Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2015. június 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistákat. A norvég világbajnok Magnus Carlsen 71 pontos előnnyel vezeti a rangsort, az olasz Fabiano Caruana immár világbajnok-jelöltként „visszahódította” a második helyet. Pályafutása során először + 2800 Élő-pontos a világbajnokjelölt amerikai Hikaru Nakamura. Kisebb helycserék a top 10 rangsorában. Legjobb magyarként Lékó Péter a 36. Almási Zoltán a 44., Polgár Judit a 64., Rapport Richárd a 69.,  Berkes Ferenc a 72., Balogh Csaba a 83. a legjobbak rangsorában. A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan az első.

Az orosz csapatbajnokság, majd a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat Hanti-Manszijszkban megrendezett utolsó versenye döntően befolyásolta a legjobbak rangsorát. A norvég világbajnok Magnus Carlsen csak a sakk népszerűsítését szolgáló eseményeken vett részt, reményteli kihívói a GP-versenyen csatáztak. Az olasz Fabinao Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura erőfeszítéseit siker koronázta, világbajnok-jelöltek lettek. Caruana ismét a második, míg Nakamura pályafutása során először a + 2800 Élő-pontos szuper elitben.

A sakkvilág óriási érdeklődéssel várja a június 14-én Stavangerben kezdődő szuperversenyt, amely „Grand Chess Tour” elnevezésű, három versenyből álló sorozat része. A top 10-ből csak az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az amerikai Wesley So nem játszik, míg a francia Maxime Vachier-Lagrave örülhet annak, hogy a 2015. januári Élő-pontok alapján hívták meg a nagymestereket. Jon Ludvig Hammer a rendezők jogán játszhat.

A résztvevők június 1-től érvényes Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2876)

Fabiano Caruana (olasz, 2805)

Viswanathan Anand (indiai, 2804)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2802)

Veszelin Topalov (bolgár, 2798)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781)

Levon Aronjan (örmény, 2780)

Anish Giri (holland, 2773)

Maxima Vachier-Lagrave (francia, 2723)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677)

A ranglistán az orosz Dmitrij Jakovenko lépett nagyot előre, a 20. helyről a tizenegyedikre. Öt helyezést javított a top 25 doyenje, az izraeli Borisz Gelfand, hatot a kubai Leinier Dominguez Perez. A francia Maxime Vachier-Lagrave a tizenkettedikről a 28. helyre esett vissza, 31 Élő-pontot vesztett.

Legjobbjaink nem játszottak versenyen, Lékó Péter 36. a rangsorban, Almási Zoltán a 44., Polgár Judit a 64., Rapport Richárd 69. a rangsorban.

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

0415

0515

0615

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2863

2876

2876

0

1990

2.

Caruana,F

olasz

2802

2803

2805

11

1992

3.

Anand,V

indiai

2791

2804

2804

0

1969

4.

Nakamura,H

amerikai

2798

2799

2802

14

1987

5.

Topalov,V

bolgár

2798

2798

2798

0

1975

6.

Kramnyik,V

orosz

2783

2777

2783

5

1975

7.

Griscsuk,A

orosz

2794

2780

2781

15

1983

8.

Aronjan,L

örmény

2770

2776

2780

5

1982

9.

So,W

amerikai

2788

2778

2778

0

1993

10.

Giri,A

holland

2790

2776

2773

11

1994

11.

Jakovenko,D

orosz

2744

2738

2759

17

1983

  12.

                        Karjakin,S

orosz

2757

2753

2753

11

1990

13.

Gelfand,B

izraeli

2747

2744

2751

11

1968

14.

Navara,D

cseh

2744

2751

2751

9

1985

15.

Ding Liren

kínai

2751

2757

2749

11

1992

16.

Wojtaszek,R

lengyel

2738

2746

2749

6

1987

17.

Li Chao

kínai

2730

2748

2748

0

1989

18.

Dominguez Perez,L

kubai

2729

2734

2746

16

1983

19.

Tomesevszkij,E

orosz

2745

2749

2745

8

1976

20.

Szvidler,P

orosz

2734

2734

2740

17

1976

21.

Adams,M

angol

2746

2740

2740

0

1971

22.

Radzsabov,T

azeri

2738

2738

2738

0

1987

23.

Mamedgyarov,S

azeri

2754

2735

2735

0

1985

24.

Vityjugov,N

orosz

2736

2736

2734

5

1987

25.

Harikrishna.P

indiai

2731

2733

2733

0

1986

36.

Lékó,P

magyar

2713

2714

2714

0

1979

44.

Almási,Z

magyar

2698

2700

2700

0

1976

64.

Polgár,J

magyar

2675

2675

2675

0

1976

69.

Rapport,R

magyar

2710

2671

2671

0

1996

72.

Berkes,F

magyar

2661

2664

2664

9

1985

83.

Balogh,Cs

magyar

2655

2659

2659

0

1987

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az oroszok vezetnek a második helyezett kínaiak előtt, de kevés ez a pontokban megmutatkozó fölény, ha az utolsó két világversenyen csődöt mondtak, a kínaiak pedig a tavalyi sakkolimpiát és az idei vb-t is megnyerték. Sakkozóink hetedikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2744 (+ 1, 230 nemzetközi nagymester, 517 nemzetközi mester, 2333 címviselő)

2. Kína 2708 (- 2, 36, 32, 140)

3. Ukrajna 2687 (- 5, 85, 199, 519)

4. Egyesült Államok 2676 (+ 4, 86, 132, 662)

5. Franciaország 2656 (- 1, 49, 103, 387)

6. India 2656 (- 1, 38, 83, 266)

7. Magyarország 2649 (+ 1, 52, 117, 442)

8. Örményország 2643 (- 1, 37, 27, 108)

9. Anglia 2635 (+ 1, 36, 59, 260)

10. Németország (2633, 88, 244, 1264)

A honi rangsorban minimális a változás,legjobbjaink nem játszottak versenyen, vagy éppen tartották pontjukat, Papp Gábor a nyolcadik helyre lépett előre.

A honi ranglista élcsoportja:

Lékó Péter  2714, Almási Zoltán 2700, Polgár Judit 2675, Rapport Richárd  2671, Berkes Ferenc 2664, Balogh Csaba 2659, Erdős Viktor 2610, Papp Gábor  2601 ( + 7), Ács Péter 2599, Héra Imre 2593 (+ 1),  Prohászka Péter 2583 (+ 1), Bánusz Tamás 2582 (- 8)

A rapid világranglista élcsoportjában csak az orosz Jan Nepomnjacsij játszott  tornán, három helyezést rontott.

Az élcsoport:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2855

2. Hikaru Nakamura (amerikai) 2850

3.Alekszandr Griscsuk (orosz) 2846

4. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2835

5. Levon Aronjan (örmény) 2830

6. Fabiano Caruana (olasz) 2829

7. Szergej Karjakin (orosz) 2805

8. Viswanathan Anand (indiai) 2800

9. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2798

10. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2789

20. Lékó Péter (magyar) 2747

24. Rapport Richárd (magyar) 2736

A villámsakkban is Magnus Carlsen nagy fölénnyel az élen.

Az élcsoport állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2933

2. Hikaru Nakamura (amerikai) 2883

3. Jan Napomnjacsij (orosz) 2840 (- 6)

4. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2839

5. Le Quang Liem (vietnami) 2828

6. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2826

7. Levon Aronjan (örmény) 2816

8. Stanislav Bogdanovic (ukrán) 2815

9 Tejmur Radzsabov (azeri) 2808

10. David Navara 2806

32. Lékó Péter (magyar) 2736

33. Polgár Judit (magyar) 2736

A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan áll az élen. A nahcsivani nyílt tornán gyengén játszott, ezt 10 pontja is bánta, csak egy pont az előnye a az aktív sakkozástól visszavonult Polgár Judit előtt. A szombaton befejeződött Európa-bajnokság eredményeit is beszámolták az új rangsorba, de ez az élcsoport állását nem befolyásolta. Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk búcsút intett a top tíznek a csapatbajnokságon mutatott gyenge játékának köszönhetően. Hoang Thanh Trang az Eb-ről továbbjutott a jövő évi kieséses rendszerű világbajnokságra, de 8 pontot vesztett.

A női rangsor élcsoportja:

1. Hou Ji-fan (kínai) 2676 ( - 10, 9)

2.Polgár Judit (magyar) 2675

3. Humpy Koneru (indiai) 2589 (+ 8, 17)

4. Nana Dzagnidze (grúz) 2573 (+ 3, 3)

5. Anna Muzicsuk (ukrán) 2549

6. Valentyina Gunyina (orosz) 2548 (+ 13, 5)

7. Ju Wenjun (kínai) 2545

8. Viktorija Cmilyte (litván) 2534

9. Katyerina Lahno (orosz) 2530

10. Maria Muzicsuk (ukrán) 2528

32. Hoang Thanh Trang (magyar) 2464 (- 8, 11)

 A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak 2 ponttal vezetnek az oroszok előtt. A rangsorban a hatodikak vagyunk, Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

1.Kína 2496 (+ 3)

2. Oroszország 2494 (+ 3)

3. Grúzia 2440 ( - 1)

4. Ukrajna 2415 (+ 9)

5. India 2399 (+ 1)

6. Magyarország 2378 (+ 2)

7. Lengyelország 2358 (+ 1)

8. Németország 2340 ( - 7)

9. Franciaország 2327

10. Egyesült Államok 2325 (+ 10)

A magyar rangsorban Vajda Szidónia a negyedik helyre lépett előre zalakarosi sikeres játékával. A 14 éves Marjanovics Annamária a magas szorzójának köszönhetően újabb értékes pontokat gyűjtött.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2675, Hoang Thanh Trang 2464 (- 8), Mádl Ildikó 2366 (+ 10), Vajda Szidónia 2351 (+ 18), Medvegy Nóra 2348,  Rudolf Anna 2348, Gara Tícia 2333 Gara Anita 2317 (- 8), Papp Petra 2300 (+ 3), Marjanovics Annamária 2277 (+ 34, 9)

A juniorok világranglistáján a 15 esztendős Wei Yi egyetlen + 2700 Élő-pontosként áll az élen, tartalékban még a kínai bajnokság megnyerésével szerzett 3 pontja. Rapport Richárd nem játszott versenyen. Gledura Benjamin megközelítette a + 2500 Élő-pontos határt.

A legjobb juniorok:

1.Wei Yi (kínai) 2721 (+ 3, 11) 1999

2. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2674 (- 9, 5) 1995

3. Rapport Richárd  2761  1996

4. Danill Dubov (orosz) 2661 (+ 2, 5) 1996

5. Vladiszlav Artyemijev (orosz) 2660 (- 11, 7)  1998

54. Gledura Benjamin (magyar) 2486 (+ 8, 18) 1999

A 20 éven aluli hölgyeknél az orosz Alekszandra Gorjacskina megelőzi kínai riválisait.

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

1. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2486 (+ 12, 18) 1998

2. Lei Tingjie (kínai) 2455 (+ 6, 11) 1997

3. Guo Qi (kínai) 2429 (+ 5, 11)   1995

4. Medina Warda Aulia (indonéziai) 2412  1997

5. Saradat Khademalsharieh (iráni) 2412  1997

27. Marjanovics Annamária 2277 (+ 34, 9) 2001

31. Szente Varga Fruzsina (magyar) 2266 1996

40. Terbe Julianna (magyar) 2248 1997

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Csakviban megrendezett Európa-bajnokságról az utolsó fordulóban elszenvedett veresége ellenére Hoang Thanh Trang biztosította részvételi jogát a jövő évi kieséses rendszerű világbajnokságon. A orosz Alina Kaslinszkaja váratlan győzelmével végül bronzérmes lett. Pályafutása második Európa-bajnoki címét ünnepelheti az ukrán Natalija Zsukova. A befejező játéknapon az örmény Elina Danieljan elleni nyerésével félpontos előnnyel végzett az élen. A grúz Nino Bacsiasvili az orosz női sakkozás nagy ígéretére, Alekszandra Gorjacskinára mért vereséget, a második helyen végzett. A kontinensbajnokságról tizennégyen jutottak tovább, az élcsoportból hatan már a tavalyi Eb-n sikerrel szerepeltek.

A 11 fordulós svájci rendszerű kontinensbajnokság utolsó fordulója sem nélkülözte a váratlan eredményeket. a meglepetések sora folytatódott. A rajtlistán csak 15. ukrán Natalija Zsukova a hajrában ötös(!) nyerősorozattal pályafutása második Európa-bajnoki címét szerezte meg, Natasa már hosszú ideje a női sakkozás elitjéhez tartozik, a 2006-os torinói sakkolimpián az aranyérmes ukrán válogatott éltáblásaként remekelt, két év múlva az ezüstérmes csapat tagja volt. Isztambulban és Tromsöben is bronzérmes volt a válogatottal. 2013-ban a világbajnokságot nyert együttes ponterős játékosaként brillírozott.

Az idei vb-n az egyik titkos favoritként gondolhattunk rá, de már az első fordulóban  búcsúzni kényszerült honfitársnőjével, Inna Gaponenkóval szemben. A 11 fordulóban gyűjtött 9,5 pontja szenzációs, a verseny közben még arra is volt energiája, hogy megszervezze a résztvevők között a szervezők felé írt két levelet, a másodikban már direkt módon megvádolták az ötös nyerősorozattal rajtolt román Mihaela Sandut, hogy „segítséggel” érte el várakozáson felüli győzelmi sorozatát.

A házigazdák ezüstéremnek örülhetnek, de Nino Bacsiasvili éppen a bajnoki címet eldöntő, Zsukova elleni part feszültségét nem bírta.

Az orosz Alina Kaslinszkaja nem kis meglepetésre bronzérmes lett. Európa-bajnoknőkkel, Hoang Thanh Tranggal csak röviden tudtam beszélni, örült a továbbjutásának, de fáradtsága miatt a befejező játszmát mélyen tudása alatt játszotta. A riválisok partijainak eredményei kedvezően alakultak, olimpiai válogatottunk éltáblása veresége ellenére biztosította részvételét a jövő évi vb-n.

A szaksajtóban egyre nagyobb viharokat kavar Mihaela Sandu fantasztikus rajtjának „tisztességét” megkérdőjelező beadvány, amelyet tizenöten írtak alá, az elsőn, az internetes élő közvetítést 15 perccel elcsúsztató kérést még harmincketten. Sandu utolsó négy partiját elvesztette, ez „igazolni” látszik a kételyeket. Hova jut a sakkozás, ha a táblán folyó versengést felváltja a kétely, hogy ki, mikor használ meg nem engedett eszközöket? Női tornán először fordult elő, hogy résztvevővel szemben felmerült a „csalás” vádja.

A vélt, vagy valós vádak alapján is hálás vagyok a Szocsiban megrendezett világbajnokság valamennyi résztvevőjének, hogy fair küzdelmet vívtak, fel sem merült az esetleges csalás vádja. Erre a rendezőkkel szoros együttműködéssel, fokozott biztonsági intézkedésekkel kialakított rendszerben a minimális lehetőséget is próbáltuk kizárni. Nem leplezhetem csalódottságomat, hogy szeretett sportágunk az informatika fejlődésével ekkora veszélynek van kitéve. Élő-pontok, címek megszerzésének vágya aláássa a sakk tekintélyét!

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 8,5) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 7,5)  1 - 0

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 7) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 7)  0 - 1

Monika Socko (lengyel, 2467, 7) – Olga Girja (orosz, 2479,7) döntetlen

Marina Guszeva (orosz, 2391, 7) – Inna Gaponenko (ukrán, 2391, 7)  döntetlen

Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 6,5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 7)

Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 6,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2473, 6,5)  döntetlen

Salome Melia (grúz, 2452, 6,5) – Anasztazia Szavina (orosz, 2417, 6,5)  1 - 0

Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 6,5) – Ekaterina Atalik (török, 2392, 6) döntetlen

Alisza Galljamova (orosz, 2478, 6) – Mihaela Sandu (román, 2300, 6)  1 - 0

Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 6) – Inga Csarhalasvili (grúz, 2318, 6)  1 - 0

Nino Hurcidze (grúz, 2451, 6) – Sopiko Guramisvili (grúz, 2370, 6)  döntetlen

Daria Csarocskina (orosz, 2391, 6) – Hayala Abdulla (azeri, 2266, 6)  1 – 0

Az Európa-bajnokság élcsoportjának végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

15

GM

Natalija Zsukova

UKR

2456

9.5

2369

65.0

69.0

2

7

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2473

9.0

2426

71.0

74.0

3

20

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2423

8.0

2438

68.5

73.0

4

14

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

7.5

2421

70.5

75.5

5

30

IM

Marina Guszeva

RUS

2391

7.5

2419

70.5

75.5

6

4

WGM

Olga Girja

RUS

2479

7.5

2410

70.5

76.0

7

11

GM

Monika Socko

POL

2467

7.5

2361

66.0

71.5

8

16

IM

Salome Melia

GEO

2452

7.5

2354

66.5

70.5

9

29

IM

Inna Gaponenko

UKR

2391

7.5

2352

61.5

64.0

10

18

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

2450

7.0

2411

70.0

75.0

11

25

IM

Anasztaszia Bodnaruk

RUS

2402

7.0

2394

67.0

71.5

12

2

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2527

7.0

2371

66.5

71.5

13

5

IM

Alisza Galljamova

RUS

2478

7.0

2365

63.5

68.5

14

6

WGM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2474

7.0

2359

64.0

69.0

15

8

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2473

7.0

2358

62.0

66.5

16

31

WGM

Daria Csarocskina

RUS

2391

7.0

2355

63.0

67.0

17

13

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2459

7.0

2330

60.5

65.5

18

22

IM

Anasztaszia Csarocskina

RUS

2417

6.5

2386

69.5

74.0

19

9

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2472

6.5

2362

66.5

71.5

20

34

IM

Sopiko Guramisvili

GEO

2370

6.5

2320

58.0

62.0

21

17

IM

Nino Hurcidze

GEO

2451

6.5

2314

58.5

63.5

22

28

IM

Ekaterina Atalik

TUR

2392

6.5

2262

54.5

57.5

23

37

IM

Olga Zimina

ITA

2339

6.5

2258

57.5

61.0

24

21

IM

Nasztasszia Ziazulkina

BLR

2423

6.5

2253

51.5

54.5

25

41

IM

Sofio Gvetadze

GEO

2319

6.5

2238

53.5

56.5

26

45

WGM

Mihaela Sandu

ROU

2300

6.0

2472

74.0

77.0

 

Hoang,Thanh Trang (2472) - Kaslinszkaja,A (2423)
Vezérgyalog megnyitás [D01]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.e3 c5 4.Fxf6 gxf6 5.Hc3 Hc6 6.dxc5 e6 7.Vh5 Fxc5 8.0-0-0 Ve7 9.Fb5 Fd7 10.Hge2 0-0-0 11.g4 Kb8 12.Kb1 He5 13.Fxd7 Bxd7 14.e4?

A saját bevallása szerint is nagyon fáradt nagymesternőnk rossz döntést hozott.

14...d4 15.Ha4 Bc8 16.b3 Fa3 17.f4?

hoangkasli_861

17...Hc4!

A meggyengült világos királyállás többé nem védhető.

18.Bd3 Vb4 19.Hxd4 Hd2+ 20.Ka1 Bxd4 21.c3

hoangkasli_862

21...Vxa4! 22.Bxd4 Hxb3+

Fonalas matt volt a 22...Vxd4 23.cxd4 Bc2 folytatás.

23.axb3 Vxb3 24.Bb1 Vxc3+ 25.Ka2 Fc5 26.Bxb7+ Kxb7 27.Vxf7+ Bc7 és világos feladta

Zsukova,N (2456) - Danieljan,E (2458)
Angol megnyitás [A19]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.e4 c5 4.e5 Hg8 5.Hf3 Hc6 6.d4 cxd4 7.Hxd4 Hxe5 8.Hdb5 a6 9.Hd6+ Fxd6 10.Vxd6 f6 11.Fe3 He7 12.Fb6 Hf5 13.Vb4 Hc6 14.Vc5 d6 15.Fxd8 dxc5 16.Fb6 Fd7 17.0-0-0 He5

zsukovadanieljan_863

18.He4 Fc6 19.Hxc5 Kf7 20.h4 h5 21.Bh3 Bac8 22.Bc3 Hxh4 23.f4 Hg4 24.g3 Hf5

zsukovadanieljan_864

25.Hxb7 h4 26.gxh4 Bxh4

zsukovadanieljan_865

27.Hd8+ Kg6?! 28.Hxe6 Bb8 29.Fc5 Bh2 30.Fd3 Bbxb2 31.Hd4 Fd7 32.Hf3 Bxa2 33.Hxh2 Bxh2 34.Fe4 Fe6 35.Fg1 Bh8 36.Bg3 Bh4 37.c5 Kf7 38.Ba3 Hgh6 39.Bf3!? He7 40.Be1 Hhf5 41.Ff2 Bh2 42.Fg1 Bh4 43.Kb2 g6 44.c6 Hd6

zsukovadanieljan_866

45.c7 He8 46.Fb6 Hc8 47.Fxg6+ Kxg6 48.Bxe6 Kf7 49.Bc6 Ke7 50.Fa5 Kd7 51.Bxa6 Bh5 52.Bd3+ Ke7 53.Bd8 Bb5+ 54.Ka3 Bxa5+ 55.Bxa5 Hed6 56.Ba8 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Európa-bajnokság tízedik fordulójában Hoang Thanh Trang sötéttel győzött a grúz Meri Arabidze ellen, és továbbjutó helyen várhatja a befejező játéknapot. A grúzok fekete napot zártak, az éllovas Nino Bacsiasvili vereséget szenvedett az ukrán Natalija Zsukovától, aki a győzelemmel átvette a vezetést. A harmadik helyre lépett előre az örmény Elina Danieljan, a grúz Melia Salome kényszerült feladásra. Negyedszer kapott ki a román Mihaela Sandu, javított a grúz Bela Hotenasvili. A viadalról tizennégyen kvalifikálják magukat a jövő évi kieséses rendszerű világbajnokságra, Hoang Thanh Trangot a táblázaton megelőzők közül öten már a tavalyi kontinensbajnokságról továbbjutottak. Európa-bajnoknőnk utolsó partiját világossal a negyedik helyen álló orosz Alina Kaslinszkajával játssza. A versenykiírás szerint a döntő ütközetek szombaton magyar idő szerint 9 órakor kezdődnek.

A grúziai Csakviban olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang mai győzelmével továbbjutó helyről várhatja a kontinensbajnokság utolsó fordulóját. A viadal tízedik játéknapján a grúz Meri Arabidze ellen a sötét bábukat vezette, a nyitásban megijedtünk, mert nagyot hibázott, szerencsére ellenfele a természetes lépést húzta a döntő előnyt biztosító huszárlépés helyett. A veszély elmúlt, a parti feszültségét Arabidze bírta kevésbé. A lebonyolításkor két bástyát kapott a vezérért, de utolsó bakija már végzetes volt.

A grúzok fekete napot zártak. Az éllovas Nino Bacsiasvili keze a siker kapujában megremegett. Világossal igen gyengén játszva kapott ki az ukrán Natalija Zsukovától, aki a győzelemmel átvette a vezetést.

Jól hajrázik az örmény Elina Danieljan, a grúz Salome Melia másodszor szenvedett vereséget. Danieljan a sötét királyállást felrobbantó áldozata dinamikus egyensúlyhoz vezetett, de Melia mohó volt, királya védelem nélkül maradt a gyalograblások miatt. Az örmény nagymesternő Zsukovával játssza utolsó partiját.

A résztvevők két levele láthatóan megzavarta a román Mihaela Sandut. Az elsőben az internetes közvetítés elcsúsztatását kérték, ezt harmincketten írták alá. A második beadványban tizenöten már utalásokat tettek az esetleges külső segítségre. Kérték, hogy az utolsó négy fordulóban Sandu játszmáját egyáltalán ne közvetítsék, csak a parti befejezése után közöljék az interneten. A szervezők a bírói testülettel is egyeztetve ezt a kérést elutasították, valamennyi parti 15 perces késéssel kerül fel a világhálóra. Sandu ma elszenvedte negyedik vereségét, a lengyel Monika Socko a hat főből álló 7 pontos csoport tagja.

Gyengébb kezdés után már továbbjutó helyen a 16 éves orosz Alekszandra Gorjacskina. Meglepetés, hogy az ukrán derbin Inna Gaponenko nyert az exvilágbajnoknő Anna Usenyina ellen. A grúz meccsen Bela Hotenasvili nagy mázlival győzött.

Az élcsoportból a tavalyi kontinensbajnokságról már kvalifikálta magát Natalija Zsukova, Nino Bacsiasvili, Elina Danieljan,  Alina Kaslinszkaja, Monika Socko és Salome Melia.

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 8) – Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 7,5) 0 - 1

Olga Girja (orosz, 2479, 6,5) – Marina Guszeva (orosz, 2391, 6,5)  döntetlen

Elina Danieljan (örmény, 2458, 6,5) – Salome Melia (grúz, 2452, 6,5)  1 - 0

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 6) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 6)  1 - 0

Elisabeth Paehtz (német, 2473, 6) – Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 6)  döntetlen

Mihaela Sandu (román, 2300, 6) – Monika Socko (lengyel, 2467, 6)  0 - 1

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 6) – Jolanta Zawadzka (lengyel, 2434, 6)  1 - 0

Inna Gaponenko (ukrán, 2391, 6) – Anna Usenyina (ukrán, 2467, 5,5)  1 - 0

Miranda Mikadze (grúz, 2233, 5,5) – Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 5,5)  0 - 1

Inga Csarhalasvili (grúz, 2318, 5,5) – Alisza Galljamova (orosz, 2478, 5,5)  döntetlen

Meri Arabidze (grúz, 2403, 5,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 5,5)  0 - 1

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 5,5) – Daria Csarocskina (orosz, 2391, 5,5)  döntetlen

Anasztaszia Szavina (orosz, 2417, 5,5) – Maja Lomineisvili (grúz, 2364, 5,5) 1 – 0

Az Európa-bajnokság élcsoportjának állása:

H.

R.

Név

FED

Rtg

Pts.

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

15

GM

Natalija Zsukova

UKR

2456

8.5

2359

53.5

57.5

2

7

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2473

8.0

2421

58.5

61.5

3

14

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

7.5

2417

55.5

59.5

4

20

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2423

7.0

2434

57.0

61.5

5

30

IM

Marina Guszeva

RUS

2391

7.0

2422

56.5

60.5

6

4

WGM

Olga Girja

RUS

2479

7.0

2404

58.0

62.5

7

11

GM

Monika Socko

POL

2467

7.0

2348

54.5

59.5

8

29

IM

Inna Gaponenko

UKR

2391

7.0

2348

51.0

53.5

9

6

WGM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2474

7.0

2346

49.5

53.5

10

25

IM

Anasztaszia Bodnaruk

RUS

2402

6.5

2395

56.0

60.0

11

22

IM

Anasztaszia Szavina

RUS

2417

6.5

2379

54.5

58.0

12

2

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2527

6.5

2360

55.5

60.0

13

9

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2472

6.5

2355

54.5

59.0

14

16

IM

Salome Melia

GEO

2452

6.5

2347

55.0

58.0

15

8

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2473

6.5

2340

49.0

53.0

16

45

WGM

Mihaela Sandu

ROU

2300

6.0

2471

62.0

65.0

17

18

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

2450

6.0

2408

58.5

63.0

18

52

WIM

Hayala Abdulla

AZE

2266

6.0

2382

49.5

53.5

19

5

IM

Alisza Galljamova

RUS

2478

6.0

2372

54.0

59.0

20

31

WGM

Daria Csarocskina

RUS

2391

6.0

2365

51.0

54.0

21

42

WGM

Inga  Csarhalasvili

GEO

2318

6.0

2354

47.0

50.0

22

13

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2459

6.0

2332

51.5

56.0

23

17

IM

Nino Hurcidze

GEO

2451

6.0

2307

48.5

53.0

24

34

IM

Sopiko Guramisvili

GEO

2370

6.0

2306

47.5

50.5

25

19

WGM

Jolanta Zawadzka

POL

2434

6.0

2283

48.0

52.0

26

28

IM

Ekaterina Atalik

TUR

2392

6.0

2246

44.5

47.0

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 8,5) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 7,5)

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 7) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 8)

Monika Socko (lengyel, 2467, 7) – Olga Girja (orosz, 2479,7 )

Marina Guszeva (orosz, 2391, 7) – Inna Gaponenko (ukrán, 2391, 7)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 6,5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 7)

Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 6,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2473, 6,5)

Salome Melia (grúz, 2452, 6,5) – Anasztazia Szavina (orosz, 2417, 6,5)

Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 6,5) – Ekaterina Atalik (török, 2392, 6)

Alisza Galljamova (orosz, 2478, 6) – Mihaela Sandu (román, 2300, 6)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 6) – Inga Csarhalasvili (grúz, 2318, 6)

Nino Hurcidze (grúz, 2451, 6) – Sopiko Guramisvili (grúz, 2370, 6)

Daria Csarocskina (orosz, 2391, 6) – Hayala Abdulla (azeri, 2266, 6)

Arabidze,M (2403) - Hoang,Thanh Trang (2472)
Holland védelem [A85]

1.d4 e6 2.c4 f5 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fb4 5.Vb3 Ve7 6.Fg5 b6 7.g3 Fb7 8.Fg2 h6?! 9.Fxf6 Fxc3+?

Nagymesternőnknek drukkolok rémülettel látták a nagy hibát.

arabidzehoang_851

10.Vxc3?

Szerencsére Meri Arabidze gyorsan döntött. 10.Hd2! Fxd2+ (10...Vxf6 11.Fxb7 Fxd2+ 12.Kxd2 Vxd4+ 13.Ke1 c6 14.Fxa8 0-0 15.Bd1) 11.Kxd2 Fxg2 12.Fxe7 Fxh1 13.Bxh1 Kxe7 14.g4 után nyerőeséllyel játszhatott volna.

10...Vxf6 11.0-0 0-0 12.Bfd1 d6 13.e3 Fe4 14.He1 Hd7 15.f3 Fb7 16.Hd3 a5 17.Bac1 Bad8 18.Vc2 e5

arabidzehoang_852

19.c5 dxc5 20.dxc5 Fa6 21.c6?! Fxd3 22.Vb3+ Vf7 23.Vxd3 Hc5

arabidzehoang_853

24.Vxd8 Bxd8 25.Bxd8+ Kh7 26.Bcd1 Vxa2 27.Fh3 Vb3 28.Fxf5+ g6 29.Fh3?

Reményt csak 29.B8d7+ Hxd7 30.Bd3 Vxd3 31.Fxd3 Hc5 32.Fb5 adott volna.

29...Vxe3+ 30.Kh1

arabidzehoang_854

30...h5 31.Bf1 Hd3 32.Bd7+ Kh6 33.Bxc7 Hf2+ 34.Kg2 Hxh3 35.Kxh3 Ve2 36.Bc1

arabidzehoang_855

36...g5! 37.Bh7+ Kxh7 38.c7 g4+ 39.fxg4 Vxg4+ 40.Kg2 Ve2+ 41.Kh3 Vg4+ 42.Kg2 Vc8 43.Kf3 Kg6 44.Ke4 Kf6 45.Bc6+ Ke7 46.Kxe5 Kd7

arabidzehoang_856

47.Bc3 Ve8+ 48.Kd4 Kc8 49.Kd3 Vb5+ 50.Kc2 Ve2+ 51.Kb3 Vxh2 52.Ka2 a4 53.Ka3 b5 54.b3 Vd2 55.Bf3

arabidzehoang_857

55...b4+ 56.Kxa4 Vd7+ 57.Kxb4 Vd6+ és világos feladta

Bacsiashvili,N (2473) - Zsukova,N (2456)
Benkő-csel [A58]

1.d4 Hf6 2.c4 c5 3.d5 b5 4.cxb5 a6 5.bxa6 g6 6.Hc3 Fxa6 7.Hf3 d6 8.g3 Hbd7 9.Fg2 Hb6 10.Bb1 Fc4 11.b3

A partiban nehéz volt ráismerni a grúz nagymesternőre, aki a mai fordulóig oly eredményesen játszott. 11.Hd2 Fxa2 12.Hxa2 Bxa2 13.Vb3 Ba7 14.Hc4 Hxc4 15.Vxc4 olyan álláshoz vezetett volna, ahol sötét aligha tud csodálat művelni.

11...Fxd5 12.Hxd5 Hbxd5 13.Fb2? Bxa2 14.0-0 Fg7 15.e4 Hb4 16.Be1 0-0 17.e5 Hg4 18.h3 Hxe5 19.Hxe5 dxe5 20.Fxe5 Hd3 21.Fxg7 Kxg7 22.Be2

bacsizsukova_858

22...Hc1! 23.Vxc1 Bxe2 24.Vxc5 Vd3 25.Vc1 Vf5 26.Vc3+ e5 27.Bf1 Bc8 28.Va5 Bcc2 29.Vb6 e4 30.b4 Vf6 31.Vxf6+ Kxf6 32.Ba1 Ke5 33.Ba5+ Kd4 34.b5 Be1+ 35.Kh2 Bxf2 36.b6 Bee2 37.Ba4+ Kc5 38.b7 Bxg2+ 39.Kh1 Bh2+ 40.Kg1 Beg2+ 41.Kf1 Bb2 és vlágos feladta

Danieljan,E (2458) - Melia,S (2452)
Elfogadott vezércsel [D27]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 a6 10.a4 Hc6 11.Fg5 h6 12.Fh4 Fe7 13.Be1 Fd7 14.Ve2 Bc8 15.Bad1 Hd5 16.Fxd5 Fxh4 17.Fe4 Be8 18.Fb1 Ff6 19.Ve4 g6 20.He5 Ve7 21.h4 Fg7

danieljanmelia_859

22.Hxg6!? fxg6 23.Vxg6 Vf6 24.Vh7+ Kf8 25.Be3 Hxd4 26.Bxd4 Vxd4 27.Bd3 Vf6 28.Bf3 Vxf3 29.gxf3 Be7 30.Ve4 Fc6 31.Vf4+ Kg8 32.Fe4 Fxc3

A királyt is védő futót őrizni kellett volna.

33.bxc3 Fxa4 34.Vxh6 Bxc3 35.h5 Fe8 36.Vf6 Bcc7 37.h6 Fc6?

danieljanmelia_860

38.h7+ Bxh7 39.Vd8+ Fe8 40.Vxe8+ Kg7 41.Fxh7 Kxh7 42.Vxe6 Bg7+ 43.Kf1 Bg6 44.Vh3+ Kg7 45.Vd7+ Kf6 46.Vxb7 Kg5 47.Ve4 Bf6 48.Ve5+ Kg6 49.f4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Csakviban zajló Európa-bajnokság kilencedik fordulójában Hoang Thanh Trang világossal nyert a fehérorosz Lanita Sztetszko ellen, győzelmével nyolc helyet javított a táblázaton. Az éltáblán döntetlennel ért véget a grúz testvérharc, a világbajnoki aranyérmes csapat tagjai, Salome Melia és a viadalon vezető Nino Bacsiasvili megosztoztak a ponton. Az ukrán Natalija Zsukova a grúz Bela Hotenasvili legyőzésével fél pontra megközelítette Bacsiasvilit. Kettőjük egymás elleni csatája eldöntheti a bajnoki cím sorsát. Az örmény Elina Danieljan a román Mihaela Sandut győzte le. Négyen gyűjtöttek 6,5 pontot, kilenc főből áll a 6 pontosok csoportja. Tizenegyen alkotják az 5,5 pontos mezőnyt, Hoang Thanh Trang tízedik játszmájában sötét lesz a grúz Meri Arabidzevel szemben.

Két egymást követő vereség után Hoang Thanh Trang kemény csatában legyőzte a fehérorosz Lanita Sztetszkot. A szerény Élő-pontszámú ellenfél jól játszotta a partit, sokáig tartotta az egyensúlyt, de az időkontroll után már hátrányos állásban azonnali vesztőt húzott. Európa-bajnoknőnk a kötelező győzelemmel életben tartotta továbbjutási reményeit, a 11 fordulós viadalról tizennégyen harcolják ki a jövő évi kieséses rendszerű vb-n az indulás jogát. Az élcsoportból Nino Bacsiasvili, Natalija Zsukova, Salome Melia, Alina Kaslinszkaja, Elina Danieljan és Monika Socko a tavalyi kontinensbajnokságról már továbbjutottak.

A világbajnoki címet szerzett grúz válogatott két tagja, Salome Melia és Nino Bacsiasvili spanyol megnyitású ütközete döntetlennel ért véget, Bacsiasvili előnye fél pontra csökkent az ukrán olimpiai bajnok Natalija Zsukova előtt.

A grúz Bela Hotenasvili kétes értékű áldozattal próbált támadni Zsukova királyára, a felkínált eséllyel, bástyaáldozattal az örökös sakk kikényszerítésével nem élt. Kölcsönös időzavarban végül elvesztette a játszmát, a csapat-világbajnokságon oly kitűnően játszó Hotenasvilinek bizony kapaszkodnia kell a továbbjutásért.

Betegség miatt visszalépett a grúz Lela Zsavahisvili, honlapján arra kérte a versenyzőket, hogy a játékkal törődjenek, s ne vádaskodjanak… Tény viszont, hogy amióta 15 perces késéssel közvetítik a partikat, azóta az ötös nyerősorozattal kezdő román Mihaela Sandu már három partit is vesztett. Az örmény Elina Danieljan gyengébb kezdés után jól hajrázik.

Az orosz rangadót Olga Girja nyerte meg, meglepetés Marina Guszeva eredményes szereplése. Fontos partit nyert a 16 éves Alekszandra Gorjacskina, az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina még időben kínált döntetlent.

Az élcsoportban a 9. eredményei:

Salome Melia (grúz, 2452, 6) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 7,5)  döntetlen

Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 5,5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 6,5)  0 - 1

Mihaela Sandu (román, 2300, 6) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 5,5)  0 - 1

Olga Girja (orosz, 2479, 5,5) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 5,5)  1 - 0

Monika Socko (lengyel, 2467, 5,5) – Inna Gaponenko (ukrán, 2391, 5,5)  döntetlen

Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 5,5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 5,5)  döntetlen

Marina Guszeva (orosz, 2391, 5,5) – Meri Arabidze (grúz, 2403, 5,5) 1 - 0

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2412, 5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 5)  0 - 1

Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2423, 5) – Elisabeth Paehtz (német, 2473, 5)  0 - 1

Anna Usenyina (ukrán, 2467, 5) – Maja Lomineisvili (grúz, 2364, 5)  döntetlen

Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 5) – Sopiko Guramisvili (grúz, 2370, 5)  1 - 0

Jolanta Zawadzka (lengyel, 2434, 5) – Lilit Galojan (örmény, 2275, 5)  1 - 0

Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 4,5) – Lanita Sztetszko (fehérorosz, 2286, 4,5)  1 – 0

Az Európa-bajnokság élcsoportjának állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

7

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2473

8.0

2416

46.0

49.0

2

15

GM

Natalija Zsukova

UKR

2456

7.5

2345

41.5

44.5

3

30

IM

Marina Guszeva

RUS

2391

6.5

2415

44.5

48.5

4

14

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

6.5

2413

44.5

48.0

5

4

WGM

Olga Girja

RUS

2479

6.5

2405

47.0

51.5

6

16

IM

Salome Melia

GEO

2452

6.5

2333

43.5

46.5

7

45

WGM

Mihaela Sandu

ROU

2300

6.0

2472

50.5

53.0

8

20

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2423

6.0

2434

47.0

50.5

9

25

IM

Anasztaszia Bodnaruk

RUS

2402

6.0

2385

44.0

47.5

10

11

GM

Monika Socko

POL

2467

6.0

2354

43.5

48.0

11

29

IM

Inna Gaponenko

UKR

2391

6.0

2333

40.5

43.0

12

6

WGM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2474

6.0

2332

40.5

44.5

13

8

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2473

6.0

2332

38.5

42.0

14

13

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2459

6.0

2314

40.0

43.5

15

19

WGM

Jolanta Zawadzka

POL

2434

6.0

2266

37.0

40.0

16

18

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

2450

5.5

2410

47.5

51.5

17

60

WIM

Miranda Mikadze

GEO

2233

5.5

2406

40.5

43.5

18

35

IM

Maja Lomineisvili

GEO

2364

5.5

2397

42.0

45.0

19

24

IM

Meri Arabidze

GEO

2403

5.5

2382

40.0

42.5

20

22

IM

Anasztaszia Szavina

RUS

2417

5.5

2381

44.5

48.0

21

5

IM

Alisza Galljamova

RUS

2478

5.5

2378

43.5

48.0

22

2

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2527

5.5

2376

45.5

49.5

23

31

WGM

Daria Csarocskina

RUS

2391

5.5

2355

40.0

43.0

24

9

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2472

5.5

2350

44.5

48.5

25

42

WGM

Inga Csarhalasvili

GEO

2318

5.5

2339

36.5

39.0

26

12

GM

Anna Usenyina

UKR

2467

5.5

2283

36.0

38.5

Az élcsoportban a 10. forduló párosítása:

Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 8) – Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 7,5)

Olga Girja (orosz, 2479, 6,5) – Marina Guszeva (orosz, 2391, 6,5)

Elina Danieljan (örmény, 2458, 6,5) – Salome Melia (grúz, 2452, 6,5)

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 6) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 6)

Elisabeth Paehtz (német, 2473, 6) – Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 6)

Mihaela Sandu (román, 2300, 6) – Monika Socko (lengyel, 2467, 6)

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 6) – Jolanta Zawadzka (lengyel, 2434, 6)

Inna Gaponneko (ukrán, 2391, 6) – Anna Usenyina (ukrán, 2467, 5,5)

Miranda Mikedze (grúz, 2233, 5,5) – Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 5,5)

Inga Csarhalasvili (grúz, 2318, 5,5) – Alisza Galljamova (orosz, 2478, 5,5)

Meri Arabidze (grúz, 2403, 5,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 5,5)

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 5,5) – Daria Csarocskina (orosz, 2391, 5,5)

Anasztaszia Szavina (orosz, 2417, 5,5) – Maja Lomineisvili (grúz, 2364, 5,5)

Hoang,Thanh Trang (2472) - Sztetszko,L (2286)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 b6 7.Fg5 Fb7 8.f3 d6 9.e4 c5 10.dxc5 bxc5 11.Bd1 Hc6 12.Fxf6 gxf6 13.Fd3 Va5 14.He2 Vxc3+ 15.Hxc3 Bfd8 16.0-0 Kf8 17.Bb1 a5 18.f4 Ke7 19.Bfe1 Hd4 20.Hb5 Hb3 21.Be3 a4 22.Bh3 Fc6 23.Hc3 Bab8 24.Bxh7

hoangszteszto_851

24...Hd2

Kellemetlen lett volna a 24...Bg8 25.Be1 Hd4 26.Bb1 Hf3+ folytatás.

25.Be1 Bg8 26.Be2 Bxb2 27.Hd5+ Fxd5 28.exd5 Hf3+ 29.Kf2 Bxe2+ 30.Fxe2 Hd4 31.Fh5 Bf8 32.dxe6 Kxe6 33.Fd1

hoangszteszto_852

33...Bb8 34.Fxa4 Ba8 35.Fd1 Bxa3 36.Fh5 Ba2+ 37.Kg3 Ba7 38.Kh3 Hc6

Számításba jött a 38...Hc2 39.Bh8 Ba3+ 40.g3 He3, vagy a 38...f5 39.Kg3 Hc2 40.Kf2 Hd4 változat is, mindkét esetben egyenlő állással.

39.Ff3 Ba3

hoangszteszto_853

40.Kg4! He7 41.f5+! Ke5 42.Bh8 Be3

hoangszteszto_854

43.h4 Hxf5?? 44.Bh5 és sötét feladta

Hotenasvili,B (2527) - Zsukova,N (2456)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 a6 5.Fg2 dxc4 6.0-0 b5 7.He5 Hd5 8.Hc3

Az elmélet jobbnak tartja a 8.a4 Fb7 9.e4 Hf6 10.axb5 axb5 11.Bxa8 Fxa8 12.Hc3 c6 folytatást.

8...Fb7 9.e4

A grúz nagymesternő a 9.Hxd5 exd5 (9...Fxd5? 10.e4 Fb7 11.Vh5) 10.e4 Fd6 11.exd5 0-0 12.Vc2 változatban kicsit jobban állhatott volna.

9...Hxc3 10.bxc3 Hd7 11.f4 Fe7 12.a4 0-0 13.Bb1 Hxe5 14.fxe5 Fc6 15.d5?!

hotenasvilizsukova_855

15...Fc5+ 16.Kh1 Fd7 17.axb5 axb5 18.Vh5 Ba2 19.Bf4 Fe7 20.Fe3 Fg5!?

hotenasvilizsukova_856

21.Fd4?!

A világbajnoki aranyérmes grúz válogatott éltáblása kétes értékű áldozattal próbálkozott. 21.Bf2 g6 22.Vd1 Bxf2 23.Fxf2 Fh6 változatban is kedvezőek sötét esélyei.

21...Fxf4 22.gxf4 Va8 23.Bg1 Ba1 24.Ff1 Kh8?

A remihez vezető bástyaáldozatot örökre védte volna 24...g6 és 25.Vh6-ra (25.Vg5 Be1 26.f5 exf5 27.e6 Bxe4 28.Vf6 Bxd4 29.Vxd4 fxe6) 25...Bd1 26.h4 Vd8 27.dxe6 Fc6 28.exf7+ Bxf7 29.e6 Bf6 30.Fxf6 Vxf6 folytatásban Natalija Zsukova vígan nézhetett volna a jövőbe.

hotenasvilizsukova_857

25.f5?

Hotenasvili remizhetett volna a 25.Bxg7 Bxf1+ 26.Kg2 Va2+ 27.Kxf1 Kxg7 28.Vg5+ folytatással.

25...Be1?! 26.Vh4

Másodszor is kimaradt a remihez vezető bástyaáldozat.

26...Va1 27.Ve7?

Világos elszámolta magát, mindketten nagy időzavarban voltak. 27.Bxg7 Bxf1+ 28.Fg1 Kxg7 és örökös sakk a vége.

hotenasvilizsukova_858

27...Bg8 28.Fg2 Bxg1+ 29.Fxg1 Fe8 30.f6 gxf6 31.Vxf6+ Bg7 32.dxe6

hotenasvilizsukova_859

32...Vb2 33.Ff1 Vc2 34.h3? Vxe4+ 35.Kh2 Vg6 36.Ff2 Vxf6 37.exf6 Bg5 38.e7 Kg8 39.Fg2 Bf5 40.Fh4

hotenasvilizsukova_860

40...b4! 41.Kg3 b3 42.Fe4 Be5 43.Fb1 Be1 44.Ff5 b2 45.Kg4 h5+ és világos feladta

Melia,S (2452) - Bacsiasvili,N (2473)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fb7 7.Be1 Fc5 8.c3 d6 9.d4 Fb6 10.a4 0-0 11.Fg5 h6 12.Fh4 Ve7 13.Vd3 Ha5 14.Fc2 c5 15.d5 c4 16.Ve2 Fc8 17.Hbd2 Fd7 18.Hf1

meliabacsi_861

18...g5 19.Fg3 Hb7 20.He3 Hh5 21.Hf5 Vf6 22.Hd2 Hf4 23.Fxf4 gxf4 24.axb5 axb5 25.b4 cxb3 26.Hxb3 Hc5 27.Hxc5 Fxc5 28.g3 Vg5 29.Kg2 Kh8 30.Fd3 Bg8 31.Bxa8 Bxa8 32.Fxb5 Fxf5 33.exf5 Vxf5 34.Fd3 f3+ 35.Vxf3 Vxf3+ 36.Kxf3 Ba3 37.Bc1 Fd4 38.Ke2 Bxc3 39.Bxc3 Fxc3 40.f4 exf4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Csakviban zajló Európa-bajnokság nyolcadik fordulójában Hoang Thanh Trang elszenvedte második vereségét. Az ukrán Inna Gaponenkóval szemben francia védelmet játszott, elhibázott vezérlépésével hátrányba került. Gaponenko súlyos időzavarban nyerést hibázott, de Hoang a remiesélyt nem használta ki, az 55. lépésben feladásra kényszerült. A viadalon vezető grúz Nino Bacsiasvili hetedik győzelmét könyvelhette, egy pontra növelte előnyét. Másodszor kapott ki az ötös nyerősorozattal indult román Mihaela Sandu, az ukrán Natalija Zsukova áll a második helyen, Hoang Thanh Trang 4,5 pontjával a 32. Kilencedik játszmáját a fehérorosz Lanita Sztetszko ellen játssza. A 11 fordulós Eb-ről tizennégyen kvalifikálják magukat a jövő évi kieséses rendszerű világbajnokságra.

A pihenőnap után a 8. fordulóval folytatódott a a kontinensbajnokság. A rendezők a versenyzők többségének kérésére úgy döntöttek, hogy az internetes élő közvetítést 15 perces késedelemmel kezdték meg. A grúz sakkozónőket ez egyáltalán nem zavarta, nagyon sikeres napot zártak, míg az ötös nyerősorozattal kezdő román Mihaela Sandu másodszor kapott ki. A hatodik játéknapon csak az ő játszmáját közvetítették késéssel, vereséget szenvedett Nino Bacsiasvilitől, majd nyert a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovával szemben. Sandu nyolcadik partiját nagyon gyenge játékkal elvesztette az ukrán Natalija Zsukova ellen…

Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang másodszor kapott ki. Francia védelme az ukrán Inna Gaponenko ellen nem állta ki a próbát, a nyitásban elhibázott vezérlépése után hátrányba került. Gaponenko előnyös állásában egyre nagyobb időzavarba került, de egy darabig a legjobb lépéseket húzta, Trang bástyalépésére azonban nyerést hagyott ki. A bástyavégjáték már tartható lett volna, de sajnos kimaradt a döntetlent biztosító terv, Gaponenko megnyerte a bástyavégjátékot.

Nino Bacsiasvili hetedik győzelmének örülhetett, de időzavarban többször is nyerést szalasztott el. Az orosz Olga Girja ellen megalkuvás nélkül játszott, királyszárnyi támadással került döntő fölénybe, egy pontra növelte előnyét. Grúz testvérharc a kilencedik játéknapon, világbajnoki aranyérmes csapattársával, Salome Meliával játszik. A forduló legnagyobb mázlistája Bela Hotenasvili volt, az orosz Anasztaszia Szavina előnyös állásban egylépéses mattot nézett be.

A 11 fordulós viadalról tizennégyen kvalifikálják magukat a jövő évi kieséses rendszerű vb-re. A jelenleg továbbjutó helyen állók közül Bacsiasvili, Zsukova, Melia, Kaslinszkaja, Danieljan és Socko már a tavalyi Eb-ről már biztosították részvételüket.

A 8. forduló eredményei:

Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 6,5) – Olga Girja (orosz, 2479, 5,5) 1 - 0

Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 5,5) – Mihaela Sandu (román, 2300, 6)  1 - 0

Elina Danieljan (örmény, 2458, 5) – Marina Guszeva (orosz, 2391, 5)  döntetlen

Lilit Galojan (örmény, 2275, 5) – Salome Melia (grúz, 2452, 5)  0 - 1

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 5) – Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 5)  döntetlen

Anasztaszia Szavina (orosz, 2417, 4,5) – Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 4,5)  0 - 1

Meri Arabidze (grúz, 2403, 4,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 4,5) 1 - 0

Elisabeth Paehtz (német, 2473, 4,5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2412, 4,5)  döntetlen

Inna Gaponenko (ukrán, 2391, 4,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 4,5) 1 - 0

Khayala Abdulla (azeri, 2266, 4,5) – Monika Socko (lengyel, 2467, 4,5)  0 - 1

Sopiko Guramisvili (grúz, 2370, 4,5) – Anna Usenyina (ukrán, 2467, 4,5)  döntetlen

Miranda Mikadze (grúz, 2233, 4,5) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 4,5)  döntetlen

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 4,5) – Daria Csarocskina (orosz, 2391, 4,5)  1 – 0

Az Európa-bajnokság élcsoportja:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

7

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2473

7.5

2411

36.0

39.0

2

15

GM

Natalija Zsukova

UKR

2456

6.5

2319

34.0

37.0

3

45

WGM

Mihaela Sandu

ROU

2300

6.0

2474

39.5

42.0

4

16

IM

Salome Melia

GEO

2452

6.0

2313

31.5

34.0

5

20

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2423

5.5

2438

37.0

40.0

6

14

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

5.5

2429

34.0

37.5

7

30

IM

Marina Guszeva

RUS

2391

5.5

2416

34.5

38.0

8

18

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

2450

5.5

2400

38.0

41.0

9

4

WGM

Olga Girja

RUS

2479

5.5

2399

38.5

42.0

10

24

IM

Meri Arabidze

GEO

2403

5.5

2381

30.5

33.0

11

25

IM

Anasztaszia Bodnaruk

RUS

2402

5.5

2379

33.5

36.0

12

2

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2527

5.5

2364

34.0

37.5

13

11

GM

Monika Socko

POL

2467

5.5

2349

35.5

40.0

14

29

IM

Inna Gaponenko

UKR

2391

5.5

2314

30.0

32.0

15

48

IM

Lilit Galojan

ARM

2275

5.0

2463

36.5

37.0

16

60

WIM

Miranda Mikadze

GEO

2233

5.0

2399

32.5

34.5

17

35

IM

Maja Lomineisvili

GEO

2364

5.0

2387

31.5

34.5

18

6

WGM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2474

5.0

2320

33.0

36.0

19

8

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2473

5.0

2319

30.0

33.0

20

13

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2459

5.0

2306

32.0

35.0

21

23

WGM

Karina Szczepkowska-H.

POL

2412

5.0

2306

29.5

32.0

22

34

IM

Sopiko Guramisvili

GEO

2370

5.0

2294

31.0

33.5

23

12

GM

Anna Usenyina

UKR

2467

5.0

2272

28.0

30.5

24

19

WGM

Jolanta Zawadzka

POL

2434

5.0

2264

27.5

30.5

25

21

IM

Nasztasszia Ziaziulkina

BLR

2423

5.0

2209

26.5

29.0

….

32

9

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2472

4.5

2359

36.0

40.0

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása:

Salome Melia (grúz, 2452, 6) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 7,5)

Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 5,5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 6,5)

Mihaela Sandu (román, 2300, 6) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 5,5)

Olga Girja (orosz, 2479, 5,5) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 5,5)

Monika Socko (lengyel, 2467, 5,5) – Inna Gaponneko (ukrán, 2391, 5,5)

Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 5,5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 5,5)

Marina Guszeva (orosz, 2391, 5,5) – Meri Arabidze (grúz, 2403, 5,5)

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2412, 5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 5)

Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2423, 5) – Elisabeth Paehtz (német, 2473, 5)

Anna Usenyina (ukrán, 2467, 5) – Maja Lomineisvili (grúz, 2364, 5)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 5) – Sopiko Guramisvili (grúz, 2370, 5)

Jolanta Zawadzka (lengyel, 2434, 5) – Lilit Galojan (örmény, 2275, 5)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 4,5) – Lanita Sztetszko (fehérorosz, 2286, 4,5)

Gaponenko,I (2391) - Hoang,Thanh Trang (2472)
Francia védelem [C06]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Hf6 4.e5 Hfd7 5.Fd3 c5 6.c3 Hc6 7.He2 cxd4 8.cxd4 f6 9.exf6 Hxf6 10.0-0 Fd6 11.Hf3 Vc7 12.Hc3 a6 13.h3

Inna Gaponenko a harmadik legnépszerűbb változat mellett döntött, 13.Fg5 0-0 14.Fh4 Hh5 15.Bc1, illetve a 13.Fe3 0-0 14.Bc1 helyett.

13...0-0 14.Fe3 Fd7 15.Bc1 Fe8 16.Hg5 Ve7 17.f4 h6 18.Hf3 Hh5 19.He5 Hg3 20.Bf2

gaponenkohoang_837

20...Vh4?!

Nem szerencsés az új lépés a 20...Hf5 21.Fxf5 Bxf5 az ismert folytatás.

21.Vg4! Vxg4 22.hxg4 h5?!

A g3-on nem túl szerencsésen álló huszárról gondoskodni kell, számításba jött a 22...Fb4 23.Bf3 Fxc3 24.bxc3 Hxe5 25.dxe5 He4 26.c4 Fc6 27.f5 Bf7 (27...d4 28.Fxd4 Bad8 29.Fb6) választás.

23.Kh2 h4 24.Kh3

gaponenkohoang_838

24...g5?! 25.fxg5 Hxe5 26.dxe5 Fxe5 27.Bxf8+ Kxf8 28.Fc5+ Kf7 29.Be1 Fxc3 30.bxc3 He4 31.Fxe4 dxe4 32.Bxe4 Fc6

gaponenkohoang_839

33.Bf4+ Kg8 34.Kxh4 Bd8? 35.g6 Bd5 36.Ff8 Fe8

gaponenkohoang_841

37.Bf6?

A súlyos időzavarba került ukrán nagymesternő azonnali nyerést hagyott ki a 37.c4 Ba5 38.Fb4 Ba4 39.Bf8+ Kg7 40.Bxe8 Bxb4 41.Kg5 változatban.

37...Fxg6 38.Bxg6+ Kxf8 39.Bxe6 Bd2 40.Bb6 Bxa2 41.Bxb7 Bxg2 42.Kh5 a5 43.g5

gaponenkohoang_842

43...a4?

Nagymesternőnk a 43...Bc2 44.Bc7 (44.Kh6 Bxc3 45.Bb8+ Ke7 46.Ba8 Bh3+ 47.Kg7 Ba3) 44...a4 45.Ba7 Bxc3 46.Bxa4 Bc6 47.Ba8+ Kg7 változatban remizhetett volna.

44.Ba7 Bc2 45.Kh6 Bxc3

gaponenkohoang_843

46.Ba8+! Kf7 47.g6+ Kf6 48.Ba6+ Ke7 49.Bxa4 Bh3+ 50.Kg7 Be3 51.Bf4 Be1 52.Kg8 Bg1 53.g7 Bg2 54.Bf1 Bb2 55.Bh1 és sötét feladta

Bacsiasvili,N (2473) - Girja,O (2479)
Szláv védelem [D17]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 Ha6 7.e3 Hb4 8.Fxc4 e6 9.0-0 Fe7 10.Ve2 Fc2 11.b3 0-0 12.Fb2 c5?! 13.dxc5 Fxc5 14.Bac1 Fg6 15.Hxg6 hxg6 16.e4 Vb6

bacsiasviligirja_844

17.e5 Hfd5 18.He4 Fe7 19.Bfd1 Bad8 20.Vg4 Bd7 21.h4 Bfd8 22.Be1 Hc7?

bacsiasviligirja_845

23.h5 gxh5 24.Vxh5 Hd3 25.Be3 Hxf2?

Olga Girja a 25...Hf4 26.Vg4 Hg6 27.Bh3 Kf8 28.Vh5 változatban is bajban lett volna.

26.Kxf2 Bd2+ 27.Kf3 Bd1 28.Bxd1

Jóval erősebb volt a 28.Be1 B1d3+ 29.Fxd3 Bxd3+ 30.Kg4 vagy a; 28.Hf6+ Fxf6 29.exf6 Hd5 30.Bxe6 Vxe6 31.Bxd1 folytatás.

28...Bxd1 29.Ke2 Bb1 30.Fc3 Vc6 31.Vg4!?

Világos válogathatott a nyerések között. 31.Fd3 g6 32.Vh6 azonnal befejezte volna a partit.

31...Hd5 32.Fxd5 exd5 33.e6

Tetszetős volt a 33.Hf6+ Kf8 (33...Fxf6 34.exf6 g6 35.Vf4) 34.Vxg7+ Kxg7 35.Bg3+ Kh8 36.Bg8 matt!

33...d4 34.exf7+?!

Időzavaros hiba. 34.Bg3 g6 35.exf7+ Kf8 36.Fxd4 Vc2+ 37.Hd2 Vd1+ 38.Ke3 Vxg4 39.Bxg4 tisztelőnnyel zárt volna.

34...Kf8 35.Bg3 Va6+ 36.Kd2 dxc3+ 37.Hxc3 Vh6+ 38.Kd3 Bb2?

bacsiasviligirja_846

39.Vc8+ Kxf7 40.Bf3+ Ff6 41.Vxb7+ Kg8 42.He4 Vg6 43.Vb8+ Kf7 44.Vxa7+ Kf8 45.Vc5+ Kf7 46.Vd5+ Kf8 47.Bg3 Ve8 48.Vc5+

Az éllovas megelégedett a kettős gyalogelőnnyel a 48.Bh3 Ke7 49.Hxf6 Vg6+ 50.Kc4 gxf6 51.Bh7+ Vxh7 52.Vb7+ helyett.

48...Ve7 49.Vxe7+ Kxe7 50.Kc4 és sötét feladta

Arabidze,M (2403) - Sztefanova,A (2512)
Szláv védelem [D13]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Hc3 Hf6 5.Hf3 Hc6 6.Ff4 a6 7.Bc1 Hh5 8.Fd2 Hf6 9.h3 He4 10.Ff4 Hxc3 11.bxc3 Ff5 12.e3 e5 13.Hxe5 Fa3 14.Hd3 Fxc1 15.Vxc1 Va5 16.Vb2 Bc8 17.Hc5 Hd8 18.Kd2 Bc6 19.Fe2 He6 20.Hb3 Vb6 21.Fe5 f6 22.Fh2 Hg5 23.f3 0-0 24.g4?

arabidzesztefi_848

24...Fd7?

A bolgár exvilágbajnoknő fölényes álláshoz juthatott volna a 24...Fe4! 25.fxe4 Hxe4+ 26.Kc2 Hxc3 27.Hc5 Vxb2+ 28.Kxb2 Hxe2 folytatással.

25.h4 Hf7 26.Bb1 Fc8 27.Hc5 Va5 28.Vb4 Vxb4 29.Bxb4 Hd8?

arabidzesztefi_849

30.c4! f5? 31.cxd5 Bh6 32.Ff4 Bxh4 33.d6

Meri Arabidze többé nem hibázott.

33...Hc6 34.Bb1 Hb8 35.g5 b5 36.a4 Bd8 37.axb5 axb5 38.Bxb5 Hc6 39.Fc4+ Kf8 40.Kc3 Bxf4 41.exf4 Bxd6 42.d5 He7 43.Kd4 Hc6+ 44.Ke3 He7 45.Hd3 Bd8 46.Bb8 Ke8

arabidzesztefi_850

47.He5 Fd7 48.Bb7 Fc8 49.Ba7 h5 50.Kd4 Hxd5 51.Hc6 He7+ 52.Hxd8 Kxd8 53.Kc5 Fd7 54.Ff7 h4 55.Ba8+ Hc8 56.Ba1 He7 57.Bh1 Fc6 58.Bxh4 Fxf3 59.Bh7 g6 60.Kd6 Hc8+ 61.Ke6 Fh5 62.Bh8+ Kc7 63.Kf6 Hb6 64.Fe6 Kd6 65.Bxh5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban hármas holtversennyel fejeződött be a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat utolsó versenye, az orosz Dimitrij Jakoenko, az amerikai Hikaru Nakamura és az olasz Fabiano Caruana végzett az élen 6,5-6,5 ponttal. A GP összetett pontversenyét Caruana nyerte meg, Nakamura másodikként zárta szereplését, ők ketten kiharcolták a világbajnok-jelöltséget. A viadal utolsó fordulójában Nakamura remizett Jakovenkóval, Caruana a holland Anish Girivel osztozott meg a ponton. Döntetlennel ért véget az orosz Szergej Karjakin és az izraeli Borisz Gelfand, a kubai Leinier Dominguez Perez és az orosz Alekszandr Griscsuk, valamint az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és a francia Maxime Vachier-Lagrave partija. A játéknap egyetlen győzelmét az orosz Peter Szvidler aratta, a grúz Baadur Zsobava ellen nyert. A sakkvilág elitje legközelebb június 15-től a „Grand Chess Tour”  első versenyén a norvégiai Stavangerben csatázik.

A szibériai olajvárosban nem született meglepetés, a GP-sorozat utolsó versenyén a rajtlistát is vezető duó, az olasz Fabiano Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura holtversenyes első helyükkel világbajnok-jelölti címet szereztek. Az utolsó fordulóban mindketten remiztek, Nakamura óvatos játékkal hárította az orosz Dmitrij Jakovenko minden kísérletét, ezzel megőrizte előnyét a váratlanul a legnagyobb riválissá nőtt ellenfelével szemben.

A Nimzoindiai védelem 4.Vc2-es változatával szemben sötétnek nagyon nehéz dolga van, Jakovenko próbálkozott, minimális előnyre is szert tett, de nyerőesélyt nem tudott elérni. Nakamura veretlenül játszotta végig a tornát, pragmatikusan sakkozott, csak a viadal két utolsó helyezettjével szemben tudott nyerni. Jakovenko holtversenyes első helye meglepetés, két vereségét négy győzelemmel ellensúlyozta. Még sokáig emlékezni fog az izraeli Borisz Gelfand elleni bakijára, hogy örökös sakkot engedélyezett a torna doyenjének.

A Grand Prix-sorozatot Fabiano Caruana nyerte meg. Bakuban Gelfanddal osztotta a dicsőséget, túlzsúfolt versenyprogramja miatt Taskentben enerváltan játszott, Hanti-Manszijszkban elérte célkitűzését, a világbajnok-jelöltséget. Balszerencsés vereséget szenvedett Jakovenkótól, ellenfelei hibáit könyörtelenül megtorolta. Szeptembertől már amerikai színekben játszik, nagy siker, hogy jövőre ketten is képviselhetik az amerikai sakkozást a vb-jelölti versenyen, az indiai Viswanathan Anand még biztos résztvevője a nyolcfős mezőnynek.

A szeptemberi Világkupáról az első két helyezett vívja ki a részvételi jogot. Ketten Élő-pontszámuk alapján játszhatnak, a 2015-ös esztendő súlyozott pontjai döntenek. Feltétel, hogy játszani kellett a GP-sorozaton, vagy indulni kell a VK-n, ezért Bakuban nagy mezőnyt várunk. A nyolcadik résztvevőt a rendezést elnyerő ország jelölheti, minimum 2725 pontjának kell lennie a júliusi ranglistán!

Hanti-Manszijszkban Borisz Gelfand veretlen maradt, a kubai Leinier Dominguez Perez váratlan vereséget szenvedett a grúz Baadur Zsobavától. A holland Anish Giri a hajrában javított. Hazai pályán az orosz sakkozók nem remekeltek, a torna előtt még az összetett pontversenyben vezető Jevgenyij Tomasevszkij nem bírta elviselni a fokozott feszültséget. Alekszandr Griscsuk, Szergej Karjakin és Peter Szvidler halovány teljesítményt nyújtott. A francia Maxime Vachier-Lagrave utolsó helye meglepetés.

A torna 66 partijából csak 22 összecsapás végződött döntéssel, nagy taktikázás folyt.

Az utolsó forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2753) – Borisz Gelfand (izraeli, 2744) döntetlen (Szicíliai védelem, 33)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2799) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 38)

Anish Giri (holland, 2776) – Fabiano Caruana (olasz, 2803) döntetlen (Tarrasch védelem, 37)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780) döntetlen (Szicíliai védelem, 34)

Peter Szvidler (orosz, 2734) – Baadur Zsobava (grúz, 2699) 1 – 0 (Francia védelem, 65)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754) döntetlen (Grünfeld védelem, 115)

A Grand Prix-verseny végeredménye:

FIDE GP Hanti-Manszijszk 2015. május 13-26.

kat. XXI (2755)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2738

*

½

1

0

½

0

½

1

1

½

½

1

2821

2.

Hikaru Nakamura

g

USA

2799

½

*

½

½

½

½

½

½

½

½

1

1

2816

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2803

0

½

*

½

½

½

1

½

½

1

½

1

2815

4.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2734

1

½

½

*

½

1

½

½

½

½

0

½

6

2793

5.

Boris Gelfand

g

ISR

2744

½

½

½

½

*

1

½

½

½

½

½

½

6

2792

6.

Peter Szvidler

g

RUS

2734

1

½

½

0

0

*

½

1

½

0

1

½

2757

7.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2780

½

½

0

½

½

½

*

½

1

½

½

½

2753

8.

Anish Giri

g

NED

2776

0

½

½

½

½

0

½

*

½

1

1

½

2753

9.

Szergej Karjakin

g

RUS

2753

0

½

½

½

½

0

½

½

*

1

½

1

2755

10.

Jevgeny Tomasevszkij

g

RUS

2749

½

½

0

½

½

1

½

0

0

*

1

½

5

2719

11.

Baadur Zsobava

g

GEO

2699

½

0

½

1

½

0

½

0

½

0

*

½

4

2658

12.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2754

0

0

0

½

½

½

½

½

0

½

½

*

2622

Az összetett pontverseny végeredménye:

H

Név

FED

Élő

1

2

3

4

Pont

1

Fabiano Caruana

ITA

2803

155

75

140

370

2

Hikaru Nakamura

USA

2799

82

125

140

347

3

Dmitrij Jakovenko

RUS

2738

30

140

140

310

4

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2749

82

170

30

282

5

Borisz Gelfand

ISR

2744

155

15

85

255

6

Sahhriyar Mamedgyarov

AZE

2735

35

125

75

235

7

Szergej Karjakin

RUS

2753

82

75

55

212

8

Tejmur Radzsabov

AZE

2738

50

50

110

210

9

Dmitrij Andrejkin

RUS

2723

20

170

10

200

10

Alekszandr Griscsuk

RUS

2810

82

40

55

177

11

Anish Giri

NED

2776

40

75

55

170

12

Leinier Dominguez Perez

CUB

2734

10

85

170

13

Peter Szvidler

RUS

2734

82

20

55

157

14

Baadur Zsobava

GEO

2699

75

40

20

135

15

Rusztam Kaszimdzsanov

UZB

2715

35

15

75

125

16

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2754

75

40

10

125

(1 - Baku 2014, 2 - Taskent 2014, 3 - Tbiliszi 2015, 4 - Hanty-Manszijszk  2015)

Hely.

Grand Prix díjazás

Grand Prix pont

1

€20,000

170

2

€15,000

140

3

€13,000

110

4

€11,000

90

5

€10,000

80

6

€9,500

70

7

€9,000

60

8

€8,500

50

9

€7,500

40

10

€6,500

30

11

€5,500

20

12

€4,500

10

A virtuális világranglista élcsoportjának állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2876

2. Fabiano Caruana (olasz) 2804,9 (+ 1,9)

3. Viswanathan Anand (indiai) 2804

4. Hikaru Nakamura (amerikai) 2802,1 (+ 3,1)

5. Veszelin Topalov (bolgár) 2798

6. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2782,8 (+ 5,8)

7. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2780,5 (+ 0,5)

8. Levon Aronjan (örmény) 2780,1 (+ 4,1)

9. Wesley So (amerikai) 2778

10. Anish Giri (holland) 2772,6 ( - 3,4)

11. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2759,2 (+ 21,2)

12. Szergej Karjakin (orosz) 2753,2 (+ 0,2)

13. Ding Liren (kínai) 2752,8 ( - 4,2)

14. Borisz Gelfand (izraeli) 2750,9 (+ 6,9)

15. David Navara (cseh) 2750,7 ( - 0,3)

36. Lékó Péter (magyar) 2714

44. Almási Zoltán (magyar) 2700

Nakamura,H (2799) - Jakovenko,D (2738)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d6 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 0-0 7.Fg5 Hbd7 8.e3 b6 9.He2 Fa6 10.Bd1 h6 11.Fxf6 Hxf6 12.Hg3 c5 13.Fe2 Vc7 14.0-0 Bac8 15.Bc1 cxd4 16.Vxd4 Bfd8 17.Vd2 Vb8

Dmitrij Jakovenko jól megjátszotta a nyitást, de Hikaru Nakamurának nem volt ellenére az egyenlő állás, a remi számára világbajnok-jelöltséget jelentett...

18.Bfd1 d5 19.cxd5 Bxd5 20.Ve1 Bxc1 21.Bxc1 Fxe2 22.Vxe2 Vd8 23.h3 Bd3 24.Hh5 Hxh5 25.Vxh5 Bd2 26.Ve5

nakamurajakovenko_825

26...Bxf2

A vezérvégjátékban nincs nyerőesély. A 26...Be2 27.Vc3 Vd2 28.Vxd2 Bxd2 29.Bc8+ Kh7 30.Bc7 folytatás is remihez vezetett volna.

27.Kxf2 Vd2+ 28.Kf3 Vxc1 29.Vb8+ Kh7 30.Vxa7 Vf1+ 31.Kg3 Ve1+ 32.Kh2 Vxe3 33.Vxf7 b5 34.Vd7 Vf4+ 35.Kg1 Vc1+ 36.Kh2 Vf4+ 37.Kg1 Vc4 38.Vd1 és döntetlen

Giri,A (2776) - Caruana,F (2803)
Tarrasch védelem [D40]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.e3 e6 5.d4 d5 6.a3 a6 7.dxc5 Fxc5 8.b4 Fa7

A London Chess Classic 2013 rapidverseny negyeddöntőjében Viswanathan Anand meglepő vereséget szenvedett Vlagyimir Kramnyiktól a 8...Fd6 9.Fb2 0-0 10.Vc2 Ve7 11.Bd1 Bd8 12.Fe2 dxc4 13.Fxc4 b5 14.Fd3 Fb7 15.He4 Hxe4 16.Fxe4 Bac8 17.Vb1? f5 18.Fd3 a5 19.bxa5 Hxa5 20.0-0 Hc4 folytatásban, az orosz exvilágbajnok könnyen nyert.

9.Fb2 0-0 10.Vc2 Ve7 11.Bd1 Bd8 12.Fe2 dxc4 13.Bxd8+ Hxd8 14.He4 Hxe4 15.Vxe4 c3 16.Fxc3 Fd7 17.0-0 Bc8 18.Fb2 Fc6 19.Vb1 Fa4 20.Fd3 h6 21.Va1 Vf8 22.g4 Fb8

giricaruana_826

23.g5?! hxg5 24.Hxg5 f6 25.He4 Hf7 26.Vb1 Ve7 27.Bc1 Fc6

Számításba jött a 27...Bxc1+ 28.Vxc1 Fc6 29.Vc4 Fe5 folytatás.

28.b5 axb5 29.Fxb5 f5 30.Hg3 Hg5 31.Fxc6 bxc6 32.Bd1 c5 33.Fa1 Fe5

Fabiano Caruana próbálkozhatott volna a 33...f4 34.exf4 Hh3+ 35.Kf1 Hxf4 változatban.

34.Fxe5 Hf3+ 35.Kg2 Hxe5 36.Vb5 Vc7 37.Va6 Vc6+ és döntetlen

Karjakin,S (2753) - Gelfand,B (2744)
Szicíliai védelem [B94]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 Hbd7 7.a4 e6 8.a5 Fe7 9.Fe2 0-0 10.0-0 Vc7 11.Vd3 h6 12.Fd2 Hc5 13.Ve3 d5 14.exd5 exd5 15.Ff3 Bd8 16.Bfe1 Fd6 17.g3 He6 18.Vd3 Hc5 19.Ve2 Fh3 20.Fe3 Fe5 21.Vd1 Hce4 22.Hce2 Fg4 23.c3 Vd7 24.Fg2 Hd6 25.f3 Hc4 26.Fc1 Fh3 27.Fxh3 Vxh3 28.b3 Hd6 29.Hf4 Fxd4+ 30.Vxd4 Vc8 31.Vd3 Hb5 32.He2 Hd7 33.Hd4 és döntetlen

Dominguez Perez,L (2734) - Griscsuk,A (2780)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c3 Fg5 12.Hc2 Bb8 13.a4 bxa4 14.Hcb4 Hxb4 15.Hxb4 Fd7 16.Fxa6 Va5 17.Vxd6 Bb6 18.Vd3 Fe7 19.Hd5 Bxb2 20.0-0 Vc5 21.c4 Bb3 22.Ve2 Fd6 23.Fb5 Fxb5 24.cxb5 Vxb5 25.Vg4 0-0

dominguezgriscsuk_827

26.Hf6+ Kh8 27.Vf5 g6 28.Vg5 Kg7 29.Hh5+ Kg8 30.Hf6+ Kg7 31.Hh5+ Kg8 32.Vh6 gxh5 33.Vg5+ Kh8 34.Vf6+ Kg8 és döntetlen

Szvidler,P (2734) - Zsobava,B (2699)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Fd7 5.Hf3 Fc6 6.Fd3 Hd7 7.Ve2 Fe7 8.Heg5 Fxg5 9.Hxg5 h6 10.Hf3 Vf6 11.He5 Hxe5 12.Vxe5 0-0-0 13.Fe3 Ve7

A grúz nagymester stílusához híven elkerülte a vezércserét.

14.0-0-0 Hf6 15.f3 g5 16.c4 b6 17.Fd2 Hh5

szvidlerzsobava_828

18.d5 f6 19.Ve2 Fa4 20.b3 Fd7 21.g4 Hg7 22.Kb1 h5 23.h3 Vf7 24.Fc3 Kb8 25.Fe4 Fc8 26.Bhe1 hxg4 27.hxg4 Fb7 28.dxe6 Fxe4+ 29.Vxe4 Bxd1+ 30.Bxd1 Hxe6 31.Vf5 Bh6

szvidlerzsobava_829

32.Bd2 Vg6 33.Vxg6 Bxg6 34.Bd5 Bh6 35.Bf5 Bh1+ 36.Kb2 Bh2+ 37.Kb1 Bh1+ 38.Kb2 Bh2+ 39.Ka3 a5 40.Bxf6 Be2 41.Bf5 Bf2 42.Be5 Hf4 43.Bxg5.Bxf3 44.Kb2 Hd3+ 45.Kc2 Hb4+ 46.Fxb4 axb4 47.Bf5 Bg3 48.g5 Kc8 49.Kd2 Kd7 50.Ke2 Ke6 51.Bb5

szvidlerzsobava_830

51...Bg2+ 52.Kf3 Bxa2 53.Bxb4 Ba1 54.Bb5 Kf7 55.Ke4 Bd1 56.b4 Be1+ 57.Kd5 Be6 58.Kd4 Be1

szvidlerzsobava_831

59.c5 Bd1+ 60.Ke4 Be1+ 61.Kd5 Be6 62.Kd4 Bg6 63.cxb6 cxb6 64.Be5 Bc6 65.Kd5 Bc1 és sötét feladta

Tomasevszkij,E (2749) - Vachier-Lagrave,M (2754)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5 He4 5.Fh4 Hxc3 6.bxc3 dxc4 7.e3 Fe6 8.Fe2 Fg7 9.Hh3

A főváltozat, a [9.Hf3 Hd7 10.0-0 Hb6 helyett Jevgenyij Tomasevszkij kevésbé ismert ösvényre terelte a partit.

9...0-0 10.Hf4 Ff5 11.Fxc4 Vd6 12.0-0 Hc6 13.Fg3 e5 14.Hd3 Bad8 15.Fb5 a6 16.Fa4 b5 17.Fb3 Fxd3 18.Vxd3 Ha5 19.Ve4 Bfe8 20.dxe5 Vd3 21.Vb4 Hxb3 22.axb3 Fxe5 23.Fxe5 Bxe5

tomasevszkijvachier_832

24.Bxa6 c5 25.Va5 b4?! 26.Ba8 Bee8 27.Bxd8 Bxd8 28.cxb4 cxb4 29.Vxb4

Az orosz nagymesternek két gyalog is az előnye, de Maxime aktivitással  maximális nehézséget okozott.

29...Vc2 30.h4 h5 31.g3 Vb2 32.Vb5 Kg7 33.Kg2 Bd2 34.Vc4 Bc2 35.Vd3 Bd2 36.Vc4 Bc2 37.Va4 Vf6 38.Ve4 Bb2 39.Vd3 Kg8 40.Kg1 Kh7 41.Vc4 Kg8 42.Vd3 Kh7 43.Vd5 Kg7 44.Vc4 Kg8

tomasevszkijvachier_833

45.b4 Ve7 46.Ba1 Vxb4 47.Vd5 Bb1+ 48.Bxb1 Vxb1+ 49.Kg2 Kg7 50.Ve5+ Kg8 51.Ve8+ Kg7 52.Ve5+ Kg8 53.e4 Vd3 54.Vf4 Vd7 55.Vg5 Vd3 56.Ve5 Vc4 57.Vd5 Ve2 58.Vc6 Kg7 59.Vc3+ Kg8 60.Vf3 Vc4

tomasevszkijvachier_834

61.g4 hxg4 62.Vxg4 Kf8 63.Vf4 Kg7 64.Ve3 Kg8 65.Kg3 Vf1 66.f3 Va1 67.Kg4 Vb2 68.Kh3 Va1 69.Kg3 Kg7 70.f4 Kh7 71.Vf3 Vg1+ 72.Kh3 Kh6

tomasevszkijvachier_835

73.f5 gxf5 74.Vf4+ Kg7 75.Ve5+ Kg8 76.Vxf5 Vh1+ 77.Kg4 Vd1+ 78.Kg5 Vc1+ 79.Kh5 Vc6 80.Kg4 Vb6 81.Ve5 Kh7 82.h5 Vg1+ 83.Kf5 Vb6 84.Kg4 Vg1+ 85.Vg3 Vb6 86.Vf4 Kg7 87.Kh4 Kg8 88.Ve5 Kh7 89.Kg5

tomasevszkijvachier_836

89...Vg1+

Azonnal remizett a 89...f6+ 90.Vxf6 Vg1+ 91.Kf5 Vf1+ 92.Ke5 Vb5+ 93.Ke6 Vc4+ folytatás.

90.Kf6 Vg7+ 91.Kf5 Vh6 92.Kg4 Vb6 93.Vd5 Kg7 94.Vg5+ Kh7 95.Vf5+ Kg7 96.Vf4 Kg8 97.e5 Kg7 98.Vg3 Kh6 99.Vf4+ Kg7 100.Kh4 Vc6 101.Vd4 Kh7 102.Vd6 Vg2 103.Vd3+ Kh6 104.Ve3+ Kh7 105.Vf4 Vh1+ 106.Kg5 Vg2+ 107.Kf6 Vg7+ 108.Kf5 Vg1 109.Vc4 Vf2+ 110.Kg5 Vg3+ 111.Kf6 Vf3+ 112.Ke7 Vb7+ 113.Kd6 Vb6+ 114.Ke7 Vb7+ 115.Kd6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Kirill Merkurev http://khantymansiysk2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban, a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat utolsó versenyének befejező játéknapja előtt hármas holtverseny az élen. Az orosz Dmitrij Jakovenko legyőzte honfitársát, Szergej Karjakint, befogta az egymással remiző olasz Fabiano Caruanát és az amerikai Hikaru Nakamurát. A grúz Baadur Zsobava megfosztotta veretlenségétől a kubai Lenier Dominguez Perezt. Döntetlennel zárult az izraeli Borisz Gelfand és az orosz Jevgenyij Tomasevszkij, a francia Maxime Vachier-Lagrave és az orosz Peter Szvidler, valamint az orosz Alekszandr Griscsuk és a holland Anish Giri játszmája. A két világbajnok-jelölti cím sorsa az utolsó fordulóban a Giri-Caruana és a Nakamura-Jakovenko partikban dől el.

A szibériai olajvárosban a befejező játéknapon dől el a két világbajnok-jelölti cím sorsa, az olasz Fabiano Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura már-már páholyban érezhette magát, amikor az orosz derbin Dmitrij Jakovenko megtörte Szergej Karjakin ellenállását, és a győzelemmel befogta a két nagymestert. Az összetett pontversenyben Caruana 370 pontjával vezet, Nakamura 347-tel áll, míg Jakovenko 310 ponttal várja az amerikai nagymester elleni találkozóját, sötéttel kellene nyernie a még veretlen riválissal szemben.

A tízedik fordulóban csapott össze Caruana és Nakamura, a szicíliai védelem sárkány-változata került terítékre. A sorozatos cseréket követően nagyon érdekes négybástyás végjáték alakult ki, ellenkező oldalon voltak a szabadgyalogok. Caruana időzavarban nem talált nyerőesélyes folytatást, bástyáival a hetedik sorra betörve kényszerített ki örökös sakkot.

A tegnapi játszmában történt incidens, a bírói hiba, majd a rossz döntést megváltoztató főbírói „ítélet” is alighanem rányomta bélyegét Szergej Karjakin mai játékára. Mi is történt tegnap Caruana elleni partijában.

Az orosz nagymester a 48. lépésben döntetlent igényelt, háromszori lépésismétlést vélt. A viadal főbírója, az orosz Borisz Posztovszkij nem volt a teremben, az igényt helyettese, a hongkongi  Chan Kwai Keong bírálta el – tévesen. A nagymesterek aláírták a játszmalapot, a parti közvetítése befejeződött. Caruanának azonban gyanús volt az állás, a visszaérkező főbíróhoz fordult panaszával. Posztovszkij megállapította, hogy hibás a bírói döntés, és azt megváltoztatva továbbjátszást rendelt el.

Azóta is dúl a vita, hogy ehhez joga volt-e. A FIDE Bírói Bizottságának egyik tagja, az európai szekció vezetője, Alekszandr Tkacsev is hosszasan magyarázta a csúcsversenyeken még sohasem látott, tapasztalt esetet.

 (Előfordult már szuperversenyen hibás igényléshez kapcsolódó rossz bírói döntés. 2006-ban a Tal emlékversenyen a 16 éves Magnus Carlsen igényelt tükörképet Alekszandr Morozevics elleni partijában, de egyszer nem ugyanaz a fél volt lépésen. A főbíró, a holland Geurt Gijssen megítélte a remit, Morozevics aláírta  a játszmalapot, elhagyta a versenytermet. Rövid időn belül kiderült a hiba, Carlsen kész volt a játszma folytatására, de ellenfél hiányában maradt a döntetlen végeredmény.)

Tkacsev végül azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a szabálykönyv nem adhat minden esetre világos útmutatást. A bírónak kellően felkészültnek kell lennie, egészséges gondolatokkal, abszolút objektívnek.  A túlzott szabályozás csak zavarná a bírót szabad döntésében, amelyet az igazságosság, a logika diktál a konkrét szituációban. Más bíró esetleg másként döntött volna, s azt is helyesnek gondolná. Tkacsev zárásként azért megjegyezte, jó, hogy döntetlennel zárult a parti. A szabály értelmében Karjakin igényét el kellett volna utasítani, és Caruanának 3 plusz percet adni.

Dmitrij Jakovenko megragadta esélyét, jól készült a partira, Karjakin kissé sablonosan játszott, a 25. lépésben taktikai elnézéssel került anyagi hátrányba. Vezére kelepcébe került, de világos anyagi előnyének érvényesítése korántsem volt egyszerű feladat. Karjakin elvétette az esélyesebb védekezést, Jakovenko sikeres áttörés után vezérével a sötét királyra támadhatott, királyszárnyi gyalogjainak előrenyomulása meghozta a győzelmet, és az esélyt: sötéttel le kellene győznie Nakamurát!

Elvesztette veretlenségét a kubai Leinier Dominguez Perez. A negyedik fordulóban a grúz Baadur Zsobava már megjátszotta az olasz megnyitást Alekszandr Griscsuk ellen, remivel zárult a parti. Dominguez más utat választott, gondjai az elhibázott 19…Vg5-tel kezdődtek, majd 22…Fa5-tel folytatódtak. A gyalogszerkezet gyengeségei megnehezítették életét, Zsobava kikerülte a csapdákat, anyagi előnyét érvényesítette, először győzött.

Békés spanyol megnyitású partit játszott a francia Maxime Vachier-Lagrave és az orosz Peter Szvidler. Gyors lépésismétléssel remizett az izraeli Borisz Gelfand és az orosz Jevgenyij Tomasevszkij. A fenyegető időzavar árnyékában, jobb állásban kínálta a döntetlent Alekszandr Griscsuk a holland Anish Girinek.

A 10. forduló eredményei:

Borisz Gelfand (izraeli, 2744) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749) döntetlen (Szláv védelem, 23)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754) – Peter Szvidler (orosz, 2734) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Lenier Dominguez Perez (kubai, 2734) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 48)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780) – Anish Giri (holand, 2776) döntetlen (Félszláv védelem, 32)

Fabiano Caruana (olasz, 2803) – Hikaru Nakamura (amerikia, 2799) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)A

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738) – Szergej Karjakin (orosz, 2753) 1 – 0 (Félszláv védelem, 64)

A verseny állása:

1-3.Dmitrij Jakovenko, Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura 6 pont

4-5. Leinier Dominguez Perez és Borisz Gelfand 5,5

6-8. Alekszandr Griscsuk, Anish Giri és Szergej Karjakin 5

9-10. Peter Szvidler és Jevgenyij Tomasevszkij 4,5

11.  Baadur Zsobava 4

12. Maxime Vachier-Lagrave 3

FIDE GP Hanti-Manszijszk, 2015. május 13-26.

kat. XXI (2755)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2738

*

1

.

0

½

½

1

1

0

½

½

1

6

2824

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2803

0

*

½

½

½

1

.

½

½

1

½

1

6

2820

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2799

.

½

*

½

½

½

½

½

½

½

1

1

6

2824

4.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2734

1

½

½

*

½

.

½

½

1

½

0

½

2790

5.

Borisz Gelfand

g

ISR

2744

½

½

½

½

*

½

½

.

1

½

½

½

2792

6.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2780

½

0

½

.

½

*

½

1

½

½

½

½

5

2754

7.

Anish Giri

g

NED

2776

0

.

½

½

½

½

*

½

0

1

1

½

5

2748

8.

Szergej Karjakin

g

RUS

2753

0

½

½

½

.

0

½

*

½

1

½

1

5

2756

9.

Peter Szvidler

g

RUS

2734

1

½

½

0

0

½

1

½

*

0

.

½

2727

10.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2749

½

0

½

½

½

½

0

0

1

*

1

.

2720

11.

Baadur Zsobava

g

GEO

2699

½

½

0

1

½

½

0

½

.

0

*

½

4

2691

12.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2754

0

0

0

½

½

½

½

0

½

.

½

*

3

2607

Az utolsó forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Borisz Gelfand

Hikaru Nakamura – Dmitrij Jakovenko

Anish Giri – Fabiano Caruana

Leinier Dominguez Perez – Alekszandr Griscsuk

Peter Szvidler – Baadur Zsobava

Jevgenysij Tomasevszkij – Maxime Vachier-Lagrave

Grand Prix 2014-2015: A pontverseny állása:

Név

1

2

3

4

Pont

1

Caruana

155

75

140

370

2

Nakamura

82

125

140

347

3

Jakovenko

30

140

140

310

4

Tomasevszkij

82

170

35

287

5

Gelfand

155

15

85

255

6

Mamedgyarov

35

125

75

235

7

Karjakin

82

75

60

217

8

Radzsabov

50

50

110

210

9

Andrejkin

20

170

10

200

10

Griscsuk

82

40

60

182

11

Giri

40

75

60

175

12

Dominguez

10

75

85

170

13

Szvidler

82

20

35

137

14

Zsobava

75

40

20

135

15

Vachier-Lagrave

75

40

10

125

16

Kaszimdzsanov

35

15

75

125

(1 - Baku 2014, 2 - Taskent 2014, 3 - Tbiliszi 2015, 4 - Hanty-Manszijszk  2015)

Hely.

Grand Prix díjazás

Grand Prix pont

1

€20,000

170

2

€15,000

140

3

€13,000

110

4

€11,000

90

5

€10,000

80

6

€9,500

70

7

€9,000

60

8

€8,500

50

9

€7,500

40

10

€6,500

30

11

€5,500

20

12

€4,500

10

Caruana,F (2803) - Nakamura,H (2799)
Szicíliai védelem [B76]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.0-0-0 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hxc6 bxc6 12.Fd4

Sötétnek bőséges ellenjátéka van a gyalogért a 12.Hxd5 cxd5 13.Vxd5 Vc7 14.Vc5 Vb8 15.b3 Ff5 16.Fd3 Bc8 17.Va5 Bc3 18.Fxf5 Bxe3 jól ismert elméleti változatban.

12...Fxd4 13.Vxd4 Vb6 14.Ha4 Vc7 15.Fc4 Hb6

Hikaru Nakamura újítása. 2012-ben Gata Kamsky ellen a főváltozatnak számító 15...Bb8-cal játszott. 16.Bhe1 Bb4 17.b3 Vxh2 18.a3 Bb7 19.Hc5 Bc7 következett egyenlő állással.

16.Fb3 Hxa4 17.Vxa4 c5 18.Bhe1 e6 19.Ve4 Fa6

caruananakamura_788

20.Fxe6 Fb7 21.Fd5 Fxd5 22.Vxd5 Vxh2 23.Vg5 Bfe8 24.Bh1 Ve5 25.Vxe5 Bxe5 26.Bd7 h5

caruananakamura_789

27.g4! hxg4 28.fxg4 Be4 29.Bf1 Bf8 30.Bxa7 Bxg4 31.Bc7 c4 32.Kd2 f5 33.a4 c3+ 34.Kxc3 Bxa4 35.b4

caruananakamura_791

35...Bb8! 36.Bd1

Fabinao Caruana belátta, hogy a végjátékban 36.Bf4 Ba6 37.Kd3 Bf6 után nincs reális nyerőesélye.

36...Baxb4 37.Bdd7 Bg4 38.Bg7+ Kh8 39.Bh7+ Kg8 40.Bhg7+ Kh8 41.Bh7+ és döntetlen

Jakovenko,D (2738) - Karjakin,S (2753)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 a6 10.Bd1 b5 11.Fd3 Vc7 12.Fd2 c5 13.He4 c4 14.Hxd6 Vxd6 15.Fe2 Fb7 16.b3 Bfc8 17.Vb2 Bab8 18.Bac1 h6 19.He5 cxb3 20.axb3 Bxc1 21.Bxc1 Hxe5 22.dxe5 Vd5 23.f3 Hg4?

Szergej Karjakin elnézte Dmitrij Jakovenko taktikai ellencsapását.  Világos a 23...Hd7 24.Fb4 (24.e4 Vxe5 25.Vxe5 Hxe5 26.Ff4 f6 27.Bc7 Fc8) 24...Bc8 25.Bxc8+ Fxc8 26.Fd6 változatban kissé jobban áll.

jakovenkokarjakin_819

24.Fb4! Bd8

Csak lépéscseréhez vezetett a 24...Hxe3-ra 25.Fd6 Bd8 26.Bc5 Bxd6 27.Bxd5 Bxd5 28.Vc3 folytatás.

25.Fd6 Hxe3 26.Bc5 Bxd6 27.Bxd5 Bxd5 28.Vc3 Hf5

jakovenkokarjakin_820

29.Kf2!?

Jakovenko a győzelem küszöbén megingott? 29.Vc7 Bd2 30.Vb8+ Kh7 31.Vxb7 Bxe2 32.Vxf7 Be5 33.Vd7 talán jobb megoldás volt, de nagy kérdés, hogy sötét véderejét meg tudja-e semmisíteni.

29...Bd7 30.g4 He7 31.f4 g6 32.h4 Kg7?! 33.Fd3 Hc6 34.Fe4 He7 35.Fd3 Hc6?

jakovenkokarjakin_821

36.f5! b4 37.f6+ Kg8 38.Vc1 Hxe5 39.Fe2 Hd3+ 40.Fxd3 Bxd3 41.Ke2 Bf3

jakovenkokarjakin_822

42.g5 Bc3 43.Vf4 Bc8 44.Vd6 Fe4 45.gxh6 g5 46.Vxb4 Ff5 47.hxg5 Kh7 48.Vb7 Bc2+ 49.Kd1 Fg6 50.b4 Bc4

jakovenkokarjakin_823

51.Ve7 Fh5+ 52.Ke1 Be4+ 53.Kf2 Bg4 54.Vc5 Bf4+ 55.Kg3 Bf5 56.Ve3 Fg6 57.Kh4 Bd5 58.Vb6 Ff5 59.Kg3 Kg6 60.Va7 Bd3+ 61.Kf4 Bh3 62.Ke5 Bh4 63.Ve7 Bh5 64.Vf8 Bxg5 és sötét feladta

Zsobava,B (2699) - Dominguez Perez,L (2734)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 exd4 6.e5 d5 7.Fb5 He4 8.cxd4 Fb6 9.h3 0-0

Az idei orosz csapatbajnokságon Baadur Zsobava ellen Dmitrij Jakovenko a 9...Fd7 10.Fa4 f6 11.0-0 fxe5 12.dxe5 He7 13.Hbd2 Hxd2 14.Fxd2 0-0 15.Fc2 Ff5 16.a4 a5 17.Ba3 változatot játszotta meg.

10.0-0 f6 11.Fxc6 bxc6 12.Fe3 fxe5 13.Hxe5 Fb7

A verseny negyedik fordulójában Alekszandr Griscsuk a 13...Fa6 14.Be1 Fa5 (Egyenlőek az esélyek a 14...Vh4 15.Hf3 Bxf3 16.Vxf3 Bf8 17.Vg4 Vf6 18.Hc3 Hxf2 19.Vg3 Fxd4 20.Fxd4 Vxd4 21.Kh2 Vf6 22.Be3 Vd6 23.Vxd6 cxd6 24.Be7 változatban is.) 15.Hxc6 Vh4 16.Hxa5 Bxf2 17.Hc3 Bxg2+ 18.Kxg2 Vg3+ 19.Kh1 Vxh3+ 20.Kg1 Vg3+ 21.Kh1 Vh3+ 22.Kg1 Vg3+ 23.Kh1 Vh3+ folytatásban remizett Zsobavával.

14.Hd2 c5 15.Hxe4 cxd4 16.Fxd4 dxe4 17.Vb3+ Fd5 18.Vc3 Vg5 19.Fe3 Vh5? 20.Bad1 Fe6 21.Bde1 Fd5 22.a4

zsobavadominguez2_813

22...Fa5?

A különböző színű futók mellett is a sötét vezérszárnyi gyaloggyengeségek miatt rossz döntés.

23.Vxa5 Vxe5 24.Bc1 Bac8 25.Bfd1

A grúz nagymester a kötésből szerette volna a maximumit kihozni, az a7 gyalog is üthető volt.

25...c6

zsobavadominguez2_814

26.b4 Ve6?!

Jobb esélyt adott a 26...a6 27.Vxa6 Ba8 28.Vf1 Bxa4 29.b5 Fb3 30.Bc5 Ve8 folytatás.

27.b5 Fb3?! 28.Bd2 cxb5 29.Bxc8 Vxc8 30.axb5 Fc4 31.Bc2 Ve6

zsobavadominguez2_815

32.Vxa7

Figyelmet érdemelt a 32.Vb4 Fd5 33.Bc7 Bf7 34.Vc5 Bxc7 35.Vxc7 Ve8 36.Fd4 Ff7 37.Vb7 folytatás.

32...Vd5 33.Fd4 Bf7 34.Vb8+ Bf8 35.Vc7 Vxd4 36.Vxc4+ Vxc4 37.Bxc4 Bb8 38.Bb4 Kf7

zsobavadominguez2_816

39.Kf1 Ke6 40.Bxe4+ Kd6 41.Bd4+ Ke6 42.Bb4 Kd5 43.Bh4

Zsobava válogathatott a nyerések között. A 43.b6 Kc5 44.Bb1 Bxb6 45.Bxb6 Kxb6 46.Ke2 Kc5 47.Ke3 Kd5 48.Kf4 Ke6 49.Kg5 Kf7 50.f4 gyalogvégjáték nyerőesélyeinek számolgatásával nem vesződött.

 43...h6 44.Bg4 g5 45.Bb4 Kc5 46.Bb1 Kb6

zsobavadominguez2_818

47.Be1 Kc5 48.Be6 és sötét feladta

Griscsuk,A (2780) - Giri,A (2776)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Fe2 Fd6 7.0-0 0-0 8.a4 Ve7 9.a5 a6 10.Vb3 He4 11.Hd2 f5 12.f4 Bb8 13.Hdxe4 dxe4 14.Fd2

griscsukgiri_799

14...g5!?

Anish Giritől a 14...c5 15.d5 e5 16.Ha4 Hf6 folytatást vártuk. Világos vezérszárnyi kezdeményezésére a holland sakkozó királyszárnyon keresett ellenjátékot.

15.g3 h6 16.Ha4 Kh7 17.Hb6 Hf6 18.Kh1 Fd7 19.Fc3 Fe8

griscsukgiri_800

20.d5 gxf4 21.gxf4 Hg4?!

Giri időzavarra hajlamos ellenfelével szemben nem a természetes 21...exd5 22.cxd5 Bd8 23.Bad1 Ff7 folytatásra szavazott.

22.Fxg4 fxg4

griscsukgiri_801

23.Vc2

Számításba jött a 23.c5 Fxc5 24.dxe6 Bf5 25.Bad1 Bd8 26.Bxd8 Vxd8 27.Vc2 Vh4 28.Vg2 választás.

23...Fg6 24.Bad1 Bbd8 25.b4 c5 26.bxc5 Fxc5 27.Ve2 Ff5 28.Fe5 Bg8 29.Bg1 Vf7 30.dxe6 Fxe6 31.Hd5 Fe7 32.Vc2 és döntetlen

Gelfand,B (2744) - Tomasevszkij,E (2749)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.Vc2 dxc4 6.e4 b5 7.b3 b4 8.Hd1 c3 9.a3 e6 10.axb4 Fxb4 11.Fa3 c5 12.dxc5 Fxa3 13.Bxa3 Fb7 14.Hxc3 0-0 15.Fe2 Ve7 16.0-0 Vxc5 17.Ba4 Hbd7 18.Bc4 Vd6 19.Bd1 Vb8 20.Bcd4 Vc7 21.Bc4 Vb8 22.Bcd4 Vc7 23.Bc4 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2754) - Szvidler,P (2734)
Spanyol megnyitás [C93]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Be8 10.d4 Fb7 11.a3 h6 12.Hbd2 Ff8 13.d5 Hb8 14.Hh2 Hbd7 15.Vf3 c6 16.dxc6 Fxc6 17.Hg4 Ve7 18.Hf1 Hxg4 19.hxg4 Vf6 20.He3 Vxf3 21.gxf3 Hb6 22.Bd1 Bac8 23.Hd5 Hxd5 24.Fxd5 Fxd5 25.Bxd5 Bc4 26.Fe3 f6 27.Kf1 Kf7 28.Ke2 Ke6 29.Kd3 g6 30.Bh1 Be7 31.f4 31...Bxe4 32.Bxd6+ Kxd6 33.Kxe4 exf4+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Kirill Merkurev http://khantymansiysk2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Csakviban zajló Európa-bajnokság hetedik fordulójában Hoang Thanh Trang világossal játszva vereséget szenvedett a viadalon vezető grúz Nino Bacsiasvilitől. Nagymesternőnk elfogadta a felkínált gyalogáldozatot, ellenfele kezdeményezéshez jutott. Bacsiasvili királyszárnyi támadást indított, Hoang elvétette a védekezést, a grúz sakkozónő hatodik győzelmét aratta. Félpontos előnnyel vezet a bolgár Antoaneta Sztefanova ellen győztes román Mihaela Sandu előtt. Az orosz Olga Girja és az ukrán Natalija Zsukova 5,5 pontos, hatan gyűjtöttek féllel kevesebbet, tizenheten, többek között Hoang Thanh Trang is 4,5-tel várják a pihenőnap utáni szerdai nyolcadik fordulót. Hoang sötéttel az ukrán Inna Gaponenkóval küzd meg.

Hoang Thanh Trang háromszor sikerre vezette a világos bábukat, negyedik játszmáját azonban elvesztette a viadalon vezető grúz Nino Bacsiasvilivel szemben.  Európa-bajnoknőnk a nyitásban elfogadta a felkínált gyalogáldozatot, passzív állásba kényszerült, a grúz sakkozónő jól érezte a pozíció kínálta esélyt. Második gyalogáldozattal kinyitotta a h vonalat, Hoang királya ellen indított akciót. A támadásvezetésébe hiba csúszott, volt pillanat, amikor hárítani lehetett volna a fenyegetéseket, a kimaradt esély többé nem tért vissza, a támadás átütött.

A játéknap legnagyobb bakiját a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova követte el, vezérével aknamezőre lépett, kelepcébe került. Megnyitáselméleti párbajt vívott az orosz Olga Girja és a grúz Meri Arabidze. A taktikai motívumokban gazdag összecsapást az időzavaros kapkodásban az orosz olimpiai bajnoknő nyerte meg a grúz világbajnoki aranyérmes csapat tagja ellen.

Hullámzó összecsapás után fontos rangadót nyert az örmény Elina Danieljan, meglepetés Lilit Galojan sikere a grúz Lela Zsvahisvilivel szemben. Az ukránok exvilágbajnoknője, Anna Usenyina is felzárkózott, tizenheten 4,5 pontosok. A hátralevő négy fordulóban nagy csata lesz a jövő évi kieséses rendszerű világbajnokságon való részvételi jogot biztosító tizennégy helyért.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 4,5) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 5,5)  0 - 1

Mihaela Sandu (román, 2300, 5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 4,5)  1 - 0

Olga Girja (orosz, 2479, 4,5) – Meri Arabidze (grúz, 2403, 4,5)  1 - 0

Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 4,5) – Anasztaszia Szavina (orosz, 2417, 4,5)  1 - 0

Melia Salome (grúz, 2452, 4,5) – Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 4,5)  döntetlen

Marina Guszeva (orosz, 2391, 4,5) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 4,5)  döntetlen

Alisza Galljamova (orosz, 2478, 4) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 4)  0 - 1

Inna Gaponenko (ukrán, 2391, 4) – Elisabeth Paehtz (német, 2473, 4)  döntetlen

Lilit Galojan (örmény, 2275, 4) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2472, 4)  1 - 0

Monika Socko (lengyel, 2467, 4) – Sopiko Guramisvili (grúz, 2370, 4)  döntetlen

Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 4) – Alina Kaslinszakaj (orosz, 2423, 4) döntetlen

Anna Usenyina (ukrán, 2467, 3,5) – Maria Gevorgyan (örmény, 2190, 4)  1 – 0

Az élcsoport állása:

H

R.

T.

Némi

Fed.

Élő

Pont

TB1

TB2

TB3

Gy.

1

7

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2473

6.5

2400

38.50

42.00

6

2

45

WGM

Mihaela Sandu

ROU

2300

6.0

2477

39.50

41.50

6

3

4

WGM

Olga Girja

RUS

2479

5.5

2387

37.00

40.00

5

4

15

GM

Natalija Zsukova

UKR

2456

5.5

2322

34.50

38.00

5

5

48

IM

Lilit Galojan

ARM

2275

5.0

2465

35.50

36.50

3

6

14

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

5.0

2435

34.00

37.50

4

7

30

IM

Marina Guszeva

RUS

2391

5.0

2409

35.50

38.50

4

8

18

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

2450

5.0

2400

36.00

39.50

4

9

25

IM

Anasztaszia Bodnaruk

RUS

2402

5.0

2368

35.00

37.50

4

10

16

IM

Salome Melia

GEO

2452

5.0

2319

33.50

36.00

4

11

20

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2423

4.5

2446

37.50

41.00

3

12

60

WIM

Miranda Mikadze

GEO

2233

4.5

2389

30.50

33.00

3

13

35

IM

Maja Lomineisvili

GEO

2364

4.5

2372

31.00

33.50

4

14

31

IM

Daria Csarocskina

RUS

2391

4.5

2371

32.50

35.00

4

15

52

WIM

Khayala Abdulla

AZE

2266

4.5

2371

30.50

33.00

4

16

22

IM

Szavina Anasztaszia

RUS

2417

4.5

2364

36.00

39.00

4

17

11

GM

Monika Socko

POL

2467

4.5

2363

36.50

40.50

3

18

3

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2512

4.5

2361

36.00

39.50

4

19

24

IM

Meri Arabidze

GEO

2403

4.5

2359

32.00

35.00

3

20

2

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2527

4.5

2355

34.00

37.50

3

21

9

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2472

4.5

2353

35.50

39.00

3

22

13

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2459

4.5

2318

31.00

34.50

2

23

8

IM

Elisabth Paehtz

GER

2473

4.5

2303

29.50

32.50

3

24

29

IM

Inna Gaponenko

UKR

2391

4.5

2287

32.00

34.00

2

25

23

WGM

Karina Szczepkowska-H.

POL

2412

4.5

2279

28.50

31.50

4

26

34

IM

Sopiko Guramisvili

GEO

2370

4.5

2265

31.00

33.50

3

27

12

GM

Anna Usenyina

UKR

2467

4.5

2255

29.00

32.00

3

A szerdai 8. forduló párosítása:

Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 6,5) – Olga Girja (orosz, 2479, 5,5)

Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 5,5) – Mihaela Sandu (román, 2300, 6)

Elina Danieljan (örmény, 2458, 5) – Marina Guszeva (orosz, 2391, 5)

Lilit Galojan (örmény, 2275, 5) – Salome Melia (grúz, 2452, 5)

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 5) – Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 5)

Anasztaszia Szavina (orosz, 2417, 4,5) – Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 4,5)

Meri Arabidze (grúz, 2403, 4,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 4,5)

Elisabeth Paehtz (német, 2473, 4,5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2412, 4,5)

Inna Gaponenko (ukrán, 2391, 4,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 4,5)

Khayala Abdulla (azeri, 2266, 4,5) – Monika Socko (lengyel, 2467, 4,5)

Sopiko Guramisvili (grúz, 2370, 4,5) – Anna Usenyina (ukrán, 2467, 4,5)

Miranda Mikadze (grúz, 2233, 4,5) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 4,5)

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 4,5) – Daria Csarocskina (orosz, 2391, 4,5)

Hoang,Thanh Trang (2472) - Bacsiasvili,N (2473)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c5 6.e3 c4

A tervezett gyalogáldozatért sötétnek elegendő ellenértéke lesz.

hoangbacsi_803

7.Fxb8 Fxc3+ 8.bxc3 Bxb8 9.Va4+ b5 10.Vxa7 Vd6 11.Fe2 Hf6 12.Ff3 0-0 13.He2 Fd7

hoangbacsi_804

14.Va5

Számításba jött a 14.Vc5 Vxc5 15.dxc5 Bfc8 16.Hf4 Bxc5 17.0-0-0 Fe6 18.a3 Ba8 19.Kb2 folytatás.

14...Ba8 15.Vb4 Vc6 16.0-0 Ba4 17.Vb2 Bfa8 18.Bfd1

hoangbacsi_805

18...g5 19.h3 h5 20.Hg3 g4 21.hxg4 hxg4 22.Fe2 Va6 23.Vc1

hoangbacsi_806

23...He4 24.Hxe4 dxe4 25.Bd2?!

Nagymesternőnk elnézte a grúz sakkozónő nagy támadásához vezető gyalogáldozatot.

hoangbacsi_807

25...g3! 26.fxg3 Vh6 27.Bc2 B4a6 28.Ff1

hoangbacsi_808

28...Kg7 29.Bf2 Bh8 30.Bf4 Bg6?!

Az éllovas támadásvezetésébe hiba csúszott. 30...Vh2+ 31.Kf2 Bh3 32.Ke2 Bxg3 33.Ve1 Bag6 34.Bf2 f5! volt az előnyt adó folytatás.

31.Kf2

Kimaradt a 31.Bh4 Vg5 32.Ve1 Bgh6 33.Bxe4 Bh1+ 34.Kf2 Vf5+ 35.Bf4 Vc2+ 36.Ve2 Vxc3 37.Bd1 lehetőség.

31...Vh2 32.Ke2?

Vesztőlépés.

32...Bxg3 33.Ve1

hoangbacsi_809

33...Bhh3! 34.Bxf7+ Kxf7 35.Vf2+ Bf3 36.gxf3 exf3+ 37.Ke1 Vh1 38.Kd1 Bh2 39.Ve1 f2 40.Ve2

hoangbacsi_810

40...Fg4! és világos feladta

Sandu,M (2300) - Sztefanova,A (2512)
Pirc védelem [B08]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hf3 c6 4.Hc3 d6 5.Fe2 Hf6 6.0-0 0-0 7.a4 Vc7 8.h3 a5 9.Ff4 Hh5 10.Fe3 e5 11.dxe5

A centrumfeszültség oldása helyett jobb volt a 11.Vd2 Ha6 12.Bad1 exd4 13.Hxd4 folytatás.

11...dxe5 12.Hd2 Hf4 13.Hc4 Fe6 14.Hb6 Hxe2+ 15.Vxe2 Ba6 16.Hc4 b5 17.axb5 cxb5 18.Hd2 b4 19.Hd5 Fxd5 20.exd5 f5 21.Hb3 f4?! 22.Fc5 f3 23.Ve3?!

A román sakkozónő kiengedte előnyét. 23.gxf3 Bc8 24.d6 Vc6 25.Fe3 Vxd6 26.Hc5 Ba7 27.Bfd1 volt a helyes válasz.

23...fxg2 24.Bfd1 Bc8 25.d6 Vc6 26.Fa7 Hd7 27.Hxa5 Vb5??

A bolgár exvilágbajnoknő vesztőt húzott, vezére csapdába került! A 27...Va8 28.Hb3 Bxa1 29.Bxa1 Vc6 (29...Bxc2? 30.Vd3 Bc8 31.Fc5) 30.Fc5 Hxc5 31.Hxc5 Vxd6 egyenlő álláshoz vezetett.

sandusztefa_811

28.Vb3+ Kh8 29.c4! Vxa5 30.Bxa5 Bxa5 31.Fe3 Bb8 32.c5 Bxc5 33.Fxc5 Hxc5 34.Vf7 Bg8 35.Vc4 Hb7 36.Vxb4 Hd8 37.Vc4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban, a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat befejező versenyének kilencedik fordulója sem nélkülözte a váratlan fordulatokat. A játéknap rangadóját az orosz Szergej Karjakin és az olasz Fabiano Caruana játszotta. Az érdekes végjátékban Caruana nem használta ki a felkínált esélyt. Döntetlennel zárult az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Alekszandr Griscsuk, valamint a kubai Leinier Dominguez Perez és a francia Maxime Vachier-Lagrave játszmája is, változatlanul hármas holtversenyben vezet Dominguez, Caruana és Nakamura. Az orosz derbin Jevgenyij Tomasevszkij legyőzte Peter Szvidlert. Nagyot hibázott az orosz Borisz Gelfand a lépésismétléses remi elkerülésével, csodával határos módon végül pattkombinációval megmenekült az orosz Dmitrij Jakovenkóval vívott csatájában. A holland Anish Giri legyőzte a grúz Baadur Zsobavát.

A viadal kilencedik játéknapja sem nélkülözte a váratlan fordulatokat. Nagy esélyt szalasztott el az olasz Fabiano Caruana, de a legnagyobb hibát az orosz Dmitrij Jakovenko követte el, az izraeli Borisz Gelfandnak pattkombinációt „engedélyezett”.

A forduló rangadóján Szergej Karjakin és Fabiano Caruana a Tarrasch-védelem egyik divatos változatában csatázott. A korai vezércsere után az orosz nagymester játszhatott minimális előnnyel, majd küzdelmük futóvégjátékban folytatódott. A holtversenyben vezető Caruana türelmesen manőverezett, majd Karjakin hibáját kihasználva nyerőesélyhez jutott. Az érdekes végjátékban végül mindketten szabadgyalogjukat vezérré változtatták, de Caruanának gyalogelőnye volt immár a vezérvégjátékban. A kritikus pillanatban pontatlan vezérlépést tett, Karjakin remire mentette a partit. Nalimov ismert végjáték bázisa szerint az olasz sakkozónak nyernie kellett volna, de könnyű a programnak, nem oszlik meg a figyelme a pozíció és a villámgyorsan múló percek, másodpercek között.

Változatlanul hármas holtverseny az élen, mert az amerikai Hikaru Nakamura és a kubai Leinier Dominguez Perez is remizett a játéknapon. Nakamura az orosz Alekszandr Griscsukkal osztozott meg a ponton, a Grünfeld védelemben békés változatra szavazott.

Dominguez partija a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen éles szicíliai védelmű csatával kezdődött, majd váratlanul lépésismétléssel végződött.

Az izraeli Borisz Gelfand nem akart lépést ismételni, de gyorsan megbánhatta döntését az orosz Dmitrij Jakovenkóval szemben. Jakovenko tisztáldozattal került nagy fölénybe, a remélt nyeréssel befoghatta volna a vezető triót. A kritikus pillanatban azonban koncentrációja csökkent, a torna doyenje ritkán látható pattkombinációval döntetlenre mentette a játszmát!

A verseny előtt az összetett pontversenyben vezető orosz Jevgenyij Tomasevszkij előtt némi remény felcsillant honfitársa, Peter Szvidler elleni győzelmének köszönhetően, de ehhez az kellene, hogy Nakamura utolsó két partiját elveszítse… A Grand Prix-sorozat első két helyezettje szerez világbajnok-jelölti címet. Szvidler hibák sorozatával vesztette el harmadik játszmáját.

A holland Anish Giri a grúz Baadur Zsobavát tetszetős megoldással győzte le, feljött ötven százalékra.

A 9. forduló eredményei:

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738) – Borisz Gelfand (izraeli, 2744) döntetlen (Szicíliai védelem,

Szergej Karjakin (orosz, 2753) – Fabiano Caruana (olasz, 2803) döntetlen (Vezércsel, 85)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2799) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780) döntetlen (Grünfeld védelem, 31)

Anish Giri (holland, 2776) – Baadur Zsobava (grúz, 2699) 1 – 0 (Francia védelem, 25)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754) döntetlen (Szicíliai védelem, 28)

Peter Szvidler (orosz, 2734) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 42)

A verseny állása:

1-3. Leinier Dominguez Perez, Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura 5,5 pont

4-6. Borisz Gelfand, Dmitrij Jakovenko és Szergej Karjakin 5

7-8. Alekszandr Griscsuk és Anish Giri 4,5

9-10. Peter Szvidler és Jevgenyij Tomasevszkij 4

11.  Baadur Zsobava 3

12. Maxime Vachier-Lagrave 2,5

FIDE GP Hanti-Manszijszk, 2015. május 13-26.

cat. XXI (2755)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2734

*

½

½

½

1

½

.

½

1

½

.

½

2841

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2803

½

*

.

½

0

½

1

.

½

1

½

1

2822

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2799

½

.

*

½

.

½

½

½

½

½

1

1

2827

4.

Borisz Gelfand

g

ISR

2744

½

½

½

*

½

.

½

½

1

.

½

½

5

2800

5.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2738

0

1

.

½

*

.

½

1

0

½

½

1

5

2795

6.

Szergej Karjakin

g

RUS

2753

½

½

½

.

.

*

0

½

½

1

½

1

5

2801

7.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2780

.

0

½

½

½

1

*

.

½

½

½

½

2752

8.

Anish Giri

g

NED

2776

½

.

½

½

0

½

.

*

0

1

1

½

2744

9.

Peter Szvidler

g

RUS

2734

0

½

½

0

1

½

½

1

*

0

.

.

4

2721

10.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2749

½

0

½

.

½

0

½

0

1

*

1

.

4

2714

11.

Baadur Zsobava

g

GEO

2699

.

½

0

½

½

½

½

0

.

0

*

½

3

2641

12.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2754

½

0

0

½

0

0

½

½

.

.

½

*

2592

A 10. forduló párosítása:

Borisz Gelfand – Jevgenyij Tomasevszkij

Maxime Vachier-Lagrave – Peter Szvidler

Baadur Zsobava – Lenier Dominguez Perez

Alekszandr Griscsuk – Anish Giri

Fabiano Caruana – Hikaru Nakamura

Dmitrij Jakovenko – Szergej Karjakin

A Grand Prix 2014/2015-ös sorozat pillanatnyi állása:

1

Név

1

2

3

4

Pont

2

Caruana

155

75

140

370

3

Nakamura

82

125

140

347

4

Tomasevszkij

82

170

35

287

5

Gelfand

155

15

80

250

6

Jakovenko

30

140

80

250

7

Karjakin

82

75

80

237

8

Mamedgyarov

35

125

75

235

9

Dominguez

10

75

140

225

10

Radzsabov

50

50

110

210

11

Andrejkin

20

170

10

200

12

Griscsuk

82

40

55

177

13

Giri

40

75

55

170

14

Szvidler

82

20

35

137

15

Zsobava

75

40

20

135

16

Vachier-Lagrave

75

40

10

125

17

Kaszimdzsanov

35

15

75

125

(1-Baku, 2-Taskent, 3-Tbiliszi, 4-Hanti-Manszijszk)

Hely.

Grand Prix díjazás

Grand Prix pont

1

€20,000

170

2

€15,000

140

3

€13,000

110

4

€11,000

90

5

€10,000

80

6

€9,500

70

7

€9,000

60

8

€8,500

50

9

€7,500

40

10

€6,500

30

11

€5,500

20

12

€4,500

10

Karjakin,S (2753) - Caruana,F (2803)
Tarrasch védelem [D41]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 Hc6 4.g3 d5 5.d4 e6 6.cxd5 Hxd5 7.Fg2 cxd4 8.Hxd4 Hxc3 9.bxc3 Hxd4 10.Vxd4 Vxd4 11.cxd4 Fd6

A Petroszjan emlékversenyen Borisz Gelfand ellen Lékó Péter a 11...Fb4+ 12.Fd2 Fxd2+ 13.Kxd2 Ke7 14.Bhc1 Bd8 15.Bc7+ Bd7 16.Bac1 Kd8 17.Bxd7+ Kxd7 18.g4 h6 19.h4 Bb8 20.f4 b6 21.Fc6+ Kd8 22.e4 Fd7 23.h5 b5 24.Fxd7 Kxd7 25.Bc5 Bb6 26.Kc3 a5 27.e5 g6? 28.hxg6 fxg6 29.a4?! b4+ 30.Kb3 Ba6 31.f5 gxf5 32.gxf5 exf5 33.d5 h5? 34.e6+ Kd6 35.Kc4 Ke5? 36.e7 Ba8 37.Bc6 változatban kényszerült feladásra.

12.0-0 Bb8 13.e4 b6 14.Fb2 Fb7 15.Bac1 f6 16.Bfd1 Ke7 17.f4 Bhc8

karjakincaruana_768

18.e5 fxe5 19.fxe5 Fb4 20.Bxc8 Fxc8 21.Fe4

Világos minimális előnnyel játszhatott.

21...g6 22.Bc1 Kd8 23.Kf2 Fb7 24.Kf3 Fd5 25.Fxd5 exd5 26.Ke3 Bc8 27.a4 Bxc1 28.Fxc1

karjakincaruana_769

28...Kd7

Aligha gondolhattuk, hogy ez a futóvégjáték mennyire érdekes lesz.

29.Fd2 Fe7 30.Kd3 h5 31.a5 bxa5 32.Fxa5 g5 33.h3 g4 34.hxg4 hxg4 35.Ke3 Fg5+ 36.Kd3 Kc6 37.Fd2 Fe7 38.Ke3 Fg5+ 39.Kd3 Fe7 40.Ke3 Ff8 41.Fa5 Fh6+ 42.Kd3 Kd7

karjakincaruana_770

43.Fd2 Ff8 44.Ke3 Ke6 45.Fa5 Kf5 46.Kd3 Fe7 47.Ke3 Fg5+ 48.Kd3 Ke6 49.Fd2?! Fd8! 50.Ke3 Kf5 51.Fb4

karjakincaruana_771

51...a5

Az oly sokáig várt pillanat bekövetkezett, a szabadgyalog elindulhatott...

52.Fa3 a4 53.Fb4 Fg5+ 54.Kd3 Fc1 55.Fd2 Fa3 56.Kc3 Fe7 57.Fh6 a3 58.Kb3

karjakincaruana_772

58...Fb4! 59.Ff4 Ke6?!

A holtversenyben vezető olasz nagymester az 59...Fe1 60.Fe3 (60.Kxa3 Ff2 61.e6 Fxd4 62.Kb3 Kxe6) 60...Fxg3 61.Kxa3 Fe1 62.Kb3 g3 63.Kc2 Ke4 64.Fg1 Fb4 65.e6 Kf3 folytatással nyerhetett volna.

60.Fc1 Fe1 61.Fe3 Fxg3 62.Kxa3

karjakincaruana_773

62...Kf5 63.Kb4 Fe1+ 64.Kc5 Ke6! 65.Ff4 g3 66.Fg5 Kf5 67.Ff4! Ke6 68.Fg5 Kf5 69.Ff4

karjakincaruana_774

69...Kxf4! 70.e6 g2 71.e7 Fb4+! 72.Kxb4 g1V 73.e8V Vxd4+ 74.Ka5

karjakincaruana_775

74...Ve5?!

A vezérvégjátékot már kölcsönös időzavarban kellett játszani. Kevéssé vigasztalhatja Caruanát, hogy Nalimov végjáték bázisa a 74...Kf3 lépésre, ahogy  74...Vc3+-ra is sötét győzelmét ígéri.

75.Vc8 d4+ 76.Kb4 d3?!

karjakincaruana_776

77.Vh3 Ke4 78.Vh1+ Kd4 79.Va1+ Kd5 80.Vxe5+ Kxe5 81.Kc3 Ke4 82.Kd2 Kd4 83.Kd1 Kc3 84.Kc1 d2+ 85.Kd1 Kd3 és döntetlen

Nakamura,H (2799) - Griscsuk,A (2780)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Va4+ Vd7 8.Va3 0-0 9.Hf3 b6 10.Fd3 c5 11.0-0 Hc6 12.Fb5 cxd4 13.cxd4 a6 14.Fe3 Fb7 15.Fe2 e6 16.Vb3 b5 17.a4 Ha7

Alekszandr Griscsuk jelentős időhátrányba került, az állásban csodákat azonban nem fedezhetett volna. 17...Ha5 18.Vc3 Hc4 19.Fxc4 bxc4 20.He5 Fxe5 21.dxe5 Fxe4 22.Vxc4 Vd5 számításba jött, a különböző színű futók miatt borítékolhatjuk a döntetlent.

18.He5 Vd6 19.Ff3 Hc6 20.Hxc6 Fxc6 21.Bac1 Bac8 22.d5 Fd7 23.axb5 axb5 24.g3 exd5 25.exd5 h5 26.Fd2 Bxc1 27.Bxc1 Ba8 28.Fb4 Ve5 29.h4 Ba1 30.Bxa1 Vxa1+ 31.Kg2 és döntetlen

Dominguez Perez,L (2734) - Vachier-Lagrave,M (2754)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f3 e5 7.Hb3 Fe6 8.Fe3 Fe7 9.Vd2 0-0 10.0-0-0 Hbd7 11.g4 b5 12.g5 b4

dominguezvachier_754

13.Ha4 Hh5 14.Vxb4 d5 15.Va5 Fxg5 16.Fxg5 Vxg5+ 17.Kb1 dxe4 18.Hd4 Vf6 19.Hxe6 Vxe6 20.fxe4 Hdf6 21.b3 Hxe4 22.Fc4 Vf5 23.Bhf1 Hf4 24.Fd3 Vg6

dominguezvachier_755

25.Bg1 Vf5 26.Bgf1 Vg6 27.Bg1 Vf5 28.Bgf1 és döntetlen

Szvidler,P (2734) - Tomasevszkij,E (2749)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 Fb7 9.d3 d6 10.Hbd2 Ha5 11.Fa2 c5 12.Hf1 bxa4 13.He3 Fc6 14.Hf5

Fabiano Caruana a bakui GP-n a 14.Hh4 Fd7 15.Hhf5 Bb8 16.Vf3 Kh8 17.Vg3 Hh5 18.Vg4 g6 változatban küzdött meg Jevgenyij Tomasevszkijjel.

14...Fd7 15.H3h4 Kh8 16.f4 Hc6 17.c3 Bb8 18.Bf1

Pontatlan folytatás, jobb volt a 18.fxe5 Hxe5 19.Hf3 változat.

18...exf4 19.Bxf4 He5 20.Hxe7 Vxe7 21.Hf5 Fxf5 22.Bxf5

szvidlertoma_759

22...c4! 23.Fxc4?!

Peter Szvidler sorozatos hibával került egyre nagyobb hátrányba.

23...Va7+ 24.d4? Hxc4 25.Vf1 a3! 26.bxa3 Hxe4 27.Vxc4 Bbc8 28.Vd3 Hxc3 29.Fe3 Bfe8 30.Baf1 f6 31.Ba5 Vb7 32.Bf3 Vb2 33.h3 He4 34.Bxa6

szvidlertoma_760

34...d5 35.Ba5 Bc2 36.Vf1 Va2 37.Kh2 h6 38.Bf5 Bb8

Jobb volt a 38...Be2 39.Fc1 Bc8 40.Fxh6 gxh6 41.Bxf6 Bxg2+ 42.Vxg2 Vxg2+ 43.Kxg2 Hxf6 folytatás.

39.Baxd5??

szvidlertoma_761

39...Bxg2+!?

Sokkal egyszerűbb a 39...Bbb2 megoldás.

40.Vxg2 Bb2 41.Ff2 Hxf2 42.Kg3 Bb3+ és világos feladta a 43.Kh2 Bxh3+ 44.Vxh3 Hxh3+ 45.Kxh3 Vxa3+ 46.Kh2 Vb2+ 47.Kg1 Ve2 állást reménytelennek ítélte.

Jakovenko,D (2738) - Gelfand,B (2744)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.g3 b5 9.Hd5 Hbd7 10.Fg5 Fb7 11.Hec3 Bc8 12.Fg2 Fe7 13.Hxe7 Vxe7 14.0-0

A tavalyi Tata Steel Chess szuperversenyen Szergej Karjakin a 14.h4 Hb6 15.Vd3 Vc7 16.Fh3 Bb8 17.Fxf6 gxf6 18.0-0-0 b4 19.Hd5 Hxd5 20.exd5 Fc8 21.f4 Fxh3 22.Bxh3 Kf8 23.fxe5 fxe5 24.Bh2 Kg7 25.Bf2 Bh6 26.Vxa6 b3 27.axb3 Bxb3 folytatásban csatázott Borisz Gelfanddal.

14...Ve6 15.Be1 b4 16.Hd5 Fxd5 17.exd5 Vf5 18.Fd2 Bxc2 19.Bc1 Bxc1 20.Vxc1 Hc5 21.Fxb4

jakovenkogelfand_762

21...Hd3 22.Vc6+ Vd7 23.Va8+ Vd8 24.Vc6+ Hd7?

Gelfand hosszabb tűnődés után elkerülte a lépésismétléses remit.

25.Be4! f5 26.Bc4 e4 27.Vxa6 Hxb4 28.Vxd6 Hd3

jakovenkogelfand_764

29.Ve6+ Kf8 30.Vxf5+ Kg8 31.Ve6+ Kf8 32.Vd6+ Kg8 33.Ve6+ Kf8 34.Vxe4

Egyszerűen nyert a [34.Vf5+ Kg8 35.Bxe4 H3c5 36.Bc4 folytatás.

34...H3e5 35.Vf5+ Kg8 36.d6 Bh6 37.Be4?! h4? 38.Bxh4 Bxh4 39.gxh4 Vxh4 40.Fd5+ Kh8 41.Kh1 Vh6

jakovenkogelfand_765

42.f4 g6 43.Ve6 Vf8 44.Fb3?! g5 45.f5 Hd3?

A torna doyenje a csodában reménykedett...

46.Vxd7 Va8+ 47.Kg1 Hf4 48.Kf2 g4

jakovenkogelfand_766

49.hxg4??

Jakovenko gyanútlan volt, Gelfand pattkombinációval megmentette a partit.

49...Vg2+ 50.Ke3 Hd5+ 51.Kd4 Vf2+ 52.Kxd5

jakovenkogelfand_767

52...Vd4+! 53.Kxd4 és döntetlen

Giri,A (2776) - Zsobava,B (2699)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hc6 4.e5 Fd7 5.Hf3 a6 6.a3 f6 7.Fd3 fxe5 8.dxe5 Fc5 9.0-0 Hge7 10.He2 0-0 11.Hf4 h6 12.c4 Hd4 13.Hxd4 Fxd4 14.cxd5 Hxd5 15.Hxd5 exd5 16.Fc2 c5 17.Fe3 Vb6 18.Fxd4 cxd4 19.Vd3 Bf5?

Baadur Zsobava jobban játszhatott volna a 19...Ff5 20.Vb3 Vxb3 21.Fxb3 Bad8 22.Bfd1 d3 folytatással.

20.f4! Fb5

girizsobava_758

21.Vxf5 d3+ 22.Bf2 Bf8 23.Fxd3 Bxf5 24.Fxf5 Ve3? 25.Fe6+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Kirill Merkurev http://khantymansiysk2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Csakviban zajló Európa-bajnokság hatodik fordulójában Hoang Thanh Trang sötéttel  remizett az orosz Anasztaszia Bodnarukkal. A francia védelemben bonyolult csatát láttunk, mindketten elszalasztottak kedvező esélyt. A grúz Nino Bacsiasvili legyőzte az ötös nyerősorozattal kezdő román Mihaela Sandut, és átvette a vezetést. A játéknap egyik meglepetését a grúz világbajnoki aranyérmes válogatott éltáblásának, Bela Hotanasvilinek a veresége jelentette, az orosz Jekatyerna Kovalevszkaja lendületes játékkal nyert. Hoang változatlanul holtversenyben harmadik, a harmadik pontcsoportban tízen vannak. Nagymesternőnk hetedik játszmáját a félpontos előnnyel vezető Bacsiasvilivel világossal  játssza.

Európa-bajnoknőnk hű maradt a kedvenc francia védelméhez, az orosz Anasztaszia Bodanarukkal nagy csatát vívott az egyik igen bonyolult változatában. Ellenkező oldalra sáncoltak, mindketten az ellenfél királya ellen indítottak akciót. Hoang Thanh Trang pontatlan vezérlépését Bodnaruk nem használta ki, majd nagymesternőnk hagyott ki remek lehetőséget, megkontrázhatta volna az orosz sakkozónő támadását. A játszma ismét fordult, Bodnaruk időzavarban azonban nem használta ki az újabb esélyt, a bonyodalmak remire oldódtak.

A grúz Nino Bacsiasvili megállította az ötös nyerősorozattal kezdő román Mihaela Sandut. A nyitás világos javára dőlt el, de az éllovas ellenfele segítségével kiegyenlítette esélyeit, majd átvette a kezdeményezést. Bacsiasvili váratlan királymanővere azonban megzavarta, kétségbeesésében fölöslegesen áldozott tisztet.

A játéknap legnagyobb meglepetését a grúz világbajnoki aranyérmes válogatott éltáblásának, Bela Hotenasvilinek a veresége jelentette. A rutinos orosz Jekatyarina Kovalevszkaját dicséri, hogy tegnapi vereségét feledve ilyen lendületesen vezette a támadást, kihasználta a felkínált lehetőséget.

Felzárkózott a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztafanova, a grúz Salome Melia és Meri Arabidze.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 4,5) – Mihaela Sandu (román, 2300, 5)  1 - 0

Anasztaszia Szavina (orosz, 2417, 4) – Olga Girja (orosz, 2479, 4)  döntetlen

Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 4) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 4)  döntetlen

Marina Guszeva (orosz, 2391, 4) – Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 4)  döntetlen

Jekatyarina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 3,5) – Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 3,5)  1 - 0

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 3,5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2412, 3,5)  1 - 0

Lela Zsavahisvili (grúz, 2472, 3,5) – Inna Gaponenko (ukrán, 2391, 3,5)  döntetlen

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 3,5) – Monika Socko (lengyel, 2467, 3,5)  döntetlen

Salome Melia (grúz, 2452, 3,5) – Daria Csarocskina (orosz, 2391, 3,5) 1 - 0

Meri Arabidze (grúz, 2403, 3,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2451, 3,5)  1 - 0

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 3,5) – Lilit Galojan (örmény, 2275, 3,5)  döntetlen

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

7

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2473

5.5

2385

21.0

24.0

2

45

WGM

Mihaela Sandu

ROU

2300

5.0

2470

22.0

23.5

3

18

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

2450

4.5

2402

18.5

21.0

4

30

IM

Marina Guszeva

RUS

2391

4.5

2401

19.0

21.0

5

4

WGM

Olga Girja

RUS

2479

4.5

2383

20.5

22.5

6

3

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2512

4.5

2373

17.5

20.0

7

25

IM

Anasztaszia Bodnaruk

RUS

2402

4.5

2351

18.0

19.5

8

22

IM

Anasztaszia Szavina

RUS

2417

4.5

2345

18.0

20.0

9

24

IM

Meri Arabidze

GEO

2403

4.5

2335

15.5

17.0

10

9

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2472

4.5

2329

18.5

21.0

11

15

GM

Natalija Zsukova

UKR

2456

4.5

2303

18.5

21.0

12

16

IM

Salome Melia

GEO

2452

4.5

2302

16.0

18.0

13

48

IM

Lilit Galojan

ARM

2275

4.0

2464

20.0

20.5

14

70

WFM

Maria Gevorgyan

ARM

2190

4.0

2447

17.5

20.5

15

20

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2423

4.0

2443

21.5

24.0

16

14

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

4.0

2427

18.0

20.5

17

5

IM

Alisza Galljamova

RUS

2478

4.0

2382

18.5

21.5

18

11

GM

Monika Socko

POL

2467

4.0

2361

19.5

23.0

19

13

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2459

4.0

2297

16.0

18.0

20

10

IM

Lela Zsavahasvili

GEO

2472

4.0

2292

18.5

21.0

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Hoang Thanh TRang (magyar, 2472, 4,5) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 5,5)

Mihaela Sandu (román, 2300, 5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 4,5)

Olga Girja (orosz, 2479, 4,5) – Meri Arabidze (grőz, 2403, 4,5)

Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 4,5) – Anasztaszia Szavina (orosz, 2417, 4,5)

Melia Salome (grúz, 2452, 4,5) – Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 4,5)

Marina Guszeva (orosz, 2391, 4,5) – Jekatyarina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 4,5)

Alisza Galljamova (orosz, 2478, 4) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 4)

Inna Gaponenko (ukrán, 2391, 4) – Elisabeth Paehtz (német, 2473, 4)

Lilit Galojan (örmény, 2275, 4) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2472, 4)

Monika Socko (lengyel, 2467, 4) – Sopiko Guramisvili (grúz, 2370, 4)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 4) – Alina Kaslinszakaj (orosz, 2423, 4)

Anna Usenyina (ukrán, 2467, 3,5) – Maria Gevorgyan (örmény, 2190, 4)

Bodnaruk,A (2402) - Hoang,Thanh Trang (2472)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 cxd4 8.Hxd4 Fc5 9.Vd2 0-0 10.0-0-0 a6 11.Hb3 Fb4 12.Fd3 b5 13.Bhf1 Hb6 14.Ve1 Hc4 15.Fg1 Fd7 16.Bf3 g6 17.g4

bodnarukhoang_777

17...a5

Számításba jött a 17...f6 18.exf6 Vxf6 folytatás.

18.a3 Fe7 19.Hc5 Bb8 20.Bh3

Sötétnek jó kompenzációja van a gyalogért a 20.a4 Hb4 21.Hxd7 Vxd7 22.Hxb5 Bfc8 változatban.

20...Vc8?! 21.Hxd7

Világos előnyéhez vezetett volna a 21.Fxc4 bxc4 22.H3e4 folytatás

 21...Vxd7 22.Fxc4?! bxc4 23.f5

bodnarukhoang_778

23...Vb7

Remek lehetőségeket kínált a 23...exf5 24.Hxd5 Vb7 25.Vc3 fxg4 26.Be3 Vb5 változat.

24.Ha4 exf5 25.gxf5 Bfe8 26.Vd2 Ff8 27.Fc5?!

A pontos folytatás 27.e6 fxe6 28.fxg6 hxg6 29.Bg3 Vf7 30.Vg2 He7 lett volna.

bodnarukhoang_779

27...Fxc5 28.fxg6?

Anasztaszia Bodnaruk tegnapi partijában is láttuk, hogy a bonyodalmakban hibára hajlamos.

28...Bxe5?

Nagy kár, hogy kimaradt a 28...Fd4! 29.c3 Fxe5 30.Bxh7 Fg7 31.Vxd5 He5 32.gxf7+ (32.Vxb7 Bxb7 33.gxf7+ Bxf7) 32...Vxf7 33.Vxf7+ Hxf7 nyerőesélyt kínáló folytatás!

29.gxf7+ Vxf7 30.Hxc5 Kh8 31.Bh6 Bc8 32.Kb1 d4 33.Ha4

bodnarukhoang_780

33...c3? 34.Vg2?

Szerencsére az orosz sakkozónő nem látta a 34.Hxc3 Vf3 (34...dxc3 35.Vxc3 Ve8 36.Be1) 35.Ha4 lehetőséget.

34...Vg7 35.Vxg7+ Kxg7 36.Bd6 Bb5 37.b3 Bc7 38.Bg1+ Kh8 39.h4 Bb8 40.Hc5 Bd8 41.Bxd8+ Hxd8

bodnarukhoang_781

42.Bg5 Bg7 43.Bd5 Hc6 44.Bd6 He5 45.Bxd4 Bg1+ 46.Ka2 Bg2 47.b4 axb4 48.Bxb4 Bxc2+ 49.Kb3 Bc1 50.Be4 Hf3 51.Be8+ Kg7 52.Hd3 Ba1 53.Ba8 Hxh4 és döntetlen

Bacsiasvili,H (2473) - Sandu,M (2300)
Királyindiai védelem [E63]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.0-0 Hc6 7.Hc3 a6 8.Ff4 Fd7 9.Bc1 Be8 10.d5 Ha5 11.Vd3 c5 12.e4 b5 13.b3 bxc4 14.bxc4 Bb8 15.h3 Hh5 16.Fe3 e5 17.dxe6 Fxe6 18.Hd5 Hc6 19.Bfd1 Va5 20.g4 Hf6 21.Hxf6+ Fxf6 22.Vxd6 Bec8?

Sötét a 22...Va4 23.Ff1 Bed8 24.Vf4 Fb2 25.Bxd8+ Bxd8 26.Be1 Vxa2 27.Fxc5 Fxc4 változatban közel állt volna a kiegyenlítéshez.

bacsisandu_782

23.e5?!

A grúz nagymesternő a 23.Hg5 Fxg5 24.Fxg5 Hd4 25.Ve5 folytatással jelentős előnyt érhetett volna el.

23...Fg7? 24.Ff4

Másodszor is kimaradt a 24.Hg5 lehetőség, 24...Fxe5-re 25.Vxc5 Vxc5 26.Fxc5 Hd8 27.Fe7 következett volna.

24...h6 25.Vd2 Va4 26.Ve2 Bd8 27.Bd6 Bdc8 28.Ff1 Va3 29.Vd3

Elhibázott gondolat volt a vezércsere a jóval erősebb 29.Ve4 Hb4 30.Bcd1 helyett.

29...Vxd3 30.Bxd3 g5 31.Fg3 Bb2 32.a3 a5 33.Be3 a4

Sandu kezdeményezéshez jutott.

34.Fd3 Ha5 35.Ff5 Bd8 36.Fxe6 fxe6 37.h4 Hb3 38.Bcc3 Hd4

Megőrizte volna az előnyt a 38...gxh4 39.Hxh4 (39.Fxh4 Bd4!) 39...Bd4 40.f4 Bb1+ 41.Kf2 Hd2 folytatás.

39.Kg2 He2 40.Bcd3 Bxd3 41.Bxd3 Hxg3 42.Kxg3 gxh4+ 43.Kxh4 Bxf2 44.Kh5 Bc2?!

Mihaela Sandu nem érzékelte a fenyegető veszélyt.

bacsisandu_783

45.g5! hxg5 46.Bd8+ Kf7 47.Ba8 Fxe5?

Teljes kétségbeesés a 47...Ke7 48.Ba7+ Kf8 49.Bxa4 Bc3 50.Kg4 Ke7 folytatás helyett.

48.Hxe5+ Kf6 49.Hg4+ Ke7 50.Bxa4 Bc1 51.Kxg5 Bf1 52.Ba7+ Kd6 53.Ba6+ Ke7 54.Kh4 Bf4 55.Ba4 Bf3 56.Hh2 Bc3 57.Kg4 e5 58.Kf5 Kd6 59.Ke4 Bc2 60.Hg4 Be2+ 61.He3 Be1 62.Ba6+ Kd7 63.a4 Kc7 64.a5 Kb7 65.Be6 és sötét feladta

Kovalevszkaja,E (2450) - Hotenasvili,B (2527)
Caro-Kann védelem [B11]

1.e4 c6 2.Hc3 d5 3.Hf3 Hf6 4.e5 He4 5.He2 Vb6 6.d4 e6 7.Hfg1 f6 8.f3 Hg5 9.exf6 gxf6 10.f4 Hf7 11.Hf3 Ha6 12.Hg3 Fe7 13.c3 Fd7 14.Fd3 0-0-0 15.Ve2 c5 16.0-0 c4 17.Fc2 Hc7 18.Kh1 Bde8 19.Hh5 Fd8 20.b4 Hb5 21.Ve1 Hbd6 22.a4 a6?

kovalevszkajahotanasvili_784

23.Hg7

Jóval erősebb volt a 23.Fa3 Hf5 24.b5 folytatás.

23...Be7? 24.Hh5 He8 25.b5! axb5 26.Fa3 Hfd6

kovalevszkajahotanasvili_785

27.Fc5 Vc7 28.axb5 Fxb5 29.Ba8+ Kd7 30.Vh4 Bf7

kovalevszkajahotanasvili_786

31.f5! Hxf5 32.Fxf5 exf5 33.Hf4 Hd6 34.Vh5 Fc6 35.He5+ fxe5 36.dxe5 d4 37.Fxd6 Fxg2+ 38.Hxg2 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Csakviban zajló Európa-bajnokság ötödik fordulójában Hoang Thanh Trang világossal legyőzte az azeri Ullvijeva Fatalijevát. A meggyengült sötét királyállás ellen nagy támadást indított, anyagi előnyét érvényesítette. A román Mihaela Sandu megnyerte ötödik partiját is, a grúz Lela Zsavahasvili sorozatos hibával fölényes pozícióját vesztésre rontotta. A grúz Nino Bacsiasvili félpontos hátránnyal második, Hoang hatos holtversenyben a harmadik. Hatodik játszmáját sötéttel az orosz Anasztaszia Bodnarukkal játssza.

Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang világossal százszázalékos, harmadik játszmájában is győzött. Az azeri Ulvijjava Fatalijeva kissé hátrányosabb állásban királyállását súlyosan meggyengítő gyaloglépést húzott. Nagymesternőnk haderejét a sötét király elleni támadásra mozgósította, kiskombinációval döntő előnyt szerzett, válogathatott a nyerések között.

Hihetetlen, hogy a rajtlistán csak 45. román Mihaela Sandu ötödik partiját is megnyerte. Fortuna kegyeltje, hiszen a grúz Lela Zsavahasvili mindent elért, amit a szicíliai védelmet kedvelők álmodhatnak. Fölényes pozíciójában azonban érthetetlen módon bizonytalanná vált, lépésről-lépésre rontott állásán, majd Sandu lendült ellenakcióba, akcióját Zsavahasvili nem tudta hárítani.

Az orosz rangadók döntéssel végződtek, Olga Girja tegnapi nagy bakija után javított, a fél ponttal többel sakkasztalhoz ülő Alina Kaslinszkaját győzte le. Meglepetés Alisza Galljamova veresége.

A játéknap egyik legbonyolultabb összecsapását az orosz Anasztaszia Bodnaruk és az örmény Elina Danieljan vívta. Fordulatokban oly gazdag volt küzdelmük, hol világos, hol sötét állt jobban, hol világos, hol sötét nyerhetett volna. A „tévedések vígjátékát” végül Bodnaruk nyerte meg.

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Mihaela Sandu (román, 2300, 4) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2472, 3,5)  1 - 0

Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 3,5) – Jekatyarina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 3,5)  1 - 0

Olga Girja (orosz, 2479, 3) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 3,5)  1 - 0

Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 3) – Meri Arabidze (grúz, 2403, 3)  döntetlen

Alisza Galljamova (orosz, 2478, 3) – Marina Guszeva (orosz, 2391, 3)  0 - 1

Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 3) – Ulvijjava Fatalijeva (azeri, 2331, 3) 1 - 0

Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 3) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 3)  1 - 0

Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 3) – Maria Gevorgyan (örmény, 2190, 3)  1 - 0

Lilit Galojan (örmény, 2275, 3) – Nino Hurcidze (grúz, 2451, 3)  döntetlen

Vlada Szviridova (orosz, 2087, 3) – Anasztaszia Szavina (orosz, 2417, 3)  0 - 1

Az élcsoport állása:

H.

R,

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

45

WGM

Mihaela Sandu

ROU

2300

5.0

2469

14.0

15.5

2

7

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2473

4.5

2407

14.0

16.0

3

30

IM

Marina Guszeva

RUS

2391

4.0

2388

11.5

13.5

4

4

WGM

Olga Girja

RUS

2479

4.0

2375

15.0

17.0

5

25

IM

Anasztaszia Bodnaruk

RUS

2402

4.0

2320

10.0

11.0

6

22

IM

Anastaszia Szavina

RUS

2417

4.0

2312

11.5

13.5

7

9

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2472

4.0

2311

12.0

14.5

8

15

GM

Natalija Zsukova

UKR

2456

4.0

2281

12.0

14.0

9

48

IM

Lilit Galojan

ARM

2275

3.5

2462

15.0

15.0

10

20

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2423

3.5

2438

15.0

16.5

11

31

WGM

Daria Csarocskina

RUS

2391

3.5

2376

11.0

12.5

12

18

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

2450

3.5

2371

13.5

16.0

13

3

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2512

3.5

2364

12.5

15.0

14

11

GM

Monika Socko

POL

2467

3.5

2346

12.5

15.0

15

2

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2527

3.5

2341

12.5

14.5

16

17

IM

Nino Hurcidze

GEO

2451

3.5

2324

11.0

12.0

17

24

IM

Meri Arabidze

GEO

2403

3.5

2306

10.5

12.0

18

16

IM

Salome Melia

GEO

2452

3.5

2280

12.5

14.5

19

10

IM

Lela Zsavahisvili

GEO

2472

3.5

2267

13.5

15.5

20

23

WGM

Karina Szczepkowska-Horowska

POL

2412

3.5

2217

7.0

8.0

21

29

IM

Inna Gaponenko

UKR

2391

3.5

2195

8.5

9.5

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 4,5) – Mihaela Sandu (román, 2300, 5)

Anasztaszia Szavina (orosz, 2417, 4) – Olga Girja (orosz, 2479, 4)

Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2402, 4) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 4)

Marina Guszeva (orosz, 2391, 4) – Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 4)

Jekatyarina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 3,5) – Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 3,5)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 3,5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2412, 3,5)

Lela Zsavahisvili (grúz, 2472, 3,5) – Inna Gaponenko (ukrán, 2391, 3,5)

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 3,5) – Monika Socko (lengyel, 2467, 3,5)

Salome Melia (grúz, 2452, 3,5) – Daria Csarocskina (orosz, 2391, 3,5)

Meri Arabidze (grúz, 2403, 3,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2451, 3,5)

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 3,5) – Lilit Galojan (örmény, 2275, 3,5)

Hoang,Thanh Trang (2472) - Fatalijeva,U (2331)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d6 7.f3 Hbd7 8.e4 e5 9.d5 a5 10.Fe3 a4 11.Fd3 b6 12.He2 Hc5 13.Fc2 Fd7 14.0-0 Hh5 15.g4 Hf6 16.Hg3 He8 17.Kh1 g5?

A királyállást súlyosan meggyengítő lépés után az azeri ellenfél királya kitűnő célpontja lett Trang akciójának.

hoangfata_746

18.h4 f6 19.Vd2 h6

Az azeri sakkozónő "kettős fedezékbe" próbált menekülni, de világos támadása feltartóztathatatlanul bontakozott ki.

20.Kg2 Hg7 21.Bh1 Fe8 22.hxg5 hxg5 23.Bh6 Kf7 24.Bah1 Bg8

hoangfata_747

25.Bxf6+! Vxf6 26.Fxg5 Vg6 27.Bh6 Vxh6 28.Fxh6 Fd7 29.Vg5 He8 30.Vh5+ Bg6 31.g5

Még egyszerűbb volt a 31.Fg5 Hf6 32.Vh4 Bag8 33.Fxf6 Bxf6 34.Hf5 megoldás.

31...Hf6 32.Vh4 Bh8 33.f4 Hfxe4 34.Hxe4

Nagymesternőnk válogathatott a nyerések között. 34.fxe5 dxe5 35.Fxe4 Hxe4 36.Vxe4 azonnal nyert.

34...Bhxh6 35.Vxh6 Bxh6 36.gxh6 Hxe4 37.Fxe4 exf4 38.Kf3 b5? 39.cxb5 Fxb5 40.Kxf4 Kf6 41.Ke3 Fc4 42.Kd4 Fb3 és sötét feladta,  43.h7 Kg7 44.Kc3 Fd1 45.Kb4 Fe2 46.Kxa4 a nyerés útja.

Sandu,M (2300) - Zsavahishvili,L (2472)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Hc3 b5 6.Fd3 d6 7.0-0 Hf6 8.f4 Fb7 9.Vf3 Hbd7 10.Kh1 Fe7 11.a3 Hc5 12.b4 Hxd3 13.cxd3 0-0 14.Fb2 Bc8 15.Hb3 Hd7 16.Ha5 Fa8 17.d4 Hb6 18.d5 Ff6 19.dxe6 fxe6 20.Bad1 Ve7 21.Bfe1

sanduzsava_748

21...Hc4

A grúz nagymesternő ideális állást ért el. Még erősebb volt a 21...Fe5 22.g3 Vf6 23.Bd3 Hc4 24.Ve2 Hxb2 25.fxe5 Vf2 folytatás.

22.Hxc4 Bxc4 23.Bd3 Vc7!?

Még nem engedte ki az előnyt, de 23...Fe5 24.Fc1 Vh4 25.Bed1 Fxc3 26.Bxc3 Fxe4 27.Vg3 Vh5 jobb volt.

24.Hd1 Fxb2 25.Hxb2 Bc2

Többet ígért a 25...Bc1 26.Bdd1 Bxd1 27.Hxd1 d5 28.Vg4 Vxf4 29.Vxe6+ Kh8 30.Vb6 Vh4 választás.

26.Hd1 d5

sanduzsava_749

27.Vg4 dxe4 28.Vxe6+ Kh8 29.Bd6 Bc1 30.h3 h6 31.Ve5 Kh7 32.Kh2 Vb7?

sanduzsava_750

33.Be3!

A világos haderő lendült támadásba.

33...Bc7 34.Bg3 Be7? 35.Vh5 Kg8 36.Bxh6 és sötét feladta

Bodnaruk,A (2402) - Danieljan,E (2458)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 Hd7 6.0-0 h6 7.Hbd2 He7 8.Hb3 g5 9.Fd2

A Gasimov emlékversenyen Viswanathan Anand a 9.He1 Vc7 10.Fh5 c5 11.c3 Fg7 12.f4 c4 13.Hd2 gxf4 14.Hdf3 Hg6 15.Fxg6 fxg6 16.Hh4 0-0 17.Bxf4!? (Az exvilágbajnok túlkomplikálta a megoldást. 17.Hxf5 Bxf5 18.Bxf4 Bxf4 19.Fxf4 Bf8 20.Fe3 volt a jó.) 17...g5 18.Hxf5 gxf4 19.Hxg7 Kxg7 20.Vg4+ Kh7 21.Vxe6 Hb6! 22.Vh3 Vf7 23.g3 Vg6 24.Hg2 fxg3?! 25.hxg3 Bf3 26.Ff4 Bf8 folytatásban kihagyta a 27.Vh2 Bg8 (27...Bd3 28.Be1; 27...Vg7 28.Vh5 Bd3 29.e6 Vg6 30.Ve5) 28.Hh4 Bxg3+ 29.Fxg3 Vxg3+ 30.Vxg3 Bxg3+ 31.Kf2 Bg8 32.Ke3 lehetőséget a holland Anish Girivel vívott csatájában.

9...a5 10.a4 Fg7 11.He1 Vc7 12.f4 gxf4?! 13.Hd3 Bg8 14.Kh1 Fe4 15.Hxf4 Hf5 16.Fh5

Sötét egyetlen jó tisztjét kellett volna lecserélni 16.Ff3-mal.

16...Fh8

bodnarukdanieljan_751

17.Hxe6?!

Világos a 17.Ve2 Ke7 18.Ff3 folytatással remekül állt volna, fölösleges bonyodalmakba bocsátkozott.

17...Fxg2+ 18.Kg1 Fe4+ 19.Kf2 Vb6!? 20.Ke1 Hxe5?

Elina Danieljan eltévedt. 20...c5! 21.Hbxc5 Hxc5 22.Hxc5 Hxd4 23.Fxf7+ Ke7 24.Vh5 Hf3+ 25.Bxf3 Fxf3 26.Vxf3 Bg1+ 27.Ke2 Vxc5 28.Bxg1 Vxg1 29.Vh3 Fxe5 30.Ve6+ Kf8 31.Fg6 Vg2+ 32.Ke1 (32.Kd3 Vf1+ 33.Ke3 Ff4+ 34.Kd4 Vc4 matt) 32...Vg1+ igen szórakoztató változat remi lett volna.

21.dxe5 Fxe5

bodnarukdanieljan_752

22.Hbc5?

A 22.Hec5 Hd6 23.Hxe4 dxe4 24.Fxf7+ Hxf7 25.Vh5 Bf8 26.Bxf7 Fg3+ 27.hxg3 Bxf7 28.Ff4 fölényes álláshoz vezetett volna.

22...Ke7 23.Fxf7 Bg2 24.Ba3 Fxh2 25.Vc1 Hd4?

Az örmény nagymesternő ismét hibázott, 25...Bf8! 26.Fh5 Bf6 27.c4 (27.Bb3? Vxb3! 28.cxb3 Fg3+ 29.Kd1 (29.Bf2 Fxf2+ 30.Kd1 He3+) 29...He3+ 30.Fxe3 Bxf1 matt) 27...Fe5 folytatással nyerhetett volna.

26.Hxd4?! Vxc5 27.Fe3?

bodnarukdanieljan_753

27...Vc4?!

Nyert a 27...Fg3+ 28.Kd1 Vc4 29.Be1 Fxe1 30.Kxe1 Kxf7 folytatás.

28.Ff2 Bf8??

Vesztőlépés a 28...Kxf7 29.Vxh6 Be8 30.He2 Kg8 31.Bg3+ Fxg3 32.Vg5+ Kh7 33.Bh1+ Fh2 34.Vh5+ Kg7 35.Vxe8 Bxf2 36.Ve7+ Bf7 37.Vg5+ Fg6 38.Bxh2 Vb4+ 39.c3 Ve4 anyagi előnyhöz vezető változat helyett.

29.Vxh6 Bxf7 30.Fh4+ Ke8 31.Ve6+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban, a Grand Prix-verseny nyolcadik fordulója után hármas holtversenyben vezet a kubai Leinier Dominguez Perez, az olasz Fabiano Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura. A játéknapon sok hibával tarkított partikat láttunk. Caruana időzavarban nagyot hibázott, az orosz Dmitrij Jakovenko legyőzte az éllovast. Nakamura csak nagy nehézségek árán nyerte meg játszmáját a grúz Baadur Zsobava ellen. Dominguez döntetlenre mentette gyanús végjátékát az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel szemben. Az orosz derbin kölcsönös időzavarban Szergej Karjakin vesztőt húzott Alekszandr Griscsukkal vívott csatájában. Az orosz Peter Szvidler futójával aknamezőre lépett, az izraeli Borisz Gelfand hét remi után győzött. Döntetlennel zárult a francia Maxime Vachier-Lagrave és a holland Anish Giri partija. A szombati pihenőnap után vasárnaptól a torna izgalmas hajrája kezdődik.

A 2014/15-ös Grand Prix-sorozat utolsó versenyének nyolcadik játéknapján négy játszma is döntéssel végződött. Elvesztette veretlenségét az olasz Fabiano Caruana és az orosz Szergej Karjakin. Első győzelmét aratta a torna doyenje, az izraeli Borisz Gelfand. Sok hiba tarkította a játszmákat, a tét fokozódik, a sorozat első két helyezettje lesz világbajnokjelölt. Erre Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura pályázik a legnagyobb eséllyel, még egymás ellen is megküzdenek!

Fabiano Caruana a spanyol megnyitású partiban irányította a küzdelmet, kedvező volt a pozíciója, gyalogot is nyert, igaz az orosz Dmitrj Jakovenko tisztjeinek aktivizálásával némi ellenjátékot kapott. Caruana a 36. lépésben fatális hibát vétett, tisztet vesztett, majd királya mattba is sétált.

A grúz Baadur Zsobava a tőle megszokott extravagáns nyitással próbálta meglepni Hikaru Nakamurát. Az amerikai nagymester a megszokott sémákat nélkülöző állást jól játszotta, majd a vezérszárnyon átvette a játék irányítását. Könnyen nyerhető állásban csökkent a koncentrációja, Zsobava remek taktikai ellenesélyt talált. Kevesen múlott, hogy Nakamura ne nyerjen, a grúz sakkozó a bástyavégjáték esélyeit rosszul értékelte. Az amerikai nagymester második győzelmével előrelépett.

Igazi drámát láttunk az orosz derbin, Alekszandr Griscsuk és Szergej Karjakin összecsapásában. A bonyolult pozíció sok fejtörést okozott mindkettőjüknek, így nem csoda, hogy a csata kölcsönös pontatlanságokat követően kölcsönös időzavarba torkollott, ahol Karjakin követett el végzetes hibát.

Az orosz Peter Szvidler bevallotta, hogy a Grünfeld védelmű játszmában elfelejtette a varit, hátránnyal jött ki a nyitásból az izraeli Borisz Gelfand ellen. Sokáig sikerrel védte állását, de váratlanul aknamezőre lépett futójával, óriási tempót ajándékozott ellenfelének, a világos király betörését már nem tudta kivédeni.

Kevesen múlott, hogy a kubai Leinier Dominguez Perez ne veszítse el veretlenségét. Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij jó érzékkel áldozott minőséget, Dominguez gyaloghátrányos végjátékot vállalt, Tomasevszkij nyerést hagyott ki, a különböző színű futók mellett anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni.

Négy egymást követő vereség után a francia Maxime Vachier-Lagrave megállt a lejtőn, remizett a holland Anish Girivel.

A 8. forduló eredményei:

Borisz Gelfand (Izraeli, 2744) – Peter Szvidler (orosz, 2734) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 62)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) döntetlen (Grünfeld védelem, 101)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754) – Anish Giri (holland, 2776) döntetlen (Félszláv védelem, 32)

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2799) 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 80)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780) – Szergej Karjakin (orosz, 2753) 1 – 0 (Félszláv védelem, 40)

Fabiano Caruana (olasz, 2803) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 47)

A verseny állása:

FIDE GP Hanti-Manszijszk, 2015. május 13-26.

kat. XXI (2755)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Perez Leinier Dominguez

g

CUB

2734

*

½

½

½

1

½

1

.

½

½

.

.

5

2857

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2803

½

*

.

½

0

.

½

1

.

1

½

1

5

2836

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2799

½

.

*

½

.

½

½

.

½

½

1

1

5

2837

4.

Borisz Gelfand

g

ISR

2744

½

½

½

*

.

.

1

½

½

.

½

½

2802

5.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2738

0

1

.

.

*

.

0

½

1

½

½

1

2796

6.

Szergej Karjakin

g

RUS

2753

½

.

½

.

.

*

½

0

½

1

½

1

2796

7.

Peter Szvidler

g

RUS

2734

0

½

½

0

1

½

*

½

1

.

.

.

4

2765

8.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2780

.

0

.

½

½

1

½

*

.

½

½

½

4

2746

9.

Anish Giri

g

NED

2776

½

.

½

½

0

½

0

.

*

1

.

½

2707

10.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2749

½

0

½

.

½

0

.

½

0

*

1

.

3

2673

11.

Baadur Jobava

g

GEO

2699

.

½

0

½

½

½

.

½

.

0

*

½

3

2678

12.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2754

.

0

0

½

0

0

.

½

½

.

½

*

2

2568

A vasárnapi 9. forduló párosítása:

Dmitrij Jakovenko – Borisz Gelfand

Szergej Karjakin – Fabiano Caruana

Hikaru Nakamura – Alekszandr Griscsuk

Anish Giri – Baadur Zsobava

Leinier Dominguez Perez – Maxime Vachier-Lagrave

Peter Szvidler – Jevgenyij Tomasevszkij

Caruana,F (2803) - Jakovenko,D (2738)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Hbd2 0-0 6.Fxc6 dxc6 7.Hc4 Hd7 8.Fe3 Fd6 9.0-0

Az idei csapat-világbajnokságon a kínai Yu Yangyi a 9.h4 b5 10.Ha5 Hf6 11.Hxc6 Ve8 12.Ha5 Hg4 13.Vd2 f5! folytatásban kis hátrányba került Erdős Viktorral szemben.

9...Be8 10.Hfd2 Hf8 11.Vh5 Fe6 12.h3 Hg6 13.g3 Vd7 14.Kh2 f5 15.exf5 Fxf5 16.He4 Bf8 17.Bae1 Bae8 18.Fd2 He7 19.He3 Fg6 20.Vg4 Vd8 21.Hg5 Bf6

caruanajakovenko_726

22.h4 Hd5 23.Vc4 Kh8 24.Hxd5 cxd5 25.Vxd5 e4 26.Kg1 exd3 27.cxd3 h6 28.He4 Bfe6

caruanajakovenko_727

29.Fc3

Fabiano Caruana a 29.Hxd6 Vxd6 30.Vxb7 Fxd3 31.Bxe6 Bxe6 32.Bc1 Fe4 33.Vb4 folytatást a különböző színű futók miatt vetette el?

29...Ff8 30.Vb3 b6 31.Be3 Fc5 32.Bf3 Fd4 33.Be1 c5 34.Bf4 Fxc3 35.Vxc3 Vd5 36.Vb3??

A fenyegető időzavar árnyékában az éllovas óriási hibát követett el.

caruanajakovenko_728

36...c4! 37.Vc3?

Caruana elnézhette, hogy 37.dxc4-re 37…Va5! kettős támadással jöhetett volna. Nem mentette volna világost a 37.Vd1 cxd3 38.f3 Fxe4 39.fxe4 Bxe4 40.Bexe4 Bxe4 41.Bxe4 Vxe4 42.Kf2 Vd4+ 43.Kf1 Ve3 44.Ve1 Vf3+ 45.Kg1 Kh7 változat sem.

37...cxd3 38.f3 Fxe4

Dmitrij Jakovenko azonnali nyerést hagyott ki a 38...Bc6 39.Vd2 Bc2 40.Vb4 d2 41.Bd1 (41.Bf8+ Bxf8 42.Vxf8+ Vg8 43.Vxg8+ Kxg8 44.Hxd2 Bxd2) 41...Bc1 42.Hf2 Fc2 változatban.

39.fxe4 Bxe4 40.Bexe4 Bxe4 41.Bf2

caruanajakovenko_729

41...Be3 42.Kh2 Ve4 43.Vc8+ Kh7 44.Bf4? Be2+ 45.Kh3 Vg2+ 46.Kg4 h5+ 47.Kxh5 Vxg3 és világos feladta

Griscsuk,A (2780) - Karjakin,S (2753)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.Fg5 h6 6.Fh4 dxc4 7.e4 g5 8.Fg3 b5 9.Fe2 Fb7 10.e5 Hd5 11.0-0 Hxc3 12.bxc3 c5 13.a4 a6 14.Vb1 g4 15.Hh4 cxd4 16.axb5 d3 17.Fxg4 a5 18.Ff3 Fxf3 19.Hxf3 Vd5 20.Ba4 Hd7

griscsukkarjakin_722

21.Va2 Hb6

Karjakin kevesellte a 21...Vxb5 22.Bb1 Vd5 23.Hd2 Fe7 24.Vxc4 Vxc4 25.Hxc4 Hc5 26.Bxa5 Bxa5 27.Hxa5 Kd7 folytatás kínálta esélyt.

22.Bxa5 Bxa5 23.Vxa5 Fc5 24.Va2 0-0 25.Vd2 Kh7 26.Be1 Fe7 27.Ff4 Bg8 28.Kh1 Ff8 29.Fe3 Hd7 30.Fd4 Vxb5

griscsukkarjakin_723

31.Vf4 Fg7?

Mi szólt a 31...Bg7 32.Fe3 Kg8 33.Ba1 Vb2 folytatás ellen?

32.Vxf7 Vd5 33.Hd2?!

Kölcsönös időzavarban csatáztak. 33.Vh5 Bf8 34.Ba1 Ba8 35.Bxa8 Vxa8 36.h3, vagy vagy 33.Ba1 Bf8 34.Vh5 Bf5 35.Vg4 is számításba jött.

33...Bf8 34.Ve7 Bf5?

Karjakin a 34...Hb8 35.He4 Vxe4 36.Bxe4 d2 37.h3 d1V+ 38.Kh2 Hc6 39.Vxe6 Hxd4 40.Bxd4 Ve1 41.f4 Ve3 folytatásban jó remiesélyt kaphatott volna.

35.Be3

griscsukkarjakin_724

35...Bg5?!

Nem volt idő kiszámolni a 35...Hxe5 36.Bg3 Bf7 37.Vxf7 Hxf7 38.Bxg7+ Kh8 39.Ff6 Vf5 40.Bg6+ Kh7 41.Bg7+ változatot.

36.Bg3 Hxe5? 37.Bxg5 hxg5 38.Hxc4!?

Számításba jött a 38.h4 gxh4 39.Hf3 d2 40.Hxd2 h3 41.Vh4+ folytatás.

38...Kg6 39.Ve8+ Hf7?? 40.Vg8 és sötét feladta, 40…e5-re 41.Hxe5+ Kf6 42.Hxf7+ Ke7 43.Vxg7 Vxf7 44.Vxg5+ nyert volna.

Zsobava,F (2699) - Nakamura,H (2799)
Vezérgyalog megnyitás  [D00]

1.d4 Hf6 2.Hc3 d5 3.Ff4 Ff5 4.f3 e6 5.g4 Fg6 6.h4

A nyitás nem érhette váratlanul Hikaru Nakamurát, hiszen a grúz sakkozó már többször is megjátszotta.

6...h5 7.g5 Hfd7 8.e3 a6 9.Fd3 Fxd3 10.cxd3 Hc6 11.g6!? fxg6 12.Fg5 Fe7 13.f4 Hf6 14.Vb3 Vd7 15.Hf3 Hg4 16.Ke2 Ff6 17.Bac1 b6 18.Bc2 He7 19.Bhc1 0-0 20.Va4 Vd8 21.Hd1 Ba7 22.Hf2 Hh6 23.Bg1 Hf7 24.Va3 Kh7 25.Hh3 Hd6 26.He5 Hdf5 27.b4 Vd6 28.Vc3 c6 29.Hf3?

zsobavanakamura_734

29...a5!

Nakamura hosszas előkészítés nagy előnyt ért el a vezérszárnyi robbantással.

30.bxa5 Bxa5 31.Vd2 Ba3 32.Bgc1 Bfa8 33.Hf2

zsobavanakamura_735

33...c5 34.dxc5 bxc5 35.Bxc5 Bxa2 36.B5c2 Bxc2 37.Vxc2 Hg3+ 38.Ke1 Vb4+ 39.Vd2 Vxd2+ 40.Hxd2 Hef5 41.e4 Fxg5 42.hxg5 Hd4

Közelinek tűnt az amerikai nagymester győzelme, de a nyerés küszöbén kissé könnyelművé vált.

43.Hh3 Ba3 44.f5 exf5

Erősebb volt a 44...dxe4 45.dxe4 gxf5 46.g6+ Kxg6 47.exf5+ Kxf5 folytatás.

45.exd5 Hge2 46.Bc8 Bxd3 47.Hc4 Bxh3

zsobavanakamura_736

48.He5

Zsobavának a sötét királyszárnyi gyalogállás nyújtotta az ellenjáték esélyét.

48...Hf3+?!

Jobb volt a 48...Bc3 49.Ba8 Hf3+ 50.Hxf3 Hf4 51.Kf2 Bc2+ 52.Kf1 Hxd5 53.He5 Bc7 54.Bf8 Hb6 55.Bd8 (55.Hf7 Bc8) 55...Be7 folytatás.

49.Hxf3 Hf4 50.Kf2 Hxd5 51.He5?! Bc3 52.Bd8 He7 53.Bd7 Bc2+ 54.Kg3 f4+ 55.Kxf4 Hf5 56.Bd8 Bf2+ 57.Ke4 Hg3+ 58.Kd3

zsobavanakamura_737

58...h4?

Nakamura az 58...Bf1 59.Bc8 Bf5 60.Ke3 (60.Hc6 h4) 60...Bxe5+ 61.Kf4 Bf5+ 62.Kxg3 Bxg5+ változatban nyerhetett volna.

59.Bd4 Hf5 60.Bd8 Hg3 61.Bd4 Bf5 62.Bxh4+ Hh5 63.Ke4 Bxg5 64.Kd5 Bg1 65.Ke6 Bf1 66.Bh2 Bf6+ 67.Ke7 Kg8

zsobavanakamura_738

68.Hxg6?

A bástyavégjátékban nincs mentség a világos király rossz pozíciója miatt. 68.Bd2 g5 69.Bg2 Bf5 70.Ke6 g6 71.Hxg6 Bf6+ 72.Ke5 Bxg6 73.Kf5 Kf7 74.Bxg5 Hg7+ 75.Kg4 Ba6 után a végjáték elméleti döntetlen.

68...Bxg6 69.Bxh5 Ba6 70.Bf5 g6 71.Bf6 Ba7+ 72.Ke6 Kg7 73.Bf3 Ba5! 74.Bf7+ Kh6 75.Bf1 g5 76.Kf6 Ba4 77.Bh1+ Bh4 78.Bg1 Bf4+ 79.Ke5 Kg6 80.Bh1 Ba4 és világos feladta, 81.Bf1 g4 82.Bf4 Ba5+ 83.Ke4 Kg5 84.Bf8 Kh4 85.Kf4 Ba4+ 86.Ke3 Kh3 87.Kf2 g3+ 88.Kf3 Ba3+ 89.Kf4 Kg2 a nyerés útja.

Gelfand,B (2744) - Szvidler,P (2734)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 a6 8.Fe2 b5 9.Vb3 c5 10.dxc5 Fb7 11.e5 Hfd7 12.Fe3 e6 13.0-0 Vc7 14.Bad1 Hxc5 15.Va3 Hcd7 16.Ve7 Bc8 17.a4 b4

gelfandszvidler_739

18.He4 Hf8 19.Vh4 Fxe4 20.Vxe4 Hbd7 21.Vxb4

Erősebb volt a 21.Fd4 Fh6 22.b3 Vc2 23.Bd3 folytatás.

21...Hxe5 22.Hxe5 Vxe5 23.Vd6 Vxb2 24.Ff3 Fe5 25.Vd3 Bab8 26.Vxa6 Bc3 27.Va5 Fc7 28.Va7 Bc4 29.Bc1 Bbb4 30.Bxc4 Bxc4 31.g3 Va3 32.Fd1 h5 33.Vb7 h4 34.Vb3 Bc3 35.Vxa3 Bxa3 36.Fc5 Bc3 37.Fb4 Bc4 38.Fd2 Hd7 39.Fb3 Bd4 40.Bd1 hxg3 41.hxg3 Hc5 42.Fe3 Bb4 43.Fxc5 Bxb3 44.Bd7 Fa5 45.Kg2 Bc3 46.Fe7 Kg7 47.g4 Bc4 48.g5 Fc3 49.Bd3 Fe5 50.a5 Bc6 51.Ba3 Ba6 52.Fd8 Kf8 53.Kf3 Ke8 54.Fb6 Fd6 55.Ba2 Fe7 56.Kg4 f5+ 57.gxf6 Fxf6 58.Kf4 Kd7 59.Ke4

gelfandszvidler_740

59...Fc3?

Aknamezőre lépett Szvidler, óriási tempót ajándékozott ellenfelének.

60.Kd3 Ff6 61.Kc4 Kc6 62.Bc2! és sötét feladta

Tomasevszkij,E (2749) - Dominguez Perez,L (2734)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5 Fg7 5.Fxf6 Fxf6 6.cxd5 c5 7.dxc5 Hd7 8.e3 0-0 9.Fc4 Hxc5 10.Hge2 Va5 11.Vd2

tomadomin_741

11...b5! 12.Hxb5 Vxd2+ 13.Kxd2 Bb8 14.Bhb1 Ff5 15.Hbd4 Fxb1 16.Bxb1 He4+ 17.Ke1 Bb6 18.b4 Bc8 19.Hc6 e6 20.Bc1

tomadomin_742

20...Bbxc6

Meglepetés volt a minőség visszaadása, világos gyalogelőnnyel játszhatott.

21.dxc6 Bxc6 22.b5 Bc5 23.f3 Hd6 24.Fd3 Bxc1+ 25.Hxc1 Kf8 26.Kd2 Ke7 27.Hb3 Kd7 28.a4 Kc7 29.Kc2 Hb7 30.Fe4 Hd6 31.Fd3 Hb7 32.Fe4 Hd6 33.Kd3 Kb6 34.f4 h5 35.g3 Fg7 36.Fa8 Ff6 37.Fh1 Fh8 38.Ff3 Fg7 39.Fg2 Fh8 40.Fh1 Fg7 41.Fc6 a6 42.Hd2 axb5

tomadomin_743

43.axb5?!

Jevgenyij Tomasevszkij a 43.Fxb5 Hxb5 44.Hc4+ Kc5 45.axb5 f5 (45...f6 46.b6 Kc6 47.e4 Kb7 48.Kd4 Kc6 49.e5) 46.b6 Kc6 47.e4 Ff6 48.Ke3 Kb7 49.h4 Fg7 50.He5 változatban nyerhetett volna.

43...Hxb5 44.Fe8 Hd6 45.Hc4+ Kc7 46.Hxd6 Kxd6 47.Fxf7 h4 48.Fxg6 hxg3 49.hxg3 Fb2 50.Ke4 Ke7 51.Fh5 Kf6 52.g4 Ke7

tomadomin_745

53.Kf3

A végjáték nem nyerhető, Dominguez Perez pontosan védekezett.

53...Fc1 54.Fg6 Fd2 55.Fc2 Kf6 56.Fd3 Fc1 57.Fb1 Fd2 58.Fe4 Fc1 59.Fc2 Fd2 60.Fd3 Fc1 61.Fb5 Fd2 62.Fd7 Ke7 63.Fc8 Kf6 64.Fa6 Fc1 65.Fc4 Fd2 66.Fb3 Fc1 67.Fa2 Fd2 68.Fc4 Fc1 69.g5+ Ke7 70.Ke2 Fa3 71.Fb3 Fc1 72.Kd3 Fa3 73.Kd2 Fb4+ 74.Ke2 Fa3 75.Kd3 Fc1 76.Fd1 Kf7 77.Fh5+ Ke7 78.Ke2 Kf8 79.Kf3 Fd2 80.Ke4 Fc1 81.Kd4 Fb2+ 82.Kd3 Fc1 83.Ke2 Kg7 84.Kf3 Fd2 85.Fg4 Kf7 86.Fh3 Fc1 87.Fxe6+ Kxe6 88.e4 Fd2 89.Kg4 Fc1 90.Kg3 Fd2 91.Kf3 Fc1 92.Kg4 Fd2 93.f5+ Ke5 94.Kh5 Kxe4 95.g6 Fc3 96.Kg5 Kd5 97.Kh6 Ke4 98.Kg5 Kd5 99.f6 Ke6 100.g7 Fxf6+ 101.Kg6 Ke5 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2754) - Giri,A (2776)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 e5 9.cxd5 cxd5 10.e4 exd4 11.Hxd5 Hxd5 12.exd5 h6 13.Hxd4 Vh4 14.Hf3 Vh5 15.Fh7+ Kh8 16.Vf5 Vxf5 17.Fxf5 Hf6 18.Fxc8 Bfxc8 19.Fe3 Bd8 20.Bfd1 Fe7 21.d6 Bxd6 22.Be1 Fd8

Az Aljechin emlékversenyen Viswanathan Anand a 22...Ff8 23.Bac1 Hd5 24.Fc5 Ba6 25.Fxf8 Bxf8 26.Bed1 Hf4 27.Bc7 Bxa2 28.g3 He6 29.Bxb7 Kg8 30.He5 Be8 31.Bd5 f6 32.Hc6 Kh7 33.Kg2 Bc8 34.Hd4 Hxd4 35.Bxd4 a5 36.Bdd7 Bg8 37.Bd6 Kg6 38.Ba6 h5 39.h4 Bc8 40.Baa7 Bc2 41.Bxg7+ Kf5 42.Bgb7 Bcxb2 43.Bxb2 Bxb2 44.Bxa5+ Kg6 folytatásban kisebb nehézség árán remizett a francia nagymesterrel.

23.Kf1 Kg8 24.Bad1 Bxd1 25.Bxd1 Fc7 26.Fd4 He8 27.Ke2 a6 28.Fc3 Hd6 29.Bd5 f6 30.Kd3 Be8 31.Fd4 Kf7 32.Fe3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Kirill Merkurev http://khantymansiysk2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Csakviban zajló Európa-bajnokság negyedik fordulójában Hoang Thanh Trang sötéttel játszva remizett az örmény Lilit Galojannal. A román Mihaela Sandu megnyerte negyedik partiját is az orosz olimpiai bajnoknő Olga Girja nagy hibájának köszönhetően. Négyen követik a román sakkozónőt félpontos hátránnyal, Hoang Thanh Trangnak 3 pontja van. Ötödik játszmájában világos lesz az azeri Ulvijja Fatalijevával szemben.

A kontinensviadalon Hoang Thanh Trang döntetlennel folytatta szereplését. Az örmény Lilit Galojan ellen holland védelmet játszott. Galojan láthatóan a döntetlen elérésére törekedett Európa-bajnoknőnkkel szemben, a sorozatos cserékkel egyszerűsödött a parti egyenlő esélyű végjátékra.

Mesternégyessel vezet a román Mihaela Sandu, az orosz olimpiai bajnoknő Olga Girja sokáig jobban állt, majd kiegyenlített küzdelmet láttunk. Girja erőszakoskodott, ellenfelének veszélyes szabadgyalogot engedélyezett, majd fatális királylépésével tisztet vesztett, a játszmát elbukta.

Visszalépett a versenytől a rajtlistát vezető grúz olimpiai bajnoknő, Nana Dzagnidze. A mesterhármassal kezdő orosz Alina Kaslinszkaja és a grúz Nino Bacsiasvili egymással remizett. Az élcsoportban sorban születtek a pontosztozkodások, a grúz Lela Zsavahisvili és az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja győzött, négyes holtverseny a második helyen.

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Olga Girja (orosz, 2479, 3) – Mihaela Sandu (román, 2300, 3)  0 - 1

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 3) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 3)  döntetlen

Elina Danieljan (örmény, 2458, 2,5) – Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 2,5) döntetlen

Nino Hurcidze (grúz, 2451, 2,5) – Alisza Galljamova (orosz, 2478, 2,5)  döntetlen

Lilit Galojan (örmény, 2275, 2,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 2,5)  döntetlen

Lela Zsavahisvili (grúz, 2472, 2,5) – Salomeja Zaksaite (litván, 2203, 2,5) 1 - 0

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 2,5) – Monika Socko (lengyel, 2467, 2,5)  1 - 0

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 2) – Vlada Szviridova (orosz, 2087, 2,5)  döntetlen

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 2) – Daria Csarocskina (orosz, 2391, 2)  döntetlen

Maja Lomineisvili (grúz, 2364, 2) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 2)  döntetlen

Az élmezőny állása:

H.

R

Név

FED

Élő

Pont.

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

45

WGM

Mihaela Sandu

ROU

2300

4.0

2468

8.0

9.5

2

20

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2423

3.5

2424

8.0

9.0

3

7

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2473

3.5

2392

8.0

9.5

4

18

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

2450

3.5

2337

7.0

8.5

5

10

IM

Lela Zsavahisvili

GEO

2472

3.5

2256

8.5

10.0

6

14

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

3.0

2472

8.0

9.0

7

48

IM

Lilit Galojan

ARM

2275

3.0

2465

8.5

8.5

8

85

WFM

Vlada Szviridova

RUS

2087

3.0

2462

8.0

9.0

9

70

WFM

Maria Gevorgyan

ARM

2190

3.0

2461

7.0

8.5

10

5

IM

Alisza Galljamova

RUS

2478

3.0

2400

7.0

8.0

11

39

WIM

Ulvijja Fatalijeva

AZE

2331

3.0

2362

6.5

6.5

12

4

WGM

Olga Girja

RUS

2479

3.0

2359

9.5

11.5

13

30

IM

Marina Guszeva

RUS

2391

3.0

2357

6.5

7.5

14

17

IM

Nino Hurcidze

GEO

2451

3.0

2340

7.0

8.0

15

2

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2527

3.0

2320

8.0

10.0

16

9

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2472

3.0

2304

8.0

9.5

17

15

GM

Natalija Zsukova

UKR

2456

3.0

2304

7.0

8.5

18

25

IM

Anasztazia Bodnaruk

RUS

2402

3.0

2274

6.0

7.0

19

24

IM

Meri Arabidze

GEO

2403

3.0

2232

5.5

7.0

20

67

WIM

Salomeja Zaksaite

LTU

2203

2.5

2463

9.5

11.5

21

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2570

2.5

2425

9.5

11.0

22

31

WGM

Daria Csarocskina

RUS

2391

2.5

2398

7.0

8.0

23

35

IM

Maja Lomineisvili

GEO

2364

2.5

2379

6.5

7.5

24

3

GM

Antoaneta Sztafanova

BUL

2512

2.5

2360

9.0

11.5

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Mihaela Sandu (román, 2300, 4) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2472, 3,5)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 3,5) – Jekatyarina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 3,5)

Olga Girja (orosz, 2479, 3) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 3,5)

Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 3) – Meri Arabidze (grúz, 2403, 3)

Alisza Galljamova (orosz, 2478, 3) – Marina Guszeva (orosz, 2391, 3)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 3) – Ulvijjava Fatalijeva (azeri, 2331, 3)

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2402, 3) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 3)

Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 3) – Maria Gevorgyan (örmény, 2190, 3)

Lilit Galojan (örmény, 2275, 3) – Nino Hurcidze (grúz, 2451, 3)

Vlada Szviridova (orosz, 2087, 3) – Anasztazia Szavina (2417, 3)

Galojan,L (2275) - Hoang,Thanh Trang (2472)
Holland védelem [A90]

1.d4 f5 2.Hf3 Hf6 3.g3 e6 4.c4 c6 5.Fg2 d5 6.0-0 Fd6 7.b3 Ve7 8.Fb2 0-0 9.Vc1 b5 10.He5 bxc4 11.bxc4 Fa6 12.Fa3 Hfd7 13.Fxd6 Vxd6 14.Hxd7 Hxd7 15.Va3 Vxa3 16.Hxa3

galojanhoang_730

16...Hb6

Nagymesternőnk kényelmes állással játszhatta a partit.

17.cxd5 cxd5 18.Bfc1 Bfc8 19.Ff1 Kf7 20.e3 Fxf1 21.Kxf1 Ke7 22.h4 Kd7 23.Ke1 Bab8 24.Kd2 Ha4 25.Bxc8 Bxc8 26.Bb1 Bc7 27.Bb3 Hb6 28.Bc3 Bxc3 29.Kxc3 Kc6

galojanhoang_731

30.Kb4 Hc8 31.Hb1 Kb6 32.Hd2 Hd6 33.a3 g6 34.a4 h6 35.Ka3 g5 36.hxg5 hxg5 37.Kb4 g4 38.Ka3 Kc6 39.Kb4 a6 40.Kc3 Kc7 41.Kb4 Kb6 42.Ka3 Kc7 43.Kb4 Kc6 44.Kc3 Hf7 45.Hb3 Hg5 46.Hc5 e5 47.Kd2 Hf3+ 48.Ke2 exd4 49.Hxa6 dxe3 50.Kxe3 d4+ 51.Kd3 Kb6 52.Hb8 Kc7 53.Ha6+ Kb6 54.Hb8 Kc7 és döntetlen

Girja,O (2479) - Sandu,M (2300)

girjasandu_733

45.Kf3?? c2 46.Vc7+ Kh6 47.Hg4+ Vxg4+ 48.hxg4 c1V 49.g5+ Kxg5 50.Vg3+ Kf5 51.Vg4+ Ke5 52.Ve4+ Kd6 53.Vxg6 Fd5+ 54.Kg3 Ve3+ és a 71. lépésben világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Zalakaroson a lett Igor Kovalenko győzelmével fejeződött be a XXXIV. Sakkfesztivál, megvédte tavalyi  elsőségét. A rajtlistán hatodik nagymester vereséggel rajtolt, de a következő nyolc fordulóban csak két döntetlent engedélyezett ellenfeleinek. A befejező játéknapon 122 lépésben harcolta ki a döntetlent az osztrák Markus Raggerrel szemben. A nyílt magyar bajnoki címet Horváth Ádám szerezte meg, fél ponttal szerzett kevesebbet a győztestől. A 80 résztvevős tornán 69 címviselő játszott, 27-en nagymesterek voltak.

A Hotel Karos Spa Gála-termében rendezték meg a hagyományos fesztivált, amely egyúttal eldöntötte a nyílt magyar bajnoki cím sorsát is. A lettek második számú játékosa, Igor Kovalenko megismételte tavalyi sikerét, elsőként ért a célba a 80 résztvevős, 9 fordulós svájci rendszerű viadalon. Kovalenko vereséggel rajtolt, sakkozásunk ígéretes tehetségétől, Kántor Gergelytől kapott ki, a következő nyolc partijában hatszor is győzni tudott két döntetlen mellett. Nyolcadik partiját éppen a vezető izraeli Avital Boruchovsky ellen nyerte meg. Az utolsó játéknapon elsőségét jelentő fél pontot 122 lépéses remivel vívta ki, bástyájával sikerrel védekezett az osztrák Markus Ragger bástya és huszárjával szemben. Ragger mesterhármassal kezdett, de később csak egy partiban győzött. Az indiai Adhiban is megőrizte veretlenségét.

A magyar bajnoki címet Horváth Ádám szerezte meg, aki a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp versenyzője. Horváth döntetlennel indított, kétszer szenvedett vereséget, az indiai Adhiban és a német Matthias Bluebaum ellen kényszerült feladásra, de hat nyeréssel a legjobb magyar lett. A befejező játéknapon világossal az ukrán olimpiai bajnok Zahar Jefimenkot győzte le, 15 Élő-pontot is kasszírozott.

Papp Gábor az ötödik forduló után holtversenyben az élen állt, a hajrában kettőt is vesztett. A címvédő Berkes Ferenc veretlen maradt, de csak három partit tudott megnyerni.

A női olimpiai válogatottból Vajda Szidónia, Mádl Ildikó, Papp Petra és Gara Anita játszott. Vajda Szidónia erős ellenfelekkel küzdhetett meg, ezt hűen tükrözi a 4,5 pontjának performance-pontszáma, a 2492, 18 Élő-pontot nyert. Mádl Ildikó is 4,5 ponttal zárt (2385, + 3), Papp Petra jó hajrával 4-gyel végzett (2327, + 7). Gara Anita négy parti után visszalépett a versenytől.

A XXXIV. Sakkfesztivál végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

6

GM

Igor Kovalenko

LAT

2650

7.0

45.0

32.5

2682

2

24

GM

Avital Boruchovsky

ISR

2517

6.5

49.5

36.5

2713

3

2

GM

Markus Ragger

AUT

2668

6.5

49.5

36.0

2734

4

7

GM

Adhiban B.

IND

2636

6.5

48.5

32.5

2661

5

23

GM

Horváth Ádám

HUN

2528

6.5

43.5

29.5

2651

6

8

GM

Papp Gábor

HUN

2594

6.0

49.5

33.5

2648

7

9

IM

Matthias Bluebaum

GER

2594

6.0

48.5

32.5

2642

8

3

GM

Berkes Ferenc

HUN

2664

6.0

48.5

31.0

2659

9

13

GM

Prohászka Péter

HUN

2582

6.0

43.0

29.5

2585

10

28

IM

Danny Raznikov

ISR

2484

6.0

43.0

27.5

2603

11

17

GM

Levente Vajda

ROU

2554

6.0

41.0

29.5

2585

12

12

GM

Alekszander Kovcsan

UKR

2585

6.0

40.0

26.5

2557

13

20

GM

Szabó Gergely A.-Gy.

ROU

2548

5.5

47.5

31.0

2565

14

37

IM

Bogdan-Daniel Deac

ROU

2437

5.5

46.5

30.0

2621

15

14

IM

Dennis Wagner

GER

2572

5.5

43.5

29.5

2546

16

5

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2654

5.5

43.5

27.5

2532

17

33

GM

Bryan G Smith

USA

2467

5.5

43.0

29.0

2570

18

18

GM

Gonda László

HUN

2553

5.5

42.5

26.5

2489

19

10

GM

Bánusz Tamás

HUN

2590

5.5

40.5

27.0

2508

20

1

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2669

5.5

40.0

24.0

2494

(80 résztvevő)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Csakviban zajló Európa-bajnokság harmadik fordulójában Hoang Thanh Trang világossal játszva legyőzte az orosz Jevgenyiju Ohodot. A játéknapon négyen nyerték meg harmadik partijukat is, az orosz Alina Kaslinszkaja a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova ellen nyert,  a román Maihaela Sandu az orosz Alekszandra Gorjacskina elleni győzelmével okozott meglepetést. A grúz Nana Dzagnidze fordulatokban gazdag játszmában bástyaáldozattal mentette örökös sakkal döntetlenre csatáját az örmény Elina Danieljannal szemben. A két és félpontos Hoang a negyedik játéknapon sötéttel az örmény Lilit Galojannal mérkőzik meg.

Az Európa-bajnokságon olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang győzelemmel folytatta szereplését. Az orosz Jevgenyija Ovod ellen kétfrontos akciót intézett, a sötét haderő passzivitásba kényszerült. Trang anyagi előnyét könnyedén érvényesítette, fél pontra követi a mesterhármassal rajtoló négyest.

A játéknap nagy meglepetését a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova veresége jelentette. A korábbi kontinensbajnok kedvező pozícióját csúnyán elrontotta, időzavarban meg is könnyítette az orosz Alina Kaslinszkaja feladatát. A román Mihaela Sandu az orosz Alekszandra Gorjacskina feletti győzelmét is a nem várt eredmény kategóriájába sorolhatjuk.

Nehéz pillanatokat élt át a rajtlistát vezető olimpiai aranyérmes grúz Nana Dzagnidze. A fordulatokban gazdag partiban az örmény Elina Danieljan nyerhetett volna, a kapkodásban elnézte az örökös sakkhoz vezető bástyaáldozatot.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze (grúz, 2570, 2) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 2)  döntetlen

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 2) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 2)  0 - 1

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2402, 2) – Olga Girja (orosz, 2478, 2)  0 - 1

Mihaela Sandu (román, 2300, 2) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 2)  1 - 0

Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 2) – Anasztazia Szavina (orosz, 2417, 2)  1 - 0

Vlada Szviridova (orosz, 2087, 2) – Lela Zsahavisvili (grúz, 2472, 2)  döntetlen

Monika Socko (lengyel, 2467, 2) – Lilit Galojan (örmény, 2275, 2)  döntetlen

Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 1,5) – Maria Gevorgyan (örmény, 2190, 1,5)  1 - 0

Alisza Galljamova (orosz, 2478, 1,5) – Sopiko Guramisvili (grúz, 2370, 1,5)  1 - 0

Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 1,5) – Jevgenyija Ovod (orosz, 2320, 1,5)  1 – 0

Nino Hurcidze (grúz, 2451, 1,5) – Inga Csarhalasvili (grúz, 2318, 1,5) 1 – 0

Cemre Yilmiz Betul (török, 2315, 1,5) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 1,5) 0 – 1

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

ÉLő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

45

WGM

Mihaela Sandu

ROU

2300

3.0

2463

4.0

5.0

2

20

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2423

3.0

2399

3.0

4.0

3

4

WGM

Olga Girja

RUS

2479

3.0

2389

4.0

5.5

4

7

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2473

3.0

2377

3.5

4.5

5

48

IM

Lilit Galojan

ARM

2275

2.5

2462

4.5

4.5

6

67

WIM

Salomeja Zaksaite

LTU

2203

2.5

2459

4.0

5.5

7

14

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

2.5

2445

4.5

4.5

8

85

WFM

Vlada Szviridova

RUS

2087

2.5

2437

4.5

5.5

9

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2570

2.5

2425

4.5

5.5

10

5

IM

Alisza Galljamova

RUS

2478

2.5

2375

3.0

4.0

11

9

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2472

2.5

2319

3.0

4.5

12

11

GM

Monika Socko

POL

2467

2.5

2284

4.0

5.0

13

10

IM

Lela Zsavahisvili

GEO

2472

2.5

2283

4.5

5.5

14

18

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

2450

2.5

2272

4.0

5.5

15

17

IM

Nino Hurcidze

GEO

2451

2.5

2271

3.0

4.0

16

2

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2527

2.5

2251

4.0

5.5

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Olga Girja (orosz, 2479, 3) – Mihaela Sandu (román, 2300, 3)

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 3) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 3)

Elina Danieljan (örmény, 2458, 2,5) – Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 2,5)

Nino Hurcidze (grúz, 2451, 2,5) – Alisza Galljamova (orosz, 2478, 2,5)

Lilit Galojan (örmény, 2275, 2,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 2,5)

Lela Zsavahisvili (grúz, 2472, 2,5) – Salomeja Zaksaite (litván, 2203, 2,5)

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2450, 2,5) – Monika Socko (lengyel, 2467, 2,5)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 2) – Vlada Szviridova (orosz, 2087, 2,5)

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 2) – Daria Csarocskina (orosz, 2391, 2)

Maja Lomineisvili (grúz, 2364, 2) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2459, 2)

Hoang,Thanh Trang (2472) - Ovod,E (2320)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vc2 g6 5.Ff4 Ff5 6.Vb3 Vb6 7.e3 Hbd7 8.Hc3 Fg7 9.h3 h6 10.g4 Fe6 11.c5 Vxb3 12.axb3 a6 13.b4 g5 14.Fg3 0-0

hoangovod_716

15.Hd2 Hh7 16.Hb3 f5 17.Ha5 Ba7 18.Fe2 f4 19.Fh2 Bf6 20.0-0-0 Hhf8 21.exf4 gxf4 22.Fd3 Ff7 23.Bhe1 b6 24.cxb6 Hxb6

hoangovod_717

25.h4 Fg6? 26.g5 hxg5 27.hxg5 Bf7 28.Hxc6 Bc7 29.Fxg6

Jelentős anyagi előnyt szerzett a 29.Hd8 Fxd3 30.Hxf7 Fe4 31.Fxf4 Bxc3+ 32.bxc3 Kxf7 33.f3 Fxf3 34.Bd2 folytatás.

29...Hxg6 30.Hd8 Ha4?

hoangovod_718

31.Hxf7 Hxc3 32.bxc3 Bxc3+ 33.Kb2 Bf3 34.Hh6+ Fxh6 35.gxh6 Bxf2+ 36.Kc3 Bxh2 37.Bh1 Bf2 38.Bdg1 Bf3+ 39.Kd2 Bg3 40.Bxg3 fxg3 41.Bg1 Kh7 42.Bxg3 Kxh6 43.Ba3 Kg5 44.Bxa6 Hf8 45.b5 Kf5 46.b6 Hd7 47.b7 Ke4 48.Ba8 Kxd4 49.Bd8 és sötét feladta

Dzagnidze,N (2570) - Danieljan,E (2458)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fa6 5.Vc2 Fb7 6.Hc3 c5 7.e4 cxd4 8.Hxd4 Fc5 9.Hb3 Hc6 10.Fg5 h6 11.Fh4 Hd4 12.Hxd4 Fxd4 13.Fd3 Vb8 14.Fg3 Fe5 15.0-0-0 0-0 16.Fxe5 Vxe5 17.Kb1 Bac8 18.Bhe1 d6 19.g3 Bfd8 20.f4 Vc5 21.e5 dxe5 22.fxe5 Hd7?! 23.Hb5 Ff3

dzagnidzedanieljan_719

24.Bd2

Szép előnyt adott a 24.Fh7+ Kh8 25.Hd6 Bf8 26.Bd2 Bcd8 27.Vc3 folytatás.

24...a5 25.Hd6?! Hxe5 26.Hxc8 Bxc8 27.Vc3 Hxd3 28.Bxd3 Fh5 29.Ka1 Fg6 30.Bd4 Vh5 31.Vd2 Kh7 32.Bc1 Vc5 33.Bc3 Vf5 34.Bc1 e5 35.Bd6

dzagnidzedanieljan_720

35...Bxc4 36.Bxb6 a4 37.Bb4 Vf2 38.Ve1 Bxc1+ 39.Vxc1 Vxh2 40.Bxa4 Vxg3 41.Bc4 Fd3 42.Bc7 f5 43.a4 e4 44.Vc3 h5

Elina Danieljan nyerhetett volna a 44...f4 45.Bd7 Vg1+ 46.Ka2 Fb1+ 47.Ka3 f3 folytatással.

45.a5? h4 46.a6 h3

Nem menekülhetett volna meg a vereségtől Nana Dzagnidze a 46...Fxa6 47.Vc5 Vg4 48.Ve5 h3 változatban.

47.a7 h2 48.a8V h1V+ 49.Vc1 Vge1?

dzagnidzedanieljan_721

50.Bxg7+! Kxg7 51.Va7+ Kg8 52.Vb8+ Kg7 53.Ve5+ Kg8 54.Ve8+ Kg7 55.Ve5+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló Grand Prix-verseny hetedik fordulójában a félpontos előnnyel vezető olasz Fabiano Caruana világossal remizett az izraeli Borisz Gelfanddal. Az orosz Szergej Karjakin nem bírt a grúz Baadur Zsobavával. A világossal játszók három partiban is eredményesek voltak. Az amerikai Hikaru Nakamura a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen megszerezte első győzelmét. A kubai Leinier Dominguez Perez megfosztotta veretlenségétől az orosz Peter Szvidlert. Újabb vereséget szenvedett el az orosz Jevgenyij Tomasevszkij, a holland Anish Giri először nyert. Gyorsan remizett az orosz derbin Dmitrij Jakovenko és Alekszandr Griscsuk.

Megőrizte félpontos előnyét a rajtlistát is vezető olasz Fabiano Caruana. Az izraeli Borisz Gelfand Grünfeld védelme ellen nem játszott hatékonyan, de a döntetlen is elegendő volt számára az éllovasi pozíció megtartására. Gelfand hetedszer remizett.

A kubai Leinier Dominguez Perez és az orosz Szergej Karjakin követi Caruanát. A kubai sakkozó fontos rangadót nyert az orosz Peter Szvidlerrel szemben. A spanyol megnyitású partiban Dominguez pontosabban értékelte a pozíciót, Szvidler elhibázott huszárlépésére jelentős előnybe került. Az orosz sakkozó elvesztette veretlenségét.

A grúz Baadur Zsobava két sikerrel megvívott Caro-Kann védelmű játszmája után Karjakin ellen a francia védelem ritkább változatára szavazott. Zsobava gyalogot, majd minőséget is áldozott. Karjakin a bonyodalmakban csak a remire vezető folytatást találta meg.

Hat döntetlent követően megszerezte első győzelmét az amerikai Hikaru Nakamura. Az eredeti megnyitással a sorozatban három vereséget is elszenvedő francia Maxime Vachier-Lagrave soraiban komoly zavart okozott, 27 lépés után már fogadhatta is ellenfele gratulációját. A GP-sorozat első két helyezettje világbajnok-jelölt lesz, a viadal jelenlegi állása szerint Caruana és Nakamura a két jelölt.

A torna előtt a pontversenyt vezető orosz Jevgenyij Tomasevszkij újabb vereségével végképp búcsút mondhatott reményeinek. A holland Anish Giri első győzelmének örülhetett. Tomasevszkij a parti feszültségét nem bírta, időzavarban többször is hibázott.

Az orosz derbi, Dmitrij Jakovenko és Alekszandr Griscsuk partija gyorsan döntetlennel ért véget, a nagymesterek lépést ismételtek.

A 7. forduló párosítása:

Fabiano Caruana (olasz, 2803) – Borisz Gelfand (izraeli, 2744) döntetlen (Grünfeld védelem, 30)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780) döntetlen (Grünfeld védelem, 21)

Szergej Karjakin (orosz, 2753) – Baadur Zsobava (grúz, 2699) döntetlen (Francia védelem, 32)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2799) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 27)

Anish Giri (holland, 2776) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 58)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) – Peter Szvidler (orosz, 2734) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 38)

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 5 pont

2-3. Leinier Dominguez Perez és Szergej Karjakin 4,5

4-5. Peter Szvidler és Hikaru Nakamura 4

6-7. Borisz Gelfand és Dmitrij Jakovenko 3,5

8-10. Anish Giri,  Baadur Zsobava és Alekszandr Griscsuk 3

11. Jevgenyij Tomasevszkij 2,5

12. Maxime Vachier-Lagrave 1,5

A 8. forduló párosítása:

Borisz Gelfand – Peter Szvidler

Jevgenyij Tomasevszkij – Leinier Dominguez Perez

Maxime Vachier-Lagrave – Anish Giri

Baadur Zsobava – Hikaru Nakamura

Alekszandr Griscsuk – Szergej Karjakin

Fabiano Caruana – Dmitrij Jakovenko

Caruana,F (2803) - Gelfand,B (2744)
Grünfeld védelem [D73]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Hf3 Fg7 5.Fg2 d5 6.cxd5 cxd5 7.Hc3 0-0 8.He5 Ff5 9.Fe3 Vb6 10.Vd2 Hc6 11.Bc1 Bac8 12.0-0 Bfd8 13.Ha4 Vb5 14.b3

caruanagelfand_701

14...Hxe5 15.dxe5 He4 16.Vb2 b6 17.Fd4 Vb4 18.Bfd1 Bxc1 19.Bxc1 Bc8 20.e3 Hc5?!

Pontosabb volt a 20...Bxc1+ 21.Vxc1 h5 22.f3 Hg5 folytatás.

caruanagelfand_702

21.e6! Fxe6 22.Fxg7

Számolni kellett a 22.Hxc5 Bxc5 23.Fxc5 Fxb2 24.Fxb4 Fxc1 25.Fxe7 Kg7 26.Fd6 lehetőséget is.

22...Hxa4 23.Bxc8+ Fxc8 24.Va1 f6

caruanagelfand_703

25.Fxf6 exf6 26.Fxd5+ Kg7 27.bxa4 Vxa4 28.e4 Vb5 29.Kg2 Vc5 30.Vd1 Fd7 és döntetlen

Nakamura,H (2799) - Vachier-Lagrave,M (2754)
Vezérgyalog megnyitás [A45]

1.d4 Hf6 2.Ff4 b6 3.c4 Fb7 4.Hc3 e6 5.a3 d5 6.e3 Fd6 7.Fg5 h6 8.Fxf6 Vxf6 9.cxd5 exd5 10.Va4+ Kf8?! 11.g3 c6 12.Fg2 g6 13.Hge2 Kg7 14.0-0 Vd8

nakamuravachier_704

15.e4 dxe4 16.Hxe4 Be8 17.Bad1 Ha6 18.H2c3 Hc7?

Taktikai csapást engedélyezett, ami növelte világos előnyét.

nakamuravachier_705

19.Hc5! bxc5 20.dxc5 Hd5 21.cxd6 Vxd6 22.He4 Ve5 23.Bc1 Hb6? 24.Vb4 Bad8 25.Hc5

Még erősebb volt a 25.Bce1 Bf8 26.Hc5 Vc7 27.Hxb7 Vxb7 28.Be7 Vb8 29.Fxc6 folytatás.

25...Bd4??

A francia sakkozó halálos kötésbe lépett.

26.Vc3 Fc8?

A reménytelen állásban azonnali vesztőlépés. 26...Bb8 27.Bfe1 Vf6 28.He4 Bxe4 29.Vxf6+ Kxf6 30.Fxe4 Hd5 31.b4 változatban is az anyagi előnnyel világosnak simán nyernie kell.

27.Bce1 és sötét feladta

Dominguez Perez,L (2734) - Szvidler,P (2734)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.a4 b4 9.d4 0-0 10.dxe5 dxe5 11.Hbd2 Fc5 12.Ve2 Ve7 13.a5

A londoni világbajnok-jelölti versenyen Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler a 13.Hc4 Fg4 14.c3 bxc3 15.bxc3 h6 16.Fc2 Ve6 17.He3 Fxe3 18.Vxe3 Ha5 19.Hd2 Vc6 20.h3 Fe6 21.Vg3 Hd7 22.Bb1 Bfb8 23.Fa3 Hc4 24.Hxc4 Vxc4 25.Fb4 a5 26.Fd3 Va2 27.Ba1 Vd2 28.Bed1 Vf4 29.Vxf4 exf4 30.Fe7 Be8 31.Fa3 Fb3 32.Fb5 Fxd1 33.Fxd7 Fc2 34.Fxe8 Bxe8 35.f3 Bd8 36.Fe7 Bd7 37.Fh4 g5 38.Fe1 Bd1 39.Bxd1 Fxd1 40.c4 Fxa4 41.Fxa5 folytatásban remizett.

13...h6 14.h3 Bd8 15.Fc4 Hd4 16.Hxd4 Fxd4 17.Hb3 c5 18.Hxd4 cxd4 19.Fd2 Vc5 20.b3 Fe6 21.Fd3

Számításba jött a 21.Fxa6 Ba7 22.Fb5 Bda8 23.Ba4 folytatás is.

21...Fd7

dominguezszvidler_707

22.Fxa6 Bdb8 23.Fd3 Bxa5 24.Vf3

Sokan a 24.Bxa5 Vxa5 25.f4 változatra szavaztak volna.

24...Bb6 25.Vg3 Hh5?

dominguezszvidler_708

26.Vh4 Hf6 27.f4 Bxa1 28.Bxa1 Fc6 29.fxe5 Vxe5 30.Ff4 Ve8 31.e5 Hd5 32.Fg3 Fb5

dominguezszvidler_709

33.Vxd4 Fxd3 34.cxd3 Vc6 35.Kh2 Bb5 36.Ba7 h5? 37.Ve4 Bc5?

dominguezszvidler_710

38.e6! és sötét feladta

Giri,A (2776) - Tomasevszkij,E (2749)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 Fb7 9.d3 d6 10.Hbd2 Ha5 11.Fa2 c5 12.Hf1 bxa4 13.He3 Fc8

A bakui GP-n Jevgenyij Tomasevszkij a 13...Fc6 14.Hh4 Fd7 15.Hhf5 Bb8 16.Vf3 Kh8 17.Vg3 folytatást választotta Fabiano Caruana ellen.

14.Hh4

Tbilisziben Leinier Dominguez Perez a 14.Fd2 Fd7 15.Fxa5 Vxa5 16.c3 Bab8 17.Fb3 Vb6 18.Fxa4 Fxa4 19.Vxa4 Vxb2 20.Vxa6 Vxc3 21.Hf5 Bfe8 22.Hxe7+ Bxe7 23.Vxd6 változatban jutott előnyhöz az orosz nagymesterrel szemben.

14...g6 15.Hf3 Fd7 16.Hd5 Hxd5 17.Fxd5 Bb8 18.Fh6 Be8 19.Vd2 Fc6 20.Fxc6 Hxc6 21.c3 Vd7 22.Vc2 a5 23.Bxa4 Bed8 24.Fc1

giritoma_711

24...d5 25.exd5 Vxd5 26.Bae4 f6 27.Va4 Bbc8 28.B4e3 Bc7 29.Hd2 Bcd7 30.Hc4 Ve6 31.Vc2 Fd6 32.f4 Fc7 33.Bf3 Bd5 34.Ve2 Kh8?!

giritoma_712

35.Vf1 f5 36.Bfe3 Vf6 37.Ve2 Be8 38.g4

Az időzavar legizgalmasabb pillanataiban az ellenfelet meglepő lépés.

38...Vh4?! 39.gxf5 gxf5 40.Kh1 Bd7? 41.Bg1 e4?!

giritoma_713

42.Vg2 Vf6 43.Bg3 Vf7 44.b3 Fd8 45.dxe4 fxe4 46.f5 Fc7 47.Bg4 He5 48.Bxe4 Bdd8

giritoma_714

49.Fg5 Bb8 50.Ve2 Hd7 51.Be6 Bg8 52.Vf3 Bbe8 53.Vg4 Bef8 54.Hd6 Fxd6 55.Bxd6 Vxf5

giritoma_715

56.Bxd7 Vxg4 57.Bxg4 Bf5 58.Bd5 és sötét feladta

Karjakin,S (2753) - Zsobava,B (2699)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hc6

A grúz sakkozó a nyitásban kerüli a divatos változatokat. Kétszer a Caro-Kann védelem ritkább varija jó szolgálatot tett.

4.e5 Hge7 5.Hf3 Fd7 6.He2 Hf5 7.Hg3 Hh4 8.c3 g6 9.Ff4 f6 10.Hxh4

Figyelmet érdemelt a 10.Hh5 fxe5 11.Hxe5 Fd6 12.Hg7+ Kf8 13.Fh6 folytatás.

10...fxe5 11.Hxg6 hxg6 12.dxe5

A taktikai adok-kapokban világos gyalogot nyert, de sötét elegendő kompenzációhoz jutott.

12...Vh4 13.He2 0-0-0 14.Vd2 Bh5 15.Hg3

karjakinzsobava_706

15...Bxe5+

Zsobava nem riadt vissza az áldozattól, a taktikai esélyeket jól megérezte.

16.Fxe5 Hxe5 17.Ve3 Hc6 18.Fb5 Fh6 19.Ve2 e5 20.Bd1 a6 21.Fxa6 He7 22.Fb5 c6 23.Vxe5 Ff4 24.Bd4?!

Az egyetlen esélyt a 24.Vd4 cxb5 25.He2 változat adta volna.

24...Fxe5 25.Bxh4 cxb5 26.0-0 Kc7 27.Be1 Kd6 28.Bh7 Hc6 29.Bd1 Ke6 30.Be1 Kd6 31.Bd1 Ke6 32.Be1 és döntetlen

Jakovenko,D (2738) - Griscsuk,A (2780)
Grünfeld védelem  [D78]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Hf3 Fg7 5.Fg2 d5 6.0-0 0-0 7.Vb3 Vb6 8.Hc3 Bd8 9.Bd1 Ff5 10.He1 dxc4 11.Vxc4 Ha6 12.e4 Fe6 13.d5 cxd5 14.exd5 Fg4 15.Fe3 Vxb2 16.Hd3 Va3 17.Hb5 Va5 18.Fd2 Vb6 19.Fe3 Va5 20.Fd2 Vb6 21.Fe3 Va5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Kirill Merkurev http://khantymansiysk2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Csakviban zajló XVI. női Európa-bajnokság második fordulójában tizenöten nyerték meg második játszmájukat is. Hoang Thanh Trang sötéttel a grúz Inga Csarhalasvilivel remizett, egylépéses nyerést hagyott ki. A játéknapon két nagy meglepetés is született, az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina és a korábbi kontinensbajnok ukrán Natalija Zsukova is vereséget szenvedett. Hoang következő partiját az orosz Ovoddal világossal játssza.

A 11 fordulós svájci rendszerű Európa-bajnokságon tizenöten vették sikerrel a második akadályt is. A rajtlistát vezető grúz Nana Dzagnidze és a harmadik, korábbi Európa-bajnok bolgár Antoaneta Sztefanova is sötéttel gyűjtötte be az egész pontot. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a holland védelmű partiban sajnos nem használta ki grúz ellenfelének, Inga Csarhalisvilinek nagy hibáját, egylépéses nyerést hagyott ki, elterelő bástyalépése döntő anyagi előnyhöz vezetett volna.

A második forduló nem nélkülözte a meglepetéseket sem. Az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina világossal kapott ki a lett Salomeja Zaksaitetől (2203), az első kontinensviadal győztese, az ukrán Natalija Zsukova az örmény Lilit Galojannal szemben kényszerült feladásra.

Az élcsoportban a 2. forduló eredményei:

Marina Guszeva (orosz, 2391, 1) – Nana Dzagnidze (grúz, 2570, 1)  0 - 1

Daria Csarocskina (orosz, 2391, 1) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 1)  0 - 1

Olga Girja (orosz, 2479, 1) – Zoya Schleining (német, 2375, 1)  1 - 0

Szvetlana Matvejeva (orosz, 2380, 1) – Alisza Galljamova (orosz, 2478, 1)  döntetlen

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 1) – Maja Lomineisvili (grúz, 2364, 1)  1 - 0

Gunay Mammadzava (azeri, 2336, 1) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 1)  0 - 1

Inga Csarhalasvili (grúz, 2318, 1) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 1)  döntetlen

Lela Zsavahisvili (grúz, 2472, 1) – Ulvijja Fatalijeva (azeri, 2331, 1)  1 - 0

Gulnar Mammadova (azeri, 2293, 1) – Monika Socko (lengyel, 2467, 1)  0 - 1

Elina Danieljan (örmény, 2458, 1) – Sofio Gvetadze (grúz, 2319, 1)  1 – 0

Lilit Galojan (örmény, 2275, 1) – Natalija Zsukova (ukrán, 2456, 1) 1 – 0

Salome Melia (grúz, 2453, 1) – Mihaela Sandu (román, 2300, 1) 0 – 1

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

48

IM

Lilit Galojan

ARM

2275

2.0

2456

1.0

1.0

2

45

WGM

Mihaela Sandu

ROU

2300

2.0

2452

1.0

2.0

3

70

WFM

Maria Gevorgyan

ARM

2190

2.0

2434

1.0

2.0

4

85

WFM

Vlada Szviridonova

RUS

2087

2.0

2402

1.0

2.0

5

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2570

2.0

2391

1.0

2.0

6

3

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2512

2.0

2391

1.0

1.5

7

4

WGM

Olga Girja

RUS

2479

2.0

2375

1.0

2.0

8

6

WGM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2474

2.0

2364

1.0

2.0

9

7

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2473

2.0

2336

1.0

1.5

10

10

IM

Lela Zsavahisvili

GEO

2472

2.0

2331

1.0

2.0

11

14

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

2.0

2319

1.0

1.0

12

11

GM

Monika Socko

POL

2467

2.0

2293

1.0

2.0

13

20

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2423

2.0

2286

1.0

2.0

14

22

IM

Anasztazia Szavina

RUS

2417

2.0

2275

1.0

1.0

15

25

IM

Anasztazia Bodnaruk

RUS

2402

2.0

2179

1.0

1.0

16

51

WGM

Maria Kurszova

ARM

2267

1.5

2527

1.5

2.0

17

32

IM

Szvetlana Matvejeva

RUS

2380

1.5

2478

1.5

2.0

18

42

WGM

Inga Csarhalasvili

GEO

2318

1.5

2472

1.5

1.5

22

9

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2472

1.5

2318

1.5

2.5

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

Nana Dzagnidze (grúz, 2570, 2) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 2)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 2) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2423, 2)

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2402, 2) – Olga Girja (orosz, 2478, 2)

Mihaela Sandu (román, 2300, 2) – Alekszandrija Gorjacskina (orosz, 2474, 2)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 2) – Anasztazia Szavina (orosz, 2417, 2)

Vlada Szviridova (orosz, 2087, 2) – Lela Zsahavisvili (grúz, 2472, 2)

Monika Socko (lengyel, 2467, 2) – Lilit Galojan (örmény, 2275, 2)

Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 1,5) – Maria Gevorgyan (örmény, 2190, 1,5)

Alisza Galljamova (orosz, 2478, 1,5) – Sopiko Guramisvili (grúz, 2370, 1,5)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 1,5) – Jevgenyija Ovod (orosz, 2320, 1,5)

Csarhalasvili,I (2318) - Hoang,Thanh Trang (2472)
Holland védelem [A87]

1.d4 f5 2.Hf3 Hf6 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.0-0 0-0 6.c4 d6 7.Hc3 Ve8 8.d5 a5 9.Bb1 Fd7 10.b3 Ha6 11.Fb2 h6 12.Hd4 Hc5 13.a3 c6 14.b4 axb4 15.axb4 Hce4 16.Hxe4 fxe4 17.He6 Fxe6 18.dxe6 Vc8 19.Fxf6 Bxf6 20.Fxe4 Vxe6 21.Vd3 Ba4 22.Bfc1 Kh7 23.h4 h5 24.Bc2 Bf8 25.Kg2??

csarhalasvilihoang_700

25...Bfa8?

Európa-bajnoknőnk azonnal nyerhetett volna a 25...Ba3! lépéssel.

26.Ff3 Ba3 27.Bb3 Bxb3 28.Vxb3 Vf5 29.Ba2 Bxa2 30.Vxa2 e5 31.e4 Vf7 32.Vc2 Ff6 33.b5 Fd8 34.bxc6 bxc6 35.Vd2 Vc7 36.Fe2 Fe7 37.Va2 Vb7 38.Va5 Kg7 39.Vd2 Vb6 40.Va2 Vd4 41.Vc2 Fd8 42.Ff1 Fb6 43.Fd3 Fc5 44.Ff1 Va1 45.Vd2 Vb1 46.Fd3 Vb3 47.Vg5 Kf7 48.Vd2 Fd4 49.Vc2 Vxc2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A szibériai olajvárosban, Hanti-Manszijszkban zajló Grand Prix-verseny hatodik fordulójában az éllovas olasz Fabiano Caruana sötéttel győzte le az orosz Alekszandr Griscsukot, megőrizte félpontos előnyét. Az orosz Peter Szvidler világossal a holland Anish Girit kényszerítette megadásra, az orosz Szergej Karjakin sötéttel nyert a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. A kubai Leinier Dominguez Perez kedvező esélyét remire rontotta az izraeli Borisz Gelfanddal szemben. Hatodszor is remizett az amerikai Hikaru Nakamura, az orosz Jevgenyij Tomasevszkij nehezen viseli a nagy tétet, a világbajnok-jelöltségért folyó versenyfutást. Döntetlen született a grúz Baadur Zsobava és az orosz Dmitrij Jakovenko partijában is.

Az olasz Fabiano Caruana megőrizte vezető pozícióját, ehhez az orosz Alekszandr Griscsukot kellett legyőznie. Az öt döntetlennel rajtoló Griscsuk éppen az éllovas ellen játszott agresszíven, terve nem vált be, az állást nem értékelte jól, Caruana gyalogáldozattal átvette a kezdeményezést. Nagyon érdekes végjátékot láttunk, az olasz sakkozónak szabadgyalogja volt, de a különböző színű futók remiesélyt kínáltak ellenfelének. Az időzavarban Griscsuk hibázott, elvesztette veretlenségét, Caruana harmadik győzelmének örülhetett.

Az orosz Peter Szvidler és Szergej Karjakin félpontos hátránnyal üldözi Caruanát. Szvidler világossal a holland Anish Girire mért vereséget, rutinját érvényesítette a tornán a vártnál jóval szerényebb teljesítményt nyújtó legfiatalabb résztvevővel szemben. A bástyavégjáték alaposabb elemzést igényel, kötött idő, a fenyegető időzavar árnyékában nem könnyű a védekező fél feladata.

Karjakinnak tegnapi győzelme nagy önbizalmat adott, míg a francia Maxime Vachier-Lagrave sorozatban harmadik vereségét szenvedte el. Fokozatosan vesztette el az állása feletti kontrollt, igazi ellenállás nélkül vesztett.

A játéknapon három döntetlen született. A kubai Leinier Dominguez Perez bosszankodhat, esélyt szalasztott el, a torna doyenje, az izraeli Borisz Gelfand hatodik partiját remizte el.

Az amerikai Hikaru Nakamura nem kis meglepetésre holtversenyben remikirály. Jevgenyij Tomasevszkij kedvezőbb állásban nem talált jó megoldást.

A Larsen megnyitás szuperversenyen nem lehet igazi megoldás, a grúz Baadur Zsobava a remiért küzdött meg az orosz Dmitrij Jakovenkóval.

A 6. forduló eredményei:

Borisz Gelfand (izraeli, 2744) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) döntetlen (Bogoindiai védelem, 63)

Peter Szvidler (orosz, 2734) – Anish Giri (holland, 2776) 1 – 0 (Ragozin védelem, 83)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2799) döntetlen (Katalán megnyitás, 30)

Maxime Vachier-Lagrave – Szergej Karjakin (orosz, 2753) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 38)

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Dimirij Jakovenko (orosz, 2738) döntetlen (Larsen megnyitás, 46)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780) – Fabiano Caruana (olasz, 2803) 0 – 1 (Vezércsel, 75)

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 4,5 pont

2-3. Peter Szvidler és Szergej Karjakin 4

4. Leinier Dominguez Perez 3,5

5-7. Hikaru Nakamura, Borisz Gelfand és Dmitrij Jakovenko 3

8-10. Baadur Zsobava, Jevgenyij Tomasevszkij és Alekszandr Griscsuk 2,5

11. Anish Giri 2

12. Maxime Vachier-Lagrave 1,5

A 7. forduló párosítása:

Fabiano Caruana– Borisz Gelfand

Dmitrij Jakovenko – Alekszandr Griscsuk

Szergej Karjakin – Baadur Zsobava

Hikaru Nakamura – Maxime Vachier-Lagrave

Anish Giri – Jevgenyij Tomasevszkij

Leinier Dominguez Perez – Peter Szvidler

Griscsuk,A (2780) - Caruana,F (2803)
Vezércsel [D53]

1.Hf3 Hf6 2.d4 d5 3.c4 e6 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Ff4

Természetes, hogy a különböző adatbázisokban fellelhető játszmákban a 6.Fh4 0-0 7.e3 b6 a legtöbbször látott folytatás. 6.Fxf6 Fxf6 7.e3 változatra is bőven találhatunk partikat.

6...0-0 7.e3 Hbd7 8.g4

Az öt döntetlennel kezdő Alekszandr Griscsuk meglepő módon éppen az éllovas ellen bocsátkozott kalandokba.

8...dxc4 9.Fxc4 Hb6

Számításba jött a 9...c5 10.dxc5 Hxc5 folytatás.

10.Fb3 Hfd5 11.Fg3 c5 12.He5 cxd4 13.Vxd4 Hxc3 14.bxc3 Hd5 15.0-0 Va5 16.Bac1 Bd8 17.Bfd1 Fd7

griscsukcaruana_686

18.Fxd5 exd5 19.Vxd5

Griscsuk rosszul értékelte a pozíciót, Caruana átvette a kezdeményezést.

19...Vxd5 20.Bxd5 Fe6 21.Bb5 Fa3 22.Ba1 b6 23.c4

griscsukcaruana_687

23...f6 24.Bb3 Ff8 25.Hc6 Bdc8 26.Hd4 Fxc4

Nehéz volt a döntés. 26...Fxg4 27.Bc1 Fc5 28.a4 Fh3 számításba jött.

27.Bbb1 Fd5 28.a4 Bc4 29.a5 Fc5 30.axb6 axb6 31.Bxa8+ Fxa8 32.h3 Fe4 33.Bd1 Fxd4 34.exd4

griscsukcaruana_688

34...b5 35.Kh2 b4 36.d5 Fc2 37.Ba1

griscsukcaruana_689

37...b3 38.Ba8+ Kh7 39.Bb8 Bd4 40.d6 Bd1 41.Kg2 Bd3 42.Bb6 Fd1 43.f4

griscsukcaruana_690

43...h5 44.g5?! Kg6 45.Fh4 Kf5

Caruana királya nem tétlenkedett, aktivitása segítette a sötét haderőt!

46.gxf6 gxf6 47.Bb5+ Ke4 48.Fxf6 Bxd6 49.Fe5 Bd3 50.Bb4+ Kf5 51.Bb5 h4 52.Fh8+ Ke4 53.f5?

Az idő szorításában nem könnyű védekezni.

53...Ke3 54.Be5+ Kf4 55.Bb5 Bd2+ 56.Kg1

griscsukcaruana_691

56...Kg3 57.Bb4 Fc2 58.Fe5+ Kxh3 59.f6 Bg2+ 60.Kf1 Bg5?

Kiengedte az előnyt. 60...Fd3+ 61.Ke1 Be2+ 62.Kd1 Bxe5 63.Bxb3 Kg2 64.Bxd3 h3 65.Bd2+ Kg1 66.Kc2 h2 fonalasan nyert volna.

61.Fd4 Kh2 62.Fb6 h3 63.Fc7+ Kh1 64.Bh4 Fd3+ 65.Kf2 Bg2+ 66.Ke3 b2 67.Bb4 Fg6 68.Fe5 h2 69.f7 Fxf7 70.Fxb2 Bg5 71.Kf2 Fd5 72.Fd4 Bg2+

griscsukcaruana_692

73.Kf1??

Vesztőlépés. 73.Ke1 Ff3 74.Bb5 Fg4 75.Fe5 után az elméleti döntetlen végjáték jöhetett volna létre, bástya a bástya és futó ellen.

73...Bc2 74.Bb6 Fc4+ 75.Ke1 Bg2 és világos feladta

Szvidler,P (2734) - Giri,A (2776)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Ff4 0-0 7.Bc1 Ff5 8.a3 Fa5 9.e3 c6 10.Fe2 Hbd7 11.0-0 Be8 12.b4 Fc7 13.Fxc7 Vxc7 14.b5 Vd6 15.Vb3 c5 16.dxc5 Hxc5 17.Vb4 Bac8 18.Bfd1 Fe6 19.h3 Bed8 20.Hd4 Vf8

szvidlergiri_693

21.b6 axb6 22.Vxb6 Hfd7 23.Vb2 Hf6 24.Ff3 Bd7 25.Vb4 Vd8 26.Hce2 Bdc7 27.Hf4 Fd7 28.Va5

Erőtlen lépés. 28.Hxd5 Hxd5 29.Fxd5 Fa4 30.Hc6 jelentős előnyt adott volna.

28...Ba8? 29.Vb6 Ba6 30.Vb4 Ba4 31.Vb6 Ba6 32.Vb4 Ba4

szvidlergiri_694

33.Vb2 He6 34.Hxd5!?

Szvidler a 34.Hdxe6 fxe6 35.Hxe6 Fxe6 36.Vb6 Bd7 37.Vxe6+ Kh8 38.e4 folytatással döntő előnyt érhetett volna el.

34...Bxc1 35.Bxc1 Hxd4 36.exd4 Hxd5 37.Fxd5 b5 38.Fc6 Fxc6 39.Bxc6 h6 40.Vc2 Ba8 41.Vc5 Vf8 42.Vxb5 Vxa3 43.Vc4 Vf8 44.d5 Ve8 45.Vd4 Bd8 46.Bc7 Vf8

Az anyagi előny érvényesítése nem könnyű technikai feladat.

szvidlergiri_696

47.Bc3 Vd6 48.Bg3 g6 49.Bd3 Kh7 50.g3 Bd7 51.Kg2 Bd8 52.h4 h5 53.Kf3 Kg8 54.Vf4 Va6 55.Vd4 Vd6 56.Kg2 Bd7 57.g4 hxg4 58.Vxg4 Kg7

szvidlergiri_697

59.h5 Be7 60.Vd4+ Ve5 61.hxg6 Vxd4 62.Bxd4 Kxg6 63.Kf3 Kf5 64.Bf4+ Kg5 65.Be4 Bd7?

A bástyának aktív szerepet kellett volna biztosítani.

szvidlergiri_698

66.Be5+ Kf6 67.Kf4?!

A tematikus nyerő terv a 67.Ke4 Bb7 68.Be8 Bb4+ 69.Ke3 volt.

67...Ba7 68.Bf5+ Ke7 69.Kg5 Ba6 70.Be5+ Kd7 71.Be2 Bg6+ 72.Kf5 Ba6 73.f4 Ba4 74.Kg5 f6+ 75.Kf5 Kd6

szvidlergiri_699

76.Be4 Ba8 77.Kxf6 Kxd5 78.Be5+ Kd4 79.Be6 Bf8+ 80.Kg5 Bg8+ 81.Bg6 Be8 82.f5 Ke5 83.Bg7 és sötét feladta

Vachier-Lagrave,M (2754) - Karjakin,S (2753)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 He7 8.d4 exd4 9.cxd4 Fb6 10.Be1

A tavalyi világbajnok-jelölti versenyen Dmitrij Andrejkin a 10.h3 d5 11.e5 He4 12.Fd3 Ff5 13.Ve2 Hc6 14.Bd1 Fxd4 15.Hxe4 dxe4 16.Fxe4 Fxe4 17.Hxd4 Vd5 18.Hxc6 Vxc6 folytatásban remizett Szergej Karjakinnal.

10...Fg4 11.h3 Fh5

vachierkarjakin_679

12.a3

A 2013-as világbajnok-jelölti versenyen Peter Szvidler honfitársával szemben a 12.Vb3 d5 13.e5 Hd7 14.a4 változatra szavazott, a parti remi lett, de az idei Bundesligában az osztrák Markus Ragger gyorsan kapitulációra kényszerült a 14...a6 15.Fd3 c5 16.g4 c4 17.Fxc4 dxc4 18.Hxc4 Fg6 19.Fg5 Fa7 20.Va3 f6 21.exf6 gxf6 22.Fh6 Hd5? 23.Hd6 Vb6 24.a5 Vb4 25.Vxb4 Hxb4 26.Be7 Bad8 27.Hxb7 Hd5 28.Bg7+ Kh8 29.Bc1 Bg8 30.Hxd8 Bxg7 31.Fxg7+ Kxg7 32.Hc6 folytatásban. A tavalyi pekingi SportAccord tornán a francia nagymester Lékó Péter ellen is a rapid műfajban ezzel a varival nyert.

12...a6 13.Ff1 Be8 14.e5 Hfd5 15.Hc4 Fa7 16.g4 Fg6 17.Fg5 dxe5 18.dxe5 h6 19.Fh4 b5 20.Ha5 Vc8 21.Bc1

vachierkarjakin_680

21...c5 22.b4?! c4 23.Hd4?! Vc7 24.Hab3?

Vachier-Lagrave teljesen elvesztette a kontrollt az állás felett.

24...Bad8 25.Vf3

vachierkarjakin_681

25...Hxb4 26.axb4 Fxd4 27.Hxd4 Bxd4 28.e6 f6 29.Bcd1 Bxd1 30.Bxd1 c3 31.Fg3 Vc6 32.Ve2 c2 33.Bc1 Vc3 34.Fg2 Vxb4 35.Kh2 Bd8 36.Vf3 Vc4 37.Vb7 Vxe6 38.f4 Ve3 és világos feladta

Gelfand,B (2744) - Dominguez Perez,L (2734)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 0-0 5.a3 Fe7 6.e4 d5 7.e5 Hfd7 8.Fd3 c5 9.0-0 Hc6 10.Be1 a5 11.Fc2 Vc7 12.dxc5 Hxc5 13.Hb3 Hxb3 14.Vd3 g6 15.Fxb3 Bd8 16.Ff4 a4 17.Fa2 dxc4 18.Vxc4 b5 19.Vxb5 Ba5 20.Vf1 Hd4 21.Hxd4 Bxd4 22.Bec1 Vb8 23.Fe3?! Fa6 24.Ve1

24...Bxe5 25.Fxd4 Bxe1+ 26.Bxe1 Fb7 27.Bad1 Vf4 28.Fe5 Vg5 29.Fg3 Ff6 30.Bd7 Vb5 31.Bd2 h5

Mi szólt a 31...Fxb2 32.Bb1 Vc6 33.Fd5 Vc3 34.Bdxb2 Fxd5 folytatás ellen?

32.Fb1 h4 33.Ff4 Vc4 34.g3

gelfanddominguez_684

34...e5! 35.Fd3 Ve6 36.Fb5 Vg4 37.Fe2 Vf5

Még erősebb volt a 37...Vc8 38.Fb5 Vc5 folytatás.

38.Fd3 Vg4 39.Fe2 Ff3?! 40.Fxf3 Vxf3 41.Be3 Vc6 42.Fxe5 Vc1+?

Az elhibázott sakkal Dominguez kiengedte előnyét.

43.Kg2 h3+

A 43...Vxd2 44.Fxf6 Vd5+ 45.Kg1 Vc6 46.Fxh4 f6 47.g4 változat is Borisz Gelfandnak remiesélyt adott volna.

44.Kxh3 Fxe5 45.Bd8+ Kg7 46.Bxe5 Vf1+ 47.Kg4 Vxf2 48.Bde8 Vxb2 49.Be2

A 49.Be3 Vxh2 50.Kf3 Vh5+ 51.Kf2 könnyebb életet adott volna.

49...Vxa3 50.B8e3

gelfanddominguez_685

50...Vc1?

Nyerőesélyt adott az 50...Vc5 51.Kf3 (51.Be5 Vc8+ 52.Kf3 a3 53.Be1 a2 54.Kf2 Vc3) 51...a3 52.Kf2 f5 53.Ba2 g5 folytatás.

51.Kf3 a3 52.Kf2 Va1 53.Kg2 Vd1 54.Kf2 Va1 55.Kg2 f5 56.Bf3 Kh6 57.Bef2 Kg7 58.Be2 Kh6 59.Bef2 Kh7 60.Be2 Kg7 61.Bef2 Kh6 62.Be2 Kg7 63.Bef2 Kh6 és döntetlen

Tomasevszkij,E (2749) - Nakamura,H (2799)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.He5 Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7 11.Vc2 e5 12.dxe5 Vxe5 13.Ff4

Bő a termés a 13.Vxc4 Fe6 14.Vd3 Bad8 15.Ve3 Vh5 változatban, Jevgenyij Tomasevszkij a ritkább varit választotta.

13...Vh5 14.Hc3 Hd5 15.Hxd5 Vxd5 16.Bfd1 Vc6 17.Bd4 Fh3 18.f3 Fe6 19.Bad1 Vb6 20.Vc3 f6 21.Kg2 Bae8 22.B1d2 a5 23.g4 a4 24.Fg3 Vc5 25.Be4 Bf7 26.Ve3

A korábbi két vesztés láthatóan megrendítette az orosz nagymestert, a vezércsere könnyítette Hikaru Nakamura játékát.

26...Vxe3 27.Bxe3 Bfe7 28.Ff2 Kf7 29.Bc3 Bb8 30.Bcc2 Bb5 és döntetlen

Zsobava,B (2699) - Jakovenko,D (2738)
Larsen megnyitás [A01]

1.b3 e5 2.Fb2 Hc6 3.e3 Hf6 4.h3 d5 5.Fb5 Fd6 6.Hf3 Ve7 7.d4 exd4 8.Vxd4 Fd7 9.Fxc6 Fxc6 10.Hbd2 0-0 11.0-0-0 a5 12.g4 a4 13.g5 He8 14.Kb1 axb3 15.axb3 Fc5 16.Ve5 Fd6 17.Vxe7 Fxe7 18.Bhg1 Hd6 19.He5 Fe8 20.h4

zsobavajakovenko_682

20...f6 21.Hd3 fxg5 22.hxg5 Hb5 23.Hf4 c6 24.c4 Ha3+ 25.Kc1 dxc4 26.He4 Fg6?!

Az orosz nagymester a 26...cxb3 27.Hf6+ Fxf6 28.gxf6 g6 29.He6 Bf7 30.Fxa3 Bxf6 31.Bd8 Bxa3 32.Kb2 Ba2+ 33.Kxb3 Bxe6 34.Kxa2 Kg7 35.Bb8 Be7 változatban kisebb előnyt érhetett volna.

27.Bd7 Bf7 28.Hxg6 hxg6 29.Bxb7 cxb3 30.Bxb3 Hc4 31.Bd1 Hxb2 32.Kxb2 Ba4 33.Bb8+ Bf8 34.Bxf8+ Kxf8 35.f3 Ba3 36.Hc3 Fb4 37.Bc1 Kf7 38.f4 c5 39.e4 Ke6 40.Hd5 Bd3 41.Ba1 Bxd5 42.exd5+ Kxd5 43.Kc2 Ke4 44.Ba6 Kf5 45.Kd3 Kxf4 46.Bxg6 c4+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Kirill Merkurev http://khantymansiysk2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Csakviban megkezdődött a XVI. női Európa-bajnokság. Az első fordulóban Hoang Thanh Trang világossal győzött a török Kubra Ozturk ellen. Harminchatan nyertek az első játéknapon, kevés kivétellel az esélyesek hozták a kötelező győzelmeket. A rajtlistán második Bela Hotenasvili és az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina csak remizett, de mindketten vesztésre is álltak. Hoang Thanh Trang második partiját sötéttel a grúz Inga Csarhalasvilivel játssza.

A 11 fordulós, svájci rendszerű Európa-bajnokságon tizenkilenc ország kilencvennyolc sakkozónője játszik. A viadalt győzelemmel kezdte Hoang Thanh Trang, aki az elfogadott vezércselű partiban a török Kubra Ozturk ellen nyert. A nyitást jól megjátszotta nagymesternőnk ellenfele, de a kritikus állásban nem találta meg a legjobb védelmet. Európa-bajnoknőnk kihasználta a sötét gyalogállás gyengeségeit, anyagi előnyt szerzett, Ozturk feladásra kényszerült.

A svájci rendszerre jellemzően jelentős Élő-pont különbségekkel játszottak az első fordulóban, kevés kivétellel az esélyesek hozták a kötelező győzelmeket. A legnagyobb meglepetést a rajtlistán második grúz Bela Hotenasvili döntetlen jelentette. A csapat-világbajnokságon aranyérmes válogatott éltáblása  és az örmény Maria Kurszova is sokat hibázott, a fordulatos partiban a nagy esélyes állása reménytelen is volt.

Az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina sem állt feladata magaslatán, a grúz Nino Homeriki nyerőesélyes pozíciót rontott remire. Harminchatan nyerték meg az első partijukat.

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Nana Dzagnidze (grúz, 2570) – Sabina Ibrahimova (azeri, 2272) 1 – 0

Maria Kurszova (örmény, 2267) – Bela Hotenasvili (grúz, 2527) döntetlen

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Hayala Abdulla (azeri, 2266) 1 – 0

Jovana Vojunovic (szerb, 2262) – Olga Girja (orosz, 2479) 0 – 1

Alisza Galljamova (orosz, 2478) – Narmin Kazimova (azeri, 2259) 1 – 0

Hayala Isgandarova (török, 2243) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474) 0 – 1

Nino Bacsiasvili (grúz, 2473) – Martina Korenova (cseh, 2241) 1 – 0

Zeinab Mamedgyarova (azeri, 2235) – Elisabeth Paehtz (német, 2473) döntetlen

Hoang Thanh Trang (2472) – Kubra Ozturk (török, 2235) 1 – 0

Dina Belenkaja (orosz, 2235) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2472) 0 – 1

Monika Socko (lengyel, 2467) – Miranda Mikadze (grúz, 2233) 1 – 0

Nino Homeriki (grúz, 2228) – Anna Usenyina (ukrán, 2467) döntetlen

Lilit Mkrtchian (örmény, 2459) – Oliwia Kiolbasa (lengyel, 2223) döntetlen

Laura Unuk (szlovén, 2213) – Elina Danieljan (örmény, 2458) 0 – 1

Natalija Zsukova (ukrán, 2456) – Inga Hurcilava (grúz, 2212) 1 – 0

Szvetlana Petrenko (moldáviai, 2207) – Salome Melia (grúz, 2452) 0 – 1

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

Marina Guszeva (orosz, 2391, 1) – Nana Dzagnidze (grúz, 2570, 1)

Daria Csarocskina (orosz, 2391, 1) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512, 1)

Olga Girja (orosz, 2479, 1) – Zoya Schleining (német, 2375, 1)

Szvetlana Matvejeva (orosz, 2380, 1) – Alisza Galljamova (orosz, 2478, 1)

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474, 1) – Maja Lomineisvili (grúz, 2364, 1)

Gunay Mammadzava (azeri, 2336, 1) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2473, 1)

Inga Csarhalasvili (grúz, 2318, 1) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2472, 1)

Lela Zsavahisvili (grúz, 2472, 1) – Ulvijja Fatalijeva (azeri, 2331, 1)

Gulnar Mammadova (azeri, 2293, 1) – Monika Socko (lengyel, 2467, 1)

Elina Danieljan (örmény, 2458, 1) – Sofio Gvetadze (grúz, 2319, 1)

Hoang,Thanh Trang (2472) - Ozturk,K (2235)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e3 e5 4.Fxc4 exd4 5.exd4 Fd6 6.Hf3 Hf6 7.0-0 0-0 8.h3 Hc6 9.Fg5 h6 10.Fh4 g5 11.Fg3 He4 12.Fxd6 Vxd6 13.Be1 Ff5 14.Hc3 Bae8 15.Fb3 Hf6 16.Vd2 He4 17.Vd1 Hf6

hoangozturk_675

18.Hb5 Bxe1+ 19.Vxe1 Vf4 20.Vc1 Fe4 21.Vxf4 gxf4 22.He5 a6 23.Hxc6 axb5 24.He7+ Kg7 25.f3 Fh7 26.Bc1 c6

A török sakkozónő egyenlő esélyű állást ért el.

27.d5!

A legjobb esélyt adta, s egyúttal nem könnyű választás elé állította sötétet.

hoangozturk_676

27...cxd5?!

A pontos védekezés 27...Be8 28.dxc6 Bxe7 29.c7 Ff5 30.c8V Fxc8 31.Bxc8 Hh5 32.Kh2 Hg3 33.Bc1 Hf5 34.Bc5 Hg3 volt.

28.Hxd5

Erősebb volt a 28.Bc7 d4 29.Kf2 d3 30.Ke1 Be8 31.Kd1 b6 32.Hc6 folytatás, a sötét táborban sok a gyaloggyengeség.

28...Hxd5 29.Fxd5 Bd8 30.Fb3 Bd7 31.h4 Fg6 32.Kh2 Fd3

hoangozturk_677

33.Bc5 Kf6 34.h5 Be7 35.Bd5 Fe2? 36.Kh3 Ff1

hoangozturk_678

37.Kg4 Fxg2 38.Bxb5 Kg7 39.Kxf4 Bd7 40.Bd5 Be7 41.Fc4 Fh3 42.Bd6 Bc7 43.Fd5 Fc8 44.Bb6 Be7 45.a4 Bc7 46.b4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban az ötödik fordulóval folytatódott a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat utolsó versenye. A félpontos előnnyel vezető olasz Fabiano Caruana világossal remizett a grúz Baadur Zsobavával. A játéknapon két parti végződött döntéssel, az orosz Szergej Karjakin megszerezte első győzelmét. Honfitársát, Jevgenyij Tomasevszkijt győzte le. Az orosz Dmitrij Jakovenko a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen nyert. Döntetlennel zárult az amerikai Hikaru Nakamura az orosz Peter Szvidlerrel, az orosz Alekszandr Griscsuk az izraeli Borisz Gelfanddal, valamint a holland Anish Giri a kubai Leinier Dominguez Perezzel vívott játszmája.

A pihenőnap után folytatódott a két világbajnok-jelölti hely sorsát is eldöntő Grand Prix-verseny. Két egymást követő győzelme után Fabiano Caruana világossal nem bírt Baadur Zsobavával. A grúz nagymester megismételte a viadal második fordulójában a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen a Caro-Kann védelemben megjátszott változatot. Az olasz éllovas választott más felépítést, de minimális előnynél többet nem tudott elérni. Zsobava pontos védőlépésekkel tartotta állását.

Caruana a döntetlennel is megőrizte félpontos előnyét. A kubai Leinier Dominguez Perez a holland Anish Girivel osztozott meg a ponton.

Ötödször remizett az amerikai Hikaru Nakamura. A Grünfeld védelem ritkább változatában kedvezően állt az orosz Peter Szvidlerrel szemben, de előnyét eltékozolta.

Dominguez és Szvidler mellé felzárkózott az orosz Szergej Karjakin, aki honfitársát, a verseny előtt a pontversenyben vezető Jevgenyij Tomasevszkij győzte le. Hosszas manőverező küzdelmet láttunk, Karjakin jobban bírta idegekkel a csatát, Tomasevszkij időzavarban hibázott. Karjakin futópárja erőre kapott, szabadgyalogja feltartóztathatatlanná vált.

A játéknapon az orosz Dmitrij Jakovenko második győzelmének örülhetett. A francia Maxime Vachier-Lagrave messze legjobb formájától, a partiban gyalogot nézett el, nem kapott elegendő ellenjátékot. Jakovenko kisebb nehézség árán érvényesítette anyagi előnyét.

A nyeretlenek játszmája, Nakamurához hasonlóan csak remiző orosz Alekszandr Griscsuk és az izraeli Borisz Gelfand összecsapása lépésismétléssel fejeződött be.

Az 5. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780) – Borisz Gelfand (izraeli, 2744) döntetlen (Szicíliai védelem, 28)

Fabiano Caruana (olasz, 2803) – Baadur Zsobava (grúz, 2699) döntetlen (Caro-Kann védelem, 49)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754)  1 – 0 (Angol megnyitás, 40)

Szergej Karjakin (orosz, 2753) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749)  1 – 0 (Angol megnyitás, 99)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2799) – Peter Szvidler (orosz, 2734) döntetlen (Grünfeld védelem, 31)

Anish Giri (holland, 2776) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) döntetlen (Bogoindiai védelem, 44)

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 3,5 pont

2-4. Peter Szvidler, Leinier Dominguez Perez és Szergej Karjakin 3

5-8. Hikaru Nakamura, Alekszandr Griscsuk, Borisz Gelfand és Dmitrij Jakovenko 2,5

9-11. Anish Giri, Baadur Zsoabava és Jevgenyij Tomasevszkij 2

12. Maxime Vachier-Lagrave 1,5

A 6. forduló párosítása:

Borisz Gelfand – Leinier Dominguez Perez

Peter Szvidler – Anish Giri

Jevgenyij Tomasevszkij – Hikaru Nakamura

Maxime Vachier-Lagrave – Szergej Karjakin

Baadur Zsobava – Dimirij Jakovenko

Alekszandr Griscsuk – Fabiano Caruana

Caruana,F (2803) - Zsobava,B (2699)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 f6

A viadal 2. fordulójában Baadur Zsobava már megjátszotta a változatot Maxime Vachier-Lagrave ellen.

6.0-0 fxe5 7.Hxe5

Fabiano Caruana tért el a partiban látott 7.dxe5 Fc5 8.Hbd2 He7 9.Hb3 Fb6 10.Hfd4 0-0?! 11.c4 folytatástól.

7...Hd7 8.Fd3 Hgf6 9.Be1 Fe7 10.Hf3 He4 11.Hc3 Hdf6 12.Fg5

Számításba jött a 12.He5 Fd6 13.Fxe4 dxe4 14.Fg5 folytatás.

12...0-0 13.Hxe4 dxe4 14.Fxf6 exd3 15.Fxe7 Vxe7 16.c3

caruanazsobava_660

16...c5 17.dxc5 Vxc5 18.Vd2

caruanazsobava_661

18...Fg4! 19.Vxd3 Fxf3 20.gxf3 Vg5+ 21.Kh1 Bad8 22.Ve4 Vf5 23.Vxf5

Nem lett volna előnyös a 23.Vxe6+ Vxe6 24.Bxe6 Bd2 25.Kg2 Bxb2 26.Bd1 g6 (26...Bxa2 27.Bd7 Ba6 28.Bxa6 bxa6 29.Bxa7 Bc8 30.Bxa6 Bxc3) 27.Bd7 Bf7 28.Bee7 Bxe7 29.Bxe7 a5 30.a4 b6 folytatás sem.

23...Bxf5 24.Bad1 Bfd5 25.Bxd5 Bxd5

caruanazsobava_662

26.Be2 Kf7 27.f4 Bd1+ 28.Kg2 Bb1 29.Kf3 g6 30.b3 Bc1 31.c4 Bc3+ 32.Ke4 Ke7 33.Bd2 Bc1 34.Kf3 b6 35.Bd3 Ba1 36.a4 Ba2 37.Ke3 a5 38.Kf3 Bb2 39.h3 Bc2 40.Kg3 Bb2 41.Be3 Kf6 42.f3 Ke7 43.Kh4 h6 44.Kg3 Bb1 45.h4 h5 46.Bc3 Kd6 47.f5 gxf5 48.Kf4 Ke7 49.c5 és döntetlen

Jakovenko,D (2738) - Vachier-Lagrave,M (2754)
Angol megnyitás [A16]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.g3 Fg7 6.Fg2 0-0 7.h4 e5 8.Hxd5 Vxd5 9.d3 Hc6 10.h5 Fg4 11.hxg6 hxg6 12.Bh4 Vd7 13.Va4 Fe6 14.Bh2

Számításba jött a [14.Kf1 Bfd8 15.Fd2 f6 16.Bc1 folytatás.

14...He7

A vezércsere világosnak kedvezett.

15.Vxd7 Fxd7 16.Fh6 Fxh6?

A francia nagymester elnézte a közbeiktatott huszárlépést?

jakovenkovachier_667

17.Hxe5 Fb5 18.Bxh6 Hf5 19.Bh2 Bfe8 20.Hg4

Figyelmet érdemelt a 20.f4 He3 21.Kd2 Hxg2 22.Bah1 folytatás.

20...Hd4?

jakovenkovachier_668

21.Hf6+ Kg7 22.Hxe8+ Bxe8 23.Kf1 Hxe2 24.Fxb7 Fxd3 25.Kg2 Bb8 26.Bd1 Ff5 27.Bd2 Hxg3 28.Kxg3 Bxb7 29.Bh4 Fe6 30.b3 c6

jakovenkovachier_669

31.Bd8 Bb5 32.Ba4 Bc5 33.Kf3 Fd5+ 34.Ke3 Bc2 35.Bxa7 g5? 36.Bd6 Bb2 37.Ba4 f6 38.b4 Kg6 39.a3 Kf5? 40.Ba5 és sötét feladta

Nakamura,H (2799) - Szvidler,P (2734)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.h4

Az orosz Alekszandr Morozevics és az azeri Sahriyar Mamedgyarov játssza előszeretettel.

5...c6 6.Fg5 h6

A 2013-as londoni világbajnok-jelölti versenyen Magnus Carlsen a 6...0-0 7.Fxf6 Fxf6 8.h5 Ff5 9.e3 e6 10.hxg6 Fxg6 11.Fd3 Hd7 12.Ve2 e5 13.Fxg6 hxg6 14.dxe5 Hxe5 15.cxd5 cxd5 16.Bd1 Va5 17.Kf1 Bad8 18.Hd4 Vc5 19.Hb3 Vc6 20.Ha5 Vc7 21.Hb3 Vc6 22.Ha5 Vc7 23.Hb3 Vc6 folytatásban remizett Alekszandr Griscsukkal.

7.Fxf6 Fxf6 8.h5 g5 9.e3 e6 10.Vc2 a6 11.0-0-0 b5 12.c5 g4!? 13.Hh2 e5

nakamuraszvidler_663

14.He4! 0-0 15.Hd6 Fg7 16.Hxc8

Számításba jött a 16.Fe2 f5 17.Kb1 Fd7 18.f3 folytatás.

16...Vxc8 17.f3 g3 18.Hg4 Ve6 19.Hxe5 Fxe5 20.dxe5 Vxe5

nakamuraszvidler_664

21.e4 Hd7 22.exd5 cxd5 23.Kb1 Bfc8 24.Bh4

Mi szólt a 24.Vd2 Hxc5 (24...Vf6 25.b4 He5 26.Vd4) 25.Vxh6 Ha4 26.Vd2 Bc6 27.Bh4 folytatás ellen?

24...Bxc5 25.Vd2 Vd6 26.Bg4+ Kf8 27.Vd4 Hf6 28.Bf4 Bc6 29.Fd3 Be8 30.Bf5 Be6 31.a3 és döntetlen

Giri,A (2776) - Dominguez Perez,L (2734)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 0-0 5.a3 Fe7 6.e4 d5

A februári, Tbilisziben megrendezett GP-versenyen kettőjük találkozója a 6...d6 7.Fe2 c5 8.d5 Hbd7 9.0-0 e5 10.He1 He8 11.Hd3 g6 12.b4 b6 13.a4 a5 14.bxa5 Bxa5 15.Hb3 Ba6 16.Fh6 Hg7 változatban zajlott a holland sakkozó kicsit kedvezőbb esélyeivel.

7.e5 Hfd7 8.Fd3 c5 9.0-0

A tavalyi Tata Steel Chess szuperversenyen Anish Giri a 9.h4 változatot választotta a német Arkadij Naiditsch. Az érdekes parti így alakult: 9...g6 10.h5 cxd4 11.Vc2 Hc5 12.cxd5!? Hxd3+ 13.Vxd3 Vxd5 14.He4 Hc6 (14...Hd7) 15.Fh6 Va5+?! 16.Vd2 Vxd2+ 17.Kxd2 Bd8 18.hxg6 fxg6 19.Fg5! h5 20.g4?! (20.Fxe7 Hxe7 21.g4) 20...Fxg5+ 21.Hfxg5?! (21.Hexg5!? hxg4 22.Bh6! gxf3 23.Bah1) 21...Hxe5 22.gxh5 Hc4+ (22...b5 23.hxg6 Fb7 24.Bh7 Fxe4 25.Hxe4 Bf8 26.Bah1 Hxg6 27.Bb7 Bf7 28.Bxb5) 23.Ke1 Fd7 (23...gxh5 24.Bc1! Hd6 25.Bc7 He8 26.Be7) 24.b3 Ha5? (24...He5! 25.hxg6 Fc6 26.Bh7 Bf8 27.g7 Fxe4 28.gxf8V+ Bxf8 29.Bh3 Hd3+ 30.Bxd3 Fxd3 31.Hxe6 Be8 32.Kd2 Bxe6 33.Kxd3 Bf6!=) 25.Bc1! Fc6 26.hxg6! Fxe4 27.Hxe4 Kg7 28.Bc7+ Kxg6 29.Bg1+ Kf5 30.f3 e5? (30...Bg8 31.Bxg8 Bxg8 32.Bc5+ Kf4 33.Bxa5) 31.Bg5+ Kf4 32.Kf2 Bf8 33.Bh7 és sötét feladta.

9...Hc6 10.Be1 a5 11.Fc2 Be8 12.h3 Vc7 13.cxd5 exd5 14.e6 fxe6 15.Bxe6 Hf6 16.Be1 Fd7

A megnyitáselméleti párbajt a kubai sakkozó nyerte meg.

giridominguez_665

17.dxc5 Fxc5 18.Bxe8+ Bxe8 19.Hb3 Fb6 20.Fg5 Vd6 21.Fxf6 gxf6 22.Vd3 Be7 23.Bd1 He5 24.Hxe5 Vxe5 25.Hd2 Kh8 26.Vb3 Fc5 27.Hf3 Vg3 28.Hd4 Ve5 29.Hf3

giridominguez_666

29...Ve2 30.Bd2 Fxf2+ 31.Kh2 Ve3 32.Vxe3 Fxe3 33.Bxd5 Fb6 34.Ff5 Fc6 35.Bd2 Fc7+ 36.Kg1 Fg3 37.Fd3 Bd7 38.Fe4 Bxd2 39.Hxd2 Ff4 40.Fxc6 Fxd2 41.Fxb7 a4 42.Fc6 Fc1 43.Fxa4 Fxb2 44.Kf1 Fxa3 és döntetlen

Karjakin,S (2753) - Tomasevszkij,E (2749)
Angol megnyitás [A11]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 c6 4.c4 Ff5 5.0-0 e6 6.cxd5 exd5 7.d3 Fc5 8.Vb3 Fb6 9.Hc3 0-0 10.Ha4 Be8 11.Ff4 Hbd7 12.Hxb6 axb6 13.Vc2 b5 14.Hd4 Fg6 15.b4 Ve7 16.a3 Hf8 17.Fc1 He6 18.Hf3 Hd7 19.Fb2 Hb6 20.Bae1 Hc4 21.Fc1 Hd6 22.Fb2 Hc4 23.Fc1 Hd6 24.Vb3 Fh5 25.Fb2 Bad8 26.h3 Fxf3 27.Fxf3

Szergej Karjakin hosszas manőverezés után futópárjában bízhatott...

27...Vg5 28.e3 Vg6 29.Fg2 Be7 30.h4 Bde8 31.Vd1 Hf8 32.Fh3 h5 33.Vf3 Hd7 34.Vf4 He5 35.Bd1 Hg4 36.Bfe1 Vf5

karjakintoma_670

37.Vxf5 Hxf5 38.Ba1 Ba8 39.Bed1 Hd6 40.Kg2 Bee8 41.Kf3 He5+ 42.Ke2 Hg4 43.Bd2 f6 44.Kd1 Kf7 45.Kc2 He5 46.Kb3 Ba4 47.Ff1 Baa8 48.Fe2 Hg4 49.Ff3 Ba6 50.Be1 Kg6 51.Fd1 Kf7 52.Ka2 Baa8 53.Kb1 Kg8 54.Kc1 Kh8 55.Bh1 Kh7 56.Fc2 Kg8 57.Kd1 Kf7 58.Ke2 Hf5 59.Kf3 Hd6 60.Kg2 Kg8 61.Be1 Kf7 62.Bde2 Be7 63.Ba1 Bee8 64.Bee1 He5 65.Bed1 Ba6 66.Kf1 Bea8 67.Fb3 Kg6 68.Ke2 Kh7 69.Ba2 Hc8

karjakintoma_671

70.e4 Hb6 71.f4 Hg4 72.Fd4 Hc8?!

karjakintoma_672

73.exd5 He7 74.dxc6 bxc6 75.a4 bxa4? 76.Fc4 Hf5 77.Fc5 Be8+ 78.Kd2 Baa8

karjakintoma_673

79.Ff7 Bed8 80.Fxh5 Hgh6 81.Ff3 Hxg3 82.Fxc6 Bac8 83.Fb7 Bc7 84.Ff3 Bcd7 85.Kc3 Hhf5 86.Fc6 Bc7

karjakintoma_674

87.b5 Bcc8 88.Be1 Hxh4 89.Bxa4 Hhf5 90.Bc4 g6 91.Ff3 Hh4 92.Be7+ Kh6 93.Fb7 Bb8 94.Fa7 Hhf5 95.Fxb8 Hxe7 96.Fc7 Bd7 97.b6 He2+ 98.Kd2 Hd4 99.Fg2 és sötét feladta

Griscsuk,A (2780) - Gelfand,B (2744)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4 Hc6 5.Fb5 Fd7 6.Vd3 Hf6 7.Fg5 Hg4 8.h3 Hge5 9.Hxe5 Hxe5 10.Fxd7+ Vxd7 11.Vb3 e6 12.Ha3 Fe7 13.Fxe7 Vxe7 14.Vb5+ Hc6 15.0-0-0 0-0 16.Bd2 Bad8 17.Bhd1 a6 18.Vb6 d5 19.exd5 Bxd5 20.Bxd5 exd5 21.Bxd5 Hb4 22.Bd1 Hxa2+ 23.Kb1 Hb4 24.Vd6 Ve2 25.Bd2 Ve1+ 26.Bd1 Ve2 27.Bd2 Ve1+ 28.Bd1 Ve2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók:  http://khantymansiysk2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Csakviban május 18. és 30. között rendezik meg a XVI. női Európa-bajnokságot.  A 60 ezer euró összdíjazású viadalra olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok is neveztek, hazánkat olimpiai válogatottunk éltáblása, a 2013-ban Európa-bajnoki címet szerzett Hoang Thanh Trang  képviseli. A 11 fordulós svájci rendszerű Eb-ről tizennégyen kvalifikálják magukat a 2016-os kieséses rendszerű világbajnokságra. Tizenkilenc országból 99-en jelezték részvételüket, az Eb honlapja a http://www.e2e4.ge/.  

Március közepe óta a női sakkozók közül sokan igen zsúfolt versenyprogrammal dicsekedhetnek. A Szocsiban megrendezett kieséses rendszerű világbajnokság, a csapat-világbajnokság, majd az orosz csapatbajnokság után az idei kontinensviadalon  vesznek részt. A megerőltető menet miatt a mezőny kissé foghíjas, nem játszik többek között a címvédő, a kétszeres Európa-bajnok orosz Valentyina Gunyina, de a háromszoros olimpiai bajnok csapatból Alekszandra Kosztenjuk és Natalija Pogonyina sem áll rajthoz.

A csapat-vb-n szenzációs elsőséget szerzett grúz csapatból a hazai rendezésű viadalon mindenki rajthoz áll, sőt alig két hónappal második gyermekének megszületése után Nana Dzagnidze a rajtlistán elsőként  játszik. A korábbi kontinensbajnokok közül a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova és az ukrán Natalija Zsukova versenyez. A tavalyi Eb-ről már többen biztosították részvételüket a jövő évi vb-n, az idei mezőnyből többek között a grúz Salome Melia, Nana Dzagnidze, Nino Bacsiasvili, Lela Zsavahisvili és Nino Hurcidze. A már biztosított részvételük miatt a minél jobb helyezés eléréséért küzd Antoaneta Sztefanova, a lengyel Monika Socko, az örmény Elina Danieljan, Natalija Zsukova.

Sakkozásunkat csak a 2013-as Európa-bajnok Hoang Thanh Trang képviseli, olimpiai válogatottunk éltáblása a továbbjutásért küzd, elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt ne vívja ki. Nehéz megérteni, hogy a fokozott támogatás ellenére miért nem játszanak válogatottjaink az Eb-n, nagy lehetőséget elszalasztva, hogy  az őszi csapat Európa-bajnokság előtt a riválisokkal megmérkőzzenek.

A legjobbak névsora:

Nana Dzagnidze (grúz, 2570), Bele Hotenasvili (grúz, 2527), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512), Olga Girja (orosz, 2479), Alisza Galljamova (orosz, 2478), Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2474), Nino Bacsiasvili (grúz, 2473), Elisabeth Paehtz (német, 2473), Hoang Thanh Trang (magyar, 2472), Lela Zsavahasvili (grúz, 2472), Monika Socko (lengyel, 2467), Anna Usenyina (ukrán, 2467), Lilit Mkrtchian (örmény, 2459), Elina Danieljan (örmény, 2458), Natalija Zsukova (ukrán, 2456), Salome Melia (grúz, 2452), Nino Hurcidze (grúz, 2451), Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2450)

A Batumitól 13 km-re fekvő Csakviban ma tartják meg az ünnepélyes megnyitót, egy nappal később, magyar idő szerint 13 órakor indulnak a sakkórák. A hetedik fordulót követően, május 26-án lesz szabadnap.  Az utolsó fordulót május 30-án játsszák. Tizennégyen kvalifikálják magukat a jövő évi kieséses rendszerű világbajnokságra. A játékidő 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónuszidővel. Az Eb-n csak az első fordulóban érvényes a zéró tolerancia szabály, a későbbiekben maximum 15 perc késés engedélyezett. A holtversenyt az ellenfelek Élőpont-átlaga dönti el, a leggyengébb ellenfelet nem veszik figyelembe, az újabb holtversenynél a Bucholz-pontszámot nézik.

Az eddigi Európa-bajnokságok rövid története

Tbilisziben 2000-ben rendezték meg az első Európa-bajnokságot, harmincketten kieséses rendszerben viaskodtak. (Korábban Európa-kupaként szervezték meg a versenyt, amit többek között 1971-ben e sorok írója nyert meg.) Mádl Ildikó a legjobb nyolc között rájátszásban szenvedett vereséget a grúz exvilágbajnoknőtől, Maja Csiburdanidzétől. A döntőben az ukrán Natalija Zsukova az orosz Jekatyerina Kovalevszkaját 2,5-1,5-re győzte le.

Egy évvel később Varsóban már svájci rendszerű volt a viadal, hetes holtversennyel zárult a verseny, a román Christina Foisor lett a győztes. 2002-ben Várnában hazai siker született, Antoaneta Sztefanova végzett az élen. Egy év múlva Isztambulban a svéd Pia Cramlingot holtverseny után ünnepelték bajnokként, a litván Viktorija Cmilyte ellen nyerte meg a holtversenyt eldöntő meccset.

2004-ben Drezdában csatáztak a hölgyek, az orosz Alekszandra Kosztenjuk és a holland Peng versengését előbbi nyerte meg. 2005-ben Kisinyovban a 16 éves ukrán Katyerina Lahno és az orosz Nagyezsda Koszinceva párharca ukrán győzelmet hozott. Vajda Szidónia 47., Rudolf Anna az 59. lett a nagyon erős mezőnyben.

2006-ban a törökországi Kusadasi volt a színhely, és nagy hazai sikernek örültek a szervezők, Jekatyerina Atalik győzelmét köszönthették. Nyolc éve Drezdában az orosz Tatjana Koszinceva szenzációs eredménnyel végzett az élen, 10 pontot szerzett, kétpontos előnnyel ért célba. Hoang Thang Trang holtversenyben második lett, végül negyedikként hirdették ki. Vajda Szidónia a 26., Rudolf Anna a 41. helyen végzett,  nagymesteri normát teljesített. 

2008-ban Plovdivban pályafutása során másodszor nyert kontinens-bajnokságot Katyerina Lahno. Az utolsó fordulóban botlott az élmezőny doyenje, a svéd Pia Cramling, ahogy a holland Peng is. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang 19. helye komoly csalódást jelentett.

Szentpéterváron Tatjana Koszinceva második bajnoki címének örülhetett. A rapid rájátszáson 1,5-0,5-re legyőzte az örmény Lilit Mkrtchiant. A bronzérmet  az orosz Natalija Pogonyina három párharc megnyerésével szerezte meg. A négyes nyerősorozattal rajtoló, és a 10. fordulóig vezető Hoang Thanh Trang végül tízedik lett, helyezésével bejutott a 2010-es kieséses rendszerű világbajnokságra.

Nyolc évvel első győzelme után a női sakkozás egyik legnagyobb csillaga, Pia Cramling nyerte meg Rijekában a kontinensviadalt. Viktorija Cmilyte félpontos előnnyel várhatta a sorsdöntő játszmát, de ezúttal sem bírt Cramlinggal, aki világossal megragadta esélyét, anyagi előnyét biztos kézzel vezette győzelemre. Cmilyte ismét ezüstérmes lett, míg a bronzérem sorsát rájátszás döntötte el. Hoang Thanh Trang várakozás alatt, 7 ponttal zárta szereplését, Schneider Veronika 10 partiból nagymesteri normát teljesített.

Négy éve Tbilisziben két ezüstérem után Viktorija Cmilyte nyolc győzelemmel, két remivel és egy vereséggel ért elsőként célba. A bolgárok exvilágbajnoknője, Antoaneta Sztefanova végzett a második helyen, bronzérmesként az örmény Elina Danieljan zárta szereplését. Tizennégyen kvalifikálták magukat a 2012-es kieséses rendszerű világbajnokságra. Az egyetlen magyar induló, Hoang Thanh Trang 19. lett a 130 fős mezőnyben, de a tavalyi Eb-ről az előtte végzettek közül hatan már továbbjutottak, így nagymesternőnk is játszhatott a vb-n.

A törökországi Gaziantepben fordulatokban gazdag utolsó fordulóval fejeződött be a XIII. Női Európa-bajnokság. A befejező játéknapon az egypontos előnnyel vezető szlovén Anna Muzicsuk vereséget szenvedett az orosz olimpiai bajnok Valentyina Gunyinától. A korábban kétszer is kontinensbajnoki címet szerzett Tatjana Koszinceva a grúz Nana Dzagnidze ellen nyert. Az első helyen előállt hármas holtverseny Gunyinának kedvezett, Koszinceva lett az ezüstérmes, míg Muzicsuknak a bronzérem jutott. A holtversenyben végzett nagymesternők a 100 ezer eurós díjalapból fejenként 15.800 eurót kaptak.  Hoang Thanh Trang kedvező performance-pontszámával végül 12. helyezettként kiharcolta a 2014-es kieséses rendszerű világbajnokságon való szereplés jogát.

Belgrádban két éve a XIV. Európa-bajnokságon szenzációs magyar siker született. Hoang Thanh Trang veretlenül, olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok legyőzésével Európa-bajnok lett. A 11 fordulós svájci rendszerű torna utolsó fordulója előtt egypontos előnnyel vezetett. Sorsdöntő partija a két évvel korábbi kontinensbajnok Viktorija Cmilyte ellen 59 lépésben döntetlennel ért véget. Olimpiai válogatottunk éltáblása a rajtlistán csak 14. volt, de mentális felkészültségben felülmúlta riválisait, a végjátékokat kitűnően játszotta. Hét győzelemmel és négy döntetlennel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el. A grúz Salome Melia 150 lépéses döntetlennel harcolta ki az ezüstérmet, az örmény Lilit Mkrtchian a bronzérmes.

A 2012-es Európa-bajnokságról tizennégyen már kvalifikálták magukat a 2014-es kieséses rendszerű világbajnokságra, a legjobbaknak az idei viadalon már nem a továbbjutással kellett foglalkozniuk, ezért is meglepő a rajtlistát vezető szlovén Anna Muzicsuk, a grúz Nana Dzagnidze, az ukrán Katyerina Lahno és az orosz Tatjana Koszinceva mérsékelt szereplése.

A XIV. Európa-bajnokság végeredménye:

Európa-bajnok: Hoang Thanh Trang (magyar, 2467, 2421) 9 pont

2. Salome Melia (grúz, 2428, 2452) 8

3. Lilit Mkrtchian (örmény, 2454, 2404) 8

4. Viktorija Cmilyte (litván, 2489, 2393) 8

5. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2489, 2393) 8

6. Bela Hotenasvili (grúz, 2512, 2388) 8

7. Monika Socko (lengyel, 2435, 2360) 8

8-20. Alina Kaslinszkaja (orosz, 2334, 2433), Meri Arabidze (grúz, 2320, 2432), Natalija Pogonyina (orosz, 2478, 2407), Bajra Kovanova (orosz, 2371, 2398), Anna Muzicsuk (szlovén, 2594, 2393), Olga Girja (orosz, 2437, 2391), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2497, 2362), Kubra Ozturk (török, 2293, 2360), Pia Cramling (svéd, 2523, 2356), Lela Zsavahasvili (grúz, 2465, 2324), Jekatyerina Atalik (ECU, 2430, 2319), Sophie Milliet (francia, 2396, 2298), Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2385, 2280) 7,5

82. Papp Petra (magyar, 2276, 2277) 5,5

Tavaly nagy orosz sikerrel fejeződött be a plovdivi Európa-bajnokság. Pályafutása második Európa-bajnoki aranyérmét ünnepelhette Valentyina Gunyina, másodszor ezüstérmes a korábban kétszer is kontinensbajnok Tatjana Koszinceva. A kétszeres olimpiai bajnok orosz válogatott tagjai megőrizték veretlenségüket. Gunyina remivel kezdett, de nagyszerű hetes nyerősorozata után a hajrában már három döntetlen is elegendő volt megérdemelt elsőségéhez. A 11 ezer eurós első díj mellé Gunyina még 22,8 Élő-pontot is gyűjtött. Koszinceva útja az ezüstéremig jóval nehezebb volt, krónikus időzavarai miatt játszmái sokkal fordulatosabbak voltak. Koszinceva csak mesterhármassal dicsekedhet, és + 18,4 ponttal a 9 ezer euró mellé.

A bronzérmes grúz Salome Melia egyetlen vereségét, honfitársnőjétől, Nana Dzagnidzétől szenvedte el, a hajrában három döntetlen is elegendő volt a dobogós hely megszerzéséhez. Melia mellett még négy grúz nagymesternő is kiharcolta a továbbjutást.

A címvédő Hoang Thanh Trang játékából ezúttal hiányzott a belgrádi Eb-n megcsodált átütő erő, csak négy győzelmet ért el, öt partija végződött remivel, a hajrában két érzékeny vereséget szenvedett.

Az Európa-bajnokság végeredménye:

H.

Rajtl.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

9.0

2432

73.5

79.0

2

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

8.5

2413

70.5

75.0

3

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

8.0

2447

68.5

73.0

4

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

8.0

2424

70.5

75.5

5

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

7.5

2450

70.5

75.5

6

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

7.5

2429

73.5

79.0

7

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

7.5

2426

70.0

74.5

8

9

IM

Lela Dzsavahasvili

GEO

2474

7.5

2419

73.5

79.5

9

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

7.5

2415

68.5

74.0

10

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

7.5

2411

68.5

72.5

11

10

GM

Monika Socko

POL

2462

7.5

2389

64.0

68.5

12

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

7.5

2385

66.0

71.0

13

19

WGM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2441

7.5

2385

64.5

67.0

14

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

7.5

2383

68.0

73.0

15

21

IM

Anasztazia Bodnaruk

RUS

2429

7.5

2337

60.5

65.5

16

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

7.0

2407

65.5

70.0

17

13

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2456

7.0

2385

64.0

69.5

18

23

IM

Meri Arabidze

GEO

2406

7.0

2350

64.0

69.0

19

26

IM

Sopiko Guramisvili

GEO

2402

7.0

2251

55.0

59.5

20

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

6.5

2400

69.0

74.5

Az Európa-bajnokok:

2000: Natalija Zsukova (ukrán)
2001: Almira Skripcsenko (moldáviai)
2002: Antoaneta Sztefanova (bolgár)
2003: Pia Cramling (svéd)
2004: Alekszandra Kosztenjuk (orosz)
2005: Katyerina Lahno (ukrán)
2006: Jekatyerina Atalik (török)
2007: Tatjana Koszinceva (orosz)
2008: Katyerina Lahno (ukrán)
2009: Tatjana Koszinceva (orosz)
2010: Pia Cramling (svéd)
2011: Viktorija Cmilyte (litván)
2012: Valentyina Gunyina (orosz)

2013: Hoang Thanh Trang (magyar)

2014: Valentyina Gunyina (orosz)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló Grand Prix-verseny negyedik játéknapján az olasz Fabiano Caruana sötéttel nyert a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen, félpontos előnnyel vezet. A többi parti döntetlennel ért véget. Két orosz derbire is sor került, Jevgenyij Tomasevszkij kedvező esélyét nem tudta kihasználni, Dmitrij Jakovenko sikerrel feltartoztatta szabadgyalogját. Peter Szvidler és Szergej Karjakin is megosztozott a ponton. Negyedszer remizett az amerikai Hikaru Nakamura, a kubai Leinier Dominguez Perez holtversenyben második Szvidler társaságában. Örökös sakkal fejeződött be a grúz Baadur Zsobava és Alekszandr Griscsuk játszmája. A generációs párbajban az izraeli Borisz Gelfand és a holland Anish Giri sem bírt egymással. A hétfői pihenőnap után kedden folytatódik a pontvadászat.

A 2014/15-ös Grand Prix-sorozat utolsó versenyén nagy taktikai csata zajlik, a viadal első négy fordulójában csak hat játszma végződött döntéssel. A mai játéknapon az egyetlen győzelmet az olasz Fabiano Caruana aratta, az elmúlt két partiban nyújtott teljesítménye emlékeztethet bennünket tavalyi St. Loiusban mutatott remek játékára. Vállalta a bonyodalmakat, a francia Maxime Vachier-Lagrave királyszárnyi akcióját hidegvérrel védte ki. A francia nagymester a folytatást elhibázta, meggyengült királyállása kitűnő célpontja lett Caruana ellentámadásának. Második nyerésével a rajtlistát vezető olasz sakkozó félpontos előnnyel várhatja a keddi folytatást.

A többi parti kisebb-nagyobb küzdelem után végződött pontosztozkodással. Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij kecsegtető esélyt szalasztott el honfitársával, Dmitrij Jakovenkóval szemben. Jelentős térelőnyének köszönhetően gyalogot nyert, de az előny érvényesítésébe hiba csúszott, Jakovenko sikerrel megakadályozta a szabadgyalog további előrenyomulását.

A másik orosz rangadón, Peter Szvidler és Szergej Karjakin partijában világos érdekes nyitás után előnyt szerzett, a sorozatos cserékkel azonban egyenlő végjátékra egyszerűsödött az állás.

A kubai Leinier Dominguez Perez és az amerikai Hikaru Nakamura szicíliai védelmű játszmája jól ismert elméleti ösvényen haladt. Sötét az átmeneti gyalogáldozatáért elegendő ellenjátékot kapott, Dominguez megelégedett a gyors lépésismétléses remivel.

A torna doyenje, az izraeli Borisz Gelfand és a legfiatalabb résztvevő, a holland Anish Giri is megnyitáselméleti párbajt vívott. Giri kihasználta Gelfand apró hibáját, a sorozatos cserék kiegyenlített álláshoz vezettek.

Örökös sakkal ért véget a grúz Baadur Zsobava és az orosz Alekszandr Griscsuk olasz megnyitása. A rajtlistán harmadik Griscsuk is negyedik remijénél tart, ahogy Nakamura, Karjakin és Gelfand is.

A 4. forduló eredményei:

Borisz Gelfand (izraeli, 2744) – Anish Giri (holland, 2776)  döntetlen (Ragozin védelem, 40)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2799)  döntetlen (Szicíliai védelem, 23)

Peter Szvidler (orosz, 2734) – Szergej Karjakin (orosz, 2753) döntetlen (Benoni védelem, 31)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738) döntetlen (Bogoindiai védelem, 44)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754) – Fabiano Caruana (olasz, 2803)  0 – 1 (Ragozin védelem, 43)

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780)  döntetlen (Olasz megnyitás, 23)

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 3 pont

2-3. Leinier Dominguez Perez és Peter Szvidler 2,5

4-8. Szergej Karjakin, Hikaru Nakamura, Alekszandr Griscsuk, Jevgenyij Tomasevszkij és Borisz Gelfand 2

9-12. Anish Giri, Maxime Vachier-Lagrave, Baadur Zsobava és Dmitrij Jakovenko 1,5

A keddi 5. forduló párosítása:

Alekszandr Griscsuk – Borisz Gelfand

Fabiano Caruana – Baadur Zsobava

Dmitrij Jakovenko – Maxime Vachier-Lagrave

Szergej Karjakin – Jevgenyij Tomasevszkij

Hikaru Nakamura – Peter Szvidler

Anish Giri – Leinier Dominguez Perez

Vachier-Lagrave,M (2754) - Caruana,F (2803)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4

A tizennegyedik játszmájukra Fabiano Caruana meglepetést készített elő, a vezércsel, vagy az utóbbi időben játszott Grünfeld védelem helyett a Ragozin védelemre szavazott.

5.cxd5 exd5 6.Fg5 Hbd7

Az idei tornákon a 6...h6 7.Fh4 Hbd7 és a 7...c5 változatok voltak a legdivatosabbak.

7.Bc1 c6 8.e3 Va5 9.Fd3 He4

Caruana a 9...Vxa2 10.0-0 Va5 (10...Vxb2?? 11.Ha4 Va2 12.Ba1) 11.He5 Hxe5 12.dxe5 Hg4 13.Ff4 f6 változatra nem vállalkozott.

10.0-0 Hxg5

Világos kezdeményezéshez jutott volna a 10...Hxc3 11.bxc3 Fxc3 12.Vc2 h6 13.Fxh6 Bxh6 14.Vxc3 Vxc3 15.Bxc3 változatban, míg10...Fxc3-ra 11.bxc3 Hxg5 (11...Vxa2 12.Ba1 Vb2 13.Fxe4 dxe4 14.Hd2) 12.Hxg5 h6 13.Hf3 Vxa2 14.Ba1 Vb2 15.c4 folytatásban világosnak elegendő ellenértéke van a gyalogért cserébe.

11.Hxg5 Hf6 12.Vc2 h6 13.Hf3 Fd6

vachiercaruana_649

14.He5

Az adatbázisban egy játszmát találhatunk a 14.h3 0-0 15.He5 c5 16.Hb5 Fxe5 17.dxe5 Hd7 18.f4 c4 19.Fh7+ Kh8 20.Hd6 folytatásra, Borisz Gelfand nyert Dmitrij Jakovenko ellen.

14...Hg4 15.Hf3 Hf6 16.h3

A francia nagymester a lépésismétlést kevesellte.

16...0-0 17.He5 a6 18.f4 c5

vachiercaruana_650

19.g4 cxd4 20.exd4 Fe6 21.Vb3 b5 22.f5 Vb6 23.Hf3 Fc8 24.Kg2?!

Ez a királylépés a 21.Vb3-mal kezdődő terv rossz folytatása. A 24.Hxd5 Hxd5 25.Fe4 Hc7 26.Bc6 Vb7 27.Hd2! változatot vagy nem látta, vagy az esélyeket pontatlanul értékelte Vachier-Lagrave.

24...Fb7 25.Ha4 Va7 26.Hc5 Bac8

Számításba jött a 26...He4, vagy a 26...Bfe8 lépés.

27.a4?

vachiercaruana_652

27...Fxc5 28.dxc5 d4! 29.axb5 axb5 30.Vxb5 Fc6!

A királyállás gyengesége miatt a nagyátlón is egyre nagyobb veszélyek leselkednek a világos királyra.

31.Vb6 Vd7 32.Kg1

vachiercaruana_653

32...Bfe8 33.Bce1 Bxe1 34.Hxe1 Be8 35.Hg2 Hd5 36.Vb3 He3

Még erősebb volt a 36...Vc7 37.f6 Be3 38.Vc4 Bg3 39.Fe4 He3 folytatás.

37.Hxe3 dxe3 38.Vc4 Vc7

Időzavarban Caruana nem cifrázta. 38...Vb7 39.b4 Fh1 40.c6 Fxc6 41.Vf4 e2 42.Be1 Vb6+ 43.Vf2 Be3 tetszetős befejezés lett volna.

39.Vf4 Vxf4 40.Bxf4 e2 41.Fxe2 Bxe2 42.Bb4? Bg2+ 43.Kf1 Bc2 és világos feladta

Dominguez Perez,L (2734) - Nakamura,H (2799)
Szicíliai védelem [B32]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e5 5.Hb5 d6 6.H1c3 a6 7.Ha3 Fe7 8.Fe3 Hf6 9.Hc4 b5 10.Hb6 Bb8 11.Hxc8 Vxc8 12.Fe2 0-0 13.0-0 b4 14.Hd5 Hxe4 15.a3 Fd8 16.axb4

A 2013-as zugi GP-versenyen Alekszandr Morozevics a 16.Vd3 Hf6 17.Hxb4 Hxb4 18.axb4 Bxb4 19.Vxd6 Bxb2 20.Fxa6 Vxc2 21.Bac1 változatot választotta Tejmur Radzsabov ellen, az azeri nagymester egyenlő esélyeket érhetett volna el a 21...Vb3 22.Bc8 Vd5 23.Fc5 Vxd6 24.Fxd6 Be8 folytatásban.

16...Hxb4 17.Hxb4 Bxb4 18.Fxa6 Vc6 19.Fd3 Bxb2 20.Ba6 Vb7 21.Ba7 Vc6 22.Ba6 Vb7 23.Ba7 Vc6 és döntetlen

Tomasevszkij,E (2749) - Jakovenko,D (2738)
Bogoindiai védelem [E00]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Fxd2+ 5.Vxd2 d5 6.Fg2 c6 7.Hf3 Hbd7 8.0-0 b6 9.Bc1 0-0 10.He5

A tavalyi stavangeri szuperversenyen Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen a 10.cxd5 cxd5 11.Ha3 He4 12.Ve3 Fa6 13.He5 Hd6 14.Hc2 Hxe5 15.dxe5 Hc4 16.Vd4 Ve7 17.b3 Ha5 18.e4 dxe4 változatban mérkőzött meg.

10...Fb7 11.cxd5 cxd5 12.Hc3 a6 13.Ha4 Vb8 14.Vf4 Hh5?! 15.Vg5 Hhf6 16.Hxd7 Hxd7

17.Ve7 Ba7?!

Jobb volt, de világosra előnyös a 17...Vd8 18.Vd6 Bc8 19.Bxc8 Fxc8 20.Bd1 utáni pozíció is.

18.Vxd7 Fa8 19.Hxb6 Vxb6 20.Va4 Vxb2 21.e3 Bb8 22.Ff1 g6 23.Fd3

Számításba jött a 23.Vd1 Va3 24.Bab1 Bf8 25.Bb6 folytatás.

23...Vd2 24.Va3 a5 25.Bc2

Többet ígért a 25.Bab1 Bxb1 26.Bxb1 Bb7 27.Bc1 változat.

25...Vb4 26.Vc1 Vd6 27.a4 Kg7 28.Fb5 Be7 29.Bc5 Fb7?! 30.Vc3 Ba8 31.Bc1 Vd8 32.h4 Fa6 33.Fxa6 Bxa6 34.Bb1 Baa7 35.Bbb5 Beb7 36.Bxb7 Bxb7

tomajakovenko_659

37.Bxa5 Bb1+ 38.Kg2 Vb8 39.Vc5 Ba1 40.Bb5 Vd8 41.a5?! Ba2 42.Vc3 h5 43.Bb6 Ba4 44.Bb5 és döntetlen

Gelfand,B (2744) - Giri,A (2776)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 0-0 8.Bc1 dxc4 9.Fxc4 c5 10.0-0

A samkiri Vugar Gasimov emlékversenyen Anish Giri a 10.dxc5 Hd7 11.c6 He5 12.Hxe5 Vxe5 13.0-0 bxc6 változatban csatázott Magnus Carlsennel, ezúttal sötéttel vállalta volna a folytatást.

10...cxd4 11.He4 Ve7 12.Hxd4 Fd7 13.Fd3 Hc6 14.Hb3 Ha5

Az áprilisi csapat-világbajnokságon Lékó Péter a 14...Bfd8 15.a3 Fa5 16.Hd6 Fe8 17.Hxe8 Vxe8 18.Hxa5 Hxa5 19.b4 Hc6 20.Vb3 He7 21.Bc7 Bab8 22.Fe4 Hd5 folytatásban remizett Borisz Gelfanddal.

15.Bc7 Bfd8 16.a3 Hxb3! 17.Vxb3

gelfandgiri_655

17...Fa5 18.Bxb7 Fa4 19.Bxe7 Fxb3 20.Hc5 Fb6 21.Hxb3 Bxd3 22.Hd4 Fxd4 23.exd4 Bb8 24.Bxa7 Bxb2 25.Ba4 Ba2 26.h4 g6 27.g3 Kg7 28.Kg2 g5 29.hxg5 hxg5 30.g4 Kf6 31.Be1 Bdd2 32.Bf1 Bd3 33.Be1 Bdxa3 34.Bxa3 Bxa3 35.Bd1 Ke7 36.d5 e5 37.Bb1 Bd3 38.Bb7+ Kf6 39.Bb6+ Ke7 40.Bb7+ 1/2-és döntetlen

Szvidler,P (2734) - Karjakin,S (2753)
Benoni védelem [A43]

1.Hf3 Hf6 2.g3 c5 3.Fg2 Hc6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 e5 6.Hb3 d5 7.Fg5 Fe6 8.0-0 Fe7 9.Fxf6 Fxf6 10.c4

A ritka változatban új terv.

10...dxc4 11.Hc5 e4 12.Hd2 Fxb2 13.Hxe6 fxe6 14.Bb1 c3 15.Fxe4 Vxd2

Számításba jött a 15...He5 16.Va4+ Vd7 17.Vxd7+ Hxd7 18.Hc4 Hc5 19.Ff3 Bb8 20.Hxb2 cxb2 21.Bxb2 b6 folytatás.

16.Vxd2 cxd2 17.Bxb2 0-0-0 18.Bd1 Bd4 19.f3 Bhd8 20.Fxh7?! He5 21.h4 a6 22.Bc2+ Kb8 23.h5 Bh8 24.Fe4 Bxh5 25.Bcxd2 Bxd2 26.Bxd2 Kc7 27.Kg2 Hc4 28.Bd4 Hd6 29.Fc2 Bc5 30.Fb3 Kd7 31.Bg4 és döntetlen

Zsobava,B (2699) - Griscsuk,A (2780)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 exd4 6.e5 d5 7.Fb5 He4 8.cxd4 Fb6 9.h3 0-0 10.0-0 f6 11.Fxc6 bxc6 12.Fe3 fxe5 13.Hxe5 Fa6 14.Be1 Fa5

Egyenlőek az esélyek a 14...Vh4 15.Hf3 Bxf3 16.Vxf3 Bf8 17.Vg4 Vf6 18.Hc3 Hxf2 19.Vg3 Fxd4 20.Fxd4 Vxd4 21.Kh2 Vf6 22.Be3 Vd6 23.Vxd6 cxd6 24.Be7 változatban is.

15.Hxc6 Vh4 16.Hxa5 Bxf2 17.Hc3 Bxg2+ 18.Kxg2 Vg3+ 19.Kh1 Vxh3+ 20.Kg1 Vg3+ 21.Kh1 Vh3+ 22.Kg1 Vg3+ 23.Kh1 Vh3+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Kirill Merkurev http://khantymansiysk2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban lejátszották a Grand Prix-verseny harmadik fordulóját. Az olasz Fabiano Caruana megszerezte első győzelmét, agresszív játékkal az orosz Jevgenyij Tomasevszkij ellen nyert. Az orosz rangadón Peter Szvidler sötéttel győzte le Dmitrij Andrejkint, anyagi előnyét bástyavégjátékban érvényesítette. A többi négy parti döntetlennel ért véget. Az amerikai Hikaru Nakamura a holland Anish Girivel, az orosz Szergej Karjakin a kubai Leinier Dominguez Perezzel osztozott meg a ponton. A grúz Baadur Zsobava és az izraeli Borisz Gelfand, valamint az orosz Alekszandr Griscsuk és a francia Maxime Vachier-Lagrave sem bírt egymással. Caruana, Dominguez és Szvidler félpontos előnnyel vezet.

Az olasz Fabiano Caruana és az orosz Jevgenyij Tomasevszkij egymás ellen korábban csak négyszer mérkőzött meg, Caruana két döntetlen mellett kétszer megadásra kényszerítette ellenfelét. Mindkét játszmát világossal nyerte meg, a spanyol megnyitásban, illetve a Caro-Kann védelem ellen tudott győzni. Ezúttal 1.d4 mellett döntött, a szláv védelemre készült. Caruana a 8. lépésben újított, korai királyszárnyi akciót kezdeményezett, majd hosszúra sáncolt. Tomasevszkij késlekedett az ellenjátékkal, túlságosan is lefoglalta gondolatait a c6 gyalog védelme. Elkésett a centrumban kellemetlenkedő huszár cseréjével is, elnézett egy közbeiktatott sakkot, a világos e gyalog a hetedik sorig nyomulhatott előre, ez eldöntötte a parti sorsát. Caruana jól játszotta a partit, míg Tomasevszkij tegnapi nagy kihagyása után nem tudott igazi ellenállást kifejteni.

A játéknap másik győzelmét az orosz rangadón Peter Szvidler aratta, bástyavégjátékban jó technikával érvényesítette anyagi előnyét Dmitrij Jakovenkóval szemben. A spanyol megnyitás csereváltozatában Jakovenko elhibázott terv után gyalogot vesztett.

Az amerikai hikaru Nakamura és a holland Anish Giri gyorsan remizett az olasz megnyitású partiban. Giri nem igazán emlékezett a ritkább változatra, de a tábla mellett megtalálta a sorozatos egyszerűsítésekhez vezető lépéseket.

Az orosz Szergej Karjakin nem jeleskedett a nyitásban, a kubai Leinier Dominguez Perez kis előnnyel játszhatott. Korainak éreztem a békekötést, a holtversenyes éllovasnak több gondolkodási ideje volt.

Az orosz Alekszandr Griscsuk is harmadszor remizett. Tegnapi szerencsés fél pontja után a szicíliai védelmű játszmában kedvezőbb esélyhez jutott a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen, de a sorozatos cserékkel kiengedte előnyét.

A grúz Baadur Zsobava a Grünfeld védelemben a hatodik lépésben újított az izraeli Borisz Gelfanddal szemben, elképzelése nem vált be. Gelfand kedvezőbb esélyeit nem tudta győzelemig fokozni.

A 3. forduló eredményei:

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Borisz Gelfand (izraeli, 2744) döntetlen (Grünfeld védelem, 40)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754) döntetlen (Szicíliai védelem, 42)

Fabiano Caruana (olasz, 2803) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749) 1 – 0 (Szláv védelem, 41)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738) – Peter Szvidler (orosz, 2734) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 57)

Szergej Karjakin (orosz, 2753) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) döntetlen (Királyindiai támadás, 30)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2799) – Anish Giri (holland, 2776) döntetlen (Olasz megnyitás, 31)

A verseny állása:

1-3. Fabiano Caruana, Leinier Dominguez Perez és Peter Szvidler 2 pont

4-9. Alekszandr Griscsuk, Szergej Karjakin, Maxime Vachier-Lagrave, Hikaru Nakamura, Borisz Gelfand és Jevgenyij Tomasevszkij 1,5

10-12. Baadur Zsobava, Anish Giri és Dmitrij Jakovenko 1

A 4. forduló párosítása:

Borisz Gelfand – Anish Giri

Leinier Dominguez Perez – Hikaru Nakamura

Peter Szvidler – Szergej Karjakin

Jevgenyij Tomasevszkij – Dmitrij Jakovenko

Maxime Vachier-Lagrave – Fabiano Caruana

Baadur Zsobava – Alekszandr Griscsuk

Caruana,F (2803) - Tomasevszkij,E (2749)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.a4 e6 6.Ff4 a5 7.e3 Fe7

caruanatoma_641

8.g4

Fabiano Caruana két remivel végződött partija után "élesre töltött", már a 8. lépésben újított.

8...Ha6

A gyalog ütése nem jött számításba. 8...Hxg4 9.Bg1 f5 10.h3 Hf6 11.Bxg7 Hh5 12.Bg1 Hxf4 13.exf4 világosra előnyös

9.g5 Hd7 10.h4 Hb4 11.Fe2 b6 12.h5 Fb7 13.cxd5 exd5 14.Vd2 f5 15.gxf6 Fxf6 16.h6 g6

caruanatoma_642

17.e4 dxe4 18.Hxe4 0-0 19.0-0-0 Hd5

Érdekes lehetőség volt a 19...b5 20.Hd6 Fa6 21.Bhg1 Hb6 22.He5 Vxd6 23.Hxg6 Ve6 24.Hxf8+ Kxf8 25.Ve3 Vxe3+ 26.fxe3 bxa4 folytatás.

20.Fg3 Fa6?! 21.Fxa6 Bxa6 22.Bhe1

Pontosabbnak tűnik a 22.Vc2 Ba8 23.Kb1 Bc8 24.Hd6 Bc7 25.Ve2 Ve7 26.Vd3 folytatás.

22...Ba8 23.Kb1 Fe7 24.Vd3 Bf5

caruanatoma_643

25.He5 Vc8

A huszárt hiba volt életben hagyni.

26.Hc3 Hxc3+ 27.Vxc3 Hxe5 28.Vb3+!

Ezt a közbeiktatott sakkot nézhette el az orosz nagymester.

28...Bf7 29.dxe5 Vf5+ 30.Ka2 Fb4?

A nehéz állásban vesztőlépés.

31.e6 Be7 32.Fh4 Bee8 33.e7+ Vf7 34.Be6 b5 35.Bd8 bxa4 36.Ve3 Fxe7

caruanatoma_644

37.Bxa8 Bxa8 38.Fxe7 Be8 39.Ka1 a3 40.bxa3 Vf5 41.Vc3 és sötét feladta

Jakovenko,D (2738) - Szvidler,P (2734)
Spanyol megnyitás [C68]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fxc6 dxc6 5.0-0 Vf6 6.d4 exd4 7.Fg5 Vd6 8.Hxd4 Fd7 9.Hc3 Fe7 10.Fxe7 Hxe7 11.Hde2

Dmitrij Jakovenko maga is játszotta már sötéttel a változatot. Az ukrán Alekszander Arescsenko a 11.Hb3 Vxd1 12.Baxd1 b6 13.a4 0-0-0 14.f3 mellett döntött.

11...0-0-0 12.Vc1 Fg4 13.Hf4 Hg6 14.Hd3 f6 15.Ve3 Kb8 16.f4 Fc8 17.Bad1 Ve7 18.Bde1 b6 19.Vg3 Bd4 20.He2 Ba4 21.c3?

A hibás elgondolásra Peter Szvidler átvette a kezdeményezést. 21.Hc3 Bd4 akár remi lehetett volna lépésismétléssel?

jakovenkoszvidler_645

21...c5! 22.f5

Kedvező sötétre a 22.e5 Fb7 23.Hec1 Be4 24.exf6 Vxf6 folytatás is.

22...Bxe4 23.fxg6 Bxe2 24.Bxe2 Vxe2 25.Be1 Vg4 26.Vxg4 Fxg4 27.gxh7 Bxh7 28.Hf4 Kc8 29.h3 Fd7 30.Kf2 Kd8 31.He6+ Fxe6 32.Bxe6

jakovenkoszvidler_646

32...Bh5 33.Be2 Kd7 34.Bd2+ Ke6 35.Bd8 c4 36.Ke3 Bb5 37.Bd2 Be5+ 38.Kf3 Ba5 39.a3 Bf5+ 40.Ke3 Be5+ 41.Kf3 Bf5+ 42.Ke3 c6 43.Be2 b5 44.Bd2

jakovenkoszvidler_647

44...Bd5 45.Be2 Kf5 46.Bf2+ Ke5 47.Kf3 Bd3+ 48.Kg4 Be3 49.Bf5+ Ke4 50.Bf2

50...f5+ 51.Bxf5 Be2 52.g3 Bxb2 53.Bg5 Kd3 54.Bxg7 Kxc3 55.Bc7 a5 56.Bxc6 b4 57.axb4 axb4 és világos feladta

Nakamura,H (2799) - Giri,A (2776)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 exd4 6.cxd4 Fb4+ 7.Hbd2

A Tata Steel Chess 2015 szuperversenyen Hou Ji-fan a 7.Fd2 Hxe4 8.Fxb4 Hxb4 9.Fxf7+ Kxf7 10.Vb3+ d5 11.He5+ Ke6 12.Vxb4 Vf8 13.Vxf8 Bxf8 14.f3 Hg5 15.Hc3 c6 16.h4 Hf7 17.Hd3 Kd6 18.Kf2 Hd8 19.g3 He6 20.He2 a5 21.Hdf4 változatban remizett Levon Aronjannal.

7...Hxe4 8.d5 Hxd2 9.Fxd2 Fxd2+ 10.Vxd2 He7 11.d6 cxd6 12.0-0 d5 13.Fxd5 0-0 14.Bad1 Hxd5 15.Vxd5 d6 16.Vxd6 Vxd6 17.Bxd6 Fe6 18.a3 Bfd8 19.Bd4 Bxd4 20.Hxd4 Bd8 21.Bd1 f6 22.f3 Kf7 23.Kf2 Bd5 24.Ke3 Be5+ 25.Kd3 Bc5 26.Be1 Fd7 27.Kd2 Bd5 28.Kc3 Bc5+ 29.Kd2 Bd5 30.Kc3 Bc5+ 31.Kd2 és döntetlen

Zsobava,B (2699) - Gelfand,B (2744)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Va4+ Fd7 6.Va3

Újítás, a főváltozat 6.Vb3 dxc4 7.Vxc4 0-0 8.e4 (A 8.Ff4 Fc6 9.e3 Fxf3 10.gxf3 c6 11.Fe2 Hbd7 változatot tavaly többek között a Szvidler-Gelfand rapid párosmeccsen láttuk.) 8...Fg4 9.Fe3 Hfd7.

6...dxc4 7.e4 b5 8.e5 Hg4 9.h3 Hh6 10.b3

zsobavagelfand_638

10...a5 11.Vb2 b4 12.He4 c3 13.Vc2

A grúz nagymester aligha ilyen állásról álmodott.

13...0-0 14.Fc4 Fc6 15.h4 Hf5

Figyelmet érdemelt a 15...a4 16.Fxh6 Fxh6 17.h5 Kg7 18.g4 Ff4 változat; 15...Fd5 16.Fxh6 Fxh6 17.h5 Kg7 is számításba jött.

16.Vd3 Hd7

zsobavagelfand_639

17.h5 Hxe5 18.dxe5 Vxd3 19.Fxd3 a4 20.hxg6 hxg6 21.bxa4 Bfd8 22.Fc2 Fxa4 23.Fxa4 Bxa4 24.0-0 Ba5 25.Bb1 c5 26.a3 bxa3 27.Hxc3 Hd4 28.Ff4

zsobavagelfand_640

28...a2 29.Ba1 Bda8 30.Bfd1 g5

Némi esélyt a 30...f6 31.Hxd4 cxd4 32.He4 Bb5 33.Kf1 fxe5 34.Fd2 Bb2 adott volna.

31.Hxg5 f6 32.Hge4 Hb3 33.Bxa2 Bxa2 34.Hxa2 Bxa2 35.exf6 Fxf6 36.Bd7 Kf7 37.Bc7 Hd4 38.Fg3 He2+ 39.Kh2 Hxg3 40.fxg3 Fd4 és döntetlen

Griscsuk,A (2780) - Vachier-Lagrave,M (2754)
Szicíliai védelem [B55]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.f3 e5 6.Hb3 d5 7.Fg5 d4 8.c3 Hc6 9.cxd4

A ChessBase MEGA 2015 adatbázisában csak egy parti erre a változatra, a 9.Fb5 Vb6 (9...Fe6 10.cxd4 Fxb3 11.Vxb3) 10.Fxc6+ bxc6 többször előfordult.

9...exd4

A bolgár Ivan Cseparinov választása a 9...Fb4+ 10.Hc3 exd4 11.a3 Fe7 12.Hb5 0-0 13.H3xd4 Vb6 14.Fe3 Bd8 folytatásra esett.

10.Fb5 Fb4+ 11.Fd2 Fd6 12.Ha3 0-0 13.Hc4 Fe6 14.Hxd6 Vxd6 15.0-0 a6 16.Fxc6 bxc6 17.Bc1 Hd7 18.Hc5 Hxc5

Jobb volt 18...a5 19.Vc2 Vxc5 20.Vxc5 Hxc5 21.Bxc5 Bfb8 22.Fxa5 Bxb2 változat.

19.Fb4 Bfd8 20.Fxc5 Vb8 21.b3 a5 22.Bf2 Vb5 23.Bd2 a4

griscsukvachier_637

24.Fxd4

Megkönnyítette sötét feladatát.

24...axb3 25.axb3 Fxb3 26.Ve1 f6 27.Ve3 Ba2 28.Bxa2 Fxa2 29.Va3 Ff7 30.h3 h6 31.Vc3 Va4 32.Ff2 Bd1+ 33.Bxd1 Vxd1+ 34.Kh2 Vd6+ 35.Fg3 Ve6 36.Vd4 Kh7 37.Fd6 Vd7 38.f4 f5 39.exf5 Vxf5 40.Fe5 Fd5 41.Va7 Vf7 42.Vxf7 és döntetlen

Karjakin,S (2753) - Dominguez Perez,L (2734)
Királyindiai támadás [C00]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 e6 4.0-0 Fe7 5.d3 0-0 6.Hbd2 c5 7.e4 Hc6 8.Be1 b5 9.e5 Hd7 10.Hf1 Fb7 11.h4 Vc7 12.Ff4 Bfc8 13.He3

Az idei orosz csapatbajnokságon Dmitrij Andrejkin a 13.H1h2 Vd8 14.h5 h6 15.c3 a5 16.Vd2 d4 (16...a4) 17.Hg4 dxc3 18.bxc3 Ff8 folytatásban küzdött meg Ivan Bukavsinnel, örülhetett a parti végén a reminek.

13...Vd8 14.Hg4 Ff8 15.c4 He7 16.b3 Fc6 17.h5 h6 18.He3 Hb6 19.Ve2 bxc4 20.dxc4 dxc4

Számításba jött a 20...a5 21.cxd5 Hexd5 22.Hxd5 Hxd5 23.Hd2 a4, vagy a 20...d4 21.Bed1 a5 22.Hc2 Vd7 folytatás.

21.bxc4 Ha4 22.Vc2 Bab8 23.Beb1 Va5 24.Bb3 Hb6 25.Ve2 Hd7 26.Bab1 Vc7 27.g4 Fe4 28.Bxb8 Bxb8 29.Bxb8 Vxb8 30.Hf1 Fc6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Kirill Merkurev http://khantymansiysk2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Mansziszjkban zajló Grand Prix-verseny második fordulójában a kubai Leinier Dominguez Perez aratta az egyetlen győzelmet, kalandos partiban nyert az orosz Dmitrij Jakovenko ellen. Az orosz derbin Jevgenyij Tomasevszkij többször is fonalas nyerést hagyott ki Alekszandr Griscsukkal vívott csatájában. A grúz Baadur Zsobava is nyerőesélyt szalasztott el, a francia Maxime Vachier-Lagrave örülhetett a reminek. Az amerikai Hikaru Nakamura kedvező esélyű végjátékban nem tudta győzelemre vezetni haderejét a torna doyenje, az izraeli Borisz Gelfand ellen. Az orosz Peter Szvidler nagyobb gondokat is okozhatott volna Fabiano Caruanának, ahogy az orosz Szergej Karjakin is eltékozolta előnyét a holland Anish Girivel szemben.

A 2014/15-ös Grand Prix-sorozat utolsó versenyének második játéknapja az eredmények alapján békésnek tűnhet, az öt döntetlen partiban nagy csaták dúltak, kihagyott esélyek miatt bánkódhattak egyesek, mások örülhettek a megmentett fél pontnak. A legnagyobb rontás az összetett versenyben vezető Jevgenyij Tomasevszkij nevéhez fűződik, az orosz derbin többször is fonalas nyerést hagyott ki, ráadásul a játszmát kívülről szemlélők számára oly egyszerűnek látszanak a megoldások. Griscsuk a februári, Tbilisziben megrendezett GP-versenyen is királyindiai védelmet játszott, elbukta a partit. Hanti-Manszijszkban valóságos csodának kellett bekövetkeznie, hogy ne veszítsen ismét.

Tomasevszkij királyszárnyi támadása akadálytalanul bontakozhatott ki, Griscsuk hadereje csak passzív szemlélője volt az akciónak. Tomasevszkij minőséget áldozott, ezt Griscsuk nem fogadta el, remek tisztáldozat szétrobbantotta a sötét királyállást. Tomasevszkij válogathatott a nyerések között, fonalasan mattolhatott volna, döntő anyagi előnyt szerezhetett volna, még a bástyavégjátékban is volt nyerőesélye, sirathatja az elhullajtott fél pontot.

A forduló egyetlen győzelmét a kubai Leinier Dominguez Perez aratta, kalandos partiban nyert az orosz Dmitrij Jakovenko ellen. Megnyitási felkészültségben felülmúlta ellenfelét, esélyes minőségáldozattal jutott előnyhöz. A folytatásban hibázott, Jakovenko esélyei lettek kedvezőbbek. Időzavarban azonban kihagyta az esélyt, Dominguez a felkínált lehetőséggel élni tudott.

Az orosz Peter Szvidler kecsegtető pozíciót ért el az olasz Fabiano Caruanával szemben, a kritikus állásban azonban nem választotta az előnyt megőrző tervet.

Az amerikai Hikaru Nakamura 2010-ben, a csapat-világbajnokságon szenzációs királyindiai védelmű partiban győzte le az izraeli Borisz Gelfandot. Nakamura ma ismét elővette kedvenc védelmét, érdekes változatot választott. A torna doyenje a vezércserével hátrányos végjátékba keveredett, nagy rutinja a nehézségekben kisegítette, Nakamura eltékozolta előnyét.

A holland Anish Giri aligha kapott dicséretet az orosz Szergej Karjakin elleni játszmájáért. A nyitásból hátrányosan került ki, Karjakin azonban a lehetőséggel nem tudott élni.

Fordulatos küzdelmet láttunk a francia Maxime Vachier-Lagrave és a grúz Baadur Zsobava partijában. Maxime jól állt a nyitás után, de nem játszott elég erélyesen. A végjáték sok érdekességgel szolgált, Zsobava nyerőesélyes állását remire rontotta.

A 2. forduló eredményei:

Borisz Gelfand (izraeli, 2744) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2799) döntetlen (Királyindiai védelem, 50)

Anish Giri (holland, 2676) – Szergej Karjakin (orosz, 2753) döntetlen (Királyindiai támadás, 31)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 36)

Peter Szvidler (orosz, 2734) – Fabiano Caruana (olasz, 2803) döntetlen (Vezércsel, 35)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780) döntetlen (Királyindiai védelem, 73)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754) – Baadur Zsobava (grúz, 2699) döntetlen (Caro-Kann védelem, 68)

A verseny állása:

1-2. Leinier Dominguez Perez és Jevgenyij Tomasevszkij 1,5 pont

3-10. Alekszandr Griscsuk, Fabiano Caruana, Hikaru Nakamura, Borisz Gelfand, Peter Szvidler, Maxime Vachier-Lagrave, Szergej Karjakin, Dmitrij Jakovenko 1

11-12. Baadur Zsobava és Anish Giri 0,5

A 3. forduló párosítása:

Baadur Zsobava – Borisz Gelfand

Alekszandr Griscsuk – Maxime Vachier-Lagrave

Fabiano Caruana – Jevgenyij Tomasevszkij

Dmitrij Jakovenko – Peter Szvidler

Szergej Karjakin – Leinier Dominguez Perez

Hikaru Nakamura – Anish Giri

Szvidler,P (2734) - Caruana,F (2803)
Vezércsel [D57]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 He4 8.Fxe7 Vxe7 9.cxd5 Hxc3 10.bxc3 exd5 11.c4 Fe6 12.Bc1 Hd7 13.Vb3 c6 14.Fe2 Hb6 15.cxd5 Fxd5 16.Vb2 Ha4 17.Vd2 b5

A pekingi SportAccord tavalyi versenyén Tejmur Radzsabov a 17...Va3 18.Fc4 Hb2 19.Fe2 Vxa2 20.He5 Ha4 21.Bc2 Va3 22.0-0 Ve7 kalandozás közepette megőrizte gyalogelőnyét Alekszandr Griscsukkal szemben. Egy rapidpartiban megjátszott folytatást azért elemezni kell...

18.He5 Bac8

Érdekes bonyodalmakhoz vezetett a 18...Vg5 19.Fg4 Fxg2 20.Bg1 Fd5 21.Bg3 Hb6 22.Fd7 Vh4 23.Fxc6 Bac8 24.Bc5 folytatás.

19.0-0 b4 20.Fa6 Bc7 21.Hd3 Bb8 22.Hc5 Hxc5 23.Bxc5 Vg5 24.g3 Vg4

szvidlercaruana_611

25.Fc4 Ff3 26.Bc1

Figyelmet érdemelt a 26.Be1 Be7 27.Fe2 Fxe2 28.Vxe2 Vxe2 29.Bxe2 Bb6 30.Bec2 terv.

26...Bcb7 27.Vd3 g6?! 28.Fb3

Egy jó formában levő Peter Szvidler könnyedén választotta volna a 28.Be5 b3 29.axb3 Fd5 30.Bxd5 cxd5 31.Fxd5 Bd7 32.Bc5 folytatást.

28...Fe4 29.Vd1 Vd7? 30.f3 Fd5

szvidlercaruana_612

31.e4 Fxb3 32.axb3 Bb6 33.Vd3 Bd8 34.d5

Nagy megkönnyebbülés lehetett Fabiano Caruanának, hogy az orosz nagymester nem a pozíciós változat, 34.B1c4 Ba8 35.Ba5 Bb5 36.Ba6 mellett döntött.

34...cxd5 35.Bxd5 és döntetlen

Gelfand,B (2744) - Nakamura,H (2799)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.g3 f5 11.Hg5 Hf6 12.Ff3 fxe4 13.Hcxe4 h6

Legtöbbször 13...Hf5 14.Fg2 Hxe4 15.Hxe4 fordult elő, de sötét statisztikája nem éppen kedvező a változatban. Hikaru Nakamura új ötlettel jelentkezett.

14.He6 Fxe6 15.dxe6 Vc8 16.Fe3

Számításba jött a 16.Vb3 Bb8 (16...Hxe4 17.Fxe4 c6 18.Bd1) 17.c5 d5 18.Hxf6+ Bxf6 19.Fxd5 Hxd5 20.Vxd5 folytatás.

16...He8 17.Fg2 Vxe6 18.Vb3 Kh7 19.b5 Hf5 20.Bad1 a6 21.Hc3 axb5 22.cxb5?

A vezércsere után hátrányos végjáték várt a torna doyenjére.

gelfandnakamura_614

22...Vxb3 23.axb3 Ba3 24.Bb1 Hxe3 25.fxe3 Bxf1+ 26.Kxf1

gelfandnakamura_615

26...e4 27.Hxe4 Ba5 28.b6 c6 29.Bd1 d5 30.b4 Bb5 31.Hc5

gelfandnakamura_616

31...Bxb4

Jóval erősebb volt a 31...Hf6 32.Bb1 (32.e4 dxe4 33.Hxb7 Bxb6 34.Hd8 Ff8) 32...Bxb6 33.b5 cxb5 34.Hd3 He4 folytatás.

32.e4 d4

Világos már a 32...dxe4 33.Bd7 Bxb6 34.Bxb7 Bxb7 35.Hxb7 Hf6 36.Hc5 Hg4 37.Fxe4 változatban is remizett volna.

33.e5! Bxb6 34.Bxd4 Bb1+ 35.Ke2 Bb2+ 36.Kf1 Fxe5 37.Be4

Egyszerűbb volt a 37.Bd7+ Hg7 38.Hxb7 h5 39.Hc5 Bb6 40.He6 megoldás.

37...Fd6

Némi zavart csak 37...Fc3 38.Be7+ Hg7 39.Bxb7 Bb5 okozhatott volna.

38.Hxb7 Bb1+ 39.Be1 Bxe1+ 40.Kxe1 Fb4+ 41.Ke2 c5 42.Kd3 Hf6 43.Ff3 Hd7 44.Fe2 Fe1 45.Hd6 Ff2 46.Ke4 Fg1 47.Kf3 He5+ 48.Kg2 Fd4 49.Hc4 g5 50.Hxe5 Fxe5 és döntetlen

Dominguez Perez,L (2734) - Jakovenko,D (2738)
Katalán megnyitás [E01]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.g3 dxc4 6.Fg2 Hbd7 7.a4 Fb4 8.0-0 0-0 9.Vc2 Ve7 10.a5 e5 11.Bd1 a6 12.d5 Hc5 13.Fe3

Az idei Tata Steel Chess szuperversenyen Anish Giri a 13.Fg5 Fxc3 14.bxc3 Fg4 15.h3 Fxf3 16.Fxf3 e4 után kis hátrányba került Vaszilij Ivancsuk ellen.

13...Hb3 14.Ba4 c5

Dmitrij Jakovenko lebecsülte világos minőségáldozatának erejét.

dominguezjakovenko_617

15.d6! Ve8 16.Bxb4 cxb4 17.Hd5 Hxd5 18.Bxd5 Hd4

Nem véletlen, hogy az orosz nagymester időzavarba került. Számolnia kellett a 18...e4 lehetőséget is, de alighanem a 19.He5 Fe6 20.Fxe4! miatt vetette el. 20...Fxd5?-re (20...f5 21.d7 Ve7 22.Vxc4 Hxa5 (22...fxe4 23.Vxb3 Bad8 24.Fb6) 23.Vc7 fxe4 24.d8V Baxd8 25.Vxe7 Fxd5 26.Fb6 Bfe8 27.Vxb4) 21.Fxh7+ Kh8 22.Vf5 nyert volna.

19.Fxd4?!

Mindenkit meglepett a döntés. 19.Hxd4 exd4 20.Bxd4 b3 21.Vxc4 Fe6 22.Vd3 (22.Vc7 Vb5 23.Fxb7 Ba7 24.d7 Bxb7 25.Vxb7 Vxb7 26.d8V Fc4) 22...Vb5 23.Fe4 szép előnyt ígért.

19...exd4 20.Bxd4 b3 21.Vxc4 Fe6 22.Vd3 Vc6 23.Vd2 Bac8?!

dominguezjakovenko_618

24.He1?!

A pontatlanságra a kubai nagymester is hibával reagált. 24.d7 Bcd8 (24...Vc1+? 25.Ff1 Fh3 26.Vd1!) 25.Hg5 Vc2 26.Hxe6 fxe6 27.Fxb7 Vxd2 28.Bxd2 egyenlő esélyt adott.

24...Vc1

Az időzavar éreztette hatását. Jobb volt a 24...Vb5 25.h3 Bfd8 terv.

25.f4 Vb1?! 26.Kf2 Bc2? 27.Vb4 Be8? 28.Fe4 Fg4?

A kapkodásban vesztőlépés, de már bajban volt sötét.

29.Hxc2 bxc2 30.Va4! Kf8 31.d7 Fxd7 32.Bxd7 c1V 33.Va3+! Kg8 34.Fxb1 g6 35.Vb3 Vc5+ 36.e3 és sötét feladta

Tomasevszkij,E (2749) - Griscsuk,A (2780)
Királyindiai védelem [E90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.h3 e5 7.d5 Hh5 8.g3 Ve7 9.Hh2 Ha6 10.Fe3 Hc5 11.h4 a5 12.Fe2 Hf6 13.Vc2 c6 14.g4 Ha6 15.g5 He8

tomagriscsuk1_630

16.h5 Hb4 17.Vd2 cxd5 18.cxd5 Fd7 19.0-0-0 f5 20.Kb1

Számításba jött a 20.gxf6 Hxf6 21.hxg6 hxg6 22.f3 Bab8 23.Kb1 b5 24.Bdg1 folytatás.

20...b5 21.hxg6 hxg6 22.f3 Hc7 23.Bc1 Hba6 24.Fd3 b4 25.He2 Hb5 26.Bc6 Bfb8 27.Bhc1 f4 28.Ff2 Ff8

tomagriscsuk1_631

29.Hg4 Vxg5? 30.Bh1 Ve7 31.Fxb5 Bxb5

tomagriscsuk1_632

32.Hxf4! Fxg4

A tisztáldozat elfogadására, 32...exf4-re 33.Fd4 Fg7 34.Hh6+ Kf8 35.Vxf4+ Ke8 36.Fxg7 Vxg7 37.Vxd6 nyert volna.

33.Hxg6 Vf6 34.Hxf8 Bxf8 35.Bg1

Jevgenyij Tomasevszkij válogathatott a nyerések között. 35.Bxd6 Vg7 (35...Vxd6 36.Vg5+ Kf7 37.Bh7+ Ke8 38.Vxg4) 36.fxg4 Hc5 37.Ve2 még egyszerűbb megoldás volt.

35...Vxf3 36.Vg5+ Kf7 37.Bxg4 Ke8 38.Vg6+ Vf7

tomagriscsuk1_633

39.Vxf7+

Fonalasan nyert a 39.Vxd6 Bb8 40.Bxa6 Bc8 41.Vxe5+ Ve7 42.Be6 folytatás.

39...Bxf7 40.Fe3?

Az időkontroll utolsó lépése... 40.Bg8+ Kd7 41.Bxa6 tisztet nyert volna, 41...Bxf2-re mattol 42.Ba7+ Bb7 43.Bxb7-tel.

40...Hc5?

Alekszandr Griscsuk már remizhetett volna a 40...Bf1+ 41.Bc1 (41.Kc2 b3+ 42.Kc3 bxa2 43.Bxa6 a1V 44.Ba8+ Kf7 45.Ba7+ Kf6 46.Fg5+ Kg6 47.Fe3+ Kf6) 41...Bxc1+ 42.Fxc1 b3 43.a3 Hc5 változatban.

41.Bg8+ Kd7 42.Ba8 Bb7 43.Fxc5 dxc5 44.Bxc5?!

Kimaradt a 44.Bxa5 Bf1+ 45.Kc2 c4 46.Bh6 Bf2+ 47.Kc1 Bf7 48.a3 lehetőség.

44...Bf1+ 45.Bc1 Bxc1+ 46.Kxc1 b3

tomagriscsuk1_634

47.a3 Bc7+ 48.Kd2 Bc2+ 49.Kd3 Bxb2 50.Bxa5 Bh2 51.Bb5 Bh3+ 52.Kd2 Kd6 53.a4 Bh2+ 54.Kc3 Bh3+ 55.Kd2 Bh2+ 56.Kc3 Bh3+ 57.Kc4

tomagriscsuk1_635

57...Be3 58.Bb6+ Kc7 59.Bxb3 Bxe4+ 60.Kc5 Bxa4 61.d6+ Kd7 62.Bb7+ Ke6 63.Be7+ Kf5 64.d7 Bd4 65.Kc6

tomagriscsuk1_636

65...e4 66.Be8 Kf4 67.d8V Bxd8 68.Bxd8 e3 69.Kd5 e2 70.Be8 Kf3 71.Kd4 Kf2 72.Kd3 e1V 73.Bxe1 Kxe1 és döntetlen

Giri,A (2776) - Karjakin,S (2753)
Királyindiai támadás [A04]

1.Hf3 Hf6 2.g3 c5 3.Fg2 Hc6 4.0-0 e5 5.e4 Fe7 6.Hc3 d6 7.d3 0-0 8.h3 Bb8 9.Hh2 Fd7 10.Hg4 Vc8 11.Hxf6+ Fxf6 12.Kh2 Fe6 13.f4 exf4 14.gxf4 Fxc3 15.bxc3 f5 16.Fe3 Vc7 17.Vd2 fxe4 18.dxe4 Ha5 19.Ff2 Hc4 20.Vc1 Fd7 21.f5 Fc6 22.Fh4 Bbe8 23.Vf4 Va5

girikarjakin_613

24.f6 Bf7 25.Vg3 Hd2 26.Bf4 Hxe4 27.Fxe4 Bxe4

A bástyapár cseréje világos gondjait enyhítette. 27...Fxe4 28.Be1 (28.fxg7 Bxf4 29.Vxf4 Vxc3 30.Bf1 Ve5) 28...Va4 29.Ve3 d5 utáni állást Karjakin kedvező esélyekkel játszhatta volna.

28.Bxe4 Fxe4 29.Be1 Fc6 30.Vxd6 Vc7

Szergej Karjakin nem vállalkozott a 30...Vxa2 31.Vd8+ Bf8 32.Vd3 Vd5 33.Vxd5+ Fxd5 34.Be5 Fc6 35.fxg7 Bf4 folytatásra.

31.Vxc7 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2754) - Zsobava,B (2699)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 f6 6.0-0 fxe5 7.dxe5 Fc5 8.Hbd2 He7 9.Hb3 Fb6 10.Hfd4 0-0?!

Jobb volt a 10...c5 11.Hxf5 Hxf5 12.c4 Hc6 folytatás.

11.c4 Hd7 12.g4 Fxd4 13.Hxd4 c5 14.Hb5

Figyelmet érdemelt a 14.Hxf5 exf5 15.f4 d4 16.Ff3 Vc7 17.Vd3 változat.

14...Fg6?! 15.f4

Mi szólt a 15.cxd5 Hxd5 16.f4 választás ellen?

15...Hb6 16.b3

A francia sakkozó ezúttal sem a 16.cxd5 mellett döntött. 16...Hexd5-re 17.Hd6 Ve7 18.a4 a5 19.Vb3 következhetett volna.

16...Fe8 17.Hd6 Fc6 18.Fe3?! d4 19.Fd2 Hbc8 20.Hxc8 Vxc8 21.Fd3 Fe8 22.Fe4 a5 23.a4 Ba7 24.Ve1 b6 25.Vg3 Fg6 26.Fg2 Fe8 27.Fe4 Fg6 28.Fg2 Fc2 29.Bae1 Ve8

vachierzsobava_619

30.f5 exf5 31.e6 h6 32.h3 Kh7 33.Bf2 fxg4 34.Bxf8 Vxf8 35.hxg4 Vd8 36.Bf1 Fg6 37.Ve5 Vc7 38.Ff4 Vxe5 39.Fxe5 Hg8 40.Fd6 Hf6 41.Fc6 Hxg4

vachierzsobava_620

42.e7?! Hf6 43.Bf4 d3?! 44.Kf2 He8 45.Fxe8 Fxe8 46.Bf8 d2 47.Ke2 Bd7

vachierzsobava_621

48.Bxe8 d1V+ 49.Kxd1 Bxd6+ 50.Ke2 Be6+ 51.Kf3 g5 52.Bb8 Bxe7 53.Bxb6 h5 54.Bc6 Bf7+ 55.Kg2

vachierzsobava_622

55...h4?

Baadur Zsobava kiengedte előnyét. 55...Bf5 56.Bc7+ Kg6 57.Bc6+ Kf7 58.Bc7+ Kf6 59.Bc6+ Ke5 60.Bxc5+ Kf4 nyerőesélyt adott.

56.Bxc5 Kg6 57.Bxa5 g4 58.Ba8 Bf3 59.Bg8+ Kf5 60.Bf8+ Ke4 61.Be8+ Kf4 62.Bf8+ Ke3 63.Be8+ Kd2 64.Bg8 h3+ 65.Kh2 Bf2+ 66.Kh1 Bf1+ 67.Kh2 Bf2+ 68.Kh1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Kirill Merkurev  http://khantymansiysk2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A szibériai olajvárosban, Hanti-Manszijszkban megkezdődött a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat utolsó, negyedik versenye. A viadal tétje, hogy az összetett pontverseny első két helyezettje világbajnokjelölt lesz. A tornán a pontversenyben vezető orosz Jevgenyij Tomasevszkij és honfitársa, Dmitrij Jakovenko kezdett győzelemmel. Tomasevszkij a grúz Baadur Zsobava, Jakovenko a holland Anish Giri ellen nyert. A rajtlistát vezető olasz Fabiano Caruana a kubai Leinier Dominguez Perezzel remizett, a második amerikai Hikaru Nakamura az orosz Szergej Karjakinnal osztozott meg a ponton. Döntetlennel zárult az orosz derbi, Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler partija, örökös sakkal ért véget a francia Maxime Vachier-Lagrave és az izraeli Borisz Gelfand játszmája.

A Grand Prix-verseny előtt jelentette be a Miamiban 1992. július 30-án született Fabiano Luigi Caruana az amerikai és az olasz sakkozás legfiatalabb nagymestere, hogy kérvényezte a Nemzetközi Sakkszövetségnél „átigazolását”, hogy a jövőben az amerikai válogatottban szerepelhessen. Az utolsó tíz évben az olasz sakkozást képviselte. A jelenlegi világranglista harmadik helyezettje reméli, hogy a hivatalos eljárás után már a szeptemberi, a „Grand Chess Tour” elnevezésű sorozat második tornáján, St. Louisban amerikai zászló alatt játszhat. Tavaly a Fülöp-szigeteki Wesley So „igazolt át”, a Caruana, Hikaru Nakamura, So trió kiegészülve a rutinos Alekszander Oniscsukkal, vagy éppen az egyre nagyobb sikereket elérő tehetséges fiatalokkal, Ray Robsonnal, Daniel Naroditskyvel, Alekszandr Lendermannal olimpiai aranyéremre esélyes csapat! Ne feledjük, hogy az ászokat nélkülöző együttes ötödik lett a csapat-vb-n.

Caruana a kubai Leinier Dominguez Perezzel mindössze tízedszer játszott, 2-2-re álltak ötször remiztek. A spanyol megnyitás berlini változata került terítékre, Dominguez tért el a GRENKE Chess Classic tornán látott Caruana-Carlsen partitól, sötét elérte a célul kitűzött döntetlent.

Az orosz Szergej Karjakin nagy csalódásának adott hangot, hogy a stavangeri szuperverseny kétszeres győzteseként sem kapott meghívást az idei tornára. A „Grand Chess Tour” sorozat egyik versenye lett a stavangeri viadal, a koncepció pedig megváltozott, a világranglista első kilenc helyezettje kapott meghívást. Vlagyimir Kramnyik lemondásának a francia Maxime Vachier-Lagrave örülhetett, a rendezők egy-egy nagymestert jelölhetnek, Karjakin nem került be ebbe a körbe. Karjakin az előző ciklusban Élő-pontjainak köszönhetően világbajnokjelölt volt, de ezt a Világkupát megnyerő Vlagyimir Kramnyiknak köszönhette, győzelmével felszabadult az egyik Élő-pontos hely.

Karjakin eddigi mérlege Hikaru Nakamurával szemben kedvezőtlen volt, hét veresége mellett négyszer tudta legyőzni az amerikai nagymestert, tizennégyszer megosztoztak a ponton. Karjakin kedvező színelosztással játszhatta a partit, a világos bábukat vezethette. Nakamura igen széles megnyitási repertoárral játszik, a szicíliai védelem sárkány-változata ezért nem hatott meglepetésként. A különböző oldalra történt sáncolást követően Nakamura vezérszárnyi akciója időben bontakozott ki, a vezércserét követően már nem várhattunk más eredményt, mint a tizenötödik döntetlent.

Az összetett pontversenyben vezető orosz Jevgenyij Tomasevszkij nyeréssel rajtolt. Három hónapja Tbilisziben is az első fordulóban győzte le Baadur Zsobavát. A nyitást követően a grúz nagymester remekül állt, de rossz tervet választva akart gyalogot nyerni, Tomasevszkij kiszabadult szorongatott helyzetéből, átvette a kezdeményezést. Zsobava hibák sorozatával vesztette el a játszmát.

A játéknap második győzelmét az orosz Dmitrij Jakovenko aratta. A Ragozin védelemben szolid változattal rukkolt ki, amire a holland Anish Giri elhamarkodott centrumrobbantással reagált. Átmeneti gyalogáldozattal Jakovenko előnybe került, a bástyavégjátékban a sötét gyalogszerkezetben sok volt a gyengeség, ezt az orosz sakkozó kihasználta. Tbilisziben is legyőzte Girit a második helyen végzett Jakovenko.

Sokan tartjuk a Hollandiában angolul megjelenő New in Chess Magazint a legjobbnak. A most holland színekben játszó Giri édesapja Nepalban született. A szörnyű földrengés megrázta a sakkozókat, az újság szerkesztőségét is, szolidaritási akciót kezdeményeztek. Az újság nyomtatott változatára már előfizetett sakkozók kedvezményes áron, évi 20 euróért megkaphatják a digitális kiadást is. A plusz előfizetések összegét Girinek adják, aki ezzel az összeggel is támogatja majd a segélyezést.

A francia Maxime Vachier-Lagrave és az izraeli Borisz Gelfand korábbi tíz partijából kilenc végződött pontosztozkodással, egyszer Maxime győzött. A szicíliai védelmű parti kisebb taktikai adok-kapok után örökös sakkal ért véget.

Pontosztozkodás született az orosz derbin, Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler elfogadott vezércselű játszmájában is.

Az első forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754) – Borisz Gelfand (izraeli, 2744) döntetlen (Szicíliai védelem, 33)

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749) 0 – 1 (Félszláv védelem, 39)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780) – Peter Szvidler (orosz, 2734) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 31)

Fabiano Caruana (olasz, 2803) – Leinier Dominguez Leinier (kubai, 2734) döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738) – Anish Giri (holland, 2776)  1 – 0 (Vezércsel, 61)

Szergej Karjakin (orosz, 2753) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2799) döntetlen (Szicíliai védelem, 30)

A 2. forduló párosítása:

Borisz Gelfand – Hikaru Nakamura

Anish Giri – Szergej Karjakin

Leinier Dominguez Perez – Dmitrij Jakovenko

Peter Szvidler – Fabiano Caruana

Jevgenyij Tomasevszkij – Alekszandr Griscsuk

Maxime Vachier-Lagrave – Baadur Zsobava

Caruana,F (2803) - Dominguez Perez,L (2734)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 h6 10.Bd1+ Ke8 11.Hc3 He7 12.Ff4 Hg6 13.Fh2 Fe7

A GRENKE Chess Classic szuperversenyen Magnus Carlsen a 13...Fb4 14.He2 Fe7 15.Hfd4 Hf8 16.g4 h5 17.Hf5 He6 18.Kg2 b6 19.f3 c5 20.Fg3 Fg5 21.h4 hxg4 22.hxg5 gxf3+ 23.Kxf3 Hxg5+ 24.Kf4 Hh3+ változatban remizett Fabiano Caruanával.

14.Hd4 Hf8 15.Bd3 h5 16.Be1 He6 17.Hce2 c5 18.Hf5 h4 19.c4 b6 20.Bed1 Bh5 21.He3 Fb7 22.Hd5 Fg5 23.f3 Bd8 24.Kf2 Fc6

25.Hef4

A sorozatos cserékkel az olasz nagymester kiengedte kis előnyét.

25...Fxf4 26.Hxf4 Bxd3 27.Bxd3 Bf5 28.Hxe6 fxe6 29.Ke1 a5 30.Be3 Kf7 31.Kd2 Kg6 32.Kc3 Bf7 33.Bd3 Bd7 34.Bxd7 Fxd7 35.Fg1 Kh5 36.Fe3 Fe8 37.b3 Fg6 38.a4 Ff5 39.Fd2 Fg6 40.Fe3 Ff5 és döntetlen

Karjakin,S (2753) - Nakamura,H (2799)
Szicíliai védelem [B76]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.g4 Fe6

A 2012-es Tal emlékversenyen Hikaru Nakamura a 9...Hxd4 10.Fxd4 Fe6 folytatást választotta Alekszandr Griscsuk ellen, az elméleti párbajt azonban elvesztette: 11.Hd5! Fxd5 12.exd5 Vc7 13.h4 Bac8 14.Bh2! e5 15.dxe6 fxe6 16.0-0-0! e5 17.Fe3 Vf7 18.Kb1 d5 19.h5 e4 20.hxg6 hxg6 21.Fe2 Ve6 22.Fd4 Bc7 23.Bdh1 Bff7 24.a3 b6 25.fxe4 Vxe4 (25...Hxe4 26.Bh8+ Fxh8 27.Bxh8#) 26.g5 Hh5 27.Fxg7 Kxg7 28.Fxh5 gxh5 29.Bxh5 Vc4 30.Vd1 Ve4 31.g6 Bfe7 32.B5h4 Ve5 33.Bh7+ Kg8 34.B7h5 Ve4 35.Vd2 és sötét feladta.

10.0-0-0

Számításba jött a 10.Hxe6 fxe6 11.0-0-0 Bc8 12.Fc4 Vd7 13.Fb3 Ha5 14.h4 Hc4 15.Vd3 Vc6 folytatás, kölcsönös esélyű állással.

10...Hxd4 11.Fxd4 Va5 12.Kb1 Bfc8 13.a3 Bab8 14.h4 b5

karjakinnakamura_600

15.Hd5

Világos akciója már elkésett a 15.g5 b4 16.axb4 Bxb4 17.gxf6 Fxf6 18.Fxf6 exf6 19.Ve3 Va3 20.Kc1 Bxb2 változatban. 21.Kd2 Bxc2+ 22.Kxc2 Fb3+ 23.Kd2 Fxd1 24.Hxd1 Vb4+ nyer.

15...Vxd2 16.Bxd2 Fxd5 17.exd5 a5 18.h5 Hd7 19.g5 He5 20.Fe2 Hc4 21.Bdd1 b4 22.a4 Bc7 23.f4 Bf8 24.Bh3 Fxd4 25.Bxd4 Hb6 26.b3 Bc5 27.Bhd3 Bfc8 28.c4 bxc3 29.Kc2 Kf8 30.Fg4 B8c7 és döntetlen

Zsobava,B (2699) - Tomasevszkij,E (2749)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 a6 5.e3 e6 6.b3 c5 7.Fb2 cxd4 8.exd4 Fe7 9.Fd3 Hc6 10.0-0 0-0 11.Bc1 Fd7 12.Be1 Be8 13.c5 Vc7 14.a3 Ff8 15.b4 Bad8 16.h3 g6 17.Bb1 Fg7

zsobavatoma_601

18.b5 Ha5 19.a4 Fc8 20.Fc1 h6 21.Vc2 Hc4

zsobavatoma_602

22.Fxc4

A grúz sakkozó rossz megoldást választott a gyalognyerésre, ezzel ellenjátékot adott az összetett pontversenyben vezető orosz nagymesternek. 22.Vb3 Kh7 23.Fxc4 dxc4 24.Vxc4 Hd5 25.Fd2 volt a jó folytatás.

22...dxc4 23.Bb4?

zsobavatoma_603

23...e5! 24.b6 Vb8 25.Bxe5? Bxe5 26.dxe5 Ff5 27.Ve2 Fd3 28.Ve3 Hd7 29.Hd5?

Baadur Zsobava hibák sorozatával került egyre nagyobb hátrányba.

29...Hxe5 30.He7+ Kh7 31.c6 Hxf3+ 32.gxf3?

zsobavatoma_604

32...Vd6 33.Fa3 bxc6

Még erősebb volt a 33...Fd4! 34.Bxc4 Vg3+ 35.fxg3 Fxe3+ 36.Kh2 Fxc4 folytatás.

34.b7 Bb8 35.Hc8 Vd7 36.Ve7 Vxh3 37.Vxf7 Vf1+

Gyorsabb matt volt 37...Ff1-gyel.

38.Kh2 Vxf2+ 39.Kh1 Fe2 és világos feladta

Jakovenko,D (2738) - Giri,A (2776)
Vezércsel [D38]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fb4 5.Va4+

A samkiri Vugar Gasimov emlékversenyen Anish Giri világossal szembesült a változattal Magnus Carlsen ellen. A holland nagymester a 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 0-0 8.Bc1 dxc4 9.Fxc4 c5 10.dxc5 Hd7 11.c6 He5 12.Hxe5 Vxe5 13.0-0 bxc6 folytatást választotta, döntetlen lett a parti. Egy nappal később már sötéttel játszotta varit Maxime Vachier-Lagrave ellen, 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 Hbd7 volt műsoron.

5...Hc6 6.He5 Fd7 7.Hxd7 Vxd7 8.e3 0-0 9.a3 Fxc3+ 10.bxc3 e5 11.Fe2 Bfe8 12.Fb2 dxc4 13.Vxc4 Ha5 14.Vb4 b6 15.dxe5 Hc6 16.Vf4 Hxe5 17.Bd1 Vc6 18.0-0 He4

jakovenkogiri2_607

19.c4! Hxc4?!

Giri tetszését nem nyerte el a 19...Hg6 20.Vf5 Be7 21.Bd4 változat, de a játszmában választott terv még gyengébbnek bizonyult.

20.Bc1 b5 21.Fxc4 bxc4 22.f3 Hf6 23.Bxc4 Ve6 24.Fxf6 Vxf6 25.Vxf6 gxf6 26.Kf2 Bab8

jakovenkogiri2_608

27.Bfc1

A bástyavégjátékban a sötét gyalogszerkezet sebezhető.

27...Bb3 28.B1c3 Beb8 29.Bxc7 a5 30.g4 a4 31.Ke2 h5 32.gxh5 Bb2+ 33.Kd3 Bd8+ 34.Ke4 Bxh2

jakovenkogiri2_609

35.Bc8 Bxc8 36.Bxc8+ Kg7 37.Ba8 Bxh5 38.Bxa4 f5+ 39.Kd3 Bh1 40.Bc4 Kf6 41.f4 Ke6 42.Bc6+ Ke7 43.Kc2 Be1 44.Bc3 Kd6 45.a4 Ba1 46.Kb3 Bb1+ 47.Ka2 Bb8 48.Ka3 Ba8 49.Bb3 Be8 50.Bc3 Ba8 51.Kb4 Bb8+ 52.Kc4 Bc8+ 53.Kd4 Ba8 54.Ba3 Ba5 55.Kc4 Kc6 56.Kb4 Bd5

jakovenkogiri2_610

57.Bc3+ Kb6 58.Bc8 Bd3 59.a5+ Kb7 60.Bc3 Bd1 61.Bc5 és sötét feladta

Vachier-Lagrave,M (2754) - Gelfand,B (2744)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.d4 cxd4 6.Hxd4 Hg6 7.Fe3 Fe7 8.Fe2 0-0 9.Hc3 a6 10.a4 Vc7 11.Hb3 b6 12.f4 Fb7 13.Vd2 Bad8 14.Fd3

vachiergelfand_605

14...d5 15.exd5 exd5 16.f5 Hge5 17.f6 Fxf6

vachiergelfand_606

18.Bxf6 d4 19.Bxc6 Hxc6 20.Hxd4 Hxd4 21.Fxd4 Bxd4 22.Fxh7+ Kxh7 23.Vxd4 Be8 24.Bd1 Be6 25.Bd3 Bg6 26.Bg3 Bxg3 27.Vh4+ Kg8 28.hxg3 Vc6 29.Vd8+ Kh7 30.Vh4+ Kg8 31.Vd8+ Kh7 32.Vd3+ Kg8 33.Vd8+ és döntetlen

Griscsuk,A (2780) - Szvidler,P (2734)
Elfogadott vezércsel [D22]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.Hf3 a6 4.e3 b5 5.a4 Fb7 6.b3 e6 7.bxc4 bxc4 8.Fxc4 Hf6 9.0-0 Hbd7 10.Hbd2 Fe7 11.Bb1 Bb8 12.Ve2 0-0 13.Fxa6

A londoni vb-jelölti versenyen az örmény Levon Aronjan és a tavalyi sakkolimpián a bolgár Ivan Cseparinov is a[13.Fb2 c5 14.Fxa6 Fxa6 15.Vxa6 Ba8 változatban remizett Peter Szvidlerrel.

13...Fxa6 14.Vxa6 Bxb1 15.Hxb1 Va8 16.Vxa8 Bxa8 17.Fa3 Fxa3 18.Hxa3 Bxa4 19.Hb1 c5 20.dxc5 Hxc5 21.Hc3 Ba3 22.Hb1 Ba1 23.Hbd2 Bxf1+ 24.Kxf1 Kf8 25.He5 Hfd7 26.Hxd7+ Hxd7 27.Ke2 Ke7 28.He4 h6 29.h3 Hf6 30.Hd2 Hd7 31.He4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://khantymansiysk2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban május 13. és 26. között rendezik meg a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat negyedik tornáját. A GP-sorozaton tizenhat nagymester játszik, a meghívottak három-három viadalon szerepelnek, valamennyi eredmény beszámít a végső pontversenybe. A sorozat első versenyén, Bakuban holtversenyben végzett az élen az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand. A Taskentben megrendezett második viadalon nagy meglepetésre az orosz Dmitrij Andrejkin végzett az élen. Tbilisziben az orosz Jevgenyij Tomasevszkij győzött, első helyével az összetett pontversenyben is átvette a vezetést. Hanti-Manszijszkban Fabiano Caruana vezeti a rajtlistát. A Grand Prix-sorozat első két helyezettje lesz világbajnokjelölt.

A korábbi GP-sorozattól eltérően a 16 meghívott nagymester csak három-három viadalon játszik, valamennyi eredmény beszámít a pontversenybe. A Grand Prix-sorozat első két helyezettje a jövő évi világbajnok-jelölti  nyolc résztvevős, kétfordulós verseny résztvevője lesz, ennek a tornának a győztese pedig a regnáló világbajnok, a norvég Magnus Carlsen kihívója.

A tavalyi világbajnoki döntő vesztese, a május 1-től érvényes ranglista második helyezettje, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand biztos résztvevője a viadalnak. Világbajnok-jelölti címet lehet még elérni az idei, Bakuban szeptember 10. és október 4. között megrendezésre kerülő Világkupa versenyen. A 128 résztvevős, kieséses rendszerű viadal első két helyezettje biztosítja részvételét. Ketten Élő-pontszámuk alapján kapnak meghívást, a 2015. január 1. és december 1. közötti ranglista súlyozott pontjai alapján. Fontos szabály, hogy csak azok a nagymesterek kaphatnak így meghívást, akik vagy a GP-sorozaton, vagy a Világkupán játszottak – játszanak. A rendezők egy résztvevőt jelölhetnek, kitétel hogy a 2015. július 1-től érvényes ranglistán minimum 2725 pontjának kell lennie!

A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság, tavaly a férfi világbajnok-jelölti verseny, női GP-viadal házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat negyedik viadalát.

A világranglista harmadik helyezettje, az olasz Fabiano Caruana vezeti a rajtlistát. Caruana Bakuban holtversenyes első hellyel kezdte a sorozatot, Taskentben elsősorban túlzsúfolt versenynaptárának köszönhetően is gyengén muzsikált. Hanti-Manszijszkban bebiztosíthatja világbajnok-jelöltségét. Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és az amerikai Hikaru Nakamura a legnagyobb riválisa.  Az olasz nagymester idén is dúskál a jobbnál-jobb versenyekre szóló meghívásokban – Stavanger, Dortmund, St. Louis és London -, a sok megmérettetés közepette fokozottan vigyáznia kell Élő-pontjaira, ha a GP-versenyen nem tudja elérni a világbajnok-jelöltséget.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (olasz, 2803)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2799)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780)

Anish Giri (holland, 2766)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754)

Szergej Karjakin (orosz, 2753)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749)

Borisz Gelfand (izraeli, 2744)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734)

Peter Szvidler (orosz, 2734)

Baadur Zsobava (grúz, 2699)

Az összetett pontverseny állása:

Élő
Febr. 2015

Baku

Taskent

Tbiliszi

Hanti-
Manszijszk

Pont

1

 Jevgenyij Tomasevszkij (RUS)

2716

82

170

x

252

2

 Sahriyar Mamedgyarov (AZE)

2759

35

125

75

235

3

Fabiano Caruana (ITA)

2811

155

75

x

230

4

 Tejmur Radzsabov (AZE)

2731

50

50

110

210

5

 Hikaru Nakamura (USA)

2776

82

125

x

207

6

 Dmitrij Andrejkin (RUS)

2737

20

170

10

200

7

 Borisz Geldand (ISR)

2747

155

15

x

170

8

 Dmitrij Jakovenko (RUS)

2733

30

140

x

170

9

 Szergej Karjakin (RUS)

2760

82

75

x

157

10

 Rusztam Kaszimdzsanov (UZB)

2706

35

15

75

125

11

 Alekszandr Griscsuk (RUS)

2810

82

40

x

122

12

 Anish Giri (NED)

2758

40

75

x

115

13

 Baadur Zsobava (GEO)

2797

75

40

x

115

14

 Maxime Vachier-Lagrave (FRA)

2775

75

40

x

115

15

 Peter Szvidler (RUS)

2739

82

20

x

102

16

 Leinier Dominguez Perez (CUB)

2726

10

75

x

85

A Grand Prix szabályzata szerint döntetlent csak 30 lépést követően lehet ajánlani. A klasszikus időkontrollal rendezik meg a viadalt, 2-2 óra gondolkodási idő az első 40 lépésre, 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, és a 61. lépéstől 30-30 másodperc. Május 14-én indulnak a sakkórák, az ötödik és a hetedik forduló után pihenőnapot kapnak a nagymesterek, május 18-án és 22-én lesz szabadnap, május 26-on játsszák az utolsó fordulót. A fordulók magyar idő szerint 12 órakor kezdődnek.

Tornánként 120 ezer euró a díjalap, a győztes 20 ezer eurót és 170 pontot kap.

Hely.

Grand Prix díjazás

Grand Prix pont

1

€20,000

170

2

€15,000

140

3

€13,000

110

4

€11,000

90

5

€10,000

80

6

€9,500

70

7

€9,000

60

8

€8,500

50

9

€7,500

40

10

€6,500

30

11

€5,500

20

12

€4,500

10

Bakuban Fabiano Caruana és Borisz Gelfand holtversenyes elsőségével fejeződött be a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat első versenye. Az olasz nagymester nem tudta megismételni St. Louis-i kiugró teljesítményét, többet hibázott, meglepetésre két partit is vesztett.

A torna doyenje, a 46 éves Borisz Gelfand teljesítménye, eredménye igazi bravúr. Remek megnyitáselméleti felkészültségének is köszönheti, hogy még mindig tartja a lépést a fiatalabb generációval. Élvezi a sakkot, ennek ékes bizonyítéka, hogy milyen színesen  kommentálta játszmáit.

A győztes duó mögött öten osztották a harmadik helyet. Alekszandr Griscsuk nagy hajrával, mesterhármassal tört előre. Szergej Karjakin ezúttal sem mutatott kirobbanó formát, hiányzott játékából az átütő erő, Fortunával sem állt hadilábon. Peter Szvidler a finisben javított, a mezőnyben csak Jevgenyij Tomasevszkij őrizte meg veretlenségét. Hikaru Nakamura ezúttal kevesebbet kockáztatott. Dmitrij Andrejkin a torna legnagyobb meglepetését okozta Caruana elleni győzelmével.

A verseny végeredménye

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

1

Fabiano Caruana

2844

ITA

½

4

2

Borisz Gelfand

2748

ISR

½

3

3

Szergej Karjakin

2767

RUS

6

4

Alekszandr Griscsuk

2797

RUS

6

2

3

5

Peter Szvidler

2732

RUS

6

2

2

6

Jevgenyij Tomasevszkij

2701

RUS

6

2

1

7

Hikaru Nakamura

2764

USA

6          

8

Tejmur Radzsabov

2726

AZE

9

Sahriyar Mamedgyarov

2764

AZE

5

½

1

10

Rusztam Kaszimdzsanov

2706

UZB

5

½

1

11

Dmitrij Andrejkin

2722

RUS

12

Leinier Dominguez Perez

2751

CUB

3

A GP-verseny táblázata

R.

Név

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

Gy.

H.

1

Leinier Dominguez Perez

2751

CUB

*

½

0

½

½

½

½

0

0

0

0

½

3

0

0

12

2

Jevgenyij Tomasevszkij

2701

RUS

½

*

½

½

½

½

½

½

1

½

½

½

6

2

1

6

3

Szergej Karjakin

2767

RUS

1

½

*

½

1

½

½

½

½

0

½

½

6

2

3

4

Borisz Gelfand

2748

ISR

½

½

½

*

½

0

1

½

1

½

1

½

½

3

2

5

Hikaru Nakamura

2764

USA

½

½

0

½

*

½

½

½

1

½

½

1

6

2

7

6

Sahriyar Mamedgyarov

2764

AZE

½

½

½

1

½

*

½

0

½

0

½

½

5

½

1

9

7

Tejmur Radzsabov

2726

AZE

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

1

½

0

1

8

8

Peter Szvidler

2732

RUS

1

½

½

½

½

1

½

*

½

0

½

½

6

2

2

5

9

Dmitrij Andrejkin

2722

RUS

1

0

½

0

0

½

½

½

*

1

½

0

0

2

11

10

Fabiano Caruana

2844

ITA

1

½

1

½

½

1

½

1

0

*

0

½

½

4

1

11

Alekszandr Griscsuk

2797

RUS

1

½

½

0

½

½

0

½

½

1

*

1

6

2

3

4

12

Rusztam Kaszimdzsanov

2706

UZB

½

½

½

½

0

½

½

½

1

½

0

*

5

½

1

10

Taskentben az orosz Dmitrij Andrejkin győzött a GP-sorozat második versenyén. A 2013-as kieséses rendszerű Világkupa ezüstérmese a bakui tornán csak a 11. helyen végzett, a taskenti viadal rajtlistáján a tízedik volt, de nem kis meglepetésre veretlenül harcolta végig a versenyt. Teljesítményének performance-pontszáma, a 2856, és a + 20 Élő-pont is hűen tükrözi nagyszerű eredményét.

Az amerikai Hikaru Nakamura is megőrizte veretlenségét, az azeri Sahriyar Mamedgyarovval osztotta a második helyet. Rangos társakkal lett holtversenyben negyedik a „beugró” grúz Baadur Zsobava.

A GP-verseny végeredménye:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

Gy.

1

Dmitrij Andrejkin

2722

RUS

*

1

½

1

½

1

½

½

½

½

½

½

7

0

3

2

Sahriyar Mamedgyarov

2764

AZE

0

*

½

½

½

½

½

½

½

1

1

1

½

3

3

Hikaru Nakamura

2764

USA

½

½

*

1

½

½

½

½

½

½

½

1

½

2

4

Baadur Zsobava

2717

GEO

0

½

0

*

½

1

½

½

½

½

1

1

6

2

3

5

Maxime Vachier-Lagrave

2757

FRA

½

½

½

½

*

½

1

½

½

0

1

½

6

2

2

6

Szergej Karjakin

2767

RUS

0

½

½

0

½

*

½

½

1

1

1

½

6

1

3

7

Fabiano Caruana

2844

ITA

½

½

½

½

0

½

*

½

½

1

½

1

6

1

2

8

Tejmur Radzsabov

2726

AZE

½

½

½

½

½

½

½

*

½

½

½

½

0

0

9

Anish Giri

2768

NED

½

½

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

5

0

0

10

Dmitrij Jakovenko

2747

RUS

½

0

½

½

1

0

0

½

½

*

½

½

0

1

11

Rusztam Kaszimdzsanov

2706

UZB

½

0

½

0

0

0

½

½

½

½

*

½

½

0

12

Borisz Gelfand

2748

ISR

½

0

0

0

½

½

0

½

½

½

½

*

½

0

Tbilisziben az orosz Jevgenyij Tomasevszkij másfél pontos előnnyel nyerte meg a sorozat harmadik versenyét. Az orosz nagymester a tornagyőzelemmel az összetett pontversenyben is átvette a vezetést.

A grúz fővárosban nem a papírforma érvényesült, a rajtlistán csak a tízedik orosz Jevgenyij Tomasevszkij elsősége mellett honfitársa, Dmitrij Jakovenko második, az azeri Tejmur Radzsabov harmadik helyezése is meglepetést okozott. A dobogón végzett nagymesterek megőrizték veretlenségüket, Tomasevszkij öt győzelme minden elismerést megérdemel, Jakovenko két, Radzsabov egy győzelme is elegendő volt az érmes helyezéshez.

A nagy esélyesnek tartott orosz Alekszandr Griscsuk teljesítményének hű tükre a – 16,1 Élő-pont, amivel búcsút inthetett a + 2800-as elit klubnak. A holland Anish Giri sem tudott megbirkózni az esélyesség terhével, ahogy a francia Maxime Vachier-Lagrave is bukdácsolt a viadalon.

A verseny végeredménye:

H

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

SB

Koya

1

Jevgenyij Tomasevszkij

2716

RUS

8

0

5

42,00

4

2

Dmitrij Jakovenko

2733

RUS

0

2

35,00

3

Tejmur Radzsabov

2731

AZE

6

0

1

32,50

3

4

Rusztam Kaszimdzsanov

2705

UZB

2

2

28,75

3

5

Leinier Dominguez Perez

2726

CUB

1

29,75

3

6

Anish Giri

2797

NED

1

29,25

7

Sakhriyar Mamedgyarov

2759

AZE

1

3

28,00

2

8

Alekszandr Griscsuk

2810

RUS

5

2

26,00

9

Maxime Vachier-Lagrave

2775

FRA

5

1

26,25

10

Baadur Zsobava

2696

GEO

5

-1

3

26,00

11

Peter Szvidler

2739

RUS

0

1

24,75

12

Dmitrij Andrejkin

2737

RUS

4

0

0

23,25

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szocsiban a Szibéria győzelmével fejeződött be az orosz férfi csapatbajnokság. A novoszibirszki együttes utolsó meccsét két legjobbjuk, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az örmény Levon Aronjan nélkül is 4,5-1,5-re megnyerte, három meccsponttal előzte meg a Belorecsenszk Egyetem csapatát. A lengyel Radoslaw Wojtaszek vezette együttes az ezüstéremért vívott csatában hat döntetlennel érte el a számukra kedvező 3-3-as végeredményt a szentpétervári Mednyij vszadnik hatosával szemben, Szvidlerék a harmadik helyen végeztek. A befejező játéknap meglepetését a címvédő Malahit negyedik veresége jelentette, az újabb vesztéssel csak ötödik lett az együttes. Az első négy helyezett vívta ki a jogot a Klubcsapatok Európa-kupáján való részvételt. A női együttesek versenyében a moszkvai SSZM-Nase naszledije győzött.

Hetedik mérkőzését is megnyerte a Szibéria, első kiemeltként magabiztos győzelmet aratott. A novoszibirszki csapat az utolsó pillanatban két nagy ászt is leigazolt, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az örmény Levon Aronjan játszott az első két táblán. Kramnyik a lett Alekszej Shirovtól az első fordulóban vereséget szenvedett, de további négy partijából 3,5 pontot gyűjtött. Aronjan veretlen maradt, ő is 3,5 ponttal járult hozzá a sikerhez. Mindketten Élő-pontokat is gyűjtöttek, Kramnyik 5,8, Aronjan 4,1 ponttal gazdagodott. A befejező játéknapon a két szupernagymester nem játszott, a kínai Wang Yue mellett Dmitrij Kokarev és Pavel Maletin győzött.

A Belorecsenszk Egyetem együttese a rajtlistán a negyedik volt, az ötödik fordulóig tartotta a lépést a Szibériával. A rangadót elvesztette, az ezüstéremért vívott derbin kiharcolták a számukra kedvező 3-3-as végeredményt a szentpétervári Mednyij vszadnik gárdájával szemben. Szvidlerék tavaly címvédőként lettek bronzérmesek, ismét dobogóra állhattak.

A tavalyi ezüstérmes moszkvai SSZM-Nase naszledije csapatának ezúttal be kellett érnie a negyedik hellyel, nagymestereik a rangadókat sorban elvesztették.

A bajnokság szenzációja a címvédő Malahit csúfos szereplése, a befejező játéknapon negyedszer is kikaptak. Alekszandr Griscsuk kihagyta az amerikai Gata Kamskyval való megmérkőzés lehetőségét, a játszmáig még veretlen Alekszej Shirov gyengén játszott. Rail Mahmutov 148 lépésben harcolta ki a döntetlent Igor Liszij ellen, a Lagyja így megszerezte első győzelmét.

Az utolsó forduló eredményei:

Jamal – Szibéria  1,5 – 4,5

Mednyij vszadnik – Egyetem Belorecsenszk  3 – 3

Peter Szvidler (2734) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2746) döntetlen

Nyikita Vityjugov (2736) – Dmitrij Andrejkin (2723) döntetlen

Makszim Matlakov (2694) – Baadur Zsobava (grúz, 3699) döntetlen

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682) – Szergej Rublevszkij (2698) döntetlen

Vlagyimir Fedoszejev (2683) – Jevgenyij Alekszejev (2653) döntetlen

Ivan Saric (horvát, 2641) – Konsztantin Landa (2634) döntetlen

SSZM-Nase naszledije – Zsiguli  3,5 – 2,5

Jan Nepomnjacsij (2728) – Szanan Szjugirov (2670) 1 - 0

Lagyja Malahit  3,5 – 2,5

Gata Kamsky (amerikai, 2673) – Alekszej Shirov (lett, 2696) 1 – 0

Vladiszlav Artyemijev (2671) – Alekszandr Motiljev (2648) 0 – 1

Artyom Tyimofejev (2534) – Vlagyimir Malahov (2702) döntetlen

Rail Mahmutov (2462) – Igor Liszij (2677)  döntetlen

Azat Sarafijev (2415) – Alekszandr Rjazancev (2671) döntetlen

Bulat Murtazin (2342) – Denisz Hiszmatullin (2666) 1 - 0

A XXII. csapatbajnokság végeredménye:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Szibéria (Novoszibirszk)

 *

4

14

28.0

2

Egyetem (Belorecsenszk)

2

 *

3

4

4

11

24.5

3

Mednyij vszadnik (Szentpétervár)

3

 *

4

6

9

25.0

4

SSZM-Nase naszledije (Moszkva)

 *

8

20.5

5

Malahit

 *

4

4

6

21.5

6

Zsiguli

2

2

 *

4

4

19.0

7

Lagyja

2

2

2

 *

3

3

16.5

8

Jamal

0

2

3

 *

1

13.0

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Vlagyimir Kramnyik

2777

RUS

0

1

1

½

1

3.5

5

2715

2

GM

Levon Aronjan

2776

ARM

1

½

½

½

1

3.5

5

2688

3

GM

Dmitrij Jakovenko

2738

RUS

½

½

1

1

1

½

4.5

6

2653

4

GM

Wang Yue

2724

CHN

½

½

½

½

½

1

1

4.5

7

2636

5

GM

Anton Korobov

2708

UKR

1

½

0

½

½

½

½

3.5

7

2597

6

GM

Kokarev Dmitry

2635

RUS

½

½

½

1

½

½

1

4.5

7

2563

7

GM

Dmitrij Bocsarov

2577

RUS

1

1

½

2.5

3

2405

8

GM

Pavel Maletin

2587

RUS

½

1

1.5

2

2368

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Radoslaw Wojtaszek

2746

POL

1

½

½

½

½

½

3.5

6

2727

2

GM

Andreikin Dmitry

2723

RUS

½

½

½

½

0

1

½

3.5

7

2667

3

GM

Jobava Baadur

2699

GEO

1

½

½

0

1

½

3.5

6

2634

4

GM

Szergej Rublevszkij

2698

RUS

½

1

½

1

½

½

4.0

6

2619

5

GM

Jevgenyij Alekszejev

2653

RUS

0

1

½

½

½

½

3.0

6

2624

6

GM

Konsztantin Landa

2634

RUS

½

½

½

½

2.0

4

2488

7

GM

Pavel V Tregubov.

2571

RUS

1

½

1

2.5

3

2426

8

GM

Alekszej Alekszandrov

2605

BLR

½

1

½

½

2.5

4

2538

T.

Név

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Peter Szvidler

2734

RUS

1

0

½

½

1

½

3.5

6

2696

2

GM

Nyikita Vityjugov

2736

RUS

½

½

½

½

½

2.5

5

2701

3

GM

Leinier Dominguez Perez

2734

CUB

1

½

1

½

½

3.5

5

2624

4

GM

Maxim Matlakov

2694

RUS

1

½

½

½

½

½

3.5

6

2655

5

GM

Maxim Rodshtein

2682

ISR

½

½

½

½

½

2.5

5

2618

6

GM

Ildar Hairullin

2649

RUS

1

½

1

½

½

3.5

5

2555

7

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2683

RUS

1

½

½

0

½

2.5

5

2523

8

GM

Ivan Saric

2641

CRO

1

½

1

½

½

3.5

5

2511

Nepomnjacsij,J (2728) - Szjugirov,S (2670)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 Hc6 7.g4 Vb6 8.Hb3 e6 9.f4

A tavalyi rapid világbajnokságon Jan Nepomnjacsij a 9.g5 Hd7 10.h4 Vc7 11.f4 b5 12.Fg2 Fb7 13.a3 g6 14.f5 Hde5 15.fxe6 fxe6 16.Fh3 Ve7 17.0-0 Fg7 18.He2 Hf7 19.Hf4 Fc8 20.c3 0-0 21.Fe3 Hfe5 22.Hd2 Fd7 23.Ve2 Bf7 24.Bf2 Baf8 25.Baf1 Ha5 26.Fd4 Hac6 27.Fe3 Ha5 28.Fd4 Hac6 29.Fe3 folytatásban remizett Alekszandr Griscsukkal.

9...Fe7 10.Ve2 Hd7 11.h4 Vc7 12.Fe3 b5 13.Fg2 Hb6 14.0-0-0 Hc4 15.g5 Fd7 16.Kb1 Bc8 17.Bhe1 0-0 18.Fc1 H6a5 19.Ka1

nepomnjacsijszjugirov_592

19...Ha3 20.bxa3 Vxc3+ 21.Fb2 Vc7 22.Hxa5 Vxa5

nepomnjacsijszjugirov_593

23.f5 Bfd8 24.f6 Ff8 25.Bf1 b4 26.axb4 Vxb4 27.Vf2 Fe8 28.h5 Vc5 29.Vg3 Vxc2?

nepomnjacsijszjugirov_594

30.g6! fxg6 31.hxg6 Fxg6 32.Fh3 Bc5?

Hátrányos állásban taktikai elnézés, azonnal vesztett.

33.Fxe6+ Kh8 34.Fb3 Vxe4

nepomnjacsijszjugirov_595

35.Vxd6! Látványos befejezés, sötét feladta, 35… Bxd6-ra 36.fxg7+ Fxg7 37.Bf8 matt következett volna!

Kamsky,G (2673) - Shirov,A (2696)
Angol megnyitás [A25]

1.c4 e5 2.Hc3 Hc6 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.d3 d6 6.e3 f5 7.Hge2 Hf6 8.Bb1 a5 9.a3 0-0 10.0-0 g5

kamskyshirov_596

11.f4 exf4 12.exf4 g4 13.Fe3 Fe6 14.Vb3 Bb8 15.Ff2 Ff7 16.Bfe1 h5 17.Vb5 He7? 18.Vxa5 h4 19.Hd4 h3 20.Fh1 b6 21.Vb5 c5 22.He6 Fxe6 23.Bxe6 He8 24.Be2 Hc7 25.Va4 Ff6 26.Bbe1 Kg7

kamskyshirov_597

27.Hb5 Hxb5 28.Vxb5 d5 29.d4 dxc4 30.dxc5 bxc5 31.Vxc5 Bf7 32.Vxc4 Bxb2 33.Bxb2 Fxb2 34.a4 Hg6 35.Vb4 Vf6 36.Vb6!? Bd7 37.Vxf6+ Kxf6 38.Bb1 Fd4 39.a5 He7 40.a6 Hc8 41.Fb7 Ha7 42.Fxd4+ Bxd4 43.Bb2 Ke7 44.Kf2 Bd3 45.Ba2 Kd6 46.Ke2 Bb3 47.Bd2+ Kc7 48.Fd5 Bb6 49.Bc2+ Kd6 50.Fb7 Bb3 51.Kd2 Ba3 52.Kc1 Be3 53.Kb2 Kd7 54.Fd5 Kd6 55.Fc4 Hc6

kamskyshirov_598

56.Be2 Bxe2+ 57.Fxe2 Kc7 58.Kc3 Kb6 59.Fd3 He7 60.Kd4 Hc6+ 61.Kd5 Hb4+ 62.Kc4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsiban zajló orosz csapatbajnokság hatodik fordulójában a Szibéria együttese megszerezte hatodik győzelmét. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az amerikai Gata Kamsky ellen nyert. A Belorecsenszk Egyetem csapata is magabiztos játékkal győzött, ezzel bebiztosította dobogós helyezését. A befejező játéknapon az ezüstérem sorsa dől el a szentpétervári Mednyij vszadnik elleni találkozón. A címvédő Malahit harmadik vereségét szenvedte el.

A Szibéria csapata Vlagyimir Kramnyikkal az éltáblán játszott a Lagyja együttese ellen. Az exvilágbajnok láthatóan ambicionálja, hogy a samkiri Vugar Gasimov emlékversenyen elvesztett Élő-pontjait visszanyerje. Az amerikai Gata Kamskyt különösebb gond nélkül győzte le. Az örmény Levon Aronjan és Dmitrij Jakovenko kihagyta a találkozót, a kínai Wang Yue öt döntetlen után tudott nyerni, meggyőző volt a 4,5-1,5-ös győzelem.

A Belorecsenszk Egyetem is 4,5-1,5-tel fejezte be a Jamal elleni meccset. Éltáblásuk, a lengyel Radoslaw Wojtaszek pihent, ahogy a legjobb pontszerző, Szergej Rublevszkij is. A csapat dobogós helyezése már biztos, az utolsó játéknapon az ezüstéremért játszanak a Mednyij vszadnik együttesével szemben, a döntetlen már elegendő számukra. A szentpéterváriak nehéz küzdelemben nyertek a Zsiguli hatosával szemben.

A címvédő Malahit harmadik vereségét szenvedte el, az éltáblán Alekszandr Griscsuk érdekes partiban győzött Jan Nepomnjacsij ellen, akit sokan a válogatottba követeltek. Szocsiban mindössze 2 pontja van a hat partijából.

A 6. forduló eredményei:

Szibéria – Lagyja  4,5 – 1,5

Vlagyimir Kramnyik (2777) – Gata Kamsky (amerikai, 2673)  1 - 0

Wang Yue (2724) – Vladiszlav Artyemijev (2671)  1 - 0

Malahit – SSZM-Nase naszledije 2,5 – 3,5

Alekszandr Griscsuk (2780) – Jan Nepomnjacsij (2728)  1 - 0

Alekszej Shirov (lett, 2696) – Erneszto Inarkijev (2664)  döntetlen

Alekszandr Motiljev (2648) – Jevgenyij Najer (2663)  0 - 1

Igor Liszij (2677) – Borisz Gracsev (2666) döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2671) – Daniil Dubov (2659)  0 - 1

Denisz Hiszmatullin (2666) – Vlagyimir Potkin (2599)  döntetlen

Zsiguli – Mednyij vszadnik  2,5 – 3,5

Egyetem Belorecsenszk – Jamal  4,5 – 1,5

A csapatbajnokság állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Szibéria

 *

4

12

23.5

2

Egyetem Belorecsenszk

2

 *

4

4

10

21.5

3

Mednyij vszadnik

 *

4

6

8

22.0

4

Malahit

 *

4

4

6

19.0

5

SSZM-Nase naszledije

 *

6

17.0

6

Zsiguli

2

2

 *

4

4

16.5

7

Lagyja

2

2

2

 *

3

1

13.0

8

Jamal

0

2

3

 *

1

11.5

Az utolsó forduló párosítása:

Jamal – Szibéria

Mednyij vszadnik – Egyetem Belorecsenszk

SSZM-Nase naszledije – Zsiguli

Lagyja - Malahit

Kramnyik,V (2777) - Kamsky,G (2673)
Angol megnyitás [A35]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 g6 4.e3 Fg7 5.d4 d6 6.Fe2 f5

Érthetően a változatnak nincs jó híre.

7.0-0 Hf6 8.d5 Hb4 9.a3 Ha6 10.Bb1 0-0 11.b4 Kh8 12.Vb3 b6 13.Fb2 Hc7 14.Bfd1 Fd7 15.Fa1 a5 16.bxc5

Az exvilágbajnok kellemes állást játszhatott.

16...bxc5 17.Vc2 Bb8 18.Bxb8 Vxb8 19.e4

Számításba jött a 19.Bb1 Vc8 20.Bb6 folytatás.

19...fxe4 20.Hxe4 Hce8

Jobb volt a 20...Hxe4 21.Vxe4 Fxa1 22.Bxa1 e6 választás.

21.Hg3 Hg4 22.Fc3 Vc7 23.h3 Hh6 24.Hg5 Hf7 25.Hxf7+ Bxf7 26.Bb1 Kg8 27.Fg4 Fxc3 28.Fxd7 Vxd7 29.Vxc3 e6?

Gyalogot vesztett.

kramnyikkamsky_582

30.dxe6 Vxe6 31.Be1 Vd7 32.Vxa5 Hf6 33.a4 Bf8 34.Ba1 Vf7 35.Vc3 h5 36.Vd3 h4 37.Hf1 d5 38.cxd5

Figyelmet érdemelt a 38.Hd2 Kg7 39.cxd5 Hxd5 40.He4 Vf5 folytatás.

38...Hxd5 39.Vc2 c4

kramnyikkamsky_583

40.Vxc4 Vxf2+ 41.Kh1 Bf5 42.Hh2

Szöktetni lehetett volna az a gyalogot.

42...Kg7 43.Hg4 Vd2 44.Bb1 Bf7 45.He5 Bc7 46.Ve4 Hf4?

kramnyikkamsky_584

47.a5 g5 48.a6 Bc1+ 49.Bxc1 Vxc1+ 50.Kh2 Va3 51.Hf3 Vxa6 52.Ve7+ Kg8 53.Vxg5+ és sötét feladta

Griscsuk,A (2780) - Nepomnjacsij,J (2728)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 a6 8.Fe2 b5 9.Vb3 c5 10.dxc5 Fe6 11.Vc2 Hbd7 12.Fe3 Bc8 13.Bd1 b4 14.Hd5 Fxd5 15.exd5 Hxc5 16.0-0 Hce4 17.Vd3 Vd6 18.g3 Bfd8 19.Ff4 Vxd5 20.Vxa6 Va8 21.Vxa8 Bxa8 22.Bxd8+ Bxd8

griscsuknapomn_585

23.Bd1

Alekszandr Griscsuk sötéttel kétszer is játszotta a változatot. 23.He5 Hd5 24.Bd1 Bd6 25.Hxg6 Hxf4 26.Hxf4 Bxd1+ 27.Fxd1 Fxb2 28.Fc2 (28.Hd3 Fc3 29.Kg2 Kg7 30.f4 h6 31.g4 f5 32.gxf5 Hd6 33.Kf3 Kf6 34.Hf2 Kxf5 35.Hg4 Kg6 36.Fc2+ Kg7 37.He3 e6 38.Fb3 Hf5 39.Ke4 és döntetlen, Giri-Griscsuk, GP-verseny, Tbiliszi 2015.) 28...Hf6 29.Hd3 Fc3 30.f4 e6 31.Kg2 Kf8 32.Kf3 és döntetlen, Tomasevszkij-Griscsuk, GP-verseny, Baku 2014.

23...Hd5

Griscsuk a könnyűtiszt végjátékban a futópár erejében és vezérszárnyi gyalogtöbbletében bízott.

24.Fe5 e6 25.Fxg7 Kxg7 26.Fc4 Bc8 27.Fb3 Hef6 28.He5 g5 29.Bd4 Bc7 30.Kf1 Kf8 31.h4 h6 32.Ke2 Kg7 33.Hd3 Bb7 34.Kd2 Kf8 35.Kc2 Bc7+ 36.Kd2 Bb7 37.hxg5 hxg5 38.Kc2 Bc7+ 39.Kd2 Bb7 40.Kc2 Bc7+

griscsuknapomn_586

41.Bc4 Bb7 42.Bc5 He7 43.Bc4

A bástya játékon kívül került volna a 43.Bxg5 Hf5 44.Kb1 Ke7 45.Fc2 Kd6 változatban.

43...Hed5 44.Bc8+ Ke7 45.Fxd5 exd5 46.Kb3 He4 47.Bc2 f5 48.Hxb4

griscsuknapomn_587

48...d4 49.Ka4 Bd7?! 50.Hd3 Ba7+

griscsuknapomn_588

51.Kb5 Bxa2 52.Kc4 Ba6 53.Kxd4

Számításba jött a 53.Kd5 Ba5+ 54.Kxd4 Ba8 55.b4 Bd8+ 56.Ke3 folytatás.

53...Bd6+ 54.Ke3 Be6 55.Kd4 Bd6+ 56.Kc4 Bc6+ 57.Kb3 Bd6

griscsuknapomn_589

58.Hc5 Hxc5+ 59.Bxc5 Ke6 60.Kc2 Bd4 61.Bc3 f4 62.b3 Be4 63.Bd3 g4 64.Kc3 f3 65.b4 Be1 66.Bd2

Jobb volt a 66.b5 Bb1 67.Bd4 Bxb5 68.Bxg4 Ba5 69.Kd3 Kf5 70.Bf4+ Kg6 71.Ke4 változat.

66...Bb1 67.Bb2 Be1?

griscsuknapomn_590

68.b5 Kd7 69.Kd3 Kc7 70.Bb4 Be2 71.Bxg4 Bxf2 72.Ke3 Bb2 73.Kxf3 Bb3+ 74.Kg2 Bxb5

griscsuknapomn_591

75.Bd4 Bb8 76.Kf3 Bf8+ 77.Ke4 Bg8 78.Kf4 Kc6 79.g4 Kc5 80.Bd1 Bf8+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság ötödik fordulójában eldőlt a bajnoki cím sorsa. A holtversenyben vezető együttesek rangadóját a Szibéria 4-2-re megnyerte a Belorecsenszk Egyetem gárdájával szemben. A rajtlistán első Szibéria győzelme a játszmák lefolyása alapján túlzott. Az érmekért folyó csatában a címvédő Malahit legyőzte a szentpétervári Mednyij vszadnik csapatát. A moszkvai SSZM-Nase naszledije megszenvedett a Lagyja elleni minimális győzelemért, a Zsiguli a sereghajtó Jamalt verte.

A Szocsiban zajló viadal ötödik játéknapján a Szibéria bebiztosította bajnoki címét. A holtversenyben vezető Belorecsenszk Egyetem elleni rangadón az örmény Levon Aronjan juttatta vezetéshez a Szibéria hatosát, de az éltáblán az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik állása körül viharfelhők gyülekeztek. A lengyel Radoslaw Wojtaszek többször is nyerőesélyt biztosító folytatatást hagyott ki, Kramnyik döntetlenre mentette a partit. A grúz Baadur Zsobava gyalogelőnyös, de remit ígérő pozíciójában vesztőt húzott, ennek Dmitrij Jakovenko és a Szibéria örülhetett.  A hátsó táblákon remik születtek. A Szibéria utolsó két meccsét a sereghajtók ellen játssza.

A kiegyenlített erők küzdelmében sok a döntetlen, a forduló másik derbijén csak egy parti dőlt el, a moldáviai Viorel Bologan győzelme a címvédő Malahit sikerét jelentette a szentpétervári Mednyij vszadnik csapatával szemben. Három együttes küzd a két kiadó két dobogós helyért.

A Zsiguli és a moszkvai SSZM-Nase naszledije csak a sereghajtók ellen eredményes.

Az 5. forduló eredményei:

Egyetem Belorecsenszk – Szibéria  2 - 4

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2746) – Vlagyimir Kramnyik (2777)  döntetlen

Dmitrij Andrejkin (2723) – Levon Aronjan (örmény, 2776)  0 - 1

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Dmitrij Jakovenko (2738)  0 - 1

Szergej Rublevszkij (2698) – Wang Yue (kínai, 2724)  döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (2653) – Anton Korobov (ukrán, 2708)  döntetlen

Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2605) – Dmitrij Kokarev (2635)  döntetlen

Jamal – Zsiguli  2,5 – 3,5

Mednyij vszadnik – Malahit  2,5 – 3,5

Peter Szvidler (2734) – Alekszandr Gricsuk (2780)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2736) – Alekszej Shirov (lett, 2696)  döntetlen

Makszim Matlakov (2694) – Vlagyimir Malahov (2702)  döntetlen

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682) – Igor Liszij (2677)  döntetlen

Ildar Hairullin (2649) – Alekszandr Rjazancev (2671)  döntetlen

Vlagyimir Fedoszejev (2683) – Viorel Bologan (moldáviai, 2605)   0 - 1

SSZM-Nase naszledije – Lagyja  3,5 – 2,5

Jan Nepomnjacsij (2728) – Gata Kamsky (amerikai, 2673)  döntetlen

Erneszto Inarkijev (2664) – Vladiszlav Artyemijev (2671)  döntetlen

A csapatbajnokság állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Szibéria

 *

4

10

19.0

2

Egyetem Belorecsenszk

2

 *

4

4

8

17.0

3

Mednyij vszadnik

 *

4

6

6

18.5

4

Malahit

 *

4

4

6

16.5

5

Zsiguli

2

2

 *

4

4

14.0

6

SSZM-Nase naszledije

 *

4

13.5

7

Lagyja

2

2

2

 *

3

1

11.5

8

Jamal

0

2

3

 *

1

10.0

A 6. forduló párosítása:

Szibéria – Lagyja

Malahit – SSZM-Nase naszledije

Zsiguli – Mednyij vszadnik

Egyetem Belorecsenszk - Jamal

Wojtaszek,R (2746) - Kramnyik,V (2777)
Vezércsel [D63]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Hbd7 5.Fg5 h6 6.Fh4 Fe7 7.e3 0-0 8.Bc1 c5 9.dxc5 Hxc5 10.cxd5 g5 11.Fg3 Hxd5 12.Hxd5 Vxd5 13.Vxd5 exd5 14.Fe5 Ff5 15.Fe2 Bac8 16.0-0 Fd3 17.Bce1 Fe4 18.Bd1 a6 19.Fd4 He6 20.Fc3 b5 21.Bc1 b4

wojtaszekkramnyik_573

22.Fe5 f6 23.Fg3

Számításba jött a 23.Hd4 fxe5 24.Hxe6 Bxc1 25.Bxc1 Bf6 26.Hc7 d4 27.f3 Fg6 28.Hd5 folytatás.

23...a5 24.Fb5 Kf7 25.Hd4 Hc5?!

wojtaszekkramnyik_574

26.f3 Fg6 27.Bfd1 h5 28.Hc6 h4 29.Ff2 He6

wojtaszekkramnyik_575

30.Bxd5

Radoslaw Wojtaszek nyerőesélyes álláshoz jutott.

30...Bc7 31.e4 Ba8 32.Bc4

Az exvilágbajnok a nehéz pozícióban súlyos időzavarba is került.

32...Kg8 33.Fb6 Bb7 34.Fxa5

Még erősebb volt a 34.Hxe7+ Bxe7 35.Fc6 Ba6 36.Fxa5 b3 37.a3 Hd4 38.Fa4 folytatás.

34...Ff8

wojtaszekkramnyik_576

35.Hd8?

Végképp kiengedte az előnyt. A 35.Fa4 Ff7 36.Bc2 Hf4 37.Bd8 Bxd8 38.Hxd8 Ba7 39.Hxf7 Bxa5 40.Fb3 változatban Wojtaszek megőrizte volna kedvező lehetőségét.

35...Bxb5?

A kapkodásban kimaradt a 35...Hxd8 36.Fxd8 Bxb5 37.Bxb5 Bxd8 jobb folytatás.

36.Bxb5 Hxd8 37.Fxb4 Ff7 38.Bc1 He6 39.Bd1?!

A lengyel nagymester a 39.Ba5 Bxa5 40.Fxa5 Fc5+ 41.Kh1 Fe8 42.b3 változatban még mindig reménykedhetett volna.

39...Fxb4 40.Bxb4 Bxa2 41.Bd7 Hc5 42.Bd6 Kg7 43.Bb5 He6 44.Bb7 Kg6 45.g3

wojtaszekkramnyik_577

45...Ba1+ 46.Kg2 Bc1 47.Bd2 Hc5 48.Be7 hxg3 49.hxg3 Bc4 50.e5 g4 51.exf6 gxf3+ 52.Kxf3 Kxf6 53.Be3 Fh5+ 54.Kg2 He4 55.b3 és döntetlen

Aronjan,L (2776) - Andrejkin,D (2723)
Modern védelem [A42]

1.c4 e5 2.Hc3 Hc6 3.Hf3 g6 4.d4 exd4 5.Hxd4 Fg7 6.Hxc6 bxc6 7.e4 He7 8.Fe3 d6 9.Fd4 Fxd4 10.Vxd4 0-0 11.c5 dxc5 12.Vxc5 Vd6 13.Vxd6 cxd6 14.0-0-0 Bd8

Dmitrij Andrejkin az állást tarthatónak ítélhette.

aronjanandrejkin_578

15.Bd2 Fe6 16.Fe2 Bd7 17.Fd1 Hc8 18.Fa4 Bc7 19.Bhd1 Bb8 20.h3 Bb4 21.Fc2 g5?!

aronjanandrejkin_579

22.h4 h6 23.hxg5 hxg5 24.Bh1 Kf8 25.Bh5 Bcb7 26.b3

Számításba jött a 26.Fd3 g4 27.a3 Bb3 28.Fa6 Bc7 29.Fxc8 Bxc8 30.Bxd6 folytatás.

26...f6 27.g3 Bg7 28.f4 Bbb7?! 29.f5

aronjanandrejkin_580

30.e5 fxe5? 31.f6 Bgf7 32.He4

Gyorsabban nyert a 32.Ff5 Bbc7 33.He4 d5 34.Bh6 folytatás.

32...d5 33.Hc5 Hd6 34.Bxg5 Bxf6 35.Hxb7 Hxb7 36.Bxe5 Hd6 37.Bd4 Ff7 38.Bf4 Bh6 39.g4 Bh1+ 40.Kb2 Bh2 41.Bf6 He4 42.Bxc6 Hf2 43.Ka3 Hxg4 44.Bc8+ és sötét feladta

Zsobava,B (2699) - Jakovenko,D (2738)
 

zsobavajakovenko1_581

46.Ve3??

Fonalasan döntetlenhez vezetett a 46.Vf2 g5 47.hxg5 hxg5 48.Vb2+ Kh7 49.Vh2+ Kg7 50.Vb2+ Kg8 51.Vb3+ folytatás.

46...g5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsiban zajló orosz csapatbajnokságon folytatódott a Belorecsenszk és a Szibéria csapatainak versenyfutása. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal az éltáblán a Szibéria a moszkvai SSZM-Nase naszledije gárdáját győzte le 4,5-1,5-re. A másik három meccsen az esélyes csapatok 4-2-re nyertek. A Belorecsenszk a Zsiguli hatosát verte. A címvédő Malahit a sereghajtó Jamal csapata ellen győzött. A szentpétervári Mednyij vszadnik a Lagyja együttesével szemben szerezte meg a két meccspontot. Az ötödik játéknapon a holtversenyben vezető Belorecsenk Egyetem és a Szibéria rangadót játszik.

A negyedik fordulóban az élcsoportba tartozó csapatok gyengébb összeállítású együttesekkel mérték össze erejüket, meglepetések nem születtek, az esélyesek győztek. A rajtlistát vezető Szibéria legerősebb csapatával állt ki a moszkvai SSZM-Nase naszledije elleni meccsre, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezetésével 4,5-1,5-re megnyerték a találkozót, táblapontban beérték a Belorecsenszk Egyetem együttesét.

Tetszetős volt Kramnyik győzelme, az exvilágbajnok minőséget áldozva jutott esélyhez, Jan Nepomnjacsij nem tudott megbirkózni a vezérszárnyi összekötött szabadgyalogok előrenyomulásával. Dmitrij Jakovenko a csapat-vb-n csak ötvenszázalékos eredményt ért el, az elvesztett Élő-pontjait Szocsiban szeretné visszanyerni. A kínai Wang Yue még nyeretlen. A moszkvaiak harmadik vereségüket szenvedték el.

A szentpétervári Madnyij vszadnik tartalékos csapattal is érvényesítette a papírformát, Peter Szvidler és Nyikita Vityjugov is „pihent” a Malahit elleni derbi előtt.

Hosszú nyeretlenségi sorozatát szakította meg Alekszandr Griscsuk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Jamal éltáblásának, Pavel Potapovnak csak 2477 Élő-pontja van, Griscsuknak 2780 pontja.

A Belorecsenszk Egyetem együttese tartja a lépést a Szibéria csapatával, eddigi legjobb pontszerzőjük a női válogatott kapitánya, Szergej Rublevszkij 3 pontjával.

A 4. forduló eredményei:

Szibéria – SSZM-Nase naszledije  4,5 – 1,5

Vlagyimir Kramnyik (2777) – Jan Nepomnjacsij (2728)  1 - 0

Levon Aronjan (örmény, 2776) - Erneszto Inarkijev (2664)  döntetlen

Dmitrij Jakovenko (2738) – Vagyim Zvjagincev (2660)  1 - 0

Wang Yue (kínai, 2724) – Jevgenyij Najer (2663)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2708) – Borisz Gracsev (2666)  döntetlen

Dmitrij Kokarev (2635) – Daniil Dubov (2659)  1 - 0

Lagyja – Mednyij vszadnik  2 - 4

Malahit – Jamal  4 - 2

Zsiguli – Egyetem Belorecsenszk  2 – 4

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Egyetem

 *

4

4

8

15.0

Szibéria

 *

8

15.0

3

Mednyij vszadnik

 *

4

6

6

16.0

4

Malahit

 *

4

4

4

13.0

5

Zsiguli

2

2

 *

4

2

10.5

6

SSZM-Nase naszledije

 *

2

10.0

7

Lagyja

2

2

2

 *

3

1

9.0

8

Jamal

0

2

3

 *

1

7.5

Az 5. forduló párosítása:

Egyetem Belorecsenszk – Szibéria

Jamal – Zsiguli

Mednyij vszadnik – Malahit

SSZM-Nase naszledije - Lagyja

Kramnyik,V (2777) - Nepomnjacsij,J (2728)
Vezérgyalog megnyitás [A48]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.Fg5 Fg7 4.Hbd2 0-0 5.e3 d6 6.c3 Hbd7 7.Fd3 e5 8.0-0 h6 9.Fh4 Ve8 10.e4 b6

Jobbnak tartják a 10...Hh5 11.Vc2 g5 12.Fg3 Hxg3 13.hxg3 Hf6 folytatást.

11.Be1 Fb7 12.a4 a5 13.Fb5 Vc8 14.dxe5 Hxe5 15.Hxe5 dxe5 16.f3 Bd8 17.Vc2 Ve6 18.Ff2 Hh5 19.b4 Ff8 20.Beb1 Hf4 21.Ff1 Fa6 22.b5 Fb7 23.c4 Fb4

kramnyiknepom_566

24.Bxb4!?

Az exvilágbajnok a minőségáldozatban látta a legjobb esélyt.

24...axb4 25.c5 Vf6

Számításba jött a 25...c6 26.cxb6 cxb5 27.a5 Bac8 28.Vb2 Fa6 29.Vxb4 Hd3 30.Fxd3 Bxd3 folytatás.

26.Hc4 bxc5 27.Fxc5 He6 28.Fxb4 Hd4 29.Vc3 Fc8 30.Fa5 Ve7 31.Kh1 Fb7?

kramnyiknepom_567

32.Fb4 Ve6 33.Ha5 Vb6 34.Hc4 Ve6 35.Ha5 Vb6 36.Bc1

Jobb volt a 36.Hb3 Hxb3 37.Vxb3 Vd4 38.Fc3 Vd6 39.a5 választás.

36...Bd7 37.h3 Kh7 38.Hc4 Ve6 39.a5 Bb8 40.He3 h5 41.a6 Fa8 42.Vc5 Vb3

kramnyiknepom_568

43.Fc3 Ve6 44.Fc4 Vf6 45.Fxd4 exd4 46.Hd5 Vh8 47.Bd1 d3 48.Bxd3 Va1+ 49.Vg1

Túlzott óvatosság.

49...Vxg1+ 50.Kxg1 Kg7 51.Ba3 f5 52.a7 Bb7?

kramnyiknepom_569

53.Ba6 fxe4 54.fxe4 Bf7 55.e5 c6 56.Hb6 Bfe7 57.bxc6 Bxa7 58.Hxa8 és sötét feladta

Jakovenko,D (2738) - Zvjagincev,V (2660)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Fe7 7.Fe3 0-0 8.dxc5 Hxc5 9.Vd2 Hbd7

Meglepő elhatározás a főváltozat, 9...Hc6 helyett.

10.0-0-0 b6 11.h4 Fb7 12.Kb1 a6 13.Hg5 b5 14.Fd3 h6

jakovenkozvjagincev_570

15.b4 Ha4 16.Hxa4 bxa4 17.Fh7+ Kh8 18.Vd3 Fxg5 19.hxg5 a5 20.b5 Ve7 21.Fd4 Bfc8 22.c3 Bab8 23.Ka1 Hc5 24.Vc2

jakovenkozvjagincev_571

24...Hb3+

A fonalas változatban világos számára előnyös végjáték jött létre.

25.axb3 Va3+ 26.Va2 Vxa2+ 27.Kxa2 axb3+ 28.Kb2 Kxh7 29.Ba1 Ba8 30.Ba4 Kg6 31.gxh6 Bh8

jakovenkozvjagincev_572

32.Bha1 gxh6 33.g4 h5 34.gxh5+ Bxh5 35.Bxa5 Bb8 36.Bg1+ Kf5 37.Bg7 Fa6? 38.bxa6 Bh2+ 39.Kb1 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szocsiban lejátszották az orosz csapatbajnokság felső ligájában a harmadik fordulót. A rajtlistát vezető Szibéria csak nehéz csatában győzött. A címvédő Malahit gárdája elszenvedte második vereségét, a Belorecsenszk Egyetem csapatában öt döntetlen mellett Jevgenyij Alekszejev nyerése jelentette a két meccspontot. A Szentpétervár-Moszkva összecsapást a kubai Leinier Dominguez Perez győzelme döntötte el a Mednyij vszadnik együttese javára. Az első három helyezett vívja ki a jogot a Klubcsapatok Európa-kupáján való indulásra.

A harmadik játéknapon a címvédő Malahit együttesében már játszott Alekszandr Griscsuk, de a csapat-vb-n is éltáblás nagymester nyeretlenségi sorozata folytatódott. Kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni a lengyel Radoslaw Wojtaszekkel szemben. A két meccspont sorsa az ötödik táblán dőlt el a Belorecsenszk Egyetem javára, Jevgenyij Alekszejev volt a nyerőember.

Harmadik győzelmét aratta a rajtlistát vezető Szibéria gárdája is, de levegőben lógott a nagy meglepetés, hiszen az Aeroflot-versenyen remeklő Ivan Bukavsin nyerőesélyt szalasztott el. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik pihenőnapot kapott, az éltáblán az örmény Levon Aronjan ellen Szanan Szjugirov biztos kézzel érte el a döntetlent, míg az ukrán Anton Korobov veresége váratlan volt.

A kubai Leinier Dominguez Perez győzelme döntötte el a szentpétervári Mednyij szvadnik javára a moszkvai SSZM-Nase naszledije elleni meccset. A nehéztisztek csatájában Jevgenyij Najer királyának bizonytalan helyzete sorsdöntő volt. A Lagyja pontvesztése meglepetés.

A 3. forduló eredményei:

Zsiguli – Szibéria  2,5 – 3,5

Szanan Szjugirov (2670) – Levon Aronjan (örmény, 2776) döntetlen

Ivan Bukavsin (2648) – Dmitrij Jakovenko (2738) 0 – 1

Dmitrij Froljanov (2569) – Wang Yue (2724) döntetlen

Alekszandr Predke (2533) – Anton Korobov (ukrán, 2708) 1 – 0

Mihail Brodszkij (ukrán, 2555) – Dmitrij Kokarev (2635) döntetlen

Alekszej Moksanov (2469) – Dmitrij Bocsarov (2577) 0 – 1

Egyetem Belorecsenszk – Malahit  3,5 – 2,5

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2746) – Alekszandr Griscsuk (2780)  döntetlen

Dmitrij Andrejkin (2723) – Alekszej Shirov (lett, 2696)  döntetlen

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Vlagyimir Malahov (2702)  döntetlen

Szergej Rublevszkij (2698) – Igor Liszij (2677)  döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (2653) – Denisz Hiszmatullin (2666)  1 - 0

Pavel Tregubov (2571) – Viorel Bologan (moldáviai, 2605)  döntetlen

Jamal – Lagyja  3 - 3

Pavel Potapov (2477) – Gata Kamsky (amerikai, 2673)  döntetlen

Bogdan Beljakov (2478) – Vladiszlav Artyemijev (2671)  döntetlen

Alekszandrija Gorjacskina (2474) – Artyom Tyimofejev (2534)  döntetlen

Alekszander Szergejev (2380) – Valerij Jandemirov (2394)  0 - 1

Szergej Szavitszkij (2330) – Azat Sarafijev (2415)  döntetlen

Alekszander Potapov (2394) – Ildar Ibragimov (amerikai, 2543)  1 - 0

Mednyij vszadnik (Szentpétervár) – SSZM – Nase naszledije (Moszkva)  3,5 – 2,5

Peter Szvidler (2734) – Jan Nepomnjacsij (2728)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2736) – Erneszto Inarkijev (2664)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (2734) – Jevgenyij Najer (2663)  1 - 0

Makszim Matlakov (2694) – Daniil Dubov (2659)  döntetlen

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682) – Ivan Popov (2648)  döntetlen

Ivan Saric (horvát, 2641) – Vlagyimir Popov (2599)  döntetlen

A csapatbajnokság állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Egyetem Belorecsenszk

 *

4

6

11.0

2

Szibéria

 *

6

10.5

3

Mednyij vszadnik

 *

6

4

12.0

4

Malahit

 *

4

2

9.0

5

Zsiguli

2

 *

4

2

8.5

SSZM-Nase naszledije

 *

2

8.5

7

Lagyja

2

2

 *

3

1

7.0

8

Jamal

0

3

 *

1

5.5

A 4. forduló párosítása:

Szibéria – SSZM-Nase naszledije

Lagyja – Mednyij vszadnik

Malahit – Jamal

Zsiguli – Egyetem Belorecsenszk

Jakovenko,D (2738) - Bukavsin,I (2648)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 0-0 13.g3 Bb8 14.Vd3 Fg5 15.h4 Fe7 16.Fh3 Fe6 17.Kf1 Vd7 18.Kg2 a5 19.Bad1 Bfd8 20.b3 Va7 21.Ve2 Bb7 22.Bd3 Ff8 23.Bhd1 Hb8

jakovenkobukavsin_558

24.f4 Hd7 25.f5?!

Az orosz olimpikon kiengedte előnyét.

25...Fxd5 26.Bxd5 a4 27.He1 Fe7 28.Hf3 axb3 29.axb3 Ba8 30.B5d2 Hc5 31.Bb2 Bb6 32.g4 Vb7

Még erősebb volt a 32...Ba6 33.g5 Ba2 34.Bc2 (34.Bdd2 Bxb2 35.Bxb2 Va1) 34...Bxc2 35.Vxc2 Va2 folytatás.

33.Be1 Ba3 34.Vc2 Bba6 35.Be2 Ba1 36.Kh2 Va7 37.g5 f6 38.Fg2 Va8 39.Vd2 B1a3 40.Vd1 Ve8 41.Fh3 Kh8 42.Fg4 Ba1 43.Vc2 Bf1 44.Ba2 Va8 45.Bxa6 Vxa6 46.Vd2 Vb7 47.Va2 Fd8 48.gxf6 gxf6 49.Fh5?

jakovenkobukavsin_559

49...Bd1?

Ivan Bukavsin eldönthette volna a játszmát a 49...Hd3 50.Va4 Ve7 51.Fg4 Hf4 változatban.

50.Bg2 Bd3 51.Va1 Ve7 52.Va8 Hd7?

jakovenkobukavsin_560

53.He1 Hb6 54.Vb8 Hd7 55.Va8 Hb6 56.Vb8 Hd7 57.Vb7 Bd4 58.Hc2 Bd3 59.He1 Bd4 60.Hc2 Bd3 61.Hxb4 Bxb3 62.Vd5 Vf8 63.Hc6 Hc5 64.Vf7 és sötét feladta

Wojtaszek,R (2746) - Griscsuk,A (2780)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Fg7 6.e4 Hxc3 7.Fxc3 Hc6 8.Fb5 0-0 9.He2 Vd6 10.d5 He5 11.f4 Hg4 12.Fxg7 Kxg7 13.h3 Vb4+ 14.Hc3 Hf6 15.Vc2 c6 16.dxc6 bxc6 17.Fe2 Bd8 18.Bd1 Bxd1+ 19.Kxd1

wojtaszekgriscsuk_557

19...e5! 20.fxe5 Vd4+ 21.Kc1 Vxe5 22.Fc4 Bb8 23.Vf2 Bb4 24.Fb3 c5

Számításba jött a 24...a5 25.g4 Fe6 26.Fxe6 Vxe6 folytatás.

25.Bf1 Fb7 26.Fc2 Fc6 27.Vf4 Vxf4+ 28.Bxf4 Hd7 29.Bf2 He5 30.b3 Bd4 31.Bd2 f5 32.exf5 Bxd2 33.Kxd2 Fxg2 34.fxg6 hxg6 35.h4 Hf3+ 36.Ke3 Hxh4 37.Ha4 Kf6 38.Hxc5 Hf5+ 39.Kf2 Fd5 40.Hd7+ Ke6 és döntetlen

Alekszejev,E (2653) - Hiszmatullin,D (2666)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hc6 4.d4 cxd4 5.Vxd4 Fd7 6.Vd3 g6 7.c4 Fg7 8.0-0 Hf6 9.Hc3 0-0 10.h3 Hb4 11.Ve2 a6 12.Fxd7 Hxd7 13.Fd2 Bc8 14.Bfd1 Be8 15.Bac1 Hc6 16.Fe1 Hc5 17.b3 b6 18.Hd5 e6 19.Hb4 Ve7 20.Hxc6 Bxc6 21.Fc3 Fxc3 22.Bxc3 Vf6?

Az egyenlő állásban nagy hiba.

alekszejevhiszmatullin_555

23.e5! Vg7?!

Hiba hibát szül, de sötét gelyzete már nehéz volt. 23...dxe5-re 24.Hxe5 Bc7 25.Bf3 Vg7 26.b4 Hb7 27.Hd7 döntő előnyhöz vezetett volna. 23...Vd8-ra 24.b4 Hb7 25.Ba3 Vc7 (25...a5 26.b5 Bc7 27.exd6 Bd7 28.He5 Bxd6 29.Bad3) 26.Bxa6 következett volna.

24.b4 Hb7 25.Bcd3!?

Kimaradt a 25.c5! bxc5 (25...dxc5 26.Bd7) 26.b5 axb5 27.Vxb5 Hd8 (27...Bcc8 28.Vxb7 d5) 28.Bxd6 lehetőség.

25...Vf8 26.b5 axb5 27.cxb5 Bc7? 28.exd6 Bd7 29.Ve3

Még erősebb volt a 29.He5 Bxd6 30.Bxd6 Hxd6 31.Ve3 folytatás.

29...Bxd6 30.Bxd6 Hxd6 31.Vxb6 Hf5 32.He5 Bb8 33.Vc7 Bc8 34.Vd7 Bc5

alekszejevhiszmatullin_556

35.b6 Bxe5 36.b7 Kg7 37.Vc8 Bb5 38.Vxf8+ Kxf8 39.Bd8+ Ke7 40.b8V és sötét feladta

Dominguez Perez,L (2734) - Najer,E (2663)
 

domingueznajer_562

43.Vd8 Bc1+ 44.Kh2 Ve5+ 45.g3 Bc2 46.Kg2 Bb2 47.Vh4+ Kg8

domingueznajer_563

48.Vg5

A kubai nagymester nyerést hagyott ki a 48.Bd8+ Kf7 49.Bd7+ Kg8 50.Vd8+ Kh7 51.Vf8 folytatással.

48...Vf6 49.Vf4 g5 50.Vb8+ Kh7 51.Ve8 Vg6? 52.Vc8 Vf6 53.Bd8 Kg6 54.Vc7!?

A világos király eltáncolhatott volna az örökös sakkból az 54.Bf8 Bxf2+ 55.Kxf2 Vb2+ 56.Ke1 Vb1+ 57.Kd2 Vd3+ 58.Kc1 Vxe3+ 59.Kb2 Vd2+ 60.Kb3 Vd3+ 61.Vc3 változatban.

54...Bc2 55.Vd7 Kh7 56.Vd5 Bc6

domingueznajer_564

57.g4 fxg4 58.Vxe4+ g6 59.Bd7+ Kh6 60.hxg4 Bc1 61.Vb7 Vh8?

domingueznajer_565

62.Vf3 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szocsiban április 30. és május 7.  között rendezik meg az orosz csapatbajnokságokat. A legnagyobb érdeklődés a nyolc legjobb férficsapat viadalát kíséri, az első három helyezett vívja ki a jogot a Klubcsapatok Európa-kupáján való indulásra.    Címvédőként a Malahit együttese állt rajthoz, a rajtlistát az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot is soraiban tudó Szibéria vezeti. A Belorecsenszk és a Szibéria rajtolt sikerrel, nyerte meg mindkét mérkőzését.

Alig fejeződött be a csapat-világbajnokság, máris sokan újabb csapatversenyen szerepelnek a válogatottak tagjai közül. Minden évben kiemelt jelentőséggel bír az orosz csapatbajnokság, ahol a legjobb honi sakkozók mellett neves idegenlégiósok is játszanak. Az idei viadal szenzációja, hogy az utolsó pillanatban a Szibéria együttese két nagy ászt is leigazolt, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot és az örmények háromszoros olimpiai bajnokát, Levon Aronjant. Így érthetően a Szibéria vezeti a rajtlistát, de a Mednyij szvadnik (réz lovas) Szentpétervár és a címvédőként játszó Malahit is erős nagymesterekkel vágott neki a hét fordulós versenynek. A Malahit együttesében ezúttal nem látjuk Lékó Pétert.

A rajtlista első négy együttese:

Szibéria (2728): Vlagyimir Kramnyik (2783), Levon Aronjan (örmény, 2770), Dmitrij Jakovenko (2744), Wang Yue (kínai, 2726), Anton Korobov (ukrán, 2707), Dmirij Kokerev (2635), Dmitrij Bocsarov (2577), Pavel Maletin (2587)

Mednyij vszadnik Szentpétervár (2707): Peter Szvidler (2734), Nyikita Vitjugov (2736), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2729), Makszim Matlakov  (2699), Maxim Rodhstein (izraeli, 2667), Ildar Hajrullin (2633), Vlagyimir Fedoszejev (2674), Ivan Saric (horvát, 2636)

Malahit (2702): Alekszandr Griscsuk (2794), Alekszej Shirov (lett, 2691), Alekszandr Motiljev (2653), Vlagyimir Malahov (2706), Igor Liszij (2691), Alekszandr Rjazancev  (2671), Denisz Hiszmatullin (2658), Viorel Bologan (moldáviai, 2605)

Egyetem (Belorecsenszk) (2692): Radoslaw Wojtaszek (lengyel 2739), Dmitrij Andrejkin (2723), Baadur Zsobava (grúz, 2699), Szergej Rublevszkij (2698), Jevgenyij Alekszejev (2654), Konsztantin Landa (2641), Pavel Tregubov (2620), Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2605)

A nyolc együttesben tizenhárman a + 2700 Élő-pontosok elitjében:

Alekszandr Griscsuk 2794, Vlagyimir Kramnyik (2783), Levon Aronjan (2770), Dmitrij Jakovenko (2744), Radoslaw Wojtaszek (2739), Nyikita Vityjugov (2736), Peter Szvidler (2734), Leinier Dominguez Perez (2729), Wang Yue (2726), Dmitrij Andrejkin (2723), Jan Nepomnjacsij (2716), Anton Korobov (2707), Vlagyimir Malahov (2706)

A viadal rangadóval kezdődött, a rajtlistát vezető Szibéria a címvédő Malahittal mérkőzött meg. Az éltáblán nem kis meglepetésre a lett Alekszej Shirov a spanyol megnyitás anti-berlini változatában legyőzte Vlagyimir Kramnyikot. A minimális győzelmet a szibériai gárdának két idegenlégiósuk, az örmény Levon Aronjan és az ukrán Anton Korobov nyerése jelentette.

Jól kezdett a Zsiguli és a Belorecsenszk Egyetem csapata. A szentpéterváriak gond nélkül nyerték meg mind a hat partijukat.

Az első forduló legérdekesebb eredményei:

Malahit – Szibéria 2,5 – 3,5

(Alekszej Shirov (lett, 2691) – Vlagyimir Kramnyik (2783) 1 – 0

Alekszandr Motiljev (2653) – Levon Aronjan (örmény, 2770) 0 – 1

Vlagyimir Malahov (2706) – Dmitrij Jakovenko (2744) döntetlen

Igor Liszij (2691) – Wang Yue (kínai, 2726) döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2671) – Anton Korobov (ukrán, 2707) 0 - 1

Denisz Hiszmatullin (2658) – Dmitrij Kokarev (2635) döntetlen)

Zsiguli – Lagyja 4 – 2

(Szanan Szjugirov (2677) – Gata Kamsky (amerikai, 2680) 1 – 0)

Egyetem Belorecsenszk – SSZM-NaseNaszledije Moszkva 3,5 – 2,5

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2739) – Jan Nepomnjacsij (2716) 1 – 0

Dmitrij Andrejkin (2723) – Erneszto Inarkijev (2690) döntetlen

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Vagyim Zvjagincev (2658) 1 – 0

Szergej Rublevszkij (2698) – Borisz Gracsev (2671) döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (2654) – Daniil Dubov (2631) 0 – 1

Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2605) – Ivan Popov (2648) döntetlen)

Jamal – Mednyij vszadnik (Szentpétervár) 0 – 6

A Szibéria második derbijét is sikerrel megvívta. A minimális győzelmet Vlagyikmir Kramnyik nyerése jelentette, aki egykori szekundánsa, Peter Szvidler ellen nyert. A Belorecsenszk csapata is második győzelmét könyvelhette el. A Malahit együttesében szárnyal Alekszej Shirov.

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Szibéria – Mednyij vszadnik Szentpétervár  3,5 – 2,5

Vlagyimir Kramnyik (2783) – Peter Szvidler (2734)  1 - 0

Levon Aronjan (örmény, 2770) – Nyikita Vityjugov (2736)  döntetlen

Dmitrij Jakovenko (2744) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2729)  döntetlen

Wang Yue (kínai, 2726) – Makszim Matlakov (2699)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2707) – Ildar Hairullin (2633)  döntetlen

Dmitrij Kokarev (2635) – Vlagyimir Fedoszejev (2674)  döntetlen

SSZM-Nase Naszledije Moszkva – Jamal  3,5 – 2,5

Lagyja – Egyetem Belorecsenszk  2 - 4

(Gata Kamsky (amerikai, 2680) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2739)  döntetlen

Vladiszlav Artyemijev (2671) – Dmitrij Andrejkin (2723)  döntetlen)

Malahit – Zsiguli  4 - 2

(Alekszej Shirov (lett, 2691) – Szanan Szjugirov (2677)  1 – 0)

A csapatbajnokság állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Egyetem (Belorecsenszk)

 *

4

4

7.5

2

Szibéria (Novoszibirszk)

 *

4

7.0

3

Mednyij vszadnik (Szentpétervár)

 *

6

2

8.5

4

Malahit

 *

4

2

6.5

5

Zsiguli

2

 *

4

2

6.0

SSZM – Nase naszledije (Moszkva)

 *

2

6.0

7

Lagyja

2

2

 *

0

4.0

8

Jamal

0

 *

0

2.5

A 3. forduló párosítása:

Zsiguli – Szibéria

Egyetem Belorecsenszk – Malahit

Jamal – Lagyja

Mednyij vszadnik – SSZM – Nase naszledije

Alekszej Shirov és Vlagyimir Kramnyik első partijukat 1992-ben játszották egymás ellen, s azóta még 89 különböző időbeosztású játszmában mérték össze erejüket. Kramnyik 25-ször nyert, 19-szer feladásra kényszerült, 46-szor megosztoztak a ponton. Shirov 1998-ban világbajnok-jelölti döntőn legyőzte Kramnyikot, de végül mégis a legyőzött játszhatott a világbajnoki címért Garri Kaszparovval, és hódította el a világelsőséget. Sokáig nagyon feszült a viszony kettőjük között, s azóta is minden játszmájuknak fokozott jelentősége van. 2010-ben a Grand Slam-döntő előversenyén, Sanghajban Shirov második partiját megnyerte Kramnyik ellen. Az exvilágbajnok azóta különböző tornákon négy győzelmet aratott, kétszer remiztek. Szocsiban Shirov szépített!

A tavalyi világbajnok-jelölti versenyen Vlagyimir Kramnyik érzékeny vereséget szenvedett barátjától, egykori szekundánsától, Peter Szvidlertől. Azóta klasszikus időkontroll mellett csak Stavangerben mérkőztek meg, döntetlen született küzdelmükben. Összesítésben az exvilágbajnok 7-4-re vezetett, 19-szer megosztoztak a ponton.

Shirov,A (2691) - Kramnyik,V (2783)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hf5 8.Hf3 d5 9.d4 0-0 10.c3 Be8 11.Fd3 Fd6 12.Bxe8+ Vxe8 13.Vc2

A zürichi szuperversenyen Levon Aronjan a 13.Hbd2 b6 14.Hf1 f6 15.Vc2 g6 16.Hg3 Hce7 17.He2 Vf7 18.h3 Fd7 19.c4 dxc4 folytatásban remizett Vlagyimir Kramnyikkal.

13...g6 14.Hbd2 b6 15.Hf1 Fd7 16.Fg5 Vf8 17.Be1 f6 18.Fd2 Be8 19.He3 Hce7?!

Az exvilágbajnok az elhibázott huszárlépéssel átengedte a kezdeményezést régi nagy riválisának.

sirovkramnyik_545

20.c4 dxc4 21.Hxc4 Hd5 22.Fe4 Vf7 23.Hxd6 Hxd6

Vlagyimir Kramnyik a gyalogáldozattal reménykedett ellenjátékban.

24.Fxd5 Vxd5 25.Vxc7 Hb5 26.Bxe8+ Fxe8 27.Ve7 Vf7 28.Vd8 Hc7

sirovkramnyik_546

29.Fh6 Hd5 30.Vd6 He7 31.g4 Hc8 32.Vd8 Ve6 33.h3 Hd6

sirovkramnyik_547

34.d5 Hf7 35.dxe6 Hxd8 36.Hd4 a6 37.f4 Hc6 38.He2 He7 39.Hg3 Fc6?

Reményt a menekülésre 39…f5! adott volna.

sirovkramnyik_548

40.f5

Alekszej Shirov hibátlanul játszotta a partit.

40...gxf5 41.gxf5 Fb5 42.He4 Hxf5 43.Hxf6+ Kh8 44.Ff8 a5 45.Kf2 Fc6 46.e7 Hd6 47.Kg3 He8 48.Hg4 h5 49.He5 Fd5 50.a3 Kg8 51.Kf4 Fb3 52.Kg5 Fd1 53.Hc4 Kf7 54.Hxb6 Hd6 55.Hd5 He4+ 56.Kh4 a4 57.Hc3 Hxc3 58.bxc3 Fe2 59.Kg5 Ke8

sirovkramnyik_549

60.h4 Kd7 61.Kf6 Fc4 62.Fh6 Ke8 63.Ff4 Ff7 64.Fg5 Fb3 65.Ke5 Kd7 66.Kd4 Ff7 67.Kc5 Kc7 68.c4 Fe8 69.Kd5 Kd7 70.c5 Fg6

sirovkramnyik_550

71.c6+ Kc7 72.Ff4+ Kc8 73.Ke6 Ff7+ 74.Kf6 Fe8 75.c7 Kd7 76.Kg7 és sötét feladta

Kramnyik,V (2783) - Szvidler,P (2734)
Réti megnyitás [A05]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 g6 4.b3 Fg7 5.Fb2 c5 6.c4 d4 7.b4 Hfd7 8.0-0 Hc6 9.bxc5 0-0 10.d3 Hxc5 11.Hbd2 Bb8 12.Fa3 Va5 13.Vc1 Ha4 14.Hb3 Vc7 15.Vc2 Fd7 16.Bae1 Bfd8

kramnyikszvidler_551

17.e3 dxe3 18.fxe3 h6? 19.d4 Ff5 20.e4 Fg4

kramnyikszvidler_552

21.e5 Hb6 22.Hh4!

Vlagyimir Kramnyik előző napi veresége után egykori szekundása, barátja ellen haderejét nagy erővel mozgósította.

22...Hxd4 23.Vf2

Számításba jött a 23.Hxd4 Vxc4 (23...Bxd4 24.Vf2 Vxc4 25.Bc1 Vd3 26.Vxf7+ Kh7 27.Fxe7) 24.Vxc4 Hxc4 25.Be4 Hxe5 26.Fxe7 Bd5 27.Hb3 folytatás.

23...Vxc4?

kramnyikszvidler_553

24.Be4 Fe6 25.Hxd4 Fd5

kramnyikszvidler_554

26.He6! Fxe6 27.Bxc4 Hxc4 28.Fxe7 Bd2 29.Vxa7 Fxe5 30.Hf3 Fc7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog