Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A svájci üdülőhelyen, Bielben zajló szuperverseny nyolcadik fordulójában a norvég Magnus Carlsen legyőzte a moldáviai Viorel Bologant. A világranglista-vezető 4,6 pontra megközelítette Garri Kaszparov egykori 2851 Élő-pontos csúcsát. Kölcsönös időzavarban a kínai Wang Hao megőrizte hidegvérét, míg az amerikai Hikaru Nakamura előnyösebb állásban átengedte a kezdeményezést, és elvesztette a játszmát. A holland Anish Giri tartja  a lépést a holtversenyben vezető Carlsennel és Wanggal, a francia Etienne Bacrot eltévedt a bonyodalmakban.

 

A játéknap rangadóját, a végső sorrend szempontjából is oly fontos partiját játszotta az amerikai Hikaru Nakamura és a kínai Wang Hao. Dicsérhetjük a kínai sakkozót, hogy tegnapi, Magnus Carlsentől elszenvedett vereségén túltette magát és az angol megnyitású játszmában vállalta a bonyodalmakat. Nakamura előnyösebben állt, a sötét haderő nehezen oldotta meg a kifejlődést, de a kínálkozó lépésjelöltek között az amerikai nagymester nehezen választott. Ennek következményeként ő is időzavarba került, a kritikus állásban átengedte a kezdeményezést. Wang Hao csak a lépésenként kapott 30 másodpercekből élt, de nem tudott hibázni. A d szabadgyalog eldöntötte a parti sorsát. Wang Hao ötödik győzelmét aratta, mindössze egy remi a számláján a Carlsentől elszenvedett kettős vereség mellett.

 

A moldáviai Viorel Bologan ötödször kapott ki. Túlzott merészség volt, hogy Magnus Carlsennel szemben Volga-cselt játszott. A norvég világranglista-vezető egyszerű eszközökkel őrizte meg anyagi előnyét, a vezércserét követően már biztos lehetett győzelmében.

A francia Etienne Bacrot messze csúcsformájától, a holland Anish Giri ellen kihagyta az előnyt biztosító folytatást. Giri kihasználta az esélyt és újabb győzelmével megtartotta előkelő helyezését. A virtuális világranglistán Anish Giri már 20., a holland bajnokságon és a bieli tornán + 36,5 pontot gyűjtött.  

 

A 8. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2778) – Wang Hao (kínai, 2739) 0 – 1 (Angol megnyitás,  41)

Magnus Carlsen (norvég, 2837) – Viorel Bologan (moldáviai, 2732) 1 – 0 (Volga-csel, 40)

Etienne Bacrot (francia, 2713) – Anish Giri (holland, 2696) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 35)

 

A verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Wang Hao 16 pont

3. Anish Giri 15

4. Hikaru Nakamura 10

5. Etienne Bacrot 6

6. Viorel Bologan 1

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Carlsen 6 pont

2-3.Wang Hao és Anish Giri 5,5

4. Hikaru Nakamura 4

5. Etienne Bacrot 2,5

6. Viorel Bologan 0,5

 

A 9. forduló párosítása:

Etienne Bacrot – Hikaru Nakamura

Anish Giri – Magnus Carlsen

Viorel Bologan – Wang Hao

Carlsen,M (2837) - Bologan,V (2732)
Volga-csel [A59]

1.d4 Hf6 2.c4 c5 3.d5 b5 4.cxb5 a6 5.bxa6 g6 6.Hc3 Fxa6 7.e4 Fxf1 8.Kxf1 d6 9.Hf3 Fg7 10.g3 0-0 11.Kg2 Hbd7 12.Ve2

A főváltozatnak 12.Be1, illetve 12.h3 számít.

12...Vb6

A villám-világbajnokságon az orosz Dmitrij Andrejkin a 12...Va5 13.e5 dxe5 14.Hxe5 Hxe5 15.Vxe5 Ba7 16.Bd1 Bd8 17.Ve2 Bad7 18.Vf3 c4 19.Fe3 Hxd5 20.Hxd5 Bxd5 21.Bxd5 Vxd5 22.Vxd5 Bxd5 23.Bc1 folytatást választotta Magnus Carlsen ellen.

13.a4 Bfb8 14.Hb5 He8 15.Fg5 Vd8 16.Ba3 Hb6 17.b3 Vd7 18.Ba2 f6 19.Fc1 f5 20.exf5 gxf5 21.Bd1 Hf6

 

22.Ve6+!    

A világranglista-vezető jó döntést hozott, a vezércsere után biztos lehetett a győzelmében.

22...Vxe6 23.dxe6 He4 24.Hh4 c4 25.bxc4 Hxc4

 

26.Hc7! Hc3 27.Hxa8 Hxa2 28.Hc7 Hc3

A moldáviai sakkozónak már nem volt védelme. 28...Bb1 29.Hxf5 Ff8 (29...Bxc1 30.Hxe7+ Kf8 31.Bxc1 Hxc1 32.Hed5) 30.Hd5 Bxc1 31.Bd4 He5 32.a5 Bc5 33.a6 Ba5 34.Hfxe7+ Fxe7 35.Hxe7+ Kf8 36.Hd5 h6 37.Bf4+ Ke8 38.Bf6 Bxd5 39.a7 Ba5 40.Bxh6 Hc3 41.Bh8+ Ke7 42.a8V Bxa8 43.Bxa8 d5 44.f4 Hc4 45.g4 Kxe6 46.f5+ fonalasan nyert volna.

29.Bd3 Bc8 30.Hb5 Hxb5?!

Jobb volt, de nem kétséges világos sikere a 30...Hxa4 31.Hxf5 Ff6 32.g4 Bc5 33.Hbd4 változatban.

31.axb5 Bc5

 

32.Bb3 Ha5 33.Bb1 Fd4 34.b6 Hb7 35.Bb4 Fxf2? 36.Kxf2 Bc2+ 37.Kf3 Bxc1 38.Hxf5 Bf1+ 39.Kg4 Hc5 40.b7 és sötét feladta

 

Nakamura,H (2778) – Wang Hao (2739)
Angol megnyitás [A23]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.g3 c6 4.Hf3 e4 5.Hd4 Vb6 6.Hb3 a5 7.d3 a4 8.Fe3

Az idei Tata Steel szuperversenyen Hikaru Nakamura a 8.Hd2 exd3 9.exd3 Fc5 10.Ve2+ Kd8 11.Hde4 Be8 12.Fe3 Fxe3 13.fxe3 folytatást választotta Veszelin Topalovval szemben.

8...Vd8 9.Hd2 exd3 10.Hxa4 d5!

Az eredeti állásban mindketten jeleskednek. 10...dxe2 11.Fxe2 d5 12.Fb6 Vd6 13.0-0 Hbd7 14.Fd4 Fe7 15.Be1 0-0 16.Ff3 után világos vígan nézhetett volna a jövőbe.

11.Fb6 Ve7 12.Fc5 Vc7 13.Fxf8 Kxf8

 

14.Vb3 Hbd7 15.cxd5 Va5 16.dxc6 bxc6 17.Hc3 Hc5 18.Vc4 Hd5 19.Hxd5 cxd5 20.Vf4

Sötét kezdeményezéshez jutna 20.Vxd5-re 20...Fb7 21.Vd6+ Kg8 22.f3 h5-tel.

20...He6 21.Vd6+ Kg8 22.e3! Fa6 23.Fg2

Számításba jött a 23.b4 Vb5 24.a4 Vb7 25.Bb1 (25.Fh3 Bd8 26.Ve5 Vxb4 27.Fxe6 Ve7 28.Fxf7+ Kxf7 29.Vd4) 25...Fc4 26.Fg2 folytatás.

23...Bd8 24.Ve5

 

24...h5 25.h4 Bh6 26.a3 Vb6 27.b4 d4 28.e4 Hc7

Wang Hao a lépésenként kapott 30 másodpercekből élt, de Hakamura sem volt időmilliomos.

29.0-0 Be8 30.Vg5 Hb5 31.Hb3 Hc3

 

32.Hd2?

A kapkodásban komoly hiba a visszalépés. 32.Hc5 d2 33.Hxa6 (33.Bfd1 Bg6 34.Vxd2 He2+ 35.Kh1 Vf6 36.Ve1 Bg4) 33...d1V 34.Bfxd1 Hxd1 35.Hc5 Hc3 36.Kh2 világos előnyével következhetett volna.

32...Vd6! 33.Hf3 Hxe4 34.Bfe1 Bhe6 35.Vxh5?! d2

 

36.Bed1? Fe2 37.Va5 Fxd1 38.Bxd1 Hxg3

Wang Hao már válogathatott a nyerések között. 38...Hxf2! 39.Kxf2 Be2+ 40.Kg1 Vxg3 is tetszetős volt.

39.Bxd2 Be1+ 40.Hxe1 Bxe1+ 41.Ff1 világos feladta, Hikaru Nakamura nem várta meg a 41...Hxf1 lépést.

 

Bacrot,E (2713) - Giri,A (2696)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 Hf6 4.Hc3 cxd4 5.Hxd4 a6 6.h3 e6 7.g4 Fe7 8.g5 Hfd7 9.h4 b5 10.Fg2 Fb7 11.0-0 Hc6 12.Hxc6 Fxc6 13.Fe3 h6 14.f4 hxg5 15.hxg5 b4 16.He2 e5 17.a3 a5 18.Vd2 Hc5 19.fxe5 bxa3?

Hiba a természetes 19...dxe5 20.Vxd8+ Bxd8 21.axb4 axb4 22.Ba5 He6 változat helyett.

20.Bxa3

Etienne Facrotnak nagyon fogyott a gondolkodási ideje. Még erősebb volt a 20.Hd4 axb2 (20...Hxe4 21.Vd3 dxe5 22.Hxc6 Vxd3 23.cxd3 axb2 24.Bab1 Fxg5 25.Fxg5 Hxg5 26.Bxb2) 21.Hxc6 bxa1V 22.Bxa1 Vd7 (22...Vb6? 23.Hxe7 Kxe7 24.Vd5) 23.Hxe7 Kxe7 24.Vxd6+ Vxd6 25.exd6+ Kxd6 26.e5+ Kxe5 27.Fxa8 Bxa8 28.Fxc5 folytatás.

20...Hxe4  

 

 

21.Hd4?

Már elkésett, ebben az állásban sorsdöntő hiba. 21.Vd3 d5 22.Hd4 Fxa3 23.Hxc6 Vd7 24.bxa3 Vxc6 25.c4 Bh4 26.cxd5 Vc3 27.Fxe4 Vxe5 28.Fg2 Vh2+ 29.Kf2 Bg4 30.Bg1 pozícióban nehéz pillanatok elé nézett volna a holland titán.

21...dxe5 22.Hxc6 Hxd2 23.Hxd8 Hxf1 24.Kxf1 Bxd8 25.Bxa5 f6 26.gxf6 gxf6 27.c4 Bh2 28.Kg1 Bh4 29.Fd5 Bb8 30.c5

 

30...Bh3! 31.Ff2 Bd3 32.c6 Fd8 33.Bc5 Bxb2 34.Fe4 Bd1+ 35.Kg2 Bdd2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bielben zajló szuperverseny hetedik fordulójában Magnus Carlsen sötéttel nyert az éllovas kínai Wang Hao ellen. A viadalon másodszor mért vereséget a fesztivál újoncára, aki a 46. lépésben nagyot hibázott. Magnus a győzelemmel befogta riválisát, a klasszikus pontozás szerint a világranglistát vezető norvég nagymester félpontos előnnyel az élen áll. A virtuális világranglistán 2842,8 Élő-pontnál tart. A moldáviai Viorel Bologan megszerezte első fél pontját, a holland Anish Giri megosztozott  a ponton az amerikai hikaru Nakamurával.

 

A kínai Wang Hao sokáig nagyon jól játszott Magnus Carlsennel szemben. A norvég világranglista-vezető jó érzékkel kockáztatott, elkerülte az objektíve jobb folytatásokat, remélve, hogy valahol csak elhibázza ellenfele. Számítása bevált, Wang Hao kedvezőbb pozícióban nagy bakit követett el, kiskombinációt elnézve a huszárvégjátékban már nem talált mentséget. Magnus Carlsen a fontos győzelemmel befogta riválisát, a klasszikus pontozás szerinti versenyben pedig félpontos előnnyel vezet. Carlsen a virtuális világranglistán átlépte a 2840-es álomhatárt, 2842,8 pontnál tart!

 

A holland Anish Giri folytatta remek szereplését, az amerikai Hikaru Nakamurával szemben a remivel megőrizte előnyét. A harmadik fordulóban a betegsége miatt visszalépett orosz Alekszandr Morozevics helyére „beugró” moldáviai Viorel Bologan négy vereség után megszerezte első fél pontját.

 

A 7. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2696) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2778) döntetlen (Félszláv védelem, 30)

Viorel Bologan (moldáviai, 2732) – Etienne Bacrot (francia, 2713) döntetlen (Királyindiai védelem, 35)

Wang Hao (kínai, 2739) – Magnus Carlsen (norvég, 2837) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 60)

 

A verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Wang Hao 13 pont

3. Anish Giri 12

4. Hikaru Nakamura 10

5. Etienne Bacrot 6

6. Viorel Bologan 1

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Carlsen 5 pont

2-3. Wang Hao és Anish Giri 4,5

4. Hikaru Nakamura 4

5. Etienne Bacrot 2,5

6. Viorel Bologan 0,5

 

A 8. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Wang Hao

Magnus Carlsen – Viorel Bologan

Etienne Bacrot – Anish Giri

 

Wang,Hao (2739) - Carlsen,M (2837)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3

A viadal első körében Wang Hao a Nimzoindiai védelemmel próbálkozott.

3...b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb7 6.Fg2 Fb4+ 7.Fd2 c5

Magnus Carlsen nem engedélyezte a túlzott alapossággal elemzett 7...Fe7-es főváltozatot.

8.0-0 0-0 9.Fc3 Ha6

A jubileumi 20., sajnos utolsó Amber-tornán Magnus a vakpartiban Levon Aronjannal szemben már megjátszotta.

10.a3

Az említett partiban 10.Fb2 cxd4 11.Hxd4 Fxg2 12.Kxg2 Vc7 13.Hf3 Fe7 14.Hc3 Hc5 15.Vd4 Vb7 16.Bfd1 Bfd8 17.Bac1 Bac8 következett, a békés folytatás remivel végződött.

10...Fxc3 11.Hxc3 cxd4 12.Hxd4 Fxg2 13.Kxg2 Hc5 14.Bc1 Vc7 15.b4 Hb7 16.Hcb5 Vb8 17.Vd3 Bc8 18.Bfd1 h6 19.f3 a6 20.Hc3 Hd6 21.Hb1

Sötétre kedvező a 21.Hxe6 fxe6 22.Vxd6 Vxd6 23.Bxd6 Bxc4 folytatás.

21...Hde8 22.Hd2 Vb7  

 

 

23.c5 bxc5 24.bxc5 Va7 25.H2b3

Jobbnak tűnik a 25.H4b3 Bab8 26.Hc4 terv.

25...Hd5

 

26.c6 dxc6

Számításba jött a 26...Bxc6 27.Bxc6 (27.Hxc6 He3+ 28.Kh3 Hxd1 29.Vxd1 dxc6 30.Bxc6 Ve3) 27...dxc6 28.Hxc6 He3+ 29.Kg1 Vb6 30.Bc1 Hf5+ 31.Hbd4 folytatás.

27.e4

Jobb volt 27.Ha5 c5 28.Hdc6 változat.

27...He7 28.Hc5 Hf6 29.Hdb3 Hg6 30.Vc3 Hf8 31.Ha5 Bab8 32.a4

Figyelmet érdemelt a 32.Hd3 Ve3 (32...c5 33.He5 Vb6 34.Hec6 Bxc6 35.Bb1 Vxb1 36.Bxb1 Bxb1 37.Hxc6) 33.Hxc6 Hg6 34.Hf2 folytatás.

32...Kh8 33.Bb1 Bb6 34.Bxb6 Vxb6

 

35.Hab7 Bb8 36.Hd6 Kg8 37.Bd2 a5 38.Hd3 H8d7 39.Hc4 Va6 40.Bc2 c5 41.Bb2 Bb7 42.Bxb7 Vxb7 43.Vb2 Va6  

 

 

44.Vb5 Vxb5 45.axb5 a4 46.Hdb2?

Wang Hao a jól megjátszott partiban nagy hibát követett el. 46.b6 a3 47.Hc1 Kf8 48.b7 Ke7 49.e5 Hd5 50.Hxa3 Kd8 51.Hb5 Hb4 52.f4 Hc6 53.He2 Ha5 54.Hd6 f6 55.exf6 gxf6 56.Hc3 Kc7 57.b8V+ Kxb8 58.f5 e5 59.Hd5 volt az egyik jó folytatás. 

 

 

46...Hb6! 47.Kf2

A huszárt nem lehetett ütni 47...a3 miatt.

47...Hfd7 48.Ke3 Kf8 49.f4 f5 50.exf5 exf5 51.Kd3 Ke7 52.Ha3 Hf6 53.Hbc4 Hxc4 54.Hxc4  

 

 

54...He4 55.He5 Kd8 56.g4

Már nincs mentség. Az 56.b6 Kc8 57.Kc2 Kb7 58.Hc4 Kc6 59.Hb2 Kxb6 60.Hxa4+ Kc6  utáni állás is könnyen nyer.

56...fxg4 57.Hxg4 Hd6 58.b6 Kc8 59.He3 Kb7 60.Hd5 Kc6 és világos feladta

Giri,A (2696) - Nakamura,H (2778)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.e3 e6 5.Fd3 Hbd7 6.0-0 Fd6 7.Hc3 dxc4 8.Fxc4 b5 9.Fd3 0-0 10.Vc2 Fb7 11.a3 a5 12.e4 e5 13.dxe5 Hxe5 14.Hxe5 Fxe5 15.h3 Be8 16.Fe3 Fd4 17.Bfe1 b4 18.Fxd4 Vxd4 19.axb4 axb4 20.Bxa8 Fxa8 21.Ha4 Be5 22.Bc1 Fb7 23.Vc4 Vxc4 24.Bxc4 Fa6 25.Bc5 Bxc5 26.Hxc5 Fxd3 27.Hxd3 Hxe4 28.Hxb4 c5 29.Hc2 Kf8 30.Kf1 Hd2+ és döntetlen

 

Bologan,V (2732) - Bacrot,E (2695)
Királyindiai védelem [E70]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hge2 0-0 6.Hg3 Hbd7 7.Fe2 h5 8.0-0 e5 9.d5 h4 10.Hh1 Hh7 11.f3 Hdf6 12.f4 exf4 13.Fxf4 Hd7 14.Hf2 He5 15.Vd2 Ve7 16.Hb5 a6 17.Hd4 Fd7 18.Bac1 c5 19.dxc6 bxc6 20.Bfd1 Bfd8 21.Hb3 Fe8 22.Ha5 c5 23.a3 Bab8 24.b4 Ff6 25.Bb1 Hg5 26.b5?!  

 

26...h3?!

Etienne Bacrot kihagyta a 26...axb5 27.cxb5 Bxb5 28.Bxb5 (28.Fxb5 Hgf3+) 28...Fxb5 29.Fxe5 dxe5 30.Vxd8+ Vxd8 31.Bxd8+ Fxd8 32.Fxb5 Fxa5 lehetőséget.

27.Hxh3?! Hxh3+ 28.gxh3 axb5 29.cxb5 Bxb5 30.Bxb5 Fxb5 31.Fxe5 dxe5 32.Vxd8+ Vxd8 33.Bxd8+ Fxd8 34.Fxb5 Fxa5 35.Kf2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bieli szuperverseny mai pihenőnapján lejátszották a viadal harmadik fordulójából elhalasztott partit, a moldáviai Viorel Bologan és Magnus Carlsen csatáját. A norvég világranglista-vezető megszerezte második győzelmét,  a torna második köre után betegség miatt visszalépett orosz Alekszandr Morozevics helyett a szereplést elvállaló Bologan negyedik vereségét szenvedte el. A hétfői hetedik fordulóban a viadalon vezető kínai Wang Hao és Magnus Carlsen csap össze.

A bieli rendezők kérésére a betegség miatt visszalépő orosz Alekszandr Morozevics helyére „belépő” moldáviai Viorel Bologan számára eddig csúfos kudarc a viadal. A megpróbáltatása az amerikai Hikaru Nakamura elleni thriller partival kezdődött, ma negyedszer kapitulált. A harmadik fordulóból a norvég Magnus Carlsen ellen elhalasztott partijában a szicíliai védelmű partiban kicsit kedvezőbb állását a világranglistát vezető ellenfél nagy időzavarában lépésről lépésre rontotta el. Carlsen élt a felkínált lehetőséggel, megragadta a kezdeményezést, a kényszerű kapkodásban sem tudott hibázni. Magnus Carlsen a győzelemmel feljött a harmadik helyre, és hétfőn a hetedik fordulóban az éllovas kínai Wang Hao ellen a sötét bábukat vezeti majd.

 

A 3. fordulóból elhalasztott játszma eredménye:

Viorel Bologan (moldáviai, 2732) – Magnus Carlsen (norvég, 2837) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 40)

 

A verseny állása:

1.Wang Hao 13 pont

2. Anish Giri 11

3. Magnus Carlsen 10

4. Hikaru Nakamura 9

5. Etienne Bacrot 5

6. Viorel Bologan 0

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Wang Hao 4,5 pont

2-3. Magnus Carlsen és Anish Giri 4

4. Hikaru Nakamura 3,5

5. Etienne Bacrot 2

6. Viorel Bologan 0

 

A hétfői 7. forduló párosítása:

Anish Giri – Hikaru Nakamura

Viorel Bologan – Etienne Bacrot

Wang Hao – Magnus Carlsen

 

Bologan,V (2732) - Carlsen,M (2837)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 d6 4.0-0 Fd7 5.Be1 Hf6 6.h3 e6 7.c3 d5 8.d3

A "beugró" Viorel Bologan rosszul játszik a viadalon, de azért még csalódottságában sem nézi el, hogy 8.e5-re 8...Hxe5 következne.

8...a6 9.Fa4 b5 10.Fc2 dxe4 11.dxe4 e5

Az állás a spanyol megnyitásból is létrejöhetett volna.

12.a4 Fe7 13.axb5 axb5 14.Bxa8 Vxa8 15.Fg5 Fe6 16.Ha3 b4 17.Hb1 0-0 18.Fa4 h6 19.Fh4 Bd8 20.Hbd2 g5 21.Fg3 Hd7

 

22.Fb3

 Az e5 gyalogot hiba lett volna lenyerni. A 22.Fxc6 Vxc6 23.Fxe5 Hxe5 24.Hxe5 Vd6 25.Hef3 bxc3 26.bxc3 h5 27.e5 Vd5 28.c4 Vd3 29.Be2 Vxc4 folytatásban sötét fölényben lenne.

22...Hf8 23.Vc2 f6 24.Hc4 Va6 25.Ve2?! Bb8!

Magnus Carlsennek mindössze 3 perce maradt az időkontrollig, a 40. lépésig, de megragadta a kezdeményezést.

26.He3 Vxe2 27.Fxe6+ Hxe6 28.Bxe2 Ba8 29.h4 Ba2 30.Kf1 Kf7 31.Fh2 Ha5 32.hxg5 hxg5 33.Bd2 b3

 

 

34.Fxe5?

Hátrányos állásban Bologan könnyen megadta magát.

34...g4 35.Hxg4 Hc4 36.Be2?

 

 

36...Hxb2!

A tiszt lenyerése helyett fontosabb volt a b2 gyalog begyűjtése.

37.Hd2 c4 38.Fg3 Hd3 39.f4 Hexf4 40.Fxf4 Ba1+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bieli szuperverseny hatodik fordulójában az éllovas kínai Wang Hao remizett a francia Etienne Bacrottal. Az amerikai Hikaru Nakamura és a norvég Magnus Carlsen is a Grünfeld védelemben osztozott meg a ponton. A 18 esztendős holland Anish Giri türelmes játékkal, 92 lépésben érvényesítette anyagi előnyét a moldáviai Viorel Bologannal szemben. A vasárnapi pihenőnapon játsszák le a harmadik fordulóból elhalasztott Bologan-Carlsen partit, majd hétfőn folytatódik a pontvadászat.

 

Elmaradtak a megnyitáselméleti párbajok a Grünfeld védelemben. A francia Etienne Bacrot ritka folytatással próbált zavart kelteni a kínai Wang Hao soraiban. Az éllovas nagymester a viadal első félidejében messze a várakozáson felül szerepelt, négy partit is tudott nyerni, csak Magnus Carlsentől kapott ki. Határozott játékkal egyenlítette ki esélyeit, majd a kezdeményezést is átvette francia ellenfelével szemben. Nem kerülte el a sorozatos cseréket, remire egyszerűsödött a pozíció.

 

A világranglistát vezető Magnus Carlsen is a Grünfeld védelem mellett döntött, az amerikai Hikaru Nakamura ellen letért az elméleti ösvényről. Nakamura 11.c5 lépése kétséges volt, de Carlsen nem az esélyes folytatásnak tűnő 11…f6-ot választotta. Világosonj mozgó futójának cseréje után kiegyenlítődött az állás, a vezérvégjátékban lépésismétléssel osztoztak meg a ponton.

 

Igazi maratoni partiban, nagy türelemmel játszva érvényesítette anyagi előnyét a 18 esztendős holland Anish Giri. A második forduló után a tornától visszalépő Alekszandr Morozevics helyett „beugró” moldáviai Viorel Bologan eggyel növelte vereségeik számát, ők ketten már ötnél tartanak. A nyitásban Bologan új ötlettel próbálkozott, de Girit nem tudta zavarba hozni. A kisebb kalandokat gyalogelőnnyel zárta, és korát meghazudtoló higgadtsággal játszotta kecsegtető állását. A különböző színű futók sem mentették meg a moldáviai sakkozót, Giri remekül kombinálta a király elleni akciót a sötét tisztek hatóerejének csökkentésére irányuló manőverekkel, 92 lépés után Bologan kapitulált.  Giri a holland bajnokságon elért 6 pontjával, a bieli néggyel a virtuális világranglistán 26(!) helyet javítva + 30,2 pontnál tart.

 

 

A 6. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2778) – Magnus Carlsen (norvég, 2837) döntetlen (Grünfeld védelem, 33)

Etienne Bacrot (francia, 2713) – Wang Hao (kínai, 2739) döntetlen (Grünfeld megnyitás, 33)

Anish Giri (holland, 2696) – Viorel Bologan (moldáviai, 2732) 1 – 0 (Angol megnyitás, 92)

 

A verseny állása:

1.Wang Hao 13 pont

2. Anish Giri 11

3. Hikaru Nakamura 9

4. Magnus Carlsen 7(1)

5. Etienne Bacrot 5

6. Viorel Bologan 0(1)

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Wang Hao 4,5 pont

2. Anish Giri 4

3. Hikaru Nakamura 3,5

4. Magnus Carlsen 3(1)

5. Etienne Bacrot 2

6. Viorel Bologan 0(1)

 

A hétfői 7. forduló párosítása:

Anish Giri – Hikaru Nakamura

Viorel Bologan – Etienne Bacrot

Wang Hao – Magnus Carlsen

 

Bacrot,E (2695) – Wang Hao (2738)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Va4+

Etienne Bacrot ritkább változattal próbálkozott.

5...Fd7 6.Vb3 dxc4 7.Vxc4 0-0 8.Ff4 Fc6 9.e3 Hd5 10.Fg3 Hxc3 11.bxc3 Hd7 12.Fe2 e6 13.0-0 Fd5 14.Vd3 c5! 15.e4 Fc6 16.d5 exd5 17.exd5 Fa4 18.Bab1 b5 19.Fd1 c4 20.Vd2 Fxd1 21.Bfxd1 Hc5! 22.Fe5 Hd3

Wang Hao nemes egyszerűséggel húzta a jó lépéseket.

23.Fxg7 Kxg7 24.He1 Vxd5 25.Hxd3 cxd3

Számításba jött a 25...Bad8 26.Vb2 Bfe8 27.h3 cxd3 28.c4+ (28.Vxb5 Vxa2) 28...Vd4 29.Vxd4+ Bxd4 30.cxb5 Be2 folytatás.

26.Vxd3 Vxd3 27.Bxd3 Bfd8 28.Bxd8 Bxd8 29.Kf1 Bd2 30.a4 bxa4 31.Ba1 Bc2 32.Bxa4 Bxc3 33.Bxa7 és döntetlen

 

Nakamura,H (2775) - Carlsen,M (2835)
Grünfeld védelem [D91]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Fg5 He4 6.Ff4 Hxc3 7.bxc3 c6 8.e3 0-0 9.cxd5 cxd5 10.c4 Hc6 11.c5 Fg4 12.Fe2 Fxf3 13.Fxf3 e5 14.dxe5 Fxe5 15.Fxe5 Hxe5 16.0-0 Hxf3+ 17.Vxf3 Bc8 18.Bac1 Vd7 19.Bfd1 Bfd8 20.Ve2 Bc6 21.Vb2 Bdc8 22.Va3 b6 23.cxb6 Bxc1 24.Bxc1 Bxc1+ 25.Vxc1 axb6 26.Vb2 Vc6 27.h3 h5 28.a4 Vxa4 29.Vxb6 Va1+ 30.Kh2 Ve5+ 31.Kg1 Va1+ 32.Kh2 Ve5+ 33.Kg1 és döntetlen

 

Giri,A (2693) - Bologan,V (2716)
Angol megnyitás [A31]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.c4 c5 4.g3 cxd4 5.Hxd4 d5 6.Fg2 e5 7.Hf3 Fb4+

A moldáviai nagymester elkerülte a járt utakat.

8.Hbd2 e4 9.Hd4 0-0 10.Hc2 Fe7 11.0-0 Fe6 12.b3 Hc6 13.Fb2 dxc4 14.bxc4 Vb6 15.Bb1 Va6 16.Fxf6 Fxf6 17.Hxe4 Fg7?! 18.Hc5 Vxc4 19.Hxb7 Vc3 20.Bc1 He7

 

21.He3 Ve5 22.Hc4 Vf6 23.Va4 Bab8 24.Hc5 Hc8 25.Va6 Be8 26.e3 Ve7 27.Hxe6 Vxe6 28.Vxe6 Bxe6  

 

 

29.Bb1

Figyelmet érdemelt a 29.Bfd1 Ff6 30.Ha5 Kg7 31.Ff1 Hb6 32.Bc7 folytatás.

29...Bxb1 30.Bxb1 Hb6 31.Hd2 Bd6 32.He4 Bc6 33.Bd1 Ff8 34.h4 Kg7 35.Ff3 Bc2 36.Bd2 Bc1+ 37.Bd1 Bc2 38.Bd2 Bc1+ 39.Kg2 Fb4 40.Bb2 a5 41.Hd2 Bc3 42.Hb3 Hc4 43.Be2 a4 44.Hd4 Fc5 45.Hc6 a3 46.Fe4 f5 47.Fd5 Hb2 48.He5 Fb4 49.Hf3 Bc5 50.e4 fxe4 51.Bxe4 Bb5

 

52.Fb3

A 18 éves Girinek nagy türelemre volt szüksége, hogy anyagi előnyét érvényesítse.

52...Bb7 53.Hd4 Hd3 54.Fc4 Hc5 55.Be3 Hd7 56.He6+ Kh8 57.Bd3 Fe7 58.Be3 Hf6 59.Fb3 Fb4 60.Be2 Bb8 61.Bc2 Fd6 62.Bc6 Fe5 63.Ba6 Fb2 64.Ba7 He4 65.Bc7 Fe5 66.Be7 Ff6 67.Ba7 Fb2

 

68.f3 Hc3 69.Kh3 h6 70.Fc4 Bc8 71.Fb3 Bb8 72.Hc5 Hb5 73.Bd7 Hd4 74.Fd5 Hf5 75.Hd3 He3 76.Fe4 Bb6

 

77.Hf4 g5 78.Hh5 Kg8 79.Bd3 Fc1 80.Bc3 Fd2

 

81.Bxa3 Bb2 82.Fg6 Bb8 83.Bd3 Fc1 84.Bc3 Fd2 85.Bc7 Bf8 86.Fe4 gxh4 87.Kxh4 Hf5+ 88.Kg4 Hd6 89.Fd5+ Kh8 90.f4 Hf5 91.Fe4 Fa5  

 

92.Bc6 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örmény üdülőhelyen a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan elsőségével ért véget a Grand Prix-sorozat ötödik versenye, elsőségével jövőre világbajnoki döntőt játszhat. A kínai sakkozás fekete napja volt a viadal utolsó fordulója, mind a négyen vereséget szenvedtek. Hou Ji-fant az ukrán Katyerina Lahno győzte le, Ruan Lufei ellen az orosz Nagyezsda Koszinceva nyert. Ju Wenjun az indiai Humpy Konerutól szenvedett vereséget, Zhao Xue az orosz Katyerina Kovalevszkajától kapott ki. A tornagyőztes mögött félpontos hátránnyal holtversenyben végzett a második helyen Koszinceva, Lahno és Koneru. A  sorozat utolsó tornáját a törökországi Mardinban szeptember 15-től rendezik meg.

Hou Ji-fan jövőre világbajnoki döntőt játszik 

Váratlan eredmények születtek a fordulatokban gazdag Grand Prix-tornán. A dobogós helyezésekre pályázó kínai sakkozónők a hajrában meginogtak, váratlan vereségekkel végül a vártnál gyengébben szerepeltek. Kivételt jelentett a világbajnoknő Hou Ji-fan, aki bár elvesztette utolsó partiját, végül érvényesítette a papírformát, de játéka korántsem volt meggyőző. A 18 éves világbajnoknő inkább rutinból „húzta be” a versenyt, célkitűzését teljesítette, tornagyőztes lett, s egyúttal megnyerte az egész sorozatot, így jövőre világbajnoki döntőt játszhat. November 10-től Hanti-Manszijszkban rendezik meg a 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokságot, amelynek győztese lesz a vb-döntő másik szereplője. Amennyiben Hou Ji-fan elindul és megnyeri a vb-t, akkor a Grand Prix-sorozat második helyezettjével vívná a finálét.

 

Katyerina Lahno vereséget mért a világbajnoknőre  

Zsermukban Hou Ji-fan az ukrán Katyerina Lahnótól kapott ki a zárónapon. Egyenlő esélyű állást vesztett el, a győzelemmel Lahno holtversenyben másodikként végzett. Nagy hullámvölgyek után örülhet a helyezésnek.

Nagyezsda Koszinceva és Humpy Koneru jól hajrázott 

Az orosz Nagyezsda Koszinceva is nehéz napokat élt túl, hat partiból csak 2 pontja volt, kisebb csoda, hogy végül dobogós lett. Érdekes csatát vívott Ruan Lufeivel, harcos partiban végül felülkerekedett a bástyavégjáték esélyeit rosszul megítélő ellenfelével szemben.

Az indiai Humpy Koneru kettős győzelemmel indult, de következő 7 partijából csak 2,5 pontra futotta erejéből. Utolsó két partiját megnyerve mentett meg értékes pontokat. A hajrá izgalmait a kínai Ju Wenjun nem bírta, Ruan Lufei is elszalasztotta a magas helyezés esélyét. A kettős vereséggel rajtoló Zhao Xue a finisben holt nyert, hol vesztett, a négy kínai sakkozónő egymás ellen is megalkuvás nélküli küzdelmet vívott, s ez a riválisoknak kedvezett.

A két örmény résztvevő, Elina Danieljan és Lilit Mkrtchian sokat hibázott, de komoly meglepetéseket is okoztak, Humpy Koneru és Nagyezsda Koszinceva „áldozatuk” lett. A versenyre az utolsó pillanatban meghívott grúz Nino Hurcidze számára az utolsó hely komoly fiaskó a sakkolimpia előtt.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) – Zhao Xue (kínai, 2556) 1 – 0 (Angol megnyitás, 37)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) – Ruan Lufei (kínai, 2483)1 – 0  (Spanyol megnyitás, 58)

Katyerina Lahno (ukrán, 2537) – Hou Ji-fan (kínai, 2617) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 48)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) – Elina Danieljan (örmény, 2480) döntetlen Szicíliai védelem, 66)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) – Nino Hurcidze (grúz, 2456) 1 – 0 (Angol megnyitás, 30)

Ju Wenjun (kínai, 2518) – Humpy Koneru (indiai, 2598) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 35)

 

A verseny végeredménye:

1.Hou Ji-fan (kínai) 7 pont

2-4. Nagyezsda Koszinceva (orosz),   Katyerina Lahno (ukrán) és Humpy Koneru (indiai) 6,5

5-6. Ruan Lufei (kínai) és Ju Wenjun (kínai) 6

7. Zhao Xue (kínai) 5,5

8-9. Elina Danieljan (örmény) és Lilit Mkrtchian (örmény) 5

10. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz) 4,5

11. Batkhuyag Munguntuul (mongol) 4

12. Nino Hurcidze  (grúz) 3,5

 

Hely.

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Hou Ji-fan

2617

CHN

*

½

0

½

½

1

½

½

1

1

½

1

7

2

GM

Nagyezda Koszinceva

2516

RUS

½

*

½

1

½

1

1

1

0

0

½

½

3

GM

Katyerina Lahno

2537

UKR

1

½

*

1

½

½

0

½

½

1

½

½

4

GM

Humpy Koneru

2598

IND

½

0

0

*

1

½

1

0

1

1

½

1

5

WGM

Ju Wenjun

2518

CHN

½

½

½

0

*

1

0

1

½

½

½

1

6

6

WGM

Ruan Lufei

2483

CHN

0

0

½

½

0

*

1

½

1

½

1

1

6

7

GM

Zhao Xue

2556

CHN

½

0

1

0

1

0

*

½

1

0

½

1

8

GM

Elina Danieljan

2480

ARM

½

0

½

1

0

½

½

*

½

½

½

½

5

9

IM

Lilit Mkrtchian

2450

ARM

0

1

½

0

½

0

0

½

*

1

½

1

5

10

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

2417

RUS

0

1

0

0

½

½

1

½

0

*

1

0

11

IM

Batkhuyag Munguntuul

2447

MGL

½

½

½

½

½

0

½

½

½

0

*

0

4

12

IM

Nino Hurcidze

2456

GEO

0

½

½

0

0

0

0

½

0

1

1

*

 

 

A teljesítmények a performance-pontszámok tükrében:

Hou Ji-fan 2598, Nagyezsda Koszinceva 2570, Katyerina Lahno 2568, Humpy Koneru 2563, Ju Wenjun 2541, Ruan Lufei 2544, Zhao Xue 2502, Elina Danieljan 2473, Lilit Mkrtchian 2475, Jekatyerina Kovalevszkaja 2449, Batkhuyag Munguntuul 2410, Nino Hurcidze 2378

 

Az Élő-pontszámok változása:

Hou Ji-fan – 2,7, Nagyezsda Koszinceva + 8,3, Katyerina Lahno + 4,9, Humpy Koneru – 4,8, JU Wenjun + 3,1, Ruan Lufei + 8,9, Zhao Xue – 8,2, Elina Danieljan – 0.9, Lilit Mkrtchian + 4,5, Jekatyerina Kovalevszkaja + 4,5, Batkhuyag Munguntuul – 5,4, Nino Hurcidze – 11,8

 

A szabályzat értelmében a meghívott sakkozónőknek négy tornán kell játszani, a legjobb három eredmény számít a végső sorrendbe. A sorozat győztese világbajnoki kihívó lesz. Tornánként 40 ezer euró a díjalap, a végső sorrend első kilenc helyezettje még további 60 ezer eurón is osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 15 ezer eurót nyer.

 

A pontozás és a díjazás:

1.120 pont + 40 bónusz, 6.500 euró

2. 110 pont + 20 bónusz, 4.750 euró

3. 100 pont + 10 bónusz, 4.000 euró

4.   90 pont, 3.750 euró

5.   80 pont, 3.500 euró

6.   70 pont, 3.250 euró

7.   60 pont, 3.000 euró

8.   50 pont, 2.750 euró

9.   40 pont, 2.500 euró

10. 30 pont, 2.250 euró

11. 20 pont, 2.000 euró

12. 10 pont, 1.750 euró

 

A Grand Prix állása:

 

Név

Nemzet

Rosztov 2011

Shenzhen 2011

Nalcsik 2011

Kazany 2012

Zsermuk 2012

Mardin 2012

Össz.

Hou Ji-fan

CHN

160

160

  100

160

480

Anna Muzicsuk

SLO

100

130

 

  145

 

 

375

Humpy Koneru

IND

65

 

 

145

110

 

320

Katyerina Lahno

UKR

130

 

   80

   50

110

 

320

Ju Wenjun

CHN

 

100

130

 

75

 

305

Zhao Xue

CHN

 

75

160

 

60

 

295

Nagyezda Koszinceva

RUS

80

 

55

35

110

 

280

Viktorija Cmilyte

LTU

 

35

100

   100

 

 

235

Tatjana Koszinceva

RUS

100

 

55

   70

 

 

225

Elina Danieljan

ARM

45

50

 

   75

45

 

170

Ruan Lufei

CHN

30

75

 

 

75

 

180

Jekatyerina   Kovalevszkaja

RUS

20

20

100

 

 

 

140

Antoaneta Stefanova

BUL

45

 

55

35

 

 

135

Alisza Galljamova

RUS

65

 

30

20

 

 

115

Tan Zhongyi

CHN

 

100

 

 

 

 

100

Batkhuyag Munguntuul  

MGL

 

60

20

 

20

 

100

Aleszandra   Kosztenjuk

RUS

10

 

10

   75

 

 

95

Zsu Csen

QAT

 

35

55

 

 

 

90

Lilit Mkrtchian

ARM

 

 

 

 

45

 

45

Betul Cemre Yildiz

TUR

 

10

 

   10

 

 

20

Nino Hurcidze

GEO

 

 

 

 

10

 

10

 

Lahno,K (2537) – Hou Ji-fan (2617)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.He5 Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7 11.Va4 e5 12.dxe5 Vxe5 13.Hc3

A dortmundi szuperversenyen a német Georg Meier  13.Vxc4 Fe6 14.Vc2 Ff5 15.Vd2 Fh3 16.Be1 Bad8 17.Vc3 Vd5 18.f3 Bfe8 19.Ha3 Vb7 20.Vb3 Va6 21.Vb5 Ve6 22.Vb3 Va6 23.Vb5 Ve6 24.Vb3 lépésismétléssel remizett Lékó Péterrel.

13...Ve6 14.Va5 He4 15.Vd5 Hxc3 16.Vxe6 Fxe6 17.bxc3

Nehéz elhinni, hogy a világbajnoknő elvesztette ezt az állást.

17...Bab8 18.Bd1 f6 19.f3 h5 20.Kf2 a6 21.Ff4 Bb2 22.Fxc7 Be8 23.Ke1 Be7 24.Fd6 Bd7 25.Fa3 Bc2 26.Fb4 Bxd1+

 

27.Kxd1 Ff5 28.a4 Bb2 29.Ke1 Fb1 30.Kf2 Kf7 31.Ke3 Fc2 32.a5 Fb3 33.h4 Ke6 34.g4 g6 35.Bg1 Fa4?! 36.gxh5 gxh5 37.Bg7 Fd1?

Hou Ji-fan lebecsülte világos akcióját.

 

 

38.Kf4! Fxe2 39.Ba7 Bb1 40.Bxa6+ Kf7 41.Fc5 Ba1 42.Fd4 Bh1 43.Bxf6+ Ke7 44.a6 Ba1 45.Bg6 Bf1 46.Bg3 Ba1 47.a7 Kf8 48.Bg5 és sötét feladta

 

Ju Wenjun (2518) - Koneru,H (2598)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.g3 dxc4 5.Fg2 a6 6.0-0 Hc6 7.Hc3 Bb8 8.e4 Fe7 9.d5

Az utóbbi évek játszmáiban a 9.Ve2 b5 (9...Hxd4 10.Hxd4 Vxd4 11.Bd1 Vc5 12.Fe3) 10.Bd1 0-0 (10...Hb4 11.d5) 11.d5 fordult elő gyakran.

9...Hb4 10.He5 exd5 11.exd5 Ff5 12.a3 Hd3 13.Hxc4 Hxc1 14.Bxc1 0-0 15.h3

Világos választhatja a 15.Vd4 He8 16.Bfe1 változatot is.

15...He8 16.g4 Fd7 17.f4

A két gyaloglépés csak gyengítette világos állását.

17...Fc5+ 18.Kh1 Hd6 19.He5 Be8 20.Vd3 Fb6 21.Bce1 Fb5

Számításba jött  a 21...Vh4 22.Be2 Bbd8 23.Hxd7 Bxe2 24.Hxb6 Bxb2 folytatás.

22.Hxb5 axb5 23.g5 f6 24.Hf3 Vd7 25.gxf6 gxf6 26.Hd4 Fxd4 27.Vxd4 Vg7 28.Vd3 Kh8 29.Be6 Bg8 30.Bf2 Bbf8 31.Bfe2 Bf7 32.Kh2 Vh6 33.Vf3 Bfg7 34.Bf2 Hf5 35.Vd3? és világos feladta, hátrányos állásban Ju Wenjun elnézte f4 gyalogját.

 

Koszinceva,N (2516) – Ruan Lufei (2483)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 d6 6.c3 0-0 7.Hbd2 Fb6 8.Hc4 He7 9.Fa4 Hg6 10.Fc2 h6 11.h3 Fe6 12.Hxb6 axb6 13.d4 Hh7 14.Fe3 Vf6 15.Fb3 Fxb3 16.axb3 Ve7 17.dxe5 dxe5 18.Vd5 Bab8 19.b4 Hf6 20.Vc4 Bfd8 21.Bfe1 Vd7 22.b5 He8 23.Vb3 Hd6 24.c4 Ve6 25.Hd2 Bd7 26.Vc2 Bbd8 27.b3 f5 28.exf5 Vxf5 29.Vd1 Hf7 30.Ve2 Hh4 31.Hf1 Ve4 32.Vg4 Vxg4 33.hxg4 Bd3 34.Ba7 Hd6 35.Hd2 Hg6 36.Kf1 Hf4 37.Bea1 Hg6 38.Ba8 Hf7 39.Ke2 Hf4+ 40.Fxf4 exf4 41.He4 He5 42.Bxd8+ Bxd8 43.Ba7 Be8?

 

44.Bxb7 Hxg4 45.f3 Hf6 46.Bxc7 Hxe4 47.fxe4 Bxe4+ 48.Kf3 Be3+ 49.Kxf4 Bxb3 50.Bc6 Bc3 51.Ke5 h5

 

52.c5 bxc5 53.b6 Bb3 54.Kd6 g6 55.Kc7 Kg7 56.b7 Bxb7+ 57.Kxb7 h4 58.Kb6 és sötét feladta

 

Kovalevszkaja,E (2417) – Zhao Xue (2556)
Angol megnyitás [A14]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 b6 4.Fg2 Fb7 5.0-0 c5 6.b3 Fe7 7.Fb2 0-0 8.e3 d5 9.Ve2 Hc6 10.Bd1 dxc4 11.bxc4 Vc7 12.Hc3 a6 13.Bab1 Bab8 14.Fa1 Bfd8 15.d3 Ha7 16.Vc2 Fc6 17.He2 Hd7 18.Hf4 Vb7 19.Ve2 b5 20.d4 Fe4  

 

 

21.d5 exd5

Zhao Xue nem fogadta el a minőségáldozatot.

22.Hxd5 Hb6 23.Hh4! Fxg2

A felfedett fenyegetés miatt 23...Fxb1?! -re 24.Hf6+ Fxf6 25.Fxb7 Fxa1 26.Fxa6 Hxc4 27.Bxb1 Ff6 28.Hf5 következhetett volna.

24.Vg4 g6 25.Hxe7+ Vxe7 26.Kxg2 Hxc4 27.Hf5 Vb7+ 28.Kh3?!

Jobb volt a 28.f3 Hd2 29.Ff6 c4 30.Vf4 változat.

28...Hd2 29.Vg5 Ve4 30.Hh6+ Kf8 31.Vxc5+ Ve7 32.Vc3 Ve6+ 33.Hg4 He4 34.Vb4+ Hd6 35.Kg2 Hc6 36.Vc5 Vxg4? 37.Bxd6 és sötét feladta, reménytelen a 37…He7 38.Bbd1 Vxd1 39.Bxd1 Bxd1 40.Vc3 utáni állása.

 

Mkrtchian,L (2450) - Hurcidze,N (2456)
Angol megnyitás [A30]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 e6 4.g3 b6 5.Fg2 Fb7 6.0-0 d6 7.b3 Fe7 8.Fb2 0-0 9.d4 cxd4 10.Hxd4 Fxg2 11.Kxg2 a6 12.e3 Vc7 13.f4 Hc6 14.Vf3 Bac8 15.Bac1 Bfe8 16.Bfd1 Hd7 17.Hxc6 Vxc6 18.g4 Vc7 19.g5 Vb8 20.He4 b5 21.f5 Ff8

 

22.g6 fxg6?! 23.fxe6 Hc5? 24.Vf7+ Kh8

 

25.Hf6! Vb7+ 26.Vxb7 Hxb7 27.Hxe8 Bxe8 28.cxb5 axb5 29.b4 Ba8 30.Bc7 és sötét feladta

 

Munguntuul,B (2447) - Danieljan,E (2480)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.Hxc6 bxc6 7.e5 Vc7 8.f4 d5 9.exd6 Fxd6 10.He4 Fe7 11.Fd3 Hf6 12.0-0 0-0 13.Vf3 Fb7 14.Fe3 Hd5 15.Fc5 f5 16.Fxe7 Vxe7 17.Hd2 c5 18.Ve2 Hb4 19.Hc4 Hxd3 20.cxd3 Bad8 21.Bac1 Bd4 22.Bc3 Vd7 23.a3 Bb8 24.Bf2 Bd8 25.He5 Vd5 26.Ve3 h6 27.h3 a5 28.Bfc2 Bc8 29.Hf3

Gyalogot nyert volna a kettős fenyegetés miatt a 29.Hc4 Be8 30.Hxa5 Be7 31.Bxc5 Bxd3 32.Bxd5 Bxe3 33.Bd8+ Kf7 34.Kf2 változat.

29...Kh7 30.Vd2 Ba4 31.d4 Vd8 32.dxc5 Fd5 33.He5 Vh4 34.Kh2? Vxf4+ 35.Vxf4 Bxf4 36.c6 Bc7 37.Bc5 a4 38.Hd3 Bd4 39.Hb4 Fe4 40.Be2 g5 41.Bc3 Bd6 42.b3?! axb3 43.Bxb3 Kg6 44.Bc3 h5 45.a4 h4 46.a5 Bd1?!  

 

47.Ha6 Bc8 48.c7 Kh5? 49.Hc5 Fd5 50.Hxe6 g4? 51.hxg4+ fxg4 52.Be5+ Kg6?  

 

5

3.Hg5?

Az időzavaros kapkodásban kölcsönös nagy bakik. 53.Bxd5 tisztet nyert volna az 53...g3+ 54.Kh3 Bxd5 55.Hf4+ folytatásban.

53...g3+?

Az  örmény nagymesternő 53...Kf6-tal nyert volna anyagot.

54.Kh3 Bh1+? 55.Kg4 Fxg2 56.Be6+ Kg7 57.Be7+ Kf6 58.Be6+

A mongol sakkozónő az 58.Bd7 Bb1 59.Bc4 Kg6 60.Bd6+ Kg7 61.Bf4 Bxc7 62.He6+ folytatással begyűjthette volna az egész pontot.

 

 

58...Kg7 59.Be7+

Még mindig nyert volna az 59.Bd6 Ba1 60.Kxh4 Fb7 61.Bxg3 Bh8+ 62.Kg4 Fc8+ 63.Kf4 Bh4+ 64.Ke5 Bxa5+ 65.Bd5 Bxd5+ 66.Kxd5 Kf6 67.Hf3 Bh7 68.Kc6 változatban.

59...Kf6 60.Bce3

Nyert a 60.Bd7 Bb1 61.Bc4 már előbb említett folytatás.

60...Fd5 61.Hh7+ Kg6 62.B3e5 g2 63.Bg5+ Kh6 64.Bh5+ Kg6 65.Bg5+ Kh6 66.Bh5+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Félidőben a kínai Wang Hao vezet a bieli szuperversenyen

Címkék: Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura

A svájci Bielben zajló szuperverseny félidejében a kínai Wang Hao vezet. A viadal ötödik fordulójában az első számú kínai sakkozó a moldáviai Viorel Bologant győzte le, negyedik nyerésének örülhetett. A norvég Magnus Carlsen nem bírt a holland Anish Girivel, színtelen játékkal nem tudta meglepni ellenfelét. Az amerikai Hikaru Nakamura a francia Etienne Bacrot ellen diadalmaskodott.

 

A Bieli Sakkfesztivál újonca, a kínai Wang Hao a szuperverseny első félidejében remek teljesítményt nyújtott. Négy győzelemmel és a norvég Magnus Carlsentől elszenvedett vereségével vezet a tornán, amely az orosz Alekszandr Morozevics visszalépésével „csak” 20-as kategóriájú a moldáviai Viorel Bologan belépésével. Bologan folytatta a rossz sorozatot, ketten Morozeviccsel négy vereségnél tartanak, Carlsennel elmaradt partiját a pihenőnapon, vasárnap játssza le.

Bologan az éllovas Wang Hao ellen a Volga-cselt választotta, annak is egy igen ritka változatát. A kínai nagymester gond nélkül került előnybe, ellenfele hibáinak köszönhetően úgy nézett ki, hogy könnyen gyűjti be a partit. Azonnali nyerést hagyott ki, némi ellenesélyt nyújtott Bologannak, de győzelme nem forgott veszélyben.

 

A világranglistát vezető Magnus Carlsen mai színtelen játéka csalódás rajongóinak. A francia védelem csereváltozatában a 18 éves holland Anish Giri könnyen egyenlített ki, s vette át a kezdeményezést. Kissé határozatlan volt, a végjátékban azonban nem jelentett számára gondot a döntetlen elérése.

A tegnapi Viorel Bologan elleni, thrillernek is nevezhető játszma után az amerikai Hikaru Nakamura a királyindiai védelem bonyodalmaiban nyert. A francia Etienne Bacrot a királyszárnyi támadást erőltette, de világos vezérszárnyi akciója veszélyesebben bontakozott ki. Némi bizonytalankodást követően, kölcsönös időzavarban Nakamura felülkerekedett.

 

Az 5. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2778) – Etienne Bacrot (francia, 2713) 1 - 0 (Királyindiai védelem, 34)

Magnus Carlsen (norvég, 2737) – Anish Giri (holland, 2696) döntetlen (Francia védelem, 49)

Wang Hao (kínai, 2739) – Viorel Bologan (moldáviai, 2732) 1 – 0 (Volga-csel, 47)

 

A verseny állása:

1. Wang Hao 12 pont

2-3. Hikaru Nakamura és Anish Giri 8 pont

4. Magnus Carlsen 6(1)

5. Etienne Bacrot 4

6. Viorel Bologan 0(1)

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Wang Hao 4 pont

2-3. Hikaru Nakamura és Anish Giri 3

4. Magnus Carlsen 2,5(1)

5. Etienne Bacrot 1,5

6. Viorel Bologan 0(1)

 

A 6. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen

Etienne Bacrot – Wang Hao

Anish Giri – Viorel Bologan

Carlsen,M (2837) - Giri,A (2696)
Francia védelem [C01]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d3

Magnus Carlsen elkerülte az orosz huszárjáték főváltozatait.

5...Hf6 6.d4 d5 7.Fd3

A francia védelem csereváltozatában aligha remélhetett sikert...

7...Fd6 8.0-0 0-0 9.h3 h6 10.c4 dxc4 11.Fxc4 Hc6 12.Hc3 a6 13.Be1 Be8 14.Fe3 b5 15.Ff1 Fb7 16.Bc1

 

16...He7

Anish Giri elégedett lehetett a nyitással.

17.He5 Hed5 18.Hxd5 Hxd5 19.Fd2 Vf6 20.Vh5 c5 21.a4 c4 22.Be4 Fxe5 23.dxe5 Vg6 24.Vh4

Magnus elkerülte a vezércserét, kockáztatott.

24...Hf6 25.Bee1 He4 26.Fc3

 

26...Bad8

Számításba jött a 26...Vf5 27.f4 g5 28.Vxh6 Be6 29.Vh5 Vxf4 folytatás.

27.axb5 axb5 28.Fb4 Hd2 29.Vg4 Vxg4 30.hxg4 Hb3 31.Bb1 Fc8 32.f3 Bd5 33.Bbd1 Bed8 34.Fd6 Bxd1 35.Bxd1 Fe6 36.Fe2

 

36...f6 37.exf6 gxf6 38.Ff4 Bxd1+ 39.Fxd1 Kg7 40.Fe3 Ff7 41.f4 Fd5 42.Kf2 b4 43.Fc2 c3 44.bxc3 bxc3 45.Ff5 Hd2 46.Fd4 He4+ 47.Kg1 Kf7 48.Fxe4 Fxe4 49.Fxc3 és döntetlen

 

Nakamura,H (2778) - Bacrot,E (2713)
Királyindiai védelem [E92]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.d5 a5 8.Fg5 h6 9.Fh4 Ha6 10.Hd2 Ve8 11.0-0 h5 12.a3 Fd7 13.b3 Hh7 14.f3 f5

A királyindiai védelem szellemének jobban megfelelt volna a 14...Ff6 15.Ff2 Fg5 16.Vc2 h4 terv.

15.Bb1 g5

Etienne Bacrot a királyszárnyi gyalogrohamot erőltette, de a vezérszárnyon világos akciója jóval hatásosabb.

16.Ff2 f4 17.b4 axb4 18.axb4 Vg6 19.c5 g4

 

20.c6 bxc6 21.dxc6 Fe6 22.b5 Hb8 23.Hd5 Fxd5 24.exd5 g3 25.Fe1 Hg5

 

26.Bb4

Erősebb volt a 26.b6! cxb6 27.hxg3 Ha6 28.Bxb6 Hc5 29.Hc4 folytatás.

26...h4 27.He4 h3 28.hxg3 fxg3

 

29.Vd2

Pontosabb volt a 29.b6 Ba2 30.Hxg3 cxb6 31.Bxb6 hxg2 32.Kxg2 változatot választani.

29...Bf4?!

Jobb esélyt adott a 29...hxg2 30.Kxg2 Hh3 31.Kxh3 Vh5+ 32.Kxg3 Fh6 33.f4 Fxf4+ 34.Bxf4 exf4+ 35.Vxf4 Ba3+ 36.Fc3 Bxc3+ 37.Hxc3 Bxf4 38.Bxf4 Vh1 39.He4 Vg1+ folytatás.

30.Hxg5

Az amerikai nagymester 30.Hxg3 Vf7 31.b6 cxb6 32.Bxb6-tal komplikációk nélkül fejezhette volna be a partit. 

 

 

30...Vxg5?!

A kölcsönös időzavarban Etienne Bacrot bonyolíthatott volna 30...Bxb4-gyel, de világosnak nyernie kellett volna. 31.Fd3 (31.Vxb4 Vxg5 32.Vc4 Ba1 33.Vd3 (33.b6 Ha6 34.b7 Ve3+ 35.Kh1 Bxe1 36.Bxe1 hxg2+) 33...Vh4 34.Ve4 Vxe4 35.fxe4 Fh6 36.gxh3) 31...e4 32.Vxb4 hxg2 33.Vxe4 gxf1V+ 34.Fxf1 Vxe4 35.fxe4 Fd4+ 36.Kg2 Fb6 37.e5 Ba2+ 38.Kh3 dxe5 39.d6 g2 40.Fxg2 Ba3+ 41.Kg4 változathban.

 31.gxh3 Vf5 32.Fxg3 Vxh3? 33.Fxf4 exf4 34.Vxf4 és sötét feladta

 

Wang,Hao (2739) - Bologan,V (2732)
Volga-csel [A58]

1.d4 Hf6 2.c4 c5 3.d5 b5 4.cxb5 a6 5.bxa6 g6 6.Hc3 Fxa6 7.g3 d6 8.Hf3 Fg7 9.Fg2 0-0 10.Bb1 Fc8

Viorel Bologan a váratlan megoldások híve, a főváltozat 10...Hbd7 11.0-0 Va5 a szokásos játékkal.

11.Hd2 Ff5 12.e4 Fc8 13.0-0 Fa6 14.Be1 Hfd7 15.Hf3 Fc4 16.Ff4 Hb6

 

17.e5 Fxa2 18.Ba1 Fxd5 19.Hxd5 Bxa1 20.Hxe7+ Vxe7 21.Vxa1 d5

 

22.e6 fxe6 23.Fh3 e5?! 24.Hxe5 Vf6 25.Va7 Kh8 26.Be2 Hc6 27.Hxc6 Vxc6 28.Be6?!

Wang Hao kezéből kiesett a bástya e6-on? Simán nyert a 28.Be7 Ba8 29.Bc7 Vf6 30.Vb7 h5 31.Bc6 Vd4 32.Bxb6 folytatásban.

28...Va4 29.Vxb6 Vd1+ 30.Ff1

 

30...Bxf4 31.Vxc5 Fd4 32.Vc8+ Kg7 33.Be7+ Bf7 34.Bxf7+ Kxf7 35.Vb7+ Ke6? 36.Vxh7 Vb1 37.b4 Kd6 38.Vh6 Vf5 39.Vd2 Ve5 40.b5 g5 41.Vc2 Ve4 42.Vd2 Vg4?! 43.Fg2 Kc5 44.Vc2+ Kxb5 45.Vb3+ Ka6 46.Vd3+ Kb6 47.h3 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örményországi Zsermukban zajló Grand Prix utolsó fordulója előtt a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan egypontos előnnyel vezet két honfitársnője, Ju Wenjun és Ruan Lufei előtt. Hou Ji-fan az orosz Nagyezsda Koszincevával 25 lépésismétléses remivel osztozott meg a ponton. A világbajnoknő az utolsó forduló eredményétől függetlenül már megnyerte a Grand Prix-sorozatot. Ju Wenjun vereséget szenvedett, a királyindiai  védelmű ütközetben Zhao Xue ellen egy pillanatban nyerhetett is volna. Az indiai Humpy Koneru és a grúz Nino Hurcidze nyert még a tizedik játéknapon.

 

A Grand Prix-sorozat győzteseként köszönthetjük a kínai világbajnoknő Hou Ji-fant. Tavaly Rosztovban és Shenzenben tornagyőztes lett, Zsermukban az utolsó fordulóbeli esetleges veresége sem veszélyezteti elsőségét. Hou Ji-fan 2013-ban így világbajnoki döntőt játszik, de ha idén megnyeri a kieséses rendszerű világbajnokságot, akkor a Grand Prix második helyezettjével játszaná a finálét.

Az orosz Nagyezsda Koszincevával mindössze 25 lépésben remizett, de a taktikus döntetlen is elegendő volt számára. A kínai rangadó, Zhao Xue és Ju Wenjun királyindiai védelmű csatározása a bonyodalmakban és váratlan fordulatokban gazdag volt. Ju Wenjun jó taktikai ellenesélyt talált, Zhao Xue rossz vezérsakkja után nyerhetett is volna, de újabb hiba vereségéhez vezetett.

A kínai Ruan Lufei és az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja partija is billegett, majd pontosztozkodás született. Oly sok csalódást követően könnyen győzött az indiai Humpy Koneru az örmény Lilit Mkrtchian ellen.

Az örmény Elina Danieljan és az ukrán Katyerina Lahno játszmája örökös sakkal ért véget. A grúz Nino Hurcidze megnehezítette saját feladatát, de a mongol Batkhuyag Munguntuul nem tudott élni a felkínált lehetsőéggel.

 

A 10. forduló eredményei:

Zhao Xue (kínai, 2556) – Ju Wenjun (kínai, 2518) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 49)

Humpy Koneru (indiai, 2598) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) 1 – 0 (Vezércsel, 32)

Nino Hurcidze (grúz, 2456) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) 1 – 0 (Szláv védelem, 41)

Elina Danieljan (örmény, 2280) – Katyerina Lahno (ukrán, 2537) döntetlen (Grünfeld védelem, 22)

Hou Ji-fan (kínai, 2617) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) döntetlen (Spanyol megnyitás, 25)

Ruan Lufei (kínai, 2483) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) döntetlen (Szicíliai védelem, 56)

 

A verseny állása:

1.Hou Ji-fan 7 pont

2-3. Ju Wenjun és Ruan Lufei 6

4-7. Nagyezsda Koszinceva, Katyerina Lahno, Zhao Xue és Humpy Koneru 5,5

8. Elina Danieljan 4,5

9. Lilit Mkrtchian 4

10-12. Nino Hurcidze, Batkhuyag Munguntuul és Jekatyerina Kovalevszkaja 3,5

 

Hely.

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Hou Ji-fan

2617

CHN

*

½

1

½

½

½

½

1

1

1

½

7

2

WGM

Ju Wenjun

2518

CHN

½

*

1

½

½

0

1

½

1

½

½

6

3

WGM

Ruan Lufei

2483

CHN

0

0

*

½

1

½

½

1

1

½

1

6

4

GM

Nagyezda Koszinceva

2516

RUS

½

½

*

½

1

1

1

0

½

0

½

5

GM

Katyerina Lahno

2537

UKR

½

½

½

*

0

1

½

½

½

1

½

6

GM

Zhao Xue

2556

CHN

½

1

0

0

1

*

0

½

1

1

½

7

GM

Humpy Koneru

2598

IND

½

½

0

0

1

*

0

1

1

1

½

8

GM

Elina Danielian

2480

ARM

½

0

½

0

½

½

1

*

½

½

½

9

IM

Lilit Mkrtchian

2450

ARM

0

½

0

1

½

0

0

½

*

1

½

4

10

IM

Nino Hircidze

2456

GEO

0

0

0

½

½

0

0

½

*

1

1

11

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

2417

RUS

0

½

½

1

0

0

½

0

0

*

1

12

IM

Batkhuyag Munguntuul

2447

MGL

½

½

0

½

½

½

½

½

0

0

*

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Jekatyerina Kovalevszkaja – Zhao Xue

Nagyezsda Koszinceva – Ruan Lufei

Katyerina Lahno – Hou Ji-fan

Batkhuyag Munguntuul – Elina Danieljan

Lilit Mkrtchian – Nino Hurcidze

Ju Wenjun – Humpy Koneru

 

Hou Ji-fan (2617) - Koszinceva,N (2516)
Spanyol megnyitás [C91]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.d4 d6 9.c3 Fg4 10.d5 Ha5 11.Fc2 c6 12.h3 Fc8 13.dxc6 Vc7 14.Hbd2 Vxc6 15.Hf1 Fe6 16.Hg5 Fd7 17.Hg3 Bfc8 18.a3 Hc4 19.a4 Ha5 20.Be2 Ff8 21.Hf3 Fe6 22.Hg5 Fd7 23.Hf3 Fe6 24.Hg5 Fd7 25.Hf3 és döntetlen

 

Zhao Xue (2556) – Ju Wenjun (2518)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.g3 f5 11.Hg5 Hf6 12.Ff3 fxe4

Vlagyimir Kramnyik két győzelmet is aratott a 12...c6-os változatban. Anish Giri ellen az Unive-tornán 13.Fa3 cxd5 14.exd5 e4 15.Fe2 He8 16.Bc1 h6 17.He6 Fxe6 18.dxe6 Hc7 19.b5 Fe5 20.Vb3 Kg7 21.Bfd1 Hxe6 22.c5 Hd4 23.Bxd4! Fxd4 24.cxd6 után került döntő fölénybe. Az idei Tal-emlékversenyen Alekszandr Griscsukkal szemben 13.Fg2 h6 14.He6 Fxe6 15.dxe6 Hxe4 16.Hxe4 fxe4 17.b5 Bf6 18.Fxe4 Bxe6 19.Va4 d5 20.Bd1 Kh7 21.cxd5 cxd5 22.Vb3 folytatásban játszotta túl honfitársát.

13.Hcxe4 Hf5 14.Fg2 Hxe4 15.Hxe4 a5 16.b5 b6 17.a4 h6 18.Fb2 g5 19.Vd3 Ve8 20.Bae1 Vg6 21.Fc3 Fd7 22.Hd2 h5 23.Fe4 Bf6 24.Vb1 Baf8

 

25.c5 Vf7 26.cxb6 cxb6 27.f3 He7 28.Vd3 Fh3 29.Bf2 h4 30.Hc4 Hf5 31.g4 Hh6 32.Bc2! Hxg4!

Ju Wenjun megragadta az egyetlen esélyt.

 

33.f4!?

A bonyodalmakban Zhao Xue kerülni akarta a még nagyobb kalandokat.

33...Bxf4 34.Vxh3 Bxe4 35.Bxe4 Hf2 36.Bxf2 Vxf2+ 37.Kh1 Bf3 38.Vc8+?

Nagy hiba, 38.Vg2 Vxg2+ 39.Kxg2 Bxc3 40.Hxb6 Kf7 41.Hc4 Bc2+ 42.Kh3 Kg6 43.Hxd6 Kh5 44.Hf5 Ff6 45.He3 Bd2 egyenlő esélyeket adott volna.

38...Kh7 39.Hd2

 

39...h3?

Bajban lett volna világos a 39...Bd3 40.Bg4 Bxd2 41.Fxd2 Vf1+ 42.Bg1 Vf3+ 43.Bg2 h3 44.Vc2+ Kg8 45.Fe1 e4 46.Vf2 hxg2+ 47.Vxg2 Fd4 folytatásban.

40.Bg4 Be3 41.Bg1 Bd3?

A helyes védekezés 41...Vf7 42.Vc4 Vf2 43.Vg4 Vf7 44.He4 Vxd5 45.Be1 Bxc3 46.Bd1 Vc4 volt.

42.Bxg5! Vf7 43.Vc4 Be3 44.Bg1 Fh6 45.Fb2 Fg7 46.Vc2+ Kh8 47.Vc8+ Kh7 48.Ve6 Vf6 49.Vg4 és sötét feladta

 

Koneru,H (2598) - Mkrtchian,L (2450)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Vc2 dxc4 5.e3 Hf6 6.Fxc4 a6 7.Hf3 Hbd7 8.e4 b5 9.Fd3 Fb7 10.0-0 c5 11.e5 Hd5 12.Fe4 Hb4 13.Ve2 Fxe4 14.Vxe4 cxd4 15.Hxd4 Hc5 16.Vg4 g6 17.Fh6 Vb6?!

Hátrányos állásban Lilit Mkrtchian kiskombinációt engedélyezett.

 

18.Hdxb5! Hb7

Világosra előnyös 18...Hbd3-ra a 19.Hd6+ Fxd6 20.exd6 Bd8 21.Bad1 Vxd6 22.b4 változat.

19.Ha3 Vc7 20.Bac1 Vxe5 21.Vf3 Vb8 22.Hc4 Hd8 23.Ha5

A fölényes állásban sok lehetősége volt Humpy Konerunak, hogy végső csapást mérjen sötétre. 23.Bfd1 f5 24.Ff4 Va7 25.Fd6 Fxd6 26.Hxd6+ Kf8 27.He2 is figyelmet érdemelt.

23...Ba7 24.a3 Hd5 25.Hxd5 exd5 26.Vc3 Bg8 27.Hc6 d4 28.Vxd4 Hxc6 29.Bxc6 Bd7 30.Vc3 Vb7 31.Bc8+ Bd8 32.Bc7 és sötét feladta

 

Danieljan,E (2480) - Lahno,K (2537)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Fg7 6.e4 Hxc3 7.Fxc3 0-0 8.h4 c5 9.d5 Fxc3+ 10.bxc3 e6 11.d6 Vf6 12.Vd2 Fd7 13.h5 Fc6 14.f3 Bd8 15.hxg6 hxg6 16.Hh3 Ve5

Egyenlő esélyű álláshoz vezetett a 16...Bxd6 17.Vxd6 Vxc3+ 18.Kf2 Vxa1 19.Vd8+ Kg7 20.Hg5 Vd4+ 21.Vxd4+ cxd4 22.Bh7+ Kf6 23.f4 Fe8 24.e5+ Ke7 25.Fc4 Hd7 26.Hxe6 Bc8 27.Fb3 Hf8 28.Hxf8 Kxf8 változat is.

17.0-0-0

 

17...Bxd6 18.Vxd6 Vxc3+ 19.Kb1 Vb4+ 20.Ka1 Vc3+ 21.Kb1 Vb4+ 22.Ka1 Vc3+ és döntetlen

 

Hurcidze,N (2456) - Munguntuul,B (2447)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.a4 Ff5 6.Vb3 Ba7 7.Ff4 e6 8.a5 dxc4 9.Vxc4 Hd5 10.Fd2 b5 11.axb6 Vxb6 12.Ha4 Vb5 13.Vc1 Vb3 14.Hc5 Fxc5 15.Vxc5 Vxb2?! 16.Bc1 Be7?

A bástya nagyon rossz helyre lépett, a sötét tisztek szorongatott helyzetét Nino Hurcidze kihasználta.

 

 

17.He5! 0-0 18.f3 Hd7 19.Hxd7 Bxd7 20.e4 Be8 21.Bd1 Hf6 22.Fc1 Vb3 23.Bd3 Vb1 24.exf5 exf5+ 25.Kf2 Bde7 26.Bd1 f4 27.Fc4?

Hiba csúszott a kivitelezésbe. 27.Vxc6 Hd5 28.Fxa6 Hb4 29.Vc4 simán nyert volna. 

 

 

27...Hd7 28.Fxf4

Kötésbe kerülhetett volna a vezér 28.Vxc6-ra a 28…Vc2+ 29.Bd2 Be2+ 30.Bxe2 Bxe2+ változatban. 28.Fd2 Vxd1 29.Bxd1 Hxc5 30.dxc5 Bd8 egyenlő esélyeket adott volna.

28…Vc2+ 29.Bd2 Vxd2+?

Munguntuul is hibázott. 29...Va4 30.Fxf7+ Bxf7 31.Vg5 Vc4 32.Be1 Bxe1 33.Kxe1 h6 kedvezőbb álláshoz vezetett volna.

30.Fxd2 Hxc5 31.dxc5 Be5 32.Bc1 Bb8 33.Ff4 Bb2+ 34.Kg3 Bf5 35.Fd3 Bh5 36.Fe4 g5 37.Fd6 Bd2 38.Ba1 Bh4 39.Bxa6 f6 40.Bxc6 Kf7 41.Bc7+ és sötét feladta

 

Ruan Lufei (2483) - Kovalevszkaja,E (2417)
Szicíliai védelem [B65]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 e6 7.Vd2 Fe7 8.0-0-0 0-0 9.f4 h6 10.Fh4 Hxd4 11.Vxd4 Va5 12.Fc4 e5 13.fxe5 dxe5 14.Vd3 Fg4 15.Fxf6 Fxf6 16.Bdf1 Fh4 17.Kb1 Vc5 18.g3 Fe7 19.h3 Fe6 20.Hd5 Bac8 21.Fb3 Fd8 22.Bf3 b5 23.Ve3 Vxe3 24.Hxe3 Fb6 25.Hd5 Fc5 26.g4 Bfd8 27.a3 Bd7 28.Bc3 Bb7 29.Bd1 Kf8 30.Fa2 Bbb8 31.Bf3 Ke8 32.b4 Ff8 33.Kb2 Bc6 34.Bc3 Bbc8 35.Bxc6 Bxc6 36.Fb3 Fe7 37.c3 Fd8 38.c4 a6 39.cxb5 axb5 40.a4 Bc8 41.a5 Fd7 42.Ba1 Fc6 43.a6 Ba8 44.Ba2 Kd7 45.Kc2 Ba7 46.Kc3 f6 47.h4 Kc8 48.h5 Kb8 49.Kd3 Fd7 50.He3 Fb6 51.Hf5 Fxf5 52.gxf5 Bc7 53.Fd5 Ka7 54.Bg2 Fd4 55.Bc2 Bxc2 56.Kxc2 Kxa6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bielben zajló szuperverseny negyedik fordulójában először ült sakkasztalhoz a moldáviai Viorel Bologan. Az amerikai Hikaru Nakamurával óriási csatát vívott, kölcsönös pontatlanságok, kihagyott nyerőesélyek jellemezték az ütközetet, amelyet végül Nakamura nyert meg. A kínai Wang Hao már a nyitás után előnyösebben állt, a holland Anish Giri elszenvedte első vereségét. Wang Hao átvette a vezetést. Pontosztozkodás született a francia Etienne Bacrot és a norvég Magnus Carlsen játszmájában.

 

A sötéttel játszók voltak eredményesek a torna negyedik játéknapján. A viadalon remekül rajtoló 18 esztendős Anish Giri a királyindiai védelem Saemisch-változatában gyengélkedett, már a nyitás után a kínai Wang Hao állt jobban. Girit nemcsak a gyalogszerkezeti gyengeségek nyugtalaníthatták, hanem sötét tisztjeinek aktivitása is. A könnyűtisztvégjátékban Wang Hao érvényesítette előnyét és harmadik győzelmével átvette a vezetést.

A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen sötéttel került előnybe, kecsegtető pozíciót ért el a francia Etienne Bacrot ellen. A végjátékban fokozta előnyét, egy kis hiba elegendő volt, hogy veszélyes szabadgyalogját Bacrot sikerrel feltartóztathassa.

 

Első partiját játszotta a két forduló után visszalépett orosz Alekszandr Morozevics helyére meghívott moldáviai Viorel Bologan. A rendkívül eredeti stílusú nagymester ízelítőt adott a bonyodalmakat bátran vállaló játékából, de azt is bemutatta, hogy miként tud hibázni. Korán minőséget áldozott, ízlés kérdése, hogy volt-e igazi ellenjátéka, mindenesetre az amerikai Hikaru Nakamura nehezen birkózott meg a feladattal. Kölcsönösen pontatlankodtak, Bologan az egyenlő esélyt adó folytatásokat hagyta figyelmen kívül, Nakamura az előnybe kerülést, az előny megtartását jelentő változatokat hagyott ki. Kölcsönös időzavarban csak fokozódtak az izgalmak, Bologannak nyerőesélyei támadtak. A kritikus pillanatban királya fölöslegesen vándorolt át a királyszárnyra, Nakamura matthálót szőtt a védtelen „uralkodó” köré, 81 lépést követően fogadhatta ellenfele gratulációját.

 

A 4. forduló eredményei:

Viorel Bologan (moldáviai, 2732) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2778) 0 - 1 (Elfogadott vezércsel, 81)

Anish Giri (holland, 2696) – Wang Hao (kínai, 2739) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 57)

Etienne Bacrot (francia, 2713) – Magnus Carlsen (norvég, 2837) döntetlen (Bogoindiai védelem, 56)

 

A verseny állása:

1. Wang Hao 9 pont

2.Anish Giri 7 pont

3. Magnus Carlsen 5(1)

4. Hikaru Nakamura 5

5. Etienne Bacrot 4

6. Viorel Bologan 0(1)

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Wang Hao 3 pont

2.Anish Giri 2,5

3. Magnus Carlsen 2(1)

4. Hikaru Nakamura 2

5. Etienne Bacrot 1,5

6. Viorel Bologan 0(1)

 

Az 5. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Etienne Bacrot

Magnus Carlsen – Anish Giri

Wang Hao – Viorel Bologan

Bacrot,E (2713) - Carlsen,M (2837)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 e6 2.c4 Fb4+ 3.Fd2 Fxd2+ 4.Vxd2 d5 5.Hc3 Hf6 6.Hf3 0-0 7.e3 Ve7 8.Bc1 Bd8 9.cxd5 exd5 10.Fd3 Hc6 11.Fb5 Bd6 12.Fxc6 Bxc6 13.He5 Be6 14.f3 b6 15.0-0 Fb7 16.Bfe1 h6 17.He2 c5 18.Hf4 Bd6

 

19.dxc5

A centrumfeszültség feloldásával sötét került kis előnybe.

19...bxc5 20.Hed3 c4 21.Hb4 Bad8

Számításba jött a 21...g5 22.He2 Bb6 23.a3 a5 24.Vd4 Vd6 25.Ha2 Hd7 folytatás.

22.Hc2 Hd7 23.Hd4 He5 24.Bc3 Ba6 25.b3 Bb6 26.Bd1 Be8 27.Hc2 Vf6 28.He1 a5 29.Vd4 Bb5 30.Hh5 Vg5 31.Hg3 Hc6 32.Vf4 Vxf4

Jobb volt 32...cxb3 33.Vxg5 (33.axb3 d4 34.Vxg5 hxg5 35.exd4 Hxd4 36.Bxd4 Bxe1+ 37.Kf2 Bb1 38.Bdd3 Bb2+ 39.He2 Fd5) 33...hxg5 34.axb3 d4 folytatás.

33.exf4 Hb4 34.bxc4 dxc4 35.Bxc4 Hxa2 36.He4 Fd5 37.Bc5 Bxc5 38.Hxc5 Hc3 39.Ba1 a4 40.Hed3 Fb3 41.Ba3 Hb5 42.Ba1 Hd4 43.Hb2?!

 

43...a3! 44.Hbd3 Ba8?!

Magnus alighanem hosszasan értékelte a 44...Hc2 45.Bc1 Fd5 (45...Be3 46.Hxb3 Bxd3 47.Bxc2 Bxb3 48.Bc8+ Kh7 49.Ba8 Kg6 50.h3 Kf5 51.Ba4 h5 52.h4) 46.Bxc2 a2 47.Bxa2 Fxa2 változatok esélyeit.

45.Hxb3 Hxb3 46.Ba2 Bd8 47.He1 Bd1 48.Kf2  

 

 

48...Ba1

Többé nem nyerhető az állás.

49.Bxa1 Hxa1 50.Ke2 a2 51.Kd3 Hb3 52.Hc2 f5 53.Kc3 Hc1 54.Kd2 Hb3+ 55.Kc3 Hc1 56.Kd2 és döntetlen

 

Giri,A (2696) – Wang Hao (2739)
Királyindiai védelem [E84]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Fe3 Hc6 7.Hge2 a6 8.Vd2 Bb8 9.Bc1 Fd7 10.Hd1 Be8 11.Hf2 b5 12.c5 dxc5 13.Bxc5 e5 14.d5 He7 15.g3 c6 16.dxc6 Hxc6 17.Bc1 Bc8

Wang Hao kicsit jobb állással került ki a nyitásból.

18.Fg2 Fe6 19.b3 Vxd2+ 20.Fxd2 Bed8 21.Fg5 Hb4 22.Hc3 Bd7 23.Ke2

 

23...Bdc7 24.Fd2 Ff8 25.Fh3?! Hc6 26.Hd5 Hxd5 27.exd5 Hd4+ 28.Ke3 Bxc1 29.Bxc1 Bxc1 30.Fxc1 Fxd5 31.He4 Fg7

Számításba jött a 31...Fh6+ 32.Kf2 Fxe4 33.Fxh6 Hxf3 34.Fg4 Hd4 folytatás is.

32.g4 f5 33.gxf5 gxf5 34.Hd2 Kf7 35.Fb2 Kg6 36.Fg2 He6 37.Kf2 Kf6 38.a4 Ff8 39.axb5 axb5 40.Ff1 Fb4 41.Hb1

 

41...Fc5+ 42.Kg3 Fd4

Figyelmet érdemelt a 42...f4+ 43.Kg2 b4 44.Fd3 Fd4 45.Fc1 Hc5 46.Fxh7 Hxb3 változat is.

43.Fxd4 Hxd4 44.Hc3 Fxf3 45.Hxb5

 

45...f4+ 46.Kf2 Hxb5 47.Kxf3 Hd4+ 48.Kg4 Hxb3 49.Fd3 h6 50.Fb5 Hd2 51.Fc6 Ke6 52.Fb7 Kd6 53.h4 Kc5 54.Kh5 f3 55.Kxh6 e4 56.h5 f2 57.Fa6 Hc4 és világos feladta

 

Bologan,V (2732) - Nakamura,H (2778)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 Hf6 4.e5 Hd5 5.Fxc4 Hb6 6.Fb3 Hc6 7.Fe3 Ff5 8.He2 e6 9.Hbc3 Vd7 10.a3 0-0-0 11.Bc1 Kb8 12.0-0 Ve8

Új gondolat a korábban játszott 12...f6 és 12...h5 helyett.

13.Fa4 Hxa4 14.Vxa4 Fd3

 

15.d5!?

A moldáviai nagymester stílusát sokan kedvelik, nem idegen tőle a váratlan megoldás.

15...exd5 16.Bfd1 Fxe2 17.Hxe2 Fe7

 

18.Bxc6

Viorel Bologan jó esélyeket remélt a pozíciós minőségáldozattól.

18...Vxc6 19.Vxa7+ Kc8 20.Hd4 Va6 21.Vxa6 bxa6 22.Hc6 Bd7 23.b4

Sötét malmára hajtotta volna vizet a 23.Hxe7+ Bxe7 24.Bxd5 Bd7 folytatás.

23...Kb7 24.Bc1 d4!? 25.Fxd4 f6 26.f4 fxe5 27.fxe5 Fg5 28.Bc4 Be8  

 

 

29.Kf2 Bf7+ 30.Ke2 Be6 31.Ha5+ Kc8 32.g3 Bh6?! 33.h4 Fd8 34.Fe3 Be6 35.Ff4 Ff6 36.Be4 Bfe7 37.Hc4 g6 38.Be3 Fg7 39.Kf3 Bc6 40.Ha5 Bce6 41.Hc4 h6

 

42.g4?!

Egyenlő esélyeket adott a 42.Ke4 Be8 43.g4 h5 44.gxh5 gxh5 45.Kd5 folytatás.

42...Bd7 43.Ke4 Ff8?! 44.Bf3 Bf7 45.Bc3 Bd7 46.Fe3 Kd8

Mi szólt 46...Bd1 47.Fd4 Be1+ 48.He3 Kb7 ellen?

47.Bb3 Ke8 48.h5

Nehéz a nagymesterek egyes lépéseit megérteni, mindketten nyerésre játszottak...

 48...gxh5 49.gxh5 Bc6 50.Hb2 Bc2 51.Ff4 Bf7 52.a4 Be2+ 53.Fe3 Bf1 54.Hd3 Fe7 55.Hf4 Ba2 56.Hd5 Fd8

 

57.a5?

Bologan kihagyta az 57.Fxh6 Bxa4 58.Bg3 c6 59.Bg8+ Kd7 60.Hf4 Bxb4+ 61.Kf5 lehetőséget.

57...c6 58.Hf4 Bh2

 

59.He6?!

Időzavarban a moldáviai nagymester nem látta az 59.Bc3 Fg5 60.Bxc6 Bh4 61.Kd5 Fxf4 62.Ke6 Bd1 63.Fb6 Bc1 64.Fc5 Bxc5 65.Bxc5 Kd8 66.b5 axb5 67.a6 Fg5 68.Bxb5 Ba4 69.Bd5+ Kc7 70.Bd6 remihez vezető folytatást.

59...Bh4+ 60.Kd3 Bd1+?! 61.Kc2 Be1 62.Bd3 Fg5 63.Hc7+ Ke7

 

64.Fc5+ Kf7 65.Hxa6 Bh2+ 66.Kb3 Bb1+ 67.Kc4 Bh4+ 68.Kc3 Ba1? 69.Kb2 Bhh1  

 

 

70.Hb8! Bhb1+ 71.Kc3 Bc1+ 72.Kd4 Ke6 73.Hxc6 Bc2 74.Ke4?

Bajban lehetett volna Hikaru Nakamura a 74.Bc3! Bd1+ 75.Kc4 Bxc3+ 76.Kxc3 Kd5 77.He7+ Fxe7 78.Fxe7 Bc1+ 79.Kb3 Kc6 80.Fc5 Be1 81.Fd6 folytatásban.

74...Be1+ 75.Kf3 Bf1+ 76.Kg4 Bg2+ 77.Kh3

A világos király veszélyes zónában.

77...Ba2 78.a6?

Bologan nem érzett veszélyt. 78.Hd4+ Kxe5 79.Hc6+ Ke4 80,Bd4+ Kf5 81.Bd5+ Ke4 82.Be5+ Kd3 83.b5 Ff6 84.Hb4+ Kc4 85.Be4+ Kxc5 86.Hxa2 Kxb5 87.Hb4 Kxa5 88.Hd5 változat kiszámítására nem volt elegendő ideje.

 

78...Kf5! 79.Hd4+?

Azonnal vesztett, a matt nem védhető. 79.He7+ Fxe7 80.Fxe7 Kf4 81.Bd4+ Kxe5 82.Bd8 Bxa6 83.Fc5 változatban még küzdhetett volna.

79...Ke4 80.Bf3 Bh1+ 81.Kg3 Fh4+ és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örmény üdülőhelyen, Zsermukban zajló Grand Prix-verseny kilencedik fordulójában a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan újabb győzelmet aratott és félpontos előnnyel vezet. A kínai Ju Wenjun csak remizett, Ruan Lufei nyeréssel harmadik a táblázaton. Fordulatos partiban győzött az orosz Nagyezsda Koszinceva, az ukrán Katyerina Lahno nem tudta megtörni a sereghajtó grúz Nino Hurcidze ellenállását. Az indiai Humpy Koneru döntetlennel csak ötvenszázalékos.

A kilencedik játéknapon elsőként az indiai Humpy Koneru fejezte be a játszmáját. A mongol Batkhuyag Munguntuul kedvezőbb pozícióban a lépésismétlést választotta. Az ukrán Jekatyerina Lahno nem tudta túljátszani a sereghajtó grúz Nino Hurcidzét, örökös sakkal ért véget az érdekes parti.

Nem törte le a kínai Ruan Lufeit az előző fordulóban honfitársnőjétől, Hou Ji-fantól elszenvedett veresége. A skót megnyitású játszmában meggyőző játékkal nyert Zhao Xue ellen, és egyedül harmadik a mezőnyben. 

Aligha gondolta volna Hou Ji-fan, hogy alaposan meg kell szenvednie az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja legyőzéséért. A nyitásból kis hátránnyal került ki, majd a szabadulási kísérlete nem vált be. Kovalevszkaja kecsegtető állását azonban lépésről lépésre rontotta el, a 41. lépésben felcsillant reményt is figyelmen kívül hagyta. A világbajnoknő gyorsabban is nyerhetett volna.

Sorozatban ötödször remizett a kínai Ju Wenjun és kénytelen volt átengedni az éllovasi pozíciót Hou Ji-fannak. Az örmény Lilit Mkrtchian formája fordulónként változik, ahogy Elina Danieljané is. Taktikai motívumot elnézve anyagi hátrányba került, de az orosz Nagyezsda Koszinceva egy csúfos vezérlépéssel kiengedte előnyét. A végjátékban kölcsönösen pontatlankodtak, Koszinceva hol nyerét hagyott ki, Danieljan a remit szalasztotta el. Az utolsó hibát Danieljan követte el, s ez vereségéhez vezetett.

 

A 9. forduló eredményei:

Ruan Lufei (kínai, 2483) – Zhao Xue (kínai, 2556) 1 – 0 (Skót megnyitás, 48)

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) – Hou Ji-fan (kínai, 2617) 0 – 1 (Angol megnyitás, 64)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) – Elina Danieljan (örmény, 2480) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 64)

Katyerina Lahno (ukrán, 2537) – Nino Hurcidze (grúz, 2456) döntetlen (Szicíliai védelem, 37)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) – Humpy Koneru (indiai, 2598) döntetlen (Spanyol megnyitás, 27)

Lilit Mkrtchian (örmény 2450) – Ju Wenjun (kínai, 2518) döntetlen (Királyindiai védelem, 40)

 

A verseny állása:

1.Hou Ji-fan 6,5 pont

2. Ju Wenjun 6

3. Ruan Lufei 5,5

4-5. Nagyezsda Koszinceva és Katyerina Lahno 5

6-7. Humpy Koneru és Zhao Xue  4,5

8-9. Elina Danieljan és Lilit Mkrtchian 4

10. Batkhuyag Munguntuul 3,5

11-12. Jekatyerina Kovalevszkaja és Nino Hurcidze 3

 

Hely.

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Hou Ji-fan

2617

CHN

*

½

1

½

½

½

1

½

1

1

2

WGM

Ju Wenjun

2518

CHN

½

*

1

½

½

1

½

½

½

1

6

3

WGM

Ruan Lufei

2483

CHN

0

0

*

½

½

1

½

1

1

1

4

GM

Nagyezsda Koszinceva  

2516

RUS

½

*

½

1

1

1

0

½

0

½

5

5

GM

Katyerina Lahno

2537

UKR

½

½

½

*

1

0

½

½

1

½

5

6

GM

Humpy Koneru

2598

IND

½

½

0

0

*

1

0

½

1

1

7

GM

Zhao Xue

2556

CHN

½

0

0

1

0

*

½

1

½

1

8

GM

Elina Danieljan

2480

ARM

½

0

½

0

1

½

*

½

½

½

4

9

IM

Lilit Mkrtchian

2450

ARM

0

½

0

1

½

0

½

*

½

1

4

10

IM

Batkhuyag Munguntuul  

2447

MGL

½

½

0

½

½

½

½

½

*

0

11

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja  

2417

RUS

0

½

1

0

0

½

0

1

*

0

3

12

IM

Nino Hurcidze

2456

GEO

0

0

0

½

½

0

0

½

1

*

 

A 10. forduló párosítása:

Zhao Xue – Ju Wenjun

Humpy Koneru – Lilit Mkrtchian

Nino Hurcidze – Batkhuyag Munguntuul

Elina Danieljan – Katyerina Lahno

Hou JI-fan – Nagyezsda Koszinceva

Ruan Lufei – Jekatyerina Kovalevszkaja

Ruan Lufei (2483) – Zhao Xue (2556)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Fa6 9.b3 g6 10.g3 Fg7 11.Fb2 0-0 12.Fg2 Bae8 13.0-0 Hb6

A főváltozatnak 13...Fxe5 14.Vxe5 Vxe5 15.Fxe5 Bxe5 16.cxd5 Fxf1 17.Kxf1 cxd5 18.f4 (18.Hc3 c6) 18...Be3 19.Fxd5 Bd3 20.Ff3 Be8 számít.]

14.Be1 f6 15.e6 Vd6 16.Fa3 c5 17.Hc3 Bxe6?!

Célszerű lett volna az e4 mezőt elvenni a huszártól 17...f5-tel.

18.He4 Ve7 19.Vd2 d6

 

20.Hxc5 dxc5 21.Va5 f5?! 22.Fxc5 Bxe1+ 23.Bxe1 Fc3 24.Fxe7 Fxa5 25.b4 Fxb4 26.Fxb4 Bd8 27.c5 Hd5 28.Fa5 Fc4 29.Bd1 Bd7?

 

30.c6 Bd6 31.Fxc7! Bxc6 32.Bc1

Simán nyert a 32.Ff4 He7 (32...g5 33.Bxd5 Bb6 34.Bd8+ Kf7 35.Fc1 Bb1 36.Bd1) 33.Bd8+ Kf7 34.Fxc6 Hxc6 35.Bd6 Fb5 36.Bd7+ változat.

32...Hxc7?! 33.Fxc6 Fxa2 34.Ba1 Fc4 35.Bxa7 He6 36.Ba4 Fb3 37.Bb4 Fa2 38.Fb5 Fd5 39.Fc4 Fxc4 40.Bxc4 Kg7 41.f4 Kf6 42.Kf2 h6 43.Bc6 Kf7 44.Ke3 h5 45.h4 Hf8 46.Kd4 Hd7 47.Kd5 Hf6+  

 

 

48.Bxf6+ Kxf6 és sötét feladta, 49.Kd6 Kf7 50.Kd7 Kf8 51.Ke6 Kg7 52.Ke7 Kh7 53.Kf7 Kh6 54.Kg8 a nyerés útja.

 

Kovalevszkaja,E (2417) – Hou Ji-fan (2617)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.g3 b6 3.Fg2 Fb7 4.0-0 e6 5.c4 c5 6.Hc3 Fe7 7.Be1 d6 8.e4 a6 9.d4 cxd4 10.Hxd4 Vc7 11.b3 0-0 12.Fb2 Hbd7 13.Ve2 Bfe8 14.Bad1 Ff8 15.h3 Bad8 16.Kh2 Vb8 17.Hc2 g6 18.f4 Fg7 19.He3 h5 20.Hf1 Hc5 21.b4 Hcd7 22.Hd2 h4 23.g4 g5?!

Az ún. "sündisznó" állásban a világbajnoknő aktivitást keresett, Jekatyerina Kovalevszkaja remek esélyekhez jutott.

 

24.e5! dxe5 25.Fxb7 Vxb7 26.fxg5 Hh7 27.Hce4

Jobb volt a 27.Hde4 Ff8 28.a3 Fe7 29.Fc1 Vc7 30.Bf1 folytatás.

27...Hdf8 28.Hf3 Hg6 29.Ve3 Vc6 30.c5 bxc5 31.bxc5 Bd5 32.Hd6 Bb8 33.Fa3 Va4 34.Bxd5?

Az orosz sakkozónő a fenyegető időzavar árnyékában lépésről lépésre rontotta el kecsegtető állását.

34...exd5 35.Kh1 e4 36.c6 Vxc6 37.Hd4 Va4

Jobb volt megkötni a huszárt, a 37...Vb6 38.H4f5 Vxe3 39.Hxe3 Fc3 40.Bd1 d4 41.Hd5 e3 változatban robogtak volna a gyalogok.

38.H6f5 Fxd4 39.Hxd4 Hxg5 40.Hf5 He6 41.Bf1?

Kimaradt a 41.Va7! Vxa3 42.Vxb8+ Kh7 43.Vb3 Vxb3 44.axb3 Hg5 45.Ba1 lehetőség.

41...Bb7?!

Gyorsan nyert a 41...Vc2 42.Va7 (42.Hh6+ Kh7 43.Bxf7+ Kh8 44.Vg1 Vd3) 42...Bb1 folytatás.

42.Bc1 Vd7 43.Fd6 Hg7 44.Hh6+ Kh7 45.Fc5 f5 46.Vg5 He6 47.Vf6 Hxc5

Hou Ji-fan válogathatott a nyerések között, de többször is nem a leggyorsabb megoldást választotta. 47...f4 48.Hf5 Vf7 49.Vc3 Bc7 50.Vb4 f3 elég meggyőző volt.

48.gxf5 Vg7 49.fxg6+ Vxg6 50.Vxg6+ Kxg6 51.Bxc5 Kxh6 52.Bxd5 Bb5 53.Bd4 Be5  

 

 

54.Kg2 Kg5 55.Kf2 Kf4 56.Bd6 a5 57.Bf6+ Bf5 58.Bg6 Bg5 59.Bf6+ Ke5 60.Bh6 Kd4 61.Bd6+ Bd5 62.Bb6 Bc5 63.Bd6+ Ke5 64.Bd8 Bc2+ 65.Ke3 Bc3+ 66.Ke2 Ba3 67.Be8+ Kf4 68.Bf8+ Kg3 69.Be8 Bxa2+ 70.Ke3 Ba4 71.Bg8+ Kxh3 72.Kf4 Kh2 73.Bc8 Kg2 74.Bc2+ Kf1 75.Bh2 Kg1 76.Bb2 h3 77.Bb1+ Kf2 78.Bb2+ Kf1 79.Bh2 Ba3 80.Kxe4 Kg1 81.Bb2 h2 82.Bb1+ Kg2 83.Bb2+ Kg3 84.Bb1 Ba2 és világos feladta

 

Koszinceva,N (2516) - Danieljan,E (2480)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 c5 6.Fe3 cxd4 7.Hxd4 He7 8.Hd2 Hbc6 9.H2f3 Fg4 10.0-0 Fxf3 11.Hxf3 g6 12.Ff4 Fg7 13.Fd3 0-0 14.c3 Bc8 15.Ve2 h6 16.h3 d4 17.c4 Hb4 18.a3 Hxd3 19.Vxd3 Vc7 20.Bac1 Bfd8 21.Bfd1 g5 22.Fh2 a5 23.Ve4 Vb6 24.Bd2 a4 25.Hxd4 Bd7?

Motívumot nézett el. 25...Hg6 26.Ve3 Vc5 egyenlő esélyekhez vezetett volna.

 

26.Hc6! Vxc6 27.Vxc6 Bxd2 28.Vxa4 Bxb2 29.Bd1 Hc6 30.Fg3

Nagyezsda Koszinceva jobban játszhatott volna a 30.f4 gxf4 31.Fxf4 Hxe5 32.c5 Hc6 33.Fe3 változatban.

30...h5 31.h4 gxh4 32.Fxh4 Hxe5 33.Fg3 Hg4 34.c5 Ff6 35.Vd7?

Időzavaros súlyos baki.

35...Bd8 36.Vxd8+ Fxd8 37.Bxd8+ Kh7 38.Kf1 Kg6 39.Ke1 e5 40.Bg8+ Kf5 41.Bb8 Bb5 42.a4 Bxc5 43.Bxb7 Kg6 44.Kd2 Bc4

 

45.a5 Ba4 46.Bb5 Ba2+ 47.Kc3 f6 48.Kb3 Ba1 49.Fh4 e4 50.Bc5 e3?! 51.fxe3 Hxe3 52.Ff2 Hxg2 53.Fd4 Bd1 54.Kc4?

Ismét időzavar és kölcsönös pontatlankodások. 54.Bc4 Bd3+ 55.Kb2 Bd2+ 56.Kb1 Be2 57.a6 volt a jó. 

 

 

54...Bc1+?

Elina Danieljan remizhetett volna az 54...Hf4 55.Bb5 (55.Bc6 Bc1+ 56.Kb5 Bb1+ 57.Ka4 Hd5) 55...Bc1+ 56.Fc3 He2 57.Bb3 Hxc3 58.Bxc3 Ba1 59.Kb5 f5 60.a6 h4 változatban.

55.Kd5?! Bb1?

Kimaradt az 55...Hf4+ 56.Kc6 Bd1 57.Bc4 h4 58.Fe3 Hd5 59.Fc5 h3 60.Bh4 Ba1 61.Kxd5 Bxa5 lehetőség.

56.a6 Hf4+ 57.Kd6 Bb6+? 58.Bc6 Bb5 59.a7 Ba5 60.Bc8 Ba6+ 61.Kd7 He6 62.Ff2 h4 63.a8V Bxa8 64.Bxa8 és sötét feladta

 

Mkrtchian,L (2450) - Ju,Wenjun (2518)
Királyindiai védelem [E61]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.Hf3 0-0 5.Fg5 h6 6.Fh4 c5 7.e3 cxd4 8.Hxd4 d6 9.Fe2 Hc6 10.0-0 Fd7 11.Vd2 a6 12.Bfd1 Bc8 13.Bac1 Be8 14.h3 Hxd4 15.exd4 g5 16.Fg3 e5 17.dxe5 dxe5 18.h4 g4 19.h5 Fe6 20.Vxd8 Bcxd8 21.Fxe5 Bxd1+ 22.Bxd1 Fxc4 23.Fxc4?!

Lilit Mkrtchian nyugodtan játszhatta volna a 23.Fxf6 Fxe2 24.Bd6 Fc4 25.Fxg7 Kxg7 26.Bb6 folytatást.

23...Bxe5 24.Bd8+ Ff8 25.Hd5 Hxh5 26.Bd7

 

26...b5 27.Fb3 Fc5 28.He3 g3 29.Fxf7+ Kf8 30.Fxh5 Bxh5 31.Bd3 Be5 32.Kf1 gxf2 33.Kxf2 Kg7 34.Kf3 Kg6 35.Hd5 Be1 36.Bc3 Bf1+ 37.Ke4 Be1+ 38.Kf3 Bf1+ 39.Ke4 Be1+ 40.Kf3 és döntetlen

 

Lahno,K (2537) - Hurcidze,N (2456)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.c4 Hc6 4.Hc3 Hd4 5.d3 He7 6.g3 Hec6 7.Fg2 g6 8.0-0 Fg7 9.Hxd4 Hxd4 10.a3 a5 11.Bb1 0-0 12.b4 axb4 13.axb4 Hc6 14.Hb5 Hxb4 15.d4 d6 16.Fe3 Ve7 17.e5 dxe5 18.dxc5 Bd8 19.Vb3 Hc6 20.Hd6 Ha5 21.Vb4 f5 22.Ba1 Hc6 23.Vb6 Bxa1 24.Bxa1 e4 25.Ba8 Vd7 26.f3 Fe5 27.fxe4 Fxd6 28.cxd6 Vxd6 29.exf5 Vd1+ 30.Ff1 exf5 31.Vc7 Fe6 32.Bxd8+ Hxd8 33.Ve5 Fxc4 34.Ve8+ Kg7 35.Ve5+ Kg8 36.Ve8+ Kg7 37.Ve5+ Kg8 és döntetlen

 

Munguntuul,B (2447) - Koneru,H (2598)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.Ve2 b5 6.Fb3 Fc5 7.c3 0-0 8.0-0 d5 9.exd5 e4 10.dxc6 exf3 11.Vxf3 Fg4 12.Vg3 Fe2 13.d4 Fd6 14.Vh3 Fxf1 15.Kxf1 Be8 16.Fe3 Vc8 17.Vxc8 Baxc8 18.h3 He4 19.Ke2 Kf8 20.Hd2 Hxd2 21.Kxd2 f5 22.g3 Bb8 23.h4 Ke7 24.Fg5+ Kf8 25.Fe3 Ke7 26.Fg5+ Kf8 27.Fe3 Ke7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örményországi Zsermukban zajló Grand Prix-verseny nyolcadik fordulója után holtversenyben vezet a kínai Ju Wenjun és Hou Ji-fan. A világbajnoknő honfitársnője, Ruan Lufei ellen nyert, Ju Wenjun csak remizett a mongol Batkhuyag Munguntullal. A vezető duót hárman követik egypontos hátránnyal. Az ukrán Katyerina Lahno sötéttel győzte le centrumgyalogját elnéző indiai Humpy Konerut. A kínai Zhao Xue is könnyen nyert, az örmény Lillit Mkrtcian nem vigyázott d5 gyalogjára.

Három fordulóval a viadal befejezése előtt a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan közel került kitűzött céljához, a Grand Prix-sorozat megnyeréséhez. Holtversenyben vezet honfitársnőjével, Ju Wenjunnal. A spanyol megnyitású partiban csak hosszas manőverezés után került előnybe Ruan Lufei ellen. A sötét huszár elhibázott akciója okozta Ruan Lufei vesztét.

 

Harmadik vereségét szenvedte el a kettős győzelemmel rajtoló, majd nagyon visszaesett indiai Humpy Koneru. Az ukrán Katyerina Lahno nem „izzadt meg2 a győzelemért, Koneru legszebbik gyalogját nézte el. Korai elnézéssel kapott ki az örmény Lilit Mkrtchian is, a kettős vereséggel kezdő kínai Zhao Xue már holtversenyben harmadik.

Hiányzott az átütő erő a kínai Ju Wenjun játékából. Nyerőesélyt szalasztott el az orosz Nagyezsda Koszinceva. A grúz Nino Hurcidze az időkontroll előtti utolsó lépésével hibázott, de végül örökös sakkal megmentette a partit. Sokáig „gyötörte” egymást az örmény Elina Danieljan és az orosz Jekatyerina Kovelevszkaja, a fordulatos játszma pontosztozkodással végződött.

 

A 8. forduló eredményei:

Zhao Xue (kínai, 2556) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2450)  1 – 0 (Vezércsel, 35)

Ju Wenjun (kínai, 2518) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) döntetlen (Szláv védelem, 35)

Humpy Koneru (indiai, 2598) – Katyerina Lahno (ukrán, 2537) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 34)

Nino Hurcidze (grúz, 2456) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) döntetlen (Vezércsel, 71)

Elina Danieljan (örmény, 2480) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 88)

Hou Ji-fan (kínai, 2617) – Ruan Lufei (kínai, 2483) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 40)

 

A verseny állása:

1-2.Ju Wenjun és Hou Ji-fan 5,5 pont

3-5. Katyerina Lahno, Zhao Xue és Ruan Lufei 4,5

6-8. Nagyezsda Koszinceva, Elina Danieljan és Humpy Koneru 4

9. Lilit Mkrtchian 3,5

10-11. Jekatyerina Kovalevszkaja és Batkhuyag Munguntuul 3

12. Nino Hurcidze 2

 

Hely.

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

WGM

Ju Wenjun

2518

CHN

*

½

½

1

½

1

½

½

1

2

GM

Hou Ji-fan

2617

CHN

½

*

½

1

½

½

1

½

1

3

GM

Katyerina Lahno

2537

UKR

½

*

0

½

½

1

½

1

½

4

GM

Zhao Xue

2556

CHN

½

1

*

0

½

0

1

½

1

5

WGM

Ruan Lufei

2483

CHN

0

0

½

*

½

½

1

1

1

6

GM

Nagyezsda Koszinceva

2516

RUS

½

½

1

*

1

0

0

½

½

4

7

GM

Elina Danieljan

2480

ARM

0

½

½

½

*

1

½

½

½

4

8

GM

Humpy Koneru

2598

IND

½

0

1

½

0

0

*

1

1

4

9

IM

Lilit Mkrtchian

2450

ARM

0

½

0

0

1

½

*

1

½

10

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

2417

RUS

½

0

1

½

0

0

*

1

0

3

11

IM

Batkhuyag Munguntuul

2447

MGL

½

½

½

½

0

½

½

0

*

3

12

IM

Nino Hurcidze

2456

GEO

0

0

0

0

½

½

0

1

*

2

 

 

A 9. forduló párosítása:

Ruan Lufei – Zhao Xue

Jekatyerina Kovalevszkaja – Hou Ji-fan

Nagyezsada Koszinceva – Elina Danieljan

Katyerina Lahno – Nino Hurcidze

Batkhuyag Munguntuul – Humpy Koneru

Lilit Mkrtchian – Ju Wenjun

 

Hou Ji-fan (2617) – Ruan Lufei (2483)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.d3 b5 6.Fb3 Fc5 7.c3 d6 8.0-0 h6 9.Fe3 0-0 10.Hbd2 Be8 11.h3 Bb8 12.d4 Fb6 13.Fc2 Fd7 14.Be1 Vc8 15.a3 Ha5 16.b4 exd4 17.Fxd4 Fxd4 18.cxd4 Hc4 19.Hxc4 bxc4 20.Hd2 Fb5 21.Vf3 Ve6 22.Bab1 d5 23.e5 Hh7 24.Hf1 Hg5 25.Vc3 f5 26.h4

Számításba jött a 26.f4 He4 27.Fxe4 fxe4 28.He3 Bf8 29.Bf1 Vd7 30.f5 folytatás.

26...He4 27.Vh3 Fd7 28.Bbc1 Vf7 29.Ve3 Hf6 30.Vf3 Hg4?

 

 

31.Vf4 h5 32.Hg3 Bf8 33.f3 Hh6 34.Vg5 Fe8 35.e6 Vg6 36.Be5 c6 37.He2 Kh7 38.Hf4 Vxg5 39.hxg5 Hg8 40.e7 és sötét feladta

 

Koneru,H (2598) - Lahno,K (2537)
Grünfeld védelem [D87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 Hc6 9.Fe3 0-0 10.0-0 e6

Az ukrán olimpiai bajnoknője kevésbé járt utakra terelte a játszmát a 10...Vc7, 10...Fg4 és 10...cxd4 leggyakrabban játszott változatok helyett.

11.Vd2 b6 12.Bfd1 cxd4 13.cxd4 Fb7 14.Fg5 Vd6

 

15.e5?

Humpy Konerut láthatóan megviselte  tegnapi veresége, gyalogot nézett el.

15...Hxe5! 16.dxe5 Vc6

Kettős támadás.

17.f3 Vxc4 18.Bac1 Vd5 19.Ff6 Vxd2 20.Bxd2 Fh6 21.f4 Bfc8 22.Bxc8+ Bxc8 23.Bd7 Fd5 24.Bxa7 Ff8 25.Bd7 Fxa2 26.Kf2 Fd5 27.g4 b5 28.f5 b4 29.fxe6 Fxe6 30.Bb7 Fd5 31.Bd7 Fc6 32.Bd1 b3 33.Hd4 b2 34.Bb1 Fa3 35.Ke3 Fa4 36.e6 Bc1 és világos feladta

 

Zhao Xue (2556) - Mkrtchian,L (2450)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.Vc2 Fg4 7.e3 Fh5 8.Fd3 Fg6 9.Fxg6 hxg6 10.Hge2 Hf6 11.0-0-0 Hbd7 12.f3

Némi lépéscserével a tavalyi báznai szuperversenyen játszott Carlsen-Nakamura partit követték a nagymesternők.

12...Hb6

Magnus a 12...b5 13.e4 b4 14.Ha4 dxe4 15.fxe4 Va5 16.Kb1 0-0 17.h4 Bfe8 18.e5 Hd5 19.h5 g5 20.h6! g6 21.Fc1 folytatásban előnybe került.

13.Kb1 Hh5 14.e4 Hxf4 15.Hxf4 Vc7?

Lilit gyalogot nézett el.

 

16.Hcxd5! Hxd5 17.Hxd5 Vd6 18.He3 Vf4 19.Vb3 Vc7 20.e5 Vb6 21.Vd3 Bd8 22.f4 Fc5 23.Hc2 Fe7 24.g4 a6 25.f5 Vb5 26.Vg3 Vd5 27.Bhf1 Fg5 28.h3

Pontosabb volt a 28.fxg6 fxg6 29.Vd3 Bh6 30.Hb4 Ve6 31.h3 változatot választani.

28...Ve4 29.Vb3 b5 30.e6 Vd5 31.exf7+ Kxf7 32.fxg6+ Kxg6 33.Vd3+ Kh6 34.h4! Fxh4 35.Bf5 és sötét feladta

 

Hurcidze,H (2456) - Koszinceva,N (2516)
Vezércsel [D38]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.e3 c4 9.He5 Va5 10.Vc2 He4 11.Hxc4 Vc7 12.Hd2 Hxc3 13.Bc1 0-0 14.bxc3 Fa3 15.Bb1 Fe6 16.Fg3 Ve7 17.Fd3 Hc6 18.0-0 Bac8 19.Va4 Bfd8 20.Bb3 Fd6 21.Fxd6 Bxd6 22.c4 dxc4 23.Hxc4 Bdd8 24.Bfb1 b6 25.Bc3 Vg5 26.Vc2 He7 27.Fe4?! Hd5 28.Fxd5 Vxd5 29.Bc1 Bc7 30.He5 Bxc3 31.Vxc3 Bc8 32.Vd2 Bxc1+ 33.Vxc1 Vxa2 34.e4 Ve2 35.f3 a5 36.h3 a4 37.d5 Fxd5 38.Vc8+ Kh7 39.Vf5+ g6

 

 

40.Hxg6?

Időzavaros hiba. 40.Vf6 Ve3+ 41.Kh2 Fb3 42.Hxf7 Fxf7 43.Vxf7+ Kh8 44.Vf6+ Kh7 remi lett volna.

40...Ve3+ 41.Kh2 Vg5 42.Hf8+ Kg7 43.Vh7+ Kxf8 44.exd5 a3 45.Vh8+ Ke7 46.Vd4 Vf6 47.Ve4+ Kd8 48.Vc4 Vd6+ 49.f4

 

49...b5! 50.Vxb5 Vxf4+ 51.Kh1 Vc1+ 52.Kh2 Vc7+ 53.Kh1 Va7?

Simán nyert a 53...a2 54.Vb2 Vc4 55.Vf6+ Ke8 56.Ve5+ Kd7 57.Vf5+ Kd6 58.Vf6+ Kc5 59.Ve7+ Kd4 60.Vf6+ Ke4 61.Vf3+ Ke5 62.Ve3+ Kxd5 folytatás.

54.Vb4 Kd7 55.Vf8 Va4 56.Vxf7+ Kd6 57.Vf6+ Kc5 58.Vc3+ Kd6 59.Vf6+ Kc5 60.Vc3+ Kxd5 61.Vf3+ Kc5 62.Ve3+ Kc4 63.Ve4+ Kb3 64.Ve3+ Kc2 65.Ve2+ Kb1 66.Ve1+ Kb2 67.Ve5+ Kc2 68.Ve2+ Kc3 69.Ve3+ Kb2 70.Ve5+ Kb1 71.Ve1+ Kb2 és döntetlen

Ju Wenjun (2518) - Munguntuul,B (2447)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Vb6 5.g3 dxc4 6.Fg2 g6 7.He5 Fg7 8.Hxc4 Va6 9.He5 0-0 10.0-0 Bd8 11.e3 Fe6 12.b3 Hd5 13.Hxd5 Fxd5 14.Fxd5 Bxd5 15.Hd3 Bd8 16.Vc2 Hd7 17.Fb2 Vb5 18.Bad1 Vf5 19.f3 e5 20.e4 Ve6 21.dxe5 Hxe5 22.Hxe5 Fxe5 23.Fxe5 Vxe5 24.f4 Ve7 25.e5 Bxd1 26.Bxd1 Bd8 27.Bd2 Bxd2 28.Vxd2 Vc5+ 29.Kf1 Kg7 30.Vd8 Vc1+ 31.Ke2 Vh1 32.Vf6+ Kg8 33.Vd8+ Kg7 34.Vf6+ Kg8 35.Vd8+ Kg7 és döntetlen

 

Danieljan,E (2480) - Kovalevszkaja,E (2417)
Vezérgyalog megnyitás [D03]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.Hd2 Hbd7 4.Hgf3 g6 5.e3 Fg7 6.c4 c5 7.cxd5 0-0 8.e4 cxd4 9.Fc4 Hc5 10.Ve2 h6 11.Fxf6 exf6 12.0-0 Be8 13.Bfe1 Fd7 14.Vf1 Vb6 15.Bab1 Bac8 16.h3 a6 17.a3 Vd6 18.b4 Ha4 19.Fd3 Hc3 20.Bbc1 f5 21.exf5 Fxf5 22.Fxf5 gxf5 23.Vd3 Bxe1+ 24.Bxe1 Vxd5 25.Hh4 He4 26.Hxe4 fxe4 27.Bxe4 Vb5 28.Vg3 Kh8 29.Be7 Vd5 30.Hf3 d3 31.Vf4 Kg8 32.g3 Bd8 33.Kh2 Va2 34.Hd2 Vd5 35.h4 Kf8 36.Bc7 b5 37.Ba7 Ve6 38.Hf3 Vf6 39.Ve3 Kg8 40.Be7 Kf8 41.Ba7 Vd6 42.Ve4 Kg8 43.Vb7 Vd5 44.Ve7 Ff8 45.Vf6

 

45...Fg7

Jekatyerina Kovalevszkaja döntő kezdeményezéshez juthatott volna a 45...Be8 46.Vf4 Be2 47.Hd4 Be4 48.Bd7 Vxd7 49.Vxe4 d2 50.Vd3 Fg7 folytatásban.

46.Vf4 Vc4 47.Ve3 Ve6 48.Vf4 Vc4 49.Ve3 Vd5 50.Vf4 Bd6 51.Hd2 Bf6 52.Ve3 Be6 53.Vf4 Be2 54.Bxa6 Fd4 55.Bd6 Bxf2+ 56.Vxf2 Vxd6 57.Vf3 Fg7 58.Va8+ Kh7 59.Ve4+ Vg6 60.Vd5 Fb2 61.h5 Vg5 62.Vxd3+ Kg7 63.Kg2 Vxh5 64.Hf3 Ff6 65.Vd7 Vg6 66.Vxb5 Vc2+ 67.Kh3 Vc3 68.Vf5 Vxa3 69.b5 Vb2 70.Vg4+ Kf8 71.Vc4 Kg7 72.Vd3 Vb4 73.Vf5 Vd6 74.Vg4+ Kf8 75.Vc8+ Ke7 76.Vb7+ Kf8 77.Vc8+ Ke7 78.Vb7+ Kf8 79.Va8+ Fd8 80.Vc8 Ke7 81.Hh4 Vd1 82.Vc4 h5 83.Ve4+ Kf8 84.Vf3 Vd7+ 85.Vf5 Vd1 86.Vf3 Vd7+ 87.Vf5 Vd1 88.Vf3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Betegség miatt visszalépett az orosz Alekszandr Morozevics a bieli szuperversenyről. A moldáviai Viorel Bologan már megérkezett a svájci üdülővárosba, hogy a harmadik fordulótól ő játsszon a viadalon. Mai partiját a norvég Magnus Carlsennel szemben a vasárnapi szabadnapra halasztották. A 18 esztendős holland Anish Giri remek győzelmet aratott a francia Etienne Bacrot ellen. A királyindiai védelemben a 25. lépésben újított. A kínai Wang Hao a szicíliai védelem bonyodalmaiban győzte le a z amerikai Hikaru Nakamurát.

 

Orvosi igazolással visszalépett Alekszandr Morozevics a további küzdelmektől, és a legrövidebb időn belül elutazik Moszkvába, hogy gyógyítását ott folytassák. A szervezők gyorsan reagáltak a váratlan eseményre és a moldáviai Viorel Bologan elfogadta a feltételeket, hogy beugorjon a versenybe, csak nyolc partit játszva próbálja meg felvenni a küzdelmet. Morozevics kettős vereségét nem törölték, az eredménybe beszámítják. (A szokásos döntés, hogy a játszmák ötven százalékát nem játszó sakkozó eredményét törlik, de az Élő-pontnál számolják…) Bologan mai partiját a norvég Magnus Carlsennel szemben a vasárnapi szabadnapra halasztották.

 

A mai játéknapon így csak két összecsapásra került sor, de remek csatákat láttunk. A 18 éves holland Anish Giri kitűnő felkészüléssel okozott gondot a francia Etienne Bacrotnak. A királyindiai védelem egyik nagyon bonyolult változatában a 25. lépésben újított, alaposan meglepte ellenfelét.  A kivitelezésbe egy kis hiba csúszott, de a francia sakkozó nem tudott élni a lehetőséggel. A világos futópár támogatta szabadgyalogok feltartóztathatatlanul törtek előre, Giri látványos kiskombinációval tette fel az i-re a pontot.

A kínai Wang Hao és az amerikai Hikaru Nakamura a szicíliai védelem Polugajevszkij-változatában csatázott. A hosszas elméleti változatban világos a 17. lépésben választott a megszokottól eltérő folytatást. Wang Hao többször is áldozhatta volna huszárját f7-en, de ezt elhalasztva hátrányba került. Az időzavar fenyegető árnyékában Nakamura taktikailag sebezhető volt, elnézett egy minőségáldozatot. A bonyodalmak elcsitultak, Wang Hao anyagi előnyét érvényesítette.

 

A 3. forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2739) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2778)1 – 0  (Szicíliai védelem, 47)

Viorel Bologan (moldáv, 2732) – Magnus Carlsen (norvég, 2837) elhalasztva

Anish Giri (holland, 2696) – Etienne Bacrot (francia, 2713) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 37)

 

A verseny állása:

1.Anish Giri 7 pont

2. Wang Hao 6

3. Magnus Carlsen 4(1)

4. Etienne Bacrot 3

5. Hikaru Nakamura 2

6. Viorel Bologan (Alekszandr Morozevics) 0(1)

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Anish Giri 2,5 pont

2. Wang Hao 2

3. Magnus Carlsen 1,5(1)

4-5. Hikaru Nakamura és Etienne Bacrot 1

6. Viorel Bologan (Alekszandr Morozevics) 0(1)

 

 

A 4. forduló párosítása:

Viorel Bologan – Hikaru Nakamura

Anish Giri – Wang Hao

Etienne Bacrot – Magnus Carlsen

Giri,A (2696) - Bacrot,E (2713)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.g3 f5 11.Hg5 Hf6 12.f3 f4

A nagymesterek villámgyorsan húzták le a varit, mindketten saját elemzésükben bíztak.

13.b5 fxg3 14.hxg3 h6 15.He6 Fxe6 16.dxe6 Vc8 17.Hd5 Vxe6 18.Hxc7 Vh3  

 

 

19.Bf2

Havannában, 1967-ben a Pachmann-Tajmanov parti örökös sakkal végződött 19.Hxa8 Vxg3+ 20.Kh1 Hxe4 21.fxe4 Vh3+ 22.Kg1 Vg3+ után.

19...Bac8

Tejmur Radzsabov a drezdai sakkolimpián Loek van Wely ellen a 19...Hxe4 20.fxe4 (20.Bh2?! Vd7 21.Hxa8 Hxg3 22.Fxh6 Fxh6 23.Bxh6 Kg7 24.Bh2 Hef5 25.Kf2? Bxa8 26.Fd3 Vc7 27.Fxf5 Hxf5 után létrejött egyenlő állást Loek van Wely elvesztette L-Degrave ellen a 2000-ben játszott zónaversenyen.) 20...Bxf2 21.Kxf2 Bf8+ 22.Ke3 Vxg3+ 23.Kd2 Bf2 24.He8 után a holland sakkozó elemzése alapján sötét a 24...d5 25.cxd5 Bg2 26.Vb3 Vf4+ 27.Ve3 Hxd5 28.exd5 Vb4+ változatban örökös sakkal remizhetett volna.

20.Bh2 Vxg3+ 21.Bg2 Vh3 22.Vxd6 Bf7 23.c5 Hf5

Gyorsan veszett Golubev a román csapat-bajnokságon, 2000-ben van Wely ellen 23...Ff8? 24.He6 Hxe4 25.Vxe5 Hc3 26.Fc4 Vh4 27.Vxc3 folytatásban. Érdekes a 23...Hxe4 24.fxe4 Vc3 25.Kh2 Bxc7 26.Vxc7 Vxa1 27.Fc4 Vxc1 28.Fxf7+ Kxf7 29.Bf2+ Ff6 30.Vxe5 Hg8 31.Vc7+ Ke8 32.Vc8+ változat.

24.exf5 Bfxc7

 

25.Fe3!

A 18 esztendős holland titán újítása, Etienne Bacrot elgondolkodott. Az idei francia első osztályú csapatbajnokságon Loek van Wely a 25.c6 Vxf5 26.Fc4+ Kh7 27.Fe6 Vxf3 28.Fxc8 Bxc8 29.cxb7 Vxb7 30.Fe3 Vxb5 31.Fxa7 Bc4 32.Vd1 Hd5 33.a4 Vb7 34.Ff2 Hf4 35.Bg3 Ve4 36.Ba2 Hh5 37.Be3 Vf5 38.a5 Bg4+ 39.Kf1 Bd4 40.Vb3 Hf4 41.Bg3 Bd3 42.Bxd3 Hxd3 43.a6 Vh3+ 44.Kg1 Vg4+ 45.Kf1 Vh3+ folytatásban remizett Bacrottal.

25...Vxf5 26.Bf1 Ff8?

 

 

27.Fd3! e4

 Könnyű belátni, hogy a 27...Fxd6 28.Fxf5 Fxc5 29.Fxc5 Bxc5 30.Fxc8 Bxc8 31.Bxg6+ Kf7 32.Bxh6 változatban sötétnek nincs ellenértéke az elvesztett minőségért.

28.fxe4 Vxf1+

 

29.Fxf1

Jobb volt a 29.Kxf1 Fxd6 30.cxd6 Bc3 31.Bxg6+ Kf7 32.e5! Bxd3 33.Bxf6+ Kg8 34.Ke2 Bd5 35.Be6 folytatás.

29...Fxd6 30.cxd6 Bc3?! 31.Fd4 Bf3?

Vesztőlépés, a világos szabadgyalogok feltartóztathatatlanok. 31...Hxe4 32.Bxg6+ Kf8 33.Fxc3 Hxc3 34.Bxh6 Kg7 35.Be6 b6 36.Kg2 Bd8 37.Fc4 Ha4 még életben tartotta volna a reményeket. 

 

 

32.e5 Bf4 33.Fb2! Hh7

 

34.e6!?

Anish Giri válogathatott a nyerések között. 34.d7! Ba8 (34...Bb8 35.e6 Hf8 36.Fe5) 35.Bc2 Hg5 36.Bc8+ Bf8 37.Fc4+ Kh7 38.Bc7 Bad8 39.e6 Hxe6 40.Fxe6 tetszetős volt.

34...Hg5?

Világosnak 34...Hf8 35.e7 Kf7 36.Fd3 Ke6 37.exf8V Bcxf8 38.Bxg6+ Kd5 39.Fc1 Bd4 40.Fe2 után még némi technikai nehézséggel birkóznia kellett volna.

35.Bxg5!

Látványos befejezés.

35...hxg5 36.d7 Bg4+

 

37.Fg2 és sötét feladta

 

Wang Hao (2739) - Nakamura,H (2778)
Szicíliai védelem [B96]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 b5 8.e5 dxe5 9.fxe5 Vc7

A híres Polugajevszkij-változat, amelyről könyvet is írt a névadó. Fantasztikus elemzések születtek, mindkét színnel állandóan javítgatták az eltéréseket. Akkor még nem támaszkodhattak számítógépes elemzésekre, hetek, hónapok, évek teltek el. "Változat születése" - címmel írta könyvét Lev Polugajevszkij, a szerző által dedikált példányát ritka kincsként őrzöm.

10.exf6 Ve5+ 11.Fe2 Vxg5 12.0-0 Ba7

A legjobbnak tartják.

 

13.Vd3 Bd7 14.He4 Ve5 15.Hf3 Vc7

Sötéttel előszeretettel játszották a [15...Vxb2 16.Ve3 Fb7 eltérést is. A 2001-es csapat-világbajnokságon Lékó Péter az iráni Ghaem Maghami ellen a 17.a4 b4 18.Bab1 Vxc2 19.Hfg5! Vc7 20.Bxb4! Fxe4 21.Hxe4 Fxb4 22.fxg7 Bg8 23.Hf6+ Kd8 24.Hxg8 Fc5 25.Hf6 Fxe3+ 26.Kh1 Kc8 27.Hxd7 folytatásban aratott remek győzelmet.

16.Ve3 Fb7 17.Hfg5

Világos sikereket ért el a 17.c4 b4 18.Kh1 Fxe4 19.fxg7 Fxg7 20.Vxe4 Fxb2 21.Bab1 Fc3 22.Hg5 változatban.

17...h6

 

18.Vh3

A kínai sakkozó tetszését nem nyerte el a 18.Hxf7 Bxf7 (18...Kxf7 19.Hg5+ hxg5 20.fxg7+ Kxg7 21.Vxg5+ Kh7 22.Fd3+ Bxd3 23.Vh5+ Kg7 24.Vg5+ örökös sakk.) 19.Fh5 g6 20.Fxg6 Bg8 21.Fxf7+ Kxf7 22.Ve2 Ve5 23.Bae1 Hd7 24.Vd3 Bxg2+ 25.Kxg2 Hc5 26.Vg3 Fxe4+ 27.Kg1 Vxg3+ 28.hxg3 Fxc2 változat.

18...g6 19.Fd3 Hc6 20.Kh1

Számolni kellett a 20.Hxf7 Kxf7 21.Hg5+ hxg5 22.Vxh8 He5 23.Bae1 Fd5 lehetőséget is.

20...He5 21.Bae1 Fb4 22.Be3?!

Jobb volt a 22.Hxf7 Hxf7 23.c3 Fa5 24.Vxe6+ Kd8 25.Fc2 folytatás.

22...Fd5 23.Fe2

 

23...Hc4

Figyelmet érdemelt 23...Vxc2 24.a3 Fa5 25.b4 Fb6 is.

24.Bd3 Ve5 25.a3 Fa5 26.Fg4 Hd6?

Taktikai elnézés.

 

27.Bxd5! Vxd5 28.Fxe6 fxe6 29.f7+ Kd8?

Újabb hiba. Az f7 gyalog erejét kihasználva 29...Ke7-re 30.Vxh6 Bdd8 31.f8V+ Bdxf8 32.Vg7+ Kd8 33.Bxf8+ Bxf8 34.Vxf8+ Kc7 35.Vf3 Hxe4 36.Hxe4 következett volna, de sötétnek élnek a menekülési reményei.

30.Hxe6+ Kc8 31.f8V+ Bxf8 32.Bxf8+ Fd8 33.Hxd6+ Kb8 34.Bf1 Bxd6 35.Hxd8 Vc4 36.Bg1 Bxd8

A viharok elcsendesültek, világosnak anyagi előnyét érvényesítenie kell.

 

37.Vg3+ Kb7 38.Vxg6 Bd2 39.Vxh6 Bxc2 40.Vg7+ Kb6 41.b4 Vd3 42.Be1 Ve3

 

43.Vf6+ Kc7 44.Vf1 Bf2 45.Vg1 Vf4 46.h3 Vg3? 47.Vh2 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örményországi Zsermukban zajló Grand Prix-verseny hetedik fordulójában az orosz Nagyezsda Koszinceva legyőzte az indiai Humpy Konerut. Kínai trió a dobogós helyeken, Ju Wenjun remivel is megőrizte félpontos előnyét, Hou Ji-fan és Ruan Lufei követi őt. A játéknapon a grúz Nino Hurcidze megszerezte első győzelmét.

A pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a Grand Prix-sorozat ötödik tornáján. A hetedik fordulóban elszenvedte második vereségét az indiai Humpy Koneru, az orosz Nagyezsda Koszinceva a nyeréssel feljött ötven százalékra. A spanyol megnyitású partiban Koszinceva kis előnyben hibás tervet választott, de Koneru nem használta ki az esélyt, sőt sorozatos hibával reménytelen állásba került.

A kínai Ju Wenjun az ukrán Katyerina Lahnóval remizett, megőrizte félpontos előnyét. A kínai világbajnoknő Hou JI-fan kecsegtető pozíciót rontott döntetlenre honfitársnőjével, Zhao Xue-val szemben. A kínai Ruan Lufei és az örmény Elina Danieljan lépésismétléssel osztozott meg a ponton.

A grúz Nino Hurcidze megszerezte első győzelmét, az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja világossal elég gyengén játszott. Korán minőséget vesztett, a tornán oly sokat hibázó Hurcidze ezúttal nem rontott. Békés hangulatban sakkozott a mongol Batkhuyag Munguntuul és az örmény Lilit Mkrtchian.

 

A 7. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2617) – Zhao Xue (kínai, 2556) döntetlen (Spanyol megnyitás, 35)

Ruan Lufei (kínai, 2483) – Elina Danieljan (örmény, 2480) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) – Nino Hurcidze (grúz, 2456) 0 – 1 (Angol megnyitás, 46)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) – Humpy Koneru (indiai, 2598) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 40)

Katyerina Lahno (ukrán, 2537) – Ju Wenjun (kínai, 2518) döntetlen (Királyindiai védelem, 33)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 30

 

A verseny állása:

1.Ju Wenjun 5 pont

2-3. Hou Ji-fan és Ruan Lufei 4,5

4. Humpy Koneru 4

5-9. Nagyezsda Koszinceva, Elina Danieljan, Katyerina Lahno, Lilit Mkrtchian és Zhao Xue 3,5

10-11. Jekatyerina Kovalevszkaja és Batkhuyag Munguntuul 2,5

12. Nino Hurcidze 1,5

 

Hely.

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

WGM

Ju Wenjun

2518

CHN

*

½

1

½

1

½

½

1

5

2

GM

Hou Ji-fan

2617

CHN

½

*

½

½

1

½

½

1

3

WGM

Ruan Lufei

2483

CHN

0

*

½

½

½

1

1

1

4

GM

Humpy Koneru

2598

IND

½

½

*

0

0

1

1

1

4

5

GM

Nagyezsda Koszinceva  

2516

RUS

½

1

*

½

0

1

0

½

6

GM

Elina Danieljan

2480

ARM

0

½

½

1

*

½

½

½

7

GM

Katyerina Lahno

2537

UKR

½

½

½

*

½

0

1

½

8

IM

Lilit Mkrtchian

2450

ARM

0

0

1

½

½

*

1

½

9

GM

Zhao Xue

2556

CHN

½

0

0

½

1

*

½

1

10

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja  

2417

RUS

½

0

1

0

0

*

1

0

11

IM

Batkhuyag Munguntuul  

2447

MGL

½

0

½

½

½

½

0

*

12

IM

Nino Hurcidze

2456

GEO

0

0

0

0

½

0

1

*

 

 

A 8. forduló párosítása:

Zhao Xue – Lilit Mkrtchian

Ju Wenjun – Batkhuyag Munguntuul

Humpy Koneru – Katyerina Lahno

Nino Hurcidze – Nagyezsda Koszinceva

Elina Danieljan – Jekatyerina Kovalevszkaja

Hou Ji-fan – Ruan Lufei

 

Koszinceva,N (2516) - Koneru,H (2598)
Spanyol megnyitás [C91]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.d4 Fg4 10.Fe3 exd4 11.cxd4 Ha5 12.Fc2 Hc4 13.Fc1 c5 14.b3 Hb6 15.Hbd2 Be8 16.a4 cxd4 17.axb5 axb5 18.Fb2 d5 19.e5 Hfd7 20.Vb1

Számításba jött a 20.h3 Fxf3 21.Hxf3 Fb4 22.Vd3 g6 23.Bxa8 Hxa8 24.Bd1 folytatás.

20...Bxa1 21.Fxa1 Fb4

 

22.e6?!

Számításba jött a minőségáldozat a 22.Fxh7+ Kh8 23.Ff5 Fxf3 24.Hxf3 Fxe1 25.Vxe1 Hc5 26.Hxd4 Vg5 27.Vc3 He6 változatban.

22...Bxe6

Humpy Koneru rosszul értékelte az állást. 22...fxe6 23.Fxh7+ Kh8 24.Vd3 (24.Fxd4 Fxf3 25.Vg6 Be7 26.Hxf3 Fxe1 27.Vh5 Hf6 28.Fxf6 gxf6 29.Fd3+ Kg8) 24...Vf6 25.Fxd4 e5 előnyéhez vezetett volna.

23.Bxe6 Fxe6 24.Fxh7+ Kf8 25.Fxd4 g6 26.Vd3 Hc8 27.Ve3 He7 28.Hg5 Hf5?!

A futóra szükség lett volna a védelemben.

 

29.Hxe6+ fxe6 30.Vxe6 Hxd4 31.Vg8+ Ke7 32.Vg7+ Ke6 33.Vxd4 Fxd2 34.Vxd2 Vh8?

Az egyetlen esélyt a 34...Va8 35.Vc3 Kf7 36.h4 b4 37.Vxb4 Va1+ 38.Kh2 Ve5+ 39.g3 Vh5 40.Vf4+ Kg7 41.b4 folytatás adta volna.

35.Ve2+ Kf7? 36.Fxg6+! Kxg6 37.Vg4+ Kh6 38.Vh3+ Kg7 39.Vxd7+ Kg6 40.Ve6+ és sötét feladta

 

Hou Ji-fan (2617) – Zhao Xue (2556)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.Bd1 Fe7 12.He4 Fe6 13.Hfg5 Bh6 14.g4 hxg4 15.hxg4 Fxg5 16.Hxg5 Hh4 17.f3 Fd5 18.Kf2 Hg6 19.Kg3 Kf8 20.b3 Hxe5?!

 

21.c4! f6 22.cxd5 fxg5 23.Fxg5 Bd6 24.Ff4 Be8 25.Bh1!?

A világbajnoknő kiengedte honfitársnőjét a szorításból. 25.Bac1 b6 26.dxc6 Bxd1 27.Bxd1 Hxc6 28.Fxc7 Be2 29.a4 gyalogelőnyös álláshoz vezetett volna.

25...Be7 26.dxc6 Bxc6 27.Bad1 Hg6 28.Fg5 Be5 29.Bd8+ Kf7 30.f4 Bc3+ 31.Kf2 Bc2+ 32.Kf3 Bc3+ 33.Kf2 Bc2+ 34.Kf3 Bc3+ 35.Kf2 és döntetlen

Lahno,K (2516) – Ju Wenjun (2518)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.Hd2 a5 10.a3 Fd7 11.b3 c6 12.Fb2 Fh6 13.dxc6 Fxc6 14.Fd3 Hd7 15.Hf3 f5 16.b4 axb4 17.axb4 Bxa1 18.Fxa1 Hf6 19.Be1 b6 20.c5 fxe4 21.Hxe4 Hxe4 22.Fxe4 Fxe4 23.Bxe4 dxc5 24.Ve2 Hc6!?

Könnyebb lett volna sötét élete a 24...cxb4 25.Bxe5 Bf7 26.Be4 Vd6 27.Fe5 Vc5 28.Bc4 Va5 folytatásban.

25.bxc5 Fg7 26.Hxe5

Csak remihez vezet a gyalogelőny a 26.cxb6 Vxb6 27.Va2+ Kh8 28.Hxe5 Hxe5 29.Bxe5 Vc7 30.Be1 Fxa1 31.Vxa1+  változatban.

26...Hxe5 27.Fxe5 bxc5 28.Vc4+ Bf7 29.h3 Fxe5 30.Bxe5 Vd1+ 31.Kh2 Vd6 32.f4 Kg7 33.Vxc5 Vxc5 34.Bxc5 Bxf4 35.Bc7+ Kg8 36.Kg3 Ba4 37.Bc8+ Kg7 38.Bc7+ Kg8 39.Bc8+ Kg7 és döntetlen

 

Ruan Lufei (2483) - Danieljan,E (2484)
Szicíliai védelem [B85]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.Fe2 Vc7 7.0-0 Hf6 8.Fe3 Fe7 9.f4 d6 10.a4 0-0 11.Kh1 Be8 12.Ff3 Hxd4 13.Vxd4 e5 14.Vd2 exf4 15.Fxf4 Fe6 16.Bfd1 Bad8 17.a5 Vc8 18.Vf2 Hg4 19.Fxg4 Fxg4 20.Bd3 Fh5 21.Hd5 Fg6 22.Bc3 Vg4 23.Vf3 Vxf3 24.gxf3 Ff8 25.Hc7 Be7 26.Bd1 f6 27.Hd5 Bee8 28.Hc7 Be7 29.Hd5 Bee8 30.Hc7 Be7 31.Hd5 és döntetlen

 

Kovalevszkaja,E (2417) - Hurcidze,N (2456)
Angol megnyitás [A13]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.b3 d4 5.Fg2 c5 6.e3 Hc6 7.exd4 cxd4 8.0-0 Fd6 9.d3 h6 10.Fa3 0-0 11.Fxd6 Vxd6 12.a3 a5 13.Hbd2 e5 14.Ve2 Ff5 15.Bfe1 Bfe8 16.Hh4 Fh7 17.He4 Fxe4 18.Fxe4 Hxe4 19.Vxe4 g6 20.Be2 Bad8 21.g4 Be6 22.Kh1 Bf6 23.Hg2 Bb8 24.a4 Be6 25.Vf3 Hb4 26.Be4 Ha6 27.Vd1 Hc5 28.f3

A bástya ellépésére 28.Be1 e4 29.dxe4 Hxe4 30.Bf1 d3 következett volna. A grúz nagymesternő a minőségnyerés után már nem tudott hibázni.

28...Hxe4 29.fxe4 Vb4 30.Bb1 Bf8 31.Hh4 Ve7 32.Ve1 Vg5 33.h3 h5 34.Vg3 hxg4 35.hxg4 Kg7 36.Kg2 Bh8 37.Hf3 Ve3 38.He1 Ve2+ 39.Kg1 Va2 40.Bc1 Vxb3 41.Bc2 Vxa4 42.g5 Va1 43.Kg2 a4 44.Bf2 Vc1 45.Bf1 a3 46.Hf3 Ve3 és világos feladta

 

Munguntuul,B (2451) - Mkrtchian,L (2449)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.Ff4 e6 4.e3 Hh5 5.Fd3 Hxf4 6.exf4 c5 7.c3 cxd4 8.Hxd4 Hc6 9.Fb5 Vb6 10.0-0 Fc5 11.a4 Fxd4?! 12.Vxd4 Vxd4 13.cxd4 Ke7 14.Bd1 Fd7 15.Hc3 Bhc8 16.a5 Hb4 17.Fe2 Bc7 18.g3 Bac8 19.Ba3 a6 20.Kg2 Kd6 21.Bd2 Bb8 22.Bb3 Hc6 23.Ba3 Hb4 24.Bb3 Hc6 25.Ba3 He7 26.Ha2 Bbc8 27.Hb4 Hc6 28.Ha2 He7 29.Hb4 Hc6 30.Ha2 He7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bielben zajló szuperverseny második fordulójában Magnus Carlsen világossal nyert a kínai Wang Hao ellen. A norvég világranglista-vezető futópárjával, aktív bástyáival került fölénybe és döntő anyagi előnyt szerzett. Villámgyőzelmet aratott a francia Etienne Bacrot, taktikailag másodszor is sebezhető volt az orosz Alekszandr Morozevics, 25 lépésben vesztett. Pontosztozkodás született az amerikai Hikaru Nakamura és a holland Anish Giri játszmájában. A tornán a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér, 30 lépés előtt nem lehet remizni!

 

A címvédőként játszó norvég Magnus Carlsen könnyű győzelmet aratott a 21-es kategóriájú szuperverseny második fordulójában. A kínai Wang Hao a Nimzoindiai védelmű partiban ritkább változatot játszott meg. Carlsen eredeti módon kezelte az állást, futópárjában és aktív bástyáiban bízott, a h6 lépéssel meggyengített sötét királyszárnyat vette tűz alá. Vezért nyert két bástya ellenében, majd Hao újabb hibáját kihasználva a 35. lépést követően fogadhatta a kínai sakkozó gratulációját.

A versenyt vereséggel kezdők összecsapásában az orosz Alekszandr Morozevics a nyitásban meglepetéssel szolgált a francia Etienne Bacrot elleni partijában. Bacrot hosszasan tűnődött, míg Moro magabiztosnak tűnt. Az orosz nagymester azonban taktikailag ismét sebezhető volt, elkerülve a remit királya a sáncállásban került bajba, két lépéssel a matt előtt, a 25. lépésben kapitulált.

A 18 esztendős holland Anish Giri értékes fél pontot szerzett, az amerikai Hikaru Nakamurával remizett. Átengedte a centrumot ellenfelének, Nakamura azonban eltékozolta előnyét, érdekes lebonyolítás után, bástyavégjátékban osztoztak meg a ponton.

 

A 2. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2778) – Anish Giri (holland, 2696) döntetlen (Bogoindiai védelem, 41)

Etienne Bacrot (francia, 2713) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2770) 1 – 0 (Vezércsel, 25)

Magnus Carlsen (norvég, 2837) – Wang Hao (kínai, 2739) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 35)

 

A verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Anish Giri 4 pont

3-4. Wang Hao és Etienne Bacrot 3

5. Hikaru Nakamura 2

6. Alekszandr Morozevics 0

 

A klasszikus pontozás szerint:

1-2. Magnus Carlsen és Anish Giri 1,5 pont

2-5. Hikaru Nakamura, Wang Hao és Etienne Bacrot 1

6. Alekszandr Morozevics 0

 

A 3. forduló párosítása:

Wang Hao – Hikaru Nakamura

Alekszandr Morozevics – Magnus Carlsen

Anish Giri – Etienne Bacrot

 

 

Bacrot,E (2713) - Morozevics,A (2770)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 c6 4.e4 dxe4 5.Hxe4 Fb4+ 6.Fd2 Vxd4 7.Fxb4 Vxe4+ 8.Fe2 Ha6 9.Fd6

Változik a divat. hogy világossal a 9.Fa5, vagy 9.Fc3 eltérést válasszák-e.

9...Vxg2 10.Vd2 e5

Sötéttel két kivétellel a 10...Hf6 11.Ff3 Vg6 változatot játszották.

11.Fxe5 Ff5 12.Ff3 Vg6 13.0-0-0 Hc5 14.Ve3 Fb1

 

15.Bd2!?

Etienne Bacrot kevesellte a 15.Fd6+ He6 16.Vb3 0-0-0 17.Fxc6 Hc5 18.Fxc5 Bxd1+ 19.Vxd1 Vxc6 20.Vg4+ Kc7 21.Hf3 Vxc5 folytatás nyújtotta esélyt? A változat meglepte a francia nagymestert, jelentős időhátrányba került.

15...Fxa2 16.Fd6+ He6 17.Fe4 Vh6 18.f4 Hf6 19.Hf3 Fxc4 20.Be1 0-0-0

Érdekes volt a 20...Hd5 21.Fxd5 (21.Va3 0-0-0 22.Fxd5 Fxd5 23.Bxd5 cxd5 24.Vc3+ Kd7 25.Vb4) 21...cxd5 22.f5 Vxe3 23.Bxe3 0-0-0 24.fxe6 Bxd6 25.exf7 Bf8 folytatás.

21.Fxc6 Fa6?

Alekszandr Morozevics Bielben eddig elnézéseivel tűnt ki. 21...bxc6-ra 22.Vxa7 Bxd6 (22...Fd5 23.Va6+ Kd7 24.He5+ Ke8 25.Hxc6 Vh4 26.Bee2) 23.Va8+ Kc7 24.Va7+ (24.Vxh8 Hxf4) 24...Kc8 25.Va8+ (25.Bxd6? Vxf4+ 26.Bd2 Hc7) remi lett volna. 

 

 

22.Hg5! Hxg5?

Az orosz nagymester mattot nézett el. 22...Bxd6 23.Bxd6 bxc6 24.Hxf7 Vxf4 25.Bxc6+ Kb7 26.Bxe6 is reménytelen volt.

 

23.Fd7+! Kxd7 24.Ve7+ Kc6 25.Vc7+ és sötét feladta, 25… Kb5-re 26.Vc5+ Ka4 27.Vb4 matt a vége.

 

Carlsen,M (2837) – Wang Hao (2739)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.Hf3 b6 6.e4 c5 7.e5

Nincs jó híre a kínai sakkozó által választott változatnak.

7...He8 8.d5

Az elmélet a 8.Fd3 f5 9.exf6 Hxf6 10.0-0 folytatást javasolja.

8...exd5 9.cxd5 d6 10.Fg5 f6 11.exf6 Hxf6 12.0-0-0 Fxc3 13.bxc3 Fg4 14.Be1 Fxf3 15.gxf3

Magnus Carlsen igen eredeti elgondolást valósított meg, futópárjában, a bástyák aktivitásában bízott.

15...Hbd7 16.Fd3 h6 17.Ff4

Magnus számolhatta a tisztáldozat esélyeit is, de a 17.Fxh6 gxh6 18.Bhg1+ Kh8 19.Vd2 Hh7 20.Vxh6 Bf7 21.Vxd6 c4 22.Fxc4 Bc8 23.Bg4 Bxf3 24.Be3 Bxe3 25.fxe3 változatban sötét hárította volna az akciót.

17...c4 18.Ff5 Hc5 19.Bhg1 Kh8

 

20.Bg6 Bf7 21.Beg1

Számításba jött a 21.Vd2 Hd3+ (21...Vf8 22.Fxh6 Hd3+ 23.Fxd3 cxd3 24.Ff4) 22.Fxd3 cxd3 23.Vxd3 Bc8 24.Fe3 változatot választani.

21...Vf8 22.Fe3 Hxd5? 23.Fd4

A minőségnyerést Magnus kevesellte a 23.Fxc5 bxc5 24.Fe6 Hf4 25.Fxf7 Hd3+ 26.Kb1 Vxf7 27.Bxg7 változatban.

23...Hf6 24.Vd2 Be8

 

25.Bxg7! Vxg7 26.Bxg7 Kxg7 27.Vf4 Hd3+ 28.Fxd3 cxd3 29.Kd2 Kg6 30.Kxd3 Be6 31.h4 Bfe7?

 

32.h5+! Kf7 33.Vf5 Be5 34.Vg6+ Ke6 35.f4 és sötét feladta

 

Nakamura,H (2778) - Giri,A (2696)
Bogoindiai védelem [E11]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fxd2+ 6.Hbxd2 0-0 7.Fg2 b6 8.0-0 Fb7 9.cxd5 Fxd5

Anish Giri átengedte a centrumot Hikaru Nakamurának.

10.Be1 Hbd7 11.e4 Fb7 12.e5 Világos a direkt akció helyett még erősíthette volna állását a 12.Bc1 Bc8 13.a3 és b4-gyel.

12...Hd5 13.He4 h6 14.Bc1 Ve7 15.a3 a5 16.Hfd2 Bad8 17.Hc4 Hb8 18.He3 Hxe3 19.fxe3

A természetes reakció 19.Bxe3 lett volna.

19...c5 20.Vg4 Fxe4 21.Fxe4 Bc8 22.Bcd1 Hd7 23.Fb1 b5 24.Ve4 f5 25.Vb7 Bb8 26.Va7 Ba8 27.Vb7 Bab8 28.Va7 Ba8 29.Vc7 c4 30.Bf1 Bfc8 31.Vd6 Vxd6 32.exd6 Hf6 33.g4 g6

Érdekes volt a 33...Hxg4 34.d5 e5 35.Fxf5 Hxe3 36.Fe6+ Kh7 37.Fxc8 Bxc8 38.Kf2 Hxf1 39.Bxf1 fonalas változat.

34.gxf5 exf5

 

35.e4 Hxe4 36.Fxe4 fxe4 37.Bf6 Kg7 38.Be6 Bf8 39.Bxe4 Bad8 40.Be7+ Bf7 41.Bf1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A svájci üdülőhelyen, Bielben megkezdődött a 45. sakkfesztivál 21-es kategóriájú szuperversenye. A hatfős, kétfordulós viadal első fordulójában a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen és a háromszoros amerikai bajnok Hikaru Nakamura rangadója 39 lépésben döntetlennel ért véget. A játéknapon óriási meglepetés született, a 18 esztendős holland Anish Giri sötéttel győzte le a fatális hibát elkövető orosz Alekszandr Morozevicset. A kínai Wang Hao a francia Etienne Bacrot ellen nyert. A vasárnap megrendezett kieséses rendszerű villámversenyen Hikaru Nakamura győzött.

Vasárnap a nagymesterek villámversennyel „melegítettek” a szuperverseny küzdelmeire. A viadaltól igazoltan maradt távol Anish Giri, aki a holland bajnokságon vett részt és sikerrel védte meg címét. A 18 éves titán helyett az indiai Pentala Harikrishna játszott. Az első körben a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen a francia Etienne Bacrottal mérkőzött meg és búcsúra kényszerült. Az 5-5 perces és lépésenként 2-2 másodperces tempó mellett elvesztette az első játszmát, majd egyenlített. A „hirtelen halál” parti döntött Bacrot javára, világosnak 5, sötétnek 4 perce és remifórja volt. Carlsen világossal kapott ki.

Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk nem kis meglepetésre a kínai Wang Hao ellen 1,5-0,5-re nyert. „Pótvizsgázott” az orosz Alekszandr Morozevics a svájci Yannick Pelletierrel szemben. Az amerikai Hikaru Nakamura remivel kezdett, majd világossal legyőzte Harikrishnát.

A négy között Bacrot 1,5-0,5-re legyőzte Kosztenjukot, kettős győzelemmel került a döntőbe Nakamura. A fináléban Nakamura elremizte az első játszmát, majd világossal megnyerte a másodikat, tornagyőzelemmel hangolt Magnus Carlsen elleni első játszmájára.

 

Eredmények:

Negyeddöntő:

Etienne Bacrot (francia, 2713) - Magnus Carlsen (norvég, 2738) 2 – 1 (1 - 0, 0 – 1, 1 – 0)

Wang Hao (kínai, 2739) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2472) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Yannick Pelletier (svájci, 2599) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2770) 1 – 2 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1)

Pentala Harikrishna (indiai, 2684) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

 

Elődöntő:

Etienne Bacrot – Alekszandra Kosztenjuk 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Hikaru Nakamura – Alekszandr Morozevics 2 – 0

 

Döntő:

Etienne Bacrot – Hikaru Nakamura 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

 

 

Az amerikai Hikaru Nakamura egyik, talán legnagyobb mumusa lett a norvég Magnus Carlsen. A 2005-ös bieli versenyen két remivel kezdték viaskodásukat, a 2009-es londoni  és a két évvel ezelőtti Corus-tornán is döntetlen lett küzdelmük. Az amerikai sakkozó vesszőfutása a 2010-es londoni tornán kezdődött meg, majd kikapott a Tata Steel szuperversenyen is. A tavalyi báznai viadalon is vesztett egy partit. A Grand Slam-döntő két döntetlene ideiglenesen megszakította a sorozatot, de Nakamura újabb  két partiban  kényszerült feladásra. A moszkvai Tal-emlékverseny utolsó fordulójában világossal sem tudott ellenállni, Londonban Magnus minőségáldozata pecsételte meg sorsát.  Idén Wijk aan Zee-ben elmaradt a remélt nagy küzdelem, gyors cserék vezettek a kiegyenlített álláshoz és hamarosan békekötéshez. Moszkvában is békés hangulatban sakkoztak, lépésismétléssel remiztek. Összesítésben a lejátszott 26 partijuk Magnus 9-5-ös vezetését mutatta, Nakamura csak rapidpartiban tudott nyerni.

 

Nakamura, Bacrot, Carlsen, Wang Hao,  Giri és  Morozevics

A háromszoros amerikai bajnoknak már Magnus kezdőlépését is nehéz volt kitalálni. A 2010-es londoni tornán angol megnyitást láttunk, a 2011-es Wijk aan Zee-i viadalon a szicíliai védelem Najdorf-változata volt terítéken, a tavalyi londoni versenyen olasz megnyitás, és mindegyikben Magnus Carlsen diadalmaskodott. A szicíliai védelemben a 4.Vxd4-es változatra aligha gondolt Hikaru Nakamura. A világranglista-vezető kedvezőbben állt, ellenfele jóval többet is tűnődött, de áttörhetetlen védőfalat épített ki.

A játéknap óriási meglepetése Anish Giri győzelme Alekszandr Morozeviccsel szemben. A Grünfeld védelemben a 18 esztendős kétszeres holland bajnok ritka változatot játszott meg, korán letértek az elméleti ösvényről. Kiegyenlített állás jött létre, majd Giri gyalogot nézett el. A taktikai lehetőséggel azonban a rutinos, oly sok sikert elért orosz nagymester nem élt. Az időkontroll előtt Moro királya körül kisebb viharfelhők gyülekeztek, Giri vezére és bástyája akciózott. A bonyodalmakban Morozevics többször is hibázott, majd a holland nagymester hagyott ki szép fonalas nyerést. Világos sorsát a 49.Be4?? lépés pecsételte meg.

A királyindiai védelem útvesztőiben eltévedt a francia Etienne Bacrot. A kritikus állásban életben hagyta a kínai Wang Hao e6 gyalogosát. A francia nagymester hátrányosabb állásban sem védekezett a legjobban, királya végül bajba került.

 

Az első forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2837) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) döntetlen (Szicíliai védelem, 39)

Wang Hao (kínai, 2739) – Etienne Bacrot (francia, 2713) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 36)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2770) – Anish Giri (holland, 2696) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 51)

 

A második forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Anish Giri

Etienne Bacrot – Alekszandr Morozevics

Magnus Carlsen – Wang Hao

 

Carlsen,M (2835) - Nakamura,H (2775)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4 a6

Sötéttel sokan kedvelik a 4...Hc6 5.Fb5 Fd7 6.Fxc6 Fxc6 7.Hc3 Hf6 8.Fg5 e6 9.0-0-0 Fe7 10.Bhe1 0-0 változatot.

5.c4 Hc6 6.Vd1 Fg4 7.Fe2 Hf6 8.Hc3 Fxf3 9.Fxf3 g6

A varit hiába keressük az adatbázisban, mindketten intuícióikra, kreativitásukra építhettek.

10.0-0 Fg7 11.Fe3 0-0 12.Bc1 Hd7 13.Fe2 Hc5 14.f3 Bc8 15.Kh1 e5

Elkötelező lépés, Nakamura a d4 mező elfoglalását tűzte ki céljául, futójának mozgását azonban korlátozta.

16.Hd5 He6 17.Vd2 Hcd4 18.Fd3 Hc7 19.Fg5 f6 20.Fe3 Hxd5 21.cxd5 Vb6 22.Bc3 Bc5

 

23.Fxd4 exd4 24.Bcc1 Bxc1

Nakamurának fogyott a gondolkodási ideje, védekezésre kényszerült, de nem látni világossal igazán ütős tervet.

25.Bxc1 Bf7 26.Bc8+ Bf8 27.Bc4 Bf7 28.Vc1 Ff8 29.g3 Fe7 30.Kg2 Fd8 31.Bc8 Kg7 32.Vd2 Fc7 33.h4 Bf8 34.Bxf8 Kxf8 35.h5 Kg7 36.h6+ Kf7 37.f4 Fd8 38.Vf2 Vc5 39.Ve2 Vc1 és döntetlen

 

Wang Hao (2739) - Bacrot,E (2713)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.g3 f5 11.Hg5 Hf6 12.Ff3 c6 13.Fa3

A Tal-emlékversenyen Vlagyimir Kramnyik a 13.Fg2 h6 14.He6 Fxe6 15.dxe6 Hxe4 16.Hxe4 fxe4 17.b5 Bf6 18.Fxe4 Bxe6 19.Va4 d5 20.Bd1 Kh7 21.cxd5 cxd5 22.Vb3 folytatásban előnybe került honfitársával, Alekszandr Griscsukkal szemben.

13...cxd5 14.exd5 e4 15.Fe2 h6

Anish Giri 15...He8 16.Bc1 h6 17.He6 Fxe6 18.dxe6 Hc7 19.b5 Fe5? 20.Vb3 Kg7? 21.Bfd1 Hxe6 22.c5 Hd4 23.Bxd4! Fxd4 24.cxd6 Hg8 25.Hd5 után vesztésre állt az orosz exvilágbajnok ellen a tavalyi Unive tornán.

16.He6 Fxe6 17.dxe6 f4

Számításba jött 17...d5 18.cxd5 Hfxd5 19.Hxd5 Vxd5 20.Vxd5 Hxd5 21.Fc4 Fxa1 22.Fxd5 Ff6 23.e7+ Bf7 24.b5 Be8 25.Bc1 Fe5 folytatás is.

18.Vd2 f3 19.Fd1 Vc8 20.Be1 Vxc4?

Etienne Bacrot kedvező körülmények között üthette volna az e6 gyalogot a 20...Vxe6! 21.Fxf3 Vxc4 22.Fd1 Kh7 folytatásban.

21.Fb3 Va6 22.Fb2 Bad8

 

23.Hxe4 Hxe4 24.Bxe4 Fxb2 25.Vxb2 d5 26.Be3 Bd6 27.Bae1 Vb6 28.Fd1 a5 29.b5 Hf5 30.e7! Be8 31.Be5 Vc7?! 32.Fxf3 Bxe7 33.Bxe7 Hxe7 34.Ve5 Kf8?! 35.Vh8+

Wang Hao válogathatott a nyerések között. 35.Vf4+ Kg8 (35...Ke8 36.Be6 Bd7 37.Vf6; 35...Hf5 36.g4) 36.Fxd5+ Hxd5 37.Be8+ Kh7 38.Vf8 még meggyőzőbb volt.

35...Hg8?

Azonnali vesztőlépés, de 35...Kf7 36.Vh7+ Kf6 37.Vxh6 Hf5 38.Vf8+ Vf7 39.Vh8+ Vg7 40.Vb8 is reménytelen álláshoz vezetett. 

 

 

36.Be8+! és sötét feladta, 36…Kxe8-ra 37.Vxg8+ Ke7 38.Vg7+ Kd8 39.Vf8+ Kd7 40.Fg4+ a nyerés.

 

Morozevics,A (2769) - Giri,A (2693)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 Fe6

A holland titán nagyon ritka változat mellett döntött. 7...a6; 7...Ha6; 7...Fg4 a legnépszerűbb folytatások.

8.Vb5

Alekszandr Morozevics a korábban játszott d5-höz képest is ismeretlen ösvényt választott.

8...Fd7 9.Vc5 b6 10.Vg5 c5 11.dxc5 Fc6 12.Vh4 bxc5 13.Fe2 e6 14.Fg5

 

14...h6

Anish Giri könnyen kiegyenlítette esélyeit.

15.Fxh6 Hxe4 16.Vf4 Hxc3 17.Fxg7 Kxg7 18.bxc3 Vf6 19.Ve3 Hd7 20.0-0 Bab8 21.Bfd1 Bfd8 22.h3 Fd5 23.a4 a5 24.Bab1 Fb3

Számításba jött a 24...Fxf3 25.Fxf3 Bxb1 26.Bxb1 He5 27.Fe2 c4 folytatás.

25.Bd6 Fxa4 26.Ba1 Ve7

Figyelmet érdemelt a 26...Bb6 27.Bxb6 Hxb6 28.Vxc5 Hd5 29.Bxa4 Hxc3 30.Vc4 Hxa4 31.Vxa4 Bd5 változat.

27.Ba6 Fb5 28.Fxb5 Bxb5 29.Ba7 Bdb8 30.He5 B8b7 31.Bxb7 Bxb7 32.Bxa5 Vd6?

Taktikai elnézés, de Alekszandr Morozevics nem látta a gyalognyerési lehetőséget.

 

33.f4?

Még villámpartiban is kötelező lenne látni a 33.Vh6+! Kg8 34.Vh8+ Kxh8 35.Hxf7+ Kg8 36.Hxd6 Bb6 37.Ba8+ Kg7 38.He4 Bb1+ 39.Kh2 Be1 40.f3 változatot.

33...Bb1+ 34.Kh2 Hxe5 35.fxe5 Vd1 36.Vf2 Vh1+ 37.Kg3 Bf1 38.Vxc5 Bd1 39.Ve3?! Vf1 40.Kh2 Be1 41.Vd2 Vg1+ 42.Kg3 Be3+ 43.Kf4 g5+ 44.Kg4

Jobb volt a 44.Kxg5 Bxh3 45.Kg4 Bh6 46.Kf3 Bg6 47.Vf2 Vd1+ 48.Ke3 Vc1+ 49.Kd3 Vb1+ 50.Kc4 Bg4+ 51.Kc5 bátor királyvándorlás.

 

44...Kh6 45.Ba4??

Fatális hiba. 45.Ba8 Be4+ 46.Kf3 Bxe5 47.Vd3 Bf5+ 48.Kg3 Vf2+ 49.Kh2 Vf4+ 50.Kh1 Bd5 51.Bh8+ Kg7 52.Vh7+ Kf6 53.Vh6+ Ke5 54.Vg7+ Vf6 55.Vxf6+ Kxf6 56.Bc8 Bd2 volt a helyes folytatás.

45...Bxe5 46.h4

 

46...f6?!

Anish Giri fonalas nyerést hagyott ki. 46...f5+! 47.Kf3 Vf1+ 48.Kg3 f4+ 49.Kg4 után azért korántsem könnyű megtalálni a 49...Vb5! lépést. 50.Bd4 Be3 és az azonnali mattot csak súlyos anyagi veszteséggel lehet elkerülni.

47.Kf3 Vh2 48.hxg5+ fxg5  

 

 

49.Be4??

Morozevics  besegített ifjú riválisának. 49.Bg4 Bf5+ 50.Ke2 Vg1 51.Kd3 változatban megmenekülhetett volna a vereségtől.

49...Bf5+ 50.Ke3 Vg3+ 51.Kd4? és világos egyidejűleg feladta. A gyalogvégjátékot könnyen nyeri sötét a 51.Ke2 Vxg2+ 52.Kd3 Bd5+ 53.Bd4 Bxd4+ 54.cxd4 Vxd2+ 55.Kxd2 Kh5 változatban.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örmény üdülőhelyen, Zsermukban lejátszották a Grand Prix-torna hatodik fordulóját. A játéknapon az indiai Humpy Koneru és a kínai Ruan Lufei tudott nyerni és befogták az örmény Elina Danieljannal remiző világbajnoknőt, Hou Ji-fant. A triónak fél pont a hátránya a vezető kínai Ju Wenjunnal szemben. Hétfőn pihenőnap lesz a viadalon, kedden folytatódik a pontvadászat.

A fáradtság jelei mutatkoztak a nagymesternőkön, az eddigi legbékésebb fordulót játszották. Két gyors döntetlen vezette be a játéknapot, a kínai Ju Wenjun a remivel is megőrizte félpontos előnyét. Az orosz olimpiai aranyérmes csapat tagja, Nagyezsda Koszinceva nem tud kilábalni a hullámvölgyből.  Pontosztozkodás született az örmény Elina Danieljan és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan partijában.

Az indiai Humpy Koneru ellen az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja a jól megjátszott nyitást követően rögtön hibázott, világos szabadgyalogjával előnybe került. Koneru a győzelemmel holtversenyben második, megszakította hármas nyeretlenségi sorozatát.

A grúz Nino Hurcidze passzív védekezését kihasználta a kínai Ruan Lufei. A végjátékban a királyszárnyon áttört, döntő anyagi előnyt szerzett. Újabb értékes fél pontot szerzett a mongol Batkhuyag Munguntuul, a kínai Zhao Xue csak ötvenszázalékos.

 

A 6. forduló eredményei:

Zhao Xue (kínai, 2556) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) döntetlen (Szláv védelem, 58)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2450)  – Katyerina Lahno (ukrán, 2537) döntetlen ((Elfogadott vezércsel, 13)

Ju Wenjun (kínai, 2518) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) döntetlen (Katalán megnyitás, 20)

Humpy Koneru (indiai, 2598) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) 1 – 0 (Tarasch védelem, 43)

Nino Hurcidze (grúz, 2456) – Ruan Lufei (kínai, 2483) 0 -1 (Szláv védelem, 54)

Elina Danieljan (örmény, 2480) – Hou Ji-fan (kínai, 2617) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 32)

 

A verseny állása:

1.Ju Wenjun 4,5 pont

2-4. Hou Ji-fan, Humpy Koneru és Ruan Lufei 4

5-8. Elina Danieljan, Katyerina Lahno, Lilit Mkrtchian és Zhao Xue 3

Jekatyerina Kovalevszkaja és Zhao Xue 2,5

9-10. Jekatyerina Kovalevszkaja és Nagyezsda Koszinceva 2,5

11. Batkhuyag Munguntuul 2

12. Nino Hurcidze 0,5

 

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

WGM

Ju Wenjun

2518

CHN

*

½

1

1

½

½

1

2

GM

Hou Ji-fan

2617

CHN

½

*

½

½

1

½

1

4

3

GM

Humpy Koneru

2598

IND

½

*

½

0

1

1

1

4

4

WGM

Ruan Lufei

2483

CHN

0

½

*

½

1

1

1

4

5

GM

Elina Danieljan

2480

ARM

0

½

1

*

½

½

½

3

6

GM

Katyerina Lahno

2537

UKR

½

*

½

0

1

½

½

3

7

IM

Lilit Mkrtchian

2450

ARM

0

0

½

½

*

1

1

3

8

GM

Zhao Xue

2556

CHN

0

½

1

*

0

½

1

3

9

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

2417

RUS

½

0

0

0

*

1

1

10

GM

Nagyezsda Koszinceva

2516

RUS

½

½

0

1

0

*

½

11

IM

Batkhuyag Munguntuul

2447

MGL

½

0

½

½

0

½

*

2

12

IM

Nino Hurcidze

2456

GEO

0

0

0

0

½

0

*

½

 

 

A keddi 7. forduló párosítása:

Hou Ji-fan – Zhao Xue

Ruan Lufei – Elina Danieljan

Jekatyerina Koszinceva – Nino Hurcidze

Nagyezsda Koszinceva – Humpy Koneru

Katyerina Lahno – Ju Wenjun       

Batkhuyag Munguntuul – Lilit Mkrtchian

Danieljan,E (2480) – Hou Ji-fan (2617)
Nimzoindiai védelem [E35]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.cxd5 exd5 6.Fg5 c5 7.Hf3 h6 8.Fh4 cxd4 9.Hxd4 Hc6 10.Hxc6 bxc6 11.a3 Fa5 12.e3 0-0 13.Fe2 Fxc3+ 14.Vxc3 He4 15.Fxd8 Hxc3 16.Fc7 Hxe2 17.Kxe2 Be8 18.Bhc1 d4 19.Bxc6 Fb7 20.Bc5 Be6 21.Fe5 dxe3 22.fxe3 Fxg2 23.Bg1 Bg6 24.Kf2 Fe4 25.Bxg6 Fxg6 26.b4 a6 27.Fd4 f6 28.Ke2 Fe4 29.Bc7 Ff5 30.Bc5 Fd7 31.Bc7 Ff5 32.Bc5 Fd7 döntetlen

 

Koneru,H (2598) - Kovalevszkaja,E (2417)
Tarrasch védelem [D34]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 c5 4.cxd5 exd5 5.Hf3 Hc6 6.g3 Hf6 7.Fg2 Fe7 8.0-0 0-0 9.Fg5 c4 10.He5 Fe6 11.f4 Hg4 12.Hxg4 Fxg4 13.Fxd5 Fxg5 14.fxg5 Vxg5 15.Bf4 Fe6 16.Fe4

Az elméleti változatban Humpy Koneru a 16. lépésben választott ritkább eltérést. A 16.Fg2 Bad8 17.d5 Hb4 18.Bd4 Ff5! 19.Bxc4 Hc2 20.Bc1 He3 21.Vd2 h6 22.Bc7 folytatást Vaszilij Ivancsuk és Alekszandr Griscsuk  2002-ben játszott partijában láttuk.

16...f5 17.Fg2 He7?

 

18.d5

Humpy szabadgyalogjával jelentős előnybe került.

18...Bad8 19.Va4 Fd7 20.Vxc4 Hg6 21.Bf2 f4 22.He4 Vh6 23.Vd4 Fh3 24.d6 Fxg2 25.Kxg2 Bf5 26.Baf1 Kh8 27.Kg1 fxg3 28.Hxg3 Bxf2 29.Bxf2 Vg5 30.e3

Még nagyobb előnyt adott a 30.Bf7 He5 31.Bxb7 változat.

30...h6 31.Bf5 Vh4 32.Vxh4 Hxh4 33.Bd5 Kg8 34.e4 Kf7 35.He2 Hf3+ 36.Kg2 Hg5

 

37.e5 He6 38.Kf3 Bc8 39.Hf4 Hxf4 40.Kxf4 Ke6 41.d7 Bd8 42.Bd6+ Ke7 43.Kf5 és sötét feladta

 

Hurcidze,N (2456) – Ruan Lufei (2483)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hf3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.a3 Hbd7 9.b3 He4 10.Fb2 Hdf6 11.Hxe4 Hxe4 12.Vc2 Fd6 13.g3 Vg5 14.Fg2 Vf5 15.Bc1 Hf6 16.Vxf5 gxf5 17.Ke2 g5 18.h3 Kd7 19.Bc2 Bag8 20.Fc3 a6 21.Fb4 He8 22.Fxd6 Hxd6 23.Kd3 Be8 24.Bcc1 f6 25.Ke2 Be7 26.Bc2 Beh7 27.Bcc1 Bg7 28.Ff3 Bgh7 29.Fg2 He4 30.Bh2 Hd6 31.c5 He8 32.Bch1 Hg7 33.h4 e5 34.Kd3 He6 35.f3? Bh5

Figyelmet érdemelt a 35...f4 36.gxf4 exf4 37.e4 dxe4+ 38.Kxe4 Ke7 folytatás.

36.Bh3?

 

36...g4 37.fxg4 fxg4 38.B3h2 exd4 39.exd4 Bf5?!

A kínai nagymesternő 39...f5 40.Bf1 f4 41.gxf4 Bf5 42.Bhh1 Hxf4+ 43.Kd2 Bff8 változatban döntővé fokozhatta volna előnyét.

 40.Bf1 Hg7 41.Bhh1 Ke7 42.Be1+ Kf7 43.Ff1?! Bf3+ 44.Be3 Hf5 45.Bxf3 gxf3 46.Bg1 Bg8 47.g4 Hxh4 48.Ke3 Hf5+ 49.Kf2 Hxd4 50.b4 f5 51.g5 He6 52.Fd3 Hxg5 53.Bh1 Kf6 54.Bh6+ Ke5 és világos feladta

 

Zhao Xue (2556) - Munguntuul,B (2447)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 a6 5.c5 Hbd7 6.Ff4 Hh5 7.e3 Hxf4 8.exf4 Vc7 9.g3 g6 10.h4 Hf6 11.He5 Fg7 12.b4 0-0 13.Fg2 Fe6 14.0-0 Hd7 15.Ve2 Bae8 16.a4 Hxe5 17.fxe5 f6 18.f4 fxe5 19.dxe5 Bd8 20.Vd3 Ff5 21.Vd4 e6 22.Ff3 h5 23.He2 Bf7 24.Ve3 Ff8 25.Bfc1 a5 26.b5 cxb5 27.axb5 Bc8 28.c6 bxc6 29.bxc6 Va7 30.Kf2 Fb4 31.Vxa7 Bxa7 32.Ke3 Ba6 33.Hd4 Bc7 34.Ba2 Bb6 35.Fe2 Kf8 36.Fb5 Ke7 37.Bca1  

 

37...Bxb5 38.Hxb5 Bxc6 39.Bxa5 Fxa5 40.Bxa5 Bc2 41.Ba7+ Kf8 42.Ba3 Fg4 43.Hd6 Bc1 44.Ba8+ Kg7 45.Ba7+ Kf8 46.Kd4 Kg8 47.Ba3 Kg7 48.Bc3 Bxc3 49.Kxc3 Kf8 50.Kd4 Ke7 51.Kc5 Kd7 52.Hb5 Fe2 53.Hd4 Fd1 54.Kb6 Fa4 55.Kc5 Fd1 56.Kb6 Fa4 57.Kc5 Fd1 58.Kb6 és döntetlen

 

Mkrtchian,L (2450) - Lahno,K (2537)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 Hf6 4.e5 Hd5 5.Fxc4 Hb6 6.Fb3 Hc6 7.Hf3 Fg4 8.Hg5 Fxd1 9.Fxf7+ Kd7 10.Fe6+ Ke8 11.Ff7+ Kd7 12.Fe6+ Ke8 13.Ff7+ és döntetlen

 

Ju Wenjun (2518) - Koszinceva,N (2516)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Hf3 a6 6.He5 c5 7.Fe3 Hd5 8.dxc5 Hd7 9.Hxc4 Hxe3 10.Hxe3 Fxc5 11.0-0 Fxe3 12.fxe3 0-0 13.Hc3 Vg5 14.Vd4 Hf6 15.Vf4 Vc5 16.Vd4 Vg5 17.Vf4 Vc5 18.Vd4 Vg5 19.Vf4 Vc5 20.Vd4 Vg5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dortmundban az olasz Fabiano Caruana elsőségével fejeződött be a 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. Lékó Péter az utolsó fordulóban sötéttel megosztozott a ponton a német Arkadij Naiditsch-csal, négyes holtversenyben harmadikként zárta szereplését. Caruana sötéttel könnyedén győzte le a lengyel Mateusz Bartelt. Világossal nyert az orosz Szergej Karjakin a német Jan Gustafssonnal szemben, holtversenyben végzett Caruanával, mindketten 6-6 pontot gyűjtöttek. Caruana veheti át a győztesnek járó trófeát, négy partit nyert, míg Karjakin hármat. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik hatásos támadással mattolta a német Georg Meiert, az ukrán Ruszlan Ponomarjov remizett a német Daniel Fridmannal. Ponomarjov, Kramnyik, Naiditsch és Lékó fél-fél ponttal kevesebbet gyűjtött, mint Caruana és Karjakin.

 

A 19-es kategóriájú szuperverseny utolsó fordulója előtt öten, köztük Lékó Péter vezetett holtversenyben. A befejező játéknapon nagymesterünk egyik holtversenyes társával, a német Arkadij Naiditsch-csal mérkőzött meg. A Caro-Kann védelmű parti egyik divatos változatában viaskodtak, mindketten alaposan készültek. A küzdelem örökös sakkal fejeződött be, a kettős bástyaáldozat után a világos király nem talált menedéket a sakkok elől. Lékó Péter és Arkadij Naiditsch is megőrizte veretlenségét. Nagymesterünk 7,4 Élő-pontot szerzett, a virtuális világranglistán hat helyet javítva a 16.

 

Az olasz Fabiano Caruana kedvenc Grünfeld védelmében a vártnál jóval könnyebben győzte le a lengyel Mateusz Bartelt, aki egy gyanús változatot játszott meg. Hosszasan elméleti ösvényen haladt az orosz Szergej Karjakin és a német Jan Gustafsson partija. A kritikus állásban a német sakkozó két pontatlant is húzott, vezérét elásta, Karjakin bástyája betört a hetedik sorra, a 22 éves orosz nagymester biztos kézzel gyűjtötte be a holtversenyes elsőséget jelentő győzelmet.

 

 

A július 30-án 20. születésnapját ünneplő Fabiano Caruana veheti át a győztesnek járó dortmundi trófeát. A versenykiírás előnyben részesíti a sötéttel több partit játszót, illetve a több győzelmet elérő sakkozót. Caruana a top játékosok közül a legtöbb versenyen játszik, a torna elején nagyon bizonytalan volt, mázlival remizte ki partiját Lékó Péterrel szemben. A svájci és a görög csapatbajnokságon 10,1 pontot vesztett, most 5,9 pontot visszanyert. A szupernagymesterekkel könnyebben birkózik meg, Wijk aan Zee-ben holtversenyben második volt, Malmőben győzött, Moszkvában holtversenyben másodikként zárta szereplését.

A 22 esztendős Szergaj Karjakin ötször világossal játszott

A négyes holtversenyben a harmadik helyen végzettek közül utolsó partiját elremiző ukrán Ruszlan Ponomarjov a bronzérmes. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik gyalogáldozattal, majd a sötét mezők gyengeségét kihasználó manőverekkel, végül látványos tisztáldozattal nyerte meg utolsó partiját. A német Georg Meier királyának kényszerű vándorútja mattal ért véget.

 

A viadal első hat helyezettje külön versenyt vívott, egymás elleni partijaikban a biztonságra fektették a hangsúlyt, mindössze két játszma fejeződött be döntéssel. Ruszlan Ponomarjov drágán megfizetett a Mateusz Bartel elleni vereségért, ahogy Kramnyik is, hogy többször kihagyta a nyerést Lékó Péter ellen. Sokak számára a viadal főpróba volt az augusztus 27-én kezdődő 40. sakkolimpia előtt.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2779) – Jan Gustafsson (német, 2629) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 35)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) – Daniel Fridman (német, 2655) döntetlen (Vezércsel, 33)

Arkadij Naiditsch (német, 2700) – Lékó Péter (magyar, 2730) döntetlen (Caro-Kann védelem, 38)

Mateusz Bartel (lengyel, 2674) – Fabiano Caruana (olasz, 2775) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 27)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) – Georg Meier (német, 2644) 1 – 0 (Vezércsel, 31)

 

A verseny végeredménye:

1-2.Fabiano Caruana (olasz) és Szergej Karjakin (orosz) 6

3-6.Ruszlan Ponomarjov (ukrán), Vlagyimir Kramnyik (orosz), Arkadij Naiditsch (német) és Lékó Péter (magyar) 5,5

7. Georg Meier (német) 4

8. Daniel Fridman (német) 3,5

9. Mateusz Bartel (lengyel) 2

10. Jan Gustafsson (német) 1,5

 

40.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2012. július 13-22          (kat. XIX.   2711)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2775

*

½

0

1

½

½

½

1

1

1

6

2824

2.

Szergej Karjakin

g

RUS

2779

½

*

½

½

½

½

½

1

1

1

6

2823

3.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2726

1

½

*

½

½

½

1

½

0

1

2787

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2799

0

½

½

*

½

½

1

0

1

1

2780

5.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2700

½

½

½

½

*

½

½

½

1

1

2790

6.

Lékó Péter

g

HUN

2730

½

½

½

½

½

*

½

½

1

1

2787

7.

Georg Meier

g

GER

2644

½

½

0

0

½

½

*

½

1

½

4

2679

8.

Daniel Fridman

g

GER

2655

0

0

½

½

½

½

½

*

½

½

2739

9.

Mateusz Bartel

g

POL

2674

0

0

1

0

0

0

0

½

*

½

2

2498

10.

Jan Gustafsson

g

GER

2629

0

0

0

0

0

0

½

½

½

*

2441

 

Az Élő-pontszámok változása:

Fabiano Caruana + 5,9, Szergej Karjakin + 5,8, Ruszlan Ponomarjov + 8, Vlagyimir Kramnyik – 1,9, Arkadij Naiditsch + 11,5, Lékó Péter + 7,4, Georg Meier + 4, Mateusz Bartel – 19,6, Jan Gustafsson – 19,2

 

A virtuális világranglista élcsoportjának állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2837

2. Levon Aronjan (örmény) 2816

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2797,1 (- 1,9)

4. Tejmur Radzsabov (azeri) 2788

5. Szergej Karjakin (orosz) 2784,8 (+ 5,8)

6. Viswanathan Anand (indiai) 2780

7. Hikaru Nakamura (amerikai) 2778

8. Fabiano Caruana (olasz) 2771,2 (- 3,8)

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2770

10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2769

11. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2763

12. Veszelin Topalov (bolgár) 2752

13. Peter Szvidler (orosz) 2749

14. Gata Kamsky (amerikai) 2746,1 (+ 2,1)

15. Borisz Gelfand (izraeli) 2738

16. Lékó Péter (magyar) 2737,4 (+ 7,4)

 

Naiditsch,A (2700) - Lékó,P (2730)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 c5 7.c4 Hbc6 8.Ha3 a6 9.dxc5 d4 10.Va4 Hg6 11.Bd1 d3

A tavalyi csapat-világbajnokságon Lékó Péter az izraeli Roiz ellen világossal játszotta meg a változatot. 11...Fxc5 12.b4 Fa7 13.c5 0-0 14.Hc4 Fe4 15.Fe3 d3 16.He1 Vd5 17.Hd6 Hgxe5 18.Hxe4 Vxe4 19.Hxd3 Hxd3 20.Fxd3 Vxb4 21.Vc2 Vh4 22.g3 folytatásban előnybe került és meg is nyerte a játszmát.

12.b4 Fe7

 

13.Fxd3

Fonalas változat következett, amit mindketten alaposan kiszámoltak.

13...Fxd3 14.Vb3 Hcxe5 15.Hxe5 Hxe5 16.Fb2 Vc7 17.Fxe5 Vxe5 18.Vxd3 0-0 19.Hc2 a5 20.Be1 Vb2 21.a3 Bfd8 22.Ve4 axb4 23.Bab1 Vf6 24.axb4 Ba2

 

25.Bf1 Bd2 26.He3 Bxf2 27.Vxb7 Vf4 28.Vxe7  

 

 

28...Bxg2+

Örökös sakkhoz vezetett a kettős bástyaáldozat.

29.Hxg2 Bxg2+ 30.Kxg2 Vg4+ 31.Kh1 Ve4+ 32.Kg1 Vg4+ 33.Kf2 Vf4+ 34.Ke2 Ve4+ 35.Kd2 Vd4+ 36.Ke2 Ve4+ 37.Kd2 Vd4+ 38.Ke2 és döntetlen

 

Bartel,M (2674) - Caruana,F (2775)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Vd2

Mateusz Bartel nem vállalta a gyalogáldozatos 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 változatot.

11...Vxd2+ 12.Fxd2 e6

A júniusi Tal-emlékversenyen Fabiano Caruana a 12...Bd8 13.d5 Ha6 14.Bc1 f5 15.e5 h6 16.Fc4 Kh8 17.0-0 g5 18.Bfd1 folytatásban rosszul állt az azeri Tejmur Badzsabov ellen, de ellenfele hathatós segítségével remire mentette a partit.

13.0-0 b6 14.Bbc1 Fb7 15.Bc7?!

A főváltozatnak 15.Fb4 Bd8 16.Fb5 Fa6 17.a4 Fxb5 18.axb5 a6 számít.

15...Fxe4 16.Hg5 Fd5 17.Fb4 Bd8 18.Fb5

Sötét előnyéhez vezetett a 18.Hxf7 Bd7 19.Bfc1 (19.Bxd7 Hxd7 20.Hg5 a5) 19...Kxf7 20.Fb5 Fxd4 21.Fxd7 Ha6 22.Fb5+ Hxc7 23.Bxc7+ Kg8 24.Fc6 Fxc6 25.Bxc6 Kf7 folytatás is.

18...a6

 

19.Hxf7 axb5 20.Hxd8 Ha6 21.Bxg7+ Kxg7 22.Fe7 b4 23.Bc1 Fxa2 24.Bc6 b5 25.h4

 

25...b3 26.Fa3 Hb4! 27.Hxe6+ Kg8 és világos feladta

 

Karjakin,S (2779) - Gustafsson,J (2629)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Fe7 13.Kb1 0-0 14.He4 Hxe4 15.Vxe4 Hf6 16.Ve2 Vd5 17.Fe3 Hg4 18.Fc1 Hf6 19.He5 Ve4 20.Vf1 c5?! 21.f3 Vh7?

A sereghajtó német nagymester két pontatlan lépéssel hátrányba került. 

 

 

22.dxc5 Fxc5 23.Hd7 Hxd7 24.Bxd7 Bac8 25.g4 Fb6 26.Bh2 f5 27.Ve2

Számításba jött a 27.g5 hxg5 28.Fxg5 Bc7 29.Vd1 folytatás is.

27...fxg4 28.Vxe6+ Kh8 29.Vxg4 Bce8 30.Bg2 Bg8

 

31.Fd2 Be5 32.a4 Fa5 33.Vd4 Bxh5 34.Fxa5 Bxa5 35.Bgxg7 és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2799) - Meier,G (2644)
Vezércsel [D41]

1.c4 Hf6 2.Hc3 c5 3.Hf3 e6 4.e3 Hc6 5.d4 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Fc4 cxd4 8.exd4 Fe7 9.0-0 0-0 10.Be1 Ff6 11.Fb3 Hde7  

 

 

12.Ff4

Aligha kétséges, hogy Vlagyimir Kramnyik házielemzését játszotta meg a gyalogáldozattal.

12...Fxd4 13.Hxd4 Hxd4 14.Fc4 Hec6 15.Bc1 Vf6 16.Fc7 e5?!

Átengedte a huszárnak a d5 mezőt.

17.Hd5 Vg5 18.f4 exf4 19.Fxf4 Vh4 20.Fg3 Vd8 21.Hc7 Bb8 22.Hb5 Ba8 23.Fd6

A meggyengült sötét mezőket az exvilágbajnok mintaszerűen használta ki.

23...Be8?

A német nagymester nem látta nagy veszélyt, azonnali vesztőt húzott.

 

 

24.Fxf7+! Kxf7 25.Vh5+ g6 26.Vxh7+ Kf6 27.Hxd4 Hxd4 28.Vh4+ Kf7 29.Bc7+ Fd7

 

30.Vh7+ Kf6 31.Bf1+ Ke6 32.Vxg6+ Kd5 33.Bc5 matt!

 

Ponomarjov,R (2726) - Fridman,D (2655)
Vezércsel [D53]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.Bc1 b6 8.cxd5 Hxd5 9.Hxd5 exd5 10.Fxe7 Vxe7 11.g3 Fa6 12.e3 Fb7 13.Fg2 c5 14.He5 c4 15.0-0 b5 16.b3 Hd7 17.Hxd7 Vxd7 18.bxc4 dxc4 19.d5 b4?!

 

20.Bxc4 Fa6 21.Bxb4 Fxf1 22.Fxf1 Bab8 23.Bg4 Bb1 24.Vxb1 Vxg4 25.Vb7 Va4 26.Fb5 Vxa2 27.d6 a5 28.d7 a4 29.Vb6?!

Örökös sakkot engedélyezett. A 29.Vc6 Vb1+ 30.Kg2 a3 31.Vc5 Vd1 32.Vxa3 folytatást jól játszhatta volna az ukrán exvilágbajnok.

29...Vb1+ 30.Kg2 Ve4+ 31.Kg1 Vb1+ 32.Kg2 Ve4+ 33.Kg1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen címvédőként játszik a bieli szuperversenyen

Címkék: Bieli Sakkfesztivál Magnus Carlsen

A svájci üdülőparadicsomban, Bielben immár a 45. sakkfesztivált rendezik meg. A hagyományoknak megfelelően svájci rendszerű versenyek, rapidtornák is színesítik a programot, a legnagyobb érdeklődéssel a szuperversenyt várjuk. A július 23. és augusztus 2. között megrendezendő  6 résztvevős, kétfordulós viadal 2756-os Élő-átlaggal 21-es kategóriájú. Címvédőként a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen játszik, az amerikai Hikaru Nakamura, az orosz Alekszandr Morozevics, a kínai Wang Hao, a francia Etienne Bacrot és a holland Anish Giri lesznek a riválisai. Ma 14 órától kieséses rendszerű, 8 résztvevős villámversenyre kerül sor. Az orosz exvilágbajnoknő, a svájci férfi bajnokság bronzérmese, Alekszandra Kosztenjuk és az ezüstérmes Yannick Pelletier kapott még meghívást. A fesztivál honlapja a http://www.bielchessfestival.ch.

 

A svájci sakkozás történetének legerősebb viadala a 45. Bieli Sakkfesztivál szuperversenye. A világranglistát fölényesen vezető norvég Magnus Carlsen hatodszor játszik, 2007-es és 2011-es tornagyőzelem mellett 2006-ban második, két év múlva harmadik volt, míg 2005-ös bemutatkozása alkalmából hatodik. Carlsen részvétele két hete vált biztossá, eredeti versenyprogramjában nem szerepelt az idei bieli torna. A kubai Leinier Dominguez Perez visszalépésével vált lehetségessé játéka.

A szervezők és a sakkrajongók sem örültek Magnus Carlsen döntésének, hogy nem fogadta el a meghívást a hat tornából  álló Grand Prix-versenysorozatra. A 21 esztendős nagymester kialakult programjával magyarázta távolmaradását. Carlsen ősszel a Grand Slam-döntőn játszik, majd a hagyományos londoni szuperversenyen. Januárban látjuk őt Wijk aan Zee-ben a Tata Steel szuperversenyen, a hagyományos tornát 75. alkalommal rendezik meg. A hosszú évek alatt a verseny presztízse egyre nagyobb lett, csak a névadó szponzor neve változott. Márciusban a világbajnok-jelölti tornán próbálja meg kiharcolni a jogot, hogy kihívhassa a regnáló világbajnokot, Viswanathan Anandot.

Az orosz Alekszandr Morozevics három első, 2009-es és tavalyi második helyével a viadal egyik titkos esélyese. Morozevics hihetetlen bravúrokra képes, de hullámvölgyek is jellemezték eddigi pályafutását. Ennek jó példája, hogy a júniusi moszkvai Tal-emlékversenyen öt forduló után egypontos előnnyel vezetett, majd három partit vesztett sorozatban. Másodszor játszik a háromszoros amerikai bajnok Hikaru Nakamura, 2005-ben negyedikként végzett. A francia Etienne Bacrot negyedszer kapott meghívást, 2003-ban harmadik volt, egy év múlva ötödik, 2008-ban negyedik. A holland Anish Giri 2010-ben a 10 résztvevős tornán nyolcadik. A 18 esztendős nagymester főpróbaként másodszor is megnyerte hazája bajnokságát. A kínai Wang Hao újonc.

A nagymesterek vetélkedése ma 14 órától kieséses rendszerű, 8 résztvevős villámversennyel kezdődik. Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és a svájci Yannick Pelletier játszik még meghívottként. A két-kétjátszmás meccseken partinként 5-5 perc a gondolkodási idő és 2-2 másodperc lépésenként. 1-1 esetén a „hirtelen halál” játszma dönt, világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak remifórja.

A szuperversenyen július 23-án játsszák az első, augusztus  2-án az utolsó fordulót. Július 29-én szabadnap lesz. A játszmákat 14 órakor kezdik, a torna hivatalos honlapja: http://www.bielchessfestival.ch.

 

A verseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2837)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2778)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2770)

Wang Hao (kínai, 2739)

Etienne Bacrot (francia, 2713)

Anish Giri (holland, 2696)

             

Biel 1976 óta a képzeletbeli sakktérkép egyik legjelentősebb városa. Zónaközi döntő megrendezésével indult útjára a szép sorozat. A viadalt a dán Bent Larsen nyerte meg, Portisch Lajos holtversenyben második lett a szovjet Tigran Petroszjan és Mihail Tal társaságában, majd a rájátszáson kiharcolta a világbajnok-jelötséget. (Petroszjan volt a másik továbbjutó.) Egy évvel később a nagymesterversenyen az angol Anthony Miles ért elsőként célba, majd két év múlva Viktor Korcsnoj aratott szenzációs győzelmet, 13 partiból 12 pontot gyűjtve. A későbbi meghívásos tornák is inkább a svájci sakkozók számára jelentettek jó versenyzési lehetőséget. 1983-ban Adorján András játszott, harmadikként végzett.

1985-ben másodszor rendeztek zónaközi döntőt, egyetlen magyar résztvevőként Sax Gyula tízedikként nem jutott tovább. 1993-ban harmadszor volt Biel a házigazdája a zónaközi döntőnek, amelyet 13 fordulós svájci rendszerben rendeztek meg. Portisch Lajos végig esélyes volt a továbbjutásra. Az utolsó fordulóban a párosítás szeszélye folytán Polgár Judittal került szembe, és a harcos döntetlen végül megakadályozta, hogy ismét világbajnok-jelölt legyen. 

1996-ban Almási Zoltán is bemutatkozott Bielben, a 12 fős mezőnyben holtversenyben negyedikként zárta szereplését. 1999-ben először bonyolították le a viadalt két fordulóval, 6 résztvevővel, és egyre rangosabbak lettek a mezőnyök. 2001-ben Viktor Korcsnoj  szenzációs teljesítménnyel végzett az élen, Peter Szvidlert előzte meg fél ponttal. 2003-ban az orosz Alekszander Morozevics remekelt, a 10 játszmából 8 pontot szerzett. Egy évvel később sikerét megismételte, majd az orosz nagymester harmadik bieli tornagyőzelmét ünnepelte, meglepetésre azonban kettős vereséget szenvedett a norvég csodagyerektől, Magnus Carlsentől.

2007-ben 10 résztvevő vetélkedett a 18-as kategóriájú tornán, ahol Polgár Judit is szerepelt. A meglepetésekkel tarkított viadal a 16 éves Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be. A norvég nagymester az utolsó fordulóban világossal legyőzte az éllovas Tejmur Radzsabovot, holtversenyben végzett az élen az amerikai Alekszander Oniscsukkal. A tornagyőzelmet eldöntő rájátszásban a két rapid, majd a két villámparti is remi lett, a „hirtelen halál” játszmát Carlsen sötéttel bravúros játékkal megnyerte. Nagymesternőnk félpontos hátránnyal holtversenyben harmadik lett a svájci Yannick Pelletier, az orosz  Alekszander Griscsuk és azeri Tejmur Radzsabov társaságában.

2008-ban az orosz Jevgenyij Alekszejev nyerte a bieli sakkfesztivál szuperversenyét. A viadal utolsó fordulójában az egypontos előnnyel vezető kubai Perez Leinier Dominguezt legyőzte a francia Etienne Bacrot. A váratlan esélyt kihasználta Alekszejev, győzött a svájci Yannick Pelletier ellen, ezzel befogta Dominguezt. A címvédő norvég Magnus Carlsen világossal csak remizett az amerikai Alekszander Oniscsukkal, így fél ponttal kevesebbet gyűjtött. Az első helyen előállt holtversenyt rájátszás döntötte el. Az első két rapidparti döntetlennel végződött, a villámjátszmák közül a másodikat megnyerte Alekszejev, így ő lett a torna győztese.

Három éve a francia sakkozás nagy reménysége, a 19 esztendős Maxime Vachier-Lagrave elsőségével pályafutása legnagyobb sikerét érte el. Veretlenül ért célba. Döntőnek bizonyult a nyolcadik fordulóban az orosz Alekszandr Morozeviccsel vívott csatája, a korábbi háromszoros tornagyőztes sorozatos hibákkal vesztésre rontotta könnyen nyerhető állását. Morozevics sokáig magabiztosnak tűnt, a tőle megszokott érdekes játékot nyújtotta. Az olasz Fabiano Caruana elleni veresége megtörte lendületét, majd Jevgenyij Alekszejevtől is előnyösebb állásból kapott ki.

2010-ben ifjú titánok versenyére került sor. A címvédő Vachier-Lagrave mellett az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és Dmitrij Andrejkin, az olasz Fabiano Caruana, a Fülöp-szigeteki So Wesley, a holland Anish Giri, a vietnami Nguyen Ngoc Truong Son, az angol David Howell, az indiai Paramirjan Negi és az izraeli Maxim Rodhstein csatázott. A hármas holtversenyt rájátszás döntötte el, Caruana nyerte a párharcokat Nguyen és Vachier-Lagrave előtt.

Tavaly Magnus Carlsent másodszor ünnepelték  tornagyőztesként. Carlsen mindkét pontszámítás szerint az élen végzett, 3 ponttal jutalmazták a nyerést. Carlsen öt győzelem mellett négyszer remizett, a francia Maxime Vachier-Lagrave legyőzte őt. Az orosz Alekszandr Morozevics egyetlen vereségét az olasz Fabiano Caruanától szenvedte el. Moro újabb sikerével visszatért a top nagymesterek közé. A francia Maxime Vachier-Lagrave és  a spanyol Alekszej Shirov az élen végzett  duótól alaposan lemaradt. A címvédőként sakkasztalhoz ült olasz Fabiano Caruana csalódást okozott, a hazai pályán játszó Yannick Pelletier csak fél-fél pont elrablásával bosszanthatta a nagyokat.

 

Biel ACCENTUS szuperverseny, 2011.július 18-29.

XIX. kat.    (2709)

1

2

3

4

5

6

1.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2821

*

*

½

½

0

½

1

1

1

½

1

1

19

2835

2.

Morozevics, Alexander

g

RUS

2694

½

½

*

*

1

1

½

½

1

0

½

1

17

2821

3.

Vachier-Lagrave, Maxime

g

FRA

2722

1

½

0

0

*

*

½

½

½

½

½

1

12

2706

4.

Shirov, Alekszej

g

ESP

2714

0

0

½

½

½

½

*

*

1

1

½

½

12

2707

5.

Caruana, Fabiano

g

ITA

2711

0

½

0

1

½

½

0

0

*

*

½

1

10

2636

6.

Pelletier, Yannick

g

SUI

2590

0

0

½

0

½

0

½

½

½

0

*

*

5

2539

 

A nagymesterversenyek eddigi győztesei:

1977 Anthony Miles (angol)
1979 Viktor Kortcsnoj (svájci)
1980 Yehuda Grünfeld (izraeli)
1981 Eric Lobron (német) és Vlastimil Hort (cseh)
1982 John Nunn (angol) és Florin Gheorghiu (román)
1983 Anthony Miles és  John Nunn (mindkettő angol)
1984 Vlastimil Hort (cseh) és Robert Hübner (német)
1986 Lev Polugajevszkij (szovjet) és Eric Lobron (német)
1987 Borisz Gulko (amerikai)
1988 Ivan Szokolov (jugoszláv) és Borisz Gulko (amerikai)
1989 Vaszilij Ivancsuk (szovjet)
1990 Anatolij Karpov (szovjet)
1991 Alekszej Shirov (lett)
1992 Anatolij Karpov (orosz)
1994 Viktor Gavrikov (svájci)
1995 Alekszej Drejev (orosz)
1996 Anatoly Karpov (orosz)
1997 Viswanathan Anand (indiai)
1998 Mladen Palac (horvát)
1999 Jeroen Piket (holland)
2000 Peter Szvidler (orosz)
2001 Viktor Korcsnoj (svájci)
2002 Ilija Szmirin (izraeli)
2003 Alekszander Morozevics (orosz)
2004 Alekszander Morozevics (orosz)
2005 Borisz Gelfand (izraeli és Andrej Volokityin (ukrán)
2006 Alekszander Morozevics (orosz)

2007 Magnus Carlsen (norvég)

2008 Jevgenyij Alekszejev (orosz)

2009 Maxime Vachier-Lagrave (francia)

2010 Fabiano Caruana (olasz)

2011 Magnus Carlsen (norvég)

 

A zónaközi döntők győztesei:

1976 Bent Larsen (dán)

1985 Rafael Vaganjan (szovjet)

1993 Borisz Gelfand (fehérorosz)

 

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Dortmundban zajló 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny nyolcadik fordulójában Lékó Péter világossal 33 lépésben legyőzte a lengyel Mateusz Bartelt. Nagymesterünk ötös holtversenyben az élről várhatja a befejező játéknapon a német Arkadij Naiditsch elleni partiját, a sötét bábukat vezeti majd. A verseny szenzációja, hogy az olasz Fabiano Caruana megadásra kényszerített az orosz exvilágbajnokot, Vlagyimir Kramnyikot. Nehéz végjátékban nyert az ukrán Ruszlan Ponomarjov a német Jan Gustafsson ellen. A német Georg Meierrel szemben az orosz Szergej Karjakin „kettős fedezékbe” kényszerült, de megmentette a partit. Ponomarjov, Naiditsch, Karjakin, Caruana  és Lékó az élen 5-5 ponttal. Az esetleges holtversenynél a sötéttel több partit játszót részesítik előnyben, a második kritérium a több nyert játszma. Vasárnap az utolsó fordulót 13 órától játsszák, a hivatalos honlapon, http://www.sparkassen-chess-meeting.de/2012/ élőben követhető.

 

A viadal nyolcadik fordulójában Lékó Péter megszerezte második győzelmét, és a nyeréssel holtversenyes elsőként várhatja a befejező játéknapot. Óriási jelentőséggel bírt, hogy hetedik játszmájában az orosz exvilágbajnokkal, Vlagyimir Kramnyikkal  igazi drámai csatában, 134 lépésben  kiharcolta a döntetlent. A reménytelen állásból való megmenekülés szárnyakat adott nagymesterünknek, míg Kramnyik nem tudott megbirkózni csalódottságával és szinte minden reményét elvesztette, hogy megszerezze az áhított tizenegyedik dortmundi trófeát.

 

A lengyel Mateusz Bartel a francia védelemre szavazott, a 12. lépésig megismételték a negyedik fordulóban látott Lékó-Caruana partit, ahol Péter fonalas nyerést hagyott ki. Ezúttal nagymesterünk más tervet választott, h szabadgyalogjával nyomult előre. Bartel elhibázta, hogy nem cserélt e3-on, az életben hagyott futó fontos szerepet kapott a folytatásban. Kevés anyag mellett is sebezhetővé vált Bartel királya és a tanulságos bástyamanőverrel Lékó Péter megszerezte az áhított győzelmet.

 

A forduló és a verseny szenzációját jelentette az olasz Fabiano Caruana győzelme, az 53. lépést követően Vlagyimir Kramnyik feladásra kényszerült. A júniusi Tal-emlékversenyen Caruana skót megnyitást játszva nyert, sikerét ezúttal a spanyol megnyitásban érte el. Az exvilágbajnok láthatóan görcsösen, idegesen sakkozott, többször is hibázott. A bakikat Caruana jó játékkal használta ki, nem kockáztatott, ellenjátékot nem engedélyezett. Időzavarban gyorsabban is nyerhetett volna, majd Kramnyik húzott azonnal vesztőt. A sok kellemetlenséget okozó e6 gyalog leütését megérdemelt büntetés követte, az exvilágbajnok lépéskényszerbe került.

Gyanútlan volt a végjátékban a német Jan Gustafsson, s ezt a jóval rutinosabb FIDE exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov kihasználta. A zárt állásban az ukrán nagymester huszárja jobb tiszt volt, királya betört a világos állásba. Ponomarjov a nyeréssel vezeti az ötös holtversenyt, mert eddig öt partit játszott sötéttel ahogy a német Arkadij Naiditsch is, de három partit nyert, míg Naiditsch kettőt. Az orosz Szergej Karjakin 4-4-re áll és világos lesz a befejező játéknapon. Caruana és Lékó ötször volt világos, az olasz sakkozó hármat nyert.

„Kettős fedezékben” játszott Karjakin a német Georg Meierrel szemben. A német derbi érdekes küzdelmet hozott, Daniel Fridman és Naiditsch végül megosztozott a ponton.

 

A 8. forduló eredményei:

Jan Gustafsson (német, 2629) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) 0 – 1 (Félszláv védelem, 70)

Daniel Fridman (német, 2655) – Arkadij Naiditsch (német, 2700) döntetlen (Katalán megnyitás, 45)

Lékó Péter (magyar, 2730) – Mateusz Bartel (lengyel, 2674) 1 – 0 (Francia védelem, 33)

Fabiano Caruana (olasz, 2775) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 53)

Georg Meier (német, 2644) – Szergej Karjakin (orosz, 2779) döntetlen (Szláv védelem, 56)

 

A verseny állása:

1-5. Ruszlan Ponomarjov, Arkadij Naiditsch, Szergej Karjakin, Fabiano Caruana és Lékó Péter 5 pont

6. Vlagyimir Kramnyik 4,5

7. Georg Meier 4

8. Daniel Fridman 3

9. Mateusz Bartel 2

10. Jan Gustafsson 1,5

 

Az utolsó forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Jan Gustafsson

Ruszlan Ponomarjov – Daniel Fridman

Arkadij Naiditsch – Lékó Péter

Mateusz Bartel – Fabiano Caruana

Vlagyimir Kramnyik – Georg Meier

 

Lékó,P (2730) - Bartel,M (2674)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 He7 7.Vg4 Vc7 8.Vxg7 Bg8 9.Vxh7 cxd4 10.He2 dxc3 11.f4 Hbc6 12.h4

Lépéscserével a viadal 4. fordulójában látott Lékó-Caruana játszmában látott álláshoz érkeztünk. Nagymesterünk tért el az olasz sakkozó ellen játszott 12.Vd3 d4 13.Hxd4 Hxd4 14.Vxd4 Fd7 15.Bg1 Hf5 16.Vf2 Vc6 17.Fd3 Vd5 18.Bb1 Fc6 19.Bb3 folytatástól.

12...Fd7 13.h5 0-0-0 14.Vd3 Hf5 15.h6 Bg6 16.h7 Bh8

 

17.Fe3

Péter minden lépését alaposan meggondolt, időhátrányba került. Az adatbázisban 36 partit találunk a 17. lépésig, de nagymesterünk Fe3 húzása csak kétszer fordult elő.

17...d4

Az életben hagyott futó később főszerephez jutott. 17...Hxe3 18.Vxe3 Bg7 19.Vd3 He7 jobb esélyt adott volna.

18.Ff2 Va5 19.Bh3

 

19...f6?! 20.Hxd4! fxe5 21.Hxf5 exf5 22.Bd1 Bg7 23.Vxc3 Vxc3+?! 24.Bxc3 exf4  

 

25.Fxa7 Bhxh7 26.Fc5 Fe8?!

Mateusz Bartel nem érezte a fenyegető veszélyt, másképp 26...Bg3 27.Bxg3 fxg3 28.Fd6 Bh4 29.Fxg3 Be4+ 30.Kd2 He5 31.Fxe5 Bxe5 változatot választotta volna.

27.Fd6! Bh4 28.Kf2 Bd7 29.Bdd3 Fh5 30.Bc4 Bg4 31.Fxf4 Be7 32.g3 Bg8

 

33.Ba4! és sötét feladta

 

Caruana,F (2775) - Kramnyik,V (2799)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 d6 6.c3 0-0 7.Hbd2 He7 8.d4

Levon Aronjan a zürichi párosmeccsen a 8.h3 Hg6 9.Be1 c6 10.Fa4 Be8 11.d4 folytatást választotta Vlagyimir Kramnyik ellen.

8...exd4 9.cxd4 Fb6 10.b3 d5 11.e5 He4 12.Fd3 Ff5 13.Ve2 Hc6 14.Fb2 Hxd2 15.Vxd2 Fe4 16.Fe2

 

16...f6 17.b4 fxe5 18.dxe5 Kh8

Az exvilágbajnok profilaktikus királylépése fontos tempót ajándékozott ellenfelének.

19.b5 He7

Gyanús volt a [19...Ha5 20.Hg5 Ff5 21.Fa3 Hc4 22.Fxc4 dxc4 23.Vxd8 Bfxd8 24.Hf7+ folytatás is.

20.Hg5!?

Számításba jött a 20.Hd4 Hg6 21.f3 Hf4 22.fxe4 Vg5 23.Bxf4 Bxf4 24.Bd1 Vxe5 25.Kh1 folytatás is, világosnak két tisztje van a bástyáért.

20...Hg6 21.g3 Ve7

Jobb volt a 21...Bf5 22.Hxe4 dxe4 23.Vc2 Hxe5 24.Vxe4 Vf8 25.Fxe5 Be8 26.Fxg7+ Kxg7 27.Vg4+ Kh8 folytatás. 

 

 

22.e6! Bf5 23.Hxe4

Az olasz sakkozó nem engedélyezett ellenjátékot a 23.Hf7+ Bxf7 24.exf7 Vxf7 25.Fd3 Fxd3 26.Vxd3 Be8 változatban.

23...dxe4 24.Vd7 Baf8 25.Vxe7 Hxe7 26.Fa3 Be8

Vlagyimir Kramnyikra nehéz védekezés várt. 26...Bxf2? 27.Kh1 Be8 28.Bxf2 Fxf2 29.Bf1 e3 30.Bd1 Hg8 31.Bd7 Bxe6 32.Bxc7 változatban világos nagy előnybe került volna.

27.Bad1 h5

 

28.Bd7 Hd5 29.Bf7 Hf6?! 30.Fc4 Fc5 31.Fb2 Be7

 

32.Fd4! Fd6 33.Be1

A taktikai trükköket kikerülte volna a 33.f3 Kg8 34.fxe4 Bxf1+ 35.Kxf1 Hxe4 36.Fd5 Hg5 37.Bxe7 Fxe7 38.Fxb7 Hxe6 39.Fd5 Kf7 40.Fxa7 változat.

33...b6 34.Bf8+ Kh7 35.Bxe4 Bxf2?! 36.Kxf2

Időzavarban nehéz megtalálni a 36.Be1 Bf3 (36...Bxe6 37.Fd3+) 37.Fb3 Bxb3 38.axb3 folytatást.

36...Hxe4+ 37.Kg2 Hc5 38.Ba8

 

38...Hxe6?

Az exvilágbajnok azonnal vesztőt húzott. 38...Kg6 39.Fxc5 Fxc5 40.Bxa7 Kf5 még adott volna reményt.

39.Fd3+ Kh6

 

40.h4

Gyorsabban nyert a 40.Fe3+ g5 41.Bg8! h4 42.g4 Hf4+ 43.Fxf4 gxf4 44.Bg6+ Kh7 45.Bxd6+ folytatás.

40...g6 41.Bh8+ Bh7 42.Bg8 Bg7 43.Fxg7+ Kh7 44.Be8 Hxg7 45.Be3 Kh6 46.a4 Kh7 47.Kh3 Kh6 48.Fc2 Kh7

 

49.g4 hxg4+ 50.Kxg4 Kh6 51.Be2 Fb4 52.Be5 Hh5 53.Be6 és sötét feladta

 

Meier,G (2644) - Karjakin,S (2779)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd2 Hbd7 9.Bc1 Fd6 10.g3 Ve7 11.Vb3 Bb8 12.Fg2 0-0 13.0-0 b5 14.c5 Fc7 15.f4 a5 16.Vc2 a4 17.h3 Hh7

 

18.e4 f5 19.e5 g5 20.He2 g6 21.g4 Kh8 22.h4

Georg Meier alaposan megizzasztotta a holtversenyes éllovast.

22...gxh4 23.g5 Kg7 24.Kf2 Bh8 25.Bh1 Hhf8 26.Bh3 Ba8 27.Bch1 Fa5 28.Fe3 Ba7 29.Hc1 Hb8 30.Kf1 Vd8 31.Ff3 Kg8

 

32.Bxh4 Bxh4 33.Bxh4 Ve7 34.Fd1 Ha6 35.Bh2 Vb7 36.a3 Hb8 37.Hd3 Va8 38.Vb1 Kf7 39.Fc2 Fd8 40.Ke2 Ke8 41.Kf3 Bh7 42.Bxh7 Hxh7 43.Vh1 Hf8 44.Vh6 Va7 45.Fd2 Vh7 46.Vxh7 Hxh7 47.b3 axb3 48.Fxb3 Kd7 49.a4 bxa4 50.Fxa4 Kc8 51.Ke2 Kb7 52.Kd1 Hf8 53.Kc2 Ha6 54.Kb3 Hb8 55.Kc2 Ha6 56.Kb3 Hb8 és döntetlen

 

Fridman,D (2655) - Naiditsch,A (2700)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 a6 6.He5 Fb4+ 7.Hc3 Hd5 8.0-0 Hxc3 9.bxc3 Fxc3 10.Bb1 Vxd4 11.Va4+ b5 12.Va3 Vxe5 13.Ff4 Vf6 14.Fxc7 b4  

 

 

15.Bxb4 Fxb4 16.Vxb4 a5 17.Vb5+ Fd7 18.Vb6 Ha6

Arkadij Naiditsch kihagyta a 18...e5 19.Fxa8 Vxb6 20.Fxb6 Fc6 21.Fxc6+ Hxc6 22.Bc1 Kd7 23.Bxc4 Bb8 24.Fc5 Bb2 lehetőséget.

19.Fxa8 Hxc7 20.Vxc7 Vd8 21.Va7 0-0 22.Fe4 Fc8 23.Vc5 Fa6 24.Bb1 Vd2?! 25.Fxh7+ Kxh7 26.Vxf8 Vxa2 27.Bb8 Va1+ 28.Kg2 Ve5 29.h4 c3 30.h5 Vxh5 31.Vh8+ Kg6 32.Vxh5+ Kxh5 33.Bb3 Fxe2 34.Bxc3 a4 35.Bc7 Kg6 36.Ba7 Fd1 37.f4 f5 38.Kf2 Kf6 39.Ke3 Fb3 40.Kd4 g5 41.Ba8 gxf4 42.gxf4 Fd1 43.Ba6 Fb3 44.Ba8 Fd1 45.Ba6 Fb3 és döntetlen

 

Gustafsson,J (2629) - Ponomarjov,R (2726)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 e5 10.Fb3 h6 11.h3 Be8 12.Fd2 e4 13.Hh4 Fb8 14.Hf5 Hb6 15.Hg3 Fxg3 16.fxg3 Fe6 17.g4 Fc4 18.Fxc4 Hxc4 19.He2 Hd6 20.Hc3 Bc8 21.Fe1 Hd5 22.Hxd5 cxd5 23.Ve2 Be7 24.Fh4 f6 25.Bac1 Bxc1 26.Bxc1 Bc7 27.Ve1 Bxc1 28.Vxc1 Vc8 29.Vxc8+ Hxc8

 

30.Kf1 Kf7 31.Ke2 Kg6 32.Fg3 h5 33.gxh5+ Kxh5 34.Fc7 He7 35.Fd6 Hc6 36.b3 g5 37.g3 f5 38.Kd2

 

38...f4! 39.gxf4 gxf4 40.Fxf4 Kh4 41.Fd6 Kxh3 42.Ke2 Kg2 43.Fc5 a6 44.Fd6 Hd8 45.Fe5 Hf7 46.Ff4 Hd8 47.Fe5 Kg1 48.Ke1 Hc6 49.Fd6 Ha7 50.a4 Hc6 51.b4 Kg2 52.Ke2 Ha7 53.Fc5 Hc8 54.a5 Kg3 55.Ff8 Ha7 56.Fd6+ Kg2 57.Fc5 Hb5 58.Ff8 Ha3 59.Fe7 Hc4 60.Fc5

 

60...Hb2! 61.Fe7 Hd3 62.Fd6 Hf2 63.Ff4 Hh1 64.Kd2 Kf3 65.b5 axb5 66.Kc3 Hf2 67.Fg5 Hd1+ 68.Kb4 Hxe3 69.Kxb5 Hc4 70.Kc5 e3 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Zsermukban zajló Grand Prix-viadal ötödik fordulójában az éllovas kínai Ju Wenjun hátrányosabb állását kiremizte az orosz Jekatyerina Kovalevszkajával szemben. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan királyszárnyi támadással legyőzte a grúz Nino Hurcidzét, fél pontra megközelítette honfitársnőjét. A játéknap másik győzelmét az örmény Lilit Mkrtchian érte el, az orosz Nagyezsda Koszinceva ellen sötéttel nyert. Nyerőeséllyel kecsegtető pozíciót rontott remire az örmény Elina Danieljan. Az ukrán Katyerina Lahno nem bírt a mongol Batkhuyag Munguntuullal.

Az örmény üdülőhelyen, Zsermukban zajló GP-viadalon nehéz küzdelemben elért döntetlennel őrizte meg vezető pozícióját a kínai Ju Wenjun. Az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja jó napot fogott ki, előnybe került a sötét tisztek szorongatott helyzetét kihasználva. A végjátékban kiengedte előnyét, majd kihasználatlanul hagyta Ju Wenjun hibáját, érdekes gyalogáttöréssel tisztet nyerhetett volna, bár a minimális anyag miatt az éllovasnak lett volna esélye a fél pont megszerzésére.

 

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a királyszárnyi támadást erőltette a sereghajtó Nino Hurcidze ellen. A grúz nagymesternő többször is kedvezően áldozhatott volna minőséget, gyengébben védekezett, majd a világos futópárral szemben meggyengült királyállása védhetetlen volt.

A játéknap meglepetése az orosz Nagyezsda Koszinceva újabb veresége. Az olimpiai bajnoknő rossz tervet választott az örmény Lilit Mkrtchian francia védelmére. Vezérszárnyi gyalogszerkezetének gyengesége döntőnek bizonyult, Lilit értékes győzelmet aratott.

Teljessé tehette volna az örmények örömét, ha Elina Danieljan nem rontja el kecsegtető pozícióját a kínai Zhao Xue ellen. A kölcsönös időzavarban azonban hibázott, előnyét kiengedte, majd a remiért kellett megküzdenie.

A kínai Ruan Lufei kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni, az indiai Humpy Koneruval lépésismétléssel remizett. Az ukrán Katyerina Lahno nem bírt a mongol Batkhuyag Munguntuullal, ez a játszma is lépésismétléssel ért véget.  

 

Az 5. forduló eredményei:

Elina Danieljan (örmény, 2480) – Zhao Xue (kínai, 2556) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 60)

Hou Ji-fan (kínai, 2617) – Nino Hurcidze (grúz, 2456) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 35)

Ruan Lufei (kínai, 2483) – Humpy Koneru (indiai, 2598) döntetlen (Pirc védelem, 39)

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) – Ju Wenjun (kínai, 2518) döntetlen (Grünfeld védelem, 47)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) 0 – 1 (Francia védelem, 44)

Katyerina Lahno (ukrán, 2537) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 38)

 

A verseny állása:

1.Ju Wenjun 4 pont

2. Hou Ji-fan 3,5

3-4. Ruan Lufei és Humpy Koneru 3

5-9. Elina Danieljan, Katyerina Lahno, Lilit Mkrtchian, Jekatyerina Kovalevszkaja és Zhao Xue 2,5

10. Nagyezsda Koszinceva 2

11. Batkhuyag Munguntuul 1,5

12. Nino Hurcidze 0,5

 

Helyezés

Név

Élő

Nemzet

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

pont

1

WGM

Ju Wenjun

2518

CHN

*

½

1

1

½

1

4

2

GM

Hou Ji-fan

2617

CHN

½

*

½

1

½

1

3

WGM

Ruan Lufei

2483

CHN

0

*

½

½

1

1

3

4

GM

Humpy Koneru

2598

IND

½

½

*

0

1

1

3

5

GM

Elina Danieljan

2480

ARM

0

1

*

½

½

½

6

GM

Katyerina Lahno

2537

UKR

½

*

1

0

½

½

7

IM

Lilit Mkrtchian

2450

ARM

0

0

½

*

1

1

8

IM

Jekatyerina Kovalevskaja

2417

RUS

½

0

0

*

1

1

9

GM

Zhao Xue

2556

CHN

0

½

1

*

0

1

10

GM

Nagyezsda Koszinceva

2516

RUS

½

0

0

1

*

½

2

11

IM

Batkhuyag Munguntuul

2447

MGL

½

0

½

0

½

*

12

IM

Nino Hurzidze

2456

GEO

0

0

0

½

0

*

½

 

 

A 6. forduló párosítása:

Zhao Xue – Batkhuyag Munguntuul

Lilit Mkrtchian – Katyerina Lahno

Ju Wenjun – Nagyezsda Koszinceva

Humpy Koneru – Jekatyerina Kovalevszkaja

Nino Hurcidze – Ruan Lufei

Elina Danieljan – Hou Ji-fan

 

Hou Ji-fan (2617) - Hurcidze,N (2456)
Szicíliai védelem [B85]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fe2 Hf6 6.Hc3 d6 7.0-0 Fe7 8.f4 Vc7 9.Kh1 Hc6 10.Fe3 0-0 11.Ve1 Fd7 12.Vg3 d5

A főváltozatoknak 12...b5; 12...Kh8 és 12...Hxd4 számítanak.

13.e5 He4 14.Hxe4 dxe4 15.Hxc6 Fxc6 16.f5 Kh8

Számításba jött 16...exf5 17.Bxf5 (17.Fh6 g6 18.Bxf5 Fd5 19.Fxf8 Fxf8) 17...Fd5 18.Fh6 g6 19.Fxf8 Fxf8 és sötétnek jó játéka van az áldozott minőségért.

17.Fg4 exf5 18.Fxf5 Bad8

Jobb volt a 18...g6 19.Fh3 f5 20.Fh6 Fd7 21.Fxf8 Bxf8 folytatás.

19.Bae1 Fd5 20.c3 Fxa2 21.Fd4 Fe6 22.Fxe4 b5 23.Ve3 Bd7 24.h3 b4 25.Ba1 bxc3 26.bxc3 a5 27.Fb6 Vxe5?

A világos tisztek mozgásterét szűkítette az e5 gyalog, annak leütése a futópárt aktivizálta.

 

 

28.Bxa5 Vd6 29.Fd4 f6 30.Bh5 Fg8 31.Ff5 Bc7 32.Ve4 h6 33.Fe3 Ff7?

Vesztőlépés. 33...Bf7 34.Ff4 Va6 35.Be1 Ff8 36.Fxc7 Bxc7 még adott volna reményt.

 

34.Vh4! Fxh5 35.Vxh5 Kg8 36.Fxh6 Bc5 37.Vg6 és sötét feladta

Koszinceva,N (2516) - Mkrtchian,L (2450)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fa5 6.b4 cxd4 7.Hb5 Fc7 8.f4 Fd7 9.Hxc7+ Vxc7 10.Fd3 He7 11.Hf3 Fa4 12.Fb2 Hbc6 13.0-0 Vb6 14.Kh1 Fb5 15.Fxd4 Hxd4 16.Hxd4 Fxd3 17.Vxd3 Bc8 18.Hb5 0-0

Figyelmet érdemelt a 18...Hf5 19.g4 a6 20.gxf5 Vxb5 terv is.

19.Hd6 Bc7 20.Bad1 a6 21.Bf3 Vc6 22.c3 Hc8 23.Bh3

Szokásához híven Nagyezsda Koszinceva jóval több gondolkodási időt használt fel. Vezérszárnyi gyalogszerkezete nem sok jóval kecsegtette.

23...h6 24.b5?! Vb6 25.bxa6 bxa6 26.Vg3?!

 

26...Hxd6 27.exd6 Vxd6 28.Bxh6 Bfc8 29.Bh5 g6 30.Bh6 Ve7 31.Vd3 Vf6 32.Vxa6 Vxf4 33.Bh3 Bxc3 34.Bhd3  

 

 

34...Bc1 35.h3 Ve4

Még erősebb volt a 35...B8c3! 36.Vb5 (36.a4 Vf2 37.Vb5 Kh7 38.Vb4 B1c2) 36...Bxa3 37.Vb2 Bxd1+ 38.Bxd1 Bxh3+ 39.gxh3 Vf3+ folytatás.

36.Vb5 B8c2

Gyorsabban nyert a 36...Ve2 37.Bxd5 Vc2 változat.

37.Vb8+ Kg7 38.Vg3 Bc3 39.Kh2 Bxa3 40.Bxa3 Bxd1 41.Be3 Vd4 42.Vf3 Va1 43.Vf4 Vf6 44.Vc7 Bf1 és világos feladta

 

Kovalevszkaja,E (2417) – Ju Wenjun (2518)
Grünfeld védelem [D79]

1.Hf3 Hf6 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.0-0 0-0 5.d4 d5 6.c4 c6 7.cxd5 cxd5 8.Hc3 He4 9.He5 Ff5 10.Ff4 Hc6 11.Hxc6 bxc6 12.Ha4 h6 13.Bc1 g5 14.Fe3 Bc8 15.b3 Be8 16.f3 Hd6 17.Vd2 Fg6 18.Bfd1 e6 19.Hc5 Ve7 20.Ff2 e5?! 21.dxe5 Fxe5

 

22.e4! dxe4 23.f4 gxf4 24.gxf4 e3 25.Vxe3 Fb2 26.Vxe7 Bxe7 27.Be1 Bxe1+ 28.Bxe1 Hb5 29.Be7 a5 30.Fh3

Az orosz nagymesternő jobban játszhatott volna 30.Hb7 Hd4 31.Hxa5 Kf8 32.Be3-mal.

30...Bd8 31.Bd7 Bxd7 32.Fxd7 Fb1?

Az éllovas hibázott. 32...Hd4 33.Kg2 Fb1 kiegyenlítést adott volna.

33.a4 Hd4  

 

 

34.Kg2?!

Jekatyerina Kovalevszkaja elmulasztotta a  34.b4! axb4 35.a5 Hb5 36.a6 Fa2 (36...Ha7? 37.Ha4) 37.Fxc6 Fc4 38.He4 Ha7 39.Fxa7 Fxa6 40.Fc5 b3 41.Fd5 Fd3 42.Hd2 Fc1 43.Hxb3 Fxf4 44.Fd4 lehetőséget.

34...Fa2 35.Kg3 Hxb3 36.Hxb3 Fxb3 37.Fxc6 Fc3 38.Kf3 Kg7 39.Fh4 Fc2 40.Fe7 Fd2 41.Fd6 f6 42.Ke2 Fc3 43.Fe8 Fe4 44.Ke3 Fc2 45.Ke2 Fe4 46.Ke3 Fc2 47.Ke2 Fe4 és döntetlen

 

Ruan Lufei (2483) - Koneru,H (2598)
Pirc védelem [B08]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 c6 4.Hf3 d6 5.h3 Hf6 6.Fe3 0-0 7.Fd3 Hbd7 8.0-0 e5 9.a4 exd4 10.Fxd4 b6 11.Be1 Fb7 12.Vd2 a6 13.Bad1 Vc7 14.Fc4 Bad8 15.b4 b5 16.axb5 axb5 17.Fa2 h6 18.Fe3 He5 19.Hxe5 dxe5 20.Vc1 Kh7 21.Fc5 Bfe8 22.Ve3 Bxd1 23.Bxd1 Fc8 24.He2 Fe6 25.Fxe6 Bxe6 26.Ba1 Vd8 27.Vd3 Ve8 28.Hc1 Ff8 29.Hb3 Kg7 30.Ba7 Vb8 31.Ba6 Fxc5 32.Hxc5 Bd6 33.Vb3 Bd4 34.f3 Vd6 35.Ba7 Bc4 36.Vd3 Bd4 37.Vb3 Bc4 38.Vd3 Bd4 39.Vb3 és döntetlen

 

Danieljan,E (2480) – Zhao Xue (2556)
Ninzoindiai védelem [E38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 c5 5.dxc5 Vc7 6.Hf3 a6 7.e3 Fxc5 8.b3 Fe7 9.Fb2 d6 10.Fe2 b6 11.g4 h6 12.Bg1 Fb7 13.h4 Hfd7 14.g5 hxg5 15.Hxg5 Hf8 16.h5 Hbd7 17.0-0-0 Bh6 18.Kb1 Hf6 19.Hce4 b5 20.Vd3 bxc4

 

21.Hxd6+ Fxd6 22.Vxd6 Vxd6 23.Bxd6 cxb3 24.axb3 Hxh5 25.Bc1 Bc8 26.Bxc8+ Fxc8 27.Fxa6 Fxa6 28.Bxa6 Hd7 29.Fa3 He5 30.f4 Bg6 31.Ba7 Hg3?

 

32.Fd6?

Elina Danieljan döntő előnyt érhetett volna el a 32.Ba8+ Kd7 33.Hh7 Bh6 34.Hf8+ Kc6 35.fxe5 Bh2 36.Bc8+ folytatásban.

32...Hc6 33.Ba6 e5?! 34.Fc5?

Az időzavarban újabb hiba. 34.Bxc6 exf4 35.exf4 Hf5 (35...Kd7 36.Bc3) 36.He4 Be6 37.Bc8+ Kd7 38.Bc7+ Kd8 39.Bxf7 Hxd6 40.Hxd6 Bxd6 41.Bxg7 Bd2 42.f5 Bf2 fonalas változat volt, a bástyavégjátékot elremizi sötét.

34...exf4 35.exf4 He2 36.Ba8+ Kd7 37.Fe3 f6 38.He4 Hg3

Világosnak kellett volna kapaszkodni a 38...f5 39.Hg5 Bd6 40.Hf7 Be6 41.Fd2 Hed4 változatban.

39.Hc5+ Kd6 40.Ba2 Hf5 41.Bd2+ Ke7 42.Ff2 Bg4 43.Hd3 Ke6 44.Kb2 g5 45.Bc2 Hfe7 46.fxg5 fxg5 47.Ka3 Hd4 48.Bc5 Kd6 49.b4 He6 50.Bc1 Hd4 51.Ka4 Hd5 52.Ka3 Hb5+ 53.Kb3 Hd4+ 54.Kb2 Be4 55.Fg3+ Ke7 56.Be1 Bxe1 57.Fxe1 g4 58.He5 Hf3 59.Hxf3 gxf3 60.Kc2 Hxb4+ és döntetlen

Lahno,K (2537) - Munguntuul,B (2447)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.Hf3 Hf6 2.d4 d5 3.c4 c6 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Ff5 6.g3 e6 7.Fg2 Hbd7 8.Hc3 Fe7 9.0-0 0-0 10.Be1 Fg6 11.h3 Bc8 12.Vb3 Vb6 13.Vxb6 axb6 14.Hh4 Fh5 15.g4 Hd5 16.Hf5 exf5 17.Hxd5 cxd5 18.gxh5 Fb4 19.Bd1 Hf6 20.Bd3 Bc4 21.Ff4 He4 22.Bb3 Bd8 23.Bd1 Fd6 24.Fe5 f6 25.Fxd6 Bxd6 26.f3 Hg3 27.e3 Hxh5 28.f4 Hg3 29.Bxb6 Bxb6 30.Fxd5+ Kf8 31.Fxc4 Bxb2 32.d5 b5

 

33.d6 bxc4 34.d7 He2+ 35.Kh1 Hg3+ 36.Kg1 He2+ 37.Kh1 Hg3+ 38.Kg1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny hetedik fordulójában Lékó Péter sötéttel 134 lépésben remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. Nagymesterünk nehéz védekezésre kényszerült, időzavarba került. Kramnyik többször is nyerhetett volna, majd az elméleti döntetlen végjátékban sokáig vizsgáztatta Lékó Pétert. A játéknapon csak döntetlenek születtek, hármas holtversenyben Kramnyik, az orosz Szergej Karjakin és a német Arkadij Naiditsch félpontos előnnyel vezet. Lékó Péter nyolcadik játszmájában világossal a lengyel Mateusz Bartellel játszik.

 

Lékó Péter erőfeszítéseit siker koronázta, 134 lépésben kiharcolta a döntetlent Vlagyimir Kramnyikkal szemben. A nyitásból nagymesterünk szimpatikus állással került ki, de a kényszerű vezércserét követően védekezésre kényszerült. Gyenge b6 gyalogja mellett tisztjeinek passzivitása is növelte gondjait. Az exvilágbajnok az első időellenőrzés előtt nyerőesélyt szalasztott el, majd ismét reménykedhettünk, hogy  nem tudja áttörni Lékó Péter védvonalát.

A második időzavart követően már csak 15-15 percet kaptak a nagymesterek és 30-30 másodpercet lépésenként. Péter sorsa egy fölösleges bástyacserét, majd gyalogvesztés után megpecsételődni látszott. Kramnyik válogathatott a nyerések között, bőven volt ideje is, de sorban hagyta ki a lehetőségeket. Életben hagyta a védőfutót, s már biztosra vehettük az oly értékes fél pont megszerzését. Az elméleti döntetlen végjátékot az exvilágbajnok fölöslegesen játszotta, nem volt méltó hozzá, hogy vizsgáztatta Pétert. Kramnyik csalódottságában csak a 134. lépése után látta be, hogy nincs tovább…

A játéknap másik négy partija jóval kevesebb izgalommal végződött pontosztozkodással. Pontos játékkal remizte ki az olasz Fabiano Caruana az orosz Szergej Karjakint, aki egy pillanatban rosszul cserélt.

Kiegyenlített erők küzdelmét hozta a német Arkadij Naiditsch és az ukrán Ruszlan Ponomarjov spanyol megnyitású játszmája. A német derbin, Georg Meier és Jan Gustafsson a Caro-Kann védelem egyik jól ismert remivariját játszotta meg. A lengyel Mateusz Bartel egy pillanatban jó esélyt szalasztott el a német Daniel Fridmannal szemben.

 

A 7. forduló eredményei:

Georg Meier (német, 2644) – Jan Gustafsson (német, 2629) döntetlen (Caro-Kann védelem, 53)

Arkadij Naiditsch (német, 2700) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) döntetlen (Spanyol megnyitás, 42)

Mateusz Bartel (lengyel, 2674) – Daniel Fridman (német, 2655) döntetlen (Angol megnyitás, 53)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) – Lékó Péter (magyar, 2730) döntetlen (Bogoindiai védelem, 134)

Szergej Karjakin (orosz, 2779) – Fabiano Caruana (olasz, 2775) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)

 

A verseny állása:

1-3. Vlagyimir Kramnyik, Szergej Karjakin és Arkadij Naiditsch 4,5

4-6. Lékó Péter, Fabiano Caruana és Ruszlan Ponomarjov 4

7. Georg Meier 3,5

8. Daniel Fridman 2,5

9. Mateusz Bartel 2

10. Jan Gustafsson 1,5

 

A 8. forduló párosítása:

Jan Gustafsson – Ruszlan Ponomarjov

Daniel Fridman – Arkadij Naiditsch

Lékó Péter – Mateusz Bartel

Fabiano Caruana – Vlagyimir Kramnyik

Georg Meier – Szergej Karjakin

 

Kramnyik,V (2799) - Lékó,P (2730)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Hf3 c6 7.0-0 Hbd7 8.Vb3 0-0 9.Bc1 Hb6 10.Fa5 dxc4 11.Vd1 Vd5 12.Fc3 Vb5

Jobbnak tűnik a 12...He4 13.He5 Hxc3 14.bxc3 Vd6 folytatás.

13.a4 Va6

Világos minimális előnyéhez vezetett a 13...Vb3 14.Vxb3 cxb3 15.Hbd2 Hbd5 16.Hxb3 Hxc3 17.bxc3 Hd7 18.a5 változat.

14.Hbd2 Hbd5 15.He5 c5 16.Hdxc4

Figyelmet érdemelt a 16.dxc5 Hxc3 17.Bxc3 Fxc5 18.Hdxc4 Fe7 19.Bd3 folytatás.

16...Hxc3 17.bxc3 Hd7 18.Vb3 Bb8

 

19.Vb5 Vxb5 20.axb5 cxd4 21.cxd4 Hxe5 22.Hxe5

Az exvilágbajnok hadereje akadályozza, hogy Péter befejezhesse figuráinak kifejlesztését.

22...f6 23.Hc4 Fd7 24.b6 axb6 25.Hxb6 Fe8 26.Bab1 Fg6 27.Ba1 Bfd8 28.e3 Fd3 29.Fh3 f5  

 

 

30.Ff1 Fxf1 31.Kxf1 Bd6 32.Bcb1 Fd8 33.Hc4 Bd7 34.He5 Bc7 35.Ba6 b6 36.Kg2 Ff6?  

 

 

37.Hd3?

Vlagyimir Kramnyik nagymesterünk időzavarában kihagyta a 37.Bbxb6 Bbc8 38.Bxe6 lehetőséget.

37...Bcb7 38.Bb5 Fd8 39.Be5 Be7 40.Hf4 Kf7 41.Hd3 Bc8 42.Bb5 Kf6 43.h4 g6 44.Kf3 h5 45.Ba2 Bb7

 

46.He5 Kg7 47.Ke2 Kf6 48.Kd3 Bbc7 49.Kd2 Bb7 50.Kd3 Bbc7 51.Bb3 Bb7 52.Hc4 Fc7 53.Bb5 Bcb8 54.Bab2 Ba7 55.Bc2 Ke7 56.e4 fxe4+ 57.Kxe4 Bd8 58.He3 Bd7 59.Bc6 Ba4 60.Hc4 Kf7

Péter a második időzavaron is túljutott, és még 15-15 percet kaptak a nagymesterek, valamint 30-30 másodpercet lépésenként a parti befejezéséig. Kramnyik kedvezőbb állásában újabb és újabb tervvel próbálta meglepni a védekező nagymesterünket.

 

61.Bb3 Ba2 62.f4 Ba4 63.Ke3 Ba1 64.Hd2 Ke7 65.Hf3 Ba7 66.Bb5 Ba5?!

Péter a hosszú és nehéz védekezésben kifáradt. 66...Ba3+ 67.Ke4 Ba4 68.Bg5 Kf7 69.g4 hxg4 70.Bxg4 Fd6 jó esélyt nyújtott.

67.Bxa5 bxa5 68.Ke4 Fd6 69.Ba6 Bb7 70.Bxa5 Fb8 71.Ba6 Bb3?  

 

 

72.Hg5 Bxg3?

A kapkodásban hiba, de 72...Fd6 73.Ba7+ Ke8 74.Hxe6 Bxg3 75.Ba6 Kd7 76.Kd5 Fb4 77.Hg5 Bg1 78.Hf3 Bf1 79.Ke4 sem ígért sok jót.

73.Bxe6+ Kd7 74.Bxg6 Bg4 75.Bg7+ Kc8 76.He6 Bxh4 77.Bh7

Kramnyik válogathatott a nyerések között. 77.Kd5 Bg4 78.Bf7 Bg1 79.Kc6 Bg8 80.d5 Bh8 81.f5 h4 82.d6 Fxd6 83.Kxd6 h3 84.Bc7+ Kb8 85.Bc1 meggyőző volt.

77...Fd6?!

 

78.Kd5! Fxf4 79.Kc6 Kb8 80.Kb6

Nyert a 80.Bd7 Bg4 81.Kb6 Fg5 82.Hxg5 Kc8 83.Bc7+ Kb8 84.Be7 Kc8 85.He6 folytatás.

80...Kc8 81.Kc6 Kb8 82.Bb7+ Ka8 83.Bb5 Bg4 84.Ba5+

Simán nyert a 84.Hxf4 Bxf4 85.d5 Bc4+ 86.Kd7 h4 87.Bb3 Ka7 88.d6 bástyavégjáték.

84...Kb8 85.Bxh5 Fg3

Életben maradt a fontos védőtiszt.

86.Bh8+ Ka7 87.Bh7+ Kb8 88.Bb7+ Kc8 89.Bf7 Kb8 90.d5 Bc4+ 91.Hc5 Bc2 92.Bb7+ Ka8 93.Bb5 Fh2 94.Bb1 Ka7 95.Bb7+ Ka8 96.Bg7 Kb8 97.Bg8+ Ka7 98.Bg7+ Kb8 99.Bg6 Ka7

 

100.d6 Fxd6 101.Bxd6 Bc1 102.Bd2 Kb8 103.Ba2 Bc3

Az elméleti döntetlen végjátékban a védekezés főmotívuma, hogy a huszárt kötésben kell tartani, a királlyal pedig el-eltáncolni a matt elől.

104.Bb2+ Kc8 105.Be2 Kd8 106.Kd6

 

106...Bc1 107.Hb7+ Kc8 108.Be7 Bd1+ 109.Kc6 Bc1+ 110.Hc5 Kd8 111.Be2 Bc3

Nem volt méltó az exvilágbajnokhoz, hogy nem tudta feledni csalódottságát, "vizsgáztatta" Pétert.

112.Kd6 Bc1 113.He6+ Kc8 114.Bd2 Bc3 115.Hc5 Bc1 116.Be2 Kd8 117.Be3 Bc2 118.He6+ Kc8 119.Bd3 Bc1 120.Bd5 Bc2 121.Bd1 Bc3 122.Hf4 Bb3 123.Bc1+ Kb7 124.Hd5 Bb2 125.Bc7+ Kb8 126.Bh7 Bb1 127.Hc3 Bb6+ 128.Kc5 Bb3 129.He4 Bb7 130.Bh8+ Kc7 131.Hd6 Bb1 132.Bh7+ Kd8 133.Hb7+ Ke8 134.Kc6 és döntetlen

 

Karjakin,S (2779) - Caruana,F (2775)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fa7 7.0-0 Hc6 8.Vg4 Hf6 9.Vg3

A gyalogáldozatot Szergej Karjakin nem fogadta el. A spanyol Salgado Lopez és Ilija Szmirin tavalyi partija így folytatódott:  9.Vxg7 Bg8 10.Vh6 He5 11.Fe2 d5 12.Fg5 Heg4 13.Fxf6 Hxf6 14.exd5 Vxd5 15.g3 Ve5 16.Hc3 Fd7 17.Ff3 0-0-0 18.Bad1? Bxg3+! 19.hxg3 Vxg3+ 20.Fg2 Bg8 21.Vh2 Fc6 22.Vxg3 Bxg3 23.Hd5 Fxd5 24.Bxd5 Hxd5 25.Kh1 Bg5 és az izraeli nagymester érvényesítette gyalogelőnyét.

9...d6 10.Kh1 e5 11.Hc3 Hh5 12.Vf3 Vh4 13.g3 Vg4 14.Vxg4 Fxg4 15.Hd5 Bc8 16.Kg2 Fe6 17.Hd2 Hf6 18.Hc4 Fc5 19.Hxf6+

Jobb volt a 19.Fe3 Fxe3 20.Hxf6+ (20.Hxd6+? Kd7 21.Hxc8 Hxd5 22.exd5 Fxd5+ 23.Kg1 Fc5) 20...gxf6 21.Hxe3 Hb4 22.Bfd1 folytatás.

19...gxf6 20.c3 h5 21.h4 He7 22.He3 d5 23.exd5 Hxd5 24.Hf5 Bg8 25.Fe4 Bd8 26.Be1 Bd7 27.Fh6 Hf4+ 28.Fxf4 exf4 29.b4 Fb6 30.Bad1 fxg3 31.fxg3 Bxd1 32.Bxd1

 

32...Fc7

Fabiano Caruana megoldotta feladatát.

33.c4 Bg4

A sötét gyalogszerkezeti gyengeségek miatt az olasz sakkozónak nem lehettek volna vérmes reményei a 33...Fxf5 34.Fxf5 Bxg3+ 35.Kf2 Bc3 36.c5 Fg3+ 37.Kg2 Fxh4 38.Bd4 Fg5 39.Fc8 Bc2+ 40.Kh3 változatban sem.

34.Kf3 Fxf5 35.Fxf5 Bxc4 36.a3 Bc3+ 37.Bd3 Bxd3+ 38.Fxd3 Kf8 39.Fe4 b6 40.a4 b5 41.axb5 axb5 és döntetlen

 

Naiditsch,A (2700) - Ponomarjov,R (2726)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c4 0-0 8.h3 Hd7 9.Fe3 Ff6 10.Hc3 Hd4 11.Fxd7 Fxd7 12.Hd5 b5

13.c5 dxc5 14.Bc1 c6 15.Hxf6+ Vxf6 16.Bxc5 Hxf3+ 17.Vxf3 Vxf3 18.gxf3 Bae8 19.Kh2 f5 20.Bg1 Bf6 21.d4 exd4 22.Fxd4 Bg6 23.Bxg6 hxg6 24.Fe5 Kf7 25.h4 Bh8 26.Kg3 Bh5 27.Ff4 fxe4 28.Bxh5 gxh5 29.fxe4 Fe6 30.a3 c5 31.Fd6 b4 32.a4 a5 33.Fxc5 Fd7 34.Fb6 Fxa4 35.Fxa5 b3 36.Kf4 g6 37.Fc3 Fd7 38.Kg5 Fg4 39.f4 Ff3 40.f5 Fxe4 41.fxg6+ Fxg6 42.Kf4 és döntetlen

 

Meier,G (2644) - Gustafsson,J (2629)
Caro-Kann védelem [B13]

1.c4 c6 2.e4 d5 3.exd5 cxd5 4.d4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Hf3 Fg4 7.cxd5 Hxd5 8.Vb3 Fxf3 9.gxf3 e6 10.Vxb7 Hxd4 11.Fb5+ Hxb5 12.Vc6+ Ke7 13.Vxb5 Vd7 14.Hxd5+ Vxd5 15.Fg5+ f6 16.Vxd5 exd5 17.Fe3 Ke6 18.0-0-0 Fb4 19.a3 Bhc8+ 20.Kb1 Fc5 21.Bhe1 Fxe3 22.Bxe3+ Kd6 23.Bde1 Bc4 24.Be6+ Kc5

 

25.Bg1 Bh4 26.Bc1+ Bc4 27.Bg1 Bh4 28.Bc1+ Bc4 29.Bd1 a5 30.Be7 Bh4 31.Bd7 Bxh2 32.B1xd5+ Kc6 33.B5d6+ Kc5 34.Bd2 Bg2 35.a4 Kc6 36.B7d6+ Kc7 37.B6d3 Bb8 38.Bd5 Bg5 39.Bxg5 fxg5 40.Bd5 h6 41.Bxa5 Bb4 42.Ba7+ Kb8 43.Bxg7 Bxa4 44.Bg6 Bh4 45.Kc1 Bh2 46.Kd2 Bxf2+ 47.Ke3 Bxb2 48.Bxh6 Kc7 49.Bg6 Bb5 50.Kf2 Kd7 51.Kg3 Bf5 52.Kg4 Bf4+ 53.Kxg5 Bxf3 és döntetlen

 

Bartel,M (2674) - Fridman,D (2655)
Angol megnyitás [A13]

1.c4 e6 2.Hf3 d5 3.g3 dxc4 4.Va4+ Hd7 5.Vxc4 a6 6.d3 c5 7.Fg2 Hgf6 8.Vc2 b5 9.a4 Fb7 10.0-0 Fe7 11.Hc3 Vb6 12.Vb3 Hd5 13.axb5 axb5 14.Bxa8+ Fxa8 15.Fg5 Hxc3 16.Vxc3 Fxg5 17.Hxg5 0-0 18.He4 Fb7 19.Ba1 f5 20.Hg5 Fxg2 21.Kxg2 Vc6+ 22.Kg1 h6 23.Hf3 Ba8 24.Bc1 Vd5 25.Hh4 g5 26.Hf3 Ba4 27.Hd2 g4 28.Vc2 Ve5 29.Hc4 Vd4 30.Ha3 Vb4 31.d4 cxd4  

 

32.Vc8+ Hf8 33.Ve8 Ba7 34.Bc8 Kg7 35.Hxb5?

Mateusz Bartel kiengedte előnyét. A 35.Hc2 Ve7 36.Vxb5 Vf6 37.Vc5 Bd7 38.Hb4 Bf7 utáni állást kényelmesen játszhatta volna.

35...Bf7 36.Kf1 d3 37.exd3 Vd2 38.Vc6 Vxd3+ 39.Kg2 f4 40.gxf4 Hg6 41.Vc3+ e5 42.Vxd3 Hxf4+ 43.Kg3 Hxd3 44.Bc7 Hxb2 45.Kxg4 Hd3 46.Bxf7+ Kxf7 47.Kf5 Hxf2 48.Kxe5 Hg4+ 49.Kf4 Hxh2 50.Hd6+ Kg6 51.Hf5 Hf3 52.Hxh6 Kxh6 53.Kxf3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örményországi Zsermukban zajló Grand Prix-viadal negyedik fordulójában döntetlennel végződött a csúcsrangadó, az indiai Humpy Koneru  és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan partija. Harmadik győzelmét aratta a kínai Ju Wenjun, egy pontra növelte előnyét. Előnyösebb állását csúnyán elrontotta az ukrán Katyerina Lahno, a kínai Zhao Xue a nyeréssel felzárkózott. Nem bírt a mongol Batkhuyag Munguntuullal az orosz Nagyezsda Koszinceva, minőségelőnyös pozíciót elremizett a grúz Nino Hurcidze, a hazai pályán Elina Danieljan szerencsés kézzel sakkozik. Első győzelmének örülhetett az örmény Lilit Mkrtchian.

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és tavalyi kihívója, az indiai Humpy Koneru huszadik klasszikus időkontroll melletti partijukat vívta. A 18 éves bajnoknő 7-2-re vezetett tíz döntetlen mellett, Zsermukban eggyel nőtt a pontosztozkodások száma. A nyitásból Koneru kis előnnyel került ki, de nem játszott elég határozottan, Hou kiegyenlített, a sorozatos cserék remivel végződtek.

A forduló másik rangadóját a kínai Zhao Xue és az ukrán Katyerina Lahno játszotta. A Grünfeld védelmű játszma bonyodalmakban gazdag volt és kölcsönösen hibáztak a nagymesternők. Lahno óvatlan bástyalépésével tisztet nézett el, Zhao Xue a rajtnál elszenvedett kettős vereségét követően másodszor nyert és felzárkózott.

 

A két éllovas kínai sakkozónő összecsapásán Ju Wenjun győzött. Érdekes csatában múlta felül Ruan Lufeit, akinek királya végül áldozatul esett a világos bástyák és a futó sikeres összjátékának.

Csalódott lehet az orosz Nagyezsda Koszinceva, aki elmulasztotta, hogy nyissa az állást, problémákat okozzon mongol ellenfelének, Batkhuyag Munguntuulnak, örökös sakk lett a vége.

Első győzelmét aratta az örmény Lilit Mkrtchian, az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja királyszárnyi akciója elhibázott volt, világos a vezérszárnyon döntő fölénybe került.

Megszakadt a grúz Nino Hurcidze vesztőszériája, de búslakodhat is, hiszen nyerőesélyes állást rontott remire az örmény Elina Danieljan ellen.

 

A 4. forduló eredményei:

Zhao Xue (kínai, 2556) – Katyerina Lahno (ukrán, 2537) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 59)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) döntetlen (Spanyol megnyitás, 46)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) 1 – 0 (Vezércsel, 42)

Ju Wenjun (kínai, 2518) – Ruan Lufei (kínai, 2483) 1 – 0 (Szláv védelem, 44)

Humpy Koneru (indiai, 2598) – Hou Ji-fan (kínai, 2617) döntetlen (Vezércsel, 37)

Nino Hurcidze (grúz, 2456) – Elina Danieljan (örmény, 2480) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 60)

 

A verseny állása:

1. Ju Wenjun 3,5 pont

2-4. Hou Ji-fan, Humpy Koneru és Ruan Lufei 2,5 pont

5-9. Katyerina Lahno, Nagyezsda Koszinceva, Elina Danieljan, Jekatyerina Kovalevszkaja és Zhao Xue 2

10. Lilit Mkrtchian 1,5

11. Batkhuyag Munguntuul 1

12. Nino Hurcidze 0,5

 

Az 5. forduló párosítása:

Elina Danieljan – Zhao Xue

Hou Ji-fan – Nino Hurcidze

Ruan Lufei – Humpy Koneru

Jekatyerina Kovalevszkaja – Ju Wenjun

Nagyezsda Koszinceva – Lilit Mkrtchian

Katyerina Lahno – Batkhuyag Munguntuul

Koneru,H (2598) - Hou,Ji-fan (2617)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 Hbd7 6.e3 c5 7.cxd5 exd5 8.Fe2 Va5 9.0-0 Fxc3 10.bxc3 c4 11.Vc2 He4 12.Bfc1 Hxg5 13.Hxg5 h6 14.Hf3 0-0 15.Hd2 Hb6 16.f3

Számításba jött a 16.e4 Fe6 17.Hb3 Vb5 18.Hc5 Vc6 19.Hxe6 fxe6 20.Ff3 Bf4 21.Be1 Baf8 22.Be2 folytatás.

16...Fd7 17.e4 Bae8 18.Bab1 Va3 19.Bb4 Be7 20.Be1 Fa4 21.Vb2 Vxb2 22.Bxb2 Fc6 23.Fd1 dxe4 24.fxe4 Hd5 25.Bc2 f5 26.Fe2 He3

 

27.Fxc4+ Hxc4 28.Hxc4 Fxe4 29.Hd6 Bf6 30.Hxe4 fxe4 31.Bce2 Bc6 32.Bxe4 Bxe4 33.Bxe4 Bxc3 34.Be7 Ba3 35.Bxb7 Bxa2 36.d5 Bd2 37.Bxa7 Bxd5 és döntetlen

 

Ju Wenjun (2518) – Ruan Lufei (2483)
Szláv védelem [D18]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.Hh4 e6 7.Hxf5 exf5 8.e3 Fb4 9.Fxc4 0-0 10.0-0 Hbd7 11.Vc2 g6 12.f3 Bc8 13.Kh1 Hb6 14.Fb3 c5 15.dxc5 Bxc5 16.e4 Fxc3 17.bxc3 Vc7 18.a5?!

Ju Wenjun jelentős előnybe kerülhetett volna a 18.Fa3 Bxc3 19.Va2 Bd8 20.Fb2 Bc6 21.a5 Hc8 22.exf5 gxf5 23.Bfd1 Bxd1+ 24.Bxd1 Kg7 25.Va1 folytatásban.

18...Hc4 19.Fxc4 Bxc4 20.exf5 Hh5?! 21.Vf2 Bd8 22.Fh6 Hg7 23.Fg5 Bd6 24.fxg6 Bxg6 25.Fd2 a6 26.Bfe1 He6 27.h3 Bf6 28.Vg1 Bf5 29.Vh2 Vxh2+ 30.Kxh2 Bd5 31.Be2 h5 32.Fe1 Bb5 33.g4 hxg4 34.fxg4 Kg7 35.Bea2 Hc5 36.Bd1 Hb3 37.Bd7 Be4?!

 

 

38.c4! Bc5?

Gyorsan vesztett, de a Ruan Lufei nem menekülhetett volna meg a vereségtől a 38...Bxc4 39.Bf2 Kg8 40.Bfxf7 Hc5 41.Bg7+ Kf8 42.Bdf7+ Ke8 43.Bc7 Bc2+ 44.Kg1 változatban sem.

39.Fc3+ Kg6 40.Bf2 Be6 41.Bfxf7 Bxc4 42.Bg7+ Kh6 43.Bg8 Bg6 44.Bh7+ és sötét feladta, 44… Kg5-re 45.Bf8 nyer.

 

Zhao Xue (2556) - Lahno,K (2537)
Grünfeld védelem [D70]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.0-0-0 Vd6 10.Kb1 Bd8 11.Hb5 Vd7 12.d5 a6 13.Hc3 He5

A júniusi Tal-emlékversenyen az olasz Fabiano Caruana a 13...Ve8 14.Ve1 He5 15.Fe2 e6 16.Fxb6 cxb6 17.f4 Hd7 18.dxe6 Vxe6 19.Hf3 után nem merte elfogadni Levon Aronjan gyalogáldozatát 19...Fxc3 20.Vxc3 Vxe4+ 21.Fd3 Vxf4 22.Bhf1 folytatásban, hanem a 19...Ve8 20.Vh4 Ff6 21.Hg5 Hf8 22.Fc4 változatban került hátrányba.

14.Ve1 Ve8 15.Fe2 e6 16.Fxb6 cxb6 17.f4 exd5 18.Hxd5

Jobb volt a 18.fxe5 dxe4 19.Vh4 Bxd1+ 20.Fxd1 Vxe5 21.Vd8+ Ff8 22.Vxb6 Kg7 folytatást választani.

18...Hg4

Logikusabb a 18...Hc6 19.Ff3 Hd4 20.Bxd4 Fxd4 21.He2 Bxd5 22.exd5 Ff5+ 23.Ka1 Fg7 változat.

19.Ff3 Fe6

 

20.He2?

A sok buktatót tartogató állásban Zhao Xue hibázott, 20.Hc7 Fxa2+ 21.Kxa2 Va4+ 22.Kb1 Hf2 23.Hd5 Hxh1 24.e5 Bxd5 25.Fxd5 Hf2 26.Bd2 világosra lett volna előnyös.

20...Fxd5 21.exd5 He3 22.Bd3 Hc4!?

Erősebb volt a 22...Vb5 23.Bb3 Vc5 24.Vd2 Hc4 25.Vd3 b5 folytatás.

23.Hd4 Va4 24.Vc3 Bac8 25.Vb3 Vd7 26.a4 Vd6 27.g3 Ha5

Nagyobb gondot okozott volna a 27...Vc5 28.Bhd1 b5 29.axb5 axb5 30.f5 Fxd4 31.Bxd4 He3! 32.fxg6 hxg6 33.d6 Hxd1 34.Vxd1 Bd7 folytatás.

28.Va3 Vxa3 29.bxa3 Hc4

Még erősebb volt a 29...Fxd4 30.Bxd4 Bc3 31.Fd1 Hc4 32.Fe2 He3 változat.

30.Bhd1 Fxd4 31.Bxd4 Hxa3+ 32.Ka2 Bd6?!

Még mindig sötétre lett volna előnyös a 32...Bc3 33.Fh1 Hc4 34.d6 Ba3+ 35.Kb1 Bxa4 36.d7 b5 37.Fxb7 Kf8 38.Fc6 Hb6 39.Bxa4 bxa4 40.Kc2 Ke7 lehetőség.

33.Fg4 Bc3?

Tisztet vesztő lépés.

 

34.Kb2 Be3 35.Ba1 h5 36.Fd1?!

A kínai nagymesternő még kedvezőbben nyerte volna a tisztet 36.Fc8 Hc4+ 37.Bxc4 Bxd5 38.Fxb7 Bd2+ 39.Bc2-vel.

36...Hc4+ 37.Bxc4 Bxd5 38.Bac1 b5 39.Bc8+ Kg7 40.a5 Bd2+ 41.B8c2 Bd6 42.Be2 Bxe2+ 43.Fxe2 b6  

 

4

4.Fxb5! bxa5

A bástyavégjátékban akadálytalanul törhet előre a király 44...axb5-re 45.a6 Bd8 46.Kb3 Ba8 47.Ba1 Kf6 48.Kb4 Kf5 49.Kxb5 Kg4 50.Kxb6 h4 51.gxh4 Kxf4 52.Kb7 folytatásban.

45.Fc4 h4 46.Kc3 hxg3 47.hxg3 f5 48.Ba1 Kh6 49.Fd3 Bd5 50.Fxa6 Bc5+ 51.Fc4 Bc7 52.Bxa5 Kh5 53.Kd4 Kg4 54.Ba3 Be7 55.Be3 Bd7+ 56.Ke5 Be7+ 57.Fe6 Bh7 58.Kf6 Kh5 59.Ff7 és sötét feladta

 

Mkrtchian,L (2450) - Kovalevszkaja,E (2417)
Vezércsel [D40]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.e3 e6 5.d4 d5 6.a3 a6 7.dxc5 Fxc5 8.b4 Fd6 9.Fb2 0-0 10.Vc2 a5 11.b5 He5 12.Hxe5 Fxe5 13.c5 Ve7 14.Ha4 Fxb2 15.Vxb2 e5 16.Fe2 Ff5 17.0-0 Bac8 18.Bac1 h5 19.Vd2

Figyelmet érdemelt a 19.c6 bxc6 20.bxc6 Bb8 21.Vc3 He4 22.Ve1 (22.Vxa5 Ba8 23.Vb5 Vxa3 24.Hb6 Ba5) 22...Vc7 23.Fxh5 folytatás.

19...h4

Sötét a királyszárnyi támadás sikerében bízott. 19...Bfd8 20.Vxa5 (20.Bfd1 h4 21.Vxa5 d4) 20...d4 jobb volt.

20.Vxa5 h3 21.Vb4 hxg2 22.Bfd1 He4 23.Fd3 Ve6 24.Fxe4 Fxe4

 

25.c6!

A g2 gyalog védi a világos királyt, Lilit vezérszárnyi akciója nagy erővel bontakozott ki.

25...bxc6 26.Hc5 Vg4 27.b6 f5 28.b7 Bb8 29.Hd7 f4 30.Hxf8 fxe3 31.fxe3 Vf3 32.Be1 Vf7 33.Bxc6 Bxb7

 

34.Bc8! Bxb4 35.He6+ Kh7 36.Hg5+ Kg6 37.Hxf7 Ba4 38.Hxe5+ Kf5 39.Hc6 Bxa3 40.Hd4+ Kg4 41.Bf8 g5 42.Hc6 és sötét feladta

 

Munguntuul,B (2447) - Koszinceva,N (2516)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.Ve2 Fd6 6.c3 0-0 7.0-0 Be8 8.d3 Ff8 9.Bd1 h6 10.Hbd2 b5 11.Fb3 d5 12.h3 Ha5 13.Fc2 c5 14.Hf1 d4 15.cxd4 exd4 16.Hg3 Hc6 17.Fb3 Fd6 18.Hh4 Fxg3 19.fxg3 He5

Számításba jött a 19...c4 20.dxc4 (20.Fc2 Hb4 21.dxc4 bxc4 22.Vxc4 Vb6) 20...Bxe4 21.Vf1 Fe6 folytatás.

20.Hf3 Fe6 21.Fxe6 Bxe6 22.Hxe5 Bxe5 23.Vf2 Bc8 24.b3 Be6 25.Fb2 b4

Kiengedte a kezdeményezést.

26.Bf1 Ve7 27.Bac1 Be8 28.a3 a5 29.a4 Hd7 30.Bcd1 He5 31.Fc1 Bc8 32.Vc2 Hd7 33.Bf5 He5 34.Bdf1 Bcc6 35.Ff4 g6 36.Bxe5 Bxe5 37.Fxe5 Vxe5 38.Vc4 Vc7 39.Vd5 Be6 40.Bc1 Vxg3 41.Bxc5 Ve3+ 42.Kh2 Vf4+ 43.Kg1 Ve3+ 44.Kh2 Vf4+ 45.Kg1 Ve3+ 46.Kh2 Vf4+ és döntetlen

 

Hurcidze,H (2456) - Danieljan,E (2480)
Vezérgyalog megnyitás [A48]

1.Hf3 c5 2.e3 Hf6 3.d4 g6 4.dxc5 Va5+ 5.Hbd2 Vxc5 6.a3 Fg7 7.b4 Vc7 8.Fb2 0-0 9.c4 d6 10.Fe2 b6 11.0-0 Fb7 12.Hb3 Hbd7 13.Hfd4 Bac8 14.a4 Vb8 15.a5 d5 16.cxd5 Fxd5 17.axb6 axb6 18.Hd2 He5 19.h3 Hc6 20.Hxc6 Fxc6 21.Hf3 Bfd8 22.Vb3 Fd5 23.Va3 Bc2 24.Fe5 Vc8? 25.Hd4 Bc3 26.Vb2 Fb7  

 

 

27.Ba7!

Még erősebb, mint a minőségnyerés 27.Hf5 Vxf5 28.Fxc3-mal.

27...Bxd4 28.exd4

Mi szólt 28.Fxd4 Bc2 29.Va3 Bxe2 30.Vd3 ellen?

28...Bc2 29.Vb1 Fe4 30.Vd1 Hd5 31.Fd3 Fxd3 32.Vxd3 Bc3 33.Vb5 e6 34.Va4 Fxe5 35.dxe5 Kg7 36.Ba8 Vc6 37.b5 Vc4 38.Ba1 Ve2 39.Vh4 Bc2 40.Bf1 Vxe5

Reménytelen állásból Elina Danieljan némi reményhez jutott.

41.Vd8 Kh6 42.Ba7 Kg7 43.Ba8 Kh6 44.Vf8+ Vg7 45.Vd6 Vf6 46.Bg8 He7 47.Bb8 Hd5 48.Vf8+ Vg7 49.Vxg7+ Kxg7 50.Bb7 Ba2 51.Bb1 g5 52.Bb3 Kg6 53.Bf3 f6 54.Bd3 h5 55.Bxd5 exd5 56.Bxb6 Ba1+ 57.Kh2 d4 58.Bd6 Bb1 59.Bxd4 Bxb5 60.g3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny hatodik fordulójában Lékó Péter világossal remizett a holtversenyben vezető orosz Szergej Karjakinnal. A katalán megnyitású parti 33 lépésben lépésismétléssel ért véget. A játéknap nagy meglepetése, hogy a sereghajtó lengyel Mateusz Bartel sötéttel legyőzte az ukrán Ruszlan Ponomarjovot. A német derbit Arkadij Naiditsch nyerte meg, a német Daniel Fridmannal csak döntetlent elérő Vlagyimir Kramnyik és Karjakin társaságában az élen áll. Az olasz Fabiano Caruana fonalas nyerést hagyott ki. A viadal hetedik fordulójában Lékó Péter sötéttel az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal mérkőzik meg.

 

A szerdai pihenőnap után ma folytatódott a pontvadászat az esztendő harmadik szuperversenyén. Lékó Péter a katalán megnyitásban vívott elméleti párbajt az orosz Szergej Karjakinnal. Alighanem már felkészüléskor is a sakktáblán volt az állás, ahol kölcsönösen pontosan kellett játszani a lépésismétléses remihez.

 

A 2008-as dortmundi versenyen láttuk Vlagyimir Kramnyikot sötéttel Grünfeld védelmet játszani, akkor a német Jan Gustafsson ellen vetette be. A német Daniel Fridman jó érzékkel választott változatot, a sorozatos cserék egyenlő pozícióhoz vezettek.

A német Arkadij Naiditsch megszerezte második győzelmét, nyerésével már holtversenyben első. Honfitársa, Jan Gustafssonnal szemben a királyindiai védelmet választotta, és ellenfele óvatlan futólépésére anyagi előnybe kerülhetett volna, Gustafsson 25 lépésben kapitulált.

Taktikai motívummal fonalas nyerést hagyott ki az olasz Fabiano Caruana a német Georg Meierrel vívott francia védelmű csatájában. A végjátékban neki kellett megküzdenie a remiért.

A fordulóban utoljára az ukrán Ruszlan Ponomarjov és a lengyel Mateusz Bartel játszmája fejeződött be, nagy meglepetés született. A spanyol megnyitású partiban a FIDE exvilágbajnoka kiengedte kis előnyét, majd hátrányba került. Hibázott, időzavarban a 40. lépésben kihagyta a remit biztosító kombinációt. Bartel anyagi előnyt szerzett, és a nyeréssel már nem ő a sereghajtó.

 

A 6. forduló eredményei:

Jan Gustafsson (német, 2629) – Arkadij Naiditsch (német, 2700) 0 – 1  (Királyindiai védelem, 25)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) – Mateusz Bartel (lengyel, 2674) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 51)

Daniel Fridman (német, 2655) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) döntetlen (Grünfeld védelem, 39)

Lékó Péter (magyar, 2730) – Szergej Karjakin (orosz, 2779) döntetlen (Katalán megnyitás, 33)

Fabiano Caruana (olasz, 2775) – Georg Meier (német, 2644) döntetlen (Francia védelem, 58)

 

A verseny állása:

1-3. Szergej Karjakin, Vlagyimir Kramnyik és Arkadik Naiditsch 4 pont

4-6. Lékó Péter, Fabiano Caruana és Ruszlan Ponomarjov 3,5

7. Georg Meier 3

8. Daniel Fridman 2

9. Mateusz Bartel 1,5

10. Jan Gustafsson 1

 

A 7. forduló párosítása:

Georg Meier – Jan Gustafsson

Arkadij Naiditsch – Ruszlan Ponomarjov

Mateusz Bartel – Daniel Fridman

Vlagyimir Kramnyik – Lékó Péter

Szergej Karjakin – Fabiano Caruana

 

Lékó,P (2730) - Karjakin,S (2779)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2

Georg Meier egy fordulóval korábban a 7.He5 Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7 11.Va4 e5 12.dxe5 Vxe5 13.Vxc4 Fe6 14.Vc2 Ff5 15.Vd2 Fh3 16.Be1 Bad8 17.Vc3 Vd5 18.f3 Bfe8 19.Ha3 Vb7 20.Vb3 Va6 21.Vb5 Ve6 22.Vb3 Va6 23.Vb5 Ve6 24.Vb3 változatban remizett a katalánt sötéttel játszó Lékó Péterrel.

7...a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Fg5

A tavalyi Karpov-tornán Fabiano Caruana, az idei orosz csapatbajnokságon Alekszandr Morozevics is a 10.Ff4 a5 11.Hc3 Ha6 12.He5 Fxg2 13.Kxg2 Hd5 14.Bad1 Hxf4+ 15.gxf4 Fd6 változatban próbált szerencsét, mindkét játszma remi lett.

10...Fd5 11.Vd3

Levon Aronjan a 11.Vc2 Fe4 12.Vd1 c5 13.dxc5 Fxc5 14.Hbd2 Fc6 15.He5 Fxg2 16.Kxg2 Hbd7 variban remizett Karjakinnal.

11...c5 12.Hc3 Fc6 13.Bfd1 Va5

Dmitrij Jakovenko ellen Karjakin gyorsabban egyszerűsített, de gondjai voltak a 13...cxd4 14.Hxd4 Fxg2 15.Fxf6 Fxf6 16.Kxg2 Hc6 17.Hxc6 bxc6 18.Vc4 Vb6 19.He4 Vxb2 20.Bab1 Ve5 21.Bb6 folytatásban.

14.He5

Az adatbázis szerint Lékó Péter újított, fonalas változat következett.

14...Fxg2 15.Kxg2 cxd4 16.Vxd4 Bd8 17.Vc4

 

17...Vxe5 18.Bxd8+ Fxd8 19.Ff4 Va5 20.Vc8 Vb6 21.f3

 

21...g5! 22.a5 Hc6! 23.Vxa8 Vxb2 24.Fxg5 Kg7 25.Bd1 Vxc3 26.Bxd8 Hxd8 27.Vxd8 Hd5 28.e4  

 

 

28...He3+ 29.Fxe3 Vxe3 30.g4 Ve2+ 31.Kg3 Ve1+ 32.Kg2 Ve2+ 33.Kg3 Ve1+ és döntetlen

 

Ponomarjov,R (2726) - Bartel,M (2674)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 b5 9.Fc2 Hd7 10.d4 Fb7 11.Hbd2 Ff6 12.Hf1 Be8 13.He3 Hb6 14.Hg4 Fc8 15.h3 Fxg4 16.hxg4 g6 17.d5 He7 18.g3 Vd7 19.g5 Fg7 20.Kg2 c6 21.dxc6 Vxc6 22.Hh2 d5 23.exd5 Hexd5 24.Fe4 Bad8 25.Vf3 Ve6 26.Hg4 Ha4 27.Bd1 Hc7 28.Bxd8 Bxd8 29.Fc2 Hc5 30.Fe3 Hd3 31.Bd1 e4 32.Hf6+ Fxf6 33.Vxf6 Vxf6 34.gxf6 Hd5 35.Fd4 Hxb2 36.Be1 e3  

 

 

37.Fe4?

A FIDE exvilágbajnoka időzavarban hibát hibára halmozott. 37.fxe3 Hxf6 38.Bb1 Hc4 39.Fb3 He4 40.Fxc4 bxc4 41.Bb6 egyenlő álláshoz vezetett volna.

37...exf2 38.Kxf2 h5

Számításba jött a 38...Bd6 39.Fxd5 Hd3+ 40.Ke2 Hxe1 41.Fb3 b4! 42.Kxe1 bxc3 43.Fxc3 Bd3 44.Fb2 Bxg3 45.Kf2 Bg5 folytatás.

39.Kf3 Hc7?!

 

40.Fb7?

Az időkontroll előtti utolsó lépésnél kimaradt a 40.Fxg6 fxg6 (40...Bxd4 41.cxd4 fxg6 42.Be7 Hd5 43.Bg7+ Kf8 44.Bxg6 Kf7 45.Bg7+ Kxf6 46.Ba7 Kg5 47.Bxa6) 41.Be7 He8 42.Kf4 Hd6 43.Bg7+ Kf8 44.Kg5 Hd3 45.Kxg6 Hc4 46.Bf7+ remi lehetősége.

40...Bb8 41.Be7 Bxb7 42.Fe5 Bb6 43.Bxc7 Hc4 44.Fd4 Be6 45.Kf4 Hd6 46.Ba7 Hf5 47.Fe5 Hxg3! 48.Be7 Hf5 49.Bd7 Hh6 50.Be7 Hg4 51.Fd4 Kf8 és világos feladta

 

Fridman,D (2655) - Kramnyik,V (2799)
Grünfeld védelem [D93]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 He4 8.Bc1 Hd7 9.cxd5 Va5 10.Hd4 Hxc3 11.bxc3 Vxa2 12.Vb3 Vxb3 13.Hxb3 a5 14.c6 Hf6  

 

 

15.d6 bxc6 16.dxe7 Be8 17.Hd4 Fd7 18.Fd6 He4 19.Fa3 c5 20.Fd3 Bxe7 21.Fxe4 Bxe4 22.Fxc5

Kiegyenlítődtek az esélyek.

22...Bc8 23.Fa3 f5 24.g3 g5 25.Kd2 Bce8 26.Bhe1 f4 27.exf4 Bxe1 28.Bxe1 Bxe1 29.Kxe1 gxf4 30.Kd2 Kf7 31.Kd3 fxg3 32.hxg3 h5 33.f4 Ff6 34.Kc4 h4 35.gxh4 Fxh4 36.Hf3 Ff6 37.He5+ Fxe5 38.fxe5 Ke6 39.Fd6 és döntetlen

 

Gustafsson,J (2629) - Naiditsch,A (2700)
Királyindiai védelem [E94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Ha6 8.Fe3 Hg4 9.Fg5 Ve8 10.Be1 exd4 11.Hxd4 Ve5 12.Hf3 Vc5 13.Fh4 Fe6 14.Hd2 h5 15.Hb3 Vb6 16.Fxg4 Fxg4 17.Vd3?! Hb4 18.Vb1 a5 19.Hd2 Vd4 20.Fg5 Vd3 21.Hd5 Vxb1 22.Baxb1 Hxd5 23.cxd5 a4 24.Bec1 Bfc8 25.Fe3?

 

25...Fe2! és világos feladta. Jan Gustafsson belátta, hogyaz anyagi veszteséget nem tudja elkerülni.

 

Caruana,F (2775) - Meier,G (2644)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.Vd2 0-0 9.Fe2 a6 10.0-0 b5 11.a3 Fb7 12.Kh1 Vc7 13.dxc5 Hxc5 14.Ve1 f6 15.Fxc5 Fxc5 16.Fd3 f5 17.He2 d4 18.b4 Fb6 19.a4 Ve7 20.axb5 axb5 21.Bb1 Ba2 22.Hc1 Ba4 23.Fxb5 Bxb4 24.Hd3 Bxb1 25.Vxb1 Bc8 26.Fc4 Ha5? 27.Fa2 Bc6 28.Hg5

Jobb volt a 28.Vb4 Vd8 29.Bd1 változat.

28...Fd8?

Nagy hiba, taktikai elnézés, amit azonban Fabiano Caruana nem használt ki. 

 

 

29.Vb4?

Döntő előnyt adott a 29.Fxe6+! Kf8 (29...Bxe6 30.Va2 Fc8 31.Hc5! Vxc5 32.Hxe6 Fxe6 33.Vxe6+ Kf8 34.Vxf5+ Ke8 35.Vxh7 Vf8 36.f5 Ve7 37.Vg8+ Vf8 38.Vd5) 30.Hxh7+ Ke8 31.Fxf5 Vf7 32.Fg4 Bb6 33.Va1 folytatás.

29...Fc8 30.Vxd4 h6 31.Hf3 Bxc2 32.Hb4 Hc6 33.Hxc6 Bxc6 34.Va4 Fd7 35.Bd1?! Bc1 36.Vb3 Vc5 37.Vd3 Bxd1+ 38.Vxd1 Fb6 39.h3 Fc8 40.Va4 Kf7 41.Kh2 Ke7 42.h4 Fd7 43.Vd1 Vb4 44.Vd6+ Vxd6 45.exd6+ Kxd6 46.He5 Fc8 47.Hc4+ Kc5 48.Hxb6 Kxb6 49.Kg3 Kc5 50.Kf2 Kd4 51.Fb3 e5 52.fxe5 Kxe5 53.g3 f4 54.Fd1 g5 55.hxg5 hxg5 56.gxf4+ Kxf4 57.Ff3 g4 58.Fxg4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örmény üdülőhelyen, Zsermukban zajló Grand Prix-viadal harmadik fordulójában időtúllépéssel vesztett az indiai Humpy Koneru. Az örmény Elina Danieljan korábban fonalas nyerést hagyott ki, az időzavaros kapkodásban szerencsés ponthoz jutott. Az éllovas kínai Ju Wenjun sötéttel gond nélkül remizett a világbajnoknővel, Hou Ji-fannal. A kínai Ruan Lufei pontos játékkal fokozta győzelemig kedvező pozícióját. Az orosz Nagyezsda Koszinceva és az ukrán Katyerina Lahno kiegyenlített küzdelme remivel végződött. A nyeretlenek meccsét könnyen nyerte a kínai Zhao Xue, gyors győzelmet aratott az orosz Jekatyarina Kovalevszkaja.

A viadal harmadik fordulójában négy parti dőlt el. A játéknap meglepetéseként a kettős győzelemmel kezdő indiai Humpy Koneru vereségét könyvelhettük el. Koneru elfogadva a gyalogáldozatot átengedte a kezdeményezést az örmény Elina Danieljannak. Az indiai nagymesternő hibáját kihasználatlanul hagyta Elina, fonalas nyerést hagyott ki. A kapkodásban a figyelmetlen Koneru túllépte a gondolkodási időt, vesztett.

Második világos partiját is elremizte a világbajnoknő Hou Ji-fanHonfitársnője, Ju Wenjun ellen erőtlenül játszott  a szicíliai védelem Najdorf-változata ellen, sötétnek nem kellett nagyon erőlködnie a remiért. Az orosz Nagyezsda Koszinceva sem villogott az ukrán Katyerina Lahnóval szemben.

Harmadszor is kikapott a grúz Nino Hurcidze, első győzelmét aratta a kínai Zhao Xue. Meggyőző játékkal nyert a kínai Ruan Lufei, az örmény Lilit Mkrtchian nem védhette gyalogszerkezeti gyengeségeit. A mongol Batkhuyag Munguntuul azonnali vesztőt húzott, 22 lépésben szenvedett vereséget az orosz Jekatyerina Kovalevszkajától.

 

A 3. forduló eredményei:

Nino Hurcidze (grúz, 2456) – Zhao Xue (kínai, 2556) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 42)

Elina Danieljan (örmény, 2480) – Humpy Koneru (indiai, 2598) 1 – 0 (Vezércsel,

Hou Ji-fan (kínai, 2617) – Ju Wenjun (kínai, 2518) döntetlen (Szicíliai védelem, 42)

Ruan Lufei (kínai, 2483) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 43)

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) 1 – 0 (Angol megnyitás, 22)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) – Katyerina Lahno (ukrán, 2537) döntetlen (Szicíliai védelem, 44)

 

A verseny állása:

1-2. Ju Wenjun és Ruan Lufei 2,5 pont

3-6. Katyerina Lahno, Jekatyerina KOvalevszkaja, Hou Ji-fan és Humpy Koneru 2

7-8. Elina Danieljan és Nagyezsda Koszinceva 1,5

9. Zhao Xue 1

10-11. Batkhuyag Munguntuul és Lilit Mkrtchian 0,5

12. Nino Hurcidze 0

 

A 4. forduló párosítása:

Zhao Xue – Katyerina Lahno

Batkhuyag Munguntuul – Nagyezsda Koszinceva

Lilit Mkrtchian – Jekatyerina Kovalevszkaja

Ju WEnjun – Ruan Lufei

Humpy Koneru – Hou Ji-fan

Nino Hurcidze – Elina Danieljan

 

Danieljan,E (2480) - Koneru,H (2598)
Vezércsel [D38]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 Hf6 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.e3 c4 9.Hd2 Fe6

Népszerűbb a 9...g5 10.Fg3 Ff5 11.Fe2 Hc6 változat.

10.Fxf6 Vxf6 11.g3 0-0 12.Fg2 Bd8 13.0-0 Hc6 14.a3 Fa5 15.Bc1 Ve7 16.Vh5 Fxc3

Az indiai világbajnoki kihívó elfogadta a gyalogáldozatot, ezzel átengedte a kezdeményezést.

17.bxc3 Vxa3

 

18.e4 dxe4 19.Hxe4 Va5 20.Hc5 Fc8 21.Bfe1 Vc7 22.Be3 b6

 

23.Bce1! bxc5 24.d5 a5 25.dxc6 Fe6 26.f4 Bd2 27.Ff3 Vd6 28.f5 Fd5 29.c7 Bf8?

Humpy Koneru nagyot hibázott, de Elina Danieljan sem használta ki a felkínált lehetőséget.

 

 

30.f6?

Simán nyert a 30.Be8 Vxc7 31.Fxd5 Bxd5 (31...Vd7 32.Fxc4 Bxe8 33.Fxf7+) 32.B1e7 folytatás.

30...Fxf3 31.Vxf3 Vxc7 32.fxg7 Kxg7 33.Be4 Bd6 34.Be7 Vc6 35.Vg4+ Kh8 36.Vf4 Bf6 37.Vxc4 a4 38.Ba7 és a kölcsönös időzavarban Koneru túllépte a gondolkodási időt, Danieljan győzött.

 

Hou Ji-fan (2617) – Ju Wenjun (2518)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.Fg5 Fe6 9.Fxf6 Vxf6 10.Hd5 Vd8 11.Hec3 g6 12.Fc4 Fh6 13.0-0 0-0 14.a4 Hc6 15.Vd3 Bc8 16.Fa2 Kh8 17.Bad1 Va5 18.He2 Fxd5 19.Vxd5 Vxa4 20.Fb3 Vb4 21.Vxd6 Vxe4 22.Hc3 Vf5

A világbajnoknő honfitársnőjével szemben a gyalogáldozatért némi  kompenzációt kapott.

23.Vd7 Ha5

Figyelmet érdemelt a 23...Hd4 24.Vxb7 Bb8 25.Vxa6 Hxb3 26.cxb3 Bxb3 27.Ve2 Bfb8 változat is.

24.Fa2 Kg7 25.Bfe1 Vxd7 26.Bxd7 Bcd8

Számításba jött a 26...b5 27.Fe6 (27.Bxe5 Fc1) 27...Bcd8 28.Ba1 b4 29.Bxa5 Bxd7 30.Fxd7 bxc3 31.bxc3 Fd2 32.Bxe5 Fxc3 folytatás is.

27.Bxd8 Bxd8 28.Bxe5 Hc6 29.Bd5 Fc1 30.Ha4 Bxd5 31.Fxd5 b5 32.Fxc6 bxa4 33.Fxa4 Fxb2

A különböző színű futók mellett csak pár lépés következett a békekötésig.

34.Kf1 Kf6 35.Ke2 Fd4 36.h4 Ke7 37.g3 a5 38.Fb3 Fc5 39.Fa4 Fd4 40.Fb3 Fc5 41.Fa4 Fd4 42.Fb3 és döntetlen

 

Ruan Lufei (2483) - Mkrtchian,L (2450)
Szicíliai védelem [B49]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe2 a6 7.0-0 Hf6 8.Fe3 Fb4 9.Ha4 Fe7 10.Hxc6 bxc6 11.Hb6 Bb8 12.Hxc8 Vxc8 13.Fd4 c5 14.Fe5 Bb6 15.Vd3 d6 16.Fc3 0-0 17.b3 d5 18.exd5 Hxd5 19.Fe5 Ff6 20.Fxf6 Hxf6 21.Bad1 h6 22.Bd2 Vc7 23.Bfd1 g6 24.h3 e5 25.Ve3 Kg7 26.a4 Be8

 

27.Fc4

Világos előnyét kedvezőbb gyalogszerkezetének, remek futójának köszönheti.

27...Bc6 28.Ve2 Vb6 29.Vf3 Be7 30.Bd8 Vc7 31.Ba8 Bd7 32.Bxa6 Bxa6 33.Fxa6 Bxd1+ 34.Vxd1 Va5 35.Fc4 Vc3 36.Ve2 Va1+ 37.Kh2 e4 38.Ve3 Ve5+ 39.Vg3 Ve7 40.a5 e3 41.Vxe3 Vc7+ 42.g3 Vxa5 43.Ve7 és sötét feladta

 

Koszinceva,N (2516) - Lahno,K (2537)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.c3 d5 3.exd5 Vxd5 4.d4 Hf6 5.Fe3 Fg4 6.f3 cxd4 7.cxd4 Fd7 8.Hc3 Va5 9.Fd3 Hc6 10.Hge2 e5 11.0-0 exd4 12.Hxd4 Fc5 13.Ve2 0-0 14.Hb3 Fxe3+ 15.Vxe3 Vb4 16.Bad1 Bfe8 17.Vf2 He5 18.Fb1 b6 19.Bfe1 Bad8 20.He4 Hxe4 21.Bxe4 Vf8 22.Bed4 Ve7 23.Vh4 Vxh4 24.Bxh4 g6 25.Bhd4 Hc6 26.Bd6 Fe6 27.Bxd8 Bxd8 28.Bxd8+ Hxd8 29.Hd4 Fd7 30.Kf2 Kf8 31.Ke3 Ke7 32.Fd3 a5 33.h4 h6 34.Fe4 Kd6 35.g4 He6 36.Fd3 Hxd4 37.Kxd4 g5 38.hxg5 hxg5 39.Fe4 f6 40.a3 Fe6 41.Fd3 Fd5 42.Fe4 Fe6 43.Fd3 Fd5 44.Fe4 és döntetlen

 

Hurcidze,N (2456) - Zhao,Xue (2556)
Nimzoindiai védelem [E49]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hge2 dxc4 7.Fxc4 c5 8.a3 Fxc3+ 9.bxc3 Vc7 10.Fa2 b6 11.0-0 Fa6 12.Be1 Hc6 13.Fb2 Ha5 14.Va4 Bac8 15.Bac1 Fxe2 16.Bxe2 cxd4 17.Vxd4 Bfd8 18.Va4 Hc4 19.h3 Bd5 20.e4 Hxb2 21.Bxb2 Vf4

A kettős vereséggel rajtolók partijában a kínai sakkozónő egyre nagyobb előnybe került.

22.Bf1 Bd7 23.Fb1 g6 24.Vb4 Bdc7 25.Bb3  

 

 

25...Bc4 26.Ve7 B8c7 27.Vd8+ Kg7 28.Vd3 Vxe4 29.Vxe4 Hxe4 30.Fxe4 Bxe4 31.Bd1 Be2 32.Bd3 h5 33.h4 Ba2 34.g3 Bc5 35.Bf3 e5 36.Be3 Kf6 37.Kg2 Ke6 38.Kf3 Bd5 39.Kg2 Bdd2 40.Bf3 e4 41.Bf4 f5 42.c4 Bab2 és világos feladta

 

Kovalevszkaja,E (2417) - Munguntuul,B (2447)
Angol megnyitás [A33]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.a3 Fe7 7.g3 0-0 8.Fg2 d5 9.cxd5 Hxd5 10.Hxd5 exd5 11.0-0 Ff6 12.Fe3 Be8 13.Bc1 Hxd4 14.Fxd4 Fxd4 15.Vxd4 Bxe2 16.Bfd1 Ff5 17.Fxd5 Vd7 18.Vf4 Fc2 19.Bd4 Ve7 20.Bc4

 

20...Bd8?

Azonnali vesztőlépés. 20...Be1+ 21.Bxe1 Vxe1+ 22.Kg2 Fg6 23.Bc7 Ve8 24.Fxb7 Bd8 csak gyalogot vesztett volna.

21.Bc7 Vf6 22.B1xc2 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örményországi Zsermukban zajló Grand Prix-torna második fordulójában mind a hat parti döntéssel végződött. Második győzelmét aratta az indiai Humpy Koneru és a kínai Ju Wenjun. Leggyorsabban a sötéttel játszó orosz Nagyezsda Koszinceva nyert, a kínai Zhao Xue 22 lépést követően kapitulált.  Fekete napja volt az örmény sakkozónőknek, Lilit Mkrtchian a kínai világbajnoknőtől, Hou Ji-fantól szenvedett vereséget, Elina Danieljan pár lépésben vesztette el egyenlő esélyű állását. Az ukrán Katyerina Lahno könnyen gyűjtötte be az egész pontot, a kínai Ruan Lefei nehéz végjátékban érvényesítette kedvezőbb esélyeit.

Bonyolult megnyitási változatokban nagy adok-kapok küzdelmek jellemezték a második játéknap játszmáit. A kritikus állásokban, időzavar rémétől is fenyegetve a védekezésre kényszerített sakkozónők viszonylag könnyen adták meg magukat, sorozatban húzott gyengébb lépések megkönnyítették a győztesek dolgát.

Második vereségét szenvedte el a rajtlistán harmadik kínai Zhao Xue. A Ragozin-változatban középen rekedt a királya, túlzottan elkötelező volt a minőségáldozat elfogadása. Az orosz Nagyezsda Koszinceva kitűnően felkészült a variból, kottából játszva 22 lépésben győzött.

Másodszor nyert az indiai Humpy Koneru. A vezércselben hosszúra sáncolt, gyors királyszárnyi támadásával szemben a grúz Nino Hurcidze tehetetlen volt. Az orosz bajnokságon is vesztett Jekatyerina Kovalevszkaja a szicíliai védelem Richter-Rauser változatában. Az ukrán Katyerina Lahno más folytatás mellett döntött, végjáték helyett a sötét király helyzetére építette stratégiáját, akcióját teljes siker koronázta.

Az örmény Lilit Mkrtchian sokáig jól tartotta magát a kínai világbajnoknővel, Hou Ji-fannal szemben, de rossz terve miatt királya védtelen maradt, s ezt sötét vezére és huszárja kihasználta.

 Sokáig kecsegtető pozíciója volt az örmény Elina Danieljannak a kínai Ju Wenjun ellen. Időzavarban azonban várakozó bástyalépései, majd elhibázott királylépése gyorsan megpecsételte sorsát. A kínai Ruan Lufei végjátékban nyert, a mongol Batkhuyag Munguntuul elvétette a helyes védekezést.

 

A 2. forduló eredményei:

Zhao Xue (kínai, 2556) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) 0 – 1 (Vezércsel, 22)

Katyerina Lahno (ukrán, 2537) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 31)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) – Ruan Lufei (kínai, 2483) 0 – 1 (Benoni védelem, 64)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) – Hou Ji-fan (kínai, 2617) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 39)

Ju Wenjun (kínai, 2518) – Elina Danieljan (örmény, 2480) 1 – 0 (Benoni védelem, 44)

Humpy Koneru (indiai, 2598) – Nino Hurcidze (grúz, 2456) 1 – 0 (Vezércsel, 25)

 

A verseny állása:

1-2. Ju Wenjun és Humpy Koneru 2 pont

3-5. Katyerina Lahno, Ruan Lufei és Hou Ji-fan 1,5

6-7. Jekatyerina Kovalevszkaja és Nagyezsda Koszinceva 1

8-10. Elina Danieljan, Lilit Mkrtchian és Batkhuyag Munguntuul 0,5

11-12. Nino Hurcidze és Zhao Xue 0

 

A 3. forduló párosítása:

Nino Hurcidze – Zhao Xue

Elina Danieljan – Humpy Koneru

Hou Ji-fan – Ju Wenjun

Ruan Lufei – Lilit Mkrtchian

Jekatyerina Kovalevszkaja – Batkhuyag Munguntuul

Nagyezsda Koszinceva – Katyerina Lahno

Zhao Xue (2556) - Koszinceva,N (2516)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.dxc5 Hbd7 9.e3

Az V. Tal-emlékversenyen Levon Aronjan és Vlagyimir Kramnyik vívott elméleti párbajt a változatban. 9.Bc1 Va5 10.a3 Fxc3+ 11.Bxc3 He4 12.b4 Hxc3 13.Va1 Va4 14.Vxc3 0-0 15.e3 a5 16.b5 Hxc5 17.Vxc5 Ff5! 18.Vd4 Vxa3 19.Fe2 Vb4+ 20.Vxb4 axb4 21.Hd4 Ba1+ 22.Fd1 folytatásban az exvilágbajnok nem a legerősebb 22...Bfa8 23.0-0 (23.Hxf5 b3) 23...Fd3 24.Be1 Fc4 25.f4 Be8 26.Hc2 Bb1 27.Ff3 Bxe1+ 28.Fxe1 b3 29.Ha3 Ba8 30.Hxc4 dxc4 31.Fc3 Ba2 folytatást választotta. 22...Fh7?! 23.Hb3 Bb1 24.Hd2 Bb2 25.Fg3 Bc8 is sötétre volt előnyös, de időzavarban Kramnyik vesztésre rontotta kecsegtető állását.

9...Va5 10.Bc1 He4 11.Vxd5 Hxc3 12.bxc3 Fxc3+ 13.Kd1 0-0 14.Fc4

 

14...Hxc5 15.Fe7 Fb4 16.Fxf8?!

A középen rekedt király mellett veszélyes volt a minőségáldozat elfogadása. 16.Vd4 Ff5 17.Fxc5 Fxc5 18.Vxc5 Bad8+ 19.Hd4 Vxc5 20.Fxf7+ Bxf7 21.Bxc5 Fe4 22.Ke2 volt az egyenlő esélyeket biztosító változat.

16...Fe6 17.Ve5? Bxf8 18.Hd4?

A kínai nagymesternő három hibás lépésével tálcán kínálta az egész pontot.

 

 

18...Fxc4 19.Bxc4 Vxa2 20.Bxb4 Hd3 21.Vb5 Hxb4 22.Be1 Hc6 és világos feladta

 

Mkrtchian,L (2450) – Hou Ji-fan (2617)
Nimzoindiai védelem [E56]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 Hc6 8.cxd5 exd5 9.dxc5 Fxc5 10.h3 Ve7 11.b3 Bd8 12.Fb2 He4 13.He2 Hb4 14.Fb1 Ff5 15.Hed4 Fg6 16.a3 Hc6 17.b4 Fb6 18.Fa2 a5 19.b5 Hxd4 20.Hxd4 Fc5 21.Fb3 Bac8 22.Ve2 Fd6 23.Bfc1 Bxc1+ 24.Bxc1 Fxa3 25.Fxa3 Vxa3 26.Bc7 h6 27.Va2 Vb4 28.Fxd5 Ve1+ 29.Kh2 Hd2 30.Fxf7+ Kh8 31.Fxg6?

Lilit Mkrtchian a 31.Kg3 Fb1 32.Vb2 Hf1+ 33.Kf3 Vd1+ 34.Ve2 Hd2+ 35.Kg3 Bxd4 36.Vxd1 He4+ 37.Kf4 Bxd1 38.Bxb7 Hxf2 változatban még küzdhetett volna.

 

31...Hf1+ 32.Kg1 Hxe3+ 33.Kh2 Hf1+ 34.Kg1 Hd2+ 35.Kh2 Ve5+ 36.g3 Vxc7 37.He6? Vb6 38.Hxd8 Vxf2+ 39.Kh1 Vf1+ és világos feladta

 

Koneru,H (2598) - Hurcidze,N (2456)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Hf3 Hf6 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 Fxc5 8.a3 Hc6 9.Vc2 Va5 10.0-0-0 Fe7 11.Hd2 Fd7 12.g4 e5 13.g5 Hh5 14.Hb3 Vc7?! 15.Hxd5 Vd8 16.Fg3 Fxg5 17.Fe2 Hxg3 18.hxg3 h6 19.f4 Fe7 20.g4 f5

 

21.g5! hxg5 22.Fh5 Fe8?! 23.Vh2 exf4 24.exf4 Ff6 25.Ff3 és sötét feladta

 

Lahno,K (2537) - Kovalevszkaja,E (2417)
Szicíliai védelem [B61]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 Fd7 7.Vd2 Bc8 8.f4 Hxd4 9.Vxd4 Va5 10.e5 dxe5 11.fxe5 e6 12.0-0-0 Fc6 13.Hb5 Fxb5 14.exf6 Fc6 15.h4 g6 16.Fc4 Fc5 17.Ve5 Fb4 18.Vg3

Az orosz bajnokságon Anasztazia Bodnaruk ellen Jekatyarina Kovalevszkaja vesztett a 18.Ve2 0-0 19.Fh6 Bfd8 20.Vxe6 Vc7 21.Bxd8+ Bxd8 22.Vg4 Vd7 23.Vxd7 Bxd7 24.c3 Ff8 25.Fxf8 Kxf8 gyaloghátrányos végjátékban.

18...Fe4 19.Bd4 Ff5 20.Fh6 b5 21.Fb3 Fc5 22.Bd2 Fb4 23.Be2 Vc7?  

 

 

24.Vf3! Vc6 25.Fd5 Vc7 26.c3 Vd6 27.Bd1! Fxc3 28.bxc3 Va3+ 29.Kd2 Kd8 30.Ke1 Bxc3 31.Fb3+ és sötét feladta

 

Ju Wenjun (2518) - Danieljan,E (2480)
Benoni védelem [A62]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 d6 6.Hf3 g6 7.Hc3 a6 8.a4 Fg7 9.Fg2 0-0 10.0-0 Be8 11.Ff4 b6 12.h3 Ba7 13.Be1 Bae7 14.Vb3 h6 15.Bac1 g5 16.Fd2 Ff5 17.Hh2 Hbd7 18.Vc4 b5!? 19.axb5 He5 20.Va4 axb5 21.Hxb5 Bb7 22.Ha3 Bxb2 23.Fc3 Fd7 24.Vd1 Bb8 25.Fxe5 Bxe5 26.Hc4 Be7 27.e4 He8 28.Vh5 Bb4 29.Hg4 Fxg4 30.Vxg4 Fd4 31.h4 Ba7 32.Bc2 Kg7 33.hxg5 hxg5 34.Ff3 Vf6 35.Kg2 Baa4 36.Bec1 Bb3?!

Az egyenlő esélyű állást Elina Danieljan pillanatok alatt vesztette el.

37.Bh1 Bbb4?

 

38.Vc8 Kf8? 39.e5 Fxe5 40.Hxe5 Vxe5 41.Be2 Be4 42.Fxe4 Bxe4 43.Bh8+ Kg7 44.Bxe8 és sötét feladta

 

Munguntuul,B (2447) – Ruan Lufei (2483)
Spanyol megnyitás [C61]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hd4 4.Hxd4 exd4 5.0-0 Fc5 6.Fc4 Vh4 7.d3 He7 8.Hd2 0-0 9.Hf3 Vh5 10.Ff4 d6 11.Hd2 Vxd1 12.Baxd1 a5 13.Fg3 a4 14.a3 Fd7 15.f4 b5 16.Fa2 Fe6 17.Fxe6 fxe6 18.Hf3 h6 19.h4 Bab8 20.Ba1 Hc6 21.h5

A mongol nagymesternő átengedte a kezdeményezést, lebecsülte Ruan Lufei következő lépésének erejét.

21...b4 22.axb4 Bxb4 23.Bfb1 Bfb8 24.Ba2

 

24...a3 25.Bxa3 Bxb2 26.Bxb2 Bxb2 27.Ba8+ Kf7 28.Hh4 Bb8?! 29.Bxb8 Hxb8 30.Kf1 Hd7 31.e5 Hb6 32.Ke2

Munguntuul még "kimenthette" volna passzívan tétlenkedő futóját.

32...Hd5 33.Kd2 Fb4+ 34.Kc1 Fa3+ 35.Kd2 Fb4+ 36.Kc1 Fa3+ 37.Kd2

 

37...dxe5 38.fxe5 Fe7 39.Hf3?! He3 40.Fh2 Fb4+ 41.Kc1 c5 42.g3 Ke7 43.Kb2 Kd7

 

44.g4 Hxg4 45.Ff4 Kc6 46.Hh4 Kd5 47.Hg6 c4 48.Fg3 Fd2 49.He7+ Kc5 50.Hc8 Fa5 51.dxc4 Kxc4 52.Hd6+ Kd5 53.He8 Hxe5 54.Hxg7 Hg4 55.Kc1 e5 56.Fh4 e4 57.Fg3 e3 58.Kd1 Ke4 59.Ke2 Hf6 60.Fh2 Fb4 61.Fb8 Fe7 62.He6 Hxh5 63.Hxd4 Kxd4 64.Fa7+ Fc5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örmény üdülőhelyen, Zsermukban megkezdődött a Grand Prix-sorozat ötödik versenye. Értékes győzelemmel rajtolt az indiai Humpy Koneru, csak remizett a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan. Az orosz aranyérmes válogatott tagja, Nagyezsda Koszinceva vereséget szenvedett. Tisztelőnyös állást vesztett el a grúz Nino Hurcidze. Megosztozott a ponton a két örmény résztvevő, a kínai Ruan Lufej és az ukrán Katyerina Lahno 17 lépésben remizett.

Meglepetésekkel kezdődött az örményországi Zsermukban a Grand Prix-sorozat ötödik versenye. Az indiai Humpy Koneru villámgyőzelmet aratott a rendkívül rossz napot kifogó, sorozatos hibákat vétő kínai Zhao Xue ellen. Tavaly októberben Nalcsikban Zhao Xue  a 11 partiból 9,5 ponttal nyerte meg a harmadik tornát. Vereséggel rajtolt az orosz aranyérmes olimpiai csapat tagja, Nagyezsda Koszinceva is, honfitársnője, Jekatyerina Kovalevszkaja nem kegyelmezett súlyos időzavarba került esélyesebb ellenfelének.

Hou Ji-fan sem lehet büszke mai teljesítményére, a mongol Batkhuyag Munguntuul sötéttel került előnybe a kínai világbajnoknővel szemben, akinek a remiért kellett megküzdenie. Remivarit húzott le a két örmény nagymesternő, Elina Danieljan és Lilit Mkrtchian. Csak 17 lépésig tartott a kínai Ruan Lufej és  az ukrán Katyerina Lahno partija. Az utolsó pillanatban a tornára meghívott grúz Nino Hurcidze és a kínai Ju Wenjun partija kisebb krimi volt. Úgy tűnt, hogy Ju Wenjun taktikai csapással könnyen nyer, de nagy hibája után Hurcidzének tisztelőnye lett. Az időzavarban azonban a grúz olimpikon addig ügyetlenkedett, hogy elvesztette a játszmát.

 

Az első forduló eredményei:

Humpy Koneru (indiai, 2598) – Zhao Xue (kínai, 2556) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 24)

Nino Hurcidze (grúz, 2456) – Ju Wenjun (kínai, 2518) 0 – 1 (Angol megnyitás, 65)

Elina Danieljan (örmény, 2480) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) döntetlen (Vezércsel, 32)

Hou Ji-fan (kínai, 2617) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) döntetlen (olasz megnyitás, 35)

Ruan Lufej (kínai, 2483) – Katyarina Lahno (ukrán, 2537) döntetlen (Szicíliai védelem, 17)

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) 1 – 0 (Angol megnyitás, 53)

 

A 2. forduló párosítása:

Zhao Xue – Nagyezsda Koszinceva

Katyerina Lahno – Jekatyerina Kovalevszkaja

Batkhuyag Munguntuul – Ruan Lufei

Lilit Mkrtchian – Hou Ji-fan

Ju Wenjun – Elina Danieljan

Humpy Koneru – Nino Hurcidze

 

Koneru,H (2598) - Zhao Xue (2556)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Vb3 Hc6 6.Hbd2 d5 7.Fg2 Fb7 8.0-0 Fd6 9.a3 a5 10.Vc2 a4?! 11.cxd5 exd5 12.e4 dxe4 13.Hxe4 Hxe4 14.Vxe4+ Kf8 15.Ff4 Ha5 16.Vf5 Vc8? 17.Fxd6+ cxd6 18.Vf4 Vd7 19.Bac1 b5 20.Hg5 Be8?

Zhao Xue hibát hibára halmozott, 20...h6-ra 21.Hxf7 Vxf7 22.Vxd6+ Ve7 23.Vxe7+ Kxe7 24.Fxb7 Bab8 25.Ff3 következett volna.

 

21.Fh3 Ve7 22.Bce1 Vf6 23.Bxe8+ Kxe8 24.Be1+ és sötét feladta, 24… Kd8-ra (24...Kf8 25.Fd7) 25.He6+! fxe6 26.Vxd6+ Ke8 27.Bxe6+ nyert volna.

 

Hou Ji-fan (2617) - Munguntuul,B (2447)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.d3 Hf6 5.Fb3 a6 6.c3 Fa7 7.h3 0-0 8.0-0 d5 9.Hbd2 Be8 10.exd5 Hxd5 11.He4 f6 12.Be1 Fe6 13.d4 exd4 14.c4 Hb6 15.c5 Hc4 16.Ff4 Kh8 17.Bc1  

 

 

17...H4e5?!

Aggódhatott volna a világbajnoknő a 17...Hxb2 18.Vc2 Hb4 19.Vxb2 Hd3 20.Vb1 Hxf4 folytatásban.

18.Fxe5?! Fxb3 19.Vxb3 Hxe5 20.Hxe5 Bxe5 21.Vxb7 Vb8 22.Vxb8+ Bxb8 23.f4 Be7 24.Hf2 Bxe1+ 25.Bxe1 Fxc5 26.Hd3 Fb6 27.Kf2 Kg8 28.Kf3 Kf7 29.g4 Bd8 30.b3 Bd6 31.f5 Bc6 32.Bc1 Bd6 33.Be1 Bc6 34.Bc1 Bd6 35.Ke4 és döntetlen

 

Kovalevszkaja,E (2417) - Koszinceva,N (2516)
Angol megnyitás [A25]

1.c4 e5 2.g3 Hc6 3.Fg2 g6 4.Hc3 Fg7 5.e3 Hge7 6.Hge2 0-0 7.0-0 d6 8.d4 exd4 9.exd4 Hf5 10.d5 He5 11.b3 c5 12.dxc6 bxc6 13.Bb1 Bb8 14.Ff4 Vc7 15.Vd2 Fb7 16.Bbd1 Bbd8 17.Vc1 Bfe8 18.Fg5 f6 19.Fd2 He7 20.Hf4 Fc8 21.h3 Hf5 22.Hfe2 Hd3 23.Vb1 He5 24.Vc1 Fe6 25.He4 Vb8 26.Fa5 Bd7 27.Fc3 Vb6 28.Hd4 Hxd4 29.Fxd4 c5 30.Fb2 Ff5 31.Bfe1 Kf8  

 

 

32.f4 Fxe4 33.Bxe4 Hf7 34.Bxe8+ Kxe8 35.Va1 Kd8 36.Fxf6+ Fxf6 37.Vxf6+ Kc7 38.Be1 d5 39.Vxb6+ axb6 40.Fxd5 Hd6 41.g4 b5 42.a3 Kb6 43.Kf2 Ka5 44.Kg3 bxc4 45.bxc4 Hb5 46.f5 gxf5 47.gxf5 Hc3 48.f6 Hxd5 49.cxd5 Bf7 50.Bf1 Kb6 51.a4 c4 52.a5+ Kxa5 53.Kg4 és sötét feladta

 

Hurcidze,N (2456) – Ju Wenjun (2529)
Angol megnyitás [A15]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.b4 Fg7 4.Fb2 0-0 5.e3 d6 6.Fe2 c5 7.a3 b6 8.0-0 Fb7 9.Hc3 e5 10.d4 e4 11.Hd2 cxd4 12.exd4 Be8 13.Be1 Hc6 14.d5 Hd4 15.Ff1 Hf5 16.g4 Hh4 17.g5?  

 

17...Hxd5! 18.cxd5 Vxg5+ 19.Kh1 Fxc3 20.Fxc3 Fxd5 21.Be3 Hf5 22.Hf3 Vf4?

Kimaradt a nyerés a 22...exf3 23.Bxe8+ Bxe8 24.Vd2 Vh5 25.Vf4 Be4 26.Be1 Bxe1 27.Fxe1 Vh6 változatban.

23.Vxd5 Hxe3 24.fxe3 Vxf3+ 25.Fg2 Vxe3 26.Fd2 Vd3 27.Vxd3 exd3 28.Fxa8 Bxa8 29.Bc1 Kg7 30.Fc3+ f6 31.Bf1 Bf8 32.Kg2 g5 33.Bf3 Kg6 34.Bxd3 Bc8 35.Fd2 Bd8 36.Kf3 d5 37.Fc3 h5 38.b5 Bc8 39.Fb4 Bd8 40.Ke3 f5 41.h4 gxh4 42.Kf4 d4 43.a4 Bd7 44.Fa3 h3 45.Bg3+?

Nino Hurcidze addig ügyetlenkedett, míg tisztelőnyével bajba került.

45...Kf7 46.Fb4 d3 47.Fd2 Bd4+ 48.Kxf5 Bh4 49.Bg1 Bg4 50.Bh1 Bg2 51.Ff4 d2 52.Fxd2 Bxd2 53.Bxh3 Bd5+ 54.Ke4 Bc5 55.Kd4 Kg6 56.Be3 h4 57.Be6+ Kf5 58.Be7 h3 59.Bh7 Kg4 60.Ke3 Bh5 61.Bg7+ Bg5 62.Bh7 Kg3 63.Ke2 h2 64.Kf1 Bg4 65.Bh8 Bh4 és világos feladta

Ruan Lufej (2483) - Lahno,K (2537)
Szicíliai védelem [B84]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e6 7.0-0 Fe7 8.f4 0-0 9.Kh1 Hc6 10.Hxc6 bxc6 11.e5 dxe5 12.fxe5 Hd7 13.Ff4 Fg5 14.Fg3 Fh4 15.Ff4 Fg5 16.Fg3 Fh4 17.Ff4 és döntetlen

 

Danieljan,E (2484) - Mkrtchian,L (2449)
Vezércsel [D56]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Hf3 Hf6 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 He4 8.Fxe7 Vxe7 9.Bc1 c6 10.Vc2 Hd7 11.a3 Hxc3 12.Vxc3 dxc4 13.Fxc4 b6 14.0-0 Fb7 15.Bfd1 c5 16.Fe2 Bac8 17.dxc5 Bxc5 18.Vd2 Bfc8 19.b4 Bxc1 20.Bxc1 Bxc1+ 21.Vxc1 Hf6 22.Hd4 Vd7 23.Fb5 Vd5 24.Fc6 Fxc6 25.Vxc6 Va2 26.h3 Va1+ 27.Kh2 Vxa3 28.Vc8+ Kh7 29.Vc2+ Kg8 30.Vc8+ Kh7 31.Vc2+ Kg8 32.Vc8+ Kh7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 2 | Reblog! 0 |

A dortmundi 40. Sparkassen Chess-Meeting ötödik fordulójában Lékó Péter sötéttel 24 lépésben remizett a német Georg Meierrel. A két éllovas, a két exvilágbajnok, az orosz Vlagyimir Kramnyik és az ukrán Ruszlan Ponomarjov megosztozott a ponton. Az orosz Szergej Karjakin legyőzte a német Daniel Fridmant és hármas holtversenyben az élen áll. Az olasz Fabiano Caruana könnyedén nyert a német Jan Gustafsson ellen. A német Arkadij Naiditsch 110 lépésben győzte le a lengyel Mateusz Bartelt. A szerdai pihenőnap után csütörtökön folytatódik a pontvadászat, a hatodik játéknapon Lékó Péter világossal Szergej Karjakinnal mérkőzik meg.

 

Katalán megnyitású partiban remizett Lékó Péter a német Georg Meirrel a 19-es kategóriájú torna ötödik fordulójában. A két évvel ezelőtti versenyen Vlagyimir Kramnyikkal nagymesterünk érdekes partiban osztozott meg a ponton, a 15. lépésig megismételte a varit, a gyalogért elegendő ellenjátéka volt, lépésismétléssel lett döntetlen a játszma.

Az exvilágbajnokok nem bírtak egymással. Vlagyimir Kramnyik ellen az ukrán Ruszlan Ponomarjov az elfogadott vezércselt játszotta meg. A tízszeres dortmundi győztes minimális előnye kevésnek bizonyult.

Az orosz Szergej Karjakin kedvenc változatát játszotta meg a német Daniel Fridman Caro-Kann védelme ellen. Pontosabban számolt ellenfelénél, nem idegenkedett a királyszárnyi dupla gyalogtól, mert bástyája behatolt a hetedik sorra, huszárjai is remek pozíciókat foglaltak el. Fridman minőséget vesztett, anyagi előnyét Karjakin jó technikával érvényesítette.

Második győzelmével az olasz Fabiano Caruana beérte Lékó Pétert. A spanyol megnyitású partiban Caruana minőségáldozattal került előnybe, a német Jan Gustafsson nem tanúsított igazi ellenállást.

A német Arkadij Naiditsch megszerezte első győzelmét, de anyagi előnyös pozíciójában többször is gyorsabb nyerést hagyott ki, 110 lépésben kényszerítette  megadásra a sereghajtó, negyedik vereségét elszenvedő lengyel Mateusz Bartelt.

 

Az 5. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2775) – Jan Gustafsson (német, 2629) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 35)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 37)

Mateusz Bartel (lengyel, 2674) – Arkadij Naiditsch (német, 2700) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 110)

Szergej Karjakin (orosz, 2779) – Daniel Fridman (német, 2655) 1 - 0 (Caro-Kann védelem, 46)

Georg Meier (német, 2644) – Lékó Péter (magyar, 2730) döntetlen (Katalán megnyitás, 24)

 

A verseny állása:

1-3. Ruszlan Ponomarjov, Szergej Karjakin és Vlagyimir Kramnyik 3,5 pont

4-6. Lékó Péter, Fabiano Caruana és Arkadij Naiditsch 3

7. Georg Meier 2,5

8. Daniel Fridman 1,5

9. Jan Gustafsson 1

10. Mateusz Bartel 0,5

 

A csütörtöki 6. forduló párosítása:

Jan Gustafsson – Arkadij Naiditsch

Ruszlan Ponomarjov – Mateusz Bartel

Daniel Fridman – Vlagyimir Kramnyik

Lékó Péter – Szergej Karjakin

Fabiano Caruana – Georg Meier

Meier,G (2644) - Lékó,P (2730)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.He5 Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7 11.Va4 e5 12.dxe5 Vxe5 13.Vxc4 Fe6 14.Vc2 Ff5 15.Vd2 Fh3

A 2010-es dortmundi viadalon Lékó Péter az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben a 15...Bfe8 16.Be1 Fg4 17.Hc3 He4 18.Hxe4 Vxe4 19.Vc3 Fxe2 20.Fe3 Vf3 folytatásban csatázott, a különböző színű futók miatt érdekes küzdelem folyt. Nagymesterünk kis híján legyőzte Kramnyikot, de 40. lépésével örökös sakkot engedélyezett.

16.Be1 Bad8 17.Vc3 Vd5 18.f3 Bfe8 19.Ha3 Vb7 20.Vb3 Va6 21.Vb5 Ve6 22.Vb3 Va6 23.Vb5 Ve6 24.Vb3 és döntetlen

Kramnyik,V (2801) - Ponomarjov,R (2726)
Elfogadott vezércsel [D29]

1.d4 d5 2.c4 dxc4

Ruszlan Ponomarjov az első fordulóban Lékó Péter ellen is az elfogadott vezércselt játszotta.

3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Fxc4 c5 6.0-0 a6 7.dxc5 Fxc5 8.Ve2

Nagymesterünk a vezércserét választotta, de előnyt nem sikert kicsiholnia. 8.Vxd8+ Kxd8 9.He5 Ke7 10.Fe2 Hbd7 11.Hc4 Ba7 12.Hbd2 b5 13.Ha5 Bc7 folytatásban.

8...Hc6 9.e4 b5 10.Fb3 Fb7 11.Hc3 Hd4 12.Hxd4 Fxd4 13.e5 Hd5 14.Hxd5 Fxd5 15.Bd1 Fxb3 16.axb3 Vb6

A cserékkel leegyszerűsödött az állás, minimális világos előnye.

17.Fd2 0-0 18.Fa5 Va7 19.Bd2 f6 20.exf6 Bxf6

 

21.Bxd4 Vxd4 22.Fc3 Vf4 23.Fxf6 Vxf6 24.Bc1 Vf5 25.h3 Vd5 26.Ve3 h6 27.b4 Bf8 28.f3 Bd8 29.Kh1 Kh8 30.Be1 Vd4 31.Vc3 Vxc3 32.bxc3 Bd3 33.Bxe6 Bxc3 34.Bxa6 Bc4 35.Bb6 Bxb4 36.f4 Bxf4 37.Bxb5 és döntetlen

 

Karjakin,S (2779) - Fridman,D (2653)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 c5 6.Fe3 Vb6 7.Hc3 Hc6 8.0-0 Vxb2 9.Ve1 cxd4 10.Fxd4 Hxd4 11.Hxd4 Fb4 12.Hdb5

Szergej Karjakin újítását 2010-ben, a Klubcsapatok Európa-kupáján Tuhajev ellen játszotta meg.

12...Fa5

Az orosz nagymester látványos játékkal került előnybe 12...Fxc3-ra, 13.Hxc3 a6 14.Bb1 Va3 15.Bxb7 He7 16.Fb5+! Kf8 (A tisztáldozat elfogadására, 16...axb5-re 17.Hxb5 Vxa2 18.Hd6+ Kf8 19.Vb4 Hc6 20.Bxf7+ Kg8 21.Vb7 változatban világos döntő előnybe került volna.) 17.Fd3 (17.Fd7) 17...Bc8 18.He2 Fxd3 19.cxd3 világos előnyéhez vezetett.

13.Bb1 Vxc2 14.Bb3 He7 15.Hd6+ Kf8 16.Hxb7 Fb6 17.Hd6 Fa5 18.Ff3 Fd3 19.Vc1 Vxc1 20.Bxc1 Hg6?!

 

21.Hxd5! Hxe5 22.Hf4 Hxf3+ 23.gxf3 Fg6  

 

 

24.Bb7

 Szergej Karjakin jelentős előnyt szerzett. Bástyája betört a hetedik sorra, huszárjai uralják a táblát.

24...Fb6 25.Bc8+ Bxc8 26.Hxc8 Fd4 27.Bb8 Fe5

 

28.Ba8 Fxf4 29.Hxa7+ Ke7 30.Bxh8

A szabadgyalog eldöntötte a játszma sorsát.

30...Kd7 31.Hb5 Fe5 32.a4 Kc6 33.Hc3 Fc2 34.a5 Fg6 35.He4 Kb5 36.Ba8 h6 37.Kg2 f5 38.Hd2 Fd6 39.a6 Ff4  

 

40.Hc4 Fh5 41.a7 Ka6 42.Ha5! Fc7 43.Bc8 Kxa7 44.Bxc7+ Kb6 45.Bxg7 Kxa5 46.Bh7 és sötét feladta

 

Caruana,F (2770) - Gustafsson,J (2625)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 b5 9.Fc2 d5 10.Hbd2 dxe4 11.dxe4 Fe6 12.Ve2 Fc5 13.b4 Fa7 14.a4 Hh5 15.Hf1 Fc4 16.Vd1 Vf6 17.Fg5 Vg6 18.He3 Fxe3 19.Fxe3 Bad8 20.Vc1 Bfe8 21.axb5 axb5 22.Ba6 Bd6 23.h3 Hd4  

 

 

24.Hxe5!

Fabiano Caruana a taktikai csapással előnybe került.

24...Hf3+ 25.Hxf3 Bxa6 26.e5

Számításba jött a 26.g4 Ba2 27.Fb1 Be2 28.Bxe2 Fxe2 29.e5 Fd3 30.Fxd3 Vxd3 31.gxh5 folytatás.

26...Vc6 27.Hd4 Va8?! 28.g4 Bxe5 29.gxh5 Bxh5 30.Ff4 g6 31.Ve3 Ba1 32.Fd1 c5 33.bxc5 Bxc5 34.Fh6 Bc8 35.Hf5 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Dortmundban zajló 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny negyedik fordulójában Lékó Péter 42 lépésben remizett az olasz Fabiano Caruanával. A francia védelem egyik bonyolult változatában Caruana nagyot hibázott, de nagymesterünk nem találta meg a nyerőesélyes folytatást. Az éllovas orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a német Arkadij Naiditsch-csal, az ukrán Ruszlan Ponomarjov az orosz Szergej Karjakinnal osztozott meg  a ponton. Döntetlennel ért véget a német Jan Gustafsson és a lengyel Mateusz Bartel, valamint a német meccs, Daniel Fridman és Georg Meier partija. Lékó Péter az ötödik játéknapon sötéttel Georg Meirrel küzd meg.

 

Öt döntetlen született a 19-es kategóriájú nagymesterverseny negyedik játéknapján. A nyeréshez csak Lékó Péter állt közel, de időzavarba került és kihasználatlanul hagyta az olasz Fabiano Caruana elhibázott huszársakkját. A francia védelem egyik hosszas elméleti változatában csatáztak, nagymesterünk bátran vállalta a bonyodalmakat. Királya a variban középen marad, sötét aktív tisztjátékkal próbált ellenesélyt teremteni. Caruana a 28. lépésben hibázott, Lékó Péter a számolgatások közepette nem találta meg a nyerőesélyt.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a német Arkadij Naiditsch a dortmundi viadalokon rendszeresen megmérkőzik egymással, tizenegyedszer küzdöttek meg. Naiditsch 2008-ban és 2010-ben is legyőzte Kramnyikot, míg a tízszeres dortmundi győztes négyszer nyert Rigában született ellenfelével szemben. A mai játszmában az exvilágbajnok sáncolási lehetőségének elvesztéséért h gyalogjának előrenyomulásával talált ellenjátékot, örökös sakk lett a vége.

Az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov kis előnyét nem tudta győzelemig fokozni az orosz Szergej Karjakin ellen. Békés mederben folyt a német találkozó, Daniel Fridman és Georg Meier partija. Három vesztés után megszerezte első fél pontját a lengyel Mateusz Bartel.

 

A 4. forduló eredményei:

Jan Gustafsson (német, 2629) – Mateusz Bartel (lengyel, 2674) döntetlen (Félszláv védelem, 35)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) – Szergej Karjakin (orosz, 2779) döntetlen (Spanyol megnyitás, 46)

Arkadij Naiditsch (német, 2700) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) döntetlen (Orosz huszárjáték, 24)

Daniel Fridman (német, 2655) – Georg Meier (német, 2644) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 32)

Lékó Péter (magyar, 2730) – Fabiano Caruana (olasz, 2775) döntetlen (Francia védelem, 42)

 

A verseny állása:

1-2. Ruszlan Ponomarjov és Vlagyimir Kramnyik 3 pont

3-4. Lékó Péter és Szergej Karjakin 2,5

5-7. Arkadij Naiditsch, Fabiano Caruana és Georg Meier 2 pont

8. Daniel Fridman 1,5

9. Jan Gustafsson 1

10. Mateusz Bartel 0,5

 

Az 5. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Jan Gustafsson

Vlagyimir Kramnyik – Ruszlan Ponomarjov

Mateusz Bartel – Arkadij Naiditsch

Szergej Karjakin – Daniel Fridman

Georg Meier – Lékó Péter

 

Lékó,P (2730) - Caruana,F (2775)
Francia védelem [C19]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 He7 7.Vg4 cxd4 8.Vxg7 Bg8 9.Vxh7 Vc7 10.He2 Hbc6 11.f4 dxc3 12.Vd3 d4 13.Hxd4 Hxd4 14.Vxd4 Fd7 15.Bg1 Hf5 16.Vf2 Vc6 17.Fd3 Vd5 18.Bb1 Fc6 19.Bb3

19...0-0-0

Az alaposan elemzett, hosszas elméleti változatban az utolsó divat.

20.Bxc3 Kb8 21.g4 Hd4 22.Bg3 Vh1+ 23.Ff1 b6 24.Fb2 Fe4 25.a4 Bd5 26.Fa3 Bc8 27.Fd6+ Kb7 28.Bxc8 Hf3+?

Fabiano Caruana vesztőt húzott. 28...Kxc8 29.c4 Hc2+ 30.Ke2 Bd4 31.a5 Kd7 32.f5 Fxf5 33.Vg2 Vxg2+ 34.Fxg2 Fxg4+ 35.Ff3 Ff5 36.axb6 axb6 egyenlő esélyekhez vezetett volna.

 

 

29.Ke2!

Péter hosszas gondolkodás után húzta. 29.Bxf3 Fxf3 30.Bc7+ Ka8 31.Bc8+ csak örökös sakk.

29...Bd2+ 30.Ke3 Kxc8

Tetszetős a matt 30...Bxf2-re a 31.Bb8+ Kc6 32.Fb5+ Kd5 33.c4 változatban.

 

31.Bg1?!

Sajnos kimaradt a 31.Fa6+! Kd8 32.Vf1 Vxf1 33.Fxf1 Bxh2 34.Fb5 Fb7 35.Bxf3 Fxf3 36.Kxf3 Bxc2 37.f5 Bc1 38.fxe6 fxe6 39.g5 Bg1 40.Kf4 nyerőesélyes folytatás.

31...Hxg1 32.Kxd2 Hf3+ 33.Kc3 Hxh2 34.Fe2 Va1+ 35.Kd2 Vh1

 

36.Vg3?!

Még adott volna esélyt a 36.a5! Kb7 37.f5 exf5 38.a6+ Kc8 39.e6 Hf3+ 40.Fxf3 Fxf3 41.exf7 Vh6+ 42.Kc3 Vf6+ 43.Fe5! Vxe5+ 44.Vd4 Va5+ 45.Kb2 Vb5+ 46.Kc1 Vf1+ 47.Kd2 Vd1+ 48.Ke3 Vg1+ 49.Kxf3 Vxd4 50.f8V+ Kc7 51.Ve7+ Kc6 52.Ve6+ Kc7 53.gxf5 folytatás.

36...Hf1+ 37.Fxf1 Vxf1 38.Ve3 Vg2+ 39.Ve2 Vxe2+ 40.Kxe2 Fxc2 41.a5 bxa5 42.Kd2 Fg6 és döntetlen

 

Naiditsch,A (2700) - Kramnyik,V (2799)
Orosz huszárjáték [C43]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.d4

A 2008-as dortmundi viadalon Arkadij Naiditsch emlékezetes győzelmet aratott Vlagyimir Kramnyik ellen: 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 (Kramnyik egy évvel később más varit játszott és viharos támadással nyert: 6...Fd6 7.0-0 0-0 8.c4 c6 9.Be1 Ff5 10.c5?! Fc7 11.Hc3 Hd7 12.Vc2 Be8 13.Fe3 h6 14.b4? Hdf6 15.h3 Vd7! 16.He2 Fxh3! 17.He5 Fxe5 18.dxe5 Bxe5 19.f3 Bae8 20.Ff4 Bh5 21.fxe4 dxe4 22.Fc4 Fxg2! 23.Hg3 Ff3 24.Vb3 Bh4 25.Fd6 Vh3 26.Fxf7+ Kh7 27.Vb2 Hg4 és világos feladta) 7.0-0 Fe7 8.Be1 Fg4 9.c4 Hf6 10.Hc3 Fxf3 11.Vxf3 Hxd4 12.Vd1 He6 13.cxd5 Hxd5 14.Fb5+ c6 15.Hxd5 cxb5 16.Ff4 Hxf4 17.Bxe7+ Kf8 18.Be5 Vd6 19.Vd2! Hg6? 20.Bee1 f6 21.Bad1 Kf7 22.Ve3 Bhe8 23.He7! Vxe7 24.Vb3+ Kf8 25.Bxe7 Bxe7 26.Vxb5 változatot láttuk és a német sakkozó érvényesítette anyagi előnyét.

3...Hxe4 4.Fd3 d5 5.Hxe5 Hd7 6.Hxd7 Fxd7 7.0-0 Fd6 8.Hc3 Vh4

Gyakrabban játszották a 8...Hxc3 9.bxc3 0-0 10.Vh5 f5 változatot.

9.g3 Hxc3 10.bxc3 Vg4

Négy éve Vlagyimir Kramnyik az azeri Sahriyar Mamedgyarov ellen 10...Vh3-mal folytatta. 11.Be1+ Fe6 12.Ff1 Vf5 13.Fd3 Vh3 14.Ff1 Vf5 után Mamedgyarov elkerülte a lépésismétléses remit. 15.Bb1 0-0-0 16.Ve2 c6 17.Bb3 Bhe8 18.Fe3 Be7 következett, a játszma remi lett.

11.Be1+ Kf8 12.Fe2 Vg6 13.c4 dxc4 14.Fxc4 h5 15.Vf3 h4

 

16.Vxb7 Be8 17.Bxe8+ Fxe8 18.Fd3 Vh5 19.Ve4 hxg3 20.hxg3 Vd1+ 21.Ff1 Vh5 22.Fd3 Vd1+ 23.Ff1 Vh5 24.Fd3 és döntetlen

 

Ponomarjov,R (2726) - Karjakin,S (2779)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.Hc3 Ff6 10.Be1 c6 11.d4 Hf5 12.d5 d6 13.He4 Fe7 14.c3 Hh4 15.g3 Hg6 16.f4 f5 17.Hf2 c5 18.Fd2 Ff6 19.Vc2 He7 20.c4 Kh8 21.a4 Fd7 22.Fd3 Vc7 23.Kg2 Bae8 24.Hh3 b6 25.Fc3 Fxc3 26.Vxc3 Hg8 27.Hg5 Hf6 28.b3 h6 29.Hf3 Kh7 30.h3 Vd8 31.Ba2 Bxe1 32.Vxe1 Be8 33.Be2 Bxe2+ 34.Vxe2 g6 35.Hd2 Kg7 36.Hb1 Kf7 37.Hc3 Hh5 38.Ve3 Vf6 39.Fe2 Hg7 40.Kf2 g5 41.Ff3 g4 42.Fg2 h5 43.h4 a5 44.Ke1 Ve7 45.Vxe7+ Kxe7 46.Ff1 Kf6 és döntetlen

Fridman,D (2655) - Meier,G (2644)
Nimzoindiai védelem [E20]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 c5 5.g3 Hc6 6.Fg2 d5 7.cxd5 Hxd5 8.Fd2 cxd4 9.Hxd4 Hxd4 10.Hxd5 Fxd2+ 11.Vxd2 e5 12.Hc3 0-0 13.Bd1 Ff5 14.e3 Hc2+ 15.Kf1 Hb4 16.a3 Hc6 17.Vxd8 Bfxd8 18.Ke2 Kf8 19.Fd5 Bac8 20.Bd2 He7 21.Ff3 Bxd2+ 22.Kxd2 Bd8+ 23.Kc1 b6 24.Bd1 Bxd1+ 25.Kxd1 Hc8 26.Fd5 Hd6 27.Kd2 Ke7 28.f3 h6 29.b3 Fd7 30.Kd3 f6 31.Kd2 Hb5 32.Hxb5 Fxb5 és döntetlen

 

Gustafsson,J (26279 - Bartel,M (2674)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.e3 a6 6.Vc2 c5 7.cxd5 exd5 8.Fe2 Fe6 9.0-0 Hc6 10.Bd1 cxd4 11.Hxd4 Hxd4 12.Bxd4 Fc5 13.Bd1 Ve7 14.Ff3 0-0 15.Hxd5 Hxd5 16.Fxd5 Fxd5 17.Bxd5 Bac8 18.Fd2 Fxe3 19.Fc3 Fb6 20.Vf5 Ve6 21.Vf3 Bfe8

A moszkvai világbajnoki döntőn Vishy Anand a 21...f6 22.h4 Vc6 23.h5 Bfd8 24.Bxd8+ Bxd8 25.Vxc6 bxc6 26.Be1 Kf7 27.g4 Fd4 28.Bc1 Fxc3 29.Bxc3 Bd4 folytatásban remizett Borisz Gelfanddal.

22.g3 Ve2 23.Kg2 Vxf3+ 24.Kxf3 Be7 25.Bad1 f6 26.Bd7 Bc7 27.Bxc7 Bxc7 28.Bd8+ Kf7 29.Fd4 Fxd4 30.Bxd4 Ke6 31.Ke3 Bc2 32.Bb4 b5 33.a4 bxa4 34.Bxa4 Bxb2 35.Bxa6+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lékó Péter is játszik a 2012/13-as Grand Prix-versenysorozaton

Címkék: Grand Prix 201213 Lékó Péter

A Nemzetközi Sakkszövetség és az AGON közzétette a férfiak 2012/13-as Grand Prix-sorozat 18 résztvevőjének névsorát. A világbajnoki ciklus és a GP-sorozat lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON hat nagymestert jelölhetett, Lékó Péter is  játszhat a sorozatban. Lemondta részvételét a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, a második örmény Levon Aronjan és a harmadik orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. A világbajnoki döntő vesztese, az izraeli Borisz Gelfand mellett a tavalyi Világkupa első négy helyezettje szerepel, hatan Élő-pontjaik alapján kaptak meghívást. A FIDE elnöke az olasz Fabiano Caruanának adott szabadkártyát. Az első viadalt szeptember 20-tól Londonban rendezik meg, ahol Lékó Péter is  sakkasztalhoz ül. A GP-sorozat első és második helyezettje harcolja ki a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen való részvételi jogot.

A világranglista első három helyezettje, a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik a világbajnoki ciklusra koncentrál, nem játszanak a hat versenyből álló GP-n, ahol a 18 résztvevő 4-4 tornán vesz részt és a legjobb három eredmény számít.

A FIDE honlapján megismerhettük a résztvevőket, a tornák helyszíneit és a beosztásokat. Lékó Péter a szeptember 20-tól Londonban megrendezésre kerülő első viadalon, majd november 21-től a taskenti versenyen szerepel. Jövőre április 17-től Lisszabonban játszik, majd Berlinben  július 3-tól az utolsó tornán.

A világbajnoki döntő vesztese, az izraeli Borisz Gelfand, a tavalyi Világkupa első négy helyezettje, az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov mellett hatan a 2011. júliusi és a 2012. januári súlyozott Élő-pontszámmal játszhatnak. Az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Szergej Karjakin, az amerikai Hikaru Nakamura, a bolgár Veszelin Topalov, az azeri Sahriyar Mamedgyarov és Vugar Gasimov pontszáma felelt neg a kritériumnak. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov az olasz Fabiano Caruanát választotta.

Az AGON hat nagymestert jelölhetett, Lékó Péter, az orosz Alekszandr Morozevics, a kínai Wang Hao, a kubai Leinier Dominguez Perez, a holland Anish Giri és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov kapott meghívást.

A GP-sorozat első és második helyezettje kiharcolja a 2014-es világbajnok-jelölti  versenyre a részvételi jogot. A 12-12 résztvevős versenyeknek 170-170 ezer euró a díjalapja, a győztes 25 ezret kap. A GP-sorozat első kilenc helyezettje még 420 ezer eurón osztozik, az első helyezett 100 ezret kap.

FIDE GRAND   PRIX

2012

2013

Név

Ország

 Jog

Élő

London

Taskent

Lisszabon

Madrid

Berlin

Párizs

Szept.20 okt.3

Nov.21- dec.5

Ápr.17 – május 1

Máj.22- jún.4

Július   3-17

Szept.18- okt.2

Radzsabov,   Tejmur

AZE

Élő

2788

2788

2788

2788

2788

Karjakin,   Szergej

RUS

Élő

2779

2779

2779

2779

 

2779

Nakamura,   Hikaru

USA

Élő

2778

2778

2778

2778

2778

Caruana,   Fabiano

ITA

FIDE
  Elnök

2773

2773

2773

2773

2773

Morozevics,   Alekszandr

RUS

AGON

2770

2770

2770

2770

2770

Ivancsuk,   Vaszilij

UKR

Világ-kupa

2769

2769

2769

2769

2769

Griscsuk,   Alekszandr

RUS

Világ-kupa

2763

2763

2763

2763

2763

Topalov,   Veszelin

BUL

Élő

2752

2752

2752

2752

2752

Szvidler,   Peter

RUS

Világ-kupa

2749

2749

2749

2749

2749

Wang, Hao

CHN

AGON

2739

2739

2739

2739

 

2739

Gelfand, Borisz

ISR

Döntő

2738

2738

2738

 

2738

2738

Gasimov, Vugar

AZE

Élő

2737

 

2737

2737 2737

2737

2

Léko, Péter

HUN

AGON

2730

2730

2730

2730

2730

Ponomarjov,   Ruszlan

UKR

Világ-kupa

2726

2726

2726

2726

2726

Mamedgyarov,   Sahriyar

AZE

Élő

2726

2726

2726

2726

2726

Dominguez   Perez, Leinier

CUB

AGON

2725

2725

2725

2725

2725

Giri,   Anish

NLD

AGON

2696

2696

2696

 

2696

2696

Kaszimdzsanov   Rusztam

UZB

AGON

2690

2690

2690

2690

2690

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A sakkolimpia előtt főpróba a zsermuki Grand Prix-verseny

Címkék: Zsermuk Grand Prix

Az örményországi Zsermukban július 17. és 28. között rendezik meg a női Grand Prix-versenysorozat ötödik tornáját. A mezőnyben Rosztovban és Shenzenben is győztes kínai világbajnoknő, a 18 esztendős Hou Ji-fan a legmagasabb Élő-pontos résztvevő. A GP-sorozat győztese 2013-ben  döntőt játszhat a 2012-es, 64 résztvevős  kiesési rendszerű világbajnokság első helyezettjével.

Az augusztus 27-től Isztambulban megrendezésre kerülő 40. sakkolimpia előtt a legtöbb résztvevő számára főpróba lesz a zsermuki GP-viadal. Az eredetileg tervezett mezőnyben kisebb változások vannak, lemondások miatt a grúz Nino Hurcidze és az örmény Lilit Mkrtchian kapott meghívást. A mezőnyben a kínai olimpiai válogatottból hárman is játszanak, csak Ruan Lufei nem tagja a kijelölt csapatnak. Érdeklődéssel várjuk a világbajnoknő, a pontversenyben vezető Hou Ji-fan és a kazanyi GP-n holtversenyben első indiai Humpy Koneru újabb összecsapását. A kínai Zhao Xue csak harmadik versenyét játssza, Hou Ji-fan befejezi a sorozatot.

Hou Ji-fan vezet a GP-sorozaton

 

A zsermuki GP-torna résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:

Hou Ji-fan (kínai, 2617)

Humpy Koneru (indiai, 2598)

Zhao Xue (kínai, 2556)

Katyerina Lahno (ukrán, 2537)

Ju Wenjun (kínai, 2518)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516)

Ruan Lufei (kínai, 2483)

Elina Danieljan (örmény, 2480)

Nino Hurcidze (grúz, 2456)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2450)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447)

Jekatyarina Kovalevszkaja (orosz, 2417)

 

A Grand Prix állása:

 

Név

Nemzet

Rosztov 2011

Shenzhen 2011

Nalcsik 2011

Kazany 2012

Zsermuk 2012

Isztambul 2012

Össz.

Hou Ji-fan

CHN

160

160

  100

420

Anna Muzicsuk

SLO

100

130

 

  145

 

 

375

Katyerina Lahno

UKR

130

 

   80

   50

 

 

260

Zhao Xue

CHN

 

75

160

 

 

 

235

Viktorija Cmilyte

LTU

 

35

100

   100

 

 

235

Ju Wenjun

CHN

 

100

130

 

 

 

230

Tatjana Koszinceva

RUS

100

 

55

   70

 

 

225

Humpy Koneru

IND

65

 

 

145

 

 

210

Nagyezda Koszinceva

RUS

80

55

35

170

Elina Danieljan

ARM

45

50

 

   75

 

 

170

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

20

20

100

 

 

 

140

Antoaneta Stefanova

BUL

45

 

55

35

 

 

135

Alisza Galljamova

RUS

65

 

30

20

 

 

115

Ruan Lufei

CHN

30

75

 

 

 

 

105

Tan Zhongyi

CHN

 

100

 

 

 

 

100

Aleszandra Kosztenjuk

RUS

10

 

10

   75

 

 

95

Zsu Csen

QAT

 

35

55

 

 

 

90

Munguntuul Batkhuyag

MGL

 

60

20

 

 

 

80

Betul Cemre Yildiz

TUR

10

   10

20

 

A hat versenyből álló Grand Prix-sorozaton való részvételre a 2010-es kiesési rendszerű világbajnokság első négy helyezettje kvalifikálta magát. Öten Élő-pontszámuk alapján kaptak meghívást, a 2010. júliusi és a 2011. januári ún. súlyozott pontszámok alapján. A hat rendező is delegálhatott versenyzőt, a FIDE elnöke három sakkozónőt jelölhetett. Négy tornán kell játszani, a legjobb három eredmény számít a végső sorrendbe. A sorozat győztese világbajnoki kihívó lesz.

Tornánként 40 ezer euró a díjalap, a győztes 6.500 eurót és 160 pontot kap. A végső sorrend első kilenc helyezettje még további 60 ezer eurón is osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 15 ezer eurót nyer. A „szófiai szabály” érvényes, amely tiltja a megegyezéses döntetlent. Remizni csak a jól ismert esetekben lehet: háromszori tükörkép, háromszori lépésismétlés, elméleti döntetlen állásokban, illetve az 50 lépéses szabály szellemében.

A pontozás és a díjazás:

1.120 pont + 40 bónusz, 6.500 euró

2. 110 pont + 20 bónusz, 4.750 euró

3. 100 pont + 10 bónusz, 4.000 euró

4.   90 pont, 3.750 euró

5.   80 pont, 3.500 euró

6.   70 pont, 3.250 euró

7.   60 pont, 3.000 euró

8.   50 pont, 2.750 euró

9.   40 pont, 2.500 euró

10. 30 pont, 2.250 euró

11. 20 pont, 2.000 euró

12. 10 pont, 1.750 euró

 

Tavaly augusztusban Rosztovban a kínai világbajnoknő, a 17 éves Hou Ji-fan győzelmével fejeződött be a Grand Prix-versenysorozat első tornája. Remek rajtjának, a viadal első félidejében mutatott lenyűgöző játékának köszönhetően egypontos előnnyel ért célba. Hat partiban kényszerítette feladásra ellenfeleit, egyetlen vereségét az ukrán Katyerina Lahnótól szenvedte el.

A kétszeres kontinensbajnok Lahno megizzadt az utolsó fordulóbeli remiért, a nehéz pozícióban sem vesztette el hidegvérét, és remire mentette a partit, ami számára a második helyet jelentette. Az orosz Tatjana Koszinceva az utolsó játéknapon bukta el veretlenségét. Meglepetés volt a világbajnoki kihívó Humpy Koneru gyenge szereplése, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk utolsó helye.

 

A Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Hou Ji-fan (kínai) 8 pont

2.Katyerina Lahno (ukrán) 7

3-4. Anna Muzicsuk (szlovén) és Tatjana Koszinceva (orosz) 6,5

5. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 6

6-7. Humpy Koneru (indiai) és Alisza Galljamova (orosz) 5,5

8-9. Antoaneta Sztefanova (bolgár) és Elina Danieljan (örmény) 5

10. Ruan Lufei (kínai) 4,5

11. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz) 3,5

12. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 3

 

Hou Ji-fan veretlenül végzett az élen a Shenzenben megrendezett viadalon. A szlovén Anna Muzicsuk második helye szép siker, megakadályozta a kínai sakkozónők teljes diadalát. A litván Európa-bajnoknő, Viktorija Cmilyte gyengén sakkozott.

A torna végeredménye:

1.Hou Ji-fan (kínai) 8 pont

2. Anna Muzicsuk (szlovén) 7

3-4. Ju Wenjun (kínai) és Tan Zhongyi (kínai) 6,5

5-6. Zhao Xue (kínai) és Ruan Lufei (kínai) 6

7. Batkhuyag Munguntuul (mongol) 5,5

8. Elina Danieljan (örmény) 5

9-10. Viktorija Cmilyte (litván) és Zsu Csen (katari) 4,5

11. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz) 4

12. Betul Cemre Yildiz (török) 2,5

 

Nalcsikban, Kabard és Balkárföld fővárosában októberben rendezték meg a sorozat harmadik versenyét. Kettős kínai siker született, Zhao Xue bámulatos eredménnyel, a 11 partiból 9,5 pontot gyűjtve végzett az első helyen. Ju Wenjun 2,5 pontos hátránnyal lett második, az utolsó fordulóban honfitársnőjére mért vereséget. Meglepetés az orosz olimpiai bajnokcsapat nagymesternőinek gyenge szereplése, Tatjana Koszinceva, Nagyezsda Koszinceva, Alisza Galljamova balsikere mellett az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk utolsó helye újabb szenzáció.

A Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Zhao Xue (kínai) 9,5

2. Ju Wenjun (kínai) 7

3-4. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz) és Viktorija Cmilyte (litván) 6

5. Katyerina Lahno (ukrán) 5,5

6-9. Zsu Csen (katari), Tatjana Koszinceva (orosz), Nagyezsda Koszinceva (orosz) és Antoaneta Sztefanova (bolgár) 5

10. Alisza Galljamova (orosz) 4,5

11. Batkhuyag Munguntuul (mongol) 4

12. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 3,5

 

Júniusban Kazany volt a sorozat negyedik viadalának a színhelye. A meglepetésekben bővelkedő versenyen csak utolsó játéknapon dőlt el az első hely sorsa, öt parti is döntéssel fejeződött be. A forduló előtt még holtversenyben az élen álló litván Viktorija Cmilyte gyorsan remizett, bebiztosította dobogós helyezését. Riválisai közül az indiai Humpy Konerunak volt könnyebb feladata, a formán kívül játszó orosz Alisza Galljamovát érdekes tisztáldozattal győzte le. Koneru a rajtnál óvatosabban játszott, hajrája remekül sikerült.

A szlovén Anna Muzicsuk a versenyen sokat hibázó orosz Nagyezsda Koszincevával szemben szerezte meg az értékes győzelmet. Koneruhoz hasonlóan megőrizte veretlenségét. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan nagy kalandok után holtversenyben harmadikként zárta szereplését. Nem játszott jó formában, két veresége a torna szenzációjának számított, különösen a török Betul Cemre Yildizzel szembeni sorozatos hibái döbbentették meg a sakkrajongókat.

Az örmény Elina Danieljan a nyolcadik forduló után még félpontos előnnyel vezetett, hármat veszítve azonban alaposan visszaesett a tabellán. Az orosz Alekszandra Kosztenjuk a verseny végén játszott jobban, vagy inkább szerencsésebben. Gyengélkedtek a Koszinceva nővérek, az ukrán Katyerina Lahno az utolsó négy játszmájából csak fél pontot szerzett.

 

A torna végeredménye:

1-2. Humpy Koneru (indiai) és Anna Muzicsuk (szlovén) 7,5

3-4. Viktorija Cmilyte (litván) és Hou Ji-fan (kínai) 7

5-6. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) és Elina Danieljan (örmény) 6

7. Tatjana Koszinceva (orosz) 5,5

8. Katyerina Lahno (ukrán) 5

9-10. Antoaneta Sztevanova (bolgár) és Nagyezsda Koszinceva (orosz) 4,5

11. Alisza Galljamova (orosz) 3

12. Betul Cemre Yildiz (török) 2,5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny harmadik fordulójában Lékó Péter megszerezte első győzelmét. A német Jan Gustafssont spanyol megnyitású partiban játszotta túl. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a sereghajtó lengyel Mateusz Bartelre mért vereséget, az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov a német Georg Meier ellen nyert, ketten félpontos előnnyel vezetnek. Az orosz Szergej Karjakin remizett a német Arkadij Naiditsch-csal, az olasz Fabiano Caruana a német Daniel Fridmant győzte le. Lékó Péter negyedik játszmáját világossal az olasz nagymesterrel játssza.

A harmadik játéknapon négy játszma is döntéssel végződött, Lékó Péter nyert elsőnek. Stílusának megfelelően alakult a német Jan Gustafsson elleni játszmája. A futópárral egyre nagyobb térelőnyre tett szert, tisztjeinek helyzetét lépésről lépésre javította. Sötét gyalogszerkezetében több gyengeség is keletkezett, ezeket passzívan kellett védenie, ellenjátékra esélye sem volt. Az időellenőrzést követően Péter döntő akciót kezdett, szabadgyalogja védhetetlenül tört előre, Gustafsson a 45. lépést követően kapitulált.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a sereghajtó lengyel Mateusz Bartelt győzte le. A nyitásban új tervvel jelentkezett, gyalogot nyert, anyagi előnyét a tőle megszokott precizitással érvényesítette.

Bonyolult középjátékot követően a különböző színű futóknak köszönhetően jutott támadáshoz az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov. A német Georg Meier nehéz állásban, már az időkontroll után húzott azonnal vesztőt, a matt elkerülhetetlenné vált.

Két gyengébben megjátszott parti után az olasz Fabiano Caruana első győzelmének örülhetett. A német Daniel Fridman a sáncolás helyett királyát a küzdőtéren hagyta, ezt Caruana futópárja segítségével kihasználta, a végjátékban szabadgyalogja döntött.

Az orosz Szergej Karjakin és a német Arkadij Naiditsch a spanyol megnyitás berlini változatában osztozott meg a ponton.

 

A 3. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2730) – Jan Gustafsson (német, 2629) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 45)

Georg Meier (német, 2644) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) 0 – 1 (Szláv védelem, 52)

Szergej Karjakin (ukrán, 2779) – Arkadij Naiditsch (német, 2700) döntetlen (Spanyol megnyitás, 59)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) – Mateusz Bartel (német, 2674) 1 - 0 (Angol megnyitás, 50)

Fabiano Caruana (olasz, 2775) – Daniel Fridman (német, 2655) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 52)

 

A verseny állása:

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Ruszlan Ponomarjov 2,5 pont

3-4. Szergej Karjakin és Lékó Péter 2

5-7. Georg Meier, Arkadij Naiditsch és Fabiano Caruana 1,5 pont

8. Daniel Fridman 1

9. Jan Gustafsson 0,5

10. Mateusz Bartel 0

 

A 4. forduló párosítása:

Jan Gustafsson – Mateusz Bartel

Ruszlan Ponomarjov – Szergej Karjakin

Arkadij Naiditsch – Vlagyimir Kramnyik

Daniel Fridman – Georg Meier

Lékó Péter – Fabiano Caruana

 

Lékó,P (2730) - Gustafsson,J (2629)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 Be8 9.Hbd2 Ff8 10.d4

Magnus Carlsen, Szergej Karjakin, Buszlan Ponomarjov, Almási Zoltán is a 10.Hf1 h6 11.Hg3 (11.h3) változatot játszotta meg, Péter térelőnyre törekedett.

10...b5 11.Fc2 Fg4

Sötéttel jobb a 11...Fb7-es változat.

12.h3 Fh5 13.d5 He7 14.Hf1 h6 15.a4 c6 16.dxc6 Hxc6 17.Hg3 Fxf3?!

Nem lett volna rózsás a sötét futó helyzete g6-on, de a futópár előnyével nagymesterünk stílusának oly megfelelő állást játszhatott. Sötétnek nincs ellenjátéka.

18.Vxf3 b4 19.Hf5 bxc3 20.bxc3 Ha5 21.Bd1 Be6 22.Fa3 g6 23.He3 Kg7

 

24.Fb4 Ba7 25.Bab1 Be8 26.Bd2 Hc6 27.Fc5 Bd7 28.Fb6 Va8

 

 

29.a5 Bc8 30.Bbd1 Hb8 31.Hd5 Hxd5 32.Bxd5 Vc6 33.B5d3 Bb7

 

 

34.Fb3 Ve8 35.Fd5 Be7 36.Ve2 Hd7 37.Bf3 Hc5 38.Ba1 Ha4 39.Vc2 Hc5 40.Ve2 Ha4

Az időnyerést szolgáló lépésismétlés után következett a végső csapás. 

 

 

41.Vxa6 Hxc3 42.Vd3 Hxd5 43.Vxd5 Vc6 44.Bb3 Vxd5 45.exd5 és sötét feladta, nem várta meg a 45… Ba8 46.a6 f5 47.a7 Bee8 48.Fc7 e4 49.Ba6 h5 50.Bb7 döntő manővert.

 

Kramnyik,V (2799) - Bartel,M (2674)
Angol megnyitás [A25]

1.c4 e5 2.Hc3 Hc6 3.g3 f5 4.Fg2 Hf6 5.e3 d5 6.Hxd5 Hxd5 7.cxd5 Hb4 8.d3 Hxd5 9.Hf3 Fb4+

Gyakrabban játsszák a 9...Fd6 10.0-0 Hf6 11.Vb3 Ve7 változatot.

10.Fd2 Fxd2+ 11.Vxd2 Vd6 12.0-0 0-0 13.e4

Az orosz exvilágbajnok újított, korábban a 13.d4, illetve a 13.Bac1 lépés fordult elő.

13...He7

 

14.d4 fxe4 15.Hxe5 Ff5 16.Vc3 Bad8 17.Bac1 Hd5 18.Vb3 Vb6 19.Vxb6 axb6 20.Bfe1 c6 21.Fxe4 Fxe4 22.Bxe4

 Vlagyimir Kramnyik gyalogot nyert, technikailag azonban korántsem könnyű az előny érvényesítése.

22...Hf6 23.Bf4 Bfe8 24.Kf1 Hd5 25.Bf3 Hb4?!

Mateusz Bartel elnézte világos következő manőverét, amivel jelentősen javította a bástyák hatékonyságát, a sötét huszár pedig passzív helyzetbe került.

 

26.Bc4! Ha6

Az a vonalon betört volna a bástya 26...Hd5-re 27.Ba4 Hf6 28.Bf4 Be7 29.Ba7-tel.

27.Be3! b5 28.Bc1 Hb4

A d4 gyalog tabu, világos növelhetné előnyét 28...Bxd4-re 29.Hxc6! Bde4 30.Bxe4 Bxe4 31.Hd8 Ba4 32.Hxb7 Bxa2 33.Bc8+ Kf7 34.Ba8 folytatásban.

29.a3 Hd5 30.Be2 Hb6 31.b3 Bf8 32.Hd3 Bxd4?!

Megkönnyítette az exvilágbajnok nyerését.

 33.Hc5 Bb8 34.Be7 Hd5 35.Bxb7 Bxb7 36.Hxb7 He7 37.Ke2 Bd7 38.Hc5 Ba7 39.Ba1 Hd5 40.Kd3 Hb6 41.Kd4 Kf7 42.f4 Ba8
                                              

 

43.Hb7! Hd7 44.a4 bxa4 45.bxa4 Kf6 46.a5 Kf5 47.h3 h5 48.Hd6+ Ke6 49.He4 Kf5 50.a6 és sötét feladta

 

Karjakin,S (2779) - Naiditsch,A (2700)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5

Az idei Tata Steel szuperversenyen Szergej Karjakin maga is ezt a változatot játszotta Vaszilij Ivancsukkal szemben.

11.Ff4

A zürichi párosmeccsen Levon Aronjan a 11.Fg5 Fe6 12.b3 Fe7 13.Bad1 h4 14.Bfe1 Bd8 15.Bxd8+ Kxd8 16.He4 b6 17.Ff4 Kc8 18.Heg5 Fxg5 19.Fxg5 Fd5 folytatással próbálkozott Vlagyimir Kramnyik ellen. Ivancsuk 11.Bd1 Fe7 12.Fg5 Fe6 13.b3 h4 14.Kf1 a5 15.a4 Bh5 16.Fc1 Fb4 17.He2 Fd5 18.He1 változatban nem tudott előnybe kerülni.

11...Fe7 12.Bad1 Fe6 13.Hg5 Bh6 14.g3 Fxg5 15.Fxg5 Bg6 16.h4 f6 17.exf6 gxf6 18.Ff4 Hxh4 19.f3 Bd8 20.Bxd8+ Kxd8 21.Kf2 Hf5 22.Bh1 Hg7

A nagymesterek a tavalyi Grand Slam-döntőn látott Anand-Nakamura partit követték.

23.b3

A világbajnok a 23.Fd2 Ff5 24.Hd1 Fxc2 25.He3 Fd3 26.Hg2 He6 27.Bxh5 Bg7 28.Fc3 Ke7 folytatást választotta, remi lett a játszma.

23...Ff5 

 

 

24.Hd1 Fd7

Arkadij Naiditsch jól látta, hogy "mérgezett" a c2 gyalog. 24...Fxc2-re 25.He3 Ff5 26.Hg2! következett volna és csapdában a sötét bástya!

25.c4 Fe8 26.Fd2 Hf5

A német sakkozó nagyon pontosan játszott.

27.Ff4 Hg7 28.He3 He6 29.Bxh5 Hxf4 30.gxf4 Bg2+ 31.Kxg2 Fxh5 32.b4 Kd7

Az egyenlő állást még sokáig játszották...

33.c5 Ke6 34.Kg3 b6 35.a3 f5 36.Kf2 Fg6 37.Ke2 Fh5 38.Kf2 Fg6 39.Kg2 Ff7 40.Kh3 Fh5 41.Kg3 Kf6 42.Hc2 Fe8 43.Hd4 Fd7 44.Kf2 b5 45.Kg3 Kg7 46.Kf2 Kf6 47.Ke3 Fe8 48.Kd2 Fd7 49.Kc3 Fe8 50.Kb2 Fd7 51.a4 a6 52.a5 Fe8 53.Kc3 Fd7 54.Hc2 Fe6 55.He1 Fc4 56.Hd3 Fxd3 57.Kxd3 Ke6 58.Kd4 Kf6 59.Kd3 Ke6 és döntetlen

 

Meier,G (2644) - Ponomarjov,R (2726)
Szláv védelem [D12]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Fe2 Hbd7 8.0-0 dxc4 9.Hxg6 hxg6 10.Fxc4 Vc7 11.h3 g5 12.Fe2 e5 13.Fd2 Bd8 14.Bc1 Hb6 15.Be1 Fe7 16.a4 a6 17.a5 Hbd5 18.Hxd5 Bxd5 19.Fc4 Bd7 20.Vb3 0-0 21.d5 He4 22.Vd3

Megőrizte volna Georg Meier előnyét a 22.Fb4 c5 23.Fd3 Vd8 24.Fxe4 cxb4 25.Va2 változatban.

22...Hxd2 23.Vxd2 e4 24.Bed1 Bfd8 25.Ve2 c5 26.b4 Ve5 27.b5 Fd6 28.Vg4 axb5 29.Fxb5 Be7 30.g3 g6 31.Kg2 Kg7 32.Bh1 Bh8 33.Fe2 Bh5 34.Vc8

 

34...Bc7 35.Va8 Bh8 36.Va7 f5

A különböző színű futók erősítik az ukrán exvilágbajnok támadását.

37.Vb6 f4 38.exf4 gxf4 39.gxf4 Vxf4 40.Vb3 Bf8 41.Ve3 Vf6 42.Bc4 Ff4 43.Vxe4 Be7 44.Vd3 Fd6 45.f4?

 

45...Bfe8! 46.Fg4 Be3 47.Vc2 Fxf4 48.Bb1 Bg3+ 49.Kh1 Bxg4! 50.hxg4 Vh4+ 51.Kg1 Vxg4+ 52.Kf1 Vh3+ és világos feladta

 

Caruana,F (2775) - Fridman,D (2655)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 c5 6.Fe3 cxd4 7.Hxd4 He7 8.Hd2 Hbc6 9.H2f3 Fe4 10.0-0 Hg6 11.Hd2 Hgxe5 12.Hxe4 dxe4 13.c3 Fd6 14.Va4 Va5 15.Vb3 Fc7 16.Vxb7 Bb8 17.Va6 Hxd4 18.Fxd4 Vxa6 19.Fxa6 Bxb2 20.Bfb1 Bxb1+ 21.Bxb1 Kd7

A király nagyobb biztonságban lett volna sáncolás után.

22.a4 Hc6 23.Fxg7 Bb8 24.Fb5 Fd6 25.Bd1 Kc7 26.Fh6 Fe5 27.Fe3 f5 28.g3 Fd6 29.c4 Ba8 30.a5 e5  

 

31.c5

Számításba jött a 31.Fb6+ axb6 32.axb6+ Kxb6 33.Bxd6 Bc8 34.Bf6 Kc5 35.Bxf5 Kd4 36.Kf1 folytatás.

31...Ff8 32.Bd5 Be8 33.a6 Be6 34.Kg2 Fg7 35.Fd2 Bg6 36.h4 h5 37.Kf1 Be6 38.Fe2

Időzavarban Fabiano Caruana kihagyta a 38.Fa5+ Hxa5 (38...Kb8 39.Fxc6) 39.Bd7+ Kc8 40.Bxg7 Kb8 41.Bh7 gyorsabb nyerést.

38...Hd4 39.Bd6 Bxd6 40.cxd6+ Kxd6 41.Fxh5 Kc6 42.Fe2 Hxe2 43.Kxe2 Kb5

 

 

44.h5 Kxa6 45.h6 Ff8 46.h7 Fg7 47.g4 fxg4 48.Ke3 Kb5 49.Kxe4 Kc6 50.Kf5 e4 51.Kxe4 Kd7 52.Kf5 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny második fordulójában Lékó Péter sötéttel 27 lépésben remizett a német színekben játszó Daniel Fridmannal. A játéknap első győzelmét az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik aratta, kreatív játékkal nyert a német Jan Gustafsson ellen. Honfitársa, Szergej Karjakin megbüntette a lengyel Mateusz Bartelt, aki középen hagyta királyát, sötét támadása átütött. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov kihasználta az olasz Fabiano Caruana súlyos időzavarát, értékes pontot szerzett. A német találkozón, Arkadij Naiditsch és Georg Meier összecsapása érdekes küzdelemben végződött pontosztozkodással. Lékó Péter harmadik játszmáját világossal Jan Gustafssonnal játssza.

 

 

Lékó Péter második játszmája is remivel végződött a 19-es kategóriájú viadalon. Az idei svájci rendszerű német bajnokság győztesével, a lett származású Daniel Fridmannal a katalán megnyitásban osztozott meg a ponton. Ismert varit játszottak, Fridman a 17. lépésben tért le az elméleti ösvényről, többek között nem követte a 2007-ben, a II. Tal-emlékversenyen játszott Kramnyik-Carlsen partit. Úgy tűnik, hogy f3-on nagymesterünk korán cserélt, a parti lépésismétléssel lett döntetlen.

 

Meglepetésre az orosz Vlagyimir Kramnyik királyindiai védelmet játszott. Láthatóan készült a német Jan Gustafsson által korábban játszott változatra, és érdekes új tervvel lepte meg az elméletileg közismerten nagyon képzett ellenfelét. Kreatív játékkal hosszas gondolkodásra kényszerítette Gustafssont az „a” gyalog bátor előrenyomulásával, majd a minőségáldozattal csak fokozta gondjait. A kritikus állásban a német sakkozó súlyos időzavarban nem találta meg a legjobb védekezést, az „a” gyalog célba ért!

 

Az orosz Szergej Karjakin is sötéttel nyert. A szuperversenyen újonc lengyel Mateusz Bartel a megnyitáselméleti párbajt elvesztette, hátrányos pozícióban nagyot hibázott. Királya középen rekedt, a sötét haderő támadásba lendült. A 22 éves rapidvilágbajnok válogathatott a nyerések között.

A két évvel ezelőtti tornagyőztes ukrán Ruszlan Ponomarjov az olasz Fabiano Caruanára mért vereséget. A szicíliai védelmű csatában Ponomarjov kedvezőbb állásából nem hozta ki a maximumot, de a túlzottan is sokat versenyző Caruana a bonyolult középjátékban időzavarba került. Ponomarjov taktikai csapására nem volt elegendő ideje, hogy átszámolja a lehetőségeket, könnyen megadta magát.

A német derbi érdekes küzdelmet hozott. Arkadij Naiditsch tisztet áldozott, Georg Meier a tiszt visszaadásával szerelte le világos támadását. A bástyavégjátékban gyalogelőnyét nem tudta érvényesíteni.

 

A 2. forduló eredményei:

Jan Gustafsson (német, 2629) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 27)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) – Fabiano Caruana (olasz, 2775) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 36)

Arkadij Naiditsch (német, 2700) – Georg Meier (német, 2644) döntetlen (Angol megnyitás, 53)

Mateusz Bartel (lengyel, 2674) – Szergej Karjakin (orosz, 2779) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 34)

Daniel Fridman (német, 2655) – Lékó Péter (magyar, 2730) döntetlen (Katalán megnyitás, 27)

 

A verseny állása:

1-4. Vlagyimir Kramnyik, Szergej Karjakin, Ruszlan Ponomarjov és Georg Meier 1,5 pont

5-7. Lékó Péter, Daniel Fridman és Arkadij Naiditsch 1

8-9. Jan Gustafsson és Fabiano Caruana 0,5

10. Mateusz Bartel 0

 

A 3. forduló párosítása:

Lékó Péter – Jan Gustafsson

Georg Meier – Ruszlan Ponomarjov

Szergej Karjakin – Arkadij Naiditsch

Vlagyimir Kramnyik – Mateusz Bartel

Fabiano Caruana – Daniel Fridman

 

Fridman,D (2655) - Lékó,P (2730)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.c4 0-0 6.0-0 dxc4 7.Va4 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fd6 11.Fg5 Hbd7 12.Hbd2 Bc8 13.Fxf6 Hxf6 14.Hb3 c5 15.Hxc5 Fe4 16.Vc3 e5 17.Ve1

Vlagyimir Kramnyik a 2007-ben játszott II. Tal-emlékversenyen Magnus Carlsen ellen a 17.e3 Fxc5 18.dxc5 Vd5 19.Bad1 Va8 20.He1 Fxg2 21.Hxg2 He4 22.Vxe5 Bxc5 23.Vd4 Bc4 24.Vd3 Hg5 változatban sem tudott előnyt elérni.

17...Fxc5 18.dxc5 Bxc5 19.Bc1 Bxc1 20.Vxc1 Vd5 21.a3

Számításba jött a 21.Bd1 Vb7 (21...Vxa2 22.Hxe5 Fxg2 23.Kxg2 Ve6 24.f4) 22.Vc5 Be8 23.Bd6 változatot választani.

21...Bd8 22.Vc3 Fxf3

Kissé elsietett csere. 22...g5 23.h3 h6 24.Be1 Be8 talán többet ígért.

23.exf3 Vd2 24.Vc7

Az idei svájci rendszerű, a nagy neveket nélkülöző bajnokság győztese játszhatta volna a 24.Vxe5 Be8 25.Vc7 Vxb2 26.Va5 folytatást is.

24...Be8 25.Vc1 Bd8 26.Vc7 Be8 27.Vc1 Bd8 és döntetlen

 

Gustafsson,J (2629) - Kramnyik,V (2799)
Királyindiai védelem [E94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 c6 8.0-0 exd4 9.Hxd4 Be8 10.f3 d5 11.cxd5 Hxd5 12.Hxd5 cxd5 13.Bc1

Az adatbázisban két Gustafsson-partit is találunk a változatra. A görög Kotronias ellen 2007-ben 13.Vb3 Hc6 14.Bad1-gyel folytatta. Két éve az exvilágbajnok ellen is megjátszott változat mellett döntött.

13...a5

Újítás, új terv, mondhatnánk, hogy a gyalog elindult hódító útjára. Sötéttel korábban, ahogy Maze is Gustafsson ellen a 13...Hc6 14.Hxc6 bxc6 15.Bxc6 Fb7 16.Bc1 (16.Bc2-es) folytatást preferálták.

14.Vb3 a4 15.Vxd5 Vxd5 16.exd5 a3 17.b3 Hc6

Vlagyimir Kramnyik nagyon gyorsan játszott, míg a német nagymester már felemésztette gondolkodási idejének jelentős részét.

18.Hc2  

 

18...Bxe3! 19.Hxe3 Hb4 20.Bc4?

Elhibázott védekezés. 20.Bc7! Fd4 (20...Hxa2?! 21.d6 Hb4 22.d7 Fxd7 23.Bxd7 Ff8 24.Hg4 Fc5+ 25.Kh1 a2 26.Hh6+ Kg7 27.Hxf7 a1V 28.Hg5+ Kf8 (28...Kh6 29.f4) 29.Bxa1 Bxa1+ 30.Bd1) 21.Be7 Hxd5 22.Be8+ Kg7 23.Kh1 Hxe3 24.Bc1 Hd5 25.Bexc8 Bxc8 26.Bxc8 Hc3 27.Ba8 Hxe2 28.Bxa3 volt a jó folytatás. Gustafssonnak már kevesebb, mint 5 perce maradt!

20...Hxa2 21.Ba4? Bxa4 22.bxa4 Fd4 23.Kf2  

 

 

23...Hb4 24.Bc1 a2! 25.Bxc8+ Kg7 26.Bc1 Hxd5 27.Bd1 Hxe3 és világos feladta, Vlagyimir Kramnyiknak nem okozott volna nehézséget 28.Bxd4 a1V 29.Kxe3 Vg1+ 30.Kd3 Vxg2 31.h4 Vf2 után anyagi előnyének érvényesítése.

 

Bartel,M (2674) - Karjakin,S (2779)
Vezérindiai védelem [E12]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.Hc3 Fb7 4.d4 e6 5.a3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Va4+ Hd7 8.Hxd5 Fxd5 9.Vc2 Fb7 10.e4 Fe7 11.Ff4 Bc8 12.Bd1 0-0 13.Fd3 c5 14.d5 c4 15.Fe2 exd5 16.exd5 Hc5 17.d6 Ff6 18.Vxc4?

A megnyitáselméleti párbajt elveszítve a lengyel sakkozó a súlyos hiba után reménytelen állásba került.

 

 

18...He6 19.Vb4 Bc2 20.Fe3 Bxb2 21.Vc4 Vd7! 22.Fd3 Bc8

A világos vezér mozgásterét Szergej Karjakin a22...h5 23.Fb1 Bc8 24.Vd3 g6 változatban korlátozhatta volna.

23.Vg4 Bc6

Még erősebb volt a 23...Fc3+ 24.Kf1 g6 25.h4 Bc6 folytatás.

24.Ff4

Mateusz Bartel ragaszkodott a d6 gyalogjához, utolsó esélyét is elszalasztotta a sáncolásra.

24...Fc3+ 25.Kf1 Bc5 26.Hg5

 

26...h5 27.Vxh5 Hxg5 28.Fxg5 g6

Kimaradt a 28...Bf5 29.Fe2 (29.Fxf5 Vxf5 30.Vh4 Vc2 31.Bc1 (31.Be1 Ve2+ 32.Bxe2 Bb1+) 31...Bb1 32.Bxb1 Vd3+ 33.Kg1 Vxb1+) 29...g6 30.Vh4 Bxe2 31.Kxe2 Fa6+ 32.Ke3 Vb5 gyorsabb nyerés.

29.Fxg6 fxg6 30.Vxg6+ Fg7 31.Fe3

A világos király sebezhető helyzete miatt 31.Ff6-ra 31...Bxf2+ 32.Kxf2 Bf5+ 33.Kg1 Bxf6 nyert volna.

31...Bd5 32.Ke1 Vxd6

Karjakin válogathatott a nyerések között. 32...Fa6 33.Bxd5 Be2+ 34.Kf1 Bxe3+ meggyőzőbb volt.

33.Vxd6 Fc3+ 34.Kf1 Bxd6 és világos feladta

 

Ponomarjov,R (2726) - Caruana,F (2775)
Szicíliai védelem [F51]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5

Vishy Anand divatba hozta a 3.Fb5-ös változatot.

3...d6

A moszkvai vb-döntőn és az azóta is játszott partikban a 3...e6-os változat volt a népszerű.

4.0-0 Fd7 5.Be1 Hf6 6.c3 a6 7.Ff1 Fg4 8.h3 Fxf3 9.Vxf3 g6 10.d3 Fg7 11.Fe3 0-0 12.Hd2 Hd7 13.Vd1 b5 14.Hf3 Hb6 15.d4

Ruszlan Ponomarjov jó érzékkel választott nyitást, jelentős időelőnyt szerzett.

15...Ha4 16.Be2 Va5 17.Bc1 Bad8 18.Bec2 Vc7 19.b3 Hb6

 

20.a4 bxa4 21.bxa4 c4 22.a5

Meglepetésre az exvilágbajnok hagyta aktivizálódni a sötét huszárt.

22...Hxa5 23.Ba1 Hb3 24.Bxa6 d5

Jobb volt a 24...Ba8 25.Bxa8 (25.Bca2?! Bxa6 26.Bxa6 Vb7 27.Ba3 Vxe4 28.Hd2 Hxd2 29.Vxd2 Vb1) 25...Bxa8 folytatás.

25.exd5 Hxd5 26.Ve2 Ha5 27.Fd2 Ba8 28.Bxa8 Bxa8 29.Ba2 Bc8 30.Hg5 Hb3 31.Vxc4!?

Az ellenfél időzavarában hatásos lépés. 

 

 

31...Hxd2?

Vesztőlépés. 31...Vxc4?-re 32.Fxc4 Hxd2 (32...Bxc4? 33.Ba8+ Ff8 34.He6!) 33.Fxd5 e6 34.Fxe6 fxe6 35.Bxd2 Fh6 36.f4 Fxg5 37.fxg5 Bxc3 38.Kf2 következett volna.  Fabiano Caruana a kapkodásban nem találta meg a 31...Vb7! 32.Va6 Vxa6 33.Fxa6 Ba8 34.Fe3 Fh6 35.h4 Hxe3 36.fxe3 Hc1 37.Ba3 Fxg5 38.hxg5 He2+ 39.Kf2 Hxc3 40.Bxc3 Bxa6 helyes védekezést.

32.Vxd5 Hxf1 33.Hxf7! e6?

Reménytelen volt a végjáték a 33...Vc4 34.Hh6+ Kh8 35.Vxc4 Bxc4 36.Ba8+ Ff8 37.Bxf8+ Kg7 38.Bf7+ Kxh6 39.Kxf1 Bxc3 40.Bxe7 változatban.

34.Vxe6 Bf8 35.He5+ Kh8 36.Kxf1 és sötét feladta

 

Naiditsch,A (2700) - Meier,G (2644)
Angol megnyitás [A30]

1.c4 Hf6 2.Hc3 c5 3.g3 e6 4.Hf3 b6 5.Fg2 Fb7 6.0-0 Fe7 7.Be1 d6 8.e4 a6 9.d4 cxd4 10.Hxd4 Vc7 11.Fe3 Hbd7 12.Bc1 He5  

 

13.Hd5!?

A tisztáldozat alaposan megkavarta az állást.

13...exd5 14.cxd5 Vd7 15.Hf5 0-0 16.f4 Hg6 17.h4 Hxd5!? 18.Fd4 Hf6 19.h5 Bfe8 20.hxg6 hxg6 21.Hxe7+ Bxe7 22.Fxf6 gxf6 23.Vd4 Bae8

A viharok elcsendesültek, Georg Meier anyagi előnyét megőrizte.

24.Kf2 Kg7 25.Bcd1 Vb5 26.Be3 Bc7 27.Bd2 Vc5 28.Vxd6 Vxd6 29.Bxd6 Bc2+ 30.Be2 Bxe2+ 31.Kxe2 Fxe4 32.Fxe4 Bxe4+ 33.Kf3 Be6 34.Bd7 f5 35.Ba7 a5 36.Bd7 Bc6 37.Bb7 Be6 38.Bd7 Bc6 39.Bb7 Kf6 40.Ke3 Bd6 41.Ke2 Kg7 42.Ke3 Kh6 43.Bxf7 Kh5 44.Kf3 Bd3+ 45.Kf2 Kg4 46.Bf6 Bf3+ 47.Ke2 Bxg3 48.Bxg6+ Kxf4 49.Bxb6 Be3+ 50.Kf2 Bf3+ 51.Ke2 Be3+ 52.Kf2 Bf3+ 53.Ke2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dortmundban megkezdődött a 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. A 19-es kategóriájú viadal első fordulójában Lékó Péter világossal remizett az ukrán FIDE exvilágbajnokkal, Ruszlan Ponomarjovval. Pontosztozkodással végződött a nyitány orosz rangadója, Szergej Karjakin és Vlagyimir Kramnyik összecsapása. A játéknap egyetlen győzelmét a német Georg Meier aratta a lengyel Mateusz Bartel ellen. Kölcsönös tévelygések, kihagyott nyerőesélyek után döntetlennel ért véget az olasz Fabiano Caruana és a német Arkadij Naiditsch partija. Békés remi született a német találkozón, Daniel Fridman és Jan Gustafsson játszmájában. Lékó Péter második partijában sötét lesz Fridmannal szemben.

 

Lékó Péter döntetlennel kezdte meg tizennegyedik dortmundi szereplését. Az ukrán Ruszlan Ponomarjovval a 2001-es csapat-világbajnokságon, Jerevánban mérkőzött meg először, remivel indítottak. Azóta még hétszer megosztoztak a ponton, de Ponomarjov kétszer legyőzte első számú nagymesterünket. Két éve is az első fordulóban mérkőztek meg, Péter számára akkor nagyon rosszul indult a viadal, sötéttel kikapott az exvilágbajnoktól, a későbbi tornagyőztestől. 

Lékó Péter 1.d4-gyel nyitott és Ponomarjov elfogadott vezércselt játszott. A korai vezércserés változatban világosnak minimális az előnye. Az ukrán sakkozó megoldotta haderejének fejlesztését, kiegyenlítette esélyeit, a 38. lépést követően békét kötöttek. 

Nagy érdeklődés kísérte az orosz szuperrangadót, Szergej Karjakin és Vlagyimir Kramnyik összecsapását. A 2004-es dortmundi tornán játszották első partijukat, és Kramnyik klasszikus gondolkodási idejű partiban még nem tudta legyőzni 15 évvel fiatalabb riválisát, Karjakin 2010-ben és 2011-ben is a Tal-emlékversenyen megadásra kényszerítette az exvilágbajnokot, orosz huszárvégjátékban és spanyol megnyitásban játszotta túl. Az Asztanában rapid világbajnoki címet szerzett Szergej Karjakin ezúttal a skót megnyitásra szavazott. Megnyitáselméletileg fontos volt a parti, de a remélt nagy küzdelem elmaradt, a kölcsönös pontos játék pontosztozkodáshoz vezetett.

A skót megnyitás került terítékre az olasz Fabiano Caruana és a német Arkadij Naiditsch játszmájában. Naiditsch gyalogot vesztett, majd újabb áldozattal ellenesélyt teremtett. Kölcsönös nagy időzavarban mindketten sokat hibáztak, Caruana elrontotta kecsegtető állását, Naiditsch fonalas nyeréseket is kihagyott, az összecsapás végül remivel ért véget.

A játéknap egyetlen győzelmét a német Georg Meier aratta. A lengyel Mateusz Bartel meggondolatlan futólépése vezetett a nagy bajokhoz, a félig nyílt b vonalon felvonult világos bástyák ellen nem volt védelme. A h szabadgyalog eldöntötte a játszma sorsát, anyagi előnyét Meier az időzavar elmúltával érvényesítette. A német találkozó, Daniel Fridman és Jan Gustafsson partija nem okozott izgalmat.

 

Az első forduló eredményei:

Daniel Fridman (német, 2655) – Jan Gustafsson (német, 2629) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 35)

Lékó Péter (magyar, 2730) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 38)

Fabiano Caruana (olasz, 2775) – Arkadij Naiditsch (német, 2700) döntetlen (Skót megnyitás, 60)

Georg Meier (német, 2644) – Mateusz Bartel (lengyel, 2674) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 39)

Szergej Karjakin (orosz, 2779) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) döntetlen (Skót megnyitás, 32)

 

A 2. forduló párosítása:

Jan Gustafsson – Vlagyimir Kramnyik

Ruszlan Ponomarjov – Fabiano Caruana

Arkadij Naiditsch – Georg Meier

Mateusz Bartel – Szergej Karjakin

Daniel Fridman – Lékó Péter

 

Lékó,P (2730) - Ponomarjov,R (2726)
Elfogadott vezércsel [D27]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Fxc4 a6 6.0-0 c5 7.dxc5 Fxc5 8.Vxd8+ Kxd8 9.He5 Ke7 10.Fe2 Hbd7 11.Hc4 Ba7 12.Hbd2 b5 13.Ha5 Bc7 14.a4 bxa4 15.Hdc4 Hb8 16.Bxa4 Fd7 17.Ba1 Fb5 18.b3 He4 19.Fb2 f6 20.Ff3 Hg5 21.Fe2 Bd8 22.Bfc1 Fb4 23.Ff1 Hd7 24.Fa3 Fc5 25.Fxc5+ Hxc5 26.Ha3 Fxf1 27.Kxf1 Bdc8 28.f3 Hf7 29.Bc3 Hd7 30.Bxc7 Bxc7 31.H3c4 Hfe5 32.Ke2 Hxc4 33.Hxc4 Hc5 34.Ha5 Hb7 35.Hxb7 Bxb7 36.Bxa6 Bxb3 37.Ba7+ Kf8 38.Kf2 és döntetlen

 

Karjakin,S (2779) - Kramnyik,V (2799)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Hb6

Vlagyimir Kramnyik némi tűnődés után választotta a változatot. A júniusi Tal-emlékversenyen az exvilágbajnok az olasz Fabiano Caruana ellen a 8...Fa6 9.Hd2 g6 10.Hf3 Fg7 11.Fg5 f6 12.exf6 Vxe2+ 13.Fxe2 Hxf6 14.0-0-0 0-0-0 15.Fe3 Bde8 16.Fd3 d6 17.c5 Fxd3 18.Bxd3 Hd5 19.cxd6 cxd6 20.Fxa7 folytatásban a gyalogáldozatért ellenjátékot kapott, de a partit elvesztette.

9.Hc3 Fa6

A tavalyi Tata Steel szuperversenyen Kramnyik honfitársa, Jan Nepomnjacsij és a spanyol Alekszej Shirov ellen 9...Fb7-tel folytatta. Shirovot szenzációs játszmában győzte le: 10.Fd2 (A viadal első fordulójában Nepomnjacsij 10.Ff4 g6 11.h4 Fg7 12.0-0-0 0-0 13.h5 Bfe8 14.Be1 Fa6 15.Ve4 Vc5 16.Fg3 mellett döntött, remi lett a parti.) 10...g6 11.He4 0-0-0 12.a4 Fa6 13.Ve3 Vxe5 14.Fc3 Fb4 15.Fxb4 Bhe8 16.f3 d5 17.a5 Hxc4 18.Vxa7 Vxb2 19.Vxa6+ Kd7 20.Bd1 Vxb4+ 21.Kf2 Bxe4 22.fxe4 Vc5+ 23.Ke1 Vb4+ 24.Kf2 Vc5+ 25.Ke1 Hb2 26.exd5? Vc3+ 27.Bd2 Vc1+? (27...Be8+ 28.Fe2 Vc1+ 29.Kf2 Vxd2 30.Be1 Bxe2+ 31.Vxe2 Hd3+ 32.Kf1 Vxe1+ 33.Vxe1 Hxe1 34.a6 Kc8 35.dxc6 Kb8 36.Kxe1 Ka7 fonalas nyerés volt.) 28.Ke2 Be8+ 29.Kf3 Vxd2 30.Vxc6+ Kd8 31.Vf6+ Be7 32.Kg4? Hd1! 33.Vh8+ Kd7 34.Fb5+ c6 35.Fxc6+ Kc7 36.d6+ Vxd6 37.Bxd1 Vxd1+ 38.Ff3 h5+ 39.Kg3 Ve1+ 40.Kh3 Ve6+ 41.Kh4 g5+ 42.Kxg5 Vg6+ 43.Kf4 f6! és világos feladta.

10.b3 0-0-0 11.Fb2

Szergej Karjakin rapidpartiban Nepomnjacsij ellen sötéttel játszotta a változatot. Jan 11.g3 f6 12.e6 Vxe6 13.Vxe6 dxe6 14.Fh3 Fb4 15.Fd2 Kb8 16.0-0-0 e5 17.He4 folytatásban ellenjátékot kapott a gyalogért, pontosztozkodás született.

11...Be8 12.f4 f6

Sötét a változat szellemének megfelelően az e5 centrumgyalogot támadja.

13.0-0-0

A kötésből nem szabadulhatna világos és tisztet vesztene a 13.exf6? Vf7 14.He4 gxf6 15.0-0-0 Vg6 változatban.

13...fxe5 14.fxe5 Vxe5 15.Vxe5 Bxe5 16.Fd3 Be8 17.Bhf1

 

17...d5

 Vlad a gyalog visszaadása mellett döntött. A 17...Fe7 18.Bf7 Fg5+ 19.Kc2 Be7 20.Bdf1 folytatás nem nyerte el a tetszését.

18.cxd5 Fxd3 19.Bxd3 Hxd5 20.Hxd5 cxd5 21.Bxd5 Fd6

A cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

22.Fxg7 Bhg8 23.Bf7 Be2 24.Bd2

 

24...Bxg7 25.Bxg7 Ff4 26.Bgd7 Bxg2 27.Kc2 Fxd2 28.Bxd2 Bg4 29.Bd3 Bg2+ 30.Bd2 Bg4 31.Bd3 Bg2+ 32.Bd2 Bg4 és döntetlen

 

Caruana,F (2775) - Naiditsch,A (2700)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb6 6.Hc3 Hf6 7.Ve2 0-0 8.Fe3 Be8 9.f3 d5 10.0-0-0 Fe6 11.Vf2 He5 12.h3 Hg6 13.Fxb6 axb6 14.f4 Fd7 15.f5 He5 16.exd5 b5 17.a3 Hc4 18.Fxc4 bxc4 19.Hd2 b5 20.g4

Fabiano Caruana 20.Vc5-tel leállíthatta volna sötét ellenjátékát. 

 

 

20...b4!? 21.axb4 Ba1+ 22.Hdb1 He4 23.Hxe4 Bxe4 24.f6 Va8

Az olasz nagymesternek jelentős időelőnye volt, de a taktikai bonyodalmakban nehezebben ismerte ki magát, lassan beérte időben ellenfelét.

25.Vf3

Számításba jött 25.fxg7, 25… c3 (25...Va6 26.Bhf1 Vh6+ 27.Bd2 Be7 28.Vc5 Vxh3 29.Bdf2) 26.Vc5 cxb2+ 27.Kxb2 Ba2+ (27...Va2+ 28.Kc3 Kxg7 29.Kd3) 28.Kc1 Be2 29.Bd2 megőrizte volna az előnyt.

25...Ve8 26.Vc3?! Va8 27.Vf3 Ve8 28.Bhf1?!

A kölcsönös kapkodásban kimaradt a 28.d6 cxd6 29.Bxd6 Fa4 30.Bd8 Vxd8 31.Vxe4 lehetőség.

28...g5?!

 Arkadij Naiditsch is hibázott. 28...Fa4 29.Bf2 Be3 30.Vf4 Be1 31.Bfd2 c3 32.bxc3 Bxd1+ 33.Bxd1 Ba2 34.Ha3 Ba1+ 35.Hb1 Ba2 után lépésismétléssel világosnak remiznie kell.

29.Vg3?!

Caruana a 29.Vc3 Be2 30.Bfe1 h6 31.Vd2 Be4 32.Bxe4 Vxe4 33.Be1 Vf3 34.d6 c6 35.Vd4 változatban megőrizte volna reményeit.

29...Be3 30.Bf3?

Nagy hiba, ami vesztéshez vezethetett volna. 

 

30...Be2! 31.Bf2? Fa4! 32.Vf3

 

32...Bxb1+! 33.Kxb1 Fxc2+ 34.Kc1 Fxd1 35.Kxd1 Be3 36.Vf5

 

36...h6?

Naiditsch fonalas nyerést hagyott ki a 36...Be1+ 37.Kc2 Be5 38.Vf3 Be3 39.Vf5 Va4+ 40.Kd2 Bd3+ folytatásban.

37.b5?! Be5

Nyert a 37...Be1+ 38.Kc2 Vxb5 39.Bf3 (39.Vf3 Va4+ 40.Kd2 Va1 41.Kc3 Bd1) 39...Ve8 változat.

38.Vf3 Vxb5?!

Kimaradt a 38...Be1+ 39.Kd2 Bb1 40.Be2 Vxb5 41.Vf5 Vxb2+ 42.Ke3 Vc3+ 43.Kf2 Vd4+ 44.Be3 Bb2+ 45.Kf1 Bb8 46.Be2 c3 lehetőség.

39.Be2

 

39...Vxd5+?!

A bástyavégjátékban volt a legkevesebb esély.

40.Vxd5 Bxd5+ 41.Kc2 Bd6 42.Be8+ Kh7 43.Be7 Bxf6 44.Bxc7 Bf4 45.Kc3 Kg6 46.Bxc4 Bf3+ 47.Kc2 Bxh3 48.b4 h5 49.gxh5+ Bxh5

Hiába van sötétnek összekötött szabadgyalogja, bástyájának passzivitása miatt nem nyerhet.

50.b5 Bh8 51.b6 Bb8 52.Bb4 Kf6 53.Kd3 Ke6 54.b7 Kd6 55.Ke4 Kc6 56.Kf5 Bxb7 57.Bxb7 Kxb7 58.Kxg5 Kc6 59.Kf6 Kd5 60.Kxf7 és döntetlen

 

Meier,G (2644) - Bartel,M (2674)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 dxc4 5.Fg2 c5 6.0-0 Hc6 7.dxc5 Vxd1 8.Bxd1 Fxc5 9.Hbd2 c3 10.bxc3 Fd7 11.Bb1 0-0-0 12.He1 e5 13.Hd3 Ff5 14.Bb5 Fb6?

Egyenlőek lettek volna az esélyek a 14...Fd6 15.Hc4 a6 16.Hxd6+ Bxd6 17.Bc5 Fe4 folytatásban.

15.Hc4 Fc7 16.Fg5

Számításba jött a 16.Hcxe5 Fxe5 17.Fxc6 bxc6 18.Bxe5 Fxd3 19.exd3 gyalognyerés.

16...a6 17.Bb2 h6 18.Fxf6 gxf6 19.He3 Fg6  

 

 

20.Bdb1

A lengyel nagymester a b7 gyalog gyengesége miatt reménytelen helyzetbe került.

20...Ha5 21.Fxb7+ Hxb7 22.Bxb7 Fxd3 23.exd3 Bxd3 24.Ba7 Bhd8 25.Bxa6

Pontosabb volt a 25.Ba8+ Kd7 26.Bxa6 Bd6 27.Ba7 Kc6 28.a4 folytatás.

25...B8d6 26.Bxd6 Bxd6 27.Hf5 Bd2 28.Hxh6 Bxa2

 

29.h4 Fd6 30.h5 Kd7 31.Bb7+

Kölcsönös időzavarban kimaradt a gyors nyerés a 31.Hxf7 Ke6 32.Hxd6 Kxd6 33.h6 Ba8 34.h7 Bh8 35.Bb7 f5 36.Kg2 folytatásban.

31...Ke6 32.Bb6 Ba4 33.Hxf7 Kxf7 34.Bxd6 Bc4 35.Bd7+ Ke6 36.Bg7 Bxc3?! 37.h6 Bc8 38.h7 Bh8 39.g4 és sötét feladta

 

Fridman,D (2655) - Gustafsson,J (2629)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Fg4 6.Hbd2 Hbd7 7.g3 e6 8.Fg2 Fe7 9.0-0 0-0 10.He5 Fh5 11.Hxd7 Hxd7 12.Hb3 a5 13.e4 a4 14.Hc5 Hxc5 15.dxc5 e5 16.Fe3 Fg4 17.b4 axb3 18.axb3 Vc7 19.b4 Bfd8 20.Vc3 h6 21.h3 Fe2 22.Bfe1 Bxa1 23.Vxa1 Fc4 24.h4 Fe6 25.Ff3 Ff6 26.Fe2 Vc8 27.Va7 Kh7 28.Bb1 Bd7 29.Ba1 Bd8 30.Kh2 Kg8 31.Vb6 Bd7 32.Va5 Bd8 33.Vb6 Bd7 34.Va7 Bd8 35.Vb6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dortmundban július 13. és 22. között rendezik meg a 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. A 19-es kategóriájú, 2711-es Élő-pontátlagú, tíz résztvevős viadalon az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik játszik címvédőként. A tíz dortmundi elsőséggel büszkélkedő Kramnyik tizenkilencedik fellépésére készül. Lékó Péter háromszoros győztesként tizennegyedszer szerepel kedvenc városában. A 2010-ben győztes ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov harmadszor játszik. Az orosz Szergej Karjakin nyolc év után kapott meghívást, újonc az olasz Fabiano Caruana. A tavalyi csapat Európa-bajnokságon óriási meglepetésre győztes német csapatból négyen is rajthoz állnak, a lengyel Mateusz Bartel az Aeroflot-torna megnyerésével váltotta meg a dortmundi repülőjegyet.  A torna hivatalos honlapja: http://www.sparkassen-chess-meeting.de, a viadal Karjakin-Kramnyik és Lékó-Ponomarjov összecsapással kezdődik.

 

Dortmund Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter kedvenc városa. Páratlan az orosz exvilágbajnok sikersorozata, vitrinjében tíz dortmundi elsőségért járó trófea díszeleg. Első számú nagymesterünk háromszor diadalmaskodott, különösen emlékezetes 2002-es győzelme, amikor a világbajnok-jelölti verseny megnyerésével Vlagyimir Kramnnyik kihívója lett és két esztendővel később a brissagói döntőben megmérkőzött vele a világbajnoki címért.

Kramnyik a moszkvai Tal-emlékverseny hajráját nagyon elrontotta, kettős vereséggel csak holtversenyes negyedikként zárta szereplését. Lékó Péter idén az orosz csapatbajnokságon és a malmői nagymesterversenyen játszott, a dortmundi torna számára és riválisai számára is főpróba az augusztus 27-től Isztambulban megrendezésre kerülő sakkolimpiára.

Érdeklődéssel várjuk a 22 éves orosz Szergej Karjakin játékát, nyolc év után kapott meghívást. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov két éve tornagyőzelemmel debütált, az olasz Fabiano Caruana a Tal-emlékversenyen kellemes meglepetésre harmadikként végzett, Malmőben Lékó előtt nyerte meg a versenyt, a legtöbbet versenyző szupernagymester. A lengyel Mateusz Bartel az Aeroflot-tornán kivívott elsőségével váltotta meg dortmundi repülőjegyét.

A tavalyi csapat Európa-bajnokságon óriási meglepetésre győztes német válogatottból négyen játszanak. Arkadij Naiditsch 2005-ben alaposan meglepte a sakkvilágot, amikor megnyerte a dortmundi versenyt. Daniel Fridman az idei bajnok, Georg Meier tavaly debütált. Jan Gustafsson 2008-ban sokáig vezetett a viadalon, Lékó Pétertől elszenvedett veresége fosztotta meg az elsőségtől, míg nagymesterünknek a nyerés a tornagyőzelmet jelentette.   

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799)

Szergej Karjakin (orosz, 2779)

Fabiano Caruana (olasz, 2775)

Lékó Péter (magyar, 2730)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726)

Arkadij Naiditsch (német, 2700)

Mateusz Bartel (lengyel, 2674)

Daniel Fridman (német, 2655)

Georg Meier (német, 2644)

Jan Gustafsson (német, 2629)

A hagyományokhoz híven már korábban megtartották a sorsolást, így a nagymesterek alaposan készülhettek. Az esztendő harmadik szuperversenye 19-es kategóriájú, 2711-es Élő-átlagú.  Az első fordulót július 13-án 15 órától játsszák, az utolsót pedig július 22-én, 18-án szabadnap lesz a viadalon. A torna hivatalos honlapja: http://www.sparkassen-chess-meeting.de/, élő közvetítés lesz a playchess.com oldalon is. 

Az első forduló párosítása:

Daniel Fridman – Jan Gustafsson

Lékó Péter – Ruszlan Ponomarjov

Fabiano Caruana – Arkadij Naiditsch

Georg Meier – Mateusz Bartel

Szergej Karjakin – Vlagyimir Kramnyik

 

Lékó Péter további sorsolása:

II. ford.: Fridman – Lékó

III. ford.: Lékó – Gustafsson

IV. ford.: Lékó – Caruana

V. ford.: Meier – Lékó

VI. ford.: Lékó – Karjakin

VII. ford.: Kramnyik – Lékó

VIII. ford.: Lékó – Bartel

IX. ford.: Naiditsch – Lékó

 

A torna előtt idézzük fel a legfontosabb dortmundi viadalok krónikáját. Vlagyimir  Kramnyik 1995-ben az első helyért Anatolij Karpovval vívott külön versenyt, végül a 20 éves Vlagyimir 7 pontot gyűjtve fél ponttal megelőzte „veterán” honfitársát. Lékó az ukrán Vaszilij Ivancsukkal holtversenyben a harmadik helyen végzett. Egy évvel később Kramnyik a tornagyőzelemért Viswanathan Ananddal csatázott, végül holtverseny után az orosz nagymestert hirdették ki győztesként. 1997-ben egy ponttal előzte meg  Anandot, 1998-ban hárman osztoztak a dicsőségen, Kramnyik, az angol Michael Adams és az orosz Peter Szvidler triójából ismét Vlagyimir emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.

A következő verseny már 19-es kategóriájú volt, a nyolc résztvevő küzdelmében Lékó Péter diadalmaskodott, pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el. Fél ponttal előzte meg Kramnyikot, egy ponttal teljesített többet, mint Karpov, Anand és Adams, három győzelem díszelgett a neve mellett. 2000-ben kilenc nagymester (2752-es átlaggal) és a Deep Junior program versengett, utóbbi Péter balszerencséjére. Nagymesterünk nyerőesélyes állást rontott vesztésre, a két holtversenyes győztes, a 6 pontot szerző Kramnyik és Anand mögött holtversenyben harmadik lett. Ismét az orosz sakkozóé az első hely, bár veretlenségét nem tudta megőrizni, az angol Adams legyőzte, de Anandot fantasztikus partiban kényszerítette kapitulációra.

2001-ben rendezték meg először hat résztvevővel, két fordulóval a szuperversenyt, igazi csúcstalálkozóra került sor. Kramnyik ezúttal a bolgár Veszelin Topalovval versengett, veretlen maradt, egyszer riválisát is legyőzte, 6,5 pontot gyűjtött, hatodik dortmundi tornagyőzelmének örülhetett. Lékó Péter megőrizte veretlenségét, de csak egyszer tudott nyerni, harmadik lett. A torna nagy szenzációjaként Viswanathan Anand nyeretlenül végzett az utolsó helyen, négy játszmát is vesztett.

2002-ben a Dortmunder Sparkassen az Einstein-csoport világbajnok-jelölti versenyét szponzorálta, amely Lékó Péter fényes diadalát hozta. A csoportmérkőzések során kezdetben még döcögött Péter játéka, csoportjából másodikként jutott tovább. Szárnyalásában többé már nem lehetett megállítani, az elődöntőben Shirov ellen remekelt, 2,5-0,5-re nyert, majd a döntőben Topalov elleni 2,5-1,5-ös diadalával végső győztesként, Vlagyimir Kramnyik kihívójaként  ünnepelhettük. 2003-ban a torna óriási szenzációjaként az Aeroflot nyílt verseny megnyerésével a dortmundi részvételt kiharcoló Viorel Bologan, a szupernagymesterek között újoncnak számító moldáviai sakkozó győzött. Egy ponttal előzte meg a veretlenségét megőrző Kramnyikot, és a kétszer is kapitulációra kényszerülő Anandot. A világbajnoki döntő körüli huzavona rányomta bélyegét Lékó játékára, több esélyes állást is időzavarban elrontva nyeretlen maradt.

Nyolc éve a meghívott nyolc résztvevőt két négyes csoportra osztották, majd az első két helyezettek jutottak az elődöntőbe. Lékó a világbajnoki döntő előtt utoljára mérkőzött meg Kramnyikkal, egy csoportban játszottak, a rapid rájátszásban biztosították továbbjutásukat. Az elődöntőben Péter Anandtól szenvedett hosszabbításban vereséget, kettőt remiztek a klasszikus időkontroll szerint, kettőt rapidban, majd a két snelljátszma hozta meg Anand számára a továbbjutást. A döntőben Anand és Kramnyik először kétszer megosztozott a ponton, de a rapid meccset „villámkezű” Vishy 1,5-0,5-re megnyerte, és először emelhette magasba a győztesnek járó trófeát. A bronzos mérkőzésen a két Péter csapott össze, Szvidler volt a szerencsésebb a rapid kapkodásban, 2,5-1,5-re nyert.

2005-ben a 10 résztvevős versenyen nagy meglepetés született. Az egykori rigai csodagyerek, a hokival is kacérkodó, fizikailag tökéletesen felkészült, a nehéz állásokban is jól küzdő Arkadij Naiditsch nevétől volt hangos a sakkvilág. A 19 éves német nagymester félpontos előnnyel megnyerte a 33. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. Messze a legalacsonyabb Élő-pontszámmal rajtolt, de „megleckéztette” az egymásra figyelő, az argentínai világbajnokság előtt „tartaléklángon” játszó szupersztárokat.

Hat éve hetedszer lett a dortmundi szuperverseny győztese Vlagyimir Kramnyik. Az orosz világbajnok a torna utolsó fordulójában a félpontos előnnyel sakkasztalhoz ülő Lékó Pétert győzte le a világos bábukat vezetve. Lékó a vereséggel az angol Michael Adams és az izraeli Borisz Gelfand társaságában holtversenyben harmadikként végzett. Az orosz Peter Szvidler honfitársához hasonlóan 4,5 pontot szerzett, de rosszabb Berger-Sonneborn értékeléssel másodiknak hirdették ki.

2007-ben 20-as kategóriájú volt a viadal, Kramnyik, Anand, Lékó és Gelfand a mexikói világbajnokságra történő felkészülés jegyében játszott. Három újonc is bemutatkozott, a 16 éves Magnus Carlsen mellett az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Jevgenyij Alekszejev. Sok remi született, Kramnyik egypontos előnnyel győzött, Péter holtversenyben másodikként zárta szereplését.

Négy esztendeje Lékó Pétert harmadszor ünnepelték tornagyőztesként. Okos versenyzéssel, esélyeit jól kihasználva, remek megnyitáselméleti felkészültségét érvényesítve ért elsőként célba. A legfontosabb pillanatban az éllovas német Jan Gustafssonra mért csapást és vette át a vezetést. A jó szerepléshez nagyon kellett a második játéknapon az ukrán Vaszilij Ivancsuk elleni nyerése, amivel visszavágott a linaresi tornán elszenvedett kettős vereségért.

2009-ben a 20-as kategóriájú, 2744-es Élő-átlagú viadal Vlagyimir Kramnyik győzelmével ért véget. Kramnyik kilencedszer diadalmaskodott kedvenc városában, veretlenül lett első. Másfél évet kellett várnia tornagyőzelemre, utoljára 2007 novemberében a Tal-emlékversenyen aratott fényes diadalt. A tavalyi bonni világbajnoki döntő elvesztése után kislányának születése miatt sorban mondta le meghívásait, csak rapidtornákon szerepelt. A  „sakkéhség” megtette hatását, a verseny tempója, a sok remi nagyon jól megfelelt stratégiájának. Fölös kockázatot nem vállalt, de a nagy rivális, a versenyben akkor félpontos előnnyel vezető 18 éves Magnus Carlsen ellen remekül megérezte az esélyt, gyalogot áldozott, elkerülte az örökös sakkot. Számítása bevált, a 16 évvel fiatalabb ellenfél türelmetlen volt, nagyot hibázott.

A címvédőként rajthoz állt Lékó Péter holtversenyben végzett a második helyen, jobb Berger-Sonneborn pontszáma miatt az ezüstérmesnek járó trófeát vehette át. Lékó megőrizte veretlenségét, a francia Etienne Bacrot elleni győzelme örvendetes volt,  az utolsó fordulóban kecsegtető pozíciót rontott el holtversenyes társa, az orosz Dmitrij Jakovenko ellen. Carlsen jó kezdéssel a 8. fordulóig vezetett, de rutintalansága a szófiai versenyhez hasonlóan megfosztotta a tornagyőzelemtől. A tornán játszott 30 játszmából 8 végződött döntéssel, hétszer nyertek a világossal játszók.

Két éve az esztendő negyedik szuperversenyét, a 20-as kategóriájú, 2731-es Élő-átlagú tornát kisebb meglepetésre, de megérdemelten nyerte meg a 26 esztendős ukrán Ruszlan Ponomarjov. Először kapott meghívást a Sparkassen-versenyre, és okos versenyzéssel egypontos előnnyel ért célba. Magabiztosságát növelte, hogy a tornát Lékó Péter elleni győzelemmel kezdte, majd parádés játszmában nyert a kilencszeres dortmundi győztes Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Egyetlen vereségét a vietnami Quang Liem Le ellen szenvedte el.

Oly sok rontás, kihasználatlanul hagyott esély után Lékó Péter győzelemmel zárta szereplését. Nagymesterünk három játszmát is vesztett, rendszeresen időzavarba került, ahol többször is hibázott.

 

38. Sparkassen Chess-Meeting, 2010.június 15-25.

kat. XX.   (2731)

1

2

3

4

5

6

1.

Ruszlan Ponomarjov  

g

UKR

2734

*

*

0

½

1

½

1

½

½

1

1

½

2840

2.

Le Quang Liem

g

VIE

2681

1

½

*

*

½

½

0

½

½

½

1

½

2776

3.

Vlagyimir Kramnyik  

g

RUS

2790

0

½

½

½

*

*

½

1

1

0

½

½

5

2718

4.

Sahriyar Mamedgyarov  

g

AZE

2761

0

½

1

½

½

0

*

*

1

0

½

1

5

2724

5.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2684

½

0

½

½

0

1

0

1

*

*

½

0

4

2668

6.

Lékó Péter

g

HUN

2734

0

½

0

½

½

½

½

0

½

1

*

*

4

2658

 

Tavaly teljesült Vlagyimir Kramnyik álma, tizedik dortmundi trófeáját ünnepelhette. A viadalon jól és érdekesen sakkozott, igazolta korábbi interjújában hangoztatott véleményét, hogy még vannak tervei, elképzelései. Egyetlen vereségét az utolsó fordulóban szenvedte el, támadási lehetőségeit túlbecsülte Hikaru Nakamurával szemben, az örökös sakkot is elkerülte. Szponzori szerződéseire hivatkozva mondta le a csapat-világbajnokságon való szereplést, ahogy Lékó Péter is a válogatottságot részesítette előnyben.

Nagyon megbízhatóan, a kalandokat kerülve játszott a vietnami Le Quang Liem. Egyedül maradt veretlen a mezőnyben. A címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov nem tudta megismételni tavalyi sikerét, három partit is vesztett. A 17 éves holland Anish Giri nem okozott csalódást, versenyről versenyre lépked előre a ranglistán.

Hikaru Nakamura túlzott ambiciózus játéka megbosszulta magát. Utolsó két  játszmájának megnyerésével elkerülte a csúfos kudarcot. A német Georg Meier megilletődötten játszott, partijaiban több volt.

 

39. Sparkassen Chess Meeting, 2011.július   21-31

kat. XX (2731)

1

2

3

4

5

6

1.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2781

*

*

½

½

1

½

1

½

1

0

1

1

7

2870

2.

Le, Quang Liem

g

VIE

2715

½

½

*

*

1

½

½

½

½

½

½

½

2770

3.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2764

0

½

0

½

*

*

1

0

1

1

½

½

5

2724

4.

Giri, Anish

g

NED

2701

0

½

½

½

0

1

*

*

½

½

1

½

5

2737

5.

Hikaru Nakamura

g

USA

2770

0

1

½

½

0

0

½

½

*

*

½

1

2687

6.

Georg Meier

g

GER

2656

0

0

½

½

½

½

0

½

½

0

*

*

3

2597

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kijelölték az augusztus 27. és szeptember 9. között Isztambulban megrendezésre kerülő sakkolimpiára az orosz válogatottakat. A férficsapatuk Vlagyimir Kramnyik, Szergej Karjakin, Alekszandr Griscsuk, Alekszandr Morozevics és Dmitrij Jakovenko összeállításban játszik. Nagy meglepetés, hogy a hatszoros bajnok, ötszörös olimpiai aranyérmes, Világkupa-győztes Peter Szvidler nincs a csapatban. A nőknél Tatjana és Nagyezsda Koszinceva, Valentyina Gunyina, Alekszandra Kosztenjuk és Natalija Pogonyina készül címvédésre.

Új kapitányokkal, megváltozott összeállításban készülnek az orosz válogatottak az isztambuli sakkolimpiára. Garri Kaszparov szekundánsaként is jól ismert Jurij Dohojan a női csapat kapitányaként két éve Hanti-Manszijszkban aranyéremhez segítette az együttest, valamennyi ellenfelét legyőzve lett első. 2009-ben és 2011-ben az Eb-n aranyérmes volt a női csapat, a tavalyi vb-n a fölényesen győztes kínai ötös mögött másodikként végzett. A férficsapat 2002-ben, Bledben nyert utoljára.

Az ötszörös olimpiai bajnok Peter Szvidler nem kapott bizalmat 

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nagy csalódásként élte meg, hogy két éve a rajtlistán első válogatott csak második lett az ukránok mögött, és örömmel üdvözölte, hogy Dohojan „átigazolt” a férfi együtteshez. Az új szakvezető az utolsó pillanatig várt a csapat kijelölésével, és döntése alaposan meglepte a sakkvilágot. A válogatottal ötször olimpiai aranyérmes (1994, 1996, 1998, 2000, 2002), hatszoros bajnok (1994, 1995, 1998, 2003, 2008, 2011), tavaly Világkupát nyert Peter Szvidler nem tagja a válogatottnak. Vlagyimir Kramnyik, Szergej Karjakin, Alekszandr Griscsuk és Alekszandr Morozevics mellett az idei Európa-bajnok Dmitrij Jakovenko kapott bizalmat.

Az orosz ranglistán hatodik Jakovenko az idei orosz bajnokságon ötvenszázalékos eredménnyel csak 23. lett és nem kvalifikálta magát a szuperbajnokságra. Annál is meglepőbb, hogy végül Élő-pontjai alapján meghívást kapott az augusztus 3.és 12. között Moszkvában megrendezésre viadalra a részvételét lemondó Kramnyik helyett. A bieli szuperversenyen játszik a tavalyi szuperbajnokságon ezüstérmes Alekszandr Morozevics, őt Jevgenyij Alekszejev helyettesíti. A legfiatalabb résztvevő a 16 éves Daniil Dubov, aki óriási meglepetésre a bajnokságon sokáig vezetve holtversenyben végzett az élen.

A résztvevők a július 1-től érvényes Élő-pontszámok sorrendjében:

Szergej Karjakin (2779), Alekszandr Griscsuk (2763), Peter Szvidler (2749), Dmitrij Jakovenko, Nyikita Vitjugov (2703), Dmitrij Andrejkin (2700), Jevgenyij Alekszejev (2677), Vlagyimir Potkin (2646), Szanan Szjugirov (2625), Daniil Dubov (2569)

 

A női válogatott új szakvezetője Szergej Rublevszkij, Szentpéterváron debütált a kínai csapattal vívott presztízsmeccsen. Nehéz perceket élt át, a fordulatokban gazdag partikban az orosz nagymesternők hibáztak többet, s végül kettős vereséget szenvedtek. Rublevszkij csak egy helyen változtatott a Hanti-Manszijszkban győztes csapaton, Alisza Galljamova helyett Natalija Pogonyina játszik. Tatjana és Nagyezsda Koszinceva, Valentyina Gunyina és Alekszandra Kosztenjuk megőrizte helyét az olimpiai válogatottban.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz Alekszandr Griscsuk nyerte meg az Asztanában megrendezett 16 fős, kétfordulós villám-világbajnokságot. Griscsuk fél ponttal előzte meg a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsent. A bronzérmet az aranyéremre is sokáig esélyes rapidvilágbajnok orosz Szergej Karjakin veheti át. A 200 ezer dolláros díjlapból a győztes 40, az ezüstérmes 33, a bronzérmes 27.500 dollárt kap. A remekül megszervezett viadal  honlapja, a http://www.worldchess.kz kitűnően  közvetítette a játszmákat, ahol a nagymestereknek  3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc gondolkodási idejük volt.

A világbajnokság félidejében egypontos előnnyel vezető orosz Alekszandr Griscsuk 2006 után másodszor is megszerezte a villám-világbajnoki címet. A klasszikus gondolkodási idejű partikban is gyakran időzavarba kerülő Griscsuk riválisainál kevesebbet hibázott, a kapkodásban jobban bírta a feszültséget, a be-becsúszott vereségen gyorsabban túltette magát.

A második félidőt Griscsuk gyengébben kezdte, remizett a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval, majd kikapott a vietnami Le Quang Liemtől. Fontos partit nyert Alekszandr Morozeviccsel szemben, három remijét négyes nyerősorozat követte. A 26. fordulóban jobb állást elvesztett Magnus Carlsen ellen, a hajrában teljesen leblokkolt Vaszilij Ivancsukot legyőzte, majd honfitársa, Peter Szvidler veszélyeztette végső sikerét. A moldáv Viorel Bologant legyőzve az utolsó fordulóban remi is elegendő volt elsőségéhez. Meglepő volt, hogy Magnus nyitásai sebezhetőek voltak.

Magnus Carlsen nem tudott visszavágni Dmitrij Andrejkinnek, a remi után legyőzte Rinat Zsumabajevet, de Sahriyar Mamedgyarov és Alekszandr Morozevics is vereséget mért a világranglista-vezetőre. Ivancsukot legyőzte, Szvidlertől kikapott, Bologannal remizett. Az ezüstérmet végül nyolcas nyerősorozattal szerezte meg, sorsdöntő partit nyert Karjakinnal szemben.

Szergej Karjakinnak jó esélye volt az ismétlésre, de utolsó három partijából csak fél pontot szerzett. Alekszandr Morozevics is a hajrában hibázott. Dmitrij Andrejkinnek sokáig vérmes reményei voltak. Az első játéknapon eredményesen sakkozó Vaszilij Ivancsuk a mai 15 partijából csak 5,5 pontot gyűjtött.

 

Villám-világbajnokság,   Asztana 2012. július 9-10.

                       kat. XIX   (2716)

Helyezés

Név

 

Ország

Élő-pont

Pont

1

Alekszandr Griscsuk

 

RUS

2763

20

2

Magnus Carlsen

 

NOR

2837

19,5

3

Szergej Karjakin

 

RUS

2779

18,5

4

Alekszandr Morozevics

 

RUS

2770

17,5

5

Dmitrij Andrejkin

 

RUS

2700

17

6

Tejmur Radzsabov

 

AZE

2788

17

7

Le Quang Liem

 

VIE

2693

16,5

8

Peter Szvidler

 

RUS

2749

15

9

Vaszilij Ivancsuk

 

UKR

2769

15

10

Borisz Gelfand

 

ISR

2738

13,5

11

Nikolaj Csadajev

 

RUS

2580

13,5

12

Veszelin Topalov

 

BUL

2752

13

13

Sahriyar Mamedgyarov

 

AZE

2726

13

14

Rinat Zsumabajev

 

KAZ

2525

12

15

Viorel Bologan

 

MDA

2732

11

16

Pavel Kotszur

 

KAZ

2548

8

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kazahsztán fővárosában, Asztanában zajló villám-világbajnokság félidejében az orosz Alekszandr Griscsuk egypontos előnnyel vezet az orosz Dmitrij Andrejkin, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a rapidvilágbajnok orosz Szergej Karjakin előtt. Meglepetésre a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen csak az ötödik, az éllovassal szemben két pont a hátránya. A nagymestereknek játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc a gondolkodási ideje. Kedden ellenkező színelosztással a második félidőre kerül sor. A világbajnokság díjalapja 200 ezer dollár, a győztes 40 ezret kap.

 

 

A rapid-világbajnokság háromnapos, emlékezetes csatáit, fordulatos játszmáit követően a 16 fős mezőny még nagyobb sebességre kapcsolt. A villám-világbajnokságon játszmánként 3-3 perc és 2-2 másodperc a gondolkodási idő. A váratlan nyitások, az intuíció, a kreatív megoldások még nagyobb szerephez jutnak.

 

 

A rajtnál alaposan „beragadt” a rapid-vb ezüstérmese, a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen. Az orosz Dmitrij Andrejkin ragyogó snellező hírében áll, s ezt rögtön Magnussal szemben bizonyította. A norvég nagymester csak remizett a kazah Rinat Zsumabajevvel, majd elszenvedte második vereségét is, az orosz Alekszandr Morozevics korai tisztáldozattal bénította meg Carlsen hadállását. Magnus visszavágott az ukrán Vaszilij Ivancsuknak a rapid-vb-n elszenvedett, fájdalmas vesztéséért, az orosz Peter Szvidlerrel remizett, a moldáv Viorel Bologant legyőzte, majd újabb hidegzuhanyt jelentett az orosz Nikolaj Csadajev elleni veresége. A vietnami Le Quang Liemmel szemben nyert, de következett a negyedik vesztés, az orosz Alekszandr Griscsuk is feladásra kényszerítette. Hármas nyerőszéria javított helyzetén, az azeri Tejmur Radzsabov, a kazah Pavel Kotszur és Karjakin esett áldozatául, az izraeli Borisz Gelfand elleni remijével zárta az első félidőt.

 

 

A 2006-os világbajnok Alekszandr Griscsuk remivel kezdett, Topalovval osztozott meg a ponton, szereplését három nyeréssel, majd három remivel folytatta. Honfitársa, Andrejkin elleni botlását négy győzelemmel javította ki. A remek sorozatot Szvidler szakította meg, nyerés, majd remi következett. Bámulatos a 43 éves Ivancsuk játéka, a 15 forduló során csak egy partija végződött remivel, a nagy adok-kapok során az ukrán sakkozó volt a sikeresebb 9-5 arányban. Dmitrij Andrejkin két nyeréssel rajtolt, két vesztését két remi követte, majd négyes nyerősorozat, öt partiból 2,5 pontot gyűjtve, holtversenyes másodikként készülhet a második félidőre.

Rapid világbajnoki címe szárnyakat adott Szergej Karjakinnak, remekül rajtolt. Szvidlerrel remizett, majd négyet nyert sorozatban. 9-ből 7 pontja volt, amikor Borisz Gelfand megállította száguldásában. A következő 3 partiból  2,5 pontot gyűjtött, de két utolsó játszmáját elvesztette, Carlsen, majd Ivancsuk győzte le.

 

Villám-világbajnokság,   Asztana, 2012. július 9-10.

kat. XIX   (2716)

Helyezés

Név

 

Nemzet

Élő-pont

Pont

1

Alekszandr Griscsuk

 

RUS

2763

10.5

2

Dmitrij Andrejkin

 

RUS

2700

9.5

3

Vaszilij Ivancsuk

 

UKR

2769

9.5

4

Szergej Karjakin

 

RUS

2779

9.5

5

Magnus Carlsen

 

NOR

2837

8.5

6

Alekszandr Morozevics

 

RUS

2770

8.0

7

Nikolaj Csadajev

 

RUS

2580

8.0

8

Tejmour Radzsabov

 

AZE

2788

8.0

9

Peter Szvidler

 

RUS

2749

7.5

10

Rinat Zsumabajev

 

KAZ

2525

7.0

11

Borisz Gelfand

 

ISR

2738

7.0

12

Le Quang Liem

 

VIE

2693

7.0

13

Veszelin Topalov

 

BUL

2752

5.5

14

Sahriyar Mamedgyarov

 

AZE

2726

5.5

15

Viorel Bologan

 

MDA

2732

5.0

16

Pavel Kotszur

 

KAZ

2548

4.0

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz válogatott rapidmeccsen visszavágott a kínai csapatnak

Címkék: Oroszország-Kína mérkőzés

Szentpéterváron kétfordulós rapid párharccal fejeződött be a nyolcadszor megrendezett Oroszország-Kína mérkőzés. Az orosz férficsapat meggyőző, 29-21-es győzelmet aratott. Jan Nepomnjacsij legjobb pontszerzőként 7,5 pontot szerzett. A női válogatottak csatája az utolsó fordulóban dőlt el,  kínaiak végül 25,5-24,5-re nyertek. Összesítésben fölényes orosz sikernek örülhettek a klasszikus gondolkodási idővel megrendezett találkozó elvesztése után.

Szombaton és vasárnap kétfordulós rapid párharc zárta a nyolcadik Oroszország-Kína mérkőzést. Világossal és sötéttel is megmérkőztek a nagymesterek, 15-15 perc  és lépésenként 10-10 másodperc gondolkodási idővel. Az orosz férfi válogatott két „kiütéses” győzelemmel kezdett és az első játéknapot követően nyolcpontos előnnyel, 16,5-8,5-re vezetett. A kínai sakkozók a második körben sem tudtak javítani, az oroszok megőrizték a jelentős különbséget. Jan Nepomnjacsij és Nyikita Vitjugov remekelt, a kínaiaknál csak Wang Yue játszott eredményesen. Meglepetés első számú sakkozójuk, Wang Hao betlije.

Eredmények:

Oroszország – Kína: 53,5 – 46,5

Férfiak:

Oroszország – Kína: 29 – 21 (4,5 – 0,5, 4,5 – 0,5, 2 – 3, 2,5 – 2,5, 3 – 2, 2,5 – 2,5, 2 – 3, 1,5 – 3,5, 3,5 – 1,5, 3 – 2)

 

Egyéni eredmények:

Dmitrij Jakovenko (2736) 4,5, Jevgenyij Tomasevszkij (2733) 5, Jan Nepomnjacsij (2718) 7,5, Nyikita Vitjugov (2703) 7, Makszim Matlakov (2668) 5

 Wang Hao (2733) 3, Wang Yue (2697) 6, Li Chao (2687) 3, Ding Liren (2680) 5, Yu Yangyi (2656) 4

 

A női válogatottak találkozóján az orosz csapat első két fordulóban aratott győzelmére a kínaiak ötös nyerősorozattal válaszoltak. A nyolcadik kört ismét a házigazdák nyerték, majd döntetlen után az utolsó forduló döntött a kínai együttes javára. A legjobb pontszerző a kínai Ju Wenjun volt 7 ponttal. Sokáig Valentyina Gunyina és Alekszandra Kosztenjuk eredményes játékkal életben tartották a győzelmi reményeket, de társaik gyengébben sakkoztak.

 

Nők:

Oroszország – Kína: 24,5 – 25,5 (3,5 – 1,5, 4 – 1, 2 – 3, 2 – 3, 2 – 3, 2 – 3, 1,5 – 3,5, 3,5 – 1,5, 2,5 – 2,5, 1,5 – 3,5)

 

Egyéni eredmények:

Valentyina Gunyina (2533) 6,5, Alekszandra Kosztenjuk (2472) 6,5, Natalija Pogonyina (2447) 4,5, Olga Girija (2414) 4, Bajra Kovanova (2391) 3

 Zhao Xue (2556) 4,5, Ju Wenjun (2518) 7, Huang Qian (2443) 4, She Yang (2425) 6,5, Ding Yixin (2422) 3,5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz Szergej Karjakin nyerte meg az Asztanában megrendezett rapid-világbajnokságot. Tíz forduló után az éllovas Magnus Carlsen mögött másfél pontos hátrányban levő 22 éves nagymester a harmadik játéknapot négyes nyerősorozattal kezdte, míg riválisa az ukrán Vaszilij Ivancsuktól és az orosz Alekszandr Griscsuktól is vereséget szenvedett. Karjakin 11,5 pontot gyűjtött, Carlsen 10,5-tel lett a második, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov 9,5 ponttal a bronzérmet vehette át. A 200 ezer dolláros díjlapból Karjakin 40 ezret, Carlsen 33 ezret, Topalov 25 ezret kapott. Hétfőn és kedden rendezik meg a 16 résztvevős, kétfordulós  villám-világbajnokságot. A nagymestereknek 3-3 perc és lépésenként 2-2- másodperc gondolkodási idejük lesz. 

 

Fordulatos játszmák, időzavaros hibák, kihagyott lehetőségek jellemezték a Kazahsztán fővárosában megrendezett rapid-világbajnokság harmadik játéknapjának öt fordulóját. Igazi krimi volt a 2004-es calviai sakkolimpián még egy válogatottban, ukrán színekben aranyérmes Szergej Karjakin és Vaszilij Ivancsuk játszmája. A nyitásból Karjakin került ki előnyösen, majd kiegyenlített esélyek mellett csatáztak. Ivancsuk hibája után Karjakin kerülhetett volna jelentős előnybe, helyette támadást engedélyezett ellenfelének. Ivancsuk fonalas nyerést hagyott ki, majd kedvezőbb, de nem nyerhető végjátékban váratlanul túllépte a gondolkodási időt, Karjakin a mázlis nyeréssel megőrizte másfél pontos hátrányát Magnus Carlsen mögött.

 Szergej Karjakin remekül hajrázott

Arra kevesen számítottak, hogy a balszerencsés vesztést követően Ivancsuk a 11 fordulón át veretlen Carlsent legyőzi. Magnus mélyes tudása alatt játszotta a partit, míg a veterán ukrán nagymester nem hibázott. Karjakin kitűnő technikával nyerte meg a bástyavégjátékot az azeri Tejmur Radzsabovval szemben. A forduló legnagyobb bakiját a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov követte el, könnyen nyerhető huszárvégjátékban addig ügyetlenkedett, míg a pontot a francia Vladiszlav Tkacsijevnek ajándékozta.

A félpontos előnnyel vezető Carlsent a vereség megtörte, az orosz Alekszandr Griscsuktól is kikapott, Karjakin hozta a kötelezőt és a 13. fordulót követően már az orosz nagymester vezetett, Griscsuknak reális esélye támadt a bronzérem megszerzésére. A 14. körben Szergej Karjakin honfitársára, Peter Szvidlerre is vereséget mért, Carlsen kissé végjátékát nem tudta megnyerni Radzsabov ellen, hátránya egy pontra nőtt és már az ezüstérme is veszélyben forgott, hiszen Topalov villámgyőzelmet aratott Griscsuk ellen. Az utolsó fordulóban Karjakin remivel megszerezte a világbajnoki címet, Topalov a tisztáldozat után fonalas mattot nem adott be Carlsennek. A bolgár exvilágbajnok végül bronzérmes lett, holtversenyes társát, az azeri Sahriyar Mamedgyarovot a viadalon legyőzte.

 

A 11. forduló eredményei:

Anuar Iszmagambetov (kazah, 2471, 2) – Magnus Carlsen (norvég, 2837, 8,5) 0 - 1

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2763, 5,5) – Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2644, 3) 1 - 0

Veszelin Topalov (bolgár, 2752, 7) – Borisz Gelfand (izraeli, 2738, 4,5) döntetlen

Alekszandr Morozevics (orosz, 2770, 4) – Igor Kurnoszov (orosz, 2663, 5) 1 - 0

Viorel Bologan (moldáv, 2732, 3) – Peter Szvidler (orosz, 2749, 5)  döntetlen

Alekszej Drejev (orosz, 2677, 5,5) – Murtasz Kazsgalijev (kazah, 2589, 4) 0 - 1

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2726, 6) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2788, 5,5) döntetlen

Szergej Karjakin (orosz, 2779, 7) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769, 4,5) 1 - 0

 

A 12. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (9,5) – Vaszilij Ivancsuk (4,5) 0 - 1

Tejmur Radzsabov (6) – Szergej Karjakin (8)  0 - 1

Murtasz Kazsgalijev (5) – Sahriyar Mamedgyarov (6,5)  0 - 1

Peter Szvidler (5.5) – Alekszej Drejev (5,5)  1 - 0

Igor Kurnoszov (5) – Viorel Bologan (3.5)  0 - 1

Borisz Gelfand (5) – Alekszandr Morozevics (5) 1 - 0

Vladiszlav Tkacsijev (3) – Veszelin Topalov (7,5)  1 - 0

Anuar Iszmagambetov (2) – Alekszandr Griscsuk (6,5)  0 - 1

A 13. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (7,5) – Magnus Carlsen (9,5) 1 - 0

Veszelin Topalov (7,5) – Anuar Iszmagambetov (2) döntetlen

Alekszandr Morozevics (5) – Vladiszlav Tkacsijev (4)  döntetlen

Viorel Bologan (4,5) – Borisz Gelfand (6) 0 - 1

Alekszej Drejev(5,5)  – Igor Kurnoszov (5) döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (7,5) – Peter Szvidler (6,5) 0 - 1

Szergej Karjakin (9) – Murtasz Kazsgalijev (5) 1 - 0

Vaszilij Ivancsuk (5,5) – Tejmur Radzsabov (6) 1 - 0

 

A 14. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (9,5) – Tejmur Radzsabov (6) döntetlen

Murtasz Kazsgalijev (5) – Vaszilij Ivancsuk (6,5) 1 - 0

Peter Szvidler (7,5) – Szergej Karjakin (10) 0 - 1

Igor Kurnoszov (5,5) – Sahriyar Mamedgyarov (7,5) 0 - 1

Borisz Gelfand (7) – Alekszej Drejev (6) 1 - 0

Vladiszlav Tkacsijev (4,5) – Viorel Bologan (4,5) 0 - 1

Anuar Iszmagambetov (2,5) – Alekszandr Morozevics (5,5) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (8,5) – Veszelin Topalov (8) 0 - 1

 

Az utolsó forduló eredményei:

Veszelin Topalov (9) – Magnus Carlsen (10) döntetlen

Alekszandr Morozevics (6) – Alekszandr Griscsuk (8,5) döntetlen

Viorel Bologan (5,5) – Anuar Iszmagambetov (3) döntetlen

Alekszej Drejev (6) – Vladiszlav Tkacsijev (4,5) 1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (8,5) – Borisz Gelfand (8) 1 - 0

Szergej Karjakin (11) – Igor Kurnoszov (5,5) döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (6,5) – Peter Szvidler (7,5)  1 - 0

Tejmur Radzsabov (6,5) – Murtasz Kazsgalijev (6) 1 - 0

 

A rapid-világbajnokság végeredménye:

1.Szergej Karjakin (orosz) 11,5 pont

2. Magnus Carlsen (norvég) 10,5

3. Veszelin Topalov (bolgár) 9,5

4. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 9,5

5. Alekszandr Griscsuk (orosz) 9

6. Borisz Gelfand (izraeli) 8

7-9. Vaszilij Ivancsuk (ukrán), Peter Szvidler (orosz) és Tejmur Radzsabov (azeri) 7,5

10. Alekszej Drejev (orosz) 7

11. Alekszandr Morozevics (orosz) 6,5

12-14. Viorel Bologan (moldáv), Igor Kurnoszov (orosz) és Murtasz Kazsgalijev (kazah) 6

15. Vladiszlav Tkacsijev (francia) 4,5

16. Anuar Iszmagambetov (kazah) 3,5

 

Rapid-világbajnokság,   Asztana, 2012. július 2-8.

kat. XIX   (2715)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

5

6

1.

Karjakin, Szergej

g

RUS

2779

*

0

½

0

1

1

1

1

1

1

½

½

1

1

1

1

11.5

2922

2.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2837

1

*

½

1

0

½

½

0

½

½

1

1

1

1

1

1

10.5

2856

3.

Topalov, Veszelin

g

BUL

2752

½

½

*

1

1

½

1

½

1

½

1

1

0

½

0

½

9.5

2808

4.

Mamedyarov, S

g

AZE

2726

1

0

0

*

0

1

0

1

½

½

1

1

1

1

½

1

9.5

2809

5.

Griscsuk, A

g

RUS

2763

0

1

0

1

*

½

0

½

0

1

½

½

1

1

1

1

9.0

2784

6.

Gelfand, Borisz

g

ISR

2738

0

½

½

0

½

*

½

1

½

1

1

0

½

1

1

0

8.0

2734

7.

Szvidler, Peter

g

RUS

2749

0

½

0

1

1

½

*

0

½

1

0

½

½

½

½

1

7.5

2713

8.

Ivancsuk, Vaszilij

g

UKR

2769

0

1

½

0

½

0

1

*

1

0

½

½

0

1

½

1

7.5

2711

9.

Radzsabov, T

g

AZE

2788

0

½

0

½

1

½

½

0

*

½

½

1

1

0

½

1

7.5

2710

10.

Drejev, Alekszej

g

RUS

2677

0

½

½

½

0

0

0

1

½

*

1

½

0

½

1

1

7.0

2697

11.

Morozevics, A

g

RUS

2770

½

0

0

0

½

0

1

½

½

0

*

1

½

1

½

½

6.5

2661

12.

Kurnoszov, I

g

RUS

2663

½

0

0

0

½

1

½

½

0

½

0

*

1

0

½

1

6.0

2646

13.

Kazsgalejev, M

g

KAZ

2589

0

0

1

0

0

½

½

1

0

1

½

0

*

0

½

1

6.0

2651

14.

Bologan, V

g

MDA

2732

0

0

½

0

0

0

½

0

1

½

0

1

1

*

1

½

6.0

2642

15.

Tkacsijev, V

g

FRA

2644

0

0

1

½

0

0

½

½

½

0

½

½

½

0

*

0

4.5

2571

16.

Iszmagambetov,A

g

KAZ

2471

0

0

½

0

0

1

0

0

0

0

½

0

0

½

1

*

3.5

2520

 

Hétfőn és kedden rendezik meg a 16 résztvevős, kétfordulós  villám-világbajnokságot. A nagymestereknek 3-3 perc és lépésenkénti 2-2- másodperc gondolkodási idejük lesz. 

 

A villám-világbajnokság résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2837)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2788)

Szergej Karjakin (orosz, 2779)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2770)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2763)

Veszelin Topalov (bolgár, 2752)

Peter Szvidler (orosz, 2749)

Borisz Gelfand (izraeli, 2738)

Viorel Bologan (moldáv, 2732)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2726)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2700)

Le Quang Liem (vietnami, 2693)

Nikolaj Csadajev (orosz, 2580)

Pavel Kotszur (kazah, 2548)

Rinat Zsumabajev (kazah, 2525)

 

Karjakin,S (2779) - Ivancsuk,V (2769)
Spanyol megnyitás [C79]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 d6 4.0-0 Fd7 5.c3 a6 6.Fa4 g6 7.d4 Fg7 8.Be1 Hf6 9.d5 He7 10.c4 0-0 11.Hc3 Fg4 12.h3 Fc8 13.b4 Hh5 14.Fd2 a5 15.a3 Kh8 16.c5 f5 17.exf5 Hxf5 18.He4 axb4 19.axb4 Hf4 20.Fxf4 exf4 21.Bc1 Hh4 22.Heg5 Hxf3+ 23.Hxf3 Ff5 24.Fc2 Fd7 25.Fe4 Fa4 26.Vd3 Vf6 27.h4 Fd7 28.Hg5 Bae8 29.c6 bxc6 30.dxc6 Fc8 31.b5 h6 32.Hf3 g5 33.hxg5 hxg5 34.Vd5

Számításba jött a 34.b6 cxb6 35.Vd5 g4 36.Hg5 Be5 37.Hh7 Bxd5 38.Hxf6 Bc5 folytatás.

34...g4 35.Vh5+ Fh6?

A veterán ukrán nagymester nagyot hibázott egykori honfitársával szemben. 35...Vh6 36.Vxh6+ Fxh6 37.b6 cxb6 38.Hd4 egyenlő esélyt adott.

 

36.Hh4! Kg7 37.Fd3 Bxe1+ 38.Bxe1 g3 39.Hf3

Szergej Karjakin kihagyta a 39.Vg6+ Vxg6 40.Hxg6 gxf2+ 41.Kxf2 Fg5 42.Hxf8 Fh4+ 43.Kf1 Fxe1 44.b6 cxb6 45.Hg6 nyerőesélyes folytatást.

39...Bh8 40.Vd5 Fg4 41.Ve4? Fxf3 42.Vxf3 Fg5 43.Bb1

 

43...Vd4?

 Vaszilij Ivancsuk szinte fonalas nyerést hagyott ki. 43...Vh6! 44.fxg3 (44.Kf1 Be8 45.fxg3 Be3 46.Vg4 Vh1+ 47.Kf2 fxg3+ 48.Vxg3 Bxg3 49.Bxh1 Bxd3) 44...Vh2+ 45.Kf1 (45.Kf2 fxg3+ 46.Ke2 Bf8 47.Ff5 Be8+ 48.Kd3 Be3+) 45...fxg3 46.Be1 Vh4 47.Be6 (47.Be4 Vh1+ 48.Ke2 Vc1) 47...Ba8 48.Bg6+ Kh8 49.Bxg5 Vxg5 folytatásban.

44.Bf1 Kf6 45.Ve4 Vxe4 46.Fxe4 Ke5 47.Ff3 Bb8 48.Bb1 Bb6 49.Fe2 d5 50.Ba1 Bb8

Ivancsuknak volt kevesebb ideje, kapkodott, reális nyerőesélyt nem talált.

 

 

51.Ba3 Fe7 52.Bc3 Fb4 53.Bc1 Kd6 54.fxg3 Fc5+ 55.Kf1 Bh8 56.Ke1 Bh1+ 57.Ff1 fxg3 58.Ke2 Ff2 59.Kf3 Bh8 60.Fd3 Be8 61.Kg4 Be3 62.Ff1 Bb3 63.Kf5 Bb4 64.Bc3 Be4 65.Bc1 Fe3 66.Bd1 Bf4+ 67.Kg6 Kc5 68.Kh5 Bf2 69.Kg4 Ff4 70.Bb1 Kb6 71.Bd1 Fd6 72.Bb1 Kc5 73.Bd1 d4 74.Bc1+ Kb4 75.Bd1 és sötét leblokkolt, időtúllépéssel vesztett, 1-0

Carlsen,M (2837) - Ivancsuk,V (2769)
Nimzoindiai védelem [E21]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 He4 5.Vc2 f5 6.g3 b6 7.Fg2 Fb7 8.Hd2 Fxc3 9.bxc3 Hd6 10.d5 Ha6 11.0-0 0-0 12.Fa3 Vf6 13.e4

Átengedte sötétnek a kezdeményezést.

13…f4 14.Bab1 Bae8 15.Vd3 e5 16.Hb3 Hb8 17.Fxd6 Vxd6 18.c5 Vf6 19.c4 d6 20.c6 Fc8  

 

 

21.c5

A passzív védekezés helyett az időhátrányban levő éllovas minőséget áldozott.

21...f3!? 22.Fh1 Fa6 23.Ve3 Fxf1 24.Bxf1 bxc5 25.Hd2 Ha6 26.Va3 Hb4 27.Vb3 Bb8 28.Vc4 Vg5 29.Hxf3

 

29...Bxf3!? 30.Fxf3 Vd2 31.a3?

Magnusnak már komoly reménye volt a megmenekülésre, de újabb hibát követett el.

31...Hd3 32.Fg4 Bf8 33.f3 g6

Gyorsabban nyert a 33...Bb8 34.Va6 g6 35.f4 Bb2 változat.

34.Vb5 c4 35.Vb7 Va5 36.Kg2 Kg7 37.h4 h5 38.Fe6? Kh6 39.Kh3

 

39...Vd2

Szebben nyert a 39...Bxf3 40.Bxf3 Ve1 folytatás.

40.Vxc7 Ve2 41.Ve7 Vxf1+ 42.Kh2 Vf2+ 43.Kh3 Hf4+! 44.gxf4 Vxf3+ és világos feladta

 

Tkacsijev,V (2644) - Topalov,V (2752)

 

39...Hf5 40.Hc3 Hxd4+ 41.Kf1 Hxb3 42.Hxd5 Kf3 43.Hxb6 Hd2+ 44.Kg1 He4 45.Hc4 Hxf2 46.Kh2 Hg4+ 47.Kg1 Kxg3 48.Hxa5 He5 49.Hb7 Kxh4 50.a5 Hc6 51.Kf2  

 

 

51...g5 52.a6 g4

A nyert állásban Veszelin Topalov bizonytalanná vált. 52...Kg4 53.Kg2 h4 54.Hc5 h3+ 55.Kh2 Kh4 56.He4 f5 57.Hg3 f4 58.Hf5+ Kg4 59.He7 Ha7 60.Hd5 Kh4 61.He7 g4 volt az egyik megoldás.

53.Hd8 Ha7 54.He6 g3+?! 55.Kf3 Kh3 56.Hf4+ Kh2 57.Hg2 Hc6  

 

 

58.Hh4!

Sötétnek nincs többé nyerése, de legnagyobb megdöbbenésre ezt nem látta be...

58...Kh3 59.Hg2 h4 60.He3 f5 61.Hg2 Ha7 62.He3 Hb5 63.Hg2 Hd4+ 64.Ke3 Hb5 65.Kf3 Hc7 66.a7 Ha8 67.He3 f4 68.Hg2

 

68...Kh2? 69.Hxh4 Hc7 70.Hg2 Kh3 71.Hxf4+ Kh2 72.Hg2 Kh3 73.He3 Ha8 74.Ke4 Hc7 75.Kd3  

 

 

75...Kh2??

Vesztőlépés! 75...Kh4 76.Kc4 Kg5 77.Kc5 Kf4 78.Hg2+ Kf3 79.Hh4+ Kg4 megmentette volna a partit.

76.Kc4! Kg1 77.Hf5 Kf2 78.Hxg3 Kxg3 79.Kc5 Kf4 80.Kc6 Ha8 81.Kb7 és sötét feladta

 

Griscsuk,A (2763) - Carlsen,M (2837)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 h6 10.Bd1+ Ke8 11.h3 He7 12.He4 Hg6 13.Hd4 Hxe5 14.Ff4 Fd6 15.Be1 f6 16.Fxe5 Fxe5

 

17.Hxf6+ gxf6 18.f4 c5 19.Hb5 Fd7 20.Hc3 Bg8 21.fxe5 Fxh3 22.exf6+ Kf8 23.Be2 Fg4 24.Be3 Fd7?

Magnus Carlsen az előző játszma elvesztését még nem heverte ki.

 

25.Hd5! Fc6? 26.Hxc7 Bxg2+ 27.Kf1 Bc8  

 

 

28.Be7! Bxc7

Kényszer a minőségáldozat. A végjátékban Magnusnak semmi esélye nem volt a megmenekülésre.

29.Bxc7 Bg6 30.f7 Bf6+ 31.Ke2 Bxf7 32.Bxf7+ Kxf7 33.Bf1+ Ke6 34.Ke3 h5 35.Bf8 Fd5 36.a3 Ke5 37.Be8+ Kd6 38.Bh8 a5 39.Bh6+ Kc7 40.Bxh5 Kd6

 

41.Bh6+ Kc7 42.Kf4 b6 43.Ke5 Fg2 44.Bh7+ Kb8 45.Bg7 Ff3 46.Kd6 Fe4 47.c3 Fh1 48.Be7 Fg2 49.b3 Fh1 50.Be2 Kb7 51.Bb2 Ff3 52.b4 cxb4 53.axb4 axb4 54.Bxb4 Fe2 55.c4 Ka6 56.Kc6 Ka5 57.Bb5+ Ka4 58.Kd5 és sötét feladta

 

Griscsuk,A (2763) - Topalov,V (2752)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.Fxc6 bxc6 5.b3 d5 6.Hc3 He7 7.0-0 Hg6 8.Be1 f6 9.Fa3 e5 10.Ha4 Hf4 11.Fxc5 Fxc5 12.Hxc5 0-0 13.d4 Fg4 14.h3 Fh5 15.Hd3

 

15...Hxh3+! 16.gxh3 f5 17.exd5 e4 18.Hde5 exf3 19.Vd2??

Vesztőlépés. 19.Hxf3 Vxd5 20.Be3 Bae8 21.c4 Vd6 egyenlő esélyeket adott volna. 

 

19...Vh4! 20.Vd3 Vg5+ és világos feladta

 

Topalov,V (2752) - Carlsen,M (2837)
Szláv védelem [D15]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 a6 5.e3 Ff5 6.Fd3 e6 7.Fxf5 exf5 8.Vb3 Ba7 9.Fd2 dxc4 10.Vxc4 Fd6 11.0-0 0-0 12.Vd3 g6 13.e4 fxe4 14.Hxe4 Hxe4 15.Vxe4 Hd7 16.Fg5 Va5 17.Bfe1 Baa8 18.h3 Hb6 19.Fh6 Bfd8 20.He5 Vd5 21.Vh4 Be8 22.Vf6 Ff8 23.Fxf8 Bxf8 24.Hg4 h5 25.He5 Vd8 26.Vf4 Kg7 27.Be4 Hd5 28.Vf3 Vd6 29.Bae1 Bad8 30.a3 Vc7 31.Hd3 Bd6 32.Hc5 a5 33.Vg3 Bfd8 34.Be5 b6 35.He4 B6d7 36.Hg5 Vd6 37.He4 Vc7 38.Vf3 c5 39.Hg3 h4??

Magnus Carlsen elnézte Veszelin Topalov taktikai csapását. 

 

 

40.Hh5+! gxh5? 41.Vxh5?

A bolgár exvilágbajnok elmulasztotta, hogy mattolja a világranglista-vezetőt, 41.Bg5+ Kf8 42.Vxh5 és védhetetlen a kettős mattfenyegetés.

41...Bd6?!

Újabb hiba. 41...Hf4 42.Bg5+ Hg6 43.Be6 Kg8 44.Bgxg6+ fxg6 45.Bxg6+ Bg7 46.Bh6 remi lett volna.

42.Bg5+ Bg6 43.Bxd5 Vc6

 

44.Vxg6+ Vxg6 45.Bxd8 c4 46.d5 Vc2 47.d6 Vd2 48.Be4 Vxb2 49.Bxc4?

Topalov a kapkodásban örökös sakkot engedélyezett.

 

49...Va1+ 50.Kh2 Ve5+ 51.Kg1 Ve1+ 52.Kh2 Ve5+ 53.f4 Ve3 54.d7 Vg3+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kazahsztán fővárosában, Asztanában zajló rapid-világbajnokság tizedik fordulója után a norvég Magnus Carlsen másfél pontos előnnyel vezet. Carlsen a mai játéknapot két remivel kezdte, majd mesterhármassal tört az élre. Az orosz Szergej Karjakin a nyolcadik fordulóig vezetett, előbb az azeri Sahriyar Mamedgyarovtól, majd Carlsentől szenvedett vereséget, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval holtversenyben második, míg az azeri Sahriyar Mamedgyarov feljött a negyedik helyre. Vasárnap a befejező öt fordulóra kerül sor. A vb honlapja, a http://www.worldchess.kz  orosz és angol kommentálással remekül adja a játszmákat.

 

Remek csatákat, fordulatos küzdelmeket, érdekes végjátékokat, tanulságos taktikai motívumokat láttunk a világbajnokság második játéknapján. Az idő szorításában fokozódott a feszültség, ki jobban, ki rosszabbul viselte a gyorsan múló másodpercek idegtépő hatását, amikor a figyelem már megoszlott a sakktábla és a sakkóra között.

Öt forduló után holtversenyben vezető Szergej Karjakin és Magnus Carlsen remivel kezdett. A norvég sakkozónak az orosz Alekszej Drejevvel szemben kellett jól védekeznie, Karjakin nehéz perceket élt át honfitársa, Alekszandr Morozevics ellen.  Karjakin hetedik partiját megnyerte, félpontos előnyre tett szert. A generációs párharcban a torna doyenje, a világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand alaposan feladta a leckét Magnusnak, aki végül örökös sakkal megmentette a partit. Óriási izgalmak után a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov váratlan huszáráldozattal megmattolta a nagyot hibázó azeri Tejmur Radzsabovot, aki a vereséggel „megroggyant”.

A nyolcadik körben Karjakin és Carlsen is győzött. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov a tanulságos huszárvégjátékban többször is remizhetett volna, igaz, hogy Magnus sem játszott a legpontosabban. Meglepetésre Topalov a kazah Murtasz Kazsgalijevtől kikapott, az orosz derbin Alekszandr Griscsuk alaposan benézett egy taktikai csapást Peter Szvidlerrel vívott csatájában.

 

Magnus Carlsen másfél pontos előnnyel várhatja a befejező játéknapot 

Mamedgyarov nem sokat kesergett a rontása után, az éllovas Karjakin legyőzésével vigasztalódott. Carlsennek nem okozott nehézséget Tkacsijev legyőzése, félpontos előnnyel kezdhette a csúcsrangadót, Szergej Karjakin elleni játszmáját. Az orosz sakkozó már a nyitásban időhátrányba került, majd kiegyenlítette esélyeit. Elszámolta magát, vesztő huszárlépést húzott, amit Magnus nem használt ki. A végjátékban Carlsennek minimális előnye volt, de jóval gyorsabban játszott, kihasználta riválisa védekezési pontatlanságát és a nyeréssel másfél pontos előnyre tett szert Karjakin és Topalov előtt.

 

A 6. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2837, 4,5) – Alekszej Drejev (orosz, 2677, 3) döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2726, 2,5) – Viorel Bologan (moldáv, 2732, 1) 1 - 0

Szergej Karjakin (orosz, 2779, 4,5) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2770, 1)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769, 2,5) – Veszelin Topalov (bolgár, 2752, 3,5)  döntetlen

Tejmur Radzsabov (azeri, 2788, 3,5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2763, 3,5)  1 - 0

Murtasz Kazsgalijev (kazah, 2589, 1,5) – Anuar Iszmagambetov (kazah, 2471, 0)  1 - 0

Peter Szvidler (orosz, 2749, 2,5) – Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2644, 2) döntetlen

Igor Kurnoszov (orosz, 2663, 2) – Borisz Gelfand (izraeli, 2738, 2,5)  1 – 0

 

A 7. forduló eredményei:

Borisz Gelfand (2,5) – Magnus Carlsen (5)  döntetlen

Vladiszlav Tkacsijev (2,5) – Igor Kurnoszov (3) döntetlen

Anuar Iszmagambetov (0) – Peter Szvidler (3)  0 - 1

Alekszandr Griscsuk (3.5) – Murtasz Kazsgalijev (2,5)  1 - 0

Veszelin Topalov (4) – Tejmur Radzsabov (4,5) 1 - 0

Alekszandr Morozevics (1,5) – Vaszilij Ivancsuk (3)  döntetlen

Viorel Bologan (1) – Szergej Karjakin (5)  0 - 1

Alekszej Drejev (3,5) – Sahriyar Mamedgyarov (3,5)  döntetlen

 

A 8. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (5,5) – Sahriyar Mamedgyarov (4)  1 - 0

Szergej Karjakin (6) - Alekszej Drejev (4)  1 - 0

Vaszilij Ivancsuk (3,5) - Viorel Bologan (1)  1 - 0

Tejmur Radzsabov (4,5) - Alekszandr Morozevics (2)  döntetlen

Murtasz Kazsgalijev (2,5) - Veszelin Topalov (5)  1 - 0

Peter Szvidler (4) - Alekszandr Griscsuk (4,5) 1 - 0

Igor Kurnoszov (3,5) - Anuar Iszmagambetov (0)  1 - 0

Borisz Gelfand (3) - Vladiszlav Tkacsijev (3)  1 - 0

 

A 9. forduló eredményei:

Vladiszlav Tkacsijev (3) - Magnus Carlsen (6,5)  0 - 1

Anuar Iszmagambetov (0) - Borisz Gelfand (4)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (4,5) - Igor Kurnoszov (4,5)  döntetlen

Veszelin Topalov (5) – Peter Szvidler (5)  1 – 0

Alekszandr Morozevics (2,5) - Murtasz Kazsgalijev (3,5)  döntetlen

Viorel Bologan (1) – Tejmur Radzsabov (5)  1 - 0

Alekszej Drejev (4) – Vaszilij Ivancsuk (4,5)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (4) – Szergej Karjakin (7)  1 - 0

 

A 10. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (7,5) – Szergej Karjakin (7)  1 - 0

Vaszilij Ivancsuk (4,5) – Sahriyar Mamedgyarov (5)  0 - 1

Tejmur Radzsabov (5) – Alekszej Drejev (5)  döntetlen

Murtasz Kazsgalijev (4) – Viorel Bologan (2)  0 - 1

Peter Szvidler (5) – Alekszandr Morozevics (3)  0 - 1

Igor Kurnoszov (5) – Veszelin Topalov (6)  0 - 1

Borisz Gelfand (4) – Alekszandr Griscsuk (5)  döntetlen

Vladiszlav Tkacsijev (3) – Anuar Iszmagambetov (1)  0 – 1

 

A világbajnokság állása:

1.Magnus Carlsen 8,5 pont

2-3. Szergej Karjakin és Veszelin Topalov 7

4. Sahriyar Mamedgyarov 6

5-7. Tejmur Radzsabov, Alekszandr Griscsuk és Alekszej Drejev 5,5

8-9. Igor Kurnoszov és Peter Szvidler 5

10-11. Borisz Gelfand és Vaszilij Ivancsuk 4,5

12-13. Alekszandr Morozevics és Murtasz Kazsgalijev 4

14-15. Viorel Bologan és Vladiszlav Tkacsijev 3

16. Anuar Iszmagambetov 2

 

Carlsen,M (2837) - Karjakin,S (2779)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d4 exd4 5.0-0 a6 6.Fxc6 dxc6 7.Hxd4 Fc5

A Tal-emlékversenyt megelőző villámtornán Levon Aronjan a 7...Fe7 8.f3 0-0 9.Fe3 Hd7 10.Hc3 He5 11.Ve2 Fb4 folytatást választotta.

8.c3 0-0 9.f3 Hd7 10.Fe3 He5 11.Ve2 Ve7 12.Hd2 f6 13.Kh1 Fd6 14.Bae1 c5 15.Hf5 Fxf5 16.exf5 Vd7 17.f4 Hf7 18.g4 Bfe8 19.Vf3 Ff8 20.He4 Vd3 21.Hf2 Vb5 22.g5

A jelentős időelőnyben levő Magnus „provokálta” ellenfelét.

22...Vxb2?! 23.gxf6 Vxc3 24.fxg7 Fxg7 25.Bg1 Kh8 26.Vxb7

Kiengedte az előnyt. 26.He4 Vd3 27.Hxc5 Vxf5 28.Vxb7 volt a helyes folytatás.

26...Hd6 27.Vd5

 

27...Hxf5?

Szergej Karjakin elszámolta magát. 27...Fd4 28.Hg4 Fxe3 29.Bxe3 Bxe3 30.Vxa8+ Be8 31.Vc6 Be1 remihez vezetett volna.

28.Fxc5?!

A norvég világranglista-vezető gyorsan húzott. 28.Vxf5 Bxe3 29.He4 Vxe1 30.Hg5! Vh4 31.Hf7+ Kg8 32.Vd5! (fenyeget a fojtott matt 33.Hh6+ Kh8 34.Vg8+ Bxg8 35.Hf7-tel) 32...Kf8 33.Hg5 Vxf4 34.Hxh7+ Ke8 35.Vxa8+ Ke7 36.Bxg7+ Kd6 37.Bg6+ Ke7 38.Bg1 volt a nyerést adó folytatás.

28...Bad8 29.Bxe8+ Bxe8 30.Hd3 Vf6 31.Bg5 Bd8 32.Vxf5 Vxf5 33.Bxf5 Bxd3

 

34.Bf7 Bd1+

Az orosz nagymester a lépésenként kapott 10-10 másodpercekből élt.

35.Kg2 Bd2+ 36.Kf3 Bxa2 37.Bxc7 Kg8 38.h4 Bc2 39.Bc8+ Kf7 40.Ke4 Bc4+ 41.Kf5 Fd4?!

 

 

42.Bf8+ Kg7 43.Fd6 Bc6 44.Bd8 Fc5 45.Fe5+ Kf7 46.Bd7+ Fe7 47.h5 Ke8 48.Ba7 Bh6

 

 

49.Fg7 Bc6 50.h6 Kf7 51.Ke4 Ke8 52.Ba8+ Kf7 53.Bh8 Bc4+?

Kimaradt az 53…Ff6 védőlépés!

 

54.Kf5 Bc5+ 55.Fe5 Ff8 56.Bxh7+ Kg8 57.Bh8+ Kf7 58.Bxf8+! és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2788) - Griscsuk,A (2763)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.b3 g6 3.Fb2 Fg7 4.g3 c5 5.c4 b6 6.Fg2 Fb7 7.0-0 0-0 8.Hc3 Ha6 9.d4 d5 10.He5 e6 11.e3 He4 12.Ve2 Hxc3 13.Fxc3 cxd4 14.exd4 Bc8 15.Bac1 Hb8 16.Bfd1 Hd7 17.Fb4 Be8 18.Ve3 Fa8 19.h4 dxc4 20.Fxa8 Bxa8 21.bxc4 Vc7 22.Hg4 Hf6 23.Hxf6+ Fxf6 24.Vf3 Fe7 25.Fd2 Bad8 26.Ff4 Fd6 27.Fg5 Fe7 28.Ff4 Fd6 29.Fe3 Ff8 30.h5 Bd7 31.Kg2 Vb7 32.d5 e5?! 33.hxg6 hxg6 34.Fg5 f5 35.Bh1 b5 36.Bb1 Vc7 37.cxb5 Vc4 38.Fh6

Számításba jött a 38.Bhc1 Vxd5 (38...Vxa2 39.Ba1 Vxd5 40.Vxd5+ Bxd5 41.Bxa7) 39.Vxd5+ Bxd5 40.Bc6 Bb8 41.Bxg6+ változatot választani.

38...Vxd5 39.Vxd5+ Bxd5 40.Fxf8 Bxf8 41.a4 Bfd8 42.Bhc1 Kg7 43.Bc7+ B8d7 44.Bxd7+ Bxd7 45.a5 Kf6 46.Kf3 e4+ 47.Ke3 Bd3+ 48.Ke2 Bd7

 

49.b6 axb6 50.axb6 Bb7 51.Ke3 Ke5 52.Bb5+ Ke6 53.g4 fxg4 54.Kxe4 Kd6 55.Kf4 Kc6 56.Bb2 Bf7+ 57.Kxg4 Kb7 58.Kg5 Bf3 59.Kxg6 Bf8 60.Kg5 Bg8+ 61.Kf4 Bf8+ 62.Kg3 Bg8+ 63.Kf3 Bf8+ 64.Ke2 Be8+ 65.Kf1 Bf8 66.Bb4 és sötét feladta

 

Karjakin,S (2779) - Morozevics,A (2770)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.exd5 Vxd5 5.Hgf3 cxd4 6.Fc4 Vd6 7.0-0 Hf6 8.Hb3 Hc6 9.Hbxd4 Hxd4 10.Hxd4 a6 11.Be1 Vc7 12.Fb3 Fd6 13.h3 0-0 14.c3 b6 15.Fg5 Fb7 16.Fxf6 gxf6  

 

 

17.Fxe6 fxe6 18.Hxe6 Ve7 19.Hxf8 Vxf8 20.Vg4+ Kh8 21.Vd7 Fd5 22.Vf5 Bd8 23.Bed1 Fe5 24.Bd3

Szergej Karjakin többet remélt a 24.f4 Vc5+ 25.Kh2 Bg8 26.Bxd5 Vxd5 27.Bg1 Bg5 28.Vc8+ Bg8 29.Vf5 remi helyett.

24...Vg8 25.g3 Be8 26.Vg4 Vf7 27.Bad1 Fe6 28.Vh4 Vg6 29.b3 Kg7 30.c4 Vf5 31.Be3 h5 32.Ve4

 

 

32...Vxh3

Jobb volt a 32...Vxe4 33.Bxe4 Fxh3 34.f4 Ff5 35.Bee1 Fd4+ 36.Kh2 Bxe1 37.Bxe1 Kf7 folytatás.

33.Vb7+ Kg8 34.Vxb6 h4 35.Bd8 Bxd8 36.Vxd8+ Kf7 37.Vh8 hxg3 38.Vxh3 Fxh3 39.Be4 Ff5 40.Bh4 Ke6 41.fxg3 Fxg3 42.Bh8

 

42...Fe4 43.Be8+ Kf5 44.c5 Fe5 45.b4 Fc6 46.Bc8 Fb5 47.Ba8 Ke4 48.a4 Fxa4 49.Bxa6 Fe8 50.c6 Kd5 51.b5 Kc5 52.Ba8 Fg6 53.Bf8 Kb6 54.Kf2 Fd3 55.Ke3 Fxb5 56.Ke4 Kxc6 57.Kf5 Fd3+ 58.Ke6 Fc4+ 59.Kf5 Kd7 60.Bxf6 Fxf6 61.Kxf6 és döntetlen

 

Morozevics,A (2770) - Ivancsuk,V (2769)

Sötét hibás 56…Kf6? lépésére felgyorsultak az események…

 

57.Ve4 Bg7 58.g4 hxg4+ 59.Hxg4+ Kf7 60.Vd5+ Ke7?

Vaszilij Ivancsuk a kapkodásban vesztőt húzott. 60...Ke8 61.Hf6+ Ke7 62.Ve5+ Kf7 remizett volna.

61.Ve5+?

Kimaradt világos nyerése a 61.Vg5+ Kf8 (61...Ke6 62.f5+ gxf5 63.Vf6+ Kd7 64.Vxg7+) 62.Vd8+ Kf7 63.Hh6+ Ke6 64.Ve8+ Kd6 65.Ve5+ változatban.

61...Kf8 62.Vf6+ Bf7 63.Vh8+ Ke7 64.Ve5+ Kd8 65.Vh8+ Ke7 66.Ve5+ Kf8 67.Vh8+ Ke7 és döntetlen

Topalov,V (2752) - Radzsabov,T (2788)
Királyindiai védelem [E94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 exd4 8.Hxd4 Be8 9.f3 c6 10.Kh1 Hh5 11.g4 Hf6 12.Ff4 h5 13.g5 Hh7 14.Vd2 Ve7 15.Bad1 Hd7 16.Bg1 He5 17.Hc2 Fe6 18.He3 Bad8 19.Ve1 a6 20.Vg3 Fc8 21.h4 b5 22.cxb5 axb5 23.a3 Hf8 24.Vh2 He6 25.Fg3 Hc5 26.Vg2 Fe6 27.b4 Hb3 28.Fe1 Va7 29.Hc2 Hc4 30.f4 Hxa3 31.Hxa3 Vxa3 32.f5 Fc4  

 

 

33.Fxh5! gxh5 34.f6 Fh8 35.g6 Fxf6  

 

 

36.Hd5!?

A kölcsönös kapkodásban hatásos tisztáldozat, de jobb volt a 36.Vf3 Be6 (36...Kg7 37.Hb1 Va7 38.Fc3) 37.gxf7+ Kxf7 38.Vxh5+ Kf8 39.Hd5 folytatás.

36...Fxd5?

A reményteljes állását elrontó Tejmur Badzsabov vesztőt húzott. 36...cxd5 37.gxf7+ Kf8 38.fxe8V+ Bxe8 39.exd5 Ke7 40.Fc3 Fxc3 41.Bde1+ Fxe1 42.Bxe1+ Kd7 43.Vg7+ Kd8 44.Bxe8+ Kxe8 45.Vg8+ Kd7 46.Vg7+ Kc8 47.Vf8+ Kb7 48.Ve7+ remi lett volna.

37.exd5 Vb2 38.gxf7+ Kf8 39.Vg8+ Ke7 40.f8V+ és sötét feladta. Gyorsabb a matt 40.f8H! Fg5 41.Fd2 Hxd2 42.Bde1+ He4 43.Bxe4+ Kf6 44.Vg6-tal.

 

Carlsen,M (2837) - Mamedgyarov,S (2726) 

 

 

39.a5 Kd7 40.Hc3 e3+ 41.Ke2?! g4 42.b4 h5 43.a6?! Kc6 44.b5+ Kb6 45.Hd5+ Ka7 46.Hf6 Kb6?

Az azeri nagymester a 46...g3 47.hxg3 h4 48.Kf1 (48.g4 h3 49.He4 h2 50.Hg3 e4 51.Hh1 Kb6 52.g5 Ka7 53.g6 Hf4+ 54.Kxe3 Hxg6 55.Kxe4 He7) 48...h3 49.Hg4 e4 50.Ke2 Kb6 változatban remizhetett volna.

 

 

47.Hd7+ Ka7 48.Hxe5 Hf4+ 49.Kxe3 He6 50.Hc6+

Magnus kihagyta az 50.Kd3 Kb6 51.Kc4 h4 52.Hxg4 Hc7 53.a7 Kxa7 54.He5 lehetőséget.

50...Kb6 51.Hd4 Hc7! 52.Kf4 Kc5 53.Kg5!?

A huszárvégjátékban már nem volt idő a számolgatásra. A királylépés remihez vezetett. 53.a7 Kxd4 54.b6 Hd5+ 55.Kg5 Hxb6 56.Kxh5 g3 57.hxg3 Kd5 is remi, a legjobb esélyt a 53.Hf5 Kxb5 (53...Hxb5 54.Kg5 Kb6 55.Kxh5 Kxa6 56.Kxg4 Hc3 57.h4 He4 58.Kh5 Hf6+ 59.Kg6 Hg4 60.h5 Kb6 61.He3 He5+ 62.Kg7) 54.a7 Ka6 55.Kg5 Kxa7 56.Kxh5 Kb8 57.Kxg4 Kc8 58.h4 adta volna.

53...Kxd4 54.Kxh5

 

54...Hxb5?!

Remi volt az 54...g3! 55.hxg3 Kc5 56.a7 Kxb5 57.a8V Hxa8 58.Kg6 Hc7 59.Kf7 Kc5 60.g4 Kd5 61.g5 He6 62.g6 Kd6 folytatás.

55.Kxg4 Hc7?

A vesztőlépés. 55...Kd5 56.h4 Ke6 57.Kg5 Kf7 58.Kf5 Kg7 59.Ke4 Kg6 60.Kd3 Kh5 61.Kc4 Ha7 62.Kc5 Kxh4 63.Kb6 Hc8+ 64.Kb7 Hd6+ kiharcolta volna a döntetlent.

56.a7 Kc5 57.h4 Kd6 58.Kf5 Ke7 59.Kg6 Kf8 60.Kf6 Ke8 61.Kg7 és sötét feladta

 

Szvidler,P (2749) - Griscsuk,A (2763)

Alekszandr Griscsuk utolsó, 25…Bce8? lépésével taktikai csapást nézett el. 

 

 

26.Bfxf7! Bxe7 27.Bxe7 c5 28.Kg2 Bd8 29.Bc7 Fh6 30.e6 Be8 31.Bc6 Fxe3 32.Bxa6 Fd4 33.Fxd4 cxd4 34.Kf3 Kf8 35.Ke4 Bd8 36.Ba7 Ke8 37.Bxh7 Bd6 38.Ke5 és sötét feladta

 

Mamedgyarov,S (2726) - Karjakin,S (2779)
Vezérindiai védelem [E12]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.Hc3 Fb7 4.d4 e6 5.Ff4 Fb4 6.Vb3 a5 7.e3 d6 8.Bd1 Hbd7 9.Fe2 He4 10.0-0 Fxc3 11.bxc3 g5 12.Fg3 h5 13.h4 Bg8

Jobb volt a 13...g4 14.Hd2 Hxg3 15.fxg3 Ve7 változat.

14.c5 dxc5 15.Fb5 c4 16.Vc2 Ve7?!

Világos előnyéhez vezetett a 16...Hxc3 17.d5 Hxb5 18.dxe6 fxe6 19.Vh7 Bf8 20.Vxh5+ folytatás is.

17.Fxc7 Kf8 18.d5

Kiengedte az előnyt. 18.Fxd7 gxh4 (18...Vxd7 19.Fxb6 g4 20.He5) 19.He5 volt a jó.

18...exd5 19.Fxd7 Vxd7 20.Vxe4 Vxc7 21.Vh7 gxh4 22.Hxh4 Ve5?

Hibázott az éllovas. 22...b5 23.Vxh5 Ba6 egyenlő esélyeket adott volna.

23.Bd4

Figyelmet érdemelt 23.Vh6+ Ke7 24.Vxb6 is.

23...Be8 24.Vh6+ Bg7 25.Vxb6 Fc8 26.Vc5+ Kg8 27.Vxd5 Fg4 28.Vxe5 Bxe5 29.Bb1 Fe6 30.Bb8+ Kh7 31.Bdd8 Bg4 32.Hf3 Bd5

 

33.Hd4

A többi már csak technika.

33...Bxd8 34.Bxd8 Bg5 35.f4 Bc5 36.e4 Fg4 37.Kf2 Bc7 38.Bb8 Kg7 39.Bb5 a4 40.a3 f6 41.f5 Kf7 42.Ke3 Fd1 43.He6 Bd7  

 

44.Bb7

Még egyszerűbb volt a 44.Bd5 Bxd5 45.exd5 Ke7 46.Kd4 folytatás.

44...Bxb7 45.Hd8+ Ke7 46.Hxb7 h4 47.Hc5 Kf7 48.He6 Fg4 49.Kf4 Fe2 50.Hd4 Ff1 51.Kf3 Kg7 52.He6+ Kh6 53.Hc5 Kg5 54.Hxa4 Fd3 55.Hb2 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hetedszer győzött a kínai sakkválogatott az orosz csapat ellen

Címkék: Oroszország-Kína mérkőzés

Nyolcadszor mérkőzött meg az orosz és a kínai és sakkválogatott. Szentpéterváron öt-öt táblán csatáztak a nők és a férfiak schweningeni rendszerben. A legjobbjaikat nélkülöző házigazdák a férfiak meccsét 13,5-11,5-re megnyerték, a nők viadalán négypontos kínai siker született, összesítésben 26-24-re a kínai válogatott győzött, a presztízsmeccsen hetedszer győzték le az oroszokat. Szombaton és vasárnap rapid párharcban is összemérik erejüket.

Az első meccset 2001-ben Sanghajban az oroszok nagy fölénnyel nyerték meg, 41,5-30,5-re. Nyolc éve Moszkvában a kínai csapat visszavágott a vereségért, az orosz férfiak ismét nyertek, de a kínai sakkozónők elsöprő, 13-5-ös győzelmet arattak. Hat esztendeje a kínai Ergunban kétfordulós viadalon, öt-öt női és férfi táblán, schweningeni rendszerben küzdöttek meg a csapatok. Az első félidő után az orosz együttes összesítésben hárompontos előnnyel vezetett, de végül a kínai sakkozónők fantasztikus hajrájának köszönhetően hárompontos hazai sikert ünnepelhettek. Egy év múlva a negyedik meccsen végig a kínai együttes vezetett. Ezúttal is a sakkozónőik vitték a prímet, 27-23-ra győztek, de végül meglepetésre a férfiak is nyertek egy ponttal.

2008-ban az ötödik párharc is kínai sikert hozott. Ningbóban férfi ötösük négy ponttal bizonyult jobbnak Szvidleréknél, de női csapatuk meglepetésre kétpontos vereséget szenvedett. 2009-ben a férfiaknál az oroszok 13-12-re nyertek, a nőknél a kínaiak 13,5-11,5-re diadalmaskodtak, összesítésben a vendégek nyertek 25,5-24,5-re.  A küzdelmet 10 fordulós rapid és villámjátszmás párharc színesítette. Az oroszok a villámpartikban 52-48-ra nyertek, 30-20-ra a férfiak, de a nőknél kínai siker született, 28-22-re győztek. A rapidjátszmákban is az oroszok voltak a jobbak, az  54-46-os eredményben a férfiak ismét sikerrel kapkodtak, 29-21-re verték a vendégeket, a nők párviadala 25-25-tel végződött.

Két éve a hetedik találkozón meglepetésre a kínai férficsapat játszotta a főszerepet. A túlzsúfolt versenyprogram mellett nem könnyű hadra fogni az orosz nagymestereket, míg a házigazdák a legerősebb összeállításukban szerepeltek. Komolyan vették, hogy a meccs jó erőpróba a Hanti-Manszijszkban megrendezésre kerülő sakkolimpiára. A klasszikusnak mondható 90-90 perc és lépésenként 30-30 másodperc gondolkodási idővel megszervezett viadalon a kínai ötös nagy arányban, hat ponttal, 15,5-9,5-re  győzött, kiütéses vereséget mértek az orosz sakkozókra a második játéknapon (4,5-0,5).  Bu Xiangzhi öt játszmájából 4 pontot gyűjtött, s ezzel a viadal legjobb pontszerzője lett. A női csapatok tartalékosak voltak, hiszen Tatjana Koszinceva, illetve Hou Ji-fan és Zhao Xue a Grand Prix-tornán játszottak Ulánbátorban. Az orosz női sakkozók kétpontos győzelmet arattak.

Az isztambuli sakkolimpiára történő felkészülést is szolgálta a nyolcadik párharc. A kínai szakvezetés már döntött, az augusztus 27-én kezdődő 40. sakkolimpián a Wnag Hao, Wang Yue, Li Chao, Ding Liren és Bu Xianghi összeállításban szerepel a férfi válogatottjuk, míg a nőknél Hou Ji-fan, Zhao Xue, Ju Wenjun, Huang Qian és Ding Yixin játszik.

A Szentpéterváron lejátszott találkozón a házigazdák férfi válogatottja nélkülözte legjobbjaikat, de Kramnyikék nélkül is a mérkőzés esélyesei voltak. Az idei Európa-bajnok Dmitrij Jakovenko és Jan Nepomnjacsij óriási meglepetésre azonban az augusztus 2. és 13. között megrendezésre kerülő szuperbajnokságot megelőző bajnokságban azonban csúnyán leszerepeltek. Nagy szenzációként a 16 esztendős Daniil Dubov holtversenyben az élen végzett és kiharcolta a részvételi jogot. Hivatalosan még nem állították össze az orosz válogatottat, de aligha tévedek, ha a Vlagyimir Kramnyik, Szergej Karjakin, Peter Szvidler, Alekszandr Griscsuk és Alekszandr Morozevics összeállítású válogatottra voksolok.

A mérkőzést az orosz együttes megnyugtató győzelemmel kezdte, majd két döntetlennel is őrizték előnyüket. Izgalmas csatában megnyerték a negyedik fordulót, a kínaiak az utolsó körben szépítettek. Jakovenko volt a győztes orosz csapat legjobbja.

A nőknél hiányzott a világbajnoknő Hou Ji-fan, az oroszoknál nem játszottak a Koszinceva nővérek. A találkozón kapitányként debütáló Szergej Rublevszkij nem tudott magyarázatot adni, hogy a kritikus pillanatokban miért az orosz nagymesternők hibáztak, esélyeiket nem tudták kihasználni. A fordulatos partikban a kínai sakkozónők jobban bírták a feszültséget. Győzelemmel kezdtek, majd az egyenlítést követően a harmadik fordulóban két ponttal nyertek, előnyüket növelték, majd az utolsó körben újabb győzelemmel bebiztosították a nyerést. Rublevszkij még nem hirdetett  csapatot, de a két éve  Hanti-Manszijszkban megrendezett olimpián valamennyi ellenfelét legyőző válogatottból Tatjana Koszinceva, Valenytina Gunyina, Nagyezsda Koszinceva és Alekszandra Kosztenjuk beválogatása biztosnak tűnik.

 

Eredmények:

Oroszország – Kína: 24 - 26 

Férfiak:

Oroszország - Kína:   13,5 – 11,5 (3,5 – 1,5, 2,5 – 2,5, 2,5 – 2,5, 3 – 2, 2 - 3)

 

Egyéni eredmények:

Dmitrij Jakovenko (2736) 3,5/5, Jevgenyij Tomasevszkij (2733) 2,5/5, Jan Nepomnjacsij (2718) 2,5/5, Nyikita Vitjugov (2703) 2,5/5, Makszim Matlakov (2668) 2,5/5.

 

Wang Hao (2733) 3/5, Wang Yue (2697) 3/5, Li Chao (2687) 1,5/5, Ding Liren (2680) 2,5/5, Yu Yangyi (2656) 1,5/5.

 

Nők:

Oroszország - Kína 10,5- 14,5 (2 - 3, 3 - 2, 1,5 – 3,5, 2 – 3, 2 - 3)

 

Egyéni eredmények:

Valentyina Gunyina (2533) 3/5, Alekszandra Kosztenjuk (2472) 3/5, Natalija Pogonyina (2447) 1,5/5, Olga Girija (2414) 2/5, Bajra Kovanova (2391) 1,5/5

 

Zhao Xue (2556) 3,5/5, Ju Wenjun (2518) 3,5/5, Huang Qian (2443) 2,5/5, She Yang (2425) 2,5/5, Ding Yixin (2422) 2,5/5.

 

Vitjugov,N (2703) – Ding Liren (2680)
Királyindiai védelem [E82]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Fe3 c5 7.Hge2 b6 8.d5 e6 9.Hf4 exd5 10.Hfxd5 Hc6 11.Vd2 Hxd5 12.Hxd5 Fe6 13.Fd3

Számításba jött a 13.h4 h5 (13...Vd7 14.h5 Fxd5 15.cxd5 Hd4 16.Fd3) 14.Fg5 f6 15.Fe3 folytatás.

13...Fxd5 14.cxd5 Hd4 15.0-0 b5 16.Kh1 Vd7 17.Bae1 b4 18.f4

 

18...h5?

A háromszoros kínai bajnok súlyosan meggyengítette királyállását.

19.f5 Fe5 20.Fxd4 Fxd4 21.e5! Fxe5

 

22.Bxe5!

Tipikus áldozat, amely megsemmisítette a sötét királyállást védő tisztet.

22...dxe5 23.f6 Kh7

 

24.Bf5! és sötét feladta, látványos a pörölycsapásként ható bástyaáldozat!

 

Jakovenko,D (2736) - YuYangyi (2656)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 a5 5.Hc3 b6 6.Fg5 Fb7 7.e3 h6 8.Fh4 d6 9.Fd3 Hbd7 10.0-0 Fxc3 11.bxc3 Ve7 12.Hd2 g5 13.Fg3 0-0-0 14.f3 h5 15.Ff2 h4 16.h3 Hh5 17.e4 Hf4 18.Fc2 Hf8 19.Be1 H8g6 20.Hf1 Vd7 21.He3 e5 22.Kh2 Kb8 23.Fa4 Fc6 24.Fxc6 Vxc6 25.Bb1 Kc8 26.Bb5 f6 27.Vb1 Kd7?  

 

 

28.c5!

A hosszas előkészítés után megindított akció ellen sötét nem találhatott védelmet.

28...dxc5 29.dxc5 Ke7 30.cxb6 Bd2 31.Hd5+ Hxd5 32.exd5 Ve8 33.b7! és sötét feladta

 

Wang Hao (2739) - Nepomnjacsij,J (2718)
Grünfeld védelem [D90]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Vb3 Hb6 6.d4 Fg7 7.Ff4 Fe6 8.Va3 Hc6 9.e3 a5 10.Bc1 0-0 11.Fe2 Hb4 12.b3 c6 13.0-0 Fg4 14.Bfd1 H6d5 15.Hxd5 Hxd5 16.Fg3 Vb6 17.h3 Fh5 18.Fh4 Fxf3 19.Fxf3 e6 20.e4 Hb4 21.Bc4 Bfe8 22.e5 Ff8 23.Vb2 Fe7 24.Fxe7 Bxe7 25.h4 Bd7 26.h5 Vd8 27.Vd2 Vf8 28.hxg6 hxg6 29.a3 Hd5 30.Bc5 He7 31.g4 Bad8 32.Vf4 Hd5 33.Fxd5 Bxd5 34.Bxd5 Bxd5 35.Kg2 Vd8 36.Kg3

 

36...g5 37.Ve4 Vf8

Figyelmet érdemelt a király elmenekülése királyszárnyról 37...Kf8-cal.

38.Ve3 Vg7 39.Bh1 c5 40.Vc1 Vg6?! 41.Bh5 f6?

 

42.Vh1! fxe5 43.Bh8+ Kg7 44.Bb8 Vd3+ 45.f3 és sötét feladta

 

Jakovenko,D (2736) – Li Chao b (2687)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 b6

 A kínai nagymester ritka változat mellett döntött az ún. magyar változat 7...a6, vagy a 7...Fg4, illetve a 7...Ha6 helyett.

8.e5 Fe6

 

9.exf6!

Világos három könnyűtisztet kap a vezérért.

9...Fxc4 10.fxg7 Kxg7 11.Fxc4 c6 12.0-0 Hd7 13.Ff4 Hf6 14.Bad1 Vc8 15.Bfe1 Vb7

 

 

16.d5!

Az állás nyitása növeli a világos haderő hatékonyságát.

16...cxd5 17.Hxd5 Bad8 18.Fe5 Bd7 19.Fc3 Bfd8

 

20.Bxe7! Bxe7 21.Fxf6+ Kf8 22.Hg5! Bd6 23.Hxh7+ Ke8 24.h4

Még erősebb volt a 24.Fg5 Kd8 25.h4 b5 26.Fb3 f6 27.Hhxf6 folytatás.

24...b5 25.Fxe7 Vxe7 26.Fxb5+ Kd8 27.Hg5 Vb7 28.Fc4 f5 29.b3 Kc8 30.Hh3 Vg7 31.a4

Az orosz nagymester nem sietteti az eseményeket, a három könnyűtiszttel szemben a sötét vezér tehetetlen.

31...f4 32.Hhxf4 g5 33.hxg5 Vxg5 34.Bd3 Ve5 35.Be3 Vd4 36.Be8+ Kb7 37.Be7+ Kb8 38.Bh7 a5 39.g3 Vb2 40.Kg2 Vd4 41.Be7 Bh6

 

42.Hc7 Vc5 43.Be6 és sötét feladta

 

Yu Yangyi (2656) - Tomasevszkij,E (2733)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hxe5

Világossal előszeretettel utasítotják el a gyalogáldozat elfogadását. 11.Hbd2 f6 12.c4 bxc4 13.Hxc4 Kh8 14.d4 folytatást választotta Lékó Péter az orosz csapatbajnokságon Erneszto Inarkijevvel szemben, ahogy Almási Zoltán a holland Anish Giri ellen a SportAccord tornáján.

11...Hxe5 12.Bxe5 Vd6 13.Be1 Bae8 14.Hd2 c5 15.Hf3

Újítás, a 15.He4; 15.a4 és 15.c3 már megjátszott lépések helyett.

15...Fd8 16.Bxe8 Bxe8 17.Fg5 Fc7 18.Fh4 Vg6

A gyalogért cserébe sötét kezdeményezést kapott, célponttá vált a világos királyállás.

19.Fxd5 Fxd5 20.c4 Fc6 21.cxb5 axb5 22.Kh1 Fe5! 23.Bc1  

 

 

23...Ff4

Jevgenyij Tomasevszkij hosszas gondolkodás után sem találta meg a könnyű nyerést adó 23...Vh6! 24.Bxc5 Fxf3 25.Bxe5 Fxg2+ 26.Kxg2 Bxe5 27.d4 Vc6+ 28.f3 Be6 folytatást.

24.Bxc5 Fxf3 25.gxf3 Vh6

 

26.Ve2!

Az alapsor gyengeségét kihasználó vezérlépéssel a kínai sakkozó kissé megkönnyebbülhetett.

26...Bf8 27.Fg3 Vxh3+ 28.Kg1 Fxg3 29.fxg3 Vxg3+ 30.Kf1 g6 31.Vf2 Vd6 32.Bxb5?! Vxd3+ 33.Ve2 Vb1+ 34.Kg2

 

34...Vxa2

Tomasevszkij gyalogot nyert, technikai nehézségekkel azonban még birkóznia kellett, de Yu Yangyi könnyen megadta magát.

35.Be5?! Va4 36.Be4 Vc6 37.b4 Bb8 38.Be5?! Kg7

A b4 gyalogot leüthette volna az orosz sakkozó.

39.b5 Vf6 40.Bd5 h6 41.Ve5 Vxe5 42.Bxe5 Kf6 43.f4 Bc8 44.Be2 Kf5 45.Bb2

 

45...Kxf4 46.Bf2+ Kg5 47.Bxf7 Bb8 és világos feladta

 

Yu Yangyi (2656) - Vitjugov,N (2703)
Francia védelem [C15]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.a3 Fxc3+ 5.bxc3 dxe4 6.Vg4 Hf6 7.Vxg7 Bg8 8.Vh6 Hbd7 9.Hh3 c5 10.a4

Újítás a sokszor játszott 10.Fe2 Va5 változat helyett.

10...cxd4 11.cxd4 Vc7 12.Vd2 b6 13.Ba3 Hd5 14.Bg3 Bxg3 15.hxg3 H7f6?

 

16.c4 e3 17.Vb2 He7 18.Fxe3 Fa6 19.Ff4 Vd7

 

20.d5 Hfg8 21.Hg5

Négy partijából csak fél pontot gyűjtő Yu Yangyi ezúttal nagy erővel vezeti a támadást.

21...exd5 22.Bxh7 Fxc4 23.Hxf7 Ve6+ 24.Fe5 Hf6 25.Hd6+

Világos már válogathatott a nyerése között, 25.Hg5 Vc6 26.Fxf6 0-0-0 27.Bxe7 is elég meggyőző volt.

25...Kd7 26.Fxc4! Hxh7 27.Fb5+ Hc6 28.Fxc6+ Kxc6 29.Vc2+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kazahsztán fővárosában, Asztanában megkezdődött a 16 résztvevős rapid-világbajnokság. A rajtlistán a világrang-ranglistát vezető norvég Magnus Carlsen az első. Hat olimpiai bajnok a mezőnyben, az orosz Alekszandr Griscsuk, Peter Szvidler, Alekszandr Morozevics és Alekszej Drejev. Még ukrán színekben győzött Szergej Karjakin egykori honfitársával, Vaszilij Ivancsukkal. Az exvilágbajnok bolgár Veszelin Topalov, a világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand, a világranglistán negyedik azeri Tejmur Radzsabov részvétele is fémjelzi a vb-t. Az első játéknap öt fordulója után holtversenyben 4,5-4,5 ponttal Karjakin és Carlsen vezet, egy ponttal előzik meg az üldöző triót, Griscsukot, Topalovot és Radzsabovot. 15-15 perc a gondolkodási idő és lépésenként 10-10 másodperc. A hivatalos honlap: http://www.worldchess.kz/

Tizen a 2012. január 1-én érvényes világranglistáról kaptak meghívást. A norvég Magnus Carlsen (2835), az azeri Tejmur Radzsabov (2773), a bolgár Veszelin Topalov (2770), az orosz Szergej Karjakin (2769), az ukrán Vaszilij Ivancsuk (2766), az orosz Alekszandr Morozevics (2763), az orosz Alekszandr Griscsuk (2761), az orosz Peter Szvidler (2749), az azeri Sahriyar Mamedgyarov (2747) és az izraeli Borisz Gelfand fogadta el a meghívást. A Kazahsztáni Sakkszövetség Murtas Kazsgalijevet (2589), és Anuar Iszmagambetovot (2471) jelölte, a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov a moldáviai Viorel Bologannak adott szabadkártyát.

Az előcsatározásokat július 2. és 4. között bonyolították le. A 9 fordulós svájci rendszerű versenyről hárman jutottak tovább, az orosz Igor Kurnoszov és Alekszej Drejev, valamint a francia Vladiszlav Tkacsijev harcolta ki a döntőben való szereplés jogát.

Csütörtökön sajtótájékoztatóval kezdődött meg a program, ahol a FIDE elnöke és a Kazah Sakkszövetség vezérkara mellett Magnus Carlsen és Veszelin Topalov  is megjelent. A világbajnokság ünnepélyes megnyitóján Kazahsztán államfője, Nurszultan Nazarbajev köszöntötte a sakkvilág elitjét. A háromnapos rapid-világbajnokság után a villám-világbajnokságot rendezik meg, 200-200 ezer dollár a viadalok díjalapja, a két győztes 40-40 ezret kap.

 

A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:

1.Murtas Kazsgalijev (kazah, 2589)

2. Peter Szvidler (orosz, 2749)

3. Igor Kurnoszov (orosz, 2663)

4. Borisz Gelfand (izraeli, 2738)

5. Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2644)

6. Anuar Iszmagambetov (kazah, 2471)

7. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2763)

8. Veszelin Topalov (bolgár, 2752)

9. Alekszandr Morozevics (orosz, 2770)

10. Viorel Bologan (moldáv, 2732)

11. Alekszej Drejev (orosz, 2677)

12. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2726)

13. Szergej Karjakin (orosz, 2779)

14. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769)

15. Tejmur Radzsabov (azeri, 2788)

16. Magnus Carlsen (norvég, 2837)

 

A mai játéknapon öt fordulót bonyolítottak le. Repülőrajtot vett Szergej Karjakin, négyes nyerősorozattal kezdett, majd örökös sakkal remizett Veszelin Topalovval. A harmadik körben Magnus Carlsen nehéz pillanatokat élt át Peter Szvidlerrel szemben. A két ifjú titán riválisaiknál gyorsabban játszott, esélyeiket szinte hibátlanul használták ki. Egy ponttal követi a vezető duót Alekszandr Griscsuk, Veszelin Topalov és Tejmur Radzsabov, csak Griscsuk vesztett egy játszmát. A tavalyi Világkupa-győztes Peter Szvidler ötször megosztozott a ponton ellenfeleivel. Az egyik titkos esélyes, Alekszandr Morozevics a rajtnál „elszállt”, két francia védelmű partit is elbukott Topalov, majd Carlsen ellen kapott léket a hajója.

 

Az első forduló eredményei:

Murtasz Kazsgalijev – Magnus Carlsen  0 - 1

Peter Szvidler – Tejmur Radzsabov  döntetlen

Igor Kurnoszov – Vaszilij Ivancsuk  döntetlen

Borisz Gelfand – Szergej Karjakin  0 - 1

Vladiszlav Tkacsijev – Sahriyar Mamedgyarov döntetlen

Anuar Iszmagambetov – Alekszej Drejev  0 - 1

Alekszandr Griscsuk – Viorel Bologan 1 - 0

Veszelin Topalov – Alekszandr Morozevics  1 - 0

 

A 2. forduló eredményei:

Magnus Carlsen – Alekszandr Morozevics  1 - 0

Viorel Bologan – Veszelin Topalov  döntetlen

Alekszej Drejev – Alekszandr Griscsuk  0 - 1

Sahriyar Mamedgyarov – Anuar Iszmagambetov 1 - 0

Szergej Karjakin – Vladiszlav Tkacsijev 1 - 0

Vaszilij Ivancsuk – Borisz Gelfand 0 - 1

Tejmur Radzsabov – Igor Kurnoszov 1 - 0

Murtasz Kazsgalijev – Peter Szvidler döntetlen

 

A 3. forduló eredményei:

Peter Szvidler – Magnus Carlsen  döntetlen

Igor Kurnoszov – Murtasz Kazsgalijev  1 - 0

Borisz Gelfand – Tejmur Radzsabov  döntetlen

Vladiszlav Tkacsijev – Vaszilij Ivancsuk döntetlen

Anuar Iszmagambetov – Szergej Karjakin 0 - 1

Alekszandr Griscsuk – Sahriyar Mamedgyarov  1 - 0

Veszelin Topalov – Alekszej Drejev  döntetlen

Alekszandr Morozevics – Viorel Bologan  1 – 0

 

A 4. forduló eredményei:

Magnus Carlsen – Viorel Bologan  1 - 0

Alekszej Drejev – Alekszandr Morozevics  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov – Veszelin Topalov  0 - 1

Szergej Karjakin – Alekszandr Griscsuk  1 - 0

Vaszilij Ivancsuk – Anuar Iszmagambetov  1 - 0

Tejmur Radzsabov – Vladiszlav Tkacsijev  döntetlen

Murtasz Kazsgalijev – Borisz Gelfand  döntetlen

Peter Szvidler – Igor Kurnoszov  döntetlen

 

Az 5. forduló eredményei:

Igor Kurnoszov – Magnus Carlsen  0 - 1

Borisz Gelfand – Peter Szvidler  döntetlen

Vladiszlav Tkacsijev – Murtasz Kazsgalijev  döntetlen

Anuar Iszmagambetov – Tejmur Radzsabov  0 - 1

Alekszandr Griscsuk – Vaszilij Ivancsuk  döntetlen

Veszelin Topalov – Szergej Karjakin  döntetlen

Alekszandr Morozevics – Sahriyar Mamedgyarov  0 - 1

Viorel Bologan – Alekszej Drejev  döntetlen

 

A rapid-világbajnokság állása:

1-2. Szergej Karjakin és Magnus Carlsen 4,5 pont

3-5. Alekszandr Griscsuk, Veszelin Topalov és Tejmur Radzsabov 3,5

6. Alekszej Drejev 3

7-10. Borisz Gelfand, Sahriyar Mamedgyarov, Vaszilij Ivancsuk és Peter Szvidler 2,5

11-12. Igor Kurnoszov és Vladiszlav Tkacsijev 2

13. Murtasz Kazsgalijev 1,5

14-15. Alekszandr Morozevics és Viorel Bologan 1

16. Anuar Iszmagambetov 0

 

Carlsen,M (2837) - Morozevics,A (2770)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.Vd2 b6 9.Fd3 0-0 10.0-0 f6 11.exf6 Hxf6 12.Kh1 c4 13.Fe2 Fb4 14.He5 Hxe5 15.dxe5 He4 16.Ve1 d4 17.Bd1 Hxc3 18.bxc3 Fxc3 19.Vf2 b5 20.Fxd4 Fxd4 21.Bxd4 Va5 22.Ff3 Bb8 23.Bfd1 Fb7 24.Bd7 Fxf3 25.Vxf3 Bbd8 26.B7d6 Bde8 27.Vg4 Be7? 28.Bxe6 Bef7 29.g3 Vxa2 30.Ve2 a5 31.Bed6 c3 32.e6 Be7 33.f5 Va3 34.Vxb5 Vb4 35.Vd5 g6 36.fxg6 hxg6 37.Bd7 Bfe8 38.Be1 a4 39.Kg2 Vb6

 

40.Be4! Bxe6 41.Bg4 Kh8 42.Bh4+ Kg8 43.Bh6 g5 44.Vxg5+ és sötét feladta

 

Szvidler,P (2749) - Carlsen,M (2837)
Angol megnyitás [A37]

1.c4 g6 2.Hf3 Fg7 3.g3 c5 4.Fg2 Hc6 5.0-0 Hh6 6.Hc3 Hf5 7.a3 0-0 8.b4 Hxb4 9.axb4 cxb4 10.d4 bxc3 11.e4 Hd6 12.Vd3 b5 13.cxb5 Vb6 14.Fa3 Vxb5 15.Vc2 Fa6 16.e5 Hf5 17.g4  

 

 

17...Hxd4!? 18.Hxd4 Vxe5 19.Bfd1 Bac8 20.Fc1 Fc4 21.Bxa7 d5 22.Fe3 Vd6 23.f4 e5 24.fxe5 Vxe5 25.Ff2 Bfe8 26.Ba3 Vf4 27.Bxc3 Fe5 28.Bg3 Ba8 29.He2 Vg5 30.Hc3 Fxg3 31.hxg3 Bac8 32.Bd4 Be5 33.Vd2 Vxd2 34.Bxd2 Bd8 35.Fd4 Be6 36.g5 Bde8 37.Fxd5 Fxd5 38.Hxd5 Bc8 39.Hf6+ Kg7

 

40.Hg4+

Jobb volt a 40.Hxh7+ Kg8 41.Hf6+ Kf8 42.Kg2 folytatás.

40...Kf8 41.Kf2 Bec6 42.Kf3 Bd8 43.Fg7+ Kxg7 44.Bxd8 Bc5 45.He3 Bxg5 46.Bd7 h5 47.Ba7 Bc5 48.Bb7 Kf6 49.Bb6+ Kg5 50.Bd6 Bc3 51.Bd5+ f5 52.Bd6 Ba3 53.Bb6 Bd3 54.Ba6 Bb3 55.Bc6 Ba3 56.Bb6 Bc3 57.Ba6 Bb3 és döntetlen

 

Karjakin,S (2779) - Griscsuk,A (2763)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 h6 7.Hbd2 Hd7 8.Hb3 Fg6 9.a4 Hf5 10.a5 Bc8 11.c4 Fe7 12.cxd5 cxd5 13.Fd3 0-0 14.g4 Hh4 15.Hxh4 Fxd3 16.Vxd3 Fxh4 17.Fd2 f5 18.h3 Ve7 19.f4 a6 20.Kh2 Vf7 21.Bf3 Bc4 22.Bg1 Bfc8 23.Fc3 Kh8 24.Hd2 B4c6 25.Hf1 g6 26.He3 Hf8 27.Hg2 Fe7 28.Bg3 b5 29.axb6 Bxb6 30.gxf5 exf5 31.He3 Bb5

 

32.Hxf5! gxf5 33.Vxf5! és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kazahsztán fővárosában, Asztanában július 2. és 10. között rendezik meg a rapid és villám-világbajnokságot. A 16 résztvevős körmérkőzéses döntőre tíz nagymester Élő-pontja alapján kapott meghívást. A top 10-ből a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen, a negyedik azeri Tejmur Radzsabov, a hatodik orosz Szergej Karjakin, a  kilencedik orosz Alekszandr Morozevics és a tizedik ukrán Vaszilij Ivancsuk szerepel. A kazah rendezők mindkét vb-re két-két nagymestert jelölhettek, a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov egy-egy főnek adhat indulási jogot. A svájci rendszerű előcsatározásokból hárman-hárman jutnak tovább. A rapidpartiknál 15-15 perc a gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként, a villámjátszmáknál 3-3 perc és 2-2 másodperc áll a sakkozók rendelkezésére. Mindkét viadalnak 200-200 ezer dollár a díjalapja, a győztes 40-40 ezer dollárt kap.

Batumiban nagy sikerrel megrendezett női rapid-és villám-világbajnokság után Asztanában a férfiak viadalára kerül sor. A FIDE július 1-től már külön világranglistát vezet a rapid és a villámsakkban is. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand 2794 ponttal iratkozott fel a moszkvai világbajnoki döntőben a rapid rájátszásban elért 2,5-1,5-ös győzelmével. A 2012. január 1-től érvényes pontszámok alapján hívtak meg 10 nagymestert, a top 10-ből öten játszanak. „Villámkezű” Vishy sajnos nem fogadta el a meghívást.

2008-ban Kazahsztánban  már rendeztek villám-világbajnokságot, Almatiban a kubai Leinier Dominguez Perez győzött, Ivancsuk volt a második, Alekszandr Griscsuk a bronzérmes. Egy évvel korábban Moszkvában Ivancsuk győzött, Lékó Péter holtversenyben ötödikként zárta szereplését. A világranglistát vezető Magnus Carlsen 2009-ben, a moszkvai Tal-emlékverseny után megrendezett villám-vb-n hárompontos előnnyel végzett az élen. 2010-ben az örmény Levon Aronjan ért elsőként a célba, az azeri Tejmur Radzsabov lett a második, Carlsen csak a harmadik. A szupernagymesterek évről-évre az Amber-tornán megmérkőztek egymással a rapid műfajban. 2010-ben az Amber-tornán az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Carlsen holtversenyben végzett az élen. Az orosz Alekszandr Morozevics háromszor is diadalmaskodott az elit híres tornáján.

Magnus Carlsen vezeti a rajtlistát 

 

A januári pontok alapján a résztvevők a július 1-től érvényes pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2835, 2837)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2773, 2788)

Szergej Karjakin (orosz, 2769, 2779)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2763, 2770)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766, 2769)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2761, 2763)

Veszelin Topalov (bolgár, 2770, 2752)

Peter Szvidler (orosz, 2749, 2749)

Borisz Gelfand (izraeli, 2739, 2738)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2726)

 

A Kazahsztáni Sakkszövetség Murtas Kazsgalijevet (2589), és Anuar Iszmagambetovot (2471) jelölte a rapid vb-re, Rinat Jumabajevet (2525) és Pavel Kotszurt (2548) a villám-világbajnokságra.

Az előcsatározásokat július 2. és 4. között bonyolítják le. A rapidtornát 9 fordulós svájci rendszerben rendezik meg, az első nap 5, a másodikon 4 körre kerül sor. Az első három helyezett vívja ki a jogot a vb-n való szereplésre. A villám-világbajnokságra a kvalifikációt a július 4-én lebonyolításra kerülő 11 fordulós, két-kétjátszmás verseny első három helyezettje vívja ki.

A rapiddöntőben július 6-tól naponta öt-öt fordulót játszanak, 15-15 perc a gondolkodási idő és lépésenként 10-10 másodperc. A villám-vb-n oda-visszavágós partik döntenek július 9-én és 10-én, 3-3 perc és 2-2 másodperc lépésenként.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen 21 pontos előnnyel vezeti a világranglistát, Lékó Péter a 22.

Címkék: Világranglista

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2012. július 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen 21 pontra növelte előnyét az örmény Levon Aronjannal szemben. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a harmadik. A moszkvai világbajnoki döntőben a rapid rájátszásban címét megvédő indiai Viswanathan Anandot megelőzte az azeri Tejmur Radzsabov, Vishy csak az ötödik a rangsorban. Lékó Péter legjobb magyarként 22., Almási Zoltán a 33., Polgár Judit a 36. a listán.  A top 25-ben többek között hét orosz, három azeri, két-két ukrán és amerikai sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2703 pont! A női világranglistát ötvennegyedszer vezeti Polgár Judit!

Magnus Carlsen megvédte tavalyi elsőségét, Tejmur Radzsabov és Fabiano Caruana végzett még a dobogón

A norvég Magnus Carlsen megerősítette éllovasi pozícióját, 21 pontra növelte előnyét az örmény Levon Aronjannal szemben. Carlsen némi bizonytalankodás után ismét jól hajrázott a moszkvai Tal-emlékversenyen és újabb szép trófeát szerzett. Aronjan formán kívül sakkozott, meglepő volt az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik váratlan gyengélkedése a fordulatokban gazdag finisben. Az azeri Tejmur Radzsabov elszalasztotta a tornagyőzelmet, de megelőzte a rangsorban     a moszkvai világbajnoki döntőben a remekül felkészült izraeli Borisz Gelfandot csak a rapid rájátszásban legyőző és címét megvédő indiai Viswanathan Anandot.

 

Viswanathan Anand a rájátszásban védte meg világbajnoki címét 

Az orosz Szergej Karjakin változatlanul a hatodik. A top 10-ből az olasz Fabiano Caruana volt a „legszorgalmasabb”, végül 5 pontot gyűjtött, az immár háromszoros amerikai bajnok Hikaru Nakamura tartja előkelő helyezését. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk ismét diadalmaskodott a Capablanca emlékversenyen, a francia csb-n sem okozott csalódást. Az orosz Peter Szvidlernek jól kamatozott prágai „kiruccanása”, 3-1-re legyőzte David Navarát és 8 pontot is szerzett. Gelfand négy helyet javított.

Legjobb magyarként Lékó Péter a 22., a malmői tornán második volt Caruana mögött, 7 pontot gyűjtött. Almási Zoltán és Polgár Judit nem szerepelt versenyen.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

  név

  nemzet

0312

0512

0712

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2835

2835

2837

2

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2820

2825

2816

15

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2801

2801

2799

15

1975

4.

Radzsabov,T

azeri

2773

2784

2788

9

1987

5.

Anand,V

indiai

2799

2791

2780

12

1969

6.

Karjakin,S

orosz

2766

2779

2779

0

1990

7.

Nakamura,H

amerikai

2771

2775

2778

23

1987

8.

Caruana,F

olasz

2766

2770

2775

26

1992

9.

Morozevics,A

orosz

2765

2769

2770

9

1977

10.

Ivancsuk,V

ukrán

2763

2764

2769

15

1969

11.

Griscsuk,A

orosz

2761

2761

2763

9

1983

12.

Topalov,V

bolgár

2752

2752

2752

0

1975

13.

Szvidler,P

orosz

2744

2741

2749

4

1976

14.

Kamsky,G

amerikai

2741

2741

2744

13

1974

15.

Wang Hao

kínai

2733

2738

2739

10

1989

16.

Gelfand,B

izraeli

2727

2727

2738

12

1968

17.

Gasimov,V

azeri

2745

2737

2737

0

1986

18.

Jakovenko,D

orosz

2729

2736

2736

0

1983

19.

Tomasevszkij,E

orosz

2736

2738

2733

9

1987

20.

Bologan,V

moldáv

2687

2716

2732

9

1971

 21.

Zsobava,B

grúz

2706

2721

2730

10 

1983

 22.

Lékó,P

magyar

2720

2723

2730

7

1979

23.

Mamedgyarov,S

azeri

2752

2726

2726

0

1985

24.

Ponomarjov,R

ukrán

2726

2726

2726

0

1983

25.

Dominguez,PL

kubai

2730

2725

2725

10

1983

 

 

 

 

 

 

 

 33.

Almási,Z

magyar

2719

2713

2713

0

1976

36.

Polgár,J

magyar

2709

2709

2709

0

1976

61.

Berkes,F

magyar

2682

2696

2685

20

1985

        77.          

Gyimesi,Z

magyar

2652

2652

2674

14   

1977

83.

Balogh,Cs

magyar

2664

2672

2668

7

1987

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt.  A franciák  javítottak az átlagukon és feljöttek a harmadik helyre, a kínaiak lecsúsztak az ötödikre. Nagymestereink a szoros mezőnyben  változatlanul hatodikak a rangsorban.

1.Oroszország 2748 (+ 1, 214 nemzetközi nagymester, 492 nemzetközi mester, 2125 címviselő)

2. Ukrajna 2697 (79, 199, 488)

3. Franciaország 2664 (+ 4, 46, 95, 345)

4. Örményország 2660 (- 1, 33, 26, 89)

5. Kína 2660 (- 1, 30, 23, 113)     

6. Magyarország 2659 (+ 2, 51, 105, 412)

7. Egyesült Államok 2646 (- 1, 71, 121, 565)

8. India 2642 (- 3, 26, 76, 213)

9. Izrael 2638 (- 6, 39, 45, 158)

10. Azerbajdzsán 2634 (-  6, 20, 16, 74)

 

A magyar ranglistát Lékó Péter vezeti, a malmői tornán 7 pontot gyűjtött.  Almási Zoltán és Polgár Judit nem játszott versenyen. Berkes Ferenc 11 pontot vesztett. Gyimesi Zoltán feljött az ötödik helyre, Balogh Csaba kicsit visszaesett. Erdős Viktornak szépen kamatozott a Bosna-tornán elért első helye. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd átlépte a + 2600 Élő-pontos határt, már 8. a honi rangsorban, 24 pontot gyűjtött. A Mitropa Kupán és a hazai csapatbajnokságon is remekelt.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2730 (+ 7), Almási Zoltán 2713, Polgár Judit 2709, Berkes Ferenc 2685 (- 11), Gyimesi Zoltán 2674 (+ 22), Balogh Csaba 2668 (- 4), Erdős Viktor 2649 (+ 25), Rapport Richárd 2601 (+ 24), Ács Péter 2586 (- 1), Papp Gábor 2571 (+ 19), Ruck Róbert 2569 (+ 2), Héra Imre 2568 (+ 1), Pap Gyula 2566 (+ 23), Prohászka Péter 2562 (+ 8), Ribli Zoltán 2561 (- 3), Bánusz Tamás 2556 ( - 26), Medvegy Zoltán 2555 (+ 5)

 

 

A női világranglistán 54. alkalommal első Polgár Judit. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan versenyről versenyre utazott, újabb hat pontot vesztett. A szlovén színekben játszó Anna Muzicsuk pályafutása során először lépte át a bűvös +2600 Élő-pontos határt. A legjobb orosz az idei Európa-bajnoknő, Valentyina Gunyina. Nagyot lépett előre olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2709

2. Hou Ji-fan (kínai) 2617 (- 6, 15)

3. Anna Muzicsuk (szlovén) 2606 (+ 8, 14)

4. Humpy Koneru (indiai) 2598 (+ 9, 11)

5. Zhao Xue (kínai) 2556 (+ 13, 19)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2547

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2537 (- 9, 15)

8. Valentyina Gunyina (orosz) 2533 (+ 3, 3)

9. Tatjana Koszinceva (orosz) 2530 ( - 2, 11)

10. Viktorija Cmilyte (litván) 2525 (+ 17, 11)

28. Hoang Thanh Trang (magyar) 2464 (+ 15,  30)

77. Gara Tícia 2385 (+ 20, 36)

99. Vajda Szidónia (magyar) 2362 (- 5)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők előnye változatlanul két pont az oroszok legjobbjaival szemben. Ötödik helyünket elsősorban Polgár Judit magas pontszámának köszönhetjük.

 

1. Kína 2468 (- 2)

2. Oroszország 2466 (- 2)

3. Grúzia 2435 (- 4)

4. Ukrajna 2410 (- 3)

5. Magyarország 2392 (- 1)

6. India 2391 (- 4)

7. Lengyelország 2358 (- 4)

8. Németország 2347 (+ 1)

9. Egyesült Államok 2338 (- 3)

10. Franciaország 2333 (+ 1)

 

A honi rangsorban jelentős a változás. Az olimpiai válogatottba jelölt Hoang Thanh Trang és Gara Tícia  jelentősen javított, Mádl Ildikó, Rudolf Anna és Gara Anita sokat rontott a pontszámán.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2709, Hoang Thanh Trang 2464 (+ 15), Gara Tícia 2385 (+ 20), Vajda Szidónia 2362 (- 5), Mádl Ildikó 2357 (- 19), Grábics Mónika 2335 (- 1), Schneider Veronika 2331 (+ 8), Medvegy Nóra 2328 (- 5), Rudolf Anna 2325 (- 22), Gara Anita 2312 (- 17), Papp Petra 2303 (+ 11)

A legjobb junioroknál az olasz Fabiano Caruana növelte előnyét, a kínai Yu Yangyi nagyot lépett előre, Rapport Richárd három helyet javított.

 

A legjobb juniorok:

1. Fabiano Caruana (olasz) 2775 (+ 5) 1992

2. Anish Giri (holland) 2696 (+ 3) 1994

3. Ding Liren (kínai) 2680 (+ 1) 1992

4. Parimarjan Negi (kínai)  2661 (+ 21) 1993

5. Yu Yangyi (kínai) 2656 (+ 30) 1994

14. Rapport Richárd 2601 (+ 24) 1996

 

A 18 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. A 13 esztendős orosz Alekszandra Gorjacskina 2354 ponttal a 12.,  Papp Petra 19. a legjobbak rangsorában.

 

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-Fan (kínai) 2623 (- 16) 1994

2. Marija Muzicsuk (ukrán) 2456 (0) 1992

3. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2407 (+ 13) 1992

4. Devsi Cori (perui) 2386 (0) 1993

5. Nazi Pajkidze (grúz) 2381 (- 3) 1993

19. Papp Petra 2303 (+ 11) 1993

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog