Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A sötéttel játszók sikereit hozta a 43. Sparkassen Chess Meeting szuperverseny második fordulója. Az exvilágbajnokok összecsapását az orosz Vlagyimir Kramnyik megnyerte a kínai Hou Ji-fan ellen. Az amerikai derbin Wesley So diadalmaskodott Fabinao Caruanával szemben. A német nagymesterek fordulatos csatájában Liviu-Dieter Nisipeanu kerekedett felül, Arkadij Naiditsch esélyes állást rontott el. A játéknap egyetlen döntetlene az orosz Jan Nepomnjacsij és a német Georg Meier partijában született. A viadal harmadik fordulóját a pihenőnap után kedden játsszák.

A hagyományos dortmundi szuperverseny második játéknapján a sötét volt a nyerő szín, három partit is a másodhúzók nyertek meg. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik első alkalommal mérte össze erejét. A spanyol megnyitású partiban Kramnyik fontos közbeiktatással, felkínált bástyaáldozattal került jelentős előnybe. A bástya „mérgezett” volt, leütése védhetetlen támadáshoz vezetett volna. Hou Ji-fan a vezércserét követően is gyorsan döntő hátrányba került, a 28. lépést követően feladásra kényszerült.

A forduló nagy érdeklődéssel várt rangadóját vívta a két amerikai nagymester, Fabiano Caruana és Wesley So. Caruana sokáig olasz színekben játszott, bár Miamiban született. Kettős állampolgár volt, pár hete jelent meg a hír, hogy az amerikai sakkozást erősítené, a Nemzetközi Sakkszövetségtől megkapta az engedélyt. A Fülöp-szigeteki Wesley So már a tavalyi sakkolimpián is szeretett volna az amerikai válogatottban játszani, de ezt „elhagyott” hazája megakadályozta. Idén már mérsékelt sikerrel játszott az amerikai bajnokságon. Nyolcadszor mérkőztek meg egymással, Caruana 2-1-re vezetett. A szicíliai védelmű csatározásban Caruana nem használta ki So elhibázott futólépését, a hiba után Wesley előnybe került. A csatározásban érdekes anyagi megoszlás alakult ki, Caruana két könnyűtisztje azonban nem tudta felvenni a harcot So bástyájával és szabadgyalogjaival szemben.

A román színekben Európa-bajnoki címet szerzett Liviu-Dieter Nisipeanu immár német zászló alatt játszik, míg Arkadij Naiditsch „átigazolását” tervezi, az azeri válogatott várja őt tárt karokkal. A német derbi is szolgált fordulatokkal, Naiditsch komoly nyerőesélyt ért el, de lépésről-lépésre rontotta el pozícióját, majd Nisipeanu lendült akcióba, a szabadgyalogja feltartóztathatatlanná vált.

Az orosz Jan Nepomnjacsij és a német Georg Meier francia védelmű partija örökös sakkal fejeződött be.

A 2. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (amerikai, 2805) – Wesley So (amerikai, 2778) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 69)

Arkadij Naiditsch (német, 2722) – Liviu-Dieter Nisipeanu (német, 2654) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 59)

Hou Ji-fan (kínai, 2676) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2783) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 28)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2720) – Georg Meier (német, 2654) döntetlen (Francia védelem, 25)

A verseny állása:

1.Liviu-Dieter Nisipeanu 2 pont

2-6. Vlagyimir Kramnyik, Wesley So, Arkadij Naiditsch, Jan Nepomnjacsij és Georg Meier 1

7-8. Fabiano Caruana és Hou Ji-fan 0,5

A keddi 3. forduló párosítása:

Georg Meier – Fabiano Caruana

Vlagyimir Kramnyik – Jan Nepomnjacsij

Liviu-Dieter Nisipeanu – Hou Ji-fan

Wesley So – Arkadij Naiditsch

Caruana,F (2805) - So,W (2778)
Szicíliai védelem [B90]

1.Hf3 c5 2.e4 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 b5 8.g4 b4 9.Hd5 Hxd5 10.exd5 h5 11.gxh5 Bxh5 12.a3 bxa3 13.Bxa3 Hd7 14.Fg2 Hf6

caruanaso_1134

15.0-0

Jobb, energikusabb volt a 15.f4 Bb8 16.Hg3 Bh8 17.Ve2 folytatás.

15...Bb8 16.f4 Fe7 17.c4 Vb6+ 18.Bf2 Bh4 19.Bc3 Fd7?

Egyenlő esélyű álláshoz vezetett a 19...Fxh3 20.Fxh3 He4 21.Vf1 Hxf2 22.Vxf2 Vxf2+ 23.Kxf2 exf4 változat.

caruanaso_1135

20.b3?

Fabiano Caruana a 20.c5 dxc5 21.fxe5 He4 22.Fxe4 Bxe4 23.d6 (23.Hg3 Vg6) 23...Fh4 24.Hg3 Bb4 (24...Fxg3 25.Bxg3 Bd4 26.Vh5) 25.Vh5 folytatással jelentős előnyt érhetett volna el.

20...Fxh3 21.Fxh3 He4 22.Ve1 Hxc3 23.Vxc3 Vxb3 24.Vxb3 Bxb3 25.Fc8 e4?!

Wesley So a 25...a5 26.Ff5 exf4 27.Fxf4 g5 28.Hd4 Ba3 változatban őrizte volna az előnyt.

26.Fxa6?

Ellenesélyt 26.Bg2 g6 27.f5 adott volna.

26...Fd8! 27.c5 dxc5 28.Bg2 g6 29.Bg3 Bxg3+ 30.Hxg3 Bg4 31.Kh2 f5 32.He2 Bh4+ 33.Kg2

caruanaso_1136

33...Fc7 34.Fc8 Kd8 35.Fe6 Ke7 36.Fe3 Fd6 37.Ff2 Bh8 38.Fe1 c4 39.Fc3 Ba8 40.Fe5 Ba2

Az időzavar befejeződött, So nyerőeséllyel játszhatott tovább.

41.Kf1

caruanaso_1137

41...Bd2! 42.Fc3 Bd3 43.Fa5 Fa3

Egyszerűbb volt a 43...Ba3 44.Fc3 Bb3 45.Fa5 Bb1+ 46.Kf2 Fc5+ választás.

44.Fg8 Fd6 45.Fe6 Fc5 46.Ke1 Bb3 47.Kd2 Bb2+ 48.Kd1 Fb4 49.Fxb4+ Bxb4

A sötéten mozgó futók cseréje után sötét fokozhatta előnyét.

50.Kc2 Bb3 51.Hc3

caruanaso_1138

51...e3 52.Fg8 Bb6 53.He2 Ba6 54.d6+ Bxd6 55.Fxc4 Kf6 56.Fd3?

caruanaso_1139

56...g5 57.fxg5+ Kxg5 58.Hg3 Bc6+ 59.Kd1 f4 60.Hf1 Bb6 61.Hh2 Kh4 62.Ke1 Kg3 63.Hf1+ Kf3 64.Hh2+ Kg2 65.Hf1 Be6 66.Fc4 Be5 67.Fa6 Ba5 68.Fb7+ Kg1 69.Hxe3 Be5 és világos feladta

Hou Ji-fan (2676) - Kramnyik,V (2783)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.Ve2 Fc5 5.c3 0-0 6.d3 h6

Sötéttel leggyakrabban a 6...Be8 7.Fg5 h6 8.Fh4 Fe7 változatot választották, az exvilágbajnokok csatájában Vlagyimir Kramnyik a kötést nem engedélyezte.

7.Hbd2 d6 8.0-0 He7 9.d4 a6 10.dxc5 axb5 11.cxd6 Vxd6 12.Vxb5 Hg6 13.Be1 b6 14.Hc4? Ve6 15.He3

houkramnyik_1125

15...Hxe4 16.Vd5 Hc5! 17.b4

A világos király védtelen a támadással szemben a 17,Vxa8 Fb7 18.Va3 Fxf3 19.gxf3 Hh4 20.Kh1 Hd3 változatban.

houkramnyik_1126

17...Fb7 18.Vxe6 Hxe6 19.Hf5 Bfd8 20.a4 Bd3 21.Fe3 Bxc3 22.a5 Bb3 23.axb6 cxb6 24.Bxa8+ Fxa8 25.Fxb6 Fxf3 26.gxf3 Hg5 27.Kh1 Hxf3 28.Be4?

houkramnyik_1127

28...Hf4 és világos feladta

Naiditsch,A (2722) - Nisipeanu,L-D (2654)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 h6 7.Hbd2 Hd7 8.Hb3 g5 9.He1 Vc7 10.Hd3

Viswanathan Anand a Gasimov emlékversenyen a 10.Fh5 c5 11.c3 Fg7 12.f4 c4 folytatásban küzdött meg Anish Girivel.

10...b6 11.Fe3 Fg7 12.Bc1

A csapat-világbajnokságon Leinier Dominguez Perez a 12.f4 c5 13.dxc5 gxf4 14.cxb6 axb6 15.Fxf4 Hg6 16.Fg3 0-0 17.Hd4 Fe4 18.c3 Hdxe5 19.Hf2 változatban kis előnyt ért el Ding Liren ellen.

12...Bd8 13.Kh1 c5 14.dxc5 0-0 15.cxb6 axb6

naiditschnisi_1129

16.f4 gxf4 17.Hxf4 Hxe5 18.Hh5 Hc4 19.Fg1 Fxb2 20.Hd4 Fg6 21.Hf6+ Kg7 22.Bb1 e5 23.Hb5 Vc6 24.a4 Hf5 25.Hh5+ Kh7?! 26.Ve1 Hce3?

A német derbin Liviu-Dieter Nisipeanu két elhibázott lépéssel jelentős hátrányba került.

naiditschnisi_1130

27.Bxb2 Hxf1 28.Vxf1 d4 29.Ff3 Vc5 30.Hf6+

Arkadij Naiditsch lépett színre, hibázni kezdett. 30.Fe4 Fxh5 31.Fxf5+ Kg8 32.c3 Fg6 33.h3 jelentős előnyt adott.

30...Kg7 31.He4

Jobb volt a 31.Hh5+ Fxh5 32.Fxh5 e4 33.Fe2 e3 34.Fd3 választás.

31...Ve7 32.Bb3?! Hh4 33.Ve1 f5?!

naiditschnisi_1131

34.Hd2 Hxf3 35.Hxf3 Bfe8 36.Hh4 Kh7 37.Bh3?! Kiengedte az előnyt. 37...Vf6 38.Ff2 Fh5 39.Hf3 Fxf3 40.Bxf3 e4 41.Bh3?!

naiditschnisi_1132

41...d3

A játszma teljes fordulatot vett, már Nisipeanu állt nyerésre.

42.cxd3 exd3 43.Vd1 d2!?

Nisipeanu válogathatott a nyerések között. 43...Be2 44.Bf3 d2 45.Fg3 (45.Hc3 Bxf2 46.Bxf2 Vxc3 47.g3 Vd4) 45...f4 46.Hc3 Be3 47.Bxe3 fxe3 is tetszetős volt.

44.Hc3 Be6 45.Vb1?

naiditschnisi_1133

45...Vxc3 46.Vxf5+ Kh8 47.Bxc3 Be1+ 48.Fg1 Bxg1+ 49.Kxg1 d1V+ és világos feladta

Nepomnjacsij,J (2720) - Meier,G (2654)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.dxc5 Hxc5 9.Vd2 a6 10.0-0-0 Va5 11.Kb1 b5 12.Fd3 Fd7 13.Fxc5 Fxc5 14.f5 Fb4 15.Vg5 Fxc3 16.Vxg7 0-0-0 17.bxc3

nepommeier_1128

17...d4 18.Hxd4 Hxd4 19.cxd4 Vb4+ 20.Kc1 Bhg8 21.Vxf7 Bxg2 22.fxe6 Va3+ 23.Kb1 Vb4+ 24.Kc1 Va3+ 25.Kb1 Vb4+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Dagobert Kohlmeyer  www.sparkassen-chess-meeting.de/2015/

Komment 0 | Reblog! 0 |

Két nagy meglepetéssel kezdődött meg Dortmundban a 43. Sparkassen Chees Meeting szuperverseny. A tízszeres győztes orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik világossal játszva szenvedett vereséget a német Arkadij Naiditschtól. A német színekbe átigazolt Liviu-Dieter Nisipeanu az amerikai sakkozást képviselő Wesley So-t győzte le. Immár hivatalos, hogy Fabiano Caruana is amerikai színekben szerepel, a címvédő az orosz Jan Nepomnjacsij elleni döntetlennel kezdte meg szereplését. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan szerencsésen döntetlenre mentette hátrányos állását a német Georg Meierrel szemben.

A tavalyi dortmundi szuperversenyen elszenvedett fiaskó után az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik számára kudarccal kezdődött az idei viadal is. A német Arkadij Naiditsch-csal szemben korábban 16-szor mérkőzött meg, háromszor sakkolimpián, 13-szor a dortmundi arénában. Hat győzelem mellett kétszer kikapott a nyolc döntetlen mellett, de világossal ötször is legyőzte a német sakkozót, kétszer megosztoztak a ponton. A szép sorozat két nappal Kramnyik 40. születésnapja után megszakadt.

Naiditsch a bonyodalmakban jobban tájékozódott, a kölcsönös időzavarban több gondolkodási ideje maradt, nem a leggyorsabb nyerést választotta, de esélyét kihasználta.

A román színekből „átigazolt” Liviu-Dieter Nisipeanu a nyitásban alaposan meglepte az amerikai Wesley So-t. A szicíliai védelem egyik ritka változatában világos taktikai csapással került előnybe, a középen rekedt sötét király helyzete megpecsételődött.

Az amerikai sakkozás nagyot erősödött Fabiano Caruanával. Immár hivatalossá vált, hogy az amerikai-olasz kettős állampolgárságú nagymester a jövőben az amerikai válogatottban szerepel. Stavangerben meglehetősen mérsékelt teljesítményt nyújtott. Dortmundban címvédőként az orosz Jan Nepomnjacsij elleni döntetlennel rajtolt, kis előnyét nem tudta döntővé fokozni.

Nehéz perceket élt ált a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan. A katalán megnyitású játszmában a német Georg Meier kedvezőbben állt, majd a kritikus állásban nyerőesélyt szalasztott el.

Az első forduló eredményei:

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2720) – Fabiano Caruana (amerikai, 2805)  döntetlen (Grünfeld védelem, 46)

Georg Meier (német, 2654) – Hou Ji-fan (kínai, 2676) döntetlen (Katalán megnyitás, 59)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2783) – Arkadij Naiditsch (német, 2722) 0 – 1 (Tarrasch védelem, 57)

Liviu-Dieter Nisipeanu (német, 2654) – Wesley So (amerikai, 2778) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 28)

A 2. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Wesley So

Arkadij Naiditsch – Liviu-Dieter Nisipeanu

Hou Ji-fan – Vlagyimir Kramnyik

Jan Nepomnjacsij – Georg Meier

Kramnyik,V (2783) - Naiditsch,A (2722)
Tarrasch védelem [D41]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.c4 e6 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Fc4 Hd7 12.0-0 b6 13.a4 Fb7 14.Fd3

Az oly sokat játszott változatban világossal többször választották a 14.Bfe1 Bc8 15.Fd3 Vc7 16.a5 folytatást.

14...a5 15.Bfc1 e5 16.d5 Hc5

kramnyiknaiditsch_1118

17.Ve3 f5

Nagy hiba lett volna 17...Hb3? 18.Fa6! miatt. 18...Fxa6 19.Vxb3 után világos nagy fölényben játszhatott volna.

18.Fc4 Vd6 19.exf5 Bxf5 20.Hg5 Bf4 21.Bab1?!

A bonyodalmak a német nagymesternek kedveztek.

21...Vg6 22.Fa2

kramnyiknaiditsch_1119

22...Vxg5!?

Arkadij Haiditsch a 22...Baf8! 23.f3 Vxg5 24.Bxb6 Hd3! 25.Bd1 (25.Vxd3? Bxf3) 25...Hb4 26.d6+ Hxa2 27.Bxb7 Hb4 változatban előnybe kerülhetett volna.

23.Bxb6 Baf8 24.f3?

Az orosz exvilágbajnok hibája után az előbb említett változatba torkollott a parti. 24.g3 He4 25.d6+ Kh8 26.Bxb7 Hxf2 27.Fc4 Hh3+ 28.Kh1 volt az egált biztosító választás.

kramnyiknaiditsch_1120

24...Hd3! 25.Bd1 Hb4 26.Bxb7 Hxa2 27.d6 Hb4 28.Bb5 Hc6 29.d7 h6 30.Bbd5 Bd8 31.Vc3?

Vlagyimir Kramnyiknak volt nagyobb időzavara.

kramnyiknaiditsch_1121

31...Hd4 32.Kh1 Bh4 33.Vc7 Kh7

Kimaradt a 33...He2 34.Vxe5 Bxh2+ 35.Vxh2 (35.Kxh2 Vh4 matt) 35...Hg3+ 36.Kg1 (36.Vxg3 Vxg3) 36...Ve3 matt lehetőség.

34.h3 Hxf3 35.Vc2+ Kh8 36.Vf2 Hd4 37.Be1 Bf4 38.Vb2 Vf6 39.Vb1

kramnyiknaiditsch_1122

39...Hf5!?

Gyorsabban nyert a 39...He2 40.Bd2 Hg3+ 41.Kg1 e4 folytatás.

40.Kh2 Bb4 41.Vc1 He7 42.Bxa5 Bxd7 43.Baxe5 Hg6 44.Be6 Vf4+ 45.Vxf4 Hxf4 46.B6e4 Bxe4 47.Bxe4 Hd3 48.Be8+ Kh7 49.Ba8 Bd4 50.g4 Hc5 51.a5

kramnyiknaiditsch_1123

51...Ba4 52.Kg3 Ba3+ 53.Kg2 He4 54.a6 Hd6 55.h4 Hb5 56.g5 hxg5 57.hxg5 Hc7 és világos feladta

Nisipeanu,L-D (2654) - So,W (2778)
Szicíliai védelem [B23]

1.e4 c5 2.Hc3 d6 3.f4 g6 4.Hf3 Fg7 5.Fb5+ Fd7 6.Fxd7+ Vxd7 7.0-0 Hc6 8.d3 e6

nisipeanuso_1113

9.f5 Hge7

Az amerikai nagymestert meglepte a változat, míg a német színekben először tornán játszó, korábban román válogatott Liviu-Dieter Nisipaenu kottából játszott.

10.fxe6 fxe6 11.Hg5 He5?

nisipeanuso_1114

12.Hb5! Vxb5? 13.Hxe6 Kd7 14.Hxg7 h5? 15.a4 Vb6 16.a5 Vb5 17.c4 Vc6 18.b4!?

Még erősebb volt a 18.Ff4 Bag8 19.d4 Hxc4 20.d5 Vb5 21.He6 folytatás.

18...Bh7?

Wesley So hibát hibára halmozott.

19.bxc5 Bxg7 20.Bf6 Hc8

nisipeanuso_1115

21.d4 Hg4 22.Bf3 Vxe4 23.h3 dxc5 24.dxc5+ Ke8 25.hxg4 He7 26.Vf1 Bg8 27.Fb2 hxg4

nisipeanuso_1116

28.Be1 és sötét feladta

Nepomnjacsij,J (2720) - Caruana,F (2805)
Grünfeld védelem [D78]

1.Hf3 d5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.d4 c6 5.0-0 Hf6 6.b3 0-0 7.Fb2 He4 8.Hbd2 Ff5 9.c4 Hd7 10.Bc1

Népszerűbb a 10.Hh4 Hxd2 11.Vxd2 Fe6 12.e4 (12.cxd5) 12...dxe4 13.Fxe4 Fh3 14.Bfe1 változat.

10...a5 11.Hh4 Hxd2 12.Vxd2 Fe6 13.cxd5 cxd5 14.Hf3

Világos megnyitási előnyre nem számíthatott a változatban.

14...Hf6 15.He5 He4 16.Ve3 a4 17.Hd3 axb3 18.axb3 Vb6 19.Hc5 Ba2 20.Fxe4 dxe4 21.Fc3 Vb5 22.Hxe6 fxe6 23.Bfe1

nepomcaruana_1117

23...Vd5 24.Bed1 Ba3 25.Vd2 Vxb3 26.Vg5 Ba2 27.Bd2 Ff6

Számításba jött a 27...Bxd2 28.Vxd2 Bc8 29.e3 Kf7 30.Fb2 Bxc1+ 31.Vxc1 b5 folytatás.

28.Vc5 Bxd2 29.Fxd2 Vd5 30.Fe3 Bd8 31.Bb1 Bd7 32.Bb5 Kf7 33.Vb4 Vc6 34.Bb6 Vd5 35.Bb5 Vc6 36.Bb6 Vc2 37.Bxb7 Bxb7 38.Vxb7 Fxd4 39.Fxd4 Vd1+ 40.Kg2 Vxd4 41.e3 Vd5 42.Vb2 Vf5 43.Vh8 Vf3+ 44.Kg1 Vd1+ 45.Kg2 Vf3+ 46.Kg1 és döntetlen

Meier,G (2654) - Hou,Ji-fan (2676)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Fg5 Fd5 11.Vc2 Fe4 12.Vd1 c5 13.dxc5 Fxc5 14.Hbd2 Fc6 15.He5 Fxg2 16.Kxg2 Hbd7 17.Bc1 Hxe5 18.Bxc5 Hed7 19.Fxf6

Levon Aronjan négy éve Szergej Karjakin ellen a 19.Bc1 h6 20.Ff4 e5 21.Fe3 Hg4 22.Vb3 folytatást választotta.

19...Hxf6 20.Vc2 Bc8 21.Bxc8 Vxc8 22.Bc1 Vd7 23.Hf3 Bd8 24.Vb3 h6 25.Bc4 Ve7 26.e4 e5 27.Vc3 Be8

A kínai exvilágbajnoknőnek hátrányosabb állását kellet védelmeznie.

28.a5 Ve6 29.Bb4 Bc8? 30.Vxe5 Vxe5 31.Hxe5 Bc5 32.f4 Bxa5 33.Kf3 b5 34.Bd4 g5 35.Bd6 Kg7 36.Hd3 Ba4 37.e5 He4 38.Bd7 gxf4 39.gxf4 Kg6 40.Ke3 f5 41.Bb7 Ba1 42.Bb6+ Kg7 43.b4 h5 44.Bb7+ Kg6 45.Bb6+ Kg7 46.h4 Ba3 47.Bb7+ Kg6 48.Kd4 Hg3 49.Bd7 He2+

meierhou_1124

50.Ke3?

Nagy bajban lett volna Hou Ji-fan az 50.Kc5 Hc3 (50...Hc1 51.Hxc1 Bc3+ 52.Kd5 Bxc1 53.Bd6+ Kf7 54.Bxa6) 51.e6 He4+ 52.Kd4 Kf6 53.e7 Kf7 54.He5+ Ke8 55.Ba7 változatban.

50...Hc1 51.Kd2 Hxd3 52.Bxd3 Ba2+ 53.Ke3 Bb2 54.Bd6+ Kg7 55.Bxa6 Bb3+ 56.Ke2 Bxb4 57.Ke3 Bb3+ 58.Ke2 Bb4 59.Ke3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: www,chessbase.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dortmundban június 27. és július 5. között rendezik meg a 43. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. A 19-es kategóriájú, 2724-es Élő-pontátlagú, nyolc résztvevős viadalon címvédőként az olasz Fabiano Caruana játszik. A tíz dortmundi elsőséggel büszkélkedő orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik huszonkettedik fellépésére készül. A torna hivatalos honlapja: http://www.sparkassen-chess-meeting.de/2015/.

Dortmund Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter kedvenc városa. Páratlan az orosz exvilágbajnok sikersorozata, vitrinjében tíz dortmundi elsőségért járó trófea díszeleg. Első számú nagymesterünk háromszor diadalmaskodott, különösen emlékezetes 2002-es győzelme, amikor a világbajnok-jelölti verseny megnyerésével Vlagyimir Kramnyik kihívója lett, két esztendővel később a brissagói döntőben megmérkőzött vele a világbajnoki címért. Sajnos Lékó Pétert nem látjuk a tornán, utoljára egyéni meghívásos versenyen tavaly decemberben játszott.

A rajtlistát címvédőként az olasz Fabiano Caruana vezeti, Három éve is győztesként ünnepelték. Caruna a szuperversenyek kihagyhatatlan résztvevője. A Grand Prix-sorozatot megnyerte, világbajnokjelölt lett. Stavangerben, a Grand Chess Tour első viadalán mérsékelt teljesítményt nyújtott,

Kramnyik visszautasította a Grand Chess Tour három versenyből álló sorozatra a meghívást, Dortmund után a Bakuban megrendezendő Világkupán próbálja meg kiharcolni a világbajnok-jelöltséget.

Az amerikai Wesley So első alkalommal játszik, a nagy bravúrokra és hihetetlenül sok hibára is képes orosz Jan Nepomnjacsij másodszor a dortmundi arénában.  A német Arkadij Naiditsch óriási meglepetésre 2005-ben 19 évesen nagy sztárok előtt diadalmaskodott. A női világranglistát vezető kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan is bemutatkozó szereplésre készül.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (olasz, 2805)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2783)

Wesley So (amerikai, 2778)

Arkadij Naiditsch (német, 2722)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2720)

Hou Ji-fan (kínai, 2676)

Liviu-Dieter Nisipeanu (német, 2654)

Georg Meier  (német, 2654)

A hagyományokhoz híven már korábban megtartották a sorsolást, így a nagymesterek alaposan készülhettek a 19-es kategóriájú, 2724-es Élő-átlagú. szuperversenyre.  Az első fordulót június 27-én 15 órától játsszák, az utolsót pedig július 5-én. Meglehetősen kényelmes a tempó, június 29-én és július 2-án is szabadnap lesz. A torna hivatalos honlapja: http://www.sparkassen-chess-meeting.de/2015/, élő közvetítés lesz többek a playchess.com oldalon is.

Az első forduló párosítása:

Jan Nepomnjacsij – Fabiano Caruana

Georg Meier – Hou Ji-fan

Vlagyimir Kramnyik – Arkadij Naiditsch

Liviu-Dieter Nisipeanu – Wesley So

A legfontosabb dortmundi tornák krónikája

A torna előtt idézzük fel a legfontosabb dortmundi viadalok krónikáját. Vlagyimir  Kramnyik 1995-ben az első helyért Anatolij Karpovval vívott külön versenyt, végül a 20 éves titán 7 pontot gyűjtve fél ponttal megelőzte „veterán” honfitársát. Lékó az ukrán Vaszilij Ivancsukkal holtversenyben a harmadik helyen végzett. Egy évvel később Kramnyik a tornagyőzelemért Viswanathan Ananddal csatázott, végül holtverseny után az orosz nagymestert hirdették ki győztesként. 1997-ben egy ponttal előzte meg  Anandot, 1998-ban hárman osztoztak a dicsőségen, Kramnyik, az angol Michael Adams és az orosz Peter Szvidler triójából ismét Vlagyimir emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.

A következő verseny már 19-es kategóriájú volt, a nyolc résztvevő küzdelmében Lékó Péter diadalmaskodott, pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el. Fél ponttal előzte meg Kramnyikot, egy ponttal teljesített többet, mint Karpov, Anand és Adams, három győzelem díszelgett a neve mellett. 2000-ben kilenc nagymester (2752-es átlaggal) és a Deep Junior program versengett, utóbbi Péter balszerencséjére. Nagymesterünk nyerőesélyes állást rontott vesztésre, a két holtversenyes győztes, a 6 pontot szerző Kramnyik és Anand mögött holtversenyben harmadik lett. Ismét az orosz sakkozóé az első hely, bár veretlenségét nem tudta megőrizni, Adams legyőzte, de Anandot fantasztikus partiban kényszerítette kapitulációra.

2001-ben rendezték meg először hat résztvevővel, két fordulóval a szuperversenyt, igazi csúcstalálkozóra került sor. Kramnyik ezúttal a bolgár Veszelin Topalovval versengett az elsőségéért, veretlen maradt, egyszer riválisát is legyőzte, 6,5 pontot gyűjtött, hatodik dortmundi tornagyőzelmének örülhetett. Lékó Péter megőrizte veretlenségét, de csak egyszer tudott nyerni, harmadik lett. A torna nagy szenzációjaként Viswanathan Anand nyeretlenül végzett az utolsó helyen, négy játszmát is vesztett.

2002-ben a Dortmunder Sparkassen az Einstein-csoport világbajnok-jelölti versenyét szponzorálta, amely Lékó Péter fényes diadalát hozta. A csoportmérkőzések során kezdetben még döcögött Péter játéka, csoportjából másodikként jutott tovább. Szárnyalásában többé már nem lehetett megállítani, az elődöntőben Alekszej Shirov ellen remekelt, 2,5-0,5-re nyert, majd a döntőben Topalov elleni 2,5-1,5-ös diadalával győztesként, Vlagyimir Kramnyik kihívójaként  ünnepelhettük.

2003-ban a torna óriási szenzációjaként az Aeroflot nyílt verseny megnyerésével a dortmundi részvételt kiharcoló Viorel Bologan, a szupernagymesterek között újoncnak számító moldáviai sakkozó győzött. Egy ponttal előzte meg a veretlenségét megőrző Kramnyikot, és a kétszer is kapitulációra kényszerülő Anandot. A világbajnoki döntő körüli huzavona rányomta bélyegét Lékó játékára, több esélyes állást is időzavarban elrontva nyeretlen maradt.

Tizenegy éve a meghívott nyolc résztvevőt két négyes csoportra osztották, majd az első két helyezettek jutottak az elődöntőbe. Lékó a világbajnoki döntő előtt utoljára mérkőzött meg Kramnyikkal, egy csoportban játszottak, a rapid rájátszásban biztosították továbbjutásukat. Az elődöntőben Péter Anandtól szenvedett hosszabbításban vereséget, kettőt remiztek a klasszikus időkontroll szerint, kettőt rapidban, majd a két snelljátszma hozta meg Anand számára a továbbjutást. A döntőben Anand és Kramnyik először kétszer megosztozott a ponton, de a rapid meccset „villámkezű” Vishy 1,5-0,5-re megnyerte, és először emelhette magasba a győztesnek járó trófeát. A bronzos mérkőzésen a két Péter csapott össze, Szvidler volt a szerencsésebb a rapid kapkodásban, 2,5-1,5-re nyert.

2005-ben a 10 résztvevős versenyen nagy meglepetés született. Az egykori rigai csodagyerek, a hokival is kacérkodó, fizikailag tökéletesen felkészült, a nehéz állásokban jól küzdő Arkadij Naiditsch nevétől volt hangos a sakkvilág. A 19 éves német nagymester félpontos előnnyel megnyerte a 33. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. Messze a legalacsonyabb Élő-pontszámmal rajtolt, de „megleckéztette” az egymásra figyelő, az argentínai világbajnokság előtt „tartaléklángon” játszó szupersztárokat.

Kilenc éve hetedszer lett a dortmundi szuperverseny győztese Vlagyimir Kramnyik. Az orosz világbajnok a torna utolsó fordulójában a félpontos előnnyel sakkasztalhoz ülő Lékó Pétert győzte le a világos bábukat vezetve. Lékó a vereséggel Michael Adams és az izraeli Borisz Gelfand társaságában holtversenyben harmadikként végzett. Az orosz Peter Szvidler honfitársához hasonlóan 4,5 pontot szerzett, de rosszabb Berger-Sonneborn értékeléssel másodiknak hirdették ki.

2007-ben 20-as kategóriájú volt a viadal, Kramnyik, Anand, Lékó és Gelfand a mexikói világbajnokságra történő felkészülés jegyében játszott. Három újonc is bemutatkozott, a 16 éves Magnus Carlsen mellett az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Jevgenyij Alekszejev. Sok remi született, Kramnyik egypontos előnnyel győzött, Péter holtversenyben másodikként zárta szereplését.

Hét esztendeje Lékó Pétert harmadszor ünnepelték tornagyőztesként. Okos versenyzéssel, esélyeit jól kihasználva, remek megnyitáselméleti felkészültségét érvényesítve ért elsőként célba. A legfontosabb pillanatban az éllovas német Jan Gustafssonra mért csapást és vette át a vezetést. A jó szerepléshez nagyon kellett a második játéknapon az ukrán Vaszilij Ivancsuk elleni nyerése, amivel visszavágott a linaresi tornán elszenvedett kettős vereségért.

2009-ben a 20-as kategóriájú, 2744-es Élő-átlagú viadal Vlagyimir Kramnyik győzelmével ért véget. Az exvilágbajnok kilencedszer diadalmaskodott, veretlenül lett első. Másfél évet kellett várnia tornagyőzelemre, utoljára 2007 novemberében a Tal-emlékversenyen aratott fényes diadalt. A bonni világbajnoki döntő elvesztése után kislányának születése miatt sorban mondta le meghívásait, csak rapidtornákon szerepelt. A  „sakkéhség” megtette hatását, a verseny tempója, a sok remi nagyon jól megfelelt stratégiájának. Fölös kockázatot nem vállalt, de a nagy rivális, a versenyben akkor félpontos előnnyel vezető 18 éves Magnus Carlsen ellen remekül megérezte az esélyt, gyalogot áldozott, elkerülte az örökös sakkot. Számítása bevált, a 16 évvel fiatalabb ellenfél türelmetlen volt, nagyot hibázott.

A címvédőként rajthoz állt Lékó Péter holtversenyben végzett a második helyen, jobb Berger-Sonneborn pontszáma miatt az ezüstérmesnek járó trófeát vehette át. Lékó megőrizte veretlenségét, a francia Etienne Bacrot elleni győzelme örvendetes volt,  az utolsó fordulóban kecsegtető pozíciót rontott el holtversenyes társa, az orosz Dmitrij Jakovenko ellen. Carlsen jó kezdéssel a 8. fordulóig vezetett, de rutintalansága a szófiai versenyhez hasonlóan megfosztotta a tornagyőzelemtől. A tornán játszott 30 játszmából 8 végződött döntéssel, hétszer nyertek a világossal játszók.

Öt éve az esztendő negyedik szuperversenyét, a 20-as kategóriájú, 2731-es Élő-átlagú tornát kisebb meglepetésre, de megérdemelten nyerte meg az ukrán Ruszlan Ponomarjov. Először kapott meghívást a Sparkassen-versenyre, és okos versenyzéssel egypontos előnnyel ért célba. Magabiztosságát növelte, hogy a tornát Lékó Péter elleni győzelemmel kezdte, majd parádés játszmában nyert Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Egyetlen vereségét a vietnami Quang Liem Le ellen szenvedte el.

Oly sok rontás, kihasználatlanul hagyott esély után Lékó Péter győzelemmel zárta szereplését. Nagymesterünk három játszmát is vesztett, rendszeresen időzavarba került, ahol többször is hibázott.

2011-ben teljesült Vlagyimir Kramnyik álma, tízedik dortmundi trófeáját ünnepelhette. A viadalon jól és érdekesen sakkozott, igazolta korábbi interjújában megfogalmazott gondolatait, hogy még vannak tervei, elképzelései. Egyetlen vereségét az utolsó fordulóban szenvedte el, támadási lehetőségeit túlbecsülte Hikaru Nakamurával szemben, az örökös sakkot is elkerülte. Szponzori szerződéseire hivatkozva mondta le a csapat-világbajnokságon való szereplést.

Nagyon megbízhatóan, a kalandokat kerülve játszott a vietnami Le Quang Liem. Egyedül maradt veretlen a mezőnyben. Ruszlan Ponomarjov nem tudta megismételni tavalyi sikerét, három partit is vesztett. A 17 éves holland Anish Giri nem okozott csalódást, versenyről versenyre lépked előre a ranglistán.

Hikaru Nakamura túlzott ambiciózus játéka megbosszulta magát. Utolsó két  játszmájának megnyerésével elkerülte a csúfos kudarcot.

Az olasz Fabiano Caruana elsőségével fejeződött be a 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. A 19-es kategóriájú torna utolsó fordulója előtt öten, köztük Lékó Péter vezetett holtversenyben. A befejező játéknapon nagymesterünk egyik holtversenyes társával, a német Arkadij Naiditsch-csal remizett. Fabiano Caruana a vártnál jóval könnyebben győzte le a lengyel Mateusz Bartelt, aki egy gyanús változatot játszott meg. Az orosz Szergej Karjakin a német Jan Gustafsson ellen gyűjtötte be a holtversenyes elsőségét jelentő győzelmet.

A július 30-án 20. születésnapját ünneplő Caruana vehette át a győztesnek járó díjat. A versenykiírás előnyben részesíti a sötéttel több partit játszót, illetve a több győzelmet elérő sakkozót. Caruana a top játékosok közül a legtöbb versenyen játszik, a torna elején nagyon bizonytalan volt, mázlival remizte ki partiját Lékó Péterrel szemben.

A négyes holtversenyben a harmadik helyen végzettek közül utolsó partiját elremiző Ponomarjov a bronzérmes. A viadal első hat helyezettje külön versenyt vívott, egymás elleni partijaikban a biztonságra fektették a hangsúlyt, mindössze két játszma fejeződött be döntéssel.

2013-ban az angol Michael Adams elsőségével fejeződött be a 41. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. Az utolsó fordulóban gyorsan remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal, megőrizte félpontos előnyét. Adams és Kramnyik „leiskolázta” a mezőnyt, külön versenyt vívtak, ketten tíz partit nyertek a tizennyolc eldőlt partiból. Adams pályafutása egyik legjobb versenyét játszotta, könnyedén gyűjtötte be a pontokat, tökéletes biztonsággal érvényesítette kedvezőbb állásait. A 2923-as performance-pontszám, a + 20,9 Élő-pont tökéletesen jellemzi kitűnő teljesítményét. Kramnyik éppen honfitársától, Dmitrij Andrejkintől szenvedett vereséget a viadal hetedik fordulójában. Az exvilágbajnok érdekes sakkot játszott, feledtetni tudta moszkvai fiaskóját, visszahódította a világranglistán a harmadik helyet. Lékó Péter ötvenszázalékos eredménnyel holtversenyben harmadik lett. kevés pihenője volt a pekingi GP-verseny után, fásultság látszott a játékán, számos jobb állásból nem tudta kihozni a maximumot. A címvédőként indult olasz Fabiano Caruanára rá sem lehetett ismerni, három partit is vesztett, közel 17 Élő-pontot bukott el.

41. Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2013. 07.26-08.4.             (kat. XIX. 2709)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Michael Adams

g

ENG

2740

*

½

1

½

1

1

1

½

1

½

7

2923

2.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2784

½

*

½

1

1

1

0

1

½

1

2886

3.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2710

0

½

*

0

1

½

1

0

1

½

2709

4.

Lékó Péter

g

HUN

2737

½

0

1

*

½

½

½

½

½

½

2706

5.

Wang Hao

g

CHN

2752

0

0

0

½

*

1

½

1

0

1

4

2666

6.

Fabiano Caruana

g

ITA

2796

0

0

½

½

0

*

1

½

½

1

4

2661

7.

Dmitrij Andrejkin

g

RUS

2727

0

1

0

½

½

0

*

½

1

½

4

2669

8.

Georg Meier

g

GER

2752

½

0

1

½

0

½

½

*

½

½

4

2681

9.

Igor Henkin

g

GER

2605

0

½

0

½

1

½

0

½

*

½

2642

10.

Daniel Fridman

g

GER

2629

½

0

½

½

0

0

½

½

½

*

3

2598

Fabiano Caruana másfél pontos előnnyel nyerte meg a 42. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. A befejező játéknapon Lékó Péter remizett a tornagyőztessel, nagymesterünk veretlenül játszotta végig a viadalt. A második helyen előállt holtversenyt az döntötte el, hogy Meier többször játszott sötéttel, mint Lékó. Óriási meglepetésre a tízszeres dortmundi győztes orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elszenvedte második vereségét, a hetedik helyen végzett.

42. Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2014. július 12-20.

kat. XIX (2715)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2789

*

1

½

½

1

1

½

1

2934

2.

Georg Meier

g

GER

2632

0

*

½

1

½

½

1

½

4

2777

3.

Lékó Péter

g

HUN

2737

½

½

*

1

½

½

½

½

4

2762

4.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2705

½

0

0

*

½

1

½

1

2716

5.

Michael Adams

g

ENG

2743

0

½

½

½

*

½

½

1

2711

6.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2723

0

½

½

0

½

*

1

½

3

2664

7.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2777

½

0

½

½

½

0

*

½

2604

8.

David Baramidze

g

GER

2616

0

½

½

0

0

½

½

*

2

2571

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Stavangerben a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov nyerte meg a Grand Chess Tour sorozat első versenyét. Topalov a befejező játéknapon világossal játszva gyorsan remizett az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal, félpontos előnnyel végzett az élen. Az amerikai Hikaru Nakamura sötéttel nyert az örmény Levon Aronjan ellen, pontszámban ezzel befogta Anandot, de végül harmadik lett. A holland Anish Giri nyerőesélyt szalasztott el az olasz Fabiano Caruanával szemben, negyedikként zárta szereplését. Anand, Nakamura és Giri megőrizte veretlenségét. A verseny negatív szenzációja a norvég világbajnok Magnus Carlsen szereplése, utolsó partijában vereséget szenvedett honfitársától, Jon Ludvig Hammertől, ez a negyedik vesztése volt. A sorozat következő versenyét St. Loiusban játsszák augusztus 21. és szeptember 3. között.

Veszelin Topalov tornagyőzelme után menedzsere, Szilvio Danajlov a tornát remek kommentárokkal kísérő www.chess24.com vendégeként adott interjút. (A német nagymester, Jan Gustafsson és a New in Chess Magazin szerkesztője, Dirk Jan ten Geuzendam követték ezúttal is eseményeket.) Az interjúban Danajlov nem tagadta, hogy számukra mekkora csalódás volt a 2010-ben, Szófiában megrendezett világbajnoki döntő elvesztése kihívóként a címvédő Viswanathan Ananddal szemben. Topalovnak új motivációra volt szüksége, hogy ismét élvezze a bonyolult küzdelmeket, az igazi csatákat. Megnősült, kislánya született, a boldog családi háttér is segíti abban, hogy csak a partikra koncentráljon, ne a díjakra gondoljon, hanem arra, hogy a maximumot kihozza a játszmákból. Tavaly a világbajnok-jelölti versenyen saját magával szemben túlzott nagy elvárásokat fogalmazott meg, ennek sikertelen szereplés lett az eredménye.

Danajlov nem tagadta, hogy Topalov tornagyőzelmében nagy szerepet játszott az első fordulóban Magnus Carlsen ellen elért szerencsés nyerése, de későbbi partijaival rászolgált az első helyre. A 40 éves bolgár exvilágbajnok 18 Élő-pontot gyűjtött, nagy eséllyel pályázik a jövő évi világbajnok-jelölti versenyre szóló meghívásra, hiszen ketten a 2015-ös év átlag-pontszámával jogosultak a részvételre. (Viswanathan Anand a vb-döntő veszteseként, Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura a GP-sorozatról már biztos résztvevő.) Topalov a 2012-13 közötti időszakban nagy krízist élt meg, ennek mélypontja 2751-es Élő-pontja volt, de a nagy küzdő a Grand Chess Tour első versenyét követően a virtuális világranglistán már a harmadik a tornán veretlenségét is megőrző, remekül játszó Viswanathan Anand mögött.

A viadal doyenjét alig három héttel a viadal előtt érte nagy veszteség, édesanyja, akitől a sakk szeretetét megtanulta, 79 éves korában meghalt. Vishy hatalmas rutinját érvényesítette, veretlenségét megőrizte, Magnus Carlsen és Maxime Vachier-Lagrave elleni partijai klasszikus példaként vonulnak be a sakktörténelembe. A támadásban résztvevő tisztek közötti harmonikus összhang a sakkot szeretők népes táborának, profiknak és amatőröknek is nagyszerű élményt nyújtottak.

Az amerikai Hikaru Nakamura a befejező játéknapon könnyen győzte le a gyengén játszó, tőle szokatlan módon nagy időzavarba kerülő örmény Levon Aronjant. A négyszeres amerikai bajnok Anandhoz hasonlóan megőrizte veretlenségét, jó formában, fölösleges kockázatokat kerülve sakkozott. Sajnálhatja, hogy Maxime Vachier-Lagrave elleni fölényes állását nem tudta győzelemig fokozni.

A holland Ansh Giri remek esélyt szalasztott el az olasz Fabiano Caruanával vívott küzdelmében. A spanyol megnyitás nyílt változatára jól felkészült, előnybe is került, de időzavarban hibázott. Negyedik helye szép siker.

A táblázat hihetetlen képet mutat, hat nagymester végzett mínuszban. Caruanának nem sok ideje van a kesergésre, hiszen szombattól már Dortmundban, a Sparkassen hagyományos tornáján szerepel. Vachier-Lagrave az első két helyezettől kapott ki.

A viadal legnagyobb meglepetése természetesen a világbajnok Magnus Carlsen játéka és eredménytelensége. A világelső nem tudta túltenni magát az első fordulóban elkövetett óriási hibája felett, sokat rontott, egységes partit egyet sem láttunk tőle. Az utolsó fordulóban barátjától, szekundánsától, segítőjétől, Jon Ludvig Hammertől szenvedett csúfos vereséget. Korábban is sokszor kritizálták őt meglehetősen szerény megnyitási repertoárjáért, úgy tűnik, hogy riválisainál jóval kevesebb figyelmet fordít erre, de ezúttal legnagyobb erényének számító középjátékban is sebezhető volt. Mindenki pályafutásában van abszolút mélypont, ezt Magnus hazai pályán élte meg. Két hónapja van, hogy összeszedje magát és a következő, St. Louisban megrendezendő tornán ismét bizonyítsa klasszisát.

Az orosz Alekszandr Griscsuk és Levon Aronjan is a vártnál jóval gyengébben játszott, ketten hét játszmát is vesztettek, s csak kettőt tudtak nyerni.

Az utolsó forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2723) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781) döntetlen (Ragozin védelem, 38)

Levon Aronjan (örmény, 2780) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2802) 0 – 1 (Angol megnyitás, 40)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677) – Magnus Carlsen (norvég, 2876) 1 – 0 (Vezércsel, 34)

Veszelin Topalov (bolgár, 2698) – Viswanathan Anand (indiai, 2804) döntetlen (Ragozin védelem, 18)

Fabiano Caruana (olasz, 2805) – Anish Giri (holland, 2773) döntetlen (Spanyol megnyitás, 43)

A Norway Chess 2015 szuperverseny végeredménye:

Norway Chess 2015 Stavanger, 2015. június 16-26.

kat. XXII (2782)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Veszelin Topalov

g

BUL

2798

*

½

½

0

½

1

1

1

1

1

2946

2.

Viswanathan Anand

g

IND

2804

½

*

½

½

½

1

1

½

½

1

6

2899

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2802

½

½

*

½

1

½

½

½

1

1

6

2900

4.

Anish Giri

g

NED

2773

1

½

½

*

½

½

½

1

½

½

2861

5.

Fabiano Caruana

g

ITA

2805

½

½

0

½

*

½

1

½

0

½

4

2741

6.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2723

0

0

½

½

½

*

½

½

1

½

4

2749

7.

Magnus Carlsen

g

NOR

2876

0

0

½

½

0

½

*

1

1

0

2693

8.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2781

0

½

½

0

½

0

½

*

½

1

2702

9.

Levon Aronjan

g

ARM

2780

0

½

0

½

1

0

0

½

*

½

3

2692

10.

Jon Ludvig Hammer

g

NOR

2677

0

0

0

½

½

½

1

0

½

*

3

2590

A teljesítmények az Élő-pontszámok változásainak tükrében:

Veszelin Topalov + 18, Viswanathan Anand + 12,1, Hikaru Nakamura + 12,1, Anish Giri + 17,6, Fabiano Caruana – 7,9, Maxime Vachier-Lagrave + 3, Magnus Carlsen – 22,7, Alekszandr Griscsuk – 9,9, Levon Aronjan – 14,8, , Jon Ludvig Hammer - 1

Grand Chess Tour 2015 : A pontverseny állása

Név

1

2

3

Pont

1

Topalov

13

13

2

Anand

10

10

3

Nakamura

8

8

4

Giri

7

7

5

Caruana

6

6

6

Vachier-Lagrave

5

5

7

Carlsen

4

4

8

Griscsuk

3

3

9

Aronjan

2

2

10

Hammer

1

1

1 - Stavanger, 2 - Saint Louis, 3 - London

A Grand Chess Tour díjazása:

Összetett pontverseny:

Helyezés

Díj

1.

$75, 000

2.

$50, 000

3.

$25, 000

Versenyenként a díjazás

 Helyezés

Díj

Helyezés

Díj

1.

$75, 000

6.

$20, 000

2.

$50, 000

7.

$15, 000

3.

$40, 000

8.

$15, 000

4.

$30, 000

9.

$15, 000

5.

$25, 000

10.

$15, 000

(Holtversenyek esetén sem a pontokat, sem a díjakat nem osztják.)

A virtuális világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2853,3 (- 22,7)

2.Viswanathan Anand (indiai) 2816,1 (+ 12,1)

3.Veszelin Topalov (bolgár) 2816 (+ 18)

4. Hikaru Nakamura (amerikai) 2814,1 (+ 12,1)

5. Fabiano Caruana (olasz) 2797, 1 (- 7,9)

6. Anish Giri (holland) 2790,6 (+ 17,6)

7. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2783

8. Wesley So (amerikai) 2780,1 (+ 2,1)

9. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2771,1 (- 9,9)

10. Levon Aronjan (örmény) 2765,2 (- 14,8

Topalov,V (2798) - Anand,V (2804)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 0-0 8.Bc1 dxc4 9.Fxc4 c5 10.0-0 cxd4 11.Hxd4 Fd7 12.Vb3 Hc6 13.Hxc6 Fxc3 14.Bxc3 Fxc6 15.Fb5 Fd5 16.Fc4 Fc6 17.Fb5 Fd5 18.Fc4 és döntetlen

Aronjan,L (2780) - Nakamura,H (2802)
Angol megnyitás [A25]

1.c4 e5 2.Hc3 Hc6 3.g3 Fc5 4.Fg2 d6 5.e3 a6 6.Hge2 Fa7 7.a3 h5 8.d4 h4 9.b4 Hge7 10.c5

Az örmény nagymester sötét futóját akarta kiiktatni a játékból.

10...Ff5 11.Fb2 Vd7

Levon Aronjan jelentős időhátrányba került, Hikau Hakamura elégedett lehetett állásával.

12.Vb3?! h3 13.Ff3

aronjannakamura_1101

13...exd4?!

Jobb volt a 13...Fg4 14.Fxg4 Vxg4 15.cxd6 cxd6 folytatás.

14.Hxd4 Fg4 15.Fxg4 Vxg4 16.Hxc6 Hxc6 17.Vd1 Vg6

A vezércsere sötét kis előnyét adta volna.

18.cxd6 0-0-0 19.Bc1?

Sötét támadásához óriási tempót ajándékozott.

19...Bxd6 20.Vc2 Vh5 21.Ve2

aronjannakamura_1102

21...He5 22.Vxh5 Hd3+ 23.Ke2 Hxc1+ 24.Bxc1 Bxh5

A minőségért világosnak nem volt elegendő kompenzációja.

25.g4 Be5 26.Bg1 Be8 27.Bg3 Fd4 28.Ha4? Fxb2 29.Hxb2

aronjannakamura_1103

29...Bed8 30.Hc4 Bc6 31.He5 Bc2+ 32.Ke1 f6 33.Hf3 Bh8 34.g5 Ba2 35.Hd4 Bxa3 36.He6 Ba1+ 37.Ke2 Bh1 38.gxf6 gxf6 39.Hf4 b6 40.Hxh3 Bb1 és világos feladta

Hammer,J (2677) - Carlsen,M (2876)
Vezércsel [D30]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 a6 4.Fg5 f6 5.Fd2 dxc4 6.e3 Hc6 7.Fxc4 Fd6 8.e4 Hge7 9.0-0 0-0 10.Vb3 Kh8

hammercarlsen1_1108

11.Fxe6 Fxh2+ 12.Kxh2 Vd6+ 13.Kh1 Fxe6 14.d5 Fg8 15.Va3 Vxa3 16.Hxa3 Ha7 17.Fb4 Bfe8 18.Bac1 Bac8 19.Hd4 f5 20.f3 fxe4 21.fxe4 Hg6 22.Hf5?!

hammercarlsen1_1109

22...Bxe4 23.Fc3 Fxd5?

A világbajnok a 23...h6 24.Fxg7+ Kh7 25.Fxh6 Fxd5 folytatásban ellenjátékot kaphatott volna.

24.Fxg7+ Kg8 25.Fd4 Bxd4 26.Hxd4 Fxa2 27.b3 Bd8?

Remiesélyt adott a 27...c5 28.Bf2 cxd4 29.Bxc8+ Hxc8 30.Bxa2 Hf4 változat.

hammercarlsen1_1110

28.He6 Bd2 29.Bc3 Be2 30.Hf4

Azonnal nyert a 30.Bf6 Hc6 31.Bcf3 folytatás.

30...Bb2 31.Hxg6 hxg6 32.Bxc7 Bxb3?

hammercarlsen1_1111

33.Bd1 Hc6 34.Bdd7 és sötét feladta

Caruana,F (2805) - Giri,A (2773)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Hc5 10.c3 Fe7 11.Fc2 d4 12.Hb3 d3 13.Fb1 Hxb3 14.axb3 Ff5 15.Be1 0-0 16.b4 Vd7 17.h3 Bfd8

Hikaru Nakamura a Gasimov emlékversenyen 17...Fg6 18.Fg5 Fxg5 19.Hxg5 a5 20.e6 fxe6 21.Hxe6 változatban hátrányba került Fabiano Caruanával szemben.

18.g4 Fg6 19.Ff4 a5 20.bxa5 Bxa5 21.Fa2 Bf8 22.b4 Ba4 23.Vd2 Hd8 24.Fg5 c5

Számításba jött a 24...He6 25.Fxe7 Vxe7 26.Fd5 Vd7 27.Fb3 Bxa1 28.Bxa1 Fe4 folytatás.

 25.Fxe7 Vxe7 26.bxc5 Vxc5 27.Hh4 He6

Figyelmet érdemelt a 27...Va7 28.Vb2 He6 29.Fb3 d2 30.Bed1 Bxa1 31.Bxa1 Vd7 32.Bd1 Hf4 33.e6 fxe6 34.Vxd2 Ve7 változat.

28.Fb3 Bxa1

Anish Giri a sok tűnődés közepette óriási időzavarba került.

29.Bxa1

caruanagiri_1112

29...Vxe5?

A kapkodásban kimaradt a 29...Fe4 30.Be1 Fa8 31.Vxd3 (31.Hf5 Bd8) 31...Vc6 32.f3 Hc5 33.Vd1 Hxb3 34.Vxb3 g5 nyerést adó változat.

30.Hxg6 hxg6 31.Fxe6 fxe6 32.Vxd3 b4 33.Bc1 Vf4 34.Bf1 b3 35.Vxg6 Vc4 36.Be1 Bf6 37.Ve8+ Kh7 38.Vh5+ Bh6 39.Ve5 Bxh3 40.Vxe6 Vxe6 41.Bxe6 Bxc3 42.Bb6 Bc4 43.Bxb3 Bxg4+ és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2723) - Griscsuk,A (2781)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 Hbd7 8.e3 g5 9.Fg3 He4 10.Vc2 h5 11.h3 Vf6 12.Fd3 Fxc3+ 13.bxc3 Hxg3 14.fxg3 g4 15.hxg4 hxg4 16.Hh4 Hb6 17.Vf2 Vxf2+ 18.Kxf2 Fe6 19.Hf5 Kd7 20.Bh4 Bhg8 21.Ke2 Hc8 22.Bf1 Hd6 23.Hxd6 Kxd6 24.Ff5 Bg5 25.Fxe6 Kxe6 26.Bh7 Bf8 27.a4 b6 28.Kd3 c5 29.Bh6+ f6 30.Bh7 Bf5 31.Bf4 c4+ 32.Ke2 Bxf4 33.gxf4 Kf5 34.Bd7 Ke4 35.Be7+ Kf5 36.Bd7 Ke4 37.Be7+ Kf5 38.Bd7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.chessbase.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Stavangerben, a Grand Chess Tour sorozat első versenyén az utolsó fordulóra maradt a döntés, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand a torna első helyét egymás elleni partijukban dönti el! A viadal nyolcadik játéknapján a holland Anish Giri remek technikával legyőzte Topalovot. Anand a norvég Jon Ludvig Hammer elleni nyeréssel fél pontra megközelítette a bolgár éllovast. Az amerikai Hikaru Nakamura nyerőesélyt hibázott el, a norvég világbajnok Magnus Carlsen kalandok után győzte le az örmény Levon Aronjant. Döntetlennel végződött az orosz Alekszandr Griscsuk és az olasz Fabiano Caruana játszmája.

A Norway Chess 2015 szuperverseny nyolcadik fordulója nem várt fordulatot hozott, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov fölényes vezetésének birtokában vereséget szenvedett a holland Anish Giritől, és veszélybe került tornagyőzelme. A befejező játéknapon az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal mérkőzik meg, aki félpontos hátránnyal követi őt a táblázaton. Ki ne emlékezne kettőjük 2010-es szófiai világbajnoki döntőjének utolsó játszmájára?

Topalov hátrányos végjátékba kényszerült Girivel szemben, türelmetlenül védekezett. A holland titán kissé előnyösebb állását remekül játszotta, bástyájának és huszárjának összjátéka igen tetszetős volt.

A norvég Jon Ludvig Hammer sokáig jól tartotta magát Ananddal szemben, a kritikus állásban azonban rossz döntést hozott, majd taktikai elnézés megpecsételte sorsát.

Nagy esélyt szalasztott el az amerikai Hikaru Nakamura. A francia Maxime Vachier-Lagrave pontatlan bástyalépésének köszönhetően hátrányba került, majd gyalogot is vesztett. Nakamura nyerőesélyes pozícióban nem találta meg az előny fokozásához vezető utat, Vachier-Lagrave ellenjátékhoz jutott, kiremizte a partit.

Fordulatokban gazdag volt a norvég világbajnok Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan összecsapása. A spanyol megnyitású ütközet egyenlő esélyekkel folyt, amikor Aronjan ellenfele időzavarában hibázott. Carlsen is bakizott, bástyalépése után Aronjan kerülhetett volna előnybe. A tornán mindketten sokat hibáztak, ez jellemezte egymás elleni csatájukat is, Aronjan vesztőt húzott.

Az orosz Alekszandr Griscsuk és az olasz Fabiano Caruana partija békés mederben folyt, nem is születhetett más eredmény, mint a döntetlen.

A 8. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781) – Fabiano Caruana (olasz, 2805) döntetlen (Grünfeld védelem, 51)

Anish Giri (holland, 2773) – Veszelin Topalov (bolgár, 2798) (Bogoindiai védelem,

Viswanathan Anand (indiai, 2804) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677) 1 – 0 (Angol megnyitás, 35)

Magnus Carlsen (norvég, 2876) – Levon Aronjan (örmény, 2780) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 40)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2802) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2723) döntetlen (Szicíliai védelem, 47)

A verseny állása:

1.Veszelin Topalov 6 pont

2. Viswanathan Anand 5,5

3-4. Anish Giri és Hikaru Nakamura 5

5-7. Fabiano Caruana,  Magnus Carlsen és Maxime Vachier-Lagrave 3,5

8-9. Levon Aronjan és Alekszandr Griscsuk 3

10. Jon Luvig Hammer 2

Norway Chess 2015 Stavanger, 2015. június 16-26.

kat. XXII (2782)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Veszelin Topalov

g

BUL

2798

*

.

0

½

½

1

1

1

1

1

6

2970

2.

Viswanathan Anand

g

IND

2804

.

*

½

½

½

1

1

½

½

1

2918

3.

Anish Giri

g

NED

2773

1

½

*

½

.

½

½

½

1

½

5

2875

4.

Hikaru Nakamura

g

USA

2802

½

½

½

*

1

½

½

.

½

1

5

2874

5.

Fabiano Caruana

g

ITA

2805

½

½

.

0

*

1

½

0

½

½

2737

6.

Magnus Carlsen

g

NOR

2876

0

0

½

½

0

*

½

1

1

.

2740

7.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2723

0

0

½

½

½

½

*

1

.

½

2746

8.

Levon Aronjan

g

ARM

2780

0

½

½

.

1

0

0

*

½

½

3

2692

9.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2781

0

½

0

½

½

0

.

½

*

1

3

2702

10.

Jon Ludvig Hammer

g

NOR

2677

0

0

½

0

½

.

½

½

0

*

2

2590

Az utolsó forduló párosítása:

Maxime Vachier-Lagrave – Alekszandr Griscsuk

Levon Aronjan – Hikaru Nakamura

Jon Ludvig Hammer – Magnus Carlsen

Veszelin Topalov – Viswanathan Anand

Fabiano Caruana – Anish Giri

Giri,A (2773) - Topalov,V (2798)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Bd1 b6 10.b3 a5

A Gasimov emlékversenyen Anish Giri sötéttel játszotta a változatot Fabiano Caruana ellen, de 10...Fa6 11.a4 c5 12.a5 Bc8 13.Va2 Hb8 14.axb6 axb6 15.Hc3 cxd4-gyel folytatta.

11.Fc3 Fb7 12.Hbd2 c5 13.He5 cxd4 14.Fxd4 Hxe5 15.Fxe5 Vc8 16.Bac1 dxc4 17.Fxf6 Fxf6 18.Vxc4 Fxg2 19.Kxg2 Vb7+ 20.Ve4 Bfb8

giritopalov_1095

21.Bc6 Vd7 22.Bcc1 Vb7 23.Vxb7 Bxb7 24.He4 Fe7 25.Hd6 Bd7 26.Hc4 Bxd1 27.Bxd1 b5 28.He5 Ff6 29.Hd7 a4

giritopalov_1096

30.Bc1! axb3 31.axb3 Fe7 32.Bc7

Veszelin Topalov hátrányosabb végjátékba kényszerült. Már tudta, hogy Viswanathan Anand megnyerte partiját, és Hikaru Hakamura is közel nyerésre állt...

32...Bd8 33.Bb7 Fd6 34.g4 h5? 35.gxh5 Kh7

giritopalov_1097

36.b4! Fxb4 37.He5 Bd5?! 38.Hxf7 Bxh5 39.f4 Kg6 40.He5+ Kh7 41.Hf7 Kg6 42.He5+ Kh7

giritopalov_1098

43.Hf3

Az éllovas bolgár exvilágbajnok többé védelmet nem találhatott.

43...Bf5 44.Hg5+ Kh6 45.Kf3 Fd2 46.e3 b4 47.Hxe6 Bh5

giritopalov_1099

48.Hxg7 Bxh2 49.Hf5+ Kg6 50.He7+ Kf6 51.Hd5+ Ke6 52.Ke4 Bh3 53.Bb6+ Kd7 54.Kd3 Fc1 55.Bxb4 Kd6 56.Kd4 és sötét feladta

Anand,V (2804) - Hammer,J (2677)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Hc3 Hb6 6.d3 Fe7 7.Fe3 0-0 8.Bc1 f5 9.Hf3 Hc6 10.0-0 Fe6 11.b4 a6 12.a3 Kh8 13.Ha4 Hxa4 14.Vxa4 Fd5 15.Fc5 Fd6 16.Vc2 Vf6 17.e4

anandhammer_1092

17...Fe6 18.exf5 Fxf5 19.Fe3 a5 20.b5 He7

Jon Ludvig Hammer a 20...Hd4 21.Fxd4 exd4 22.a4 Bae8 folytatással egyenlő esélyeket érhetett volna el.

21.Fg5 Vf7 22.Vc3 h6

anandhammer_1093

23.Fxe7 Vxe7 24.Hh4 Fxa3 25.Fxb7 Fxc1?

A norvég sakkozó a 25...Bab8 26.Hxf5 Bxf5 27.Fe4 Bf6 28.Vxc7 Bxb5 folytatásban remieséllyel játszhatott volna.

26.Hxf5 Bxf5 27.Fxa8 Fa3 28.Vxa5 Fc5 29.Fe4 Bf8 30.Kg2 Vd6 31.h4 h5 32.Vd2 Vf6 33.Ve2 g6?

A taktikai elnézés megpecsételte Hammer sorsát.

anandhammer_1094

34.Fxg6! Vxg6 35.Vxe5+ Kg8 36.Vxc5 és sötét feladta

Carlsen,M (2876) - Aronjan,L (2780)
Spanyol megnyitás [C90]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.Be1 Ha5 10.Fc2 c5 11.Hbd2 Hc6 12.Hf1 h6 13.He3 Be8 14.a4 Fe6 15.d4 exd4 16.cxd4 Hb4

Levon Aronjan 2003-ban Polgár Judit ellen a 16...Hxd4 17.Hxd4 cxd4 18.Vxd4 Hd7 19.axb5 axb5 20.Fd2 változatot játszotta meg, kissé hátrányosabb állását elvesztette.

17.Fb1 bxa4 18.Bxa4 Ff8 19.Ba1 d5 20.e5 He4 21.h3 Vb6

carlsenaronjan_1087

22.Hxd5 Fxd5 23.Fxe4 Bad8 24.Fxd5 Bxd5 25.Fe3 Bed8 26.dxc5 Fxc5 27.Vb3 Fxe3 28.Bxe3 a5

carlsenaronjan_1088

29.e6

Számításba jött a 29.Be2 Bd3 (29...Vg6 30.e6 fxe6 31.Bae1) 30.Vc4 B3d5 31.Bc1 folytatás.

29...fxe6 30.Bae1 B8d6 31.Bc1 Hd3?

Az örmény nagymester a világbajnok időzavarában hibázott. 31...Bd3 32.Bc3 Bxe3 33.Bxe3 Hd5 remihez vezetett volna.

32.Bc8+ Kh7 33.Va4! Vxb2 34.Ve4+ Bf5 35.Kh2! Hf4

carlsenaronjan_1089

36.Bc2??

A kapkodásban a világelső nagyot rontott. 36.Hh4 Vxf2 37.Bg3 Bdd5 38.Hxf5 Bxf5 39.Bc7 -tel megőrizte volna előnyét.

36...Va1??

Aronjan viszonozta a szívességet. 36...Vb8 37.g3 Hd5 38.Bd3 Hb4-gyel jobban állhatott volna.

37.g4 Vf1 38.He1 Hh5 39.gxf5 exf5 40.Vc4 és sötét feladta

Nakamura,H (2802) - Vachier-Lagrave,M (2723)
Szicíliai védelem [B92]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e5 7.Hb3 Fe7 8.Vd3 b5 9.a4 b4 10.Hd5 Fb7 11.Hxf6+ Fxf6 12.Fd2 a5 13.c3 bxc3 14.Fxc3 0-0 15.0-0 Hc6 16.Bfd1 Be8?

Maxime Vachier-Lagrave a 16...Vb6 17.Vb5 Vc7 változatban egyenlő eséllyel küzdhetett volna.

17.Ff3 Fe7 18.Vb5 Vc8 19.Fg4

Figyelmet érdemelt a 19.Bac1 Fg5 20.Fd2 Fxd2 21.Bxd2 folytatás is,

19...Vxg4 20.Vxb7 Bec8

nakamuravachier_1090

21.Hxa5 Hxa5 22.Vxe7 Hb3 23.f3 Vf4 24.Ba3?!

Döntő fölényt adott a 24.Bab1 Hd4 25.Fd2 választás.

24...Hd4 25.Baa1

Hikaru Nakamura a 25.Fd2 He2+ 26.Kf1 (26.Kh1?? Vxd2) 26...Vxh2 27.Kxe2 Vxg2+ 28.Ke3 d5! 29.exd5 e4 sikamlós pozíciót nem vállalta.

25...He2+ 26.Kh1 Hxc3 27.bxc3 h5 28.Vxd6 Bxc3 29.Vd5 Ba6 30.Vb5 Bac6

A francia sakkozó ellenjátékhoz jutott.

31.Vf1

nakamuravachier_1091

31...h4 32.h3 Bc2 33.Be1 Vd2 34.Bed1 Vg5 35.Be1 Vd2 36.Bad1 Vb4 37.Vd3 Kh7 38.Vd8 Bf6 39.Bc1 Vxa4 40.Bxc2 Vxc2 41.Vd1 Vf2 42.Bf1 Vg3 43.Vd7 Bg6 44.Bg1 Bf6 45.Bf1 Bg6 46.Bg1 Bf6 47.Bf1 és döntetlen

Griscsuk,A (2781) - Caruana,F (2805)
Grünfeld védelem [D78]

1.Hf3 Hf6 2.g3 g6 3.d4 d5 4.c4 c6 5.Fg2 Fg7 6.Vb3 0-0 7.Hc3 Vb6 8.0-0 Bd8 9.Ha4 Vxb3 10.axb3 Ha6 11.Hc3 Ff5 12.Ff4 Hh5 13.Fg5 Hf6 14.Ff4 Hh5 15.Fg5 Hf6 16.Bfc1 h6 17.Fd2 He4 18.cxd5 cxd5 19.Fe1 Hb8 20.e3 Hc6 21.Hh4 Hxc3 22.bxc3 Fe4 23.Fxe4 dxe4

A játszma sok érdekességet nem tartogatott.

24.b4 a6 25.c4 e6 26.Bab1 Ha7 27.Hg2 g5 28.Fc3 Bac8 29.c5

griscsukcaruana_1100

29...e5 30.dxe5 Hc6 31.He1 Fxe5 32.Kf1 Fxc3 33.Bxc3 Bd2 34.Bc2 Bcd8 35.b5 axb5 36.Bxd2 Bxd2 37.Bxb5 Hd8 38.Bb4 He6 39.Bxb7 Hxc5 40.Bb5 Hd7 41.h3 Kg7 42.Bb4 f5 43.Bc4 He5 44.Bc2 Bd1 45.Ke2 Ba1 46.f4 exf3+ 47.Hxf3 Hxf3 48.Kxf3 Bf1+ 49.Kg2 Ba1 50.Kf3 Bf1+ 51.Kg2 Ba1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.chessbase.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Stavangerben zajló Norway Chess 2015 szuperverseny hetedik játéknapján öt döntetlen született. A bolgár exvilágbajnok az olasz Fabiano Caruanával sötéttel játszva remizett, megőrizte másfél pontos előnyét. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand az örmény Levon Aronjannal, az amerikai Hikaru Nakamura az orosz Alekszandr Griscsukkal osztozott meg a ponton. A francia Maxime Vachier-Lagrave és a norvég világbajnok Magnus Carlsen partija mindössze 17 lépésig tartott, a világelső nem tudott kitérni a lépésismétlés elől. Őrzi veretlenségét a holland Anish Giri, a norvég Jon Ludvig Hammerrel 61 lépés után kötöttek békét.

A hetedik játéknap döntetlenjei a 40 esztendős éllovas Veszelin Topalovnak kedveztek, a bolgár exvilágbajnok megőrizte másfél pontos előnyét. A jelentős korkülönbség miatt csak tizedszer mérkőzött meg az olasz Fabiano Caruanával, és a 22 éves nagymesterrel szemben 1-4-re állt négy döntetlen mellett.  A Grünfeld védelem g3-as változata került terítékre, egyenlő állásban Topalov kitért a vezércsere elől, ez kicsit játék volt a tűzzel, Caruana vezére betört a világos állásba. Az exvilágbajnok azonban pontosan számolt, vezérét aktivizálva örökös sakkot kényszerített ki.

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand számára az örmény Levon Aronjan kellemetlen ellenfélnek számít. A két világklasszis immár a 33. klasszikus gondolkodási idejű partiban mérte össze erejét. Anand kilencszer(!) kapott ki, háromszor legyőzte riválisát, húsz játszmájuk remivel végződött. Tavaly Hanti-Manszijszkban a világbajnok-jelölti verseny nyitányán Anand későbbi sikerét is megalapozó, önbizalmat növelő nyeréssel kezdett Aronjannal szemben. A szeptemberi Grand Slam-döntő befejező játéknapján az örmény nagymester nyert a már tornagyőztes exvilágbajnok ellen, sikerét idén a GRENKE Chess Classic szuperversenyen megismételte, Vishy már a 34. lépésben feladásra kényszerült.

Stavangerben játszmájuk csak 20 lépésig tartott, lépésismétléssel ért véget a parti, amely egyértelműen a holtversenyben második Viswanathan Anand számára kedvező.

Az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Alekszandr Griscsuk eddigi összecsapásainak érdekessége, hogy a világossal játszók 4-1-re vezettek, Nakamura kétszer, Griscsuk háromszor tudott nyerni nyolc döntetlen kíséretében. Az orosz sakkozó két egymást követő vereség után rendezte sorait, jól játszotta a partit, pici kezdeményezéshez is jutott, logikus a döntetlen végeredmény.

A norvég világbajnok Magnus Carlsen ma is elkeserítette híveit, játszmája mindössze 17 lépésig tartott a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. Rizikós változat mellett döntött, amivel nem tudta meglepni ellenfelét, Maxime gyalogokat áldozott, és a sötét királyállás gyengesége miatt Magnus örülhetett a lépésismétléses reminek.

A holland Anish Giri változatlanul őrzi veretlenségét, a norvég Jon Ludvig Hammerrel szemben szemre hátrányosabb bástyavégjátékát kiremizte. A táblázat változatlanul furcsa képet mutat, az első négy helyezett még veretlen, a többiek mínuszban vannak!

A 7. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2802) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781) döntetlen (Angol megnyitás, 40)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2723) – Magnus Carlsen (norvég, 2876) döntetlen (Félszláv védelem, 17)

Levon Aronjan (örmény, 2780) – Viswanathan Anand (indiai, 2804) döntetlen (Angol megnyitás, 20)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677) – Anish Giri (holland, 2773) döntetlen (Pirc védelem, 61)

Veszelin Topalov (bolgár, 2798) – Fabiano Caruana (olasz, 2805) döntetlen (Grünfeld védelem, 44)

A verseny állása:

1.Veszelin Topalov 6 pont

2-3. Hikaru Nakamura és Viswanathan Anand 4,5

4. Anish Giri 4

5-7. Fabiano Caruana,  Levon Aronjan és Maxime Vachier-Lagrave 3

8-9. Magnus Carlsen és Alekszandr Griscsuk 2,5

10. Jon Luvig Hammer 2

Norway Chess 2015, Stavanger 2015. június 15-25.

kat. XXII (2782)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Veszelin Topalov

g

BUL

2798

*

½

.

.

½

1

1

1

1

1

6

3088

2.

Hikaru Nakamura

g

USA

2802

½

*

½

½

1

.

.

½

½

1

2889

3.

Viswanathan Anand

g

IND

2804

.

½

*

½

½

.

1

1

½

.

2893

4.

Anish Giri

g

NED

2773

.

½

½

*

.

½

.

½

1

½

4

2827

5.

Fabiano Caruana

g

ITA

2805

½

0

½

.

*

0

½

1

.

½

3

2731

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2780

0

.

½

½

1

*

0

.

½

½

3

2716

7.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2723

0

.

0

½

½

1

*

½

.

½

3

2737

8.

Magnus Carlsen

g

NOR

2876

0

½

0

½

0

.

½

*

1

.

2682

9.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2781

0

½

½

0

.

½

.

0

*

1

2686

10.

Jon Ludvig Hammer

g

NOR

2677

0

0

.

½

½

½

½

.

0

*

2

2622

A 8. forduló párosítása:

Alekszandr Griscsuk – Fabiano Caruana

Anish Giri – Veszelin Topalov

Viswanathan Anand – Jon Ludvig Hammer

Magnus Carlsen – Levon Aronjan

Hikaru Nakamura – Maxime Vachier-Lagrave

Topalov,V (2798) - Caruana,F (2805)
Grünfeld védelem [D79]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.cxd5 cxd5 6.Hf3 Fg7 7.Hc3 0-0 8.He5 e6 9.0-0 Hfd7 10.Hf3 Hf6 11.Ff4 Hc6 12.He5 Hxe5 13.Fxe5 Fd7 14.Vd2 Ve7 15.Bac1 Fc6 16.Bc2 Bfd8 17.Bfc1 He8 18.Fxg7 Kxg7 19.e3 Hd6 20.He2 Fb5 21.Hf4 Bac8 22.h4 Bxc2 23.Bxc2 Bc8 24.Bxc8 Hxc8 25.Va5 Vd7 26.b3 b6 27.Vc3 Vc6 28.Va1

Veszelin Topalovtól megszokott optimizmus a vezércsere helyett.

28...Vc7 29.Fh3?

topalovcaruana_1073

29...Vc2 30.a4 Fa6 31.Va3?!

Játék a tűzzel. Számításba jött a sötét tisztek helyzetének kihasználását célzó 31.e4 Vxe4 (31...Hd6 32.exd5 He4 33.Ve1 exd5 34.Fg2) 32.a5 Fb5 (32...bxa5 33.Vxa5 Fd3 34.Vc3 Fa6 35.Va5) 33.Vc3 Hd6 34.axb6 axb6 35.Vb4 e5 36.Hg2 Vb1+ 37.Kh2 He4 38.Ve7 folytatás, kölcsönösen pontos játék esetén egyenlő esélyekkel.

31...Vd1+

Figyelmet érdemelt a 31...Vc3 32.Kh2 Vd2 33.Fg2 Kg8 folytatás.

32.Kh2 Vd2 33.Fg2 h6

topalovcaruana_1074

34.a5! Vxa5 35.Vc1 Vb4 36.e4! Vxd4

Fabiano Caruana a 36...dxe4 37.d5 e5 38.Va1 Vd4 39.He6+ fxe6 40.Vxa6 He7 41.Vxa7 Kf7 42.d6 Vxd6 43.Fxe4 változatban sem látott reális esélyt a reminél többre.

37.exd5 e5

topalovcaruana_1075

38.He6+ fxe6 39.Vc7+ Kf6 40.Vd8+ Kf7 41.Vd7+ Kf8 42.Vd8+ Kf7 43.Vd7+ Kf8 44.Vd8+ és döntetlen

Aronjan,L (2780) - Anand,V (2804)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.g3 Fb4 5.Fg2 0-0 6.0-0 e4 7.Hg5 Fxc3 8.bxc3 Be8 9.f3 exf3 10.Hxf3 Ve7

A GRENKE Chess 2015 szuperversenyen Michael Adams a 10...d5 11.d4 h6 12.cxd5 Vxd5 13.e3 Ff5 14.Hd2 Vd7 változatban vette fel sikerrel a küzdelmet Levon Aronjan ellen, remi lett a a parti.

11.e3 He5 12.Hxe5

Garri Kaszparov a 12.Hd4 Hd3 (12...Hxc4-re 13.Hf5 Vd8 14.Hxg7!? Kxg7 15.Bxf6 Vxf6 16.Vg4+ Vg6 17.Vxc4 világosnak kompenzációja van az áldozott minőségért.) 13.Ve2 Hxc1 14.Baxc1 d6 15.Bf4 c6 16.Bcf1 folytatást választotta Anatolij Karpov ellen Sevillában, 1987-ben játszott világbajnoki döntőjük negyedik játszmájában, amelyet az exvilágbajnok hibáit kihasználva 41 lépésben megnyert.

12...Vxe5 13.Bb1 Bb8 14.Bb5 Ve7 15.d3 d6 16.e4 Fg4 17.Ff3 Fh3 18.Fg2 Fg4 19.Ff3 Fh3 20.Fg2 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2723) - Carlsen,M (2876)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.Fg5 h6 6.Fh4 g5 7.Fg3 He4?!

Magnus Carlsen nem akarta a főváltozatot játszani 7...dxc4 8.e4 b5 9.Fe2 Fb7-tel, de nem tudta meglepni ellenfelét, aki rövid gondolkodás után gyalogokat áldozott.

8.Hxe4

Számításba jött a 8.e3 Va5 (8...Hxg3 9.hxg3 Fg7 10.Fd3) 9.Vb3 változat.

8...dxe4 9.Hd2 Vxd4 10.e3 Vxb2 11.Bb1 Vc3 12.Fe2

vachier7_1086

12...Hd7

A sötét királyszárny gyengeségei miatt nem jött számításba 12...Fb4, mert mert 13.Bxb4! Vxb4 14.0-0 0-0 (14...f5 15.Fh5+ Ke7 16.Hxe4 fxe4 17.Vd4 Bg8 18.Bd1) 15.Hxe4 Vb2 16.f4 folytatás világosra előnyös.

13.0-0 Hc5 14.Hb3 Hd3 15.Hd2 Hc5 16.Hb3 Hd3 17.Hd2 Hc5 és döntetlen

Nakamura,H (2802) - Griscsuk,A (2781)
Angol megnyitás [A37]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 e5 4.g3 g6 5.Fg2 Fg7 6.a3 Hge7 7.0-0 0-0 8.He1 d6 9.Hc2 Fe6 10.He3 Vd7 11.d3 Fh3 12.Bb1 Fxg2 13.Kxg2 f5 14.Hed5 Hxd5 15.Hxd5 He7 16.Hc3 h5 17.b4 Bf7 18.f3

nakamuragriscsuk_1076

18...e4 19.Fb2 exf3+ 20.Bxf3 Be8 21.bxc5 dxc5 22.Vd2 Ve6 23.Be1 Hc6 24.Hd5 Fxb2 25.Vxb2 Hd4 26.Bf2

nakamuragriscsuk_1077

26...b5 27.Vc1 bxc4 28.Vxc4 Hc2 29.Vxc2 Vxd5+ 30.Kg1 Bfe7 31.Bc1 Be5 32.Vc4 Vxc4 33.Bxc4 Kg7 34.e4 fxe4 35.dxe4 Bxe4 36.Bxc5 B8e7 37.Ba5 B4e5 38.Ba6 B5e6 39.Ba5 Be5 40.Ba6 B5e6 és döntetlen

Hammer,J (2677) - Giri,A (2773)
Pirc védelem [B08]

1.Hf3 g6 2.e4 d6 3.d4 Fg7 4.Hc3 Hf6 5.Fe3 a6 6.Vd2 b5 7.Fh6 0-0 8.Fd3 Fg4 9.e5 dxe5 10.dxe5 Hh5 11.Fxg7 Hxg7 12.Fe4 Fxf3 13.Fxf3 Vxd2+ 14.Kxd2 Ba7 15.Bad1 Hd7 16.Bhe1 Hb6 17.Fc6 He6 18.Kc1 Hd8 19.Fe4 c5 20.Hd5 Hxd5 21.Fxd5 He6 22.g3 c4 23.Fxe6 fxe6

hammergiri_1078

24.f4 Kf7 25.h4 h5 26.Bd4 Bc8 27.Bed1 Ke8 28.c3 a5 29.Kc2 Bb7 30.Be4 b4 31.Bdd4 Bbc7 32.Kd2 Bc5 33.Kc2 B5c7 34.a3 b3+ 35.Kd2 Bc5 36.Ke3 B8c7 37.Bd2 Bd5 38.Bed4 Bxd4 39.Bxd4 Bc5 40.a4 Bc8 41.Be4 Kf7 42.Kd4 Kg7 43.Be2 Kf8 44.Bg2 Kg7 45.Bd2 Kf7 46.Ke4 Ke8 47.Bd4 Bc5 48.Kf3 Kf7 49.Ke3 Ke8 50.Ke4 Bc7 51.Kf3 Bc5 52.Ke3 Bc8 53.Be4 Kf7 54.Kd4 Kg7 55.Be3 Kf7 56.Be2 Kf8 57.Bg2 Kg7 58.Ke3 Kf7 59.Bh2 Kf8 60.Kd4 Kf7 61.Bg2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Stavangerben, a Grand Chess Tour sorozat első versenyén a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov folytatta fantasztikus szériáját, az orosz Alekszandr Griscsuk elleni győzelmével másfél pontra növelte előnyét. A torna doyenje, a 45 éves indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand szenzációsan vezetett támadással bombázta szét a francia Maxime Vachier-Lagrave királyállását. Az amerikai Hikaru Nakamura mumusa, a norvég világbajnok Magnus Carlsennel szemben kiharcolta a döntetlent. Nem bírt egymással a holland Anish Giri és az örmény Levon Aronjan, remivel végződött az olasz Fabiano Caruana és a norvég Jon Ludvig Hammer játszmája is.

Az orosz Alekszandr Griscsuk a Nimzoindiai védelmű partit rossz stratégiával játszotta Veszelin Topalov ellen. A bolgár exvilágbajnok remek formában van, nem kerüli el a bonyodalmakat. Griscsukot megviselte az előző napi veresége, javítani akart, de túlságosan sokat kockáztatott, s menetrendszerűen időzavarba került. Tisztáldozatáért kapott kompenzációt, látszólag nehéz volt a sötét haderő tisztjei között az összhangot megteremteni, az orosz sakkozó hibája után Topalov megtalálta huszárjainak az ideális mezőket, ötödik győzelmét aratta, másfél pontra növelte előnyét!

Zseniális támadójátszmát láttunk Viswanathan Anandtól. A 45 esztendős indiai exvilágbajnok tisztáldozattal rombolta szét a francia Maxime Vachier-Lagrave királyállását, rendkívül pontosan számolt, lépései pörölycsapásokként hatottak, szenzációs győzelmet ért el. Ha rápillantunk a virtuális világranglistára, akkor azt látjuk, hogy Topalov 2821 pontnál tart, eddig 23 Élő-pontot „zsákmámyolt”, Anand 2813-nál, nála 9 pont a plusz.

Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura klasszikus időkontroll mellett már huszonnyolcadszor mérkőztek meg egymással. Az eddigi 27 partijukban Magnus hihetetlen eredményességgel dominált, 11-0-ra vezetett 16 döntetlen mellett. Világossal egészen fantasztikus a norvég világbajnok mérlege, nyolcszor nyert, ötször megosztozott a ponton az amerikai bajnokkal. Sötéttel Magnus három partit nyert, tizenegyszer remiztek. A tavalyi Vugar Gasimov  emlékversenyen Carlsen kétszer is megadásra kényszerítette Nakamurát, aki előzőleg Zürichben kecsegtető állását is elvesztette a mumusa ellen.

A három egymást követő vereség után Nakamura megállt a lejtőn. St. Louisban  nem ment fejjel a falnak, nem fogadta el a felkínált gyalogáldozatot, a „mérgezett” ajándékot, küzdelmük a kényszerű tisztáldozat után örökös sakkal ért véget. A második körben a „régi” Nakamurát láttuk, aki képes „harakirit” elkövetni, tizenegyedik vereségét szenvedte el. Küzdelem nélkül, hiszen már a 11. lépésben nagyot hibázott. Magnus Carlsen anyagi előnybe került, simán nyert.

Stavangerben kilenc hónap után csatáztak ismét. Egy magabiztos Nakamura és a rettenetes rajtot vett Carlsen. Szolid megnyitást követően Magnus a korai lépésismétléses remit elutasította, gyalogot is nyert, de a bástyavégjátékban az amerikai nagymester pontos védekezéssel kiharcolta a remit.

Bosszankodhat az olasz Fabiano Caruana, jó esélyt szalasztott el a norvég Jon Ludvig Hammerrel szemben. A holland Anish Giri és az örmény Levon Aronjan elméleti párbaja is pontosztozkodással zárult, Giri gyalogot nyert, de előnyét nem tudta győzelemig fokozni.

A 6. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781) – Veszelin Topalov (bolgár, 2798) 0 – 1 (Angol megnyitás, 39)

Fabiano Caruana (olasz, 2805) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677) döntetlen (Angol megnyitás, 43)

Anish Giri (holland, 2773) – Levon Aronjan (örmény, 2780)  döntetlen (Ragozin védelem, 36)

Viswanathan Anand (indiai, 2804) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2723)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 29)

Magnus Carlsen (norvég, 2876) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2802) döntetlen (Vezércsel, 95)

A verseny állása:

1.Veszelin Topalov 5,5 pont

2-3. Hikaru Nakamura és Viswanathan Anand 4

4. Anish Giri 3,5

5-7. Maxime Vachier-Lagrave, Levon Aronjan és Fabiano Caruana 2,5

8-9. Magnus Carlsen és Alekszandr Griscsuk 2

10. Jon Luvig Hammer 1,5

Norway Chess 2015, Stavanger 2015. június 15-25.

kat. XXII (2782)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Veszelin Topalov

g

BUL

2798

*

½

.

.

1

1

.

1

1

1

3174

2.

Hikaru Nakamura

g

USA

2802

½

*

½

½

.

.

1

½

.

1

4

2913

3.

Viswanathan Anand

g

IND

2804

.

½

*

½

1

.

½

1

½

.

4

2918

4.

Anish Giri

g

NED

2773

.

½

½

*

½

½

.

½

1

.

2851

5.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2723

0

.

0

½

*

1

½

.

.

½

2715

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2780

0

.

.

½

0

*

1

.

½

½

2702

7.

Fabiano Caruana

g

ITA

2805

.

0

½

.

½

0

*

1

.

½

2720

8.

Magnus Carlsen

g

NOR

2876

0

½

0

½

.

.

0

*

1

.

2

2668

9.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2781

0

.

½

0

.

½

.

0

*

1

2

2659

10.

Jon Ludvig Hammer

g

NOR

2677

0

0

.

.

½

½

½

.

0

*

2588

A 7. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Alekszandr Griscsuk

Maxime Vachier-Lagrave – Magnus Carlsen

Levon Aronjan – Viswanathan Anand

Jon Luvig Hammer – Anish Giri

Veszelin Topalov – Fabiano Caruana

Griscsuk,A (2781) - Topalov,V (2798)
Nimzoindiai védelem [E20]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 c5 5.d5 0-0 6.e4 d6 7.Hge2 b5 8.Hf4 exd5 9.cxd5 a6 10.Fe2 Hbd7 11.0-0 c4 12.Fe3 Fc5 13.Fxc5 Hxc5 14.b4 cxb3 15.axb3 b4 16.Hb5?!

Alekszandr Griscsuk elszámolta magát, a bonyodalmak a bolgár exvilágbajnoknak kedveztek. 16.Ha4 Hxa4 17.Bxa4 egyenlő esélyű álláshoz vezetett volna.

griscsuktopa1_1063

16...Vb6 17.Kh1 g5 18.Vd4 Hcd7 19.Vxb6 Hxb6 20.Hc7

Az orosz nagymesternek több kompenzációja lett volna a tisztért a 20.Hxd6 gxf4 21.Bfc1 változatban.

20...Ba7 21.Hb5

Nehezebb lett volna a sötét tisztek között megteremteni az összhangot a 21.Bfc1 gxf4 22.Bc6 folytatásban.

griscsuktopa1_1064

21...Be7 22.Hxd6 gxf4 23.Fxa6 Bd8 24.Fxc8 Bxd6 25.Ff5 Hbd7 26.g3?!

Az időzavar ritkán jó súgó, az orosz sakkozó választása Topalovnak kedvezett.

26...fxg3 27.Bg1?

Griscsuk délibábokat kergetett.

griscsuktopa1_1065

27...Kf8

Még erősebb volt a 27...Hc5 28.Bgd1 Hh5 29.Bac1 g2+ 30.Kxg2 Hf4+ 31.Kf1 Hcd3 32.Bc4 Kg7 folytatás.

28.Bxg3? Hc5 29.Fh3 Be8 30.Bb1 Hh5 31.Bg5 Hf4 32.Ff1 Ba8 33.Fc4

griscsuktopa1_1066

33...Ba2 34.Bg4 Bh6 35.h4 Hfd3 36.Bg2 Bxh4+ 37.Kg1 Ba7 38.d6 Bh6 39.Bh2 Bxd6 és világos feladta

Anand,V (2804) - Vachier-Lagrave,M (2723)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e6 7.g4 h6 8.Fg2 Hc6 9.Fe3 Fe7

A változatot kedvelők a 9...He5 10.Ve2 g5 11.0-0-0 Fd7 mellett törnek pálcát. Nem kis öröm azonban az adatbázisban látni, hogy Lékó Péter a variban az ukrán Ruszlan Ponomajovot legyőzte, ahogy Almási Zoltán megadásra kényszerítette Hikaru Nakamurát, Polgár Judit pedig Veszelin Topalov skalpját szerezte meg. Vishy remek játszmáinak gyűjteményében számos, a szicíliai védelem különböző változataiban elért győztes partiját találjuk. Ha a "madrasi tigris" támadásba lendül...

10.f4 Hd7 11.0-0 Hxd4 12.Vxd4 0-0 13.Vd2 Bb8 14.He2

A tavalyi sakkolimpián a cseh David Navara a 14.Bad1 b5 15.He2 Vc7 16.f5 Hf6 17.Hg3 Be8 folytatásban győzte le az időzavarban hibázó Griscsukot.

14...b5 15.Bad1 Vc7 16.f5 Hf6 17.Hg3 Fb7 18.Kh1 Bbd8?

anandvachier_1055

19.Fxh6!

A jó formában játszó exvilágbajnok a tisztáldozatra szóló "felhívást" rövid hezitálás után fogadta el.

19...gxh6 20.Vxh6 d5

anandvachier_1056

21.g5! Vxg3 22.Bd3 Hh5?

Vesztőlépés, de a 22...Hxe4 23.f6 Fxf6 24.Fxe4 dxe4 25.Bxg3 Fg7 26.Vh4 e3+ 27.Kg1 e2 28.Be1 Bd2 29.g6 fxg6 30.Bxg6 változat kínálta esély sem tölthette el boldogsággal a francia sakkozót.

anandvachier_1057

23.g6! fxg6 24.fxg6 Bxf1+ 25.Fxf1 Hf6 26.Bxg3 dxe4 27.Fe2 e3+ 28.Kg1 Fc5 29.Kf1 és sötét feladta

Carlsen,M (2876) - Nakamura,H (2802)
Vezércsel [D56]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 He4 8.Fxe7 Vxe7 9.Bc1 c6 10.Vc2 Hxc3 11.Vxc3 dxc4 12.Fxc4 b6 13.0-0 Hd7 14.Bfd1 Fb7 15.h3 c5

carlsennakamura_1067

16.d5 exd5 17.Fxd5 Fxd5 18.Bxd5 Hf6 19.Bd3 Bad8 20.Bcd1 Bxd3 21.Vxd3 Bc8 22.a4 c4 23.Vc2 Ve4 24.Hd4

carlsennakamura_1068

24...c3 25.Vb3 Vd5 26.Vc2 Ve4 27.Vxe4

Magnus tekintettel a verseny táblázatára a küzdelmet nem utasíthatta vissza, elkerülte a lépésismétlést.

27...Hxe4 28.b3 Hd2 29.Bc1 a5 30.Bc2 Hb1 31.Bc1 Hd2 32.Bc2 Hb1

carlsennakamura_1069

33.Hb5 Kf8 34.f3 Bd8 35.Hd4 Bc8 36.Bc1 Ha3 37.Hc2 Hxc2 38.Bxc2 Bc5 39.Kf2 b5 40.axb5 Bxb5 41.Bxc3 g6

carlsennakamura_1070

42.f4

A bástyavégjátékot elméleti döntetlenként könyvelhetnénk el, Carlsen minden megpróbált a nyerés érdekében.

42...h5 43.Bc8+ Kg7 44.Ba8 Bxb3 45.Bxa5 Bb2+ 46.Kf3 Bb3 47.Ba7 Bc3 48.Be7 Bb3 49.Kg3 Bb2 50.Kf3 Bb3 51.g4 hxg4+ 52.hxg4 Bb1 53.Bd7 Bf1+ 54.Ke4 Bg1 55.g5 Ba1

carlsennakamura_1071

56.Ke5 Ba3 57.e4 Ba5+ 58.Kd6 Ba6+ 59.Ke5 Ba5+ 60.Bd5 Ba4 61.Bc5 Ba1 62.Bc2 Bf1 63.Bc7 Be1 64.Ba7 Bg1 65.Ba4 Bf1 66.Ba6 Be1 67.Kd4 Bd1+ 68.Ke3 Be1+ 69.Kf3 Bf1+ 70.Kg3 Be1 71.e5 Be3+ 72.Kf2 Bb3 73.Bd6 Ba3 74.Bd8 Bc3 75.Ke2 Ba3 76.Bd3 Ba1 77.Ke3 Be1+ 78.Kd4 Bf1 79.Ke4 Ba1 80.Bd7 Ba4+ 81.Bd4 Ba5 82.Bc4 Kf8 83.Bc8+ Kg7 84.Bc7 Kf8 85.Kd4 Ba4+ 86.Bc4 Ba5 87.Bc8+ Kg7

carlsennakamura_1072

88.e6 fxe6 89.Bc5 Ba7 90.Ke5 Bf7 91.Bc4 Bf5+ 92.Kxe6 Kg8 93.Bc8+ Kg7 94.Bc7+ Kg8 95.Bc8+ Kg7 és döntetlen

Giri,A (2773) - Aronjan,L (2780)
Ragozin védelem [D39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 dxc4 6.e4 c5 7.Fxc4 cxd4 8.Hxd4 Fxc3+ 9.bxc3 Va5 10.Fb5+ Hbd7 11.Fxf6 Vxc3+ 12.Kf1 gxf6 13.h4 a6 14.Bh3 Vb4 15.Fe2 He5 16.Bb1

Viswanathan Anand a tavalyi világbajnok-jelölti versenyen a 16.h5 Vd6 17.Vd2 Hc6 18.Bd3 Vh2 19.f4 Bg8 20.Ff3 Fd7 21.He2 Vh1+ 22.Hg1 Hd4 23.Bxd4 Fb5+ 24.Kf2 Vh4+ 25.Ke3 e5 26.fxe5 Vg5+ 27.Kf2 Vg3+ 28.Ke3 változatban remizett Vlagyimir Kramnyikkal.

16...Vd6 17.Vd2 Fd7 18.Bxb7 Fb5 19.Bb3 Bc8 20.Fxb5+ axb5 21.Vb4 Vxb4 22.Bxb4 0-0 23.B7xb5 Bfd8 24.Ke2 Kg7 25.Ba4 Ba8 26.Bbb4 Bdb8 27.Hb3 Bxb4 28.Bxb4 Bxa2+ 29.Hd2 Kg6 30.g3 h5 31.Bd4 f5 32.exf5+ Kxf5 33.Bf4+ Kg6 34.Bd4 Kf5 35.Bf4+ Kg6 36.Bd4 és döntetlen

Caruana,F (2805) - Hammer,J (2677)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 d5 2.c4 e6 3.g3 Hf6 4.Fg2 d4 5.e3 Hc6 6.0-0 Fc5 7.b4 Fxb4 8.exd4 0-0 9.Fb2 Bb8 10.Ha3 Fxa3 11.Fxa3 Be8 12.Fb2 b5 13.Fc3 bxc4 14.Va4 Fd7 15.Vxc4 Hd5 16.Bfb1 Bb6 17.a4 Vb8 18.Be1 a5 19.Vc5 Hxc3? 20.dxc3 Bb2

caruanahammer_1061

21.Hg5

Fabiano Caruana nem játszik éppen top formában. A 21.d5! exd5 22.Vxd5 Bxe1+ 23.Bxe1 Vb6 24.Hd2 Hb8 25.Be7 folytatásban vígan nézhetett volna a jövőbe.

21...Vb6 22.He4 He7 23.Vg5 Hg6 24.h4 h6 25.Vg4 Fc6 26.h5 Fxe4 27.Fxe4 He7 28.Vf3 Bd8 29.Bab1 Hd5 30.Bxb2 Vxb2 31.Bb1 Va2 32.Bb7 Vxa4 33.Fxd5 exd5 34.Bxc7 Ve8 35.Bc5

caruanahammer_1062

35...a4 36.Bxd5 Bxd5 37.Vxd5 a3 38.Va5 Ve1+ 39.Kg2 Ve4+ 40.Kh2 Vc2 41.Vxa3 Vxf2+ 42.Kh3 Vf1+ 43.Kh2 Vf2+ 44.Kh3 Vf1+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az ausztriai Mayrhofenben női válogatottunk már bajnokként játszhatta a 12. Mitropa Kupa utolsó fordulóját. Az olaszok elleni 1-1-gyel csapatunk két meccspontos előnnyel végzett az élen, játszmát sem veszítve győzött Vajda Szidónia, Gara Tícia, Rudolf Anna összeállításban. Kiemelkedő Tícia eredménye, mind a hat partiját megnyerte, szlovákok lettek a harmadikok. A férfiak versenyében ifjúsági csapatunk kikapott az olaszoktól, az utolsó helyen végzett. A bajnok osztrák együttes nagy meglepetésre kiütéses vereséget szenvedett a horvátoktól, a szlovákoké az ezüstérem, a németek harmadikként zártak.

A Mitropa Kupán a bajnoki címek sorsa már az utolsó forduló előtt eldőlt, a befejező játéknapon a helyezésekért folyt a csata. Ifjúsági válogatottunk hatodik vereségét szenvedte el, s végül az utolsó helyen végzett. A rajtlistán is tízedik volt az együttes, de picivel jobb eredményre számítottunk. Különösen nehéz volt az első négy forduló, hiszen az éltáblás, Gledura Benjamin kubai versenye miatt csak az ötödik játéknaptól állt a csapat rendelkezésére, az utóbbi időben erőltetett táblasorrendi „trükközés” sem hozta meg a kívánt hatást. Tavaly győzött a válogatottunk, az ifiknek ez mélyvíz volt, hasznosabb lett volna, ha legalább két rutinos, csapatversenyen már sikerrel szerepelt nagymester erősítette volna az együttest.

Az olaszok ellen Gledura Benjamin és Kozák Ádám partija különösebb izgalom nélkül lett döntetlen. Kántor Gergely egyre nagyobb hátrányba került Michele Godenával szemben, aki a kölcsönös időzavarban sem tudott hibázni. Korpa Bence pozíciója a nyitásban elkövetett baki után „kiegyenesedett”, majd sakkozónk kecsegtető állást ért el, de a kölcsönös kapkodásban eltékozolta előnyét. Érdeklődéssel várjuk olimpiai ezüstérmes nagymesterünk, Ruck Róbert beszámolóját, hogy kapitányként miként látta a küzdelmeket. Sakkozóinkra két nagy feladat is vár még a nyáron, az U18-as Eb-n és az U16-os sakkolimpián játszanak.

Nagy meglepetésre az osztrákok bajnokként kiütéses vereséget szenvedtek a horvátoktól. A szlovákok csak hetedikek voltak a rajtlistán, szép siker az ezüstérem, a németek kissé csalódottak lehetnek, hogy csak a bronzérmet szerezték meg.

Az utolsó forduló eredményei:

Szlovákia – Svájc  2,5 – 1,5

Magyarország – Olaszország  1,5 – 2,5

Gledura Benjamin (2486) – Alberto David (2571) döntetlen (Vezércsel, 31)

Michele Godena (2509) – Kántor Gergely (2416) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 60)

Korpa Bence (2432) – Luca Moroni (2437) döntetlen (Angol megnyitás, 44)

Pier Luigi Basso (2428) – Kozák Ádám (2340) döntetlen (Szláv védelem, 33)

Németország – Franciaország  3 - 1

Ausztria I. – Horvátország  0,5 – 3,5

Szlovénia – Csehország  3 - 1

A 34. Mitropa Kupa végeredménye:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

1

Ausztria

 *

3

3

½

2

3

15

21.5

2

Szlovákia

1

 *

2

4

3

13

22.5

3

Németország

1

2

 *

2

3

3

12

21.0

4

Olaszország

½

 *

2

4

9

19.5

5

Horvátország

2

 *

2

2

2

2

9

19.0

6

Szlovénia

2

½

2

 *

3

1

2

2

8

16.5

7

Csehország

½

2

2

1

 *

1

3

8

16.0

8

Svájc

0

2

3

3

 *

2

6

16.0

9

Franciaország

0

1

2

1

2

 *

6

14.0

10

Magyarország

1

1

1

2

2

 *

4

14.0

  1. Ausztria (2546, Kapitány: Ribli Zoltan / TB1: 15 / TB2: 21.5)

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

K

Élő+/-

1

GM

Markus Ragger

2676

AUT

½

1

1

1

0

½

½

4.5

7

2560

2662

10

-0.9

2

GM

David Shengelia

2573

AUT

1

½

1

1

½

1

0

½

0

5.5

9

2482

2562

10

-1.1

3

IM

Robert Kreisl

2441

AUT

1

0

½

1

½

½

1

½

½

5.5

9

2462

2542

10

12.6

4

IM

Andreas Diermair

2494

AUT

½

0

½

1

0

2.0

5

2436

2364

10

-8.9

5

IM

Mario Schachinger

2416

AUT

0

1

1

1

1

0

4.0

6

2412

2537

10

9.7

  10. Magyarország (2422, Kapitány: Ruck Róbert / TB1: 4 / TB2: 14)

T

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

K

Élő+/-

1

IM

Gledura Benjamin

2486

HUN

½

½

½

1

½

3.0

5

2558

2630

10

10.0

2

Havasi Gergő

2355

HUN

0

½

0

0

½

0

0

1.0

7

2531

2222

20

-18.4

3

IM

Kántor Gergely

2416

HUN

½

1

0

0

0

1

½

0

3.0

8

2494

2407

10

-1.5

4

IM

Korpa Bence

2432

HUN

½

½

1

1

½

0

0

½

4.0

8

2454

2454

10

2.5

5

FM

Kozák Ádám

2340

HUN

0

½

0

0

1

½

½

½

3.0

8

2399

2312

20

-7.2

Női válogatottunk két döntetlennel fejezte be szereplését, játszmát sem veszítve érvényesítették a papírformát! Gara Tícia mind a hat partiját megnyerte, 35 Élő-ponttal is gazdagodott. Vajda Szidónia az elvárt teljesítményt hozta, Rudolf Anna kis plusszal zárt. A csapat Európa-bajnokság lesz az idei év legfontosabb versenye, jó felkészüléssel ki kell köszörülni a tavalyi sakkolimpiai csorbát.

A címvédő olaszok is veretlenek maradtak, de mégy meccsük döntetlennel fejeződött be. A szlovákok meglepetésre bronzérmesek lettek, a németek kikaptak a második osztrák együttestől, ezzel lecsúsztak a dobogóról.

Az utolsó forduló eredményei:

Szlovákia – Svájc  1 - 1

Magyarország – Olaszország  1 - 1

Vajda Szidónia (2351) – Olga Zimina (2349) döntetlen (Skót négyeshuszárjáték,  31)

Elena Szedina (2326) – Rudolf Anna (2348) döntetlen (Francia védelem, 26)

Németország – Ausztria II. 0- 2

Ausztria I. – Horvátország  2 - 0

Szlovénia – Csehország  1 - 1

A 12. Mitropa Kupa végeredménye:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

1

Magyarország

 *

1

1

2

2

2

2

2

16

15.0

2

Olaszország

1

 *

1

1

1

2

14

12.0

3

Szlovákia

½

1

 *

½

1

2

1

2

2

11

11.5

4

Németország

1

½

 *

1

1

2

2

0

11

10.5

5

Ausztria I

0

1

1

1

 *

½

½

2

9

9.0

6

Csehország

0

½

0

1

 *

1

1

1

2

8

8.0

7

Svájc

0

½

1

0

1

 *

1

2

½

7

7.5

8

Szlovénia

½

1

½

0

½

1

1

 *

1

6

7.0

9

Ausztria II

0

½

0

2

½

1

0

½

 *

2

5

6.5

10

Horvátország

0

0

0

½

0

0

1

0

 *

3

3.0

  1. Magyarország (2350) Kapitány: Ruck Robert / TB1: 16 / TB2: 15)

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

K

Élő+/-

1

IM

Vajda Szidónia

2351

HUN

½

½

1

½

1

½

4.0

6

2229

2354

10

0.6

2

WGM

Gara Tícia

2333

HUN

1

1

1

1

1

1

6.0

6

2169

2969

20

34.8

3

IM

Rudolf Anna

2348

HUN

1

½

1

1

1

½

5.0

6

2102

2375

20

6.6

Gledura,B (2486) - David,A (2571)
Vezércsel [D58]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 b6 8.Fe2 Fb7 9.Fxf6 Fxf6 10.cxd5 exd5 11.b4 c6 12.0-0 Be8 13.Vb3 Hd7 14.b5 c5 15.Hxd5 Fxd4 16.Bad1 He5 17.exd4 c4 18.Vc3 Hxf3+ 19.Fxf3 Fxd5 20.Bfe1 Vd7 21.Fxd5 Vxd5 22.a4 Bxe1+ 23.Bxe1 Bd8 24.Bd1 Be8 25.h3 Be4 26.Vf3 h5 27.Vc3 h4 28.Vf3 Ve6 29.Vc3 Vd5 30.Vf3 Ve6 31.Vc3 és döntetlen

Korpa,B (2432) - Moroni,L (2437)
Angol megnyitás [A13]

1.c4 e6 2.g3 d5 3.Fg2 dxc4 4.Va4+ Hd7 5.Vxc4 a6 6.Vc2 Hgf6 7.Hf3 c5 8.Hc3 Vc7 9.d4 b5 10.Ff4 Vb6 11.a4 Fb7 12.axb5? cxd4 13.Ha4

korpamoroni_1047

13...Fb4+?

Sötétet a 13...Vxb5 14.Hxd4 Vb4+ 15.Fd2 Fxg2 16.Fxb4 Fxb4+ 17.Hc3 Fxh1 hozta volna előnybe, futópár és bástya a vezérért cserébe.

14.Kf1 Vxb5 15.Hxd4 Fxg2+ 16.Kxg2 Vd5+ 17.Hf3 0-0 18.Bac1 e5 19.Fe3 e4 20.Hd4 Vh5 21.h3 Hd5 22.Vb3 Fe7?

korpamoroni_1048

23.g4 Hxe3+ 24.Vxe3 Ve5 25.Hc6 Ve6 26.Hd4 Ve5 27.Hc6 Ve6 28.Hxe7+

Jobb volt a 28.Bhd1 Bae8 29.Vd4 Hb8 30.Hxe7+ Bxe7 31.Hc5 folytatás.

28...Vxe7 29.Bc4 f5 30.gxf5 Bae8?! 31.Hc3 Hf6 32.Bd1 Vb7 33.Bdd4

Mindketten időzavarba kerültek, Bence a 33.b4 Bc8 34.Bdd4 Bxc4 35.Bxc4 folytatással fokozhatta volna előnyét.

33...Vxb2 34.Bb4 Va3 35.Hxe4

A sorozatos cserékkel remire egyszerűsödött az állás.

35...Vxe3 36.fxe3 Hxe4 37.Bxe4 Bxe4 38.Bxe4 Bxf5 39.Be7 Bf7 40.Be8+ Bf8 41.Be5 Bf6 42.Be7 Bf7 43.Be8+ Bf8 44.Be5 Bf6 és döntetlen

Godena,M (2509) - Kántor,G (2416)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Fc4 Hf6 3.d3 Hc6 4.Hf3 Fc5 5.c3 a6 6.Fb3 0-0 7.h3 d5 8.Ve2 Be8 9.Fg5 dxe4 10.dxe4 Fe6 11.Hbd2 h6 12.Fh4 Fxb3 13.axb3 Fe7 14.Hc4 Hd7 15.Fg3 Ff6 16.0-0 Vc8 17.Bfd1 Hf8

godenakantor_1049

18.He3 Hg6 19.Hd5 Fe7 20.b4 Fd6 21.Hd2 b5 22.Vf3 a5 23.bxa5 Hxa5 24.Hf1 Ve6 25.Hfe3 c6? 26.Hb6 Bab8 27.Bxa5 Bxb6 28.Hf5 Fb8 29.Vg4 Bb7?

Kántor Gergely a passzív lépésekkel tálcán kínálta ellenfelének a támadási lehetőséget. Michele Godena szokásához híven időzavarba került, de sajnos az állásban könnyű volt meghúzni a jó lépéseket.

30.h4 h5 31.Vxh5 Hf4 32.Vg4

A 32.Vg5 f6 33.Vg4 Kh8 34.Ba6 nagyobb előnyt adott.

32...g6 33.Ba8 Kh7 34.He3 Ba7?

godenakantor_1050

35.Vxe6 Hxe6 36.Bxa7 Fxa7 37.Hg4 Be7 38.Fxe5 Bb7 39.Bd6 c5 40.Hf6+ Kh6 41.Bc6 Fb6 42.f4

Godena válogathatott a nyerések között. 42.g4 g5 43.He8 Fd8 44.Hd6 Bd7 45.Hxf7+ Bxf7 46.Bxe6+ még meggyőzőbb volt.

42...Fc7 43.Fxc7 Bxc7 44.Bxc7 Hxc7 45.Kf2 Kg7 46.Hd5 He6 47.g4 c4 48.Ke3 Hc5 49.Hc7 Ha4 50.Hxb5 Hxb2 51.Hd6 Hd1+ 52.Kd4 Hf2 53.g5 Hd3 54.f5 He1 55.f6+ Kf8 56.Hxc4 Hf3+ 57.Ke3 Hxh4 58.Kf2 Ke8 59.Kg3 Kd7 60.Kxh4 és sötét feladta

Basso, P (2428) – Kozák,Á (2340)
Szláv védelem [D14]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Hc3 Hf6 5.Ff4 Hc6 6.e3 Ff5 7.Hf3 e6 8.Vb3 Fb4 9.Fb5 0-0 10.Fxc6 Fxc3+ 11.Vxc3 Bc8 12.He5 Hg4 13.Hxg4 Fxg4 14.Va3 Bxc6 15.Vxa7 Vd7 16.0-0 Ba6 17.Vc5 Bc8 18.Vb4 Bc4 19.Vd2 Vc8 20.b3 Bc2 21.Vxc2 Vxc2 22.Bac1 Bxa2 23.Bxc2 Bxc2 24.f3 Ff5 25.Ba1 Bc8 26.Ba7 b5 27.Fc7 h5 28.h4 b4 29.Bb7 Fc2 30.Bb8 Bxb8 31.Fxb8 Fxb3 32.Fd6 Fc2 33.Fxb4 és döntetlen

Vajda,Sz (2351) - Zimina,O (2349)
Skót négyeshuszárjáték [C47]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.d4 exd4 5.Hxd4 Fb4 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.exd5 cxd5 9.0-0 0-0 10.Fg5 c6 11.Vf3 h6 12.Fxf6 Vxf6 13.Vxf6 gxf6 14.He2 Fd6 15.Hd4 c5 16.Hf5 Fxf5 17.Fxf5 Bfe8 18.Bae1 Kg7 19.g3 Fe5 20.b3 Fc3 21.Bxe8 Bxe8 22.Bd1 Be5 23.Fg4 d4 24.Kf1 Kf8 25.Fe2 Ke7 26.Fc4 Kf8 27.a4 Bh5 28.h4 Be5 29.Kg2 Kg7 30.Fd3 Kf8 31.Fc4 Kg7 és döntetlen

Szedina,E (2326) - Rudolf,A (2348)
Francia védelem [C02]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.c3 Hc6 5.Hf3 Fd7 6.Fe2 Hge7 7.Ha3 cxd4 8.cxd4 Hf5 9.Hc2 Va5+ 10.Fd2 Vb6 11.Fc3 Hb4 12.Hxb4 Fxb4 13.Fxb4 Vxb4+ 14.Vd2 a5 15.Bc1 Vxd2+ 16.Kxd2 He7 17.Bc3 a4 18.Bhc1 Hc6 19.h4 Ke7 20.h5 h6 21.Ke3 Bhb8 22.g4 Hb4 23.Ba1 Hc6 24.Bac1 Hb4 25.Ba1 Hc6 26.Bac1 Hb4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Stavangerben, a Norway Chess 2015 tornán az élen álló bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov újabb győzelmet aratott, egy pontra növelte előnyét. A norvég Jon Ludvig Hammer a bonyodalmakban gazdag partiban döntetlenhez vezető folytatás helyett fatális hibát vétett. Magnus Carlsen ellen az orosz Alekszandr Griscsuk időzavarban hibázott, a norvég világbajnok első nyerése a viadalon. Az örmény Levon Aronjan az olasz Fabiano Caruanát győzte le, az időzavar itt is főszerephez jutott. Döntetlennel zárult az amerika Hikaru Nakamura és az indiai exvilágbajnok nViswanathan Anand, valamint a francia Maxime Vachier-Lagrave és a holland Anish Giri küzdelme.

A pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a Grand Chess Tour három versenyből álló sorozatának első versenyén. A viadal ötödik játéknapján az időzavarok főszerepet játszottak az eredmények alakulásában. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovra ismét rámosolygott a szerencse, a bonyodalmakban gazdag ütközetben a norvég Jon Judvig Hammer fatális hibával vesztett a remit adó folytatás helyett. Topalov egy pontra növelte előnyét.

Megszerezte első győzelmét a katasztrofális rajtot vett Magnus Carlsen. A norvég világbajnok ellen az orosz Alekszandr Griscsuk a szicíliai védelmű csatában időzavarba került, többször is elvétette a remiesélyt adó változatokat, a 40. lépésben pedig azonnal vesztőt húzott.

Az örmény Levon Aronjan örülhetett még nyerésnek, ehhez az olasz Fabiano Caruana a kapkodásban nagy segítséget nyújtott. Kiskombinációval gyalogot nyert, de ez vesztett huszárvégjátékhoz vezetett. Ebben a partiban is volt fordulat, Aronjan szép nyerést hagyott ki, Caruana remizhetett volna.

Két játszmában pontosztozkodás született. Az amerikai Hikaru Nakamura az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal remizett, a francia Maxime Vachier-Lagrave és a holland Anish Giri sem bírt egymással.

Az 5. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2876) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 45)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2802) – Viswanathan Anand (indiai, 2804) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 45)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2723) – Anish Giri (holland, 2773) döntetlen (Félszláv védelem, 47)

Levon Aronjan (örmény, 2780) – Fabiano Caruana (olasz, 2805) 1 – 0 (Vezércsel, 60)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677)  – Veszelin Topalov (bolgár, 2798) 0 – 1 (Szláv védelem, 74)

A verseny állása:

1.Veszelin Topalov 4,5 pont

2. Hikaru Nakamura 3,5

3-4. Anish Giri és Viswanathan Anand 3

5. Anish Giri 2,5

6-8. Fabiano Caruana, Levon Aronjan és Alekszandr Griscsuk 2

9. Magnus Carlsen 1,5

10. Jon Ludvig Hammer 1

3. Norway Chess 2015, Stavanger 2015. június 16-25.

kat. XXII (2782)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Topalov, Veselin

g

BUL

2798

*

½

.

.

1

.

1

.

1

1

3137

2.

Nakamura, Hikaru

g

USA

2802

½

*

½

½

.

1

.

.

.

1

2920

3.

Giri, Anish

g

NED

2773

.

½

*

½

½

.

.

1

½

.

3

2869

4.

Anand, Viswanathan

g

IND

2804

.

½

½

*

.

½

.

½

1

.

3

2879

5.

Vachier-Lagrave, Maxime

g

FRA

2723

0

.

½

.

*

½

1

.

.

½

2766

6.

Caruana, Fabiano

g

ITA

2805

.

0

.

½

½

*

0

.

1

.

2

2725

7.

Aronian, Levon

g

ARM

2780

0

.

.

.

0

1

*

½

.

½

2

2684

8.

Grischuk, Alexander

g

RUS

2781

.

.

0

½

.

.

½

*

0

1

2

2710

9.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2876

0

.

½

0

.

0

.

1

*

.

2643

10.

Hammer, Jon Ludvig

g

NOR

2677

0

0

.

.

½

.

½

0

.

*

1

2536

A 6. forduló párosítása:

Alekszandr Griscsuk – Veszelin Topalov

Fabiano Caruana – Jon Ludvig Hammer

Anish Giri – Levon Aronjan

Viswanathan Anand – Maxime Vachier-Lagrave

Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura

Carlsen,M (2876) - Griscsuk,A (2781)
Szicíliai védelem [B91]

1.Hf3 c5 2.e4 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.g3 e5 7.Hde2 Fe7 8.Fg2 b5 9.Hd5 Hbd7 10.Hec3 Fb7 11.a4 Hxd5 12.Hxd5 Hf6 13.axb5 Hxd5 14.exd5 axb5 15.Bxa8 Vxa8 16.Vd3 0-0 17.0-0 Fc8 18.Fe3 Fd7 19.Bc1 h6 20.Vd1 Vb7 21.Ba1 Ba8 22.h4 Ba6 23.b3 Fd8 24.c4 bxc4 25.bxc4 Fb6

Alekszandr Griscsuknak nem az állása, hanem az időzavara jelentett gondot.

carlsengriscsuk_1045

26.c5! Fxc5 27.Fxc5 dxc5 28.d6 Vb6 29.Bxa6 Vxa6 30.Fd5!

Magnus Carlsennek sikerült problémákat okozni ellenfelének.

30...Vc8?

A kapkodásban törvényszerű a hiba. 30...Vb6 31.Kg2 (31.Vh5 Vb1+ 32.Kg2 Vf5) 31...Fe8 meghiúsította volna világos tervét.

31.Vb3 Fe8 32.Vc3 c4

Jobb volt a 32...Vf5 33.Vxc5 g5! folytatás.

33.Fxc4 Fd7 34.Vb3 Ve8 35.Vf3 Kf8 36.h5 Kg8?!

Kimaradt a 36...e4 lehetőség.

37.Ve4 Fc6 38.Fd5 Fd7 39.Kg2 Kh8 40.f4 exf4?

Az időkontroll előtti utolsó lépés azonnal vesztett, de a 40...f5 41.Vxe5 Vxh5 42.Ve7 Kh7 (42...Ve8 43.Vxe8+ Fxe8 44.Fe6) 43.Ff3 Ve8 44.Vxe8 Fxe8 45.Kf2 g5 46.Ke3 Kg6 47.Kd4 h5 48.Fd5 Fd7 49.Ke5 utáni állás sem tartható.

carlsengriscsuk_1046

41.Vxe8+ Fxe8 42.Fxf7! Fc6+ 43.Kf2 fxg3+ 44.Kxg3 Fd7 45.Fg6 és sötét feladta

Aronjan,L (2780) - Caruana,F (2805)
Vezércsel [D30]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.e3 e6 4.d4 d5 5.cxd5 exd5 6.Fb5+ Fd7 7.Fxd7+ Hbxd7 8.dxc5 Hxc5 9.0-0 Fe7 10.Hc3 0-0 11.b3 Hce4 12.He2 Va5 13.Fb2 Fa3 14.Fxa3 Vxa3 15.Vc1 Va6 16.Vb2 Bac8 17.Hfd4 Bc7 18.Bac1 Bfc8 19.a4 Vb6 20.Hb5 Bxc1 21.Bxc1 Bxc1+ 22.Vxc1

A d5 izolált gyalogja némi technikai problémát jelent Fabiano Caruanának, de az állás tarthatónak tűnt.

22...g6 23.f3 Hc5 24.Vc3 a6 25.Hbd4 Vd6 26.h4 b6 27.g3 a5 28.Hb5 Ve7 29.Hf4 h6 30.Hd4 Ve5 31.Hfe2 Hfd7 32.Kg2 Kh7 33.Hf4 g5 34.hxg5 hxg5 35.Hh5

aronjancaruana_1041

35...g4! 36.fxg4 Ve4+ 37.Hf3 Vxg4 38.Hf6+ Hxf6 39.Vxf6

aronjancaruana_1042

39...Vxg3+?

Időzavarban Fabiano nagyot hibázott. A kiskombinációval gyalogot nyert, de a huszárvégjátékot elbukta! 39...Vg6! 40.Hg5+ Kg8 41.Vd8+ Kg7 42.Vxd5 Hxb3 43.He4 Hc5 44.Hxc5 bxc5 remihez vezetett!

40.Kxg3 He4+ 41.Kf4 Hxf6 42.Ke5

Az aktív világos király uralja a táblát.

42...Kg6 43.Hd4 Kg5

aronjancaruana_1043

44.Kd6 Hg4 45.Hc2 Kf5 46.Kxd5 Hf6+ 47.Kc6 Ke4 48.Kxb6 Kd3 49.He1+?!

Levon Aronjan mentőövet dobott ellenfelének, amivel Caruana nem élt.b49.Hb4+ axb4 50.Kc6! látványosan nyert volna.

49...Kxe3 50.Kxa5 Kd2?

Caruana a 50...Hd5 51.Kb5 Kd4 52.Hf3+ Kc3 53.a5 f5 54.Ka4 Hc7 változatban remizhetett volna.

51.Hf3+ Kc3 52.b4 Hd5 53.b5 Kb3 54.He5 f5 55.Hd7 He3

aronjancaruana_1044

56.b6 Hc4+ 57.Kb5 Hd6+ 58.Kc6 Hc4 59.Kc5 Ha5 60.Kb5 és sötét feladta

Hammer,J (2677) - Topalov,V (2798)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd2 Hbd7 9.Vc2 a6 10.0-0-0 Fe7 11.Kb1 Vc7 12.h3 Bd8 13.c5 e5

hammertopa_1034

14.f4 exd4 15.exd4 Hh5?! 16.He2 Hhf6 17.Hc3 Hh5 18.He2 Hhf6 19.Hg3

A norvég nagymester joggal utasította el a lépésismétléses remit.

19...Hg8?! 20.Fd3 f5

hammertopa_1035

21.Hxf5!?

A tisztáldozat helyett számításba jött a 21.Bhe1 Kf7 22.Hf1 Hgf6 23.He3 He4 24.g4; 21.Bde1 Hgf6 22.Hxf5 gxf5 23.Fxf5 folytatás.

21...gxf5 22.Fxf5 Hdf6 23.Fg6+ Kf8 24.g4

A tisztáldozatért Hammer kezdeményezést kapott, de nem könnyű a tornán oly szerencsés kézzel sakkozó bolgár exvilágbajnok ellen bizonyítani igazát.

24...He4 25.g5 Bh4 26.Fc1 Vd7 27.Vg2 b6 28.cxb6 Fd6 29.Fxe4 dxe4 30.d5

Jobban tetszik a 30.f5 lépés.

30...He7 31.dxc6 Vxc6 32.Bhe1 Vxb6 33.Vxe4 Fc5 34.Bxd8+ Vxd8 35.Vc4 Vd4 36.Vxa6 g6

hammertopa_1036

37.Be5 Vd6 38.Va8+ Kg7 39.Vf3 Fd4 40.Be2 Vd7 41.Vd3 Hc6?! 42.Bh2?!

A norvég sakkozó a 42.Bc2! Hb4 43.Bc7 Vxc7 44.Vxd4+ Kf7 45.Vxb4 Bxh3 (45...Vc6 46.Vb3+) 46.Ve4 nehézségeket támaszthatott volna Topalov elé.

42...Hb4 43.Vc4 Bxh3 44.Bd2 Vf5+ 45.Ka1 Fc5 46.a3 Hd3 47.Bd1 Hxc1 48.Bxc1 Ff8 49.Vd4+ Kg8 50.Bc7 Ve6 51.Vc4 Vxc4 52.Bxc4 Kf7

hammertopa_1037

53.a4 Bb3 54.a5 Bb5 55.Ba4 Fg7 56.Ba2 Fd4 57.Ba4 Fxb2+ 58.Ka2 Fc1 59.a6 Bb2+ 60.Ka1 Bb8

hammertopa_1038

61.Bc4 Fe3 62.Bc7+ Kg8 63.Bc6 Fd4+ 64.Ka2 Kf7 65.Bd6 Fc3 66.Bc6 Fh8 67.Ka3 Fd4 68.Ka4 Bf8 69.Kb5 Kg7 70.Bc7+ Bf7 71.Bxf7+ Kxf7 72.Kc4 Fa7 73.Kd5 Ke7

hammertopa_1039

74.Kc6??

Fatális hiba a simán remiző 74.f5 gxf5 75.Ke5 helyett.

74...Ke6 és világos feladta

Nakamura,H (2802) - Anand,V (2804)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.e3 b6 8.cxd5 exd5 9.Fd3 Fa6 10.Fxa6 Hxa6 11.Vd3 Vc8 12.He2 c5 13.b3 cxd4 14.exd4

Magnus Carlsen 2012-ben Vlagyimir Kramnyikkal a 14.Vxd4 Hc5 15.Vd1 Va6 16.Hf4 d4 folytatásban hátrányba került.

14...Hc7 15.0-0 He6 16.Fd2

Világosnak minimális előnye van.

16...Vd7 17.f3 Bac8 18.a4 Bc6 19.Bfc1 Bxc1+ 20.Bxc1 Bc8 21.Ba1 He8 22.Hc3 Bc6 23.a5 H8c7 24.f4 g6 25.axb6 axb6 26.Ba7 Hg7 27.Ha2 Hge8

nakamuraanand_1040

28.f5 Vxf5 29.Vxf5 gxf5 30.Hb4 Be6 31.Ff4?! Hb5 32.Ba8 Hxd4 33.Hxd5 Kg7 34.Fd2 Bd6 35.Bxe8 Bxd5 36.Fc3 f6 37.Kf1 Hxb3 38.Be7+ Kg6 39.Be6 Hd2+

Számításba jött a 39...b5 40.Bxf6+ Kg5 folytatás, ahol Hakamurának a remiért küzdenie kellett volna.

40.Fxd2 Bxd2 41.Bxb6 Ba2 42.Bb4 Bd2 43.Ba4 Bb2 44.Bc4 Bd2 45.Ba4 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2723) - Giri,A (2773)
Félszláv védelem [D46]

1.c4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 c6 4.e3 Hf6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 e5 9.cxd5 cxd5 10.e4 exd4 11.Hxd5 Hxd5 12.exd5 h6 13.Hxd4 Vh4 14.Hf3 Vh5 15.Fh7+ Kh8 16.Vf5 Vxf5 17.Fxf5 Hf6 18.Fc2

A francia nagymester a 8.Fxc8 Bfxc8 19.Fe3 Bd8 20.Bfd1 Fe7 21.d6 Bxd6 22.Be1 folytatásban két éve Viswanathan Ananddal a Tal emlékversenyen, Anish Girivel a Gp-versenyen Hanti-Manszijszkban remizett.

18...b6 19.Fa4

Nincs világosnak előnye a 19.Bd1 Fb7 20.Fb3 Bad8 21.Bd3 Fc7 változatban sem, erre Sahriyar Mamedgyarov és Anand partija többek között a bizonyíték az említett Tal emlékversenyről.

19...Fb7 20.Fc6 Fxc6 21.dxc6 Bac8 22.Fe3 Bxc6 23.Bad1 Be8 24.Fd4 Ff8 25.g3 Kg8 26.Kg2 He4 27.Bfe1 Bce6 28.Be3 Hc5 29.Ba3 a5 30.Be3 Bd8 31.Bc1 Bxe3 32.Fxe3 Hd3 33.Bc3 Hxb2 34.Fxb6 Ha4 35.Fxd8 Hxc3 36.Fxa5 Hxa2 37.Hd4 Hc1 38.Fd2 Hd3 39.Hf5 h5 40.h3 f6 41.Kf3 Kf7 42.Ke2 He5 43.Fc3 Hc6 44.g4 hxg4 45.hxg4 g6 46.Hd4 Hxd4+ 47.Fxd4 Ke6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az ausztriai Mayrhofenben zajló Mitropa Kupa utolsó fordulója előtt már eldőlt a bajnoki címek sorsa. Női válogatottunk hetedik győzelmét aratta, az osztrák második csapat ellen Gara Tícia és Rudolf Anna nyerésével célba ért, csapatunk második elsőségét ünnepelheti. A rivális olasz együttes csak döntetlenre végzett, így az utolsó játéknapon a rangadó már nem befolyásolja a végeredményt. Ifjúsági válogatottunk ötödik vereségét szenvedte el. A franciák ellen Gledura Benjamin remek teljesítményt nyújtva győzött, Kántor Gergely remizett, de Havasi Gergő és Korpa Bence világossal játszva kapott ki. Az osztrákok a Mitropa Kupák történetében először lettek bajnokok. Hétfőn az utolsó forduló reggel 9 órakor kezdődik.

A nyolcadik fordulót a kilencedik helyről kezdte ifjúsági csapatunk a tízedik franciákkal szemben. A hajrára szemmel láthatóan elfáradtak játékosaink, egyre több hiba csúszott a játékba, holott a meccs a játszmák lefolyása alapján nyerhető lett volna. Az éltáblán Gledura Benjamin a Caro-Kann védelem főváltozatában egyenlő esélyeket ért el, majd Pierre Bailet hibáját kihasználva előnyösebb végjátékot játszhatott. A bástyavégjátékban a francia sakkozó nem védekezett pontosan, Benjamin szabadgyalogja sikerrel nyomult előre, szép győzelmet biztosítva.

 Havasi Gergő a szicíliai védelmű partiban kecsegtető taktikai esélyt hagyott kihasználatlanul, tisztáldozattal szétrombolhatta volna ellenfel királyállását. A tétova vezérlépés óriási tempót ajándékozott, az ellentámadás átütött.

 Kántor Gergely szépen tartotta kissé hátrányosabb pozícióját, de Korpa Bence fokozatosan rontotta el állását, majd a hibák sorozata gyors vesztéséhez vezetett.

A házigazdák együttese Ribli Zoltán olimpiai bajnokunk vezetésével első alkalommal szerzett első helyet. A csehek a vereséggel búcsút mondhattak érmes reményeiknek.

A 8. forduló eredményei:

Svájc – Szlovénia  3 - 1

Csehország – Ausztria  1,5 – 2,5

Horvátország – Németország  1,5 – 2,5

Franciaország – Magyarország  2,5 – 1,5

Pierre Bailet (2518) – Gledura Benjamin (2486) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 66)

Havasi Gergő (2355) – Jonathan Dourerassou (2415) 0 – 1  (Szicíliai védelem, 32)

Pierre Barbot (2463) – Kántor Gergely (2416)  döntetlen (Félszláv védelem, 50)

Korpa Bence (2432) – Lucas Nicolantonio (2417) 0 – 1 (Angol megnyitás, 32)

Olaszország – Szlovákia 1,5 – 2,5

A 34. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

1

Ausztria

 *

3

3

2

3

15

21.0

2

Szlovákia

1

 *

2

4

3

11

20.0

3

Németország

1

2

 *

2

3

10

18.0

4

Csehország

½

2

 *

2

1

3

8

15.0

5

Olaszország

½

 *

2

4

7

17.0

6

Horvátország

2

2

 *

2

2

2

7

15.5

7

Svájc

3

0

2

 *

3

2

6

14.5

8

Szlovénia

2

½

2

1

 *

2

2

6

13.5

9

Franciaország

0

1

2

2

 *

6

13.0

10

Magyarország

1

1

1

2

2

 *

4

12.5

Az utolsó forduló párosítása:

Szlovákia – Svájc

Magyarország – Olaszország

Németország – Franciaország

Ausztria I. – Horvátország

Szlovénia – Csehország

Női válogatottunk rajt-cél győzelmet aratott, a rivális olaszok elleni utolsó meccs eredményétől függetlenül a Mitropa Kupák történetében másodszor lettek elsők. Vajda Szidónia, Gara Tícia és Vajda Szidónia összeállítású együttesünk vezette a rajtlistát, a papírformát érvényesítette. Kiemelkedő Gara Tícia teljesítménye, az osztrák második csapattal vívott meccsen hatodik nyerését könyvelhette el, a másik győzelmet Rudolf Anna szerezte. A tavalyi olimpiai elkeserítő 45. hely után a csapat Európa-bajnokság előtt önbizalmat adhat nagymesternőinknek a siker.

A 8. forduló eredményei:

Svájc – Szlovénia 1 - 1

Csehország – Ausztria  I. 1,5 – 0,5

Horvátország – Németország  0,5 – 1,5

Ausztria II. – Magyarország 0 - 2

Elisabeth Hapala (2090) – Gara Tícia (2333) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 33)

Rudolf Anna (2348)Denise Trippold (1966) 1 – 0 (Vezércsel, 46)

Olaszország – Szlovákia  1 - 1

A 12. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

1

Magyarország

 *

1

2

2

2

2

2

15

14.0

2

Olaszország

 *

1

1

1

2

13

11.0

3

Németország

1

½

 *

1

1

2

2

11

10.5

4

Szlovákia

½

1

½

 *

2

1

2

2

10

10.5

5

Csehország

0

½

1

0

 *

1

1

2

7

7.0

6

Ausztria I

0

1

1

1

½

 *

½

7

7.0

7

Svájc

0

½

0

1

 *

1

2

½

6

6.5

8

Szlovénia

½

1

0

½

½

1

 *

1

5

6.0

9

Ausztria II

0

½

0

1

½

0

½

 *

2

3

4.5

10

Horvátország

0

0

½

0

0

1

0

 *

3

3.0

Az utolsó forduló párosítása:

Szlovákia – Svájc

Magyarország – Olaszország

Németország – Ausztria II.

Ausztria I. – Horvátország

Szlovénia - Csehország

Bailet,P (2518) - Gledura,B (2486)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Fe7 13.Kb1 0-0 14.He4 Hxe4 15.Vxe4 Hf6 16.Ve2 Vd5 17.He5 Ve4 18.Vxe4 Hxe4 19.Fe1 Bfd8 20.f3 Hf6 21.Ff2 a5 22.c4 a4 23.g4 Bac8 24.Fe3 Fd6 25.g5

Világosnak inkább az állás tartására kellett volna törekednie a 25.Fd2 Fc7 26.Fc3 folytatással, ahol egyenlőek az esélyek.

bailetgledura_1022

25...hxg5 26.Fxg5 Fxe5 27.dxe5 Bxd1+ 28.Bxd1 Hxh5 29.c5

Jobb volt a 29.Bd7 b5 30.Bb7 Kh7 31.cxb5 cxb5 32.Bxb5 Kg6 33.Fe3 Ba8 34.Kc2 Kf5 választás.

29...f6 30.exf6 gxf6 31.Fc1 Bc7 32.Bd8+ Kf7 33.Ba8

bailetgledura_1023

33...e5! 34.Bxa4 Ke6 35.Kc2 Hg3 36.Fe3 Hf5 37.Kd3 Bd7+

Erősebb volt a 37...Bh7 38.Bb4 Hxe3 39.Kxe3 Kd5 40.Ba4 f5 folytatás.

38.Ke2 Hxe3 39.Kxe3 Kd5 40.b4 f5

Jobb volt a 40...Kc4 41.a3 f5 42.Ba8 Bd3+ 43.Ke2 f4 folytatás.

41.Ba8 f4+ 42.Kd3

bailetgledura_1024

42...e4+ 43.fxe4+ Ke5+ 44.Ke2 Kxe4 45.Be8+ Kd4 46.Kf3 Kc3 47.a3?! Kb2 48.a4 Kb3 49.b5 Kxa4 50.bxc6 bxc6 51.Kxf4 Kb5 52.Be5 Bd1 53.Bh5 Be1 54.Kf3 Kb4 55.Kf4

bailetgledura_1025

55...Bc1 56.Ke3 Bxc5 57.Bh6 Kc3 58.Be6?! Bc4 59.Bd6 c5 60.Bd5 Kc2 61.Ke2?

bailetgledura_1026

61...Bc3 62.Bd2+ Kb1 63.Bd6 c4 64.Bb6+ Bb3 65.Bc6 c3 66.Kd3 c2+ és világos feladta

Havasi,G (2355) - Dourerassou,J (2415)
Szicíliai védelem [B63]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 e6 7.Vd2 Vb6 8.Hb3 Fe7 9.0-0-0 0-0 10.f3 Bd8 11.Kb1 a6 12.Fe3 Vc7 13.Vf2 Hd7 14.g4 b5 15.g5 Hce5 16.Bg1 Hc4 17.Fxc4 bxc4 18.Hd4 Bb8

havasi8_1027

19.Ka1?!

Hasonló állásokban jól ismert a 19.Hf5! áldozati lehetőség. 19...He5 (19...exf5 20.Hd5 Vb7 21.Hxe7+ Kf8 22.Fd4 He5 (22...Kxe7 23.Vh4 g6 24.exf5) 23.g6 fxg6 24.Hxf5) 20.Hxe7+ Vxe7 21.Fa7 Bb7 22.Fd4 is világos előnyéhez vezetett volna.

19...Hc5 20.h4 Fd7 21.Bb1

Ismét számításba jött a 21.Hf5 húzás, és 21...exf5-re 22.Hd5 Vb7 23.Hxe7+ Kf8 24.Bb1 fxe4 25.Fxc5 dxc5 26.g6 hxg6 27.Vxc5 Vb6 28.Hxg6+ Kg8 29.He7+ Kf8 30.Va3 lehetőség.

21...Ha4?! 22.Hxa4 Fxa4 23.g6! hxg6 24.h5 gxh5 25.Fh6 g6

havasi8_1028

26.Vg3?

Vesztőlépés, sötétnek óriási tempót ajándékozott a támadáshoz a saját akció nyerőesélyt kínáló folytatása helyett: 26.Hxe6! fxe6 (26...Va5 27.Fd2 Vb6 28.Fe3 Va5 29.Hxd8) 27.Bxg6+ Kf7 (27...Kh8? 28.Vd4+ e5 29.Fg7+ Kh7 30.Vg1) 28.Vh2! Vc5 (28...Kxg6 29.Bg1+ Kh7 30.Vxh5) 29.Bg7+ Ke8 30.Fg5 Bb7 31.Vh4 és sötét állása ezer sebből vérzik.

26...Ff6! 27.Hxe6?

Már elkésett...

27...Va5! 28.Hxd8 Fb3 29.cxb3 cxb3 30.Vxg6+ fxg6 31.Bxg6+ Kh7 32.Bg7+ Fxg7 és világos feladta

Barbot,P (2463) - Kántor,G (2416)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 a6 6.Vc2 c5 7.cxd5 exd5 8.Fe2 Hc6 9.0-0 Fe6 10.Bd1 cxd4 11.Hxd4 Hxd4 12.Bxd4 Fc5 13.Bd1 Ve7 14.Ff3 0-0 15.b3 Bac8 16.Fb2 Bfd8 17.Ve2 Fa7 18.Bd2 Bd7 19.Bad1 Bcd8 20.g3 h6 21.Ve1 Vf8 22.Vf1 b5 23.He2 He4 24.Bc2 Hg5 25.Fg2 Fg4 26.Fd4 Fxd4 27.Bxd4 Fxe2 28.Vxe2 He6 29.Bd1 d4 30.Bcd2 Bd6 31.h4 dxe3 32.Vxe3 Bxd2 33.Bxd2 Bxd2 34.Vxd2 Vc5 35.Va5 Vd6 36.a4 Vd1+ 37.Ff1 Vxb3 38.axb5 axb5 39.Vxb5 Vxb5 40.Fxb5 Hd4 41.Fc4 g5 42.hxg5 hxg5 43.Kf1 Kg7 44.Ke1 f5 45.Kd2 Kf6 46.Ke3 Hc6 47.Fd5 He5 48.Kd4 Hg4 49.f3 He5 50.Fb7 és döntetlen

Korpa,B (2432) - Di Nicolantonio,L (2417)
Angol megnyitás [A21]

1.c4 d6 2.g3 e5 3.Fg2 f5 4.Hc3 Hf6 5.e3 Fe7 6.Hge2 0-0 7.d3 Ve8 8.0-0 Kh8 9.f4 Hc6 10.Hd5 Fd8 11.Fd2 Hxd5 12.cxd5 He7 13.Bc1 c6 14.Hc3 Fb6 15.dxc6 bxc6 16.Va4 a5 17.Hd1 Fa6 18.Fxc6 Hxc6 19.Vxc6 Vd8 20.Hf2?

korpa8_1029

20...exf4 21.gxf4 Bf6 22.h3? d5 23.Vc2 d4 24.exd4 Bg6+ 25.Kh2 Fxd4 26.Fc3 Fe3 27.Fd2 Fb7 28.Vc7 Bg2+ 29.Kh1 Vxc7 30.Bxc7 Bxf2+ és világos feladta

Hapala,E (2090) - Gara,T (2333)
Szicíliai védelem [B67]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Fd7 6.Fg5 e6 7.Vd2 a6 8.0-0-0 h6 9.Fxf6 Vxf6 10.f4 Hc6 11.Hf3 Vd8 12.g4 Vc7 13.Kb1 0-0-0 14.Fg2 Kb8 15.Bhe1 Ha5 16.e5 Hc4 17.Vd3 d5 18.Hd2 Hxd2+ 19.Vxd2

gara8_1030

19...Fb4 20.Vd4 Fxc3 21.bxc3 Bc8 22.Be3 Va5 23.Ff1 Fa4 24.Bc1 Bc6 25.f5 Bhc8 26.Kb2 Bb6+ 27.Ka1 Fb5 28.Bb1

gara8_1031

28...Fc4 29.Fxc4 Bxb1+ 30.Kxb1 Bxc4 31.Vd3 Bxg4 32.Bg3 Be4 33.Be3 Vb6+ és világos feladta

Rudolf,A (2348) - Trippold,D (1966)
Vezércsel [D58]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.cxd5 exd5 7.Fg5 h6 8.Fh4 Fe7 9.e3 0-0 10.Fd3 Hbd7 11.Bc1 He4 12.Fxe7 Vxe7 13.0-0 c6 14.Vc2 Bfe8 15.Bfe1 Bad8 16.b4 Ba8 17.Vb3 a6 18.a4 Bec8 19.a5 b5 20.Be2 f5 21.He1 Bf8 22.f3 Hd6 23.f4 Kh8 24.Hf3 Bad8 25.Vb1 g6 26.Hd1 Hc4 27.Hf2 Bf6

rudolf8_1032

28.g4 Ha3 29.Vb2 Hc4 30.Vb1 Ha3 31.Vb2 Hc4 32.Vc3 Bdf8 33.g5 hxg5 34.Hxg5 Kg7 35.Fb1 Hd6 36.Ve1 Bh8 37.Hd3 He4 38.Bg2 Bh5 39.Hf3 Kf8 40.Hde5 Hxe5 41.Hxe5 Vh7 42.Fxe4 fxe4 43.Vc3 Bh3 44.Vc5+ Kg8

rudolf8_1033

45.f5 Vh6 46.Hg4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Mitropa Kupán női válogatottunk folytatta győzelmi sorozatát, Vajda Szidónia és Rudolf Anna nyert a horvátok ellen. A címvédő olaszokkal vívott versenyfutásban csapatunk egy ponttal vezet. A fiúk 2-2-öt értek el, Kántor Gergely győzött, Gledura Benjamin és Kozák Ádám remizett, Kozák Ádám vesztésre rontotta kissé kedvezőbb pozícióját. Az osztrákok még nem ünnepelhetnek, négy pont az előnyük a szlovákok előtt. A nyolcadik játéknapon ifjúsági együttesünk a franciákkal mérkőzik meg, a női duónk a házigazdák második csapatával játszik.

A horvátokkal vívott találkozó partijai többet ígértek. Az éltáblán Gledura Benjamin jól ismert elméleti variban remizett Ante Sariccsal. Nagyon biztatóan alakult Kántor Gergely partija. Jótékony hatású volt a pihenőnap, Zoran Jovanovic tücsköt-bogarat játszott, a gyors büntetés elmaradt, de Gergő győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Kozák Ádám a spanyol megnyitású partiban pontosan játszott, a döntetlen logikus végeredmény volt. Sajnos a nehéz ütközetekben elfáradt, „meggyötört” Havasi Gergő futójával rossz mezőre lépett, a kötés miatt anyagi hátrányba került, Marin Bosiocic a lehetőséggel élni tudott.

A hazai pályán játszó osztrákok még nem ünnepelhetnek tornagyőzelmet, hetedik meccsükön remiztek a szlovénokkal. Meglepetésre a szlovákok a másodikak, „elgázolták” a franciákat, ahogy az olaszok sem kegyelmeztek a svájciaknak.

A 7. forduló eredményei:

Olaszország – Svájc  4 - 0

Szlovákia – Franciaország  4 - 0

Magyarország – Horvátország  2 - 2

Gledura Benjamin (2486) – Ante Saric (2580)  döntetlen (Katalán megnyitás, 26)

Marin Bosiocic (2558) – Havasi Gergő (2355)  1 – 0 (Réti megnyitás, 47)

Kántor Gergely (2416) – Zoran Jovanovic (2520)  1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 60)

Jurica Srbis (2401) – Kozák Ádám (2340)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Németország – Csehország  2 - 2

Ausztria – Szlovénia  2 - 2

A 34. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Ausztria

 *

3

3

2

3

13

18.5

0

2

Szlovákia

1

 *

2

3

4

9

17.5

0

3

Németország

1

2

 *

2

3

8

15.5

0

4

Csehország

½

2

 *

2

1

3

8

13.5

0

5

Olaszország

½

 *

2

4

7

15.5

0

6

Horvátország

2

2

 *

2

2

2

7

14.0

0

7

Szlovénia

2

½

2

 *

2

2

6

12.5

0

8

Svájc

3

0

2

 *

2

4

11.5

0

9

Magyarország

1

1

1

2

2

 *

4

11.0

0

10

Franciaország

0

1

2

2

 *

4

10.5

0

A 8. forduló párosítása:

Svájc – Szlovénia

Csehország – Ausztria

Horvátország – Németország

Franciaország – Magyarország

Olaszország – Szlovákia

Női válogatottunk hozta a „kötelező” győzelmet a horvát duó ellen, de a játszmák lefolyása ezúttal adott okot izgalomra. A rutintalan ellenfelek szerencsére a kritikus pillanatokban hibáztak, Vajda Szidónia és Rudolf Anna is megnyerte partiját. A címvédő olaszok folytatták az „üldözést”, egy pont a hátrányuk.

A 7. forduló eredményei:

Olaszország – Svájc  1,5 – 0,5

Szlovákia – Ausztria II.  2 - 0

Magyarország – Horvátország  2 - 0

Vajda Szidónia (2351) – Zrinka Deur Saric (2137)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 66)

Neomi Grgic (2011) – Rudolf Anna (2348) 0 – 1 (Colle megnyitás, 24)

Németország – Csehország  1 - 1

Ausztria I. – Szlovénia 1,5 – 0,5

A 12. Mitropa Kupa állása:

1

Magyarország

 *

1

2

2

2

2

13

12.0

0

2

Olaszország

 *

1

1

2

12

10.0

0

3

Szlovákia

½

 *

½

1

2

2

2

9

9.5

0

4

Németország

1

½

 *

1

2

1

2

9

9.0

0

5

Ausztria I

0

1

1

1

 *

½

7

6.5

0

6

Svájc

0

½

0

 *

1

2

½

5

5.5

1

7

Csehország

0

½

0

1

1

 *

1

2

5

5.5

1

8

Szlovénia

½

1

½

0

½

 *

1

4

5.0

0

9

Ausztria II

½

0

½

0

1

½

 *

2

3

4.5

0

10

Horvátország

0

0

0

0

1

0

 *

3

2.5

0

A 8. forduló párosítása:

Svájc – Szlovénia

Csehország – Ausztria  I.

Horvátország – Németország

Ausztria II. – Magyarország

Olaszország – Szlovákia

Gledura,B (2486) - Saric,A (2580)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 b6 10.Ff4 Fb7 11.Hc3 dxc4 12.Hd2 Hd5 13.Hxc4 Hxf4 14.gxf4 Vc7 15.e3 Bad8 16.Bac1 c5 17.d5 exd5 18.Hxd5 Fxd5 19.Bxd5 b5 20.He5 Hxe5 21.Bxe5 Fd6 22.Bd5 Fe7 23.Be5 Fd6 24.Bd5 Fe7 25.Be5 Fd6 26.Bd5 és döntetlen

Bosiocic,M (2558) - Havasi,G (2355)
Réti megnyitás [A09]

1.Hf3 d5 2.c4 d4 3.g3 Hc6 4.Fg2 e5 5.d3 Hf6 6.0-0 Fe7 7.e3 dxe3 8.Fxe3 Hg4 9.Hc3 Hxe3 10.fxe3 0-0 11.Hd5 Fe6 12.Vb3 Bb8 13.Bad1 Fd6 14.Vc3 Vd7 15.Kh1 Bbe8 16.Hh4 He7 17.Hxe7+ Fxe7 18.Hf3 f6 19.d4 e4 20.Hd2

havasi7_1015

20...f5 21.d5 Ff7 22.Fh3 Fh5 23.Bde1 Ff6?

Nagy kár a rontásért, a kötés miatt az anyagi veszteség elkerülhetetlenné vált. A 23...Fd6 24.Vc2 Bf7 25.Bf2 g6 változatban Gergő jobban állhatott volna.

24.Vc2 Fe5 25.Hxe4 Ve7 26.Fxf5 Bxf5 27.Bxf5 Fg6 28.Vf2 Fxf5 29.Vxf5 g6 30.Vg4 Fxb2 31.Hg5 h5 32.Ve6+ Kg7 33.Vxe7+ Bxe7 34.He6+ Kf6 35.Bb1 Fc3 36.Bxb7 Ke5 37.Bxa7 Ke4 38.Bxc7 Be8 39.Bb7 Kf3 40.Bf7+ Kxe3 41.Kg2 Kd3 42.Bc7 Fe5 43.Bc6 Ba8 44.d6 Bxa2+ 45.Kh3 Ba7 46.d7 Bxd7 47.Hc5+ és sötét feladta

Kántor,G (2416) - Jovanovic,Z (2520)
Szabálytalan megnyitás [A41]

1.d4 d6 2.Hf3 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 e5 5.dxe5 dxe5 6.Vxd8+ Kxd8 7.0-0 f6 8.Bd1+ Hd7 9.Hc3 Hh6 10.Hd2 Hf7 11.Hc4 c6 12.b4 Kc7 13.b5 Ff8

kantor7_1017

14.Bb1 Hc5 15.Fe3 Ff5 16.Bb2

Simán nyert a 16.bxc6 bxc6 17.Fxc6 Kxc6 18.Fxc5 Fxc5 (18...Kxc5 19.Ha5 és védhetetlen a matt.) 19.Ha5+ Kc7 20.Bb7+ folytatás.

16...Bc8 17.bxc6 bxc6 18.Bdb1

Másodszor is kimaradt a 18.Fxc6 Bd8 (18...Kxc6 19.Ha5+ Kc7 20.Fxc5) 19.Fd5 könnyű nyerés. A győzelemig még dolgozni kellett.

18...Hd8 19.f4 Fe6 20.Ha5 Fd6 21.fxe5 fxe5 22.Fg5 Fd7 23.He4 Ff5 24.Hxd6 Kxd6 25.Ff6 Be8 26.Hc4+ Ke6 27.Fxe5 Hf7 28.Fd4 Fe4 29.Fxc5 Fxg2 30.Kxg2 Kd5 31.Fxa7 Kxc4 32.Bb4+ Kd5 33.Bd1+ Ke5 34.Fc5 Bed8 35.Bbb1 Bd5 36.Fb4 Ba8 37.a3 c5 38.Fc3+ Ke6 39.Bf1 Hd6

kantor7_1018

40.e4 Bh5 41.Bb6 Bxa3 42.Fb2 Azonnal nyert a [42.Fg7 lépés.] 42...Ba2 43.g4 Bg5 44.Bf6+ Ke7 45.Bf4 Hc4 46.Ff6+ Kd7 47.Bb7+ Kc6 48.Be7 h6 49.h4 He3+ 50.Kg3 Bxg4+ 51.Bxg4 Hxg4 52.Kxg4 Bxc2 53.Kf3 Bc1 54.Ke3 Bf1 55.Fg7 Kd6 56.Ba7 Be1+ 57.Kd3 Bd1+ 58.Ke2 Bh1 59.Ba6+ Kd7 60.Ff6 és sötét feladta

Srbis,J (2401) – Kozák,Á (2340)
Spanyol megnyitás [C90]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.c3 0-0 10.d4 Fg4 11.d5 Ha5 12.Fc2 c6 13.dxc6 b4 14.h3 Fe6 15.cxb4 Hxc6 16.Fb3 Vc8 17.Fd2 Bb8 18.Fxe6 Vxe6 19.b5 axb5 20.axb5 Bxb5 21.Va4 Vb3 22.Vxb3 Bxb3 23.Fc3 Hd7 24.Hbd2 Bb7 25.Hc4 Hc5 26.Bad1 Bd8 27.Be2 f6 28.He1 Kf7 29.f3 Ke6 30.He3 Bdb8 és döntetlen

Vajda,Sz (2351) - Deur Saric,Z (2137)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 Hc6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 g6 9.f3 Hxd4 10.Vxd4 Fg7 11.Fe3 0-0 12.Vd3 Bfc8 13.Bc1 Vc7 14.b3 Va5 15.0-0 a6 16.a4 Hd7 17.Hd5 Be8 18.Vc2

Számításba jött a 18.b4 Vxa4 (18...Vd8 19.a5) 19.Hc7 Vxb4 20.Bb1 Va5 21.Hxe8 Bxe8 22.Bxb7 folytatás.

18...e6 19.b4 Vd8 20.Hf4 Bc8 21.Bfd1 Vc7 22.Vf2 He5 23.Fb6? Vd7 24.Va2 Vc6 25.c5?

dxc5

Nehéz pillanatok lehettek kivárni, míg a horvát ellenfél húzott, és nem a 25...Fh6 26.Vd2 dxc5 27.bxc5 Vxa4 mellet döntött.

26.Fxc5 b5?! 27.He2?! Vb7 28.Fd4? Bxc1 29.Bxc1 Hc4

Jóval erősebb volt a 29...Hd3 30.Bc3 Hxb4 31.Vb3 Hc6 32.Fxg7 Kxg7 folytatás.

30.Fxg7 Kxg7 31.Hc3 Vb6+ 32.Vf2 bxa4?! 33.Hxa4 Vxf2+ 34.Kxf2 He5

vajdadeur_1019

35.Hc5

A kalandos középjáték után a végjáték már Szidóniának kedvezett.

35...Ba8 36.f4 Hg4+ 37.Kf3 Hf6 38.Ba1 Bb8 39.Hxa6 Bb6 40.Ba4 Hd7 41.Ke3 e5 42.g3 Bc6 43.b5 Bc3+ 44.Kd2 Bb3

vajdadeur_1020

45.Bb4 Bxb4 46.Hxb4 f5 47.fxe5 Hxe5 48.exf5 gxf5 49.Hd5 Kf7 50.b6 Ke6 51.b7 Hc6 52.Hc7+ Ke5 53.Ha6 f4 54.gxf4+ Kxf4 55.Ke2 Kg4 56.Kf2 Kh3 57.Kg1 h5

vajdadeur_1021

58.Kh1 h4 59.Kg1 Kg4 60.Kg2 h3+ 61.Kf2 Kf4 62.b8V+ Hxb8 63.Hxb8 Kg4 64.Ke3 Kg5 65.Kf3 Kh4 66.Hc6 és sötét feladta

Grgic,N (2011) - Rudolf,A (2348)
Colle megnyitás [D05]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 h6 4.Fd3 c5 5.dxc5 Hf6 6.Ve2 Fxc5 7.Hgf3 Hc6 8.c3 Vc7 9.0-0 0-0 10.h3 Fb6 11.Be1 dxe4 12.Hxe4 Hd5 13.c4 Hf4 14.Fxf4 Vxf4 15.c5 Fc7 16.Hg3?

Az extrém nyitásban világos a 16.g3 Vf5 17.Kg2 e5 18.g4 Vf4 19.Hd6 változatban jobban állhatott volna.

16...Hd4 17.Hxd4 Vxd4 18.Ve4 Vxe4 19.Hxe4 Bd8 20.Bed1 Fd7 21.b4?? Fa4 22.Bd2 Ff4 23.Fc2 Bxd2 24.Hxd2 Fxc2 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Stavangerben zajló Grand Chess Tour sorozat első versenyén a norvég világbajnok Magnus Carlsen kálváriája folytatódott. A negyedik fordulóban az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandtól szenvedett vereséget. A világelső lebecsülte a nagy rivális királyszárnyi támadását, Anand meggyőző játékkal vezette győzelemre hadseregét. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov félpontos előnnyel vezet, harmadik nyerését az örmény Levon Aronjannal szemben érte el. Az amerikai Hikaru Nakamura rosszabb végjátékát döntetlenre mentette a holland Anish Giri ellen. Első győzelmét aratta az orosz Alekszandr Griscsuk, eredeti megnyitást követően előnyét jó játékkal fokozta nyerésig a norvég Jon Ludvig Hammerrel szemben. Megosztozott a ponton az olasz Fabiano Caruana és a francia Maxime Vachier-Lagrave. A torna ötödik fordulójára vasárnap kerül sor.

Magnus Carlsen és Viswanathan Anand tavalyi világbajnoki döntőjük óta harmadszor mérkőztek meg, ez már az 54. klasszikus időkontrollal vívott összecsapásuk volt. Baden-Badenben a GRENKE Chess Classic szuperverseny negyedik fordulójában az indiai exvilágbajnok 1.d4-gyel nyitott, és a norvég világbajnok nem kis meglepetésre a holland védelmet választotta. A bonyolult csatában Anand hibázott nagyot, hallucinált a bástyaáldozattal, ellenfelének ajándékozta a pontot, az újabb győzelemmel Magnus 11-7-re vezetett 34 döntetlen mellett. Úgy éreztük, hogy kísértett a „csennaji szellem”, az első világbajnoki döntőn Vishy két partit is világossal vesztett.

Samkirban a Gasimov emlékversenyen Vishy Anand ismét világossal játszhatott Magnus Carlsen ellen. A világbajnok kéthónapos szünet után első partijában éppen az egyik legnagyobb riválisa ellen küzdhetett meg. Vishy 1.e4-re szavazott, és az esetleg várt berlini változat helyett Magnus pályafutása során először a Marshall támadást választotta.  Anand mindkét döntőn megnyitási felkészültségben felülmúlta Carlsent, aki azonban a sakktábla mellett többször is higgadtságát megőrizve sikerrel megbirkózott hátrányosabb állásaival is.

Az oly alaposan elemzett Marshall támadásban Magnus Carlsen a 14. lépésben újított, Vishy Anand hosszasan tűnődött, meglepetéssel érte a lépés. Carlsen a 19. lépésben nagyot hibázott, az exvilágbajnok megőrizte gyalogelőnyét, nyerőesélyhez jutott. A partit követő sajtótájékoztatón Vishy jóval beszédesebb volt, Magnus érezte, hogy nagyon gyanúsan állt, csak ellenfelének köszönhette a szerencsés megmenekülését.

Nem tudni, hogy Magnus Carlsen milyen gondolatokkal ült sakkasztalhoz. Nem bízott a berlini változatban, amelyben Fabiano Caruanától vereséget szenvedett, spanyol fővarit, a Breyer változatot választotta. A nyitás után egyenlőnek ítélhettük az állást, majd Vishy királyszárnyi támadást kezdeményezett. Értelmet kapott a kissé furcsának tűnő Ba2 lépés, világos teljes hadereje a király királyát támadta. Kevés volt a védőtiszt, Anand minőséget is áldozott, előnyét egyre fokozta. Carlsen a 47. lépés után feladta a játszmát. A sakkvilág óriási döbbenettel figyeli eddigi játékát, rettenetesen letörte őt az első fordulóbeli vereség, egyszerűen nem ismerünk rá, aki oly sokszor nehéz helyzetből is kivágta magát, megőrizte hidegvérét. Anand jól játszotta a partit, meggyőző erővel fokozta a nyomást a sötét királyállásra.

Carlsen hazai pályán a „pokolban” érezheti magát, míg a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov szárnyakat kapott a mázlis nyerésnek köszönhetően. A bonyodalmakat annyira kedvelő Topalov ezúttal pozíciós játékkal győzte le az örmény Levon Aronjant. Kis előnye volt, vezérszárnyi játékára Aronjan csak védőlépéseket tehetett, igazi egykapus parti volt. A háromszoros olimpiai bajnok figyelmetlenségéért nagy árat fizetett. Minőséget vesztett, szabadgyalogja nem adott elegendő kompenzációt. A világos bástyák betörtek a hetedik sorra, Topalov harmadik nyerésének örülhetett.

Megnyitáselméleti párbajt is vívott a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura. Világos végig őrizte kedvezőbb esélyeit, az amerikai világbajnokjelölt nagyot küzdött a remiért.

Első győzelmét szerezte meg az orosz Alekszandr Griscsuk. Eredeti megnyitást játszottak a norvég Jon Ludvig Hammerrel, de az orosz nagymesternek jobban kiismerte magát a nem mindennapi pozícióban, szépen túljátszotta ellenfelét.

Az olasz Fabiano Caruana és a francia Maxime Vachier-Lagrave szicíliai védelmű összecsapása kisebb taktikai adok-kapok után pontosztozkodással zárult.

A 4. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677) 1 – 0 (Angol megnyitás, 49)

Veszelin Topalov (bolgár, 2798) – Levon Aronjan (örmény, 2780) 1 – 0 (Ragozin védelem, 58)

Fabiano Caruana (olasz, 2805) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2723) döntetlen  (Szicíliai védelem, 42)

Anish Giri (holland, 2773) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2802) döntetlen (Spanyol megnyitás, 57)

Viswanathan Anand (indiai, 2804) – Magnus Carlsen (norvég, 2876) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 47)

A verseny állása:

1.Veszelin Topalov 3,5 pont

2. Hikaru Nakamura 3

3-4. Anish Giri és Viswanathan Anand 2,5

5-7. Fabiano Caruana,  Alekszandr Griscsuk és  Maxime Vachier-Lagrave 2

8-9. Levon Aronjan és Jon Ludvig Hammer 1

10. Magnus Carlsen 0,5

Norway Chess 2015 Stavanger, 2015. június 16-25.

kat. XXII (2782)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Veszelin Topalov

g

BUL

2798

*

½

.

.

.

.

1

1

.

1

3131

2.

Hikaru Nakamura

g

USA

2802

½

*

½

.

1

.

.

.

1

.

3

2956

3.

Anish Giri

g

NED

2773

.

½

*

½

.

1

.

.

.

½

2910

4.

Viswanathan Anand

g

IND

2804

.

.

½

*

½

½

.

.

.

1

2903

5.

Fabiano Caruana

g

ITA

2805

.

0

.

½

*

.

½

.

.

1

2

2801

6.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2781

.

.

0

½

.

*

.

½

1

.

2

2758

7.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2723

0

.

.

.

½

.

*

1

½

.

2

2765

8.

Levon Aronjan

g

ARM

2780

0

.

.

.

.

½

0

*

½

.

1

2551

9.

Jon Ludvig Hammer

g

NOR

2677

.

0

.

.

.

0

½

½

*

.

1

2578

10.

Magnus Carlsen

g

NOR

2876

0

.

½

0

0

.

.

.

.

*

½

2473

A vasárnapi 5. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Alekszandr Griscsuk

Hikaru Nakamura – Viswanathan Anand

Maxime Vachier-Lagrave – Anish Giri

Levon Aronjan – Fabiano Caruana

Jon Ludvig Hammer – Veszelin Topalov

Anand,V (2804) - Carlsen,M (2876)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Hbd2 Be8 9.Be1 b5 10.Fc2 Ff8 11.Hf1 g6 12.h3 Fb7 13.Hg3 Hb8 14.d4 Hbd7 15.a4 c5

A GREHKE Chess szuperversenyen Magnus Carlsen és Viswanathan Anand is megjátszott a változatot Baramidze ellen. A német sakkozó a 15...Fg7 16.Fd3 c6 felállást választotta. A világbajnok a 17.Fg5 Hf8 18.Vd2 He6 19.Fh6 folytatás mellett döntött.  Az exvilágbajnok a 17.Fe3 Vc7 18.Vd2 exd4 19.cxd4 c5 20.d5 c4 21.Fc2 változatot választotta.

16.d5 c4 17.Fg5 Fg7 18.Vd2 Bb8 19.Hh2 Fc8 20.Hg4 Hc5 21.Hh6+ Fxh6 22.Fxh6 bxa4 23.Ba2

Számításba jött a 23.Fe3 Bxb2 24.Fxc5 dxc5 25.Vc1 Vb6 26.Fxa4 Fd7 27.Hf1 Fxa4 28.Bxa4 folytatás.

23...a3 24.bxa3 Hfd7

anandcarlsen_1001

25.f4 a5 26.Bf1 f6

A világbajnok nem értékelte jól Vishy támadásának erejét, de 26…exf4 27.Vxf4 He5 28.Fg5 után is a sötét mezők gyengesége miatt kitűnőek világos esélyei.

27.f5! Hd3 28.Fxd3 cxd3 29.Vd1 Be7 30.Baf2 Bf7 31.Vxd3 Hc5 32.Vf3 Fa6

anandcarlsen_1002

33.Vg4!

Vishy támadása nagy erővel bontakozott ki, a tisztjei túlsúlyban voltak Magnus véderejével szemben.

33...g5 34.h4! Fxf1 35.Bxf1 Vd7 36.hxg5 fxg5 37.Vh5

Figyelmet érdemelt a 37.Fxg5 Kh8 38.Vh4 Va7 39.Kh2 Bg8 40.Bf3 terv is.

37...Kh8 38.f6 Bg8

anandcarlsen_1003

39.Fg7+ Bfxg7 40.fxg7+ Vxg7 41.Hf5 Vg6 42.Vxg6 Bxg6 43.He7 Kg7

Reménytelen volt a  világelső helyzete a 43...Bh6 44.Bf8+ Kg7 45.Bc8 Bf6 46.Hf5+ Kf7 47.Hxd6+ változatban is.

44.Hxg6 Kxg6 45.Bf8 a4 46.c4 h5 47.Kf2 és sötét feladta

Topalov,V (2798) - Aronjan,L (2780)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.Va4+ Hc6 8.e3 0-0 9.Fe2 dxc4 10.0-0 Fd7 11.Fxc4 Fxc3 12.bxc3 Bfd8 13.Fe2

A csapat-világbajnokságon az amerikai Samuel Shankland a 13.Va3 Ve7 14.Vb2 Ha5 15.Fd3 c5 16.e4 Fe8 17.Bad1 cxd4 18.cxd4 folytatást választotta.

13...Fe8 14.Va3 Ve7 15.Vb2 Ha5

topalovaronjan_1004

16.Vb4 Vxb4 17.cxb4 Hc6 18.Bab1

Világos vezérszárnyi lehetőségei miatt kicsit jobban áll.

18...a5 19.bxa5 Hxa5 20.Bfc1 Bdc8 21.He1

A huszár c5-re igyekszik, a futónak f3-on a helye, Toplaov nyugodtan manőverezhetett.

21...Ba7 22.Hd3 Hc6 23.Ff3 Hd8 24.Hb4 Ba5 25.h4 Kf8 26.Bc3 c6 27.Fd1 Ke7 28.Fb3 c5 29.Hd3 b6 30.dxc5 bxc5 31.f3 Bc7

topalovaronjan_1005

32.e4 Hb7 33.Bbc1 Fa4 34.e5 Bc6 35.Kh2 Bb6 36.h5 Fxb3 37.axb3 Kd7?

A figyelmetlenségért Aronjan nagy árat fizetett.

topalovaronjan_1006

38.b4! cxb4 39.Bc8 Hd8 40.B1c7+ Ke8

topalovaronjan_1007

41.Hc5 Bxc5 42.Bxc5 b3 43.Bc1 Kd7 44.B8c7+ Ke8 45.Bc8 Kd7 46.B8c3 Ke7 47.Bd3?! Hb7 48.Bdc3 Hd8 49.f4 f6 50.Bc7+ Ke8 51.Bxg7 fxe5

topalovaronjan_1008

52.Bcc7 Kf8 53.Bh7 Kg8 54.Bcg7+ Kf8 55.Bd7 Kg8 56.Bxh6 Hf7 57.Bg6+ Kh8 58.Bf6 és sötét feladta

Caruana,F (2805) - Vachier-Lagrave,M (2723)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.g3 Fe6 9.Fg2 b5 10.0-0 Hbd7 11.Fe3 Fe7 12.Hd5 Hxd5 13.exd5 Ff5 14.f4 Vc8 15.Bc1 0-0 16.b3 exf4 17.Fxf4 Vc5+ 18.Hd4 Ff6 19.Fe3 Bfe8

caruanavachier_1009

20.Hxf5 Bxe3 21.Kh1 Be5 22.c4 b4 23.Vxh5 g6 24.Vg4 Bxf5 25.Bxf5 He5 26.Bxe5 Fxe5 27.Bf1 Vd4 28.Vxd4 Fxd4 29.Ff3 Be8 30.Kg2 Be3 31.Bd1 Fc5 32.h4 Kg7 33.g4 Bc3 34.Bd2 Fe3 35.Be2 a5 36.Fe4 Fd4 37.Ff3 Ff6 38.g5 Fd4 39.Fe4 Fe5 40.Ff3 Fd4 41.Fe4 Fe5 42.Ff3 Fd4 és döntetlen

Giri,A (2773) - Nakamura,H (2802)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.c3 d6 8.a4 Bb8 9.d4 Fb6 10.Ha3 0-0 11.axb5 axb5 12.Hxb5 Fg4 13.Fc2 exd4 14.cxd4

Alekszandr Griscsuk és Lékó Péter is a 14.Hbxd4 Hxd4 15.cxd4 Be8 16.Be1 Fxf3 17.gxf3 Hh5 változatot választotta Hikaru Nakamura ellen, aki a tromsői sakkolimpián maga is világossal játszotta a varit az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval szemben.

14...d5 15.e5 He4 16.Ba3 f6 17.exf6 Vxf6 18.Hc3 Fxf3 19.gxf3 Hxc3 20.bxc3 Vxf3 21.Vxf3 Bxf3 22.Kg2 Bbf8

girinakamura_1010

23.Fb3

Számításba jött a 23.h4 B3f6 24.Fg5 Bd6 25.Ba6 h6 26.Fc1 folytatás.

23...B3f5 24.Ba2 Ha5 25.Fc2 B5f6 26.Fd3 Hb7 27.Be1 Bf3 28.Bd2 Fa5 29.Fb2 c5 30.Fa6 Hd6

girinakamura_1011

31.dxc5 He4 32.Bxd5 Bxf2+ 33.Kg1 Bxb2 34.Fc4 Kh8 35.Bxe4 Bc2 36.Bf5 Bd8 37.Bd5 Bf8 38.Fd3 Bxc3 39.Kg2 h6 40.Ba4 Fd8 41.Be4 Ff6 42.Be6 Kg8 43.c6 Bc8 44.Bdd6 Bc5 45.Fa6 Ba8 46.Fe2 Kf7 47.Be3 Ba2 48.Kh3 Bac2 49.Ff3 B2c3

girinakamura_1012

50.Fd5+ Bxd5 51.Bxf6+ Kxf6 52.Bxc3 Bd8 53.Kg4 Bc8 54.c7 Ke6 55.Kh5 Kd6 56.Bd3+ Ke6 57.Bc3 Kd6 58.Bd3+ Ke6 59.Bc3 és döntetlen

Griscsuk,A (2781) - Hammer,J (2677)
Angol megnyitás [A22]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Hc3 Hb6 6.d3 Fe7 7.Hh3 g5 8.Hg1 h5 9.h3 Hc6 10.Fxc6+ bxc6 11.Hf3 f6 12.Fe3 Fxh3 13.Bxh3 g4 14.Bh1 gxf3 15.exf3 Fb4 16.Vb3 Hd5 17.Fd2 Fxc3 18.Fxc3 Hxc3 19.Vxc3 Vd5

griscsukhammer_1013

20.Bc1 h4?! 21.gxh4 0-0-0 22.Vxc6 Vxc6 23.Bxc6 Bxd3 24.Ke2 Bhd8 25.Bc2 B3d4 26.h5 B8d7 27.h6 Bh7 28.Bc6 Bd6 29.Bxd6 cxd6

griscsukhammer_1014

30.f4 Kd7 31.fxe5 dxe5 32.f4 Ke6 33.fxe5 fxe5 34.Ke3 Kf7 35.Ke4 Kg8 36.Kxe5 Bd7 37.Bg1+ Kh8 38.Bg7 Bd2 39.Bb7 a5 40.a4 Kg8 41.b3 Bh2 42.Bb6 Bd2 43.Bb5 Bd3 44.Ke4 Bh3 45.Kd4 Kh7 46.Kc4 Bh4+ 47.Kc3 Bh3+ 48.Kb2 Kxh6 49.Bxa5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az ausztriai Mayrhofenben zajló Mitropa Kupa hatodik fordulójában női válogatottunk ötödik győzelmét aratta, a csehek elleni 2-0-al megőrizte vezető pozícióját. Gara Tícia ötödször győzött, Rudolf Anna második nyerését könyvelhette el. Ifjúsági válogatottunk negyedik vereségét szenvedte el, Gledura Benjamin, Havasi Gergő és Kozák Ádám remizett, Korpa Bence kikapott. A házigazdák együttese öt meccspontra növelte előnyét a németek előtt. A hatodik játéknapon kétfrontos magyar-horvát találkozóra kerül sor.

A mérkőzés jól indult. Gledura Benjamin a Grünfeld védelmű partiban biztos kézzel vezette döntetlenre a partiját. Havasi Gergő egyre nagyobb fölénybe került. Kozák Ádám játszmája pontosztozkodást ígér, csak Korpa Bencéért kellett aggódni, aki a nyitást követően passzív állásba kényszerült. Sajnos Gergő kecsegtető esélyét elrontotta, többször is nyerőesélyt szalasztott el, lépésismétléssel lett döntetlen a spanyol megnyitású parti. Kozák Ádám remivel fejezte be a küzdelmet, Korpa Bence egyre nagyobb hátrányba került, a huszárvégjátékban nem találhatott mentséget.

Az osztrák csapat már öt pontra növelte előnyét. A svájciak elleni minimális nyerés nehezen született meg, éltáblásuk, Markus Ragger kikapott. Az éremért küzdő németek és a szlovákok is botlottak.

A 6. forduló eredményei:

Svájc – Ausztria  1,5 – 2,5

Szlovénia – Németország  2,5 – 1,5

Csehország – Magyarország  2,5 – 1,5

Vlastimil Babula (2552) – Gledura Benjamin (2486) döntetlen (Grünfeld védelem, 42)

Havasi Gergő (2355) – Tadeas Kriebel (2459) döntetlen (Spanyol megnyitás, 37)

Jiri Kociscak (2474) – Korpa Bence (2432) 1 – 0 (Bogoindiai védelem, 57)

Kozák Ádám (2340) – Vojtech Rojicek (2414) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 41)

Horvátország – Szlovákia  2,5 – 1,5

Franciaország – Olaszország  1,5 – 2,5

A 34. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Ausztria

 *

3

3

3

12

16.5

0

2

Németország

1

 *

2

3

7

13.5

1

3

Szlovákia

1

2

 *

3

7

13.5

1

4

Csehország

½

 *

2

1

3

7

11.5

0

5

Horvátország

2

 *

2

2

2

6

12.0

0

6

Olaszország

½

2

 *

5

11.5

0

7

Szlovénia

2

½

 *

2

2

5

10.5

0

8

Svájc

3

2

 *

2

4

11.5

0

9

Franciaország

1

2

2

 *

4

10.5

0

10

Magyarország

1

1

1

2

 *

3

9.0

0

A 7. forduló párosítása:

Olaszország – Svájc

Szlovákia – Franciaország

Magyarország – Horvátország

Németország – Csehország

Ausztria – Szlovénia

Női válogatottunk harmadik 2-0-s győzelmének örülhetett. Gara Tícia ötödik partiját is megnyerte, eddigi teljesítményének performance-pontszáma 2985! A vezércsere után átvettet a kezdeményezést, a világos gyalogszerkezeti gyengeségei, Tícia aktív hadereje eldöntötte a parti sorsát. Korán minőséget nyert Rudolf Anna, anyagi előnyét gond nélkül érvényesítette. Az olaszok egy pontra követik együttesünket.

A 6. forduló eredményei:

Svájc – Ausztria I. 1,5 – 0,5

Szlovénia – Németország  0 - 2

Csehország – Magyarország  0 - 2

Kristyna Novosadova (2211) – Gara Tícia (2333) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 51)

Rudolf Anna (2348) – Martina Fuskova (1969) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 50)

Horvátország – Szlovákia  0 - 2

Ausztria II. – Olaszország  0,5 – 1,5

A 12. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Magyarország

 *

1

2

2

2

11

10.0

0

2

Olaszország

 *

1

1

2

10

8.5

0

3

Németország

1

½

 *

2

1

2

8

8.0

0

4

Szlovákia

½

½

 *

1

2

2

7

7.5

0

5

Svájc

0

0

 *

1

2

½

5

5.0

2

6

Ausztria I

0

1

1

1

½

 *

5

5.0

0

7

Szlovénia

½

1

0

½

 *

1

4

4.5

0

8

Csehország

0

½

0

1

 *

1

2

4

4.5

0

9

Ausztria II

½

0

½

½

1

 *

2

3

4.5

0

10

Horvátország

0

0

1

0

0

 *

3

2.5

0

A 7. forduló párosítása:

Olaszország – Svájc

Szlovákia – Ausztria II.

Magyarország – Horvátország

Németország – Csehország

Ausztria I. - Szlovénia

Babula,V (2552) - Gledura,B (2486)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 a6

Érthetően a magyar sakkozók kedvence a magyar változat.

8.Fe2 b5 9.Vb3 c5 10.dxc5 Fe6 11.Vc2 Hbd7 12.Fe3 Bc8 13.Bd1 b4 14.Hd5 Hxd5 15.exd5 Hxc5 16.0-0 Hce4 17.Vd3 Vd6 18.g3

Számos játszma bizonyította, hogy világos nem reménykedhet előnyben a 18.Vxa6 Bc2 19.Hd4 Hc5 20.Vxd6 exd6 21.Hb5 Hfe4 változatban sem.

18...Bfd8 19.Ff4 Vb6 Alekszandr Griscsuk Tbilisziben a GP-versenyen Anish Girivel, korábban Jevgenyij Tomasevszkijjel Bakuban is a 19...Vxd5 20.Vxa6 Va8 21.Vxa8 Bxa8 22.Bxd8+ Bxd8 23.He5 folytatásban remizett. Világossal a 23.Bd1 Hd5 24.He5 változatra szavazott Jan Nepomnjacsijjal szemben.

20.Vxa6 Vxa6 21.Fxa6 Bc2 22.Bb1

babulagledura_990

22...Bc5 23.Fe3 Bcxd5 24.Bfc1 Hd6 25.Fc4 Bh5?!

Kiegyenlítést a 25...Hxc4 26.Bxc4 b3 27.a4 e5 változat biztosított volna.

26.Fe2

Figyelmet érdemelt a 26.Fb3 lépés.

26...Hfe4 27.g4 Bd5 28.Hc4 Fxc4 29.Bxc4

babulagledura_991

29...b3 30.axb3 Hd6 31.Bc7 e6 32.b4 Hb5 33.Bc5 Ff8 34.Bxd5 Bxd5 35.Bc1 Fxb4 36.Fh6 Bd8 37.He5 Fd6 38.Fg5 Ba8 39.Ff6 Hc7 40.Bc6 He8 41.Hd7 Hxf6 42.Hxf6+ és döntetlen

Havasi,G (2355) - Kriebel,T (2459)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 b5 9.Fc2 d5 10.Hbd2 d4 11.cxd4 exd4 12.Hb3 Fg4 13.h3 Fxf3 14.Vxf3 Hb4 15.Fd1 c5 16.a3 Hc6

havasikriebel_992

17.e5 Hd5 18.Ve4 Bc8 19.Fg4 Bc7 20.Fd2 Be8

havasikriebel_993

21.e6

Gergő a c5 gyalogot is tűz alá vehette volna a 21.Bac1 g6 22.Ff3 Hb6 23.Fxc5 Hc4 24.dxc4 Hxc5 25.cxb5 Bxe5 26.Vf4 változatban.

21...f5 22.Fxf5 Hf6 23.Vf3 Bc8 24.Bac1 Vb6

.

havasikriebel_994

25.Vg3

A bőség zavarában nehéz volt a választás. Két nagyon erős terv is a rendelkezésre állt. 25.Fg5 c4 26.dxc4 h6 27.Fxf6 Fxf6 28.e7; 25.Hxc5 Fxc5 26.e7 Bc7 27.Be6 Fxe7 28.Bexc6 Bxc6 29.Bxc6 Vd8 30.g4 is döntő előnyt adott volna.

25...Bf8 26.Fh6 He8 27.He4 Hd6 28.Vg4 He5 29.Fxh7+!? Kxh7 30.Bxe5 Fxe5 31.e7 Bxf2 32.Vxc8?

Az oly kecsegtető állást Gergő végképp remire rontotta. 32.Kxf2 Vxh6 33.Vf5+ Kg8 34.Vxe5 megőrizte volna az előnyt.

32...Vxh6 33.Kxf2 Ve3+ 34.Kf1 Vxd3+ 35.Kg1 Ve3+ 36.Kf1 Vd3+ 37.Kg1 Ve3+ és döntetlen

Kociscak,J (2474) - Korpa,B (2432)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 a5 10.Ff4 Hh5 11.Fc1 b5 12.He5 Fb7 13.Hxd7 Vxd7 14.c5 f5 15.Hd2 Fd8

Gata Kamsky hét éve Borisz Gelfand ellen a [5...Vc7 16.Hf3 Ff6 változatban küszködött.

16.Hf3 Hc7 17.He5 Ve7 18.a3 Hf6 19.Hg5 Ve8 20.Ff4 h6 21.Hd3 Fxf4 22.Hxf4 Hd7 23.Vc3 g5

Passzív állásából Bence szabadulni próbált.

24.Hd3 Vd8 25.f3 Vc7

korpa6_995

26.e4 Bae8 27.Be1 Fa6 28.exd5 exd5 29.Bxe8 Bxe8 30.Be1 Hf6 31.Fh3 Fc8 32.Bxe8+ Hxe8 33.Ve1 Hg7 34.He5 He6 35.Ve3 Hg7 36.Ff1 He6 37.Fh3 Hg7 38.Vd3 Fe6

korpa6_996

39.g4 Vc8 40.gxf5 Fxf5 41.Fxf5 Vxf5 42.Vxf5 Hxf5 43.Hxc6 Kf7 44.Ha7 Hxd4

korpa6_997

45.c6 He6 46.Hxb5 Ke7 47.b4 axb4 48.axb4 Hf4 49.Hd4 Kd6 50.b5 Kc7

korpa6_998

51.Kf2 Kb6 52.Kg3 Hg6 53.Kg4 He7 54.Kh5 Kc5 55.c7 Hc8 56.Hf5 d4 57.Hxd4 és sötét feladta

Kozák,Á(2340) - Rojicek,V (2414)
Nimzoindiai védelem [E59]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 Hc6 8.a3 Fxc3 9.bxc3 dxc4 10.Fxc4 Vc7 11.Fe2 e5 12.d5 e4 13.dxc6 Hg4 14.g3 exf3 15.Hxf3 He5 16.Fg2 Hxc6 17.e4 Fe6 18.Va4 Va5 19.Vxa5 Hxa5 20.Fg5 f6 21.Ff4 Hc4 22.Bfe1 He5 23.a4 Bad8 24.Fe3 b6 25.a5 Hc4 26.axb6 Hxe3 27.Bxe3 axb6 28.Bb1 Fa2 29.Ba1 Ff7 30.Bb1 Fa2 31.Ba1 Ff7 32.Bb1 Bd6 33.f4 Bfd8 34.e5 fxe5 35.fxe5 Bd1+ 36.Be1 Bxe1+ 37.Bxe1 Fe6 38.Bb1 Bb8 39.Fc6 Fc4 40.Kf2 b5 41.Ke3 és döntetle

Novosadova,K (2211) - Gara,T (2333)
Szicíliai védelem [B35]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 g6 5.Hc3 Fg7 6.Fe3 Hf6 7.Fc4 0-0 8.Fb3 a5 9.0-0 a4 10.Hxa4 Hxe4 11.c4 d6 12.Be1 Ba6 13.Fc2 Hf6 14.f3 Fd7 15.Hc3 Hxd4 16.Fxd4 Fc6 17.b4 Ba8 18.b5 Fd7 19.Vd2 Fe6 20.Fb3 Hd7 21.Fxg7 Kxg7 22.Vd4+ Kg8 23.He4 Vc7 24.Hg5

novosadovagara_999

24...Vc5!

A vezércserével Tícia átvette a kezdeményezést, a világos gyalogszerkezet gyengeségei remek célpontot jelentettek.

25.Hxe6 fxe6 26.Vf2 Vxf2+ 27.Kxf2 Hc5 28.Bad1 Kg7 29.Be3 Bf6 30.Bd2 g5 31.g3 h5 32.Fd1 e5 33.Kg2 h4 34.g4

novosadovagara_1000

34...Bf4 35.He2 Kf6 36.h3 Bd4 37.Bc2 He6 38.Kf2 b6 39.Ff1 Hf4

Jóval erősebb volt a 39...Bd1 40.a3 Ba1 41.Bcc3 Hf4 42.Bb3 Ba4 folytatás.

40.Ke1 Ba4 41.a3 e4 42.Bd2 Bxd2 43.Kxd2 exf3 44.Bxf3 Ke5 45.Kc2 Ke4 46.Bb3 Kd4 47.Kd2 e5 48.Bc3 e4 49.Bb3 d5 50.cxd5 Hxd5 51.Kc2 He3+ és világos feladta

Rudolf,A (2348) - Fuskova,M (1969)
Vezérindiai védelem [E14]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.e3 b6 4.Fd3 Fb7 5.0-0 c5 6.c4 Fe7 7.Hc3 Hc6 8.d5 Hb4 9.Fe2 exd5 10.a3 d4 11.exd4 cxd4 12.Hxd4 Ha6 13.Hf5 0-0 14.Ff4 Hc5? 15.Hxe7+

A minőségnyerés eldöntötte a parti sorsát.

15...Vxe7 16.Fd6 Ve6 17.Fxf8 Bxf8 18.Be1 Fc6 19.Vc2 Be8 20.b4 Hb7 21.Vd2 Vf5 22.f3 Hd8 23.Fd3 Bxe1+ 24.Bxe1 Vh5 25.Vf4 He6 26.Vb8+ Hf8 27.He4 Fxe4 28.Fxe4 Vg5 29.f4 Vg4 30.Ff3 Vf5 31.Vxa7 Vxf4 32.Vxb6 Vxc4 33.Vc5 Vxc5+ 34.bxc5 He6 35.a4 Hxc5 36.a5 Kf8 37.Fb7 He8 38.Bc1 d6 39.a6 Hc7 40.a7 Ke7 41.a8V Hxa8 42.Fxa8 Ke6 43.Be1+ Kf6 44.Fd5 He6 45.g3 h6 46.Kf2 g6 47.Ke3 Ke5 48.Bd1 Hg5 49.h4 He6 50.Fc4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Stavangerben, a Grand Chess Tour első versenyének harmadik fordulójában az amerikai Hikaru Nakamura legyőzte az időzavarban nagyot hibázó olasz Fabiano Caruanát. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov sötéttel játszva gyorsan nyert a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. A kettős vereséggel rajtoló norvég világbajnok Magnus Carlsen fonalas nyerést hagyott ki a holland Anish Girivel vívott csatájában. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand az orosz Alekszandr Griscsukkal, az örmény Levon Aronjan a norvég Jon Ludvig Hammerrel osztozott meg a ponton. Nakamura és Topalov vezet félpontos előnnyel Giri előtt. A viadal negyedik játéknapján csap össze Anand és Carlsen.

A viadal harmadik fordulójában két győztes partit láttunk, Hikaru Nakamura és Veszelin Topalov második nyerését érte el, de a játéknap legérdekesebb partiját Magnus Carlsen és Anish Giri játszotta. A verseny honlapján olvashatjuk a Norvég Sakkszövetség elnökének, Jøran Aulin-Janssonnak a levelét, amelyben a rendezők és a főbíró nevében elnézést kér, hogy nem tájékoztatták megfelelően a résztvevőket a megváltozott időkontrollról, s ennek éppen a hazai pályán játszó norvég világbajnok esett áldozatául.

Magnus Carlsent a levél aligha kárpótolja Topalovtól elszenvedett vereségéért, a világbajnok az utolsó helyen áll. Anish Giri nehéz perceket élt át a világelsővel szemben. Gyalogáldozattal próbált szabadulni hátrányos állásából, de elegendő ellenértéket nem kapott. Carlsen a 38. lépésben látványos nyerést szalasztott el, a végjátékban három gyalogja volt ellenfele huszárjával szemben, de Giri pontos védekezéssel kiharcolta a döntetlent.

Nakamura értékes győzelmet aratott, ehhez Fabiano Caruana hathatós segítséget nyújtott, az egyenlő esélyű bástyavégjátékban időzavarban  „öngyilkos” lépést húzott. Az amerikai sakkozó bástyája betört sötét állásába, a világbajnok-jelöltek csatájában Caruana már nem találhatott védelmet.

A francia Maxime Vachier-Lagrave könnyen megadta magát Veszelin Topalov elleni, megnyitáselméleti szempontból is fontos partiban. Vachier-Lagrave a 22. lépésben nagyot hibázott, átengedte a kezdeményezést, hat lépéssel később fel is adta a partit.

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand és az orosz Alekszandr Griscsuk a szicíliai védelem Szvesnyikov változatában csatázott, sötét elegendő ellenjátékhoz jutott, az érdekes parti pontosztozkodással zárult.

A norvég Jon Ludvig Hammer az örmény Levon Aronjannal szemben jól védekezett, a nyílt c vonal elfoglalása kevés volt a győzelem kivívásához.

A 3. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2804) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)

Magnus Carlsen (norvég, 2876) – Anish Giri (holland, 2773) döntetlen (Szicíliai védelem, 76)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2802) – Fabiano Caruana (olasz, 2805) 1 – 0 (Angol megnyitás, 56)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2723) – Veszelin Topalov (bolgár, 2798) 0 – 1 (Félszláv védelem, 28)

Levon Aronjan (örmény, 2780) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677) döntetlen (Angol megnyitás,

A verseny állása:

1-2. Hikaru Nakamura és Veszelin Topalov 2,5 pont

3. Anish Giri 2

4-6. Viswanathan Anand, Maxime Vachier-Lagrave és Fabiano Caruana 1,5

7-9. Alekszandr Griscsuk, Jon Ludvig Hammer és Levon Aronjan 1

10. Magnus Carlsen 0,5

A 4. forduló párosítása:

Alekszandr Griscsuk – Jon Ludvig Hammer

Veszelin Topalov – Levon Aronjan

Fabiano Caruana – Maxime Vachier-Lagrave

Anish Giri – Hikaru Nakamura

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen

Carlsen,M (2876) - Giri,A (2773)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.c3 Hgf6 5.Ve2 a6 6.Fa4 b5 7.Fc2 e6 8.d4 Fb7 9.0-0 Fe7 10.Be1 0-0 11.Hbd2 cxd4 12.cxd4 Bc8 13.Hf1 Be8 14.Hg3 Ff8 15.Fe3 Bc7 16.Fd3 e5

carlsengiri_977

17.d5 Hc5 18.Fc2 b4 19.a3 b3 20.Fxc5

A rajtnál elszenvedett kettős vereség után Magnus kevésbé bízott a 20.Fd3 Hfd7 21.Bac1 Vb8 22.Hd2 pozíciós folytatásban?

20...Bxc5 21.Fxb3 Vb6 22.Fc4 Bec8 23.Fd3 g6 24.Hf1 Fh6 25.He3 a5

carlsengiri_978

26.b4 axb4 27.axb4 B5c7 28.b5 Vc5 29.h3 Hh5 30.Vb2 Vb6 31.Vb4 Fxe3 32.Bxe3 Bc3 33.Bae1 f5?

carlsengiri_979

34.exf5 Hf4 35.Fe4 B3c5 36.fxg6 hxg6 37.Fxg6!

Tetszetős áldozat, de Girinek nem lett volna mentsége a 37.Hh4 Vxb5 (37...Bxb5 38.Va4) 38.Vxb5 Bxb5 39.Hxg6 Hxg6 40.Bg3 változatban sem.

37...Bxb5

carlsengiri_980

38.Ve4?

A világbajnok jobb mentális állapotban gond nélkül megtalálta volna a 38.Ff7+!! Kxf7 39.Ve4 folytatást. Nincs védelem a 40.Vf5+, illetve a 40.Hg5 ellen. 39...Bg8 40.Vf5+ Ke7 41.Vxf4 Fxd5 42.Hxe5 dxe5 43.Bxe5+ Kd8 44.Bd1 Vc6 45.Ve4 az egyik látványos nyerés.

38...Bf8 39.Hxe5?!

Magnust elragadta a hév, de többé nyerése már nem volt.

39...dxe5 40.Bg3 Bxd5 41.Vb1 Vxb1 42.Fxb1+ Kh8 43.Fe4 Bd7 44.Fxb7 Bxb7 45.Bxe5 Bh7 46.Be4 Bhf7 47.Kh2 Kh7 48.Bf3 Kg6 49.h4

carlsengiri_981

49...Hh5 50.Bxf7 Bxf7 51.Be2 Hf4 52.Bd2 Hh5 53.g3 Hf6 54.Kg2 Bd7 55.Ba2 Bd5 56.Ba4 Be5 57.g4 Be4 58.Bxe4 Hxe4

carlsengiri_982

59.Kf3 Hd6 60.Kf4 Hf7 61.Ke4 Kf6 62.f4 Hd6+ 63.Kd5 Hb5 64.h5 Hc3+ 65.Kd4 Hb5+ 66.Kc4 Hd6+ 67.Kc5 Ke6 68.Kc6 Hf7 69.Kc7 Hh6 70.g5 Hf7 71.g6 Hh6 72.Kd8 Kf5 73.Ke7 Kxf4 74.Kf8 Kg5 75.g7 Kxh5 76.g8V Hxg8 és döntetlen

Nakamura,H (2802) - Caruana,F (2805)
Angol megnyitás [A38]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 Hc6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 g6 7.0-0 Fg7 8.Hxd5 Vxd5 9.d3 0-0 10.Fe3 Fd7 11.Hd4 Vd6 12.Hxc6 Fxc6 13.Fxc6 Vxc6 14.Bc1 Va6 15.Vb3

Hikaru Nakamura többet szeretett volna elérni, mint a jól ismert változat, a 15.Bxc5 b6 16.Bc4 Vxa2 17.Bb4 Bac8 folytatás kínálta egyenlő állás.

15...b6 16.Bc4 Bfd8 17.Bfc1 Bd7 18.a3 Bad8 19.Bf4 Ff6 20.h4 Vb7 21.Bc2 Vb8 22.Bf3 Bd5 23.Fg5 Vd6 24.Fxf6 exf6 25.Va4 a5 26.Vf4 f5 27.Vxd6 B8xd6 28.Bf4 Bd4 29.Bxd4 Bxd4 30.Kg2 Kg7 31.Bc3 Kf6 32.e3 Bd6 33.Kf3 Ke5 34.a4 Kd5 35.Ke2 Bd7 36.Kd2 h6 37.Bc1 Kc6 38.Kc3

nakamuracaruana_983

38...b5?!

Fabiano Caruana ritkán hibázik ilyen egyszerűnek tűnő pozícióban.

39.axb5+ Kxb5 40.b3

nakamuracaruana_984

40...g5?

Ez már harakiri, önként nyitott vonalat a világos bástyának a betörésre.

41.hxg5 hxg5 42.Bh1 Ba7 43.Bh7 f4 44.gxf4 gxf4

nakamuracaruana_985

45.e4! a4 46.bxa4+ Bxa4 47.Bxf7 Ba3+ 48.Kd2 Ba2+ 49.Ke1 Ba3 50.Ke2 Ba2+ 51.Kf3 Bd2 52.Bd7 Kc6 53.Bd5 Kb6 54.e5 Kc6 55.Bd8 Kc7 56.Bd6 és sötét feladta

Vachier-Lagrave,M (2723) - Topalov,V (2798)
Félszláv védelem [D48]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Fd3 dxc4 7.Fxc4 b5 8.Fd3 Fb7 9.0-0 a6 10.e4 c5 11.d5 Vc7 12.dxe6 fxe6 13.Fc2 Fd6 14.Hg5 Hf8 15.f4 0-0-0 16.Ve1 e5

vachiertopalov_986

17.f5?!

A centrum lezárása Veszelin Topalov malmára hajtotta vizet. A 17.Hd5 Hxd5 18.exd5 exf4 19.Fd2 folytatásban bonyolult csata alakul ki.

17...h6 18.Hf3 H8d7 19.Kh1 Bhe8 20.Fd2 Vc6

A bolgár exvilágbajnok a jövőre gondolt, a nagyátlóra helyezkedett vezérével.

21.Bd1 Hb6

vachiertopalov_987

22.Hd5?

A francia nagymester nagy segítséget nyújtott.

22...Hbxd5 23.exd5 Vd7 24.Fa5

vachiertopalov_988

24...e4! 25.Hg1 Fc7 26.d6 Fxa5 27.Vxa5 e3! 28.He2? Vc6 és világos feladta

Anand,V (2804) - Griscsuk,A (2781)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c3 Fg5 12.Hc2 Bb8 13.a4 bxa4 14.Hcb4 Hxb4 15.cxb4 0-0 16.Bxa4 a5 17.h4 Fh6 18.b5 Fd7 19.Hc3 d5 20.exd5 Kh8 21.Fe2 f5 22.g3 Vb6 23.0-0 Bbd8 24.Kg2 Fc8 25.f4 Bfe8 26.fxe5 Bxe5 27.Vd4 Vf6 28.Bc4 Fd7 29.Bf3

anandgriscsuk_989

29...Fxb5 30.Hxb5 Bxe2+ 31.Kh3 Bxb2 32.Bc6 Vxd4 33.Hxd4 Bd2 34.He6 Be8 35.Bxf5 g6 36.Bf6 Kg8 37.d6?! Fg7 38.Hxg7 Kxg7 39.Bf4 Kg8 40.Bc7 Bxd6 41.Bff7 és döntetlen

Aronjan,L (2780) - Hammer,J (2677)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 Hb6 7.0-0 Fe7 8.a3 0-0 9.d3 Fe6 10.Fe3 Hd5 11.Fd2 f6 12.Vc2 Hb6 13.b4 Hd4 14.Hxd4 exd4 15.Ha4 Fd5 16.Hxb6 cxb6 17.Fxd5+ Vxd5 18.Bfc1 Vd7 19.Vc7 Bad8 20.Bc2 Kf7 21.Bac1 g5 22.Vxd7 Bxd7 23.Bc7 Bfd8 24.g4 f5 25.h3 b5 26.Kg2 Ke6 27.Bxd7 Bxd7 28.Kf3 Kf6 29.Bg1 Fd8 30.Fc1 Kg6 31.gxf5+ Kxf5 32.Bg4 Ff6 33.Fb2 Bd8 34.Be4 h5 35.Kg3 Fe5+ 36.Kg2 Ff6 37.Kf1 Bd7 38.Ke1 Bd8 39.Kd1 Bd7 40.Kc2 Bd8 41.Kb3 Kg6 42.f3 Kf5 43.a4 bxa4+ 44.Kxa4 a6 45.Kb3 b5 46.Kc2 Bc8+ 47.Kd1 Bd8 48.Fc1 Ba8 49.Fd2 Bg8 50.Fc1 Ba8 51.Fb2 Bd8 52.Kc2 Bc8+ 53.Kd2 Bd8 54.Kd1 Bd6 55.Fc1 Bd8 56.Fb2 Bd6 57.Fc1 Bd8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az ausztriai Mayrhofenben zajló Mitropa Kupa ötödik fordulójában női válogatottunk negyedik győzelmével, a szlovénok elleni 1,5-0,5-ös nyeréssel megőrizte vezető pozícióját. Vajda Szidónia reményteljes állását remire rontotta, de Gara Tícia győzelemre vezette haderejét. Ifjúsági válogatottunk 2-2-es eredményt ért el a szlovénokkal szemben. Gledura Benjamin kubai versenyéről hazaérkezve az éltáblán váltotta Havasi Gergőt, remizett. Kozák Ádám remek győzelme ellensúlyozta Kántor Gergely vereségét, Korpa Bence partija döntetlennel zárult. A házigazdák együttese három meccspontra növelte előnyét a németek előtt. A hatodik játéknapon kétfrontos cseh-magyar találkozóra kerül sor.

A szlovénok elleni találkozón megerősödött összeállításban küzdött válogatottunk. Gledura Benjamin első partiját játszotta, míg az éltáblán négy meccsen is hősiesen küzdő Havasi Gergő pihenőnaphoz jutott. Gledura a skót négyeshuszárjátékban a biztonságot tűzte zászlajára, a célul megjelölt remit elérte. A másik világos táblán sem volt okunk aggodalomra, a legjobb pontszerző Korpa Bence szállította a döntetlent.

Kántor Gergely túlzottan passzív játéka nem vezethetett eredményre, de Kozák Ádám a negyedik táblán a jó felkészülés eredményeként a nyitásból jól jött ki, a végjátékban pedig remekelt 13 éves titánunk. Ádám megbirkózott a teherrel, hogy partiján múlott a találkozó döntetlenre mentése, az egy meccspont, első győzelmének örülhetett.

Ribli Zoltán olimpiai bajnokunk szakmai irányításával a házigazdák együttese immár 3 meccsponttal vezet a németek előtt. Rendkívül szoros a középmezőny. Ifjú titánjaink az első három helyezett csapattól szenvedtek vereséget, a hajrában remélhetően előrelépnek.

Az 5. forduló eredményei:

Franciaország – Svájc  2 - 2

Olaszország – Horvátország  2 - 2

Szlovákia – Csehország  3,5 – 0,5

Magyarország – Szlovénia  2 - 2

Gledura Benjamin (2486) – Jure Borisek (2571) döntetlen (Skót négyeshuszárjáték, 43)

Matej Sebenik (2512) – Kántor Gergely (2416) 1 – 0 (Réti megnyitás, 38)

Korpa Bence (2432) – Borisz Markoja (2372) döntetlen (Angol megnyitás, 30)

Jernej Spalir (2361) – Kozák Ádám (2340) 0 – 1 (Félszláv védelem, 53)

Németország – Ausztria  1 - 3

A 34. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Ausztria

 *

3

3

3

10

14.0

0

2

Németország

1

 *

2

3

7

12.0

1

3

Szlovákia

1

2

 *

3

7

12.0

1

4

Csehország

½

 *

1

2

3

5

9.0

0

5

Svájc

3

 *

2

2

4

10.0

0

6

Horvátország

2

2

 *

2

2

4

9.5

0

7

Franciaország

1

2

 *

2

4

9.0

0

8

Olaszország

½

2

 *

3

9.0

0

9

Szlovénia

2

2

½

 *

2

3

8.0

0

10

Magyarország

1

1

1

2

 *

3

7.5

0

A 6. forduló párosítása:

Svájc – Ausztria

Szlovénia – Németország

Csehország – Magyarország

Horvátország – Szlovákia

Franciaország - Olaszország

Női válogatottunk negyedik győzelmét aratta a játéknapon, a címvédő olaszokkal szemben tartja egypontos előnyét. Vajda Szidónia kecsegtető állását remire rontotta, Gara Tícia negyedik partijának megnyerésével biztosította be a két meccspontot. Az első hely sorsát alighanem az utolsó fordulóbeli magyar-olasz meccs dönti el.

Az 5. forduló eredményei:

Ausztria II. – Svájc  0 - 2

Olaszország – Horvátország  2 - 0

Szlovákia – Csehország  2 - 0

Magyarország – Szlovénia  1,5 – 0,5

Vajda Szidónia (2351) – Laura Unuk (2121) döntetlen (Panov támadás, 44)

Ivana Hrescak (2057) – Gara Tícia (2333) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 44)

Németország – Ausztria I.  1 - 1

A 12. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

1

Magyarország

 *

1

2

2

9

8.0

2

Olaszország

 *

1

1

2

8

7.0

3

Németország

1

½

 *

1

2

6

6.0

4

Szlovákia

½

½

 *

1

2

5

5.5

5

Ausztria I

0

1

1

1

 *

5

4.5

6

Szlovénia

½

1

½

 *

1

4

4.5

7

Csehország

½

0

 *

1

1

2

4

4.5

8

Ausztria II

½

½

1

 *

0

2

3

4.0

9

Svájc

0

0

1

2

 *

½

3

3.5

10

Horvátország

0

1

0

0

 *

3

2.5

A 6. forduló párosítása:

Svájc – Ausztria I.

Szlovénia – Németország

Csehország – Magyarország

Horvátország – Szlovákia

Ausztria II. – Olaszország

Gledura,B (2486) - Borisek,J (2571)
Skót négyeshuszárjáték [C47]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.d4 exd4 5.Hxd4 Fb4 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 0-0 8.0-0 d5 9.exd5 cxd5 10.Fg5 c6 11.Vf3 Bb8 12.Fxf6 Vxf6 13.Vxf6 gxf6 14.He2 Fd6 15.b3 c5 16.Bad1 Fg4 17.c4 d4 18.h3 Fxe2 19.Fxe2 Fc7 20.Fd3 Fa5 21.g3 Bfe8 22.Kg2 Bb6 23.Kf3 Fc3 24.Bc1 Ba6 25.Fb1 Fb4 26.a4 Bb6 27.Fc2 h6 28.Bcd1 Kf8 29.h4 Fc3 30.g4 Be5 31.Bb1 Ke7 32.Fd3 Kd8 33.Bfc1 Bbe6 34.Bc2 Kc7 35.a5 Ba6 36.Ba2 Bxa5 37.Bxa5 Fxa5 38.Ba1 Kb6 39.Fe4 Fc3 40.Ba2 a5 41.Be2 Kc7 42.Ff5 Kd6 43.Bxe5 Kxe5 és döntetlen

Sebenik,M (2512) - Kántor,G (2416)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 c6 3.Fg2 Fg4 4.0-0 Hf6 5.d3 Hbd7 6.h3 Fh5 7.Ve1 e5 8.e4 dxe4 9.dxe4 Fc5 10.a4 0-0 11.Ha3 Be8 12.Hh4 Vc7 13.Hc4 a5 14.Fd2 b6 15.Kh1 Bad8 16.b3 Ff8 17.Fc3 Be6 18.f3 Bde8 19.Bd1 Hc5 20.Bf2 Hfd7

Kántor Gergely passzívan várakozott.  A 20...b5 21.He3 Hcxe4 22.fxe4 Fxd1 23.Hxd1 bxa4 24.bxa4 Bb8 folytatás érdemelt figyelmet.

21.Bfd2 f6 22.Hf5 Hb8

sebenijkantor_967

23.Hcd6!? Fxd6?! 24.Hxd6 Bf8 25.Ve3 Hba6? 26.Ff1 Kh8

sebenijkantor_968

27.Fc4 Fg6 28.Fxe6 Hxe6 29.Fb2 Hac5 30.Hf5 Fh5 31.Fa3 Vf7 32.Fxc5 Hxc5 33.Bd8 Vg8 34.Bxf8 Vxf8 35.Bd6 g6?

sebenijkantor_969

36.Vh6! Fxf3+ 37.Kh2 Vxh6 38.Bd8+ és sötét feladta

Korpa,B (2432) - Markoja,B  (2372)
Angol megnyitás [A21]

1.c4 g6 2.g3 Fg7 3.Fg2 e5 4.Hc3 d6 5.d3 f5 6.e4 Hf6 7.Hge2 0-0 8.0-0 c6 9.h3 Ha6 10.exf5 Fxf5 11.d4 Vc8 12.g4 Fe6

korpa5_966

13.d5 cxd5 14.Hxd5 Hxd5 15.Fxd5

Jobb volt a 15.cxd5 Ff7 16.Hc3 folytatás.

15...Hb4 16.Hc3 Fxd5 17.cxd5 Vc4 18.Vb3 b5

A szlovén sakkozó a 18...Bac8 19.Vxc4 Bxc4 változatban több reményt táplálhatott volna.

19.Vxc4 bxc4 20.Bb1 Bf3 21.Fe3 e4 22.Hxe4 Hxd5 23.Hxd6 Hxe3 24.fxe3 Bxe3 25.Hxc4 Bxh3 26.Kg2 Bd3 27.Bbd1 Bad8 28.Bxd3 Bxd3 29.b3 h5 30.gxh5 gxh5 és döntetlen

Spalir,J (2361) – Kozák, Á(2340)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.g4 h6 8.Bg1 e5 9.cxd5 cxd5 10.Hb5 Fb8 11.g5 hxg5 12.Hxg5 e4 13.Fd2 Hb6 14.Bc1 Ff5

Új gondolat a korábban gyakran játszott 14...Fd7 15.Vc5 Fc6 16.Fb4 helyett.

15.Hc7+

Számításba jött a 15.Fb4 Hfd7 16.Vb3 a6 17.Hc3 folytatás.

15...Fxc7 16.Vxc7 Vxc7 17.Bxc7 Hfd7 18.Bg3 Bb8 19.Hh3 Kd8 20.Bc1 f6 21.f4 g6 22.b3 Ke7 23.Fb4+?! Kf7 24.Bc2 Bbc8 25.Bxc8? Hxc8

Kozák Ádám pontos játékkal előnybe került, nagy felelősség hárult rá, hiszen győzelme a többi játszma állásának alapján a döntetlent, az egy meccspontot jelentette volna…

spalirkozak_970

26.Hf2 Bxh2 27.Bg2 Bxg2 28.Fxg2 g5 29.fxg5 fxg5 30.Hd1 Hf6 31.Hc3 Fd7 32.a4 He7 33.Fc5 b6 34.Fa3 Hf5 35.Ke2

spalirkozak_971

35...g4 36.Fc1 g3 37.Kf1 Fe6 38.Hb5 Hg4 39.Hxa7 Hgxe3+ 40.Kg1 Hc2 41.Hc6 Fd7 42.He5+ Ke6 43.Hxd7 Kxd7 44.Fh3 Hcxd4 45.Fb2

spalirkozak_972

45...Kc6 46.b4 e3 47.Kg2 e2 48.Fc3 Kd6 49.Fg4 He3+ 50.Kxg3 Hxg4 51.Kxg4 Hc2 52.a5 b5 53.a6 Ke5 53...Kc6 és sötét feladta

Vajda,Sz (2351) - Unuk,L (2121)
Panov támadás [D42]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.e3 c5 4.c4 cxd4 5.exd4 d5 6.Hc3 Fe7 7.cxd5 Hxd5 8.Fd3 Hc6 9.a3 0-0 10.0-0 f5 11.Fc4 Ff6 12.Hxd5 Jobb volt a [12.Be1 Hce7 13.Ve2 folytatás.] 12...exd5 13.Fa2 f4?! 14.h3

Szidónia a gyalogáldozat elfogadására, 14.Fxf4-re a 14...Fg4 15.Vd3 Fxf3 16.Vxf3 Fxd4 17.g3 változatban kevesebb esélyt látott.

14...Vd6 15.Be1 Fe6 16.b4 Bae8? 17.b5 He7 18.Fd2 Bf7 19.Va4

Éltáblásunk számos jó folytatás között választhatott.

19...b6

vajdaunuk_973

20.Fxf4 Vxf4 21.Bxe6 Bef8 22.Bae1 Hf5 23.Be8

Mi szólt a 23.Fxd5 Hxd4 24.Hxd4 Fxd4 25.Kh1 Fc5 26.B6e4 folytatás ellen?

23...Hxd4? 24.Bxf8+?!

Kimaradt az azonnali nyerés a 24.Kf1 He6 25.Vxf4 Hxf4 26.g3 Hd3 27.B1e3 változatban.

24...Bxf8 25.Fxd5+ Kh8 26.Vxa7 Hxf3+ 27.Fxf3 Fd4 28.Vd7 Vd2 29.Be8 Vxf2+ 30.Kh2 Fc5 31.Bxf8+ Fxf8 32.Ve8 Vc5 33.Fd5 Ve7 34.Vxe7 Fxe7 35.a4 Fd6+ 36.g3 g5 37.Kg2 Kg7 38.Kf3 Kf6 39.Kg4 h6 40.Fc6 Fc7 41.h4 Fd6 42.Kf3 Ke5 43.Kg4 Kf6 44.Kf3 Ke5 és döntetlen

Hrescak,I (2057) - Gara,T (2333)
Nimzoindiai védelem [E46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Hge2 Be8 6.a3 Ff8 7.d5 d6 8.Hg3 exd5 9.cxd5 g6 10.Fc4 c5 11.0-0 h5 12.f3 Fg7 13.e4 Hbd7 14.Fg5 a6 15.a4 Vc7 16.Vd2 Bb8 17.Bae1 He5 18.Fe2 c4 19.f4 Heg4 20.Kh1 Hh7 21.Fh4 b5 22.axb5 axb5 23.Fxg4 Fxg4 24.f5?

gara5_974

24...b4! 25.Hd1 c3 26.Vc1 Fxd1 27.Bxd1 c2 28.Bd3 Vc4 29.Bdf3 Bbc8 30.f6 Ff8 31.Be1

gara5_975

31...Be5

Nem volt könnyű lemondani a 31...Vxd5 32.exd5 Bxe1+ 33.Vxe1 c1V 34.Hf1 Vxb2 megoldásról?

32.b3 Vc5!?

A könnyen nyerhetőnek értékelhető állásban Tícia bizonytalankodott. 32...Va6 33.Bf2 Vd3 34.Bf3 Vd4 figyelmet érdemelt.

33.Hf1 Vc7 34.Fg3 Hg5 35.Bfe3 Bee8 36.Fh4? Be5?

Tícia a 36...Fh6 37.B3e2 Vc3 38.Fxg5 Fxg5 39.Vxg5 c1V folytatással beírhatta volna a pontot.

37.Fg3?

A szlovén sakkozónő a [7.Fxg5 Bxg5 38.B3e2 Be5 39.He3 Fh6 40.Vxc2 változatban egyenlő esélyeket érhetett volna el.

37...Bee8!?

Időzavarban nehéz olyan döntést hozni, mint a 37...Bxe4 38.Bxe4 Hxe4 39.Bxe4 Vc3 folytatás.

38.Fh4 Fh6 39.Bg3 Be5 40.h3 Kh7 41.Fxg5 Fxg5 42.Bxg5 Bxg5 43.He3 Vc3 44.Hc4

gara5_976

44...Bxc4! és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Stavangerben, a „Grand Chess Tour” három versenyből álló sorozatának első tornáján a norvég világbajnok Magnus Carlsen második partiját is elvesztette. A nyitányon elszenvedett balszerencsés veresége nagyon meglátszott mai játékán, szinte ellenállás nélkül vesztett az olasz Fabiano Caruana ellen. A spanyol megnyitás berlini változatában a világbajnokjelölt lépésről-lépésre fokozta előnyét, könnyed játékkal kényszerítette megadásra a világelsőt. Döntetlennel zárult a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az amerikai világbajnokjelölt Hikaru Nakamura játszmája. Örökös sakkal ért véget az orosz Alekszandr Griscsuk és az örmény Levon Aronjan küzdelme. Megosztozott a ponton a holland Anish Giri és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, pontos védekezéssel harcolta ki a döntetlent a francia Maxime Vachier-Lagrave a norvég Jon Ludvig Hammerrel szemben.

Az olasz Fabiano Caruana és a norvég világbajnok Magnus Carlsen huszadik klasszikus gondolkodású idejű partijukat játszották. Carlsen 7-4-re vezetett, nyolcszor megosztoztak a ponton. A samkiri Gasimov emlékversenyen is a világelső sötéttel játszott, holland védelmű partiban győzött. Ezúttal Caruana a spanyol megnyitás mellett döntött, Carlsen a berlini változat mellett. Nem lehetett könnyű éjszakája Carlsennek az első fordulóban elszenvedett veresége miatt, nyert állásban lépte túl a gondolkodási időt, nem ismerte az időbeosztást, vagy a játszma hevében elfelejtkezett róla?

A „berlini fal” nem bírta ki a mai csatát, Caruana nagyon egyszerű eszközökkel került előnybe, sötét megtépázott gyalogszerkezetének gyengeségeit kihasználva lépésről-lépésre került egyre nagyobb előnybe, hibátlanul játszva kényszerítette megadásra a norvég világbajnokot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a spanyol megnyitású játszmában kezdeményezésért gyalogot áldozott az amerikai Hikaru Nakamurával vívott küzdelemben. A Grand Prix-sorozat ezüstérmese visszaadta a gyalogot, némi nehézséggel meg kellett birkóznia, de végül elérte a döntetlent.

Az első fordulóban vesztes orosz Alekszandr Griscsuk és az örmény Levon Aronjan összecsapása érdekes taktikai csatát hozott. Aronjan tisztet, majd bástyát is áldozott, Griscsuk elgendő ellenértéket kapott a vezérért, örökös sakk lett a küzdelmük vége.

A generációs párbajban, a holland Anish Giri és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand párharcában Giri gyalogáttöréssel minőséget nyert. Vishy elegendő ellenjátékot kapott, veszélyessé is válhattak volna összekötött szabadgyalogjai. Giri visszaadta az anyagot, a bástyavégjátékban kiharcolta  a döntetlent.

A francia Maxime Vachier-Lagrave örülhetett a reminek a norvég Jon Ludvig Hammerrel vívott ütközetében. Hammer szabadgyalogját a különböző színű futóknak hála időben feltartóztatta, majd pontos számítással remihez vezetett a lebonyolítás.

A 2. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781) – Levon Aronjan (örmény, 2780) döntetlen (Angol megnyitás, 30)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2723) döntetlen (Angol megnyitás, 61)

Veszelin Topalov (bolgár, 2798) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2802) döntetlen (Spanyol megnyitás, 52)

Fabiano Caruana (olasz, 2805) – Magnus Carlsen (norvég, 2876) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 45)

Anish Giri (holland, 2773) – Viswanathan Anand (indiai, 2804) döntetlen (Angol megnyitás, 53)

A verseny állása:

1-5. Hikaru Nakamaura, Anish Giri, Veszelin Topalov, Maxime Vachier-Lagrave és Fabiano Caruana 1,5 pont

6. Viswanathan Anand 1

7-9. Jon Ludvig Hammer, Alekszandr Griscsuk és Levon Aronjan 0,5

10. Magnus Carlsen 0

A 3. forduló párosítása:

Viswanathan Anand – Alekszandr Griscsuk

Magnus Carlsen – Anish Giri

Hikaru Nakamura – Fabiano Caruana

Maxime Vachier-Lagrave – Veszelin Topalov

Levon Aronjan – Jon Ludvig Hammer

Caruana,F (2805) - Carlsen,M (2876)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 h6 10.Bd1+ Ke8 11.Hc3 He7 12.b3

Baden-Badenben Fabiano Caruana a 12.Ff4 Hg6 13.Fh2 Fb4 14.He2 Fe7 15.Hfd4 Hf8 16.g4 h5 17.Hf5 He6 18.Kg2 b6 változatban mérkőzött meg Magnus Carlsennel, döntetlen lett a parti.

12...Ff5

Sötéttel gyakran játszották a 12...Hg6 13.Fb2 Fe7 eltérést.

13.Hd4 Fh7 14.Fb2 Bd8 15.Hce2 Hd5 16.c4 Hb4 17.Hf4 Bg8 18.g4 Ha6?!

caruanacarlsen_951

19.Hf5

Fabiano Caruana megnyerte az elméleti párbajt, világos kedvezőbben áll.

19...Hc5 20.Bxd8+ Kxd8 21.Bd1+ Kc8 22.Fa3 He6? 23.Hxe6 Fxa3

caruanacarlsen_952

24.Hexg7 Ff8 25.e6! Fxf5 26.Hxf5 fxe6

caruanacarlsen_953

27.Hg3

A sötét gyalogszerkezet gyengeségei miatt nehéz helyzetben a tornát balszerencsés vereséggel kezdő norvég világelső.

27...Fe7 28.Kg2 Bf8 29.Bd3 Bf7 30.Hh5 Fd6

caruanacarlsen_954

31.Bf3 Bh7 32.Be3 Be7 33.f4

Caruanának meg sem kellett izzadnia a győzelemért!

33...Fa3 34.Kf3 Fb2 35.Be2 Fc3

caruanacarlsen_955

36.g5 Kd7 37.Kg4 Be8 38.Hg3 Bh8 39.h4 b6 40.h5 c5 41.g6 Be8

caruanacarlsen_956

42.f5! exf5+ 43.Kf4 Bh8 44.Hxf5 Ff6 45.Bg2 és sötét feladta

Topalov,V (2798) - Nakamura,H (2802)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.a4 Bb8 8.Hxe5 Hxe5 9.d4 Fxd4 10.Vxd4 d6 11.Ff4 c5 12.Vd2 0-0 13.f3 c4 14.Fa2 Fe6 15.Hc3 b4 16.He2 b3 17.Fb1

A bolgár exvilágbajnok pontosan értékelte az állást, a gyalogáldozatért kezdeményezéshez jutott.

17...bxc2 18.Fxc2 Bxb2 19.Bfb1 Bxb1+ 20.Bxb1 Vc7 21.Bd1 He8 22.Vb4

topalovnakamura_957

22...Hd3

Hikaru Nakamura a gyalog gyors visszaadása mellett döntött.

23.Fxd3 cxd3 24.Bxd3 Vc4 25.Va3 d5 26.Kf2 Vc6 27.Hd4 Vc4 28.exd5

Számításba jött a 28.e5 Fd7 29.Fe3 Vxa4 30.Vxa4 Fxa4 31.Ba3 Fd7 32.Bxa6 folytatás.

28...Vxd5 29.Hxe6 Vxe6 30.Vb3 Hf6 31.Vxe6 fxe6

A vezércserével könnyebbedett az amerikai nagymester helyzete.

32.Bb3 Bc8 33.Fd2 Bc2 34.Ke2 Hd5 35.Kd3 Bc7 36.Bb8+ Kf7 37.g4 Bd7 38.Kc2 Bc7+ 39.Kb3 e5 40.Ba8 Bb7+ 41.Kc2 Bc7+ 42.Kd3 Bd7 43.Ke2 Bd6 44.h4 Hf4+ 45.Fxf4 exf4 46.a5 h6 47.h5 Ke7 48.Ba7+ Kf8 49.Ke1 Kg8 50.Ke2 Kf8 51.Ke1 Kg8 52.Ke2 Kf8 és döntetlen

Griscsuk,A (2781) - Aronjan,L (2780)
Angol megnyitás [A22]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.e3 Fb4 4.Hge2 c6 5.a3 Fa5 6.b4 Fc7 7.Fb2 0-0 8.Hg3 d5 9.cxd5 Hxd5 10.Vc2 Hd7 11.Fd3 H7f6 12.0-0 Hxc3 13.Fxc3 Fe6 14.Bab1 Kh8 15.Bfd1

griscsukaronjan_958

15...Hg4!

Alekszandr Griscsuk lebecsülte ennek a lépésnek az erejét.

16.Hf5 g6 17.f3

griscsukaronjan_959

17...Hxh2 18.Kxh2 gxf5 19.Fxf5 Vh4+ 20.Kg1 Bg8 21.Fxe6 fxe6 22.Ve4

griscsukaronjan_960

22...Bxg2+! 23.Kxg2 Bg8+ 24.Vg4 Bxg4+ 25.fxg4 Vxg4+ 26.Kf2 Vh4+ 27.Ke2 Vg4+ 28.Kd3 Vf5+ 29.Ke2 Vg4+ 30.Kd3 Vf5+ és döntetlen

Giri,A (2773) - Anand,V (2804)
Angol megnyitás [A14]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.0-0 0-0 6.b3 c5 7.Fb2 Hc6 8.e3 b6 9.Hc3 Fa6 10.Ve2 Vd7 11.Bfd1 Bac8 12.Hb5 Bfd8 13.Bac1 dxc4 14.bxc4 Vd3 15.Vxd3 Bxd3 16.Ff1 Bd7 17.d4 Bcd8 18.a4 Fb7

girianand_961

19.d5

A gyalogáttöréssel Anish Giri minőséget nyert, Vishy Anand a vezérszárnyon keresett ellenjátékot.

19...exd5 20.Fh3 dxc4 21.Fxd7 Hxd7 22.Hd6 Fa6 23.Hxc4 f6 24.Bd2 Fxc4 25.Bxc4 a6 26.Bc1 b5 27.axb5 axb5 28.Fa3 Kf7

girianand_962

29.Bxd7

Az összekötött szabadgyalogok fenyegetővé is válhattak volna, a holland sakkozó a békésebb utat választotta.

29...Bxd7 30.Fxc5 He5 31.Hxe5+ fxe5 32.Fxe7 Kxe7 33.Kf1 Kd6 34.Ke2 e4 35.Bc8 Ba7 36.Kd2 Ba2+ 37.Kc3 Bxf2 38.Bb8 Bxh2 39.Bxb5 Ke6 40.Kd4 Bg2 41.Kxe4 Bxg3 42.Kf4 Bg1 43.Bb6+ Kf7 44.e4 h5 45.Bb7+ Ke6 46.Bb6+ Kd7 47.Kf5 Kc7 48.Bb2 Kd7 49.e5 Bf1+ 50.Kg5 Ke6 51.Kxh5 Kxe5 52.Kg4 g5 53.Kxg5 és döntetlen

Hammer,J (2677) - Vachier-Lagrave,M (2723)
Angol megnyitás [A26]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.g3 g6 5.Fg2 Fg7 6.0-0 0-0 7.e4 d6 8.d3 h6 9.Fe3 Kh7 10.h3 Hd7 11.Bc1 Hd4 12.Fxd4 exd4 13.He2 c5 14.h4 b5 15.cxb5 Bb8 16.a4 a6 17.b4 axb5 18.bxc5 dxc5 19.axb5 Bxb5 20.Hf4 He5 21.Fh3 Fb7 22.h5 Hxf3+ 23.Vxf3 Vd6 24.Bb1 Bb4

hammervachier_963

25.Hd5 Fxd5 26.exd5 c4 27.Bxb4 Vxb4 28.dxc4 Vxc4 29.d6 Vc5 30.d7 Vxh5 31.Vxh5 gxh5 32.Ff5+ Kg8 33.Be1 Ff6 34.Be8 h4 35.g4 Kg7 36.f4 Fd8 37.Kg2 Ff6 38.Fd3 Fd8

hammervachier_964

39.Kf3 Ff6 40.Ff1 Fd8 41.Ke4 Ff6 42.Kd5 Bg8 43.Kc6 Fd8 44.Bxd8 Bxd8 45.Kc7 Bf8 46.d8V Bxd8 47.Kxd8

hammervachier_965

47...h5! 48.gxh5 Kh6 49.Ke7 Kxh5 50.Fe2+ Kh6 51.Ff1 Kh5 52.f5 Kg4 53.f6 h3 54.Fxh3+ Kxh3 55.Kxf7 d3 56.Kg7 d2 57.f7 d1V 58.f8V Vg4+ 59.Kf7 Vf5+ 60.Ke7 Vxf8+ 61.Kxf8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Kathy Rogers

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az ausztriai Mayrhofenben lejátszották a Mitropa Kupa negyedik fordulóját. A versenyben vezető női válogatottunk a házigazdák első számú együttesét könnyen győzte le 2-0-ra, Vajda Szidónia és Gara Tícia nyert. Ifjúsági válogatottunk az éllovas osztrák négyestől 3-1-re kikapott. Korpa Bence második győzelmét szerezte meg, az éltáblán Havasi Gergő 113 lépésben szenvedett vereséget. Kedvező állást rontott el Kántor Gergely,  Kozák Ádám is világossal vesztett. A férficsapatok versenyében az osztrákok állnak az élen, a nőknél együttesünk vezeti a táblázatot. Az ötödik játéknapon válogatottjaink a szlovénokkal mérkőznek meg.

Az éllovas osztrák együttes éltáblása, Markus Ragger nélkül ült sakkasztalhoz, csapatunk még mindig nélkülözte Gledura Benjamint. A találkozó biztatóan kezdődött, a nyitások után egyáltalán nem érződött, hogy a házigazdák sakkozói valamennyi táblán felülmúlták az Élő-pontok tekintetében ifjú titánjainkat. Havasi Gergő előnybe kerülést is elmulasztott David Shengelia ellen, ahogy Kántor Gergely állása is sokat ígérő volt, Korpa Bence pedig egyre jobban állt.

Az időzavarok ellenfeleinknek kedveztek, rutinosabb játékosaik jobban bírták a feszültséget. Bence biztos kézzel vezette győzelemre előnyösebb végjátékát, de Kántor és Kozák is rontott. Havasi végül nagy csatában alulmaradt, az érdekes végjátékban remiesélyt szalasztott el. Az osztrák csapat negyedik győzelmével változatlanul egy meccsponttal megelőzi a német együttest.

A 4. forduló eredményei:

Svájc – Németország  1,5 – 2,5

Ausztria – Magyarország  3 - 1

David Shengelia (2573) – Havasi Gergő (2355) 1 - 0 (Réti megnyitás, 113)

Kántor Gergely (2416) – Robert Kreisl (2441) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 51)

Andreas Diermair (2494) – Korpa Bence (2432) 0 - 1 (Tarrasch védelem, 53)

Kozák Ádám (2340) – Mario Schachinger (2416) 0 – 1 (Vezércsel, 34)

Szlovénia – Szlovákia  1,5 – 2,5

Csehország – Olaszország  2,5 – 1,5

Horvátország – Franciaország  1,5 – 2,5

A 34. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

1

Ausztria

 *

3

3

8

11.0

2

Németország

 *

2

3

7

11.0

3

Csehország

 *

1

2

3

5

8.5

4

Szlovákia

1

2

 *

3

5

8.5

5

Svájc

3

 *

2

3

8.0

6

Horvátország

2

2

 *

2

3

7.5

7

Franciaország

1

 *

2

3

7.0

8

Olaszország

½

 *

2

7.0

9

Szlovénia

2

2

½

 *

2

6.0

10

Magyarország

1

1

1

 *

2

5.5

Az 5. forduló párosítása:

Franciaország – Svájc

Olaszország – Horvátország

Szlovákia – Csehország

Magyarország – Szlovénia

Németország - Ausztria

Női válogatottunk könnyű győzelmet aratott az osztrák duó ellen, a felkínált taktikai esélyt hibátlanul használták ki. Vajda Szidónia sötéttel, Gara Tícia világossal gyűjtötte be az egész pontot.

A 4. forduló eredményei:

Svájc – Németország  0 - 2

Ausztria I. – Magyarország  0 - 2

Veronika Exler (2193) – Vajda Szidónia (2351) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 31)

Gara Tícia (2333) – Katharina Newrkla (2153) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 23)

Szlovénia – Szlovákia  0,5 – 1,5

Csehország – Olaszország  0,5 – 1,5

Horvátország – Ausztria II.  0 – 2

A 12. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

1

Magyarország

 *

1

2

2

7

6.5

2

Olaszország

 *

1

1

6

5.0

3

Németország

1

½

 *

2

5

5.0

4

Csehország

½

 *

1

2

1

4

4.5

5

Szlovénia

1

 *

½

1

4

4.0

6

Ausztria I

0

1

 *

1

4

3.5

7

Ausztria II

1

½

½

 *

2

3

4.0

8

Szlovákia

½

½

1

 *

3

3.5

9

Horvátország

0

1

0

 *

3

2.5

10

Svájc

0

0

1

½

 *

1

1.5

Az 5. forduló párosítása:

Ausztria II. – Svájc

Olaszország – Horvátország

Szlovákia – Csehország

Magyarország – Szlovénia

Németország – Ausztria I.

Shengelia,D (2573) - Havasi,G (2355)
Réti megnyitás [A09]

1.Hf3 d5 2.c4 d4 3.b4 Fg4 4.d3 c6 5.Hbd2 Hf6 6.g3 Fxf3 7.Hxf3 e5 8.Bb1 Hbd7 9.Fg2 a5 10.b5 Fb4+ 11.Hd2 Vc7 12.a3 Fc3 13.0-0 0-0 14.h3 a4 15.Fb2 Fxd2

Számításba jött a 15...Hc5 csere nélküli lépés.

16.Vxd2 Hc5 17.Vg5 Hb3 18.Fc1 Bae8 19.Vf5 Vd6

Ifjú titánunk vígan nézhetett volna a jövőbe a 19...cxb5 20.cxb5 Be6 folytatásban.

20.bxc6 bxc6 21.Fg5 Hd7 22.h4 Hdc5 23.h5 h6 24.Fc1 Be6 25.Vg4

25...f5 26.Vh4 f4 27.gxf4 exf4 28.Ff3 Hd7 29.Kh1 He5 30.Fe4

30...Hxc4

Figyelmet érdemelt a 30...f3 31.exf3 Hxf3 32.Vg3 Hfd2 33.Vxd6 Bxd6 34.Fxd2 Hxd2 35.Kg2 Hxf1 36.Kxf1 Bf4 folytatás is.

31.Bg1 Be5 32.Ff3?!

Egyenlő esélyt adott a 32.Bg6!

32...Hb6?

Mi szólt a 32...Hxa3 33.Fxa3 Vxa3 34.Bg6 Bf7 35.Vd8+ Vf8 folytatás ellen?

33.Bg6 Ve7?

A döntő pillanatokban a rutin hiányzott Gergőnél, időzavarban figyelme megoszlott a sakkóra és a tábla között.

34.Vxe7 Bxe7 35.Bxc6 Hd7 36.Bc4 Hdc5 37.Bb2

37...Hxd3?! 38.exd3 Be1+ 39.Kh2 Bxc1 40.Bxa4 Hc5 41.Bxd4 Bc3 42.Fd5+ Kh8 43.Bxf4 Bd8 44.Fc4 Bxa3 45.Bb5 Hxd3 46.Bd4 Bf8 47.Fxd3

Erősebb volt a 47.Bxd3 Bxd3 48.Fxd3 Bxf2+ 49.Kg3 Bf8 50.Bb7 folytatás.

47...Bxf2+ 48.Kg3 Bf8 49.Bb7 Baa8 50.Bg4 Ba3 51.Bd7 Bg8 52.Bf4 Ba5 53.Kh4 Bg5

54.Bdf7

Kimaradt az 54.Bg4 Bxg4+ 55.Kxg4 Be8 56.Fg6 nyerés.

54...Bg1 55.Fe4 Bd1 56.Fg6 Bdd8 57.Be7 Bb8 58.Bg4 Bb6 59.Ff5 Bf6 60.Fd3 Bc6 61.Fc4

Kimaradt a 61.Bg6 lehetőség.

61...Bd8 62.Fe6 Bcd6 63.Ff5 Bf6 64.Fe6 Bb8 65.Fd7 Bg8 66.Fe8 Bgf8 67.Bee4 Bf1 68.Fg6 Bh1+ 69.Kg3 Bg1+ 70.Kh2 Bgf1 71.Bg2 B1f6 72.Bee2 Bf4 73.Bb2 B4f6 74.Bge2 Bf4 75.Kg3 B4f6 76.Be3 Bf1 77.Fe4 Bg1+ 78.Fg2 Ba1 79.Bf2 Bd8 80.Bf7 Ba5 81.Ff3 Bg5+ 82.Kf4 Kg8 83.Bfe7 Bf8+ 84.Ke4

sengelijahavasi_948

84...Bgf5

Remiesélyt adott a 84...g6 85.hxg6 Bxg6 változat.

85.Fd1 Bg5 86.Fb3+ Kh8 87.Ff7 Ba5 88.Bd7 Ba4+ 89.Ke5 Ba6 90.Bg3 Bf6 91.Fd5

sengelijahavasi_949

91...Bf5+?

A nehéz, hosszú csatában már nem maradt energia a 91...Be8+ 92.Kd4 Bf4+ 93.Kd3 Bf1 változat megtalálására.

92.Ke4 Bf4+ 93.Ke3 B4f5 94.Fe4 B5f7? 95.Bxf7 Bxf7 96.Kd4 Bf8 97.Fg6 Ba8 98.Be3 Bd8+ 99.Ke5 Kg8

sengelijahavasi_950

100.Ke6 Kf8 101.Bf3+ Kg8 102.Ke7 Ba8 103.Bd3 Ba7+ 104.Bd7 Ba8 105.Bd8+ Bxd8 106.Kxd8 Kf8 107.Kd7 Kg8 108.Ke7 Kh8 109.Fe4 Kg8 110.Fd5+ Kh7 111.Kf7 Kh8 112.Fe4 g6 113.hxg6 és sötét feladta

Kántor,G (2416) - Kreisl,R (2441)
Grünfeld védelem [D71]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.e3 Fg7 6.He2 0-0 7.0-0 b6 8.b3 a5 9.Hd2 Fa6 10.Vc2 Hbd7 11.Fb2

Számításba jött a 11.e4 Hxe4 12.Hxe4 dxe4 13.Vxe4 Bc8 14.Fg5 Be8 15.Bac1 folytatás.

11...Bc8 12.Bad1 b5 13.c5 b4 14.Bfe1 e5?!

kantor4_932

15.e4

Figyelmet érdemelt a 15.dxe5 Hg4 16.e6 fxe6 17.Fxg7 Kxg7 18.Hf4 Ve7 19.Fh3 változat, 19...Hxf2 20.Kxf2 g5 21.Kg2 gxf4 22.exf4 világos előnyéhez vezetett volna.

15...Be8 16.dxe5 Hxe5 17.Hf4 Vc7 18.exd5 cxd5 19.Fd4 Be7 20.Be3

Az előnyös állásban sajnos Gergő ideje gyorsan fogyott, a kecsegtető lépésjelöltek között nehezebben választott.

20...Bce8

kantor4_933

21.Bde1

Fokozta volna az előnyt a 21.Hf3 Hxf3+ 22.Fxf3 Bxe3 23.Fxe3 folytatás.

21...Heg4?! 22.Bxe7 Bxe7 23.Bxe7 Vxe7 24.Vd1?!

kantor4_934

24...g5 25.Hh3 h6 26.Va1 Ve2 27.Hf1 Ve6 28.Vc1 He8 29.Fxg7 Kxg7 30.He3?

Az idő szorításában komoly hiba, az osztrák sakkozó került fölénybe.

30...Hxe3 31.fxe3 Hc7

Még erősebb volt a 31...Ve5 32.Hf2 Vc3 választás.

32.Vd2 Ve5 33.Vd4 Vxd4 34.exd4

kantor4_935

34...Fd3 35.Ff1 Fb1 36.Fe2 Fxa2 37.Fd1 He6 38.c6 Kf8 39.Hf2 Ke7 40.Hd3 Kd6 41.He5 Hxd4 42.Hxf7+ Kxc6 43.Hxh6 Fxb3 44.Fxb3 Hxb3 45.Hf5 a4 46.He3 Hd4 47.h4 gxh4 48.gxh4 a3 49.h5 a2 50.h6 a1V+ 51.Kg2 Vb1 és világos feladta

Diermair,A (2494) - Korpa,B (2432)
Tarrasch védelem [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.g3 Hc6 7.Fg2 Hxd4 8.Hxd4 Hxc3 9.bxc3 cxd4 10.Vxd4 Vxd4 11.cxd4 Fd6 12.0-0 Bb8 13.e4 Fd7 14.Fe3 0-0 15.Bac1 Fb5 16.Bfd1 Fa3 17.Bb1 Fa4 18.Bd2 b6 19.d5 exd5 20.exd5 Bfd8 21.Fh3 Fd7 22.Ff1 Bbc8 23.Fa6 Ff5 24.Bbd1 Bc7 25.d6 Bcd7 26.Ff4 Fg4

korpa4_936

27.Fb5?! Fxd1 28.Fxd7 Bxd7 29.Bxd1 f6

A szabadgyalog blokkolva, Bencének vezérszárnyi gyalogtöbblete előnyt adott.

30.h4 Kf7 31.Kg2 Ke6 32.Be1+ Kd5 33.h5

korpa4_937

33...Fxd6 34.h6 gxh6 35.Bd1+ Ke6 36.Be1+ Fe5 37.Fxh6 Kf5 38.Fe3 Bd3 39.Bh1 Kg6 40.Bh6+ Kg7 41.Bh4 Ba3 42.Bg4+ Kf7 43.Bh4 Kg6 44.Bg4+ Kf5 45.Bh4

korpa4_938

45...Bxa2 46.Bxh7 b5 47.Bb7 a6 48.Kf3 Ke6 49.Kg4 Kd5 50.Kf5 Fc3 51.g4 b4 52.Bc7 Ba5 53.Bc8 b3 és világos feladta

Kozák,Á (2340) - Schachinger,M (2416)
Vezércsel [D30]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.e3 a6 5.b3 c5 6.Fb2 Hc6 7.Hbd2 cxd4 8.exd4 Fe7 9.Fd3 b6 10.0-0 Fb7 11.Be1 0-0 12.Bc1 Be8 13.Ve2 Ff8 14.h3 g6 15.Ve3 Fg7 16.Bed1 Bc8 17.Fa3 a5 18.He5 Hb4 19.Fb1 dxc4 20.bxc4 b5 21.c5 Hfd5 22.Vf3?

A vezér aknamezőre lépett.

kozak4_939

22...f6! 23.Hd3 Hc6 24.Fb2 f5 25.He5 Hxe5 26.dxe5 a4 27.Fd3?

kozak4_940

27...Hc3! 28.Vxb7 Hxd1 29.Fxb5 Be7 30.Va6 Hxb2 31.Hf3 Ba8 32.Vd6 Vc7 33.a3 Bd8 34.Va6 és világos feladta

Exler,V (2193) - Vajda,Sz (2351)
Királyindiai védelem [E69]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.0-0 c6 7.Hc3 Va5 8.e4 e5 9.h3 Hbd7 10.Be1 exd4 11.Hxd4 He5 12.Ff1 Be8 13.Fe3 Fe6 14.Hxe6 Bxe6 15.Kg2 Hed7 16.f3 h5 17.h4 He5 18.Bb1 a6 19.b4 Vc7 20.Vd2 b5 21.cxb5 axb5 22.a4 bxa4 23.Ba1 a3 24.Hb1?

vajda4_941

24...Hxf3! 25.Kxf3 Hxe4 26.Va2 Fxa1 27.Vxa1 d5 28.Ff4 Vb6 29.Be3 a2 30.b5 axb1V 31.Vxa8+ Kh7 és világos feladta

Gara,T (2333) - Hewrkla,K (2153)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4 Hc6 5.Fb5 Fd7 6.Vd3 Hf6 7.Hc3 g6 8.Fg5 Fg7 9.0-0-0 0-0 10.e5 Hg4 11.exd6 Hxf2 12.Ve2 Hxd1 13.Bxd1 Va5?

gara4_942

14.dxe7 Hxe7 15.Fxd7 Hc6 16.Bd5 Vc7 17.Vc4 Vb6 18.Ha4 Vf2 19.Bd2 He5 20.Vb5 a6 21.Vxe5 Vxd2+ 22.Fxd2 Fxe5 23.Hxe5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Stavangerben megkezdődött a „Grand Chess Tour” három versenyből álló sorozatának első tornája. A sorsolási számokat meghatározó hétfői villámversenyen a francia Maxime Vachier-Lagrave diadalmaskodott, a norvég világbajnok Magnus Carlsen csak holtversenyben harmadikként végzett. A kisebb fiaskó után Carlsen a torna első fordulójában igazi drámát élt át, nyert állásban túllépte a gondolkodási időt a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval vívott csatájában. Remek győzelemmel rajtolt a holland Anish Giri, az orosz Alekszandr Griscsukra mért vereséget. Maxime Vachier-Lagrave az örmény Levon Aronjant győzte le. Az amerikai Hikaru Nakamura a norvég Jon Ludvig Hammert mattolta be. A játéknap egyetlen döntetlene az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand és az olasz Fabiano Caruana játszmájában született meg.  

 

A Norway Chess 2015 szuperverseny hétfőn a villámversennyel kezdődött meg, a végeredmény függvényében választhattak maguknak a Gran Chess Tour sorozat első versenyén sorszámot a nagymesterek. A Stavanger melletti bámulatosan szép Flog og Fjaere látta vendégül a sakkozás szuper elitjét, élükön a regnáló világbajnok Magnus Carlsennel. A francia Maxime Vachier-Lagrave remekül rajtolt, az első négy fordulóban három szupersztárt is megadásra kényszerített a játszmánkénti 3-3 perces és lépésenkénti 2-2 másodperc gondolkodási idővel megrendezett viadalon, Fabiano Caruana, Carlsen és Levon Aronjan is vesztesként állt fel a sakkasztaltól. Az ötödik körben kikapott Hikaru Nakamurától, de 6,5 pontot gyűjtve végül fél ponttal megelőzte az amerikai nagymestert. Vachier-Lagrave a hagyományos leoni rapidtornán játszott a versenyt megelőzően. Az elődöntőben a FIDE ukrán exvilágbajnokát, Ruszlan Ponomarjovot győzte le 2,5-1,5-re, de a döntőben kikapott a kínai zsenitől, a 15 esztendős Wei Yi-től 2,5-1,5-re.

A gyengébben rajtoló Carlsen a holland Anish Girihez és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandhoz hasonlóan 5,5 ponttal zárta a tornát. A sakkvilág legjobbjai sem tévedhetetlenek a kapkodás közepette, kimaradt nyerések, durva hibák és elnézések is tarkították a tornát. A győztes Maxime Vachier-Lagrave a „hagyományoknak” megfelelően az 5-ös rajtszámot választotta, színismétlés nélkül, eggyel több világos partival játszhatja végig a szuperversenyt, az első öt helyezett kedvezményezett a viadalon.

A villámverseny végeredménye:

3. Norway Chess 2015 Villámverseny 2015. június 15.

H.

Név

Ti

FED

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

Perf.

1

Maxime Vachier-Lagrave

GM

FRA

2826

#

0

1

½

½

1

½

1

1

1

6.5

2954

2

Hikaru Nakamura

GM

USA

2883

1

#

0

½

½

1

0

1

1

1

6

2905

3

Magnus Carlsen

GM

NOR

2933

0

1

#

½

1

½

0

1

½

1

5.5

2851

4

Anish Giri

GM

NED

2771

½

½

½

#

1

0

½

½

1

1

5.5

2863

5

Viswanathan Anand

GM

IND

2767

½

½

0

0

#

1

1

½

1

1

5.5

2859

6

Levon Aronjan

GM

ARM

2816

0

0

½

1

0

#

½

1

1

1

5

2825

7

Alekszandr Griscsuk

GM

RUS

2839

½

1

1

½

0

½

#

0

0

½

4

2739

8

Veszelin Topalov

GM

BUL

2772

0

0

0

½

½

0

1

#

0

1

3

2655

9

Fabiano Caruana

GM

ITA

2829

0

0

½

0

0

0

1

1

#

0

2.5

2613

10

Jon Ludvig Hammer

GM

NOR

2603

0

0

0

0

0

0

½

0

1

#

1.5

2521

A villám-világranglistát is vezető Magnus Carlsen a kisebb fiaskó után a szuperverseny első fordulójában nagy drámát élt át. Elkésett a kezdésnél, nem hallotta a versenybírói figyelmeztetést, hogy a viadalon különleges az időkontroll, a 41. lépéstől kezdve a játszma végéig már csak 1-1 óra, és a lépésenkénti 30-30 másodperc a gondolkodási idő. Carlsen a  nyitásból nem hozott ki előnyt, de kihasználva a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov hibáját előnybe került. A különböző színű futók mellett jól manőverezett, s mindenki győzelmét várta, amikor a nyert állásban túllépte a gondolkodási időt!

Értetlenül nézett a bíróra, és a játszmát az interneten figyelők is sokáig nem értették, hogy mi is történt. Topalov a twitteren sajnálkozott a szerencsés nyerése  miatt, sokan a rendezők felelősségét firtatták. Mindenesetre hihetetlen, hogy ilyen baki előfordulhat a sakktörténelmi fontosságú sorozat első versenyén, a világbajnok nem tudja a megváltozott szabályzatot! Carlsen riválisai jelentős előnyhöz jutottak, s nagy kérdés, hogy a világbajnok miként tudja túltenni magát a történteken. A második fordulóban a nagy rangadó, az olasz Fabiano Caruana elleni csata vár rá!

A viadal első játéknapján még három játszmában született döntés. Remek győzelemmel rajtolt a holland Anish Giri, tetszetős stratégiával az orosz Alekszandr Griscsukra mért vereséget. Lendületbe jött Maxime Vachier-Lagrave, az örmény Levon Aronjan bánta intuitív játékát. Hikaru Nakamura kihasználta a norvég Jon Ludvig Hammer hibáját, szabadgyalogja célba ért. Caruana megnyitási elképzelése bevált Viswanathan Ananddal szemben, gond nélkül remizett.

Az első forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2773) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 42)

Viswanathan Anand (indiai, 2804) – Fabiano Caruana (olasz, 2805) döntetlen (Spanyol megnyitás, 37)

Magnus Carlsen (norvég, 2876) – Veszelin Topalov (bolgár, 2798) 0 – 1 (Félszláv védelem, 60)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2802) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677) 1 – 0 (Angol megnyitás, 53)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2723) – Levon Aronjan (örmény, 2780) 1 – 0 (Ragozin védelem, 59)

A 2. forduló párosítása:

Alekszandr Griscsuk – Levon Aronjan

Jon Ludvig Hammer – Maxime Vachier-Lagrave

Veszelin Topalov – Hikaru Nakamura

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen

Anish Giri – Viswanathan Anand

Carlsen,M (2876) - Topalov,V (2798)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 Hd7 8.Bc1 g6 9.Fe2 Fg7 10.cxd5 exd5 11.b4 a6 12.a4 0-0 13.b5 axb5 14.axb5 Vd6 15.0-0 Hb6 16.Vb3 Bb8 17.Hd1 Ff5 18.Hb2 Bfc8 19.Hd3 Fxd3 20.Vxd3 c5 21.dxc5 Bxc5 22.h4 Ha4

Egyenlő esélyeket ígért a 22...h5 23.Hg5 Bxc1 24.Bxc1 Ba8 folytatás.

23.h5 Bbc8 24.Bxc5 Hxc5 25.Vc2

carlsentopalov_921

25...gxh5

Veszelin Topalovtól nem várhattunk más megoldást...

26.Hd4 Vg6 27.Hf5 Ff8 28.Bd1 Ve6 29.Bc1

carlsentopalov_922

29...Hb3 30.Vxc8 Hxc1 31.Vxc1 Vxf5 32.Vc7 Vb1+ 33.Ff1 d4 34.exd4 Vd1 35.Ve5 Fg7 36.Ve8+ Ff8 37.Vd8 Kg7 38.Vd5 b6

carlsentopalov_923

39.Ve5+ Kg8 40.Vf6 Fg7 41.Vxb6 Fxd4 42.Vxh6 Vg4 43.Vd6 Vd1 44.Vd8+ Kh7 45.Vc7 Kg7

carlsentopalov_924

46.b6 Vg4 47.b7 Vh4 48.g3 Vf6 49.Vc2 Ve5 50.Vd3 Fa7 51.Vf3 Vf6 52.Ve2 Vc3 53.Kh2 Vd4 54.Vf3 Fb8 55.Kh3 Fc7 56.Fe2 Fb8 57.Fd1 f5 58.Fe2 f4 59.Vxh5 Vxf2 60.Vg5+ Kf7 és a világbajnok a fonalasan nyerhető állásban időtúllépéssel vesztett! 61.Fc4+ Ke8 62.Fb5+ Kf7 63.Vf5+ Ke7 64.Vd7+ Kf6 65.Vd8+ Kg7 66.Ve7+ Kh6 67.Vf6+ Kh7 68.Fd3+ Kg8 69.Fc4+ Kh7 70.Vf7+ Kh6 71.Vf8+ Kg5 72.Vg7+ Kf5 73.g4+ Ke4 74.Vg6+ Ke5 75.Ve6+ Kd4 76.Vb6+ változat nyert volna!

Giri,A (2773) - Griscsuk,A (2781)
Szicíliai védelem [B31]

1.Hf3 c5 2.e4 Hc6 3.Fb5 g6 4.Fxc6 bxc6 5.0-0 Fg7 6.Be1 Bb8 7.h3

A korábban látott 7.c3 Hf6 8.d4 helyett Anish Giri gyalogáldozatot kínált, amit Alekszandr Griscsuk nem fogadott el.

7...Vc7

Világos fejlődési előnyét kihasználva a 7...Fxb2 8.Fxb2 Bxb2 9.Vc1 Bb7 10.Va3 d6 11.e5 változatban kezdeményezéshez juthatott volna.

8.c3 Hf6 9.e5 Hd5 10.c4 Hb4 11.d4 cxd4 12.a3 Ha6 13.Vxd4 0-0

girigriscsuk_915

14.c5 d6

Griscsuk fél órát gondolkodott, de rossz döntést hozott.

15.cxd6 exd6 16.exd6 Vb6

girigriscsuk_916

17.Vh4 Hc5 18.Fe3! Vxb2 19.Hbd2 Hd7 20.Bab1 Vxa3 21.Bxb8 Hxb8 22.Fh6!

A sötét királyszárnyat védő utolsó tisztet is lecseréli.

22...Hd7 23.Fxg7

Pontosabb volt a 23.Hg5 Hf6 24.Hde4 Va5 25.Bd1 választás.

23…Kxg7 24.Vd4+ Kg8 25.He4 Be8 26.Kh2

Profilaktikus királylépés, amelyre Griscsuk szokásos időzavarában nagy hibával válaszolt.

26...a5??

girigriscsuk_918

27.Hfg5! Bf8 28.Hf6+ Hxf6 29.Vxf6 Va2

girigriscsuk_919

30.Be7

Giri válogathatott a nyerések között. 30.Hxh7 Kxh7 31.Be4 Vd2 32.d7 Fxd7 33.Bh4+ Vh6 34.Bxh6+ Kxh6 35.Ve7 Ba8 36.Vxd7 a4 37.Vxc6 is elég meggyőző volt.

30...Ff5 31.Hxf7

Simán nyert a 31.d7 Fxd7 32.Bxd7 folytatás.

31...Vxf7 32.Bxf7 Bxf7 33.Vd8+ Kg7 34.Vxa5 Fd7

girigriscsuk_920

35.Vc5 Bf5 36.Va7 Bf7 37.g4 Kf6 38.f4 Kg7 39.Kg3 Kg8 40.Ve3 Kg7 41.h4 Kg8 42.Ve5 és sötét feladta

Vachier-Lagrave,M (2723) - Aronjan,L (2780)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 Hbd7 8.e3 g5 9.Fg3 He4 10.Vc2 h5 11.h3 Fxc3+ 12.bxc3 Hxg3 13.fxg3 Hb6 14.Fd3 g4 15.hxg4 Fxg4 16.0-0 Ve7 17.He5 Fe6 18.Ff5 Hd7

vachieraronjan_925

19.e4! Hxe5 20.exd5 0-0-0 21.dxe6 fxe6 22.Bae1 exf5 23.Bxe5 Va3 24.Bfxf5 Kb8 25.Bxh5 Bxh5 26.Bxh5 a6 27.Kh2 Bf8 28.Vb3 Ve7 29.Vd5 Ve2 30.a4 Vd3 31.c4 a5 32.Bh4 Vc3

vachieraronjan_926

33.g4 Ve1 34.Bh7 Vc1 35.Ve5! Vxc4 36.g5 Bg8 37.Bh8 Vf7 38.Bxg8+ Vxg8 39.Vf6 b5?

vachieraronjan_927

40.axb5

Gyorsan nyert a 40.g6 b4 41.g7 Ka7 42.Kg3 Vc4 43.Vf8 változat.

40...a4? 41.g6 a3 42.b6

Kimaradt a 42.g7 Vh7+ 43.Kg1 Vb1+ 44.Vf1 a2 45.g8V+ Ka7 46.Vgf7 nyerés.

42...a2 43.Ve5 Vd8 44.bxc7+ Vxc7

vachieraronjan_928

45.g7 Vxe5+ 46.dxe5 a1V 47.g8V+ Kc7 48.Vc4+ Kd8 49.Vd5+ Ke7 50.Vd6+ Ke8 51.Vc6+ Ke7 52.Vc7+ Ke6 53.Vd6+ Kf7 54.Vd7+ Kf8 55.Vf5+ Ke7 56.g3 Vc3 57.Kh3 Ke8 58.Kh4 Ve1 59.Vf4 és sötét feladta

Nakamura,H (2802) - Hammer,J (2677)
Angol megnyitás [A20]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Hf3 Hc6 6.0-0 Hb6 7.b3 Fe7 8.Fb2 f6 9.d4 e4 10.He1 f5 11.f3 exf3 12.Hxf3 Hd5 13.Vd3 0-0 14.e3 Fe6 15.a3 Vd7 16.Hbd2 Bad8 17.Bac1 Hb6 18.b4 a6 19.Hb3 Ha4 20.Fa1 Fd5 21.Hbd2 Ve6 22.Bfe1 Hb6

nakamurahammer_929

23.e4 fxe4 24.Hxe4 Vg6 25.Ve2 Bfe8 26.He5 Hxe5 27.dxe5 c6 28.Fd4 Hd7 29.Ff3 Bf8 30.Fh5 Vh6 31.Fe3 Ve6 32.Ff4 a5 33.Hg5 Vf5 34.Fg4 Vg6 35.Fh5 Vf5

nakamurahammer_930

36.e6! Hf6 37.Ff7+ Kh8 38.Bf1 He4? 39.Hxe4 Vxe4 40.Vxe4 Fxe4

nakamurahammer_931

41.Fe3 axb4 42.Fc5! Bd2 43.Bfe1 Fxc5+ 44.Bxc5 Bg2+ 45.Kf1 b3 46.Bxe4 b2 47.Be1 Bxh2 48.Bce5 Bh1+ 49.Kg2 b1V 50.Bxb1 Bxb1 51.e7 Ba8 52.e8B+ Bxe8 53.Bxe8 matt!

Anand,V (2804) - Caruana,F (2805)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Hbd2 0-0 6.Fxc6 bxc6

A 2014/15-ös GP-sorozat utolsó versenyén, Hanti-Manszijszkban Fabiano Caruana világossal játszotta a változatot Dmitrij Jakovenko ellen. Az orosz nagymester a 6...dxc6 7.Hc4 Hd7 8.Fe3 Fd6 9.0-0 Be8 változatot választotta. A partit drámai fordulattal megnyerte... Meglepő, hogy az oly sokszor látott változatban már a hatodik lépésben lehet újítani?

7.Hxe5 Be8 8.Hef3 d5 9.0-0 Fg4 10.h3 Fh5 11.Ve2 dxe4 12.Hxe4 h6 13.Fe3 Hxe4 14.dxe4 Bxe4 15.Vd3 Fxf3 16.Vxd8+ Bxd8 17.Fxc5 Fe2 18.Bfc1 a5

A különböző színű futók sötét gyalogszerkezeti gyengeségei ellenére döntetlent ígértek.

19.b3 a4 20.Be1 Bd2 21.Bac1 axb3 22.axb3 Bd5 23.Fe3 Fh5 24.Ba1 Fg6 25.Ba7 Be7 26.c4 Bd8 27.Bea1 Fc2 28.b4 Bd1+ 29.Bxd1 Fxd1 30.b5 cxb5 31.cxb5 Be5 32.Bxc7 Bxb5 33.Bc5 Bxc5 34.Fxc5 Fc2 35.Fd6 Fd1 36.Fc5 Fc2 37.Fd6 Fd1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az ausztriai Mayrhofenben zajló Mitropa Kupa harmadik fordulójában ifjúsági válogatottunk a rajtlistán harmadik német csapattól 3-1-es vereséget szenvedett. Korpa Bence nyert, de társai nem bírtak a magasabb Élő-pontszámú ellenfeleikkel szemben. Női csapatunk két remivel 1-1-re végzett a németekkel, Vajda Szidónia és Rudolf Anna játszott. A férficsapatok versenyében az osztrákok állnak az élen, a nőknél együttesünk vezeti a táblázatot. A negyedik játéknapon válogatottjaink a házigazdákkal mérkőznek meg.

A svájciak elleni remek győzelem után utánpótlásunk legjobbjaiból összeállított csapatunk a rajtlistán harmadik németekkel mérkőzött meg, második vereségét szenvedte el. Nagyon hiányzott az együttesből Gledura Benjamin, aki remélhetően a házigazdákkal szemben már a csapat rendelkezésére áll majd.

A németekkel vívott meccs Kozák Ádám gyors vereségével kezdődött. Elisabeth Paehtz az olasz megnyitású partiban előnybe került, majd 13 éves ellenfelének taktikai hibáját kihasználva tisztáldozattal védhetetlen támadáshoz jutott.

Az éltáblán Havasi Gergő is taktikából vizsgázott rosszul, védtelenül hagyott királyát Matthias Bluebaum tisztáldozattal támadta meg, anyagi előnyét érvényesítette. Két világos partija után Kántor Gergely sötéttel játszva szenvedett vereséget, a szláv védelmű játszmában ellenfele centrumáttöréssel került előnybe. A folytatásban hibázott, de Kántor a lehetőséggel nem tudott élni. Korpa Bence értékes győzelemmel szépített a végeredményen. Időzavarban gyorsabb nyerést is kihagyott.

A játéknapon Ribli Zoltán olimpiai bajnokunk által irányított osztrákok harmadik meccsüket is megnyerték. Javították az olaszok, négy csapat is ötvenszázalékos.

A 3. forduló eredményei:

Horvátország – Svájc  2 - 2

Franciaország – Csehország  1 - 3

Olaszország – Szlovénia  3,5 – 0,5

Szlovákia – Ausztria  1 - 3

Magyarország – Németország  1 - 3

Havasi Gergő (2355) – Matthias Bluebaum (2600) 0 – 1 (Francia védelem, 42)

Dennis Wagner (2569) – Kántor Gergely (2416) 1 – 0 (Szláv védelem, 40)

Korpa Bence (2432) – Andreas Heimann (2551) 1 - 0 (Caro-Kann védelem, 78)

Elisabeth Paehtz (2458) – Kozák Ádám (2340) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 34)

A 34. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Ausztria

 *

3

6

8.0

0

2

Németország

 *

2

3

5

8.5

0

3

Svájc

 *

2

3

3

6.5

0

4

Horvátország

2

 *

2

2

3

6.0

1

5

Csehország

1

2

 *

3

3

6.0

1

6

Szlovákia

1

2

 *

3

3

6.0

0

7

Olaszország

½

 *

2

5.5

0

8

Magyarország

1

1

 *

2

4.5

0

9

Szlovénia

2

½

 *

2

2

4.5

0

10

Franciaország

1

2

 *

1

4.5

0

A 4. forduló párosítása:

Svájc – Németország

Ausztria – Magyarország

Szlovénia – Szlovákia

Csehország – Olaszország

Horvátország – Franciaország

A női csapatok versenyében válogatottunk a németek elleni 1-1-gyel is megőrizte első helyét. Vajda Szidónia nyerést adó folytatást hagyott ki, Rudolf Anna partija örökös sakkal ért véget. A játéknapon csak a horvátok győztek.

A 3. forduló eredményei:

Horvátország – Svájc  1,5 – 0,5

Ausztria II.  – Csehország  1 - 1

Olaszország – Szlovénia  1 - 1

Szlovákia – Ausztria I.  1 - 1

Magyarország – Németország  1 - 1

Vajda Szidónia (2351) – Sarah Hoolt (2283) döntetlen (Philidor védelem, 33)

Judith Fuchs (2286) – Rudolf Anna (2348) döntetlen (Francia védelem, 34)

A 12. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Magyarország

 *

1

2

5

4.5

0

2

Csehország

 *

2

1

1

4

4.0

0

3

Olaszország

 *

1

1

4

3.5

2

4

Szlovénia

1

 *

1

4

3.5

1

5

Ausztria I.

1

 *

1

4

3.5

1

6

Németország

1

½

 *

3

3.0

0

7

Horvátország

0

1

 *

3

2.5

0

8

Ausztria II.

1

½

½

 *

1

2.0

0

9

Szlovákia

½

1

½

 *

1

2.0

0

10

Svájc

0

1

½

 *

1

1.5

0

A 4. forduló párosítása:

Svájc – Németország

Ausztria I. – Magyarország

Szlovénia – Szlovákia

Csehország – Olaszország

Horvátország – Ausztria II.

Havasi,G (2355) - Bluebaum,M (2600)
Francia védelem [C01]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.exd5 exd5 4.Fd3 Hc6 5.c3 Fd6 6.Hf3 Hge7 7.0-0 Fg4 8.h3 Fh5 9.Be1 Vd7 10.Hbd2 Fg6 11.Fb5 0-0 12.Hb3 a6 13.Ff1 f6 14.Hh4 Ff7 15.Fd3 Bae8 16.Fd2 g5 17.Hf3 Fg6 18.Ff1 Fe4 19.Hh2 Hg6 20.c4? dxc4 21.Fxc4+ Kg7 22.Fe3?

A tegnap 13. születésnapját ünneplő Havasi Gergő német nagymester ellenfelével szemben nem érezte az állást, az árván maradt királyára lecsapott Matthias Bluebaum.

havasi3_898

22...Fxg2! 23.Vg4

A tisztáldozat elfogadására, 23.Kxg2-re 23...Hh4+ 24.Kf1 Vxh3+ 25.Ke2 b5 (25...Hg2) következett volna.

23...Fxh3 24.Vxd7+ Fxd7 25.Hc5 Fxc5 26.dxc5 Hce5 27.Fe2 Fc6 28.b4 Hh4 29.Bed1 Hf5 30.Fc1

30...Fa4 31.Bd2 Fb5 32.Fh5 Be7 33.a4 Fc6 34.f4 Hc4

Még egyszerűbb volt a 34...gxf4 35.b5 axb5 36.axb5 Fxb5 37.Bg2+ Kh8 38.Fxf4 Fc6 megoldás.

35.Bd1 Hg3 36.b5 axb5 37.axb5 Fxb5 38.Ff3 He2+ 39.Kf2? Hxc1 40.Baxc1 Hb2! 41.Bd4 Hd3+ 42.Bxd3 Fxd3 és világos feladta

Wagner,D (2569) - Kántor,G (2416)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.h3 Fh5 6.g4 Fg6 7.He5 e6 8.Hd2 Hbd7 9.Hxg6 hxg6 10.Fg2 g5 11.0-0 Fd6 12.Be1 Ve7 13.e4 dxe4 14.Hxe4 Hxe4 15.Bxe4 0-0 16.Fe3 Vd8

wagner3_900

17.d5 cxd5 18.cxd5 e5 19.Vd2 Hf6 20.Ba4 a6 21.Bc4 Hh7 22.Bac1 Ve7 23.Fb6 g6 24.Fc7 Bfe8 25.Ve3 Vf6

wagner3_901

26.Vb3 e4 27.Vxb7 Fxc7 28.Bxc7?!

A győzelem küszöbén Dennis Wagner könnyelművé vált. 28.Vxc7 Vxb2 29.Bxe4 Hf6 30.Bxe8+ Bxe8 31.Vc3 Vxc3 32.Bxc3 volt a pontos folytatás.

28...Bab8 29.Vc6 Vf4 30.d6 e3?

A higgadt védekezést 30...Hf8 31.b3 Be6 32.Vxa6 Bxd6 jelentette volna.

31.fxe3 Vxe3+ 32.Kh1 Bxb2 33.d7 Bf8 34.Vd5 Bbb8?

wagner3_902

35.Bc8 Kg7 36.Vd6 Bd8 37.Vxb8 Vxc1+ 38.Bxc1 Bxb8 39.Bc8 Bb1+ 40.Kh2 és sötét feladta

Korpa,B (2432) - Heimann,A (2551)
Caro-Kann védelem [B14]

1.c4 c5 2.Hc3 g6 3.Hf3 Fg7 4.e3 Hf6 5.d4 cxd4 6.exd4 d5 7.Vb3 dxc4 8.Fxc4 0-0 9.He5 e6 10.Fe3 Hc6 11.Hxc6 bxc6 12.0-0 Hd5 13.Bac1 a5 14.Bfd1 Hxe3 15.fxe3 Ba7 16.He4 Ve7 17.Bf1 Kh8 18.Vb6 Bb7 19.Vxa5 Bxb2 20.Vc5 Vd8 21.Bf2 Bxf2 22.Hxf2 f5 23.Bd1

korpaheimann_909

23...f4 24.e4 f3 25.g3 Fh6? 26.a4

Korpa Bence a legszebb reményeket adó állást ért el.

26...Vf6 27.Bd3

Lehetett volna szöktetni az a gyalogot.

27...Fd7?

korpaheimann_911

28.Hg4 Vg7 29.Ve5

Még pontosabb volt a 29.Kf2 Fe8 30.a5 g5 31.a6 Fh5 32.Hxh6 Vxh6 33.Ve5+ folytatás.

29...f2+ 30.Hxf2 Vxe5 31.dxe5 Fc8 32.Hg4 Fc1 33.Bb3?!

Közeledett az időzavar. 33.a5 Fb2 34.a6 Fxa6 35.Fxa6 Ba8 36.Fc4 egyszerű megoldás volt.

33...h5 34.Hf2 Fd2 35.Kg2 Fa5 36.Hd3 Fc7 37.Hf4 Kg7 38.Fxe6 Fxe5 39.Fxc8 Bxc8 40.Hd3 Fd4 41.Hf4 Kf6 42.Bb4 Fe5 43.Kf3 h4 44.a5 hxg3 45.hxg3 Ba8 46.Ba4 Ba6 47.Hd3 Fc3 48.e5+ Kf7 49.Ke4 Fd2?

korpaheimann_912

50.Ba2 Fc3 51.Bc2 Fxa5 52.Bf2+

Gyorsabban nyert az 52.e6+ Kf6 53.Bf2+ Ke7 54.Ba2 folytatás.

52...Kg7 53.Hc5 Ba7? 54.He6+ Kh7 55.Bf6 Fc3?

korpaheimann_913

56.Hf8+ Kg7 57.Hxg6 Ba3 58.Hf4 Fa1 59.Bxc6 Ba5 60.Bc7+ Kh6 61.Hd5 Ba2 62.Kf5 Be2 63.Be7 Fd4 64.Hf4 Be1 65.g4 Bg1 66.e6 Fe3 67.Bf7 Fxf4 68.Kxf4 Kg6

korpaheimann_914

69.Bf5 Be1 70.Be5 Bf1+ 71.Ke4 Be1+ 72.Kd5 Bd1+ 73.Kc6 Bc1+ 74.Kd6 Bd1+ 75.Bd5 Ba1 76.e7 Ba6+ 77.Kd7 Ba7+ 78.Ke6 és sötét feladta

Paehtz,E (2458) – Kozák,Á(2340)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 d6 6.c3 a6 7.Fb3 Fa7 8.Hbd2 0-0 9.h3 He7 10.Be1 Hg6 11.Hf1 Be8 12.Hg3 Fd7 13.d4 Fc6 14.Hg5 Bf8 15.Hf3 Be8 16.dxe5 Hxe5 17.Hd4 Fd7 18.Fe3 Hg6 19.f3 Bc8 20.Vd2 Ve7 21.Kh2 Ba8 22.Bad1 Vd8? 23.Fg5 h6

paehtz3_903

24.Fxh6!

Elisabeth Paehtz számára a taktikai esély kihasználása nem jelentett komoly kihívást.

24...Fxd4 25.cxd4 gxh6 26.Vxh6 Hf8

paehtz3_904

27.e5 H6h7 28.f4 Be6 29.Fxe6 fxe6 30.Hh5 Ve7 31.Bd3 Kh8 32.Bg3 Vf7 33.Bg7 Vxh5 34.Bxh7+ és sötét feladta

Vajda,Sz (2351) - Hoolt,S (2283)
Philidor védelem [C41]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 e5 4.Hf3 Hbd7 5.Fc4 Fe7 6.0-0 Hb6 7.Fe2 exd4 8.Hxd4 0-0 9.a4 a5 10.Be1 c6 11.Fd3 Be8 12.Fg5 h6 13.Fh4 Hg4 14.Fxe7 Vxe7 15.h3 He5 16.f4 Hxd3 17.Vxd3 Vf6 18.Bf1 d5 19.e5 Ve7 20.Bae1 Vc5 21.Kh1 Hd7

vajdahoolt1_906

22.e6

Sötét játékát könnyítette meg a döntés. A 22.Hf5 Vf8 23.Hd6 Bd8 24.Vd4 b6 25.Bf3 terv gúzsba kötötte volna a sötét haderőt.

22...Hf6 23.exf7+ Kxf7 24.Bxe8 Hxe8 25.Hf3 Kg8 26.Be1 Vf8?

A taktikai hiba sajnos megtorlatlan maradt!

vajdahoolt1_907

27.Hh4?

Szidónia a 27.Hxd5! cxd5 28.Vxd5+ Kh7 (28...Fe6 29.Vxe6+ Vf7 30.g3) 29.Vd8 Vd6 30.Bxe8 folytatásban eldöntötte volna a játszma sorsát.

27...Hd6 28.Hg6 Vf6 29.He7+ Kh8 30.Hg6+ Kg8 31.He7+ Kh8 32.Hg6+ Kg8 33.He7+ és döntetlen

Fuchs,J (2286) - Rudolf,A (2348)
Francia védelem [C01]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Fd3 dxe4 4.Fxe4 Hf6 5.Ff3 Fd6 6.He2 0-0 7.0-0 c5 8.Fe3 Vc7 9.Kh1 Bd8 10.Hd2 cxd4 11.Hxd4 a6 12.Ve2 e5 13.H4b3 Fe6 14.Fg5 Hbd7 15.Bfc1 a5 16.He4 Fc4 17.Ve1 Fe7 18.Hbd2 Fe6 19.c4 Hc5 20.Hxc5 Vxc5 21.Fxf6 gxf6 22.Fxb7 Bab8 23.Fd5 Bxb2 24.He4 Vb4

rudolf3_908

25.Ve3 Fxd5 26.cxd5 Bxd5 27.Vf3 Bd8 28.Hxf6+ Fxf6 29.Vxf6 Vd4 30.Vg5+ Kf8 31.Vh6+ Kg8 32.Vg5+ Kf8 33.Vh6+ Kg8 34.Vg5+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az ausztriai Mayrhofenben zajló Mitropa Kupa második fordulójában válogatottjaink kettős győzelmet arattak a svájciakkal szemben. Az utánpótlás legjobbjaiból összeállított együttesünkben Kántor Gergely nyerése, Havasi Gergő, Korpa Bence és Kozák Ádám döntetlene jelentette az oly értékes két meccspontot. Női csapatunkban Gara Tícia és Rudolf Anna játszott, mindketten nyertek. A harmadik fordulóban válogatottjaink a németekkel mérkőznek meg.

Az első fordulóban a szlovákoktól elszenvedett vereség után a második játéknapon ifjú tehetségeink jó játékkal rukkoltak ki, a svájciak elleni győzelem remek fegyvertény. Három táblán is az ellenfél játékosai bírtak jobb Élő-pontszámmal, de ez ezúttal nem zavarta titánjaikat. Korpa Bence viszonylag gyors döntetlene után joggal bízhattunk a minimális győzelemben. Kántor Gergely és Kozák Ádám világossal vívott partijai kecsegtettek kedvező végeredménnyel. Az oly értékes két meccspontot jelentő győzelem azonban nem kis izgalmak után született meg.

Havasi Gergő huszárvégjátékban végül kiharcolta döntetlent, Yannick Pelletier nyerőesélyt szalasztott el. Kántor Gergely végig jobban állt, elkerülte a lépésismétléses döntetlent, nagyot küzdött, hogy a fokozott feszültségben végül kihasználja ellenfele hibáját, fogadhassa társai gratulációját. Kozák Ádám egy pillanatban még javíthatott volna a csapatgyőzelem arányán, a maratoni partiban Patuzzo örülhetett a reminek.

A játéknapon még az osztrákok tudtak győzni, meglepetés a németek pontvesztése.

A 2. forduló eredményei:

Svájc – Magyarország  1,5 – 2,5

Yannick Pelletier (2563) – Havasi Gergő (2355)  döntetlen (Angol megnyitás, 71)

Kántor Gergely (2416) – Roland Loetscher (2449) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 74)

Joseph Gallagher (2476) – Korpa Bence (2432) döntetlen (Caro-Kann védelem, 36)

Kozák Ádám (2340) – Fabrizio Patuzzo (2282) döntetlen (Szláv védelem, 122)

Németország – Szlovákia  2 - 2

Ausztria – Olaszország  2,5 – 1,5

Szlovénia – Franciaország  2 - 2

Csehország – Horvátország  2 - 2

A 34. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Ausztria

 *

4

5.0

0

2

Németország

 *

2

3

5.5

0

3

Szlovákia

2

 *

3

3

5.0

0

4

Svájc

 *

3

2

4.5

0

5

Szlovénia

 *

2

2

2

4.0

1

6

Horvátország

2

 *

2

2

4.0

1

7

Magyarország

1

 *

2

3.5

0

8

Franciaország

2

 *

1

3.5

0

9

Csehország

1

2

 *

1

3.0

0

10

Olaszország

½

 *

0

2.0

0

A 3. forduló párosítása:

Horvátország – Svájc

Franciaország – Csehország

Olaszország – Szlovénia

Szlovákia – Ausztria

Magyarország - Németország

Női csapatunk 2-0-s győzelme tette még sikeresebbé a játéknapot. A „kötelező” nyerés azonban némi izgalmak után született meg. Gara Tícia ellenfele a végjátékban remit adó folytatást hagyott ki. Rudolf Anna könnyelműen kötésbe lépett, szerencsére hibája kihasználatlan maradt. A kettős nyeréssel válogatottunk az első helyről várhatja a németek elleni meccset.

A 2. forduló eredményei:

Svájc – Magyarország  0 - 2

Gandula Heinatz (2215) – Gara Tícia (2333) 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 72)

Rudolf Anna (2348) – Lena Georgescu (2052) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 60)

Németország – Szlovákia  1,5 – 0,5

Ausztria I. – Olaszország  1 - 1

Szlovénia – Ausztria II.  1,5 – 0,5

Csehország – Horvátország 2 - 0

A 12. Mitropa Kupa állása

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Magyarország

 *

2

4

3.5

0

2

Csehország

 *

1

2

3

3.0

0

3

Olaszország

 *

1

3

2.5

1

4

Ausztria I.

1

 *

3

2.5

1

5

Szlovénia

 *

1

3

2.5

0

6

Németország

½

 *

2

2.0

0

7

Svájc

0

1

 *

1

1.0

0

8

Horvátország

0

1

 *

1

1.0

0

9

Ausztria II.

½

½

 *

0

1.0

0

Szlovákia

½

½

 *

0

1.0

0

A 3. forduló párosítása:

Horvátország – Svájc

Ausztria II.  – Csehország

Olaszország – Szlovénia

Szlovákia – Ausztria I.

Magyarország - Németország

Pelletier,Y (2563) - Havasi,G (2355)
Angol megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.g3 c6 3.Fg2 Ff5 4.c4 e6 5.cxd5 exd5 6.0-0 Hf6 7.d3 Ha6 8.Fe3 Fd6 9.Vb3 Ve7 10.Hc3 0-0 11.Hd4 Fg6 12.Fh3

12...Hc5 13.Vc2 He6 14.Ha4 Bfe8

A nyitást Havasi Gergő remekül megoldotta.

15.Bfe1 Fb4 16.Hxe6 fxe6 17.Fc5 Fxc5 18.Vxc5 Ff5 19.Vxe7 Bxe7 20.Fg2 Fg6 21.Bac1

21...e5 22.b4 e4 23.dxe4 Fxe4 24.Hc5 Fxg2 25.Kxg2 a5 26.a3 axb4 27.axb4 Ba2 28.Kf1 Bb2 29.Hd3 Bb3 30.Bb1 Bxb1 31.Bxb1 He4 32.Ba1 Hd2+ 33.Kg2 Hb3 34.Ba8+ Kf7 35.e3 Hd2

36.b5 cxb5 37.Bd8 Hc4 38.Hb4 Hb6 39.Hxd5 Bd7 40.Bxd7+ Hxd7 41.Kf3 g5?! 42.h3 Hc5 43.e4 h5 44.Ke3 g4 45.hxg4 hxg4 46.Kd4 

46...He6+ 47.Ke5 Hg5 48.Kf5 Hh3 49.Kxg4 Hxf2+ 50.Kf5 Hd3 51.e5 Hc5 52.Hb4 He6 53.Hd3 Hd4+ 54.Ke4 He2 55.g4 Hc3+ 56.Kd4 He2+ 57.Kd5 Ke7

Végjátékot csak a lépésenként kapott 30-30 másodperccel nagyon nehéz játszani. Yannick Pelletier rutinos nagymester, ifjú titánunkra, Havasi Gergőre nagy teher hárult, a játszma eldöntötte a találkozó végső kimenetelét, az oly értékes két meccspontot.

58.g5 Hg3 59.e6 Hh5?

A kapkodásban nagy hiba.

60.Ke5 Hg7 61.Hf4 He8 62.Hd5+ Kf8

63.Hf6

Kimaradt a 63.Kf5 b4 64.e7+ Kf7 65.g6+ Kg7 66.Hxb4 lehetőség.

63...Hg7 64.Hd5 He8 65.Hf6 Hg7 66.Kd6?

Pelletier nem látta a 66.Hd5 He8 67.Kf5 nyerést ígérő manővert.

66...Hf5+! 67.Kd7 b4 68.Hd5 b3 69.Hc3 b2 70.g6 Kg7 71.e7 és döntetlen

Kántor,G (2416) - Loetscher,R (2449)
Grünfeld védelem [D78]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.g3 g6 5.Fg2 Fg7 6.0-0 0-0 7.Vb3 e6 8.Hc3 Hbd7 9.Bd1 Ve7 10.Ff4 h6 11.Bac1 Be8 12.a3 Hb6 13.c5 Hbd7 14.Fd6 Vd8 15.Vc2 Kh8 16.b4 a6 17.He5

Számításba jött a 17.e4 dxe4 18.Hxe4 folytatás.

17...Hxe5 18.Fxe5 Kg8 19.e4 dxe4 20.Hxe4 Hxe4 21.Fxe4 Fd7 22.h4 Ve7 23.Vc3 f6 24.Fd6 Vf7 25.a4 Ff8 26.Fxf8 Bxf8

27.Fd3

A cserék ellenére is Kántor Gergely kedvező esélyű állást játszhatott.

27...Kg7 28.Fc4 Bfe8 29.Be1 Be7 30.Be4 Bae8 31.Bce1 Fc8 32.Ve3 Fd7 33.Fb3 Vf8 34.Vc3 Vf7 35.Ve3 Vf8 36.Vc3 Vf7

37.g4

A lépésismétlést elkerülve Gergő királyszárnyi akcióval próbálkozott, az állás kiéleződött.

37...g5?!

A jó reakció 37...f5 38.Be5 fxg4 39.d5 Vf6 40.d6 Bf7 lett volna.

38.f4 gxf4 39.Bxf4 Bf8 40.Bef1 Vg6

41.Kh2

Nagyobb gondot okozott volna a 41.Fc2 f5 42.d5+ Vf6 43.Vxf6+ Bxf6 44.d6 Be8 45.gxf5 exf5 46.h5 folytatás.

41...Kg8 42.Vf3 Bef7 43.Bf2 Kh8 44.Bg2 Vg7 45.Ve3 Be7 46.Bgf2 Fc8 47.B4f3 Bee8 48.Vf4 Kg8 49.Bg2 Kh8 50.Bgf2 Kg8 51.Fc4 Fd7 52.Ve3 Fc8 53.Bg3 Kh8 54.Bgf3 Kg8 55.Bg2 Kh8

56.g5

Gergő a lépésismétlés helyett akciót kezdeményezett...

56...fxg5 57.hxg5 Bxf3 58.Vxf3 Vxd4 59.gxh6 Vh4+ 60.Kg1 Vd4+ 61.Kh2 Vh4+ 62.Kg1 Vd4+ 63.Vf2

63...e5?! 64.Vxd4 exd4 65.Kf2 Fe6?

 Az időzavaros feszültséget a svájci sakkozó bírta kevésbé!. 65...Kh7 66.Fd3+ Kxh6 67.Bg6+ Kh5 remihez vezetett volna.

66.Fd3! Bg8? 67.Bxg8+ Kxg8 68.Kf3 Fb3 69.a5 Kf7

70.Kf4 Kf6 71.h7 Kg7 72.Ke5 Fa4 73.Kxd4 Fb5 és sötét feladta

Gallagher,J (2476) - Korpa,B (2432)
Caro-Kann védelem [B18]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.Hf3 Hd7 7.Fc4 e6 8.0-0 Hgf6 9.Be1 Fe7 10.Hh4 Vc7 11.c3 0-0 12.Hxg6 hxg6 13.Vf3 c5 14.Ff4 Fd6 15.Fxd6 Vxd6 16.Bad1 Vc7 17.Fb3 Bad8 18.h4 cxd4 19.cxd4 Bfe8 20.h5 g5 21.Bc1 Vb8 22.Ve3 Hh7 23.He4 Hdf6 24.Hxg5

gallagherjorpa_886

24...Hg4 25.Vh3 Vf4 26.Hf3 Bxd4! 27.Vh4 Bb4 28.He5 Vf6 29.Vxf6 Hhxf6 30.Hxg4 Bxg4 31.a3 Bd4 32.Bc7 Bd2 33.Fa4 Bb8 34.b4 Bd3 35.Ba1 Hxh5 36.Fc2 és döntetlen

Kozák,Á (2340) - Patuzzo,F (2282)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Ff5 5.cxd5 Hxd5 6.e3 e6 7.Fc4 Hd7 8.0-0 Fe7 9.Be1 H7f6 10.Vb3 Hxc3 11.bxc3 Vb6 12.Hd2 He4 13.Hxe4 Fxe4 14.Vd1 Va5 15.Fd2 c5 16.Vg4 Fg6 17.Ve2 0-0 18.d5 exd5 19.Fxd5 Vc7

kozakpatuzzo_888

20.e4 Bad8 21.c4 Kh8 22.Fc3 f6 23.Vb2 Fd6 24.g3 Fe5 25.Bab1 b6 26.a4 Fxc3 27.Vxc3 Bb8 28.Va3 a5 29.Bb3 Bfe8 30.Vb2 h5 31.h4 Be7 32.Ve2 Ve5 33.Beb1 Vc7 34.Vf3 Vd6 35.B1b2 Vc7 36.Bb1 Vd6 37.B1b2 Vc7 38.Vd3 Vd6 39.Vb1 Ve5 40.Be3 Vc7 41.Beb3 Ve5

kozakpatuzzo_889

42.Bxb6 Bxb6 43.Bxb6 Fxe4 44.Vd1 Fg6 45.Bc6 Vc3 46.Bc8+ Kh7 47.Vf3 Vxf3 48.Fxf3 Be1+ 49.Kh2 Bf1 50.Kg2 Ba1 51.Bxc5 Bxa4 52.Fxh5 Fxh5 53.Bxh5+ Kg6 54.Bc5 Bb4 55.Bc7 a4

kozakpatuzzo_890

56.c5 a3 57.Ba7 Bc4 58.Bxa3 Bxc5 59.Ba4 Kh6 60.Bg4 g6 61.Bf4 f5 62.Ba4 Bb5 63.Ba7 Bb3 64.Be7 Ba3 65.Kf1 Kh5 66.Kg2 Kh6 67.Be8 Kg7 68.Be3 Ba4 69.Kf3 Kf6 70.Bb3 Ba6 71.Bb4 Bc6 72.Ke3 Ba6 73.Kd4 Bd6+ 74.Ke3 Ba6 75.Bf4 Ba3+ 76.Kd4 Ba4+ 77.Kc5 Ba5+ 78.Kd4 Ba4+ 79.Ke3 Ba3+ 80.Ke2 Ba2+ 81.Kf3 Ba3+ 82.Kg2 Ke5 83.Bb4 Ba6 84.Bb7 Kf6 85.Bh7 Ba4 86.Bc7 Ba6 87.Bb7 Bc6 88.Kf3 Bc3+ 89.Kf4 Bc4+ 90.Ke3 Bc3+ 91.Kd4 Bf3 92.Bb2 Ke6 93.Bb6+ Kf7 94.Ke5 Bxf2?

kozakpatuzzo_891

95.Bb7+ Kg8 96.Kf6 Bf3 97.Bg7+ Kh8 98.Bxg6 f4? 99.g4 Ba3 100.Kg5 f3

kozakpatuzzo_892

101.h5?

A nagy csatában kimaradt a [101.Bf6 Kg8 102.h5 Ba5+ 103.Kh4 nyerést adó lehetőség.

101...Ba5+ 102.Kh6 Ba4 103.g5 Bf4 104.Bb6 Kg8 105.Bb8

kozakpatuzzo_893

105...Bf8 106.Bxf8+ Kxf8 107.Kh7 f2 108.g6 f1V 109.g7+ Ke7 110.g8V Vf7+ 111.Vg7 Ke8 112.h6 Ke7 113.Kh8 Ke8 114.Ve5+ Kd7 115.Vd4+ Ke7 116.Vg7 Ke8 117.Ve5+ Kd7 118.Vb5+ Ke7 119.Vb7+ Ke8 120.Vc8+ Ke7 121.Vc5+ Ke8 122.Ve5+ Kd7 és döntetlen

Heinatz,G (2215) - Gara,T (2333)
Vezérgyalog megnyitás [D03]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.Fg5 Fg7 4.Hbd2 d5 5.e3 0-0 6.Fd3 Hbd7 7.0-0 c5 8.c3 b6 9.Ve2 Fb7 10.Bad1 a6 11.He5 Hxe5 12.dxe5 Hd7 13.f4 f6 14.Fh4 fxe5 15.f5 gxf5? 16.Fxf5 Hf6 17.e4 Fc8 18.Hc4 Fxf5 19.Fxf6?!

Világos előnyéhez vezetett volna a 19.Bxf5 Hxe4 20.Bxf8+ Kxf8 21.He3 folytatás.

19...exf6 20.Bxf5 d4 21.He3 Ba7 22.Bh5 Bd7 23.Hf5 dxc3 24.Bxd7 Vxd7 25.bxc3 Bd8 26.He3

heinatzgara_894

26...Vd3 27.Vxd3 Bxd3 28.Hd5 Bd1+ 29.Kf2 Bd2+ 30.Kf1 b5 31.He7+ Kf7 32.Bxh7 Kxe7 33.Bxg7+ Ke6?! 34.h4 Bxa2 35.h5 Ba4 36.h6 Ba1+ 37.Kf2 Bh1 38.h7 a5 39.Ba7 a4 40.Bb7?! a3 41.Bxb5 Bxh7 42.Bb6+ Kf7 43.Ba6 Bh1 44.Bxa3 Bc1 45.Ke2 Bc2+ 46.Kd3 Bxg2 47.Ba5 Bg3+ 48.Kd2 c4 49.Bc5 Bd3+ 50.Kc2 Bd6 51.Bxc4 Kg6 52.Bc5 Kg5 53.Bd5 Ba6 54.Kd3 Kf4 55.Bb5 Ba8 56.Bb6 Bd8+ 57.Kc4 Kxe4 58.Bxf6 Ke3 59.Be6 e4 60.Bh6 Kf2 61.Kb5 e3 62.Bf6+ Ke2 63.Be6 Bb8+ 64.Kc5 Kd3 65.c4 e2 66.Kd5 Bd8+

heinatzgara_895

67.Kc6??

Döntetlenhez vezetett volna a 67.Kc5 Bc8+ 68.Kd5 Bxc4 69.Bxe2 változat.

67...Bd4 68.Bxe2 Kxe2 69.c5 Kd3 70.Kb7 Bb4+ 71.Kc7 Kc4 72.c6 Kc5 és világos feladta

Rudolf,A (2348) - Georgescu,L (2052)
Szicíliai védelem [B50]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.c3 Hf6 4.Fe2 Hbd7 5.d3 g6 6.Hbd2 Fg7 7.d4 0-0 8.0-0 Vc7 9.Be1 b6 10.Fd3 e6 11.Ve2 Fb7 12.b3 Bfd8 13.Hf1 e5 14.Fb2 exd4

Jobb volt a 14...d5 15.exd5 Hxd5 16.Fc4 Hf4 folytatás.

15.cxd4 cxd4 16.Bac1 Vb8 17.Fxd4 He5 18.Fb1 Bc8 19.Bxc8+ Fxc8 20.He3 Fb7 21.Hc4 Hxc4 22.Vxc4 d5 23.Vc3 Hxe4 24.Fxe4 Fxd4 25.Vxd4 dxe4 26.He5 Vd8 27.Hd7 f5 28.Vc4+ Kh8 29.Vc3+ Kg8 30.Vc4+ Kh8 31.Vd4+ Kg8 32.Bd1 Ve7 33.Vc4+ Kh8 34.Vc3+ Vg7 35.Vc7 Fa6 36.Vc6? Bc8 37.Ve6

rudolf_896

37...Vg8?

A svájci ellenfél 37...Bd8! lépéssel halálos kötést hozhatott volna létre.

38.Ve5+ Vg7 39.Vd6 Fd3?

Nagy gondot okozott volna a 39...Fe2 40.Be1 Bd8 41.Ve5 Vxe5 42.Hxe5 Bd2 43.a3 Kg7 folytatás.

40.He5 Be8 41.f4 Ve7 42.Vd4 Vc5?

rudolf_897

43.Hxg6+ Kg8 44.Vxc5 bxc5 45.He5 Bd8 46.Kf2 Bd4 47.Ke3 Fb5 48.Bxd4 cxd4+ 49.Kxd4 Kg7 50.g4 Kf6 51.g5+ Kg7 52.Hc4 Kg6 53.a4 Fe8 54.He3 Fd7 55.Kd5 Kh5 56.Kd6 Fc8 57.b4 Kh4 58.b5 Kh3 59.Kc7 Fe6 60.a5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Mitropa Kupán női válogatottunk 1,5-0,5-ös győzelemmel, ifjúsági csapatunk 3-1-es vereséggel rajtolt az ausztriai Mayrhofenben. A kétfrontos magyar-szlovák meccsen nagymesternőink érvényesítették a papírformát, Vajda Szidónia remizett, Gara Tícia nyert. A rajtlistán hetedik szlovákokkal szemben Kántor Gergely és Korpa Bence döntetlent ért el, Havasi Gergő és Kozák Ádám kikapott. A második játéknapon Svájc lesz az ellenfél.

A 34. Mitropa Kupa első fordulójában megilletődötten játszottak ifjúsági korú sakkozóink, a csapat nagyon megérezte Gledura Benjamin hiányát, aki kubai versenye miatt csak a negyedik fordulótól áll az együttes rendelkezésére. Havasi Gergő a vezércserét elkerülve egyre nagyobb hátrányba került a közel 200 Élő-ponttal többel bíró Peter Michalik ellen. Kántor Gergely és Korpa Bence gondos játékkal hozta a döntetlent. Kozák Ádám sorozatos hibáját Juraj Druska kihasználta.

Meggyőző győzelemmel kezdtek az elő helyre esélyes németek, a franciákkal szemben nehezen nyertek az osztrákok. Elégedettek lehetnek a svájciak, a döntetlennek a szlovénok örülhettek.

Az első forduló eredményei:

Csehország – Svájc  1 - 3

Horvátország – Szlovénia  2 - 2

Franciaország – Ausztria  1,5 – 2,5

Olaszország – Németország  0,5 – 3,5

Szlovákia – Magyarország  3 - 1

Peter Michalik (2546) – Havasi Gergő (2355) 1 – 0 (Szláv védelem, 33)

Kántor Gergely (2416) – Marian Jurcik (2487)  döntetlen (Angol megnyitás, 30)

Cristopher Repka (2414) – Korpa Bence (2432)  döntetlen (Elfogadott vezércsel, 30)

Kozák Ádám (2340) – Juraj Druska (2433)  0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 36)

A 2. forduló párosítása:

Svájc – Magyarország

Németország – Szlovákia

Ausztria – Olaszország

Szlovénia – Franciaország

Csehország - Horvátország

A 12. Női Mitropa Kupán a rajtlistát vezető válogatottunk győzelemmel rajtolt. Az éltáblán Julia Kocsetkova és Vajda Szidónia a Caro-Kann védelem elméleti változatában osztozott meg a ponton. Gara Tícia az Aljechin védelmű partiban túljátszotta a passzív felállást választó Veronika Gazikovát.

A címvédő olaszok és az osztrákok jobbik csapata nyert még a nyitó fordulóban.

Az első forduló eredményei:

Csehország – Svájc  1 - 1

Horvátország – Szlovénia  1 - 1

Ausztria II. – Ausztria I.  0,5 – 1,5

Olaszország – Németország  1,5 – 0,5

Szlovákia – Magyarország  0,5 – 1,5

Julia Kocsetkova (2292) – Vajda Szidónia (2351)  döntetlen (Caro-Kann védelem, 31)

Gara Tícia (2333) – Veronika Gazikova (2287)  1 – 0 (Aljechin védelem, 44)

A 2. forduló párosítása:

Svájc – Magyarország

Németország – Szlovákia

Ausztria I. – Olaszország

Szlovénia – Ausztria II.

Csehország - Horvátország

Michalik,P (2546) - Havasi,G (2355)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.h3 Fh5 6.Hc3 e6 7.Vb3 Vb6 8.He5

A samkiri II. Gasimov emlékversenyen Fabiano Caruana a 8.Hh4 g5 9.Hf3 h6 10.c5 Vc7 11.Fd3 Bg8 12.Vc2 Hbd7 13.b4 Fe7 14.Fb2 g4? 15.hxg4 Bxg4 16.Kf1 folytatásban került előnybe Sahriyar Mamedgyarovval szemben.

8...Hfd7 9.Hd3 Fe7

A szlovák nagymester sötéttel maga is játszotta a változatot. A lengyel Radoslaw Wojtaszek ellen a 9...Fg6 10.c5 Vc7 11.Hf4 b6 12.Hxg6 hxg6 13.cxb6 axb6 14.Fd2 Fe7 15.Bc1 Va7 16.Fe2 0-0 17.0-0 Ha6 folytatásban kis hátrányba került.

10.Hf4 Fg6 11.Hxg6 hxg6 12.Fd2 Ha6

A vezércserét kár volt elkerülni.

michalikhavasi_867

13.Va4 dxc4 14.Fxc4 Hb4 15.0-0 Hf6 16.a3 Ha6 17.He2 Fd8 18.Bfc1 Hb8 19.Fb4

Számításba jött a 19.Vc2 Hbd7 20.e4 0-0 21.b4 folytatás.

19...Hbd7 20.Hf4 g5 21.Hd3 g4 22.Vb3 Hd5? 23.hxg4 H7f6 24.g5 He4

michalikhavasi_868

25.g6 Fc7? 26.gxf7+ Kxf7 27.Vd1 Fh2+ 28.Kf1 Hg3+ 29.Ke1 Bh5 30.fxg3 Fxg3+ 31.Kd2 Hf6 32.Vf3 Bf5? 33.Vxf5 és sötét feladta

Kántor,G (2416) - Jurcik,M (2487)
Angol megnyitás [A39]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c5 4.Hf3 Fg7 5.Fg2 cxd4 6.Hxd4 Hc6 7.Hc3 0-0 8.0-0 Hg4 9.e3 d6 10.b3 Hxd4 11.exd4 Hh6 12.Fxh6 Fxh6 13.Be1 Fg7 14.Bc1 Bb8 15.b4 Fd7 16.c5 e6 17.a4 a6 18.He4 d5 19.Hc3 Vf6 20.He2 Bfc8 21.Vb3 Vd8 22.b5 axb5 23.axb5 Ba8 24.Bed1 Ba5 25.Hc3 Bca8 26.Vb4 Ff8 27.Vb1 Ba3 28.Vb2 Va5 29.Ff1 Fg7 30.h4 Ff6 és döntetlen

Repka,C (2414) - Korpa,B (2432)
Elfogadott vezércsel [D27]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 d5 4.Hc3 c5 5.e3 dxc4 6.Fxc4 a6 7.0-0 b5 8.Fe2 Fb7 9.dxc5 Vxd1 10.Bxd1 Fxc5 11.He5 Hbd7 12.Hd3 Fe7 13.b4 Bc8 14.Fb2 Hb6 15.a4 bxa4 16.Hxa4 Hxa4 17.Bxa4 0-0 18.Hc5 Fxc5 19.bxc5 Bxc5 20.Fxa6 Fxa6 21.Bxa6 Bd5 22.Bxd5 Hxd5 23.g3 Bc8 24.e4 Hf6 25.Fxf6 gxf6 26.Kg2 Kg7 27.Ba7 Bc3 28.h4 h5 29.Ba5 Kg6 30.Bb5 Bd3 és döntetlen

Kozák,Á`(2340) - Druska (2433)
Nimzoindiai védelem [E58]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 d5 7.0-0 Hc6 8.a3 Fxc3 9.bxc3 Vc7 10.Fb2 Ha5 11.cxd5 exd5 12.a4

Kozák Ádám elkerülte a főváltozatnak számító 12.He5 c4 13.Fc2 He4 14.f3 Hd6 15.a4 folytatást.

12...c4 13.Fc2 Be8 14.Vb1 He4 15.Fxe4 dxe4 16.Hd2 Hb3 17.Hxb3 cxb3 18.d5?! Fg4 19.Fa3 Fe2 20.Be1 Vc4 21.d6?

Világos a sorozatos hibának köszönhetően gyorsan reménytelen helyzetbe került.

21...Fd3 22.Vb2 Bed8 23.a5 Fc2 24.Fb4 Bac8 25.Bac1 Bc6 26.Ba1 Be8

A tematikus megoldás a minőségáldozat lett volna 26...Bcxd6 27.Fxd6 Bxd6 28.Bac1 Bd2-vel.

27.Vc1 Be5 28.Vb2 Bd5 29.h3 h6 30.Bac1 Bc8 31.Va3 Bd2 32.Vb2 Be8 33.Ba1 Be5 34.Bac1 Bg5 35.Bf1 Kh7 36.Kh1??

kozakdruska_869

36...Fd1 és világos feladta

Kocsetkova,J (2292) - Vajda,Sz (2351)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Fe7 13.Ve2 0-0 14.Bhe1 Bc8 15.Hf5 exf5 16.Vxe7 He4 17.Vxd8 Bcxd8 18.Fb4 Bfe8 19.Hh4 Hxf2 20.Bxe8+ Bxe8 21.Bf1 He4 22.Hxf5 Hdf6 23.a4 Be6 24.b3 Hd5 25.Fd2 Hxd2 26.Kxd2 Hf6 27.Be1 He4+ 28.Kd3 Hf2+ 29.Kd2 He4+ 30.Kd3 Hf2+ 31.Kd2 és döntetlen

Gara,T (2333) - Gazikova,V (2287)
Aljechin védelem [B04]

1.e4 Hf6 2.e5 Hd5 3.d4 d6 4.Hf3 g6 5.Fc4 Hb6 6.Fb3 Fg7 7.Hg5 d5 8.f4 f6 9.Hf3 0-0 10.0-0 Hc6 11.c3 Fe6 12.a4 a5 13.Fc2 Vd7 14.Hbd2 Hb8 15.h3 Ha6 16.exf6 exf6 17.Hh4 f5 18.Hhf3 c5 19.He5 Vc7 20.Hdf3 Bad8 21.Be1 Fc8 22.Fe3 c4 23.Ff2 Vd6 24.Ve2 Hc7 25.b3 cxb3 26.Fxb3 He6 27.Fe3 Ha8

garagazikova_870

28.c4 dxc4 29.Hxc4 Va6 30.Vd2

Döntő előnyt adott a 30.Va2 Hac7 31.Hce5 Vd6 32.Bac1 Kh8 33.d5 folytatás.

30...Kh8 31.Bad1 Hc5 32.Fa2 Hxa4? 33.Hce5 Vf6

garagazikova_871

34.Hg5 Bd7 35.Vxa5 H8b6 36.Hxd7 Fxd7 37.d5 Ba8 38.Vb4 Hc3 39.Fd4 Hxa2 40.Vxb6

Tícia válogathatott a nyerések között. 40.Vb2 Vf8 41.Vxb6 Hc3 42.d6 még egyszerűbb volt.

40...Vxb6 41.Fxb6 Hc3 42.Bd2 Kg8? 43.Be7 Fb5

garagazikova_872

44.Bxg7+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Stavangerben június 15. és 26. között rendezik meg a „Grand Chess Tour” elnevezésű, három versenyből álló sorozat első tornáját. A FIDE 2015. január 1-én megjelent ranglista első kilenc helyezettje kapott meghívást, a rendezők még egy-egy sakkozót jelölhettek saját versenyükre. Stavangerben indul a „Nagy Sakk Utazás”, St. Louis és London a másik két rendező. A norvég világbajnok, a világranglistát vezető Magnus Carlsen nagy kihívás elé néz, régi és új riválisok próbálják majd megtépázni babérjait. A viadal honlapja a http://2015.norwaychess.com/

Szuperversenyek rendezésével már sakktörténelmet írt három város hathatós szponzorok segítségével szervezi meg a három tornából álló sorozatot. Az összesített díjalap 1 millió 50 ezer dollár, versenyenként 300 ezer a díjazás, a sorozat győztese még extra 150 ezer dollárt kap.

Az új sorozat „szülőatyjának” sokan a sakkozás 13. világbajnokát, Garri Kaszparovot gondolják, aki tavaly a FIDE elnöki poszt megszerzéséért indított kampányában is többek között az élsakkozók számára jelentős díjalapú tornák szervezésére tett ígéretet, a legjobbak részvétele fantasztikus sakkcsemegét ígér.

A Nemzetközi Sakkszövetség 2015. január 1-én érvényes ranglista alapján hívták meg a nagymestereket. A meghívottak közül egyedül az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik utasította vissza a részvételt. Kramnyik túlzsúfolt versenynaptárára hivatkozott, családos emberként már nem tud ebben az évben korábban lekötött versenyprogramja mellett még három ilyen fontos tornán játszani. A Bakuban megrendezésre kerülő Világkupára való minél jobb felkészülést tűzte ki céljául, hogy ismét kiharcolhassa a világbajnok-jelölti versenyen való szereplés jogát. Kramnyik helyett a francia Maxime Vachier-Lagrave játszhat.

A három versenyből álló sorozat első viadalát Stavangerben rendezik meg június 15. és 26. között. St. Louisban a Sinquefield Kupa a második torna, augusztus 21-én indulnak a sakkórák. Végül a London Chess Classic zárja a sorozatot, december 3. és 14. között csatáznak majd a nagymesterek. A világbajnok Magnus Carlsen újabb nagy megmérettetése a három viadal, de talán választ is kaphatunk, hogy kinek lesz a legtöbb esélye arra, hogy a jövő évi világbajnok-jelölti verseny első helyezettjeként a norvég zseni kihívója lehessen?

Hazai pályán nem lesz könnyű dolga Magnusnak, hiszen többek között az olasz Fabiano Caruana, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand és az amerikai Hikaru Nakamura is a + 2800 Élő-pontos elit tagja, világbajnokjelölt. A viadal június 15-én villámversennyel kezdődik, ennek végeredménye alakítja ki a sorsolási számokat.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2876)

Fabiano Caruana (olasz, 2805)

Viswanathan Anand (indiai, 2804)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2802)

Veszelin Topalov (bolgár, 2798)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781)

Levon Aronjan (örmény, 2780)

Anish Giri (holland, 2773)

Maxima Vachier-Lagrave (francia, 2723)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677)

Magnus Carlsen világbajnoki címe megszerzése óta immár a nyolcadik szuperversenyen mérkőzik meg  legnagyobb riválisaival, tavaly Stavangerben az orosz Szergej Karjkin, majd St. Louisban Fabiano Caruana tudta megelőzni a norvég világelsőt.  Karjakin 2013-ban is borsot tört a világbajnoki döntőre készülő Carlsen orra alá, kétszeres győztesként sem kaphatott azonban meghívást az idei viadalra, hiszen Élő-pontjai nem feleltek meg a kritériumnak.

Carlsen sikereinek is köszönhetően a sakk az egyik legnépszerűbb sportág lett az északi sportok hazájában! Két éve Tromső Világkupát rendezett, tavaly pedig az óriási költséggel járó sakkolimpiát szervezték meg. A média  óriási teret szentel Magnus versenyeinek, szerepléseinek.

A viadalon hétfőn 17 óra 30 perckor kezdődik a villámverseny. A nagymestereknek 4-4 perc és lépésenként 2-2 másodperc lesz a gondolkodási ideje. A fordulókat június 16-tól naponta 16 órától játsszák, 2-2 óra gondolkodási idővel az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc és lépésenként 30-30 másodperc a játszma befejezéséig. Június 20-án pihenőnapot kapnak a nagymesterek.

A 23 éves Szergej Karjakin pályafutása legnagyobb sikerének nevezte a 2013-ban aratott tornagyőzelmét. A villámversenyen aratott sikere, a remek elgondolással az 5-ös rajtszámot választva, négyes nyerősorozattal rajtolva, a megingást is túlélve ért elsőként a célba. A tavalyi dortmundi szuperversenyen aratott holtversenyes elsősége után tíz hónapot kellett várnia az újabb sikerre. Élő-pontokat és a világranglistán helyezéseket is vesztett, három utolsó versenyén nem jeleskedett, de Stavangerben elkapta a fonalat. A kínai Wang Hao a hajrában főszereplővé vált. Carlsen elleni meglepő győzelme után az utolsó fordulóban a regnáló világbajnok Viswanathan Anandot is megadásra kényszerítette.

Supreme Masters 2013, Stavanger, 2013. május 8-18.

kat. XXI (2766)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Szergej Karjakin

g

RUS

2767

*

0

1

0

1

½

1

½

1

1

6

2891

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2868

1

*

½

½

½

½

0

½

1

1

2835

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2775

0

½

*

½

0

1

1

½

1

1

2845

4.

Peter Szvidler

g

RUS

2769

1

½

½

*

½

½

0

½

½

1

5

2809

5.

Levon Aronjan

g

ARM

2813

0

½

1

½

*

½

½

½

½

1

5

2804

6.

Viswanathan Anand

g

IND

2783

½

½

0

½

½

*

0

1

1

1

5

2807

7.

Wang Hao

g

CHN

2743

0

1

0

1

½

1

*

½

½

0

2769

8.

Veszelin Topalov

g

BUL

2793

½

½

½

½

½

0

½

*

½

½

4

2720

9.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2745

0

0

0

½

½

0

½

½

*

1

3

2643

10.

Jon Ludvig Hammer

g

NOR

2608

0

0

0

0

0

0

1

½

0

*

2511

A címvédő orosz Szergej Karjakin elsőségével fejeződött be a No Logo Norway Chess 2014 szuperverseny. Karjakin az utolsó fordulóban sötéttel győzte le az olasz Fabiano Caruanát, mesterhármast elérve fél ponttal megelőzte a norvég világbajnok Magnus Carlsent. A viadal nagy vesztese az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az ötödik forduló után még az első helyről álmodott, utolsó négy partijából csak fél pontot szerzett. A tornát vereséggel kezdő Griscsuk bronzérmesként zárta szereplését.

No Logo Norway Chess 2014 Stavanger, 2014. június 3-13.

kat. XXI (2774)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Szergej Karjakin

g

RUS

2771

*

½

1

1

½

0

½

1

1

½

6

2894

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2881

½

*

½

½

½

1

½

½

½

1

2841

3.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2792

0

½

*

0

1

1

½

½

1

½

5

2810

4.

Fabiano Caruana

g

ITA

2791

0

½

1

*

½

½

1

½

0

½

2772

5.

Veszelin Topalov

g

BUL

2772

½

½

0

½

*

½

½

0

1

1

2774

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2815

1

0

0

½

½

*

½

½

½

½

4

2731

7.

Peter Szvidler

g

RUS

2753

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

4

2738

8.

Anish Giri

g

NED

2752

0

½

½

½

1

½

½

*

0

½

4

2738

9.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2783

0

½

0

1

0

½

½

1

*

½

4

2735

10.

Simen Agdestein

g

NOR

2628

½

0

½

½

0

½

½

½

½

*

2711

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A mai sajtótájékoztatón Seszták Tamás, a Magyar Sakkszövetség elnöke jelentette be, hogy Polgár Juditnak az elnökség egyhangúan szavazott bizalmat, a férfi válogatott kapitányának nevezte ki. A női csapattal kétszeres olimpiai bajnok, a férfi együttessel kétszer ezüstérmet nyert Judit első alkalommal a novemberi csapat Európa-bajnokságon vezeti a válogatottat, amelyre edzőtáborokkal, sok-sok konzultációval szeretné a legjobb felkészítést  biztosítani a játékosoknak.

Májusban választották meg Seszták Tamást a Magyar Sakkszövetség elnökének, programjának két legfontosabb elemének az élsakkozók, valamint az utánpótlás fokozott támogatását jelölte meg. Ezután jelentette be, hogy új kapitánya van a férfi válogatottnak, Polgár Judit. Minden idők legeredményesebb női sakkozója, 1988-ban és 1990-ben olimpiai bajnoki címet szerzett a női válogatottal, a férficsapattal 2002-ben és 2014-ben ezüstérmes lett.

Polgár Judit 1976. július 23-án született Budapesten. Kilencéves korában nyerte első nemzetközi versenyét, majd 12 és 14 évesen korosztályos világbajnok lett a fiúk között. 13 éves volt, amikor először teljesítette a férfi nemzetközi nagymesteri normát, 15 évesen pedig férfi nemzetközi nagymester lett. 1989 óta megszakítás nélkül 2015 márciusáig vezette a női világranglistát. 2011-ben férfi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. 2012-ben útjára indult a Polgár Judit Sakk Alapítvány a Képességfejlesztésért, elsősorban azzal a céllal egy egyedülálló, komplex módszerrel segítse a gyerekek képességfejlődését a közoktatásban. 2013. március 15-én a versenyző a köztársasági elnöktől vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. 2014. január 23-án a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének közgyűlése egyhangú szavazással választotta Polgár Juditot tagjai közé. 2014-ben a magyar sport kategóriában Prima Primissima díjjal tüntették ki.

A tromsői sakkolimpia utolsó fordulója előtt látott napvilágot a hír, hogy befejezi aktív versenyzői pályafutását.Tíz hónap elteltével azonban újabb nagy változás következett be karrierjében, kapitányként irányítja majd a válogatottat. „She is my boss” feliratú pólóval ajándékozta meg Almási Zoltán az új kapitányt. A „főnökkel” már évek óta együtt készült, szakmai titkokat a közös munkáról nem árult el, de nagy elismeréssel nyilatkozott a válogatott iránti elkötelezettségéről. Lékó Péter is támogatta kinevezését.

Judit a stafétabotot Horváth Tamástól vette át, aki 2009 és 2015 között vezette a csapatot. 2011-ben a válogatott bronzérmes volt a csapat Európa-bajnokságon, majd a legnagyobb sikert a tromsői ezüstérem jelentette. Horváth maga kezdeményezte a váltást, a jövő évi sakkolimpia előtt lesz  idő megszokni az új felállást. Az elnökség a Reykjavíkban november 12. és 22. között megrendezendő Eb-re konkrét célt nem fogalmazott meg, a dobogós helyezés nagy siker lenne.

Az új kapitány úgy ítélte meg, hogy a kiegyensúlyozott mezőnyben kedvez nekünk, hogy meccspontok döntenek, 2,5 pontot kell találkozónkként a csapatnak összehoznia. Szakmailag a maximumot kell nyújtani, s akkor nem maradhat el a jó eredmény. Híve az edzőtáboroknak, szeretné, ha a játékosok minél több időt töltenének együtt, mert a szakmai konzultációk  elősegíthetik a jó szereplést.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az ausztriai Mayrhofenben rendezik meg a 34. Mitropa-kupát. Június 13. és 22. között tíz ország férfi sakkozói négy, kilenc nemzet tíz női együttese két táblán viaskodik. Női válogatottunk vezeti a rajtlistát, ifjú titánokból álló férficsapatunk tízedik a rangsorban. A csapatverseny hivatalos honlapja: http://mitropacup2015.chess.at/ 

A Tirolban levő zillertali völgy egyik ismert síparadicsoma, Mayrhofen a házigazdája a harmincnegyedszer megrendezésre kerülő hagyományos csapatversenynek, amelyet férfi válogatottunk eddig hatszor nyert meg. Csapatunkat  1993, 1995, 1999, 2006, 2012 után tavaly is győztesként ünnepelték. Utánpótlásunk legjobbjaiból összeállított együttestől az erőviszonyokat látva csak tisztes helytállást várhatunk el. A Mitropa-kupa történetében először a ChessBase szervere, a playchess.com élőben, angol kommentárral közvetíti majd a meccseket. A fordulókat követő napon Daniel King összegzi majd a legérdekesebb pillanatokat.

1976-ban Innsbruckban indult útjára a sorozat, 1995-ben Bükkfürdő, 2007-ben Szeged volt a jelentős csapatverseny rendezője. A korábbi tornákon legeredményesebben Németország és Jugoszlávia szerepelt hét-hét aranyéremmel (17, illetve 12 éremmel), a mieink hatszor nyertek és még négyszer végzett csapatunk a második, háromszor a harmadik helyen, a horvátok ötször diadalmaskodtak. A szlovénok és a franciák három-három, az olaszok és az osztrákok egy-egy első helyet értek el.

A tavalyi viadalon a szlovákiai Ruzsomberokban (Rózsahegyen) megrendezett hagyományos csapatversenyen a sorsdöntő utolsó fordulóban válogatottunk legyőzte az élen álló német együttest, a 2,5-1,5-ös nyerés az aranyérmet jelentette csapatunk számára. Kimagasló egyéni eredményt ért el a 2002-es bledi sakkolimpián ezüstérmes válogatottunk tagja, Ács Péter, a 9 partiból 8 pontot szerzett!

A 33. Mitropa-kupa végeredménye

Hely.

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

1

Magyarország

 *

2

2

2

4

15

24.5

2

Németország

 *

2

3

2

14

22.0

3

Szlovákia „A”

½

 *

3

2

2

3

12

20.5

4

Ausztria

2

2

1

 *

2

2

10

19.0

5

Olaszország

2

2

 *

3

2

9

19.5

6

Svájc

2

1

½

2

 *

1

2

2

3

8

16.0

7

Lengyelország

½

2

1

3

 *

1

3

7

17.0

8

Franciaország

½

2

½

2

3

 *

3

2

7

16.0

9

Csehország

2

2

1

1

 *

2

5

15.0

10

Szlovákia „B”

0

1

2

½

1

½

2

2

 *

3

10.5

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

Parti

Átlag

Perf.

rtg+/-

1

GM

Ruck Róbert

2572

0

½

½

1

½

½

1

1

0

5.0

9

2528

2571

-0.2

2

GM

Ács Peter

2572

1

½

1

½

1

1

1

1

1

8.0

9

2455

2806

20.9

3

GM

Héra Imre

2559

½

½

1

½

1

1

1

0

½

6.0

9

2416

2541

-1.8

4

GM

Szabó Krisztián

2543

½

½

0

1

1

1

½

1

5.5

8

2344

2485

-4.5

5

GM

Pintér József

2555

0

0.0

1

2425

0

-6

Idén a rajtlistát a horvátok vezetik, 4 ponttal előzik meg Ribli Zoltán, az 1978-as olimpiai bajnokcsapatunk tagja által irányított Ausztria négyesét. Tízedik a rangsorban az ifjú titánokból álló együttesünk, a kapitány Ruck Róbert, aki 2002-ben az olimpiai ezüstérmes válogatottunk tagja volt, és a tavalyi győztes csapatunk éltáblása.

A tavaly Győrben megrendezett U16-os sakkolimpián Gledura Benjamin vezetésével első számú csapatunk a negyedik helyen végzett. Ezúttal jóval erősebb ellenfelekkel kell megbirkózniuk. A mezőny erősségét jól jellemzi, hogy Gledura csak a 20. az Élő-pontszámok alapján összeállított rangsorban, amelyet az osztrákok éltáblása, Markus Ragger (2676) vezet. A németeknél Matthias Bluebaum (2660), a horvátoknál Ante Saric (2580), a szlovénoknál Jura Borisek (2571), az olaszoknák Alberto David (2571), a svájciaknál Yannick Pelletier (2563) a „vezérevezős”.

A rajtlista az Élő-pontszámok sorrendjében:

1. Horvátország 2550

2. Ausztria 2546

3. Németország 2545

4. Olaszország 2486

5. Csehország 2477

6. Svájc 2476

7. Szlovákia 2470

8. Szlovénia 2454

9. Franciaország 2453

10, Magyarország 2422 (Gledura Benjamin 2486, Korpa Bence 2432, Kántor Gergely 2416, Havasi Gergő 2355, Kozák Ádám 2340)

A kilenc nemzet tíz csapatos női versenyének rajtlistáját olimpiai csapattagok alkotta együttesünk vezeti, Vajda Szidónia, Gara Tícia és Rudolf Anna összeállításban. Korábban női válogatottunk 2007-ben, Szegeden győzött, akkor is Vajda Szidónia volt az éltáblás. Háromszor bronzérmes volt  a magyar duó, 2010-ben Rudolf Anna volt az éltáblás. A szlovénok és az olaszok az eddigi tizenegy női viadalon négy-négy aranyéremmel büszkélkedhetnek. Címvédőként az olaszok játszanak.

A rajtlista az Élő-pontszámok sorrendjében:

1.Magyarország 2350 (Vajda Szidónia 2351, Rudolf Anna 2348, Gara Tícia 2333)

2. Olaszország 2338

3. Szlovákia 2290

4. Németország 2285

5. Ausztria I. 2183

6. Svájc 2134

7. Csehország 2090

8. Szlovénia 2089

9. Horvátország 2074

10. Ausztria II. 2072

Június 13-án este tartják meg a technikai értekezletet, másnap 15 órakor játsszák az első fordulót, az utolsó játéknapon, június 22-én 9 órakor indulnak a sakkórák. A versenykiírás szerint a gondolkodási idő az első 40 lépésre 90-90 perc és lépésenként 30-30 másodperc, majd a parti befejezéséig még 30-30 perc és 30-30 másodperc lépésenkénti bónuszidővel.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Kutaisziben az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk győzött a Rapid Európa-bajnokságon. A 48 résztvevő 11 fordulós svájci rendszerű viadalon mérte össze erejét, játszmánként 15-15 perc volt a gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként. Valentyina Gunyina fél ponttal kevesebbet gyűjtött honfitársnőjénél, a grúz Nino Bacsiasvili lett a bronzérmes, a Csakviban győztes ukrán Natalija Zsukova gyengébb mezőnyátlaga miatt negyedikként zárta szerepelését.

A Csakviban megrendezett Európa-bajnokság után a Grúz Sakkszövetség az ACP (Profi Sakkozók Szövetsége) támogatásával szervezte meg a rapid kontinensbajnokságot. Sokan játszottak az Eb-n is, míg az orosz női sakkozás két nagy ásza, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és Valentyina Gunyina csak a rapid bajnokságra utaztak Grúziába. Gunyina tavaly másodszor lett kontinensbajnok, Kosztenjuk 2004-ben diadalmaskodott, mindketten háromszoros olimpiai bajnokok a válogatottal.

A rajtlistát a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova vezette, aki az Eb-n a kilencedik forduló után visszalépett, előtte háromszor vereséget szenvedett. Sztefanova és az ukrán Inna Gaponenko az első játéknap után négyes nyerősorozattal vezetett, Gunyinának 3, Kosztenjuknak csak 2,5 pontja volt.

A következő négy partiját Kosztenjuk megnyerte, holtversenyben állt az élen Sztefanova társaságában, Gunyina, Gvetadze és Gaponenko fél-fél ponttal kevesebbet gyűjtött. A két éllovas a kilencedik körben csapott össze, az orosz nagymesternő vesztett állásból fordítva nyert, majd Gaponenkot is legyőzte. Gunyinával szemben félpontos előnnyel kezdte a sorsdöntő fordulót, kikapott a grúz Nino Bacsiasvilitől, míg riválisa az ukrán Natalija Zsukovától szenvedett vereséget.

A rapid tempóra jellemzően a 15-15 perces partikban sok volt a hiba, kihagyott esélyek, váratlan fordulatok. A 10 ezer eurós díjalapot az ACP 8 ezerrel megnövelte.

H.

R,

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

6

GM

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

2456

8.5

2399

68.0

73.0

2

3

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2495

8.0

2410

70.0

74.5

3

10

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2424

8.0

2303

64.0

69.0

4

13

GM

Natalija Zsukova

UKR

2383

8.0

2293

58.5

63.0

5

1

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2570

7.5

2424

69.5

75.0

6

4

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2478

7.5

2366

65.5

70.5

7

9

IM

Inna Gaponenko

UKR

2429

7.5

2331

68.0

73.0

8

5

IM

Lela Zsavahisvili

GEO

2470

7.0

2355

68.5

74.0

9

11

IM

Salome Melia

GEO

2413

7.0

2247

59.0

63.5

10

16

IM

Nino Hurcidze

GEO

2360

7.0

2122

53.5

57.5

11

35

WFM

Vlada Szvirodova

RUS

2124

6.5

2389

64.5

65.5

12

22

WGM

Inga Csarvalasvili

GEO

2284

6.5

2380

66.5

69.0

13

15

IM

Sopiko Guramisvili

GEO

2361

6.5

2346

62.5

67.5

14

7

IM

Alisza Galljamova

RUS

2446

6.5

2324

59.5

63.5

15

30

WFM

Nino Homeriki

GEO

2164

6.5

2289

60.0

63.0

16

14

IM

Daria Csarocskina

RUS

2372

6.5

2265

62.5

67.0

17

17

WGM

Zoya Schleining

GER

2359

6.5

2229

60.0

64.0

(48 résztvevő)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog