Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Moszkvában, a Tretyjakov Képtárban zajló világbajnoki döntő tizedik játszmája a 25. lépést követően a címvédő Viswanathan Anand ajánlatára döntetlennel ért véget. Az indiai világbajnok a párharc során másodszor húzott 1.e4-gyet, a kihívó Borisz Gelfand ismét a szicíliai védelmet választotta. A Rossolimo-változat került megjátszásra, de Anand nem tudott előnyt kiharcolni. Szombaton 5-5-ös állásnál játsszák a 11. partit, Borisz Gelfand lesz a világos.

A kilencedik összecsapás izgalmai után meglepően gyors döntetlennel fejeződött a párharc tizedik ütközete. A világbajnok Viswanathan Anand elkerülte az ötödik partiban látott Szvesnyikov-változatot, szekundánsaival nem talált előnyt ígérő folytatást, vagy esetleg a párviadal 12. partijára tartogatja az igazi meglepetést?

A Rossolimo-változatban a kihívó Borisz Gelfand új gondolattal gazdagította a nyitást, átmeneti gyalogáldozattal gond nélkül egyenlítette ki esélyeit. Vezérszárnyi gyalogszerkezetének gyengeségét aktív figurajátékkal ellensúlyozta, a sorozatos cserék után Vishy Anand maga kínálta a békekötést. A döntő nyolcadik döntetlene született meg, 5-5-re módosult az eredmény.

 

6-6 esetén május 30-án rájátszás következne, négyjátszmás rapid párharc, 25-25 perc és 10-10 másodperc lépésenként. Ha ez sem döntene, akkor 2 villámpartira kerülne sor, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. Szükség szerint öt ilyen meccsre kerülhet sor. Összesítésben 13-13 esetén a „hirtelen halál” játszma döntene, ahol világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak remifórja. A 61. lépéstől 3-3 másodpercet kapnának a sakkozók.

 

A világbajnoki döntő 10. játszmájának eredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2791) - Borisz Gelfand (izraeli, 2727) döntetlen (Szicíliai  védelem, 25)

 

A világbajnoki döntő állása:

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  5 - 5

(Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 24)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 25)

Viswanathan Anand– Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 37)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 34))

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 27)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 29)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand 1 – 0 (Félszláv védelem, 38)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand 1 – 0 (Királyindiai védelem, 17)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Nimzoindiai védelem, 49)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 25)

 

Anand,V (2791) - Gelfand,B (2727)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5

Borisz Gelfand megismételte volna az ötödik partiban látott Szvesnyikov-változatot? Vishy Anand a Rossolimo-változat mellett döntött.

3...e6

A modern versenygyakorlatban gyakoribb a 3...g6-os változat, de a kihívónak más elképzelése volt.

4.Fxc6 bxc6 5.b3 e5

Csak "nagyítóval" találjuk ezt a lépést az adatbázisban. 5...He7; 5...f6; 5...d5 és 5...d6 a leggyakrabban játszott változat.

 

6.Hxe5

Vishy a "kihívást" elfogadta.

6...Ve7 7.Fb2 d6 8.Hc4

Világosnak 8.Hg4-re számolnia kellett volna a 8...f5 9.He3 f4 10.Hc4 Vxe4+ változattal.

8...d5

Újítás. 8...Vxe4+ 9.He3 Vg6 (9...Hf6?! 10.Fxf6 gxf6 11.Hc3 Vg6 12.Vf3 Fd7 13.0-0-0 0-0-0 14.He4) 10.0-0 Fe7 11.Vf3 Fd7 12.Be1 folytatás világosra kissé kedvezőbb.

9.He3 d4 10.Hc4 Vxe4+ 11.Ve2 Vxe2+ 12.Kxe2 Fe6 13.d3 Hf6 14.Hbd2 0-0-0 15.Bhe1

A sötét vezérszárnyi duplagyalogok adnak-e világosnak előnyt? Vishy magabiztosan húzott, bízott a megérzésében, vagy a házielemzésben?

15...Fe7

Borisz alighanem gyorsan elvetette a 15...Hd5 16.Kf1 Hb4?! lehetőséget, mert 17.a3 után vissza kellett volna térnie d5-re, hiszen 17...Hxc2? 18.Bxe6! fxe6 19.Bc1 után elveszett volna a sötét huszár, világosnak két tisztje lett volna a bástyáért.

16.Kf1 Bhe8 17.Fa3 Hd5  

 

18.He4 Hb4 19.Be2

A világbajnoknak nem nyerte el tetszését a 19.Fxb4 cxb4, mert 20.a3-ra 20...Fxc4 21.bxc4 bxa3 22.c5 f5 23.Hd6+ Fxd6 24.cxd6 Bxe1+ 25.Kxe1 a5 26.Bxa3 Be8+ 27.Kd2 Be5 következhetett volna.

19...Fxc4 20.bxc4 f5 21.Fxb4 cxb4 22.Hd2 Fd6 23.Bxe8 Bxe8 24.Hb3 c5 25.a3 és Viswanathan Anand ajánlatára döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában, a Tretyjakov Képtárban zajló világbajnoki döntő kilencedik játszmája a 49. lépést követően a címvédő Viswanathan Anand ajánlatára döntetlennel ért véget. Az indiai világbajnok a partiban nehéz pillanatokat is átélt, a Nimzoindiai védelmű összecsapás során a kihívó Borisz Gelfand kecsegtető állást ért el. Futópárjával nyugodtan erősíthette pozícióját, ehelyett lenyerte ellenfele vezérét. Anand sikerrel építette fel véderejét bástyája és huszárja segítségével. Csütörtökön a tizedik játszmában 4,5-4,5-ös állásnál Vishy Anand lesz a világos.

Két éve, a szófiai világbajnoki döntőben is Nimzoindiai védelmű partit láttunk, de akkor Viswanathan Anand játszott világossal. Moszkvában a kilencedik parti megnyitáselméleti párbaja a kihívó Borisz Gelfand javára dőlt el. A sajtótájékoztatón a címvédő Viswanathan Anand nem tagadta, hogy kellemetlenül érezte magát a nyitás után, ellenfele futópárjával nyugodtan építgethette volna állását. Provokálta Gelfandot, hogy a 18.c5 lépéssel lenyerje vezérét. Érdekességként megemlítem, hogy a szófiai ütközetben is felborult az anyagi egyensúly, Anandnak akkor két bástyája volt Veszelin Topalov vezérével szemben, a csata végül remivel végződött, Vishy többször is nyerést hagyott ki.

Gelfand úgy érezte, hogy kétszárnyi játékkal megbonthatja sötét védőállását, ezért választotta a konkrét folytatást. Anand pontosan védekezett, talán 33.g4 lépés világosnak jobb esélyt adott volna, és 34.f4 helyett is a 34.g4. A világbajnok 37…h5-tel csinos csapdát is felállított, a mohó gyalognyerési kísérlet világos vereségéhez vezetett volna. Anand ajánlotta a döntetlent, Gelfand rövid gondolkodás után belátta, hogy minden lehetőséget kimerített.

A párharc kilencedik partiját a tavalyi Világkupa két döntőse kommentálta. Angolul a hatszoros orosz és ötszörös olimpiai bajnok, Hanti-Manszijszkban győztes Peter Szvidler. Oroszul a kétszeres olimpiai bajnok, a Világkupán vereséget szenvedő Alekszandr Griscsuk, aki a tavalyi világbajnok-jelölti párosmérkőzések döntőjében Borisz Gelfandtól öt döntetlen után a hatodik partiban kapott ki. Érdekes volt mindkettőjüket hallgatni (Szvidler angolja egyszerűen bámulatos), egyikük sem talált nyerőesélyes változatot Gelfand számára. Hibáztatták a vezérnyerést, a futópárral az állás jobb esélyt adott volna. Sokadszor mondták el, hogy a kommentálás közben elemzőprogramot nem használnak, csak saját ötleteikre, számításaikra támaszkodnak.

6-6 esetén május 30-án rájátszás következne, négyjátszmás rapid párharc, 25-25 perc és 10-10 másodperc lépésenként. Ha ez sem döntene, akkor 2 villámpartira kerülne sor, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. Szükség szerint öt ilyen meccsre kerülhet sor. Összesítésben 13-13 esetén a „hirtelen halál” játszma döntene, ahol világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak remifórja. A 61. lépéstől 3-3 másodpercet kapnának a sakkozók.

 

A világbajnoki döntő 9. játszmájának eredménye:

Borisz Gelfand (izraeli, 2727) - Viswanathan Anand (indiai, 2791) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 49)

 

A világbajnoki döntő állása:

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  4,5 – 4,5

(Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 24)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 25)

Viswanathan Anand– Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 37)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 34))

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 27)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 29)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand 1 – 0 (Félszláv védelem, 38)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand 1 – 0 (Királyindiai védelem, 17)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Nimzoindiai védelem, 49)

 

Gelfand,B (2727) - Anand,V (2791)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6

Vishy Anand megelégelte a félszáv védelmű csatákat. Jelentős javítást a hetedik, elvesztett partiban nem találtak...

2.c4 e6 3.Hc3

Borisz Gelfand vállalta a Nimzoindiai védelmet. Gondolhattunk a vezérindiai védelemre, vagy a katalán megnyitásra is.

3...Fb4 4.e3

Mindössze három egymás elleni Nimzoindiai védelmű parti. 1991-ben, a müncheni tornán Gelfand a 4.Vc2-es változatban győzött, a FIDE 2000-es Világkupáján kétszer megosztoztak a ponton.

4...0-0

Anand a Világkupán mindkétszer 4...c5-tel folytatta.

5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 dxc4 8.Fxc4 cxd4 9.exd4

Tipikus állás jött létre, világosnak az izolált d4 gyalogja mellett a bástyájának nyílt, illetve félig nyílt vonala, szabadabb tisztjátéka, a huszárnak az előőrs pozíciós lehetősége e5-ön.

9...b6 10.Fg5 Fb7 11.Ve2

Gazdag a játszmatermés a 11.He5; 11.Bc1; 11.Be1 változatokban is. Vishy a 2010-es szófiai döntő 9. partijában 11.Be1-gyel folytatta. 11...Hbd7 12.Bc1 Bc8 13.Fd3 Be8 14.Ve2 Fxc3 15.bxc3 Vc7 16.Fh4 Hh5 17.Hg5 g6 18.Hh3 e5 19.f3 Vd6 20.Ff2 exd4 21.Vxe8+ Bxe8 22.Bxe8+ Hf8 23.cxd4 utáni állásban világos két bástyája erősebbnek bizonyult sötét vezérénél, de végül a fordulatos partiban Anand nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul.

11...Hbd7 12.Bac1

A kihívó gyorsabban játszott, jobban készült a varira?

12...Bc8 13.Fd3

Gelfand agresszív folytatást választott.

13...Fxc3 14.bxc3 Vc7 15.c4  

 

 

15...Fxf3

A világbajnok kissé könnyelműen átengedte a futópár előnyét.

16.Vxf3 Bfe8

Új ötlet. 16...e5-re kellemetlen a 17.Ff5 Bce8 18.c5! exd4 19.c6 He5 20.Vf4 folytatás.

17.Bfd1 h6 18.Fh4

A közvetítésen jól látható volt, hogy Borisz kedvezőbb pozíciója ellenére feszültebb volt.

18...Vd6

 

19.c5

Borisz Gelfand még erősíthette volna pozícióját, pl. 19.h3-mal. Ehelyett konkrét folytatást választott. Anand a partit követő sajtótájékoztatón bevallotta, hogy provokálta ellenfelét, hogy húzza meg a vezérnyeréshez vezető c5-öt.

19...bxc5 20.dxc5 Bxc5

 

21.Fh7+ Kxh7 22.Bxd6 Bxc1+ 23.Bd1 Bec8

A világbajnoknak bástyája, huszárja és gyalogja van a vezérért.

24.h3 He5 25.Ve2 Hg6 26.Fxf6 gxf6 27.Bxc1 Bxc1+ 28.Kh2 Bc7

A bástya a hetedik soron védekezik. Gelfand tűnődött hosszasabban, hogy miként tudja feltörni sötét védőállását. 

 

 

29.Vb2 Kg7 30.a4

Vishy érezte, hogy korántsem egyszerű döntetlenre mentenie a partit. A világos gyalog a6-ig előretörhet, majd a királyszárnyi gyalogokkal nyomulhat előre, a sötét haderő mozgásterének szűkítése tervével.

30...He7 31.a5 Hd5 32.a6 Kh7 33.Vd4

Figyelmet érdemelt 33.g4 Kg7 34.Vd4 Kh7 35.f4 Kg7 36.Kg3 változat.

 

 

33...f5 34.f4

Gelfand a g4 lépést tervezi, de azonnali 34.g4-re 34...f4 (34...fxg4 35.hxg4 Kg6 36.Ve4+ Kg7 37.Kg3) 35.h4 Kg8 36.Ve5 Kh7 változatban nem látott előrejutást.

34...Bd7 35.Kg3 Kg6 36.Vh8 Hf6 37.Vb8

 

37...h5 38.Kh4 Kh6 39.Vb2 Kg6 40.Vc3 He4

 

41.Vc8

Gelfand kikerülte a csapdát. 41.Vf3 Hf6 42.Vg3+ Kh7 után nem lehet lenyerni a h5 gyalogot! 43.Vg5?? He4 44.Vxh5+ Kg7 45.g4 a) 45.Ve2 Bd8 46.Vh5 f6 47.g4 Bh8; b) 45.Vf3 Bd8 (45...f6 46.g4 Bd8 47.gxf5 exf5 48.Vg2+) ; 45...Bd8 46.gxf5 Bh8 és sötét nyer!

41...Hf6 42.Vb8 Be7

 

43.g4 hxg4 44.hxg4 fxg4 45.Ve5

 

45...Hg8!

Az egyetlen, de bőven elegendő a hőn áhított döntetlen eléréséhez. 45...Hd5?-re 46.Vg5+ Kh7 47.f5!, illetve 45...Hh7?-re 46.f5+ Kh6 47.f6 változatokban nyert volna világos.

46.Vg5+ Kh7 47.Vxg4 f6 48.Vg2 Kh8 49.Ve4 Kg7 és Anand ajánlatára döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában, a Tretyjakov Képtárban zajló világbajnoki döntő nyolcadik játszmájában a címvédő Viswanathan Anand 17 lépéses villámgyőzelmet aratott, kiegyenlített. A partiban a kihívó Borisz Gelfand tért el a párharc harmadik partijában látott változattól, a bonyodalmakban azonban „villámkezű” Vishy pontosabban számolt. Az izraeli nagymester a 14. lépésben követett el fatális hibát, vezére bajba került. Anand a világbajnoki döntők történetének leggyorsabb győzelmét érte el. A 12 játszmásra tervezett döntő kilencedik partiját szerdán játsszák, Gelfand lesz a világos.

 

Nem várt, hihetetlen fordulat a moszkvai világbajnoki döntőn. A hetedik partit oly jól játszó és megérdemelt győzelmet arató Borisz Gelfand 17 lépésben vesztette el a nyolcadik játszmát. Nem tudott megbirkózni a győzelem okozta örömmel, hogy 19 év után sikerült nyernie Viswanathan Anand ellen? A világbajnok gyorsan feledni tudta a kudarcot és csak a visszavágásra koncentrált?

A nyolcadik összecsapás előtti kézfogás keveset árult el a nagymesterek lelki állapotáról, mindketten feszültnek tűntek. Gelfand meglepetéssel próbált szolgálni a nyitásban, de Anand ezúttal magabiztosabb volt, gyorsabban is játszott. A tervezett Grünfeld védelem helyett a királyindiai védelem egyik ritkább változata került megjátszásra. Az izraeli sakkozó 7…Hh5 lépésével királyszárnyi akcióban reménykedett, de az indiai világbajnok a bonyodalmakban bizonyította, hogy az ő igazi erőssége, amikor pillanatok alatt átlátja a táblát, jól és pontosan számol, a látszatfenyegetések nem ijesztik meg.

Gelfand a 14…Vf6-tal súlyos hibát követett el, a világos bástya leütésével döntő anyagi hátrányba került, a 17. lépést követően kapitulált. Anand a világbajnoki döntők történetének leggyorsabb győzelmét aratta, lélektani előnnyel várhatja a párharc szerdai, kilencedik partiját.

 

Gelfand feladásként megállította a sakkórát 

6-6 esetén május 30-án rájátszás következne, négyjátszmás rapid párharc, 25-25 perc és 10-10 másodperc lépésenként. Ha ez sem döntene, akkor 2 villámpartira kerülne sor, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. Szükség szerint öt ilyen meccsre kerülhet sor. Összesítésben 13-13 esetén a „hirtelen halál” játszma döntene, ahol világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak remifórja. A 61. lépéstől 3-3 másodpercet kapnának a sakkozók.

 

A világbajnoki döntő 8. játszmájának eredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2791) - Borisz Gelfand (izraeli, 2727) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 17)

 

A világbajnoki döntő állása:

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  4 – 4

(Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 24)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 25)

Viswanathan Anand– Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 37)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 34))

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 27)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 29)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand 1 – 0 (Félszláv védelem, 38)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand 1 – 0 (Királyindiai védelem, 17)

 

Anand,V (2791) - Gelfand,B (2727)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 c5

Borisz Gelfand tért el a párharc harmadik játszmájában látott 3...d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 e5 9.d5 c6 folytatástól. Úgy érezte, hogy a világbajnoknak és stábjának elegendő ideje volt, hogy világos számára előnyt biztosító változatot kidolgozzon?

4.d5 d6

Vezetésének birtokában a kihívó a Volga-Benkő-cselre nem vállalkozott 4...b5-tel.

5.e4 Fg7 6.He2 0-0 7.Hec3

 

7...Hh5

Az adatbázisban nincs ez a lépés, újítás. 7...e6 lépés volt a leggyakoribb, meglepő módon sok parti végződött döntéssel.

8.Fg5 Ff6 9.Fxf6 exf6 10.Vd2  

 

 

10...f5!?

Nyíltsisakos küzdelem, ami Vishy stílusának jobban megfelel. A 10...Hd7 11.Ha3 f5 12.exf5 He5 13.0-0-0 Fxf5 14.Fe2 Fd7 15.g4 folytatásban világos jobban áll.

11.exf5 Fxf5

 

12.g4 Be8+?!

Gelfand a fonalas változat számolása közepette hibázott. 12…Vh4+ 13.Kd1 Fxb1 14.Bxb1 Hg7 15.Kc2 Hd7 16.Ve1 Vxe1 17.Bxe1 világosnak kis előnyt adott volna.

13.Kd1 Fxb1 14.Bxb1  

 

 

14...Vf6??

Fatális hiba, gyorsan megpecsételte sötét sorsát. 14...Hf6 15.Kc2 Hbd7 16.Fe2 után világos előnyéhez kétség sem férhet. A partit angolul kommentáló Lékó Péter és még sokan mások a kihívó Gelfandhoz hasonlóan elnézték Vishy 17. lépését.

15.gxh5 Vxf3+ 16.Kc2 Vxh1

 

 

17.Vf2! és sötét feladta. Vezére csak a 17…Hc6 (17…Ha6 18.Fd3 Hb4+ 19.Kd2 Hxd3 20.Kxd3) 18.dxc6 Vxc6 változatban menekülhetne meg az elfogástól, de állása oly reménytelen, hogy Gelfand nem folytatta a küzdelmet.

Verőci Zsuzsa

Komment 1 | Reblog! 0 |

Az Aquaprofit-NTSK együttese ötödször nyerte meg az első osztályú sakk-csapatbajnokságot.  Jelentős fölénnyel sorozatban negyedszer győztek, ezúttal hat ponttal előzték meg az Atomerőmű SE csapatát. A paksiak megvédték tavalyi ezüstérmüket, ahogy a sokáig vezető Haladás VSE is a bronzérmüket. Szoros küzdelemben dőlt el a negyedik helyezés sorsa, a Mátyásföld végül fél ponttal megelőzte a remekül hajrázó Hungaropharma Decs gárdáját.

A tavalyi fölényes elsőség után az Aquaprofit-NTSK a kilencedik fordulóban vette vissza a vezetést a Haladás VSE csapatától, s végül hatpontos előnnyel szerezte meg a bajnoki címet. A nagykanizsai együttes minden meccsét megnyerte, négy kétszámjegyű győzelmet is elért.  Ezúttal kevesebbet játszottak idegenlégiósaik, hiszen hosszú a „kispadjuk”. Nehéz volt kitalálni, hogy az adott meccsen milyen összeállításban szerepel együttesük. Sikerrel folytatták a sorozatot, ami az ötödik bajnoki cím mellett ez már 48 győztes meccset is jelent. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és Polgár Judit egyszer sem állt a csapat rendelkezésére, a spanyol Alekszej Shirov egyszer játszott.

Megvédte tavalyi ezüstérmét az Atomerőmű SE. Két meccset elvesztettek, de a hajrában remekeltek. A dobogós helyek sorsát eldöntő rangadón magabiztos játékkal győzték le az éllovas szombathelyi csapatot. A Haladás a fontos meccseken gyengébb összeállításainak is köszönheti, hogy be kellett érniük ismét a harmadik hellyel. Ez a három együttes kiemelkedett a mezőnyből.

Szoros versenyben dőlt el a negyedik hely sorsa, a Mátyásföldi LTC lett a befutó, míg a Hungaropharma Decs nagy hajrája a dicséretes ötödik helyre volt elegendő. Változatos eredményeket ért el a Pénzügyőr, míg a korábbi hatszoros bajnokcsapat Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csak hetedik lett. A Komáromi VSK és a Vasas esett ki az OB/1-ből.

 

Az utolsó forduló és az éltáblák eredményei:

Hungaropharma Decs – Komáromi VSK SE  9 – 3

(Nikola Sedlak (2589) – Bokros Albert (2452) 1 – 0

Pap Gyula (2492) – Horváth Péter (2450) 1 – 0

Milos Roganovic (2480) – Bagi Máté (2309) 1 – 0)

 

Honvéd ASE – ASS-Makói SVSE 6,5 – 5,5

(Czebe Attila (2513) – Erdős Viktor (2608) döntetlen

Hoang Thanh Trang (2446) – Mihók Olivér (2445) döntetlen

Petrán Pál (2384) – Reiss Tibor (2389) döntetlen)

 

Atomerőmű SE Paks – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK  8 – 4

(Berkes Ferenc (2706) – Gyimesi Zoltán (2646) döntetlen

Ács Péter (2587) – Horváth Ádám (2473) döntetlen

Vladiszlav Nevednichy (2540) – Mészáros Tamás (2460) 0 – 1)

 

Aquaprofit-NTSK – Tóth László SE  10 – 2

(Ribli Zoltán (2588) – Tésik Csaba (2340) döntetlen

Pintér József (2547) – Soós Árpád (2394) 1 – 0

Héra Imre (2533)Keresztes Richárd (2273) döntetlen)

 

Pénzügyőr SE – Vasas SC 8 – 4

(Horváth Csaba (2517) – Hujbert Flórián (2387)

Balog Imre (2552) – Török Sándor (2319) 1 – 0

Antal Gergely (2531) – Boguszlavszkij Jevgenyij (2240) 0 – 1)

 

Mátyásföldi LTC – Haladás VSE  6 - 6

(Dragan Kosic (2495) – Rapport Richárd (2547) 0 – 1

Izsák Gyula (2474) – Prohászka Péter (2553) döntetlen

Zlako Ilincic (2467) – Ruck Róbert (2579) döntetlen)

 

A bajnokság végeredménye:

1.Aquaprofit-NTSK 95 pont

A bajnokcsapat pontszerzői: Alekszej Shirov 1/1, Zahar Efimenko 1/1, Arkadij Naiditsch 0,5/2, Balogh Csaba 4/7, Ivan Ivanisevic 2/2, Luka Lenic 2,5/3, Márkus Róbert 5,5/9, Portisch Lajos 1,5/3, Ribli Zoltán 4/6, Constantin Lupulescu 1/1, Pintér József 5,5/8, Héra Imre 6,5/9, Gonda László 7/10, Flumbort András 7,5/11, Bérczes Dávid 6/9, Medvegy Zoltán 8/10, Faragó Iván 4,5/5, Galyas Miklós 8/9, Gara Tícia 9/11, Gergácz Attila 1/1, Bodó Norbert 2/2, Orsó Miklós 0,5/1Kántor Gergely 6,5/11

2. Atomerőmű SE Paks  89

Az ezüstérmes csapat pontszerzői: Borki Predojevic 1/3, Berkes Frerenc 8/11, Ács Péter 3/5, Vladislav Nevednichy 5,5/9, Papp Gábor 8,5/11, Szabó Krisztián 9/10, Grószpéter Attila 7,5/11, Alin Berescu 2/2, Fodor Tamás 7,5/11, Csom István 2/4, Balázs Gábor 6,5/11, Vidéki Sándor 4,5/9, Lizák Péter 2,5/3, Györkös Lajos 6/9, Vajda Szidónia 4/7, Szabó Bence 2,5/4, Antal Tibor Kende 7/8, Tóth Lili 0/1, Dudás Eszter 2/3)

3. Haladás VSE 85

A bronzérmes csapat pontszerzői: Rapport Richárd 5,5/7, Vlastimil Babula 2,5/3, Prohászka Péter 7/11, Jan Markos 2,5/3, Ruck Róbert 7,5/11, Bánusz Tamás 6/9, Tomas Petrik 3,5/4, Tomás Polák 4,5/5, Kovács Gábor 6,5/11, Németh Miklós 7/11, Rigó Zsolt 0/1, Nagy Gábor 5,5/10, Kiss Attila 5,5/9, Michal Mészáros 2/3, Milan Rachela 1,5/3, Petényi Tamás 1/2, Csonka Attila István 6,5/10, Korpics Zsolt 0,5/1, Lakos Nikoletta 5/8, Ruck Tamás 1/4, Makk Róbert 0/1, Pergel László 0,5/1, Varga Melinda 3,5/4

4. Mátyásföldi LTC 75

5. Hungaropharma Decs 74,5

6. Pénzügyőr SE 67,5

7. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 62,5

8. Honvéd ASE 59

9. ASS-Makói SVSE 56

10. Tóth László SE 49

11. Komáromi VSK 41,5

12. Vasas SC 31

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában, a Tretyjakov Képtárban zajló világbajnoki döntő hetedik partiját a kihívó izraeli Borisz Gelfand a 38. lépésben megnyerte. Ismét  félszláv védelmű összecsapást láttunk és a címvédő indiai Viswanathan Anand a középjátékban több hibát is elkövetett. Gelfand stratégiája érvényesült, hátrányosabb állásban hibázásra kényszerítette ellenfelét, 19 esztendő után tudott klasszikus gondolkodási idejű partit nyerni Ananddal szemben, a párharcban 4-3-ra vezet. A hétfői nyolcadik játszmában Anand játszik világossal.

Hat döntetlent követően Borisz Gelfand győzelmével fejeződött be a 12 játszmásra tervezett világbajnoki döntő hetedik partija. A kihívó hibátlanul játszott, tökéletesen érvényesítette stratégiáját, míg a címvédő Viswanathan sokadszor „bizonyította”, hogy nem erőssége a türelmes védekezés, állását gyengítő lépésekkel megkönnyítette Gelfand feladatát.

A párharc során negyedszer is a félszláv védelem került terítékre, az izraeli nagymester új változattal készült. Anand láthatóan türelmetlenül játszott, a középjátékban több lépése is meglepte a játszmát a hivatalos honlapon (http://moscow2012.fide.com) kommentáló nagymestereket. Oroszul az izraeli Ilija Szmirin mellett az orosz Alekszandr Griscsuk segített a parti értékelésében, míg angolul Lékó Péter magyarázatait hallgathattuk. A sakkozás 12. világbajnoka, Anatolij Karpov volt a mai nap VIP vendége, mindkét stúdióban vendégeskedett, de Anand számára védelmet nem talált.

A partit követő sajtótájékoztatón Gelfand meglehetősen visszafogottan nyilatkozott, de nem titkolt elégedettségének adott hangot, hogy a kidolgozott stratégiát jól megvalósította, sötét világoson mozgó futója nem találta helyét, a bástyájának a hetedik sorra történő behatolása pedig eldöntötte a pont sorsát. Nem volt hajlandó elárulni, hogy mit tartogat a rejtélyes flakon, amelyik valamennyi partira elkíséri, és meg-meghúzza a játszma közben.

Nem leplezhette csalódottságát Viswanathan Anand, de elsősorban magát okolta a vereségért. Az indiai nagymester az 1993-as bieli zónaközi döntőn szenvedett utoljára klasszikus gondolkodási idejű játszmában vereséget Gelfandtól. „Rossz állásban csak rossz lépést lehet húzni” – válaszolt a kérdésre, ami a 23…g5 lépését firtatta. Gelfand remekül játszott, míg Anand messze igazi tudása alatt. Meglátjuk, hogy a világbajnok miként tudja feledni a vereséget, hiszen hétfőn ismét sakkasztalhoz ülnek. A virtuális világranglistán Vishy Anand már csak a 6., az azeri Tejmur Radzsabov és az amerikai Hikaru Nakamura is megelőzte. A világbajnok a hét partiban 11,3 pontot vesztett, kihívója ugyanennyit nyert és a 16. helyre lépett előre.

 

A világbajnoki döntő 7. játszmájának eredménye:

Borisz Gelfand (izraeli, 2727) – Viswanathan Anand (indiai, 2791) 1 – 0 (Félszláv védelem, 38)

 

A világbajnoki döntő állása:

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  3 – 4

(Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 24)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 25)

Viswanathan Anand– Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 37)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 34))

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 27)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 29)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand 1 – 0 (Félszláv védelem, 38)

 

Gelfand,B (2727) - Anand,V (2791)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 a6 6.c5

A negyedik félszláv védelmű partiban a harmadik változat. 6.b3 Fb4 7.Fd2 Hbd7 8.Fd3 0-0 9.0-0 Fd6 10.Bc1 került megjátszásra a második összecsapás során. A negyedik ütközetben az izraeli kihívó a 10.Vc2-es vari mellett döntött. A hatodik partiban Borisz Gelfand a  6.Vc2 c5 7.cxd5 exd5 8.Fe2 Fe6 9.0-0 Hc6 10.Bd1 cxd4 11.Hxd4 Hxd4 12.Bxd4 Fc5 13.Bd1 Ve7 14.Ff3 0-0 folytatásban sem tudott előnyt elérni.

6...Hbd7

A sakkozás klasszikus korszakából idézhetjük az 1935-ös Euwe-Aljechin döntőn játszott 6...b6 7.cxb6 Hbd7 8.Ha4 (8.Fd3 c5 9.0-0 Fb7 10.Ha4 c4 11.Fc2 Hxb6 12.Fd2 Hbd7 13.b3 cxb3 14.axb3 a5 15.He5 Fd6 16.f4 folytatást már a 2010-es orosz csapatbajnokságon az olasz Fabiano Caruana és az orosz Szergej Bublevszkij összecsapása során fordult elő.) 8...Hxb6 9.Fd2 Hxa4 10.Vxa4 Vb6 (10...Fd7 11.He5 c5!) 11.Bc1 Fd7 12.He5 Vxb2 13.Hxd7 Hxd7 14.Fd3 Bb8 15.Ke2! után a holland sakkozó kezdeményezéshez jutott és meg is nyerte a partit.

7.Vc2 b6 8.cxb6 Hxb6

Vishy Anand újítása. 8...Vxb6 9.Ha4 Vc7 10.Fd2 Fe7 11.Bc1 Fb7 12.Fd3 a5 13.0-0 0-0 14.Bfd1 Bfc8 15.a3 Fa6 folytatás már előfordult.

9.Fd2 c5 10.Bc1

Gelfand kikerülte a csapdát. 10.dxc5 Fxc5 11.Hb5?! He4! sötétre előnyös, míg 12.Fd3? axb5 13.Fxe4 dxe4 14.Vxc5 exf3 után sötétnek tisztelőnye lett volna.

10...cxd4 11.exd4 Fd6 12.Fg5 0-0 13.Fd3 h6 14.Fh4 Fb7

A párharcot számos honlapon követhetik élőben a sakkrajongók és írhatják meg véleményüket. A playchess egyik nézője azt javasolta, hogy a Red Bull szponzorálja a párharcot, hogy energiát töltsön a nagymesterekbe...

15.0-0

 

15...Vb8

A vezérlépés alaposan meglepte Gelfandot, de a partit a honlapon élőben kommentáló nagymestereket. Oroszul az izraeli Ilija Szmirin partnere Alekszandr Griscsuk volt, s később a sakkozás 12. világbajnoka, Anatolij Karpov is csatlakozott hozzájuk. A lassan "csordogáló" lépések mellett az exvilágbajnok felidézhette, hogy Garri Kaszparovval vívott első döntőjén 17 egymást követő parti lett döntetlen. (Ezt a párharcot hat győzelemig játszották volna, 48 parti, Karpov 5-3-as vezetése mellett a FIDE elnöke a nagymesterek teljes kimerültsége miatt félbeszakította a meccset.) Karpovval korábbi sakkolimpiák történéseit is felidézték, így Tolja többek között beszélt az 1980-as máltai sakkolimpiáról, ahol a kedvezőbb Bucholz-pontszámnak köszönhetően előzték meg válogatottunkat. Az akkor 17 éves Kaszparov feladata volt büntetésből a számolgatás, hiszen a csapatvezetés tiltása ellenére remire adta partiját! A skót-görög meccs eredményének számunkra kedvezőtlen alakulása segítette a szovjet válogatottat. 15...Ff4 16.Bcd1 Bc8 17.He5 Vc7 18.Fg3 Fxg3 19.hxg3 Hbd7 logikusabbnak tűnt.

16.Fg3

Érdekes lett volna a 16.Fxf6 gxf6 17.He2 Bc8 18.Vd2 Ff8 19.Bxc8 Hxc8 20.Hg3 Hd6 21.Hh5 Vd8 22.Vf4 He8 folytatás, sötétre passzív védekezés vár. 22...f5? 23.g4! fxg4 24.Vxg4+ Kh8 25.Kh1 változatban nyerne világos.

16...Bc8 17.Ve2 Fxg3 18.hxg3 Vd6 19.Bc2

Gelfand az óvatos építkezés híve. 19.He5 Vb4 20.Bfe1 Hc4 (20...Vxd4?-re 21.Hxf7 Kxf7 22.Vxe6+ Kf8 23.Fg6 Bc7 24.Hb5 nyert volna.) 21.Bc2 Hxe5 22.Vxe5 a5 egyenlő esélyeket adott volna.

19...Hbd7 20.Bfc1 Bab8 21.Ha4

 

21...He4?!

Elkötelező lépés. Figyelmet érdemelt 21...Bxc2 22.Vxc2 Bc8 23.Vxc8+?! (23.Hc5 a5 24.Vb3 Fa6 25.He1 (25.Fxa6 Vxa6 26.He1 (26.Hxa6?? Bxc1+ 27.Kh2 Hg4+ 28.Kh3 Hxf2+ 29.Kh4 Bh1+) 26...Hxc5) 23...Fxc8 24.Bxc8+ Hf8 25.Hc5 Vb6 26.He5 Vxb2 27.Hcd7 H6xd7 28.Hxd7 g6 29.Bxf8+ Kg7 változat sötétre kedvezőbb.

 22.Bxc8+ Fxc8 23.Vc2

 

23...g5?

Mi indokolta a királyszárnyi gyalogszerkezet meggyengítését? A világbajnok türelmetlen volt. Passzív, de reményteljes védekezésre kellett volna berendezkednie. A partit követő sajtótájékoztatón Anand úgy értékelte, hogy rossz állásban, csak rossz lépést lehet húzni. Gelfand jól láthatóan értetlenségét is kifejező pillantásokat vetett ellenfelére. Két jó lépés között is választhatott, 24.Vc7 és 24.Hc5 is biztató előnyt ígért. 23...Hdf6 24.He5 Fd7 25.Hc5 Fe8 26.Hxa6 Ba8 27.Hc7 Bc8 28.Fxe4 Hxe4 29.Hd3 Fd7 jobb esélyt adott volna.

24.Vc7! Vxc7

Vishy meglepetésre hosszabban tűnődött, de nem talált jobbat a vezércserénél. Hetedik soron egy bástya azonban joggal tölthette el aggodalommal.

25.Bxc7

 

25...f6?

A játszmát angolul kommentáló Lékó Pétert is szinte sokkolta Vishy Anand két gyaloglépése. Karpov az angol közvetítést is meglátogatta, értékelése megegyezett nagymesterünk elemzésével.

26.Fxe4 dxe4 27.Hd2

A címvédő állása kritikussá vált.

27...f5 28.Hc4 Hf6

 

29.Hc5 Hd5 30.Ba7 Hb4 31.He5

Lettek volna hívei a 31.Hd6 Hd5 32.b3 változatnak is.

31...Hc2?

Újabb hiba.

32.Hc6 Bxb2

 

33.Bc7!

Borisz Gelfand stratégiája diadalt aratott, sötét világosan mozgó futója az egész partiban nem találta helyét, most elveszett az ütközetben.

33…Bb1+ 34.Kh2 e3

Anand arckifejezése mindent elárult... 

 

 

35.Bxc8+ Kh7 36.Bc7+ Kh8 

 

37.He5!

Borisz Gelfand már válogathatott a nyerések között.

37...e2

 

38.Hxe6! és sötét feladta, tetszetős a matt 38…e1V-re 39.Hg6+ Kg8 40.Bg7-tel.


Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában, a Tretyjakov Képtárban zajló világbajnoki döntő hatodik játszmája is döntetlennel fejeződött be. A kihívó Borisz Gelfand vezette a világos bábukat, a címvédő Viswanathan Anand hű maradt a félszláv védelemhez. Az izraeli nagymester a 6. lépésben eltért a 2., majd a 4. partiban látott folytatástól. Az indiai világbajnok gyalogáldozattal fejezte be hadereje fejlesztését. Gelfand visszaadta anyagi előnyét, a sorozatos cserék teljes kiegyenlítést eredményeztek. A párharc hat remivel 3-3-ra áll, a vasárnapi 7. játszmában is Gelfand játszik világossal.

A világbajnoki döntő hatodik játéknapjának legnagyobb szenzációjaként a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov ellátogatott a Tretyjakov Képtárba. Sajtótájékoztatót is tartott, majd angolul és oroszul kommentálta a partit, nem leplezte csalódottságát, hogy kevés a feszültség a játszmákban. Korán megjósolta, hogy döntetlen lesz a hatodik összecsapás is. Úgy ítélte meg, hogy az áprilisban játszott Kramnyik-Aronjan hatjátszmás mérkőzés jóval érdekesebb volt, igaz nem volt ekkora tétje, de a presztízs nagyon fontos a legjobbak számára. Visszaemlékezett Vishy Ananddal 1995-ben vívott döntőjére, amely nyolc döntetlennel kezdődött, de érdekesebbek voltak a játszmák a pontosztozkodások ellenére.

A 12 játszmásra tervezett döntő hatodik összecsapásában folytatódott a félszláv védelemben a megnyitáselméleti párbaj. Borisz Gelfand a hatodik lépésben más változat mellett döntött, de Vishy Anand gyalogáldozattal lepte meg őt. Az izraeli nagymester gondolkodott többet, végül visszaadta anyagi előnyét, hogy gond nélkül megoldhassa futójának fejlesztését. A sorozatos cserék a „borítékolt” döntetlenhez vezettek, a mérkőzés hatodik remijéhez.

6-6 esetén május 30-án rájátszás következne, négyjátszmás rapid párharc, 25-25 perc és 10-10 másodperc lépésenként. Ha ez sem döntene, akkor 2 villámpartira kerülne sor, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. Szükség szerint öt ilyen meccsre kerülhet sor. Összesítésben 13-13 esetén a „hirtelen halál” játszma döntene, ahol világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak remifórja. A 61. lépéstől 3-3 másodpercet kapnának a sakkozók.

A világbajnoki döntő honlapján http://moscow2012.fide.com/ a sakkrajongók láthatják, hogy a játéknapokon kik kommentálják a partikat. Oroszul az izraeli Ilija Szmirin segít az eligazodásban és naponta még nevesebb nagymesterekkel konzultálhat majd. Alekszandr Griscsuk magyarázatait, ötleteit, május 20-án, 23-án és 24-én  élvezhetik a sakkbarátok. Peter Szvidler a tőle megszokott lendülettel, 21-én és 26-án kommentál. A döntő utolsó, 12. partiját Vlagyimir Kramnyik segítségével követhetjük. (A mérkőzés befejeződhet korábban is, amennyiben a küzdő felek közül valaki eléri a győzelemhez szükséges 6,5 pontot.)

Angolul a New in Chess főszerkesztője, Dirk Jan ten Geuzendam a kommentátor. Lékó Pétert 20-án és 21-én hallhatjuk, Peter Szvidlert 23-án, 24-én  és május 28-án. Vlagyimir Kramnyik 26-án lesz a vendég.

 

A világbajnoki döntő 6. játszmájának eredménye:

Borisz Gelfand (izraeli, 2727) - Viswanathan Anand (indiai, 2791) döntetlen (Félszláv  védelem, 29)

 

A világbajnoki döntő állása:

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  3 – 3

(Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 24)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 25)

Viswanathan Anand– Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 37)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 34))

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 27)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 29))

 

Gelfand,B (2727) - Anand,V (2791)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 a6

Az indiai világbajnok harmadszor sem változtatott, maximálisan hisz a variban.

6.Vc2

A kihívó tért el a 6.b3 Fb4 7.Fd2 Hbd7 8.Fd3 0-0 9.0-0 Fd6 10.Bc1 változatot a második partiban láttuk. 10.Vc2 eltérést a negyedikben próbálta ki.

6...c5 7.cxd5 exd5 8.Fe2 Fe6 9.0-0 Hc6 10.Bd1 cxd4 11.Hxd4 Hxd4 12.Bxd4 Fc5 13.Bd1 Ve7

Az adatbázisban hét parti a változatra. A neves nagymesterek választásában kétszer 13...Bc8 kétszer a játszmában Vishy Anand által favorizált lépés történt. 13…Bc8 14.Vd3 0-0 15.b3 Vd7 16.Fb2 Ff5 17.Vd2 d4 18.Ha4 dxe3 19.Vxd7 exf2+ 20.Kf1 Hxd7 21.Hxc5 Hxc5 22.Fa3 g6 23.Bac1 b6 24.Bd6 folytatást idén Li Chao és Bu Xiangzhi idei partijában láttuk. Világos az áldozott gyalogért kezdeményezéshez jutott. Természetesen az informatikai világban egyetlen összecsapás sem maradhat titokban. Borisz Gelfand idézte fel az egyik sajtótájékoztatón, hogy Viktor Korcsnoj nyert úgy játszmát Lev Polugajevszkij ellen, hogy megvett egy újságot, ahol a dán Bent Larsen újításáról értesült, míg ellenfele nem tudta a partit. De felidézhetnék magyar példát is, amikor egy korábbi bajnokságon Pesten előbb kihozta a postás a "64" - Sahmatnoje Obozrenije heti szaklapot, ahol a Marshall támadásról jelent meg fontos elemzés, s ez eldöntötte a pont sorsát. A MEGA 2012 adatbázis előfizetőinek biztosítja a játszmaanyag gyors frissítését, és a hetenként összeállított TWIC játszmaanyag (www.chess.ok.uk/twic/twic) is a sakkozók egyik legértékesebb információs forrása.

14.Ff3

 

14...0-0

Anand újítása, gyalogáldozattal a fejlődést gyorsan befejezte. 14...Bd8 15.b3 0-0 16.Fb2 Bc8 17.Hxd5 Fxd5 18.Fxd5 Fxe3 19.Ve2 Hxd5 20.Bxd5 Fg5 21.Be5 Vf6 22.Be1 h6 változatban Luka Lenic kis előnnyel játszhatott Szergej Rublevszkij ellen.

15.Hxd5 Fxd5 16.Fxd5 Hxd5 17.Bxd5 Bac8

Az aktivitás ellensúlyozta az anyagi hátrányt.

18.Fd2

Gelfand tetszését nem nyerte el az anyagi előny megőrzése. Számolgatta a varikat, de úgy látta, hogy nehezen tudja megoldani futójának kifejlesztését. 18.Ve2 Ve4 19.Vd3 Vxd3 20.Bxd3 Bfd8 21.Bxd8+ Bxd8 22.Kf1 Bd1+ 23.Ke2 Bg1 24.g3 Fe7 sötétnek kényelmes játékot adott volna.

 

18...Fxe3 19.Fc3 Fb6 20.Vf5 Ve6 21.Vf3 f6 22.h4 Vc6 23.h5 Bfd8 24.Bxd8+  

 

 

24...Bxd8

Anand nem akarta kikerülni a gyalogszerkezet meggyengülését. 24...Fxd8 25.Vg4 reményt adott volna világosnak.

25.Vxc6 bxc6 26.Be1 Kf7 27.g4

Gelfandnak még fél órája maradt, Anand csak egy órát használt fel. A kommentárok azon „izgultak”, hogy a technikai szünet, a reklám alatt ne fejeződjön be a parti.

27...Fd4 28.Bc1 Fxc3 29.Bxc3 Bd4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában, a Tretyjakov Képtárban zajló világbajnoki döntő ötödik játszmája a 27. lépésben ért véget döntetlennel. A címvédő indiai Viswanathan Anand vezette a világos bábukat, és a párharc során először 1.e4-gyel nyitott. Kihívója, az izraeli Borisz Gelfand nem kis meglepetésre a szicíliai védelemben Szvesnyikov változatot játszotta meg. Gelfand gyorsan, nagyon magabiztosan húzott, Anand nem tudott előnyt elérni, a 27. lépést követően döntetlenben egyeztek meg, 2,5-2,5 a mérkőzés állása. A pénteki hatodik partiban Gelfand lesz a világos, majd a vasárnapi hetedik játszmában is övé a kezdés joga.

 

A 12 játszmásra tervezett világbajnoki döntő ötödik partija is pontosztozkodással végződött. A párharc során először láttunk 1.e4-gyes kezdőlépést, és Borisz Gelfand a szicíliai védelmet választotta. Sokan fellélegeztek, hogy végre igazán kalandos küzdelmet láthatunk majd, de a parti lefolyása csalódást okozott. A MEGA 2012-es adatbázisban 11 Gelfand játszmát találunk a Szvesnyikov változatra. Az 1998-as Rubinstein emlékversenyen Lékó Péterrel szemben játszotta meg először. A tavalyi világbajnoki-jelölti párosmérkőzés  rájátszásában, a második villámpartiban is megjátszotta az amerikai Gata Kamsky ellen, de bajban lett volna, ha Kamsky 25.Fxf7+-kot meglátja. Gelfand inkább rapidpartikban vállalkozott a Szvesnyikovra, de például a 2003-as budapesti Tehetség és Kurázsi versenyen Polgár Judittal szemben bevetette. Nagymesternőnk a 9.Fxf6-os varit játszotta, Anand a pozíciós küzdelemhez vezető 9.Hd5 mellett döntött.

Sokan kommentálták a partit a playchess-en követők közül is. Az angol Nigel Short így fogalmazott: „Ha a FIDE elnöke lennék, betiltanám a berlini változatot, az orosz huszárjátékot és a Szvesnyikov változatot”. Kétségkívül az alaposan elemzett változatokat sokan nem kedvelik, kevéssé érvényesül a sakkozói intuíció, kevés a lehetőség a kreatív játékra. A moszkvai világbajnoki döntőn a nagymesterek a biztonságot helyezik előtérbe.

Gelfand nagyon magabiztosan, gyorsan játszott, míg Vishy Anand sokkal feszültebbnek tűnt. Az izraeli nagymester lépései után azonnal felállt a sakkasztaltól, sétálgatott, míg az indiai világbajnok gondolkodott. A sorozatos cserék kiegyenlített álláshoz vezettek, Gelfand 24…Ba2 húzása után már a békekötést vártuk.

 

A világbajnoki döntő 5. játszmájának eredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2791) – Borisz Gelfand (izraeli, 2727) döntetlen (Szicíliai védelem, 27)

 

A világbajnoki döntő állása:

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  2,5 – 2,5

(Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 24)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 25)

Viswanathan Anand– Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 37)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 34))

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 27))

 

Anand,V (2791) - Gelfand,B (2727)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5

Borisz Gelfand a világbajnoki döntőre új repertoárral készült. A Szvesnyikov-változat ismét igazi meglepetést jelenthetett Vishy Anand számára.

6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 0-0 13.g3

A legnépszerűbb folytatás. A világbajnok 2008-ban, Bilbaóban a Grand Slam-döntőn az azeri Tejmur Radzsabov ellen  a 13.Hcxb4 Hxb4 14.Hxb4 Vb6 15.Hd5 (15.Hd3 Vd4) 15...Vxb2 16.Fd3 Fd8 17.0-0 Fe6 18.Vb3 Vxb3 19.axb3 Bb8 20.Bfb1 Fxd5 21.cxd5 a5 változatban nem ért el előnyt.

13...a5 14.Fg2 Fg5 15.0-0

 

15...Fe6 16.Vd3 Fxd5

Borisz Gelfand mindent tudott a variról. 16...He7 17.Hce3 Fxe3 18.Hxe3 Vc7 19.Bad1 Bfd8 20.b3 Hc6 21.Hc2 a4 22.Bd2 axb3 23.axb3 Vb6 24.h4 Ba2 25.Bb1 h6 26.Kh2 Vc5 27.Fh3 Bda8 28.Kg2 He7 29.Fxe6 fxe6 30.Bbd1 Bf8 31.He3 Ba6 32.h5 Kh8 33.Hg4 Hg8 34.Ve3 folytatásban Jan Nepomnjacsij két éve jobban állt Artyom Tyimofejev ellen.

17.cxd5 Hb8 18.a3 Ha6 19.axb4 Hxb4 20.Hxb4 axb4  

 

 

21.h4 Fh6

A kihívó nagyon gyorsan, rendkívül magabiztosan játszott. Lépései után azonnal felállt a sakkasztaltól és sétálgatott. Anand jóval feszültebbnek tűnt.

22.Fh3 Vb6 23.Fd7

A különböző színű futók miatt a 23.Vc4 Vc5 24.Vxc5 dxc5 25.Bfb1 c4 26.Ff1 c3 27.bxc3 Bxa1 28.Bxa1 bxc3 29.Fd3 folytatás sem ígért előnyt.

23...b3 24.Fc6

 

24...Ba2! 25.Bxa2 bxa2 26.Va3

Anand nem kapott volna esélyt a 26.b3 Bb8 27.Fa4 Bc8 28.Ba1 Bc1+ 29.Bxc1 Fxc1 30.Vc2 g5 31.Vxa2 (31.Vxc1 Vd4 32.Vxg5+ Kf8 33.Vd8+ Kg7 34.Vg5+) 31...gxh4 32.gxh4 Vd8 33.Vc2 Ff4 34.b4 Vxh4 folytatásban sem.

26...Bb8 27.Vxa2 és döntetlen


Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Malmőben az olasz Fabiano Caruana fél ponttal megelőzte Lékó Pétert

Címkék: Malmő Lékó Péter

Az olasz Fabiano Caruana tornagyőzelmével ért véget a 20. Sigeman & Co nagymesterverseny. Caruana az utolsó fordulóban könnyen győzte le a svéd Jonny Hectort, s ezzel megőrizte félpontos előnyét Lékó Péterrel szemben. Nagymesterünk értékes győzelemmel zárta szereplését, a kínai Li Chao ellen sötéttel nyert. A viadalon + 6,7 Élő-pontot szerzett, a virtuális világranglistán a 22. helyre lépett előre. A befejező játéknapon a holland Anish Giri megszerezte második győzelmét, a svéd Nils Grandelius nyerőesélyt szalasztott el.

A 16-os kategóriájú tornán Lékó Péter veretlenül végzett a második helyen. Az olasz Fabiano Caruana fél ponttal előzte meg nagymesterünket. Caruana a viadal befejező játéknapján könnyű győzelmet aratott. Végső győzelméhez a korábbi fordulókban a kínai Li Chao és tegnap a svéd Nils Grandelius is hathatós segítséget nyújtott.

Lékó Péter a tőle megszokott pontos játékkal használta ki a kínai Li Chao pontatlankodását, aki elszalasztotta a minőségáldozatot. Lékó gyalogelőnyt szerzett, pozícióját lépésről lépésre javította, anyagi előnyét érvényesítve nyert. Sajnálhatjuk, hogy a rajtnál kissé bizonytalan volt, világossal nem tudott jobb eredményt elérni. A + 6,7 Élő-ponttal a virtuális világranglistán a 22. helyre lépett előre.

A holland Anish Giri játéka nem volt meggyőző, míg a svédek ifjú tehetsége, a tavalyi korcsoportos Eb-n a 18 évesek versenyében győztes Nils Grandelius teljesítménye dicséretes, ezt a 2707-es performance-pontszám is mutatja.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Jonny Hector (svéd, 2560) – Fabiano Caruana (olasz, 2770) 0 – 1 (Bécsi megnyitás, 30)

Nils Grandelius (svéd, 2556) – Hans Tikkanen (svéd, 2566) döntetlen (Vezércsel, 60)

Li Chao (kínai, 2703) – Lékó Péter (magyar, 2723) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 75)

Emanuel Berg (svéd, 2587) – Anish Giri (holland, 2693) 0 – 1 (Bird megnyitás, 25)

 

A verseny végeredménye:

1.Fabiano Caruana 5,5 pont

2. Lékó Péter 5

3-4. Anish Giri és Nils Grandelius 4

5. Li Chao 3

6. Hans Tikkanen 2,5

7-8. Jonny Hector és Emanuel Berg és 2

 

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Caruana, Fabiano

g

ITA

2770

*

½

1

1

½

1

1

½

2856

2.

Léko, Péter

g

HUN

2723

½

*

½

½

1

1

½

1

5

2791

3.

Giri, Anish

g

NED

2693

0

½

*

½

½

1

½

1

4

2687

4.

Grandelius, Nils

g

SWE

2556

0

½

½

*

½

½

1

1

4

2707

5.

Li, Chao

g

CHN

2703

½

0

½

½

*

0

1

½

3

2586

6.

Tikkanen, Hans

g

SWE

2566

0

0

0

½

1

*

0

1

2554

7.

Hector, Jonny

g

SWE

2560

0

½

½

0

0

1

*

0

2

2498

8.

Berg, Emanuel

g

SWE

2587

½

0

0

0

½

0

1

*

2

2495

 

Li,Chao (2703) - Lékó,P (2723)
Katalán megnyitás [E06]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.c4 0-0 6.Fg5 Hbd7 7.0-0 c6 8.Hc3 b6 9.Fxf6 Hxf6 10.e4 dxe4 11.He5 Fb7 12.Hxe4 Vc7 13.Hxf6+ Fxf6 14.Hg4 Fe7 15.Vf3 Bab8 16.Bfe1 c5 17.d5 exd5 18.cxd5 Fd6 19.He3 Bbe8 20.h4 Fc8 21.Ff1 a6 22.a4 Fe5 23.Bad1

 

23...Fd4

A nyitásból Lékó Péter kedvező állással jött ki.

24.b3 g6 25.h5 Vd8 26.h6 Be5 27.Fc4?

Világosnak egyenlő esélyeket a 27.Bxd4 cxd4 28.Vf4 f6 29.Vxd4 minőségáldozat adott volna.

27...Bh5 28.Be2 Vd6 29.Hc2 Ff6 30.He3 Bxh6 31.Vf4 Vxf4 32.gxf4  

 

 

32...Fd4

A gyalogelőny mellett a futópár és a kedvezőbb gyalogszerkezet nyerőesélyt adott. Nagymesterünk a tőle megszokott nyugalommal, remek technikával játszotta a pozíciót.

33.Bed2 Fb7 34.Kg2 Kg7 35.Kg3 Bd8 36.Hc2 Ff6 37.He3 Fd4 38.Hc2 Fc3 39.Bd3 Ff6 40.He3 Bh5 41.B3d2 Fd4 42.Hc2 Fc3 43.Bd3 Ff6 44.b4

 

44...Fh4+ 45.Kf3 b5 46.axb5 axb5 47.Fxb5 Bdxd5 48.Ke3 Fe7 49.Bxd5 Fxd5 50.Fe2 Bh3+ 51.f3 Fb3 52.Bd7 Kf6 53.He1 Fe6 54.Bb7 cxb4 55.Hd3 Bh4 56.Fd1 h6 57.Fa4 g5 58.Fd7 Fd6 59.Fxe6 Kxe6 60.Bb6 Ke7 61.Bb7+ Ke6 62.Bb6 Kd7 63.Bb7+  

 

 

63...Kc6 64.Bxf7 Fxf4+ 65.Kd4 Fd6+ 66.f4 gxf4 67.Bf6 f3+ 68.Ke3 Kd5 69.Kxf3 b3 70.Ke2 Bh2+ 71.Ke3 Fc5+ 72.Kf4 Fd4 73.Bf8 Kc4 74.Bb8 Bh3 75.He1 Fe5+ és világos feladta

Hector,J (2560) - Caruana,F (2770)
Bécsi megnyitás [C29]

1.e4 e5 2.Hc3 Hf6 3.f4 d5 4.fxe5 Hxe4 5.Hf3 Hc6 6.Fb5 Fb4 7.0-0 0-0 8.He2 Fg4 9.Fxc6 bxc6 10.Kh1 Hg5 11.d3 f6

 Érdekes elhatározás, az éllovas a futópár előnyét tűzte ki céljául. 11...Hxf3 12.gxf3 Ff5 13.Hd4 Fd7 volt a másik logikus döntés.

12.Fxg5 fxg5 13.c3 Fe7 14.Va4 Fd7 15.Hd2 c5 16.Bxf8+ Fxf8 17.Vb3 Ff5 18.c4 Bb8 19.Vc3 d4 20.Vc2 Ve8

Az olasz nagymester stratégiája győzedelmeskedik.

21.Hg3 Fg6 22.Be1 g4 23.h3?

 

23...Ve6! 24.hxg4 Vxg4 25.Hdf1 Fe7 26.b3 Fh4 27.Vd1 Vxd1 28.Bxd1 Be8 29.He2

 

29...Fh5 30.Bd2 Fg5 és világos feladta

Berg,E (2587) - Giri,A (2693)
Bird megnyitás [A02]

1.f4 Hf6 2.b3 g6 3.Fb2 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Hb4 8.Ve2 b6 9.a3 Hxd3 10.Vxd3 Fb7 11.Fxf6 Fxf6 12.Hc3 Fg7 13.Bae1 a5 14.Ve3 e5 15.f5 gxf5 16.exf5 f6 17.d4

 

17...d5 18.dxe5? fxe5 19.f6 Bxf6 20.Vxe5 Bg6 21.Vf5 Fxc3 22.Be6 Bg7 23.h4 Vf8 24.Vd3 Vc5+ 25.Kh1 Fa6 és világos feladta

Grandelius,N (2556) - Tikkanen,H (2566)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.Hf3 c6 3.c4 e6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Fb4 6.e3 b5 7.Fd2 a5 8.Bb1 Vb6 9.axb5 cxb5 10.He5 Hf6 11.b3 Fxc3 12.Fxc3 Hd5 13.Fa1 c3 14.e4 Hf6 15.Fxc3 Hxe4 16.Vf3  

 

 

16...Hxc3 17.Vxf7+ Kd8 18.Vxg7 Hxb1 19.Vxh8+ Kc7 20.Vxh7+ Fd7 21.Vxb1 Vxd4 22.Vc2+ Fc6 23.Hxc6 Hxc6 24.Fe2 Vb4+ 25.Vd2 Vxb3 26.0-0 Bd8 27.Vg5 Bd5 28.Vg7+ Bd7 29.Va1 Bd2? 30.Bb1 Vc2 31.Fxb5 Bxf2 32.Vg7+ Kd6 33.Vg3+ e5 34.Fd3

 

34...Bxg2+ 35.Vxg2 Vxd3 36.Bf1 Hd4 37.h4 a4 38.h5 a3 39.Vg6+ Vxg6+ 40.hxg6 He6

 

41.Kf2?

Nyerőesélyt a 41.Bf7 a2 42.Ba7 a1V+ 43.Bxa1 Ke7 44.Ba8 Kf6 45.Ba6 Kf5 46.Kf2 Hg7 47.Ke3 folytatás adott volna.

41...Ke7 42.Ke3 Hf4 43.Bg1 a2 44.g7 Hd5+ 45.Ke4 Hf6+ 46.Kxe5 Kf7 47.Kf5 Hg8 48.Ke5 He7 49.Ba1 Hg6+ 50.Kf5 He7+ 51.Kg5 Kxg7 52.Bxa2 Kf7 53.Ba6 Hd5 54.Bd6 He7 55.Bh6 Hd5 56.Bc6 He7 57.Bd6 Hc8 58.Bg6 He7 59.Bh6 Hd5 60.Kf5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Malmőben zajló Sigeman & Co nagymesterverseny hatodik fordulójában Lékó Péter világossal 67 lépésben nyert a svéd Emanuel Berg ellen, anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette. Nagymesterünk a vezető olasz Fabiano Caruana mögött félpontos hátránnyal a második helyen várja a befejező játéknapot. Caruana bonyolult csatában legyőzte a svéd Nils Grandeliust. A forduló meglepetéseként a svéd Hans Tikkanen megadásra kényszerítette a kínai Li Chaot. Lékó Péter utolsó partiját a kínai sakkozó ellen sötéttel játssza.

A torna hatodik játéknapján Lékó Péter megszerezte második győzelmét. A királyindiai védelmű játszmában jelentős térelőnyt szerzett, a svéd Emanuel Berg a gondok közepette időzavarba is került. A kalandjai anyagi veszteséggel zárultak, nagymesterünk minőségelőnyét biztos kézzel, a tőle megszokott jó technikával értékesítette.

A fordulója rangadóját a holtversenyben vezető két tizenéves vívta. Az olasz Fabiano Caruana és a svéd Nils Grandelius szicíliai védelmű ütközetében sötét sokáig remekül állta  a sarat, a bonyodalmakban azonban kihagyta a dinamikus egyensúlyhoz vezető folytatást. Grandelius taktikai bakiját Caruana kihasználta, a fontos győzelemmel félpontos előnnyel várhatja a befejező játéknapot.

A forduló meglepetését a svéd Hans Tikkanen nyerése jelentette. A kínai Li Chao lebecsülhette a sereghajtót, aki azonban szinte hibátlanul játszotta a partit. Szabadgyalogja veszélyessé vált, a futóvégjátékot Li Chao nem tudta megmenteni.

A holland Anish Giri kecsegtető állást rontott el, a svéd Jonny Hectorral szemben végül a remiért kellett megküzdenie.

 

A 6. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2770) – Nils Grandelius (svéd, 2556) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 42)

Hans Tikkanen (svéd, 2566) – Li Chao (kínai, 2703) 1 – 0 (Angol megnyitás, 49)

Lékó Péter (magyar, 2727) – Emanuel Berg (svéd, 2587) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 67)

Anish Giri (holland, 2693) – Jonny Hector (svéd, 2560) döntetlen (Szláv védelem, 43)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 4,5 pont

2. Lékó Péter 4

3. Nils Grandelius 3,5

4-5. Li Chao és Anish Giri  3

6-8. Emanuel Berg,  Jonny Hector és Hans Tikkanen 2

 

Az utolsó forduló párosítása:

Jonny Hector – Fabiano Caruana

Nils Grandelius – Hans Tikkanen

Li Chao – Lékó Péter

Emanuel Berg – Anish Giri

 

Lékó,P (2723) - Berg,E (2587)
Királyindiai védelem [E62]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 c6 6.0-0 d6 7.Hc3 Vb6 8.Vc2 Va6 9.Hd2 Fe6 10.d5 cxd5 11.cxd5 Fg4 12.Hb3 Vc4 13.h3 Fd7 14.e4 Ha6 15.Fe3 Hb4 16.Vb1 a5 17.Bc1 Vd3 18.Ff1 Vxb1 19.Baxb1 a4 20.Hd2 Bac8 21.Kh2 Hh5 22.Hc4 Fxc3 23.bxc3 Hxa2 24.Bc2 b5

 

25.Hb6 Hxc3 26.Bbc1 b4 27.Hxd7 Bfd8 28.Fb5

Számításba jött a 28.Hb6 Bb8 29.Bxc3 bxc3 30.Hxa4 Bb3 31.Bxc3 Bxc3 32.Hxc3 folytatás is.

28...Bc7? 29.Fxa4 Bdxd7 30.Fxd7 Bxd7 31.Fd4 Hf6 32.Fxc3 bxc3 33.f3 h5 34.h4 Ba7 35.Bxc3 Ba2+

 

36.B1c2

A többi már csak technika kérdése volt.

36...Ba1 37.Bc7 Kf8 38.Bb7 Hg8 39.Bc8+ Kg7 40.Be8 Ba2+ 41.Kg1 Ba1+ 42.Kf2 Ba2+ 43.Ke3 Ba3+ 44.Kf4 Ba4 45.Bb5 Ba7 46.Bbb8 Hf6 47.Ba8 Bc7 48.Bec8 Bb7 49.Bcb8 Bc7

 

50.g4 hxg4 51.fxg4 Bc4 52.g5 Bxe4+ 53.Kf3 Bxh4 54.gxf6+ Kxf6 55.Bb1 Bd4 56.Ba5 g5 57.Be1 g4+ 58.Ke3 Bb4 59.Bf1+ Kg6 60.Ba7 Bb3+ 61.Kf4 Bb4+ 62.Kg3 f5 63.Bxe7 Bb3+ 64.Kg2 Bd3 65.Be8 Bxd5 66.Bg8+ Kf6 67.Bxg4 és sötét feladta

Caruana,F (2770) - Grandelius,N (2556)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.0-0 Hf6 6.Ve2 Hc6 7.c3 e6 8.d3 Fe7 9.Bd1 0-0 10.Hbd2 Hg4 11.d4 cxd4 12.cxd4 d5 13.e5 Hh6 14.Hb3 Hf5 15.Ff4 Vd8 16.Bac1 Bc8 17.Bc3 Fb4 18.Bcd3 Fe7 19.a3 a5 20.Hbd2 a4 21.Hb1 b5 22.g4 Hh4 23.Hxh4 Fxh4 24.Hc3 Bb8 25.Bh3 Fg5 26.Fg3 b4 27.Hxa4 bxa3 28.Vc2 h6  

 

 

29.Vxc6?! axb2

Mit tervezett Fabiano Caruana 29...Va5-re?

30.Vc2 Va5 31.f4 Bfc8 32.Hc5 Vb4 33.Vb1 Vc3?!

Nils Grandelius 33...Fe7 34.Fe1 Vc4 35.Bc3 Ve2-vel jobban állhatott volna.

34.Kg2  

 

 

34...Bxc5 35.dxc5 Bb3 36.Bf1 Ba3?

Időzavarban vesztőlépés. A svéd sakkozó 36...Fe7 37.f5 Fxc5 38.fxe6 fxe6 39.Bh5 Vd2+ 40.Kh3 Bd3 a bástyahátrány ellenére is jó esélyekkel játszhatott volna.

37.Bf2 Ba1 38.Vxb2 Ve1 39.Bh5 g6

 

40.fxg5 gxh5 41.Vb8+ Kg7 42.Bxf7+ és sötét feladta, fonalas matt volt 42.gxh6+ Kh7 43.Bxf7+ Kxh6 44.Vh8+ Kg6 45.Vxh5!

Tikkanen,H (2566) - Li,Chao (2703)
Angol megnyitás [A38]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d5 6.cxd5 Hxd5 7.0-0 c5 8.Hxd5 Vxd5 9.d3 Hc6 10.Fe3 Fxb2 11.Bb1 Ff6 12.Va4 Hb4 13.Hd2 Vf5 14.a3 Hd5 15.He4 Hxe3 16.fxe3 Ve5 17.Hxf6+ exf6 18.Vf4 Ve7 19.Ve4 Vxe4 20.Fxe4 Bb8 21.Bfc1 f5 22.Ff3 Be8 23.Bxc5 Bxe3 24.Bc7 Kf8 25.Bbc1 Be8  

 

 

26.Fd5 Fe6 27.Fxb7 Be7 28.Ff3 a5 29.d4 Fb3 30.d5 Bd8 31.Bc8 Bed7 32.Bxd8+ Bxd8 33.Bc5 a4 34.Kf2 Be8 35.Bc7 Bd8 36.Bc5 Be8 37.Ba5 g5?  

 

 

38.d6! Bd8 39.Ba8 Bxa8 40.Fxa8 f6 41.Fc6 Kf7 42.Fd7! Fc2 43.Ke3 h5 44.Kd4 f4 45.gxf4 gxf4 46.Kd5 Fd1 47.Kc6 Fxe2 48.Fh3 Ke8 49.Kc7 és sötét feladta, 49…Fb5 50.Ff1 Fd7 51.Fe2 Fe6 52.Fxh5+ Kf8 53.h4 változatban simán nyer világos.

Giri,A (2693) - Hector,J (2560)
Szláv védelem [D17]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 e6 7.f3 Fb4 8.Hxc4 0-0 9.Kf2 Fg6

Egy fordulóval korábban Jonny Hector honfitársával, Nils Grandeliussal szemben a 9…c5 10.e4 Fg6 11.Ha2 Hc6 12.Hxb4 Hxb4 13.Vb3 Hxe4+ 14.fxe4 Fxe4 15.Fd2 Hc2 változatban csatázott, a bonyodalmakban végül kikapott.

 10.e4 Vc7 11.Vb3 c5 12.Ha2 Hc6 13.Hxb4 cxb4 14.Fe3 Bfd8 15.Bd1 Bd7 16.He5 Hxe5 17.dxe5 Bxd1 18.Vxd1 Vxe5 19.b3 h5 20.Vd4 Va5 21.Fe2 Bd8 22.Vxa7 Ve5 23.Vb6 Bd7 24.Vc5

Anish Giri 24.Vb5 Vb2 25.Bc1-gyel játszhatott volna.

24...Vb2?! 25.Fg5 Bd3 26.Vc1?!

A holland nagymester végképp kiengedte előnyét.

 

26...Bxb3

Jonny Hector a 26...Hxe4+ 27.fxe4 Vd4+ 28.Fe3 Vf6+ 29.Ff3 Fxe4 30.Vc8+ Kh7 31.Vc5 Fxf3 32.gxf3 Vb2+ 33.Kg3 h4+ 34.Kh3 Ve2 35.Vh5+ Kg8 36.Bc1 Bc3 37.Bxc3 bxc3 folytatást is választhatta volna.

27.Vxb2 Bxb2 28.Bc1 Ba2 29.Bc7  

 

 

29...Fxe4! 30.fxe4 Hxe4+ 31.Ke3 Hxg5 32.Bxb7 Ba3+ 33.Kf4 f6 34.Fxh5 Bxa4 35.Fg6 b3+ 36.Ke3 Kf8 37.Bxb3 Ke7

Hector "kínozhatta" volna ellenfelét a 37...f5 38.Bb7 Be4+ 39.Kf2 Bh4 változatban.

38.Bb7+ Kd6 39.Bxg7 Ke5 40.Fd3 He4 41.Fxe4 Bxe4+ 42.Kf3 f5 43.g4 Bxg4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában, a Tretyjakov Képtárban zajló világbajnoki döntő negyedik játszmája is döntetlennel fejeződött be. A kihívó Borisz Gelfand játszott világossal és a világbajnok Viswanathan Anand már a második partiban is látott félszláv védelmet választotta. Az izraeli nagymester a 10. lépésben más változatot választott, de az indiai címvédő gond nélkül egyenlítette ki esélyeit. A kiegyenlített erők küzdelme 2-2-re áll, a csütörtöki ötödik partiban Anand játszik világossal.

 

A 12 játszmásra tervezett világbajnoki döntő negyedik partijában ismét óvatos játékot láttunk. Másodszor a párharc során félszláv védelmű összecsapást, ahol világos szimbolikus előnnyel bírt. A kihívó Borisz Gelfand a 10. lépésben a gyakoribb 10.Vc2-öt játszotta meg, a címvédő Vishy Anand gyorsan és magabiztosan húzott, átmeneti gyalogáldozattal gond nélkül fejlesztette haderejét. A döntő mai partiját a hivatalos honlapon  angolul kommentáló holland Jan Timman világos állását a futópárral biztatóbbnak gondolta, de Anand gond nélkül egyenlítette ki az esélyeit.  Borisz Gelfand nem tudta kihasználni, hogy futója volt Vishy Anand huszárjával szemben. Az izraeli nagymester maga kínálta a döntetlent. A sajtótájékoztatón Gelfand nem volt hajlandó semmit elárulni a mérkőzésre kidolgozott taktikájáról, Anand is szűkszavú volt, amikor elképzeléseiről faggatták.   

 

A világbajnoki döntő 4. játszmájának eredménye:

Borisz Gelfand (izraeli, 2727) – Viswanathan Anand (indiai, 2791) döntetlen (Félszláv védelem, 34)

 

A világbajnoki döntő állása:

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  2 - 2

(Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 24)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 25)

Viswanathan Anand– Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 37)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 34))

 

Gelfand,B (2727) - Anand,V (2791)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 a6 6.b3 Fb4 7.Fd2 Hbd7 8.Fd3 0-0 9.0-0 Fd6 10.Vc2

A párharc második partijában Borisz Gelfand a 10.Bc1 e5 11.cxd5 cxd5 12.e4 dxe4 13.Hxe4 Hxe4 14.Fxe4 Hf6 15.dxe5 Hxe4 16.exd6 Vxd6 17.Fe3 Ff5 18.Vxd6 Hxd6 folytatásban nem tudott előnyt kicsiholni, 25 lépést követően pontosztozkodás született.

10...e5 11.cxd5 cxd5 12.e4

Nincs gondja sötétnek a 12.dxe5 Hxe5 13.Hxe5 Fxe5 14.Bad1 Fg4 15.f3 Fd7 16.He2 Bc8 17.Vb1 Vb6 folytatásban.

12...exd4 13.Hxd5 Hxd5 14.exd5 Hf6 15.h3 Fd7

Az átmeneti gyalogáldozattal Vishy Anand haderejének gyors fejlődését érte el.

16.Bad1 Be8  

 

 

17.Hxd4 Bc8 18.Vb1 h6

A harmadik játszmában a világbajnok időzavarban hibázott, ezúttal nagyon gyorsan hozta meg döntéseit. Mindössze 9 percet használt el a 18 lépésre, míg kihívója 42-öt.

19.Hf5 Fxf5 20.Fxf5  

 

 

20...Bc5 21.Bfe1 Bxd5 22.Fc3

Nem biztosított előnyt a 22.Bxe8+ Vxe8 23.Fc3 Fe5 24.Bxd5 Hxd5 25.Fd2 Fc3 folytatás.

22...Bxe1+ 23.Bxe1 Fc5

24.Vc2

A különböző színű futók mellett nem jelentett veszélyt a 24.Fxf6 gxf6 (24...Vxf6?? 25.Be8+ Ff8 26.Fh7+ Kh8 27.Bxf8 matt) 25.Ve4 Bd2 26.Vg4+ Kf8 27.Be2 Vd6 28.Fc2 Bxe2 29.Vxe2 Vf4 változat sem.; 24.b4 Fd4 25.Fxd4 Bxd4 26.Vb3 sem adott előnyt.

24...Fd4 25.Fxd4 Bxd4

 

26.Vc8

Gelfand a sötét vezérszárnyat próbálta támadni a vezércserét követően. 26.Vc3 Bd2 27.Fc2 g6 28.b4 Kg7 29.Fb3 változatban szimbolikus világos előnye.

26...g6 27.Fg4 h5 28.Vxd8+ Bxd8 29.Ff3 b6 30.Bc1 Bd6

Gyors válasz, de számításba jött  a 30...Bd2 31.a4 Hd7 32.Bc6 a5 folytatás.

31.Kf1 a5 32.Ke2

Gelfand terve, hogy esetleges bástyacserét követően aktívabb futójával elősegíti királya előretörését.

32...Hd5 33.g3

A bástyavégjátékban a címvédő aktív játékkal biztosította volna a remit. 33.Fxd5 Bxd5 34.Bc6 Be5+ 35.Kd3 Bd5+ 36.Kc4 Bd2 37.a4 Bxf2 38.Bxb6 Bxg2 39.b4 axb4 40.a5 Ba2 41.Kxb4 g5 42.Bb5 f6 43.Kb3 Ba1 változatban.

33...He7 34.Fe4 Kg7 és Gelfand ajánlatára döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Magnus Carlsen valamennyi ellenfelét legyőzve 7 pontos előnnyel lett első
2022. 11. 21.

Carlsen a Meltwater Champions Chess Tour 2022 döntőjének győztese, hatodik mérkőzését is megnyerte
2022. 11. 20.

Magnus Carlsen az Armageddon partiban legyőzte Le Quang Liemet, négy ponttal előzoi meg Jan-Krzysztof Dudát
2022. 11. 19.

Carlsen negyedik mérkőzését is megnyerte, Duda kikapott, a norvég világelső előnye 3 pont
2022. 11. 18.

Carlsen és Duda harmadszor is győzött, öt pontra növelték előnyüket
2022. 11. 17.

Carlsen és Duda rajtolt kettős győzelemmel, Giri kétszer a rájátszásban nyert 
2022. 11. 16.

Hétfőn kezdődik a Meltwater Champions Chess Tour 2022 döntője, Carlsen vezeti a 8 fős finálé rajtlistáját
2022. 11. 12.

Lei Tingjie megnyerte a negyedik játszmát, 2,5-1,5-re legyőzte Anna Muzicsukot
2022. 11. 05.

Döntetlen Anna Muzicsuk és Lei Tingjie páros mérkőzésének harmadik játszmája is
2022. 11. 04.

Lépésismétléssel 28 lépésben döntetlen Lei Tingjie és Anna Muzicsuk döntőjének második játszmája
2022. 11. 02.

Békés döntetlen Anna Muzicsuk és Lei Tingjie döntőjének első játszmája
2022. 11. 02.

Carlsen 48 pontos előnnyel vezeti a világranglistát, lemondott világbajnoki címéről
2022. 11. 01.

Anna Muzicsuk játssza világossal Lei Tingjie elleni négyjátszmás párharc első partiját
2022. 10. 31.

Nakamura a Fischer Random Chess új világbajnoka, a döntőben 3-2-re győzte le Nepomnjacsijt
2022. 10. 31.

Lei Tingjie döntőt játszhat, Humpy Koneru és Anna Muzicsuk párharcát rájátszás dönti el
2022. 10. 30.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog