A szlovéniai üdülőhelyen, Rogaska Szlatinán szeptember 24. és október 1. között 65 férficsapat és 12 női együttes részvételével rendezik meg a 27. Klubcsapatok Európa-kupáját. A hattáblás, 7 fordulós svájci rendszerű viadalon a csapatbajnokságunk bronzérmese, a Haladás VSE együttese képviseli a magyar színeket. Címvédőként az Ekonomiszt csapata a harmadik a rajtlistán. Az első helyen kiemelt Socar Azerbajdzsán csapatában neves idegenlégiósok mellett az azeri olimpikonok játszanak. A moszkvai gárdában a világbajnoki kihívó, az izraeli Borisz Gelfand, a Szentpétervár gárdájában a Világkupa-győztes Peter Svidler az éltáblás.
A top nagymesterek is szívesen játszanak a Klubcsapatok Európa-kupáján. A hétfordulós svájci rendszerű viadalra 65 férficsapat és 12 női együttes nevezett. Többek között a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, a világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand, a Világkupa győztese, az orosz Peter Szvidler, olimpiai bajnokok, világbajnokok, Európa-bajnokok részvétele is fémjelzi az esztendő egyik legjelentősebb csapatversenyének számító viadalt.
Az összeállításoknál a tavalyi versenyhez képest kevés változást fedezhetünk fel. A Világkupán döntős orosz Alekszandr Griscsuk ismét a rajtlistát vezető Socar Azerbajdzsán együttesében szerepel, az azeri olimpikonokkal együtt a bajnoki cím megszerzése a céljuk. A moszkvaiaknál a veteránnak számító Borisz Gelfand mögött ifjú titánok játszanak. Az ötszörös német bajnok OSG Baden-Baden gárdájából hiányzik az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen, a szeptember 26-án kezdődő Grand Slam-döntőn vesznek részt. Az örmény Levon Aronjan ésazukrán Vaszilij Ivancsuk is igazoltan távol. Az orosz Peter Szvidler a Szentpétervár első táblása. A mezőnyben 27 nagymester tagja a + 2700-as „klubnak”, 147 nagymester ül majd a sakktáblák mellett.
Ezúttal sem játszik a honi csapatbajnokságot fölényesen megnyerő Aquaprofit NTSK csapata. A legjobbak összeállításánál azonban felfedezhetünk olyan idegenlégiósokat, akiknek kisebb-nagyobb szerepük volt bajnoki címük megszerzésében. Honi nagymesterekből is jó csapatot nevezhettek volna, nagy kár, hogy különösen ifjú játékosaiknak nem adtak lehetőséget a megmérettetésre. Sakkozásunkat a bajnokság bronzérmese, a Haladás VSE képviseli, a szombathelyiek éltábláján legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd játszik. Válogatottjaink közül a paksiak legjobbja, Berkes Ferenc a Bosna Szarajevo csapatát erősíti, Erdős Viktor a boszniai Bihac együttesében szerepel.
Emlékeztetőül a 26. Klubcsapatok Európa-kupájának végeredménye:
1.Ekonomiszt-SGSEU (Pavel Eljanov 3,5/6, Jevgenyij Tomasevszkij 4/7, Jevgenyij Alekszejev 3/6, Dmitrij Andrejkin 5/6, Alekszander Mojszejenko 5,5/7, Ni Hua 4/6, Michael Roiz 3,5/4) 13 meccspont, 28,5 pont
2. Jugra (Dmitrij Jakovenko 3,5/7, Vlagyimir Malahov 5/7, Alekszandr Motiljev 3,5/6, Szergej Rublevszkij 3,5/6, Szanan Sjugirov 3,5/6, Konsztantyin Landa 0,5/3, Alekszej Pridorozsnij 3/5, Nikolaj Kabanov 2/2) 11, 27,5
3. A DAN DZO & PGMB – Csernyigiv (Baadur Zsobava 2/5, Anton Korobov 5,5/7, Szergej Zsigalko 4/7, Vlagyimir Baklan 4,5/7, Szergej Azarov 5/7, Alekszandr Lasztin 3,5/5, Jaroszlav Zserebuh 3/4) 11, 27,5
4.Socar Azerbajdzsán 11, 27
5. Baden-Baden OSG 11, 27
6. Ashdod Elite CC 10, 27
7. Werder Bremen 10, 27
8. Szentpétervár Sakk-klub 10, 26
9. ShSM-64 Moszkva 10, 24,5
10. Ural 9, 27
11. MIKA Jereván 9, 26,5
Megérdemelt győzelmet aratott a címvédő szaratovi Ekonomiszt-SGSEU együttese. Hat győzelem után az utolsó fordulóban már a 3-3-as eredmény is az aranyérmet jelentette számukra, a lejátszott 28 partiból csak egyet vesztettek el!
Szerencsésnek mondhatta magát az ezüstérmes Jugra, hiszen a zárónapon találkoztak az éllovas Ekonomiszt gárdájával. Csak a hatodik helyre rangsorolták a neves idegenlégiósok nélkül játszó együttest, „külső körön” jöttek fel. Az ukrán A DAN DZO & PGMB a szerencsés párosításának is köszönhette a bronzérmet.
A top hét csapat összeállítása:
Socar Azarbajdzsán (2718)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2757), Tejmur Radzsabov (azeri, 2752) Sahriyar Mamedgyarov, 2746), Emil Szutovszkij (izraeli, 2690), Andrej Volokityin (ukrán, 2686), Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2678), Rauf Mamedov (azeri, 2660), Eltaj Safarli (azeri, 2627)
SHSM-64 Moszkva (2712)
Borisz Gelfand (izraeli, 2746), Wang Hao (kínai, 2733), Anish Giri (holland, 2722), Fabiano Caruana (olasz, 2712), Alekszandr Rjazancev (orosz, 2688), Vlagyimir Potkin (orosz, 2671), Borisz Gracsev (orosz, 2682), Jevgenyij Najer (orosz, 2637)
Ekonomiszt Szaratov (2702)
Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2726), Jan Nepomnjacsij (orosz, 2718), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2710), Dmitrij Andrejkin (orosz, 2705), Pavel Eljanov (ukrán, 2683), Ni Hua (kínai, 2670), Michael Roiz (izraeli, 2668), Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2662)
Szentpétervár Sakkszövetség (2697)
Peter Szvidler (orosz, 2740), Nyikita Vitjugov (orosz, 2726), Szergej Movszeszjan (örmény, 2715), Zahar Efimenko (ukrán, 2703), Vagyim Zvjagincev (orosz, 2666), Ildar Hairullin (orosz, 2642), Maxim Matlakov (orosz, 2630)
OSG Baden-Baden (2696)
Michael Adams (angol, 2733), Alekszej Shirov (spanyol, 2713), Etienne Bacrot (francia, 2705), Arkadij Naiditsch (német, 2707), Peter Heine Nielsen (dán, 2687), Jan Gustafsson (német, 2631), Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2638)
Ugra (2690)
Dmitrij Jakovenko (orosz, 2716), Alekszej Drejev (orosz, 2711), Vlagyimir Malahov (orosz, 2710), Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2696), Szergej Rublevszkij (orosz, 2681), Szanan Sjugirov (orosz, 2627), Alekszej Pridorozsnij (orosz, 2551)
Tomszk -400 (2686)
Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2758), Erneszto Inarkijev (orosz, 2692), Alekszandr Motiljev (orosz, 2690), Alekszander Arescsenko (ukrán, 2672), Viorel Bologan (moldáviai, 2657), Igor Kurnoszov (orosz, 2648), Denisz Hiszmatullin (orosz, 2635)
Tavaly egy csapatban játszott az indiai Humpy Koneru és a kínai Hou Ji-fan
A 12 női csapat viadalán a címvédő Cercle d’Echecs de Monte Carlo az első számú esélyes. A világbajnoknő Hou Ji-fan mellett a szlovén Anna Muzicsuk, a svéd Pia Cramling, a lengyel MonikaSocko és a francia Almira Szkripcsenko küzd meg a riválisokkal. A női csapatok összeállítása még hiányos, de azt tudjuk, hogy a + 2500 Élő-pontosok közül az ukrán Katyerina Lahno, a bolgár Antoaneta Sztefanova, a grúz Nana Dzagnidze, a kitván Viktorija Cmilyte, az örmény Elina Danieljan, az indiai Harika Dronavalli is erősíti az együtteseket. A tavalyi viadalon az indiai Humpy Koneru vezetésével a Monte Carlo csak nagy izgalmak után tudta érvényesíteni a papírformát.
A 14. Klubcsapatok Európa-kupájának végeredménye:
1.Cercle d’Echecs de Monte Carlo (Humpy Koneru 5/7, Hou-Ji-fan 3,5/6, Anna Muzicsuk 3/5, Pia Cramling 3/6, Almira Szkripcsenko 2,5/4) 10 meccspont, 19 pont
2. Szentpétervár Sakk-klub (Viktorija Cmilyte 3/6, Monika Socko 3/7, Ketevan Arahamija-Grant 3,5/6, Jekatyerina Atalik 4,5/7, Anasztazia Bodnaruk 2/2) 10, 18
3. MIKA Jereván (Elina Danieljan 3/7, Harika Dronavalli 5/7, Lilit Mkrtchian 5/7, Lilit Galojan 5/7) 9, 18,5
4. Giprorechtrans 9, 17,5
5. AVS 9, 15,5
6. Szamaja Tbiliszi 9, 14
7. USV Volksbank Halle 8, 12,5
Az ünnepélyes megnyitót szombaton este tartják, majd a kapitányi értekezleten derülnek ki a féltve őrzött titkok, a táblasorrendek. A pontszámításnál a meccspont az elsődleges, majd a táblapontok döntenek. A zéró tolerancia elve érvényesül, a késést azonnali játszmavesztéssel sújtják. A gondolkodási idő 90 perc az első 40 lépésre, majd 30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve 30 másodperc a bónuszidő. 31 ezer eurós díjalapot osztanak szét a hat legeredményesebb férficsapat között, az első helyezett 12.400, a második 6.200 eurót kap. A nőknél 8 ezer euró a díjalap, a győztes 4 ezret oszthat szét a csapattagok között. Az egyes táblák legjobbjait is díjazzák, a férfiaknál 700, a nőknél 250 euró az első táblán legeredményesebb sakkozó jutalma.
Verőci Zsuzsa