Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az új világranglistán Carlsen 20 pontos előnnyel vezet, Rapport tizenharmadik a rangsorban

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Nemzetközi Sakkszövetség 2020. március 1-től érvényes világranglistáján a négyszeres világbajnok norvég Magnus Carlsen változatlanul 20 pontos előnnyel vezet az amerikai Fabiano Caruana előtt. A Jekatyerinburgban március 1-én kezdődő nyolc résztvevős világbajnok-jelölti döntőben a rangsor első tizenkét helyezettjéből heten játszanak, a 39. orosz Kirill Alekszejenko   a „kakukktojás”. Legjobb magyarként Rapport Richárd a 13., Almási Zoltán a 43., Lékó Péter a 76., Berkes Ferenc a 80. a top százas listán. A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan 72 ponttal előzi meg az indiai Humpy Konerut.

 

Az új világranglistán a világbajnok Magnus Carlsen változatlanul 20 ponttal előzi meg Fabiano Caruanát. Az amerikai nagymester riválisaihoz hasonlóan a világbajnok-jelölti döntőre készül, nem játszott versenyen. A rangsor első 12 helyezettjéből heten viaskodnak majd Jekatyerinburgban március 17-én kezdődő világbajnok-jelölti döntőben. A „kakukktojás” a 22 éves orosz Kirill Alekszejenko, aki a Grand Swiss torna holtversenyes harmadik helyezettjeként kapott szabadkártyát, 2698 pontjával 39. a világranglistán.

A kétfordulós viadal sorsolását már megtartották, az első játéknapon Tejmur Radzsabov-Fabiano Caruana, Ding Liren-Wang Hao, Anish Giri-Jan Nepomnjacsij és Alekszandr Griscsuk-Kirill Alekszejenko párharcokra kerül sor.

A gibraltári Masters, a prágai szuperverseny, a Bundesliga eredményei befolyásolták a rangsort, csak minimális változások történtek. A top 25-ben újonc az indiai Santosh Gujrathi Vidit.

Rapport Richárd tizenharmadik a nagyon szoros mezőnyben, mindössze négy pontra a tizedik helyezett Sahriyar Mamedgyarovtól. Hat orosz, négy amerikai, három kínai, két azerbajdzsáni és indiai mellett egy-egy norvég, örmény, francia, holland, magyar, lengyel és bolgár sakkozó a top 25-ben. Az elit klubban a 16 esztendős Alireza Firouzja, aki elhagyta Iránt, ezért a FIDE zászlaja alatt játssza versenyeit.

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

0120

0220

0320

 J.

 Sz.

 

1.

Carlsen,M

norvég

2872

2862

2862

0

1990

 

2.

Caruana,F

amerikai

2822

2842

2842

0

1992

 

3.

Ding Liren

kínai

2805

2805

2805

0

1992

 

4.

Griscsuk,A

             orosz

 2777

2777

2777

0

1983

 

5.

Nepomnjacsij,J

orosz

2774

2774

2774

0

1990

 

6.

Aronjan,L

örmény

  2773

2773

2773

0

1982

            7.

      So,W

amerikai

2765

2770

2770

0

1993

 

8.

Vachier-Lagrave,M

francia

2770

2770

2767

11

1992

 

9.

Radzsabov,T

azeri

 2765

2765

2765

0

1987

 

10.

Mamedgyarov,S

azeri

2770

2770

2764

7

1985

 

11.

Giri,A

holland

2768

2768

2763

0

1994

 

12.

Wang Hao

kínai

  2758

2758

2762

9

1989

 

13.

    Rapport,R

magyar

2758

2758

2760

4

1996

 

14.

Dominguez Perez,L

  amerikai

2758

2758

2758

0

1983

 

15.

Duda,J-K

   lengyel

  2758

2755

2753

9

1998

 

16.

     Anand,V

indiai

2758

2755

2753

1

1969

 

17.

Karjakin,S

orosz

2752

2752

2752

0

1990

 

18.

Nakamura,H

amerikai

  2736

2736

2736

0

1987

 

19.

Topalov,V

bolgár

2738

2738

2735

10

1975

 

20.

      Wei Yi

kínai

2732

2732

2732

0

1999

 

21.

 Firouzja,A

FID

2723

2726

2728

9

2003

 

22.

, Vidit, Santosh Gujrathi

indiai

2721

2721

2726

11

1994

 

23.

Andrejkin,D

             orosz

2726

2726

2726

0

1990

 

24.

Szvidler,P

orosz

2723

2723

2723

0

1976

 

25.

Vityjugov,N

            orosz

2747        

2731

2722

11  

1987

 

43.

Almási,Z

magyar

2696

2696

2687

3

1976

 

76.

Lékó,P

magyar

2663

2663

2663

1

1979

 

        80.                  Berkes,F               magyar            2649       2655       2661      3   1985

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az orosz sakkozók 13 ponttal vezetnek az amerikaiak előtt. Legjobbjaink a nyolcadikok.

1.Oroszország 2729 (- 3)

2. Egyesült Államok 2716

3. Kína 2703

4. India 2666

5. Ukrajna 2662 (- 2)

6. Örményország 2658

7. Azerbajdzsán 2652 (+ 1)

8. Magyarország 2644 (- 1)

9. Franciaország 2640 ( - 1)

10. Lengyelország 2636 (+ 1)

A honi rangsorban a top négy sorrendje nem változott, az ötödik helyre Erdős Viktor lépett előre. Legjobbjaink csak a Bundesligában, illetve a honi csb-n játszottak.   

A magyar ranglista élcsoportja:

Rapport Richárd 2760 (+ 2), Almási Zoltán 2687 (- 9), Lékó Péter  2663, Berkes Ferenc 2661 (+ 6), Erdős Viktor 2626 (+ 2),  Bánusz Tamás 2623 (- 1),  Gledura Benjámin 2620, Héra Imre 2611 (-10), Papp Gábor 2597 (+ 4), Prohászka Péter 2592, Balogh Csaba 2586 (- 2)

A női világranglistán az Oxfordban egyetemi tanulmányokat folytató exvilágbajnoknő Hou Ji-fan 72 ponttal előzi meg az indiai Humpy Konerut, aki három és fél év után ismét második a rangsorban. A kínai világbajnoknő Ju Wenjun harmadikként várhatja a GP-sorozat következő, március 2-án Lausanne-ban kezdődő viadalát. A legjobbak Élő-pontszámait a St. Louis-i Cairns Cup eredményei befolyásolták.

A női világranglista élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2658 (- 8, 2)

2. Humpy Koneru (indiai) 2586 (+ 6, 9)

3. Ju Wenjun (kínai) 2583 (9)

4. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2579

5. Marija Muzicsuk (ukrán) 2549 (- 3, 9)

6. Katyerina Lahno (orosz) 2546 (- 6, 9)

7. Viktorija Cmilyte (litván) 2538

8. Anna Muzicsuk (ukrán) 2535 (- 4, 11)

9. Dronavalli Harika (indiai) 2517 (- 1, 9)

10. Tan Zhongyi (kínai) 2510 (+ 17, 11)

58. Hoang Thanh Trang (magyar) 2405 (- 19, 10)

73. Gara Tícia (magyar) 2383 (+ 14, 2)A magyar

A magyar ranglistán Hoang Thanh Trang előnye 22 pontra csökkent Gara Tícia előtt.

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2405 (- 19), Gara Tícia 2383 (+ 14), Lázárné Vajda Szidónia 2347 (+ 7), Gara Anita 2340 ( - 4), Marjanovics Annamária 2338 (- 8), Papp Petra 2335 (- 8), Mádl Ildikó 2322 (+ 3), Terbe Julianna 2269 (- 4),  Havanecz Bianka 2255 (- 7)

A juniorok világranglistáján a 16 esztendős Alireza Firouzja prágai elsőségével 2 ponttal növelte előnyét.

A legjobb juniorok:

1. Alireza Firouzja (FIDE) 2728 (+ 2, 9) 2003

2. Jeffery Xiong (amerikai) 2709  2000

3. Parham Maghsoodlou (iráni) 2676 (+ 2, 19) 2000

4. Andrej Jeszipenko (orosz) 2672 (+ 18, 18) 2002

5. Samuel Sevian (amerikai) 2660  2000

53. Kozák Ádám (magyar) 2507 (- 16, 22) 2002

A legjobb 20 éven aluli lányoknál a kazah Zsanszaja Abdumalik 2 pontos előnnyel áll az élen. Marjanovics Annamária tizennyolcadik a rangsorban.

A legjobb 20 éven aluli lányok:

1.Zsanszaja Abdumalik (kazah) 2461 (- 10, 18) 2000

2.Zhu Jiner (kínai) 2459   2002

3. Polina Suvalova (orosz) 2454 (+ 9, 18) 2001

4. Gunay Mammadzada (azerbajdzsáni) 2443 (- 12, 10) 2000

5. Olga Badelka (fehérorosz)  2427  (+ 23, 21) 2002

18. Marjanovics Annamária (magyar) 2338 (- 8, 1) 2001

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Saint Louisban Humpy KOneru nagyszerű elsőségével fejeződött be a 2. Cairns Cup

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Saint Louisban az indiai Humpy Koneru elsőségével fejeződött be a 2. Cairns Cup. Az utolsó fordulóban Koneru remizett honfitársnőjével, Dronavalli Harikával és félpontos előnnyel végzett az élen. Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk a kínai világbajnoknő Ju Wenjun elleni vereségével holtversenyben harmadik lett, Ju Wenjun győzelmével ezüstérmesként zárta szereplését. Az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk a 16 éves Carissa Yippel remizett. Az orosz derbin a címvédő Valentyina Gunyina többször is nyerést szalasztott el Katyerina Lahnóval szemben. Az amerikai Irina Krush megszerezte első győzelmét, a sokat kockáztató grúz Nana Dzagnidze kettős vereséggel zárta a viadalt. A remekül szervezett verseny kimagasló díjazású volt, Koneru a 180 ezer dolláros díjalapból 45 ezret nyert, a virtuális világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan mögött a második helyre lépett előre.

 

Humpy Koneru nagyszerű sikerével fejeződött be a 2. Cairns Cup viadal. A befejező játéknapon sötéttel remizett Dronavalli Harikával. Elsőségét csak az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk veszélyeztethette volna, de a világbajnoknő Ju Wenjun elleni partijában túlértékelte esélyeit, vereségével végül holtversenyben harmadikként végzett.

 

A spanyol megnyitás berlini változatában Ju Wenjun rutinosan használta ki, hogy Kosztenjuk arról álmodozott, hogy nyeréssel oszthatná az első helyet. A végjátékban futópárja, szabadgyalogja győzelmét biztosította. Kosztenjuk harmadik vereségét szenvedte el. Ju Wenjun játékán látszott a január végén befejeződött világbajnoki döntő fáradtsága, minden izgalma. A torna szenzációja volt a 16 éves Carissa Yiptől elszenvedett veresége.

 

Viswanathan Anand twitter üzenetében gratulált Koneru sikeréhez, aki sorozatban harmadik nagyszerű elsőségét ünnepelheti. Szkolkovóban megnyerte a 2019/20-as Grand Prix-sorozat első versenyét. Monacóban hármas holtversenyben végzett az élen, vezeti az összetett pontversenyt. A virtuális világranglistán a második helyre lépett előre, megelőzte Ju Wenjunt.

 

A 16 esztendős Carissa Yip elleni döntetlennel fejezte be szereplését Marija Muzicsuk. Az ukrán exvilágbajnoknő játszmáiban több volt, mint a tornán gyűjtött 5 pont, de monacói botladozása után nem lehet teljesen elégedetlen. Carissa négy vereséggel kezdte a viadalt, rendezte sorait, az öt partiban megszerzett 4 pont minden dicséretet megérdemel.

Az orosz derbin a címvédő, már hosszabb ideje hullámvölgyben levő Valentyina Gunyina többször is nyerést hagyott ki Katyerina Lahnóval szemben, hat vereséggel lett utolsó. Lahno mérsékelt teljesítményt nyújtott.

Két fordulóval a befejezés előtt Nana Dzagnidze még érmes helyezésről álmodozhatott, kettős vesztéssel végül csak holtversenyben hetedik lett. Irina Krush ellen is sokat kockáztatott, az amerikai nagymesternő megszerezte első győzelmét.

Két hét múlva folytatódik a Grand Prix sorozat, Lausanne lesz a 12 résztvevős verseny színhelye. Ju Wenjun és az orosz Alekszandra Gorjacskina ismét összecsap, Humpy Koneru a sorozat befejező viadalán, Szardiniában ül majd sakkasztalhoz.

Az utolsó forduló eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2504) – Ju Wenjun (kínai, 2583) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 56)

Irina Krush (amerikai, 2422) - Nana Dzagnidze (grúz, 2515) 1 – 0 (Modern Benoni védelem, 37)

Valentyina Gunyina (orosz, 2461) - Katyerina Lahno (orosz, 2552)döntetlen  (Olasz megnyitás, 74)

Dronavalli Harika (indiai, 2518) - Humpy Koneru (indiai, 2580) döntetlen (Skót négyeshuszárjáték, 29)

Carissa Yip (amerikai, 2412) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2552) döntetlen (Caro-Kann védelem, 31)

 

A 2. Cairns Cup végeredménye:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

GM

Humpy Koneru

2580

IND

*

½

1

0

½

½

½

1

1

1

6,0

0,0

4

2,5

2

GM

Ju Wenjun

2583

CHN

½

*

1

½

½

1

½

0

½

1

5,5

0,0

5

3,5

3

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2504

RUS

0

0

*

1

0

½

½

1

1

1

5,0

1,0

4

1,5

4

GM

Marija Muzicsuk

2552

UKR

1

½

0

*

½

½

½

½

½

1

5,0

0,0

4

2,5

5

GM

Dronavalli Harika

2518

IND

½

½

1

½

*

½

½

½

½

0

4,5

0,5

5

3,0

6

GM

Katyerina Lahno

2552

RUS

½

0

½

½

½

*

½

1

½

½

4,5

0,5

4

2,0

7

GM

Irina Krush

2422

USA

½

½

½

½

½

½

*

0

1

0

4,0

1,0

5

3,0

8

WGM

Yip Carissa

2412

USA

0

1

0

½

½

0

1

*

0

1

4,0

1,0

5

2,0

9

GM

Nana Dzagnidze

2515

GEO

0

½

0

½

½

½

0

1

*

1

4,0

1,0

4

2,0

10

GM

Valentyina Gunyina

2461

RUS

0

0

0

0

1

½

1

0

0

*

2,5

0,0

5

1,5

 

A teljesítmények az Élő-pontszámok változásainak tükrében:

Humpy Koneru + 5,5, Ju Wenjun + 0,2, Alekszandra Kosztenjuk + 5,9, Marija Muzicsuk – 0,8, Dronavalli Harika – 0,9, Katyerina Lahno – 5,8, Irina Krush + 6,9, Carissa Yip + 16,4, Nana Dzagnidze – 5,9, Valentyina Gznyina – 13,3

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.uschesschamps.com/2020-cairns-cup/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő Tungsram Aquaprofit hatodik győzelmével hat pontra növelte előnyét

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az első osztályú csapatbajnokság hatodik fordulójában a címvédő Tungsram Aquaprofit NSK hatodszor is győzött, a Duocor-Makói SVSE együttese ellen 8-4-re nyert. Hat pontra növelte előnyét az ASE Paks gárdájával szemben. A paksiak hazai pályán 7-5-re győzték a Dunaharaszti MTK együttesét. A HVSE-Infraplan két pontra csökkentette  hátrányát a 9-3-as  győzelmével a második helyért folyó küzdelemben. Az Aquaréna Kőbánya SC megőrizte negyedik helyezését a DVTK elleni 6-6-os eredménnyel. Negyedik győzelmét érte el a Morihana PSE, de korábbi két súlyos vereségének köszönhetően csak a hatodik.  

A csapatbajnokság hatodik fordulójában a címvédő Tungsram Aquaprofit NSK csapata a Duocor-Makói SVSE együttesét fogadta és hatodik győzelmét aratta. Az éltáblákon sorban döntetlenek születtek, a kilenc táblán egy pontosztozkodás kivételével nyolc összecsapás is döntéssel fejeződött be. A bajnokcsapat tagjai hat partiban győzelmet értek el. A 8-4-es győzelemmel a nagykanizsai gárda hat pontra növelte előnyét a rivális, az ASE Paks előtt.

Hazai pályán fogadták a paksiak a Dunaharaszti MTK gárdáját. Hat döntetlen mellett 4-2-re nyerték meg a többi partit, alighanem nagyobb arányú győzelmet reméltek.

A HVSE-Infrapaln a második helyért folyó csatározásban két pontra csökkentette hátrányát a paksiakkal szemben. Játszmavesztés nélkül érték el az MTK elleni 9-3-as győzelmet.

A tavalyi ezüstérmes DVTK harmadik meccse végződött 6-6-ra. A diósgyőrieknél bemutatkozott az ukrán sakkozás nagy legendája, Vaszilij Ivancsuk, az Aquaréna Kőbánya SC éltáblása, Erdős Viktor értékes döntetlennel járult hozzá a számukra kedvező végeredményhez.

Negyedik győzelmét érte el a Morihona PSE, de korábbi két nagy arányú vereségének köszönhetően csak hatodik a versenyfutásban.

A 6. forduló és az éltáblák eredményei:

Aquaréna Kőbánya SC – DVTK 6 – 6

(Erdős Viktor (2613) – Vaszilij Ivancsuk (2679) döntetlen

Balog Imre (2550) – Zahar Jefimenko (2601) döntetlen

Marko Nenezic (2524) – Antal Gergely (2562) döntetlen)

ASE Paks – Dunaharaszti MTK 7 – 5

(Berkes Ferenc (2647) – Hrvoje Stevic (2563) döntetlen

Milos Perunovic (2578) – Szegej Grigorjanc (2543) döntetlen

Papp Gábor (2589) – Zoran Jovanovic (2512) 1 – 0)

Tungsram Aquaprofit NSK – Duocor-Makói SVSE 8 – 4

(Makszim Csigajev (2623) – Mihók Olivér (2559) döntetlen

Andrej Volokityin (2633) – Csonka Balázs (2477) döntetlen

Bánusz Tamás (2620) – Dragan Kosic (2477) döntetlen)

Maróczy SE – Morihana PSE 3,5 – 8,5

(Branko Damljanovic (2474) – Marin Bosiocic (2598) 0 – 1

Velimir Ivic (2531) – Ante Brkic (2587) döntetlen

Milos Stankovic (2468) – Horváth Csaba (2509) döntetlen)

HVSE-Infraplan – MTK Budapest 9 – 3

(Zbynek Hracek (2559) – Vlagyimir Baklan (2590) 1 – 0

Héra Imre (2614) – Viktor Matviishen (2490) döntetlen

Németh Miklós (2487) – Kállai Gábor (2459) döntetlen)

A bajnokság állása:

H

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

MP

1

Tungsram Aquaprofit NSK

*

8

6.5

9,5

8

9,5

9

50,5

12

2

ASE Paks

*

5,5

10

7

7,5

8

6,5

44,5

10

3

HVSE-Infraplan

4

6,5

*

7,5

7,5

9

8

42,5

10

4

4

Aquaréna Kőbánya SC

5,5

4.5

*

6

6

6

9,5

37,5

5

5

DVTK

4,5

6

*

5,5

6

6

8,5

36,5

5

6

Morihana PSE

2,5

2

6,5

*

7

8

8,5

34,5

8

7

Dunaharaszti MTK

5

6

6

5

*

5,5

3,5

31

2

8

Duocor-Makói SVSE

4

3,5

6

6

4

6,5

*

30

4

9

MTK Budapest

2,5

4

3

3,5

8,5

*

7,5

29

4

10

Maróczy SE

3

5,5

4

2,5

3,5

4.5

*

23

0

A 7. forduló (március 8.) párosítása:

MTK Budapest – Aquaréna Kőbánya SC

Morihana PSE – HVSE-Infraplan

Duocor-Makói SVSE – Maróczy SE

Dunaharaszti MTK – Tungsram Aquaprofit NSK

DVTK – ASE Paks

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A 16 éves Carissa Yip szenzációs játékkal nyert a világbajnoknő Ju Wenjun ellen, Koneru az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Cairns Cup nyolcadik fordulójában megszületett a viadal óriási szenzációja, a 16 éves amerikai Carissa Yip sötéttel játszva legyőzte a kínai világbajnoknőt, Ju Wenjunt. A spanyol megnyitású ütközetben Ju Wenjen sokat hibázott, az amerikai sakkozás nagy reménysége a felkínált eséllyel remekül élt, tisztáldozattal szétrombolta a világbajnoknő királyállását, 57 lépés után győztesként állhatott fel a sakkasztaltól. Az indiai Humpy Koneru könnyem nyert a formán kívül játszó címvédő, az orosz Valentyina Gunyina ellen. Félpontos előnnyel vezet a grúz Nana Dzagnidzét legyőző orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk előtt. Az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni az indiai Dronavalli Harikával szemben, holtversenyben harmadik Ju Wenjun társaságában. Az orosz Katyerina Lahno nagy csatában döntetlenre mentette hátrányos állását az amerikai Irina Krush ellenében. A befejező játéknapon indiai testvérharc lesz, Harika lesz a világos Konru elleni játszmájában. Kosztenjuk a világbajnoknővel mérkőzik meg, holtverseny esetén rájátszás döntené el az első hely sorsát.

 

A Cairns Cup nyolcadik játéknapján a 16 esztendős Carissa Yip az amerikai sakkozás fellegvárában, Saint Louisban óriási szenzációként legyőzte a világbajnoknőt, Ju Wenjunt. Az amerikai sakkozás történetében először nyert sakkozónőjük regnáló világbajnok ellen. A chess24.com honlapon a viadalt kommentáló Jennifet Shahade, Yasser Seirawan és Alejandro Ramirez szinte üdvrivalgásban tört ki, amikor Carissa a 39. lépésben tisztáldozattal szétrombolta Ju Wenjun királyállását, majd királya ellépkedett a sakkok elől, az 57. lépésben pedig győztesként állhatott fel a sakktáblától.

 

A spanyol megnyitású ütközetben a világbajnoknő elmulasztotta az előnybe kerülés lehetőségét, egyre bizonytalanabb lett, míg a tornát négy vereséggel kezdő, sorait sikerrel rendező tinilány egyre magabiztosabbá vált. Ju Wenjun állása lépésről-lépésre vált sebezhetővé, időzavarba is került, Carissa Yip időmilliomosként húzta a jó lépéseket. A világbajnoknő testbeszéde is mindent elárult, a 39. lépésben csattant a gyilkos erejű áldozat. Ju Wenjun a vereséggel a holtversenyes harmadik helyre csúszott vissza, és őt fél ponttal megelőző exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk ellen sötét lesz a befejező játéknapon.

 

Könnyű győzelmet aratott Humpy Koneru, csak emlékeznie kellett, hogy 14 esztendeje rapidpartiban miként győzte le a sakkozás tizenkettedik világbajnokát, Anatolij Karpovot. A címvédő Valentyina Gunyina ellenállás nélkül adta meg magát, a minőségért kompenzációt nem kapott. Koneru félpontos előnnyel várhatja az utolsó fordulót, honfitársnőjével, Dronavalli Harikával sötéttel mérkőzik meg.

 

A holtversenyes harmadikok rangadóján, az olimpiai bajnokok csatájában az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk győzött. Nana Dzagnidze az idő szorításában a 28. lépésben hibázott, majd kiskombinációt nézett el. A bástyavégjátékban Kosztenjuk sikerrel támogatta a szabadgyalog előrenyomulását, a nyeréssel a második helyre lépett előre.

Az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk újabb esélyt szalasztott el, gyalogelőnyét nem tudta érvényesíteni Dronavalli Harikával szemben. Az indiai nagymesternő kisebb pontatlanságok után is kiharcolta a döntetlent.

Óriási lehetőséget hagyott kihasználatlanul Irina Krush. A szicíliai védelmű partiban Katyeina Lahno királyszárnyi akciója kifulladt, érthetetlenül minőséget áldozott, reménytelen állásba került. Az amerikai nagymesternő rosszul számolt, végjátékra egyszerűsített, de a különböző színű futók miatt anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni.

A 8. forduló eredményei:

Ju Wenjun (kínai, 2583) - Carissa Yip (amerikai, 2412) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 57)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2552) - Dronavalli Harika (indiai, 2518) döntetlen (Szicíliai védelem, 58)

Humpy Koneru (indiai, 2580) - Valentyina Gunyina (orosz, 2461) 1 – 0 (Félszláv védelem, 35)

Katyerina Lahno (orosz, 2552) - Irina Krush (amerikai, 2422) döntetlen (Szicíliai védelem, 78)

Nana Dzagnidze (grúz, 2515) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2504) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 68)

 

2nd Cairns Cup Saint Louis, 2020. február 7-16.

kat. XI (2510)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Humpy Koneru

g

IND

2580

*

1

0

½

.

½

1

1

½

1

2641

2.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2504

0

*

1

.

0

½

1

1

½

1

5

2596

3.

Marija Muzicsuk

g

UKR

2552

1

0

*

½

½

½

½

.

½

1

2559

4.

Ju Wenjun

g

CHN

2583

½

.

½

*

½

1

½

0

½

1

2544

5.

Dronavalli Harika

g

IND

2518

.

1

½

½

*

½

½

½

½

0

4

2500

6.

Katyerina Lahno

g

RUS

2552

½

½

½

0

½

*

½

1

½

.

4

2510

7.

Dzagnidze, Nana

g

GEO

2515

0

0

½

½

½

½

*

1

.

1

4

2520

8.

Carissa Yip

f

USA

2412

0

0

.

1

½

0

0

*

1

1

2473

9.

Irina Krush

g

USA

2422

½

½

½

½

½

½

.

0

*

0

3

2433

10.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2461

0

0

0

0

1

.

0

0

1

*

2

2317

Az utolsó forduló párosítása:

Alekszandra Kosztenjuk – Ju Wenjun

Irina Krush - Nana Dzagnidze

Valentyina Gunyina - Katyerina Lahno

Dronavalli Harika - Humpy Koneru

Carissa Yip - Marija Muzicsuk

Ju Wenjun (2583) - Yip,C (2412)
Spanyol megnyitás [C70]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 g6 5.d4 exd4 6.c3 Fg7 7.cxd4 b5 8.Fb3 Hge7 9.d5 Ha5 10.Fd2 Hxb3 11.Vxb3 c5 12.Fc3 f6! 13.a3 d6

 

14.h4 0-0 15.Hbd2 Ve8 16.0-0 Fd7 17.Vc2 Bc8 18.b3 h6 19.a4 Ba8 20.axb5 axb5 21.Bxa8 Vxa8 22.Ba1 Vb7

 

23.Va2

A világbajnoknő a 23.b4 c4 24.Ba5 Bf7 25.Hb1 folytatásban előnyös állást játszhatott volna.

23...Hc8 24.He1 b4 25.Fb2 Fb5 26.Hc2?! Fd3 27.He3?! Ve7

Még erősebb volt a 27...f5 28.exf5 gxf5 29.Fxg7 Vxg7 30.Bd1 f4 folytatás.

28.Be1 Hb6 29.Va1 Ba8 30.Vc1 h5 31.Hec4?

Ju Wenjun nagyon rossz napot fogott ki, 16 éves ellenfele egyáltalán nem játszott megilletődötten, egyre nagyobb előnyt ért el. 31.g3 Ba2 32.Hg2 Fh6 33.f4 Fg7 után is egyértelmű sötét fölénye.

31...Hxc4 32.Hxc4 Ba2 33.g3

 

33...Kh7

Még jobb volt a 33...Vd7! 34.Fa1 (34.Hb6 Va7 35.Hc4 Fxc4 36.bxc4 Va4) 34...Va7 folytatás.

34.Hd2?

Újabb hiba. 34.Be3! Fxc4 (34...Fh6 35.f4 Fxe4 36.Vb1 Fxb1 37.Bxe7+ Kg8 38.Be8+ Ff8) 35.bxc4 Fh6 36.f4 Vd7 37.Kh2 változatban világos védekezhetett volna.

34...Fh6 35.f4

35...Va7 36.Hc4 Vd7 37.Be3 Fxc4 38.bxc4

 

38...Vg4!?

Carissa Yio időmilliomos volt, míg Ju Wenjun időzavarban. Yip a 38...Fxf4! 39.gxf4 Vg4+ 40.Kf2 Vxf4+ 41.Kg2 Kg7 folytatásban gyorsabban nyerhetett volna.

39.Kh1?

 

39...Fxf4!

A kommentátorok, Jennifer Shahade és Yasser Seirawan üdvrivalgással fogadták a királyállást szétromboló tisztáldozatot.

40.gxf4 Vxh4+ 41.Kg1 Vg4+ 42.Kh1 Vxf4 43.Vb1

Ju Wenjun a csodában bízott...

 

43...Bxb2! 44.Vxb2 Vxe3 45.Vxf6 Vxe4+ 46.Kh2 b3 47.Vf7+ Kh6 48.Vf8+ Kg5 49.Vd8+ Kf5

Még egyszerűbb volt a 49...Kg4 50.Vc8+ Vf5 51.Ve6 Kf3 nyerés.

50.Vd7+ Ke5 51.Vg7+

 

51...Kf4! 52.Vf6+ Kg4 53.Ve6+ Vf5 54.Vxd6 Vf2+ 55.Kh1 Vf3+ 56.Kh2 Vh3+ 57.Kg1 Vg3+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.uschesschamps.com/2020-cairns-cup/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Cairns Cup hetedik fordulójában négy döntetlen mellett Marija Muzicsuk győzött

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló Cairns Cup hetedik fordulójában a holtversenyes éllovas indiai Humpy Koneru és a kínai világbajnoknő Ju Wenjun is remizett. Ju Wenjun bosszankodhatott, nyerőesélyes állását egy hibás lépéssel döntetlenre rontotta a grúz Nana Dzagnidze ellen. Koneru örülhetett a döntetlennek, hátrányos állásból osztozott meg a ponton az amerikai Irina Krush ellen vívott csatájában. Az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk aratta a játéknap egyetlen győzelmét, az orosz Valentyina Gunyina egyenlő esélyű végjátékban nagyot hibázott. Az orosz presztízsrangadón Alekszandra Kosztenjuk és Katyerina Lahno a Valentin-napon békés húrokat pengetett. Az indiai Dronavalli Harika nem tudott döntetlennél többet elérni a 16 éves Carissa Yip ellen.

 

Két fordulóval a Cairns Cup viadal befejezése előtt változatlanul holtversenyben vezet Humpy Koneru és Ju Wenjun. A kínai világbajnoknő a grúz Nana Dzagnidze ellen a vezérgyalog nyitásban nem jeleskedett, de egy elhibázott futósakk után kiegyenlített, majd a kezdeményezést is megragadva gyalogelőnyt szerzett. Komoly esélye volt harmadik győzelmének megszerzésére, amikor figyelmetlenség miatt reményei tovaszálltak, Dzagnidze döntetlenre mentette a játszmát.

 

A nagy rivális Humpy Koneru erejéből is csak döntetlenre futotta. Az indiai nagymesternőnek kapaszkodnia kellett a fél pontért, az amerikai Irina Krush jobb technikával még nagyobb gondokat okozhatott volna ellenfelének, a reminek Koneru örülhetett.

 

A játéknap egyetlen győzelmét az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk aratta. A nyitás a javára dőlt el, a teljesen formán kívül sakkozó Valentyina Gunyina jelentős hátrányból egyenlített ki, a végjáték döntetlent ígért. Időzavarban minimális anyag mellett is Gunyina tudott hibázni, 73 lépés után feladásra kényszerült és a címvédő utolsó helyezettként várhatja a viadal hajráját.

Az orosz presztízsrangadó, Alekszandra Kosztenjuk és Katyerina Lahno párharca kölcsönös jó játékot követően ért véget pontosztozkodással.

A 16 éves Carissa Yip a sokkoló kezdés, négy vereséget is elszenvedve sikerrel rendezte sorait. Két nyerés után döntetlennel folytatta szereplését. Dronavalli Harika nem bírt az amerikai sakkozás nagy reménységével.

 

A 7. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze (grúz, 2515) - Ju Wenjun (kínai, 2583) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 74)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2504) - Katyerina Lahno (orosz, 2552) döntetlen (Angol megnyitás, 30)

Irina Krush (amerikai, 2422) - Humpy Koneru (indiai, 2580) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 52)

Valentyina Gunyina (orosz, 2461) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2552) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 73)

Dronavalli Harika (indiai, 2518) - Carissa Yip (amerikai, 2412) döntetlen (Királyindiai védelem, 43)

2nd Cairns Cup Saint Louis, 2020. február 7-16. 

kat. XI (2510)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

 

1.

Humpy Koneru

g

IND

2580

*

½

0

1

1

½

.

½

1

.

2608

 

2.

Ju Wenjun

g

CHN

2583

½

*

½

½

.

1

½

½

.

1

2616

 

3.

Marija Muzicsuk

g

UKR

2552

1

½

*

½

0

½

.

½

.

1

4

2567

 

4.

Nana Dzagnidze

g

GEO

2515

0

½

½

*

.

½

½

.

1

1

4

2573

 

5.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2504

0

.

1

.

*

½

0

½

1

1

4

2550

 

6.

Katyerina Lahno

g

RUS

2552

½.

0

½

½

½

*

½

.

1

.

2523

 

7.

Dronavalli Harika

g

IND

2518

.

½

.

½

1

½

*

½

½

0

2493

 

8.

Irina Krush

g

USA

2422

½

½

½

.

½

.

½

*

0

0

2414

 

9.

Carissa Yip

g

USA

2412

0

.

.

0

0

0

½

1

*

1

2405

 

10.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2461

.

0

0

0

0

.

1

1

0

*

2

2343

 

A 8. forduló párosítása:

Ju Wenjun - Carissa Yip

Marija Muzicsuk - Dronavalli Harika

Humpy Koneru - Valentyina Gunyina

Katyerina Lahno - Irina Krush

Nana Dzagnidze - Alekszandra Kosztenjuk

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.uschesschamps.com/2020-cairns-cup/

Komment 0 | Reblog! 0 |

Koneru és Ju Wenjun holtversenyben az élen, a 16 éves Yip legyőzte a címvédő Gunyinát

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Saint Louisban a pihenőnap után folytatódott a Cairns Cup viadal. A hatodik fordulóban az indiai Humpy Koneru az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot győzte le. Holtversenyben vezet az indiai Dronavalli Harikával remiző kínai világbajnoknő Ju Wenjunnal. A játéknap legizgalmasabb játszmájában a 16 éves Carissa Yip nyert a címvédő orosz Valentyina Gunyinával szemben. Az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk kecsegtető állását egy elsietett gyalognyeréssel döntetlenre rontotta az amerikai Irina Krush ellen. Békés döntetlen született az orosz Katyerina Lahno és a grúz Nana Dzagnidze partijában.

 

Az ötödik fordulóban látott tűzijáték, majd a pihenőnap után megkezdődött az év első női szuperversenyének második félideje. Humpy Koneru és Alekszandra Kosztenjuk a Grand Prix 2019/20-as sorozat második, monacói versenyén holtversenyben végzett az élen, az orosz exvilágbajnoknő vehette át a győztesnek járó trófeát. Az indiai nagymesternő St. Louisban félpontos hátránnyal kezdte a rangadót, győzelmével holtversenyben az élre állt.

A Nimzoindiai védelmű partiban a sorozatos cserék után létrejött végjáték döntetlent ígért, de Koneru királyának aktivitása, a sötét táborba való betörésének, Kosztenjuk huszárja tévelygésének köszönhetően győzni tudott.

A világbajnoknő Ju Wenjun és Dronavalli Harika játszmája óvatos küzdelemben ért véget pontosztozkodással.

 

Az olimpiai bajnokok, Katyerina Lahno és Nana Dzagnidze a torna honlapján látható fénykép tanúsága szerint is jó hangulatban kezdték mérkőzésüket. Mindketten vereséget szenvedtek az ötödik játéknapon, gyors döntetlennel rendezték soraikat.

Az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk nagy esélyt szalasztott el a felzárkózásra. Irina Krush a nyitásban elkövetett hibája után jelentős előnybe került. A feszültség fenntartása helyett azonban gyalogot nyert. Krush a különböző színű futóknak köszönhetően megmentette a játszmát.

 

A játéknap legizgalmasabb összecsapásában a 16 éves Carissa Yip legyőzte a címvédő Valentyina Gunyinát. Az amerikai sakkozás nagy reménysége gyaloghátrányba került, de a háromszoros olimpiai bajnok időzavarában jól megkavarta az állást. Gunyina királya a királyszárnyon sem lelt nyugalmat, Carissa a döntő előnyhöz vezető kombinációt nem találta meg., Gunyina a 40. lépésben húzott vesztőt, többé védelmet nem találhatott, negyedik vereségét szenvedte el.  

A 6. forduló eredményei:

Ju Wenjun (kínai, 2583) - Dronavalli Harika (indiai, 2518) döntetlen (Királyindiai védelem, 40)

Carissa Yip (amerikai, 2412) - Valentyina Gunyina (orosz, 2461) 1 – 0 (Aljechin védelem, 54)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2552) - Irina Krush (amerikai, 2422) döntetlen (Szicíliai védelem, 59)

Humpy Koneru (indiai, 2580) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2504) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 61)

Katyerina Lahno (orosz, 2552) - Nana Dzagnidze (grúz, 2515) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

2nd Cairns Cup Saint Louis, 2020. február 7-16. 

kat. XI (2510)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Humpy Koneru

g

IND

2580

*

½

1

1

0

.

½

.

.

1

4

2644

2.

Ju Wenjun

g

CHN

2583

½

*

.

.

½

½

1

½

1

.

4

2639

3.

Nana Dzagnidze

g

GEO

2515

0

.

*

.

½

½

½

.

1

1

2569

4.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2504

0

.

.

*

1

0

.

½

1

1

2547

5.

Marija Muzicsuk

g

UKR

2552

1

½

½

0

*

.

½

½

.

.

3

2526

6.

Dronavalli Harika

g

IND

2518

.

½

½

1

.

*

½

½

0

.

3

2506

7.

Katyerina Lahno

g

RUS

2552

½

0

½

.

½

½

*

.

.

1

3

2526

8.

Irina Krush

g

USA

2422

.

½

.

½

½

½

.

*

0

0

2

2380

9.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2461

.

0

0

0

.

1

.

1

*

0

2

2367

10.

Carissa Yip

g

USA

2412

0

.

0

0

.

.

0

1

1

*

2

2380

A 7. forduló párosítása:

Nana Dzagnidze - Ju Wenjun

Alekszandra Kosztenjuk - Katyerina Lahno

Irina Krush - Humpy Koneru

Valentyina Gunyina - Marija Muzicsuk

Dronavalli Harika - Carissa Yip

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.uschesschamps.com/2020-cairns-cup/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tűzijáték a Cairns Cup ötödik fordulójában, öt győzelem a játéknapon, Ju Wenjun és Kosztenjuk az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló Cairns Cup ötödik fordulójában tűzijátékot láttunk, mind az öt játszma döntéssel végződött. A játéknap után a kínai világbajnoknő Ju Wenjun és az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk holtversenyben áll az élen. Ju Wenjun ellen az orosz Katyerina Lahno kecsegtető állást rontott el, sorozatos hibákkal szenvedett vereséget. Kosztenjuk az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsukot győzte le. A grúz Nana Dzagnidze is elvesztette veretlenségét, s egyúttal éllovasi pozícióját, az indiai Humpy Koneru feljött a harmadik helyre. Botlott az indiai Dronavalli Harika, az orosz Valentyina Gunyina mért rá vereséget. Négy vesztés után a 16 éves amerikai Carissa Yip közel állt az újabbhoz, de honfitársnője, Irina Krush nyerést ígérő állását időzavarban vesztésre rontotta. A pihenőnapot követően csütörtökön folytatódik a pontvadászat.

Az esztendő első női szuperversenyének ötödik fordulója igazi tűzijátékot hozott az öt eldőlt játszmával. Négyen is elvesztették veretlenségüket, Nana Dzagnidze, Katyerina Lahno, Marija Muzicsuk és Dronavalli Harika vereséget szenvedett. Holtversenyben az élre állt a veretlen világbajnoknő Ju Wenjun és az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk.

Hanti-Manszijszkban 2018 decemberében a kieséses rendszerű világbajnokság döntőjét a címvédő Ju Wenjun és Katyerina Lahno vívta. A négyjátszmás fináléban az orosz nagymesternő 2-1-re vezetett, de világossal elbukta a sorsdöntő partit, majd a rájátszásban már nem volt esélye. A Grand Prix 2019/20-as sorozatának első versenyén Szkolkovóban legyőzte a világbajnoknőt, megfosztotta az első hely megszerzésének lehetőségétől. St. Louisban is esélye volt az újabb visszavágásra.

A szicíliai védelem Alapin-változatában Katyerina Lahno gyalogot áldozott, amit Ju Wenjun kissé gyanútlanul elfogadott, jelentős hátrányba került. Az orosz nagymesternő a 13. lépésben követte el az első pontatlanságot, nagyobb előnyt érhetett volna el. Az izgalmas csatában Lahno taktikai lehetőséget adott ellenfelének, a világbajnoknő minőségáldozattal felszakította világos királyállását, veszélybe került a király. A növekvő feszültséget Lahno nem bírta, ismétlődő hibák után egy látványos bástyalépést követően feladásra kényszerült. A világbajnoknő második nyerésével holtversenyben az élről várhatja a viadal második félidejét.

Érdekes összecsapást hozott Nana Dzagnidze és Humpy Koneru küzdelme is. A játszmát éllovasként kezdő grúz olimpiai bajnok a vezércselben a 23. lépésben jó esélyt hagyott kihasználatlanul, átengedte a kezdeményezést. Koneru vezére és futója erősebbnek bizonyult Dzagnidze vezérénél és huszárjánál, jó technikával érvényesítette előnyét.

Az exvilágbajnoknők a spanyol megnyitás nyílt változatának ritkább varijában csatáztak. Mindketten követtek el pontatlanságokat, Alekszandra Kosztenjuk kiengedte előnyét, Marija Muzicsuk nem élt a felkínált eséllyel. Az orosz nagymesternő bástyái ellenfele időzavarában betörtek sötét állásába, ez eldöntötte a játszma sorsát.

Eredeti ötletek, kölcsönös hibák jellemezték Valentyina Gunyina és Dronavalli Harika játszmáját. A szicíliai védelem zárt változatában a címvédő orosz nagymesternő királyszárnyi gyalogrohammal próbált rést ütni Harika állásán. Akciója sikert hozott, három veresége mellett Gunyina másodszor nyert.

A 16 esztendős Carissa Yip közel állt ötödik vereségéhez. A torna doyenje, Irina Krush túljátszotta honfitársnőjét, de nyerést ígérő pozícióban taktikai esélyt adott tini ellenfelének, aki leáldozva vezérét ellenjátékhoz jutott. Yip a felkínált lehetőséggel remekül élt, megszerezte első győzelmét.

Az 5. forduló eredményei:

Katyerina Lahno (orosz, 2552) - Ju Wenjun (kínai, 2583) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 43)

Nana Dzagnidze (grúz, 2515) - Humpy Koneru (indiai, 2580) 0 – 1 (Vezércsel, 64)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2504) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2552) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 40)

Irina Krush (amerikai, 2422) - Carissa Yip (amerikai, 2412) 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 47)

Valentyina Gunyina (orosz, 2461) - Dronavalli Harika (indiai, 2518) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 38)

2nd Cairns Cup Saint Louis, 2020. február 7-16.

kat. XI (2510)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Ju Wenjun

g

CHN

2583

*

.

½

.

½

.

1

1

½

.

2662

2.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2504

.

*

.

.

1

0

.

1

½

1

2622

3.

Humpy Koneru

g

IND

2580

½

.

*

1

0

.

½

.

.

1

3

2594

4.

Nana Dzagnidze

g

GEO

2515

.

.

0

*

½

½

.

1

.

1

3

2576

5.

Marija Muzicsuk

g

UKR

2552

½

0

1

½

*

.

½

.

.

.

2546

6.

Dronavalli Harika

g

IND

2518

.

1

.

½

.

*

½

0

½

.

2490

7.

Katyerina Lahno

g

RUS

2552

0

.

½

.

½

½

*

.

.

1

2529

8.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2461

0

0

.

0

.

1

.

*

1

.

2

2436

9.

Irina Krush

g

USA

2422

½

½

.

.

.

½

.

0

*

0

2346

10.

Carissa Yip

f

USA

2412

.

0

0

0

.

.

0

.

1

*

1

2274

A csütörtöki 6. forduló párosítása:

Ju Wenjun - Dronavalli Harika

Carissa Yip - Valentyina Gunyina

Marija Muzicsuk - Irina Krush

Humpy Koneru - Alekszandra Kosztenjuk

Katyerina Lahno - Nana Dzagnidze

Lahno,K (2552) – Ju Wenjun (2583)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.c3 d5 4.exd5 Vxd5 5.d4 Fg4 6.Fe2 cxd4 7.cxd4 e6 8.Hc3 Fb4 9.0-0 Va5 10.Fe3 Fxc3?!

A világbajnoknő elfogadta a gyalogáldozatot, döntéséért nagy árat is fizethetett volna.

11.bxc3 Vxc3

12.d5 exd5 13.Vxd5

Katyerina gyorsan húzott, két nagyon esélyes folytatás is rendelkezésére állt. 13.Bc1 Vf6 14.Hd4 Fxe2 15.Vxe2 Hge7 16.Hxc6 Hxc6 17.Fc5+; 13.Fd4 Hxd4 14.Hxd4 Fxe2 15.Vxe2+ Kf8 16.Ve5 Va3 17.Hf5 is jelentős előnyt biztosított volna.

13...Hge7 14.Vb5 0-0 15.Vxb7 Bfb8 16.Va6 Bb2 17.Bac1 [17.Bfe1 h6 18.h3] 17...Vf6 18.Bfe1 h6 19.a3

Figyelmet érdemelt a 19.h3 Fc8 20.Va4 folytatás.

19...Bab8 20.h3 Fc8 21.Vc4

Többet ígért a 21.Va4 Fd7 22.Bcd1 választás.

21...Fe6 22.Vc5

Jobb volt a 22.Vf4 Vxf4 23.Fxf4 Bd8 24.a4 Fb3 (24...Fd5 25.Fc7 Bc8 26.Fg3) 25.Fb5 folytatás.

22...Fxh3!? 23.gxh3

A világbajnoknő taktikai esélyt kapott. A 23.Hd4 Fd7 24.Hxc6 Hxc6 25.Ff1 változatban világos jobban állt volna.

23...Bxe2! 24.Bxe2 Vxf3 25.Bec2 Vxh3 26.Vd6 Bd8! 27.Vg3 Ve6 28.Bc5 Hd4 29.Fxd4 Bxd4 30.Be5?!

Az orosz nagymesternő egyre bizonytalanabbá vált. 30.Vf3 Bg4+ 31.Kf1 Va6+ 32.Ke1 f5 33.Vb3+ Kh7 34.B5c4 kisebb bajokhoz vezetett volna.

30...Vd7 31.Vf3 Hg6!

A világos királyállás gyengeségét, a király szorongatott helyzetét Ju Wenjun tökéletesen használta ki.

32.Be3

32...Bg4+ 33.Kf1 Vb5+! 34.Ke1 Bg1+ 35.Kd2 Vb2+! 36.Bc2 Vd4+ 37.Bd3 Va1 38.Be3 Bf1 39.Be8+ Kh7 40.Be4 f6 41.Vf5 Bg1 42.Be3?

Vesztőlépés.

42...Bd1+! 43.Ke2 Bd5! és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Lennart Ootes www.uschesschamps.com/2020-cairns-cup/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A világbajnoknő Ju Wenjun megszerezte első győzelmét, Nana Dzagnidre megőrizte félpontos előnyét

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló Cairns Cup negyedik fordulójában az élen álló grúz Nana Dzagnidze sötéttel remizett az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsukkal, megőrizte félpontos előnyét. Megszerezte első győzelmét a kínai világbajnoknő Ju Wenjun, a címvédő orosz Valentyina Gunyina harmadik vereségét szenvedte el. Negyedszer is kikapott a 16 éves amerikai Carissa Yip, nagy hibáját kihasználta az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk. Döntetlennel ért véget az indiai Humpy Koneru és az orosz Katyerina Lahno, az indiai Dronavalli Harika és az amerikai Irina Krush játszmája.

 

A viadal negyedik játéknapján három döüntetlent követően megszerezte első győzelmét a világbajnoknő Ju Wenjun. A spanyol megnyitású partiban a címvédő, a tavalyi tornán veretlenül győztes Valentyina Gunyina elszenvedte harmadik vereségét. A nyitás után kedvezőbben állt, menetrendszerű időzavarában hibák sorozatával rontotta el kecsegtető pozícióját. A sötét mezők meggyengítése után már nem találhatott többé mentséget, Ju Wenjun bástyáinak betörésével eldöntötte a parti sorsát.

 

Az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk és a félpontos előnnyel vezető Nana Dzagnidze szicíliai védelmű összecsapása az ukrán nagymesternő kis előnye mellett zajlott. A különböző színű futók is segítették a grúz éllovast, hogy kiharcolja a döntetlent.

Békés pontosztozkodással fejeződött be Humpy Koneru és Katyerina Lahno játszmája. A Grünfeld védelemben gyorsan megjátszották az ismert remivarit.

 

A 16 esztendős Carissa Yip negyedszer is kikapott. Az amerikai FIDE-mester sokáig jól tartotta magát az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal szemben. Más az időkontroll után hibázott nagyot, az orosz nagymesternő a nyeréssel csatlakozott a 2,5 pontosok csoportjához.

Dronavalli Harika örülhetett a döntetlennek Irina Krush elleni szicíliai védelmű ütközetében. Az amerikai nagymesternő esélyt állást tékozolt el.  

A 4. forduló eredményei:

Ju Wenjun (kínai, 2583) - Valentyina Gunyina (orosz, 2461) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 59)

Dronavalli Harika (indiai, 2518) - Irina Krush (amerikai, 2422) döntetlen (Szicíliai védelem, 33)

Carissa Yip (amerikai, 2412) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2504) 0 – 1 (Orosz huszárjáték, 52)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2552) - Nana Dzagnidze (grúz, 2515) döntetlen (Szicíliai védelem, 48)

Humpy Koneru (indiai, 2580) - Katyerina Lahno (orosz, 2552) döntetlen (Grünfeld védelem, 30)

 

2nd Cairns Cup 2020 Saint Louis, 2020. február 6-16.

kat. XI (2510)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Nana Dzagnidze

g

GEO

2515

*

½

½

.

.

.

.

.

1

1

3

2678

2.

Marija Muzicsuk

g

UKR

2552

½

*

.

½

½

.

1

.

.

.

2652

3.

Dronavalli Harika

g

IND

2518

½

.

*

.

½

1

.

½

.

.

2593

4.

Ju Wenjun

g

CHN

2583

.

½

.

*

.

.

½

½

1

.

2598

5.

Katyerina Lahno

g

RUS

2552

.

½

½

.

*

.

½

.

.

1

2610

6.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2504

.

.

0

.

.

*

.

½

1

1

2548

7.

Humpy Koneru

g

IND

2580

.

0

.

½

½

.

*

.

.

1

2

2524

8.

Irina Krush

g

USA

2422

.

.

½

½

.

½

.

*

0

.

2429

9.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2461

0

.

.

0

.

0

.

1

*

.

1

2313

10.

Carissa Yip

f

USA

2412

0

.

.

.

0

0

0

.

.

*

0

Az 5. forduló párosítása:

Katyerina Lahno - Ju Wenjun

Nana Dzagnidze - Humpy Koneru

Alekszandra Kosztenjuk - Marija Muzicsuk

Irina Krush - Carissa Yip

Valentyina Gunyina - Dronavalli Harika

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.uschesschamps.com/2020-cairns-cup/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nana Dzagnidze félpontos előnnyel vezet, gyors döntetlen lett Koneru és Ju Wenjun játszmája

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Saint Louisban zajló Cairns Cup harmadik fordulója után második győzelmével a grúz Nana Dzagnidze félpontos előnnyel vezet. Gyors döntetlennel fejeződött be a nagy rangadó, az indiai Huumpy Koneru és a kínai világbajnoknő Ju Wenjun játszmája. Az orosz Katyerina Lahno kecsegtető állásban az örökös sakk mellett döntött az ukrán Marija Muzicsukkal vívott csatájában. Az indiai Dronavalli Harika sötéttel nyert az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk ellen. Megszerezte első győzelmét a címvédő orosz Valentyina Gunyina, az amerikai Irina Krush a nyitás után még bíztatóan állt.  

 

Elmaradt az igazi küzdelem a nagy érdeklődéssel várt rangadón, Humpy Koneru és a világbajnoknő Ju Wenjun játszmájában. Az indiai nagymesternőt előző napi veresége óvatosságra intette, Ju Wenjun a vb-döntő izgalmait még nem pihente ki.

A legérdekesebb összecsapást az orosz Katyerina Lahno és az ukrán Marija Muzicsuk játszmájában láttuk. Lahno az orosz huszárjátékra remekül felkészült, a házielemzésnek köszönhetően vállalkozott, hogy vezérét feláldozza három könnyűtisztért cserébe. A kritikus pillanatban azonban megingott, esélyes folytatás helyett örökös sakkot kényszerített ki.

 

Az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk a spanyol megnyitású ütközetben rossz tervet választva átengedte a kezdeményezést Dronavalli Harikának. Az indiai nagymesternő sikeréhez védett szabadgyalogja, bástyájának betörése, a világos királyállás meggyengítése vezetett.

 

Nana Dzagnidze félpontos előnnyel az élre állt. A sereghajtó 16 éves Carissa Yip elleni játékával nem lehet felhőtlenül elégedett, többször is kihagyta a nagyobb előnyt biztosító lehetőséget. Yip hathatós segítsége is kellett nyeréséhez.

 

A címvédő Valentyina Gunyina a nyitásban nem jeleskedett, Irina Krush azonban egyre bizonytalanabb lett, elveszítette a játék fonalát. A háromszoros olimpiai bajnoknő fordítani tudott, két keserű veresége után győzelmet aratott.   

 

A 3. forduló eredményei:

Humpy Koneru (indiai, 2580) – Ju Wenjun (kínai, 2583) döntetlen (Angol megnyitás, 22)

Katyerina Lahno (orosz, 2552) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2552) döntetlen (Orosz huszárjáték, 30)

Nana Dzagnidze (grúz, 2515) – Carissa Yip (amerikai, 2412) 1 – 0 (Modern védelem, 45)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2504) – Dronavalli Harika (indiai, 2518) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 46)

Irina Krush (amerikai, 2422) – Valentyina Gunyina (orosz, 2461) (Nimzoindiai védelem,

 

2nd Cairns Cup 2020 Saint Louis, 2020. február 6-16.

kat. XI (2510)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Nana Dzagnidze

g

GEO

2515

*

½

.

.

.

.

.

.

1

1

2736

2.

Dronavalli Harika

g

IND

2518

½

*

.

½

.

1

.

.

.

.

2

2648

3.

Marija Muzicsuk

g

UKR

2552

.

.

*

½

½

.

1

.

.

.

2

2696

4.

Katyerina Lahno

g

RUS

2552

.

½

½

*

.

.

.

.

.

1

2

2619

5.

Ju Wenjun

g

CHN

2583

.

.

½

.

*

.

½

½

.

.

2518

6.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2504

.

0

.

.

.

*

.

½

1

.

2467

7.

Humpy Koneru

g

IND

2580

.

.

0

.

½

.

*

.

.

1

2515

8.

Irina Krush

g

USA

2422

.

.

.

.

½

½

.

*

0

.

1

2391

9.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2461

0

.

.

.

.

0

.

1

*

.

1

2355

10.

Carissa Yip

f

USA

2412

0

.

.

0

.

.

0

.

.

*

0

A 4. forduló párosítása:

Ju Wenjun - Valentyina Gunyina

Dronavalli Harika - Irina Krush

Carissa Yip - Alekszandra Kosztenjuk

Marija Muzicsuk - Nana Dzagnidze

Humpy Koneru - Katyerina Lahno

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.uschesschamps.com/2020-cairns-cup/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Cairns Cup második fordulójában Marija Muzicsuk remek támadással nyert Humpy Koneru ellen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A St. Louisban zajló Cairns Cup második fordulójában az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk 34 lépésben legyőzte az indiai Humpy Konerut. Az orosz huszárjátékban Muzicsuk gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez, a nehézüteg tökéletes összjátéka ellen Koneru nem talált védelmet. Kecsegtető állását rontotta el az orosz derbin Valentyina Gunyina, a felkínált eséllyel az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk remekül élt, vereséget mért honfitársnőjére. Könnyű győzelmet aratott az orosz Katyerina Lahno a 16 éves amerikai Carissa Yip ellen. Másodszor is remizett a kínai világbajnoknő Ju Wenjun, az amerikai Irina Krush a második értékes fél pontját szerezte meg. Békés döntetlen született az indiai ídronavalli Harika és a grúz Nana Dzagnidze játszmájában. A harmadik játéknapon Koneru és Ju Wenjun rangadóra kerül sor.

A szuperverseny második játéknapjának játszmái közül kiemelkedik az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk remek győzelme Humpy Koneru ellen. Az orosz huszárjátékban az ukrán sakkozónő ritkán látható tervvel lepte meg a GP sorozat éllovasát. A gyalogáldozatra Humpy rosszul reagált, a bástyák és a vezér tökéletes összjátékával szemben nem talált védelmet. Marija Muzicsuk tetszetős manőverekkel jutott öntő előnyhöz.

A címvédőként játszó Valentyina Gunyina elszenvedte második vereségét. Az orosz derbin szépen túljátszotta az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot, de a jó folytatással adós maradt. Kosztenjuk elegendő kompenzációt kapott a vezérért, ellentámadása átütött.

A forduló harmadik győzelmét könnyen szerezte meg az orosz Katyerina Lahno, a 6 éves amerikai Carissa Yip gyorsan eltévedt a skót megnyitású partiban.

Másodszor is remizett a kínai világbajnoknő Ju Wenjun. Az amerikai Irina Krush ellen bajba is kerülhetett volna. A végjátékban minimális előnye kevésnek bizonyult az egész pont megszerzéséhez.

A katalán megnyitásban békésen remizett az indiai Dronavalli Harika és a grúz Nana Dzagnidze.   

A 2. forduló eredményei:

Ju Wenjun (kínai, 2583) - Irina Krush (amerikai, 2422) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 74)

Valentyina Gunyina (orosz, 246) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2504) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 40)

Dronavalli Harika (indiai, 2518) - Nana Dzagnidze (grúz, 2515) döntetlen (Katalán megnyitás, 31)

Carissa Yip(amerikai, 2412)  – Katyerina Lahno (orosz, 2552) 0 – 1 (Skót megnyitás, 31)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2552) – Humpy Koneru (indiai, 2580) 1 – 0 (Orosz szárjáték, 34)

A verseny állása:

1-4. Marija Muzisuk, Katyerina Lahno, Nana Dzagnize és Alekszandra Kosztenjuk 1,5 pont

5-8. Ju enjun, Humpy Koneru, Dronavalli Harika és Irina Krush 1

9-10. Valentyina Gunyina és Carissa Yip 0

A 3. forduló párosítása:

Humpy Koneru – Ju Wenjun

Katyerina Lahno – Marija Muzicsuk

Nana Dzagnidze – Carissa Yip

Alekszandra Kosztenjuk – Dronavalli Harika

Irina Krush – Valentyina Gunyina

Muzicsuk,M (2552) - Koneru,H (2580)
Orosz huszárjáték [C43]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.d4 Hxe4 4.Fd3 d5 5.Hxe5 Hd7 6.Hc3 Hxc3 7.bxc3 Fd6 8.0-0 0-0 9.Be1 Fxe5 10.dxe5 Hc5 11.Bb1 Hxd3 12.cxd3 b6 13.Bb4

13...Ff5 14.Vf3 c5 15.Bf4 Fg6 16.h4 h5 17.g4 Vxh4 18.Vg2 Ve7

Csapdában a sötét vezér 18...Fxd3?-ra 19.g5 után. 18...Vg5! jobb volt.

19.gxh5 Fxh5

20.Be3! Bfe8 21.Vh2

Még erősebb volt a 21.e6! Vd6 (21...fxe6 22.Bh3) 22.Bh4 Bxe6 23.Bxh5 folytatás.

 21...g6 22.Bf5

Ismét a 22.e6! fxe6 23.Bg3 Vh7 24.Bh4 Kf7 25.Bg5 érdemel figyelmet.

 22...Fg4 23.Bf4 Fh5

24.e6! fxe6 25.Bg3! Kh7?

Vesztőlépés, de a jobb 25...Vh7 26.Bh4 Kf7 27.Bg5 Be7 28.Vd6 változatban is kitűnőek világos esélyei.

26.Bh4! Vf7 27.Bg5 Bg8 28.Kf1 Vf3 29.Bhxh5+ gxh5 30.Vc7+ Kh8 31.Ve5+ Kh7 32.Bxh5+ Kg6 33.Vg5+ Kf7 34.Bh7+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.uschesschamps.com/2020-cairns-cup/

Komment 0 | Reblog! 0 |

Saint Louisban Dzagnidze és Koneru rajtolt győzelemmel

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

St. Louisban megkezdődött a II. Cairns Cup szuperverseny. A rajtlistát a világbajnoki címét az orosz Alekszandra Gorjacskinával szemben a rapid rájátszásban megvédő kínai Ju Wenjun vezeti. Az ukrán exvilágbajnoknő, Marija Muzicsuk elleni döntetlennel rajtolt. Az indiai Humpy Koneru az amerikai Carissa Yip legyőzésével kezdte meg szereplését. A grúz Nana Dzagnidze a tavalyi győztes, az orosz Valentyina Gunyinát győzte le. Pontosztozkodás született az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és az amerikai Irina Krush, az orosz Katyerina Lahno és az indiai Dronavalli Harika játszmájában. A torna díjalapja 180 ezer dollár, a győztes 45 ezret nyer.

 

Az amerikai sakkozás fellegvárában, St. Louisban megkezdődött a II. Cairns Cup szuperverseny. A világbajnoknő Ju Wenjun részvétele fémjelzi a viadalt, a világranglista első tíz helyezettjéből hatan is játszanak.  

Tavaly kettős orosz sikerrel fejeződött be a Cairns Cup szuperverseny. A torna hajrájában előzte meg Valentyina Gunyina exvilágbajnoknő honfitársnőjét, Alekszandra Kosztenjukot, aki a hetedik fordulóig vezette a versenyfutást. Mindketten megőrizték veretlenségüket.

A házigazdák szép sikerként könyvelhették el Irina Krush bronzérmét. A grúz Nana Dzagnidze rossz kezdés után jól hajrázott. A 150 ezer dolláros díjalapból a győztes 40 ezret kapott, a második helyezés 30 ezret ért.

1st Cairns Cup 2019 Saint Louis, 2019. február 5-15.

kat. X (2478)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2501

*

½

½

1

½

½

1

1

1

1

7

2695

2.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2532

½

*

½

½

½

1

½

1

1

1

2638

3.

Irina Krush

g

USA

2435

½

½

*

1

1

1

1

0

0

½

2562

4.

Nana Dzagnidze

g

GEO

2513

0

½

0

*

½

½

1

1

1

½

5

2517

5.

Dronavalli Harika

g

IND

2471

½

½

0

½

*

1

½

½

½

½

2478

6.

Zsanszaja Abdumalik

m

KAZ

2468

½

0

0

½

0

*

1

½

1

1

2479

7.

Anna Zatonskih

m

USA

2428

0

½

0

0

½

0

*

1

1

½

2403

8.

Marie Sebag

g

FRA

2476

0

0

1

0

½

½

0

*

½

½

3

2353

9.

Bela Hotenasvili

g

GEO

2491

0

0

1

0

½

0

0

½

*

1

3

2351

10.

Elisabeth Paehtz

m

GER

2466

0

0

½

½

½

0

½

½

0

*

2313

 

Ju Wenjun világbajnoki címének megvédése után nem sokáig ült a babérjain, Alekszandra Gorjacskina kivételével legnagyobb riválisaival mérkőzik meg a kimagasló díjazású viadalon. Az első fordulóban az ukrán exvilágbajnoknő, Marija Muzicsukkal megosztozott a ponton. Az orosz huszárjátékban kiegyenlített küzdelemben remiztek.

 

Az indiai Humpy Koneru az amerikai sakkozás nagy reménysége, a 16 éves Carissa Yip elleni nyeréssel rajtolt. A királyindiai védelmű játszmában a Grand Prix 2019-2020-as sorozatában két verseny után élen álló Koneru pontos játékkal használta ki Yip elhibázott gyaloglépését, gyalogáldozattal ragadta meg a kezdeményezést, került előnybe. A h8-on ragadt futó sebezhető helyzete eldöntötte a játszma sorsát.

 

A címvédőként játszó orosz Valentyina Gunyina vereséggel kezdett. Nem tud kilábalni a hullámvölgyből. Királyát középen hagyva próbált királyszárnyon rohamozni. A grúz Nana Dzagnidze biztos kézzel hárította akcióját, ellentámadása átütött.

Az indiai Dronavalli Harika a szicíliai védelmű partiban a nyitást jól megoldotta, kecsegtető állásában rontott, az orosz Katyerina Lahno kis előnyét nem tudta győzelemig okozni.

A monacói GP győztese, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk a szicíliai védelem Alapin változatában nem tudott előnyt kicsiholni a pontosan védekező amerikai Irina Krus ellen.    

Az első forduló eredményei:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2551) – Ju Wenjun (kínai, 2583) döntetlen (Orosz huszárjáték, 40)

Humpy Koneru (indiai, 2580) – Carissa Yip (amerikai, 2412) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 40)

Katyerina Lahno (orosz, 2552) – Dronavalli Harika (indiai, 2518) döntetlen (Szicíliai védelem, 37)

Nana Dzagnidze (grúz, 2515) – Valentyina Gunyina (orosz, 2461) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 42)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2504) – Irina Krush (amerikai, 2422) döntetlen (Szicíliai védelem, 51)

A 2. forduló párosítása:

Ju Wenjun - Irina Krush

Valentyina Gunyina - Alekszandra Kosztenjuk

Dronavalli Harika - Nana Dzagnidze

Carissa Yip – Katyerina Lahno

Marija Muzicsuk – Humpy Koneru

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.uschesschamps.com/2020-cairns-cup/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő Tungsram Aquaprofit NSK nagy arányú győzelemmel növelte előnyét

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Megkezdődött az első osztályú csapatbajnokság második félideje. Az ötödik fordulóban a címvédő Tungsram Aquaprofit NSK fölényes, 9,5-2,5 arányű győzelmet ért el a Morihona PSE csapatűval szemben és 5 pontra növelte előnyét az ASE Paks előtt.  A paksiak Makóra látogattak és 7,5-3,5-re nyerték meg meccsüket. A találkozó egy játszmáját a versenybíró 0-0-al állapította meg, a sakkozók a 29. lépés után egyeztek meg a döntetlenben az előírt 30 helyett. A harmadik helyre lépett előre a HVSE-Infraplan, 7,5-4,5-ös győzelmének köszönhetően helyet cserélt az Aquaréna Kőbánya SC együttesével. Változatlanul gyengélkedik az elmúlt három bajnokság ezüstérmese, a DVTK, csak 6-6-ot ért el a Dunaharaszti MTK-val szemben. Elszenvedte ötödik vereségét a Maróczy SE, az MTK Budapest javított pozícióján.

A csapatbajnokság ötödik fordulójában remekelt a címvédő Tungsram Aquaprofit NSK csapata. Az éltáblán bemutatkozó orosz Makszim Csigajev vezetésével a jó erőkből álló Morihona PSE gárdáját 9,5-2,5-re győzték le. Csigajev a 2018-ban kontinensbajnoki címet szerzett horvát Ivan Saricra mért vereséget. Sakkozóik nyolc megnyert játszma mellett csak egy partit vesztettek, három összecsapás végződött döntetlennel. A nagy arányú győzelemmel a bajnokcsapat öt pontra növelte előnyét.

Az ASE Paks csapata Makóra látogatott, a 7,5-3,5-ös végeredmény némi magyarázatra szorul. A csapatbajnokság szabályzatát az utolsó pillanatban megváltoztatták, a sakkolimpián is alkalmazott 30 lépéses szabály bevezetésével. Ennek értelmében 30 megtett lépés előtt csak a jól ismert esetekben lehet remizni, háromszori lépésismétlés, háromszori tükörkép. Döntetlen ajánlatnál a bírónak ellenőrizni kell a játszmalapot, ha nem történt meg a 30 lépés, akkor továbbjátszásra kérni őket annak érdekében, hogy a szabály megsértése miatt ne veszítsék el a játszmát. A küzdelem feszültségében előfordult már a legjobbaknál is, hogy elfelejtkeztek erről, pl. világos meghúzta a 30. lépést, és remit kínált mielőtt sötét lépett volna. A bíró figyelmezteti a küzdő feleket, és kéri a 30. sötét lépés megtételét. Nem tudok olyan esetről, amikor a szabály „megszegése” miatt 0-0-s eredményt ítélt volna bárki, természetesen e sorok írója sem. A 0-0-s eredmény a találkozó 10. tábláján „született meg”, Szalay Kornél nemzetközi mester és Lázárné Vajda Szidónia sokszoros olimpikonunk partijában.

A HVSE-Infraplan negyedik győzelmét aratta, az éltáblájukon Rapport Richárd játszott, küzdelme Erdős Viktorral remivel ért véget. A szombathelyiek a nyeréssel helyet cseréltek az Aquaréna Kőbánya SC gárdájával.

Az utolsó három bajnokság ezüstérmese, a DVTK együttese változatlanul gyengélkedik, csak 6-6-ot ért el a Dunaharaszti MTK csapatával szemben.

Az MTK Budapest a Maróczy SE legyőzésével javított helyezésén, a szegediek ötödik vereségüket szenvedték el.

Az 5. forduló és az éltáblák eredményei:

HVSE-Infraplan – Aquaréna Kőbánya SC 7,5 – 4,5

(Rapport Richárd (2752) – Erdős Viktor (2613) döntetlen

Mateusz Bartel (2636) – Balog Imre (2550)  1 - 0

Zbynek Hracek (2559) – Milos Roganovic (2498) döntetlen)

MTK Budapest – Maróczy SE  7,5 – 4,5

(Viktor Matviishin (2490) – Branko Damljanovic (2474) 1 – 0

Olakszandr Sulypa (2466) – Velimir Ivic (2534)  0 - 1

Kállai Gábor (2459) – Milos Sztankov (2468) döntetlen)

Morihana PSE – Tungsram Aquaprofit NSK  2,5 – 9,5

(Ivan Saric (2650) – Makszim Csigajev (2623) 0 – 1

Rainer Buhmann (2565) – Andrej Volokityin (2633) 1 - 0

Ante Brkic (2587) – Bánusz Tamás (2620) döntetlen)

Duocor-Makói SVSE – ASE Paks 3,5 – 7,5

(Mihók Olivér (2559) – Berkes Ferenc (2647) 0 – 1

Dusan Popovic (2484) – Milos Perunovic (2578) döntetlen

Alekszander Kovacevic (2470) – Papp Gábor (2589) 0 – 1)

Dunaharaszti MTK – DVTK  6 - 6

(Hrvoje Stevic (2563) – Jurij Kuzubov (2652) 0 – 1

Szergej Grigorjanc (2543) – Zahar Jefimenko (2601) döntetlen

Zoran Jovanovic (2512) – Antal Gergely (2562) döntetlen)

A bajnokság állása:

H

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

MP

1

Tungsram Aquaprofit NSK

*

8

6.5

9,5

9,5

9

42,5

10

2

ASE Paks

*

5,5

10

7,5

8

6,5

37,5

8

3

HVSE-Infraplan

4

6,5

*

7,5

7,5

8

33,5

8

4

4

Aquaréna Kőbánya SC

5,5

4.5

*

6

6

9,5

31,5

4

5

DVTK

4,5

*

5,5

6

8,5

6

30,5

4

6

Morihana PSE

2,5

2

6,5

*

8

7

26

6

7

Duocor-Makói SVSE

3,5

6

6

4

*

6.5

26

4

8

MTK Budapest

2,5

4

3,5

*

8.5

7,5

26

4

9

Dunaharaszti MTK

6

6

5

5,5

3,5

*

26

2

10

Maróczy SE

3

5,5

4

2,5

4,5

*

19,5

0

A bajnokság 6. fordulójának (február 16.) párosítása:

Aquaréna Kőbánya SC – DVTK

ASE Paks – Dunaharaszti MTK

Tungsram Aquaprofit NSK – Duocor-Makói SVSE

Maróczy SE – Morihana PSE

HVSE-Infraplan – MTK Budapest

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog