakkvilág a zseniális világbajnokra, Robert Fischerre emlékezik. A sakkozás tizenegyedik világelsője 1943. március 9-én született,  új hazájában, Izlandon, 2008. január 19-án hunyt el. Közel 41 éve, hogy Reykjavíkban az évszázad mérkőzését vívta a címvédő szovjet Borisz Szpasszkijjal. Sokan a két világrendszer „háborújának” is nevezték a meccset, amelyet Fischer 12,5-8,5-re megnyert, s ezzel megtörte a szovjet hegemóniát. Igazi bajnok volt, fantasztikus játszmáin, szemet-lelket gyönyörködtető kombinációin nemzedékek nőttek fel.

A sakkvilág 1972-ben Izland fővárosára, Reykjavíkra figyelt. Már a Szpasszkij-Fischer világbajnoki döntő előzményei is óriási sajtóvisszhangot kaptak, hiszen az amerikai nagymester újabb és újabb követelésekkel állt elő. A szervezőkkel, a rendezőkkel vívott harca végigkísérte pályafutását,  magasabb pénzdíjakért, jobb versenyzési körülményekért küzdött. Fischer állandó összetűzéseinek gyümölcsét a későbbi nemzedék aratta le. Még mindig élénken él emlékezetünkben, hogy Fischer a világbajnoki döntő első partijában egy h2 gyalog könnyelmű leütése után bajba került, és el is vesztette a játszmát. A másodikra sor sem került, Szpasszkij játék nélkül nyert. A Szovjet Sakkszövetség határozott utasítása ellenére a szovjet világbajnok nem utazott el, elfogadta Fischer bocsánatkérését, a mérkőzést végül Fischer 12,5-8,5 arányban megnyerte, és elhódította a világbajnoki címet. 

Fischer világelsőként szép terveket dédelgetett, szerette volna megdönteni Emanuel Lasker rekordját, aki 27 évig volt világbajnok, a legnépszerűbb sportágak egyikévé tenni Amerikában a sakkozást. Elképzelései „zátonyra futottak”,  a FIDE vezérkarával nem tudott megegyezni. A világbajnoki döntőt tíz nyerésig akarta játszani, ahol a 9-9 neki, azaz a címvédőnek kedvezett volna. Harminchárom éve, hogy a FIDE holland elnöke, Max Euwe megfosztotta őt címétől, és Anatolij Karpovot „koronázták meg”.  Nemzedékek nőttek fel Fischer játszmáin, élvezetes, dinamikus sakkot játszott, és korai visszavonulása óriási veszteség volt. Robert Fischer az 1992-es „visszavágóig” egyetlen tornán sem szerepelt, de a mérkőzés partijai egyértelműen jelezték, hogy a sakktól nem szakadt el, tudása, zsenialitása nem kopott meg.

Nem véletlen, hogy Garri Kaszparov „A nagy elődeim” sorozat negyedik kötetét Fischernek szentelte. A szovjet sakkiskola hegemóniáját megszakító bámulatos tehetségű sakkozó 1957-ben nyert először amerikai bajnokságot, bajnoki címet még hétszer szerzett, 1963-ban 11 partiból 11 győzelemmel. A világ legfiatalabb nagymestereként ünnepelték, nem tűrte a megalkuvást sem a játszmáiban, sem a diplomáciában. Az amerikai kormány tiltása ellenére 1965-ben játszott a havannai Capablanca emlékversenyen, igaz ezt csak telexen elküldött lépéseivel tehette meg. Fischer 1959-ben már a világbajnok-jelöltek tornáján szerepelt. Bled, Zágráb és Belgrád volt a színhelye a sakktörténelem egyik legemlékezetesebb viadalának, amely Michail Tal győzelmével végződött. Fischer három év múlva sem tudta átverekedni magát a „szovjet falon”, a körmérkőzéses rendszer nem kedvezett neki.

1967-ben Fischer újra próbálkozott, de a zónaközi döntőről nyerő helyzetből visszalépett. Pedig ebben az esztendőben sikerek egész sorát érte el, első lett Szkopjéban (13,5/17), Monte-Carlóban (7/9). Egy év múlva Netanyában 11,5 pontot gyűjtött 13 játszmából, Vinkovciban 11-gyet 13 partiból. 1970-ben kettős helyszínnel megrendezett tornán, Rovinj és Zágráb sakkrajongói ünnepelték, 13 pontot gyűjtött 17 játszmából, Buenos Airesben 15-öt szerzett 17 összecsapásából. Érdekesen kezdődött az 1970-es év, hiszen a belgrádi rendezők minden árat megadtak volna azért, hogy Fischer játsszon a Szovjetunió-Világválogatott tíztáblás, négyfordulós mérkőzésen. Bent Larsen azonban ragaszkodott az első táblához, végül Fischer elvállalta a meccset, és a második táblán 3-1-re legyőzte Tigran Petroszjant.

A kompromisszum már biztató légkört teremtett a következő affér megoldásához. Fischernek nem lett volna indulási joga a Palma de Mallorca-i zónaközi döntőn, hiszen nem játszott az amerikai bajnokságon, amely egyúttal zónaversenynek is számított. Benkő Pál sietett segítségére, lemondott a részvételről, és helyét átadta Fischernek. A FIDE  a riválisok nagy bánatára elfogadta a cserét, és az amerikai nagymester 3,5 ponttal előzte meg a dán Bent Larsent, akitől egyetlen vereségét szenvedte el. Bámulatos eredmény a 23 partiból szerzett 18,5 pont.

Következtek a világbajnok-jelölti páros mérkőzések. A nyolc között Mark Tajmanov volt az áldozata, 6-0 az amerikainak. Hiába nyilatkozta Larsen, hogy jók az esélyei, ő is kapott egy hatost. Petroszjan egy partit tudott nyerni, de 6,5-2,5-ös győzelemmel Fischer elérte álmát, a világbajnoki címért játszhatott, és Szpasszkij legyőzésével  a sakkozás 11. világbajnoka lett.

Robert Fischer 2005. március 24-én az izlandiak tizedik nagymestereként érkezett meg Reykjavík repülőterére. A 62 éves nagymester 1992-ben figyelmen kívül hagyta a Jugoszlávia ellen meghirdetett amerikai bojkottot, és húsz évvel emlékezetes világbajnoki döntőjük után ismét megmérkőzött Borisz Szpasszkijjal. A mérkőzés megnyeréséhez szükséges tíz győzelmet csak a 30. játszma után érte el, 17,5-12,5-ös sikerével ért véget a találkozó. Fischer ezután nem térhetett haza Amerikába, sokáig élt hazánkban is, és 2004 nyarán tartóztatták le Tokió repülőterén, amikor már érvénytelen amerikai útlevéllel akart Fülöp-szigetekre utazni.  A sakkvilág összefogott kiszabadításáért, az izlandi parlament soron kívül megszavazta állampolgársági kérvényét, és Fischer új életet kezdhetett a szigetországban. Az izlandiak joggal reménykedtek abban, hogy Boby ismét bekapcsolódik a sakkozás vérkeringésébe. Lesújtó a hír, hogy a zseniális bajnok, a 64 kockás világ egyik legnagyobb egyénisége elhunyt.  Emlékét megőrzik fantasztikus játszmái, szemet-lelket gyönyörködtető kombinációi, káprázatos eredményei.

 

Egyetlen kombinációs tankönyvből sem hiányozhat az alábbi mestermű, amelyet 13 évesen alkotott.

Byrne,D - Fischer,R
Grünfeld védelem [D97]

New York, 1956

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.d4 0-0 5.Ff4 d5 6.Vb3 dxc4 7.Vxc4 c6 8.e4 Hbd7

Sötét játszhatta volna a 8...b5! 9.Vb3 Va5 10.Fd3 Fe6 11.Vd1 c5!? folytatást is. 

9.Bd1 Hb6 10.Vc5 Fg4 11.Fg5?

Fontos tempót veszít, elhanyagolja a fejlődést, a könnyelmű futólépésre taktikai csapások sorozata következett.

                       

 

11...Ha4!! 12.Va3

Az áldozatul kínált huszár leütése gyors összeomláshoz vezetett volna. 12.Hxa4 Hxe4 13.Vc1 (13.Vxe7 Va5+ 14.b4 Vxa4 15.Vxe4 Bfe8 16.Fe7 Fxf3 17.gxf3 Ff8) 13...Va5+ 14.Hc3 Fxf3 15.gxf3 Hxg5 után.

12...Hxc3 13.bxc3 Hxe4! 14.Fxe7 Vb6

Világos hibája óta mindössze négy lépés történt, de nagy fordulatnak vagyunk szemtanúi,  a sötét tisztek ideális támadó pozíciókat foglaltak el.

15.Fc4

Középen rekedt király mellett nem lehet minőséget nyerni, 15.Fxf8 Fxf8 16.Vb3 Hxc3! mutat rá a világos hadállás  gyengeségére. 

15...Hxc3! 16.Fc5

Nincs jobb, 16.Vxc3 Bfe8 17.Fxf7+ Kxf7 18.Hg5+ Kxe7 19.0-0 Fxd1 20.Bxd1 Vb5 után is nagy sötét  fölénye.

16...Bfe8+ 17.Kf1

 

17...Fe6!!

Gyönyörű taktikai csapás, hiba lett volna 17...Hb5?, mert világos nyerne 18.Fxf7+! Kxf7 (18...Kh8 19.Fxb6 Hxa3 20.Fxe8) 19.Vb3+ Fe6 20.Hg5+-kal.

18.Fxb6

Más lépés se mentette volna meg világost, 18.Fxe6-ra 18…Vb5+ 19.Kg1 He2+ 20.Kf1 Hg3+ 21.Kg1 Vf1+! 22.Bxf1 He2 fojtott matt jönne. 18.Vxc3 Vxc5! 19.dxc5 Fxc3 20.Fxe6 Bxe6; illetve 18.Fd3 Hb5 hozná sötétet döntő előnybe.

18...Fxc4+ 19.Kg1 He2+ 20.Kf1 Hxd4+ 21.Kg1 He2+ 22.Kf1 Hc3+ 23.Kg1 axb6 24.Vb4 Ba4! 25.Vxb6 Hxd1

A nyolclépéses kombináció döntő anyagi előnnyel zárult,  a parti befejezése már nem igényel kommentárt.

26.h3 Bxa2 27.Kh2 Hxf2 28.Be1 Bxe1 29.Vd8+ Ff8 30.Hxe1 Fd5 31.Hf3 He4 32.Vb8 b5 33.h4 h5 34.He5 Kg7 35.Kg1 Fc5+ 36.Kf1 Hg3+ 37.Ke1 Fb4+ 38.Kd1 Fb3+ 39.Kc1 He2+ 40.Kb1 Hc3+ 41.Kc1 Bc2 matt!

 

A jugoszláv Szvetozar Gligoric hazai pályán sem tudott azonban ellenállni a 16 éves zseninek

Fischer,R - Gligoric,S
Szicíliai védelem [B57]

Világbajnok-jelöltek versenye Bled-Zágráb-Belgrád,1959

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 d6 6.Fc4 Fd7 7.Fb3 g6 8.f3 Ha5 9.Fg5 Fg7 10.Vd2 h6

Kényszer, 10...0-0-ra 11.Fh6 jönne és a h4-h5 akció.

11.Fe3 Bc8 12.0-0-0 Hc4 13.Ve2!?

Érdekes elgondolás, de 13.Fxc4 Bxc4 14.g4 is jó volt.

13...Hxe3 14.Vxe3 0-0

A jugoszláv nagymester jobban játszhatott volna 14...Va5 15.f4 0-0 16.h3 e6-tal.

15.g4 Va5 16.h4 e6 17.Hde2! Bc6 18.g5 hxg5 19.hxg5 Hh5 20.f4 Bfc8 21.Kb1 Vb6 22.Vf3 Bc5 23.Vd3!

Nincs ok a sietségre, 23.f5-re 23…exf5 24.Bxh5 (24.Hd5 Vd8 25.exf5 Fxf5 26.Bxh5? Bxc2!) 24...gxh5 25.Hf4 Bxc3 26.bxc3 Bxc3 27.Vxh5 Bxb3+ 28.cxb3 Ve3 jönne ellenjátékkal.

23...Fxc3

Világos támadása átüt egyéb lépésekre is. 23...B5c6 24.f5! exf5 25.Bxh5! gxh5 26.exf5; 23...B8c6 24.Ha4; 23...Ff8 24.f5! exf5 25.Hd5 Vd8 26.Bxh5! gxh5  27.Hf6+ Kg7 28.Vh3 nyer.

24.Hxc3 Hxf4 25.Vf3 Hh5

 

26.Bxh5! gxh5 27.Vxh5 Fe8

Tetszetős a nyerés 27...Kf8-ra 28.Vh8+ Ke7 29.Vf6+ Ke8 30.Bh1 Fb5 31.Fxe6! fxe6 32.Vxe6+ Kd8 33.Bh8+ Kc7 34.Bxc8 matt.

28.Vh6! Bxc3 29.bxc3 Bxc3 30.g6! fxg6 31.Bh1 Vd4 32.Vh7+  és sötét feladta

Négy vezér a sakktáblán

Fischer,R - Petroszjan,T

Caro-Kann védelem [B11]

Világbajnok-jelöltek versenye Bled-Zágráb-Belgrád, 1959

1.e4 c6 2.Hc3 d5 3.Hf3

A 16 éves amerikai nagymesternek a világbajnok-jelöltek versenyén nem volt igazán hatásos fegyvere a Caro-Kann védelem ellen.

3…Fg4 4.h3 Fxf3 5.Vxf3 Hf6 6.d3 e6 7.g3 Fb4 8.Fd2 d4 9.Hb1 Fxd2+ 10.Hxd2 e5 11.Fg2 c5 12.0-0 Hc6 13.Ve2 Ve7 14.f4 0-0-0 15.a3 He8

Elemzésben 15...Hd7 16.b4 f6 17.Hc4 b5]-öt javasolták.

16.b4 cxb4

Jobb volt 16...f6 17.b5 Ha5 18.Hb3 Hxb3 19.cxb3 Kb8 20.a4 folytatás egyenlő esélyekkel.

17.Hc4?

Erre a lépésre Petroszjan konszolidálhatta állását. 17.fxe5! minden változatban biztosította volna világos előnyét. Pl.: 17…Vxe5-re 18.Bxf7 Vxg3 19.e5! Ve3+ 20.Vxe3 dxe3 21.Hc4,  vagy 17...bxa3-ra 18.Hc4 Bf8 19.Bxa3 b5 20.Vg4+!, 17...Hxe5-re 18.axb4 Kb8 19.Hf3 f6 20.Vf2! Hxf3+ 21.Vxf3 Hd6 22.Ba5 a6 23.Vf4 Bhe8 24.Bd5, 17...Kb8-ra 18.axb4 Hxb4 19.Hc4 Hc6 20.Vf3 Bf8 21.e6! Vxe6 22.e5! a megoldás.

17...f6! 18.fxe5 fxe5 19.axb4 Hc7 20.Ha5 Hb5!

Önveszélyes a gyalograblás 20...Hxb4-gyel 21.Bfb1 Hca6 22.Vd2 b6 23.Hc4 miatt.

21.Hxc6 bxc6 22.Bf2 g6 23.h4 Kb7 24.h5 Vxb4 25.Bf7+ Kb6 26.Vf2! a5 27.c4 Hc3

Jobb volt 27...Hd6.

28.Bf1?

Fischer nem tudott élni a felkínált eséllyel. 28.Vf6!-tal nehéz feladat elé állította volna rutinos ellenfelét. Sötét négy változat közül válaszhatott volna: 28… Bdf8 29.Vxe5 Bxf7 30.Vxh8 Vc5 31.e5 világos előnyével, 28...Bhf8 29.Bf1! Bxf7 30.Vxd8+! Bc7 31.Bf7 nyeréssel; 28...Vc5 29.Vg7! Ka6 30.Ba7+! Vxa7 31.Bxa5+ Kxa5 32.Vxa7+ Kb4 33.Vb6+ Ka3 34.c5 döntő fenyegetésekkel, 28...Vd6-ra 29.Vg7 Bdg8? 30.Bb7+ Kc5 31.Bxa5+ nyerne.

28...a4 29.Vf6 Vc5

Tetszetős változat 29...Vd6! 30.Vg7 Bdg8! 31.Bb7+ Kc5 32.Vf7 Bf8 33.Vg7 Bhg8 34.Vxh7? Bh8 35.Vxg6 Vxg6 36.hxg6 He2 matt. 

30.Bxh7! Bdf8! 31.Vxg6 Bxf1+

Azonnal remihez vezetett 31...Bxh7! 32.Vxh7 a3! 33.Vg7 He2+ 34.Kh2 Bxf1 35.Fxf1 a2 36.Vg8 a1V 37.Vb8+ folytatás.

32.Fxf1 Bxh7 33.Vxh7 a3 34.h6 a2 35.Vg8 a1V 36.h7 Vd6?

Újabb pontatlanság, 36...He2+! 37.Kf2 Hxg3! 38.Vb8+ ismét döntetlen.

 37.h8V

Négy vezér a táblán, igazán festői a kép.

 

37...Va7 38.g4 Kc5! 39.Vf8?

Jobb volt 39.Vh2! Vf6 (39...Va1 40.Vg7; 39...Va2? 40.Vxa2 Hxa2 41.Va8!+-; 39...Vae7 40.Va8; 39...Vde7 40.g5 Hd1 41.Vh6) 40.g5 folytatás.

39...Vae7!

Petroszjan jól védekezett, a gyengébb 39...Vxf8-ra 40.Vxf8+ Kb6 41.Vb4+ Ka6 42.Va3+ Kb7 43.Vxa7+ Kxa7 44.g5 nyert volna.

40.Va8 Kb4! 41.Vh2 Kb3!

Ebben a nagyon bonyolult állásban kellett világosnak leadnia a függőlépését.

 

 

42.Va1

Sokan azt gondolták, hogy 42.c5 Vxc5 (42...Vg6 43.Fe2! Vgg5 44.Fd1+!)  43.Vg8+ Ka3 44.Vc2 Vb4 45.Va8+ Va4 (45...Ha4? 46.Vc1+ Ka2 47.Vg8+ Vb3 48.Vc2+) 46.Vcxa4+ Hxa4 47.Vxc6 nyert volna, Fischer azonban 47… Hc3!-at is látta.

42...Va3 43.Vxa3+ Kxa3 44.Vh6 Vf7! 45.Kg2 Kb3 46.Vd2 Vh7! 47.Kg3 Vxe4! 48.Vf2!?

Fischer a kellemetlen taktikai csapásra is megőrizte higgadtságát, 48.dxe4? Hxe4+ 49.Kh4 Hxd2 50.g5 Hxf1 51.g6 d3 sötétetnek nyer; 48.Vd1+? Hxd1 49.dxe4 He3 50.Fe2 Hxc4 51.g5 Hd6 52.g6 He8 is veszít; 48.Vxc3+? dxc3 49.dxe4 c2 is reménytelen.

48...Vh1! és váratlan fordulattal a szovjet nagymester előnyösebb állásban, a nehéz csatától kifáradva után elfogadta a döntetlenajánlatot. 49.g5 e4! 50.g6 e3 51.Vf3 Vh6 52.Vg4 Vf8 53.Vf4 Ve8 folytatásban nyerhetett volna.

 

Vezéráldozattal győzte le a "Rigai Varázslót"

Fscher - Tal

Szicíliai védelem [B47]

Zónaközi döntő Bled,1961

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hc3 Vc7 6.g3 Hf6?

Komoly hiba 6...a6 7.Fg2 Hf6 8.0-0  a főváltozat.

7.Hdb5! Vb8

Nem jobb 7...Va5 sem, 8.Fd2 Vd8 9.Ff4 e5 10.Fg5-tel világos fölényesen áll.

8.Ff4 He5 9.Fe2! Fc5

Sötét minden változatban hátrányban, 9...a6 10.Vd4 d6 11.Bd1 axb5 12.Fxe5; 9...d6 10.Vd4 Hc6 11.Hxd6+ Kd7 12.Fb5 Fxd6 13.0-0-0; 9...Hg8 10.Vd4 f6 11.0-0-0 a6 12.Hd6+ Fxd6 13.Vxd6 Vxd6 14.Bxd6 sem szívderítő.

10.Fxe5! Vxe5 11.f4 Vb8 12.e5 a6 13.exf6 axb5 14.fxg7 Bg8 15.He4 Fe7 16.Vd4 Ba4 17.Hf6+ Fxf6 18.Vxf6 Vc7 19.0-0-0 Bxa2 20.Kb1 Ba6 21.Fxb5 Bb6 22.Fd3 e5

 

23.fxe5!

A nagy taktikus Tal ellen Fischer szép vezéráldozatot hozott.

23...Bxf6 24.exf6 Vc5 25.Fxh7 Vg5 26.Fxg8 Vxf6 27.Bhf1 Vxg7 28.Fxf7+ Kd8 29.Fe6 Vh6 30.Fxd7 Fxd7 31.Bf7 Vxh2

A két bástya jóval erősebb a vezérnél, a 18 éves amerikai nagymester hibátlan technikával vezette győzelemig a játszmát.

32.Bdxd7+ Ke8 33.Bde7+ Kd8 34.Bd7+ Kc8 35.Bc7+ Kd8 36.Bfd7+ Ke8 37.Bd1 b5 38.Bb7 39.g4 Vh3

Szép motívummal nyer világos 39...Vxg4-re 40.Bh1 Vd4 41.Bh8+! Vxh8 42.Bb8+-kal.

40.g5 Vf3 41.Be1+ Kf8 42.Bxb5 Kg7 43.Bb6 Vg3 44.Bd1 Vc7 45.Bdd6 Vc8

A vezér szorongatott helyzetben, 45...Ve7-re 46.Bg6+ Kh7 47.Bh6+ Kg7 48.Bbg6+ Kf8 49.Bh8+ Kf7 50.Bh7+; 45...Vc5-re 46.Bb7+ Kg8 47.Bd8+ nyer.

46.b3 Kh7 47.Ba6 és sötét feladta, 47… Kg7-re 48.Ba7+ Kg8 49.Bdd7 nyerne.

 Keresz pattkombinációval menekült meg

 

Keresz,P - Fischer,R

Világbajnok-jelöltek versenye, Curacao, 1962
 

 

A függőjátszma folytatása előtt Keresz döntetlent ajánlott, amit Fischer elutasított.

41...Vf5 42.Ve3 g5 43.Kg2 Bg4+ 44.Kf2 Bf4 45.Kg2 Vc2+ 46.Kh1 Vb1+ 47.Kh2 Va2+ 48.Kh3 Vf7 49.Kh2 Vf6 50.Kg2 Kg7 51.Kg3 h4+ 52.Kg2 Bg4+  53.Kh1 Bg3 54.Ve4 g4 55.Hh2 Vg5 56.Hf1?

A második időkontroll utolsó lépése nagy hiba. 56.Ve5+! Vxe5 57.dxe5 Bxa3 58.Hxg4 remi lett volna.

56...Bh3+?

Fischer viszonozta a szívességet. 56...Bxa3! 57.d5 g3 58.d6 (58.Fd7 Ba1 59.Kg2 Ba2+ 60.Kg1 Vf6 61.Ff5 Bf2) 58...Ba1 59.Ve7+ Vxe7 60.dxe7 h3! 61.e8H+ Kf8 folytatással nyerhetett volna.

57.Kg1 Bxa3 58.d5 g3 59.Fd7! Ba1 60.Ff5! Vf6 61.Vf4 Be1 62.d6 Be5 63.Vg4+!

Matthoz vezetett a 63.d7? Bxf5 64.Vxf5 Vxf5 65.d8V Vf2+ 66.Kh1 Vxf1 változat.

 63...Kf8 64.d7 Bd5 65.Kg2! Bxd7! 66.Fxd7! Vf2+ 67.Kh3 Vxf1+ 68.Kxh4 g2 69.Vb4+ Kf7! 70.Vb3+ Kg7 71.Vg3+ Kh7!

 

72.Ve5!!

Keresz megtalálta az egyetlen védelmet, 72.Ff5+ Vxf5 73.Vxg2 Vf4+! 74.Vg4 Vxg4+ 75.Kxg4 Kg6! Változatban sötét nyer.

72...Vh1+

A 72.Ve5 poénja a 72...Vf2+ 73.Kh3 g1V 74.Ff5+ Kh6 (74...Vxf5+ 75.Vxf5+ Vg6 76.Vxg6+ Kxg6 77.Kg4)  75.Vf6+ Kh5 76.Fg6+! Vxg6 77.Vg5+!! Kxg5  változatban derül ki.

73.Fh3 Vxh3+

Hasonló a motívum 73...g1V-re 74.Vh5+ Kg7 75.Vg6+!-kal.

74.Kxh3 g1V 75.Ve7+ Kh8 76.Vf8+ Kh7 77.Vf7+ és döntetlen. Remi a gyalogvégjáték 77… Vg7 78.Vxg7+! Kxg7 79.Kg3! Kf6 80.Kf4 Ke6 81.Ke4 Kd6 82.Kd4 Kc7 83.Kd5 Kb7 84.Kc4 Kc7 85.Kd5 Kd7 86.Ke5 után.

 

A világbajnoki döntő hatodik játszmája

Fischer,R (2785) - Szpasszkij,B (2660)

Vezércsel [D59]

Világbajnoki döntő Reykjavík, 1972 (6)

1.c4 e6 2.Hf3 d5 3.d4 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 0-0 6.e3 h6 7.Fh4 b6 8.cxd5 Hxd5 9.Fxe7 Vxe7 10.Hxd5 exd5 11.Bc1 Fe6 12.Va4 c5 13.Va3 Bc8 14.Fb5! a6 15.dxc5 bxc5 16.0-0 Ba7 17.Fe2 Hd7 18.Hd4! Vf8

Timman hibáztatja, és 18...Hf6 19.Hb3 Hd7 javasolja.

19.Hxe6! fxe6 20.e4! d4?

A sötét gyalogszerkezet gyengesége miatt 20...Hf6 21.exd5 exd5 22.Ff3; 20...c4 21.Vh3 Vf7 22.Fh5 Ve7 23.exd5 exd5 24.Bfe1 Vf6 25.Fg4 is világosra előnyös. 20…d4-re a világos akció feltartóztathatatlanul bontakozik ki.

21.f4 Ve7 22.e5 Bb8 23.Fc4 Kh8 24.Vh3 Hf8 25.b3 a5 26.f5! exf5 27.Bxf5 Hh7 28.Bcf1 Vd8 29.Vg3 Be7 30.h4 Bbb7 31.e6! Bbc7 32.Ve5 Ve8 33.a4 Vd8 34.B1f2 Ve8 35.B2f3 Vd8 36.Fd3 Ve8 37.Ve4 Hf6 38.Bxf6 gxf6 39.Bxf6 Kg8 40.Fc4 Kh8 41.Vf4 és sötét feladta. Ezzel a győzelemmel szerzett Fischer vezetést a mérkőzésen.

 Húsz év után ismét Szapsszkijjal csatázott

 Fischer,R (2785) - Szpasszkij,B (2560)

Spanyol megnyitás [C95]

Páros mérkőzés, Sveti Sztefan-Belgrád, 1992

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.Fg5!? h6 16.Fd2 Fg7 17.a4!? c5 18.d5 c4 19.b4 Hh7?! 20.Fe3 h5 21.Vd2 Bf8 22.Ba3 Hdf6

Sötétnek a királyszárnyon kellene világos vezérszárnyi akcióját ellensúlyozni, de 22...h4 –re 23.Hf1 f5 folytatásra 24.exf5 gxf5 25.Hg5 Hxg5 26.Fxg5 Ff6 27.Fh6 Fg7 28.Fxg7 Kxg7 29.f4, vagy 24.Fg5 Ff6 (24...Hxg5 25.Vxg5 Vxg5 26.Hxg5) 25.Fh6 Fg7 26.Fxg7 Kxg7 27.exf5 gxf5 28.He3 f4 (28...Kg6 29.Hxf5 Bxf5 30.Fxf5+ Kxf5 31.Vc2+ Kf6 32.Vxh7) 29.Hf5+ is világost hozná előnybe.

23.Bea1 Vd7 24.B1a2 Bfc8 25.Vc1 Ff8 26.Va1 Ve8 27.Hf1! Fe7 28.H1d2 Kg7 29.Hb1! Hxe4!

Az egyetlen helyes döntés, 29...Hd7-re 30.axb5 axb5 31.Bxa8 Bxa8 32.Bxa8 Vxa8 33.Vxa8 Fxa8 34.Ha3 világosnak döntő fölényt adna.

30.Fxe4 f5

Számításba jött 30...Hf6!? lépés.

31.Fc2 Fxd5 32.axb5 axb5 33.Ba7! Kf6 34.Hbd2 Bxa7 35.Bxa7 Ba8 36.g4!

Mint a régi szép időkben, Fischer játékán egyáltalán nem látszott a húsz év kihagyás…

36…hxg4 37.hxg4 Bxa7 38.Vxa7 f4 39.Fxf4! exf4 40.Hh4! Ff7

Már nincs védelem, 40...Hf8-ra 41.Vd4+ Ke6 42.Hxg6 Hxg6 43.Ff5+ Kf7 44.Fxg6+ Kxg6 45.Vxd5 nyert volna.

41.Vd4+ Ke6

A király mattot kapna 41...Kg5-re 42.Vg7 Kxh4 43.Vh6+ Kxg4 44.f3+ Kg3 45.Vh2-vel.

42.Hf5! Ff8 43.Vxf4 Kd7 44.Hd4 Ve1+ 45.Kg2 Fd5+ 46.Fe4 Fxe4+ 47.Hxe4 Fe7 48.Hxb5 Hf8 49.Hbxd6 He6 50.Ve5 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség és a világbajnoki ciklus lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON Londonban március 14. és április 1. között rendezi meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand játszik. Az 510 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban harmadikként a világranglistán 10., 2764 Élő-pontos kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok-jelölti döntős,  Griscsuk pályafutásának legfontosabb állomásait idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Griscsuk a 6-os rajtszámot kapta és Vaszilij Ivancsukkal játszik az első fordulóban.

Az esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenyének megnyitóját március 14-én rendezik meg, majd másnap indulnak a sakkórák az 510 ezer eurós összdíjazású viadalon, amelynek győztese világbajnoki kihívó lesz. A nyolc résztvevő különböző módon harcolta ki a részvételi jogot. Az izraeli Borisz Gelfand a tavalyi világbajnoki döntő veszteseként játszhat. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik jogosult. A 2011-es Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk szerzett jogot. Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálja a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán negyedik Tejmur Radzsabov „szabadkártyával” ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért.

 

A világbajnok-jelölti verseny résztvevői a sorsolási számok sorrendjében:

1.Levon Aronjan (örmény, 2809)

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2740)

3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)

4. Peter Szvidler (orosz, 2747)

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764)

7. Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)

8. Magnus Carlsen (norvég, 2872)

 

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.15

VIII.ford.

márc. 24

Aronjan

-

Carlsen

Carlsen

-

Aronjan

Gelfand

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Szvidler

II. ford.

márc.16

IX. ford.

márc. 25

Carlsen

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Carlsen

Griscsuk

-

Szvidler

Szvidler

-

Griscsuk

Radzsabov

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Radzsabov

Aronjan

-

Gelfand

Gelfand

-

Aronjan

III.ford.

márc. 17

X. ford.

márc. 27

Gelfand

-

Carlsen

Carlsen

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Aronjan

Aronjan

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Szvidler

Kramnyik

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Kramnyik

IV. ford.

márc. 19

XI. ford.

márc. 28

Carlsen

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Carlsen

Radzsabov

-

Kramnyik

Kramnik

-

Radzsabov

Aronjan

-

Szvidler

Szvidler

-

Aronjan

Gelfand

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Gelfand

V. ford.

márc. 20

XII. ford.

márc. 29

Ivancsuk

-

Carlsen

Carlsen

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Gelfand

Gelfand

-

Szvidler

Kramnyik

-

Aronjan

Aronjan

-

Kramnyik

Griscsuk

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Griscsuk

VI. ford.

márc. 21

XIII. ford.

márc. 31

Szvidler

-

Carlsen

Radzsabov

-

Carlsen

Kramnyik

-

Ivancsuk

Griscsuk

-

Aronjan

Griscsuk

-

Gelfand

Kramnyik

-

Gelfand

Radzsabov

-

Aronjan

Szvidler

-

Ivancsuk

VII. ford.

márc. 23

XIV. ford.

ápr. 1

Carlsen

-

Radzsabov

Carlsen

-

Szvidler

Aronjan

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Kramnyik

Gelfand

-

Kramnyik

Gelfand

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Szvidler

Aronjan

-

Radzsabov

 

Griscsuk pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

A kétszeres olimpiai bajnok, orosz szuperbajnok Alekszander Griscsuk 1983. október 31-én született Moszkvában. Vlagyimir Kramnyikhoz hasonlóan már 17 évesen aranyérmes a válogatottal. Isztambuli sikere után nagy meglepetésre 2000-ben Újdelhiben, a FIDE világbajnokságon az elődöntőig menetelt. Mindenki teljesen esélytelennek gondolta őt, ezért szekundáns nélkül vett részt a vb-n. Az elődöntőben  nagy csatában  a spanyol Alekszej Shirovtól szenvedett vereséget. 2001-ben már a linaresi szuperverseny résztvevője, - 1 –gyel végez. Moszkvában már a 32 között búcsúra kényszerült. 2002-ben a Corus-tornán második, Bledben ismét tagja a sakkolimpián győztes orosz válogatottnak. 2004-ben holtversenyben első lett a Karpov-versenyen. Tripoliban, a vb-n a legjobb nyolc között fatális hibákkal a későbbi győztes Rusztam Kaszimdzsanovtól szenvedett vereséget.

 

A calviai sakkolimpián az ezüstérmes válogatottban szerepelt. A szuperbajnokságon szép sikerként második Garri Kaszparov mögött. Egy évvel később világbajnoki aranyérmes a válogatottal. Hanti-Manszijszkban a Világkupán negyedik, s ezzel világbajnok-jelölt.  2006-ban világbajnoki címet szerzett a villám-sakkban. Elisztában a világbajnok-jelölti párosmérkőzésen az első körben Vlagyimir Malahov ellen nyert, majd szintén honfitársát, Szergej Rublevszkijt a rájátszásban győzte le. A mexikói vb-n számos jó állást rontott el, a legfiatalabb résztvevő érdekes, színes sakkjába sok hiba csúszott. Előszeretettel játszott csapatbajnokságokon, a spanyol, a francia mellett az orosz viadalokon is megmérettette magát. Torino után Drezdában is érem nélkül maradt az orosz válogatottal. Elisztában, a GP-versenyen hármas holtversenyben első, Linaresben Vaszilij Ivancsukkal együtt végzett az élen. A nalcsiki GP-n negyedik, a Grand Slam-döntőn Szergej Karjakinnal osztotta a második helyet. A Világkupán a nyolcaddöntőben honfitársától, Dmitrij Jakovenkotól rájátszásban a villámpartikban kapott ki. Nem sokáig búslakodott, az orosz szuperbajnokságot veretlenül nyerte meg Peter Szvidler előtt.

Bursában, a csapat-vb-n ismét aranyérmes a válogatottal. Linaresben második, de nyugodtan mondhatjuk, hogy tornagyőzelmi lehetőséget puskázott el. Az Amber-tornán „vakon” remekelt, rapidban azonban botladozott. A sakkolimpián kilenc partijából 6 pontot szerzett, emlékezetes vereséget szenvedett Lékó Pétertől, ami válogatottunk bravúros 2,5-1,5-ös győzelmét jelentette. Griscsuk második olimpiai ezüstérmét szerezte meg. A Tal-emlékversenyen + 1-gyel zárt, tőle szokatlan módon nyolc játszmája is döntetlennel végződött. Eredeti stílusa sokszor párosul időzavarral, és akkor korántsem hibátlan a játéka. Rapszodikus teljesítményének ékes bizonyítéka a szinte listáról-listára kilengéseket mutató Élő-pontszáma. 2010 novemberben 2771-gyel a világranglistán a hatodik, a világbajnok-jelölti párharcok előtt 2747-tel a 12. helyezett volt. Griscsuk a norvég Magnus Carlsen visszalépésének köszönhette meghívását és élni tudott a lehetőséggel.

Kazanyban Griscsuk a jóval esélyesebbnek tartott örmény Levon Aronjan és honfitársa, Vlagyimir Kramnyikkal szemben is jobban bírta a feszültséget, már Houdinihez hasonlították. A 28 éves nagymester nehéz, olykor reménytelennek tűnő állásokat mentett meg. A legnagyobb esélyesnek tartott örmény Levon Aronjan kiverése után honfitársa, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik sem tudta megtörni Griscsuk ellenállását.

Rájátszásban igazi gigászi csatában jutott tovább, a világranglistán harmadik Aronjan alighanem meccslabdát hibázott, majd a negyedik játszmában Griscsuk időelőnyét is kihasználva gúzsba kötötte sötét haderejét, majd a király elleni akció továbbjutását jelentette.

Kramnyik sajnálhatta, hogy a párharcuk harmadik partijában az óriási esélyt elszalasztotta, majd az  orosz exvilágbajnok a harmadik rapidpartiban is nagy lehetőséget hagyott ki, majd a villámpartikban 8 évvel fiatalabb riválisa jobban bírta a feszültséget.

Az izraeli Borisz Gelfand elleni hatjátszmás döntő játszmáinak színvonala elég sok kritikát kapott, a két rövid, küzdelem nélküli remi miatt háborgott a sakkvilág. A második és az ötödik partiban Griscsuk esélyes álláshoz jutott, de Gelfand jó védekezése meghiúsította nyerési kísérleteit. Már arra gondoltunk, hogy rájátszás dönti el csatájukat, amikor Gelfand megvillant, Griscsuk pedig a nagy tét súlyát nem tudta elviselni.

Az orosz szuperbajnokságon holtversenyben harmadik volt, majd következett a Világkupa Hanti-Manszijszkban. A döntőt barátjával, elemzőtársával Peter Szvidlerrel már világbajnok-jelöltekként vívták. A négyjátszmás döntő első partijában a világossal játszó Griscsuk súlyos időzavarban egyenlő esélyű állást vesztett el hibák sorozatával. A következő három partiban döntetlen született, Szvidler 2,5-1,5-ös győzelemmel megnyerte a Világkupát.

Az Európa-bajnokságon nagy meglepetésre csak ötödik lett az orosz válogatott, nem Griscsukon rajta múlott a siker, 8 partiból 5,5 pontot gyűjtött. Tavaly a Tal-emlékversenyen ötvenszázalékos eredményt ért el. Asztanában villám-világbajnokságot nyert. Az orosz szuperbajnokságon ötven százalékkal csak hetedikként végzett. Isztambulban a válogatott második táblása volt, végigjátszotta a sakkolimpiát, 11-ből 7 pontot szerzett, de két nagyon fontos játszmát vesztett, az amerikai Gata Kamsky és az örmény Szergej Movszeszjan is legyőzte őt, ezüstérmes a csapattal. A Klubcsapatok Európa-kupáján a nagy hajrával győztes azeri SOCAR csapatának tagja volt. A londoni GP-viadalon jó formában sakkozott, végül negyedik lett, partijaiban több volt az elért pontszámnál. Griscsuk nős, felesége, Natalija Zsukova, az ukrán olimpiai válogatott tagja, torinói aranyérmes, kislányuk hétéves.

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A világranglista-vezető Magnus Carlsennel Londonig hétszer csatázott, hatszor remiztek, a 2009-es linaresi tornán a norvég zseni győzött.

Meglepő, hogy Vlagyimir Kramnyikkal csak 12 játszmában mérhette össze erejét, egyszer kikapott, 11-szer remi lett csatározásuk vége.

Az örmény Levon Aronjannal negatív a mérlege, a 22 játszmából hatot elvesztett, kétszer nyert.

Az azeri Tejmur Radzsabovval mindössze kilencszer küzdött meg, hétszer megosztoztak a ponton, Szása kétszer győzött.

Az ukrán Vaszilij Ivancsukkal 13 partit vívott, 11 döntetlen mellett kétszer kikapott 14 évvel idősebb riválisától.

Honfitársával, Peter Szvidlerrel szemben nagyon rossz a mérlege, 2001-ben Bielben vereséggel kezdett, s még hatszor kényszerült feladásra, csak egyszer tudta megadásra kényszeríteni barátját, 16-szor remiztek.

A viadal doyenjével, az izraeli Borisz Gelfanddal 2001-ben a bieli versenyen mérkőzött meg először, remivel indítottak, azóta még 16 játszmájuk végződött pontosztozkodással, 5-5-re állnak a nyerések tekintetében.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Asztanában lejátszották a női csapat-világbajnokság hatodik fordulóját. A játéknap rangadója, az orosz-grúz találkozó négy döntéssel végződött játszmával 2-2-vel ért véget. Az ukrán csapat könnyen győzte 4-0-ra a francia együttest, átvette a vezetést. A címvédő kínai négyes a románok ellen nyert 3-1-re, és megtartotta dobogós helyezését. Megszerezte első győzelmét a házigazdák válogatottja, nagy csatában döntetlen lett az indiai-amerikai mérkőzés. A vb hetedik fordulójában grúz-ukrán derbi lesz.

 

A pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a IV. Női Csapat-világbajnokságon. A viadal hatodik játéknapjának rangadója, az orosz-grúz mérkőzés négy eldőlt partival végződött 2-2-vel. A találkozó nagy tétje rányomta bélyegét a játszmák alakulására, sorsdöntő hibák döntően befolyásolták a végeredményt. A meccset mindkét csapat megnyerhette volna.

Az éltáblán a tavalyi kontinensbajnok Valentyina Gunyina kis előnnyel játszhatott a korántsem kirobbanó formában sakkozó Nana Dzagnidze ellen, aki már két partit is vesztett. A végjáték kritikus állásában Gunyina végzetes hibát követett el, Dzagnidze tanulságos gyalogáttöréssel nyert.

Az orosz csapatban az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk nyújtotta az első öt fordulóban a legjobb teljesítményt, a hatodik játéknapon azonban botlott. A nyitásból kis hátránnyal jött ki, majd kiegyenlíthette volna esélyeit. A végjátékban pontatlanul védekezett, a két vereséggel kezdő Bela Hotenasvili sorozatban harmadik nyerésének örülhetett.

Kevesen fogadtak volna a középjátékban Alisza Galljamovára. A világossal játszó sokszoros világbajnokjelölt állása ezer sebből vérzett, Lela Zsavahasvili időzavarban jobbnál-jobb esélyt szalasztott el, a gyalogvégjátékban pedig döbbenetes hibával ellenfelének ajándékozta az egész pontot.

A negyedik táblán is sokáig a grúzok  reménykedhettek, Salome Melia pozíciója igen kecsegtető volt, az időzavarban azonban rontott, majd tétlenül szemlélte, hogy Olga Girja vezérszárnyi szabadgyalogjai feltartóztathatatlanul robognak előre, a győzelemmel az orosz sakkozónő kiegyenlített.

A rajtlistán első ukránok a hatodik játéknap után vezetik a tabellát. Legjobb összeállításukban nyertek 4-0-ra a franciák ellen és várhatják a holnapi rangadót a grúzokkal szemben. A sorsolás érdekessége, hogy az orosz-ukrán csúcsderbit az utolsó játéknapon játsszák.

A címvédő kínai együttes kötelező győzelmet aratott, megőrizte dobogós helyezését. Örülhettek a házigazdák, a kazah csapat megszerezte első győzelmét. Nagy csatában lett döntetlen az indiai-amerikai meccs, az éltáblán Karavade és Zatonskih 115 lépésben osztozott meg a ponton, az indiai csapat „vezérevezőse” korábban könnyű nyerést hagyott ki.

 

A 6. forduló eredményei:

India – Egyesült Államok  2 - 2

Eesha Sanjay Karavade (2387)  - Anna Zatonskih (2474)  döntetlen

Nisha Mohota (2325) - Irina Krush (2448) 0 - 1

Mary Ann Gomes (2387)  - Tatev Abrahamjan (2300)  1 - 0

Soumya Swaminathan (2283) – Sabina Foisor (2323)  döntetlen

 

Oroszország – Grúzia  2 - 2

Valentyina Gunyina (2505)  - Nana Dzagnidze (2554)  0 - 1

Alekszandra Kosztenjuk (2495)  - Bela Hotenasvili (2499)  0 - 1

Alisza Galljamova (2459) - Lela Zsavahasvili (2464)  1 - 0

Olga Girja (2440)  - Salome Melia (2419) 1 - 0

 

Ukrajna – Franciaország  4 - 0

Katyerina Lahno (2547) – Nino Maisuradze (2330)  1 - 0

Anna Usenyina (2477)  - Anda Safranska (2328)  1 - 0

Maria Muzicsuk (2479)  -  Silvia Collas (2282) 1 – 0  

Natalija Zsukova (2471) – Natacha Benmesbah (2266)  1 - 0

 

Románia – Kína  1 - 3

Adela Cristina Foisor (2401) - Ju Wenjun (2505)  0 - 1

Elena Luminita Cosma (2336) - Tan Zongyi (2471)  döntetlen

Alina L’Ami (2353)  - Guo Qi (2435)  0 - 1

Carmen Voicu (2281)  - Shen Yang (2415)  döntetlen

 

Kazahsztán – Törökország  3 - 1

Gulishan Nahbajeva (2344) – Betul Cemre Yildiz (2341)  1 - 0

Gulmira Dauletova (2265) – Kubra Ozturk (2252)  döntetlen

Dinara Szaduakaszova - Kardelan Cemhan (2025) 1 - 0

Madina Davletbajeva (2272) – Emel Kaya (1995)  döntetlen

 

A világbajnokság állása:

1. Ukrajna  11 meccspont, 17 pont

2.Oroszország  10, 16

3. Kína 9, 16

4. Grúzia 8, 15

5. India 7, 12,5

6. Egyesült Államok  5, 9,5

7. Románia 4, 9,5

8. Kazahsztán 4, 10,5

9. Törökország 1, 7

10. Franciaország 1, 5

 

Helyezés

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

SB.

1

UKRAJNA

*

3

3

2

4

11

17

55,75

2

OROSZORSZÁG

*

2

2

3

4

10

18

47,50

3

KÍNA

1

2

*

3

3

9

16

48,00

4

GRÚZIA

2

1

*

2

3

8

15

36,75

5

INDIA

1

2

*

2

3

2

7

12½

32,50

6

EGYESÜLT   ÁLLAMOK

½

½

2

*

2

2

5

21,00

7

KAZAHSZTÁN

1

1

2

*

2

3

4

10½

16,50

8

ROMÁNIA

2

½

1

2

2

*

2

4

23,50

9

TÖRÖKORSZÁG

0

1

1

2

*

1

7

4,75

10

FRANCIAORSZÁG

0

½

½

½

2

*

1

5

4,75

 

 

A 7. forduló párosítása:

Törökország – India

Kína – Kazahsztán

Franciaország – Románia

Grúzia – Ukrajna

Egyesült Államok – Oroszország

 

Gunyina,V (2505) - Dzagnidze,N (2554)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Fg2 c6 8.0-0 d5 9.Fc3 0-0 10.Hbd2 Hbd7 11.Be1 Fb7 12.e4 Hxe4 13.Hxe4 dxe4 14.Bxe4 c5 15.Be1 Ff6 16.Vc2 Fxf3 17.Fxf3 Bc8

 

 

18.d5

Világos másik terve a 18.dxc5 Fxc3 19.Vxc3 Hxc5 20.Bad1 Ve7 21.Bd2 Bfd8 22.Bed1 változat volt.

18...exd5 19.Fxd5 Fxc3 20.Vxc3 Be8 21.Bad1 Vc7 22.Bxe8+ Bxe8 23.Kg2 Hf6 24.Ff3

A tavalyi kontinensbajnok orosz nagymesternő kis előnnyel nyugodtan játszhatott volna...

24...Kf8 25.Vd3 g6 26.h4 Ve5 27.a4 Kg7 28.Vd2 Be7 29.a5 h6 30.a6 Be8 31.Vc1 Vc7 32.Bd3 Bd8 33.Bxd8 Vxd8 34.Vf4 Vc8 35.Ve5 h5

 

 

36.Fb7

Kimaradt a taktikai motívum kínálta 36.Fxh5 Ve8 (36...Vxa6 37.Ff3 Vc8 38.g4) 37.Vxe8 Hxe8 38.Ff3 Hc7 39.Fb7 He6 40.Fc6 Hd4 41.Fa4 lehetőség, de az erős centrális huszár mellett sötétnek jók az esélyei remire.

36...Vd8 37.Vf4 Hg4 38.Ff3 Hf6 39.Ve5 Kg8 40.Vg5 Vd4 41.Vc1 Kg7 42.Ve1 Kf8 43.Ve2 Hd7 44.Fb7 He5 45.Fd5 Kg7 46.Fe4 Kf8 47.Fc2 Kg7

 

48.Ve4 Vxe4+ 49.Fxe4 Kf6 50.f3 Ke7 51.Kf2 f5 52.Fd5 Hd3+ 53.Ke3 Hb4 54.Fb7 Hc2+ 55.Kd3 Hd4 56.b4 Kd6 57.b5 f4 58.g4 Ke5

 

59.Fe4??

Hihetetlen baki, azonnali vesztőlépés. 59.gxh5 gxh5 60.Fe4 Kf6 61.Kc3 sima remi lett volna.

59...g5!!

Tanulságos a hiba kihasználása, a gyalogáttörés.

60.gxh5 gxh4 61.h6 Kf6 62.Fb7 h3 és világos feladta

 

Hotenasvili,B (2499) - Kosztenjuk,A (2495)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 d5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 a6 10.a4 Hbd7 11.Fg5 h6 12.Fh4 Va5 13.Ve2 Vh5 14.He4 Hxe4 15.Vxe4 Vf5 16.Ve2 Hf6 17.Fd3 Vh5 18.Bfc1

Világos nem könnyen választhatott a lépésjelöltek között. 18.Fxf6 gxf6 19.Bfc1 Fd6 20.Bc4 f5 21.h3 is figyelmet érdemelt.

18...Hd5 19.Fg3 Fd7 20.Ve4 Vf5 21.He5 Vxe4 22.Fxe4 Bad8 23.Hd3 Fd2 24.Bc2 Fg5 25.Fxd5 exd5 26.Bc7 Fc8

Mi szólt 26...Fc6 ellen? 27.Ff4 Fxf4 28.Hxf4 Bfe8 változatban az exvilágbajnoknőnek nem lett volna gondja.

27.Ff4 Fxf4 28.Hxf4 Bd6 29.a5 g5 30.Hd3 b6 31.b4 Fd7

 

 

32.He5 Fb5 33.Bac1 bxa5 34.bxa5 Be6 35.h4 gxh4 36.B1c5 Bd6 37.Kh2 Kg7 38.f3 Kf6? 39.Ba7?! Kg7 40.Bb7 h5

 

41.Kh3 Bf6 42.Bxd5

Nem kellett volna komplikálni, 42.Kxh4 Bf4+ 43.Kg5 Bxd4 44.Hg6 Bd2 45.Hxf8 Bxg2+ 46.Kxh5 Kxf8 47.Bcc7 Fe8 48.Ba7 Bg6 49.Bc8 folytatás simán nyert volna.

42...Bc8 43.Hd7?! Bc1 44.Kh2 Fxd7 45.Bbxd7

 

45...h3 46.Bg5+ Kh6 47.Bdd5 hxg2 48.Bxh5+ Kg7 49.Kxg2 Bd1 50.Bhg5+ Kf8 51.Bd8+ Ke7 52.Bgd5 Be6 53.B8d7+ Kf6 54.Kg3 Kg6 55.B7d6 Kf6?! 56.Kf4 Ke7 57.Bd7+ Kf8 58.Bf5

 

 

58...Ke8 59.Bfxf7 Bxd4+ 60.Bxd4 Kxf7 61.Bd7+ Kf8 62.Ba7 Bf6+ 63.Ke4 Be6+ 64.Kf5 Bc6 65.f4 Bc5+ 66.Kf6 Bc6+ 67.Kg5 Bc5+ 68.f5 Bxa5

 

 

69.Kf6 Ke8 70.Ke6 Kd8 71.f6 Ba1 72.Ba8+ Kc7 73.f7 és sötét feladta

Galljamova,A (2459) - Zsavahisvili,L (2464)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.Ff4 Fd6 7.Fg3 0-0 8.e3 a6 9.cxd5 exd5 10.Fd3 Ve7 11.Fh4 Hbd7 12.Ff5 Bfd8 13.Va4 Hf8 14.0-0 Hg6 15.Fxg6 hxg6 16.b4 Ve6 17.He2 Be8 18.Bac1 He4 19.Bc2 f6 20.Bfc1 g5 21.Fg3 Hxg3 22.Hxg3 Be7 23.Vb3 g6 24.a4 Kg7 25.a5 Vd7 26.Vc3 Bh8 27.Hf1 Vg4 28.H3d2 Vh5 29.g3 Vh3 30.b5 axb5 31.axb6 cxb6 32.Vb3 Vd7 33.Hf3 Ba8 34.Ba2 Bxa2 35.Vxa2

 

35...b4 36.He1 Vb5 37.Bb1 Bc7 38.Vb2 Vc4 39.Hd2 Vc3 40.Va2 Va3 41.Vb3 Vxb3 42.Hxb3 Fa6 43.Hc1 Bc3?! 44.Ha2 Ba3?!

 

45.Hxb4 Fxb4?! 46.Hc2 Fd3 47.Hxa3 Fxb1 48.Hxb1 f5 49.h3 Kf6 50.g4 Ke6 51.Kf1 Kd6 52.Ke2 Kc6 53.Kd3 Kb5 54.Hc3+ Fxc3 55.Kxc3 Ka4 56.Kb2 Kb4 57.f4

 

 

57...gxf4??

Ismétlődött az éltáblán látott hiba. 57...fxg4 58.hxg4 Kc4 59.f5 gxf5 60.gxf5 g4 61.f6 g3 62.f7 g2 63.f8V g1V 64.Vc8+ Kb5 sima remi volt.

58.exf4 Kc4 59.gxf5 gxf5 60.h4 Kxd4 61.h5 Ke3 62.h6 és sötét feladta

 

Melia,S (2419) - Girja,O (2440)

 

55.Hd8+?

A grúz nagymesternő jó nyerőesélyt szalasztott el az 55.h4 gxh4 56.g5 Kc6 57.gxf6 Hxf6 58.Bf5 Hd7 59.Fe8 Kd6 60.Fxd7 Kxd7 61.Hxc5+ változatban.

55...Kc7 56.Fxd5 Kxd8 57.Bxg5 b4 58.Fe6 Ke7 59.Be5 Kd6 60.Be2?

 

 

 

60...c4 61.Ff7 Hd7? 62.f4? b3 63.Kf3 Bc3+ 64.Kg2 Bc2 65.Kf3

 

 

 

65...b2 66.Bxc2 b1V 67.Bd2+ Ke7 68.Fxc4 Vh1+ 69.Bg2 Vxh3+ 70.Bg3 Vh1+ 71.Kf2 Vh2+ 72.Kf3 Vd2 73.Fe2 Hf6 74.Bg1 Hd5 75.Fa6 Ve3+ 76.Kg2 Hxf4+ 77.Kf1 Vc1+ 78.Kf2 Hh3+ és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség és a világbajnoki ciklus lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON Londonban március 14. és április 1. között rendezi meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand játszik. Az 510 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban másodikként a világranglistán 13., 2757 Élő-pontos háromszoros olimpiai bajnok, világbajnoki döntős Ivancsuk pályafutásának legfontosabb állomásait idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Ivancsuk a 3-as rajtszámot kapta és Alekszandr Griscsukkal játszik az első fordulóban.

Az esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenyének megnyitóját március 14-én rendezik meg, majd másnap indulnak a sakkórák az 510 ezer eurós összdíjazású viadalon, amelynek győztese világbajnoki kihívó lesz. A nyolc résztvevő különböző módon harcolta ki a részvételi jogot. Az izraeli Borisz Gelfand a tavalyi világbajnoki döntő veszteseként játszhat. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik jogosult. A 2011-es Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk szerzett jogot. Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy a SOCAR szponzorálja a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán negyedik Tejmur Radzsabov „szabadkártyával” ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért.

 

A világbajnok-jelölti verseny résztvevői a sorsolási számok sorrendjében:

1.Levon Aronjan (örmény, 2809)

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2740)

3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)

4. Peter Szvidler (orosz, 2747)

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764)

7. Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)

8. Magnus Carlsen (norvég, 2872)

 

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.15

VIII.ford.

márc. 24

Aronjan

-

Carlsen

Carlsen

-

Aronjan

Gelfand

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Szvidler

II. ford.

márc.16

IX. ford.

márc. 25

Carlsen

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Carlsen

Griscsuk

-

Szvidler

Szvidler

-

Griscsuk

Radzsabov

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Radzsabov

Aronjan

-

Gelfand

Gelfand

-

Aronjan

III.ford.

márc. 17

X. ford.

márc. 27

Gelfand

-

Carlsen

Carlsen

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Aronjan

Aronjan

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Szvidler

Kramnyik

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Kramnyik

IV. ford.

márc. 19

XI. ford.

márc. 28

Carlsen

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Carlsen

Radzsabov

-

Kramnyik

Kramnik

-

Radzsabov

Aronjan

-

Szvidler

Szvidler

-

Aronjan

Gelfand

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Gelfand

V. ford.

márc. 20

XII. ford.

márc. 29

Ivancsuk

-

Carlsen

Carlsen

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Gelfand

Gelfand

-

Szvidler

Kramnyik

-

Aronjan

Aronjan

-

Kramnyik

Griscsuk

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Griscsuk

VI. ford.

márc. 21

XIII. ford.

márc. 31

Szvidler

-

Carlsen

Radzsabov

-

Carlsen

Kramnyik

-

Ivancsuk

Griscsuk

-

Aronjan

Griscsuk

-

Gelfand

Kramnyik

-

Gelfand

Radzsabov

-

Aronjan

Szvidler

-

Ivancsuk

VII. ford.

márc. 23

XIV. ford.

ápr. 1

Carlsen

-

Radzsabov

Carlsen

-

Szvidler

Aronjan

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Kramnyik

Gelfand

-

Kramnyik

Gelfand

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Szvidler

Aronjan

-

Radzsabov

 

Ivancsuk pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

Negyedszázada tartozik már a sakkvilág elitjéhez. Kortársai, de fiatalabbak is elveszítették már előkelő helyezéseiket, s mindenkit érdekel, hogy miként tudott sikerrel megbirkózni az újabb és újabb kihívásokkal, miként tette túl magát a csalódásokon.

-Még mindig megtartottam a sakk iránti nagy érdeklődésemet, ezt az érdeklődést a fanatizmus szintjén. Még megtalálom az érdekességét, hogy leüljek és elemezzek játszmákat, új megnyitásokat tanuljak és törekedjek arra, hogy még jobban megértsem ellenfeleim stílusának sajátosságait. Még hajt a vágy a küzdelemre, és talán az ambíció, hogy  még nem vagyok teljesen elégedett. Úgy érzem, hogy van bennem motiváció, hogy újra és újra készen álljak a komoly küzdelemre – válaszolt  Ivancsuk egy interjúban arra a kérdésre, hogy miként tud lépést tartani a fiatal titánokkal.

Az ukrán nagymester úgy ítélte meg, hogy pályafutása során a világbajnoki cím megszerzésének vágya túlzott nyomást jelentett számára, más versenyeken is zavarta a koncentrációban és aggályokat okozott. Úgy gondolja, hogy világbajnok lehet, de csak normális kvalifikációs versenyről. Akkor képes lesz felkészülni az oly nagy kihívást jelentő feladatra.

Az ukránok legjobbja 1969. március 18-án született. Első nagy sikereit 1987-ben érte el, a junior Eb-n Borisz Gelfand, a vb-n Viswanathan Anand mögött lett ezüstérmes. 1989-ben Linaresben a 16-os kategóriájú tornán Anatolij Karpov előtt győzött. A luzerni sakkcsapat-világbajnokságon a nagy fölénnyel győztes szovjet válogatott legjobbja volt, 7 játszmából 6,5 pontot szerzett. A manilai zónaközi döntőn Borisz Gelfanddal holtversenyben első, és ezzel világbajnok-jelölt. A tilburgi szupertornán Gata Kamsky társaságában holtversenyben első. Újvidéken az olimpiai aranyérmes szovjet együttes éltáblása. Ivancsuk jól kezdte az 1991-es évet is. Világbajnok-jelölti páros mérkőzésen simán verte az izraeli Judaszint, négy győzelem után engedélyezett egy döntetlent ellenfelének. Pályafutása egyik kiemelkedő sikereként – Garri Kaszparovot is legyőzve -  másodszor lett első a sakkozás Wimbledonjában,  Linaresben. A világbajnok-jelölti párharcban emlékezetes csatában kapott ki a szovjet Artur Juszupovtól, a sorsdöntő utolsó parti számos díjat nyert el, de Ivancsuk volt a szenvedő fél.

Egy év múlva Dortmundban Kaszparovval végzett holtversenyben az élen. A debreceni csapat Európa-bajnokságon már az ukrán válogatottal ezüstérmes. 1993-ban balsikert hozott számára a bieli zónaközi döntő, egy pillanatra sem volt igazi esélye a továbbjutásra. Vigasztalja, hogy a luzerni csapat-világbajnokságon az első táblán remekelt, 8 partiból 6 pont, nem rajta múlott, hogy „csak” másodikok lettek az amerikai válogatott mögött.

1995-ben harmadszor is a linaresi rangos torna győztese. Rigában Kaszparov és Anand mögött harmadik, Novgorodban holtversenyben második, Horgenben Kaszparovot is legyőzve Kramnyikkal holtversenyben első, ismét egyenesben a szekere. Az 1996-os évet Wijk ann Zee-ben tornagyőzelemmel kezdte, Novgorodban második, Amszterdamban holtversenyben első. A jereváni sakkolimpián Ivancsuk vezérletével ezüstérmes az ukrán válogatott.

Balsikerek a kieséses rendszerű világbajnokságokon

Hiába győzte le ismét Kaszparovot Linaresben, kedvenc városában ezúttal botladozott, csak hetedik, Dortmundban harmadik. Kudarc az ukrán csapattal, négy meccset is elveszítve ötödikek a csapat-világbajnokságon. Belgrádban Ananddal holtversenyben első, joggal gondolta, hogy ez jó előjel az első kieséses rendszerű világbajnokságra. Groningenben kiemeltként csak a második fordulóban kezdett, de rajtengedélyesre emlékeztető játékkal kikapott az amerikai Yasser Seirawantól. Újabb bizonyíték, hogy a tétmeccseket nem bírja...

A balsikert nehezen felejti, 1998-ból csak az olimpiai bronzéremre lehetett felhőtlenül büszke. Egy év múlva a Las Vegas-i világbajnokságon kedvező a sorsolása, az angol Wahls és az orosz Sipov nem állhatta útját, de a legjobb 16 között „elvérzett” a román Liviu-Dieter Nisipeanuval szemben. A tie-break során a 12. lépésben tisztet nézett el! Újabb nagy csalódás a csapat Európa-bajnokság, az ukrán csapat legerősebb összeállításában hatodik, ráadásul Ivancsuk csak ötvenszázalékos. Közel fél évig nem látjuk versenyen, a szünet jótékonyan hatott játékára, Lvovban és Montecatini Termében is elsőként ér célba. A Világkupán a legjobb nyolc között Anandtól szenvedett vereséget.

Az isztambuli sakkolimpián minden partit játszott, vezetésével csapatuk „elhalászta” előlünk a bronzérmet. Újdelhiben a vb-n ismét korai búcsúra kényszerült, a második körben az észt Jan Elveszttől kapott ki, ezúttal is a tie-break okozta vesztét. Idegességében, elkeseredettségében elhajítja a székét, nem győzött bocsánatot kérni viselkedéséért. Wijk aan Zee-ben kezdte a 2001-es évet is. Elégedett lehetett a Kramnyikkal osztott harmadik hellyel. Jerevánban fantasztikus bravúrral csapat-világbajnoki címet szerzett a válogatottal, a leoni Eb-t lelazsálta, már a moszkvai világbajnokságra készült, és egy sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb Ivancsuk kezdte meg a hosszú menetelést.

Honfitársával, Ruszlan Ponomarjovval vívta a döntőt

2001. december 13-án az elődöntő negyedik partijában sötéttel győzte le a címvédő Viswanathan Anandot, letaszította a trónról az indiai nagymestert. Moszkvában Ivancsuk a hat mérkőzésén összesen 20 játszmát játszott, nyolcat megnyert, 11 döntetlen mellett egyszer kapott ki. Honfitársával, Ruszlan Ponomarjovval 2002 januárjában vívta a döntőt. A 32 éves Ivancsuk nem tudott megbirkózni a párosmérkőzés lélektani terhével, a vártnál jóval gyengébb teljesítményt nyújtott, a kritikus pillanatokban rendre hibázott. Ponomarjov villámgyőzelemmel indított, majd nem kis nehézség árán kiharcolta a döntetlent a második partiban. A harmadik összecsapás korrekt játék után fejeződött be döntetlennel, majd a negyedik játszma kölcsönös tévelygésekkel, elpuskázott esélyekkel fűszerezve lett remi. A világbajnoki cím sorsát az ötödik parti döntötte el, Ivancsuk sötéttel döntő fölénybe került, de egyetlen óvatlan királylépés elegendő volt, hogy Ponomarjov „kómában” levő tisztjei feléledjenek, és a sorozatos hibákat kihasználva az ifjú titán megnyerte az ütközetet, és elhódította a FIDE világbajnoki címet.

A moszkvai döntő elvesztése, a sokadik elpuskázott lehetőség ismét „padlóra küldte”, nincs értékelhető sikere a 2004-es Eb-ig. Antalyiában vereséggel kezdte szereplését, majd eljutott a bajnoki címet eldöntő rapid meccsig, ahol legyőzte a boszniai Predrag Nikolicsot. A calviai sakkolimpián Ivancsuk igazi vezérevezősként olimpiai aranyéremig vezényelte a válogatottat, veretlenül 9,5 pontot szerzett 13 partijából.

A következő év szuperversenyeire a meghívások már nyáron eldőltek, későn jött a nagy siker, Ivancsukot egyetlen nagy viadalra sem hívták meg. A 2005. júliusi 1-től érvényes listán már ötödik volt 2752-vel, sokat versenyzett, de nem a világ legjobbjaival. Kiemelkedő sikerként győzött a Capablanca emlékversenyen, holtversenyben harmadik volt a varsói Európa-bajnokságon.

2006-ban holtversenyben harmadik Wijk aan Ze-ben, gyengébben sakkozott Linaresben. A Capablanca emlékversenyen győzött, Foroszban második. 2007-ben „beugróként” jól kezdte a linaresi verseny mexikói félidejét, de az andalúziai városban már nem bírta a tempót. Ismét első Kubában, tornagyőztes Foroszban, montreali szereplése is teljes siker.  A csapat Európa-bajnokságon nem ment neki a játék, a moszkvai Tal-emlékversenyen is – 1-gyel végez, a villám-világbajnokságon azonban brillírozott, elsőként ért célba.

Fantasztikus sikerek után doppingügy

2008-ban fantasztikus eredményt ért el Szófiában, a tíz játszmából 8 ponttal első, másfél pontot vert Topalovra. A foroszi és a dortmundi tornán második. A moszkvai Tal-emlékversenyt egypontos előnnyel nyerte meg. A Grand Slam-döntőn holtversenyben második. Igazi drámaként élte meg a világranglistán harmadik Vaszilij Ivancsuk a drezdai sakkolimpia utolsó fordulójában elszenvedett csúfos vereséget. Az ukrán együttes kálváriája nem ért véget az amerikai csapattal szemben elszenvedett 3,5-0,5-ös vesztéssel, Ivancsukot kisorsolták  doppingvizsgálatra, de a szinte eszét vesztő éltáblás ezen nem jelent meg, elérhetetlenné vált. Nehéz helyzetbe hozta a Nemzetközi Sakkszövetséget, hiszen vagy megsemmisíti az ukrán csapat minden eredményét és Ivancsukot kétéves eltiltással sújtja, vagy kivételt tesz, és ezzel vét a NOB doppingszabályzata ellen. Ivancsukot nagyon megviselte a bizonytalan helyzet.

 

Nankingban és Wijk aan Zee-ben pocsékul sakkozott, felmentésének hírére Linaresben remekelt, Alekszandr Griscsukkal holtversenyben végzett az élen. A nalcsiki GP-n ismét formán kívül játszott, Szófiában címvédőként utolsó lett. A júliusi Élő-listán csak 2703 pontja volt, de ismét rendezte sorait és megnyerte a báznai tornát. A GP-tornán Zsermukban nagyot küzdött, Fortuna is támogatta, elsőként zárta szereplését. Moszkvában fél ponttal megelőzte őt Vlagyimir Kramnyik. 2010-ben Wijk aan Zee-ben tőle szokatlan módon tíz partiban is remizett, a + 1-gyel aligha volt elégedett. Kubában sokadszor első és rapidtornák után következett a fényes diadallal zárult sakkolimpia.

Hanti-Manszijszkban másodszor nyert sakkolimpiát az ukrán válogatott

Ivancsuk vezetésével az ukrán válogatott 2004 után másodszor is aranyérmes lett, az éltáblán 10 partiból 8 pontot gyűjtött. A Hollandiában angol nyelven megjelenő New in Chess sakkmagazin 2010/7-es számának címlapja Ivancsuk fényképe, nem véletlen a képaláírás: „A sakknak él napi 24 órában, az év 365 napján”.

Két éve a gibraltári Tradewise nyílt tornán aratott szenzációs elsőséget,  a tíz partiból elért 9 pontja, a 2968-as performance-pontszám jól jellemzi fantasztikus teljesítményét. Havannában ismét első, a csapat-világbajnokságon bronzérmes a válogatottal.

A Világkupán Vaszilij Ivancsuk második volt a rajtlistán. Az egyik nagy esélyes, hogy dobogón végezzen, világbajnokjelölt legyen. A nagy kérdés az volt, hogy a korábbi kudarcokkal megbirkózik-e? Nem túlzás, hogy sakkrajongók milliói drukkoltak sikeréért. Nehéz pillanatokat élt át a legjobb 32 között az izraeli Emil Szutovszkijjal vívott párharcában. Világossal elvesztette az első partit, majd Szutovszkij nem tudta megtagadni önmagát, nyugodt játék helyett a bonyodalmakat kereste, Ivancsuk állta a próbát, kiegyenlített, majd a rájátszásban kettős győzelemmel jutott a nyolcaddöntőbe. A kínai Bu Xiangzhi ellen két döntetlen után ismét a rájátszásban diadalmaskodott.

Ivancsuk a negyeddöntőben az azeri Tejmur Radzsabov ellen is rájátszásra kényszerült. Látszólag könnyen megnyerte az első partit, de a második összecsapás során a korán tisztet áldozó Radzsabovval szemben gyengén védekezett. Az első rapidpartiban Radzsabov világossal játszva nem tudta érvényesíteni minőségelőnyét. A rangidős ukrán sakkozó 120 lépéses csatában harcolta ki a döntetlent. A második ütközetben Ivancsuk remekül koncentrált, semmi esélyt nem adott 17 évvel fiatalabb ellenfelének.

Az elődöntőben két bevezető remi után Alekszandr Griscsukkal a csatája a rájátszásban hihetetlen izgalmak után az orosz nagymester győzelmével ért véget. Szörnyű elnézések, kihagyott lehetőségek jellemezték a küzdelmet, Griscsuk 3,5-2,5-tel jutott a döntőbe.

Vajon hányan hitték, hogy Ivancsuk feledni tudja a nagy kihagyást, és honfitársával, Ruszlan Ponomarjovval szembeni, a világbajnok-jelölti címet eldöntő párharcában sem gondol a 2002-ben elvesztett FIDE világbajnoki döntőre?

Kedvező állását remire rontotta az első partiban, majd a második játszmában sötéttel már a megnyitáselméleti  párbajt megnyerve szerzett vezetést. Ivancsuk a harmadik és a negyedik összecsapás során gyaloghátránnyal a remiért küzdött, Ruszlan Ponomarjov nem tudta anyagi előnyét győzelemig fokozni.

 

A szép siker után remek formában sakkozott a Grand Slam-döntőn. Főlényesen vezetett az első félidő után, de nehezen birkózott meg a Sao Paulo-ban átélt szörnyű kalanddal, a repülőtérre készülődve, a taxiba beszállva kirabolták őt és feleségét. Ivancsuk szerencséjére a rablók nem vették észre a nagymester lábánál elhelyezett táskát, amelyben a sok-sok értékes változatot rejtő számítógépe volt. Ivancsuk az utolsó pillanatban érkezett meg Bilbaóba, de nem kért halasztást, hanem az amerikai Hikaru Nakamura elleni győzelemmel, a negyedik nyeréssel az ukrán sakkozó növelte előnyét. Váratlan vereséget szenvedett azonban Francisco Vallejo Ponstól, a kilencedik játéknapon Magnus Carlsen másodszor is legyőzte, holtversenyben végeztek az élen. Az első hely sorsa villámpartikban dőlt el. 4-4 percük volt és 3-3 másodperc lépésenként. Az első partit Magnus remire rontotta, a másodikat sötéttel megnyerte.

Az Eb-n a rajtlistán második ukrán csapat a 15. helyen végzett. A Tal-emlékversenyen fél ponttal elmaradt a győztes párostól, Carlsentől és Aronjantól. A Tata Steel szuperversenyen + 2-vel zárt. A Capablana emlékversenyen ismét győzött. Elhódította az első helyet Amszterdamban is. Isztambulban a sakkolimpián drámai hajrában bronzérmes a válogatottal. A londoni Grand Prix-versenyen csalódást okozott, Bukarestben rájátszás után Topalov előtt megnyerte a „Királyok tornáját”.

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A világranglista-vezető Magnus Carlsennel a 2007-es linaresi tornán mérkőzött meg először, vesztéssel kezdte a viaskodást, s azóta hét vereség mellett csak kétszer tudta legyőzni a norvég sakkozót, 13-szor remiztek.

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal már 38 partiban mérte össze erejét, élvezetes nagy csaták jellemezték mindig küzdelmeiket. Az 1993-as linaresi tornán találkoztak először, szenzációnak számított veresége. Kramnyik még hétszer volt eredményes, négyszer kényszerült feladásra, 26-szor döntetlen lett összecsapásuk.

Az örmény Levon Aronjannal szemben kedvező a mérlege, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy győzelmeit a feltörekvő Aronjan ellen érte el. 2004-ben az Eb-n mérkőztek meg először, Ivancsuk győzelemmel mutatkozott be, azóta még 11-szer nyert, kilencszer kikapott, 14-szer megosztoztak a ponton.

A jelentős korkülönbség ellenére az azeri Tejmur Radzsabovval már 32 játszmát vívott, 23 döntetlen mellett az azeri nagymester 5-4-re vezet.

Az orosz Alekszandr Griscsukkal csak tizenháromszor mérkőzött meg, 11 döntetlen született, kétszer Ivancsuk állhatott fel győztesként a sakkasztaltól.

Az orosz Peter Szvidlerrel régi ismerősök, 1997-ben a csapat-vb-n csatáztak először, 22-szer remiztek, 5-5-re állnak a nyerések tekintetében.

A világbajnok-jelölti verseny doyenjével, az izraeli Borisz Gelfanddal már 56 játszmában csatázott. 1985-ben a szovjet junior bajnokságon vívtak meg, Borisz nyert. A statisztika Ivancsuknak kedvező, 11-8-ra nála az előny 37 döntetlen mellett.

 

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség és a világbajnoki ciklus lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON Londonban március 14. és április 1. között rendezi meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand játszik. Az 510 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban elsőként a világranglistán 14., 2747 Élő-pontos ötszörös olimpiai, hatszoros orosz bajnok Szvidler pályafutásának legfontosabb állomásait idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Szvidler a 4-es rajtszámot kapta és Vlagyimir Kramnyikkal játszik az első fordulóban.

Az esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenyének megnyitóját március 14-én rendezik meg, majd másnap indulnak a sakkórák az 510 ezer eurós összdíjazású viadalon, amelynek győztese világbajnoki kihívó lesz. A nyolc résztvevő különböző módon harcolta ki a részvételi jogot. Az izraeli Borisz Gelfand a tavalyi világbajnoki döntő veszteseként játszhat. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik jogosult. A 2011-es Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk szerzett jogot. Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálja a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán negyedik Tejmur Radzsabov „szabadkártyával” ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért.

 

A világbajnok-jelölti verseny résztvevői a sorsolási számok sorrendjében:

1.Levon Aronjan (örmény, 2809)

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2740)

3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)

4. Peter Szvidler (orosz, 2747)

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764)

7. Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)

8. Magnus Carlsen (norvég, 2872)

 

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.15

VIII.ford.

márc. 24

Aronjan

-

Carlsen

Carlsen

-

Aronjan

Gelfand

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Szvidler

II. ford.

márc.16

IX. ford.

márc. 25

Carlsen

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Carlsen

Griscsuk

-

Szvidler

Szvidler

-

Griscsuk

Radzsabov

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Radzsaov

Aronjan

-

Gelfand

Gelfand

-

Aronjan

III.ford.

márc. 17

X. ford.

márc. 27

Gelfand

-

Carlsen

Carlsen

-

Gelfand

Ivancsuk

-

Aronjan

Aronjan

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Szvidler

Kramnyik

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Kramnyik

IV. ford.

márc. 19

XI. ford.

márc. 28

Carlsen

-

Griscsuk

Griscsuk

-

Carlsen

Radzsabov

-

Kramnyik

Kramnik

-

Radzsabov

Aronjan

-

Szvidler

Szvidler

-

Aronjan

Gelfand

-

Ivancsuk

Ivancsuk

-

Gelfand

V. ford.

márc. 20

XII. ford.

márc. 29

Ivancsuk

-

Carlsen

Carlsen

-

Ivancsuk

Szvidler

-

Gelfand

Gelfand

-

Szvidler

Kramnyik

-

Aronjan

Aronjan

-

Kramnyik

Griscsuk

-

Radzsabov

Radzsabov

-

Griscsuk

VI. ford.

márc. 21

XIII. ford.

márc. 31

Szvidler

-

Carlsen

Radzsabov

-

Carlsen

Kramnyik

-

Ivancsuk

Griscsuk

-

Aronjan

Griscsuk

-

Gelfand

Kramnyik

-

Gelfand

Radzsabov

-

Aronjan

Szvidler

-

Ivancsuk

VII. ford.

márc. 23

XIV. ford.

ápr. 1

Carlsen

-

Radzsabov

Carlsen

-

Szvidler

Aronjan

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Kramnyik

Gelfand

-

Kramnyik

Gelfand

-

Griscsuk

Ivancsuk

-

Szvidler

Aronjan

-

Radzsabov

 

A londoni világbajnok-jelölti verseny résztvevőinek rangsorában hetedik Peter Szvidler 1976. június 17-én Szentpéterváron született. Óriási tehetségként 1994-ben már bajnokságot nyert, sikerét még ötször ismételte meg, 1995-ben, 1998-ban, 2003-ban, 2008-ban és 2011-ben vehetett át bajnoki aranyérmet. Szvidler ötszörös olimpiai bajnok (1994, 1996, 1998, 2000, 2002). Elkápráztatta a sakkvilágot, amikor 1997-ben Garri Kaszparovot Tilburgban szenzációs játszmában legyőzve holtversenyben végzett az élen a világbajnokkal és Vlagyimir Kramnyikkal. Az egyik titkos esélyesnek számított a groningeni világbajnokságon, de az angol  Michael Adams ellen a rapid rájátszásban a 16 között óriási csatában elvérzett.

1998-ban Dortmundban Kramnyikkal holtversenyben lett első. Az 1999-es Las Vegas-i vb-n meglepetésre már a 32 között kiesett, a macedón színekbe átigazolt bolgár Kirill Georgijev győzte le. A balsiker után egy év múlva Bielben fölényesen nyerte a hagyományos tornát. 2000-ben Újdelhiben ismét Adams állította pirosra a szemafort előtte, a rapid játszmák feszültségét ezúttal sem bírta. Egy év múlva Moszkvában visszavágott az angolnak a vereségért, öt döntetlen után a második villámpartiban győzte le. Szvidler az elődöntőig jutott, ahol a későbbi világbajnok ukrán Ruszlan Ponomarjovtól kapott ki 2,5-1,5-re. A 2004-es januári listán 2747 ponttal a negyedik helyre tornászta fel magát. A brissagói világbajnoki döntőben Kramnyik szekundánsa volt, a feladat, az izgalmak láthatóan megviselték, a januári Corus versenyen csak 11. lett. Dortmundban meglehetősen békésen sakkozva holtversenyben második, egyetlen győzelmét Lékó Péter ellen aratta.

2005-ben a San Luis-i vb-n racionálisan sakkozott, gyorsan belátta, hogy Veszelin Topalovval nem tud lépést tartani miután a bolgár sakkozó megfogta őt a nyitásban. Az első félidő után Topalov mögött kétpontos hátrányban volt, de Anandot és Lékót egy ponttal megelőzte. Szvidler veretlenül játszotta végig a második kört, honfitársát, Alekszander Morozevicset legyőzte. Holtversenyben Ananddal a második helyen végzett, és ezzel jogot szerzett a 2007-es mexikói világbajnoki döntőn való részvételre, ahol ötödikként zárta szereplését.  Peter Szvidler gyengén muzsikált a Grand Prix-sorozatban, az összesítésben csak a 15. lett.

 

Az öt olimpiai aranyérem mellett Szvidler még két ezüstérmet is szerzett, 2004-ben és 2010-ben volt tagja az ukránok mögött második helyen végzett orosz válogatottnak. (2006-ban és 2008-ban az oroszok lemaradtak a dobogóról.) 1997-ben és 2005-ben játszott a csapat-világbajnokságon aranyérmes orosz csapatban, 2001-ben ezüstérmes volt az együttessel. Európa-bajnokságon 1997-ben, 2003-ban és 2007-ben aranyérmes, 2009-ben ezüstérmes a válogatottal. Az isztambuli sakkolimpián nem volt tagja a hajrában aranyérmes esélyét „elpuskázó” orosz csapatnak, még Alekszandr Morozevics betegsége miattit visszalépése után sem kapott bizalmat az új kapitánytól, Garri Kaszparov egykori szekundánsától, Jurij Dohojantól.

Az orosz nagymester az ún. Fischer Random Chess világbajnoki címét 2003-ban Lékó Péter elleni 4,5-3,5-ös győzelemmel szerezte meg, az örmény Levon Aronyiannal szemben hasonló arányban védte meg titulusát. 2005-ben Mainzban Almási Zoltán volt a kihívója, az orosz nagymester szerencsésebb kézzel sakkozott, 5-3-ra nyert, majd ez év múlva Aronjan visszavágott a vereségéért.

Peter Szvidler a nagy honi konkurencia miatt riválisainál jóval kevesebb szuperversenyre kapott meghívást. Társai között nagy népserűségnek örvend, nem véletlen, hogy Kramnyik mellett Alekszandr Griscsuk is szekundánsnak kérte fel. A kazanyi világbajnok-jelölti meccseken Griscsuk az örmény Levon Aronjan mellett Kramyikot is legyőzte rájátszásban, majd a döntőben az izraeli Borisz Gelfandtól kapott ki.

Szvidler bámulatosan gyorsan számol, taktikailag nagyon erős, rendkívül képzett sakkozó, de nagy hibája, hogy a partijaira sokszor nem tud teljes erővel koncentrálni. Legendává vált, ahogy Anand ellen döntetlent ajánlott nyert állásban, vagy Kramnyikkal szemben elméleti remi végjátékban váratlanul kapitulált.

A szentpétervári nagymester a 2003-ban az áprilisi Élő-listán lépte át a 2700 pontos álomhatárt. Legmagasabb pontszámát a 2006 januárin érte el, 2765-tel a negyedik volt a rangsorban. Pontszáma sokat hullámzott, 2008 januárban ötödikként rangsorolták 2763-mal, egy év múlva csak a 20. volt 2723-mal, majd feljött 2754-re, de 2010 novemberben csak a 23. helyen találtuk 2722-vel. A mélypontról ismét felfelé vezetett az útja. Két éve Hanti-Manszijszkban a Világkupán veretlenül menetelt előre, magabiztosan, jól játszott, végső sikere teljesen megérdemelt volt. Elsősége világbajnok-jelölti címet jelentett számára.

Peter Szvidler útja a győzelemig

Darcy Lima (brazil, 2493) – Peter Szvidler (orosz, 2739)  0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

Peter Szvidler (orosz, 2739) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2639)  4 - 2 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0)

Fabiano Caruana (olasz, 2711) - Peter Szvidler (orosz, 2739)  1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)

Peter Szvidler (orosz, 2739)  – Gata Kamsky (amerikai, 2741) 2 – 0

Peter Szvidler (orosz, 2739)  - Polgár Judit (magyar, 2699) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Peter Szvidler (orosz,  2739) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 1,5 – 2,5 (0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsennel csak 11-szer játszott, kevesen mondhatják el, hogy pluszban vannak vele szemben. Kilenc remi mellett 2006-ban és 2007-ben győzte le a pályafutása elején levő zsenit.

Nem könnyű a sakkozó helyzete, ha jó baráttal szemben kell viaskodnia. Vlagyimir Kramnyikkal 23 partit játszott, 6 vereségét 3 győzelemmel szépítette, 14-szer remiztek. Érdekességként megjegyzem, hogy utolsó két partijukat Szvidler nyerte meg, a 2011-es Tal-emlékversenyen, majd az orosz szuperbajnokságon is diadalmaskodott.

Az örmény Levon Aronjannal 19 játszmában mérte össze erejét, 2-2-re állnak, utolsó partjukban, a 2011-es Tal-emlékversenyen Aronjan győzött. 

Az azeri Tejmur Radzsabovval 15 játszmában csatázott, 12-szer remiztek, egy nyerés és két vereség még a mérlege.

Mindkét színnel nagyon eredményesen játszott Alekszandr Griscsuk ellen, 7 nyerése kiemelkedő eredmény, csak egyszer kapott ki 16 döntetlen mellett.

Az ukrán Vaszilij Ivancsukkal döntetlenre áll, 22-szer megosztoztak a ponton, ötöt nyert, ötöt vesztett.

Az izraeli Borisz Gelfanddal 29 játszmát vívott, hatszor nyert, háromszor kapott ki, húsz a döntetlenek száma.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Aztanában zajló női csapat-világbajnokság ötödik fordulójában az ukrán válogatott 3-1-re legyőzte a címvédő kínai csapatot. Világossal két partit nyertek, Anna Usenyina és Natalija Zsukova időzavarral is dacolva megtörte ellenfeleik ellenállását. Az orosz együttes csak egy döntetlent engedélyezett a franciáknak, a táblapontokat tekintve hárommal előzi meg az ukrán gárdát. A grúzok a fölényes győzelemmel befogták a kínai csapatot. India 3-1-re verte a házigazdák együttesét. A törökök pontot raboltak a románoktól. A pontvadászat szombaton folytatódik, többek között orosz-grúz rangadóval.

 

Izgalmas, fordulatos csatában aratott remek győzelmet az ukrán csapat a címvédő, két legjobbját nélkülöző kínai együttessel szemben. A rajtlistán első ukrán válogatott a fontos rangadóig nem mutatott igazán meggyőző játékot, de a derbire rendezték soraikat. Az isztambuli sakkolimpián már a harmadik fordulóban összecsapott a két csapat, 2-2-vel ért véget az ütközet.

 

Kína (4, 8) – Ukrajna (4, 7)  2 - 2

Hou Ji-fan (2599) – Katyerina Lahno (2542)  1 - 0

Zhao Xue (2549) – Marija Muzicsuk (2466)  0 - 1

Ju Wenjun (2528) – Natalija Zsukova (2442)  döntetlen

Huang Qiang (2449) – Anna Usenyina (2433)  döntetlen

 

A kazah fővárosban a kínai csapat az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a világranglistán ötödik Zhao Xue nélkül a komplett ukránokkal szemben nem voltak a meccs esélyesei, de a vb eddigi menete oly sok meglepetést okozott már. Az éltáblán Ju Wenjun jó lehetőséget szalasztott el, Katyerina Lahno örökös sakkal kiharcolta a döntetlent. Az ukránoknak nem kellett aggódniuk a másik sötét partiért, Marija Muzicsukért, ő jobb állásból remizett.

 

A két világos játszma ukrán szemszögből jól alakult.  A negyedik táblán Natalija Zsukováért azért izgulnia kellett a társaknak, hiszen rossz szokásához híven időzavarba került és a végjátékban bizonytalankodott. Többször is csak pár másodperce maradt, a lépésenként kapott 30-30 másodpercből élt, mire Guo hathatós segítségével megtalálta a nyeréshez vezető utat és juttatta előnyhöz csapatát.

 

A világbajnoknő Anna Usenyina türelmesen építgette állását, a nyílt vonalon fenyegető nehéztisztek mellett Huang Qian egyre nagyobb bajba került. Usenyina már válogathatott a nyerések között, amikor váratlanul mentőövet dobott ellenfelének. Huang azonban a bástyavégjátékban könnyen megadta magát, a világbajnoknő sikere a 3-1-es győzelmet jelentette.

 

Az élen álló orosz csapat csak fél pontot engedélyezett a franciáknak, „gólarányt” is javítva készülhetnek a szombati, grúzok elleni rangadóra. A grúz négyes ezúttal éltáblásuk, Nana Dzagnidze nélkül játszott, az amerikai válogatott elleni szép nyeréssel javítottak a tabellán elfoglalt helyezésükön.

A tartalékos, fiatal erőkből álló indiai együttes a kazahokat győzte le. Örülhettek a törökök, megszerezték első meccspontjukat.

 

Az 5. forduló eredményei:

Kazahsztán – India  1 - 3

Gulishan Nahbajeva (2344)  - Eesha Sanjay Karavade (2387)  döntetlen

Dinara Szadukaszova (2353)  - Rout Padmini (2316)  0 - 1

Madina Davletbajeva (2272) - Mary Ann Gomes (2387)  0 - 1

Zanszaja Abdumalik (2187) - Soumya Swaminathan (2283)  döntetlen

 

Törökország – Románia  2 - 2

Betul Cemre Yildiz (2341)  - Irina Bulmaga (2354)  1 – 0

Kubra Ozturk (2252)  - Elena Luminita Cosma (2336) 1 - 0

Kardelan Cemhan (2025) – Alina L’Ami (2353)  0 - 1

Selen Sop (2028)  - Carmen Voicu (2281)  0 - 1

 

Kína – Ukrajna  1 - 3

Ju Wenjun (2505) – Katyerina Lahno (2547)  döntetlen

Huang Qian (2476) – Anna Usenyina (2477)  0 - 1

Tan Zongyi (2471) – Maria Muzicsuk (2479)  döntetlen

Guo Qi (2435)  - Natalija Zsukova (2471)  0 - 1

 

Franciaország – Oroszország  0,5 – 3,5

Sophie Milliet (2401)  - Valentyina Gunyina (2505)  0 - 1

Anda Safranska (2328)  - Alekszandra Kosztenjuk (2495)  0 - 1

Silvia Collas (2282)  - Natalija Pogonyina (2475)  döntetlen

Natacha Benmesbah (2266) - Olga Girja (2440)  0 - 1

 

Grúzia – Egyesült Államok  3,5 – 0,5

Bela Hotenasvili (2499) - Anna Zatonskih (2474)  1 - 0

Lela Zsavahasvili (2464) – Irina Krush (2448)  döntetlen

Nino Hurcidze (2437)  - Tatev Abrahamjan (2300) 1 - 0

Salome Melia (2419) – Viktorija Ni (2263)  1 - 0

 

A világbajnokság állása:

1.Oroszország  9 meccspont, 16 pont

2. Ukrajna  9, 13

3. Kína 7, 13

4. Grúzia 7, 13

5. India 6, 10,5

6. Románia 4, 8,5

7. Egyesült Államok  4, 7,5

8. Kazahsztán 2, 7,5

9. Törökország 1, 6

10. Franciaország 1, 5

 

Helyezés

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

SB.

1

Oroszország

*

2

3

4

9

16

33,50

2

Ukrajna

*

3

3

2

9

13

41,25

3

Kína

2

1

*

3

7

13

33,50

4

Grúzia

1

*

2

3

7

13

23,75

5

India

1

2

*

2

3

6

10½

23,25

6

Románia

½

2

2

*

2

2

4

18,50

7

Egyesült   Államok

½

½

*

2

2

4

12,25

8

Kazahsztán

1

1

2

2

*

2

8,00

9

Törökország

0

1

2

*

1

6

4,25

10

Franciaország

½

½

½

2

*

1

5

3,75

 

A szombati 6. forduló párosítása:

India – Egyesült Államok

Oroszország – Grúzia

Ukrajna – Franciaország

Románia – Kína

Kazahsztán – Törökország

 

Ju Wenjun (2505) - Lahno,K (2547)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5 He4 5.h4 Fg7 6.cxd5 Hxc3 7.bxc3 Vxd5 8.e3 Hd7 9.Hf3 c5 10.Fe2 cxd4 11.exd4 h6 12.Ff4 Va5 13.0-0 Vxc3

 

14.Bc1

A gyalogáldozatért Ju Wenjun kezdeményezéshez jutott.

14...Va5 15.Fc4 0-0 16.Be1 Hb6 17.Fb3 Fg4 18.Bxe7 Bad8 19.Vd3

Számításba jött a 19.Bxb7 Hd5 (19...Bxd4 20.Vxd4 Fxd4 21.Hxd4 Fd7 22.Fxh6 Ba8 23.Fe3) 20.Fe5 Va6 21.Fxd5 Bxd5 22.Vb3 Fxf3 23.gxf3 Ve6 24.Bc5 folytatás.

19...Hd5 20.Fc7 Va3 21.Bee1 Bc8

 

22.Bc5?!

Nagy megkönnyebbülés lehetett Katyerina számára az elhibázott bástyalépés. 22.Ve4 Bxc7 23.Bxc7 Hxc7 24.Vxg4 a5 25.He5 Fxe5 26.dxe5 Kg7 27.h5 Vb4 28.Be4 Vd2 29.e6! változattal Ju Wenjun fölényes állást érhetett volna el.

22...Ff5 23.Vc4 Hxc7 24.Bxc7 Fe6

 

25.Bxe6 Bxc7 26.Vxc7 fxe6 27.Fxe6+ Kh7?

Hiba, de kihasználatlanul maradt. 27...Kh8 28.He5 Fxe5 29.Vxe5+ Kh7 30.Vc7+ Kh8 remi lett volna.

28.h5?

Kimaradt a 28.Hg5+ Kh8 (28...hxg5 29.hxg5) 29.Hf7+ Kh7 (29...Bxf7 30.Vxf7 Vf8 31.Vxg6 Fxd4 32.Ff5 Vg7 33.Ve8+ Vg8 34.Vd7 Fc5 35.Vxb7) 30.h5 Vd3 31.hxg6+ Vxg6 32.d5 lehetőség.

28...Vd3 29.Fb3 Vb1+ 30.Kh2 Vf5 31.hxg6+ Kh8 32.Vxb7 Vf4+ 33.Kg1 Vc1+ 34.Kh2 Vf4+ 35.Kg1 Vc1+ 36.Kh2 és döntetlen

 

Usenyina,A (2477) – Huang Qian (2476)
Királyindiai védelem [E94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 Ha6 8.0-0 c6 9.d5 Hg4 10.Fg5 f6 11.Fh4 c5 12.He1 h5 13.h3 Hh6 14.a3 Hf7 15.Hd3 Fd7 16.b4 b6 17.Vb3 Fh6 18.Bab1 Fg5 19.Fg3 Ve7 20.f4 exf4 21.Hxf4 He5 22.Kh1 Kh7 23.Bbd1 Bf7 24.Hb5 Fxf4 25.Fxf4 Fe8 26.Bf2 Bc8 27.Hc3 Hb8 28.Fg3 Hbd7 29.b5 Bg7 30.Bdf1 g5 31.Hd1 Fg6 32.He3 Bf8 33.Hf5 Fxf5 34.Bxf5 h4 35.Fh2 Hg6 36.Vf3 Hde5 37.Vf2 Bgf7 38.Ve3 Kg7 39.Vc3 Ba8 40.Fh5 Bh8

 

41.Fxg6 Kxg6 42.Fxe5 dxe5 43.a4

Egykapussá vált a játék, a világbajnoknő higgadtan építgette állását.

43...Bd8 44.a5 Bd7 45.Ba1 Vd8 46.Bf2 Bb7 47.Bfa2 Bb8 48.axb6 axb6 49.Vf3 Kg7 50.Ba7 Bbb7 51.Ba8 Bb8 52.B8a6 Vd7 53.Ba8 Vb7 54.B8a6 Vd7 55.Kg1 Vc8 56.Vh5 Vb7 57.Vg4 Vd7 58.Vh5

A vezércsere is számításba jött.

58...Bh8 59.Vf3 Bb8 60.Vc3 Kg6 61.Bf1 Vb7 62.Va1 Vd7 63.Vd1 Kg7 64.Bf2 Vd8 65.Bfa2 Vd7 66.Va1 Vd8 67.Ba7 Bfb7

 

68.Bxb7+ Bxb7 69.Ba8 Vc7 70.Va6 Vd7 71.Kf2 f5 72.Va1 Ve7 73.exf5 Kf6

 

74.Bc8

Azonnal nyert a 74.Bg8 Kf7 75.Bh8 Kg7 76.Va8 folytatás.

74...Kxf5 75.Bc6 Ke4? 76.Ke2

Anna válogathatott a nyerések között.

76...Ba7 77.Vb1+ Kf4 78.Vb3

Kimaradt a vezérnyerés a 78.Bf6+ Vxf6 79.Vf1+ Kg3 80.Vxf6 Ba2+ 81.Ke3 Ba3+ 82.Ke4 változatban.

78...g4

 

79.hxg4?

Váratlan esélyt adott. 79.g3+! Kf5 (79...hxg3 80.Ve3+ Kf5 81.hxg4+ Kxg4 82.Ve4+ Kh5 83.Vg6+ Kh4 84.Vh6+ Kg4 85.Bg6+ Kf5 86.Vh5+) 80.hxg4+ Kxg4 81.Vf3+ Kh3 82.gxh4+ Kh2 83.Vf2+ Kh3 84.Vf1+ nyert, de Usenyina időzavarban volt.

79...Vh7! 80.Bf6+ Kxg4 81.Kf2 Kg5 82.Bf3 Ve4 83.Ve3+ Vxe3+ 84.Kxe3

 

 

84...Ba4?

Megkönnyítette világos nyerését.

85.Ke4 Bxc4+ 86.Kxe5 Bd4 87.d6 Bd2 88.Bf8

Még pontosabb volt a 88.Ke6 Be2+ 89.Kd5 Bd2+ 90.Kc6 Bxg2 91.d7 Bd2 92.Bf8 h3 93.d8V+ Bxd8 94.Bxd8 c4 95.Kxb6 c3 96.Bd1 Kf4 97.Kc5 folytatás.

88...Kg6

 

89.Ke6 Kg7 90.Bf5 c4 91.Bf7+ Kg6 92.Bc7 Be2+ 93.Kd7 Be4 94.Kc8 Be8+ 95.Kd7 Be4 96.Kd8 c3 97.Bxc3 Kf7 98.d7 és sötét feladta

 

Zsukova,N (2471) – Guo Qi (2435)
Vezércsel [D55]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Hf3 Hf6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Fxf6 7.e3 0-0 8.Vc2 c5 9.dxc5 dxc4 10.Fxc4 Va5 11.0-0 Fxc3 12.Vxc3 Vxc3 13.bxc3 Hd7 14.c6 bxc6 15.Bfd1

Anatolij Karpov az 1984/85-ös első Garri Kaszparov elleni világbajnoki döntőjének 27. partijában a 15.Bab1 Hb6 16.Fe2 c5 17.Bfc1 Fb7 18.Kf1 Fd5 19.Bb5 Hd7 20.Ba5 Bfb8 21.c4 Fc6 22.He1 Bb4 23.Fd1 Bb7 24.f3 folytatásban került egyre nagyobb előnybe.

15...Hb6 16.Ff1 Fb7 17.a4 c5 18.a5 Fxf3 19.gxf3 Hd5 20.e4 Hf6 21.Bd6 Bfd8 22.Bad1 Bxd6 23.Bxd6 Bc8 24.Fb5 g5 25.Kf1 Kf8 26.Ke2 Ke7 27.Ba6 Bc7 28.Kd3 Hh5 29.Kc4 Hf4 30.Bc6 Bxc6 31.Fxc6 Kd6

Natalija rossz szokásához híven időzavarba volt, az egyenlő esélyű végjáték sok fordulattal szolgált.

 

 

 

32.Fe8 f6 33.Kb5 Hd3?!

Hátrányhoz vezetett. 33...He2 34.c4 Hd4+ 35.Ka6 Kc7 36.Kxa7 Hxf3 37.Ka6 (37.a6? He5 38.Fb5 f5 39.exf5 exf5 és sötét nyer.) 37...Hd4 38.Ff7 Kc6 39.Ka7 Kc7 remi lett volna.

34.Ka6 Hxf2 35.Kxa7 Kc7 36.Ka6

 

36...g4? 37.Fh5! f5 38.exf5 exf5 39.fxg4? f4?

Simán remizett a 39...Hxg4 40.Kb5 Hxh2 41.Kxc5 f4 42.Kd4 Kb7 43.Ke4 f3 44.Ke3 Ka6 45.Kf2 Kxa5 46.Kg1 Kb5 47.Kxh2 Kc4 folytatás.

40.h4 Hh3 41.Kb5 f3 42.Ff7 Hf4

 

43.Fc4 Hg2 44.Kxc5?

Nehéz pillanatokat élhettek át a társak és a kapitány is. 44.g5 hxg5 45.hxg5 He3 46.Fe6 f2 47.Fh3 Hd5 48.Ff1 He3 49.Fd3 Hd5 50.a6 Hxc3+ 51.Kc4 Hd1 52.Kxc5 He3 53.Kb5 Hd5 54.Ff1 He3 55.Fh3 Hd5 56.Kc4 volt a türelemjáték, de éppen a végjátékra van kevesebb gondolkodási idő a vb-n is alkalmazott időkontroll mellett (a 40. lépést követően 30 perc és lépésenként 30 másodperc).]

44...Hxh4?

A g4 gyalog fontosabb volt, mint a h4. 44...He3! 45.Fa6 Hxg4 46.Kd4 f2 47.Ke4 Hh2 48.Kf5 f1V+ 49.Fxf1 Hxf1 50.Kg6 Hg3 51.Kxh6 Kb7 52.Kg5 Ka6 53.Kg4 He4 54.Kf4 Hf6 remihez vezetett.

45.Kd4 Hg6 46.Ke4 f2 47.Ff1 Kb7 48.Fe2 He7 49.Kf3 Hd5 50.c4 Hf6

 

 

51.Kxf2 Ka6 52.Ke3 Kxa5 53.c5 Hd5+ 54.Kd4 He7 55.Ke5 Kb4 56.Kd6 Hc8+ 57.Kc6 Ha7+ 58.Kd5 Kc3 59.Fa6

Zsukova a 30 másodpercekből élt.

59...Kb4 60.c6 Ka5 61.Fb7 Kb6

 

62.Ke5 Hb5 63.Kf6 Hd4 64.Kg6 Hf3 65.Kxh6 He5 66.g5 Hf7+ 67.Kg6 He5+ 68.Kf5 Hf7 69.g6 Hh6+ 70.Ke6 Kc7 71.g7 Hg8 72.Kf7 Hh6+ 73.Kf8 és sötét feladta

(fotók: Anasztazia Karlovics, http://astana2013.fide.com)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Asztanában zajló női csapat-világbajnokság negyedik fordulójában a viadal csúcsrangadója, az orosz-kínai mérkőzés döntetlennel ért véget. Mind a négy játszma eldőlt, az oroszoknál Valentyina Gunyina és Alekszandra Kosztenjuk, a kínai együttesben Tan Zongyi és Guo Qi volt eredményes. Az ukránok csak minimális arányban nyertek a török négyessel szemben, az indiai-grúz, az amerikai-francia és a román-kazah találkozók 2-2-vel fejeződtek be. Az ötödik játéknapon kínai-ukrán rangadó lesz.

 

A világbajnokság negyedik fordulójában a tavalyi sakkolimpián aranyérmes orosz válogatott és a Bucholz-pontszámítás alapján második kínai együttes mérkőzött meg egymással. Isztambulban a kínai csapat a hajrában a kazahok ellen botlott meg, a tízedik játéknapon csak 2-2-öt értek el, s ezzel elúszott a biztosnak hitt aranyérmük. A sakkolimpián a hatodik fordulóban csatáztak:

Kína (9, 16,5) – Oroszország (10, 16,5)  2 - 2

Hou Ji-fan (2599) – Tatjana Koszinceva (2530)  1 - 0

Zhao Xue (2549) – Nagyezsda Koszinceva (2524)  0 - 1

Ju Wenjun (2528) – Alekszandra Kosztenjuk (2489)  döntetlen

Huang Qian (2449) – Natalija Pogonyina (2448)  döntetlen

 

A kazah fővárosban mindkét válogatott tartalékos összeállításban szerepel, az oroszoknál a Koszinceva nővérek távolmaradása okozott nagy vihart, míg a kínai együttes nélkülözi az exvilágbajnoknő Hou Ji-fant és a világranglistán ötödik Zhao Xue-t.

Alekszandra és Valentyina nem okozott csalódást a kapitánynak 

Az orosz kapitány, Szergej Rublevszkij alighanem hossza gondolkodás után szavazott bizalmat Alisa Galljamovának, de a 15. lépés után már tudni lehetett, hogy a parti elúszott, Guo Qi győzelme csak idő kérdése volt. Az éltáblán Valentyina Gunyina a mesterhármassal kezdő Ju Wenjunnal csatázott, és a kínai nagymesternő a kritikus pillanatban rossz huszárral foglalta el az e5 centrális mezőt, majd újabb bakiját követően Gunyina kettős célpontra játszhatott. Bajba került sötét királya, de vezére is kelepcébe szorult. A tavalyi kontinensbajnok a taktikai motívumok adta lehetőségekkel kitűnően  élt, remek győzelmet aratott.

Bonyodalmakban gazdag ütközetet vívott Huang Qian és Alekszandra Kosztenjuk. Az orosz exvilágbajnoknő gyalogot áldozott, hogy fejlődési előnyét kihasználva kezdeményezzen. A bonyodalmakban Huang hibázott, Szása tisztjei a mesterséges sáncolás után döntő erővel támadták világos királyát.

A tavalyi orosz bajnoknő Natalija Pogonyina kis előnyét eltékozolta, majd rosszul számolt, taktikai tévedése vesztéséhez vezetett, a rangadó 2-2-vel végződött.

A rajtlistán első ukrán válogatott a vártnál jóval nehezebben győzte le a török együttest. Igazi derbit még nem játszottak, a táblapontokat tekintve jelentős a hátrányuk az orosz és a kínai csapathoz képest. Sok minden eldőlhet az ötödik játéknapon a kínai-ukrán találkozón.

Meglepetésre a grúzok nem bírtak a tartalékos, három legjobb játékosát nélkülöző indiai négyessel. Éltáblásuk, a világranglistán hatodik Nana Dzagnidze második vereségét szenvedte el.

Megszerezte első meccspontját a francia gárda, továbbra is gyengélkedik az amerikai csapat, a házigazdák a románokkal remiztek. 

 

A 4. forduló eredményei:

India – Grúzia  2 - 2

Eesha Sanjay Karavade (2387)  - Nana Dzagnidze (2554) 1 - 0

Rout Padmini (2316) - Bela Hotenasvili (2499)  0 - 1

Mary Ann Gomes (2387) - Lela Zsavahasvili (2464)  döntetlen

Soumya Swaminathan (2283)  - Nino Hurcidze (2437)  döntetlen

 

Egyesült Államok – Franciaország 2 - 2

Anna Zatonskih (2474) - Sophie Milliet (2401)  döntetlen

Irina Krush (2448)  - Nino Maisurasze (2330) 1 - 0

Tatev Abrahamjan (2300) - Anda Safranska (2328)  döntetlen

Sabina Foisor (2323)  - Silvia Collas (2282)  0 - 1

 

Oroszország – Kína  2 - 2

Valentyina Gunyina (2505) - Ju Wenjun (2505) 1 - 0 

Alekszandra Kosztenjuk (2495)  - Huang Qian (2476) 1 - 0

Natalija Pogonyina (2475) - Tan Zongyi (2471  0 - 1

Alisza Galljamova (2459)  - Guo Qi (2435)  0 - 1

 

Ukrajna – Törökország 2,5 – 1,5

Anna Usenyina (2477)  - Betul Cemre Yildiz (2341)  1 - 0

Maria Muzicsuk (2479) - Kubra Ozturk (2252)  döntetlen

Natalija Zsukova (2471) - Kardelan Cemhan (2025) döntetlen

Inna Gaponenko (2421) - Selen Sop (2028)  döntetlen

 

Románia – Kazahsztán  2 - 2

Cristina Adela Foisor (2401) -  Gulishan Nahbajeva (2344)  0 - 1

Irina Bulmaga (2354)  - Gulmira Dauletova (2265) 1 - 0

Elena Luminita Cosma (2336) – Dinara Szaduaszova (2353)  döntetlen

Carmen Voicu (2281) - Zanszaja Abdumalik (2187) döntetlen

 

A világbajnokság állása:

1.Oroszország 7 meccspont, 12,5

2. Kína 7, 12

3. Ukrajna 7, 10

4. Grúzia 5, 9,5

5. India 4, 7,5

6. Egyesült Államok 4, 7

7. Románia 3, 6,5

8. Kazahsztán 2, 6,5

9. Franciaország 1, 4,5

10. Törökország 0, 4

 

Helyezés

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

SB.

1

Oroszország

*

2

3

4

7

12½

23,00

2

Kína

2

*

3

7

12

27,25

3

Ukrajna

*

3

2

7

10

21,25

4

Grúzia

1

*

2

3

5

12,25

5

India

1

2

*

2

4

12,50

6

Egyesült   Államok

½

*

2

2

4

7

9,50

7

Románia

½

2

2

*

2

3

12,00

8

Kazahsztán

1

2

2

*

2

6,75

9

Franciaország

½

½

2

*

1

3,50

10

Törökország

0

1

*

0

4

0,00

 

Az 5. forduló párosítása:

Kazahsztán – India

Törökország – Románia

Kína – Ukrajna

Franciaország – Oroszország

Grúzia – Egyesült Államok

 

Gunyina,V (2505) – Ju Wenjun (2505)
Modern megnyitás [A41]

1.d4 d6 2.c4 e5 3.Hf3 Hd7 4.Hc3 g6 5.dxe5 dxe5 6.Fg5 f6 7.Fd2 Hc5 8.Vc2 Fe6 9.e4 c6 10.Fe2 Hh6 11.Bd1 Hd7 12.0-0 Hf7 13.Hh4 Fh6

 

14.Hf5!

Szép lépés, a kínai nagymesternő terve meghiúsult.

14...Ff8

Könnyű belátni, hogy 14...gxf5? -re 15.exf5 Ve7 16.fxe6 Vxe6 17.Fxh6 Hxh6 18.Fh5+ Ke7 19.Vb3 döntő előnyt adott volna; 14...Fxf5 15.exf5 Ve7 16.fxg6 hxg6 17.Vxg6 Hf8 18.Ve4 is reménytelen volt.

15.Fe3 Vc7 16.f4?!

A meccs fokozott tétje hatott a kontinensbajnok játékára. Kár volt átengedni az e5 mezőt. 16.Ha4 b6 17.a3 0-0-0 (17...Hc5 18.Hxc5 bxc5 19.Hh4) 18.Bd2 biztosította volna a pozíciós előnyt.

16...exf4 17.Fxf4 Hfe5?!

Jobb volt a 17...Hde5 18.Hd4 Fc5 19.Fe3 Fxc4 20.Bxf6 0-0 folytatás.

18.Hd4 Fc5 19.Kh1 Fxd4 20.Bxd4 0-0 21.Vd2 Bae8 22.b3 Va5

 

23.Bd6 Hc5? 24.Fh6! Bf7?

Búcsúzni kellett volna a minőségtől...

 

25.b4! Vxb4 26.Bd8 Bfe7 27.Bxf6 Hcd7

A királyt matt fenyegette,  a vezér kelepcében. 27...Hf7-re 28.Hd5! Vb1+ 29.Bf1 Vxf1+ 30.Fxf1 cxd5 31.Bxe8+ Bxe8 32.cxd5 Fg4 33.Vd4 Hxh6 34.Vxc5 Bxe4 35.h3 Fd7 36.Vxa7 is döntő anyagi előnyhöz vezetett volna.

 

28.Hd5!

Valentyina remekül használta ki a taktikai lehetőségeket.

28...Va3 29.Va5! Vd6

Tetszetős a matt 29...Vxa5-re 30.Hxe7+ Kh8 31.Bxe8+ Hf8 32.Bexf8+ Fg8 33.Bxg8-cal.

30.c5! és sötét feladta

 

Huang Qian (2478) - Kosztenjuk,A (2495)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 c5 7.dxc5 d4 8.Vg3 Hc6

A 2011-es csapat Európa-bajnokság utolsó fordulójában, a bolgárokkal szemben elért szenzációs, a bronzérmet jelentő 4-0-ás győzelemhez vezető úton Gyimesi Zoltán a [8...0-0 9.Fh6 He8 10.Hf3 Hc6 11.0-0-0 b6 változatban vállalt kockázatokat, Kiril Georgijev eltévedt a bonyolult változatok sűrűjében.

9.b4 e5

Az exvilágbajnoknő nem számolta a gyalogokat, a legélesebb varit választotta, a fejlődési előnyt előnyben részesítette.

10.Vxg7

Magnus Carlsen világossal és sötéttel is nyert a 10.e4 0-0 11.Fd3 b6 változatban.

10...Bg8 11.Vh6 Bg6 12.Vd2 He4 13.Vb2 a5 14.b5 Vf6 15.e3 He7 16.Hf3 Fh3!?

Az exvilágbajnoknőt elragadta a hév. 16...Fg4 17.Hxe5 Vxe5 18.exd4 Vf6 19.h3 Fd7 jobb volt.

17.exd4 Fxg2

 

 

18.Hxe5?

A bonyodalmakban a kínai nagymesternő nagyot hibázott. 18.Fxg2 Bxg2 19.Ve2 Vf5 20.Fe3 Hc3 21.Hh4 Ve4 22.Vf3 Bg4 23.Vxe4 Bxe4 24.Hf3 exd4 25.Hxd4 0-0-0 26.Bc1 Ha4 változatban sötétnek a remiért kellett volna erőfeszítéseket tennie.

18...Fxh1 19.Hxg6 hxg6 20.Fe3

 

20...Ff3!?

Alekszandra már zseben érezhette a pontot. 20...Hf5 21.0-0-0 (21.Fd3 Hxe3 22.fxe3 Vh4+ 23.Kd1 Ff3+ 24.Kc2 Vf2+ 25.Kb1 Vxe3) 21...Hxe3 22.fxe3 Ff3 még gyorsabban nyert volna.

21.Fe2 Hxc5! 22.Bb1 Fxe2 23.Vxe2 He4 24.Bc1 Vh4 25.Vf3

 

 

25...Hf5 26.Ff4 Kf8 27.Bd1 Be8 28.Kf1 Hg5 29.Fxg5 Vxg5 30.h3 Vh4 31.Vg4 Vf6 32.Kg1 Kg7 33.c5 Bh8 34.d5 Vc3 35.c6 bxc6 36.dxc6

 

36...Bxh3 37.Ve4 Vc5 38.a4 Bh5 39.Vd5 Bg5+ 40.Kh1 Hg3+ és világos feladta

 

Pogonyina,N (2475) – Tan Zhongyi (2466)
Pirc védelem [B08]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 g6 4.Fe3 a6 5.Hf3 Fg7 6.Vd2 b5 7.Fh6 0-0 8.Fd3 e5 9.Fxg7 Kxg7 10.dxe5 dxe5 11.a4 Fb7 12.0-0 b4 13.He2 a5 14.Hg3 Hbd7 15.Bfd1 Ve7 16.Vg5 Ve6 17.Fb5 Hc5

 

 

18.Vxe5

Kis előnyt adott a 18.Hd4 exd4 19.Vxc5 Hxe4 20.Vxc7 Hxg3 21.Vxb7 folytatás.

18...Vxe5 19.Hxe5 Hfxe4 20.Hxe4 Fxe4 21.Bd4 Bfd8 22.Bc4 Bd5 23.Hg4

Az orosz bajnoknő [23.f4 Bad8 24.Be1 f5 25.Fc6 Bd1 26.Kf2 folytatásban kis előnnyel játszhatott volna.

23...Bg5 24.f3 Fb7 25.Be1 c6

 

26.Fxc6?

Taktikai elnézés. 26.He5 cxb5 27.Bxc5 bxa4 28.g4 Fxf3 29.h4 Bxg4+ 30.Kf2 a3 31.bxa3 bxa3 32.Hxg4 Fxg4 33.Ba1 Fe6 34.Bxa3 a4 egyenlő esélyű álláshoz vezetett volna.

26...Fxc6 27.Be5 Bxe5 28.Hxe5 Hxa4 29.Hxc6 Hxb2 30.Bc5

 

 

30...Bc8! 31.Kf2 a4 32.Ke3 a3 és világos feladta

 

Guo Qi (2431) - Galljamova,A (2459)
Elfogadott vezércsel [D27]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.Hf3 e6 4.e3 Hf6 5.Fxc4 a6 6.a4 c5 7.0-0 Hc6 8.Ve2 Vc7 9.Bd1 Fd6 10.dxc5 Fxc5 11.b3 0-0 12.Fb2 b6 13.Fxf6 gxf6 14.Hc3 Fe7 15.Bac1 He5?

A nagyon kevés versenyen játszó, a válogatottba az utolsó pillanatban meghívott orosz nagymesternő a hibás huszárlépéssel gyorsan megadta magát, elnézte a kötést kihasználó gyilkos erejű futólépést.

 

 

 

16.Fd5! Bb8 17.Hb5 Hxf3+ 18.Fxf3 Ve5 19.Ha7 Vg5 20.Bc7 Fa3 21.Hc6 Vc5 22.Vc4 Vxc4 23.bxc4 Fb7 24.Hxb8 Fxf3 25.gxf3 Bxb8 26.Bdd7 Bf8 27.Bc6 Bb8 28.a5 bxa5 29.Bxa6 Fb4 30.Baa7 Kg7 31.Bxf7+ Kg6 32.Bxh7 e5 33.e4 Ff8 34.Bhb7 Bd8 35.Bxa5 Bd1+ 36.Kg2 Bc1 37.Bc7 Bc2 38.Ba8 Fb4 39.Bg8+ Kh6 40.Bgg7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Asztanában zajló női csapat-világbajnokság harmadik fordulójában az orosz válogatott 4-0-ra legyőzte a török négyest és fél ponttal megelőzi a címvédő kínai csapatot. A viadal negyedik játéknapján egymás ellen játszik a két együttes. A rajtlistán első ukránok csak minimális arányban nyertek a kazahok ellen, a grúzok javítottak a tegnapi súlyos kudarcuk után. Döntetlen lett a román-indiai találkozó.

 

Nem okozott nehézséget az orosz válogatottnak a török négyes, sorban születtek a nyerések. Az orosz kapitánynak, Szergej Rublevszkijnek lesz gondja, hogy milyen összeállítást jelöljön a kínaiak elleni rangadóra.

A kínai csapat jól teljesített az amerikai együttessel szemben. Tetszetős volt Ju Wenjun győzelme, Tan Zongyi és Shen Yang is biztosan gyűjtötte be a kötelező nyerést.

Az ukránok nem kis nehézség árán győzték le minimális arányban a házigazdák együttesét. Katyerina Lahno gyorsan nyert, de a világbajnoknő Anna Usenyina bajba is kerülhetett volna, az örökös sakknak ő örülhetett. Natalija Zsukova az időzavaros kapkodásban múlta felül ellenfelét, Inna Gaponenko azonban a bonyodalmakban eltévedt.

A grúzoknál az előző fordulóban fatális elnézéssel vereséget szenvedő Nana Dzagnidze gyors nyeréssel nyugtatta meg társait, de ehhez a taktikai lehetőségeket ki nem használó Sophie Milliet hathatós segítséget nyújtott. Lela Zsavahasvili sikere nem forgott veszélyben. Salome Melia magának nehezítette meg a győzelmet. Nino Hurcidze hosszasan „gyötörte” ellenfelét, de Silvia Collas kiharcolta a fél pontot.

A román-indiai meccsen a negyedik táblán dőlt el elsőként a játszma sorsa. Alina L’Ami támadása sötéttel ígéretesen bontakozott ki, de egy elhibázott futólépést követően megfordult a parti, a román nagymesternő 29 lépés után a védhetetlen matt miatt feladásra kényszerült. Az éltáblán Cristina Adela Foisor és Eesha Karavade játszmája békés mederben zajlott, logikus volt a döntetlen eredmény. Nisha Mohota kecsegtető állást rontott el, az időellenőrzést követőn már Irina Bulmaga pozíciója volt előnyös, többé nem engedte ki kezéből az irányítást. A harmadik táblán 74 lépésig tartott a csata.

 

A 3. forduló eredményei:

Románia – India 2 - 2

Cristina Adela Foisor (2401) - Eesha Sanjay Karavade (2387)  döntetlen

Irina Bulmaga (2354)  - Nisha Mohota (2325)  1 – 0

Elena Luminita Cosma (2336) – Mary Ann Gomes (2387) döntetlen

Alina L’Ami (2353) – Soumya Swaminathan (2283)  0 - 1

 

Kazahsztán – Ukrajna  1,5 – 2,5

Gulishan Nahbajeva (2344)  - Katyerina Lahno (2547)  0 - 1

Gulmira Dauletova (2265) - Anna Usenyina (2477)  döntetlen

Madina Davletbajeva (2272)  - Natalija Zsukova (2471) 0 - 1

Zanszaja Abdumalik ( 2187) - Inna Gaponenko (2421) 1 - 0

 

Törökország – Oroszország  0 - 4

Betul Cemre Yildiz (2341)  - Alekszandra Kosztenjuk (2495)  0 - 1

Kubra Ozturk (2252) -  Natalija Pogonyina (2475) 0 - 1

Kardelan Cemhan (2025) – Alisza Galljamova (2459)  0 - 1

Emel Kaya (1995) – Olga Girja (2440)  0 - 1

 

Kína – Egyesült Államok 3,5 – 0,5

Ju Wenjun (2505)  - Anna Zatonskih (2474) 1 - 0

Huang Qian (2476)  - Irina Krush (2448)  döntetlen

Tan Zongyi (2471)  - Tatev Abrahamjan (2300) 1 - 0

Shen Yang (2415) - Sabina Foisor (2323)  1 - 0

 

Franciaország – Grúzia  0,5 – 3,5

Sophie Milliet (2401)  - Nana Dzagnidze (2554) 0 - 1

Nino Maisurasze (2330) –  Lela Zsavahasvili (2464)  0 - 1

Silvia Collas (2282) – Nino Hurcidze (2437)  döntetlen

Natacha Benmesbah (2266)  - Salome Melia (2419) 0 - 1

 

A világbajnokság állása:

1.Oroszország 6 meccspont, 10,5 pont

2. Kína 6, 10

3. Ukrajna 5, 7,5

4. Grúzia 4, 7,5

5. India 3, 5,5

6. Egyesült Államok 3, 5

7. Románia 2, 4,5

8. Kazahsztán 1, 4,5

9. Törökország 0, 2,5

10. Franciaország 0, 2,5

 

Helyezés

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

SB.

1

Oroszország

*

3

4

6

10½

11,50

2

Kína

*

3

6

10

15,00

3

Ukrajna

*

3

2

5

12,25

4

Grúzia

1

*

3

4

5,00

5

India

1

*

2

3

4,75

6

Egyesült   Államok

½

*

2

3

5

4,75

7

Románia

½

2

2

*

2

6,50

8

Kazahsztán

1

2

*

1

2,50

9

Törökország

0

1

*

0

0,00

10

Franciaország

½

½

*

0

0,00

 

A 4. forduló párosítása:

India – Grúzia

Egyesült Államok – Franciaország

Oroszország – Kína

Ukrajna – Törökország

Románia - Kazahsztán

 

Usenyina,A (2477) - Dauletova,G (2265)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 d5 2.c4 Hc6 3.Hf3 Fg4 4.Ff4 e6 5.e3 Fd6 6.Fg3 Hf6 7.Hc3 0-0 8.Fe2 dxc4 9.Fxc4 e5 10.d5 He7 11.h3 Fh5 12.e4 a6 13.Fe2 Fxf3 14.Fxf3 Hg6 15.h4 Hf4 16.h5 c6 17.Fh4 cxd5 18.exd5 Vb6 19.Fxf6 gxf6 20.g3?

 

20...Vxb2 21.He4 Hd3+ 22.Kf1 f5 23.Bb1 Vd4 24.Vd2 Fe7 25.Bxb7? fxe4 26.Bxe7

 

26...exf3?

Örökös sakkot engedélyezett. 26...Kh8 27.Fd1 Bab8 28.Ve3 (28.Fc2 Bb2 29.Bc7 f5) 28...Vxe3 29.fxe3 Bb1 után a világbajnoknőnek nem lett volna védelme.

27.Vg5+ Kh8 28.Vf6+ Kg8 29.Vg5+ Kh8 30.Vf6+ Kg8 és döntetlen

 

Gaponenko,I (2421) - Abdumalik,Z (2187)
Szicíliai védelem [B80]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.g3 d6 4.Fg2 Hc6 5.d4 cxd4 6.Hxd4 Hf6 7.Hc3 Hxd4 8.Vxd4 e5 9.Vd3 h6 10.f4 Fe6 11.Vb5+ Fd7 12.Vxb7 h5 13.h3 Fe7 14.f5 Bc8 15.Va6 d5 16.exd5 Fxf5 17.Fe3 0-0 18.0-0 Fxc2 19.Bf2 Fg6 20.Bd1 Fb4 21.d6 Fxc3 22.bxc3 Bxc3 23.Vxa7 He4?

 

24.Fxe4?

Inna Gaponenko kihagyta az előnyéhez vezető 24.Fb6 Vg5 25.Ve7 Vxg3 26.d7 Ba8 27.Be2 folytatást.

24...Fxe4 25.Kh2 f5 26.d7 Bc7 27.Vb6? Bxd7 28.Ve6+ Bff7 29.Bfd2 Bxd2+ 30.Bxd2 Vf6 31.Vc4 Kh7 32.Ve2 Vg6 33.Fc5

 

33...f4 34.g4 hxg4

Még erősebb volt a 34...Bb7 35.Fg1 Bb1 36.g5 f3 változat.

35.Vxg4 Vxg4 36.hxg4 Bc7 37.Fg1? Ff3 38.Kh3 Bc1 39.Fh2 Bh1 40.Kh4

 

40...e4 és világos feladta

Ju Wenjun (2505) - Zatonskih,A (2491)
Angol megnyitás [A13]

1.c4 e6 2.Hf3 d5 3.g3 dxc4 4.Va4+ Hd7 5.Fg2 a6 6.Vxc4 b5 7.Vc2 Fb7 8.0-0 Hgf6 9.Hc3 c5 10.d3 Fd6 11.a4 Fc6 12.e4 0-0 13.Bd1 e5 14.Vb3 Vc7 15.Fe3 Vb7 16.Hh4 Bfe8 17.Hf5 Ff8 18.Hd5 Bab8 19.axb5 axb5 20.Bdc1 Be6 21.Ba2 Hg4 22.Bca1 Hxe3 23.Hfxe3 Vc8 24.Ba7 Bb7

 

25.Fh3 Be8 26.B7a6 Bb8 27.Vd1 b4 28.Vf3 Fb5 29.Ba7 Bb7 30.Hf5 Bxa7 31.Bxa7 Be6

 

32.Hxg7 Vb8 33.Hxe6 Vxa7 34.Hg5

Gyorsabb matthoz vezetett a 34.He7+ Kh8 35.Vxf7 folytatás.

34...Hb8 35.Hf6+ Kg7 36.Hgxh7 Fd7 37.Fxd7 Hxd7 38.Vg4+ és sötét feladta

 

Milliet,S (2401) - Dzagnidze,N (2554)
Szicíliai védelem [B47]

1.e4 c5 2.Hc3 e6 3.Hf3 Hc6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Vc7 6.f4 a6 7.Hxc6 Vxc6 8.Fd3 b5 9.Ve2 Fb7 10.Fd2 Fe7 11.a3 Hf6 12.0-0-0 b4 13.axb4 Fxb4 14.Bhe1 0-0 15.g4 d6 16.g5 Hd7 17.Vh5 Bfc8

 

 

18.Be3

Figyelmet érdemelt a 18.Hd5 Fxd2+ 19.Kxd2 g6 (19...exd5? 20.exd5) 20.He7+ Kf8 21.Hxc6 gxh5 22.Ha5 lehetőség.

18...Hf8 19.Bh3 a5 20.f5 a4 21.fxe6

Jobb volt a 21.Hb5 Fxd2+ 22.Bxd2 a3 23.bxa3 Vc5 24.f6 Ve5 25.Kd1 folytatás.

21...a3

 

22.exf7+?

Vesztőlépés. 22.Hd5 axb2+ 23.Kxb2 Va4 24.Hf6+ gxf6 25.Vxf7+ Kh8 26.Vxf6+ örökös sakk lett volna.

22...Kh8 23.Hb1 axb2+ 24.Kxb2 Vb6 25.Kc1 Ba1 26.Fxb4 Vxb4 27.c4 Bxc4+ 28.Fxc4 Bxb1+ 29.Kc2 Fxe4+ és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kazahsztán fővárosában, Asztanában zajló IV. női csapat-világbajnokság második fordulójában rangadót játszott a két sokszoros olimpiai bajnokcsapat, a grúz és kínai válogatott. A durva elnézésekben, hihetetlen fordulatokban gazdag mérkőzést a két legjobbját nélkülöző kínai négyes 3-1-re megnyerte, akár fordított eredmény is születhetett volna. Az olimpiai bajnok orosz együttes is második győzelmét aratta, de éltáblásuk, a kontinensbajnok Valentyina Gunyina korai tisztelnézéssel vesztett. Az ukránok négy döntetlennel 2-2-öt játszottak a románokkal. India és az Egyesült Államok válogatottjai minimális győzelmet arattak.

 

A világbajnokság első rangadóján a legjobbjaikat felvonultató grúz csapat döbbenetes hibákkal, durva elnézésekkel 3-1-re kikapott az exvilágbajnoknő Hou Ji-fant és Zhao Xuet nélkülöző kínai együttestől. Az első két táblán egyes lépéseknél már-már közvetítési hibákra is gyanakodhattunk volna, ha nem látjuk a végeredményt… Az éltáblán Nana Dzagnidze a holland védelmet választó Ju Wenjun ellen a 2.e4-es cselvari mellett döntött. Kiegyenlített küzdelemben a kínai nagymesternő hibázott, Dzagnidze nyerőesélyes állásban, az időkontroll előtti utolsó lépésnél leütötte a „mérgezett” gyalogot, elnézte a végzetes futósakkot.

Veresége bénítóan hatott Bela Hotenasvili játékára, aki tisztelőnnyel sokáig ügyetlenkedett, Huang Qian is többször jobb folytatást választhatott volna, a tévedések „vígjátékát” láthattuk. Hotenasvili nyerést is kihagyott, végül magára maradt királya áldozatul esett Huang Qian vezére és bástyája összjátékának.

 

Az orosz válogatott kapitánya, Szergej Rublevszkij is infarktus közeli állapotba kerülhetett, amikor a kazahokkal vívott meccsükön a tavalyi kontinensbajnok Valentyina Gunyina világossal a 14. lépésben tisztet nézett el, az igazsághoz hozzátartozik, hogy már hátrányosabban állt.

 

Hiányzott az átütő erő az ukránok játékából, meglehetően szerény a románokkal szemben elért négy döntetlen. Egy-egy játszma dőlt csak el az indiai-francia, illetve az amerikai-török találkozón.  

 

A 2. forduló eredményei:

India – Franciaország 2,5 – 1,5

Eesha Sanjay Karavade (2387) – Sophie Millet (2401)  döntetlen

Nisha Mohota (2325)  - Nino Maisurasze (2330)  döntetlen

Mary Ann Gomes (2387)  - Anda Safranska (2328)   döntetlen

Soumya Swaminathan (2283) - Natacha Benmesbah (2266)  1 - 0

 

Grúzia – Kína  1 - 3

Nana Dzagnidze (2554) - Ju Wenjun (2505)  0 - 1

Bela Hotenasvili (2499) – Huang Qian (2476)  0 - 1

Lela Zsavahasvili (2464) -  Tan Zongyi (2471)  döntetlen

Salome Melia (2419) - Guo Qi (2435)   döntetlen

 

Egyesült Államok – Törökország 2,5 – 1,5

Anna Zatonskih (2474) - Betul Cemre Yildiz (2341)  döntetlen

Irina Krush (2448)  - Kubra Ozturk (2252)  döntetlen

Tatev Abrahamyan (2300) – Kardelan Cemhan (2025) döntetlen

Viktorija Ni (2263)  - Emel Kaya (1995)  1 - 0

 

Oroszország – Kazahsztán  3 - 1

Valentyina Gunyina (2505) - Gulishan Nahbajeva (2344)  0 - 1

Alekszandra Kosztenjuk (2495)  - Dinara Szaduakaszova (2353)  1 - 0

Natalija Pogonyina (2475) - Madina Davletbajeva (2272)  1 - 0

Olga Girja (2440) – Zanszaja Abdumalik (2187)  1 - 0

 

Ukrajna – Románia  2 - 2

Katyerina Lahno (2547) - Cristina Adela Foisor (2401)  döntetlen

Maria Muzicsuk (2479) - Irina Bulmaga (2354)  döntetlen

Natalija Zsukova (2471) – Elena Luminita Cosma (2336)  döntetlen

Inna Gaponenko (2421) – Alina L’Ami (2353) döntetlen

 

A világbajnokság állása:

1-2.Kína és Oroszország 4, 6,5

3. Ukrajna 3, 5

4. Egyesült Államok 3, 4,5

5. Grúzia 2, 4

6. India 2, 3,5

7. Kazahsztán 1, 3

8. Románia 1, 2,5

9. Törökország 0, 2,5

10. Franciaország 0, 2

 

Helyezés

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

1

Kína

*

3

4

2

Oroszország

*

3

4

3

Ukrajna

*

3

2

3

5

4

Egyesült Államok

*

2

3

5

Grúzia

1

*

3

2

4

6

India

1

*

2

7

Kazahsztán

1

2

*

1

3

8

Románia

½

2

*

1

9

Törökország

1

*

0

10

Franciaország

½

*

0

2

 

A 3. forduló párosítása:

Románia – India

Kazahsztán – Ukrajna

Törökország – Oroszország

Kína – Egyesült Államok

Franciaország – Grúzia

 

Dzagnidze,N (2554) - Ju Wenjun (2505)
Holland védelem [A83]

1.d4 f5 2.e4 fxe4 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Hc6 5.f3 d5 6.Fb5 Vd6 7.Fxf6 exf6 8.fxe4 dxe4 9.Hge2 Fg4 10.d5 a6 11.dxc6 axb5 12.cxb7 Bb8 13.Vxd6 Fxd6 14.Hxe4 Fe5 15.Hf2 Ff5 16.0-0-0 Bxb7 17.Hd4 Fd7 18.Hb3 Ff5 19.Hd3 Fd6 20.Bhf1 Fxd3 21.Bxd3 Kf7 22.a3 b4 23.a4 Ba8 24.a5 Bb5 25.g3 Ba6 26.Bd4 Bh5 27.Bf2 Ke6 28.Be2+ Be5 29.Kd2 c5 30.Bh4 h6 31.Bxe5+ fxe5 32.Kd3 Kd5 33.c4+ bxc3 34.bxc3 Fc7 35.Ba4 Fd8 36.c4+ Kc6 37.Ke4 Ff6 38.Ba1 Ba8 39.a6 Fd8

 

40.Kxe5??

Fatális elnézés. 40.Hc1 Ba7 41.Hd3 Ff6 42.Ba5 Fe7 43.Hxe5+ Kd6 44.Hg4 után a kínai nagymesternő bajban lehetett volna.

40...Ff6+ 41.Kf5 Fxa1 42.Hxa1 Bxa6 43.Hc2 Ba2 44.He3 Bxh2 45.Kg6 Be2 46.Hf5 Be4 47.Kxg7 Bxc4 48.Kxh6 Be4 és világos feladta

 

Huang Qian (2476) - Hotenasvili,B (2499)
Vezércsel [D38]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.e3 c4 9.Fe2 g5 10.Fg3 He4 11.Bc1 Va5 12.0-0 Fxc3 13.bxc3 0-0 14.He5 f6 15.Hxc4?! dxc4 16.Fxc4+ Kg7 17.Fd3 Hxg3 18.fxg3 Hc6 19.h4 Fd7 20.e4 Bad8 21.Vf3 g4 22.Ve2 He7 23.Kh2 Bde8 24.Fb1?! Vh5 25.Vd3 Hg6 26.Kg1 Vb5 27.Vd2 Va5 28.Bf2 Vc7 29.Vd3 h5 30.Bcf1 Vb6 31.Vd2 Vd8 32.Kh2 b5 33.Kg1 Ve7 34.Vd3 Ve6 35.Vd2 Vd6 36.Vd3 a5 37.Kh2 Bc8 38.Kg1? Vc6?!

Azonnal nyert a 38...Va3 39.Bc2 (39.e5 f5) 39...b4 folytatás.

39.Bc1 Vd6 40.Ve3 Bce8 41.Bcf1 Vb6 42.Vd3 Bd8 43.Ve3 Bde8 44.Vd3 Bc8 45.Ve3 b4 46.cxb4 axb4 47.e5 f5 48.Fxf5 Fxf5 49.Bxf5 Bxf5 50.Bxf5 Bc4 51.Kh2 Vxd4 52.Vg5 Bc6 53.e6?! Bxe6 54.Bd5 Va7 55.Vd2? Vb6?

Újabb hiba. 55...Ve3 56.Vxb4 He5 57.Vb2 Ve1 58.Bd8 Bg6 nyerőesélyt adott volna.

56.Bxh5 Be3 57.Bg5 Kh6 58.Bxg4 Ve6 59.Bxb4 Ve5 60.Vf2 Be2 61.Vf7

 

61...Be3?? 62.Bg4 He7 63.Bg5 és sötét feladta

 

Gunyina,V (2505) - Nahbajeva,G (2344)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 a5 5.Hc3 b6 6.e3 Fb7 7.Fd3 0-0 8.0-0 d5 9.cxd5 exd5 10.Vc2 Fe7 11.He5 c5 12.dxc5 bxc5 13.Ha4 Vd6

 

14.Fc3??

Hátrányos helyzetben a tavalyi kontinensbajnok döbbenetes hibája.

14...d4! 15.exd4 cxd4 16.Bfd1 Vxe5 17.Fxd4 Vg5 18.Ff1 Ha6 19.Hb6 Bad8 20.Fxf6 Fxf6 21.Hd7 Bfe8 22.Vb3 Hb4 23.a3 Fd5 24.Va4 Hc6 25.Hb6 Hd4 26.Bxd4 Fxd4 27.Vxd4 Fxg2 28.h4 Vg6 29.Vc5 Fb7+ 30.Kh2 Be4 31.Fh3 Bxh4 32.Bg1 Bxh3+ és világos feladta. Még szórakoztatóbb volt a 32...Vxg1+ 33.Kxg1 Bd1+ 34.Kh2 Bh1+ 35.Kg3 B1xh3 matt!

 (fotók: Anasztazia Karlovics, http://astana2013.fide.com)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pakson játszották le az első osztályú csapatbajnokság csúcsrangadóját. Megszakadt a címvédő Aquaprofit-NTSK csapatának fantasztikus sorozata, 55 megnyert mérkőzés után az ezüstéremre pályázó Atomerőmű SE együttesétől 6,5-5,5-ös vereséget szenvedett. A bajnokság befejező játéknapja előtt az Aquaprofit négypontos előnnyel vezet a paksiak előtt. A Haladás az MLTC ellen nyert 6,5-5,5-re. Remekelt az ASS-Makói SVSE, a negyedik helyre léptek előre a rivális Pénzügyőr legyőzésével. A csapatbajnokság utolsó fordulóját április 21-én játsszák le.

Nincs már veretlen együttes a csapatbajnokság 2012/13-as idényében. Megszakadt a címvédő Aquaprofit-NTSK páratlan nyerősorozata, 55 győzelemmel megvívott mérkőzés után a bajnokság csúcsrangadóján minimális arányban vereséget szenvedett. Az Atomerőmű SE  csapata edzőtáborral is készült a találkozóra, amelyet taktikai döntetlenek vezettek be. A páratlan táblákon vezették a világos bábukat a bajnokcsapat sakkozói. Három játszmában, a második, a harmadik és az ötödik táblán a nagymesterek gyorsan megosztoztak a ponton.

A nagykanizsaiak csapatkapitánya, aranyérmes olimpikonunk, Ribli Zoltán kiskombinációval anyagi előnyre tett szert. A paksiak Grószpéter Attilában bízhattak, aki végig kedvezőbben állt. Egyre biztosabbá vált, hogy a mérkőzés sorsát olimpiai válogatottunk, Gara Tícia és a paksiak reménységének, Antal Tibor Kendének az összecsapása dönti el. Tícia kedvezőbb állásában a taktikai bonyodalmakban eltévedt, a remihez vezető folytatást is kihagyta, majd átengedte a kezdeményezést, többé már nem volt védelme.

A bronzéremre pályázó Haladás VSE együttese csak minimális arányban nyert a Mátyásföldi LTC gárdája ellen. Az éltáblákon a szombathelyiek ponterősek voltak. Az ASS-Makói SVSE bravúros győzelmet aratott a rivális Pénzügyőr csapatával szemben, a negyedik helyre léptek előre.

Második csapatgyőzelmét aratta a Hungaropharma Decs, az utolsó forduló dönt, hogy melyik két csapat búcsúzik az első osztályú küzdelemtől.

 

A 8. forduló eredményei:

Atomerőmű SE Paks – Aquaprofit-NTSK  6,5 – 5,5

(Milos Perunovic (2614) – Balogh Csaba (2668)  döntetlen

Borki Predejovic (2600) – Ivan Ivanisevic (2645) döntetlen

Berkes Ferenc (2685) – (Márkus Róbert (2605) döntetlen

Ács Péter (2586) – Ribli Zoltán (2554)  0 - 1

Vladislav Nevednichy (2554) –  Constantin Lupulescu (2614)  döntetlen

Papp Gábor (2571) – (Pintér József (2547) döntetlen

Szabó Krisztián (2541) – Bánusz Tamás (2583) döntetlen

Grószpéter Attila (2481) – Bérczes Dávid (2528) 1 – 0

Fodor Tamás (2487) – Flumbort András (2503)  döntetlen

Balázs Gábor (2422) – Medvegy Zoltán (2561) döntetlen

Antal Tibor Kende (2333) – Gara Tícia (2385)  1 – 0

Vajda Szidónia (2362) – Kántor Gergely (2310) döntetlen

 

Hungaropharma Decs – BEAC 6,5 – 5,5

(Nikola Sedlak (2538) – Bagi Máté (2334) 1 – 0

Pap Gyula (2569) – Szamosközi Gábor (2368) 1 – 0

Milos Roganovic (2518) – To Nhat Minh (2282) 0 – 1)

 

Dunaharaszti MTK – Tóth László SE  6 - 6

(Zoran Jovanovic (2516) – Nikola Nestorovic (2430) 1 – 0

Gonda László (2528) – Dejan Nestorovic (2438) döntetlen

Faragó Iván (2486) – Lazar Nestorovic (2384) 1 – 0)

 

ASS-Makói SVSE – Pénzügyőr SE 8,5 – 3,5

(Erdős Viktor (2643) – Balog Imre (2554) 1 – 0

Mihók Olivér (2435) – Antal Gergely (2508) 1 – 0

Szalai Kornél (2407) – Seres Lajos (2453) 1 – 0)

 

Haladás VSE – Mátyásföldi LTC 6,5 – 5,5

(Vlastimil Babula (2595) – Dragan Kosic (2517) döntetlen

Rapport Richárd (2621) – Izsák Gyula (2471) 1 – 0

Prohászka Péter (2573) – Zlatko Ilincic (2450) 1 – 0)

 

A bajnokság állása:

1.Aquaprofit-NTSK 63,5

2. Atomerőmű SE Paks 59,5

3. Haladás VSE 52,5

4. ASS-Makói SVSE 50

5. Pénzügyőr SE 49

6. Mátyásföldi LTC 47

7. Hungaropharma Decs 44

8. Dunaharaszti MTK 39,5

9. Tóth László SE 39

10. BEAC 36

 

Az utolsó forduló párosítása:

Aquaprofit-NTSK – Hungaropharma Decs

Mátyásföldi LTC – Atomerőmű SE Paks

Pénzügyőr SE – Haladás VSE

Tóth László SE – ASS-Makói SVSE

BEAC – Dunaharaszti MTK

 

Gara,T (2385) - Antal,T (2333)
Szicíliai védelem [B85]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e6 7.0-0 Fe7 8.f4 Vc7 9.Kh1 0-0 10.Fe3 Hc6 11.Ve1 Be8 12.Vg3 e5 13.Hxc6 Vxc6 14.f5 Kh8 15.Fg5

 

 

15...Hxe4?! 16.Hxe4 f6 17.Vh4

Jóval erősebb volt a 17.Ff3 d5 18.Hc3 fxg5 19.Fxd5 Vb6 20.He4 folytatás.

17...d5

 

18.Fh5?!

Kiengedte a tekintélyes előnyt. 18.Fd2 dxe4 19.Fh5 Ff8 (19...Bf8 20.Fg6 h6 21.Fxh6; 19...g5 20.fxg6) 20.Fg6 h6 21.Fxe8 Vxe8 22.Vxe4 vagy; 18.Fe3 dxe4 19.Fh5 g5 20.Fxe8 gxh4 21.Fxc6 bxc6 22.Bae1 a5 23.c4 Fa6 24.b3 ígért szép reményeket.

18...fxg5 19.Hxg5 Bf8 20.Vg3?

Már a remin kellett volna gondolkodni, erre a 20.Fg6 h6 21.f6 Bxf6 (21...Fxf6 22.Hh7) 22.Hf7+ Kg8 (22...Bxf7 23.Bxf7 Vxg6 24.Vxe7) 23.Vh5 e4 24.He5 Vd6 25.Ff7+ Kh7 26.Fxd5 Vxd5 27.Bxf6 Fxf6 28.Vg6+ Kh8 29.Ve8+ Vg8 30.Hg6+ Kh7 31.Hf8+ volt a megoldás.

20...Vf6! 21.Hh3 Fxf5 22.Bae1 Fd6 23.Vb3 d4?! 24.Vxb7 e4 25.Fg4 Ve5 26.Bf4 Bab8 27.Vxa6

 

27...g5 28.Fxf5 gxf4 29.Fxe4 f3 30.g3 f2 31.Hxf2 Bxf2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Asztanában lejátszották a IV. női sakkcsapat-világbajnokság első fordulóját. A házigazdák együttese okozta a játéknap meglepetését, 2-2-öt játszott az amerikai négyessel szemben. Az orosz és a kínai együttes 3,5-0,5-ös győzelemmel rajtolt, az ukránok és a grúzok 3-1-re nyertek. A második fordulóban grúz-kínai rangadó lesz.

 

Kazahsztán fővárosában megkezdődtek a csapat-világbajnokság küzdelmei. A szombat esti sorsolás eredménye békés első fordulót ígért, de a házigazdák együttese komoly meglepetést okozott. A döntetlennek az amerikai nagymesternők örülhettek, hiszen Dinara Szaduakaszova fonalas nyerést hagyott ki Sabina Foisorral szemben,

A szakvezetők számára a végleges táblasorrendek kialakítása némi fejtörést okozhatott. Az ukránoknál az újdonsült világbajnoknő Anna Usenyina végül a második táblán játszik, a világranglistán hetedik Katyerina Lahno az éltáblás, világossal nem tudott előnyt kicsiholni az indiai Eesha Sanjay Karavade ellen. A rajtlistán első ukránok számára a 3-1-es győzelem azért jó kezdésként értékelhető.

Az orosz csapatban a tavalyi kontinensbajnok Valentyina Gunyina játszhat az éltáblán, megelőzve az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot, aki csak remizett világossal a tavalyi junior vb-n holtversenyben hatodik Irina Bulmagával.

A grúzoknál Bela Hotenasvili addig erőltette minőségelőnyös állását, hogy a török Kubra Ozturk királyának betörése,  majd a vezérszárnyi szabadgyalogok eldöntötték a parti sorsát. A kínai együttes fél pontot vesztett a franciákkal szemben.

 

Az első forduló eredményei:

Ukrajna – India  3 - 1

Katyerina Lahno (2547) – Eesha Sanjay Karavade (2387) döntetlen

Anna Usenyina (2477) – Nisha Mohota (2325)  1 – 0

Maria Muzicsuk (2479) – Rout Padmini (2316)  1 - 0

Inna Gaponenko (2421) – Mary Ann Gomes (2387)  döntetlen

 

Románia – Oroszország 0,5 – 3,5

Cristian Adela Foisor (2401) – Valentyina Gunyina (2505) 0 - 1

Irina Bulmaga (2354) – Alekszandra Kosztenjuk (2495)  döntetlen

Alina L’Ami (2353) – Alisza Galljamova (2459)  0 - 1

Carmen Voicu (2281) – Olga Girja (2440)  0 - 1

 

Kazahsztán – Egyesült Államok  2 – 2

Gulishan Nahbajeva (2344) – Anna Zatonskih (2474) döntetlen

Gulmira Dauletova (2265) – Irina Krush (244)  0 - 1

Dinara Szaduakaszova (2353) – Sabina Foisor (2323) döntetlen

Medina Davletbajeva (2272) – Viktorija Ni (2263)  1 - 0

 

Törökország – Grúzia  1 – 3

Betul Cemre Yildiz (2341) – Nana Dzagnidze (2554) 0 – 1

Kubra Ozturk (2252) – Bela Hotenasvili (2499) 1 – 0

Kardelan Cemhan (2025) – Lela Zsavahasvili (2464) 0 – 1

Selen Sop (2028) – Nino Hurcidze (2437) 0 - 1

 

Kína – Franciaország  3,5 – 0,5

Ju Wenjun (2505) – Nino Maisurasze (2330)  1 - 0

Tan Zongyi (2471) – Anda Safranska (2328)  1 - 0

Guo Qi (2435) – Silvia Collas (2282)  1 - 0

Shen Yang (2415) – Natacha Benmesbah (2266) döntetlen

 

A 2. forduló párosítása:

India – Franciaország

Grúzia – Kína

Egyesült Államok – Törökország

Oroszország – Kazahsztán

Ukrajna - Románia

 

Szaduakaszova,D (2353) - Foisor,S (2323)

54.Kxb7?

A kazah sakkozónő fonalasan nyerhetett volna az 54.Bxb7 h4 (54...Ke4 55.Kd6 f2 56.Bf7 Ke3 57.Ke5 h4 58.h3 Ke2 59.Ke4 f1V 60.Bxf1 Kxf1 61.Kf3 Kg1 62.Kg4) 55.Kc6 Kd4 56.h3 f2 57.Bf7 Ke3 58.Kd5 Ke2 59.Ke4 folytatásban.

54...h4! 55.Kc6 h3 56.Bb8 Ke4 57.Kd6 f2 58.Bf8 Ke3 59.Ke5 Ke2 60.Ke4 f1V 61.Bxf1 Kxf1 62.Kf3 Ke1 63.Kg3 Ke2 64.Kxh3 Kf3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Asztanában március 2. és 12. között rendezik meg a IV. női sakkcsapat világbajnokságot. Címvédőként a kínai válogatott játszik, de két legjobbjuk, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a világranglistán ötödik Zhao Xue nélkül nevezték az együttest. A kétszeres olimpiai bajnok orosz csapat is gyengébb összeállításban ül sakkasztalhoz, a Koszinceva nővérek, Tatjana és Nagyezsda hasztalan próbálta zsarolni az orosz szakvezetést, hogy váltsák le a kapitányt, Szergej Rublevszkijt. A rajtlistát az olimpiai bronzérmes ukránok vezetik újdonsült világbajnoknőjükkel, Anna Usenyinával az éltáblán. A grúzok is megelőzik az oroszokat, a kínai együttes csak a negyedik. A tíz csapat körmérkőzéses rendszerben mérkőzik meg, négy táblán folynak majd a csatározások, a meccspontok döntenek. A vb honlapja: http://astana2013.fide.com/

Hat éve Jekatyerinburgban rendezték meg először a vb-t. Válogatottunk a torinói sakkolimpián elért ötödik helyével jogot szerzett a részvételre, de sajnos a tetemes költségek és adminisztrációs hiba miatt együttesünk nem játszott. A kínai válogatott fölényes győzelmet aratott, a legnagyobb riválist, az orosz csapatot 4-0-ra győzte le. Nyolc csapatgyőzelmet arattak és csak a grúzoknak sikerült 2-2-öt játszani a világbajnok együttessel. 

 

A végeredmény:

1.Kína (Zhao Xue 6,5/8, Hou Ji-fan 7,5/9, Ruan Lufei 6/7, Shen Yang 6,5/8, Huang Qian 4/4) 17 Meccspont, 30,5 pont

2. Oroszország (Tatjana Koszinceva 6/9, Nagyezsda Koszinceva 4,5/9, Jekatyerina Korbut 3,5/6, Jekatyerina Kovalevszkaja 6,5/7, Elena Tajrova 3,5/5) 15, 24

3. Ukrajna (Katyerina Lahno 3/8, Anna Usenyina 6,5/9, Inna Gaponenko 7/8, Tatjana Vasziljevics 5,5/8, Okszana Vozovics 1,5/3) 14, 23,5

4. Grúzia 11, 20

5. Lengyelország 9, 19,5

6. Németország 8, 18

7. Vietnam 8, 16,5

8. Örményország 5, 17

9. Csehország 3, 11

10. Botswana 0, 0

 

2009-ben Ningbóban, a II. csapat-világbajnokságon a címvédő kínaiak abszolút esélyesek voltak. A drezdai sakkolimpián elszenvedett súlyos kudarcuk után – második helyre voltak rangsorolva, de csak a nyolcadik helyen végeztek – hazai pályán kellett a csorbát kiköszörülniük. A nagy elvárás miatt korántsem mutattak meggyőző játékot, két meccset is vesztettek, legjobbjuk a tartaléknak nevezett Huang Qian volt. Az utolsó fordulóban a riválisok eredményeinek köszönhetően négy remivel bebiztosították első helyüket.

Az orosz csapat megvédte második helyét. A drezdai olimpián mutatott gyengébb játékuk után a világbajnoknő, Alekszandra Kosztenjuk távollétében is bizonyítottak. A Koszinceva nővérek közül ezúttal Nagyezsda volt az eredményesebb. Legjobbjuk pedig Valentyina Gunyina, akit 1 perces késés miatt vesztesnek nyilvánítottak Indiával vívott meccsen.

 

A II. világbajnokság végeredménye:

1.Kína A (Hou Ji-fan 4/7, Zhao Xue 4,5/8, Shen Yang 3/5, Ju Wenjun 4/8, Huang Qian 6/8) 12 meccspont, 21,5 pont

2. Oroszország (Tatjana Koszinceva 4,5/9, Nagyezsda Koszinceva 6,5/9, Jekatyerina Kovalevszkaja 0,5/4, Marina Romanko 3/6, Valentyina Gunyina 6,5/8)  12, 21

3. Ukrajna (Anna Usenyina 3,5/8, Natalija Zsukova 5,5/9, Inna Gaponenko 5,5/8, Marija Muzicsuk 1,5/4, Natalija Zdebszka 4,5/7) 12, 20,5

4. Grúzia 11, 20

5. Örményország 10, 18,5

6. Lengyelország 10, 17,5

7. India 9, 17,5

8. Egyesült Államok 6, 16,5

9.Kína B 6, 16

10. Vietnam 2, 11

 

Két éve a törökországi vb-t kisebb vihar előzte meg, a rendezők túlzottan is borsos árakat szabtak meg a résztvevő csapatok számára. Több együttes is kilátásba helyezte, hogy bojkottálja a viadalt, végül a jobbak közül csak az Egyesült Államok csapata marad távol. Algéria, Peru és Kuba sem vállalta  a tetemes költségeket. India, Örményország, Görögország és Dél-Afrika válogatottjai résztvevőkké léptek elő. A szervezők végül felére csökkentették a sakkozónők költségeit, a kísérőknek azonban a régi árat kell fizetni.

 

Mardinban a kínai válogatott a világbajnoknő Hou Ji-fan vezetésével triplázott, harmadszor diadalmaskodott. A 20 éves átlagéletkorú csapat a lehetséges 36 pontból elért 27,5 pontja hűen tükrözte nagy fölényüket.

Az érmekért nagy harc dúlt és az olimpiai bajnok orosz együttes a kínai csapattól elszenvedett 4-0-s vereség után bajba került. A rutinos nagymesternők a szakmai vezetés hathatós segítségével túlélték a krízist, s végül harmadszor is ezüstérmes lettek. Az utolsó játéknapon az örményekkel villámgyorsan remiztek, ami a második helyet jelentette számukra, de a sakkvilág nem kedveli a megegyezéses eredményeket.

A grúzok jól hajráztak, bronzérmüket a nagyon szimpatikusan küzdő vietnami sakkozónőknek is köszönhették, akik a vésőkig kiélezett csatában négy döntetlent harcoltak ki az ukránokkal szemben. Az előző két világbajnokság bronzérme után az ukránoknak be kellett érniük az ötödik hellyel. Nagyon hiányzott csapatukból legjobbjuk, Katyerina Lahno. A világbajnoki kihívóval, Humpy Koneruval az éltáblán az indiai együttes végül nem került dobogóra.

 

A III. női csapat-világbajnokság végeredménye:

1.Kína (Hou Ji-fan 5/7, Ju Wenjun 6,5/9, 2543, Zhao Xue 7/9, 2492, Tan Zhongyi 7/9, Zhang Xiaowen 2/2) 16 meccspont, 27,5 pont

2. Oroszország (Nagyezsda Koszinceva 4,5/8, Tatjana Koszinceva 3,5/8, Alexandra Kosteniuk 4/7, Valentyina Gunyina 6/8, Natalia Pogonina 3,5/5) 13, 21,5

3. Grúzia (Nana Dzagnidze 5,5/8, Lela Zsavahasvili 3/7, Bela Hotenasvili 5,5/9, Nino Hurcidze 4/7, Melia Salome 3.5/5) 12, 21,5

4. India 11, 23

5. Ukrajna 11, 21

6. Örményország 9, 19,5

7. Vietnam 9, 19

8. Görögország 5, 15

9. Törökország 4, 11

10. Dél-Afrika 0, 1

 

Asztanában az olimpiai bronzérmes az ukrán csapat vezeti a rajtlistát, tavaly Hanti-Manszijszkban, a kieséses rendszerű világbajnokságon nagy meglepetésre győztes Anna Usenyina játszik az éltáblán. Az isztambuli sakkolimpián kitűnő kollektívát alkottak, első számú esélyesei a viadalnak. A grúzok olimpiai szereplésükkel nem vívták ki a részvételi jogot, de a FIDE vezérkara  méltányolta korábbi nagy sikereiket, a grúz női sakkozás tradícióit.

 

A kétszeres olimpiai bajnok és háromszoros vb-ezüstérmes oroszok csak a harmadikok. Az Orosz Sakkszövetség vezetése nem engedett a Koszinceva nővérek „zsarolásának”, és ismét bizalmat szavazott a kapitánynak, az olimpiai bajnok, ismert nagymesternek, Szergej Rublevszkijnek. A sakkolimpián én voltam az orosz-ukrán csúcsrangadó bírója, közelről láthattam a hihetetlen hőfokú csatározást, amely végül 2-2-vel végződött. Az éltáblán Tatjana Koszinceva többször is fonalas nyerést hagyott ki Katyerina Lahnóval szemben, a küzdelem 157 lépésben végződött pontosztozkodással, amikor Rublevszkij az elméleti döntetlen állásban kapitányi jogkörével élve szólt játékosának, hogy kínáljon remit. Tatja és Nagyezsda távolmaradása nagy vérveszteség az orosz együttes számára.

Nincs információnk arról, hogy miért nem játszik a kínai válogatottban az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és Zhao Xue, nélkülük nincs esélyük, hogy folytassák a nyerőszériát. Meglepő az olimpián bravúros teljesítményt nyújtó indiai csapat tartalékos összeállítása is.

 

A résztvevő válogatottak sorrendje a legjobb négy Élő-pontszám átlagában:

Ukrajna (2494): Anna Usenyina (2477), Katyerina Lahno (2547), Maria Muzicsuk (2479), Natalija Zsukova (2471), Inna Gaponneko (2421)

Grúzia (2489): Nana Dzagnidze (2554), Bela Hotenasvili (2499), Lela Zsavahasvili (2464), Nino Hurcidze (2437), Salome Malia (2419)

Oroszország (2484): Alekszandra Kosztenjuk (2495), Valentyina Gunyina (2505), Natalija Pogonyina (2475), Alisza Galljamova (2459), Olga Girja (2440)

Kína (2472):  Ju Wenjun (2505), Huang Qian (2476), Tan Zongyi (2471), (Guo Qi (2435), Shen Yang (2415)

Egyesült Államok (2386), India (2354), Románia (2361), Franciaország (2335), Kazahsztán (2309), Törökország (2162)

 

Helyi idő szerint március 3-tól 15 órakor kezdődnek a fordulók, kivétel az utolsó játéknap, ekkor a tervek szerint 10 órakor indulnak a sakkórák. Öt forduló után, március 8-án szabadnap lesz. Az időkontroll a megszokott, 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc a bónusz. A meccspontok döntenek, a második kritérium a táblapontok. Az esetleges újabb holtversenyt a győztes játszmák számáért kapott 1, a remikért kapott fél pont, majd az egymás elleni eredmény döntené el.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Zürichben a 20 esztendős olasz Fabiano Caruana győzelmével fejeződött be az esztendő harmadik szuperversenye. Caruana a befejező fordulóban világossal legyőzte az izraeli Borisz Gelfandot és egypontos előnnyel megnyerte a viadalt. A torna csúcsrangadója, az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik csatája 27 lépésben dőlt el Anand javára. Kramnyik taktikai elnézését követően könnyen adta meg magát. Caruana pályafutása eddigi legszebb sikerét érte el, Anand nagy riválisa elleni győzelemmel zárta szereplését. Kramnyik és Gelfand számára a két hét múlva kezdődő világbajnok-jelölti verseny előtti főpróba sok tanulsággal szolgált.

A szuperversenyeken mindig csúcsrangadó, amikor a sakkozás 14. és 15. világbajnoka csatázik. Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand első partijukat az 1989-es moszkvai GMA-döntőn vívták meg, a 2008-as Amber-versenyen került sor jubileumi, 125. összecsapásukra, majd három év múlva már 150. partijukban csaptak össze. Remek játszmák, emlékezetes párbajok jellemezték viaskodásaikat, amelynek egyik fénypontja volt a 2007-es mexikói nyolc résztvevős, kétfordulós döntő. Viswanathan Anand győzelmével megfosztotta világbajnoki címétől Vlagyimir Kramnyikot.

Egy évvel mexikói trónfosztása után Kramnyik alulmaradt a bonni párharcban is, Anand megvédte koronáját. Anand a 12 játszmásra tervezett döntőben a 11. parti után már diadalmaskodott, 6,5-4,5-ös győzelme meggyőző volt. Jobban térképezte fel ellenfele gyenge pontjait. A partik többségében rákényszerítette akaratát kihívójára. Két sötéttel elért győzelme sorsdöntő volt.

A Zürich Chess Challenge torna előtti 158 játszmájukban Anand 25 győzelem mellett 18-szor szenvedett vereséget, 115-ször osztoztak meg a ponton. Kramnyik mérlegét a zürichi villámversenyen elért kettős győzelemmel javította! Bonni világbajnoki döntőjük előtt a klasszikus gondolkodási idejű partik mérlege az orosz exvilágbajnoknak kedvezett, 38 döntetlen mellett 6-4-re vezetett. Azóta a statisztika Anand előnyére módosult, 8-7-es vezetés és 46 a döntetlen mellett várta a 159. partit.

Nagy csatát reméltünk az első körben, de a parti békés küzdelmet hozott. Kramnyik játékára az egész tornán az volt jellemző, hogy a londoni világbajnok-jelölti verseny előtt a titkos fegyvereket nem akarta bevetni, azokat nem tesztelte, hanem a ritka változatokkal minimális előny megszerzésére törekedett. A világbajnok a vártnál könnyebben remizett, a korai vezércsere, a sorozatos cserék megkönnyítették  feladatát.

Az exvilágbajnok taktikailag nem volt a topon, a kritikus, bonyolult pozíciókban nem a legjobb döntéseket hozta. Arra azonban aligha gondolhattunk, hogy éppen a befejező fordulóban követ el oly végzetes hibát, ami vereségéhez vezetett. A spanyol megnyitás berlini változatában a világbajnok elkerülte az ún. berlini végjátékot. Nem nézhette derűsen a tabellát, hiszen sereghajtóként ült a sakktáblához. A nyitás után Kramnyik elégedett lehetett állásával, de túlbecsülte lehetőségeit, a 21. lépésben súlyos taktikai elnézéssel két tisztet vesztett bástya ellenében. A baki megbénított az exvilágbajnokot, két lépés múlva gyanús állásban már döntő hátrányhoz vezető lépést húzott, a 27. lépést követően pedig feladta a reménytelen küzdelmet. Nem lesz könnyű megemésztenie a vereséget, hiszen két hét múlva kezdődik a londoni viadal! A partit követő sajtótájékoztatón csak Anand jelent meg, a tőle megszokott objektivitással, higgadtsággal elemzett, osztotta meg gondolatait. Az orosz olimpiai válogatott kapitánya, Jurij Dohojan megmagyarázhatatlannak nevezte Kramnyik hibáját.

 

A 20 éves Fabiano Caruana a viadal doyenje, Borisz Gelfand elleni partijában a tornagyőzelemért, eddigi pályafutása  legnagyobb sikeréréért játszhatott. A torna első félidejében a Grünfeld védelem divatossá vált 3.f3-as változatában vívtak elméleti párbajt. Caruana ellenfele időzavarában a 35. lépésben komoly esélyt hagyott kihasználatlanul. A 2009-es bieli szuperversenyen vívtak meg először egymással, a kétfordulós tornán két remivel indítottak. Egy év múlva Amszterdamban a „Veteránok – Ifjú tehetségek” csapatversenyén mérték össze erejüket, remi után Gelfand 86 lépésben nyert. A villámvb-n Caruana 1,5-0,5-re győzte le Gelfandot, majd a tavalyi Tata Steel szuperversenyen is nyert 24 évvel idősebb ellenfelével szemben. A villámversenyen az első partit megnyerte, a másodikban remizett az izraeli nagymesterrel. Érdekesség, hogy Gelfand sokáig elemzett együtt Alekszandr Csernyinnel, aki később Caruanát segítette a világ élvonalába. Az olasz nagymester játékában, sakkozói felfogásában a szovjet-orosz sakkiskola számos vonását fedezhetjük fel.

A katalán megnyitású partiban Borisz Gelfand gyalogot áldozott, úgy tűnt, hogy elegendő ellenértéket kapott. A kritikus pozícióban azonban taktikai hibát vétett, anyagi hátránya megmaradt, Caruana már tornagyőztesként játszhatta a partit. A játszmát az egyik orosz portálon elemző egykori leningrádi, majd a holland sakkéletben igen fontos szerepet játszó Genna Sosonko nem győzte hangsúlyozni: „Nincs miért sietni, lassan kell építgetni az állást”. Gelfand többször is hibázott, majd a fenyegető időzavar árnyékában vesztőt húzott. Vereségével Kramnyikhoz hasonlóan nyeretlenül zárta szereplését. Caruana 12 Élő-pontot is szerzett, 2897-es performance-pontszáma tekintélyt parancsoló!

 

Az utolsó forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2780) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 27)

Fabiano Caruana (olasz, 2757) – Borisz Gelfand (izraeli, 2740) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 58)

 

A verseny végeredménye:

1.Fabiano Caruana 4 pont

2. Viswanathan Anand 3

3-4. Vlagyimir Kramnyik és Borisz Gelfand 2,5

 

Zürich   Chess Challenge,  2013. február 23-március   1.

kat. XXI.   (2772)

1

2

3

4

1.

Fabiano   Caruana

g

ITA

2757

*

*

½

1

½

½

1

4

2897

2.

Viswanathan   Anand

g

IND

2780

½

0

*

*

½

1

½

½

3

2769

3.

Vlagyimir   Kramnyik

g

RUS

2810

½

½

½

0

*

*

½

½

2701

4.

Borisz   Gelfand

g

ISR

2740

½

0

½

½

½

½

*

*

2724

 

Anand,V (2780) - Kramnyik,V (2810)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Hbd2 0-0 7.0-0 Be8 8.Hc4 Hd7 9.Kh1 a5 10.a4 b6 11.Fe3 Fb4 12.Hfd2 b5 13.axb5 cxb5 14.c3 bxc4 15.cxb4 cxd3 16.bxa5 Fa6

Még a legvérmesebb Anand szurkolók sem gondolhattak arra, hogy kedvencük 11 lépés múlva győztesként fejezi be a csúcsrangadót.

 

 

17.Vb3 Hf6 18.h3 Hh5 19.Bfc1 Hf4 20.Bc6 He2?!

Vlagyimir Kramnyik kevesellte a 20...Hxh3 21.gxh3 Vd7 22.Bac1 Vxh3+ 23.Kg1 Vg4+ örökös sakkot?

21.Vd5! Vb8?

A viadalon az orosz exvilágbajnok taktikailag sebezhető volt, elnézése megpecsételte sorsát. 21...Vxd5 22.exd5 Bec8 23.Kh2 f5 24.f3 világos kis előnyéhez vezetett volna.

 

 

22.Bxa6! Bxa6 23.Vxd3

A kiskombináció segítségével a világbajnok a kettős támadással anyagi előnyt szerzett.

 

 

 

23...Vxb2?

Az elnézés után Vlagyimir Kramnyik gyorsan megadta magát. 23...Va8 24.Vxe2 Bxa5 25.Bc1 Ba1 26.Vc4 Bxc1+ 27.Vxc1 folytatásban a két könnyűtisztnek nyernie kell a bástyával szemben.

24.Bb1 Bd6 25.Vxe2 Va2 26.Vb5 c6 27.Vb2 és sötét feladta

 

Caruana,F (2757) - Gelfand,B (2740)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Ff4 b6 10.Bd1 Fb7 11.He5 Hh5 12.Fd2 Hhf6 13.cxd5

Fabiano Caruana nem ismételt lépést, hanem Michael Adams ellen már megjátszott változatot választotta.

13...cxd5 14.Hc6 Fxc6 15.Vxc6 Vb8 A

z angol nagymester a 15...Bc8 16.Vb5 He8 17.Vd3 Hd6 eltérésben kihasználva Caruana hibáját végül nyert, az olasz nagymester bizonyára talált javítást.

16.Vc2 b5 17.Vd3 b4 18.Fe1 Vb6 19.Hd2 a5 20.Bac1 Bac8 21.e3 e5 22.Fh3 Bc7!?

Borisz Gelfand úgy ítélte meg, hogy a gyalogáldozatért elegendő ellenjátékot kap.

 

 

 

23.Fxd7 Hxd7 24.dxe5 Hxe5 25.Vxd5 Bfc8 26.Hb3 Hc4 27.Bd4 Va6 28.Bf4 Ff6 29.Vd3 Ve6 30.Be4 Vd6?

Taktikai elnézés. 30...He5 31.Bxc7 Bxc7 32.Vd1 Bd7 volt a jó folytatás.

 

 

 

31.Be8+! Bxe8 32.Vxd6 Hxd6 33.Bxc7 a4 34.Hc5

Jobb volt a 34.Ha5 b3 35.axb3 axb3 36.Fb4 He4 37.Hc4 folytatás.

34...b3 35.axb3 axb3 36.Bc6 Fxb2 37.Hxb3 He4 38.Kg2

Caruana gyalogelőnnyel, már tornagyőztesként játszhatta a partit...

38...h5 39.f3 Hg5 40.Ff2 g6 41.Hc5 He6 42.He4 Fg7 43.Bb6 Ba8 44.h3 Ba2 45.f4 Ba5 46.Kf3 g5 47.Bb8+ Kh7 48.Hd6 f5

 

49.Bb6

Az olasz titán kihagyta a [49.Be8 g4+ 50.Kg2 Hc5 51.Hxf5 gxh3+ 52.Kxh3 Hd3 53.Hxg7 Hxf2+ 54.Kg2 Hg4 55.Be7 Hxe3+ 56.Bxe3 Kxg7 57.Be5 Ba2+ 58.Kh3 Kg6 59.Be6+ lehetőséget.

49...g4+ 50.hxg4 fxg4+? 51.Kg2 Hc5 52.Hb7 Hxb7 53.Bxb7 Ba4 54.Bb6 Be4 55.Kf1

 

 

55...h4? 56.gxh4 g3 57.Fg1 Fh6 58.Kg2 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog