Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az új világranglistán Carlsen előnye 32 pont Aronjan előtt, Rapport és Lékó is javított helyezésén

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Nemzetközi Sakkszövetség 2017. december 1-től érvényes világranglistáján a háromszoros világbajnok norvég Magnus Carlsen előnye  32 pont az örmény Levon Aronjan előtt. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és amerikai Fabiano Caruana a harmadik helyet osztja. Az orosz Alekszandr Griscsuk helyett a kínai Ding Liren a top tízben. Legjobb magyarként Rapport Richárd ismét a 2700-as pontcsoportban, a 41. a rangsorban. Lékó Péter is javított, az ötvenedik, Almási Zoltán a 65., Berkes Ferenc a 87. a top százas listán. A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan 98 ponttal előzi meg az ukrán Anna Muzicsukot.

 

A Krétán megrendezett csapat Európa-bajnokság, a 2017-es Grand Prix-sorozat utolsó tornája, a Palma de Mallorca-i viadal, csapatbajnokságok, kör-és nyíltversenyek eredményei kerültek beszámításra az új világranglistán.

A világbajnok Magnus Carlsen St. Louisban megrendezett „Champions Showdown” viadalon rapidpontjait nem tudta növelni. A villámpartikban remekelt, 14 pontra megközelítette a 3000 pontos álomhatárt a kínai Ding Lirennel vívott csatában. Az örmény Levon Aronjan a csapat Európa-bajnokságon, majd a GP-n is jó formában játszott, megőrizte világranglistás második helyezését.

Az amerikai Fabiano Caruana és Wesley So nem kockáztatott, őrizte Élő-pontjait, a kedvező 12 hónapos átlag mindkettőjük számára világbajnok-jelölti címet jelentett. A francia Maxime Vachier-Lagrave ebben a világbajnoki ciklusban nem tudta álmát valóra váltani, nem szerzett világbajnok-jelölti címet.

Az orosz Alekszandr Griscsuk az Eb-n gyengélkedett az orosz válogatott éltábláján, már nem a top tíz tagja, a kínai Ding Lirennel helyet cserélt. Az orosz Dmitrij Jakovenko a GP-n elért holtversenyes első helyének köszönhetően visszakapaszkodott, honfitársa Jan Nepomnjacsij kiesett a top 25-ből.

 

Rapport Richárd az Eb-n  jól játszott, a GP-n elért holtversenyes harmadik helyével tizenegy hónap után visszatért a 2700 Élő-pontosok csoportjába, 41. a rangsorban. Lékó Péter ismét válogatottunk sikeres „vezérevezőse” volt, ezt az Élő-pontok is hűen tükrözik.

Hat orosz, négy kínai, három amerikai, két-két azerbajdzsáni és indiai nagymester mellett egy-egy norvég, örmény, francia, holland,  bolgár, vietnami, lengyel és cseh sakkozó a legjobb 25-ben.

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

1017

1117

1217

J.

Sz.

1.

Carlsen,M

norvég

2826

2837

2837

   0

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2801

2801

2805

16

1982

3.

Mamedgyarov,S

azeri

2791

2799

2799

8

1985

4.

Caruana,F

amerikai

2794

2799

2799

0

1992

5. 

   Vachier-        Lagrave,M

francia

2794

2796

2789

9

1990

6.

So,W

amerikai

2788

2788

2788

0

1993

7.

Kramnyik,V

orosz

2794

2787

2787

0

1975

8.

Anand,V

indiai

2783

2782

2782

0

1969

9.

Nakamura,H

amerikai

2774

2780

2781

9

1987

10.

Ding Liren

kínai

2772

2774

2777

12

1992

11.

Griscsuk,A

orosz

2785

2782

2772

8

1983

12.

Szvidler,P

orosz

2760

2763

2765

9

1976

13.

Karjakin,S

orosz

2765

2760

2760

0

1990

14.

Giri,A

holland

2762

2762

2752

18

1994

15.

Yu Yangyi

kínai

2743

2746

2751

3

1989

16.

Topalov,V

bolgár

2749

2749

2749

0

1975

17.

Radzsabov,T

azeri

2741

2741

2748

17

1987

18.

Harikrishna,P

indiai

2733

2738

2744

11

1986

19.

Wei Yi

kínai

2740

2739

2743

3

1999

20.

Navara,D

cseh

2726

2732

2740

16

1985

21.

Le Quang Liem

vietnami

2737

2737

2737

0

1991

22.

Wojtaszek,R

lengyel

2737

2741

2736

12

1987

23.

Matlakov,M

orosz

2730

2738

2735

10

1991

24.

Li Chao

kínai

2739

2741

2735

10

1989

25.

Jakovenko,D

orosz

2710

2721

2730

12

1983

41.

         Rapport,R

magyar

2686

2692

2707

17

1996

50.

       Lékó,P

magyar

2679

2680

2691

8

1979

65.

     Almási,Z

magyar

2707

2707

2685

10

1976

87.

    Berkes,F

magyar

2661

2653

2658

8

1985

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az orosz sakkozók 31 ponttal vezetnek a második helyezett kínaiak előtt. A további sorrendben egyetlen változás, hogy legjobbjaink megelőzték a franciákat.

1.Oroszország 2743 (- 1, 243 nemzetközi nagymester, 531 nemzetközi mester, 2541 címviselő)

2. Kína 2712 (45, 34, 163)

3. Egyesült Államok 2695 (+1, 94, 152, 784)

4. Ukrajna 2680 (+ 1, 91, 200, 558)

5. India 2673 (+ 1, 50, 96, 338)

6. Azerbajdzsán 2663 (+ 4, 24, 28, 140)

7. Magyarország 2648 (+ 6, 55, 122, 476)

8. Franciaország 2645 (- 2, 49, 107, 428)

9. Lengyelország 2643 (+ 2, 43, 107, 407)

10. Örményország 2638 (- 1, 41, 29, 121)

A honi rangsorban Rapport Richárd az élen, a csapat Európa-bajnokságon és a GP-versenyen szerzett pontokkal ismét a + 2700 Élő-pontosok táborában. Lékó Péter is sikeres volt válogatottunk éltábláján.

A honi ranglista élcsoportja:

Rapport Richárd 2707 (+ 15), Lékó Péter  2692 (+ 12), Almási Zoltán 2682 (- 3), Berkes Ferenc 2658 (+ 5), Balogh Csaba 2636 (+ 4), Erdős Viktor 2632 (+ 10), Bánusz Tamás 2629 (+ 13), Prohászka Péter  2616 (+ 2), Héra Imre 2616), Gledura Benjámin 2613 (+ 7), Papp Gábor 2602 (- 1)

A női világranglistát vezető kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan előnye 98 pont az ukrán Anna Muzicsuk előtt. Az orosz Katyerina Lahno két helyezést javított.

A női rangsor élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2680

2. Anna Muzicsuk (ukrán) 2582 (+ 6, 9)

3. Ju Wenjun (kínai) 2567 ( 3)

4. Alekszandra Kosztenjuk (orosz)  2557 (+8, 8)

5. Katyerina Lahno (orosz) 2547 (+ 6, 8)

6. Marija Muzicsuk (ukrán) 2544

7. Viktorija Cmilyte (litván) 2542

8. Lei Tingjie (kínai) 2528

9. Nana Dzagnidze (grúz) 2522 (- 2, 8)

10. Tan Zhongyi (kínai) 2517 (- 6, 3)

36. Hoang Thanh Trang (magyar) 2439 (+ 1, 10)

92. Gara Anita (magyar) 2367 (- 18, 10)

97. Lázárné Vajda Szidónia (magyar) 2360 (- 4, 10)

98. Medvegy Nóra (magyar) 2360 (+ 3, 2)

Az országok rangsorában a kínai sakkozónők 13 ponttal előzik meg az oroszok legjobbjait. Nem kis meglepetésre a FIDE rangsorában Katar a harmadik, mindez köszönhető egyetlen női sakkozónőjük, az exvilágbajnoknő Zsu Csan 2423-as Élő-pontszámának… Az ukránok ismét megelőzik a grúzokat. Nagyot javítottak a németek, a lengyelek csak a hetedikek ismét a dobogón, a lengyelek két helyezést javítva az ötödikek, a mieink a kilencedikek.

1. Kína 2495 (+ 3)

2. Oroszország 2480

3. Ukrajna 2421 (+ 9)

4. Grúzia 2418 (+ 1)

5. Németország 2370 (+ 10)

6. India 2363 (+ 5)

7. Lengyelország 2363  

8. Egyesült Államok 2350

9. Magyarország 2343 (- 2)

10. Azerbajdzsán 2314 (- 1)

A honi ranglista élcsoportjában változás, hogy Gara Tícia az ötödik helyre lépett előre, Papp Petra négy helyezést rontott.

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2438 (+ 1), Gara Anita 2367 (- 18), Lázárné Vajda Szidónia 2360 (- 4), Medvegy Nóra 2360 (+ 3), Gara Tícia 2331 (+ 14),  Marjanovics Annamária 2327,  Rudolf Anna 2325, Mádl Ildikó 2323 (- 4),  Papp Petra 2313 (- 22)

A juniorok világranglistáját vezető top ötös sorendje nem változott. Gledura Benjámin egy helyezést javítva a nyolcadik barcelonai  tornagyőzelmének köszönhetően.

A legjobb juniorok:

1.Wei Yi (kínai) 2743 (+ 4, 3)  1999

2. Jan-Krysztof Duda (lengyel) 2717 (+ 7, 9) 1998

3. Vladiszlav Artyemijev (orosz) 2691 (- 5, 9)  1998

4. Matthias Blübaum (német) 2642 (- 1, 14) 1997

5. Jeffery Xiong (amerikai) 2634 (+ 5, 14)  2000

8. Gledura Benjámin (magyar) 2613 (+ 7, 11)  1999

58. Kántor Gergely (magyar) 2514 (12) 1999

A legjobb 20 éven aluli hölgyeknél a világbajnoki címet nyert kazahsztáni Zsanszaja Abdumalik a harmadik, újonc  az elitben a görög Stavroula Tsolakidou. A 16 éves Marjanovics Annamária 25. a rangsorban.

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

1. Lei Tingjie (kínai) 2528 (3) 1997

2. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2486 (+ 8, 14)  1998

3. Zsanszaja Abdumalik (kazah) 2449 (+ 21, 11) 2000

4. Ni Shigun (kínai) 2441  (3) 1997

5. Stavroula Tsolakidou (görög) 2412 (+ 72, 20)

25. Marjanovics Annamária (magyar) 2327   2001

49. Terbe Julianna (magyar) 2259 (- 4, 11) 1997

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Londonban pénteken kezdődik  a GCT 2017 utolsó tornája, Carlsen vezeti a rajtlistát és a pontversenyt

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Londonban december 1. és 11. között rendezik meg a „Grand Chess Tour 2017” öt versenyből álló sorozat utolsó tornáját. A párizsi és a leuveni rapid-és villámversenyek után St. Louisban, az 5. Sinquefield Kupán a sakkvilág legjobbjai klasszikus gondolkodási idővel mérték össze erejüket. A viadal után rapid-és villámversenyt is rendeztek. Londonban a rajtlistát Magnus Carlsen vezeti, aki az összetett pontversenyben is az élen áll. A jövő márciusi világbajnok-jelölti döntő négy résztvevőjével, Levon Aronjannal, Fabiano Caruanával, Wesley So-val és Szergej Karjakinnal is vív presztízscsatát. A világbajnok ma ünnepli 27. születésnapját, a pénteki első játéknapon többek között Carlsen-Caruana derbi lesz. A viadal honlapja: http://www.londonchessclassic.com/

A rangos versenyekben oly gazdag esztendő egyik legjelentősebb tornáját Londonban rendezik meg. A Grand Chess Tour sorozat „szülőatyja”, a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov három éve a FIDE elnöki poszt megszerzéséért indított kampányában az élsakkozók számára jelentős díjalapú tornák szervezésére is ígéretet tett. A 2015-ös sorozat rendezői közül a norvégiai Stavanger egy év után kivált, St. Louis és London mellett Párizsban és Leuvenben rapid-és villámversenyt rendeztek, idén az amerikai sakkozás fellegvárában rapid-és villámversenyt is.

Ezek a viadalok is igazi sakkcsemegét jelentettek, a St. Louis-i klasszikus gondolkodási idejű verseny után az esztendő utolsó szuperversenyétől, a londoni tornától is nagy küzdelmet várunk. Igazi presztízscsatákat a háromszoros világbajnok Magnus Carlsen és a már közel három évtizede a legjobbak közé tartozó ötszörös világbajnok Viswanathan Anand között. A mezőnyből négyen, Levon Aronjan, Fabiano Caruana, Wesley So és Szergej Karjakin a jövő márciusi világbajnok-jelölti döntő résztvevői. A 8 fős viadal győztese lesz Magnus Carlsen kihívója, a döntőt 2018 novemberében Londonban rendezik meg. Az olimpiai aranyérmes amerikai trió harmadik tagja, Hikaru Nakamura, a St. Louis-i győztes francia Maxime Vachier-Lagrave, az orosz Jan Nepomnjacsij és az angolok legjobbja, Michael Adams játszik még.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2837)

Levon Aronjan (örmény, 2805)

Fabiano Caruana (amerikai, 2799)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2789)

Wesley So (amerikai, 2788)

Viswanathan Anand (indiai, 2782)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2781)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2729)

Michael Adams (angol, 2715)

A sorsolást már korábban megtartották, a St. Louis-i viadalhoz képest az akkor öt világos színnel játszók Londonban ötször a sötét bábukat vezetik és fordítva. December 1-én magyar idő szerint 15 órától játsszák az első fordulót, a másodikat 3-án is 15 órakor kezdik, majd a 7. fordulóig 17 órától csatáznak. Az ötödik játéknap után, december 7-én pihenőnap lesz. Jövő hétvégén 15 órakor kezdődnek az összecsapások, az utolsó fordulóban december 11-én 13 órától küzdenek majd. Játszmánként 100-100 perc a gondolkodási idő az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a parti befejezéséig és az első lépéstől még 30-30 másodperc bónuszidő. Holtverseny esetén az első hely sorsát rájátszás döntené el, ahogy az összetett pontversenyben pontegyenlőség esetén is.

Az első forduló párosítása:

Jan Nepomnjacsij – Levon Aronjan

Magnus Carlsen – Fabiano Caruana

Michael Adams – Szergej Karjakin

Hikaru Nakamura – Viswanathan Anand

Wesley So – Maxime Vachier-Lagrave

Az 1 millió 200 ezer dollár összdíjazású Grand Chess Tour 2017 sorozat Párizsban indult útjára. A rapid-és villámversenyen Magnus Carlsen és Maxime Vachier-Lagrave holtversenyes elsőségét rájátszás döntötte el a világelső javára. A belgiumi Leuvenben Carlsen a villámversenyen káprázatosan játszott, fölényes elsőségével megerősítette vezető pozícióját.

St. Louisban, a sorozat első klasszikus viadalán a 26 esztendős Maxime Vachier-Lagrave eddigi pályafutása legnagyobb sikereként az 5. Sinquefield Cup győztese lett. A francia nagymester veretlenül, félpontos előnnyel végzett az élen. Sikerében döntő szerepet játszott a viadal negyedik fordulójában Magnus Carlsen elleni győzelme. MVL az utolsó forduló előtt hármas holtversenyben vezetett. Jól bírta a sorsdöntő parti feszültségét, legyőzte az orosz Jan Neponjacsijt, első helye Carlsen győzelmével vált véglegessé, aki legyőzte Levon Aronjant.

Az 5. Sinquefield Cup végeredménye:

H.

 

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

 Perf.

 Élő + - 

1

Maxime Vachier-Lagrave

2789

FRA

*

1

½

½

½

½

½

½

1

1

6,0

2913

14,9

2

Magnus Carlsen

2822

NOR

0

*

½

1

1

½

½

1

½

1

5,5

2825

5,2

3

Wiswanathan Anand

2783

IND

½

*

½

½

½

1

½

½

1

5,5

2881

10,7

4

Levon Aronjan

2799

ARM

½

0

½

*

½

½

0

1

1

1

5,0

2829

3,4

5

Szergej Karjakin

2773

RUS

½

0

½

½

*

1

½

½

1

½

5,0

2832

7,1

6

Peter Szvidler

2751

RUS

½

½

½

½

0

*

1

½

½

½

4,5

2792

5,1

7

Fabiano Caruana

2807

USA

½

½

0

1

½

0

*

½

½

½

4,0

2743

-7,8

8

Hikaru Nakamura

2792

USA

½

½

½

0

½

½

½

*

½

0

3,5

2702

-10,6

9

Wesley So

2810

USA

0

0

½

0

0

½

½

½

*

1

3,0

2645

-18,1

10

Jan Nepomnjacsij

2751

RUS

0

½

0

0

½

½

½

1

0

*

3,0

2705

-9,9

St. Louisban Levon Aronjan nagy sikerével ért véget a Grand Chess Tour 2017 negyedik tornája, a rapid-és villámverseny. Aronjan az összetett versenyben hárompontos előnnyel végzett az élen, a villámversenyt Szergej Karjakin nyerte meg.  A nagy „visszatérő”, a sakkozás tizenharmadik világbajnoka, a viadal doyenje, az  54 éves Garri Kaszparov nyolcadik, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand kilencedik lett.

Kitüntető érdeklődéssel várjuk a London Chess Classic tornát. Magnus Carlsen idén még nem nyert klasszikus viadalt, Man szigeten a nyílt tornán végzett az élen. Wijk aan Zee-ben Wesley So, Baden-Badenben és  Stavangerben Levon Aronjan, St. Louisban Maxime Vachier-Lagrave előzte meg a norvég világbajnokot. A 300 ezer dolláros díjalapból a győztes 75 ezret kap. Az összetett pontverseny első két helyezettjét még külön is jutalmazzák, a győztes 100, az ezüstérmes 50 ezer dollárt kasszírozhat.

A London Chess Classic 2017 díjazása:

Helyezés

Díj

Helyezés

Díj

1.

$75,000

6.

$20,000

2.

$50,000

7.

$15,000

3.

$40,000

8.

$15,000

4.

$30,000

9.

$15,000

5.

$25,000

10.

$15,000

A Grand Ches Tour 2017 pontversenyének állása:

1.Magnus Carlsen 34 pont (12, 13, 9)

2. Maxime Vachier-Lagrave 31 (10, 8, 13)

3. Levon Aronjan 25 (5,5, 6,5, 13)

4. Szergej Karjakin 20,5 (5, 6,5, 9)

5. Hikaru Nakamura 20 (8, 3, 9)

6. Wesley So 15,5 (4, 10, 1,5)

7. Viswanathan Anand  14 (3, 9, 2)

8. Jan Nepomnjacsij 12,5 (4, 1,5, 7)

9. Fabiano Caruana 7 (3, 4, 5)

Versenyenként a pontozás:

Helyezés

Klasszikus

Rapid és Villám
(kombinált)

1.

13/12*

13/12*

2.

10

10

3.

8

8

4.

7

7

5.

6

6

6.

5

5

7.

4

4

8.

3

3

9.

2

2

10.

1

1

A Grand Chess Tour torna immár a kilencedik a London Chess Classic sorozatban. A szervezők nem titkolt célja volt kezdettől fogva, hogy a szigetországban növeljék a sakk népszerűségét, bemutassák az iskolákban és a közösségekben a játék nevelési szerepét. A viadalt a gyerekek belépődíj nélkül tekinthetik meg, számukra kísérőversenyt is szerveznek, gazdag program vár a látogatókra.

2009-ben Magnus Carlsen győzött a 8 résztvevős versenyen, egy évvel később megismételte sikerét. 2011-ben Vlagyimir Kramnyikot ünnepelték győztesként, 2012-ben Carlsen harmadik diadalát aratta. 2013-ban rapid szuperversennyel folytatódott a sorozat, a kieséses rendszerű tornán Hikaru Nakamura bizonyult a legjobbnak. Három éve hat résztvevővel rendezték meg a versenyt, a hármas holtverseny az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandnak kedvezett.

A London Chess Classic 2015 tornán a norvég világelső Magnus Carlsen mellett a 2016. évi világbajnok-jelölti verseny hat résztvevője is játszott. Az exvilágbajnok Viswanthan Anand, a Grand Prix-sorozat első és második helyezettje, az amerikai Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura, Élő-pontjai alapján a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és a holland Anish Giri, és a rendezők szabadkártyájával induló örmény Levon Aronjan számára is a felkészülés egyik fontos állomása volt a londoni viadal.

Újabb trófeával gazdagodott a világbajnok Magnus Carlsen gyűjteménye. Az első ízben kiírt Grand Chess Tour három versenyből álló sorozat győztese lett. A London Chess Classic 2015 torna előtt az összetett pontversenyben a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov vezetett, Carlsen negyedikként várta a viadalt.

Londonban egészen különleges versenyt láttunk. A 45 játszmából csak tíz fejeződött be döntéssel, összesen hét partit vesztett a két exvilágbajnok, Veszelin Topalov és Viswanathan Anand. Hatan megőrizték veretlenségüket, Fabiano Caruana, Michael Adams és Topalov nyeretlen maradt.

Az utolsó fordulóban Magnus Carlsen aratta az egyetlen győzelmet, ezzel befogta a befejező játéknap előtt még vezető holland Anish Girit és a francia Maxime Vachier Lagravet. Nem véletlenül nevezte magát az esti kommentálás közepette „királycsinálónak” az orosz Alekszandr Griscsuk, a 30. lépésben Carlsen ellen nyerőesélyt szalasztott el, majd a remit biztosító folytatást is kihagyta.

Az első hely sorsát rájátszás döntötte el. A világbajnok Magnus Carlsen jobb Berger-Sonneborn pontszámának köszönhetően már a döntőben várta ellenfelét. Maxime Vachier-Lagrave és Anish Giri meccse először kétjátszmás párbajjal kezdődött, 25-25 perc és lépésenként 5-5 másodperc bónusszal. Érdekességként megjegyzem, hogy Giri a három „Grand Chess Tour” verseny mindegyikén megőrizte veretlenségét, a rájátszásban két partit is bukott.

A csatákban kissé elfáradt Maxime Vachier-Lagrave a pihent Magnus Carlsennel vívta a mindent eldöntő meccset. Sötéttel játszva a világbajnok időzavarában hagyta ki a remiesélyt. A második játszmában Magnus nyert állásban lépést ismételt, ezzel megnyerte a londoni tornát és az összetett pontversenyben is az élen végzett. Anish Giri másodikként, Levon Aronjan bronzérmesként zárta a sorozatot.

7. London Classic 2015, 2015. december 3-14

kat. XXII (2785)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2834

*

½

½

½

½

½

1

1

½

½

2856

2.

Anish Giri

g

NED

2784

½

*

½

½

½

½

½

1

½

1

2864

3.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2773

½

½

*

½

½

½

½

½

1

1

2866

4.

Levon Aronjan

g

ARM

2788

½

½

½

*

½

½

½

½

½

1

5

2824

5.

Fabiano Caruana

g

USA

2787

½

½

½

½

*

½

½

½

½

½

2786

6.

Michael Adams

g

ENG

2737

½

½

½

½

½

*

½

½

½

½

2790

7.

Alekszander Griscsuk

g

RUS

2747

0

½

½

½

½

½

*

½

1

½

2789

8.

Hikaru Nakamura

g

USA

2793

0

0

½

½

½

½

½

*

1

½

4

2746

9.

Viswanathan Anand

g

IND

2796

½

½

0

½

½

½

0

0

*

1

2705

10.

Veszelin Topalov

g

BUL

2803

½

0

0

0

½

½

½

½

0

*

2592

A Grand Chess Tour 2015 pontverseny végeredménye

Név

1

2

3

Pont

1

Magnus Carlsen

4

10

12

26

2

Anish Giri

7

6

10

23

3

Levon Aronjan

2

13

7

22

4

M. Vachier-Lagrave

5

7

8

20

5

Hikaru Nakamura

8

8

3

19

6

Fabiano Caruana

6

3

6

15

7

Veszelin Topalov

13

4

1

18

8

Viswanathan Anand

10

2

2

14

9

Alekszandr Griscsuk

3

5

4

12

                                                1 – Stavanger  2 St. Louis  3 London

Tavaly Londonban a 23 éves amerikai Wesley So kettős diadalt aratott. A London Chess Classic 2016 tornán elért győzelmével a Grand Chess Tour  versenysorozat összetett pontversenyét is megnyerte.

A brit fővárosban az amerikai Wesley So eddigi pályafutása legnagyobb sikerét ünnepelhette. St. Louisban elért első helyezése után Londonban is diadalmaskodott. Veretlenül harcolta végig a tornát, amelyet az első játéknapon honfitársa, Hikaru Nakamura elleni győzelemmel kezdett. Rutinos rókákra emlékeztető magabiztossággal sakkozott, a hajrában elsősorban az összetett pontverseny megnyerésére figyelt. Kimagaslóan magas pénzdíjat nyert, összesítésben 295 ezer dollár lett a jutalma.

Megőrizte veretlenségét a ezüstérmese, az amerikai Fabiano Caruana is. Emlékezetes marad Hikaru Nakamura elleni parádés győzelme. Az összetett pontversenyben végül harmadikként végzett, a bakui sakkolimpián aranyérmes válogatott triója újabb nagy sikert ért el.

Az exvilágbajnokok, az indiai Viswanathan Anand és az orosz Vlagyimir Kramnyik holtversenyes harmadik helyükkel akár elégedettek is lehetnek.

A holland Anish Giri kilenc döntetlennel lett a remikirály, a mezőnyben egyedül ő maradt nyeretlen.

Az örmény Levon Aronjan utolsó fordulóbeli vereségéért nagy árat fizetett, az összetett pontverseny dobogós helyezését bukta el. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov hat veresége így is a torna szenzációja. A várakozás alatt szerepelt a francia Maxime Vachier-Lagrave, rossz kezdés után az angolok legjobbja, Michael Adams jól helytállt. A tornán a 45 partiból 15 végződött döntéssel!

A London Chess Classic 2016 végeredménye:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

1

Wesley So

2794

USA

*

½

½

½

1

½

½

½

1

1

6

2

Fabiano Caruana

2823

USA

½

*

½

½

1

½

½

½

½

1

3

Vlagyimir Kramnyik

2809

RUS

½

½

*

½

½

½

½

½

½

1

5

4

Viswanathan Anand

2779

IND

½

½

½

*

0

½

1

½

½

1

5

5

Hikaru Nakamura

2779

USA

0

0

½

1

*

½

1

½

½

1

5

6

Anish Giri

2771

NED

½

½

½

½

½

*

½

½

½

½

7

Maxime Vachier-Lagrave

2804

FRA

½

½

½

0

0

½

*

1

½

½

4

8

Levon Aronjan

2785

ARM

½

½

½

½

½

½

0

*

1

0

4

9

Michael Adams

2748

ENG

0

½

½

½

½

½

½

0

*

1

4

10

Veszelin Topalov

2760

BUL

0

0

0

0

0

½

½

1

0

*

2

A Grand Chess Tour 2016 összetett pontversenyének végeredménye a legjobb három eredmény alapján:

H

Fed

Név

Élő

Párizs

Leuven

St. Louis

London

Total

Díj

1

USA

Wesley So

2774

7

10

13

13

36

$295,000

2

USA

Hikaru Nakamura

2779

13

4

4.5

7

24.5

$144.166

3

USA

Fabiano Caruana

2823

3

6

7.75

10

23.75

$108,750

4

ARM

Levon Aronjan

2785

6

8

7.75

3

21.75

$81,250

5

IND

Viswanathan Anand

2779

-

7

7.75

7

21.75

$82,916

6

FRA

Maxime Vachier-Lagrave

2804

8

5

4.5

3

17.5

$55.250

7

RUS

Vlagyimir Kramnyik

2809

4

2.5

-

7

13.5

$46,666

8

NED

Anish Giri

2771

5

2.5

1

5

12.5

$50,000

9

BUL

Veselin Topalov

2760

2

1

7.75

1

10.75

$66,250

NOR

Magnus Carlsen

2840

10

13

23

$68,500

CHN

Ding Liren

2757

3

3

$15,000

RUS

Peter Szvidler

2753

2

2

$15,000

FRA

Laurent Fressinet

2672

1

1

$7,500

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen gratulált elsőnek honfitársa, Tari junior világbajnoki címéhez

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az olaszországi Tarvisioban rendezték meg a junior világbajnokságot. A fiúk 148 fős mezőnyében 62 országból huszonhat nagymester is játszott, szenzációs norvég siker született. A rajtlistán ötödik norvég Aryan Tari veretlenül végzett az élen. Az északi sportok hazájának immár két világbajnoka van! Magnus Carlsen elsőként gratulált honfitársának. A magyar színeket képviselő Kántor Gergely 54. lett. A lányoknál 89-en csatáztak, a rajtlistát is vezető kazahsztáni Zsanszaja Abdumalik meggyőző játékkal lett világbajnok. Terbe Julianna a 22., Terbe Zsuzsanna a 34. helyen végzett.

 

Norvégia második sakkvilágbajnokát ünnepelheti. Négy évvel Magnus Carlsen trónra lépése után a 18 éves Aryan Tari junior világbajnok lett. Az újdonsült bajnok az első gratulációt Magnus Carlsentől kapta. A világbajnok twitter oldalán gratulált honfitársának, külön is kiemelte, hogy az utolsó fordulóban nehéz állásban is megőrizte hidegvérét. Az iráni származású szülők még Aryan Tari születése előtt emigráltak Norvégiába.

 

Tari döntetlennel kezdte meg szereplését, majd ötös nyerősorozattal tört előre és vette át a vezetést. A nyolcadik partijában legyőzte az orosz Grigorij Oparint, majd a kilencedik körben a 12 éves Praggnanadhannal remizett. Fokozott érdeklődés kísérte az indiai titán játékát, hiszen világbajnoki címmel azonnal nagymester lehetett volna, és Szergej Karjakin rekordját megdöntve a sakkozás legfiatalabb nagymestere. A bravúr végül nem sikerült, „csak” negyedik lett a rajtlistán huszonhatodik sakkozó, első nagymesteri normáját teljesítette. Tari utolsó partijában a rajtlistát vezető holland Jorden van Foreesttel nagy csatában remizett.

A magyar színeket képviselő Kántor Gergely 10 játszmából 6 pontot gyűjtött, utolsó partijára nem két párosítást, a hétvégén az Aquaprofit-NTSK csapatában a kettős bajnoki fordulóban szerepelt. Kántor az első és a tizedik partiját vesztette el, négy győzelmét szerényebb Élő-pontszámú ellenfelekkel szemben érte el, a döntetlenjei közül a rajtlistán második Oparin ellenit emelném ki. Sajnálhatjuk, hogy Gledura Benjámin nem mérettette meg magát a junior mezőnyben.

 

A junior világbajnokság végeredménye:

H.

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

Perf.

Élő+/-

1

5

GM

Aryan Tari

NOR

2581

8,5

72,0

78,0

5

6,0

2718

19,2

2

16

GM

Manuel Petroszjan

ARM

2554

8,5

67,0

72,5

6

7,0

2670

15,9

3

7

GM

Chithambaram Aravindh

IND

2572

8,5

66,0

70,5

5

7,0

2645

10,9

4

26

IM

Praggnanadhan R

IND

2509

8,0

72,5

77,5

6

5,0

2688

25,9

5

1

GM

Jorden van Foreest

NED

2616

8,0

71,0

77,0

5

7,0

2631

2,2

6

32

FM

Alekszej Szorokin

RUS

2483

8,0

69,5

75,0

6

7,0

2673

27,6

7

6

GM

Murali Karthikeyan

IND

2578

8,0

67,0

72,0

5

7,0

2654

10,3

8

30

IM

Szemen Lomaszov

RUS

2490

7,5

74,5

79,5

5

4,0

2630

21,4

9

11

GM

Kirill Alekszejenko

RUS

2563

7,5

74,0

79,5

5

7,0

2628

9,9

10

21

IM

Xu Xiangyu

CHN

2543

7,5

72,0

76,5

5

5,0

2597

8,5

11

56

FM

Liu Yan

CHN

2422

7,5

71,5

75,0

6

5,0

2634

32,5

12

17

GM

Bai Jinhsi

CHN

2553

7,5

66,5

72,0

5

6,0

2587

5,4

13

28

IM

Alekszandr Triapisko

RUS

2508

7,5

65,0

70,0

6

5,0

2572

9,9

14

22

GM

Tran Tuan Minh

VIE

2538

7,5

64,5

69,0

6

6,0

2577

6,3

15

20

GM

Alekszej Szarana

RUS

2543

7,5

64,0

69,5

6

6,0

2557

2,7

16

12

GM

Haik Martiroszjan

ARM

2561

7,5

63,5

68,5

6

5,0

2599

5,7

17

3

GM

Rasmus Svane

GER

2587

7,5

63,5

68,0

5

6,0

2546

-4,1

54  24     IM    Kántor Gergely        HUN 2517  6,0    61,0   63,5     5      4,0    2463     -5,9

 

Negyvennyolc ország versenyzői küzdöttek meg a női viadalon. A 89 résztvevő közül négyen nagymesterként, négyen férfi nemzetközi mesteri és huszonnégyen női nemzetközi mesteri címmel játszottak. A rajtlistát vezető kazahsztáni Zsanszaja Abdumalik egypontos előnnyel győzött. A nyolcadik fordulóban az orosz Anasztaszia Paramzinától vereséget szenvedett, veszélybe került bajnoki címe. Mesterhármassal ért célba. Meglepetés Paramzina ezüstérme, Jennifer Xu már az aerikai bajnokságon is bemutatkozott. Nagy csalódás az iráni Sarasadat Khademalsharieh huszadik helyezése, a rangsorban a második volt 2419 Élő-pontjával.  

Sakkozónőink a rajtlistán elfoglalt helyezésüknek megfelel eredményt értek el. Terbe Julianna hat győzelem mellett négyszer szenvedett vereséget, egy játszmája lett döntetlen. Terbe Zsuzsanna ötször nyert, négyszer kapott ki, két partija pontosztozkodással végződött.

A 20 éven aluli női világbajnokság végeredménye:

H

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

K

Élő+/-

1

1

IM

Zsanszaja Abdualik

KAZ

2428

9,5

71,5

77,0

6

9,0

10

20,5

2

44

WGM

 Anasztaszia Paramzina

RUS

2123

8,5

70,5

71,0

5

7,0

20

103,0

3

13

FM

Jennifer Xu

USA

2321

8,0

69,0

74,5

5

6,0

20

34,4

4

11

WGM

Stavroula Tsolakidou

GRE

2340

8,0

66,0

70,5

5

7,0

20

34,0

5

16

WGM

Gulruhbegi Tohirjonova

UZB

2306

8,0

65,0

69,0

5

6,0

20

22,8

6

10

IM

Julija Oszmak

UKR

2345

7,5

74,5

80,0

6

5,0

10

9,5

7

5

WIM

Polina Suvalova

RUS

2386

7,5

68,5

73,5

5

6,0

10

-1,0

8

22

WIM

Teodora Injac

SRB

2244

7,5

60,5

65,5

6

6,0

20

28,0

9

43

WFM

Natalie Kanakova

CZE

2134

7,5

60,0

63,5

6

6,0

40

116,8

10

8

IM

Davaademberel Nomin-Erdene

MGL

2358

7,0

72,0

77,0

5

6,0

10

0,5

22

20

WIM

Terbe Julianna

HUN

2263

6,5

62,0

65,5

6

6,0

20

-3,8

34

34

WFM

Terbe Zsuzsanna

HUN

2170

6,0

60,5

64,5

6

5,0

20

4,0

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő Aquaprofit a legnagyobb rivális, a DVTK elleni győzelemmel rajtolt a csapatbajnokságon

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Kettős fordulóval kezdődött meg az első osztály csapatbajnokság 2017/18-as idénye. Sakklegendánk, Szabó László nevével fémjelzett viadal nyitányán a címvédő, tízszeres bajnok Aquaprofit-NTSK legnagyobb riválisa, a tavalyi ezüstérmes DVTK együttesét 7,5-4,5-re győzte le. A második játéknapon a Duocor Makói SVSE csapata ellen nyert 9,5-2,5-re. Remekült rajtolt a Pénzügyőr SC, két 8,5-3,5-ös győzelemmel tartja a lépést a címvédővel. Az ASE Paks csapata is kettős sikerrel kezdte a viadalt.

 

A nyári átigazolási szezon számos meglepetéssel szolgált. A címvédő Aquaprofit-NTSK csapatának nagy erősítést jelent az izraeli Maxim Rodshtein. A tavalyi bajnokságban újoncként ezüstérmes DVTK leigazolta Almási Zoltánt. A Pénzügyőr együttesében a horvát Ivan Saric a legnagyobb név, az első osztályba visszakerült HÜSI SC legfiatalabb nagymesterünkkel, Gledura Benjáminnal erősített.

A bajnokság a sorsolás szeszélye folytán a két rivális, a Aquprofit és a DVTK rangadójával kezdődött meg. A címvédő tízszeres bajnokcsapat profi módon játszotta le a mérkőzést. Játszmát se veszítve nyerte meg a párharcot 7,5-4,5-re.

Várakozáson felül rajtolt a Pénzügyőr SC, az Aquaréna Kőbánya SC, jóval szerényebb arányban nyert az ASE Paks. A legjobb együttesek versengésébe bekapcsolódott MTK súlyos vereséget szenvedett.

 

Az első forduló eredményei:

DVTK – Aquaprofit-NTSK 4,5 – 7,5

Almási Zoltán (2685) – Maxim Rodshtein (izraeli, 2688) döntetlen

Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2721) – Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2700) döntetlen

Jurij Kuzubov (ukrán, 2690) – Andrej Volokityin (ukrán, 2623) 0 – 1

Martyin Kravcsiv (ukrán, 2677) – Balogh Csaba (2632) döntetlen

Héra Imre (2616) – Luka Lenic (szlovén, 2650) döntetlen

Sethuraman S. P. (2638) – Erdős Viktor (2622) 0 – 1

Szabó Gergely András (2548) – Márkus Róbert (2630) döntetlen

Antal Gergely (2525) – Bánusz Tamás (2616) döntetlen

Korpa Bence (2483) – Medvegy Zoltán (2539) döntetlen

Kozák Ádám (2422) – Ribli Zoltán (2526) döntetlen

Bérczes Dávid (2493) – Kántor Gergely (2514) 0 – 1

Medvegy Nóra (2357) – Gara Tícia (2317) döntetlen

HVSE Infraplan – Pénzügyőr SC 3,5 – 8,5

(Zbynek Hracek (cseh, 2613) – Ivan Saric (horvát, 2661) 0 – 1

Zdenko Kozul (horvát, 2604) – Vlagyimir Baklan (ukrán, 2604 1 – 0

Ruck Róbert (2531)  - Ante Brkic (horvát, 2573) 0 – 1)

 

Dunaharaszti MTK – Aquaréna Kőbánya SC 4 - 8

(Szergej Grigorjanc (orosz, 2558) – Andrej Vovk (ukrán, 2635) döntetlen

Gonda László (2499) – Jurij Vovk (ukrán, 2610) 1 – 0

Blazimir Kovacevic (horvát, 2476) – Alekszandar Indjic (szerb, 2605) 0 – 1)

ASE Paks – HÜSI SC  6,5 – 5,5

(Constantin Lupulescu (román, 2631) – Gledura Benjámin (2605) döntetlen

Berkes Ferenc (2653) – Pintér József (2539) döntetlen

Mircea Parligras (román, 2613) – Havasi Gergő (2377) 1 – 0)

MTK Budapest – Duocor-Makói SVSE 2,5 – 9,5

(Kállai Gábor (2475) – Mihók Olivér (2543) 0 – 1

Juhász Ármin (2349) – Dusan Popovic (szerb, 2525) döntetlen

Emmanuel Reinhart (francia, 2401) – Sipos István (2468) 1 – 0)

A második játéknapon az Aquaprofit aratta a legnagyobb arányú győzelmet. A Pénzügyőr megismételte első fordulóbeli sikerét. Másodszor nyert az ASE Paks, négy csapat 2-2 meccsponttal áll, három együttes mindkét mérkpzését elvesztette.

A 2. forduló eredményei:

Aquaprofit-NTSK - Duocor-Makói SVSE 9,5 – 2,5

(Maxim Rodshtein (izraeli, 2688) - Mihók Olivér (2543) 1 – 0

Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2700) - Sipos István (2468) 1 – 0

Andrej Volokityin (ukrán, 2623) – Csonka Balázs (2451) döntetlen

HÜSI SC – MTK Budapest 7,5 – 4,5

(Gledura Benjámin (2605) -  Kállai Gábor (2475) döntetlen

Pintér József (2539) - Juhász Ármin (2349) 1 - 0

Havasi Gergő (2377) - Emmanuel Reinhart (francia, 2401) 0 - 1)

Aquaréna Kőbánya SC – ASE Paks 3,5 – 8,5

(Nagy Gábor (2472) – Constantin Lupulescu (román, 2631) döntetlen

Izsák Gyula (2437) - Berkes Ferenc (2653) 0 - 1

Szabó Bence (2369) - Mircea Parligras (román, 2613) 0 - 1)

Pénzügyőr SC – Dunaharaszti MTK 8,5 – 3,5

Ivan Saric (horvát, 2661) - Szergej Grigorjanc (orosz, 2558) döntetlen

Vlagyimir Baklan (ukrán, 2604) - Gonda László (2499) döntetlen

Ante Brkic (horvát, 2573) - Blazimir Kovacevic (horvát, 2476) 1 - 0)

DVTK – HVSE-Infraplan 7,5 – 4,5

(Gujrathi Vidit Santosh (indiai, 2721) – Ruck Róber (2531) döntetlen

Jurij Kuzubov (ukrán, 2690) – Németh Miklós (2494) 1 – 0

Martyin Kravcsiv (ukrán, 2677) – Kovács Gábor (2463) döntetlen)

A bajnokság állása:

1.Aquaprofit-NTSK 4 Meccspont, 17 pont

2. Pénzügyőr SE 4, 17

3. ASE Paks 4, 15

4. HÜSI SC 2, 13

5. DVTK 2, 12

6. Duocor-Makói SVSE 2, 12

7. Aquaréna Kőbánya SC 2, 11,5

8. HVSE-Infraplan 0, 8

9. Dunaharaszti MTK 0, 7,5

10. MTK Budapest 0, 7

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport Richárd remek sikere, holtversenyben harmadik lett, Jakovenko és Aronjan végzett az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Palma de Mallorcán az az orosz Dmitrij Jakovenko és az örmény Levon Aronjan és holtversenyes elsőségével fejeződött be a Grand Prix 2017 sorozat utolsó versenye. Az örmény nagymester remizett az amerikai Hikaru Nakamurával, míg a játéknapot félpontos hátránnyal kezdő Jakovenko nyert a világbajnok-jelöltségért küzdő, a győzelemért sokat kockáztató francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. Rapport Richárd az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovval osztozott meg a ponton és  holtversenyben a harmadik helyen zárta a szereplését. Nagymesterünk teljesítménye 2762-es performance-pontszámot jelent, 8,3 Élő-pontot is gyűjtött, a decemberi listán 2707 pontja lesz. Két győzelme mellett egyetlen vereségét az első fordulóban szenvedte el. A Grand Prix összetett pontverseynének első két helyezettje, az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Alekszandr Griscsuk szerzett világbajnok-jelölti címet.  

 

A GP-verseny befejező játéknapján sorban születtek a döntetlenek. Igazi küzdelem csak három játszmában bontakozott ki. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov és a francia Maxime Vachier-Lagrave csak győzelemmel lehetett volna világbajnokjelölt. Radzsabov pozíciós játékvezetéssel próbálta megtörni Rapport Richárd ellenállását. Nagymesterünk minimális hátrányban pontosan játszott, a genfi GP győztese nem talált fogást Ricsi állásán, maga kínálta a döntetlent.

 

Vachier-Lagrave más taktikát választott az orosz Dmitrij Jakovenko ellen. Az olasz megnyitású partiban jobban állt, majd „önveszélyes” tervet választott a kiegyenlítést adó folytatás helyett minden hidat felégetett maga mögött. Jakovenko a váratlan „ajándékkal” élt, győzelmével holtversenyben első lett.

 

A Világkupán aratott győzelmével Levon Aronjan már világbajnok-jelöltként játszotta a tornát. Láthatóan takarékoskodott erejével, hiszen december 1-től már a London Chess Classic viadalon játszik. Az amerikai Hikaru Nakamura ellen kedvenc Marshall támadását játszotta meg, futópárja mellett még második gyalogot is áldozott, világos anyagi előnyével nem tudott mit kezdeni. Aronjan pályafutásának legsikeresebb éve a 2017-es, győzött Baden-Badenben és Stavangerben a világbajnok Magnus Carlsent megelőzve. Világkupát nyert, világbajnokjelölt lett, holtversenyben első Palma de Mallorcán.

 

Rapport Richárd holtversenyes harmadik helye nagyszerű siker. A 2762-es performance-pontszám, a + 8,3 Élő-pont is hű tükre eredményes játékának. Az első fordulóban sajnos taktikai hibával vesztett a holland Anish Giri ellen, két döntetlennel folytatta. A torna doyenje, Borisz Gelfand még fitt volt, a kínai Li Chao nagy küzdelemben döntetlenre mentette a csatájukat. A norvég Jon Ludvig Hammert megadásra kényszerítette. Nem volt gondja az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel, második nyerését a játszmáig még veretlen orosz Alekszandr Rjazancev ellen aratta. Emlékezetes küzdelemben harcolta ki a döntetlent Aronjannal szemben, és utolsó két partiját elremizve fejezte be a viadalt.

A sorozat korábbi három versenyéhez hasonlóan a sok döntetlennek a sakkrajongók nem örültek. A tornán lejátszott 81 játszmából csak 22 végződött döntéssel, a világossal játszók 13-9-re nyertek. Az 59 döntetlen többsége nem hozott igazi küzdelmet. Heten megőrizték veretlenségüket, a holtversenyes harmadikok rangsorában Radzsabov és Rapport két partit nyert, ezt díjazta versenykiírás. A díjakat és a helyezésért járó pontokat is egyenlő arányban osztották, így Radzsabov nem lett világbajnokjelölt. A végeredménynek az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Alekszandr Griscsuk örülhet, megőrizték az összetett pontversenyben első és második helyüket.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 4,5) – Levon Aronjan (örmény, 2801, 5) döntetlen (Spanyol megnyitás, 43)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 4,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 4,5) 0 – 1 (Olasz megnyitás, 44)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 4,5) – Ding Liren (kínai, 2774, 4,5) döntetlen (Katalán megnyitás, 23)

Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 4,5) – Peter Szvidler (orosz, 2763, 4,5) döntetlen (Angol megnyitás, 27)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 4,5) – Rapport Richárd (magyar, 2692, 4,5) döntetlen (Vezércsel, 36)

Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 4) – Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 2,5) döntetlen (Vezércsel, 19)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 2,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 4) döntetlen (Szicíliai védelem, 19)

Anish Giri (holland, 2762, 3,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 3,5) döntetlen (Angol megnyitás, 23)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 3) – Li Chao (kínai, 2741, 3,5) döntetlen (Grünfeld védelem, 19)

A Chess Palma Grand Prix végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Perf.

Élő+/-

1

10

Dmitrij Jakovenko

RUS

2721

5,5

0,5

2,0

2748

2823

12,7

2

1

Levon Aronjan

ARM

2801

5,5

0,5

2,0

2742

2821

2,6

3

8

Tejmur Radzsabov

AZE

2741

5,0

0,0

3,0

2723

2764

2,6

4

15

Rapport Richárd

HUN

2692

5,0

0,0

2,0

2720

2762

8,3

5

14

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2702

5,0

0,0

1,0

2755

2791

10,8

6

3

Hikaru Nakamura

USA

2780

5,0

0,0

1,0

2749

2792

1,2

7

5

Peter Szvidler

RUS

2763

5,0

0,0

1,0

2745

2782

2,1

8

4

Ding Liren

CHN

2774

5,0

0,0

1,0

2729

2771

-0,7

9

9

Pentala Harikrishna

IND

2738

5,0

0,0

1,0

2728

2767

3,2

10

16

Erneszto Inarkijev

RUS

2683

4,5

0,0

2,0

2740

2734

6,2

11

2

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2796

4,5

0,0

1,0

2741

2741

-6,8

12

12

Pavel Eljanov

UKR

2707

4,5

0,0

1,0

2729

2724

2,2

13

7

Li Chao

CHN

2741

4,0

1,5

1,0

2700

2656

-10,2

14

13

Francisco Vallejo Pons

ESP

2705

4,0

1,0

1,0

2727

2679

-2,8

15

6

Anish Giri

NED

2762

4,0

0,5

1,0

2739

2693

-8,3

16

17

Alekszandr Rjazancev

RUS

2651

3,5

0,0

0,0

2725

2640

-1,5

17

11

Borisz Gelfand

ISR

2719

3,0

0,5

1,0

2703

2580

-16,7

18

18

Jon Ludvig Hammer

NOR

2629

3,0

0,5

0,0

2712

2586

-4,9

H

 

Név

FED

1.f.

2.f.

3.f.

4.f.

5.f.

6.f.

7.f.

8.f.

9.f.

P.

1

Dmitrij Jakovenko

RUS

2w½

6b½

16w½

12b1

7w½

15b½

9w½

4b½

11b1

5,5

2

Levon Aronjan

ARM

1b½

10w1

11b½

15w1

8b½

7w½

4b½

5w½

6b½

5,5

3

Tejmur Radzsabov

AZE

16w½

14b1

15w½

6b0

9w½

5b0

13w1

17b1

4w½

5,0

4

Rapport Richárd

HUN

15b0

17b½

13w½

18w1

5b½

16b1

2w½

1w½

3b½

5,0

5

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

7w½

9b½

6w½

16b½

4w½

3w1

11b½

2b½

8w½

5,0

6

Hikaru Nakamura

USA

12b½

1w½

5b½

3w1

11b½

8w½

7b½

9w½

2w½

5,0

7

Peter Szvidler

RUS

5b½

12w½

18b1

11w½

1b½

2b½

6w½

8w½

9b½

5,0

8

Ding Liren

CHN

14w½

16b½

12w½

10b1

2w½

6b½

15w½

7b½

5b½

5,0

9

Pentala Harikrishna

IND

18b½

5w½

10b½

14w1

3b½

11w½

1b½

6b½

7w½

5,0

10

Erneszto Inarkijev

RUS

13w1

2b0

9w½

8w0

12b½

17b1

14w½

11w½

18b½

4,5

11

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

17w1

15b½

2w½

7b½

6w½

9b½

5w½

10b½

1w0

4,5

12

Pavel Eljanov

UKR

6w½

7b½

8b½

1w0

10w½

13b½

18w1

14b½

17w½

4,5

13

Li Chao

CHN

10b0

18w½

4b½

17w½

14b½

12w½

3b0

15w1

16b½

4,0

14

Francisco Vallejo Pons

ESP

8b½

3w0

17w1

9b0

13w½

18b½

10b½

12w½

15b½

4,0

15

Anish Giri

NED

4w1

11w½

3b½

2b0

16w½

1w½

8b½

13b0

14w½

4,0

16

Alekszandr Rjazancev

RUS

3b½

8w½

1b½

5w½

15b½

4w0

17w0

18b½

13w½

3,5

17

Borisz Gelfand

ISR

11b0

4w½

14b0

13b½

18w½

10w0

16b1

3w0

12b½

3,0

18

Jon Ludvig Hammer

NOR

9w½

13b½

7w0

4b0

17b½

14w½

12b0

16w½

10w½

3,0

A GP összetett pontversenyének végeredménye:

 

Név

Sardzsa

Moszkva

Genf

Palma de Mallorca

Összesített pont

1

Sahriyar Mamedgyarov (AZE)

140

140 

60 

 

340

2

Alekszandr Griscsuk (RUS)

140

71.43 

125 

 

336.4

3

Tejmur Radzsabov (AZE)

 

71.43 

170 

71.43 

312.8

4

Ding Liren (CHN)

      70

170 

 

71.43 

311.4

5

Dmitrij Jakovenko (RUS)

70

 

11 

155 

236

6

Maxime Vachier-Lagrave (FRA)

140

71.43

 

20 

231.4

7

Hikaru Nakamura (USA)

70

71.43 

 

71.43 

212.8

8

Peter Svidler (RUS)

 

71.43 

60 

 

202.8

9

Jan Nepomnjacsij (RUS)

70

125 

 

198

10

Levon Aronjan (ARM)

7

 

11 

155 

173

11

Pentala Harikrishna (IND)

 

20 

60 

71.43 

151.4

12

Anish Giri (NED)

 

71.43 

60 

137.4

13

Michael Adams (ENG)

70

60 

 

133

14

Rapport Richárd (HUN)

25

 

2.5 

 71.43

98.9

15

Jevgenyij Tomasevszkij (RUS)

3

20

71.43

94.4

16

Li Chao (CHN)

25

 

60 

91

17

Hou Ji-fan (CHN)

7

71.43 

2.5 

 

80.9

18

Alekszandr Rjazancev (RUS)

1

 

60 

64

19

Pavel Eljanov (UKR)

25

11

20

56

20

Francisco Vallejo Pons (ESP)

25

 

38

21

Borisz Gelfand (ISR)

 

20 

 11

1,5 

32.5

22

Erneszto Inarkijev (RUS)

 

20 

25

23

Jon Ludvig Hammer (NOR)

3

7

1,5

11,5

24 Salem Saleh (UAE)

3

 

7

Versenyenként a díjazás és a helyezések után járó pontok:

H.

DÍJ

 GP PONT

1

€20,000

170

2

€15,000

140

3

€12,000

110

4

€11,000

90

5

€10,000

80

6

€9,000

70

7

€8,000

60

8

€7,000

50

9

€6,000

40

10

€5,000

30

11

€4,250

20

12

€4,000

10

13

€3,750

8

14

€3,500

6

15

€3,250

4

16

€3,000

3

17

€2,750

2

18

€2,500

1

 

Berlinben 2018. március 10. és 28. között rendezik meg a világbajnok-jelölti döntőt. A kétfordulós torna győztese lesz a regnáló világbajnok Magnus Carlsen kihívója.

A világbajnok-jelölti döntő résztvevői:

Szergej Karjakin (orosz) a 2016-os világbajnoki döntő vesztese

Levon Aronjan (örmény) a Világkupa győztese

Ding Liren (kínai) a Világkupa ezüstérmese

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni) a Grand Prix 2017 győztese

Alekszandr Griscsuk (orosz) a Grand Prix 2017 ezüstérmese

Fabiano Caruana (amerikai) Élő-pontszámával

Wesley So (amerikai) Élő-pontszámával

Vlagyimir Kramnyik (orosz) szabadkártyával

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Palma de Mallorcán az utolsó forduló dönt, Aronjan fél ponttal előzi meg a 9 fős üldöző bolyt

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Palma de Mallorcán a Grand Prix-versenyen az utolsó forduló dönt. A nyolcadik játéknapon az örmény Levon Aronjan gyors döntetlennel megőrizte félpontos előnyét. Rapport Richárd az orosz Dmitrij Jakovenkóval 15 lépésben osztozott meg a ponton. Kilenc fősre bővült az üldöző boly, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov legyőzte az izraeli Borisz Gelfandot. A világbajnok-jelölti címért folyó versengésben a francia Maxine Vachier-Lagrave világossal Jakovenkóval mérkőzik meg, Radzsabov is világos lesz Rapport ellen. Nakamura-Aronjan, Tomasevszkij-Ding Liren, Harikrishna-Szvidler párharcok döntik még el az elsőség, a dobogós helyek sorsát. Holtversenynél osztják a pénzdíjakat és a helyezésekért kapott pontszámokat is.

A nyolcadik forduló két gyors döntetlennel kezdődött. Az éllovassal, a világranglista második Levon Aronjannal vívott nagy csatája után Rapport Richárd világossal mindössze 15 lépésben remizett az orosz Dmitrij Jakovenkóval. A félpontos előnnyel vezető Levon Aronjan játszmája két lépéssel tovább tartott az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel szemben. A háromszoros olimpiai bajnok a remivel is megőrizte vezető pozícióját.

A világbajnok-jelöltségért küzdő francia Maxime Vachier-Lagrave ellen az orosz Erneszto Inarkijev a Grünfeld védelem egyik jól ismert változatát választotta, a sorozatos cserék után nem is születhetett más eredmény, mint a pontosztozkodás.

Az orosz Peter Szvidler és a kínai világbajnokjelölt Ding Liren is jól emlékezett a varira, a remivel mindketten elégedettek voltak.

Igazi küzdelmet hozott az amerikai Hikaru Nakamura és az indiai Pentala Harikrishna szicíliai védelmű partija. Az indiai sakkozó nem sáncolt, gyalogáldozattal jutott ellenesélyhez, a csata örökös sakkal ért véget.

Az éllovas Aronjant üldöző boly immár kilencfős. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov az izraeli Borisz Gelfand elleni sikerével  felzárkózott. Két fordulóval korábban reménytelennek tűnt a helyzete, két nyeréssel megőrizte esélyét, hogy dobogós helyezéssel szerencsés körülmények között világbajnokjelölt legyen. Radzsabov tisztáldozattal kapott esélyt, a torna doyenje elfáradt a csatában, nem tudta feltartóztatni Radzsabov szabadgyalogjait.

Első győzelmét aratta a kínai Li Chao. A nyitás után sokan gyors döntetlent vártak, de a holland Anish Giri messze a csúcsformájától, második vereségét szenvedte el. Egyetlen győzelmét az első fordulóban Rapport Richárd ellen érte el. Li Chao jól használta ki Giri hibáját, a hetedik sorra betört bástya és szabadgyalogjai keserítették el ellenfelét.

Két játszma alaposan elhúzódott. A sereghajtó norvég Jon Ludvig Hammer elmulasztotta a győzelmet. Az orosz szuperbajnok Alekszandr Rjazancev döntetlenre mentette reménytelennek tűnő állását.

A hazai pályán játszó Francisco Vallejo Pons mindent megpróbált, hogy a remit ígérő pozícióban jobb huszárjával valahogy hibázásra kényszerítse az ukrán Pavel Eljanovot. Küzdelmük 140 lépésig tartott!

A 8. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2801, 4,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 4) döntetlen (Vezérindiai védelem, 17)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 4) – Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 4) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)

Peter Szvidler (orosz, 2763, 4) – Ding Liren (kínai, 2774, 4) döntetlen (Angol megnyitás, 26)

Rapport Richárd (magyar, 2692, 4) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 4)  döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 15)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 3,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 4) döntetlen (Grünfeld védelem, 41)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 3) – Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 3,5) (Spanyol megnyitás,

Li Chao (kínai, 2741, 2,5) – Anish Giri (holland, 2762, 3,5) 1 – 0 (Szláv védelem, 40)

Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 2,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 3,5) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 48)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 2) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 2,5) döntetlen (Francia védelem, 80)

A verseny állása az utolsó forduló előtt:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

Perf.

Élő+/-

1

1

Levon Aronjan

ARM

2801

5,0

2832

2,9

2

2

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2796

4,5

2787

-0,8

3

Hikaru Nakamura

USA

2780

4,5

2786

0,9

4

Ding Liren

CHN

2774

4,5

2775

0,3

5

Peter Szvidler

RUS

2763

4,5

2782

2,4

8

Tejmur Radzsabov

AZE

2741

4,5

2768

3,3

9

Pentala Harikrishna

IND

2738

4,5

2763

2,9

10

Dmitrij Jakovenko

RUS

2721

4,5

2780

6,7

14

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2702

4,5

2788

9,8

15

Rapport Richárd

HUN

2692

4,5

2759

7,6

11

12

Pavel Eljanov

UKR

2707

4,0

2725

2,0

16

Erneszto Inarkijev

RUS

2683

4,0

2748

7,0

13

6

Anish Giri

NED

2762

3,5

2697

-7,5

7

Li Chao

CHN

2741

3,5

2662

-9,0

13

Francisco Vallejo Pons

ESP

2705

3,5

2674

-3,6

16

17

Alekszandr Rjazancev

RUS

2651

3,0

2631

-2,7

17

11

Borisz Gelfand

ISR

2719

2,5

2564

-16,5

18

Jon Ludvig Hammer

NOR

2629

2,5

2574

-5,7

H

Név

Élő

FED

1.f.

2.f.

3.f.

4.f.

5.f.

6.f.

7.f.

8.f.

9.f.

P.

1

Levon Aronjan

2801

ARM

8b½

12w1

2b½

13w1

4b½

5w½

10b½

9w½

3b

5,0

2

Maxime Vachier-Lagrave

2796

FRA

17w1

13b½

1w½

5b½

3w½

7b½

9w½

12b½

8w

4,5

3

Hikaru Nakamura

2780

USA

11b½

8w½

9b½

6w1

2b½

4w½

5b½

7w½

1w

4,5

4

Ding Liren

2774

CHN

15w½

16b½

11w½

12b1

1w½

3b½

13w½

5b½

9b

4,5

5

Peter Szvidler

2763

RUS

9b½

11w½

18b1

2w½

8b½

1b½

3w½

4w½

7b

4,5

6

Tejmur Radzsabov

2741

AZE

16w½

15b1

13w½

3b0

7w½

9b0

14w1

17b1

10w

4,5

7

Pentala Harikrishna

2738

IND

18b½

9w½

12b½

15w1

6b½

2w½

8b½

3b½

5w

4,5

8

Dmitrij Jakovenko

2721

RUS

1w½

3b½

16w½

11b1

5w½

13b½

7w½

10b½

2b

4,5

9

Jevgenyij Tomasevszkij

2702

RUS

5w½

7b½

3w½

16b½

10w½

6w1

2b½

1b½

4w

4,5

10

Rapport Richárd

2692

HUN

13b0

17b½

14w½

18w1

9b½

16b1

1w½

8w½

6b

4,5

11

Pavel Eljanov

2707

UKR

3w½

5b½

4b½

8w0

12w½

14b½

18w1

15b½

17w

4,0

12

Erneszto Inarkijev

2683

RUS

14w1

1b0

7w½

4w0

11b½

17b1

15w½

2w½

18b

4,0

13

Anish Giri

2762

NED

10w1

2w½

6b½

1b0

16w½

8w½

4b½

14b0

15w

3,5

14

Li Chao

2741

CHN

12b0

18w½

10b½

17w½

15b½

11w½

6b0

13w1

16b

3,5

15

Francisco Vallejo Pons

2705

ESP

4b½

6w0

17w1

7b0

14w½

18b½

12b½

11w½

13b

3,5

16

Alekszandr Rjazancev

2651

RUS

6b½

4w½

8b½

9w½

13b½

10w0

17w0

18b½

14w

3,0

17

Borisz Gelfand

2719

ISR

2b0

10w½

15b0

14b½

18w½

12w0

16b1

6w0

11b

2,5

18

Jon Ludvig Hammer

2629

NOR

7w½

14b½

5w0

10b0

17b½

15w½

11b0

16w½

12w

2,5

Az utolsó forduló párosítása:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 4,5) – Levon Aronjan (örmény, 2801, 5)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 4,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 4,5)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 4,5) – Ding Liren (kínai, 2774, 4,5)

Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 4,5) – Peter Szvidler (orosz, 2763, 4,5)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 4,5) – Rapport Richárd (magyar, 2692, 4,5)

Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 4) – Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 2,5)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 2,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 4)

Anish Giri (holland, 2762, 3,5) – Francisco Vallejo POns (spanyol, 2705, 3,5)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 3) – Li Chao (kínai, 2741, 3,5)

A két világbajnok-jelölti címért folyó versengésben az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Alekszandr Griscsuk előnyben van. Maxime Vachier-Lagrave és Tejmur Radzsabov holtversenyes második helyével nem előzi meg a két nagymestert, nyerési kényszerrel játsszák befejező partijaikat, de még a társak eredményei is befolyásolják a pontszámot. Ding Liren a Világkupáról már kiharcolta a részvételi jogot. Radzsabov egyedüli harmadik helyezéssel, Vachier-Lagrave ezüstéremmel lehetne világbajnokjelölt.

Az összetett pontverseny állása:

 

Név

Sardzsa

Moszkva

Genf

Palma de Mallorca

Összesített pont

1

Sahriyar Mamedgyarov (AZE)

140

140 

60 

340

2

Alekszandr Griscsuk (RUS)

140

71.43 

125 

336.43

3

Tejmur Radzsabov (AZE)

71.43 

170 

74,44 

315.77

4

Ding Liren (CHN)

      70

170 

 

 

240

5

Maxime Vachier-Lagrave (FRA)

140

71.43

74,44 

285.87

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport Richárd nagy csatában, 79 lépésben remizett az éllovas Levon Aronjannal

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Palma de Mallorcán zajló Grand Prix-verseny hetedik fordulójában Rapport Richárd a világranglistán második, a viadalon éllovas örmény Levon Aronjannal nagy csatában remizett. A 79 lépéses ütközetben az első időkontrollig nagymesterünk állt kissé kedvezőbben, a háromszoros olimpiai bajnok, kétszeres Világkupa-győztes, háromszoros világbajnokjelölt Aronjan átvette a kezdeményezést, Rapport izgalmas csatában mentette döntetlenre a partit. Az élcsoport állása nem változott, Aronjan megőrizte félpontos előnyét, nyolcfős az üldöző boly, Rapport is félpontos hátránnyal követi az éllovast. A nyolcadik játéknapon nagymesterünk világossal az orosz Dmitrij Jakovenkóval mérkőzik meg.

Fokozott érdeklődéssel vártuk a GP-viadal hetedik fordulójában az éltáblán Rapport Richárd és Levon Aronjan összecsapását. Rapport és Aronjan először 2014-ben, a Tata Steel Chess szuperversenyen mérkőzött meg, küzdelmes döntetlennel zártak, majd a Bundesligán is megosztoztak a ponton. A Bundesliga következő szezonjában, a 2015/16-os idényében a Solingen csapatával bajnoki címet szerzett Rapport a csúcsrangadón, az OSG Baden-Baden csapatával vívott derbin 87 lépésben nyert a háromszoros olimpiai bajnokkal szemben. A Klubcsapatok Európa-kupáján nagymesterünk szerb együttesben szerepelve másodszor mért vereséget Aronjanra. Az idei Tata Steel viadalon az örmény sakkozó először kényszerítette megadásra Ricsit, a GP idei sorozatának első versenyén, Sardzsában mérkőzésükön gyors döntetlen született.

Palma de Mallorcán Rapport Richárd a katalán megnyitásban elméleti párbajt vállalt Levon Aronjannal szemben. Nehéz csata volt, minden lépésnek fokozott jelentősége volt a párharcban, sokáig Ricsi kedvezőbben is állt. Az első időkontroll előtt vette át a kezdeményezést a háromszoros olimpiai bajnok, bástyájának betörése a második sorra, majd a távoli szabadgyalog nehéz perceket okozott nagymesterünknek. Aronjan kedvező esélyét nem tudta győzelemig fokozni, a döntetlennel az örmény sakkozó megőrizte vezető pozícióját, félpontos előnnyel vezet a nyolcfős üldöző boly előtt, amelynek tagja Rapport Richárd is.

A világbajnok-jelöltségért küzdő francia Maxime Vachier-Lagrave az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel osztozott meg a ponton. A spanyol megnyitású küzdelemben nem tudott többet kicsiholni.

Az orosz Peter Szvidler hiába szerzett gyalogelőnyt az orosz Hikaru Nakamurával szemben, a bástyavégjátékban előnyét nem tudta győzelemig fokozni.

Békésen remizett az orosz Dmitrij Jakovenko és az indiai Pentala Harikrishna, csatában az orosz Erneszto Inarkijev és a spanyol Francisco Vallejo Pons.

A játéknapon három partiban született döntés, mind a három játszma az alsó régióban dőlt el. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov győzelmével feljött ötven százalékra, de csak a csoda segíthetné dobogós hely eléréséhez.

Első győzelmét aratta az ukrán Pavel Eljanov, a norvég Jon Ludvig Hammer taktikai elnézését büntette meg. A torna doyenje, a 49 éves izraeli Borisz Gelfandot három vereség sem törte meg, nagyon örült első nyerésének, az orosz Alekszandr Rjazancev másodszor kapott ki.

A GP-versenyen eddig lejátszott 63 játszmájából a világossal játszók 12 győzelmet értek el, sötéttel hétszer nyertek a 44 döntetlen mellett.

A 7. forduló eredményei:

Rappport Richárd (magyar, 2692, 3,5) – Levon Aronjan (örmény, 2801, 4) döntetlen (Katalán megnyitás, 79)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 3,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 3,5) döntetlen (Spanyol megnyitás, 42)

Peter Szvidler (orosz, 2763, 3,5) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 3,5) döntetlen (Katalán megnyitás, 46)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 3,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 3,5) döntetlen (Szicíliai védelem, 23)

Ding Liren (kínai, 2774, 3,5) – Anish Giri (holland, 2762, 3) döntetlen (Grünfeld védelem, 42)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 3) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 2,5) döntetlen (Francia védelem, 49)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 2,5) – Li Chao (kínai, 2741, 2,5) 1 – 0 (Angol megnyitás, 53)

Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 2,5) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 2) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 25)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 2,5) – Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 1,5) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 40)

A verseny állása:

H.

Név

Élő

FED

1.f.

2.f.

3.f.

4.f.

5.f.

6.f.

7.f.

8.f.

Pont

1

Levon Aronjan

2801

ARM

7b½

13w1

2b½

10w1

4b½

5w½

9b½

8w

4,5

2

Maxime Vachier-Lagrave

2796

FRA

16w1

10b½

1w½

5b½

3w½

6b½

8w½

13b

4,0

3

Hikaru Nakamura

2780

USA

12b½

7w½

8b½

11w1

2b½

4w½

5b½

6w

4,0

4

Ding Liren

2774

CHN

14w½

17b½

12w½

13b1

1w½

3b½

10w½

5b

4,0

5

Peter Szvidler

2763

RUS

8b½

12w½

18b1

2w½

7b½

1b½

3w½

4w

4,0

6

Pentala Harikrishna

2738

IND

18b½

8w½

13b½

14w1

11b½

2w½

7b½

3b

4,0

7

Dmitrij Jakovenko

2721

RUS

1w½

3b½

17w½

12b1

5w½

10b½

6w½

9b

4,0

8

Jevgenyij Tomasevszkij

2702

RUS

5w½

6b½

3w½

17b½

9w½

11w1

2b½

1b

4,0

9

Rapport Richárd

2692

HUN

10b0

16b½

15w½

18w1

8b½

17b1

1w½

7w

4,0

10

Anish Giri

2762

NED

9w1

2w½

11b½

1b0

17w½

7w½

4b½

15b

3,5

11

Tejmur Radzsabov

2741

AZE

17w½

14b1

10w½

3b0

6w½

8b0

15w1

16b

3,5

12

Pavel Eljanov

2707

UKR

3w½

5b½

4b½

7w0

13w½

15b½

18w1

14b

3,5

13

Erneszto Inarkijev

2683

RUS

15w1

1b0

6w½

4w0

12b½

16b1

14w½

2w

3,5

14

Francisco Vallejo Pons

2705

ESP

4b½

11w0

16w1

6b0

15w½

18b½

13b½

12w

3,0

15

Li Chao

2741

CHN

13b0

18w½

9b½

16w½

14b½

12w½

11b0

10w

2,5

16

Borisz Gelfand

2719

ISR

2b0

9w½

14b0

15b½

18w½

13w0

17b1

11w

2,5

17

Alekszandr Rjazancev

2651

RUS

11b½

4w½

7b½

8w½

10b½

9w0

16w0

18b

2,5

18

Jon Ludvig Hammer

2629

NOR

6w½

15b½

5w0

9b0

16b½

14w½

12b0

17w

2,0

A 8. forduló párosítása:

Levon Aronjan (örmény, 2801, 4,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 4)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 4) – Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 4)

Peter Szvidler (orosz, 2763, 4) – Ding Liren (kínai, 2774, 4)

Rapport Richárd (magyar, 2692, 4) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 4)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 3,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 4)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 3) – Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 3,5)

Li Chao (kínai, 2741, 2,5) – Anish Giri (holland, 2762, 3,5)

Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 2,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 3,5)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 2) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 2,5)

Rapport,R (2692) - Aronjan,L (2801)
Katalán megnyitás [E05]

1.Hf3 d5 2.g3 Hf6 3.Fg2 e6 4.0-0 Fe7 5.c4 0-0 6.d4 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Bd1

A 9.Vxc4 Fc6 10.Fg5 h6 11.Fxf6 Fxf6 12.Hc3 Fxf3 13.Fxf3 c6 14.e3 a5 változatot a St. Louis-i "Champions Showdown" viadalon Ding Liren és Magnus Carlsen párharcában is láttunk.

9...Fc6 10.Fg5 a5 11.Hbd2 Ha6 12.Hxc4 Hb4 13.Vb3

A Világkupán az orosz Daniil Dubov a 13.Vc1 h6 14.Fxf6 Fxf6 15.Hfe5 Fd5 16.Vc3 b6 17.e4 Fb7 18.Hg4 Fe7 19.Vb3 Ve8 változatban csatázott Levon Aronjannal.

13...Hd7 14.Fxe7 Vxe7 15.Va3 Bfd8 16.Bac1 Hd5 17.Va1

Nagymesterünk elkerülte a vezércserét, a többre vágyott, mint az egyenlő esélyű állás?

17...H5f6 18.b3 Vb4 19.Hcd2 Bac8 20.e3 He4 21.Hc4 Hd6 22.He1

Minden lépésnek óriási jelentősége volt, figyelmet érdemelt a 22.Hfd2 Fxg2 23.Kxg2 Hf6 24.He5 Hfe4 25.Hxe4 Hxe4 26.Vb1 folytatás.

22...Fxg2 23.Kxg2 Hxc4 24.bxc4 Ve7 25.Hd3

 

25...c5 26.Va3 Kf8 27.Vb3 b6 28.Vb5 cxd4 29.exd4 Vd6 30.Hf4

 

30...Vc6+ 31.Vxc6 Bxc6 32.d5 Bd6 33.dxe6

 

33...Hc5 34.e7+ Kxe7 35.Hd5+ Kf8 36.Ba1 Bc8 37.Bdb1 Hd7 38.He3 He5 39.Bc1 Bd2 40.Bcb1

40...Hd3

A háromszoros olimpiai bajnok, kétszeres Világkupa-győztes, háromszoros világbajnokjelölt átvette a kezdeményezést.

41.Bf1 g6 42.Ba3 Bc6 43.Bb3 Hc5 44.Ba3 He4 45.Baa1 Bf6 46.Hg4 Bfd6 47.He3 Bf6 48.Hg4

 

48...Bf5 49.Bfd1 Bc5 50.Bxd2 Hxd2 51.Hf6 Ke7 52.Hd5+ Kd6 53.Bd1 Hxc4 54.Hxb6+ Kc6

55.Hd7 Bd5 56.Bc1 Bd4

Levon Aronjan a távoli szabadgyalog esélyében bízott a gyalogáldozattal. Nem akart remizni az 56...Kxd7 57.Bxc4 Kd6 58.Kf3 Bd3+ 59.Ke2 Ba3 60.Bh4 változatban.

57.He5+ Kc5 58.Hxf7 Kb4 59.Hg5 Hd2 60.He6?! Bc4 61.Ba1 Kb3 62.f4 Kb2 63.Be1 Bxa4 64.Be5 Kc3

65.f5?!

A nagy küzdelem hajrájában nehéz hidegfejjel gondolkodni. Az élő közvetítés is jól szemléltethette, hogy Aronjan magabiztos volt. Számára kisebb volt a tét, remivel is megőrizte volna éllovasi pozícióját, Ricsinek a döntetlen a holtversenyes második helyet jelentette volna. 65.Bc5+ Hc4 66.g4 Ba2+ 67.Kf3 Bxh2 68.f5 gxf5 69.gxf5 a4 70.f6 Bh6 71.Bf5 Hd6 72.f7 Hxf7 73.Hc5 Kd4 74.Hxa4 pontosabb volt.

65...Hc4 66.Bc5 gxf5 67.Kh3 Ba2 68.Bxf5 a4 69.Hc7

 

69...Bd2 70.Bf8 Bd7

Több esélyt adott a 70...Kb4 71.Bb8+ Kc5 72.He6+ Kd5 73.Hc7+ Kc6 74.Hb5 Bb2 75.Ha7+ Kd5 76.Bd8+ Kc5 választás.

71.Hb5+ Kb4 72.Bb8 Kc5 73.Hc3 a3 74.Bb5+ Kd4 75.Bb3 Ke5 76.Bb5+ Kd4 77.Bb3 Ba7 78.Hb5+ Kc5?!

79.Bxa3! Bb7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport sötéttel győzte le Rjazancevet, hetedik partiját az éllovas Aronjannal játssza

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Palma de Mallorcán, a Grand Prix 2017-es sorozat utolsó versenyének hatodik fordulójában Rapport Richárd sötéttel győzte le a tavalyi orosz szuperbajnok Alekszandr Rjazancevet. A holland védelmű partiban nagymesterünk elutasította az időzavarba került orosz sakkozó remiajánlatát, taktikai esélyét kihasználva megszerezte második győzelmét és hét társával osztja a második helyet. A virtuális világranglistán már 2704,7 pontja van. Az éllovas örmény Levon Aronjan az orosz Peter Szvidler elleni döntetlennel is megőrizte első helyét, a hetedik játéknapon Rapport-Aronjan összecsapást követhetünk fokozott érdeklődéssel.  

A GP-verseny hatodik fordulójában három játszma végződött döntéssel. Rapport Richárd második győzelmével már holtversenyben másodikként várhatja a viadal utolsó harmadát. Az orosz Alekszandr Rjazancev a tavalyi orosz szuperbajnokságon alaposan meglepte neves riválisait, a rajtlistán nyolcadikként szerzett bajnoki címet. Rjazancev az orosz női válogatott egyik szekundánsaként is számos siker részese volt.

Rjazancev ellen Ricsi választása a holland védelemre esett, a 10…h5 lépéssel meglepetést okozott ellenfelének, aki folytatta vezérszárnyi akcióját. A taktikai megoldásokat kedvelő nagymesterünk jó érzékkel ragadta meg az esélyt, a bizonytalanná vált orosz nagymester remiejánlatát vissza is utasította, Rjazancev időzavarban végzetes hibát követett el, a második sorra betört bástya és a huszár összjátékát megengedve vesztőt húzott, majd mattba lépett. Rapport Richárd győzelmének köszönhetően a hetedik partiját az éllovas Levon Aronjannal játszhatja.

Az olimpiai bajnokok rangadója, Aronjan és az orosz Peter Szvidler partija lépésismétléssel lett döntetlen. Az örmény nagymester  tetszetősebb állásában nem forszírozta az eseményeket.

A világbajnok-jelöltségért küzdő francia Maxime Vachier-Lagrave sötéttel megküzdött a remiért az indiai Pentala Harikrishna ellen.

Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov nem választott szerencsés kézzel nyitást, a Pirc védelemben végig hátrányosabban állt az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel szemben. Gyaloghátrányos végjátékba keveredett, a védekezés közepette nagy hibát elkövetve vereséget szenvedett, már kisebb csodára van szüksége, hogy a tornán dobogós helyezést érjen el, ami világbajnok-jelöltséget jelentene számára.

Békés döntetlent hozott az amerikai Hikaru Nakamura és a kínai Ding Liren játszmája. Kissé meglepő módon az orosz Dmitrij Jakovenko szemre tetszetősebb állásból remizett lépésismétléssel a holland Anish Girivel.

A kínai Li Chao és az ukrán Pavel Eljanov partija sem hozta lázba  a sakkrajongókat, még kevésbé a norvég Jon Ludvig Hammert és a spanyol Francisco Vallejo Pons játszmája.

A verseny doyenje, a 49 esztendős izraeli Borisz Gelfand harmadik vereségét szenvedte el. Az orosz Erneszto Inarkijevvel tavaly páros mérkőzést is játszott, 3-2-re vezetett hat döntetlen mellett, a taktikai kavarásban ma hibázott.

A 6. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2801, 3,5) – Peter Szvidler (orosz, 2763, 3) döntetlen (Királyindiai védelem, 24)

Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 3) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 3) döntetlen (Angol megnyitás, 44)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 3) – Ding Liren (kínai, 2774, 3) döntetlen (Katalán megnyitás, 21)

Anish Giri (holland, 2762, 2,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 3) döntetlen (Spanyol megnyitás, 36)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 2,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 2,5) 1 – 0 (Pirc védelem, 58)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 2,5) – Rapport Richárd (magyar, 2692, 2,5) 0 – 1 (Holland védelem, 37)

Li Chao (kínai, 2741, 2,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 2) döntetlen (Szláv védelem, 40)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 2) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 2) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 21)

Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 1,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 2) 0 - 1 (Angol megnyitás, 37)

A verseny állása:

H.

Név

Élő

FED

1.f.

2.f.

3.f.

4.f.

5.f.

6.f.

7.f.

Pont

1

Levon Aronjan

2801

ARM

7b½

11w1

2b½

10w1

4b½

5w½

9b

4,0

2

Maxime Vachier-Lagrave

2796

FRA

18w1

10b½

1w½

5b½

3w½

6b½

8w

3,5

3

Hikaru Nakamura

2780

USA

14b½

7w½

8b½

13w1

2b½

4w½

5b

3,5

4

Ding Liren

2774

CHN

15w½

16b½

14w½

11b1

1w½

3b½

10w

3,5

5

Peter Szvidler

2763

RUS

8b½

14w½

17b1

2w½

7b½

1b½

3w

3,5

6

Pentala Harikrishna

2738

IND

17b½

8w½

11b½

15w1

13b½

2w½

7b

3,5

7

Dmitrij Jakovenko

2721

RUS

1w½

3b½

16w½

14b1

5w½

10b½

6w

3,5

8

Jevgenyij Tomasevszkij

2702

RUS

5w½

6b½

3w½

16b½

9w½

13w1

2b

3,5

9

Rapport Richárd

2692

HUN

10b0

18b½

12w½

17w1

8b½

16b1

1w

3,5

10

Anish Giri

2762

NED

9w1

2w½

13b½

1b0

16w½

7w½

4b

3,0

11

Erneszto Inarkijev

2683

RUS

12w1

1b0

6w½

4w0

14b½

18b1

15w

3,0

12

Li Chao

2741

CHN

11b0

17w½

9b½

18w½

15b½

14w½

13b

2,5

13

Tejmur Radzsabov

2741

AZE

16w½

15b1

10w½

3b0

6w½

8b0

12w

2,5

14

Pavel Eljanov

2707

UKR

3w½

5b½

4b½

7w0

11w½

12b½

17w

2,5

15

Francisco Vallejo Pons

2705

ESP

4b½

13w0

18w1

6b0

12w½

17b½

11b

2,5

16

Alekszandr Rjazancev

2651

RUS

13b½

4w½

7b½

8w½

10b½

9w0

18w

2,5

17

Jon Ludvig Hammer

2629

NOR

6w½

12b½

5w0

9b0

18b½

15w½

14b

2,0

18

Borisz Gelfand

2719

ISR

2b0

9w½

15b0

12b½

17w½

11w0

16b

1,5

A 7. forduló párosítása:

Rappport Richárd (magyar, 2692, 3,5) – Levon Aronjan (örmény, 2801, 4)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 3,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 3,5)

Peter Szvidler (orosz, 2763, 3,5) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 3,5)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 3,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 3,5)

Ding Liren (kínai, 2774, 3,5) – Anish Giri (holland, 2762, 3)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 3) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 2,5)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 2,5) – Li Chao (kínai, 2741, 2,5)

Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 2,5) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 2)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 2,5) – Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 1,5)

Rjazancev,A (2651) - Rapport,R (2692)
Holland védelem [A92]

1.d4 e6 2.c4 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 d5 6.0-0 He4 7.Hc3 c6 8.Hd2 Hd6 9.b3 Hd7 10.a4 h5 11.b4

Az orosz női válogatott mellett szekundánsi feladatot is ellátó tavalyi szuperbajnok folytatta vezérszárnyi akcióját.

11...h4 12.b5 hxg3 13.hxg3 Hf6 14.Vb3 Fd7 15.a5 a6 16.bxc6 bxc6 17.Fa3 Bb8 18.Vc2 Hfe4 19.Hcxe4 fxe4 20.Bfb1 Bxb1+ 21.Vxb1

21...e3 22.Vg6+ Hf7 23.Fxe7 Vxe7 24.fxe3 0-0

 

25.Vd3

Az orosz sakkozó a kritikus állásban több, mint 10 percet gondolkodott, döntetlent ajánlott. Az elutasítás meglephette, csak 6 perce maradt.

25...Vg5 26.e4 dxc4 27.Hxc4

27...c5 28.Ve3

Az eltékozolt idő miatt már nehéz volt higgadtan dönteni.

28...Vxe3+ 29.Hxe3 cxd4 30.Hc2 e5 31.e3

 

31...Bc8 32.Hb4 dxe3 33.Ff1 Bb8 34.Hxa6

 

34...Bb2 35.Hc5??

Az idő szorításában végzetes hiba. 35.Fc4 Fc6 36.Bf1 e2 37.Fxf7+ Kf8 38.Ba1 Kxf7 39.Kf2 Ke7 40.Hc5 egyenlő esélyt adott.

35...Hg5! 36.Fg2 Fh3! 37.Fxh3?

Mattot engedélyezett, de 37.Fh1-re 37...Fg4 38.Fg2 Ff3 39.Ff1 e2 40.a6 Ba2 is simán nyert volna.

37...Hf3+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A GP-verseny ötödik fordulójában kilenc döntetlen született, Aronjan félpontos előnnyel az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Palma de Mallorcán zajló Grand Prix-verseny ötödik fordulójában kilenc döntetlen született. Rapport Richárd sötéttel az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel osztozott meg a ponton. Az éllovas örmény Levon Aronjan a kínai Ding Lirennel remizett, megőrizte előnyét, hatan követik félpontos hátránnyal. A pihenőnap után az ötvenszázalékos Rapport sötéttel játssza hatodik partiját az orosz Alekszandr Rjazancev ellen.

A Grand Prix-torna ötödik játéknapja békés hangulatú partik jegyében zajlott. Sorban születtek a döntetlenek, kisebb-nagyobb küzdelemben értek véget a partik. Rapport Richárd sötéttel az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel osztozott meg a ponton. Nagymesterünk választása a Csigorin védelemre esett, amelyet az élsakkozók közül csak sakkozónk játssza. A parti 24 lépésig tartott, a játszható pozícióban egyikük sem vállalt kockázatot.

A kínai Ding Liren és az örmény Levon Aronjan a Világkupán döntőt játszott, jól feltérképezhették a kedvenc nyitásokat. Meglepetést Aronjan tudott okozni, a döntetlennel megőrizte félpontos előnyét.

Óvatos volt a világbajnok-jelölti címért küzdő francia Maxime Vachier-Lagrave, játszmája az amerikai Hikaru Nakamura ellenében csak 13 lépésig tartott.

A rivális azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov tegnapi veresége után nem tudott javítani, az indiai Pentala Harikrishna elégedett volt a fél ponttal.

Az ukrán Pavel Eljanov nyerési kísérleteit az orosz Erneszto Inarkijev biztos kézzel hárította. A többi játszmában igazán említésre méltó esemény nem történt. A pihenőnap után a sakkrajongók izgalmasabb partikban reménykednek.

A két világbajnok-jelölti címért folyó versengésben az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Alekszandr Griscsuk előnyben van. MVL holtversenyes második helyével nem előzi meg a két nagymestert, Radzsabov ötvenszázalékos eredményével csak 25-tel növelné pontjait. Ding Liren a Világkupáról már kiharcolta a részvételi jogot. Radzsabov egyedüli harmadik helyezéssel, Vachier-Lagrave ezüstéremmel lehetne világbajnokjelölt.

Az összetett pontverseny állása:

 

Név

Sardzsa

Moszkva

Genf

Palma de Mallorca

Összesített pont

1

Sahriyar Mamedgyarov (AZE)

140

140 

60 

340

2

Alekszandr Griscsuk (RUS)

140

71.43 

125 

336.43

3

Tejmur Radzsabov (AZE)

71.43 

170 

25 

266.43

4

Ding Liren (CHN)

      70

170 

 

 

240

5

Maxime Vachier-Lagrave (FRA)

140

71.43

91,66 

303,1

Az 5. forduló eredményei:

Ding Liren (kínai, 2774, 2,5) – Levon Aronjan (örmény, 2801, 3) döntetlen (Ragozin védelem, 20)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 2,5) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 2,5) döntetlen (Szicíliai védelem, 13)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 2,5) – Peter Szvidler (orosz, 2763, 2,5) döntetlen (Királyindiai védelem, 19)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 2) – Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 2,5) döntetlen (Réti megnyitás, 31)

Anish Giri (holland, 2762, 2) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 2)  döntetlen (Caro-Kann védelem, 17)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 2) – Rapport Richárd (magyar, 2692, 2) döntetlen (Csigorin védelem, 24)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 1,5) – Li Chao (kínai, 2741, 1,5) döntetlen (Orosz huszárjáték, 24)

Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 1,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 1,5) döntetlen (Angol megnyitás, 45)

Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 1) Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 1) döntetlen (Angol megnyitás, 28)

A verseny állása:

H.

Név

Élő

FED

1.f.

2.f.

3.f.

4.f.

5.f.

6.f.

Pont

1

Levon Aronjan

2801

ARM

7b½

16w1

2b½

8w1

4b½

5w

3,5

2

Maxime Vachier-Lagrave

2796

FRA

17w1

8b½

1w½

5b½

3w½

6b

3,0

3

Hikaru Nakamura

2780

USA

14b½

7w½

10b½

9w1

2b½

4w

3,0

4

Ding Liren

2774

CHN

15w½

12b½

14w½

16b1

1w½

3b

3,0

5

Peter Szvidler

2763

RUS

10b½

14w½

18b1

2w½

7b½

1b

3,0

6

Pentala Harikrishna

2738

IND

18b½

10w½

16b½

15w1

9b½

2w

3,0

7

Dmitrij Jakovenko

2721

RUS

1w½

3b½

12w½

14b1

5w½

8b

3,0

8

Anish Giri

2762

NED

11w1

2w½

9b½

1b0

12w½

7w

2,5

9

Tejmur Radzsabov

2741

AZE

12w½

15b1

8w½

3b0

6w½

10b

2,5

10

Jevgenyij Tomasevszkij

2702

RUS

5w½

6b½

3w½

12b½

11w½

9w

2,5

11

Rapport Richárd

2692

HUN

8b0

17b½

13w½

18w1

10b½

12b

2,5

12

Alekszandr Rjazancev

2651

RUS

9b½

4w½

7b½

10w½

8b½

11w

2,5

13

Li Chao

2741

CHN

16b0

18w½

11b½

17w½

15b½

14w

2,0

14

Pvel Eljanov

2707

UKR

3w½

5b½

4b½

7w0

16w½

13b

2,0

15

Francisco Vallejo Pons

2705

ESP

4b½

9w0

17w1

6b0

13w½

18b

2,0

16

Erneszto Inarkijev

2683

RUS

13w1

1b0

6w½

4w0

14b½

17b

2,0

17

Borisz Gelfand

2719

ISR

2b0

11w½

15b0

13b½

18w½

16w

1,5

18

Jon Ludvig Hammer

2629

NOR

6w½

13b½

5w0

11b0

17b½

15w

1,5

A szerdai 6. forduló párosítása:

Levon Aronjan (örmény, 2801, 3,5) – Peter Szvidler (orosz, 2763, 3)

Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 3) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 3)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2780) – Ding Liren (kínai, 2774, 3)

Anish Giri (holland, 2762, 2,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 3)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, orosz, 2,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 2,5)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 2,5) – Rapport Richárd (magyar, 2692, 2,5)

Li Chao (kínai, 2741, 2,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 2)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 2) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 2)

Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 1,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 2)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport megszerezte első győzelmét, Aronjan félpontos előnnyel vezet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Palma de Mallorcán, a Grand Prix 2017 sorozat utolsó tornájának negyedik fordulójában Rapport Richárd megszerezte első győzelmét. A norvég Jon Ludvig Hammer ellen eredeti játékvezetésű partiban 29 lépésben nyert. Az örmény Levon Aronjan a holland Anish Giri legyőzésével egyedül áll az élen, hatan követik félpontos hátránnyal. A világbajnok-jelöltségért küzdő azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov vereséget szenvedett az amerikai Hikaru Nakamurától. A nagy rivális francia Maxime Vachier-Lagrave gyorsan remizett az orosz Peter Szvidlerrel. Először nyert a kínai Ding Liren, az indiai Pentala Harikrishna és az orosz Dmitrij Jakovenko. Ötödik partiját Rapport Richárd sötéttel az orosz Jevgenyij Tomasevszkij ellen játssza.

A viadal negyedik játéknapján Rapport Richárd első győzelmének örülhettünk. A világbajnok Magnus Carlsen gyermekkori barátja, egyik szekundánsa, segítője, Jon Ludvig Hammer ellen 29 lépésben nyert. Nagymesterünk a vezércselben a tizedik lépésben rukkolt ki új ötlettel, eredeti tervére Hammer meglepő ötlettel reagált. Királyszárnya meggyengítése, a sáncolástól való elhatárolódása Rapportnak kedvezett, bástyájának a hetedik sorra való betörése gyorsan eldöntötte a parti sorsát.

Az örmény Levon Aronjan a nyitásban alaposan meglepte Anish Girit, akit terve kizökkentett a komfortzónájából. Aronjan tisztáldozattal támadta meg Giri királyát, akciója már 27 lépésben sikert hozott, félpontos előnnyel az élre állt.

A Világkupa megnyerésével Aronjan már világbajnok-jelölti címet szerzett, szereplése nagyban befolyásolhatja a címért még küzdő négy aspiráns küzdelmét. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Alekszandr Griscsuk csak a „távolból” szemlélheti a tornát, míg az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov és a francia Maxime Vachier-Lagrave Palma de Mallorcán a harmadik, illetve a második helyezéssel érhet célba.

Vachier-Lagrave az orosz Peter Szvidler ellen gyorsan remizett, míg Radzsabov sok hibát elkövetve kikapott az amerikai Hikaru Nakamurától.

A tavalyi kontinensbajnok orosz Erneszto Inarkijev „öngyilkos”manőverére a kínai Ding Liren gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez. A félig nyílt g vonalon felsorakoztak a sötét bástyák, a nagyátlón a Világkupa ezüstérmese döntő fölénybe került.

A harmadik fordulóban aratott győzelme után a spanyol Francisco Vallejo Pons gyengébb napot fogott ki, az indiai Pentala Harikrishna a látványos nyerést elszalasztotta, de győzelme nem forgott veszélyben.

Az orosz Dmitrij Jakovenko is első győzelmének örülhetett, az ukrán Pavel Eljanov gyalogot áldozott kezdeményezésért, de a jó folytatással adós maradt, időzavarban a  hátrányos bástyavégjátékot elvesztette.

Az orosz házirangadón Alekszandr Rjazancev és Jevgenyij Tomasevszkij gyorsan remizett, a kínai Li Chao és az izraeli Borisz Gelfand játszmája sem hozott igazi küzdelmet.

A 4. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2801, 2) – Anish Giri (holland, 2774, 2) 1 – 0 (Angol megnyitás, 27)

Peter Szvidler (orosz, 2763, 2) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 2) döntetlen (Angol megnyitás, 18)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 1,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 2) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 42)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 1,5) – Ding Liren (kínai, 2774, 1,5) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 44)

Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 1,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 1,5) 1 – 0 (Angol megnyitás, 33)

Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 1,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 1,5) 0 – 1 (Angol megnyitás, 79)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 1,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 1,5) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 18)

Rapport Richárd (magyar, 2692, 1) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 1) 1 – 0 (Vezércsel, 29)

Li Chao (kínai, 2741, 1) – Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 0,5) döntetlen (Félszláv védelem, 24)

A verseny állása:

H.

Név

Rtg

FED

1.f.

2.f.

3.f.

4.f.

5.f.

Pont

1

Levon Aronjan

2801

ARM

7b½

16w1

2b½

8w1

4b

3,0

2

Maxime Vachier-Lagrave

2796

FRA

17w1

8b½

1w½

5b½

3w

2,5

3

Hikaru Nakamura

2780

USA

14b½

7w½

10b½

9w1

2b

2,5

4

Ding Liren

2774

CHN

15w½

12b½

14w½

16b1

1w

2,5

5

Peter Szvidler

2763

RUS

10b½

14w½

18b1

2w½

7b

2,5

6

Pentala Harikrishna

2738

IND

18b½

10w½

16b½

15w1

9b

2,5

7

Dmitrij Jakovenko

2721

RUS

1w½

3b½

12w½

14b1

5w

2,5

8

Anish Giri

2762

NED

11w1

2w½

9b½

1b0

12w

2,0

9

Tejmur Radzsabov

2741

AZE

12w½

15b1

8w½

3b0

6w

2,0

10

Jevgenyij Tomasevszkij

2702

RUS

5w½

6b½

3w½

12b½

11w

2,0

11

Rapport Richárd

2692

HUN

8b0

17b½

13w½

18w1

10b

2,0

12

Alekszandr Rjazancev

2651

RUS

9b½

4w½

7b½

10w½

8b

2,0

13

Li Chao

2741

CHN

16b0

18w½

11b½

17w½

15b

1,5

14

Pavel Eljanov

2707

UKR

3w½

5b½

4b½

7w0

16w

1,5

15

Francisco Vallejo Pons

2705

ESP

4b½

9w0

17w1

6b0

13w

1,5

16

Erneszto Inarkijev

2683

RUS

13w1

1b0

6w½

4w0

14b

1,5

17

Borisz Gelfand

2719

ISR

2b0

11w½

15b0

13b½

18w

1,0

18

Jon Ludvig Hammer

2629

NOR

6w½

13b½

5w0

11b0

17b

1,0

Az 5. forduló párosítása:

Ding Liren (kínai, 2774, 2,5) – Levon Aronjan (örmény, 2801, 3)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 2,5) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 2,5)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 2,5) – Peter Szvidler (orosz, 2763, 2,5)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 2) – Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 2,5)

Anish Giri (holland, 2762, 2) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 2)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 2) – Rapport Richárd (magyar, 2692, 2)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 1,5) – Li Chao (kínai, 2741, 1,5)

Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 1,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 1,5)

Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 1) Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 1)

Rapport,R (2692) - Hammer,J (2629)
Vezércsel [D36]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.cxd5 exd5 5.Fg5 Fe7 6.e3 c6 7.Vc2 Hbd7 8.Hf3 h6 9.Ff4 Hh5 10.0-0-0

Ricsi új ötlete a korábban látott 10.Fe5 Hxe5 11.Hxe5 (11.dxe5 g6 12.Fd3) 11...Hf6 12.Fe2 helyett.

10...Hxf4 11.exf4 g5?!

Kevés sakkozónak jutott volna eszébe ez a lépés, amely eldöntötte a király sorsát a rövidsánc helyett.

12.Fd3 gxf4 13.Bhe1

Pontosabb volt a 13.Bde1 Hf8 14.g3 He6 15.Vd2 Vd6 16.Kb1 Fd7 folytatás.

13...Kf8?! 14.Ff5 Fb4?! 15.a3 Fxc3 16.Vxc3 Hb6

 

17.g4!?

A két ifjú titán eredeti lépések sorozatával lepte meg a sakkrajongókat. 17.Fc2 Vf6 18.He5 Ff5 19.g3 folytatásra szavaztak volna a klasszikus sakkozás hívei.

17...Fxf5?

Sötét a 17...fxg3 18.Fxc8 Hxc8 19.fxg3 Hd6 változatban eséllyel harcolhatott volna az egálért.

18.Vc5+ Kg7 19.gxf5 Vf6?

20.Be7 Bhe8 21.Bg1+ Kh7 22.Bge1 Bxe7 23.Vxe7 Vxf5?

 

24.Hh4 Vd7 25.Vf6 Bg8 26.Be7 Vg4 27.Hf5 Vg1+ 28.Kc2 Vxf2+ 29.Kb3 és sötét feladta

Aronjan,L (2801) - Giri,A (2762)
Angol megnyitás [A16]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.d3 Fg7 6.Fd2 0-0 7.g3 c5 8.h4 Hc6 9.h5 Hxc3 10.bxc3 c4 11.hxg6 hxg6 12.Va4 Ha5?

Anish Girit a világbajnokjelölt Levon Aronjan eredeti játéka kibillentette a komfortzónájából. 12...cxd3 13.Vh4 f6 14.Fh6 Va5 volt a jó válasz.

13.d4 b6 14.Fg2 Fb7 15.Vc2 Vd5 16.Hh4 Vd7 17.e4 e5 18.d5 Fc8 19.f4 Ve7?

 

20.f5 g5 21.Vd1! gxh4 22.Bxh4 Bd8 23.Vh5 Kf8 24.Bg4?!

Levon Aronjan a nyerés küszöbén pontatlan volt. 24.Vg4! Ff6 25.Bh7 Ke8 26.Fh6 Kd7 27.Vh5 folytatással nyerhetett volna.

24...Ff6??

Anish Giri azonnali vesztőt húzott. 24...Vd6 25.Bxg7 Kxg7 26.Vg5+ Kf8 27.Kf2 f6 (27...Ke8 28.Vg7 Vf8 29.Vxe5+ Ve7 30.Vg7 Vf8 31.Vxf8+ Kxf8 32.Fg5) 28.Vg6 Bd7 29.Bh1 Bf7+/- változatban sem fér kétség világos előnyéhez.

25.Fh6+ Ke8 26.Bg8+ Kd7

 

27.d6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport 76 lépésben remizett Li Chaoval, ötös holtverseny az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Palma de Mallorcán zajló Grand Prix-verseny harmadik fordulójában Rapport Richárd és a kínai Li Chao a 76. lépésben egyezett meg a döntetlenben. Nagymesterünk kedvezőbb esélyeit nem tudta győzelemig fokozni. A négy éllovas egymás ellen küzdött meg, a francia Maxime Vachier-Lagrave jobb állásból remizett az örmény Levon Aronjannal, nem tudott visszavágni a Világkupa elődöntőjében elszenvedett vereségéért. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov és a holland Anish Giri békésen osztozott meg a ponton. Az orosz Peter Szvidler a norvég Jon Ludvig Hammert legyőzve ötös holtversenyben az élen. A spanyol Francisco Vallejo Pons az izraeli Borisz Gelfand ellen nyert, a többi parti döntetlennel ért véget. Rapport negyedik partiját világossal Hammerrel szemben játssza.

A harmadik játéknapot Rapport Richárd és Li Chao játszmája zárta. Tbilisziben, a Világkupán a legjobb 32 között mérkőztek meg, nagymesterünk a rájátszást megnyerve, 2,5-1,5-ös győzelemmel jutott be a nyolcaddöntőbe. Rapport az orosz huszárjáték nagy specialistája ellen ritkább folytatást játszott meg, a divatos varikat elkerülte. A vezércserét követően futópárjával, aktívabb bástyájával kissé kedvezőbben állt. Megragadta az esélyt, amikor királyát is aktivizálta a királyszárnyi gyalogokkal indított akciónak köszönhetően. Li Chao ellenjátéka időben érkezett, jól megszervezte Ricsi szabadgyalogja elleni védekezését. Nagymesterünk nem tudta áttörni a védvonalat, igen sportszerűen bástya a huszár elleni elméleti döntetlen végjátékban nem akarta ellenfelét vizsgáztatni.

A Világkupán az elődöntőben mérkőzött meg egymással Maxime Vachier-Lagrave és Levon Aronjan. Párharcuk izgalmas rájátszásban dőlt el az örmény nagymester javára, a „hirtelen halál” játszmát nyerte meg, negyedszer lett világbajnokjelölt, míg MVL a GP utolsó versenyén reménykedhet, legalább második helyen kellene végeznie, hogy kiharcolja a berlini világbajnok-jelölti döntőn való részvételi jogot.

Palma de Mallorcán Vachier-Lagrave tért el a grúz fővárosban vívott párharcuk nyolcadik partijától, a 16. lépésben új tervet játszott meg. Az egyenlő esélyű állásban Aronjan furcsa futólépéssel került hátrányba, MVL a vezércserét hibáztatta, a bástyavégjátékban sötét elegendő ellenjátékhoz jutott, a két jó barát küzdelme remivel ért véget.

Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov és a holland Anish Giri partija fejeződött be elsőként, a félszláv védelemben nem bántották egymást.

A két remivel kezdő norvég Jon Ludvig Hammer az orosz Peter Szvidler ellen a szicíliai védelmű összecsapásban már a 16. lépésben hibázott. Az ötszörös olimpiai bajnok gyalogcentruma mozgásba lendült, Hammer támadási kísérlete nem járt eredménnyel, Szvidler tagja lett a félpontos előnnyel vezető ötösnek.

A játéknap másik győzelmét a spanyol Francisco Vallejo Pons aratta, az izraeli Borosz Gelfand a szicíliai védelem sárvány-változatában második vereségét szenvedte el. Paco sokáig manőverezett az első időkontroll előtt, majd királymanőverére Gelfand rosszul reagált, tisztet vesztett, a spanyol nagymester szabadgyalogja feltartóztathatatlanná vált.

Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij kissé kedvezőbb pozícióját nem tudta győzelemig fokozni. A kínai Ding Liren örülhetett az ukrán Pavel Eljanov elleni reminek.

A nagy tornák rendezői érthetően elégedetlenek a küzdelem nélkül döntetleneknek, az orosz Erneszto Inarkijev és az indiai Pentala Harikrishna, valamint az orosz derbin, Dmitrij Jakovenko és Alekszandr Rjazancev partijai ebbe a kategóriába tartoznak.

A 3. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 1,5) – Levon Aronjan (örmény, 2801, 1,5) döntetlen (Spanyol megnyitás, 46)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 1,5) – Anish Giri (holland, 2762)  döntetlen (Félszláv védelem, 21)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 1) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 1) döntetlen (Királyindiai védelem, 48)

Ding Liren (kínai, 2774, 1) – Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 1) döntetlen (Réti megnyitás, 38)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 1) – Peter Szvidler (orosz, 2763, 1) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 39)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 1) – Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 1) döntetlen (Szicíliai védelem, 20)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 1) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 1) döntetlen (Caro-Kann védelem, 18)

Rapport Richárd (magyar, 2692, 0,5) – Li Chao (kínai, 2741, 0,5) döntetlen (Orosz huszárjáték, 76)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 0,5) – Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 0,5) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 63)

A verseny állása:

H.

 

Név

Élő

FED

1.f.

2.f.

3.f.

4.f.

Pont

1

Levon Aronjan

2801

ARM

9b½

13w1

2b½

4w

2,0

2

Maxime Vachier-Lagrave

2796

FRA

18w1

4b½

1w½

3b

2,0

3

Peter Szvidler

2763

RUS

12b½

10w½

17b1

2w

2,0

4

Anish Giri

2762

NED

16w1

2w½

5b½

1b

2,0

5

Tejmur Radzsabov

2741

AZE

14w½

11b1

4w½

6b

2,0

6

Hikaru Nakamura

2780

USA

10b½

9w½

12b½

5w

1,5

7

Ding Liren

2774

CHN

11w½

14b½

10w½

13b

1,5

8

Pentala Harikrishna

2738

IND

17b½

12w½

13b½

11w

1,5

9

Dmitrij Jakovenko

2721

RUS

1w½

6b½

14w½

10b

1,5

10

Pavel Eljanov

2707

UKR

6w½

3b½

7b½

9w

1,5

11

Francisco Vallejo Pons

2705

ESP

7b½

5w0

18w1

8b

1,5

12

Jevgenyij Tomasevszkij

2702

RUS

3w½

8b½

6w½

14b

1,5

13

Erneszto Inarkijev

2683

RUS

15w1

1b0

8w½

7w

1,5

14

Alekszandr Rjazancev

2651

RUS

5b½

7w½

9b½

12w

1,5

15

Li Chao

2741

CHN

13b0

17w½

16b½

18w

1,0

16

Rapport Richárd

2692

HUN

4b0

18b½

15w½

17w

1,0

17

Jon Ludvig Hammer

2629

NOR

8w½

15b½

3w0

16b

1,0

18

Borisz Gelfand

2719

ISR

2b0

16w½

11b0

15b

0,5

A 4. forduló párosítása:

Levon Aronjan (örmény, 2801, 2) – Anish Giri (holland, 2774, 2)

Peter Szvidler (orosz, 2763, 2) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 2)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 1,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 2)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 1,5) – Ding Liren (kínai, 2774, 1,5)

Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 1,5) – Francisco Vallejo POns (spanyol, 2705, 1,5)

Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 1,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 1,5)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 1,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 1,5)

Rapport Richárd (magyar, 2692, 1) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 1)

Li Chao (kínai, 2741, 1) – Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 0,5)

Rapport,R (2692) – Li Chao (2741)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d3 Hf6 6.d4 Fe7 7.Fd3 0-0 8.0-0 Be8 9.Ff4 Hbd7 10.c4 d5 11.Vb3 c5 12.cxd5 Hb6 13.Hc3 cxd4 14.Hxd4 Hfxd5 15.Hxd5 Vxd5 16.Hb5 Bd8 17.Fe2 Vxb3 18.axb3 Hd5 19.Fe5 Fd7 20.Bfd1 Fxb5 21.Fxb5 Hb4 22.Fc7 Bxd1+ 23.Bxd1 a6 24.Fe2 Kf8 25.Fg4 g6 26.g3 h5

 

27.Fh3

Futópárjával, aktívabb bástyájával Rapport Richárd kissé kedvezőbben állt.

27...Hc6 28.Bd7 Hb8 29.Bd5 Hc6 30.Bd7 Hb8 31.Bd5 Hc6 32.Fb6 Ke8 33.Bd7 Bb8 34.f4 h4?! 35.Kf2 hxg3+ 36.Kxg3 Fd8 37.Fc5 Fe7 38.Fxe7 Hxe7 39.Kh4 f6?! 40.Fe6 a5 41.Kg4 Kf8 42.h4 b5

43.h5 gxh5+ 44.Kxh5 a4 45.b4 Ke8 46.f5 Hc6

 

47.Bh7 Bd8 48.Kg6 Bd2 49.Kxf6 Kd8 50.Bb7 Hxb4 51.Bxb5 Bxb2 52.Ba5 Hc6 53.Bxa4 Bb4 54.Ba3 Kc7 55.Kf7 He5+ 56.Ke7 Hc6+ 57.Kf7 He5+ 58.Kg7 Bg4+ 59.Kf8

 

59...Bf4 60.Ke7 Hc6+ 61.Kf7 Bf2 62.Ba1 Bf4 63.Ba2 Kd6 64.Ba6 Kc7 65.f6 He5+ 66.Kg7 Bf1 67.Ba7+ Kd6 68.Fh3 Bg1+

Remizett a 68...Bf3 69.Fc8 Bg3+ 70.Kf8 Bf3 folytatás.

69.Kf8 Bg3 70.Fc8

A kínai sakkozónak csak 4 perce és a lépésenkénti 30-30 másodperce maradt a játszma befejezéséig, míg Ricsinek 12 perce.

70...Bc3

Azonnal remizett 70...Bf3 71.Kg7 Bg3+ 72.Kf8 Bf3 változat.

71.Ba6+ Kc7 72.Be6

72...Be3! 73.f7 Kxc8 74.Ke8 Hxf7 75.Bxe3 Hd6+ 76.Ke7 Hf5+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Barcelonában Gledura Benjámin veretlenül lett első 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Barcelonában Gledura Benjámin elsőségével fejeződött be a 13-as kategóriájú, 2563-as Élő-átlagú, tíz résztvevős nagymesterverseny. Legfiatalabb nagymesterünk veretlenül ért célba, kedvezőbb Berger-Sonneborn pontszámával végzett az élen a rajtlistát vezető francia Laurent Fressinet előtt.

 

Szép magyar sikerrel fejeződött be a XXII. Torneig Magistral Internacional Ciutat Barcelona 2017 nagymesterverseny. A 18 esztendős Gledura Benjámin a 13-as kategóriájú viadalt döntetlennel kezdte, majd szereplését kettős győzelemmel folytatta. Négyes remiszéria után a nyolcadik játéknapon sötéttel győzte le az örmény Karen Grigorjant, és holtversenyben elsőként várhatta a befejező fordulót. Az argentin Peralta Fernando elleni játszmája 91 lépésig tartott, gyalogok mellett futóval és huszárral küzdött ellenfele bástyájával szemben. Legnagyobb riválisa, a rajtlistát vezető francia Laurent Fressinet partija döntetlennel ért véget, Benji végül remire adta partiját, 0,25 Berger-Sonneborn pontszámmal a holtverseny sakkozónk javára dőlt el, ő vehette át a győztesnek járó trófeát. Teljesítményének performance-pontszáma 2683, 9,2-vel növelte Élő-pontjainak a számát.

 

 

A verseny végeredménye:

 

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

GM

Gledura Benjámin

2605

HUN

*

½

1

½

½

½

1

½

1

½

6,0

0,5

5

26,00

2

GM

Fressinet Laurent

2667

FRA

½

*

½

1

1

1

0

½

½

1

6,0

0,5

5

25,75

3

GM

Daniele Vocaturo

2598

ITA

0

½

*

½

1

½

1

½

1

½

5,5

0,0

5

23,00

4

GM

Fernando Peralta

2551

ARG

½

0

½

*

½

½

½

1

1

½

5,0

0,5

4

20,50

5

IM

Hipolito Asis Gargatagli

2520

ESP

½

0

0

½

*

½

1

1

½

1

5,0

0,5

4

19,00

6

GM

Miguel Muñoz

2494

ESP

½

0

½

½

½

*

1

½

0

1

4,5

0,0

5

18,50

7

GM

Rodrigo Vasquez Schroeder

2555

CHI

0

1

0

½

0

0

*

1

1

½

4,0

0,0

4

16,50

8

GM

Ernesto Garrido Gomez Camilo

2524

CUB

½

½

½

0

0

½

0

*

½

1

3,5

0,5

4

14,75

9

GM

Karen Grigorjan

2584

ARM

0

½

0

0

½

1

0

½

*

1

3,5

0,5

4

13,75

10

GM

Alvar Alonso Rosell

2530

ESP

½

0

½

½

0

0

½

0

0

*

2,0

0,0

5

10,25

Fordulónként az aredményei:

F.

Név

Élő

FED

Res.

1

GM

Camilo Ernesto Gomez Carrido 

2524

CUB

s ½

2

GM

Rodrigo Vasquez Schroeder

2555

CHI

v 1

3

GM

Daniele Vocaturo

2598

ITA

s 1

4

GM

Alvar Alonso Rosell

2530

ESP

s ½

5

GM

Laurent Fressinet

2667

FRA

v ½

6

GM

Miguel Munoz

2494

ESP

s ½

7

IM

Hipolito Asis Gargatagli

2520

ESP

v ½

8

GM

Karen Grigorjan

2584

ARM

s 1

9

GM

Fernando Peralta

2551

ARG

v ½

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport remizett Gelfanddal, a második fordulóban Aronjan és Radzsabov győzött

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Palma de Mallorcán zajló Grand Prix viadal második fordulójában Rapport Richárd sötéttel remizett az izraeli Borisz Gelfanddal. A torna doyenje és a legfiatalabb résztvevő csatája eredeti küzdelmet hozott, nagymesterünk ellenfele időzavarában bástyát adott két huszárért cserébe, Gelfand jól védekezett. A rajtlistát vezető örmény Levon Aronjan a tavalyi Európa-bajnok orosz Erneszto Inarkijev ellen nyert, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov a spanyol Francisco Vallejo Pons hibáit használta ki. Pontosztozkodás született a holland Anish Giri és a francia Maxime Vachier-Lagrave partijában. Négyen az élen, Aronjan, MVL, Giri és Radzsabov. A másfél pontos éllovasok egymással küzdenek meg Aronjan-MVL és Radzsabov-Giri szereposztásban. A félpontos Rapport harmadik játszmájában világos lesz a kínai Li Chao ellen.

A GP-verseny második játéknapján többek között generációs párharcot is láttunk, a torna doyenje, a 49 esztendős Borisz Gelfand és a legfiatalabb résztvevő, a 21 éves Rapport Richárd küzdelmét. Nagymesterünk elkerülte az elméleti párbajt, érdekes, eredeti küzdelem bontakozott ki, Gelfand sokat gondolkodott, Ricsi gyorsan játszott. A vezércserét követően egyenlő esélyű állás alakult ki, az anyagi egyensúlyt Rapport borította fel, bástyát adott két huszárért cserébe. A rutinos izraeli nagymester a kisebb nehézségek ellenére kiremizte a játszmát.

A viadalt győzelemmel kezdő orosz Erneszto Inarkijev megbánhatta, hogy a háromszoros olimpiai bajnok, világbajnokjelölt Levon Aronjan ellen elméleti vitába bonyolódott. Az örmény nagymester többet tudott a variról, nem zavarta, hogy királya középen rekedt. A tavalyi kontinensbajnok súlyos időzavarban tisztáldozattal próbálkozott. Aronjan a látszatfenyegetéseket könnyedén hárította, győztesen állhatott fel a sakkasztaltól.

A genfi GP-verseny első helyezettje, a világbajnok-jelöltségért küzdő azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov sötéttel nyert. A spanyol Francisco Vallejo Pons a királyindiai védelmű játszmában a királyszárnyi támadást erőltetette, Radzsabov ellenjátéka időben érkezett. Paco időzavaros hibája csak megkönnyítette az azeri sakkozó sikerét.

A holland Anish Giri és a francia Maxime Vachier-Lagrave a várakozásnak megfelelően a szicíliai védelem Najdorf-változatában csatázott. Giri minőséget is áldozott, a bonyolult küzdelem remivel végződött.

A többi partiban pontosztozkodás született. Az orosz Dmitrij Jakovenko szemre tetszetősebb állásban elfogadta az amerikai Hikaru Nakamura remiajánlatát.

Két olasz megnyitású parti is döntetlennel ért véget, az orosz Peter Szvidler az ukrán Pavel Eljanovval, az indiai Pentala Harikrishna az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel remizett.

Érdekesebben alakult az orosz Alekszandr Rjazancev és a kínai Ding Liren összecsapása, lépésismétlés lett a vége, ahogy a kínai Li Chao és a norvég Jon Ludvig Hammer partijának is.

A 2. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2762, 1) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 1) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Levon Aronjan (örmény, 2801, 0,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 1) 1 – 0 (Vezércsel, 34)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 0,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 0,5) döntetlen (Réti megnyitás, 23)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 0,5) – Ding Liren (kínai, 2774, 0,5) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 45)

Peter Szvidler (orosz, 2763, 0,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 0,5) döntetlen (Olasz megnyitás, 19)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 0,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 0,5) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 37)

Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 0,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 0,5) döntetlen (Olasz megnyitás, 30)

Li Chao (kínai, 2741, 0) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 0,5) döntetlen (Vezércsel, 40)

Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 0) – Rapport Richárd (magyar, 2692, 0) döntetlen (Francia védelem, 52)

A verseny állása:

H.

 

Név

Élő

FED

1.f.

2.f.

3.f.

Pont

1

Levon Aronjan

2801

ARM

9b½

12w1

2b

1,5

2

Maxime Vachier-Lagrave

2796

FRA

16w1

3b½

1w

1,5

3

Anish Giri

2762

NED

18w1

2w½

4b

1,5

4

Tejmur Radzsabov

2741

AZE

13w½

17b1

3w

1,5

5

Hikaru Nakamura

2780

USA

10b½

9w½

11b

1,0

6

Ding Liren

2774

CHN

17w½

13b½

10w

1,0

7

Peter Szvidler

2763

RUS

11b½

10w½

14b

1,0

8

Pentala Harikrishna

2738

IND

14b½

11w½

12b

1,0

9

Dmitrij Jakovenko

2721

RUS

1w½

5b½

13w

1,0

10

Pavel Eljanov

2707

UKR

5w½

7b½

6b

1,0

11

Jevgenyij Tomasevszkij

2702

RUS

7w½

8b½

5w

1,0

12

Erneszto Inarkijev

2683

RUS

15w1

1b0

8w

1,0

13

Alekszandr Rjazancev

2651

RUS

4b½

6w½

9b

1,0

14

Jon Ludvig Hammer

2629

NOR

8w½

15b½

7w

1,0

15

Li Chao

2741

CHN

12b0

14w½

18b

0,5

16

Borisz Gelfand

2719

ISR

2b0

18w½

17b

0,5

17

Francisco Vallejo Pons

2705

ESP

6b½

4w0

16w

0,5

18

Rapport Richárd

2692

HUN

3b0

16b½

15w

0,5

A 3. forduló párosítása:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 1,5) – Levon Aronjan (örmény, 2801, 1,5)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 1,5) – Anish Giri (holland, 2762)

Jevgenyij Toasevszkij (orosz, 2702, 1) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 1)

Ding Liren (kínai, 2774, 1) – Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 1)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 1) – Peter Szvidler (orosz, 2763, 1)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 1) – Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 1)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 1) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 1)

Rapport Richárd (magyar, 2692, 0,5) – Li Chao (kínai, 2741, 0,5)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 0,5) – Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 0,5)

Gelfand,B (2719) - Rapport,R (2692)
Francia védelem [C01]

1.d4 e6 2.c4 b6 3.e4 Fb4+ 4.Fd2 Fxd2+ 5.Vxd2 d5 6.Fd3 Hc6 7.He2 dxe4 8.Fxe4 Fb7 9.Hbc3 Hf6 10.Ff3 0-0 11.0-0 Vc8 12.Bad1 He7 13.Fxb7 Vxb7 14.Hg3 Bad8 15.Ve3 Bfe8 16.f3

16...Va6 17.b3 Va5 18.Bd3 a6 19.Hge4 Hd7 20.a4 Hf5 21.Vd2 Vb4 22.Bb1 Hf8

23.d5 exd5 24.Hxd5 Vxd2 25.Bxd2 c6 26.Hdc3

A torna doyenje egyre nagyobb időzavarba került, míg Rapport Richárd időmilliomos volt. Sötétnek bőséges ellenértéke van az áldozott gyalogért a 26.Hxb6 Bxd2 27.Hxd2 Be2 28.He4 He3 29.Hf2 He6 30.b4 Hd4 változatban. 31.b5 axb5 32.cxb5 cxb5 33.axb5 Hxb5 34.Hg4 Hc3 35.Ba1 g6 remi lett volna.

26...Bxd2 27.Hxd2 Be3 28.Hde4 He6 29.Bd1 h5 30.b4 h4 31.h3

31...Hg3!?

Rapport jelentős időelőnyével hosszabb tűnődés után fonalas változatra szánta el magát az időzavarban levő Borisz Gelfand ellen.

32.Kf2 Hxe4+ 33.Kxe3 Hxc3 34.Bd6

Számításba jött a 34.Ba1 b5 35.axb5 axb5 36.Ba8+ Kh7 37.Kd2 Ha4 38.cxb5 cxb5 39.Bb8 Kg6 40.Bxb5 Kf6 41.Bb7 Hb2 folytatás.

34...Hxa4 35.Bxc6 Kf8 36.c5 bxc5 37.Bxa6 Hc3 38.Ba8+ Ke7 39.bxc5 Hd5+ 40.Ke4 Hf6+

41.Ke5 Hxc5 42.Kf5 He6 43.Ba7+ Kf8 44.Ba8+ He8 45.Kg4 g5

46.g3 hxg3 47.Kxg3 f6 48.h4 Kf7 49.hxg5 Hxg5 50.f4 He4+ 51.Kg4 Hg7 52.f5 és döntetlen

Aronjan,L (2801) - Inarkijev,E (2683)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 Fxc5 8.Vc2 Hc6 9.Bd1 Va5 10.a3 Be8 11.Hd2 e5 12.Fg5 Hd4

Az amerikai Hikaru Nakamura az orosz Szergej Karjakin ellen Bilbaóban a Chess Masters Final tornán játszotta meg először.

13.Vb1

A meglepett Karjakin 13.Va4 Vxa4 14.Hxa4 Hc2+ 15.Ke2 Hd4+ 16.Ke1 Hc2+ folytatásban gyorsan remizett Nakamurával.

13...Ff5 14.Fd3 Fxd3 15.Vxd3 He4 16.Hxd5

A GP 2017 sorozat első versenyén, Sardzsában Ding Liren a 16.Hcxe4 dxe4 17.Vxe4 Vb6 18.Bb1 h6 19.Fh4 g5 20.b4 Ff8 21.Fg3 Bad8 22.exd4 exd4 23.Fe5 Fg7 24.0-0 Bxe5 25.Vd3 Vg6 26.Bb3 g4 27.c5 b6 28.cxb6 folytatásban osztozott meg a ponton az amerikai nagymesterrel.

16...Hxg5 17.b4 Va6 18.bxc5 Bad8 19.Hb4 Va4 20.Vb1 a5?! 21.Hd5 Hc2+ 22.Ke2

22...He4 23.Hxe4 Vxc4+ 24.Kf3 Bxd5 25.g4! f5?

A tavalyi Európa-bajnok súlyos időzavarban gyorsan megadta magát.

26.gxf5 Bf8 27.Vxb7 Bxf5+ 28.Kg3 Bxd1 29.Bxd1 Hd4 30.exd4 Bf7 31.Vb1 Bf4 32.f3 Ve6 33.Hg5 Vh6 34.Vb8+ és sötét feladta, 34…Bf8-ra 35.Vb3+ Kh8 36.Hf7+ következett volna.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport időzavarban rosszul kombinált, kikapott Giritől, Vachier-Lagrave legyőzte Gelfandot

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Palma de Mallorcán megkezdődött a Grand Prix 2017 négy versenyből álló sorozatának utolsó tornája. Rapport Richárd sötéttel játszva vereséggel rajtolt. A holland Anish Giri ellen kisebb időzavarban hibás kombinációval vesztett. A világbajnok-jelölti címért küzdő francia Maxime Vachier-Lagrave az izraeli Borisz Gelfandot győzte le. Az orosz Erneszto Inarkijev a nyitást gyengén játszó kínai Li Chao ellen nyert. A többi játszma kisebb-nagyobb küzdelemben döntetlennel ért véget. Rapport második partiját Gelfand ellen is sötéttel játssza.

A 18 résztvevő 9 fordulós, svájci rendszerű viadalának első játéknapján a világossal játszók három partit nyertek. A holland Anish Giri az eredeti megnyitás megnyitásból nem tudott előnyt kihozni, Rapport Richárd állása kedvezőbbnek tűnt. A középjátékban nagymesterünk rossz tervet valósított meg, kombinációt kezdeményezett, de az idő szorításában elnézhette Giri védőlépését. Rapport a tisztet visszanyerte, de a végjátékban világos szabadgyalogjaival huszárja nem tudta sikerrel felvenni a versenyt, a világos király betörése eldöntötte a csatájukat.

A világbajnok-jelölti címért harcba indult francia Maxime Vachier-Lagrave könnyű győzelmet aratott, az izraeli Borisz Gelfand a szicíliai védelmű partiban gyorsan megadta magát.

Az orosz Erneszto  Inarkijev ellen a kínai Li Chao a Grünfeld védelemben nem mutatott alapos felkészülést, korán döntő hátrányba került.

A döntetlenek sorát az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Rjazancev nyitotta meg. Az orosz Dmitrij Jakovenko minimális előnye kevés volt az örmény Levon Aronjannal szemben. Szemre tetszetősebb volt az ukrán Pavel Eljanov állása, de reminél többre nem futotta az amerikai Hikaru Nakamura ellen.

A hazai pályán játszó Francisco Vallejo Pons aligha számított arra, hogy mindössze 20 lépésben sötéttel osztozik meg a ponton a kínai Ding Lirennel.

Döntetlen lett az orosz derbi, Jevgenyij Tomasevszkij és Peter Szvidler harcosnak indult partija is. Elégedett lehet a norvég Jon Ludvig Hammer az indiai Pentala Harikrishna elleni remijével.

Az első forduló eredményei:

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721) – Levon Aronjan (örmény, 2801) döntetlen (Spanyol megnyitás, 27)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796) – Borisz Gelfand (izraeli, 2719) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 34)

Pavel Eljanov (ukrán, 2707) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2780) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 34)

Ding Liren (kínai, 2774) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 20)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702) – Peter Szvidler (orosz, 2763) döntetlen (Benoni védelem, 29)

Anish Giri (holland, 2762) – Rapport Richárd (magyar, 2692) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 62)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2683) – Li Chao (kínai, 2741) 1 - 0 (Grünfeld védelem, 29)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651) döntetlen (Caro-Kann védelem, 12)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629) – Pentala Harikrishna (indiai, 2738) döntetlen (Ragozin védelem, 45)

A 2. forduló párosítása:

Anish Giri (holland, 2762, 1) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 1)

Levon Aronjan (örmény, 2801, 0,5) – Erneszto Inarkojev (orosz, 2683, 1)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 0,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 0,5)

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 0,5) – Ding Liren (kínai, 2774, 0,5)

Peter Szvidler (orosz, 2763, 0,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 0,5)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 0,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 0,5)

Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 0,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 0,5)

Li Chao (kínai, 2741, 0) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 0,5)

Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 0) – Rapport Richárd (magyar, 2692, 0)

Giri,A (2762) - Rapport,R (2692)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 e6 2.c4 b6 3.a3 Fb7 4.Hf3 Hf6 5.Ff4 Hc6 6.Hc3 He7 7.h3 Hf5 8.d5 Fd6 9.Vd2 exd5 10.cxd5 0-0

11.0-0-0 Be8 12.e3 Fxf4 13.exf4 He7 14.Fc4 b5 15.Fb3 a5 16.Hxb5 a4

Számításba jött a 16...Fxd5 17.Fxd5 Hexd5 18.Bhe1 Bxe1 19.Bxe1 Bb8 folytatás.

17.Fc2 Hexd5 18.Bhe1 d6 19.Hfd4 Bxe1 20.Bxe1 Hb6 21.Hf5 Vd7 22.Hc3 Be8 23.g4 Bxe1+ 24.Vxe1 g6 25.Hg3 Hfd5

26.f5 Hxc3 27.Vxc3 Vd8 28.Kb1

28...Fg2 29.f4 d5 30.fxg6 hxg6

31.f5 d4?

Rapport Richárd az idő szorításában kombinálni kezdett, de rosszul számolt.

32.Vd2 d3 33.Vxg2 Vd4?

A tiszt visszanyerése, a gyaloghátrányos állás sem lett volna védhető a 33...dxc2+ 34.Vxc2 Vd4 35.He2 Vd6 36.fxg6 fxg6 37.Hc3 folytatásban.

34.Fd1 Hc4 35.fxg6 fxg6

36.Vb7! Hd2+ 37.Ka2 Vc4+ 38.b3 Vc1

39.Vd5+

Anish Giri a maradék perceit is felhasználta. Figyelmet érdemelt a 39.bxa4 Vxd1 40.Vc8+ Kf7 41.Vxc7+ Ke6 (41...Ke8 42.Ve5+ Kd7 43.Vd5+ Kc7 44.Vxd3) 42.Vc6+ Ke7 43.Vc5+ Kf7 44.Vd5+ Kf8 45.Vxd3 megoldás.

39...Kg7 40.Vd7+ Kf8 41.Vd8+ Kg7 42.Vd7+ Kf8 43.Vxd3 Vxd1 44.bxa4 c5

45.He4!

Nagymesterünk huszárja a szabadgyalogokkal szemben nem tudta sikerrel felvenni a versenyt.

45...Hxe4 46.Vxd1 Hc3+ 47.Kb3 Hxd1 48.a5 He3 49.a6 c4+ 50.Kc3

Egyszerűbb volt az 50.Kb2 c3+ 51.Kc1 Hd5 52.a7 Hb6 53.h4 Ha8 54.Kc2 nyerés.

50...Hd5+ 51.Kxc4 Hc7 52.a7 g5

53.Kc5 Ke7 54.Kc6 Ha8

55.Kd5!

Giri a csapdát elkerülte. 55.Kb7? remizett volna 55...Kd7 miatt.

55...Kf6 56.Kd6 Kf7 57.Ke5 Kg6 58.Ke6 Hb6 59.a4 Ha8 60.a5 Kg7 61.Kf5 Kh6 62.Kf6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Palma de Mallorcán, a GP-versenyen két világbajnok-jelölti cím a tét

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Palma de Mallorcán november 16. és 25. között rendezik meg a 2017-es Grand Prix négy versenyből álló sorozatának utolsó tornáját, amelyen Rapport Richárd is játszik. A rajtlistát a világbajnokjelölt örmény Levon Aronjan vezeti a világbajnok-jelöltségért még harcban álló francia Maxime Vachier-Lagrave előtt. A rivális azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovnak a hetedik Élő-pontja van a 18 fős mezőnyben, Rapport a 15. a rangsorban. Az idei GP-sorozatra meghívott, kijelölt 24 sakkozó három-három viadalon szerepel, a 130 ezer eurós díjalapú tornákat 18-18 résztvevővel 9 fordulós svájci rendszerben rendezik meg. A sorozat első két helyezettje lesz világbajnokjelölt.

 

A Berlinben 2018. március 10. és 28. között megrendezésre kerülő 8 fős világbajnok-jelölti döntőre még két hely kiadó, a 2017-es Grand Prix-sorozat első két helyezettje harcolja ki a részvételi jogot. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik szabadkártyával játszhat a viadalon, honfitársa, Szergej Karjakin a tavalyi világbajnoki döntő veszteseként. A Tbilisziben megrendezett Világkupáról az örmény Levon Aronjan és a kínai Ding Liren harcolta ki a világbajnok-jelöltséget. Az amerikai Fabiano Caruana és Wesley So Élő-pontjaik alapján játszhatnak a kétfordulós döntőn, amelynek győztese lesz a regnáló világbajnok Magnus Carlsen kihívója.

 

A Grand Prix 2017-es sorozatának három versenye után az összetett pontversenyben az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov vezet az orosz Alekszandr Griscsuk előtt, de nem érezhetik magukat „páholyban”, világbajnok-jelöltségüket az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov és a francia Maxime Vachier-Lagrave veszélyeztetheti. Palma de Mallorcán a francia nagymesternek minimum a második helyen kellene végeznie, Radzsabovnak már a harmadik helyezés is sikert jelentene.

A GP-verseny résztvevői az Élő-pontszámok sorendjében:

1.Levon Aronjan (örmény, 2801)

2. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796)

3. Hikaru Nakamura (amerikai, 2780)

4. Ding Liren (kínai, 2774)

5. Peter Szvidler (orosz, 2763)

6. Anish Giri (holland, 2762)

7. Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741)

8. Li Chao (kínai, 2741)

9. Pentala Harikrishna (indiai, 2737)

10. Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721)

11. Borisz Gelfand (izraeli, 2719)

12. Pavel Eljanov (ukrán, 2707)

13. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705)

14. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702)

15. Rapport Richárd (magyar, 2692)

16. Erneszto Inarkijev (orosz, 2683)

17. Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651)

18. Jon Ludvig Hammer (2629)

 

Sardzsában a GP-sorozat első versenye az orosz Alekszandr Griscsuk, a francia Maxime Vachier-Lagrave és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov holtversenyes elsőségével fejeződött be. Rapport Richárd ötvenszázalékos teljesítménnyel kilencedikként zárta a szereplését. Higgadt, nyugodt játéka sok elismerést kapott, kár volt rutintalanságának is betudható két vereségéért Maxime Vachier-Lagrave és Hikaru Nakamura ellen. A kiegyensúlyozott erők versenyében hatan is megőrizték veretlenségüket.

A Grand Prix-verseny végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

9

Alekszandr Griscsuk

RUS

2742

5,5

1,5

2,0

0,0

2

1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2796

5,5

1,0

2,0

1,0

3

4

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2766

5,5

0,5

3,0

0,0

4

5

Ding Liren

CHN

2760

5,0

0,0

2,0

1,0

5

7

Michael Adams

ENG

2751

5,0

0,0

2,0

0,0

6

12

Dmitrij Jakovenko

RUS

2709

5,0

0,0

1,0

1,0

7

3

Hikaru Nakamura

USA

2785

5,0

0,0

1,0

0,0

8

8

Jan Nepomnjacsij

RUS

2749

5,0

0,0

1,0

0,0

9

14

Rapport Richárd

HUN

2692

4,5

0,0

2,0

1,0

10

6

Pavel Eljanov

UKR

2759

4,5

0,0

2,0

1,0

11

10

Li Chao

CHN

2720

4,5

0,0

2,0

0,0

12

13

Francisco Vallejo Pons

ESP

2709

4,5

0,0

0,0

0,0

13

2

Levon Aronjan

ARM

2785

4,0

0,0

0,0

0,0

14

17

Hou Ji-fan

CHN

2651

4,0

0,0

0,0

0,0

15

16

Salem A R Saleh

UAE

2656

3,5

1,0

1,0

0,0

16

18

Jon ludvig Hammer

NOR

2628

3,5

1,0

0,0

0,0

17

11

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2711

3,5

1,0

0,0

0,0

18

15

Alekszandr Rjazancev

RUS

2671

3,0

0,0

0,0

0,0

 

A rajtlistán negyedik, a mezőny legfiatalabb tagja, a 24 esztendős kínai Ding Liren győzött a moszkvai GP-versenyen. Veretlenül ért elsőként célba, Sahriyar Mamedgyarovval vívott versenyfutása az utolsó fordulóban dőlt el a javára. A félpontos hátrányban levő,  49 éves járó  izraeli Borisz Gelfand kockáztatott, tisztet áldozott, de Ding Liren a látszatfenyegetéseket könnyedén hárította, és tornagyőztesként köszönthették, miután Sahriyar Mamedgyarov már korábban remizett a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. Az azerbajdzsáni nagymester második helyéért kapott 140 ponttal az összetett pontverseny éllovasa lett.

A sorozat első versenyén Mamedgyarovval holtversenyben az élen végző Maxime Vachier-Lagrave és Alekszandr Griscsuk játékából hiányzott az átütő erő, csak egy-egy nyerést értek el, ahogy első tornáját játszó holland Anish Giri is csak egyszer volt eredményes. Szép sikert ért el a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan.

Sardzsa után a moszkvai GP is csalódást okozott. Sok volt a küzdelem nélküli döntetlen, a nagymesterek alig vállaltak kockázatot. A tornán játszott 81 partiból 22 végződött döntéssel, a sötéttel játszók 13-9-re nyertek! Kilencen megőrizték veretlenségüket!

A Moszkva Grand Prix végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

Élő+/-

1

4

Ding Liren

CHN

2773

6,0

11,6

2

5

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2772

5,5

5,1

3

1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2795

5,0

-4,5

2

Hikaru Nakamura

USA

2786

5,0

-1,4

3

Anish Giri

NED

2785

5,0

-3,4

6

Peter Szvidler

RUS

2755

5,0

2,2

8

Alekszandr Griscsuk

RUS

2750

5,0

2,7

13

Tejmur Radzsabov

AZE

2710

5,0

11,0

16

Hou Ji-fan

CHN

2652

5,0

14,1

10

9

Pentala Harikrishna

IND

2750

4,5

-4,3

12

Borisz Gelfand

ISR

2724

4,5

3,8

15

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2696

4,5

6,3

13

14

Francisco Vallejo Pons

ESP

2710

4,0

-3,2

18

Jon Ludvig Hammer

NOR

2621

4,0

6,6

15

7

Jan Nepomnjacsij

RUS

2751

3,5

-15,7

10

Michael Adams

ENG

2747

3,5

-11,6

17

Salem A. R. Saleh

UAE

2633

3,5

2,3

18

11

Erneszto Inarkijev

RUS

2727

2,5

-21,6

 

Genfben az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov nagy sikerével ért véget a Grand Prix 2017 sorozat harmadik versenye. A rajtlistán csak tizenkettedik nagymester kettős győzelemmel rajtolt, okos taktikával, fölösleges kockázatvállalás nélkül gyűjtögette a fél pontokat, majd a hetedik játéknapon az orosz Peter Szvidler elleni sikerével éllovasként várhatta a befejező játéknapot. Az orosz Jan Nepomnjacsij elleni küzdelmes remijével tornagyőztes lett, míg Nepo holtversenyben a második helyen végzett honfitársával, Alekszandr Griscsukkal.

A döntetlen kedvező volt Radzsabov honfitársa, Sahriyar Mamedgyarov számára is, mert az összetett pontversenyben 3,57 ponttal megelőzte Griscsukot. (Nepomnjacsij veresége esetén Griscsuk átvette volna a vezetést!)

 

Rapport Richárd Sardzsában nyújtott jó teljesítménye, ötvenszázalékos eredménye után nagy csalódás a Genfben mutatott játéka, Hou Ji-fan társaságában a 16. helyezése. A 2539-es performance-pontszám, a 18,7 Élő-pont elvesztése hűen tükrözi eredménytelenségét. A hármas vesztőszéria után kockáztatott, a kritikus állásokban azonban rendre hibázott, még két partit vesztett el. A párosítás sem volt hozzá kegyes, hiszen öt orosz sakkozóval is meg kellett mérkőznie.

A Grand Prix-verseny végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

1

12

Tejmur Radzsbov

AZE

2724

6,0

2

4

Alekszandr Griscsuk

RUS

2761

5,5

6

Jan Nepomnjacsij

RUS

2742

5,5

4

2

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2800

5,0

3

Anish Giri

NED

2775

5,0

5

Peter Szvidler

RUS

2749

5,0

8

Pentala Harikrishna

IND

2737

5,0

9

Michael Adams

ENG

2736

5,0

10

Li Chao b

CHN

2735

5,0

17

Alekszandr Rjazancev

RUS

2654

5,0

11

1

Levon Aronjan

ARM

2809

4,5

7

Pavel Eljanov

UKR

2739

4,5

11

Borisz Gelfand

ISR

2728

4,5

14

Dmitrij Jakovenko

RUS

2703

4,5

15

13

Erneszto Inarkijev

RUS

2707

4,0

16

15

Rapport Richárd

HUN

2694

2,5

16

Hou Ji-fan

CHN

2666

2,5

18

18

Salem A. R. Saleh

UAE

2638

2,0

Palma de Mallorcán a Világkupán, majd a csapat Európa-bajnokságon is jó formát, eredményes játékot mutató Rapport Richárdnak olimpiai-és kontinensbajnokokkal, világbajnok-jelöltekkel kell megküzdenie. Első partiját a holland Anish Girivel  játszhatja, a színelosztás a megnyitó ünnepségen derül ki. A viadalt a worldchess.com közvetíti. November 16-án 14 órától játsszák az első fordulót, november 21-én, az ötödik kör után pihenőnapot kapnak a nagymesterek. Az első 40 lépésre 100-100 perc a gondolkodási idő, a következő 20 lépésre 50-50, majd a játszma befejezéséig még 15-15 perc áll a nagymesterek rendelkezésére, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusszal.

Az összetett pontverseny állása:

 

Név

Sardzsa

Moszkva

Genf

Palma de Mallorca

Összesített pont

1

Sahriyar Mamedgyarov (AZE)

140

140 

60 

 

340

2

Alekszandr Griscsuk (RUS)

140

71.43 

125 

 

336.43

3

Tejmur Radzsabov (AZE)

 

71.43 

170 

 

241.43

4

Ding Liren (CHN)

      70

170 

 

 

240

5

Maxime Vachier-Lagrave (FRA)

140

71.43

 

 

211.43

6

Jan Nepomnjacsij (RUS)

70

125 

 

198

7

Hikaru Nakamura (USA)

70

71.43 

 

 

141.43

8

Michael Adams (ENG)

70

60 

 

133

9

Anish Giri (NED)

 

71.43 

60 

 

131.43

9

Peter Svidler (RUS)

 

71.43 

60 

 

131.43

11

Li Chao (CHN)

25

 

60 

 

85

12

Dmitrij Jakovenko (RUS)

70

 

11 

 

81

13

Hou Ji-fan (CHN)

7

71.43 

2.5 

 

80.93

14

Borisz Gelfand (ISR)

 

20 

 60

 

80

14

Pentala Harikrishna (IND)

 

20 

60 

 

80

16

Alekszandr Rjazancev (RUS)

1

 

60 

 

61

17

Pavel Eljanov (UKR)

25

11

36

18

Francisco Vallejo Pons (ESP)

25

 

 

32

19

Rapport Richárd (HUN)

25

 

2.5 

 

27.5

20

Jevgenyij Tomasevszkij (RUS)

3

20

23

21

Levon Aronjan (ARM)

7

 

11 

 

18

22

Jon Ludvig Hammer (NOR)

3

7

10

23

Salem Saleh (UAE)

3

 

7

24

Erneszto Inarkijev (RUS)

 

 

5

Versenyenként a díjazás és a helyezések után járó pontok:

H.

DÍJ

GP PONT

1

€20,000

170

2

€15,000

140

3

€12,000

110

4

€11,000

90

5

€10,000

80

6

€9,000

70

7

€8,000

60

8

€7,000

50

9

€6,000

40

10

€5,000

30

11

€4,250

20

12

€4,000

10

13

€3,750

8

14

€3,500

6

15

€3,250

4

16

€3,000

3

17

€2,750

2

18

€2,500

1

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A világbajnokjelölt Ding Liren nem bírta Carlsen tempóját, a világbajnok 67-25-re győzött

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

St. Louisban a „Champions Showdown” viadalon Magnus Carlsen fölényes győzelmével ért véget a világbajnokjelölt Ding Liren elleni párharc. A torna negyedik párbaját a norvég világbajnok 67-25-re nyerte meg, a befejező játéknapon a tizenkét 5-5 perces villámpartiban 8,5-3,5 arányú győzelmet aratott. A kínai nagymester hiába állt jobban több partiban is, Carlsen gyorsaságával nem tudta felvenni a versenyt, a világelső az esélyeit hibátlanul használta ki. Az interneten remekül közvetítették a viadalt, a játszmák kommentálása, a nagymesterekkel az interjúk még élvezetesebbé tették a torna követését.  

 

Az amerikai sakkozás fellegvárában, St. Louisban másodszor megrendezett „Champions Showdown” viadal befejező játéknapján a világbajnok Magnus Carlsen a tizenkét 5-5 perces villámpartit a kínai Ding Liren ellen már a párharc győzteseként játszhatta. A norvég világelső nem örült a viadal főbírója, Tony Rich tájékoztatásának, hogy a FIDE szabályzata értelmében a már megnyert mérkőzés további partijait nem számolják be, így Carlsen nem törhette át a 3000 Élő-pontos határt.

 

A villámpartikban gyorsan pörögtek az események, Carlsen világossal kezdte a csatározást és a harmadik játszmát világossal vesztette el Ding Lirennel szemben. A vesztést öt győzelemmel „bosszulta meg”. Valamennyi összecsapás során időelőnyben játszott, remek technikával snellezett. A kínai világbajnokjelölt már a 10 perces játszmák után is úgy nyilatkozott, hogy túlértékelt az ő blitz pontszáma. Magnus Carlsen meggyőző győzelmet aratott és készülhet a Grand Chess Tour 2017 utolsó versenyére, amelyet Londonban december 1. és 11. között rendeznek meg. Ding Liren már világbajnok-jelöltként játszhat csütörtöktől a Grand Prix 2017 utolsó versenyén, Palma de Mallorcán.

 

  

Magnus Carlsen (norvég, 2837, 2948) - Ding Liren (kínai,  2774, 2875) 8,5 – 3,5 (döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen)

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: https://www.uschesschamps.com/2017-champions-showdown/2017-champions-showdown

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen a befejező játéknap előtt már megnyerte Ding Liren elleni párharcát

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A St. Louisban zajló „Champions Showdown” viadalon Magnus Carlsen a nyolc 10-10 perces villámpartiban aratott 6,5-1,5-ös győzelmével már megnyerte Ding Liren elleni párharcát, 50-18-ra vezet. A kínai világbajnokjelölt az első partiban legyőzte a norvég világbajnokot, Carlsen négyes nyerősorozattal vágott vissza, majd döntetlen után két győzelemmel fejezte be a hétfői játéknapot. A világelső alig hibázott, jóval gyorsabban játszott ellenfelénél, az esélyeket kihasználta. A mai befejező játéknapon az 5-5 perces villámpartik két órával korábban, magyar idő szerint 18 órakor kezdődnek.

 

Az amerikai sakkozás Mekkájában, St. Louisban a „Champions Showdown” viadal ötödik játéknapján Magnus Carlsen show-t láthattunk. A norvég világbajnok Ding Liren elleni párharcában az első 10-10 perces partit világossal vesztette el. A kínai világbajnokjelölt ezt a játszmát kitűnően játszotta, úgy tűnt, hogy a gyorsított tempóban nagyobb esélye lehet. A mérkőzés egyik kommentátora, Maurice Ashley nagymester összehasonlította az elemzőprogramok által legjobbnak vélt lépésekkel Ding Liren húzásait, és a 21. lépéstől a 47. lépésig huszonhatszor lépte az első helyen javasoltat.

 

A világbajnok nagyon nem szeret veszíteni, a vereség alaposan „felpaprikázta”. Négyes nyerősorozattal állt bosszút. Egyre könnyebben játszott, jobban gazdálkodott az idővel, az állások kínálta lehetőségeket más-más stílusban használta ki, aratta sorban a győzelmeit. A sorozatot Ding Liren egy döntetlennel szakította meg, de a hetedik partit időtúllépéssel vesztette el, nem bírta a világbajnok tempóját. Egyre fáradtabbnak tűnt, a sikertelenség megviselte. Magnus a győzelmeket követően elégedetten kortyolt kedvenc ásványvízéből.

 

Magnus Carlsen már megnyerte a párharcot, a 6,5-1,5-ös győzelmével 50-18-ra vezet. A különböző időkontrollok mellett öt, négy, három, illetve két pontot ér a győztes parti, 2,5, 2, 1,5 és 1 pont a döntetlen. Kedden tizenkét 5-5 perces villámpartival ér véget a show, két órával korábban, magyar idő szerint 18 órakor kezdődik a csata.

Magnus Carlsen (norvég, 2837, 2948) - Ding Liren (kínai,  2774, 2875) 6,5 – 1,5 (0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 1 – 0, 1 – 0,  döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

A nemzetközi sakkvilágban meglehetősen nagy vihart kavart, hogy a FIDE a rapid-és villám-világbajnokágát Szaúd-Arábia fővárosában, Rijadban rendezik meg december 26. és 30. között. Többen már bejelentették, hogy bojkottálják a viadalt, amelynek 2 millió dollár lesz a díjalapja. Carlsen még nem nyilatkozott, hogy játszik-e a vb-n. tavaly Dohában a rapid-vb-n Vaszilij Ivancsuk, a villám-vb-n Szergej Karjakin győzött, a holtversenyek nem Carlsennek kedveztek, a bronz, majd az ezüstéremnek nagyon nem örült.

Verőci Zsuzsa

Fotók: https://www.uschesschamps.com/2017-champions-showdown/2017-champions-showdown

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hármas amerikai siker, Carlsen fölényesen vezet Ding Liren ellen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

St. Louisban a „Champions Showdown” viadalon hármas amerikai siker született. Hikaru Nakamura a villámpartikban 10,5-1,5-re győzte le a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot és összesítésben 61,5-30,5-re győzött. Fabiano Caruana remekül snellezett, négypontos hátrányát ledolgozva a félidőben már vezetett az orosz Alekszandr Griscsukkal szemben, végül 8,5-3,5-ös győzelemmel 49-43-ra diadalmaskodott. Wesley So hét ponttal volt elmaradva a kubai Leinier Dominguez Pereztől, de a negyedik játéknapon 8,5-3,5-re nyert, 47,5-44,5-ös győzelemmel tette teljessé az amerikai olimpiai aranyérmes trió sikerét. A győztesek 60 ezer dolláros díjat vehettek át, a vesztesek 40 ezer dollárral vigasztalódhattak. Magnus Carlsen a 20-20 perces rapidpartikban dominált, jól kombinált, a végjátékokban sem villogott a kínai Ding Liren,  a norvég világbajnok a 4,5-1,5-ös győzelemmel 30,5-10,5-re vezet a nyolc 10-10 perces villámparti előtt.

Hazai pályán, St. Louisban hármas amerikai sikerrel ért véget a „Champions Showdown” viadal három párharca. Négy különböző időbeosztás mellett csatáztak, négy 30-30, hat 20-20, nyolc 10-10 és tizenkét 5-5 perces partikban dúltak  a csaták. Öt, négy, három, illetve két pont járt a győztes partiért, 2,5, 2, 1,5 és 1 pont a döntetlenért.

Hikaru Nakamura a negyedik játéknapon az 5-5 perces villámpartikat jelentős előnnyel, 13 pontos vezetés birtokában kezdhette meg. A torna doyenje, a 42 esztendős bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov nem tudta felvenni a versenyt a gyorsan, ellenfele hibáit könyörtelenül kihasználó amerikai nagymesterrel, három döntetlent sikerült csak elcsípnie. Összesítésben Nakamura 61,5-30,5-re győzött.

Veszelin Topalov (bolgár, 2749, 2704) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2774, 2857) 1,5 – 10,5 (0 – 1, 0 – 1, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen, 0 – 1)

Fabiano Caruana hátránya 4 pont volt az orosz Alekszandr Griscsukkal szemben. Az olimpiai bajnokok csatájában oly sok partiját időzavarban is jól játszó Griscsuk nem találta ellenszerét Caruana sokkal gyorsabb, kevesebbet hibázó játékának. Hat játszma után már az amerikai nagymesternél volt az előny, majd újabb három győzelemmel tette még meggyőzőbbé fölényét. Griscsuk a tizenkettőből csak egy játszmát tudott megnyerni. Caruana összesítésben 49-43-ra győzött.

Fabiano Caruana (amerikai, 2799, 2728) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785, 2801) 8,5 – 3,5 (1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0)

Nem sokan hittek abban, hogy Wesley So oly tekintélyes hátrányát le tudja dolgozni a kitűnő snellező hírében álló kubai Leinier Dominguez Perezzel szemben. Az amerikai világbajnokjelölt a csatározást elsöprő lendülettel kezdte, öt játszma után átvette a vezetést, nagyon nem örült a nyolcadik összecsapás elvesztésének, a kubai sakkozó előtt egy pillanatra felcsillant a remény, a hajrában azonban So erősíteni tudott, néha a kapkodásban nem éppen mindig szabályosan játszva (a cseréknél két kézzel) az utolsó parti előtt már győztesként köszönthették, 47,5-44,5-re legyőzte Dominguez Perezt.

Wesley So (amerikai, 2788, 2747) – Leinier Dominguez (kubai, 2739, 2764) 8,5 – 3,5 (1 – 0, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1)

Az amerikai sikerek „árnyékában” jóval kevesebb figyelmet kapott a norvég világbajnok Magnus Carlsen és a kínai férfi sakkozás első világbajnok-jelöltjének, Ding Lirennek a hat 20-20 perces rapid partija. Békésnek mondható döntetlennel indult a párharc, majd Ding Liren egyenlő esélyű végjátékot elbukva elindult a „lejtőn”. Carlsen két gyors, sötéttel 27, világossal 31 lépéses nyeréssel simán győzött a megilletődötten játszó kínai sakkozóval szemben. Kíváncsian várjuk, hogy még gyorsabb tempó mellett Ding Liren képes lesz-e nagyobb ellenállást kifejteni. Hétfőn a nyolc 10-10 perces villámpartival folytatódik a párbajuk.

Magnus Carlsen (norvég, 2837, 2909) – Ding Liren (kínai, 2774, 2733) 4,5 – 1,5 (döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen)

Verőci Zsuzsa

Fotók: https://www.uschesschamps.com/2017-champions-showdown/2017-champions-showdown

Komment 0 | Reblog! 0 |

ST. Louisban Carlsen megnyerte a negyedik partit, vezet Ding Liren ellen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

St. Louisban, a „Champions Showdown” viadalon megkezdődött a norvég  világbajnok Magnus Carlsen és a kínai világbajnokjelölt Ding Liren párharca. A négy 30-30 perces rapidparti után a világelső vezet, három döntetlent követően a negyedik játszmában sötéttel győzött. A csütörtöktől zajló három párbajban a küzdő felek nyolc 10-10 villámpartikban mérték össze erejüket. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az amerikai Hikaru Nakamura, az amerikai Fabiano Caruana és az orosz Alekszandr Griscsuk meccse döntetlen lett, az amerikai Wesley So szépített a kubai Leinier Dominguez Perezzel szemben.  Nakamura 13, Dominguez 7 pontos előnnyel vezet, Gricsuk csak 4-gyel. Vasárnap a három párharc tizenkét 5-5 perces villámpartival fejeződik be, a győzelem 2, a döntetlen 1 pontot ér. Carlsenék hat 20-20 perces játszmával folytatják.

A „ Bajnokok kiteregetik lapjaikat” elnevezésű viadal harmadik játéknapján már négy párharcot kísérhettünk figyelemmel, a  norvég világbajnok Magnus Carlsen és a kínai világbajnokjelölt Ding Liren is megkezdte csatározását. A világelső mérkőzése már korábban lekötött programja miatt kezdődött későbben, Hamburgban szimultánozott.  

A Világkupán döntőt játszó, az örmény Levon Aronjantól a rájátszásban vereséget szenvedő, de ezüstérmesként világbajnok-jelöltséget elérő Ding Liren három döntetlen után a negyedik játszmában szenvedett vereséget, és várhatja hátrányban a hat 20-20 perces rapid játszmát. Magnus Carlsen a harmadik partiban is közel állt a nyeréshez, jelentős időelőnye ellenére az örökös sakkot választotta. A negyedik összecsapás tipikus Carlsen parti volt, kis előnyét biztos kézzel vezette győzelemre.

Magnus Carlsen (norvég, 2837, 2909) Ding Liren (kínai, 2774, 2733) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

A csütörtökön megkezdődött párharcokban a nagymesterek már a harmadik időkontroll mellett csatáztak. A 10-10 perces partikban még több volt a fordulat. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a várakozáson felül jól tartotta magát az amerikai Hikaru Nakamurával szemben.

Az amerikai Fabiano Caruana az első négy partiban hibát-hibára halmozott, majd fordult a kocka. Az orosz Alekszandr Griscsuk döntő anyagi előnnyel időtúllépéssel elvesztette az ötödik ütközetet, Caruana két újabb nyeréssel szorossá tette a küzdelmet.

Sorban születtek az óvatos döntetlenek Wesley So és a kubai Leinier Dominguez Perez meccsén, az ötödik nyerőesélyes állás elvesztése „felpaprikázta” az amerikai nagymestert, mesterhármassal javított az összetett eredményen.

Veszelin Topalov (bolgár, 2749, 2704) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2774, 2857) 4 – 4 (0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0,  döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

Fabiano Caruana (amerikai, 2799, 2728) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785, 2801)  4 – 4 (0 – 1, döntetlen,  0 – 1, 0 – 1, 1 – 0,  1 – 0, 1 – 0, öntetlen)

Wesley So (amerikai, 2788, 2747) – Leinier Dominguez (kubai, 2739, 2764) 5 – 3  (döntetlen, döntetlen, döntetlen,  döntetlen,  0 – 1, 1 – 0,  1 – 0, 1 – 0)

Verőci Zsuzsa

Fotók: https://www.uschesschamps.com/2017-champions-showdown/2017-champions-showdown

Komment 0 | Reblog! 0 |

St. Louisban Dominguez és Nakamura fölényesen vezet, Griscsuk is előnyben

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

St. Louisban a hat 20-20 perces rapid partikkal folytatódott a „Champions Showdown” verseny. Nem véletlen az elnevezés, volt show bőven. Jól megjátszott játszmákban a másodpercekkel  való hadakozás közepette nagy elnézéseket is láttunk.  A kubai Leinier Dominguez Perez az amerikai Wesley So, az amerikai Hikaru Nakamura a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen fölényesen vezet. Az orosz Alekszandr Griscsuk is előnyben várhatja a 10-10 perces partikat az amerikai Fabiano Caruanával szemben. Ma este már megkezdődik a norvég világbajnok Magnus Carlsen és a kínai világbajnokjelölt Ding Liren párharca.

 

A „Champions Showdown” viadal második játéknapján felgyorsultak az események, a három párharc résztvevői játszmánként csak 20-20 perc gondolkodási idővel csatáztak. A nagymesterek nehezen birkóznak meg azzal a nehézséggel, hogy nincs bónuszidő, a megnyitáselméleti párbajok utáni érdekes középjátékok után a kapkodásban hihetetlen elnézéseket is láttunk, jól megjátszott partik váltak torzóvá.

 

Az amerikai Hikaru Nakamura és a kubai Leinier ominguez Perez szerencsés kézzel sakkozik, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az amerikai Wesley So hibázik a legtöbbet. Az amerikai Fabiano Caruana és az orosz Alekszandr Griscsuk csatája a legizgalmasabb, Griscsuk az utolsó parti megnyerésével szerzett vezetést.

 

Különleges a pontozás is, a 30 perces rapid partikban a győzelem 5, a döntetlen 2,5 pontot ér, a 20 perces összecsapásokban a nyerés 4, a remi 2 pontot jelent.

A második játéknap eredményei:

Veszelin Topalov (bolgár, 2749, 2693) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2774, 2829)  2 – 4 (0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen döntetlen, 0 – 1)

Fabiano Caruana (amerikai, 2799, 2735) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785, 2829) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 0 - 1, 0 – 1)

Wesley So (amerikai, 2788, 2793) – Leinier Dominguez (kubai, 2739, 2796) 2 – 4 (döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen)

 

 

 

A párharcok állása:

 

Szombaton nyolc 10-10 perces partival folytatódik a csatározás, 3, illetve másfél pont a jutalom. Megkezdődik a norvég világbajnok Magnus Carlsen és a kínai világbajnokjelölt Ding Liren párharca a négyjátszmás, 30-30 perces játszmákkal.

Verőci Zsuzsa

Fotók: https://www.uschesschamps.com/2017-champions-showdown/2017-champions-showdown

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

St. Louisban négy forduló után Dominguez vezet So ellen, Nakamura előnyben Topalovval szemben

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

St. Louisban megkezdődött a nyolc résztvevős „Champions Showdown” viadal. A norvég világbajnok Magnus Carlsen és a bakui sakkolimpián aranyérmes amerikai csapat három tagja, Fabiano Caruana, Wesley So és Hikaru Nakamura négy meghívott ellenféllel csatázik. Carlsen a kínai Ding Lirennel, Caruana az orosz Alekszandr Griscsukkal, So a kubai Leinier Dominguez Perezzel, Nakamura a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval vív meg. Négy időkontroll mellett csatáznak, négyszer 30, hatszor 20, nyolcszor 10 perces játszmák után a negyedik napon tizenkét 5 perces partikra is sor kerül, nincs bónuszidő. Valamennyi párharcnak 100 ezer dollár a díjazása, a győztes 60, a vesztes 40 ezret kap. Dominguez Perez és Nakamura 2,5 – 1,5-ös vezetéssel zárta az első játéknapot, Caruana és Gricsuk 2-2-re áll, Carlsen és Ding Liren csak szombaton kezdi meg a párharcát.

 

Nyolc világklasszis csatája kezdődött meg Saint Louisban. Másodszor rendezik meg a „Bajnokok kiterítik lapjaikat” elnevezésű viadalt. A norvég világbajnok Magnus Carlsen, a két amerikai világbajnokjelölt, a világranglista harmadik Fabiano Caruana, a hatodik Wesley So, a kilencedik orosz Alekszandr Griscsuk, a tizedik amerikai  Hikaru Nakamura, a tizenegyedik, a kínai férfi sakkozás első világbajnok-jelöltje, Ding Liren, a tizenötödik bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és a 21. kubai Leinier Dominguez Perez hat napon keresztül négy különböző időkontroll mellett csatázik. Az egyes párharcoknak 100 ezer dollár a díjalapja, a győztes 60, a vesztes 40 ezret kap.

 

Tavaly az első tornát az indiai exvilágbajnok Viswanathan nyerte meg. A „Champions Showdown” viadalon Anand „teregette ki” legjobban a lapjait, Veszelin Topalovval holtversenyben zárta a klasszikus gondolkodási idejű hat fordulót, a rapidverseny után Vishy már másfél pontos előnnyel vezetett Hikaru Nakamura előtt. A torna doyenje, a 46 esztendős Vishy Anand a villámversenyen is remekelt, a 24 fordulós viadal utolsó partiját már tornagyőztesként játszhatta, egypontos előnnyel diadalmaskodott. Nakamura lett a második, honfitársa, Fabiano Caruana a bronzérmes, Topalov a gyorsított tempóban már nem tudott lépést tartani riválisaival. Viswanathan Anand a 150 ezer dolláros díjalapból 60 ezret nyert.

A szervezők a második versenyre változtattak a lebonyolításon, a nyolc résztvevő páros mérkőzést játszik négy különböző időkontroll mellett. Az első játéknapon négy 30-30 perces partival kezdtek, a második körben hatszor 20-20 perces ütközetekre kerül sor, majd nyolc 10-10 perces csatákat vívnak. A negyedik napon tizenkétszer snelleznek is, 5-5 perc áll majd a nagymesterek rendelkezésére, egyik időkontrollnál sincs bónuszidő.

Csütörtökön az éjszakába nyúlóan (magyar idő szerint este 8 órakos indultak a sakkórák)  három párharc partijait figyelhettük, Magnus Carlsen és Ding Liren csak szombaton kezd, amikor a többiek már a 10-10 perces játszmáknál tartanak.

 

Érdekesen alakult Veszelin Topalov és Hikaru Nakamura meccse. Az első partiban a bolgár exvilágbajnok kis előnyt ért el, de reminél többre nem futotta. Nakamura világossal gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez, támadáshoz. Topalov sokáig jól állta a sarat, de a kapkodásban hibázott. A második Caro-Kann védelmű partiban a viadal doyenje jó játékkal egyenlített, a negyediket idő szűkében elvesztette.

 

Fabiano Caruana és Alekszandr Griscsuk szicíliai védelmű ütközete az amerikai nagymester győzelmével végződött. A második játszma igazi krimi volt. Caruana sokáig kedvezőbben állt, Griscsuk tisztet vesztett, aztán óriási kapkodás kezdődött. Volt minden a partiban, őrületes versenyfutás a rohanó másodpercekkel, a végén Griscsuk szerencséjére az utolsó pillanatban még leütötte Caruana futóját, így remi lett a játszma. Nehezen szokták a nagymesterek, hogy nincs bónuszidő.

 

A harmadik partiban Caruana korán hátrányba került, nem kellő gondossággal megalapozott támadását Griscsuk könnyedén hárította, az orosz nagymester kiegyenlített. Hullámzott a negyedik párbaj, a döntetlennel 2-2-vel kezdhetik a 20-20 perces játszmákat.

 

Wesley So és Leinier Dominguez Perez a spanyol megnyitás anti-berlini változatában vívott két elméleti párbaja pontosztozkodással zárult. A második spanyol négyeshuszárjátékot So elbukta, a kubai nagymester vezetést szerzett.

Az első játéknap eredményei:

Veszelin Topalov (bolgár, 2749, 2693) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2774, 2829) 1,5 - 2,5  (döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1)

Fabiano Caruana (amerikai, 2799, 2735) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785, 2829)  2 – 2 (1 – 0, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Wesley So (amerikai, 2788, 2793) – Leinier Dominguez (kubai, 2739, 2796)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

Verőci Zsuzsa

Fotók:https://www.uschesschamps.com/2017-champions-showdown/2017-champions-showdown

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ötödször győztes az orosz női csapat, harmadszor első Azerbajdzsán együttese

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A krétai csapat Európa-bajnokság záróünnepségén ünnepelték az ötödször kontinensbajnokságot nyert Oroszország női és a harmadszor győztes Azerbajdzsán férficsapatát. Köszöntették az érmeseket, a grúz és az ukrán női, az orosz és az ukrán férfi válogatottakat, a tábladíjasokat. Férficsapatunk a hajrában elszenvedett két veresége miatt leszorult a dobogóról. Hihetetlenül nehéz párosítást kaptak, a legjobbakkal csatáztak, az ötödik helyezés elismerést érdemel. Női együttesünk öt győzelemmel és négy vereséggel a 12. helyen végzett.

A kilenc fordulós svájci rendszerű lebonyolítás különlegessége is, hogy valamennyi együttes  a maga versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel, de jelentős különbségek is előfordulnak. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élcsoportban játszanak, fordulóról fordulóra a legerősebb ellenfelekkel küzdenek meg, a hajrában egyetlen botlásért is súlyos árat fizetnek. Mindenki tudja, hogy óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet előrelépni.  A kontinensbajnokságon a sakkolimpiától eltérően sokkal tömörebb a mezőny, korábban kezdődnek a rangadók. A hajrában a mentális felkészültség döntő lehet, a legnehezebb pillanatokban is hideg fejjel kell gondolkodni a sakktáblánál ülőknek és a kapitányoknak is.

Válogatottunk a nagy versenyfutásban a legnehezebb párosítást kapva, a legerősebb ellenfelekkel játszva, a várakozást túlteljesítve állt helyt, eredményei alapján érmet érdemelt volna! Feledtette a tavalyi bakui sakkolimpián elért gyengébb helyezést.

Férficsapatunk az első hat fordulóban kitűnően teljesített. Izland elleni 3-1-es győzelmet követte a románok elleni 3,5-0,5-ös sikernek örülhettünk. A hollandokkal négy döntetlennel lett 2-2 a harmadik mérkőzés.

Következett a címvédő orosz csapat elleni megmérettetés. A nagy rivális három győzelemmel rajtolt, de a játszmák menete alapján egyáltalán nem tűnt meggyőzőnek a teljesítményük.  A két éve veretlenül győztes együttes ellen a debütáló kapitány, az olimpiai ezüstérmes Balogh Csaba nagyon jó intuícióval  állította össze a játékba küldött négyest. Jan Nepomnjacsij az előző játéknapon villámgyőzelmet aratott, ez még növelhette amúgy is közismert önbizalmát. Erdős Viktor kitűnő megnyitáselméleti felkészültsége remekül érvényesült, a korai vezércsere után egyre nagyobb előnybe került, a bonyodalmakat kedvelő orosz sakkozó tehetetlennek bizonyult a pozíciós küzdelemben. Az éltáblán számunkra kedvezően Alekszandr Griscsuk világossal már 20 lépésben remizett Lékó Péterrel.

Az izgalmak a tetőfokára hágtak. Rapport Richárd kellemetlen gyaloghátrányos bástyavégjátékba keveredett Nyikita Vityjovval szemben, Almási Zoltán az újonc Daniil Dubov királyát támadhatta, de elvétette a nyerést ígérő folytatást és bástyavégjátékban kellett mentséget keresnie. Mindketten helytálltak a védekezésben, az egyik legismertebb honlap, az Eb-t is közvetítő chess24 méltán dicsérte felsőfokon nagymestereink sikerét.

Az ötödik fordulóban a háromszoros olimpiai bajnok örményekkel vívtak meg sakkozóink, négy döntetlennel második helyezettként játszhattak a horvátokkal. „Magyar rapszódia” – címmel kommentálta a chesspro.ru a 3,5-0,5-ös elsöprő győzelmet.

A kilenc fordulós viadal első játéknapjának nagy meglepetését az olaszok sikere jelentette az azerbajdzsáni négyessel szemben, Sahriyar Mamedgyarov nélkül szárnyaszegettnek tűntek az azeriek, még örülhettek is, hogy csak 2,5-1,5-ös vereségbe szaladtak bele. A harmadik körben nem bírtak a spanyolokkal. Két nyerés után játszották az első rangadót, az örmények legyőzésével érdemelték ki, hogy az éltáblán játszhattak a vezető magyar csapattal. A kritikus pillanatokat átvészelték, két olyan partit nyertek meg, ahol a döntetlennek is nagyon örülhettek volna. Ellenünk szerencséjük volt, az aranyéremért az orosz együttessel szemben elért sikerük megérdemelt. A befejező játéknapon még matekból is jók voltak, a Berger-Sonneborn pontszámot jól számolták ki. Nem lett volna szükségük számolgatásra, ha Arkadij Naiditsch megnyeri Ruszlan Ponomarjov ellen a játszmát, s akkor a horvátok a harmadikak, válogatottunk pedig a negyedik.

A bronzérmes Ukrajna a „külső körön” jött fel. A hollandoktól a második, a törököktől a negyedik fordulóban kaptak ki. A nehéz küzdelmekben már elfáradt, az azeriek elleni vereségtől megingott csapatunk ellen a „felkínált” eséllyel élni tudtak, maguk is elismerték, hogy az éremszerzésben nem bíztak.

A címvédő orosz válogatott összeállítása sokakat meglepett. Vlagyimir Kramnyik távolmaradása még érthető, az exvilágbajnok okosan osztja be erejét. Szergej Karjakin lassan már többet foglalkozik sakkdiplomáciával. Nem véletlen, hogy a világranglistán már csak a tizennegyedik. Nagy kapitányi hiba volt a csúcsrangadón az újonc Daniil Dubovra bízni a negyedik táblát. Alekszandr Griscsuk állandó időzavarai miatt „vezérevezősnek” nem alkalmas.

Válogatottunk a rajtlista első tíz helyezettjéből hattal is megmérkőzött, jóval nehezebb ellenfelekkel küzdött meg. Három mérkőzést is 3,5-0,5-re nyert meg, kiemelkedő az angolok elleni „kiütéses” győzelem, de a váratlanul riválissá vált horvátok legyőzése. Hat fordulón keresztül nagymestereink játszmát sem vesztettek.

Az azerbajdzsáni csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Olaszország (22, 15, 10) – Azerbajdzsán 2,5 – 1,5

Azerbajdzsán – Ausztria (23, 24, 9) 4 – 0

Spanyolország (15, 13, 10) – Azerbajdzsán 2 – 2

Azerbajdzsán – Moldávia (24, 29, 8)  4 – 0

Azerbajdzsán – Csehország (11, 14, 10) 3 – 1

Örményország (6, 12, 10) – Azerbajdzsán 1,5 – 2,5

Azerbajdzsán – Magyarország (7, 5, 12) 3 - 1

Oroszország (1, 2, 14) – Azerbajdzsán 1 – 3

Azerbajdzsán – Ukrajna (3, 3, 13) 2 - 2

Az orosz csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Oroszország – Szlovénia (21, 21, 9) 2,5 – 1,5

Fehéroroszország (16, 18, 9) – Oroszország 1,5 – 2,5

Csehország (11, 14, 10) – Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Magyarország (7, 5, 12) 1,5 – 2,5

Oroszország – Törökország (18, 11, 11) 3,5 – 0,5

Lengyelország (8, 10, 11) – Oroszország 1,5 – 2,5

Horvátország (14, 4, 13) – Oroszország  1 – 3

Oroszország – Azerbajdzsán (2, 1, 14)  1 – 3

Németország (9, 8, 11) – Oroszország 1 - 3

Az ukrán csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Ukrajna – Ausztria (23, 24, 9) 3,5 – 0,5

Hollandia (10, 9, 11) – Ukrajna 2,5 – 1,5

Ukrajna – Portugália (34, 35, 6) 3,5 – 0,5

Törökország (18, 11, 11) – Ukrajna 2,5 – 1,5

Olaszország (22, 15, 10) – Ukrajna 0,5 – 3,5

Ukrajna – Franciaország (12, 20, 9) 2,5 – 1,5

Ukrajna – Románia (20, 7, 12) 2,5 – 1,5

Magyarország (7, 5, 12) – Ukrajna 1,5 – 2,5

Azerbajdzsán (2, 1, 14) – Ukrajna 2 – 2

Válogatottunk eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Magyarország – Izland (27, 27, 8)  3 – 1

Románia (20, 7, 12) – Magyarország  0,5 – 3,5

Magyarország – Hollandia (10, 9, 11)  2 – 2

Oroszország (1, 2, 14) – Magyarország  1,5 – 2,5

Magyarország – Örményország (6, 12, 10) 2 – 2

Magyarország – Horvátország (14, 4, 13)   3,5 – 0,5

Azerbajdzsán (2, 1, 14) – Magyarország 3 – 1

Magyarország – Ukrajna (3, 3, 13)  1,5 – 2,5

Anglia (4, 16, 10) – Magyarország 0,5 – 3,5

Táblánként a legjobbak:

I.tábla:

1. Levon Aronjan (örmény, 2801) 4,5/7, 2810

2. Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2791) 5/8, 2792

3. David Navara (cseh, 2726) 6/9, 2784

II. tábla:

1.Marin Bosiocic (horvát, 2619) 6/8

2. Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741) 5,5/8, 2782

3. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2706) 6/9, 2768

III. tábla:

1. Nyikita Vityjugov (orosz, 2728) 4,5/6, 2817

2. Gabriel Szargiszjan (örmény, 2657) 6,5/9, 2797

3. Kacper Piorun (lengyel, 2640) 6/9, 2756

IV. tábla:

1.Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2678) 8/9, 2920

2. Rasmus Svane (német, 2595) 5,5/7, 2762

3. Jerez Jose Carlos Ibarra (spanyol, 2561) 4/6, 2741

A női csapatok versenyében a címvédő orosz válogatott rajt-cél győzelmet aratott. A tavalyi sakkolimpián csak negyedikek voltak, nagy kudarcként élték meg, de gyorsan rendezték soraikat. Megnyerték a csapat-világbajnokságot, Krétán az Eb-t, immár ötödször a kontinensbajnokságot. A rajtnál még csikorogtak a kerekek, váratlan játszmavesztések miatt minimális győzelmek születtek. A lengyelek elleni meccsen nagy szerencséjük is volt, a hajrában már taroltak. Biztos pont a csapatban az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és harmadik gyermekének megszületése után visszatért Katyerina Lahno.

Nem kis meglepetésre a grúz női csapat mellett az indiai Adhiban tűnt fel szekundánsként. Két vereségüket riválisoktól szenvedték el. Az ukrán együttes nagyon megérezte az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk hiányát, harmadik helyük legalább akkora csoda, mint a férfi csapatuké. A lengyel megérdemelték volna a bronzérmet.

Válogatottunk tizenkettedik helyezése nagy csalódás. Korán jött a két rangadó, a grúzoktól és az ukránoktól elszenvedett vereség, de a litvánok legyőzése után feléledtek a remények. Az újabb két vereség már megfosztotta csapatunkat a jobb helyezés reményétől.

Az orosz csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Oroszország – Görögország 1 (17, 11, 10) 2,5 – 1,5

Csehország (16, 21, 8) – Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Ukrajna (3, 3, 13) 2,5 – 1,5

Grúzia (2, 2, 14)  - Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Spanyolország (12, 6, 11) 3 – 1

Lengyelország (4, 4, 12) – Oroszország 2 – 2

Oroszország – Olaszország (15, 10, 10) 3 – 1

Törökország (10, 13, 10) – Oroszország  0 – 4

Örményország (11, 9, 11) – Oroszország 0,5 – 3,5

A grúz csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Fehéroroszország (18, 20, 8) – Grúzia 1,5 – 2,5

Franciaország (6, 22, 8) - Grúzia 1,5 – 2,5

Grúzia – Magyarország (7, 12, 10) 3 – 1

Grúzia – Oroszország (1, 1, 17) 1,5 – 2,5

Örményország (11, 9, 11) – Grúzia  0 – 4

Grúzia – Ukrajna (3, 3, 13) 2,5 – 1,5

Spanyolország (12, 6, 11) – Grúzia 0 – 4

Lengyelország (4, 4, 12) – Grúzia 3 – 1

Grúzia – Olaszország (15, 10, 10) 3,5 – 0,5

Az ukrán csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Ukrajna – Szerbia (19, 15, 9) 2,5 – 1,5

Ukrajna – Örményország (11, 9, 11) 3 – 1

Oroszország (1, 1, 17) – Ukrajna 2,5 – 1,5

Magyarország (7, 12, 10) – Ukrajna 1 – 3

Ukrajna – Franciaország (6, 22, 8) 3 - 1

Grúzia (2, 2, 14) – Ukrajna 2,5 – 1,5

Ukrajna – Lengyelország (4, 4, 12) 2 – 2

Ukrajna – Spanyolország (12, 6, 11) 2,5 – 1,5

Törökország (10, 13, 10) – Grúzia 0 - 4

Válogatottunk csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Magyarország – Anglia (23, 26, 7) 3 – 1

Azerbajdzsán (8, 8, 11) – Magyarország 1,5 – 2,5

Grúzia (2, 2, 14) – Magyarország 3 – 1

Magyarország – Ukrajna (3, 3, 13) 1 – 3

Magyarország – Litvánia (24, 17, 9) 3,5 – 0,5

Örményország (11, 9, 11) – Magyarország 3 – 1

Hollandia (14, 14, 9) – Magyarország 3,5 – 0,5

Magyarország – Horvátország (22, 25, 7) 3,5 – 0,5

Magyarország – Csehország (16, 21, 8) 3 - 1

A tábladíjasok:

I.tábla:

1.Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2552) 6/8, 2632

2. Anna Muzicsuk (ukrán, 2576) 6,5/9, 2621

3. Deimante Cornette (litván, 2404) 7,5/9, 2599

II. tábla:

1. Katyerina Lahno (orosz, 2541) 6,5/8, 2605

2. Natalija Zsukova (ukrán, 2426) 6/9, 2513

3. Stavroula Tsolakidou (görög, 2340) 6,5/9, 2497

III. tábla:

1.Bela Hotenasvili (grúz, 2459) 6,5/8, 2608

2. Valentyina Gunyina (orosz, 2502) 6/8, 2563

3. Ana Matnadze (spanyol, 2368) 7/9, 2521

IV. tábla:

1.Inna Gaponenko (ukrán, 2433) 4,5/6

2. Lela Dzsavahisvili (grúz, 2438) 5/7, 2508

3. Marina Gajcin (szerb, 2135) 5,5/6, 2462

Verőci Zsuzsa

Fotók: Niki Riga és Anasztazia Karlovics

Komment 0 | Reblog! 0 |

Azerbajdzsán a győztes, válogatottunk Anglia elleni "kiütéses" győzelemmel ötödik lett

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Krétán válogatottjaink kettős győzelemmel zárták a csapat Európa-bajnokságot. Férficsapatunk a rajtlistán negyedik angol együttest 3,5-0,5-re győzte le. Rapport Richárd és Berkes Ferenc világossal, Almási Zoltán sötéttel nyert, Lékó Péter remizett. A nagyszerű sikerrel a hetedik helyre rangsorolt válogatottunk a legerősebb csapatokkal játszva az ötödik helyen végzett. Azerbajdzsán és Ukrajna rangadója 2-2-vel zárult, a címvédő orosz gárda 3-1-re nyert a németek ellen, a holtversenyt a Berger-Sonneborn pontszámítás döntötte el az azeriek javára, harmadszor nyerték meg a kontinensbajnokságot. A női csapatok versenyében a címvédő orosz válogatott nagy fölénnyel végzett az élen, a grúzok az ezüstérmesek, az ukránok lettek a harmadikok, mert a lengyelek kikaptak a románoktól. Együttesünk a csehek ellen 3-1-re győzött, Hoang Thanh Trang és Gara Tícia nyert, Gara Anita vesztett. Csapatunk a 12. helyen zárta szereplését.

A 21. csapat Európa-bajnokságon férficsapatunk nagyszerű győzelemmel zárta szereplését, a rajtlistán negyedik angol együttest 3,5-0,5-re győzte le. Berkes Ferenc villámgyors támadásával szemben Luke McShane tehetetlen volt, korán reménytelen állásba kényszerült. Az éltáblán Lékó Péter biztos kézzel tartotta az egyensúlyt az angolok legjobbja, Michael Adams ellen.

A vezetés birtokában nyugodtan játszhatott volna Rapport Richárd és Almási Zoltán, de izgalom volt bőven. Rapport kiskombináció után kiegyenlítette esélyeit, de lebonyolítás helyett elszámolta magát, David Howell került előnybe. Az időzavar ezúttal Ricsi javára döntött, a tetszetős kombinációt követően már zsebben volt a pont, s ezzel a csapatgyőzelem.

Almási Zoltán a spanyol megnyitásban csatázott Gawain Jones ellen. Egyenlő állásban az angol sakkozó bástyavégjátékra egyszerűsített, de ezzel hibázott. A végjátékban Zoli remekül használta ki az esélyt, győzelmével alakult ki a remek végeredmény.

Válogatottunk Izlandot 3-1-re, Romániát 3,5-0,5-re győzte le. A hollandokkal 2-2 lett a meccs és következett a címvédő orosz együttes elleni szenzációs siker, a 2,5-1,5-ös győzelem. Az örményekkel négy döntetlen és a pihenőnap után a horvátok elleni „kiütéses” győzelemmel válogatottunk az élről várhatta Azerbajdzsánnal a rangadót. Egy kis megingás is elegendő volt, hogy az oly sokáig biztosan kézben tartott mérkőzés oly balszerencsés vereséggel érjen véget. A párosítás is kegyetlen volt együttesünkhöz, a gyengébb kezdés után feljavult, a „külső körön” előretört ukránok következtek. Az időzavar itt is végzetes volt, a minimális vereséggel csapatunk a hetedik helyre csúszott vissza. A nehéz lélektani helyzetben nagymestereink túltették magukat a nagy csalódáson és hatásos győzelemmel zárták szereplésüket.

Lékó Péter az éltáblások között messze a legerősebb ellenfelekkel mérkőzött meg, a performance-pontszáma és a + 11 Élő-pont hű tükre eredményes játékának. Erdős Viktor is megőrizte veretlenségét, Jan Nepomnjacsij elleni győzelme, az első fordulóban elért minőségáldozatos nyerése is igazolta, hogy szerényebb Élő-pontszáma ellenére képes megoldani a taktikai táblasorrendből ráháruló nehéz feladatot, kitűnő eredményt ért el.

Az izgalmas hajrában kár volt Rapport Richárd megingásáért, a felfokozott izgalmakban, a kiélezett versenyfutásban egyetlen hiba is elegendő volt, hogy váratlan fordulat következzen be. Az időzavarok miatt elvesztett három parti végül végzetesnek bizonyult a dobogós helyezésért vívott ütközetekben. Rapport, Almási Zoltán és Berkes Ferenc is Élő-pontokat nyert, túlteljesítette az elvárást, a performance-pontszámok mindenkinél pluszt mutatnak. A mezőnyben csapatunknak van a legmagasabb Berger-Sonneborn pontszáma.

Az egyéni teljesítmények:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

Élő+/-

1

Lékó Péter

2679

½

½

½

½

1

½

½

½

4,5

8

2734

2777

11,0

2

Erdős Viktor

2624

1

½

1

½

½

½

½

4,5

7

2663

2765

13,7

3

Rapport Richárd

2686

1

1

½

½

½

0

½

1

5,0

8

2658

2753

7,0

4

Almási Zoltán

2707

½

1

½

½

1

0

1

4,5

7

2616

2718

1,5

5

Berkes Ferenc

2661

½

1

½

1

0

1

4,0

6

2594

2719

4,6

A matematika is főszerepet kapott a dobogós helyezésekért vívott mérkőzéseken. Az orosz Jan Nepomnjacsij a twitteren reklamált, hogy az Eb görög főbírójánál, Panagiotis Nikolopoulosnak büntetnie kellett volna az azerbajdzsáni csapatot, mert kritikus pillanatban kapitányuk utasítására Sahriyar Mamedgyarov és Arkadij Naiditsch remire adta partiját, a 2-2-vel az ukránok bronzérmesek lettek, míg az élen holtverseny alakult ki. Aligha kétséges, hogy az azeri szakvezetők kiszámolták, hogy a Berger-Sonneborn pontszámítással elsők lesznek. Azerbajdzsán és Ukrajna is „külső körön” jött fel, rossz rajtjukat gyengébb ellenfelekkel szemben elért győzelmekkel javították ki. A derbin Naiditsch remek kombinációval döntő előnyt ért el, de elrontotta nyerőesélyes állását. A svájci rendszerre jellemző furcsaság, hogy nem került sor orosz-ukrán meccsre.

Az Eb előtt az orosz szaklapok némi értetlenséggel fogadták a címvédő csapatuk összeállítását. Hiányzott többek között Vlagyimir Kramnyik és Szergej Karjakin, a két évvel korábbi aranyérmes csapatuk éltáblása, Peter Szvidler. Bedobták a „mélyvízbe” Daniil Dubovot. A minimális nyeréseik jól mutatták, hogy az átütő erő hiányzott játékukból, két vereségük megérdemelt volt!

A horvátok negyedik helyezése nagy meglepetés, váratlan győzelmeket is arattak.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Anglia (10, 17,5) – Magyarország (10, 19) 0,5 – 3,5

Michael Adams (2727) – Lékó Péter (2679) döntetlen (Angol megnyitás, 32)

Rapport Richárd (2686) – David Howell (2698) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 58)

Gawain Jones (2662) – Almási Zoltán (2707) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 77)

Berkes Ferenc (2661) – Luke McShane (2647) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 36)

Azerbajdzsán (13, 23) – Ukrajna (12, 21) 2 - 2

Sahriyar Mamedgyarov (2791) – Pavel Eljanov (2720) döntetlen

Tejmur Radzsabov (2741) – Jurij Krivorucsko (2692)  döntetlen

Arkadij Naiditsch (2702) – Ruszlan Ponomarjov (2687)  döntetlen

Rauf Mamedov (2678) – Jurij Kuzubov (2690)  döntetlen

Németország (11, 20) – Oroszország (12, 19)  1 - 3

Törökország (11, 118) – Horvátország (11, 16)  1,5 – 2,5

Spanyolország (10, 18) – Románia (10, 18) 1,5 – 2,5

Fehéroroszország (9, 18,5) – Izrael (10, 17,5) 1,5 – 2,5

Szlovénia (9, 18) – Hollandia (9, 17,5) 1,5 – 2,5

Lengyelország (9, 17,5) – Franciaország (9, 17,5)  3 - 1

Szerbia (8, 18,5) – Örményország (9, 17)  2 - 2

A 21. csapat Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

2

Azerbajdzsán

9

6

2

1

14

230,0

25,0

174,0

136,25

2

1

Oroszország

9

7

0

2

14

217,5

22,0

185,5

138,00

3

3

Ukrajna

9

6

1

2

13

210,0

23,0

172,0

120,00

4

14

Horvátország

9

6

1

2

13

170,0

18,5

177,0

123,00

5

7

Magyarország

9

5

2

2

12

233,0

22,5

184,0

116,50

6

5

Izrael

9

5

2

2

12

172,0

20,0

173,5

114,50

7

20

Románia

9

5

2

2

12

166,5

20,5

175,5

110,50

8

9

Németország

9

4

3

2

11

208,5

21,0

171,0

102,00

9

10

Hollandia

9

5

1

3

11

180,5

20,0

179,5

109,25

10

8

Lengyelország

9

4

3

2

11

180,0

20,5

173,5

102,50

11

18

Törökország

9

5

1

3

11

170,0

19,5

168,5

101,00

12

6

Örményország

9

3

4

2

10

179,0

19,0

186,0

99,00

13

15

Spanyolország

9

3

4

2

10

162,5

19,5

175,0

94,00

14

11

Csehország

9

4

2

3

10

152,0

19,0

174,5

89,00

15

22

Olaszország

9

4

2

3

10

150,5

16,5

181,0

99,50

16

4

Anglia

9

3

4

2

10

147,5

18,0

171,5

92,00

17

28

Szlovákia

9

3

4

2

10

126,5

18,0

162,0

86,75

(40 csapat)

A bajnokcsapat

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

Élő+/-

1

Sahriyar Mamedgyarov

2791

1

0

1

1

0

½

1

½

5,0

8

2697

2792

0,0

2

Tejmur Radzsabov

2741

½

½

1

½

1

½

1

½

5,5

8

2641

2782

4,3

3

Arkadij Naiditsch

2702

0

1

1

1

½

½

1

0

½

5,5

9

2608

2688

-1,0

4

Rauf Mamedov

2678

1

1

½

1

1

1

1

1

½

8,0

9

2569

2920

22,8

5

Gadir Guszejnov

2647

0

1

1,0

2

2497

0

-4,0

Oroszország

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

Élő+/-

1

Alekszandr Griscsuk

2785

½

½

½

1

½

½

0

½

4,0

8

2691

2691

-10,1

2

Jan Nepomnjacsij

2733

½

½

1

0

½

1

0

1

4,5

8

2662

2705

-2,8

3

Nyikita Vityjugov

2728

1

½

½

½

1

1

4,5

6

2624

2817

6,5

4

Makszim Matlakov

2730

½

1

½

1

½

½

1

½

5,5

8

2599

2740

1,1

5

Daniil Dubov

2677

½

½

½

1

1

0

3,5

6

2606

2663

   -0,8

Ukrajna

T.

Név

Rtg

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

Élő+/-

1

Pavel Eljanov

2720

0

½

1

1

½

½

3,5

6

2681

2738

1,8

2

Jurij Krivorucsko

2692

½

1

½

1

½

½

½

½

5,0

8

2626

2721

2,9

3

Ruszlan Ponomarjov

2687

1

½

1

½

1

½

½

½

5,5

8

2600

2741

6,0

4

Jurij Kuzubov

2690

1

½

1

0

1

½

½

4,5

7

2539

2641

-3,6

5

Martyin Kravcsiv

2677

1

½

½

½

½

½

1

4,5

7

2543

2645

-2,0

Női Európa-bajnokság

Együttesünk a hajrában elért második győzelmével végül tizenkettedikként zárta szereplését. A csehek elleni találkozón Hoang Thanh Trang és Lázárné Vajda Szidónia könnyen nyert.

Hullámzott Gara Anita partija. sötét jól felkészült a nyitásból, előnybe is került. Anita minőségáldozata után reális esélyt kapott a játszma megmentésére, de több hibát is elkövetve végül vesztett.

A gyengébb kezdés után a hajrára feljavult Gara Tícia. A nyitásban nem jeleskedett, a vezércserét, majd a minőségáldozatot követően már nyerőesélyes pozíciót játszhatott. Időzavarban rontott, újra meg kellett nyerni a partit, amihez ellenfele segítséget nyújtott.

Női csapatunk jó kezdés (Anglia 3-1, Azerbajdzsán 2,5-1,5) után megkapta Grúziát, majd Ukrajnát, a két 3-1-es vereség, de leginkább a feledhető játék után jött a Litvánia elleni 3,5-0,5-ös győzelem. Reméltük, hogy összeszedi magát a csapat, ehelyett az örményektől 3-1-re, majd a hollandoktól 3,5-0,5-re kikaptak. A hajrában a gyengébb ellenfelek ellen sikerült javítani, a két nyerés a 12. helyhez volt elegendő. Nagyon sok a 11 elvesztett játszma.

Hoang Thanh Trang nyitásai sebezhetőek, taktikai csapásokat is elnézett. Lázárné Vajda Szidónia játszott a legkevesebb hibával. Nem vált be, hogy Papp Petra játszott a harmadik táblán, jóval többet vártunk a kieséses világbajnokságra bejutott Gara Anitától. Húga, Tícia a hajrában kapott nagyobb szerepet.

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

K

Élő+/-

1

GM

Hoang Thanh Trang

2438

½

0

½

½

1

0

0

1

1

4,5

9

2406

2406

10

-3,9

2

IM

Lázárné Vajda Szidónia

2364

½

1

½

0

1

½

0

1

4,5

8

2342

2385

10

2,7

3

WGM

Papp Petra

2326

1

0

½

½

0

½

2,5

6

2340

2283

20

-8,0

4

IM

Gara Anita

2382

1

½

0

1

0

1

0

3,5

7

2199

2219

10

-13,7

5

WGM

Gara Tícia

2317

1

0

½

½

1

1

4,0

6

2226

2351

20

6,0

A már bajnokként játszó orosz válogatott nyolcadik győzelmét is megszerezve fölényes elsőséget ünnepelhet. Egyetlen mérkőzése voltak bajban, a lengyelek elleni találkozón megmenekültek a vereségtől. Az exvilágbajnoknő Alekszndra Kosztenjuk remekelt az éltáblán, Katyerina Lahno és Valentyina Gunyina méltó társai voltak. Mindössze három játszmát vesztettek.

A grúzok két nagy riválistól, az oroszoktól és a lengyelektől kaptak ki. A lengyelek éppen a befejező játéknapon botlottak, s ezzel az ukránoknak „ajándékozták” a bronzérmet.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Magyarország (8, 16) – Csehország (8, 19) 3 - 1

Hoang Thanh Trang (2438) – Joanna Worek (2299) 1 – 0 (Colle-szisztéma, 30)

Krystina Havlikova (2272) – Lázárné Vajda Szidónia (2364) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 38)

Gara Anita (2382) – Karolina Olsarova (2293) 0 – 1 (Spanyol négyeshuszárjáték, 70)

Kristyna Novosadova (2184) – Gara Tícia (2317) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 63)

Örményország (11, 17,5) – Oroszország (15, 220,5 – 3,5

Grúzia (12, 22) – Olaszország (10, 19)  3,5 – 0,5

Románia (10, 18) – Lengyelország (12, 19,5)  3 - 1

Törökország (10, 15,5) – Ukrajna (11, 19)  0 - 4

Hollandia (9, 17) – Izrael (9, 19,5) 1,5 – 2,5

Azerbajdzsán (9, 17) – Szerbia (9, 16,5)  2,5 – 1,5

Spanyolország (9, 17) – Ausztria (9, 16,5)  4 - 0

A 12. női Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

1

Oroszország

9

8

1

0

17

258,0

25,5

182,0

171,75

2

2

Grúzia

9

7

0

2

14

251,0

25,5

181,5

135,50

3

3

Ukrajna

9

6

1

2

13

223,5

23,0

179,5

118,25

4

4

Lengyelország

9

4

4

1

12

216,0

20,5

196,0

130,50

5

9

Románia

9

5

2

2

12

175,5

21,0

169,0

110,25

6

12

Spanyolország

9

5

1

3

11

197,5

21,0

179,5

95,25

7

13

Izrael

9

5

1

3

11

169,0

22,0

155,0

89,75

8

8

Azerbajdzsán

9

4

3

2

11

163,5

19,5

169,0

102,75

9

11

Örményország

9

5

1

3

11

147,5

18,0

184,0

99,50

10

15

Olaszország

9

4

2

3

10

162,5

19,5

174,0

80,25

11

17

Görögország 1

9

5

0

4

10

155,0

19,0

165,5

85,50

12

7

Magyarország

9

5

0

4

10

150,0

19,0

176,5

91,50

13

10

Törökország

9

5

0

4

10

113,0

15,5

179,0

90,00

14

14

Hollandia

9

4

1

4

9

145,0

18,5

166,0

81,50

15

19

Szerbia

9

4

1

4

9

145,0

18,0

161,0

72,25

16

5

Németország

9

3

3

3

9

140,5

19,5

167,5

77,75

(32 csapat)

A bajnokcsapat

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

Élő+/-

1

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2552

1

½

½

½

½

1

1

1

6,0

8

2439

2632

8,2

2

GM

Katyerina Lahno

2541

1

1

½

1

1

½

½

1

6,5

8

2354

2605

5,9

3

GM

Valentyina Gunyina

2502

0

1

1

½

½

1

1

1

6,0

8

2370

2563

6,4

4

WGM

Olga Girja

2505

1

½

½

0

½

1

½

4,0

7

2285

2335

-13,5

5

WGM

Alekszandra Gorjacskina

2478

½

0

1

½

1

3,0

5

2264

2336

-8,5

Grúzia

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

Élő+/-

1

GM

Nana Dzagnidze

2520

0

½

½

1

½

1

½

½

4,5

8

2454

2497

-2,2

2

IM

Nino Bacsiasvili

2472

½

1

½

0

1

1

0

1

5,0

8

2401

2496

2,4

3

GM

Bela Hotenasvili

2459

1

1

1

0

1

½

1

1

6,5

8

2357

2608

14,4

4

IM

Lela Dzsavahisvili

2438

1

½

1

1

1

½

0

5,0

7

2350

2508

7,5

5

IM

Salome Melia

2412

1

1

1

½

1

4,5

5

2256

2622

9,9

Ukrajna

T.

Név

Élőg

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

Élő+/-

1

GM

Anna Muzicsuk

2576

1

1

½

½

½

½

1

½

1

6,5

9

2455

2621

5,6

2

GM

Natalija Zsukova

2426

1

½

½

1

½

0

½

1

1

6,0

9

2388

2513

10,3

3

GM

Anna Usenyina

2445

½

½

0

1

½

½

0

3,0

7

2376

2326

-11,2

4

IM

Inna Gaponenko

2433

1

½

½

½

1

1

4,5

6

2359

2552

9,0

5

IM

Julija Oszmak

2339

0

1

1

0

1

3,0

5

2262

2334

0,3

Verőci Zsuzsa

Fotók: Niki Riga és Anasztazia Karlovics

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az utolsó forduló előtt Azerbajdzsán az élen,  az orosz női csapat már bajnok

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A krétai csapat Európa-bajnokság nyolcadik fordulójában férficsapatunk újabb rangadót vesztett, Ukrajnától 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett. Lékó Péter és Rapport Richárd világossal, Erdős Viktor sötéttel remizett, Almási Zoltán időzavarban hibázott. Az aranyéremért vívott csúcsderbin az azerbajdzsáni válogatott Sahriyar Mamedgyarov vezetésével 3-1-re legyőzte a címvédő orosz együttest és egypontos előnnyel várhatja a befejező fordulót. Azerbajdzsán-Ukrajna, Németország-Oroszország, Törökország-Horvátország meccsek lesznek, a mieink az angolokkal csatáznak majd. A női csapatok versenyében a címvédő orosz gárda újabb aranyérmet ünnepelhet, a befejező forduló előtt 3 pontra növelték előnyüket. Javított együttesünk, 3,5-0,5-re nyert a horvátok ellen, Hoang Thanh Trang, Gara Anita és Gara Tícia győzött, Papp Petra remizett. A csehekkel játssza utolsó meccsét, a befejező játéknapon 13 órakor kezdődnek a csaták.

 

Hat fordulón keresztül oly remekül játszó, esélyeiket szinte hibátlanul kihasználó nagymestereink az izgalmas hajrában második rangadójukat vesztették el. A rajtlistán harmadik ukrán csapat sokáig meglehetősen tisztes távolságból figyelhette az élcsoport küzdelmeit, hiszen a második fordulóban a hollandoktól, a negyedikben a törököktől kaptak ki. „Külső körön” három győzelemmel kapaszkodtak fel, és a párosítás szisztéma a magyar-ukrán rangadót adta.

Azerbajdzsántól elszenvedett vereség után nehéz volt újabb derbit játszani, a mérkőzésnek nagy volt a tétje, a győztes éremesélyhez juthatott… A találkozó az első két táblán döntetlennel indult, Lékó Péter világossal olasz megnyitást játszott Pavel Eljanov ellen, míg Erdős Viktornak sötéttel kellett az olasz megnyitás ellen játszania.

 

Rapport Richárd a kettős huszárjáték egyik éles változatát vetette be, a FIDE ukrán exvilágbajnoka, Ruszlan Ponomarjov újítást hozott a gyalogáldozatos változatban. Ricsi királya középen rekedt, és egy óvatlan lépésére meghűlt ereinkben a vér, Ponomarjov e4 gyaloglépéssel kihasználhatta volna a felkínált esélyt, nem lett volna nagymesterünknek védelme. A fenyegető időzavar árnyékában Ponomarjov a vezércserét választotta, a viharok elcsendesültek, remi lett a vége.

Egyre izgalmasabban alakult Martyin Kravcsiv és Almási Zoltán partija. A spanyol megnyitású ütközetben nagyon bíztunk Zoli rutinjában, jól is állt, amikor kritikus állásban kalandos vezérmanőverre szánta el magát. Már a nagy kapkodásban húzott vesztőt, vereségével elvesztettük a meccset.

 

Egypontos előnnyel kezdhette a címvédő orosz válogatott az azerbajdzsáni együttessel az „aranymeccset”. Az első meglepetést Sahriyar Mamedgyarov tálalta fel Alekszandr Griscsuknak, a javított Steinitz védelemben 6…g5-tel. Az időzavarra hajlamos Griscsuknak alaposan feladta a leckét, a királyszárnyi gyalogroham megkeserítette az orosz sakkozó életét. Az időzavar döntött, Mamedgyarov vezetéshez juttatta csapatát.

 

Igazi drámát láttunk a második táblán, Jan Nepomnjacsij elrontotta kedvező pozícióját, majd Tejmur Radzsabov időzavarában húzott vesztőt, a huszárlépés után már hiába fogta kétségbeesetten a fejét, mentsége nem volt. Az azeri csapat „aranyembere”, Rauf Mamedov az orosz válogatott újoncát, Daniil Dubovot is legyőzte, 8 partiból 7,5 pontja van! Makszim Matlakov csak szépíteni tudott, a 3-1-es győzelemmel az azeriek átvették a vezetést.

Kisebb meglepetés a németek sikere az izraeli négyessel szemben, szenzáció a török együttes győzelme a hollandok ellen. A horvátok két vereség után nyerni tudtak.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Magyarország (10, 17,5) – Ukrajna (10, 18,5)  1,5 – 2,5

Lékó Péter (2679) – Pavel Eljanov (2720) döntetlen (Olasz megnyitás, 31)

Jurij Krivorucsko (2692) – Erdős Viktor (2624) döntetlen (Olasz megnyitás, 31)

Rapport Richárd (2686) – Ruszlan Ponomarjov (2687) döntetlen (Kettős huszárjáték, 39)

Martyin Kravcsiv (2677) – Almási Zoltán (2707) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 34)

Oroszország (12, 18) – Azerbajdzsán (11, 20) 1 - 3

Alekszandr Griscsuk (2785) – Sahriyar Mamedgyarov (2791)  0 - 1

Jan Nepomnjacsij (2733) – Tejmur Radzsabov (2741) 0 - 1

Makszim Matlakov (2730( - Arkadij Naiditsch (2702)  1 - 0

Daniil Dubov (2677) – Rauf Mamedov (2678)  0 - 1

Izrael (10, 16,5) – Németország (9, 17)  1 - 3

Hollandia (9, 16) – Törökország (9, 15,5) 1,5 – 2,5

Franciaország (9, 16) – Horvátország (9, 13,5) 1,5 – 2,5

Románia (8, 15,5) – Szerbia (8, 17)  2,5 – 1,5

Görögország 1 (8, 17) – Anglia (8, 15)  1,5 – 2,5

Örményország (8, 15) – Lengyelország (8, 15,5)  2 - 2

Grúzia (7, 16) – Spanyolország (8, 14,5)  0,5 – 3,5

Az élcsoport állása:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

2

Azerbajdzsán

8

6

1

1

13

172,5

23,0

130,0

107,00

2

1

Oroszország

8

6

0

2

12

167,0

19,0

146,5

104,50

3

3

Ukrajna

8

6

0

2

12

155,0

21,0

130,5

95,00

4

9

Németország

8

4

3

1

11

165,0

20,0

131,0

89,50

5

18

Törökország

8

5

1

2

11

134,0

18,0

134,5

91,50

6

14

Horvátország

8

5

1

2

11

130,0

16,0

142,0

95,50

7

7

Magyarország

8

4

2

2

10

170,5

19,0

145,5

84,25

8

15

Spanyolország

8

3

4

1

10

135,5

18,0

144,0

87,50

9

5

Izrael

8

4

2

2

10

128,5

17,5

134,5

81,75

10

4

Anglia

8

3

4

1

10

128,5

17,5

131,0

81,50

11

20

Románia

8

4

2

2

10

123,5

18,0

139,0

82,00

12

8

Lengyelország

8

3

3

2

9

149,0

17,5

140,5

77,75

13

6

Örményország

8

3

3

2

9

142,5

17,0

148,0

78,75

14

10

Hollandia

8

4

1

3

9

142,0

17,5

140,5

78,00

15

16

Fehéroroszország

8

4

1

3

9

137,5

18,5

132,0

69,25

16

12

Franciaország

8

4

1

3

9

131,5

17,5

137,0

73,50

17

21

Szlovénia

8

4

1

3

9

115,0

18,0

127,0

63,00

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Azerbajdzsán (13, 23) – Ukrajna (12, 21)

Németország (11, 20) – Oroszország (12, 19)

Törökország (11, 118) – Horvátország (11, 16)

Anglia (10, 17,5) – Magyarország (10, 19)

Spanyolország (10, 18) – Románia (10, 18)

Fehéroroszország (9, 18,5) – Izrael (10, 17,5)

Szlovénia (9, 18) – Hollandia (9, 17,5)

Lengyelország (9, 17,5) – Franciaország (9, 17,5)

Szerbia (8, 18,5) – Örményország (9, 17)

Női Európa-bajnokság

 

Válogatottunk a hollandoktól elszenvedett súlyos vereség után javított, végre kedvező párosítást kapott, a horvátok könnyű ellenfélnek bizonyultak. Együttesünk Gara Anita gyors győzelmével jutott vezetéshez, majd az éltáblán Hoang Thanh Trang is hozta a kötelező nyerést. Papp Petra erejéből csak döntetlenre futotta. Az időzavaros kapkodásban Gara Tícia a döntetlent ígérő bástyavégjátékban nyerni tudott. A győzelemmel csapatunk hat helyezést javított, nagyon kellene az utolsó fordulóban is nyerni, ami további előrelépést biztosítana.

 

A befejező játéknap előtt már bajnokként köszönthették az orosz együttest. A címvédő válogatott a váratlanul nagyon eredményesen játszó törököknek nem adott esélyt, ötödször nyerték meg a kontinensbajnokságot.

A forduló rangadóján a rendkívül motivált lengyel csapat a grúzokra mért vereséget, a dobogós helyezésekért vívott versenyfutásban még a grúzok állnak a legjobban a Berger-Sonneborn pontszámuknak köszönhetően. Az ukránok aligha örültek a lengyel sikernek, csak riválisaik botlásával lehetnek érmesek.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Magyarország (6, 12,5) – Horvátország (5, 13) 3,5 – 0,5

Hoang Thanh Trang (2438) – Valentina Golubenko (2291) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 41)

Borka Franciskovic (2242) – Papp Petra (2326) döntetlen (Angol megnyitás, 36)

Gara Anita (2382) – Ivona Purgar (2200) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 28)

Ena Cvitan (2165) – Gara Tícia (2317) 0 – 1 (Semi-Tarrasch védelem, 83)

Törökország (10, 15,5) – Oroszország (13, 18)  0 - 4

Lengyelország (10, 16,5) – Grúzia (12, 21) 3 - 1

Monika Socko (2479) – Nana Dzagnidze (2520)  döntetlen

Jolanta Zawadzka (2422) – Nino Bcsiasvili (2472)  1 - 0

Karina Szczepkowska (2406) – Lela Dzsavahisvili (2438)  1 - 0

Klaudia Kulon (2358) – Salome Melia (2412)  döntetlen

Olaszország (9, 17) – Románia (9, 15,5)  2 - 2

Ukrajna (9, 16,5) – Spanyolország (9, 15,5)  2,5 – 1,5

Csehország (8, 17,5) – Örményország (9, 15) 1,5 – 2,5

Szerbia (8, 14,5) – Hollandia (8, 15)  2 - 2

Franciaország (8, 14) – Azerbajdzsán (7, 14) 1 - 3

Svájc (7, 13,5) – Izrael (7, 15,5) 0 - 4

Anglia (7, 13) – Ausztria (7, 14)  1,5 – 2,5

Az élcsoport állása:

H.

R.

Csapat

Games

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

1

Oroszország

8

7

1

0

15

198,5

22,0

147,5

137,75

2

2

Grúzia

8

6

0

2

12

194,0

22,0

143,0

101,50

3

4

Lengyelország

8

4

4

0

12

174,0

19,5

152,5

114,00

4

3

Ukrajna

8

5

1

2

11

166,5

19,0

145,5

91,75

5

11

Örményország

8

5

1

2

11

122,0

17,5

139,0

89,00

6

15

Olaszország

8

4

2

2

10

141,5

19,0

132,5

72,25

7

9

Románia

8

4

2

2

10

125,5

18,0

133,0

81,25

8

10

Törökország

8

5

0

3

10

106,0

15,5

139,5

81,50

9

12

Spanyolország

8

4

1

3

9

149,5

17,0

144,0

71,25

10

13

Izrael

8

4

1

3

9

133,5

19,5

120,5

62,25

11

8

Azerbajdzsán

8

3

3

2

9

121,0

17,0

133,0

74,75

12

14

Hollandia

8

4

1

3

9

114,5

17,0

130,0

70,25

13

19

Szerbia

8

4

1

3

9

112,5

16,5

125,0

63,50

14

25

Ausztria

8

4

1

3

9

78,5

16,5

104,5

54,75

18

7

Magyarország

8

4

0

4

8

106,5

16,0

136,5

61,00

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Örményország (11, 17,5) – Oroszország (15, 22)

Grúzia (12, 22) – Olaszország (10, 19)

Románia (10, 18) – Lengyelország (12, 19,5)

Törökország (10, 15,5) – Ukrajna (11, 19)

Hollandia (9, 17) – Izrael (9, 19,5)

Azerbajdzsán (9, 17) – Szerbia (9, 16,5)

Spanyolország (9, 17) – Ausztria (9, 16,5)

Magyarország (8, 16) – Csehország (8, 19)

Verőci Zsuzsa

Fotók: Niki Riga és Anasztazia Karlovics

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Férfi válogatottunk nagy csatában balszerencsés vereséget szenvedett Azerbajdzsántól

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Krétán zajló csapat Európa-bajnokság hetedik fordulójában az éllovas férfi válogatottunk 3-1-es vereséget szenvedett Azerbajdzsántól. Erdős Viktor döntetlene vezette be a találkozót. Rapport Richárd időzavarban rontott, elszámolta magát, a bástyavégjátékban nem volt mentsége. Lékó Péter izgalmas partiban osztozott meg a ponton Sahriyar Mamedgyarovval. Berkes Ferenc túljátszotta az azeriek legjobb pontszerzőjét, Rauf Mamedovot, de a nyerési kényszer hatása alatt kölcsönös időzavarban még el is vesztette oly kecsegtető állását. Válogatottunk a harmadik helyen várja az azonos pontszámú ukránokkal az újabb rangadót. A címvédő orosz csapat hatodik győzelmével az élre állt, a nyolcadik játéknapon orosz-azeri csata lesz. Női együttesünket megtörte a vesztőszéria, gyengén játszva 3,5-0,5-ös vereséget szenvedett a hollandoktól.

A kontinensbajnokság hetedik játéknapján a korábban kétszer is bajnoki címet szerzett, a rajtlistán második azerbajdzsáni csapattal szemben válogatottunk nagy csatában balszerencsés vereséget szenvedett. Két éve Reykjavíkban együttesünk az azeriek ellen a nyolcadik fordulóban aratott szenzációs 3,5-0,5-ös győzelemnek köszönhetően bronzérmes lett. A tavalyi sakkolimpián a hazai pályám játszó rivális 3-1-re nyert, sikerüket most megismételték.

Az Eb-n az azeriek az olaszoktól elszenvedett vereséggel rajtoltak, a harmadik körben a spanyolokkal szemben pontot vesztettek, „külső körön” törtek előre. Első derbijüket csak a hatodik fordulóban játszották, az örményeket legyőzve a harmadik helyre léptek előre, az újabb rangadó megnyerésével már másodikak.

Számunkra a mérkőzés jól indult, Erdős Viktor gond nélkül remizett Tejmur Radzsabovval, a másik három táblán nagymestereink biztató pozíciókat játszhattak. Arkadij Naiditsch és Rapport Richárd partijában a taktikai adok-kapok után Ricsi állt kedvezőbben, de időzavarba került, többször is esélyt hagyott kihasználatlanul, majd rossz lebonyolítással menthetetlen bástyavégjátékba keveredett.

Váratlan vesztése után Lékó Péterre és Berkes Ferencre fokozott nyomás nehezedett. Éltáblásunk nagyot küzdött Sahriyar Mamedgyarovval, a sokszor egészen váratlan lépéseket húzó Mamedgyarov kellemetlen ellenfél, pillanatok alatt tud viharokat varázsolni a táblára. Nehéz csata volt, csak az alapos elemzés mutathatja meg a bonyolult állás minden rejtélyét. A döntetlen már előrevetette csapatunk vereségének árnyékát, mert Berkes kedvező állásban nem talált jó tervet, az ellenfél legjobb pontszerzője, Rauf Mamedov időzavarban is hidegvérrel védekezett, sőt nem kis szerencsével még meg is nyerte az ütközetet, 7-ből 6,5 pontja van.

A horvátok sokáig jól tartották magukkal a címvédő orosz együttessel szemben, végül a két sötét játszmát elvesztették, Alekszandr Griscsuk pedig megmentette hátrányos állását Ivan Saric ellen. Griscsukék átvették a vezetést.

Második vereségét szenvedte el az örmény gárda. A második táblán csődöt mondó Szergej Movszeszjant (1,5/6) kihagyták, de a tartalék Hovhannes Gabuzjan világossal kapott ki, a többi parti döntetlen lett.

Ukrajna és Izrael pontszámban beérte válogatottunkat, a TB2 pontszám jól szemlélteti, hogy együttesünk sokkal erősebb ellenfelekkel szemben érte el a 10 meccspontot.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Azerbajdzsán (9, 17) – Magyarország (10, 16,5) 3 - 1

Sahriyar Mamedgyarov (2791) – Lékó Péter (2679) döntetlen (Caro-Kann védelem, 58)

Erdős Viktor (2624) – Tejmur Radzsabov (2741) döntetlen (Vezércsel, 31)

Arkadij Naiditsch (2702) – Rapport Richárd (2686) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 41)

Berkes Ferenc (2661) – Rauf Mamedov (2678) 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 80)

Horvátország (9, 12,5) – Oroszország (10, 15)  1 - 3

Ukrajna (8, 16) – Románia (8, 14) 2,5 – 1,5

Izrael (8, 14) – Lengyelország (8, 14,5)  2,5 – 1,5

Németország (7, 14,5) – Örményország (8, 13,5) 2,5 – 1,5

Törökország (7, 13) – Grúzia (7, 14,5)  2,5 – 1,5

Fehéroroszország (7, 14) – Hollandia (7, 13)  1 - 3

Franciaország (7, 13,5) – Szlovénia (7, 13)  2,5 – 1,5

Anglia (7, 13) – Spanyolország (7, 12,5)  2 - 2

Görögország 1 (6, 14) – Finnország (7, 11)  3 - 1

Az élcsoport állása:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

1

Oroszország

7

6

0

1

12

128,5

18,0

106,0

88,50

2

2

Azerbajdzsán

7

5

1

1

11

125,5

20,0

98,0

78,75

3

7

Magyarország

7

4

2

1

10

134,5

17,5

110,5

75,00

4

3

Ukrajna

7

5

0

2

10

118,5

18,5

98,5

67,00

5

5

Izrael

7

4

2

1

10

112,0

16,5

101,0

73,50

6

9

Németország

7

3

3

1

9

113,0

17,0

97,5

62,00

7

10

Hollandia

7

4

1

2

9

107,5

16,0

107,5

68,25

8

12

Franciaország

7

4

1

2

9

103,0

16,0

105,5

63,25

9

14

Horvátország

7

4

1

2

9

100,5

13,5

112,0

69,00

10

18

Törökország

7

4

1

2

9

95,0

15,5

104,0

65,50

11

6

Örményország

7

3

2

2

8

110,5

15,0

115,0

62,50

12

8

Lengyelország

7

3

2

2

8

110,0

15,5

107,5

58,00

13

20

Románia

7

3

2

2

8

100,5

15,5

109,5

57,25

14

19

Görögország 1

7

4

0

3

8

98,0

17,0

88,0

43,00

15

15

Spanyolország

7

2

4

1

8

97,0

14,5

110,0

62,25

16

17

Szerbia

7

3

2

2

8

90,5

17,0

91,5

48,75

17

4

Anglia

7

2

4

1

8

83,0

15,0

94,5

52,25

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:

Oroszország (12, 18) – Azerbajdzsán (11, 20)

Magyarország (10, 17,5) – Ukrajna (10, 18,5)

Izrael (10, 16,5) – Németország (9, 17)

Hollandia (9, 16) – Törökország (9, 15,5)

Franciaország (9, 16) – Horvátország (9, 13,5)

Románia (8, 15,5) – Szerbia (8, 17)

Görögország 1 (8, 17) – Anglia (8, 15)

Örményország (8, 15) – Lengyelország (8, 15,5)

Grúzia (7, 16) – Spanyolország (8, 14,5)

Női Európa-bajnokság

A hatodik fordulóban az örményektől elszenvedett vereség érezhetően letörte nagymesternőinket, a párosítás sem volt kegyes hozzájuk, a hollandokat kapták a hetedik körben.

Nagyon gyenge játékkal szenvedtek 3,5-0,5-ös vereséget. Az éltáblán Hoang Thanh Trang holland védelme ezúttal sem állta ki a próbát. Lázárné Vajda Szidónia érthetetlen tisztáldozata is gyors vereséghez vezetett. Papp Petra is korán hátrányba került, a végjátékban egy pillanatra sem volt esélye a megmenekülésre. Gara Tíciáért is aggódhattunk, de végül kiharcolta a döntetlent.

A címvédő orosz együttes az előző fordulóbeli, a lengyelekkel szembeni kalandos meccs után az olaszokat gond nélkül győzte le, megőrizte egypontos előnyét a grúzok előtt. Az ukrán csapat örülhetett a lengyelek elleni döntetlennek. Meglepetés a török gárda negyedik helyezése.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Hollandia (6, 11,5) – Magyarország (6, 12)  3,5 – 0,5

Zhaoqin Peng (2362) – Hoang Thanh Trang (2438) 1 – 0 (Holland védelem, 37)

Lázárné Vajda Szidónia (2364) – Anne Haast (2288) 0 - 1 (Vezérgyalog megnyitás, 40)

Tea Lanchava (2314) – Papp Petra (2326) 1 - 0 (Grünfeld védelem, 65)

Gara Tícia (2317) – Iozefina Paulet (2281) döntetlen (Angol megnyitás, 54)

Oroszország (11, 15) – Olaszország (9, 16)  3 - 1

Spanyolország (9, 15,5) – Grúzia (10, 17)  0 - 4

Ukrajna (8, 14,5) – Lengyelország (8, 14,5)  2 - 2

Anna Muzicsuk (2576) – Monika Socko (2479)  1 - 0

Natalija Zsukova (2426) – Jolanta Zawadzka (2422)  döntetlen

Anna Usenyina (2445) – Karina Szczepkowska (2406) döntetlen

Julija Oszmak (2339) – Klaudia Kulon (2358)  0 - 1

Románia (8, 14) – Örményország (8, 13)  2 - 2

Franciaország (8, 13) – Törökország (8, 12,5)  1 - 3

Csehország (6, 14,5) – Görögország 1 (6, 12)  3 - 1

Fehéroroszország (6, 13) – Szerbia (6, 12) 1,5 – 2,5

Azerbajdzsán (6, 12) – Anglia (6, 11)  2 - 2

Szlovénia (5, 13,5) – Svájc (6, 11,5)  2 – 2

Az élcsoport állása:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

1

Oroszország

7

6

1

0

13

146,5

18,0

117,0

108,75

2

2

Grúzia

7

6

0

1

12

160,0

21,0

106,0

88,00

3

4

Lengyelország

7

3

4

0

10

119,0

16,5

113,0

79,50

4

10

Törökország

7

5

0

2

10

102,5

15,5

108,0

75,50

5

3

Ukrajna

7

4

1

2

9

128,5

16,5

111,5

64,25

6

12

Spanyolország

7

4

1

2

9

117,5

15,5

112,0

64,75

7

15

Olaszország

7

4

1

2

9

104,5

17,0

97,5

55,75

8

9

Románia

7

4

1

2

9

85,0

16,0

95,5

59,50

9

11

Örményország

7

4

1

2

9

84,0

15,0

104,0

58,50

10

16

Csehország

7

3

2

2

8

93,5

17,5

93,5

45,75

11

19

Szerbia

7

4

0

3

8

79,0

14,5

94,5

50,00

12

14

Hollandia

7

4

0

3

8

78,0

15,0

96,5

49,50

13

6

Franciaország

7

4

0

3

8

75,5

14,0

110,0

57,00

14

13

Izrael

7

3

1

3

7

89,0

15,5

94,5

43,50

15

8

Azerbajdzsán

7

2

3

2

7

84,0

14,0

100,5

50,75

16

26

Svájc

7

2

3

2

7

70,0

13,5

97,0

44,00

17

23

Anglia

7

2

3

2

7

58,0

13,0

88,0

43,00

18

25

Ausztria

7

3

1

3

7

49,0

14,0

78,0

35,00

..

..

23

7

Magyarország

7

3

0

4

6

72,5

12,5

108,5

41,00

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:

Törökország (10, 15,5) – Oroszország (13, 18)

Lengyelország (10, 16,5) – Grúzia (12, 21)

Olaszország (9, 17) – Románia (9, 15,5)

Ukrajna (9, 16,5) – Spanyolország (9, 15,5)

Csehország (8, 17,5) – Örményország (9, 15)

Szerbia (8, 14,5) – Hollandia (8, 15)

Franciaország (8, 14) – Azerbajdzsán (7, 14)

Svájc (7, 13,5) – Izrael (7, 15,5)

Anglia (7, 13) – Ausztria (7, 14)

Magyarország (6, 12,5) – Horvátország (5, 13)

Verőci Zsuzsa

Fotók: Niki Riga és Anasztazia Karlovics

Komment 0 | Reblog! 0 |

Férficsapatunk a horvátok elleni  kiütéses győzelemmel átvette a vezetést

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Krétán, a 21. sakkcsapat Európa-bajnokság hatodik fordulójában férfi válogatottunk szenzációs győzelmet aratott. Az éllovas horvát csapat ellen 3,5-0,5-re nyert és átvette a vezetést. Nagymestereink hibátlanul használták ki az esélyeiket. Erdős Viktor döntetlene nyitotta a meccset, majd Berkes Ferenc 35 lépés után már fogadhatta a társak gratulációit. Az éltáblán Lékó Péter türelmes játékkal tisztelőnyét, Almási Zoltán gyalogelőnyét érvényesítve győzött. A címvédő orosz csapat minimális arányban nyert a lengyelek, az azerbajdzsáni együttes fontos rangadón az örmények ellen. A hetedik játéknapon Azerbajdzsán-Magyarország összecsapás lesz.  Női csapatunk elszenvedte harmadik vereségét, sokat hibázva 3-1-re kaptak ki az örményektől. Lázárné Vajda Szidónia és Gara Tícia remizett, Hoang Thanh Trang és Gara Anita vesztett. A hollandok lesznek következő ellenfeleik. A címvédő orosz válogatott 2-2-öt ért el a lengyelekkel szemben, a grúzok a rangadón legyőzték az ukránokat.

 

A kontinensbajnokságon férficsapatunk szenzációs győzelemmel folytatta szereplését. Aligha kétséges, hogy az éllovas horvátokkal szemben nagymestereink voltak az esélyesek, de a remek „gólarány”, a 3,5-0,5-ös siker tovább javította a kitűnő Berger-Sonneborn pontszámot is. A 14. helyre rangsorolt horvátok a portugálok és a szerbek legyőzése után pontot raboltak az örményektől, majd Izrael legyőzése komoly fegyvertény volt, majd a német négyes is megadásra kényszerült.

Válogatottunk a címvédő orosz együttes legyőzésével komoly tekintélyt szerzett, nagymestereink játszmát sem vesztettek az öt forduló során. A csütörtöki szabadnap a pihenés és a készülés jegyében zajlott, majd érthető Önbizalommal és nagy elszántsággal kezdhették a találkozót. Erdős Viktor döntetlenével indult az összecsapás, majd a negyedik táblán a látszólag egyenlő állásban Alojzije Jankovic hibák sorozatával 35 lépésben vesztett Berkes Ferenc ellen. Az állások alapján a csapatgyőzelem már biztosnak látszott, és az időellenőrzés után már a legszebb reményeket ígérte Lékó Péter és Almási Zoltán pozíciója is.

 

Az éltáblán Lékó a szicíliai védelem Najdorf-változatában vívott elméleti párbajt Ivan Sariccsal. Elég volt egyetlen pontatlanság a horvát sakkozó részéről és Péter előnybe került. Egy elhibázott bástyalépés után Saric már nem látott jobb megoldást, mint két gyalogért a tisztáldozatot. Kedvezőtlen gyalogszerkezete miatt Péternek technikai nehézségeket le kellett győznie.

Almási Zoltánt kissé meglepte, hogy Hrvoje Stevic a spanyol megnyitásban az ún. javított Steinitz-változatot játszotta meg. A középjátékban a horvát sakkozó gyalogot áldozott, de elszámolta magát, nem tudta azt visszanyerni. A küzdelem gyalogelőnyös bástyavégjátékban dőlt el Zoli javára, királya sikeresen segítette szabadgyalogjának győzedelmes előrenyomulását.

 

Az orosz válogatott minimális arányban győzte le a lengyel négyest. Jan Nepomnjacsij szerezte meg a két meccspontot jelentő győzelmet.

 

A játéknap rangadóját az örmény és az azerbajdzsáni válogatottak vívták. Igazi presztízscsatát hozott az éltáblán Levon Aronjan és Sahriyar Mamedgyarov, az örmény nagymester a nyeréssel visszaszerezte a virtuális világranglistán a második helyet, de csapatának vereségét nem tudta megakadályozni.

A botladozó ukránok javítottak a táblázaton elfoglalt pozíciójukon. Sorban születtek a nem mindig békés 2-2-es végeredmények. Nagyon tömör középmezőny.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Magyarország (8, 13) – Horvátország (9, 12) 3,5 – 0,5

Lékó Péter (2679) – Ivan Saric (2662) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 59)

Marin Bosiocic (2619) – Erdős Viktor (2624) döntetlen (Katalán megnyitás, 30)

Almási Zoltán (2707) – Hrvoje Stevic (2616) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 55)

Alojzije Jankovic (2575) – Berkes Ferenc (2661)0 – 1  (Vezércsel, 35)

Lengyelország (8, 12,5) – Oroszország (8, 12,5)  1,5 – 2,5

Radoslaw Wojtaszek (2737) – Alekszandr Griscsuk (2785)  döntetlen

Jan-Krzysztof Duda (2706) – Jan Nepomnjacsij (2733)  0 - 1

Kacper Piorun (2640) – Nyikita Vityjugov (2728)  döntetlen

Jacek Tomczak (2583) – Makszim Matlakov (2730)  döntetlen

Örményország (8, 12) – Azerbajdzsán (7, 14,5) 1,5 – 2,5

Levon Aronjan (2801) – Sahriyar Mamedgyarov (2791)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2671) – Tejmur Radzsabov (2741)  0 - 1

Gabriel Szargiszjan (2657) – Arkadij Naiditsch (2702)  döntetlen

Hrant Melkumjan (2642) – Rauf Mamedov (2678)  0 - 1

Románia (7, 12) – Izrael (7, 12)  2 - 2

Ukrajna (6, 13,5) – Franciaország (7, 12)  2,5 – 1,5

Németország (6, 12,5) – Törökország (6, 11)  2 - 2

Fehéroroszország (6, 12) – Anglia (6, 11)  2 - 2

Spanyolország (6, 10,5) – Szlovénia (6, 11)  2 - 2

Finnország (6, 9) – Szerbia (5, 12)  2 - 2

Grúzia (5, 11,5) – Olaszország (5, 8)  3 - 1

Az élcsoport állása:

H.

R.

Csapat

Games

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

7

Magyarország

6

4

2

0

10

114,5

16,5

79,0

216,3

2

1

Oroszország

6

5

0

1

10

94,5

15,0

82,5

202,8

3

2

Azerbajdzsán

6

4

1

1

9

89,0

17,0

66,0

184,3

4

14

Horvátország

6

4

1

1

9

73,5

12,5

83,0

167,8

5

6

Örményország

6

3

2

1

8

84,0

13,5

85,0

187,0

6

5

Izrael

6

3

2

1

8

83,0

14,0

76,0

176,5

7

8

Lengyelország

6

3

2

1

8

82,5

14,0

77,0

178,0

8

3

Ukrajna

6

4

0

2

8

73,5

16,0

68,0

172,5

9

20

Románia

6

3

2

1

8

70,5

14,0

79,5

169,8

10

16

Fehéroroszország

6

3

1

2

7

79,0

14,0

76,5

170,5

11

10

Hollandia

6

3

1

2

7

76,5

13,0

81,5

172,8

12

12

Franciaország

6

3

1

2

7

73,5

13,5

79,0

171,0

13

13

Grúzia

6

3

1

2

7

71,5

14,5

71,0

165,5

14

9

Németország

6

2

3

1

7

71,0

14,5

69,0

159,5

15

15

Spanyolország

6

2

3

1

7

68,0

12,5

80,5

163,0

16

21

Szlovénia

6

3

1

2

7

66,0

13,0

74,5

153,5

17

4

Anglia

6

2

3

1

7

63,5

13,0

69,5

149,0

18

18

Törökország

6

3

1

2

7

61,5

13,0

74,5

154,0

19

32

Finnország

6

3

1

2

7

55,5

11,0

74,0

135,3

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Azerbajdzsán (9, 17) – Magyarország (10, 16,5)

Horvátország (9, 12,5) – Oroszország (10, 15)

Ukrajna (8, 16) – Románia (8, 14)

Izrael (8, 14) – Lengyelország (8, 14,5)

Németország (7, 14,5) – Örményország (8, 13,5)

Törökország (7, 13) – Grúzia (7, 14,5)

Fehéroroszország (7, 14) – Hollandia (7, 13)

Franciaország (7, 13,5) – Szlovénia (7, 13)

Anglia (7, 13) – Spanyolország (7, 12,5)

Görögország 1 (6, 14) – Finnország (7, 11)

Sakkozóink eddigi eredményei:

T.

Név

Rtg

1

2

3

4

5

6

Pont

J.

Átlag

Perf.

Élő+/-

1

GM

Lékó Péter

2679

½

½

½

½

1

3,0

5

2726

2798

8,2

2

GM

Erdős Viktor

2624

1

½

1

½

½

3,5

5

2642

2791

11,2

3

GM

Rapport Richárd

2686

1

1

½

½

½

3,5

5

2636

2785

6,6

4

GM

Almási Zoltán

2707

½

1

½

½

1

3,5

5

2594

2743

2,5

5

GM

Berkes Ferenc

2661

½

1

½

1

3,0

4

2559

2752

4,6

Női Európa-bajnokság

Válogatottunk elszenvedte harmadik vereségét. Az örményeknél Elina Danieljan és Lilit Mkrtchian rutinos nagymesterek, sokkal jobb Élő-pontszámokkal is rendelkeztek már, de az utóbbi versenyeken nem villogtak. A hátsó két táblán bízhattunk Gara Anitában és húgában, Tíciában.

 

A találkozó rosszul indult. Hoang Thanh Trang érthetetlen módon nyitotta az állást, meggyengült királyállása pedig Danieljan haderejének célpontjává vált, tetszetős kiskombinációval győzött.

Anita jobb állásban taktikai ellenesélyt engedélyezett a nagy időzavarban levő Maria Kurszovának, aki a kapkodásban sem tudott hibázni, királya pedig a sakkok elől ellépkedett. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, hiszen Lázárné Vajda Szidónia partijában többet döntetlennél nem várhattunk. Tícia küzdött a szépítésért, előnyösebb állását azonban remire rontotta.

 

A lengyel együttes négy döntetlennel érte le a 2-2-öt a vezető oroszokkal szemben. Az éltáblán Monika Socko nehéz perceket is okozott az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuknak.

A dobogós helyezésekért vívott versenyfutásban a grúzok fontos győzelmet arattak az ukránok ellen.

A spanyolok harmadik helyezése nagymeglepetés, de a grúz négyessel játsszák következő meccsüket. Az olaszuk jutalmul az oroszokat kapták ellenfélül.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Örményország (6, 10) – Magyarország (6, 11) 3 – 1

Elina Danieljan (2415) – Hoang Thanh Trang (2438) 1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 39)

Lázárné Vajda Szidónia (2362) – Lilit Mkrtchian (2390) döntetlen (Katalán megnyitás, 48)

Maria Kurszova (2259) – Gara Anita (2382) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 46)

Gara Tícia (2317) – Maria Gevorgyan (2262) döntetlen (Szicíliai védelem, 64)

Lengyelország (8, 12,5) – Oroszország (10, 13)  2 - 2

Monika Socko (2479) – Alekszandra Kosztenjuk (2552)  döntetlen

Jolanta Zawadzka (2422) – Katyerina Lahno (2541)  döntetlen

Karina Szczepkowska (2406) – Valentyina Gunyina (2502)  döntetlen

Klaudia Kulon (2358) – Alekszandra Gorjacskina (2478)  döntetlen

Grúzia (8, 14,5) – Ukrajna (8, 13)  2,5 – 1,5

Nana Dzagnidze (2520) – Anna Muzicsuk (2576)  döntetlen

Nino Bacsiasvili (2472) – Natalija Zsukova (2426)  1 - 0

Bela Hotenasvili (2459) – Anna Usenyina (2445)  döntetlen

Lela Dzsavahisvili (2438) – Inna Gaponenko (2433) döntetlen

Olaszország (7, 13) – Törökország (8, 11,5)  3 - 1

Spanyolország (7, 12,5) – Fehéroroszország (6, 12)  3 - 1

Azerbajdzsán (6, 10,5) – Románia (6, 11,5)  1,5 – 2,5

Görögország 1 (6, 11) – Franciaország (6, 10)  1 - 3

Svájc (5, 9,5) – Csehország (5, 12,5)  2 - 2

Anglia (5, 9) – Szlovénia (4, 11,5)  2 - 2

Az élcsoport állása:

H.

R

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

1

Oroszország

6

5

1

0

11

105,0

15,0

88,0

220,5

2

2

Grúzia

6

5

0

1

10

114,5

17,0

80,5

224,8

3

12

Spanyolország

6

4

1

1

9

103,0

15,5

78,5

199,5

4

4

Lengyelország

6

3

3

0

9

85,5

14,5

83,5

197,3

5

15

Olaszország

6

4

1

1

9

76,5

16,0

64,5

157,0

6

3

Ukrajna

6

4

0

2

8

97,5

14,5

82,0

192,0

7

10

Törökország

6

4

0

2

8

64,5

12,5

82,5

164,3

8

6

Franciaország

6

4

0

2

8

61,0

13,0

81,0

164,3

9

9

Románia

6

4

0

2

8

59,5

14,0

70,5

151,8

10

11

Örményország

6

4

0

2

8

59,0

13,0

78,0

153,3

11

17

Görögország 1

6

3

0

3

6

74,5

12,0

78,0

153,0

12

18

Fehéroroszország

6

2

2

2

6

71,5

13,0

78,0

160,8

13

16

Csehország

6

2

2

2

6

64,5

14,5

66,5

146,0

14

7

Magyarország

6

3

0

3

6

59,0

12,0

78,0

144,3

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Oroszország (11, 15) – Olaszország (9, 16)

Spanyolország (9, 15,5) – Grúzia (10, 17)

Ukrajna (8, 14,5) – Lengyelország (8, 14,5)

Románia (8, 14) – Örményország (8, 13)

Franciaország (8, 13) – Törökország (8, 12,5)

Csehország (6, 14,5) – Görögország 1 (6, 12)

Fehéroroszország (6, 13) – Szerbia (6, 12)

Hollandia (6, 11,5) – Magyarország (6, 12)

Azerbajdzsán (6, 12) – Anglia (6, 11)

Szlovénia (5, 13,5) – Svájc (6, 11,5)

Sakkozónőink eddigi eredményei:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

Pont

J.

Átlag

Perf.

Élő +-

1

GM

Hoang Thanh Trang

2438

½

0

½

½

1

0

2,5

6

2450

2393

-4

2

IM

Lázárné Vajda Szidónia

2364

½

1

½

0

1

½

3,5

6

2363

2420

5

3

WGM

Papp Petra

2326

1

0

½

½

2,0

4

2370

2370

4,8

4

IM

Gara Anita

2382

1

½

0

1

0

2,5

5

2180

2208

-10

5

WGM

Gara Tícia

2317

1

0

½

1,5

3

2242

2242

-5,4

Verőci Zsuzsa

Fotók: Niki Riga és Anasztazia Karlovics

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Férficsapatunk a háromszoros olimpiai bajnok örményekkel remizett, női válogatottunk fölényesen nyert

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Krétán zajló csapat Európa-bajnokság ötödik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel kísért rangadóján válogatottunk találkozója a háromszoros olimpiai bajnok örmény együttessel szemben négy döntetlennel 2-2-vel ért véget. Lékó Péter és Rapport Richárd világossal, Erdős Viktor és Berkes Ferenc sötéttel osztozott meg a ponton. A pénteki hatodik játéknapon a második helyen álló együttesünk a meglepetésre éllovas horvátokkal mérkőzik meg. Női csapatunk két egymást követő vereség után rendezte sorait, a kedvező párosítást kihasználva 3,5-0,5-re győzte le Litvániát és az örményekkel szemben folytatja szereplését. A címvédő orosz csapat hibátlan teljesítménnyel az élen,

 

A címvédő, a rajtlistát is vezető orosz válogatott elleni szenzációs győzelem után kevés idő volt az örömre, hiszen az ötödik játéknapon újabb rangadó várt csapatunkra. Az örmények elleni csata lélektanilag is mindig fokozottan nehéz, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok rivális kapitánya, Arshak Petroszjan éltáblásunk, Lékó Péter apósa.

A találkozó gyors döntetlennel kezdődött, Lékó a spanyol megnyitás anti-berlini változatában osztozott meg a ponton a világranglista második, kétszeres Világkupa-győztes, a háromszoros olimpiai aranyérmes válogatottban is éltáblás Levon Aronjannal.

Berkes Ferenc partija másodikként végződött remivel, Erdős Viktor sötéttel, Rapport Richárd világossal is kedvezőbb állást játszhatott. Az orosz-magyar meccs hőse, Erdős időzavarban nem vállalta a továbbjátszást, Rapport sem tudott a döntetlennél többet elérni. A kalandok nélküli 2-2 után válogatottunk a második helyen várhatja a meglepetésre élen álló horvátok elleni meccset. Együttesünk Berger-Sonneborn pontszáma kimagasló a 8 pontosok csoportjában.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Magyarország (7, 11) – Örményország (7, 10) 2 - 2

Lékó Péter (2679) – Levon Aronjan (2801) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Szergej Movszeszjan (2671) – Erdős Viktor (2624) döntetlen (Francia védelem, 34)

Rapport Richárd (2686) – Gabriel Szargiszjan (2657) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 42)

Hrant Melkumjan (2642) – Berkes Ferenc (2661) döntetlen (Vezércsel, 31)

Horvátország (7, 9,5) – Németország (6, 11) 2,5 – 1,5

Lengyelország (6, 9,5) – Fehéroroszország (6, 11)  3 - 1

Oroszország (6, 9) – Törökország (6, 10,5) 3,5 – 0,5

Azerbajdzsán (5, 11,5) – Csehország (5, 9,5)  3 – 1

Sahriyar Mamedgyarov (2791) – David Navara (2726) 1 - 0

Szerbia (5, 10,5) – Franciaország (5, 9,5) 1,5 – 2,5

Grúzia (5, 10) – Izrael (5, 9,5) 1,5 – 2,5

Hollandia (5, 9) – Románia (5, 9,5) 1,5 – 2,5

Olaszország (5, 7,5) – Ukrajna (4, 10) 0,5 – 3,5

A verseny állása:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

14

Horvátország

5

4

1

0

9

61,0

12,0

57,5

137,8

2

7

Magyarország

5

3

2

0

8

70,5

13,0

55,5

143,8

3

1

Oroszország

5

4

0

1

8

63,0

12,5

57,5

141,8

4

6

Örményország

5

3

2

0

8

58,5

12,0

56,5

133,8

5

8

Lengyelország

5

3

2

0

8

57,0

12,5

53,0

132,5

6

5

Izrael

5

3

1

1

7

56,0

12,0

51,5

122,3

7

2

Azerbajdzsán

5

3

1

1

7

54,5

14,5

44,5

126,5

8

12

Franciaország

5

3

1

1

7

52,5

12,0

52,0

120,0

9

20

Románia

5

3

1

1

7

38,5

12,0

52,5

114,8

10

9

Németország

5

2

2

1

6

61,0

12,5

50,0

118,8

11

16

Fehéroroszország

5

3

0

2

6

56,0

12,0

52,5

116,8

12

3

Ukrajna

5

3

0

2

6

51,5

13,5

46,5

119,8

13

15

Spanyolország

5

2

2

1

6

44,0

10,5

57,0

115,0

14

4

Anglia

5

2

2

1

6

41,0

11,0

45,5

97,8

15

18

Törökország

5

3

0

2

6

38,5

11,0

50,5

104,8

16

21

Szlovénia

5

3

0

2

6

38,0

11,0

49,5

99,8

17

32

Finnország

5

3

0

2

6

27,5

9,0

49,5

86,3

18

10

Hollandi

5

2

1

2

5

53,5

10,5

57,0

115,3

 

Az élcsoportban a pénteki 6. forduló párosítása:

Magyarország (8, 13) – Horvátország (9, 12)

Lengyelország (8, 12,5) – Oroszország (8, 12,5)

Örményország (8, 12) – Azerbajdzsán (7, 14,5)

Románia (7, 12) – Izrael (7, 12)

Ukrajna (6, 13,5) – Franciaország (7, 12)

Németország (6, 12,5) – Törökország (6, 11)

Fehéroroszország (6, 12) – Anglia (6, 11)

Spanyolország (6, 10,5) – Szlovénia (6, 11)

Finnország (6, 9) – Szerbia (5, 12)

Grúzia (5, 11,5) – Olaszország (5, 8)

Női Európa-bajnokság

 

A két topcsapat, a grúz és az ukrán együttessel szemben elszenvedett vereség után válogatottunk rendezte sorait, és a litvánok elleni fölényes győzelemmel javított. A két játéknapon látott kishitű játék után érvényesítették a papírformát. Gara Anita gyorsan döntő előnyt ért el, Papp Petra döntetlenét követően biztosnak tűnt a 3-1-es nyerés, amikor Salomeje Zaksaite még segített a „gólarányban”, döntetlen gyalogvégjátékban elkövetett súlyos hibájával Vajda Szdóniának „ajándékozta” az egész pontot. A holtverseny esetén a Berger-Sonneborn pontszámítás dönt, s minden fél pontnak fokozott a jelentősége.

A címvédő orosz csapat megnyerte ötödik meccsét is, a kezdeti bizonytalanságuk már a múlté. Meglepő a lengyelek pontvesztése. Az ukránok és a grúzok nem hibáztak. A pihenőnap utáni pénteki 6. fordulóban a rajtlista első négy helyezettje egymás ellen viaskodik, lengyel-orosz és grúz-ukrán szereposztásban. Csapatunk az örményekkel mérkőzik meg.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Magyarország (4, 7,5) – Litvánia (4, 8,5) 3,5 – 0,5

Hoang Thanh Trang (2438) – Deimante Cornette (2404) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 52)

Salomeje Zaksaite (2272) – Lázárné Vajda Szidónia (2362) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 47)

Papp Petra (2326) – Simona Kiseleva (2241) döntetlen (Francia védelem, 31)

Saule Gailiunaite (1838) – Gara Anita (2382) 0 – 1 (Elfogadott vezércsel, 34)

Oroszország (8, 10) – Spanyolország (7, 11,5)  3 - 1

Olaszország (6, 11) – Lengyelország (7, 10,5)  2 - 2

Örményország (6, 10) – Grúzia (6, 10,5)  0 - 4

Ukrajna (6, 10) – Franciaország (6, 9)  3 - 1

Törökország (6, 9) – Szlovénia (4, 10)  2,5 – 1,5

Románia (4, 9) – Németország (4, 8)  2,5 – 1,5

Izrael (4, 9) – Azerbajdzsán (4, 9) 1,5 – 2,5

Fehéroroszország (4, 9) – Hollandia (4, 8)  3 - 1

Szerbia (4, 8) – Görögország 1 (4, 8,6)  1,5 – 2,5

A verseny állása:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

1

Oroszország

5

5

0

0

10

76,0

13,0

63,5

165,0

2

2

Grúzia

5

4

0

1

8

78,0

14,5

56,0

157,5

3

3

Ukrajna

5

4

0

1

8

69,0

13,0

53,5

136,3

4

4

Lengyelország

5

3

2

0

8

52,0

12,5

57,0

139,8

5

10

Törökország

5

4

0

1

8

43,5

11,5

55,0

123,5

6

12

Spanyolország

5

3

1

1

7

75,0

12,5

55,5

136,0

7

15

Olaszország

5

3

1

1

7

40,5

13,0

43,0

98,0

8

17

Görögország 1

5

3

0

2

6

54,0

11,0

53,0

114,0

9

7

Magyarország

5

3

0

2

6

46,0

11,0

56,0

112,3

10

18

Fehéroroszország

5

2

2

1

6

44,0

12,0

51,5

117,5

11

8

Azerbajdzsán

5

2

2

1

6

41,0

10,5

52,0

108,3

12

6

Franciaország

5

3

0

2

6

36,0

10,0

59,0

108,5

13

11

Örményország

5

3

0

2

6

35,0

10,0

55,0

93,5

14

9

Románia

5

3

0

2

6

34,5

11,5

48,0

98,0

Az élcsoportban a pénteki 6. forduló párosítása:

Lengyelország (8, 12,5) – Oroszország (10, 13)

Grúzia (8, 14,5) – Ukrajna (8, 13)

Olaszország (7, 13) – Törökország (8, 11,5)

Spanyolország (7, 12,5) – Fehéroroszország (6, 12)

Azerbajdzsán (6, 10,5) – Románia (6, 11,5)

Örményország (6, 10) – Magyarország (6, 11)

Görögország 1 (6, 11) – Franciaország (6, 10)

Svájc (5, 9,5) – Csehország (5, 12,5)

Anglia (5, 9) – Szlovénia (4, 11,5)

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Anasztazia Karlovics

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen Man-szigeti elsőségével 36 pontra növelte előnyét

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Nemzetközi Sakkszövetség 2017. november 1-től érvényes világranglistáján a háromszoros világbajnok norvég Magnus Carlsen előnye  36 pont az örmény Levon Aronjan előtt. Az amerikai Fabiano Caruana és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov javított helyezésén, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik rontott. Legjobb magyarként Rapport Richárd a 48., Almási Zoltán a 61., Lékó Péter a 65. a top százas listán. A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan növelte előnyét, 104 ponttal előzi meg az ukrán Anna Muzicsukot.

 

A Man szigetén megrendezett remek mezőnyű nyílt verseny, a Klubcsapatok Európa-kupája, csapatbajnokságok eredményei kerültek beszámításra a november 1-től érvényes ranglistán, amelyek befolyásolták a legjobbak Élő-pontszámait.

A világbajnok Magnus Carlsen a kitűnő erőket felvonultató nyílt versenyen is bizonyította, hogy a kissé fesztiválhangulatú tornán is lehet pontokat gyűjteni, nemcsak az 50 ezer fontos csekknek, hanem idei első klasszikus gondolkodási idejű viadalon elért győzelmének, hanem a 11 pontnak is örülhetett.

Vlagyimir Kramnyik gyengébb szereplésével eldőlt, hogy a súlyozott Élő-átlaggal az amerikai Fabiano Caruana és Wesley So lett világbajnokjelölt. Az orosz exvilágbajnok a rendezőktől kapott szabadkártyával végül játszhat a jövő évi világbajnok-jelölti döntőben.

Rapport Richárd Man szigeten újabb pontokat szerzett, megközelítette a + 2700 Élő-pontos határt. Nagy kár, hogy oly sok pontot eltékozolt túlzottan extrém játékával, 14 hónapja 2752 pontja volt!

Öt orosz, négy kínai, három amerikai, két-két azerbajdzsáni és indiai nagymester mellett egy-egy norvég, örmény, francia, holland,  bolgár, lengyel, kubai, vietnami és cseh játékos a legjobb 25-ben.

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

0917

1017

1117

J.

Sz.

 

1.

Carlsen,M

norvég

2827

2826

2837

9

1990

 

2.

Aronjan,L

örmény

2802

2801

2801

0

1982

 

3.

Caruana,F

amerikai

2799

2794

2799

9

1992

 

4.

 Mamedgyarov,S

azerbajzsáni

2797

2791

2799

5

1985

 

5.

   Vachier-        Lagrave,M

francia

2804

2794

2796

2

1990

 

6.

So,W

amerikai

2792

2788

2788

0

1993

 

7.

Kramnyik,V

orosz

2803

2794

2787

13

1975

8.

Anand,V

indiai

2794

2783

2782

11

1969

 

9.

Griscsuk,A

orosz

2788

2785

2782

5

1983

 

10.

Nakamura,H

amerikai

2781

2774

2780

9

1987

 

11.

Ding Liren

kínai

2771

2772

2774

7

1992

 

12.

Szvidler,P

orosz

2756

2760

2763

8

1976

 

13.

Giri,A

holland

2777

2762

2762

7

1994

 

14.

Karjakin,S

orosz

2780

2765

2760

7

1990

 

15.

Topalov,V

bolgár

2749

2749

2749

0

1975

 

16.

Yu Yangyi

kínai

2750

2743

2746

7

1989

 

17.

Wojtaszek,R

lengyel

2739

2737

2741

11

1987

 

18.

Li Chao

kínai

2745

2739

2741

2

1989

 

19.

Radzsabov,T

azerbajdzsáni

2742

2741

2741

0

1987

 

20.

Wei Yi

kínai

2748

2740

2739

6

1999

 

21.

Dominguez Perez,L

kubai

2739

2739

2739

0

1983

 

22.

Harikrishna,P

indiai

2741

2733

2738

7

1986

 

23.

Matlakov,M

orosz

2728

2730

2738

6

1991

 

24.

Le Quang Liem

vietnami

2739

2737

2737

0

1991

 

25.

Navara,D

cseh

2720

2726

2732

10

1985

 

 

48.

          Rapport,R

magyar

2675

2686

2692

8

1996

 

61.

Almási,Z

magyar

2707

2707

2685

10

1976

 

65.

Lékó,P

magyar

2679

2679

2680

11

1979

 

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az orosz sakkozók 32 ponttal vezetnek a második helyezett kínaiak előtt. A további sorrendben egyetlen változás, hogy legjobbjaink megelőzték a lengyeleket.

1.Oroszország 2744 (- 4, 241 nemzetközi nagymester, 533 nemzetközi mester, 2537 címviselő)

2. Kína 2712 (+ 1, 43, 33, 160)

3. Egyesült Államok 2694 (- 2, 94, 151, 784)

4. Ukrajna 2679 (- 3, 91, 200, 556)

5. India 2672 (- 1, 48, 94, 334)

6. Azerbajdzsán 2659 (+ 2, 24, 27, 140)

7. Franciaország 2647 (+ 1, 49, 105, 428)

8. Magyarország 2642 (+ 1, 55, 121, 474)

9. Lengyelország 2641 (- 1, 43, 107, 406)

10. Örményország 2639 (- 2, 41, 29, 121)

A honi rangsorban Rapport Richárd az élen, Almási Zoltán sok pontot eltékozolt, elsősorban Man szigetén.

A honi ranglista élcsoportja:

Rapport Richárd 2692 (+ 6), Almási Zoltán 2685 (- 22), Lékó Péter  2680 (+ 1), Berkes Ferenc 2653 (- 8), Balogh Csaba 2632 (- 2), Erdős Viktor 2622 ( - 2), Héra Imre 2616 (- 3), Bánusz Tamás 2616 (- 1), Prohászka Péter  2614, Gledura Benjámin 2605 (+ 5), Papp Gábor 2603 (+ 5)

A női világranglistát vezető kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan előnye 104 pont az ukrán Anna Muzicsuk előtt. A grúz Nana Dzagnidze ismét a top tízben.

A női rangsor élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2680 (+ 2, 8)

2. Anna Muzicsuk (ukrán) 2576

3. Ju Wenjun (kínai) 2567 (- 12, 9)

4. Alekszandra Kosztenjuk (orosz)  2549 (- 3, 10) 

5. Marija Muzicsuk (ukrán) 2544

6. Viktorija Cmilyte (litván) 2542

7. Katyerina Lahno (orosz) 2541

8. Lei Tingjie (kínai) 2528

9. Nana Dzagnidze (grúz) 2524 (+ 4, 7)

10. Tan Zhongyi (kínai) 2523

33. Hoang Thanh Trang (magyar) 2438

74. Gara Anita (magyar) 2385 (+ 3, 1)

Az országok rangsorában a kínai sakkozónők 15 ponttal előzik meg az oroszok legjobbjait. A grúzok ismét a dobogón, a lengyelek két helyezést javítva az ötödikek, a mieink a kilencedikek.

1. Kína 2495 (+ 3)

2. Oroszország 2480

3. Grúzia 2417 (+ 3)

4. Ukrajna 2412 (- 4)

5. Lengyelország 2363   (+ 6)

6. Németország 2360 (- 1)

7. India 2358 (- 28)

8. Egyesült Államok 2350 (+ 8)

9. Magyarország 2345 (- 1)

10. Azerbajdzsán 2315 (- 1)

A honi ranglista élcsoportjában változás, hogy Papp Petra az ötödik helyre lépett előre. Rudolf Annának remek Man-szigeti szereplése szépen kamatozott.

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2438, Gara Anita 2385 (+ 3), Lázárné Vajda Szidónia 2364, Medvegy Nóra 2357, Papp Petra 2335 (+ 9), Mádl Ildikó 2327 (+ 4), Marjanovics Annamária 2327 (+ 1), Rudolf Anna 2325 (+ 39), Gara Tícia 2317

A juniorok világranglistáját vezető kínai Wei Yi az ukrán Vaszilij Ivancsukkal vívott párharca 3-3-mal ért véget. Gledura Benjámin változatlanul a kilencedik, 6 pontot nyert.

A legjobb juniorok:

1.Wei Yi (kínai) 2739 (- 1, 6)  1999

2. Jan-Krysztof Duda (lengyel) 2710 (+ 4, 2) 1998

3. Vladiszlav Artyemijev (orosz) 2696  1998

4. Matthias Blübaum (német) 2643 (2) 1997

5. Jeffery Xiong (amerikai) 2629 (9)  2000

9. Gledura Benjamin (magyar) 2606 (+ 5, 11)  1999

54. Kántor Gergely (magyar) 2514 (+ 8, 16) 1999

80. Korpa Bence (magyar) 24823 (+ 1, 6) 1998

A legjobb 20 éven aluli hölgyeknél a legjobbak nem játszottak versenyen. A 16 éves Marjanovics Annamária 21. a rangsorban.

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

1. Lei Tingjie (kínai) 2528 1997

2. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2478  1998

3. Ni Shigun (kínai) 2441  1997

4. Zsanszaja Abdumalik (kazah) 2428 2000

5. Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 2419 (+ 5, 6) 1997

21. Marjanovics Annamária (magyar) 2327 (+ 1, 1)  2001

43. Terbe Julianna (magyar) 2263 (+ 11, 3) 1997

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog