Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Dohában december 26. és 30. között rendezik meg a rapid és villám-világbajnokságot. A december 1-től érvényes rapid pontszámok alapján a világranglista első tíz helyezettjéből kilencen játszanak a 95 nagymestert is felvonultató mezőnyben, ahol csak Lékó Péter képviseli sakkozásunkat. A rajtlistát a címvédő norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, aki tavaly Berlinben a villámversenyen csak hatodik lett.  Mindkét tornának 200 ezer dollár a díjalapja, az első helyezettek 40 ezerrel gazdagodnak

Rapid-és villám-világbajnokság Doha 2016

Dohában a rapid-és villám-világbajnokságon remek mezőny viaskodik majd. A rapidtornán címvédőként a norvég világbajnok Magnus Carlsen játszik, aki tavaly Berlinben győzött, két éve Dubajban teljesítette célkitűzését, a klasszikus világbajnoki cím mellé még a gyorsított tempóban is diadalmaskodott. A villám-vb-n az orosz Alekszandr Griscsuk próbálja címét megvédeni, a világranglistán előkelő pozíciókat elfoglaló nagymesterek neveztek. Lékó Péter az egyetlen magyar résztvevő, a rajtlistán nagymesterünk a 33. Mindkét viadalon 200-200 ezer dollár a díjalap, a győztesek 40-40 ezer dollárt nyernek. Ma este tartják meg a megnyitó ünnepséget. A viadalok szervezője az AGON, a Nemzetközi Sakkszövetség üzleti partnere.

A rapid világbajnokságot december 26. és 28. között 15 fordulós svájci rendszerben rendezik meg. Játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő és lépésenként még 10-10 másodperc. A fordulókat 14 órától rendezik meg. A decemberi rapid világranglista top tíz sakkozója közül csak az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik hiányzik. A 114 fős mezőnyben 95 nagymester küzd meg, az aktuális világbajnok Magnus Carlsen, az exvilágbajnok Viswanathan Anand, a világbajnoki kihívó Szergej Karjakin, világbajnok-jelöltek, Világkupa-győztesek remek csatáját várhatjuk. A játéknapokon magyar idő szerint 13 órakor kezdődnek a küzdelmek.

A rapid rajtlista élcsoportja:

Magnus Carlsen (norvég, 2906)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2839)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2812)

Szergej Karjakin (orosz, 2806)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2805)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2803)

Viswanathan Anand (indiai, 2802)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2788)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2771)

Levon Aronjan (örmény, 2770)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767)

Yu Yangyi (kínai, 2743)

Hrant Melkumjan (örmény, 2736)

Peter Szvidler (orosz, 2729)

Lékó Péter (magyar, 2692)

A villám-vb-re december 29-én és 3-án kerül sor. Huszonegy fordulót játszanak. Csütörtökön tizenegy, pénteken tíz körre kerül sor, partinként 3-3 perc és 2-2 másodperc gondolkodási idővel.

Rapid-és villám-világbajnokság Doha 2016

A szupernagymesterek 1992-től 2011-ig az Amber-tornán mérkőztek meg egymással a rapid műfajban. Az első rapid vb-t 2012-ben Asztanában 16 meghívott résztvevővel rendezték meg. Tíz forduló után Magnus Carlsen még másfél pontos előnnyel vezetett Szergej Karjakin és Veszelin Topalov előtt, de a befejező játéknapon csak 2 pontra tellett erejéből, Karjakin egypontos előnnyel lett világbajnok, Topalov a bronzérmes.

Hanti-Manszijszkban 16 ország 58 sakkozójának 15 fordulós, svájci rendszerű viadala zajlott. A vb hajrában az azeri Sahriyar Mamedgyarov ötös nyerősorozattal előzte meg a tíz forduló után kétpontos(!) előnnyel vezető orosz Jan Nepomnjacsijt. A bronzérmes a 2012-es villámvilágbajnok, az orosz Alekszandr Griscsuk.

Rapid-és villám-világbajnokság Doha 2016

Két éve Dubajban a klasszikus sakkozás norvég világbajnoka, Magnus Carlsen győzött. Félpontos előnnyel végzett az élen, a második helyen kialakult négyes holtversenyt az ellenfelek Élő-pontátlaga döntötte el, ezüstérmes az olasz Fabiano Caruana, a bronzérmet az indiai Viswanathan Anand szerezte meg, aki a 12. fordulóban legyőzte Carlsent. A sakkozás elitje játszott, a világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan is vállalták a megmérettetést. A címvédő azeri Sahriyar Mamedgyarov az 54., a rajtlistát vezető amerikai Hikaru Nakamura a 29. lett.Polgár Judit az 56. helyen végzett  a 113 fős mezőnyben.

Rapid-és villám-világbajnokság Doha 2016

Tavaly Berlinben a rapid sakkozás régi-új királyát, a norvég világbajnok Magnus Carlsent ünnepelték. Címvédőként veretlenül, egypontos előnnyel győzött a 15 fordulós, svájci rendszerű viadalon. A második helyen előállt holtverseny az orosz Jan Nepomnjacsijnak kedvezett, ő vehette át az ezüstérmet, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov végzett a harmadik helyen, a kubai Leinier Dominguez Perez leszorult a dobogóról. A 158 fős mezőnyben Lékó Péter a 64., Almási Zoltán a 99. lett. Meglepetésekben is bővelkedett a viadal, ahol játszmánként  15-15 perc és lépésenkénti 10-10 másodperc volt a gondolkodási idő.

A berlini rapid-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

1

1

Magnus Carlsen

NOR

2847

11,5

2723

130,5

2917

2

8

Jan Nepomnjacsij

RUS

2789

10,5

2712

129,0

2849

3

16

Tejmur Radzsabov

AZE

2741

10,5

2681

128,5

2822

4

13

Leinier Dominguez Perez

CUB

2749

10,5

2673

126,0

2813

5

89

Dmitrij Bocsarov

RUS

2577

10,0

2712

125,0

2819

6

7

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2798

10,0

2696

128,5

2813

7

38

Vlagyimir Bocsarov

UKR

2692

10,0

2696

122,0

2809

8

3

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2835

10,0

2690

130,0

2804

9

39

Igor Kovalenko

LAT

2687

10,0

2686

124,0

2800

10

9

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2784

10,0

2676

130,0

2791

11

11

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2756

10,0

2673

122,5

2792

12

19

Erneszto Inarkijev

RUS

2733

10,0

2648

125,0

2767

13

92

Denisz Hiszmatullin

RUS

2574

9,5

2737

127,0

2805

14

71

Rusztam Kaszimdzsanov

UZB

2619

9,5

2735

123,5

2803

15

53

Vlagyimir Malahov

RUS

2662

9,5

2733

128,0

2811

16

36

Jurij Krivorucsko

UKR

2694

9,5

2722

133,5

2804

17

51

Anton Korobov

UKR

2664

9,5

2706

126,5

2781

18

34

Szergej Zsigalko

BLR

2698

9,5

2698

130,0

2782

19

5

Szergej Karjakin

RUS

2805

9,5

2678

128,0

2767

20

66

Saleh A. R. Salem

UAE

2631

9,5

2672

108,5

2748

21

44

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2681

9,5

2668

117,0

2752

22

27

Radoslaw Wojtaszek

POL

2711

9,5

2659

123,5

2746

23

45

David Navara

CZE

2673

9,5

2655

117,0

2740

24

29

Gadir Guszejnov

AZE

2705

9,5

2651

126,5

2736

25

6

Viswanathan Anand

IND

2800

9,5

2646

117,5

2737

64

14

Lékó Péter

HUN

2747

8,0

2626

118,5

2641

99

31

Almási Zoltán

HUN

2700

7,0

2594

112,5

2569

(113 résztvevő)

2006-ban Rishon le Zionban rendezték meg a villám-világbajnokságot, holtverseny után az orosz Alekszandr Griscsuké lett a győztesnek járó trófea honfitársa, Peter Szvidler előtt. Az azeri Tejmur Radzsabov és Viswanathan Anand osztotta a harmadik helyet, Polgár Judit az izraeli Borisz Gelfanddal az ötödiket a 16 fős mezőnyben.

Egy év múlva a Tal emlékversenyt  követően 20 résztvevő, kétfordulós maratoni viadalán az ukrán Vaszilij Ivancsuk diadalmaskodott, egy ponttal előzte meg Viswanathan Anandot, Alekszandr Griscsuk a bronzérmet vehette át, Lékó Péter hatodikként zárt.

2008-ban Almati volt a házigazda, 16 résztvevő körmérkőzéses rendszerben döntötte el a világbajnoki címet. A kubai Leinier Dominguez Perez félpontos előnnyel győzött, Vaszilij Ivancsuk a második, Peter Szvidler a harmadik helyen végzett.

2009-ben Magnus Carlsen óriási fölénnyel, hárompontos előnnyel Viswanathan Anand előtt nyerte meg a vb-t, Szergej Karjakin 3 ponttal lemaradva lett bronzérmes, Lékó Péter a nyolcadik a 22 résztvevő viadalán. Egy év múlva Levon Aronjant ünnepelték győztesként, Tejmur Radzsabov és Magnus Carlsen lett még dobogós.

Négy éve Alekszandr Griscsuk győzött az Asztanában megrendezett 16 fős, kétfordulós villám-világbajnokságon. Griscsuk fél ponttal gyűjtött többet, mint a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen. A bronzérmet az aranyéremre is sokáig esélyes rapidvilágbajnok orosz Szergej Karjakin vehette át.

A vietnami Le Quang Liem győzelmével ért véget a Hanti-Manszijszkban megrendezett villám-világbajnokság. A címvédőként rajtoló Alekszandr Griscsuk félpontos hátránnyal lett második, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a harmadik. Tizennyolc ország 60 sakkozója csatázott a 15 fordulós svájci rendszerű viadalon, ahol a két-kétjátszmás meccseket játszottak.

Két éve Dubajban Magnus Carlsen sikerével fejeződött be a 21 fordulós villám-világbajnokság. Sikerült a triplázás, 2013-ban Viswanathan Anandtól elhódította a klasszikus sakkozás világbajnoki címét, Dubajban megnyerte a rapid-vb-t, és a villámsakkban is győzött, 80 ezer dolláros díjjal zárta a tornákat. Egy ponttal előzte meg az orosz Nepomnjacsijt és az amerikai Hikaru Nakamurát. Fej-fej melletti nagy küzdelmet vívott az orosz nagymesterrel, akit a 20. fordulóban az örmény Levon Aronjan fosztott meg az aranyérem megszerzésének reményétől. Polgár Judit az öldöklő csatában remek kezdés után a hajrára elfáradt. A párosítás sem fogadta kegyeibe, az egész mezőnyben nagymesternőnk ellenfeleinek volt a legmagasabb Élő-pontátlaga, végül 26. lett. A sakkvilág szupersztárjainak részvételével megrendezett viadalon az idő szorításában fordulatos partikat láttunk.

Rapid-és villám-világbajnokság Doha 2016

Berlinben az orosz Alekszandr Griscsuk nyerte meg a villámsakk-világbajnokságot. Harmadszor lett világbajnok, 2006-ban és 2012-ben már győztesként ünnepelték. A francia Maxime Vachier-Lagrave a 20. fordulóig az élen állt, a finisben hibázott, félpontos hátránnyal lett ezüstérmes. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik gyengébb mezőnyértéke miatt bronzérmesként zárta a 21 fordulós emlékezetes viadalt. A címvédő norvég világbajnok Magnus Carlsen csak hatodik lett. Lékó Péter négy győzelemmel, tizenöt döntetlennel és két vereséggel az 57. helyen végzett a játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc bónusszal megrendezett világbajnokságon.

A villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

1

5

Alekszandr Griscsuk

RUS

2814

15,5

2699

241,0

2876

2

2

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2854

15,0

2727

264,0

2877

3

15

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2763

15,0

2705

245,0

2856

4

10

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2789

14,5

2691

243,0

2827

5

3

Jan Nepomnjacsij

RUS

2831

14,5

2642

228,5

2775

6

1

Magnus Carlsen

NOR

2914

14,0

2720

259,0

2837

7

25

Peter Szvidler

RUS

2726

14,0

2691

247,0

2810

8

7

David Navara

CZE

2806

14,0

2646

225,5

2767

9

113

Juri Vovk

UKR

2566

13,5

2742

255,0

2827

10

66

Rusztam Kaszimdzsanov

UZB

2641

13,5

2720

259,5

2810

11

4

Levon Aronjan

ARM

2817

13,5

2710

252,5

2805

12

18

Borisz Gelfand

ISR

2743

13,5

2700

247,0

2795

13

28

Leinier Dominguez Perez

CUB

2717

13,5

2687

243,5

2781

14

12

Rauf Mamedov

AZE

2777

13,5

2659

237,0

2757

15

17

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2749

13,5

2648

234,0

2744

16

54

Pavel Ponkratov

RUS

2666

13,5

2608

222,0

2694

17

16

Szergej Karjakin

RUS

2759

13,0

2720

257,0

2800

18

59

Nyikita Vityjugov

RUS

2655

13,0

2711

243,5

2774

19

37

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2694

13,0

2683

245,0

2761

20

31

Anton Korobov

UKR

2705

13,0

2663

241,5

2744

21

11

Dmitrij Andrejkin

RUS

2781

13,0

2663

232,0

2734

22

9

Viswanathan Anand

IND

2791

13,0

2658

236,5

2739

57

22

Lékó Péter

HUN

2736

11,5

2634

233,0

2667

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog