Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Asztanában döntetlen az orosz-grúz rangadó, az ukránok átvették a vezetést

Címkék: Női csapat-világbajnokság 2013

Asztanában lejátszották a női csapat-világbajnokság hatodik fordulóját. A játéknap rangadója, az orosz-grúz találkozó négy döntéssel végződött játszmával 2-2-vel ért véget. Az ukrán csapat könnyen győzte 4-0-ra a francia együttest, átvette a vezetést. A címvédő kínai négyes a románok ellen nyert 3-1-re, és megtartotta dobogós helyezését. Megszerezte első győzelmét a házigazdák válogatottja, nagy csatában döntetlen lett az indiai-amerikai mérkőzés. A vb hetedik fordulójában grúz-ukrán derbi lesz.

 

A pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a IV. Női Csapat-világbajnokságon. A viadal hatodik játéknapjának rangadója, az orosz-grúz mérkőzés négy eldőlt partival végződött 2-2-vel. A találkozó nagy tétje rányomta bélyegét a játszmák alakulására, sorsdöntő hibák döntően befolyásolták a végeredményt. A meccset mindkét csapat megnyerhette volna.

Az éltáblán a tavalyi kontinensbajnok Valentyina Gunyina kis előnnyel játszhatott a korántsem kirobbanó formában sakkozó Nana Dzagnidze ellen, aki már két partit is vesztett. A végjáték kritikus állásában Gunyina végzetes hibát követett el, Dzagnidze tanulságos gyalogáttöréssel nyert.

Az orosz csapatban az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk nyújtotta az első öt fordulóban a legjobb teljesítményt, a hatodik játéknapon azonban botlott. A nyitásból kis hátránnyal jött ki, majd kiegyenlíthette volna esélyeit. A végjátékban pontatlanul védekezett, a két vereséggel kezdő Bela Hotenasvili sorozatban harmadik nyerésének örülhetett.

Kevesen fogadtak volna a középjátékban Alisza Galljamovára. A világossal játszó sokszoros világbajnokjelölt állása ezer sebből vérzett, Lela Zsavahasvili időzavarban jobbnál-jobb esélyt szalasztott el, a gyalogvégjátékban pedig döbbenetes hibával ellenfelének ajándékozta az egész pontot.

A negyedik táblán is sokáig a grúzok  reménykedhettek, Salome Melia pozíciója igen kecsegtető volt, az időzavarban azonban rontott, majd tétlenül szemlélte, hogy Olga Girja vezérszárnyi szabadgyalogjai feltartóztathatatlanul robognak előre, a győzelemmel az orosz sakkozónő kiegyenlített.

A rajtlistán első ukránok a hatodik játéknap után vezetik a tabellát. Legjobb összeállításukban nyertek 4-0-ra a franciák ellen és várhatják a holnapi rangadót a grúzokkal szemben. A sorsolás érdekessége, hogy az orosz-ukrán csúcsderbit az utolsó játéknapon játsszák.

A címvédő kínai együttes kötelező győzelmet aratott, megőrizte dobogós helyezését. Örülhettek a házigazdák, a kazah csapat megszerezte első győzelmét. Nagy csatában lett döntetlen az indiai-amerikai meccs, az éltáblán Karavade és Zatonskih 115 lépésben osztozott meg a ponton, az indiai csapat „vezérevezőse” korábban könnyű nyerést hagyott ki.

 

A 6. forduló eredményei:

India – Egyesült Államok  2 - 2

Eesha Sanjay Karavade (2387)  - Anna Zatonskih (2474)  döntetlen

Nisha Mohota (2325) - Irina Krush (2448) 0 - 1

Mary Ann Gomes (2387)  - Tatev Abrahamjan (2300)  1 - 0

Soumya Swaminathan (2283) – Sabina Foisor (2323)  döntetlen

 

Oroszország – Grúzia  2 - 2

Valentyina Gunyina (2505)  - Nana Dzagnidze (2554)  0 - 1

Alekszandra Kosztenjuk (2495)  - Bela Hotenasvili (2499)  0 - 1

Alisza Galljamova (2459) - Lela Zsavahasvili (2464)  1 - 0

Olga Girja (2440)  - Salome Melia (2419) 1 - 0

 

Ukrajna – Franciaország  4 - 0

Katyerina Lahno (2547) – Nino Maisuradze (2330)  1 - 0

Anna Usenyina (2477)  - Anda Safranska (2328)  1 - 0

Maria Muzicsuk (2479)  -  Silvia Collas (2282) 1 – 0  

Natalija Zsukova (2471) – Natacha Benmesbah (2266)  1 - 0

 

Románia – Kína  1 - 3

Adela Cristina Foisor (2401) - Ju Wenjun (2505)  0 - 1

Elena Luminita Cosma (2336) - Tan Zongyi (2471)  döntetlen

Alina L’Ami (2353)  - Guo Qi (2435)  0 - 1

Carmen Voicu (2281)  - Shen Yang (2415)  döntetlen

 

Kazahsztán – Törökország  3 - 1

Gulishan Nahbajeva (2344) – Betul Cemre Yildiz (2341)  1 - 0

Gulmira Dauletova (2265) – Kubra Ozturk (2252)  döntetlen

Dinara Szaduakaszova - Kardelan Cemhan (2025) 1 - 0

Madina Davletbajeva (2272) – Emel Kaya (1995)  döntetlen

 

A világbajnokság állása:

1. Ukrajna  11 meccspont, 17 pont

2.Oroszország  10, 16

3. Kína 9, 16

4. Grúzia 8, 15

5. India 7, 12,5

6. Egyesült Államok  5, 9,5

7. Románia 4, 9,5

8. Kazahsztán 4, 10,5

9. Törökország 1, 7

10. Franciaország 1, 5

 

Helyezés

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

SB.

1

UKRAJNA

*

3

3

2

4

11

17

55,75

2

OROSZORSZÁG

*

2

2

3

4

10

18

47,50

3

KÍNA

1

2

*

3

3

9

16

48,00

4

GRÚZIA

2

1

*

2

3

8

15

36,75

5

INDIA

1

2

*

2

3

2

7

12½

32,50

6

EGYESÜLT   ÁLLAMOK

½

½

2

*

2

2

5

21,00

7

KAZAHSZTÁN

1

1

2

*

2

3

4

10½

16,50

8

ROMÁNIA

2

½

1

2

2

*

2

4

23,50

9

TÖRÖKORSZÁG

0

1

1

2

*

1

7

4,75

10

FRANCIAORSZÁG

0

½

½

½

2

*

1

5

4,75

 

 

A 7. forduló párosítása:

Törökország – India

Kína – Kazahsztán

Franciaország – Románia

Grúzia – Ukrajna

Egyesült Államok – Oroszország

 

Gunyina,V (2505) - Dzagnidze,N (2554)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Fg2 c6 8.0-0 d5 9.Fc3 0-0 10.Hbd2 Hbd7 11.Be1 Fb7 12.e4 Hxe4 13.Hxe4 dxe4 14.Bxe4 c5 15.Be1 Ff6 16.Vc2 Fxf3 17.Fxf3 Bc8

 

 

18.d5

Világos másik terve a 18.dxc5 Fxc3 19.Vxc3 Hxc5 20.Bad1 Ve7 21.Bd2 Bfd8 22.Bed1 változat volt.

18...exd5 19.Fxd5 Fxc3 20.Vxc3 Be8 21.Bad1 Vc7 22.Bxe8+ Bxe8 23.Kg2 Hf6 24.Ff3

A tavalyi kontinensbajnok orosz nagymesternő kis előnnyel nyugodtan játszhatott volna...

24...Kf8 25.Vd3 g6 26.h4 Ve5 27.a4 Kg7 28.Vd2 Be7 29.a5 h6 30.a6 Be8 31.Vc1 Vc7 32.Bd3 Bd8 33.Bxd8 Vxd8 34.Vf4 Vc8 35.Ve5 h5

 

 

36.Fb7

Kimaradt a taktikai motívum kínálta 36.Fxh5 Ve8 (36...Vxa6 37.Ff3 Vc8 38.g4) 37.Vxe8 Hxe8 38.Ff3 Hc7 39.Fb7 He6 40.Fc6 Hd4 41.Fa4 lehetőség, de az erős centrális huszár mellett sötétnek jók az esélyei remire.

36...Vd8 37.Vf4 Hg4 38.Ff3 Hf6 39.Ve5 Kg8 40.Vg5 Vd4 41.Vc1 Kg7 42.Ve1 Kf8 43.Ve2 Hd7 44.Fb7 He5 45.Fd5 Kg7 46.Fe4 Kf8 47.Fc2 Kg7

 

48.Ve4 Vxe4+ 49.Fxe4 Kf6 50.f3 Ke7 51.Kf2 f5 52.Fd5 Hd3+ 53.Ke3 Hb4 54.Fb7 Hc2+ 55.Kd3 Hd4 56.b4 Kd6 57.b5 f4 58.g4 Ke5

 

59.Fe4??

Hihetetlen baki, azonnali vesztőlépés. 59.gxh5 gxh5 60.Fe4 Kf6 61.Kc3 sima remi lett volna.

59...g5!!

Tanulságos a hiba kihasználása, a gyalogáttörés.

60.gxh5 gxh4 61.h6 Kf6 62.Fb7 h3 és világos feladta

 

Hotenasvili,B (2499) - Kosztenjuk,A (2495)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 d5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 a6 10.a4 Hbd7 11.Fg5 h6 12.Fh4 Va5 13.Ve2 Vh5 14.He4 Hxe4 15.Vxe4 Vf5 16.Ve2 Hf6 17.Fd3 Vh5 18.Bfc1

Világos nem könnyen választhatott a lépésjelöltek között. 18.Fxf6 gxf6 19.Bfc1 Fd6 20.Bc4 f5 21.h3 is figyelmet érdemelt.

18...Hd5 19.Fg3 Fd7 20.Ve4 Vf5 21.He5 Vxe4 22.Fxe4 Bad8 23.Hd3 Fd2 24.Bc2 Fg5 25.Fxd5 exd5 26.Bc7 Fc8

Mi szólt 26...Fc6 ellen? 27.Ff4 Fxf4 28.Hxf4 Bfe8 változatban az exvilágbajnoknőnek nem lett volna gondja.

27.Ff4 Fxf4 28.Hxf4 Bd6 29.a5 g5 30.Hd3 b6 31.b4 Fd7

 

 

32.He5 Fb5 33.Bac1 bxa5 34.bxa5 Be6 35.h4 gxh4 36.B1c5 Bd6 37.Kh2 Kg7 38.f3 Kf6? 39.Ba7?! Kg7 40.Bb7 h5

 

41.Kh3 Bf6 42.Bxd5

Nem kellett volna komplikálni, 42.Kxh4 Bf4+ 43.Kg5 Bxd4 44.Hg6 Bd2 45.Hxf8 Bxg2+ 46.Kxh5 Kxf8 47.Bcc7 Fe8 48.Ba7 Bg6 49.Bc8 folytatás simán nyert volna.

42...Bc8 43.Hd7?! Bc1 44.Kh2 Fxd7 45.Bbxd7

 

45...h3 46.Bg5+ Kh6 47.Bdd5 hxg2 48.Bxh5+ Kg7 49.Kxg2 Bd1 50.Bhg5+ Kf8 51.Bd8+ Ke7 52.Bgd5 Be6 53.B8d7+ Kf6 54.Kg3 Kg6 55.B7d6 Kf6?! 56.Kf4 Ke7 57.Bd7+ Kf8 58.Bf5

 

 

58...Ke8 59.Bfxf7 Bxd4+ 60.Bxd4 Kxf7 61.Bd7+ Kf8 62.Ba7 Bf6+ 63.Ke4 Be6+ 64.Kf5 Bc6 65.f4 Bc5+ 66.Kf6 Bc6+ 67.Kg5 Bc5+ 68.f5 Bxa5

 

 

69.Kf6 Ke8 70.Ke6 Kd8 71.f6 Ba1 72.Ba8+ Kc7 73.f7 és sötét feladta

Galljamova,A (2459) - Zsavahisvili,L (2464)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.Ff4 Fd6 7.Fg3 0-0 8.e3 a6 9.cxd5 exd5 10.Fd3 Ve7 11.Fh4 Hbd7 12.Ff5 Bfd8 13.Va4 Hf8 14.0-0 Hg6 15.Fxg6 hxg6 16.b4 Ve6 17.He2 Be8 18.Bac1 He4 19.Bc2 f6 20.Bfc1 g5 21.Fg3 Hxg3 22.Hxg3 Be7 23.Vb3 g6 24.a4 Kg7 25.a5 Vd7 26.Vc3 Bh8 27.Hf1 Vg4 28.H3d2 Vh5 29.g3 Vh3 30.b5 axb5 31.axb6 cxb6 32.Vb3 Vd7 33.Hf3 Ba8 34.Ba2 Bxa2 35.Vxa2

 

35...b4 36.He1 Vb5 37.Bb1 Bc7 38.Vb2 Vc4 39.Hd2 Vc3 40.Va2 Va3 41.Vb3 Vxb3 42.Hxb3 Fa6 43.Hc1 Bc3?! 44.Ha2 Ba3?!

 

45.Hxb4 Fxb4?! 46.Hc2 Fd3 47.Hxa3 Fxb1 48.Hxb1 f5 49.h3 Kf6 50.g4 Ke6 51.Kf1 Kd6 52.Ke2 Kc6 53.Kd3 Kb5 54.Hc3+ Fxc3 55.Kxc3 Ka4 56.Kb2 Kb4 57.f4

 

 

57...gxf4??

Ismétlődött az éltáblán látott hiba. 57...fxg4 58.hxg4 Kc4 59.f5 gxf5 60.gxf5 g4 61.f6 g3 62.f7 g2 63.f8V g1V 64.Vc8+ Kb5 sima remi volt.

58.exf4 Kc4 59.gxf5 gxf5 60.h4 Kxd4 61.h5 Ke3 62.h6 és sötét feladta

 

Melia,S (2419) - Girja,O (2440)

 

55.Hd8+?

A grúz nagymesternő jó nyerőesélyt szalasztott el az 55.h4 gxh4 56.g5 Kc6 57.gxf6 Hxf6 58.Bf5 Hd7 59.Fe8 Kd6 60.Fxd7 Kxd7 61.Hxc5+ változatban.

55...Kc7 56.Fxd5 Kxd8 57.Bxg5 b4 58.Fe6 Ke7 59.Be5 Kd6 60.Be2?

 

 

 

60...c4 61.Ff7 Hd7? 62.f4? b3 63.Kf3 Bc3+ 64.Kg2 Bc2 65.Kf3

 

 

 

65...b2 66.Bxc2 b1V 67.Bd2+ Ke7 68.Fxc4 Vh1+ 69.Bg2 Vxh3+ 70.Bg3 Vh1+ 71.Kf2 Vh2+ 72.Kf3 Vd2 73.Fe2 Hf6 74.Bg1 Hd5 75.Fa6 Ve3+ 76.Kg2 Hxf4+ 77.Kf1 Vc1+ 78.Kf2 Hh3+ és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog