Help Sales ÁSZF

Asztanában a kínai válogatott 3-1-re legyőzte a fatális hibákat elkövető grúz együttest

Címkék: Női csapat-világbajnokság 2013

Kazahsztán fővárosában, Asztanában zajló IV. női csapat-világbajnokság második fordulójában rangadót játszott a két sokszoros olimpiai bajnokcsapat, a grúz és kínai válogatott. A durva elnézésekben, hihetetlen fordulatokban gazdag mérkőzést a két legjobbját nélkülöző kínai négyes 3-1-re megnyerte, akár fordított eredmény is születhetett volna. Az olimpiai bajnok orosz együttes is második győzelmét aratta, de éltáblásuk, a kontinensbajnok Valentyina Gunyina korai tisztelnézéssel vesztett. Az ukránok négy döntetlennel 2-2-öt játszottak a románokkal. India és az Egyesült Államok válogatottjai minimális győzelmet arattak.

 

A világbajnokság első rangadóján a legjobbjaikat felvonultató grúz csapat döbbenetes hibákkal, durva elnézésekkel 3-1-re kikapott az exvilágbajnoknő Hou Ji-fant és Zhao Xuet nélkülöző kínai együttestől. Az első két táblán egyes lépéseknél már-már közvetítési hibákra is gyanakodhattunk volna, ha nem látjuk a végeredményt… Az éltáblán Nana Dzagnidze a holland védelmet választó Ju Wenjun ellen a 2.e4-es cselvari mellett döntött. Kiegyenlített küzdelemben a kínai nagymesternő hibázott, Dzagnidze nyerőesélyes állásban, az időkontroll előtti utolsó lépésnél leütötte a „mérgezett” gyalogot, elnézte a végzetes futósakkot.

Veresége bénítóan hatott Bela Hotenasvili játékára, aki tisztelőnnyel sokáig ügyetlenkedett, Huang Qian is többször jobb folytatást választhatott volna, a tévedések „vígjátékát” láthattuk. Hotenasvili nyerést is kihagyott, végül magára maradt királya áldozatul esett Huang Qian vezére és bástyája összjátékának.

 

Az orosz válogatott kapitánya, Szergej Rublevszkij is infarktus közeli állapotba kerülhetett, amikor a kazahokkal vívott meccsükön a tavalyi kontinensbajnok Valentyina Gunyina világossal a 14. lépésben tisztet nézett el, az igazsághoz hozzátartozik, hogy már hátrányosabban állt.

 

Hiányzott az átütő erő az ukránok játékából, meglehetően szerény a románokkal szemben elért négy döntetlen. Egy-egy játszma dőlt csak el az indiai-francia, illetve az amerikai-török találkozón.  

 

A 2. forduló eredményei:

India – Franciaország 2,5 – 1,5

Eesha Sanjay Karavade (2387) – Sophie Millet (2401)  döntetlen

Nisha Mohota (2325)  - Nino Maisurasze (2330)  döntetlen

Mary Ann Gomes (2387)  - Anda Safranska (2328)   döntetlen

Soumya Swaminathan (2283) - Natacha Benmesbah (2266)  1 - 0

 

Grúzia – Kína  1 - 3

Nana Dzagnidze (2554) - Ju Wenjun (2505)  0 - 1

Bela Hotenasvili (2499) – Huang Qian (2476)  0 - 1

Lela Zsavahasvili (2464) -  Tan Zongyi (2471)  döntetlen

Salome Melia (2419) - Guo Qi (2435)   döntetlen

 

Egyesült Államok – Törökország 2,5 – 1,5

Anna Zatonskih (2474) - Betul Cemre Yildiz (2341)  döntetlen

Irina Krush (2448)  - Kubra Ozturk (2252)  döntetlen

Tatev Abrahamyan (2300) – Kardelan Cemhan (2025) döntetlen

Viktorija Ni (2263)  - Emel Kaya (1995)  1 - 0

 

Oroszország – Kazahsztán  3 - 1

Valentyina Gunyina (2505) - Gulishan Nahbajeva (2344)  0 - 1

Alekszandra Kosztenjuk (2495)  - Dinara Szaduakaszova (2353)  1 - 0

Natalija Pogonyina (2475) - Madina Davletbajeva (2272)  1 - 0

Olga Girja (2440) – Zanszaja Abdumalik (2187)  1 - 0

 

Ukrajna – Románia  2 - 2

Katyerina Lahno (2547) - Cristina Adela Foisor (2401)  döntetlen

Maria Muzicsuk (2479) - Irina Bulmaga (2354)  döntetlen

Natalija Zsukova (2471) – Elena Luminita Cosma (2336)  döntetlen

Inna Gaponenko (2421) – Alina L’Ami (2353) döntetlen

 

A világbajnokság állása:

1-2.Kína és Oroszország 4, 6,5

3. Ukrajna 3, 5

4. Egyesült Államok 3, 4,5

5. Grúzia 2, 4

6. India 2, 3,5

7. Kazahsztán 1, 3

8. Románia 1, 2,5

9. Törökország 0, 2,5

10. Franciaország 0, 2

 

Helyezés

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

1

Kína

*

3

4

2

Oroszország

*

3

4

3

Ukrajna

*

3

2

3

5

4

Egyesült Államok

*

2

3

5

Grúzia

1

*

3

2

4

6

India

1

*

2

7

Kazahsztán

1

2

*

1

3

8

Románia

½

2

*

1

9

Törökország

1

*

0

10

Franciaország

½

*

0

2

 

A 3. forduló párosítása:

Románia – India

Kazahsztán – Ukrajna

Törökország – Oroszország

Kína – Egyesült Államok

Franciaország – Grúzia

 

Dzagnidze,N (2554) - Ju Wenjun (2505)
Holland védelem [A83]

1.d4 f5 2.e4 fxe4 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Hc6 5.f3 d5 6.Fb5 Vd6 7.Fxf6 exf6 8.fxe4 dxe4 9.Hge2 Fg4 10.d5 a6 11.dxc6 axb5 12.cxb7 Bb8 13.Vxd6 Fxd6 14.Hxe4 Fe5 15.Hf2 Ff5 16.0-0-0 Bxb7 17.Hd4 Fd7 18.Hb3 Ff5 19.Hd3 Fd6 20.Bhf1 Fxd3 21.Bxd3 Kf7 22.a3 b4 23.a4 Ba8 24.a5 Bb5 25.g3 Ba6 26.Bd4 Bh5 27.Bf2 Ke6 28.Be2+ Be5 29.Kd2 c5 30.Bh4 h6 31.Bxe5+ fxe5 32.Kd3 Kd5 33.c4+ bxc3 34.bxc3 Fc7 35.Ba4 Fd8 36.c4+ Kc6 37.Ke4 Ff6 38.Ba1 Ba8 39.a6 Fd8

 

40.Kxe5??

Fatális elnézés. 40.Hc1 Ba7 41.Hd3 Ff6 42.Ba5 Fe7 43.Hxe5+ Kd6 44.Hg4 után a kínai nagymesternő bajban lehetett volna.

40...Ff6+ 41.Kf5 Fxa1 42.Hxa1 Bxa6 43.Hc2 Ba2 44.He3 Bxh2 45.Kg6 Be2 46.Hf5 Be4 47.Kxg7 Bxc4 48.Kxh6 Be4 és világos feladta

 

Huang Qian (2476) - Hotenasvili,B (2499)
Vezércsel [D38]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.e3 c4 9.Fe2 g5 10.Fg3 He4 11.Bc1 Va5 12.0-0 Fxc3 13.bxc3 0-0 14.He5 f6 15.Hxc4?! dxc4 16.Fxc4+ Kg7 17.Fd3 Hxg3 18.fxg3 Hc6 19.h4 Fd7 20.e4 Bad8 21.Vf3 g4 22.Ve2 He7 23.Kh2 Bde8 24.Fb1?! Vh5 25.Vd3 Hg6 26.Kg1 Vb5 27.Vd2 Va5 28.Bf2 Vc7 29.Vd3 h5 30.Bcf1 Vb6 31.Vd2 Vd8 32.Kh2 b5 33.Kg1 Ve7 34.Vd3 Ve6 35.Vd2 Vd6 36.Vd3 a5 37.Kh2 Bc8 38.Kg1? Vc6?!

Azonnal nyert a 38...Va3 39.Bc2 (39.e5 f5) 39...b4 folytatás.

39.Bc1 Vd6 40.Ve3 Bce8 41.Bcf1 Vb6 42.Vd3 Bd8 43.Ve3 Bde8 44.Vd3 Bc8 45.Ve3 b4 46.cxb4 axb4 47.e5 f5 48.Fxf5 Fxf5 49.Bxf5 Bxf5 50.Bxf5 Bc4 51.Kh2 Vxd4 52.Vg5 Bc6 53.e6?! Bxe6 54.Bd5 Va7 55.Vd2? Vb6?

Újabb hiba. 55...Ve3 56.Vxb4 He5 57.Vb2 Ve1 58.Bd8 Bg6 nyerőesélyt adott volna.

56.Bxh5 Be3 57.Bg5 Kh6 58.Bxg4 Ve6 59.Bxb4 Ve5 60.Vf2 Be2 61.Vf7

 

61...Be3?? 62.Bg4 He7 63.Bg5 és sötét feladta

 

Gunyina,V (2505) - Nahbajeva,G (2344)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 a5 5.Hc3 b6 6.e3 Fb7 7.Fd3 0-0 8.0-0 d5 9.cxd5 exd5 10.Vc2 Fe7 11.He5 c5 12.dxc5 bxc5 13.Ha4 Vd6

 

14.Fc3??

Hátrányos helyzetben a tavalyi kontinensbajnok döbbenetes hibája.

14...d4! 15.exd4 cxd4 16.Bfd1 Vxe5 17.Fxd4 Vg5 18.Ff1 Ha6 19.Hb6 Bad8 20.Fxf6 Fxf6 21.Hd7 Bfe8 22.Vb3 Hb4 23.a3 Fd5 24.Va4 Hc6 25.Hb6 Hd4 26.Bxd4 Fxd4 27.Vxd4 Fxg2 28.h4 Vg6 29.Vc5 Fb7+ 30.Kh2 Be4 31.Fh3 Bxh4 32.Bg1 Bxh3+ és világos feladta. Még szórakoztatóbb volt a 32...Vxg1+ 33.Kxg1 Bd1+ 34.Kh2 Bh1+ 35.Kg3 B1xh3 matt!

 (fotók: Anasztazia Karlovics, http://astana2013.fide.com)

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Az új világranglistán Carlsen 27 pontos előnyel vezet Caruana előtt, Rapport a 11. a rangsorban
2021. 02. 28.

A háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronjan amerikai színekben folytatja pályafutását
2021. 02. 26.

Wesley So az Opera Euro Rapid győztese, a második párharcot 2,5-1,5-re megnyerte Magnus Carlsen ellen
2021. 02. 15.

A döntő második játszmáját Carlsen nyerte, So a negyedik partiban egyenlített
2021. 02. 14.

Az Opera Euro Rapid viadal döntőjében Magnus Carlsen és Wesley So mérkőzik meg
2021. 02. 12.

Magnus Carlsen és Wesley So nyeréssel kezdte az Opera Euro Rapid viadal elődöntőjét
2021. 02. 11.

Carlsen az Armageddon parti megnyerésével elődöntős, Vachier-Lagrave, So és Radzsabov jutott még tovább
2021. 02. 11.

Az Opera Euro negyeddöntőjében Carlsen, Vachier-Lagrave és So megnyerte az első párharcát
2021. 02. 10.

Carlsen jutott elsőként az Opera Euro online rapid viadal negyeddöntőjébe
2021. 02. 09.

Carlsen félpontos előnnyel vezet So és Giri előtt, a hétfői öt fordulóban dől el nyolc továbbjutó hely sorsa
2021. 02. 08.

Carlsen vereséggel rajtolt, mesternégyessel folytatta, félpontos előnnyel vezet
2021. 02. 07.

Szombaton kezdődik a Champions Chess Tour harmadik versenye, az Opera Euro onlina rapid torna
2021. 02. 05.

A 21 éves  Jorden Van Foreest a Tata Steel Masters győztese, a rájátszást megnyerte Anish Giri ellen
2021. 02. 01.

Giri nyerőesélyt hagyott ki Firouzja ellen, az utolsó forduló előtt fél pont az előnye 
2021. 01. 31.

Anish Giri sötéttel remizett Magnus Carlsennel, megőrizte félpontos előnyét
2021. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog