Az első osztályú csapatbajnokság hetedik fordulójában a címvédő Aquaprofit-NTSK a harmadik helyezett HVSE-Infraplan együttesére súlyos vereséget mért. A nagykanizsai együttes 9,5-2,5-es győzelemmel hat pontra növelte előnyét a Mátyásföld vendégeként 6-6-ot játszó paksiak előtt. A szombathelyiek a hatodik helyre estek vissza, a Dunaharaszti MTK kétszámjegyű nyeréssel négy helyet javítva a harmadik helyre lépett előre.
Naiditsch Carlsen ellen is remekelt a GRENKE szuperversenyen
A hetedik játéknapon a címvédő Aquaprofit-NTSK a HVSE-Infraplan ellen aratott fölényes, 9,2-2,5-ös győzelemmel nyolcadik, sorozatban hetedik címe elérésének küszöbére érkezett. A németek legjobbja, Arkadij Naiditsch vezetésével a nagykanizsai együttes sakkozói sorban érték el nyeréseiket, egy partit vesztettek a három döntetlen mellett. Az Aquaprofit hat pontra növelte előnyét az Atomerőmű SE Paks csapata előtt. A Mátyásföld LTC elleni találkozón csak két játszma dőlt el a tíz(!) döntetlen mellett.
A szombathelyiek a súlyos vereséggel a hatodik helyre estek vissza, a Dunahaszti MTK a sereghajtó Szigetszentmiklós elleni 11-1-es győzelemmel a harmadik helyre lépett előre. A bronzéremért a befejező két fordulóban kiélezett küzdelem várható. A Dunaharaszti a Budapesti Titánokkal és az MLTC-vel mérkőzik meg. A „titánokra” az ezüstérmes Paks elleni csata is vár. A Mátyásföld a Szigetszentmiklóssal szemben eséllyel gyűjthet pontokat.
A 7. forduló és az éltáblák eredményei:
Dunaharaszti MTK – Szigetszentmiklós 11 – 1
(Gonda László (2540) – Szalánczy Emil (2242) döntetlen
Nguyen Huyhn Minh Huy (2490) – Kahn Evarth (2248) 1 – 0
Hoang Thanh Trang (2478) – Grimm Dániel (2236) 1 – 0)
Mátyásföldi LTC – Atomerőmű SE Paks 6 – 6
Medvegy Zoltán (2510) – Berkes Ferenc (2668) döntetlen
Aczél Gergely (2478) – Nikola Sedlak (2559) döntetlen
Sipos István (2491) – Papp Gábor (2559) döntetlen)
Budapesti Titánok – HÜSI SC 8 – 4
(Horváth József (2506) – Böröcz István (2388) döntetlen
Gledura Benjamin (2414) – Havasi Gergő (2302) 1 – 0
Csonka Balázs (2409) – Erdélyi Zombor (2286) döntetlen)
Aquaprofit-NTSK – HVSE-Infraplan 9,5 – 2,5
(Arkadij Naiditsch (2710) – Ruck Róbert (2568) 1 – 0
Zahar Efimenko (2649) – Kovács Gábor (2473) döntetlen
Balogh Csaba (2660) – Nagy Gábor (2416) döntetlen)
Pénzügyőr SE – ASS-Makói SVSE 5,5 – 6,5
(Horváth Csaba – Alekszander Kovacevic (2512) döntetlen
Balog Imre (2525) – Mihók Olivér (2463) döntetlen
Bokros Albert (2494) – Sinisa Saric (2413) döntetlen)
A bajnokság állása:
1.Aquaprofit-NTSK 63,5 pont
2. Atomerőmű SE Paks 57,5
3. Dunaharaszti MTK 45
4. Budapesti Titánok 43,5
5. Mátyásföldi LTC 43
6.HVSE-Infraplan 42,5
7. Pénzügyőr SE 41
8. ASS-Makói SVSE 40,5
9. HÜSI SC 26,5
10. Szigetszentmiklós 17
A 8. forduló (március 22.) párosítása:
Szigetszentmiklós – ASS-Makói SVSE
HVSE-Infraplan – Pénzügyőr SE
HÜSI SC – Aquaprofit-NTSK
Atomerőmű SE Paks – Budapesti Titánok
Dunaharaszti MTK – Mátyásföldi LTC
Verőci Zsuzsa