Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az új világranglistán Magnus Carlsen előnye csak 13 pont Fabiano Caruana előtt

Címkék: Világranglista

A Nemzetközi Sakkszövetség legfrissebb, 2017. január 1-től érvényes világranglistáján a háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen előnye  13 pontra csükkent az amerikai Fabiano Caruana előtt.  A legjobbak rangsorát a Grand Chess Tour 2016 sorozatot befejező londoni torna, a top csapatbajnokságok eredményei befolyásolták.  A harmadik helyezett orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a top öt rangidőse. Az amerikai Wesley So már a negyedik, bekerült a 2800-as Élő-pontosok elitjébe, a francia Maxime Vachier-Lagrave kikerült.  Legjobb magyarként Rapport Richárd a 40.,  Almási Zoltán a 46., Lékó Péter az 51. a top százas listán. A női világranglistán a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan az élen.

 

Világranglista

A 2017. január 1-től érvényes világranglistán a legjobbak Élő-pontszámát, helyezését a London Chess Classic 2016 torna, a top csapatbajnokságok eredményei befolyásolták. A háromszoros világbajnok Magnus Carlsen idén a Grand Chess Tour sorozat két versenyét vállalta csak, Párizsban és Leuvenben a rapid-és villámtornákon játszott, nem láttuk őt versenyezni Londonban sem. Változatlanul vezeti a rangsort, előnye azonban csak 13 pont az amerikai Fabiano Caruana előtt. Sajnálhatjuk, hogy Wijk aan Zee-ben nem látjuk csatájukat, Caruana a gibraltári nyílt versenyen vesz részt. A top öt rangidőse, a 41 éves orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik megőrizte harmadik helyét.

 

Világranglista

Az év nagy nyertese az amerikai Wesley So, a St. Louis-i elsőség, az olimpiai aranyérem után Londonban is győzött, megnyerte a GCT 2016 sorozatot. A 2800 Élő-pontos abszolút elit tagja lett. A francia Maxime Vachier-Lagrave kikerült a klubból, a nagy fellángolása után az év végén gyengébben sakkozott. Két helyet javított az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand és az amerikai Hikaru Nakamura, kettőt rontott az örmény Levon Aronjan.

A további sorrendben is itt-ott helycserék történtek, a top 25 doyenje, 47 éves Vaszilij Ivancsuk négy helyet lépett előre. A legnagyobbat a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov bukta,  ismét a top 25-ben a cseh David Navara.

A júliusi ranglistán még 17. Rapport Richárd legjobb magyarként már csak a 40., fél év alatt 50 pontot vesztett! Almási Zoltán a 46., Lékó Péter az 51. a rangsorban. Komoly elemzésre van szükség a nagy visszaesés okainak feltárására, hogy jövőre a csapat Európa-bajnokságon ismét ütőképes, dobogós helyezésre esélyes válogatottunk legyen. Hat orosz, három amerikai, két-két indiai, kínai és ukrán nagymester mellett egy-egy norvég, francia, örmény, holland,  azerbajdzsáni, , lengyel, angol, bolgár, kubai és cseh sakkozó a top 25-ben.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

1116

1216

0117

j.

Szül

 

1.

Carlsen,M

norvég

2853

2840

2840

0

1990

 

2.

Caruana,F

amerikai

2823

2823

2827

11

1992

 

3.

Kramnyik,V

orosz

2810

2809

2811

9

1975

 

4.

So,W

amerikai

2794

2794

2808

9

1993

 

5.

Vachier-Lagrave,M

francia

2811

2804

2796

11

1990

 

6.

Anand,V

indiai

2779

2779

2786

11

1969

 

7.

Nakamura,H

amerikai

2779

2779

2785

9

1987

 

8.

Karjakin,S

orosz       

2772

2785

2785

0

1990

 

9.

Aronjan,L

örmény

2795

2785

2780

9

1982

 

10.

Giri,A

holland

2767

2771

     2773

9

1994

 

11.

Nepomnjacsij,J

orosz

2767

2767

2767

0

1990

 

12.

Harikrishna,P

         indiai

2768

2770

2766

2

1986

 

 

13.

       Mamedgyarov,S

azerbajdzsáni

2762

2768

2766

2

1985

 

14.

Ding Liren

kínai

2764

2757

2760

4

1992

 

15.

Eljanov,P

ukrán

2757

2762

2755

4

1983

 

16.

Ivancsuk,V

ukrán

2733

2747

2752

2

1969

 

17.

Adams,M

angol

2744

2748

2751

11

1971

 

18.

Wojtaszek,R

lengyel   

2744 

2749

2750

6

1987

 

19.

Szvidler,P

orosz

2742

2753

2748

4

1976

 

20.

Griscsuk,A

orosz

2751

2737

2742

1

1983

 

21.

Topalov,V

bolgár

 2760      

2760

  2739

9

1975

 

22.

Dominguez Perez,L

kubai

 2752

2739

2739

0

1983

 

23.

Yu Yangyi

kínai

 2721

2729

2738

13

1989

 

24.

Andrejkin,D

orosz

 2736

2737

2736

4

1990

 

25.

Davara,N

cseh 

 2725 

2725

2735

4

1985

 

 

 

 

 

 

 

 

 

40.

              Rapport,R

      magyar       

2730

2717

2702

17

1996

 

46.

    Almási,Z

     magyar

2702

2703

2698

5

1976

 

51.

 Lékó,P

     magyar

2693

2693

2693

1

1979

 

 

 

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az oroszok 8 ponttal vezetnek az amerikai sakkozók előtt. A további sorrend is változatlan, legjobbjaink változatlanul a tízedik helyen.

1.Oroszország 2746 (+ 1, 236 nemzetközi nagymester, 528 nemzetközi mester, 2458 címviselő)

2. Egyesült Államok 2705 (+ 3, 90, 143, 730)

3. Kína 2697 (+ 2, 39, 31, 147)

4. Ukrajna 2689 (- 1, 87, 200, 543)

5. India 2674 (- 4, 44, 91, 305)

6. Azerbajdzsán 2654 (+ 2, 24, 24, 130)

7. Franciaország 2648 (- 1, 49, 105, 407)

8. Örményország 2646 (- 1, 37, 29, 116)

9. Lengyelország 2644 (- 2, 41, 107, 380)

10. Magyarország 26380 (- 2, 54, 118, 460)

 

A honi rangsorban Rapport Richárd mögött Almási Zoltán a második, Lékó Péter a harmadik. A további soerrendben egyetlen változás, hogy Bánusz Tamás a hatodik helyre jött fel.

A honi ranglista élcsoportja:

Rapport Richárd 2702 (- 15), Almási Zoltán 2698 (- 5), Lékó Péter  2693, Berkes Ferenc 2648 (- 1), Balogh Csaba 2631 (- 2), Bánusz Tamás 2620 (+ 8), Héra Imre 2610 (- 5), Erdős Viktor 2599  (- 3),  Prohászka Péter  2590 (- 1), Gledura  Benjamin 2589 (+ 5), Papp Gábor 2583 (+ 1)

A rapid világranglistán már elszámolták a dohai világbajnokság eredményeit, Magnus Carlsen megőrizte éllovasi pozícióját, a 47 esztendős új világbajnok ukrán Vaszilij Ivancsuk szenzációs teljesítményének köszönhetően a második.

Az élcsoport állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2896

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2827

3. Sahriyar Mamedygarov (azerbajdzsáni) 2825

4. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2822

5. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2819

6. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2803

7. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2798

8. Levon Aronjan (örmény) 2797

9. Yu Yangyi (kíynai) 2791

10. Hikaru Nakamura (amerikai) 2790

 

A villámsakk ranglistán is a norvég világbajnok az élen, megelőzte a kínai Ding Lirent. Szergej Karjakin a második helyre lépett előre.

 

Az élcsoport állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2914

2. Szergej Karjakin (orosz) 2883

3. Ding LIren (kínai) 2875

4. Hikaru Nakamura (amerikai) 2851

5. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2825

6. Dmitrij Andrejkin (orosz) 2815

7. Juri Skuro (ukrán) 2814  

8. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2813

9. Daniil Dubov (orosz) 2804)

10. Fabiano Caruana (amerikai) 2800)

 

A női világranglistát a kínai duó vezeti, a világbajnoknő Hou Ji-fan mögött Ju Wenjun a második. A legjobbak Hanti-Manszijszkban a GP-sorozat utolsó tornáján játszottak. A tízedik helyig nem változott sorrend, Nana Dzagnidze egy ponttal megelőzte az orosz Valentyina Gunyinát. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang változatlanul a 20.

A női rangsor élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2651

2. Ju Wenjun (kínai) 2583 (+ 4, 11)

3. Anna Muzicsuk (ukrán) 2558

4. Humpy Koneru (indiai) 2557

5. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2549 (- 6, 11)

6. Marija Muzicsuk (ukrán) 2546

7. Dronavalli Harika (indiai) 2539 (- 4, 11)

8. Viktorija Cmilyte (litván) 2538

9. Katyerina Lahno (orosz) 2530

10. Nana Dzagnidze (grúz) 2525 (+ 5, 4)

20. Hoang Thanh Trang (magyar) 2468 (- 6, 3)

91. Gara Tícia (magyar) 2378 (+ 14, 3)

 

 Az országok rangsorában az orosz sakkozónők 6 ponttal elhúztak a kínaiaktól. Mi változatlanul a nyolcadikok vagyunk.

1. Oroszország 2483

2. Kína 2477 (- 6)

3. Grúzia 2416

4. Ukrajna 2406 (+ 5)

5. India 2401 (+ 1)

6. Lengyelország 2376

7. Németország 2364 (+ 7)

8. Magyarország 2345

9. Egyesült Államok 2316 (- 9)

10. Franciaország 2310 (- 2)

 

A honi ranglistán Hoang Thanh Trang mögött Gara Tícia a második. Sakkozónőink csak a csapatbajnokságon szerepeltek.

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2468 (- 6), Gara Tícia 2378 (+ 14), Lázárné Vajda Szidónia 2364 (- 1), Medvegy Nóra 2357 (- 4), Gara Anita 2355 (+ 10), Papp Petra 2352 (+ 8), Mádl Ildikó 2330 ( + 4), Marjanovics Annamária 2309 (- 18)

A rapid világranglistát holtversenyben vezeti a dohai győztes ukrán Anna Muzicsuk és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan.

Az élcsoport állása:

1.Anna Muzicsuk (ukrán) 2611

2. Hou Ji-fan (kínai) 2611

3. Katyerina Lahno (orosz) 2577

4. Valentyina Gunyina (orosz) 2568

5. Nana Dzagnidze (grúz) 2556

 

A villámsakk ranglistáján a világbajnoki címét megvédő Anna Muzicsuk megelőzte Hou Ji-fant.

 

Az élcsoport állása:

1.Anna Muzicsuk (ukrán) 2663

2. Hou Ji-fan (kínai) 2659

3. Katyerina Lahno (orosz) 2643

4. Valentyina Gunyina (orosz) 2595

5. Tan Zhongyi (kínai) 2562

 

 A juniorok világranglistáján a kínai Wei Yi az első, átvette a stafétabotot a „kiöregedett” Rapport Richárdtól, aki 12 hónapon keresztül állt az élen. Gledura Benjamin a 10. helyre lépett előre.

 A legjobb juniorok:

1.Wei Yi (kínai) 2706 (- 1, 8)  1999

2. Jan-Krysztof Duda (lengyel) 2684 1998

3. Jeffery Xiong (amerikai) 2667 (+ 1, 5) 2000

4. Vladiszlav Artyemijev (orosz) 2655  (+ 2, 4) 1998

5. Matthias Bluebaum (német) 2641 (+ 1, 5) 1997

10. Gledura Benjamin (magyar) 2589 (+ 5, 5) 1999

72. Korpa Bence (magyar) 2473 (- 7, 5)  1998

 

A legjobb 20 éven aluli hölgyek rangsorában a top öt sorrendjében új név a kínai NI Shigun. A 15 éves Marjanovics Annamária változatlanul a 19. a rangsorban.

 

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

1. Lei Tingjie (kínai) 2467 (- 1, 4)  1997

2. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2466 1998

3. Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 2452 (+ 14, 11)  1997

4. Zhansaja Abdumalik (kazah) 2430 (+ 25, 9)  2000

5. Ni Shigun (kínai) 2399 (+ 22, 4)  1997

 19. Marjanovics Annamária (magyar) 2327 (- 18, 3)  2001

61. Terbe Julianna (magyar) 2204  (+ 13, 3) 1997

85. Gál Hanna Krisztina (magyar) 2166  1998

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dohában az ukrán Anna Muzicsuk és az orosz Szergej Karjakin elsőségével ért véget a villámsakk-világbajnokság. Anna rapid világbajnoki címe után második aranyérmét vehette át, fantasztikus hajrával, utolsó öt partiját megnyerve végzett az élen. A férfiak viadalán az utolsó forduló döntött, a félpontos előnnyel vezető norvég világbajnok Magnus Carlsen remizett Lékó Péterrel, Szergej Karjakin legyőzte Baadur Dzsobavát, ellenfelei magasabb Élő-átlagának köszönhetően a holtverseny neki kedvezett. A norvég világelső a rapid-és a villám-vb-n is ennek a pontszámításnak lett az „áldozata”, a remélt két világbajnoki cím helyett be kellett érnie a bronz, illetve az ezüstéremmel. A 20 éves orosz Daniil Dubov végzett a harmadik helyen, Lékó Péter 11.  lett a sakkvilág legjobbjainak 21 fordulós viadalán. A nők versenyében az orosz Valentyina Gunyina és Katyerina Lahno állhatott még dobogóra.

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

A második játéknap első körét, a viadal 13. fordulóját Magnus Carlsen szép nyeréssel kezdte, Maxime Vachier-Lagrave volt az „áldozata”. Szergej Karjakin reménytelen állásból óriási mázlival remizett a bástyát elnéző Alekszandr Morozeviccsel szemben. A junior Daniil Dubov a rapid világbajnok Vaszilij Ivancsuknak okozott keserű perceket. A meglepetések sorozatát produkáló horvát Marin Bosiocic Dubov társaságában holtversenyben harmadik volt. Remek győzelmet aratott Lékó Péter, aki Sahriyar Mamedgyarovra mért csapást.

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

Az élcsoport:

Magnus Carlsen 11, Szergej Karjakin 10,5, Daniil Dubov és Marin Bosiocic 9,5, Alekszandr Morozevics, Leimier Dominguez Perez és Hikaru Nakamura 9, Lékó Péter, … 8,5

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

A 14. fordulóban az első három táblán döntetlenek születtek. Magnus Carlsen jobb állását nem tudta győzelemig fokozni Hikaru Nakamurával szemben. Szergej Karjakin remizett Dominguez Perezzel. Alekszandr Morozevics és Daniil Dubov gyorsan remizett. Lékó Péter a kapkodásban könnyen nyerhetőnek látszó pozícióban elnézte Marin Bosiocic trükkjeit, a horvát sakkozó egyedül állt a harmadik helyen a 11,5 ponttal vezető Carlsen, a 11 pontot gyűjtő Karjakin mögött 10,5 ponttal!

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

A folytatásban az éltáblán villámgyors döntetlennel ért véget Magnus Carlsen és Alekszandr Griscsuk partija. Fordulatokban gazdag küzdelmet láttunk Szergej Karjakin és Hikaru Nakamura játszmájában, a vb-n eddig oly szerencsés kézzel sakkozó orosz sakkozó vereséget szenvedett, hátránya egy pontra nőtt Carlsennel szemben, riválisai megközelítették. Leinier Dominguez Perez megállította Marin Bosiocicot. A „veteránok” meccsét Vaszilij Ivancsuk nyerte meg Viswanathan Ananddal szemben. Lékó Péter javított, Yu Yangyit ellen nyert.

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

A 16. forduló eredményei ismét átírták a táblázatot. Magnus Carlsen a rapid vb-hez hasonlóan vereséget szenvedett Vaszilij Ivancsuktól, míg Szergej Karjakin nyert Sahriyar Mamedgyarov ellen, a holtverseny Karjakinnak kedvezett… Lékó Péter remizett Tejmur Radzsabovval. A négy partijából 3,5 pontot gyűjtő Hikaru Nakamura feljött a harmadik helyre. A befejező öt kör sok izgalmat ígért.

Az élcsoport állása:

H

R

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

ÉLő+/-

1

8

GM

Szergej Karjakin

RUS

2800

12,0

2751

152,5

55,2

2

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2873

12,0

2730

154,0

17,6

3

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2842

11,5

2696

149,0

6,0

4

21

GM

Daniil Dubov

RUS

2724

11,0

2744

152,0

63,4

5

27

GM

Alekszandr Morozevics

RUS

2684

11,0

2719

149,0

70,0

6

16

GM

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2754

11,0

2670

142,0

20,8

7

10

GM

Leinier Dominguez Perez

CUB

2783

10,5

2713

148,0

16,0

8

12

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2761

10,5

2704

144,5

22,2

9

37

GM

Marin Bosiocic

CRO

2659

10,5

2688

144,0

55,8

10

6

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2823

10,5

2680

141,5

-13,8

15

26

GM

Lékó Péter

HUN

2697

10,0

2656

130,5

18,0

A két éllovas sikerrel zárta a 17. kört. Szergej Karjakin még ukránként egykori olimpiai bajnok csapattársa, Vaszilij Ivancsuk ellen nyert, Magnus Carlsen remek technikáját megcsillogtatva Tejmur Radzsabot győzte le. A riválisok nem villogtak, a duó másfél pontos előnyre tett szert. Hikaru Nakamura botlott, Maxime Vachier-Lagrave volt a legyőzője. Daniil Dubov remizett Lékó Péterrel, a négyes holtversenyben harmadikok 11,5 pontos csoportját vezette Nakamura, Griscsuk és Vachier-Lagrave előtt, Lékó Péternek 10,5 pontja volt.

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

A 18. forduló után ismét Magnus Carlsennél volt az előny, legyőzte a grúz Baadur Dzsobavát, míg Szergej Karjakin kedvező állását elrontva remizett Anton Korobovval. A holtversenyes harmadikok közül Hikaru Nakamura nyert Vaszilij Ivancsuk ellen, az ifjú orosz titán, Daniil Dubov tartotta a lépést az amerikai sakkozóval, az Emírségek legjobbját, Salemet győzte le. Maxime Vachier-Lagrave és Alekszandr Griscsuk megosztozott a ponton. Lékó Péter jól hajrázik, Alekszandr Morozevics elleni nyeréssel 11,5-re növelte pontjai számát.

Az élcsoport állása:

H

R

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

rtg+/-

1

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2873

14,0

2735

190,5

32,4

2

8

GM

Szergej Karjakin

RUS

2800

13,5

2746

190,0

60,4

3

21

GM

Daniil Dubov

RUS

2724

12,5

2735

190,0

70,2

4

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2842

12,5

2707

189,5

3,0

5

12

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2761

12,0

2710

183,5

31,8

6

6

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2823

12,0

2695

182,5

-5,0

7

34

GM

Anton Korobov

UKR

2666

11,5

2708

176,5

64,2

8

26

GM

Lékó Péter

HUN

2697

11,5

2662

167,5

28,4

9

19

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2740

11,5

2619

161,5

-12,8

Az utolsó három forduló előtt kis pihenőt kaptak a küzdelmekben már elfáradt, a gondolkodási idővel állandó harcban álló sakkozók. A szünet legkevésbé Lékó Péternek tett jót, a 19. körben kedvezően állt Szergej Karjakin ellen, de a felkínált bástyaáldozat elfogadása után már nem talált többé védelmet. Magnus Carlsen is nyert, a duó versenyfutása így a világbajnok félpontos előnyével folytatódott. Daniil Dubov remizett, Alekszandr Griscsuk legyőzte Hikaru Nakamurát, Dubov, Griscsuk és Vachier-Lagrave osztotta  a harmadik helyet Karjakinhoz képest másfél pontos hátránnyal.

A 20. fordulóban Magnus Carlsen 24 lépésben nyert Viswanathan Anand ellen, Szergej Karjakin nagy csatában győzte le Radoslaw Wojtaszeket, az utolsó fordulóra maradt a döntés. Alekszandr Griscsuk is nyert, harmadikként várhatta a befejező csatát. Lékó Péter gond nélkül szerezte meg az egész pontot Wei Yi ellen, utolsó partiját Magnus Carlsennel játszhatta.

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

A norvég világbajnok pontosan tudta, hogy ellenfelei Élő-pontszámának átlaga gyengébb, mint a rivális Szergej Karjakiné. Nem kalkulálhatott azzal, hogy Baadur Dzsobava ellen tud állni Karjakinnak, így sötéttel is kockáztatva játszott Péterrel szemben. Nagymesterünk keresztülhúzta számításait, a kicsit hullámzó parti örökös sakkal ért véget, Karjakin győzött, és világbajnok lett. Láthatóan nagyon örült sikerének!

Két éve Dubajban Magnus Carlsen mindkét címet megszerezte, tavaly Berlinben rapid világbajnok lett. A holtversenyek Dohában riválisainak kedveztek, a rapid vb bronzérme után a villám-vb-n végül ezüstérmesként zárt. A 3-3 perc és 2-2 másodperc bónusszal vívott csatákban a gyorsaság, az esélyek kihasználása, a felkínált lehetőségek megragadása döntőnek bizonyult. A játszmákat követve objektíven megállapíthatom, hogy Carlsen jobban játszott Karjakinnál, az orosz nagymester szerencsésebb kézzel sakkozott. Döntőnek bizonyult az ötödik fordulóbeli összecsapásuk, ahol a norvég világelső túlbecsülte lehetőségeit.

A harmadik helyen előállt hármas holtversenyből a 20 éves Daniil Dubov került ki győztesen, Hikaru Nakamura megjárta a poklokat is, a címvédő Alekszandr Griscsuknak az ismétlésre nem volt esélye. Lékó Péter a második játéknap kilenc partijából 5,5 pontot szerzett, sajnálhatja a nagy bakit Milan Bosiocic ellen, Szergej Karjakin bástyaáldozatának elfogadását. A sakkvilág legjobbjainak mezőnyében elért pontszáma és helyezése jónak mondható.

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

A villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

8

GM

Szergej Karjakin

RUS

2800

16,5

2740

259,0

82,6

2

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2873

16,5

2735

258,0

41,0

3

21

GM

Daniil Dubov

RUS

2724

14,5

2733

259,0

79,8

4

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2842

14,5

2720

256,5

9,0

5

12

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2761

14,5

2718

253,0

52,0

6

6

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2823

14,0

2708

252,5

1,6

7

10

GM

Leinier Dominguez Perez

CUB

2783

13,0

2725

253,5

13,4

8

34

GM

Anton KOrobov

UKR

2666

13,0

2708

246,0

67,6

9

16

GM

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2754

13,0

2697

254,5

13,8

10

15

GM

Viswanathan Anand

IND

2754

13,0

2695

249,0

12,2

11

26

GM

Lékó Péter

HUN

2697

13,0

2678

238,5

34,2

12

5

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2830

13,0

2677

245,0

-36,6

13

44

GM

Salem A. R. Saleh

UAE

2636

12,5

2767

261,0

103,8

14

45

GM

Wei Yi

CHN

2636

12,5

2722

237,5

79,8

15

17

GM

Baadur Dzsobava

GEO

2752

12,5

2700

250,5

6,2

16

24

GM

Yu Yangyi

CHN

2712

12,5

2688

249,5

22,2

17

29

GM

Alekszandr Rjazancev

RUS

2678

12,5

2663

233,0

25,0

18

19

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2740

12,5

2634

228,5

-24,6

19

35

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2666

12,0

2712

248,5

50,4

20

55

GM

Bu Xiangzhi

CHN

2613

12,0

2706

238,5

75,2

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

Lékó Péter eredményei a második játéknapon:

F.

R.

Név

Élő

FED

Pts.

Res.

rtg+/-

13

7

GM

Sahriyar Mamedgyarov

2813

AZE

12,0

s 1

13,20

14

37

GM

Marin Bosiocic

2659

CRO

11,0

w 0

-11,00

15

24

GM

Yu Yangyi

2712

CHN

12,5

s 1

10,40

16

9

GM

Tejmur Radzsabov

2800

AZE

12,0

w ½

2,80

17

21

GM

Daniil Dubov

2724

RUS

14,5

s ½

0,80

18

27

GM

Alekszandr Morozevics

2684

RUS

11,5

w 1

9,60

19

8

GM

Szergej Karjakin

2800

RUS

16,5

s 0

-7,20

20

45

GM

Wei Yi

2636

CHN

12,5

w 1

8,40

21

1

GM

Magnus Carlsen

2873

NOR

16,5

w ½

4,60

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

Dohában az ukrán Anna Muzicsuk fantasztikus sikert ért el, a rapid világbajnoki címe után szédületes hajrával, utolsó öt partiját megnyerve félpontos előnnyel aranyérmes lett! A viadal első napja, kilenc forduló után egy pont volt a hátránya az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk mögött, fél ponttal volt lemaradva a Grand Prix-sorozat győztese, így világbajnoki döntős kínai Ju Wenjunnal szemben. A második játéknapot három döntetlennel kezdte, Ju Wenjunnal, Alekszandra Kosztenjukkal és Valentyina Gunyinával remizett. Humpy Koneru elleni győzelmével indult meg a nagy széria és végzett az élen. Anna a 14. forduló után ragadta magához a vezetést, félpontos előnyét a hajrában sikerrel megőrizte. A két orosz olimpiai bajnoknő, Valentyina Gunyina és Katyerina Lahno állhatott még a dobogóra. Alekszandra Kosztenjuk hiába várta éllovasként a mai csatákat, öt játszmát is veszítve csak hetedik lett.

A női villám-világbajnokság végeredménye:

H

R

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

1

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2645

13,0

2486

159,5

18,0

2

3

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2605

12,5

2482

158,0

22,2

3

2

GM

Katyerina Lahno

RUS

2641

12,5

2464

156,0

2,4

4

6

WGM

Tan Zhongyi

CHN

2552

11,0

2473

161,0

10,4

5

10

GM

Dronavalli Harika

IND

2501

10,5

2499

160,0

33,8

6

20

IM

Darja Csarocskina

RUS

2375

10,5

2470

156,5

73,2

7

12

GM

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

2500

10,0

2484

157,5

16,8

8

27

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2286

9,5

2494

162,5

103,8

9

5

GM

Ju Wenjun

CHN

2571

9,5

2483

163,0

-23,4

10

9

GM

Humpy Koneru

IND

2502

9,5

2464

159,0

-2,8

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

Verőci Zsuzsa

Fotók: Maria Emalinova, Lannart Ootes 

Komment 1 | Reblog! 0 |

Dohában a férfi villámsakk-világbajnokság első játéknapja, 12 forduló után  holtversenyben vezet az orosz Szergej Karjakin és a norvég világbajnok Magnus Carlsen. Másfél pont az előnyük a négyfős üldöző boly előtt, hatan gyűjtöttek 8 pontot, Lékó Péter a 7,5 pontosok csoportjában. Pénteken kilenc körrel fejeződik be a küzdelem. A női viadalon kilenc fordulóra került sor, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk fél ponttal előzi meg a kínai Ju Wenjunt.

 

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

Dohában százhat résztvevővel megkezdődött a 21 fordulós férfi villám-világbajnokság. Címvédőként az orosz Alekszandr Griscsuk játszik, a rajtlistát a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti. Játszmánként 3-3 perc a gondolkodási idő és lépésenként 2-2 másodperc a bónusz.   

A rajtlista élcsoportja:

Magnus Carlsen (norvég, 2873)

Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2847)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2842)

Levon Aronjan (örmény, 2830)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2830)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2823)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2813)

Szergej Karjakin (orosz, 2800)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2800)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2783)

Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2770)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2761)

Farruh Amonatov (tadzsik, 2759)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2756)

Viswanathan Anand (indiai, 2754)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2754)

Lékó Péter (magyar, 2697)

 

Az első játéknapon 12 fordulóra került sor. A legjobban a rapid vb-n csak 19. Szergej Karjakin rajtolt, négy kör után egyedül büszkélkedhetett hibátlan teljesítménnyel. Heten követték félpontos hátránnyal, Magnus Carlsen a kubai Leinier Dominguez Perezzel remizett. Gyorsan peregtek az események, nem volt sok idő a kesergésre, a kihagyott lehetőség feletti bosszankodásra.

 

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

Az ötödik fordulóban a norvég világbajnok Magnus Carlsen presztízscsatát vesztett Szergej Karjakinnal szemben. Világossal kapott ki, Karjakin a fokozott kapkodásban is érvényesítette anyagi előnyét, vezérével nyert Carlsen bástyája ellen, 97 lépésig tartott a csatájuk. Karjakint az orosz Daniil Dubov, a kínai Yu Yangyi és az egyiptomi Ahmed Adly gyűjtött fél ponttal kevesebbet. Karjakin nem lankadt, behúzta a hatodik partit is.

 

Az élcsoport állása:

 

H

R

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

8

GM

Szergej Karjakin

RUS

2800

6,0

2732

20,0

45,8

2

21

GM

Daniil Dubov

RUS

2724

5,5

2693

17,0

41,0

3

15

GM

Viswanathan Anand

IND

2754

5,0

2636

17,5

19,2

4

17

GM

Baadur Dzsobava

GEO

2752

5,0

2601

15,5

14,0

5

55

GM

Bu Xiangzhi

CHN

2613

4,5

2751

18,0

43,6

6

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2873

4,5

2716

21,5

3,4

7

9

GM

Tejmur Radzsabov

AZE

2800

4,5

2675

19,0

8,2

8

20

GM

Ahmed Adly

EGY

2733

4,5

2664

21,0

16,0

9

24

GM

Yu Yangyi

CHN

2712

4,5

2654

21,0

17,8

10

35

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2666

4,5

2631

17,5

20,4

11

29

GM

Alekszandr Rjazancev

RUS

2678

4,5

2631

15,5

17,2

12

2

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2847

4,5

2624

17,5

-5,2

13

18

GM

Olekszandr Bortnyik

UKR

2741

4,5

2596

16,0

3,6

 

 

 

 

 

 

 

 

45

26

GM

Lékó Péter

HUN

2697

3,5

2574

15,0

-11,4

 

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

Rövid szünet után folytatódott a pontvadászat. Szergej Karjakin nagy sorozata megszakadt, remizett honfitársával, Daniil Dubovval. A grúz Baadur Dzsobava nagyon sportszerűen figyelmeztette Viswanathan Anandot, hogy rosszul kezelte az órát, a digitális sakkóra röviddel ezután felmondta a szolgálatot, a küzdő felek döntetlenben egyeztek meg. Magnus Carlsen fél pontot lefaragott hátrányából.

A nyolcadik körben a világbajnoki kihívó Szergej Karjakin második döntetlenét könyvelhette el, az exvilágbajnok Vishy Ananddal osztozott meg a ponton. Magnus Carlsen újabb győzelemmel fél pontra megközelítette Karjakint, aki 7 ponttal állt az élen, Carlsen, Yu Yangyi és Rjazancev 6,5-öt gyűjtött a nyolc forduló során.

A kilencedik forduló az orosz Alekszandr Morozevics váratlan győzelmével kezdődött meg, 24 lépés után Anand már feladásra kényszerült. Karjakin gyorsan remizett Yu Yangyival. A norvég világbajnok sorozatban negyedszer is nyert, befogta Karjakint.

 

Az élcsoport állása:

 

H

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

8

GM

Szergej Karjakin

RUS

2800

7,5

2731

49,5

40,2

2

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2873

7,5

2714

49,5

20,6

3

44

GM

Salem A. R. Saleh

UAE

2636

7,0

2780

48,0

75,0

4

24

GM

Yu Yangyi

CHN

2712

7,0

2692

44,0

41,0

5

27

GM

Alekszandr Morozevics

RUS

2684

7,0

2680

42,0

44,4

6

37

GM

Marin Bosiocic

CRO

2659

7,0

2635

39,5

39,2

 

A játszmákban egyre több volt a hiba, szinte lépésről-lépésre változtak az állások értékelései. Karjakin némi szerencsével bemattolta Salemet, Carlsen is egy pillanatra gyanúsan állt Morozeviccsel szemben, de a jó érzékkel meghozott tisztáldozattal megkavarta a pozíciót, sorozatban ötödször is nyert. Anand kikapott Dubovtól.

A tizenegyedik forduló ismét változást hozott. Szergej Karjakin bástyavégjátékban kihasználta Jan Nepomnjacsij hibáit, a győzelemmel félpontos előnyre tett szert Yu Yangyival remiző Magnus Carlsen előtt.

A mai játéknapot befejező párharcok után Szergej Karjakin és Magnus Carlsen holtversenyben vezet. Másfél pont az előnyük a négyes üldöző boly előtt, hatan 8 pontosok. Lékó Péter a kilencfős 7,5 pontos csoport tagja.

 

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

 

Az élcsoport állása:

 

H

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

rtg+/-

1

8

GM

Szergej Karjakin

RUS

2800

10,0

2740

87,5

57,2

2

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2873

10,0

2706

87,0

26,0

3

21

GM

Daniil Dubov

RUS

2724

8,5

2740

85,0

50,0

4

27

GM

Alekszandr Morozevics

RUS

2684

8,5

2710

82,5

53,0

5

37

GM

Marin Bosiocic

CRO

2659

8,5

2673

78,5

48,2

6

6

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2823

8,5

2649

77,0

-7,6

7

44

GM

Salem A. R. Saleh

UAE

2636

8,0

2792

86,5

79,6

8

10

GM

Leinier Dominguez Perez

CUB

2783

8,0

2705

80,5

11,4

9

24

GM

Yu Yangyi

CHN

2712

8,0

2704

86,0

33,0

10

17

GM

Baadur Dzsobava

GEO

2752

8,0

2682

76,0

13,6

11

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2842

8,0

2661

81,0

-18,4

12

16

GM

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2754

8,0

2647

77,5

2,8

13

72

GM

Alekszej Drejev

RUS

2563

7,5

2712

74,5

75,6

14

15

GM

Viswanathan Anand

IND

2754

7,5

2675

82,5

1,6

15

5

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2830

7,5

2674

79,0

-21,8

16

35

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2666

7,5

2672

77,5

27,0

17

12

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2761

7,5

2664

81,5

-3,8

18

9

GM

Tejmur Radzsabov

AZE

2800

7,5

2656

74,0

-17,2

19

7

GM

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2813

7,5

2640

70,5

-26,0

20

26

GM

Lékó Péter

HUN

2697

7,5

2624

72,5

2,6

21

4

GM

Levon Aronjan

ARM

2830

7,5

2611

69,5

-37,8

 

 

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

Lékó Péter gyengébben sikerült rajtja után fokozatosan zárkózott fel. A második és a negyedik fordulóban is világossal kapott ki, öt kör után 2,5 pontja volt, majd lassan játékba lendült. Utolsó három partiját már „nagyágyuk” ellen játszotta, izgalmas csatákban remizett Hikaru Nakamurával, Radoslaw Wojtaszekkel és Jan Nepomnjacsijjal. Pénteken első játszmáját Sahriyar Mamedgyarovval vívja.

 

Lékó Péter eddigi eredményei:

 

F.

R.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Élő+/-

1

80

GM

Venkatesh M. R.

2522

IND

5,0

s 1

5,40

2

72

GM

Alekszej Drejev

2563

RUS

7,5

w 0

-13,60

3

58

GM

Erneszto Inarkijev

2605

RUS

7,0

s 1

7,40

4

70

GM

Adhiban B.

2583

IND

6,0

w 0

-13,20

5

71

IM

Giga Quaparadze

2571

GEO

5,5

s ½

-3,40

6

76

GM

Alekszej Alekszandrov

2549

BLR

4,0

w 1

6,00

7

69

GM

Viorel Bologan

2584

MDA

6,0

s ½

-3,00

8

77

GM

Surya Ganguly

2546

IND

6,5

w 1

6,00

9

89

GM

Makaszat Atabajev

2474

TKM

6,0

s 1

4,40

10

3

GM

Hikaru Nakamura

2842

USA

8,0

w ½

3,80

11

35

GM

Radoslaw Wojtaszek

2666

POL

7,5

s ½

-0,80

12

5

GM

Jan Nepomnjacsij

2830

RUS

7,5

w ½

3,60

 

Harmincnégyen csatáznak a női viadalon, ahol 17 fordulóra kerül sor. Címvédőként az ukrán Anna Muzicsuk játszik, a rajtlistát is az újdonsült rapid világbajnoknő vezeti.

 

A női rajtlista élcsoportja:

Anna Muzicsuk (ukrán, 2645)

Katyerina Lahno (orosz, 2641)

Valentyina Gunyina (orosz, 2605)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2582)

Ju Wenjun (kínai, 2571)

Tan Zhongyi (kínai, 2552)

Elisabeth Paehtz (német, 2528)

Zhao Xue (kínai, 2526)

Humpy Koneru (indiai, 2502)

Dronavalli Harika (indiai, 2501)

Nana Dzagnisze (grúz, 2500)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2500)

 

Az indiai Dronavalli Harika hatos nyerőszériával kezdett. Az exvilágbajnoknők, a bolgár Antoaneta Sztefanova és az orosz Alekszandra Kosztenjuk másfél ponttal voltak lemaradva. Anna Muzicsuk gyengén rajtolt, csak 3,5 pontot gyűjtött.

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

Harika még a hetedik kör után is egypontos előnnyel vezetett, de előbb Alekszandra Kosztenjuktól, majd Anna Muzicsuktól is vereséget szenvedett. Az orosz exvilágbajnoknő fél ponttal előzi meg Ju Wenjunt. Pénteken nyolc fordulóval ért véget a csatározás.

 

Az élcsoport állása:

 

H

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

12

GM

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

2500

7,5

2476

41,0

48,2

2

5

GM

Ju Wenjun

CHN

2571

7,0

2486

43,0

26,4

3

10

GM

Dronavalli Harika

IND

2501

6,5

2526

48,0

40,2

4

2

GM

Katyerina Lahno

RUS

2641

6,5

2458

40,5

-3,0

5

1

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2645

6,5

2446

42,5

-7,0

6

6

WGM

Tan Zhongyi

CHN

2552

6,0

2466

41,0

6,4

7

9

GM

Humpy Koneru

IND

2502

6,0

2424

38,5

6,2

8

27

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2286

5,5

2455

40,0

56,0

9

14

IM

Meri Arabidze

GEO

2445

5,5

2415

38,5

6,8

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Maria Emalinova

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dohában kettős ukrán sikerrel fejeződött be a rapid világbajnokság, Anna Muzicsuk és Vaszilij Ivancsuk vehette át a győztesnek járó trófeát. Anna Muzicsuk egypontos előnnyel végzett az élen, az orosz Alekszandra Kosztenjuk lett az ezüstérmes, a grúz Nana Dzagnidze harmadikként zárta szereplését. A 47 esztendős Ivancsuk hihetetlenül izgalmas, meglepetésekkel tarkított hajrában vívta ki a világbajnoki címet. Hármas holtversenyben végzett az orosz Alekszandr Griscsukkal és a norvég világbajnok Magnus Carlsennel, de ellenfelei Élő-pontszámának átlaga magasabb volt, ez döntött a javára. Csütörtökön és pénteken a villám-világbajnokság kerül megrendezésre.  

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

A harmadik játéknap első köre után új éllovas született, az orosz Jan Nepomnjacsij már a nyitást követően jobban állt az ukrán Vaszilij Ivancsuk ellen. Kevésbé határozott tervét követően a különböző színű futós végjátékban már nem lehetett biztos a győzelmében, de végül Ivancsukot megfosztotta veretlenségétől. A norvég tv közvetítése miatt mindig az éltáblán játszó világbajnok Magnus Carlsent újabb fiaskó érte, gyalogelőnyös állásban óriásit hibázott, középen rekedt királya már nem találhatott védelmet, az ukrán Anton Korobov felzárkózott honfitársa, Ivancsuk mellé. Sorban születtek a döntetlenek, Lékó Péter a rajtlista második amerikai Hikaru Nakamurával remizett.

 

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

Az élcsoportban a 11. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2906, 7) – Anton Korobov (ukrán, 2714, 7)  0 - 1

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 7,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 8)  1 - 0

Viswanathan Anand (indiai, 2802, 7) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 7,5) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 7) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 7) döntetlen

Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2643, 7) – Levon Aronjan (örmény, 2770, 7)  döntetlen

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2788, 6,5) – Bu Xiangzhi (kínai, 2663, 6,5)  döntetlen

Li Chao (kínai, 2648, 6,5) – Yu Yangyi (kínai, 2743, 6,5)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2671, 6,5) – Hramt Melkumjan (örmény, 2736, 6,5) 1 - 0

Lékó Péter (magyar, 2692, 5,5) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2839, 5,5)  döntetlen

 

A 12. forduló után már csak a félpontos előnnyel vezető Jan Nepomnjacsij és Viswanathan maradt veretlen. Az orosz nagymester taktikai döntetlennel megőrizte éllovasi pozícióját, az indiai exvilágbajnok itt-ott a poklokat is megjárva remizett az idei rapid Európa-bajnokkal, az orosz Alekszandr Rjazancevvel. A címvédő Magnus Carlsen nyeréssel versenyben maradt, a kubai Leinier Dominguez Perez értékes győzelemmel dobogós helyezésre törhetett. Lékó Péter az ukrán Andrej Volokityinnel osztozott meg a ponton.

Az élcsoportban a 12. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2906, 7) – Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2643, 7,5)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 8) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 8,5) döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 8) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 7,5)  döntetlen

Farruh Amonatov (kazah, 2693, 7,5) – Anton Korobov (ukrán, 2714, 8)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 7,5) – Levon Aronjan (örmény, 2770, 7,5)  1 - 0

Viswanathan Anand (indiai, 2802, 7,5) - Alekszandr Rjazancev (orosz, 2671, 7,5)  döntetlen

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2699, 7) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2788, 7)  1 - 0

David Howell (angol, 2671, 7) – Yu Yangyi (kínai, 2743, 7) döntetlen

Bu Xiangzhi (kínai, 2663, 7) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2710, 7)  döntetlen

Ivan Cseparinov (bolgár, 2699, 7) – Li Chao (kynai, 2648, 7)  döntetlen

Hrant Melkumjan (örmény, 2736, 6,5) – Wei Yi (kínai, 2609, 7) 1 - 0

Erneszto Inarkijev (orosz, 2707, 6,5) – Szergej Karjakin (orosz, 2806, 6,5)  döntetlen

Andrej Volokityin (ukrán, 2650, 6) – Lékó Péter (magyar, 2692, 6)  döntetlen

Az élcsoport állása:

 

H.

R.

 

Név

FED

ÉLő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

3

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2812

9,0

2690

75,5

2

21

GM

Anton Korobov

UKR

2714

8,5

2750

84,0

3

10

GM

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2771

8,5

2738

83,0

4

5

GM

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2805

8,5

2720

85,0

5

6

GM

Leinier Dominguez Perez

CUB

2803

8,5

2694

77,5

6

12

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2767

8,0

2733

82,5

7

7

GM

Viswanathan Anand

IND

2802

8,0

2696

81,5

8

39

GM

Alekszandr Rjazancev

RUS

2671

8,0

2685

75,5

9

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2906

8,0

2684

79,0

10

27

GM

Dmitrij Jakovenko

RUS

2699

8,0

2648

70,0

 

A hajrában a szupernagymesterek sorban játsszák a rangadókat, minden partinak fokozott volt a tétje, játszmán belül egy-egy rossz döntésért, bakiért nagy árat kell fizetni. Jan Nepomnjacsij újabb győzelemmel megerősítette vezető pozícióját, Sahriyar Mamedgyarov tartotta vele a lépést. Magnus Carlsen az Európa-bajnok elleni nyerésével megkapta az esélyt, hogy a következő körben Nepomnjacsijjal megmérkőzhet, holtversenyben harmadik volt, rosszabb mezőnyértékkel a hatodik.

 

Az élcsoportban a 13. forduló eredményei:

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2671, 8) – Magnus Carlsen (norvég, 2906, 8)  0 - 1

Anton Korobov (ukrán, 2714, 8,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 9)  0 - 1

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 8,5) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 8,5)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 8,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2699, 8)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 8) – Farruh Amonatov (kazah, 2693, 8) 1 - 0

Levon Aronjan (örmény, 2770, 7,5) – Viswanathan Anand (indiai, 2802, 8)  döntetlen

Yu Yangyi (kínai, 2743, 7,5) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2699, 7,5)  döntetlen

Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2643, 7,5) – Hrant Melkumjan (örmény, 2736, 7,5)  0 - 1

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2710, 7,5) – David Howell (angol, 2671, 7,5) döntetlen

Li Chao (kínai, 2648, 7,5) – Bu Xiangzhi (kínai, 2663, 7,5) döntetlen

Hikaru Nakamura (amerikai, 2939, 7) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 7,5)  0 - 1

Lékó Péter (magyar, 2692, 6,5) – Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2670, 6,5) döntetlen

 

Oly sokszor megcsodáltuk már a világbajnok Magnus Carlsen igazi sportemberi tulajdonságait. Dohában nem játszik jól, tőle szokatlanul sok elnézéssel sakkozik, de az esélyt megragadta, míg Jan Nepomnjacsijt a játszma tétje „agyonnyomta”. Carlsen a győzelemmel holtversenyben az élről várhatta a befejező fordulót. Aligha képzelhettünk el izgalmasabb hajrát, mint a dohai. A „veteránok” párharcában Vaszilij Ivancsuk megfosztotta veretlenségétől Viswanathan Anandot. Az élen állók ötös holtversenyében Ivancsuk vezetett, Carlsen az ötödik volt.

 

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

Az élcsoportban a 14. forduló eredményei:

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 10) – Magnus Carlsen (norvég, 2906, 9)  0 - 1

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 9) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 9,5)  döntetlen

Viswanathan Anand (indiai, 2802, 8,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 9) 0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 8,5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 9) 0 - 1

Hrant Melkumjan (örmény, 2736, 8,5) – Anton Korobov (ukrán, 2714, 8,5) döntetlen

David Howell (angol, 2671, 8) – Levon Aronjan (örmény, 2770, 8)  0 - 1

Bu Xiangzhi (kínai, 2663, 8) – Yu Yangyi (kínai, 2743, 8)  0 - 1

David Anton Guijarro (spanyol, 2605, 8) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2710, 8)  1 - 0

Erneszto Inarkijev (orosz, 2707, 8) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2699, 8) döntetlen

Ivan Cseparinov (bolgár, 2699, 8) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2671, 8) 1 - 0

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2651, 7) – Lékó Péter (magyar, 2692, 7) döntetlen

 

A 15 fordulós viadal utolsó fordulójának párosítása Vaszilij Ivancsuk számára volt a legkedvezőbb, de az ukrán nagymester végig az élmezőnyben játszott, a riválisokkal már korábbiakban megmérkőzött. Az örmény Hrant Melkumjan jelentős időhátrányba került, míg Ivancsuk szinte azonnal reagált ellenfele lépéseire. A különböző színű futók vezérek mellett veszélyt jelentettek, de leginkább a súlyos időhiány okozta Melkumjan vesztét. A négyszeres olimpiai bajnok, sokszoros világbajnokjelölt Ivancsuk pályafutása első világbajnoki címét ünnepelhette.

Az orosz rangadón Alekszandr Griscsuk meggyőző győzelmet aratott, Jan Nepomnjacsij két fordulóval a befejezés előtt még a világbajnoki címről álmodozhatott, kettős vereséggel leszorult a dobogóról is. A címvédő Magnus Carlsen oly sok kaland után végül bronzérmes lett.

 

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

A sakkvilág legjobbjait felvonultató mezőnyben Lékó Péter a 48. lett, egyetlen vereségét az első fordulóban szenvedte el, két győzelem mellett tizenkét játszmája döntetlennel ért véget.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2906, 10) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 10)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 10) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 10) 1 - 0

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 10) – Hrant Melkumjan (örmény, 2736, 9) 1 - 0

Yu Yangyi (kínai, 2743, 9) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 9,5) 1 - 0

Levon Aronjan (örmény, 2770, 9) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2699, 9) döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2714, 9) – David Anton Guijarro (spanyol, 2605, 9) 0 - 1

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2699, 8,5) – Viswanathan Anand (indiai, 2802, 8,5)  döntetlen

Farruh Amonatov (kazah, 2693, 8,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 8,5)  1 - 0

Lékó Péter (magyar, 2692, 7,5) – Rinat Jumabajev (kazahm 2611, 7,5)  döntetlen

 

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

A rapid világbajnokság végeredménye:

 

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

10

GM

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2771

11,0

2747

129,0

56,2

2

12

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2767

11,0

2740

128,5

55,4

3

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2906

11,0

2701

127,5

-10,4

4

5

GM

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2805

10,0

2738

130,5

20,0

5

13

GM

Yu Yangyi

CHN

2743

10,0

2724

122,5

37,8

6

3

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2812

10,0

2713

125,5

7,0

7

62

GM

David Anton Guijarro

ESP

2605

10,0

2669

112,0

66,6

8

51

GM

Gujrathi Vidit Santosh

IND

2643

9,5

2758

125,5

74,6

9

11

GM

Levon Aronjan

ARM

2770

9,5

2749

133,0

27,0

10

6

GM

Leinier Dominguez Perez

CUB

2803

9,5

2711

127,5

-0,2

11

33

GM

Nguyen Trong Song Son

VIE

2685

9,5

2689

117,5

36,0

12

30

GM

Farruh Amonatov

TJK

2693

9,5

2665

115,0

23,4

13

26

GM

Ivan Cseparinov

BUL

2699

9,5

2645

112,5

14,0

14

21

GM

Anton Korobov

UKR

2714

9,0

2743

135,0

35,6

15

47

GM

Li Chao

CHN

2648

9,0

2733

124,5

54,2

16

7

GM

Viswanathan Anand

IND

2802

9,0

2707

126,5

-13,4

17

27

GM

Dmitrij Jakovenko

RUS

2699

9,0

2674

116,5

15,0

18

14

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2736

9,0

2664

121,0

-2,8

19

4

GM

Szergej Karjakin

RUS

2806

9,0

2651

111,5

-33,4

20

46

GM

Andrej Volokityin

UKR

2650

9,0

2627

112,0

16,0

21

54

GM

Surya Ganguly

IND

2631

9,0

2618

109,0

19,0

22

49

GM

Hristos Banikas

GRE

2647

9,0

2586

100,5

-0,8

 

 

 

 

 

 

 

 

48

31

GM

Lékó Péter

HUN

2692

8,0

2592

108,5

-33,8

 

(106 résztvevő)

 

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

A női viadalon a mesternégyessel kezdő ukrán Anna Muzicsuk egypontos előnnyel ért elsőként a célba. Okos versenyzéssel, veretlenségét megőrizve játszotta végig a 12 fordulót. A háromszoros olimpiai bajnok Alekszandra Kosztenjuk ezüstérme is megérdemelt, a grúz Nana Dzagnidze gyengébb kezdés után javított.

 

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

2

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2570

9,5

2491

74,5

41,2

2

3

GM

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

2553

8,5

2489

77,0

26,4

3

5

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2549

8,0

2455

76,5

6,8

4

21

IM

Sarasadat Khademalsharieh

IRI

2386

7,5

2499

76,5

59,2

5

6

GM

Ju Wenjun

CHN

2542

7,5

2463

75,0

1,0

6

27

WGM

Zsanszaja Abdumalik

KAZ

2323

7,5

2445

65,5

48,0

7

1

GM

Katyerina Lahno

RUS

2594

7,0

2488

76,5

-17,4

8

4

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2552

7,0

2449

70,0

-18,4

9

28

WGM

Dinara Szaduakasszova

KAZ

2321

7,0

2449

69,5

48,0

10

10

GM

Humpy Koneru

IND

2486

7,0

2419

72,5

-7,2

11

12

GM

Zhao Xue

CHN

2479

7,0

2418

70,0

-4,6

 

(34 résztvevő)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Dohában zajló férfi rapid világbajnokság második játéknapján remekelt az ukrán Vaszilij Ivancsuk, öt játszmájából 4,5 pontot szerzett, félpontos előnnyel vezet. Többek között legyőzte a címvédő Magnus Carlsent is. Ivancsuk mögött az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Jan Nepomnjacsij osztja a második helyet. Heten gyűjtöttek 7 pontot, köztük a norvég világbajnok Carlsen és az exvilágbajnok indiai Viswanathan Anand. A női viadalon az ukrán Anna Muzicsuk két döntetlent „engedélyezett” riválisainak, másfél pontos előnnyel várhatja a befejező négy fordulót.

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

A második játéknap első körében a címvédő Magnus Carlsen újabb győzelmet aratott, sorozatban negyedik nyerésével a 11. helyen várhatta  a folytatást. Az örmény Levon Aronjan megállította az ukrán Anton Korobovot, aki a különböző színű futós végjátékban hibázott. Aronjan átvette a vezetést, fél ponttal előzte meg az orosz Alekszandr Griscsukot és Korobovot. Lékó Péter ötödik játszmáját remizte el.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2906, 3,5) – Benjamin Bok (holland, 2589, 4)  1 - 0

Levon Aronjan (örmény, 2770, 4,5) – Anton Korobov (ukrán, 2714, 5) 1 - 0

Li Chao (kínai, 2648, 4) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 4) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 4) – Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2643, 4) 1 - 0

Hrant Melkumjan (örmény, 2736, 4) – Levan Pantszulaja (grúz, 2622, 4)  döntetlen

Hikaru Nakamura (amerikai, 2839, 3,5) – Yu Yangyi (kínai, 2743, 3,5) döntetlen

Rusztam Husznutdinov (kazah, 2549, 3,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 3,5)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 3,5) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2728, 3,5) 1 - 0

Yusup Atabajev (türkmén, 2493, 3,5) – Viswanathan Anand (indiai, 2802, 3,5)  0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 3,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2710, 3,5) 1 - 0

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 3,5) – Alekszej Drejev (orosz, 2705, 3,5) 1 - 0

Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2723, 3) – Vahap Sanal (török, 2411, 3,5) 1 - 0

Aryan Tari (norvég, 2552, 2) – Lékó Péter (magyar, 2692, 2)  döntetlen

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

A hetedik forduló nagy rangadóját az „aranygeneráció” egyik tagja, Vaszilij Ivancsuk és Magnus Carlsen vívta. „Mindig örülök, ha Magnussal játszhatok” – nyilatkozta a győztes partija után az ukrán sakkozás „veteránja”, aki már a nyitásban meglepte a világbajnokot, kiskombinációval szerzett előnyt, pontos játékkal vezette győzelemre haderejét. Alekszandr Griscsuk és Levon Aronjan remizett, Anton Korobov hatodik győzelmével holtversenyben az élre állt, beérte Aronjant. Könnyű győzelmet ért el Viswanathan Anand, félpontos hátránnyal Ivancsuk, Griscsuk és Mamedgyarov társaságában követte a vezető duót. Az amerikai Hikaru Nakamura nem tudott közelebb kerülni az élcsoporthoz. Lékó Péter megszerezte első győzelmét.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 4,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2906, 4,5)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 5)Levon Aronjan (örmény, 2770, 5,5)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2714, 5) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 4,5)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 4,5) – Hrant Melkumjan (örmény, 2736, 4,5)  1 - 0

Viswanathan Anand (indiai, 2802, 4,5) – Li Chao (kínai, 2648, 4,5)  1 - 0

Levan Pantszulaja (grúz, 2622, 4,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 4,5)  döntetlen

Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2685, 4) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2839, 4) döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 4) – Jure Borisek (szlovén, 2547, 4)  1 - 0

Yu Yangyi (kínai, 2743, 4) – Rusztam Husznutdinov (kazah, 2549, 4)  1 - 0

Benjamin Bok (holland, 2589, 4) – Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2723, 4)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2671, 4) – Vlagyimir Akopjan (örmény, 2698, 4)  0 - 1

Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2643, 4) – Szergej Karjakin (orosz, 2806, 3,5)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2692, 2,5) – Zdenko Kozul (horvát, 2527, 2,5) 1 – 0

A nyolcadik körben Sahriyar Mamedgyarov nyert fontos párharcot, Levon Aronjan elleni győzelmével a 2013-as rapid világbajnok holtversenyben Anton Korobovval vezette a mezőnyt. Mamedgyarov a második fordulóban vesztett a francia Laurent Fressinet ellen, azóta 5,5 pontot szerzett. Magnus Carlsen javított, a grúz Levan Pantszulaja a rapid ranglistán második Hikaru Nakamurát is megadásra kényszerítette. Lékó Péter hatodik remijét könyvelhette el.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2906, 4,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2699, 4,5)  1 - 0

Levon Aronjan (örmény, 2770, 6) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 5,5)  0 - 1

Anton Korobov (ukrán, 2714, 6) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 5,5) döntetlen

Viswanathan Anand (indiai, 2802, 5,5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 5,5) döntetlen

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2698, 5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 5) 0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 5) – Yu Yangyi (kínai, 2743, 5) 0 - 1

Hikaru Nakamura (amerikai, 2839, 4,5) – Levan Pantszulaja (grúz, 2622, 4,5) 0 - 1

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 4,5) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2685, 4,5) döntetlen

Farruh Amonatov (tadzsikisztáni, 2693, 4,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2788, 4,5) döntetlen

Hrant Melkumjan (örmény, 2736, 4,5) – Li Chao (kínai, 2648, 4,5) 0 - 1

Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2723, 4,5) – Wei Yi (kínai, 2609, 4,5) 1 - 0

David Anton Guijarro (spanyol, 2605, 3,5) – Lékó Péter (magyar, 2692, 3,5) döntetlen

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

A kilencedik körben Sahriyar Mamedgyarov folytatta remek sorozatát, holtversenyes társa, Anton Korobov ellen nyert, már egyedül állt az élen. Vaszilij Ivancsuk a két nagy meglepetést is okozó Levan Pantszulaját kényszerítette feladásra. A kapkodásban Alekszandr Griscsuk vesztésre rontotta egyenlő esélyeket ígérő pozícióját Magnus Carlsennel szemben. Levon Aronjan bosszankodhatott, nyerőesélyes állásból remizett Jan Nepomnjacsijjal. Nagymesterünk is elszalasztotta a további felzárkózás esélyét, oly könnyűnek tűnő nyeréseket hagyott ki.

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 6) – Magnus Carlsen (norvég, 2906, 5,5)  0 - 1

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 6,5) – Anton Korobov (ukrán, 2714, 6,5)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 6) – Levon Aronjan (örmény, 2770, 6) döntetlen

Yu Yangyi (kínai, 2743, 6) – Viswanathan Anand (indiai, 2802, 6)  döntetlen

Levan Pantszulja (grúz, 2622, 6) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 6)  0 - 1

Li Chao (kínai, 2648, 5,5) – Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2723, 5,5)  1 - 0

Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2643, 5,5) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2699, 5,5) döntetlen

Bu Xiangzhi (kínai, 2663, 5,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 5) 0 - 1

Lékó Péter (magyar, 2692, 4) – Rusztam Husznutdinov (kazah, 2549, 4) döntetlen

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

Vaszilij Ivancsuk nagy „skalppal” zárta a második játéknapot, félpontos hátránnyal kezdte Sahriyar Mamedgyarov elleni derbit, győzelmével félpontos előnnyel már éllovasként várhatja a szerdai 11. fordulót. A mai öt partijából 4,5 pontot szerzett! Levon Aronjan és Magnus Carlsen békés partiban remizett, Jan Nepomnjacsij már holtversenyes második. Lékó Péter második győzelmét könyvelhette el, Hikaru Nakamura vár rá a 11. körben.

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2770, 6,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2906, 6,5)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 7) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 7,5)  1 - 0

Yu Yangyi (kínai, 2743, 6,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 6,5)  0 - 1

Anton Korobov (ukrán, 2714, 6,5) – Viswanathan Anand (indiai, 2802, 6,5)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 6) – Li Chao (kínai, 2648, 6,5)  1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 6) – Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2643, 6)  0 - 1

Ivan Cseparinov (bolgár, 2699, 6) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2788, 6)  döntetlen

Levan Pantszulaja (grúz, 2622, 6) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 6)  0 - 1

Farruh Amanatov (kazah, 2693, 6) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2710, 6)  döntetlen

 Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2542, 4,5) – Lékó Péter (magyar, 2692, 4,5)  0 - 1

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

RtgI

POnt

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

10

GM

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2771

8,0

2726

59,0

44,6

2

5

GM

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2805

7,5

2701

57,0

19,8

3

3

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2812

7,5

2669

51,5

9,6

4

11

GM

Levon Aronjan

ARM

2770

7,0

2762

60,5

33,4

5

51

GM

Gujrathi Vidit Santosh

IND

2643

7,0

2743

54,0

56,2

6

21

GM

Anton Korobov

UKR

2714

7,0

2739

59,5

41,0

7

12

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2767

7,0

2721

57,0

24,2

8

7

GM

Viswanathan Anand

IND

2802

7,0

2686

55,0

4,6

9

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2906

7,0

2685

54,0

-17,8

10

6

GM

Leinier Dominguez Perez

CUB

2803

7,0

2677

51,5

4,2

11

47

GM

Li Chao

CHN

2648

6,5

2758

57,0

48,6

12

13

GM

Yu Yangyi

CHN

2743

6,5

2739

54,5

24,2

13

42

GM

Bu Xiangzhi

CHN

2663

6,5

2724

52,5

37,8

14

39

GM

Alekszandr Rjazancev

RUS

2671

6,5

2666

48,5

21,4

15

14

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2736

6,5

2655

51,0

4,6

16

9

GM

Tejmur Radzsabov

AZE

2788

6,5

2652

49,5

-8,0

17

23

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2710

6,5

2640

52,0

7,0

18

30

GM

Farruh Amanatov

TJK

2693

6,5

2630

49,5

8,4

19

19

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2720

6,5

2624

48,0

-0,4

20

26

GM

Ivan Cseparinov

BUL

2699

6,5

2609

45,0

2,6

46

31

GM

Lékó Péter

HUN

2692

5,5

2540

40,5

-32,6

Az élcsoportban a 11. forduló párosítása:

Magnus Carlsen (norvég, 2906, 7) – Anton Korobov (ukrán, 2714, 7)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 7,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 8)

Viswanathan Anand (indiai, 2802, 7) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 7,5)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 7) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 7)

Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2643, 7) – Levon Aronjan (örmény, 2770, 7)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2788, 6,5) – Bu Xiangzhi (kínai, 2663, 6,5)

Li Chao (kínai, 2648, 6,5) – Yu Yangyi (kínai, 2743, 6,5)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2671, 6,5) – Hramt Melkumjan (örmény, 2736, 6,5)

Lékó Péter (magyar, 2692, 5,5) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2839, 5,5)

Rapid és villám-világbajnokság  Doha 2016

A női rapid világbajnokságon az ukrán Anna Muzicsuk a második játéknap négy fordulójában két döntetlent „engedélyezett” riválisainak. A befejező játéknap négy köre előtt másfél pontos előnnyel vezet.

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

2

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2570

7,0

2490

35,0

39,6

2

3

GM

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

2553

5,5

2499

35,0

15,4

3

1

GM

Katyerina Lahno

RUS

2594

5,5

2481

35,5

2,6

4

21

IM

Sarasadat Khademalsharieh

IRI

2386

5,5

2477

28,5

43,0

5

15

IM

Lela Dzsavahisvili

GEO

2461

5,0

2486

33,5

18,0

6

25

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2357

5,0

2480

33,0

44,0

7

5

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2549

5,0

2445

32,0

-5,2

8

17

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

5,0

2444

31,0

17,8

9

8

GM

Anna Usenyina

UKR

2498

5,0

2422

32,0

-1,6

10

9

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2491

5,0

2389

32,0

-5,2

Verőci Zsuzsa

Fotók: Maria Emelianova qatarchess2016.2016.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dohában ukrán sikerekkel kezdődött meg a rapidsakk világbajnokság. A férfiak viadalán öt forduló után Anton Korobov, a női tornán négy kör után Anna Muzicsuk vezet százszázalékos eredménnyel. A címvédő norvég világbajnok Magnus Carlsen gyenge rajt után mesterhármassal kezdte meg a felzárkózást, igazi riválisokkal még nem mérkőzött meg. Lékó Péter az első játéknapot négy döntetlennel és egy vereséggel zárta. Kedden a férfiak öt, a nők négy fordulóban mérik össze erejüket.

 

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

Dohában kisebb „csillaghullással” kezdődött meg a 15 fordulós, svájci rendszerű férfi rapid világbajnokság. A legnagyobb szenzáció elmaradt, az indiai Surya Ganguly három lépésben bemattolta volna a címvédőt, a norvég világbajnok Magnus Carlsent. Többször is nyerőesélyt hagyott ki, a bástyaáldozatos matt oly egyszerűnek tűnik, de a kapkodásban, amikor a sakkozók figyelme fokozottan megoszlik a tábla és a gyorsan pergő másodpercek között… Carlsen kiskombinációval végül örökös sakkal remire mentette a partit.

 Legnagyobb riválisai, az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Jan Nepomnjacsij is remivel rajtolt, míg a New York-i vb-döntőn csak a rájátszásban vereséget szenvedő orosz Szergej Karjakin vesztett a nyitányon. Rosszul rajtolt a végleges rajtlistán 31. helyre rangsorolt Lékó Péter, a türkmén Juszup Atabajevvel szemben a szicíliai védelmű bonyodalmakban jelentős időhátrányba került, a játszmát nem tudta megmenteni.

 

Az élcsoportban az első forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2906) – Surya Ganguly (indiai, 2631)  döntetlen

Ahmed Adly (egyiptomi, 2627) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2839) döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812) – Levan Pantszulaja (grúz, 2622)  döntetlen

Nils Grandelius (svéd, 2618) – Szergej Karjakin (orosz, 2806)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805) – Lu Shanglei (kínai, 2615)  1 – 0

Diego Flores (argentin, 2612) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803)  0 - 1

Viswanathan Anand (indiai, 2802) – Rinat Jumabajev (kazah, 2611)  1 - 0

Wei Yi (kínai, 2609) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795)  döntetlen

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2788) – David Anton Guijarrio (spanyol, 2605)  döntetlen

Frederico Perez Ponsa (argentin, 2596) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771)  0 - 1

Levon Aronjan (örmény, 2770) – Miheil Mcsedlisvili (grúz, 2593)  1 - 0

Simen Agdestein (norvég, 2591) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767)  0 - 1

Lékó Péter (magyar, 2692) – Juszup Atabajev (türkmén, 2493)  0 – 1

 

Arra kevesen számítottunk, hogy a második forduló után csak tizenhárman állnak az élen kettős győzelemmel. A legnagyobb szenzációt a világbajnok Magnus Carlsen veresége jelentette, a grúz Levan Pantszulaja pályafutása nagy lehetőségével élni tudott, a világelsővel való megmérkőzés fokozott motivációjának tétjével tökéletesen megbirkózott.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Levan Pantszulaja (grúz, 2622, 0,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2906, 0,5) 1 - 0

Laurent Fressinet (francia, 2676, 1) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 1) 1 - 0

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 1) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2671, 1) 1 - 0

Bu Xiangzhi (kínai, 2663, 1) – Viswanathan Anand (indiai, 2802, 1) 1 - 0

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 1) – Makszim Matlakov (orosz, 2662, 1) 1 - 0

Stelios Halkias (görög, 2652, 1) – Levon Aronjan (örmény, 2770, 1) 0 - 1

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 1) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2651, 1) 1 - 0

Andrej Volokityin (ukrán, 2650, 1) – Yu Yangyi (kínai, 2743, 1) 0 - 1

Cristobal Henriquez Villagra (chilei, 2449, 0) – Lékó Péter (magyar, 2692, 0) döntetlen

 

A harmadik körben a címvédő Magnus Carlsen megszerezte első győzelmét, öten értek el mesterhármast. Lékó Péter az első körben elszenvedett váratlan vereségének hatásával még mindig nem tudott megbirkózni, csak remizett.

 

A 3. forduló érdekesebb eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2906, 0,5) – Cristobal Henriquez Villagra (chilei, 2449, 0,5)  1 - 0

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2710, 2) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 2) döntetlen

Levon Aronjan (örmény, 2770, 2) – Amin Bassem (egyiptomi, 2691, 2)  1 - 0

Salem A. R. Saleh (Emírségekbeli, 2694, 2) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 2)  0 - 1

Yu Yangyi (kínai, 2743, 2) – Laurent Fressinet (francia, 2676, 2)  1 - 0

Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2643, 2) – Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2723, 2) 1 - 0

Anton Korobov (ukrán, 2714, 2) – Pouria Darini (iráni, 2512, 2) 1 - 0

Benjamin Bok (holland, 2589, 2) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 1,5) döntetlen

Viswanathan Anand (indiai, 2802, 1,5) – David Howell (angol, 2671, 1,5) döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2692, 0,5) – Tobias Hirneise (német, 2430, 0,5) döntetlen

 

A bakui sakkolimpián ezüstérmes ukrán válogatott tagja, Anton Korobov az orosz Alekszandr Gricsuk ellen megszerezte negyedik győzelmét is, félpontos előnnyel várhatta a mai játéknap befejező  csatáját. A címvédő Magnus második győzelmével megközelítette riválisait. Lékó Péter sorozatban harmadszor is remizett.

 

A 4. forduló érdekesebb eredményei:

Diego Flores (argentin, 2612, 1,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2906, 1,5)  0 - 1

Yu Yangyi (kínai, 2743, 3) – Levon Aronjan (örmény, 2770, 3)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 3) – Anton Korobov (ukrán, 2714, 3) 0 - 1

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 2,5) – Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2643, 3) 1 - 0

Levan Pantszulaja (grúz, 2622, 2,5) – Jevgenyij Tomasevszkin (orosz, 2710, 2,5) döntetlen

Erneszto Inarkijev (orosz, 2707, 2,5) – Li Chao (kínai, 2648, 2,5)  0 - 1

Yusup Atabajev (türkmén, 2493, 2,5) – Alekszej Drejev (orosz, 2705, 2,5)  döntetlen

Bu Xiangzhi (kínai, 2663, 2,5) – Benjamin Bok (holland, 2589, 2,5)  döntetlen

Hikaru Nakamura (amerikai, 2839, 2) – Bassem Amin (egyiptomi, 2691, 2) döntetlen

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2685, 2) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812, 2)  döntetlen

Szergej Karjakin (orosz, 2806, 2) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2685, 2) 0 - 1

David Howell (angol, 2671, 2) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 2) 0 - 1

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803, 2) – Olekszandr Bortnyik (ukrán, 26787, 2) döntetlen

Laurent Fressinet (francia, 2676, 2) – Viswanathan Anand (indiai, 2802, 2) döntetlen

Mikheil Mcsedlisvili (grúz, 2593, 1) – Lékó Péter (magyar, 2692, 1) döntetlen

 

Az ötödik körben Anton Korobov fontos rangadót nyert, a kínai Yu Yangyi ellen a bonyodalmakban jobban tájékozódott. Az örmény Levon Aronjan félpontos hátránnyal zárta az első játéknapot, hét főből áll a 4 pontosok csoportja. A címvédő Magnus Carlsen a gyengébb rajt után mesterhármassal felzárkózott, Lékó Péter négy döntetlennel és egy vereséggel zárta az öt fordulót. Kedden újabb öt körre kerül sor, a végső sorrendet is meghatározó rangadókat követhetünk figyelemmel.

 

Az 5. forduló érdekesebb eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2906, 2,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2707, 2,5) 1 - 0

Anton Korobov (ukrán, 2714, 4) – Yu Yangyi (kínai, 2743, 3,5) 1 - 0

Levon Aronjan (örmény, 2770, 3,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771, 3,5) 1 - 0

Li Chao (kínai, 2648, 3,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 3) döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2805, 3) – Farruf Amonatov (türkmén, 2693, 3) 1 - 0

Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2685, 3) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767, 3) 0 - 1

Bu Xiangzhi (kínai, 2663, 3) – Hrant Melkumjan (örmény, 2736, 3) 0 - 1

Levan Pantszulaja (grúz, 2622, 3) – Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2723, 3) 1 - 0

Lékó Péter (magyar, 2692, 1,5) – Ghaem Maghami Ehsan (iráni, 2552, 1,5) döntetlen

 

Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016

Az élcsoport állása:

 

H

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

21

GM

Anton Korobov

UKR

2714

5,0

2676

13,0

40,6

2

11

GM

Levon Aronjan

ARM

2770

4,5

2714

12,0

29,2

3

56

GM

Levan Pantszulaja

GEO

2622

4,0

2788

13,5

49,2

4

67

GM

Benjamin Bok

NED

2589

4,0

2740

13,5

48,0

5

47

GM

Li Chao

CHN

2648

4,0

2738

12,0

31,6

6

51

GM

Gujrathi Vidit Santosh

IND

2643

4,0

2726

12,5

30,6

7

12

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2767

4,0

2686

12,5

16,6

8

5

GM

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2805

4,0

2668

11,5

10,4

9

14

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2736

4,0

2629

11,0

12,8

10

93

GM

Vahap Sanal

TUR

2411

3,5

2729

11,0

54,6

11

13

GM

Yu Yangyi

CHN

2743

3,5

2703

14,5

11,6

12

10

GM

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2771

3,5

2696

15,0

7,4

13

84

IM

Xusup Atabajev

TKM

2493

3,5

2696

12,5

45,6

14

74

GM

Rusztam Husztudinov

KAZ

2549

3,5

2691

13,0

26,8

15

7

GM

Viswanathan Anand

IND

2802

3,5

2674

11,0

1,0

16

6

GM

Leinier Dominguez Perez

CUB

2803

3,5

2663

12,0

-0,4

17

3

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2812

3,5

2659

12,0

-1,2

18

2

GM

Hikaru Nakamura

USA

2839

3,5

2651

11,5

-7,8

19

23

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2710

3,5

2646

14,0

7,4

20

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2906

3,5

2643

12,0

-14,0

21

15

GM

Szergej Zsigalko

BLR

2728

3,5

2643

11,5

6,8

22

8

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2795

3,5

2640

12,5

-1,4

23

25

GM

Alekszej Drejev

RUS

2705

3,5

2589

12,5

2,0

 

Harmincnégy résztvevője van a 12 fordulós svájci rendszerű női rapid világbajnokságnak. A rajtlistát az ukrán, majd orosz színekben is olimpiai bajnoki címet szerzett Katyerino Lahno vezeti. A mezőnyben tizenhárman férfi nagymesteri címmel dicsekedhetnek, olimpiai aranyérmesek, kontinensbajnokok is csatáznak a december 26. és 28. között viadalon, a 40 ezer dolláros díjalapból a győztes 10 ezret nyer.

 

Négy forduló után az élcsoport állása:

 

H

R

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Élő+/-

1

2

GM

Anna Muzicsuk

UKR

2570

4,0

2493

8,5

29,4

2

18

IM

Inna Gaponenko

UKR

2406

3,5

2487

8,0

29,2

3

3

GM

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

2553

3,0

2484

8,5

10,2

4

13

WGM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2466

3,0

2482

7,5

14,6

5

1

GM

Katyerina Lahno

RUS

2594

3,0

2430

8,0

0,6

6

17

IM

Nin Bacsiasvili

GEO

2417

2,5

2548

7,5

12,2

7

23

IM

Pham Le Thao Nguyen

VIE

2365

2,5

2524

7,5

23,8

8

29

WGM

Mahri Galdijeva

TKM

2220

2,5

2489

6,5

35,8

9

15

IM

Lela Dzsavahasvili

GEO

2461

2,5

2481

7,0

4,8

10

33

WFM

Bahar Ballejeva

TKM

2112

2,5

2477

8,5

40,8

11

6

GM

Ju Wenjun

CHN

2542

2,5

2429

7,0

-3,8

12

8

GM

Anna Usenyina

UKR

2498

2,5

2390

8,0

-6,0

13

9

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2491

2,5

2344

5,0

-8,6

14

10

GM

Humpy Koneru

IND

2486

2,5

2315

7,0

-11,2

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dohában december 26. és 30. között rendezik meg a rapid és villám-világbajnokságot. A december 1-től érvényes rapid pontszámok alapján a világranglista első tíz helyezettjéből kilencen játszanak a 95 nagymestert is felvonultató mezőnyben, ahol csak Lékó Péter képviseli sakkozásunkat. A rajtlistát a címvédő norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, aki tavaly Berlinben a villámversenyen csak hatodik lett.  Mindkét tornának 200 ezer dollár a díjalapja, az első helyezettek 40 ezerrel gazdagodnak

Rapid-és villám-világbajnokság Doha 2016

Dohában a rapid-és villám-világbajnokságon remek mezőny viaskodik majd. A rapidtornán címvédőként a norvég világbajnok Magnus Carlsen játszik, aki tavaly Berlinben győzött, két éve Dubajban teljesítette célkitűzését, a klasszikus világbajnoki cím mellé még a gyorsított tempóban is diadalmaskodott. A villám-vb-n az orosz Alekszandr Griscsuk próbálja címét megvédeni, a világranglistán előkelő pozíciókat elfoglaló nagymesterek neveztek. Lékó Péter az egyetlen magyar résztvevő, a rajtlistán nagymesterünk a 33. Mindkét viadalon 200-200 ezer dollár a díjalap, a győztesek 40-40 ezer dollárt nyernek. Ma este tartják meg a megnyitó ünnepséget. A viadalok szervezője az AGON, a Nemzetközi Sakkszövetség üzleti partnere.

A rapid világbajnokságot december 26. és 28. között 15 fordulós svájci rendszerben rendezik meg. Játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő és lépésenként még 10-10 másodperc. A fordulókat 14 órától rendezik meg. A decemberi rapid világranglista top tíz sakkozója közül csak az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik hiányzik. A 114 fős mezőnyben 95 nagymester küzd meg, az aktuális világbajnok Magnus Carlsen, az exvilágbajnok Viswanathan Anand, a világbajnoki kihívó Szergej Karjakin, világbajnok-jelöltek, Világkupa-győztesek remek csatáját várhatjuk. A játéknapokon magyar idő szerint 13 órakor kezdődnek a küzdelmek.

A rapid rajtlista élcsoportja:

Magnus Carlsen (norvég, 2906)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2839)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812)

Szergej Karjakin (orosz, 2806)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2805)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803)

Viswanathan Anand (indiai, 2802)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2788)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771)

Levon Aronjan (örmény, 2770)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767)

Yu Yangyi (kínai, 2743)

Hrant Melkumjan (örmény, 2736)

Peter Szvidler (orosz, 2729)

Lékó Péter (magyar, 2692)

A villám-vb-re december 29-én és 3-án kerül sor. Huszonegy fordulót játszanak. Csütörtökön tizenegy, pénteken tíz körre kerül sor, partinként 3-3 perc és 2-2 másodperc gondolkodási idővel.

Rapid-és villám-világbajnokság Doha 2016

A szupernagymesterek 1992-től 2011-ig az Amber-tornán mérkőztek meg egymással a rapid műfajban. Az első rapid vb-t 2012-ben Asztanában 16 meghívott résztvevővel rendezték meg. Tíz forduló után Magnus Carlsen még másfél pontos előnnyel vezetett Szergej Karjakin és Veszelin Topalov előtt, de a befejező játéknapon csak 2 pontra tellett erejéből, Karjakin egypontos előnnyel lett világbajnok, Topalov a bronzérmes.

Hanti-Manszijszkban 16 ország 58 sakkozójának 15 fordulós, svájci rendszerű viadala zajlott. A vb hajrában az azeri Sahriyar Mamedgyarov ötös nyerősorozattal előzte meg a tíz forduló után kétpontos(!) előnnyel vezető orosz Jan Nepomnjacsijt. A bronzérmes a 2012-es villámvilágbajnok, az orosz Alekszandr Griscsuk.

Rapid-és villám-világbajnokság Doha 2016

Két éve Dubajban a klasszikus sakkozás norvég világbajnoka, Magnus Carlsen győzött. Félpontos előnnyel végzett az élen, a második helyen kialakult négyes holtversenyt az ellenfelek Élő-pontátlaga döntötte el, ezüstérmes az olasz Fabiano Caruana, a bronzérmet az indiai Viswanathan Anand szerezte meg, aki a 12. fordulóban legyőzte Carlsent. A sakkozás elitje játszott, a világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan is vállalták a megmérettetést. A címvédő azeri Sahriyar Mamedgyarov az 54., a rajtlistát vezető amerikai Hikaru Nakamura a 29. lett.Polgár Judit az 56. helyen végzett  a 113 fős mezőnyben.

Rapid-és villám-világbajnokság Doha 2016

Tavaly Berlinben a rapid sakkozás régi-új királyát, a norvég világbajnok Magnus Carlsent ünnepelték. Címvédőként veretlenül, egypontos előnnyel győzött a 15 fordulós, svájci rendszerű viadalon. A második helyen előállt holtverseny az orosz Jan Nepomnjacsijnak kedvezett, ő vehette át az ezüstérmet, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov végzett a harmadik helyen, a kubai Leinier Dominguez Perez leszorult a dobogóról. A 158 fős mezőnyben Lékó Péter a 64., Almási Zoltán a 99. lett. Meglepetésekben is bővelkedett a viadal, ahol játszmánként  15-15 perc és lépésenkénti 10-10 másodperc volt a gondolkodási idő.

A berlini rapid-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

1

1

Magnus Carlsen

NOR

2847

11,5

2723

130,5

2917

2

8

Jan Nepomnjacsij

RUS

2789

10,5

2712

129,0

2849

3

16

Tejmur Radzsabov

AZE

2741

10,5

2681

128,5

2822

4

13

Leinier Dominguez Perez

CUB

2749

10,5

2673

126,0

2813

5

89

Dmitrij Bocsarov

RUS

2577

10,0

2712

125,0

2819

6

7

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2798

10,0

2696

128,5

2813

7

38

Vlagyimir Bocsarov

UKR

2692

10,0

2696

122,0

2809

8

3

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2835

10,0

2690

130,0

2804

9

39

Igor Kovalenko

LAT

2687

10,0

2686

124,0

2800

10

9

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2784

10,0

2676

130,0

2791

11

11

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2756

10,0

2673

122,5

2792

12

19

Erneszto Inarkijev

RUS

2733

10,0

2648

125,0

2767

13

92

Denisz Hiszmatullin

RUS

2574

9,5

2737

127,0

2805

14

71

Rusztam Kaszimdzsanov

UZB

2619

9,5

2735

123,5

2803

15

53

Vlagyimir Malahov

RUS

2662

9,5

2733

128,0

2811

16

36

Jurij Krivorucsko

UKR

2694

9,5

2722

133,5

2804

17

51

Anton Korobov

UKR

2664

9,5

2706

126,5

2781

18

34

Szergej Zsigalko

BLR

2698

9,5

2698

130,0

2782

19

5

Szergej Karjakin

RUS

2805

9,5

2678

128,0

2767

20

66

Saleh A. R. Salem

UAE

2631

9,5

2672

108,5

2748

21

44

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2681

9,5

2668

117,0

2752

22

27

Radoslaw Wojtaszek

POL

2711

9,5

2659

123,5

2746

23

45

David Navara

CZE

2673

9,5

2655

117,0

2740

24

29

Gadir Guszejnov

AZE

2705

9,5

2651

126,5

2736

25

6

Viswanathan Anand

IND

2800

9,5

2646

117,5

2737

64

14

Lékó Péter

HUN

2747

8,0

2626

118,5

2641

99

31

Almási Zoltán

HUN

2700

7,0

2594

112,5

2569

(113 résztvevő)

2006-ban Rishon le Zionban rendezték meg a villám-világbajnokságot, holtverseny után az orosz Alekszandr Griscsuké lett a győztesnek járó trófea honfitársa, Peter Szvidler előtt. Az azeri Tejmur Radzsabov és Viswanathan Anand osztotta a harmadik helyet, Polgár Judit az izraeli Borisz Gelfanddal az ötödiket a 16 fős mezőnyben.

Egy év múlva a Tal emlékversenyt  követően 20 résztvevő, kétfordulós maratoni viadalán az ukrán Vaszilij Ivancsuk diadalmaskodott, egy ponttal előzte meg Viswanathan Anandot, Alekszandr Griscsuk a bronzérmet vehette át, Lékó Péter hatodikként zárt.

2008-ban Almati volt a házigazda, 16 résztvevő körmérkőzéses rendszerben döntötte el a világbajnoki címet. A kubai Leinier Dominguez Perez félpontos előnnyel győzött, Vaszilij Ivancsuk a második, Peter Szvidler a harmadik helyen végzett.

2009-ben Magnus Carlsen óriási fölénnyel, hárompontos előnnyel Viswanathan Anand előtt nyerte meg a vb-t, Szergej Karjakin 3 ponttal lemaradva lett bronzérmes, Lékó Péter a nyolcadik a 22 résztvevő viadalán. Egy év múlva Levon Aronjant ünnepelték győztesként, Tejmur Radzsabov és Magnus Carlsen lett még dobogós.

Négy éve Alekszandr Griscsuk győzött az Asztanában megrendezett 16 fős, kétfordulós villám-világbajnokságon. Griscsuk fél ponttal gyűjtött többet, mint a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen. A bronzérmet az aranyéremre is sokáig esélyes rapidvilágbajnok orosz Szergej Karjakin vehette át.

A vietnami Le Quang Liem győzelmével ért véget a Hanti-Manszijszkban megrendezett villám-világbajnokság. A címvédőként rajtoló Alekszandr Griscsuk félpontos hátránnyal lett második, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a harmadik. Tizennyolc ország 60 sakkozója csatázott a 15 fordulós svájci rendszerű viadalon, ahol a két-kétjátszmás meccseket játszottak.

Két éve Dubajban Magnus Carlsen sikerével fejeződött be a 21 fordulós villám-világbajnokság. Sikerült a triplázás, 2013-ban Viswanathan Anandtól elhódította a klasszikus sakkozás világbajnoki címét, Dubajban megnyerte a rapid-vb-t, és a villámsakkban is győzött, 80 ezer dolláros díjjal zárta a tornákat. Egy ponttal előzte meg az orosz Nepomnjacsijt és az amerikai Hikaru Nakamurát. Fej-fej melletti nagy küzdelmet vívott az orosz nagymesterrel, akit a 20. fordulóban az örmény Levon Aronjan fosztott meg az aranyérem megszerzésének reményétől. Polgár Judit az öldöklő csatában remek kezdés után a hajrára elfáradt. A párosítás sem fogadta kegyeibe, az egész mezőnyben nagymesternőnk ellenfeleinek volt a legmagasabb Élő-pontátlaga, végül 26. lett. A sakkvilág szupersztárjainak részvételével megrendezett viadalon az idő szorításában fordulatos partikat láttunk.

Rapid-és villám-világbajnokság Doha 2016

Berlinben az orosz Alekszandr Griscsuk nyerte meg a villámsakk-világbajnokságot. Harmadszor lett világbajnok, 2006-ban és 2012-ben már győztesként ünnepelték. A francia Maxime Vachier-Lagrave a 20. fordulóig az élen állt, a finisben hibázott, félpontos hátránnyal lett ezüstérmes. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik gyengébb mezőnyértéke miatt bronzérmesként zárta a 21 fordulós emlékezetes viadalt. A címvédő norvég világbajnok Magnus Carlsen csak hatodik lett. Lékó Péter négy győzelemmel, tizenöt döntetlennel és két vereséggel az 57. helyen végzett a játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc bónusszal megrendezett világbajnokságon.

A villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

1

5

Alekszandr Griscsuk

RUS

2814

15,5

2699

241,0

2876

2

2

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2854

15,0

2727

264,0

2877

3

15

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2763

15,0

2705

245,0

2856

4

10

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2789

14,5

2691

243,0

2827

5

3

Jan Nepomnjacsij

RUS

2831

14,5

2642

228,5

2775

6

1

Magnus Carlsen

NOR

2914

14,0

2720

259,0

2837

7

25

Peter Szvidler

RUS

2726

14,0

2691

247,0

2810

8

7

David Navara

CZE

2806

14,0

2646

225,5

2767

9

113

Juri Vovk

UKR

2566

13,5

2742

255,0

2827

10

66

Rusztam Kaszimdzsanov

UZB

2641

13,5

2720

259,5

2810

11

4

Levon Aronjan

ARM

2817

13,5

2710

252,5

2805

12

18

Borisz Gelfand

ISR

2743

13,5

2700

247,0

2795

13

28

Leinier Dominguez Perez

CUB

2717

13,5

2687

243,5

2781

14

12

Rauf Mamedov

AZE

2777

13,5

2659

237,0

2757

15

17

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2749

13,5

2648

234,0

2744

16

54

Pavel Ponkratov

RUS

2666

13,5

2608

222,0

2694

17

16

Szergej Karjakin

RUS

2759

13,0

2720

257,0

2800

18

59

Nyikita Vityjugov

RUS

2655

13,0

2711

243,5

2774

19

37

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2694

13,0

2683

245,0

2761

20

31

Anton Korobov

UKR

2705

13,0

2663

241,5

2744

21

11

Dmitrij Andrejkin

RUS

2781

13,0

2663

232,0

2734

22

9

Viswanathan Anand

IND

2791

13,0

2658

236,5

2739

57

22

Lékó Péter

HUN

2736

11,5

2634

233,0

2667

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport Richárd győzelmével ért véget Yangchenben a kínai Wei Yi elleni páros mérkőzése. A mai negyedik klasszikus gondolkodási idejű játszma a 62. lépésben döntetlennel ért véget, 2-2-nél a rájátszás döntötte el a párharcukat. Az első villámpartit Wei Yi nyerte meg, Ricsi sötéttel vágott vissza, majd a „hirtelen halál” partit is sötéttel megnyerve a presztízscsata győztese lett!

Rapport - Wei Yi párosmérkőzés

Kína keleti partjának egyik gyöngyszeme, a gazdag kulturális örökséggel bíró Yangcheng, Wei Yi szülővárosa rendezte meg a junior világranglista első és második helyezettje, a 20 esztendős Rapport Richárd és a 17 éves Wei Yi páros mérkőzését. A négyjátszmás párharc mai negyedik összecsapása döntetlennel ért véget. A kissé viharos nyitás után elcsendesült a küzdelem, a különböző színű futók melletti végjátékban Ricsinek kellett egy kicsit vigyáznia, a négy klasszikus játszma után 2-2-re állt a meccsük.

A két ifjú titán párharca a rájátszásban Rapport Richárd javára dőlt el. Az első villámpartiban – 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként – Ricsi tisztet áldozott, támadási kísérletét a kínai sakkozó hárította, vezetést szerzett. Nagymesterünk sötéttel vágott vissza, a páros mérkőzésen már másodszor egyenlített ki. A presztízscsatájukat a „hirtelen halál” parti döntötte el. Világosnak 5, sötétnek 4 perce volt, de remifórja. Wei Yi játszott világossal, Ricsi remekül használta ki, hogy a döntetlen is végső sikerét jelentette volna. A kalandos ütközet izgalmait jobban bírta, győztesként köszönthették!

Rapport - Wei Yi párosmérkőzés

A párosmérkőzés végeredménye:

Wei Yi (kínai, 2707) – Rapport Richárd (magyar, 2717) 3 - 4 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 0 - 1)

(Wei Yi – Rapport Richárd 1 – 0 (Francia védelem, 36)

Rapport Richárd – Wei Yi 1 -0 (Vezérgyalog megnyitás, 46)

Wei Yi – Rapport Richárd  döntetlen (Caro-Kann védelem, 50)

Rapport Richárd – Wei Yi  döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 62)

Rapport Richárd – Wei Yi  0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 39)

Wei Yi – Rapport Richárd 0 – 1 (Pirc védelem, 54)

Wei Yi – Rapport Richárd 0 – 1 (Modern védelem, 47)

Rapport,R (2717) – Wei Yi (2707)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.e3 c5 4.c3 Vb6 5.Vc2 He4 6.Ff4 Hc6 7.Hd2 Ff5 8.Fd3 cxd4 9.exd4

 

Rapport - Wei Yi párosmérkőzés

9...e5 10.Fxe4 dxe4 11.Hc4 Va6 12.Hxe5

 

Rapport - Wei Yi párosmérkőzés

12...Hxd4?! 13.cxd4 f6 14.He2 fxe5 15.Fxe5 Fb4+ 16.Hc3 Bc8 17.Bc1 Vxa2 18.0-0 Fxc3 19.bxc3 Vxc2 20.Bxc2 0-0 21.Ba1 e3 22.Bcc1 exf2+ 23.Kxf2 a6

 

Rapport - Wei Yi párosmérkőzés

24.Ke3

A nyitás kisebb viharai után elcsendesült a küzdelem, a különböző színű futók miatt a döntetlen előrevetette árnyékát.

24...Fe6 25.Ba5 Bfd8 26.Kd2 Bc6 27.Bf1 Fc4 28.Bf3 b6 29.Ba1 a5 30.h4 Ba8 31.h5 a4 32.Bg3 Ba7 33.Fb8 Bb7 34.Fe5 b5 35.Kc2 Fd5 36.Kb2 b4 37.Bxa4 bxc3+ 38.Kc1 h6 39.Ba8+ Kh7

 

Rapport - Wei Yi párosmérkőzés

40.Bb8 Ba7 41.Ba8 Bcc7 42.Bxa7 Bxa7 43.Bxc3 Fxg2 44.Kd2 Fd5 45.Ke3 Ff7 46.Bc7 Bxc7 47.Fxc7 Fxh5 48.Kf4 Kg6 49.d5 Fe2 50.Fe5 Fc4 51.d6 Fe6 52.Kg3 Kh7

 

Rapport - Wei Yi párosmérkőzés

53.d7 Fxd7 54.Fd4 g5 55.Ff6 Kg6 56.Fe7 h5 57.Fd8 h4+ 58.Kf2 Kh5 59.Fe7 g4 60.Fd6 g3+ 61.Fxg3 hxg3+ 62.Kxg3 és döntetlen

Rapport,R (2717) – Wei Yi (2707)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 Hf6 2.Hc3 d5 3.Ff4 e6 4.Hb5 Ha6 5.e3 c6 6.Hc3 Fb4 7.Hge2 0-0 8.a3 Fd6 9.Hg3 Hc7 10.Fd3 Be8 11.Fxd6 Vxd6 12.f4 c5 13.0-0 c4 14.Fe2 b5

 

Rapport - Wei Yi párosmérkőzés

15.e4 dxe4 16.Hcxe4 Hxe4 17.Hxe4 Vb6 18.c3 Fb7 19.Ff3 Bad8 20.Hg5 h6 21.Fxb7?! hxg5 22.fxg5?

A tisztáldozatos támadást a kínai sakkozó kivédte. 22.Fe4 f5 23.fxg5 g6 (23...fxe4? 24.Vh5 Bf8 25.Bxf8+ Kxf8 (25...Bxf8 26.g6) 26.Vh8+ Ke7 27.Vxg7+ Kd6 28.Bf1 világos nyerését ígérte volna.) 24.Ff3 e5 25.Vd2 He6 után is sötét állna jobban.

22...Vxb7 23.Vh5 Hd5 24.Bf3 f5 25.g6 Hf6 26.Vh4 Ve4 27.Bf4 Ve2 28.Be1 Vh5 29.Vg3 He4 30.Vh4 Vxh4 31.Bxh4 Kf8 32.Bh7 Hf6 33.Bh3 Ke7 34.Be5 Bd5 35.Be1 He4 36.Bf3 Bh8 37.g4 Bh6 38.h4 Bxh4 39.Bf4 Bh6 és világos feladta

Wei Yi (2707) - Rapport,R (2717)
Pirc védelem [B09]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 d6 4.f4 Hf6 5.Hf3 c5 6.Fb5+ Hc6 7.e5

Az elmélet a 7.d5 a6 8.Fa4 b5 9.dxc6 Vc7 10.e5 dxe5 11.Hxe5 bxa4 12.0-0 és a 7.dxc5 0-0 8.0-0 változatban is világos előnyét ígéri.

7...Hd7 8.d5 Hd4 9.Hxd4 cxd4 10.Vxd4 0-0 11.Fxd7 Vxd7 12.0-0 Vf5 13.Vd1?! dxe5 14.fxe5 Vxe5 15.Kh1 Vd6 16.Ff4 Vb6 17.Bb1 Ff5 18.Ve2 Bfe8 19.Fe3 Va6 20.Vd2 Bad8

A futópárnak köszönhetően Ricsi jobban állt.

21.Vf2 e6 22.Fxa7 exd5

A különböző színű futók kínálta esélyt nagymesterünk kevesellte.

23.Fd4 Fxd4 24.Vxd4 Vc4 25.Bbd1 Fxc2 26.Hxd5?

 

Rapport - Wei Yi párosmérkőzés

26...Vxd4 27.Bxd4 Kg7!?

A kapkodásban gyorsabb nyerés volt a 27...Kf8 28.h3 Be5 29.Bdf4 Bdxd5 30.Bxf7+ Kg8 folytatással.

28.Hc7 Bxd4 29.Hxe8+ Kf8 30.Hc7 Bd2 31.He6+ Kg8 32.Hg5 Fd3 33.Be1 h6 34.Hf3 Bxb2 35.h3 Bxa2 36.Be8+ Kg7 37.Be7 Ff1 38.Hh4 g5 39.Kg1 Ba1 40.Hf3 Fe2+ 41.Kf2 Fxf3 42.Kxf3 Bb1 43.Be8 b5 44.Bb8 Bb3+ 45.Kg4 Bb4+ 46.Kf3 Bf4+ 47.Ke3 b4 48.Bb6 h5 49.Kd3 Bf2 50.g4 Bf3+ 51.Ke4 hxg4 52.hxg4 Bf4+ 53.Ke5 f6+ 54.Ke6 Be4+ és világos feladta

Wei Yi (2707) - Rapport,R (2717)
Modern védelem [B06]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 a6 4.f4 d5 5.Hxd5 e6 6.Hc3 Vxd4 7.Vxd4 Fxd4 8.Hf3 Fa7 9.Fd2 Hc6 10.h4 Hf6 11.e5 Hg4 12.He4 h5 13.c3 He3 14.Fxe3 Fxe3 15.g3 Fd7 16.Hf6+ Ke7 17.Hg5 Bhd8 18.Ke2 Fa7 19.Fg2 Ha5 20.b3 Fb5+ 21.c4

 

Rapport - Wei Yi párosmérkőzés

21...Hxc4?! 22.bxc4 Fxc4+ 23.Ke1 Fb6 24.Bd1?! Fa5+ 25.Kf2 Fb6+ 26.Ke1 Fa5+ 27.Kf2 Fb6+ 28.Kf3 Fxa2 29.g4 hxg4+ 30.Kxg4 a5 31.Fxb7 Bab8 32.Fc6 Fb3 33.Bb1 a4 34.h5 gxh5+ 35.Hxh5

 

Rapport - Wei Yi párosmérkőzés

35...Fc2 36.Ba1 Ff5+ 37.Kg3 Bd3+ 38.Ff3 a3 39.Hf6 Fd4 40.Bac1 c5 41.Bc4 Ba8 42.Ba4 Bxa4 43.Bh8 Fxe5 44.fxe5 Bd8 45.Hg8+ Kd7 46.Hxf7 Bxg8+ 47.Bxg8 a2 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A junior világranglista első és második helyezettje, Rapport Richárd és a kínai Wei Yi párharcának harmadik játszmája az 50. lépésben döntetlennel ért véget. Nagymesterünk a Caro-Kann védelmet játszotta meg, meglepte ellenfelét, aki korai vezércserét választott. Rapport a középjátékban kezdeményezéshez jutott, a könnyűtiszt-végjátékban Wei Yi a döntetlenért küzdött. A pénteki negyedik partiban Rapport Richárd világossal játszhat, 2-2 esetén villámpartik következnének, 3-3-nál a „hirtelen halál” játszma döntene.

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

Rapport Richárd választása, a Caro-Kann védelem telitalálatnak bizonyult a párharc harmadik partijában. Wei Yi korai vezércserével „lemondott” a legkisebb előny megszerzésének lehetőségéről. Nagymesterünk a vezérszárnyon három a négy gyaloggal szemben jutott kezdeményezéshez, a kínai sakkozó passzivitásba kényszerült, a remiért kellett megküzdenie. A könnyűtiszt-végjátékban végül ezt elérte, 1,5-1,5-ös állás mellett pénteken a negyedik összecsapás döntheti el a trófea sorsát, Rapport Richárd világossal játszhat. Döntetlen, 2-2 esetén két villámpartira kerülne sor, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként, 3-3-nál a „hirtelen halál” játszma döntene.

A párosmérkőzés állása:

Wei Yi (kínai, 2707) – Rapport Richárd (magyar, 2717) 1,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen)

(Wei Yi – Rapport Richárd 1 – 0 (Francia védelem, 36)

Rapport Richárd – Wei Yi 1 -0 (Vezérgyalog megnyitás, 46)

Wei Yi – Rapport Richárd  döntetlen (Caro-Kann védelem, 50)

Wei Yi (2707) - Rapport,R (2717)
Caro-Kann védelem [B15]

1.e4 c6

Rapport Richárd előszeretettel váltogatja nyitásait. Az első parti francia védelmét joggal kerülte el, a kínai segítők bizonyára "teletömték" We Yi fejét a varikkal. A Caro-Kann védelmet a ChessBase MEGA 2017 adatbázis alapján 2013-ban játszotta meg utoljára, ez a tizenhetedik próbálkozása.

2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Hf6 5.Hxf6+ exf6

A kiegyenlítés után nagymesterünk érthetően nem a 5...gxf6 mellett döntött.

6.c3 Ff5

A fővonalnak a 6...Fd6 7.Fd3 0-0 8.Vc2 (8.He2) 8...Be8+ 9.He2 számít.

7.Fd3 Fxd3 8.Vxd3 Fd6 9.Ve3+

A meglepetés hatott, Wei Yi óvatosra fogta, a vezércserét követően sötétnek semmi gondja.

9...Ve7 10.Hf3 Hd7 11.Vxe7+ Kxe7 12.Fe3 Hb6 13.0-0-0 Kd7 14.Bhe1 Hd5 15.Kc2

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

15...b5 16.Fc1 a5 17.g3 a4 18.a3 h5 19.h4 Bhe8 20.Bxe8 Bxe8 21.Be1

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

21...f5 22.Bxe8 Kxe8 23.b3 Hb6 24.bxa4 Hxa4 25.Kd3 Hb6 26.Hd2 Fc7 27.f4

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

27...Kd7 28.Hf1

Világos passzivitásba kényszerült.

28...Hc8 29.c4 Hd6 30.cxb5 cxb5 31.Fd2 He4 32.Fe1 g6 33.He3 Fd6 34.Hc2 Ke6 35.Ke3 f6 36.Kd3

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

36...g5 37.hxg5 fxg5 38.fxg5 Hxg5

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

39.d5+ Kxd5 40.Hd4 Fxa3 41.Hxf5 Fb2 42.He3+ Kc6 43.Ke2 Fd4 44.g4

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

44...Fxe3 45.Kxe3 hxg4 46.Kf4 Hf3 47.Fb4 He5 48.Kxe5 g3 49.Fe1 b4 50.Kd4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport Richárd kiegyenlített, a második parti végjátékában érvényesítette előnyét

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Rapport Richárd visszavágott a kínai Wei Yi elleni négyjátszmás páros mérkőzésén az első partiban elszenvedett vereségéért. Nagymesterünk világossal a vezérgyalog megnyitást választotta, az eredeti megnyitást követően a bonyolult középjátékban Wei Yi nem találta meg a legjobb esélyt nyújtó változatot. Rapport előnyös végjátékot játszhatott, királyszárnyi gyalogjai előrenyomulásával szemben ellenfele nem találhatott védelmet. A párharc félidejében 1-1-re áll összecsapásuk, 2-2 esetén villámpartik következnének, 3-3-nál a „hirtelen halál” játszma döntene.

 

A junior világranglista első és második helyezettje, Rapport Richárd és a kínai Wei Yi párharcának első félidejében a világossal játszók voltak eredményesek. Nagy különbség azonban, hogy nagymesterünk sötéttel előnyösebb állást vesztett el, meggyengítette királyállását, és a felkínált eséllyel Wei Yi élni tudott.

A mai második összecsapásuk során Rapport Richárd irányította a küzdelmet, a vezérgyalog megnyitásból létrejött eredeti állásban Wei Yi elvesztette a sáncolás lehetőségét, és a bonyodalmakban csak egy pillanatra lett volna lehetősége, hogy közel egyenlő esélyeket teremtsen. Ricsi a vezércserét követően előnyösebb végjátékot játszhatott, ellenfele gyalogszerkezete ezer sebből vérzett. Az időzavar árnyékában Rapport a biztonságra törekedett, a bástyavégjátékban királyszárnyi gyalogjai feltartóztathatatlanok voltak.

 

A párosmérkőzés állása:

Wei Yi (kínai, 2707) – Rapport Richárd (magyar, 2717) 1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Wei Yi – Rapport Richárd 1 – 0 (Francia védelem, 36)

Rapport Richárd – Wei Yi 1 -0 (Vezérgyalog megnyitás, 46)

 

Rapport,R (2717) – Wei Yi (2707)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.e3 c5 4.c3 Hc6 5.Hd2 e5 6.dxe5 Hxe5 7.Hgf3 Hxf3+

Wei Yi vezetésének birtokában nem kerülte a cseréket. 7...Hc6 8.Fd3 Fe7 9.0-0 0-0 jobb választás.

8.Hxf3 Fe7 9.Fb5+ Fd7 10.Fxd7+ Vxd7 11.He5 Vf5

 

12.Va4+ Kf8 13.Fxf6 gxf6 14.Hf3 Bg8 15.Hh4 Ve6 16.Vc2

Ricsi elég gyorsan húzta, számításba jött a 16.g3 d4 17.Hg2 Bd8 18.Bd1 folytatás.

16...d4 17.g3

17...Vd5?

A kínai sakkozó nagyon hosszasan tűnődött, de nem találta meg a 17...Bd8 18.0-0-0 (18.Vxh7 dxc3 19.bxc3 Vc4 20.Bc1 f5; 18.Bd1 dxe3 19.Bxd8+ Fxd8 20.0-0 exf2+ 21.Vxf2 c4 22.Vf3 Fb6+) 18...Vxa2 19.exd4 cxd4 20.Bxd4 Bxd4 21.cxd4 Bg5 22.Vc8+ Fd8 23.Vxd8+ Kg7 változat nyújtotta esélyt.

18.e4

Nagymesterünknek két jó folytatás között kellett választania. 18.0-0-0 Vxa2 19.exd4 cxd4 20.Bxd4 Va1+ 21.Vb1 Vxb1+ 22.Kxb1 Bg5 23.Bd7 Bb5 24.Bhd1 utáni pozíció is egyértelműen világosra előnyös.

18...Vc4 19.b3 Vxc3+?!

A vezércserével még nagyobb lett Rapport Richárd előnye, de a 19...Va6 20.cxd4 cxd4 21.0-0-0 Bd8 22.Kb1 d3 23.Vc3 folytatás sem ígért sok jót sötétnek.

20.Vxc3 dxc3

21.0-0-0 f5

Wei Yi állása ezer sebből vérzett, ellenjátékot keresett, de nem talált.

22.Hxf5 Bg6 23.Bd7 Be6 24.Bxe7?!

Az időzavar árnyékában némi segítség. 24.f3 b5 25.Bhd1 b4 26.B1d5 Fg5+ 27.Kc2 még simább nyerés lett volna.

24...Bxe7 25.Hxe7 Kxe7 26.Kc2 Bd8 27.Kxc3 b5 28.Kc2 Bd6 29.Bd1 Bh6 30.h4 Bf6 31.Bd2 Ba6 32.Kd3 Ke6 33.Bc2 Kd6

 

34.g4 c4+ 35.bxc4 bxc4+ 36.Kd4 Ba4

 

37.Bxc4 Bxa2 38.e5+ Kd7 39.f3 Ba6 40.Bb4 Kc7

 

41.g5

A királyszárnyi gyalogok előrenyomulásával szemben sötét tehetetlen.

41...Be6 42.Ba4 Kb6 43.f4 a5 44.f5 Be8

 

45.e6 fxe6 46.f6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 1 | Reblog! 0 |

A junior világranglistát vezető 20 éves Rapport Richárd és a második helyezett Wei Yi a kínai nagymester szülővárosában, a Csiangszu Tó partján fekvő Szucsouban négyjátszmás páros mérkőzésen méri össze erejét. Az első partiban Wei Yi játszott világossal, nagymesterünk a francia védelmet választotta. Előnybe került, de királyállását meggyengítő gyaloglépésére Wei Yi támadáshoz jutott, nagymesterünk újabb hibáját kihasználva megnyerte a játszmát. 2-2 esetén villámpartik következnének – 5-5 perc és 3-3 másodperc -, ha ez sem döntene, akkor a „hirtelen partival” érne véget az ifjú titánok párharca.

 

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

A kínai sakkozás legnagyobb tehetsége, Wei Yi 13 évesen és 8 hónaposan lett a sakktörténelem negyedik legfiatalabb nagymestere. Rekordot döntött korával, amikor elérte a 2700 Élő-pontot, Magnus Carlsen korábbi eredményét múlta felül. Rapport Richárddal első partijukat 2012-ben Athénben a junior vb-n vívták, a kínai sakkozó legyőzte a későbbi ezüstérmes Ricsit. Nagymesterünk 2014-ben, a gibraltári nyílt tornán vágott vissza.

Wei Yi 13 évesen elnöki szabadkártyával játszott a Világkupán, az orosz Jan Nepomnjacsij és a lett Alekszej Shirov elleni győzelmei után az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovtól kapott ki. Egy évvel később már a tromsői sakkolimpián aranyérmes kínai válogatott tagja volt.

2015-ben sikert-sikerre halmozott.  A Tata Steel Chess nagymesterversenyén veretlenül végzett az első helyen, kiharcolta a szuperversenyen való részvételi jogot. A csapat-világbajnokságot nyert együttes legjobb pontszerzőjeként köszönthették. Megnyerte a kínai bajnokságot, Leonban a hagyományos rapid tornát. A Világkupán a későbbi ezüstérmes orosz Peter Szvidlertől a negyeddöntőben a rájátszásban szenvedett vereséget.

 

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

Idén Wijk aan Zee-ben ötvenszázalékos eredményt ért el, másodszor is hazája bajnoka lett. Bilbaóban, a Chess Masters Final hat résztvevős viadalon harmadikként végzett, Magnus Carlsen ellen elvesztette a mini párharcot, a holland Anish Girit legyőzte. Bakuban veretlen maradt, de 8 partijában gyűjtött 5,5 pontjánál többet vártak tőle.

A december 1-től érvényes világranglistán Rapport Richárd 2717 pontjával a 30. volt, Wei Yi a 38. 2707-tel. Nagymesterünk az augusztus 1-től érvényes listán 2752-vel a 17. helyen állt, a bakui sakkolimpián és további fellépésein fokozatosan vesztett pontszámából. A kínai csb-n játszott négy partiját még plusszal zárta, a nyílt tornát azonban pontvesztéssel.

 

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

A páros mérkőzésen játszmánként 90-90 perc a gondolkodási idő az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusszal.  A párharc első partija igen biztatóan alakult Rapport számára, a francia védelmet választotta, a 3.Hd2 b6-os változat mellett döntött. Wei Yi az áldozott gyalogért igazi kompenzációt nem kapott, de a királyállás meggyengítése, a 21…g6? után Wei Yi akciót kezdeményezhetett. Nagymesterünk lebecsülte a királyszárnyi támadás esélyét, Wei Yi a parti befejező szakaszában hibátlanul játszott.

Wei Yi (kínai, 2707) – Rapport Richárd (magyar, 2717) 1 – 0 (Francia védelem, 36)

Wei Yi (2707) - Rapport,R (2717)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 b6 4.Hgf3 Hf6 5.e5 Hfd7 6.c4

A centrum tartását célzó 6.c3-as változatot gyakrabban játsszák.

6...c5 7.cxd5 exd5 8.Fd3 Hc6 9.0-0 Fe7 10.Be1 Hf8 11.Fb5 Fd7 12.dxc5 bxc5

Ricsi a nyitást tökéletesen megoldotta.

13.Hf1 Bb8 14.Fe2

 

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

14...Fe6 15.Va4 Vb6 16.He3 Hd7

Számításba jött a 16...Hg6 17.b3 0-0 18.Fd2 Vc7 folytatás, sötét egyértelműen jobban áll.

17.Vf4 Vb4 18.Vg3 Hd4 19.Fd2 Hxe2+ 20.Bxe2 Vxb2 21.Bae1

 

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

21...g6?!

A kínai sakkozó a királyállás meggyengítése után váratlanul esélyhez jutott. Világosnak nincs kompenzációja anyagi hátrányáért a 21...Kf8 22.Hh4 (22.Hxd5 Fxd5 23.Fg5 Vc3 24.e6 fxe6 25.Vf4+ Ke8) 22...Fxh4 23.Vxh4 d4 változatban.

22.Hg4 Vxa2 23.Hf6+ Kd8

 

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

24.Hg5 Bb6 25.Fc3 Va3?

Nagymesterünk gyanútlan volt. 25...Va6 26.Hxf7+ (26.Hxd5 Fxd5 27.e6 fxe6 28.Hf7+ Ke8 29.Hxh8 Vc4 30.Hxg6 hxg6 31.Vxg6+ Kd8) 26...Fxf7 27.e6 Bxe6 28.Bxe6 Fxe6 29.Hxd7 Bg8 (29...d4 30.Hb8 Vc8 31.Fd2) 30.Hb8 Vc8 31.Ff6 rendkívüli bonyodalmak közepette az állás tartható.

 

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

26.Hxf7+! Fxf7 27.e6 Fxe6 28.Bxe6 Bxe6 29.Bxe6 Va2?

Vesztőlépés, de  a 29...Vc1+ 30.Be1 Vxe1+ 31.Fxe1 Fxf6 32.Vd6 Bf8 33.Fa5+ Ke8 34.Ve6+ Fe7 35.Vxd5 folytatás is világosra lett volna előnyös.

30.Hxd7 Kxd7

 

Rapport-Wei Yi párosmérkőzés

31.Bxe7+! Kxe7 32.Vc7+ Ke6 33.Vc6+ Ke7 34.Vxc5+ Ke6 35.Vc6+ Ke7 36.Vb7+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Londonban a 23 éves amerikai Wesley So kettős diadalt aratott. A Grand Chess Tour 2016 versenysorozat összetett pontversenyében elért első helyezése után a London Chess Classic 2016 tornát is megnyerte. A viadal utolsó fordulójában a francia Maxime Vachier-Lagrave elleni játszmája döntetlennel ért véget, félpontos előnnyel végzett az élen. Honfitársa, Fabiano Caruana remizett a holland Anish Girivel, Hikaru Nakamura az angol Michael Adamsszel. A GCT pontverseny élén az amerikai trió végzett, So mögött Nakamura lett a második, Caruana a bronzérmes. A londoni viadalon holtversenyben harmadikként zárt a két exvilágbajnok, az orosz Vlagyimir Kramnyik és az indiai Viswanathan Anand. Az örmény Levon Aronjan tisztelőnyös állást vesztett el a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval szemben. A jövő évi Grand Chess Tour öt versenyből álló sorozatának első versenyét Párizsban rendezik meg és Londonban ér véget a sakkvilág legjobbjainak vetélkedése.  

Grand Chess Tour 2016 London

A brit fővárosban az amerikai Wesley So eddigi pályafutása legnagyobb sikerét ünnepelheti. St. Louisban elért első helyezése után Londonban is tornagyőztes lett, a Grand Chess Tour 2016 versenysorozat győztese. Veretlenül harcolta végig a tornát, amelyet az első játéknapon honfitársa, Hikaru Nakamura elleni győzelemmel kezdett. Rutinos rókákra emlékeztető magabiztossággal sakkozott, a hajrában elsősorban az összetett pontverseny megnyerésére figyelt, de a végén a tornát is megnyerte. Kimagaslóan magas pénzdíjat nyert, összesítésben 295 ezer dollár lett a jutalma. A világranglista negyedik helyezettjeként, 2808 ponttal várhatja a januári Tata Steel Chess 2017 szuperversenyt.

Grand Chess Tour 2016 London

Megőrizte veretlenségét a London Chess Classic viadal ezüstérmese, Fabiano Caruana is. Emlékezetes marad Hikaru Nakamura elleni parádés győzelme. Az összetett pontversenyben végül harmadikként végzett, a bakui sakkolimpián aranyérmes válogatott triója újabb nagy sikert könyvelhetett el.

Grand Chess Tour 2016 London

Az exvilágbajnokok, az indiai Viswanathan Anand és az orosz Vlagyimir Kramnyik békésen remiztek, holtversenyes harmadik helyükkel akár elégedettek is lehetnek. Kramnyik nem tett le róla, hogy a következő világbajnok-jelölti versenyről ne harcolja ki a kihívói jogot, és megmérkőzhessen Magnus Carlsennel a világbajnoki címért. Anand tervezi, hogy játszik a Világkupán, célja a világbajnok-jelölti cím. Anand sajnálhatja Nakamura elleni vesztését, ha elfogadja a gyalogáldozatot boldogan ünnepelhette volna születésnapját!

A holland Anish Giri kilenc döntetlennel lett a remikirály, a mezőnyben egyedül ő maradt nyeretlen.

Az örmény Levon Aronjan vereséggel zárt, nagy árat fizetett, az összetett pontverseny dobogós helyezését bukta el. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov tisztáldozata nem volt korrekt, de ellenfele hathatós segítségével a d szabadgyalog győzelmet jelentett. Hat veresége így is a torna szenzációja.

A várakozás alatt szerepelt a francia Maxime Vachier-Lagrave, búcsúznia kellett a 2880 Élő-pontos elit klubtól. Rossz kezdés után az angolok legjobbja, Michael Adams jól helytállt. A tornán a 45 partiból 15 végződött döntéssel!

Grand Chess Tour 2016 London

Az utolsó forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2785) - Veszelin Topalov (bolgár, 2760) 0 – 1 (Vezércsel, 53)

Viswanathan Anand (indiai, 2779) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2809) döntetlen (Vezércsel, 24)

Anish Giri (holland, 2771) - Fabiano Caruana (amerikai, 2823) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 58)

Wesley So (amerikai, 2794) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2804) döntetlen (Angol megnyitás, 35)

Michael Adams (angol, 2748) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

A verseny végeredménye:

1.Wesley So 6 pont

2.Fabiano Caruana 5,5

3-5. Vlagyimir Kramnyik,  Viswanathan Anand és Hikaru Nakamura 5

6. Anish Giri 4,5

7-9. Maxime Vachier-Lagrave,  Levon Aronjan és Michael Adams 4

10. Veszelin Topalov 2

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

1

Wesley So

2794

USA

*

½

½

½

1

½

½

½

1

1

6

2

Fabiano Caruana

2823

USA

½

*

½

½

1

½

½

½

½

1

3

Vlagyimir Kramnyik

2809

RUS

½

½

*

½

½

½

½

½

½

1

5

4

Viswanathan Anand

2779

IND

½

½

½

*

0

½

1

½

½

1

5

5

Hikaru Nakamura

2779

USA

0

0

½

1

*

½

1

½

½

1

5

6

Anish Giri

2771

NED

½

½

½

½

½

*

½

½

½

½

7

Maxime Vachier-Lagrave

2804

FRA

½

½

½

0

0

½

*

1

½

½

4

8

Levon Aronjan

2785

ARM

½

½

½

½

½

½

0

*

1

0

4

9

Michael Adams

2748

ENG

0

½

½

½

½

½

½

0

*

1

4

10

Veszelin Topalov

2760

BUL

0

0

0

0

0

½

½

1

0

*

2

A teljesítmények a performance-pontszámok tükrében, az Élő-pontszámok változása:

Wesley So 2909, + 13,8, Fabiano Caruana 2861, + 4,8, Vlagyimir Kramnyik 2826, + 0,18, Viswanathan Anand 2829, + 5,8, Hikaru Nakamura 2829, + 5,8, Anish Giri 2787, + 0,19, Maxime Vachier-Lagrave 2740, - 7,5, Levon Aronjan 2742, - 5, Michael Adams 2746, Veszelin Topalov 2568, - 21,4

A Grand Chess Tour 2016 összetett pontversenyének végeredménye a legjobb három eredmény alapján:

H

FED

Név

Élő

Párizs

Leuven

St. Louis

London

Total

Díj

1

USA

Wesley So

2774

7

10

13

13

36

$295,000

2

USA

Hikaru Nakamura

2779

13

4

4.5

7

24.5

$144.166

3

USA

Fabiano Caruana

2823

3

6

7.75

10

23.75

$108,750

4

ARM

Levon Aronjan

2785

6

8

7.75

3

21.75

$81,250

5

IND

Viswanathan Anand

2779

-

7

7.75

7

21.75

$82,916

6

FRA

Maxime Vachier-Lagrave

2804

8

5

4.5

3

17.5

$55.250

7

RUS

Vlagyimir Kramnyik

2809

4

2.5

-

7

13.5

$46,666

8

NED

Anish Giri

2771

5

2.5

1

5

12.5

$50,000

9

BUL

Veselin Topalov

2760

2

1

7.75

1

10.75

$66,250

NOR

Magnus Carlsen

2840

10

13

23

$68,500

CHN

Ding Liren

2757

3

3

$15,000

RUS

Peter Szvidler

2753

2

2

$15,000

FRA

Laurent Fressinet

2672

1

1

$7,500

Versenyenként a pontozás:

Helyezés

Klasszikus

Rapid és Villám
(kombinált)

1.

13/12*

13/12*

2.

10

10

3.

8

8

4.

7

7

5.

6

6

6.

5

5

7.

4

4

8.

3

3

9.

2

2

10.

1

1

A London Chess Classic 2016 díjazása:

Helyezés

Díj

Helyezés

Díj

1.

$75,000

6.

$20,000

2.

$50,000

7.

$15,000

3.

$40,000

8.

$15,000

4.

$30,000

9.

$15,000

5.

$25,000

10.

$15,000

A londoni torna idején jelentették be, hogy a Grand Chess Tour 2017 sorozat öt versenyből áll, az összesített díjalap 1 millió 200 ezer dollár. A GCT 2016 sorozat első három helyezettje, Wesley So, Hikaru Nakamura és Fabiano Caruana, hárman Élő-pontszámuk alapján – Magnus Carlsen, Vlagyimir Kramnyik és Maxime Vachier-Lagrave – meghívottak, három résztvevőt a GCT jelöl ki. A két klasszikus tornán egy-egy nagymester lesz szabadkártyás, a rapid-és villámversenyekre négyen-négyen kaphatnak meghívást.

A tornák helyszínei és az  időpontok:

Párizs 2017. június 19-26. Rapid és villámverseny (6 GCT jogosult és 4 szabadkártya – 150 ezer dollár)

Leuven 2017. június 26-július 3. Rapid és villámverseny (6 GCT jogosult és 4 szabadkártyás – 150 ezer dollár)

5. Sinquefield Cup (St. Louis)  2017. július 31-augusztus 12. Klasszikus (9 GCT jogosult és 1 szabadkártyás – 300 ezer dollár)

St. Louis  2017. augusztus 13-20. Rapid és villámverseny (6 GCT jogosult és 4 szabadkártyás – 150 ezer dollár)

London Chess Classic 2017  2017. november 29-december 12.  Klasszikus (9 GCT jogosult és 1 szabadkártyás – 300 ezer dollár)

So,W (2794) - Vachier-Lagrave,M (2804)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 e5 4.e3 Hf6 5.Fe2 d5 6.d4 cxd4 7.exd4 e4 8.He5 dxc4

A ChessBase MEGA 2017 adatbázisában csak az elmúlt fél évben öt partit is találunk a változatban a francia nagymester előadásában különböző időkontrollok mellett.

9.Fxc4

Anish Giri a leuveni GCT tornán a 9.Va4 Fe7 10.Hxc6 bxc6 11.d5 0-0 12.dxc6 Fe6 13.Fxc4 Fxc4 14.Vxc4 Vc7 15.0-0 Bfc8 16.Hxe4 mellett döntött.

9...Hxe5 10.dxe5 Vxd1+ 11.Kxd1 Hg4 12.e6 fxe6

Leuvenben Maxime Vachier-Lagrave a 12...Fxe6 13.Fxe6 fxe6 14.Hxe4 Bc8 15.h3 Hf6 16.Be1 Fe7?! 17.Hxf6+ Fxf6 18.Bxe6+ Kf7 változatban nem tudta kiharcolni a döntetlent Wesley So ellen.

13.Hxe4 Fd7 14.f3 He5 15.Fb3 Bd8 16.Fd2 Hd3 17.Kc2 Hb4+ 18.Fxb4 Fxb4 19.Hc3 Ke7 20.Bhe1 Fxc3 21.Kxc3 Bc8+ 22.Kd2 Bhd8 23.Ke3 e5 24.Bad1 Fc6 25.h4 h6 26.a3 Bxd1 27.Bxd1 Bf8 28.Bf1 Bf4 29.g3 Bd4 30.Bd1 Bxd1 31.Fxd1 g5 32.hxg5 hxg5 33.f4 gxf4+ 34.gxf4 exf4+ 35.Kxf4 és döntetlen

Giri,A (2771) - Caruana,F (2823)
Elfogadott vezércsel [D27]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 dxc4 4.e3 e6 5.Fxc4 c5 6.0-0 a6 7.b3 cxd4 8.Hxd4 Fd7 9.Fb2 Hc6 10.Hf3 Fe7 11.Hbd2 0-0 12.Bc1 Bc8 13.Ve2 Hb4 14.a3

Grand Chess Tour 2016 London

14...b5 15.axb4 bxc4 16.Hxc4 Fxb4 17.Ba1

Számításba jött a [17.Bfd1 Ve7 18.Hd4 Fb5 19.Hxb5 axb5 20.He5 folytatás.

17...Fb5 18.Hd4 Fxc4 19.bxc4 a5 20.Bfc1 Hd7 21.Hb3 Vg5 22.c5 Hxc5 23.Hxa5 He4

Grand Chess Tour 2016 London

24.Hc6 Fc5 25.Hd4 Fxd4 26.Fxd4 Bxc1+ 27.Bxc1 e5?! 28.Fb2 Bd8 29.Bd1 Bxd1+ 30.Vxd1 h5 31.Vd3

Jobb volt a 31.Vd7 Hf6 (31...Vg6 32.Vd3) 32.Vc8+ Kh7 33.Vc2+ Kh8 34.h3 kísérlet.

31...Hf6 32.h3 e4 33.Vd8+ Kh7 34.Ve7 Vg6 35.Fxf6 gxf6 36.Vc5 Kg7 37.Vd5

Grand Chess Tour 2016 London

37...f5 38.Ve5+ Vf6 39.Vg3+ Kh7 40.Kh2 Ve7 41.Vf4 Kg6 42.Kg3 Vd8 43.Ve5 Vg5+ 44.Kh2 Vd8 45.Vg3+ Kh7 46.Vf4 Kg6 47.Ve5 Vd2 48.Vg3+ Kh6 49.Vf4+ Kg6 50.Vg3+ Kh6 51.Vh4 Vd6+ 52.Vf4+ Vxf4+ 53.exf4 Kg6 54.Kg1 Kg7 55.Kf1 Kf6 56.Ke2 Ke6 57.Kd2 Kd6 58.Ke2 Ke6 és döntetlen

Anand,V (2779) - Kramnyik,V (2809)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 b6 7.Fd3 c5 8.dxc5 bxc5 9.0-0 Hc6 10.cxd5 exd5 11.Bc1 h6 12.h3 Fe6 13.Fb5 Vb6 14.Va4 Bfc8 15.He5 Hxe5 16.Fxe5 a6 17.Fe2 Bd8 18.Ff3 Hd7 19.Fg3 Hf6 20.Bfd1 Bac8 21.Fe5 Hd7 22.Fg3 Hf6 23.Fe5 Hd7 24.Fg3 Hf6 és döntetlen

Adams,M (2748) - Nakamura,H (2779)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hf5 8.Hf3 0-0 9.d4 d5 10.c3 Be8 11.Fd3 Fd6 12.Bxe8+ Vxe8 13.Vc2 g6 14.Hbd2 Fd7 15.Hf1 b6 16.Hg3 Hxg3 17.hxg3 f6 18.Ff4 Fxf4 19.gxf4 Vf7 20.Hh4 Kg7 21.g3 He7 22.Be1 Be8 23.Be3 Hc8 24.Hg2 Hd6 25.Bxe8 Vxe8 26.He3 Fe6 27.f5 Ff7 28.fxg6 hxg6 29.Ve2 Fe6 30.Hg2 c6 és döntetlen

Aronjan,L (2785) - Topalov,V (2760)
Angol megnyitás [A37]

1.c4 g6 2.Hc3 c5 3.g3 Fg7 4.Fg2 Hc6 5.Hf3 d6 6.0-0 e6 7.e3 Hge7 8.d4 0-0 9.Be1 a6 10.Fd2 Bb8 11.Bc1 b6 12.He2 e5 13.Fc3 h6 14.d5 Hb4 15.Ba1 b5?!

Veszelin Topalov a 15...e4 16.Fxg7 Kxg7 17.Hd2 Hd3 18.Bf1 b5 19.Fxe4 Hxb2 20.Vc2 Hxc4 21.Hxc4 bxc4 változatban érhetett volna el egyenlő esélyeket.

16.a3 bxc4 17.axb4 cxb4 18.Fd2 Hxd5 19.Vc1 c3 20.bxc3 b3 21.Vb1 Hf6 22.Vb2 Vc7

Grand Chess Tour 2016 London

23.c4 Vxc4 24.Hc3 Fe6 25.Bec1 Hd7 26.e4 Hc5 27.Ff1 Vb4 28.Fe3 Bfc8 29.Hd2 a5 30.Fxc5 Bxc5 31.Ba4 Vb7 32.Fc4 Vc6 33.Fd5 Fxd5 34.exd5 Vd7 35.Ba3 a4 36.Hxa4 Bxd5 37.Hxb3

Grand Chess Tour 2016 London

37...e4 38.Va2 Vf5 39.Be1 Bdb5 40.Bc1 d5 41.Hac5 d4 42.Ba7 d3 43.Bc7

Grand Chess Tour 2016 London

43...h5 44.Va4 h4 45.Vxe4 Vxe4 46.Hxe4 Bxb3 47.gxh4?

Grand Chess Tour 2016 London

47...Fh6 48.Bf1 B3b4 49.f3 Bb2 50.Hf6+ Kg7 51.Hg4

Grand Chess Tour 2016 London

51...d2 52.Bd7 Be8 53.Hf2 Be1 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók:  Lennart Ootes  London Chess Classic 2016

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tallinnban az orosz Dmitrij Andrejkin győzött a villámsakk Európa-bajnokságon. Az 510 résztvevős, 13 fordulós svájci rendszerű viadalon a sakkozók két-kétjátszmás párharcokat vívtak, szombaton kilenc, a mai napon négy kört rendeztek meg. Lékó Péter az első játéknapot ötödikként zárta, és nagy csatában végül ötödikként fejezte be a csatározást, ahol a résztvevők játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc gondolkodási idővel gazdálkodhattak. A 71 nagymester részvételével is megrendezett viadalon az azerbajdzsáni Rauf Mamedov lett az ezüstérmes, a fehérorosz Szergej Zsigalko végzett a harmadik helyen.

 

Villámsakk Európa-bajnokság 2016 Tallinn

Az észt fővárosban 510 résztvevő csatázott a 13 fordulós villámsakk Európa-bajnokságon. Hetvenegy nagymester, összesen 171 nemzetközi címviselő is szerencsét próbált a nagy koncentrációt, a kritikus pillanatokban oly gyors döntést igénylő viadalon, ahol csak 3-3 perc volt a gondolkodási idő és lépésenként még 2-2 másodperc. A rajtlistán hetedik, a 2013-as Világkupán döntős Dmitrij Andrejkin az első játéknapot, a kilenc forduló két-kétjátszmás párharcai után egypontos előnnyel vezetett. A nyolcadik körben vívott meg Lékó Péterrel, aki az orosz sakkozóval szemben vesztette el első meccsét. A cseh David Navarával egy körrel korábban 1-1-re végzett. Andrejkint a rapidsakk Eb-n bronzérmes azerbajdzsáni Raiu Mamedov követte, Lékó Péter ötödikként várhatta a mai folytatást.

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

7

GM

Dmitrij Andrejkin

RUS

2719

16,0

0,0

224,5

233,5

2

1

GM

Rauf Mamedov

AZE

2770

15,0

0,0

231,0

239,5

3

10

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2682

14,5

0,0

222,5

232,5

4

6

GM

Zaven Andriaszjan

ARM

2720

14,5

0,0

219,0

229,0

5

9

GM

Lékó Péter

HUN

2697

14,5

0,0

218,0

227,5

6

39

GM

Viorel Bologan

MDA

2584

14,5

0,0

215,0

223,5

7

15

GM

Ivan Saric

CRO

2664

14,5

0,0

211,5

219,5

8

14

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2666

14,5

0,0

210,0

219,0

9

21

GM

Francisco Vallejo Pons

ESP

2648

14,0

0,0

214,0

223,0

10

26

GM

Antonios Pavlidis

GRE

2619

14,0

0,0

212,5

222,0

 

Villámsakk Európa-bajnokság 2016 Tallinn

Helyi idő szerint ma 10 órakor kezdődtek a küzdelmek, és Dmitrij Andrejkin folytatta győzelmi sorozatát. Játszmát sem veszítve, a fehérorosz Szergej Zsigalkoval a befejező körben 1-1-et játszva ért elsőként a célba. Zsigalkonak ez végül a bronzérmet jelentette, míg Rauf Mamedov a rapid harmadik hely után másodikként végzett. Lékó Péter gyengébben folytatta, a moldáviai Viorel Bologannal 1-1-re végzett, majd Mamedov ellen elvesztette második párharcát. A lengyel Radoslaw Wojtaszekkel kettőt remizett. Az utolsó fordulóban a horvát Ivan Saric elleni kettős győzelemmel a dobogós helyezéstől mindössze fél ponttal elmaradva ötödik lett. Péter számára a december végi dohai rapid-és villámsakk világbajnokságra kitűnő felkészülési lehetőség volt a verseny. Dohában a fantasztikus mezőny rajtlistáját a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti!

 

Villámsakk Európa-bajnokság 2016 Tallinn

A villámsakk Európa-bajnokság végeredménye:

 

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

7

GM

Dmitrij Andrejkin

RUS

2719

22,0

0,0

439,5

454,0

2

1

GM

Rauf Mamedov

AZE

2770

20,5

0,0

449,0

462,0

3

8

GM

Szergej Zsigalko

BLR

2699

19,5

0,0

416,5

430,0

4

12

GM

Makszim Matlakov

RUS

2668

19,5

0,0

408,5

421,0

5

9

GM

Lékó Péter

HUN

2697

19,0

0,0

443,5

458,0

6

6

GM

Zaven Andriaszjan

ARM

2720

19,0

0,0

423,0

436,0

7

4

GM

Olekszandr Bortnyik

UKR

2741

19,0

0,0

418,5

431,0

8

39

GM

Viorel Bologan

MDA

2584

19,0

0,0

416,5

428,0

9

2

GM

David Navara

CZE

2754

19,0

0,0

408,0

421,0

10

34

GM

David Anton Guijarro

ESP

2600

19,0

0,0

403,0

415,0

11

10

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2682

18,5

0,0

426,0

440,0

12

38

GM

Zoran Jovanovic

CRO

2585

18,5

0,0

420,5

434,0

13

14

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2666

18,5

0,0

420,0

433,0

14

21

GM

Francisco Vallejo Pons

ESP

2648

18,0

0,0

427,0

439,0

15

13

GM

Igor Kovalenko

LAT

2667

18,0

0,0

421,5

436,0

16

18

GM

Pavel Ponkratov

RUS

2657

18,0

0,0

421,5

434,0

17

33

GM

Nils Grandelius

SWE

2602

18,0

0,0

407,0

421,0

18

5

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2740

18,0

0,0

401,5

414,0

19

31

GM

Alojzije Jankovic

CRO

2606

18,0

0,0

399,0

412,0

20

46

GM

Alexander Huzman

ISR

2563

18,0

0,0

394,0

406,5

21

51

IM

Patrick Zelbel

GER

2539

18,0

0,0

390,0

403,0

 

 

 

 

 

 

 

 

36

44

GM

Ruck Róbert

HUN

2571

17,0

0,0

407,5

420,0

77

98

IM

Krutti Valér

HUN

2361

16,0

0,0

378,0

390,0

178

162

FM

Szakolczai Péter

HUN

2225

14,0

0,0

356,0

366,0

197

224

FM

Bognár Csaba

HUN

2091

13,5

0,0

358,5

365,5

203

194

Bálint Vilmos

HUN

2148

13,5

0,0

342,5

350,0

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Chess Tour 2016 versenysorozat londoni tornájának nyolcadik fordulójában az amerikai Wesley So remizett honfitársával, Fabiano Caruanával. A döntetlennel So az összetett pontverseny győztese lett, 100 ezer dollár a jutalma és meghívás a következő évi sorozatra. A London Chess Classic 2016 viadal első helyének sorsa a vasárnapi befejező játéknapon dől el, holtverseny esetén rájátszás döntene. Remek újítással rukkolt ki az exvilágbajnokok rangadóján az indiai Viswanathan Anand, a bolgár Veszelin Topalov rosszul védekezett, kiskombináció fejezte be a játszmát, hatodik vereségét szenvedte el. Döntetlen született az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a holland Anish Giri partijában. Nem bírt egymással az amerikai Hikaru Nakamura és az örmény Levon Aronjan. Bástyavégjátékban az angol Michael Adams nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen.

Grand Chess Tour 2016 London

A bakui sakkolimpián aranyérmes amerikai válogatott legjobb pontszerzője, a 23 esztendős Wesley So pályafutásának legnagyobb sikereként megnyerte a Grand Chess Tour 2016 négy versenyből álló sorozatot. A London Chess Classic 2016 torna nyolcadik fordulójában remizett Fabiano Caruanával, s ezzel célba ért. A londoni viadal első helyének sorsa a vasárnapi befejező játéknapon dől el, holtverseny esetén rájátszás döntene. A döntő ütközetre So alaposan felkészült, a sorozatos cserékkel gond nélkül érte el a kitűzött célt.

Grand Chess Tour 2016 London

Az exvilágbajnok összecsapását az indiai Viswanathan Anand nyerte meg, és holtversenyben harmadikként várja az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elleni csatáját. Sokadszor megcsodálhattuk, hogy a 47 éves Anand mennyire felkészült, milyen sok ötlet van a birtokában, sokat játszott, jól ismert állásokban is képes meglepni ellenfeleit. A bolgár Veszelin Topalovnak szembesülnie kellett a 12…b5-ös újítással, egy darabig állta a sarat, majd sorozatos hibával került hátrányba, s végül azonnali vesztőt húzott, kiskombináció döntött.

Grand Chess Tour 2016 London

Vlagyimir Kramnyik és a holland Anish Giri szicíliai védelmű ütközete remivel ért véget. Giri jól megoldotta a nyitást, majd tisztet is áldozott, hogy esélyt kapjon, a cserékkel egyszerűsődött pozícióban Kramnyik elérte a remit. Girinek ez már a nyolcadik döntetlene, Kramnyik csak a sereghajtó Topalovot tudta legyőzni.

Az amerikai Hikaru Nakamura és az örmény Levon Aronjan a tőlük megszokott bonyolult összecsapás helyett békésen osztozott meg a ponton.

A francia Maxime Vachier Lagrave megküzdött a döntetlenért az angol Michael Adams elleni játszmájában. Az angolok legjobbja a bástyavégjátékban nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni.

A 8. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) - Levon Aronjan (örmény, 2785) döntetlen (Ragozin védelem, 27)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2804) - Michael Adams (angol, 2748) döntetlen (Spanyol megnyitás, 53)

Fabiano Caruana (amerikai, 2823) - Wesley So (amerikai, 2794) döntetlen (Spanyol megnyitás, 37)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2809) - Anish Giri (holland, 2771) döntetlen (Szicíliai védelem, 46)

Veszelin Topalov (bolgár, 2760) - Viswanathan Anand (indiai, 2779) 0 – 1 (Vezércsel, 34)

A verseny állása:

1.Wesley So 5,5 pont

2.Fabiano Caruana 5

3-5. Vlagyimir Kramnyik,  Viswanathan Anand és Hikaru Nakamura, 4,5

6-7. Levon Aronjan és Anish Giri 4

8-9. Maxime Vachier-Lagrave és  Michael Adams 3,5

10. Veszelin Topalov 1

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

1

Wesley So

2794

USA

*

½

½

½

1

½

½

1

1

2

Fabiano Caruana

2823

USA

½

*

½

½

1

½

½

½

1

5

3

Vlagyimir Kramnyik

2809

RUS

½

½

*

½

½

½

½

½

1

4

Viswanathan Anand

2779

IND

½

½

*

0

½

½

1

½

1

5

Hikaru Nakamura

2779

USA

0

0

½

1

*

½

½

1

1

6

Levon Aronjan

2785

ARM

½

½

½

½

½

*

½

0

1

4

7

Anish Giri

2771

NED

½

½

½

½

½

*

½

½

½

4

8

Maxime Vachier-Lagrave

2804

FRA

½

½

0

0

1

½

*

½

½

9

Michael Adams

2748

ENG

0

½

½

½

0

½

½

*

1

10

Veszelin Topalov

2760

BUL

0

0

0

0

0

½

½

0

*

1

Az utolsó forduló párosítása:

Levon Aronjan - Veszelin Topalov

Viswanathan Anand - Vlagyimir Kramnyik

Anish Giri - Fabiano Caruana

Wesley So - Maxime Vachier-Lagrave

Michael Adams - Hikaru Nakamura

A Grand Chess Tour 2016 összetett pontversenylnek állása:

H

Fed

Név

Élő

Párizs

Leuven

St. Louis

London

Total

Díj

1

USA

Wesley So

2774

7

10

13

30

$220,000

2

NOR

Magnus Carlsen

2840

10

13

23

$68,500

3

ARM

Levon Aronjan

2785

6

8

7.75

21.75

$66,250

4

USA

Hikaru Nakamura

2779

13

4

4.5

21.5

$62,750

5

FRA

Maxime Vachier-Lagrave

2804

8

5

4.5

17.5

$40,250

6

USA

Fabiano Caruana

2823

3

6

7.75

16.75

$58,750

7

IND

Viswanathan Anand

2779

7

7.75

14.75

$51,250

8

BUL

Veselin Topalov

2760

2

1

7.75

10.75

$51,250

9

NED

Anish Giri

2771

5

2.5

1

8.5

$30,000

10

RUS

Vlagyimir Kramnyik

2809

4

2.5

6.5

$15,000

11

CHN

Ding Liren

2757

3

3

$15,000

12

RUS

Peter Szvidler

2753

2

2

$15,000

13

FRA

Laurent Fressinet

2672

1

1

$7,500

Versenyenként a pontozás:

Helyezés

Klasszikus

Rapid és Villám
(kombinált)

1.

13/12*

13/12*

2.

10

10

3.

8

8

4.

7

7

5.

6

6

6.

5

5

7.

4

4

8.

3

3

9.

2

2

10.

1

1

Caruana,F (2823) - So,W (2794)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d5

Wesley So korábban a d6-os változatot játszotta meg, az oly fontos partira a divatossá vált vari mellett döntött.

7.exd5 Vxd5 8.Fc4 Vd8

A GCT párizsi rapid tornáján Levon Aronjan vezérével csak d6-ig vonult vissza Magnus Carlsen ellen, Maxime Vachier-Lagrave elleni küzdelmében d7-re lépett megtámadott vezérével. Az ukrán ranglistát vezető Pavel Eljanov is a Vd8 mellett kardoskodott Peter Szvidler és Alekszandr Griscsukkal szemben.

9.Hbd2 a5 10.a4 h6 11.Be1 Ff5!

Az éllovas jól felkészült.

12.Hf1

Durva hiba lenne 12.Hxe5? a taktikai lehetőség, 12...Fxf2+ 13.Kxf2 Hxe5 miatt.

12...e4

A verseny állása diktálta folytatás. 12...Be8 13.Vb3 Vd7 figyelmet érdemelt. 14.Vxb7? Bab8 15.Va6 Bb6 és a világos vezér kelepcében.

13.Hg3

Számításba jött a 13.Fe3 Fxe3 14.Hxe3 Fh7 15.dxe4 Vxd1 16.Baxd1 Fxe4 választás világos kis előnyével.

13...Fh7 14.dxe4 Vxd1 15.Bxd1 Fxe4 16.Ff4 Fb6 17.Hxe4 Hxe4 18.Fg3 Bae8 19.Bd7 Hxg3 20.hxg3

Grand Chess Tour 2016 London

20...He5 21.Hxe5 Bxe5 22.Bad1 Bf5 23.B1d2 Be8 24.Kf1 Kf8 25.f3 Be7 26.Bd8+ Be8 27.B8d7 Be7 28.Bd8+ Be8 29.B2d7 Bxd8 30.Bxd8+ Ke7 31.Bg8 Bg5 32.g4 Fc5 33.Fd3 Fd6 34.Kf2 Kf6 35.Be8 Bd5 36.Ke2 Be5+ 37.Bxe5 Kxe5 és döntetlen

Topalov,V (2760) - Anand,V (2779)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 Fxc5 8.a3 Hc6 9.Vc2 Be8 10.0-0-0

A Szocsiban vívott világbajnoki döntőn Viswanathan Anand világossal játszotta a változatot Magnus Carlsen ellen. 10.Fg5 Fe7 11.Bd1 Va5 12.Fd3 h6 13.Fh4 dxc4 14.Fxc4 a6 15.0-0 b5 16.Fa2 Fb7 17.Fb1 Bad8 következett a 8. partiban, remi lett a vége.

10...e5 11.Fg5 d4 12.Hd5 b5!

Viswanathan Anand számos új ötletet játszott meg Londonban, a b5 is házielemzés eredménye.

13.Fxf6

Az exvilágbajnokok rangadóján Veszelin Topalov tetszését a 13.cxb5 Vxd5 14.Fc4 Vd6 15.bxc6 Fg4 16.Fxf6 Vxf6 17.Fd3 Vd6 18.Fxh7+ Kf8 19.Fe4 Bab8 folytatás nem nyerte el.

13...gxf6 14.cxb5

Grand Chess Tour 2016 London

14...Ha5 15.exd4 exd4 16.Hb4 Fxb4 17.axb4 Fe6 18.Hxd4 Bc8 19.Hc6 Hxc6 20.bxc6 Vb6

Grand Chess Tour 2016 London

21.Va4? Bxc6+ 22.Kb1 Bd8 23.Bxd8+ Vxd8 24.Fe2? Ff5+ 25.Ka2 Bc2 26.Bd1 Vb6 27.Fg4 Ve6+

Számításba jött a 27...Fg6 28.b5 Vc5 29.Ff3 Kg7 választás.

28.Ka3 Ve5 29.Vb3 Fg6 30.Ff3 Bxf2 31.h4? Fc2 32.Bd8+ Kg7 33.Vc3??

A sereghajtó azonnali vesztőt húzott.

Grand Chess Tour 2016 London

33...Vb5 34.Vc6 Bxf3+! és világos feladta

Kramnyik,V (2809) - Giri,A (2771)
Szicíliai védelem [B91]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.g3 e5 7.Hde2 Fe6

Anish Giri a bakui sakkolimpián Michael Adams, a zürichi tornán Viswanathan Anand ellen is a[7...Fe7 8.Fg2 0-0 9.0-0 b5 10.Hd5 Hxd5 változatot játszotta meg.

8.Fg2 h5 9.Fg5 Hbd7 10.Vd2 Fe7 11.a4 Bc8 12.0-0 Hf8 13.Fxf6 Fxf6 14.Bfd1 Fe7 15.Hd5

Grand Chess Tour 2016 London

15...h4 16.Hec3 Hh7 17.Ba3 Bc6 18.Bb3 Vb8 19.Ha2 Fxd5 20.Vxd5 Vc8

Anish Giri a nyitást remekül megoldotta.

21.Hb4 Hf6 22.Vd2 Bc5 23.Bc1 hxg3 24.hxg3 g6 25.Bd3 Kf8 26.c3 Kg7 27.Bd1 Vd7 28.b3 Vg4 29.c4

Grand Chess Tour 2016 London

29...Hxe4!?

A holland nagymester a tisztáldozatban látta egyetlen esélyét.

30.f3 Hxd2 31.fxg4 Hxc4 32.bxc4 Bxc4 33.Hd5 Fd8 34.Ba1 Bxg4 35.a5 e4 36.Bb3 Bh5 37.He3 Bgg5 38.Kf2 Bxa5 39.Bxa5 Bxa5 40.Fxe4 b5 41.Bd3 Fe7 42.Kf3 Ba1 43.Hd5 Fd8 44.Hf4 Fe7 45.Bc3

Grand Chess Tour 2016 London

45...d5 46.Fxd5 Ba3 és döntetlen

Nakamura,H (2779) - Aronjan,L (2785)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Vb3 c5 6.dxc5 Hc6 7.Fg5 dxc4 8.Vxc4 Va5 9.Bc1

Hikaru Hakamura nem bízott a 9.Fxf6 gxf6 10.Bc1 Vxc5 11.Vh4 Ke7 12.g3 Fxc3+ 13.bxc3 b6 14.Fg2 Fb7 15.0-0 változat sikerében.

9...Vxc5 10.Vxc5 Fxc5 11.e3

Grand Chess Tour 2016 London

11...Fb4 12.a3 Fxc3+ 13.Bxc3 He4 14.Bc1 Hxg5 15.Hxg5 Ke7 16.He4 Fd7 17.Hc5 Bhc8 18.Hxd7 Kxd7 19.Fb5 a6 20.Fxc6+ Bxc6 21.Bxc6 Kxc6 22.Ke2 Bd8 23.Bc1+ Kd7 24.Bd1+ Ke7 25.Bc1 Kd7 26.Bd1+ Ke7 27.Bc1 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2804) - Adams,M (2748)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 Be8 7.Fg5 h6 8.Fh4 a6 9.Fc4 d6 10.a4 Fa7

A bakui sakkolimpián Pavel Eljanov a 10...g5 11.Fg3 Fa7 12.Hbd2 Fg4 13.h3 Fh5 14.Be1 Vd7 15.b4 Hd8 küzdelmes folytatást választotta David Navara ellen.

11.Ha3 Fe6 12.b4 Hb8 13.Fxe6 Bxe6 14.Hc4 Hbd7 15.He3 c6 16.Hd2 a5 17.bxa5 Vxa5 18.Hdc4 Va6 19.Hf5

Grand Chess Tour 2016 London

19...d5 20.Hce3 Kh7 21.exd5 Hxd5 22.Vh5 Bf8 23.Hxd5 cxd5 24.Fe7 Hf6 25.Vh3 Be8 26.Fb4 h5 27.d4 exd4 28.Hxd4 Fxd4 29.cxd4 Vc4 30.Bab1 b6 31.a5 bxa5 32.Fxa5 Vxd4 33.Fc3 Vg4 34.Vxg4 hxg4 35.Fxf6 Bxf6 36.Bb4

Grand Chess Tour 2016 London

36...Be4 37.Bxe4 dxe4 38.Be1 Be6 39.g3 f5 40.Kg2 g5 41.h3 gxh3+ 42.Kxh3 Kg6 43.Kg2 Be5 44.Ba1 f4 45.Ba6+ Kf5 46.gxf4 gxf4 47.Ba8 Bb5 48.Bh8 Bb2 49.Bf8+ Ke5 50.Be8+ Kd4 51.Bf8 Ke5 52.Be8+ Kd5 53.Bd8+ Ke5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Lennart Ootes  London Chess Classic 2016

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2016 torna hetedik fordulójában az éllovas amerikai Wesley So világossal remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal, megőrizte félpontos előnyét. Legnagyobb riválisa, honfitársa, Fabiano Caruana az angol Michael Adamsszel osztozott meg a ponton. A viadal nyolcadik játéknapján kerül sor kettőjük rangadójára, Caruana vezetheti a világos bábukat. Az amerikai Hikaru Nakamura előző napi vereségén gyorsan túltette magát, a szicíliai védelem Najdorf-változatában világossal villogott, tetszetős tisztáldozattal került előnybe a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. Békés döntetlen született az örmény Levon Aronjan és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand partijában, míg a holland Anish Giri hetedszer is remizett, a bolgár Veszelin Topalov öt veresége mellett második fél pontját szerezte meg.  

Grand Chess Tour 2016 London

A Grand Chess Tour 2016 versenysorozat londoni befejező tornájának hetedik fordulójában az amerikai Wesley So a legkisebb kockázatot sem vállalva remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. So megőrizte félpontos előnyét és az összetett verseny első helyének megszerzéséért is lépett egyet előre. Minden eldőlhet a nyolcadik játéknapon, honfitársával, Fabiano Caruanával szemben sötéttel játszik majd.

Grand Chess Tour 2016 London

A rossz kezdés után az angolok legjobbja, Michael Adams megbízhatóan sakkozik. Az angol megnyitású partiban sokáig őrizte minimális előnyét, Caruanát védekezésre kényszerítette. A világranglista második Caruana gyalogáldozattal különböző színű futós végjátékra egyszerűsítette, amit gond nélkül kiremizett.

Grand Chess Tour 2016 London

A sakkrajongókat csak az amerikai Hikaru Nakamura és a francia Maxime Vachier-Lagrave partja hozta lázba. Nakamura hatodik játszmáját sötéttel vesztette el a szicíliai védelem Najdorf-változatában Caruanával szemben, ezúttal világossal villogott a változat elismert „tudósa”, MVL ellen. A 13. lépésben a francia nagymester tért el az említett összecsapástól, nem dicsérhetjük 16. lépését, míg Nakamura tetszetős tisztáldozatát annál inkább. A játszma ismét bizonyította, hogy a középen rekedt sötét királyra komoly veszélyek leselkednek. Nakamura a fontos győzelemmel befogta Kramnyikot, az összetett pontversenyben is dobogós helyezésért küzdhet.

Még két vezércselt láttunk. Az örmény Levon Aronjan és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand partija gyors remi lett. A holland Anish Giri és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov „iszapbirkózása” is pontosztozkodással ért véget. A 22 esztendős Girinek ez már a hetedik döntetlene volt, Topalov öt veresége mellett második fél pontját könyvelhetett el.

Grand Chess Tour 2016 London

A 7. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2785) – Viswanathan Anand (indiai, 2779) döntetlen (Vezércsel, 30)

Anish Giri (holland, 2771) – Veszelin Topalov (bolgár, 2760) döntetlen (Vezércsel, 67)

Wesley So (amerikai, 2794) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2809) döntetlen (Vezércsel, 36)

Michael Adams (angol, 2748) – Fabiano Caruana (amerikai, 2823) döntetlen (Angol megnyitás, 46)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) – Maxime Vachier-Lagrave (Francia, 2804) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 37)

A verseny állása:

1.Wesley So 5 pont

2.Fabiano Caruana 4,5

3-4. Vlagyimir Kramnyik és Hikaru Nakamura 4

5-7. Levon Aronjan, Viswanathan Anand és Anish Giri 3,5

8-9. Maxime Vachier-Lagrave és  Michael Adams 3

10. Veszelin Topalov 1

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

1

Wesley So

2794

USA

*

½

1

½

½

½

1

1

5

2

Fabiano Caruana

2823

USA

*

½

1

½

½

½

½

1

3

Vlagyimir Kramnyik

2809

RUS

½

½

*

½

½

½

½

1

4

4

Hikaru Nakamura

2779

USA

0

0

½

*

1

½

1

1

4

5

Levon Aronjan

2785

ARM

½

½

½

*

½

½

0

1

6

Viswanathan Anand

2779

IND

½

½

0

½

*

½

1

½

7

Anish Giri

2771

NED

½

½

½

½

*

½

½

½

8

Maxime Vachier-Lagrave

2804

FRA

½

½

0

1

0

½

*

½

3

9

Michael Adams

2748

ENG

0

½

½

0

½

½

*

1

3

10

Veszelin Topalov

2760

BUL

0

0

0

0

½

½

0

*

1

A 8. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura - Levon Aronjan

Maxime Vachier-Lagrave - Michael Adams

Fabiano Caruana - Wesley So

Vlagyimir Kramnyik - Anish Giri

Veszelin Topalov - Viswanathan Anand

So,W (2794) - Kramnyik,V (2809)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.a3 c5 8.cxd5 Hxd5 9.Hxd5 exd5 10.dxc5 Hxc5 11.Fe2 Vb6 12.b4 He6 13.Fe5 a5 14.0-0

Grand Chess Tour 2016 London

14...axb4 15.axb4 Bxa1 16.Fxa1 Bd8 17.b5 Fc5 18.Vd2 d4 19.exd4 Hxd4 20.Fxd4 Fxd4 21.Hxd4 Bxd4 22.Ve3 Fe6 23.Ba1 h6 24.Ba8+ Kh7 25.Fd3+ g6 26.Ba4 Bd6 27.Vxb6 Bxb6 28.Bd4 Kg7 29.f4 Kf6 30.Kf2 Ff5 31.Fc4 Ke7 32.Ke3 f6 33.h4 Bd6 34.Bxd6 Kxd6 35.Kd4 b6 36.g3 g5 és döntetlen

Nakamura,H (2779) - Vachier-Lagrave,M (2804)
Szicíliai védelem [B96]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 h6 8.Fh4 Vb6 9.a3 Fe7 10.Ff2 Vc7 11.Vf3 Hbd7 12.0-0-0 b5 13.g4 Fb7

Az előző fordulóban Hikaru Nakamura sötéttel játszotta a változatot Fabiano Caruana ellen. 13...g5 14.h4 gxf4 15.Fe2 b4 16.axb4 He5 17.Vxf4 Hexg4 18.Fxg4 e5 után zseniális vezéráldozat következett: 19.Vxf6! Fxf6 20.Hd5 Vd8 21.Hf5! folytatásban a világos haderő harmonikus összjátékával szemben tehetetlen volt.

14.Fg2 Bc8 15.Kb1 g5 16.Vh3 Hc5?!

Sötéttel a legjobb esélyt a 16…Hh7 17.f5 e5 18.Hb3 Hhf6 adta volna.

 17.Bhe1 h5?!

Taktikai csapást engedélyezett.

Grand Chess Tour 2016 London

18.Hf5! Hcxe4

A tisztáldozat elfogadására, 18...exf5 re a középen rekedt sötét királyra nagy veszélyek leselkednének a 19.exf5 Fxg2 20.Vxg2 Bg8 (20...gxf4 21.g5 Bg8 22.Vf3 Bxg5 23.Fh4 Bxf5 24.Fxf6) 21.fxg5 Bxg5 22.h3 Kf8 23.Fh4 Bg8 24.g5 folytatásban.

19.Fxe4 Hxe4 20.Fd4 Bg8? 21.Hxe7 Kxe7 22.gxh5 gxf4 23.Vh4+ S

zámításba jött a 23.h6 e5 24.h7 Bh8 25.Vf5 folytatás is.

23...Kf8?! 24.Ka1!?

Nem kellett volna cifrázni. 24.h6 e5 25.h7 Bh8 26.Ka1 Hc5 27.Vh6+ Ke7 28.Ff2 simán nyert volna.

24...b4? 25.Hxe4 Fxe4 26.Bxe4 Vxc2 27.Bee1?! bxa3?!

MVL a 27...Bg2 28.Vxf4 e5 29.Fxe5 dxe5 30.Vxb4+ Kg8 31.Vb7 Bf2 változatban némi gondot okozhatott volna Nakamurának.

28.Vxf4 axb2+ 29.Fxb2 Bg5 30.Vxd6+ Kg8 31.Bg1 Va4+ 32.Fa3 Bxg1

Hosszabb ellenállást biztosított volna a 32…Kh7, de világosnak nyernie kell.

33.Bxg1+ Kh7

Grand Chess Tour 2016 London

34.Vd3+ Kh6 35.Bg6+! Kxh5 36.Bg1 f5 37.Vf3+ és sötét feladta

Adams,M (2748) - Caruana,F (2823)
Angol megnyitás [A37]

1.c4 c5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.Hc3 Hc6 5.Hf3 e5 6.0-0 d6 7.a3 a5 8.He1 Fe6 9.d3 Hge7 10.Hc2 d5 11.cxd5 Hxd5 12.He3 Hb6 13.Hc4 0-0 14.Fxc6 bxc6 15.Hxb6 Vxb6

Grand Chess Tour 2016 London

16.Fe3 Vxb2 17.Ha4 Vb3 18.Hxc5 Vxd1 19.Bfxd1 Fd5 20.Bab1 Bfb8 21.a4 f5 22.f3 Fa2 23.Bbc1 Bb2 24.Kf1

Számításba jött a 24.Bd2 Bab8 25.Kf2 B8b4 26.Bdd1 Ff8 27.Hd7 Fb3 28.Bd2 folytatás.

24...Fd5 25.Fd2 Ba2 26.Ke1 Ff8 27.Hd7 Fb3

Grand Chess Tour 2016 London

28.Ba1 Bxa4 29.Bxa4 Fxa4 30.Ba1 Fb3 31.Bxa5 Bxa5 32.Fxa5 Fg7 33.Fc3

Grand Chess Tour 2016 London

33...Fe6

Fabiano Caruana a gyalogáldozattal különböző színű futóvégjátékot játszhatott, többé veszély nem fenyegette.

34.Hxe5 Fxe5 35.Fxe5 Kf7 36.Kd2 Fb3 37.e4 Ke6 38.Fg7 h5 39.Ff8 Kf7 40.Fc5 Ke6 41.h3 Fa4 42.Ke3 Fd1 43.Fb4 Kf7 44.Kf4 Ke6 45.g4 fxg4 46.fxg4 és döntetlen

Aronjan,L (2785) - Anand,V (2779)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 Fxc5 8.Fd3 dxc4 9.Fxc4 Vxd1+ 10.Bxd1 Fb4 11.Bd3 He4 12.0-0 Fxc3 13.bxc3 Hc6 14.Fb5 f6 15.Fd6 Bd8 16.Bfd1

Grand Chess Tour 2016 London

16...Bxd6 17.Bxd6 Hxd6 18.Bxd6 Kf7 19.Fxc6 Ke7 20.Fxb7 Fxb7 21.Bd4 Bc8 22.Bb4 Fd5 23.Ba4 Bxc3 24.Bxa7+ Kf8 25.h3 Bc1+ 26.Kh2 Bc2 27.Kg3 Bxa2 28.Bxa2 Fxa2 29.Hd2 e5 30.f4 exf4+ és döntetlen

Giri,A (2771) - Topalov,V (2760)
Vezércsel [D37]

1.c4 Hf6 2.d4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 c6 8.h3 b6 9.b4 a5 10.a3 h6 11.Fe2 Fa6 12.0-0 Vc8 13.Bb1 Fxe2 14.Vxe2 axb4 15.axb4 Vb7 16.Bfc1 Bfc8 17.He1 Fd8 18.Vd1 Fc7 19.Hd3 b5 20.Ba1 He4 21.He2 Fd8 22.f3 Hef6 23.Hc3 Hf8 24.Bc2 Hg6 25.Bca2 Bxa2 26.Bxa2 Ba8 27.Va1 Bxa2 28.Vxa2 Hxf4 29.exf4

Grand Chess Tour 2016 London

29...Hd7 30.He2 Fc7 31.h4 Hb8 32.h5 Va6 33.Vb2 f6 34.g4 Hd7 35.Kf2 Va8 36.Ke1 Kf7 37.Kd2 Kg8 38.Kd1 Kf7 39.Kc2 Va4+ 40.Kc1 Va8 41.Kb1 Va7 42.Vc1 Va8 43.Kb2 Fd8 44.Vg1 Fe7 45.Hec1 Fd8 46.Hb3 Vb7 47.Ve3 Va8 48.Vc1 Va4 49.Ve1 Va8 50.Vd2 Va4 51.Hf2 Va8 52.Hh3 Vc8 53.Vc2 Hf8 54.Hc1 Kg8 55.Hd3 Hh7 56.Ve2 Hf8 57.Ve3 Vd7 58.Hg1 Ve8 59.He2 Fc7 60.Hec1 Kf7 61.Hb3 Ke7 62.Ve1 Kd7 63.Hbc1 Kc8 64.He2 Hd7 65.Hg3 Vf7 66.Ve3 Kb7 67.He2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Lennart Ooten  London Chess Classic 2016

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tallinnban kettős orosz sikerrel fejeződött be a rapid Európa-bajnokság. Az idei szuperbajnok Alekszandr Rjazancev kedvezőbb Bucholz-pontszámmal előzte meg Makszim Matlakovot. Az utolsó fordulóban az aranyéremért vívott csatában Rjazancev legyőzte az azerbajdzsáni Rauf Mamedovot, aki végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Matlakov a hetes nyerősorozattal kezdő lett Alekszej Shirovot fosztotta meg érmes álmaitól. A győzteshez hasonlóan Lékó Péter is megőrizte veretlenségét, kilencedik kiemeltként a kilencedik helyen végzett. Ruck Róbert huszonnyolcadikként ért célba. Hétvégén a 13 fordulós villám Európa-bajnokság küzdelmeire kerül sor, játszmánként 3-3 perc és 2-2 másodperc bónusszal.

Rapid Európa-bajnokság 2016

Az orosz olimpiai válogatott szekundánsa, Alekszandr Rjazancev a szuperbajnoki cím után újabb trófeával gazdagodott, Tallinnban megnyerte a rapid Európa-bajnokságot. A bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, a félpontos előnnyel vezető azerbajdzsáni Rauf Mamedov sötéttel játszva szenvedett vereséget Rjazancevtől. A holtversenyes társ, Makszim Matlakov a második játéknapon valamennyi partiját megnyerve tört előre, befejező játszmájában a hetes nyerőszériával kezdő lett Alekszej Shirovra mért vereséget, rosszabb Bucholz-pontszámával végzett a második helyen. Mamedov bronzérmesként zárta szereplését. Shirov a hajrá izgalmait nem bírta, a nagyszerű kezdés után lecsúszott a dobogóról.

A rajtlistán kilencedik Lékó Péter kilencedikként a győzteshez hasonlóan megőrizte veretlenségét, az utolsó előtti körben játszott Rjazancevvel, a gyors remi az orosz sakkozónak kedvezett. Ruck Róbert 8 pontjával a negyedik pontcsoportban végzett, a 15-15 perc és a 10-10 másodperc bónusszal vívott partikban a kapkodásban érthetően sok volt a hiba. A hétvégén fokozódik a tempó, játszmánként 3-3 perccel és lépésenként 2-2 másodperccel gazdálkodhatnak majd a résztvevők.

Az Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

14

GM

Alekszandr Rjazancev

RUS

2671

9,5

0,0

74,5

80,5

2

18

GM

Makszim Matlakov

RUS

2662

9,5

0,0

73,5

79,5

3

15

GM

Rauf Mamedov

AZE

2670

9,0

2,0

79,5

85,5

4

5

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2720

9,0

0,0

77,5

83,0

5

4

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2721

9,0

0,0

76,5

81,0

6

35

GM

David Anton Guijarro

ESP

2605

8,5

0,0

80,0

85,0

7

19

GM

Alekszej Shirov

LAT

2662

8,5

0,0

78,0

83,5

8

7

GM

Ruszlan Ponomarjov

UKR

2702

8,5

0,0

77,5

83,0

9

9

GM

Lékó Péter

HUN

2692

8,5

0,0

77,5

82,5

10

3

GM

Szergej Zsigalko

BLR

2728

8,5

0,0

76,5

81,5

11

17

GM

Jevgenyij Alekszejev

RUS

2663

8,5

0,0

75,5

80,5

12

37

GM

Mihail Kobalija

RUS

2604

8,5

0,0

75,0

80,0

13

30

GM

Vlagyimir Potkin

RUS

2621

8,5

0,0

74,5

80,5

14

8

GM

Igor Kovalenko

LAT

2698

8,5

0,0

74,5

79,5

15

23

GM

Mateusz Bartel

POL

2646

8,5

0,0

71,5

77,5

16

20

GM

Alekszandr Motiljev

RUS

2661

8,5

0,0

71,0

76,0

17

22

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2648

8,5

0,0

70,0

75,0

18

28

GM

Pavel Ponkratov

RUS

2623

8,0

0,0

77,0

82,0

19

1

GM

Dmitrij Jakovenko

RUS

2759

8,0

0,0

76,0

82,5

20

24

GM

Daniel Fridman

GER

2639

8,0

0,0

75,0

81,0

28

45

GM

Ruck Róbert

HUN

2571

8,0

0,0

71,0

76,5

151

155

FM

Bognár Csaba

HUN

2226

6,5

0,0

62,5

67,0

177

108

IM

Krutti Valér

HUN

2361

6,0

0,0

67,0

72,5

185

171

Bálint Vilmos

HUN

2193

6,0

0,0

65,0

69,0

212

156

Szakolczai Péter

HUN

2225

6,0

0,0

58,5

62,5

(550 résztvevő)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A tromsői sakkolimpián aranyérmes kínai csapat tagja, Yu Yangyi fölényes elsőségével fejeződött be az. I. Hainan Nemzetközi Nyílt verseny. A győztes a 9 fordulós svájci rendszerű viadalon csak két remit engedélyezett ellenfeleinek, másfél pontos előnnyel ért célba. A tornán a rajtlista második helyezettjeként Rapport Richárd szerepelt. Kettős győzelemmel rajtolt, következő négy játszmájából csak 1,5 pontot szerzett. Két nyerés után befejező partiját Yu Yangyi ellen játszotta, egyenlő állásban túlerőltette a küzdelmet, vereséget szenvedett és csak a 12. helyen zárta a viadalt. A kínai csb-n gyűjtött Élő-pontjai után 17,3 pontot  vesztett, a virtuális világranglistán tíz helyezést rontva 2702,5 ponttal csak a 40. Nagymesterünk a legnagyobb tehetségnek tartott 17 esztendős Wei Yi elleni hatjátszmás páros mérkőzésen javíthat, amelyet december 19. és 26. között rendeznek meg.

Hainan Open Rapport Richárd

Tizennégy ország 69 sakkozója játszott az I. Hainan Nemzetközi Nyílt versenyen. A 12 nagymestert felvonultató mezőnyben ötvenketten képviselték a kínai színeket. A rajtlistát az olimpiai aranyérmes Yu Yangyi vezette, másodikként ezüstérmes olimpikonunk, Rapport Richárd vette fel a küzdelmet a kevéssé ismert sakkozókkal is. Rapport számára a torna jól indult, kettős nyeréssel rajtolt, majd a kínai aranyérmes női olimpiai válogatott tagja, Tan Zhongyi ellen esélyes állását remire rontotta, s bizonytalanná vált.

 

Hainan Open Rapport Richárd

Extrém nyitásai nem voltak eredményesek, kockázatvállalásai a szerényebb Élő-pontszámú ellenfelekkel szemben nem hozták meg a remélt pontokat, míg Yu angyi akadálytalanul tört előre. A megtorpanás után Ricsi összeszedte magát, két győzelmet követően az utolsó fordulóban játszhatott Yu Yangyival. Túlerőltette a játszmát, vereséget szenvedett, és csak a 12. helyen végzett.

Fájdalmas a – 17,3 Élő-pont, hiszen tudjuk, hogy a nagy tornákat szervezők sokszor az Élő-pontok bűvöletében élnek, nehéz bekerülni az „álomversenyek” mezőnyébe. A kínai csb-n lejátszott négy játszmáját még szerény plusszal zárta, összesítésben – 14,5-tel, a virtuális világranglistán tíz helyezést rontva. Nincs sok idő a kesergésre, december 19-től a kínai sakkozás nagy reménységével, Wei Yi-vel vív hatjátszmás páros mérkőzést, lehet javítani. Készülnie kell az esztendő első szuperversenyére, Wijk aan Zee-ben a Tata Steel Chess tornán mutathatja meg igazi játékerejét. A legjobbak elleni párharcokra pedig jóval alaposabb felkészülésre van szüksége.

A Hainan Open végeredménye:

 

H.

R.

Név

FED

ÉLő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

1

GM

Yu Yangyi

CHN

2729

8,0

0,0

49,0

38,5

2

3

GM

Zhou Jianchao

CHN

2632

6,5

0,0

47,5

37,5

3

5

GM

Rinat Jumabajev

KAZ

2611

6,5

0,0

47,5

37,0

4

6

GM

Wen Yang

CHN

2607

6,0

0,0

52,0

40,0

5

13

WGM

Tan Zhongyi

CHN

2496

6,0

0,0

49,5

38,5

6

29

Peng Xiomgjian

CHN

2362

6,0

0,0

49,0

39,0

7

11

GM

TsagmedBatchullun

MGL

2521

6,0

0,0

48,5

36,5

8

4

GM

Lu Shanleu

CHN

2627

6,0

0,0

46,0

36,0

9

21

IM

Xu Yi

CHN

2430

6,0

0,0

44,5

35,0

10

37

Li Yankai

CHN

2324

6,0

0,0

43,0

33,0

11

10

Xu Yunglun

CHN

2535

5,5

0,0

51,0

38,5

12

2

GM

Rapport Richárd

HUN

2717

5,5

0,0

50,0

38,0

13

18

Himal Gusain

IND

2448

5,5

0,0

48,5

38,5

14

16

IM

Zsamszaran Csidipov

RUS

2460

5,5

0,0

46,5

36,5

15

7

GM

Chanda Sandipan

IND

2593

5,5

0,0

46,0

35,5

16

19

Dai Changren

CHN

2436

5,5

0,0

44,5

35,0

 

(69 résztvevő)

Rapport Richárd eredményei

F.

R.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

1

36

Zhang Ziji

2329

CHN

4,0

w 1

2

23

Lin Yi

2422

CHN

4,0

s 1

3

13

WGM

Tan Zhongyi

2496

CHN

6,0

w ½

4

15

IM

Vlagyimir Hamitevici

2477

MDA

5,0

s 0

5

29

Peng Xiongjian

2362

CHN

6,0

w ½

6

21

IM

Xu Yi

2430

CHN

6,0

s ½

7

25

FM

Liu Yan

2403

CHN

5,5

w 1

8

16

IM

Zsamszaran Tszidipov

2460

RUS

5,5

s 1

9

1

GM

Yu Yangyi

2729

CHN

8,0

w 0

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Caruana parádés vezéráldozattal győzte le Nakamurát 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A London Chess Classic 2016 szuperverseny hatodik fordulójában az amerikai rangadót Fabiano Caruana parádés vezéráldozattal nyerte meg Hikaru Nakamura ellen. Caruana könnyűtisztjei erősebbnek bizonyultak Nakamura vezérénél, a középen rekedt király körül viharfelhők tornyosultak, szebbnél-szebb taktikai motívumok tették felejthetetlenné a remek győzelmet. Az amerikai Wesley So a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot sötéttel győzte le, megőrizte félpontos előnyét. A francia Maxime Vachier-Lagrave megfosztotta veretlenségétől az örmény Levon Aronjant. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand és a holland Anish Giri szicíliai védelmű kalandozásai remivel értek véget. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az angol Michael Adams is megosztozott a ponton.

A Grand Chess Tour 2016-os versenysorozatának eddigi legemlékezetesebb győzelmét aratta Fabiano Caruana, az amerikai presztízsrangadón vezéráldozattal győzte le Hikaru Nakamurát. A könnyűtisztek harmonikus összjátéka miatt sötét felhők tornyosultak Nakamura királya fölé, vezére nem tudta sikerrel felvenni a harcot a világos haderővel szemben. Tetszetős, szebbnél-szebb taktikai motívumokat fedezhettünk fel a játszma követésekor.

 Nakamura a 15. lépésben újított a stavangeri szuperversenyen látott Giri-Vachier-Lagrave partihoz képest, de nem tudta meglepni Caruanát, a házielemzésére a vezéráldozat volt a megoldás. A 21.Hf5 húzás felkészületlenül érte Nakamurát, aki 35 perces tűnődés után életben hagyta a huszárt, úgy érezte, hogy világos futópárjával szemben nem találhatott volna védelmet. Caruana a 23. lépésben nem a legerősebb folytatást választotta, de sötétnek reális menekülési esélye egy pillanatra sem volt. Hikaru Nakamurát hosszú éveken át az első számú amerikai nagymesterként tartottuk számon, előbb Caruana, majd a Fülöp-szigetekről „átigazolt” Wesley So is jócskán megelőzte már a világranglistán.

Wesley So megőrizte éllovasi pozícióját, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot lendületes támadással győzte le. Az ötödik vereségét elszenvedő exvilágbajnok alaposan megkönnyítette nyerését.

Első győzelmét aratta a francia Maxime Vachier-Lagrave, elvesztette veretlenségét az örmény Levon Aronjan, aki alaposan ráfizetett bástyájának elkalandozására.

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand és a holland Anish Giri szicíliai védelmű összecsapása nagy izgalmak után lett döntetlen. Anand tisztet áldozott három gyalogért, de királyának helyzete nem volt éppen szívderítő. Giri visszaáldozta a tisztet, a király ellen rohamozott, az esélyesebb folytatást azonban elszalasztotta.

A játéknap legbékésebb partiját az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az angol Michael Adams játszotta.

A 6. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2804) - Levon Aronjan (örmény, 2785) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 41)

Fabiano Caruana (amerikai, 2823) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) 1 – 0  (Szicíliai védelem, 32)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2809) - Michael Adams (angol, 2748) döntetlen (Colle-szisztéma, 41)

Veszelin Topalov (bolgár, 2760) - Wesley So (amerikai, 2794) 0 – 1 (Olasz megnyitás, 27)

Viswanathan Anand (indiai, 2779) - Anish Giri (holland, 2771) döntetlen (Szicíliai védelem, 37)

A verseny állása:

1.Wesley So 4,5 pont

2.Fabiano Caruana 4

3. Vlagyimir Kramnyiik 3,5

4-8. Levon Aronjan, Viswanathan Anand, Anish Giri, Maxime Vachier-Lagrave és Hikaru Nakamura 3

9. Michael Adams 2,5

10. Veszelin Topalov 0,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

1

Wesley So

2794

USA

*

½

½

½

1

1

1

2

Fabiano Caruana

2823

USA

*

½

½

½

½

1

1

4

3

Vlagyimir Kramnyik

2809

RUS

½

*

½

½

½

½

1

4

Levon Aronjan

2785

ARM

½

½

½

*

½

0

1

3

5

Viswanathan Anand

2779

IND

½

½

*

½

1

0

½

3

6

Anish Giri

2771

NED

½

½

½

*

½

½

½

3

7

Maxime Vachier-Lagrave

2804

FRA

½

½

1

0

½

*

½

3

8

Hikaru Nakamura

2779

USA

0

0

½

1

½

*

1

3

9

Michael Adams

2748

ENG

0

½

0

½

½

*

1

10

Veszelin Topalov

2760

BUL

0

0

0

0

½

0

*

½

A 7. forduló párosítása:

Levon Aronjan – Viswanathan Anand

Anish Giri – Veszelin Topalov

Wesley So – Vlagyimir Kramnyik

Michael Adams – Fabiano Caruana

Hikaru Nakamura – Maxime Vachier-Lagrave

Caruana,F (2823) - Nakamura,H (2779)
Szicíliai védelem [B96]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5

Az idei amerikai bajnokságon, amelyet pályafutása során először nyert meg Fabiano Caruana, szintén a Najdorf-változatban csatáztak. 6.f3 e6 7.Fe3 h5 8.a4 Hc6 9.Fc4H Vc7 10.Ve2 Fe7 11.0-0 He5 12.Fb3 Fd7 13.f4!? Heg4 14.Kh1 Hxe3 15.Vxe3 Vc5 16.Bad1 g6?! 17.Ve2! 0-0-0 18.f5 e5 19.Hf3 gxf5 20.Hg5! f4 21.Bd3! Kb8 22.Hxf7 h4 23.Hxh8 Bxh8 24.Vf2 Vb4? 25.Hd5 Hxd5 26.Fxd5 Fxa4? 27.Ba3! h3 28.c3 Vb5 29.b3 Fh4 30.bxa4 Vd3 31.g3 és sötét feladta. Hikaru Nakamurát ismerni kell, nagy riválisának meg akarta mutatni, hogy a szicíliai védelem bonyodalmaiban állja vele a versenyt...

6...e6 7.f4 h6 8.Fh4 Vb6 9.a3 Fe7 10.Ff2 Vc7 11.Vf3 Hbd7 12.0-0-0 b5 13.g4 g5 14.h4 gxf4 15.Fe2

15...b4!?

Hikaru Nakamura villámgyorsan húzta meg, a lélektani hadviselés jegyében jelezte ellenfelének, hogy a varit gondosan tanulmányozta, házielemzést játszik meg. A stavangeri szuperversenyen Maxime Vachier-Lagrave 15...Bg8 -cal folytatta és Anish Giri 16.Bdg1 lépéssel kihagyta a nagy esélyt. 16.g5 lehetőséget a francia nagymester hosszasan elemezte a) 16...He5 (16...hxg5 17.hxg5 Bxg5 18.Bh8+ Bg8 19.Bxg8+ Hxg8 20.e5 Fb7 21.Hxe6! fxe6 22.Vh5+ Kf8 (22...Kd8 23.Bg1) 23.Bg1 dxe5 24.Vh8 Hdf6 25.Fh5 Fd6 26.Fh4) 17.Vxf4 hxg5 18.hxg5 Hfd7 19.Hxe6 fxe6 20.Bh7 Fb7 21.Fh5+ Kd8 22.g6 Ff6 23.Fg4 Hxg6 24.Bxd7+ Vxd7 25.Vxf6+ Kc7 26.Fc5 Baf8 27.Vd4 Bd8 28.Fb6+ Kb8 29.Fxd8 Bxd8 30.Vf6 változatokat és sorban világos előnyét hozta ki. Nakamura is ismerhette az elemzést...

16.axb4 He5 17.Vxf4 Hexg4 18.Fxg4 e5

 

19.Vxf6!!

Az elméleti párbaj folytatódott, Caruana sem sokat hezitált a vezéráldozattal.

19...Fxf6 20.Hd5 Vd8

 

21.Hf5!

Eljött a nagy megdöbbenés pillanata. A 21.Hc6 Fxg4 22.Hxd8 Fxd8 23.Bd2 Bc8 utáni állás meglehetősen csalóka. A sötét állás gyengeségeit futópárja ellensúlyozhatja.

21...Bb8?

Nakamura a tábla mellett nem tudott megbirkózni a meglepetés erejével. 21...Fxf5 22.Fxf5 Fe7 23.Fb6 Vb8 24.Fc7 Vb7 25.Bh3 Bg8 26.Hxe7 Kxe7 27.Fxd6+ Ke8 28.Bc3 pozícióban világos futópárjával a középen rekedt királynak sok kellemetlenséget okozhat.

22.Hxf6+ Vxf6

 

23.Bxd6?!

A küzdelem folytatódik. Caruana hosszas gondolkodás után nem a jóval erősebb 23.Hxd6+ Ke7 (23...Kf8 24.Ff5! és Fc5 ellen nincs védelem.) 24.Fc5! Vf4+ (24...Fxg4 25.Hb5+!) 25.Kb1 Vxg4 (25...Fxg4? 26.Hf5+ Ke8 (26...Ke6 27.Bd6#) 27.Hg7#) 26.Hxc8+ Ke8 (26...Kf6 27.Bhf1+ Kg7 28.Bg1) 27.Hd6+ Kd7 (27...Ke7 28.Hf5+ Ke8 29.Bhg1) 28.Hxf7+ Kc7 (28...Ke6 29.Hxh8 Bxh8 30.Bhf1) 29.Fd6+ Kb7 30.Fxb8 Bxb8 31.Hxe5 folytatás mellett döntött, bástya, huszár és három gyalog a vezérrel szemben.

23...Fe6 24.Bhd1 0-0 25.h5! Vg5+?!

Világosra előnyös, de jobb volt a 25...Bfe8 26.Fh4 Vh8 27.c3! (27.He7+ Bxe7 28.Fxe7 Fxg4 29.Bd8+ Bxd8 30.Bxd8+ Kh7 31.Bxh8+ Kxh8 végjátékban sötét a különböző színű futók miatt megmentheti a partit.) 27...Kh7 28.He3 Vf8 29.Hd5 Fxg4 (29...Fxd5 30.Ff5+) 30.Hf6+ Kh8 31.Hxg4 Be6 32.Ff6+ Bxf6 33.Bxf6 Bd8 34.Bxh6+ Kg7 35.Bf1 folytatás.

26.Fe3 Vf6 27.Hxh6+ Kh8

 

28.Ff5!?

Tetszetős csapás lett volna a 28.Hxf7+! Bxf7 29.Fxe6 Vf3 30.Fh6 Vxh5 31.Fxf7 Vxf7 32.Fd2 folytatás.

28...Ve7? 29.b5!?

Caruana a 29.Hxf7+ Bxf7 30.Bxe6 Vxe6 (30...Vxb4 31.Bh6+ Kg8 32.Bg1+ Bg7 (32...Kf8 33.Bh8+ Ke7 34.Bxb8 Vxb8 35.Fc5+ Kf6 36.Bg6#) 33.Fe6+ Kf8 34.Fc5+!! Vxc5 35.Bh8+ Ke7 36.Bxg7+ Kd6 37.Bxb8 változatban látványosan nyerhetett volna.) 31.Fxe6 és nyer világos.

29...Ve8

30.Hxf7+! Bxf7 31.Bxe6 Vxb5 32.Bh6+ és sötét feladta. 32… Kg8-ra 33.Bg1+ Kf8 (33...Bg7 34.Fe6+ Kf8 35.Bh8+ Ke7 36.Bxg7+ Kd6 37.Bh6) 34.Bh8+ Ke7 35.Bxb8 Vxb8 36.Fc5+ Kf6 37.Bg6# nyert volna.

Topalov,V (2760) - So,W (2794)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 a6 6.a4 d6 7.Fg5 Fa7 8.Hbd2 h6 9.Fh4 g5 10.Fg3 0-0 11.0-0 Hh7 12.h3 h5

 

13.d4 exd4 14.Hxd4 g4?! 15.hxg4

Sötét vitorlájából kifogta volna a szelet a [15.Hxc6 bxc6 16.h4 Be8 17.b4 folytatás.

15...hxg4?

A jobb folytatás 15...Hxd4 16.cxd4 Fxg4 17.Fe2 Fxe2 18.Vxe2 Fxd4 volt.

16.Hxc6 bxc6 17.e5

A bolgár exvilágbajnok számos jó lehetőség között válogathatott.

17...d5 18.Fe2?! Vg5 19.a5?

 

19...f5! 20.exf6 Hxf6 21.Ba4 Bf7

Még erősebb volt a 21...Kg7 22.Bd4 Bh8 23.Be1 Vh6 terv.

22.Be1? Hh5 23.Fxg4 Hxg3 24.Be8+ Kg7 25.Bxc8

 

25...Fxf2+ 26.Kh2 Ve5 27.Kh3 He2! és világos feladta

Anand,V (2779) - Giri,A (2771)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e6 7.g4 Fe7 8.g5 Hfd7 9.h4 b5 10.a3 Fb7 11.Fe3 Hc6 12.Vd2 0-0 13.0-0-0 Hc5 14.f3 Bb8 15.Bg1

Számításba jött a 15.Kb1 Vc7 16.h5 He5 17.Vg2 választás.

15...Vc7 16.b4!? Hd7

17.Hdxb5?!

Az exvilágbajnok három gyalog kap az áldozott tisztért, de királyának helyzete nem éppen szívderítő.

17...axb5 18.Hxb5 Vc8 19.Hxd6 Fxd6 20.Vxd6 Bd8 21.b5 Hde5 22.Vc5 Bxd1+ 23.Kxd1 Hxf3 24.bxc6 Fxc6 25.Bg3

 

25...Bb1+!?

Nagyobb veszélyek fenyegették volna Vishy királyát a 25...Vd8+ 26.Fd3 Fxe4 27.Ke2 Fxd3+ 28.Kxf3 (28.cxd3 Hxh4 29.Vd4 Vxd4 30.Fxd4 f6 31.gxf6 Hf5 32.Bg4 h5) 28...Fa6 29.Vd4 Ve8 változatban.

26.Ke2 Va6+ 27.Kxf3 Vxf1+ 28.Ff2 Vh1+ 29.Ke3 Vc1+ 30.Kf3 Vd1+ 31.Ke3 Vc1+ 32.Kf3 Vh1+ 33.Ke3

 

33...Vxe4+ 34.Kd2 Vf4+ 35.Kc3 Bb8 36.Bd3 Bc8 37.Kb2 h5 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2804) - Aronjan,L (2785)
Olasz megnyitás [C50]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.a4 a5 7.c3 d5 8.exd5 Hxd5 9.Be1

Vlagyimir Kramnyik a GCT párizsi rapidversenyén, Anish Giri a GCT leuveni villámtornáján is a 9.Hbd2 Hb6 10.Fb5 mellett döntött.

9...Fg4 10.Hbd2 Hb6 11.Fb5 Fd6 12.h3 Fh5 13.He4

 

13...f5 14.Hg3 Fxf3 15.Vxf3 He7 16.Fg5 c6 17.Fc4+ Hxc4 18.dxc4 e4

 

19.Hxe4 fxe4 20.Vxe4 Bf7?!

Levon Aronjan jobban állhatott volna a 20...Vd7 21.c5 (21.Fxe7 Bfe8) 21...Fxc5 22.Fxe7 Fxf2+ 23.Kh1 Fxe1 24.Fxf8 Fxc3 25.bxc3 Bxf8 folytatásban.

21.Bad1 Vc7

 

22.Bxd6 Vxd6 23.Fxe7 Vd2 24.Fc5 h6 25.Ve2 Bd8 26.Fd4 Vg5 27.Vg4 Be7 28.Bxe7 Vxe7 29.Vf5 Be8 30.Vxa5 Vf7 31.Kh2 Vf4+ 32.g3 Vf7 33.Kg2 Be1 34.g4 Bd1? 35.Ve5 Vg6 36.b4 b6? 37.Fxb6 c5 38.Fxc5 Vc6+ 39.f3 Bd3 40.Vb8+ Kh7 41.Vf4 és sötét feladta

Kramnyik,V (2809) - Adams,M (2748)
Colle-szisztéma [D05]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.e3 e6 4.Fd3 b6 5.0-0 Fb7 6.Hbd2 Fd6 7.Ve2 He4 8.b3 0-0 9.Fb2 Hd7 10.c4 a5 11.Bfd1 Ve7 12.Bac1 a4 13.Hf1 axb3 14.axb3 Ba2 15.Fb1 Bxb2 16.Vxb2 Fa3 17.Vc2 c5 18.cxd5 Fxd5 19.H3d2 Hdf6 20.f3 Hxd2 21.Hxd2 g6 22.e4 Fb7 23.Hc4 Fxc1 24.Vxc1 Bd8 25.dxc5 Vxc5+ 26.Kh1 Bxd1+ 27.Vxd1 Kg7 28.Vd2 Fa6 29.He3 Fb5 30.Hc2 h5 31.h4 Hd7 32.b4 Ve7 33.g3 Vf6 34.Hd4 e5 35.Hxb5 Vxf3+ 36.Vg2 Vd1+ 37.Vg1 Vf3+ 38.Vg2 Vd1+ 39.Vg1 Vf3+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: London Chess Classic 2016

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Észtország fővárosában, Tallinnban rendezik meg a rapid-és villám Európa-bajnokságot. A sakktörténelem „örök másodikja”,  Paul Keresz születésének századik évfordulójára is emlékeznek a résztvevők. A 11 fordulós, svájci rendszerű rapidtornán 29 ország 550 sakkozója vesz részt. A 76 nagymestert is felvonultató mezőnyben Lékó Péter a 9., Ruck Róbert a 45. a rajtlistán. A viadal első játéknapja, hat forduló után a lett Alekszej Shirov százszázalékos teljesítménnyel az élen, Lékó Péter 5, Ruck Róbert 4,5 pontot gyűjtött hat partijából. Játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő és lépésenként 10-10 másodperc a bónusz. A viadal honlapja a http://www.maleliit.ee/eurapid2016/

Tallinn 2016

A december végi dohai rapid-és villám-világbajnokság előtt sokan főpróbának is tekintik a tallinni Eb-t. A 11 fordulós viadalon 29 ország 550 sakkozója játszik, az első játéknap hat fordulója során a svájci rendszerre jellemzően a legjobbak még nem mérkőztek meg egymással, a hajrában a párosításnak nagy szerepe lesz. Többek között 76 nemzetközi nagymester és 49 nemzetközi mester is játszik az összesen 173 címviselőt felvonultató mezőnyben. Élsakkozóink közül Lékó Péter és Ruck Róbert vállalta  a megmérettetést.

A rajtlista élcsoportja:

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2759), David Navara (cseh, 2741), Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2728), Radoslaw Wojtaszek (fehérorosz, 2728), Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2721), Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2720), Szergej Movszeszjan (örmény, 2717), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2702), Igor Kovalenko (lett, 2698), Lékó Péter (magyar, 2692), Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2685), Olekszandr Bortnyik (ukrán, 2678), Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2672), Arturs Neiksans (lett, 2671), Alekszander Rjazancev (orosz, 2671), Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2670), Jevgenyij Najer (orosz, 2667), Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2663), Makszim Matlakov (orosz, 2662), Alekszej Shirov (lett, 2662), Alekszandr Motiljev (orosz, 2661)

Az első játéknapon az egykori FIDE világbajnoki döntős, a lett Alekszej Shirov villogott, valamennyi játszmáját megnyerte. A rajtlistát vezető orosz Dmitrij Andrejkin és a negyedik lengyel Radoslaw Wojtaszek fél-fél pontot elhullajtott, a harmadik kiemelt fehérorosz Szergej Zsigalko egy, a második cseh David Navara két vereséget is elszenvedett. A folytatást a harmadik pontcsoportban váró Lékó Péter kétszer remizett, Ruck Róbert egyszer kikapott egy döntetlen mellett a küzdelmek során. Pénteken a befejező öt fordulóra kerül sor, szombaton és vasárnap a 13 fordulós villámversenyt rendezik meg.

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

19

GM

Alekszej Shirov

LAT

2662

6,0

0,0

20,0

22,5

2

26

GM

Alekszandr Rahmanov

RUS

2630

5,5

0,0

22,5

25,0

3

28

GM

Pavel POnkratov

RUS

2623

5,5

0,0

22,0

26,0

4

4

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2721

5,5

0,0

22,0

25,0

24

GM

Daniel Fridman

GER

2639

5,5

0,0

22,0

25,0

6

15

GM

Rauf Mamedov  

AZE

2670

5,5

0,0

21,5

24,5

7

1

GM

Dmitrij Andrejkin

RUS

2759

5,5

0,0

21,0

24,0

44

GM

Ivan Saric

CRO

2575

5,5

0,0

21,0

24,0

9

7

GM

Ruszlan Ponomarjov

UKR

2702

5,0

0,0

23,0

26,5

10

35

GM

David Anton Guijarro

ESP

2605

5,0

0,0

22,5

25,0

11

37

GM

Mihail Kobalija

RUS

2604

5,0

0,0

22,0

25,0

12

5

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2720

5,0

0,0

21,5

25,0

13

33

GM

Vagyim Zvjagincev

RUS

2615

5,0

0,0

21,5

24,5

14

14

GM

Alekszandr Rjazancev

RUS

2671

5,0

0,0

21,5

24,5

15

9

GM

Lékó Péter

HUN

2692

5,0

0,0

21,5

24,0

16

8

GM

Igor Kovalenko

LAT

2698

5,0

0,0

21,0

24,5

17

56

GM

Mihail Marin

ROU

2541

5,0

0,0

20,5

23,5

18

23

GM

Mateusz Bartel

POL

2646

5,0

0,0

20,5

23,5

19

10

GM

Francisco Vallejo Pons

ESP

2685

5,0

0,0

20,5

23,0

30

GM

Vlagyimir Potkin

RUS

2621

5,0

0,0

20,5

23,0

44

45

GM

Ruck Róbert

HUN

2571

4,5

0,0

21,5

24,5

64

108

IM

Krutti Valér

HUN

2361

4,5

0,0

21,0

21,0

135

171

 Bálint Vilmos

HUN

2193

4,0

0,0

17,5

18,5

179

155

FM

Bognár Csaba

HUN

2226

3,5

0,0

18,5

20,5

277

156

FM

Szakolczai Péter

HUN

2225

3,0

0,0

16,5

18,5

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Chess Tour 2016 négy versenyből álló sorozatának utolsó tornáján, a London Chess Classic 2016 viadal ötödik fordulójában az összetett pontversenyen is vezető amerikai Wesley So az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal remizett, megőrizte éllovasi pozícióját. A holtversenyben második helyen állók közül az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Vlagyimir Kramnyik egymással küzdött meg, az exvilágbajnok feladványszerű motívum segítségével harcolta ki a döntetlent. Az amerikai Fabiano Caruana nyerőesélyt szalasztott el a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. Az örmény Levon Aronjan és a holland Anish Giri is megosztozott a ponton. A forduló egyetlen győzelmét az angol Michael Adams aratta, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov negyedik vereségét szenvedte el. A szerdai pihenőnap után csütörtökön folytatódik  a pontvadászat.

Grand Chess Tour 2016 London

A torna ötödik fordulója után az amerikai Wesley So változatlanul félpontos előnnyel vezet. Az indiai Viswanathan Anand megnyitási újítással lepte meg ellenfelét. So a tábla mellett praktikus döntést hozott, az alapos házielemzéssel szemben nem kockáztatott, riválisai is csak remiztek, éllovasi pozícióját a döntetlennel megőrizte.

Grand Chess Tour 2016 London

Az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik játszmája a 17. lépésig a bakui sakkolimpián látott Eljanov-Kramnyik parti nyomán haladt, Nakamura más tervet választott. Kramnyik az érdekes csatát követő értékelésében hibának nevezte, hogy a küzdelem közepette nem tudta eldönteni, hogy remire játsszon-e, vagy megpróbáljon kockáztatva nyerésre. Kisebb időzavarban az időkontroll előtt apró hibáinak köszönhetően Nakamura esélyes állást játszhatott. Az exvilágbajnok remekül megtalálta az ellenesélyt, aktív védekezéssel ellensúlyozta világos vezérének veszélyesnek tűnő betörését. Kramnyik feladványszerű megoldást talált, pattkombináció segítségével  kiharcolta a döntetlent.

Grand Chess Tour 2016 London

Az amerikai Fabiano Caruana joggal bosszankodhat, előnybe került a francia Maxime Vachier-Lagrave elleni partijában, de hibás kombinációval remire rontotta oly sokat ígérő állását. Kihagyta a nagy lehetőséget, hogy befogja honfitársát, So-t, akivel a hatodik játéknapon mérkőzik meg.

Grand Chess Tour 2016 London

A forduló egyetlen győzelmét az angol Michael Adams aratta, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov negyedszer szenvedett vereséget. Topalov királya középen rekedt, ez végzetesnek bizonyult, Adams első nyerésének örülhetett.

Az örmény Levon Aronjan és a holland Anish Giri gyorsan remizett. A mezőny legfiatalabb tagja, a 22 esztendős Giri ötödik döntetlenét könyvelhette el.

Az 5. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2785) - Anish Giri (holland, 2771) döntetlen (Grünfeld védelem, 20)

Wesley So (amerikai, 2794) - Viswanathan Anand (indiai, 2779) döntetlen (Vezércsel, 36)

Michael Adams (angol, 2748) - Veszelin Topalov (bolgár, 2760) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 33)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2809) döntetlen (Vezércsel, 61)

Maxime Vachier-Lagrave(francia, 2804) - Fabiano Caruana (amerikai, 2823) döntetlen (Orosz huszárjáték, 34)

A verseny állása:

1.Wesley So 3,5 pont

2-5. Fabiano Caruana, Vlagyimir Kramnyik, Levon Aronjan és Hikaru Nakamura 2,5

6-7. Viswanathan Anand és Anish Giri 2,5

8-9. Maxime Vachier-Lagrave és Michael Adams 2

10. Veszelin Topalov 0,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

1

Wesley So

2794

USA

*

½

1

½

½

1

2

Fabiano Caruana

2823

USA

*

½

½

½

½

1

3

3

Vlagyimir Kramnyik

2809

RUS

½

*

½

½

½

1

3

4

Levon Aronjan

2785

ARM

½

½

½

*

½

1

3

5

Hikaru Nakamura

2779

USA

0

½

*

1

½

1

3

6

Viswanathan Anand

2779

IND

½

½

0

*

1

½

7

Anish Giri

2771

NED

½

½

½

*

½

½

8

Maxime Vachier-Lagrave

2804

FRA

½

½

0

½

*

½

2

9

Michael Adams

2748

ENG

0

0

½

½

*

1

2

10

Veszelin Topalov

2760

BUL

0

0

0

½

0

*

½

A csütörtöki 6. forduló párosítása:

Maxime Vachier-Lagrave - Levon Aronjan

Fabiano Caruana - Hikaru Nakamura

Vlagyimir Kramnyik - Michael Adams

Veszelin Topalov - Wesley So

Viswanathan Anand - Anish Giri

A Grand Chess Tour 2016 összetett pontverseny állása:

H

Fed

Név

Élő

Párizs

Leuven

St. Louis

London

Total

Díj

1

USA

Wesley So

2774

7

10

13

30

$120,000

2

NOR

Magnus Carlsen

2840

10

13

23

$68,500

3

ARM

Levon Aronjan

2785

6

8

7.75

21.75

$66,250

4

USA

Hikaru Nakamura

2779

13

4

4.5

21.5

$62,750

5

FRA

Maxime Vachier-Lagrave

2804

8

5

4.5

17.5

$40,250

6

USA

Fabiano Caruana

2823

3

6

7.75

16.75

$58,750

7

IND

Viswanathan Anand

2779

7

7.75

14.75

$51,250

8

BUL

Veselin Topalov

2760

2

1

7.75

10.75

$51,250

9

NED

Anish Giri

2771

5

2.5

1

8.5

$30,000

10

RUS

Vlagyimir Kramnyik

2809

4

2.5

6.5

$15,000

11

CHN

Ding Liren

2757

3

3

$15,000

12

RUS

Peter Szvidler

2753

2

2

$15,000

13

FRA

Laurent Fressinet

2672

1

1

$7,500

Versenyenként a pontozás:

Helyezés

Klasszikus

Rapid és Villám
(kombinált)

1.

13/12*

13/12*

2.

10

10

3.

8

8

4.

7

7

5.

6

6

6.

5

5

7.

4

4

8.

3

3

9.

2

2

10.

1

1

So,W (2794) - Anand,V (2779)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Hbd7 5.Ff4 dxc4 6.e3 b5 7.Hxb5 Fb4+ 8.Hc3

A moszkvai világbajnok-jelölti versenyen Levon Aronjan a 8.Hd2 Hd5 9.Fg3 H7b6 10.Vc2 0-0 11.Fe2 Fa6 12.Hc3 c5 13.dxc5 Hxc3 14.bxc3 Fxc5 15.0-0 Bc8 változatban remizett Viswanathan Ananddal.

8...Hd5 9.a3 Hxc3 10.Vd2

Grand Chess Tour 2016 London

10...Fxa3!?

Az indiai exvilágbajnok megnyitáselméleti felkészültsége az egyik legjobb, új ötletei partiról-partira gazdagítják az elméletet. A GCT párizsi villámversenyén Magnus Carlsen a 10...He2 11.axb4 Hxf4 12.exf4 Fb7 13.Fe2 0-0 14.0-0 Hb6 15.He5 Vd6 16.Bfd1 Bfb8 17.Bac1 Vd5 (A bilbaói Chess Masters Final viadalon Szergej Karjakin a 17...a6 18.h4 Fd5 19.h5 h6 20.Be1 Bb7 21.Hxc4 Hxc4 22.Fxc4 Fxc4 23.Bxc4 változatban kiegyenlítette esélyeit Nakamurával szemben.) 18.Ff1 h6 19.Hxc4 Hxc4 20.Bxc4 Vd6 folytatásban hátrányba került, de a kapkodásban végül nyert Hikaru Nakamura ellen.

11.Vxc3

Az éllovas amerikai nagymestert meglepetéssel érte az újítás, a legbiztosabb megoldást választotta.

11…Fd6 12.Fxd6 cxd6 13.Fxc4 0-0 14.0-0 Fb7 15.Fe2 Vb6 16.Bfc1 Bfc8 17.Va3 Fxf3 18.Fxf3 Bab8 19.h4 Bxc1+ 20.Bxc1 Vxb2 21.Vxb2 Bxb2 22.Bc7 Hf8 23.Bxa7 d5 24.Ba8 g6 25.g3 h5 26.g4 hxg4 27.Fxg4 Kg7 28.h5 gxh5 29.Fxh5 Hg6 30.Fxg6 Kxg6 és döntetlen

Nakamura,H (2779) - Kramnyik,V (2809)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 Hh5 8.Fd3 Hxf4 9.exf4 b6 10.b4 a5 11.a3 c6 12.0-0 Fa6 13.Be1 Ff6 14.He5 Fxe5 15.fxe5 Fxd3 16.Vxd3 Ba7

 

Grand Chess Tour 2016 London

17.g3

A bakui sakkolimpia fontos rangadóján, az ukrán-orosz meccsen Pavel Eljanov a 17.He2 Va8 18.Vc3 Bb8 19.h4 h6 20.Hf4 axb4 21.axb4 bxc5 22.bxc5 Bxa1 23.Bxa1 Vb7 24.g3 Hf8 folytatásban kissé kedvezőbben állt Vlagyimir Kramnyik ellen, remi lett a játszma.

17...Va8 18.Bab1 axb4 19.axb4 Ba3 20.Vc2 Bb8 21.h4 h6 22.Kg2 Va6 23.Bec1 bxc5 24.bxc5 Bxb1 25.Vxb1 Vc4 26.Vb2 Bb3 27.Vd2 Vb4 28.Bc2 f6 29.f4 fxe5?!

A játszmát értékelve az exvilágbajnok bevallotta, hogy nem tudta eldönteni, hogy remire játsszon-e, vagy próbálja megszerezve a kezdeményezést nyerésre. Ez a bizonytalanság a későbbiekben gondokat okozott neki.

30.fxe5 Hf8 31.He2 Vb7 32.Hf4 Vf7 33.Bb2 Bxb2 34.Vxb2

 

Grand Chess Tour 2016 London

34...g5 35.hxg5 hxg5 36.Hd3 Hg6 37.Hf2 He7 38.Vd2 Vg6 39.g4 Kg7 40.Hh3 Kh6 41.Kg3 Hc8

 

Grand Chess Tour 2016 London

42.Vf2 Kg7 43.Ve3 Kh6 44.Vf3 Kg7 45.Va3

 

Grand Chess Tour 2016 London

45...Ve4!

Vlagyimir Kramnyik aktív védekezéssel keresztezte Hikaru Nakamura tervét.

46.Hxg5 Ve1+ 47.Kf4 Vf2+ 48.Hf3 He7 49.Va7 Kf8! 50.Vb8+ Kf7 51.Vb7 Kf8 52.Vd7

 

Grand Chess Tour 2016 London

52...Hg6+!

Kramnyik feladványszerű mentést talált!

53.Kg5 Vxf3 54.Vxe6 Hh8! 55.Vf5+ Hf7+ 56.Kf6 Vxf5+ 57.gxf5 Hd8 58.e6

 

Grand Chess Tour 2016 London

58...Hf7! 59.Kg6 Hd8 60.Kf6 Hf7 61.exf7 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2804) - Caruana,F (2823)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.b3 0-0-0

Lékó Péter és Li Chao szegedi párharcában a kínai sakkozó a negyedik partiban a 10...Ff6 11.h3 h5 12.Fg5 Ve7 13.Fb5 0-0-0 14.Fxc6 bxc6 15.Bhe1 folytatásban hátrányba került, nagymesterünk későbbi időzavarát kihasználva végül győzött. A hatodik játszmában a 10...a6 11.h4 (A stavangeri tornán Maxime Vachier-Lagrave a 11.h3 h5 12.Fe2 0-0-0 13.Bhe1 Kb8 14.Kb2 d5 15.Hd4 Ff6 16.f4 g6 17.Ff3 változatban kissé kedvezőbben állt Li Chao ellen, remi lett a játszma.) 11...Ff6 12.Fg5 Ve7 13.Vf4 h6 14.Fxf6 Vxf6 15.Vxf6 gxf6 16.g3 He5 17.Hd4 0-0-0 18.Fg2 egyenlő esélyeket adott.

11.Hd4 a6 12.Hxe6 fxe6 13.g3 d5 14.Fh3 Kb8 15.Bhe1 Bhe8

 

Grand Chess Tour 2016 London

16.f4 Ff6 17.Kb1 Vd6 18.Vd3 e5 19.Fc1?!

Maxime Vachier-Lagrave lebecsülte, rosszul értékelte Fabiano Caruana akciójának erejét.

 

Grand Chess Tour 2016 London

19...e4 20.Vd2?! Vc5 21.Fb2 d4 22.Ve2? dxc3 23.Bxd8+ Bxd8!?

A világranglista második helyezettje sajnálhatja, hogy nem a 23...Hxd8 24.Fc1 Hf7 mellett döntött.

24.Fc1

Grand Chess Tour 2016 London

24...Bd2?!

Fabiano Caruana eltékozolta előnyét. 24...Hb4 25.Fg2 Hd3! 26.Vxe4 c6 27.Ve3 Bd4 28.Be2 Hxc1 29.Vxc1 Bd2 30.Ff3 Bxe2 31.Fxe2 Vf2 32.Vd1 Kc7 kecsegtető előnyt adott volna.

25.Fxd2 cxd2 26.Vxd2 Fc3 27.Vc1 Fxe1 28.Vxe1 e3 29.c3 Ha7 30.Ff1 Hb5 31.Kb2 Va3+ 32.Kb1 Vc5 33.Kb2 Va3+ 34.Kb1 és döntetlen

Adams,M (2748) - Topalov,V (2760)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Hbd2 Fe6 7.0-0 Fd6 8.d4

Az idei Tal-emlékverseny a 8.b3 Hd7 9.Hc4 0-0 10.He3 Be8 11.Fb2 f6 12.d4 exd4 13.Hxd4 Ff7 14.f3 Ff8 folytatást láttuk Anish Giri és Vlagyimir Kramnyik partijában.

8...Hd7 9.Hxe5 Hxe5 10.dxe5 Fxe5 11.f4 Fd4+

A zürichi viadalon Levon Aronjan a 11...Vd4+ 12.Kh1 Fd6 13.Ve2 0-0-0 14.f5 Fd7 15.Hf3 változatában kisebb hátrányban játszott Hikaru Nakamurával szemben, el is bukta az ütközetet.

12.Kh1 f6 13.c3 Fb6 14.f5 Ff7

 

Grand Chess Tour 2016 London

15.e5! fxe5 16.Vg4 Vd3?!

A bolgár exvilágbajnok rosszul értékelte a 16...0-0 17.He4 h5 18.Vg3 Fc4 19.Fh6 Bf7 folytatás esélyeit. A 20.f6 Fxf1 21.Bxf1 h4 22.Vg6 Vd3 23.Be1 Ff2 24.Fxg7 Fxe1 25.Fh6+ Kh8 26.Fg7+ remihez vezetett volna.

17.Vxg7 Bg8 18.Vxe5+ Kd7 19.Ve4 Va6?

Veszelin Topalov a tornán sorozatban hozta a rossz döntéseket.

 

Grand Chess Tour 2016 London

20.f6! Bae8?

A nehéz állásban újabb hiba. Nem lenne igazság a sakkban, ha a középen táncoló sötét király nem kerülne bajba.

21.Vf5+ Kd8 22.c4 Va5 23.Vh3 Vb4 24.Vxh7!?

Még erősebb volt a 24.Hf3 Fe6 25.Vxh7 Vxc4 26.Fg5 Kc8 27.He5 Vd5 28.f7 Fxf7 29.Hxf7 Bxg5 30.Hxg5 Vxg5 31.Bae1 választás.

24...Vf8?! 25.b3 Fd4 26.Vd3 Vd6 27.He4 Vd7?

 

Grand Chess Tour 2016 London

28.Bd1 Kc8 29.Vxd4 Vg4 30.Fg5 Bxe4?

Gyors vesztéshez vezetett, de reménytelen lett volna sötét helyzete a 30...Vxe4 31.Vxa7 Fd5 32.cxd5 Bxg5 33.Va8+ Kd7 34.dxc6+ Kxc6 35.Va4+ Vxa4 36.bxa4 folytatásban is.

31.Vxa7 Fd5 32.Va8+ Kd7 33.Bxd5+! és sötét feladta

Aronjan,L (2785) - Giri,A (2771)
Grünfeld védelem [D77]

1.g3 d5 2.Hf3 g6 3.Fg2 Fg7 4.d4 Hf6 5.0-0 0-0 6.c4 dxc4 7.Ha3 c5

Anish Giri a főváltozatnak számító 7...c3 8.bxc3 c5 9.e3 Hc6 10.Ve2 helyett ritkább eltérést játszott meg.

8.Hxc4 Fe6 9.b3 Hc6 10.Fb2 cxd4 11.Hxd4 Hxd4 12.Fxd4 b6 13.Bc1 Bc8 14.Bc2 b5 15.He3 Bxc2 16.Hxc2 Va5 17.Va1 Vd2 18.Vd1 Va5 19.Va1 Vd2 20.Vd1 Va5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 Fotók:  Lennart Ooten London Chess Classic 2016

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2016 szuperverseny negyedik fordulójában az amerikai Hikaru Nakamura második győzelmét érte el, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov harmadszor szenvedett vereséget. Az éllovas amerikai Wesley So kedvező állását nem tudta győzelemig fokozni a holland Anish Giri ellen, félpontos előnyét megőrizte, a játéknapon riválisai is csak remiztek. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben a francia Maxime Vachier-Lagrave jól védekezett, kiremizte hátrányos végjátékát. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand esélyt szalasztott el, az angol Michael Adams taktikai csapás segítségével remizett. Döntetlennel végződött az amerikai Fabiano Caruana és az örmény Levon Aronjan spanyol megnyitású küzdelme is. So mögött négyen osztják a második helyet, Caruana, Aronjan, Kramnyik és Nakamura.

Grand Chess Tour 2016 London

A születésnapján vereséggel rajtoló amerikai Hikaru Nakamura a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov elleni győzelmével már holtversenyben második. A bonyodalmakban gazdag Caro-Kann védelmű partiban Topalov hátrányba került, Nakamura elhibázta a jelentős előnyéhez vezető folytatás helyett ellenesélyt adott ellenfelének. Az exvilágbajnok a felkínált lehetőséggel nem tudott élni, újabb hibája után már nem találhatott védelmet, harmadik vereségét szenvedte el.

Az amerikai Wesley So nagyon közel állt az újabb nyeréshez. A holland Anish Giri nagy nehézségek árán menekült meg a vereségtől, az éllovas is segítséget nyújtott veretlenségének megőrzéséhez.

Grand Chess Tour 2016 London

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik sokadszor bizonyította, hogy a nyitásai variálásával, a megszokottól eltérő lépéssorrendekkel képes meglepni riválisait. A francia Maxime Vachier-Lagrave alighanem úgy érezte, hogy 7…e5 után gond nélkül kiegyenlít. Terve azonban zátonyra futott, hátrányba került, nehéz helyzetét még időzavar is nehezítette. Kramnyik pontatlansága végül kisegítette a bajból, kiharcolta a döntetlent.

Grand Chess Tour 2016 London

Előző fordulóbeli veresége rányomta bélyegét az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand játékára. Anand és az angol Michael Adams oly sok spanyolos csatát vívott már, az exvilágbajnok az olasz megnyitás mellett döntött, jól tette. Annak már kevésbé, hogy nyerőesélyes állásában taktikai csapást nézett el, gyalogelőnyét elvesztette, békekötés következett.

Nagy küzdelmet vártunk, de csalódnunk kellett az amerikai Fabiano Caruana és az örmény Levon Aronjan játszmájában. Kölcsönösen tisztelték egymást, kalandokba  nem bocsátkoztak, lépésismétléssel megosztoztak a ponton.

A 4. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (amerikai, 2823) – Levon Aronjan (örmény, 2785) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2809) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2804) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 61)

Veszelin Topalov (bolgár, 2760)  – Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 53)

Viswanathan Anand (indiai, 2779) – Michael Adams (angol, 2748) döntetlen (Olasz megnyitás, 32)

Anish Giri (holland, 2771) – Wesley So (amerikai, 2794) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 56)

A verseny állása:

1.Wesley So 3 pont

2-5. Fabiano Caruana, Vlagyimir Kramnyik, Levon Aronjan és Hikaru Nakamura 2,5

6-7. Viswanathan Anand és Anish Giri 2

8. Maxime Vachier-Lagrave 1,5

9. Michael Adams 1

10. Veszelin Topalov 0,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

1

Wesley So

2794

USA

*

½

1

½

1

3

2

Fabiano Caruana

2823

USA

*

½

½

½

1

3

Vlagyimir Kramnyik

2809

RUS

½

*

½

½

1

4

Levon Aronjan

2785

ARM

½

½

½

*

1

5

Hikaru Nakamura

2779

USA

0

*

1

½

1

6

Viswanathan Anand

2779

IND

½

0

*

1

½

2

7

Anish Giri

2771

NED

½

½

*

½

½

2

8

Maxime Vachier-Lagrave

2804

FRA

½

0

½

*

½

9

Michael Adams

2748

ENG

0

0

½

½

*

1

10

Veszelin Topalov

2760

BUL

0

0

0

½

*

½

Az 5. forduló párosítása:

Levon Aronjan - Anish Giri

Wesley So - Viswanathan Anand

Michael Adams - Veszelin Topalov

Hikaru Nakamura - Vlagyimir Kramnyik

Maxime Vachier-Lagrave - Fabiano Caruana

Giri,A (2771) - So,W (2794)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.Ff4 c5 4.e3 Hc6 5.Hbd2 e6 6.c3 cxd4 7.exd4 Hh5 8.Fg5 f6 9.Fe3 Fd6 10.g3 0-0 11.Fg2 f5 12.He5?!

Grand Chess Tour 2016 London

12...f4 13.Vxh5 fxe3 14.fxe3 Hxe5 15.dxe5 Fc5

Wesley So a fontos közbeiktatással, 15...g6-tal a 16.Ve2 Fxe5 17.0-0-0 Vb6 18.Bhf1 Fd7 19.Bxf8+ Bxf8 20.Hf3 Ff6 változatban jobban állhatott volna.

16.Bf1 Fxe3 17.Bxf8+ Vxf8 18.Vf3 Vxf3 19.Hxf3 Fd7 20.Bd1 Bf8 21.c4 Fc6 22.Hd4 Fxd4 23.Bxd4 Bf5 24.g4 Bxe5+ 25.Kf2 Kf7 26.b4 Ke7 27.b5 Fd7 28.b6

Grand Chess Tour 2016 London

28...dxc4 29.Bxc4 axb6 30.Bc7 Bb5 31.Bxb7 Kd6 32.Kg3 h6 33.Bb8 Bb2

Wesley So a 33...Bb4 34.Bg8 Ba4 35.Bxg7 b5 36.Bg6 Ba3+ 37.Kf4 Bxa2 38.Fe4 Bxh2 39.Kg3 Be2 40.Kf3 Be1 41.Bxh6 változatban jobb eséllyel játszhatott volna.

34.Ff3 b5 35.a4 b4 36.a5 Bb3 37.Kg2 Fc6

A bástyavégjáték nem nyerhető.

38.Fxc6 Kxc6 39.a6 Ba3 40.Bxb4 Bxa6 41.h4 e5 42.Kf3 Kd5 43.Bb5+ Ke6 44.Bb7 Kf6 45.g5+ hxg5 46.hxg5+ Kg6 47.Be7 Ba5 48.Ke3 Bb5 49.Kf3 Bb3+ 50.Kf2 Bb5 51.Kf3 Bd5 52.Ke3 e4 53.Kxe4 Bxg5 54.Kf3 Kh5 55.Be1 Bg4 56.Bh1+ Kg5 és döntetlen

Topalov,V (2760) - Nakamura,H (2779)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.dxc5 Hc6 5.Hf3 Fg4 6.c3 e6 7.b4 a6 8.Hbd2 Hxe5 9.Va4+ Hd7 10.He5 Hgf6 11.c4?!

Veszelin Topalov a 11.Hxg4 Hxg4 12.Fe2 Hge5 13.0-0 Fe7 14.Vb3 folytatással jobban játszhatott volna.

11...a5 12.Hb3 axb4 13.Vb5 Fe7 14.c6?! bxc6 15.Hxc6 Vc7 16.f3 Ff5

Számításba jött a 16...dxc4 17.Vxc4 Bc8 18.Hxe7 Vxc4 19.Fxc4 Bxc4 20.Ha5 Bc5 választás.

17.Hxe7 Bb8

Grand Chess Tour 2016 London

18.Hxf5 Bxb5 19.Hxg7+ Ke7 20.cxb5 Hc5?

Hikaru Nakamura engedett a szorításon, 20...Ve5+ 21.Fe2 Hc5 22.Bb1 Hd3+ 23.Kf1 Hxc1 24.Hxc1 Hd7 biztosította volna előnyét.

21.Fb2 Hxb3 22.axb3 Vf4

Grand Chess Tour 2016 London

23.Fe2?

A bolgár exvilágbajnok a 23.Ba7+ Hd7 (23...Kf8? 24.Hxe6+ fxe6 25.b6 Ve3+ (25...d4 26.b7 Ve3+ 27.Kd1 Vxb3+ 28.Kc1 Hd7) 26.Kd1 Vxb3+ 27.Kc1 Ve3+ 28.Kb1 Vxb6 29.Ba8+ Kg7 30.Bxh8 Kxh8 31.Fxf6+ Kg8 32.Fb2 változatokban egyenlő eséllyel küzdhetett volna.) 24.Hf5+ exf5 25.Bxd7+ Kxd7 26.Fxh8 Vc1+ 27.Ke2 f4 28.b6 bonyodalmakban tarthatta volna állását.

23...Bc8 24.Bd1 Vg5 25.b6? Bc2?! 26.Fxf6+ Vxf6 27.Hh5?

Topalov már bajban volt a 27.b7 Vc3+ 28.Kf1 Vc7 29.Hh5 Vxb7 30.Hf4 Va7 folytatásban is.

Grand Chess Tour 2016 London

27...Vc3+ 28.Kf1 Ve3 29.Be1 Vxb6!?

Gyorsabban nyert a 29...d4 30.b7 d3 31.Hf4 dxe2+ 32.Hxe2 Vb6 folytatás.

30.Hf4 Ve3 31.g3 Vxb3!? 32.Kg2 Kf8 33.Kh3 Vb2 34.Bb1 Vf6 35.Bhe1 e5 36.Hxd5 Ve6+ 37.Kg2 Vxd5 38.Bxb4 Vd2 39.Bb8+ Kg7 40.Kf1 Vh6 41.Kg2?

Grand Chess Tour 2016 London

41...e4! 42.Bb3 Ve6 43.Be3 exf3+ 44.Kxf3 Vh3 45.Bd1 Vh5+ 46.Kf2 Vxh2+ 47.Kf3 Bc6 48.Bd4 Bg6 49.g4 Bf6+ 50.Ke4 Vh1+ 51.Kd3 Vb1+ 52.Kd2 Vb2+ 53.Kd3 Bc6 és világos feladta

Caruana,F (2823) - Aronjan,L (2785)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.d3 b5 6.Fb3 Fe7 7.a4 b4 8.Hbd2 Fc5 9.Hf1 d6 10.Hg3 Hd4 11.Hxd4 Fxd4 12.0-0 0-0 13.Bb1 Bb8

Grand Chess Tour 2016 London

14.c3 Fa7 15.d4 Fe6 16.Fxe6 fxe6 17.Fe3 bxc3 18.bxc3 Bxb1 19.Vxb1 Hg4 20.h3 Hxe3 21.fxe3 Vg5 22.Kh2 a5 23.Bxf8+ Kxf8 24.Vb7 Fb6 25.Vc8+ Kf7 26.Vd7+ Ve7 27.Vb5 g6 28.Hf1 Vg5 29.Hd2 Vxe3 30.Vd7+ Kf8 31.Vd8+ és döntetlen

Kramnyik,V (2809) - Vachier-Lagrave,M (2804)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 d5 5.0-0 0-0 6.Hbd2 Hc6 7.b3 e5 8.dxe5 Hg4 9.c4 d4

A francia nagymester már a parti korai szakaszában hibázhatott volna. 9...dxc4 10.Fa3 Be8 11.Hxc4 Vxd1 12.Baxd1 Hgxe5 13.Hfxe5 Hxe5 14.Ha5 változat világosra kedvező.; 9...Hcxe5 10.Fa3 Be8 11.Hxe5 Fxe5 12.Bc1 folytatás sem jött számításba.

10.He4 Hgxe5 11.Hxe5 Hxe5 12.Fg5 f6 13.Fc1

Vlagyimir Kramnyik jelentős időelőnyre tett szert, MVL az állásban nehezen tudott dönteni a lépésjelöltek között.

13...f5 14.Hc5 c6 15.Fb2

Grand Chess Tour 2016 London

15...Vd6?

Vachier-Lagrave a 15...f4 16.Vd2 Ve7 17.Hd3 Hxd3 18.exd3 Vd6 folytatásban gond nélkül játszhatott volna.

16.e3 Hxc4

Az idő szorításában sötét a 16...Vxc5 17.exd4 Va5 18.dxe5 Fxe5 19.b4 Vc7 20.Fxe5 Vxe5 21.b5 változatban is nehézségekkel küzdött volna.

17.Fxd4 Fxd4 18.Vxd4 Vxd4 19.exd4 Hd6

Grand Chess Tour 2016 London

20.Bfd1

Vlagyimir Kramnyik fokozhatta volna előnyét a 20.d5 cxd5 (20...b6 21.He6 Fxe6 22.dxe6 He4 23.Bfe1 Bfe8 24.Fxe4 fxe4 25.Bxe4) 21.Fxd5+ Kh8 22.Bac1 Bb8 23.Hd3 választással.

20...Hb5 21.d5 Hc3

Grand Chess Tour 2016 London

22.dxc6! Hxd1 23.Fd5+ Kh8 24.cxb7 Fxb7 25.Fxb7 Bad8 26.He6 Bfe8 27.Hxd8 Bxd8 28.Kf1 Hc3

MVL huszárjának aktív helyzetében bízhatott.

29.a3 Bb8! 30.Bc1 Hb5 31.Bc8+ Bxc8 32.Fxc8 Hxa3 33.Ke2 Hb5 34.Kd3 Kg7 35.Fd7 Hd6 36.f3 Kf6 37.Kd4 Hf7 38.Fb5 He5 39.Fe2 g5 40.Kd5 h5 41.b4

Grand Chess Tour 2016 London

41...Hg6!

Vachier-Lagrave remekül védte hátrányosabb végjátékát.

42.b5 f4 43.g4 hxg4 44.fxg4 He5 45.h3 f3 46.Ff1 f2 47.Ke4 Hg6 48.Ke3 Ke5 49.Fg2 Hf8 50.Kxf2

Grand Chess Tour 2016 London

50...Kf4 51.Ke2 Kg3 52.Ff1 He6 53.Ke3 Hf4 54.Ke4 Hxh3 55.Kf5 Hf2 56.Kxg5 Hxg4 57.Fe2 He3 58.Kf6 Hd5+ 59.Ke5 Hc3 60.Fc4 Hxb5 61.Fxb5 és döntetlen

Anand,V (2779) - Adams,M (2748)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 d6 6.0-0 h6 7.Be1 0-0 8.Hbd2 He7 9.Fb3 Hg6 10.d4 Fb6 11.Hc4 Fe6 12.h3 c6 13.dxe5 dxe5

Michael Adams pontosabban játszhatott volna a 13...Fxc4 14.Fxc4 Hxe5 15.Hxe5 dxe5 16.Ve2 Ve7 változatban.

14.Hcxe5 Hxe5 15.Hxe5 Be8 16.Vxd8 Baxd8 17.Fc2 g5?!

Az angol nagymester a 17...Fxh3 18.Hxc6 bxc6 19.gxh3 Hd7 20.Bd1 He5 21.Ff4 Hc4 22.b4 folytatásban is hátrányosabban állt volna.; 17...Fxa2 18.Hxc6 bxc6 19.Bxa2 Hxe4 20.Fxe4 f5 jobb volt.

18.Hf3 g4 19.Hd4

Viswanathan Anand a 19.hxg4 Hxg4 20.Hd4 c5 21.He2 f6 22.a4 c4 23.Hd4 Fxd4 24.cxd4 Bxd4 25.f3 He5 26.Fxh6 Hd3 27.Fxd3 cxd3 28.Fd2 folytatásban nagyobb eséllyel játszhatott volna.

19...gxh3 20.gxh3 Fxh3 21.Be3 Fg4 22.Bg3 Fc7 23.f4 h5 24.e5 Hd5 25.Ff5 Fb6 26.Fxg4 hxg4 27.Bxg4+ Kf8 28.Fd2 Ke7 29.Kf2?

Grand Chess Tour 2016 London

29...Hxc3! 30.bxc3 Bxd4 31.cxd4 Fxd4+ 32.Fe3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Lennart Ooten  London Chess Classic

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2016 szuperverseny harmadik fordulójában a 47. születésnapját ünneplő indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand vereséget szenvedett mumusától, az amerikai Hikaru Nakamurától, aki már nyolcadszor nyert ellene, és csak kétszer kapott ki. Az éllovas amerikai Wesley So izgalmas partiban remizett az örmény Levon Aronjannal és megőrizte félpontos előnyét. Döntetlennel végződött a világranglista második amerikai Fabiano Caruana és a harmadik orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik rangadója is. Többször is döntő előnybe kerülhetett volna a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen, de a támadásvezetésébe hiba csúszott, végül megosztoztak a ponton. A holland Ansh Giri nem tudta győzelemig fokozni gyalogelőnyös bástyavégjátékát az angol Michael Adamsszel szemben.

Grand Chess Tour 2016 London

A Grand Chess Tour 2016 versenysorozat befejező tornájának harmadik játéknapján csak egy játszma végződött döntéssel, az amerikai Hikaru Nakamura legyőzte a 47. születésnapját ünneplő viswanathan Anandot. Az indiai exvilágbajnok számára Nakamura mumusnak számít, tizenhárom döntetlen és két nyertes parti mellett már nyolcadszor szenvedett vereséget. Vishy Anand a nyitást jól megoldotta, királyállása némileg szellős volt, de jól védhető. Nakamura gyalogot áldozott, Vishy sajnos nem fogadta el az „ajándékot”, gondjai támadtak. Előnyös pozícióban Nakamura is rontott, a kiegyenlítésre remek lehetőség kínálkozott. Az eséllyel Anand nem élt, vezért adott bástyáért és huszárért, védelmet azonban már nem találhatott.

Grand Chess Tour 2016 London

A forduló csúcsrangadóját a világranglista második és harmadik helyezettje, az amerikai Fabiano Caruana és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vívta. Az olasz megnyitású ütközetben sok érdekességet láttunk, korai újítást, tisztáldozatot, második és hetedik sorra betört bástyákat. Caruana kicsit kedvezőbb esélyeit nem tudta döntővé fokozni.

Grand Chess Tour 2016 London

Nagy önbizalommal játszik az összetett pontversenyben vezető amerikai Wesley So. Az angol megnyitás jól ismert varojában csatázott az örmény Levon Aronjannal. Nagy bonyodalmakat is vállalt, Aronjan gyalogáldozattal fenyegető támadáshoz jutott, So megtalálta az egyetlen védőlépéseket. A játszma kritikus pillanatában az örmény nagymester kihagyta a kedvező lehetőséget adó 32.c7+ lépést, a vezércserét követően már nem volt többé gondja a 23 éves éllovasnak, megőrizte félpontos előnyét.

Bosszankodhat a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov. A spanyol megnyitás berlini változatában szépen túljátszotta a nem éppen nagy formában sakkozó Maxime Vachier-Lagrave-t, a meggyengült királyállása ellen többször is döntő, vagy nagy előnyt biztosító folytatást nem talált meg, remire rontotta oly kecsegtető állását.

A holland Anish Giri a legjobb pillanatban húzta meg a d5 felszabadító lépést, előnybe is került az angol Michael Adams ellen. Gyalogot nyert, de bástyavégjátékban a rutinos Adams kiharcolta a döntetlent.

A 3. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2785) – Wesley So (amerikai, 2794) döntetlen (Angol megnyitás, 37)

Michael Adams (angol, 2748) – Anish Giri (holland, 2771) döntetlen (Szicíliai védelem, 62)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) – Viswanathan Anand (indiai, 2779) 1 – 0 (Vezércsel, 43)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2804) – Veszelin Topalov (bolgár, 2760) döntetlen (Spanyol megnyitás, 44)

Fabiano Caruana (amerikai, 2823) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2809) döntetlen (Olasz megnyitás, 46)

A verseny állása:

1.Wesley So 2,5 pont

2-4. Fabiano Caruana, Vlagyimir Kramnyik és Levon Aronjan 2

5-7. Viswanathan Anand,  Hikaru Nakamura és Anish Giri 1,5

8. és Maxime Vachier-Lagrave 1

9-10. Veszelin Topalov és Michael Adams 0,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

1

Wesley So

2794

USA

*

½

1

1

2

Fabiano Caruana

2823

USA

*

½

½

1

2

3

Vlagyimir Kramnyik

2809

RUS

½

*

½

1

2

4

Levon Aronjan

2785

ARM

½

½

*

1

2

5

Viswanathan Anand

2779

IND

½

*

0

1

6

Hikaru Nakamura

2779

USA

0

1

*

½

7

Anish Giri

2771

NED

½

*

½

½

8

Maxime Vachier-Lagrave

2804

FRA

0

½

*

½

1

9

Veszelin Topalov

2760

BUL

0

0

½

*

½

10

Michael Adams

2748

ENG

0

0

½

*

½

A 4. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Levon Aronjan

Vlagyimir Kramnyik – Maxime Vachier-Lagrave

Veszelin Topalov – Hikaru Nakamura

Viswanathan Anand – Michael Adams

Anish Giri – Wesley So

Nakamura,H (2779) - Anand,V (2779)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Hbd7 5.cxd5 exd5 6.Fg5 Fb4 7.e3 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 He4 10.Hd2 Hxg3 11.hxg3 c6 12.a3

A GCT 2016 leuveni villámversenyén Magnus Carlsen a 12.Vc2 Kf8 13.Fd3 Kg7 14.0-0-0 Hf6 15.Hf3 Hg4 változatban nem tudott előnyt elérni Viswanathan Anand ellen.

12...Fa5 13.Fd3 Kf8 14.Vc2 Hf6 15.0-0-0 Kg7 16.Kb1 Fe6 17.Hb3 Fb6 18.f4 Fg4 19.Bde1 Vd6

Grand Chess Tour 2016 London

20.Bhf1 Bae8 21.Hc5 Be7 22.Vd2 Bhe8?!

Az indiai exvilágbajnok elfogadhatta volna a gyalogáldozatot. A 22...Fxc5 23.dxc5 Vxc5 24.fxg5 (24.Fc2 He4) 24...hxg5 25.b4 Vd6 26.e4 Be5 27.exd5 Bhe8 28.Bxe5 Bxe5 29.dxc6 bxc6 folytatásban vígan nézhetett volna a jövőbe.

23.fxg5 hxg5

Grand Chess Tour 2016 London

24.e4! Hxe4?

Csak a 24...Hh5 25.e5 Vh6 26.Ff5 Hxg3 27.Fxg4 Hxf1 28.Bxf1 Fxc5 29.dxc5 Bxe5 adott volna reményt.

25.H5xe4?

Hikaru Nakamura is hibázott. 25.H3xe4 dxe4 26.Bxe4 Fh5 27.Vxg5+ Vg6 28.Vxe7 Bxe7 29.Bxe7 Fxc5 30.Bfxf7+ Vxf7 31.Bxf7+ Fxf7 32.dxc5 Fd5 33.Kc2 volt az előnyhöz vezető folytatás.

25...dxe4 26.Bxe4 Bxe4?

Az exvilágbajnok a 26...Fh5 27.Vxg5+ Vg6 28.Vh4 (28.Vxg6+ Fxg6 29.Bg4 Bd8) 28...Fd8 kiegyenlítette volna az esélyeket.

27.Hxe4 Vg6

Grand Chess Tour 2016 London

28.Hf6 Vxf6 29.Bxf6 Kxf6 30.Vc3 Fd7?! 31.d5+ Be5 32.Fe4 g4 33.dxc6 bxc6 34.Fxc6 Fxc6 35.Vxc6+ Kg5 36.Vd7 Be3

Grand Chess Tour 2016 London

37.Vxf7 Bxg3 38.Vd5+ Kh4 39.a4 Ff2? 40.Vd8+ Kh5 41.Ve8+ Kg5 42.Ve5+ Kg6 43.Vf4 és sötét feladta

Aronjan,L (2785) - So,W (2794)
Angol megnyitás [A34]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb4 6.Fc4 Hd3+ 7.Ke2 Hf4+ 8.Kf1 Hd3

A tavalyi londoni viadalon Veszelin Topalov a 8...He6 9.b4 cxb4 10.Hd5 g6 11.d4 Fg7 12.Fe3 Hc6 13.Bc1 Fd7 14.Vd2 Va5 15.h4 Bc8 16.Fb3 Vb5+ 17.Kg1 h6 18.Kh2 folytatásban vereséget szenvedett Levon Aronjantól.

9.Ve2 Hxc1 10.Bxc1 e6

Grand Chess Tour 2016 London

11.h4

A nagy önbizalommal játszó amerikai éllovast nem zavarta, hogy a változatban a sötéttel játszók nem voltak eredményesek.

11...a6 12.e5 Hc6 13.Bh3 b5 14.Fd3 Fb7 15.Fe4 Vd7 16.Bg3 g6 17.Kg1 Fe7 18.Ve3 0-0-0

Grand Chess Tour 2016 London

19.Bg4 Kb8 20.Bf4 Bhf8 21.a4 b4?!

Számításba jött a 21...Hb4 22.axb5 axb5 23.Ba1 Hd3 24.Ba5 b4 25.Ha4 Hxf4 26.Vxf4 Fxe4 27.Vxe4 Vd5 28.Vf4 folytatás, de a minőségért világosnak bőséges ellenértéke van.

22.Fxc6! Fxc6 23.He4 Fxe4 24.Bxe4 a5

Világosra előnyös a 24...Vxa4 25.Bec4 (25.Bxc5 Bd3 26.Vxd3 Fxc5 27.Bc4 Bc8 28.b3) 25...Bd5 26.d4 a5 27.dxc5 Vc6 28.b3 változat.

25.Bec4

Grand Chess Tour 2016 London

25...Vxa4!?

Wesley So nagy rizikót vállalt.

26.d4 Bd5 27.dxc5 Vc6

So megtalálta a legjobb védőlépéseket.

28.Hd4

Figyelmet érdemelt a 28.b3 Bfd8 29.Kh2 Vc7 30.g3 terv.

28...Vc7 29.Vf3 Bfd8 30.Hb5 Vxe5 31.c6 Bc8

Grand Chess Tour 2016 London

32.Vxf7

Kimaradt a 32.c7+! Kb7 33.Hd4 Fd6 34.Hc6 Vh2+ 35.Kf1 Bxc7 36.g3 lehetőség, és sötétnek pontosan kell védekeznie. Rendkívüliek a bonyodalmak a 36.Hxa5+ Kb6 37.Bxc7 Fxc7 38.Hc4+ Kb7 39.g3 Vh3+ 40.Kg1 Vf5 41.Vb3 Bb5 42.Va4 változatban is.

32...Vf6 33.Bf4 Vxf7 34.Bxf7 Bxb5 35.Bxe7 Bc7 36.Bxe6 Ka7 37.Kf1 és döntetlen

Caruana,F (2823) - Kramnyik,V (2809)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 0-0 6.a4 d5 7.exd5 Hxd5 8.a5

Újítás a korábban látott 8.0-0; 8.b4; 8.Vb3 helyett.

8...a6 9.0-0 b5 10.axb6 Hxb6 11.Fb3 Ff5 12.Fc2 Vd7 13.Ve2 Bfd8

Grand Chess Tour 2016 London

14.Hxe5 Ve6 15.d4 Fxc2 16.Vxc2

Grand Chess Tour 2016 London

16...Fxd4 17.Hf3

Fabiano Caruana a 17.cxd4 Hxd4 18.Vxc7 Bdc8 19.Vxf7+ Vxf7 20.Hxf7 He2+ 21.Kh1 Kxf7 22.Fe3 Hd5 23.Hd2 Bc2 változat kínálta esélyt kevesellte.

17...Fe5 18.Fg5 f6 19.Fe3 Hc4 20.Be1 Bab8 21.Fc1 a5 22.Ba4

Grand Chess Tour 2016 London

22...Vd5 23.Hbd2 Hb6 24.Bae4 a4 25.Bh4 Vd3 26.Vxd3 Bxd3 27.Hc4 Hxc4 28.Bxc4

Grand Chess Tour 2016 London

28...a3 29.Bxc6 axb2 30.Fxb2 Bxb2 31.Hxe5 fxe5 32.Bxc7 Bdd2 33.Bc8+ Kf7 34.Bc7+ Kf6 35.Bf1 h6 36.h4 e4 37.h5 Bb5 38.Ba1 Bd6 39.Kf1 Bxh5 40.Baa7 Bh1+ 41.Ke2 g5 42.Bf7+ Kg6 43.g4 Bdd1 44.Bg7+ Kf6 45.Bgf7+ Kg6 46.Bg7+ Kf6 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2804) - Topalov,V (2760)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hf5

A világbajnoki döntő harmadik és 12. partijában Szergej Karjakin a 7...Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.d4 Ff6 változat mellett voksolt. 10.Be1 (A harmadik ütközetben Magnus Carlsen a 10.Be2 mellett döntött. 10...b6 11.Be1 Be8 12.Ff4 Bxe1 13.Vxe1 Ve7 14.Hc3 Fb7 15.Vxe7 Fxe7 egyenlő esélyű középjátékban a kihívó többször is hibázott, a világbajnok többször is nyerést hagyott ki.) 10...Be8 11.Ff4 Bxe1 12.Vxe1 He8 következett, a sorozatos cserék miatt gyors békekötés.

8.Hf3 0-0 9.d4 d5 10.g3

Veszelin Topalov világossal a "Champions Showdown" tornán a 10.c3 Fd6 11.Fd3 Hce7 12.Hbd2 c6 13.Vc2 g6 14.Hf1 Hg7 15.Hg3 f6 változatban végül legyőzte Hikaru Nakamurát, miután ellenfele óvatlan királylépést tett.

10...Be8 11.Hc3 Fe6 12.He2 g5 13.h3

Villámpartikban Maxime Vachier-Lagrave a 13.Fg2 Ff6 14.c3 h6 15.Fd2 változatot is kipróbálta.

13...h6 14.Fg2 Hg7 15.He5 f6 16.Hxc6 bxc6 17.c4 Vd7 18.Kh2 Fb4 19.Fd2 Fxd2 20.Vxd2 dxc4 21.Hc3 Fd5 22.He4 Vf7 23.Va5

Grand Chess Tour 2016 London

23...f5 24.Hc3 Fxg2 25.Kxg2 f4 26.Vc5? fxg3 27.fxg3 Bxe1!?

Veszelin Topalov a 27...Hf5 28.He4 Kg7 29.b3 Bab8 30.Vxc4 Vxc4 31.bxc4 Bb2+ 32.Hf2 Bf8 folytatásban nagyobb előnyt érhetett volna el.

28.Bxe1 Bf8 29.d5?

Grand Chess Tour 2016 London

29...Hh5!?

Az exvilágbajnok a 29...Vf3+ 30.Kh2 Hf5 31.He4 Bb8 32.b3 cxb3 33.d6 (33.axb3 Bxb3 34.Vf2 Vxf2+ 35.Hxf2 cxd5) 33...cxd6 34.Vxc6 He3 35.Bxe3 Vxe3 36.Vxd6 Vb6 folytatásban sikert érhetett volna el.

30.Bg1 cxd5?

A bőség zavarában Topalov nem látta. hogy a 30...Vf5 31.Kh2 Ve5 32.Bg2 Bf1 33.Vxc6 Hf4 34.Vxh6 (34.gxf4 Vxf4+ 35.Bg3 Bf2+) 34...Hxg2 35.Vg6+ Vg7 36.Vxg7+ Kxg7 37.Kxg2 Bc1 38.Kf3 Bc2 39.Ke4 Kf6 változatban nyerésre játszhatott volna.

31.Vxd5?! Vxd5+ 32.Hxd5 Bd8 33.Bd1 Kg7 34.Kf3 c6 35.He3 Bd3 36.Bxd3 cxd3 37.Hf1 Kf6 38.Ke3 Ke5 39.Kxd3 Hf6 40.He3 h5 41.Hc4+ Kd5 42.He3+ Ke5 43.Hc4+ Kd5 44.He3+ és döntetlen

Adams,M (2748) - Giri,A (2771)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.d4 cxd4 5.Vxd4 a6 6.Fxd7+ Fxd7 7.Hc3 e5 8.Vd3 Bc8 9.0-0 h6 10.Hd2 Vc7 11.Bd1 Fg4 12.f3 Fe6 13.Hf1 Hf6 14.He3 Fe7 15.a4 0-0 16.Fd2 Bfd8 17.Fe1

Grand Chess Tour 2016 London

17...d5 18.Hexd5 Fxd5 19.exd5 Fb4 20.Kh1 Fxc3 21.Vxc3 Vxc3 22.Fxc3 Hxd5 23.Fxe5 He3 24.Bxd8+ Bxd8 25.Bc1 f6 26.Fc3 Hxc2 27.Kg1 Hd4 28.Kf2 Hb3 29.Be1 Hc5 30.Be7 b6 31.a5 bxa5 32.Fxa5 Bb8 33.Fc3 Hd3+ 34.Ke2 Hxb2 35.Be4?! Bc8 36.Fxb2 Bc2+ 37.Ke3 Bxb2 38.g4 Bb3+ 39.Kf4 Kf7 40.Ba4 Bb6 41.h4 g6

Grand Chess Tour 2016 London

42.h5 g5+ 43.Ke4 Be6+ 44.Kd4 Ke7 45.Ba5 Kd7 46.Kc4 Kc7 47.Kb4 Bc6 48.Bf5 Be6 49.Kc4 Kb7 50.Kb4 Kb6 51.Bd5 Bc6 52.Bf5 Bd6 53.Kc4 a5 54.Kb3 Ka6 55.Kb2 Bb6+ 56.Ka3 Bc6 57.Kb2 Kb6 58.Kb3 Bd6 59.Kb2 Ka6 60.Kb3 Bb6+ 61.Ka3 Kb7 62.Ka4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Lennart Ootes  London Chess Classic

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő kilencszeres bajnok Aquaprofit-NTSK kilenc és félpontos előnnyel zárta a 2016/17-es első osztályú csapatbajnokság őszi idényét. A viadal negyedik fordulójában a nagykanizsai együttes 8,5-3,5-ös győzelmet aratott a Dunaharaszti MTK ellen. Az újonc DVTK folytatta remek szereplését, az Aquaréna Kőbánya SC csapatát 8-4-re győzte le, és a második helyen várhatja a folytatást. A diósgyőriekkel szemben egy pont a hátránya az ASE Paks gárdájának, a HASE-Lila Futó együttese ellen 7,5-4,5-re nyert. Harmadik vereségét szenvedte el a tavalyi bajnokság bronzérmese, a HVSE-Infraplan, a minimális győzelemmel a Pénzügyőr a negyedik helyen áll. Harmadszor kapott ki a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp, a Duocor-Makói SVSE a 7-5-ös nyeréssel javított pozícióján. A bajnokság ötödik fordulójára 2017. január 29-én kerül sor.

Csapatbajnokság 2016/17

Fölényes, kilenc és félpontos előnnyel zárta a címvédő Aquaprofit-NTSK az első osztályú csapatbajnokság őszi idényét. Két 10-2-es győzelemmel rajtoltak, majd 9,5-2,5-ös nyeréssel folytatták. A mai negyedik fordulóban a csapat „csak” 8,5-3,5-re győzött, a Dunaharaszti MTK játékosai hét döntetlent értek el. A nagykanizsai fölényt jól mutatja, hogy az eddig lejátszott 48 játszmában sakkozóik veretlenek maradtak.

Az újonc DVTK a bajnokság előtt a középmezőny első felében való helyezést célozta meg, eddigi szereplésük a viadal kellemes meglepetése. Harmadik meccsüket nyerték meg, és az Aquaréna Kőbánya SC elleni 8-4-es győzelemmel második helyezettként várhatják a folytatást, készülhetnek a januári ötödik játéknapra, a sokszoros ezüstérmes ASE Paks elleni rangadóra. A DVTK egypontos előnnyel utazhat Paksra.

A paksiak a harmadik fordulóban a Pénzügyőr csapatától elszenvedett váratlan vereség után a HASE-Lila Futó együttese ellen javítottak.

Zalaegerszegre látogatott a Duocor-Makói SVSE csapata, első győzelmüknek örülhettek. Csak két játszma végződött döntéssel, a Csuti-Hydrocomp harmadszor kapott ki.

Még nyeretlen a tavalyi bajnokság bronzérmese, a HVSE-Infraplan. A Pénzügyőr harmadik minimális arányú sikerével a negyedik helyen áll, a szombathelyiek csak a hatodikak.

A 4. forduló és az éltáblák eredményei:

DVTK – Aquaréna Kőbánya SC  8 - 4

(Prohászka Péter (2591) – Andrej Vovk (2641) döntetlen

Héra Imre (2619) – Aleksandar Indjic (2576) 1 – 0

Anton Guijarro David (2628) – Marko Nenezic (2488) döntetlen)

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – Duocor-Makói SVSE  5 – 7

(Vajda Levente (2596) – Mihók Olivér (2498)  döntetlen

Szabo Gergely Andras Gyula (2540) – Alekszander Kovacevic (2522) döntetlen

Horváth Ádám (2498) – Sipos István (2471) döntetlen)

Dunaharaszti MTK – Aquaprofit-NTSK  3,5 – 8,5

(Szergej Grigorjanc (2564) – Balogh Csaba (2621)  döntetlen

Gonda László (2490) – Ivan Ivanisevic (2641) döntetlen

Zoran Jovanovic (2526) – Márkus Róbert (2649)  0 – 1)

Pénzügyőr SE – HVSE-Infraplan  6,5 – 5,5

(Antal Gergely (2541) – Alojzije Jankovic (257) döntetlen

Horváth Csaba (2497) – Ruck Róbert (2566) döntetlen

Balog Imre (2548) – Németh Miklós (2469)  1 – 0)

HASE-Lila Futó – ASE Paks 4,5 – 7,5

(Gledura Benjamin (2585) – Berkes Ferenc (2645) döntetlen

Alekszander Beljavszkij (2605) – Milos Perunovic (2619) döntetlen

Borisz Csatalbasev (2534) – Ács Péter (2579)  0 – 1)

A bajnokság állása:

1.Aquaprofit-NTSK 38 pont

2. DVTK 28,5

3. ASE Paks 27,5

4. Pénzügyőr SE 24

5. HASE-Lila Futó 22

6. HVSE-Infraplan 21,5

7. Dunaharaszti MTK 21

8. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp 19,5

9. Duocor-Makói SVSE  19

10. Aquaréna Kőbánya SC 19

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

1

Aquaprofit-NTSK

*

8,5

9,5

10

10

38

2

DVTK

*

7,5

6

7

8

28,5

3

ASE Paks

*

5,5

7,5

7,5

7

27,5

4

Pénzügyőr SE

4,5

6,5

*

6,5

6,5

24

5

HASE-Lila Futó

6

4,5

5,5

*

6

22

6

HVSE-Infraplan

5,5

*

5

5

6

21,5

7

Dunaharaszti MTK

3,5

4,5

6

7

*

21

8

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp

2,5

5

7

*

5

19,5

9

Duocor-Makói SVSE

2

5

7

*

5

19

10

Aquaréna Kőbánya SC

2

4

6

7

*

19

Az 5. forduló (2017. január 29.) párosítása:

ASE Paks – DVTK

HVSE-Infraplan – HASE-Lila Futó

Aquaprofit-NTSK – Pénzügyőr SE

Duocor-Makói SVSE – Dunaharaszti MTK

Aquaréna Kőbánya SC – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2016 szuperversenyen az amerikai Wesley So megnyerte második játszmáját is. Az angol Michael Adams ellen futópárja erejét kihasználva győzött, a virtuális világranglistán átlépte a bűvös 2800 Élő-pontos határt, a 23 esztendős nagymester 2803,2 pontnál tart. Remek győzelmet aratott a torna doyenje, vasárnap a 47. születésnapját ünneplő indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, a francia Mxime Vachier-Lagrave kedvenc szicíliai védelmében kapott ki. Fordulatokban gazdag partiban vívott hatalmas csatát a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az amerikai Fabiano Caruana. Ellenfele időzavarában húzott vesztőt Topalov, a látványos bástyalépést Caruana a nagy kapkodásban is megtalálta. Döntetlennel zárult az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az örmény Levon Aronjan, valamint a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura játszmája.

Grand Chess Tour 2016 London

A Grand Chess Tour 2016 befejező tornájának második játéknapján az első győzelmet Viswanathan Anand aratta. A torna doyenje holnap ünnepli 47. születésnapját, az előestéjén remek teljesítményt nyújtott. A francia Maxime Vachier-Lagrave a szicíliai védelem Najdorf-változatának elkötelezett híve, de az indiai exvilágbajnok ellen bizonytalan volt, nem érezte az állás lehetőségeit. A rutinos Vishy a nyitásról, elemzéséről keveset árult el, hárította a kérdést, hogy mi a véleménye a variban megszokott minőségáldozatról. Úgy tűnt, hogy kedvező állását fokozatosan kiengedi az exvilágbajnok, kerülni akarta a bonyodalmakat, inkább maga áldozott minőséget, amiért két gyalogot kapott cserébe. Vachier-Lagrave úgy ítélte meg, hogy elegendő volt az ellenérték, időzavarban még el is nézett egy kiskombinációt.

Grand Chess Tour 2016 London

Szenzációs formában sakkozik az amerikai Wesley So. A GCT St. Louis-i torna megnyerése után a bakui sakkolimpián aranyérmes válogatott legjobb pontszerzője volt, és az angol Michael Adams elleni győzelmével a virtuális világranglistán belépett a + 2800 Élő-pontosok klubjába, 2803,2-vel várja a folytatást. A katalán megnyitású partiban kis előnnyel játszhatott, futópárja bizakodással tölthette el, míg Adams egyre nagyobb időzavarba került. Vezérével aknamezőre lépett, So az esélyt hibátlanul használta ki.

Grand Chess Tour 2016 London

A játéknap harmadik győzelmét az amerikai Fabiano Caruana érte el. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval vívott küzdelmében kisebb krimit láttunk. A sok hibával tarkított fordulatos küzdelemben hol egyik, hol a másik nagymester állt jobban, Topalov g7-en posztoló gyalogjával nyerésre is, de ellenfele időzavarában rontott óriásit, a másodpercek szorításával küzdő Caruana látványos bástyalépéssel nyert.

Grand Chess Tour 2016 London

Érdekes csatát hozott az orosz Vlagyimir Kramnyik és az örmény Levon Aronjan játszmája. Aronjan pontosan számolt, hárította Kramnyik kezdeményezését, lépésismétléssel ért véget küzdelmük.

A viadal első fordulójában az amerikai Hikaru Nakamura 29. születésnapján szenvedett vereséget honfitársától, Wesley So alaposan elrontotta az ünnepet. A csúnya elnézés rányomta bélyegét Nakamura mai játékára is, meg kellett harcolnia a söntetlenért a holland Anish Girivel szemben.

A 2. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2809) – Levon Aronjan (örmény, 2785) döntetlen (Vezérindiai védelem, 32)

Veszelin Topalov (bolgár, 2760) – Fabiano Caruana (amerikai, 2823) 0 – 1 (Francia védelem, 38)

Viswanathan Anand (indiai, 2779) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2804) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 33)

Anish Giri (holland, 2771) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) döntetlen (Királyindiai védelem, 44)

Wesley So (amerikai, 2794) – Michael Adams (angol, 2748) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 40)

A verseny állása:

1.Wesley So 2 pont

2-5. Viswanathan Anand, Fabiano Caruana,  Vlagyimir Kramnyik és Levon Aronjan 1,5

6. Anish Giri 1

7-8. Hikaru Nakamura és Maxime Vachier-Lagrave 0,5

9-10. Michael Adams és Veszelin Topalov 0

A 3. forduló párosítása:

Levon Aronjan – Wesley So

Michael Adams – Anish Giri

Hikaru Nakamura – Viswanathan Anand

Maxime Vachier-Lagrave – Veszelin Topalov

Fabiano Caruana – Vlagyimir Kramnyik

Anand,V (2779) - Vachier-Lagrave,M (2804)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hb3 Fe6 8.f4 Hbd7 9.g4

A játszma után Vishy Anand óvakodott attól, hogy a változatról bármi titkot is megosszon az öt interjúvoló Maurice Ashleyvel. 9.f5 Fxb3 10.axb3 d5 11.exd5 Fb4 12.Fd2 0-0 változatot láttuk már Almási Zoltán és Emil Szutovszkij partijaiban.

9...Bc8 10.f5 Fxb3 11.axb3 d5

Vishy mosolyogva kitért a minőségáldozat alaposabb elemzésétől, "bonyolult csata lett volna" - értékelt röviden. 11...Bxc3 12.bxc3 Hxe4 13.h4 Vb6 14.Vf3 d5 komoly figyelmet érdemelt.

Grand Chess Tour 2016 London

12.exd5 Fb4 13.Fg2 Vb6

Világosnak előnyös a 13...Bxc3 14.bxc3 Fxc3+ 15.Fd2 Fxa1 16.Vxa1 0-0 17.Fe3 Vc7 18.c4 folytatás.

14.Fd2 e4 15.Ve2 0-0 16.0-0-0 Hc5 17.Kb1 Bfd8

Grand Chess Tour 2016 London

18.Bhe1

Figyelmet érdemelt a 18.d6 Bxd6 19.g5 Fxc3 20.Fxc3 Hd5 21.Fe5 Bdd8 22.Fd4 választás.

18...a5 19.Vf2

Az exvilágbajnok figyelmét elkerülte a 19.d6 Bxd6 20.g5 Fxc3 21.Fxc3 Hd5 22.Fe5 Bdd8 23.Fxe4 Hxe4 24.Vxe4 lehetőség?

19...Vc7?!

A francia nagymester a 19...Fxc3 20.Fxc3 Hxd5 21.Fd4 a4-gyel jobban játszhatott volna.

20.Ff4 Vb6 21.Fe5

Mi szólt a 21.Hxe4 Fxe1 (21...Hfxe4 22.Bxe4; 21...Hxd5 22.Bf1) 22.Hxf6+ Vxf6 23.Vxe1 változat ellen?

21...a4 22.bxa4 Fxc3 23.Fxc3 Hxd5

Grand Chess Tour 2016 London

24.Bxd5!

Anand a minőségáldozatban bízott!

24...Bxd5 25.Fxe4 Bd6 26.a5 Vb5 27.Ve2 Vxe2 28.Bxe2 Bd1+

MVL a 28...Hxe4 29.Bxe4 Bdc6 30.Be7 B6c7 31.Bxc7 Bxc7 32.Fd4 végjátékot világosra kedvezőbbnek értékelte.

29.Ka2 Be8?

Grand Chess Tour 2016 London

30.Ff3 Bxe2 31.Fxe2 Bc1 32.Ff3 Bxc2

Grand Chess Tour 2016 London

33.Fxb7! és sötét feladta

Topalov,V (2760) - Caruana,F (2823)
Francia védelem [C02]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.c3 Hc6 5.Hf3 Fd7 6.Fe2 Hge7 7.h4

A bolgár exvilágbajnok alig játszott változat mellett döntött, új utakat keresett.

7...Vb6 8.Ha3 cxd4 9.cxd4 Hb4 10.h5 h6 11.Fd2 a6 12.Fc3 Hec6 13.Bh3 0-0-0 14.Kf1 Kb8 15.Vd2

Grand Chess Tour 2016 London

15...f6! 16.exf6 gxf6 17.Bg3 Fe8 18.Hh4 Fd6 19.Bg7 e5!?

A világranglista második helyezettje alaposan kiélezte az állást.

20.dxe5 fxe5 21.Hg6 Fxg6 22.hxg6 e4 23.Bf7 Bhg8 24.g7

Caruana hívei alighanem aggódva figyelték világos szabadgyalogját g7-en.

24...Ka7 25.Vxh6

Grand Chess Tour 2016 London

25...Hd3?! 26.Fxd3 exd3

Az amerikai nagymester fenyegetett helyzetét súlyos időzavar is nehezítette.

27.Be1 Fc5 28.Be6

Jóval erősebb volt a 28.Vg6 lépés.

28...Bc8 29.Vg5?

Veszelin Topalov ellenfele időzavarában bízott, a parti befejező szakasza kisebb krimivé alakult. 29.Vf6 d4 (29...Fb4 30.Fxb4 Vxb4 31.Bxc6 Va4 32.Hb5+ axb5 33.b3 d2 34.Ke2) 30.Fd2 Fxa3 31.bxa3 Vb1+ 32.Be1 Vxa2 33.Vf4 fokozta volna az előnyt.

29...Fd4?

Kimaradt a 29...Fxa3 30.bxa3 Vb5 31.a4 Vc4 32.Fd2 Hd8 lehetőség.

30.Be1?

Topalovnak a védekezésre kellett volna gondolnia a 30.Vd2 Vc5 31.Be1 folytatással.

Grand Chess Tour 2016 London

30...Fxc3?

Caruanának alig 2 perce maradt, és a Grand Chess Tour tornákon az első 40 lépésben nincs bónuszidő! 30...Bxg7! 31.Fxd4 (31.Bxg7? Bh8 32.g4 Fxc3 33.bxc3 Bh1+ 34.Kg2 Bxe1) 31...Bxg5 32.Fxb6+ Kxb6 33.Bd1 Hb4 után fellélegezhetett volna.

31.bxc3 Vb2 32.Hb1 Bce8 33.Vd2 Bxe1+ 34.Vxe1 d4 35.Hd2?

Vesztőlépés. Topalov elnézte Caruana 36. lépését.

35...dxc3 36.Hc4?

Grand Chess Tour 2016 London

36...Be8!!

Harminc másodpercet mutatott az óra. Topalov kétségbeesetten fogta a fejét.

37.Bxb7+

Nincs mentség. 37.Hxb2-re 37...Bxe1+ 38.Kxe1 cxb2 39.g8V b1V+ 40.Kd2 Vc2+ 41.Ke3 Ve2+ 42.Kf4 Vxf2+ 43.Ke4 Vd4+ 44.Kf5 d2 nyer; 37.Vxe8-ra 37...Vc1+ 38.Ve1 d2 következett volna.

37...Vxb7 38.Vxe8 Vb1+ és világos feladta

Kramnyik,V (2809) - Aronjan,L (2785)
Vezérindiai védelem [E17]

1.Hf3 d5 2.g3 Hf6 3.Fg2 e6 4.0-0 Fe7 5.c4 0-0 6.b3 b6 7.Hc3 Fb7 8.d4 Hbd7 9.Fb2 Bc8 10.cxd5

Többször láttuk a 10.He5 c5 11.e3 cxd4 12.exd4 változatot.

10...Hxd5 11.Hxd5 Fxd5 12.Vd3 c5

Levon Aronjan vállalta a bonyodalmakat. Számításba jött a 12...f5 13.Bac1 Ve8 14.Bfd1 f4 folytatás.

13.e4 Fb7

Mindketten úgy értékelték, hogy a 13...c4 14.Ve2 c3 15.exd5 cxb2 16.Vxb2 exd5 17.Bac1 utáni állás világosra kedvezőbb.

 

Grand Chess Tour 2016 London

14.Bad1

Vlagyimir Kramnyik tetszését nem nyerte el a 14.d5 exd5 15.exd5 Ff6 16.Bab1 Fxb2 17.Bxb2 Hf6 18.d6 Fe4 19.Vd1 Be8 20.Bd2 Vd7 folytatás, a d6 gyalog gyengévé is válhat.

14...cxd4 15.Hxd4 Hf6 16.Ve2 Ve8 17.a3 a5 18.Bfe1 Fc5 19.Hb5

A játszma kritikus pillanata. Az orosz exvilágbajnok a 19.Hc2 Ve7 20.b4 axb4 21.axb4 Fxb4 22.Hxb4 Vxb4 23.Bb1 (23.Fxf6 gxf6 24.Bb1 Vd4 25.Bed1 Ve5 26.Bxb6 Fc6) 23...Vc4 24.Ve3 Hd7 25.Bed1 Hc5 26.f3 változatban alighanem kevésnek érezte a gyalogáldozatért a kezdeményezését.

19...Ve7

 

Grand Chess Tour 2016 London

20.e5 Fxg2

Levon Aronjan azonnal húzta, már korábban kiszámolta, értékelte a lehetséges fejleményeket.

21.exf6 Vb7 22.Hd6 Fxd6 23.Bxd6

 

Grand Chess Tour 2016 London

23...Fh1 24.f3 Vxf3 25.Vd2

Sötétnek ellenjátéka van a 25.Bxe6 g6 26.Bxb6 Va8 27.Bb5 Bfe8 28.Be5 Bxe5 29.Fxe5 h5 változatban.

25...Vg2+ 26.Vxg2 Fxg2 27.fxg7 Bfe8 28.Be2 Ff3 29.Bf2 Fe4 30.Be2 Ff3 31.Bf2 Fe4 32.Be2 és döntetlen

So,W (2794) - Adams,M (2748)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Fg5 a5 11.Hc3 Ba6

Gyakrabban játszották a 11...Ha6 12.Fxf6 Fxf6 13.e4 Hb4 14.Bad1 (14.Bfd1 g6 15.h4 Fg7) 14...g6 15.h4 Fg7 változatot.

12.Vd3 Bb6 13.Vc2 h6 14.Fd2 Fb4 15.Bfe1 Fxf3 16.Fxf3 Hc6 17.e3 e5?! 18.Fxc6 exd4 19.Ff3 dxc3 20.bxc3 Fc5 21.Bab1 Bd6 22.Bed1 b6

 

Grand Chess Tour 2016 London

23.c4

Wesley So futópárjával kedvező eséllyel játszhatott.

23...Ve7 24.Fc3 Bfd8 25.Fb2 Ve6 26.Bxd6 Bxd6 27.Bd1 Bxd1+ 28.Vxd1 Fd6 29.Vd4

Michael Adams egyre nagyobb időzavarba került. Figyelmet érdemelt a 29.c5 Fxc5 30.Vd8+ He8 31.Fd5 Ve7 32.Vc8 Kh7 33.Fc4 folytatás.

29...Ve8 30.Fd1 Vc6

Grand Chess Tour 2016 London

31.Fc2 Kf8 32.e4 Fc5 33.Vd8+ He8 34.Vd5 Vg6?!

A végjáték futópárral esélyes lett volna. Jobb volt a 34...Vd6 35.e5 Vxd5 36.cxd5 f6 37.Fb3 Ke7 38.Kg2 fxe5 39.Fxe5 g5 választás.

35.Kg2 Ke7 36.f4 c6?! 37.Vd3 Hc7?

Az idő szorításában Michael Adams nem érezte vezérének veszélyeztetett helyzetét.

 

Grand Chess Tour 2016 London

38.f5 Vg5 39.Fe5! He6 40.fxe6 és sötét túllépte a gondolkodási időt, So megnyerte második játszmáját is.

Giri,A (2771) - Nakamura,H (2779)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.c4 c5 6.Hc3 cxd4 7.Vxd4 Va5 8.0-0 Vh5 9.Ve5 Vxe5 10.Hxe5 Hc6 11.Hd3 b6 12.Fg5 Fa6 13.b3 h6 14.Fd2 Bac8 15.Bac1 Bfd8 16.Bfd1 e6 17.Ff4

 

Grand Chess Tour 2016 London

17...He8?!

Nehéz ráismerni Hikaru Nakamurára, aki tegnap Wesley So elleni vereséggel "ünnepelte" 29. születésnapját. 17...d5 18.cxd5 Hd4 19.Kf1 Hxd5 20.Hxd5 exd5 21.Bxc8 Bxc8 22.Fxd5 Be8 volt a kiegyenlítést adó változat.

18.h4 Ff8 19.He5 Hxe5 20.Fxe5 Fg7 21.Fxg7 Kxg7 22.a4 g5 23.hxg5 hxg5 24.e3 Hf6 25.Bd6 Kf8 26.Bcd1 Bc5 27.Ha2 Fc8 28.Hb4 Be8 29.Hd3 Ba5 30.Hb2 Bc5 31.Hd3 Ba5 32.Hb2 Bc5 33.B6d2 g4 34.Hd3 Bc7 35.He5 Ke7 36.a5 bxa5 37.Ba2 Fb7 38.Bxa5 Fxg2 39.Kxg2 Bb8 40.Ba3 Bc5 41.Hd3 Bc7 42.He5 Bc5 43.Hd3 Bc7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Londonban Aronjan, Kramnyik és So rajtolt győzelemmel

Címkék: Grand Chess Tour 2016 London

Londonban, a Grand Chess Tour 2016 sorozat befejező tornáján az összetett pontversenyben vezető Wesley So győzelemmel rajtolt. Az amerikai presztízsrangadón könnyen nyert a nyitásban nagyot hibázó Hikaru Nakamurával szemben. Az exvilágbajnokok összecsapásán az orosz Vlagyimir Kramnyik legyőzte ősi riválisát, a bolgár Veszelin Topalovot. Egyenlő esélyeket ígérő állásban az angol Michael Adams azonnali vesztőt húzott az örmény Levon Aronjan ellen. Két játszma döntetlennel ért véget, az amerikai Fabiano Caruana és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, valamint a francia Maxime Vachier-Lagrave és a holland Anish Giri osztozott meg a ponton.

Grand Chess Tour 2016 London

Az orosz és a bolgár exvilágbajnok, Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov a különböző időkontrollok mellett már százkettedszer mérkőzött meg. Csak idén nyolcszor is farkasszemet néztek egymással, de csak Stavangerben csatáztak klasszikus kontroll mellett. Összesítésben Kramnyik 49 döntetlen mellett 32-20-ra vezetett, illetve Vlagyimir 27-11-es előnyével 33 pontosztozkodás született a klasszikus partikban. Nehéz feledni a 2006-os elisztai címegyesítő mérkőzésüket, amelyet végül Kramnyik a rapid rájátszásban nyert meg. A meccsen sok minden történt, megromlott a viszonyuk, játszmák előtt kezet sem fogtak. Az idei stavangeri versenyen oldódott a feszültség, küzdelmük után még együtt elemeztek is a kommentátorral, Peter Szvidlerrel.

Grand Chess Tour 2016 London

A világranglista harmadik helyén álló Vlagyimir Kramnyik még mindig nagy akarással, elszántsággal játssza partijait, míg Veszelin Topalov régi fénye megkopott. Arra azonban kevesen számítottak, hogy az orosz exvilágbajnok ilyen könnyű győzelmet arat. Topalov igen rossz napot fogott ki, többször is hibázott, amit Kramnyik nem is a legpontosabb játékkal használt ki.

Grand Chess Tour 2016 London

Az amerikai presztízsrangadón a világossal játszó Hikaru Nakamura a Grünfeld védelem egyik divatos változatában súlyos taktikai elnézéssel már a 13. lépést követően jelentős hátrányba került. Az összetett pontversenyben vezető Wesley So értékes győzelemmel rajtolt.

A játéknap harmadik nyerését az örmény Levon Aronjan érte el, ehhez az angol Michael Adams hathatós segítséget nyújtott. Az olasz megnyitásból Aronjan nem hozott ki előnyt, inkább sötét lehetőségei tűntek kedvezőbbnek. Adams lebonyolítást kezdeményezett, gyalogot áldozott, de a kritikus pozícióban azonnali vesztőt húzott, tisztet vesztett. „Nem érdemeltem meg a győzelmet” – nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok.

Az amerikai Fabiano Caruana és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand angol megnyitású párbaja döntetlennel ért véget. Anand az utóbbi időben kedvencévé vált változatban hol egyenlő esélyekkel bírt, hol kis hátrányban volt.

 Meglepte a sakkrajongókat a francia Maxime Vachier-Lagrave és a holland Anish Giri gyors békekötése. Játszható állásban a lépésismétlés mellett döntöttek.

Az első forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2785) – Michael Adams (angol, 2748) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 41)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) – Wesley So (amerikai, 2794) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 29)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2804) – Anish Giri (holland, 2771) döntetlen (Szicíliai védelem, 24)

Fabiano Caruana (amerikai, 2823) – Viswanathan Anand (indiai, 2779) döntetlen (Angol megnyitás, 44)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2809) – Veszelin Topalov (bolgár, 2760) 1 – 0  (Grünfeld védelem, 28)

A 2. forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik – Levon Aronjan

Veszelin Topalov – Fabiano Caruana

Viswanathan Anand – Maxime Vachier-Lagrave

Anish Giri – Hikaru Nakamura

Wesley So – Michael Adams

Kramnyik,V (2809) - Topalov,V (2760)
Grünfeld védelem [D77]

1.Hf3 d5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.d4 Hf6 5.0-0 0-0 6.c4 c5

Vlagyimir Kramnyik mindkét színnel játssza a változatot, de a 6...c6 7.Vb3 Vb6 eltérést pártfogolja sötéttel, a moszkvai Tal-emlékversenyt megelőző villámversenyen kikapott Peter Szvidlertől. Topalov is korábban a 6...c6-ra szavazott.

7.dxc5 dxc4 8.Ha3

Többször játszották a 8.Va4, illetve a 8.Vc2 eltérést.

8...c3 9.Hb5

A GCT leuveni rapidtornáján Kramnyik a 9.Hd4 Hfd7 10.bxc3 Hxc5 11.Fg5 Hba6 12.Bb1 Be8 13.Hc4 h6 14.Fe3 Fg4 folytatásban Anish Giri ellen a 15.f4 Vd7 16.He5 megoldással jobban állhatott volna.

9...cxb2 10.Fxb2 Fd7

Még az 1951-es jugoszláv bajnokságon Bertok a 10...Hc6 11.He5 Fd7 12.Hxd7 Hxd7 13.Fxg7 Kxg7 14.Bc1 változatban hátrányosabban állt Vidmarral szemben.

Grand Chess Tour 2016 London

11.Vb3 Fc6 12.Bfd1 Vc8 13.Bac1 Hbd7 14.Hbd4

Az orosz exvilágbajnok maximálisan elégedett lehetett a nyitásban elért pozícióval.

14...Fd5

Grand Chess Tour 2016 London

15.Va3 Be8 16.c6! Hb6?

Topalov a rosszabb tervet választotta, de 16...bxc6 17.Hxc6 Vb7 18.Hfe5 Fxg2 19.Kxg2 Hxe5 20.Fxe5 folytatás is világosra lett volna előnyös.

17.c7

Még erősebb volt a 17.Hg5 h6 18.Hxf7 Fxg2 19.Kxg2 Kxf7 20.Vb3+ folytatás.

17...Hc4 18.Vb4 Hxb2 19.Vxb2 b6 20.Va3

Jobb volt a 20.He5 Fxg2 21.Kxg2 Vb7+ 22.Kg1 választás, de Topalov rossz reakciójának köszönhetően nagy előnyt adott.

20...e6?

Súlyosan meggyengítette a d6 mezőt, világosnak tempókat ajándékozott.

Grand Chess Tour 2016 London

21.Hb5 Ff8 22.Vb2 Fg7 23.Vd2 Vd7 24.a4 He4 25.Vf4 a6

Grand Chess Tour 2016 London

26.Vxe4 axb5 27.Vd3 f5?

Grand Chess Tour 2016 London

28.Hg5 és sötét feladta

Nakamura,H (2779) - So,W (2794)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Bc1 0-0 9.Vd2 e5

Divatba jött az oly sokszor játszott 9...Va5 10.Hf3 Bd8 (10...cxd4; 10...Fg4; 10...Hc6) 11.d5 e6 12.Fg5 f6 13.Fe3 (13.Ff4) 13...Hc6 helyett.

10.d5

Az amerikai presztízsrangadón Hikaru Nakamura érthetően kevesellte a 10.dxe5 Vxd2+ 11.Kxd2 Bd8+ 12.Kc2 Fd7 változat kínálta esélyt. A bieli rapid párharcban Peter Szvidler vesztett is Maxime Vachier-Lagrave ellen.

10...Hd7 11.c4 f5 12.Fg5 Hf6

Grand Chess Tour 2016 London

13.He2?

Szupernagymesteri szinten meglehetősen csúfos taktikai elnézés.

13...Hxe4! 14.Fxd8 Hxd2 15.Fe7 Bf7 16.Fxc5 Hxf1 17.Bxf1 b6 18.Fb4

Grand Chess Tour 2016 London

18...Fa6

A Grand Chess Tour összetett pontversenyében vezető Wesley So könnyen szerezte meg első győzelmét.

19.f4 Bc8 20.fxe5? Fxe5 21.Bf3 Fxc4 22.Be3 Fg7 23.Hf4 Bd7 24.a4 Fh6 25.g3 Fxf4 26.gxf4 Bxd5 27.Be7 Bd4 28.Fd2 Kf8 29.Fb4 Be8 és világos feladta

Aronjan,L (2785) - Adams,M (2748)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.d3 Hf6 5.c3 d6 6.Fg5 h6 7.Fh4 a6 8.Hbd2 Fa7 9.Fb3 Ve7 10.Hc4 Fe6 11.He3 g5 12.Fg3 0-0-0 13.Fa4 Hb8 14.Vc2 Fxe3 15.fxe3 Hh5 16.Ff2 f5 17.exf5 Fxf5 18.Ve2

Grand Chess Tour 2016 London

18...Fxd3

Michael Adams kedvezőbb állást játszhatott volna a 18...Bhf8 19.Hd2 Hf6 választással.

19.Vxd3 e4 20.Vd4 c5 21.Vd1 exf3 22.Vxf3 Hf6 23.Fc2 Hbd7 24.0-0-0 He5 25.Ve2 Ve6 26.Fg3

Grand Chess Tour 2016 London

26...Vxa2 27.Bhf1 Hd5 28.Fxe5 dxe5 29.Fb1 Vb3 30.Fc2 Va2 31.Vg4+ Kb8 32.Ve4 Hb6 33.Vxe5+

Grand Chess Tour 2016 London

33...Ka8?

Az angol nagymester vesztőt húzott, elnézte  a kettős támadás lehetőségét. 33...Ka7 34.Vxc5 Bxd1+ 35.Bxd1 Va1+ 36.Fb1 Bc8 37.Vb4 Bc6 egyenlő esélyt adott volna, sötétnek elegendő ellenértéke van a gyalogért.

34.Bxd8+ Bxd8 35.Vf6 Hc4 36.Vxd8+ Ka7 37.Vd3 Hxb2 38.Vf5 Va1+ 39.Kd2 Hc4+ 40.Ke2 Vxc3 41.Vxc5+ és sötét feladta

Caruana,F (2823) - Anand,V (2779)
Angol megnyitás [A21]

1.c4 e5 2.Hc3 Fb4 3.Hd5 Fc5

A St. Louis-i "Champions Showdown" viadalon Vishy Anand kétszer Hikaru Nakamura, kétszer Veszelin Topalov ellen is megjátszotta a változatot.

4.Hf3 c6 5.Hc3 d6 6.g3

Nakamura a 6.e3-ra szavazott, 6… Fb4 7.d4 e4 (7...Fxc3+ 8.bxc3 e4 9.Hd2 Hf6 10.Fa3 b6 11.f4 c5) 8.Hd2 Fxc3 9.bxc3 Hf6 10.f3 exf3 11.Vxf3 0-0 12.h3 Va5 folytatást láttuk Anand partijában Jan Nepomnjacsij ellen is, mindkét partiban remizett.

6...Hf6 7.Fg2 0-0 8.0-0 Be8 9.d3 h6 10.Ha4 Fb4 11.a3 Fa5 12.b4 Fc7 13.e4 Fg4 14.h3 Fxf3 15.Vxf3 Hbd7 16.Vd1 a6 17.Hc3 Fb6 18.He2 a5

Grand Chess Tour 2016 London

19.Fb2 Ve7 20.Kh2 axb4 21.axb4 Bxa1 22.Vxa1 h5 23.Kh1 h4 24.g4 Hh7 25.f4 Fe3 26.Fc3 c5 27.bxc5 Hxc5 28.Vb1 Ba8 29.d4 exd4 30.Hxd4 Fxd4 31.Fxd4 Bc8?! 32.Fa1 Hf6

Grand Chess Tour 2016 London

33.e5 dxe5 34.Fxe5 Hfd7 35.Fc3 Ve3 36.Fa1 Be8 37.Vb2 Hf6 38.Vd4 b6 39.Vxe3 Bxe3 40.Fd4 Bd3 41.Ff2 Bc3 42.Fxh4 Bd3 43.Ff2 Bc3 44.Fh4 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2804) - Giri,A (2771)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.g3 Fe6 9.Fg2 b5 10.0-0 Hbd7 11.Fe3 Fe7 12.Hd5 Hxd5 13.exd5 Ff5 14.f4 Bc8

A tavalyi stavangeri tornán Maxime Vachier-Lagrave sötéttel játszotta a változatot Fabiano Caruana ellen. 14...Vc8 15.Bc1 0-0 16.b3 exf4 17.Fxf4 Vc5+ 18.Hd4 Ff6 19.Fe3 Bfe8 20.Hxf5 Bxe3 21.Kh1 Be5 egyenlő esélyhez vezetett, remi is lett a játszma.

15.c3 Fh7 16.a4 0-0 17.axb5 axb5 18.Ba6 exf4 19.Hxf4 h4 20.Fd4 He5 21.Hh5 Fg6 22.Hf4 Fh7 23.Hh5 Fg6 24.Hf4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Londonban pénteken kezdődik a Grand Chess Tour 2016 utolsó versenye

Címkék: Grand Chess Tour 2016 London

Londonban december 9. és 18. között rendezik meg a „Grand Chess Tour 2016” elnevezésű, négy versenyből álló sorozat utolsó tornáját. A párizsi és a leuveni rapid-és villámversenyek után St. Louisban, a 4. Sinquefield Kupán a sakkvilág legjobbjai klasszikus gondolkodási idővel mérték össze erejüket. A norvég világbajnok Magnus Carlsen túlzsúfolt versenyprogramjára tekintettel csak Párizsban és Leuvenben játszott, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az utolsó pillanatban egészségi okokra hivatkozva lemondta részvételét a  St. Louis-i tornán, amelyet meglepetésre az amerikai Wesley So veretlenül nyert meg, az összetett pontversenyben is átvette a vezetést. Londonban a rajtlistát Fabiano Caruana vezeti, a rendezők jogán Michael Adams játszik. A viadal honlapja: http://www.londonchessclassic.com/

 

Grand Chess Tour 2016 London

A Grand Chess Tour sorozat „szülőatyja”, a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov két éve a FIDE elnöki poszt megszerzéséért indított kampányában többek között az élsakkozók számára jelentős díjalapú tornák szervezésére tett ígéretet. A tavalyi sorozat rendezői közül a norvégiai Stavanger kivált, St. Louis és London mellett idén Párizsban és Leuvenben rapid-és villámversenyt rendeztek. Ezek a viadalok nem kisebb sakkcsemegét jelentettek, mint a St. Louis-i klasszikus gondolkodási idejű torna, az esztendő utolsó szuperversenyétől, a londoni viadaltól is nagy élményt várunk. Igazi presztízscsatákat a már több mint két évtizede a legjobbak közé tartozó exvilágbajnokok, Viswanathan Anand, Vlagyimir Kramnyik, Veszelin Topalov, az angolok legjobbja, Michael Adams és a trónkövetelők, Fabiano Caruana, Maxime Vachier-Lagrave, Wesley So, Hikaru Nakamura, Anish Giri és a fiatalok között „korelnök” Levon Aronjan között.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2823)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2809)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2804)

Wesley So (amerikai, 2794)

Levon Aronjan (örmény, 2785)

Viswanathan Anand (indiai, 2779)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2779)

Anish Giri (holland, 2771)

Veszelin Topalov (bolgár, 2760)

Michael Adams (angol, 2748)

 

A sorsolást már korábban megtartották, a St. Louis-i viadalhoz képest az akkor öt világos színnel játszók Londonban ötször a sötét bábukat vezetik és fordítva. December 9-én magyar idő szerint 17 órától játsszák az első fordulót, az ötödik játéknap után, december 14-én pihenőnap lesz. A két hétvégén 15 órakor kezdődnek az összecsapások. Játszmánként 2-2 óra a gondolkodási idő az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a parti befejezéséig és a 41. lépéstől még 30-30 másodperc bónuszidő

 

Az első forduló párosítása:

Levon Aronjan – Michael Adams

Hikaru Nakamura – Wesley So

Maxime Vachier-Lagrave – Anish Giri

Fabiano Caruana – Viswanathan Anand

Vlagyimir Kramnyik – Veszelin Topalov

 

Grand Chess Tour 2016 London

Párizsban az amerikai Hikaru Nakamura győzelmével ért véget a Grand Chess Tour 2016 négy versenyből álló sorozatának első tornája. A tíz résztvevő először 9 fordulón keresztül rapidpartikat játszott, majd a villámversenyen mini páros meccseken vívtak meg egymással. Nakamura megőrizte a rapid műfajban szerzett egypontos előnyét. A világbajnok Magnus Carlsen háromszor is legyőzte Nakamurát, de csak a második helyen ért célba. A francia  Maxime Vachier-Lagrave szép sikere a bronzérem, meglepetés az amerikai Wesley So negyedik helyezése. Az amerikai Fabiano Caruana a rapid műfajban gyengélkedett, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a befejező játéknapon hét játszmát is vesztett.

 

A párizsi összetett verseny végeredménye:

1.Hikaru Nakamura  25,5 pont (14, 11,5) 37.500 dollár

2. Magnus Carlsen 24,5 (13, 11,5)   30.000 dollár

3. Maxime Vachier-Lagrave 22 (11, 11)  15.000 dollár

4. Wesley So 19,5 (11, 8,5)   15.000 dollár

5. Levon Aronjan 19 (9, 10)   15.000 dollár

6. Anish Giri 18 (9, 9)   7.500  dollár

7. Vlagyimir Kramnyik 15,5 (10, 5,5)  7.500 dollár

8. Fabiano Caruana 14 (4, 10)  7.500 dollár

9. Veszelin Topalov 12 (4, 8)  7.500 dollár

10. Laurent Fressinet  10 (5, 5)  7,500 dollár

 

Grand Chess Tour 2016 London

A norvég világbajnok Magnus Carlsen nyerte meg a GCT 2016 második versenyét, amelyet nagy sikerrel rendeztek meg a belga egyetemi városban, Leuvenben. A világelső diadalmaskodott a rapidversenyen, első lett a villámtornán is, az összetett versenyben két és fél ponttal előzte meg az amerikai Wesley So-t. Az örmény Levon Aronjan végzett a harmadik helyen, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand az izgalmas versenyfutásban végül leszorult a dobogóról. A párizsi győztes amerikai Hikaru Nakamura csak hetedikként zárt.

 

Az összetett verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 23 pont (12, 11)  37.500 dollár

2. Wesley So 20,5 (11, 9,5)   30.000 dollár

3. Levon Aronjan 20 (10, 10) 15.000 dollár

4. Viswanathan Anand 19,5 (10, 9,5)  15.000 dollár  

5. Fabiano Caruana 17,5 (9, 8,5)  15.000 dollár

6. Maxime Vachier-Lagrave 17 (8, 9)  7.500 dollár

7. Hikaru Nakamura 16,5 (7, 9,5)  7.500 dollár

8-9. Vlagyimir Kramnyik 16 (7, 9) és Anish Giri 16 (8, 8)  7.500 dollár

10. Veszelin Topalov 14 (8, 6)  7.500 dollár

 

Grand Chess Tour 2016 London

A 22 esztendős amerikai Wesley So addigi pályafutása legnagyobb sikereként megnyerte a 4. Sinquefield Kupát. St. Louisban a Grand Chess Tour 2016 versenysorozat harmadik tornáján félpontos előnnyel végzett az élen. Az összetett pontversenyben is átvette a vezetést. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov többször is fonalas nyerést hagyott ki az örmény Levon Aronjannal vívott játszmájában, a nyeréssel holtversenyben első lehetett volna. Az amerikai Fabiano Caruana nyolc döntetlen után győzelemmel zárta szereplését. Anand, Aronjan, Caruana és Topalov holtversenyben másodikként végzett.

 

A verseny végeredménye:

 

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

 Perf.

1

Wesley So

2771

USA

*

½

½

½

1

½

1

½

½

½

2857

2

Viswanathan Anand

2770

IND

½

*

½

½

½

1

½

½

½

½

5

2818

3

Levon Aronjan

2792

ARM

½

½

*

½

½

0

1

½

1

½

5

2815

4

Fabiano Caruana

2807

USA

½

½

½

*

½

*

½

½

½

1

5

2814

5

Veszelin Topalov

2761

BUL

0

½

½

½

*

½

½

1

1

½

5

2819

6

Maxime Vachier-Lagrave

2819

FRA

½

0

1

½

*

*

½

½

½

½

2775

7

Hikaru Nakamura

2791

USA

0

½

0

½

½

½

*

1

½

1

2778

8

Ding Liren

2755

CHN

½

½

½

½

0

½

0

*

1

½

4

2743

9

Peter Szvidler

2751

RUS

½

½

0

½

0

½

½

0

*

1

2704

10

Anish Giri

2769

NED

½

½

½

0

½

½

0

½

0

*

3

2660

 

A 4. Sinquefield Kupán a 300 ezer dolláros díjalapból a győztes 75 ezret kapott.

A díjazás:

 

Helyezés

Díj

Helyezés

Díj

1.

$75,000

6.

$20,000

2.

$50,000

7.

$15,000

3.

$40,000

8.

$15,000

4.

$30,000

9.

$15,000

5.

$25,000

10.

$15,000

 

A Grand Chess Tour 2016 pontverseny állása:

1. Wesley So 30 (7, 10, 13)

2. Magnus Carlsen 23 (10, 13)

3. Levon Aronjan 21,75 (6, 8, 7,75)

4. Hikaru Nakamura 21,5 (13, 4, 4,5)

5. Maxime Vachier-Lagrave 17,5 (8, 5, 4,5)

6. Fabiano Caruana 16,75 (3, 6, 7,75)

7. Viswanathan Anand 14,75 (7, 7,75)

8. Veszelin Topalov 10,75 (2, 1, 7,75)

9. Anish Giri 8,5 (5, 2,5, 1)

10. Vlagyimir Kramnyik 6,5 (4, 2,5)

 

 

Versenyenként a pontozás:

 

Helyezés

Klasszikus

Rapid és Villám
(kombinált)

1.

13/12*

13/12*

2.

10

10

3.

8

8

4.

7

7

5.

6

6

6.

5

5

7.

4

4

8.

3

3

9.

2

2

10.

1

1

 

A GCT torna immár a nyolcadik a London Chess Classic sorozatban az Olimpiai Konferencia-központban. A szervezők nem titkolt célja volt kezdettől fogva, hogy a szigetországban növeljék a sakk népszerűségét, bemutassák a játék nevelési szerepét az iskolákban és a közösségekben. A viadalt a gyerekek belépődíj nélkül tekinthetik meg, számukra kísérőversenyt is szerveznek, a szokásosnál is gazdagabb program vár a látogatókra.

 

Grand Chess Tour 2016 London

2009-ben Magnus Carlsen győzött a 8 résztvevős versenyen, egy évvel később megismételte sikerét. 2011-ben Vlagyimir Kramnyikot ünnepelték győztesként, 2012-ben Carlsen harmadik diadalát aratta. 2013-ban rapid szuperversennyel folytatódott a sorozat, a kieséses rendszerű tornán Hikaru Nakamura bizonyult a legjobbnak. Két éve hat résztvevővel rendezték meg a versenyt, a hármas holtverseny az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandnak kedvezett.

 

Grand Chess Tour 2016 London

A London Chess Classic 2015 tornán a norvég világelső Magnus Carlsen mellett a 2016. évi világbajnok-jelölti verseny hat résztvevője is játszott. Az exvilágbajnok Viswanthan Anand, a Grand Prix-sorozat első és második helyezettje, az amerikai Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura, Élő-pontjai alapján a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és a holland Anish Giri, és a rendezők szabadkártyájával induló örmény Levon Aronjan számára is a felkészülés egyik fontos állomása volt a londoni viadal.

 

Grand Chess Tour 2016 London

Újabb trófeával gazdagodott a világbajnok Magnus Carlsen gyűjteménye. Az első ízben kiírt Grand Chess Tour három versenyből álló sorozat győztese lett. A London Chess Classic 2015 torna előtt az összetett pontversenyben a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov vezetett, Carlsen negyedikként várta a viadalt.

Londonban egészen különleges versenyt láttunk. A 45 játszmából csak tíz fejeződött be döntéssel, összesen hét partit vesztett a két exvilágbajnok, Veszelin Topalov és Viswanathan Anand. Hatan megőrizték veretlenségüket, az amerikai Fabiano Caruana, az angol Michael Adams és Topalov nyeretlen maradt.

Az utolsó fordulóban Magnus Carlsen aratta az egyetlen győzelmet, ezzel befogta a befejező játéknap előtt még vezető holland Anish Girit és a francia Maxime Vachier Lagravet. Nem véletlenül nevezte magát az esti kommentálás közepette „királycsinálónak” az orosz Alekszandr Griscsuk, a 30. lépésben Carlsen ellen nyerőesélyt szalasztott el, majd a remit biztosító folytatást is kihagyta.

Az első hely sorsát rájátszás döntötte el. A világbajnok Magnus Carlsen jobb Berger-Sonneborn pontszámának köszönhetően már a döntőben várta ellenfelét. Maxime Vachier-Lagrave és Anish Giri meccse először kétjátszmás párbajjal kezdődött, 25-25 perc és lépésenként 5-5 másodperc bónusszal. Érdekességként megjegyzem, hogy Giri a három „Grand Chess Tour” verseny mindegyikén megőrizte veretlenségét, a rájátszásban két partit is bukott.

A csatákban kissé elfáradt Maxime Vachier-Lagrave a pihent Magnus Carlsennel vívta a mindent eldöntő meccset. Sötéttel játszva a világbajnok időzavarában hagyta ki a remiesélyt. A második játszmában Magnus nyert állásban lépést ismételt, ezzel megnyerte a londoni tornát és az összetett pontversenyben is az élen végzett. Anish Giri másodikként, Levon Aronjan bronzérmesként zárta a sorozatot.

 

 

7. London Chess Classic 2015, 2015. december 3-14

kat. XXII (2785)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2834

*

½

½

½

½

½

1

1

½

½

2856

2.

Anish Giri

g

NED

2784

½

*

½

½

½

½

½

1

½

1

2864

3.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2773

½

½

*

½

½

½

½

½

1

1

2866

4.

Levon Aronjan

g

ARM

2788

½

½

½

*

½

½

½

½

½

1

5

2824

5.

Fabiano Caruana

g

USA

2787

½

½

½

½

*

½

½

½

½

½

2786

6.

Michael Adams

g

ENG

2737

½

½

½

½

½

*

½

½

½

½

2790

7.

Alekszander Griscsuk

g

RUS

2747

0

½

½

½

½

½

*

½

1

½

2789

8.

Hikaru Nakamura

g

USA

2793

0

0

½

½

½

½

½

*

1

½

4

2746

9.

Viswanathan Anand

g

IND

2796

½

½

0

½

½

½

0

0

*

1

2705

10.

Veszelin Topalov

g

BUL

2803

½

0

0

0

½

½

½

½

0

*

2592

 

 

A Grand Chess Tour pontverseny végeredménye

 

Név

1

2

3

Pont

1

Magnus Carlsen

4

10

12

26

2

Anish Giri

7

6

10

23

3

Levon Aronjan

2

13

7

22

4

M. Vachier-Lagrave

5

7

8

20

5

Hikaru Nakamura

8

8

3

19

6

Fabiano Caruana

6

3

6

15

7

Veszelin Topalov

13

4

1

18

8

Viswanathan Anand

10

2

2

14

9

Alekszandr Griscsuk

3

5

4

12

                                                1 – Stavanger  2 St. Louis  3 London

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Februárban indul a Grand Prix négy versenyből álló sorozata

Címkék: Grand Prix 2017

A Nemzetközi Sakkszövetség honlapján megjelent a 2017-es Grand Prix-sorozat négy versenyének helyszíneiről és az időpontokról a tájékoztatás. Az már korábban eldőlt, hogy a meghívott, kijelölt 24 sakkozónak három-három tornán kell játszania, amelyeket 18-18 résztvevővel, 9 fordulós svájci rendszerben rendeznek meg. December végére ígérik a résztvevők névsorát, az első tornát az Egyesült Emírségekbeli Sardzsában február 17-től szervezik meg. Valamennyi viadalnak 130 ezer euró a díjalapja. Az összetett pontverseny első két helyezettje játszhat 2018-ban a világbajnok-jelölti versenyen.

 

Grand Prix 2017

Jövőre megkezdődik, de inkább folytatódik a küzdelem, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen következő kihívója. A jelenleg érvényben levő világbajnoki rendszer szabályzata szerint ketten az Élő-listáról juthatnak be a 2018-as világbajnok-jelölti versenyre, ketten jövőre a Tbilisziben megrendezésre kerülő Világkupáról biztosíthatják majd a továbbjutásukat. A Grand Prix-sorozatról az első két helyezett nyer részvételi jogot.

A FIDE honlapján jelent meg a négy versenyből álló Grand Prix-sorozat helyszíneivel és az időpontokkal kapcsolatos információ, de a részvételre jogosultak, illetve a részvételt vállalók névsora még nem, ezt december végére ígérik. A 24 résztvevőnek három-három tornán kell játszania. A világbajnoki döntő két résztvevője, a 2015-ös Világkupa első négy helyezettje, nyolcan a 2015. június 1. és 2016. május 1. közötti 12 Élő-listáról – súlyozott pontokkal -, kilencen élvezik a sorozat rendezési jogát elnyert AGON támogatását, egy résztvevőt az ACP jelölhet. Jogos a reményünk, hogy a junior világranglistát vezető Rapport Richárd indulásához az AGON vezérkara „zöld fényt” biztosít.  

Kilenc fordulós svájci rendszerű tornákat szerveznek 18-18 résztvevővel. Az Egyesült Emírségekbeli Sardzsa az első rendező február 17. és 28. között. Moszkva május 11. és 22. között a házigazda. Genf július 5. és 16. között látja vendégül a résztvevőket, a sorozat Palma de Mallorcán fejeződik be a november 15. és 26. közötti tornával.   Valamennyi viadalnak 130 ezer euró a díjalapja. A tornákat a www.worldchess.com közvetíti majd.

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a kínai Ju Wenjun elsőségével fejeződött be a 2015/16-s Grand Prix-sorozat ötödik versenye. A kínai olimpiai bajnoknő az orosz olimpiai aranyérmes Natalija Pogonyinával remizett, egypontos előnnyel ért a célba, megnyerte az összetett pontversenyt, ezzel kihívói jogot is szerzett, a jövő februárra tervezett teheráni kieséses rendszerű vb győztesével vívhat meg a világbajnoki címért. A tornát remekül kezdő grúz Nino Bacsiasvili lett a második, öten osztották a harmadik helyet. A befejező játéknapon orosz presztízsrangadót játszottak, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk világossal kapott ki válogatott csapattársától. Valentyina Gunyinától. Az iráni Sarasadat Khademalsarieh, az orosz Olga Girja és az indiai Dronavalli Harika végzett holtversenyben Gunyinával és Kosztenjukkal.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Sikeres évet zárt a kínai női sakkozás. Márciusban Hou Ji-fan az ukrán Marija Muzicsuk legyőzésével visszahódította a világbajnoki címet. Válogatottjuk a bakui olimpián aranyérmes lett, az együttes második táblása, a világranglista második helyezettje, Ju Wenjun megnyerte a Hanti-Manszijszkban megrendezett GP-versenyt, és az összetett pontversenyben is az első helyen végzett, világbajnoki kihívó lett. A befejező játéknapon Ju Wenjun könnyű döntetlennel biztosította be első helyezését. A kínai nagymesternő Teheránban is elsőként ért célba, Csengtuban holtversenyben harmadik volt, a szibériai olajvárosban ismét győztesként ünnepelték. Egy partit vesztett, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk győzte le, de remekül hajrázott, riválisai kevésbé bírták a versenyfutás izgalmait.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Az utolsó fordulóban a legnagyobb érdeklődéssel az orosz presztízsrangadót kísértük figyelemmel, az olimpiai bajnoknők, Alekszandra Kosztenjuk és Valentyina Gunyina összecsapását. Az összetett pontverseny harmadik helyéért dúlt csatájuk, és Kosztenjuk fölöslegesen kockáztatott, kiskombinációs lehetőséget is elmulasztott. Gunyina négy veresége ellenére is a nyeréssel holtversenyben harmadik lett, és végül 10 ponttal megelőzte az exvilágbajnoknőt.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

A fergetegesen rajtoló grúz Nino Bacsiasvili végzett a második helyen, ő is vesztett három játszmát, de ötször győztesként állhatott fel a sakkasztaltól. Az orosz Olga Girjával osztozott meg a ponton. A hazai pályán játszó Girja holtversenyben harmadikként zárta szereplését.

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

Az iráni Sarasadat Khademalsarieh a grúz Bela Hotenasvilivel vívott fordulatokban gazdag csatát. A végjáték izgalmai közepette, kölcsönös időzavarban mindketten nyerhettek volna. Sarasadat a GP-sorozat első versenyén utolsó lett, de utána felnőtt a feladathoz! Bacsiasvili kivételével a grúz olimpikonok szerény eredményt értek el, Lela Dzsavahisvili egyetlen győzelmét éppen honfitársnője ellen érte el.

Az ukrán Natalija Zsukova ötven százalékon zárt, az orosz Natalija Pogonyina – 2-vel, ami a verseny egyik meglepetése. A francia Almira Szkripcsenko betegsége miatt Ju Wenjun elleni partiját játék nélkül vesztette el, utolsó három játszmáját lejátszotta, igazi ellenállást gyengélkedése miatt azonban nem tanúsíthatott.  

Az utolsó forduló eredményei:

Natalija Zsukova (ukrán, 2448) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2461) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 42)

Ju Wenjun (kínai, 2580) – Natalija Pogonyina (orosz, 2492) döntetlen (Bogoindiai védelem, 31)

Olga Girja (orosz, 2450) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2489) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 62)

Bela Hotenasvili (grúz, 2426) - Sarasadat Khademalsarieh (iráni, 2435) döntetlen (Katalán megnyitás, 71)

Dronavalli Harika (indiai, 2543) – Almira Szkripcsenko (francia, 2455) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 69)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2555) – Valentyina Gunyina (orosz, 2525) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 36)

A verseny végeredménye:

1.Ju Wenjun 7,5 pont

2. Nino Bacsiasvili 6,5

3-7. Valentyina Gunyina, Sarasadat Khademalsarieh, Dronavalli Harika, Olga Girja és Alekszandra Kosztenjuk 6

8.  Natalija Zsukova 5,5

9. Bela Hotenasvili  5

10-11. Natalija Pogonyina  és Lela Dzsavahisvili 4,5

12. Almira Szkripcsenko 2,5

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Ju Wenjun

2580

CHN

*

1

1

1

½

½

0

½

½

½

1

+

2

IM

Nino Bacsiasvili

2489

GEO

0

*

0

½

1

½

1

1

1

½

0

1

3

GM

Valentyina Gunyina

2525

RUS

0

1

*

0

½

1

1

0

0

½

1

1

6

4

IM

S. Khademalsarieh

2435

IRI

0

½

1

*

½

½

½

½

½

1

½

½

6

5

GM

Dronavalli Harika

2543

IND

½

0

½

½

*

½

½

1

½

½

½

1

6

6

WGM

Olga Girja

2450

RUS

½

½

0

½

½

*

½

½

0

1

1

1

6

7

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2555

RUS

1

0

0

½

½

½

*

½

1

1

½

½

6

8

GM

Natalija Zsukova

2448

UKR

½

0

1

½

0

½

½

*

½

½

½

1

9

GM

Bela Hotenasvili

2426

GEO

½

0

1

½

½

1

0

½

*

0

½

½

5

10

WGM

Natalija Pogonyina

2492

RUS

½

½

½

0

½

0

0

½

1

*

½

½

11

IM

Lela Dzsavahisvili

2461

GEO

0

1

0

½

½

0

½

½

½

½

*

½

12

IM

Almira Szkripcsenko

2455

FRA

-

0

0

½

0

0

½

0

½

½

½

*

Az összetett pontverseny végeredménye:

1. Ju Wenjun (kínai) 413,5 (160, 93,5, 160)

2. Humpy Koneru 335 (120, 70, 145)

3. Valentyina Gunyina  (orosz) 287 (45, 160, 82)

4. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 277 (65, 130, 82)

5. Dronavalli Harika (indiai) 272 (45, 145, 82)

6. Zhao Xue (kínai)  250 (120, 70, 60)

7. Nino Bacsiasvili (grúz) 245 (15, 100, 130)

8. Anna Muzicsuk (ukrán) 223,5 (30, 100, 93,5)

9. Marija Muzicsuk (ukrán) 220 (120, 40, 60)

10. Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 212 (10, 120, 82)

11. Nana Dzagnidze (grúz) 205 (50, 85, 70)

12. Natalija Pogonyina (orosz) 195 (85, 85, 25)

13. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 173,5 (65, 15, 93,5)

14. (Hou Ji-fan (kínai)  160)

15. Olga Girja (orosz) 157 (40, 35, 82)

16. Natalija Zsukova (ukrán) 140 (30, 60, 50)

17. Pia Cramling (svéd) 125 (85, 30, 10)

18-19. Almira Szkripcsenko (francia) 120 (30, 70, 10) és Bela Hotenasvili (grúz) 110 (10, 60, 40)

20. Lela Dzsavahisvili (grúz) 100 (40, 35, 25)

21-22. Elina Danieljan (örmény) és Tan Zhongyi (kínai) 20

Tornánként 60 ezer euró a díjalap, a győztes 10 ezer eurót és 160 pontot kap. A végső sorrend első nyolc helyezettje még további 90 ezer eurón osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 25 ezer eurót is nyer.

H.

Grand Prix- versenyek díjazása

Összesített pontverseny

Grand Prix pontok

1

€10,000

€25,000

160

2

€8,250

€20,000

130

3

€6,750

€15,000

110

4

€5,750

€10,000

90

5

€5,000

€7,500

80

6

€4,500

€5,500

70

7

€4,250

€4,000

60

8

€4,000

€3,000

50

9

€3,250

40

10

€3,000

30

11

€2,750

20

12

€2,500

10

Kosztenjuk,A (2555) - Gunyina,V (2525)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hf6 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Fe7 12.0-0-0 c5

Valentyina Gunyina a ritkább változatot választotta. 12...0-0 13.Kb1 c5 14.He4 Hbd7 (14...cxd4 15.Hxd4 Hbd7) 15.dxc5 Hxc5 16.Hxf6+ Fxf6 17.Vxd8 Bfxd8 teljes kiegyenlítéshez vezetett számos partiban.

13.He4 cxd4 14.Hxd4 Hbd7

A perui Julio Granda Zuniga még 1998-ban a 14...Hc6 15.Fc3 Bc8 16.Bhe1 Hxd4 17.Fxd4 0-0 18.Kb1 Vc7 19.Hxf6+ Fxf6 20.Fxf6 gxf6 folytatásban végül remizett Lékó Péterrel.

15.Hb3 0-0?!

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

16.g4?!

A háromszoros olimpiai bajnoknők rangadóján Alekszandra nem látta a 16.Fxh6 gxh6 (16...Hxe4 17.Vxe4 gxh6 18.Vxb7) 17.Hxf6+ Fxf6 18.Vxd7 Vb6 19.Vd3 megoldást.

16...Vc7 17.Hxf6+ Hxf6 18.Bhg1 Bfd8 19.Ve2 a5 20.a4 Bd5

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

21.g5 hxg5 22.Fxg5 Be5 23.Vf3 Bc8 24.Hd4 Hxh5 25.Fxe7 Vxe7 26.Hb5 Bf5 27.Ve2? Vh4 28.Hd6 Bxf2 29.Vxf2 Vxf2 30.Hxc8 f5 31.Kb1 Hg3 32.Bd8+ Kh7 33.Bgd1 f4 34.B8d7 f3 35.Hd6 Ve2 36.Bg1 Vg2 és világos feladta

Ju Wenjun (2580) - Pogonyina,N (2492)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 a5 10.b3 b6 11.Fc3 Fb7 12.Hbd2 c5 13.He5 cxd4 14.Fxd4 Hxe5 15.Fxe5 Vc8 16.Vb2 dxc4 17.Fxb7 Vxb7 18.bxc4 Bfd8 19.Bab1 Vc6 20.Fd4 Bab8 21.Bdc1 Fa3 22.Vxa3 Bxd4 23.Vb2 Bbd8 24.Hf3 B4d6 25.Vb5 Ve4 26.c5 bxc5 27.Vxc5 h6 28.Bb2 Bd5 29.Vc2 Vxc2 30.Bcxc2 He4 31.Kg2 és döntetlen

Zsukova,N (2448) - Dzsavahisvili,L (2461)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 Hf6 2.Ff4 d5 3.e3 c5 4.Hf3 Hc6 5.c3 Vb6 6.Vb3 c4 7.Vc2 Ff5 8.Vc1 h6 9.Hbd2 Bc8 10.Fe2 e6 11.0-0 Fe7 12.Fd1 0-0 13.h3 Vd8 14.Fc2 b5 15.Be1 b4

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

16.g4 Fxc2 17.Vxc2 Fd6 18.Fxd6 Vxd6 19.e4?! Vf4 20.e5 Hh7 21.Hh4 Vg5

Lela Dzsavahisvili a 21...h5 22.Hg2 Vh6 23.f4 hxg4 24.hxg4 Vh3 25.Kf2 Vxg4 26.Bh1 Vg6 folytatásban többet remélhetett volna.

22.Hg2 f5 23.exf6 Vxf6 24.f4 g5 25.Bf1 gxf4 26.Bxf4 Vg7 27.Baf1 Hg5 28.Kh2 bxc3 29.bxc3 He7 30.Bxf8+ Bxf8 31.Hf4 Bf7 32.Vb1 Vf8 33.Kg3 Vc8 34.Hg6 Vc7+ 35.Kg2 Bxf1 36.Kxf1 Hc6 37.Kg2 Vf7 38.He5 Hxe5 39.Vb8+ Kh7 40.Vxe5 Vg6 41.Vc7+ Hf7 42.Hf3 Kg8 és döntetlen

Girja,O (2450) - Bacsiasvili,N (2489)
Nimzoindiai védelem [E48]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hge2 dxc4 7.Fxc4 e5 8.0-0 Hc6 9.h3 a6 10.a3 Fd6 11.b4 Ff5 12.d5 He7 13.Hg3 e4? 14.Fb2?!

Olga Girja rájátszhatott volna az e4 gyalog gyengeségére.14.Vd4 –gyel, 14...b5 15.Fb3 Fg6 16.Hgxe4 változatban.

14...Fe5 15.Vc2 Vc8 16.Hce2 Fxg3 17.Hxg3 Hexd5 18.Bfd1 c6 19.Bd2 Fg6 20.Bad1 h5 21.Vb1 h4 22.He2 Vf5 23.Va1 Hb6 24.Fxf6 Vxf6 25.Vxf6 gxf6 26.Fb3 a5 27.Hf4 Kg7 28.Bd4 Bfe8 29.Bb1 a4 30.Fc2 Bad8 31.Bbd1 Bxd4 32.Bxd4 f5 33.He2 Kf8 34.Hc3 Ba8 35.f3 Ke7 36.Kf2 Bc8 37.He2 Bd8 38.Bxd8 Kxd8 39.Hc3 Hc4 40.Fxa4 Hxa3 41.Fb3 b5 42.fxe4 fxe4 43.g3 Ke7 44.gxh4 f5 45.Kg3 Kf6 46.He2 Hc4 47.Fxc4 bxc4 48.Kf2 Fh5 49.Hd4 c3 50.Ke1 f4 51.exf4 e3 52.Hc2 Kf5 53.Hxe3+ Kxf4 54.Hg4 Fxg4 55.hxg4 Kxg4 56.Kd1 Kxh4 57.Kc2 Kg5 58.Kxc3 Kf6 59.Kd4 Ke6 60.Kc5 Kd7 61.b5 cxb5 62.Kxb5 és döntetlen

Hotenasvili,B (2426) - Khademalsharieh,S (2435)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 dxc4 5.Fg2 Fd7 6.He5 Fc6 7.Hxc6 Hxc6 8.0-0 Vd7 9.e3 0-0-0 10.Hd2 e5 11.Hxc4 exd4 12.Va4 Hd5 13.exd4 f6 14.Bd1 h5 15.a3 h4 16.Vc2 hxg3 17.hxg3 g5 18.b4 Hce7 19.Fb2 Kb8 20.Bac1 Fg7 21.Vb3 Bh5 22.He3 Hxe3 23.Vxe3

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

23...Hd5 24.Vb3 g4 25.b5 f5 26.Bc5 f4 27.Bxd5 Bxd5 28.Vxd5 Vxd5 29.Fxd5 Bxd5 30.gxf4 Bxb5

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

31.Fc1 Bd5 32.Kg2 c5 33.Kg3 Bxd4 34.Be1 c4 35.Kxg4 c3 36.Kf5 Bd7 37.Ke6 Kc7 38.f5 Kc6 39.Ff4

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

39...Bd4 40.Fe3 Bd6+ 41.Kf7 Bd7+ 42.Kg6 Ff8 43.Fc1 Bg7+ 44.Kf6 Bg2 45.f4 b5 46.Kf7

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

46...Fd6

A versenyfutásban erősebb volt a 46...Fc5 47.f6 a5 48.Ke6 b4 49.axb4 axb4 50.f7 b3 51.Fe3 Ff8 52.Fd4 b2 53.Fxc3 Be2+ 54.Kf5 Bxe1 55.Fxb2 Bf1 folytatás.

47.f6 a5?!

Jó esélyt adott a [47...Kd7 48.Be3 c2 49.Be1 a5 50.f5 b4 választás.

48.Ke6 Bg8 49.f7 Bb8 50.f5 b4 51.axb4 axb4 52.Be3 Fc5 53.Bg3 Kb5 54.Bg8 Bb6+ 55.Kd5 Bd6+ 56.Ke5 Bd1? 57.Bc8 Be1+

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

58.Fe3?

Bela Hotenasvili nyerhetett volna az 58.Kd5 Bd1+ 59.Ke4 Bd4+ 60.Kf3 Fd6 61.Bd8 Bd5 62.f8V Fxf8 63.Bxd5+ Kc4 64.Ke4 folytatásban

58...Fxe3 59.Kf6 Fd4+ 60.Kg6 Bg1+ 61.Kh6

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

61...b3?

Az idő szorításában kölcsönösen hibáztak a küzdő felek. 61...Fe3+ 62.Kh7 Bh1+ 63.Kg7 Fh6+ 64.Kg8 Bh3 65.f6 Bh1 66.Bc7 Bf1 változatban sötét nyer.

62.Kh5?

A grúz nagymesternő a 62.f8V Fg7+ 63.Vxg7 Bxg7 64.Bxc3 Bg2 65.Bxb3+ Kc6 66.f6 Kd7 67.Be3 folytatásban az egész pontot begyűjthette volna.

62...Fg7 63.f6 Bh1+ 64.Kg6 Fh6 65.Bxc3 Ka4 66.Bc8 b2 67.Ba8+ Kb3 68.Bb8+ Kc3 69.Bc8+ Kd2 70.Bb8 Kc2 71.Bc8+ Kd3 és döntetlen

Harika,D (2543) - Szkripcsenko,A (2455)
Királyindiai védelem [E62]

1.c4 Hf6 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.Hc3 0-0 5.d4 d6 6.Hf3 Hc6 7.0-0 e5 8.dxe5 dxe5 9.Vxd8 Bxd8 10.Fg5 Fe6 11.Hd2 h6 12.Fxf6 Fxf6 13.Hde4 Fe7 14.Hd5 Fxd5 15.cxd5 Hb4 16.Hc3 c6 17.dxc6 Hxc6 18.Fxc6 bxc6 19.Bfd1 f5 20.Kf1 Kf7 21.Bdc1 Bd2 22.Ha4 Bd4 23.Hc5 Bb8 24.b3 e4 25.Bc2 Fxc5 26.Bxc5 Bb6 27.Bac1 Bd6 28.h4 h5 29.B1c2 Ke6 30.Kg2 Kd7 31.f3 exf3+ 32.Kxf3 Be6 33.Bd2+ Kc7 34.Ba5 Bb7 35.Ba4 Kc8 36.Bad4 Bbe7 37.Bd6 Kc7 38.Bxe6 Bxe6 39.Bd4 a5 40.e3 Kb6 41.Kf4 Kc5 42.a3 Kb5 43.Kf3 Kb6 44.Bc4 Bd6 45.Ke2 c5 46.Bc3 Be6 47.Bd3 Kb5 48.Bd8 Be4 49.Bb8+ Kc6 50.Bg8 Bg4 51.Kf3 Kb7 52.Bg7+ Kb6 53.a4 Kc6 54.Ba7 Kb6 55.Be7 Kc6 56.Be6+ Kb7

Női Grand Prix 2015/16  Hanti-Manszijszk

57.e4 g5? 58.exf5 gxh4 59.gxh4 Kc7 60.Be4 Bg1 61.Kf2 Bg8 62.f6 Kd6 63.f7 Bf8 64.Bf4 Ke6 65.Ke3 Bxf7 66.Bxf7 Kxf7 67.Kd3 Kf6 68.Kc4 Kf5 69.Kb5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók? http://wgp2016.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség legfrissebb, december 1-től érvényes világranglistáján a háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen előnye  17 pont az amerikai Fabiano Caruana előtt.  A legjobbak rangsorát a New York-i világbajnoki döntő, a Klubcsapatok Európa-kupája és a top csapatbajnokságok eredményei befolyásolta.  Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ismét a harmadik, a világbajnoki döntőn a rájátszást elveszítő orosz Szergej Karjakin a hatodik. Ismét a top tízben a holland Anish Giri.  Legjobb magyarként Rapport Richárd a 30.,  Almási Zoltán a 41., Lékó Péter a 47. a top százas listán. A női világranglistán a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan az élen.

Világranglista

A december 1-től érvényes világranglistán a legjobbak Élő-pontszámát, helyezését a világbajnoki döntő, a Klubcsapatok Európa-kupája, a top csapatbajnokságok eredményei befolyásolták. Az immár háromszoros világbajnok Magnus Carlsen a klasszikus gondolkodási idővel játszott 12 partiban elért 6-6-tal 13 Élő-pontot vesztett, kihívója, Szergej Karjakin 13 pontot nyert, és feljött a hatodik helyre. Az amerikai Fabiano Caruana hátránya már csak 17 pont a norvég világelsővel szemben. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ismét dobogós, Újvidéken egy, a francia Maxime Vachier Lagrave hét pontot vesztett, helyet cseréltek.

Ismét a top tízben a holland Anish Giri, folytatódott az orosz Alekszandr Griscsuk mélyrepülése. A top 25 doyenje, az ukrán Vaszilij Ivancsuk 14 pontot nyert!

Rapport Richárd legjobb magyarként a 30., Almási Zoltán a 41., Lékó Péter a 47. a rangsorban. Hét orosz, három amerikai, két-két indiai, kínai és ukrán nagymester mellett egy-egy norvég, francia, örmény, holland,  azerbajdzsáni, bolgár, lengyel, angol és kubai sakkozó a top 25-ben.

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

1016

1116

1216

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2853

2853

2840

12

1990

2.

Caruana,F

amerikai

2813

2823

2823

0

1992

3.

Kramnyik,V

orosz

2817

2810

2809

5

1975

4.

Vachier-Lagrave,M

francia

2811

2811

2804

6

1990

5.

So,W

amerikai

2782

2794

2794

0

1993

6.

Karjakin,S

orosz       

2772

2772

2785

12

1990

7.

Aronjan,L

örmény

2795

2795

2785

5

1982

8.

Anand,V

indiai

2779

2779

2779

0

1969

9.

Nakamura,H

amerikai

2787

2779

2779

0

1987

10.

Giri,A

holland

2756

2767

2771

6

1994

11.

Harikrishna,P

         indiai

2762

2768

2770

7

1986

12.

       Mamedgyarov,S

azerbajdzsáni

2762

2762

2768

7

1985

13.

Nepomnjacsij,J

orosz

2749

2767

2767

0

1990

14.

Eljanov,P

ukrán

2741

2757

2762

6

1983

15.

Topalov,V

bolgár

2760

2760

2760

0

1975

16.

Ding Liren

kínai

2764

2764

2757

8

1992

17.

Szvidler,P

orosz

2745

2742

2753

6

1976

18.

Wojtaszek,R

lengyel   

2746 

2744

2749

7

1987

19.

Adams,M

angol

2745

2744

2748

2

1971

20.

Ivancsuk,V

ukrán

2722

2733

2747

7

1969

21.

Dominguez Perez,L

kubai

2736

2752

2739

6

1983

22.

Andrejkin,D

orosz

2736

2736

2737

7

1990

23.

Griscsuk,A

orosz

2752

2751

2737

7

1983

24.

Yu Yangyi

kínai

2721

2721

2729

10

1989

25.

Vityjugov,N

orosz   

2721 

2718

2726

6

1987

30.

                Rapport,R

              magyar       

2730

2730

2717

9

1996

41.

Almási,Z

magyar

2702

2702

2703

2

1976

47.

Lékó,P

magyar

2709

2693

2693

6

1979

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az oroszok vezetnek az amerikai sakkozók előtt. Legjobbjaink változatlanul a tizedikek.

1.Oroszország 2745 (+ 1, 236 nemzetközi nagymester, 526 nemzetközi mester, 2452 címviselő)

2. Egyesült Államok 2702 (+ 2, 90, 143, 728)

3. Kína 2695 (39, 31, 147)

4. Ukrajna 2690 (+ 2, 87, 200, 541)

5. India 2678 (+ 2, 44, 91, 304)

6. Azerbajdzsán 2652 (+ 2, 24, 24, 129)

7. Franciaország 2649 (- 4, 49, 105, 406)

8. Örményország 2647 (37, 29, 113)

9. Lengyelország 2646 (41, 107, 380)

10. Magyarország 2640 (54, 118, 459)

A honi rangsorban Rapport Richárd mögött Almási Zoltán a második, Lékó Péter a harmadik. Berkes Ferenc és Balogh Csaba növelte pontjainak számát, Erdős Viktor visszakerült a 2600 pontosok csoportjába.

A honi ranglista élcsoportja:

Rapport Richárd 2717 (- 13), Almási Zoltán 2703 (+ 1), Lékó Péter  2693, Berkes Ferenc 2649 (+ 4), Balogh Csaba 2633 (+ 12), Héra Imre 2615 (- 4), Bánusz Tamás 2612 (- 1), Erdős Viktor 2602  (+ 17),  Prohászka Péter  2591 (- 3), Gledura  Benjamin 2584 (- 5), Papp Gábor 2582 (- 7),

A női világranglistát változatlanul a kínai duó vezeti, Hou Ji-fan mögött Ju Wenjun a második. A világbajnoknő az EK-n 16 pontot gyűjtött, megerősítette vezető pozícióját. Az ötödik helyig nem változott a sorrend. Az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk is sikerrel szerepelt Újvidéken, az EK-n. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang a 20.

A női rangsor élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2651 (+16, 6)

2. Ju Wenjun (kínai) 2579 (- 1, 3)

3. Anna Muzicsuk (ukrán) 2558 (- 3, 7)

4. Humpy Koneru (indiai) 2557

5. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2555

6. Marija Muzicsuk (ukrán) 2546 (+ 14, 7)

7. Dronavalli Harika (indiai) 2543

8. Viktorija Cmilyte (litván) 2538

9. Katyerina Lahno (orosz) 2530

10. Valentyina Gunyina (orosz) 2525

20. Hoang Thanh Trang (magyar) 2474 (+ 4, 1)

Az országok rangsorában holtversenyben az élen az orosz és a kínai sakkozónők legjobbjai. Jelentős különbséggel előzik meg a grúzokat, mi a nyolcadikok vagyunk.

1. Oroszország 2483 ( - 1)

2. Kína 2483 (+ 1)

3. Grúzia 2416 (+ 1)

4. Ukrajna 2401

5. India 2400 (- 2)

6. Lengyelország 2376 (+ 3)

7. Németország 2357 (+ 2)

8. Magyarország 2345 (- 3)

9. Egyesült Államok 2325 (- 3)

10. Franciaország 2312 (- 3)

A honi ranglistán Hoang Thanh Trang mögött Vajda Szidónia a második. A 15 esztendős Marjanovics Annamária pontszáma listáról-listára jelentősen változik.

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2474 (+ 4), Lázárné Vajda Szidónia 2365, Gara Tícia 2364 (+ 6), Medvegy Nóra 2361, Gara Anita 2345 (- 4), Papp Petra 2344 (+ 9), Marjanovics Annamária 2327 (- 43),Mádl Ildikó 2326 ( + 1)

A juniorok világranglistáját Rapport Richárd 10 pontos előnnyel vezeti a kínai Wei Yi előtt. Olimpiai válogatottunk újonca, Gledura Benjamin a 15.

A legjobb juniorok:

1. Rapport Richárd  (magyar)  2717 (- 13, 9) 1996

2.Wei Yi (kínai) 2707 (+ 1, 3)  1999

3. Jan-Krysztof Duda (lengyel) 2684 1998

4. Jeffery Xiong (amerikai) 2666 (+ 6, 9) 2000

5. Daniil Dubov (orosz) 2660 (+ 12, 7) 1996

15. Gledura Benjamin (magyar) 2584 (( -5, 3) 1999

83. Korpa Bence (magyar) 2480 (+ 6, 10)  1998

A legjobb 20 éven aluli hölgyek rangsorában a top öt sorrendjében változás, hogy már az ötödik helyen is kazah kislány van. A 15 éves Marjanovics Annamária 19. a rangsorban.

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

1. Lei Tingjie (kínai) 2468 (- 5, 3)  1997

2. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2466 (+ 14, 9)  1998

3. Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 2438 (+ 3, 10)  1997

4. Dinara Szaduakasszova (kazah) 2428 (+ 1, 8)  1996

5. Zhansaja Abdumalik (kazah) 2405  2000

19. Marjanovics Annamária (magyar) 2327 (- 43, 14)  2001

90. Terbe Julianna (magyar) 2191  (9) 1997

Verőci Zsuzsa

Fotó: ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen megvédte világbajnoki címét. New Yorkban a világbajnoki döntő rapid rájátszásában a norvég világelső 3-1-re győzött. Két döntetlen után megnyerte a harmadik és a negyedik játszmát, a győztes találatot tetszetős mattképpel érte el, a döntőt 9-7-re megnyerte. Carlsen 26. születésnapján valamennyi partiban kezdeményezett, jelentős időelőnyt szerzett, meggyőző játékkal sokadszor bizonyította klasszisát, immár háromszoros világbajnok!

Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin

Elmaradt a trónfosztás, a címvédő Magnus Carlsen sikerrel birkózott meg a világbajnoki döntő rapid rájátszásának fokozott tétjével. Meggyőző játékkal, valamennyi partiban jelentős időelőnyt szerezve kezdeményezett. Szergej Karjakin az első és a második partiban még kiharcolta a döntetlent. Különösen nehéz pillanatokat élt át a második játszmában, amikor bástyája a világelső futópárjával szemben harcolt, szorongatott helyzetében remek pattképpel menekült meg a vereségtől.

Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin

A nehéz küzdelem Szergej Karjakint viselte meg jobban, világossal ismét hátrányba került, sorozatos hibái után simán vesztett. Magnus Carlsen már „könnyű kézzel” játszhatta a negyedik összecsapást, az orosz nagymester kockáztatásra kényszerült. Carlsen tetszetős mattképet varázsolt a táblára, vezéráldozattal nyerte meg a partit, védte meg világbajnoki címét.

Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin

Magnus Carlsen aligha képzelhetett el magának szebb születésnapi ajándékot, mint címe megvédését. Nehéz csatában győzte le a párharc előtt sokak által esélytelennek tartott Szergej Karjakint. A címvédő többször is nyerést hagyott ki a harmadik partiban, a kihívó az ötödikben hibázott. Hét döntetlent követően Magnus Carlsen túlzott kockázatokat vállalt, vereségével nehéz helyzetbe navigálta magát. Karjakin a tízedik párbajban nagy esélyt szalasztott el, remizhetett volna, illetve hátrányosabb állásba kényszeríthette volna a világbajnokot.

Az egyenlítés után Magnus Carlsen már nem kockáztatott, két remi után magabiztosan várta a rapid rájátszást, ahol dominált, kihívójánál gyorsabban hozta meg döntéseit, megérdemelt győzelmet aratott a nehéz pozícióit hihetetlen elszántsággal védő Szergej Karjakinnal szemben!

A világbajnoki döntő rájátszása:

Szergej Karjakin (orosz, 2772) – Magnus Carlsen (norvég, 2853) 1 - 3

Szergej Karjakin – Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 37)

Magnus Carlsen – Szergej Karjakin döntetlen (Olasz megnyitás, 84)

Szergej Karjakin – Magnus Carlsen 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 38)

Magnus Carlsen – Szergej Karjakin 1 – 0 (Szicíliai védelem, 50)

A világbajnoki döntő végeredménye:

Magnus Carlsen – Szergej Karjakin  9 – 7

Magnus Carlsen – Szergej Karjakin döntetlen (Trompowski támadás, 42)

Szergej Karjakin– Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Magnus Carlsen (norvég, 2853) – Szergej Karjakin (orosz, 2772) döntetlen (Spanyol megnyitás, 78)

Szergej Karjakin– Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 94)

Magnus Carlsen – Szergej Karjakin döntetlen (Olasz megnyitás, 51)

Szergej Karjakin – Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 32)

Szergej Karjakin – Magnus Carlsen  döntetlen (Elfogadott vezércsel, 33)

Magnus Carlsen – Szergej Karjakin 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 52)

Szergej Karjakin – Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 74)

Magnus Carlsen – Szergej Karjakin 1  - 0 (Spanyol megnyitás, 75)

Szergej Karjakin – Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Magnus Carlsen – Szergej Karjakin döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Szergej Karjakin (orosz, 2772) – Magnus Carlsen (norvég, 2853) döntetlen (Spanyol megnyitás, 37)

Magnus Carlsen – Szergej Karjakin döntetlen (Olasz megnyitás, 84)

Szergej Karjakin – Magnus Carlsen 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 38)

Magnus Carlsen – Szergej Karjakin 1 – 0 (Szicíliai védelem, 50)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog