Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Hoang ötödik győzelmével félpontos előnnyel vezet az Eb-n

Címkék: Női Európa-bajnokság

A törökországi Gaziantepben zajló XII. Európa-bajnokság hatodik fordulója után olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang félpontos előnnyel vezet. A viadal hatodik fordulójában nagymesternőnk világossal az orosz Olga Girját győzte le, ötödik nyerését érte el. Korábbi holtversenyes társai, a francia Marie Sebag és a román Cristina-Adela Foisor megosztoztak a ponton. A 11 fordulós viadalról tizennégyen kvalifikálják magukat a jövő évi Világkupára. A pihenőnap után pénteken folytatódik a pontvadászat.

 

A kontinensviadalon ötödik győzelmét aratta Hoang Thanh Trang. Az orosz Olga Girja ellen az elfogadott vezércselben csatázott. A középjátékban Girja hibázott, majd  a huszárvégjátékban már nehéz helyzetbe került. Hoang előnyösebb állását precíz játékkal vezette győzelemre, parádés teljesítményét a 2727-es performance-pontszám kitűnően jellemzi, eddig 16 Élő-pontot kasszírozott. Félpontos előnnyel várhatja a viadal második félidejét, a pihenőnap után folytathatja a sikeres pontgyűjtést.

A francia Marie Sebag előnyösebb pozícióját nem tudta győzelemig fokozni. A forduló rangadóját az első helyre rangsorolt szlovén Anna Muzicsuk és az orosz olimpiai bajnoknő, kétszeres Európa-bajnok orosz Tatjana Koszinceva vívta, nem bírtak egymással. Fontos partit nyer az orosz Valentyina Gunyina, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova első vereségét könyvelhette el. Átütött a címvédő litván Viktorija Cmilyte támadása, felzárkózott az ukránok kétszeres kontinensbajnoka, Katyerina Lahno.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Marie Sebag (francia, 2512, 4,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2398, 4,5) döntetlen

Hoang Thanh Trang (magyar, 2438, 4,5) – Olga Girja (orosz, 2406, 4)  1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 50)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2583, 4) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2513, 4)  döntetlen

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531, 4) – Valentyina Gunyina (orosz, 2511, 4)  0 - 1

Viktorija Cmilyte (litván, 2497, 4) – Elisabeth Paehtz (német, 2459, 4)  1 - 0

Katyerina Lahno (ukrán, 2546, 3,5) – Anasztaszia Zezjulkina (fehérorosz, 2343, 3,5) 1 - 0

Lela Zsavahasvili (grúz, 2448, 3,5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2341, 3,5)  döntetlen

Daria Csarocskina (orosz, 2371, 3,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2447, 3,5)  0 - 1

Zoya Schleining (német, 2326, 3,5) – Eva Repkova (szlovák, 2416, 3,5) döntetlen

Nazi Pajkidze (grúz, 2406, 3,5) – Inna Ivahinova (orosz, 2285, 3,5)  1 - 0

Marta Michna (német, 2383, 3) – Bela Hotenasvili (grúz, 2490, 3) döntetlen

Marija Muzicsuk (ukrán, 2490, 3) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 3)  döntetlen

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2377, 3) – Elina Danieljan (örmény, 2478, 3)  0 - 1

Almira Szkripcsenko (francia, 2468, 3) – Jovana Vojinovic (montenegrói, 2356, 3)  döntetlen

Lilit Mkrtchian (örmény, 2458, 3) – Szofio Gvetadze (grúz, 2334, 3)  1 - 0

Natalija Pogonyina (orosz, 2449, 3) – Maria Kurszova (örmény, 2328, 3)  1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1.Hoang Thanh Trang 5,5 pont

2-5. Marie Sebag, Valentyina Gunyina, Cristina-Adela Foisor és Viktorija Cmilyte 5

6-10. Tatjana Koszinceva, Anna Muzicsuk, Nino Hurcidze, Katyerina Lahno és Nazi Pajkidze 4,5

11-24. Antoaneta Sztefanova, Zoya Schleining, Szopiko Guramisvili, Olga Girja, Natalija Pogonyina, Lilit Mkrtchian, Elina Danieljan, Salome Melia, Marina Romanyko, Lela Zsavahasvili, Eva Repkova, Inna Gaponenko, Natalija Zsukova és Alekszandra Gorjacskina 4

 

Hoang,Thanh Trang (2438) - Girja,O (2406)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vc2 dxc4 5.Vxc4 Ff5 6.g3 e6 7.Fg2 Fe7 8.0-0 0-0 9.Hc3 Hbd7 10.Be1 b5

 

11.Vxc6

Világossal többen elkerülték a gyalograblást  11.Vb3 b4 12.Ha4 Fe4 a másik lehetőség.

11...b4 12.Hd1 Fe4 13.Va6 Hb6

Számításba jött a 13...Hb8 14.Va4 Fc6 15.Vc2 Fe4 16.Vd2 Hc6 változat.

14.Ff4

Jobbnak tűnik a 14.He3 Bc8 15.Bd1 Hfd5 16.Fd2 folytatás.

14...Hfd5 15.He3 Hxf4 16.gxf4 Vd6 17.He5 Fxg2 18.Hxg2 Vxd4

A gyalog visszanyerése után sötét állása már kedvezőbb.

19.Hc6 Vd7 20.Bac1 Bfc8 21.Hxe7+ Vxe7 22.Bed1 h6 23.e3 Bxc1 24.Bxc1 Bd8 25.Ve2 Bd6

Az orosz sakkozónő megőrizte volna a d nyílt vonal feletti uralmat a 25...Vd6 26.He1 e5 folytatással.

26.Bd1 Bc6 27.Kf1 Vc7 28.He1 a5 29.Vb5 Hc4 30.b3 Hd6 31.Vd3 g6 32.Hf3 Bc1 33.Bxc1 Vxc1+ 34.Ke2 Vc5 35.He5 g5 36.Hd7

 

36...Vb5?

A huszárvégjáték már nagymesternőnk számára volt nyerőesélyes.

37.Vxb5 Hxb5 38.fxg5 Hc3+? Újabb hiba. 39.Kd3 Hxa2 40.gxh6 Kh7

 

41.He5 f6 42.Hc6 Kxh6 43.Hxa5 Kg5 44.Hc6 Kg4 45.Kc4 e5 46.Hxb4 Hxb4 47.Kxb4 e4

 

48.Kc4 Kf3 49.Kd4 f5 50.Ke5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A FIDE négyéves versenynaptárban egyezett meg az AGON céggel

Címkék: Világbajnoki ciklus

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) az AGON céggel folytatott sikeres tárgyalások eredményeként közölte a 2012-2015-ös világbajnoki ciklus hivatalos tornáinak időpontjait. A nagy érdeklődéssel várt 2012-es világbajnok-jelölti nyolcfős, kétfordulós versenyt Londonban október 24. és november 12. között rendezik meg, a győztes világbajnoki kihívó lesz. A FIDE honlapján (www.fidechess.com) közölt információ alapján a megegyezéssel biztosították a legfontosabb hivatalos tornák anyagi fedezetét.

Az utóbbi hetek sem nélkülözték a sakkvilágban már megszokott viharokat, a különböző honlapokon az üzengetést, bírósági perrel való fenyegetőzést. A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov már korábban bejelentette, hogy a nyolcfős világbajnok-jelölti versenyt Londonban rendezik meg, és az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálják a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán ötödik Tejmur Radzsabov ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan, az orosz Vlagyimir Kramnyik játszhat. A tavalyi Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk harcolta ki a részvételi jogot. A nyolcadik résztvevő a májusi Anand-Gelfand világbajnoki döntő vesztese lesz. 

A meghirdetett időpont, az október 24. és november 12. közötti intervallum nem nyerte el a vezető nagymesterek tetszését és a Grand Prix-döntő szervezői is aggályukat fejezték ki, hiszen a legjobbaknak csak tíz nap pihenésük lenne a két viadal között. Levélben kérték a torna elhalasztását. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov menedzsere, az Európai Sakkszövetség elnöke, Szilvio Danajlov egyenesen perrel fenyegette meg a FIDE vezérkarát, amennyiben nem meghatározott időpontig a pályázatát benyújtó Azeri, illetve a Bolgár Sakkszövetség javára dönt.

Az AGON cég végül győzött és vállalta a 2012-2015-ös világbajnoki versenyek finanszírozását. A legfontosabb versenyek időpontjait tartalmazza a megállapodás, de az anyagi vonzat, a díjalapok összege egyelőre ismeretlen.

Moszkvában május 10. és 30. között az Orosz Sakkszövetség szervezi meg a regnáló világbajnok Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand 12 játszmás döntőjét. A 2,55 millió dolláros díjalapot neves szponzorok biztosítják. Sínen van az augusztus 27. és szeptember 10. között megrendezésre Isztambulban megrendezésre kerülő 40. sakkolimpia is.

A versenynaptárban új a Grand Prix-sorozat első tornája Cseljabinszkban (szeptember 19-október 3), illetve a második viadal Taskentben (november 21-december 4). 2013-ban Lisszabon április 10. és 24. között rendez GP-versenyt, majd Madrid május 22. és június 4. között látja vendégül a sakkvilág legjobbjait. Berlin július 3. és 17. között szervezi meg az ötödik viadalt. A norvég Tromsoe a 2014-es sakkolimpia főpróbájaként augusztus 10. és szeptember között kieséses rendszerű Világkupát rendez.  Párizs szeptember 18. és október 2. között GP-viadalt szervez, október-november hónapban pedig világbajnoki döntőre kerül sor. A tervek szerint 2014-2015-ös ciklusban nyolc GP-verseny lesz, 2014. augusztus 1. és 14. között Tromsoe lesz a házigazdája a 41. sakkolimpiának, novemberben rendeznék meg a világbajnok-jelölti versenyt, egy év múlva pedig a következő világbajnoki döntőt.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hoang újabb győzelmével hármas holtversenyben vezet az Eb-n

Címkék: Női Európa-bajnokság

A törökországi Gaziantepben zajló XII. Európa-bajnokság ötödik fordulójában Hoang Thanh Trang megszerezte negyedik győzelmét. A sötét bábukat vezetve a fehérorosz Anasztaszia Zezjulkina ellen nyert, a francia védelmű partiban gond nélkül játszotta túl 16 éves ellenfelét. A négyes nyerősorozattal kezdő francia Marie Sebag remizett az orosz Valentyina Gunyinával, a román Cristina-Adela Foisor a grúz Nino Hurcidze fatális hibájának köszönhetően győzött. Hoang Thanh Trang hármas holtversenyben vezet a 103 fős mezőnyben, a 11 fordulós viadalról tizennégyen kvalifikálják magukat a jövő évi Világkupára.

 

A kontinensviadalon olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang újabb győzelemmel folytatta nagyszerű szereplését, sötéttel harmadik partiját is megnyerte. A fehérorosz Anasztaszia Zezjulkina a francia védelmű játszmában a nyitás után nem talált jó tervet, Trang kihasználva pontatlankodásait átvette a kezdeményezést, vezérek nélkül is a hosszúra sáncolt világos királyt támadta, majd mattal fejezte be a partit.

A négyes nyerősorozat után a francia Marie Sebag először remizett, az orosz Valentyina Gunyinának kellett óvatosnak lenne. A játéknap egyik fatális elnézésének köszönhetően nyert a román Cristina-Adela Foisor, a grúz Nino Hurcidze bástyájával kettős támadásba lépett. Az esélyesek sorban gyűjtötték be a pontokat, az orosz Tatjana Koszinceva, a szlován Anna Muzicsuk, a bolgár Antoaneta Sztefanova és a címvédő Viktorija Cmilyte is győzött, fél pontra követik az éllovas triót, a Hoang, Foisor, Sebag hármast. Újabb vereséget könyvelhetett el a grúz Nana Dzagnidze, gyalograblása fonalas vesztéshez vezetett, az orosz Daria Csarocskina szép elterelő bástyaáldozata tette fel az i-re a pontot.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Valentyina Gunyina (orosz, 2511, 3,5)  - Marie Sebag (francia, 2512, 4)  döntetlen

Nino Hurcidze (grúz, 2447, 3,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 1298, 3,5)  0 - 1

Anasztaszia Zezjulkina (fehérorosz, 2343, 3,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2438, 3,5) 0 – 1 (Francia védelem, 37)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2513, 3) – Zoya Schleining (német, 2326, 3,5)  1 - 0

Nino Bacsiasvili (grúz, 2438, 3) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2583, 3)  0 - 1

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531, 3) – Meri Arabidze (azeri, 2337, 3)  1 - 0

Viktorija Cmilyte (litván, 2497, 3) – Gulnar Mammadova (azeri, 2324, 3)  1 - 0

Olga Girija (orosz, 2406, 3) – Bela Hotenasvili (grúz, 2490, 3)  1 - 0

Nazi Pajkidze (grúz, 2406, 3) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2448, 3)  döntetlen

Mihaela Sandu (román, 2253, 3) – Katyerina Lahno (ukrán, 2546, 2,5)  0 - 1

Nana Dzagnidze (grúz, 2559, 2,5) – Daria Csarocskina (orosz, 2371, 2,5)  0 - 1

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2377, 2,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2490, 2,5)  döntetlen

Elena Szedina (olasz, 2353, 2,5) – Almira Szkripcsenko (francia, 2468, 2,5) döntetlen

Elisabeth Paehtz (német, 2459, 2,5) – Tatjana Molcsanova (orosz, 2346, 2,5)  1 - 0

Anna Usenyina (ukrán, 2458, 2,5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2341, 2,5) 0 - 1

Zejnab Mamedgyarova (azeri 2321, 2,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2449, 2,5)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

1-3. Marie Sebag, Cristina-Adela Foisor és Hoang Thanh Trang 4,5 pont

4-9. Valentyina Gunyina, Viktorija Cmilyte, Antoaneta Sztefanova, Tatjana Koszinceva, Anna Muzicsuk és Olga Girija 4

10-20. Inna Ivahinova, Zoya Schleining, Nino Hurcidze, Anasztaszia Zezjulkina, Daria Csarocskina, Katyerina Lahno,  Elisabeth Paehtz, Eva Repkova, Lela Zsavahisvili, Alekszandra Gorjacskina és Nazi Pajkidze 3,5

Zezjulkina,A (2343) - Hoang,Thanh Trang (2435)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.Vd2 0-0 9.dxc5 Fxc5 10.0-0-0 Va5 11.Fxc5 Hxc5 12.Kb1

Világossal gyakrabban játszották a 12.h4 Fd7 13.h5 b5 14.Kb1 b4 15.He2 változatot.

12...Bd8 13.Ve3 Fd7 14.h4 Bac8 15.a3 Fe8 16.Fe2

A fehérorosz sakkozónő jobban játszhatott volna a 16.Hb5 He4 17.Hg5 Hxe5 18.fxe5 Fxb5 19.Fxb5 Vxb5 20.Hxe4 dxe4 21.Vxe4 folytatásban.

16...Vb6 17.Hb5 He4

Számításba jött a 17...Hxe5 18.Hxa7 Hc4 19.Fxc4 Vxa7 20.Fe2 Vb6 változat.

18.Vxb6 axb6 19.Bhe1 He7 20.Hg5 Fxb5 21.Fxb5 Hg3 22.Bd3 Hgf5 23.g3 h6 24.Hh3 h5 25.Bed1 Hc6 26.Hf2?!  

 

 

26...Ha7 27.Fa4 b5 28.Fb3 Hc6 29.Fa2?

Világossal akadályozni kellett volna a következő gyaloglépést.

 

29...b4!

Hoang előnybe került, haderejének tisztjei ideális helyzetben, világosnak esélye sincs ellenjátékra.

30.a4 Ha5 31.B1d2 b6 32.He4? Hb7!

A huszár véd és támad.

33.Hd6 Hbxd6 34.exd6 Ba8 35.Fb3 Bxd6 36.Kc1

 

36...b5! 37.axb5? Ba1 matt!                             

Dzagnidze,N (2535) - Csaroskina,D (2358)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 Fg4 3.Fg2 Hd7 4.0-0 e6 5.d3 Fd6 6.e4 He7 7.Hbd2 0-0 8.Ve1 c5 9.Hh4 Hc6 10.h3 Fh5 11.exd5 exd5 12.Hdf3 Be8 13.Vd1 Hd4 14.g4 He2+ 15.Kh1 Hxc1 16.Bxc1 Fg6 17.Hxg6 hxg6 18.c3 Vf6 19.Vb3 Hb6 20.Bfe1 Vf4

Az orosz sakkozónő kiengedte előnyét. 20...Ff4 21.Bcd1 Vc6 22.d4 c4 23.Vc2 Hd7 jobb volt.

21.Kg1 c4 22.Vb5 Bec8 23.d4 Bc6 24.Bc2

Figyelmet érdemelt a 24.He5 Fxe5 25.dxe5 Bac8 26.Bcd1 folytatás.

24...a6 25.Va5 Fc7 26.He5 Bd6 27.b3 Bc8 28.Vb4 Be6 29.bxc4 Fxe5 30.c5 Hc4 31.Vxb7??

Fatális hiba, azonnali vesztéshez vezetett. 

 

 

31...Bb8! 32.Vxd5 Fc7! 33.Bd1 Bbe8 34.Bcc1 Vh2+ 35.Kf1

 

35...Be1+! és világos feladta

Hurcidze,N (2444) - Foisor,Cristina-Adela (2395) 

 

 

38.Bbb4?? c5 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 1 | Reblog! 0 |

A törökországi Gaziantepben zajló XII. Európa-bajnokság negyedik fordulójában Hoang Thanh Trang megszerezte harmadik győzelmét. Az azeri Zejnab Mamedgyarova ellen biztos kézzel érvényesítette anyagi előnyét. Olimpiai válogatottunk éltáblása hatos holtversenyben a második. A francia Marie Sebag érdekes csatában győzte le a címvédő litván Viktorija Cmilytét,  mesternégyesével egyedül áll az élen. A 11 fordulós viadalról tizennégyen szereznek jogot a jövő évi Világkupán való indulásra.

 

Remek formában játszik éltáblásunk, Hoang Thanh Trang a törökországi Eb-n. A viadal negyedik fordulójában magabiztos győzelmet aratott az azeri Zejnab Mamedgyarov ellen. Az ún. cseh benoni védelemben sikeres tervvel támadta a sötét gyalogszerkezet gyengeségeit, a vezércserét követően előnyös bástyavégjátékhoz jutott. Az azeri nagymesternő súlyos időzavarban gyengébben védekezett, Trang döntő anyagi előnyt szerzett. Bástyája sikerrel támogatta a szabadgyalog előrenyomulását, győzelmével holtversenyes másodikként várhatja az ötödik játéknapot. 

Mesternégyessel vezet a francia Marie Sebag. A címvédő litván Viktorija Cmilytét a spanyol megnyitás Jaenisch-cselében győzte le. A sötét király bizonytalan helyzetét ügyes akcióval használta ki, bástyája a harmadik soron döntő erővel avatkozott Cmilyte királya elleni támadásba. A román Cristina-Adela Foisor láthatóan a döntetlen elérését tűzte ki céljául, ezt sorozatos cserékkel el is érte. Az orosz résztvevők közül egyedül Valentyina Gunyina nem okozott eddig csalódást.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Marie Sebag (francia, 2512, 3) – Viktorija Cmilyte (litván, 2497, 3) 1 - 0

Cristina-Adela Foisor (román, 2398, 3) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531, 2,5)  döntetlen

Tatjana Molcsanova (orosz, 2346, 2,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2511, 2,5)  0 - 1

Almira Szkripcsenko (francia 2468, 2,5) – Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2343, 2,5)  0 - 1

Szopiko Guramisvili (grúz, 2395, 2,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2447, 2,5)  0 - 1

Hoang Thanh Trang (magyar, 2438, 2,5) – Zejnab Mamedgyarova (azeri, 2321, 2,5) 1 – 0 (Cseh benoni védelem, 63)

Gulnar Mammadova (azeri, 2324, 2,5) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2438, 2,5)  döntetlen

Zoya Schleining (német, 2326, 2,5) – Salome Melia (grúz, 2400, 2,5)  1 - 0

Anna Muzicsuk (szlovén, 2583, 2) – Natasa Bojkovic (szerb, 2395, 2)  1 - 0

Bajra Kovanova (orosz, 2392, 2) – Nana Dzagnidze (grúz, 2559, 2)  döntetlen

Katyerina Lahno (ukrán, 2546, 2) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2377, 2)  döntetlen

Jolanta Zawadzka (lengyel, 2358, 2) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2513, 2)  0 - 1

Bela Hotenasvili (grúz, 2490, 2) – Jovana Vojinovic (montenegrói, 2356, 2)  1 - 0

Marija Muzicsuk (ukrán, 2490, 2) – Elena Szedina (olasz, 2353, 2)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

1.Marie Sebag 4 pont

2-7. Zoya Schleining, Valentyina Gunyina, Cristina-Adela Foisor, Nino Hurcidze, Nasztasszia Ziaziulkina és Hoang Thanh Trang 3,5

8-19. Gulnar Mammadova, Viktorija Cmilyte, Antoaneta Sztefanova, Tatjana Koszinceva, Anna Muzicsuk, Mihaela Sandu, Olga Girija, Nino Bacsiasvili, Bela Hotenasvili, Meri Arabidze, Lela Zsavahasvili és Nazi Pajkidze 3

 

Hoang,Thanh Trang (2438) - Mamedgyarova,Z (2321)
Cseh benoni védelem [A43]

1.d4 c5 2.d5 d6 3.e4 Hf6 4.Hc3 g6 5.Hf3 Fg7 6.Fb5+ Hbd7 7.a4 0-0 8.0-0 a6 9.Fe2 He8 10.Hd2 e5 11.dxe6

A d6 gyalog lett nagymesternőnk célpontja.

11...fxe6 12.Hc4 He5 13.Fe3 Ve7 14.Vd2 Hxc4 15.Fxc4 Fd7 16.Bad1 Fc6 17.Bfe1 Kh8 18.Fh6 Bd8 19.Fg5 Ff6 20.Fxf6+ Vxf6 21.Ve3 Hg7 22.Bd2 e5 23.Bed1 Hh5 24.Fd5 Hf4 25.Fxc6 bxc6 26.He2 a5 27.Hxf4 exf4

 

28.Vc3!

A végjátékban sötétnek komoly gondokat okoznak gyaloggyengeségei.

28...Vxc3 29.bxc3 Bfe8 30.f3 Be6 31.Bb1 d5 32.Bb6

Figyelmet érdemelt a [32.c4 Bed6 33.cxd5 cxd5 34.e5 Bc6 35.Bb5 Kg7 36.g3 folytatás.

32...Bde8 33.exd5 Be1+ 34.Kf2 cxd5 35.Bb5 c4?

Az azeri sakkozónő csak a lépésenként kapott 30 másodpercekből élt. 35...Bh1 36.Be2 Bxe2+ 37.Kxe2 Bxh2 38.Kf2 Bh1 39.Bxa5 c4 40.Bxd5 Bc1 41.Bd2 Kg7 aktív védekezés reményt adott volna a menekülésre.

36.Bbxd5 Bc1 37.B5d4 g5 38.Bxc4 Bee1 39.Bc8+ Kg7 40.Bc5 Bf1+ 41.Ke2 Kg6  

 

 

42.Bxa5

Trang döntő anyagi előnyt szerzett.

42...Bfe1+ 43.Kd3 Bcd1 44.Bxd1 Bxd1+ 45.Ke2

Simán nyert a 45.Kc4 Bd2 46.Ba6+ Kf7 47.a5 Bxg2 48.Bh6 Bxc2 49.h3 Ba2 50.a6 Kg7 51.Bd6 h5 52.Kb5 folytatás.

45...Bg1 46.Kf2 Bc1 47.Be5 Bxc2+ 48.Be2 Bxc3  

 

 

49.Ba2

A bástya elfoglalta ideális helyzetét, támogatja a szabadgyalog előrenyomulását.

49...Bc6 50.a5 Ba6 51.Ke2 h5 52.h3 Kf5 53.Kd3 g4 54.hxg4+ hxg4 55.Kc4 gxf3 56.gxf3 Ke5 57.Kb5 Ba8 58.a6 Kd6 59.a7 Kc7 60.Ka6 Be8 61.Bc2+ Kd6 62.Kb7 Be7+ 63.Kb8 és sötét feladta

Sebag,M (2512) - Cmilyte,V (2497)
Spanyol megnyitás [C63]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 f5 4.d3 fxe4 5.dxe4 Hf6 6.0-0 Fc5 7.Vd3 Hd4 8.Hxd4 Fxd4 9.Hd2 Ve7

A Jaenisch-csel elkötelezett híve, az azeri Tejmur Radzsabov a 9...a6 10.Fa4 (10.Fc4 Ve7 11.Hf3 Fa7 12.Hh4 d6 13.Fg5 Fe6 14.Hf5 Fxf5 15.exf5 0-0-0 16.Fe6+ Kb8 17.c4 h6 18.Fe3 Fxe3 19.fxe3 Hh7 változatban sem volt gondja sötétnek (Szvidler-Badzsabov, Baku 2008)) 10...Ve7 11.Hf3 Fb6 12.Fg5 0-0 13.Fxf6 gxf6 14.Hh4 d6 15.Kh1 Kh8 16.f4 Fg4 17.c3 Bad8 változatban csatázott a román Liviu-Dieter Nisipeanuval a tavalyi báznai szuperversenyen.

10.Hf3 Fc5 11.Fg5 c6 12.Fc4 d6 13.a3 Fg4 14.h3 Fe6

Számításba jött a 14...Fxf3 15.Vxf3 h6 16.Fd2 d5 17.exd5 cxd5 18.Fa2 0-0-0 folytatás.

15.b4 Fb6 16.Fxf6 Vxf6 17.a4 a6 18.b5 axb5

Jobb volt a 18...Fxc4 19.Vxc4 Vf7 20.Vd3 Fc5 változat mellett dönteni.

19.axb5 Ke7 20.Bab1 Bhb8 21.Bb3 Fd7 22.Bfb1 Vf4 23.Ve2 Fc5 24.He1 cxb5 25.Fxb5 Fxb5 26.Bxb5 b6

A címvédő egyre nagyobb bajba került. 26...Ba4-re a minőségáldozat jött volna számításba 27.Bxc5!-tel (27.Hd3 Vxe4 28.Vxe4 Bxe4 29.Hxc5 dxc5 30.Bxc5) 27...dxc5 28.Vb5 Bd4 (28...Bxe4 29.Vxc5+ Ke8 30.Hd3 Vf6 31.Vd5) 29.Vxc5+ Ke8 30.Vc7 Bbd8 31.Vxg7 Bd1 32.Vh8+ Kf7 33.Vxh7+ Kf8 34.Vh8+ Ke7 35.Vg7+ Ke8 36.Vxb7 Bxb1 37.Vxb1 Vxe4 38.Vb5+ Ke7 39.Vc5+ Kf6 40.Hd3 folytatás kínálkozott szép reményekkel.

 

 

27.Hd3 Vf6 28.Hxc5 dxc5 29.B5b3 Ba4 30.Bd1 Bd4 31.Ba1 Bb7? 32.Bf3

Még erősebb volt a 32.Vh5 h6 (32...Kd6 33.Vxh7 Kc6 34.Vh5) 33.Bf3 Ve6 34.Bg3 változat.

32...Vc6 33.Bf5 Bxe4

 

34.Bxe5+ Bxe5 35.Vxe5+ Kf7 36.Vh5+ Kf6 37.Vxh7 Be7

 

38.Ba3!

A sötét király kelepcébe került, a bástya a harmadik soron döntő erővel avatkozott be az akcióba.

38...Be1+ 39.Kh2 Vc7+ 40.Bg3 Be7 41.Vg6+ Ke5 42.c4! Bd7 43.Bg4 és sötét feladta, fonalas matt volt a 43.f4+ Kxf4 44.Ve6 változat, de Marie válogathatott a nyerések között!

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A törökországi Gaziantepben zajló XII. Európa-bajnokság harmadik fordulójában Hoang Thanh Trang sötéttel győzte le az örmény színekben játszó Marija Kurszovát. A holland védelmű partiban bonyolult középjátékot követően nagymesternőnk vezércserével előnyösebb végjátékhoz jutott, szabadgyalogja feltartóztathatatlanul robogott előre. Fekete napja volt az orosz olimpiai bajnokcsapat három tagjának. Nagyezsda és Tatjana Koszinceva valamint az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk is világossal szenvedett vereséget! Mesterhármassal a címvédő litván Viktorija Cmilyte, a román Christina-Adela Foisor és a francia Marie Sebag vezet, Hoang Thanh Trang 2,5 pontos.

 

Sötét színnel játszva Hoang Thanh Trang második játszmáját nyerte meg. Az orosz színekből az örmény válogatottba „átigazolt” Marija Kurszova ellen holland védelmet játszott, az ún. leningrádi változatot választotta. Bonyolult középjáték alakult ki, mindketten játszhattak volna jobban is, a 30. lépésben Trang a legjobb pillanatban kényszerítette ki a vezércserét, előnyösebb végjátékhoz jutott. Futója uralta a táblát, bástyája pedig sikerrel támogatta a szabadgyalog előrenyomulását.

A címvédő litván Viktorija Cmilyte és a francia Marie Sebag is sötéttel volt eredményes. Csak remiztek a Muzicsuk nővérek. A játéknapon nagyot botlottak a Hanti-Manszijszkban aranyérmes orosz válogatott tagjai. Nagyezsda Koszinceva (2535) immár második partiját vesztette el, világossal a bolgár Iva Videnovától (2301) kapott ki, a szicíliai védelem sárkány változatában bajba került a királya. Az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk is világossal szenvedett vereséget. A teljes csődöt Tatjana Koszinceva vesztése jelentette, a rutinos román Cristina-Adela Foisor biztos kézzel vezette győzelemre haderejét.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Salome Melia (grúz, 2400, 2) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531, 2)  döntetlen

Tatjana Koszinceva (orosz, 2513, 2) – Cristina-Adela Foisor (román, 2398, 2)  0 - 1

Natasa Bojkovic (szerb, 2395, 2) – Marie Sebag (francia, 2512, 2)  0 - 1

Valentyina Gunyina (orosz, 2511, 2) – Szopiko Guramisvili (grúz, 2395, 2)  döntetlen

Jovana Vojinovic (montenegrói, 2356, 2) – Viktorija Cmilyte (litván, 2497, 2)  0 - 1

Nino Hurcidze (grúz, 2447, 2) – Gulnar Mammadova (azeri, 2324, 2)  döntetlen

Olga Girija (orosz, 2406, 1,5) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2583, 1,5) döntetlen

Nazi Pajkidze (grúz, 2406, 1,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2490, 1,5)  döntetlen

Elina Danieljan (örmény, 2478, 1,5) – Tatjana Molcsanova (orosz, 2346, 1,5)  0 - 1

Lilit Galojan (örmény, 2364, 1,5) – Almira Szkripcsenko (francia, 2468, 1,5)  0 - 1

Nasztazia Ziaziulkina (fehérorosz, 2343, 1,5) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2458, 1,5)  1 - 0

Anna Usenyina (ukrán, 2458, 1,5) – Meri Arabidze (grúz, 2337, 1,5) döntetlen

Elena Szedina (olasz, 2353, 1,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2449, 1,5)  döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2448, 1,5) – Zoya Schleining (német, 2326, 1,5)  0 - 1

Szofio Gvetadze (grúz, 2334, 1,5) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2448, 1,5)  döntetlen

Marija Kurszova (örmény, 2328, 1,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2438, 1,5) 0 – 1 (Holland védelem, 44)

 

Az élcsoport állása:

1-3. Marie Sebag, Viktorija Cmilyte és Cristina-Adela Foisor 3 pont

4-16. Gulnar Mammadova,  Szopiko Guramasvili, Zejnab Mamedgyarova, Antoaneta Sztefanova, Valentyina Gunyina, Almira Szkripcsenko, Hoang Thanh Trang, Nino Hurcidze, Nino Bacsiasvili, Salome Melia, Tatjana Molcsanova, Nasztaszia Ziaziulkina és Zoya Schleining 2,5

 

Kurszova,M (2328) - Hoang,Thanh Trang (2438)
Holland megnyitás [A86]

1.d4 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.c4 Fg7 5.Hc3 0-0 6.Hh3 Hc6 7.Hf4 d6 8.d5 He5 9.b3 c5 10.Vc2 a6 11.a4 b6 12.0-0 Bb8 13.Fd2 He8 14.Hd3 Hc7 15.Hxe5 Fxe5 16.Vd3 Fd7 17.e4

Számításba jött a 17.Fh6 Be8 (17...Bf7 18.Bab1 b5 19.f4 Ff6 20.Ff3) 18.Bfe1 b5 19.Bab1 folytatás.

17...b5 18.axb5 axb5 19.Ba2 Ba8 20.Bxa8 Vxa8 21.exf5 Fxf5 22.Fe4 bxc4 23.bxc4 Va3 24.Fxf5 Bxf5 25.Vc2

Jobb volt a 25.f4 Fd4+ 26.Kg2 e6 27.dxe6 Hxe6 28.Bb1 változatot választani.

25...Bf3 26.He2 Ha6?!

Nagymesternőnk a 26...Vd3 27.Vxd3 Bxd3 28.Fa5 Ha6 folytatásban jobban állt volna.

27.Fe3

Az örmény sakkozónő 27.Hf4 Hb4 28.Ve4 Bb3 29.He6-tal előnybe kerülhetett volna.

27...Bf8

Trang kevesellte a 27...Bxe3 28.fxe3 Vxe3+ 29.Bf2 Hb4 30.Va4 Kg7 31.Ve8 Ff6 32.Hf4 Hd3 33.Hxd3 Vxd3 34.Bxf6 exf6 35.Vd7+ Kh6 36.Vh3+ remihez vezető folytatást.

28.Hf4 Hb4 29.Ve4 Vc3 30.h4?!


30...Vc2!

A vezércserével sötét került előnybe.

31.Vxc2 Hxc2 32.Bb1?! Ha3 33.Bb7 Hxc4 34.Bxe7

 

34...Hxe3 35.fxe3 Bc8 36.Kf2 c4

A szabadgyalog feltartóztathatatlanul robog előre.

37.Ke2 c3 38.Hd3 Fxg3 39.Be4 h5 40.Kd1 c2+ 41.Kc1 Kf7 42.Bd4 Kf6 43.Hb4

 

43...Fe5! 44.Bd3 Fb2+ és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hoang remizett, tizenketten másodszor is nyertek az Eb-n

Címkék: Női Európa-bajnokság

A törökországi Gaziantepben zajló XII. Európa-bajnokság második fordulójában Hoang Thanh Trang világossal remizett a grúz Szofio Gvetadzéval. A játéknap nagy meglepetését az orosz olimpiai bajnoknő Nagyezsda Koszinceva veresége jelentette, időzavarban előnyös állását rontotta vesztésre a grúz Szopiko Guramisvili ellen. Tizenketten nyertek másodszor is. A 11 fordulós svájci rendszerű viadalról tizennégyen harcolják ki a jövő évi Világkupán való részvételi jogot.

 

Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang remivel folytatta szereplését. A szláv védelmű partiban nagymesternőnk a grúz Szofio Gvetadze ellen a nyitásban új tervvel próbálkozott, de gyalogot vesztett. Gvetadze elhibázott cseréje után Trang kiegyenlítette esélyeit, visszanyerte a gyalogot, az egyszerűsítés döntetlenhez vezetett.

A játéknap szenzációját az orosz Nagyezsda Koszinceva veresége jelentette. A grúz Szopiko Guramisvili ellen nyerőesélyes állásban fölöslegesen került időzavarba, hibát hibára halmozott, majd az alapsor gyengesége végzetesnek bizonyult. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova, a címvédő Viktorija Cmilyte, a kétszeres kontinensbajnok Tatjana Koszinceva megszerezte második győzelmét is. Meglepetés a német Elisabeth Paehtz vesztése, tizenketten nyertek másodszor is, huszonhárom résztvevőnek van másfél pontja.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Szopiko Guramisvili (grúz, 2395) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2535)  1 – 0

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2377)  1 - 0

Marta Michna (német, 2383) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2513)  0 - 1

Marie Sebag (francia, 2512) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369)  1 - 0

Daria Harocskina (orosz, 2371) – Valentyina Gunyina (orosz, 2511)  0 - 1

Viktorija Cmilyte (litván, 2497) – Jolanta Zawadzka (lengyel, 2358)  1 - 0

Lilit Galojan (örmény, 2364) – Elina Danieljan (örmény, 2478)  döntetlen

Jovana Vojinovic (montenegrói, 2356) – Elisabeth Paehtz (német, 2459) 1 - 0

Lilit Mkrtchian (örmény, 2458) – Elena Szedina (olasz, 2353)  döntetlen

Tatjana Molcsanova (orosz, 2346) – Anna Usenyina (ukrán, 2458)  döntetlen

Natalija Pogonyina (orosz, 2449) – Nasztazia Ziaziulkina (fehérorosz, 2343)  döntetlen

Meri Arabidze (grúz, 2337) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2448)  döntetlen

Miranda Mikadze (grúz, 2329) – Nino Hurcidze (grúz, 2447)  0 - 1

Hoang Thanh Trang (magyar, 2438) – Szofio Gvetadze (grúz, 2334)  döntetlen (Szláv védelem, 41)

 

Az élcsoport állása:

1-12. Sopiko Guramisvili, Antoaneta Sztefanova, Tatjana Koszinceva, Marie Sebag, Valentyina Gunyina, Viktorija Cmilyte, Jovana Vojinovic, Nino Hurcidze, Gulnar Mammadova, Salome Melia, Cristina-Adela Foisor és Natasa Bojkovic

13-35. Hoang Thanh Trang, Anna Muzicsuk, Alekszandra Kosztenjuk, Marija Muzicsuk, Elina Danieljan, Almira Szkripcsenko, Natalija Pogonyina,… 1,5

 

Hoang,Thanh Trang (2438) - Gvetadze,S (2334)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Vb3

A világranglistát vezető Magnus Carlsen két egymást követő partiban is megadásra kényszerítette a világbajnoki kihívó Borisz Gelfandot a népszerűbb 7.Hxg6 hxg6 8.Fd3 Hbd7 9.0-0 Fd6 10.h3 dxc4 11.Fxc4 változatban.

7...Vb6 8.g3

Olimpiai válogatottunk éltáblása nem igazán ismerte a varit, új lépéssel, tervvel próbálkozott, amire grúz ellenfele kényelmesen egyenlített ki. 8.Hxg6 hxg6 9.Fd2 Hbd7 10.Vc2 a megszokott folytatás.

8...Vxb3 9.axb3 Fc2 10.c5 Fxb3 11.Fd3 Hbd7 12.Hf3 Fc4 13.Fxc4 dxc4 14.Hd2 b5 15.cxb6 Hxb6 16.Ha4 Hfd7 17.Hxb6 Hxb6 18.Ba6 c5 19.dxc5 Fxc5 20.He4 Fb4+

Kellemetlenebb lett volna a 20...Fe7 21.Ke2 0-0 22.Fd2 f5 23.Hc3 Bfb8 folytatás.

21.Fd2 Fxd2+ 22.Hxd2 0-0 23.Ke2 Bfc8

Gvetadze visszavesztette a gyalogot és az állás a cserékkel remire egyszerűsödött.

24.Bha1 h6 25.Bxa7 Bxa7 26.Bxa7 c3 27.bxc3 Bxc3 28.He4 Bc2+ 29.Kd3 Bc8 30.Bb7 Bd8+ 31.Ke2 Hd5 32.h4 Hf6 33.Hxf6+ gxf6 34.e4 Ba8 35.Bd7 Ba2+ 36.Ke3 Ba1 37.Bb7 Ba3+ 38.Ke2 Ba2+ 39.Kf3 Ba3+ 40.Kg2 Ba4 41.Kf3 Ba3+ és döntetlen

Guramisvili,S (2395) - Koszinceva,N (2535)
Királyindiai védelem [E90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.h3 e5 7.d5 a5 8.Fg5 Ha6 9.Hd2 Ve8 10.g4 Hd7 11.h4 Hdc5 12.a3 Fd7 13.h5 f5 14.gxf5 gxf5 15.Bg1 Kh8 16.h6 Ff6 17.Vf3 Ve7 18.Fxf6+ Vxf6 19.Vh5 Bg8 20.Bh1 Hxe4 21.Hdxe4 fxe4 22.Hxe4 Vf4 23.Vh4 Baf8 24.Vxf4 Bxf4 25.Hd2 a4 26.Bc1 Hc5 27.Bc3 Ff5 28.Be3 Fg6 29.Bh2 c6 30.b4 axb3 31.Hxb3 Hxb3 32.Bxb3 cxd5 33.cxd5 Bc8 34.f3 Bd4?!

Időzavarban az orosz olimpiai bajnoknő hibát hibára halmozott. 34...Bc1+ 35.Kf2 Fe4 36.Fe2 Fxd5 volt az előnyt őrző folytatás.

35.Bhb2 Bxd5? 36.Bxb7 Bdc5?

 

37.Fh3!

A h6-ra előretört gyalog miatt az alapsor gyengesége nem védhető.

37...Be8 38.Fd7 Bg8 39.Fe6 Be8 40.Bb8 Bc1+ 41.Kf2 Bc2+ 42.Bxc2 Bxb8 43.Bd2 Bf8 44.Bxd6 e4

 

 

45.a4

A szabadgyalog előrenyomulásával szemben Nagyezsda nem tudott védekezni.

45...Bxf3+ 46.Ke1 Bf8 47.a5 e3 48.a6 Fd3 49.Bxd3 Bf1+ 50.Kxf1 e2+ 51.Kg2 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hoang győzelemmel rajtolt az Európa-bajnokságon

Címkék: Női Európa-bajnokság

A törökországi Gaziantepben győzelemmel kezdte meg szereplését Hoang Thanh Trang. A XII. Európa-bajnokság első fordulójában sötéttel nyert a görög Marina Makropoulou ellen. A francia védelmű partiban nagymesternőnk kiskombinációval szerzett döntő anyagi előnyt. A játéknap legnagyobb meglepetését a grúz olimpiai bajnoknő Nana Dzagnidze világossal elszenvedett veresége jelentette. Az első helyen kiemelt szlovén Anna Muzicsuk remivel megmenekült, a harmadik ukrán Katyerina Lahno sem bírt ellenfelével.

A török város meglehetősen barátságtalan időjárással fogadta az Eb résztvevőit, a nulla fok körüli hőmérséklet egyáltalán nem jellemző erre a régióra. A viadal helyszínén, az ötcsillagos Anatolian Hotel Gaziantepben nem fáztak a sakkozónők, érdekes csatákkal és meglepetésekkel kezdték meg a 11 fordulós menetelést a 2013-as Világkupán a részvételt biztosító 14 helyért.

Hoang Thanh Trang sötéttel elért győzelemmel rajtolt. Kedvenc francia védelmében nyert a görög Marina Makropoulou ellen. Világos a 21. lépésben követett el nagy hibát, Trang kiskombinációval anyagi előnyt szerzett, amit gyalogvégjátékban biztosan értékesített.

Az első játéknap legnagyobb meglepetése a grúz olimpiai bajnoknő Nana Dzagnidze világossal elszenvedett veresége. Dzagnidze szép kombinációval jelentős előnyt szerzett, de egy óvatlan bástyalépésével reménytelen állásba került. Az azeri Gulnar Mammadova a felkínált eséllyel remekül élt. Csak remizett az első helyen kiemelt szlován Anna Muzicsuk és a kétszeres Európa-bajnoknő Katyarina Lahno sem bírt azeri ellenfelével.

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Anasztazia Szavina (orosz, 2325) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2583)  döntetlen

Nana Dzagnidze (grúz, 2559) – Gulnar Mammadova (azeri, 2324)  0 - 1

Zejnab Mamedgyarova (azeri, 2321) – Katyerina Lahno (ukrán, 2546)  döntetlen

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2535) – Maria Manakova (szerb, 2315)  1 - 0

Kubra Kozturk (török, 2314) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531)  0 - 1

Tatjana Koszinceva (orosz, 2513) – Irina Bulmaga (román, 2307)  1 - 0

Joanna Dworakowska (lengyel, 2304) – Marie Sebag (francia, 2512)  0 - 1

Valentyina Gunyina (orosz, 2511) – Zuzana Boroszova (szlovák, 2302)  1 - 0

Iva Videnova (bolgár, 2301) – Viktorija Cmilyte (litván, 2497)  0 - 1

Bela Hotenasvili (grúz, 2490) – Inna Ivahinova (orosz, 2285)  0 - 1

Turkan Mamedgyarova (azeri, 2284) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2490)  döntetlen

Elina Danieljan (örmény, 2478) – Ljilja Drljevic (szerb, 2278)  1 - 0

Marija Rakic (szerb, 2270) – Almira Szkripcsenko (francia, 2468)  döntetlen

Elisabeth Paehtz (német, 2459) – Irina Cseljuskina (szerb, 2263)  1 - 0

Marina Makropoulou (görög, 2224) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2438) 0 – 1 (Francia védelem, 43)

 

Makropoulou,M (2224) - Hoang,Thanh Trang (2438)
Francia védelem [C17]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.Fd2 He7 6.Hb5 Fxd2+ 7.Vxd2 0-0 8.c3 Hbc6 9.f4 a6 10.Hd6 cxd4 11.cxd4 f6 12.Hf3 Hg6 13.Fd3

 

13...Hxf4 14.Vxf4 fxe5 15.Vh4 Vxh4+ 16.Hxh4 e4 17.Hxe4 dxe4 18.Fxe4 Hxd4 19.0-0-0 e5 20.Hf3 Fg4 21.Fxb7?

A görög nagymesternő egyre nagyobb időzavarba került. A gyalograblás helyett 21.Hxd4 Fxd1 22.Fxb7 Fh5 23.Fxa8 Bxa8 24.Hf5 volt a helyes folytatás.

 

 

21...Bac8+!

Trang a kiskombinációval döntő fölénybe került.

22.Fxc8 Bxc8+ 23.Kd2 Hxf3+ 24.gxf3 Fxf3 25.Bc1 Bd8+ 26.Ke3 Fxh1 27.Bxh1 Bc8 28.Bd1 Bc2 29.Bd2 Bxd2 30.Kxd2 Kf7

A gyalogvégjáték simán nyer.

31.Ke3 Ke6 32.Ke4 g5 33.b4 h5 34.a4 g4 35.a5 Kd6 36.Kf5 Kd5 37.Kg5 e4 38.Kf4 Kc4 39.Kxe4 Kxb4 40.Kf4 Kxa5 41.Kg5 Kb4 42.Kxh5 a5 43.Kxg4 a4 és világos feladta

Dzagnidze,N (2559) - Mammadova,G (2324)
Katalán megnyitás [E04]

1.Hf3 d5 2.g3 e6 3.Fg2 c5 4.0-0 Hc6 5.d4 Hf6 6.c4 dxc4 7.He5 Fd7 8.Ha3 cxd4 9.Haxc4 Fe7 10.Vb3 0-0 11.Ff4 Bc8?!

Mammadova rosszul számolt, nem tartotta veszélyesnek a világos vezér betörését.

12.Vxb7 Hb4 13.Bfd1 Fc5 14.a3 Hbd5 15.b4 Bc7?

 

16.Hxf7!

A grúz olimpiai bajnoknő a kombinációval jelentős előnybe került.

16...Bxb7 17.Hxd8 Bxd8 18.bxc5 Bb5 19.Fd6 Hc3 20.Bd2

Számításba jött a 20.c6 Hxd1 21.Bxd1 Fe8 22.Fe7 Bdb8 23.c7 Bc8 24.Fxf6 gxf6 25.Hd6 Bxc7 26.Hxe8 folytatás is.

20...Bc8 21.Bc1?

A nyerőesélyes állásban óriási hiba, ami a parti elvesztéséhez vezetett. A bástya védtelenségét az azeri sakkozónő remekül használta ki.

 

21...Bbxc5! 22.Fxc5 Bxc5 23.Bb2 Bxc4 24.Bcc2 a5 25.Bb7 Kf8 26.Ba7 Bc5 27.Bb2 Fb5 28.Ff1 a4 29.Ba5 Hd7 30.f3 He5 31.Bb4 Hc4 32.Ba8+ Kf7 33.f4 Hd5 34.Bb1 Hxa3 35.Bd1 Hc2 36.Ba5 Hc3 37.Bd2 He3 38.Bxd4 Hxf1 39.Ba7+ Kf6 40.Kxf1 Hxe2 41.Bd8 Hxg3+ 42.Kg2 Hf5 43.Bf8+ Kg6 44.Kg1 Bc1+ 45.Kf2 Bc4 46.Kf3 Fc6+ 47.Kg4 h5+ és világos feladta

Szavina,A (2325) - Muzicsuk,A (2583)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 dxc4 8.Fxc4 0-0 9.0-0 a6 10.Bd1 Vc7 11.He4 Hxe4 12.Vxe4 e5 13.Vh4 h6 14.e4 exd4

 

 

15.Fxh6! He5 16.Hxe5 Fxe5 17.f4 b5 18.fxe5 bxc4 19.Fxg7! Kxg7 20.Vg5+ Kh7 21.Vh5+ Kg7 22.Vg5+ Kh7 23.Bf1 Bg8 24.Vh5+ Kg7 25.Bf6 Bh8 26.Vg5+ Kf8 27.Baf1 Ba7

 

28.Bxf7+

Kimaradt a nyerőesélyt adó 28.Vg6 c5 29.Bc6 Vd8 30.e6 Fxe6 31.Vxe6 Vg5 32.Vxc4 Bh5 33.Bcf6 Bh7 34.B1f4 folytatás.

28...Vxf7 29.Vd8+ Kg7 30.Bxf7+ Bxf7 31.Vg5+ Kh7 32.Vh5+ Kg7 33.Vg5+ Kh7 34.Vh5+ Kg7 35.Vg5+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A törökországi Gaziantepben március 1. és 18. között rendezik meg a XII. női Európa-bajnokságot, a rapid és a villám-kontinensbajnokságot.  A kiemelkedő díjazású viadalon – a bajnok 20 ezer 500 eurót kap a 100 ezer eurós díjalapból – olimpiai és világbajnokok, korábbi kontinensbajnokok is játszanak. A 11 fordulós svájci rendszerű Eb-ről tizennégyen kvalifikálják magukat a 2013-as kieséses rendszerű Világkupára. 22 országból száznégyen neveztek, címvédőként a litván Viktorija Cmilyte szerepel. Sakkozásunkat válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang képviseli.

Gaziantep (korábbi nevén Antep; oszmán-törökül Ayintap) Törökország Gaziantep tartományának székhelye. A város Törökország hatodik legnagyobb városa, és a Délkelet-anatóliai régió legnépesebb települése. Gaziantepet a világ legrégebben, megszakítás nélkül lakott települései közé sorolják. A területen élők egyrészt mezőgazdasággal foglalkoznak, a leghíresebb gaziantepi termény a pisztácia, de fejlett  az ipar is, a város gyorsan növekvő gazdasága miatt az „anatóliai tigrisek” csoportjába tartozik. A város látnivalói közül az egyik legrégebbi a 12 bástyás Antepi vár, melyet a bizánci időkben építettek. A város gazdag ókori történelmének maradványait az Archeológiai múzeumban lehet megtekinteni. A verseny színhelye az ötcsillagos Anatolian Hotel Gaziantep.

2001-ben Varsóban rendezték meg az első Eb-t, hetes holtversennyel zárult a viadal, a román Christina Foisor lett a győztes. 2002-ben Várnában hazai siker született, Antoaneta Sztefanova végzett az élen. Egy év múlva Isztambulban a svéd Pia Cramlingot holtverseny után ünnepelték bajnokként, a litván Viktorija Cmilyte ellen nyerte meg a holtversenyt eldöntő meccset.

2004-ben Drezdában csatáztak a hölgyek, az orosz Alekszandra Kosztenjuk és a holland Peng versengését előbbi nyerte meg. 2005-ben Kisinyovban a 16 éves ukrán Katyerina Lahno és az orosz Nagyezsda Koszinceva párharca ukrán győzelmet hozott. Vajda Szidónia 47., Rudolf Anna az 59. lett a nagyon erős mezőnyben.

2006-ban Kusadasi volt a színhely és nagy hazai sikernek örültek a szervezők, Jekatyerina Atalik győzelmét ünnepelhették. Öt éve Drezdában az orosz Tatjana Koszinceva szenzációs eredménnyel végzett az élen, 10 pontot szerzett, kétpontos előnnyel ért célba. Vajda Szidónia a 26., Rudolf Anna a 41. helyen végzett. Anna nagymesteri normát teljesített. 

2008-ban Plovdivban pályafutása során másodszor nyert kontinens-bajnokságot a 19 éves Katyerina Lahno. A torinói sakkolimpián aranyérmes ukrán válogatott tagja négy éve nyert először. Az utolsó fordulóban botlott az élmezőny doyenje, a svéd Pia Cramling, ahogy a holland Peng is. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang győzelemmel búcsúzott, 19. helye komoly csalódást jelentett.

 Szentpéterváron az orosz Tatjana Koszinceva második bajnoki címének örülhetett. A rapid rájátszáson 1,5-0,5-re legyőzte az örmény Lilit Mkrtchiant. A bronzérmet  az orosz Natalija Pogonyina három párharc megnyerésével szerezte meg. A négyes nyerősorozattal rajtoló, és a 10. fordulóig vezető Hoang Thanh Trang végül tízedik lett. Olimpiai válogatottunk éltáblása bejutott a 2010-es kieséses rendszerű világbajnokságra.

Nyolc évvel első győzelme után a női sakkozás egyik legnagyobb csillaga, a svéd Pia Cramling nyerte Rijekában a kontinensviadalt. A litván Viktorija Cmilyte félpontos előnnyel várhatta a sorsdöntő játszmát, de ezúttal sem bírt Cramlinggal, aki világossal megragadta esélyét, anyagi előnyét biztos kézzel vezette győzelemre. Cmilyte ismét ezüstérmes lett, míg a bronzérem sorsát rájátszás döntötte el. Hoang Thanh Trang várakozás alatt, 7 ponttal zárta szereplését, Schneider Veronika 10 partiból nagymesteri normát teljesített.

Tavaly Tbilisziben két Európa-bajnoki ezüstérem után a litván Viktorija Cmilyte vehette át az aranyérmet. Nyolc győzelemmel, két remivel és egy vereséggel ért célba. A bolgárok exvilágbajnoknője, Antoaneta Sztefanova végzett a második helyen, bronzérmesként az örmény Elina Danieljan zárta szereplést. Tizennégyen kvalifikálták magukat a 2012-es kieséses rendszerű világbajnokságra. Az egyetlen magyar induló, Hoang Thanh Trang 19. lett a 130 fős mezőnyben, de a tavalyi Eb-ről az előtte végzettek közül hatan már továbbjutottak, így nagymesternőnk is játszhat a vb-n.

Gaziantepben a litván Viktorija Cmilyte játszik címvédőként

A törökországi Gaziantepben március 1. és 18. között rendezik meg a XII. női Európa-bajnokságot, a rapid- és a villám-kontinensbajnokságot.  A kiemelkedő díjazású viadalon olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok is játszanak.

Honi sakkozásunkat sajnos csak olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang képviseli, így nagyon nehéz lesz lépést tartani a riválisokkal, ha a válogatottságra aspirálok nem mérkőzhetnek meg velük.  Hoang 21. a rajtlistán, tizennégyen kvalifikálják magukat a 2013-as kieséses rendszerű Világkupára. Az esetleges holtversenyt a performance-pontszám dönti el. 90-90 perc a gondolkodási idő az első negyven lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, kezdettől fogva 30-30 másodperc bonusszal. Zéró tolerancia a szabály, a partira elkéső azonnal veszít. A 40. lépésig tilos a döntetlen, megegyezéses remi esetén a főbíró akár mindkét felet vesztesnek nyilváníthatja.

A 100 ezer eurós díjalapból a győztes 20 ezer ötszázat kap, a Török Sakkszövetség még számos különdíjat is felajánlott. Holtverseny esetén osztják a díjakat. Tizennégyen kvalifikálják magukat a 2013-as kieséses rendszerű Világkupára. Március 2-án játsszák az első fordulót, 13-án az utolsót, 8-án szabadnap lesz. Március 15-16-án kerül megrendezésre a 11 fordulós rapid Európa-bajnokság, címvédőként Hoang Thanh Trang játszik, 17-én és 18-án pedig a 13 fordulós villámsakk Eb küzdelmeire kerül sor.

 

A legjobbak névsora:

Anna Muzicsuk (szlovén, 2583), Nana Dzagnidze (grúz, 2559), Katyerina Lahno (ukrán, 2546), Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2535), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531), Tatjana Koszinceva (orosz, 2513), Marie Sebag (francia, 2512), Valenytina Gunyina (orosz, 2511), Viktorija Cmilyte (litván, 2497), Marija Muzicsuk (ukrán, 2490), Bela Hotenasvili (grúz, 2490), Elina Danieljan (örmény, 2478), Almira Szkripcsenko (francia, 2468), Elisabeth Paehtz (német, 2459), Lilit Mkrtchian (örmény, 2458), Anna Usenyina (ukrán, 2458), Natalija Pogonyina (orosz, 2449), Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2448), Lela Zsavahisvili (grúz, 2448), Nino Hurcidze (grúz, 2447), Hoang Thanh Trang (magyar, 2438), Natalija Zsukova (ukrán, 2435)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2012. március 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen tizenöt ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant, aki szépen kasszírozott a Tata Steel szuperverseny megnyerésével. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a regnáló világbajnok indiai Viswanathan Anand „kihagyta” a Wijk aan Zee-i tornát. Lékó Péter legjobb magyarként 24. Almási Zoltán a 25. a listán.  A top 25-ben többek között hét orosz, három azeri, két-két ukrán, amerikai és magyar sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2700 pont! A női világranglistát ötvenkettedszer vezeti Polgár Judit!

A legjobbak a Reggio Emilía-i és a Tata Steel szuperversenyen, a gibraltári és az Aeroflot nyílt tornákon gyűjtöttek, illetve hullajtottak pontokat. A januári rangsorhoz képest az első öt helyen nincs változás. Az örmény Levon Aronjan  15 pontra megközelítette a ranglistát vezető norvég Magnus Carlsent. A Wijk aan Zee-ben tornagyőztes Aronjanhoz hasonlóan az azeriek legjobbja, Tejmur Radzsabov is remekelt.

Változatlanul dúl a vihar, hogy mikor és hol rendezzék meg a világbajnok-jelölti versenyt. Az Európai Sakkszövetség bolgár elnöke, Szilvio Danajlov perrel fenyegeti a Nemzetközi Sakkszövetséget, amennyiben marad az a döntés, hogy London a színhely. Élő-pontjaival a részvételre jogosult Carlsen, Aronjan, Kramnyik mellett a Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk játszhat, a vb-döntő vesztese és Radzsabov, mert a londoni viadalt azeri pénzügyi támogatással rendeznék meg. Bulgária is beadta pályázatát, és exvilágbajnokuk, Veszelin Topalov kaphatna indulási jogot… Kramnyik és Carlsen is kérte, hogy a kétfordulós tornát jövő tavaszra halasszák, mert az idei ősz rangos versenyekben gazdag, többek között a Grand Slam-döntő időpontjához is közel esik a tervezett, október 23. és november 13. közötti időpont.

Nagyot lépett előre az amerikai Hikaru Nakamura és különösen figyelmet érdemel az olasz Fabiano Caruana szárnyalása. Topalov Wijk aan Zee-i bukdácsolásáért nagy árat fizetett, hat helyet rontott. A májusban világbajnoki döntőt játszó izraeli Borisz Gelfand csak a 22. a listán. Lékó Péter legjobb magyarként a 24., a novemberi Eb óta egyetlen versenyen sem játszott. Almási Zoltán a gibraltári nyílt tornán 2 pontot szerzett, egy pontra megközelítette Lékót.  A női világranglistát nagy fölénnyel vezető Polgár Judit 32. a legjobbak rangsorában.  

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

 név

  nemzet

1111

0112

0312

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2826

2835

2835

13

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2802

2805

2820

13

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2800

2801

2801

0

1975

4.

Anand,V

indiai

2811

2799

2799

0

1969

5.

Radzsabov,T

azeri

2781

2773

2784

13

1987

6.

Nakamura,H

amerikai

2758

2759

2771

23

1987

7.

Caruana,F

olasz

2727

2736

2767

32

1992

8.

Karjakin,S

orosz

2763

2769

2766

13

1990

9.

Morozevics,A

orosz

2762

2763

2765

10

1977

 10.

Ivancsuk,V

ukrán

2775

2766

2763

23

1969

11.

Griscsuk,A

orosz

2757

2761

2761

0

1983

12.

Topalov,V

bolgár

2768

2770

2752

13

1975

13.

Mamedgyarov,S

azeri

2733

2747

2752

10

1985

14.

Gasimov,V

azeri

2757

2761

2745

13

1986

15.

Szvidler,P

orosz

2755

2749

2744

10

1976

16.

Kamsky,G

amerikai

2732

2732

2741

13

1974

17.

Tomasevszkij,E

orosz

2740

2740

2736

9

1987

18.

Adams,M

angol

2734

2724

2735

10

1971

19.

Wang Hao

kínai

2736

2733

2733

0

1989

20.

Dominguez,P,L

kubai

2712

2730

2730

0

1983

21.

Jakovenko,D

orosz

2729

2729

2729

0

1983

22.

Gelfand,B

izraeli

2744

2739

2727

13

1968

23.

Ponomarjov,R

ukrán

2723

2727

2727

0

1983

 24.

Lékó,P

magyar

2720

2720

2720

0

1979

25.

Almási,Z

magyar

2707

2717

2719

10

1976

 …

 

 

 

 

 

 

 

 32.

Polgár,J

magyar

2710

2710

2709

10

1976

 68.

Berkes,F

magyar

2705

2682

2682

0

1985

 84.

Balogh,Cs

magyar

2662

2665

2664

9

1987

  101.

Gyimesi,Z

magyar

2652

2652

2652

0

1977

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. A franciák a harmadik helyről a hatodikra csúsztak vissza.  A kínai és az örmény sakkozók javítottak, nagymestereink ötödikek a rangsorban.

1.Oroszország 2744 (- 3, 213 nemzetközi nagymester, 485 nemzetközi mester, 2087 címviselő)

2. Ukrajna 2697 (+ 4, 79, 199, 485)

3. Kína 2661 (+ 4, 29, 23, 112)    

4. Örményország 2659 (+ 2, 33, 22, 84)

5. Magyarország 2657 (0, 51, 104, 411)

6. Franciaország 2657 (-  4, 46, 95, 338)

7. Egyesült Államok 2647 (+ 4, 71, 119, 557)

8. Izrael 2644 (+ 1, 39, 45, 157)

9. India 2642 (- 3, 25, 76, 207)

10. Azerbajdzsán 2640 (-  4, 20, 16, 73)

                                                  

A magyar ranglistát Lékó Péter vezeti, nem játszott az elmúlt három hónapban versenyen, Almási Zoltánt egy ponttal előzi meg. Almási a gibraltári tornán 2 pontot szerzett. A további sorrend alig változott, legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd 13. a honi rangsorban, 16 pontot gyűjtött.

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2720, Almási Zoltán 2719 (+ 2), Polgár Judit 2709 (- 1), Berkes Ferenc 2682, Balogh Csaba 2664 (-  1), Gyimesi Zoltán 2652, Erdős Viktor 2631 (- 3) Alekszander Csernyin 2614, Ribli Zoltán 2588, Ács Péter 2587, Bánusz Tamás 2583, Ruck Róbert 2579, Rapport Richárd 2559 (+ 16), Héra Imre 2555 (- 3), Balog Imre 2554, Prohászka Péter 2553 (+ 6), Papp Gábor 2551

 

A női világranglistán 52. alkalommal első Polgár Judit. Két napja 18. születésnapját ünneplő kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan gibraltári szenzációs sikerével 34 pontot gyűjtött. A szlovén színekben játszó Anna Muzicsukot már csak hat ponttal előzi meg az indiai Humpy Koneru. Négy helyet javított a grúz Nana Dzagnidze. A legjobb orosz Nagyezsda Koszinceva csak kilencedik a rangsorban.

 A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2709 (- 1, 10)

2. Hou Ji-fan (kínai) 2639 (+ 34, 10)

3. Humpy Koneru (indiai) 2589 (10)

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2583 (+ 18, 9)

5. Nana Dzagnidze (grúz) 2559 (+ 24, 15)

6. Ju Wenjun (kínai) 2557 (+ 5, 9)

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2546 ( - 11, 13)

8. Zhao Xue (kínai) 2543 (- 8, 9)

9. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2535 (- 2, 10)

10. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2531 (+ 8, 10)

43. Hoang Thanh Trang (magyar) 2438 (+ 3,  22)

77. Mádl Ildikó (magyar) 2386

93. Vajda Szidónia (magyar) 2367

96. Gara Tícia 2366 (+ 12, 5)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők növelték előnyüket az oroszok legjobbjaival szemben.  Ötödik helyünket elsősorban Polgár Judit magas pontszámának köszönhetjük.

 

1. Kína 2473 (+ 1)

2. Oroszország 2464 ( - 2)

3. Grúzia 2454 (+ 3)

4. Ukrajna 2419

5. Magyarország 2391

6. India 2390 (- 5)

7. Lengyelország 2351 (-  6)

8. Németország 2344 (+ 2)

9. Egyesült Államok 2341 (+ 3)

10. Franciaország 2339 (+ 1)

 

A honi rangsorban minimális a változás. Sakkozónőink alig játszottak értékelhető játszmát.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2709 (- 1), Hoang Thanh Trang 2438 (+ 3), Mádl Ildikó 2386, Vajda Szidónia 2367, Gara Tícia 2366 ( + 12), Gara Anita 2341, Grábics Mónika 2336, Medvegy Nóra 2333, Rudolf Anna 2323 (- 10), Schneider Veronika 2312, Papp Petra (+ 27)

 

A legjobb junioroknál az olasz Fabiano Caruana növelte előnyét, a holland Anish Giri második helyét nem veszélyeztetik. A top húszba Rapport Richárd is bekerült.

A legjobb juniorok:

1. Fabiano Caruana (olasz) 2767 (+ 31) 1992

2. Anish Giri (holland) 2717 (+ 3) 1994

3. Ding Liren (kínai) 2660  1992

4. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2653  1993

5. Eltaj Safarli (örmény) 2645  (+ 15) 1992

20. Rapport Richárd 2559 (+ 16) 1996

A 18 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. Papp Petra 19. a top 20 rangsorában.

 

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-Fan (kínai) 2605 (+ 27) 1994

2. Marija Muzicsuk (ukrán) 2490 (+ 7) 1992

3. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2412 (- 7) 1992

4. Nazi Pajkidze (grúz) 2411 (- 11) 1993

5. Devsi Cori (perui) 2386 (- 29)  1993

19. Papp Petra 2296 (+ 27) 1993

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tbilisziben a grúz Nana Dzagnidze nyerte meg az ACP Kupa rapidtornát

Címkék: ACP Tbiliszi

Tbilisziben a grúz Nana Dzagnidze nyerte meg az ACP Kupa rapidtornát. Dzagnidze félpontos hátránnyal kezdte a negyedik játéknapot, de az utolsó fordulóban elért győzelmével befogta a svéd Pia Cramlingot. Rájátszás döntötte el az első hely sorsát, a két villámparti remi lett, Dzagnidze a „hirtelen halál” játszmát megnyerte. A bronzérmet az ukrán Katyrina Lahno szerezte meg, a legfiatalabb résztvevő, a 21 éves Anna Muzicsuk fél ponttal lemaradt a dobogóról. A 40 ezer dolláros díjalappal remekül megszervezett  torna kivívta a résztvevők elismerését.

 

A grúz fővárosban fordulatokban gazdag, izgalmas partikkal ért véget a Profi Sakkozók Szövetségének (The Association of Chess Professionals) tornája. A negyedik játéknapot a svéd Pia Cramling és az ukrán Katyerina Lahno félpontos előnnyel kezdte meg, de a grúz Nana Dzagnidze folytatta remek sorozatát. Öt forduló után a 2008-as olimpiai bajnokcsapat tagjának csak 2,5 pontja volt, de a befejező hat játszmából 5,5-öt szerzett.  Különösen izgalmas volt utolsó fordulóbeli csatája az orosz Tatjana Koszincevával szemben. A kapkodásban hol az egyik, hol  a másik fél hagyott ki győzelemmel kecsegtető folytatást. A szervezők nagy örömére Dzagnidze mattra állította olimpiai bajnok ellenfelét, befogta Pia Cramlingot, következett az első hely sorsát eldöntő rájátszás.

Nana Dzagnidze remekül hajrázott 

A két 4-4 perc gondolkodási idejű és lépésenként 2-2 másodperces parti pontosztozkodással zárult. A sorsdöntő „hirtelen halál” játszmában világosnak 5, sötétnek 4 perce volt, utóbbinak remifórral. Pia Cramling játszott világossal, kedvezőbb pozícióját azonban elrontotta, Nana Dzagnidze vehette át a győztesnek járó trófeát és a 10 ezer dolláros első díjat. A 11 fordulós versenyben veretlenségét megőrző Pia Cramling 7 ezer dollárt kapott. Az ukrán Katyerina Lahno három remivel zárta a tornát és 5 ezer dolláros díjjal. A legfiatalabb résztvevő, a szlovén Anna Muzicsuk végzett a negyedik helyen, jól hajrázott az ötszörös világbajnoknő Maja Csiburdanidze.

A Sheraton Metekhi Palace Hotel méltó környezetet biztosított a nagyszerű viadalhoz, amely remek hangulatban, a játékidő rövidsége miatti gyakori kapkodás ellenére is konfliktusmentes légkörben zajlott le.

 

A 9. forduló eredményei:

Katyerina Lahno (ukrán, 2557) - Nana Dzagnidze (grúz, 2535) döntetlen

Tatjana Koszinceva (orosz, 2513) – Viktorija Cmilyte (litván, 2503) 1 - 0

Pia Cramling (svéd, 2491) – Zejnab Mamedgyarova (azeri, 2318) 1 - 0

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2448) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2580) 0 - 1

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2523) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2537) 1 - 0

Maja Csiburdanidze (grúz, 2500) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506) döntetlen

 

A 10. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze – Anna Zatonskih 1 - 0

Nagyezsda Koszinceva – Maja Csiburdanidze  0 - 1

Anna Muzicsuk – Antoaneta Sztefanova  döntetlen

Zejnab Mamedgyarova – Alekszandra Kosztenjuk  0 - 1

Viktorija Cmilyte – Pia Cramling döntetlen

Katyerina Lahno – Tatjana Koszinceva  döntetlen

 

Az utolsó forduló eredményei:

Tatjana Koszinceva – Nana Dzagnidze  0 - 1

Pia Cramling – Katyerina Lahno   döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk – Viktorija Cmilyte  1 - 0

Antoaneta Sztefanova – Zejnab Mamedgyarova  0 - 1

Maja Csiburdnidze – Anna Muzicsuk  döntetlen

Anna Zatonskih – Nagyezsda Koszinceva  döntetlen

 

A rájátszás:

Nana Dzagnidze (grúz, 2535) – Pia Cramling (svéd, 2491) 2 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

 

Az ACP Kupa végeredménye:

1.Nana Dzagnidze (grúz) 8 pont

2. Pia Cramling (svéd) 8

3. Katyerina Lahno (ukrán) 7,5

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 7

5. Maja Csiburdanidze (grúz) 6

6-7. Tatjana Koszinceva (orosz) és Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 5,5

8. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 5

9-10. Nagyezsda Koszinceva (orosz) és Anna Zatonskih (amerikai) 4,5

11. Viktorija Cmilyte (litván) 3,5

12. Zejnab Mamedgyarova (azeri) 1

 

Lahno,K (2557) - Dzagnidze,N (2535)
Vezérindiai védelem [E17]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Va4 Fb7 6.Fg2 Fe7 7.Hc3 0-0 8.Vc2 c5 9.d5 exd5 10.cxd5 Hxd5 11.Ve4 f5 12.Vc4 b5 13.Vxb5

Számításba jött a 13.Vb3 c4 14.Vxb5 Hb6 15.Fe3 folytatás.

13...Hb6 14.Fe3 Ha6 15.0-0 Hc7 16.Vb3+ d5 17.a4 Bb8 18.Ff4 Fd6 19.Fxd6 Vxd6 20.Hb5 Hxb5 21.axb5 Ba8 22.e3 Kh8 23.Bfd1 a6 24.bxa6 Fxa6

 

25.He5 Fb7 26.Bxa8 Fxa8 27.Ba1 Vxe5 28.Vxb6 c4 29.Ba5

Jobb volt a 29.Ba7 h6 30.Bd7 Kh7 31.Vc5 Bb8 32.Fxd5 Bxb2 33.Vxc4 változat.

29...h6

 

30.Vd4 Vxd4 31.exd4 Bd8 32.Kf1 g6 33.Ke2 Bb8 34.Fxd5 Bxb2+ 35.Ke3 Fxd5 36.Bxd5 Bb3+?! 37.Kf4 Bb2 38.Bc5?! Bxf2+?! 39.Ke5 Kg7 40.Bc7+ Kg8 41.d5 Kf8 42.d6 Ke8 43.h4 g5 44.hxg5 hxg5 45.Ke6 Be2+ 46.Kxf5 Bd2 47.Ke6 Be2+ 48.Kd5 Bd2+ 49.Kc6 c3 50.Bc8+ Kf7 51.Bc7+ Ke8 52.Bc8+ Kf7 53.Bc7+ Ke8 és döntetlen

Sztefanova,A (2523) - Koszinceva,N (2537)
Colle-szisztéma [D05]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.e3 e6 4.Fd3 Fe7 5.b3 0-0 6.Fb2 b6 7.0-0 Fb7 8.Hbd2 Hbd7 9.a4 c5 10.a5 Vc7 11.He5 Bac8 12.Ba4 bxa5 13.Hxd7 Hxd7 14.dxc5 Hxc5?

Az olimpiai bajnoknő hatásos taktikai csapást engedélyezett. A típus áldozatokkal a bolgár exvilágbajnoknő hatásos győzelmet aratott.

 

15.Fxh7+! Kxh7 16.Vh5+ Kg8 17.Fxg7! f5 18.Vg6 Bf7 19.Fh6+ Kh8 20.Vxf7 Fd8 21.Ve8+ Kh7 22.Vh5 Kg8 23.Bxa5 Vf7 24.Vxf7+ Kxf7 25.Bxa7 Fb6 26.Ba2 e5 27.Fg5 He6 28.h4 Kg6 29.Hf3 Fc7 30.Ba7 Fc6 31.Bfa1 f4 32.B1a6 Fb8 33.Be7 Kf5 34.Bf7+ Kg4 35.Hh2+ Kh5 36.Bh7+ Kg6 37.Bh6+ Kf5 38.Bf6+ Ke4 39.Bxe6 Fb5 40.Ba2 fxe3 41.Fxe3 d4 42.Fg5 Kd5 43. Bb6 Kc5 44.Bg6 e4 és sötét feladta

Kosztenjuk,A (2448) - Muzicsuk,A (2580)
Blumenfeld-csel [E10]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 c5 4.d5 b5 5.dxe6 fxe6 6.cxb5 d5 7.Ff4 Fd6 8.Fxd6 Vxd6 9.Hbd2 0-0 10.e3 a6 11.bxa6 Hc6 12.Fe2 e5 13.e4 Hd4 14.Hxd4 cxd4 15.Vb3 Fxa6 16.Fxa6 Vxa6 17.exd5 e4 18.d6+ Kh8 19.d7 Hxd7 20.Vd5  

 

 

20...e3 21.Hf3 Vd3 22.Bd1 Vc2 23.fxe3 Vxg2 24.Bf1 dxe3 25.Vg5 Vxb2 26.Bxd7 Vc3+ 27.Kd1 Bxa2 és világos feladta

Koszinceva,T (2513) - Dzagnidze,N (2535)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fe7 7.Vg4 Ff6 8.Vg3 Hc6 9.Hc3 Hge7 10.Ff4 e5 11.Fd2 d6 12.h4 Fe6

A gibraltári tornán Nagyezsda izgalmas csatát vívott Almási Zoltánnal a 12...Hb4 13.Fg5 Fxg5 14.hxg5 Hg6 15.0-0-0 Fe6 16.Ff1 Vb6 17.Kb1 Bc8 18.Vf3 a5 19.g3 0-0 20.Fh3 a4 21.Hxa4 Va6 22.Hc3 Bxc3 23.Vxc3 Vxa2+ 24.Kc1 folytatásban, időzavarban az orosz nagymesternő többször is hibázott, s végül vesztett.

13.0-0-0 Bc8 14.Kb1 h5 15.Fg5 Hg6 16.Hd5 Fxg5 17.hxg5 h4 18.Ve3 Hce7 19.c4 0-0 20.g3 b5 21.cxb5 Hxd5 22.exd5 Fxd5 23.f3 Fxb3 24.axb3 axb5 25.f4 Va5 26.Fe4 Bc7?!

Nana Dzagnidze a 26...Ba8 27.Fxa8 Bxa8 28.Kc2 Va2 29.Vc3 Va6 30.Ba1 Vb7 31.Bxa8+ Vxa8 32.Bh2 b4 33.Ve3 Vc8+ 34.Kd2 Vg4 folytatásban előnybe kerülhetett volna.

27.Bxd6 Ba7?

  

 

28.Bxg6! fxg6 29.Fd5+ Bff7 30.Vxe5 Vd8

 

 

31.Bd1

Tatjana fokozhatta volna előnyét a 31.f5 Bad7 32.fxg6 Bxd5 33.gxf7+ Kxf7 34.Bf1+ Kg8 35.Ve6+ Kh8 36.g6 Bd1+ 37.Bxd1 Vxd1+ 38.Ka2 Vd8 39.gxh4 folytatásban.

31...Kf8 32.Ff3? Bad7 33.Vc5+ Bfe7 34.Bh1 Vc7 35.Fc6 Bd6 36.Bc1 b4?

Dzagnidze a kapkodásban hibázott. 36...h3 37.Vxb5 h2 38.Ff3 Vd7 simán nyert volna.

37.Vb5?

Újabb hiba. 37.gxh4 Vd8 38.Vxb4 Kg8 39.Vc5 Bd1 40.Bxd1 Vxd1+ 41.Ka2 Be1 42.b4 után világosnak bőséges kompenzációja lett volna a minőségért.

37...Vd8 38.Vxb4 Bd1?

 

 39.gxh4?

Megmentette volna világost a 39.Bxd1 Vxd1+ 40.Ka2 hxg3 41.Vb8+ Kf7 42.Va8 változat.

39...Bxc1+?

Azonnal nyert a 39...Vd3+ 40.Ka2 Bxc1 41.Vb8+ Kf7 folytatás.

40.Kxc1 Vc7 41.Vc4 Vd6 42.b4? Be1+ 43.Kc2 Vd1+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Az ukrán női válogatott és az üzbég férficsapat az olimpiai aranyérmes
2022. 08. 09.

Női válogatottunk 3,5-0,5-re nyert az olaszok ellen, férficsapatunk döntetlent játszott az ukránokkal
2022. 08. 08.

Kettős magyar győzelem a sakkolimpia kilencedik fordulójában, az éllovasok fekete napja
2022. 08. 08.

Kettős magyar vereség a nyolcadik fordulóban, az indiai tinédzserek legyőzték az amerikai sztárokat
2022. 08. 07.

Kettős magyar siker a sakkolimpia hetedik fordulójában
2022. 08. 06.

Férficsapatunk negyedszer győzött, női válogatottunk elszenvedte második vereségét
2022. 08. 04.

Kettős magyar győzelem az ötödik fordulóban, számos meglepetés a játéknapon
2022. 08. 02.

Az új világranglistán Carlsen 56 ponttal előzi meg Ding Lirent, Nepomnjacsuj a harmadik, Rapport a tizenharmadik 
2022. 08. 02.

Női együttesünk minimális vereséget szenvedett Indiától, férficsapatunk 3-1-re kikapott Kubától
2022. 08. 02.

Női válogatottunk megnyerte harmadik mérkőzését is, a férficsapatunk döntetlent ért el
2022. 08. 01.

Válogatottjaink a sakkolimpia második fordulójában is győztek
2022. 07. 31.

Csennaiban válogatottjaink győzelemmel rajtoltak
2022. 07. 30.

A női sakkolimpián India vezeti a rajtlistát, válogatottunk a tizenkettedik
2022. 07. 27.

A sakkolimpián az amerikai férficsapat vezeti a rajtlistát, válogatottunk a tizenhatodik
2022. 07. 27.

Magnus Carlsen a Grand Chess Tour SuperUnited Croatia rapid és villámverseny győztese
2022. 07. 25.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog