Palma de Mallorcán, a Grand Prix 2017-es sorozat utolsó versenyének hatodik fordulójában Rapport Richárd sötéttel győzte le a tavalyi orosz szuperbajnok Alekszandr Rjazancevet. A holland védelmű partiban nagymesterünk elutasította az időzavarba került orosz sakkozó remiajánlatát, taktikai esélyét kihasználva megszerezte második győzelmét és hét társával osztja a második helyet. A virtuális világranglistán már 2704,7 pontja van. Az éllovas örmény Levon Aronjan az orosz Peter Szvidler elleni döntetlennel is megőrizte első helyét, a hetedik játéknapon Rapport-Aronjan összecsapást követhetünk fokozott érdeklődéssel.
A GP-verseny hatodik fordulójában három játszma végződött döntéssel. Rapport Richárd második győzelmével már holtversenyben másodikként várhatja a viadal utolsó harmadát. Az orosz Alekszandr Rjazancev a tavalyi orosz szuperbajnokságon alaposan meglepte neves riválisait, a rajtlistán nyolcadikként szerzett bajnoki címet. Rjazancev az orosz női válogatott egyik szekundánsaként is számos siker részese volt.
Rjazancev ellen Ricsi választása a holland védelemre esett, a 10…h5 lépéssel meglepetést okozott ellenfelének, aki folytatta vezérszárnyi akcióját. A taktikai megoldásokat kedvelő nagymesterünk jó érzékkel ragadta meg az esélyt, a bizonytalanná vált orosz nagymester remiejánlatát vissza is utasította, Rjazancev időzavarban végzetes hibát követett el, a második sorra betört bástya és a huszár összjátékát megengedve vesztőt húzott, majd mattba lépett. Rapport Richárd győzelmének köszönhetően a hetedik partiját az éllovas Levon Aronjannal játszhatja.
Az olimpiai bajnokok rangadója, Aronjan és az orosz Peter Szvidler partija lépésismétléssel lett döntetlen. Az örmény nagymester tetszetősebb állásában nem forszírozta az eseményeket.
A világbajnok-jelöltségért küzdő francia Maxime Vachier-Lagrave sötéttel megküzdött a remiért az indiai Pentala Harikrishna ellen.
Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov nem választott szerencsés kézzel nyitást, a Pirc védelemben végig hátrányosabban állt az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel szemben. Gyaloghátrányos végjátékba keveredett, a védekezés közepette nagy hibát elkövetve vereséget szenvedett, már kisebb csodára van szüksége, hogy a tornán dobogós helyezést érjen el, ami világbajnok-jelöltséget jelentene számára.
Békés döntetlent hozott az amerikai Hikaru Nakamura és a kínai Ding Liren játszmája. Kissé meglepő módon az orosz Dmitrij Jakovenko szemre tetszetősebb állásból remizett lépésismétléssel a holland Anish Girivel.
A kínai Li Chao és az ukrán Pavel Eljanov partija sem hozta lázba a sakkrajongókat, még kevésbé a norvég Jon Ludvig Hammert és a spanyol Francisco Vallejo Pons játszmája.
A verseny doyenje, a 49 esztendős izraeli Borisz Gelfand harmadik vereségét szenvedte el. Az orosz Erneszto Inarkijevvel tavaly páros mérkőzést is játszott, 3-2-re vezetett hat döntetlen mellett, a taktikai kavarásban ma hibázott.
A 6. forduló eredményei:
Levon Aronjan (örmény, 2801, 3,5) – Peter Szvidler (orosz, 2763, 3) döntetlen (Királyindiai védelem, 24)
Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 3) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 3) döntetlen (Angol megnyitás, 44)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 3) – Ding Liren (kínai, 2774, 3) döntetlen (Katalán megnyitás, 21)
Anish Giri (holland, 2762, 2,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 3) döntetlen (Spanyol megnyitás, 36)
Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 2,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 2,5) 1 – 0 (Pirc védelem, 58)
Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 2,5) – Rapport Richárd (magyar, 2692, 2,5) 0 – 1 (Holland védelem, 37)
Li Chao (kínai, 2741, 2,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 2) döntetlen (Szláv védelem, 40)
Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 2) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 2) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 21)
Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 1,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 2) 0 - 1 (Angol megnyitás, 37)
A verseny állása:
H. |
Név |
Élő |
FED |
1.f. |
2.f. |
3.f. |
4.f. |
5.f. |
6.f. |
7.f. |
Pont |
1 |
Levon Aronjan |
2801 |
ARM |
7b½ |
11w1 |
2b½ |
10w1 |
4b½ |
5w½ |
9b |
4,0 |
2 |
Maxime Vachier-Lagrave |
2796 |
FRA |
18w1 |
10b½ |
1w½ |
5b½ |
3w½ |
6b½ |
8w |
3,5 |
3 |
Hikaru Nakamura |
2780 |
USA |
14b½ |
7w½ |
8b½ |
13w1 |
2b½ |
4w½ |
5b |
3,5 |
4 |
Ding Liren |
2774 |
CHN |
15w½ |
16b½ |
14w½ |
11b1 |
1w½ |
3b½ |
10w |
3,5 |
5 |
Peter Szvidler |
2763 |
RUS |
8b½ |
14w½ |
17b1 |
2w½ |
7b½ |
1b½ |
3w |
3,5 |
6 |
Pentala Harikrishna |
2738 |
IND |
17b½ |
8w½ |
11b½ |
15w1 |
13b½ |
2w½ |
7b |
3,5 |
7 |
Dmitrij Jakovenko |
2721 |
RUS |
1w½ |
3b½ |
16w½ |
14b1 |
5w½ |
10b½ |
6w |
3,5 |
8 |
Jevgenyij Tomasevszkij |
2702 |
RUS |
5w½ |
6b½ |
3w½ |
16b½ |
9w½ |
13w1 |
2b |
3,5 |
9 |
Rapport Richárd |
2692 |
HUN |
10b0 |
18b½ |
12w½ |
17w1 |
8b½ |
16b1 |
1w |
3,5 |
10 |
Anish Giri |
2762 |
NED |
9w1 |
2w½ |
13b½ |
1b0 |
16w½ |
7w½ |
4b |
3,0 |
11 |
Erneszto Inarkijev |
2683 |
RUS |
12w1 |
1b0 |
6w½ |
4w0 |
14b½ |
18b1 |
15w |
3,0 |
12 |
Li Chao |
2741 |
CHN |
11b0 |
17w½ |
9b½ |
18w½ |
15b½ |
14w½ |
13b |
2,5 |
13 |
Tejmur Radzsabov |
2741 |
AZE |
16w½ |
15b1 |
10w½ |
3b0 |
6w½ |
8b0 |
12w |
2,5 |
14 |
Pavel Eljanov |
2707 |
UKR |
3w½ |
5b½ |
4b½ |
7w0 |
11w½ |
12b½ |
17w |
2,5 |
15 |
Francisco Vallejo Pons |
2705 |
ESP |
4b½ |
13w0 |
18w1 |
6b0 |
12w½ |
17b½ |
11b |
2,5 |
16 |
Alekszandr Rjazancev |
2651 |
RUS |
13b½ |
4w½ |
7b½ |
8w½ |
10b½ |
9w0 |
18w |
2,5 |
17 |
Jon Ludvig Hammer |
2629 |
NOR |
6w½ |
12b½ |
5w0 |
9b0 |
18b½ |
15w½ |
14b |
2,0 |
18 |
Borisz Gelfand |
2719 |
ISR |
2b0 |
9w½ |
15b0 |
12b½ |
17w½ |
11w0 |
16b |
1,5 |
A 7. forduló párosítása:
Rappport Richárd (magyar, 2692, 3,5) – Levon Aronjan (örmény, 2801, 4)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796, 3,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2702, 3,5)
Peter Szvidler (orosz, 2763, 3,5) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2780, 3,5)
Dmitrij Jakovenko (orosz, 2721, 3,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2738, 3,5)
Ding Liren (kínai, 2774, 3,5) – Anish Giri (holland, 2762, 3)
Erneszto Inarkijev (orosz, 2683, 3) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 2,5)
Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2741, 2,5) – Li Chao (kínai, 2741, 2,5)
Pavel Eljanov (ukrán, 2707, 2,5) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2629, 2)
Alekszandr Rjazancev (orosz, 2651, 2,5) – Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 1,5)
Rjazancev,A (2651) - Rapport,R (2692)
Holland védelem [A92]
1.d4 e6 2.c4 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 d5 6.0-0 He4 7.Hc3 c6 8.Hd2 Hd6 9.b3 Hd7 10.a4 h5 11.b4
Az orosz női válogatott mellett szekundánsi feladatot is ellátó tavalyi szuperbajnok folytatta vezérszárnyi akcióját.
11...h4 12.b5 hxg3 13.hxg3 Hf6 14.Vb3 Fd7 15.a5 a6 16.bxc6 bxc6 17.Fa3 Bb8 18.Vc2 Hfe4 19.Hcxe4 fxe4 20.Bfb1 Bxb1+ 21.Vxb1
21...e3 22.Vg6+ Hf7 23.Fxe7 Vxe7 24.fxe3 0-0
25.Vd3
Az orosz sakkozó a kritikus állásban több, mint 10 percet gondolkodott, döntetlent ajánlott. Az elutasítás meglephette, csak 6 perce maradt.
25...Vg5 26.e4 dxc4 27.Hxc4
27...c5 28.Ve3
Az eltékozolt idő miatt már nehéz volt higgadtan dönteni.
28...Vxe3+ 29.Hxe3 cxd4 30.Hc2 e5 31.e3
31...Bc8 32.Hb4 dxe3 33.Ff1 Bb8 34.Hxa6
34...Bb2 35.Hc5??
Az idő szorításában végzetes hiba. 35.Fc4 Fc6 36.Bf1 e2 37.Fxf7+ Kf8 38.Ba1 Kxf7 39.Kf2 Ke7 40.Hc5 egyenlő esélyt adott.
35...Hg5! 36.Fg2 Fh3! 37.Fxh3?
Mattot engedélyezett, de 37.Fh1-re 37...Fg4 38.Fg2 Ff3 39.Ff1 e2 40.a6 Ba2 is simán nyert volna.
37...Hf3+ és világos feladta
Verőci Zsuzsa