Sao Paulo-ban megkezdődött a Grand Slam-döntő. Az esztendő egyik csúcsversenyének első fordulójában az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen spanyol megnyitású partija 28 lépésben pontosztozkodással végződött. Döntetlennel ért véget az amerikai Hikaru Nakamura és az ukrán Vaszilij Ivancsuk mérkőzése is. Az örmény Levon Aronjan áldozatokkal bombázta szét a spanyol Francisco Vallejo Pons királyállását, majd szabadgyalogjai eldöntötték a játszma sorsát. A viadalon a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér.
Brazília legnépesebb városában rendezik meg a Grand Slam-döntő első félidejét. A sorsolás szeszélye folytán a két top favorit, a világbajnok és a világranglista-vezető, Viswanathan Anand és Magnus Carlsen már az első játéknapon összemérte erejét. Ötvenegyedszer csatáztak, első partijukat 2005-ben játszották. Anand sokáig verhetetlennel tűnt Carlsen számára, a 2009-es linaresi tornáig a norvég titán klasszikus gondolkodási idejű partiban nem tudta Anandot legyőzni, három vereség és öt döntetlen után nyert. A tavalyi Grand Slam-döntőn Anand visszavágott, majd a londoni szuperversenyen emlékezetes játszmában ismét legyőzte a trónkövetelő norvég nagymestert, közben a villám-és rapidpartikat nem számítva még hétszer remiztek a különböző tornákon. Carlsen a szeptember elején Moszkvában megrendezett rapid Botvinnik emlékversenyen kétszer is vereséget szenvedett Anandtól, s pocsék formában sakkozva utolsó lett.
Magnus Carlsen a spanyol megnyitás főváltozata helyett ezúttal a berlini változatot választotta. A szinte villámtempóban megjátszott partiban gyorsan egyszerűsödött az állás, a különböző színű futók mellett a 28. lépést követően döntetlenben egyeztek meg.
A lépésszámot lemásolta az amerikai Hikaru Nakamura és az ukrán Vaszilij Ivancsuk. Az eredeti megnyitást követően a Világkupa harmadik helyezett és világbajnokjelölt Ivancsuk fokozatosan egyenlített ki, Nakamura sem kockáztatott.
Az örmény Levon Aronjan tetszetős támadással, a királyállást szétromboló áldozatokkal nyert a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen. A megnyitáselméleti párbajt is Aronjan nyerte, az áldozott gyalogért fejlődési előnyt szerzett, majd a gyalog visszaszerzését követően a spanyol sakkozó meggyengült királyállására koncentrálta erőit. Négy gyalogot kapott az áldozott tisztért, a gyaloglavina ellen a spanyol sakkozónak nem volt ellenszere.
Az első forduló eredményei:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2753) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2765) döntetlen (Szabálytalan megnyitás, 28)
Viswanathan Anand (indiai, 2817) – Magnus Carlsen (norvég, 2823) döntetlen (Spanyol megnyitás, 28)
Levon Aronjan (örmény, 2807) – Franciasco Vallejo Pons (spanyol, 2716) 1 – 0 (Szláv védelem, 53)
A verseny állása:
1.Levon Aronjan 3 pont
2-5. Viswanathan Anand,Magnus Carlsen, Vaszilij Ivancsuk és Hikaru Nakamura 1
6. Francisco Vallejo Pons 0
A második forduló párosítása:
Ivancsuk –Vallejo
Carlsen – Aronjan
Nakamura – Anand
Anand,V (2817) - Carlsen,M (2823)
Spanyol megnyitás [C67]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 h6 10.h3 He7 11.Fe3 Ke8 12.Bad1 Fd7 13.a3 Bd8 14.Bfe1 a6 15.He4
Világos nem ért el előnyt a 15.Ff4 Hg6 (A 15...Fe6 16.Hd4 Hd5 17.Hxe6 fxe6 18.He2 b5 19.Fc1 c5 20.b3 Fe7 21.g4 Kf7 22.Bd3 g5 folytatás is egyenlő esélyekhez vezetett a Stellwagen-Jakovenko játszmában.) 16.e6 Fxe6 17.Fxc7 Bd7 18.Fg3 Bxd1 19.Bxd1 f6 20.Hd4 Kf7 21.Hxe6 Kxe6 22.He2 Fc5 23.b4 Fb6 24.c4 Bd8 változatban sem a tavalyi spanyol csapatbajnokságon az Almási-Bacrot partiban.
15...Ff5 16.Hc5
Alekszej Shirov a 16.Fd2 Hg6 17.g4 Fe6 18.Hg3 Fd5 19.Hh2 Hh4 20.Fc3 folytatást választotta Arkadij Naiditsch ellen, a bonyolult csatát végül megnyerte.
16...Bxd1 17.Bxd1 Fc8 18.Hd3 Hg6 19.Hf4 Hxf4 20.Fxf4 Fe7 21.Hd4 Fc5 22.Fe3 Fxd4 23.Bxd4 Ke7 24.f3 Bd8 25.Bxd8 Kxd8 26.g4 h5 27.Kf2 g6 28.Fg5+ Ke8 és döntetlen
Aronjan,L (2807) - Vallejo Pons,F (2716)
Szláv védelem [D10]
1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e4 b5 5.a4 b4 6.Hb1
A ningbói csapat-világbajnokságon Balogh Csaba ellen Sahriyar Mamedgyarov a 6.Ha2 Hf6 7.e5 Hd5 8.Fxc4 e6 9.Hf3 a5 10.Fe3 Fe7 11.Hc1 Fb7 12.Hb3 Hd7 13.0-0 0-0 14.Bc1 Hxe3 15.fxe3 Hb6 16.Fd3 Hxa4 17.Vc2 g6 18.Ba1 folytatásban nagymesterünk esélyes tisztáldozatával volt kénytelen szembesülni, 18...Hxb2 19.Vxb2 a4 következett és sötétnek elegendő ellenértéke volt a tisztért. Az érdekes csata végül pontosztozkodással végződött.; 6.Hce2 e6 7.Hf3 Fa6 8.Hg3 c5 9.Fe3 cxd4 10.Hxd4 Hd7 11.Hb5 Fxb5 12.axb5 Fc5 13.Fxc5 Hxc5 14.Vc2 Hd7 15.Vd1 Hc5 16.Vc2?! c3! 17.bxc3 b3 folytatást a Dubov-Balogh partiban láttuk, Csaba megnyerte a partit.
6...Fa6 7.Vc2 Vxd4
Sötétnek jó a mérlege a 7...Hf6 8.Hd2 e6 9.Fxc4 Fxc4 10.Vxc4 c5 változatban, az örmény sakkozó alighanem talált javítást világos játékában.
8.Hf3 Vd7 9.Fxc4 e6 10.0-0 Hf6 11.Fg5 Fe7 12.Hbd2 h6 13.Fxf6 Fxf6 14.Bfd1
Levon Aronjan fejlődési előnyt, aktív tisztjátékot kapott kompenzációként az áldozott gyalogért.
14...0-0 15.e5 Fe7 16.He4 Vc8 17.Fa2 b3 18.Fxb3 Hd7 19.Hd6
FranciscoVallejo Pons a megnyitáselméleti párbajt elvesztette, világos jelentős előnyt ért el.
19...Fxd6 20.Bxd6 c5 21.Bad1 c4 22.Fa2 Hc5 23.Fb1
Figyelmet érdemelt a 23.B1d4 Vb7 24.Fxc4 folytatás is.
23...g6
Jobb volt a 23...Hd3 24.Vd2 Fb7 25.Fxd3 Fxf3 26.gxf3 cxd3 változatot játszani.
24.h4 h5 25.Vc1 Fb7 26.Hd4 He4
27.Vh6!
A sötét királyszárny gyengeségei támadási célpontként szolgáltak, a spanyol sakkozó elfogadta az áldozatot, de már minden eltérés is világos döntő fölényéhez vezetett volna.
27...Hxd6 28.Fxg6 fxg6 29.Vxg6+ Kh8 30.Vh6+ Kg8 31.Hxe6 Hf5 32.Vg6+ Kh8 33.Vxh5+ Kg8 34.Vg6+ Kh8 35.Hxf8 Vxf8
36.Bd7 Vh6 37.Vxf5 Bf8 38.Vg5 Vxg5 39.hxg5 Fe4 40.Bxa7
Világosnak öt gyalogja van az áldozott tisztért.
40...Bb8 41.f3 Ff5 42.Bc7 Fe6 43.Bc6 Fg8
44.f4 Bxb2 45.e6 Be2 46.f5 Be5 47.g4 Be4 48.Kf2 Bxg4 49.e7 Ff7 50.g6 Kg7 51.gxf7 Kxf7 52.Be6 Ke8 53.f6 és sötét feladta
Nakamura,H (2753) - Ivancsuk,V (2765)
Szabálytalan megnyitás [A40]
1.d4 e6 2.c4 Fb4+ 3.Hd2 Hf6 4.a3 Fe7 5.e4 d5 6.e5 Hfd7 7.Hgf3 a5
A ritka változatban Vaszilij Ivancsuk új tervet választott.
8.cxd5 exd5 9.Hb1 c5 10.dxc5 Hxc5 11.Hc3 Fe6 12.Fb5+ Hc6 13.0-0 0-0 14.Fe3 Bc8 15.Bb1 Hd7 16.Hxd5 Hdxe5 17.Hxe7+ Vxe7 18.Hxe5 Hxe5 19.Be1 Hc4 20.Va4 Hxe3 21.Bxe3 b6 22.Fd3 Bfd8 23.Ff5 Vd7 24.Vxd7 Fxd7 25.Fxd7 Bxd7 26.g3 g6 27.b4 axb4 28.Bxb4 Bc6 és döntetlen
Verőci Zsuzsa