A sakkvilág a zseniális világbajnokra, Robert Fischerre emlékezik. A sakkozás tizenegyedik világelsője 1943. március 9-én született, új hazájában, Izlandon, 2008. január 19-án hunyt el. Közel 41 éve, hogy Reykjavíkban az évszázad mérkőzését vívta a címvédő szovjet Borisz Szpasszkijjal. Sokan a két világrendszer „háborújának” is nevezték a meccset, amelyet Fischer 12,5-8,5-re megnyert, s ezzel megtörte a szovjet hegemóniát. Igazi bajnok volt, fantasztikus játszmáin, szemet-lelket gyönyörködtető kombinációin nemzedékek nőttek fel.
A sakkvilág 1972-ben Izland fővárosára, Reykjavíkra figyelt. Már a Szpasszkij-Fischer világbajnoki döntő előzményei is óriási sajtóvisszhangot kaptak, hiszen az amerikai nagymester újabb és újabb követelésekkel állt elő. A szervezőkkel, a rendezőkkel vívott harca végigkísérte pályafutását, magasabb pénzdíjakért, jobb versenyzési körülményekért küzdött. Fischer állandó összetűzéseinek gyümölcsét a későbbi nemzedék aratta le. Még mindig élénken él emlékezetünkben, hogy Fischer a világbajnoki döntő első partijában egy h2 gyalog könnyelmű leütése után bajba került, és el is vesztette a játszmát. A másodikra sor sem került, Szpasszkij játék nélkül nyert. A Szovjet Sakkszövetség határozott utasítása ellenére a szovjet világbajnok nem utazott el, elfogadta Fischer bocsánatkérését, a mérkőzést végül Fischer 12,5-8,5 arányban megnyerte, és elhódította a világbajnoki címet.
Fischer világelsőként szép terveket dédelgetett, szerette volna megdönteni Emanuel Lasker rekordját, aki 27 évig volt világbajnok, a legnépszerűbb sportágak egyikévé tenni Amerikában a sakkozást. Elképzelései „zátonyra futottak”, a FIDE vezérkarával nem tudott megegyezni. A világbajnoki döntőt tíz nyerésig akarta játszani, ahol a 9-9 neki, azaz a címvédőnek kedvezett volna. Harminchárom éve, hogy a FIDE holland elnöke, Max Euwe megfosztotta őt címétől, és Anatolij Karpovot „koronázták meg”. Nemzedékek nőttek fel Fischer játszmáin, élvezetes, dinamikus sakkot játszott, és korai visszavonulása óriási veszteség volt. Robert Fischer az 1992-es „visszavágóig” egyetlen tornán sem szerepelt, de a mérkőzés partijai egyértelműen jelezték, hogy a sakktól nem szakadt el, tudása, zsenialitása nem kopott meg.
Nem véletlen, hogy Garri Kaszparov „A nagy elődeim” sorozat negyedik kötetét Fischernek szentelte. A szovjet sakkiskola hegemóniáját megszakító bámulatos tehetségű sakkozó 1957-ben nyert először amerikai bajnokságot, bajnoki címet még hétszer szerzett, 1963-ban 11 partiból 11 győzelemmel. A világ legfiatalabb nagymestereként ünnepelték, nem tűrte a megalkuvást sem a játszmáiban, sem a diplomáciában. Az amerikai kormány tiltása ellenére 1965-ben játszott a havannai Capablanca emlékversenyen, igaz ezt csak telexen elküldött lépéseivel tehette meg. Fischer 1959-ben már a világbajnok-jelöltek tornáján szerepelt. Bled, Zágráb és Belgrád volt a színhelye a sakktörténelem egyik legemlékezetesebb viadalának, amely Michail Tal győzelmével végződött. Fischer három év múlva sem tudta átverekedni magát a „szovjet falon”, a körmérkőzéses rendszer nem kedvezett neki.
1967-ben Fischer újra próbálkozott, de a zónaközi döntőről nyerő helyzetből visszalépett. Pedig ebben az esztendőben sikerek egész sorát érte el, első lett Szkopjéban (13,5/17), Monte-Carlóban (7/9). Egy év múlva Netanyában 11,5 pontot gyűjtött 13 játszmából, Vinkovciban 11-gyet 13 partiból. 1970-ben kettős helyszínnel megrendezett tornán, Rovinj és Zágráb sakkrajongói ünnepelték, 13 pontot gyűjtött 17 játszmából, Buenos Airesben 15-öt szerzett 17 összecsapásából. Érdekesen kezdődött az 1970-es év, hiszen a belgrádi rendezők minden árat megadtak volna azért, hogy Fischer játsszon a Szovjetunió-Világválogatott tíztáblás, négyfordulós mérkőzésen. Bent Larsen azonban ragaszkodott az első táblához, végül Fischer elvállalta a meccset, és a második táblán 3-1-re legyőzte Tigran Petroszjant.
A kompromisszum már biztató légkört teremtett a következő affér megoldásához. Fischernek nem lett volna indulási joga a Palma de Mallorca-i zónaközi döntőn, hiszen nem játszott az amerikai bajnokságon, amely egyúttal zónaversenynek is számított. Benkő Pál sietett segítségére, lemondott a részvételről, és helyét átadta Fischernek. A FIDE a riválisok nagy bánatára elfogadta a cserét, és az amerikai nagymester 3,5 ponttal előzte meg a dán Bent Larsent, akitől egyetlen vereségét szenvedte el. Bámulatos eredmény a 23 partiból szerzett 18,5 pont.
Következtek a világbajnok-jelölti páros mérkőzések. A nyolc között Mark Tajmanov volt az áldozata, 6-0 az amerikainak. Hiába nyilatkozta Larsen, hogy jók az esélyei, ő is kapott egy hatost. Petroszjan egy partit tudott nyerni, de 6,5-2,5-ös győzelemmel Fischer elérte álmát, a világbajnoki címért játszhatott, és Szpasszkij legyőzésével a sakkozás 11. világbajnoka lett.
Robert Fischer 2005. március 24-én az izlandiak tizedik nagymestereként érkezett meg Reykjavík repülőterére. A 62 éves nagymester 1992-ben figyelmen kívül hagyta a Jugoszlávia ellen meghirdetett amerikai bojkottot, és húsz évvel emlékezetes világbajnoki döntőjük után ismét megmérkőzött Borisz Szpasszkijjal. A mérkőzés megnyeréséhez szükséges tíz győzelmet csak a 30. játszma után érte el, 17,5-12,5-ös sikerével ért véget a találkozó. Fischer ezután nem térhetett haza Amerikába, sokáig élt hazánkban is, és 2004 nyarán tartóztatták le Tokió repülőterén, amikor már érvénytelen amerikai útlevéllel akart Fülöp-szigetekre utazni. A sakkvilág összefogott kiszabadításáért, az izlandi parlament soron kívül megszavazta állampolgársági kérvényét, és Fischer új életet kezdhetett a szigetországban. Az izlandiak joggal reménykedtek abban, hogy Boby ismét bekapcsolódik a sakkozás vérkeringésébe. Lesújtó a hír, hogy a zseniális bajnok, a 64 kockás világ egyik legnagyobb egyénisége elhunyt. Emlékét megőrzik fantasztikus játszmái, szemet-lelket gyönyörködtető kombinációi, káprázatos eredményei.
Egyetlen kombinációs tankönyvből sem hiányozhat az alábbi mestermű, amelyet 13 évesen alkotott.
Byrne,D - Fischer,R
Grünfeld védelem [D97]
New York, 1956
1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.d4 0-0 5.Ff4 d5 6.Vb3 dxc4 7.Vxc4 c6 8.e4 Hbd7
Sötét játszhatta volna a 8...b5! 9.Vb3 Va5 10.Fd3 Fe6 11.Vd1 c5!? folytatást is.
9.Bd1 Hb6 10.Vc5 Fg4 11.Fg5?
Fontos tempót veszít, elhanyagolja a fejlődést, a könnyelmű futólépésre taktikai csapások sorozata következett.
11...Ha4!! 12.Va3
Az áldozatul kínált huszár leütése gyors összeomláshoz vezetett volna. 12.Hxa4 Hxe4 13.Vc1 (13.Vxe7 Va5+ 14.b4 Vxa4 15.Vxe4 Bfe8 16.Fe7 Fxf3 17.gxf3 Ff8) 13...Va5+ 14.Hc3 Fxf3 15.gxf3 Hxg5 után.
12...Hxc3 13.bxc3 Hxe4! 14.Fxe7 Vb6
Világos hibája óta mindössze négy lépés történt, de nagy fordulatnak vagyunk szemtanúi, a sötét tisztek ideális támadó pozíciókat foglaltak el.
15.Fc4
Középen rekedt király mellett nem lehet minőséget nyerni, 15.Fxf8 Fxf8 16.Vb3 Hxc3! mutat rá a világos hadállás gyengeségére.
15...Hxc3! 16.Fc5
Nincs jobb, 16.Vxc3 Bfe8 17.Fxf7+ Kxf7 18.Hg5+ Kxe7 19.0-0 Fxd1 20.Bxd1 Vb5 után is nagy sötét fölénye.
16...Bfe8+ 17.Kf1
17...Fe6!!
Gyönyörű taktikai csapás, hiba lett volna 17...Hb5?, mert világos nyerne 18.Fxf7+! Kxf7 (18...Kh8 19.Fxb6 Hxa3 20.Fxe8) 19.Vb3+ Fe6 20.Hg5+-kal.
18.Fxb6
Más lépés se mentette volna meg világost, 18.Fxe6-ra 18…Vb5+ 19.Kg1 He2+ 20.Kf1 Hg3+ 21.Kg1 Vf1+! 22.Bxf1 He2 fojtott matt jönne. 18.Vxc3 Vxc5! 19.dxc5 Fxc3 20.Fxe6 Bxe6; illetve 18.Fd3 Hb5 hozná sötétet döntő előnybe.
18...Fxc4+ 19.Kg1 He2+ 20.Kf1 Hxd4+ 21.Kg1 He2+ 22.Kf1 Hc3+ 23.Kg1 axb6 24.Vb4 Ba4! 25.Vxb6 Hxd1
A nyolclépéses kombináció döntő anyagi előnnyel zárult, a parti befejezése már nem igényel kommentárt.
26.h3 Bxa2 27.Kh2 Hxf2 28.Be1 Bxe1 29.Vd8+ Ff8 30.Hxe1 Fd5 31.Hf3 He4 32.Vb8 b5 33.h4 h5 34.He5 Kg7 35.Kg1 Fc5+ 36.Kf1 Hg3+ 37.Ke1 Fb4+ 38.Kd1 Fb3+ 39.Kc1 He2+ 40.Kb1 Hc3+ 41.Kc1 Bc2 matt!
A jugoszláv Szvetozar Gligoric hazai pályán sem tudott azonban ellenállni a 16 éves zseninek
Fischer,R - Gligoric,S
Szicíliai védelem [B57]
Világbajnok-jelöltek versenye Bled-Zágráb-Belgrád,1959
1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 d6 6.Fc4 Fd7 7.Fb3 g6 8.f3 Ha5 9.Fg5 Fg7 10.Vd2 h6
Kényszer, 10...0-0-ra 11.Fh6 jönne és a h4-h5 akció.
11.Fe3 Bc8 12.0-0-0 Hc4 13.Ve2!?
Érdekes elgondolás, de 13.Fxc4 Bxc4 14.g4 is jó volt.
13...Hxe3 14.Vxe3 0-0
A jugoszláv nagymester jobban játszhatott volna 14...Va5 15.f4 0-0 16.h3 e6-tal.
15.g4 Va5 16.h4 e6 17.Hde2! Bc6 18.g5 hxg5 19.hxg5 Hh5 20.f4 Bfc8 21.Kb1 Vb6 22.Vf3 Bc5 23.Vd3!
Nincs ok a sietségre, 23.f5-re 23…exf5 24.Bxh5 (24.Hd5 Vd8 25.exf5 Fxf5 26.Bxh5? Bxc2!) 24...gxh5 25.Hf4 Bxc3 26.bxc3 Bxc3 27.Vxh5 Bxb3+ 28.cxb3 Ve3 jönne ellenjátékkal.
23...Fxc3
Világos támadása átüt egyéb lépésekre is. 23...B5c6 24.f5! exf5 25.Bxh5! gxh5 26.exf5; 23...B8c6 24.Ha4; 23...Ff8 24.f5! exf5 25.Hd5 Vd8 26.Bxh5! gxh5 27.Hf6+ Kg7 28.Vh3 nyer.
24.Hxc3 Hxf4 25.Vf3 Hh5
26.Bxh5! gxh5 27.Vxh5 Fe8
Tetszetős a nyerés 27...Kf8-ra 28.Vh8+ Ke7 29.Vf6+ Ke8 30.Bh1 Fb5 31.Fxe6! fxe6 32.Vxe6+ Kd8 33.Bh8+ Kc7 34.Bxc8 matt.
28.Vh6! Bxc3 29.bxc3 Bxc3 30.g6! fxg6 31.Bh1 Vd4 32.Vh7+ és sötét feladta
Négy vezér a sakktáblán
Fischer,R - Petroszjan,T
Caro-Kann védelem [B11]
Világbajnok-jelöltek versenye Bled-Zágráb-Belgrád, 1959
1.e4 c6 2.Hc3 d5 3.Hf3
A 16 éves amerikai nagymesternek a világbajnok-jelöltek versenyén nem volt igazán hatásos fegyvere a Caro-Kann védelem ellen.
3…Fg4 4.h3 Fxf3 5.Vxf3 Hf6 6.d3 e6 7.g3 Fb4 8.Fd2 d4 9.Hb1 Fxd2+ 10.Hxd2 e5 11.Fg2 c5 12.0-0 Hc6 13.Ve2 Ve7 14.f4 0-0-0 15.a3 He8
Elemzésben 15...Hd7 16.b4 f6 17.Hc4 b5]-öt javasolták.
16.b4 cxb4
Jobb volt 16...f6 17.b5 Ha5 18.Hb3 Hxb3 19.cxb3 Kb8 20.a4 folytatás egyenlő esélyekkel.
17.Hc4?
Erre a lépésre Petroszjan konszolidálhatta állását. 17.fxe5! minden változatban biztosította volna világos előnyét. Pl.: 17…Vxe5-re 18.Bxf7 Vxg3 19.e5! Ve3+ 20.Vxe3 dxe3 21.Hc4, vagy 17...bxa3-ra 18.Hc4 Bf8 19.Bxa3 b5 20.Vg4+!, 17...Hxe5-re 18.axb4 Kb8 19.Hf3 f6 20.Vf2! Hxf3+ 21.Vxf3 Hd6 22.Ba5 a6 23.Vf4 Bhe8 24.Bd5, 17...Kb8-ra 18.axb4 Hxb4 19.Hc4 Hc6 20.Vf3 Bf8 21.e6! Vxe6 22.e5! a megoldás.
17...f6! 18.fxe5 fxe5 19.axb4 Hc7 20.Ha5 Hb5!
Önveszélyes a gyalograblás 20...Hxb4-gyel 21.Bfb1 Hca6 22.Vd2 b6 23.Hc4 miatt.
21.Hxc6 bxc6 22.Bf2 g6 23.h4 Kb7 24.h5 Vxb4 25.Bf7+ Kb6 26.Vf2! a5 27.c4 Hc3
Jobb volt 27...Hd6.
28.Bf1?
Fischer nem tudott élni a felkínált eséllyel. 28.Vf6!-tal nehéz feladat elé állította volna rutinos ellenfelét. Sötét négy változat közül válaszhatott volna: 28… Bdf8 29.Vxe5 Bxf7 30.Vxh8 Vc5 31.e5 világos előnyével, 28...Bhf8 29.Bf1! Bxf7 30.Vxd8+! Bc7 31.Bf7 nyeréssel; 28...Vc5 29.Vg7! Ka6 30.Ba7+! Vxa7 31.Bxa5+ Kxa5 32.Vxa7+ Kb4 33.Vb6+ Ka3 34.c5 döntő fenyegetésekkel, 28...Vd6-ra 29.Vg7 Bdg8? 30.Bb7+ Kc5 31.Bxa5+ nyerne.
28...a4 29.Vf6 Vc5
Tetszetős változat 29...Vd6! 30.Vg7 Bdg8! 31.Bb7+ Kc5 32.Vf7 Bf8 33.Vg7 Bhg8 34.Vxh7? Bh8 35.Vxg6 Vxg6 36.hxg6 He2 matt.
30.Bxh7! Bdf8! 31.Vxg6 Bxf1+
Azonnal remihez vezetett 31...Bxh7! 32.Vxh7 a3! 33.Vg7 He2+ 34.Kh2 Bxf1 35.Fxf1 a2 36.Vg8 a1V 37.Vb8+ folytatás.
32.Fxf1 Bxh7 33.Vxh7 a3 34.h6 a2 35.Vg8 a1V 36.h7 Vd6?
Újabb pontatlanság, 36...He2+! 37.Kf2 Hxg3! 38.Vb8+ ismét döntetlen.
37.h8V
Négy vezér a táblán, igazán festői a kép.
37...Va7 38.g4 Kc5! 39.Vf8?
Jobb volt 39.Vh2! Vf6 (39...Va1 40.Vg7; 39...Va2? 40.Vxa2 Hxa2 41.Va8!+-; 39...Vae7 40.Va8; 39...Vde7 40.g5 Hd1 41.Vh6) 40.g5 folytatás.
39...Vae7!
Petroszjan jól védekezett, a gyengébb 39...Vxf8-ra 40.Vxf8+ Kb6 41.Vb4+ Ka6 42.Va3+ Kb7 43.Vxa7+ Kxa7 44.g5 nyert volna.
40.Va8 Kb4! 41.Vh2 Kb3!
Ebben a nagyon bonyolult állásban kellett világosnak leadnia a függőlépését.
42.Va1
Sokan azt gondolták, hogy 42.c5 Vxc5 (42...Vg6 43.Fe2! Vgg5 44.Fd1+!) 43.Vg8+ Ka3 44.Vc2 Vb4 45.Va8+ Va4 (45...Ha4? 46.Vc1+ Ka2 47.Vg8+ Vb3 48.Vc2+) 46.Vcxa4+ Hxa4 47.Vxc6 nyert volna, Fischer azonban 47… Hc3!-at is látta.
42...Va3 43.Vxa3+ Kxa3 44.Vh6 Vf7! 45.Kg2 Kb3 46.Vd2 Vh7! 47.Kg3 Vxe4! 48.Vf2!?
Fischer a kellemetlen taktikai csapásra is megőrizte higgadtságát, 48.dxe4? Hxe4+ 49.Kh4 Hxd2 50.g5 Hxf1 51.g6 d3 sötétetnek nyer; 48.Vd1+? Hxd1 49.dxe4 He3 50.Fe2 Hxc4 51.g5 Hd6 52.g6 He8 is veszít; 48.Vxc3+? dxc3 49.dxe4 c2 is reménytelen.
48...Vh1! és váratlan fordulattal a szovjet nagymester előnyösebb állásban, a nehéz csatától kifáradva után elfogadta a döntetlenajánlatot. 49.g5 e4! 50.g6 e3 51.Vf3 Vh6 52.Vg4 Vf8 53.Vf4 Ve8 folytatásban nyerhetett volna.
Vezéráldozattal győzte le a "Rigai Varázslót"
Fscher - Tal
Szicíliai védelem [B47]
Zónaközi döntő Bled,1961
1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hc3 Vc7 6.g3 Hf6?
Komoly hiba 6...a6 7.Fg2 Hf6 8.0-0 a főváltozat.
7.Hdb5! Vb8
Nem jobb 7...Va5 sem, 8.Fd2 Vd8 9.Ff4 e5 10.Fg5-tel világos fölényesen áll.
8.Ff4 He5 9.Fe2! Fc5
Sötét minden változatban hátrányban, 9...a6 10.Vd4 d6 11.Bd1 axb5 12.Fxe5; 9...d6 10.Vd4 Hc6 11.Hxd6+ Kd7 12.Fb5 Fxd6 13.0-0-0; 9...Hg8 10.Vd4 f6 11.0-0-0 a6 12.Hd6+ Fxd6 13.Vxd6 Vxd6 14.Bxd6 sem szívderítő.
10.Fxe5! Vxe5 11.f4 Vb8 12.e5 a6 13.exf6 axb5 14.fxg7 Bg8 15.He4 Fe7 16.Vd4 Ba4 17.Hf6+ Fxf6 18.Vxf6 Vc7 19.0-0-0 Bxa2 20.Kb1 Ba6 21.Fxb5 Bb6 22.Fd3 e5
23.fxe5!
A nagy taktikus Tal ellen Fischer szép vezéráldozatot hozott.
23...Bxf6 24.exf6 Vc5 25.Fxh7 Vg5 26.Fxg8 Vxf6 27.Bhf1 Vxg7 28.Fxf7+ Kd8 29.Fe6 Vh6 30.Fxd7 Fxd7 31.Bf7 Vxh2
A két bástya jóval erősebb a vezérnél, a 18 éves amerikai nagymester hibátlan technikával vezette győzelemig a játszmát.
32.Bdxd7+ Ke8 33.Bde7+ Kd8 34.Bd7+ Kc8 35.Bc7+ Kd8 36.Bfd7+ Ke8 37.Bd1 b5 38.Bb7 39.g4 Vh3
Szép motívummal nyer világos 39...Vxg4-re 40.Bh1 Vd4 41.Bh8+! Vxh8 42.Bb8+-kal.
40.g5 Vf3 41.Be1+ Kf8 42.Bxb5 Kg7 43.Bb6 Vg3 44.Bd1 Vc7 45.Bdd6 Vc8
A vezér szorongatott helyzetben, 45...Ve7-re 46.Bg6+ Kh7 47.Bh6+ Kg7 48.Bbg6+ Kf8 49.Bh8+ Kf7 50.Bh7+; 45...Vc5-re 46.Bb7+ Kg8 47.Bd8+ nyer.
46.b3 Kh7 47.Ba6 és sötét feladta, 47… Kg7-re 48.Ba7+ Kg8 49.Bdd7 nyerne.
Keresz pattkombinációval menekült meg
Keresz,P - Fischer,R
Világbajnok-jelöltek versenye, Curacao, 1962
A függőjátszma folytatása előtt Keresz döntetlent ajánlott, amit Fischer elutasított.
41...Vf5 42.Ve3 g5 43.Kg2 Bg4+ 44.Kf2 Bf4 45.Kg2 Vc2+ 46.Kh1 Vb1+ 47.Kh2 Va2+ 48.Kh3 Vf7 49.Kh2 Vf6 50.Kg2 Kg7 51.Kg3 h4+ 52.Kg2 Bg4+ 53.Kh1 Bg3 54.Ve4 g4 55.Hh2 Vg5 56.Hf1?
A második időkontroll utolsó lépése nagy hiba. 56.Ve5+! Vxe5 57.dxe5 Bxa3 58.Hxg4 remi lett volna.
56...Bh3+?
Fischer viszonozta a szívességet. 56...Bxa3! 57.d5 g3 58.d6 (58.Fd7 Ba1 59.Kg2 Ba2+ 60.Kg1 Vf6 61.Ff5 Bf2) 58...Ba1 59.Ve7+ Vxe7 60.dxe7 h3! 61.e8H+ Kf8 folytatással nyerhetett volna.
57.Kg1 Bxa3 58.d5 g3 59.Fd7! Ba1 60.Ff5! Vf6 61.Vf4 Be1 62.d6 Be5 63.Vg4+!
Matthoz vezetett a 63.d7? Bxf5 64.Vxf5 Vxf5 65.d8V Vf2+ 66.Kh1 Vxf1 változat.
63...Kf8 64.d7 Bd5 65.Kg2! Bxd7! 66.Fxd7! Vf2+ 67.Kh3 Vxf1+ 68.Kxh4 g2 69.Vb4+ Kf7! 70.Vb3+ Kg7 71.Vg3+ Kh7!
72.Ve5!!
Keresz megtalálta az egyetlen védelmet, 72.Ff5+ Vxf5 73.Vxg2 Vf4+! 74.Vg4 Vxg4+ 75.Kxg4 Kg6! Változatban sötét nyer.
72...Vh1+
A 72.Ve5 poénja a 72...Vf2+ 73.Kh3 g1V 74.Ff5+ Kh6 (74...Vxf5+ 75.Vxf5+ Vg6 76.Vxg6+ Kxg6 77.Kg4) 75.Vf6+ Kh5 76.Fg6+! Vxg6 77.Vg5+!! Kxg5 változatban derül ki.
73.Fh3 Vxh3+
Hasonló a motívum 73...g1V-re 74.Vh5+ Kg7 75.Vg6+!-kal.
74.Kxh3 g1V 75.Ve7+ Kh8 76.Vf8+ Kh7 77.Vf7+ és döntetlen. Remi a gyalogvégjáték 77… Vg7 78.Vxg7+! Kxg7 79.Kg3! Kf6 80.Kf4 Ke6 81.Ke4 Kd6 82.Kd4 Kc7 83.Kd5 Kb7 84.Kc4 Kc7 85.Kd5 Kd7 86.Ke5 után.
A világbajnoki döntő hatodik játszmája
Fischer,R (2785) - Szpasszkij,B (2660)
Vezércsel [D59]
Világbajnoki döntő Reykjavík, 1972 (6)
1.c4 e6 2.Hf3 d5 3.d4 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 0-0 6.e3 h6 7.Fh4 b6 8.cxd5 Hxd5 9.Fxe7 Vxe7 10.Hxd5 exd5 11.Bc1 Fe6 12.Va4 c5 13.Va3 Bc8 14.Fb5! a6 15.dxc5 bxc5 16.0-0 Ba7 17.Fe2 Hd7 18.Hd4! Vf8
Timman hibáztatja, és 18...Hf6 19.Hb3 Hd7 javasolja.
19.Hxe6! fxe6 20.e4! d4?
A sötét gyalogszerkezet gyengesége miatt 20...Hf6 21.exd5 exd5 22.Ff3; 20...c4 21.Vh3 Vf7 22.Fh5 Ve7 23.exd5 exd5 24.Bfe1 Vf6 25.Fg4 is világosra előnyös. 20…d4-re a világos akció feltartóztathatatlanul bontakozik ki.
21.f4 Ve7 22.e5 Bb8 23.Fc4 Kh8 24.Vh3 Hf8 25.b3 a5 26.f5! exf5 27.Bxf5 Hh7 28.Bcf1 Vd8 29.Vg3 Be7 30.h4 Bbb7 31.e6! Bbc7 32.Ve5 Ve8 33.a4 Vd8 34.B1f2 Ve8 35.B2f3 Vd8 36.Fd3 Ve8 37.Ve4 Hf6 38.Bxf6 gxf6 39.Bxf6 Kg8 40.Fc4 Kh8 41.Vf4 és sötét feladta. Ezzel a győzelemmel szerzett Fischer vezetést a mérkőzésen.
Húsz év után ismét Szapsszkijjal csatázott
Fischer,R (2785) - Szpasszkij,B (2560)
Spanyol megnyitás [C95]
Páros mérkőzés, Sveti Sztefan-Belgrád, 1992
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.Fg5!? h6 16.Fd2 Fg7 17.a4!? c5 18.d5 c4 19.b4 Hh7?! 20.Fe3 h5 21.Vd2 Bf8 22.Ba3 Hdf6
Sötétnek a királyszárnyon kellene világos vezérszárnyi akcióját ellensúlyozni, de 22...h4 –re 23.Hf1 f5 folytatásra 24.exf5 gxf5 25.Hg5 Hxg5 26.Fxg5 Ff6 27.Fh6 Fg7 28.Fxg7 Kxg7 29.f4, vagy 24.Fg5 Ff6 (24...Hxg5 25.Vxg5 Vxg5 26.Hxg5) 25.Fh6 Fg7 26.Fxg7 Kxg7 27.exf5 gxf5 28.He3 f4 (28...Kg6 29.Hxf5 Bxf5 30.Fxf5+ Kxf5 31.Vc2+ Kf6 32.Vxh7) 29.Hf5+ is világost hozná előnybe.
23.Bea1 Vd7 24.B1a2 Bfc8 25.Vc1 Ff8 26.Va1 Ve8 27.Hf1! Fe7 28.H1d2 Kg7 29.Hb1! Hxe4!
Az egyetlen helyes döntés, 29...Hd7-re 30.axb5 axb5 31.Bxa8 Bxa8 32.Bxa8 Vxa8 33.Vxa8 Fxa8 34.Ha3 világosnak döntő fölényt adna.
30.Fxe4 f5
Számításba jött 30...Hf6!? lépés.
31.Fc2 Fxd5 32.axb5 axb5 33.Ba7! Kf6 34.Hbd2 Bxa7 35.Bxa7 Ba8 36.g4!
Mint a régi szép időkben, Fischer játékán egyáltalán nem látszott a húsz év kihagyás…
36…hxg4 37.hxg4 Bxa7 38.Vxa7 f4 39.Fxf4! exf4 40.Hh4! Ff7
Már nincs védelem, 40...Hf8-ra 41.Vd4+ Ke6 42.Hxg6 Hxg6 43.Ff5+ Kf7 44.Fxg6+ Kxg6 45.Vxd5 nyert volna.
41.Vd4+ Ke6
A király mattot kapna 41...Kg5-re 42.Vg7 Kxh4 43.Vh6+ Kxg4 44.f3+ Kg3 45.Vh2-vel.
42.Hf5! Ff8 43.Vxf4 Kd7 44.Hd4 Ve1+ 45.Kg2 Fd5+ 46.Fe4 Fxe4+ 47.Hxe4 Fe7 48.Hxb5 Hf8 49.Hbxd6 He6 50.Ve5 és sötét feladta
Verőci Zsuzsa