Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Zürichben döntetlennel végződött a szuperverseny második fordulójának rangadója, a norvég világbajnok Magnus Carlsen és a világranglistán második örmény Levon Aronjan csúcsrangadója. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand elszenvedte második vereségét, világossal játszva kapott ki az amerikai Hikaru Nakamurától. Döntetlennel zárult az izraeli Borisz Gelfand és az olasz Fabiano Caruana játszmája.

 

A zürichi torna ismét lehetőséget adott arra, hogy a világranglista első és második helyezettje, a világbajnok Magnus Carlsen és Levon Aronjan megmérkőzzön egymással. Mindig élményt jelentenek összecsapásaik, eddigi 64 partijuk során mindketten 14-14 játszmát nyertek, klasszikus gondolkodási idejű játszmáikban Aronjan  a norvég zsenivel szemben háromszor volt eredményes, utoljára a 2009-es linaresi versenyen tudta őt legyőzni, nyolc vereség volt a számláján 21 döntetlen mellett.

 

Zürichben a 67. partijuk pontosztozkodással zárult, az angol megnyitású játszmában a világbajnok nem tudott előnyt kicsiholni. Aronjan a döntetlennel „lépéselőnyt” szerzett, hiszen a hátralevő három partiban kétszer világossal játszik majd, míg Carlsen kétszer a sötét bábukat vezeti majd.

A világbajnoki címét a szülővárosában, Csennajban megrendezett páros mérkőzésen elvesztő Viswanathan Anand elszenvedte második vereségét. Vishy remek esélyt szalasztott el, hogy az amerikai Hikaru Nakamura királya elleni akciót folytassa, ehelyett ellenfelének tálcán kínálta a lehetőséget, hogy az anyagi egyensúly megváltoztatásával gondokat okozzon. Anand nagyot hibázott, a kiskombinációval Nakamura eldöntötte  a parti sorsát.

Döntetlennel zárult a viadal doyenjének, a  45 éves izraeli Borisz Gelfandnak és a legfiatalabb résztvevőnek, a 21 esztendős olasz Fabiano Caruanának az összecsapása. Wijk aan Zee-ben játszották 11. klasszikus idejű partijukat, az olasz nagymester nyert, négy győzelmével szemben Gelfand csak kettőt tudott felmutatni. A remik száma szaporodott, Caruanának kellett a fél pontért megküzdenie.

 

A 2. forduló eredményei:

Borisz Gelfand (izraeli, 2777) – Fabiano Caruana (olasz, 2782) döntetlen (Holland megnyitás, 56)

Viswanathan Anand (indiai, 2773) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 36)

Magnus Carlsen (norvég, 2872) – Levon Aronjan (örmény, 2812) döntetlen (Angol megnyitás, 40)

 

A verseny állása:

1-3. Magnus Carlsen, Levon Aronjan és Hikaru Nakamura 3 pont

4. Fabiano Caruana 2

5. Borisz Gelfand 1

6. Viswanathan Anand 0

 

A 3. forduló párosítása:

Levon Aronjan – Borisz Gelfand

Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen

Fabiano Caruana – Viswanathan Anand

 

Carlsen,M (2872) - Aronjan,L (2812)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 Hb6 7.0-0 Fe7 8.a3 0-0 9.d3 Be8 10.b4 Ff8 11.Bb1 a5 12.b5 Hd4 13.e3 Hxf3+ 14.Fxf3 a4 15.Ve2 Ba7 16.Fb2 Fe6

17.Bfc1 Vd7 18.He4 Fa2 19.Ba1 Fd5 20.Fg4 Vd8 21.Fc3 Hd7 22.Ff3

 

 

22...b6! 23.Fb4?! Fxb4 24.axb4 Ve7

 

25.Hc3 Fxf3 26.Vxf3 Hf6 27.Bxa4 Bxa4 28.Hxa4 Vxb4 29.Hc3 Vb2 30.Vd1 Bd8 31.Kg2 h6 32.h3

32...Bxd3 33.Vxd3 Vxc1 34.Vd8+ Kh7 35.Vxc7 He4 36.Vxe5 Hxc3 37.Vf5+ Kg8 38.Vc8+ Kh7 39.Vf5+ Kh8 40.Vc8+ Kh7 és döntetle

 

Anand,V (2773) - Nakamura,H (2789)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3

Az indiai exvilágbajnok az első fordulóban elszenvedett veresége után érthetően elkerülte a berlini végjátékot a 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 változatban.

4...Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.h3

Világos számos lehetőség között választhatott. A világbajnoki döntő 7. partijában a 6.Hbd2 Fg4 7.h3 Fh5 8.Hf1 Hd7 9.Hg3 Fxf3 10.Vxf3 g6 11.Fe3 Ve7 12.0-0-0 0-0-0 13.He2 Bhe8 14.Kb1 b6 15.h4 Kb7 16.h5 Fxe3 17.Vxe3 Hc5 18.hxg6 hxg6 19.g3 a5 20.Bh7 Bh8 21.Bdh1 Bxh7 22.Bxh7 Vf6 23.f4 Bh8 24.Bxh8 Vxh8 25.fxe5 Vxe5 26.Vf3 f5 27.exf5 gxf5 28.c3 He6 29.Kc2 Hg5 30.Vf2 He6 31.Vf3 Hg5 32.Vf2 He6 után döntetlen lett a párharc 7. játszmája Carlsen-Anand szereposztásban.

6...Fe6 7.Hc3 Vd6 8.0-0 0-0-0 9.a3 Hh5 10.Ha4 Fb6 11.Hxb6+ axb6 12.a4 f6 13.Fe3 Hf4 14.a5 b5 15.d4

A világbajnoki cím elvesztése nagyon mély nyomokat hagyott. Vishy Anand a 15.a6 b6 16.d4 Kb8 17.Be1 Ka8 18.Fxf4 exf4 19.c3 folytatásban optimistán nézhetett volna a jövőbe. 

 

15...Hxh3+!

Hikaru Nakamura jól megérezte, hogy az exvilágbajnok a taktikai bonyodalmakban sebezhető.

16.gxh3 Fxh3 17.dxe5 Ve6 18.Hd2 Fxf1 19.Vxf1 Vxe5 20.c3 Kb8 21.a6 b6 22.Vg2 Bd6

Az idő szorításában nem könnyű a különleges anyagi helyzetű  állás értékelése.

 

23.Hf1?! f5 24.exf5 Vxf5 25.Hg3 Vd7 26.Ve4 Ka7 27.Kg2 h5 28.Vf5 Ve8 29.Ve4

 

29...Vf7 30.Kh1 h4 31.He2?

 

 

31...Be8 32.Vg4 Bg6 33.Vh3 Vd5+ 34.Kh2

 

34...Bxe3! 35.fxe3 Vd2 36.Vf1 Bf6 és világos feladta  a 37.Vg2 Vxe3 38.Bf1 h3! változat láttán.

 

Gelfand,B (2777) - Caruana,F (2782)
Holland megnyitás [A88]

1.d4 d6 2.Hf3 g6 3.c4 f5 4.Hc3 Hf6 5.g3 Fg7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.b4 e5 9.dxe5 dxe5 10.e4 Fe6 11.exf5 gxf5 12.Hxe5?! Vxd1 13.Bxd1

 

13...Hfd7 14.Hxd7 Hxd7 15.Fb2 Hb6 16.Bac1 Fxc4 17.Fa1 Bad8 18.Bxd8 Bxd8 19.Fh3 Fd3 20.Hd1 Hc4 21.Fxg7 Kxg7 22.Ff1 Fxf1 23.Kxf1

 

23...Bd4 24.Ke2 Kf6 25.f3 Ha3 26.Bc3 Hb5 27.Bb3 Bc4 28.Kd3 Bc1 29.Hc3 Bf1 30.Ke3 Be1+ 31.Kd3 Bf1 32.Ke3 Be1+ 33.Kd3 a6 34.a4 Hd6

 

35.Bb1 Bxb1 36.Hxb1 b5 37.axb5 axb5 38.Kd4 Hc4 39.Kc5 He5 40.Hd2 h5 41.f4 Hd3+ 42.Kxc6 Hxb4+ 43.Kxb5 Hd3 44.Hf3 Hf2 45.Kc6 Hg4 46.Kd6 h4 47.gxh4 He3 48.He5 Hg2 49.Hd7+ Kg7 50.Ke5 Hxh4 51.h3 Kf7 52.Hb8 Kg6 53.Hc6 Hf3+ 54.Ke6 Hg1 55.He5+ Kh5 56.Kxf5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: Maria Emelianova www.chessbase.com)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. február 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A rangsort  világbajnokként a norvég Magnus Carlsen vezeti, 46 ponttal előzi meg a Wijk ann Zee-i Tata Steel Chess 2014 szuperversenyen remeklő örmény Levon Aronjant. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ismét a harmadik, őt a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov követi. Lékó Péter a 24.,  Almási Zoltán a 42., Polgár Judit az 55.,  Berkes Ferenc a 65., Rapport Richárd a 67., Erdős Viktor a 92., Balogh Csaba a 98. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között hét orosz és két-két francia és ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2703 pont. A női világranglistát hetvenharmadszor vezeti Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a 14.

 

A sakkozás 16. világbajnoka, a norvég Magnus Carlsen számos olyan rendezvényen, találkozón vett részt, amelyik a sakkozás népszerűséget, társadalmi elismertségét szolgálta, de a döntő megnyerése után érthetően hosszabb versenyzési szünetet tartott. Fölényes első helyét senki nem veszélyeztette, a legjobbak rangsorának alakításában a Wijk aan Zee-i Tata Steel szuperverseny játszotta a főszerepet. Az örmény Levon Aronjan pályafutása legmagasabb értékszámával büszkélkedhet, Carlsennel szembeni hátránya még kisebb lehetett volna, ha tornagyőztesként a holland Loek van Welyvel szemben a kapitális hibát nem követi el.

A holland tengerparti városkában az amerikai Hikaru Nakamura sokat hibázott, a rangsor harmadik helyéről a hetedikre esett vissza. Jelentős előrelépést regisztrálhatott a holland Anish Giri, négy helyet javított. A top 25-ben a minimális helycserék mellett új név a Fülöp-szigeteki Wesley So, ő tíz helyezést javított.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

     nemzet

1213

0114

0214

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2872

2872

2872

0

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2803

2812

2826

11

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2793

2787

2787

0

1975

4.

Topalov,V

bolgár

2785

2785

2785

0

1975

5.

Caruana,F

olasz

2782

2782

2781

11

1992

6.

Griscsuk,A

orosz

2783

2777

2777

0

1983

7.

Nakamura,H

amerikai

2786

2789

2776

11

1987

8.

Anand,V

indiai

2773

2773

2773

0

1969

9.

Karjakin,S

orosz

2756

2759

2766

11

1990

10.

Gelfand,B

izraeli

2777

2777

2761

11

1968

11.

Szvidler,P

orosz

2758

2758

2758

0

1976

12.

Dominguez,PL

kubai

2754

2754

2757

11

1983

13.

Mamedgyarov,S

azeri

2757

2757

2757

0

1985

14.

Adams,M

angol

2754

2754

2754

0

1971

15.

Giri,A

holland

2734

2734

2746

11

1994

16.

Vachier-Lagrave,M

francia

2745

2745

2745

0

1990

17.

Ivancsuk,V

ukrán

2731

2739

2739

0

1969

18.

So,W

Fülöp-szigeteki

2719

2719

2738

17

1993

19.

Bacrot,E

francia

2740

2738

2738

0

1983

20.

Vityjugov,N

orosz

2741

2737

2737

0

1987

21.

Wang Hao

kínai

2735

2734

2734

0

1989

22.

Eljanov,P

ukrán

2733

2733

2733

0

1983

23.

Nepomnjacsij,J

orosz

2721

2732

2732

0

1990

24.

Lékó,P

magyar

2730

2730

2730

0

1979

25.

Jakovenko,D

orosz

2721

2727

2723

1

1983

 

 

 

 

 

 

 

42.

Almási,Z

magyar

2708

2708

2707

2

1976

55.

Polgár,J

magyar

2693

2693

2693

0

1976

65.

Berkes,F

magyar

2677

2680

2680

0

1985

67.

Rapport,R

magyar

2687

2691

2679

11

1996

92.

Erdős,V

magyar

2658

2656

2656

0

1987

98.

Balogh,Cs

magyar

2648

2646

2654

7

1987

 

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. Sakkozóink ötödikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2743 (223 nemzetközi nagymester, 503 nemzetközi mester, 2227 címviselő)

2. Ukrajna 2701 (- 2, 81, 198, 505)

3. Kína 2674 (+ 2, 34, 26, 128)

4. Franciaország 2664 (- 3, 47, 101, 371)

5. Magyarország 2656 (52, 112, 430)

6. Örményország 2650 (- 6, 36, 23, 102)

7. Egyesült Államok 2649 (+ 1, 83, 125, 618)

8. India 2645 (35, 77, 232)

9. Hollandia 2642 (+ 5, 30, 80, 299)

10. Izrael 2630 (- 2, 39, 49, 162)

 

A honi ranglistán a top három után ismét Berkes Ferenc a negyedik. Rapport Richárd a Wijk aan Zee-i szuperversenyen vesztett 12 pontot.

 A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2730, Almási Zoltán 2707 (- 1), Polgár Judit 2693, Berkes Ferenc 2680,  Rapport Richárd 2679 (- 12),  Erdős Viktor 2656, Balogh Csaba 2654 (+ 8),  Bánusz Tamás 2593, Ribli Zoltán 2585, Papp Gábor 2579 (- 3), Prohászka Péter 2577, Ruck Róbert 2577, Ács Péter 2569, Gonda László 2565, Szabó Krisztián 2564, Héra Imre 2561 (- 1), Horváth Csaba 2554 (- 7)

 

A női világranglistán 73. alkalommal első Polgár Judit. A Wijk aan Zee-i nagymesterversenyen a szlovén Anna Muzicsuk remekelt, a kínai Zhao Xue messze a várakozás alatt szerepelt. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang változatlanul a 14. rangsorban.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2693

2. Hou Ji-fan (kínai) 2629

3. Humpy Koneru (indiai) 2613

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2583 (+ 17, 13)

5. Zhao Xue (kínai) 2549 (- 18, 13)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2546

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2543

8. Bela Hotenasvili (grúz) 2527

9. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2527

10. Ju Wenjun (kínai) 2520

14. Hoang Thanh Trang (magyar) 2511

 

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak növelték előnyüket az oroszokkal szemben. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2488 (+ 8)

2. Oroszország 2474

3. Grúzia 2436 ( - 1)

4. Ukrajna 2409 ( - 1)

5. India 2386 (+ 2)

6. Magyarország 2380 ( + 4)

7. Lengyelország 2370 (+ 3)

8. Németország 2344 (- 9)

9. Franciaország 2327 (+ 3)

10. Románia 2323 (+ 4)

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2693, Hoang Thanh Trang 2511, Vajda Szidónia 2351, Medvegy Nóra 2343, Gara Tícia 2338, Gara Anita 2322 (- 4), Papp Petra 2319 (+ 3), Mádl Ildikó 2317, Schneider Veronika 2306 (+ 12), Rudolf Anna 2297 ( - 6), Lakos Nikoletta 2292

A legjobb junioroknál a holland Anish Giri megerősítette vezető pozícióját. Rapport Richárd a második, a legfiatalabb a legjobbak között, a 18 évesek rangsorában az első.

 

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2734 (+ 12, 1994)

2. Rapport Richárd (magyar) 2679 (- 12, 1996)

3. Yu Yangyi (kínai) 2664  (- 13, 1994)

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2641 (+ 16, 1995)

5. Dariusz Swiercz (lengyel) 2630 (1994)

 

A 19 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek ranglistáját.

 

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai)   2629   (1994)

2. Guo Qi (kínai) 2450 (1995)

3. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2428 (+ 9, 1998)

4. Nasztazia Ziaziulkina (fehérorosz)  2405 (+ 19, 1995)

5. Wang Yue (kínai) 2386 (1995)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny harmadik fordulójában Rapport Richárd sötéttel játszva nyert a spanyol David Larino Nieto ellen. Meglepetésre Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang elvesztette a skót Alan Tate elleni partiját. Tízen harmadik játszmájukat is megnyerték, népes a 2,5 pontosok csoportja, ahova legfiatalabb nagymesterünk is tartozik.

 

Győzelemmel folytatta szereplését legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd. A 2465 Élő-pontos spanyol David Larino Nieto ellen nyert. A + 2700 Élő-pontos résztvevők közül csak a francia Maxime Vachier-Lagrave, az indiai Pentala Harikrishna és a cseh David Navara vívta meg sikerrel harmadik partiját is, s még heten az élen mesterhármassal. A rajtlistát vezető angol Michael Adams kalandos partiban remizett örökös sakkal a brazil Alexandr Fierrel. A címvédő orosz Nyikita Vityjugov joggal bosszankodhat, nyerőesélyes állást rontott el, majd két királyig játszott az indiai Gopallal.

A játéknap egyik meglepetése Hoang Thanh Trang veresége, skót ellenfele, Alan Tate közel 190 Élő-ponttal kevesebbel bír.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Alexandr Fier (brazil, 2572, 2) – Michael Adams (angol, 2754)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 2) – Salem A.R. Saleh (egyesült arab emírségekbeli, 2564, 2) 1 - 0

Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 2) – Gopal G.N. (indiai, 2550, 2) döntetlen

Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 2) – Gata Kamsky (amerikai, 2709, 2) döntetlen

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 2) – Kevin Spragett (kanadai, 2544, 2)  döntetlen

David Anton Guijarro (spanyol, 2557, 2) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 2)  0 - 1

David Navara (cseh, 2702, 2) – Fabien Libiszewski (francia, 2533, 2)  1 - 0

Grigorij Oparin (orosz, 2517, 2) – Maxim Rodshtein (izraeli, 2682, 2)  0 - 1

Li Chao (kínai, 2680, 2) – Maria Muzicsuk (ukrán, 2503, 2)  1 - 0

Stephen J Gordon (angol, 2516, 2) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 2) 0 - 1

David Larino Nieto (spanyol, 2465, 1,5) – Rapport Richárd (magyar, 2691, 1,5)  0 - 1

Alan Tate (skót, 2321, 1,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 1,5)  1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1-10. Maxime Vachier-Lagrave (francia), Pentala Harikrishna (indiai), David Navara (cseh), Maxim Rodhstein (izraeli), Szergej Movszeszjan (örmény), Li Chao (kínai), Romain Edouard (francia), Sandro Mareco (argentin), Danyyil Dvirnyy (olasz) és Thomas Henrichs (német) 3 pont

11-48. Michael Adams (angol), Nyikita Vityjugov (orosz), Gata Kamsky (amerikai), Francisco Vallejo Pons (spanyol), Alexandr Fier (brazil), Vaszilij Ivancsuk (ukrán), Pavel Eljanov (ukrán), G.N. Gopal (indiai), Aleksandr Lenderman (amerikai), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz), Aryan Tari (norvég), Ivan Cseparinov (bolgár), Kevin Spragett (kanadai), Rapport Richárd (magyar), Nigel Short (angol), Alekszej Drejev (orosz), Simen Agdestein (norvég), Emil Szutovszkij (izraeli),… 2,5

150. Hoang Thanh Trang (magyar) 1,5

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 3) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 3)

Pentala Harikrishna (indiai, 2706) – Romain Edouard (francia, 2658, 3)

Sandro Mareco (argentin, 2582, 3) – David Navara (cseh, 2702, 3)

Maxim Raodhstein (izraeli, 2682, 3) – Danyyil Dvirnyy (olasz, 2574, 3)

Thomas Henrichs (német, 2477, 3) – Li Chao (kínai, 2680, 3)

Michael Adams (angol, 2754, 2,5) – Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 2,5)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2732, 2,5í9 – Aleksandr Fier (argentin, 2572, 2,5)

Daniele Vocaturo (olasz, 2582, 2,5) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 2,5)

Pavel Eljanov (ukrán, 2733, 2,5) – Sebastien Maze (francia, 2536, 2,5)

Eric Hansen (dán, 2559, 2,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 2,5)

Gata Kamsky (amerikai, 2709, 2,5) – Xu Jun (kínai, 2510, 2,5)

G.N. Gopal (indiai, 2550, 2,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 2,5)

Rapport Richárd (magyar, 2691, 2,5) – Joseph G. Gallagher (svájci, 2495, 2,5)

Kevin Spragett (kanadai, 2544, 2,5) – Nigel Short (angol, 2683, 2,5)

Viktorija Cmilyte (litván, 2515, 2,5) – Alekszej Drejev (orosz, 2673, 2,5)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 1,5) – Miguel Sanchez Jerez Emilio (spanyol, 2287, 1,5)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Zürichben megkezdődött az esztendő legerősebb szuperversenye. A hat résztvevős tornán a norvég világbajnok Magnus Carlsen és a háromszoros olimpiai bajnok, világbajnokjelölt örmény Levon Aronjan győzelemmel rajtolt. Carlsen az izraeli Borisz Gelfandot tetszetős játékkal kényszerítette megadásra. Aronjan az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen nyert. Anand védekezés helyett tisztáldozatot hozott, Aronjan anyagi előnyét győzelemre vezette. Döntetlennel zárult az amerikai Hikaru Nakamura és az olasz Fabiano Caruana összecsapása. A második forduló slágermeccsét Magnus Carlsen és Levon Aronjan játssza. A viadalon a győzelemért 2 pont jár, a döntetlen egyet ér.

 

A 23 éves világbajnok Magnus Carlsen és a torna doyenje, a 45 esztendős Borisz Gelfand harminchetedszer mérkőztek meg, a norvég nagymester 11-5-re vezetett a 20 döntetlen mellett. A klasszikus játszmák 4-1-es Magnus előnyt mutatnak, 9 partijuk döntetlen lett. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti versenyen Carlsen mindkét játszmában megadásra kényszerítette Gelfandot, világossal elért győzelmével joggal lehetett elégedett.

 

Magnus Carlsen világbajnokhoz méltó játékkal győzte le a tavaly a Tal emlékversenyen veretlenül elsőséget szerző Borisz Gelfandot. Tetszetős volt a 15.g4 lépése, amivel megragadta a kezdeményezést. Gyalogszerkezeti gyengeségeit aktív tisztjátékkal bőségesen ellensúlyozta, a sötét király is kényelmetlen helyzetbe került, a világos haderő harmonikus összjátéka szemet gyönyörködtető volt.

Az örmény Levon Aronjan az egyik legkellemetlenebb ellenfél az exvilágbajnok Viswanathan Anand számára. Ötvennyolc játszmájukból a háromszoros olimpiai bajnok tizenhármat nyert meg, az exvilágbajnok tízszer győzött. Meglepő Aronjan fölénye a klasszikus partikban, 6-2(!) és 18-szor megosztoztak a ponton. A 2011-es Grand Slam-döntőn Aronjan 25 lépésben nyert a hibát hibára halmozó világbajnok ellen, ahogy a 2009-es Tal-emlékversenyen az örmény nagymester sötéttel(!) győzött 25 lépésben.

 

Tavaly a Tata Steel szuperversenyen partijuk csak 23 lépésig tartott. A háromszoros olimpiai bajnok aligha készült fel arra, hogy a világbajnok agresszív „házielemzéssel” lepi meg őt. A sakkrajongók szeretik azokat az ütközeteket, amikor a legjobbak nem a remivarikon törik a fejüket, hanem bátor áldozatokkal, a bonyodalmak vállalásával nyerésre törnek. Vishy látványos áldozatokkal használta ki a világos királyállás sebezhetőségét, villámgyőzelmet aratott. Az Aljechin emlékversenyen és a norvég szuperversenyen, Stavangerben az óvatosság jellemezte játékukat, mindkétszer megosztoztak a ponton.

 

A Wijk aan Zee-ben remek formában játszó Levon Aronjan ezúttal jó érzékkel választott nyitást, Viswanathan Anand a passzív védekezést nem vállalta, meglepő tisztáldozatot hozott. Elegendő ellenjátékot nem kapott, Aronjan leszerelte kísérleteit, anyagi előnyét érvényesítette.

Az amerikai Hikaru Nakamura agresszív stílusával az olasz Fabiano Caruana eddig nehezen birkózott meg. Tizennyolc partijukból Nakamura nyolcat nyert meg, csak egyszer kapott ki. Három klasszikus játszmát vezetett az amerikai sakkozó győzelemre, kilencszer remiztek. Zürichi játszmájukban mindketten erősebb folytatásokat is kihagytak. A végjátékban Nakamura gyalogot nyert, de a címvédőként játszó Caruana futója tartotta a döntetlent, világos királyának betörése sem eredményezett reminél többet.

 

Werner Hug, Yannick Pelletier és Lékó Péter kommentálta a partikat

 

Az első forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2872) – Borisz Gelfand (izraeli, 2777) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 37)

Levon Aronjan (örmény, 2812) – Viswanathan Anand (indiai, 2773) 1 – 0 (Angol megnyitás, 73)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) - Fabiano Caruana (olasz, 2782) döntetlen (Grünfeld védelem, 67)

 

A verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 2 pont

3-4. Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura 1

5-6. Viswanathan Anand és Borisz Gelfand 0

 

A 2. forduló párosítása:

Borisz Gelfand – Fabiano Caruana

Viswanathan Anand – Hikaru Nakamura

Magnus Carlsen – Levon Aronjan

 

Carlsen,M (2872) - Gelfand,B (2777)
Grünfeld védelem [D78]

1.c4 g6 2.d4 Hf6 3.Hf3 Fg7 4.g3 c6 5.Fg2 d5 6.Va4 0-0 7.0-0 Hfd7 8.Vc2 Hf6

A tavalyi Aljechin emlékversenyen a francia Laurent Fressinet ellen Borisz Gelfand a 8...dxc4 9.Vxc4 Hb6 10.Vc2 Ha6 11.Hc3 Fg4 12.Bd1 Hb4 13.Vb1 Vc8 14.Fg5 H4d5 változatot játszotta meg.

9.Ff4 Ff5 10.Vb3 Vb6 11.Hbd2 He4 12.e3 Vxb3 13.axb3 Ha6 14.cxd5 cxd5

15.g4!

A világbajnok nagyszerű ötletével megragadta a kezdeményezést.

15...Fxg4 16.Hxe4 dxe4 17.Hd2 f5 18.f3

 

18...e5?!

Borisz Gelfand már az f5 lépésnél a centrumrobbantást tervezte, azzal a reménnyel, hogy az e5 gyalog támadható lesz. Számításba jött a 18...exf3 19.Hxf3 Bad8 20.Hg5 e5 21.dxe5 Bfe8 22.Fxb7 Hb4 23.Ba4 a5 folytatás.

19.dxe5 exf3 20.Hxf3 Bae8 21.Ba5 Hb4 22.Hd4 b6 23.Bxa7 Fxe5

 

24.Fh6 Bf6 25.h3 Fh5

Magnus Carlsen úgy értékelte, hogy 25…Fxd4 26.exd4 Fe2 27.Ffa1 g5 28.Fg7 Fg6 jobb volt.

 

26.Hc2!

A sötét király helyzetét remekül használta ki az aktív világos futópár.

26...g5

Világos nyer 26…Hxc2-re a 27.Fd5+ Bfe6 28.Bc1 Ff3 29.Fxe6+ Bxe6 30.Bxc2 változatban.

27.Fxg5 Bg6 28.Bxf5 h6

 

29.Fxh6

Számításba jött a 29.Hxb4 Bxg5 30.Bxg5+ hxg5 31.Fd5+ Kh8 32.Ff7 Fxf7 33.Bxf7 Fxb2 34.Hd5 folytatás.

29...Bxh6

Halvány reményt nyújtott volna a 29...Ff3 30.Bg5 Bxg5 31.Fxg5 Fxg2 32.Hxb4 Fxh3 33.Hd5 Fe6 (33...Fxb2? 34.Ff6) 34.He7+ Kf7 35.Hc6+ Kg6 36.Hxe5+ Kxg5 37.Hf3+ Kf5 38.Kf2 változat.

30.Hxb4 Fxb2 31.Hd5 Kh8 32.Bb7 Fd1 33.b4 Bg8 34.He7 Bd8 35.Fe4 Ff6 36.Bxb6 Kg7

 

 

37.Bf2! és sötét feladta

 

Aronjan,L (2812) - Anand,V (2773)
Angol védelem [A13]

1.c4 e6 2.g3 d5 3.Fg2 Hf6 4.Hf3 dxc4 5.Va4+ Hbd7 6.Vxc4 a6 7.Vb3 Bb8 8.0-0 b5 9.a4 Fb7 10.axb5 axb5 11.d3 Fe7

A 2011-es Világkupán az ukrán Vaszilij Ivancsuk a 11...Fd6 12.Fe3 c5 13.Hc3 0-0 14.Hd2 Fxg2 15.Kxg2 Hg4 változatot játszotta meg a kínai Bu Xiangzhi ellen.

12.Ff4 Hd5 13.Fd2 0-0 14.Bc1 c5 15.Fa5 Ve8 16.Hbd2 H5f6 17.Bab1 Fd5 18.Vd1 Ba8

19.b4 Ba6 20.e4 Fc6 21.Hb3 cxb4 22.Vd2

22...Fxe4!?

Az indiai exvilágbajnok meglepő tisztáldozatot hozott. 22...Va8 23.Fxb4 Ba2 24.Ve1 Fxb4 25.Vxb4 pozíció világosra előnyös.

23.dxe4 Hxe4 24.Vc2 Hc3 25.Ba1 Hf6

26.He5 Hfd5 27.Hd3 Bc6 28.Fxd5 exd5

 

29.Be1

Nyerőesélyes állásban Levon Aronjan kissé bizonytalanná vált. Számolnia kellett a 29.Fxb4 Fxb4 30.Hd4 (30.Hxb4 He2+ (30...Bc4 31.Hd4) 31.Vxe2 Vxe2 32.Hxc6) 30...Bc4 31.Hxb4 Ve7 32.Hbc6 Vf6 33.Vxc3 Bxc3 34.Bxc3 változatokat is.

29...Bc4 30.f3 Vd7 31.Vf2 Fd6 32.Fb6 Vf5 33.Ve3 h5 34.Fd4 Bc7

35.Ba7 Bxa7 36.Fxa7 Ba8

Számításba jött a 36...Bc8 37.Fc5 Fxc5 38.Hbxc5 d4 39.Vxd4 Vxf3 folytatás.

37.Fc5

37...d4?! 38.Hxd4

Jobb volt a 38.Fxd4 Bc8 39.Kg2 Vd5 40.Hdc1 folytatás.

38...Fxc5 39.Hxf5 Fxe3+ 40.Hxe3 b3

 

41.Hd1 Bc8 42.Hxc3 Bxc3 43.Bd1 b2 44.Hxb2 Bxf3 45.Bd8+ Kh7 46.Bd5 Bb3 47.Hd3 g6 48.Bd7 Kg7 49.Kf2 Ba3 50.Ke3 Ba2 51.h4 Kf6 52.Bb7 Ba5 53.Hc5 Ba3+ 54.Kf4 Ba1 55.He4+ Kg7

 

56.Hd6 Bf1+ 57.Ke3 Kf8 58.Bxb5 Ke7 59.He4 Be1+ 60.Kf4 Kf8

61.Bb8+ Kg7 62.Bb7 Bf1+ 63.Ke3 Kf8 64.Hd6 Bf6 65.Bb8+ Ke7 66.He4 Bf1 67.Ke2 Bf5 68.Bc8 Be5 69.Kf3 Bf5+ 70.Kg2 Be5 71.Hg5 Be2+ 72.Kh3 Bf2

 

 

73.Bc4 és sötét feladta

 

Nakamura,H (2789) - Caruana,F (2782)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.Hc3 d5 5.Va4+ Fd7 6.Vb3 dxc4 7.Vxc4 0-0 8.Ff4 c6 9.e4 b5 10.Vd3 c5 11.dxc5 Ha6 12.e5 Hxc5 13.Ve3 Hh5 14.Fg5 He6 15.Bd1 Ve8

 

16.Fh6 Fxh6 17.Vxh6 Fc6 18.Ve3 a6

Számításba jött a 18...b4 19.He4 Bd8 20.Bxd8 Vxd8 21.Fc4 Fd5 folytatás sötét kedvezőbb esélyével.

19.Fd3 Hhf4 20.0-0 Hxd3 21.Bxd3 Bd8 22.Hd4 Hxd4 23.Bxd4 Bxd4 24.Vxd4 Va8 25.f3 Bd8 26.Vc5 Vb7 27.Bd1 Bxd1+ 28.Hxd1 Vd7 29.He3 Vd2 30.Vc3 Vxc3 31.bxc3

31...f6 32.exf6 exf6 33.Kf2 Kf7 34.Ke2 Ke6 35.Kd3 h5 36.Kd4 h4 37.Kc5 Fa8 38.f4 g5 39.g3 hxg3 40.hxg3 gxf4 41.gxf4 Fe4 42.Kb6 Kd6 43.Kxa6 Kc5 44.a3 Ff3

A futó sikerrel tartotta a remit.

45.Ka7 Kc6 46.Kb8 Kb6 47.Hf5 Fg4 48.Hd6 Fe6 49.He4 f5 50.Hd2 Fd5 51.Kc8

51...Ka5 52.Kc7 Ka4 53.Kb6 Fg2 54.c4 bxc4 55.Hxc4 Fd5 56.Kc5 Fg8 57.Kd4 Kb3 58.Hd6 Kxa3 59.Ke5 Kb4 60.Kf6 Kc5 61.Hxf5 Fh7 62.He7 Fb1 63.Ke5 Fh7 64.Hd5 Kc6 65.Hf6 Fb1 66.f5 Fxf5 67.Kxf5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: Maria Emelianova www.chessbase.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron az első fordulóban aratott szerencsés győzelme után Rapport Richárd a második játéknapon 129 lépésben remizett az indiai Sachdev Taniával. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang döntetlennel rajtolt, majd világossal megnyerte második partiját. Számos meglepetés született már, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Pavel Eljanov, az orosz Nyikita Vityjugov és Jevgenyij Tomasevszkij is csak másfél pontos, 38 résztvevő rajtolt kettős győzelemmel.

 

 

A rajtlistán a top 15-ből öten, köztük Rapport Richárd is remizett Gibraltáron a Tradewise nyílt verseny második fordulójában. Legfiatalabb nagymesterünkkel az indiai Sachdev Tania osztozott meg a ponton, a vezérgyalog megnyitású parti 129 lépésben lett döntetlen. Ricsi hosszasan próbálkozott, hogy az elméleti döntetlen végjátékban, bástya és huszár a bástya ellen megtörje az indiai nagymesternő ellenállását, de Sachdev pontosan védekezett.

Meglepetés, hogy a három évvel korábbi győztes, a háromszoros olimpiai bajnok ukrán Vaszilij Ivancsuk és csapattársa, Pavel Eljanov is elhullajtott világossal játszva fél pontot, ahogy a címvédőként játszó orosz Nyikita Vityjugov és honfitársa, Jevgenyij Tomasevszkij sem tudta érvényesíteni a „papírformát”. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang hozta a kötelező győzelmet.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Michael Adams (angol, 2754) – Al-Sayed Mohammed (katari, 2476)  1 - 0

Glenn Flear (francia, 2471) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745)  0 - 1

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739) – David Larino Nieto (spanyol, 2464)  döntetlen

Luis Galego (portugál, 2465) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2737)  döntetlen

Pavel Ejanov (ukrán, 2733) – Elisabeth Paehtz (német, 2458)  döntetlen

Stefan Docx (belga, 2458) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715)  döntetlen

Gata Kamsky (amerikai, 2709) – Guo Qi (kínai, 2450)  1 - 0

David Pardo Simon (spanyol, 2450) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707)  0 - 1

Pentala Harikrishna (indiai, 2706) – Ralf Akesson (svéd, 2447)  1 - 0

Natalija Zsukova (ukrán, 2449) – David Navara (cseh, 2702)  0 - 1

Rapport Richárd (magyar, 2691) – Sachdev Tania (indiai, 2442)  döntetlen

Hoang Thanh Trang (magyar, 2511) – Stephan Heer (svájci, 2106) 1 – 0

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

Alexandr Fier (brazil, 2572, 2) – Michael Adams (angol, 2754)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 2) – Salem A.R. Saleh (egyesült arab emírségekbeli, 2564, 2)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 2) – Gopal G.N. (indiai, 2550, 2)

Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 2) – Gata Kamsky (amerikai, 2709, 2)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 2) – Kevin Spragett (kanadai, 2544, 2)

David Anton Guijarro (spanyol, 2557, 2) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 2)

David Navara (cseh, 2702, 2) – Fabien Libiszewski (francia, 2533, 2)

Grigorij Oparin (orosz, 2517, 2) – Maxim Rodshtein (izraeli, 2682, 2)

Li Chao (kínai, 2680, 2) – Maria Muzicsuk (ukrán, 2503, 2)

Stephen J Gordon (angol, 2516, 2) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 2)

David Larino Nieto (spanyol, 2465, 1,5) – Rapport Richárd (magyar, 2691, 1,5)

Alan Tate (skót, 2321, 1,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 1,5)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Zürichben holtverseny után a norvég világbajnok Magnus Carlsen nyerte meg a villámversenyt, és így az 1-es sorszámmal játszhatja a csütörtökön kezdődő 23-as kategóriájú, 2801 Élő-pontátlagú hat résztvevős szuperversenyt. Magnus Carlsen első partiját az izraeli Borisz Gelfanddal játssza, az örmény Levon Aronjan az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal mérkőzik meg, az amerikai Hikaru Nakamura az olasz Fabiano Caruanával csatázik majd. A viadal hivatalos honlapja a http://www.zurich-cc.com.

 

Zürichben villámversennyel kezdődött meg az esztendő második szuperversenye. Magnus Carlsen világbajnokként elvesztette első partiját, az olasz Fabiano Caruana sötéttel győzte le a világelsőt. Magnus bajban volt az örmény Levon Aronjannal szemben is, nem kis szerencsével a játszmát elremizte, majd negyedik partija az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen csak 21 lépésig tartott… Az utolsó körben Carlsen nyert az amerikai Hikaru Nakamurával szemben is, jobb Berger-Sonneborn pontszámával megnyerte a viadalt, amelynek végeredménye adja a Élő-pontátlagát – 2801 - tekintve a sakktörténelem eddig legerősebb tornájának a sorsolási számait. Remek volt az internetes közvetítés, Lékó Péter és a svájci Yannick Pelletier kommentálta a villámtempóban húzott lépéseket, a nagymestereknek 4-4 percük és lépésenként még 2-2 másodperc gondolkodási idejük volt.

Az első forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, - Fabiano Caruana (olasz, 2782,  0 – 1

Borisz Gelfand (izraeli, 2777) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) 1 – 0

Levon Aronjan (örmény, 2812) - Viswanathan Anand (indiai, 2777  1 - 0

 

A 2. forduló eredményei:

Fabiano Caruana – Viswanathan Anand 0 – 1

Hikaru Nakamura – Levon Aronjan 1 – 0

Magnus Carlsen – Borisz Gelfand döntetlen

 

A 3. forduló eredményei:

Borisz Gelfand – Fabiano Caruana  0 - 1

Levon Aronjan – Magnus Carlsen  döntetlen

Viswanathan Anand – Hikaru Nakamura  döntetlen

 

A 4. forduló eredményei:

Fabiano Caruana – Hikaru Nakamura  0 - 1

Magnus Carlsen – Viswanathan Anand  1 - 0

Borisz Gelfand – Levon Aronjan  0 – 1

 

Az 5. forduló eredményei:

Levon Aronjan – Fabiano Caruana döntetlen

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  1 - 0

Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen 0 – 1

 

A villámverseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 3 pont

2. Levon Aronjan 3

3. Hikaru Nakamura 2,5

4. Fabiano Caruana 2,5

5. Viswanathan Anand 2,5

6. Borisz Gelfand 1,5

 

Zürich Villámverseny
 
 

Hely.

Név

Ti

FED

Rtg

1

2

3

4

5

6

Pont

TB1

TB2

TB3

TPR

1

Magnus Carlsen

GM

NOR

2872

#

½

1

0

1

½

3

7.25

0

2

2859

2

Levon Aronja,

GM

ARM

2812

½

#

0

½

1

1

3

6.75

0

2

2871

3

Hikaru Nakamura

GM

USA

2789

0

1

#

1

½

0

2.5

6.75

0

2

2803

4

Fabiano Caruana

GM

ITA

2782

1

½

0

#

0

1

2.5

6

0

2

2805

5

Viswanathan Anand

GM

IND

2773

0

0

½

1

#

1

2.5

5.25

0

2

2806

6

Borisz Gelfand

GM

ISR

2777

½

0

1

0

0

#

1.5

4

0

1

2657

 

 

A szuperverseny első fordulójának párosítása:

Magnus Carlsen – Borisz Gelfand

Levon Aronjan – Viswanathan Anand

Hikaru Nakamura – Fabiano Caruana

 

Carlsen,M (2872) - Caruana,F (2782)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.c3 d6 7.Hd2 Hf6 8.0-0 0-0 9.a4 e5 10.H4b3 Fa7 11.Hc4 Fe6 12.Ve2 Hc6 13.Fg5 h6 14.Fh4

 

14...g5 15.Fg3 He7 16.Hbd2 Hg6 17.Bfe1 h5 18.h3 h4 19.Fh2 g4 20.Kh1 gxh3 21.gxh3 Fxh3 22.Bg1 Kg7 23.He3 Fxe3 24.Vxe3 Hg4 25.Vf3

25...Vf6 26.Bxg4 Vxf3+ 27.Hxf3 Fxg4 28.Hxh4 Hxh4 29.Bg1 Hf3 30.Bxg4+ Kf6 31.Bg3 Hxh2 32.Kxh2 Bh8+ 33.Kg2 Bag8 34.Fc4 Bxg3+ 35.fxg3 a5 és világos feladta

Carlsen,M (2872) - Anand,V (2773)
Réti megnyitás [A06]

1.Hf3 d5 2.b3 c5 3.e4 dxe4 4.Hg5 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fc4 e6 7.Fb2 Fe7 8.0-0 0-0 9.Hcxe4 Hxe4 10.Hxe4 e5?

 

11.f4 exf4 12.Vh5?! Hd4? 13.Bxf4 g6? 14.Ve5 b6?

 

 

15.Baf1 Ff5 16.g4 Fe6 17.Fxe6 fxe6 18.Bxf8+ Fxf8 19.Hf6+ Kh8

20.c3?!

Kimaradt a látványos matt 20.He8+ Kg8 21.Vh8+ Kxh8 22.Bxf8-cal.

20...Hc6 21.He8+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Elhunyt a nagy taktikus, a kombinatív sakkozás nagymestere, Sax Gyula olimpiai bajnok

Címkék: Sax Gyula

Pótolhatatlan veszteség érte a magyar és a nemzetközi sakkéletet. Az 1978-as Buenos Aires-i sakkolimpián aranyérmes válogatottunk tagja, Sax Gyula életének 63. évében elhunyt. Az aranyérem mellett Sax kétszer volt tagja olimpiai, csapat-világbajnokságon egyszer ezüstérmes együttesünknek. A csapat Európa-bajnokságon kétszer ezüstérmet szerzett, kétszer harmadik helyen végzett válogatottunkkal. Kétszer világbajnok-jelölt volt, kétszereses bajnok, tizenötször volt tagja honi csapatbajnokságon aranyérmes csapatnak. Emlékét megőrzik remek partijai, kombinatív játéka. 

 

Sax Gyula 1951. június 18-án született Budapesten. A Vasútépítő Törekvés csapatában kezdte pályafutását, a régi fényképek hűen őrzik, amikor Gyuszi a 12. táblán debütált, e sorok írója eggyel előrébb játszott. Közös sikerünk volt a Kölcsey Ferenc Gimnázium csapatával elért bajnoki cím is. 19 évesen lett mester, megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot. 1972-ben nemzetközi mester és Szkopjéban már az olimpiai válogatottban játszott, az ezüstérmes csapatunkban, 10 partijából 8,5 pontot szerzett. Két évvel később Nizzában sem rajta múlott a jó szereplés, 14-szer ült sakkasztalhoz, 10 pontot gyűjtött, vigasztalhatta, hogy megkapta a nemzetközi nagymesteri címet. 1976-ban és 1977-ben megnyerte a bajnokságot. Pályafutásának csúcspontja volt a Buenos Aires-i  aranyérem, veretlenül játszotta végig a svájci rendszerű lebonyolítású olimpiát, 12 játszmájából 8,5 ponttal járult hozzá a legfényesebb diadalhoz. A férficsapat olimpiai bajnoki címe, a női válogatott ezüstérme világszenzáció volt.

 

A fantasztikus utolsó forduló igazi sakkcsemegéjeként kétfrontos magyar-jugoszláv derbire került sor, hiszen az olimpiai bajnoki címért küzdő férfi és az ezüstéremért harcba szálló női csapatunk is déli szomszédunk ellen játszott. A helyzetet még tovább bonyolította, hogy a jugoszláv férfi válogatottnak semmi esélye sem volt jó helyezésre, míg a női csapatuknak az 1,5-1,5 is elegendő lett volna az ezüstérmükhöz.

A férfi olimpián az állás az utolsó forduló előtt: 1. Magyarország 34, 2. Szovjetunió 33,5, 3. Amerikai Egyesült Államok 33, 4. Német Szövetségi Köztársaság 31, 5. Izrael 30,5, 6-12. Anglia, Lengyelország, Jugoszlávia, Hollandia, Svájc, Románia, Kanada 30 pont.

A női olimpián így festett a táblázat a záró forduló előtt: 1. Szovjetunió 14, 2. Jugoszlávia 10, 3. Német Szövetségi Köztársaság 9,5, 4. Magyarország 9 pont. (A férfi olimpiát 14 fordulós svájci rendszerben, míg a nők versenyét elődöntők, majd 8 csapat részvételével megrendezett döntővel rendezték meg.) Máig is nagyon jó érzéssel gondolok vissza arra, hogy semmiféle „árukapcsolási” ajánlat nem érkezett, a sakktáblán dőlt el minden.

Az utolsó forduló előtti szabadnap jó alkalom volt a kikapcsolódásra, városnézést szerveztek, délután követségünk fogadásán vettünk részt. A „lazítás” után már este elkezdődött a felkészülés, az otthoni kigyűjtések áttanulmányozásával, az informátorok, az enciklopédiák segítségével. Az utolsó ütközet napján sincs változás a menüben, ebédre a megszokott csirke, Portisch Lajos ismét megvívta harcát a konyhafőnökkel. November 11-én a Sheraton Hotelből menetrendszerűen elindulnak a buszok, sokan bíztatják a fiúkat, drukkolnak azért, hogy megszakadjon a szovjet sakkozók sikersorozata. A River Plate stadionban ezúttal főszerepet játszunk, igaz nem az „igazi arénában”, hanem a labdarugó-világbajnokság idején berendezett sajtóközpontban. Utolsó biztató pillantások, amikor elválunk a fiúktól, s mindenki elindul a saját táblája felé. Pattanásig feszültek az idegek, a kapitányok, a szekundánsok talán még idegesebbek, mint a játékosok.

Kedvezően alakult a férficsapat meccse, pillanatok alatt kiderült, Ljubojevic jóval tájékozottabb volt, hogy hol lehet az argentin fővárosban jó marhasültet enni, mint mi történt az olimpia kilencedik fordulójában játszott Portisch - Radulov partiban. Alighanem riadtan nézte a táblát, jobban védekezett, mint a bolgárok akkori legjobbja, de Ribli Zoltán győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség, a riválisokkal szemben lépéselőnybe kerültünk. Sax Gyula remek érzékkel választott megnyitást, a pozíciós küzdelmeket jobban kedvelő Alekszander Matanovic csak későn észlelte, hogy a gyalograblás mekkora veszélyeket jelentett számára. A sötét futópár, a félig nyílt g vonal adta lehetőségekkel kombinálva az olimpiai aranyérmet jelentő győzelmet biztosította. Az éltáblán a két legenda csatázott, Portisch Lajos és Szvetozar Gligoric az utolsó pillanatig küzdött, de a kölcsönös jó játék remihez vezetett. Döntetlen lett Csom István és Borislav Ivkov párharca is, s a 3-1-es győzelem az aranyérmet jelentette. A hollandok remekül tartották magukat a szovjet válogatottal szemben, Szpasszkijék csak 2,5-1,5-re nyertek, Viktor Korcsnoj vezetésével a svájci együttes 2 pontot rabolt az amerikaiaktól.

Válogatottunk fantasztikus hajrával megérdemelten győzött. A nyolcadik forduló után még két pont volt a hátrányuk a biztosan vezető szovjet csapattal szemben, a 11. fordulóban együttesünk befogta Szpasszkijékat, egy fordulóval később már egy ponttal vezetett. Navarovszky László kapitányként tökéletesen irányította a csapatot, a jó érzékkel elfogadott döntetlenajánlatok, vagy a kínált békekötések, az összeállítások remek intuícióval történtek, s ebben nagy segítséget nyújtott szekundánsként Bilek István nemzetközi nagymester és orvosunk, dr. Liptay László nemzetközi mester. A nagy feszültség okozta kisebb nézeteltéréseket is bámulatos hidegvérrel kezelték. Az argentin fővárosban élő magyarok kitüntető szeretete, gondoskodása is szerepet játszott a világraszóló siker elérésében. Felejthetetlen emlék marad, amikor Navarovszky László a magasba emelhette a győztesnek járó aranyserleget, a Hamilton - Russel Kupát, Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Adorján András, Csom István és Vadász László átvehette az aranyérmet. Szerencsére az ünneplésből kijutott női együttesünknek is, vertnek látszó helyzetből ezüstérmesek lettünk a nagy fölénnyel első szovjet négyes mögött.

Azon a Buenos Aires-i éjszakán az aranycsapat tagjai a sikerüket még csak ízlelgetve hajnalig a függőinket elemezték. Csom István és Sax Gyula közel hat órán keresztül boncolgatta a lehetőségeket Gordana Markovic elleni függőjátszmámban, miután engem éjfél körül aludni zavartak. Reggel az ébresztő telefon, majd a rövid hír, megtalálták a nyerést. Alig hittem a szememnek. A zseniális huszárlépés, a világos király körül minimális anyaggal font mattháló, közben a vezérszárnyon rohannak előre a világos gyalogok, nagymestereink gyönyörű munkát végeztek. Gordana elvörösödött, amikor a játszma délelőtti folytatásakor megkapta a „halálos döfést”, majd a könnyebb „megoldást” választotta, mattba lépett, így a „tündérvari” a kulisszák mögött maradt. Következhetett az ünneplés.

 

A 23. férfi sakkolimpia végeredménye:

Olimpiai bajnok: Magyarország 37 pont (Portisch Lajos 10/14, Ribli Zoltán 9/13, Sax Gyula 8,5/12, Adorján András 2/4, Csom István 6/10, Vadász László 1,5/3)

2. Szovjetunió 36 (Szpasszkij 7/11, Petroszjan 6/9, Polugajevszkij 8/11, Gulko 2/5, Romanyisin 6,5/10, Vaganjan 6,5/10)

3. Egyesült Államok 35

4. Német Szövetségi Köztársaság 33

5. Izrael 32,5

6. Románia 32,5

7. Dánia 32

8. Lengyelország 32

9. Spanyolország 32

10. Svájc 32

11. Kanada 32

12. Anglia 31,5

13. Bulgária 31,5

14. Hollandia 31,5

15. Jugoszlávia 31 (66 résztvevő)

 

Versenyfutás az aranyéremért

 

Két év múlva Máltán is feledhetetlen versenyfutást vívott a magyar és a szovjet válogatott. A hetedik fordulóban  Portischék másfél pontos előnnyel kezdhették a szovjetek elleni rangadót, a tervezett 2-2 megszületett, de Sax Gyula kecsegtető állásban nyerőesélyes folytatást hagyott ki Mihail Tal ellen. Kezdődhetett a második félidő, egyre elkeseredettebb küzdelem folyt, a kilencedik forduló után válogatottunk előnye két és fél pontra nőtt, a szovjetek csak 2-2-öt játszottak a csehekkel. A tízedik játéknapon a mieink botlottak, a hollandok elleni szerény 2-2 megadta az esélyt Karpovéknak a felzárkózásra, a 11. fordulót befejezve a szovjetek befogtak minket. A sakk mellett a matematika is előtérbe került, az első számítások alapján még fölényes Bucholzunk volt. Jöttek a balszerencsés párosítások, korábbi ellenfeleink egymás ellen is játszottak, így a Bucholzunk alig javult.

Mindenki tudta, hogy csak 4-0, vagy legrosszabb esetben egy 3,5-0,5-ös győzelem adhat esélyt az aranyéremre. És eljött a sorsdöntő csaták napja. A női és férfi élcsapatok viszonylag közel játszottak egymáshoz, de arra azért ritkán adódott lehetőség, hogy átbandukoljak megnézni a partikat, lefoglalt bennünket a magunk csatája. A bíróknak nem volt könnyű dolguk, hogy rendet tartsanak a magyar és a szovjet csapatok meccsei körül, mindenki arra volt kíváncsi, hogy miként alakul a drámai versenyfutás.

Biztatónak tűnt, hogy nagyon mérgesen szaladgált a „nagyfőnök”, a Szovjet Központi Sakk-klub rettegett igazgatója, Baturinszkij. Kegyetlenül leszidta Kaszparovot, hogy a tiltás ellenére remire adta a partiját. A dán sakkozó kínálta a békekötést, de a szovjet kapitány határozottan továbbjátszásra szólította fel Garrit. Neki azonban nem tetszett az állás, s hosszas gondolkodásba kezdett, majd amikor csak 2 perc volt a sakkórán, akkor elfogadta a remiajánlatot, ebből lett a balhé. Kaszparovot ezután beosztották Bucholz-számításra, az ifjú titán „lelkesen” rohangált a teremben. Remekül tartotta magát Jakobsen is az éltáblán Karpov ellen, míg nálunk az izlandiak ellen minden tökéletesnek tűnt. Portisch professzori módon oktatta Olafssont, Ribli simán verte Arnasont, Pintér már a megnyitásban két vállra fektette ellenfelét. Sax Gyula is biztatóan állt, de hatalmas időzavarban királya örökös sakkba került. Két perccel(!) a játékidő letelte előtt még a mienk volt mindkét aranyérem.

A szovjetek is 3,5-0,5-re nyertek, és döbbenettel nézhettük, hogy a szovjetek korábbi ellenfelei jól szerepeltek, a mieink pedig gyengébben. Görögország-Skócia 3,5-0,5? A skótok legjobbja már az utolsó forduló előtt hazautazott, talán ezen múlott az aranyérem! A papíron már feketén-fehéren állt, a szovjetek Bucholz-pontszáma 449,5, míg a mienk 448 pont. A szovjetek visszahódították a győztesnek járó Hamilton-Russel aranyserleget. A női fronton egy huszárlépésen múlott az aranyérem sorsa, fél pont hátránnyal lettünk másodikok, pontegyenlőség esetén a Bucholz-pontszámítás nekünk kedvezett volna.

A 24. férfi sakkolimpia végeredménye:

1.Szovjetunió  (Anatolij Karpov 9/12, Lev Polugajevszkij 3/7, Mihail Tal 3,5/6, Jefim Geller 6,5/9, Jurij Balasov 7,5/10, Garri Kaszparov 9,5/12) 39 pont

2. Magyarország  (Portisch Lajos 9,5/13, Ribli Zoltán 8,5/13, Sax Gyula 7,5/12, Csom István 7/9, Faragó Iván 2/4, Pintér József 4,5/5) 39

3. Jugoszlávia  (Ljubojevic 7,5/13, Ivkov 5,5/8, Parman 4,5/8, Kurajica 3,5/7, Marjanovic 7,5/12, Nikolic 6,5/8) 35

4. Egyesült Államok 34

5. Csehszlovákia 33

6. Anglia 32,5

 

Sax Gyula összesen tíz sakkolimpián játszott, 114 játszmájából ötvenet nyert meg, ötvenszer remizett, tizennégyszer szenvedett vereséget. 1985-ben a csapat- világbajnokságon ezüstérmes válogatottunkkal. 1977-ben és 1980-ban tagja volt a csapat Európa-bajnokságon ezüstérmes válogatottunknak, 1973-ban és 1983-ban bronzérmet szerzett csapatunkkal. Kétszer világbajnok-jelölt lett, párosmérkőzésen 1988-ban az angol Nigel Shorttól szenvedett vereséget. 1991-ben Viktor Korcsnojtól kapott ki, utóbbi ellen meccse 4-4-re végződött, a rájátszásban nyert a svájci nagymester. Az 1988. január 1-től érvényes ranglistán 2610 ponttal szerepelt, így meghívást kapott a nagy sikerrel megrendezett Világkupára, a hat versenyből álló sorozatban végül a 25 főből álló mezőnyben 14. lett.

Számos tornagyőzelméből kiemelkedő a Rovinj/Zágráb(1975), Las Palmas (1978), Vrsac (1981), Smederevska Palanka (1982), Róma (1984), Clemont Ferrand (1989). Sax Gyula hatszor tagja volt a honi csapatbajnokságon bajnoki címet szerző Honvédnak, háromszor a Miskolccal győzött, hatszor pedig a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp együttesével lett bajnok.

Fénykorában remek támadó sakkot játszott. Az ellenfél királya volt a célpont, világossal és sötéttel is sikeres volt a szicíliai védelemben. Az 1978-as olimpián az utolsó fordulóban aratott győzelme örökké emlékezetes marad.

 

Matanovic,A (2505) - Sax,G (2550)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Hdb5 d6 7.Ff4 e5 8.Fg5 a6 9.Ha3 b5 10.Fxf6 gxf6 11.Hd5 f5 12.Fd3 Fe6 13.Vh5 Fg7 14.0-0 f4 15.c4 bxc4 16.Fxc4 0-0 17.Bac1 He7

Sötét másik, talán jobb lehetősége a 17...Bb8!? változat.

18.Bfd1

18.Hc7 Fxc4 19.Bxc4 Ba7 20.Bfc1 d5 21.Hxd5 Hxd5 22.exd5 Vxd5 kölcsönös esélyekhez vezet.

18...Bc8 19.Hxe7+ Vxe7 20.Ve2

Matanovic lebecsülte a sötét támadás lehetőségét, világosnak jobb esélyeket nyújtott volna  a 20.Bc3 Kh8 21.b3 f5 22.Bh3 h6 23.Fxe6 Vxe6 24.Bhd3 Bcd8 25.Ve2 folytatás.

20...Kh8! 21.Fxa6?

Matanovic elfogadta az áldozatul felkínált gyalogot, jobb volt 21.Fxe6.

21...Bxc1 22.Bxc1 f5 23.exf5 Fxf5 24.Hb5

                       

 

24...e4!

Sötét támadása óriási erővel bontakozott ki, s a pozíciós játék híveként ismert jugoszláv nagymester nem tudott megbirkózni a taktikai jellegű állással.

25.Hc3 Vg5! 26.f3

Azonnal vesztett 26.Hxe4 Fxe4 27.Vxe4, mert 27…f3 a kettős fenyegetés miatt döntő anyagi előnyhöz juttatta volna nagymesterünket.

26...exf3 27.Vxf3 Fg4 28.Vd5 Fe5! 29.He4 Vg7! 30.Ff1 f3 31.Bc2

Matanovic már nem talált védelmet, a sötét támadásvezetés, a futópár erejét remekül mutatják a látványos változatok is: 31.g3 f2+ 32.Kh1 (32.Hxf2 Ff3 33.Vd2 Fxg3) 32...Ff3+ 33.Fg2 Vh6 34.Bf1 Fxg3; 31.Hf2 fxg2 32.Vxg2 Bxf2 a nyerés útja.

31...fxg2 32.Fxg2

Matthoz vezetett 32.Bxg2 Fd4+ 33.Hf2 Bxf2 34.Bxf2 Ff3+ 35.Fg2 Vxg2 változat.

32...Ff3 és világos a reménytelen állásban túllépte a gondolkodási időt. 33.Bd2-re (33.Vd3 Fxe4 34.Vxe4 Fd4+ 35.Kh1 Bf1+; 33.Kh1 Fxg2+ 34.Bxg2 Bf1+ 35.Bg1 Vxg1 matt) 33...Bc8 vezetett volna nyeréshez.

Verőci Zsuzsa

 

Komment 1 | Reblog! 0 |

Zürichben január 29. és február 4. között rendezik meg a hat résztvevős szuperversenyt, amely 2801 Élő-pontos átlagával a sakktörténelem eddigi legerősebb tornája. Nemcsak a gyorsan változó Élő-pontok, hanem a hat nagymester eddigi pályafutása, fantasztikus eredményeik miatt is fokozott várakozás előzi meg a viadalt, ahol világbajnokként először ül sakkasztalhoz a 23 éves norvég Magnus Carlsen. Az exvilágbajnok indiai Viswanathan Anand mellett a világranglistán második, Wijk aan Zee-i negyedik tornagyőzelmével jó formáját bizonyító örmény Levon Aronjan számára is főpróba a torna a Hanti-Manszijszkban március 11-én kezdődő világbajnok-jelölti verseny előtt. A viadal hivatalos honlapja: http://www.zurich-cc.com.

 

 


Az esztendő második szuperversenyét rendezik meg Zürichben. Igazi presztízscsatát  várunk a világbajnoki címet tavaly novemberben elhódító Magnus Carlsen, a nagy duó, az „aranygenerációt” képviselő indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand és a két éve világbajnoki döntőt is játszó Borisz Gelfand, valamint  a trónkövetelők, az örmény Levon Aronjan, az amerikai Hikaru Nakamura és az olasz Fabiano Caruana között. Fokozott önbizalommal vághat neki a tornának a Wijk aan Zee-ben negyedszer is diadalmaskodó Aronjan, míg Caruana a kihagyott esélyek miatt szomorkodhat, Nakamura és Gelfand messze a várakozás alatti teljesítményt nyújtott. Sajnálhatjuk, hogy klasszikus partikban csak öt napig látjuk a szuperklasszisokat viaskodni…

 

Magnus Carlsen újdonsült világbajnokként az elmúlt két hónapban élvezte fantasztikus sikerének minden pillanatát. Számos olyan rendezvényen, találkozón vett részt, ahol világelsőként a sakkozást népszerűsíthette. Aligha lepődtünk meg, hogy a Windows program atyja, Bill Gates is oly gyorsan megadásra kényszerült Magnussal szemben. Nem lesz könnyű a 23 éves világbajnoknak most az igazi riválisok elleni partikra koncentrálnia, hiszen a legkisebb kisiklását is már sokan szenzációként könyvelnék el.

Hat éven keresztül világbajnoki címét őrző, koronáját háromszor is sikerrel megvédő Viswanathan Anandról az utóbbi hetekben kevés hír jelent meg. Némi tétovázás után nagy örömünkre nevezett a Hanti-Manszijszkban március 11-én kezdődő világbajnok-jelölti versenyre, főpróba a zürichi megmérettetés, némi képet kapunk majd, hogy mennyire viselte meg a világbajnoki döntőben elszenvedett veresége.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnua Carlsen (norvég, 2872)

Levon Aronjan (örmény, 2812)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2789)

Fabiano Caruana (olasz, 2782)

Borisz Gelfand (izraeli, 2777)

Viswanathan Anand (indiai, 2773)

 

Zürichben a klasszikus időkontroll mellett játszanak, 2-2 óra gondolkodási idő az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc és lépésenként 30-30 másodperc a játszma befejezéséig. Amennyiben a nagymesterek partija 40 lépés előtt döntetlennel végződne, akkor rapidpartit vívnak, ennek eredményét a végső sorrendbe nem számítanák be. Január 29-én villámversenyen döntik el a sorsolási számokat, február 4-én ellenkező színelosztással rapidversenyen is megmérkőznek a nagymesterek. Az internetes élő közvetítésen Yannick Pelletier és Werner Hug lesznek a kommentátorok, neves nagymesterek, többek között Lékó Péter és Jan Timman is segítik majd a játszmában történtek jobb megértését.  

 

Zürichi sakktörténelem

A svájci városban hatvanegy évvel ezelőtt emlékezetes világbajnok-jelölti versenyt rendeztek. A 15 résztvevő kétfordulós viadalán a szovjet Vaszilij Szmiszlov 18 pontot gyűjtött, két ponttal előzte meg a holtversenyben második helyen végzett honfitársait, David Bronstejnt és Paul Kereszt, elsőségével kiharcolta, hogy Mihail Bovinnik kihívója lett. Szabó László a 13. helyen zárta szereplését. A tornáról Bronstejn korszakalkotó könyvet írt. A nyitásokra kevesebb figyelmet fordított, a középjátékok és végjátékok elemzésén számos generáció nőtt fel.

2009-ben a világ legrégebbi sakk-klubja, a Schachgesellschaft Zürich megalakításának 200. évfordulóját nagyszabású fesztivállal ünnepelték. A gálát a bajnokok rapidversenye zárta, amelyre Polgár Judit is meghívást kapott. A 8 résztvevő tornáját az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik félpontos előnnyel nyerte meg az indiai világbajnok Viswanathan Anand előtt. Holtversenyben harmadikként a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov végzett. Polgár Judit hatodikként zárta a viadalt.

 

 

 

Vlagyimir Kramnyik a 2011-es Tal-emlékverseny idején találkozott az orosz üzletember Oleg Szkvorcovval, akinek a 2012-es első félévi versenyínségéről panaszkodott. A nagy sakkrajongó, Kramnyiknak drukkoló Szkvorcov párosmérkőzés megrendezését ajánlotta Kramnyiknak, de fontos kritériumként szabta meg, hogy az ellenfélnek a világranglista első öt helyezettjéből kell lennie. Az örmény Levon Aronjan vállalta a felkérést, így a London Chess Classic  2011 és a Tata Steel Chess 2012 győztese, Kramnyik és Aronjan mérkőzött meg egymással a korábbi jelentős tornák színhelyéül is szolgáló Hotel Savoy Baur en Ville Hotelben.

A párharc főszponzora az IGC (International Gemological Laboratories) volt, amelynek Oleg Szkvorcov a vezérigazgatója és társtulajdonosa, drágakövekkel, briliánssal és gyémánttal foglalkozik. A sakktörténelemben még nem fordult elő, hogy hivatalos tétmeccsen kívül a legjobbak ilyen megmérettetést vállaljanak. Klasszikus gondolkodási idő mellett csatároztak, párharcuk 3-3-mal végződött. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.  Különösen izgalmasan alakult a befejező parti. majd. Aronjan játszott világossal, a spanyol megnyitásban ezúttal elkerülte a berlini változatot. Kezdeményezett, de Kramnyik pontos játékkal ellenesélyt teremtett. Minőségáldozatát követően kiéleződött a csata, az exvilágbajnok nyerőesélyt szalasztott el, Aronjan kiharcolta a döntetlent.

 

A párosmérkőzés végeredménye:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) – Levon Aronjan (örmény, 2820)  3 - 3 (0 – 1, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

 

Tavaly Zürichben a 20 esztendős olasz Fabiano Caruana győzelmével fejeződött be az esztendő harmadik szuperversenye. Caruana a befejező fordulóban világossal legyőzte az izraeli Borisz Gelfandot és egypontos előnnyel megnyerte a viadalt. Caruana pályafutása eddigi legszebb sikerét érte el, 12 Élő-pontot is szerzett, 2897-es performance-pontszáma tekintélyt parancsoló! A torna csúcsrangadója, az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik csatája 27 lépésben dőlt el Anand javára. Kramnyik taktikai elnézését követően könnyen adta meg magát. Kramnyik és Gelfand számára a két hét múlva kezdődő világbajnok-jelölti verseny előtti főpróba sok tanulsággal szolgált.

 

Zürich   Chess Challenge,  2013. február 23-március   1.

kat. XXI.   (2772)

1

2

3

4

1.

Fabiano   Caruana

g

ITA

2757

*

*

½

1

½

½

½

1

4

2897

2.

Viswanathan   Anand

g

IND

2780

½

0

*

*

½

1

½

½

3

2769

3.

Vlagyimir   Kramnyik

g

RUS

2810

½

½

½

0

*

*

½

½

2701

4.

Borisz   Gelfand

g

ISR

2740

½

0

½

½

½

½

*

*

2724

 

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenyét rendezik meg Gibraltáron január 27. és február 6. között. A 10 fordulós svájci rendszerű viadalon a rajtlistát az angolok legjobbja, Michael Adams vezeti. az előzetes nevezések alapján a 244 fős mezőnyben még nyolcan a + 2700 Élő-pontosok klubjának tagjai. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd a tízedik a rangsorban. Az orosz Nyikita Vityjugov ül ül címvédőként a sakkasztalhoz. A női topjátékosok közül is sokan rajthoz állnak, olimpiai válogatottunkból Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang játszik. A viadal honlapja: http://www.gibraltarchesscongress.com. A sakkfesztiválon még számos, különböző erősségű versenyt szerveznek.

 

Ismét a Tradewise a főszponzora a mesterversenynek, 20 ezer font lesz a győztes jutalma, a legjobb női résztvevő 15 ezer fontos díjat vehet át. A 10 fordulós svájci rendszerű viadal rajtlistáját az angol Michael Adams vezeti, a mezőnyben kilencen  tartoznak a + 2700 Élő-pontosok csoportjába, olimpiai bajnokok és érmesek, világbajnok-jelöltek, kontinensbajnokok a 66 férfi és 8 női nagymestert is felvonultató népes mezőnyben. Rapport Richárdra a Wijk aan Zee-i Tata Steel Chess 2014 szuperverseny balul sikerült hajrája után pihenés nélkül vár az újabb megmérettetés, a kiemelési rangsorban tízedik. A legjobb női sakkozók közül is sokan játszanak, többek között Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang.  

 

A kiemelési rangsor élcsoportja:

Michael Adams (angol, 2754), Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739), Nyikita Vityjugov (orosz, 2737), Pavel Eljanov (ukrán, 2733), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715), Gata Kamsky (amerikai, 2709), Pentala Harikrishna (indiai, 2706), David Navara (cseh, 2702), Rapport Richárd (magyar, 2691), Nigel Short (angol, 2683), Maxim Rodhstein (izraeli, 2682), Li Chao (kínai, 2680), Szergej Movszeszjan (örmény, 2677), Alekszej Drejev (orosz, 2673), Ivan Cseparinov (bolgár, 2663), Emil Szutovszkij (izraeli, 2663), Viorel Bologan (moldáviai, 2661)

 

A női résztvevők legjobbjai:

Zhao Xue (kínai, 2567), Anna Muzicsuk (szlovén, 2566), Bela Hotenasvili (grúz, 2527), Pia Cramling (svéd, 2525), Viktorija Cmilyte (litván, 2515), Hoang Thanh Trang (magyar, 2511), Maria Muzicsuk (ukrán, 2503), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2486), Zhongyi Tan (kínai, 2483)

 

A fordulók január 28-tól naponta 15 órakor kezdődnek, az utolsó partikat február 6-án 11 órától játsszák. A játékidő a klasszikus, 100-100 perc az 40 lépésre, majd 50-50  a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusszal. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás dönti el.

2003-ban kezdődött a sorozat

A jelentős sorozat 2003-ban kezdődött, az első viadal főcsoportjában 24 nagymester is játszott, az angol Nigel Short és a görög Vasilios Kotronias osztozott a dicsőségen, míg a női sakkozók külön számolt versenyében szép magyar siker született, Medvegy Nóra 1 ponttal megelőzte a svéd Pia Cramlingot.  Egy évvel később Short megismételte sikerét, a legszebb játszma díját is elnyerve végzett az élen, Cramling nyerte a női első díjat.

2005-ben ötös holtversennyel zárult a versenyfutás, a spanyol Alekszej Shirov, az örmény Levon Aronjan, az izraeli Emil Szutovszkij, a bolgár Kiril Georgijev és az ukrán Zahar Efimenko egyforma pontszámmal végzett az élen. A nők versenyében is öten értek el azonos pontszámot, a grúz Ketevan Arahamija-Grant, Pia Cramling, a litván Viktorija Cmilyte, a francia Almira Skripcsenko és a lengyel Iweta Radziewicz.

A következő győztes Georgijev volt, pályafutása egyik legszebb sikereként Shirov, Short, Szutovszkij és a moldáv Viorel Bologan előtt lett első. A hölgyeknél hármas holtverseny született, a bolgár Antoaneta Sztefanova, a katari Zsu Csen és az ukrán Natalija Zsukova között. Szép örmény siker született a következő évben, Vlagyimir Akopjan neves nagymesterek, az angol Michael Adams, a török Mikhail Gurevics, a holland Ivan Szokolov, az amerikai Hikaru Nakamura, Georgijev és Szutovszkij előtt győzött. A résztvevők, ezen belül a nagymesterek száma minden korábbi rekordot megdöntött, az esztendő egyik legerősebb nyílt versenye volt. A női első díjat az angol Jovanka Houska kapta, többek között Zsu Csent, Cramlingot és Sztefanovát előzte meg.

2008-ban Hikaru Nakamura holtversenyben végzett a kínai Bu Xiangzhival, a rájátszást az amerikai sakkozó nyerte meg, 12 ezer font volt a jutalma. A nőknél a skót színekbe átigazolt grúz olimpiai bajnoknő Ketevan Arahamija-Grant, Viktorija Cmilyte, az indiai Harika Dronavalli és Antoaneta Sztefanova végzett 6,5 ponttal, 2.250 fontot kaptak valamennyien. 

Öt éve 31 nagymester is szerencsét próbált, ami igazán szép szám, hiszen a Corus sakkfesztivál különböző tornáin sokan játszottak. A legrangosabb résztvevő az orosz Peter Szvidler volt, a négyszeres olimpiai és ötszörös orosz bajnok svájci rendszerű viadalon hat éve, a moszkvai Aeroflot-tornán játszott! Élő-pontjainak csökkenése azonban negatívan hatott meghívásaira, a szuperversenyek szervezői magasabb pontszámú nagymesterek kegyeit keresik. Szvidler végül veretlenül ért célba, a rájátszáson gond nélkül győzte le holtversenyes társát, a svájci Vadim Milovot. A 15 ezer fontos első díj mellé még 13 Élő-pontot is gyűjtött. Nyolc ellenfele a végső rangsor első 21 helyezettjéből került ki, Milov csak négy ilyen riválissal mérkőzött meg.

2010-ben rájátszás után az angol Michael Adams diadalmaskodott, a spanyol Francisco Vallejo Pons-szal vívta a döntő csatát. A nők versenyében az ukrán Natalija Zsukova volt a legsikeresebb, az első díj mellé még a férfi nemzetközi nagymesteri címet is megszerezte.

 Három éve Vaszilij Ivancsuk fantasztikus eredménnyel győzött

2011-ben Vaszilij Ivancsuk sikerével fejeződött be a Tradewise nyílt verseny. Az ukránok kétszeres olimpia bajnoka (1990-ben a szovjet csapattal nyert olimpiát) veretlenül, riválisait is legyőzve végzett az élen, 17 ezer ötszáz fontos díjat nyert. Fantasztikus  volt teljesítményének  performance-pontszáma, 2968! Messze a várakozáson felül szerepelt a 45 esztendős, Garri Kaszparovval 1993-ban világbajnoki döntőt játszó angol Nigel Short, 2883-mal nyűgözte le a sakkrajongókat. Egyetlen vereségét Ivancsuktól szenvedte el.

A nők versenyében a 2008-as sakkolimpián aranyérmes grúz csapat tagja, Nana Dzagnidze volt a legsikeresebb, 10 ezer font lett a jutalma.  Erdős Viktor jól hajrázott, betegségével is megbirkózva a negyedik pontcsoportban végzett. Rapport Richárd a hajrában elfáradt, sok tanulsággal szolgált számára a torna, amelyen 232-en vettek részt.

 

A  rájátszást Nigel Short nyerte meg

Két éve a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az angol Nigel Short holtversenyes elsőségével ért véget a tízedik Tradewise nyílt verseny. Mindketten 8-8 pontot szereztek, Hou Ji-fan performance-pontszámban megelőzte Shortot, de a gibraltári szabályok szerint el kellett dönteni az első díj sorsát. A rájátszást Short 1,5-0,5-re megnyerte, 20 ezer font lett a díja, míg Hou Ji-fan 12 ezer fonttal gazdagodott. Hou Ji-fan remek versenyt játszott, tíz ellenfelének Élő-átlaga 2634 volt, hét olyan sakkozóval játszott, akiknek 2700, illetve több pontja volt. Almási Zoltán, Polgár Judit, Le Quang Liem és Alekszej Shirov ellen győzött, Michael Adamsszel és Sahriyar Mamedgyarovval remizett, egyetlen vereségét Krishnan Sasikirantól szenvedte el. Teljesítményének performance-pontszáma 2872(!) és 34 Élő-pontot is nyert! Almási Zoltán és Polgár Judit a harmadik, népes pontcsoportban 7-tel végzett.

 

A 10. Tradewise nyílt verseny végeredménye:

1-2.Nigel Short (angol, 2677, 2838) és Hou Ji-fan (kínai, 2605, 2872) 8 pont

3-6. Michael Adams (angol, 2724, 2807), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2783), Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 2783) és Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 2669) 7,5

7-23. Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2733), Almási Zoltán (magyar, 2717, 2730), David Howell (angol, 2603, 2725), Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2717), Peter Szvidler (orosz, 2749, 2700), Parimarjan Negi (indiai, 2641, 2694), Polgár Judit (magyar, 2710, 2693), Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2681), Daniel Fridman (német, 2660, 2632), Jan Gustafsson (német, 2643, 2628),… 7

28. Erdős Viktor (magyar, 2634, 2601) 6,5

49. Rapport Richárd (magyar, 2543, 2574) 6

 

 Az orosz Nyikita Vityjugov (világossal) nyerte a tavalyi tornát

Tavaly az orosz Nyikita Vityjugov négyes holtverseny után nyerte meg a 11. Tradewise Sakkfesztivál mestercsoportját. Vityjugov a francia Maxime Vachier-Lagrave, az indiai Chanda Sandipan és a címvédő angol Nigel Short társaságában végzett az élen.

Az első hely sorsát rájátszás döntötte el. Két-kétjátszmás páros meccsekre került sor, partinként 10-10 perc és lépésenként 5-5 másodperc gondolkodási idővel. A várakozásnak megfelelően Nyikita Vityjugov legyőzte Chanda Sandipant, a második játszmában meg is kegyelmezett ellenfelének. A másik ágon a címvédő Nigel Short nem kis meglepetésre megadásra kényszerítette a rapid műfajban kontinensbajnok Maxime Vachier-Lagravet. A döntőt Vityjugov kezdhette világossal és nagy kapkodásban is remek technikával érvényesítette anyagi előnyét, 104 lépésben nyert. A második összecsapás 69 lépés után lett döntetlen. Nyikita Vityjugov megérdemelten győzött, veretlenül harcolta végig a tíz fordulót, 20 ezer fontos díjat vehetett át. Holtversenyes társai 12-12 ezer fontot kaptak.

A női első díjat a kínai Zhao Xue nyerte, nagyszerű eredményének méltó jutalma volt a 12 ezer font. Az utolsó fordulóban a rajtlistán első, háromszoros olimpiai bajnok ukrán Vaszilij Ivancsukkal osztozott meg a ponton. A kínai nagymesternő fél ponttal előzte meg a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovát, a kétszeres olimpiai bajnoknő Valentyina Gunyinát és a szlovén Anna Muzicsukot, akik 5.500 fonttal lettek gazdagabbak. Hoang Thanh Trang a negyedik pontcsoportban többek között holtversenyben végzett Nana Dzagnidzével, Maria Muzicsukkal és Pia Cramlinggal.

 

A 11. Tradewise mesterverseny végeredménye:

1. Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 2830, + 17,7) 8 pont

2. Nigel Short (angol, 2690, 2730, + 7) 8

3-4. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 2777, + 10,2) és Chanda Sandipan (indiai, 2590, 2762, + 22,7) 8

5-11. David Navara (cseh, 2710, 2742, + 5,2), Gata Kamsky (amerikai, 2740, 2730, + 1,2), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 2726, - 1,4), Yu Yangyi (kínai, 2688, 2726, + 5,9), Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 2698, + 13,1), Daniel Fridman (német, 2667, 2653, - 0,2) és Zhao Xue (kínai, 2554, 2621, + 10,8) 7,5

12-24. Michael Adams (angol, 2725, 2760, + 4,6), Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 2752, + 13,2), Le Quang Liem (vietnami, 2705, 2726, + 4,3), Gawain Jones (angol, 2632, 2678, + 4,3), Ruben Felgaer (argentin, 2557, 2635, + 12,1), Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 2622, - 10,2), Alekszej Shirov (lett, 2708, 2614, - 9,1), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2516, 2611, + 13,8), Valentyina Gunyina (orosz, 2490, 2593, + 15,4), Anna Muzicsuk (szlovén, 2582, 2589, + 2,5), Joseph Gallagher (svájci, 2499, 2538, + 7,9), Mateusz Bartel (lengyel, 2629, 2521, - 10,5) és Stefan Kuipers (holland, 2431, 2384, - 1,4) 7

25-47. Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 2631, - 0,8), Grigorij Oparin (orosz, 2478, 2592, + 17,8), Nana Dzagnidze (grúz, 2555, 2572, + 3,8), Dariusz Swiercz (lengyel, 2627, 2571, - 4,8),… Maria Muzicsuk (ukrán, 2471, 2516, + 7,8), Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 2512, + 7,3), Pia Cramling (svéd, 2518, 2509, + 1,8), Elisabet Paehtz (német, 2482, 2504, + 4,9), Dronavalli Harika (indiai, 2514, 2475, - 3),… 6,5

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben az örmény Levon Aronjan másfél pontos előnnyel nyerte meg a 76. Tata Steel Chess szuperversenyt. A zárónapon meglepetésre Aronjan durva elnézéssel elvesztette veretlenségét, kikapott a holland Loek van Welytől. Vereséggel zárta szereplését Rapport Richárd, a német Arkadij Naiditsch ellen gyengén játszott, ketten osztják az utolsó helyet. Holtversenyben végzett a második helyen a holland Anish Giri és az orosz Szergej Karjakin. Az amerikai Hikaru Nakamura esélyt szalasztott el Girivel szemben, Karjakin reménytelennek látszó állását döntetlenre mentette a kubai Leinier Dominguez Perez ellen. Megszerezte második győzelmét az izraeli Borisz Gelfand, megosztozott a ponton a Fülöp-szigeteki Wesley So és az olasz Fabiano Caruana. A holland rendezők a főszponzorral, az indiai Tata Steel céggel aláírták a jövő évi verseny megszervezését biztosító szerződést.

 

Az esztendő első szuperversenyének egyik legnagyobb meglepetése született meg az utolsó fordulóban. Már tornagyőztesként asztalhoz ülő örmény Levon Aronjan világossal játszva durva elnézéssel kikapott a holland Loek van Welytől. A bonyodalmakban bővelkedő partiban a holland sakkozó a királyszárnyi akciót erőltette, látszatfenyegetéseit a négyszeres Wijk aan Zee-i győztes kisebb hibákkal hárította, előnyét azonban a kölcsönös időzavarban eltékozolta, majd azonnali vesztőlépést húzott. A kiskombináció kihasználta  világos alapsorának gyengeségét, a g4 huszár megtette kötelességét. Aronjan a váratlan vereségének köszönhetően „csak” másfél pontos előnnyel végzett az élen, + 13,7 Élő-pontot gyűjtött. Elsőségével jelezte, hogy a márciusi világbajnok-jelölti verseny egyik legnagyobb esélyese.

 

Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd elszenvedte hatodik vereségét, ellenállás nélkül, nagyon gyengén játszva vesztett a német Arkadij Naiditsch ellen, akivel tavaly a nagymesterversenyen osztotta az első helyet. Ricsi már a nyitásban elvesztette a fonalat, a centrum lezárása után világos szabad kezet kapott királyszárnyi akciójához, a sötét haderő jelentős része teljes passzivitásban „figyelte” az eseményeket. Nagymesterünk változó teljesítményt nyújtott a tornán. Joggal örülhettünk az izraeli Borisz Gelfand elleni sikeréhez, az indiai Pentala Harikrishna legyőzése is remek fegyvertény volt, bravúros volt a világranglistán második Levon Aronjantól szerzett fél pont.

Elképzelése, hogy már a nyitásokban többségében ismeretlen területekre terelte a küzdelmeket csak részben vált be. Jobban kellett volna „tisztelnie” szupernagymester ellenfeleit, meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy sokkal jobban játszható állásokban viaskodjon velük. Alaposan kidolgozott, stílusának megfelelő megnyitási repertoárt kell felépítenie, s akkor a bonyodalmakat kedvelő, a kockáztatástól sem visszariadó stílusa jóval eredményesebb lehet.

A mezőnyben egyedül a 19 esztendős holland Anish Giri őrizte meg veretlenségét. Girinél jól megfigyelhető, hogy mennyire az orosz sakkiskola tanításait követi, jó húzás volt az ukránokat a sakkolimpián kétszer is aranyéremig vezető Vlagyimir Tukmakov bevonása az elemzői munkába, ez növelte önbizalmát. Az amerikai Hikaru Nakamura ellen kicsit gyanúsan állt, de ellenesélyt tudott teremteni, kiharcolta az értékes fél pontot, a holtversenyes második helye óriási siker.

Nakamura világranglistás harmadikként kezdte a viadalt, hetedikként fejezte be. Nagyon sok hibával, átütő erő nélkül sakkozott.

Az orosz Szergej Karjakin nem kis szerencsével osztotta a második helyet Girivel. A kubai Leinier Dominguez Perez ellen elkerülte a szicíliai védelem Najdorf-változatát, de elképzelése nem vált be. Gyalogáldozata nem hozta meg a kívánt eredményt, Dominguez megőrizte anyagi előnyét, de időzavarban kihagyta a fonalas nyerést, így elmaradt a tabellán a helycsere.  

A Fülöp-szigeteki Wesley So és az olasz Fabiano Caruana a Grünfeld védelem ismert változatában remizett. Mindketten 6-6 pontot gyűjtöttek, So elégedett lehet helyezésével, Caruana három veresége meglepetés. Tegnapi Naiditsch elleni vereségével elszalasztotta a dobogós helyezést.

A torna doyenje, a 45 éves izraeli Borisz Gelfand kettős vereséggel rajtolt, sokáig ezt nem tudta megemészteni, de utolsó két partijának megnyerésével javított, megőrizte top tízes helyezését. Az indiai Pentala Harikrishna egyenlő esélyű pozíciót vesztett el ellene, ötven százalékon zárta szereplését.

 

Örülhetnek a sakkozók, a sakkrajongók. Jövőre ismét lesz sakkfesztivál a holland tengerparti városban, aláírták a szerződést a főszponzorral, az indiai Tata Steel céggel.

Érdekes verseny volt az idei. Talán egyesek úgy gondolták, hogy a nagyok távollétében – Magnus Carlsen, Vlagyimir Kramnyik, Viswanathan Anand – kevesebb figyelmet kap majd a viadal. A tökéletes internetes közvetítés, a játszmák kommentálása, az érdekes, fordulatos partik rácáfoltak a kétkedőkre. Fiatal nagymesterek egész sora játszhatott, megmérkőzhettek az oly sikert elért elittel.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) – Anish Giri (holland, 2734) döntetlen (Angol megnyitás, 39)

Arkadij Naiditsch (német, 2718) – Rapport Richárd (magyar, 2691) 1 - 0 (Modern védelem, 33)

Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) – Fabiano Caruana (olasz, 2782) döntetlen (Grünfeld védelem, 31)

Borisz Gelfand (izraeli, 2777) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706) 1 – 0 (Vezércsel, 47)

Levon Aronjan (örmény, 2812) – Loek van Wely (holland, 2672) 0 – 1 (Holland védelem, 38)

Szergej Karjakin (orosz, 2759) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754) döntetlen (Szicíliai védelem, 71)

 

 

A verseny végeredménye:

1.Levon Aronjan 8 pont

2-3. Anish Giri és  Szergej Karjakin 6,5

4-6. Fabiano Caruana, Leinier Dominguez Perez és  Wesley So 6

7. Pentala Harikrishna 5,5

8-9. Loek van Wely és Hikaru Nakamura 5

10. Borisz Gelfand 4,5

11-12. Rapport Richárd és Arkadij Naiditsch 3,5

 

76.Tata Steel Chess 2014 Wijk aan Zee,   2014. jan. 11-26.

kat. XX (2743)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2812

*

½

1

1

1

1

½

0

1

½

½

1

8

2911

2.

Anish Giri

g

NED

2734

½

*

½

½

½

½

1

½

½

½

½

1

2809

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2759

0

½

*

0

½

½

½

1

½

1

1

1

2806

4.

Fabiano Caruana

g

ITA

2782

0

½

1

*

0

½

½

1

½

1

1

0

6

2775

5.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2754

0

½

½

1

*

1

0

½

½

½

1

½

6

2778

6.

Wesley So

g

PHI

2719

0

½

½

½

0

*

½

1

½

1

1

½

6

2781

7.

Pentala Harikrishna

g

IND

2706

½

0

½

½

1

½

*

½

1

0

0

1

2746

8.

Loek van Wely

g

NED

2672

1

½

0

0

½

0

½

*

1

0

½

1

5

2713

9.

Hikaru Nakamura

g

USA

2789

0

½

½

½

½

½

0

0

*

½

1

1

5

2703

10.

Borisz Gelfand

g

ISR

2777

½

½

0

0

½

0

1

1

½

*

0

½

2675

11.

Rapport Richárd

g

HUN

2691

½

½

0

0

0

0

1

½

0

1

*

0

2640

12.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2718

0

0

0

1

½

½

0

0

0

½

1

*

2612

 

 

A teljesítmények az Élő-pontszámok változásának tükrében:

Levon Aronjan + 13,7, Anish Giri + 11,5, Szergej Karjakin + 7,3, Fabiano Caruana – 1,5, Leinier Dominguez Perez + 3,1, Pentala Harikrishna + 5, Wesley So + 9, Loek van Wely + 7,1, Hikaru Nakamura – 12,7, Borisz Gelfand – 15,6, Rapport Richárd – 11,2, Arkadij Naiditsch – 15,9

 

A nagymesterversenyen a horvát Ivan Saric veretlenül, másfél pontos előnnyel végzett az élen, jövőre a szuperversenyen játszhat. A rendezők újabb holland sikernek örülhettek, a torna doyenje, az egykori világbajnokjelölt 63 éves Jan Timman lett az ezüstérmes. Remek eredményt ért el a szlovén Anna Muzicsuk.

 

A nagymesterverseny végeredménye:

1.Ivan Saric (horvát, 2637, 2783, + 24) 10 pont

2-3. Jan Timman (holland, 2607, 2686, + 15) és Baadur Zsobava (grúz, 2710, 2680, - 4) 8,5

4-5. Anna Muzicsuk (szlovén, 2566, 2661, + 17) és Dimitri Reinderman (holland, 2593, 2659, + 12) 8

6-9. Benjamin Bok (holland, 2560, 2606, + 9), Yu Yangyi (kínai, 2677, 2598, - 13), Jan Duda (lengyel, 2553, 2607, - 13) és Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2711, 2596, - 19) 7

10. Sabino Brunello (olasz, 2602, 2551, - 9) 6

11-12. Kayden Troff (holland, 2457, 2477, + 2) és Zhao Xue (kínai, 2567, 2470, - 18)

13. Merjin van Delft (holland, 2430, 2381, - 8) 3

14. Etienne Goudriaan (holland, 2431, 2294, - 18) 2

 

Naiditsch,A (2718) - Rapport,R (2691)
Modern védelem [B06]

1.e4 d6 2.d4 g6 3.Hc3 Fg7 4.Hf3 c6 5.Fe3 Vc7 6.Vd2 Hd7 7.0-0-0 b5 8.e5

 

8...d5

Egykapussá vált a játszma, 8...dxe5 9.dxe5 Hxe5 10.Fxb5 Fe6 11.Fe2 Hf6 12.Hd4 világos kis előnyéhez vezetett volna.

9.h4 Va5 10.h5 Hb6 11.hxg6 fxg6 12.a3 Bb8 13.He4

13...b4

A vezércsere utáni pozíció sem ígért semmi jót, a támadás erőltetése meggyorsította a vereséget.

14.Hc5 Hc4 15.Fxc4 dxc4 16.a4 c3 17.Vd3 cxb2+ 18.Kxb2 b3 19.c3 Vd8

 

20.Bxh7 Ff5 21.Vc4 Kf8 22.Hg5 Vd5 23.Vxd5

Kimaradt az azonnali nyerés a 23.Hge6+ Fxe6 24.Hxe6+ Kf7 25.Hg5+ Kf8 26.Vd3 változatban.

23...cxd5 24.Hce6+ Fxe6 25.Hxe6+ Kf7  

 

26.Bxg7+ Kxe6 27.Bxg6+ Kf7 28.Ba6 Bb7 29.Ba1 Bh2 30.g3 e6 31.Ba3 He7 32.Bxb3 Bc7 33.Kc2 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2812) - Van Wely,L (2672)
Holland védelem [A80]

1.d4 f5 2.Hf3 Hf6 3.Ff4 d6 4.e3 h6 5.h3 g5 6.Fh2 Fg7 7.Hbd2 0-0 8.c3 Hc6 9.Fd3 Bb8 10.0-0 Ve8 11.Be1 Vh5 12.Vc2 g4 13.hxg4 Hxg4 14.Fb5

Számításba jött a 14.Fg3 e5 15.Fc4+ Kh7 16.dxe5 Hcxe5 17.Fd5 folytatás.

14...Kh8 15.Vb3 Hd8 16.Fg3 e5

 

17.dxe5 dxe5 18.Vb4 He6 19.Bad1 c5?!

Loek van Wely a 19...e4 20.Hh2 Fe5 21.Fxe5+ Hxe5 változatban jobban játszhatott volna.

20.Vb3 Hc7 21.Fe2 Fe6 22.Fc4 Fd7 23.Fe2

 

23...f4 24.exf4 exf4 25.Fh4 Fc6 26.Fe7 Bf7 27.Fc4 Hd5 28.Fh4?!

Mi szólt 28.Fxc5 Bg8 29.He4, vagy 28.Fd6 Bg8 29.He4 ellen?

28...Bf5?! 29.Fd3 Bff8  30.Fb1 Bbe8 31.Bxe8 Bxe8

 

32.He4?!

A fenyegető időzavar árnyékában mindketten hibáztak.

32...Hde3?

Kimaradt a 32...He5 33.Hed2 Hxf3+ 34.Hxf3 Hf6 35.Fxf6 Fxf6 36.Vc2 Fe4 37.Vxe4 Bxe4 38.Fxe4 Vf7 lehetőség.

33.fxe3 Fxe4 34.Fxe4 Bxe4 35.Vxb7

Egyszerűbb volt a 35.exf4 Bxf4 36.Bd8+ Bf8 37.Bxf8+ Fxf8 38.Vxb7 Vg6 39.Va8 megoldás.

35...Vg6 36.Bd8+

Világos minden látszatfenyegetést védett volna a 36.exf4 He3 (36...Bxf4 37.Be1 Bf7 38.Va8+) 37.Bd2 Bxf4 38.Be2 változatban.

36...Kh7 37.Vd5

Még mindig világosra volt előnyös a 37.Fd6 Fe6 38.Fxe6 Vxe6 39.exf4 Ve3+ 40.Kh1 Vxf4 41.Fe5 folytatás.

37…Be6  

 

38.exf4??

A torna egyik legnagyobb elnézése. 38.He1 Hxe3 39.Vf3 Vf5 40.Ff2 egyenlő esélyt adott volna.

38...Fd4+! és világos feladta. A kiskombináció, a vonalzáró futólépés kihasználta az alapsor gyengeségét. 39.cxd4-re 39…Vb1+ 40.He1 Vxe1+ 41.Fxe1 Bxe1 mattol!

 

Nakamura,H (2789) - Giri,A (2734)
Angol megnyitás [A34]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb4 6.Fc4 Hd3+ 7.Ke2 Hf4+ 8.Kf1 He6 9.He5

A zugi GP-versenyen Anih Giri világossal játszva a 9.b4 cxb4 10.He2 Hc5 11.Hg3?! Fe6 12.Fxe6 Vd3+ 13.Kg1 Hxe6 14.Fb2 Hc6 15.Bc1 változatban gondokkal küszködött az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov elleni partijában.

9...Hc6 10.Hxc6 bxc6 11.Ha4 Hd4 12.Hxc5 g6 13.Hb3 Fe6 14.Fxe6 Hxe6 15.Vc2

 

15...Fg7 16.Vxc6+ Kf8 17.Va6 Hd4 18.Hxd4 Fxd4 19.d3

Az amerikai nagymester ellenesélyt adott Girinek.

19...Kg7 20.h4 h5 21.Bh3 Vd7 22.Bb1 Bhc8 23.Fe3 Bc2 24.Va5 Bb8 25.b3 Bbc8 26.Kg1 Be2 27.Fxd4+ Vxd4 28.Bf3

 

28...Bcc2 29.Bf1 Bxa2 30.Vb5 Vd6 31.Ve8 Ve6 32.Bc1 Bec2 33.Bxc2 Bxc2 34.d4

34...Bc1+ 35.Kh2 Bc8 36.Bxf7+ Vxf7 37.Vxc8 Vxf2 38.Vb7 Vxh4+ 39.Kg1 Ve1+ és döntetlen

 

So,W (2719) - Caruana,F (2782)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.Fe3 Hc6 14.Bxb7 Bab8 15.Bc7 Bfc8 16.Bxc8+ Bxc8 17.h3 Fd7 18.Fb5

A csapat Európa-bajnokságon Tejmur Radzsabov a 18.d5 Hb4 19.d6 a5 20.dxe7 Ve6 21.Fb6 Vxe7 22.Fxa5 Fe8 változatban nyert a lengyel Dariusz Swiercz ellen.

18...a5 19.Va1 Vxa1 20.Bxa1 Ba8 21.Fa4 e6 22.Hd2

 

22...Hxd4

A lebonyolítás egyenlő esélyű álláshoz vezetett.

23.Fxd7 He2+ 24.Kf1 Fxa1 25.Kxe2 a4 26.Fc6 Ba6 27.Fb5 Ba8 28.Fc6 Ba6 29.Fb5 Ba8 30.Fc4 Bb8 31.Fc5 és döntetlen

 

Karjakin,S (2759) - Dominguez Perez,L (2754)
Szicíliai védelem [B52]

1.Hf3 c5 2.e4 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.0-0 Hf6 6.Ve2 Hc6 7.Bd1 Bc8 8.c3 e6 9.d4 cxd4 10.Hxd4 Fe7 11.Hf3 Vc7 12.c4 a6 13.b3

 

13...Hxe4!? 14.Vxe4 Ff6 15.Hc3

Szergej Karjakin gyorsan reagált, a gyalogáldozattól sokat remélt?

15...Fxc3 16.Bb1 Ff6 17.Fb2 Fxb2 18.Bxb2 Bd8 19.Bbd2 h6 20.g4 He7 21.Vf4 0-0 22.Vg3

A d6 gyalogot nem lehetett ütni. 22.Bxd6?-ra 22...Hd5 következett volna.

22...e5 23.Hh4 b5 24.cxb5 axb5 25.Hf5 Hxf5 26.gxf5 Ve7 27.Bd5 b4 28.Vg4 Vf6 29.Vxb4 Vxf5

Figyelmet érdemelt a 29...Vg5+ 30.Kf1 Vxf5 31.Bxd6 Bxd6 32.Vxd6 Ba8 folytatás.

30.Bxd6 Bxd6 31.Vxd6 Be8

 

32.Bd3! Be6 33.Vd8+ Kh7 34.Bg3 Vb1+ 35.Kg2 Ve4+ 36.Kg1 Ve1+ 37.Kg2 Ve4+ 38.Kg1 Bc6 39.Vd1 f5

 

40.b4?

Az időkontroll előtti utolsó lépéssel Karjakin a vesztést kockáztatta. 40.Vf3 volt a jó.

40...f4 41.b5 Bc2 42.Bb3 Be2! 43.Kf1

 

43...Bxa2

Még jobb volt a 43...f3! 44.Be3 (44.Bxf3 Vxf3 45.Vxe2 Vh1 matt) 44...Bxe3 45.fxe3 Vc4+ 46.Kf2 e4 47.Vd2 Vxb5 48.Vc2 Ve5 folytatás.

44.f3

Az egyetlen esély, de sötét helyes játéka esetén nem mentette volna meg a vereségtől az orosz világbajnok-jelöltet.

44...Vg6?!

Dominguez 44...Va8 45.Vd3+ Kh8 46.Bc3 Bxh2 47.Ba3 Vc8 48.Kg1 Bh5 49.Bc3 Vb7 változatban megőrizte volna nyerőesélyét.

45.Vd3 Vxd3+ 46.Bxd3 Bb2 47.Bd5 Bxh2 48.Bxe5 Bb2 49.Ke1 Bb3 50.Ke2 g5

 

 

51.Kd2

A király aktivizálása megmentette világost.

51...Bxf3 52.Kc2 Bf2+ 53.Kc3 Bf1 54.Kc2 Bf2+ 55.Kc3 Bf1 56.Kc2 Ba1 57.b6 Ba8 58.b7 Bb8 59.Bb5 Kg6 60.Kd3 Kf6 61.Ke4 Ke6 62.Bb6+ Kd7 63.Kf5 f3 64.Bxh6 f2 65.Bh1 Bxb7 66.Bf1 Kd6 67.Kxg5 Bf7 68.Kg4 Ke5 69.Kg3 Ke4 70.Bxf2 Bxf2 71.Kxf2 és döntetlen

 

Gelfand,B (2777) - Harikrishna,P (2706)
Vezércsel [D36]

1.c4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 Hf6 4.cxd5 exd5 5.Fg5 c6 6.Vc2 Fe7 7.e3 Hbd7 8.Fd3 h6 9.Fh4 Hh5 10.Fxe7 Vxe7 11.0-0-0

Gyakoribb a 11.Hge2 Hb6 12.0-0 0-0 13.Bab1 folytatás, amelyet többek között a tavalyi dortmundi tornán láttunk Lékó Péter és Michael Adams partijában.

11...Hb6 12.h3 Fe6 13.Hf3 0-0-0 14.Kb1 Kb8 15.Bc1 Hf6 16.Ha4 He4 17.Fxe4 dxe4 18.He5 Hxa4 19.Vxa4

19...Bd5 20.Bc3 Bb5 21.Ba3 a5 22.Bc3 Bd8 23.Bhc1 Vb4 24.Vc2 Fd5 25.Ve2 f6 26.Hc4 Fxc4

A futót tartani kellett volna, az esélyek kiegyenlítődtek.

27.Bxc4 Ve7 28.Bc5 Bxc5 29.Bxc5 Vc7?!

 

30.Vg4 b6 31.Bc4 Be8 32.d5 c5 33.Bxe4 Bd8 34.Vh5 Vd7 35.Be6 Vxd5 36.Vxd5 Bxd5 37.Kc2 Kc7

 

 

38.Be7+ Bd7 39.Bxd7+ Kxd7 40.a4 Kc6 41.Kc3 b5 42.axb5+ Kxb5 43.e4 g5 44.g3 h5 45.f4 gxf4 46.gxf4 c4 47.e5 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjant negyedszer ünneplik tornagyőztesként.  A Tata Steel Chess 2014 szuperverseny tízedik fordulójában a kubai Leinier Dominguez Perez ellen sötéttel nyert, kétpontos előnnyel vezet az egymással remiző holland Anish Giri és az orosz Szergej Karjakin előtt. Rapport Richárd bonyodalmakban gazdag partiban nem merte elfogadni az amerikai Hikaru Nakamura tisztáldozatát, a választott folytatás azonban ötödik vereségéhez vezetett. A játszmáig még nyeretlen német Arkadij Naiditsch taktikai csapással zúzta szét az olasz Fabiano Caruana királyállását. A sötéttel játszók a mai játéknapon négy győzelmet is szereztek, először nyert az izraeli Borisz Gelfand. Békés döntetlen született az indiai Pentala Harikrishna és a Fülöp-szigeteki Wesley So partijában. Utolsó partiját Rapport Richárd sötéttel Arkadij Naiditsch ellen játssza, a befejező játéknapon 12 órakor kezdődnek az összecsapások.

 

Wijk aan Zee-ben a 10. fordulót a torna díszvendége, a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov indította útjára, majd kommentátorként is segítette a játszmák jobb megértését. A holland tengerparti városban Levon Aronjant pályafutása során negyedszer köszöntötték tornagyőztesként. 2007-ben Veszelin Topalovval és Tejmur Radzsavovval, egy év múlva Magnus Carlsennel  holtversenyben végzett az élen. Két éve Aronjan egyetlen vereségét az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól szenvedte el. A háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam-, Grand Prix- és Világkupa-győztes örmény sakkozót nyolcadszor láttuk Wijk aan Zee-ben versenyezni. Könnyed játékkal ért már a befejező forduló előtt a célba, hatodik győzelmét a kubai Leinier Dominguez Perez ellen aratta, visszavágott öt évvel ezelőtti vereségéért. Akkor is éllovasként játszotta a partit, de a vesztéssel lecsúszott az első helyről.

 

Aronjan sötéttel előszeretettel játssza a spanyol megnyitásban a berlini változatot, de ezúttal fővariban csatázott a kubai nagymesterrel, aki kicsit kedvezőbb állásban fontos tempót ajándékozott ellenfelének. Aronjan átvette a kezdeményezést, Dominguez időzavarában lépésről-lépésre növelte előnyét, kivívta Kaszparov elismerését is játékával. Bámulatos teljesítményének 2983-as performance-pontszáma, és a + 20 Élő-pont!

Az orosz sakkfenomén érdeklődéssel figyelte Rapport Richárd és Hikaru Nakamura viaskodását is. A nagymesterek korán letértek az elméleti ösvényről, az eredeti partiban az amerikai sakkozó használt fel több gondolkodási időt. A kritikus állásban már nem hallhattuk az exvilágbajnok elemzését, Ricsi miért nem fogadta el a felkínált tisztáldozatot? A nagy centrum, a világos haderő passzív helyzete Nakamurának ellenesélyt adott volna, de nagymesterünk válasza megkönnyítette a nem éppen kirobbanó formában sakkozó ellenfél dolgát. Ricsi királya bajba került, kölcsönös időzavarban már nem találhatott védelmet.

A holland Anish Giri és az orosz Szergej Karjakin a békés döntetlennel változatlanul holtversenyben második. Arra aligha számíthattak, hogy az olasz Fabiano Caruana éppen a sereghajtó Arkadij Naiditsch ellen botlik nagyot. Többször is előnybe kerülhetett volna, erélytelen játékkal átengedte a kezdeményezést, majd azonnal vesztőt húzott. Naiditsch taktikai csapásokkal megszerezte első győzelmét.

A sötéttel játszók négy partit nyertek, az izraeli Borisz Gelfand is első győzelmét aratta. A holland Loek van Wely addig ügyetlenkedett, míg időzavarban tisztjei rossz mezőkre keveredtek, azonnali vesztőt húzott.

Az indiai Pentala Harikrishna és a Fülöp-szigeteki Wesley So a spanyol megnyitás berlini változatában osztozott meg a ponton.

A párhuzamosan zajló nagymesterversenyen a horvát Ivan Saric a befejező forduló előtt másfél pontos előnnyel vezet, kiharcolta, hogy jövőre a szuperversenyen játszhat.

 

A 10. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2734) - Szergej Karjakin (orosz, 2759) döntetlen (Katalán megnyitás, 32)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754) - Levon Aronjan (örmény, 2812) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 42)

Loek van Wely (holland, 2672) - Borisz Gelfand (izraeli, 2777) 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 40)

Pentala Harikrishna (indiai, 2706) - Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Fabiano Caruana (olasz, 2782) - Arkadij Naiditsch (német, 2718) 0 – 1 (Réti megnyitás, 39)

Rapport Richárd (magyar, 2691) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) 0 – 1 (Szabálytalan megnyitás, 32)

 

A verseny állása:

1.Levon Aronjan 8 pont

2-3. Anish Giri és  Szergej Karjakin 6

4-7. Pentala Harikrishna, Fabiano Caruana, Leinier Dominguez Perez és Wesley So 5,5

8. Hikaru Nakamura 4,5

9. Loek van Wely 4

10-11. Rapport Richárd Borisz Gelfand 3,5

12. Arkadij Naiditsch 2,5

 

76.Tata Steel Chess 2014 Wijk aan Zee,   2014. jan. 11-26.

kat. XX (2743)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2812

*

½

1

½

1

1

1

1

.

½

½

1

8

2983

2.

Anish Giri

g

NED

2734

½

*

½

1

½

½

½

.

½

½

½

1

6

2811

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2759

0

½

*

½

0

.

½

½

1

1

1

1

6

2812

4.

Pentala Harikrishna

g

IND

2706

½

0

½

*

½

1

½

1

½

0

.

1

2779

5.

Fabiano Caruana

g

ITA

2782

0

½

1

½

*

0

.

½

1

1

1

0

2777

6.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2754

0

½

.

0

1

*

1

½

½

1

½

½

2776

7.

Wesley So

g

PHI

2719

0

½

½

½

.

0

*

½

1

1

1

½

2777

8.

Hikaru Nakamura

g

USA

2789

0

.

½

0

½

½

½

*

0

1

½

1

2703

9.

Loek van Wely

g

NED

2672

.

½

0

½

0

½

0

1

*

½

0

1

4

2671

10.

Rapport Richárd

g

HUN

2691

½

½

0

1

0

0

0

0

½

*

1

.

2640

11.

Borisz Gelfand

g

ISR

2777

½

½

0

.

0

½

0

½

1

0

*

½

2633

12.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2718

0

0

0

0

1

½

½

0

0

.

½

*

2557

 

Az utolsó forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Anish Giri

Arkadij Naiditsch – Rapport Richárd

Wesley So – Fabiano Caruana

Borisz Gelfand – Pentala Harikrishna

Levon Aronjan – loek van Wely

Szergej Karjakin – Leinier Dominguez Perez

 

Rapport,R (2691) - Nakamura,H (2789)
Szabálytalan megnyitás [A04]

1.Hf3 c5 2.b3 d6 3.e3 e5 4.Fb5+ Hc6 5.Hc3

Rapport Richárd a ritka változatban is új ötlettel jelentkezett.

5...Hf6 6.d4

6...e4 7.d5 a6 8.Ff1 He7 9.Hd2 Ff5 10.Fb2 b5

Hikaru Nakamura tetszését a 10...Hexd5 11.Hdxe4 Hxc3 12.Hxc3 d5 változat nem nyerte el.

11.h3 h5 12.a3 Hc8 13.a4

Garri Kaszparov is érdeklődéssel figyelte az eredeti partit, és 13.f3 illetve a 13.He2 lépést javasolta.

13...b4 14.He2 Hxd5

Az amerikai nagymester gondolkodott többet, már a tisztáldozatot tervezte, felgyorsultak az események.

15.Hg3

15...Hxe3! 16.Ve2?!

Nagymesterünket meglepte az áldozat? 16.fxe3 Vh4 17.Kf2 d5 18.Fe2 Fd6 19.Hdf1 He7 20.Ve1 változatban a kevés idővel rendelkező Nakamurának bizonyítania kellett volna az igazát.

16...Hxc2+ 17.Kd1 Fg6

 

18.Hdxe4

Könnyű belátni, hogy a 18.Kxc2 d5 19.h4 Hd6 20.Bd1 c4 21.bxc4 Vd7 változatban sötét támadása nagy erővel bontakozna ki.

18...Ve7

19.Vf3?

Ricsi könnyen megadta magát. Gyaloghátrányhoz vezetett a 19.Vxc2 d5 20.Fd3 dxe4 21.Fxe4 Fxe4 22.Vxe4 Vxe4 23.Hxe4 Bh6 24.Be1 Be6 folytatás.

19...Hxa1 20.Fc4

A világos király szorongatott helyzete miatt a 20.Hf6+ gxf6 21.Fxa1 (21.Vxa8? Fc2+ 22.Kd2 Fh6+ 23.f4 Fxf4 matt) 21...d5 22.Fxf6 Fe4 23.Vf4 Fh6 24.Vh4 Ve6 folytatás is reménytelen.

20...Hb6

A tornán oly sok hibával játszó Nakamura válogathatott a nyerések között.

21.Hf6+ gxf6 22.Fxf6 Vc7 23.Be1+ Kd7 24.Fxa1 Vc6 25.Vxc6+ Kxc6 26.Fxh8

 

26...h4 27.Hf1 Hxc4 28.bxc4 Fd3 29.Hd2 d5 30.cxd5+ Kxd5 31.Be5+ Kc6 32.Bh5 Fg6 és világos feladta

 

Dominguez Perez,L (2754) - Aronjan,L (2812)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3

Öt évvel ezelőtt még a brit Corus cég által szponzorált szuperversenyen a 11. fordulóban csatáztak.[6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.d4 Hxd4 9.Hxd4 exd4 10.e5 He8 11.c3 dxc3 12.Hxc3 d6 13.Fd5 Bb8 14.Fe3 Fe6 15.Fa7 Fxd5 16.Fxb8 Fb7 17.Fa7 Va8 18.exd6! Fxd6 19.Fd4 b4 20.Ha4 Fxg2 21.Bxe8! Vxe8 22.Kxg2 c5?! 23.Fe3 Vc6+ 24.f3 Be8 25.Ff2 folytatásban az éllovas Levon Aronjan a 36. lépésben feladásra kényszerült. A tornát végül Szergej Karjakin nyerte meg félpontos előnnyel Aronjan, Radzsabov és Movszeszjan előtt.

6...b5 7.Fb3 0-0 8.Hc3 d6 9.a3 Ha5 10.Fa2 Fe6 11.Fg5

A tavalyi SportAccord pekingi rapid viadalán Dominguez a 11.Fxe6 fxe6 12.b4 Hc6 13.Fd2 d5 14.Be1 Vd6 15.h3 Hd7 16.He2 a5 változatban fokozatosan átengedte a kezdeményezést Karjakinnak, el is bukta a partit.

11...c5 12.b4 Hc6 13.Hd5 Fxd5 14.exd5 Hd4 15.bxc5 Hxf3+ 16.Vxf3 dxc5 17.Bfe1 Hd7

 

18.Fd2

A 18.Fxe7 Vxe7 19.d6 Vxd6 20.Fxf7+ Kh8 21.Vd5 Vf6! változat sötétre előnyös.

18...Fd6 19.a4 f5 20.Fb3?!

Fontos tempót ajándékozott sötétnek.

 

20...e4!

Levon Aronjan remekül megragadta esélyét, Dominguez jelentős időhátrányba is került.

21.dxe4 c4 22.Fa2 Vh4

 

23.e5

Sötétre előnyös a 23.h3 fxe4 24.Bxe4 Bxf3 25.Bxh4 Ba3 26.Fe3 Hf6 és a ; 23.g3 He5 24.Ve2 Vxe4 25.Vxe4 fxe4 26.Be2 Hf3+ változat is.

23...Fxe5

Az örmény nagymester gyorsan döntött. Jobb volt a 23...Hxe5 24.Vg3 Vxg3 25.hxg3 Hg4 folytatás.

24.g3 Vg4 25.Vxg4 fxg4

 

26.c3?

Világos a világoson mozgó futóját próbálta játékba hozni, de a vezérszárnyon újabb gyengeséget hozott létre. Domingueznek csak 11 perce és a lépésenkénti 30-30 másodperce maradt az időkontrollig, míg Aronjannak 1 óra 11 perce!

26...Ff6 27.Fb1 b4 28.Be3 Bad8!

 Időzavarban levő ellenféllel szemben nem kell siettetni az eseményeket.

29.Ff5 h5

A partit kommentáló Garri Kaszparov a 29...Hb6, illetve a 29...Hc5 lépéseket javasolta.

30.Bd1?

30...b3 31.Fc1 Fg5 32.Fe6+ Kh8 33.Be2 Fxc1 34.Bxc1

 

34...Hc5 35.a5 Bfe8 36.Kf1 g6 37.Bce1 Kg7 38.d6 Bxe6 39.Bxe6 Hxe6 40.Bxe6  

 

 

40...Bd7 41.Be8 Bxd6 42.Ke2 Bd3 és világos feladta. Levon Aronjan negyedik Wijk aan Zee-i tornagyőzelmét ünnepelheti!

 

Caruana,F (2782) - Naiditsch,A (2718)
Réti megnyitás [A09]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 g6 4.c4 dxc4 5.Ha3 Fg7 6.Hxc4 c5 7.Hfe5 0-0 8.d3 Hd5 9.Vb3 e6 10.0-0 Vc7 11.f4 Hd7 12.Fd2 b6 13.Hf3 Fb7 14.e4 Hb4 15.Fc3 b5 16.Fxg7 Kxg7 17.Vc3+ f6 18.Hcd2 Vd6 19.a3 Hc6

20.Hb3!?

Fabiano Caruana pozíciós megoldást választott. 20.e5! fxe5 21.Hxe5 Hd4 22.Hxd7 Vxd7 23.Fxb7 Vxb7 24.Vxc5 Vd5 25.He4 gyalogelőnyhöz vezetett volna.

20...Bac8?! 21.Bac1

Másodszor is kimaradt a 21.e5 lehetőség. 21...fxe5 22.Hxe5 Hd4 23.Hxd7 Fxg2 24.Hxf8 Fxf1 25.Hxd4 Vxd4+ 26.Vxd4+ cxd4 27.Hxe6+ Kf6 28.Kxf1 Kxe6 29.Be1+ Kf5 30.h3 gyalogelőnyös bástyavégjáték.

21...He7 22.e5 Vb6 23.exf6+ Bxf6 24.Kh1 Hd5 25.Vd2 c4 26.dxc4 bxc4 27.Hbd4 Hc5 28.Bc2 Hd3 29.b3

 

29...Hb2! 30.He5 c3 31.Vf2 Bd8 32.Be1?

Vesztőlépés, Arkadij Haiditsch taktikai csapással szétzúzta világos állását.

32...Hxf4! 33.gxf4 Bxd4 34.Bxc3 Hd1 35.Bc7+ Kg8 36.Vc2

36...Bdxf4! 37.Bxb7 Hf2+ 38.Kg1 Hh3+ 39.Kh1 Bf1+! és világos feladta

 

Giri,A (2734) - Karjakin,S (2759)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Ff4 a5

A torna 8. fordulójában Levon Aronjan a 10...Fd6 11.Fg5 Hbd7 12.Hc3 h6 13.Fxf6 Hxf6 14.a5 Ve7 15.Hd2 Fd5 16.Fxd5 exd5 17.Hxd5 Hxd5 18.Vxd5 Vxe2 19.He4 Bab8 változatban csatázott Anish Girivel, pontos játékkal remizett a holland titánnal.

11.Hc3 Ha6 12.Vd3

Alekszandr Morozevics, Fabiano Caruana, Pavel Eljanov és Vaszilij Ivancsuk is a 12.He5 Fxg2 13.Kxg2 Hd5 14.Bad1 Hxf4+ 15.gxf4 Fd6 16.e3 folytatást választotta Szergej Karjakin ellen.

12...Hb4 13.Vb1 Hbd5 14.Fd2 Hxc3 15.bxc3 Fe4 16.Vb2 Vd5

 

17.He1

Érdekes lehetőség volt a 17.He5 Fxg2 18.c4 Vd6 19.Kxg2 Hd7 20.Ff4 változat.

17...Fxg2 18.Hxg2 Bfb8 19.Bfb1 He4 20.Hf4 Vd7 21.Hd3 Hxd2 22.Vxd2 b5 23.axb5 Bxb5 24.Bxb5 Vxb5

25.c4 Vxc4 26.Bxa5 Bxa5 27.Vxa5 Vxd4 28.Vxc7 Vd6 29.Vc8+ Vd8 30.Vb7 Fd6 31.Kg2 h5 32.h3 és döntetlen

 

Van Wely,L (2672) - Gelfand,B (2777)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.Hd2 c5 4.dxc5 Va5 5.c3 Vxc5 6.Hgf3 Hc6 7.Fxf6 gxf6 8.e4 Fe6 9.Fd3 0-0-0 10.Ve2 Fh6 11.Hb3 Vd6 12.0-0 He5 13.Hxe5 Vxe5 14.Hd4 dxe4 15.Fxe4 Fd5 16.Vg4+ e6 17.Fxd5 Vxd5 18.Bfd1 Bhg8 19.Vh3 Ff4 20.g3 h5 21.He2 Fd2 22.Vh4 Ve5 23.Hd4 Fh6 24.Vh3 Kb8 25.Be1 Vg5 26.Be4 Bd5 27.Bh4 Bgd8 28.Bf1 Ff8 29.f4 Vh6 30.Kh1 Fc5 31.Hb3 Fb6 32.c4?

Időzavarban, hátrányos állásban Loek van Wely vesztőt húzott.

 

32...Bd1 33.c5 Fc7 34.Bxh5 Bxf1+ 35.Kg2 Vg6 36.Kxf1 Vb1+ 37.Ke2 Vxb2+ 38.Kf3 Bd3+ 39.Kg4 f5+ 40.Kh4 Fd8+ és világos feladta

 

Harikrishna,P (2706) - So,W (2719)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Ke8 10.Hc3 h5 11.Bd1 Fe7 12.He2 Hh4 13.Hxh4 Fxh4 14.Ff4 Fe7 15.Hd4 g5 16.Fh2 Bh6 17.e6 Fxe6 18.Fxc7 Bc8 19.Hxe6 Bxe6 20.Fa5 Ff6 21.Bab1 b6 22.Fe1 Bd8 23.Bxd8+ Kxd8 24.Kf1 Bd6 25.Ke2 Be6+ 26.Kf1 Bd6 27.b3 Ke7 28.Ke2 Be6+ 29.Kf1 Bd6 30.Ke2 Be6+ 31.Kf1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2014 szuperverseny kilencedik fordulójában Rapport Richárd világossal játszva osztozott meg a ponton a holland Anish Girivel. Az örmény Levon Aronjan legnagyobb riválisát, az orosz Szergej Karjakint győzte le, előnyét másfél pontra növelte a négyes üldözőboly előtt, Giri, az olasz Fabiano Caruana, a kubai Leinier Dominguez Perez és Karjakin gyűjtött 5,5 pontot az eddig lejátszott kilenc partiból. Caruana az amerikai Hikaru Nakamurával, Dominguez az izraeli Borisz Gelfanddal remizett. Az indiai Pentala Harikrishna 19 lépésben nyert a sereghajtó német Arkadij Naiditsch ellen, a Fülöp-szigeteki Wesley So a holland Loek van Wely időzavaros bakiját használta ki. A szombati tízedik fordulóban Rapport világossal Nakamurával mérkőzik meg.

 

Az örmények háromszoros olimpiai bajnoka, Wijk aan Zee-ben is háromszoros győztes Levon Aronjan újabb rangadót nyert, az orosz Szergej Karjakint győzte le. Két fordulóval a Tata Steel Chess 2014 szuperverseny befejezése előtt másfél pontra növelte előnyét, négyen üldözik őt tisztes távolságból. A 16. lépésig megismételték a stavangeri szuperversenyen játszott partijukat, Aronjan a királyszárnyon kezdett akciót. Karjakin bizonytalanná vált, meglepő volt gyalogvesztése. Az éllovas anyagi előnyének birtokában gond nélkül játszhatott nyerésre, a bástyavégjátékban pontos játékkal gyűjtötte be az egész pontot.

Rapport Richárd a még veretlenségét őrző holland Anish Girivel mérkőzött meg. Girinek az ukrán sakkozás nagy ásza, az olimpiai bajnokcsapat kapitánya, Vlagyimir Tukmakov szekundál. Sokat nem kellett készülniük a partira, hiszen nagymesterünk a ritkább változatokból választ, kerüli a divatos nyitásokat. Előnyt nem tudott kicsiholni, a sorozatos cserék egyenlő esélyű bástyavégjátékhoz vezettek, 60 lépést követően egyezett meg a viadal két legfiatalabb résztvevője a döntetlenben.

A sereghajtó német Arkadij Naiditsch ezúttal világossal szenvedett vereséget, mindössze 19 lépés után már feladásra kényszerült az indiai Pentala Harikrishnával szemben.

A Fülöp-szigeteki Wesley So és a holland Loek van Wely partijában az időzavar dönt szerepet játszott. So gyalograblással kiengedte előnyét, van Wely a felkínált eséllyel nem tudott élni, a 38. lépésben egyenesen vesztőt húzott.

Az amerikai Hikaru Nakamura és az olasz Fabiano Caruana a londoni világbajnok-jelölti versenyen látott Kramnyik-Radzsabov parti nyomán haladta. Caruana jól felkészült, gond nélkül egyenlített ki, a végjátékban a várt döntetlen született meg.

Békés küzdelemben osztozott meg a ponton az izraeli Borisz Gelfand és a kubai Leinier Dominguez Perez.

 

 

A 9. forduló eredményei:

Rapport Richárd (magyar, 2691) – Anish Giri (holland, 2734) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 60)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) – Fabiano Caruana (olasz, 2782) döntetlen (Királyindiai védelem, 61)

Arkadij Naiditsch (német, 2718) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706) 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 19)

Borisz Gelfand (izraeli, 2777) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754) döntetlen (Grünfeld védelem, 36)

Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) – Loek van Wely (holland, 2672) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 41)

Levon Aronjan (örmény, 2812) – Szergej Karjakin (orosz, 2759) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 61)

 

A verseny állása:

1.Levon Aronjan 7 pont

2-5 Anish Giri, Fabiano Caruana, Leinier Dominguez Perez és Szergej Karjakin 5,5

6-7. Pentala Harikrishna és Wesley So 5

8. Loek van Wely 4

9-10. Rapport Richárd és Hikaru Nakamura 3,5

11. Borisz Gelfand 2,5

12. Arkadij Naiditsch 1,5

 

76.Tata Steel Chess 2014 Wijk aan Zee,   2014. jan. 11-26.

kat. XX (2743)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2812

*

½

1

.

1

½

1

.

½

1

½

1

7

2962

2.

Anish Giri

g

NED

2734

½

*

½

½

.

1

½

½

½

.

½

1

2817

3.

Fabiano Caruana

g

ITA

2782

0

½

*

0

1

½

.

1

1

½

1

.

2824

4.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2754

.

½

1

*

.

0

1

½

1

½

½

½

2812

5.

Szergej Karjakin

g

RUS

2759

0

.

0

.

*

½

½

1

1

½

1

1

2789

6.

Pentala Harikrishna

g

IND

2706

½

0

½

1

½

*

.

½

0

1

.

1

5

2789

7.

Wesley So

g

PHI

2719

0

½

.

0

½

.

*

1

1

½

1

½

5

2788

8.

Loek van Wely

g

NED

2672

.

½

0

½

0

½

0

*

½

1

.

1

4

2696

9.

Rapport Richárd

g

HUN

2691

½

½

0

0

0

1

0

½

*

.

1

.

2666

10.

Hikaru Nakamura

g

USA

2789

0

.

½

½

½

0

½

0

.

*

½

1

2664

11.

Borisz Gelfand

g

ISR

2777

½

½

0

½

0

.

0

.

0

½

*

½

2585

12.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2718

0

0

.

½

0

0

½

0

.

0

½

*

2474

 

 

A szombati 10. forduló párosítása:

Anish Giri - Szergej Karjakin

Leinier Dominguez Perez - Levon Aronjan

Loek van Wely - Borisz Gelfand

Pentala Harikrishna - Wesley So

Fabiano Caruana - Arkadij Naiditsch

Rapport Richárd – Hikaru Nakamura

 

Rapport,R (2691) - Giri,A (2734)
Vezérgyalog megnyitás [A45]

1.d4 Hf6 2.Ff4 c5 3.dxc5 Ha6 4.Vd4 Va5+ 5.Hc3 Hxc5 6.Fd2 He6 7.Vh4 g5 8.Vg3 d5 9.e4 d4 10.Fb5+ Fd7 11.Fxd7+ Hxd7 12.Hd5 Vc5 13.Hf3

 

13...Vxc2 14.0-0 Vxe4 15.Hc7+ Hxc7 16.Bfe1 Vd5 17.Vxc7 e6 18.Hxd4

 

18...Vxd4 19.Fc3 Vc5 20.Vxc5 Fxc5 21.Fxh8 f6 22.Bac1 Ke7 23.Fxf6+ Kxf6 24.Bed1 Ke7 25.Bxd7+ Kxd7 26.Bxc5 h6

A bástyavégjáték egyenlő esélyű.

27.Kf1 Bf8 28.Bc3 e5 29.Ba3 a6 30.Bd3+ Kc6 31.Bh3 Bf6 32.Ke2 Kd7 33.Bd3+ Ke7 34.Bb3 b5 35.Bc3 Bd6 36.Bc7+ Ke6 37.f3 Kf5 38.g4+ Kg6 39.Bc5 Kf6 40.Ke3 Ke6 41.b3 Kf6 42.Bc7 Ke6 43.Bc3 Bb6 44.Ke4 Bd6 45.Ke3 Bb6 46.Bc2 Bd6

 

 

47.h4 gxh4 48.Bh2 Kd5 49.Bxh4 Bc6 50.Kd3 b4 51.Kd2 Bc3 52.Bxh6 Bxf3 53.Bxa6 Ke4 54.g5 Bg3 55.g6 Bg2+ 56.Ke1 Ke3 57.Kf1 Bg4 58.a3 bxa3 59.Bxa3 Bxg6 60.b4+ és döntetlen

 

Aronjan,L (2812) - Karjakin,S (2759)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Hc3 0-0 8.Fg2 c6 9.e4 d5 10.exd5 cxd5 11.He5 Fb7 12.0-0 Hc6 13.Ff4 Ha5 14.Bc1 Fa3 15.Bb1 Fb4 16.He2

A stavangeri szuperversenyen Levon Aronjan a 16.Ha4 He4 17.a3 Fe7 18.cxd5 exd5 19.b4 Hc6 20.Bc1 Bc8 21.Fh3 f5! 22.f3 Hd6 23.Vd3 Hxe5 24.dxe5 Bxc1 25.Fxc1 Hc4 26.f4 b5 27.Hc3 Vb6+ 28.Bf2 d4 29.He2 Bd8 30.Vxf5 d3 31.Ve6+ Kf8 32.Vf5+ Ke8 33.Vxh7 d2 34.Fxd2 Bxd2 35.e6 Bd1+ 36.Ff1 Vxe6 37.Vh5+ Kf8 38.Hc3 Vc6 folytatásban szenvedett vereséget Szergej Karjakintól.

16...Hc6 17.Fg5 Fe7 18.Hf4 Vd6

A zugi GP-tornán Karjakin a 18...He4 19.cxd5 exd5 20.Hxc6 Fxc6 21.Fxe7 Vxe7 22.Be1 Vf6 23.Bc1 Fb7 változatban csatázott Lékó Péterrel.

19.Fxf6 Fxf6 20.cxd5 exd5

A villámgyorsan lehúzott nyitás után Karjakin hosszabban tűnődött. A 20...Hxe5 21.dxe5 Fxe5 22.dxe6 Fxg2 23.exf7+ Bxf7 24.Vxd6 Fxd6 25.Hxg2 változatban gyaloghátránnyal kellett volna a remiért küzdenie. Figyelmet érdemelt a 20...Hxd4 21.Hg4 e5 22.Hh5 Fe7 23.Hxe5 Fxd5 24.Hg6 hxg6 25.Vxd4 gxh5 26.Fxd5 Bad8 27.Bbd1 Vf6 folytatás.

21.Fxd5 Fxe5 22.dxe5 Vxe5

23.Be1 Vf6

Az anyagilag egyenlő állásban világos megőrizte kezdeményezését.

24.Hh5

Az örmény nagymester a 24.Ve2 Bad8 25.Ve4 folytatással jobban játszhatott volna.

24...Vh6 25.Vg4 Vg6 26.Vh3 Bad8 27.Hf4 Vf6 28.Fe4 g6 29.Hd5 Vg7 30.Bbc1

 

30...Kh8? 31.Hxb6 axb6 32.Fxc6 Fxc6 33.Bxc6 Bd2 34.Vh4 Bxa2 35.Vb4 h5

 

36.Vxb6

Az éllovas a gyalogelőnnyel nyugodtan játszhatott nyerésre.

36...Ba1 37.Bcc1 Bxc1 38.Bxc1 Vb2 39.Bd1 Kh7 40.Vb5 Kg7 41.Vd3 Bb8 42.Bb1 Ve5 43.Vd2 h4

 

44.Vb2 Vxb2 45.Bxb2 Bb4 46.Kf1 Kf6 47.Ke2 Kf5 48.Kd3 g5 49.Kc3 Bb7 50.b4 Kg4  

 

 

 

51.b5 Kh3 52.gxh4 gxh4 53.f4! Kg4 54.b6 f5 55.Kd4 Kxf4 56.Bb3 h3 57.Kd5 Kg4 58.Kc6 Bb8 59.Bg3+ Kh4 60.b7 f4 61.Bg7 és sötét feladta

 

Naiditsch,A (2718) - Harikrishna,P (2706)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 Hf6 2.Hc3 d5 3.Ff4 Ff5 4.f3 e6 5.Vd2 Fe7 6.0-0-0 Hc6 7.Ve1 Fg6 8.Hh3 0-0 9.Hf2 Hh5 10.Fe3?!

10...Hb4 11.Bd2? c5! 12.g4

Fölényes sötét állása a 12.dxc5 Hxc2 13.Bxc2 Fxc2 14.Kxc2 d4 15.Fd2 dxc3 16.Fxc3 Fxc5 folytatásban is.

12...Hf6 13.h4 Hd7 14.f4 Ff6 15.Vd1?

Szinte hihetetlen, hogy Arkadij Haiditsch világossal milyen gyenge játékot nyújt.

15...Hb6 16.dxc5 Fxc3 17.cxb6 axb6 18.bxc3 Hxa2+ 19.Kb2 Vd6 és világos feladta, 20.Fd4-re 20…Va3+ 21.Kb1 Vb3+ 22.Ka1 Hc1 mattol.

 

So,W (2719) - Van Wely,L (2672)
Királyindiai védelem [E99]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.He1 Hd7 10.f3 f5 11.Fe3 f4 12.Ff2 g5 13.g4 h5 14.h3 Bf6 15.Hd3 Bh6 16.c5 Hxc5 17.Hxc5 dxc5 18.Fxc5 Hg6 19.Bc1 Ff8

A változatban Wesley So már kétszer is csatázott kínai sakkozókkal. Két és fél éve Ding Liren, két éve Wan Yunguo is a 19...hxg4 20.hxg4 Bh3 21.Kg2 Bg3+ 22.Kf2 Hh4 23.Bg1 Bh3 24.Bh1 folytatásban hátrányba került.

20.Hb5 Fd6 21.Vb3 hxg4 22.fxg4 Ve7 23.Fxd6 cxd6 24.Hxa7?!

A Fülöp-szigeteki nagymester a gyalograblással kiengedte előnyét.

24...Vh7 25.Bc3

25...f3!?

A holland sakkozó a 25...Bxa7 26.Bxc8+ Hf8 27.Vb6 Bxh3 28.Bxf8+ Kxf8 29.Vxd6+ Kf7 30.Ve6+ Kf8 változatban remizhetett volna.

26.Fxf3 Fd7 27.Vxb7 Bf8 28.Fg2 Hf4 29.Bxf4 exf4? 30.Hc6 Vg7?

Az időzavar döntően befolyásolta a játszma menetét.

31.Vb4?

Wesley So a 31.Vc7 Vh7 32.a3 Bhf6 33.Hd4 Bc8 34.Vb6 Bxc3 35.bxc3 változatban előnybe kerülhetett volna.

31...f3 32.Bxf3 Bxf3 33.Fxf3 Bxh3 34.Kg2 Bh6?

 

35.Vb6 Vf8 36.Vd8!? Vxd8 37.Hxd8 Kg7 38.Hc6 Bh8 39.e5 Fxc6??

Loek van Wely vesztőt húzott.

40.dxc6 dxe5 41.Fe4 és sötét feladta

 

Nakamura,H (2789) - Caruana,F (2782)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 c5 6.Hc3 cxd4 7.Hxd4 Vc7 8.b3

 

8...d5 9.Hdb5 Va5 10.Fd2 dxc4 11.bxc4 Vd8 12.0-0 a6 13.Ha3 Hc6

A londoni világbajnok-jelölti versenyen Tejmur Radzsabov a 13...Ff5 14.Hc2 Hc6 15.He3 Vd7 16.Hxf5 Vxf5 17.Bb1 Bad8 18.Vc1 Ve6 19.Be1 Vxc4 20.Bxb7 He5? 21.Ff4 Ve6 22.h3 Hc4 23.e4 He5 24.Fxe5 Vxe5 25.Hd5 Bfe8 26.Hb4 Bd7 27.Hc6 Ve6 28.Bb6? Vxa2?? 29.e5 Hd5 30.Bb2 Va4 31.Fxd5 Bxd5 32.Bb4 Va2 33.Hxe7+ Kh8 34.Hxd5 Vxd5 35.Vc4 Vxc4 36.Bxc4 Fxe5 37.Kf1 után feladásra kényszerült Vlagyimir Kramnyikkal szemben.

14.Hc2 Fe6 15.Bb1 Bc8 16.He3 Ha5 17.Fxb7 Hxb7 18.Bxb7 Fh3 19.Be1 e6 20.Vc2 Vd4 21.Beb1 Bfd8 22.Fe1 Hg4 23.Hxg4 Fxg4 24.Va4 Fh3 25.Bd1 Vg4 26.f3 Bxd1 27.Hxd1 Vd4+ 28.Hf2 Ff8 29.Vd7 Vxd7 30.Bxd7 Fc5 31.Fb4 Fxb4 32.Hxh3 h6 33.Hf2 Fc5 34.Bd3 Fxf2+ 35.Kxf2 Bxc4 36.Ba3 Bc6

 

37.Ke3 Kf8 38.h4 h5 39.Kd4 Ke7 40.e4 Kd7 41.e5 Bb6 42.Ba5 Bc6 43.Ba4 Bb6 44.Ke4 Ke7 45.Kf4 Kf8 46.Ke4 Ke7 47.g4 hxg4 48.fxg4 Kf8 49.Ba5 Bb4+ 50.Kf3 Bb6 51.Kf4 Kg7 52.Ba4 Bc6 53.Ke4 Bb6 54.a3 Bb1 55.Bxa6 Bh1 56.a4 Bxh4 57.Kf4 Bh1 58.g5 Bf1+ 59.Kg4 Bg1+ 60.Kf4 Bf1+ 61.Kg4 Bg1+ és döntetlen

 

Gelfand,B (2777) - Dominguez Perez,L (2754)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Fg7 6.e4 Hxc3 7.Fxc3 0-0 8.Vd2 c5 9.d5 Fxc3 10.bxc3 Vd6 11.f4 e6 12.Fc4 b5 13.Fxb5 exd5 14.exd5 Hd7 15.Fxd7 Fxd7 16.Hf3 Fb5 17.Kf2 Bad8 18.Bad1 Bfe8 19.Bhe1 f6 20.a3 Bxe1 21.Bxe1 Vxd5 22.Vxd5+ Bxd5 23.g4 Kf7 24.g5 Bf5 25.Kg3 Fc6 26.gxf6 Fxf3 27.Kxf3 Kxf6 28.c4 g5 29.Be4 gxf4 30.a4 a5 31.h4 Kf7 32.Be1 Bh5 33.Kg4 Bh6 34.Be5 f3 35.Kxf3 Bxh4 36.Bxc5 Ke6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2014 szuperverseny nyolcadik fordulójában a világossal játszók öt partit is nyertek. Rapport Richárd francia védelmű játszmában 32 lépésben szenvedett vereséget az olasz Fabiano Caruanától. Az éllovas örmény Levon Aronjan sötéttel remizett a holland Anish Girivel, előnye fél pontra csökkent az izraeli Borisz Gelfandot legyőző orosz Szergej Karjakin előtt. Villámgyőzelmet aratott a kubai Leinier Dominguez Perez, taktikai csapást nézett el az amerikai Hikaru Nakamura, harmadik vereségét szenvedte el. A holland Loek van Wely második győzelmével feljött ötven százalékra. A szabadnap után csütörtökön a kilencedik fordulót Eindhovenben játsszák, Rapport Richárd világossal a még veretlen Girivel mérkőzik meg.

 

A világossal játszók taroltak az esztendő első szuperversenyének nyolcadik fordulójában. Sötéttel csak az éllovas örmény Levon Aronjan tudott remit elérni. A háromszoros olimpiai bajnok pontos védekezéssel harcolta ki a döntetlent a 19 éves holland Anish Girivel szemben, aki Aronjanhoz hasonlóan még veretlen. A világranglistán második örmény sakkozó + 12,1 Élő-pontnál tart, míg Giri 11 pontnál. Aronjan előnye fél pontra csökkent az orosz Szergej Karjakin előtt, a csütörtöki kilencedik fordulóban egymás ellen csatáznak majd.

Az olasz Fabiano Caruana a virtuális világranglistán a harmadik helyre lépett előre Rapport Richárd elleni győzelmének köszönhetően. Legfiatalabb nagymesterünk a francia védelem egyik gyanús változatát játszotta meg, gyalogszerkezeti gyengeségei miatt nehezen tudta megoldani hadereje fejlesztését, a lebonyolítással Caruana jelentős előnyre tett szert. Pontosan számolt, Ricsi látszatfenyegetéseit biztos kézzel hárította, holtversenyben a harmadik helyen várhatja a viadal hajráját.

Negyedik vereségét szenvedte el a torna doyenje, a 45 éves Borisz Gelfand. Az izraeli sakkozó Szergej Karjakin ellen szicíliai védelmet játszott, ritkább vari került terítékre, az orosz nagymester kedvező végjátékra egyszerűsített, kizárta sötét királyát, szabadgyalogja eldöntötte a parti sorsát. Gelfand – 23 pontnál tart, míg Karjakin + 12-nél.

Az amerikai Hikaru Nakamura világranglistás harmadikként kezdte a tornát, négy helyet rontva, eddig 15,5 Élő-pontot veszített. Az indiai Pentala Harikrishnával vívott partiban is döbbenetes hibát követett el, azonnali vesztőt húzott. Harikrishna huszárjait döntő rohamra vezényelhette.

Villámgyőzelmet aratott a kubai Leinier Dominguez Perez. A Fülöp-szigeteki Wesley So jó kezdés után alaposan visszaesett, királyállását meggyengítő gyaloglépését a kubai nagymester látványos bástyalépéssel, Capablancára emlékeztető kiskombinációval használta ki.

A holland Loek van Wely feljött ötven százalékra, a német Arkadij Naiditsch ötödször volt kénytelen kapitulálni. Időzavarban minőségelőnyös állásban sokat hibázott, Loek van Wely hadereje koncentrált támadást indíthatott, ami második győzelmét eredményezte. Az eddig lejátszott 48 partiból 26 dőlt el.

 

A 8. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2734) – Levon Aronjan (örmény, 2812) döntetlen (Katalán megnyitás, 48)

Szergej Karjakin (orosz, 2759) – Borisz Gelfand (izraeli, 2777) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 60)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754) – Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) 1 – 0 (Orosz huszárjáték, 21)

Loek van Wely (holland, 2672) – Arkadij Naiditsch (német, 2718) 1 – 0 (Bogoindiai védelem,

Pentala Harikrishna (indiai, 2706) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 33)

Fabiano Caruana (olasz, 2782) – Rapport Richárd (magyar, 2691) 1 – 0 (Francia védelem, 32)

 

A verseny állása:

1.Levon Aronjan 6 pont

2. Szergej Karjakin 5,5

3-5. Fabiano Caruana,  Leinier Dominguez Perez és Anish Giri 5

6-8. Pentala Harikrishna, Loek van Wely és Wesley So 4

9-10. Rapport Richárd és Hikaru Nakamura 3

11. Borisz Gelfand 2

12. Arkadij Naiditsch 1,5

 

76.Tata Steel Chess 2014 Wijk aan Zee,   2014. jan. 11-26.

kat. XX (2743)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2812

*

.

1

.

½

½

.

1

½

1

½

1

6

2933

2.

Szergej Karjakin

g

RUS

2759

.

*

0

.

.

½

1

½

1

½

1

1

2873

3.

Fabiano Caruana

g

ITA

2782

0

1

*

0

½

½

1

.

1

.

1

.

5

2833

4.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2754

.

.

1

*

½

0

½

1

1

½

.

½

5

2821

5.

Anish Giri

g

NED

2734

½

.

½

½

*

1

½

½

.

.

½

1

5

2838

6.

Pentala Harikrishna

g

IND

2706

½

½

½

1

0

*

½

.

0

1

.

.

4

2749

7.

Loek van Wely

g

NED

2672

.

0

0

½

½

½

*

.

½

1

.

1

4

2742

8.

Wesley So

g

PHI

2719

0

½

.

0

½

.

.

*

1

½

1

½

4

2754

9.

Rapport Richárd

g

HUN

2691

½

0

0

0

.

1

½

0

*

.

1

.

3

2661

10.

Hikaru Nakamura

g

USA

2789

0

½

.

½

.

0

0

½

.

*

½

1

3

2653

11.

Borisz Gelfand

g

ISR

2777

½

0

0

.

½

.

.

0

0

½

*

½

2

2558

12.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2718

0

0

.

½

0

.

0

½

.

0

½

*

2501

 

 

A csütörtöki 9. forduló párosítása:

Rapport Richárd – Anish Giri

Hikaru Nakamura – Fabiano Caruana

Arkadij Naiditsch – Pentala Harikrishna

Borisz Gelfand – Leinier Dominguez Perez

Wesley So – Loek van Wely

Levon Aronjan – Szergej Karjakin

 

A Nemzetközi Sakkszövetség honlapján olvashatjuk, hogy mind a nyolc jogosult résztvevő nevezett a Hanti-Manszijszkban március 11. és április 1. között megrendezendő kétfordulós világbajnok-jelölti versenyre. A torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A viadal sorsolását február 13-án tartják meg.

 

A résztvevők:

Viswanathan Anand (indiai, a tavalyi világbajnoki döntő vesztese)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, a tavalyi Világkupa győztese)

Dmitrij Andrejkin (orosz, a Világkupa ezüstérmese)

Veszelin Topalov (bolgár, a Grand Prix-sorozat győztese)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, a Grand Prix-sorozat ezüstérmese)

Levon Aronjan (örmény, Élő-pontja alapján)

Szergej Karjakin (orosz, Élő-pontja alapján)

Peter Szvidler (orosz, a rendező jogán)

 

Caruana,F (2782) - Rapport,R (2691)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hf6

Fabiano Caruana a partit követően bevallotta, hogy a francia védelemre igen, de erre a változatra nem számított.

5.Hxf6+ gxf6

Világos az 5...Vxf6 6.Hf3 h6 7.Fd3 Fd6 8.0-0 (8.Ve2 Hc6 9.c3) 8...0-0 9.Ve2 változatban kényelmes előnyt ér el.

6.Hf3 Hc6 7.Ff4 e5 8.Fe3 Fg4

Sötét gyalogszerkezeti gyengeségei miatt nem könnyű a fejlődés befejezése.

9.Fb5 Vd6 10.c3 e4

Nagymesterünk hosszasabb gondolkodás után húzta.

11.h3

11...exf3?!

A sorozatos cserék világos jelentős előnyéhez vezették.

12.hxg4 fxg2 13.Bg1 a6 14.Fd3 He7

A világos király teljes biztonságban lenne a 14...Vh2 15.Kd2 0-0-0 16.Vf3 változatban.

15.Vf3 0-0-0 16.Bxg2 Hd5 17.Fe4 Kb8 18.Fd2 Hb6

19.Fxb7

Fabiano Caruana pontosan számolt, Ricsi nem kapott elegendő ellenjátékot, a látszatfenyegetéseket az olasz nagymester biztos kézzel hárította.

19...Hc4 20.Ff4 Vb6 21.Fe4 Be8 22.Kf1 h5 23.gxh5 Fh6 24.b3 Hd2+ 25.Fxd2 Fxd2 26.Bd1 Fg5 27.Fc6 Be6 28.d5 Be5 29.Bg4 a5 30.Ba4 Vc5 31.Bdd4 Bg8 32.Vd3 és sötét feladta

Giri,A (2734) - Aronjan,L (2812)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4

Anish Giri korábban a 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 változatot játszotta.

8...Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Ff4

Sokáig népszerűbb volt a 10.Fg5 Fd5 11.Vc2 Fe4 12.Vc1 változat.

10...Fd6

Szergej Karjakin a 10...a5 11.Hc3 Ha6 12.Bae1 Fd5 13.Hxd5 exd5 14.Vb5 Vc8 folytatást választotta Loek van Welyvel szemben.

11.Fg5 Hbd7 12.Hc3 h6 13.Fxf6 Hxf6 14.a5 Ve7 15.Hd2

Új gondolat.

15...Fd5 16.Fxd5 exd5 17.Hxd5 Hxd5 18.Vxd5 Vxe2 19.He4 Bab8 20.Bfe1 Vxb2 21.Bab1 Vc2 22.Bec1 Ve2 23.Be1 Vc2

 

 

24.Hxd6

A holland titán elkerülte a lépésismétléses remit.

24...cxd6 25.Bb6 Bbe8 26.Bf1 Ve4 27.Vxb7 Vxb7 28.Bxb7

28...Be4 29.Bd1 Bc8 30.Bb6 Bc2

 

31.Bd3!

A háromszoros olimpiai bajnoknak meg kellett küzdenie a remiért, Levon Aronjan pontosan védekezett.

31...g5 32.h3 h5 33.Bf3

Elegendő a döntetlenhez 33.Bxd6-ra a 33...Be1+ 34.Kg2 g4 35.hxg4 hxg4 36.Bd5 Kh7 37.Be5 Bxe5 38.dxe5 Bc5 folytatás.

33...g4 34.hxg4 hxg4 35.Bf4 Bxf4 36.gxf4 Ba2 37.Bxa6 Kg7 38.Kg2 Kg6 39.Bxd6+ Kf5

40.a6 Kxf4 41.Bf6+ Kg5 42.Bb6 Kf4 43.d5 Ke5 44.d6 Ke6 45.Kg3 f5 46.d7+ Kxd7 47.Bf6 Ke7 48.Bh6 Kf7 és döntetlen

 

Karjakin,S (2759) - Gelfand,B (2777)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.g3 b5 9.Fg5 Hbd7 10.Hd5 Fb7 11.Hec3 Bc8 12.Fg2 Fe7 13.Hxe7 Vxe7 14.h4 Hb6 15.Vd3 Vc7 16.Fh3 Bb8


17.Fxf6 gxf6 18.0-0-0 b4 19.Hd5 Hxd5 20.exd5 Fc8 21.f4 Fxh3 22.Bxh3 Kf8 23.fxe5 fxe5 24.Bh2 Kg7 25.Bf2 Bh6 26.Vxa6 b3 27.axb3 Bxb3 28.Vc6

Szergej Karjakin pontosabban játszhatott volna a 28.Bdf1 f6 29.Vc6 Vxc6 30.dxc6 Bb6 31.c7 Bc6 32.Bd2 Bxc7 33.Bxd6-tal.

28...Va7

29.Bxf7+ Vxf7 30.cxb3 Bg6 31.b4 Vf3 32.Vc3 Vf2?! 33.Bd3 Bf6 34.Kb1 Vg1+ 35.Ka2 Va7+ 36.Kb3 Bf1 37.Bf3 Ba1

38.Ve3 Vxe3+ 39.Bxe3 Kg6 40.b5 Ba8 41.Kb4 Bb8 42.Bf3 e4 43.Bf1 e3 44.Kc4

Gyorsabban nyert a 44.Be1 Be8 45.b6 Kf5 46.Kb5 Kg4 47.Kc6 Kxg3 48.b7 Kf2 49.Ba1 e2 50.Kxd6 Bg8 51.Kc7 Bg7+ 52.Kc6 Bg1 53.Bxg1 Kxg1 54.b8V e1V 55.Vb6+ Kh2 56.d6 folytatás.

44...Bc8+ 45.Kd3 Bc5 46.b4 Bxd5+ 47.Kxe3 Bxb5 48.Bf4 d5 49.Kd3 Bb7 50.Kc2 Bb8 51.Kc3 Bb7 52.Bf8 Bc7+ 53.Kb3 Bd7 54.b5 d4 55.Kc2 d3+ 56.Kd2 Bd5 57.Bg8+ Kh6 58.Bg5 Bd4 59.Bc5 Kg6 60.b6 és sötét feladta

 

Harikrishna,P (2706) - Nakamura,H (2789)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.0-0 a6 5.Fd3 Hgf6

A tavalyi stavangeri szuperversenyen Peter Szvidler az 5...He5 6.Hxe5 dxe5 7.a4 Hf6 8.b3 Fe6 9.Fb2 Fxb3 10.Ve2 c4 11.Fxc4 Fxc4 12.Vxc4 Bc8 változatot játszotta meg Magnus Carlsen ellen, világos kis előnye kevés volt az egész pont megszerzéséhez.

6.c3 b5 7.Fc2 Fb7 8.Be1 e5

A Klubcsapatok Európa-kupáján a bolgár Ivan Cseparinov a 8...c4 9.a4 e5 10.axb5 axb5 11.Bxa8 Vxa8 12.Ha3 Fe7 13.Hxb5 0-0 változatban ellenjátékot kapott Szergej Karjakinnal vívott partijában, de a játszmát elvesztette.

9.d4 Fe7 10.Hbd2 0-0 11.Hf1

Az állás a spanyol megnyitásból ismert, mindketten a megszokott manővereket játszották meg.

11...Be8 12.Hg3 Ff8 13.d5 g6 14.b3 Hb6 15.Bb1 c4 16.bxc4 Hxc4

17.a4 Vc7 18.axb5 axb5 19.Bxb5 Ha3 20.Bb3 Hxc2 21.Vxc2 Hd7 22.Fe3 Fa6 23.Ba3 Fb5 24.Bea1 Bxa3 25.Bxa3 Bb8 26.Ba7 Vc8 27.h3 Hb6 28.Vc1 Hc4 29.Fh6 Vc5?

Hikaru Nakamura hátrányosabb állásban azonnal vesztőt húzott.

 

 

30.Hh5! Fg7

Könnyű a nyerés 30...Vxa7-re 31.Hf6+ Kh8 32.Fxf8 He3 33.Fxd6 Ba8 34.fxe3 folytatással.

31.Fxg7 Vxa7  

 

32.Vh6 f5 33.Hg5 és sötét feladta

 

Dominguez Perez,L (2754) - So,W (2719)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3

A másik főváltozat a 7.Ff4 0-0 8.Vd2 Hd7 9.0-0-0 Hc5 10.Ve3, sötéttel Vlagyimir Kramnyik és Borisz Gelfand a nagy hívei.

7...0-0

Sötéttel előszeretettel játsszák a 7...Hc6 8.Vd2 Fe6 eltérést is.

8.Vd2 b6 9.0-0-0 Fb7 10.h4

Szergej Karjakin, Fabiano Caruana és Hikaru Hakamura is a 10.Hd4 Hc6 11.Hf5 Ff6 változatban küzdött meg Wang Haoval.

10...Hd7 11.Fd3 Hf6 12.Fd4 c5 13.Fxf6 Fxf6 14.Vf4 d5 15.h5 Be8 16.g4 g6?

A gyalogállás meggyengítése súlyos hiba volt.  

17.hxg6 hxg6 18.g5 Fg7

19.Bh7!!

Wesley So a látványos bástyalépést elnézhette.

19...d4

A matt nem védhető 19...Kxh7 20.Vxf7 után.

20.Fc4 Ve7?

A 20...Fxf3 21.Bxg7+ Kxg7 22.Vxf7+ Kh8 23.Vxg6 Be7 (23...Ve7 24.Vh6+ Vh7 25.Vf6+ Vg7 26.Vxf3 Vxg5+ 27.Kb1 után a védőerőtől megfosztott király helyzete védhetetlen.) 24.Vf6+ Bg7 25.Vxf3 Vxg5+ 26.Kb1 Bd8 27.Fd3 Kg8 28.a3 folytatásban is világosnak bőséges kompenzációja van az áldozott minőségért.

21.Vh4! és sötét feladta, 21…Ff3-ra 22.Bxg7+ Kxg7 23.Vh6+ Kg8 24.Vxg6+ Kh8 25.Vh6+ Kg8 26.g6 a nyerés.

 

Van Wely,L (2672) - Naiditsch,A (2718)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 Fxd2+ 5.Vxd2 0-0 6.g3 d5 7.Fg2 c6 8.0-0 Hbd7 9.Vc3 b6 10.Hbd2 Fb7 11.b4 a5 12.a3 axb4 13.axb4 c5 14.bxc5 bxc5 15.dxc5 Hxc5 16.Vb4 Hfd7 17.Hd4 Bb8 18.Ba7?

18...Fa6 19.Vc3 Vb6 20.Bxa6 Vxa6

Számításba jött a 20...Hxa6 21.cxd5 exd5 22.Fxd5 Vb4 23.Ve3 Bbe8 folytatás.

21.cxd5 exd5 22.Fxd5 Vf6 23.H2f3 Bfc8 24.Vd2 h6 25.h4 Bb6

A német nagymestert már időzavar fenyegette, bizonytalankodni kezdett, kiengedte előnyét.

26.Bc1 Bcb8 27.Kg2 Bd6 28.e4 Be8 29.Vc2 Bb6 30.e5 Vd8?

31.Vf5

Még erősebb volt a 31.Hc6 Vc7 32.Vc4 Bf8 33.He7+ Kh8 34.Fxf7 Hxe5 35.Hxe5 Vxe5 36.Hg6+ Bxg6 37.Fxg6 folytatás.

31...Ve7?! 32.Hc6 Vf8 33.Hfd4 Bb2

34.Bc3

A világos haderő koncentrált támadást indított.

34...Bb7 35.h5 Ba8 36.Bc2 Ba1 37.Be2 Hb6 38.Fa2 Va8 39.Fb1 Bxb1 40.Vxb1 Hba4 41.Vf5 Kh8 42.Vf3 Bc7 43.Bc2 Ve8 44.Bc4 Vc8 45.Kh2

Pontosabb volt a 45.Bb4 Bb7 46.Bxb7 Vxb7 47.Hf5 Vd7 48.Hfe7 Ve8 49.Vd1 Kh7 50.Vd8 változatot választani.

45...Bb7?

 

46.Hf5 Bc7 47.Bb4 Va6 48.Hfe7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2014 szuperverseny hetedik fordulójában Rapport Richárd megszerezte második győzelmét, világossal 68 lépésben nyert az indiai Pentala Harikrishna ellen. A játéknap óriási meglepetését a holland Loek van Wely sikere jelentette, az amerikai Hikaru Nakamurát sötéttel győzte le. Az éllovas örmény Levon Aronjan remizett az izraeli Borisz Gelfanddal, megőrizte egypontos előnyét a holland Anish Giri és az orosz Szergej Karjakin előtt. Giri és Karjakin is sötéttel ért el fél pontot az olasz Fabiano Caruana, illetve a Fülöp-szigeteki Wesley So ellen. A kubai Leinier Dominguez Perez nem tudta minőségelőnyét érvényesíteni, a sereghajtó német Arkadij Naiditsch 91 lépésben kiharcolta a döntetlent. A hétfői pihenőnap után a keddi nyolcadik fordulóban Rapport Richárd sötéttel Fabiano Caruanával mérkőzik meg.

 

A viadal hetedik fordulójában Rapport Richárd értékes győzelmet aratott, az indiai Pentala Harikrishnát kényszerítette megadásra. A Caro-Kann védelmű partiban nagymesterünk egy ritkább változatot játszott meg, amivel meglepte ellenfelét. Korán letértek az elméleti ösvényről, Ricsi a vezércserét követően kis előnnyel játszhatott. Harikrishna nehezebben talált tervet, királya középen rekedt, tisztjei között nem volt harmónia. A c vonal kinyitásával, a bástya betörésével Ricsi jelentős előnyt szerzett, a gyorsabb nyerést azonban elszalasztotta. Az indiai sakkozó kénytelen volt minőséget adni, de ezzel csak meghosszabbította „szenvedését”, nagymesterünk itt-ott gyorsabb nyerést kihagyva végül 68 lépést követően állhatott fel győztesként a sakkasztaltól.

 

Az örmény Levon Aronjan megőrizte egypontos előnyét, az izraeli Borisz Gelfanddal osztozott meg a ponton a Ragozin-változatban. Az éllovas a nyitásban gyalogot áldozott, a házielemzésnél úgy értékelte, hogy elegendő ellenértéket kap. Gelfand jelentős időhátrányba került, gondjai támadtak, amikor meghagyta sötétnek a futópárját. A tornán oly sok hibával játszó sokszoros világbajnokjelölt a kritikus pozícióban jól döntött, minőségáldozattal egyenlő esélyeket ért el.

 

 

A játéknap szenzációját a holland Loek van Wely nyerése jelentette, az amerikai Hikaru Nakamurát sötéttel győzte le. A szicíliai védelmű játszma érdekesen alakult, ismeretlen terepen folyt a küzdelem. Nakamura esélyes minőségáldozatot engedélyezett holland ellenfelének, Loek van Wely ezúttal remekül, hiba nélkül játszott. A bonyodalmakban mentséget kereső Nakamura királyára támadt, minden lépése pörölycsapás volt, tetszetős győzelmet aratott!

A holland Anish Giri és az orosz Szergej Karjakin változatlanul holtversenyben osztják a második helyet. Giri hátrányosabb állását kitartotta az olasz Fabiano Caruanával szemben. Karjakin minőségáldozattal is próbálkozott a Fülöp-szigeteki Wesley So ellen, aki bátrabban játszva okozhatott volna kellemetlenséget az orosz nagymesternek.

A középjátékban a német Arkadij Naiditsch állt jobban, de időzavarban rontott, a kubai Leinier Dominguez Perez szabadgyalogja a második sorig nyomult előre. Naiditsch minőségáldozattal szabadult meg a gyalogtól, Dominguez anyagi előnyének érvényesítésében pontatlan volt, 91 lépés után kötöttek békét.

 

 

A 7. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2782) – Anish Giri (holland, 2734) döntetlen (Bécsi megnyitás, 43)

Rapport Richárd (magyar, 2691) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 64)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) – Loek van Wely (holland, 2672) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 52)

Arkadij Naiditsch (német, 2718) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 91)

Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) – Szergej Karjakin (orosz, 2759) döntetlen (Vezérindiai védelem, 51)

Borisz Gelfand (izraeli, 2779) – Levon Aronjan (örmény, 2812) döntetlen (Vezércsel, 41)

 

A verseny állása:

1.Levon Aronjan 5,5 pont

2-3. Anish Giri és Szergej Karjakin 4,5

4-6. Fabiano Caruana, Leinier Dominguez Perez és Wesley So 4

7-8. Pentala Harikrishna, Loek van Wely, Rapport Richárd és Hikaru Nakamura 3

11. Borisz Gelfand 2

12. Arkadij Naiditsch 1,5

 

76.Tata Steel Chess 2014 Wijk aan Zee,   2014. jan. 11-26.

kat. XX (2743)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2812

*

.

.

1

.

1

½

.

½

1

½

1

2970

2.

Anish Giri

g

NED

2734

.

*

.

½

½

½

1

½

.

.

½

1

2835

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2759

.

.

*

0

.

½

½

1

1

½

.

1

2827

4.

Fabiano Caruana

g

ITA

2782

0

½

1

*

0

.

½

1

.

.

1

.

4

2795

5.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2754

.

½

.

1

*

.

0

½

1

½

.

½

4

2777

6.

Wesley So

g

PHI

2719

0

½

½

.

.

*

.

.

1

½

1

½

4

2804

7.

Pentala Harikrishna

g

IND

2706

½

0

½

½

1

.

*

½

0

.

.

.

3

2693

8.

Loek van Wely

g

NED

2672

.

½

0

0

½

.

½

*

½

1

.

.

3

2695

9.

Rapport Richárd

g

HUN

2691

½

.

0

.

0

0

1

½

*

.

1

.

3

2693

10.

Hikaru Nakamura

g

USA

2789

0

.

½

.

½

½

.

0

.

*

½

1

3

2694

11.

Borisz Gelfand

g

ISR

2777

½

½

.

0

.

0

.

.

0

½

*

½

2

2591

12.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2718

0

0

0

.

½

½

.

.

.

0

½

*

2533

 

 

A keddi 8. forduló párosítása:

Anish Giri – Levon Aronjan

Szergej Karjakin – Borisz Gelfand

Leinier Dominguez Perez – Wesley So

Loek van Wely – Arkadij Naiditsch

Pentala Harikrishna – Hikaru Nakamura

Fabiano Caruana – Rapport Richárd

 

Rapport,R (2691) - Harikrishna,P (2706)
Caro-Kann védelem [B18]

1.e4 c6 2.Hc3 d5 3.d4 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Vf3

A meglepetések kelléktárából egy újabb mellékvari.

5...Fg6

Népszerűbb az 5...e6 6.c3 (6.Fd3 Vxd4 7.He2 Fxe4 8.Fxe4 Vb6) 6...Hd7 7.Fd3 Fg6 változat.

6.He2 e6 7.c3 Vd5 8.H2g3 Hd7 9.h4 h6 10.Fd3 Hgf6 11.Hxf6+ gxf6 12.Vxd5 cxd5 13.Fe2

A vezércsere után minimális nagymesterünk előnye, de rutinosabb ellenfele talált nehezebben tervet.

13...Fd6 14.h5 Fc2 15.Hf1 a6 16.b3 Bc8 17.Fd2 Bg8 18.He3 Fh7

19.c4! dxc4 20.Hxc4 Ff8 21.Bc1! Bd8 22.Ff3 Hb8?

 

23.Ha5! Bxd4 24.Hxb7 Fa3 25.Bc7

Számításba jött a 25.Bc8+ Ke7 26.Bxg8 Fxg8 27.Fxh6 Fh7 28.Fe3 Fb4+ 29.Ke2 Bd7 30.Hc5 folytatás is.

25...Hd7? 26.Ha5?!

Nagymesterünk könnyű nyerést hagyott ki a 26.Fc6 Bg5 (26...Ke7 27.Bh4! Bd6 28.Ba4) 27.Fe3 Fb4+ 28.Ke2 Be5 29.Bd1 változatban.

26...He5 27.Hc6 Hxf3+ 28.gxf3 Bd5 29.b4 Bgg5 30.Fxg5 fxg5

31.0-0 Kf8 32.Be1

A nyerés oly közelinek tűnt.

32...Fb2 33.a4 Fc3 34.Be3 Ff6 35.Kg2 Fc2 36.He5

Azonnal nyert a 36.b5 axb5 37.a5 g4 38.a6 gxf3+ 39.Bxf3 Fe4 40.a7 folytatás.

36...Fxe5 37.Bxc2 Fd6 38.Be4 Ke7 39.Bc6 a5 40.bxa5

Ricsi nem a leggyorsabb nyeréseket választotta.

40...Bxa5 41.Bb6 Ba7 42.Bb5 Kd7 43.Bd4 Kc6 44.Bc4+ Kd7 45.Kf1 Fc7 46.Ke2 Kd6 47.Kd3 Kd7 48.Bd4+ Kc6 49.Bc4+ Kd7 50.Kc2 Kd6 51.Kb3 Fa5 52.Bd4+ Ke7

 

53.f4 gxf4 54.Bxf4 f5 55.Bf3 Fc7 56.Bd3 Kf6 57.Bd7 Kg5 58.Be7 Fb6

 

59.f4+ Kxf4 60.Bxe6 Fe3 61.Bxh6 Bf7 62.Bg6 Kf3 63.h6 Fd4 64.h7 Bxh7 65.Bxf5+ Ke4 66.Bfg5 Be7 67.a5 Fe5 68.Kc4 és sötét feladta

 

Gelfand,B (2777) - Aronjan,L (2812)
Vezércsel [D39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 dxc4 6.e4 b5 7.a4 c5

 Sokáig "kötelező" volt a 7...c6 8.e5 h6 9.exf6 hxg5 10.fxg7 Bg8 11.g3 Fb7 változat, sötét nem büszkélkedhet jó statisztikával.

8.axb5 cxd4 9.Fxf6 gxf6 10.Vxd4 Hd7

Újítás a már korábban látott 10...Vxd4 11.Hxd4 Fb7 12.f3 Hd7 helyett.

11.Vxc4 Fc5 12.Fe2 Fb7 13.0-0 Bc8 14.Vd3

Levon Aronjan mindössze 5 percet használt el, láthatóan az állást alaposan elemezte, úgy ítélte meg, hogy a gyalogért elegendő kompenzációja van?

14...Fb6 15.Ha4

Jobb volt a 15.Bfd1, vagy a 15.Hd2 és Hc4 terv.

15...Hc5 16.Vxd8+ Bxd8 17.Hxc5

A b6 futó ütése pontosabb lett volna.

17...Fxc5 18.Bfc1 Fb6 19.Bc4

 

19...Ke7

Világos eltékozolta előnyét, a futópár bőséges ellenértéket adott.

20.Kf1 Bd6 21.e5?! Bd5 22.exf6+ Kxf6 23.Bf4+ Ke7 24.Fc4 Bh5 25.h3 Bc8 26.b3

 

26...Fc7!?

A jelentős időhátránnyal küszködő Borisz Gelfand megtalálta az esélyes minőségáldozatot. 26...Bd8 több gondot okozott volna az időzavarban levő ellenfélnek.

27.Bxa7! Fxf4 28.Bxb7+ Bc7 29.Bb6 Bd7 30.Ke2 Fd6 31.Ba6 Fb4 32.h4 Bc5 33.Ba8 Fc3 34.g3 h6 35.Fd3 Bcc7 36.Ba6 Bd6 37.Ba8 Fd4 38.Hxd4 Bxd4 39.Fc4 Bd8 40.Bxd8 Kxd8 41.g4 és döntetlen

 

Nakamura,H (2786) - Van Wely,L (2678)
Szicíliai védelem [B54]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 d6 6.g4 Hge7

Loek van Wely elkerülte a Keresz támadást 6...Hf6-tal.

7.Hb3 a6 8.h4 b5

A nagymesterek eddig még nem látott "hadiösvényre" léptek.

9.Fg2 Fb7 10.g5 Bc8 11.Ve2 h5 12.a4 b4 13.Ha2 g6

Számításba jött a 13...Hg6 14.Fd2 Fe7 15.f4 Ha5 16.Hxa5 Vxa5 folytatás.

 

14.Ff4 Fg7 15.Bd1 He5 16.Hxb4 Hc4 17.Hd3 Vb6 18.0-0 0-0 19.Hd2 Bfd8 20.Hxc4 Bxc4  

 

 

21.He5!?

Hikaru Nakamura taktikai megoldást választott, ezzel segített a holland nagymesternek.

21...dxe5 22.Fe3 Bcd4 23.c3 Fc6 24.b3?!

Esélyes minőségáldozatot engedélyezett.

 

24...Vxb3! 25.cxd4 exd4 26.Ff4 Vxa4 27.Vf3 Fb5 28.Ba1 Vb4 29.Bfd1 d3 30.Bab1 Va3 31.Ff1 Hc6 32.Vg3 Va2! 33.Bbc1?

Nakamura a tegnapi partihoz hasonló hibákat remélt ellenfelétől, de Loek van Wely nem tudott hibázni!

 

33...d2! 34.Bxd2 Bxd2 35.Fxb5 axb5 36.Fxd2

Sötét döntő előnybe kerülne a 36.Bxc6-ra 36...Bd1+ 37.Kh2 Va8! 38.Bc1 Bxc1 39.Fxc1 Vxe4 40.Vb8+ Kh7 41.Vxb5 Vxh4+ változatban.

36...Hd4 37.Bc8+ Kh7 38.Vc7?!

Visszatérő motívum 38.Ve3-ra a 38...Vxd2 39.Vxd2 Hf3+ 40.Kh1 Hxd2 lehetőség.

 

38...Vb1+ 39.Fc1 Hf3+ 40.Kg2 Hxh4+ 41.Kh3 Vxe4 42.Vf4

42...Vh1+ 43.Vh2 Vb7! 44.Bd8

 

44...Fe5!

Döntő csapás!

45.f4

Tetszetős a matt 45.Vxe5-re 45…Vg2+ 46.Kxh4 Vg4-gyel.

45...Vf3+ 46.Vg3 Vh1+ 47.Vh2 Vf3+ 48.Vg3 Vh1+ 49.Vh2

49...Vxc1 50.fxe5 Vxg5 51.Vf4 Vxd8 52.Vxf7+ Kh6 és világos feladta

 

Caruana,F (2782) - Giri,A (2734)
Bécsi játék [C27]

1.e4 e5 2.Fc4 Hf6 3.Hc3 Hxe4 4.Vh5 Hd6 5.Fb3 Fe7 6.Vxe5 0-0 7.d4 Hc6 8.Vf4 Ha5 9.Fd5 He8 10.Ff3 Hc6

Számításba jött a 10...Fb4 11.Hge2 d5 változat.

11.Hd5 Fd6 12.Vd2 b6 13.He2 Hf6 14.He3 Be8 15.0-0 Ff8 16.c4

A holland nagymester addig próbálta keresgélni tisztjeinek a helyét, míg hátrányba került.

16...g6 17.b3 Fg7 18.Fb2 Fb7 19.Bae1 d6 20.Hc3 Vd7 21.Hed5 Bxe1 22.Bxe1 Be8 23.Hxf6+ Fxf6 24.Bxe8+ Vxe8 25.Hd5 Fd8 26.g3 Ha5 27.h4 Fxd5 28.Fxd5 Hc6 29.h5 He7 30.Ff3 Hf5 31.d5 Vf8 32.Fg4

Az olasz nagymester nem talált „fogást” a messze várakozás felett szereplő Anish Girin.

32...Vh6 33.Ve1 Hg7 34.Vc3 Kf8 35.hxg6 hxg6 36.b4 He8 37.Fc1 Fg5 38.f4 Ff6 39.Vd3 Vh8 40.Kg2 Fc3 41.a3 a5 42.Fd7 axb4 43.axb4 Fb2 és döntetlen

 

So,W (2719) - Karjakin,S (2759)
Vezérindiai védelem [E15]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.d4 e6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Fg2 c6 8.0-0 d5 9.Vc2 Hbd7 10.Bd1 0-0 11.a4 h6

A tavalyi Tata Steel szuperversenyen Lékó Péter a 11...c5 12.a5 Bc8 13.axb6 Vxb6 14.Va2 Fb7 15.Fa5 Va6 16.dxc5 Hxc5 változatban remizett Wang Haoval.

12.Ha3 c5 13.Vb2 Fb7 14.b4 dxc4 15.Hxc4 cxb4 16.Fxb4 Bc8 17.Hd6 Fxd6 18.Fxd6 Be8 19.a5 Fe4 20.axb6 Bc2 21.Vb5 Vxb6 22.Vxb6 axb6 23.e3 Bec8 24.He1

 

24...Fxg2!?

Az egyenlő esélyeket adó 24...B2c6 25.Fa3 Fxg2 26.Kxg2 Hd5 helyett meglepő minőségáldozat.

25.Hxc2 Bxc2 26.Kxg2 He4 27.Fe7 b5

Szergej Karjakin a b szabadgyalogban bízott. 27...Bxf2+?! 28.Kg1 Bb2 29.Bdb1 Bd2 30.Bf1 Hdf6 31.Fxf6 Hxf6 32.Ba7 világosra lett volna előnyös. 27...Hxf2?-re 28.Bdc1 Bxc1 29.Bxc1 Hg4 30.Bc7 után nyerne világos.

28.Bf1 Hb6 29.Bac1 Ba2 30.Ba1 Bc2 31.Kg1 Hd5 32.Fc5 Hec3 33.Ba7 h5 34.Bb7 g5

35.g4?!

Wesley So megijedt a királyszárnyi akciótól.

35...hxg4 36.Fd6 Ba2 37.Be1 He4 38.Fg3 b4 39.Bc1 Hdc3 40.Kg2 Hxg3 41.hxg3 He4 42.Bf1 Hd2 43.Bxb4 Hxf1 44.Kxf1 Kg7 45.Bb1 Kg6 46.e4 Bd2 47.Bb4 Ba2 48.Bc4 f6 49.Ke1 Kf7 50.Kf1 Kg6 51.Ke1 Kf7 és döntetlen

 

Naiditsch,A (2718) - Dominguez Perez,L (2754)
Vezérgyalog megnyitás [A48]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.Ff4 Fg7 4.e3 0-0 5.Fe2 d6 6.0-0 b6 7.a4 a6 8.h3 Fb7 9.c3 Hbd7 10.Hbd2 e6 11.Fh2 Ve7 12.a5 b5 13.c4 bxc4 14.Hxc4 Bfb8 15.Va4 Hd5 16.Bfe1 H7f6 17.Hfd2 Vd7 18.Va3 Fc6 19.Bac1 Hb4

20.Hb6 cxb6 21.Vxb4 Ff8 22.axb6 Hd5 23.Va5 Hxb6 24.Bc2 Hd5 25.Bec1 Fa4 26.b3 Fxb3 27.Hxb3 Bxb3 28.Fc4 Bb7 29.Fxd5 exd5 30.Vxd5 Vb5 31.Vf3 a5 32.Ff4 Vd7 33.Vd5

Időzavarban Arkadij Naiditsch fokozatosan rontotta el kedvezőbb pozícióját.

33...Vb5 34.Vf3 Vd7 35.Bc6 Bba7 36.Kh2 a4 37.Bc7 Ve6 38.Bb7 d5 39.Bxa7 Bxa7 40.Ve2

40...a3 41.Vb5 a2 42.Ba1 h5 43.Vb8 Va6 44.Vb3 Va5 45.g4 h4 46.Kg2 Vb4 47.Vc2 Vc4 48.Vb2 Fb4 49.Fe5 Ba8 50.g5 Kf8 51.Ff6 Kg8 52.Fe5

52...Fc3 53.Bxa2 Vxa2 54.Vxc3 Vc4 55.Vb2 Vc6 56.Ve2 Ba1 57.Vb2 Ba8 58.Ve2 Ve6 59.Vf3 Vf5?! 60.Vxd5 Vxg5+ 61.Kf3 Vh5+ 62.Kg2 Vg5+ 63.Kf3 Vf5+ 64.Kg2 Bc8 65.Vf3 Vxf3+ 66.Kxf3 f6 67.Fd6 Bc2 68.e4 g5 69.d5 Kf7 70.Fb8 Bc3+ 71.Kg2 Bd3 72.Fc7 Kg6 73.Fb6

73...f5 74.exf5+ Kxf5 75.Fa7 Bxd5 76.Fb6 Bd3 77.Fa7 Bb3 78.Fc5 Bd3 79.Fb6 Ba3 80.Fc5 Bb3 81.Fd4 g4 82.hxg4+ Kxg4 83.Fe3 h3+ 84.Kh2 Bb7 85.Fd4 Bf7 86.Fc5 Kf3 87.Fd4 Bh7 88.Fe3 Bg7 89.Fd4 Bg6 90.Fe3 Bg8 91.Fd4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: http://www.tatasteelchess.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Tata Steel Chess 2014 szuperverseny hatodik fordulójában Rapport Richárd sötéttel 64 lépésben remizett a holland Loek van Welyvel.  A bonyodalmakban bővelkedő partiban a holland sakkozó időzavarban többször is nyerőesélyt hagyott ki. Egy pontra növelte előnyét az örmény Levon Aronjan, a játszmáig veretlen Fülöp-szigeteki Wesley So ellen nyert. A sereghajtó német Arkadij Naiditsch újabb vereséget szenvedett, az orosz Szergej Karjakin a holland Anish Girivel osztja a második helyet. Giri az izraeli Borisz Gelfanddal osztozott meg a ponton. A kubai Leinier Dominguez Perez nyerőesélyt szalasztott el, az amerikai Hikaru Nakamura nehéz perceket élt át. Az olasz Fabiano Caruana 132 lépésben harcolta ki a döntetlent az indiai Pentala Harikrishnával szemben. Rapport Richárd hetedik partiját az indiai sakkozóval világossal vívja meg.

 

A Wijk aan Zee-ben zajló viadalon a hatodik játéknapon fordulatokban gazdag, kihagyott esélyekben bővelkedő partikat  láttunk. Bonyolult csaták, érdekes végjátékok is jellemezték a magas hőfokú csatákat.

 

Két egymást követő vereség után Rapport Richárd nagyon szeretett volna javítani, ezt célozta a megnyitás megválasztása is, királyindiai védelmet játszott a holland Loek van Wely ellen. A választás érdekessége, hogy a holland nagymester maga is előszeretettel játssza az oly sok bonyodalmat ígérő nyitást. Ritkább vari került terítékre, világos a vezérszárnyon próbált kezdeményezni, míg sötét megszokott királyszárnyi akciója nem bontakozhatott ki. Loek van Wely ideje gyorsan fogyott, Ricsi ellenjátékot kapott, majd túlbecsülte állásának lehetőségeit. Loek a kapkodásban is megtalálta a jó tervet, nyerőesélyes állást kapott. Az időkontroll után többször is jobb folytatást hagyott ki, míg Ricsi az ismét időzavarba került ellenféllel szemben taktikai esélyt talált. Nagy megkönnyebbülésre világos elnézett egy kötést, a bástyavégjáték a gyaloghátrány ellenére már döntetlen volt.

 

Az éllovas örmény Levon Aronjan rendkívül magabiztosan, könnyedén játszik, újabb győzelemmel egy pontra növelte előnyét. A Fülöp-szigeteki Wesley So ellen megelégedett a kis előnnyel, futópárjával térelőnyre tett szert, az elhibázott cserét pedig remek technikával használta ki. Aronjan eddigi teljesítményének 3013(!) a performance-pontszáma és + 13 ÉLő-pontnál tart.

A forduló másik győzelmét az orosz Szergej Karjakin aratta, a sereghajtó német Arkadij Naiditsch negyedik vereségét szenvedte el. A német sakkozónak meggyűlt a baja izolált gyalogjával, majd szerencsésen megmenekült a gyalog elvesztésétől. A vezérvégjátékban remit hagyott ki, Karjakin erőfeszítéseit siker koronázta.

Nehéz perceket élt át az amerikai Hikaru Nakamura. A spanyol megnyitás berlini változatában könnyelmű lépéssel jelentős hátrányba került a kubai Leinier Dominguez Perezzel szemben, kénytelen volt minőséget áldozni. A kubai nagymester időzavarban kiengedte előnyét.

A holland Anish Giri kecsegtető állását nem tudta győzelemig fokozni az izraeli Borisz Gelfanddal vívott csatában. Az olasz Fabiano Caruana második maratoni hosszúságú partiját játszotta, ezúttal azonban kiharcolta a döntetlent, az indiai Pentala Harikrishnával 132 lépésben osztozott meg a ponton.

 

A 6. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2734) – Borisz Gelfand (izraeli, 2777) döntetlen (Grünfeld védelem, 66)

Levon Aronjan (örmény, 2812) – Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) 1 – 0 (Angol megnyitás, 36)

Szergej Karjakin (orosz, 2759) – Arkadij Naiditsch (német, 2718) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 76)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) döntetlen (Spanyol megnyitás, 42)

Loek van Wely (holland, 2672) – Rapport Richárd (magyar, 2691) döntetlen (Királyindiai védelem, 64)

Pentala Harikrishna (indiai, 2706) – Fabiano Caruana (olasz, 2782) döntetlen (Spanyol megnyitás, 132)

 

A verseny állása:

1.Levon Aronjan 5 pont

2-3. Anish Giri és Szergej Karjakin 4

4-6. Leinier Dominguez Perez, Fabiano Caruana és Wesley So 3,5

7-8. Pentala Harikrishna és Hikaru Nakamura 3

9-10. Loek van Wely és Rapport Richárd 2

11. Borisz Gelfand 1,5

12. Arkadij Naiditsch 1

 

76.Tata Steel Chess 2014 Wijk aan Zee,   2014. jan. 11-26.

kat. XX (2743)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2812

*

.

.

.

1

1

½

1

.

½

.

1

5

3013

2.

Anish Giri

g

NED

2734

.

*

.

½

.

½

1

.

½

.

½

1

4

2844

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2759

.

.

*

.

0

.

½

½

1

1

.

1

4

2846

4.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2754

.

½

.

*

1

.

0

½

½

1

.

.

2787

5.

Fabiano Caruana

g

ITA

2782

0

.

1

0

*

 

½

.

1

.

1

.

2805

6.

Wesley So

g

PHI

2719

0

½

.

.

.

*

.

½

.

1

1

½

2811

7.

Pentala Harikrishna

g

IND

2706

½

0

½

1

½

.

*

.

½

.

.

.

3

2752

8.

Hikaru Nakamura

g

USA

2789

0

.

½

½

.

½

.

*

.

.

½

1

3

2757

9.

Loek van Wely

g

NED

2672

.

½

0

½

0

.

½

.

*

½

.

.

2

2618

10.

Rapport Richárd

g

HUN

2691

½

.

0

0

.

0

.

.

½

*

1

.

2

2629

11.

Borisz Gelfand

g

ISR

2777

.

½

.

.

0

0

.

½

.

0

*

½

2548

12.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2718

0

0

0

.

.

½

.

0

.

.

½

*

1

2486

 

 

A 7. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Anish Giri

Rapport Richárd – Pentala Harikrishna

Hikaru Nakamura – Loek van Wely

Arkadij Naiditsch – Leinier Dominguez Perez

Wesley So – Szergej Karjakin

Borisz Gelfand – Levon Aronjan

 

Van Wely,L (2672) - Rapport,R (2691)
Királyindiai védelem [E92]

1.d4 g6 2.Hf3 Fg7 3.e4 d6 4.c4 Hf6 5.Hc3 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 Hg4 8.Fg5 f6 9.Fh4 Hc6 10.d5 He7 11.Hd2 f5 12.Fxg4 fxg4 13.Fg5 h6 14.Fe3 c5 15.dxc6 bxc6 16.b4 Fe6 17.0-0 g5

18.b5 Vd7 19.bxc6 Hxc6 20.Hd5 Bab8 21.Hb3 a5 22.a4 Bb7 23.c5

A holland nagymester jelentős időhátrányba került. Ricsi a nyílt b vonalon ellenjátékot kapott.

23...Bfb8 24.Ba3 Kh8 25.cxd6!? Vxd6 26.Hc5 Bb2

Világost segítette volna időzavarában a 26...Bb1 27.Vxb1 Bxb1 28.Bxb1 Fxd5 29.exd5 Hd4 folytatás.

27.Bd3 Hd4 28.Hxe6 Vxe6 29.Bd2

29...Va6?!

A kettős vereség után nagymesterünk javítani akart, túlzott kockázatot vállalt.

30.Bxb2 Bxb2 31.Fxd4 exd4 32.Vxg4 d3

 

 

33.Vd7!

Loek van Wely a kapkodásban is megtalálta a legjobb tervet.

33...Vg6 34.He7 Vf7 35.Vd8+ Kh7 36.Hf5 d2 37.g3!? Fc3?!

Ricsi trükközni próbált ellenfele időzavarában.

38.Vd3 Va7?

39.Bd1!?

A kapkodásban kimarad az azonnali nyerés a 39.e5! d1V 40.Vxd1 változatban.

39...Fb4 40.e5 Vf7 41.He3+ Kg7 42.Vd4 Bb3?! 43.e6+ Vf6 44.Vd7+ Kh8 45.Kg2?!

Taktikai ellenesélyt adott, Loek ismét időzavarba került. 45.Vc8+ Kg7 46.Vb7+ Kh8 47.Bxd2 Bxe3 (47...Fxd2 48.Vxb3 Fxe3 49.Vxe3) 48.Vc8+ Kg7 49.Bd7+ Fe7 50.fxe3 Va1+ 51.Kg2 Va2+ 52.Kf1 Vb1+ 53.Ke2 nyert volna.

 

 

45...g4! 46.Vc8+

A holland sakkozó hosszasan számolt, de a 46.Hxg4 Vf3+ 47.Kh3 Vf5 48.Vc8+ Kh7 49.Vb7+ Kg6 50.e7 Kf7 51.Kg2 Vxg4 52.Vd5+ Kxe7 53.Vxb3 Ve4+ 54.Vf3 változatban kételyei voltak.

46...Kg7 47.Vb7+ Kh8

 

48.e7? Vxe7 49.Vxe7 Fxe7 50.Bxd2 Fg5!

Nagy megkönnyebbülés lehetett a remit adó futólépés.

 51.Bd5 Fxe3 52.fxe3 Bxe3 53.Kf2 Ba3 54.Bxa5 Kg7 55.Ba8 Kg6 56.a5 Ba2+ 57.Ke3 Bxh2 58.a6 Ba2 59.Kd4 Kh5 60.Kc4 Ba3 61.Kb4 Ba1 62.Kb5 Bb1+ 63.Kc5 Bc1+ 64.Kb5 Bb1+ és döntetlen

 

Aronjan,L (2812) - So,W (2719)
Angol megnyitás [A16]

1.c4 Hf6 2.Hf3 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe2 c5 8.0-0 Hc6 9.Va4 Fd7 10.Va3 Va5 11.Bd1 0-0

Három éve a csapat Európa-bajnokságon Sahriyar Mamedgyarov a 11...e5 12.Fc4 Vxa3 13.Fxa3 b6 14.Bab1 Bd8 15.d3 h6 16.h3 Ha5 folytatásban remizett Vlagyimir Akopjannal. A honfitárs partiját elemezve Levon Aronjan alighanem javítást talált.

12.Bb1 b6

13.d4 Vxa3 14.Fxa3 Fg4 15.dxc5 Fxc3 16.Fa6 Bab8 17.Bdc1

 

17...Fxf3?!

Wesley So a 17...bxc5 18.Fxc5 Fb2 19.Bf1 Kg7 változatban kiegyenlíthetett volna.

18.gxf3 Fd2 19.Bd1 Fc3?! 20.Kg2 bxc5 21.Fxc5 Fb4 22.Fe3 Fd6 23.Bbc1 Hb4 24.Fc4 Bfc8

25.f4!

Világos futópárja birtokában térelőnyt szerzett.

25...Kf8 26.a3 Hc6 27.Fa6 27...Fxa3 28.Bc4 Bd8

Wesley So jobban védekezhetett volna 28…Bc7-tel, de 29.f5 (29.Bd5 Ke8 30.f5 Fd6 31.Fb5) 29…Fd6 30.Fdc1 változatban is jók világos esélyei.

 29.Ba1 Fb2 30.Baa4!

A háromszoros olimpiai bajnok remek technikával, az állás nyújtotta lehetőségek maximális kihasználásával növelte előnyét.

30…Bd6

31.e5 Be6 32.Bc2 Hd8 33.Fxa7 Ba8 34.Fb5 Fxe5 35.fxe5 Bxe5 36.Fe3 és sötét feladta

 

Karjakin,S (2759) - Naiditsch,A (2718)
Katalán megnyitás [E04]

1.Hf3 d5 2.g3 Hf6 3.Fg2 c5 4.d4 Hc6 5.0-0 e6 6.c4 dxc4 7.He5 Fd7 8.Ha3 cxd4 9.Haxc4 Fc5 10.Ff4 Hd5 11.Hxd7 Vxd7 12.He5 Hxe5 13.Fxe5 0-0 14.Fxd4 Fxd4 15.Vxd4 Vb5 16.Fxd5 exd5

 

17.e3

Szergej Karjakin sötét izolált gyalogjának gyengeségében bízott,  Arkadij Naiditsch tegnapi partijában is viszonylag egyszerű pozícióban nem állt feladata magaslatán, elvesztette Levon Aronjan ellen a remit ígérő állást.

17...Bfc8 18.b3 h6 19.Bfd1 Bc5 20.Kg2 a5 21.Bac1 Bac8 22.Bxc5 Bxc5 23.Ve5 Vc6 24.Bd4 b6 25.Vf5 Ve6 26.Vd3 Vc6 27.Vf5 Ve6 28.Vd3 Vc6 29.h4 b5 30.a3 g6?

31.Vd2?!

Az orosz nagymester kihagyta a 31.e4! lehetőséget. A 30...g6 miatt 31...dxe4-re azonnal nyert volna a 32.Bd8+ Kg7 33.Vd4+ Vf6 34.Bg8+ változat. 31...Bc3-ra 32.exd5 Bxd3 33.dxc6 Bc3 34.Bc4! bxc4 35.b4! volt a szép poén.

31...Bc3 32.Bxd5 Bxb3 33.Vd4 Kh7 34.h5 gxh5 35.Ve4+ Vg6 36.Bf5 Kg8 37.Ve8+ Kg7 38.Ve5+ f6 39.Vf4 Vg4 40.Vc7+ Kg6 41.Bf4 Ve6 42.Vxa5

Jóval erősebb volt a 42.Vc2+ Kg7 43.Bd4 h4 44.Bxh4 folytatás.

42...Vc6+ 43.e4 Ve6 44.Va8 Bc3 45.Kh2 Bc5 46.Vf8 Bc4 47.Vd8

47...Bxe4 48.Vd3 f5 49.Vxb5 Bxf4

Naiditsch remizhetett volna a 49...h4 50.Bxh4 Bxh4+ 51.gxh4 Vd6+ 52.Kg2 Vxa3 változatban.

50.gxf4 h4 51.Ve5 Vc6 52.Ve3 Kh5 53.f3 Vg6 54.Ve1 Vc6 55.Ve5 Vg6 56.Ve1 Vc6 57.Kg2 h3+ 58.Kg3 h2

59.Vh1 Vc5?! 60.Vxh2+ Kg6 61.a4 Va7 62.Va2 Vg1+ 63.Vg2 Ve1+ 64.Vf2 Va1 65.Vb6+ Kh5 66.Ve3 Vh8 67.a5 Vg8+ 68.Kh3 Va8 69.Vb3 Ve8 70.a6 Ve7 71.Vb1 Kg6 72.Vg1+ Kh5 73.a7 Va3 74.Kg3 Va5 75.Ve3 Vd8 76.Ve5 és sötét feladta

 

Dominguez Perez,L (2754) - Nakamura,H (2789)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fd7 10.Bd1 Kc8 11.g4 He7 12.Hg5 Fe8 13.f4 b6

A párizsi GP-n Anish Giri ellen Hikaru Nakamura a 13...h5 14.Kf2 b6 15.f5 Kb7 16.c4 c5 17.Ff4 Hc6 változatot választotta.] 14.f5 h5 A Klubcsapatok Európa-kupáján Nakamura a 14...c5 15.Hd2 h6 16.Hgf3 Fc6 folytatást játszotta meg Fabiano Caruana ellen.

15.Kg2 c5 16.Hc3 g6 17.f6 Hc6 18.Hf3 Hb4 19.Ff4 Hxc2 20.Bac1 Hb4 21.a3 Hc6 22.He4 Fd7?!

Nakamura rosszul értékelte az állást, Dominguez a gyalogért bőséges ellenértéket kapott.

23.Heg5 hxg4? 24.hxg4 Fxg4 25.Hxf7 Bh5 26.Kg3 Ff5 27.H7g5 Fh6

28.e6 Fxg5 29.Hxg5 Bxg5+ 30.Fxg5 Fxe6

A minőségáldozat volt az egyetlen esély.

31.Be1

Jóval erősebb volt a 31.b4 Kb7 32.bxc5 Bh8 33.Be1 folytatás.

31...Hd4 32.Bcd1

Másodszor is kimaradt a b4 lehetőség.

32...Ff7 33.Fe3 Hf5+ 34.Kg4 Kb7 35.Ff4 Kc6 36.Bh1 Bf8 37.Bh7 Hd4

38.Bf1?

A kubai nagymester remire rontotta még mindig nyerőesélyes állását.

38...Fe6+ 39.Kg5 Fc4 40.Bxc7+

Elvész az f6 gyalog 40.Bf2-re 40… He6+ 41.Kh6 Bxf6 változatban.

40...Kb5 41.Bf2 He6+ 42.Kg4 Hxc7 és döntetlen

 

Giri,A (2734) - Gelfand,B (2777)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Bc1 Va5 9.Vd2 cxd4 10.cxd4 Vxd2+ 11.Fxd2 0-0 12.Hf3 Fg4 13.Fe3 Bd8 14.Fe2 e6 15.He5 Fxe2 16.Kxe2 f6 17.Hf3 Hc6 18.Bc4 Bd7 19.h4 Bad8 20.g3 f5 21.e5 h6 22.Bb1 Ff8 23.a4 Ha5 24.Bc2 Hc6 25.Kf1 Hb4 26.Bc4 Hd5 27.a5 Kf7 28.Fd2 b6 29.He1 Bc7 30.Bxc7+ Hxc7 31.axb6 axb6 32.Hc2 Bb8 33.Ke2 b5 34.Ba1 Bb7 35.Ba5 b4 36.Ha1 Fe7 37.Hb3 g5 38.h5 Hd5 39.Kd3 Bc7 40.f3 f4 41.g4 Ff8 42.Ba8 Fe7 43.Ba6 Ff8 44.Ba1 Fe7 45.Ba8 Ff8 46.Ha5 Fe7 47.Bb8 Ff8 48.Hc4 Bd7 49.Ke4 Ba7

50.Hd6+ Fxd6 51.exd6 Hf6+ 52.Kd3 Hd7 53.Bd8

Anish Giri a [53.Bh8 Ba3+ 54.Kc4 b3 55.Fc3 Hf8 56.d7 Hxd7 57.Bh7+ Ke8 58.Bxh6 folytatásban nehéz feladat elé állította volna a torna doyenjét.

53...b3 54.Fc3 Bb7 55.Fb2 Hf6 56.Kc4 Bd7?! 57.Bxd7+ Hxd7 58.Kxb3 Hb6?!

59.Fa3

A holland titán az 59.d5! exd5 (59...Hxd5 60.Kc4 Ke8 61.Kc5 Kd7 62.Fg7) 60.Kb4 változatban nyerésre játszhatott volna, alapos elemzést igényel a végjáték.

59...Ke8 60.Fc5 Hd7 61.Kc4 Hf6 62.Kd3 Kd7 63.Fb4 Kc6 64.Kc4 Kd7 65.Kd3 Kc6 66.Kc4 és döntetlen

 

Harikrishna,P (2706) - Caruana,F (2782)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.a4 Bb8 8.c3 d6 9.d4 Fb6 10.axb5 axb5 11.Ha3 0-0 12.Hxb5 Fg4 13.Fc2 exd4 14.Hbxd4 Hxd4 15.cxd4 Fxf3 16.gxf3 Hh5 17.Kh1 Vf6 18.Fe3 Hf4 19.Ba4 He6 20.Bg1 Ba8 21.Bb4 Fa7 22.Bc4 Fb6 23.Bb4 Fa7

24.f4 c5 25.e5 Ve7 26.exd6 Vxd6 27.dxc5 Fxc5 28.Vxd6 Fxd6 29.Be4 Bfc8 30.Fb1 g6 31.f5 Hg7 32.fxg6 hxg6 33.Fd2 Bc5 34.Bh4 Bb8 35.b4 Bcb5 36.Fa2 Fxb4 37.Ff4 B8b6 38.Fc4 Bh5 39.Bhg4 Fc3 40.Fe3

40...Bc6?

Az időzavar utolsó lépésével Fabiano Caruana nagyot hibázott.

41.Bc1! Bxc4 42.Bxc4 Fe5 43.Bc8+ Kh7 44.Bf8 Bf5 45.Bc4 He6 46.Bh4+ Kg7 47.Be8 Fd6 48.Kg2 Fc5 49.Fxc5 Bg5+ 50.Kf1 Bxc5 51.Bg4 Bf5 52.Ba8 Hf4 53.Ba3 Kh6 54.h4 Kh5 55.f3 Kh6

 

56.Kf2

Fabiano Caruana nagy csatában kiharcolta a remit.

56...Kg7 57.Ba7 Hh5 58.Be4 Hf4 59.Bea4 Hh5 60.B7a5 Bf6 61.Bg4 Kh6 62.Bb4 Kg7 63.Ba7 Bf5 64.Ke3 Hf6 65.Bba4 Bb5 66.Ba3 Bb2 67.B7a4 Bb5 68.Ba5 Bb4 69.B5a4 Bb5 70.Bc4 Bf5 71.Kf2 Bb5 72.Ba7 Hh5 73.Bcc7 Bf5 74.Bcb7 Hf4 75.Be7 Hd5 76.Be8 Hf6 77.Bb8 Hh5 78.Bc8 Bf4 79.Bcc7 Bf5 80.Bd7 Hf4 81.Bd4 Hh5 82.Ke3 Be5+ 83.Be4 Bb5 84.Bee7 Bf5 85.Bad7 Kf8 86.Bb7 Kg7 87.Ba7 Kf8 88.Be4 Kg7 89.f4 Hf6 90.Bc4 Bh5 91.Kf3 Hg8 92.f5 Bxf5+ 93.Bf4 Hh6 94.Bxf5 Hxf5 95.Kg4 Hd4 96.Kf4 Hf5 97.h5 Hh6 98.Kg5 gxh5 99.Kxh5 Hf5 100.Kg5 Hd4 101.Bd7 He6+ 102.Kf5 Hf8 103.Bd1 Hg6 104.Bg1 Kf8 105.Kf6 He7 106.Bd1 Hg8+ 107.Ke5 He7 108.Bd7 Hg8 109.Ba7 Kg7 110.Kd6 Hf6 111.Ba1 Kf8 112.Bg1 Hg8 113.Ke5 He7 114.Ba1 Kg7 115.Kd6 Hg8 116.Ba2 Kf8 117.Be2 Kg7 118.Ke5 He7 119.Bg2+ Kf8 120.Kf6 Hg8+ 121.Kg5 Kg7 122.Kh5+ Kh7 123.Bg1 He7 124.Bf1 Kg7 125.Be1 Hg8 126.Bg1+ Kh7 127.Bg5 He7 128.Kg4 Hg6 129.Kf5 Kg7 130.Bg1 Kf8 131.Bxg6 fxg6+ 132.Kxg6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2014 szuperverseny ötödik fordulójában öt játszma is döntéssel végződött. Rapport Richárd világossal 30 lépésben vereséget szenvedett a kubai Leinier Dominguez Pereztől. Nagymesterünk a nyitásban megpróbálta eredeti tervvel meglepni rutinos ellenfelét. Királya középen rekedt, könnyelmű huszárlépésére Dominguez látványos tisztáldozattal került döntő előnybe. Az éllovas örmény Levon Aronjan újabb győzelemmel megőrizte félpontos előnyét, a holland Anish Giri és a Fülöp-szigeteki Wesley So követi őt. Javított az olasz Fabiano Caruana. A játéknap rangadója, az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Szergej Karjakin partija lépésismétléses remivel zárult. Rapport Richárd hatodik partiját sötéttel a holland Loek van Welyvel játssza.

 

A csütörtöki pihenőnap után már ismét a megszokott színhelyen, Wijk aan Zee-ben folytatódott az esztendő első szuperversenye. Rapport Richárd a kubai Leinier Dominguez Perezzel mérkőzött meg, aki a Grand Prix-sorozatban Szalonikiben nagy meglepetésre megnyerte a versenyt, és a világranglistán a remek győzelemmel jelentősen előrelépett, 30(!) Élő-pontot gyűjtött. Dominguez Perez jól kidolgozott megnyitási repertoárjával a klasszikus iskola híve. A viadal negyedik játéknapján érdekes végjátékban 108 lépésben győzte le az olasz Fabiano Caruanát, míg nagymesterünk kalandos partiban alulmaradt az orosz Szergej Karjakinnal szemben.

Ricsi eddigi partijai azt mutatták, hogy a nyitásokban zavart próbál kelteni ellenfelei soraiban, nem akarja felvenni a versenyt velük a modern változatokban, de ez a taktika igazán csak a teljesen formán kívül játszó izraeli Borisz Gelfand ellen vált be. Nem könnyű az angol megnyitással kezdődött partiban a 3.g4 lépést „értékelni”, a parti későbbi menete is nehezen érthető. Dominguez időhátrányba került, de sikerrel megoldotta hadereje fejlesztését. Nagymesterünk elkerülte a sáncolást, középen rekedt királyára azonban veszélyek leselkedtek. A 19.Hb3 könnyelmű húzásra Dominguez Perez látványos tisztáldozatot hozott, a játszma eldőlt, a világos király matthálóba került.

 

Megőrizte félpontos előnyét az éllovas Levon Aronjan. A német Arkadij Naiditsch ellen a spanyol megnyitás berlini változatát játszotta meg, világos elkerülte a főváltozatot, de a választott variban is gyors vezércserét láttunk. Különbőző színű futós végjáték alakult ki, Naiditsch már az időkontroll után a remit ígérő állásban többször is hibázott, Aronjan c szabadgyalogjának előrenyomulása eldöntötte a küzdelmet.

A Nimzoindiai védelem egyik divatos változatában csatázott az amerikai Hikaru Nakamura és Szergej Karjakin. A meglepő húzásairól is ismert Nakamura elkerülte a sáncolást, Karjakin kihasználta a világos király helyzetét, bástyaáldozattal örökös sakkot kényszerített ki, a játéknap egyetlen döntetlen volt.

Harmadik vereségét szenvedte el a torna doyenje, az izraeli Borisz Gelfand. A szicíliai védelmű játszmában a nyitással elégedett lehetett, a Fülöp-szigeteki Wesley So kis hátrányba kerülhetett volna. Gelfand fölösleges vezérlépésekkel tempókat ajándékozott 20 éves ellenfelének, gyalogszerkezeti gyengeségei, súlyos időzavara gyors vesztéshez vezetett.

A hollandok első számú sakkozója, a 19 esztendős Anish Giri sötéttel aratott tetszetős győzelmet. Az indiai Pentala Harikrishna a nyitásban elkerülte a lépésismétléses remit. Giri a vezérszárnyon jutott kezdeményezéshez, világos állásában a gyalogszerkezeti gyengeségek célpontot jelentettek. Giri kihagyta a gyorsabb nyerést, majd Harikrishna is besegített az ifjú titánnak, aki a második helyet osztja So társaságában.

Az olasz Fabiano Caruana harmadik győzelmét aratta. A holland Loek van Wely ellen a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában kis előnyével nagy türelemmel játszott. A különböző színű futók mellett korántsem volt könnyű a feladata, a „veterán” holland nagymester pontatlan védekezése segített anyagi előnyének érvényesítésében.

 

Az 5. forduló eredményei:

Pentala Harikrisna (indiai, 2706) – Anish Giri (holland, 2734) 0 – 1 (Olasz megnyitás, 71)

Fabiano Caruana(olasz, 2782)  – Loek van Wely (holland, 2672) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 73)

Rapport Richárd (magyar, 2691) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754)  0 – 1 (Angol megnyitás, 30)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) – Szergej Karjakin (orosz, 2759) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 24)

Arkadij Naiditsch (német, 2718) – Levon Aronjan (örmény, 2812) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 57)

Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) – Borisz Gelfand (izraeli, 2777) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 29)

 

A verseny állása:

1.Levon Aronjan 4 pont

2-3. Anish Giri és Wesley So 3,5

4-6. Leinier Dominguez Perez, Szergej Karjakin és Fabiano Caruana 3

7-8. Pentala Harikrishna és Hikaru Nakamura 2,5

9-10. Loek van Wely és Rapport Richárd 1,5

11-12. Arkadij Naiditsch és Borisz Gelfand 1

 

76.Tata Steel Chess 2014 Wijk aan Zee,   2014. jan. 11-26.

kat. XX (2743)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2812

*

.

.

.

.

1

½

1

.

½

1

.

4

2977

2.

Anish Giri

g

NED

2734

.

*

½

½

.

.

1

.

½

.

1

.

2863

3.

Wesley So

g

PHI

2719

.

½

*

.

.

.

.

½

.

1

½

1

2891

4.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2754

.

½

.

*

.

1

0

.

½

1

.

.

3

2789

5.

Szergej Karjakin

g

RUS

2759

.

.

.

.

*

0

½

½

1

1

.

.

3

2800

6.

Fabiano Caruana

g

ITA

2782

0

.

.

0

1

*

1

.

1

.

.

1

3

2827

7.

Pentala Harikrishna

g

IND

2706

½

0

.

1

½

.

*

.

½

.

.

.

2746

8.

Hikaru Nakamura

g

USA

2789

0

.

½

.

½

.

.

*

.

.

1

½

2757

9.

Loek van Wely

g

NED

2672

.

½

.

½

0

0

½

.

*

.

.

.

2598

10.

Rapport Richárd

g

HUN

2691

½

.

0

0

0

.

.

.

.

*

.

1

2615

11.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2718

0

0

½

.

.

.

.

0

.

.

*

½

1

2526

12.

Borisz Gelfand

g

ISR

2777

.

.

0

.

.

0

.

½

.

0

½

*

1

2500

 

 

A 6. forduló párosítása:

Anish Giri – Borisz Gelfand

Levon Aronjan – Wesley So

Szergej Karjakin – Arkadij Naiditsch

Leinier Dominguez Perez – Hikaru Nakamura

Loek van Wely – Rapport Richárd

Pentala Harikrishna – Fabiano Caruana

Rapport,R (2691) - Dominguez Perez,L (2754)
Angol megnyitás [A34]

1.c4 c5 2.Hc3 g6 3.g4

A klasszikus sakkiskolán felnőtt kubai szupernagymestert nem lehet ilyen ötletekkel zavarba hozni...

3...Fg7 4.Fg2 Hc6 5.d3 d6 6.g5 e6 7.h4 h5 8.Fxc6+ bxc6 9.f4 e5 10.fxe5 Fxe5 11.Hf3

 

11...Fxc3+ 12.bxc3 He7 13.Ff4 0-0 14.Hd2 d5 15.Va4?

A középen tartott királyra ezer veszély leselkedik majd.

 

 

15...Fg4 16.Bh2 Be8 17.Bb1 Vd7

Még erősebb volt a 17...dxc4 18.dxc4 (18.Hxc4 Hd5 19.He5 Vd6) 18...Vd7 19.e4 Hf5 folytatás.

18.Bf2 Ve6 19.Hb3?

Nagymesterünk elnézte Leinier Dominguez Perez taktikai csapását.

 

19...Fxe2! 20.Kd2

Az áldozat elfogadására, 20.Bxe2-re 20...Vg4! 21.Fe5 Hf5 22.Kd2 Bxe5 következett volna.

 20...Vg4 21.Hxc5 Vxh4 22.Fe3 Hf5

A kubai nagymester válogathatott a nyerések között.

23.Bxf5 gxf5

Figyelmet érdemelt a 23...Fg4 24.Bff1 Bxe3 megoldás is.

24.g6

24...Bxe3! 25.Kxe3 Be8+ 26.Kd2 Vf2 27.gxf7+ Kxf7 28.Vxa7+ Kg8 29.Bb8

 

29...Fxd3+ 30.Kxd3 Ve2+ és világos feladta

 

Naiditsch,A (2718) - Aronjan,L (2812)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.dxe5

A német nagymester elkerülte a vezércserével a berlini végjátékot. 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 változatban Levon Aronjan sokszor bizonyította, hogy jól ismeri sötét lehetőségeit.

6...Hxb5 7.a4 Hbd4 8.Hxd4 d6

A tavalyi orosz szuperbajnokságon Vlagyimir Kramnyik a 8...Hxd4 9.Vxd4 d5 10.exd6 Vxd6 11.Ve3+ Fe6 12.Hc3 a6 13.Bd1 Vc6 14.Bd3 Bc8 15.He2 folytatásban hátrányba került Dmitrij Andrejkinnel szemben, el is vesztette a játszmát.

9.exd6 Fxd6 10.Be1+ Fe7 11.Hxc6 Vxd1 12.Bxd1 bxc6 13.Fe3 Ff5 14.Be1

 

 

14...0-0-0

Érdekes elhatározás a természetes 14...0-0 helyett.

15.Ha3 Bhe8 16.Fxa7 Fxa3 17.Bxe8 Bxe8 18.bxa3 Be4 19.c3 Bxa4 20.Fd4 g6

 

21.f3

A különböző színű futók mellett nehéz volt elképzelni, hogy az éllovas újabb nyeréssel fejezi be a partit.

21...Kd7 22.Kf2 Kd6 23.h3 c5 24.Ff6 Kd5 25.g4 Fe6 26.Kg3 Kc4 27.Kh4 Fd5 28.f4 Ba6 29.Fg7 Be6 30.a4 f6

31.a5 g5+ 32.Kh5 gxf4 33.Ba4+ Kxc3 34.Bxf4 Kb3 35.Bxf6 Be3 36.h4 c4 37.Bf5 Bd3 38.a6 c3 39.a7 c2 40.Fh6 Fc6 41.Fg5 Bd6 42.Be5 Fa8 43.Bc5?! c6 44.Bf5? Bd7

Levon Aronjan kihagyta a 44...Kb2 45.Bf8 Bd5 46.Bf5 Bd7 lehetőséget.

45.Bf3+? Ka2 46.Bf2 Kb2 47.Fe3

 

47...Be7 48.Ff4 Bxa7 49.Bf1 c5 50.Kh6 Fe4 51.h5 Fd3 52.Bg1 c4 53.g5 c3 54.Fc1+ Kb3 55.Fe3 Be7 56.Fc1 Be2 57.Kg7

57...Bd2 és világos feladta

 

Nakamura,H (2789) - Karjakin,S (2759)
Nimzoindiai védelem [E37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 He4 7.Vc2 c5 8.dxc5 Hc6 9.cxd5

A tavalyi párizsi GP-n Hikaru Nakamura az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen a 9.e3 Va5+ 10.Fd2 Hxd2 11.Vxd2 dxc4 12.Vxa5 Hxa5 13.Bc1 b5 14.cxb6 Fb7 15.Hf3 Ke7 16.Hd2 axb6 17.Fxc4 Bhd8 18.Fb5 Bac8 19.Bc3 Bxc3 20.bxc3 folytatásban nem tudott előnyt elérni, a gyalogért sötétnek elegendő kompenzációja volt.

9...exd5 10.e3 0-0 11.Hf3 Ff5 12.Fd3 Va5+

Kis lépéscserével jól ismert elméleti állás jött létre.

13.Ke2

Nakamura stílusára jellemző lépés. 13.Hd2 Hxd2 14.Fxd2 Fxd3 15.Vxd3 Vxc5 változatban Alekszandr Morozevics 2009-ben Magnus Carlsennel és az angol Michael Adamsszel is megosztozott a ponton.

13...Bfe8 14.Bd1 Fg4 15.b4 Vc7 16.h3 Fxf3+ 17.gxf3 Hg5 18.Fb2

Az amerikai sakkozó természetesen nem követte el az ismert bakit, 18.Fb5??-re 18...Vf4 után lehet kapitulálni.

 

18...d4!

Szergej Karjakinnak csak 15 perce maradt az időkontrollig, de Nakamura nem tudta elkerülni a bástyaáldozatos remit.

19.h4 Bxe3+ 20.fxe3 Vh2+ 21.Kf1 Vh1+ 22.Kf2 Vh2+ 23.Kf1 Vh1+ 24.Kf2 és döntetlen

 

So,W (2719) - Gelfand,B (2777)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 e5 4.Fc4 Fe7 5.d3 Hf6 6.Hd2 d6 7.Hf1 Fg4 8.Vd2 Hd7 9.Hd5 0-0 10.c3 Fe6 11.Vc2 Hb6 12.Hxb6 axb6 13.a4 Kh8 14.Fd2 Vd7 15.Bd1 d5

A torna doyenje a 15...Ha5 16.Fxe6 fxe6 17.He3 b5 változatban kis előnybe kerülhetett volna.

16.exd5 Fxd5 17.He3 Fe6 18.Vb3?!

18...Vxd3 19.Fxe6 fxe6 20.Vxb6 Ve4

Jobb volt a 20...e4 21.Fc1 Va6 22.Vxa6 Bxa6 folytatás.

21.b3 Bab8 22.0-0 Vg6 23.a5

Még erősebb volt a 23.Fc1 e4 24.Bd7 Fh4 25.Vxc5 változat.

23...Bfc8 24.Hc4 Vc2 25.Bc1 Vd3? 26.Fe3 h6 27.Bfd1 Vf5

28.Bd7 Bf8 29.Bf1 és sötét feladta

 

Caruana,F (2782) - Van Wely,L (2672)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 0-0 13.g3 Fe6 14.h4 a5 15.Fh3 Bb8 16.Vd3 a4 17.b3 Fxd5 18.cxd5 Ha5 19.0-0 Ve8 20.He3 Fd8 21.Hf5 Bb6 22.Ve3 g6

 

23.Vh6 Ff6 24.Bab1 axb3 25.axb3 Vd8 26.Bfc1 Be8 27.He3 Fg7 28.Vg5 Bb8 29.Hc4 Hb7 30.Ve3 Ff8 31.Ba1 Hc5 32.Ha5 Ba8 33.Hc6 Vf6 34.Ff1 h5 35.Fc4 Kh7 36.Ve2 Fh6 37.Bf1 g5 38.hxg5 Vxg5 39.Vf3 Kg7 40.Hxb4 Vg4? 41.Vxg4+ hxg4 42.Ha6 Hxa6 43.Bxa6 Bxa6 44.Fxa6 Bb8

45.Bb1 Fd2 46.Fe2 Bb4 47.Fc4 f5 48.exf5 Kf6 49.Ba1 Bb8 50.Ba6 Fb4 51.Fd3 Fc5 52.Fc2 e4? 53.Ba4 e3 54.fxe3 Fxe3+ 55.Kf1 Bc8 56.Fd3 Bg8

57.Be4 Fc5 58.b4 Fa7 59.Be6+ Kf7 60.Bxd6 Fb8 61.Bg6 Fxg3 62.d6 Bxg6 63.fxg6+ Kf6 64.d7 Fc7 65.b5 g3? 66.Kg2 Kg7 67.Ff5 Kf6 68.Kf3 Kg7 69.d8V Fxd8 70.Kxg3 Kf6 71.Kf4 Fc7+ 72.Ke4 Fb6 73.Kd5 és sötét feladta

 

Harikrishna,P (2706) - Giri,A (2734)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.h3 d6 7.c3 a6 8.Fb3 h6 9.Fe3 Fxe3 10.fxe3 Ha5 11.Fc2 c5 12.Hbd2 b5 13.Ve1 Bb8 14.Vg3 Hh5 15.Vf2 Hf6 16.Vg3 Hh5 17.Vh2

Pentala Harikrishna elkerülte a lépésismétléses remit.

17...Ve7 18.Bf2 Fd7 19.g4 Hf6 20.Baf1 Hh7 21.Vg3 g6 22.Hh4 c4 23.d4 b4 24.Hdf3

24...b3 25.axb3 cxb3 26.Fd3 Fb5 27.Fxb5 axb5 28.dxe5 Hc4 29.exd6 Hxd6 30.Ve5 Vxe5 31.Hxe5 Hg5 32.Bh2 Bb7 33.Hc6 Hc4 34.Hd4

34...b4 35.Bc1 Ba8 36.cxb4 Bxb4 37.Hhf3 Hxf3+ 38.Hxf3 Ba2 39.Bb1 Hxe3 40.Be2 Hc2 41.Hd2 Ba7 42.e5 Hd4 43.Be3 Bc7 44.Hf3 He6 45.He1 Bd7 46.Hd3 Bc4 47.Hf2 Hc5 48.Bf1

 

48...Bc2 49.Kg2 Bd3

Erősebb volt a 49...Bxb2 50.Kf3 Bc2 51.He4 Hxe4 52.Kxe4 b2 53.Bb1 Bb7 54.Bee1 Bb3 folytatás.

50.Kf3 Bxe3+ 51.Kxe3 Bxb2 52.Bd1 Kf8 53.Bd8+ Ke7 54.Bb8 Bc2 55.He4 Hxe4 56.Kxe4 b2 57.h4 Kd7 58.h5 g5 59.Kd5 Bd2+ 60.Kc5 Ke7 61.Bb6

61...Bd1 62.Bxb2 Ke6 63.Bf2 Bd5+ 64.Kc4 Bxe5 65.Kd3 f5 66.gxf5+ Kf6 67.Ba2 Kxf5 68.Ba6? Be6 69.Bxe6 Kxe6 70.Ke4 Kf6 71.Kf3 Ke5 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Tata Steel Chess 2014 szuperverseny negyedik fordulóját Amszterdamban, a Rijksmuseumban játszották le. Rapport Richárd sötéttel vereséget szenvedett  Szergej Karjakintól. Az orosz nagymester igen kritikusan értékelte a partit, a játéknak nem, csak győzelmének örülhetett. Fontos rangadót nyert az örmény Levon Aronjan, az amerikai Hikaru Nakamura a végjátékban rosszul értékelte esélyeit. A háromszoros olimpiai bajnok, a világranglistán második  Aronjan huszárja erősebb volt a rangsorban harmadik Nakamura futójánál. A kubai Leinier Dominguez Perez 108 lépésben győzte le az olasz Fabiano Caruanát. A holland Anish Giri kedvezőbb állását remizte el a Fülöp-szigeteki Wesley So ellen. Pontosztozkodás született az izraeli Borisz Gelfand és a német Arkadij Naiditsch, valamint a holland Loek van Wely és az indiai Pentala Harikrishna partikban is. A viadal Wijk aan Zee-ben a pihenőnap után pénteken folytatódik, Rapport Richárd világossal küzd meg Leinier Dominguez Perezzel.

 

A Tata Steel Chess 2014 szuperverseny negyedik fordulóját Amszterdamban, a Rijksmuseumban, Hollandia nemzeti múzeumában rendezték meg. Ez a holland aranykor festészetének alighanem legjelentősebb bemutató helye, amely évente mintegy 900 ezer látogatóval büszkélkedhet.  A világ legjelentősebb Rembrandt-gyűjteménye van itt, és Hollandia legnagyobb nyilvános művészettörténeti könyvtára is. A játék megkezdése előtt a nagymestereket Rembrandt leghíresebb festménye, az Éjjeli Őrjárat előtt fényképezték.

Rapport Richárd negyedik partiját a világbajnokjelölt, ukrán színekben 2004-ben olimpiai bajnok, majd az orosz válogatottal kétszeres ezüstérmes, tavaly csapat-világbajnokságot nyert Szergej Karjakin ellen játszotta. Nagymesterünk kedvenc francia védelmét játszotta meg, 7…f6 lépésével meglepetéssel szolgált. Terve azt a célt szolgálta, hogy megnyitáselméleti felkészültségéről híres ellenfelét ismeretlen vizekre terelje. A nyitásból biztató pozícióval került ki, magabiztosságát gyors játékkal is jelezte, de a kapkodás megbosszulta magát. Rosszul értékelte az állást, a különböző színű futóknak köszönhetően világos lehetőségei megjavultak. Ricsi még „segített” is ellenfelének, az esélyt Karjakin kihasználta, a g7 gyalogra nehezedő nyomás eldöntötte a parti sorsát. Az orosz nagymester a parti után nem rejtette véka alá véleményét, hogy a játszma színvonalával nagyon elégedetlen volt. Örült győzelmének, a bonyodalmakban végül felülkerekedett, kisebb időzavarban kis híján elrontotta nyert állását. Karjakin a harmadik partijának elvesztése után már másnap reggel Amszterdamba utazott, a városnézés, az új élmények hatása kedvezően hatott rá, feledtette a vereséget.

A világranglista második és harmadik helyezettje, az örmény Levon Aronjan és az amerikai Hikaru Nakamura vívta a negyedik forduló rangadóját. Korábbi összecsapásaik sem nélkülözték a váratlan fordulatokat, a bonyodalmakat  kedvelő nagymesterek korábbi 16 partijukban csak hat döntetlen született, a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan 6-4-re vezetett. Tavaly a Tata Steel szuperversenyen Aronjan sötéttel győzött, majd a norvég szuperversenyen, Stavangerben az örmény nagymester világossal nyert. St. Louisban a Sinquefield Kupán 1-1-gyel zárult a viaskodásuk, az első körben Nakamura, a második félidőben Aronjan volt  világos bábukat vezetve eredményes.

Hikaru Nakamura ismét a királyindiai védelemre szavazott, Levon Aronjan az utóbbi években kevésbé népszerű folytatást választotta. A sorozatos cseréket követően a végjátékban világos őrizte kis előnyét, de sötét állása tarthatónak tűnt. Mindketten pontatlankodtak, a döntő hibát Hikaru Nakamura a 40. lépésben követte el, rossz irányba indult királyával, elmulasztotta az ellenjáték lehetőségét. Levon Aronjan az amszterdami „kirándulást” értékes, rivális elleni győzelemmel zárta.

A játéknap harmadik nyerését a kubai Leinier Dominguez Perez könyvelhette el, az olasz Fabiano Caruanát 108 lépésben kényszerítette megadásra. A nagymesterek már régen visszautaztak Wijk aan Zee-be, Dominguez anyagi előnyét a futóvégjátékban próbálta érvényesíteni. Időt nyerő lépésismétlések után sikerrel biztosította királyának behetolását.

Két játszma békés döntetlennel ért véget. A „sereghajtók”, az izraeli Borisz Gelfand és a német Arkadij Naiditsch, és a holland Loek van Wely éa az indiai Pentala Harikrishna osztozott meg a ponton. A holland Anish Giri kedvező esélyt szalasztott el a Fülöp-szigeteki Wesley So ellen.

 

 

A 4. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2734) – Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) döntetlen (Bogoindiai védelem, 57)

Borisz Gelfand (izraeli, 2777) – Arkadij Naiditsch (német, 2718) döntetlen (Királyindiai védelem, 30)

Levon Aronjan (örmény, 2812) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 44)

Szergej Karjakin (orosz, 2759) – Rapport Richárd (magyar, 2691) 1 – 0 (Francia védelem, 44)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754) – Fabiano Caruana (olasz, 2782) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 108)

Loek van Wely (holland, 2672) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706) döntetlen (Katalán megnyitás, 29)

 

A verseny állása:

1.Levon Aronjan 3 pont

2-5. Pentala Harikrishna, Wesley So, Szergej Karjakin  és Anish Giri 2,5

6-8. Leinier Dominguez Perez, Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura 2

9-10. Loek van Wely és Rapport Richárd 1,5

11-12. Arkadij Naiditsch és Borisz Gelfand 1

 

A pénteki 5. forduló párosítása:

Pentala Harikrisna – Anish Giri

Fabiano Caruana – Loek van Wely

Rapport Richárd – Leinier Dominguez Perez

Hikaru Nakamura – Szergej Karjakin

Arkadij Naiditsch – Levon Aronjan

Wesley So – Borisz Gelfand

 

Karjakin,S (2759) - Rapport,R (2691)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 Vc7 7.Vg4 f6

Nagymesterünk a tavalyi malmői tornán Nils Grandelius ellen a 7...f5 8.Vg3 Hc6 9.Hf3 cxd4 10.cxd4 Hge7 változatot játszotta meg. Ellenfele nagy szívességet tett a 11.Fd3-mal (Szergej Karjakin a 11.Bb1 0-0 12.Fh6 Va5+ 13.Fd2 Va4 14.c3 Vc2 15.Bc1 Ve4+ 16.Fe2 f4 folytatásban nem tudott előnyt elérni Vaszilij Ivancsuk ellen.) 11...Hxd4 12.Hxd4 Vc3+ 13.Ke2 Vxd4 egyenlő esélyekhez vezetett.

8.Hf3 c4

Az orosz nagymester hosszasan tűnődött, mire tervet választott.

9.h4 Hc6 10.Vg3 fxe5 11.Hxe5 Hf6 12.Ff4

 

12...Va5

Ricsi túlságosan is gyorsan játszott. 12...Hh5 13.Hxc6 Vxc6 14.Ve3 Hxf4 15.Vxf4 Va4 folytatás figyelmet érdemelt.

13.Hxc6 bxc6 14.Fc7 Va4

 

15.Kd1?!

Karjakin meglepő döntést hozott. 15.Vxg7 Bf8 16.Fe2 Vxc2 17.Vg3 világos előnyéhez vezetett volna.

15...0-0 16.f3 e5!

A gyalogáldozattal a „rossz francia futó” teret kapott.

17.Fxe5 Ff5 18.Ba2 Bf7 19.Fe2 Hd7 20.Be1 Be8 21.f4 Hf6

Mi szólt 21...Hxe5 22.fxe5 c5 23.Bf1 Va5 folytatás ellen?

22.Ff3

22...He4?!

Ricsi rosszul értékelte az állást. A különböző színű futók világos esélyeit növelték.

23.Fxe4 Fxe4 24.h5?! h6?!

Ellenjátékot adott volna a 24...c5 25.dxc5 Vb5 26.Kd2 Vxc5 folytatás.

25.Kd2 Vb5 26.a4 Vb7 27.a5 a6 28.Vg4 Va7 29.Bb2 Ff5 30.Vg3 Ve7

 

  

31.Bb6 Bc8 32.Beb1 Va3 33.Bb7 Va4

 

34.B1b2 Bxb7 35.Bxb7 Vxc2+ 36.Ke1 Vc1+ 37.Kf2 Vd2+ 38.Kf1 Vd3+?

 

 

39.Vxd3 cxd3 40.g4 Fe4 41.f5 c5 42.Bxg7+ Kf8 43.f6 Bc6 44.Ke1 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2812) - Nakamura,H (2789)
Királyindiai védelem [E92]

1.d4 Hf6 2.Hf3

St. Louisban Levon Aronjan a 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.h3 0-0 6.Fg5 c5 7.d5 a6 8.Fd3 b5 9.Hf3 Hbd7 10.0-0 h6 11.Fe3 bxc4 12.Fxc4 a5 13.a4 Hb6 14.Fd3 változatban küzdött meg Hikaru Nakamurával, a csata kölcsönös bakik után 61 lépésben dőlt el a javára.

2...g6 3.c4 Fg7 4.Hc3 d6 5.e4 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 Hg4 8.Fg5 f6 9.Fh4 g5 10.Fg3 Hh6 11.c5

Az elmúlt évek tornáin a 11.dxe5; 11.d5; 11.h3 változatok népszerűbbek voltak.

11...g4 12.Hh4 Hc6 13.cxd6 cxd6 14.dxe5 dxe5 15.Fc4+ Kh8 16.Vxd8 Bxd8 17.0-0 Hd4 18.Bad1 Fe6 19.Fxe6 Hxe6 20.f3 gxf3 21.gxf3 Bxd1 22.Bxd1 Bd8 23.Bxd8+ Hxd8

24.Ff2 a6 25.Kf1 Kg8 26.Ke2 Kf7 27.Fe3 Ke6 28.Ha4 Ff8

 

29.Fxh6

Világos a jó huszár a rossz futó elleni stratégiára játszott.

29...Fxh6 30.Hc5+ Kf7 31.Kd3 Ff4 32.h3 Fg5 33.Hf5 He6

34.Hxe6?!

Aronjan nem számolt, nem akart semmiféle ellenjáték lehetőséget adni, holott a 34.Hxb7 Hf4+ 35.Kc4 Hxh3 36.b4 Hf4 37.a4 He6 38.Hbd6+ Kg6 39.Kd5 Hd4 40.b5 volt a nyerést adó folytatás.

34...Kxe6 35.Kc4 b6 36.a4 Fd2 37.b3 h5?! 38.b4 a5 39.bxa5 bxa5 40.Kb5

 

 

 

40...Kd7?

Nakamura vesztőt húzott. 40...Kf7-tel a sötét király a királyszárnyra törekedhetett volna. 41.Kb6 Fe1 42.h4 Ke6 43.Kb5 Kf7 után világos nyerése nem látható.

41.Hg7 h4 42.Hf5 Fe1 43.He3 Ke6

44.Hc4 és sötét feladta. Akciója a királyszárnyon elkésett, 44… Kf7-re 45.Hxa5 Kg6 46.Hc4 Kg5 47.Hb2 Kf4 48.Hd3+ Kg3 49.Hxe1 Kxh3 50.a5 Kg3 51.a6 h3 52.a7 h2 53.a8V h1V 54.Vg8+ Kf2 55.Va2+ Kf1 56.Vc4+ Kf2 57.Vc2+ Kg3 58.Ve2 fonalas változatban nyert volna világos.

 

Gelfand,B (2777) - Naiditsch,A (2718)
Királyindiai védelem [E91]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Fe2 0-0 6.Fg5 Ha6 7.Hf3 h6 8.Fe3 e5 9.0-0 Hg4 10.Fc1 exd4 11.Hxd4 Vf6 12.Hb3 Vh4 13.Ff4 Fe5 14.Fxe5 dxe5 15.h3 Hf6 16.Hd2 Bd8 17.Hd5 Hxd5 18.cxd5 c6 19.Be1 cxd5 20.Fxa6 bxa6 21.Hf3 Vf6 22.exd5 Bb8 23.Vd2

23...e4 24.Bxe4 Vxb2 25.Bd1 Vxd2 26.Bxd2 Bb5 27.d6 Fb7 28.Bed4 Fxf3 29.gxf3 Bd7 30.f4 és döntetlen

 

Giri,A (2734) - So,W (2719)
Katalán megnyitás [E08]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 c6 7.0-0 0-0 8.Vc2 b6 9.Bd1 Hbd7 10.Ff4 Fb7 11.He5 Hh5 12.Fd2 Hhf6 13.Ff4 Hh5 14.Fd2 Hhf6 15.cxd5

Fabiano Caruana kedvenc folytatása.

15...cxd5 16.Hc6 Fxc6 17.Vxc6 Bc8

A tavalyi zürichi szuperversenyen Borisz Gelfand a 17...Vb8 18.Vc2 b5 19.Vd3 b4 20.Fe1 változatban küzdött meg az olasz nagymesterrel, elvesztette a partit.

18.Vb5 He8 19.Vd3 Hd6 20.b3 f5 21.Fe1

Baden-Badenben Caruana az angol Michael Adams ellen a 21.f3 Hb8 22.Hc3 Hc6 23.e3 Ff6 24.He2 Vd7 folytatást játszotta meg.

21...Hb8 22.e3 Hc6 23.f3 Vd7 24.Hc3 Bc7 25.Bac1 Bfc8 26.Ff1 He8 27.Hb5

27...Hb4?! 28.Bxc7 Hxc7 29.Fxb4 Fxb4 30.Bc1 He8 31.Bxc8 Vxc8 32.a3 Fe7

33.Hxa7 Vc1 34.Hb5 g5 35.b4 g4 36.fxg4 fxg4 37.Vc3 Vd1 38.Vd3 Vc1 39.e4 Hf6 40.Hc3 dxe4 41.Hxe4 Hd5 42.Kf2 Ff8 43.h3 Vb2+ 44.Fe2 Fg7 45.hxg4 Vxd4+ 46.Kf3 Vxd3+ 47.Fxd3 Fb2 48.b5 Fxa3 49.Hg5 h6 50.Hxe6 Kf7 51.Hd4 Kf6 52.Hf5 Fc1 53.Ke4 He7 54.Hd6 Fa3 55.Hc4 Fc5 56.Fe2 Hc8 57.He5 Fd6 és döntetlen

 

Van Wely,L (2672) - Harikrishna,P (2706)
Katalán megnyitás [E05]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.d4 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Bd1

A főváltozatnak a 9.Vxc4 Fc6 10.Fg5 Fd5 11.Vc2 számít.

9...Hc6

Az indiai Pentala Harikrishna másodszor is a ritkább folytatás mellett döntött. 9...Fc6 10.Hc3 Fxf3 11.Fxf3 Hc6 12.Fxc6 bxc6 13.a5 eltérést gyakrabban láttuk.

10.Vxc4 Hb4 11.Hc3 Fc6 12.Fg5 Fd5 13.Hxd5 exd5 14.Vb3 a5 15.He5 c6 16.Hd3 Be8 17.Fxf6 Fxf6 18.Hxb4 Vb6 19.Vc3 axb4 20.Vd3 Ba5 21.b3 Va6 22.Vd2 Vb6 23.e3 g6 24.h4 Kg7 25.Ff3 h5 26.Kg2 Fe7 27.Be1 Baa8 28.Vd3 Ff6 29.Bad1 és döntetlen

Dominguez Perez,L (2754) - Caruana,F (2782)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3 0-0 9.Hc3 Fe6 10.Fe3 Vd7 11.Hd5 Fd8 12.Fg5 Fxd5 13.exd5 Hd4 14.Hxd4 exd4 15.a4 Vf5 16.Fd2 Bb8 17.axb5 axb5 18.h3 h5

19.Ba7 h4 20.Vf3 Vxf3 21.gxf3 Be8 22.f4 Hd7 23.Fb4 Hb6 24.Kg2 Ha4 25.Fa3 Hb6 26.Fb4 Ha4 27.Bb1 Be7 28.Ba6 Be8 29.Kf3 Bb7 30.Ba8 Kf8 31.Ba1 Hc5 32.B1a7 Bxa7 33.Bxa7 Hxb3 34.cxb3 Ke7 35.Bb7 Kd7 36.Bxb5 Bh8 37.Fd2 Bh5 38.Ba5 g6 39.Ke4 Bh8 40.Ba8 f5+ 41.Kf3 Ff6 42.Ba1 Bb8 43.b4 Be8 44.Ba7 Bb8 45.Ke2 Kc8 46.Kd1 Bb5 47.Ba5 Bb8 48.Kc2 Kd7 49.Ba1 Bb5 50.Ba5 Bb8 51.b5 Kc8 52.Kb3 Kb7 53.Ba1 Be8

54.Be1 Bxe1 55.Fxe1 Kb6 56.Kc4 Fe7 57.f3 Ff6 58.Kb4 Fd8 59.Ff2 Ff6 60.b3 Kb7 61.Ka5 Fd8 62.Kb4 Ff6 63.Ka5 Fd8

64.b6 cxb6+ 65.Kb5 Ff6 66.b4 Fe7 67.Fxd4 Fd8 68.Fc3 Fe7 69.Fg7 Fd8 70.Fd4 Fe7 71.Fxb6 Ff6 72.Ff2 Fc3 73.Fxh4 Fd2 74.Ff2 Fxf4 75.Ka4 Ka6 76.b5+ Kb7 77.Kb3 Kc7 78.Kc2 Kb7 79.Fd4 Fg3 80.Fe3 Fe5 81.Kb3 Kc7 82.Ka4 Kb7 83.Kb4 Fg3 84.Kc4 Fe5 85.Kb3 Fg3 86.Kc2 Fe5 87.Kd2 Fg3 88.Ke2 Fh4 89.Kf1 Fg3 90.Kg2 Fh4 91.Ff2 Ff6 92.Fe3 Fh4 93.Ff2 Ff6 94.h4 Kc7 95.Kh3 Kb7

96.h5 gxh5 97.Fh4 Fd4 98.Fe7 Fe5 99.Fd8 Kc8 100.Fg5 Kb7 101.Kh4 Kb6 102.Fe3+ Kxb5 103.f4 Fb2 104.Kxh5 Kb4 105.Kg5 Kc3 106.Kxf5 Kxd3 107.Fg1 Fc1 108.Fh2 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2014 szuperverseny harmadik fordulójában Rapport Richárd világossal remizett a rajtlistát vezető, háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjannal. Nagymesterünk érthetően elégedett volt az értékes fél ponttal. Az olasz Fabiano Caruana javított tegnapi veresége után, az orosz Szergej Karjakint győzte le. Az izraeli Borisz Gelfand fonalas nyerést hagyott ki az amerikai Hikaru Nakamurával vívott csatájában. Az indiai Pentala Harikrishna hosszas erőfeszítéseit siker koronázta, nyert a kubai Leinier Dominguez Prerez ellen. Döntetlennel ért véget a holland háziderbi, Loek van Wely és Anish Giri partija. Megosztozott a ponton a német Arkadij Naiditsch és a Fülöp-szigeteki Wesley So. A keddi pihenőnap után a szerdai negyedik fordulóban Rapport Richárd sötéttel Szergej Karjakinnal mérkőzik meg.

Rapport Richárd ma értékes fél ponttal gazdagodott, a világranglistán második, háromszoros olimpiai bajnok, kétszeres Grand Slam és egyszeres Grand Prix-győztes örmény Levon Aronjannal osztozott meg a ponton. Legfiatalabb nagymesterünk a Trompowski támadást választotta, Aronjan a bonyolult változatokat elkerülte, kisebb hátrányba került. A különböző színű futók miatt Aronjannak nem kellett aggódnia, világos állásának gyalogszerkezeti gyengeségei elegendő ellenértéket jelentettek, 41 lépés után kötöttek békét. Ricsi az első három fordulóban elért 1,5 ponttal + 4,2 Élő-pontnál tart.

A második fordulóban Fabiano Caruana fontos rangadót vesztett el Levon Aronjan ellen. Az olasz nagymester már számos tornán bizonyította, hogy egy-egy vesztés nem töri meg lendületét, képes gyorsan elfelejteni a rossz emléket, és következő partiját tiszta fejjel játszani. A játéknap egyik rangadóját vívta az orosz Szergej Karjakinnal.  Először 2010-ben Wijk aan Zee-ben mérkőztek meg, remivel indult a sorozatuk, amelyet még négy pontosztozkodás követett. A remiszériát 2012-ben Caruana szakította meg, a Grand Slam-döntőn megadásra kényszerítette Karjakint. Az olsz sakkozó nyerése után még hatszor osztoztak meg a ponton különböző tornákon.

A katalán megnyitású partiban Karjakin elhibázta a világoson mozgó futók cseréjét, Caruana tartós kezdeményezéshez jutott. Az orosz nagymester passzív védekezésre kényszerült, helyzetét még jelentős időhátrány is nehezítette. Az időkontroll előtti utolsó lépése megpecsételte sorsát, Caruana növelte előnyét, szabadgyalogja tisztet nyert, a sötét király kétségbeesett vándorlása sem menthette meg a partit, Caruana a 71. lépésben fogadhatta ellenfele gratulációját.

 

Az amerikai Hikaru Nakamura és az izraeli Borisz Gelfand a londoni decemberi rapidtornán a döntőben is megmérkőzött egymással, a lépésjelöltek között között gyorsabban választó Nakamura 1,5-0,5-re győzött. Wijk aan Zee-i összecsapásuk a kettős vereséggel rajtoló „veterán” nagymester kezdeményezésének jegyében zajlott. Az időzavar utolsó lépésével Gelfand fokozta előnyét, majd világos 43. lépését követően hosszasan gondolkodott, Nakamura nehéz perceket élhetett át. A partit az interneten élőben figyelő sakkrajongók az elemzőprogramok segítségével már tudhatták, hogy az f3-on dördülő tisztáldozat minden változatban nyer, Gelfand azonban a négyórás csatában már elfáradt, nem tudta pontosan kiszámolni a fonalas nyerést ígérő változatokat.

 

Az indiai Pentala Harikrishna hosszas erőfeszítéseit siker koronázta. A különböző színű futók ellenére a végjátékban nehézségeket okozott a kubai Leinier Dominguez Pereznek, aki az idő szorításában végül elvétette a védekezést, a világos szabadgyalogok győzdelmeskedtek.

 

 

Érdekes volt a holland generációs ütközet, Loek van Wely és Anish Giri csatája. A kritikus állásban a 41 esztendős Loek nyerőesélyt szalasztott el, a 19 éves Anish örülhetett az örökös sakknak.

A német Arkadij Naiditsch és a Fülöp-szigeteki Wesley So játszmája nem változtatta meg a spanyol megnyitás berlini változatának értékelését, hosszas elméleti ösvényen haladt a parti, nem lehetett más eredmény, mint a döntetlen.

 

 

 

A 3. forduló eredményei:

Loek van Wely (holland, 2672) – Anish Giri (holland, 2734) döntetlen (Trompowski támadás, 30)

Pentala Harikrishna (indiai, 2706) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 75)

Fabiano Caruana (olasz, 2782) – Szergej Karjakin (orosz, 2759) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 71)

Rapport Richárd (magyar, 2691) – Levon Aronjan (örmény, 2812) döntetlen (Trompowski támadás, 41)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) – Borisz Gelfand (izraeli, 2777) döntetlen (Szicíliai védelem, 59)

Arkadij Naiditsch (német, 2718) – Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 35)

 

A verseny állása:

1-6. Levon Aronjan,  Wesley So, Pentala Harikrishna, Fbiano Caruana, Hikaru Nakamura és Anish Giri 2 pont

7-8. Szergej Karjakin és Rapport Richárd 1,5

9-10. Leinier Dominguez Perez és Loek van Wely 1

11-12. Borisz Gelfand és Arkadij Naiditsch 0,5

 

A szerdai 4. forduló párosítása:

Anish Giri – Wesley So

Borisz Gelfand – Arkadij Naiditsch

Levon Aronjan – Hikaru Nakamura

Szergej Karjakin – Rapport Richárd

Leinier Dominguez Perez – Fabiano Caruana

Loek van Wely – Pentala Harikrishna

 

Rapport,R (2691) - Aronjan,L (2812)
Trompowski támadás [D03]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5

A világranglistán második háromszoros olimpiai bajnok a bonyolultabb küzdelemhez vezető 2...He4 3.Ff4 (3.Fh4) 3...c5 4.f3 Va5+ 5.c3 Hf6 folytatást nem vállalta.

3.e3 Hbd7

A görög csb-n a bolgár Ivan Cseparinov a 3...g6 4.Fxf6 exf6 5.c4 dxc4 6.Fxc4 Fd6 változatban küzdött meg nagymesterünkkel, a bonyodalmakban felülkerekedett.]

4.Hf3 h6 5.Ff4 g5 6.Fg3 He4 7.Hc3 Hxg3 8.hxg3 g4 9.Hd2 Hf6 10.Ve2

Számításba jött a 10.Fd3 c6 11.Ve2 terv.

10...c6 11.e4 dxe4

12.0-0-0 Ff5 13.Hdxe4 e6 14.f3 Fg7 15.fxg4 Fxe4

Bonyolult küzdelemhez vezetett volna a 15...Hxg4 16.Bh5 0-0 (16...Kf8 17.d5 cxd5 18.Hxd5 Va5 19.Bxf5 exf5 20.Hd6 Fe5) 17.Bh4 Hf6 folytatás.

16.Hxe4 Hxe4 17.Vxe4 Vd5 18.Vxd5 cxd5 19.Fe2 Ff6

A sorozatos cserék után már borítékolhattuk a döntetlent.

20.Bhf1 Fe7 21.Fb5+ Kf8

22.Bf3 Kg7 23.Bdf1 Bhf8 24.Fe2 Bac8 25.a4 Bc7 26.Bc3 Bxc3 27.bxc3 Bc8 28.Kb2 Bc6 29.Kb3 Fd6 30.Bf3 Bb6+ 31.Ka2 a6 32.Fd3 Fc7 33.Fe2 Bd6 34.Kb3 Bb6+ 35.Ka2 Bc6 36.Kb3 Fa5 37.Be3 Fd8 38.c4 dxc4+ 39.Fxc4 Bb6+ 40.Kc3 Bb1 41.Fb3 Bd1 és döntetlen

 

Caruana,F (2782) - Karjakin,S (2759)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Va4 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fd6 11.a3

A másfél éve játszott taskenti GP-versenyen Fabiano Caruana a 11.Hh4 Fxg2 12.Kxg2 Vc8 13.Bc1 Vb7+ 14.Hf3 Bc8 15.a4 bxa4 16.Bxa4 Hbd7 17.Vc6 Bcb8 18.Vxb7 Bxb7 folytatásban is kis előnyt szerzett Szergej Karjakinnal szemben, a parti remi lett.

11...Hbd7 12.b4 Ba7

A tavalyi Tata Steel Chess tornán Karjakin a 12...Hb6 13.Hc3 Hbd5 14.Ha2 Hb6 15.Hc3 Hbd5 16.Hxd5 Hxd5?! 17.Ve4?! (17.Hg5 g6 18.He4 határozott előnyt adott volna.) 17...h6 18.He5 változatban csatázott Lékó Péterrel, döntetlen lett a vége.

13.Fc3

A világbajnok-jelölti versenyen Magnus Carlsen 13.Hc3 Va8 14.Hh4 Fxg2 15.Hxg2 c6 16.Bac1 a5! után átengedte a kezdeményezést Levon Aronjannak.

13...Fe4 14.Vc1 Va8 15.Hbd2 Fd5 16.Vc2 Hb6 17.He1 Ha4 18.Hb3

 

18...Fe4?! 19.Fxe4 Vxe4 20.Ba2 Hxc3?! 21.Vxc3 e5

 

22.Hf3! exd4 23.Hfxd4 Baa8 24.Bc2 Hd5 25.Vf3 Vxf3 26.Hxf3

Az előző fordulóban Levon Aronjantól vereséget szenvedő Fabiano Caruana ideális állást játszhatott. Karjakin jelentős időhátrányba került.

26...Bfe8 27.Bd1 Hb6 28.Ha5 g6 29.e3 Kg7 30.Bd3 Bac8 31.Bc6 Bb8 32.Kf1 h5 33.h3 Kf6 34.Hd2 Kg7 35.Hdb3 Be6 36.Kg2 Kf8 37.f4 Bee8?! 38.Kf3 Bed8 39.Bc2 Bd7 40.e4 Ke8?  

Az időzavar utolsó lépése segített Caruanának.

 

 

41.e5 Fe7 42.Bxd7 Kxd7 43.Bd2+

Számításba jött a 43.Hc6 Bc8 44.Bd2+ Ke8 (44...Kxc6?? 45.Ha5 matt) 45.Bd3 folytatás is.

43...Ke8 44.Hc6 Ba8 45.Hba5 f5

Karjakinnak egyszerűen nem volt jó lépése.

 

46.g4! hxg4+ 47.hxg4 fxg4+ 48.Kxg4 Kf7 49.Bh2 Ff8 50.f5

Jóval erősebb volt a 50.Bh7+ Fg7 51.He7! Bh8 52.Bxh8 Fxh8 53.Hac6 Fg7 54.Kg5 folytatás.

50...Hd5?! 51.f6 Hxf6+ 52.exf6 Kxf6 53.Bf2+ Ke6 54.Be2+ Kd5

Egy életem, egy halálom, a sötét király útnak indult.

55.Bd2+ Ke4 56.Hb7 Ke3

 

57.Bd7 Be8 58.Bxc7 Fh6 59.Hc5 Bf8 60.Be7+ Kd2 61.Be6 Bf1 62.Ha7 Fe3 63.Bxa6 Ke2 64.Bxg6 Bf4+ 65.Kh3 Bf3+ 66.Bg3 Bf7 67.Hxb5 Ff2 68.Bb3 Bf4

 

69.Hc3+ Kf1 70.Bb1+ Fe1 71.Bxe1+ és sötét feladta

 

Nakamura,H (2789) - Gelfand,B (2777)
Szicíliai védelem [B44]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 e6 6.e4 Fb4 7.Hxc6 bxc6 8.Fd3 e5 9.0-0 0-0 10.Fg5 h6 11.Fh4 Fc5

A nyitásban Hikaru Nakamura nem villogott, Borisz Gelfand kedvezőbb pozíciót játszhatott.

12.Kh1 d6 13.f3 Fe6 14.Vc2 Bb8 15.Bad1 Fd4 16.b3 g5 17.Ff2 c5 18.Hb5 Vd7 19.g4 Kg7 20.Vd2 Hg8 21.Fg3 f6 22.b4?

Az amerikai nagymester rosszul értékelte az állás nyújtotta lehetőségeket. Sötét mindkét szárnyon kezdeményezéshez juthatott.

 

22...He7 23.Hxd4 cxd4 24.b5 Bfc8 25.Bc1 Bc5 26.Bc2 Hc8 27.Bfc1 Hb6 28.Ve2 Bbc8 29.Fe1 Ha4 30.Fb4 B5c7 31.Kg2

 

31...h5 32.h3 Bh8 33.Bh1 Bcc8 34.Bcc1 Vc7 35.Vc2 Hb6 36.Fa5 Vc5 37.Fxb6 axb6 38.Vb3 hxg4 39.hxg4 Bxh1 40.Kxh1

 

40...d5! 41.exd5 Fxd5 42.Kg2 Bh8 43.Vb1?

Vesztőlépés, de a büntetése elmaradt. 43.Bf1-re 43...Fb7 44.Ff5 (44.Fe4 Fxe4 45.fxe4 Bc8 46.Vf3 Ve7 47.Bc1 Ba8) 44...Bh4 45.Vd3 Vb4 is elég siralmas lett volna világos szempontjából.

 

 

43...Ff7?

Fonalasan nyert a 43...Fxf3+! 44.Kxf3 (44.Kg3 e4) 44...e4+ 45.Fxe4 (45.Kg2 Bh4 46.Fe2 d3) 45...Va3+ 46.Fd3 Bh3+ 47.Ke2 Bh2+ 48.Kd1 Bh1+ 49.Kd2 Va5+! 50.Ke2 Bh2+ 51.Kf1 Vd2 folytatás. A rajtnál elszenvedett kettős vereség láthatóan megviselte Gelfandot.

44.Bh1 Bxh1 45.Vxh1 Fg6?!

Végképp kiengedte az előnyt, de a 45...e4 46.Fxe4 Vxc4 47.Vh7+ Kf8 48.Vh8+ Ke7 49.Vb8 Ve2+ 50.Kg1 Vxb5 51.a4 Vxa4 52.Vxb6 Vd7 változatban is világos már megszerezhette volna a fél pontot.

46.Fxg6 Kxg6 47.Vh5+ Kg7 48.Ve8 Vxc4 49.a4 Vc2+ 50.Kg3 Vc7 51.Vc6 Vd8

52.a5 bxa5 53.b6 d3 54.Vc7+ Vxc7 55.bxc7 d2 56.c8V d1V 57.Vc7+ Kh6 58.Ve7 Vg1+ 59.Kh3 és döntetlen

 

Harikrishna,P (2706) - Dominguez Perez,L (2754)
Szicíliai védelem [B92]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e5 7.Hb3 Fe7 8.0-0 0-0 9.Fe3 Fe6 10.Vd3 Hbd7 11.Hd5 Fxd5 12.exd5 He8 13.Fg4 Hef6 14.Fh3 Be8 15.c4 e4 16.Ve2 Hc5 17.Bad1 Vc7 18.Hxc5 dxc5 19.g3 Fd6 20.Fg5 Ve7 21.Fg2 h6 22.Fxf6 Vxf6 23.Fxe4 Vg6 24.Fxg6 Bxe2 25.Fh5 Bxb2

26.Bb1 Bb4 27.Bfc1 b6 28.a3 Bxb1 29.Bxb1 Bb8 30.a4 Kf8 31.Kg2 g6 32.Fe2 a5 33.Fd3 h5 34.f4 Kg7 35.Kf3 Bb7 36.h3 Bb8

 

37.g4 hxg4+ 38.hxg4 Fc7 39.g5 Bh8 40.Kg4

A különböző színű futók ellenére is a kubai nagymesternek gondjai voltak.

40...Bb8 41.Be1 Fd6 42.f5 gxf5+ 43.Fxf5 Bh8 44.Bb1 Bb8 45.Fd3 Fc7 46.Be1 Fd6 47.Bh1 Bh8 48.Bb1 Bb8 49.Kf5 Fc7 50.Be1 Fd6 51.Bh1 Be8

52.Bh6 Be5+ 53.Kg4 Fe7 54.Bxb6 Bxg5+ 55.Kf4 Bh5 56.Ff5 Bh1?!

 

57.d6 Bf1+ 58.Kg4 Bg1+ 59.Kh3 Fg5 60.Fe4 Ba1 61.Bc6 Bxa4 62.Bxc5 Ff6 63.Bc8 Ba3+ 64.Kg4 a4 65.c5 Bc3

 

66.c6 a3 67.Ba8 Bc4 68.Kf4 Bc5 69.d7 Fg5+ 70.Kg3 f5 71.Ff3 Kf7 72.Fd5+ Kg6 73.Bg8+ Kh6 74.Bxg5 Bxd5 75.Bg8 és sötét feladta

 

Van Wely,L (2672) - Giri,A (2734)
Trompowski támadás [A45]

1.d4 Hf6 2.Fg5 e6 3.e4 h6 4.Fxf6 Vxf6 5.c3 d6 6.Fd3 e5 7.He2 Vd8 8.0-0 Fe7 9.f4 0-0 10.Hd2 exd4 11.Hxd4 Be8 12.Vh5 Hd7 13.Fc4 Bf8 14.e5 Hb6 15.Fb3 c5

 

16.exd6 cxd4 17.dxe7 Vxe7 18.Bae1 Vd8 19.He4 dxc3 20.f5 Vd4+ 21.Kh1 cxb2

 

22.f6 Fe6 23.fxg7?!

 

A természetes csere helyett világos 23.Fxe6 fxe6 24.f7+ Kh8 25.Hg5!-tel nyerhetett volna!

23...Vxg7 24.Bf3 Bac8 25.Bg3 Vxg3?!

Anish Giri pontos játékkal a 25...Bc1 26.Bxg7+ Kxg7 27.Ve5+ f6 28.Vg3+ Kh8 29.Fd1 b1V 30.Vg6 változatban remizhetett volna.

26.hxg3 Bc1 27.Fd1?!

Loek van Wely a 27.Hf6+ Kg7 28.Ve5 Bxe1+ 29.Vxe1 Bc8 (29...Kxf6 30.Vc3+ Kg6 31.Fc2+ Ff5 32.Fxf5+ Kxf5 33.Vxb2) 30.Hh5+ Kg8 31.Kh2 Bc1 32.Ve5 Bh1+ 33.Kxh1 b1V+ 34.Kh2 Vg6 35.Fxe6 fxe6 36.Vb8+ Kf7 37.Vxb7+ Kf8 38.Hf4 változatban még nehézségeket okozhatott volna honfitársának.

27...b1V 28.Vxh6 Hd5 29.Vg5+ Kh8 30.Vh6+ Kg8 és döntetlen

 

Naiditsch,A (2718) - So,W (2719)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.Ff4 Fe7 12.Bad1 Fe6 13.Hg5 Bh6 14.g3 Fxg5 15.Fxg5 Bg6 16.h4 f6 17.exf6 gxf6 18.Ff4 Hxh4 19.f3 Bd8 20.Bxd8+ Kxd8 21.Kf2 Hf5 22.Bh1 Hg7 23.Hd1

Arkadij Naiditsch tért el 2012-es dortmundi szuperversenyen Szergej Karjakinnal játszott partitól. Az orosz nagymester a 23.b3 Ff5 24.Hd1 Fd7 25.c4 Fe8 26.Fd2 Hf5 27.Ff4 változatban nem tudott előnyt elérni. 23.Fd2 A 2011-es Grand Slam-döntőn Viswanathan Anand sem tudott előnyt kicsiholni a 23...Ff5 24.Hd1 Fxc2 25.He3 Fd3 26.Hg2 He6 27.Bxh5 folytatással Hikaru Hakamura ellen.

23...Ff7 24.b3 b6 25.c4 Fe8 26.Hc3 He6 27.Fc1 Bg8 28.He4 Ke7 29.Fb2 Bf8 30.Be1 Fg6 31.Fa3+ c5 32.Hxc5 bxc5 33.Fxc5+ Kd7 34.Bxe6 Kxe6 35.Fxf8 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: http://www.tatasteelchess.com/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2014 szuperverseny második fordulójában a sötéttel játszó Rapport Richárd szenzációs győzelmet aratott. A világbajnoki döntős, sokszoros világbajnokjelölt izraeli Borisz Gelfand ellen nyert. A Budapest-csellel meglepte neves ellenfelét, aki a kritikus állásban rossz döntéssel hátrányba került. Legfiatalabb nagymesterünk 60 lépés után fogadhatta Gelfand gratulációját, eddigi pályafutása legértékesebb győzelmét aratta. A játéknap rangadóján az örmény Levon Aronjan az olasz Fabiano Caruanát kényszerítette megadásra. A holland Anish Giri a német Arkadij Naiditsch ellen győzött. Döntetlennel végződött a Fülöp-szigeteki Wesley So és az amerikai Hikaru Nakamura, az orosz Szergej Karjakin és az indiai Pentala Harikrishna, valamint a kubai Leinier Dominguez Perez és a holland Loek van Wely partija. Rapport Richárd harmadik partijában világos lesz Levon Aronjannal szemben.

 

A viadal első fordulójában elszenvedett veresége nem törte le Rapport Richárdot. A szuperverseny második fordulójában a generációs párbajban, a 45 esztendős izraeli Borisz Gelfanddal szemben sötéttel a Budapest-cselt vetette be, és a rutinos ellenfél a nyitásból nem tudott előnyt kihozni. Legfiatalabb nagymesterünk jól helyezte el tisztjeit, és alaposan feladta a leckét a tornát szintén vereséggel kezdő Gelfandnak.

 

Két éve világbajnoki döntőt játszó, sokszoros világbajnokjelölt, tavaly többek között veretlenül a Tal emlékversenyen diadalmaskodó Gelfand elkerülte az egyenlő esélyű végjátékhoz vezető lebonyolítást. Jelentős időhátrányban is kockáztatott, Ricsi a felkínált eséllyel remekül élt. Amikor bástyája betört a második sorra, szabadgyalogja a harmadik sorra ért, királya fenyegetőn tört előre, huszárja megbénította a világos védőerőt már tudta, hogy közel az oly áhított, szenzációsnak ható győzelme. Egy kicsit „elizgulta” a partit, gyorsabban is nyerhetett volna, a 60. lépés után fogadhatta Borisz Gelfand gratulációját.

 

 

A játéknap rangadóját az örmény Levon Aronjan és az olasz Fabiano Caruana vívta. Aronjan a nyitást kis előnnyel zárta, Caruana gyalogáldozattal próbálta megoldani haderejének fejlesztését. A háromszoros olimpiai bajnok Aronjan ellenfele időzavarában hibázott, de az olasz sakkozó újabb bakija már döntő volt, a szabadgyalog előrenyomulása eldöntötte a pont sorsát.

 

 

Örülhettek a holland rendezők, Anish Giri megszerezte első győzelmét, A német Arakadij Naiditsch rosszul értékelte a vezércsere utáni lehetőségeit. Giri gyorsabb nyerést hagyott ki, végül Naiditsch királya mattba sétált.

 

 

Három játszma pontosztozkodással végződött. A 24. születésnapját ünneplő orosz Szergej Karjakin nem bírt az indiai Pentala Harikrishnával. A Fülöp-szigeteki Wesley So az amerikai Hikaru Nakamurával gond nélkül remizett. A kubai Leinier Dominguez Perez erejéből a magyar sakkmester, Bakonyi Elek nevével fémjelzett változatban nem tudott előnyt elérni a holland Loek van Welyvel szemben.

 

A 2. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2734) – Arkadij Naiditsch (német, 2718) 1 – 0 (Bogoindiai védelem, 33)

Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) döntetlen (Félszláv védelem, 27)

Borisz Gelfand (izraeli, 2777) – Rapport Richárd (magyar, 2691) 0 – 1 (Budapest-csel, 60)

Levon Aronjan (örmény, 2812) – Fabiano Caruana (olasz, 2782) 1 – 0 (Angol megnyitás, 58)

Szergej Karjakin (orosz, 2759) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706) döntetlen (Vezércsel, 40)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754) – Loek van Wely (holland, 2672) döntetlen (Szicíliai védelem, 26)

 

A verseny állása:

1-5. Wesley So, Levon Aronjan, Hikaru Nakamura, Szergej Karjakin és Anish Giri 1,5 pont

6-9. Pentala Harikrishna, Leinier Dominguez Perez, Rapport Richárd és Fabiano Caruana 1

10. Loek van Wely 0,5

11-12. Arkadij Naiditsch és Borisz Gelfand 0

 

A 3. forduló párosítása:

Loek van Wely – Anish Giri

Pentala Harikrishna – Leinier Dominguez Perez

Fabiano Caruana – Szergej Karjakin

Rapport Richárd – Levon Aronjan

Hikaru Nakamura – Borisz Gelfand

Arkadij Naiditsch – Wesley So

 

Gelfand,B (2777) - Rapport,R (2691)
Budapest-csel [A52]

1.d4 Hf6 2.c4 e5

A generációs párbajban Ricsi 28 évvel idősebb, pályafutása során oly sok sikert elért, két éve világbajnoki döntőt is játszó Borisz Gelfanddal szemben a Budapest-cselt játszotta meg. A tavalyi világbajnok-jelölti versenyen a riválisok nem leplezett csalódásuknak adtak hangot, hogy Vaszilij Ivancsuk is megjátszotta Levon Aronjannal szemben, az örmény sakkozó gond nélkül nyert.

3.dxe5 Hg4 4.Hf3 Fc5

Az ukrán nagymester a 4...Hc6 5.Ff4 Fb4+ 6.Hc3 Fxc3+ 7.bxc3 Ve7 8.Vd5 f6 változattal próbálkozott.

5.e3 Hc6 6.Hc3 0-0 7.Fe2 Hgxe5 8.Hxe5 Hxe5 9.0-0 a5 10.Kh1 d6 11.f4 Hc6 12.b3?! Be8 13.Bf3 Ff5 14.Bg3 Be6 15.Fd3 Fxd3 16.Vxd3 Hb4 17.Vd2 Ve7 18.e4 Vh4

 

 

19.Bf3?

A torna doyenje jelentős időhátrányba került, az első fordulóban elszenvedett veresége után kockáztatott, de vesztére tette. 19.f5 Bh6 (19...Vxg3 20.hxg3 Bh6+ 21.Vxh6 gxh6 22.Fxh6 Fd4 23.Fd2) 20.Vxh6 Vxg3 21.hxg3 gxh6 22.Fxh6 Fd4 23.Fd2 a4 24.bxa4 Hc6 25.Bc1 Fxc3 26.Fxc3 Bxa4 27.Ff6 egyenlő esélyű álláshoz vezetett volna.

19...Hc2

Figyelmet érdemelt a 19...f5 20.Bh3 Vf2 21.Vxf2 Fxf2 22.a3 Ha6 még erősebb terv. 

20.Bb1 Ve1+ 21.Vxe1 Hxe1 22.Bg3 Bg6 23.Hd5?! Bxg3 24.hxg3 c6 25.Fe3

25...Hd3 26.Fxc5 cxd5 27.Fxd6 dxe4 28.Kg1 f5 29.Kf1 Ba6 30.Fc7 Kf7 31.g4

31...Bc6! 32.Fxa5 Ba6 33.Fc3? Bxa2 34.gxf5

34...e3!

A játszma eldőlt, Ricsi eddigi pályafutása legértékesebb győzelmének küszöbére ért.

35.g3 Bc2 36.Fe1 Kf6 37.g4 h5

Legfiatalabb nagymesterünk a bőség zavarában "szenvedett", válogathatott a nyerések között. 37...Hxf4 38.Kg1 Bg2+ 39.Kh1 Bxg4 is oly egyszerűnek tűnt.

38.Fh4+ Kf7 39.gxh5 Bh2?!

Kimaradt az azonnali nyerés a 39...e2+ 40.Kg1 Bd2 41.Be1 Bd1 42.b4 Hxe1 43.Kf2 Hc2 változatban.

40.Fe1 Kf6 41.Kg1 Be2 42.Fc3+ Kxf5 43.Fxg7 Kxf4 44.Fh6+ Kg3 45.Fxe3 Bxe3

46.Kf1 Kf4 47.Ba1 Bf3+ 48.Kg1 Bg3+ 49.Kf1 Bf3+ 50.Kg1 Kg4 51.h6 Hf4 52.h7

52...Bh3 53.Kf2 Kf5 54.b4 Hd3+ 55.Ke2 Ke4 56.Ba8 Bh2+ 57.Kd1 Bxh7 58.Kd2 Hxb4 59.Kc3 Hc6 60.Be8+ Be7 és világos feladta

 

Aronjan,L (2812) - Caruana,F (2782)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.d4 Hxc3 6.bxc3 g6 7.Ff4 Fg7 8.e3 0-0 9.Fd3 Hd7 10.0-0 Va5 11.Vc2 cxd4 12.cxd4 e5

13.Fg3!

Levon Aronjan pontosan reagált a világos centrumot "támadó" kísérletre.

13...exd4 14.Hxd4

A forduló rangadóján Fabiano Caruana a nyitásból kisebb hátránnyal jött ki, a haderejének fejlesztése nem volt könnyű feladat.

14...Hb6 15.Vc7 Fxd4 16.exd4 Ff5

Számításba jött a 16...Fe6 17.Vxb7 Bfd8 terv, a d4 gyalog támadásával keresni az ellenjátékot.

17.Fxf5 Vxf5 18.Vxb7 Bfd8 19.Bfd1 Bd7 20.Va6 Ve4 21.Fe5

Figyelmet érdemelt a 21.f3 Ve3+ 22.Ff2 Vg5 23.Be1 terv.

21...Bf8 22.h3 f6 23.Fg3 Bff7 24.f3 Vf5 25.Bac1 Kg7 26.Kh2 Bfe7 27.Bc5 Hd5 28.Va5 Ve6 29.Be1 Vf7 30.Be4 He3 31.Ff2

Levon Aronjan elmulasztotta a 31.Ve1 Hf5 32.d5 Hxg3 33.Vxg3 lehetőséget.

31...Hf5 32.Vd2?

Az örmény nagymester kiengedte előnyét, szerencséjére az időzavarral bajlódó ellenfele nem vette észre a váratlan esélyt.

 

32...Be6?

Kimaradt 32...Bxe4 33.fxe4 Ve7! 34.Vc2 Hxd4 35.Va4 Vd6+ közel kiegyenlítést adó folytatás.

33.Bxe6 Vxe6 34.d5 Vd6+ 35.Kg1 Bb7 36.Ve1 He7

37.Ba5 Hxd5 38.Vd1 Bd7 39.Bxa7 Bxa7 40.Fxa7 g5

Jobb esélyt adott a vezérvégjáték a 40...Va3 41.Vxd5 Vxa7+ 42.Kh1 Va3 változatban.

41.a4 Va6 42.Fd4 Vc4

43.Va1 Vc2 44.a5

A világos tisztek sikeresen támogatták a szabadgyalog győzedelmes előrenyomulását.

44...Hf4 45.Ff2 He2+ 46.Kh2 Hf4 47.Vf1 Hd3 48.Fd4 Vd2 49.Fg1 Vf4+ 50.Kh1 Vc4 51.Va1 Vc2 52.Fe3 h6 53.a6 Ve2 54.Vg1 Va2 55.a7 Hb4 56.Vd1 Hd5 57.Vd2 Va1+ 58.Fg1 és sötét feladta

 

Giri,A (2734) - Naiditsch,A (2718)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 0-0 5.a3 Fe7 6.e4 d5 7.e5 Hfd7 8.Fd3 c5 9.h4 g6 10.h5 cxd4 11.Vc2 Hc5 12.cxd5 Hxd3+ 13.Vxd3 Vxd5 14.He4 Hc6 15.Fh6

 

15...Va5+?

Arkadij Naiditsch jobban játszhatott volna a 15...Be8 16.hxg6 fxg6 17.Fg5 Hxe5 18.Hxe5 Vxe5 19.f4 Vg7 folytatással..

16.Vd2 Vxd2+ 17.Kxd2 Bd8 18.hxg6 fxg6 19.Fg5 h5?

20.g4!?

Még erősebb volt a 20.Fxe7 Hxe7 21.g4 folytatás.

20...Fxg5+ 21.Hfxg5?! Hxe5 22.gxh5 Hc4+ 23.Ke1 Fd7 24.b3 Ha5 25.Bc1 Fc6 26.hxg6 Fxe4 27.Hxe4 Kg7 28.Bc7+ Kxg6 29.Bg1+ Kf5

 

30.f3 e5?

Reménytelen helyzetben a német nagymester mattba lépett.

31.Bg5+ Kf4 32.Kf2 Bf8 33.Bh7 és sötét feladta

 

Karjakin,S (2759) - Harikrishna,P (2706)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.a3 c5 8.cxd5 Hxd5 9.Hxd5 exd5 10.dxc5 Hxc5 11.Fe5 Ff6 12.Fxf6 Vxf6 13.Vd4 Vxd4 14.Hxd4 Fd7 15.f3 Bfc8 16.Kd2 He6 17.Fd3 Hxd4 18.exd4 Kf8 19.Bhe1 Bc6 20.h4 Bac8 21.Be5 Fe6 22.Bae1 a5 23.a4 Bd6 24.b3 h6 25.g4 Fd7 26.g5 hxg5 27.Bxg5 Be8 28.Beg1 g6

29.h5 gxh5 30.Bxh5 Ke7 31.Bgg5 Fc6 32.Ke3 Be6+ 33.Kf4 Bf6+ 34.Bf5 Bxf5+ 35.Fxf5 Bg8 36.Fg4 Bd8 37.Ke5 Bg8 38.Kf4 Bd8 39.Be5+ Kf8 40.Bh5 és döntetlen

 

So,W (2719) - Nakamura,H (2789)
Félszláv védelem [D31]

1.c4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 c6 4.e4 Fb4

A Carlsen-Anand világbajnoki döntő 5. partijában az indiai címvédő a 4...dxe4 5.Hxe4 Fb4+ 6.Hc3 c5 7.a3 Fa5 8.Hf3 Hf6 9.Fe3 Hc6 10.Vd3 cxd4 11.Hxd4 Hg4 változatot választotta kihívójával szemben. A párbaj sorsát is döntően befolyásolta, hogy Vishy többször is hibázva elbukta a partit.

5.e5 c5 6.cxd5

A Fülöp-szigeteki nagymester nem a jóval népszerűbb 6.a3 Fxc3+ (6...Fa5) 7.bxc3 He7 8.Hf3 mellett döntött.

6...exd5 7.a3 Fxc3+ 8.bxc3 Hc6 9.Hf3 Hge7 10.Fe2 0-0 11.0-0 cxd4 12.cxd4 h6 13.Fd2 Ff5 14.Vb3 Fg4 15.Fc3 Vd7 16.h3 Fe6 17.Bfd1 Hg6 18.Ff1 Bac8 19.Bac1 Bc7 20.Vb2 Ve7 21.g3 Bfc8 22.Kh2 f6 23.exf6 Vxf6 24.Fg2 Hce7 25.Fb4 Bxc1 26.Bxc1 Bxc1 27.Vxc1 Hc6 és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2754) - Van Wely,L (2672)
Szicíliai védelem [B27]

1.e4 c5 2.Hf3 g6 3.d4 Fg7

Loek van Wely választotta változat  nálunk Bakonyi Elek nevét viseli, aki számos értékes elemzéssel bizonyította a változat játszhatóságát, a meglepetés ereje is sokszor hatásos volt.

4.dxc5 Va5+ 5.c3 Vxc5 6.Ha3 Va5 7.Vd5

Az elmélet a 7.Hc4 és a 7.Fc4 változatot is az elmélet jóval erősebbnek tartja.

7...Vxd5 8.exd5 Hf6 9.d6 e6 10.Hb5 Ha6 11.a4 0-0 12.a5 b6 13.Fe2 Fb7 14.0-0 Hc5 15.Hc7 Hb3 16.Ba3 Hxc1 17.Bxc1 Bab8 18.He5 bxa5 19.Bxa5 Bfd8 20.Bxa7 He4 21.Hc4 Fd5 22.Hxd5 exd5 23.Ff3 Hxc3 24.bxc3 dxc4 25.g3 Bb6 26.Bc7 Bxd6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

(Fotók: http://www.tatasteelchess.com/)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben megkezdődött a Tata Steel Chess 2014 szuperverseny. Az első fordulóban négy játszma is döntéssel végződött. Rapport Richárd a Larsen megnyitású partiban világossal szenvedett vereséget. A Fülöp-szigeteki Wesley So kölcsönös időzavarban gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez, majd nagymesterünk taktikai elnézését kihasználva nyerte meg a játszmát. Az olasz Fabiano Caruana világossal az izraeli Borisz Gelfandot győzte le, az amerikai Hikaru Nakamura a német Arkadij Naiditsch ellen nyert. Az orosz Szergej Karjakin sötéttel gyűjtötte be az egész pontot a holland Loek van Welyvel szemben. Döntetlennel végződött az indiai Pentala Harikrishna és az örmény Levon Aronjan, valamint a kubai Leinier Dominguez Perez és a holland Anish Giri partija. Rapport második játszmájában sötét lesz Gelfanddal szemben.

 

Gyászol a sakkvilág. Életének 28. évében elhunyt a háromszoros azeri bajnok Vugar Gasimov. 2009-ben a csapat Európa-bajnokságon aranyérmes, két évvel később az ezüstérmes válogatott tagja volt, négyszer sakkolimpián is játszott az azeri csapatban. A németországi Heidelbergben gyógyíthatatlan agydaganatban halt meg.  Gasimov élvezetes, bonyodalmakra törő sakkot játszott. A 2012-es januári Élő-listán 2761 ponttal a kilencedik volt, a Tata Steel 2012 szuperverseny volt pályafutása utolsó tornája. Wijk aan Zee-ben a fesztivál résztvevői néma felállással emlékeztek az azeri sakkozás egyik nagy csillagára.

 

Rapport Richárd játszmája egyórás késéssel kezdődött meg, a Fülöp-szigeteki Wesley So az Egyesült Államokban uralkodó közlekedési nehézségek miatt lekéste az egy nappal korábbi Chicago-London repülőjáratot, nem tudott részt venni  a péntek esti megnyitón és sorsoláson. Ricsi a Larsen megnyitás mellett döntött, amivel aligha lephette meg ellenfelét, hiszen a varsói rapid Eb-n is előszeretettel játszotta, de más a rapid tempó…

Hosszas manőverezést, egyenlő esélyű küzdelmet láttunk. A parti a kölcsönös időzavarban éleződött ki, Wesley So gyalogáldozatot hozott. Nagymesterünk már a kontroll után adott esélyt ellenfelének, többször is remit ígérő folytatás mellett dönthetett volna. Taktikai elnézése után a különböző színű futós végjáték is gyanús lett volna, tisztáldozatos kísérletét So könnyedén hárította.

Az első forduló rangadóját az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand játszotta. A Grand Prix versenysorozat utolsó tornáján Párizsban holtversenyben végeztek az élen, a világranglistán Caruana a hatodik, Gelfand a nyolcadik. A London Chess Classic 2013 rapidtornán a negyeddöntőben mérkőztek meg egymással, a rájátszás feszültségét a 45 éves Gelfand jobban bírta. Korábbi partijainak mérlege a 21 esztendős Caruana számára volt kedvezőbb, négy döntetlen mellett 4-2-re vezetett a klasszikus időkontrollal vívott csatáikban.

Gelfand párizsi játszmájukhoz hasonlóan a szicíliai védelemre szavazott, de ezúttal a Najdorf-változat mellett döntött. A 8…h5 variról az olasz nagymesternek kellemetlen emlékei voltak, a kubai Leinier Dominguez Perez és az amerikai Hikaru Nakamura is legyőzte őt, de nem a változatnak köszönhették sikerüket, hanem Caruana kedvezőbb pozícióban korántsem játszott elég határozottan, játékából hiányzott az átütő erő.

A torna doyenje a nyitásból jól jött ki, de rossz tervet választva meggyengítette saját királyállását. Caruana a felkínált lehetőséggel jól élt, támadásba lendült, Gelfand súlyos időzavarban nagyot is hibázott, 30 lépés után feladásra kényszerült.

Az amerikai Hikaru Nakamura és a német Arkadij Naiditsch mindössze harmadszor vívtak meg klasszikus időkontrollal. Első partijukat tíz éve Wijk aan Zee-ben a „B” nagymesterversenyen játszották. Naiditsch nyert, míg az isztambuli sakkolimpián megosztoztak a ponton. A világranglistán immár harmadik Nakamura kiegyenlített. Naiditsch egyenlő esélyeket ígérő állásban fölöslegesen áldozott tisztet. A világos király „elmenekült” a veszélyeztetett zónából, Nakamura anyagi előnyét érvényesítette.

A holland Loek van Wely a katalán megnyitású partiban a lebonyolítást választotta, bástyáinak aktivitását, a hetedik sorra történő behatolását azonban túlbecsülte. Az orosz Szergej Karjakin a bástyavégjátékban összekötött szabadgyalogjaival győzött.

Az indiai Pentala Harikrishna és az örmény Levon Aronjan az olasz megnyitás egyik jól ismert változatában osztozott meg a ponton. Békés pontosztozkodás született a kubai Leinier Dominguez Perez és a holland Anish Giri partijában. 

 

Az első forduló eredményei:

Leinier Dominguez Perez (kubai,  2754) - Anish Giri (holland, 2734) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Loek van Wely (holland, 2672) – Szergej Karjakin (orosz, 2759) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 60)

Pentala Harikrishna (indiai, 2706) – Levon Aronjan (örmény, 2812) döntetlen (Olasz megnyitás, 30)

Fabiano Caruana (olasz, 2782) – Borisz Gelfand (izraeli, 2777) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 30)

Rapppor Richárd (magyar, 2691) – Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) 0 – 1 (Larsen megnyitás, 56)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) – Arkadij Naiditsch (német, 2718) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 65)

 

A 2. forduló párosítása:

Anish Giri – Arkadij Naiditsch

Wesley So – Hikaru Nakamura

Borisz Gelfand – Rapport Richárd

Levon Aronjan – Fabiano Caruana

Szergej Karjakin – Pentala Harikrishna

Leinier Dominguez Perez – Loek van Wely

 

Rapport Richárd további párosítása:

3. ford.: Rapport Richárd – Levon Aronjan

4. ford.: Szergej Karjakin – Rapport Richárd

5. ford.: Rapport Richárd – Leinier Dominguez Perez

6. ford.: Loek van Wely – Rapport Richárd

7. ford.: Rapport Richárd – Pentala Harikrishna

8. ford.: Fabiano Caruana – Rapport Richárd

9. ford.: Rapport Richárd – Anish Giri

10. ford.: Rapport Richárd – Hikaru Nakamura

11. ford.: Arkadij Naiditsch – Rapport Richárd

 

Rapport,R (2691) - So,W (2719)
Larsen megnyitás [A01]

1.b3 e5 2.Fb2 Hc6 3.e3 Hf6 4.Fb5 Fd6 5.Ha3 a6 6.Fxc6 dxc6 7.Hc4 Ve7 8.He2 b5 9.Hxd6+ cxd6 10.a4 b4 11.0-0 0-0 12.Hg3 Hd5 13.f4 f6 14.a5 c5 15.fxe5 fxe5

Logikusabbnak tűnt a 15...dxe5 16.Vf3 Fe6 folytatás.

16.Bxf8+ Vxf8 17.Ve2 Ve7 18.Vd3 Fb7 19.Bf1 Vd7 20.Vc4 Kh8 21.Vh4 Ve6

22.Ve4

Számításba jött a 22.Hf5 Bf8 23.e4 Hf6 24.d3 folytatás, nagymesterünk esélyei kissé kedvezőbbek lettek volna.

22...Fc6 23.Vf5 Ve7 24.He4 Bd8 25.h4 Kg8 26.h5 Fd7 27.Vf3 Fb5 28.d3 h6 29.Hg3 Ve6 30.Hf5 He7 31.Hh4

Mindkettőjüknek nagyon fogyott a gondolkodási ideje. Ricsi abban bízott, hogy Wesley So még nem tudott alkalmazkodni a jelentős időeltolódáshoz?

31...Fd7 32.Fc1 Be8 33.e4 Kh7 34.Hf5 Hxf5 35.exf5 Vf6 36.Vb7 Fb5 37.Ve4

 

37...d5! 38.Vxd5 e4 39.Ff4 exd3 40.cxd3 Be2

 

41.Vf3?!

Hosszas tűnődéssel után meghúzott lépés. 41.Fd6 Bd2 42.Ve4! Fxd3 43.Vf4 Fxf1 44.Vxd2 Vxf5 45.Fxc5 Fb5 46.Vxb4 Vxh5 remi lett volna.

41...Vd4+!?

Wesley So is hosszasan mérlegelt. A 41...Bb2 42.Vg4 Bxb3 43.Fe5 Vg5 (43...Vxe5 44.f6) 44.Vxg5 hxg5 45.f6 gxf6 46.Bxf6 g4 változat esélyeit kevesebbre értékelte?

42.Kh2 Vxd3

43.Vg4?

Taktikai elnézés! 43.f6 Vxf3 (43...gxf6 44.Vb7+ Vd7 45.Vxd7+ Fxd7 46.Bc1 Fc6 (46...Fe6 47.Bxc5 Fxb3 48.Fd6) 47.Bxc5 Bxg2+ 48.Kh3 Ff3) 44.Bxf3 gxf6 45.Fd6 Fc6 46.Bg3 Fd5 47.Kg1 Bb2 48.Fxc5 után döntetlen születhetett volna.

43...Bxg2+ 44.Vxg2 Vxf1 45.Vg6+?

A különböző színű futós végjátékot kellett volna játszani a 45.Vxf1 Fxf1 46.Kg1 (46.Fe3 c4 47.bxc4 Fxc4 48.Kh3 Fe2 49.Kh4 Kg8 50.Fd4 b3 51.Fb2 Kf7 52.Fc3 Ke8 53.Fxg7 Kd7 54.Fd4 Kc6 55.f6 Fc4 56.Kg4 Ff7 57.Kf5 Kd5) 46…Fb5 47.Kf2 c4 48.bxc4 Fxc4 49.Kf3 Ff7 50.Kg4-gyel.

45...Kh8

46.Fxh6 Vf2+ 47.Kh1 Ve1+ 48.Kh2 Ve5+ 49.Kh1 gxh6 50.Vxh6+ Kg8 51.Vg6+ Vg7 52.Ve6+ Vf7 53.Vc8+ Vf8 54.Ve6+ Vf7 55.Vc8+ Ve8 56.Vxc5 Vc6+ és világos feladta

 

Caruana,F (2782) - Gelfand,B (2777)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f3 e5 7.Hb3 Fe6 8.Fe3 h5 9.Hd5

Fabiano Caruanának rossz emlékei voltak a változatról. A tavalyi Tal emlékversenyen Hikaru Nakamurától szenvedett vereséget a 9.Vd2 Hbd7 10.Hd5 Hxd5 (A GP-tornán Szalonikiben Leinier Dominguez Perez a 10...Fxd5 11.exd5 g6 12.Fe2 Vc7 13.c4 a5 után hátrányosabban állt Caruana ellen, de kihasználva az olasz sakkozó hibáit végül megnyerte a partit.) 11.exd5 Ff5 12.Fe2 Bc8 13.Bc1 Vh4+ 14.g3 Vf6 15.0-0 Fe7 16.Ha5 Bc7 17.Fd3 0-0 18.c4 Fxd3 19.Vxd3 Be8 20.b4 Ff8 21.Bce1 g6 22.Vd2 Vf5 23.a4 Hf6 24.Fb6 Bcc8 25.f4 e4 26.Fd4 Bc7 27.h3?! Fg7 28.Vg2 b5! után Nakamura átvette a kezdeményezést.

9...Fxd5 10.exd5 Hbd7 11.Vd2 g6 12.Fe2 Fg7 13.0-0 0-0 14.Bac1

Az isztambuli sakkolimpián Lékó Péter a 14.Ha5 Bb8 15.c4 e4 16.f4 Hg4 17.Fxg4 hxg4 18.f5 Vh4 19.Fg5 Vh8 20.Bab1 Fe5 21.Ff4 folytatásban nem tudott előnyt kicsiholni a lengyel Radoslaw Wojtaszekkel szemben.

14...b6 15.h3 Be8 16.g4 hxg4 17.hxg4 Hh7?! 18.g5 f5

Borisz Gelfand királyszárnyi kezdeményezési kísérlete Caruanának kedvezett. 18…e4 19.f4 Fxb2 20.Bb1 Fg7 21.Hd4 változatban világos kezdeményezést kapott volna az áldozott gyalogért.

 

19.gxf6 Fxf6?! 20.Bf2 Fg5? 21.Bg2 Fxe3+ 22.Vxe3 Hdf8 23.Fd3 Ba7 24.Bf1 Bf7  

 

25.Vh6 Kh8 26.Hd2 Bf4 27.Bg4 b5 28.He4 Hd7?

Súlyos időzavarban azonnali vesztőlépés.

 

29.Bxg6 Bg8 30.Hg5 és sötét feladta

 

Van Wely,L (2672) - Karjakin,S (2759)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Ff4 a5 11.Hc3 Ha6 12.Bae1 Fd5 13.Hxd5 exd5 14.Vb5 Vc8 15.Vb3 Hb4 16.Hd2 c6 17.e4 dxe4 18.Hxe4 Hxe4 19.Bxe4 Vd7 20.Fd2 Hd5 21.Be2 Ff6 22.Fxd5

A holland nagymester a lebonyolítás helyett a 22.Bd1 g6 23.h4 bonyolultabb eltérést is választhatta volna.

22...Vxd5 23.Vxd5 cxd5 24.Bc1 Fxd4 25.Ff4 Bfd8 26.Bc7?! b6 27.Bee7

27...Fxb2 28.Bxf7 Bac8 29.Bb7 Bc4 30.Bfc7 Fd4 31.Fe3 Bxc7 32.Bxc7 Fxe3 33.fxe3 d4 34.exd4? Bxd4 35.Bb7

 

35...Bb4 36.Kg2 h5 37.Kf3 Kh7 38.h4 Kg6 39.Bd7 Kf6 40.Bd6+ Kf5 41.Bd5+ Ke6 42.Bg5 Kf7 43.Bxh5 Bxa4 44.Bh8

 

44...Bb4 45.Ba8 g5 46.hxg5 Kg6 47.Bg8+ Kh5 48.g4+ Kh4 49.Bg6 a4 50.Bg7 b5 51.Bg8 a3 52.g6

52...Kg5 53.g7 Bb3+ 54.Ke4 Kg6 55.Ba8 Kxg7 56.Kf5 Bf3+ 57.Ke4 Bc3 58.Kf5 Bc5+ 59.Kf4 Bc4+ 60.Kf5 Ba4 és világos feladta

 

Nakamura,H (2789) - Naiditsch,A (2718)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 b6 7.Fg5 Fb7 8.e3 d6 9.f3 h6 10.Fh4 Hbd7 11.Fd3 c5 12.He2 Bc8 13.Vb3 d5 14.cxd5 Fxd5 15.Vd1 cxd4 16.Hxd4 Fc4 17.0-0 Fxd3 18.Vxd3 He5 19.Ve2 Hg6 20.Ff2

Hikaru Nakamura az elmélet által sötétre veszélytelennek ítélt változatban új tervvel jelentkezett.

20...e5 21.Hb5 Ve7 22.Bfd1 Bfd8 23.Fe1 Hd5 24.Hc3 Hxc3 25.Fxc3 Bxd1+ 26.Bxd1 Bd8 27.Bd2 Bd7 28.Vd1 Hf8 29.Fb4 Bxd2 30.Vxd2 Vd7

31.Fd6 Hg6 32.Kf2 f6 33.Vd5+ Kh7 34.Vd3 f5 35.h3 a5 36.a4 Hh4 37.b3 Ve6 38.Vd1 Vg6?!

Arkadij Haiditsch nagy reményeket fűzött a tisztáldozathoz? 38...e4 39.Fg3 Hg6 40.Vc2 Vf6 egyenlő esélyeket biztosított volna.

 

39.g3 Hxf3 40.Kxf3 Vh5+ 41.g4 Vxh3+ 42.Ke2 Vxg4+ 43.Kd2 Ve4 44.Vc2 Vg2+ 45.Kc1 Vg1+ 46.Kb2 e4

 

47.Vc8 Vg6?! 48.Fe5 h5 49.Vd8 Vg2+ 50.Ka3 Vg1? 51.Vxb6 f4?

52.Vb7 fxe3 53.Vxe4+ Kh8 54.Fd4 Vc1+ 55.Fb2!? Vc5+ 56.Ka2 Vg5 57.Fc1 h4 58.Fxe3 Vh5 59.Ff4 Vg4 60.Ve3 h3 61.Vg3 Ve2+ 62.Ka3 Ve7+ 63.Fd6 Vd7 64.Fe5 Kg8 65.Fc3 és sötét feladta

 

Harikrishna,P (2706) - Aronjan,L (2812)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 exd4 6.cxd4 Fb4+ 7.Fd2 Hxe4

A 7...Fxd2+ 8.Hbxd2 d5 9.exd5 Hxd5 10.Vb3 Hce7 (10...Ha5 11.Va4+ Hc6) 11.0-0 0-0 12.Bfe1 c6 13.He4 vari a másik jól ismert lehetőség.

8.Fxb4 Hxb4

9.Fxf7+ Kxf7 10.Vb3+ d5 11.He5+ Ke6 12.Vxb4 Vf8

Levon Aronjan tetszését a 12...c5 13.Va3 cxd4 14.Hf3 Vb6 15.0-0 folytatás nem nyerte el.

13.Vxf8 Bxf8 14.Hc3 c6 15.f3 Hd6 16.Kf2 Hf5 17.Bhe1 Kd6 18.Bad1 g6 19.b4 Fd7 20.Ha4 b6 21.Bd2 Bae8 22.Hc3 Be7 23.Bc1 Fe8 24.He2 Hg7 25.Be1 He6 26.Hc1 Bf4 27.He2 Bf5 28.Hc3 Bf4 29.He2 Bf5 30.Hc3 Bf4 és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2754) - Giri,A (2734)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Bd1+ Ke8 10.Ff4 He7 11.h3 Hg6 12.Fh2 Fe7 13.Hc3 Fd7 14.Hd4 Hf8 15.Bd2 h5

Anish Giri tért el a pekingi SportAccord Világjátékokon játszott Dominguez-Griscsuk partitól. 15...Bd8 16.Bad1 Fc8 17.Hce2 a6 történt az említett játszmában.

16.Bad1 Bd8 17.a3 h4 18.Hce2 c5

19.e6 Hxe6 20.Hxe6 Fxe6 21.Fxc7 Bxd2 22.Bxd2 f6 23.Hf4 Kf7 24.Hxe6 Kxe6 25.Kf1 Bc8 26.Fa5 b6 27.Fc3 b5 28.Be2+ Kf7 29.Bd2 Ke6 30.Be2+ Kf7 31.Bd2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben január 10. és 26. között rendezik meg a hagyományos versenysorozat 76. tornáját. A 20-es kategóriájú, 2743-as Élő-átlagú Tata Steel Chess 2014 tornán a rajtlistát a korábban háromszor is győztesként ünnepelt örmény Levon Aronjan vezeti, a top 10-ből öten a rajtnál, többek között a világranglistán harmadik, 2011-ben elsőként végzett Hikaru Nakamura, a két éve világbajnoki döntőt játszott izraeli Borisz Gelfand és a 2009-es  tornagyőztes orosz Szergej Karjakin. Sakkozásunkat a 17 éves Rapport Richárd képviseli. Legfiatalabb nagymesterünk eddigi pályafutásának legnagyobb megmérettetése előtt áll. A torna hivatalos honlapja a www.tatasteelchess.com, ahol élő internetes közvetítés lesz.

A hagyományos versenyt  hetvenhatodszor rendezik meg. A    Hoogovens Művek főszponzorként 2000-ig támogatta a viadalt, a privatizáció után lett a fesztiválnak a brit Corus a névadója, és egyúttal főtámogatója. Három éve az indiai Tata Steel vette át a sakkozás kiemelt mecénásának a szerepét. A holland tengerparti városka két és fél hétig a sakk lázában ég, majd rövid pihenő után már a következő versenyre készül. Remek hangulatú a világhíres sakkfesztivál, ahol természetesen a szuperverseny áll az érdeklődés középpontjában, amely ezúttal 12 résztvevős a megszokott 14 helyett. A viadal 20-as kategóriájú, 2743 az Élő-átlaga.

Érthetően taktikáznak a világbajnok-jelölti verseny résztvevői, hogy a Tata Steel szuperversenyen játszanak-e, vagy a titkos változatokat gondosan őrizve csak a márciusi Hanti-Manszijszk-i viadalra koncentráljanak. A nyolcfős világbajnok-jelölti versenyt az orosz olajvárosban 2014. március 11. és április 1. között rendezik meg. Wijk ann Zee-ben a világranglista első tíz helyezettjéből végül öten játszanak, a világbajnok-jelölti torna mezőnyéből az örmény Levon Aronjan és az orosz Szergej Karjakin.

 

Két éve a holland tengerparti városban Levon Aronjant pályafutása során harmadszor köszöntötték tornagyőztesként. 2007-ben Veszelin Topalovval és Tejmur Radzsavovval, egy év múlva Magnus Carlsennel  holtversenyben végzett az élen. Bár legnagyobb riválisától, Carlsentől a harmadik fordulóban vereséget szenvedett, de jöttek a tőle megszokott nyerések. Megbotlott a cseh David Navarával szemben, de izgalmas ütközetben Borisz Gelfandot is legyőzte bebiztosította első helyét. A kiegyenlített mezőnyben nagy bravúrral hét játszmát tudott nyerni! Tavaly Aronjan egyetlen vereségét az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól szenvedte el. Látványos partiban kapott ki, a házielemzés ellen nem volt védelme. Nyolcadszor látjuk a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam-, Grand Prix- és Világkupa-győztes örmény sakkozót Wijk aan Zee-ben versenyezni.

A torna doyenje, az izraeli Borisz Gelfand kilencedszer szerepel, 1992-ben az orosz Valerij Szalovval holtversenyes elsőséggel mutatkozott be. Szergej Karjakin hetedszer játszik, 2009-ben nagy meglepetésre megnyerte a viadalt. Tavaly a norvég szuperverseny megnyerése mellett eléggé hullámzott a formája. A 2011-es tornagyőztes amerikai Hikaru Nakamura megőrzi-e világranglistás harmadik helyét? Ötödször próbál szerencsét, az olasz Fabiano Caruana negyedszer.

A kubai Leinier Dominguez Perez 2004-ben debütált, majd 2009-ben már a szuperversenyen ért el jó eredményt, Magnus Carlsennel az ötödik helyet osztotta. Négy éve Lékó Péterrel végzett holtversenyben ötven százalékkal a nyolcadik helyen.

A holland sakkozás veteránja, a 41 éves Loek van Wely huszonkettedik alkalommal játszik, a második legfiatalabb résztvevő, a tulipánosok rangsorát vezető 20 esztendős Anish Giri negyedszer kapott meghívást.

A német Arkadij Naiditsch 1999-ben játszott a „C” nagymesterversenyen, majd 2003-tól ötször a „B” tornán, legutolsó „kísérlete” zárult sikerrel.  A Fülöp-szigeteki Wesley So 2009-ben a „C” tornán mutatkozott be, majd 2010-ben és 2011-ben a „B” viadalon csatározott. Az indiai Pentala Harikrishna negyedik szereplésén vette sikerrel az akadályt, és nyerte meg 2012-ben a „B” tornát, tavaly újoncként ötven százalékot ért el a szuperversenyen.

 

Rapport Richárd tavaly a „B” nagymesterversenyen holtversenyes elsőként végzett, a német Arkadij Naiditsch végül az egymás elleni eredménynek köszönhetően megnyerte a tornát, s egyúttal a meghívót az idei szuperversenyre. Nagymesterünk taktikai bonyodalmakban gazdag, élvezetes játéka elnyerte a rendezők tetszését, és meghívták az elit viadalára. Ricsi nagy álma teljesült, szupernagymesterekkel is összemérheti erejét.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Levon Aronjan (örmény, 2812)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2789)

Fabiano Caruana (olasz, 2782)

Borisz Gelfand (izraeli, 2777)

Szergej Karjakin (orosz, 2759)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754)

Anish Giri (holland, 2734)

Wesley So (Fülöp-szigeteki,2719)

Arkadij Naiditsch (német, 2718)

Pentala Harikrishna (indiai, 2706)

Rapport Richárd (magyar, 2691)

Loek van Wely (holland, 2672)

 

A korábbi versenyekhez hasonlóan a fordulók 13 óra 30 perckor kezdődnek, az utolsó játéknapon (január 26) 12 órakor indulnak a sakkórák. Az első 40 lépésre 100-100 perc a gondolkodási idő, a következő 20 lépésre 50-50, majd a parti befejezéséig még 15-15 perc, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónuszidővel. A tornán (öt) szabadnap is lesz, január 14-én lesz az első pihenőnap, de másnap a 4. fordulót Amszterdamban a Rijsk Múzeumban játsszák. Január 17. és 19. között újabb három játéknap következik, a nyolcadik játszmákra 21-én kerül sor. A High Tech Campus Eindhoven lesz a 9. forduló színhelye, pihenőnapot követően az utolsó két játéknapon a nagymesterek ismét Wijk aan Zee-ben  küzdenek meg.

A tavalyi 75. szuperversenyen a norvég Magnus Carlsen is jubileumot ünnepelt, tizedszer vett részt a viadalon, szenzációs tornagyőzelmet aratott. Beállította a sakkozás 13. világbajnokának, Garri Kaszparovnak a rekordját, aki 1999-ben hasonló eredménnyel, 13 partiból 10 ponttal győzött. Kaszparov büszke lehet egykori pártfogoltjára, érdekes sakkot játszik, a megnyitásokra riválisainál kevesebb figyelmet fordít, de középjátékban rendkívül kreatív, a végjátékban pedig végtelen türelemmel érvényesíti előnyét.

A címvédőként rajtoló háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan egyetlen vereségét az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól szenvedte el. Látványos partiban kapott ki, a házielemzés ellen nem volt védelme.

Lékó Péter ötödik helye jó eredmény volt, de nagyobb bátorsággal még többet érhetett volna el. Értékes volt a + 9,3 Élő-pont, amivel megközelítette a legszűkebb elitet. A 2011-es győztes amerikai Hikaru Nakamura az első két helyezettől kapott ki.

 

75th Tata   Steel Chess Wijk aan Zee, 2013.január 13-27

kat. XX   (2732)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2861

*

½

½

1

½

1

1

½

½

1

1

½

1

1

10.0

2932

2.

Levon Aronjan

g

ARM

2802

½

*

0

½

1

1

½

½

1

½

1

½

½

1

8.5

2836

3.

Viswanathan Anand

g

IND

2772

½

1

*

½

½

½

½

½

0

1

½

1

1

½

8.0

2815

4.

Szergej Karjakin

g

RUS

2780

0

½

½

*

½

½

½

½

1

1

1

½

½

1

8.0

2814

5.

Lékó Péter

g

HUN

2735

½

0

½

½

*

½

½

½

½

1

½

1

½

1

7.5

2788

6.

Hikaru Nakamura

g

USA

2769

0

0

½

½

½

*

½

½

1

½

1

1

½

½

7.0

2757

7.

Pentala Harikrishna

g

IND

2698

0

½

½

½

½

½

*

1

½

1

0

½

½

½

6.5

2734

8.

Anish Giri

g

NED

2720

½

½

½

½

½

½

0

*

½

½

0

1

½

½

6.0

2703

9.

Wang Hao

g

CHN

2752

½

0

1

0

½

0

½

½

*

0

1

½

1

½

6.0

2701

10.

Loek van Wely

g

NED

2679

0

½

0

0

0

½

0

½

1

*

½

1

1

1

6.0

2706

11.

Hou Ji-fan

g

CHN

2603

0

0

½

0

½

0

1

1

0

½

*

½

½

1

5.5

2684

12.

Fabiano Caruana

g

ITA

2781

½

½

0

½

0

0

½

0

½

0

½

*

1

1

5.0

2640

13.

Erwin L'Ami

g

NED

2627

0

½

0

½

½

½

½

½

0

0

½

0

*

½

4.0

2598

14.

Ivan Szokolov

g

NED

2663

0

0

½

0

0

½

½

½

½

0

0

0

½

*

3.0

2525

 

 

A sakktörténelem eddigi szuperversenyei és a győztesek:

St. Louis 2013, 22-es kategória (2797)

1.Magnus Carlsen 4,5 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

 

Bilbaó 2010, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2788)

1.Vlagyimir Kramnyik 4 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

 

Világbajnok-jelölti verseny, London 2013, 22-es kategória (2786)

1-2. Fabiano Caruana és Vlagyimkir Kramnyik 8,5 pont (8 résztvevő, kétfordulós torna)

 

Sao Paulo/Bilbao 2012, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2781)

1-2.Magnus  Carlsen és Fabiano Caruana 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Sao Paulo/Bilbao 2011, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2780)

1.Magnus Carlsen 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Moszkva Tal emlékverseny 2013, 22-es kategória (2777)

1.Borisz Gelfand 6 pont (10 résztvevő)

 

Moszkva Tal emlékverseny 2011, 22-es kategória (2776)

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Moszkva Tal emlékverseny 2012, 22-es kategória (2776)

1.Magnus Carlsen 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Zürich 2013, 21-es kategória (2772)

1.Fabiano Caruana 4 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Bilbaó 2008, Grand Slam döntő, 21-es kategória (2768)

1.Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Nanking 2010, 21-es kategória (2766)

1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna)

 

Stavanger 2013, 21-es kategória (2766)

1.Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

 

Moszkva Tal emlékverseny 2009, 21-es kategória (2764)

1. Szergej Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

 

Nanking 2009, 21-es kategória (2764)

1.Magnus Carlsen 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Bilbaó 2013, Grand Slam-döntő, 21-es kategória (2762)

1.Levon Aronjan 4 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

 

Sanghaj Masters 2010, 21-es kategória (2759)

1. Alekszej Shirov 4,5 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

 

Linares 2010, 21-es kategória (2758)

1.VeszelinTopalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Bázna 2011. 21-es kategóriájú (2757)

1-2. Magnus Carlsen és Szergej Karjakin 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Las Palmas 1996, 21-es kategória (2756)
1. Garri Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2009, 21-es kategória (2756)

1-2. Alekszandr Griscsuk és Vaszilij Ivancsuk 8 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Zug 2013, Grand Prix-verseny, 21-es kategória (2756)

1.Veszelin Topalov 8 pont (12 résztvevő)

 

Wijk aan Zee 2012, 21-es kategóriájú (2755)

1.Levon Aronjan  9 pont(14 résztvevő)

 

Linares 2008, 21-es kategória (2755)

1. Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Szófia 2009, 21-es kategória (2755)

1. Alekszej Shirov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Dortmund 2001, 21-es kategória (2754)
1-2. Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Moszkva Tal emlékverseny 2010, 21-es kategória (2754)

1-3. Levon Aronjan, Szergej Karjakin és Sahriyar Mamedgyarov 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Szaloniki 2013, Grand Prix-verseny, 21-es kategória (2753)

1.Leinier Dominguez Perez 8 pont (12 résztvevő)

 

Linares 1998, 21-es kategória (2752)
1. Viswanathan Anand 7,5 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2000, 21-es kategória (2752)
1 - 2. Garri Kaszparov és Vlagyimir Kramnyik  6 pont (6 részvevős, kétfordulós torna)

 

London 2012, 21-es kategória (2752)

1.Magnus Carlsen 6,5 pont (9 résztvevő)

 

Nanking 2008, 21-es kategória (2751)

1.Veszelin Topalov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Biel 2012, 20-as kategória (2749)

1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

London 2011, 20-as kategória (2748)

1.Vlagyimir Kramnyik 6 pont (9 résztvevő)

 

Szófia 2005, 20-as kategória (2747)

1. Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Szófia 2006, 20-as kategória (2747)

1.Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Taskent 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2747)

1-3. Szergej Karjakin, Wang Hao és Alekszandr Morozevics 6,5 pont (12 résztvevő)

 

Bukarest 2012, 20-as kategória (2747)

1-2. Vaszilij Ivancsuk és Veszelin Topalov 3,5 (4 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Moszkva 2008, 20-as kategória (2745)

1.Vaszilij Ivancsuk 6 pont (10 résztvevő)

 

Párizs-Szentpétervár 2013, 20-as kategória (2745)

1-2. Levon Aronjan és Borisz Gelfand 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Dortmund 2009, 20-as kategória (2744)

1. Vlagyimir Kramnyik 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2007, 20-as kategória (2743)

1. Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2005, 20-as kategória (2743)

1-2. Garri Kaszparov és Veszelin Topalov (7 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Wijk aan Zee 2008, Corus, 20-as kategória (2742)

1-2. Levon Aronjan és Magnus Carlsen 8 pont (14 résztvevős torna)

 

Moszkva 2007, 20-as kategória (2742)

1. Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

 

Bilbao 2009, Grand Slam-döntő, 20-as kategória (2740)

1. Levon Aronjan 4,5 pont (4 résztvevő)

 

Bázna 2010, 20-as kategória (2741)

1.Magnus Carlsen 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Wijk aan Zee, Tata Steel 2011, 20-as kategória (2740)

1.Hikaru Nakamura 9 pont (14 résztvevő)

 

London 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2739)

1-3.Veszelin Topalov, Borisz Gelfand és Sahriyar Mamedgyarov 7 pont (12 résztvevő)

 

Szófia 2008, 20-as kategória (2737)

1. Vaszilij Ivancsuk 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 1999, 20-as kategória (2735)
1. Garri Kaszparov 10,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2003, 20-as kategória (2733)

1-2. Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Asztana 2001, 20-as kategória (2733)
1. Garri Kaszparov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Morelia/Linares 2006, 20-as kategória (2732)

1. Levon Aronjan 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2002, 20-as kategória (2732)
1. Garri Kaszparov 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Wijk aan Zee, Tata Steel 2013, 20-as kategória (2732)

1.Magnus Carlsen 10 pont (14 résztvevő)

 

Hoogeveen 2011, 20-as kategória (2732)

1.Vlagyimir Kramnyik 4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Bukarest 2013, 20-as kategória (2732)

1.Fabiano Caruana 5 pont (5 résztvevő, kétfordulós torna)

 

Linares 2004, 20-as kategória (2731)

1.Vlagyimir Kramnyik  7 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Dortmund 2011, 20-as kategóriájú (2731)

1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Dortmund 2010, 20-as kategória (2730)

1. Ruszlan Ponomarjov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Hoogoveen 2006, 20-as kategória (2730)

1-2. Sahriyar Mamedgyarov és Polgár Judit  4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Asztrahány 2010, Grand Prix, 20-as kategória (2729)

1. Pavel Eljanov 8 pont (14 résztvevő)

 

Bázna 2009, 20-as kategória (2729)

1. Vaszilij Ivancsuk 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Moszkva 2006, 20-as kategória (2727)

1-3. Lékó Péter, Ruszlan Ponomarjov és Levon Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Dortmund 2007, 20-as kategória (2727)

1. Vlagyimir Kramnyik  5 pont (8 résztvevő)

 

Nalcsik, 2009 Grand Prix, 19-es kategória (2725)

1. Levon Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

 

Szófia 2007, 19-es kategória (2725)

1.Veszelin Topalov 5,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

London 2010, 19-es kategória (2719)

1-3. Viswanathan Anand, Magnus Carlsen  és Luke McShane 4,5 (8 résztvevő)

 

Linares 2001, 19-es kategória (2722)
1. Garri Kaszparov 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Wijk aan Zee, Corus 2005, 19-es kategória (2721)

1. Lékó Péter  8,5 pont (14 résztvevő)

 

Dortmund 2006, 19-es kategória (2720)

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Peter Szvidler 4,5 pont (8 résztvevő)

 

Novgorod 1997, 19-es kategória (2719)
1. Garri Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Zsermuk 2009, Grand Prix, 19-es kategória (2719)

1. Vaszilij vancsuk 8,5 pont (14 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2010, 19-es kategória (2719)

1. Magnus Carlsen 8,5 pont (14 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2007, 19-es kategória (2718)

1-3.Levon Aronjan, Veszelin Topalov és Tejmur Radzsabov 8,5 pont (14 résztvevő)

 

Baku, 2008 Grand Prix, 19-es kategória (2717)

1-3. Vugar Gasimov, Wang Yue és Magnus Carlsen 8,5 pont (14 résztvevős)

 

Wijk aan Zee, Corus 2006, 19-es kategória (2716)

1-2. Veszelin Topalov és Viswanathan Anand 9 pont (14 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2009, 19-es kategória (2716)

1. Szergej Karjakin 8 pont (14 résztvevő)

 

Biel 2009, 19-es kategória (2716)

1.Maxime Vachier-Lagrave 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Dos Hermanas 1996, 19-es kategória (2714)
1 - 2. Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov  6 pont (10 résztvevő)

Baden-Baden 2013, 19-es kategória (2714)

1.Viswanathan Anand 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Eliszta 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2713)

1-3. Tejmur Radzsabov, Dmitrij Jakovenko és Alekszandr Griscsuk pont (14 résztvevő)

 

Havanna 2011, 19-es kategória (2712)

1-2. Vaszilij Ivancsuk és Le Quang Liem 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Novgorod 1996, 19-es kategória (2711)
1. Veszelin Topalov 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Forosz 2008, 19-es kategória (2711)

1.Magnus Carlsen 8 pont (12 résztvevő)

 

Dortmund 2012, 19-es kategória (2711)

1-2. Fabiano Caruana és Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2000, 19-es kategória (2710)
1. Garri Kaszparov  9,5 pont (14 résztvevő)

 

Dortmund 2005, 19-es kategória (2709)

1.Arkadij Naiditsch 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Dortmund 2013, 19-es kategória (2709)

1.Michael Adams 7 pont

 

Biel 2011, 19-es kategória (2709)

1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Biel 2013, 19-es kategória (2709)

1. Etienne Bacrot 6 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna) 

 

Szocsi 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2708)

1.Levon Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

 

Szaratov 2011, 19-es kategória (2707)

1.Alekszandr Morozevics 8,5 pont (12 résztvevő)

 

Dortmund 1999, 19-es kategória (2705)
1. Lékó Péter 5 pont (8 résztvevő)

 

Amszterdam 2012, 19-es kategória (2705)

1.Vaszilij Ivancsuk 5 pont (7 résztvevő)

 

Szarajevó 1999, 19-es kategória (2704)
1. Garri Kaszparov   7 pont (10 résztvevő)

 

Pojkovszkij 2011, 19-es kategória (2703)

1-2. Etienne Bacrot és Szergej Karjakin 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2004, 19-es kategória (2702)

1. Viswanathan Anand 8,5 pont  (14 résztvevő)

 

Szarajevó 2000, 19-es kategória (2702)
1. Garri Kaszparov   8,5 pont (12 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2003, 19-es kategória (2701)
1. Viswanathan Anand 8,5 pont (14 résztvevő)

 

Dos Hermanas 1997, 19-es kategória (2701)
1 - 2. Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Fantasztikus éve volt a sakkozásnak, rangos tornákban, remek párharcokban gazdag esztendőt zártunk. Új világbajnoka van a férfi sakkozásnak, a norvég Magnus Carlsen a címvédő Viswanathan Anandot szülővárosában, Csennajban fosztotta meg világbajnoki címétől. A kínai Hou Ji-fan hazai földön hódította vissza a világbajnoki címet az ukrán Anna Usenyinától. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik győzött a Világkupán. Belgrádban szenzációs magyar siker született. Hoang Thanh Trang veretlenül, olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok legyőzésével lett Európa-bajnok. A lengyelországi Legnicában tízes holtverseny után az ukrán Alekszander Mojszejenko nyerte a kontinensbajnokságot. Az orosz válogatott győzött a férfi csapat-világbajnokságon, ukrán sikerrel zárult a női együttesek viadala. Varsóban az azeri férficsapat és az ukrán női válogatott elsőségével ért véget a sakkcsapat Európa-bajnokság. A lengyel fővárosban Rapport Richárd győzött a rapid Európa-bajnokságon. Hanti-Manszijszkban a rapid vb-n az azeri Sahriyar Mamedgyarov, a villám-vb-n a vietnami Le Quang Liem diadalmaskodott. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a Grand Prix-sorozat győztese, a második helyezett Mamedgyarov is kiharcolta a világbajnok-jelöltséget. A világranglistát fölényesen vezető Magnus Carlsen nagy évet zárt, a londoni világbajnok-jelölti verseny győzteseként lett világbajnoki kihívó, a 75. Tata Steel szuperversenyen másfél pontos előnnyel végzett az élen. St. Louisban a a novemberi világbajnoki döntő előtt sikeres főpróbát tartott, egypontos előnnyel nyerte meg a Sinquefield Cup szuperversenyt. Gara Anita negyedszer, Berkes Ferenc ötödször lett magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban ötödször nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2013-as esztendő utolsó három hónapjában játszott legfontosabb versenyek, események krónikája.

Az óév „hajrájának” top párharcát a szülővárosában játszó 43 éves címvédő Viswanathan Anand és kihívójának, a 21 évvel fiatalabb norvég Magnus Carlsen világbajnoki döntője jelentette.

A sakkvilág nem titkolt értetlenséggel fogadta, amikor a FIDE a világbajnoki döntő helyszínéül semleges pálya helyett a címvédő indiai Viswanathan Anand szülővárosát, Csennajt jelölte ki. A világranglistát vezető kihívó, a norvég Magnus Carlsen és csapata tiltakozott a döntés ellen, de végül belenyugodtak, hogy Vishyvel Indiában kell megvívnia. A világranglistát fölényesen vezető Carlsen a párharc egyértelmű esélyese volt, de fiatal életkora, a páros mérkőzések terén még rutintalansága, Anand közismert remek megnyitási repertoárja óvatosságra intette a 22 éves norvég nagymestert.

 

Csennajban a világranglistát vezető Magnus Carlsen játszmát sem veszítve, 6,5 – 3,5 arányban legyőzte a hazai pályán játszó Viswanathan Anandot, elhódította a világbajnoki címet. A 22 éves kihívó megbirkózott az esélyesség terhével, a párharc első négy partijában még kissé bizonytalan volt, az ötödik játszmájától kezdve irányította a küzdelmeket. Megcsillogtatta oly sokszor megcsodált technikáját, olyan állásokat játszott, ahol az ő akarata érvényesült.

A párharc első két játszmája „árnyékbokszolás” volt, szabadkoztak is a küzdő felek. A harmadik összecsapástól kiéleződtek a csaták. Anand a harmadik partiban kecsegtető esélyt szalasztott el, Carlsen a negyedikben hagyott ki ígéretes lehetőséget. Az ötödik és a hatodik partikban Magnus megcsillogtatta oly sokszor megcsodált technikáját, míg Vishy két tarthatónak ítélt végjátékban is hibázott.

Carlsen kétpontos vezetésének birtokában nyugodtan remizhetett kettőt, majd a kilencedik játszma bonyodalmai közepette is megőrizte hidegvérét, sorban húzta a legjobb védőlépéseket. Anand döbbenetes hibája eldöntötte a világbajnoki cím sorsát, érdekes partiban lett döntetlen a befejező csata.

 

Magnus Carlsen a modern sakkozás egyik legnagyobb egyéniségével szemben vívta meg sikerrel párharcát. Viswanathan Anand 2007-ben a mexikói nyolcfős, kétfordulós világbajnoki versenyen végzett az első helyen, világbajnoki címét 2008-ban megvédte az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elleni világbajnoki döntőn, 6,5-4,5-re nyert. 2010-ben Szófiában a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot nagy küzdelemben 6,5-5,5-re győzte le. 2012-ben az izraeli Borisz Gelfand ellen rapid rájátszásban védte meg címét, összesítésben 8,5-7,5-re nyerte meg a kiegyenlített erők küzdelmét. Carlsen a sakktörténelem második legfiatalabb világbajnoka, csak Garri Kaszparov előzi őt meg pár hónappal.

Viswanathan Anand a döntő utolsó partiját követő sajtótájékoztatón elismerte, hogy Magnus Carlsen uralta a meccset, megérdemelt győzelmet aratott. Sajnálatát fejezte ki, hogy a meccs menete nem felelt meg az óriási elvárásnak. Az ötödik partiban elkövetett hibája döntően befolyásolta a párharc végső kimenetelét, amelyet csak tetézett a 9. játszmában elkövetett fatális elnézése.

Magnus Carlsen a nagy öröm közepette sem feledkezett el arról, hogy dicsérje ellenfelét. Megtiszteltetésnek érezte, hogy a világbajnoki címért a sakktörténelem egyik legnagyobb bajnokával játszhatott. Reményét fejezte ki, hogy Vishy Anand sikerrel szerepel a jövő évi világbajnok-jelölti versenyen. Köszönetet mondott a világbajnoki döntő nagyszerű megszervezéséért. Segítőit, szekundánsi csapatát még a sikerrel megvívott meccs után sem nevezte meg, honfitársával, gyerekkori barátjával, Jon Hammerrel is csak a skype segítségével tartotta a kapcsolatot, és Jon csak a „koronázási ünnepségre” érkezett meg Csennajba. Magnus igazi hátországát családja biztosította, szülei és testvérei is a helyszínen buzdították. Anand csapatának tagja volt Lékó Péter is.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Magnus Carlsen (norvég) – Viswanathan Anand (indiai) 6,5 – 3,5

(Magnus Carlsen – Viswanathan Anand döntetlen (Grünfeld védelem, 16)

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Caro-Kann védelem, 25)

Magnus Carlsen – Viswanathan Anand döntetlen (Réti megnyitás, 51)

Viswanathan Anand - Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 64)

Magnus Carlsen – Viswanathan Anand 1 – 0 (Félszláv védelem, 58)

Viswanathan Anand - Magnus Carlsen 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 67)

Viswanathan Anand - Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 32)

Magnus Carlsen - Viswanathan Anand döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)

Viswanathan Anand - Magnus Carlsen 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 28)

Magnus Carlsen - Viswanathan Anand döntetlen (Szicíliai védelem, 65)

 

A versenyekben oly gazdag október kiemelkedő eseménye volt a Nyizsnyij Novgorodban olimpiai bajnokok, exvilágbajnokok, kontinensbajnokok részvételével is megrendezett 66. férfi és a 63. női orosz szuperbajnokság.  A viadalt megelőző sajtótájékoztatón az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik kijelentette, hogy jó szereplésre motiválja őt, hogy pályafutása során még nem nyert bajnokságot.

A vaskos meglepetésektől sem mentes viadalon Peter Szvidler diadalmaskodott. A befejező játéknapon fordulatokban gazdag játszmában Jan Nepomnajcsij legyőzte az időzavarban nagyot hibázó Vlagyimir Kramnyikot. Az első helyen előállt holtversenyt rapid rájátszás döntötte el, Szvidler 1,5-0,5-re nyert Nepomnjacsij ellen, pályafutása hetedik bajnoki címét ünnepelhette,  Kramnyik a vesztéssel még dobogóra sem került. Nyikita Vityjugov lett a bronzérmes. A nők versenyében Gunyina fél ponttal megelőzte az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot, a címvédő Natalija Pogonyina érdemelte ki a bronzérmet. 

 

Bilbaóban rendezték meg a VI. Grand Slam-döntőt.  A háromszoros olimpiai bajnok, az Aljechin emlékverseny győztese, az örmény Levon Aronjan,  a pekingi GP-verseny első helyezettje, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, a dortmundi szuperversenyen diadalmaskodó angol Michael Adams és a bieli első francia Maxime Vachier-Lagrave játszott a kétfordulós viadalon. A tornán a szófiai szabályok érvényesek, remizni csak a  főbíró engedélyével lehet, a győzelem 3, a döntetlen  1 pontot ért.

Veretlenül ért elsőként célba Levon Aronjan. Korántsem meggyőző teljesítménnyel másodszor diadalmaskodott a Grand Slam-döntőn. Sorsdöntőnek bizonyult a torna ötödik fordulójában az angol Michael Adams elleni győzelme.

A viadal doyenje, a 42 esztendős Adams ezüstérmesként újabb Élő-pontokat is gyűjtött. A szokatlan időkontrollal, a 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a parti befejezéséig és a 41. lépéstől 30-30 másodperc bónuszidővel legkevésbé a francia Maxime Vachier-Lagrave tudott megbirkózni, időzavaraiban nagy hibákat követett el. A Grand Prix-sorozat ezüstérmese, az azeri Sahriyar Mamedgyarov komoly csalódást okozott.

 

VI.   Bilbao Masters Final 2013. október 7-12.

kat. XXI   (2762)

1

2

3

4

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2795

*

*

½

1

½

½

½

1

4

2876

2.

Michael Adams

g

ENG

2753

½

0

*

*

½

½

1

1

2822

3.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2759

½

½

½

½

*

*

0

½

2706

4.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2742

½

0

0

0

1

½

*

*

2

2644

 

Az Élő-pontszámok változása:

Levon Aronjan + 6,4, Michael Adams + 6, Sahriyar Mamedgyarov – 4,6, Maxime Vachier-Lagrave – 7,8

 

A bukaresti szuperversenyen Fabiano Caruana rajt-cél győzelmet aratott. A párizsi GP-versenyen holtversenyben végzett az élen, a román fővárosban fáradtan is teljesítette az elvárást. A kínai Wang Hao a hajrában „megtáltosodott”, kettős győzelemmel a második helyen zárta szereplését. Nagy csalódás az azeri Tejmur Radzsabov és az ukrán Ruszlan Ponomarjov mutatott játéka, eredménytelenségük. A román Liviu-Dieter Nisipeanu számára siker az ötven százalék.

A verseny végeredménye:

1.Fabiano Caruana (olasz, 2779) 5 pont

2. Wang Hao (kínai, 2733) 4,5

3. Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) 4

4. Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) 3,5

5. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) 3

 

Rangos csapatversenyek egész sora következett, a nagy sorozatot a Klubcsapatok Európa-kupája nyitotta meg.  Rodoszon a G-Team Novy Bor együttesének szenzációs sikerével fejeződött be a 29. Klubcsapatok Európa-kupája. A rajtlistán ötödik cseh csapat a befejező játéknapon izgalmas meccsen nyert a Minszk elleni 4,5-1,5-re, egy meccsponttal előzte meg az orosz Malahit gárdáját. A címvédő, a rajtlistát vezető azeri SOCAR harmadikként fejezte be szereplését. A francia Clichy Echecs 92 negyedik lett, legjobb pontszerzője Rapport Richárd 7-ből 5,5 pontot gyűjtött. A Jugra hatodikként végzett, Lékó Péter 7-ből 4,5 pontot szerzett. A Haladás VSE szép győzelemmel búcsúzott, a 19. helyet szerezték meg az 53 csapat küzdelmében.

 

A 29. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

Hely.

FED

 

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

CZE

G-Team     Novy Bor

7

6

1

0

13

236.0

28.5

2

RUS

Malahit

7

5

2

0

12

211.0

32.0

3

AZE

SOCAR

7

5

1

1

11

244.0

29.0

4

FRA

Clichy     Echecs 92

7

5

1

1

11

206.0

29.0

5

RUS

Szentpétervár

7

5

1

1

11

199.5

29.0

6

RUS

Jugra

7

5

0

2

10

204.0

28.5

7

RUS

PGMB-Rosztov

7

5

0

2

10

195.5

28.0

8

BLR

Minszk

7

5

0

2

10

187.0

27.5

9

SUI

Reichenstein     SSB

7

5

0

2

10

174.5

29.0

     …

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19

HUN

Haladás     VSE Szombathely

7

3

2

2

8

126.0

25.0

 

Óriási fölénnyel szerezte meg ötödik elsőségét a Cercle d’Echecs de Monte-Carlo együttese. A női sakkozás szupersztárjait felvonultató  csapat hét győzelemmel végzett az élen, nem volt igazi riválisuk a mezőnyben.

Meglepetés a Jugra második helye, az esélyesebb SHSM Nase Naszledije az utolsó pillanatban csípte el a bronzérmet. A csapat Európa-bajnokság előtt csak Natalija Pogonyina eredményével lehet elégedett a szakvezetés, a bajnoknő Valentyina Gunyina három vereséget is szenvedett.

 

Varsóban az azeri férficsapat és az ukrán női válogatott elsőségével ért véget a sakkcsapat Európa-bajnokság. Férfi együttesünk az utolsó fordulóban fontos nyerést ért el, 3-1-re legyőzte Fehéroroszország gárdáját, hetedikként rangsorolva végül az ötödik helyen zárta szereplését. Az utolsó játéknapon női válogatottunk 2-2-öt játszott az örményekkel, a hatodik helyet szerezte meg.

 

A stratégiai elgondolás, a taktikai célú táblasorrend szép eredményt hozott, még jobb összeállítás mellett csapatunk éremért küzdhetett volna. Fájlaljuk a kihagyott esélyeket, az elszalasztott lehetőségeket. Egy-egy parti lefolyása, végeredménye mindig döntően befolyásolja a párosítást is, amelynek a svájci rendszerű lebonyolításban oly fontos a szerepe. Válogatottunk az aranyérmes azeriekkel, az ezüstös franciákkal, a negyedik örményekkel, a hatodik grúzokkal, a tízedik angolokkal is megmérkőzött. Kiemelkedő Balogh Csaba szereplése, aki a taktikai táblasorrendnek „köszönhetően” a második táblán játszott, az Eb előtt a barcelonai 14-es kategóriájú torna első helyével is önbizalmat szerzett. Csaba veretlenül 8 partiból 5 pontjával 14,4 Élő-pontot is gyűjtött. Almási Zoltán hasonló eredménnyel lett tábladíjas a harmadikon. Polgár Judit a legeredményesebb pontszerző volt 8-ből 5,5 ponttal.

 

A rajtlistán hatodik, a 2009-es győztes azeri válogatott veretlenül, másodszor szerzett Európa-bajnoki címet. A befejező játéknapon a háromszoros olimpiai bajnok örményekkel 2-2-öt értek el, negyedik mérkőzésük végződött döntetlennel. Az orosz FIDE exvilágbajnok Alekszandr Halifman irányította azeri válogatott „árnyékként” követte az éllovas franciákat, majd számukra a legjobb pillanatban ért véget az Eb, az oroszokkal nem kerültek szembe. Az utolsó játéknap előtt még vezető francia együttes elszenvedte első vereségét, az oroszok elleni rangadó nagy tétjét riválisuknál kevésbé jól viselték, de az ezüstérem is nagy siker számukra.

A világbajnok-jelöltekből, szupernagymesterekből álló, a rajtlistát vezető orosz csapat végül oly sok kaland után bronzérmesként zárta szereplését. A törököktől elszenvedett váratlan vereség után a „külső körön” kapaszkodtak fel, a poklok tornácát is megjárva végül érmet szereztek.

A háromszoros olimpiai bajnok, két éve csapat-világbajnok örmény válogatott nagymestereiből hiányzott az átütő erő. A hajrában felzárkóztak, de az utolsó két meccsen felcsillant eséllyel nem tudtak élni.

 

A 19. férfi csapat Európa-bajnokság végeredménye:

 

Hely.

Rajtl.

 

Ország

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

6

Azerbajdzsán

9

5

4

0

14

212.0

21.0

178.5

2

3

Franciaország

9

5

3

1

13

210.5

20.5

181.5

3

1

Oroszország

9

6

1

2

13

202.0

22.5

177.0

4

2

Örményország

9

5

3

1

13

195.5

20.0

172.0

5

7

Magyarország

9

4

4

1

12

200.5

21.5

171.0

6

14

Grúzia

9

4

4

1

12

178.5

20.0

177.0

7

15

Görögország

9

4

3

2

11

199.5

20.5

178.0

8

9

Csehország

9

4

3

2

11

192.5

20.5

179.0

9

4

Ukrajna

9

4

3

2

11

188.5

20.5

173.5

10

5

Anglia

9

3

5

1

11

184.5

20.0

176.0

11

8

Hollandia

9

5

1

3

11

167.0

23.5

144.5

12

13

Olaszország

9

4

3

2

11

142.0

19.0

169.5

 

Európa-bajnok: Azerbajdzsán (Sahriyar Mamedgyarov 4,5/8, Tejmur Radzsabov 4,5/8, Eltaj Sfarli 2,5/6, Rauf Mamedov 5,5/8, Gadir Guszejnov 4/6) 14 Meccspont, 212 Berger, 21 pont

2. Franciaország (Etienne Bacrot 3,5/8, Maxime Vachier-Lagrave 5,5/9, Romain Edouard 5/8, Vladiszlav Tkacsijev 5/8, Hicham Hamdouchi 1,5/3) 13, 210,5, 20,5)

3. Oroszország (Alekszandr Griscsuk 4,5/8, Peter Szvidler 6,5/9, Dmitrij Andrejkin 4,5/7, Alekszandr Morozevics 3,5/6, Jevgenyij Tomasevszkij 3,5/6)

5. Magyarország (Erdős Viktor 3/7, 2658, 2652, - 0,7, Balogh Csaba 5/8, 2630, 2702, + 14,4, Almási Zoltán 5/8, 2710, 2705, - 0,7, Polgár Judit 5,5/8, 2689, 2721, + 3,7, Bánusz Tamás 3/5, 2593, 2626, + 2,3) 12, 200,5, 21,5

 

A magyar csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Magyarország – Dánia (26, 27, 8)  3 – 1

Grúzia (14, 6, 12) – Magyarország 2 – 2

Magyarország – Spanyolország (11, 19, 9) 3 – 1

Azerbajdzsán (6, 1, 14) – Magyarország 2 – 2

Magyarország – Franciaország (3, 2, 13) 2 – 2

Örményország (2, 4, 13) – Magyarország 2,5 – 1,5

Magyarország – Svájc (31, 32, 7) 3 – 1

Anglia (5, 10, 11) – Magyarország 2 – 2

Magyarország – Fehéroroszország (17, 15, 10) 3 – 1

 

Jól hajrázott női válogatottunk is. A sokáig éremre pályázó örményekkel szemben elért 2-2-vel a hatodik helyen végzett a nyolcadikra rangsorolt együttesünk. A viadal során volt ok örömre és bánatra, a hajrára magára talált éltáblásunk, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang, Papp Petra a legnehezebb pillanatokban tartotta a lelket a társakban. Rudolf Anna ötös nyerősorozattal döntő érdemeket szerzett a várakozáson felüli helyezés elérésében. 

Presztízsvereséget szenvedett a már Európa-bajnokként asztalhoz ülő ukrán válogatott, a címvédő, háromszoros kontinensbajnok orosz együttes ezüstérmet szerzett. Az ukránok rajt-cél győzelmet arattak, az oroszok reménytelennek látszó helyzetből törtek előre. A házigazdák nagy örömére a lengyel csapat bronzérmes lett, az ún. olimpiai Berger pontszám jól mutatja, hogy a párosító program kegyeltjei voltak. A grúzoknak ezúttal nem sikerült az éremszerzés, az örmények sokáig két éremben reménykedtek.

 

A 10. női csapat Európa-bajnokság végeredménye:

 

Hely.

Rajtl.

 

Ország

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

1

Ukrajna

9

7

1

1

15

222.5

24.0

2

2

Oroszország

9

6

2

1

14

267.5

25.0

3

4

Lengyelország

9

6

2

1

14

203.0

21.5

4

3

Grúzia

9

4

4

1

12

226.0

23.0

5

6

Örményország

9

5

2

2

12

215.5

24.0

6

8

Magyarország

9

4

3

2

11

173.5

21.0

7

5

Németország

9

5

1

3

11

167.0

20.0

8

16

Litvánia

9

5

1

3

11

164.0

20.5

9

13

Lengyelorszá3

9

5

1

3

11

160.0

19.0

10

18

Csehország

9

5

1

3

11

158.0

21.0

11

9

Spanyolország

9

5

1

3

11

157.0

19.0

 

Európa-bajnok: Ukrajna (Katyerina Lahno 6/9, Anna Usenyina 6,5/8, Maria Muzicsuk 6,5/8, Natalija Zsukova 3/7, Inan Gaponenko 2/4) 15, 222,5, 24

2. Oroszország (Valentyina Gunyina 6/9, Alekszandra Kosztenjuk 7,5/8, Natalija Pogonyina 4,5/7, Olga Girja 4,5/7, Alekszandra Gorjacskina 2,5/) 14, 267,5, 25

3. Lengyelország (Monika Socko 5/9, Jolanta Zawadzka 4,5/8, Joanna Majdan-Gajewska 3,5/6, Iweta Rajlich 1,5/4, Karina Szczepkowska-Horowska 7/9) 14, 203, 21,5

6. Magyarország (Hoang Thanh Trang 5,5/9, 2511, 2443, - 7,1, Gara Tícia 1,5/5, 2351, 2100, - 23,4, Gara Anita 2,5/6, 2311, 2224, - 7,2, Papp Petra 5/8, 2300, 2274, - 1,6, Rudolf Anna 6,5/8, 2281, 2395, + 20,9)  11, 173,5, 21

 

A magyar csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Magyarország – Fehéroroszország (24, 21, 8) 2 – 2

Izland (32, 31, 3) – Magyarország 1 – 3

Magyarország – Szerbia (12, 16, 9) 1,5 – 2,5

Magyarország – Görögország (21, 26, 7) 2 – 2

Törökország (28, 22, 8) – Magyarország 1,5 – 2,5

Románia (10, 12, 10) – Magyarország  1,5 – 2,5

Magyarország – Oroszország (2, 2, 14) 1,5 – 2,5

Lengyelország2 (25, 13, 10) – Magyarország 0 – 4

Magyarország – Örményország (6, 5, 12) 2 – 2

 

Antalyában Oroszország válogatottja negyedszer nyerte meg a csapat-világbajnokságot. Az első helyre rangsorolt együttes nem járt be könnyű utat, a második fordulóban 3-1-re kikapott a Hikaru Nakamura vezette amerikai négyestől, és három meccspont volt a hátrányuk az ukránokkal szemben. A hatodik fordulóban azonban a hollandok óriási meglepetésre legyőzték az éllovas ukránokat, az utolsó előtti fordulóban Ivancsukék elleni szuperrangadó nagy tétjével, fokozott feszültségével Kramnyikék megbirkóztak..

 

Érdekes utat járt be a kínai csapat. A második fordulóban az ukránoktól, a harmadikban az oroszoktól szenvedtek vereséget, de az örmények elleni nyeréssel elkezdték a kapaszkodást, hatos nyerősorozattal fordulóról-fordulóra törtek előre. Az ezüstéremhez a befejező játéknapon a törököket győzték le.

Az ukránok kevésbé bírták a hajrát, a hollandok elleni megingás az addig oly magabiztos nagymestereket elbizonytalanította. Az oroszok elleni vereséggel már a bronzérmet is veszélyeztették, de az örményeket legyőzve végül megismételték két évvel ezelőtti harmadik helyezésüket. Az orosz, a kínai és az ukrán csapat kiemelkedett a mezőnyből.

Vegyes képet mutat az amerikai csapat szereplése, csak négy meccset tudtak nyerni, hármat elvesztettek, kétszer remiztek. A címvédő, a háromszoros olimpiai bajnok örmény válogatott csalódást okozott, a csapat Európa-bajnokság után ismét érem nélkül maradt. A németektől elszenvedett vereség letaglózta az örmény nagymestereket.

Jól küzdöttek a hollandok, változó formában játszottak a németek. A tartalékos azeri csapat is kemény diónak bizonyult. A török és az egyiptomi sakkozók számára jó tanulási lehetőség volt a sakkvilág legjobbjaival való játék, sakkozóik részsikereket azért elértek.  A 9 fordulós viadalon nem maradt veretlen csapat, sok szoros eredmény született, a rangadók kevés kivétellel eldőltek.

 

A IX. csapat-világbajnokság végeredménye:

 

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

1

Oroszország

*

1

2

3

15

23

2

Kína

*

3

3

3

14

22

3

Ukrajna

*

3

14

21

4

Egyesült Államok

3

*

2

3

2

10

20½

5

Örményország

2

*

1

2

3

3

10

20

6

Hollandia

½

2

½

*

1

3

9

17

7

Németország

½

1

1

3

*

3

3

8

17

8

Azerbajdzsán

1

2

3

1

*

4

7

18

9

Törökország

1

1

2

1

½

1

*

3

12

10

Egyiptom

1

½

1

1

0

*

0

 

1. Oroszország (Vlagyimir Kramnyik 4,5/8 (2793, 2726, - 6), Szergej Karjakin 5,5/8, (2756, 2785, + 3), Alekszandr Griscsuk 4/7 (2785, 2721, - 6), Jan Nepomnjacsij 5,5/7 (2721, 2858, + 11), Nyikita Vityjugov  3,5/6 (2741, 2689, - 4) 15 meccspont, 23 pont

2. Kína (Li Chao 4/8 (2679, 2682, + 1),  Ding Liren 5/8 (2711, 2745, + 3), Wang Yue 3,5/6 (2725, 2728, + 1), Bu Xiangzhi 5/7 (2683, 2844, + 15), Yu Yangyi 4,5/7 (2668, 2691, + 3) 14, 22

3.Ukrajna (Vaszilij Ivancsuk 5/8 (2731, 2805, + 8), Anton Korobov 5,5/8 (2713, 2801, + 10), Alekszander Mojszejenko 4/7 (2709, 2673, - 3), Jurij Krivorucsko 4/7 (2701, 2675, - 2), Alekszander Arescsenko 2,5/6 (2720, 2571, - 12) 14, 21

 

Gyulán Berkes Ferenc egypontos előnnyel nyerte meg a 63. férfi bajnokságot, ötödik bajnoki aranyérmét ünnepelhette. A hajrában mesterhármassal ért célba. A bajnokság doyenje, Horváth Csaba végzett a második helyen, a bronzérmet Pap Gyula szerezte meg, a mesternégyessel rajtoló Gonda László leszorult a dobogóról.

 

A bajnokság végeredménye:

1.Berkes Ferenc (Atomerőmű SE Paks) 7,5 pont

2. Horváth Csaba (Pénzügyőr SE) 6,5

3. Pap Gyula (Decs) 6

4. Gonda László (Dunaharaszti MTK) 5,5

5. Bánusz Tamás (Aquaprofit-NTSK) 5,5

6. Czebe Attila (Csuti Antal SK Zalaegerszeg) 4,5

7. Nagy Gábor (Haladás VSE) 3,5

8. Medvegy Zoltán (Mátyásföldi LTC) 2,5

9. Horváth Ádám (Csuti Antal SK Zalaegerszeg) 2

10.Tóth Ervin (Decs) 1,5

 

Hévízen Gara Anita fölényes elsőségével fejeződött be a 61. női bajnokság. A negyedik bajnoki címét megszerző Anita másfél pontos előnnyel győzött. Két legnagyobb riválisával, válogatott társaival, a címvédő Papp Petrával és Rudolf Annával remizett, hat győzelmet aratott. Az ezüstérmes Petra is megőrizte veretlenségét, de kicsit túl sok döntetlene született. Anna a befejező játéknapon megnyerte a bronzéremért vívott csatát Varga Klárával szemben.

A bajnokság végeredménye:

1.Gara Anita (Pénzügyőr SE) 7,5 pont

2. Papp Petra (Budapesti Titánok) 6

3. Rudolf Anna (Decs) 5,5

4. Varga Klára (Hűvösvölgyi Sakkiskola SC) 5

5. Havanecz Bianka (Aquaprofit-NTSK) 5

6. Göcző Melinda (Pásztói SE) 4

7. Varga Melinda (Haladás VSE) 3

8. Dudás Eszter (Atomerőmű SE Paks) 3

9. Erdős Boglárka (Dunaharaszti MTK) 3

10. Juhász Barbara (ASS-Makói SVSE) 3

 

 

Az évet jelentős rapidtornák zárták. Varsóban nagyszerű magyar sikerrel fejeződött be a rapid Európa-bajnokság. Legfiatalabb nagymesterünk, a 17 éves Rapport Richárd nyerte meg a 11 fordulós, svájci rendszerű viadalt, amelyen 747 sakkozó játszott, többek között 47 nemzetközi nagymester, összesen 125 nemzetközi címviselő. A 11 fordulós svájci rendszerű tornán játszmánként 15-15 perc volt a gondolkodási idő és lépésenként még 10-10 másodperc bónusszal. A rajtlistán 11. Rapport hetes nyerőszériája után a második játéknapon taktikus játékkal ért elsőként a célba, jobb mezőnyátlagának köszönhetően a bajnoki címet jelentette számára. Malahov az ezüstérmes, az örmény Tigran L. Peroszjan végzett a harmadik helyen.

 

A rapid Európa-bajnokság végeredménye:

1.Rapport Richárd (magyar, 2687, 2661) 9,5 pont

2. Vlagyimir Malahov (orosz, 2716, 2756) 9,5

3. Tigran L. Petroszjan (örmény, 2648, 2637) 9,5

4-10. Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2713, 2678), Anton Korobov (ukrán, 2713, 2752), Baadur Zsobava (grúz, 2705, 2678), Bartosz Socko (lengyel, 2500, 2661), Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2597, 2620), Igor Liszij (orosz, 2666, 2640) és Michal Krasenkow (lengyel, 2500, 2600) 9

 

Pekingben rendezték meg a SportAccord Szellemi Világjátékokat. Három műfajban csatározott a 16 női és férfi nagymester, A rapidversenyeken kínai és orosz győzelem született. A férfi tornán az utolsó fordulóig vezetett Lékó Péter, végül ezüstérmes lett. Utolsó partiját a kínai Wang Yue ellen elvesztette, kettőjük holtversenyét ez döntötte el a kínai sakkozó javára. Az orosz Alekszandr Griscsuk megismételte tavalyi harmadik helyét. A női tornán veretlenül végzett az élen az Valentyina Gunyina, fél ponttal előzte meg a kínai világbajnoknőt, Hou Ji-fant, a bronzérmet a kínai Ju Wenjun vehette át.  

 

A villámsakkban két-kétjátszmás párharcokat láttunk. A női tornán kétpontos előnnyel győzött Hou Ji-fan, Valentyina Gunyina az ezüstérmes, a szlovén Anna Muzicsuk végzett a harmadik helyen. A férfiak versenyében szinte fordulóról-fordulóra változott a sorrend. Az orosz Szergej Karjakin és az örmény Levon Aronjan holtversenyes elsősége Karjakinnak kedvezett. A francia Maxime Vachier-Lagrave nagy hajrával bronzérmes lett, a második játéknapot éllovasként záró azeri Sahriyar Mamedgyarov leszorult a dobogóról. Lékó Péter a a 15. helyen zárta a versenyt.

Kínai és orosz győzelem született a „Basque” tornán, a párhuzamosan két partiban folyó viadalon. Zhao Xue és Szergej Karjakin ért elsőként a célba. Sahriyar Mamedgyarov nagy hajrával lett a második, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a harmadik. Lékó Péter utolsó lett az öt fordulós svájci rendszerű viadalon. A nők versenyében teljes volt a kínai siker, Hou Ji-fan az ezüstérmes, szerzett, Ju Wenjun a bronzérmet szerezte meg. A férfiaknál hét, a nőknél három ország sakkozói osztoztak az érmeken.

 

Az amerikai Hikaru Nakamura győzelmével ért véget a 16 résztvevős London Chess Classic 2013 rapid szuperverseny. A döntőben az izraeli Borisz Gelfand ellen megnyerte az első játszmát, a másodikban elért döntetlennel nyerte meg a viadalt. A rajtlistát a rapid Élő-pontok alapján vezető Nakamura vezette, veretlenül ért elsőként célba. Polgár Judit nehéz csoportba került, Nakamurával és Gelfanddal szemben nem volt igazi esélye a továbbjutásra. A győzelmet 3 ponttal jutalmazták, remiért 1 pont járt. A csoportküzdelmek után az egyenes kiesési szakaszban számos meglepetést láttunk, a rapidsakkra jellemző, az idő szorításában elkövetett hibák is befolyásolták az eredményeket.

A nyolc között már összecsapott a két exvilágbajnok, az orosz Vlagyimir Kramnyik és az indiai Viswanathan Anand. A meccset Kramnyik sötéttel elért gyors győzelmével döntötte el a maga javára. Az elődöntőben hiába játszotta szépen túl Nakamurát, eltékozolta előnyét, majd remi helyett fatális hibával vesztett. Remekül szervezett versenyt követhettünk nyomon az internetes közvetítés segítségével. A partikat szórakoztató kommentárok kísérték, a partik után a nagymesterek is szívesen osztották meg gondolataikat.

A negyeddöntő eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) - Viswanathan Anand (indiai, 2794) 1,5 – 0,5

 

Michael Adams (angol, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2789) 3 - 1

 

Nigel Short (angol, 2711) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2812) 0,5 – 1,5

 

Fabiano Caruana (olasz, 2783) – Borisz Gelfand (izraeli, 2718)  1 – 3

 

Az elődöntő eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2812)  0,5 – 1,5

 

Borisz Gelfand (izraeli, 2718) - Michael Adams (angol, 2746) 1,5 – 0,5

 

 

A döntő:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2812) – Borisz Gelfand (izraeli, 2718) 1,5 – 0,5

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Fantasztikus éve volt a sakkozásnak, rangos tornákban, remek párharcokban gazdag esztendőt zártunk. Új világbajnoka van a férfi sakkozásnak, a norvég Magnus Carlsen a címvédő Viswanathan Anandot szülővárosában, Csennajban fosztotta meg világbajnoki címétől. A kínai Hou Ji-fan hazai földön hódította vissza a világbajnoki címet az ukrán Anna Usenyinától. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik győzött a Világkupán. Belgrádban szenzációs magyar siker született. Hoang Thanh Trang veretlenül, olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok legyőzésével lett Európa-bajnok. A lengyelországi Legnicában tízes holtverseny után az ukrán Alekszander Mojszejenko nyerte a kontinensbajnokságot. Az orosz válogatott győzött a férfi csapat-világbajnokságon, ukrán sikerrel zárult a női együttesek viadala. Varsóban az azeri férficsapat és az ukrán női válogatott elsőségével ért véget a sakkcsapat Európa-bajnokság. A lengyel fővárosban Rapport Richárd győzött a rapid Európa-bajnokságon. Hanti-Manszijszkban a rapid vb-n az azeri Sahriyar Mamedgyarov, a villám-vb-n a vietnami Le Quang Liem diadalmaskodott. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a Grand Prix-sorozat győztese, a második helyezett Mamedgyarov is kiharcolta a világbajnok-jelöltséget. A világranglistát fölényesen vezető Magnus Carlsen nagy évet zárt, a londoni világbajnok-jelölti verseny győzteseként lett világbajnoki kihívó, a 75. Tata Steel szuperversenyen másfél pontos előnnyel végzett az élen. St. Louisban a a novemberi világbajnoki döntő előtt sikeres főpróbát tartott, egypontos előnnyel nyerte meg a Sinquefield Cup szuperversenyt. Gara Anita negyedszer, Berkes Ferenc ötödször lett magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban ötödször nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2013-as esztendő júliustól szeptember végéig rendezett legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája, a gazdag játszmatermésből egy kis ízelítő.

Az év második felének első világranglistáján a világbajnoki kihívó norvég Magnus Carlsen 49 ponttal előzte meg az örmény Levon Aronjant. A további sorrendben az előző rangsorhoz képest jelentős változások történtek. Az olasz Fabiano Caruana hat(!) helyet javítva már a harmadik volt. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a Tal emlékversenyen 19 pontot vesztett,  leszorult a dobogóról. Az orosz Aekszandr Griscsuk megelőzte honfitársát, Szergej Karjakint. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand csak nyolcadik a rangsorban. Az izraeli Borisz Gelfand három év után ismét az első tízben.  Lékó Péter a 18., Almási Zoltán a 41., Polgár Judit az 52. a listán.  Rapport Richárd tizenöt helyet lépett előre, az 54., megelőzte Berkes Ferencet. A női világranglistát hatvanhatodszor vezette Polgár Judit!

 

A top tíz rangsora:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2862

2. Levon Aronjan (örmény) 2813

3. Fabiano Caruana (olasz) 2796

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2784

5. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2780

6. Szergej Karjakin (orosz) 2776

7. Hikaru Nakamura (amerikai) 2775

8. Viswanat6han Anand (indiai) 2775

9. Borisz Gelfand (izraeli) 2773

10. Veszelin Topalov (bolgár) 2767

 

 

Pekingben  július 3. és 16. között rendezték meg a férfiak 2012/13-as Grand Prix-sorozatának ötödik versenyét. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov győzött, pályafutása egyik legszebb sikerét érte el, félpontos előnnyel végzett az élen. A hatodik fordulóban fogta be a mesterhármassal rajtoló orosz Szergej Karjakint. A versenyen elszenvedett két vereségét öt győzelemmel ellensúlyozta, megérdemelt az elsősége.  Az orosz Alekszandr Griscsuk második helyezésével megőrizte esélyét, hogy világbajnokjelölt legyen a GP-ről, ahogy az olasz Fabiano Caruana is reménykedhetett még, hogy megszerzi az összetett pontverseny második helyét. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov holtversenyes harmadik helyével eldőlt, hogy megnyerte a GP-sorozatot, világbajnokjelölt lett.

Lékó Péter a mezőnyben egyedül őrizte meg veretlenségét, a sorozatban a legjobb helyezését érte el. Tíz döntetlen mellett Karjakint tudta legyőzni. Örvendetes, hogy 7,4 Élő-pontot is szerzett, teljesítményének 2789-es performance-pontszáma tekintélyt parancsoló. Péter korrekt sakkot játszik, riválisainál kevesebbet kockáztat, de nem is hullámoznak annyira a játszmái. Pekingben a 66 partiból 30 végződött döntéssel, 21-9-re a világossal játszók voltak eredményesebbek.

 

A Grand Prix-verseny végeredménye:

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

Gy.

SB

1

S.   Mamedgyarov

2761

AZE

*

0

1

½​

1

½​

0

1

½​

1

1

½​

7

0

5

37.00

2

A.   Griscsuk

2780

RUS

1

*

½​

½​

½​

1

½​

½​

0

½​

½​

1

6½​

0

3

35.25

3

V. Topalov

2767

BUL

0

½​

*

½​

1

½​

1

0

1

½​

½​

½​

6

½​

3

31.75

4

Lékó Péter

2737

HUN

½​

½​

½​

*

1

½​

½​

½​

½​

½​

½​

½​

6

½​

1

32.75

5

S.   Karjakin

2776

RUS

0

½​

0

0

*

½​

1

1

½​

1

½​

½​

5½​

2½​

3

28.75

6

Y. Wang

2705

CHN

½​

0

½​

½​

½​

*

½​

½​

½​

1

0

1

5½​

1½​

2

28.75

7

A.   Morozevics

2736

RUS

1

½​

0

½​

0

½​

*

½​

1

½​

0

1

5½​

1

3

29.75

8

A. Giri

2734

NED

0

½​

1

½​

0

½​

½​

*

1

0

½​

1

5½​

1

3

28.75

9

B. Gelfand

2773

ISR

½​

1

0

½​

½​

½​

0

0

*

½​

1

½​

5

1½​

2

27.75

10

H. Wang

2752

CHN

0

½​

½​

½​

0

0

½​

1

½​

*

½​

1

5

1

2

26.00

11

V.   Ivancsuk

2733

UKR

0

½​

½​

½​

½​

1

1

½​

0

½​

*

0

5

½​

2

28.25

12

G. Kamsky

2763

USA

½​

0

½​

½​

½​

0

0

0

½​

0

1

*

3½​

0

1

19.75

 

A teljesítmények a performance-pontszámok tükrében:

Sahriyar Mamedgyarov 2853, Alekszandr Griscsuk 2814, Veszelin Topalov 2786, Lékó Péter 2789, Szergej Karjakin 2749, Wang Yue 2756, Alekszandr Morozevics 2753, Anish Giri 2753, Borisz Gelfand 2713, Wang Hao 2715, Vaszilij Ivancsuk 2717, Gata Kamsky 2617

 

Az Élő-pontszámok változása:

Sahriyar Mamedgyarov + 13,5, Alekszandr Griscsuk + 5,2, Lékó Péter + 7,4, Veszelin Topalov + 2,3, Szergej Karjakin – 4, Anish Giri + 2,9, Alekszandr Morozevics + 2,6, Wang Yue + 7,7, Borisz Gelfand – 8,6, Vaszilij Ivancsuk – 1,8, Wang Hao – 5,2, Gata Kamsky – 22

 

Bielben négyes holtversennyel ért véget az esztendő hetedik szuperversenye. A francia Maxime Vachier-Lagrave a befejező játéknapon legyőzte a kínai Ding Lirent, ezzel befogta az utolsó játéknap előtt még vezető nagymestert. Rájátszás döntötte el a helyezések sorsát. Vachier-Lagrave először 2-0-ra legyőzte Ding Lirent, majd  a döntőben az ukrán Alekszander Mojszejenko ellen nyert 1,5-0,5-re. A 22 éves francia sakkozót négy éve már ünnepelték tornagyőztesként. A francia Etienne Bacrot egyedül maradt veretlen a mezőnyben, gyanús állásokat is megmentve a klasszikus pontszámítás alapján az élen végzett.

Rapport Richárd többször is kecsegetető esélyt hagyott kihasználatlanul. Kockáztatott, bonyolult állásokra törekedett, négy vereséget szenvedett a hat döntetlen mellett, 17 Élő-pontot vesztett. Az orosz Jan Nepomnjacsij egy pillanatig nem volt versenyben dobogós helyezésért.

 

Breisacher   emlékverseny, Biel július 22-augusztus 2.

kat. XIX   (2709)

1

2

3

4

5

6

1.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2719

*

*

½

0

½

½

0

1

1

1

½

½

14

2743

2.

Alekszander Mojszejenko

g

UKR

2699

½

1

*

*

½

½

½

0

½

0

1

1

14

2747

3.

Etienne Bacrot

g

FRA

2714

½

½

½

½

*

*

1

½

½

½

1

½

14

2780

4.

Ding Liren

g

UKR

2714

1

0

½

1

0

½

*

*

½

½

½

1

14

2744

5.

Jan Nepomnjacsij

g

RUS

2717

0

0

½

1

½

½

½

½

*

*

½

½

10

2671

6.

Rapport Richárd

g

HUN

2693

½

½

0

0

0

½

½

0

½

½

*

*

6

2563

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny végeredménye:

1.Etienne Bacrot (francia) 6 pont

2-4. Maxime Vachier-Lagrave (francia), Ding Liren (kínai) és Alekszander Mojszejenko (ukrán) 5,5

5. Jan Nepomnjacsij (orosz)  4,5

6. Rapport Richárd (magyar) 3

 

Az angol Michael Adams elsőségével fejeződött be a 41. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. Adams és a tízszeres dortmundi győztes orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik fej-fej melletti küzdelmet vívott, „leiskolázták” a mezőnyt, ketten tíz partit nyertek a tizennyolc eldőlt partiból. A versenyfutásból az angol nagymester került ki győztesen.  Kramnyik éppen honfitársától, Dmitrij Andrejkintől szenvedett vereséget a viadal hetedik fordulójában. Adams pályafutása egyik legjobb versenyét játszotta, könnyedén gyűjtötte be a pontokat, tökéletes biztonsággal érvényesítette kedvezőbb állásait. A 2923-as performance-pontszám, a + 20,9 Élő-pont tökéletesen jellemzi kitűnő teljesítményét.

Kramnyik érdekes sakkot játszott, feledtetni tudta moszkvai fiaskóját, visszahódította a világranglistán a harmadik helyet. Lékó Péter ötvenszázalékos eredménnyel holtversenyben harmadik lett. Kevés pihenője volt a pekingi GP-verseny után, fásultság látszott a játékán, számos jobb állásból nem tudta kihozni a maximumot. A címvédőként indult olasz Fabiano Caruanára rá sem lehetett ismerni, három partit is vesztett, közel 17 Élő-pontot bukott el.

 

41.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2013. 07.26-08.4.             (kat. XIX. 2709)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Michael Adams

g

ENG

2740

*

½

1

½

1

1

1

½

1

½

7

2923

2.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2784

½

*

½

1

1

1

0

1

½

1

2886

3.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2710

0

½

*

0

1

½

1

0

1

½

2709

4.

Lékó Péter

g

HUN

2737

½

0

1

*

½

½

½

½

½

½

2706

5.

Wang Hao

g

CHN

2752

0

0

0

½

*

1

½

1

0

1

4

2666

6.

Fabiano Caruana

g

ITA

2796

0

0

½

½

0

*

1

½

½

1

4

2661

7.

Dmitrij Andrejkin

g

RUS

2727

0

1

0

½

½

0

*

½

1

½

4

2669

8.

Georg Meier

g

GER

2752

½

0

1

½

0

½

½

*

½

½

4

2681

9.

Igor Henkin

g

GER

2605

0

½

0

½

1

½

0

½

*

½

2642

10.

Daniel Fridman

g

GER

2629

½

0

½

½

0

0

½

½

½

*

3

2598

 

Az Élő-pontszámok változása:

Michael Adams + 20,9, Vlagyimir Kramnyik + 10, Arkadij Naiditsch – 0,1, Lékó Péter – 3,8, Wang Hao – 10,9, Fabiano Caruana – 16,7, Dmitrij Andrejkin – 7,4, Georg Meier + 8, Igor Henkin + 4, Daniel Fridman – 4

 

A Belgrádban megrendezett XIV. Európa-bajnokságon szenzációs magyar siker született. Hoang Thanh Trang veretlenül, olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok legyőzésével Európa-bajnok lett. A 11 fordulós svájci rendszerű torna utolsó fordulója előtt egypontos előnnyel vezetett. Sorsdöntő partija a két évvel korábbi kontinensbajnok litván Viktorija Cmilyte ellen 59 lépésben döntetlennel ért véget. Olimpiai válogatottunk éltáblása a rajtlistán csak 14. volt, de mentális felkészültségben felülmúlta riválisait, a végjátékokat kitűnően játszotta. Hét győzelemmel és négy döntetlennel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el. A grúz Salome Melia 150 lépéses döntetlennel harcolta ki az ezüstérmet, az örmény Lilit Mkrtchian a bronzérmes.

A tavalyi Európa-bajnokságról tizennégyen már kvalifikálták magukat a jövő évi világbajnokságra, a legjobbaknak az idei viadalon már nem a továbbjutással kellett foglalkozniuk, ezért is meglepő a rajtlistát vezető szlovén Anna Muzicsuk, a grúz Nana Dzagnidze, az ukrán Katyerina Lahno, az orosz Tatjana Koszinceva mérsékelt szereplése.

 

A XIV. Európa-bajnokság végeredménye:

Európa-bajnok: Hoang Thanh Trang (magyar, 2467, 2421) 9 pont

2. Salome Melia (grúz, 2428, 2452) 8

3. Lilit Mkrtchian (örmény, 2454, 2404) 8

4. Viktorija Cmilyte (litván, 2489, 2393) 8

5. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2489, 2393) 8

6. Bela Hotenasvili (grúz, 2512, 2388) 8

7. Monika Socko (lengyel, 2435, 2360) 8

8-20. Alina Kaslinszkaja (orosz, 2334, 2433), Meri Arabidze (grúz, 2320, 2432), Natalija Pogonyina (orosz, 2478, 2407), Bajra Kovanova (orosz, 2371, 2398), Anna Muzicsuk (szlovén, 2594, 2393), Olga Girja (orosz, 2437, 2391), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2497, 2362), Kubra Ozturk (török, 2293, 2360), Pia Cramling (svéd, 2523, 2356), Lela Zsavahasvili (grúz, 2465, 2324), Jekatyerina Atalik (ECU, 2430, 2319), Sophie Milliet (francia, 2396, 2298), Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2385, 2280) 7,5

82. Papp Petra (magyar, 2276, 2277) 5,5

 

A norvégiai Tromsøben augusztus 10. és szeptember 3. között rendezték meg a 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupát. A viadalon két magyar résztvevőnek drukkolhattunk, Lékó Péter Élő-pontjai alapján kapott meghívást, Polgár Juditnak a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov szabadkártyát adott. A rajtlistát az örmény Levon Aronjan vezette az olasz Fabiano Caruana mögött az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik volt a harmadik. A címvédő orosz Peter Szvidler a 13., Lékó Péter a 15., Polgár Judit a 42. minden idők legerősebb Világkupáján, amelynek első két helyezettje harcolta ki a világbajnok-jelöltséget. A világranglista top 25 helyezettjéből huszonketten játszottak! Harminchét nagymesternek van 2700 vagy több Élő-pontja. Az új szabályzat értelmében csak az a nagymester játszhat kedvező Élő-pontátlagával a jövő évi világbajnok-jelölti versenyen, aki részt vett a Világkupán, illetve játszott a Grand Prix-sorozaton.

Az orosz exvilágbajnok, a 38 éves Vlagyimir Kramnyik győzelmével ért véget a a több mint három hétig tartó csatározás. Kramnyik  honfitársával, a 23 esztendős Dmitrij Andrejkinnel vívott négyjátszmás döntő negyedik játszmájában kedvezőbb állásból remizett, 2,5 – 1,5-re megnyerte a párharcot. Ez a cím még hiányzott a 2000-2007 között világbajnok, háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam-győztes, oly sok szuperverseny első helyezettjének gyűjteményéből!

A Világkupák történetében másodszor köszönthettek orosz győztest. Két évvel ezelőtt Hanti-Manszijszkban Peter Szvidler diadalmaskodott, Tromsøben az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ért elsőként a célba. Sikerét a versenykiírásnak is köszönheti, hiszen játszania kellett ahhoz, hogy kedvező Élő-átlagával világbajnokjelölt legyen. „Túlteljesítette” az elvárást, nemcsak játszott, hanem veretlenül meg is nyerte a 128 résztvevő, a Világkupák eddigi történetének legerősebb viadalát. Háromszor ”túlóráznia” kellett, de a rapid rájátszás izgalmait teher nélkül játszva ellenfeleinél jobban bírta. Győztesként lett ismét világbajnokjelölt, s ezzel a 23 éves Szergej Karjakin számára biztosította a részvételi jogot a jövő évi világbajnok-jelölti versenyen. Kramnyik érthetően örült sikerének, különösen annak, hogy júniusi moszkvai fiaskója után ismét sikert ünnepelhetett. Sokszor próbálták már „temetni”, de képes volt a megújulásra, stílusváltásra. A teljes díjalap 1millió 600 ezer dollár volt, Kramnyik nettó 96 ezret kapott.

 

Vlagyimir Kramnyik útja a győzelemig:

 

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Gillian Bwalya (zambiai) 2 – 0

Mihail Kobalija (orosz, 2651) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Anton Korobov (ukrán, 2720) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) - Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) 2,5 – 1,5 (1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A hatalmas meglepetésekkel tarkított viadalon Lékó Péter az első akadályt sikerrel vette, Polgár Judit azonban az első parti elvesztése után többször is kihagyta a kiegyenlítést biztosító nyerést  a kubai I. R. Suarez Ortiz ellen.

A második forduló után már szegényebbek lettünk egy álommal, eldőlt, hogy a jövő évi világbajnok-jelölti versenynek nem lesz magyar résztvevője. A sorsolási táblázata Lékó Péternek igen kedvező volt, hiszen könnyű ellenféllel kezdett, a norvég Leif Erlend Johannessennel. Gond nélkül jutott tovább, de a második körben a perui Julio Granda Zuniga útját állta.

Az első forduló eredményei:

15. Lékó Péter (magyar, 2744) - Leif Erlend Johannessen (norvég, 2519) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

42. I. R. Suarez Ortiz (kubai, 2609) - Polgár Judit (magyar, 2696) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

 

A 2. forduló eredménye:

15. Julio Granda Zunga (perui, 2664)  – Lékó Péter (magyar, 2744) 1.5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

 

A Világkupa harmadik fordulójának óriási szenzációjaként a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Prix-győztes, a világranglista második helyezettje, Tromsøben a rajtlistát vezető, a 2005-ös viadal nyertese, az örmény Levon Aronjan búcsúzni kényszerült. Az orosz Jevgenyij Tomesevszkijjel szemben világossal elvesztett játszma után nem tudott visszavágni, bonyodalmakban gazdag partiban ellenfele örökös sakkal kiharcolta továbbjutását. A rájátszásban búcsúzni kényszerült a két évvel korábbi ezüstérmes orosz Alekszandr Griscsuk is. A negyedik körben kapott ki az amerikai Hikaru Nakamura és rájátszás után az orosz Szergej Karjakin is. A negyeddöntő jelentette a címvédő Peter Szvidler és az olasz Fabiano Caruana számára a "végállomást".

 

A nyolcaddöntő eredményei:

1. Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706)  3,5 – 4,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen)

2. Fabiano Caruana (olasz, 2796) - Julio Granda  Zuniga (perui, 2664)  2 - 0

3. Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

4. Le Quang Liem (vietnami, 2702)   - Peter Szvidler (orosz, 2746) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

5. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)   - Szergej Karjakin (orosz, 2772) 3 - 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

6. Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) – Anton Korobov (ukrán, 2720)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

7. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) - Borisz Gelfand (izraeli, 2764) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

 

A negyeddöntő eredményei:

1. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706)  -  Gata Kamsky (amerikai, 2741) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

2. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) - Fabiano Caruana (olasz, 2796) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Anton Korobov (ukrán, 2720) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

4.   Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716) - Peter Szvidler (orosz, 2746)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

 

Az elődöntő eredményei:

1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706)   2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

2.Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

A döntő:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) - Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) 2,5 – 1,5 (1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

 

A 19 esztendős kínai Hou Ji-fan visszahódította a világbajnoki címet. Taizhou-ban a 10 játszmásra tervezett világbajnoki döntő hetedik partijában világossal 40 lépésben nyert a címvédő ukrán Anna Usenyina ellen, három sötéttel elért győzelem után világossal is nyerni tudott. Kilenc és fél hónap után 5,5 – 2,5-ös győzelmével ismét a női sakkozás világbajnoknője lett. Megérdemelt Hou Ji-fan fölényes sikere, megbirkózott az esélyesség terhével, jobban készült ellenfelénél, jól gazdálkodott gondolkodási idejével, szekundánsi csapata is eredményesebben segítette őt.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Anna Usenyina (ukrán, 2500) – Hou Ji-fan (kínai, 2609) 1,5 – 5,5

 

St. Louisban a 22 éves norvég Magnus Carlsen a novemberi világbajnoki döntője előtt sikeres főpróbát tartott, egypontos előnnyel nyerte meg a Sinquefield Cup szuperversenyt. Magnus Carlsent tizennyolcadik szuperversenyén ünnepelhették  egyedül, vagy holtversenyben elsőként, fantasztikus sikerek övezik pályafutását. A világranglistát vezető, világbajnoki kihívó Carlsen számára jó előjel, hogy a döntő előtti utolsó tornáját megnyerte, utolsó partijában is győzni tudott, bár nehéz perceket is átélt. A győzelem felett érzett érthető örömében sem tagadta, hogy Levon Aronjan túljátszotta őt, de a nehéz állásban jól védekezett. Remiajánlatát Aronjan visszautasította, majd az örmény sakkozó már későn kínálta a békekötést. Magnus átvette a kezdeményezést, ellenfele nagy hibáját kihasználva begyűjtötte az egész pontot. Carlsen szereplését óriási érdeklődés kísérte, 8 Élő-pontot is kasszírozott, a 170 ezer dolláros díjalapból 70 ezret kapott.

 

A rajtnál aratott kettős győzelmével Hikaru Nakamura kissé ráijesztett Carlsenre, és első partijukban meg is izzasztotta a világranglista-vezetőt. Nakamura szép sikerként könyvelhette el a második helyet, négy helyezést javított a világranglistán.

 

Sinquefield Cup  St.  Louis 2013. szept. 9-15.

kat. XXII (2797)

1

2

3

4

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2862

*

*

½

½

½

1

1

1

2966

2.

Hikaru Nakamura

g

USA

2772

½

½

*

*

1

0

1

½

2863

3.

Levon Aronjan

g

ARM

2813

½

0

0

1

*

*

½

½

2734

4.

Gata Kamsky

g

USA

2741

0

0

0

½

½

½

*

*

2625

 

Az Élő-pontszámok változása:

Magnus Carlsen + 8, Hikaru Nakamura + 7,8, Levon Aronjan – 6,8, Gata Kamsky – 9

 

Rigában az orosz Alekszandr Griscsuk győzelmével fejeződött be az ACP Kupa, a Profi Sakkozók Szövetségének 16 résztvevős, kieséses rendszerű rapidtornája. Az elődöntőben Griscsuk honfitársa, Peter Szvidler ellen nyert, majd a döntőben Jan Nepomnjacsijjal szemben rájátszásban, a „hirtelen halál” partiban elért győzelemmel hódította el a trófeát.

A Lett Sakkszövetség kitűnően rendezte meg a viadalt, a Rietumu Banka főszponzorként állta a költségeket, 75 ezer dollár volt a torna díjalapja. Neves nagymesterek kommentálták a partikat, remek volt az élő közvetítés, élvezetes verseny volt, csak sajnálhatjuk, hogy magyar résztvevő nélkül zajlott a viadal.

A negyeddöntő eredményei:

1.Alekszandr Griscsuk (orosz, 2830, 2785) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2735, 2701) 2 - 0

2. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2721, 2756) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2822, 2775)  2 - 0

3. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2804, 2717) – Vlagyimir Malahov (orosz, 2745, 2707) 3 – 1 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0)

4. Tejmur Radzsabov (azeri, 2760, 2733) - Peter Szvidler (orosz, 2761, 2746) 0,5 – 1,5 (0 - 1, döntetlen)

 

Az elődöntő eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2830, 2785) – Peter Szvidler (orosz, 2761, 2746) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2721, 2756) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2807, 2717) 1 – 3  (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, 0 – 1) 

 

A döntő:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2830, 2785) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2807, 2717) 3 – 2 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0)

 

Az indiai Humpy Koneru nyerte meg a Taskentben megrendezett Grand Prix-versenyt. A sorozat harmadik tornáján a rajtlistán első Koneru egypontos előnnyel végzett az élen, az összetett pontversenyben átvette a vezetést. Esélyeshez méltó, magabiztos játékkal nyerte meg második versenyét. Hat győzelem mellett egy partit elvesztett, de ez riválisainak botlásai miatt nem veszélyeztette elsőségét.

A grúz Bela Hotenasvili genfi nagyszerű elsősége, majd a dilijani torna utolsó helye után holtversenyben másodikként fejezte be szereplését. Három vereségét hat győzelemmel javította ki. Az ukrán Katyerina Lahno örülhet  a holtversenyes második helynek, kiköszörülte a genfi csorbát.

Különleges versenyt játszott a rajtlistán második kínai Zhao Xue. A hármas vesztőszéria után nagy lelkierővel talpra állt, és mesterhármassal fejezte be szereplését. A két exvilágbajnoknő, a bolgár Antoaneta Sztefanova és az orosz Alekszandra Kosztenjuk összesen nyolc partit vesztett, egy pillanatra sem tudtak beleszólni a magas helyezésekért vívott versengésbe.

 

A Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Humpy Koneru (indiai, 2607) 8 pont

2. Bela Hotenasvili (grúz, 2514) 7

3. Katyarina Lahno (ukrán, 2532) 7

4. Zhao Xue (kínai, 2570) 6,5

5. Dronavalli Harika (indiai, 2475) 6,5

6. Ju Wenjun (kínai, 2535) 6

7. Olga Girja (orosz, 2439) 5,5

8. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2495) 5,5

9. Elina Danieljan (örmény, 2470) 5

10. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2496) 4,5

11. Nafisza Muminova (üzbég, 2293) 3

12. Gulishan Nahbajeva (kazah, 2307) 1,5

 

 

A párizsi Grand Prix-versenyen holtversenyben végzett az élen az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand. A francia fővárosban dőlt el, hogy ki lesz a jövő évi világbajnok-jelölti verseny hetedik résztvevője. A novemberi Anand-Carlsen világbajnoki döntő vesztese, a Világkupáról az orosz Vlagyimir Kramnyik és Dmitrij Andrejkin, Élő-pontszáma alapján az örmény Levon Aronjan és az orosz Szergej Karjakin mellett a GP-sorozat győztese, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov már páholyból nézhette a tornát. Az összetett pontverseny ezüstérmese harcolta még ki a részvételi jogot.   Az azeri Sahriyar Mamedgyarov abban reménykedhetett, hogy az orosz Alekszandr Griscsuk vagy az olasz Fabiano Caruana nem tudja megnyerni a viadalt. Reményei beváltak, izgalmakban bővelkedő versenyen Caruana csak holtversenyben lett első, összesítésben tíz ponttal kevesebbet gyűjtött Mamedgyarovnál. A nagymesterek négy versenyen szerepeltek, a legjobb három eredményük számított.

 

A párizsi GP-verseny végeredménye:

1.Fabiano Caruana (olasz, 2779) 7 pont

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2764) 7

3. Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) 6,5

4. Etienne Bacrot (francia, 2723) 6,5

5. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) 5,5

6. Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) 5,5

7. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731) 5

8. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756) 5

9. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2703) 5

10. Wang Hao (kínai, 2736) 5

11. Laurent Fressinet (francia, 2708) 4,5

12. Anish Giri (holland, 2737) 3,5

 

A teljesítmények a performance-pontszámok tükrében:

Fabiano Caruana 2849, Borisz Gelfand 2850, Hikaru Nakamura 2814, Etienne Bacrot 2814, Alekszandr Griscsuk 2745, Leinier Dominguez Perez 2742, Vaszilij Ivancsuk 2717, Ruszlan Ponomarjov 2709, Jevgenyij Tomasevszkij 2716, Wang Hao 2716, Laurent Fressinet 2681, Anish Giri 2598

 

Az Élő-pontszámok változása:

Fabiano Caruana + 9,5, Borisz Gelfand + 11,9, Hikaru Nakamura + 5,6, Etienne Bacrot + 14, Alekszandr Griscsuk – 6,7, Leinier Dominguez Perez – 2, Vaszilij Ivancsuk – 2,3, Ruszlan Ponomarjov - Jevgenyij Tomasevszkij + 2,2, Wang Hao – 3,4, Laurent Fressinet – 3,6, Anish Giri – 18,4

 

A Grand Prix pontverseny végeredménye:

1.Veszelin Topalov (bolgár) 410 pont (140, 170, 45, 100)

2. Sahriyar Mamedgyarov  (azeri) 390  (140, 80, 20, 170)

3. Fabiano Caruana (olasz) 380 (80, 100, 125, 155)

4. Borisz Gelfand (izraeli) 325 (140, 30, 30, 155)

5. Alekszandr Griscsuk (orosz) 315 (90, 85, 140, 75)

6. Hikaru Nakamura (amerikai) 300 (15, 140, 60, 100)

7-8. Alekszandr Morozevics (orosz) 280 (140, 75, 25, 65) és Leinier Dominguez Perez (kubai) 280 (35, 20, 170, 75)

9-10. Szergej Karjakin (orosz) 255 (140, 50, 65) és Wang Hao (kínai) 255 (70, 140, 30, 45)

11. Ruszlan Ponomarjov 235 (50, 100, 85, 45)

12. Lékó Péter (magyar) 230 (80, 50, 50, 100)

13. Gata Kamsky (amerikai) 210 (10, 75, 125, 10)

14. Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég) 185 (35, 80, 20, 70)

15-16 Anish Giri  (holland) 130 (15, 50, 65, 10) és Vaszilij Ivancsuk  (ukrán) 95 (55, 10, 30, 45)

17. Etienne Bacrot (francia) 125 (25, 100)

18. Peter Szvidler (orosz) 95 (50, 45)

19. Michael Adams (angol) 55

20. Wang Yue (kínai) 30

21. Tejmur Radzsabov (azeri) 20

22. Laurent Fressinet (francia) 20

 

Kramnyik,V (2784) - Andrejkin,D (2727)
Vezércsel [D58]

FIDE Világkupa, Tromsø 2013

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 d5 4.Fg5 Fe7 5.Hc3 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 b6 8.Fd3 dxc4 9.Fxc4 Fb7 10.0-0 Hbd7 11.Ve2 a6 12.Bfd1 Hd5 13.Fg3 Hxc3 14.bxc3 Fd6

15.e4 Fxg3 16.hxg3 b5 17.Fd3 Hb6 18.Ve3

Sötét tervezett huszármanőverét segítette a vezérlépés.

18...Ha4 19.Fc2 Hb2 20.Bdb1 Hc4 21.Vc1

21...c5 22.a4 cxd4 23.cxd4 Bc8 24.axb5 axb5 25.Ve1 Fc6 26.Bb4 Ba8 27.Bd1 Ba3 28.d5!?

Az exvilágbajnok a fonalas lebonyolítást tervezte. A vezérért cserébe elegendő ellenértéket kapott.

28...exd5 29.exd5 Be8

30.dxc6! Bxe1+ 31.Hxe1 Vc7 32.Bxb5 g6 33.Bc5 He5 34.Fe4

Vlagyimir Kramnyik megerősítette a c6 szabadgyalog helyzetét. Dmitrij Andrejkin helyzetét kisebb időzavar is nehezítette.

34...Hg4?! 35.Hd3 Kg7 36.Ff3 Hf6

37.Hb4 h5 38.Bdc1 Ba7 39.Hd5 Hxd5 40.Fxd5 Vd8?!

 

 

41.c7

 Vlad fontos döntést hozott, a hetedik sorra betörő bástyákkal szemben a vezér tehetetlennek bizonyult.

41...Bxc7 42.Bxc7 Vxd5 43.Be1 Kh6 44.Bee7 f6 45.Bed7 Va5

A 23 éves nagymester ismét időzavarba került, a játszma végéig csak 6 perce maradt és a lépésenkénti 30-30 másodperc.

 

46.f4 g5 47.Kh2 Kg6 48.fxg5 Kxg5?!

49.Bh7

Kramnyik már válogathatott a nyerések között.

49...f5 50.Bcg7+ Kf6 51.Ba7 Vb4 52.Ba6+ Ke5 53.Bxh5 Vb1

54.Ba5+ Kf6 55.Baxf5+ Kg6 56.Bfg5+ Kf6 57.Bb5 Vc2 58.Bh6+ Kg7 59.Bbb6 Vc5 60.Bbg6+ Kf8 61.Bh7 Vf5 62.Bgg7 Ve6 63.Be7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Fantasztikus éve volt a sakkozásnak, rangos tornákban, remek párharcokban gazdag esztendőt zártunk. Új világbajnoka van a férfi sakkozásnak, a norvég Magnus Carlsen a címvédő Viswanathan Anandot szülővárosában, Csennajban fosztotta meg világbajnoki címétől. A kínai Hou Ji-fan hazai földön hódította vissza a világbajnoki címet az ukrán Anna Usenyinától. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik győzött a Világkupán. Belgrádban szenzációs magyar siker született. Hoang Thanh Trang veretlenül, olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok legyőzésével lett Európa-bajnok. A lengyelországi Legnicában tízes holtverseny után az ukrán Alekszander Mojszejenko nyerte a kontinensbajnokságot. Az orosz válogatott győzött a férfi csapat-világbajnokságon, ukrán sikerrel zárult a női együttesek viadala. Varsóban az azeri férficsapat és az ukrán női válogatott elsőségével ért véget a sakkcsapat Európa-bajnokság. A lengyel fővárosban Rapport Richárd győzött a rapid Európa-bajnokságon. Hanti-Manszijszkban a rapid vb-n az azeri Sahriyar Mamedgyarov, a villám-vb-n a vietnami Le Quang Liem diadalmaskodott. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a Grand Prix-sorozat győztese, a második helyezett Mamedgyarov is kiharcolta a világbajnok-jelöltséget. A világranglistát fölényesen vezető Magnus Carlsen nagy évet zárt, a londoni világbajnok-jelölti verseny győzteseként lett világbajnoki kihívó, a 75. Tata Steel szuperversenyen másfél pontos előnnyel végzett az élen. St. Louisban a a novemberi világbajnoki döntő előtt sikeres főpróbát tartott, egypontos előnnyel nyerte meg a Sinquefield Cup szuperversenyt. Gara Anita negyedszer, Berkes Ferenc ötödször lett magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban ötödször nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2013-as esztendő áprilistól júliusig tartó legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája, a gazdag játszmatermésből egy kis ízelítő.

Az esztendő áprilistól júliusig tartó időszakában többek között három szuperversenyre került sor, a legjobbak egymás elleni csatározásai mindig az érdeklődés középpontjában állnak. Párizsban és Szentpéterváron az Aljechin emlékverseny került megrendezésre. Stavangerben a norvég sakkozás első gálaversenyét követhettük nyomon. Moszkvában a VIII. Tal emlékverseny csatáit élvezhettük. Két-két női és férfi GP-versenyre is sor került. A lengyelországi Legnicában a férfi Eb küzdelmeire figyelhettünk.

 

A nagy sorozat  a svájci Zugban kezdődött meg. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov fölényes elsőségével ért véget a hat versenyből álló Grand Prix-sorozat harmadik tornája. A befejező játéknapon Topalov a sokat kockáztató orosz Szergej Karjakinra mért vereséget, és az amerikai Hikaru Nakamurát másfél ponttal előzte meg. Topalov remek eredményével 22 Élő-pontot is kasszírozott,  és a május 1-től érvényes világranglistán már negyedikként jegyezhettük! Lékó Péter Topalovtól elszenvedett balszerencsés veresége mellett ellenfeleivel tíz játszmájában megosztozott a ponton.

 

A Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Veszelin Topalov (bolgár, 2771) 8 pont

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) 6,5

3. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) 6

4. Fabiano Caruana (olasz, 2772) 6

5. Gata Kamsky (ameriaki, 2741) 5,5

6. Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) 5,5

7. Szergej Karjakin (orosz, 2786) 5

8. Anish Giri (holland, 2727) 5

9. Lékó Péter (magyar, 2744) 5

10. Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) 4,5

11. Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) 4,5

12. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) 4,5

 

Havannában szép magyar siker született. A 48. Capablanca emlékversenyen nyolcszoros bajnokunk Almási Zoltán győzött. A befejező játéknapon mindhárom játszma döntetlennel ért véget, Almási félpontos előnnyel végzett az élen. Teljesítménye 2800 performance-pontszámot jelent, 15 Élő-pontot szerzett és ezzel ismét a + 2700 Élő-pontosok klubjának a tagja lett.

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

Pont

SB

1

Almási Zoltán

2689

HUN

* *

½ 0

½ ½

½ ½

1 1

1 1

27,50

2

Yuniesky Quesada Perez

2608

CUB

½ 1

* *

½ ½

1 ½

½ 0

½ 1

6

29,00

3

Leinier Dominguez Perez

2723

CUB

½ ½

½ ½

* *

½ 1

½ ½

½ 1

6

27,75

4

Dmitrij Andrejkin

2727

RUS

½ ½

0 ½

½ 0

* *

½ 1

½ ½

21,50

5

Erneszto Inarkijev

2688

RUS

0 0

½ 1

½ ½

½ 0

* *

½ ½

4

20,25

6

Pentala Harikrishna

2705

IND

0 0

½ 0

½ 0

½ ½

½ ½

* *

3

14,50

 

Az Aquaprofit-NTSK együttese hatodszor nyerte meg az első osztályú sakk-csapatbajnokságot.  Jelentős fölénnyel sorozatban ötödször győztek, ezúttal hat és fél ponttal előzték meg az Atomerőmű SE csapatát. Ezúttal csak egy kétszámjegyű nyerést értek el, nagy sorozat, 55 sikerrel megvívott mérkőzés után a legnagyobb riválistól, az Atomerőmű együttesétől vereséget szenvedtek, de bajnoki címük egy pillanatra sem forgott veszélyben.  Jóval kevesebbet játszottak idegenlégiósaik, hiszen hosszú a „kispadjuk”. Nehéz volt kitalálni, hogy az adott meccsen milyen összeállításban szerepel együttesük. A paksiak megvédték tavalyi ezüstérmüket, ahogy a Haladás VSE is harmadik helyüket, de ezúttal a bronzérem sorsa szoros küzdelemben dőlt el. Remekül hajrázott a Makó, szép sikerrel zárt a Pénzügyőr.

A bajnokság végeredménye:

1.Aquaprofit-NTSK (Balogh Csaba 4/7, Ivan Ivanisevic 4,5/6, Luka Lenic 1,5/3, Márkus Róbert 4/7, Ribli Zoltán 6/8, Constantin Lupulescu 1/2, Pintér József 4/7, Bánusz Tamás 7/9, Bérczes Dávid 6/9, Flumbort András 5/8, Medvegy Zoltán 5/8, Galyas Miklós 5,5/8, Gara Tícia 4,5/8, Bodó Norbert 3,5/4, Krutti Valér 1,5/2, Kántor Gergely 6,5/9, Zsirai Péter 1/2, Havanecz Bianka 1/1) 71,5 pont

2. Atomerőmű SE 65

3. Haladás VSE 57,5

4. ASS-Makói SVSE 56,5

5. Pénzügyőr SE 56

6. Mátyásföldi LTC 53,5

7. Hungaropharma Decs 48

8. Dunaharaszti MTK 46,5

9. Tóth László SE 44,5

10. BEAC 41

 

Sorozatban nyolcadszor nyerte meg az OSG Baden-Baden a Bundesligát. Az együttesben ezúttal nem játszott az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen sem. Az örmény Levon Aronjan is csak két partit vállalt, de nélkülük is  a 16 csapat nyolc táblás, körmérkőzéses viadalán valamennyi mérkőzésüket megnyerték.  A Werder Bremen csapatában remekelt a 17 éves Rapport Richárd, 12 Élő-pontot szerzett, 2739 teljesítményének performance-pontszáma.

Az orosz csapatbajnokságon holtversenyben végzett a Peter Szvidler vezette Szentpétervári Sakkszövetség és Szergej Karjakinnal az éltáblán a Malahit csapata. A több táblapont döntött Szvidlerék javára. A bronzérmes a Jugra együttese lett, Lékó Péter hat remivel zárta vendégjátékát a sakkozás fellegvárának számító Hanti-Manszijszkot képviselő gárdában.

 

A sakkozás negyedik világbajnoka, Alekszander Aljechin emlékére megszervezett tornát a vereséggel kezdő örmény Levon Aronjan nyerte meg. A remek szervezésű viadal bővelkedett meglepő eredményekben, érdekes csatákban. Csak a verseny doyenje, a 44 éves izraeli Borisz Gelfand őrizte meg veretlenségét Párizsban öt, Szentpéterváron négy fordulót játszottak le, nagy érdeklődés kísérte a tornát, kitűnő volt az internetes közvetítés, remek kommentárokat is hallgathattunk, érdekesek voltak a partikat követő sajtótájékoztatók.

 

A versenykiírás a sötéttel többet játszót részesít előnyben, így Aronjan vehette át a győztesnek járó trófeát. A harmadik helyen Anand végzett, majd ötös holtversenyben az ötvenszázalékos eredményt elérők. A párizsi szakaszt meglepetésre a francia Maxime Vachier-Lagrave zárta vezetéssel, a Néva-partján utolsó két partiját elvesztette. A regnáló világbajnok Viswanathan Anand Szentpéterváron sakkozott jobban. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a megszokottnál többet hibázott, még nem heverte ki a londoni világbajnok-jelölti verseny hajrájának izgalmait. Londonban az egyik legérdekesebb sakkot játszó orosz Peter Szvidler nagyot betlizett, utolsó helye a viadal legnagyobb meglepetése.

 

Aljechin emlékverseny, Párizs-Szentpétervár 2013. április 21- május  1.                    

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2809

*

½

½

½

½

½

1

1

0

1

2816

2.

Borisz Gelfand

g

ISR

2739

½

*

½

1

½

½

½

½

1

½

2824

3.

Viswanathan Anand

g

IND

2783

½

½

*

0

½

1

½

½

1

½

5

2780

4.

Michael Adams

g

ENG

2727

½

0

1

*

½

½

0

½

½

1

2747

5.

Nyikita Vityjugov

g

FRA

2712

½

½

½

½

*

½

0

1

½

½

2749

6.

Laurent Fressinet

g

FRA

2706

½

½

0

½

½

*

1

½

½

½

2749

7.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2801

0

½

½

1

1

0

*

½

½

½

2740

8.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

7222

0

½

½

½

0

½

½

*

1

1

2747

9.

Ding Liren

g

CHN

2707

1

0

0

½

½

½

½

0

*

½

2672

10.

Peter Szvidler

g

RUS

2747

0

½

½

0

½

½

½

0

½

*

3

2625

 

Genfben a grúz Bela Hotenasvili bravúros gőzelmével fejeződött be a 2013/14-es női GP-sorozat első versenye. A nagymesternő meghálálta a Grúz Sakkszövetség bizalmát, az ötödik torna rendezőjeként jelölték őt a sorozatban való részvételre. Taktikai csatározásokban otthonosan mozgott, hét győzelmet aratott Élő-pontjait tekintve jóval erősebb ellenfelekkel szemben. Fortuna is díjazta harcos sakkját. Hotenasvili teljesítette a férfi nagymesteri szintet, a + 26 ponttal a világranglista nyolcadik helyére lépett előre! Elsőségének a 60 ezer eurós díjalapból 10 ezer a jutalma és 160 pont.

A szlovén Anna Muzicsuk megőrizte veretlenségét, de csak négy partiban tudta megadásra kényszeríteni riválisait. A tornán 21,8 Élő-pontot vesztett a kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan, helyezése a verseny legnagyobb meglepetése.

 

A Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Bela Hotenasvili (grúz, 2505) 8 pont

2. Anna Muzicsuk (szlovén, 2585) 7,5

3. Tatjana Koszinceva (orosz, 2517) 6,5

4. Nana Dzagnidze (grúz, 2545) 6,5

5. Ju Wenjun (kínai, 2544) 6

6. Anna Usenyina (ukrán, 2491) 6

7. Katyerina Lahno (ukrán, 2548) 5,5

8. Hou Ji-fan (kínai, 2617) 5

9. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2491) 5

10. Viktorija Cmilyte (litván, 2522) 4,5

11. Tuvshintugs Batchimeg (mongol, 2298) 3,5

12. Olga Girja (orosz, 2463) 2

 

A lengyelországi Legnicában váratlan eredményekben gazdag utolsó fordulóval ért véget a XIV. Európa-bajnokság. A befejező játéknapon az éllovas ukrán Alekszander Mojszejenko vereséget szenvedett a korábbi kontinensbajnok orosz Jan Nepomnjacsijtól és tízes holtversenyben végzett az élen. Az ukrán sakkozó vesztése ellenére Európa-bajnok lett, magasabb Élő-pontszámú ellenfelekkel mérkőzött meg, mint riválisai. Nagy szériát szakított meg Mojszejenko. sorozatban négyszer orosz sakkozó győzelmével ért véget a kontinensbajnokság. Ezüstérmes az orosz Jevgenyij Alekszejev, a bronzérmet honfitársa, Jevgenyij Romanov érdemelte ki. Az utolsó játéknapon Balogh Csaba kikapott az örmény Hrant Melkumjantól, a 32. helyen végzett. Berkes Ferenc remizett és  a 34. helyen zárta szerepelését. Ruck Róbert a 46., Almási Zoltán az 52., Papp Gábor az 56. lett a népes mezőnyben. Az Európa-bajnokságról huszonhárman kvalifikálták magukat a norvégiai Tromsöben augusztus 10-től megrendezésre kerülő kieséses rendszerű Világkupára, amelyen Lékó Péter Élő-pontszáma alapján meghívott résztvevő.

 

A XIV. Európa-bajnokság végeredménye:

1.Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2698) 8 pont

2. Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2700) 8

3. Jevgenyij Romanov (orosz, 2640) 8

4-10. Alekszander Beljavszkij (szlovén, 2628), Constantin Lupulescu (román, 2634), Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2695), Szergej Movszeszjan (örmény, 2693), Alekszej Drejev (orosz, 2654) és Hrant Melkumjan (örmény, 2622) 8

11-26. Anton Korobov (ukrán, 2705), Igor Liszij (orosz, 2641), Alekszandr Simanov (orosz, 2639), Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709), Pavel Eljanov (ukrán, 2702), Martyin Kravcsiv (ukrán, 2595), Daniil Dubov (orosz, 2622), Markus Ragger (osztrák, 2666),… 7,5

32. Balogh Csaba (magyar, 2644, + 3) 7

34. Berkes Ferenc (magyar, 2688, - 0,9) 7

46. Ruck Róbert (magyar, 2570, + 5,2) 7

52. Almási Zoltán (magyar, 2695, - 3,2) 7

56. Papp Gábor (magyar, 2570, + 11,7) 7

121. Pap Gyula (magyar, 2539,  - 8,1) 6

142. Fodor Tamás (magyar, 2475, + 5,4) 5,5

272. Antal Tibor Kende (magyar, 2349, - 16,8) 2,5

 

Stavangerben az orosz Szergej Karjakin nyerte meg a norvég sakktörténelem első szuperversenyét. A 23 éves Karjakin pályafutása legnagyobb sikerének nevezte norvégiai tornagyőzelmét. A villámversenyen aratott sikere után remek elgondolással az 5-ös rajtszámot választva, négyes nyerősorozattal rajtolva, későbbi megingást is túlélve ért elsőként a célba. A tavalyi dortmundi szuperversenyen aratott holtversenyes elsősége után tíz hónapot kellett várnia az újabb sikerre. Három utolsó versenyén nem jeleskedett, Élő-pontokat is vesztett, de Stavangerben elkapta a fonalat. A kínai Wang Hao óriási meglepetésre a világbajnoki kihívó Magnus Carlsen után a regnáló világbajnok indiai Viswanathan Anandot is legyőzte.

 

 

Supreme   Masters 2013, 2013. május 8-18.

kat. XXI   (2766)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Szergej Karjakin

g

RUS

2767

*

0

1

0

1

½

1

½

1

1

6

2891

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2868

1

*

½

½

½

½

0

½

1

1

2835

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2775

0

½

*

½

0

1

1

½

1

1

2845

4.

Peter Szvidler

g

RUS

2769

1

½

½

*

½

½

0

½

½

1

5

2809

5.

Levon Aronjan

g

ARM

2813

0

½

1

½

*

½

½

½

½

1

5

2804

6.

Viswanathan Anand

g

IND

2783

½

½

0

½

½

*

0

1

1

1

5

2807

7.

Wang Hao

g

CHN

2743

0

1

0

1

½

1

*

½

½

0

2769

8.

Veszelin Topalov

g

BUL

2793

½

½

½

½

½

0

½

*

½

½

4

2720

9.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2745

0

0

0

½

½

0

½

½

*

1

3

2643

10.

Jon Ludvig Hammer

g

NOR

2608

0

0

0

0

0

0

1

½

0

*

2511

 

Nagy meglepetésre a kubai Leinier Dominguez Perez győzött a Szalonikiben megrendezett, a hat versenyből álló Grand Prix-sorozat negyedik tornáján. Dominguez Perez számára döntő fordulatot jelentett, amikor a viadal negyedik fordulójában totál vesztett állásból legyőzte az ukrán Vaszilij Ivancsukot. A szerencsés győzelem szárnyakat adott neki, és szereplésére a koronát a bolgár Veszelin Topalov elleni nyeréssel tette fel. A fordulatokban gazdag utolsó fordulóban a félpontos előnnyel vezető, tíz játéknapon keresztül veretlenségét őrző amerikai Gata Kamsky kikapott az olasz Fabiano Caruanától. A tornán Kamsky hol egyedül, hol holtversenyben vezetett, mutatott teljesítményével, játszmáinak színvonalával megérdemelte volna a nagyobb sikert. Caruana két utolsó partijának megnyerésével harcolta ki a dobogós helyezést.

 

A Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) 8 pont

2. Fabiano Caruana (olasz, 2774) 7,5

3. Gata Kamsky (amerikai, 2741) 7,5

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2742) 6

5. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2779) 6

6. Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2699) 5,5

7. Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) 5

8-9. VeszelinTopalov (bolgár, 2793) és Peter Szvidler (orosz, 2769) 4,5

10. Etienne Bacrot (francia, 2725) 4

11. Alekszandr Morozevics (orosz, 2760) 4

12. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2755) 3,5

 

Malmőben Rapport Richárd elsőségével ért véget a 21. Sigeman & Co nagymesterverseny. Tizenhárom évvel Polgár Judit elsősége után ünnepeltek ismét magyar győztest. A torna utolsó játéknapján legfiatalabb nagymesterünk sötéttel könnyű győzelmet aratott a sereghajtó svéd Jonny Hector ellen. A forduló előtt holtversenyben vezető holland Ivan Szokolov elvesztette veretlenségét, kikapott a svéd Nils Grandeliustól. Az angol Nigel Short remizett a norvég Hans Tikkanennel. A hármas holtversenyt az egymás elleni eredmény döntötte el, Rapport nyert Short ellen, remizett Grandeliussal, így a győztesnek járó trófeát vehette át.

 

A verseny végeredménye:

 

Hely.

 

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

 TB1 

1

Rapport Richárd

2674

HUN

*

1

½

½

½

0

1

1

4.5

1.5

2

Nigel Short

2681

ENG

0

*

1

½

1

½

1

½

4.5

1.0

3

Nils Grandelius

2556

SWE

½

0

*

1

½

½

1

1

4.5

0.5

4

Ivan Szokolov

2642

NED

½

½

0

*

½

1

1

½

4.0

0.5

5

Loek van Wely

2689

NED

½

0

½

½

*

1

½

1

4.0

0.5

6

Hans Tikkanen

2537

SWE

1

½

½

0

0

*

½

1

3.5

0.0

7

Emanuel Berg

2561

SWE

0

0

0

0

½

½

*

1

2.0

0.0

8

Jonny Hector

2512

SWE

0

½

0

½

0

0

0

*

1.0

0.0

 

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov a rapid sakkozás új világbajnoka. Hanti-Manszijszkban 16 ország 58 sakkozójának 15 fordulós, svájci rendszerű viadalának harmadik játéknapján ötös nyerősorozattal előzte meg a tíz kör után kétpontos(!) előnnyel vezető orosz Jan Nepomnjacsijt. A bronzérmes a tavalyi villámvilágbajnok, az orosz Alekszandr Griscsuk. A vb díjalapja 200 ezer dollár volt, a győztes 40 ezer dollárt nyert. Játszmánként 15-15 perc gondolkodási idejük volt a résztvevőknek és lépésenként 10-10 másodperc.

 

A világbajnokság végeredménye:

1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2726) 11,5 pont

2. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2762) 11

3. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2825) 10,5

4. Le Quang Liem (vietnami, 2681) 10

5-14. Gadir Guszejnov (azeri, 2640), Ildar Hairullin (orosz, 2683), Dmitrij Andrejkin (orosz, 2692), Szergej Movszeszjan (örmény, 2680), Denisz Hiszmatullin (orosz, 2674), Erneszto Inarkijev (orosz, 2696), Ivan Cseparinov (bolgár, 2678), Alekszandr Rjazancev (orosz, 2616), Nyikita Vityjugov (orosz, 2719) és Rauf Mamedov (azeri, 2712) 9

 

A vietnami Le Quang Liem győzelmével ért véget a villám-világbajnokság. A címvédőként rajtoló orosz Alekszandr Griscsuk félpontos hátránnyal lett második, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a bronzérmes. Tizennyolc ország 60 sakkozója csatázott a 15 fordulós svájci rendszerű viadalon, ahol két-kétjátszmás meccseket játszottak. Játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc volt a gondolkodási idő. A világbajnokság díjalapja 200 ezer dollár volt, a győztes 40 ezret kapott.

 

A villám-világbajnokság végeredménye:

1.Le Quang Liem (vietnami, 2771) 20,5 pont

2. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2858) 20

3. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2743) 20

4. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2813) 20

5-6. Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2665) és Rauf Mamedov (azeri, 2718) 19,5

7-8. Daniil Dubov (orosz, 2655) és Szergej Movszeszjan (örmény, 2696) 18

9. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2824) 17,5

10-13. Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2657), Ilia Szmirin (izraeli, 2650), Gabriel Szargiszjan (örmény, 2723) és Vlagyimir Akopjan (örmény, 2691) 17

14-18. Jevgenyij Najer (orosz, 2633), Alekszej Drejev (orosz, 2711), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2777), Gata Kamsky (amerikai, 2634) és Borisz Gracsev (orosz, 2590) 16,5

 

Kijevben az orosz Szergej Karjakin győzelmével fejeződött be a Sberbank meghívásos rapidversenye. A 10 fős mezőnyben Lékó Péter a harmadik helyet szerezte meg. A körmérkőzéses versenyen a nagymestereknek játszmánként 25-25 perc gondolkodási idejük volt és lépésenként még 10-10 másodperc.

Lékó Péter három remivel kezdte a viaskodást, a második játéknapon kettős győzelemmel már hármas holtversenyben a második helyen várta a befejező partikat. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov félpontos előnnyel vezetett, Karjakin, Lékó és Zsigalko előtt, annak ellenére, hogy a negyedik fordulóban fatális elnézéssel  22 lépésben kikapott Karjakintól.

Hetedik partijában sötéttel gond nélkül remizett Topalovval, de a nyolcadikban fölényes állásban hibázott, a sereghajtó német Arkadij Naiditsch a maga javára fordította az összecsapást.

A verseny végeredménye:

1.Szergej Karjakin (orosz) 6,5 pont

2. Veszelin Topalov (bolgár) 6

3. Lékó Péter (magyar) 5

4. Szergej Zsigalko (fehérorosz) 5

5-7. Pavel Eljanov (ukrán), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz) és Anton Korobov (ukrán) 4,5

8. Alekszander Arescsenko (ukrán) 4

9. Anatolij Karpov (orosz) 4

10. Arkadij Naiditsch (német) 2

 

 

 

 

Moszkvában az izraeli Borisz Gelfand győzött a VIII. Tal-emlékversenyen. A torna befejezése után egy nappal a 45. születésnapját ünneplő Gelfand veretlenül ért célba, pályafutása egyik legfényesebb diadalát aratta. „A játszmáim minőségét tekintve elégedett lehetek, visszagondolva utóbbi versenyeimre, Moszkvában játszottam a legjobban” – értékelte teljesítményét a szovjet válogatottal 1990-ben olimpiai bajnoki címet szerzett nagymester, aki tavaly világbajnoki döntőt játszott, négyszeres világbajnok-jelölt, Világkupa-győztes, egy fantasztikus pályafutás újabb nagyszerű eredményét érte el. Az Aljechin-emlékversenyen az örmény Levon Aronjannal osztotta az első helyet, megőrizte veretlenségét, Moszkvában sem talált legyőzőre. Joggal lehet büszke az amerikai Hikaru Nakamura elleni győzelmére.  A világranglista-vezető, világbajnoki kihívó norvég Magnus Carlsen eredményéről elégedetten, játékáról kritikusan nyilatkozott. Természetesen örült annak, hogy a világbajnoki döntő előtti utolsó partijukat megnyerte Vishy Anand ellen, hogy legyőzte Vlagyimir Kramnyikot is. A 22-es kategóriájú, 2776-os Élő-átlagú tornán 17 játszma végződött döntéssel, 11-6-ra a sötéttel játszók voltak eredményesebbek. A legnagyobb szenzáció Anand és Kramnyik szereplése, három-három partit vesztettek.

 

VIII.   Tal-emlékverseny, Moszkva 2013.június 12-23.

kat. XXII   (2777)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Borisz Gelfand

g

ISR

2755

*

½

1

½

½

1

½

1

½

½

6

2900

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2864

½

*

0

½

½

1

½

1

½

1

2847

3.

Fabiano Caruana

g

ITA

2774

0

1

*

½

½

0

½

1

1

½

5

2816

4.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2753

½

½

½

*

½

1

½

½

½

½

5

2818

5.

Dmitrij Andrejkin

g

RUS

2713

½

½

½

½

*

½

½

½

½

1

5

2823

6.

Hikaru Nakamura

g

USA

2784

0

0

½

0

1

*

1

0

1

1

2777

7.

Szergej Karjakin

g

RUS

2782

½

½

½

½

½

0

*

½

½

½

4

2739

8.

Alekszandr Morozevics

g

RUS

2760

0

½

0

½

½

1

½

*

0

½

2701

9.

Viswanathan Anand

g

IND

2786

½

0

0

½

½

0

½

1

*

½

2698

10.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2803

½

0

½

½

0

0

½

½

½

*

3

2655

 

Az örményországi Dilijanban az indiai Humpy Koneru végzett az első helyen a Grand Prix-sorozat második tornáján. A rajtlistát vezető Koneru egypontos előnnyel, legnagyobb riválisát, a szlovén Anna Muzicsukot is legyőzve veretlenül ért célba. A szlovén Anna Muzicsuk a befejező játéknapon fonalas nyerést hagyott ki az örmény Elina Danieljan ellen, elmulasztotta, hogy egyedül végezzen a második helyen, ezt a pontversenyben 10 pontja bánta. Ketten Humpyval kiemelkedtek a mezőnyből, riválisaiknál jóval kevesebbet hibáztak.

Az ukrán világbajnoknő Anna Usenyina ötvenszázalékos eredménye újabb csalódás, ahogy a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova is gyengén játszott. A sorozat első versenyén, Genfben remeklő, szenzációs elsőséget szerzett grúz Bela Hotenasvili az utolsó helyen végzett.

 

A Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Humpy Koneru (indiai, 2597) 8 pont

2. Anna Muzicsuk (szlovén, 2593) 7

3. Nana Dzagnidze (grúz, 7)

4. Tatjana Koszinceva (orosz, 2526) 6

5. Anna Usenyina (ukrán, 2499) 5,5

6. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531) 5

7. Tuvshintugs Batchimeg (mongol, 2316) 5

8. Dronavalli Harika (indiai, 2492) 5

9. Olga Girja (orosz, 2436) 4,5

10. Viktorija Cmilyte (litván, 2511) 4,5

11. Elina Danieljan (örmény, 2475) 4,5

12. Bela Hotenasvili (grúz, 2531) 4

 

 

 

Genfben az azeri Sahriyar Mamedgyarov nyerte meg az első Geneva Chess Masters rapidversenyt, a nyolc meghívott résztvevő között Polgár Judit is  csatázott. A két négyes csoportból  a legmagasabb értékszámúak jutottak tovább. Az elődöntők is a várt eredményeket hozták.  A döntőben Mamedgyarov az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot 1,5-0,5-re győzte le. Az első partiban világossal kényszerítette megadásra a nagyot hibázó Kramnyikot, majd remivel bebiztosította elsőségét. Mamedgyarov Hanti-Manszijszkban rapid világbajnoki címet szerzett, Genfben újabb sikert ért el.

 

Az "A" csoport végeredménye:

1.Sahriyar Mamedgyarov 8 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 5

3. Yannick Pelletier 4

4. Polgár Judit 1

 

A "B" csoport végeredménye:

1.Hikaru Nakamura 8 pont

2. Etienne Bacrot 6

3. Alekszandra Kosztenjuk 3

4. Romain Edourd 1

 

Az elődöntő eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2784) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2803) 1,5 – 2,5

 

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2753) – Etienne Bacrot (francia, 2725) 2,5 – 1,5

 

A döntő:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2753) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2803) 1,5 – 0,5

 

Karjakin,S (2786) - Mamedgyarov,S (2766)
Caro-Kann védelem [B19]
Genf Grand Prix 2013

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Fe7 13.Kb1 Vb6 14.Bhe1 0-0 15.Hf5 Fb4?!

 

16.Hxh6+!

A tisztáldozattal Szergej Karjakin felszakította Sahriyar Mamedgyarov királyállását, alapos házielemzés előzhette meg a bátor döntést. 16.Fxb4 Vxb4 17.a3 Vb6 18.He3 (18.He7+) fordult elő a korábbi partikban.

16...gxh6 17.c3 Fa3 18.Fc1 Bfe8 19.g4 Hh7 20.c4 Ff8

 

21.g5 hxg5 22.Hxg5 Hxg5 23.Fxg5 Kh8? 24.Bg1!

A sötét királyállás ezer sebből vérzik.

24...Vc7 25.Vf3 f6 26.Ff4 Fd6 27.Vg3 Hc5?

Meg kellett volna próbálni a 27...Bg8 28.Fxd6 Bxg3 29.Fxc7 Bxg1 30.Bxg1 Bg8 31.Be1 e5 32.dxe5 Hxe5 33.Fxe5 fxe5 34.Bxe5 Bg7 folytatást, természetesen sötét helyzete aggasztó.

28.Fxd6 Vh7+ 29.Ka1 He4 30.Vh4 Bg8 31.f3 Hg5 32.Vf4 Vf5 33.Vxf5 exf5 34.Fe7 Hxf3 35.Bgf1 Bg3

36.d5 cxd5 37.cxd5 Kg7 38.Bd3 Kf7 39.Fd6 Hh2 40.Fxg3 és sötét feladta

 

Carlsen,M (2864) - Anand,V (2786)
Nimzoindiai védelem [E46]
Tal emlékverseny, Moszkva 2013

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Hge2 d5 6.a3 Fe7 7.cxd5 Hxd5 8.Fd2 Hd7 9.g3 b6 10.Hxd5 exd5 11.Fg2 Fb7

 

12.Fb4

Újítás a 12.0-0 Be8 13.Vc2 Fd6 folytatáshoz képest, amit a Milov-Cseparinov partiban láttunk.

12...Hf6 13.0-0 Be8 14.Bc1 c6 15.Fxe7 Bxe7 16.Be1 Vd6 17.Hf4 Fc8?!

Vishy lépése nem nyerte el a partit kommentálók elismerését, de a látszólag oly egyszerű pozícióban korántsem könnyű sötéttel jó tervet találni. 17...h6 18.Va4 Bc7 19.Be2 a5 20.Bec2 nyomás alatt tartotta volna a sötét tábort.

18.Va4 Bc7 19.f3! Fe6 20.e4 dxe4?!

A világbajnok lépésről lépésre rontott állásán. 20...Vd7 21.Hxe6 Vxe6 22.e5 He8 23.Bc3 is világosra lett volna előnyös.

21.fxe4 Vd7

 

22.d5! cxd5 23.Vxd7 Bxd7 24.Hxe6 fxe6 25.Fh3! Kh8 26.e5! Hg8 27.Fxe6 Bdd8?

 

28.Bc7 d4 29.Fd7! és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Fantasztikus éve volt a sakkozásnak, rangos tornákban, remek párharcokban gazdag esztendőt zártunk. Új világbajnoka van a férfi sakkozásnak, a norvég Magnus Carlsen a címvédő Viswanathan Anandot szülővárosában, Csennajban fosztotta meg világbajnoki címétől. A kínai Hou Ji-fan hazai földön hódította vissza a világbajnoki címet az ukrán Anna Usenyinától. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik győzött a Világkupán. Belgrádban szenzációs magyar siker született. Hoang Thanh Trang veretlenül, olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok legyőzésével lett Európa-bajnok. A lengyelországi Legnicában tízes holtverseny után az ukrán Alekszander Mojszejenko nyerte a kontinensbajnokságot. Az orosz válogatott győzött a férfi csapat-világbajnokságon, ukrán sikerrel zárult a női együttesek viadala. Varsóban az azeri férficsapat és az ukrán női válogatott elsőségével ért véget a sakkcsapat Európa-bajnokság. A lengyel fővárosban Rapport Richárd győzött a rapid Európa-bajnokságon. Hanti-Manszijszkban a rapid vb-n az azeri Sahriyar Mamedgyarov, a villám-vb-n a vietnami Le Quang Liem diadalmaskodott. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a Grand Prix-sorozat győztese, a második helyezett Mamedgyarov is kiharcolta a világbajnok-jelöltséget. A világranglistát fölényesen vezető Magnus Carlsen nagy évet zárt, a londoni világbajnok-jelölti verseny győzteseként lett világbajnoki kihívó, a 75. Tata Steel szuperversenyen másfél pontos előnnyel végzett az élen. St. Louisban a a novemberi világbajnoki döntő előtt sikeres főpróbát tartott, egypontos előnnyel nyerte meg a Sinquefield Cup szuperversenyt. Gara Anita negyedszer, Berkes Ferenc ötödször lett magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban ötödször nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2013-as esztendő első három hónapjának legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája, a gazdag játszmatermésből egy kis ízelítő.

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) a 2013. január 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistáját a norvég Magnus Carlsen nagy fölénnyel vezette. Londoni elsőségével megdöntötte a sakkozás 13. világbajnokának, Garri Kaszparovnak a rekordját, 2861 pontja volt, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 51 pontos lemaradással követte őt. Az örmény Levon Aronjan lecsúszott a harmadik helyre. Az olasz Fabiano Caruana megőrizte ötödik helyét, remek évet tudhat maga mögött, amit a + 45 pont is hűen tükröz. Carlsen + 26, Kramnyik + 9, Aronjan – 3, Radzsabov + 20, Karjakin + 11 pontot gyűjtött, míg a regnáló világbajnok indiai Viswanathan Anand 27 pontot vesztett! Lékó Péter a 19., Berkes Ferenc a 44., Polgár Judit az 50., Almási Zoltán az 58. volt a listán.  A női világranglistát hatvanadszor vezette Polgár Judit!

 

A top tíz rangsora:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2861

2. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2810

3. Levon Aronjan (örmény) 2802

4. Tejmur Radzsabov (azeri) 2793

5. Fabiano Caruana (olasz) 2781

6. Szergej Karjakin (orosz) 2780

7. Viswanathan Anand (indiai) 2772

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2771

9. Hikaru Nakamura (amerikai) 2769

10. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2766

 

75. Tata Steel Chess 2013 szuperverseny

 

A hollandiai Waijk aan Zee-ben emlékezetes versengést láttunk a jubileumi, 75. tornán. Szupernagymesterek, ismert sakkozók, veterán, sok nagy sikert megélt nagymesterek mellett a feltörekvő tehetségek is csatáztak, és a különböző tornákon még amatőrök népes serege.  A tőkeerős  főszponzor, az indiai Tata Steel biztos hátteret biztosít, a szervezők remélik, hogy újabb ötéves szerződést köthetnek a céggel.

 

Az idei szuperversenyen a norvég Magnus Carlsen is jubileumot ünnepelt, tizedszer vett részt a viadalon, szenzációs tornagyőzelmet aratott. Beállította a sakkozás 13. világbajnokának, Garri Kaszparovnak a rekordját, aki 1999-ben hasonló eredménnyel, 13 partiból 10 ponttal győzött. Kaszparov büszke lehet egykori pártfogoltjára, érdekes sakkot játszik, a megnyitásokra riválisainál kevesebb figyelmet fordít, de középjátékban rendkívül kreatív, a végjátékban pedig végtelen türelemmel érvényesíti előnyét. Wijk aan Zee-ben hét játszmát nyert, Élő-pontjait kerekítve 11-gyel növelte, saját rekordját is megdöntötte.

A címvédőként rajtoló háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan egyetlen vereségét az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól szenvedte el. Látványos partiban kapott ki, a házielemzés ellen nem volt védelme. Az elért eredménynél több volt Anand partijaiban, a zárónapon fájdalmas vereséget szenvedett a kínai Wang Haotól. A hajrában tört előre az orosz Szergej Karjakin.

Lékó Péter ötödik helyét jó eredményként értékelhetjük, de nagyobb bátorsággal még többet érhetett volna el. Értékes a + 9,3 Élő-pont, amivel megközelítette a legszűkebb elitet. Megszakadt az olasz Fabiano Caruana nagy sikersorozata, nyolc helyezést rontott a sok-sok hibával tarkított játékával.

 

A 75. Tata Steel Chess 2013 szuperverseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen (norvég, 2861) 10 pont

2. Levon Aronjan (örmény, 2802) 8,5

3-4. Viswanathan Anand (indiai, 2772) és Szergej Karjakin (orosz, 2780) 8

5. Lékó Péter (magyar, 2735) 7,5

6. Hikaru Nakamura (amerikai, 2769) 7

7. Pentala Harikrishna (indiai, 2698) 6,5

8-10. Anish Giri (holland, 2720), Wang Hao (kínai, 2752) és Loek van Wely (holland, 2679) 6

11. Hou Ji-fan (kínai, 2603) 5,5

12. Fabiano Caruana (olasz, 2781) 5

13. Erwin L’Ami (holland, 2627) 4

14. Ivan Szokolov (holland, 2663) 3

 

Az Élő-pontszámok változása:

Carlsen + 11, Aronjan + 7, Anand + 7, Karjakin + 6, Lékó + 9, Nakamura -2, Harikrishna + 7, Giri – 3, Wang Hao – 9, Van Wely + 5, Hou Ji-fan + 14, Caruana – 25, L’Ami – 5, Szokolov – 22

 

Nagyszerű magyar siker született a nagymesterversenyen. Rapport Richárd a viadal utolsó fordulójában taktikai bonyodalmakban gazdag játszmában sötéttel győzte le a boszniai Predrag Nikolicot. Holtversenyes társai közül Arkadij Naiditsch nyerni tudott, így nagymesterünk a rajtlistán első német sakkozóval holtversenyben végzett az élen. Naiditsch már biztosan meghívott volt a jövő évi szuperversenyre, Ricsi pedig reménykedhetett, meg is kapta a nagy lehetőséget. Rapport Richárd remek teljesítményét hűen tükrözi a + 25 Élő-pont, a 2761-es performance-pontszám.

 

A Tata Steel Chess 2013 nagymesterverseny végeredménye:

1-2. Arkadij Naiditsch (német, 2708) és Rapport Richárd (magyar, 2621) 9 pont

3-4. Jan Smeets (holland, 2615) és Szergej Movszeszjan (örmény, 2688) 8,5

5. Daniil Dubov (orosz, 2600) 7,5

6-7. Romain Edouard (francia, 2686) és Jan Timman (holland, 2566) 6,5

8. Szergej Tivjakov (holland, 2655) 6,5

9. Makszim Turov (orosz, 2630) 6

10. Robert van Kampen (holland, 2581) 5,5

11-12. Nils Grandelius (svéd, 2572) és Predrag Nikolic (boszniai, 2619) 4,5

13. Alekszander Ipatov (török, 2587) 4

14. Sipke Ernst (holland, 2556) 3,5

 

Gibraltáron az orosz Nyikita Vityjugov elsőségével fejeződött be a Tradewise Sakkfesztivál mestercsoportja. Vityjugov négyes holtversenyben végzett az élen a francia Maxime Vachier-Lagrave, az indiai Chanda Sandipan és a címvédő angol Nigel Short társaságában. Az első helyet eldöntő rájátszáson az orosz sakkozó először indiai riválisát győzte le, majd Nigel Short is megadásra kényszerült. Heten gyűjtöttek fél ponttal kevesebbet, a kínai Zhao Xue lett a legeredményesebb női sakkozó. Hoang Thanh Trang  a negyedik pontcsoportban végzett 6,5 ponttal, Rudolf Anna 5,5-tel fejezte be szereplését.

A 11. Tradewise mesterverseny végeredménye:

1. Nyikita Vityjugov (orosz, 2694) 8 pont

2. Nigel Short (angol, 2690) 8

3-4. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711) és Chanda Sandipan (indiai, 2590) 8

5-11. David Navara (cseh, 2710), Gata Kamsky (amerikai, 2740), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758), Yu Yangyi (kínai, 2688), Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606), Daniel Fridman (német, 2667) és Zhao Xue (kínai, 2554) 7,5

12-24. Michael Adams (angol, 2725), Kiril Georgijev (bolgár, 2643), Le Quang Liem (vietnami, 2705), Gawain Jones (angol, 2632), Ruben Felgaer (argentin, 2557), Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, - 10,2), Alekszej Shirov (lett, 2708), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2516), Valentyina Gunyina (orosz, 2490), Anna Muzicsuk (szlovén, 2582),… 7

30. Hoang Thanh Trang (magyar, 2469) 6,5

97. Rudolf Anna (magyar, 2312, 2218, - 16,5)

 

Baden-Badenben az indiai világbajnok Viswanathan Anand győzelmével ért véget a Grenke Chess Classic szuperverseny. Anand ötéves szünet után nyert szuperversenyt. Az indiai sakkozó az elmúlt években elsősorban a világbajnoki küzdelmekre, a páros mérkőzésekre koncentrált, többször is „beáldozta” a tornákat, hogy a címmeccsekre tartogassa a megnyitási újításait, itt-ott „félgőzzel” játszott. Baden-Badenben három győzelem, a + 3 is elegendő volt sikeréhez.

Két fordulóval a befejezés előtt Fabiano Caruana már-már páholyban érezhette magát, egypontos előnnyel vezetett. A tornán Fortuna sokszor kisegítette nehéz helyzetekben, a hajrában már nem volt szerencséje, az angol Michael Adams vereséget mért rá, a befejező játéknapon elrontotta a német Daniel Fridman ellen oly kecsegtető állását.

Érdekes versenyt kísérhettünk nyomon, a szervezés méltó volt ahhoz a kitüntető szerephez, amit a hétszeres bajnokcsapat OSG Baden-Baden betölt a nemzetközi sakkéletben. Remek élő közvetítés, elemzés segítette a sakkrajongóknak a minél jobb tájékozódást.

 

GRENKE Chess Classic Baden-Baden 2013. február 7-17.

kat. XIX (2714)

1

2

3

4

5

6

1.

Viswanathan Anand

g

IND

2780

*

*

½

½

½

½

½

½

1

1

½

1

2811

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2757

½

½

*

*

1

½

½

0

1

1

½

½

6

2778

3.

Georg Meier

g

GER

2640

½

½

0

½

*

*

½

½

0

1

½

1

5

2729

4.

Michael Adams

g

ENG

2725

½

½

½

1

½

½

*

*

0

½

½

½

5

2712

5.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2716

0

0

0

0

1

0

1

½

*

*

½

1

4

2642

6.

Daniel Fridman

g

GER

2667

½

0

½

½

½

0

½

½

½

0

*

*

2614

 

Zürichben a 20 esztendős olasz Fabiano Caruana győzelmével fejeződött be az esztendő harmadik szuperversenye. Caruana a befejező fordulóban világossal legyőzte az izraeli Borisz Gelfandot és egypontos előnnyel nyerte meg a viadalt. A torna csúcsrangadója, Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik csatája 27 lépésben dőlt el a világbajnok javára. Kramnyik taktikai elnézését követően könnyen adta meg magát. Caruana eddigi pályafutása legszebb sikerét érte el, Kramnyik és Gelfand számára a két hét múlva kezdődő világbajnok-jelölti verseny előtti főpróba sok tanulsággal szolgált.

 

Zürich   Chess Challenge,  2013. február 23-március   1.

kat. XXI.   (2772)

1

2

3

4

1.

Fabiano   Caruana

g

ITA

2757

*

*

½

1

½

½

½

1

4

2897

2.

Viswanathan   Anand

g

IND

2780

½

0

*

*

½

1

½

½

3

2769

3.

Vlagyimir   Kramnyik

g

RUS

2810

½

½

½

0

*

*

½

½

2701

4.

Borisz   Gelfand

g

ISR

2740

½

0

½

½

½

½

*

*

2724

 

Asztanában az ukrán válogatott nyerte meg a IV. női csapat-világbajnokságot. A rajtlistán első ukrán együttes legjobb összeállításában nagyszerű sikert ért el. A 2006-os torinói sakkolimpián elért szenzációs elsőségük, a 2008-as drezdai ezüstérmük, 2012-es bronzérmük, két világbajnoki, egy Eb harmadik helyezés után ismét aranyérmes lett a csapat. A torinói olimpiai bajnokcsapatban is játszott Katyerina Lahno, Anna Usenyina, Natalija Zsukova és Inna Gaponenko, csak a táblasorrend változott, akkor Natalija volt az éltáblás. Anna Usenyina világbajnoki címe után az ukrán női sakkozás újabb diadalt aratott.

Az ukrán együttes veretlenül ért célba, a kezdeti bizonytalankodást követően a három nagy riválissal vívott meccsre „összerázódtak”, sorsdöntőnek bizonyult a címvédő kínai négyes legyőzése. Teljesítményük dicsérete, hogy a négy alapember tábladíjas is lett. A válogatott körül a vb előtt nem voltak látványos ügyek, míg a legnagyobb riválisoknak számító kínai és orosz csapatok legjobbjaik nélkül vettek részt.

A háromszoros világbajnok kínai együttesben nem játszott az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a világranglistán ötödik Zhao Xue. A kétszeres olimpiai bajnok orosz csapat felkészülését komoly vihar zavarta meg, a Koszinceva nővérek „megzsarolták” a szövetséget, hogy nem hajlandóak játszani, ha Szergej Rublevszkij a kapitány. A vezetés nem engedett követelésüknek, a tartalékos válogatott harmadikként végzett.

 

Helyezés

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

SB.

1

UKRAJNA

*

3

2

3

3

2

4

16

24½

136,25

2

KÍNA

1

*

2

3

3

3

4

15

25½

118,00

3

OROSZORSZÁG

2

2

*

2

3

4

13

24

104,75

4

GRÚZIA

1

1

2

*

2

3

3

12

21½

87,50

5

INDIA

1

2

*

2

3

2

9

18

62,25

6

EGYESÜLT ÁLLAMOK

½

½

2

*

2

2

2

8

15½

63,00

7

KAZAHSZTÁN

1

1

1

2

*

2

3

6

15½

36,00

8

ROMÁNIA

2

1

½

1

2

2

2

*

2

2

6

14½

47,25

9

FRANCIAORSZÁG

0

½

½

½

2

2

*

4

12

24,00

10

TÖRÖKORSZÁG

0

0

1

1

2

½

*

1

9

7,25

 

 

Világbajnok-jelölti verseny, London

Londonban drámai utolsó fordulóval ért véget a világbajnok-jelölti verseny, amelyet végül több győzelmének köszönhetően a norvég Magnus Carlsen nyert meg, és lett az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A befejező játéknapon Carlsen és riválisa, Vlagyimir Kramnyik is vereséget szenvedett. A világranglista-vezető óriási időzavarba került az orosz Peter Szvidlerrel vívott csatájában, többször is rontott, második partiját vesztette el világossal játszva. Kramnyikot az ukrán Vaszilij Ivancsuk győzte le, az orosz exvilágbajnok sem bírta a sorsdöntő ütközet feszültségét. Az örmény Levon Aronjan nyeréssel zárta szereplését, Szvidler mögött a negyedik helyen végzett. A tornán remek, fordulatokban is gazdag csatákat láttunk, megdöbbentő hibákat is elkövettek a szupernagymesterek, meglepő eredmények nagyban befolyásolták a végeredményt.

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

1

Magnus   Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

1 0

½ ½

1 1

1 ½

½ 0

½ 1

1

5

2

Vlagyimir   Kramnyik

2810

RUS

½ ½

* *

½ 1

½ 1

½ ½

½ 1

½ 0

½ 1

1

4

3

Peter   Szvidler

2747

RUS

0 1

½ 0

* *

½ 1

½ ½

½ ½

½ 1

1 ½

8

4

4

Levon   Aronjan

2809

ARM

½ ½

½ 0

½ 0

* *

1 0

½ ½

1 1

1 1

8

½

5

5

Borisz   Gelfand

2740

ISR

0 0

½ ½

½ ½

0 1

* *

½ ½

½ ½

½ 1

1

2

6

Alekszandr   Griscsuk

2764

RUS

0 ½

½ 0

½ ½

½ ½

½ ½

* *

½ 1

½ ½

1

1

7

Vaszilij   Ivancsuk

2757

UKR

½ 1

½ 1

½ 0

0 0

½ ½

½ 0

* *

0 1

6

0

3

8

Tejmur   Radzsabov

2793

AZE

½ 0

½ 0

0 ½

0 0

½ 0

½ ½

1 0

* *

4

0

1

 

A teljesítmények performance-pontszámai:

Magnus Carlsen 2854, Vlagyimir Kramnyik 2863, Peter Szvidler 2842, Levon Aronjan 2833, Borisz Gelfand 2764, Alekszandr Griscsuk 2761, Vaszilij Ivancsuk 2741, Tejmur Radzsabov 2628

 

A teljesítmények az Élő-pontszámok tükrében:

Magnus Carlsen - 4, Vlagyimir Kramnyik + 10, Peter Szvidler + 18,6, Levon Aronjan + 5, Borisz Gelfand + 5,2,  Alekszandr Griscsuk 0, Vaszilij Ivancsuk – 3,4, Tejmur Radzsabov – 31,4(!)

 

Norvégiában óriási érdeklődés kísérte Magnus Carlsen londoni szereplését, elsősége, a világbajnoki kihívói jog megszerzése az északi sportok hazájában még népszerűbbé tette a sakkozást. Londoni teljesítményéről azt mondta, hogy nem mindig sikerült a maximumot kihoznia a partikból, de a fő célt, az első helyet elérte, a többi már másodlagos. „Amikor alaposabban elemzed a játékodat, megérted, hogy itt-ott jobban is játszhattál volna, más döntést is hozhattál volna. Nem minden sikerült a legjobban, de leginkább azzal vagyok elégedetlen, hogy idegen játszmák eredményétől függött a sorsom” – mondta a norvég nagymester.

Három utolsó partija Ivancsuk, Radzsabov és Szvidler ellen kritikusak voltak, míg korábbi játszmáiban durva hibákat nem követett el, ezekben az összecsapásokban az egyik hiba követte a másikat. Ennek oka a fáradtság is lehetett. Erős ellenfelek, óriási feszültség. A második félidőben magára talált Kramnyik, ekkor Carlsennél már a fáradtság jelei mutatkoztak.

Carlsen nem félt attól, hogy az ex-szovjet nagymesterek összefognak ellene. Profi sakkozóként tisztelik egymást. Lenyűgözte őt Kramnyik fantasztikus második félidei teljesítménye. Már az első körben is megmutatta ragyogó felkészültségét, de kimaradtak az esélyek.

Magnus Carlsen utolsó partijában nyerésre játszott, nem akarta, hogy a másik játszmától függjön a sorsa, egy pillanatig sem hitte, hogy világossal második partiját is elbukhatja. Azt senki sem gondolta, hogy Kramnyik is vereséget szenved, s így lesz holtverseny a végén. A 12. fordulóig nem úgy nézett ki, hogy ez pályafutása legnehezebb kihívása lesz, számára tipikusan alakult a verseny, semmi túlzottan eredetit nem mutatott, + 4-gyel állt, de utána többet hibázott, mint korábbi versenyei közül bármelyiken. Három forduló alatt még nem vesztett két partit, ráadásul mindkettőt világossal.

A holtversenyt eldöntő szabályzatról Magnus így nyilatkozott: „Nem lett volna rossz, ha rapid rájátszásra kerül sor, ahogy ez a világbajnokságon is történt. A résztvevők tudták a szabályzatot előre, ennek szellemében játszottak. Legközelebb talán másképp lesz.”  Magnus Carlsen a világbajnoknak adott privilégiumot nem először bírálta, helyeselte, hogy körverseny döntött a kihívó személyéről, mert ez több esélyt ad a legerősebb játékosnak, hogy nyerjen. Ha már a világbajnok két évig ül a trónon, komoly szisztéma kell, amelyik eldönti, hogy ki a kihívó.

Anandot nagy sakkozónak tartja, de érez magában elegendő energiát, hogy teljes odaadással készüljön fel a párharcra, bízik abban, hogy van esélye a győzelemre. Jó segítői csapatot szeretne kialakítani, vannak ajánlatai, elképzelései.

Vishy Anand nagy érdeklődéssel követte a tornát

A 2007 óta világbajnok, Vlagyimir Kramnyik, Veszelin Topalov és Borisz Gelfand elleni párharcokban címét megvédő Viswanathan Anand fokozott érdeklődéssel kísérte a viadalt, és benyomásairól a The Indian Express-nek nyilatkozott.

„A sakktörténelem legjobb világbajnok-jelölti versenye volt. Még nem fordult elő, hogy az utolsó játéknapig, a játéknap utolsó órájáig bármi történhetett, ez tette egyszerűen hihetetlenné a tornát. Az első három-négy napban már azt gondoltam, hogy Aronjannal játszom majd – ez nem azt jelentette, hogy már terveztem, de gondolataim már ebben az irányba kóboroltak. Ezután Magnus határozottan megragadta az esélyt, és ez tartósnak tűnt a 12. fordulóig, amikor Kramnyik nyert, Carlsen vesztett - nyilatkozta a világbajnok.

Anand nagy szimpátiát érzett Kramnyik iránt, megérdemelte volna a győzelmet,  játéka elnyerte tetszését. A versenyre sokat változott a sakkja és stílusa. Magnus a tőle megszokott teljesítményt nyújtotta, de Vlad hihetetlen mércével sakkozott, naponta új ötlettel jelentkezett,  játszott. Szimpátiát érzett irányába, mint generációs testvére iránt. A holtversenyt eldöntő szabály miatt a sorsdöntő partit a komfort zónáján kívül játszotta, túlzott rizikót vállalt.   

 

Aronjan,L (2802) - Anand,V (2772)
Félszláv védelem [D46]
Tata Steel Chess, Wijk aan Zee 2013

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Fd3 dxc4 7.Fxc4 b5 8.Fd3 Fd6

A két világklasszis a különböző viadalokon alaposan megismerte egymást, jól tudták, hogy összecsapásaikon az új gondolatok, a meglepetést okozó új elképzelések még az ő szintjükön is döntőek lehetnek.

9.0-0 0-0 10.Vc2 Fb7 11.a3 Bc8 12.Hg5

A háromszoros olimpiai bajnokra jellemző agresszivitás. A londoni Grand Prix-tornán a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 12.b4 lépést húzta és a világbajnok egyik szekundánsa, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov zseniális ötlettel lepte meg: 12...c5 13.bxc5 Fxf3 14.gxf3 Hxc5 15.dxc5 Bxc5 16.f4 Hd5 17.Fb2 Hxc3 18.Fxc3 Vc7 19.Bfc1 Bc8 20.Fxh7+ Kh8 21.Fd3 Bxc3 22.Vxc3 Vxc3 23.Bxc3 Bxc3 24.Fxb5 Fxa3 folytatásban a 37. lépés után döntetlenben egyeztek meg.

12...c5 13.Hxh7

13...Hg4!

A világbajnok feladta a leckét egyik potenciális kihívójának. Semmi kétség, hogy a változatot Anand segítőivel alaposan elemezte és bőséges ellenjátékot találtak.

14.f4

A sakktábla mellett nem könnyű a helyes megoldást megtalálni. 14.Hxf8??-ra 14...Vh4 15.h3 Vxh3! elég látványos megoldás. 14.h3 volt a jó folytatás. 14...Fh2+ 15.Kh1 Vh4 16.d5 (16.Fe4 Fxe4 17.Vxe4 f5 18.Vxe6+ Kxh7 19.Vxd7 Fb8 20.Kg1 Fh2+ 21.Kh1 Fb8) 16...Bfd8 17.f4 b4 18.axb4 (18.Fe2 bxc3 19.Fxg4 Fxd5 20.Kxh2 Vxh7 21.Vxh7+ Kxh7=) 18...cxb4 19.Fe2 Hde5 20.Hg5 Fxd5 21.e4 Fc4 22.Fxc4 Hxc4 23.Ve2 bxc3 24.bxc3 Fg3 25.Vxg4 Vxg4 26.hxg4 a5 27.e5 Bd3 28.He4 Bcd8 egyenlő esélyt adott.

14...cxd4 15.exd4?!

Aronjan elnézte Anand következő zseniális lépését. 15.Hxf8 Fxf8 16.h3! (16.exd4? Hdf6 17.Ve2 Vxd4+ 18.Kh1 Fc5 19.Fxb5 g6! 20.Fd2 Kg7 21.h4 Bh8 22.Fe1 Ve3) 16...dxc3 17.hxg4 Hf6 18.Bd1 Vb6 19.g5 Hd5 egyenlő esélyű álláshoz vezetett volna.

 

15...Fc5!

A sakkrangóknak nagy öröm, amikor a legjobbak küzdelmeiben taktikai csapásokban gazdag ütközetet látnak. Aronjan láthatóan nem készült fel arra, hogy az oly sokáig a top nagymesterekkel szemben eredménytelen világelső ekkora meglepetéssel szolgált.

16.Fe2?

Jobb volt, de sötétre volt előnyös a 16.dxc5 Hxc5 17.Hxf8 Vd4+ 18.Kh1 Hxd3 19.h3 Hdf2+ 20.Bxf2 Hxf2+ 21.Kh2 Kxf8 22.Vh7 Hd3 23.Vh8+ Ke7 24.Vh4+ Vf6 25.Vg3 Vf5 változat is.

 

16...Hde5! 17.Fxg4 Fxd4+ 18.Kh1 Hxg4 19.Hxf8

 

 

19...f5! 20.Hg6 Vf6 21.h3 Vxg6 22.Ve2 Vh5 23.Vd3

 

 

23...Fe3! és világos feladta

 

Carlsen,M (2872) - Gelfand,B (2740)
Szicíliai védelem [B30]
Világbajnok-jelölti verseny, London 2013

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.Be1 a6 6.Ff1 d5 7.exd5

A torna 6. fordulójában Alekszandr Griscsuk a szolid  7.d3-as varit választotta Borisz Gelfand ellen. Meglepő módon az izraeli nagymester hosszabban tűnődött, eljátszott a 7...Vxd5 lehetőség gondolatával?

7...Hxd5 8.d4 Hf6 9.Fe3 cxd4 10.Hxd4 Fd7 11.c4 Hxd4 12.Fxd4 Fc6 13.Hc3 Fe7 14.a3 a5 15.Vd3 0-0 16.Bad1 Vc7 17.Fe5 Vb6

18.Vg3! Bfd8 19.Bxd8+ Vxd8 20.Bd1 Vb6 21.Fd4 Vb3 22.Bd3!

Magnus nyomás alatt tartotta a viadal doyenjét, újabb és újabb választás elé állította. Pontosan és ellenfelénél jóval gyorsabban számolt, értékelt.

22...Vc2

23.b4! axb4 24.axb4 Hh5 25.Ve5 Ff6 26.Vxh5 Fxd4 27.Bxd4 Vxc3

 


28.Va5!

Az alapsor gyengeségét kihasználó vezérlépés volt világos tervének poénja.

28...Bf8 29.Vb6 e5 30.Bd1 g6 31.b5 Fe4 32.Vf6?!

Számításba jött a [32.h4 Fc2 33.Bd6, illetve a 32.Bd7 Ff5 33.Bxb7 Ve1 34.Bb8 terv.

32...h5?! 33.h4 Ff5 34.Bd5 Vc1

35.Vxe5 Fe6 36.Bd4 Ba8 37.Ve2 Kh7 38.Bd1 Vc3 39.Ve4

39...Ba1?

Időzavaros hiba. 39...Ba7 40.b6 Ba2 41.Vxb7 Vb2 42.Vf3 Vxb6 43.Vf6 Vb2 44.Vxb2 Bxb2 45.Bc1 Kg7 46.c5 Kf6 47.c6 Fc8 48.c7 Ke7 változatban világosnak technikai nehézségekkel kellett volna megbirkóznia.

40.Bxa1 Vxa1 41.c5! Vc3 42.Vxb7 Ve1 43.b6 Fc4

 

44.Vf3 Vxf1+ 45.Kh2 Vb1 46.b7 Vb5 47.c6 Fd5 48.Vg3! és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2810) - Szvidler,P (2747)
Grünfeld védelem [D85]
Világbajnok-jelölti verseny, London 2013

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Fe3 Va5 9.Vd2 Hc6 10.Bc1 cxd4 11.cxd4 Vxd2+ 12.Kxd2 0-0 13.d5 Bd8 14.Kc2

Az exvilágbajnok meglepte honfitársát a királylépéssel, a statisztika alapján világossal többször játszották a 14.Ke1 Ha5 15.Fg5 Fd7 változatot.

14...He5

Újítás, 14...Ha5 15.Fg5 folytatás fordult már elő.

15.Hxe5 Fxe5 16.Fc4 Fd7 17.f4 Fd6 18.Kb3 f6 19.a4 Bdc8 20.h4

Vlagyimir Kramnyik mindkét szárnyon kezdeményezett, jelentős időelőnye volt.

20...Bab8 21.Fb5 Fxb5 22.axb5 a6 23.b6 Kf7 24.h5 Bxc1 25.hxg6+ Kxg6 26.Fxc1 Bg8 27.g4 h6 28.Bh5 Kf7

29.e5 Fc5 30.e6+ Kf8 31.Bh4 Kg7?!

Hátrányos állásban Peter Szvidler már nem talált jó védelmet, királylépése azonban megkönnyítette Kramnyik nyerését. 31...Fxb6 32.f5 Fc7 (32...Ff2 33.Bh2 Fc5 34.Fxh6+ Ke8 35.g5) 33.Fxh6+ Ke8 34.Fe3 sem ígért sok jót számára.

32.f5 Bd8 33.Fxh6+ Kg8 34.Kc4 Fxb6

 

 

 

35.g5! Ff2 36.Bg4 Kh7 37.gxf6 exf6 38.e7 Bc8+ 39.Kb3 Fc5 40.Bc4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog