Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Klubcsapatok Európa-kupájának hatodik fordulójában a két éllovas együttes, a Szentpétervári Sakkszövetség és a Baden-Baden rangadója hat döntetlennel ért véget. Peter Szvidlerrel az éltáblán a szentpéterváriak megőrizték vezető pozíciójukat. Az azeri SOCAR és a címvédő Ekonomiszt Szaratov győzelemmel egy meccspontra csökkentették hátrányukat. Tarolt az SHSM-64, izgalmas utolsó forduló elé nézünk. Szép sikert ért el a Haladás VSE, a fehérorosz Vesnianka Gran együttesét 3,5-2,5-re legyőzte.  Az utolsó forduló rendkívüli izgalmakat ígér. A női csapatok versenyében holtversenyben vezet az orosz AVS és a temesvári négyes.

Kisebb-nagyobb küzdelmek után sorban születtek a döntetlenek a játéknap rangadóján. A spanyol Alekszej Shirov kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni, a Szentpétervári Sakkszövetség együttese megőrizte vezető pozícióját.

Az azeri SOCAR fontos meccset nyert meg. Tejmur Radzsabov jó példával járt elől, az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjovot remek pozíciós teljesítménnyel győzte le. A gyengélkedés után magához tért Sahriyar Mamedgyarov is. Emil Szutovszkij szokása szerint beáldozta hadseregét, de a pont Alekszandr Arescsenko zsákmánya lett. Andrej Volokityin győzelme már a meccs megnyerését jelentette, de Rusztam Kaszimdzsanov is remire mentette gyaloghátrányos bástyavégjátékát.

Kapaszkodik a címvédő Ekonomiszt Szaratov és a Mika Jereván is. Könnyű ellenfelet kapott a moszkvai SHSM – 64, gólarányt javított a cseh G-Team. Berkes Ferenccel az éltáblán magabiztosan nyert a Bosna Szarajevó. Fecó a holland Loek van Welyvel remizett.

Végre győzelemnek örülhettek a szombathelyi sakkozók. Komoly fegyvertény a fehérorosz Vesnianka Gran hatosa elleni nyerés. Az utolsó fordulóra a párosítás nem volt kegyes hozzájuk, a cseh G-Team csapatával küzdenek meg.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Szentpétervári Sakkszövetség (10, 25) – OSG Baden-Baden (10, 24)  3 - 3

Peter Szvidler (orosz, 2740) – Michael Adams (angol, 2733)  döntetlen

Nyikita Vitjugov (orosz, 2726) – Alekszej Shirov (spanyol, 2713)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2715) - Etienne Bacrot (francia, 2705)  döntetlen

Zahar Efimenko (ukrán, 2703) – Arkadij Naiditsch (2707)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2666) – Peter Heine Nielsen (dán, 2687)  döntetlen

Ildar Hairullin (orosz, 2642) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2638)  döntetlen

 

SOCAR (8, 8, 23,5) – Tomszk – 400 (8, 19,5)  4 - 2

Tejmur Radzsabov (azeri, 2752) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2758)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2757) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2690) döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2746) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2692)  1 - 0

Emil Szutovszkij (izraeli, 2690) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2672)  0 - 1

Andrej Volokityin (ukrán, 2686) – Viorel Bologan (moldáviai, 2657) 1 - 0

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2678) – Igor Kurnoszov (orosz, 2648) döntetlen

Ekonomiszt SGSEU Szaratov (8, 23,5) – A DAN DZO &PGMB (8, 20)  4 - 2

Jugra (8, 23) – Mika Jereván (8, 21,5)  2 - 4

Bolungarjik Chess Club (7, 17) – SHSM – 64 (8, 21)  0 - 6

Libertas Nereto (7, 17) – G-Team Novy Bor (7, 20,5)  0,5 – 5,5

Bosna Szarajevó (7, 18,5) – Gros Xake Taldea (7, 20,5)  4 - 2

Vesnianka Gran (6, 18,5) – Haladás VSE (6, 14,5) 2,5 – 3,5

Andrej Zsigalko (2555)- Rapport Richárd (2547)  1 – 0

Vitalij Teterev (2519) – Kovács Gábor (2498) döntetlen

Jevgenyij Podolcsenko (2474) – Németh Miklós (2438)  0 - 1

Jurij Tyihonov (2448) – Michal Meszaros (2377)  0 - 1

Jegenyij Mocsalov (2379) – Nagy Gábor (2404)  1 - 0

Kirill Stupak (2516) – Csonka Attila István (2380)  0 - 1

Az élmezőny állása:

1.Szentpétervári Sakkszövetség 11 meccspont, 28 pont

2. OSG Baden-Baden 11, 27

3. SOCAR 10, 27,5

4. Ekonomiszt SGESU 10, 27,5

5. SHSM – 64  10, 27

6. Mika Jereván 10, 25,5

7. G-Team Novy Bor 9, 26

8. Bosna Szarajevó 9, 22,5

9. Jugra 8, 25

10. ZSKMaribor 8, 22,5

11. A DAN DZO &PGMB 8, 22

12. Tomszk – 400 8, 21,5

18. Haladás VSE 8, 18

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

OSG Baden – Baden (11, 27) – SOCAR (10, 27,5)

Mika Jereván (10, 25,5)- Szentpétervári Sakkszövetség (11, 28)

SHSM – 64 (10, 27) – Ekonomiszt SGSEU Szaratov (10, 27,5)

G-Team Novy Bor (9, 26) –Haladás VSE (8, 18)

Bosna Szarajevó (9, 22,5) – Lunds ASK (8, 18)

Hellir Chess Club (8, 19) – Jugra (8, 25)

Tomszk – 400 (8, 21,5) – KSK Eynatten 47 (8, 21)

A DAN DZO & PGMB (8, 22) – KSK Rochade Eupen-Kelmis (8, 20,5)

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova vezetésével ismét rangadót nyert az orosz AVS együttese és holtversenyben az élen áll a temesvári csapattal, s kedvezőbb a párosítása. Ismét hibázott a címvédő Monte-Carlo, és az éltáblán a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan második vereségét szenvedte el, nehezen érthető, hogy miként tudta elveszteni a remi bstyavégjátékot.

A 6. forduló eredményei:

AVS (8,13) – Mika Jereván (8, 14)  3 - 1

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2528) –Elina Danieljan (örmény, 2517) 1 - 0

Katyerina Lahno (ukrán, 2554) – Harika Dronavalli (indiai, 2505) döntetlen

Viktorija Cmilyte (litván, 2525) – Zsu Csen (katari, 2490) 1 - 0

Natalija Pogonyina (orosz, 2466) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2475)  döntetlen

AEM Luxten Timisoara (8, 13,5) – SHSM – RGSU (7, 13)  2,5 - 1,5

Nana Dzagnidze (grúz, 2525) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2469)  döntetlen

Anna Zatonskih (amerikai, 2508) – Valentyina Gunyina (orosz, 2499) döntetlen

Lela Javahasvili (grúz, 2464) – Olga Girija (2390)  1 - 0

Christina-Adela Foisor (román, 2416) – Alina Kaslinszakaja (orosz, 2385)  döntetlen

 BAS (6, 10,5) – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (6, 14,5)  2 - 2

CS R. Fischer Chieti (4, 8,5) – Anatolia (4, 6,5) 2,5 – 1,5

ZSK Maribor (2, 4,5) – Oslo Schakselskap (2, 3)  2,5 – 1,5

A Giprorechtrans együttese volt szabadnapos

A verseny állása:

1. AVS  10 meccspont, 16 pont

2.AEM Luxten Timisoara  10, 16

3. Mika Jereván 8, 15

4. Cercle d’Echecs de Monte-Carlo 7, 16,5

5. SHSM-RGSU 7, 14,5

6. BAS  7, 12,5

7. Giprorechtrans 7, 11,5

8. CS R. Fischer Chieti  6, 11

9. Anatolia 4, 7,5

10. ZSK Maribor 4, 7

11. Oslo Schakselskap 2, 4,5

Az utolsó forduló párosítása:

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (7, 16,5) – AEM Luxten Timisoara (10, 16)

Giprorechtrans (7, 11,5) – AVS (10, 16)

Mika Jereván (8, 15) – BAS (7, 12,5)

CS R. Fischer Chieti (6, 11) – ZSKMaribor (4, 7)

Anatolia (4, 7,5) - Oslo Schakselskap (2, 4,5)

Az SHSM-RGSEU csapata lesz szabadnapos

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szegeden a címvédő Rudolf Anna félpontos előnnyel vezet a bajnokságon

Címkék: Szeged Női bajnokság

A Szegeden zajló 59. női sakkbajnokság negyedik fordulójában a címvédő Rudolf Anna sötéttel remizett Gara Tíciával. A játéknap meglepetését Papp Petra győzelme jelentette Gara Anitával szemben, Rudolf félpontos előnnyel vezet. Schneider Veronika és Göcző Melinda is sötéttel nyerte meg partiját.

Lépésismétléssel gyorsan véget ért Gara Tícia és Rudolf Anna játszmája. A szegedi Papp Petra 83 lépésben kényszerítette feladásra Gara Anitát. A szicíliai védelem Maróczy-változatában csatáztak, a lebonyolítás világos előnyéhez vezetett, a futóvégjátékban elgyengültek sötét gyalogjai, a két szabadgyalog ellen már nem volt ellenszer.

Tóth Lili időzavarban rosszul védekezett, Schneider Veronika támadása átütött. Göcző Melinda kiskombinációval minőségelőnyt szerzett, előnyét érvényesítette. Domány Zsófia,nem tudta minőségelőnyös állását megnyerni, első fél pontját szerezte meg.

A 4. forduló eredményei:

Varga Melinda (2139) – Domány Zsófia (2215)  döntetlen (Angol megnyitás, 41)

Papp Petra (2256) – Gara Anita (2340) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 83)

Tóth Lili (2216) – Schneider Veronika (2297) 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 36)

Gara Tícia (2375) – Rudolf Anna (2359) döntetlen (Francia védelem, 24)

Dudás Eszter (2212) – Göcző Melinda (2204) 0 – 1 (Skót megnyitás, 43)

A bajnokság állása:

1. Rudolf Anna 3,5

2. Gara Anita 3 pont

3-5. Papp Petra, Gara Tícia és Schneider Veronika 2,5

6-7. Göcző Melinda és Varga Melinda 2

8. Dudás Eszter 1

9-10.Tóth Lili és Domány Zsófia 0,5

 Az 5. forduló párosítása:

Göcző Melinda Varga Melinda

Rudolf Anna – Dudás Eszter

Schneider Veronika – Gara Tícia

Gara Anita – Tóth Lili

Domány Zsófia – Papp Petra

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Klubcsapatok Európa-kupájának ötödik fordulójában a Szentpétervári Sakkszövetség és a német bajnok OSG Baden-Baden csapata ötödször is győzött, a hatodik játéknapon a két hibátlan együttes mérkőzik meg egymással. A Haladás VSE csapata megszerezte második győzelmét, norvég ellenfelét 4-2-re győzte le. A női csapatok versenyében a MIKA Jereván átvette a vezetést, a temesvári együttes súlyos vereséget szenvedett.

Taktikai döntetlenek mellett nagy csaták dúltak a négy nyeréssel rajtoló csapatok találkozóin. A német bajnok OSG Baden-Baden gyorsan vezetést szerzett, a holland Anish Giri már a 26. lépés után feladásra kényszerült. Az olasz Fabiano Caruana nyerésével egyenlített a moszkvai gárda, de a spanyol Alekszej Shirov győzelme a Baden-Baden végső sikerét jelentette.

A Világkupa elődöntőjében Peter Szvidler sötéttel megadásra kényszerítette Ruszlan Ponomarjovot, ezúttal békés húrokat pengetett. A szentpéterváriak okos taktikával végül fölényes győzelmet arattak a Tomszk csapatával szemben, a táblapontokkal megelőzik a Baden-Baden együttesét.

Kapaszkodik az azeri SOCAR, a címvédő Ekonomiszt Szaratov és a Jugra gárdája, a dobogós helyezések sorsát nagyban befolyásolják a hatodik fordulóbeli rangadók eredményei.

A Haladás VSE játszmavesztés nélkül győzte le norvég ellenfelét 4-2-re, a Vesnianka Gran kemény ellenfél lesz a hatodik játéknapon.

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

SHSM – 64 (8, 18,5) – OSG Baden-Baden (8, 20,5) 2,5 - 3,5

Borisz Gelfand (izraeli, 2746) – Michael Adams (angol, 2733) döntetlen

Wang Hao (kínai, 2733) – Alekszej Shirov (spanyol, 2713)  0 - 1

Fabiano Caruana (olasz, 2712) – Etienne Bacrot (francia, 2705)  1 - 0

Anish Giri (holland, 2722) – Arkadij Naiditsch (német, 2707)  0 - 1

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2688) – Peter Heine Nielsen (dán, 2687) döntetlen

Jevgenyij Najer (orosz, 2637) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2638) döntetlen

Tomszk – 400 (8, 18) – Szentpétervári Sakkszövetség (8, 20,5) 1,5 – 4,5

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2758) – Peter Szvidler (2740) döntetlen

Alekszandr Motiljev (orosz, 2690) – Nyikita Vitjugov (orosz, 2726) 0 - 1

Ernesto Inarkijev (orosz, 2692) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2715)  0 - 1

Alekszander Arescsenko (ukrán, 2672) – Zahar Efimenko (ukrán, 2703)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2657) – Vagyim Zvjagincev (orosz, 2666)  döntetlen

Igor Kurnoszov (orosz, 2648) - Ildar Hairullin (orosz, 2632) 0 - 1

 

Lunds ASK (6, 13) – SOCAR (6, 19) 1,5 – 4,5

Beer Sheba (6, 15,5) – Ekonomiszt SGSEU Szaratov (6, 19) 1,5 – 4,5

SD Tehcenter Ptuj (6, 14) – Jugra (6, 17,5) 0,5 – 5,5

A DAN DZO & PGMB (6, 16,5) – Vesnianka Gran (6, 16) 3,5 - 2,5

Mika Jereván (6, 17) – Glasinac Sokolac (6, 16)  4,5 -1,5

G-Team Novy Bor (6, 17,5) – Bosna Szarajevó (6, 15,5) 3 - 3

Haladás VSE (4, 10,5) – Asker (4, 12,5)  4 - 2

Rapport Richárd (2547) – Berge Ostenstad (2469) döntetlen

Kovács Gábor (2498) – Fredrik Carl Ekeberg (2270) döntetlen

Németh Gábor (2438) – Aryan Tari (2224)  1 - 0

Nagy Gábor (2404) – Joran Aulin-Jansson (2242)  1 - 0

Csonka Attila István (2380) – Asmund Hammerstad (2205)  döntetlen

Pergel László (2245) – Bruce Diesen (2174) döntetlen

Az élmezőny állása:

1.Szentpétervári Sakkszövetség 10 meccspont, 25 pont

2. OSG Baden-Baden 10, 24

3. SOCAR 8, 23,5

3-4. Ekonomiszt SGESU 8, 23,5

5. Jugra 8, 23

6. Mika Jereván 8, 21,5

7. SHSM – 64  8, 21

8. A DAN DZO &PGMB 8, 20

9. Tomszk – 400 8, 19,5

10. G-Team Novy Bor 7, 20,5

11. Gros Xake Taldea 7, 20,5

12. Bosna Szarajevó 7, 18,5

27. Haladás VSE 6, 14,5

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (10, 25) – OSG Baden-Baden (10, 24)

SOCAR (8, 8, 23,5) – Tomszk – 400 (8, 19,5)

Ekonomiszt SGSEU Szaratov (8, 23,5) – A DAN DZO &PGMB (8, 20)

Jugra (8, 23) – Mika Jereván (8, 21,5)

Bolungarjik Chess Club (7, 17) – SHSM – 64 (8, 21)

Libertas Nereto (7, 17) – G-Team Novy Bor (7, 20,5)

Bosna Szarajevó (7, 18,5) – GrosXake Taldea (7, 20,5)

Vesnianka Gran (6, 18,5) – Haladás VSE (6, 14,5)

A női csapatok versenyében az éllovas AEM Luxten Timisoara súlyos vereséget szenvedett az orosz AVS csapatától. A rosztovi GP-versenyen gyenge teljesítményt nyújtó bolgár exvilágbajnoknő, Antoaneta Sztefanova az éltáblán sötéttel nyert az olimpiai bajnoknő grúz Nana Dzagnidze ellen, az ukránok legjobbja, Katyerina Lahno is fontos győzelmet aratott. A Mika Jereván profitált a legtöbbet a váratlan eredményből, nehéz csatában verték meg orosz ellenfelüket és átvették a vezetést.

Az 5. forduló eredményei:

AEM Luxten Timisoara (8, 13) – AVS (6, 9,5)  0,5 – 3,5

Nana Dzagnidze (grúz, 2525) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2528)  0 - 1

Anna Zatonskih (amerikai,2508) – Katyerina Lahno (ukrán, 2554) 0 - 1

Lela Javahasvili (grúz, 2464) – Viktorija Cmilyte (litván, 2525)  döntetlen

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2417) – Natalija Pogonyina (orosz, 2446)  0 - 1

 

Giprorechtrans (5, 8) – Mika Jereván (6, 11,5) 1,5 - 2,5

SHSM-RGSU (5, 9,5) – Anatolia (4, 5,5)  3,5 – 0,5

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (4, 10,5) - ZSK Maribor (2, 4,5) 4 - 0

Oslo Schakselskap (2, 3) - CS R. Fischer Chieti  (2, 4,5)  0 - 4

A BAS volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Mika Jereván 8 meccspont, 14 pont

2.AEM Luxten Timisoara 8, 13,5

3. AVS 8, 13

4. SHSM-RGSU 7, 13

5. Cercle d’Echecs de Monte-Carlo 6, 14,5

6. BAS  6, 10,5

7. Giprorechtrans 5, 9,5

8. CS R. Fischer Chieti  4, 8,5

9. Anatolia 4, 6,5

10. ZSK Maribor 2, 4,5

11. Oslo Schakselskap 2, 3

 

A 6. forduló párosítása:

AVS (8,13) – Mika Jereván (8, 14)

AEM Luxten Timisoara (8, 13,5) – SHSM – RGSU 7, 13

BAS (6, 10,5) – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (6, 14,5)

CS R. Fischer Chieti (4, 8,5) – Anatolia (4, 6,5)

ZSK Maribor (2, 4,5) – Oslo Schakselskap(2, 3)

A Giprorechtrans együttese lesz szabadnapos

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gara Anita és Rudolf Anna mesterhármassal vezet a bajnokságon

Címkék: Szeged Női bajnokság

Szegeden az 59. női sakkbajnokság harmadik  fordulójában a címvédő Rudolf Anna és a két évvel ezelőtti bajnok Gara Anita megszerezte harmadik győzelmét. A mesterhármassal egypontos előnnyel vezetik a 10 fős mezőnyt. A junior bajnoknő Varga Melinda első győzelmének örülhetett.

A címvédő Rudolf Anna könnyen nyerte meg harmadik partiját, Tóth Lili állása kártyavárként omlott össze. Gara Anita anyagi előnyét hosszabb küzdelemben érvényesítette. A duó mesterhármassal egypontos előnnyel vezet. A két évvel ezelőtti bajnokság holtversenyes győztese, Gara Tícia kalandos partiban remizett.

 Sokan drukkolnak a szegedi, de a Röszke csapatában játszó Papp Petrának, aki a tegnapi rontása után megosztozott a ponton Schneider Veronikával. A junior bajnoknő Varga Melinda ismét a Caro-Kann védelemre szavazott, ezúttal sikerre vezette hadseregét. Az élő közvetítésben anyagi előnyének érvényesítését nem tudtuk nyomon követni.

A 3. forduló eredményei:

Dudás Eszter (2212) – Varga Melinda (2139) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 71)

Göcző Melinda (2204) – Gara Tícia (2375) döntetlen (Grünfeld védelem, 54)

Rudolf Anna (2359) –Tóth Lili (2216) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 31 )

Schneider Veronika (2297) – Papp Petra (2256) döntetlen (Skót megnyitás, 42)

Gara Anita (2340) – Domány Zsófia (2215) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 67)

 A bajnokság állása:

1-2. Rudolf Anna és Gara Anita 3 pont

3. Gara Tícia 2

4-6. Papp Petra, Schneider Veronika és Varga Melinda 1,5

7-8. Dudás Eszter és Göcző Melinda 1

9. Tóth Lili 0,5

10. Domány Zsófia 0

 A 4. forduló párosítása:

Varga Melinda – Domány Zsófia

Papp Petra – Gara Anita

Tóth Lili – Schneider Veronika

Gara Tícia – Rudolf Anna

Dudás Eszter – Göcző Melinda

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Sao Paulo-ban zajló Grand Slam-döntő harmadik fordulójában az ukrán Vaszilij Ivancsuk nagy csatában sötéttel  legyőzte az indiai világbajnok Viswanathan Anandot. A spanyol megnyitás Jaenisch-változata remek fegyver volt Ivancsuk kezében, remek játékkal használta ki Anand hibáját és 69 lépés után fogadhatta a világbajnok gratulációját. A játéknap szenzációját a világ-ranglistavezető norvég Magnus Carlsen veresége jelentette. Carlsen fonalas nyerést hagyott ki, majd tisztet nézett el a  spanyol Francisco Vallejo Pons ellen. Az amerikai Hikaru Nakamura óvatos játékkal remizett az örmény Levon Aronjannal. A csütörtöki pihenőnap után többek között az Aronjan-Ivancsuk játszmával pénteken folytatódik a pontvadászat, a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér.

Mindig igazi sakkcsemege, amikor az „aranygeneráció” két tagja, az indiai Viswanathan Anand és az ukrán Vaszilij Ivancsuk megmérkőzik egymással. A junior világbajnokságon 1985-ben vívtak meg először egymással, s azóta még 119 különböző időbeosztású partiban csaptak össze. Anand 28-17-re vezet 75 döntetlen mellett, s a klasszikus időkontroll mellett is számára kedvező a statisztika, 12 nyerést könyvelhetett el, ötször szenvedett vereséget 42 döntetlen mellett. Játszottak fantasztikus partikat, néha békésebbek voltak összecsapásaik. Emlékezetes marad a 2001-es moszkvai kieséses rendszerű vb-n az elődöntőben látott ütközetük, a negyedik játszmában Ivancsuk sötéttel győzött, megfosztotta világbajnoki címétől esélyesebb ellenfelét.

Ivancsuk a Világkupán kiharcolta a világbajnok-jelöltséget, s ez a siker újabb motivációt adott a 42 esztendős ukrán sakkozónak. Pár nap pihenővel kezdhette meg szereplését a Grand Slam-döntőn és a viadal harmadik fordulójában bravúros győzelmet aratott, sötéttel a spanyol megnyitás Jaenisch-változatában kényszerítette megadásra a világbajnokot. Anand nem éppen csúcsformában játszotta  a partit, 25.e5 lépését a játszma ismeretében már könnyű kritizálni. A bonyodalmat, az esélyt kereste, de arra nem számított, hogy Ivancsuk pontos lépésekkel hárítja fenyegetéseit. Az idő szorításában sok érdekes változatot kellett számolniuk, nem eltévedni a komplikációk sűrűjében. Ivancsuk cserélhetett volna vezért, ehelyett elnézte gyalogját, de az a szabadgyalog ugrásra készen állott.

Vishy a sötét király elleni akciót kereste, de hiába fenyegetett felfedett sakk, a vezér és a huszár összjátéka nem hozta meg a kívánt eredményt. Ivancsuk az újabb időzavarban is megőrizte hidegvérét, nyerhetett volna gyorsabban is, de győzelme nem forgott veszélyben, három forduló után egyedül vezet.

Ritka képet mutat a verseny táblázata, hiszen Viswanathan Anand és Magnus Carlsen osztja az utolsó helyet. Garri Kaszparov meglehetősen hitetlenkedve nézte Magnus partiját. A norvég világranglista-vezető fokozatosan került előnybe a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen, túljátszotta ellenfelét, majd fonalas nyerést hagyott ki. A kevésbé jó folytatás mellett is jobban állt, de egy végzetes vezérlépéssel tisztet nézett el!

Az amerikai Hikaru Nakamura nagy igyekezettel építette fel védőállását, az örmény Levon Aronjan engedélyezte a sorozatos cseréket és a színtelen partiban pontosztozkodás született.

A 3. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2817) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2765) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 69)

Levon Aronjan (örmény, 2807) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2753) döntetlen (Grünfeld védelem, 46)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2716) – Magnus Carlsen (norvég, 2823) 1 – 0 (Modern védelem, 42) 

4th Final Masters Sao Paulo/Bilbao szeptember 26-október 11.

 kat. XXII (2780)

 

1

2

3

4

5

6

 

1.

Ivancsuk, Vaszilij

g

UKR

2765

*

*

.

.

½

.

1

.

.

.

1

.

7

3035

2.

Aronjan, Levon

g

ARM

2807

.

.

*

*

½

.

1

.

½

.

.

.

5

2889

3.

Nakamura, Hikaru

g

USA

2753

½

.

½

.

*

*

.

.

½

.

.

.

3

2796

4.

Vallejo Pons, Francisco

g

ESP

2716

0

.

0

.

.

.

*

*

1

.

.

.

3

2673

5.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2823

.

.

½

.

.

.

0

.

*

*

½

.

2

2655

6.

Anand, Viswanathan

g

IND

2817

0

.

.

.

½

.

.

.

½

.

*

*

2

2655

A klasszikus pontozás szerint:

1.Vaszilij Ivancsuk 2,5 pont

2. Levon Aronjan 2

3. Hikaru Nakamura 1,5

4-6.  Magnus Carlsen,  Viswanathan Anand és Francisco Vallejo Pons 1

A pénteki 4. forduló párosítása:

Levon Aronjan – Vaszilij Ivancsuk

Francisco Vallejo Pons – Viswanathan Anand

Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura

 

Anand,V (2817) - Ivancsuk,V (2765)
Spanyol megnyitás [C63]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 f5

Vaszilij Ivancsuk mindig tud meglepetést okozni, a Jaenisch-csel az azeri Tejmur Radzsabov kedvenc fegyvere.

4.d3

A 4.Hc3 fxe4 5.Hxe4 d5 6.Hxe5 dxe4 7.Hxc6 Vg5 8.Ve2 Hf6 9.f4 Vxf4 10.d4 Vd6 11.He5+ c6 12.Fc4 Fe6 változat játszhatóságát Radzsabov a báznai tornán Szergej Karjakin ellen is bizonyította.

4...fxe4 5.dxe4 Hf6 6.0-0 Fc5 7.Hc3

A 2008-as linaresi szuperversenyen Viswanathan Anand a 7.Fxc6 bxc6 8.Hxe5 0-0 9.Fg5 Ve8 10.Fxf6 Bxf6 11.Hd3 Fd4 12.Hd2 Fa6 13.Bb1 d6 folytatást választotta Radzsabovval szemben, sötét futópárjával elegendő ellenjátékot kapott.]

7...0-0 8.Fg5

Anand a 2008-as Grand Slam-döntőn Manus Carlsen ellen a 8.Fxc6 bxc6 9.Hxe5 d6 10.Hd3 (10.Hxc6 Ve8 11.Hd4 Hxe4) 10...Fd4 11.He2 Fb6 12.Fg5 Ve8 13.Fxf6 Bxf6 14.Hg3 Vf7 15.b3 Fe6 változatban sem tudott előnyt elérni.

8...d6 9.Hd5 Kh8 10.c3 He7 11.Hxf6 gxf6 12.Fe3

Az adatbázisban a [12.Fh6 Bg8 eltérésre húsz parti, Ivancsuk szívesen vállalta volna a varit. 13.Fc4 Bg6 14.Vd2 Fh3 15.Hh4 Bg4 16.Fe6 Bxh4 17.Fxh3 Ve8! 18.Fe3 Bxh3 19.gxh3 Vg6+ 20.Kh1 Vxe4+ elég tetszetős lehetőség.

12...Fxe3 13.fxe3 Hg6

Új gondolat, 13...c6 14.Fd3 Bg8 a megszokott terv.

14.Hd2 c6 15.Fd3 Fe6 16.Bf2 Vb6 17.Hf1 Bf7 18.Vh5 Bg8 19.Be1 d5!? 20.Hg3

Figyelmet érdemelt a 20.exd5 cxd5 21.Ff5 folytatás.

 

 

20...d4! 21.exd4 exd4 22.e5?!

A világbajnok a bonyodalmakat kereste, de vesztére tette.

22...dxc3

Természetesen nem 22...Hxe5??, amire  23.Bxe5 !fxe5 24.Bxf7 Fxf7 25.Vxh7 matt lehetne a vége.

 23.Fxg6 Bxg6 24.bxc3 Fg4 25.Vh4 fxe5 26.He4 Fe6 27.Kh1 Bxf2 28.Hxf2

 

 

28...Vb2!

Az ukrán nagymester nagyon pontosan játszik, a vezér véd és támad.

29.Bd1 Ve2 30.h3 h6

Lassan közeledett az időzavar. 30...Fd5 31.Vd8+ Kg7 32.Vd7+ Ff7 33.Vd2 Vxd2 34.Bxd2 Fd5 is számításba jött.

 31.Kh2 Ve3 32.Bd8+ Kh7 33.Bb8 Bg7 34.Bf8 Vg5 35.Ve4+ Vg6 36.g4 Fxa2?!

Mi szólt 36...Vxe4 37.Hxe4 Fxa2 ellen?

 37.Vxe5 Ve6 38.Vf4 Bf7 39.Bxf7+ Vxf7 40.Ve4+ Kg7 41.Hd3 Vc7+ 42.He5 Vd6 43.Kg3

 

 

43...a5!

Ivancsuk hosszasan számolt. A világbajnok esélye, hogy g4-g5-tel a sötét királyra nyissa az állást és próbáljon örökös sakkot kikényszeríteni.

44.Vf4 a4 45.g5

 

 

45...hxg5

Az egyik kritikus döntés. 45...a3 46.c4 Fxc4! 47.gxh6+ Kh7 48.Vg5 Vxh6 49.Vf5+ Kg8 50.Hxc4 a2 51.He5 a1V 52.Vf7+ Kh8 53.Hg6+ Vxg6+ 54.Vxg6 Vg7! nyert volna, de 54...Vg1+ 55.Kh4 Vxg6 patt!

46.Vxg5+ Kf8 47.c4 c5 48.Vf5+ Ke7 49.Kg2 Fb3 50.Ve4

Jobb volt a 50.Vh7+ Ke6 51.Hf3 folytatás.

 50...b6

A királyt felfedett sakk fenyegette, de Ivancsuk hidegvérrel védte gyalogját. 50...a3 51.Vxb7+ (51.Vh7+ Ke6 52.Hf3 Vc6 53.Vg6+ Ke7 54.Vh7+ Ke8 55.Vh8+ Kd7) 51...Ke6 52.Vxb3 Vd2+ 53.Kf3 a2 54.Hd3 Kf5 szép megoldás lett volna.

51.Hg4+ Ve6 52.Vb7+ Kf8 53.Vb8+ Kg7 54.Vc7+ Kg6 55.Vf4

 

 

55...Fc2!

A futó is bekapcsolódott a király védelmébe.

56.Vh6+ Kf7 57.Vf4+ Kg7 58.Vc1 Fe4+ 59.Kg3 Vd6+ 60.Kh4 Ve7+ 61.Kg3 Vd6+ 62.Kh4 Kf7 63.Vb2 Ff5 64.Vf2 Kg6 65.Va2 Fxg4 66.hxg4 Vd8+ 67.Kg3 Vd3+ 68.Kh4

 

 

68...a3 69.Va1 Kf7 és világos feladta

Vallejo Pons,F (2716) - Carlsen,M (2823)
Modern védelem [B06]

1.Hf3 g6 2.e4 Fg7 3.d4 d6 4.Fc4 Hf6 5.Ve2 0-0 6.0-0 Fg4 7.Bd1 Hc6 8.Fb5 Hd7 9.c3 e5 10.Fxc6 bxc6 11.h3 Fxf3 12.Vxf3 exd4 13.cxd4 c5 14.Fe3 Bb8 15.Ve2 Bb4 16.a3 Bb3 17.Ba2 Vb8 18.Vc2 a5 19.dxc5 Hxc5 20.Fxc5 dxc5 21.Vxc5 Bd8 22.Hc3 Bxd1+ 23.Hxd1 Vd8 24.Ba1 Vd2 25.Bc1?

A spanyol nagymester jobban védekezhetett volna a 25.Vc4 Fe5 26.He3 Bxb2 27.Vf1 Vxf2+ 28.Vxf2 Bxf2 29.Kxf2 Fxa1 30.Hd5 c5 31.Ke3 változatban.

 25...Ve1+ 26.Kh2

 

 

26...Vxe4?!

Magnus Carlsen fonalas nyerést hagyott ki. 26...Bd3! 27.Vc2 (27.Vxc7 h5! (27…Bxd1 28.Vb8+ Ff8 29.Bc8 Vxf2 30.Bxf8+ Kg7 31.Bd8 Bg1 32.Bg8+Kh6 33.Vf8+ Kh5 34.Bxg6+ hxg6 35.Vh8+) 27...Fe5+ 28.g3 Fxg3+ 29.Kg2 Vxe4+ 30.Kg1 Ve1+ 31.Kg2 Bd2 32.Vc5 Fh4 változatban.

27.Vc2 Fe5+ 28.g3

 

 

28...Bd3

Kimaradt a 28...Vf3 29.Hc3 Fd4 30.Bf1 Vb7 31.Vd2 Vb6 lehetőség is.

29.He3 h5 30.Hc4

 

 

30...Vd5??

A fölösleges időzavarban a világranglista-vezető tisztet nézett el.

31.Hxe5 Bd2 32.Vc5

A vezér c5-ről megvédte az f2 gyalogot!

32...Vxc5 33.Bxc5 Bxf2+ 34.Kg1 Bxb2 35.Bxc7 Bb3 36.Kg2 Bxa3 37.Hxf7 a4 38.Ba7 Ba1 39.He5 g5 40.g4 hxg4 41.hxg4 a3 42.Hf3 és sötét feladta

Aronjan,L (2807) - Nakamura,H (2753)
Grünfeld védelem [D94]

1.Hf3 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 g6 5.d4 Fg7 6.Fd3 0-0 7.0-0 Fg4 8.h3 Fxf3 9.Vxf3 e6 10.Bd1 Hbd7 11.b3 a5 12.Ff1 Vb8 13.Fd2 Bd8 14.Fe1 He8 15.Bab1 Hd6 16.Ve2 Be8 17.Vc2 h5 18.Fe2 Vd8 19.Ff3 Bb8 20.Vd3 Ve7 21.Vf1 Hf5 22.Fe2 Ba8 23.Fd3 Hd6 24.Bbc1 Vd8 25.Fb1 Fh6 26.Ha4 Ff8 27.Hc5 Vc7 28.Hd3 a4 29.Hf4 axb3 30.axb3 Vd8 31.Fb4 Hc8 32.Fxf8 Hxf8 33.Fd3 Ba3 34.b4 Hb6 35.b5 Ve7 36.bxc6 bxc6 37.cxd5 cxd5 38.Bc6 Hbd7 39.Ba6 Bxa6 40.Fxa6 Bb8 41.Bb1 Bxb1 42.Vxb1 Vd6 43.Fe2 Vb8 44.Vxb8 Hxb8 45.Fb5 Hbd7 46.Fxd7 Hxd7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Rogaska Szlatinán zajló Klubcsapatok Európa-kupájának negyedik fordulója után négy csapat büszkélkedhet hibátlan teljesítménnyel. A játéknapon a moszkvai SHSM-64 a  Jugra hatosa ellen nyert, de az éltáblán a világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand vereséget szenvedett az orosz Dmitrij Jakovenkotól. A címvédő Ekonomiszt Szaratov a Tomszk együttesétől kapott ki. A Bosna Szarajevó a Szentpétervári Sakkszövetség gárdájával szemben maradt alul, Berkes Ferenc sötéttel remizett a Világkupa-győztes Peter Szvidlerrel. A német bajnok OSG Baden-Baden az örmény Mika csapatát győzte le. A Haladás VSE 3-3-ra végzett a belga Eynatten gárdájával. A női együttesek versenyében másodszor kapott ki a címvédő, a Monte-Carlo négyese, a bolgár exvilágbajnoknő, Antoaneta Sztefanova legyőzte a kínai világbajnoknőt, Hou Ji-fant.

A negyedik játéknapon két orosz házirangadóra is sor került. Meglepetésre a tavaly veretlenül győztes Ekonomiszt Szaratov elszenvedte első vereségét. Hiába nyert az éltáblán Jevgenyij Tomasevszkij az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov ellen, a gyors remik mellett az utolsó két táblán a Tomszk nagymesterei voltak eredményesek.

A Jugra és az SHSM-64 meccsen öt táblán még a nyitást játszották, az éltáblán Dmitrij Jakovenko és Borisz Gelfand már a végjátékhoz érkezett. Az orosz nagymester elkerülte a remit örökös sakkal, a világbajnoki kihívónak rá kellett döbbennie, hogy a bástyavégjátékban a világos szabadgyalogok megkeserítik az életét. Gelfand tehetetlen volt a világos király előretörésével szemben, az „uralkodó” e5-ről hatásosan segítette a gyalogok előrenyomulását. Gelfand veresége ellenére a moszkvaiak megnyerték a meccset.

Berkes Ferenc sötéttel remizett Peter Szvidlerrel, de a jóval nagyobb játékerőt képviselő szentpétervári együttes minimális arányú győzelmet aratott a Bosna Szarajevó ellen. A német bajnok OSG Baden-Baden is megnyerte negyedik meccsét. Az azeri SOCAR „gólarányt” is javított. A Haladás VSE sakkozói nem bírtak belga ellenfelükkel.

A 4. forduló érdekesebb eredményei:

Jugra (6, 15) – SHSM – 64 (6, 15)  2,5 – 3,5

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2716) – Borisz Gelfand (izraeli, 2746)  1 – 0

Szergej Rublevszkij (orosz, 2681) – Wang Hao (kínai, 2733)  0 - 1

Vlagyimir Malahov (orosz, 2710) – Fabiano Caruana (olasz, 2712)  döntetlen

Alekszej Drejev (orosz, 2711) – Anish Giri (holland, 2722)  döntetlen

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2696) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2688)  0 - 1

Szanan Sjugirov (orosz, 2627) – Vlagyimir Potkin (orosz, 2671) döntetlen

Ekonomiszt SGSEU Szaratov (6, 17,5) – Tomszk – 400 (6, 14,5)  2,5 – 3,5

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2710) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2758)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2718) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2690) döntetlen

Pavel Eljanov (ukrán, 2683) – Erneszto Inarkijev (2692)  döntetlen

Dmitrij Andrejkin (2705) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2672)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2726)- Viorel Bologan (moldáviai, 2657)  0 - 1

Jevgenyij Alekszejev(orosz, 2662) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2635)  0 - 1

Szentpétervári Sakkszövetség (6, 17) – Bosna Szarajevó (6, 13)  3,5 – 2,5

Peter Szvidler (orosz, 2740) – Berkes Ferenc (magyar, 2706)  döntetlen

Nyikita Vitjugov (orosz, 2726) – Markus Ragger (osztrák, 2655)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2715) – Borki Predojevic (boszniai, 2643)  döntetlen

Zahar Efimenko (ukrán, 2703) – Predrag Nikolic (boszniai, 2636)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2666) – Dalibor Stojanvic (boszniai, 2466)  1 - 0

Maxim Matlakov (orosz, 2630) – Denisz Kadric (boszniai, 2403)  döntetlen

OSG Baden-Baden (6, 16,5) – Mika Jereván (6, 15) 4 - 2

SOCAR (4, 13,5) – SF Reichenstein (4, 7)  5,5 – 0,5

A DON DZO & PGMB (4, 12) – Oslo Schakselskap (4, 9,5)  4,5 – 1,5

Tammer-Shakki (4, 9,5) – G-Team Novy Bor (4, 12,5) 1 - 5

ZSK Maribor (4, 12) – Lunds ASK (4, 9,5)  2,5 – 3,5

Vesnianka Gran (4, 12) – SF Berlin (4, 10)

SG Zürich (4, 11) – SD Tehcenter Ptuj (4, 10,5)  2,5 – 3,5

KSK Eynatten 47 (3, 9) – Haladás VSE (3, 7,5) 3 - 3

Benjamin Bok (2488) – Rapport Richárd (2547)  döntetlen

Robin Swinkels (2494) – Kovács Gábor (2498) 1 - 0

Thomas Koch (2439) – Németh Miklós (2438) döntetlen

Michael Hammes (2393) – Michal Meszaros (2377) döntetlen

Christian Braun (2392) – Nagy Gábor (2404)  döntetlen

Norbert Coenen (2345) – Csonka Attila István (2380) 0 - 1

Az élcsoport az állása:

1-2.Szentpétervári Sakkszövetség és OSG Baden-Baden 8 meccspont, 20,5 pont

3. SHSM – 64 8, 18,5

4. Tomszk – 400 8, 18

5. Ekonomiszt SGSEU Szaratov 6, 19

6. SOCAR 6, 19

7-8. Jugra és G-Team Novíy Bor 6, 17,5

9. Mika Jereván 6, 17

10. A DON DZO & PGMB 6, 16,5

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

SHSM – 64 (8, 18,5) – OSG Baden-Baden (8, 20,5)

Tomszk – 400 (8, 18) – Szentpétervári Sakkszövetség (8, 20,5)

Lunds ASK (6, 13) – SOCAR (6, 19)

Beer Sheba (6, 15,5) – Ekonomiszt SGSEU Szaratov (6, 19)

SD Tehcenter Ptuj (6, 14) – Jugra (6, 17,5)

A DAN DZO & PGMB (6, 16,5) – Vesnianka Gran (6, 16)

Mika Jereván (6, 17) – Glasinac Sokolac (6, 16)

G-Team Novy Bor (6, 17,5) – Bosna Szarajevó (6, 15,5)

A női csapatok versenyében az AEM Luxten Timisoara együttese újabb rangadót nyert meg és hibátlan teljesítménnyel vezet. Három döntetlen mellett a grúz Lela Javahasvili szerezte meg a két meccspontot jelentő győzelmet. A játéknap meglepetése, hogy a címvédő Monte-Carlo négyese elszenvedte második vereségét. Az orosz AVS együttesében a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova remekelt, a kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan ellen szép pozíciós teljesítménnyel nyert.

A 4. forduló eredményei:

Mika Jereván (6, 10)  - AEM Luxten Timisoara (6, 10,5) 1,5 – 2,5

Elina Danieljan (örmény, 2517) – Nana Dzagnidze (grúz, 2525)  döntetlen

Harika Dronavalli (indiai, 2505) – Anna Zatonskih (amerikai, 2508)  döntetlen

Zsu Csen (katari, 2490) – Lela Javahasvili (grúz, 2464)  0 - 1

Lilit Mkrtchian (örmény, 2475) – Cristina-Adela Foisor (román, 2416) döntetlen

AVS (4, 7) - Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (4, 9)  2,5 – 1,5

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2528) – Hou Ji-fan (kínai, 2578)  1 - 0

Katyerina Lahno (ukrán,2554) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2545)  döntetlen

Viktorija Cmilyte (litván, 2525) – Pia Cramling (svéd, 2489)  döntetlen

Natalija Pogonyina (orosz, 2446) – Monika Socko (lengyel, 2490)  döntetlen

 SHSM-RGSU (4, 7,5)– Giprorechtrans (4, 6) 2 - 2

BAS (2, 5,5) – Oslo Schakselskap (2, 2)  3 - 1

ZSK Maribor (2, 3,5) – Anatolia (2, 2,5)  1 - 3

CS R. Fischer Chieti szabadnapos

A verseny állása:

1.AEM Luxten Timisoara 8 meccspont, 13 pont

2.Mika Jereván 6, 11,5

3. AVS 6, 9,5

4. SHSM-RGSU 5, 9,5

5. Giprorechtrans 5, 8

6. Cercle d’Echecs de Monte-Carlo 4, 10,5

7. BAS  4, 8,5

8. Anatolia 4, 5,5

9. CS R. Fischer Chieti 2, 4,5

10. ZSK Maribor 2, 4,5

11. Oslo Schakselskap 2, 3

Az 5. forduló párosítása:

AEM Luxten Timisoara (8, 13) – AVS (6, 9,5)

Giprorechtrans (5, 8) – Mika Jereván (6, 11,5)

SHSM-RGSU (5, 9,5) – Anatolia (4, 5,5)

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (4, 10,5) - ZSK Maribor (2, 4,5)

Oslo Schakselskap (2, 3) - CS R. Fischer Chieti  (2, 4,5)

BAS lesz szabadnapos

 

Szvidler,P (2740) - Berkes,F (2706)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hd2 e6 5.Hb3 Hd7 6.Hf3 a6 7.Fe2 c5 8.dxc5 Fxc5 9.Hxc5 Hxc5 10.Hd4

A ningbói csapat-világbajnokságon Almási Zoltán más tervet választott Alekszandr Griscsuk ellen. 10.0-0 He7 11.Hh4 Fe4 12.f3 Fg6 13.Fe3 Bc8 14.c3 b5 15.Be1 Ha4 16.Vd2 Hc6 17.Hxg6 hxg6 18.f4 következett, nagymesterünk kicsit jobban állt, de a partit az orosz sakkozó nyerte meg.

10...He7 11.0-0 0-0 12.Fe3 Bc8 13.a4 Hd7 14.f4 Fe4 15.c3 Hc6 16.Hxc6 Bxc6 17.Fd4 f6 18.Vd2 Hc5 19.Ba3 fxe5 20.Fxe5 Hd7 21.Fd4

 

 

21...e5!?

Hosszabb tűnődés után Fecó a gyalogáldozatot választotta, megnyitotta a bástya számára a hatodik sort.

22.fxe5 Bg6 23.Bxf8+ Hxf8 24.Ff1 He6 25.Fe3 h5 26.Bb3 h4 27.h3

A b7 gyalogot a felfedett támadás, 27...d4 miatt nem lehetett ütni.

27...Vc7 28.c4?!

 

 

28...d4 29.Fxd4 Vd8 30.Fe3 Vxd2 31.Fxd2 Hd4 32.Be3 Hf3+ 33.Bxf3 Fxf3 34.Fe1 Fc6 35.Fxh4 Fxa4 36.Fe1 Fb3 és döntetlen

Jakovenko,D (2716) - Gelfand,B (2746)
Vezércel [D56]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 He4 8.Fxe7 Vxe7 9.Bc1 c6 10.Fd3 Hxc3 11.Bxc3 dxc4 12.Fxc4 Hd7 13.Vc2 b6 14.Fd3 Hf6

Rusztam Kaszimdzsanov ötletét Vlagyimir Kramnyik is megjátszotta Tejmur Radzsabov ellen a világbajnok-jelölti párharcuk harmadik partijában.

15.Bxc6 Hd5 16.Vb3 Hb4 17.Bc1 Hxd3+ 18.Vxd3 Fb7 19.0-0 Fxf3 20.gxf3 Vg5+ 21.Kh1 Vd5 22.Ve4 Vxa2 23.Bg1 Bfc8 24.Vb7 Bf8 25.Ve4

Csak lépéscseréhez vezetett. Az azeri nagymester 25.Bc7 Vxb2 26.Bxf7 Bxf7 27.Vxa8+ Kh7 28.Ve8 Bc7 29.Vxe6 Vxf2 30.Ve4+ Kg8 31.Ve8+ Kh7 32.Ve4+ Kg8 33.Ve8+ lépésismétléssel remizett. Dmitrij Jakovenko és Borisz Gelfand villámgyorsan húzott, alaposan elemezhették a varit.

25...Bfc8 26.Vb7 Bf8 27.Bc7 Vxb2 28.Bxf7 Bxf7 29.Vxa8+ Kh7 30.Ve4+ Kg8 31.Va8+ Kh7 32.Ve8 Bc7 33.Vg6+ Kh8 34.Ve8+ Kh7 35.Vxe6 Vxf2 36.Ve4+ Kg8

 

37.h3

Jakovenko nem akart remizni.

37...Vc2 38.Ve8+ Kh7 39.d5 Vf5 40.Ve4 Vxe4 41.fxe4 Kg8

 

 

42.e5

A világbajnoki kihívó eltűnődött, nem is olyan egyszerű ez a végjáték?

42...Kf7 43.Bf1+ Ke8 44.e6 Ke7 45.e4 Kd6 46.Bf8 Bb7 47.Bd8+ Ke7

 

 

48.Bc8 Kd6 49.Kg2 b5 50.Kf3 b4 51.Kf4 b3 52.Bc6+ Ke7

 

 53.Ke5! b2 54.d6+ Kd8 55.e7+ Kd7

 

56.Bc8! Bb5+ 57.Kd4 Bb4+ 58.Kc3 Kxc8 59.e8V+ Kb7 60.Vd7+ Ka6 61.Vc8+ Bb7 62.Vc4+ Bb5 63.Va2+ Kb6 64.d7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szegeden Gara Anita és Rudolf Anna megnyerte második játszmáját is

Címkék: Szeged Női bajnokság

A Szegeden zajló női sakkbajnokság második fordulójában a címvédő Rudolf Anna és a két ezelőtti bajnok Gara Anita is nyert. Kettős győzelemmel állnak az élen. A játéknapon még Gara Tícia és Schneider Veronika szerzett egész pontot.

A  bajnokság második fordulójában is négy játszma végződött döntéssel. A győzelmeket a magasabb Élő-pontos, rutinos nagymesternők aratták, de korántsem volt egyértelmű a sikerük. Az egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért partit Papp Petra és Rudolf Anna játszotta. A címvédő a spanyol megnyitás ellen a 3…Hd4-es változatot választotta, de a nyitás egyértelműen világos előnyét hozta. Petra előnyösebb állását először egálra rontotta, majd elnézések sorozatával gyorsan elvesztette a játszmát.

Dudás Eszter a francia védelmű partiban egy darabig jól tartotta magát, majd Gara Tícia támadólépéseitől megijedve védekezni kezdett, fontos tempókat ajándékozott ellenfelének. Tícia minőséget nyert, majd támadása is átütött.

Nagyon gyanús volt Schneider Veronika pozíciója, de Domány Zsófia nem talált jó tervet, gyalogot vesztett, s többé nem volt mentsége. A junior bajnoknő Varga Melinda sokáig jól tartotta magát Gara Anita ellen, de a királyindiai futó manőverét lebecsülve döntő anyagi hátrányba került. Tóth Lili és Göcző Melinda partija csak pár percig tartott, örökös sakk lett a vége.

A 2. forduló eredményei:

Varga Melinda (2139) – Gara Anita (2340) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 40)

Domány Zsófia (2215)- Schneider Veronika (2297) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 34)

Papp Petra (2256) – Rudolf Anna (2359) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 37)

Tóth Lili (2216) – Göcző Melinda (2204) döntetlen (Szláv védelem, 18)

Gara Tícia (2375) – Dudás Eszter (2212) 1 – 0 (Francia védelem, 42)

A bajnokság állása:

1-2. Rudolf Anna és Gara Anita 2 pont

3. Gara Tícia 1,5

4-6. Dudás Eszter, Papp Petra és Schneider Veronika 1

7-9. Göcző Melinda, Tóth Lili és Varga Melinda  0,5

10. Domány Zsófia 0

A 3. forduló párosítása:

Dudás Eszter – Varga Melinda

Göcző Melinda – Gara Tícia

Rudolf Anna –Tóth Lili

Schneider Veronika – Papp Petra

Gara Anita – Domány Zsófia

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Grand Slam-döntő második fordulójának rangadója, a norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan küzdelme 56 lépés után fejeződött be döntetlennel. A világranglista-vezető Carlsen a spanyol megnyitású partiban kis előnyt szerzett, Aronjan védekezésre kényszerült, de a bástyavégjátékban aktív királyával biztosította a remit.  Nehéz pillanatokat élt át az indiai világbajnok ViswanathanAnand. A 25. lépésben az amerikai Hikaru Nakamura nyerőesélyes folytatást hagyott ki, a csata végül örökös sakkal lett döntetlen. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk eredeti játéka a spanyol Francisco Vallejo Pons hathatós segítségével vezetett győzelemhez.

A világranglista-vezető Magnus Carlsen második spanyol megnyitású partija is remivel végződött. A norvég nagymester világossal elkerülte az örmény Levon Aronjan kedvenc Marshall támadását. A gyors vezércserét követően a világos huszár szép mezőt talált magának d5-ön, Magnus vezérszárnyi kezdeményezéshez jutott, Aronjan védekezésre kényszerült. A lebonyolítást Carlsen gyalogelőnnyel zárta, de a bástyavégjátékban gyalogszerkezeti gyengeségei miatt nem tudott előrejutni. Aronjan aktív bástyája, majd a küzdelembe avatkozó királya biztosította a pontosztozkodást.

Az éles moszkvai változat került megjátszásra az amerikai Hikaru Nakamura és az indiai világbajnok Viswanathan Anand csatájában. Vishy az oly sokszor játszott 9…Fb7 helyett 9…Hbd7-re szavazott. Nakamura jól ismerte a változatot, de a kritikus pillanatban hibázott, 25.Fc6-tal nehéz feladat elé állíthatta volna Anandot. A játszma örökös sakkal ért véget, aminek egyértelműen a világbajnok örülhetett.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk meglehetősen eredeti játékkal rukkolt ki. Nehéz volt megjósolni, hogy miként rendezi át haderejét, de a spanyol Francsco Vallejo Pons nem használta ki a kedvező lehetőséget. Ivancsuk végül sikerrel elsáncolt, a sötét táborban a tisztek között egyre kevésbé volt összhang. Vallejo vezérének kirohanása sem volt szerencsés gondolat, s végül Ivancsuk elfogta a bóklászó hadvezért.  

A 2. forduló eredményei:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2765) –Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2716) 1 – 0 (Angol megnyitás, 37)

Magnus Carlsen (norvég, 2823) – Levon Aronjan (örmény, 2807) döntetlen (Spanyol megnyitás, 56)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2753)  – Viswanathan Anand (indiai, 2817) döntetlen (Félszláv védelem, 38)

A verseny állása:

1-2.Levon Aronjan és Vaszilij Ivancsuk 4 pont

3-5. Viswanathan Anand, Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura 2

6. Francisco Vallejo Pons 0

A klasszikus pontozás szerint:

1-2. Levon Aronjan és Vaszilij Ivancsuk 1,5 pont

3-5. Viswanathan Anand, Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura 1

6. Francisco Vallejo Pons 0

A 3. forduló párosítása:

Viswanathan Anand – Vaszilij Ivancsuk

Levon Aronjan – Hikaru Nakamura

Francisco Vallejo Pons – Magnus Carlsen

 

Carlsen,M (2823) – Aronjan,L (2807)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3

Magnus Carlsen nem akarta engedélyezni a Marshall támadást.

6...d6 7.c3 0-0 8.Hbd2 b5 9.Fc2 d5 10.Be1 dxe4 11.dxe4 Fe6 12.h3 Hd7 13.Hf1 Hc5 14.He3 Vxd1 15.Bxd1 f6 16.Hd5 Fd6 17.Fe3 Hb7 18.b4

Magnus huszárja d5-ön szép mezőt talált, a vezérszárnyon térelőnye van, Levon Aronjan védekezésre kényszerült.

18...He7 19.a4 c6 20.Hb6 Bab8 21.Hd2

Figyelmet érdemelt a 21.axb5 axb5 22.Ba7 Bfd8 23.He1 (23.Hh4 g6 24.Hf3 Kf7 25.Kh2) 23...Hg6 24.Hd3 Hf4 25.Kf1 folytatás.

 

 

21...c5!

Aronjan nem várhatta meg, hogy a huszár b3-ról kontrollálja a c5 mezőt.

22.axb5 axb5

 

 

23.c4!?

Magnus kevesellte a 23.Fb3 Fxb3 24.Hxb3 cxb4 25.cxb4 Bfd8 26.Hc5 Fxc5 27.Bxd8+ Hxd8 28.Fxc5 He6 változat kínálta esélyt.

 23...cxb4 24.cxb5 Fc5 25.Fb3 Fxb3 26.Hxb3 Fxe3 27.fxe3 Ha5 28.Bxa5 Bxb6 29.Bd7 Hc8  

 

 

30.Hc5 h5 31.Bd3 Be8 32.Ha4 Bb8 33.Bb3 Hb6 34.Bxb4 Bec8 35.Hxb6 Bxb6

Magnus pontos játékkal gyalogot nyert, de az örmény nagymesternek komoly remiesélyeket nyújt a világos gyalogszerkezet gyengesége.

 

 

36.Ba6 Bc1+ 37.Kf2 Bc2+ 38.Kg3 Bxa6 39.bxa6 Ba2 40.Bb6 Kf7 41.Bb7+ Kg6 42.a7 Kh6 43.Kh2 g6 44.Kg1 Kg5 45.Bh7

 

 

45...f5! 46.g3 Kf6 47.Kf1 fxe4 48.Ke1 Ke6 49.Bg7 Kd5 50.g4 hxg4 51.hxg4 Kc4 52.Bd7 g5 53.Kd1 Kc3 54.Ke1 Kc4 55.Kd1 Kc3 56.Ke1 és döntetlen

Ivancsuk,V (2765) - Vallejo Pons,F (2716)
Angol megnyitás [A25]

1.c4 e5 2.g3 Hc6 3.Hc3 Fc5 4.e3 d6 5.Fg2 a6 6.d3 Fa7 7.Bb1 Ff5 8.b4 Vc8 9.h3 Hge7 10.Hge2 0-0 11.Vd2 h6 12.a3 Hd8 13.Fb2 f6 14.Bc1 c6 15.d4 Hf7 16.e4 Fd7 17.Hd1 f5

Számításba jött a 17...exd4 18.Hxd4 c5 folytatás.

18.dxe5 dxe5 19.c5 Fb8 20.He3 fxe4 21.h4 Hd5 22.Hc3 Hxe3 23.Vxe3 a5

 

 

24.0-0

Vaszilij Ivancsuk eredeti játéka végül előnyösebb álláshoz vezetett.

24...axb4 25.axb4 Fh3 26.Fxh3 Vxh3 27.Hxe4 Fc7 28.Vb3 Fd8 29.Bc3 Vg4 30.f3 Vg6 31.Kh2 Kh7 32.Bd1 b6 33.Vc2 bxc5 34.Bxc5 Kh8 35.Bxc6 Vh5 36.Kg2 Fxh4?

 

37.g4 és sötét feladta

Nakamura,H (2753) - Anand,V (2817)
Félszláv védelem [D43]

1.c4 c6 2.d4 d5 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fh4 dxc4 7.e4 g5 8.Fg3 b5 9.He5 Hbd7

Az izraeli Borisz Gelfand játszotta meg az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov ellen a nalcsiki GP-versenyen. A 9...Fb7 10.h4 változat alaposan elemzett, sokan mindkét színnel előszeretettel játsszák.

10.Hxc6 Vb6 11.d5 Fb7 12.a4 a6 13.Fe2 Fxc6

Az említett partiban 13...Fg7 14.dxe6 Fxc6 15.exd7+ Hxd7 16.axb5 (16.Vd6!?) 16...axb5 17.Bxa8+ Fxa8 18.0-0 He5 19.Hd5 Vc5 20.Kh1? 0-0 21.f4 gxf4 22.Fxf4 f5! következett és Gelfand meg is nyerte a játszmát.

14.dxc6 Vxc6 15.axb5 axb5 16.Bxa8+ Vxa8 17.0-0 Vc6 18.e5 Hd5 19.Hxd5 Vxd5 20.Va1 Fg7 21.Bd1 Vc5 22.Va8+ Ke7 23.Vb7 Bd8 24.Ff3 Fxe5

 

 

25.Fxe5?!

Nakamura kihagyta a 25.Fc6 Fxg3 26.hxg3 b4 27.Bxd7+ Bxd7 28.Fxd7 c3 29.bxc3 bxc3 30.Fa4+ Kf6 31.Ve4 nyerőesélyes folytatást.

 25...Vxe5 26.Fc6 Kf6 27.Fxd7 Vxb2 28.Bf1 c3 29.Vc7 Ba8

 

 

30.Fxe6

Fonalasan remihez vezetett. 30.f4 Ba1 31.fxg5+ Kg6 32.Fxb5 Bxf1+ 33.Fxf1 hxg5 34.Fd3+ f5 35.Ve5 Vc1+ változat adott némi esélyt.

fxe6 31.f4 Ba1 32.fxg5+ Kxg5 33.Vg7+ Kh5 34.Vf7+ Kg5 35.Vf6+ Kh5 36.Vf7+ Kg5 37.Vg7+ Kh5 38.Vf7+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A szlovén üdülőhelyen, Rogaska Szlatinán zajló Klubcsapatok Európa-kupájának harmadik fordulójának szenzációját Berkes Ferenccel az éltáblán a Bosna Szarajevó csapatának győzelme jelentette. A 11. helyre rangsorolt együttes az első helyen kiemelt azeri  gárdára mért vereséget. A riválisok nem botlottak, Radzsabovék lépéshátrányba kerültek. A Haladás VSE meccse 3-3-ra végződött a Voerendaal ellen.

A játéknap meglepetését Berkes Ferenccel az éltáblán a Bosna Szarajevó együttese okozta. A SOCAR csapatában az azeri olimpikonok mellett neves idegenlégiósok játszanak, de a tavalyi viadalhoz hasonlóan az Élő-pontok még semmiféle biztosítékot nem jelentenek. Berkes világossal gyorsan remizett Tejmur Radzsabovval, az osztrákok egyre jobban játszó nagymestere, Markus Ragger a Világkupa ezüstérmesével, Alekszandr Griscsukkal osztozott meg a ponton. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov „mélyrepülése” tovább tart, vereségére kevesen gondoltak, ahogy az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov bakijára sem, a 212 Élő-pont különbség is kevés volt a joggal elvárt győzelméhez.

A riválisok nem hibáztak. A moszkvai SHSM – 64 együttesében először játszott az izraeli Borisz Gelfand, győzelme is kellett a szép sikerhez. A címvédő Ekonomiszt három remit engedélyezett, így át kellett adniuk a vezető helyet a hibátlan teljesítményt nyújtó szentpétervári együttesnek, a Világkupa-győztes Peter Szvidler is asztalhoz ült.

A Haladás VSE csapata csak 3-3-at ért el a Voerendaal ellen. Arra kevesen számítottak, hogy az első két táblán Rapport Richárd és Kovács Gábor is vereséget szenved.  

A 4. fordulóban a Bosna a Szentpétervári Sakkszövetség csapatával játszik, Berkes Ferenc sötéttel Peter Szvidlerrel mérkőzik meg.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Bosna Szarajevó (4, 9,5) – SOCAR (4, 11) 3,5 – 2,5

(Berkes Ferenc (magyar, 2706) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2752)  döntetlen

Markus Ragger (osztrák, 2655) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2757)  döntetlen

Borki Predojevic (boszniai, 2643) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2746)  1 - 0

Predrag Nikolic (boszniai, 2636) – Andrej Volokityin (ukrán, 2686)  döntetlen

Dalibor Stojanovic (boszniai,  2466) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2678) 1 – 0

Denis Kadric (boszniai, 2403) – Eltaj Safarli (azeri, 2627) 0 - 1)

SHSM – 64 (4, 10,5) – A DAN DZO & PGMH (4, 10,5) 4,5 – 1,5

(Borisz Grlfand (izraeli, 2746) – Baadur Zsobava (grúz, 2712) 1 - 0)

SD Tehcenter Ptuj (4, 9) – Ekonomiszt SGSEU Szaratov (4, 12) 1,5 – 4,5

SFBerlin (4, 10) – Szentpétervári Sakkszövetség (4, 11)  0 - 6

Beer Sheba (4, 9,5) – OSG Baden-Baden (4, 11,5)  1 - 5

Jugra (4, 11,5) – ZSK Maribor (4, 9,5) 3,5 -2,5

G-Team Novy Bor (4, 10) – Tomszk – 400 (4, 11) 2,5 -3,5

Mika Jereván (4, 10) – Vesnianka Gran (4, 11) 3,5 – 2,5

Haladás VSE (2, 4,5) – Voerendaal (2, 6)  3 - 3

(Rapport Richárd (2547) – Ali Bitalzadeh (2409) 0 - 1

Kovács Gábor (2498) – Cristof Silecki (2391) 0 - 1

Németh Miklós (2438) – Oscar Lemmers (2382)  döntetlen

Michal Meszaros (237) – Patrick Driessens (2311) döntetlen

Nagy Gábor (2404) – Tom Bus (2186) 1 - 0

Csonka Attila István (2380) – Rob Merx (2093)  1 – 0)

A verseny élcsoportjának állása:

1.Szentpétervári Sakkszövetség 6 meccspont, 17 pont

2-3. Ekonomiszt SGSEU Szaratov és OSG Baden-Baden 6, 16,5

4-6. SHSM – 64, Mika és Jugra 6, 15

7. Tomszk – 400 6, 14,5

8. Bosna Szarajevó 6, 13

9. SOCAR 4, 13,5

10-11. G-Team Novy Bar és Glasinac Sokolac 4, 12,5

35. Haladás VSE 3, 7,5

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Jugra (6, 15) – SHSM – 64 (6, 15)

Ekonimiszt SGSEU Szaratov (6, 16,5) – Tomszk – 400 (6, 14,5)

Szentpétervári Sakkszövetség (6, 17) – Bosna Szarajevó (6, 13)

OSG Baden-Baden (6, 16,5) – Mika Jereván(6, 15)

A női csapatok versenyében a Mika Jereván újabb rangadót nyert, de a kedvező párosításnak köszönhetően a Temesvár együttese átvette a vezetést. A címvédő Monte-Carlo csapata kapaszkodik, de csak riválisok elleni győzelemmel javíthat az első fordulóbeli kisikláson.

A 3. forduló eredményei:

Mika Jereván (4, 7,5) –SHSM-RGSU (4, 6,5)  2,5 – 1,5

Elina Danieljan (örmény, 2517) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2469)  döntetlen

Harika Dronavalli (indiai, 2505) - Valentyima Gunyina (2499)  1 - 0

Zsu Csen (katari, 2490) – Marina Romanyko (orosz, 2409)  döntetlen

Lilit Mkrtchian (örmény, 2475) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2385)  döntetlen

AEM Luxten Timisoara (4, 6,5) – Oslo Schakselskap (2, 2) 4 - 0

ZSK Maribor (2, 2,5) – AVS (2, 4)  1 - 3

Giprorechtrans (2, 3,5) – BAS (2, 4)  2,5 – 1,5

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (2, 5,5) – CS R. Fischer Chieti (2, 2) 3,5 – 0,5

Anatolia volt szabadnapos

A verseny állása:

1. AEM Luxten Timisoara 6 meccspont, 10,5 pont

2. Mika Jereván 6, 10

3. Cercle d’Echecs Monte-Carlo 4, 9

4. SHMS-RGSU 4, 7,5

5. AVS 4, 7

6. Giprorechtrans 4, 6

7. BAS 2, 5,5

8. ZSK Maribor 2, 3,5

9. Anatolia 2, 2,5

10. Oslo Schakselskap 2, 2

11. CS R. Fischer Chieti 0, 2,5

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gara Anita nyerte a női bajnokság első fordulójának rangadóját

Címkék: Női sakkbajnokság

Szegeden a Hunguest Forrás Hotelben megkezdődött az 59. női sakkbajnokság, a VIII. Szeged Kupa. A 10 résztvevős viadalon címvédőként Rudolf Anna játszik, a legmagasabb Élő-pontszámú a 2009-es bajnokság ezüstérmese, Gara Tícia. A bajnokság mintegy másfél milliós díjalapjából a győztes bruttó 500 ezer forintot kap.

Szeged önkormányzata sorozatban nyolcadszor támogat jelentős sakkversenyt. 2004-ben a női magyar-lengyel csapatmérkőzés volt a kezdet, egy évvel később az 53. női bajnokságot játszották a Tisza-parti városban. 2006-ban nagy sikert aratott a Nemzetközi Női Nyílt Bajnokság, majd a hagyományos Mitropa-kupa került megrendezésre. Egy évvel később az Ifjúsági csapat Európa-bajnokság házigazdája volt a Tisza-parti város, 2009-ben és 2010-ben a férfi bajnokságot rendezték meg, majd idén ismét a hölgyek csatáznak Szegeden.

A 10 fős mezőnyben ezúttal is hiába keressük olimpiai válogatottunk éltáblását, Hoang Thanh Trangot, de kétszeres olimpiai bajnoknőnk, Mádl Ildikó is visszautasította a részvételt. A november 2-től megrendezésre kerülő csapat Európa-bajnokság előtt kár volt lemondaniuk a forma felmérését is jelentő rangos versenyről. Vajda Szidónia távolmaradásának indoka, hogy májusban kislánya született, Lakos Nikoletta immár kétgyermekes családanya.

Címvédőként Rudolf Anna játszik, a tavalyi bajnokság másik két dobogósa, Tóth Lili és Göcző Melinda is rajthoz állt. A 2009-es bajnokságon holtversenyben az élen végzett Gara Anita és Tícia mellett az idén nagymesteri címet szerzett Schneider Veronika harcolhat még sikerrel a bajnoki címért, illetve a dobogós helyezésekért.

A Magyar Sakkszövetség honlapján élő internetes közvetítést ígértek, de egyelőre ez akadozik, figurák jönnek, mennek… Az első 40 lépésre 90-90 perc gondolkodási idejük van a sakkozónőknek, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, és az első lépéstől még 30-30 másodperc extraidő is a résztvevők rendelkezésére áll. A bajnokság versenykiírása tiltja a 30 lépés előtti megegyezéses döntetlent. A kiírás egy meglehetősen furcsa pontja szerint csak 10 percet lehet késni a játszmára, az időlimitet túllépőket már játszmavesztéssel sújtják. A nemzetközi gyakorlat már semmiféle késést nem tolerál!

Az első játéknapon csak egy döntetlen született. A junior bajnok Varga Melinda kiskombinációval örökös sakkot kényszerített ki Gara Tíciával szemben. A paksi házirangadót Dudás Eszter nyerte meg Tóth Lilivel szemben. Papp Petra hazai pályán sötéttel gyors győzelemmel mutatkozott be. Címvédőként Rudolf Anna nyeréssel kezdte a bajnokságot. A forduló rangadóját Schneider Veronika és Gara Anita vívta. A modern megnyitású partiban világos rossz tervet választott, gyalogot vesztett, Anita anyagi előnyét érvényesítette.

Az első forduló eredményei:

Gara Tícia ( 2375) – Varga Melinda (2139) döntetlen (Caro-Kann védelem, 31)

Dudás Eszter (2212) – Tóth Lili (2216) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 55)

Göcző Melinda (2204) – Papp Petra (2256) 0 - 1 (Szláv védelem, 28)

Rudolf Anna (2359) – Domány Zsófia (2215) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 57)

Schneider  Veronika (2297) – Gara Anita (2340) 0 – 1 (Modern megnyitás, 48)

Gara,T (2375) - Varga,M (2139)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.Hf3 Hd7 7.h4 h6 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 Vc7 11.He4 0-0-0 12.Fd2 e6 13.0-0-0 Hgf6 14.g3 Hxe4 15.Vxe4 Fd6 16.c4 c5 17.Fc3 cxd4 18.Hxd4 a6 19.Kb1 Fe5 20.f4 Ff6 21.Bhe1 Kb8 22.b3 Ka8 23.g4 Vb6 24.Fb2 e5 25.fxe5 Hxe5 26.Hf5 Bxd1+ 27.Bxd1 Bd8 28.Fd4?!

 

 

28...Hxc4! 29.Fxb6 Bxd1+ 30.Kc2 Bd2+ 31.Kb1 Bd1+ 32.Kc2 Bd2+ 33.Kb1 Bd1+ 34.Kc2 döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Sao Paulo-ban megkezdődött a Grand Slam-döntő. Az esztendő egyik csúcsversenyének első fordulójában az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen spanyol megnyitású partija 28 lépésben pontosztozkodással végződött. Döntetlennel ért véget az amerikai Hikaru Nakamura és az ukrán Vaszilij Ivancsuk mérkőzése is. Az örmény Levon Aronjan áldozatokkal bombázta szét a spanyol Francisco Vallejo Pons királyállását, majd szabadgyalogjai eldöntötték a játszma sorsát. A viadalon a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér.

Brazília legnépesebb városában rendezik meg a Grand Slam-döntő első félidejét. A sorsolás szeszélye folytán a két top favorit, a világbajnok és a világranglista-vezető, Viswanathan Anand és Magnus Carlsen már az első játéknapon összemérte erejét. Ötvenegyedszer csatáztak, első partijukat 2005-ben játszották. Anand sokáig verhetetlennel tűnt Carlsen számára, a 2009-es linaresi tornáig a norvég titán klasszikus gondolkodási idejű partiban nem tudta Anandot legyőzni, három vereség és öt döntetlen után nyert. A tavalyi Grand Slam-döntőn Anand visszavágott, majd a londoni szuperversenyen emlékezetes játszmában ismét legyőzte a trónkövetelő norvég nagymestert, közben a villám-és rapidpartikat nem számítva még hétszer remiztek a különböző tornákon. Carlsen a szeptember elején Moszkvában megrendezett rapid Botvinnik emlékversenyen kétszer is vereséget szenvedett Anandtól, s pocsék formában sakkozva utolsó lett.

Magnus Carlsen a spanyol megnyitás főváltozata helyett ezúttal a berlini változatot választotta. A szinte villámtempóban megjátszott partiban gyorsan egyszerűsödött az állás, a különböző színű futók mellett a 28. lépést követően döntetlenben egyeztek meg.

A lépésszámot lemásolta az amerikai Hikaru Nakamura és az ukrán Vaszilij Ivancsuk. Az eredeti megnyitást követően a Világkupa harmadik helyezett és világbajnokjelölt Ivancsuk fokozatosan egyenlített ki, Nakamura sem kockáztatott.

Az örmény Levon Aronjan tetszetős támadással, a királyállást szétromboló áldozatokkal nyert a spanyol Francisco Vallejo  Pons ellen. A megnyitáselméleti párbajt is Aronjan nyerte, az áldozott gyalogért fejlődési előnyt szerzett, majd a gyalog visszaszerzését követően a spanyol sakkozó meggyengült királyállására koncentrálta erőit. Négy gyalogot kapott az áldozott tisztért, a gyaloglavina ellen a spanyol sakkozónak nem volt ellenszere.

 Az első forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2753) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2765) döntetlen (Szabálytalan megnyitás, 28)

Viswanathan Anand (indiai, 2817) – Magnus Carlsen (norvég, 2823)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 28)

Levon Aronjan (örmény, 2807) – Franciasco Vallejo Pons (spanyol, 2716) 1 – 0 (Szláv védelem, 53)

 A verseny állása:

1.Levon Aronjan 3 pont

2-5. Viswanathan Anand,Magnus Carlsen, Vaszilij Ivancsuk és Hikaru Nakamura 1

6. Francisco Vallejo Pons 0

 A második forduló párosítása:

Ivancsuk –Vallejo

Carlsen – Aronjan

Nakamura – Anand

Anand,V (2817) - Carlsen,M (2823)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 h6 10.h3 He7 11.Fe3 Ke8 12.Bad1 Fd7 13.a3 Bd8 14.Bfe1 a6 15.He4

Világos nem ért el előnyt a 15.Ff4 Hg6 (A 15...Fe6 16.Hd4 Hd5 17.Hxe6 fxe6 18.He2 b5 19.Fc1 c5 20.b3 Fe7 21.g4 Kf7 22.Bd3 g5 folytatás is egyenlő esélyekhez vezetett a Stellwagen-Jakovenko játszmában.) 16.e6 Fxe6 17.Fxc7 Bd7 18.Fg3 Bxd1 19.Bxd1 f6 20.Hd4 Kf7 21.Hxe6 Kxe6 22.He2 Fc5 23.b4 Fb6 24.c4 Bd8 változatban sem a tavalyi spanyol csapatbajnokságon az Almási-Bacrot partiban.

15...Ff5 16.Hc5

Alekszej Shirov a 16.Fd2 Hg6 17.g4 Fe6 18.Hg3 Fd5 19.Hh2 Hh4 20.Fc3 folytatást választotta Arkadij Naiditsch ellen, a bonyolult csatát végül megnyerte.

16...Bxd1 17.Bxd1 Fc8 18.Hd3 Hg6 19.Hf4 Hxf4 20.Fxf4 Fe7 21.Hd4 Fc5 22.Fe3 Fxd4 23.Bxd4 Ke7 24.f3 Bd8 25.Bxd8 Kxd8 26.g4 h5 27.Kf2 g6 28.Fg5+ Ke8 és döntetlen

Aronjan,L (2807) - Vallejo Pons,F (2716)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e4 b5 5.a4 b4 6.Hb1

A ningbói csapat-világbajnokságon Balogh Csaba ellen Sahriyar Mamedgyarov a 6.Ha2 Hf6 7.e5 Hd5 8.Fxc4 e6 9.Hf3 a5 10.Fe3 Fe7 11.Hc1 Fb7 12.Hb3 Hd7 13.0-0 0-0 14.Bc1 Hxe3 15.fxe3 Hb6 16.Fd3 Hxa4 17.Vc2 g6 18.Ba1 folytatásban nagymesterünk esélyes tisztáldozatával volt kénytelen szembesülni, 18...Hxb2 19.Vxb2 a4 következett és sötétnek elegendő ellenértéke volt a tisztért. Az érdekes csata végül pontosztozkodással végződött.; 6.Hce2 e6 7.Hf3 Fa6 8.Hg3 c5 9.Fe3 cxd4 10.Hxd4 Hd7 11.Hb5 Fxb5 12.axb5 Fc5 13.Fxc5 Hxc5 14.Vc2 Hd7 15.Vd1 Hc5 16.Vc2?! c3! 17.bxc3 b3 folytatást a Dubov-Balogh partiban láttuk, Csaba megnyerte a partit.

6...Fa6 7.Vc2 Vxd4

Sötétnek jó a mérlege a 7...Hf6 8.Hd2 e6 9.Fxc4 Fxc4 10.Vxc4 c5 változatban, az örmény sakkozó alighanem talált javítást világos játékában.

8.Hf3 Vd7 9.Fxc4 e6 10.0-0 Hf6 11.Fg5 Fe7 12.Hbd2 h6 13.Fxf6 Fxf6 14.Bfd1

Levon Aronjan fejlődési előnyt, aktív tisztjátékot kapott kompenzációként az áldozott gyalogért.

14...0-0 15.e5 Fe7 16.He4 Vc8 17.Fa2 b3 18.Fxb3 Hd7 19.Hd6

FranciscoVallejo Pons a megnyitáselméleti párbajt elvesztette, világos jelentős előnyt ért el.

19...Fxd6 20.Bxd6 c5 21.Bad1 c4 22.Fa2 Hc5 23.Fb1

Figyelmet érdemelt a 23.B1d4 Vb7 24.Fxc4 folytatás is.

23...g6

Jobb volt a 23...Hd3 24.Vd2 Fb7 25.Fxd3 Fxf3 26.gxf3 cxd3 változatot játszani.

24.h4 h5 25.Vc1 Fb7 26.Hd4 He4

 

 

27.Vh6!

A sötét királyszárny gyengeségei támadási célpontként szolgáltak, a spanyol sakkozó elfogadta az áldozatot, de már minden eltérés is világos döntő fölényéhez vezetett volna.

27...Hxd6 28.Fxg6 fxg6 29.Vxg6+ Kh8 30.Vh6+ Kg8 31.Hxe6 Hf5 32.Vg6+ Kh8 33.Vxh5+ Kg8 34.Vg6+ Kh8 35.Hxf8 Vxf8

 

 

36.Bd7 Vh6 37.Vxf5 Bf8 38.Vg5 Vxg5 39.hxg5 Fe4 40.Bxa7

Világosnak öt gyalogja van az áldozott tisztért.

 40...Bb8 41.f3 Ff5 42.Bc7 Fe6 43.Bc6 Fg8

 

44.f4 Bxb2 45.e6 Be2 46.f5 Be5 47.g4 Be4 48.Kf2 Bxg4 49.e7 Ff7 50.g6 Kg7 51.gxf7 Kxf7 52.Be6 Ke8 53.f6 és sötét feladta

Nakamura,H (2753) - Ivancsuk,V (2765)
Szabálytalan megnyitás [A40]

1.d4 e6 2.c4 Fb4+ 3.Hd2 Hf6 4.a3 Fe7 5.e4 d5 6.e5 Hfd7 7.Hgf3 a5

A ritka változatban Vaszilij Ivancsuk új tervet választott.

8.cxd5 exd5 9.Hb1 c5 10.dxc5 Hxc5 11.Hc3 Fe6 12.Fb5+ Hc6 13.0-0 0-0 14.Fe3 Bc8 15.Bb1 Hd7 16.Hxd5 Hdxe5 17.Hxe7+ Vxe7 18.Hxe5 Hxe5 19.Be1 Hc4 20.Va4 Hxe3 21.Bxe3 b6 22.Fd3 Bfd8 23.Ff5 Vd7 24.Vxd7 Fxd7 25.Fxd7 Bxd7 26.g3 g6 27.b4 axb4 28.Bxb4 Bc6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Klubcsapatok Európa-kupájának második fordulójában a rajtlistán előkelő helyezést elfoglaló együttesek sorban aratták nagyarányú győzelmeiket. A Haladás VSE a rajtlistán hatodik Jugra Hanti-Mnszijszk csapatától csak fél pontot rabolt. Másodszor is hibátlan teljesítményt nyújtott a címvédő Ekonomiszt Szaratov gárdája.

Az első fordulóban aratott 4-2-es győzelmével a Haladás VSE a párosításkor „jutalmul” a Jugra együttesét kapta ellenfélként. Dmitrij Jakovenko  vezetésével a Hanti-Manszijszkot képviselő csapat nagymesterei mindössze fél pontot engedélyeztek a szombathelyi sakkozóknak. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd számára is nagyon tanulságos volt a játszma, Jakovenko egyszerű eszközökkel nyerte meg kissé előnyösebb állását, ahol két bástyájának aktivitása eldöntötte a pont sorsát.

A SOCAR együttesében már játszott az azeri Tejmur Radzsabov és  az orosz Alekszandr Griscsuk, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov hullajtott el fél pontot. A moszkvai SHSM-64 csapatában a kínai Wang Hao és a holland Anish Giri remizett. A német bajnok Baden-Baden hatosából a spanyol Alekszej Shirov nem tudott nyerni. A Bosna Szarajevó éltábláján Berkes Ferenc győzelemmel mutatkozott be.

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

SOCAR (2, 5,5) – Libertas Nereto (2, 4)  5,5 – 0,5

Oslo Schaksekshap (2, 4) – SHSM- 64 (2, 5,5)  1 - 5

Ekonomiszt SGSEU Szaratov (2, 6) – SF Reichstein (2, 3,5)  6 - 0

Lunds ASK (2, 4) – Szentpétervári Sakkszövetség (2, 5,5)  0,5 – 5,5

OSG Baden-Baden (2, 6) –Naiden Voinov (2, 3,5) 5,5 – 0,5

Haladás VSE (2, 4) – Jugra Hanti-Manszijszk (2, 6)  0,5 - 5,5

Rapport Richárd (2547) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2716)  0 - 1

Kovács Gábor (2498) – Szergej Rublevszkij (orosz, 2681)  0 - 1

Németh Miklós (2438) – Vlagyimir Malahov (orosz, 2710)  döntetlen

Michael Meszaros (2377) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2696) 0 - 1

Nagy Gábor (2404) – Szanan Sjugirov (orosz, 2627)  0 - 1

Csonka Attila István (2380) – Nikolaj Kabanov (orosz, 2513) 0 - 1

Tomszk -400 – Hellir Chess Club (2, 4,5) 5,5 – 0,5

Accres Apeldoorn (2, 5,5) – A DAN DZO & PGMB (2, 4,5)  0 - 6

Bosna Szarajevó (2, 4,5) – Ans (2, 5,5)  5 - 1

KSK Rochade Eupen-Kelmis (2, 5,5) – ZSK Maribor (2, 4,5)  1 - 5

A női csapatok versenyében két rangadót is játszottak. Az orosz együttesek derbijén az éltáblán két exvilágbajnoknő mérkőzött meg egymással, a bolgár Antoaneta Sztefanova és az orosz Alekszandra Kosztenjuk csatája remivel végződött. Három remi mellett végül Valentyina Gunyina hozta a két meccspontot jelentő nyerést, a litván Európa-bajnoknő, Viktorija Cmilyte változatlanul mélyrepülésben. A Temesvár színeit képviselő négyes alaposan meglepte az első játéknapon a címvédő Monte-Carlo ellen győztes Giprorechtrans együttesét.  

A 2. forduló eredményei:

AVS (2, 2,5) –SHSM – RGSU (2, 3,5)  1,5 – 2,5

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2528) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2469)  döntetlen

Viktorija Cmilyte (litván, 2525) – Valentyina Gunyina (orosz, 2499) 0 – 1

Natalija Pogonyina (orosz, 2446) – Olga Girija (2390)  döntetlen

Marija Muzicsuk (ukrán, 2456) – Alina Kaslinszakaja (orosz, 2385) döntetlen

Oslo Schakselskap (2, 2) – Mika Jereván (2, 3,5)  0 – 4

AEM Luxten Timisoara (2, 3,5) – Giprorechtrans (2, 2,5) 3 – 1

Nana Dzagnidze (grúz, 2525) – Natalija Zsukova (ukrán, 2416) döntetlen

Anna Zatonskih (amerikai, 2508) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2465) döntetlen

Lela Javahasvili (grúz, 2464) – Elena Zajac (orosz, 2441) 1 – 0

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2417) – Irina Vasziljevics (orosz, 2393) 1 - 0

 Anatolia (0, 0,5) – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (0, 1,5)  0 - 4

CS R. Fischer Chieti (0, 0,5) – BAS (0, 1,5)  1,5 – 2,5

Maribor (0, 0,5) szabadnapos volt

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A szlovén üdülőhelyen, Rogaska Szlatinán  63 férficsapat és 11 női együttes részvételével megkezdődött a 27. Klubcsapatok Európa-kupája. A hattáblás, 7 fordulós svájci rendszerű viadalon a magyar színeket a bajnokságunk bronzérmese, a Haladás VSE képviseli. Az első játéknapon a skót Edinburgh  csapatát legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd vezérletével 4-2-re győzték le. A nyitányon a rajtlistán előkelő helyet elfoglaló együttesek nagyarányú győzelmeket arattak.

Hibátlanul teljesített a címvédő Ekonomiszt SGSEU Szaratov csapata. Az első helyre rangsorolt azeri Socar elhullajtott egy fél pontot. Az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Griscsuk „felmentést” kapott, Sahriyar Mamedgyarov sötéttel az éltáblán csak remizett. A moszkvai SHSM – 64 együttesében a holland Anish Giri erejéből futotta csak döntetlenre, a Szentpétervár csapatában Nyikita Vitjugov hibázott remi erejéig. A Bosna Szarajevó olimpikonunk, Berkes Ferenc nélkül játszott, aki a honi csapatbajnokság első fordulójában szerepelt.

A rajtlistán 21. Haladás VSE győzelemmel kezdte szereplését, a skót Edinburgh csapata elleni nyerés papírforma volt. A Zürich együttesében a második táblán a 80 esztendős Viktor Korcsnoj játszik, a svájciak 5,5-0,5-ös nyeréssel rajtoltak, a veterán nagymester aratta az első győzelmet.

Az első forduló érdekesebb eredményei:

SG Solingen – Socar  0,5 – 5,5

SHSM – 64 – Advisory Invest Baden 5,5 – 0,5

Tammer –Shakki – Ekonimiszt SGSEU Szaratov 0 – 6

Szentpétervári Sakkszövetség  - Asker 5,5 – 0,5

LSG – OSG Baden-Baden 0 – 6

Ugra – Aatos Chessclub 6 - 0

Shtrafbat – Tomszk – 400  0,5 – 5,5

A DAN DZO & PGMB – Voerendaal 4,5 – 1,5

CE De Sprenger Echternach – Mika Jereván  1 - 5

G-Team Noví Bar – Jetsmark Skakklub  5 - 1

TJ Slavia Caissa Cadca – Bosna Szarajevó 1,5 – 4,5

Edinburgh ChessClub –Haladás VSE  2 -  4

Neil Berry (2327) – Rapport Richárd (2547) 0 – 1

Sebastian Gattenloehner (2255) – Kovács Gábor (2498)  döntetlen

Clement Sreeves (2204) – Németh Miklós (2438)  0 – 1

Calum Macqueen(2158) – Michael Mészáros (2377)  1 – 0

Daniel Mcgowan (2110) – Nagy Gábor (2404) 0 – 1

David Oswald (2027) – Pergel László (2245) döntetlen

Meglepetéssel kezdődött a 11 női együttes vetélkedése. A címvédő, első helyen kiemelt Monte-Carlo csapatát legyőzte a Giprorechtrans. Nem játszott a kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan, a szlovén Anna Muzicsuk jól helyettesítette, az ukrán Natalija Zsukova ellen nyert. A mongol Batkhuyag Munguntuul azonban legyőzte a svéd Pia Cramlingot, az orosz Jelena Zajac a lengyel Monika Sockot, és az orosz Irina Vasziljevics remizett a francia Almira Szkripcsenkoval.

Az orosz AVS éltábláján a bolgár exvilágbajnoknő, Antoaneta Sztefanova játszik, nehezen nyertek a szerb csapat ellen, váratlan az ukrán Katyerina Lahno veresége, a görög Yelena Dembo győzte le. A Mika Jereván remek erőkből áll, az örmény Elina Danieljan, az indiai Harika Dronavalli, a katari exvilágbajnoknő Zsu Csen és az örmény Lilit Mkrtchian szerepel a csapatban.

 Az első forduló eredményei a női Klubcsapatok Európa-kupáján:

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo – Giprorechtrans 1,5 – 2,5

BAS – AVS 1,5 – 2,5

Mika Jereván – CS R. Fischer Chieti  3,5 – 0,5

Anatolia – AEM Luxten Timisoara  0,5 – 3,5

SHSM – RGSU – ZSK Maribor  3,5 – 0,5

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő Aquaprofit 7,5-4,5-ös győzelemmel rajtolt a csapatbajnokságon

Címkék: Csapat-bajnokság

Rangadóval kezdődött meg a Nemzeti Csapatbajnokság első osztályában a 2011-2012-es szezon. Zalaegerszegen játszották le a címvédő, négyszeres bajnok Aquaprofit NTSK és a korábban hatszoros első Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp mérkőzést. A megyei riválisok küzdelmét az Aquaprofit együttese 7,5-4,5-re megnyerte. A forduló legnagyobb arányú győzelmét az MLTC aratta, 10-2-re verte az újonc Tóth László SE csapatát. Sikeres volt az Atomerőmű SE makói látogatása, 9-3-ra nyert a tavalyi ezüstérmes. 7-5-ös győzelemmel mutatkozott be a bajnokság másik újonca, a Tatai HAC. Minimális nyeréssel rajtolt a Hungaropharma Decs csapata. A Klubcsapatok Európa-kupáján játszó Haladás VSE november 12-én játssza le meccsét a Pénzügyőr ellen.

A címvédőként szereplő, négyszeres bajnok Aquaprofit NTSK a tavalyi viadalt  óriási fölénnyel sorozatban harmadszor nyerte meg, pontcsúcsot értek el, tizenegy és fél ponttal előzték meg az Atomerőmű SE csapatát. A paksiak hat év után végeztek ismét a dobogó második fokán. A Haladás VSE lett a bronzérmes, ez a szombathelyiek eddigi legnagyobb sikere. A korábban hatszoros bajnok Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp gárdája csak negyedik lett a vetélkedésben.

A bajnokcsapat együttesében „bemutatkozott” Ribli Zoltán, az 1978-as sakkolimpián aranyérmes válogatottunk tagja, kaposvári és pécsi kitérő után visszaigazolt Nagykanizsára és Pintér József nagymesterrel együtt a csapatkapitányi teendőket is ellátja.  A Nemzet Sportolója, az olimpiai aranyérmes Portisch Lajos, a női válogatottal kétszeres olimpiai bajnok Polgár Judit és olimpiai válogatottunk, Balogh Csaba, ők öten a bajnokcsapat honi sztárjai.

 A névadó főszponzor elnöke, Nádasi Tamás már korábban bejelentette céljukat, hogy minél több hazai játékos játsszon a mérkőzéseken. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand vezeti az erősorrendi ívüket. Vishy programja meglehetősen zsúfolt (Grand Slam-döntő, a moszkvai Tal-emlékverseny, majd a londoni szuperverseny), s jövőre világbajnok döntőt vív az izraeli Borisz Gelfanddal, de talán egy meccset játszani tud az Aquaprofit csapatában. A bajnokcsapat büdzséjében az Aquaprofit támogatása a tavalyi összeget 40 százalékkal haladja meg.

Az Aquaprofit új igazolása az ifjúsági csapatban a 12 éves Kántor Gergely, aki korosztályában az Élő-pontok rangsorában jelenleg a világ második legjobbja. A korábban nagyon sikeresen szereplő Prohászka Péter „kiöregedett”, az ifi korból, a Haladás VSE csapatához igazolt. A szombathelyiek még Bánusz Tamás nagymesterrel is erősítettek, így joggal remélik, hogy megvédik tavalyi dobogós helyezésüket.

Zalaegerszegen játszották a megyei riválisok találkozóját, az Aquaprofit 7,5-4,5-ös győzelemmel kezdte meg az idényt. Ribli Zoltán az eredményt reálisnak értékelte, a zalaegerszegiek egyértelműen a nagyobb arányú vereség elkerülésére törekedtek, ezért született oly sok döntetlen. Olimpiai bajnokunk dicsérte Gara Tícia tetszetős nyerését,  Héra Imre, Medvegy Zoltán és Galyas Miklós fejezte be még győztesen partiját, a zalaegerszegiek egyetlen győzelmét Csiszár Csaba aratta.

Vendégként is nagy arányban győzött Makón az Atomerőmű SE csapata. Az MLTC Kecskeméten vendégszerepelt, az újonc Tóth László SE együttesének csak két pontot engedélyezett. Tartalékosan utazott Decsre a Honvéd gárdája, a minimális vereség számukra kedvező eredmény. Győzelemmel mutatkozott be a mezőny másik újonca, a Tatai HAC.


Az első forduló és az éltáblák eredményei:

Vasas SC – Tatai HAC 5 – 7

(Szabó Zsolt József (2432) – Bokros Albert (2542) döntetlen

Hujbert Flórián (2387) – Horváth Péter (2450) döntetlen

Török Sándor (2319) – Csiba Dominik (2357) 0 – 1)

Tóth László SE – Mátyásföldi LTC  2 - 10

(Tésik Csaba (2340) – Dragan Kosic (2495) 0 – 1

Erik Andrew Kislik (2320) – Izsák Gyula (2474) döntetlen

Soós Árpád (2394) - Zlatko Ilincic (2467) 0 – 1)

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK- Aquaprofit NTSK 4,5 – 7,5

(Gyimesi Zoltán (2646) – Balogh Csaba (2662) döntetlen

Sax Gyula (2492) – Robert Markus (2635)  döntetlen

Horváth József (2526) – Ribli Zoltán (2588) döntetlen)

ASS Makói SVSE – Atomerőmű SE Paks  3 - 9

(Erdős Viktor (2608) – Berkes Ferenc (2706) döntetlen

Mihók Olivér (2445) – Ács Péter (2587) 0 – 1

ReissTibor (2389) - Vladslav Nevednichy (2540) 0 – 1)

Hungaropharma Decs – Honvéd ASE  6,5 – 5,5

(Dusan Popovic (2579) – Hoang Thanh Trang (2446) döntetlen

Pap Gyula (2492) – Petrán Pál (2384) 1 – 0

Milos Roganovic (2480) – Popovics Ádám (2399)

A Klubcsapatok Európa-kupáján való részvétele miatt a Haladás VSE együttese a Pénzügyőr SE csapata elleni mérkőzését november 12-én játssza le.

A második forduló (október 30) párosítása:

Tatai HAC – Honvéd ASE

Atomerőmű SE – Hungaropharma Decs

Aquaprofit NTSK – ASS-Makói SVSE

Mátyásföldi LTC – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK

Pénzügyőr SE – Tóth László SE

Vasas SC – Haladás VSE

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában a sakkvilág elitje játszik aTal-emlékversenyen

Címkék: Tal-emlékverseny

Moszkvában november 16. és 25. között rendezik meg a VI. Tal-emlékversenyt. A virtuális világranglista alapján a tíz meghívott nagymester Élő-pontszáma a torna 2775-tel 21-es kategóriájú. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand, a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, a világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand, a Világkupa-győztes orosz Peter Szvidler is játszik a viadalon, amelyet joggal harangoznak be a "bajnokok tornájaként".

A sakkozás nyolcadik világbajnokára, Mihail Talra   parádés mezőnyű tornával emlékeznek. Joggal hasonlítják a viadalt az 1938-as AVRO-versenyhez, hiszen korunk sakkozásának legjobbjait sikerült az orosz fővárosba csábítani. A szervezők alighanem jelentős büdzsével rendelkezhetnek, hogy sikerült biztosítani, hogy a regnáló világbajnok, az indiai Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand egy tornán szerepeljen. A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen is ellátogat az orosz fővárosba, a rangsorban harmadik örmény Levon Aronjan sem hagyhatta ki a nagy megmérettetést. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ismét hazai földön szerepel, a Világkupa-győztes szentpétervári Peter Szvidler meghívása sem sokáig késlekedett. Az elmúlt hónapokban szerényebb formában szereplő Szergej Karjakint fűtheti  a javítás vágya.  

Nincs igazi nagy verseny az ukrán Vaszilij Ivancsuk nélkül, az amerikai Hikaru Nakamura joggal nyerte el a szervezők kegyeit, ahogy a tavalyi szuperbajnok Jan Nepomnjacsij is. Egyúttal szomorkodhatunk is, hogy a viadalnak nincs magyar résztvevője. A Grand Slam-döntő és a Klubcsapatok Európa-kupájának eredményei még befolyásolhatják a résztvevők Élő-pontjait. Anand, Carlsen, Aronjan, Ivancsuk és Nakamura a fináléban szerepelnek, Gelfand, Szvidler és Nepomjacsij a kupában játszik

A virtuális világranglistás pontok alapján a résztvevők  sorrendje:

Magnus Carlsen (norvég, 2823)

Viswanathan Anand (indiai, 2817)

Levon Aronjan (örmény, 2807)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)

Szergej Karjakin (orosz, 2763)

Peter Szvidler (orosz, 2760)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2753)

Borisz Gelfand (izraeli, 2746)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2724)

Az öt korábbi emlékversenyen is a sakkvilág legjobbjai játszottak. 2006 novemberében a sorozat első versenyén Lékó Péter vehette át a győztesnek járó díjat. Nagymesterünk veretlenül végzett az élen, jobb Berger-Sonneborn értékeléssel lett a torna győztese.

 Az I. Tal-emlékverseny végeredménye:

1. Lékó Péter (magyar, 2741) 5,5 pont

2. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2703) 5,5

3. Levon Aronjan (örmény, 2741) 5,5

4. Borisz Gelfand (izraeli, 2733) 5

5-7. Sahrijar Mamedgyarov (azeri, 2728), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2710)  és Peter Szvidler (orosz, 2750) 4,5

8-9. Alekszej Shirov (spanyol, 2720) és Magnus Carlsen (norvég), 2698 3,5

10. Alekszandr Morozevics (orosz, 2747) 3

Négy éve a mexikói világbajnoki döntőn másfél hónappal az emlékverseny előtt világbajnoki címét elvesztő Vlagymir Kramnyik remek játékkal győzött. Világossal öt partijából 4,5 pontot gyűjtött, sötéttel négyet remizett, másfél pontos előnnyel ért célba.

A II. Tal-emlékverseny végeredménye:

1.Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) 6,5 pont

2. Alekszej Shirov (spanyol, 2739) 5

3-6. Borisz Gelfand (izraeli, 2739), Magnus Carlsen (norvég, 2714), Dmitrij Jakovenko (orosz, 2710) és Lékó Péter (magyar, 2755) 4,5

7-9. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2787), Gata Kamsky (amerikai, 2724) és Sahriyar Mamedgyarov  (azeri, 2752) 4

10. Jevgenyij Alekszejev  (orosz, 2716) 3,5

Parádés volt a szereposztása a három évvel ezelőtti, 20-as kategóriájú  tornának is, amelyet augusztusban rendeztek meg  a Vörös tér szomszédságában levő GUM áruház kiállítótermében. A szófiai M-tel torna megnyerése után újabb nagy sikert könyvelhetett el  a 39 éves Vaszilij Ivancsuk. Veretlenül, egyenletes teljesítményt nyújtva, egypontos előnnyel végzett az élen. A világbajnoki döntőre készülő Vlagyimir Kramnyik visszafogottan játszott. Lékó Péter az előző évi versenyhez hasonlóan ötvenszázalékos eredményt ért el.

A III.Tal-emlékverseny végeredménye:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2781) 6 pont

2-5. Alekszander Morozevics (orosz, 2788), Borisz Gelfand (izraeli, 2720), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2718) és Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2788) 5

6. Lékó Péter (magyar, 2741) 4,5

7-8. Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2709) és Gata Kamsky (amerikai, 2723) 4

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2742) 3,5

10. Alekszej Shirov (spanyol, 2741) 3

Vlagyimir Kramnyik elsőségével fejeződött be a IV. Mihail Tal emlékverseny. A 21-es kategóriájú, 2764-es Élő-átlagú szuperversenyen az orosz exvilágbajnok megismételte két évvel ezelőtti sikerét, veretlenül ért célba. Francia feleségével Párizsban élő Kramnyik az orosz fővárosban élvezetes, jó sakkot játszott, bátran vállalta a bonyodalmakat.  Honfitársai, Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics, valamint az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen győzött. Az utolsó fordulóban félpontos előnnyel ült sakkasztalhoz Vaszilij Ivancsukkal szemben, izgalmas partiban érte el a hőn áhított, a tornagyőzelmet jelentő döntetlent. Ivancsuk időzavarban nyeréssel kecsegtető folytatást mulasztott el. A címvédőként induló Ivancsuk a döntetlennel holtversenyben másodikként végzett Magnus Carlsennel. A norvég titán hetes remisorozat után látványos partiban nyert Ponomarjov ellen, majd a zárónapon a sokat hibázó Lékó Pétert is megadásra kényszerítette.

A IV. Tal-emlékverseny végeredménye:

1.Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2772) 6 pont

2-3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739) és Magnus Carlsen (norvég, 2801) 5,5

4-5. Levon Aronjan (örmény, 2786) és Viswanathan Anand (indiai, 2788) 5

6. Borisz Gelfand (izraeli, 2758) 4,5

7. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2739) 4

8. Peter Szvidler (orosz, 2754) 3,5

9-10. Lékó Péter (magyar, 2752) és Alekszandr Morozevics (orosz, 2750) 3

Az V. Tal-emlékverseny hármas holtversennyel ért véget. A viadal, de különösen az utolsó forduló bővelkedett váratlan fordulatokban. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov vereséget szenvedett az izraeli Borisz Gelfandtól. Az örmény Levon Aronjan remizett az ukrán Pavel Eljanovval, az orosz Szergej Karjakin nagy szerencsével mentette döntetlenre partiját a kínai Wang Hao ellen. Aronjan, Karjakin és Mamedgyarov 5,5-5,5 pontot gyűjtve végzett az élen. Az amerikai Hikaru Nakamura nyerőesélyt szalasztott el az orosz Alekszandr Griscsukkal szemben.

Négyen veretlenül zárták szereplésüket, Aronjan, Karjakin, Griscsuk és Nakamura nem talált legyőzőre. A 21-es kategóriájú szuperverseny 45 partijából 17 dőlt el, Gelfand, Shirov és Eljanov tizenhárom partit vesztett.

Az V. Tal-emlékverseny végeredménye:

1-3. Levon Aronjan (örmény, 2801), Szergej Karjakin (orosz, 2760) és Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2763) 5,5 pont

4-6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2771), Hikaru Nakamura (amerikai, 2741) és Wang Hao (kínai, 2727) 5

7. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) 4,5

8. Borisz Gelfand (izraeli, 2741) 3,5

9. Alekszej Shirov (spanyol, 2735) 3

10. Pavel Eljanov (ukrán, 2744) 2,5

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Két város, a brazíliai Sao Paulo és a spanyol Bilbao szeptember 25. és október  11. között rendezi meg a IV. Grand Slam-döntőt.  A világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az indiai világbajnok Viswanathan Anand, a 2009-es győztes, az örmény Levon Aronjan, a Tata Steel szuperverseny győztese, az amerikai Hikaru Nakamura, a Világkupán harmadik ukrán Vaszilij Ivancsuk és a legmagasabb Élő-pontos spanyol nagymester, Francisco Vallejo Pons játszik a kétfordulós viadalon. A tornán a szófiai szabályok érvényesek, remizni csak a  főbíró engedélyével lehet, a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér.

Az esztendő csúcsversenye a IV. Grand Slam-döntő, amelynek a költségek megosztása miatt ezúttal két földrész, két város a házigazdája. A viadal első félidejének a brazíliai Sao Paulo a helyszíne, ahol szeptember 25-én tartják meg a megnyitót és a sorsolást, másnap indulnak a sakkórák a hatfős, kétfordulós, 22-es kategóriájú, 2780-as Élő-átlagú viadalon. Három fordulót követően pihenőnap lesz, majd az 5. forduló után a nagymesterek átrepülnek Európába és október 6-án a spanyolországi Bilbaóban folytatják a küzdelmeket. Az utolsó fordulót október 10-én játsszák. A világranglista első hét helyezettjéből négyen is játszanak, igazi presztízscsaták várhatóak.

A címvédő Vlagyimir Kramnyik lemondta a részvételét, az orosz exvilágbajnok távolmaradásának alighanem a két helyszín az oka, nehezen tud akklimatizálódni. Az orosz Szergej Karjakin a báznai szuperversenyen elért holtversenyes első helyével kivívta a részvételi jogot, de végül visszautasította a meghívást.

A regnáló indiai világbajnok körversenyen januárban, Wijk aan Zee-ben játszott, azóta csak rapidtornákon szerepelt. Moszkvában fölényesen nyerte meg a Botvinnik-emlékversenyt. A világranglistát vezető Magnus Carlsen idén két szuperversenyen is az élen végzett, Báznán és Bielben is első volt, Moszkvában csúfosan leszerepelt. Az örmény Levon Aronjan a ningbói csapat-világbajnokságon bravúros első helyezést szerzett válogatott éltáblásaként sokadszor bizonyította  klasszisát. A torna doyenje, az ukrán Vaszilij Ivancsuk a Világkupán remekelt és húsz év után ismét világbajnokjelölt lett. Az amerikai Hikaru Nakamura januári Wijk aan Zee-i nagyszerű győzelme óta hasonló sikerrel nem dicsekedhetett, a báznai tornán és Dortmundban is -1-gyel végzett. A spanyol Francisco Valleo Pons számára igazi „mélyvíz” a torna.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2823)

Viswanathan Anand (indiai, 2817)

Levon Aronjan (örmény, 2807)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2765)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2753)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2716)

A viadalon a szófiai szabályok érvényesek, remizni csak a főbíró engedélyével lehet. A győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér. A gondolkodási idő egy kissé furcsa, eltér a megszokottól, 90-90 perc az első negyven lépésre, majd 60-60 perc a játszma befejezéséig 10-10 másodperc bónuszidővel lépésenként.

Az eddigi Grand Slam-döntők eredményei

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov fölényes győzelmével fejeződött be 2008-ban az első Grand Slam-döntő. A bruttó 400 ezer eurós díjalapból Topalov 150 ezret kapott, a nagyszerű győzelemmel Topalov október 1-től  átvette va ilágranglistán is a vezető szerepet. A bolgár exvilágbajnok remek megnyitáselméleti felkészültsége a tőle megszokott harcias játékkal párosulva győzedelmeskedett. Büszke lehetett menedzserére, Szilvio Danajlovra, aki a kezdeti nehézségek után sikerrel szervezte meg a Bilbao Master’s tornát, tőkeerős szponzorokat talált, és a sakktörténelem egyik legjobban díjazott viadalára került sor.A tornát a Plaza Nuevo-n felállított üvegkalitkában játszották, a járókelők is megtekinthették a küzdelmeket, eligazodásukat neves sakkozók kommentárjai segítették. A torna 30 partijából 13 dőlt el, a győzelem 3, a remi 1 pontot ért.

Az I. Grand Slam-döntő végeredménye:

1.Veszelin Topalov (bolgár, 2777) 17 pont

2-3. Magnus Carlsen (norvég, 2775) és Levon Aronjan (örmény,  2737) 13

4. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2781) 12

5. Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 10

6. Viswanathan Anand (indiai, 2798) 8

A klasszikus pontozás alapján a végeredmény:

1.Veszelin Topalov 6,5 pont

2-4. Levon Aronjan, Vaszilij Ivancsuk és Magnus Carlsen 5

5.Tejmur Rdzsabov 4,5

6. Viswanathan Anand 4

A második viadal megrendezését már komoly anyagi nehézségek kísérték, a díjalap csökkentése miatti tiltakozásul a címvédő Veszelin Topalov visszautasította a részvételt. A „beugró” örmény Levon Aronjan fölényes biztonsággal ért elsőként célba.

A II. Grand Slam-döntő végeredménye:

1.Levon Aronjan (örmény, 2773) 13 pont

2. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2733) 8

3. Szergej Karjakin (orosz, 2722)  7

4. Alekszej Shirov (spanyol, 2730)  4

A klasszikus pontozás szerint:

1.Levon Aronjan 4,5

2-3. Szergej Karjakin és Alekszandr Griscsuk 3

4. Alekszej Shirov  1,5

Egy év múlva változtattak a lebonyolításon. Viswanathan Anand és Magnus Carlsen meghívása mellett a még kiadó két helyre Sanghajban kétfordulós viadalt rendeztek az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, a spanyol Alekszej Shirov és a kínai Wang Hao részvételével. Kramnyik és Shirov kvalifikálta magát a döntőre.

Bilbaóban, a sakktörténelem első 22-es kategóriájú viadalán Vlagyimir Kramnyik rajt-cél győzelmet aratott. Az első fordulóban Magnus Carlsen elleni nyeréssel szerzett lépéselőnyt. Alekszej Shirovot tudta még megadásra kényszeríteni, a többi négy játszmája döntetlennel ért véget. Tökéletesen működött a megnyitási repertoárja, egyetlen partiban sem volt gondja.

Viswanathan Anand az ötödik játéknapon nagy esélyt szalasztott el Shirovval vívott partijában, a végelszámoláskor hiányzott ez a 2 (fél) pont. Hosszú versenyzési szünet után elégedett lehetett teljesítményével.

Magnus Carlsen szédületes sikerszéria után csalódást okozott. A nankingi, a Wijk aan Zee-i és a báznai elsősége, moszkvai második helyét követően a sakkolimpián és a GS-döntőn is sebezhetőnek bizonyult. Pontatlanul számolt, riválisainál jóval többet hibázott, értékes Élő-pontokat vesztett.

A III. Grand Slam-döntő végeredménye:

1.Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2780) 10 pont

2. Viswanathan Anand (indiai, 2800)  8

3. Magnus Carlsen (norvég, 2826) 6

4. Alekszej Shirov (spanyol, 2749) 4

A klasszikus pontozás alapján a végeredmény:

1.Vlagyimir Kramnyik 4 pont

2. Viswanathan Anand 3,5

3. Magnus Carlsen 2,5

4. Alekszej Shirov 2

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A szlovéniai üdülőhelyen, Rogaska Szlatinán szeptember 24. és október 1. között 65 férficsapat és 12 női együttes részvételével rendezik meg a 27. Klubcsapatok Európa-kupáját. A hattáblás, 7 fordulós svájci rendszerű viadalon a csapatbajnokságunk  bronzérmese, a Haladás VSE együttese képviseli a magyar színeket. Címvédőként az Ekonomiszt csapata a harmadik a rajtlistán. Az első helyen kiemelt Socar Azerbajdzsán csapatában neves idegenlégiósok mellett az azeri olimpikonok játszanak. A moszkvai gárdában a világbajnoki kihívó, az izraeli Borisz Gelfand, a Szentpétervár gárdájában a Világkupa-győztes Peter Svidler az éltáblás.

A top nagymesterek is szívesen játszanak a Klubcsapatok Európa-kupáján. A hétfordulós svájci rendszerű viadalra 65 férficsapat és 12 női együttes  nevezett. Többek között a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, a világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand, a Világkupa győztese, az orosz Peter Szvidler, olimpiai bajnokok, világbajnokok, Európa-bajnokok részvétele is fémjelzi az esztendő egyik legjelentősebb csapatversenyének számító viadalt.

Az  összeállításoknál a tavalyi versenyhez képest kevés változást fedezhetünk fel. A Világkupán döntős orosz Alekszandr Griscsuk ismét a rajtlistát vezető Socar Azerbajdzsán együttesében szerepel, az azeri olimpikonokkal együtt a  bajnoki cím megszerzése a céljuk. A moszkvaiaknál a veteránnak számító Borisz Gelfand mögött ifjú titánok játszanak. Az ötszörös német bajnok OSG Baden-Baden gárdájából hiányzik az indiai világbajnok Viswanathan Anand és  a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen, a szeptember 26-án kezdődő Grand Slam-döntőn vesznek részt. Az örmény Levon Aronjan ésazukrán Vaszilij Ivancsuk is igazoltan távol. Az orosz Peter Szvidler a Szentpétervár első táblása. A mezőnyben 27 nagymester tagja a + 2700-as „klubnak”, 147 nagymester ül majd a sakktáblák mellett.

Ezúttal sem játszik a honi csapatbajnokságot fölényesen megnyerő Aquaprofit NTSK csapata. A legjobbak összeállításánál azonban felfedezhetünk olyan idegenlégiósokat, akiknek kisebb-nagyobb szerepük volt bajnoki címük megszerzésében. Honi nagymesterekből is jó csapatot nevezhettek volna, nagy kár, hogy különösen ifjú játékosaiknak nem adtak lehetőséget a megmérettetésre. Sakkozásunkat a bajnokság bronzérmese, a Haladás VSE képviseli, a szombathelyiek éltábláján legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd játszik. Válogatottjaink közül a paksiak legjobbja, Berkes Ferenc a Bosna Szarajevo csapatát erősíti, Erdős Viktor a boszniai Bihac együttesében szerepel.

Emlékeztetőül a 26. Klubcsapatok Európa-kupájának végeredménye:

1.Ekonomiszt-SGSEU (Pavel Eljanov 3,5/6, Jevgenyij Tomasevszkij  4/7, Jevgenyij Alekszejev 3/6, Dmitrij Andrejkin 5/6, Alekszander Mojszejenko 5,5/7, Ni Hua 4/6, Michael Roiz 3,5/4) 13 meccspont, 28,5 pont

2. Jugra (Dmitrij Jakovenko 3,5/7, Vlagyimir Malahov 5/7, Alekszandr Motiljev 3,5/6, Szergej Rublevszkij 3,5/6, Szanan Sjugirov 3,5/6, Konsztantyin Landa 0,5/3, Alekszej Pridorozsnij 3/5, Nikolaj Kabanov 2/2) 11, 27,5

3. A DAN DZO & PGMB – Csernyigiv (Baadur Zsobava 2/5, Anton Korobov 5,5/7, Szergej Zsigalko 4/7, Vlagyimir Baklan 4,5/7, Szergej Azarov 5/7, Alekszandr Lasztin 3,5/5, Jaroszlav Zserebuh 3/4)  11, 27,5

4.Socar Azerbajdzsán 11, 27

5. Baden-Baden OSG  11, 27

6. Ashdod Elite CC 10, 27

7. Werder Bremen 10, 27

8. Szentpétervár Sakk-klub 10, 26

9. ShSM-64 Moszkva  10, 24,5

10. Ural 9, 27

11. MIKA Jereván 9, 26,5

Megérdemelt győzelmet aratott a címvédő szaratovi Ekonomiszt-SGSEU együttese. Hat győzelem után az utolsó fordulóban már a 3-3-as eredmény is az aranyérmet jelentette számukra, a lejátszott 28 partiból csak egyet vesztettek el!

Szerencsésnek mondhatta magát az ezüstérmes Jugra, hiszen a zárónapon találkoztak az éllovas Ekonomiszt gárdájával. Csak a hatodik helyre rangsorolták a neves idegenlégiósok nélkül játszó együttest, „külső körön” jöttek fel. Az ukrán A DAN DZO & PGMB a szerencsés párosításának  is köszönhette a bronzérmet.

A top hét csapat összeállítása:

Socar Azarbajdzsán (2718)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2757),  Tejmur Radzsabov (azeri, 2752) Sahriyar Mamedgyarov, 2746), Emil Szutovszkij (izraeli, 2690), Andrej Volokityin (ukrán, 2686), Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2678), Rauf Mamedov (azeri, 2660), Eltaj Safarli (azeri, 2627)

SHSM-64 Moszkva (2712)

Borisz Gelfand (izraeli, 2746), Wang Hao (kínai, 2733), Anish Giri (holland, 2722), Fabiano Caruana (olasz, 2712), Alekszandr Rjazancev (orosz, 2688), Vlagyimir Potkin (orosz, 2671), Borisz Gracsev (orosz, 2682), Jevgenyij Najer (orosz, 2637)

Ekonomiszt Szaratov (2702)

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2726), Jan Nepomnjacsij (orosz, 2718), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2710), Dmitrij Andrejkin (orosz, 2705), Pavel Eljanov (ukrán, 2683),  Ni Hua (kínai, 2670), Michael Roiz (izraeli, 2668), Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2662)

Szentpétervár Sakkszövetség (2697)

Peter Szvidler (orosz, 2740), Nyikita Vitjugov (orosz, 2726), Szergej Movszeszjan (örmény, 2715), Zahar Efimenko (ukrán, 2703), Vagyim Zvjagincev (orosz, 2666), Ildar Hairullin (orosz, 2642), Maxim Matlakov (orosz, 2630)

OSG Baden-Baden (2696)

Michael Adams (angol, 2733), Alekszej Shirov (spanyol, 2713), Etienne Bacrot (francia, 2705), Arkadij Naiditsch (német, 2707), Peter Heine Nielsen (dán, 2687), Jan Gustafsson (német, 2631), Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2638)

Ugra (2690)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2716), Alekszej Drejev (orosz, 2711), Vlagyimir Malahov (orosz, 2710), Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2696), Szergej Rublevszkij (orosz, 2681), Szanan Sjugirov (orosz, 2627), Alekszej Pridorozsnij (orosz, 2551)

Tomszk -400 (2686)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2758), Erneszto Inarkijev (orosz, 2692), Alekszandr Motiljev (orosz, 2690), Alekszander Arescsenko (ukrán, 2672), Viorel Bologan (moldáviai, 2657), Igor Kurnoszov (orosz, 2648), Denisz Hiszmatullin (orosz, 2635)

 

Tavaly egy csapatban játszott az indiai Humpy Koneru és a kínai Hou Ji-fan

A 12 női csapat viadalán a címvédő Cercle d’Echecs de Monte Carlo az első számú esélyes. A világbajnoknő Hou Ji-fan mellett a szlovén Anna Muzicsuk, a svéd Pia Cramling, a lengyel MonikaSocko és a francia Almira Szkripcsenko küzd meg a riválisokkal. A női csapatok összeállítása még hiányos, de azt tudjuk, hogy a + 2500 Élő-pontosok közül az ukrán Katyerina Lahno, a bolgár Antoaneta Sztefanova, a grúz Nana Dzagnidze, a kitván Viktorija Cmilyte, az örmény Elina Danieljan, az indiai Harika Dronavalli is erősíti az együtteseket. A tavalyi viadalon az indiai Humpy Koneru vezetésével a Monte Carlo csak nagy izgalmak után tudta érvényesíteni a papírformát.

A 14. Klubcsapatok Európa-kupájának végeredménye:

1.Cercle d’Echecs de Monte Carlo (Humpy Koneru 5/7, Hou-Ji-fan 3,5/6, Anna Muzicsuk 3/5, Pia Cramling 3/6, Almira Szkripcsenko 2,5/4) 10 meccspont, 19 pont

2. Szentpétervár Sakk-klub (Viktorija Cmilyte 3/6, Monika Socko 3/7, Ketevan Arahamija-Grant 3,5/6, Jekatyerina Atalik 4,5/7, Anasztazia Bodnaruk 2/2) 10, 18

3. MIKA Jereván (Elina Danieljan 3/7, Harika Dronavalli 5/7, Lilit Mkrtchian 5/7, Lilit Galojan 5/7) 9, 18,5

4. Giprorechtrans 9, 17,5

5. AVS 9, 15,5

6. Szamaja Tbiliszi 9, 14

7. USV Volksbank Halle  8, 12,5

Az ünnepélyes megnyitót szombaton este tartják, majd a kapitányi értekezleten derülnek ki a féltve őrzött titkok, a táblasorrendek. A pontszámításnál a meccspont az elsődleges, majd a táblapontok döntenek. A zéró tolerancia elve érvényesül, a késést azonnali játszmavesztéssel sújtják. A gondolkodási idő 90 perc az első 40 lépésre, majd 30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve 30 másodperc a bónuszidő.  31 ezer eurós díjalapot osztanak szét a hat legeredményesebb férficsapat között, az első helyezett 12.400, a második 6.200 eurót kap. A nőknél 8 ezer euró a díjalap, a győztes 4 ezret oszthat szét a csapattagok között. Az egyes táblák legjobbjait is díjazzák, a férfiaknál 700, a nőknél 250 euró az első táblán legeredményesebb sakkozó jutalma.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hou Ji-fan hazai pályán veretlenül nyerte meg a második GP-versenyt

Címkék: Grand Prix

A kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan veretlenül végzett az élen a Shenzenben megrendezett Grand Prix-versenyen. Rosztovi elsősége után újabb győzelmével fölényesen vezet a pontversenyben. A szlovén Anna Muzicsuk második helye szép siker, megakadályozta a kínai sakkozónők teljes diadalát. Nagy meglepetés a litván Európa-bajnoknő, Viktorija Cmilyte gyenge szereplése. A sorozat következő versenyét október 8-tól a Kabard- és Balkárföld fővárosában, Nalcsikban rendezik meg.

A hat versenyből álló Grand Prix-sorozaton való részvételre a 2010-es kiesési rendszerű világbajnokság első négy helyezettje kvalifikálta magát. Öten Élő-pontszámuk alapján kaptak meghívást, a 2010. júliusi és a 2011. januári ún. súlyozott pontszámok alapján. A hat rendező is delegálhatott versenyzőt, a FIDE elnöke három sakkozónőt jelölhetett. Négy tornán kell játszani, a legjobb három eredmény számít a végső sorrendbe.

Tornánként 40 ezer euró a díjalap, és a győztes 6 ezer 500 eurót és 160 pontot kap. A végső sorrend első kilenc helyezettje még további 60 ezer eurón is osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 15 ezer eurót nyer. A „szófiai szabály” érvényes, amely tiltja a megegyezéses döntetlent. Remizni csak a jól ismert esetekben lehet: háromszori tükörkép, háromszori lépésismétlés, elméleti döntetlen állásokban, illetve az 50 lépéses szabály adta lehetőséggel.

Az indiai Humpy Koneru elleni novemberi világbajnoki döntője előtt a címvédő kínai Hou Ji-fan újabb tornagyőzelmet aratott, megnyerte a második Grand Prix-versenyt is. A szinte versenyről versenyre utazó világbajnoknő veretlenül végzett az élen, fölényesen vezet a pontversenyben.

Hazai pályán taroltak a kínai sakkozónők, teljes sikerüket a szlovén Anna Muzicsuk tudta megakadályozni, aki a rosztovi viadalon is remekül szerepelt, második helye kiemelkedő eredmény. A győzteshez hasonlóan megőrizte veretlenségét.

A verseny végeredménye:  

1.Hou Ji-fan (kínai,2578) 8 pont

2. Anna Muzicsuk (szlovén, 2545) 7

3-4. Ju Wenjun (kínai, 2536) és Tan Zongyi (kínai, 2429) 6,5

5-6. Zhao Xue (kínai, 2497) és Ruan Lefei (kínai, 2477) 6

7. Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2465) 5,5

8. Elina Danieljan (örmény, 2517) 5

9-10. Zsu Csen (katari, 2490) és Viktorija Cmilyte (litván, 2525)4,5

11. Jekatyarina Kovalevszkaja (orosz, 2421) 4

12. Yildiz Betul Cemre (török, 2308) 2,5

A teljesítmények performance-pontszáma:

Hou Ji-fan 2644, Muzicsuk 2573, Ju 2541, Tan 2551, Zhao 2512, Ruan 2514, Munguntuul 2483, Danieljan 2448, Zsu Csen 2418, Cmilyte 2415, Kovalevszkaja 2391, Yildiz 2286

Az Élő-pontszámok változása:

Hou Ji-fan + 10, Muzicsuk + 5, Ju + 1, Tan + 19, Zhao + 3, Ruan + 6, Munguntuul + 3, Danieljan – 11, Zsu – 11, Cmilyte – 17, Kovalevszkaja – 5, Yildiz – 3

A pontverseny állása:

1.Hou Ji-fan 320 pont (160, 160)

2.Anna Muzicsuk 240 (110, 130)

3. Katyerina Lahno 130

4-6 Tatjana Koszinceva, Ju Wenjunés Tan Zongyi 100

7. Ruan Lufei 105 (30, 75)

8. Elina Danieljan 95 (45, 50)

9. Nagyezsda Koszinceva 80

10. Zhao Xue 75

11-13. Humpy Koneru és Alisza Galljamova 65

14.  Batkhuyag   Munguntuul 60

15. Antoaneta Sztefanova 45

16. Jekatyerina Kovalevszkaja 40 (20, 20)

17-18. Zsu Csen és Viktorija Cmilyte 35

19-20. Alekszandra Kosztenjuk és Yildiz Betul Cemre 10

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Betegen is aranyérmes lett Krstulovic Alex a korcsoportos Eb-n

Címkék: Korcsoportos Eb

Szép magyar sakksikerek születtek Albénában a korcsoportos Európa-bajnokságon. A kilencfordulós svájci rendszerű kontinensviadalon 1051 ifjú sakktehetség mérkőzött meg  12 korcsoportban. A magyar sakkozást tizenöten képviselték és a 8 éves fiúk csoportjában a Kőbányai SC és az MTK színeiben versenyző Krstulovic Alex 8 ponttal aranyérmes lett. A szegedi Maróczy SE sakkozója, Marjanovics Annamária a 10 éves lányok versenyében 8 ponttal ezüstérmesként zárta szereplését.

A Bolgár Sakkszövetség a híres üdülőhelyen rendezte meg a korcsoportos Európa-bajnokságot. A kilencfordulós svájci rendszerű viadalon a 8-18 éves korcsoportban  tizenöten képviselték a magyar sakkozást, a honi bajnokságon ezüstérmesek saját jogon vehettek részt a viadalon.

A 8 éves fiúk 85 fős mezőnyében Krstulovic Alex a második játéknapon vereséget szenvedett, de hetes(!) nyerősorozattal ért elsőként célba. Alex a hajrában még a gyomorfertőzéssel is megbirkózott, a kórházból ideiglenesen kiengedve szerezte meg az utolsó fordulóban elért győzelmével az Európa-bajnoki címet.

A 10 éves lányok versenyében hetvenheten csatároztak, repülőrajtot vett a szegedi Maróczy SE versenyzője, Marjanovics Annamária, hatos nyerősorozattal vezette a mezőnyt, amikor lengyel riválisától vereséget szenvedett. Utolsó két partiját megnyerte, de végül fél ponttal elmaradt az őt legyőző lengyel kislánytól, Alicja Sliwickától.

A többiek kevésbé bírták a hajrá izgalmait, a legjobb helyezést Bagi Máté érte el, a rajtlistán 19. helyezettként 15. lett a 94 fős mezőnyben.

A fiúknál a legkisebb korcsoportban elért aranyérmünk mellett a görögök, az örmények, a törökök, az ukránok és a svédek örülhettek első helyezésben. A lányok viadalán három orosz, egy-egy  bolgár, lengyel és moldáviai aranyérem született. A korcsoportok első két helyezettjei laptop, illetve notebook díjazásban részesültek, a bronzérmeseket 3G mobil telefonnal jutalmazták.

Verőci Zsuzsa  

Komment 0 | Reblog! 0 |

A hatszoros orosz bajnok, a válogatottal ötször olimpiai aranyérmes  Peter Szvidler veretlenül nyerte meg a Világkupát. Honfitársa, Alekszandr Griscsuk végzett a második helyen, de a harmadik helyezett, és húsz év után ismét a világbajnok-jelölti címet elnyerő ukrán Vaszilij Ivancsukot  is ünnepli a sakkvilág. A 42 esztendős nagymester feledni tudta a kieséses rendszerű versenyeken elszenvedett korábbi kudarcait, nehéz pillanatokban is össze tudta szedni magát, Ruszlan Ponomarjovot legyőzte a döntő párharcban. 

A Hanti-Manszijszkban tavaly megrendezett sakkolimpián Vaszilij Ivancsuk vezetésével az ukrán válogatott 2004 után másodszor is aranyérmes lett. Ivancsuk az éltáblán 10 partiból 8 pontot gyűjtött. A Hollandiában angol nyelven megjelenő New in Chess sakkmagazin 2010/7-es számának címlapján Ivancsuk fényképe látható, nem véletlen a szerkesztőség képaláírása: „A sakknak él napi 24 órában, az év 365 napján”.

Több mint húsz éve tartozik már a sakkvilág elitjéhez. Kortársai, de fiatalabbak is elveszítették már előkelő helyezéseiket, s mindenkit érdekel, hogy miként tudott sikerrel megbirkózni az újabb és újabb kihívásokkal, miként tette túl magát a csalódásokon.

-Még mindig megtartottam a sakk iránti nagy érdeklődésemet, ezt az érdeklődést a fanatizmus szintjén. Még megtalálom az érdekességét, hogy leüljek és elemezzek játszmákat, új megnyitásokat tanuljak és törekedjek arra, hogy még jobban megértsem ellenfeleim stílusának sajátosságait. Még hajt a vágy a küzdelemre, és talán az ambíció, hogy  még nem vagyok teljesen elégedett. Úgy érzem, hogy van bennem motiváció, hogy újra és újra készen álljak a komoly küzdelemre – válaszolt  Ivancsuk egy interjúban arra a kérdésre, hogy miként tud lépést tartani a fiatal titánokkal.

Az ukrán nagymester úgy ítélte meg, hogy pályafutása során a világbajnoki cím megszerzésének vágya túlzott nyomást jelentett számára, más versenyeken is zavarta a koncentrációban és aggályokat okozott. Úgy gondolja, hogy világbajnok lehet, de csak normális kvalifikáció versenyről. Akkor képes lesz felkészülni az oly nagy kihívást jelentő feladatra.

Vaszilij Ivancsuk kívánsága teljesült. A 2012 negyedik negyedévére tervezett 8 résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti körverseny győztese lesz az Anand-Gelfand világbajnoki döntő győztesének kihívója. A párharc vesztese mellett a Világkupa első három helyezettje (Szvidler, Griscsuk és Ivancsuk) mellett a 2011. júliusi és  a 2012. januári Élő-listáról hárman - a jelen állás szerint a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik – játszhatnak. A nyolcadik helyet a versenyt megrendező ország kaphatja, de sakkozójának minimum 2700 Élő-pontjának kell lennie. Carlsent leszámítva a „hatos” nem éppen a legfiatalabb generáció tagja, az októberben 28. életévét betöltő Griscsuk a legfiatalabb a mezőnyben.

Ivancsuk pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

Vaszilij Ivancsuk első nagy sikerét 1987-ben érte el, a junior világbajnokságon Viswanarthan Anand mögött lett ezüstérmes. 1988-ban tagja volt a Szalonikiben sakkolimpiát nyert szovjet  csapatnak. 1989-ben szárnyalását Linaresben folytatta, a 16-os kategóriájú tornán Anatolij Karpov előtt győzött. A luzerni sakkcsapat-világbajnokságon a nagy fölénnyel győztes szovjet válogatott legjobbja volt, 7 játszmából 6,5 pontot szerzett. A manilai zónaközi döntőn Borisz Gelfanddal holtversenyben első, és ezzel világbajnok-jelölt. A tilburgi szupertornán Gata Kamsky társaságában holtversenyben első. Újvidéken az olimpiai aranyérmes szovjet együttes éltáblása. Ivancsuk jól kezdte az 1991-es évet is. Világbajnok-jelölti páros mérkőzésen simán verte az izraeli Judaszint, négy győzelem után engedélyezett egy döntetlent ellenfelének. Pályafutása egyik kiemelkedő sikereként – Garri Kaszparovot is legyőzve -  másodszor lett első a sakkozás Wimbledonjában,  Linaresben.

Egy év múlva Dortmundban Kaszparovval holtversenyben első. A debreceni csapat Európa-bajnokságon már az ukrán válogatottal ezüstérmes. 1993-ban balsikert hozott számára a bieli zónaközi döntő, egy pillanatra sem volt igazi esélye a továbbjutásra. Vigasztalja, hogy a luzerni csapat-világbajnokságon az első táblán remekelt, a 8 partiból 6 pont, nem rajta múlott, hogy „csak” másodikok lettek az amerikai válogatott mögött.

1995-ben harmadszor is a linaresi rangos torna győztese. Rigában Kaszparov és Anand mögött harmadik, Novgorodban holtversenyben második, Horgenben Kaszparovot is legyőzve Kramnyikkal holtversenyben első, ismét egyenesben a szekere. Az 1996-os évet Wijk ann Zee-ben tornagyőzelemmel kezdi, Novgorodban második, Amszterdamban holtversenyben első. A jereváni sakkolimpián Ivancsuk vezérletével ezüstérmes az ukrán válogatott.

Az isztambuli sakkolimpián minden partit játszott, vezetésével az ukrán válogatott „elhalászta” előlünk a bronzérmet. Wijk aan Zee-ben kezdte a 2001-es évet is. Elégedett lehetett a Kramnyikkal osztott harmadik hellyel. Jerevánban fantasztikus bravúrral csapat-világbajnoki címet szerzett a válogatottal. A moszkvai vb-n egy sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb Ivancsuk kezdte meg a hosszú menetelést. December 13-án az elődöntő negyedik partijában sötéttel győzte le Anandot, letaszította a trónról és teljessé vált a „meglepetés”, a sakkozásnak ukrán világbajnoka lett. Moszkvában Ivancsuk a hat mérkőzésen összesen 20 játszmát játszott, nyolcat megnyert, 11 döntetlen mellett egyszer kapott ki.

A moszkvai döntő elvesztése, a sokadik elpuskázott lehetőség ismét „padlóra küldte”, nincs értékelhető sikere a 2004-es Eb-ig. Antalyiában vereséggel kezdte szereplését, majd eljutott a bajnoki címet eldöntő rapid meccsig, ahol legyőzte a boszniai Predrag Nikolicsot. A calviai sakkolimpián Ivancsuk igazi vezérevezősként olimpiai aranyéremig vezényelte a válogatottat, veretlenül 9,5 pontot szerzett 13 partijából.

A következő év szuperversenyeire a meghívások már nyáron eldőltek, későn jött a nagy siker, Ivancsukot egyetlen nagy viadalra sem hívták meg. A 2005. júliusi 1-től érvényes listán már ötödik volt 2752-vel, sokat versenyzett, de nem a világ legjobbjaival. Kiemelkedő sikerként győzött a Capablanca-emlékversenyen, holtversenyben harmadik volt a varsói Európa-bajnokságon.

2006-ban holtversenyben harmadik volt Wijk aan Ze-ben, gyengébben sakkozott Linaresben. A Capablanca emlékversenyen győzött, Foroszban második. 2007-ben „beugróként” jól kezdte a linaresi verseny mexikói félidejét, de az andalúziai városban már nem bírta a tempót. Ismét első Kubában, tornagyőztes Foroszban, montreali szereplése is teljes siker.  A csapat Európa-bajnokságon nem ment neki a játék, a moszkvai Tal-emlékversenyen is – 1-gyel végez, a villám-világbajnokságon azonban brillírozott, elsőként ért célba.

2008-ban fantasztikus eredményt ért el Szófiában, a tíz játszmából 8 ponttal első, másfél pontot vert Topalovra. A foroszi és a dortmundi tornán második. A moszkvai Tal-emlékversenyen egypontos előnnyel lett első. A Grand Slam-döntőn holtversenyben második. Igazi drámaként élte meg a világranglistán harmadik Vaszilij Ivancsuk a drezdai sakkolimpia utolsó fordulójában elszenvedett csúfos vereséget. Az ukrán együttes kálváriája nem ért véget az amerikai csapattal szemben eszenvedett 3,5-0,5-ös vesztéssel, Ivancsukot kisorsolták  doppingvizsgálatra, de a szinte eszét vesztő éltáblás ezen nem jelent meg, elérhetetlenné vált. Nehéz helyzetbe hozta a Nemzetközi Sakkszövetséget, hiszen vagy megsemmisíti az ukrán csapat minden eredményét és Ivancsukot kétéves eltiltással sújtja, vagy kivételt tesz, és ezzel vét a NOB doppingszabályzata ellen. Ivancsukot nagyon megviselte a bizonytalan helyzet,

Nankingban és Wijk aan Zee-ben pocsékul sakkozott, felmentésének hírére Linaresben remekelt, Alekszandr Griscsukkal holtversenyben végzett az élen. A nalcsiki GP-n ismét formán kívül játszott, Szófiában címvédőként utolsó lett. A júliusi Élő-listán csak 2703 pontja volt, de ismét rendezte sorait és megnyerte a báznai tornát. A GP-tornán Zsermukban nagyot küzdött, Fortuna is támogatta, elsőként zárta szereplését. Moszkvában fél ponttal megelőzte őt Vlagyimir Kramnyik. Wijk aan Zee-ben tőle szokatlan módon tíz partiban is remizett, a + 1-gyel aligha volt elégedett. Kubában sokadszor első és rapidtornák után következett a fényes diadallal zárult sakkolimpia. A gibraltári Tradewise nyílt tornán aratott szenzációs elsőséget,  a tíz partiból elért 9 pontja, a 2968-as performance-pontszám jól jellemzi fantasztikus teljesítményét. Havannában ismét első, a csapat-világbajnokságon bronzérmes a válogatottal.

A Világkupán Vaszilij Ivancsuk második volt a rajtlistán. Az egyik nagy esélyes, hogy dobogón végezzen, világbajnokjelölt legyen. A nagy kérdés az volt, hogy a korábbi kudarcokkal megbirkózik-e? Nem túlzás, hogy sakkrajongók milliói drukkoltak sikeréért. Nehéz pillanatokat élt át a legjobb 32 között az izraeli Emil Szutovszkijjal vívott párharcában. Világossal elvesztette az első partit, majd Szutovszkij nem tudta megtagadni önmagát, nyugodt játék helyett a bonyodalmakat kereste, Ivancsuk állta a próbát, kiegyenlített, majd a rájátszásban kettős győzelemmel jutott a nyolcaddöntőbe. A kínai Bu Xiangzhi ellen két döntetlen után ismét a rájátszásban diadalmaskodott.

Ivancsuk a negyeddöntőben az azeri Tejmur Radzsabov ellen is rájátszásra kényszerült. Látszólag könnyen megnyerte az első partit, de a második összecsapás során a korán tisztet áldozó Radzsabovval szemben gyengén védekezett. Az első raidpartiban Radzsabov világossal játszva nem tudta érvényesíteni minőségelőnyét. A rangidős ukrán sakkozó 120 lépéses csatában harcolta ki a döntetlent. A második ütközetben Ivancsuk remekül koncentrált, semmi esélyt nem adott 17 évvel fiatalabb ellenfelének.

Az elődöntőben két bevezető remi után Alekszandr Griscsukkal a csatája két 25-25 perces rapidpartival kezdődött, plusz 10-10 másodperccel lépésenként. Ivancsuk francia védelme kalandos partiban „léket kapott”, de a tíz perc szünet után elkezdődött a második összecsapásban Griscsuk korán már időhátrányba került a ritkább eltérésben. Ivancsuk robogott előre, minőségáldozattal került előnybe, válogathatott a nyerések között, a 42. lépésével mattképet hozott létre, Griscsuk kapitulált, Ivancsuk kiegyenlített.

Az újabb sorsolás is Griscsuknak kedvezett, világossal játszhatta az első 10 perces rapidpartit. Ivancsuk ismét a francia védelmet választotta, a 3.e5-ös változatban más irányt vett a játszma. Griscsuk gyors királyszárnyi akcióba kezdett, Az ukrán sakkozó került időhátrányba, mindketten játszhattak volna jobban is. Már a közvetítés sem bírta  a feszültséget, szakadozott a vonal. Griscsuk teljesen elvesztette a fonalat, Ivancsuk állása már-már nyerőesélyes, de ideje vészesen fogyott. Hihetetlen izgalmak. Ivancsuk először tisztet, majd a következő lépésben a bástyáját is elnézte. Griscsuk a reménytelennek tűnő állását megnyerte, ismét vezetést szerzett!

A szörnyű elnézések után Ivancsuknak 10 perce volt, hogy valahogy rendezze sorait. Ismét angol megnyitás, ezúttal másik változat, Griscsuk jobban játszotta a nyitást. Ivancsuk nem tehetett mást, erőltette a támadást, de Griscsuknak csak egy-két pontos lépést kellett húznia. Az ukrán nagymester már honfitársa, Ponomarjov elleni bronzmeccsére is gondolhatott. Griscsuk lépésismétléssel remizett, ami a döntőt és a világbajnok-jelöltséget biztosította számára. Szvidler elsőként gratulált sikeréhez, a két barát, elemzőtárs vívta a döntőt, az ukrán duó a harmadik világbajnok-jelölti címért csatázott.

Vajon hányan hitték, hogy Ivancsuk feledni tudja a nagy kihagyást, és honfitársával, Ruszlan Ponomarjovval szembeni, a világbajnok-jelölti címet eldöntő párharcában sem gondol a 2002-ben elvesztett FIDE világbajnoki döntőre?

Kedvező állását remire rontotta az első partiban, majd a második játszmában sötéttel már a megnyitáselméleti  párbajt megnyerve szerzett vezetést. Ivancsuk a harmadik és a negyedik összecsapás során gyaloghátránnyal is a remiért küzdött, Ruszlan Ponomarjov nem tudta anyagi előnyét győzelemig fokozni.

Vaszilij Ivancsuk útja a világbajnok-jelölti címig

 Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) –Henry Robert Steel (dél-afrikai, 2362)  2 – 0

Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2659) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)  0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) – Emil Szutovszkij (izraeli) 3 - 1 (0 - 1, 1 - 0, 1 - 0, 1 - 0)

Bu Xiangzhi (kínai, 2675) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)  1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) –  Tejmur Radzsabov (azeri, 2744)  2,5 - 1,5 (1 - 0, 0 - 1, döntetlen) 

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)  3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, döntetlen)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán 2764) 2,5 – 1,5 (döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen)

A korábbi elhibázott nagy lehetőségek

1991-ben Brüsszelben a legjobb nyolc között játszott világbajnok-jelölti párosmérkőzést Artur Juszupovval Az egyre nagyobb elvárásnak favoritként nem tudott megfelelni, 4-3-as vezetésnél elbukta a nyolcadik, a sakktörténelem egyik legizgalmasabb  játszmáját, majd a hosszabbításban már nem volt esélye.

1997-ben Groningenben, az első kieséses rendszerű világbajnokságon kiemeltként csak a második fordulóban kezdett, de rajtengedélyesre emlékeztető játékkal kikapott az amerikai Seirawantól. Újabb bizonyíték, hogy a tétmeccseket nem bírja...

Két év múlva a Las Vegas-i világbajnokságon ragyogó v sorsolása, a német Wahls és az orosz Sipov nem állhatta útját, de a legjobb 16 között a román Liviu-Dieter Nisipeanu ellen elvérzett. A tie-break során a 12. lépésben tisztet nézett el! 

2000-ben Újdelhiben ismét korai búcsúra kényszerült, a második körben az észt Jan Elveszttől kapott ki, ezúttal is a tie-break okozta vesztét. Idegességében, elkeseredettségében elhajítja a székét, nem győzött bocsánatot kérni viselkedéséért.

A következő vb-n az elődöntőben a címvédő Viswanathan Anandot győzte le, honfitársával, Ruszlan Ponomarjovval 2002 januárjában vívta a döntőt. A 32 éves Ivancsuk nem tudott megbirkózni a páros mérkőzés lélektani terhével, a vártnál jóval gyengébb teljesítményt nyújtott, a kritikus pillanatokban rendre hibázott. Ponomarjov villámgyőzelemmel indított, majd nem kis nehézség árán kiharcolta a döntetlent a második partiban. A harmadik összecsapás korrekt játék után fejeződött be döntetlennel, majd a negyedik játszma kölcsönös tévelygésekkel, elpuskázott esélyekkel fűszerezve lett remi. A világbajnoki cím sorsát az ötödik parti döntötte el, Ivancsuk sötéttel döntő fölénybe került, de egyetlen óvatlan királylépés elegendő volt, hogy Ponomarjov „kómában” levő tisztjei feléledjenek és a sorozatos hibákat kihasználva az ifjú titán még meg is nyerte az ütközetet.

2004-ben Tripoliban, a FIDE világbajnokságán az egyik fő esélyesként jegyzik, de az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov a rapid rájátszáson a legjobb 32 között mért rá csapást.

A 2005-ös Világkupán, Hanti-Manszijszkban ismét korán botlott, a bolgár világbajnok Veszelin Topalov ifjú szekundánsától, Ivan Cseparinovtól már a legjobb 64 között vereséget szenvedett. A későbbi eredmények sem alakultak számára kedvezően, hiába volt Élő-pontjait tekintve harmadik a tartalékok sorában, végül nem játszhatott a világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken.

Két év múlva a Világkupán az első kiemelt, a világranglista második helyezettjeként játszott! A 32 között Nisipeanu volt ismét a végzete. A rossz emlékeken nem tudta túltenni magát. 2009-ben a 16 esztendős Fülöp-szigeteki Wesley So a második körben búcsúztatta.

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszjszkban az orosz Peter Szvidler győzelmével ért véget a 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupa. A rajtlistán kilencedik szentpétervári nagymester a döntő negyedik partijában érdekes csata után a 38. lépésben egyezett meg döntetlenben honfitársával, Alekszandr Griscsukkal, a 2,5-1,5-ös győzelemmel megnyerte a viadalt. Szvidler a 96 ezer eurós első díj mellé még 20 Élő-pontot is gyűjtött. Szép siker Griscsuk második helyezése. A harmadik világbajnok-jelölt címet az ukrán derbin Vaszilij Ivancsuk harcolta ki. A negyedik összecsapás során nehéz pozícióját döntetlenre mentette Ruszlan Ponomarjovval szemben, 2,5-1,5-re megnyerte a mérkőzést. A viadal honlapján (http://chess.ugrasport.com) remek videók, kommentárok, interjúk  tették élvezetessé a játszmák követését, tökéletes volt a szervezés. Jövőre a szibériai olajvárosban a kieséses rendszerű női sakkvilágbajnokságot rendezik meg. A sakk népszerűségét hűen mutatja, hogy az ugrai körzetben 16 ezer gyerek vesz részt a kötelező iskola sakkoktatásban.

Peter Szvidler remivel már célba érhetett, Alekszandr Griscsuk a szicíliai védelmet választotta, jelzés, hogy kész a harcra. Szvidler a 3.Fb5+ varira szavazott, a szokásos gyalogszerkezet jött létre, világos a sötét d6 gyalogot vette tűz alá. Némi meglepetést okozott, hogy a gyorsan játszó Szvidler ezúttal minden lépését alaposan meggondolt, időhátrányba került. Griscsuk  türelmesen várt, esélyt egy b6-b5, vagy d6-d5 lépéssel kaphatott volna.

Szvidler térelőnyre tett szert, négy gyalogja is a 4. soron, Griscsuk az ún. sündisznó állásban. Világos gondos előkészítés után meghúzta az e5-öt, majd az akciót tisztáldozattal folytatta. Szvidler végre világossal is sakkozik. Két összekötött szabadgyalogja robogott előre, Griscsuknak reménytelennek tűnő állása mellett csak másodpercei voltak. Szvidler nyerőesély helyett döntetlenhez vezető lebonyolítást választott, 2,5-1,5-ös győzelemmel megnyerte a negyedszer megrendezett, kieséses rendszerű Világkupát. Hazai pályán nagy sikert ért el az orosz sakkozás, a második helyen Alekszandr Griscsuk végzett, az ezüstérem világbajnok-jelöltséget jelent számára. A legjobb nyolc mezőnyében  három orosz sakkozó lehet, Szvidler és Griscsuk mellett Vlagyimir Kramnyik Élő-pontszámával kaphat indulási jogot.

Az ukrán derbin a harmadik világbajnok-jelölti cím volt a tét. A vezérindiai védelemben gyors vezércserét láttunk, Ruszlan Ponomarjov kis előnnyel is kiegyezett, jobb gyalogszerkezetre tett szert. Kis előnnyel játszotta a pozíciót, míg Vaszilij Ivancsuk türelmesen védekezett. Ponomarjov időzavarban jobban is játszhatott volna, újabb cserékkel könnyebbedett Ivancsuk helyzete, nagy csatában kiharcolta a végső győzelmét jelentő döntetlent, húsz év után ismét világbajnokjelölt lett!  

A döntő negyedik játszmája:

Peter Szvidler (orosz, 2739) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) döntetlen (Szicíliai védelem, 38)

A döntő végeredménye:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 1,5 – 2,5 (0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A bronzmeccs negyedik játszmája:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) döntetlen (Vezérindai védelem, 66)

A 3. helyért vívott párharc végeredménye:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán 2764) 2,5 – 1,5 (döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen)

Peter Szvidler útja a győzelemig

Darcy Lima (brazil, 2493) – Peter Szvidler (orosz, 2739)  0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

Peter Szvidler (orosz, 2739) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2639)  4 - 2 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0)

Fabiano Caruana (olasz, 2711) - Peter Szvidler (orosz, 2739)  1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)

Peter Szvidler (orosz, 2739)  – Gata Kamsky (amerikai, 2741) 2 – 0

Peter Szvidler (orosz, 2739)  - Polgár Judit (magyar, 2699) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Peter Szvidler (orosz,  2739) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 1,5 – 2,5 (0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

Peter Szvidler 1976. június 17-én Szentpéterváron született. Óriási tehetségként 1994-ben már orosz bajnokságot nyert, sikerét még ötször ismételte meg, 1995-ben, 1998-ban, 2003-ban, 2008-ban és 2011-ben vehetett át bajnoki aranyérmet. Szvidler ötszörös olimpiai bajnok (1994, 1996, 1998, 2000, 2002). Elkápráztatta a sakkvilágot, amikor Garri Kaszparovot Tilburgban szenzációs játszmában legyőzve holtversenyben végzett az élen a világbajnokkal és Kramnyikkal 1997-ben. Az egyik titkos esélyesnek számított a groningeni világbajnokságon, de az angol  Michael Adams ellen a rapid rájátszásban a 16 között óriási csatában elvérzett.

1998-ban Dortmundban Kramnyikkal holtversenyben lett első. Az 1999-es Las Vegas-i vb-n meglepetésre már a 32 között kiesett, a macedón színekbe átigazolt bolgár Kirill Georgijev győzte le. A balsiker után egy év múlva Bielben fölényesen nyerte a hagyományos tornát. 2000-ben Újdelhiben ismét Adams állította pirosra a szemafort előtte, a rapid játszmák feszültségét ezúttal sem bírta. Egy év múlva Moszkvában visszavágott az angolnak a vereségért, öt döntetlen után a második villámpartiban győzte le. Szvidler az elődöntőig jutott, ahol a későbbi világbajnok ukrán Ruszlan Ponomarjovtól kapott ki 2,5-1,5-re. A 2004-es januári listán 2747 ponttal a negyedik helyre tornászta fel magát. A brissagói világbajnoki döntőben Kramnyik szekundánsa volt, a feladat, az izgalmak láthatóan megviselték, a januári Corus versenyen csak 11. lett. Dortmundban meglehetősen békésen sakkozva holtversenyben második, egyetlen győzelmét Lékó Péter ellen aratta.

A San Luis-i vb-n racionálisan sakkozott, gyorsan belátta, hogy Veszelin Topalovval nem tud lépést tartani miután a bolgár sakkozó megfogta őt a nyitásban. Az első félidő után Topalov mögött kétpontos hátrányban volt, de Anandot és Lékót egy ponttal megelőzte. Szvidler veretlenül játszotta végig a második kört, honfitársát, Alekszander Morozevicset legyőzte. Holtversenyben Ananddal a második helyen végzett, és ezzel jogot szerzett a mexikói világbajnoki döntőn való részvételre, ahol ötödikként zárta szereplését.  Peter Szvidler gyengén muzsikált a Grand Prix-sorozatban, az összesítésben csak a 15. lett

Az öt olimpiai aranyérem mellett Szvidler még két ezüstérmet is szerzett, 2004-ben és 2010-ben volt tagja az ukránok mögött második helyen végzett orosz válogatottnak. (2006-ban és 2008-ban az oroszok lemaradtak a dobogóról.) 1997-ben és 2005-ben játszott a csapat-világbajnokságon aranyérmes orosz csapatban, 2001-ben ezüstérmes volt az együttessel. Európa-bajnokságon 1997-ben, 2003-ban és 2007-ben aranyérmes, 2009-ben ezüstérmes a válogatottal.

Az orosz nagymester az ún. Fischer Random Chess világbajnoki címét 2003-ban Lékó Péter elleni 4,5-3,5-ös győzelemmel szerezte meg, az örmény Levon Aronyiannal szemben hasonló arányban védte meg titulusát. 2005-ben Mainzban Almási Zoltán volt a kihívója, az orosz nagymester szerencsésebb kézzel sakkozott, 5-3-ra nyert, majd ez év múlva Aronjan visszavágott a vereségéért.

Peter Szvidler a nagy honi konkurencia miatt riválisainál jóval kevesebb szuperversenyre kapott meghívást. Társai között nagy népserűségnek örvend, nem véletlen, hogy Kramnyik mellett Alekszandr Griscsuk is szekundánsnak kérte fel. A kazanyi világbajnok-jelölti meccseken Griscsuk az örmény Levon Aronjan mellett Kramyikot s legyőzte rájátszásban, majd a döntőben az izraeli Borisz Gelfandtól kapott ki.

Szvidler bámulatosan gyorsan számol, taktikailag nagyon erős, rendkívül képzett sakkozó, de nagy hibája, hogy a partijaira sokszor nem tud teljes erővel koncentrálni. Legendává vált, ahogy Anand ellen döntetlent ajánlott nyert állásban, vagy Kramnyikkal szemben elméleti remi végjátékban váratlanul kapitulált.

A szentpétervári nagymester a 2003 áprilisi Élő-listán lépte át a 2700 pontos határt. Legmagasabb pontszámát a 2006 januárin érte el, 2765-tel a negyedik volt a rangsorban. Pontszáma sokat hullámzott, 2008 januárban ötödikként rangsorolták 2763-mal, egy év múlva csak a 20. volt 2723-mal, majd feljött 2754-re, de 2010 novemberben csak a 23. helyen találtuk 2722-vel. A mélypontról ismét felfelé vezetett az útja, a Világkupán veretlenül menetelt előre, magabiztosan, jól játszott, végső sikere teljesen megérdemelt.

A Világkupán a + 2700 Élő-pontos nagymesterek közül a győztes Peter Szvidler nyert  a legtöbb pontot, a virtuális ranglistán + 20 ponttal hét helyezést is javított. Az amerikai Gata Kamsky sokat rontott helyezésén. Polgár Judit + 16 ponttal zárta a viadalt, Lékó Péter legjobb magyarként a 28. helyezett.

A virtuális ranglista:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2823

2. Viswanathan Anand (indiai) 2817

3. Levon Aronjan (örmény) 2808

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2791

5. Veszelin Topalov (bolgár) 2768

6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2767,6 (+2,6)

7. Tejmur Radzsabov (azeri) 2766,6 (+ 15,2)

8. Szergej Karjakin (orosz) 2762,6 (- 9,4)

9. Peter Szvidler (orosz) 2760 (+ 20)

10. Vugar Gasimov (azeri) 2754,4 (+ 1,4)

11. Hikaru Nakamura (amerikai) 2753

12. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2749,2 (- 7,8)

13. Borisz Gelfand (izraeli) 2746

14. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2743,2 (- 14,8)

15. Gata Kamsky (amerikai) 2741,8 (- 14,2)

16. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2740,6 (- 5,4)

17. Alekszandr Morozevics (orosz) 2734,4 (+ 0,4)

18. Wang Hao (kínai) 2733

19. Michael Adams (angol) 2732,6 (- 0,4)

20. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2727,8 (+ 11,8)

...

28. Lékó Péter (magyar) 2718,4 (- 9,6)

31. Polgár Judit (magyar) 2717 (+ 16)

41. Almási Zoltán (magyar) 2707 (- 3)

45. Berkes Ferenc (magyar) 2703,4 (- 2,6)

 

Szvidler,P (2739) - Griscsuk,A (2746)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.d4 cxd4 5.Vxd4 a6 6.Fe2 Hgf6 7.0-0 Vc7 8.c4 e6 9.b3 b6 10.Hc3 Fb7 11.Bd1 Fe7 12.h3 Bd8 13.Ve3 0-0 14.Fa3 Bfe8 15.Bac1 h6 16.b4 Bc8 17.Fb2 Vb8 18.Fd3 Hh7 19.He2 Fa8

 

 20.e5 Hg5

Alekszandr Griscsuk kockáztatott. 20...Fxf3 21.Vxf3 Hxe5 22.Fxh7+ Kxh7 23.Fxe5 dxe5 24.Vxf7 Bc7 25.Vh5 folytatás esélyeit kevesellte.

21.Hxg5 Fxg5 22.f4 Fe7 23.Fe4 Fxe4 24.Vxe4 Bed8 25.Hd4! Ff8

 

 

26.Hxe6! fxe6 27.exd6 Be8 28.Bc3 Va8 29.Vxa8 Bxa8

 

 

30.c5 bxc5 31.bxc5 Beb8 32.Fa3 Bd8 33.c6 Bac8

 

 

34.Fb2

Szvidler 34.Bb1 Kh7 35.Kh2 Kg6 36.Fb4 Hf6 37.d7 Hxd7 38.Fa5 Hb6 39.Bxb6 Bd5 40.Bxa6 változatban nyerőeséllyel játszhatott volna.

34...Hb8 35.c7 Bxd6 36.Bxd6 Fxd6 37.cxb8V Bxb8 38.Fc1 Bb4 és döntetlen

Ponomarjov,R (2764) - Ivancsuk,V (2768)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Vb3 d5 6.cxd5 Vxd5 7.Hc3 Vxb3 8.axb3 Fb7 9.Fg2 a6 10.0-0 Hbd7 11.Fg5 Fd6 12.Bfc1 0-0 13.Hd2 Fxg2 14.Kxg2 Bfc8 15.Hce4 Ff8 16.Fxf6 gxf6 17.g4 c5 18.dxc5 Fxc5 19.Hf3 Kf8 20.b4 Fxb4 21.Bxa6 Fc5 22.Bca1 Bxa6 23.Bxa6 b5 24.Ba5 b4 25.Bb5 Fe7 26.b3 Bc7 27.Hd4 Kg7 28.f4 Ff8 29.e3 Kg6

 

30.h4 Kg7 31.Kf3 Fe7 32.Ke2 Hc5 33.Hd2 Hb7 34.Hc4 Hc5 35.Hd2 Hb7 36.He4 Hd6 37.Bc5 Bxc5 38.Hxc5

 

 

38...h5 39.gxh5 Kh6 40.Hc6 Ff8 41.Hxb4 Kxh5 42.Hc6 Kxh4 43.Kf3 Kh5 44.b4 Kg6 45.Hd7 Fh6 46.Ke2 e5 47.He7+ Kg7 48.Kf3 exf4 49.e4 Hb5 50.Kg4 f3 51.Hf5+ Kh8 52.Kxf3 Fd2 53.Hxf6 Fxb4 54.e5 Fc3 55.Ke4 Hc7 56.Hd7 Kh7 57.Kf4 Hd5+ 58.Ke4 Hc7 59.He7 Kg7 60.Kf5 Fb4 61.Hc6 Fa3 62.Hd4 He6 63.Hxe6+ fxe6+ 64.Kxe6 Fb2 65.Ke7 Fxe5 66.Hxe5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a Világkupa négyjátszmás döntőjének harmadik partija, Alekszandr Griscsuk  és Peter Szvidler spanyol megnyitású küzdelme a 29. lépésben döntetlennel ért véget. Szvidler 2-1-re vezet, a hétfői negyedik partiban világossal játszik. A harmadik helyért folyó meccsen Vaszilij Ivancsukot fél pont választja el a világbajnok-jelölti címtől. A Grünfeld védelmű partiban gyaloghátrányos állását pontos védekezéssel döntetlenre mentette Ruszlan Ponomarjovval szemben. Ivancsuk a negyedik játszmában sötét lesz.

Egypontos vezetésének birtokában Peter Szvidler a spanyol megnyitásban a 3…Fc5-ös változat mellett döntött. Alekszandr Griscsuk már a 9. lépésnél hosszasan tűnődött, majd a 12. Hxd4 húzása után mindössze 17 perce maradt. Szvidler pontosan játszott, Griscsuk kezdeményezési kísérletét hatástalanította, a 29. lépésnél a nagymesterek döntetlenben egyeztek meg. A hétfői negyedik partiban a világossal játszó Szvidlernek a döntetlen is elegendő, hogy a Világkupa győztese legyen.

 

Peter Szvidler világossal játssza a sorsdöntő negyedik partit

Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov a Grünfeld védelemben vívta meg harmadik partiját. Az 1986-os Kaszparov-Karpov világbajnoki döntő 15. és 17. partijában is láttuk a folytatást, amelyben Anatolij Karpov másfél pontot szerzett. Ivancsuk a 14. lépésben mást húzott, majd a 20. lépésben újabb gyalogot áldozott. Ponomarjov egy gyalogot visszavesztett, a cserékkel négy gyalogja lett a hárommal szemben a királyszárnyon, huszárok és ellenkező színű futók mellett hosszasan manőverezett, de Ivancsuk higgadtan védekezett, 15 évvel fiatalabb honfitársával a 82. lépést követően egyezett meg döntetlenben, megőrizte egypontos vezetését. A negyedik játszmában remivel is világbajnokjelölt lenne.

A döntő harmadik játszmája:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2739) döntetlen (Spanyol megnyitás, 29)

A döntő állása:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 1 – 2 (0 – 1, döntetlen, döntetlen)

A bronzmeccs harmadik játszmája:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) döntetlen (Grünfeld védelem, 82)

A 3. helyért vívott párharc állása:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 2 – 1 (döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Griscsuk,A (2746) - Szvidler,P (2739)
Spanyol megnyitás [C64]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 exd4 6.e5 He4 7.0-0 d5 8.exd6 Hxd6 9.Be1+

Alekszandr Griscsuk hosszasan számolta a 9.Fxc6+ bxc6 10.Be1+ Fe6 11.cxd4 Fb6 12.He5 Hb5 13.Hxc6 Vd5 14.Hb4 Vc4 (14...Vxd4? 15.Bxe6+ fxe6 16.Vh5+ g6 17.Vxb5+) 15.d5 0-0 lehetőséget.

9...Fe6 10.Fg5 Vc8 11.Fxc6+ bxc6

 

 

12.Hxd4

Griscsuknak mindössze 17 perce maradt és a lépésenkénti 30-30 másodperc az időkontrollig. 12.cxd4 Fb4 13.d5 Fxe1 14.dxe6 Fb4 15.exf7+ Hxf7 16.Ve2+ Kf8 állás esélyei körülbelül egyenlőek lettek volna.

12...Fxd4 13.Vxd4 0-0 14.Hd2 Va6 15.b3 Vb6 16.Fe3 Vxd4 17.Fxd4 Bfd8 18.Hf3 Fd5 19.He5 Hb5 20.Bad1 f6 21.Hd3 Ff7 22.Hc5

 

 

22...Bd5!

Peter Szvidler megoldotta a kisebb gondokat.

23.Bc1 Hxd4 24.cxd4 Bxd4 25.h3 Bd2 26.Be7 Bxa2 27.Bxc7 Be8 28.Hb7 h5

Szvidler nem engedélyezett semmi féle kalandot a 28...Fxb3 29.Hd6 Bd8 30.Hf5 Ff7 31.Be1 Fg6 32.He7+ Kh8 33.Hxg6+ hxg6 34.Bee7 változatban.

 29.Bxf7 Kxf7 és döntetlen

Ivancsuk,V (2768) - Ponomarjov,R (2764)
Grünfeld védelem [D98]

1.c4 Hf6 2.d4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 Fg4 8.Fe3 Hfd7 9.Bd1 Hc6 10.Fe2 Hb6 11.Vc5 Vd6 12.e5 Vxc5 13.dxc5 Hc8 14.Ff4

Az 1986-os Kaszparov-Karpov világbajnoki döntőben kétszer is előfordult a változat. 14.h3 Fxf3 15.Fxf3 Fxe5 16.Fxc6 bxc6 17.Fd4 Ff4 18.0-0 folytatásban Karpov a 17. partiban nyert. 14.Hb5 Bb8 15.Hxc7 e6 16.Hb5 H8e7 17.Bd2 b6 18.cxb6 axb6 19.Fg5 Hf5 20.b3 h6 21.Ff6 Fxf3 22.Fxf3 Hxe5 változat a 15. játszmában remivel végződött.

14...Fxf3 15.Fxf3 Hxe5 16.Fxe5 Fxe5 17.0-0 c6 18.Bfe1 Fg7 19.Bd7 Bb8

 

 

20.He4 Fxb2 21.g3 b6 22.Bc7

Vaszilij Ivancsuk nehéz csatát kezdett a fél pont megszerzéséért.

22...Bd8 23.Bxc6 bxc5 24.Hxc5 Fd4 25.Bd1 Hb6 26.Ha6 Bbc8 27.Hb4 Ff6 28.Bxd8+ Bxd8 29.Bc7 Bd7

Több esélyt adott  a 29...a5 30.Hc6 Bd3 31.Fe4 Bd2 32.Hxa5 Bxa2 33.Hc6 e6 folytatás.

30.Bxd7 Hxd7 31.Hc6 a6 32.a4 Hc5 33.a5 Kf8 34.Fe2 Fc3 35.Hb8 Fxa5 36.Hxa6 Hb3 37.Fd1 Hd4 38.Hc5 Fb4 39.Hd3 Fd6 40.f4 h6 41.Kf2

 

41...g5 42.Ke3 Hf5+ 43.Kf3 e6 44.Hf2 Fa3 45.Hd3 Ke7 46.Kf2 Fd6 47.Fh5 Fc7 48.Kg2 He3+ 49.Kf2 Hd5 50.fxg5 hxg5 51.Ff3 Fb6+ 52.Ke2 Hc3+ 53.Kd2 Hb5 54.g4 Kd6 55.h3 Fd4 56.Ke2 Fg1 57.Kf1 Hd4 58.Fe4 Fe3 59.Kg2 Fd2 60.Fa8 Fe3 61.Kg3 Hb5 62.Fb7 Kc7 63.Fg2 Hd6

 

64.h4 gxh4+ 65.Kxh4 Kd7 66.g5 Ke7 67.Kg4 Fd2 68.Fc6 Kf8 69.Hc5 Fb4 70.He4 Hf5 71.Kh5 Fa3 72.Fa4 Fc1 73.Fc2 Kg7 74.Fd3 Hd4 75.Fb1 Hf3 76.Fc2 Fe3 77.Fd3 Kf8 78.Fc2 Ke7 79.g6 f5

 

 

80.Hd6! Fd4 81.Hxf5+ exf5 82.Fxf5 Fg7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a Világkupa négyjátszmás döntőjének második partijában Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk már a 16. lépés után remiben egyezett meg, Szvidler 1,5-0,5-re vezet. A szibériai olajvárosban a sötét a nyerő szín. A harmadik világbajnok-jelölti címért folyó bronzmeccsen Vaszilij Ivancsuk sötéttel győzte le Ruszlan Ponomarjovot. A vezércsel Ragozin-változatában Ivancsuk megnyerte az elméleti párbajt, ellenfele időzavarában a királya elleni támadással  előnyét döntővé fokozta, a párharcban 1,5-0,5-re vezet. Vasárnap a harmadik összecsapásokra kerül sor.

A hatszoros orosz bajnok Peter Szvidler repertoárjában világossal most nincsenek „nyerővarik”, sötéttel inkább vállal bonyodalmakat.  Négy nagyon fontos partit nyert már másodhúzóként. A sort az amerikai Gata Kamsky elleni spanyolja nyitotta meg, s az emlékezetes Be2 elterelő bástyaáldozat hozta meg a győzelmet. Polgár Judittal szemben is sötéttel kockáztatott többet, nyeréséhez nagymesternőnk is sajnos hathatós segítséget nyújtott, mert túlértékelte az állásban rejlő támadási lehetőségeket, lépésismétléssel remizhetett volna. Az elődöntőben Ruszlan Ponomarjovot is sötéttel kapta el, és honfitársával, Alekszandr Griscsukkal szembeni döntőben is sötéttel győzött az első partiban. A második összecsapásuk csak 16 lépésig tartott, a szicíliai védelem Najdorf-változatában Griscsuk könnyen egyenlített ki.

A harmadik világbajnok-jelölti címért zajló ukrán bronzmeccsen az első napi rontása után Vaszilij Ivancsuk a második játszmában sötéttel jó érzékkel választott megnyitást,  egyértelműen megnyerte a megnyitáselméleti párbajt.  Kedvezőbb állásában nagyon pontosan játszott, idejét is jól osztotta be. Előnyét fokozta bástyájának a második sorra való behatolásával. Ruszlan Ponomarjov időzavarát kihasználva haderejével koncentrált támadást indított honfitársa királyával szemben. Ponomarjov a 40. lépést követően feladásra kényszerült. Ivancsuk a fontos, önbizalmat növelő győzelemmel vezetést szerzett.

A döntő második játszmája:

Peter Szvidler (orosz, 2739) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) döntetlen (Szicíliai védelem, 16)

A döntő állása:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 0,5 – 1,5

A bronzmeccs második játszmája:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)  0 -1 (Vezércsel, 40)

A 3. helyért a párharc állása:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 1,5 – 0,5

 

Szvidler,P (2739) - Griscsuk,A (2746)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.a4 e5 7.Hf3 Fe7 8.Fg5 Fe6 9.Fxf6 Fxf6 10.Hd5 Hd7 11.Fc4 Bc8 12.Ve2

Az amerikai Gata Kamsky a kazanyi világbajnok-jelölti párosmeccsen a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen a 12.b3 Va5+ 13.Vd2 Vxd2+ 14.Hxd2 Fg5 15.Kd1 h5 16.Be1 h4 17.h3 Hf6 változatban nem állt fényesen,de üggyel-bajjal remire mentette a partit.

12...Hb6 13.Hxf6+ Vxf6 14.Fxe6 Vxe6 15.b3 0-0 16.Bd1 Bc6 és döntetlen

Ponomarjov,R (2764) - Ivancsuk,V (2768)
Vezércsel [D39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fg5 c5 7.Fxc4 cxd4 8.Hxd4 Fxc3+ 9.bxc3 Va5 10.Fb5+ Hbd7 11.Fxf6 Vxc3+ 12.Kf1 gxf6 13.Hxe6

Az elmélet a 13.h4 a6 14.Bh3 Vb4 15.Fe2 He5 folytatást tartja a főváltozatnak.

13...Ve5 14.Hd4

Sötét nyerésre állna a 14.Hg7+ Kf8 15.Hf5 Vxb5+ 16.Kg1 Ve5 hibás tisztáldozatos eltérésben.

14...0-0

 

 

15.Vd3

Újítás, de a változatot nem rehabilitálja, az elméleti párbajt Vaszilij Ivancsuk megnyerte. 15.Bc1 Bd8 16.f4 Vxf4+ 17.Hf3 Hf8 18.Ve1 Fg4 sötétre előnyös, 15.Vg4+ Kh8 16.Bd1 Hc5 17.Hf5 Fxf5 18.Vxf5 Hxe4 19.Vxe5 fxe5 20.Be1 Hc3 változatban sötétnek sima gyalogelőnye van.

15...Hc5 16.Vg3+ Kh8 17.Vxe5 fxe5 18.Hf3 a6

Figyelmet érdemelt a 18...Hxe4 19.Hxe5 Fe6 20.Fd3 Hc3 folytatás is.

19.Fc4 Hxe4 20.Hxe5 f6 21.Hf3 Ff5 22.h3 b5 23.Fb3 Hc3 24.Hd4 Fd3+ 25.Kg1 a5 26.Kh2 a4 27.Fd1 Fc4 28.a3 Bad8 29.Hc6

 

 29...Bd2 30.Ff3 Bxf2 31.Bhc1 Ha2 32.Be1 Bc8 33.Be7 Hc3 34.Hb4 f5 35.Bae1 Bg8 36.B7e5

 

 

36...Fe2! 37.Bxf5?

Időzavarban Ruszlan Ponomarjov azonnal vesztőt húzott, de a 37.Fc6 He4 38.Bg1 Ff1 39.Be8 Bxe8 40.Fxe8 f4 41.Fc6 Hg3 42.Ff3 Kg7 változat sem kecsegtette sok jóval.

37...Fxf3 38.Bxf3 Bgxg2+ 39.Kh1 Bh2+ 40.Kg1 He2+ és világos feladta

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló Világkupa a végjátékhoz érkezett. A két orosz nagymester négyjátszmás döntőjének első partijában a világossal játszó Alekszandr Griscsuk súlyos időzavarban Peter Szvidler ellen egyenlő esélyű állást vesztett el hibák sorozatával. Érdekes megnyitási újítását, majd tisztáldozatát követően érdekes pozíció jött létre, de a kapkodásban Szvidler könnyen jutott az egész ponthoz, a 30. lépést követően Griscsuk kapitulált. A harmadik világbajnok-jelölti helyért a két ukrán sakkozó, Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov küzdelme a 45. lépésben döntetlennel ért véget. Szombaton a második partikat játsszák, Szvidler és Ponomarjov vezeti a világos bábukat.

 Békés küzdelmet vártunk, ehelyett egy bonyodalmakban gazdag szicíliai védelmű ütközettel kezdődött az orosz házidöntő. Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler, a két barát, elemzőtárs érdekes, megnyitáselméleti szempontból is jelentős változatban csatázott. Szvidler ezúttal a Paulsen-változatot választotta, Griscsuk a 10. lépésben újított, de e5 húzása sok időt rabolt el tőle. Szvidler nem fogadta el a gyalogáldozatot, a 16. lépésben a sáncolással maga áldozta be a d7 gyalogot.

Szvidler nem tudott őszintén örülni győzelmének

Griscsuk ismét hosszasan gondolkodott, számolta a varikat, végül tisztet áldozott, három gyalogot is kapott ellenértékként. A kritikus állásban azonban már nem volt ideje, hibák sorozatával szinte ellenfelének ajándékozta a győzelmet. Szvidler sötéttel elért nyerésével jelentős lépéselőnyt szerzett.

Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov a harmadik világbajnok-jelölti címért vív csatázik. Az angol megnyitású partiban Ivancsuk szerzett kis előnyt, a vezércserét követően különböző színű futók mellett is őrizte kezdeményezését. A 41. lépésben hibázott, Ponomarjov betört bástyájával a világos állásba és a küzdelem lépésismétléssel a 45. húzást követően pontosztorkodással zárult.

A döntő első játszmája:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 30)

A bronzmeccs első játszmája:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) döntetlen (Angol megnyitás, 45)

Griscsuk,A (2746) - Szvidler,P (2739)
Szicíliai védelem [B43]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Hc3 b5 6.Fd3 Vb6 7.Hf3

A bieli tornán 2000-ben látványos döntetlen született Gallagher és Milov partijában: 7.Fe3 Fc5 8.Vg4 Fxd4 9.e5 Fxe3 10.Vxg7 Fxf2+ 11.Kf1 Fh4 12.g3 Ve3 13.Fe4 d5 14.Vxh8 dxe4 15.Vxg8+ Ke7 16.Vxc8 Hd7 17.Vxa8 Vf3+ 18.Kg1 Fg5 19.Be1 Fe3+ 20.Bxe3 Vxe3+ 21.Kg2 Vf3+ és örökös sakk.

7...Hc6 8.0-0 Vb8 9.Be1 Fd6

 

 

10.e5

Hosszas gondolkodás után Alekszandr Griscsuk újított. 10.a4 és 10.Ve2 lépést játszották legtöbbször.

10...Fc7

Peter Szvidler a gyalogáldozatot nem fogadta el. 10...Hxe5 11.Hxe5 Fxe5 12.Vh5 (A minőségáldozat is figyelmet érdemel:  12.Bxe5 12...Vxe5 13.Vf3 d5 14.Ff4 Vf6 15.Vg3) 12...d6 13.He4 változatban világosnak kezdeményezése van.

11.Ff4 Hge7 12.Ve2 Hg6 13.Fg3 Fb7 14.Bad1 Hce7 15.Fe4 Fxe4 16.Hxe4  

 

 

16...0-0

Szvidler áldozott gyalogot, ami újabb értékes perceket rabolt el Griscsuktól.

17.Bxd7 Hd5 18.Hd6 Hb6

 

 

19.Bxf7!?

Griscsuk ennek az áldozatnak az esélyeit számolta hosszasan.

19...Bxf7

Hiába van bástyaelőnye sötétnek a 19...Fxd6 20.Bxg7+ Kxg7 21.exd6 változatban, világosnak bőséges a kompenzációja. 21...e5 22.Fxe5+ Kg8 23.h4 Vd8 24.Fg3 utáni pozícióban óvatosnak kell lennie.

20.Hxf7 Kxf7 21.Hg5+ Kg8 22.Hxe6 Vc8 23.Vg4! Ba7

 

 

24.Bd1

Jobb volt 24.b3 a huszár mozgásterét korlátozva. Griscsuknak már csak 1 perce maradt, az időzavar miatt helyzete szinte reménytelenné vált.

 24...Ha4 25.h3? Hxb2 26.Bd5 Fb6 27.Bd6?

Vesztett állásban újabb hiba.

27...Hc4 28.Vf5 Bf7 29.Ve4 Hxd6 30.exd6 Hf8 és világos feladta

Ivancsuk,V (2768) - Ponomarjov,R (2764)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.g3 Fb4 4.Hf3 Hc6 5.Fg2 0-0 6.0-0 Fxc3 7.bxc3 Be8 8.Bb1

Vaszilij Ivancsuk elkerülte a legdivatosabb 8.d3 e4 9.Hg5 illetve 9.Hd4 változatokat.

8...e4 9.Hd4 d5 10.cxd5 Vxd5 11.Hb5 Vd7 12.d3 a6 13.Hd4 Hd5 14.Fb2 Hxd4 15.cxd4 e3 16.Vc1 c6 17.Fe4 Vg4 18.f3 Ve6 19.Vc5 b6 20.Fxd5 cxd5 21.Vc7 Be7 22.Vd8+ Be8 23.Vc7 Be7 24.Vf4

A lépésismétléses remit Ivancsuk kevesellte.

24...f6 25.Fa3 g5 26.Vd6 Vxd6 27.Fxd6 Bb7 28.Bfc1 Fd7 29.g4 Kf7 30.Kg2 h5 31.h3 Bh8 32.Bb2 Fa4 33.Fh2 hxg4 34.hxg4 Kg6 35.a3 a5 36.Fd6 b5 37.Bc6 Ba8 38.Fe5 Bf7 39.Bb6 Bc8 40.f4! gxf4

 

 

41.Kf3?!

Kiengedte az előnyt. 41.Fxf4 Bc3 42.Ba6 Bxa3 43.Bxa5 Bb7 44.Ba6 volt a helyes folytatás.

 41...Bc1! 42.Fxf4 Bf1+ 43.Kg3 Bg1+ 44.Kf3 Bf1+ 45.Kg3 Bg1+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupának először lesz orosz győztese

Címkék: Világkupa Hanti Manszijszk

A Hanti-Manszijszkban zajló Világkupán péntektől orosz döntő és ukrán bronzmeccs küzdelmeire kerül sor. Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler már világbajnok-jelöltként vív négyjátszmás mérkőzést, Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov csatájának nagy a tétje, a győztes lesz a harmadik világbajnokjelölt. A viadal honlapján (http://chess.ugrasport.com) remek videók, kommentárok teszik élvezetessé a játszmák követését.  

Az orosz sakkozás ünnepel. Érthetően nagy az öröm, hogy a szibériai olajvárosban, Hanti-Manszijszkban negyedszer megrendezett Világkupán először köszönthetnek majd orosz győztest. Az örmény Levon Aronjan, az amerikai Gata Kamsky és az izraeli Borisz Gelfand sikere után Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler párharca dönti el, hogy ki lesz a 128 résztvevős, kieséses rendszerű viadal nyertese. Mindketten már világbajnokjelöltek, barátok, elemzőtársak. Szvidler a kazanyi világbajnok-jelölti páros meccseken is szekundánsa volt Griscsuknak. Mit várhatunk mérkőzésüktől? Ha jósolnom kellene, akkor 2-2 után a rájátszás dönti el, hogy a többszörös olimpiai bajnokok közül ki lesz a győztes.

Eddig negyven partiban mérték össze erejüket, 10-8-ra Szvidler vezet 22 döntetlen mellett. Rapid-és villámpartiban 18-szor küzdöttek meg,  Griscsuk volt a sikeresebb, hétszer nyert és négyszer vesztett, hétszer megosztoztak a ponton.

Az ukrán sakkozás számára a „legrosszabb” forgatókönyv, hogy  két legjobbjuk, Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov, a  2004-es és a 2010-es sakkolimpián aranyérmet  nyert válogatottjuk két tagja csatázik a bronzmeccsen a világbajnok-jelöltséget biztosító harmadik helyért. Tizenegy év után játszanak párosmérkőzést. 2002 januárjában a FIDE világbajnoki címéért mérkőztek meg, Ponomarjov 4,5-2,5 arányban nyert, és 18 évesen a sakktörténelem legfiatalabb férfi világbajnoka lett. Az eddigi játszmáikban tizenegy döntetlen mellett mindketten négy-négy partit nyertek. A rapid-és villámpartikban ötször megosztoztak a ponton, 3-2-re Ivancsuk vezet.

 

Teljes a kétségbeesés a döbbenetes hibável elvesztett parti után

Az elődöntő rájátszásának harmadik partijában történtek élénken foglalkoztatják a szakírókat és a sakkrajongókat. Vaszilij Ivancsuk döbbenetes hibája, érthetetlen elnézése óhatatlanul is pályafutásának legnagyobb kudarcaira emlékeztet bennünket. Oly sok parádés tornagyőzelme mellett a kieséses rendszerű viadalokon egyszerűen nem bírta elviselni a nagy tétet, a feszültséget. Élő-pontszáma 2005-ben kevés volt ahhoz, hogy játszhasson a San Luis-i vb-n, majd a Világkupán már a második körben búcsúzni kényszerült, nem játszhatott a világbajnok-jelölti meccseken.

A világbajnokságokon sem kísérte sok szerencse játékát. A groningeni 1997-es vb-n kiemeltként csak a második fordulóban kezdett, de rajtengedélyesre emlékeztető játékkal kikapott az amerikai Seirawantól. Két év múlva Las Vegasban legjobb 16 között a román Nisipeanu ellen elvérzett. A tie-break során a 12. lépésben tisztet nézett el!  Újdelhiben ismét korai búcsúra kényszerült, a második körben Elveszttől kapott ki, ezúttal is a tie-break okozta vesztét. Idegességében, elkeseredettségében elhajítja a székét, nem győzött bocsánatot kérni viselkedéséért.

Egy év múlva Moszkvában remekül játszott, Viswanathan Anandot legyőzte az elődöntőben, megfosztotta világbajnoki címétől, döntőt vívhatott Ponomarjovval. A 32 éves Ivancsuk azonban nem tudott megbirkózni a párosmérkőzés lélektani terhével, a vártnál jóval gyengébb teljesítményt nyújtott, a kritikus pillanatokban rendre hibázott. Ponomarjov villámgyőzelemmel indított, majd nem kis nehézség árán kiharcolta a döntetlent a második partiban. A harmadik összecsapás korrekt játék után fejeződött be döntetlennel, majd a negyedik játszma kölcsönös tévelygésekkel, elpuskázott esélyekkel fűszerezve lett remi. A világbajnoki cím sorsát az ötödik parti döntötte el, Ivancsuk sötéttel döntő fölénybe került, de egyetlen óvatlan királylépés elegendő volt, hogy Ponomarjov „kómában” levő tisztjei feléledjenek és a sorozatos hibákat kihasználva az ifjú titán még meg is nyerte az ütközetet.

2004-ben, Tripoliban megrendezett vb-n az egyik főesélyesként jegyezték, de az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov a rapid rájátszáson a legjobb 32 között mért rá csapást. A Világkupán 2007-ben ismét Nisipeanu volt a „végzete”, két éve a Fülöp-szigeteki So Wesley már a második körben pirosra állította előtte a szemafort.

Feledhető-e ez a sok kudarc, amikor a 42 esztendős Ivancsuk 15 évvel fiatalabb honfitársával a világbajnok-jelölti címért kénytelen csatázni?

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a Világkupa elődöntőjének rájátszására került sor. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Alekszandr Griscsuk kétszer megosztozott a ponton a klasszikus gondolkodási idejű partikban. Mindketten negyedszer „pótvizsgáztak”. A meccs tétje óriási volt, a győztes döntős és világbajnokjelölt, a vesztes a harmadik helyért mérkőzik meg az ukrán Ruszlan Ponomarjovval. A meccset Griscsuk nyeréssel kezdte, de Ivancsuk kiegyenlített. A következő összecsapás hihetetlen izgalmakat hozott, hol egyik, hol másik nagymester állt jobban, majd Ivancsuk szinte nyerésre. Ellenfele kapkodásában szörnyű hibákat vétett, először tisztet, majd bástyát nézett el. A negyedik rapidpartiban Griscsuknak már a lépésismétléses remi is elegendő volt végső győzelméhez. Honfitársával, Peter Szvidlerrel péntektől játssza a  négyjátszmás döntőt, az ukrán duó pedig a bronzmeccset, amelynek győztes lesz a harmadik világbajnokjelölt.

Orosz döntő, vagy folytatódik az orosz-ukrán presztízscsata? Ivancsuk veresége esetén honfitársával, Ruszlan Ponomarjovval játszana a harmadik világbajnok-jelölti címért…

Ivancsuk és Griscsuk eddig 19 rapid, illetve villámpartiban mérte össze erejét, az ukrán sakkozó 7-5-re vezet hét döntetlen mellett. A kedvező statisztika azonban nem sokat ér, hiszen ekkora tét mellett még nem rapidoztak. Griscsuk hajlamos arra, hogy eltékozolja gondolkodási idejét, a kapkodásban pedig könnyű hibázni. Ivancsuk korábban nehezen bírta a tétmeccsek feszültségét.

Vaszilij Ivancsuk és Alekszandr Griscsuk csatája két 25-25 perces rapidpartival kezdődött, plusz 10-10 másodperccel lépésenként.  Griscsuk az első rapidpartit világossal játszotta, Ivancsuk a francia védelmet választotta. Az orosz sakkozó a 3.e5-ös varira szavazott, a 42 esztendős Ivancsuk 8.Fd3 után pici tűnődést követően visszavonult huszárjával e7-re. Az ukrán nagymester az e5 centrális gyalogot vette tűz alá, Griscsuk kénytelen volt lecserélni világoson mozgó futóját az e5-re támadó huszárért. Ivancsuk a fonalas lebonyolítást választotta, gyalogot nyert, de világosnak elegendő kompenzációja volt a gyalogért. Ivancsuk a fejlődés befejezése érdekében visszaadta a gyalogot, négybástyás végjáték a táblán,a leegyszerűsödött pozícióban minimális világos előnye.

Ivancsuk jelentős időelőnyben, de a bástyavégjátékban gyalogot veszített. Az élő közvetítésen láthattuk az ukrán sakkozó aggódó tekintetét. A 39.Kh3-as manőver erős volt, Ivancsuk a 44. lépést követően feladta a partit, nem vizsgáztatta 15 évvel fiatalabb ellenfelét, hogy miként érvényesíti anyagi előnyét.

Tíz perc szünet után elkezdődött a második összecsapás. Angol megnyitás, Griscsuk korán már időhátrányban a ritkább eltérésben. Ivancsuk robogott előre, minőségáldozattal került előnybe, válogathatott a nyerések között, a 42. lépésével mattképet hozott létre, Griscsuk kapitulált, Ivancsuk kiegyenlített.

Az újabb sorsolás is Griscsuknak kedvezett, világossal játszhatta az első 10 perces rapidpartit. Ivancsuk ismét a francia védelmet választotta, a 3.e5-ös változatban más irányt vett a játszma. Griscsuk gyors királyszárnyi akcióba kezdett, Az ukrán sakkozó került időhátrányba. Nem könnyű az idő szorításában a legjobb lépést megtalálni. Mindketten játszhattak volna jobban is. Már a közvetítés sem bírta  a feszültséget, szakadozott a vonal. Ivancsuknak kevesebb az ideje, ez a gondja, nem az állása.

Griscsuk teljesen elvesztette a fonalat, Ivancsuk állása már-már nyerőesélyes, de ideje vészesen fogyott. Hihetetlen izgalmak. Ivancsuk először tisztet, majd a következő lépésben a bástyáját is elnézte. Griscsuk a reménytelennek tűnő állását megnyerte, ismét vezetést szerzett!

A szörnyű elnézések után Ivancsuknak 10 perce volt, hogy valahogy rendezze sorait. Ismét angol megnyitás, ezúttal másik változat, Griscsuk jobban játszotta a nyitást. Ivancsuk nem tehetett mást, erőltette a támadást, de Griscsuknak csak egy-két pontos lépést kellett húznia. Az ukrán nagymester már honfitársa, Ponomarjov elleni bronzmeccsére is gondolhatott. Griscsuk lépésismétléssel remizett, ami a döntőt és a világbajnok-jelöltséget biztosította számára. Szvidler elsőként gratulált sikeréhez, a két barát, elemzőtárs péntektől egymás ellen játszik.

Az elődöntő rájátszásának eredménye:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)  3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, döntetlen)

A döntő párosítása:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) -  – Peter Szvidler (orosz, 2739)

A 3. helyért:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 

Griscsuk,A (2746) - Ivancsuk,V (2768)
Francia védelem [C02]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.c3 Hc6 5.Hf3 Fd7 6.Fe2 Hge7 7.0-0 Hf5 8.dxc5 Fxc5 9.Fd3 Hfe7

Vaszilij Ivancsuk hosszabb tűnődés után nem a gyakoribb 9...Hh4 mellett döntött.

10.Hbd2 Hg6 11.Hb3 Fb6 12.Be1 Vb8 13.Ve2 Fc7 14.Fxg6 hxg6 15.h4 Bh5 16.Fg5

 

 

16...Hxe5 17.Hxe5 Fxe5 18.Vxe5 Vxe5 19.Bxe5 f6 20.Be3 fxg5 21.hxg5 Bxg5 22.Hc5 0-0-0 23.Hxe6 Fxe6 24.Bxe6 d4 25.cxd4 Bxd4

 

26.Bae1 Bd7 27.g3 a6 28.B1e2 Bf7 29.Bc2+ Kd7 30.Bb6 Kd8 31.Kg2 Ba5 32.a3 g5 33.Bd6+ Ke7 34.Bc7+ Kxd6 35.Bxf7 Bb5 36.b4 a5 37.bxa5 Ke6 38.Bxg7 Bxa5 39.Kh3 Kf6

A két összekötött szabadgyalog nyer az egy ellen a 39...Bxa3 40.Bxg5 Bf3 41.Kg2 Bb3 42.f4 változatban.

40.Bxb7 Bxa3 41.Kg4 Ba4+ 42.Kh5 g4 43.Bb6+ Kf5 44.Bb8 és sötét feladta

Ivancsuk,V (2768) - Griscsuk,A (2746)
Angol megnyitás [A30]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.g3 Vb6 6.Hc2 He5 7.b3 Vc6 8.f3 Hf6 9.Fb2 Vc7 10.Hc3 a6 11.f4 Hg6 12.e4 d6 13.Vf3 b6 14.0-0-0 Fb7 15.Kb1 Fe7 16.g4 e5?! 17.g5 Hd7 18.f5 Hf4 19.Bg1 g6 20.He3 Hc5 21.h4 Fc6 22.Bg4 Vb7

 

23.Bxf4 exf4 24.Hed5 0-0-0 25.b4 Ha4 26.Hxa4 Fxa4 27.Bc1 Kb8 28.b5 gxf5 29.Va3 fxe4 30.bxa6 Vxa6 31.Hxe7 Va7 32.Fxh8 Bxh8 33.Vxd6+ Vc7 34.Vf6 Bd8 35.Hd5 Vd6 36.Vxf4 Vxf4 37.Hxf4 Bd2 38.Fe2 Bd4 39.Hd5 Kb7

 

40.Bf1 Bd2 41.Bxf7+ Ka6 42.a3 és sötét feladta

Griscsuk,A (2746) - Ivancsuk,V (2768)
Francia védelem [C02]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.c3 Hc6 5.Hf3 Fd7 6.Fe2 Hge7 7.0-0 Hg6 8.g3 Fe7 9.h4 0-0 10.h5 Hh8 11.dxc5 Fxc5 12.b4 Fe7 13.b5 Ha5 14.h6 f5 15.hxg7 Kxg7 16.Kg2 Hg6 17.Bh1 Bf7 18.Fh6+ Kh8 19.Hbd2 Vc7 20.Bc1

Erősebb volt a 20.c4 dxc4 21.Hxc4 Hxc4 22.Fxc4 folytatás.

20...Bg8 21.c4 d4 22.Fd3 b6 23.Hxd4 Vxe5

Figyelmet érdemelt a 23...Hxe5 24.Vh5 Fd6 25.H2f3 Fc8 változat.

24.H2f3 Vc7 25.Hg5 Fxg5 26.Fxg5 e5 27.Vh5?! Fc8 28.c5? exd4 29.cxb6 Fb7+?

Mi szólt a prózai 29...Vxb6 ellen?

30.Kg1 Ve5 31.Bc7 Bxc7 32.bxc7

Ivancsuknak volt több ideje, de teljesen összezavarodott.

32...Bg7

Jó volt 32...Fxh1 33.Vxh1 Bc8 34.Fd8 Ve1+ 35.Ff1 Ve6 36.Vf3 Ve5 folytatás.

33.Bh2

Griscsuk órája 2 másodpercet mutatott, amikor meghúzta a bástyalépést.

 

 

33...Bxc7??

Döbbenetes hiba. 33...f4! 34.c8V+ Fxc8 35.Fh6 Be7 nyert volna, de 33...Ve1+ 34.Ff1 Kg8 is elég jó volt.

 34.Vxg6 Bc1+?? 35.Fxc1 és sötét feladta

Ivancsuk,V (2768) - Griscsuk,A (2746)
Angol megnyitás [A13]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 b5 7.Vc2 Fb7 8.0-0 Hbd7 9.a4 a6 10.Hc3 Bc8 11.d3 Fe7 12.e4 0-0 13.Fe3 Hg4 14.Ff4 Hgf6 15.Bfd1 Vb6 16.a5 Va7 17.e5 Hd5 18.Hxd5 cxd5 19.Ve2 d4 20.h4 Va8 21.He1 Fxg2 22.Hxg2 Vd5 23.Be1 h6 24.Vg4 Kh7 25.Be2 Bc6 26.He1 Bfc8 27.Hf3 f5 28.Vh5 Kg8 29.Hh2 Hc5 30.Bd1

 

30...Hxd3! 31.Fxh6 gxh6 32.Vg6+ Kf8 33.Vxh6+ Ke8 34.Bed2 Hxe5 35.Bxd4 Hf7 36.Vh7 Ve5 37.Hf3 Vh8 38.Vg6 Vh6 39.Vg8+ Vf8 40.Vh7 Vh6 41.Vg8+ Vf8 42.Vh7 Vh6 43.Vg8+ Vf8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a Világkupa elődöntőjének második partijait játszották le. Az orosz Peter Szvidler a Grünfeld védelmű partiban minőséget áldozott, az ukrán Ruszlan Ponomarjov rosszul védekezett, Szvidler szabadgyalogjai feltartóztathatatlanul robogtak az átváltozási mező felé. Ponomarjov a 43. lépést követően kapitulált, Szvidler a pénteken kezdődő négyjátszmás döntő első résztvevője, a következő világbajnok-jelölti versenyen való részvételi jogot is kiharcolta. A másik ágon az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Alekszandr Griscsuk párharcának második ütközete 43 lépésben remi lett, a holnapi rájátszás dönti el csatájukat.

Az elődöntő első játéknapjának két gyors döntetlene után a második forduló partijai sokkal érdekesebben alakultak. Az első körben sötéttel az ukrán nagymesterek remiztek, világossal mennyit kockáztatnak, vagy a rájátszás dönti el a döntőbejutást, ami már világbajnok-jelöltséget jelent? A döntőben a végső dicsőség mellett a minél magasabb díj megszerzése lehet a cél.

Peter Szvidler nem tágított a kedvenc Grünfeld védelmétől. A nyitás után Ruszlan Ponomarjovnak minimális előnye volt, majd az orosz sakkozó minőségáldozatára az ukrán nagymester nem reagált a legjobban. Hibás volt a d4 huszárért futót cserélni, Szvidler b szabadgyalogja b2-ig tört előre. A viadal honlapjának kommentátorai hihetetlen átéléssel drukkoltak Szvidlernek. Nehéz helyzetében Ponomarov nem tudott igazi ellenállást kifejteni, az összekötött szabadgyalogok ellen tehetetlen volt. Szvidler minőségáldozattal vágott vissza a 2001-es kieséses rendszerű világbajnokság elődöntőjében Ponomarjovtól elszenvedett vereségéért, ahol az orosz huszárjátékban ukrán riválisa minőségáldozattal nyert.

 

Szvidler világbajnokjelölt és döntős a Világkupán

Megnyitáselméleti szempontból is figyelemre méltóan alakult Vaszilij Ivancsuk és Alekszandr Griscsuk párharca is a Ragozin-változatban.  Griscsuk természetes lépésekre is fölöslegesen használt fel az oly drága gondolkodási idejéből. A meggyengült sötét királyállás ellen a rangidős Ivancsuk 15 évvel fiatalabb ellenfelének időzavarában talált jó játékot. Griscsuk két bástya ellenében leadta vezérét, majd fokozódó időzavarában bástyája és futója maradt Ivancsuk vezérével szemben, de sikerrel épített fel áttörhetetlen állást. A továbbjutás sorsát rájátszás dönti el.

Az elődöntő második játszmáinak eredményei:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Peter Szvidler (orosz,  2739) 0 - 1 (Grünfeld védelem, 43)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) döntetlen (Vezércsel, 43)

Az elődöntő eredményei:

1.Peter Szvidler (orosz,  2739) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

2. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746 - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

Ponomarjov,R(2758) - Szvidler,P (2740)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Va4+

Messze nem a legnépszerűbb változat, de kissé meglepte Peter Szvidlert.

7...Fd7 8.Va3 Hc6

Mindig van új a sakktáblán, az adatbázis alapján ez újítás.

9.Hf3 e5 10.Fe3 exd4 11.cxd4 Ve7 12.Vxe7+ Hxe7

Világos erős gyalogcentrumának köszönhetőn kicsit jobban áll.

13.Bb1 0-0-0 14.Fc4

 

 

14...f5!

Védekezés helyett a hatszoros orosz és négyszeres olimpiai bajnok Szvidler ellentámadást keresett, minőségáldozatot tervezett.

15.Hg5 fxe4 16.Hf7 Hf5 17.0-0 Hxd4 18.Fxd4?!

Ponomarjov rossz döntést hozott.

18...Fxd4 19.Hxh8 Bxh8 20.Fd5 b5 21.Fxe4 c5

A sötét vezérszárnyi gyalogok akcióba lendültek.

22.g3 a5 23.Kg2 b4 24.Fd5 Kc7!

A király is a gyalogok segítségére sietett.

25.Fc4 Kd6 26.Bfe1

 

26...a4! 27.f3 Bb8 28.Be2?

Fontos tempót ajándékozott sötétnek.

28...Ff5 29.Bd1 b3 30.axb3 axb3 31.g4 Fd7 32.Be3

 

 

32...b2 33.Bb3 Bxb3 34.Fxb3 Fb5 35.Fa2 Kc6 36.Bd2 Kb6 37.f4 Fc6+ 38.Kg3 Fe4 39.Bd1 Kb5 40.Be1 Fd3 41.Be7 c4 42.Bd7

 

42...c3! 43.Bd5+ Fc5 és világos feladta

Ivancsuk,V (2765) - Griscsuk,A (2757)
Vezércsel [D39]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Fg5 Fb4+ 5.Hc3 dxc4 6.e4 c5 7.e5

Vaszilij Ivancsuk "élesre töltött".

7...cxd4 8.Hxd4 Va5 9.exf6 Fxc3+ 10.bxc3 Vxg5 11.fxg7 Vxg7 12.Vd2 0-0 13.Fxc4 Bd8 14.Ve3 Fd7 15.0-0 Hc6 16.Hf3 He7 17.He5 Hg6 18.f4 Bac8 19.Fe2 Fc6 20.Ff3 Fd5 21.Kh1 b6 22.a4 h6 23.Bae1 Hxe5 24.fxe5 Vg5 25.Vf2 Fc4 26.h4 Vg7

 

 

27.Be4! Fxf1!? 28.Bg4 Fd3?!

Alekszandr Griscsuk megszokott időzavarában kis hibát vétett.

29.Bxg7+ Kxg7 30.Fb7! Ff5 31.Fxc8 Bxc8 32.Vd4

 

 

32...h5!

A fontos gyaloglépéssel Griscsuk áttörhetetlen védőfalat épített ki.

33.Kh2 Bc5 34.c4 Ba5 35.Vd7 Bc5 36.Vd4 Ba5 37.Vd8 Fg4 38.Kg3 Bxa4 39.Vc7 a5 40.Vxb6 Bxc4 41.Vxa5 Ff5 42.Vd8 Bg4+ 43.Kf2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Orosz-ukrán presztízscsaták a három világbajnok-jelölti helyért

Címkék: Világkupa Hanti Manszijszk

Hanti-Manszijszkban a Világkupa elődöntője orosz-ukrán presztízsharcot is jelent.  A négyszeres orosz olimpiai bajnok Peter Szvidler a kétszeres aranyérmes, FIDE exvilágbajnok ukrán Ruszlan Ponomarjovval küzd meg. A kétszeres olimpiai bajnok orosz Alekszandr Griscsuk a háromszoros bajnok ukrán Vaszilij Ivancsukkal csatázik. Ma az első partikat játszották, gyors döntetlenek születtek. Kedden ellenkező színelosztással küzdenek meg, 1-1 esetén szerdán a rájátszás dönt. A játszmák élőben követését a viadal honlapján (http://chess.ugrasport.com) remek videók, kommentárok és interjúk színezik, teszik még élvezetesebbé a közvetítést. A Világkupa első három helyezettje lesz világbajnokjelölt.

Csúcsrangadók a Világkupa elődöntőjében. A tét óriási, négyen három világbajnok-jelölti helyért csatáznak. A legutolsó világbajnoki ciklusban csak az orosz Alekszandr Griscsuk volt jelölt, döntőt játszott az izraeli Borisz Gelfanddal, a hatodik parti elvesztésével kapott ki. Griscsuk a mexikói világbajnokságon az utolsó helyen végzett. Az orosz Peter Szvidler 2005-ben és 2007-ben játszhatott a 8 fős világbajnoki döntőben, San Luis-ban holtversenyben a második helyen zárta szereplését. Hatszoros orosz, négyszeres olimpiai bajnok, aki a korábbi Világkupákon Griscsukhoz hasonlóan nem remekelt. Két éve a negyeddöntőben honfitársától, Vlagyimir Malahovtól szenvedett vereséget, négy esztendeje a nyolcaddöntőben a későbbi győztes amerikai Gata Kamskytól rájátszásban szenvedett vereséget.

A kétszeres olimpiai bajnok Griscsuk 2005-ben az elődöntőben Ruszlan Ponomarjovtól kapott ki. 2007-ben későbbi csapatkapitánya, Jevgenyij Barejev már a legjobb 32 között búcsúztatta, két éve a nyolcaddöntőben Dmitrij Jakovenko állta útját.

A két ukrán sakkozó, Ruszlan Ponomarjov és Vaszilij Ivancsuk 2002-ben a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságának döntőjében mérkőzött meg egymással, az akkor 18 éves Ponomarjov jobban bírta a feszültséget, a nagy tét súlyát és legyőzte honi riválisát. Mindketten tagjai voltak a 2004-ben és 2010-ben olimpiai bajnokságot nyert ukrán válogatottnak, mindkétszer az orosz csapatot előzték meg.

Ponomarjovnak nagyon fekszik a kieséses rendszerű lebonyolítás, 2005-ben döntőbe jutott, az örmény Levon Aronjantól szenvedett vereséget, két év múlva az elődöntőben a spanyol Alekszej Shirovtól az elődöntőben kapott ki. 2009-ben a döntőben izgalmas rájátszást vesztett el Gelfanddal szemben.

A rangidős Ivancsuk korántsem dicsekedhet hasonló eredményekkel, ő kevésbé bírta a megpróbáltatásokat. Két éve nem „élte túl” a második fordulót, négy esztendeje a harmadik kör jelentette számára a végállomást, 2005-ben is a második fordulót követően csomagolhatott.

Szvidler és Ponomarjov eddig 27 partiban mérte össze erejét, 7-5-re vezet az ukrán nagymester 15 döntetlen mellett. Klasszikus partikat tekintve még kedvezőbb Ponomarjov mérlege, 4-1 és 13 döntetlen. Különösen emlékezetes volt Szvidler ellen a 2001-es moszkvai vb elődöntőjében aratott minőségáldozatos győzelme.

Ivancsuk és Griscsuk 31 játszmát vívott egymással. Tizenhét döntetlen mellett a 42 esztendős Ivancsuk 9-5-re vezet a 27 éves Griscsuk ellen. Rapid és villámpartik nélkül 2-0 és tíz döntetlen.

Az első partik a várt óvatosság jegyében zajlottak. Ruszlan Ponomarjov kedvenc berlini változatát játszotta volna meg, Peter Szvidler nem bízott világos előnyében, szerényen 4.d3-mal játszott. Az orosz nagymester a 20. lépésben remit kínált, amit Ponomarjov hosszabb tűnődés után elfogadott.

Alekszandr Griscsuk 1.e4-gyel kezdett, Vaszilij Ivancsuk a francia védelemre szavazott, korán cserélt e4-en. Az orosz nagymester jóval többet tűnődött, már nagyon fogyott a gondolkodási ideje, igazi megoldást nem talált, a 22. lépésével maga kínálta a békekötést.

Az elődöntő első játszmáinak eredményei:

1.Peter Szvidler (orosz,  2739) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 20)

2. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746 - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) döntetlen (Francia védelem, 22)

Szvidler,P (2739) - Ponomarjov,R (2764)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Bc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 h6 8.h3 Fb6 9.Hc4 He7

Jól ismert manőver, a huszár a királyszányra igyekszik.

10.Fa4 Hg6 11.Fc2 Fe6 12.a4 c6 13.Hxb6 axb6 14.Fe3 d5 15.d4

Peter Szvidler kísérlete, hogy kezdeményezéshez jusson.

15...exd4 16.Hxd4 Fd7 17.exd5 Hxd5 18.Bd2 Vf6 19.Vf3 Hdf4 20.Fxf4

Ruszlan Ponomarjov hosszasan gondolkodott, végül elfogadta a remiajánlatot. 20… Hxf4 21.Ff5 He6 22.Fxe6 Vxf3 23.Hxf3 Fxe6 folytatásban akár tovább is játszhatott volna.

Griscsuk,A (2746) - Ivancsuk,V (2768)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.Hf3 Hgf6 6.Hxf6+ Hxf6 7.c3 Be7 8.Va4+ Fd7 9.Vb3 Vc8 10.He5 0-0 11.Fe2 Fd8 12.Ff3 Bb8 13.0-0 Fe8 14.Ff4 Hd7

Sötét cserékkel könnyítene kissé hátrányosabb helyzetén.

15.Hd3 Fd6 16.Fg5 f6 17.Fe3 Ff7 18.Bad1 e5 19.Fd5 Fxd5 20.Vxd5+ Kh8 21.dxe5 Hxe5 22.Hxe5 és döntetlen

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszjszkban zajló Világkupán az ötödik forduló két rájátszására került sor, az elődöntő még két kiadó helyéért csatáztak. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az azeri Tejmur Radzsabov mérkőzése remivel kezdődött, majd Ivancsuk világossal legyőzte 17 évvel fiatalabb vetélytársát. Az orosz Alekszandr Griscsuk sötéttel   nyert a cseh David Navara ellen, a második összecsapás remi lett. A hétfőn kezdődő elődöntőben orosz-ukrán párharcok lesznek, az orosz Peter Szvidler az ukrán Ruszlan Ponomarjovval, Griscsuk pedig Ivancsukkal csatázik.  A játszmák élőben követését a viadal honlapján (http://chess.ugrasport.com) remek videók, kommentárok és interjúk színezik, teszik még élvezetesebbé a közvetítést. A Világkupa első három helyezettje lesz világbajnokjelölt.

Polgár Juditnak nem sikerült a még nagyobb bravúr, a negyeddöntőben 1,5-0,5-re kikapott a hatszoros orosz és négyszeres olimpiai bajnok Peter Szvidlertől. A második játszmában világossal túlértékelte esélyeit, lépést ismételhetett volna, ehelyett csak elkésve, a 36.Bd5 lépését követően ajánlott döntetlent, amit Szvidler a 36…e4 lépés megtételével egyidejűleg elutasított. Lélektanilag is rossz pillanatban történt a békekötési ajánlat, a nemleges választ követően hibás lépések sorozatával nagymesternőnk megkönnyítette Szvidler nyerését, a továbbjutását.

A sajtótájékoztatón Judit még azt is elárulta, hogy rossz színnel készült az első partira, azt hitte, hogy világossal játszik. A 2001-es világbajnokság óta él a jelenlegi szabály, hogy az első forduló színelosztása végigkíséri a tornát, a rajtlistán előkelőbben jegyzett sakkozó legyőzése esetén annak helyébe lép. Judit a második körben legyőzte az örmény Szergej Movszeszjant, ezért játszhatta az első partit világossal az első helyen kiemelt Szergej Karjakinnal szemben. „Megörökölte” Karjakin 1-es sorszámát, ezért a kubai Leinier Dominguez Perezzel  is világossal kezdett, a sorozat logikus folytatásaként sötéttel kellett játszania Szvilerrel.

Polgár Judit kitűnő teljesítményét jól jellemzi a + 16 Élő-pont. Movszeszjan elleni győzelmében a különböző színű futók segítették, Szvidlerrel szemben a különböző színű futók miatt vesztett. Emlékezetes marad Karjakin „búcsúztatása”, a nagyszerű pozíciós csúcsteljesítmény a spanyol megnyitás berlini változatában. Drámai küzdelme Dominguezzel, a bástya és futó a bástya elleni végjáték, a rapid és villámpartik feszültsége, s végén a nagy öröm, a nehéz csatában kivívott továbbjutás. Lékó Péter, Almási Zoltán a jóval könnyebb ág kínálta eséllyel nem tudott élni, Judit nehezebb ellenfelekkel szemben  is remekül küzdött, megragadta az esélyt. Berkes Ferenc az első akadályt még vette, az ukrán Efimenkóval már nem bírt. A világbajnok-jelöltek mezőnyébe nem jutott be magyar sakkozó.

A tegnapi játéknapon a viadal doyenje, Vaszilij Ivancsuk mályen tudása alatt játszott, Tejmur Radzsabov kiegyenlített, lélektanilag előnyben kezdheti a rájátszást. David Navara nyerést hagyott ki Alekszandr Griscsuk ellen, megbirkózik az elszalasztott esély terhével?

Ruszlan Ponomarjov kezében a spanyol megnyitás berlini változata sikeres fegyver. A második partiban maratoni küzdelemben érvényesítette előnyét. A tanulságos végjátékban Vugar Gasimov lépéskényszerbe került.

Gasimov,V (2756) - Ponomarjov,R (2764)

 

82...Hf4 83.Kg3 Ke4 84.Fa1 Hd3 85.Kg2 Ke3 86.Kg3 Hc5 87.Kg2 Ke2 88.Kg3 Ha4 89.Kg2 Hb6 90.Kg3 Hc4 91.Kg2 He3+ 92.Kg3 Hd1 93.Kg2 Ke3 94.Kg3 Kd2 95.Kf3 Kd3 96.Kf4 Kc2 97.Ke4 Hb2 98.Ke3 Ha4 99.Ke2 Kc1! 100.Kd3

Nem menekülhetett világos a 100.Ke1 Hc5! 101.Ke2 Kb1 102.Kd1 Ha4 103.Kd2 Hb2 változatban sem.

100...Kb1 101.Kd2

 

101...Hb2! 102.Kc3 Kxa1 103.Kc2 Hd3 és világos feladta

A mai párharcok két rapidpartival kezdődtek, 25-25 perc gondolkodási idő mellett a nagymesterek még 10-10 másodpercet kaptak lépésenként.

Alekszandr Griscsuk sötéttel elért győzelemmel kezdte David Navara elleni mérkőzését. A cseh sakkozó nem tudta elfelejteni a tegnapi bakiját. Már a 15. lépésben hibázott, hátrányba került, sáncolási lehetőségét elveszítve simán vesztett.

Tejmur Radzsabov világossal játszva nem tudta érvényesíteni minőségelőnyét Vaszilij Ivancsukkal szemben. A rangidős ukrán sakkozó 120 lépéses csatában harcolta ki a döntetlent.

A második játszmában Ivancsuk remekül koncentrált, semmi esélyt nem adott 17 évvel fiatalabb ellenfelének. A rangidős ukrán sakkozó az elődöntőbe jutott. Griscsuknak könnyebb dolga volt, igaz gyaloghátránnyal kellett kiremiznie a második partit. Az elődöntőben ukrán-orosz párharcok lesznek!

A negyeddöntő rájátszásának eredményei:

2.Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) –  Tejmur Radzsabov (azeri, 2744)  2,5 - 1,5 (1 - 0, 0 - 1, döntetlen) 

3. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - David Navara (cseh, 2722)  2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

 Az elődöntő párosítása:

1.Peter Szvidler (orosz,  2739) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)

2. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746 - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) 

A Világkupa első öt fordulójának eredményei alapján az azeri Tejmur Radzsabov hatodik az ún. virtuális világranglistán, araszol előre Peter Szvidler. Az amerikai Gata Kamsky sokat rontott helyezésén. Polgár Judit + 16 ponttal zárta a viadalt, de Szvidlertől elszenvedett veresége miatt ismét Lékó Péter a legjobb magyar, a 28. helyezett.

 A virtuális ranglista:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2823

2. Viswanathan Anand (indiai) 2817

3. Levon Aronjan (örmény) 2808

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2791

5. Veszelin Topalov (bolgár) 2768

6. Tejmur Radzsabov (azeri) 2766,6 (+ 15,2)

7. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2763,6 (- 1,4)

8. Szergej Karjakin (orosz) 2762,6 (- 9,4)

9. Vugar Gasimov (azeri) 2754,4 (+ 1,4)

10. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2754 (- 3)

11. Hikaru Nakamura (amerikai) 2753

12. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2751,4 (- 4,6)

13. Peter Szvidler (orosz) 2749 (+ 9)

14. Borisz Gelfand (izraeli) 2746

15. Gata Kamsky (amerikai) 2741,8 (- 14,2)

16. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2740,6 (- 5,4)

17. Alekszandr Morozevics (orosz) 2734,4 (+ 0,4)

18. Wang Hao (kínai) 2733

19. Michael Adams (angol) 2732,6 (- 0,4)

20. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2727,8 (+ 11,8)

...

28. Lékó Péter (magyar) 2718,4 (- 9,6)

31. Polgár Judit (magyar) 2717 (+ 16)

41. Almási Zoltán (magyar) 2707 (- 3)

45. Berkes Ferenc (magyar) 2703,4 (- 2,6)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a Világkupa negyeddöntőjének második partijait játszották. Az első összecsapás során Polgár Judit sötéttel örökös sakkal 17 lépésben remizett az orosz Peter Szvidlerrel. Nagymesternőnk a mai játszmában világossal gyalogot áldozott, elegendő kompenzációt kapott, elkerülte a lépésismétléses remit. Szvidler ellenjátékot kapott, a 36. lépésben szabadgyalogjával zavart okozott Judit soraiban, aki időzavarban már nem talált védelmet. Szvidler az 1,5-0,5-ös győzelemmel az elődöntőbe jutott. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov 103 lépésben győzött az azeri Vugar Gasimov ellen, az elődöntőben Szvidlerrel küzd meg.Az azeri Tejmur Radzsabov tisztáldozattal lepte meg az  ukrán Vaszilij Ivancsukot, gyors győzelemmel kiegyenlített. A cseh David Navara nyerőesélyt hagyott ki, az orosz Alekszandr Griscsukkal folytatódik a küzdelme.  Vasárnap a két mérkőzés rájátszására kerül sor.

Az egyre nagyobb tét rányomta bélyegét a negyeddöntő első partijaira. A hajrában egy-egy lépésnek fokozott a jelentősége, erről az azeri Tejmur Radzsabov most sokat tudna mesélni, hiszen a meggondolatlan, királyszárnyát súlyosan meggyengítő, öngyilkos 27…g5 húzása után nehéz helyzetbe került. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk oly közel került az elődöntőbe jutáshoz.

A másik három párharcot fokozott óvatosság jellemezte. Polgár Judit sötéttel gond nélkül remizett a tisztáldozatos örökös sakkot „engedélyező” Peter Szvidlerrel. Mi lesz a második partiban? Sok mindent elárul majd a nyitás is, mennyire lesznek harciasak a nagymesterek. A cseh David Navara is sötéttel ért el döntetlent, kiegyenlítettnek érzi az esélyeket az orosz Alekszandr Griscsukkal szembeni küzdelmében. A Világkupán két éve az ukrán Ruszlan Ponomarjov rájátszáson biztosította továbbjutását az azeri Vugar Gasimov ellen.

Peter Szvidler meglepetést okozott, a szicíliai védelmet választotta. Judit némi tűnődés után a Najdorf-változatban a 6.Fe3-mas varira szavazott, schweningeni lett belőle, a 7.f4 b5-ös változat. Ruszlan Ponomarjov a spanyol megnyitás berlini változatában bízik, Radzsabovéknál angol megnyitás. David Navara a vezércselben a Ff4-es változat mellett döntött.

Az azeri titán mindent egy lapra tett fel, tisztet áldozott két gyalogért. Juditék játszmája is maximálisan kiéleződött, nagymesternőnk gyalogot áldozott, Szvidler még nem fejezte be a királyszárny fejlesztését. Radzsabovnak bástyája van Ivancsuk két könnyűtisztjével szemben, állása nagyon kecsegtető.

Juditnak a különböző színű futók elegendő ellenértéket adnak a gyalogért, az esélyek egyenlőek. Ivancsuk pozíciója kritikussá vált. Navara jelentős időelőnnyel kicsit jobban áll, Gasimovéknál remi várható. Nehéz feladni egy partit, Ivancsuknak már kezet kellene nyújtania, a 28. lépésben kapitulált. Radzsabov lélektani előnnyel várhatja a holnapi rájátszást.

A rangidős Vaszilij Ivancsuk "pótvizsgázik"

Griscsuk időzavarban hibázott, a királyszárnyi duplagyalogok megkeserítették életét, anyagi hátrányba került. Judit már kétszer is elkerülte a lépésismétléses remi lehetőségét. Szvidler értékes perceket is felhasználva 36...e4-gyel nyerésre kezdett játszani. Vége az időkontrollnak, Judit pozíciója reménytelenné vált, a 45. lépést követőn feladásra kényszerült, Szvidler az elődöntős.

Nagy esélyt szalasztott el David Navara, konkrét nyerést hagyott ki, Alekszandr Griscsuk megmenekült a vereségtől. A továbbjutás sorsát a rájátszás dönti el. 

Ponomarjov nagyon érdekes végjátékban, 103 lépésben kényszerítette feladásra Gasimovot. Az elődöntőben Szvidlerrel mérkőzik meg. 

A negyeddöntő második játszmáinak eredményei:

1. Polgár Judit (magyar, 2699) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 45)

2. Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) 1 - 0 (Angol megnyitás, 28)

3. David Navara (cseh, 2722) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) döntetlen (Vezércsel, 54)

4. Vugar Gasimov (azeri, 2760) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 103)

 A negyeddöntő eredményei:

1.Peter Szvidler (orosz, 2739)  - Polgár Judit (magyar, 2699) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) –  Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 1 - 1 (1 - 0, 0 - 1) TB 

3. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - David Navara (cseh, 2722) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Vugar Gasimov (azeri, 2760) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Az elődöntő párosítása:

1.Peter Szvidler - Ruszlan Ponomarjov

2. Alekszandr Griscsuk-David Navara - Vaszilij Ivancsuk-Tejmur Radzsabov

Polgár,J (2699) - Szvidler,P (2739)
Szicíliai védelem [B82]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6

Az első partiban mutatott békülékenység után Peter Szvidler a szicíliai védelmet választotta.

6.Fe3 e6 7.f4

A legélesebb, az ún. angol támadásra Judit nem vállalkozott.

7...b5 8.Vf3 Fb7 9.Fd3 Hbd7 10.0-0 Bc8 11.f5 e5

Figyelmet érdemelt a 11...He5 12.Vh3 Hxd3 13.cxd3 e5 folytatás is.

12.Hde2 Hc5 13.Bad1 b4 14.Hd5 Fxd5 15.Fxc5 Bxc5 16.exd5

 

16...Bxd5 17.Hg3 Bc5 18.He4 Hxe4 19.Fxe4 Fe7 20.Fc6+ Kf8

 

 21.Fd5

 Az áldozott gyalogért nagymesternőnknek elegendő kompenzációja volt.

21...Ff6 22.Fb3 Vb6 23.Kh1 Ke7 24.Bd5 Vc6 25.Bfd1 Bxd5 26.Bxd5 Bc8 27.Vh5 h6 28.Ba5 Bf8 29.Ve2 Ba8

 

 

30.h3?!

Judit túlértékelte állását, lépést kellett volna ismételni, és a vasárnapi rájátszást választani.

30...Ba7! 31.Ve3 Bc7 32.Bd5?!

Judit elvesztette a fonalat, a passzív sötét futó szerephez jutott.

 

32...Fg5 33.Vf3 Vb6 34.Bd1 Vc6! 35.Vh5?! Kf8 36.Bd5

 

 

36...e4! 37.Ve2 e3 38.Bd4

Időzavarban Judit minden lépése Szvidlernek segített.

38...a5 39.h4 Ff6 40.Bc4

 

 

40...Va6!

Vége az időzavarnak, világos állása többé nem védhető.

41.Vg4 Be7 42.Be4 Vf1+ 43.Kh2 Fe5+ 44.g3 Vf2+ 45.Kh3 Fxg3 és világos feladta

Radzsabov,T (2744) - Ivancsuk,V (2768)
Angol megnyitás [A37]

1.Hf3 c5 2.g3 g6 3.c4 Fg7 4.Fg2 Hc6 5.Hc3 e6 6.d3 Hge7 7.h4 h6 8.Fd2 b6 9.h5 g5

 

 

10.Hxg5!? hxg5 11.Fxg5 Fxc3+?!

Nehezen érthető, hogy Ivancsuk miért cserélte le a futóját. 11...Fb7 12.He4 Vc7 13.Vd2 f5 14.h6 fxe4 15.hxg7 Bxh1+ 16.Fxh1 Ve5 volt a helyes folytatás.

12.bxc3 Fb7 13.Vd2 Vc7 14.Ff6 0-0-0 15.0-0-0! Bhg8 16.Fxc6 dxc6? 17.h6 Bg6

 

18.h7 Bxf6 19.h8V Bxh8 20.Bxh8+ Kd7 21.d4! Vd6?!

 

 

22.Vg5! Bf5 23.Vh4 cxd4

Sötétnek már nem volt védelme.

24.Bxd4 Bd5 25.cxd5 Va3+ 26.Kb1 cxd5 27.Bh7! Vxc3 28.Bxf7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa  

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti Manszijszkban a Világkupa negyeddöntőjének első játszmáira került sor. Nyolcan pályáznak még a három világbajnok-jelölti helyre. Polgár Judit a hatszoros orosz, négyszeres olimpiai bajnok Peter Szvidlerrel az első partiban a sötét bábukat vezette és tisztáldozattal örökös sakkot kényszerített ki, 17 lépésben lett remi a játszma. A generációs párharcot a negyeddöntő doyenje, az ukrán Vaszilij Ivancsuk nyerte meg, az azeri Tejmur Radzsabov "öngyilkos" lépést húzott. Az orosz Alekszandr Griscsuk időzavarban eltékozolta kis előnyét a cseh David Navarával szemben. Gyors remi lett az ukrán Ruszlan Ponomarjov és az azeri Vugar Gasimov partija. A játszmák élőben követését a viadal honlapján (http://chess.ugrasport.com) remek videók, kommentárok és interjúk színezik, teszik még élvezetesebbé a közvetítést. Szombaton ellenkező színelosztással a visszavágók következnek, 1-1 esetén rájátszás döntene.

 A 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupa a hajrájához érkezett. Az eddig lejátszott négy forduló során a negyeddöntőbe jutott nyolc nagymester is átélt nehezebb pillanatokat, csak az azeri Tejmur Radzsabovnak nem kellett idegölő, hatalmas energiákat felemésztő rájátszást játszania. Emlékezetes marad  Polgár Judit drámai küzdelme a kubai Leinier Dominguez Perezzel szemben. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov is nagyon megszenvedett a továbbjutásért.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk kétszer is „pótvizsgázott” már. Aligha feledhette, hogy a korábbi kieséses világbajnokságokon – kivéve a 2001-es moszkvai vb-t – mennyi kudarc érte, mert a játszmák feszültségét, a nagy tétet nem tudta elviselni. Kétszer rapidozott az orosz Alekszandr Griscsuk is és meglepetésre a nyolc közé jutott cseh David Navara az ellenfele. Az azeri Vugar Gasimov is nehezen vette a negyedik akadályt, a dán Peter Heine Nielsen a vártnál nagyobb ellenállást tudott kifejteni. Két éve is  a negyeddöntőben játszott egymással Ponomarjov és Gasimov, rájátszásban az ukrán ngymester győzött!

Polgár Judit és Peter Szvidler jól ismeri egymást. Számos nagy versenyen küzdött meg egymással. Judit eddigi mérlege kedvezőbb, a húsz partiból 7-4-re vezet a kilenc pontosztozkodás mellett. Négyszer remiztek, nagymesternőnk kétszer győzött, egyszer kikapott a klasszikus gondolkodási idejű partikban. Nagy kérdés, hogy Judit mennyire tudta kipihenni magát a fordulatokban oly gazdag meccse után, Szvidler az amerikai Gata Kamsky legyőzése után „lazíthatott".

Judit tetszését elnyerte a szicíliai védelemben a 4...Vb6-s változat, ismét megjátszotta. Szvidler nem kereste a bonyodalmakat, a rövidsáncot választotta. Ruszlan Ponomarjov és Vugar Gasimov 14 lépésben remiztek. Szvidler 14.Vc2 húzására a 14...Fxg2-es tisztáldozat örökös sakkot kényszerített ki. Nagymesternőnknek jól jött ez a pihentető remi, holnap világossal játszik.

Vaszilij Ivancsuk és Tejmur Radzsabov a szicíliai védelem sárkány-változatában csatázik. A rutinos ukrán nagymester elkerülte a bonyolult varikat, a g3-mas szisztémát készítette elő. Kedvezőbb állása mellett időelőnye is van. Alekszandr Griscsuk rossz szokásához híven súlyos időzavarba került, David Navara kis híján már teljes kiegyenlítést ért el. A nagymesterek a 28. lépés után békét kötöttek, Griscsuknak csak másfél perce maradt...

Radzsabov 27....g5-tel öngyilkos lépést húzott, Ivancsuk közbiktatott huszársakkját elnézte, állása reménytelenné vált. Ivancsuk 41. lépését követően feladta  a partit. A negyeddöntő doyenje, a 42 esztendős Ivancsuk lépéselőnyt szerzett.

A negyeddöntő első játszmáinak eredményei:

1.Peter Szvidler (orosz, 2739)  - Polgár Judit (magyar, 2699) döntetlen (Szicíliai védelem, 17)

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) –  Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 41)

3. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - David Navara (cseh, 2722) döntetlen (Vezérindiai védelem, 28)

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Vugar Gasimov (azeri, 2760) döntetlen (Vezérindiai védelem, 14)

Szvidler,P (2739) - Polgár,J (2699)
Szicíliai védelem [B32]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Vb6 5.Hb3 Hf6 6.Fd3 e6 7.0-0 Fe7 8.c4 d5 9.cxd5 exd5 10.Hc3 Fe6 11.exd5 Hxd5 12.Hxd5 Fxd5 13.Fe3 Vb4 14.Vc2

 

14...Fxg2 15.Kxg2 Vg4+ 16.Kh1 Vf3+ 17.Kg1 Vg4+ és döntetlen

Ivancsuk,V (2768) - Radzsabov,T (2746)
Szicíliai védelem [B70]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.g3 Hc6 7.Hde2 Fg7 8.Fg2 Fd7 9.h3 h5 10.a4 Vc8 11.Fe3 Fe6 12.Hd5 0-0 13.Bc1 Be8 14.b3 Bb8 15.c4 b6 16.Hef4 Fd7 17.0-0 Hh7 18.Kh2 h4 19.g4

Számításba jött 19.gxh4 Fe5 20.Kh1 is.

19...Vd8 20.He2 e5 21.Vd2 Fe6 22.f4 exf4 23.Hexf4 Bb7 24.Bf2 Bd7 25.Bcf1 He5 26.Kh1 Hc6

Radzsabov nem talált tervet, ideje vészesen fogyott.

27.He2 g5?

Öngyilkos lépés.

 

28.Hf6+!

Ivancsuk váratlan huszársakkja még jobban megzavarta az azeri titánt.

28...Hxf6?

Vesztőlépés. A 28...Fxf6 29.Bxf6 d5 30.Bxe6 fxe6 31.exd5 He5 32.Hc3 változatban is jelentős világos előnye.

29.Fxg5 Hxg4 30.Fxd8 Hxf2+ 31.Bxf2 Bdxd8 32.Vg5 Fc8 33.Hf4 Be5 34.Vxh4 Bde8 35.Hh5 B8e6

 

 

36.Vf4 f6 37.Ff3 Bg5 38.Fg4 Bxh5 39.Fxh5 He5 40.Bg2 Kf8 41.Fg4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló Világkupán a nyolcaddöntő rájátszásaira, öt izgalmas párharcra került sor. Polgár Judit fantasztikus küzdelemben legyőzte a kubai Leinier Perez Dominguezt. Nagymesternőnk megnyerte az első rapidpartit, de a kubai sakkozó egyenlített. Judit ismét vezetést szerzett, de a skandináv védelemben másodszor is kikapott. Következtek a villámpartik, fordulatos játszmában remi lett az első. A második összecsapást Judit nagyszerű játékkal megnyerte, összesítésben 4,5-3,5-ös győzelemmel jutott a negyeddöntőbe, ahol a hatszoros orosz bajnok Peter Szvidler lesz az ellenfele. A negyeddöntő további párosítása: Ivancsuk-Radzsabov, Navara-Griscsuk és Gasimov-Ponomarjov.

Tegnap Polgár Judit drámai csatában megadásra kényszerítette a kubai Leinier Perez Dominguezt.  A 112 lépéses küzdelemről szóló beszámolók felsőfokon dicsérik nagymesternőnket, aki az idő szorításában végül megtalálta a nyerést biztosító manővert.  Az orosz Peter Szvidler, az azeri Tejmur Radzsabov és a cseh David Navara páholyból nézhette a csatákat. Szvidler   sajtótájékoztatón nagy formában volt, a tolmácsot nem engedte fordítani, nagy átéléssel maga közvetítette gondolatait. Érthető volt a lelkesedése, hiszen az amerikai Gata Kamskyt zseniális elterelő bástyalépéssel verte meg másodszor is. Navara a tőle megszokott szerénységgel nyilatkozott, és kívánt sok sikert legyőzött ellenfelének, a 18 esztendős ukrán Jaroszlav Zserebuhnak. 

Az öröm pillanata, sikerült az egyenlítés

Az egyik legnehezebb végjáték a bástya és futó a bástya elleni végjáték. Oly sokszor láttuk még az elméletileg reminek ítélt állást is elveszteni, hiszen a kapkodásban a figyelem megoszlik a tábla és a sakkóra között. A chessdom internetes honlap nagy terjedelmet szentel Juditék partijának. Dominguez a kölcsönös időzavarban, amikor a nagymesterek szinte csak a lépésenként kapott 30-30 másodpercből éltek, elmulasztotta, hogy háromszori tükörkép miatt döntetlent igényeljen. A szabályok szerint lépését fel kell jegyeznie a játszmalapra, az óra leállításával reklamálhat. A 95., a 105. lépés után a 107. Bh2 lépés megtétele előtt igényelhette volna a döntetlent.

A rapid, illetve a villámpartikat a versenybíró írja. A sakkozónak lehetősége van elkérni a játszmalapot, hogy pl. ellenőrizze a háromszori tükörképet, a háromszori lépésismétlést, az 50 lépéses remit ígénylés lehetőséget. A játszmalapra kell beírnia azt a lépést, amivel reklamál, illetve izonyíthatja, hogy az ellenfél lépésével létrejött a kívánt állás. Nagyon fontos szabály, hogy mindig ugyanannak a játékosnak kell lépésen lennie!

A mai csaták két 25-25 perces rapidpartival kezdődtek, plusz 10-10 másodperccel lépésenként. Ha nem született döntés, akkor két 10-10 perces játszma és 10-10 másodperc volt a következő lépcsőfok. Egál eredménynél két 5-5 perces villámparti következett, 3 – 3 másodperc lépésenként. 

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a kínai Bu Xiangzhi, az ukrán Ruszlan Ponomarjov és a kubai Lazaro Batista Bruzon két-két remi után folytathatta a csatározást. Polgár Judit mellett az orosz Alekszandr Griscsuk és a dán Peter Heine Nielsen is hátrányból egyenlített.

Polgár Judit világossal kezdte a meccset, ezúttal a szicíliai védelemben elkerülte a divatos varit, 2.Hc3 és 3.f4-gyel játszott. Dominguez 10...b5 lépését követően hosszabban gondolkodott, alighanem a 11.e5 lehetőségét vizsgálta. Meg is húzta, és 11...Hh6 után gyalogot nyert. Sötétnek nem volt kompenzációja az anyagi hátrányért. Judit újabb gyalogot nyert, biztos kézzel vezette a partit, szabadgyalogja már b6-on várta a további győzedelmes előrenyomulást.

Vugar Gasimov gyors támadással bemattolta Peter Heine Nielsent, vezetést szerzett. Vaszilij Ivancsuk is megtette az első lépést a továbbjutás felé. A győztesekhez csatlakozott Judit is, a 36. lépést követően fogadhatta Dominguez gratulációját! Szomorú kör a kubai sakkozók számára, Bruzon kikapott Ponomarjovtól. Griscsuk azonban csak remizett Potkinnal.

Ellenkező színelosztással következett a második kör. Judit meglepetésre skandináv védelmet játszott. A kínai Bu Xiangzhi könnyen adta meg magát a második partiban, Vaszilij Ivancsuk negyeddöntős, Tejmur Radzsabovval küzd meg. Dominguez hosszasan mérlegelte a Hxf7 áldozat lehetőségét, alaposan elment az ideje, állása kicsit kedvezőbb. Következett később a csapás f7-re, szerencsére a még jobb folytatás elmaradt, Domingueznek csak 4 perce maradt. Judit is hibázott, pozíciója kritikussá vált. Dominguez  50 lépésben győzött, kiegyenlített. Griscsuk sötéttel megnyerte a háziderbit, Navarával játszik  a legjobb nyolc között.

Ponomarjov fölényes állást rontott vesztésre, Gasimov sem tudta megőrizni előnyét, három párharc folytatódott. Judit kezdett világossal, Dominguez a szicíliai védelem Najdorf-változatát választotta, nagymesternőnk a 6.Fc4-es varira szavazott, de a nyitás a kubai sakkozó javára dőlt el. Judit tisztet áldozott, igazi fenyegetés nem volt látható, de Dominguez segített, számos nyerőváltozatot hagyott ki, elnézte a 28.Hd5 lépést! Már neki kellett volna a remit megtalálnia. Vesztőt húzott, hihetetlen fordulattal Judit megnyerte a partit, ismét vezetést szerzett!

Nehéz helyzetbe került a két évvel korábbi Világkupán döntős Ruszlan Ponomarjov, Vugar Gasimov világossal ismét nyert.

Judit hű maradt a skandináv védelemhez, de jóval pontosabban játszotta 3...Vd6-os varit. Gasimov sötéttel is győzött, negyeddöntős. A kommentátorok nehezen értik, hogy miért ragaszkodott Judit a skandináv védelemhez. Dominguez másodszor is nyert, egyenlített. Ponomarjov minimális előnyét győzelemre vezette. Két párharcban villámpartik következtek, 5 - 5 perc és 3-3 másodperc lépésenként.

A sorsolás a megszokott eredményt hozta, Judit világossal kezdte az újabb meccset. Hihetetlen fordulatok jellemezték a csatát, hol Judit, hol Dominguez ált jobban. A kubai nagymester került előnybe, majd egy pillanatban Judit is nyerhetett volna. A csata pontosztozkodással zárult.

A második snellprtiban végre szicíliai védelem és Judit villámgyorsan átvette a kezdeményezést. Kiskombinációval szétcsapott a világos táborban, oly sok izgalom, megpróbáltatás után ragyogó győzelmet aratott, a legjobb nyolc közé jutott, ahol Peter Szvidler lesz az ellenfele. Ponomarjov nehezen, de továbbjutott, Gasimovval játszik.

A nyolcaddöntő rájátszásának eredményei:

1.Polgár Judit (magyar, 2699) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719)  4,5 - 3,5 (0 - 1, 1 - 0, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 1 - 0)

2. Bu Xiangzhi (kínai, 2675) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)  1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)

4. Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 3,5 - 4,5 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 1 - 0, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 0 - 1)

5. Vugar Gasimov (azeri, 2760) - Peter Heine Nielsen (dán, 2681)  4 - 2 (1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 1 - 0)  

6. Vlagyimir Potkin (orosz, 2682)  - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) 1,5 - 2,5 (1 – 0, 0 - 1, döntetlen, 0 - 1)

A negyeddöntő párosítása:

1.Peter Szvidler (orosz, 2739)  - Polgár Judit (magyar, 2699)

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) –  Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 

3. David Navara (cseh, 2722) -  Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746)

4. Vugar Gasimov (azeri, 2760) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)

Polgár,J (2699) - Dominguez Perez,L (2719)
Szicíliai védelem [B23]

1.e4 c5 2.Hc3 d6 3.f4 Hc6 4.Hf3 g6 5.Fb5 Fd7 6.0-0 Fg7 7.d3 a6 8.Fxc6 Fxc6 9.Ve1 Vd7 10.a4 b5?!

11.e5! Hh6? 12.exd6 Vxd6 13.axb5 axb5 14.Hxb5! Vb8 15.Bxa8 Fxa8 16.c4 Hf5 17.Fe3 Fc6 18.Fxc5 Fxb5 19.Vb4 0-0 20.cxb5 Bd8 21.b6 h6 22.Ba1 Kh7 23.Ve4 Fxb2 24.Bb1 Ff6 25.He5 Hd6 26.Fxd6 Bxd6 27.b7 Va7+ 28.Kf1 Bb6 29.Bxb6 Vxb6 30.Hd7 Vb1+ 31.Ke2 Vb2+ 32.Ke3 Vc1+ 33.Kf2 Vb2+ 34.Kg3 Fd4 35.b8V Vf2+ 36.Kh3 és sötét feladta

 

Dominguez Perez,L (2719) - Polgár,J (2699)
Skandináv védelem [B01]

1.e4 d5 2.exd5 Vxd5 3.Hc3 Vd6 4.d4 Hf6 5.Hf3 g6 6.h3 Fg7 7.Fc4 a6 8.0-0 b5 9.Fb3 Fb7 10.He5 0-0 11.Ff4 Vd8 12.Be1 Hbd7 13.Ve2 c5 14.dxc5 Hxc5 15.Bad1 Vc8?

16.Fxf7+! Bxf7 17.Hxf7 Kxf7 18.Vxe7+ Kg8 19.Fc7!? Ff8 20.Vxf6 Vxc7 21.Hd5 Vf7? 22.He7+ Fxe7 23.Vxe7 Vxe7 24.Bxe7 Bb8 25.b4 Kf8 26.Bxh7 Kg8 27.Be7 Kf8 28.Be5 Ha4 29.Bd6 Kf7 30.Bee6 Bc8 31.Bxg6 Bxc2 32.Bh6 Kg7 33.Bhg6+ Kf7 34.h4 Bc1+ 35.Kh2 Bc4 36.Bh6 Kg7 37.h5 Fe4 38.Bhe6 Kf7 39.Bxa6 Hc3 40.Bf6+ Ke7 41.h6 He2 42.Bae6+ Kd7 43.Be5 Bxb4 44.h7 Fxh7 45.Bxe2 Fb1 46.Ba6 Bh4+ 47.Kg1 Bd4 48.Bb2 Bd1+ 49.Kh2 Fd3 50.a4 és sötét feladta

 Polgár,J (2699) - Dominguez Perez,L (2719)
 

 

28.Hd5! Vxb2??

Még megmentette volna sötétet a 28...Bg1+ 29.Kxg1 Bg8+ 30.Kf1 Fxh4 31.Vxh4 fxe4 32.Vf6+ Bg7 33.Vd8+ folytatás.

29.Bxh7+ Kg8 30.Vh6 Fd8 31.e5! Bg1+ 32.Kxg1 Vd4+ 33.Kf1 és sötét feladta

 Dominguez Perez,L (2710) - Polgár,J (2701)
 

19...Hxf3! 20.Vg3? e5 21.Fg2 exf4 22.Vxf3 Bxd4 23.Hxd4 Fxf3 24.Fxf3 Hd7 25.Bhe1 Ff6 26.Hc6 He5 27.Hxe5 Vxc2+ 28.Ka1 Fxe5 29.Bb1 f6 30.Fe4 Vd2 31.Ff5 Fxb2+ és világos feladta

A Világkupa első négy fordulójának eredményei alapján az azeri Tejmur Radzsabov már hatodik az ún. virtuális világranglistán, araszol előre Peter Szvidler is. Az amerikai Gata Kamsky és az azeri Sahriyar Mamedgyarov a nagy vesztesek. Polgár Judit nagyszerűen menetel, + 19,8 pontnál tart, legjobb magyarként a 25. helyezett. Lékó az amerikai Samuel Shankland elleni váratlan vereséggel 9,6 pontot vesztett és kilenc helyet rontva a 29. a rangsorban. Almási Zoltán 3 ponttal lett "szegényebb" és a 41. a legjobbak sorrendjében, Berkes a 45.

A virtuális világranglista:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2823

2. Viswanathan Anand (indiai) 2817

3. Levon Aronjan (örmény) 2808

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2791

5. Veszelin Topalov (bolgár) 2768

6. Tejmur Radzsabov (azeri) 2766,6 (+ 14,6)

7. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2764,2

8. Szergej Karjakin (orosz) 2762,6

9. Vugar Gasimov (azeri) 2762,6

10. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2754,6

11. Hikaru Nakamura (amerikai) 2753

12. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2746,6

13. Borisz Gelfand (izraeli) 2746

14. Peter Szvidler (orosz) 2745,2

15. Gata Kamsky (amerikai) 2741,8

16. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2740,6

17. Alekszandr Morozevics (orosz) 2734,4

18. Wang Hao (kínai) 2733

19. Michael Adams (angol) 2732,6

20. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2727,8

...

25. Polgár Judit (magyar) 2720,8

29. Lékó Péter (magyar) 2718,4

41. Almási Zoltán (magyar) 2707

45. Berkes Ferenc (magyar) 2703,4

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a Világkupa nyolcaddöntő második játszmáira került sor. Hatan kezdték hátrányból a csatát, Polgár Judit világossal vesztette el az első partit a kubai Perez Leinier  Dominguezzel szemben, sötéttel kellett nyernie, hogy kiharcolja a rájátszást. Hihetetlen küzdelemben, időzavarban bástya és futó a bástya elleni végjátékot 112 lépésben megnyerte!  Az orosz Peter Szvidler, az azeri Tejmur Radzsabov és a cseh David Navara már negyeddöntős, öt párharc, köztük Judité is a holnapi rapid rájátszásban dől el.

Nagy csatákat ígértek a mai visszavágók, hat partiban is döntés született az első összecsapás során. Polgár Judit túlerőltette a játszmát, királyszárnyi támadásban reménykedett, de csak segítette a kubai Perez Leinier Dominguez tervének megvalósítását. Dominguez a partit követő rövid sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy  már a nyitást követően jobban állt. 

Az orosz házirangadón Alekszandr Griscsuk túlzott kockázatot vállalt a királyindiai védelemmel, időzavarban a 40. lépésben követte el a döntő hibát. Honfitársa, Dmitrij Jakovenko is időzavarban hibázott. A rendezők a cseh David Navarát és az ukrán Alekszander Mojszejenkot is fair play-díjjal tüntették ki. Mojszejenko visszavonta reklamációját, amikor Navara „ujjhibát” követett el, a cseh nagymester a vezér a bástya elleni végjátékban pár lépéssel a matt előtt remire adta a partit, majd a rájátszásban harcolta ki a továbbjutást.

Judit a várakozásnak megfelelően a szicíliai védelmet választotta, kisebb mglepetésre nem a Najdorf-változatot, hanem 2...Hc6-tal és 4...Vb6-tal próbált meglepetéssel szolgálni a kubai sakkozónak. Az élő közvetítésen jól látható a nézőtéren Almási Zoltán, aki a második fordulós váratlan kiesése után a szibériai városban maradt, hogy segítsen Juditnak. Dominguez kissé szokatlan felállást választott, hoszas gondolkodás után döntött a hosszúsánc mellett. A különböző oldalra történt sáncolással kiéleződött az állás, Juditnak mintegy negyedóra időelőnye van a 13. lépés után!

Dominguez tisztáldozatot hozott, két gyalogot és egy felszakított királyállást kapott ellenértékként. Szvidler az első negyeddöntős, remek támadással 28 lépésben kényszerítette feladásra Kamskyt!

A bonyodalmak elcsitultak, Juditnak két tisztje volt a bástyáért és mintegy tíz perces időelőnye. A két évvel ezelőtti Világkupa döntőse, Ruszlan Ponomarjov is készülhet a rájátszásra, támadása csak örökös sakkhoz vezetett. Az azeri Tejmur Radzsabov remivel biztosította továbbjutását. David Navara kettős győzelemmel negyeddöntős! Az orosz derbin Alekszandr Griscsuk kiegyenlített, rájátszás dönti el Vlagyimir Potkin elleni meccsét.

Érdekes állás alakult ki Juditék partijában, nagymesternőnknek futópárja van a bástya ellenében, a kubai sakkozó királya körül kellene esélyt találni. Peter Heine Nielsen szépen túljátszotta Vugar Gasimovot, pozíciója győzelmet ígér. Vaszilij Ivancsuk túlélte az időzavart, Bu Xiangzhi nem talált utat világos királyához.

Viharfelhők Dominguez király körül, Judit bástyája és futópárja uralja a táblát. Az 51. lépés utáni állás:

 

Manőverezések után Judit királya is a tisztek segítségére sietett.

A játszma fantasztikus küzdelemben folyt, Judit gyors nyerést is kihagyott, majd az időzavaros kapkodásban a bástya a futó a bástya elleni végjátékban is többször azonnali nyerést mulasztott el, de végül összeállt a mattkép, Dominguez a 112. lépés után kényszerült feladásra! Holnap izgalmas rájátszás következik.

Peter Heine Nielsen 113 lépésben érvényesítette anyagi előnyét, Vugar Gasimov először kényszerül rapidozni. Ivancsukék 95 lépésig gyötörték egymást, holnap folytatják!

A nyolcaddöntő második játszmáinak eredményei:

1. Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) - Polgár Judit (magyar, 2699) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 112)

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Bu Xiangzhi (kínai, 2675) döntetlen (Szicíliai védelem, 95)

3. David Navara (cseh, 2722) - Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2590) 1 - 0 (Francia védelem, 40)

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) döntetlen (Szicíliai védelem, 39)

5. Peter Heine Nielsen (dán, 2681) - Vugar Gasimov (azeri, 2760) 1 - 0 (Grünfeld védelem, 113)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Vlagyimir Potkin (orosz, 2682) 1 - 0 (Francia védelem, 32)

7. Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) döntetlen (Királyindiai védelem, 28)

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 28)

 

A nyolcaddöntő eredményei:

1.Polgár Judit (magyar, 2699) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) 1 - 1 (0 - 1, 1 - 0) TB

2. Bu Xiangzhi (kínai, 2675) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

3. Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2590) – David Navara (cseh, 2722) 0 - 2

4. Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

5. Vugar Gasimov (azeri, 2760) - Peter Heine Nielsen (dán, 2681) 1 - 1 (1 - 0, 0 - 1) TB 

6. Vlagyimir Potkin (orosz, 2682)  - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) 1 - 1 (1 – 0, 0 - 1) TB

7.Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

8.Peter Szvidler (orosz, 2739)  – Gata Kamsky (amerikai, 2741) 2 - 0

 

Dominguez Perez,L (2710) - Polgár,J (2701)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Vb6 5.Hb3 Hf6 6.Hc3 e6 7.Fg5 a6 8.Vf3

 Hosszas gondolkodás után Dominguez újított, az adatbázisban nem található ez a lépés.

 8...Fe7 9.Vg3 d6 10.0-0-0 0-0 11.Kb1 Bd8 12.f4 Vc7 13.Fd3 b5 14.Vh4 h6

15.Fxh6 gxh6

Figyelmet érdemelt a 15...Hxe4 16.Fg5 Fxg5 17.fxg5 Hxc3+ 18.bxc3 g6 folytatás. A tisztáldozat elfogadására a kubai sakkozó támadáshoz jutott.

16.Vxh6 He8?!

 

17.e5!?

A hibás védőlépést újabb áldozat használhatta volna ki. 17.Hd5! exd5 18.exd5 Hf6 (18...Ff6 19.Fh7+ Kh8 20.Fg6+ rögtön remi, de 20.dxc6 Fg7 21.Vh4 jól játszható.)  19.dxc6 d5 20.Bhe1 He4 21.Be3 Fg4 (21...Ff5 22.Fxe4 dxe4 23.Bg3+ Fg6 24.Bxd8+ Bxd8 25.f5 Ff8 26.Ve3) 22.Bg3 f5 23.Bxg4+ fxg4 24.Vg6+ (24.Ve6+ Kf8 25.Vf5+ Hf6 26.Hd4) 24...Kf8 25.Vf5+ Hf6 26.Hd4 Bd6 27.Be1 Be8 28.He6+ Bxe6 29.Bxe6 Kf7 30.Fe2 világos előnyével jöhetett volna.

17...f5

 

18.Fxf5! exf5 19.Hd5 Ff8 20.Hxc7 Fxh6 21.Hxa8 Fxf4 22.exd6 Fxd6 23.Hb6 Fe6 24.Hd5 Kf7 25.He3

A fonalas lebonyolítás életben tartotta nagymesternőnk reményeit.

25...Hf6 26.g3 Hg4 27.Hxg4 fxg4 28.Hd4 Hxd4 29.Bxd4 Fc7 30.Bf1+ Ke7 31.Be4

Bástyát kellett volna cserélni.

31...Bg8 32.a4 Fd6 33.axb5 axb5 34.Bf5 b4 35.Bh5 Bg6 36.h3?!

Időzavarban Dominguez gyengén játszott.

36 ...gxh3 37.Bxh3 Kd7 38.Bh7+ Kc6 39.b3 Fd5 40.Be3 Fxg3 41.Ba7

Világos már érezte a veszélyt, de Judit futópárja uralta a táblát. Miként lehet megbontani a passzív védőállást?

 

41...Bg4 42.Ba4 Ff4 43.Be1 Fd2 44.Bd1 Fc3 45.Ba6+ Kb7 46.Ba5 Fe4 47.Ba4 Bg2 48.Ba2 Kb6 49.Bd6+ Kb5 50.Bd1 Ff3 51.Bf1 Kc5 52.Ba7 Fe4 53.Bc1 Kb6 54.Ba2 Bg3 55.Bf1 Fg7 56.Kc1 Bg2 57.Kb1 Bd2 58.Kc1 Bh2 59.Kb1 Fc3 60.Bd1 Ff3 61.Bf1 Kc5 62.Ba7 Fe4 63.Bc1

 63...Kd4

A király is a haderő segítségére sietett.

64.Bd7+ Ke3 65.Be7 Bh6 66.Ba7 Fd2 67.Bg1 Kf2 68.Bd1 Ke2 69.Bg1 Fe3 70.Be7 Bh4 71.Bg8? Fd4 72.Ka2 Kd2 73.Bd7 Fxc2 74.Bh8!?

Dominguez trükkje.

74...Bxh8!?

Könnyű nyerés volt 74...Kc1! 75.Bxd4 Bxd4 76.Bh1+ Fd1 77.Bh2 Bd6 78.Ka1 Ba6+ 79.Ba2 Bxa2+ 80.Kxa2 Kc2 folytatás.

 75.Bxd4+ Fd3 76.Bxb4 Kc3 77.Ba4 Bh2+

Fonalasan nyert a 77...Bb8 78.Ba3 (78.Ka1 Bxb3 79.Ka2 Bb6 80.Ba3+ Kc2) 78...Bb4 79.Ka1 Fc2 változat.

 78.Ka3 Bb2

 79.Bg4?

Dominguez hibázott. 79.Ba7 Bxb3+ 80.Ka4 Bb6 81.Bc7+ Fc4 82.Bc5 volt a helyes folytatás.

 79...Bxb3+ 80.Ka4 Bb1 81.Ka5 Bb5+ 82.Ka4

 

82...Bf5 83.Bg3 Bf4+ 84.Ka3 Bf1 85.Bg2 Bh1 86.Bb2 Ba1+ 87.Ba2 Bb1 88.Bg2 Bb3+ 89.Ka4 Bb4+ 90.Ka3 Bb6 91.Bg4 Ba6+ 92.Ba4 Bb6 93.Bg4 Bb7 94.Bh4 Bb1 95.Bh2 Bb6 96.Bh4 Ff1 97.Bg4 Bb5 98.Bg3+ Fd3 99.Bg4 Bb1 100.Bg2 Bb3+ 101.Ka4 Bb5 102.Bg4 Bf5 103.Ka3 Bf1 104.Bg2 Bb1 105.Bh2 Ff5?

Nyert volna a 105...Ff1 106.Bf2 Fc4 manőver.

 106.Bg2?

Dominguez kihagyta a 106.Ka4 Fe6 107.Ka5 lehetőséget.

 106...Fd3 107.Bh2

 

107...Ff1! 108.Bf2 Fc4 109.Bf3+ Fd3 110.Bf2 Bb3+ 111.Ka2 Bb6 112.Ka1 Bg6 és világos feladta

Kamsky,G (2741) – Szvidler,P (2739)

Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.a4 Bb8 8.axb5 axb5 9.c3 d6 10.d4 Fb6 11.Fe3 0-0 12.Hbd2 h6 13.h3 Be8 14.Vc2 exd4 15.cxd4 Ha5 16.Fa2 Fb7 17.e5 Hd5 18.Fb1 g6 19.Fxh6 Hc6 20.exd6 Vxd6 21.He4 Vb4 22.Fa2 Hxd4 23.Hf6+ Kh8 24.Hxd4 Hxf6 25.Hc6 Vh4! 26.Hxb8?

 

26...Be2!! 27.Vc3 Bxf2 28.Hc6 Bxf1+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a Világkupa nyolcaddöntőjének első játszmáival  folytatódott a küzdelem. Polgár Judit a rajtlistán tizenhatodik Perez Leinier Dominguezzel szemben világossal kezdte meg a kétjátszmás meccset, és a 44. lépésben elkövetett fatális hibával vesztett. Korábban csak három villámpartit vívtak egymással, mindhármat a kubai sakkozó nyerte meg. A szicíliai védelem Najdorf-változatában csatáztak, nagymesternőnk nehezen talált tarvet, míg Dominguez nyugodtan erősíthette állását. Judit meggyengítette saját királyállását, majd a végezetes hiba után a 46. lépést követően feladásra kényszerült. Meglepetés, hogy az orosz derbin Vlagyimir Potkin nyert Alekszandr Griscsuk ellen. Az azeri Tejmur Radzsabov és Vugar Gasimov, az orosz Peter Szvidler világossal, a cseh David Navara sötéttel győzött. Szerdán ellenkező színelosztással játsszák a második partikat.

A rajtlista első kilenc helyezettjéből még heten versenyben vannak. A Világkupák történetében először jutott nyolcaddöntőbe az ukrán Vaszilij Ivancsuk. A két évvel ezelőtti ezüstérmes ukrán Ruszlan Ponomarjov is csak rájátszásban biztosította továbbjutását. A legnagyobb meglepetést a 18 esztendős Jaroszlav Zserebuh okozta a harmadiknak rangsorolt azeri Sahriyar Mamedgyarov elleni győzelmével. Kevesen jósolták, hogy két kubai sakkozó is bejut a legjobb 16 közé.

A nyolcaddöntő legfiatalabb résztvevője a 18 éves ukrán Jaroszlav Zserebuh

Négyen „pótvizsga” nélkül biztosították helyüket a nyolcaddöntőben. Polgár Judit kitűnő teljesítményét hűen tükrözi a három meccs megnyerésével gyűjtött 19,2 Élő-pont. A legértékesebb skalpja az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakiné volt, de az örmény Szergej Movszeszjan legyőzését is nagy fegyvertényként értékelhetjük. Az orosz Dmitrij Jakovenko mellett az azeri Vugar Gasimov és Tejmur Radzsabov is megkímélte magát a rájátszás izgalmaitól.

Perez Leinier Dominguez a szicíliai védelem Najdorf-változatát választotta, Judit a 6.Fe3 e5 variban megtámadott huszárjával f3-ra vonult vissza, 7...Fe7-re 8.Fc4-gyel játszott. Két partiban is a berlini változat volt műsoron, Ruszlan Ponomarjov és Peter Heine Nielsen bízik a variban. Peter Szvidler nem engedélyezte a Marshall támadást, 8.a3-mal kezelte a nyitást.

Juditéknál egyenlőek az esélyek. Az ukrán Jaroszlav Zserebuh agresszív támadójátéka ezúttal nem vezetett eredményre, David Navara bástyaelőnnyel nyerésre állt. Az orosz derbin az Európa-bajnok Vlagyimir Potkin szorongatta a háromszoros olimpiai bajnok, világbajnokjelölt Alekszandr Griscsukot, aki gyalogot áldozott a királyindiai futó aktivizálására. Ponomarjov "berlini fala" ledönthetetlennek tűnt, Vugar Gasimov esélyei jobbak. Egyenlő az állás a Bu-Ivancsuk, a Szvidler-Kamsky és a Radzsabov-Jakovenko játszmákban.

Bruzon minőségáldozatát Ponomarjov elfogadta, a kubai sakkozónak két gyalogja van ellenértékül. Szvidler előnybe került Kamsky pontatlanságát követően.

Nagymesternőnk támadási kísérlete könnyen hárítható volt, a különböző színű futók közül Dominguezé lett az aktívabb. A 28. lépésben békét kötött Bu Xiangzhi és Vaszilij Ivancsuk.

David Navara szép ellentámadással győzött, Bruzon és Ponomarjov lépésismétléssel megosztozott a ponton. Griscsukot kevesebb gondolkodási ideje mellett pozíciója is aggaszthatta.

Polgár Judit kölcsönös kisebb időzavarban a 39. lépésben túlzottan elkötelező gyaloglépést tett, megyengült a királyállása, felerősödött Dominguez futója. Griscsuk lassan feladhatta, Gasimov minőségelőnnyel játszott, Radzsabov összekötött szabadgyalogjaival bizakodhatott, Szvidler gyalogelőnnyel erősítgette állását.

Radzsabov bástyáival betört a hetedik sorra, a vártnál könnyebben nyerte meg előnyösebb állását. Jakovenko a 34.lépésben követte el a sorsdöntő hibát. Griscsuk is kapitulált, a 40. húzása bizonyult végzetesnek, Potkin gyalogáttöréssel c szabadgyalogot hozott létre, amelyet nem lehetett feltartóztatni.

Judit a 44. lépésben fatális hibát vétett, királya többé nem menekülhetett meg. Szvidler nagy türelemmel vezette győzelemre seregét. Vugar Gasimov is értékesítette minőségelőnyét.

A nyolcaddöntő első játszmáinak eredményei:

1.Polgár Judit (magyar, 2699) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 46)

2. Bu Xiangzhi (kínai, 2675) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) döntetlen (Angol megnyitás, 28)

3. Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2590) – David Navara (cseh, 2722) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 35)

4. Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) döntetlen (Spanyol megnyitás, 32)

5. Vugar Gasimov (azeri, 2760) - Peter Heine Nielsen (dán, 2681) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 73)

6. Vlagyimir Potkin (orosz, 2682)  - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) 1 - 0 (Királyindiai védelem, 44)

7.Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) 1 - 0 (Réti megnyitás, 48)

8.Peter Szvidler (orosz, 2739)  – Gata Kamsky (amerikai, 2741) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 53)

Polgár,J (2701) - Dominguez Perez,Leinier (2710)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hf3 Fe7 8.Fc4 0-0 9.0-0 Vc7 10.Fb3 Fe6 11.Ve2 Bc8 12.Bfd1 b5 13.Fg5 Hbd7 14.Bac1 b4 15.Hd5 Fxd5 16.Fxf6 Hxf6 17.exd5 Vd7 18.Fc4 Va7 19.c3 bxc3 20.Bxc3 Fd8 21.Hg5 a5 22.Bf3

Polgár Judit támadási kísérlete könnyen hárítható.

22...Ve7 23.b3

 

23...a4 24.Bh3 g6 25.Vc2 axb3 26.axb3 Fb6

Dominguez kevesebb gondolkodási ideje mellett nem kockáztatott. Figyelmet érdemelt a 26...e4 27.Bg3 Fb6 terv.

 27.Bf1 Hg4

A kubai sakkozó másodszor is figyelmen kívül hagyta a 27...e4! lehetőséget.

28.He4 f5 29.Bg3

 

29...Hf6

Számításba jött a 29...Hxh2 30.Hxd6 (30.Kxh2 Vh4+ 31.Bh3 Vxe4 32.Vxe4 fxe4 33.Bh4 Ba2 folytatás.) 30...Vxd6 31.Kxh2 e4 32.f4 exf3 változatot választani.

30.Hxf6+ Vxf6 31.Bd3 Bc7 32.Vc3 Bca7 33.Bd2 Fd4 34.Vd3 Ba1 35.g3 Bxf1+ 36.Kxf1 Fc5 37.Kg2 e4 38.Ve2 Be8

 

39.f3?!

Elkötelező lépés, amely meggyengítette a királyállást és felerősítette a futó erejét. 39.Ba2 Ve5 40.Vb2 Fd4 41.Vc1 jobb volt.

 39...exf3+ 40.Vxf3 Be3 41.Vf1 Ve5?!

Erősebb volt a 41...Ve7 42.Vf4 Be1 43.Vf3 Bg1+ 44.Kh3 Vf6 folytatás.

 42.Vf4 Ve7 43.Ba2 Be1

 

44.b4??

 Fatális hiba, a király többé nem védhető. 44.Fd3 Fe3 45.Vc4 Bg1+ 46.Kh3 f4 47.Vc8+ Kg7 48.Vg4 után tartható lett volna az állás.

 44...Fe3 45.Vf3 Bg1+ 46.Kh3 Vg5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló Világkupa harmadik fordulójának rájátszására került sor. Tíz hely még kiadó volt a nyolcaddöntőben és a rajtlista első tíz helyezettje közül öten is "pótvizsgáztak". Meglepetésre kiesett az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Nyikita Vityugov. Polgár Judit a nyolcaddöntőben a kubai Perez Leinier Dominguezzel mérkőzik meg,   az első partiban világos lesz. Nagy csatát ígér a Szvidler-Kamsky és a Radzsabov-Jakovenko meccs. A legjobb 16 közé négy orosz, három ukrán, két-két azeri és kubai(!), egy-egy magyar, amerikai, cseh, dán és kínai sakkozó jutott, az első három helyezett világbajnokjelölt lesz.

A csaták két 25-25 perces rapidpartival kezdődtek, plusz 10-10 másodperccel lépésenként. Ha nem született döntés, ott két 10-10 perces játszma és 10-10 másodperc volt a következő lépcsőfok. Egál eredménynél két 5-5 perces villámparti következtek. 4-4-nél a "hirtelen halál" döntött, világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő.

Gata Kamsky kettős győzelemmel jutott a nyolcaddöntőbe

A játéknap első győzelmét a dán Peter Heine Nielsan aratta, sötéttel nyerte meg az első rapidpartit a román Mircea-Emilian Parigras ellen. A szicíliai védelem bonyodalmaiban az ukrán Jaroszlav Zserebuh jobban kiismerte magát, az azeri Sahriyar Mamedgyarov középen rekedt királya támadás áldozata lett.

Az ukrán derbit Ruszlan Ponomarjov sötéttel elért győzelemmel kezdte. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk Pirc védelme újabb nyerést eredményezett az izraeli Emil Szutovszkij ellen. A sötét haderő koncentrált támadást indított a magára maradt világos király ellen.

A cseh David Navara az első partiban kihagyott esély, a tegnapi kalandos remit követőn világossal nyeréssel kezdett. Az amerikai Gata Kamsky hatásos minőségáldozattal került jelentős előnybe, rontása után már remi volt a bástyavégjáték, de a kapkodásban az orosz Jan Nepomnjacsij hibázott, vesztett. Az orosz meccsen az Európa-bajnok Vlagyimir Potkin sötéttel nyert, vezetést szerzett az esélyesebb Nyikita Vityugov ellen. Utolsóként az orosz Peter Szvidler könyvelt el győzelmet.

Tíz perc szünet után ellenkező színelosztással kezdődtek a második rapidpartik. Ponomarjov nyert állásban örökös sakkot kényszrített ki, továbbjutást ért a remi. Újabb döntetlen a Dominguez-Liszij meccsen, 10-10 perces partikkal folytatták.

Gata Kamsky a második rapidpartit simán nyerte meg, a 2007-es Világkupa győztese a nyolcaddöntőbe jutott. Az elnöki szabadkártyával játszó Peter Heine Nielsen könnyedén győzte le másodszor is Mircea-Emilian Parligrast. Az ukrán Alekszander Mojszejenko kiegyenlített, folytatódott a párharca Navarával. Vaszilij Ivancsuk ezúttal jól bírta a rájátszás izgalmait, két nyeréssel a legjobb 16 közé került. Peter Szvidler javított a meglehetősen halovány orosz mérlegen, a 16 között Kamskyval mérkőzik meg.

Megszületett a rájátszás nagy meglepetése, az ukrán Jaroszlav Zserebuh elbúcsúztatta a harmadik kiemelt azeri Sahriyar Mamedgyarovot. A kubai Lazaro Batista Bruzon a vietnami Le Quang Liem elleni nyerése is váratlan eredmény. Az Európa-bajnok Vlagyimir Potkin esélyesebb honfitársát, Nyikita Vityugovot győzte le.

A még mindig szabad két helyért folytatódott a csatározás. Remivel kezdődött a Dominguez-Liszij meccs újabb fordulója. David Navara bástyavégjátékban remek technikával érvényesítette anyagi előnyét, Alekszander Mojszejenko 84 lépés után kapitulált. Liszij és Dominguez újra remizett, villámpartikkal folytatták. Navara megnyerte a második 10 perces rapidpartit is, megérdemelten jutott tovább.

Dominguez és Liszij mérkőzésen a remisorozat folytatódott, a két villámpartiban is megosztoztak a ponton. Következett a sorsdöntő "hirtelen halál" parti. Az orosz Igor Liszij a sötét bábukat választotta, de Perez Leinier Dominguez nem hiába nyert korábban villám-világbajnokságot, győzött. A nyolcaddöntőben Polgár Judit ellenfele lesz.

A Világkupa első három fordulója egy kissé átrendezte az ún. virtuális világranglistát. Polgár Judit a három nyertes meccsel + 19,2 pontot gyűjtött és legjobb magyarként 22 helyet javítva a 26. helyezett. Lékó az amerikai Samuel Shankland elleni váratlan vereséggel 9,6 pontot vesztett és nyolc helyet rontva a 28. a rangsorban. Almási Zoltán 3 ponttal lett "szegényebb" és a 40. a legjobbak sorrendjében, Berkes a 45.

A virtuális ranglista:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2823

2. Viswanathan Anand (indiai) 2817

3. Levon Aronjan (örmény) 2808

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2791

5. Veszelin Topalov (bolgár) 2768

6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2766,8

7. Vugar Gasimov (azeri) 2764,4

8. Szergej Karjakin (orosz) 2762,6

9. Tejmur Radzsabov (azeri) 2761,8

10. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2756,4

11. Hikaru Nakamura (amerikai) 2753

12. Gata Kamsky (amerikai) 2751,8

13. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2751

14. Borisz Gelfand (izraeli) 2746

15. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2740,6

16. Alekszandr Morozevics (orosz) 2734,4

17. Peter Szvidler (orosz) 2735,2

18. Wang Hao (kínai) 2733

19. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2732,6

20. Michael Adams (angol) 2732,6

...

26. Polgár Judit (magyar) 2720,2

28. Lékó Péter (magyar) 2718,4

40. Almási Zoltán (magyar) 2707

45. Berkes Ferenc (magyar) 2703,4

A harmadik forduló rájátszásának eredményei: 

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) – Emil Szutovszkij (izraeli) 3 - 1 (0 - 1, 1 - 0, 1 - 0, 1 - 0)

3. Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2590) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) 2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Zahar Efimenko (ukrán, 2706) 2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Jan Nepomjacsij (orosz, 2711)  3 - 1 (1 - 0, 0 – 1, 1 - 0, 1 - 0)

9. Fabiano Caruana (olasz, 2711) - Peter Szvidler (orosz, 2739)  1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)

11. Vlagyimir Potkin (orosz, 2682) - Nyikita Vityugov (orosz, 2733) 2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

12. Mircea-Emilian Parligras (román, 2636) - Peter Heine Nielsen (dán, 2681)  1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)

13. Le Quang Liem (vietnami, 2715)  - Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673)  1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, döntetlen)

14. David Navara (cseh, 2722) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2715)  4 - 2 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 1 - 0 )

16. Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) - Igor Liszij (orosz, 2629)  5 - 4 (1 - 0, 0 - 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

A nyolcaddöntő párosítása:

1.Polgár Judit (magyar, 2699) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719)

2. Bu Xiangzhi (kínai, 2675) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)

3. Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2590) – David Navara (cseh, 2722) 

4. Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)

5. Vugar Gasimov (azeri, 2760) - Peter Heine Nielsen (dán, 2681) 

6. Vlagyimir Potkin (orosz, 2682)  - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746)

7.Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) 

8.Peter Szvidler (orosz, 2739)  – Gata Kamsky (amerikai, 2741)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A szibériai Hanti-Manszijszkban zajló Világkupa harmadik fordulójának második partijaira került sor. Polgár Judit az első játszmában aratott nagyszerű győzelme után remifórral játszotta a második összecsapást az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakin ellen. Judit a spanyol megnyitásban a nyílt változatot választotta, ezzel alaposan meglepte ellenfelét. Karjakin támadási kísérletét higgadtan hárította, ellentámadással kikényszerítette a továbbjutását biztosító döntetlent. A nyolcaddöntőben Polgár Judit a kubai Perez Leinier Dominguez és az orosz Igor Liszij párhrc győztesével játszik, az első partiban világos lesz. Tíz mérkőzésen a hétfői rájátszás dönti el a továbbjutást. A viadal honlapján (http://chess.ugrasport.com) remek videók, kommentárok teszik élvezetessé a játszmák követését.  

Hat mérkőzésen végződött döntéssel az első játszma, tíz találkozón a partikban a nagymesterek megosztoztak a pontokon. A mai játéknapon két összecsapás állt az érdeklődés középpontjában, az első és a második kiemelt, az orosz Szergej Karjakin és az ukrán Vaszilij Ivancsuk hátrányban kezdte meg az ütközetet.

 

Polgár Judit az első partiban szép pozíciós teljesítménnyel kényszerítette megadásra a 2004-es sakkolimpián az ukrán csapattal aranyérmes, tavaly az orosz válogatottal ezüstérmes 21 éves Szergej Karjakint. Ukrán színekben 2007-ben, orosz „mezben” 2009-ben Karjakin a Világkupán elődöntős volt.  

Vaszilij Ivancsuk időzavarban elfelejtkezett a közbeiktatott csere lehetőségérő, királya ezután „haláltáncot” járt, az elnöki szabadkártyás izraeli Emil Szutovszkij nyerését óriási meglepetésként könyvelhettük el. Nem volt könnyű helyzetben az orosz Jan Nepomnjacsij, a rutinos amerikai Gata Kamsky, a 2007-es Világkupa győztese szépen túljátszotta a Grünfeld védelmű partiban. Tud-e javítani az orosz háziderbin Alekszandr Morozevics? Lépéselőnnyel indult a csatába az orosz Dmitrij Jakovenko és a kubai Perez Leinier Dominguez.

Elkezdődtek a csatározások. Judit meglepetéssel szolgált Karjakinnak, a spanyol megnyitásban a nyílt változatot választotta! A jól ismert elméleti ösvényen folyt a küzdelem a 9.c3 Fe7-es változatban. Nagymesternőnk jól felkészült a variból.

Emil Szutovszkij nem tudta megtagadni önmagát, nyugodt folytatás helyett kockázatos játékkal esélyt adott Vaszilij Ivancsuknak.

Alekszandr Griscsuk biztosította elsőként helyét a nyolcaddöntőben, Alekszandr Morozevics a 12. lépésénél remit ajánlott. A nagy harcosként ismert sakkozótól meglepő... Griscsuk a következő meccsét is honfitárssal játssza, a Vlagyimir Potkin-Nyikita Vityugov párharc győztesével.

Karjakin fonalas változat mellett döntött, a királyszárnyi akciója alapos gondolkodásra kényszerítette Juditot, bonyolult változatokat kellett számolgatnia.

A dán Peter Heine Nielsen és a román Mircea-Emilian Parligras másodszor is megosztozott a ponton, készülhetnek a rájátszásra. Az ukrán derbi is remi lett, ahogy az azeri Sahriyar Mamedgyarov is "pótvizsgázik".

A bonyodalmakban Judit higgadtan védekezett, Karjakin támadási kísérletét hárítva sikeres ellentámadással kiharcolta a továbbjutását biztosító remit, a mérkőzést 1,5-0,5-re megnyerte! Az első helyen kiemelt Karjakin búcsút mondhatott álmának, a világbajnok-jelöltségnek.

Kitünő versenyzői erényeket csillogtatott meg a 21 éves Jan Nepomnjacsij. Az első játszma elvsztése után világossal revansot vett, kiegyenlített az amerikai Gata Kamszkijjal szemben. Az orosz Dmitrij Jakovenko kettős győzelemmel kvalifikálta magát a legjobb 16 közé.

Nagyon sokan drukkoltak Ivancsuknak, hogy kiegyenlítsen. A bonyodalmakban megőrizte hidegvérét, a kalandos partiban diadalmaskodott. Szutovszkij taktikája nem vált be, jöhet a rájátszás.

Sikeres napot zártak az azeri sakkozók. Vugar Gasimov és Tejmur Radzsabov már továbbjutott, Sahriyar Mamedgyarov továbbjuthat... A kubai Dominguez nem tudta megtartani előnyét, az orosz Liszij kiegyenlített. Ők holnap egymással viaskodnak, Judit pihenhet a kedden kezdődő újabb forduló előtt.

Sokáig nem értettük, hogy mi is történt a Mojszejenko-Navara partiban. A hivatalos sajtóközlemény szerint a cseh nagymester a 35. lépésben megérintette a királyát és a futóját is. Az ukrán sakkozó véleménye szerint először a királyát, ennek következménye tisztvesztés lett volna. Visszavonta reklamálását, a parti folytatódott a 35...Fd6 lépéssel. A kialakult vezér a bástya elleni végjátékban Navara a 114. lépésben maga kínálta a remit, vállalva, hogy a rájátszás során próbálja meg kiharcolni a továbbjutást. A jelentős díjkülönbséggel is magyarázta (a 3. forduló vesztesei 13 ezer nyolcszáz, a negyedik körben kiesők 20 ezer dollárt kapnak) döntését, és a nagy téttel, hiszen az első három helyezett világbajnokjelölt lesz.

A harmadik forduló második játszmáinak eredményei:

1.Szergej Karjakin (orosz, 2788) – Polgár Judit (magyar, 2699) döntetlen (Spanyol megnyitás, 44)

2. Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) 0 - 1 (Pirc védelem, 36)

3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) - Jaroszlav Zserubuh (ukrán,  2590) döntetlen (Vezércsel, 21)

4. Zahar Efimenko (ukrán, 2706) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) döntetlen (Spanyol megnyitás, 24)

5. Vugar Gasimov (azeri, 2760) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 53)

6. Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 12)

7. Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) - Etienne Bacrot (francia, 2710) 1 - 0 (Olasz megnyitás, 48)

8. Jan Nepomjacsij (orosz, 2711) - Gata Kamsky (amerikai, 2741) 1 - 0 (Angol megnyitás, 41)

9. Peter Szvidler (orosz, 2739) - Fabiano Caruana (olasz, 2711) döntetlen (Spanyol megnyitás, 24)

10. Baadur Zsobava (grúz, 2713) - Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) 0 - 1 (Félszláv védelem, 37)

11. Nyikita Vityugov (orosz, 2733) - Vlagyimir Potkin (orosz, 2682) döntetlen (Réti megnyitás, 44)

12. Peter Heine Nielsen (dán, 2681) - Mircea-Emilian Parligras (román, 2636) döntetlen (Katalán megnyitás, 18)

13. Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) - Le Quang Liem (vietnami, 2715) döntetlen (Szicíliai védelem, 39)

14. Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715) - David Navara (cseh, 2722) döntetlen (Vezérindiai védelem, 114)

15. Bu Xiangzhi (kínai, 2675) - Abhijeet Gupta (indiai, 2627) 1 - 0 (Grünfeld védelem, 61)

16. Igor Liszij (orosz, 2629) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) 1 - 0 (Szláv védelem, 59)

 A harmadik forduló eredményei: 

1.Polgár Judit (magyar, 2699) –Szergej Karjakin (orosz, 2788) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen) 

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) – Emil Szutovszkij (izraeli) 1 - 1 (0 - 1, 1 - 0) TB

3. Jaroszlav Zseruboh (ukrán, 2590) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Zahar Efimenko (ukrán, 2706) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

5. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707) - Vugar Gasimov (azeri, 2760) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) 1.5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen(

7. Etienne Bacrot (francia, 2710) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Jan Nepomjacsij (orosz, 2711) 1 - 1 (1 - 0, 0 - 1) TB

9. Fabiano Caruana (olasz, 2711) - Peter Szvidler (orosz, 2739)  1 - 1 döntetlen, döntetlen) TB

10. Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) – Baadur Zsobava (grúz, 2713) 2 - 0

11. Vlagyimir Potkin (orosz, 2682) - Nyikita Vityugov (orosz, 2733) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

12. Mircea-Emilian Parligras (román, 2636) - Peter Heine Nielsen (dán, 2681) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

13. Le Quang Liem (vietnami, 2715)  - Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

14. David Navara (cseh, 2722) Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715)  1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

15. Abhijeet Gupta (indiai, 2627) - Bu Xiangzhi (kínai, 2675) (0,5 - 1,5) döntetlen, 0 - 1

16. Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) - Igor Liszij (orosz, 2629) 1 - 1 (1 - 0, 0 - 1) TB

Karjakin,S (2788) - Polgár,J (2699)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Fe7 10.c3 0-0 11.Fc2 f5 12.Hb3 Vd7 13.Hbd4 Hxd4 14.Hxd4 c5 15.Hxe6 Vxe6 16.f3 Hg5 17.a4 Bad8 18.axb5 axb5 19.Ba7 Bd7 20.Bxd7 Vxd7

 

 

21.f4

Újítás. Az adatbázisban két Polgár Judit partit is találhatunk, de mindkét játszmát világossal játszotta. Négy éve Magnus Carlsen ellen a 21.Fe3 f4 22.Ff2 g6 23.Vd2 He6 24.Bd1 változatot választotta, kicsit jobban állt, remi lett a parti. Ivan Szokolovval szemben öt esztendeje  21.Kh1 f4 22.b4-gyel próbálkozott.

21...He4 22.Fxe4 fxe4 23.f5 d4

 

 

24.f6! gxf6 25.Fh6 Bf7

 

 

26.cxd4?!

A játszma kritikus állásában Karjakin nem találta meg a 26.Ve1 Fd8 (26...Ff8 27.Vg3+ Kh8 28.Fxf8 Bxf8 29.exf6 d3 30.Ve5 Kg8 31.Vg5+ Kh8 32.Vxc5) 27.Vg3+ Kh8 28.exf6 d3 (28...Fc7 29.Ba1! Vc6 30.Fg7+ Kg8 31.Vg4) 29.Ve5! Kg8 30.Bf5 esélyt adó lehetőséget.

 26...fxe5 27.Bxf7 Kxf7 28.Vh5+ Kg8 29.dxe5 c4! 30.e6

 

30...Va7+! 31.Kf1 Va1+ 32.Kf2 Vxb2+ 33.Kg3 Vf6

Biztosítja a továbbjutást jelentő remit.

34.Ve8+ Ff8 35.Fxf8 Vg5+ 36.Kh3 Vf5+ 37.Kh4 Vf4+ 38.Kh3 Vf5+ 39.g4 Vxf8 40.Vd7

 

40...Vf3+ 41.Kh4 Vf6+ 42.g5 Vf4+ 43.Kh5 Vf3+ 44.Kh4 Vf4+ és döntetlen

 

Szutovszkij,E (2700) - Ivancsuk,V (2768)
Pirc védelem [B09]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 d6 4.f4 Hf6 5.Hf3 0-0 6.e5 Hfd7 7.h4 c5 8.h5 cxd4 9.hxg6 dxc3 10.gxf7+ Bxf7 11.Fc4 e6 12.Hg5 cxb2 13.Fxb2 Va5+ 14.Ke2 Hf8 15.Hxf7 Kxf7 16.f5?

 

16...Fxe5 17.Bh5 Ke8 18.fxe6 Fxe6!? 19.Fxe6 Vb5+ 20.Vd3 Vxb2 21.Vf5 Vb5+ 22.c4 Vb2+ 23.Kf3 Hc6 24.Vf7+ Kd8 25.Vxf8+ Kc7 26.Bxh7+ Kb6 27.Vxa8

 

27...Hd4+ 28.Kg4 Vxg2+ 29.Kh5 Vh2+ 30.Kg6 Vc2+ 31.Kh6 Ff4+ 32.Kg7 Hxe6+ 33.Kf6 Vxh7 34.Kxe6 Vg6+ 35.Ke7 Fg5+ 36.Kf8 Vf6+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Viswanathan Anand és Viktorija Cmilyte nyerte a Botvinnik emlékversenyt

Címkék: Botvinnik emlékverseny

Moszkvában az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a litván Európa-bajnoknő, Viktorija Cmilyte győzelmével fejeződött be a sakkozás hatodik világbajnokának, Mihail Botvinnik születésének 100. évfordulójára rendezett emlékverseny. Anand veretlenül ért célba, a második játéknap szenzációját a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen hármas veresége jelentette. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az örmény Levon Aronjan holtversenyben végzett a második helyen.

Viswanathan Anand újabb értékes tornagyőzelemmel gyarapította  trófeagyűjteményét. Megőrizte veretlenségét, a tőle megszokott könnyedséggel játszott, a 25-25 perces partikban riválisainál jobban gazdálkodott a gondolkodási idővel. Vlagyimir Kramnyikkal kétszer megosztozott a ponton, az örmény Levon Aronjanra kettős vereséget mért, Magnus Carlsent sötéttel verte meg.

Kramnyik látványos tisztáldozattal rombolta szét Carlsen királyállását, az utolsó fordulóban vesztette el veretlenségét, a győzelemmel Aronjan befogta őt. A viadal szenzációját Carlsen hármas vesztőszériája jelentette.  

Magnus Carlsen Moszkvában vette át tavalyi eredményeiért az Oscar-díjat

A 4. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) – Viswanathan Anand (indiai, 2817) döntetlen (Félszláv védelem, 41)

Magnus Carlsen (norvég, 2723) – Levon Aronjan (örmény, 2807) 0 – 1 (Angol megnyitás, 85)

 Az 5. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2817) – Levon Aronjan (örmény, 2807) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 38)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) – Magnus Carlsen (norvég, 2823) 1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 28)

A 6. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2807) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) 1 – 0 (Angol megnyitás, 45)

Magnus Carlsen (norvég, 2823) – Viswanathan Anand (indiai, 2817) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 66)

A Botvinnik emlékverseny végeredménye:

1.Viswanathan Anand (indiai) 4,5 pont

2-3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Levon Aronjan (örmény) 3

4. Magnus Carlsen (norvég) 1,5

 

Botvinnik emlékverseny

kat. XXIII (2810)

 

1

2

3

4

       

1.

Anand, Viswanathan

g

IND

2817

*

*

½

½

1

1

½

1

3000

     

2.

Kramnyik, Vlagyimir

g

RUS

2791

½

½

*

*

½

0

½

1

3

2815

     

3.

Aronjan, Levon

g

ARM

2807

0

0

½

1

*

*

½

1

3

2810

     

4.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2823

½

0

½

0

½

0

*

*

2612

     

 

A női tornán az első játéknap után vezető litván Viktorija Cmilyte kettős győzelmet aratott, és az utolsó forduló előtt már győztesként ünnepelhették. A további helyezések sorsát az indiai Humpy Koneru és az örmény Elina Danieljan csatája döntötte el. A fordulatos partit végül a jobban kapkodó Danieljan nyerte meg, a második helyet szerezte meg, míg a világbajnoki kihívó indiai Humpy Koneru újabb fiaskót szenvedett el.

A 4. forduló eredményei:

Viktorija Cmilyte (litván, 2525) – Elina Danieljan (örmény, 2517) 1 – 0 (Angol megnyitás, 61)

Humpy Koneru (indiai, 2600) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 69)

Az 5. forduló eredményei:

Viktorija Cmilyte (litván, 2525) – Humpy Koneru (indiai, 2600) 1 – 0 (Vezércsel, 32)

Elina Danieljan (örmény, 2517) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) 1 – 0 (Réti megnyitás, 24)

A 6. forduló eredményei:

Humpy Koneru (indiai, 2600) – Elina Danieljan (örmény, 2517) 0 – 1 (Szláv védelem, 52)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) – Viktorija Cmilyte (litván, 2525) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 38)

A női torna végeredménye:

1.Viktorja Cmilyte (litván) 4 pont

2. Elina Danieljan (örmény) 3,5

3. Tatjana Koszinceva (orosz) 2,5

4. Humpy Koneru (indiai) 2

 

Botvinnik emlékverseny

kat. XII (2545)

 

1

2

3

4

       

1.

Cmilyte, Viktorija

g

LTU

2525

*

*

0

1

1

0

1

1

4

2676

     

2.

Danieljan, Elina

g

ARM

2517

1

0

*

*

0

1

½

1

2610

     

3.

Koszinceva, Tatjana

g

RUS

2536

0

1

1

0

*

*

0

½

2490

     

4.

Koneru, Humpy

g

IND

2600

0

0

½

0

1

½

*

*

2

2401

     

 

Carlsen,M (2823) - Aronjan,L (2807)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 g6 2.Hc3 c5 3.g3 Fg7 4.Fg2 Hc6 5.a3 d6 6.Bb1 a5 7.e3 e5 8.Hge2 Hge7 9.0-0 0-0 10.d3 Bb8 11.Fd2 Fe6 12.Hd5 b5 13.cxb5 Bxb5 14.Va4 Vb8 15.Hc7 Vxc7 16.Vxb5 Bb8 17.Va4 Fb3 18.Vh4 Fc2 19.Vc4 Fb3 20.Vc1 Vb6 21.Be1 d5 22.Hc3 Bd8 23.e4 d4 24.Hd5 Hxd5 25.exd5 Bxd5 26.Fh6 Ff6 27.Fxd5 Fxd5 28.Vd1 Fe7 29.h4 Vb7 30.Kh2 f6 31.Ve2 Hd8 32.Fd2 Ff3 33.Vf1 a4 34.Vh3 h5 35.Fa5 Hf7 36.Ve6 Fd5 37.Vh3?

 

37...Vb5 38.Fc7 Vxd3 39.g4 Vd2 40.Kg1 Fe6 41.Vg2 hxg4 42.Bbc1 Kg7 43.Fb6 c4?! 44.Vc6 g3 45.fxg3 Fh3 46.Vf3? Vxb2 47.Fa7 Vb3 48.Vxb3 cxb3 49.Fxd4

 

 

49...Fxa3 50.Ba1 Fb4 51.Beb1 exd4 52.Bxa4 Fc5 53.Ba5 Fb6 54.Bb5 Fc7 55.B5xb3 Fe5 56.Kf2 Hd6 57.Kf3 Fe6 58.Ba3 Fd5+ 59.Ke2 Hb5 60.Ba5 Hc3+ 61.Kf2 d3 62.Bxd5 Hxd5 63.Bb7+ Fc7 64.Kf3 Kh6 65.Bb3 Fxg3 66.Bxd3 Hf4 67.Bd8 Hh5 68.Kg4 f5+ 69.Kh3 Fe5 70.Ba8 Ff6 71.Ba6 Kg7 72.Ba7+ Kf8 73.Bb7 Fe7 74.Ba7 Kf7 75.Ba6 Hf6 76.Kg3 He4+ 77.Kh3 Fc5 78.Bc6 Fd6 79.Ba6 Kg7 80.Ba8 Fe5 81.Ba7+ Kh6 82.Bb7 Hf6 83.Be7 Hg4 84.Ba7 Ff6 85.Bf7 Kh5 és világos feladta

Kramnyik,V (2791) - Anand,V (2817)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 Hd7 8.Fd3 dxc4 9.Fxc4 Fd6 10.0-0 Ve7 11.e4 e5 12.d5 Hb6 13.Fb3 0-0 14.dxc6 bxc6 15.Hh4 Vf6 16.Hf5 Fc5 17.Vf3 Fd4 18.Hxd4 exd4 19.Vxf6 gxf6 20.Ha4 Hxa4 21.Fxa4 Fe6 22.Bfc1 Bfd8 23.f3 d3 24.Bc3 f5 25.Bd1 fxe4 26.fxe4 Fxa2 27.Fxc6 Bab8 28.Bdxd3 Bxd3 29.Bxd3 Bxb2 30.Bd8+ Kg7 31.Ba8 Bb1+ 32.Kf2 Bb2+ 33.Kf3 Bb3+ 34.Kf4 Bb2 35.g3 Bxh2 36.Bxa7 Kf6 37.e5+ Kg7 38.Fd7 Kf8 39.Ba8+ Kg7 40.Ba7 Kf8 41.Ba8+ és döntetlen

Kramnyik,V (2791) - Carlsen,M (2823)
Szabálytalan megnyitás [A40]

1.Hf3 b5 2.e4 Fb7 3.Fxb5 Fxe4 4.0-0 Hf6 5.d4 e6 6.c4 Fe7 7.Hc3 Fb7 8.d5 0-0 9.Ff4 Ha6 10.Be1 Vc8 11.Hd4 Fb4 12.Fg5 He8 13.Be3 c6 14.Fxa6 Fxa6 15.Vh5 f6

Tisztáldozatot engedélyezett, Vlagyimir Kramnyik támadása ellen többé nem volt védelem.

 

 

16.Bh3! fxg5 17.Vxh7+ Kf7 18.Vh5+ Kg8 19.Vh7+ Kf7 20.He4 Fxc4 21.Vh5+ Ke7 22.Vxg5+ Kf7 23.Vh5+ Ke7 24.Vg5+ Kf7 25.dxe6+ dxe6?

 

 

26.Hf3! Kg8 27.Vh4 Bxf3 28.Vh7+ és sötét feladta

Anand,V (2817) - Aronjan,L (2807)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d6 10.a3 Hb8 11.Hbd2 Hbd7 12.Hf1 Be8 13.He3 h6 14.Fa2 Ff8 15.Hh2 Hc5 16.Hhg4 Hxg4 17.Vxg4 He6 18.h4 Fc8 19.h5 c6 20.Hf5 Kh8 21.Fe3 d5 22.Vf3 Hg5 23.Fxg5 Vxg5 24.He3 Be6

Érdekes gondolat volt a 24...f5 25.Hxf5 Fc5 26.Vg3 Vxg3 27.Hxg3 Bf8 gyalogáldozat.

25.exd5 Bf6 26.Ve2 Fh3?

A látszatfenyegetéseket a világbajnok könnyedén hárította.

27.dxc6 Bd8 28.b4 Bd4 29.c3 Bdf4 30.Fd5 Fd6 31.f3 e4 32.Fxe4 Bh4 33.Kf1?! Ff4? 34.gxh3 Bxh3 35.Vg2 Bg3 36.Vf2 Be6 37.Hf5 Bh3 38.Vg2 és sötét feladta

Carlsen,M (2823) - Anand,V (2817)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 Hd4 6.Fa4 Hxf3+ 7.Vxf3 0-0 8.Vg3 d6 9.Fg5 c6 10.Fb3 Hh5 11.Vh4 Hf6 12.Hc3 h6 13.Fd2 a5 14.Kh1 Fd4 15.f4 Hg4 16.Vxd8 Bxd8 17.fxe5 Hxe5 18.a4 Fe6 19.Fxe6 fxe6 20.He2 Fb6 21.Hf4 Be8 22.h3 Hd7 23.Bf3 He5 24.Bff1 Hd7 25.g4 d5 26.Bae1 e5 27.Hh5 dxe4 28.Bxe4 Bf8

 

 

29.Bee1?

Carlsen minőséget nézett el.

29...g6 30.Hg3 Ff2 31.Bxf2 Bxf2 32.He4 Bf7 33.Kg2 g5 34.Hd6 Bf6 35.Hxb7 Bb8 36.Hxa5 Bxb2 37.Bc1 Ba2 38.Hc4 Bxa4 39.Bb1 e4 40.Hb2 Ba2 41.dxe4 Hc5 42.e5 Be6 43.Kf3 Bxe5 44.Fe3 Hd7 45.Hc4 Bb5 46.Bd1 Bd5 47.Bc1 Ba4 48.Hd2 He5+ 49.Ke2 Hc4 50.Hf1 Ba3 51.c3 Kh7 52.Fd4 c5 53.Fe3 Kg6 54.Bc2 Ba1 55.Fc1 Bd7 56.Hg3 Ba6 57.Kf2 Bd3 58.Kg2 Be6 59.h4 gxh4 60.Hh5 He3+ 61.Fxe3 Bexe3 62.Hf4+ Kg5 63.Hxd3 Bxd3 64.c4 Bg3+ 65.Kh2 Bxg4 66.Kh3 Bf4 és világos feladta

Aronjan,L (2807) - Kramnyik,V (2791)
Angol megnyitás [A18]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.e4 d5 4.e5 d4 5.exf6 dxc3 6.bxc3 Vxf6 7.Hf3 e5 8.d4 exd4 9.Fg5 Ve6+ 10.Fe2 Fe7 11.cxd4 Fxg5 12.Hxg5 Vf6 13.Vd2 0-0 14.0-0 Hc6 15.d5 Hd4 16.He4 Hxe2+ 17.Vxe2 Vg6 18.Bfe1 Ff5 19.Hg3 Fd3 20.Ve5 Fxc4 21.Hf5 Kh8 22.He3 Fd3 23.Vxc7 Fe4 24.Vf4 Bfe8 25.f3 Fd3 26.Bad1 h5 27.Bd2 Fb5 28.Bed1 Bad8 29.d6 Fc6

 

30.d7 Be6 31.Hc4 Vf6 32.Vxf6 gxf6 33.Ha5 Kg7 34.Bd4 f5 35.Kf2 b6 36.Hxc6 Bxc6 37.Kg3 Bc2 38.Kf4 Kg6?

 

39.Ke5! Be2+ 40.Kd6 Kf6 41.Bd5 Bxg2 42.Kc7 Bgg8 43.f4 Bgf8 44.Bg1 Ke7 45.Bd6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló Világkupán a legjobb 32 csatározásával folytatódott a küzdelem. A harmadik forduló slágermeccsén Polgár Judit világossal remek pozíciós teljesítménnyel legyőzte az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakint. A spanyol  megnyitás berlini változatában nagymesternőnk sikerrel gyengítette meg Karjakin vezérszárnyi gyalogszerkezetét, gyalogot nyert, anyagi előnyét pontos játékkal érvényesítette. A játéknap meglepetése, hogy az elnöki szabadkártyával játszó izraeli Emil Szutovszkij sötéttel győzte le a rajtlistán második ukrán Vaszilij Ivancsukot. Az orosz házirangadót Alekszandr Griscsuk megnyerte Alekszandr Morozeviccsel szemben. Vasárnap ellenkező színelosztással játsszák a második játszmákat, 1 - 1 esetén a rájátszás dönt.

A harmadik fordulóban két igazi slágermeccsre került sor. Polgár Judit és Szergej Karjakin mérkőzése mellett az orosz háziderbi, Alekszandr Griscsuk és Alekszandr Morozevics párharca ígért nagy csemegét. Morozevics a szeptember 1-től érvényes ranglistán már a 17. helyezett 2737 ponttal, de a sorsolást a július 1-én érvényes pontok alapján készítették el. A francia Etienne Bacrot és az azeri Tejmur Radzsabov mellett már-már generációs párbajnak tekinthettük az amerikai Gata Kamsky és az orosz Jan Nepomnjacsij, valamint az olasz Fabiano Caruana és az orosz Peter Szvidler mérkőzését.

A várakozásnak megfelelően Szergej Karjakin a spanyol megnyitásban a berlini változatot választotta, villámgyorsan lehúzták a nyitást.

A francia Etienne Bacrot és az azeri Tejmur Radzsabov mindössze 19 lépés után döntetlenben egyezett meg. Elégedetten sétálgatott Morozevics, leütötte az áldozatul felkínált gyalogot kedvenc francia védelmében.

Judit pozíciója kicsit előnyösebb. Egy bástypár cseréjét követően Karjakin még mindig nem tudta megoldani h8 bástyájának játékba hozatalát. Karjakin a 20. lépésben alighanem hibázott, 20...Fxe6 helyett jobb volt 20...fxe6 egyenlő esélyekkel. Judit  23.Fa7 helyett 23.Fc7 b5 24.cxb5 axb5 25.Hxc5!-tel is folytathatta volna, de a választott változat is esélyt kínál. Nagymesternőnk gyalogot nyert, a szabadgyalog nyerést ígért. A bástyacsere után a huszármanőver tisztet nyert. Nagyszerű pozíciós teljesítménnyel újabb szenzációs győzelem!

Kamsky jó játékkal győzte le Nepomnjacsijt, a játéknap első nyerését könyvelhetette el. Bajban a rajtlistán második ukrán Vasziij Ivancsuk is. Az elnöki szabadkártyával játszó izraeli Emil Szutovszkij sötéttel mért rá csapást.

Lépéselőnyben az orosz házirangadón Alekszandr Griscsuk. Az ukrán derbi, Ruszlan Ponomarjov és Zahar Efimenko játszmája remi lett. Az ukrán Jaroszlav Zseruboh jól tartotta magát az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben. Dmitrij Jakovenko nyerése némi gyógyírt jelentett az orosz sakkozók mai gyengélkedésére. 

A harmadik forduló első játszmáinak eredményei: 

1.Polgár Judit (magyar, 2699) – Szergej Karjakin (orosz, 2788) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 49)

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2765) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 40)

3. Jaroszlav Zserubov (ukrán, 2590)  - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) döntetlen (Szicíliai védelem, 39)

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Zahar Efimenko (ukrán, 2706) döntetlen (Vezérindiai védelem, 46)

5. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707)- Vugar Gasimov (azeri, 2760) döntetlen (Grünfeld védelem, 21)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) 1 - 0 (Francia védelem, 56)

7. Etienne Bacrot (francia, 2710) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) döntetlen (Királyindiai védelem, 19)

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Jan Nepomjacsij (orosz, 2711) 1 - 0 (Grünfeld védelem, 47)

9. Fabiano Caruana (olasz, 2711) - Peter Szvidler (orosz, 2739) döntetlen (Grünfeld védelem, 23)

10. Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) – Baadur Zsobava (grúz, 2713) 1 - 0 (Philidor védelem, 65)

11. Vlagyimir Potkin (orosz, 2682) - Nyikita Vitjugov (orosz, 2733) döntetlen (Francia védelem, 12)

12. Mircea-Emilian Parligras (román, 2636) - Peter Heine Nielsen (dán, 2681) döntetlen (Angol megnyitás, 25)

13. Le Quang Liem (vietnami, 2715)  - Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) döntetlen (Angol megnyitás, 34)

14. David Navara (cseh, 2722) Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715)  döntetlen (Angol megnyitás, 72)

15. Abhijeet Gupta (indiai, 2627) - Bu Xiangzhi (kínai, 2675) döntetlen (Szláv védelem, 48)

16. Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) - Igor Liszij (orosz, 2629) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 35)

Polgár,J (2699) - Karjakin,S (2788)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8

A főváltozatnak számít. Judit partijának elemzésekor sokszor idézzük győzelmét Garri Kaszparov ellen az Oroszország-Világválogatott 2002-es rapidmeccsen: 9...h6 10.Bd1+ Ke8 11.h3 Fe7 12.He2 Hh4 13.Hxh4 Fxh4 14.Fe3! Ff5 15.Hd4 Fh7?! 16.g4 Fe7 17.Kg2 h5 18.Hf5 Ff8 19.Kf3 Fg6 20.Bd2 hxg4+ 21.hxg4 Bh3+ 22.Kg2 Bh7 23.Kg3 f6 24.Ff4 Fxf5 25.gxf5 fxe5 26.Be1 Fd6 27.Fxe5 Kd7 28.c4 c5 29.Fxd6 cxd6 30.Be6 Bah8 31.Bexd6+ Kc8 32.B2d5 Bh3+ 33.Kg2 Bh2+ 34.Kf3 B2h3+ 35.Ke4 b6 36.Bc6+ Kb8 37.Bd7 Bh2 38.Ke3 Bf8 39.Bcc7 Bxf5 40.Bb7+ Kc8 41.Bdc7+ Kd8 42.Bxg7 Kc8 és sötét feladta.

10.h3 h5 11.Bd1 Fe7 12.He4

A tavalyi sakkolimpián Judit 12.He2-vel folytatta, három lépés múlva remire adták a partit.

12...Fd7

Újítás a korábban látott 12...Fe6 helyett.

13.b3 h4 14.Fg5 Bd8 15.c4 b6 16.Bd2 Fc8 17.Bxd8+ Kxd8 18.Bd1+ Ke8 19.Ff4 c5 20.e6

 

 

20...Fxe6?!

Jobb volt 20...fxe6 21.Fxc7 Fb7 22.Heg5 Bh6 23.Be1 Bg6 folytatás.

 21.Fxc7 f6 22.Fb8!

Legyengíti a vezérszárnyi gyalogokat!

22....a6 23.Fa7

Figyelmet érdemelt 23.Fc7 b5 24.cxb5 axb5 25.Hxc5! Fg8 26.Fb6 Fxc5 27.Fxc5 Fe6 is, a folytatást a különböző színű futók miatt vethette el nagymesternőnk.

23...Fd8

 

24.Hc3!

A huszár átjátszását a4-re sötét nem tudja megakadályozni.

24...Kf7 25.Ha4 b5 26.Hxc5 Fc8 27.cxb5 axb5 28.a4 bxa4 29.bxa4 Be8 30.Bb1 g5 31.Fb6 Fe7 32.a5 Fxc5 33.Fxc5 Be6 34.Bb6 Hg7 35.Fe3 Hf5 

 

 

36.Bb8! Be8

Kényszer, 37.Fxg5 fenyegetett.

37.Ba8 Fb7 38.Ba7 Be7 39.Fc5 Bd7 40.a6 Fc6

 

 

41.Bxd7+ Fxd7 42.Hd2

A döntő manőver, a huszár b6-ra igyekszik.

42...Ke6 43.Hc4 Fc6 44.Hb6 Hd6 45.Fxd6 Kxd6 46.a7 Kc7 47.a8V Fxa8 48.Hxa8+ Kb7

 

49.f4! és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Anand és Cmilyte vezet a Botvinnik emlékversenyen

Címkék: Botvinnik emlékverseny

Moszkvában a sakkozás hatodik világbajnoka, Mihail Botvinnik születésének 100. évfordulójára rapidtornával  emlékeznek. A világranglista első négy helyezettje, a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az indiai világbajnok Viswanathan Anand, az örmény Levon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik játszik a férfiak tornáján. A nők versenyében a világbajnoki kihívó indiai Humpy Koneru, az olimpiai bajnok orosz Tatjana Koszinceva, az Európa-bajnok litván Viktorija Cmilyte és az örmény Elina Danieljan csatázik a kétfordulós viadalon. Az első játéknap, három forduló után Anand és Cmilyte vezet.

A sakkvilág számos torna megrendezésével emlékezik Mihail Botvinnikre, a sakktörténelem hatodik világbajnokára. A FIDE 1947-es kongresszusán döntötték el, hogy Alekszandr Aljechin halálával megüresedett világbajnoki trónusért a kor legjobb hat sakkozója négyfordulós körversenyt játszik. Az amerikai Fine visszalépésével az öt nagymester végül „ötmenetes” versenyben döntötte el a világbajnoki cím sorsát. Az első két fordulót Hágában játszották, a befejező három kört pedig Moszkvában. Mihail Botvinnik a várakozásnak megfelelően nagy fölénnyel végzett az élen, a sakkozás hatodik világbajnoka lett. Szmiszlovot 3-2-re, Kereszt 4-1-re, Reshevszkyt 3,5-1,5-re és Euwet 3,5-1,5-re győzte le, tíz nyerés és 8 döntetlen mellett  két partit vesztett. A végeredmény:1. Botvinnik 14, 2. Szmiszlov 11, 3-4. Keresz és Reshevszky 10,5, 5. Euwe 4 pont.

A Nemzetközi Sakkszövetség a világbajnoki meccsverseny kiírásakor szabályozta, hogy  a világbajnoknak minden harmadik évben párosmérkőzésen kell megvédenie címét a világbajnok-jelöltek versenyének győztesével. (Később világbajnok-jelölti páros mérkőzéseket játszottak.) Az első ilyen tornát 1950-ben Budapesten rendezték meg. A 10 résztvevős versenyt holtverseny után David Bronstein nyerte meg, egy évvel később Botvinnikkel 12-12-re végzett, a döntetlen eredmény a címvédőnek kedvezett. A 24 játszmás mérkőzésen Bronstein a 22. parti után még vezetett, de Botvinnik egyenlített, tíz játszma dőlt el a meccsen. Bronstein ragyogó stratégiai megoldásokkal elkápráztatta a sakk híveit, a végjátékokban azonban megdöbbentő pontatlanságokat követett el. Három évvel később Botvinnik párharca Vaszilij Szmiszlovval is döntetlennel zárult, hét-hét győzelmet könyvelhettek el. 1957-ben a címvédő ismét Szmiszlovval csatázott, kihívója a nyolcadik parti megnyerésével ragadta magához a vezetést, és 12,5-9,5-ös meggyőző győzelmet aratott, hat nyerés mellett háromszor szenvedett vereséget.

Az akkori szabály szerint Botvinniknek joga volt visszavágóra, és egy év múlva 12,5-10,5-es győzelemmel visszahódította a világbajnoki címet. A sakkvilágot egy ifjú titán káprázatos támadásvezetése, intuíciós áldozatai hozták lázba. Mihail Tal a jugoszláviai világbajnok-jelöltek versenyének megnyerésével Botvinnik kihívója lett. A 39 éves címvédő tökéletes technikára épített stílusa nem bírt a 24 éves „rigai varázsló” viharos akcióival. Tal 12,5-8,5-ös győzelemmel (+ 6, - 2 ) a sakkozás nyolcadik világbajnoka lett. Botvinnik azonban nem adta meg magát, ellenfelére tökéletesen felkészülve, hatalmas akaraterővel  visszahódította az elvesztett címet. A betegséggel is küszködő Tal ellen 13-8-ra nyert. A 21 partiból 15 végződött döntéssel! Botvinnik pályafutása utolsó világbajnoki döntőjét 1963-ban vívta, Tigran Petroszjan 12,5-9,5-ös győzelemmel végleg megfosztotta címétől, az új szabályok már törölték a visszavágó mérkőzést.

Botvinnik maradandót alkotott játszmáinak alapos elemzésével. Könyörtelenül rámutatott saját és ellenfeleinek hibáira is, minden erejével az igazságot kereste. A Botvinnik-sakkiskolában számos tehetség bontogatta szárnyait, legismertebb tanítványa Garri Kaszparov volt. Vlagyimir Kramnyik is élvezhette a szakmai támogatását.

Moszkvában parádés mezőnyű rapidtornákkal tisztelegnek a világbajnok emléke előtt. A férfiak mezőnyében a világranglista első négy helyezettje játszik,  a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, a világbajnok Viswanathan Anand, az örmény válogatottal olimpiai és világbajnok Levon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. A nagymestereknek 25-25 perc gondolkodási idejük  van és lépésenként 10-10 másodperc extraidő játszmánként. Az első játéknapon három fordulóra került sor. Csak egyetlen parti végződött döntéssel, Anand sötéttel győzte le Aronjant. A szupersztárok szombaton ellenkező színelosztással ismét megmérkőznek egymással.

Az első játéknap eredményei:

1.forduló:

Viswanathan Anand (indiai, 2817) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Levon Aronjan (örmény, 2807) – Magnus Carlsen (norvég, 2823) döntetlen (Vezérindiai védelem, 43)

2. forduló:

Magnus Carlsen (norvég, 2823) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 35)

Levon Aronjan (örmény, 2807) – Viswanathan Anand (indiai, 2817) 0 – 1 (Szláv védelem, 48)

3. forduló:

Viswanathan Anand (indiai, 2817) – Magnus Carlsen (norvég, 2823) döntetlen (Spanyol megnyitás, 27)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) – Levon Aronjan (örmény, 2807) döntetlen (Szicíliai védelem, 51)

A torna állása:

1.Viswanathan Anand 2 pont

2-3. Magnus Carlsen és Vlagyimir Kramnyik 1,5

4. Levon Aronjan 1

A női versenyen a világbajnoki kihívó indiai Humpy Koneru, az orosz olimpiai bajnok válogatott éltáblása, Tatjana Koszinceva, a litván Európa-bajnok Viktorija Cmilyte és az örmények legjobbja, Elina Danieljan játszik. A három forduló során csak egyetlen döntetlen született, Cmilyte félpontos előnnyel vezet.

Az első játéknap eredményei:

1.forduló:

Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) – Humpy Koneru (indiai, 2600) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 46)

Elina Danieljan (örmény, 2517) – Viktorija Cmilyte (litván, 2525) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 53)

2. forduló:

Humpy Koneru (indiai, 2600) – Viktorija Cmilyte (litván, 2525) 0 – 1 (Benoni védelem, 45)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) – Elina Danieljan (örmény, 2517) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 41)

3. forduló:

Viktorija Cmilyte (litván, 2525) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) 1 – 0 (Vezércsel, 33)

Elina Danieljan (örmény, 2517) – Humpy Koneru (indiai, 2600) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 66)

A torna állása:

1.Viktorija Cmilyte 2 pont

2-3. Elina Danieljan és Humpy Koneru 1,5

4. Tatjana Koszinceva 1

 

Aronjan,L (2807) - Carlsen,M (2823)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 b5

Carlsen korábban előszeretettel játszotta ezt a változatot.

6.cxb5 Fxb5 7.Fg2 d5 8.0-0 Hbd7 9.Hc3 Fa6 10.He5 Fd6 11.Ff4 0-0 12.Bc1 Fxe5 13.dxe5 Hh5

Anatolij Karpov ellen a 13...Hg4 14.Hxd5 exd5 15.Vxd5 Hb6 16.Va5 Fxe2 17.Bfe1 változatban gondjai voltak.

14.Ha4 Hxf4 15.gxf4 Fb5 16.Hc5 Hxc5 17.Bxc5 c6 18.Vd2 Vb6 19.Bfc1 a5 20.e4 a4 21.f5 axb3 22.f6?

 

22...Vxc5!

Aronjan elnézte ezt a taktikai csapást.

23.a4 Vxc1+ 24.Vxc1 b2 25.Vxb2 Bxa4 26.Vc1 gxf6 27.h4 Bfa8 28.Kh2 dxe4 29.exf6 Kh8 30.Vf4 e3 31.Vxe3 Bxh4+ 32.Kg3 Bh5 33.Kg4 Bf5 34.Fe4 Bg8+ 35.Kh4

 

 

35...Bxf6?

Magnus remire rontotta a játszmát. 35...Bfg5 36.Vxg5 Bxg5 37.Kxg5 c5 38.f4 c4 simán nyert volna.

36.Vc3! Kg7 37.Vg3+ Bg6 38.Ve5+ Bf6 39.Vg5+ Bg6 40.Ve5+ Kf8 41.Vb8+ Ke7 42.Vc7+ Kf6 43.Vf4+ Kg7 és döntetlen

Anand,V (2817) - Kramnyik,V (2791)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 Hd4 6.Hxd4 Fxd4 7.c3 Fb6 8.Hd2 c6 9.Fa4 0-0 10.Hc4 Fc7 11.He3 d5 12.Vf3 d4 13.cxd4 Vxd4 14.Fc2 Fe6 15.Bd1 Fb6 16.h3 Bad8 17.Fb3 Fxb3 18.axb3 Vb4 19.Hc4 Hd7 20.Fd2 Vxb3 21.Fc3 Fc5 22.Hxe5 Hxe5 23.Fxe5 Fd4 24.Fxd4 Bxd4 25.Bxa7 Vxb2 26.Baa1 Bb4 27.d4 Bxd4 28.Bdb1 Vc2 29.Bxb7 Vxe4 30.Vxe4 Bxe4 31.Bc1 Be6 32.Bc7 g6 33.B7xc6 Bxc6 34.Bxc6 és döntetlen

Carlsen,M (2823) - Kramnyik,V (2791)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.e3 b6 8.cxd5 Hxd5 9.Vc2 Fa6 10.Fxa6 Hxa6 11.e4 He7 12.Fg5 h6 13.Fxe7 Vxe7 14.Vc6?! e5! 15.Vb5

 

15...exd4! 16.Vxa6 Vxe4+ 17.Kf1 Bfe8 18.Bd1 b5 19.Vxb5 Bab8 20.Vd3 Bxb2 21.Vxe4 Bxe4 22.g3 c5 23.Kg2 c4 24.Hf3 d3 25.Bd2 Bb3 26.a4 g5 27.Bc1 a5 28.Bdd1 Bb2 29.Bd2 Bxd2 30.Hxd2 Be2 31.Hb1 Bc2 32.Bd1 c3 33.Kf3 d2 34.Ke4 Bc1 35.Hxc3 és döntetlen

Aronjan,L (2807) - Anand,V (2817)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 g6 5.Hf3 Fg7 6.h3 0-0 7.Fd3 a6 8.0-0 Hbd7 9.a4 Be8 10.cxd5 cxd5 11.Fd2 b6 12.Ve2 Fb7 13.Bfd1 e5 14.dxe5 Hxe5 15.Fe1?! Hxf3+ 16.Vxf3 Vb8 17.Vf4 Vxf4 18.exf4 Hd7 19.a5 Hc5 20.Ff1 b5 21.f3 Hb3 22.Bab1 Hxa5 23.Ff2 Hc4 24.Fd4 He3 25.Bd3 Fxd4 26.Bxd4 Bac8 27.Fd3 Kg7 28.Kf2 Hc4 29.He2 Hd2 30.Bd1 Hb3 31.Bb4 Hc5 32.Bd4 Fc6 33.f5 a5 34.Fb1 b4 35.h4 Fa4 36.Bh1 Fb3 37.fxg6 hxg6 38.h5 He6 39.hxg6 fxg6 40.Bd2 Fc4 41.Bh4 Kf6 42.Bh6 Bg8 43.Hd4 Hxd4 44.Bxd4 a4 45.Bh7 a3 46.bxa3 bxa3 47.Bf4+ Ke5 48.g3 Bb8 és világos feladta

Anand,V (2817) - Carlsen,M (2823)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 Fb6 8.Hc4 He7 9.Hxb6 axb6 10.Fa4 Hg6 11.h3 Hh5 12.Fg5 f6 13.Fe3 Hhf4 14.Fb3+ Kh8 15.Fxf4 Hxf4 16.Hh4? f5! 17.Hxf5 Vg5 18.Vg4 Vf6 19.Vh4 Vxh4 20.Hxh4 Hxd3 21.Hf3 Bf6

Mi szólt 21...Hxb2 ellen?

22.Bad1 Hxb2 23.Bd2 Ha4 24.Hxe5 Fe6 25.Hg4 Fxg4 26.hxg4 Hxc3 27.Be1 h6 és döntetlen

Kramnyik,V (2791) - Aronjan,L (2807)
Szicíliai védelem [B70]

1.Hf3 g6 2.e4 c5 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 d6 6.Fe2 Fg7 7.0-0 0-0 8.Be1 Hc6 9.Hb3 Fe6 10.Fg5 d5 11.exd5 Hxd5 12.Hxd5 Vxd5 13.Vxd5 Fxd5 14.c3 h6 15.Fe3 b6 16.Bad1 Bad8 17.Fb5 Hb8 18.Ff4 e5 19.Fxe5 Fxe5 20.Bxe5 Fxb3 21.Bxd8 Bxd8 22.axb3 Bd1+ 23.Ff1 Kf8 24.b4 Hc6 25.Be2 a5 26.b5 Hd8 27.g3 Hb7 28.Kg2 Hc5 29.b4 axb4 30.cxb4 Hd7 31.Be4 Bd2 32.Kf3 h5 33.h3 Bb2 34.Fd3 Hf6 35.Bd4 Ke7 36.Ke3 Ke6 37.Fc4+ Ke7 38.Bf4 Bxb4 39.Kd4 Bb2 40.Ke5 Bb1 41.Bf3 Bd1 42.Bd3 Be1+ 43.Be3 Bxe3+ 44.fxe3 Hd7+ 45.Kd5 f6 46.h4 He5 47.Fb3 Kd7 48.Fc2 Ke7 49.Fb1 Kd7 50.Fc2 Ke7 51.Fb1 Kd7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijkszban zajló Világkupán még huszonhatan reménykedtek a továbbjutásban. A rajtlista első tíz helyezettjéből öten is "pótvizsgáztak". A legnagyobb érdeklődéssel az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakin és a Fülöp-szigeteki So Wesley meccs rájátszását vártuk. Karjakin sötéttel remizett, majd világossal győzött. Polgár Judit a legjobb 32 között az ukrán válogatottal 2004-ben sakkolimpiát nyert 21 éves Karjakinnal mérkőzik meg, nagymesternőnk az első partiban a világos bábukat vezeti majd. Az esélyesnek tartott sakkozók közül a spanyol Francisco Vallejo Pons, a francia Maxime Vachier-Lagrave és az angol Michael Adams kiesése meglepetés.  

Polgár Judit elégedetten nyilatkozott eddigi teljesítményéről

A csaták két 25-25 perces rapidpartival kezdődtek, plusz 10-10 másodperccel lépésenként. Ahol nem született döntés, ott két 10-10 perces játszma és 10-10 másodperc volt a következő lépcsőfok. Nem volt szükség a vilámpartikra, a rapidpartik eldöntötték a továbbjutást.

Az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakin remivel kezdte a rájátszást, majd világossal nyert, hozta a kötelező győzelmet. Polgár Judit is Karjakin továbbjutását várta, az örmény Szergej Movszeszjan elleni sikere után kicsit pihent, majd elkezdte a készülést a nagy érdeklődéssel várt összecsapásra, amely a harmadik forduló egyik slágermeccse lesz.

Az azeri Sahriyar Mamegyarov érvényesítette a papírformát, az ukrán Ruszlan Ponomarjov megjárta  a poklokat is. A második rapidpartiban reménytelen volt állása, de a kínai Ni Hua nem használta ki a nagy esélyt. Az orosz Alekszandr Griscsuk gond nélkül nyert, a hatszoros bajnok honfitárs, Peter Szvidler "túlórázott". A spanyol Francisco Vallejo Pons és a francia Maxime Vachier-Lagrave meglepetésre "elvérzett", ahogy az angol Michael Adams támadási kísérlete is "öngólnak" bizonyult. 

A legjobb 32 között Juditék meccse mellett az orosz derbi, Griscsuk-Morozevics párharca ígér nagy csemegét, de az amerikai Gata Kamsky és az orosz Jan Nepomnjacsij, az olasz Fabiano Caruana és Szvidler összecsapása is sok érdekességgel szolgálhat.

A második forduló rájátszásának eredményei:

1.Szergej Karjakin (orosz, 2788) - So Wesley (Fülöp-szigeteki, 2658) 2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

3.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) – Daniel Fridman (német, 2659)  2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

4.Ni Hua (kínai, 2662)  - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)  2,5 - 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, döntetlen)

6.Sebastien Feller (francia, 2666) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) 1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)

9.Peter Szvidler (orosz, 2739) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2639)  4 - 2 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0)

13.Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724) -  Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673)  1,5 - 2,5 (0 - 1, 1 - 0, döntetlen, 0 - 1)

15.Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Bu Xiangzhi (kínai, 2675)  1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1) 

17.Alekszandr Ivanov (amerikai, 2538) – Igor Liszij (orosz, 2629)  1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

19.Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2679) 3 - 1 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0)

21.Michael Adams (angol, 2715) -  Peter Heine Nielsen (dán, 2681)   1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

25.Jan Nepomjacsij (orosz, 2711) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2688)  2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

26.Anton Filippov (üzbég, 2606) - Etienne Bacrot (francia, 2710)   1 - 3 (1 - 0, 0 - 1, 0 - 1, 0 - 1)

30.Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2590) -  Ruben Felgaer (argentin, 2573)   3 - 1 (1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 1 -0)

A harmadik forduló párosítása:

1.Polgár Judit (magyar, 2699) – Szergej Karjakin (orosz, 2788)

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2765) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2700)

3. Jaroszlav Zseruboh (ukrán, 2590)  - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765)

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Zahar Efimenko (ukrán, 2706)

5. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707)- Vugar Gasimov (azeri, 2760)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2694)

7. Etienne Bacrot (francia, 2710) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Jan Nepomjacsij (orosz, 2711)

9.Fabiano Caruana (olasz, 2711) - Peter Szvidler (orosz, 2739)

10. Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) – Baadur Zsobava (grúz, 2713)

11. Vlagyimir Potkin (orosz, 2682) - Nyikita Vitjugov (orosz, 2733) 

12. Mircea-Emilian Parligran (román, 2636) - Peter Heine Nielsen (dán, 2681) 

13. Le Quang Liem (vietnami, 2715)  - Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) 

14. David Navara (cseh, 2722) – Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715)

15. Abhijeet Gupta (indiai, 2627) - Bu Xiangzhi (kínai, 2675)

16. Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) - Igor Liszij (orosz, 2629) 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a Világkupa második fordulója után nagymestereink közül csak Polgár Judit van versenyben.  Az első játszmában Judit világossal remizett az örmény Szergej Movszeszjannal, de a második ütközetet sötéttel remek játékkal megnyerte.  A különböző színű futók mellett hadereje uralta a táblát, gyalogot nyert, a mattfenyegetést kombinálta szabadgyalogjának előretörésével, nagyszerű győzelmet aratott, 1,5-0,5-tel továbbjutott. A 32 között a Karjakin-So Wesley párharc győztesével mérkőzik meg, világossal játssza az első partit. Meglepetésre Almási Zoltán az első partiban sötéttel feladásra kényszerült a román Mircea-Emilian Parligras ellen, így világossal a kiegyenlítésért küzdött. Minőséget áldozott, kicsit jobban állt, de taktikai elnézése után Parligras került előnybe. A román sakkozó végül remivel biztosította be továbbjutását. Berkes Ferenc sötéttel megosztozott a ponton az ukrán Zahar Efimenkóval, de világossal lebecsülte az ukrán olimpiai bajnok támadását, magára hagyott királyának nem volt védelme, Almásihoz hasonlóan 0,5-1,5-ös vereséggel búcsúra kényszerült.   Tizenhárom párharcban  a rájátszás dönt. A viadal honlapján (http://chess.ugrasport.com) remek videók, kommentárok teszik élvezetessé a játszmák követését.  

Éles küzdelmeket ígértek a második partik.  Almási Zoltánra az első játszma elvesztése után nehéz feladat várt, a román Mircea-Emilian Parligras remifórral ült sakkasztalhoz. Berkes Ferenc jól játszotta a számára kissé ismeretlen spanyolos állást, Polgár Judit tőle szokatlan módon óvatosan kezelte a szicíliai védelmű partit.

A legjobbak közül az ukrán Vaszilij Ivancsuk volt a legkönnyebb helyzetben, sötéttel nyert, az azeri Vugar Gasimov és Tejmur Radzsabov világossal hozta a pontot. Kedvező pozícióban voltak a kubai sakkozók, Bruzon és Dominguez is sötéttel gyűjtötte be az egész pontot.

Almási Zoltán esélyes minőséldozatot hozott, állása nagyon bíztatónak tűnt, jelentős időelőnye okott adott a reménykedésre. Elsőként a továbbjutását Tejmur Radzsabov biztosította, sötétel gond nélkül remizett az indiai Negivel.

Szergej Movszeszjan a különböző színű futók mellett kezdeményezett, Berkes Ferenc jobban állt az ukránok olimpiai bajnoka ellen. Alekszandr Morozevics világossal könnyen nyert, kettős győzelemmel jutott a legjobb 32 közé.

Nem kis rémülettel figyelhettük Almási partiját, elnézett egy taktikai csapást, ideje vészesen fogyott. Berkes is nagyot hibázott, királya védtelen Efimenko támadásával szemben. Judit már kicsit kedvezőbben játszhatta a különböző színű futós állást Movszeszjan ellen.

Szergej Karjakin, Sahriyar Memedgyarov és Alekszandr Griscsuk is pótvizsgázik, Ivancsuk simán vette a második akadályt is. Kettős győzelemmel jutott tovább az idei Európa-bajnok orosz Vlagyimir Potkin, világossal kapott ki és búcsúzott a további küzdelemtől Viswanathan Anand lengyel szekundánsa, Radoslaw Wojtaszek.

Átütött Zahar Efimenko támadása, Berkes Ferenc a 27. lépést követően feladásra kényszerült, az 1,5-0,5-ös vereséggel kiesett. A román Mircea-Emilian Parligras a legegyszerűbb megoldást választotta, visszadta a minőséget, végjátékra egyszerűsített. Nagy meglepetésre Almási Zoltán sem folytathatja a csatározást. Az első fordulóbeli bizonytalankodás után az amerikai Gata Kamsky is a legjobb 32 között, a második kör egyik legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóján az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovot győzte le.

Polgár Judit fokozatosan játszotta túl Movszeszjant. A különböző színű futók felerősítették kezdeményezését, az örmény sakkozó állásában a sötét mezők végzetesen meggyengültek. Judit vezérszárnyi akciója gyalogelőnnyel zárult, sikerrel kombinálta a világos király elleni támadását az a szabadgyalog győzedelmes előrenyomulásával, nagyszerű győzelmet aratott.

A 32 között az első helyen kiemelt, de "pótvizsgázni" kényszerülő orosz Szergej Karjakin és a 17 éves Fülöp-szigeteki So Wesley párharc győztesével mérkőzik meg, világossal játssza az első partit.

A második forduló második játszmáinak eredményei:

12.Almási Zoltán (magyar, 2726)- Mircea- Emilian Parligras (román, 2636) döntetlen (Katalán megnyitás, 36)

29.Berkes Ferenc (magyar, 2696) - Zahar Efimenko (ukrán, 2706) 0 - 1 (Réti megnyitás, 27)

32.Szergej Movszeszjan (örmény, 2700)- Polgár Judit (magyar, 2699) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 55)

A második forduló eredményei: 

1.Szergej Karjakin (orosz, 2788) – So Wesley (Fülöp-szigeteki, 2658)  1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

2.Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2659) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)  0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

3.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) – Daniel Fridman (német, 2659)  1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

4.Ni Hua (kínai, 2662)  - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

5.Vugar Gasimov (azeri, 2760) – Szergej Azarov (fehérorosz, 2648) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

6.Sebastien Feller (francia, 2666) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

7.Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) – Negi Parimarjan (indiai, 2642) 1,5  - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

8.Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2669) - Gata Kamsky (amerikai, 2741) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

9.Peter Szvidler (orosz, 2739) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2639) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

10.Pentala Hariksrishna (indiai, 2669) - Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736)  0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

11.Nyikita Vitjugov (orosz, 2733) – Anton Korobov (ukrán, 2671)  1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

12.Mircea-Emilian Parligran (román, 2636) - Almási Zoltán (magyar, 2626) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

13.Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724) -  Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673)  1 - 1 (0 - 1, 1 - 0)

14.Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2675) - David Navara (cseh, 2722)  0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

15.Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Bu Xiangzhi (kínai, 2675) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB 

16.Viorel Bologan (moldáviai, 2678) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

17.Alekszandr Ivanov (amerikai, 2538) – Igor Liszij (orosz, 2629) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

18.Abhijeet Gupta (indiai, 2627) - Samuel Sankland (amerikai, 2539)  1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

19.Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2679) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

20.Borisz Gracsev (orosz, 2680) - Le Quang Liem (vietnami, 2715)  0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

21.Michael Adams (angol, 2715) -  Peter Heine Nielsen (dán, 2681)  1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

22.Vlagyimir Potkin (orosz, 2682)  - Alekszej Shirov (spanyol, 2714)  2 - 0

23.Baadur Zsobava (grúz, 2713) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2683)  1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

24. Jurij Drozdovszkij (ukrán, 2614) - Fabiano Caruana (olasz, 2711) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

25.Jan Nepomjacsij (orosz, 2711) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2688) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

26.Anton Filippov (üzbég, 2606) - Etienne Bacrot (francia, 2710)  1 - 1 (1 - 0, 0 - 1) TB

27.Alekszandr Fier (brazil, 2566) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) 0 - 2

28.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2696) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707)  0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

29. Zahar Efimenko (ukrán, 2706) - Berkes Ferenc (magyar, 2696) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

30.Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2590)  Ruben Felgaer (argentin, 2573)  1 - 1 (1 - 0, 0 - 1) TB

31.Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) – Laurent Fressinet (francia, 2698)   1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

32.Polgár Judit (magyar, 2699) - Szergej Movszeszjan (örmény, 2700) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Movszeszjan,S (2700) - Polgár,J (2699)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 e5 4.Fc4 d6 5.d3 Fe7 6.Hd2 Hf6 7.Hf1 Fg4 8.f3 Fe6 9.He3 Vd7 10.Hcd5 Fd8 11.0-0 Fxd5 12.Hxd5 Hxd5 13.Fxd5 He7 14.Fb3 0-0 15.f4 exf4 16.Fxf4 d5 17.Ve2 Fb6 18.Kh1 Bae8 19.exd5 Hxd5 20.Vh5 Hxf4 21.Bxf4

Az örmény nagymester bízott a különböző színű futókban.

21...g6 22.Vh6 Fd8 23.Baf1

Számításba jött a 23.Bf3 Vd4 24.Baf1 Be7 25.c3 Ve5 26.a4 terv.

23...Kh8! 24.Be4 f5 25.Be3 Ff6 26.Bfe1 Fg7 27.Vh4 Bxe3 28.Bxe3 f4 29.Be4 f3 30.gxf3 Bxf3 31.Fe6?!

 

 

31...Vd6

Kezdődnek világos gondjai.

32.Fg4 Bf8 33.Ve7 Vb6 34.b3 Va5 35.Be2 Vxa2 36.Vxc5 Va1+ 37.Vg1 Vc3 38.Fh3

 

 

38...a5 39.Ve1 Vc5 40.c4 b5 41.cxb5

A kettős támadás miatt nem volt üthető az a5 gyalog. 41.Vxa5-re 41...Vh5 42.Be3 Fd4 következett volna.

 41...Vxb5 42.Fg2 Vxb3 43.Be8 Vb2 44.Fd5 Vf6! 45.Bxf8+ Fxf8 46.h3 Fd6 47.Fg2 Vf4 48.Kg1

 

48...a4 49.Vc3+ Fe5 50.Va3 Kg7 51.Ve7+ Kh6 52.Va3 Fd4+ 53.Kh1 Vf2 54.Vc1+ Fe3 55.Va1 a3 és világos feladta

 

Almási,Z (2726) - Parligras,M (2636)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Ff4 b6 10.Hbd2 Hh5 11.cxd5 Hxf4

 

12.Vxc6!? Hxe2+ 13.Kh1 Fa6 14.dxe6 fxe6 15.Vxe6+ Kh8 16.Bfe1 Ff6 17.Bxe2 Fxe2 18.Vxe2

Almási Zoltán a minőségért két gyalogot kapott cserébe.

18...Be8 19.He4 Bc8 20.Fh3

 Jobb volt a 20.Be1 Bc7 21.Vb5 terv.

20...Bc7 21.Be1?

Taktikai elnézés.

 

21...Fxd4! 22.Bd1

A centrális gyalog elvesztése, az e vonali kötés miatt elúszott a remélt egyenlítés. 22.Hxd4-re 22...Hc5 23.Ff5 g6 24.He6 Hxe6 25.Fxe6 Bxe6 26.f3 Vc8 következett volna.

 22...Ff6 23.Ff5 Va8!

A román sakkozó nem tudott hibázni.

24.Hfd2 Hc5 25.f3 Bce7 26.b4 Hxe4 27.Hxe4 g6 28.Fh3 Bxe4

A továbbjutást bebiztosító csere.

29.fxe4 Vxe4+ 30.Vxe4 Bxe4 31.b5 Kg7 32.Fg2 Be7 33.Fc6 h5 34.Bd2 Fc3 35.Bd3 Fb4 36.Bd7 és döntetlen

Berkes,F (2696) - Efimenko,Z (2706)
Réti megnyitás [A09]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 g6 4.c4 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 Fg7 7.d3 Hbd7 8.0-0 Hb6 9.Vc2 0-0 10.e4 Fd7 11.Fe3 Vc8 12.Fc5 Be8 13.Hbd2 Fh3 14.Fxh3 Vxh3 15.Vb3 Fh6 16.Fxb6 axb6 17.Hc4 Hg4 18.Vxb6 e5 19.a4

Mi szólt 19.Vxb7 Bad8 20.Bad1 Be6 21.Bfe1 ellen?

19...Be6 20.a5? Bae8

A magára hagyott világos király elleni támadás nagy erővel bontakozott ki.

21.a6 bxa6 22.Bxa6 Kg7

 

 

23.Vxc6?!

Berkes Ferenc hosszasan gondolkodott, de mentséget már nem talált.

 23...Bxc6 24.Bxc6 Bd8 25.Bc7 Bxd3 26.Bxf7+ Kg8 27.Be1 Ff4! és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen vezeti a világranglistát, Lékó Péter a 19.

Címkék: Világranglista

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2011. szeptember 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen dortmundi sikerével megőrizte az első helyet az indiai világbajnok Viswanathan Anand előtt. Az örmény Levon Aronjan változatlanul a harmadik. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik visszaelőzte honfitársát, Szergej Karjakint. Lékó Péter a legjobb magyarként 19. a  listán, Almási Zoltán a 36. Pályafutása során először + 2700 Élő-pontos Berkes Ferenc, 2706-tal a 41., a női világranglistát fölényesen vezető Polgár Judit 2701-gyel a 47. A top 25-ben többek között hét orosz,  három-három azeri és ukrán, két amerikai sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2700 pont!

A júliusi rangsorhoz képest sok a változás, a helycsere a sakkozók világranglistáján. A csapat-világbajnokság, a dortmundi és a bieli torna, kínai versenyek, valamint az orosz szuperbajnokság döntően befolyásolta a sorrendet. A 20 éves norvég Magnus Carlsen megtartotta első helyét, bieli elsőségével növelte szuperversenyeken elért tornagyőzelmeinek számát. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand ígérete szerint az esztendő harmadik negyedében sorban játssza majd a tornákat. Az örmény Levon Aronjan a csapat-világbajnokságot nyert válogatottban villogott. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ismét a legjobb orosz, de elpuskázta a lehetőséget, hogy ismét + 2800-as legyen. Szergej Karjakin a vb-n és a szuperbajnokságon is gyengélkedett. Pontokat vesztett az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Hikaru Nakamura, az ukrán Ruszlan Ponomarjov, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, javított az orosz Alekszandr Griscsuk, az amerikai Gata Kamsky, az azeri Tejmur Radzsabov.

A legnagyobbat az orosz Alekszandr Morozevics „lépte”, mélyrepülése után visszakerült a legjobbak közé. Jól sikerült Lékó Péter visszatérése, a csapat-világbajnokságon igazi „vezérevezős” volt, míg Almási Zoltán 16 Élő-pontja bánta a gyenge eredményét. Lékó ismét a legjobb magyar, 19. a listán, míg Almási tizenhét helyet rontott. Először a top nagymesterek között Berkes Ferenc. A Marx György emlékversenyen 10 Élő-pontot gyűjtött. Polgár Judit visszatért a 2700 Él-pontosok táborába, ahova immár 48 nagymester tartozik.

Folytatta remek sorozatát az ukrán Alekszandr Mojszejenko és a 17 esztendős holland Anish Giri.  

A férfi világranglista élcsoportja:

 

név

nemz.

0511

0711

0911

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2815

2821

2823

10

1990

2.

Anand,V

indiai

2817

2817

2817

0

1969

3.

Aronjan,L

örmény

2808

2805

2807

8

1982

4.

Kramnyik,V

orosz

2785

2781  

2791

 17

1975

5.

Karjakin,S

orosz

2776

2788

2772 

13

1990

Topalov,V

bolgár

2775

2768

2768

 0

1975

7.

Ivancsuk,V

ukrán

2776

2768

2765

15

1969

8.

Nakamura,H

amerikai

2774

2766

2758

10

1987

9.

 Ponomarjov,R

 ukrán    

2754

2760

2758

10

1983

10.

Griscsuk,A

orosz

2747

2746

2757

15

1983

11.

Kamsky,G

amerikai

2732

2741

2756

18

1974

12.

Gasimov,V      

azeri

2760

2760

2756

9

1986

13.

Radzsabov,T

azeri

2744

2744

2752

9

1987

14.

Mamedgyarov,S

azeri

2772

2765

2746

18

1985

15.

Gelfand,B

izraeli

2733

2746

2746

0

1968

16.

Szvidler,P

orosz

2739

2739

2740

14

1976

 17. 

Morozevics,A

orosz

2694

2694

2737

28 

1977

18.

Wang Hao    

kínai

2732

2718

2731

15

1989

19.

Lékó,P

magyar

2717

2717

2728

9

1979

20.

Vityugov,      

orosz

2733

2733

2726

17

1987

21.

Mojszejenko,A

ukrán

2679

2715

2726

8

1980

 22. 

Adams,M

angol

2726

2715

2725

20

1971

 23. 

Giri,A       

holland

2687

2701

2722

19

1994

24.

Nepomnjacsij,J

orosz

2711

2721

2718

16

1983

 25. 

Le Quang Liem

vietnami

2687

2715

2717

13

1991

 

 

 

 

 

 

 

36.

 Almási,Z   

 magyar

2719

2726

2710

9

1976

41.

Berkes,F

magyar

2693

2696

2706

10

1985

47.

Polgár,J

magyar

2699

2699

2701

13

1976

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. Ismét harmadikok a kínaiak. Sakkozóink változatlan pontszámmal megőrizték ötödik helyüket.

1.Oroszország 2738 (+ 2, 208 nemzetközi nagymester, 480 nemzetközi mester, 2044 címviselő)

2. Ukrajna 2697 (78, 198, 478)

3. Kína 2662 (+ 3, 28, 23, 110)

4. Franciaország 2660 (+1, 44, 92, 332)

5. Magyarország 2655 (51, 102, 399)

6. Örményország 2654 (+ 5, 33, 21, 76)

7. India 2647 (24, 74, 199)

8. Izrael 2645 (37, 47, 152)

9. Egyesült Államok 2644 (+ 3, 71, 119, 542)

10. Azerbajdzsán 2638 (- 2, 20, 14, 71)

A magyar ranglistát ismét Lékó Péter vezeti, Berkes Ferenc megelőzte Polgár Juditot. Balogh Csaba újabb sikereket aratott, ötödik a nagy négyes mögött.

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2728 (+ 11), Almási Zoltán 2710(- 16),  Berkes Ferenc 2706 (+ 10), Polgár Judit 2699, 2701 (+ 2), Balogh Csaba 2662 (+ 19), Gyimesi Zoltán 2646, Alekszander Csernyin 2614, Erdős Viktor 2607 (- 5), Ribli Zoltán 2588, Ács Péter 2587 (- 20), Ruck Róbert 2569, Bérczes Dávid 2557 (+7), Prohászka Péter 2553 (+ 6), Balog Imre 2552 (+ 19).

A női világranglistán 49. alkalommal első Polgár Judit.  Az indiai Humpy Koneru tisztes távolságból követi őt. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan férfi tornákon kevés sikerrel játszott, Rosztovban a női Grand Prix-tornát megnyerte.

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2701 (+ 2, 13)

2. Humpy Koneru (indiai) 2600 (- 14, 11)

3. Hou Ji-fan (kínai) 2578 ( - 34, 33)

4. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2560 (0, 20)

5. Katyerina Lahno (ukrán) 2554(+ 18, 13)

6. Anna Muzicsuk (szlovén) 2545 (+ 7, 16)

7. Ju Wenjun (kínai) 2538 (+ 23, 15)

8. Tatjana Koszinceva (orosz) 2536 (- 21, 30)

9. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2528 (+ 4, 22)

10. Nana Dzagnidze (grúz) 2525 (- 12, 22)

40. Hoang Thanh Trang (magyar) 2446 (-13, 3)

66. Mádl Ildikó (magyar) 2399 + 3, 10)

88. Gara Tícia 2375

94. Vajda Szidónia (magyar) 2367

100. Rudolf Anna (magyar) 2359 (+ 4, 13)

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján  összeállított rangsort az oroszok vezetik a kínaiak előtt.  Az első tíz sorrendjében csak egy változás, a lengyelek javítottak helyezésükön. Ötödik helyezésünket elsősorban Polgár Judit magas pontszámának  köszönhetjük.

1. Oroszország 2470 ( - 3)  

2.Kína 2461 (+ 5)

3. Grúzia 2449 (- 3)

4. Ukrajna 2420 (+ 4)

5. Magyarország 2395 ( - 7)

6. India 2394 ( -3)

7. Lengyelország 2351 (+ 2)

8. Egyesült Államok 2346 ( - 5)

9. Németország 2344 (- 2)           

10. Franciaország 2338 (+ 4)

A honi rangsorban helyet cserélt Gara Anita két helyezést rontott, Hoang Thanh Trang, Anita és Schneider Veronika összesen 76 Élő-pontot vesztett.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2701 (+ 2), Hoang Thanh Trang 2446 (- 13), Mádl Ildikó 2399 (+ 3), Gara Tícia 2375, Vajda Szidónia 2367, Rudolf Anna 2359 (+ 4), Gara Anita 2340 (- 29), Grábics Mónika 2336, Medvegy Nóra 2333, Schneider Veronika 2297 (- 34)

A legjobb junioroknál a 17 esztendős holland Anish Giri átvette a vezetést.

A legjobb juniorok:

1. Anish Giri (holland) 2722 (+ 21) 1994

2. Le Quang Liem (vietnami) 2717 (+ 2) 1991

3. Fabiano Caruana (olasz) 2712 (+ 1) 1992

4. Sebastien Feller (francia) 2666 1991

5. Ding Liren (kínai) 2659 (+ 5) 1992

A 17 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

 A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-Fan  (kínai) 2578 (- 37)  1994

2. Ju Wenjun (kínai) 2538 (+ 23)  1991

3. Harika Dronavalli (indiai) 2505 (- 8) 1991

4. Marija Muzicsuk (ukrán) 2469 1992

5. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2417 (- 13) 1992

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog