A Nemzetközi Sakkszövetség és a világbajnoki ciklus lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON Londonban március 14. és április 1. között rendezi meg a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand játszik. Az 510 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban hetedikként a világranglistán 2., 2810 Élő-pontos exvilágbajnok, háromszoros olimpiai bajnok, a tízszeres dortmundi győztes Kramnyik pályafutásának legfontosabb állomásait idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Kramnyik az 5-ös rajtszámot kapta és Peter Szvidlerrel játszik az első fordulóban, majd a világranglista-vezető Magnus Carlsennel is sötéttel mérkőzik meg.
Az esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenyének megnyitóját március 14-én rendezik meg, majd másnap indulnak a sakkórák az 510 ezer eurós összdíjazású viadalon, amelynek győztese világbajnoki kihívó lesz. A nyolc résztvevő különböző módon harcolta ki a részvételi jogot. Az izraeli Borisz Gelfand a tavalyi világbajnoki döntő veszteseként játszhat. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik jogosult. A 2011-es Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk szerzett jogot. Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálja a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán negyedik Tejmur Radzsabov „szabadkártyával” ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért.
A világbajnok-jelölti verseny résztvevői a sorsolási számok sorrendjében:
1.Levon Aronjan (örmény, 2809)
2. Borisz Gelfand (izraeli, 2740)
3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)
4. Peter Szvidler (orosz, 2747)
5. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810)
6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764)
7. Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)
8. Magnus Carlsen (norvég, 2872)
A teljes párosítás:
I.ford. |
márc.15 |
VIII.ford. |
márc. 24 |
|||
Aronjan |
- |
Carlsen |
Carlsen |
- |
Aronjan |
|
Gelfand |
- |
Radzsabov |
Radzsabov |
- |
Gelfand |
|
Ivancsuk |
- |
Griscsuk |
Griscsuk |
- |
Ivancsuk |
|
Szvidler |
- |
Kramnyik |
Kramnyik |
- |
Szvidler |
|
II. ford. |
márc.16 |
IX. ford. |
márc. 25 |
|||
Carlsen |
- |
Kramnyik |
Kramnyik |
- |
Carlsen |
|
Griscsuk |
- |
Szvidler |
Szvidler |
- |
Griscsuk |
|
Radzsabov |
- |
Ivancsuk |
Ivancsuk |
- |
Radzsabov |
|
Aronjan |
- |
Gelfand |
Gelfand |
- |
Aronjan |
|
III.ford. |
márc. 17 |
X. ford. |
márc. 27 |
|||
Gelfand |
- |
Carlsen |
Carlsen |
- |
Gelfand |
|
Ivancsuk |
- |
Aronjan |
Aronjan |
- |
Ivancsuk |
|
Szvidler |
- |
Radzsabov |
Radzsabov |
- |
Szvidler |
|
Kramnyik |
- |
Griscsuk |
Griscsuk |
- |
Kramnyik |
|
IV. ford. |
márc. 19 |
XI. ford. |
márc. 28 |
|||
Carlsen |
- |
Griscsuk |
Griscsuk |
- |
Carlsen |
|
Radzsabov |
- |
Kramnyik |
Kramnyik |
- |
Radzsabov |
|
Aronjan |
- |
Szvidler |
Szvidler |
- |
Aronjan |
|
Gelfand |
- |
Ivancsuk |
Ivancsuk |
- |
Gelfand |
|
V. ford. |
márc. 20 |
XII. ford. |
márc. 29 |
|||
Ivancsuk |
- |
Carlsen |
Carlsen |
- |
Ivancsuk |
|
Szvidler |
- |
Gelfand |
Gelfand |
- |
Szvidler |
|
Kramnyik |
- |
Aronjan |
Aronjan |
- |
Kramnyik |
|
Griscsuk |
- |
Radzsabov |
Radzsabov |
- |
Griscsuk |
|
VI. ford. |
márc. 21 |
XIII. ford. |
márc. 31 |
|||
Szvidler |
- |
Carlsen |
Radzsabov |
- |
Carlsen |
|
Kramnyik |
- |
Ivancsuk |
Griscsuk |
- |
Aronjan |
|
Griscsuk |
- |
Gelfand |
Kramnyik |
- |
Gelfand |
|
Radzsabov |
- |
Aronjan |
Szvidler |
- |
Ivancsuk |
|
VII. ford. |
márc. 23 |
XIV. ford. |
ápr. 1 |
|||
Carlsen |
- |
Radzsabov |
Carlsen |
- |
Szvidler |
|
Aronjan |
- |
Griscsuk |
Ivancsuk |
- |
Kramnyik |
|
Gelfand |
- |
Kramnyik |
Gelfand |
- |
Griscsuk |
|
Ivancsuk |
- |
Szvidler |
Aronjan |
- |
Radzsabov |
A londoni világbajnok-jelölti torna előtt az esélyeket értékelve a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov elismeréssel adózott Vlagyimir Kramnyik nagyszerű eredményeinek, de úgy érzi, hogy a kétgyermes családapa figyelme már megoszlik a sakk és a család között, míg Magnus Carlsennek és Levon Aronjannak hasonló problémákkal nem kell megbirkózni.
Kramnyik pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei
Vlagyimir Kramnyik 1975. június 25-én született Tuapszében, a Fekete-tenger partján. Tehetsége korán kibontakozott, 16 évesen nyert ifjúsági világbajnokságot. Garri Kaszparov minden idők legtehetségesebb sakkozójaként emlegette, és a világbajnok határozott óhajára Kramnyik 17 évesen már tagja volt az 1992-es manilai sakkolimpián aranyérmes orosz válogatottnak. A bemutatkozása frenetikus sikert hozott, 9 játszmájából 8,5 pontot szerzett. A debreceni Európa-bajnokságon is remekelt, aranyérmes az orosz csapattal, megkapta a nagymesteri címet. Még kétszer, 1994-ben és 1996-ban volt tagja olimpiai bajnok válogatottnak. 1993-tól a szuperversenyek állandó résztvevője, 61(!) olyan tornán szerepelt, amely 18-as (2676), vagy még magasabb kategóriájú volt. Kramnyik számos tornagyőzelem, dobogós helyezése mellett még egy Guinnes-rekordként is említhető sorozatot mondhat magáénak, 2000 júliusától 18 hónapig a sakkvilág legjobbjaival 80 játszmát vívott, és veretlen maradt.
Az 1993-ban a svájci rendszerű bieli zónaközi döntőn kiharcolta a világbajnok-jelöltséget, sőt a PCA világbajnoki ciklusban is kandidátus lett, egyszerre két vasat tarthatott a tűzben. A FIDE világbajnoki címéért először páros mérkőzésen 4,5-2,5-re simán legyőzte az izraeli Leonyid Judaszint. A PCA meccsen azonban nagy meglepetésre 4,5-1,5-re kikapott az amerikai Gata Kamskytól. A váratlan vereségért Kramnyik nem vigasztalódhatott a FIDE-ciklusban, az izraeli Borisz Gelfand 4,5-3,5-ös győzelemmel jutott tovább. 1998-ban a spanyol Alekszej Shirovval meccselt a kihívó jogáért, ezt a mérkőzést 5,5-3,5-re elbukta, de a Kaszparov-Shirov világbajnoki döntőt nem játszották le, a mérkőzésre nem találtak szponzort. Kramnyik 1999-ben szerencsét próbált a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán, Las Vegasban az angol Michael Adams ellen a negyeddöntőben a rapid rájátszás során alulmaradt. Kaszparov végül Londonban, 2000 októberében a világranglista második Kramnyikkal mérkőzött meg.
Kramnyik letaszította a trónról Kaszparovot
Vlagyimir Kramnyik a Braingames 16 játszmás világbajnoki döntője előtt ígéretet tett, hogy az „életéért” fog küzdeni. A meccs békés döntetlennel indult, majd Kramnyik vezetést szerzett. A 25 éves kihívó sokkal jobban felkészült, szekundánsai, a spanyol Illescas Cordoba Illescas, az orosz Jevgenyij Barejev és a francia Joel Lautier nagyszerű csapatot alkottak. Kaszparov tőle szokatlan hibákat követett el. Kramnyik könnyű nyerést hibázott el a negyedik játszmában, kihasználatlanul hagyta esélyét a hatodikban. Meglepetésre Kaszparov repertoárja világossal korántsem tartogatott „nyerő változatokat”. A tizedik összecsapás pedig egyenesen katasztrófát jelentett a címvédő számára, a 25. lépésben feladásra kényszerült. A hajrában Kramnyik vált kissé bizonytalanná, de kétpontos előnyét megőrizte, 8,5-6,5-ös győzelemmel elnyerte a profi világbajnoki címet, Kaszparov 15 éves uralkodásának végére tett pontot. Kramnyik igen bölcsen, visszafogottan nyilatkozott, Kaszparov már a veresége pillanatában reményének adott hangot, hogy lesz esélye visszavágó mérkőzésre. Az 1927-ben játszott Capablanca-Lasker döntő óta nem fordult elő, hogy a címvédő még játszmát sem tudott nyerni.
Kaszparov azonban többé nem kapott lehetőséget a visszavágóra és Kramnyik 2004 őszén Brissagóban Lékó Péterrel mérkőzött meg a világbajnoki címért. A 14 játszmás párbaj első partiját nagymesterünk elvesztette, az ötödikben egyenlített, majd briliáns győzelmet aratott a nyolcadik játszmában. Lékó vezetését remikkel a 14. partiig őrizte, de Kramnyik nagyon összeszedte magát a döntő ütközetre, nyert, és a 7-7-es eredmény címe megvédését jelentette. Kramnyik komoly egészségi problémái miatt öthónapos kényszerpihenőre szorult, a torinói sakkolimpián játszott ismét, és kitűnő eredményt ért el, nem rajta múlott, hogy az első helyen kiemelt orosz válogatott csak hatodik lett. A világbajnoki döntő előtti főpróbája is sikeres volt, Dortmundban éppen Lékót legyőzve végzett az élen.
Megnyerte a címegyesítő döntőt Topalovval szemben
A Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában, Elisztában rendkívül izgalmas, fordulatokban gazdag rapid rájátszással fejeződött be a címegyesítő világbajnoki döntő. A klasszikus sakkozás világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik a rapid párharcban 2,5-1,5-re legyőzte a FIDE világelsőjét, a bolgár Veszelin Topalovot, és összesítésben 8,5-7,5-ös eredménnyel a sakkvilág immár egyedüli világelsőjeként köszönthettük. Kramnyik kettős győzelemmel kezdte a párharcot, Topalov az első partiban túlerőltette az állást, a második játszmában kölcsönös sakkvakságok is jellemezték a két világklasszis játékát. Két döntetlen után Kramnyik játék nélkül vesztette el az ötödik partit. Nagy bonyodalmak, diplomáciai csatározások után végül az orosz világbajnok folytatta a meccset, két remit követően azonban Topalov kettős győzelemmel magához ragadta a vezetést. A sakkozás 14. világbajnoka remek sportemberi tulajdonságokat csillogtatott meg, kiegyenlített, és az izgalmas tie-break során jobban koncentrált, megérdemelt győzelmet aratott. A világbajnok 2006. december 31-én megnősült, francia felesége, Marie-Laure Germon a Figaró ismert újságírója.
Kramnyik a Corus versenyen veretlen maradt és elégedett volt negyedik helyezésével. A monacói Amber-tornán kétpontos előnnyel nyerte meg az összetett versenyt. Miskolcon remek csatában 4,5-3,5-re győzte le Lékó Pétert, de Jerevánban 4-2-es vereséget szenvedett Levon Aronjantól rapid párosmeccsen. Az orosz világbajnok főpróbája sikeres volt a mexikói világbajnokság előtt, Dortmundban nyolcadszor győzött (1995-1998, 2000, 2001, 2006). Pályafutása során másodszor választották az év sakkozójává 2006-os eredményei alapján (2000-ben kapta az első Oscar-díját.)
A mexikói vb-n elvesztette világbajnoki címét
Vlagyimir Kramnyik hosszas tárgyalások után elindult a mexikói vb-n, elfogadta azt a privilégiumot, amit ajánlottak számára. A szabályzatban az szerepelt, ha Kramnyik végez az első helyen, akkor a bolgár Veszelin Topalovval vívott volna „visszavágó” meccset. Kramnyik holtversenyben második volt az izraeli Borisz Gelfanddal, de megkapta a jogot, hogy megmérkőzhet a győztessel, így jött létre Ananddal a döntője. Csalódással élte meg, hogy elvesztette világbajnoki címét, de már az első interjúban kifejtette véleményét, hogy Anandot csak akkor tekinti igazi világelsőnek, ha legyőzi őt a visszavágó párosmeccsen.
A moszkvai Tal-emlékversenyen az igazi Kramnyikot láttuk, pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el Öt világos játszmájából négyszer győzött, kedvező sorsolását remekül kihasználva végzett az élen. A januári Corus-tornán csak ötvenszázalékos eredményt ért el, 1 ponttal teljesített kevesebbet, mint Anand. Nagy sikereinek színhelyén, Dortmundban nagyon rossz formában sakkozott, a nyolcfős mezőnyben csak hetedik lett 3 ponttal. Nem sikerült igazán jól a világbajnoki döntő előtti főpróbája, a III.Tal-emlékverseny sem. Egy ponttal maradt el a győztes Vaszilij Ivancsuktól, négyes holtversenyben lett második.
A bonni párharcban alulmaradt Ananddal szemben
Egy évvel trónfosztása után Kramnyik alulmaradt a bonni párharcban is, Vishy Anand 6,5-4,5-ös győzelemmel megvédte koronáját. Anand sikere teljesen megérdemelt. Jobban térképezte fel ellenfele gyenge pontjait. A partik többségében rákényszerítette akaratát kihívójára. Két sötéttel elért győzelme sorsdöntő volt. Stratégiája tökéletesen bevált, olyan állásokat vállalt, ahol a finom pozíciós játék nagymestere eltévedhetett a bonyodalmakban. A hajrában Kramnyik magára talált, a kilencedik partiban sötéttel kecsegtető állást ért el, de nem tudta egész pontra váltani esélyét. A tízedik játszmát világossal megnyerte, Anand az első meccslabdát elhibázta, de a másodikban már elérte a kívánt remit.
Kislányának születése miatt 2009-ben a dortmundi torna volt első nagy versenye, kilencedszer győzött. Másodszor nyerte meg a Tal-emlékversenyt, ezüstérmes volt Magnus Carlsen mögött a londoni viadalon, ahogy a Corus-tornán is. Dortmundban be kellett érnie a harmadik hellyel. Sanghajban rájátszás után jutott be a Grand Slam döntőjébe. Nagyon csalódott volt a sakkolimpiai második helyezésük után, Bilbaóban a Grand Slam-döntő megnyerésével vigasztalódott. Moszkvában a Tal-emlékversenyen csak ötvenszázalékos eredményt ért el. A londoni tornán holtversenyben negyedik, Wijk aan Zee-ben a Tata Steel szuperversenyen ötödikként zárta szereplését. Az Amber-tornán hihetetlenül rosszul, sok elnézéssel sakkozott, a 12 fős mezőnyben a 11. helyen végzett.
A kazanyi világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken csalódást okozott
Saját bevallása szerint is „őrültként” rengeteget, mintegy hat hónapot készült a világbajnok-jelölti páros mérkőzésekre. „Az eredmény nem lehetett volna rosszabb, ha kevesebbet sakkozom” – mondta a New In Chess-nek adott interjújában.”Más idők vannak, mindenkinek magának el kell döntenie, hogy miként készül, mennyit sakkozik. Már nem szükséges, hogy rabszolgaként napi nyolc órát sakkozz. Gondolkodnod kell egyes változatokról, egyes partikat elemzel, majd hagyod a számítógépet, hogy ellenőrizzen bizonyos állásokat. Úgy gondolom, hogy a régi metódus, egyes pozíciók túlzott mélységekig történő elemzése már nem fontos. Megőrizni az energiát, a sakkéhséget napjainkban jóval fontosabb” – értékelte kazanyi balsikeres szereplését.
Az azeri Tejmur Radzsabovval szemben még rájátszásban kiharcolta a továbbjutást, de honfitársa, Alekszandr Griscsuk útját állta. Kramnyik sajnálhatja, hogy a párharcuk harmadik partijában az óriási esélyt elszalasztotta. Ellenfele súlyos időzavarában hagyta ki a nyerőesélyes folytatást. Griscsuk veszélyesnek tűnő taktikát alkalmazott, világossal kisebb küzdelemben remizett, sötéttel többször is kötéltáncot járt.
Az orosz exvilágbajnok a harmadik rapidpartiban nagy lehetőséget hagyott ki, majd a villámpartikban 8 évvel fiatalabb riválisa jobban bírta a feszültséget. Világossal Kramnyik bástyamanővere rossz terv volt, anyagi veszteség után már nem volt mentsége. Griscsuk a második partiban elrontotta fölényes állását, de a döntetlen is elegendő volt nagy sikeréhez.
Dortmundban tizedszer győzött
Kramnyik a csapat-világbajnokság helyett a dortmundi viadalon játszott és tizedszer diadalmaskodott. Az orosz szuperbajnokságon az első fordulóbeli erőszakosságának lett az áldozata, egykori szekundánsa, hatodszor bajnoki címet szerzett Peter Szvidlertől kapott ki. Három partit nyert, de két legfőbb riválisától sötéttel játszva vereséget szenvedett, csak ötödik lett a nyolcfős mezőnyben.
Az exvilágbajnok nem játszott a csapat Eb-n sem, helyette az Univé-tornán győzött, majd pályafutása egyik abszolút mélypontjaként a Tal-emlékversenyen hét döntetlennel és két vereségével csak nyolcadik. A partikat jól játszotta három, három és fél óráig, de utána rontások egész sorát követte el. Csak egy hete volt, hogy rendezze sorait, pihenjen és lelkileg felkészüljön a londoni viadalra. A Párizsban élő Kramnyik nem tagadta, hogy korántsem könnyű Oroszországban sakkoznia, a sok barát, az érdeklődök kíváncsisága, az interjúk sok energiát raboltak el tőle, és nagyon sajnálja a Kazanyban és Moszkvában elvesztett 25 Élő-pontját, és egyfajta presztízsvereséget is elszenvedett hazai pályán, ahol sokan már-már veteránnak nézik őt.
A London Chess Classic tornán egy magabiztos Kramnyikot láttunk, felfrissítette gondolkodását, új energiákat gyűjtött, és éppen a partik kritikus időszakában remekelt. Angol ellenfeleit 4-0-ra legyőzte, míg Carlsennel, Ananddal, Aronjannal és Nakamurával szemben remizett. A nagy siker utáni interjúban így nyilatkozott: „Talán most jobban szeretek sakkozni, mint valaha.” Londoni győzelmével bebizonyította, hogy karrierje utolsó kettőtől-öt évig terjedő időszakában képes arra, hogy felvegye a harcot a top nagymesterekkel szemben.
Kramnyik a Tal-emlékverseny idején találkozott az orosz üzletember Oleg Szkvorcovval, akinek a 2012-es első félévi versenyínségéről panaszkodott. A nagy sakkrajongó, Kramnyiknak drukkoló Szkvorcov párosmérkőzés megrendezését ajánlotta Kramnyiknak, de fontos kritériumként szabta meg, hogy az ellenfélnek a világranglista első öt helyezettjéből kell lennie. Aronjan vállalta a felkérést, így a London Chess Classic 2011 és a Tata Steel Chess 2012 győztese, Kramnyik és Aronjan mérkőzött meg egymással a korábbi jelentős tornák színhelyéül is szolgáló Hotel Savoy Baur en Ville Hotelben. Párharcuk 3-3-mal ért véget. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.
Kramnyik komoly fiaskót szenvedett el a VII. Tal-emlékversenyen. A hatodik forduló után még holtversenyben vezetett Alekszandr Morozeviccsel, de kettős vereségét követően csak ötven százalékot ért el. A dortmundi viadalon az élen végzettek egymás elleni partijaikban csak kettő fejeződött be döntéssel, Kramnyik + 1 –gyel fél ponttal elmaradt a holtversenyes győztesektől, Fabiano Caruanától és Szergej Karjakintól.
Az isztambuli sakkolimpián az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezette orosz válogatottat az első helyre rangsorolták. A favorit csapat kedvező pozícióból a kilencedik fordulóban botlott, az amerikaiakkal vívott csatában mind Kramnyik, mind Griscsuk kikapott, az izgalmas hajrában már nem tudtak javítani. A Berger-Sonneborn pontszámítás az örményeknek kedvezett. A sors „elvette”, amit 1980-ban megadott holtverseny után a szovjet csapatnak, amikor 1,5 Bucholz-ponttal megelőzték válogatottunkat.
Londonban remekül sakkozott
Londonban a címvédőként induló 37 éves Vlagyimir Kramnyik remekül sakkozott. Élvezetes partikat játszott, Magnust is megszorongatta. Tetszetős pozíciós minőségáldozatai a sakkot igazán értők számára rendkívüli élményt jelentettek. Kramnyik rutinos „rókaként” dicsérte Magnus Carlsen fenomenális teljesítményét, az Élő-pontos világrekordját. Érthetően elégedett volt teljesítményével, megismételte tavalyi eredményét, négy győzelem és négy döntetlen, de ez most nem volt elég az elsőségéhez. Az exvilágbajnok örült annak, hogy a feje jól dolgozott, fizikailag tökéletes állapotban volt, még jobban is játszhat, s nem tartja magát esélytelennek a világbajnok-jelölti tornán. Igazi profiként mondta: „Joggal gondolom, hogy világranglistán elfoglalt második helyem már elsőként is értékelhető, hiszen Magnus pontszáma már a fellegekben járó, már nem is lehet számolni. Kozmikus pontszám, az emberek között én vagyok az első…”
Zürichben taktikailag sebezhető volt
A világbajnok-jelölti verseny főpróbájaként Zürichben játszott. Az exvilágbajnok taktikailag nem volt a topon, a kritikus, bonyolult pozíciókban nem a legjobb döntéseket hozta. Arra azonban aligha gondolhattunk, hogy éppen a befejező fordulóban követ el oly végzetes hibát, ami vereségéhez vezetett. A spanyol megnyitás berlini változatában kapott ki Viswanathan Anandtól. A nyitás után Kramnyik elégedett lehetett állásával, de túlbecsülte lehetőségeit, a 21. lépésben súlyos taktikai elnézéssel két tisztet vesztett bástya ellenében. A baki megbénított az exvilágbajnokot, két lépés múlva gyanús állásban már döntő hátrányhoz vezető lépést húzott, a 27. lépést követően pedig feladta a reménytelen küzdelmet, Borisz Gelfanddal holtversenyben az utolsó helyet osztotta a négyfős, kétfordulós viadalon, ahol a 20 éves Fabiano Caruana megtréfálta a „veterán” nagymestereket.
Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban
A világranglista-vezető Magnus Carlsennel először a 2007-es Corus-tornán mérkőzött meg, döntetlen lett a parti, azóta még nyolcszor remiztek. Kramnyik 4-3-ra vezet, nagy csatákban dőltek el a játszmák.
Levon Aronjannal szemben igen kedvező a mérlege, 17-szer megosztoztak a ponton, az exvilágbajnok 6-2-re vezet ellene. Emlékezetes partiban győzte le az örmények éltáblását a 2006-os torinói és a tavalyi isztambuli sakkolimpián is.
A szuperversenyek légkörével még csak ismerkedő Tejmur Radzsabovot 2003-ban kétszer megadásra kényszerítette, azóta 13 játszmájuk döntetlennel ért véget.
Meglepő, hogy Alekszandr Griscsukkal csak 12 játszmában mérte össze erejét, egyszer nyert, 11-szer remi lett csatározásuk vége.
Vaszilij Ivancsukkal már 38 partiban mérkőzött meg, élvezetes nagy csaták jellemezték mindig küzdelmeiket. Az 1993-as linaresi tornán találkoztak először, szenzációnak számított győzelme, Kramnyik még hétszer volt eredményes, négyszer kényszerült feladásra, 26-szor döntetlen lett összecsapásuk.
Nem könnyű a sakkozó helyzete, ha jóbaráttal szemben kell viaskodnia. Peter Szvidlerrel 23 partit játszott, 6-szor győzött, 3-szor vereséget szenvedett, 14-szer remiztek. Érdekességként megjegyzem, hogy utolsó két partijukat Szvidler nyerte meg, a 2011-es Tal-emlékversenyen, majd az orosz szuperbajnokságon is diadalmaskodott.
A világbajnoki döntős Borisz Gelfanddal 1993-ban, a linaresi szuperversenyen kezdte meg a csatározást, a 18 éves orosz nagymester világossal győzött. 1994-ben a FIDE világbajnoki ciklusban párosmérkőzésen Gelfand 4,3-3,5-re nyert. Kramnyik összesítésben 35 döntetlennel 6-3-ra vezet.
Verőci Zsuzsa