Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A törökországi Gaziantepben március 1. és 18. között rendezik meg a XII. női Európa-bajnokságot, a rapid és a villám-kontinensbajnokságot.  A kiemelkedő díjazású viadalon – a bajnok 20 ezer 500 eurót kap a 100 ezer eurós díjalapból – olimpiai és világbajnokok, korábbi kontinensbajnokok is játszanak. A 11 fordulós svájci rendszerű Eb-ről tizennégyen kvalifikálják magukat a 2013-as kieséses rendszerű Világkupára. 22 országból száznégyen neveztek, címvédőként a litván Viktorija Cmilyte szerepel. Sakkozásunkat válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang képviseli.

Gaziantep (korábbi nevén Antep; oszmán-törökül Ayintap) Törökország Gaziantep tartományának székhelye. A város Törökország hatodik legnagyobb városa, és a Délkelet-anatóliai régió legnépesebb települése. Gaziantepet a világ legrégebben, megszakítás nélkül lakott települései közé sorolják. A területen élők egyrészt mezőgazdasággal foglalkoznak, a leghíresebb gaziantepi termény a pisztácia, de fejlett  az ipar is, a város gyorsan növekvő gazdasága miatt az „anatóliai tigrisek” csoportjába tartozik. A város látnivalói közül az egyik legrégebbi a 12 bástyás Antepi vár, melyet a bizánci időkben építettek. A város gazdag ókori történelmének maradványait az Archeológiai múzeumban lehet megtekinteni. A verseny színhelye az ötcsillagos Anatolian Hotel Gaziantep.

2001-ben Varsóban rendezték meg az első Eb-t, hetes holtversennyel zárult a viadal, a román Christina Foisor lett a győztes. 2002-ben Várnában hazai siker született, Antoaneta Sztefanova végzett az élen. Egy év múlva Isztambulban a svéd Pia Cramlingot holtverseny után ünnepelték bajnokként, a litván Viktorija Cmilyte ellen nyerte meg a holtversenyt eldöntő meccset.

2004-ben Drezdában csatáztak a hölgyek, az orosz Alekszandra Kosztenjuk és a holland Peng versengését előbbi nyerte meg. 2005-ben Kisinyovban a 16 éves ukrán Katyerina Lahno és az orosz Nagyezsda Koszinceva párharca ukrán győzelmet hozott. Vajda Szidónia 47., Rudolf Anna az 59. lett a nagyon erős mezőnyben.

2006-ban Kusadasi volt a színhely és nagy hazai sikernek örültek a szervezők, Jekatyerina Atalik győzelmét ünnepelhették. Öt éve Drezdában az orosz Tatjana Koszinceva szenzációs eredménnyel végzett az élen, 10 pontot szerzett, kétpontos előnnyel ért célba. Vajda Szidónia a 26., Rudolf Anna a 41. helyen végzett. Anna nagymesteri normát teljesített. 

2008-ban Plovdivban pályafutása során másodszor nyert kontinens-bajnokságot a 19 éves Katyerina Lahno. A torinói sakkolimpián aranyérmes ukrán válogatott tagja négy éve nyert először. Az utolsó fordulóban botlott az élmezőny doyenje, a svéd Pia Cramling, ahogy a holland Peng is. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang győzelemmel búcsúzott, 19. helye komoly csalódást jelentett.

 Szentpéterváron az orosz Tatjana Koszinceva második bajnoki címének örülhetett. A rapid rájátszáson 1,5-0,5-re legyőzte az örmény Lilit Mkrtchiant. A bronzérmet  az orosz Natalija Pogonyina három párharc megnyerésével szerezte meg. A négyes nyerősorozattal rajtoló, és a 10. fordulóig vezető Hoang Thanh Trang végül tízedik lett. Olimpiai válogatottunk éltáblása bejutott a 2010-es kieséses rendszerű világbajnokságra.

Nyolc évvel első győzelme után a női sakkozás egyik legnagyobb csillaga, a svéd Pia Cramling nyerte Rijekában a kontinensviadalt. A litván Viktorija Cmilyte félpontos előnnyel várhatta a sorsdöntő játszmát, de ezúttal sem bírt Cramlinggal, aki világossal megragadta esélyét, anyagi előnyét biztos kézzel vezette győzelemre. Cmilyte ismét ezüstérmes lett, míg a bronzérem sorsát rájátszás döntötte el. Hoang Thanh Trang várakozás alatt, 7 ponttal zárta szereplését, Schneider Veronika 10 partiból nagymesteri normát teljesített.

Tavaly Tbilisziben két Európa-bajnoki ezüstérem után a litván Viktorija Cmilyte vehette át az aranyérmet. Nyolc győzelemmel, két remivel és egy vereséggel ért célba. A bolgárok exvilágbajnoknője, Antoaneta Sztefanova végzett a második helyen, bronzérmesként az örmény Elina Danieljan zárta szereplést. Tizennégyen kvalifikálták magukat a 2012-es kieséses rendszerű világbajnokságra. Az egyetlen magyar induló, Hoang Thanh Trang 19. lett a 130 fős mezőnyben, de a tavalyi Eb-ről az előtte végzettek közül hatan már továbbjutottak, így nagymesternőnk is játszhat a vb-n.

Gaziantepben a litván Viktorija Cmilyte játszik címvédőként

A törökországi Gaziantepben március 1. és 18. között rendezik meg a XII. női Európa-bajnokságot, a rapid- és a villám-kontinensbajnokságot.  A kiemelkedő díjazású viadalon olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok is játszanak.

Honi sakkozásunkat sajnos csak olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang képviseli, így nagyon nehéz lesz lépést tartani a riválisokkal, ha a válogatottságra aspirálok nem mérkőzhetnek meg velük.  Hoang 21. a rajtlistán, tizennégyen kvalifikálják magukat a 2013-as kieséses rendszerű Világkupára. Az esetleges holtversenyt a performance-pontszám dönti el. 90-90 perc a gondolkodási idő az első negyven lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, kezdettől fogva 30-30 másodperc bonusszal. Zéró tolerancia a szabály, a partira elkéső azonnal veszít. A 40. lépésig tilos a döntetlen, megegyezéses remi esetén a főbíró akár mindkét felet vesztesnek nyilváníthatja.

A 100 ezer eurós díjalapból a győztes 20 ezer ötszázat kap, a Török Sakkszövetség még számos különdíjat is felajánlott. Holtverseny esetén osztják a díjakat. Tizennégyen kvalifikálják magukat a 2013-as kieséses rendszerű Világkupára. Március 2-án játsszák az első fordulót, 13-án az utolsót, 8-án szabadnap lesz. Március 15-16-án kerül megrendezésre a 11 fordulós rapid Európa-bajnokság, címvédőként Hoang Thanh Trang játszik, 17-én és 18-án pedig a 13 fordulós villámsakk Eb küzdelmeire kerül sor.

 

A legjobbak névsora:

Anna Muzicsuk (szlovén, 2583), Nana Dzagnidze (grúz, 2559), Katyerina Lahno (ukrán, 2546), Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2535), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531), Tatjana Koszinceva (orosz, 2513), Marie Sebag (francia, 2512), Valenytina Gunyina (orosz, 2511), Viktorija Cmilyte (litván, 2497), Marija Muzicsuk (ukrán, 2490), Bela Hotenasvili (grúz, 2490), Elina Danieljan (örmény, 2478), Almira Szkripcsenko (francia, 2468), Elisabeth Paehtz (német, 2459), Lilit Mkrtchian (örmény, 2458), Anna Usenyina (ukrán, 2458), Natalija Pogonyina (orosz, 2449), Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2448), Lela Zsavahisvili (grúz, 2448), Nino Hurcidze (grúz, 2447), Hoang Thanh Trang (magyar, 2438), Natalija Zsukova (ukrán, 2435)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2012. március 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen tizenöt ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant, aki szépen kasszírozott a Tata Steel szuperverseny megnyerésével. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a regnáló világbajnok indiai Viswanathan Anand „kihagyta” a Wijk aan Zee-i tornát. Lékó Péter legjobb magyarként 24. Almási Zoltán a 25. a listán.  A top 25-ben többek között hét orosz, három azeri, két-két ukrán, amerikai és magyar sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2700 pont! A női világranglistát ötvenkettedszer vezeti Polgár Judit!

A legjobbak a Reggio Emilía-i és a Tata Steel szuperversenyen, a gibraltári és az Aeroflot nyílt tornákon gyűjtöttek, illetve hullajtottak pontokat. A januári rangsorhoz képest az első öt helyen nincs változás. Az örmény Levon Aronjan  15 pontra megközelítette a ranglistát vezető norvég Magnus Carlsent. A Wijk aan Zee-ben tornagyőztes Aronjanhoz hasonlóan az azeriek legjobbja, Tejmur Radzsabov is remekelt.

Változatlanul dúl a vihar, hogy mikor és hol rendezzék meg a világbajnok-jelölti versenyt. Az Európai Sakkszövetség bolgár elnöke, Szilvio Danajlov perrel fenyegeti a Nemzetközi Sakkszövetséget, amennyiben marad az a döntés, hogy London a színhely. Élő-pontjaival a részvételre jogosult Carlsen, Aronjan, Kramnyik mellett a Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk játszhat, a vb-döntő vesztese és Radzsabov, mert a londoni viadalt azeri pénzügyi támogatással rendeznék meg. Bulgária is beadta pályázatát, és exvilágbajnokuk, Veszelin Topalov kaphatna indulási jogot… Kramnyik és Carlsen is kérte, hogy a kétfordulós tornát jövő tavaszra halasszák, mert az idei ősz rangos versenyekben gazdag, többek között a Grand Slam-döntő időpontjához is közel esik a tervezett, október 23. és november 13. közötti időpont.

Nagyot lépett előre az amerikai Hikaru Nakamura és különösen figyelmet érdemel az olasz Fabiano Caruana szárnyalása. Topalov Wijk aan Zee-i bukdácsolásáért nagy árat fizetett, hat helyet rontott. A májusban világbajnoki döntőt játszó izraeli Borisz Gelfand csak a 22. a listán. Lékó Péter legjobb magyarként a 24., a novemberi Eb óta egyetlen versenyen sem játszott. Almási Zoltán a gibraltári nyílt tornán 2 pontot szerzett, egy pontra megközelítette Lékót.  A női világranglistát nagy fölénnyel vezető Polgár Judit 32. a legjobbak rangsorában.  

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

 név

  nemzet

1111

0112

0312

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2826

2835

2835

13

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2802

2805

2820

13

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2800

2801

2801

0

1975

4.

Anand,V

indiai

2811

2799

2799

0

1969

5.

Radzsabov,T

azeri

2781

2773

2784

13

1987

6.

Nakamura,H

amerikai

2758

2759

2771

23

1987

7.

Caruana,F

olasz

2727

2736

2767

32

1992

8.

Karjakin,S

orosz

2763

2769

2766

13

1990

9.

Morozevics,A

orosz

2762

2763

2765

10

1977

 10.

Ivancsuk,V

ukrán

2775

2766

2763

23

1969

11.

Griscsuk,A

orosz

2757

2761

2761

0

1983

12.

Topalov,V

bolgár

2768

2770

2752

13

1975

13.

Mamedgyarov,S

azeri

2733

2747

2752

10

1985

14.

Gasimov,V

azeri

2757

2761

2745

13

1986

15.

Szvidler,P

orosz

2755

2749

2744

10

1976

16.

Kamsky,G

amerikai

2732

2732

2741

13

1974

17.

Tomasevszkij,E

orosz

2740

2740

2736

9

1987

18.

Adams,M

angol

2734

2724

2735

10

1971

19.

Wang Hao

kínai

2736

2733

2733

0

1989

20.

Dominguez,P,L

kubai

2712

2730

2730

0

1983

21.

Jakovenko,D

orosz

2729

2729

2729

0

1983

22.

Gelfand,B

izraeli

2744

2739

2727

13

1968

23.

Ponomarjov,R

ukrán

2723

2727

2727

0

1983

 24.

Lékó,P

magyar

2720

2720

2720

0

1979

25.

Almási,Z

magyar

2707

2717

2719

10

1976

 …

 

 

 

 

 

 

 

 32.

Polgár,J

magyar

2710

2710

2709

10

1976

 68.

Berkes,F

magyar

2705

2682

2682

0

1985

 84.

Balogh,Cs

magyar

2662

2665

2664

9

1987

  101.

Gyimesi,Z

magyar

2652

2652

2652

0

1977

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. A franciák a harmadik helyről a hatodikra csúsztak vissza.  A kínai és az örmény sakkozók javítottak, nagymestereink ötödikek a rangsorban.

1.Oroszország 2744 (- 3, 213 nemzetközi nagymester, 485 nemzetközi mester, 2087 címviselő)

2. Ukrajna 2697 (+ 4, 79, 199, 485)

3. Kína 2661 (+ 4, 29, 23, 112)    

4. Örményország 2659 (+ 2, 33, 22, 84)

5. Magyarország 2657 (0, 51, 104, 411)

6. Franciaország 2657 (-  4, 46, 95, 338)

7. Egyesült Államok 2647 (+ 4, 71, 119, 557)

8. Izrael 2644 (+ 1, 39, 45, 157)

9. India 2642 (- 3, 25, 76, 207)

10. Azerbajdzsán 2640 (-  4, 20, 16, 73)

                                                  

A magyar ranglistát Lékó Péter vezeti, nem játszott az elmúlt három hónapban versenyen, Almási Zoltánt egy ponttal előzi meg. Almási a gibraltári tornán 2 pontot szerzett. A további sorrend alig változott, legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd 13. a honi rangsorban, 16 pontot gyűjtött.

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2720, Almási Zoltán 2719 (+ 2), Polgár Judit 2709 (- 1), Berkes Ferenc 2682, Balogh Csaba 2664 (-  1), Gyimesi Zoltán 2652, Erdős Viktor 2631 (- 3) Alekszander Csernyin 2614, Ribli Zoltán 2588, Ács Péter 2587, Bánusz Tamás 2583, Ruck Róbert 2579, Rapport Richárd 2559 (+ 16), Héra Imre 2555 (- 3), Balog Imre 2554, Prohászka Péter 2553 (+ 6), Papp Gábor 2551

 

A női világranglistán 52. alkalommal első Polgár Judit. Két napja 18. születésnapját ünneplő kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan gibraltári szenzációs sikerével 34 pontot gyűjtött. A szlovén színekben játszó Anna Muzicsukot már csak hat ponttal előzi meg az indiai Humpy Koneru. Négy helyet javított a grúz Nana Dzagnidze. A legjobb orosz Nagyezsda Koszinceva csak kilencedik a rangsorban.

 A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2709 (- 1, 10)

2. Hou Ji-fan (kínai) 2639 (+ 34, 10)

3. Humpy Koneru (indiai) 2589 (10)

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2583 (+ 18, 9)

5. Nana Dzagnidze (grúz) 2559 (+ 24, 15)

6. Ju Wenjun (kínai) 2557 (+ 5, 9)

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2546 ( - 11, 13)

8. Zhao Xue (kínai) 2543 (- 8, 9)

9. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2535 (- 2, 10)

10. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2531 (+ 8, 10)

43. Hoang Thanh Trang (magyar) 2438 (+ 3,  22)

77. Mádl Ildikó (magyar) 2386

93. Vajda Szidónia (magyar) 2367

96. Gara Tícia 2366 (+ 12, 5)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők növelték előnyüket az oroszok legjobbjaival szemben.  Ötödik helyünket elsősorban Polgár Judit magas pontszámának köszönhetjük.

 

1. Kína 2473 (+ 1)

2. Oroszország 2464 ( - 2)

3. Grúzia 2454 (+ 3)

4. Ukrajna 2419

5. Magyarország 2391

6. India 2390 (- 5)

7. Lengyelország 2351 (-  6)

8. Németország 2344 (+ 2)

9. Egyesült Államok 2341 (+ 3)

10. Franciaország 2339 (+ 1)

 

A honi rangsorban minimális a változás. Sakkozónőink alig játszottak értékelhető játszmát.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2709 (- 1), Hoang Thanh Trang 2438 (+ 3), Mádl Ildikó 2386, Vajda Szidónia 2367, Gara Tícia 2366 ( + 12), Gara Anita 2341, Grábics Mónika 2336, Medvegy Nóra 2333, Rudolf Anna 2323 (- 10), Schneider Veronika 2312, Papp Petra (+ 27)

 

A legjobb junioroknál az olasz Fabiano Caruana növelte előnyét, a holland Anish Giri második helyét nem veszélyeztetik. A top húszba Rapport Richárd is bekerült.

A legjobb juniorok:

1. Fabiano Caruana (olasz) 2767 (+ 31) 1992

2. Anish Giri (holland) 2717 (+ 3) 1994

3. Ding Liren (kínai) 2660  1992

4. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2653  1993

5. Eltaj Safarli (örmény) 2645  (+ 15) 1992

20. Rapport Richárd 2559 (+ 16) 1996

A 18 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. Papp Petra 19. a top 20 rangsorában.

 

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-Fan (kínai) 2605 (+ 27) 1994

2. Marija Muzicsuk (ukrán) 2490 (+ 7) 1992

3. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2412 (- 7) 1992

4. Nazi Pajkidze (grúz) 2411 (- 11) 1993

5. Devsi Cori (perui) 2386 (- 29)  1993

19. Papp Petra 2296 (+ 27) 1993

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tbilisziben a grúz Nana Dzagnidze nyerte meg az ACP Kupa rapidtornát

Címkék: ACP Tbiliszi

Tbilisziben a grúz Nana Dzagnidze nyerte meg az ACP Kupa rapidtornát. Dzagnidze félpontos hátránnyal kezdte a negyedik játéknapot, de az utolsó fordulóban elért győzelmével befogta a svéd Pia Cramlingot. Rájátszás döntötte el az első hely sorsát, a két villámparti remi lett, Dzagnidze a „hirtelen halál” játszmát megnyerte. A bronzérmet az ukrán Katyrina Lahno szerezte meg, a legfiatalabb résztvevő, a 21 éves Anna Muzicsuk fél ponttal lemaradt a dobogóról. A 40 ezer dolláros díjalappal remekül megszervezett  torna kivívta a résztvevők elismerését.

 

A grúz fővárosban fordulatokban gazdag, izgalmas partikkal ért véget a Profi Sakkozók Szövetségének (The Association of Chess Professionals) tornája. A negyedik játéknapot a svéd Pia Cramling és az ukrán Katyerina Lahno félpontos előnnyel kezdte meg, de a grúz Nana Dzagnidze folytatta remek sorozatát. Öt forduló után a 2008-as olimpiai bajnokcsapat tagjának csak 2,5 pontja volt, de a befejező hat játszmából 5,5-öt szerzett.  Különösen izgalmas volt utolsó fordulóbeli csatája az orosz Tatjana Koszincevával szemben. A kapkodásban hol az egyik, hol  a másik fél hagyott ki győzelemmel kecsegtető folytatást. A szervezők nagy örömére Dzagnidze mattra állította olimpiai bajnok ellenfelét, befogta Pia Cramlingot, következett az első hely sorsát eldöntő rájátszás.

Nana Dzagnidze remekül hajrázott 

A két 4-4 perc gondolkodási idejű és lépésenként 2-2 másodperces parti pontosztozkodással zárult. A sorsdöntő „hirtelen halál” játszmában világosnak 5, sötétnek 4 perce volt, utóbbinak remifórral. Pia Cramling játszott világossal, kedvezőbb pozícióját azonban elrontotta, Nana Dzagnidze vehette át a győztesnek járó trófeát és a 10 ezer dolláros első díjat. A 11 fordulós versenyben veretlenségét megőrző Pia Cramling 7 ezer dollárt kapott. Az ukrán Katyerina Lahno három remivel zárta a tornát és 5 ezer dolláros díjjal. A legfiatalabb résztvevő, a szlovén Anna Muzicsuk végzett a negyedik helyen, jól hajrázott az ötszörös világbajnoknő Maja Csiburdanidze.

A Sheraton Metekhi Palace Hotel méltó környezetet biztosított a nagyszerű viadalhoz, amely remek hangulatban, a játékidő rövidsége miatti gyakori kapkodás ellenére is konfliktusmentes légkörben zajlott le.

 

A 9. forduló eredményei:

Katyerina Lahno (ukrán, 2557) - Nana Dzagnidze (grúz, 2535) döntetlen

Tatjana Koszinceva (orosz, 2513) – Viktorija Cmilyte (litván, 2503) 1 - 0

Pia Cramling (svéd, 2491) – Zejnab Mamedgyarova (azeri, 2318) 1 - 0

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2448) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2580) 0 - 1

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2523) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2537) 1 - 0

Maja Csiburdanidze (grúz, 2500) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506) döntetlen

 

A 10. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze – Anna Zatonskih 1 - 0

Nagyezsda Koszinceva – Maja Csiburdanidze  0 - 1

Anna Muzicsuk – Antoaneta Sztefanova  döntetlen

Zejnab Mamedgyarova – Alekszandra Kosztenjuk  0 - 1

Viktorija Cmilyte – Pia Cramling döntetlen

Katyerina Lahno – Tatjana Koszinceva  döntetlen

 

Az utolsó forduló eredményei:

Tatjana Koszinceva – Nana Dzagnidze  0 - 1

Pia Cramling – Katyerina Lahno   döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk – Viktorija Cmilyte  1 - 0

Antoaneta Sztefanova – Zejnab Mamedgyarova  0 - 1

Maja Csiburdnidze – Anna Muzicsuk  döntetlen

Anna Zatonskih – Nagyezsda Koszinceva  döntetlen

 

A rájátszás:

Nana Dzagnidze (grúz, 2535) – Pia Cramling (svéd, 2491) 2 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

 

Az ACP Kupa végeredménye:

1.Nana Dzagnidze (grúz) 8 pont

2. Pia Cramling (svéd) 8

3. Katyerina Lahno (ukrán) 7,5

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 7

5. Maja Csiburdanidze (grúz) 6

6-7. Tatjana Koszinceva (orosz) és Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 5,5

8. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 5

9-10. Nagyezsda Koszinceva (orosz) és Anna Zatonskih (amerikai) 4,5

11. Viktorija Cmilyte (litván) 3,5

12. Zejnab Mamedgyarova (azeri) 1

 

Lahno,K (2557) - Dzagnidze,N (2535)
Vezérindiai védelem [E17]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Va4 Fb7 6.Fg2 Fe7 7.Hc3 0-0 8.Vc2 c5 9.d5 exd5 10.cxd5 Hxd5 11.Ve4 f5 12.Vc4 b5 13.Vxb5

Számításba jött a 13.Vb3 c4 14.Vxb5 Hb6 15.Fe3 folytatás.

13...Hb6 14.Fe3 Ha6 15.0-0 Hc7 16.Vb3+ d5 17.a4 Bb8 18.Ff4 Fd6 19.Fxd6 Vxd6 20.Hb5 Hxb5 21.axb5 Ba8 22.e3 Kh8 23.Bfd1 a6 24.bxa6 Fxa6

 

25.He5 Fb7 26.Bxa8 Fxa8 27.Ba1 Vxe5 28.Vxb6 c4 29.Ba5

Jobb volt a 29.Ba7 h6 30.Bd7 Kh7 31.Vc5 Bb8 32.Fxd5 Bxb2 33.Vxc4 változat.

29...h6

 

30.Vd4 Vxd4 31.exd4 Bd8 32.Kf1 g6 33.Ke2 Bb8 34.Fxd5 Bxb2+ 35.Ke3 Fxd5 36.Bxd5 Bb3+?! 37.Kf4 Bb2 38.Bc5?! Bxf2+?! 39.Ke5 Kg7 40.Bc7+ Kg8 41.d5 Kf8 42.d6 Ke8 43.h4 g5 44.hxg5 hxg5 45.Ke6 Be2+ 46.Kxf5 Bd2 47.Ke6 Be2+ 48.Kd5 Bd2+ 49.Kc6 c3 50.Bc8+ Kf7 51.Bc7+ Ke8 52.Bc8+ Kf7 53.Bc7+ Ke8 és döntetlen

Sztefanova,A (2523) - Koszinceva,N (2537)
Colle-szisztéma [D05]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.e3 e6 4.Fd3 Fe7 5.b3 0-0 6.Fb2 b6 7.0-0 Fb7 8.Hbd2 Hbd7 9.a4 c5 10.a5 Vc7 11.He5 Bac8 12.Ba4 bxa5 13.Hxd7 Hxd7 14.dxc5 Hxc5?

Az olimpiai bajnoknő hatásos taktikai csapást engedélyezett. A típus áldozatokkal a bolgár exvilágbajnoknő hatásos győzelmet aratott.

 

15.Fxh7+! Kxh7 16.Vh5+ Kg8 17.Fxg7! f5 18.Vg6 Bf7 19.Fh6+ Kh8 20.Vxf7 Fd8 21.Ve8+ Kh7 22.Vh5 Kg8 23.Bxa5 Vf7 24.Vxf7+ Kxf7 25.Bxa7 Fb6 26.Ba2 e5 27.Fg5 He6 28.h4 Kg6 29.Hf3 Fc7 30.Ba7 Fc6 31.Bfa1 f4 32.B1a6 Fb8 33.Be7 Kf5 34.Bf7+ Kg4 35.Hh2+ Kh5 36.Bh7+ Kg6 37.Bh6+ Kf5 38.Bf6+ Ke4 39.Bxe6 Fb5 40.Ba2 fxe3 41.Fxe3 d4 42.Fg5 Kd5 43. Bb6 Kc5 44.Bg6 e4 és sötét feladta

Kosztenjuk,A (2448) - Muzicsuk,A (2580)
Blumenfeld-csel [E10]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 c5 4.d5 b5 5.dxe6 fxe6 6.cxb5 d5 7.Ff4 Fd6 8.Fxd6 Vxd6 9.Hbd2 0-0 10.e3 a6 11.bxa6 Hc6 12.Fe2 e5 13.e4 Hd4 14.Hxd4 cxd4 15.Vb3 Fxa6 16.Fxa6 Vxa6 17.exd5 e4 18.d6+ Kh8 19.d7 Hxd7 20.Vd5  

 

 

20...e3 21.Hf3 Vd3 22.Bd1 Vc2 23.fxe3 Vxg2 24.Bf1 dxe3 25.Vg5 Vxb2 26.Bxd7 Vc3+ 27.Kd1 Bxa2 és világos feladta

Koszinceva,T (2513) - Dzagnidze,N (2535)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fe7 7.Vg4 Ff6 8.Vg3 Hc6 9.Hc3 Hge7 10.Ff4 e5 11.Fd2 d6 12.h4 Fe6

A gibraltári tornán Nagyezsda izgalmas csatát vívott Almási Zoltánnal a 12...Hb4 13.Fg5 Fxg5 14.hxg5 Hg6 15.0-0-0 Fe6 16.Ff1 Vb6 17.Kb1 Bc8 18.Vf3 a5 19.g3 0-0 20.Fh3 a4 21.Hxa4 Va6 22.Hc3 Bxc3 23.Vxc3 Vxa2+ 24.Kc1 folytatásban, időzavarban az orosz nagymesternő többször is hibázott, s végül vesztett.

13.0-0-0 Bc8 14.Kb1 h5 15.Fg5 Hg6 16.Hd5 Fxg5 17.hxg5 h4 18.Ve3 Hce7 19.c4 0-0 20.g3 b5 21.cxb5 Hxd5 22.exd5 Fxd5 23.f3 Fxb3 24.axb3 axb5 25.f4 Va5 26.Fe4 Bc7?!

Nana Dzagnidze a 26...Ba8 27.Fxa8 Bxa8 28.Kc2 Va2 29.Vc3 Va6 30.Ba1 Vb7 31.Bxa8+ Vxa8 32.Bh2 b4 33.Ve3 Vc8+ 34.Kd2 Vg4 folytatásban előnybe kerülhetett volna.

27.Bxd6 Ba7?

  

 

28.Bxg6! fxg6 29.Fd5+ Bff7 30.Vxe5 Vd8

 

 

31.Bd1

Tatjana fokozhatta volna előnyét a 31.f5 Bad7 32.fxg6 Bxd5 33.gxf7+ Kxf7 34.Bf1+ Kg8 35.Ve6+ Kh8 36.g6 Bd1+ 37.Bxd1 Vxd1+ 38.Ka2 Vd8 39.gxh4 folytatásban.

31...Kf8 32.Ff3? Bad7 33.Vc5+ Bfe7 34.Bh1 Vc7 35.Fc6 Bd6 36.Bc1 b4?

Dzagnidze a kapkodásban hibázott. 36...h3 37.Vxb5 h2 38.Ff3 Vd7 simán nyert volna.

37.Vb5?

Újabb hiba. 37.gxh4 Vd8 38.Vxb4 Kg8 39.Vc5 Bd1 40.Bxd1 Vxd1+ 41.Ka2 Be1 42.b4 után világosnak bőséges kompenzációja lett volna a minőségért.

37...Vd8 38.Vxb4 Bd1?

 

 39.gxh4?

Megmentette volna világost a 39.Bxd1 Vxd1+ 40.Ka2 hxg3 41.Vb8+ Kf7 42.Va8 változat.

39...Bxc1+?

Azonnal nyert a 39...Vd3+ 40.Ka2 Bxc1 41.Vb8+ Kf7 folytatás.

40.Kxc1 Vc7 41.Vc4 Vd6 42.b4? Be1+ 43.Kc2 Vd1+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tbilisziben a svéd Cramling és az ukrán Lahno vezet az ACP rapidtornán

Címkék: ACP Tbiliszi

Tbilisziben az ACP Kupa női rapidtorna harmadik játéknapja után a svéd Pia Cramling és az ukrán Katyerina Lahno vezet holtversenyben. A grúz Nana Dzagnidze mesterhármassal félpontos hátrányban követi az éllovas duót. A mezőny legfiatalabb résztvevője, a szlovén Anna Muzicsuk mindössze fél pontot szerzett a három partiból  és a negyedik helyre csúszott vissza. Botladozott a viadal doyenje, a grúz exvilágbajnoknő Maja Csiburdanidze is. Kedden három fordulóval ér véget  a 40 ezer dolláros összdíjazású torna, a győztes 10 ezret kap.

 

A Profi Sakkozók Szövetségének (The Association of Chess Professionals) tornájának harmadik játéknapjának eredményei alaposan átírták a táblázatot. Hat fordulóig igen magabiztosan játszó 21 éves szlovén Anna Muzicsuk kettős vereséggel zárta a napot, és csak negyedikként várja a befejező játéknapot. Különösen fájó volt számára a svéd Pia Cramling elleni világossal elszenvedett gyors veresége, de  az orosz Tatjana Koszincevával szemben elkövetett végjátékbeli bakija is kizökkenthette a ritmusból.

A holtversenyben vezető Pia Cramling és az ukrán Katyerina Lahno őrzi veretlenségét, egymással az utolsó fordulóban  mérkőznek meg. A szervezők és a helyi szponzorok nagy örömére Nana Dzagnidze mesterhármassal előretört, fél pont választja el a vezető duótól. A torna doyenje, az exvilágbajnoknő Maja Csiburdanidze csak fél pontot szerzett a harmadik játéknapon. Az orosz olimpiai bajnok testvérek, Nagyezsda és Tatjana Koszinceva ötvenszázalékosok. Az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk nem kímélte Nagyezsdát sem, a presztízsrangadókon két pontot szerzett a Koszinceva nővérek ellen.

 

A 6. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze (grúz, 2535) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2523) 1 - 0

Maja Csiburdanidze (grúz, 2500) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2448) döntetlen

Anna Zatonskih (amerikai, 2506) – Pia Cramling (svéd, 2491)  döntetlen

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2537) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2513) döntetlen

Anna Muzicsuk (szlovén, 2580) – Katyerina Lahno (ukrán, 2557)  döntetlen

Zejnab Mamedgyarova (azeri, 2318) – Viktorija Cmilyte (litván, 2503)  0 - 1

 

A 7. forduló eredményei:

Viktorija Cmilyte – Nana Dzagnidze  0 - 1

Katyerina Lahno – Zejnab Mamedgyarova  1 - 0

Tatjana Koszinceva – Anna Muzicsuk 1 - 0

Pia Cramling – Nagyezsda Koszinceva döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk – Anna Zatonskih  0 - 1

Antoaneta Sztefanova – Maja Csiburdanidze 1 - 0

 

A 8. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze – Maja Csiburdanidze  1 - 0

Anna Zatonskih – Antoaneta Sztefanova  0 - 1

Nagyezsda Koszinceva – Alekszandra Kosztenjuk 0 - 1

Anna Muzicsuk – Pia Cramling  0 - 1

Zejnab Mamedgyarova – Tatjana Koszinceva  0 - 1

Viktorija Cmilyte – Katyerina Lahno  döntetlen

 

A verseny állása:

1-2. Pia Cramling és Katyerina Lahno 6 pont

3. Nana Dzagnidze 5,5

4. Anna Muzicsuk 5

5-7. Maja Csiburdanidze, Nagyezsda Koszinceva és Tatjana Koszinceva 4

8-10. Alekszandra Kosztenjuk, Antoaneta Sztefanova és Anna Zatonskih 3,5

11. Viktorija Cmilyte 3

12. Zejnab Mamedgyarova 0

Koszinceva,T (2513) - Muzicsuk,A (2580)
Spanyol megnyitás [C66]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 g6 6.d4 Fd7 7.Be1 Fg7 8.d5 Hb8 9.Fxd7+ Hbxd710.c4 a5 11.Hc3 Hc5 12.b3 0-0 13.Bb1 c6 14.dxc6 bxc6 15.Fa3 Ve7 16.Vd2 Bfd8 17.Bbd1 He8 18.V c2 Hc7 19.Fxc5 dxc5 20.Bxd8+ Bxd8 21.Bd1 He6 22.Bxd8+ Vxd8 23.Ha4 Hd4 24 Vd3 Hxf3+ 25.Vxf3 Vd2 26.g3 Vxa2 27.Hxc5 Ff8 28.Hd7 a4 29.bxa4 Vxa4 30.Vd3 Fe7 31.Kg2 Va5 32.Vb3 Vc7 33.Vb8+ Fd8 34.Hf6+ Kh8 35.Vxc7 Fxc7    

     

 

36.Kf3 Fd8 37.Hd7 Fc7 38.Ke3 Kg7 39.Kd3 f6 40.Hc5 Kf7 41.Hb3 Fb6 42.c5 Fd8 43.Kc4 Ke6 44.f3 f5 45.Hc1 Fg5 46.Hd3 Fe3 47.Hb4 Kd7 48.Hd3 Ke6 49.h3 h5 50.g4 fxg4 51.fxg4 hxg4 52.hxg4 Fd4 53.Hb4 Kd7 54.Hc2 Ff2 55.Hb4 Fd4 56.Hd3 Ke6 57.Kb4

 

57...Kf6? 58.Ka5 Fxc5 59.Hxc5 Kg5 60.Kb6 Kxg4 61.Kxc6 g5 62.Kd5 Kh4 63.Hd3 g4 64.Kxe5 g3 65.He1 Kg4 66.Kd4 Kf4 67.Kd3 és sötét feladta

Sztefanova,A (2523) - Csiburdanidze,M (2500)
Holland védelem [A90]

1.d4 e6 2.Hf3 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 d5 5.0-0 c6 6.b3 Fd6 7.c4 b6 8.Fa3 Fxa3 9.Hxa3 Ve7 10.Hc2 Hbd7 11.Hce1 0-0 12.Hd3 Fb7 13.Vd2 Bac8 14.Hfe5 Hxe5 15.Hxe5 Bfd8 16.cxd5 cxd5 17.Bfc1 Vd6 18.Hd3 Bxc1+ 19.Bxc1 Bc8 20.Bxc8+ Fxc8 21.Vc1 Fb7 22.Ff1 Fa6 23.He5 Fb7 24.e3 Hd7 25.Hd3 Kf7 26.h4 Ke7 27.Vd1 Hf6 28.He5 Vc7 29.Vd2 He4 30.Vb4+ Vd6 31.Va4 a5 32.b4 Hc3 33.Vc2 Vxb4 34.Fa6 Fa8 35.Kg2

 

35...b5?

A grúz exvilágbajnoknő hátrányosabb állásban nagyot hibázott. 35...a4 36.Hd3 Va5 37.Fc8 g6 38.h5 b5 39.hxg6 hxg6 reményt adott volna  a menekülésre.

36.g4

Még erősebb volt a 36.Fxb5 Kf6 (36...Hxb5 37.Vc8 Vd6 38.Vxa8) 37.g4 g6 38.g5+ Kg7 39.Fd7 Fb7 40.Fxe6 Vd6 41.Fc8 Fxc8 42.Vxc3 folytatás.

36...g6 37.h5 Kf6? 38.hxg6 hxg6

 

39.Vc1! g5 40.Vh1 Kg7 41.Vh5 Ve7 42.Vg6+ Kf8 43.Fc8 He4 44.Hd7+ és sötét feladta

Csiburdanidze,M (2500) - Kosztenjuk,A (2448)

 

71.Kc8?

Maja Csiburdanidze kihagyta a nyerést a 71.Kc6 Ba6+ 72.Kb7 Bf6 73.Kc7 Ke5 74.Kd7 Kd5 75.Ke8 Be6+ 76.Kf8 Ba6 77.Kg8 változatban.

71...Ba8+ 72.Kc7 Kf5 73.Bh7 Kg6 74.Bxh4 és döntetlen

Muzicsuk,A (2580) - Cramling,P (2491)
Szicíliai védelem [B23]

1.e4 c5 2.Hc3 e6 3.g3 d5 4.exd5 exd5 5.Fg2 Hf6 6.d3 d4 7.He4 Hxe4 8.dxe4 Fe7 9.He2 0-0 10.0-0 Hc6 11.c3

A fővarinak 11.Hf4 Fd6 12.c3 számít.

11...Ff6 12.cxd4 Hxd4 13.Hc3 Fe6 14.f4 Fc4 15.Bf2?

Taktikai elnézés.

 

 

15...He2+ 16.Bxe2 Vxd1+ 17.Hxd1 Fxe2 18.e5 Fxd1 19.exf6 Bad8 20.fxg7 Bfe8 21.Fxb7 Fg4 és világos feladta

Cmilyte,V (2503) - Lahno,K (2557)
Grünfeld védelem [D93]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 Va5 8.Bc1 dxc4 9.Fxc4 Vxc5 10.Fb3 Hc6 11.0-0 Va5 12.h3 Ff5 13.Ve2 He4 14.Hd5 e5 15.Fg5 Hxg5 16.Hxg5 Vd8 17.h4 h6 18.g4 Fd7 19.He4 Vxh4 20.f3 Kh8 21.Bf2 f5 22.Bh2 Vd8

 

23.Bxh6+! Fxh6 24.Vh2 Kg7 25.Bxc6 Fxc6

Katyerina vállalkozhatott volna a 25...fxe4 26.Vxe5+ Kh7 27.Hf6+ Bxf6 28.Bxf6 Fe8 29.g5 Fxg5 30.Vxg5 Kg7 31.Bf5 Vxg5+ 32.Bxg5 exf3 33.Fd5 Kf6 34.Bg3 f2+ 35.Kxf2 Bc8 végjátékra is az örökös sakk helyett.

26.Vxe5+ Kh7 27.Hdf6+ Bxf6 28.Hxf6+ Kh8 29.Hg8+ Kh7 30.Hf6+ Kh8 31.Hg8+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tbilisziben a szlovén Anna Muzicsuk félpontos előnnyel vezet az ACP rapidtornán

Címkék: ACP Tbiliszi

Tbilisziben három fordulót játszottak le az ACP Kupa női rapidtorna második játéknapján. A mezőny legmagasabb értékszámú résztvevője, a szlovén Anna Muzicsuk 2,5 pontot szerzett és félpontos előnnyel vezet a svéd Pia Cramling és az ukrán Katyerina Lahno előtt. A grúz exvilágbajnoknő Maja Csiburdanidze mindhárom játszmája remi lett. Az orosz olimpiai bajnok trió szerényen muzsikál, különösen Tatjana Koszinceva hibázik sokat. Hétfőn újabb három körre kerül sor.

A második játéknapon is remekelt a szlovén Anna Muzicsuk, csak az ötödik partijában voltak gondjai, de a litván Viktorija Cmilyte előnyösebb pozícióját nem tudta győzelemig fokozni.

A kontinensbajnokok, a svéd Pia Cramling és az ukrán Katyerina Lahno is szorgalmasan gyűjtögeti pontjait. A grúz exvilágbajnoknő Maja Csiburdanidze háromszor is remizett, játéka korántsem volt meggyőző, az orosz Tatjana Koszinceva fonalas nyerést nem vett észre ellene. A mezőnyben öt forduló után az első négy helyezett még őrzi veretlenségét.

A Koszinceva nővérek közül Nagyezsda sikeres napot zárt, Tatjana csak rontásokkal „jeleskedett”. Az orosz trió harmadik tagja, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk is gyengélkedik, Pekingben másfél pontos előnnyel nyerte meg a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékán a rapidversenyt.

 

A 3. forduló eredményei:

Anna Muzicsuk (szlovén, 2580) – Nana Dzagnidze (grúz, 2535)  1 - 0

Zejnab Mamedgyarova (azeri, 2318) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2537)  0 - 1

Viktorija Cmilyte (litván, 2503) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506)  1 - 0

Katyerina Lahno (ukrán, 2557) – Maja Csiburdanidze (grúz, 2500)  döntetlen

Tatjana Koszinceva (orosz, 2513) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2523)  1 - 0

Pia Cramling (svéd, 2491) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2448)  döntetlen

 

A 4. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze – Alekszandra Kosztenjuk  1 - 0

Antoaneta Sztefanova – Pia Cramling  0 - 1

Maja Csiburdanidze – Tatjana Koszinceva  döntetlen

Anna Zatonskih – Katyerina Lahno  0 - 1

Nagyezsda Koszinceva – Viktorija Cmilyte  1 - 0

Anna Muzicsuk – Zejnab Mamedgyarova  1 - 0

 

Az 5. forduló eredményei:

Zejnab Mamedgyarova – Nana Dzagnidze 0 - 1

Viktorija Cmilyte – Anna Muzicsuk döntetlen

Katyerina Lahno – Nagyezsda Koszinceva  döntetlen

Tatjana Koszinceva – Anna Zatonskih  0 - 1

Pia Cramling – Maja Csiburdanidze döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk – Antoaneta Sztefanova döntetlen

 

A verseny állása:

1.Anna Muzicsuk 4,5 pont

2-3. Pia Cramling és Katyerina Lahno 4

4. Maja Csiburdandze 3,5

5. Nagyezsda Koszinceva 3

6. Nana Dzagnidze 2,5

7-8. Alekszandra Kosztenjuk és Anna Zatonskih 2

9-11. Viktorija Cmilyte, Tatjana Koszinceva és Antoaneta Sztefanova 1,5

12. Zejnab Mamedgyarova 0

 

Muzicsuk,A (2580) - Dzagnidze,N (2535)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hf3 Vc7 8.a4 Fe7 9.a5 0-0 10.Fe2 Hc6 11.Fb6 Vd7 12.Hd2 d5 13.Hxd5 Hxd5 14.exd5 Vxd5 15.0-0 e4 16.Be1 Ff5 17.Hc4 Ve6 18.He3 Fg6 19.Vd5 Vf6?

 

20.Vd7! Vxb2 21.Vxb7 Hd4 22.Fxa6 Ff6? 23.Beb1 Vc3 24.Hd5 Vd2 25.Hxf6+ gxf6 26.Bd1 Hf3+ 27.gxf3 Vg5+ 28.Kh1 exf3 29.Bg1 Vf4 30.Fd3 Bae8 31.Fc7 Vd4 32.Vxf3 Bc8 33.Fb6 és sötét feladta

Csiburdanidze,M (2500) - Koszinceva,T (2513)
Vezércsel [D30]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.c4 e6 4.e3 Fe7 5.Hbd2 0-0 6.b3 b6 7.Fb2 Fb7 8.Fd3 Hbd7 9.cxd5 Hxd5 10.0-0 c5 11.Ve2 cxd4 12.Hxd4 Hc5 13.Fc4 Ff6 14.Bfd1 Ve7 15.Bac1 Bfd8 16.g3 g6 17.Fa3 e5 18.H4f3 e4 19.Fxd5? Bxd5 20.He1 Bad8 21.Hc4 Vd7 22.Bxd5 Vxd5 23.Fb2 Hd3 24.Bc2 Fxb2 25.Hxb2 Fa6 26.Bc7?! Hb4?!

Tisztet nyert a 26...Ve5 27.Bxa7 Vxb2 28.Vxb2 Hxb2 29.Bxa6 Bd1 folytatás.

27.Hc4 Hc6?!

Nyert állásban Tatjana Koszinceva bizonytalankodott.27...b5 28.Ha5 Vd1 29.Vxd1 Bxd1 30.Kg2 Bxe1 31.a3 Hd3 32.Bc6 Be2 33.Bxa6 Hxf2 34.Kf1 Bc2 35.Ke1 Hg4 36.Bxa7 Hxe3 lekaszabolta volna a világos királyszárnyi gyalogokat.

28.Kg2 h5 29.h4?! He5 30.Hc2 Hf3

Azonnal nyert a 30...Vd3 31.Vxd3 exd3 32.Hd2 dxc2 33.Bxc2 Fd3 folytatás.

31.Hb4 Fxc4?! 32.Vxc4? Vf5! 33.Hc6

 

33...Hxh4+! 34.gxh4 Vg4+?

Kimaradt a fonalas matt 34...Vf3+ 35.Kg1 Bd1+ 36.Vf1 Vg4+ 37.Kh2 Bxf1 folytatásban.

35.Kh2 Vxh4+ 36.Kg2 Vg4+ 37.Kh2 Vh4+ 38.Kg2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tarolt a címvédő Aquaprofit, a Haladás előnye 3 pontra csökkent

Címkék: Csapatbajnokság

Az első osztályú csapatbajnokság hatodik fordulójában az éllovas Haladás VSE 8,5-3,5-re győzte le az ASS-Makói SVSE csapatát. A szombathelyiek előnye a címvédő Aquaprofit-NTSK együttesével szemben három pontra csökkent. A nagykanizsai együttes 10,5-1,5-ös nyeréssel tette szorossá a bajnoki címért folyó vetélkedést. A játéknap meglepetése a tavalyi ezüstérmes Atomerőmű SE veresége, a Mátyásföldi LTC az újabb sikerrel megerősítette negyedik helyét. A Pénzügyőr és a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp minimális győzelmet aratott. A Hungaropharma Decs a sereghajtó Vasas ellen hozta  a papírformát. Három hét múlva játsszák a hetedik fordulót.

Hatodik meccsét is megnyerte a Haladás VSE. A szombathelyiek az újabb győzelemmel megőrizték vezető pozíciójukat, de a címvédő Aquaprofit-NTSK előtt előnyük három pontra csökkent. A nagykanizsaiak a kétszámjegyű nyeréssel ismét komoly eséllyel pályáznak a bajnoki címre. A két együttes versengését a 10. fordulóban, május 6-án, Szombathelyen megrendezésre kerülő meccs dönti el.

A játéknap meglepetését a kiegyenlített erőkből álló Mátyásföldi LTC győzelme jelentette az Atomerőmű SE csapatával szemben. A tavalyi ezüstérmes paksiak jelentős ponthátránnyal a harmadikok.

A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp együttese alighanem többet remélt a minimális győzelemnél, az idegenlégiósokkal megerősített kecskemétiek számára az első osztályú tagság megőrzése immár reális cél.

Ötödször kapott ki a Honvéd ASE, javított a Pénzügyőr. A Hungaropharma Decs a szoros középmezőnyben harmadik nyerésükkel. A Vasas és a Komárom aligha tudja elkerülni a kiesésést.

 

A 6. forduló eredményei:

Komáromi VSK SE – Aquaprofit-NTSK 1,5 – 10,5

(Bokros Albert (2470) – Balogh Csaba (2643) 0 – 1

Horváth Péter (2450) – Márkus Róbert (2652) döntetlen

Csiba Dominik (2355) – Ribli Zoltán (2588) 0 – 1)

 

Mátyásföldi LTC – Atomerőmű SE 6,5 – 5,5

(Dragan Kosic (2483) – Berkes Ferenc (2696) 1 – 0

Izsák Gyula (2474) – Papp Gábor (2554) döntetlen

Zlatko Ilincic (2468) – Szabó Krisztián (2542) 0 – 1)

 

Pénzügyőr SE – Honvéd ASE 6,5 – 5,5

(Horváth Csaba (2517) – Czebe Attila (2526) döntetlen

Balog Imre (2539) – Hoang Thanh Trang (2459) döntetlen

Antal Gergely (2531) – Petrán Pál (2384) döntetlen)

 

Vasas SC – Hungaropharma Decs  3 – 9

(Szabó Zsolt József (2432) – Nikola Szedlak (2580)  0 – 1

Hujbert Flórián (2373) – Dusan Popovic (2569) 0 – 1

Török Sándor (2319) – Pap Gyula (2513) 0 – 1)

 

Haladás VSE – Makói SVSE  8,5 – 3,5

(Rapport Richárd (2545) – Erdős Viktor (2613) döntetlen

Prohászka Péter (2547) – Mihók Olivér (2457) döntetlen

Ruck Róbert (2569) – Reiss Tibor (2389) 1 – 0)

 

Tóth László SE – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 5,5 – 6,5

(Nikola Nestorovic (2464) – Gyimesi Zoltán (2646)  0 – 1

Ivan Marinkovic (2425) – Sax Gyula (2491) döntetlen

Tésik Csaba (2337) – Horváth József (2535) 0 – 1)

 

A bajnokság állása:

1. Haladás VSE 53,5 pont

2. Aquaprofit-NTSK 50,5

3. Atomerőmű SE Paks  44,5

4. Mátyásföldi LTC 42

5. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 38

6. Hungaropharma Decs 37,5

7. Pénzügyőr 34,5

8. Honvéd ASE 30

9. ASS-Makói SVSE 28,5

10. Tóth László SE 27

11. Komáromi VSK SE 25

12. Vasas SC 18

 

A 7. forduló párosítása:

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – Komáromi VSK SE

ASS-Makói SVSE – Tóth László SE

Hungaropharma Decs – Haladás VSE

Honvéd ASE – Vasas SC

Atomerőmű SE Paks – Pénzügyőr SE

Aquaprofit NTSK – Mátyásföldi LTC

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tbilisziben a női sakkozás elitje csatázik az ACP rapidtornán

Címkék: ACP Tbiliszi

Tbilisziben megkezdődött az ACP, a Profi Sakkozók Szövetségének (The Association of Chess Professionals) 12 résztvevős női rapidtornája. Olimpiai és világbajnokok, kontinensviadalok győztesei is játszanak a 40 ezer dolláros díjazású tornán. Az első játéknapon két fordulóra került sor, a svéd Pia Cramling, az ukrán Katyerina Lahno, a grúz Maja Csiburdanidze és a szlovén Anna Muzicsuk kettős győzelemmel rajtolt. Vasárnap három fordulót játszanak, partinként 20-20 perc a gondolkodási idő és lépésenként 5-5 másodperc.

Az ACP új elnöke, az izraeli Emil Szutovszkij nagy lendülettel, érdekes gondolatokkal, a Nemzetközi Sakkszövetséggel kötött megállapodással látott munkához. Ténykedésének egyik jelentős sikere volt, hogy a FIDE vezérkara megváltoztatta a világbajnok-jelölti ciklust és a vezető nagymesterek által javasolt körmérkőzéses rendszerben bonyolítják le a tornát. Határozott ígéret, hogy a legfontosabb szakmai kérdésekben az ACP-nek -  amelynek jelenleg mintegy 450 nagymester a tagja -,  komoly szerep jut.

Szutovszkij fokozott figyelmet fordít a női sakkozásra is, ennek ékes bizonyítéka a ma Tbilisziben megkezdődött ACP rapidtorna. A grúz főváros örömmel vállalta  a viadal megrendezését, jelentős szponzorok segítik a lebonyolítást, a díjazást. A 12 nagymesternő versenyének díjalapja 40 ezer dollár, az első helyezett 10 ezer dollárt kap.

A sakkrajongók ismét láthatják a grúz exvilágbajnoknőt, Maja Csiburdanidzét. A Hanti-Manszijszkban valamennyi ellenfelét legyőző orosz olimpiai bajnokcsapatból hárman a meghívottak között, Tatjana és Nagyezsda Koszinceva és az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk. A tavalyi Európa-bajnoknő litván Viktorija Cmilyte, a korábbi első svéd Pia Cramling és az ukrán Katyerina Lahno, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova  is játszik.

Az első játéknapon két fordulóra került sor, a női sakkozókra jellemző megalkuvás nélküli küzdőszellemet jól mutatja, hogy csak egyetlen parti végződött döntetlennel. A rapid tempóban előfordulnak nagy hibák, kihasználatlanul hagyott esélyek, de igen szórakoztatóak is az összecsapások. Meglepetés a Koszinceva nővérek gyenge kezdése, a helyi szurkolók örömére Maja kettős győzelemmel rajtolt.

 

Az első játéknap eredményei:

1.forduló:

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2537) – Nana Dzagnidze (grúz, 2535) döntetlen

Anna Muzicsuk (szlovén, 2580) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506) 1 – 0

Zejnab Mamedgyarova (azeri, 2318) – Maja Csiburdanidze (grúz, 2500) 0 – 1

Viktorija Cmilyte (litván, 2503) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2523) 0 – 1

Katyerina Lahno (ukrán, 2557) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2448) 1 – 0

Tatjana Koszinceva (orosz, 2513 ) - Pia Cramling (svéd, 2491) 0 – 1

 

2. forduló:

Nana Dzagnidze – Pia Cramling  0 - 1

Alekszandra Kosztenjuk – Tatjana Koszinceva  1 - 0

Antoaneta Sztefanova – Katyerina Lahno  0 - 1

Maja Csiburdanidze – Viktorija Cmilyte  1 - 0

Anna Zatonskih – Zejnab Mamedgyarova  1 - 0

Nagyezsda Koszinceva – Anna Muzicsuk 0 - 1

 

A verseny állása:

1-4. Pia Cramling, Katyerina Lahno, Maja Csiburdanidze és Anna Muzicsuk 2 pont

5-7. Antoaneta Sztefanova, Anna Zatonskih és Alekszandra Kosztenjuk 1

8-9. Nagyezsda Koszinceva és Nana Dzagnidze 0,5

10-12. Viktorija Cmilyte, Zejnab Mamedgyarova és Tatjana Koszinceva 0

Koszinceva,T (2513) - Cramling,P (2491)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fe7 7.Vg4 g6 8.Ve2 d6 9.0-0 Hd7 10.a4 b6 11.Ha3 Fb7 12.Hc4 Hgf6 13.Fh6 Vc7 14.a5 b5 15.Hb6 Hxb6 16.axb6 Vxb6 17.Ha5 Hd7 18.b4 Ff6 19.Ba2

Tatjana Koszinceva tért el a moszkvai Aeroflot-tornán látott Alsina-Balogh Csaba partitól, ahol a spanyol nagymester a 19.Ba3 He5 20.c4 bxc4 21.Hxc4 Hxc4 22.Fxc4 Ke7 23.Fe3 Fd4 24.Fg5+ f6 25.Fd2 Bhc8 változatban egyre nagyobb hátrányba került és el is vesztette a játszmát.

19...He5 20.c4 bxc4 21.Fxc4 Ke7 22.Fb3 Vxb4 23.f4 Hc6 24.e5

 

24...Hxa5 25.exf6+ Kd7 26.Fa4+ Fc6 27.Bfa1 Bhc8 28.h3 Hb3 29.Fxb3 Vxb3 30.f5 gxf5 31.Vh5 e5 32.Vxf5+ Ve6 33.Vf1 Bg8 34.Fg7 Fb5 35.Vb1 e4

 

36.Bxa6?

A kapkodásban, a nehéz állásban azonnali vesztőlépés.

36...Fxa6 37.Bxa6 Bgb8! 38.Va1 Bxa6 39.Vxa6 Vd5

Kimaradt a 39...Bb1+ 40.Kh2 Ve5+ 41.g3 Vb2+ még gyorsabb nyerés.

40.Va7+ Bb7 41.Va4+ Vc6 42.Va2 d5 43.Va3 Bb1+ 44.Kf2 Vc2+ és világos feladta

Lahno,K (2557) - Kosztenjuk,A (2448)
Vezércsel [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Fd3 Hc6 12.e5 Va5 13.Vxa5 Hxa5 14.Kd2 Bd8 15.Ke3 Fd7 16.Hg5 f5 17.exf6 gxf6 18.He4 Kf7 19.Bhc1 Fc6 20.Bc5 b6 21.Bh5 Kg7 22.Bc1 Bac8 23.Fa6 Fb7 24.Bxc8 Fxc8 25.Fxc8 Bxc8 26.d5 f5?

 

27.Hg3 Bc3+ 28.Kf4

Pontosabb a 28.Kd2 Bc5 29.dxe6 Kg6 30.Bh4 folytatás.

28...Bc4+ 29.Ke5 Kg6?

Az egyetlen esélyt a 29...f4 30.He4 exd5 31.Kxd5 Ba4 32.Be5 Kf8 változat jelentette volna.

30.f4 exd5 31.Bg5+ Kf7 32.Bxf5+ Ke7 33.Bh5 Hc6+ 34.Kxd5 Bc5+ 35.Ke4 Bc4+ 36.Kf3 Bc3+ 37.Kg4 Bc2 38.Bxh7+ Ke6 39.h4 Bxg2 40.h5 Hd4

 

41.Kh3 Bxa2 42.h6 Ba3 43.Kg4 Ba2 44.Bh8 Bh2 45.h7 Kf7 46.Hh5 He6 47.Ba8 Hxf4 48.Kxf4 Bxh5 49.h8V és sötét feladta

Koszinceva,N (2537) - Muzicsuk,A (2580)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 g6 6.c3 Fg7 7.Hbd2 0-0 8.Be1 a6 9.Fa4 h6 10.Hf1 b5 11.Fb3 d5 12.exd5 Hxd5 13.Hg3 Fe6 14.He4 f5 15.Hc5 Ff7 16.c4 bxc4 17.Fxc4 Vd6 18.Ha4 Hdb4 19.Fe3 Fxc4 20.dxc4

 

20...e4 21.Hd2 Hd3 22.Be2 Hd4 23.Fxd4 Vxd4 24.Vc2 Bab8 25.Hb3 Vd6 26.Hc3 Hb4 27.Vd1 Vxd1+ 28.Hxd1 Hd3 29.Bb1 Bb4 30.Bc2 Bfb8 31.Kf1

 

31...Ba4 32.Hc1 Hxc1 33.Bcxc1 Bxa2 34.Ba1 Bxa1 35.Bxa1 Bb6 36.Ba2 Kf7 37.Ke2 Fd4 38.Hc3 Fxc3

Kár a szép futóért. 38...Bb4 39.Hd1 Bxc4 40.Bxa6 Bc2+ 41.Kf1 f4 jobb volt.

39.bxc3 Ke6 40.Ke3 c5 41.Ba5 Bc6 42.f3 exf3 43.gxf3 g5 44.h3 Ke5 45.Ba2 f4+ 46.Kf2 Bb6 47.Ba5 Kd6 48.Ke2 Bc6 49.Ba2 Kc7 50.Kf2 Be6 51.Bd2 Be3 52.Bd5

 

52...Kc6 53.Bf5 Bxc3 54.Bf6+ Kb7 55.Bxh6 Bxc4 56.Bg6 a5 57.Bxg5 a4 58.Ke2 a3 59.Kd3 Ba4 és világos feladta

Kosztenjuk,A (2448) - Koszinceva,T (2513)
Spanyol megnyitás [C96]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Ha5 10.Fc2 c5 11.d4 Hd7 12.dxe5 dxe5 13.Hbd2 Vc7 14.Hf1 Hb6 15.He3 Hac4 16.Hd5 Hxd5 17.exd5 Fd6 18.b3 Hb6 19.c4 f5 20.Fb2 e4 21.Hd2 Fd7 22.Ve2 Bae8 23.Bad1 Bf7 24.a3 h6 25.Vh5 Fe5 26.Fxe5 Vxe5 27.b4 Vd6 28.Hb3 Ha4 29.cxb5 cxb4 30.bxa6 bxa3 31.a7 Ba8 32.Hd2 Hb2 33.Ba1 Bxa7 34.Vh4 Bf8 35.Fb3 Kh7 36.Bec1 Hd3 37.Bcb1 Ve5 38.Fa2 e3 39.Hf3 exf2+ 40.Kh1 Vf6 41.Vc4 He5 42.Hxe5 Vxe5 43.Vc5 Bc7 44.Vxf2 Bc3 45.Be1 Vf6 46.Bad1 Bb8 47.Bd2 f4 48.Va7 Vd6 49.Vd4 Bbc8 50.Fb1+ Kg8 51.Ve4

 

51...f3

A látszólag könnyen nyerhető állásban Tatjana Koszinceva hibázott, ellenesélyt adott.Sötét simán nyert a 51...Bc1 52.Bdd1 Bxd1 53.Bxd1 Bc3 54.Bf1 f3 folytatásban.

52.Vh7+ Kf8

 52...Kf7 53.Bf2 Vg3 54.Kg1 Bc1 55.Bxf3+ Vxf3 56.gxf3 Bxe1+ 57.Kf2 Bcc1 58.Vg6+ Kg8 59.Vh7+ Kf8 60.Vh8+ Kf7 61.Vd8 Fb5 még mindig nyerőesélyt adott volna.

53.Fg6 fxg2+??

A pánikban azonnal vesztőt húzott. 53...Be3 54.Bf1 Vf4 55.Kg1 Ke7 56.Vxg7+ Kd6 57.Bdf2 Bec3 talán a fél pontot megmentette volna.

54.Kg1 Vb6+ 55.Bf2+ Vxf2+ 56.Kxf2 és sötét feladta

Dzagnidze,N (2535) - Cramling,P (2491)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 a6 5.c5 Hbd7 6.Ff4 g6 7.e3 Fg7 8.Fe2 0-0 9.0-0 Hh5 10.Be1 f6 11.b4 Hxf4 12.exf4 e5! 13.f5 e4 14.Hd2 gxf5 15.f4 Bf7 16.Hf1 Fh6 17.g3 Hf8 18.He3 Hg6 19.Ff1  

 

19...Hxf4!

A svéd nagymesternő a tisztáldozattal szétbombázta grúz ellenfelének királyállását.

20.gxf4 Fxf4 21.Hg2 Bg7 22.Kh1 Fh6 23.Fe2 f4 24.Bg1 f3 25.Fxf3 exf3 26.Vxf3 Fg4 27.Vf2 Vc7 28.Bae1?! Bf8 29.He3 f5 30.He2? Fxe3 31.Vxe3

 

31...f4

Még jobb volt a 31...Ve7 32.Hf4 Ve4+ 33.Hg2 Vxe3 34.Hxe3 Ff3+ 35.Hg2 Fe4 36.h4 f4 folytatás.

32.Vf2 Ff5 33.Hc3 Bxg1+ 34.Vxg1+ Fg6 35.Be5 f3 36.Hd1 Vf7 37.Hf2 Vf4 38.Vd1 Kh8 39.Be7? Vg5 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nagy meglepetésre a lengyel Mateusz Bartel nyerte meg az Aeroflot-versenyt

Címkék: Aeroflot 2012

Moszkvában a lengyel Mateusz Bartel győzelmével fejeződött be a XI. Aeroflot-verseny. A 9 fordulós svájci rendszerű viadal zárónapján sötéttel remizett az ukrán Anton Korobovval. Az ukrán Pavel Eljanov nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni az orosz Dmitrij Andrejkinnel szemben. Az első helyen 6,5 ponttal előállt hármas holtverseny Bartelnek kedvezett, ötször játszott sötéttel, míg riválisai ötször a világos bábukat vezették. Bartel játszhat a dortmundi szuperversenyen. Az utolsó fordulóban Balogh Csaba könnyed játékkal, tisztáldozattal nyert az orosz Pavel Ponkratov ellen, 5 ponttal a 34. lett. Pap Gyula döntetlennel az 53. helyen végzett,  4 pontot gyűjtött. Szabó Krisztián győzelemmel zárt, 3,5 ponttal a 74.  a 85 fős mezőnyben. A "B" tornán Pap Petra harmadszor teljesítette a női nemzetközi nagymesteri normát, új címviselőként köszönthetjük!

Óriási meglepetés a lengyel Mateusz Bartel elsősége. A 19. helyre rangsorolt sakkozó veretlenül játszotta végig a tornát. Győzelemmel kezdett, majd három remivel folytatta. Hármas nyerőszériát követően kedvező színelosztásának köszönhetően két sötéttel kivívott döntetlennel is pályafutása legnagyobb sikerét érte el. Érdekes, hogy az ukrán olimpiai bajnok Pavel Eljanov ugyanezzel a „módszerrel” gyűjtögette pontjait, de világossal kezdte a viadalt, a hetedik és nyolcadik fordulóban pedig ismételte a világos színt. Az ukrán Anton Korobov a hetedik játéknapon Eljanovtól kapott ki.

Kiemelkedő teljesítményeiket jól tükrözik a performance-pontszámok és a megnyert  Élő-pontszámok. Az élen végzett trió a Hort-szisztéma szerint osztozik a díjakon. Az összesen 37 ezer euró felét három egyenlő részre osztják, ebből mindhárman 6.167 eurót kapnak. Bartel emellett még az első díj felét is megnyerte, ez 10 ezer euró, Korobov + 5 ezret, Eljanov + 3 ezer 500 eurót kasszírozott.

A játéknapot félpontos hátránnyal kezdő nagymesterek remiztek, az élmezőnyből csak az izraeli Maxim Rodhstein tudott nyerni, ötös holtverseny a 6 pontosok között. Az orosz Alekszandr Halifman is kedvezményezettje a több sötét partinak, a további sorrendet az ellenfelek Élő-átlaga döntötte el.

Balogh Csaba szép győzelemmel zárta a tornát. A spanyol megnyitás Jaenisch-változatában könnyed játékkal büntette meg az orosz Pavel Ponkratovot a gyanús változata miatt. Tetszetős volt a tisztáldozat, a sötét haderő megbénítása. Nagy kár volt a hajrában elszenvedett kettős vereségért, sokkal jobb helyezésre volt reális esélye.

Pap Gyula nagy csatában remizett a chilei Ivan Morovic Fernandezzel. Hátrányosabb állásban nagymesterünk hibázott, Morovic nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul. Sok tanulsággal szolgálhatott számára a viadal, tavalyi junior bajnokunk megérezhette az igazi jelentős tornák hangulatát. Szabó Krisztián győzelemmel fejezte be szereplését, a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott.  

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Anton Korobov (ukrán, 2660, 6) – Mateusz Bartel (lengyel, 2658, 6)  döntetlen

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2688, 5,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2690, 6) döntetlen

Hrant Melkumjan (örmény, 2620, 5,5) – Alekszandr Halifman (orosz, 2632, 5,5) döntetlen

Baadur Zsobava (grúz, 2704, 5) – Fabiano Caruana (olasz, 2736, 5,5)  döntetlen

Eltaj Safarli (azeri, 2638, 5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2740, 5)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2688, 5) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2634, 5) 0 - 1

Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2670, 5) – Anton Somojev (orosz, 2570, 5) döntetlen

Ivan Popov (orosz, 2599, 5) – Bu Xiangzhi (kínai, 2670, 5) döntetlen

Zhou Jianchao (kínai, 2619, 5) – Markus Ragger (osztrák, 2655, 5)  döntetlen

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2525, 5) – Viorel Jordacsescu (moldáviai, 2651, 5) döntetlen

Ivan Szokolov (holland, 2641, 5) – Karen Grigorjan (örmény, 2482, 5) döntetlen

Szanan Szjugirov (orosz, 2622, 4,5) – Krihnan Sasikiran (indiai, 2700, 4,5) 0 - 1

Balogh Csaba (magyar, 2665, 4) – Pavel Ponkratov (orosz, 2611, 4)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 26)

Ivan Morovic Fernandez (chilei, 2582, 3,5) – Pap Gyula (magyar, 2533, 3,5) döntetlen (Benoni védelem, 67)

Szabó Krisztián (magyar, 2547, 2,5) – Alekszej Pridorozsnij (orosz, 2555, 2,5) 1 - 0

 

A XI. Aeroflot-verseny végeredménye:

1.Mateusz Bartel (lengyel, 2658, 2822, + 19,7) 6,5 pont

2. Anton Korobov (ukrán, 2660, 2822, + 19,4) 6,5

3. Pavel Eljanov (ukrán, 2690, 2808, + 14,1) 6,5

4-8. Alekszandr Halifman (orosz, 2632, 2770, + 16,7), Maxim Rodhstein (izraeli, 2634, 2782, + 18), Fabiano Caruana (olasz, 2736, 2772, + 4,1), Hrant Melkumjan (örmény, 2620, 2757, + 16,4) és Dmitrij Andrejkin (orosz, 2688, 2742, + 6,1) 6

9-25. Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2704), Bu Xiangzhi (kínai, 2670, 2692, + 2,7), Adam Tuhajev (ukrán, 2537, 2661, + 15,5), Anton Somojev (orosz, 2570, 2665, + 11,9), Viorel Jordacsescu (moldáviai, 2651, 2678, + 3,4), Markus Ragger (osztrák, 2655, 2640, - 1,3), Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2594, 2749, + 19,2), Ivan Szokolov (holland, 2641, 2710, + 8,8), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2740, 2705, - 3,8), Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2525, 2710, + 22,9), Baadur Zsobava (grúz, 2704, 2717, + 1,6), Ivan Popov (orosz, 2599, 2702, + 12,9), Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2670, 2701, + 3,9), Karen Grigorjan (örmény, 2482, 2664, + 20), Eltaj Safarli (azeri, 2638, 2696, + 7,4), Vlagyimir Akopjan (örmény, 2685, 2674, - 1,1) és Zhou Jianchao (kínai, 2619, 2669, + 6,4) 5,5

34. Balogh Csaba (2655, 2660, -1,1) 5

53. Pap Gyula (2533, 2571, + 5,1) 4

74. Szabó Krisztián  (2547, 2462, - 8,8) 3,5

 

A „B” versenyt a török Emre Can nyerte meg, 7,5 pontot szerzett. Pap Petra szép sikere az ötvenszázalékos eredmény, 28,5 Élő-pontot gyűjtött. Hivatalossá vált, hogy harmadszor teljesítette a női nemzetközi nagymesteri címet, a titulust a legközelebbi FIDE ülésen kapja meg. Az ifjúsági játékos Szabó Bence erejéből 3 pontra futotta.

 

Balogh,Cs (2665) - Ponkratov,P (2611)
Spanyol megnyitás [C63]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 f5 4.Hc3 fxe4 5.Hxe4 Hge7

Az orosz nagymestertől két játszmát találhatunk a ritkább varira a MEGA 2012 adatbázisban. Az azeri Tejmur Radzsabov nagy kedvence a Jaenisch-csel, de ő a főváltozatokat játssza, 5…d5-öt és 5…Hf6-ot.

6.d4 d5 7.Hc3 e4 8.He5 g6 9.f3                                                    

Figyelmet érdemelt a 9.Fg5 Vd6 10.Vd2 a6 11.Fa4 Ff5 12.Ff4 folytatás.

9...Fg7 10.0-0 0-0 11.fxe4 Bxf1+ 12.Fxf1 Hxe5 13.dxe5 Fxe5 14.Hxd5 Vd6


 

15.Ff4!

Remek tisztáldozat, amit Pankratov elfogadott, Csaba "megbüntette" érte.

15...Fxf4 16.Hxf4 Vxf4 17.Vd8+ Vf8 18.Fc4+ Kg7

 

19.Vxc7 Kxh6?

Vesztőlépés, de 19...Vf6 20.Bf1 Ff5 21.Vxb7 Bc8 22.b3 Vd4+ 23.Kh1 Fd7 24.c3 Vd2 25.Bf7+ Kh6 26.Vxa7 is világosra lett volna előnyös, négy gyalogja van az áldozott tisztért.

20.Bf1 Vg7 21.c3

Csaba már válogathatott a nyerések között. 21.Vd6 Fg4 22.h4 is sima volt.

21...Hf5 22.Vc5 b6

 

23.Vd5 He7 24.Vxa8 Ve5 25.Fd5 Vg5 26.Vb8 és sötét feladta

Morovic Fernandez,I (2582) - Pap,Gy (2533)
Benoni védelem [A43]

1.c4 g6 2.Hc3 Fg7 3.d4 c5 4.d5 d6 5.e4 a6 6.Hf3 Fg4 7.Fe2 Hd7 8.0-0 Fxf3 9.Fxf3 Hgf6 10.a4 0-0 11.Fe3 Va5 12.Fd2 He8 13.Vc2 Vb6 14.Fe2 Hc7 15.f4 Bae8 16.a5 Va7 17.Fd3 b5 18.axb6 Vxb6 19.Kh1 Bb8 20.Hd1 Vb3 21.Vxb3 Bxb3 22.Fc2 Bb7 23.Ba2 e6 24.Fa5 exd5 25.exd5 Hb6 26.Fd3 Be8 27.Be1 Bxe1+ 28.Fxe1 Fd4 29.g3 f5 30.Kg2 Kf7 31.Fa5 Hd7 32.Kf3 He8 33.Fd2 Hb8 34.h3 h5 35.g4 hxg4+ 36.hxg4 fxg4+ 37.Kxg4 Hf6+ 38.Kf3 Bb3 39.Fc3 Fxc3 40.Hxc3 Bb4 41.Ke3 Kg7 42.Kd2 Bb7 43.Fc2 Be7?! 44.Ba1 Hh5 45.Bg1 Hxf4 46.Bg4 Bf7 47.Ke3 g5 48.Bxg5+

A chilei nagymester kihagyta a nyerést a 48.He4 Be7 49.Bxg5+ Hg6 50.Kd2 Kh6 51.Bg3 Hf4 52.Bg4 Hh5 53.Hxd6 Hg7 54.He4 Hf5 55.Hxc5 változatban.

48...Kf8 49.Ff5 Hg2+ 50.Bxg2 Bxf5 51.He4 Hd7 52.Hxd6 Bh5 53.He4 He5 54.b3 Bh3+ 55.Bg3 Bxg3+ 56.Hxg3 a5 57.He4

Pap Gyuszi nem juthatott volna a kedvező védőálláshoz a 57.Hf5 a4 58.bxa4 Hxc4+ 59.Ke4 Kf7 60.He3 Hd6+ 61.Kd3 folytatásban.

 

 

57...a4! 58.bxa4 Hxc4+ 59.Ke2 Ke7 60.Hc3 Kd6 61.Kd3 Hb2+ 62.Ke4 Hc4 63.Hb5+ Kd7 64.Hc3 Kd6 65.Hb5+ Kd7 66.Ha7 Kd6 67.Hb5+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az utolsó forduló dönt, hármas holtverseny az élen

Címkék: Aeroflot 2012

A Moszkvában zajló XI. Aeroflot-torna nyolcadik fordulóját nagymestereink három vereséggel zárták. Balogh Csaba sötéttel kapott ki az orosz Anton Somojevtől. Pap Gyula az orosz Szanan Szjugirovval szemben maradt alul. Szabó Krisztián az azeri Gadir Guszejnov ellen kényszerült feladásra. Az utolsó forduló előtt hármas holtverseny az élen, az ukrán Anton Korobov és Pavel Eljanov, valamint a lengyel Mateusz Bartel vezet 6 ponttal, négyen fél ponttal kevesebbel az üldözőbolyban. A viadal győztese meghívást kap a júliusi dortmundi szuperversenyre.

Sikertelen napot zártak sakkozóink. Két fordulóval korábban Balogh Csaba még magas helyezésre is esélyes volt, két sötét partiját elvesztette. A tegnapi veresége, az esélyes pozíció elrontása rányomta bélyegét mai játékára. A királyvándorlás nem volt kellően megalapozott elgondolás, az orosz Anton Somojev egyre nagyobb előnybe került. Csaba minőséget vesztett, többé a játszmát nem menthette meg.

Pap Gyula az orosz Szanan Szjugirovval csatázott. Elég volt egy pontatlan lépés, a kalmük sakkozó átvette a kezdeményezést. Tisztjei aktívabbak voltak, betörtek világos állásába, a decsi nagymestert megoldhatatlan feladatok elé állították.

Hullámzott Szabó Krisztián spanyol megnyitás ütközete az azeri válogatott Gadir Guszejnovval szemben. A csereváltozatban világos hol jobban állt, voltak pillanatok, amikor a paksi sakkozó kis híján kiegyenlített. A magára hagyott sötét király végül nem menekülhetett világos akciója elől.

Az éltáblán meglepetésként hatott az ukrán Pavel Eljanov és a lengyel Mateusz Bartel  remije, Bartel jobban állt a pozícióban.  Az ukrán Anton Korobov nem sokáig búslakodott tegnapi vereségét követően. Felzárkózott az olasz Fabiano Caruana, legszebb napjaira emlékeztet az orosz exvilágbajnok Alekszandr Halifman. Az esetleges holtversenynél a több sötét parti az első kritérium, majd az ellenfelek Élő-pontjainak átlaga nem számítva a legmagasabb és a legalacsonyabb pontszámot. Bartel ötödször lesz sötét, Eljanov csak győzelemmel reménykedhet.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Pavel Eljanov (örmény, 2690, 5,5) – Mateusz Bartel (lengyel, 2658, 5,5)  döntetlen

Viorel Jordacsescu (moldviai, 2651, 5) – Anton Korobov (ukrán, 2660, 5) 0 - 1

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2740, 4,5) – Hrant Melkumjan (örmény, 2620, 5) döntetlen

Fabiano Caruana (olasz, 2736, 4,5) – Bartosz Socko (lengyel, 2636, 4,5) 1 - 0

Maxim Rodhstein (izraeli, 2634, 4,5) – Baadur Zsobava (grúz, 2704, 4,5) döntetlen

Grzegorz Gajewski (lengyel, 2616, 4,5) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2688, 4,5) 0 - 1

Ivan Popov (orosz, 2599, 4,5) – Jevgenyijj Alekszejev (orosz, 2670, 4,5)  döntetlen

Bu Xiangzhi (kínai, 2670, 4,5) – Zhou Jianchou (kínai, 2619, 4,5)  döntetlen

Alekszandr Halifman (orosz, 2632, 4,5) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2658, 4,5)  1 – 0

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2525, 4,5) – Ivan Szokolov (holland, 2641, 4,5) döntetlen

Karen Grigorjan (örmény, 2482, 4,5) – Eltaj Safarli (azeri, 2638, 4,5) döntetlen

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 4) – Alekszandr Rahmanov (orosz, 2593, 4)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2688, 4) – Baris Esen (török, 2534, 4) 1 – 0

Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2594, 4) – Vlagyimir Akopjan (örmény, 2685, 4) döntetlen

Anton Somojev (orosz, 2570, 4) – Balogh Csaba (magyar, 2665, 4)  1 – 0 (Vezércsel, 39)

Pap Gyula (magyar, 2533, 3,5) – Szanan Szjugirov (orosz, 2622, 3,5) 0 – 1 (Angol megnyitás, 43)

Gadir Guszejnov (azeri, 2634, 2,5) – Szabó Krisztián (magyar, 2547, 2,5) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 36)

 

Az élcsoport állása az utolsó forduló előtt:

1-3. Anton Korobov, Mateusz Bartel és Pavel Eljanov 6 pont

4-7. Alekszandr Halifman, Hrant Melkumjan, Dmitrij Andrejkin és Fabiano Caruana 5,5

8-22. Ivan Szokolov, Jevgenyij Alekszejev, Baadur Zsobava, Vlagyimir Fedoszejev, Ivan Popov, Bu Xiangzhi, Vagyim Zvjagincev, Eltaj Safarli, Viorel Jordacsescu, Anton Somojev, Zhou Jianchao, Markus Ragger, Maxim Rodhstein, Jevgenyij Tomasevszkij és Karen Grigorjan 5

46. Balogh Csaba 4

58. Pap Gyula 3,5

75. Szabó Krisztián 2,5

 

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Anton Korobov (ukrán, 2660, 6) – Mateusz Bartel (lengyel, 2658, 6)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2688, 5,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2690, 6)

Hrant Melkumjan (örmény, 2620, 5,5) – Alekszandr Halifman (orosz, 2632, 5,5)

Baadur Zsobava (grúz, 2704, 5) – Fabiano Caruana (olasz, 2736, 5,5)

Eltaj Safarli (azeri, 2638, 5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2740, 5)

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2688, 5) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2634, 5)

Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2670, 5) – Anton Somojev (orosz, 2570, 5)

Ivan Popov (orosz, 2599, 5) – Bu Xiangzhi (kínai, 2670, 5)

Zhou Jianchao (kínai, 2619, 5) – Markus Ragger (osztrák, 2655, 5)

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2525, 5) – Viorel Jordacsescu (moldáviai, 2651, 5)

Ivan Szokolov (holland, 2641, 5) – Karen Grigorjan (örmény, 2482, 5)

Szanan Szjugirov (orosz, 2622, 4,5) – Krihnan Sasikiran (indiai, 2700, 4,5)

Somojev,A (2570) - Balogh,Cs (2665)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.e3 He7 7.h4

Érdekes új gondolat.

7...Fd6 8.Vf3 Fxf4 9.Vxf4 Fe6 10.h5 Hd7 11.Fd3 Vb8 12.Vg5 Kf8?!

Az előző napi balszerencsés vereség nagyon érződik Csaba játékán. 12...Vd6 13.Hge2 (13.Vxg7 Bg8 14.Vh6 Bxg2 15.Hge2 0-0-0 16.Vf4 (16.Hf4 Hg8 17.Vxh7 Hgf6 18.Vh6 Hg4) 16...Vb4 17.0-0-0 Bg4 folytatás jobb volt.) 13...0-0-0 14.0-0-0 h6 15.Vf4 Vc7 tartalmas játékhoz vezetett volna.

13.g4 h6 14.Vh4 Vd6 15.Hge2 f6 16.Hf4 Ff7 17.Vg3 Ke8

A sötét király nem találja a helyét.

18.0-0-0 Kd8 19.Ff5 Kc8 20.Kb1 b6

 

21.Hg6!?

A minőségnyerés mellett 21.e4 érdemelt figyelmet.  

21...Hxf5 22.Vxd6 Hxd6 23.Hxh8 Fe8 24.f3 b5 25.Bhe1 Hb6 26.Hg6 Fxg6+ 27.hxg6 Kd7 28.He2 Be8 29.Hg3 Hbc4 30.e4 dxe4 31.fxe4 Kc7 32.b3 Ha3+ 33.Kb2 b4 34.e5 fxe5 35.dxe5 Hdb5 36.e6 Hc3 37.Bd7+ Kb6 38.e7 Hd5 39.Hf5 és sötét feladta

Pap,Gy (2533) - Szjugirov,S (2622)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 Hf6 2.Hc3 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.e4 c5 6.Hge2 Hc6 7.0-0 d6 8.d3 Fg4 9.f3 Fd7 10.Fe3 a6 11.Vd2 He8 12.d4 cxd4 13.Hxd4 Hxd4 14.Fxd4 b5 15.cxb5 axb5 16.Bfd1 Fxd4+ 17.Vxd4 Hc7 18.e5 He6 19.Ve3 dxe5 20.Hxb5?!

Rossz választás. 20.Hd5 f6 21.Hb6 Ba7 22.Fh3 Hd4 23.Hxd7 Bxd7 24.Fxd7 Vxd7 25.Kg2 Vd5 26.Bd2 Bc8 27.Ve4 folytatással világos kilátásai kedvezőbbek lettek volna.

20...Vb8 21.Bxd7 Vxb5 22.Bd2 Bfd8 23.Bxd8+ Bxd8 24.b3 Hd4 25.Bf1 Hf5 26.Vc3 Vb6+

Nagyobb előnyt adott a 26...Bd3 27.Vc8+ Kg7 28.Bc1 Bd2 29.Ff1 Vd5 folytatás.

27.Kh1 He3 28.Bc1 Bd1+ 29.Bxd1 Hxd1 30.Va1 Hf2+ 31.Kg1 Ve3 32.h4?! Hd1+

Kimaradt a 32...e4 33.Vf1 Hg4+ 34.Kh1 He5 változat.

33.Kh2 Ve2 34.a4 He3 35.Vg1 f5 36.Kh3 f4 37.a5

 

37...e4 38.a6 Vxa6

Szjugirov nem cifrázta. A Rybka4 a 38...exf3 39.a7 fxg2 40.a8V+ Kf7 41.Kh2 g5 változatért rajong.

39.gxf4 Ve2 40.fxe4 Vg4+ 41.Kh2 Vxf4+ 42.Kh1 Vxh4+ 43.Vh2 Vxh2+ és világos feladta

Guszejnov,G (2634) - Szabó,K (2547)
Spanyol megnyitás [C68]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fxc6 dxc6 5.0-0 Fg4 6.h3 Fh5 7.g4 Fg6 8.Hxe5 Vh4 9.Vf3 f6 10.Hxg6 hxg6 11.Kg2 g5 12.d3 He7 13.Bh1 Vh7 14.Kf1 Vg8 15.e5 Bh6 16.Hc3 0-0-0 17.Fd2 Hg6 18.exf6 gxf6 19.Vxf6 Fe7 20.Vf5+ Kb8 21.Be1

Az azeri nagymester nem vállalkozott a 21.Fxg5 Hh4 22.Fxh4 Fxh4 23.He4 Bf8 24.Vc5 Be6 25.Be1 Vf7 26.Bh2 változatra.

21...Hh4 22.Ve4 Fd6 23.Fe3 Bf8 24.Vd4 Hf3 25.Va7+ Kc8 26.He4 Hxe1 27.Kxe1 Vxa2 28.Hxd6+

Többé nincs védelem.

28...Kd7 29.Hf5 Bxf5 30.gxf5 Vb1+ 31.Kd2 Vxh1 32.Vd4+ Ke8 33.Fxg5 Vxh3 34.Vd8+ Kf7 35.Ve7+ Kg8 36.f6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Meglepetések fordulója, lengyel-ukrán duó vezet az Aeroflot-tornán

Címkék: Aeroflot 2012

Hajrájához érkezett a Moszkvában zajló XI. Aeroflot-verseny. A hetedik fordulóban Balogh Csaba kedvező állását vesztésre rontotta az örmény Hrant Melkumjannal szemben. Pap Gyula fölénybe kerülhetett volna a kínai Ni Hua ellen, a csata végül remi lett. Szabó Krisztián vereséget szenvedett a fehérorosz Andrej Zsigalkotól. Az ukrán derbit Pavel Eljanov megnyerte Anton Korobovval szemben, meglepetés az olasz Fabiano Caruana gyors veresége Mateusz Barteltől, a lengyel sakkozó Eljanovval holtversenyben félpontos előnnyel vezet.

A játszmák menete jóval többet ígért,  mint a hetedik játéknapon nagymestereink fél pontja. Az örmény Hrant Melkumjan hátrányosabb állásban lépést ismételve reménykedett a döntetlen elérésében, de sajnos Balogh Csabát túlzottan is elragadta a hév, hogy nyeréssel magas helyezésre pályázzon. Túlerőltette a pozíciót, az örmény sakkozó váratlan győzelmével holtversenyben a harmadik.

Pap Gyula is esélyes állást rontott remire a kínai válogatott Ni Huával szemben. A bonyodalmakban Szabó Krisztián eltévedt, a fehérorosz Andrej Zsigalko feljött ötven százalékra.

A forduló meglepetését az olasz Fabiano Caruana veresége jelentette, a lengyel Mateusz Bartel elleni partija csak 22 lépésig tartott. Az ukrán derbin a várt eredmény született.

 

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Pavel Eljanov (ukrán, 2690, 4,5) – Anton Korobov (ukrán, 2660, 5) 1 - 0

Mateusz Bartel (lengyel, 2658, 4,5) – Fabiano Caruana (olasz, 2736, 4,5) 1 - 0

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2740, 4) – Alekszandr Halifman (orosz, 2632, 4)  döntetlen

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2688, 4) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2525, 4) döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2670, 4) - Ivan Szokolov (holland, 2641, 4)  döntetlen

Maxim Rodhstein (izraeli, 2634, 4) – Bu Xiangzhi (kínai, 2670, 4)  döntetlen

Hrant Melkumjan (örmény, 2620, 4) – Balogh Csaba (magyar, 2665, 4) 1 – 0 (Félszláv védelem,

Baris Esen (török, 2534, 4) – Viorel Jordacsescu (moldáviai, 2651, 4)  0 - 1

Eltaj Safarli (azeri, 2638, 4) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 3,5) döntetlen

Pap Gyula (magyar, 2533, 3) – Ni Hua (kínai, 2641, 3) döntetlen (Angol megnyitás, 66)

Szabó Krisztián (magyar, 2547, 2,5) – Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2576, 2,5) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 60)

 

Az élcsoport állása:

1-2. Mateusz Bartel és Pavel Eljanov 5,5 pont

3-5. Viorel Jordacsescu, Anton Korobov és Hrant Melkumjan 5

6-22. Alekszandr Halifman, Vlagyimir Fedoszejev, Bu Xiangzhi, Ivan Popov, Ivan Szokolov, Maxim Rodshtein, Grzegorz Gajewski, Fabiano Caruna, Jevgenyij Tomasevszkij, Jevgenyij Alekszejev, Bartosz Socko, Baadur Zsobava, Eltaj Safarli, Szergej Zsigalko, Dmitrij Andrejkin, Karen Grigorjan és Zhou Jianchou 4,5

23-34. Krishnan Sasikiran, Vagyim Zvjagicev, Adam Zuhajev, Markus Ragger, Anton Somojev, Jaroszlav Zserebuh,… Balogh Csaba 4

38. Pap Gyula 3,5

72. Szabó Krisztián 2,5

 

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:

Pavel Eljanov (örmény, 2690, 5,5) – Mateusz Bartel (lengyel, 2658, 5,5)

Viorel Jordacsescu (moldviai, 2651, 5) – Anton Korobav (ukrán, 2660, 5)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2740, 4,5) – Hrant Melkumjan (örmény, 2620, 5)

Fabiano Caruana (olasz, 2736, 4,5) – Bartosz Socko (lengyel, 2636, 4,5)

Maxim Rodhstein (izraeli, 2634, 4,5) – Baadur Zsobava (grúz, 2704, 4,5)

Grzegorz Gajewski (lengyel, 2616, 4,5) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2688, 4,5)

Ivan Popov (orosz, 2599, 4,5) – Jevgenyijj Alekszejev (orosz, 2670, 4,5)

Bu Xiangzhi (kínai, 2670, 4,5) – Zhou Jianchou (kínai, 2619, 4,5)

Alekszandr Halifman (orosz, 2632, 4,5) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2658, 4,5)

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2525, 4,5) – Ivan Szokolov (holland, 2641, 4,5)

Karen Grigorjan (örmény, 2482, 4,5) – Eltaj Safarli (azeri, 2638, 4,5)

Anton Somojev (orosz, 2570, 4) – Balogh Csaba (magyar, 2665, 4)

Melkumjan,H (2620) - Balogh,Cs (2665)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 b6 7.Fe2 Fb7 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 c5 10.Ve2 a6 11.a4 Fe7 12.Bd1 Vc8 13.b3 0-0 14.Fb2 cxd4 15.exd4 Be8 16.Bac1 Vb8 17.He5 Fb4 18.Bd3 Hf8 19.Bg3 Vd8 20.Fd3 Hg6 21.He4 Hxe4 22.Fxe4 Fxe4 23.Vxe4 Vd5 24.Vxd5 exd5 25.Kf1 Bac8 26.Bxc8 Bxc8 27.Be3 f6 28.Hd3 Fd6 29.Be6 Bd8 30.Be1 Kf7 31.Bc1 He7 32.Ke2 a5 33.h3 h5 34.Bc2 Ke6 35.Kf1 Kd7 36.Bc1 g5 37.g3 Hf5 38.Kg2 Be8 39.Be1  

 

 

39...Be4 40.Kf1 Ke6 41.Fc3 Kd7 42.Fb2 g4! 43.hxg4 hxg4 44.Hc1 He7 45.Bd1 Be6 46.He2 Fb4 47.Bd3 Bc6 48.Fc3 Hf5 49.Fxb4 axb4 50.f3 Bc2

Csaba még korábbi előnyös állásának bűvöletében élt. 50...Hd6 51.fxg4 He4 52.Hf4 Kd6 tartotta volna az egyenlő esélyeket.

51.fxg4 Hd6 52.Hf4 Kc6 53.Be3 He4 54.Hd3 Kd6 55.Hxb4

 

55...Bb2

Hátrányosabb állásából jutott előnyhöz az örmény sakkozó.

56.Ke1 Bb1+ 57.Ke2 Bb2+ 58.Kd1 Bg2 59.Bf3 Bg1+ 60.Kc2 Bg2+ 61.Kc1 Bg1+ 62.Kb2 Bxg3 63.Bxg3 Hxg3 64.Hc2

 

64...f5 65.g5 f4 66.He1 He4 67.Hf3 Ke6 68.b4 Hd6 69.Kc3 Hc4 70.He5 Hd6 71.a5 Hb5+ 72.Kd3 bxa5 73.bxa5 Kf5 74.g6 Kf6 75.a6 Kg7 76.Kd2 Kf6 77.Ke1 Kg7 78.Kf2 Kf6 79.Kg2 Kg7 80.Kf3 Hxd4+ 81.Kxf4 Hb5 82.Kg5 Ha7 83.Hd3 Hb5 84.Hf4 d4 85.Hh5+ Kf8 86.Kh6 d3 87.g7+ és sötét feladta

Pap,Gy (2533) - Ni,Hua (2641)
Angol megnyitás [A21]

1.c4 e5 2.Hc3 Fb4 3.Hd5 Fc5 4.Hf3 c6 5.Hc3 Ve7 6.d4 exd4 7.Hxd4 Hf6 8.Fg5 0-0 9.e3 h6 10.Fh4 d5 11.cxd5 Bd8 12.Fe2 cxd5 13.0-0 Hc6 14.Bc1 Fb6 15.Ha4 Fxd4 16.exd4 Vb4 17.Fd3 Kf8?! 18.Fxf6 gxf6 19.Hc3 Vxd4 20.Vf3 Fe6 21.Hb5 Vh4 22.Ff5 Fxf5 23.Vxf5 Vg5 24.Vd3 a6 25.f4 Vg6 26.Vxg6 fxg6  

 

 

27.Hc7 Hd4 28.Hxa8 He2+ 29.Kf2?

Bajban lett volna a kínai sakkozó 29.Kh1 Hxc1 30.Hc7! Hxa2 31.He6+ Ke7 32.Hxd8 Kxd8 33.f5 g5 34.Be1 után.

29...Hxc1 30.Bxc1 Bxa8 31.Bc7 b5 32.g3 Be8 33.Bc6 Kf7 34.b4 Be4 35.a3 d4 36.Bxa6 Ke7 37.a4 bxa4 38.Bxa4 d3 39.Ba3 Bd4 40.Ke1 d2+ 41.Kd1 Bxb4 42.Kxd2 Bb2+ 43.Ke3 Bxh2 44.Ba7+ Ke6 45.Ba6+ Kf5 46.Kf3 h5 47.Ba5+ Ke6 48.Ba6+ Kf7 49.Ba7+ Kf8 50.Ba8+ Kg7 51.Ba7+ Kh6 52.Ba6 f5 53.Ba8 Bd2 54.Bb8 Bd3+ 55.Kf2 Kg7 56.Bb7+ Kf6 57.Bb6+ Kf7 58.Ba6 Bd7 59.Kf3 Be7 60.Bb6 Be6 61.Bb7+ Kf6 62.Bb8 Bd6 63.Ba8 Ke6 64.Ba5 Bc6 65.Bb5 Bc3+ 66.Kg2 Bc2+ és döntetlen

Szabó,K (2547) - Zsigalko,A (2576)
Caro-Kann védelem [B13]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.exd5 cxd5 4.c4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 He4 7.Hxe4 dxe4 8.d5 He5 9.Vd4 f6 10.Vxe4 Vb6 11.Fe3 Vxb2 12.Vb1 Va3 13.Vb3 e6 14.Bb1 b6 15.Hh3 Kf7 16.Hf4 exd5 17.cxd5 Vxb3 18.Bxb3 Fb7 19.Fe2 g5 20.Hd3 Hc4 21.Fh5+ Kg7 22.Fd4 Bd8 23.Bc3 Fxd5 24.0-0 Fg8 25.Fe3 Fd6 26.Fc1 b5 27.f4 h6 28.h4 gxh4 29.f5 Ff7 30.Fxf7 Kxf7 31.a4 a6 32.axb5 axb5 33.Hf4 Fxf4 34.Bxf4 Bd5 35.Bxh4 h5 36.Bf4 Be8 37.Kh2 Bee5 38.Bcf3 Be2 39.Bh4 He5 40.Bf1 Bc5 41.Bxh5 Bcc2 42.Fa3 Bxg2+ 43.Kh1 Bg4 44.Fd6 Hd3 45.Ba1 Hf2+ 46.Kh2 Ba4 47.Bxa4 bxa4 48.Kg1 He4 49.Fa3 Hg5 50.Bh8 Bc3 51.Bf8+ Kg7 52.Fe7 He4 53.Ba8 Bc4 54.Ff8+ Kf7 55.Kg2 Hc3 56.Kf3 Hb5 57.Ke3 a3 58.Kd3 Bc3+ 59.Kd2 a2 60.Fb4 Ba3 és világos feladta

Bartel,M (2658) - Caruana,F (2736)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.Hc3 e6 6.h3 Fh5 7.Vb3 Vc7 8.Hh4 Hbd7 9.Fd2 Hb6 10.cxd5 exd5 11.Bc1 Fg6 12.Hxg6 hxg6 13.Fd3 Fe7 14.0-0 Kf8?!

Nehéz megérteni sötét tervét.

15.a4 a5 16.e4 dxe4 17.Hxe4 Bh5 18.Bfe1 Hxe4 19.Fxe4 Fd6 20.Vf3! Hxa4

 

21.Fxg6 Bh8?

 

22.Fg5! és sötét feladta, 22…f6 23.Be6 Vd7 24.Bce1 utáni állás reménytelen számára.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Az új világranglistán Magnus Carlsen 36 ponttal előzi meg Fabiano Caruanát
2023. 12. 02.

Fabiano Caruana a 10. Sinquefield Cup győztese
2023. 12. 01.

St. Louisban az utolsó fordulóra maradt a döntés, az első helyen előálló holtversenyt rájátszás döntené el
2023. 11. 30.

Caruana 25 lépésben győzte le Sot, Dominguez Perezzel holtversenyben vezet
2023. 11. 29.

A Sinquefield Cup hatodik fordulójában So, Caruana és Dominguez Perez is győzött
2023. 11. 28.

St. Louisban Aronian aratta a második győzelmet, a címvédő Firouzja ellen nyert
2023. 11. 26.

St. Louisban az első győzelmet So aratta, a Sinquefield Cup negyedik fordulójában Rapport ellen nyert
2023. 11. 25.

A Sinquefield Cupelső harmadában 13 döntetlen született, Duda betegség miatt visszalépett
2023. 11. 24.

Yt. Louisban Caruana vezeti a 10. Sinquefield Cup Rajtlistáját, Firouzja játszik vímvédőként
2023. 11. 22.

A meglepetések Európa-bajnokságán a bolgár női és a szerb férfi válogatott lett aranyérmes
2023. 11. 21.

Férficsapatunk remek győzelmet ért el a svédek ellen, női együttesünk kikapott a románoktól
2023. 11. 20.

Kettős vereség a hetedik fordulóban, sokat hibáztak sakkozóunk
2023. 11. 19.

Női válogatunk legyőzte a szlovénokat, férficsapatunk döntetlent játszott a lengyelekkel
2023. 11. 18.

Férficsapatunk győzött Izrael ellen, női együttesünk vereséget szenvedett a grúzoktől
2023. 11. 16.

A csapat Európa-bajnokság negyedik fordulójában férfi válogatottunk győzött, női csapatunk vereséget szenvedett
2023. 11. 15.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog