Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bukarestben izgalmas döntetlenek születtek a szuperverseny negyedik fordulójában. Az éllovas ukrán Vaszilij Ivancsuk a román Liviu-Dieter Nisipeanu hathatós segítségével menekült meg a biztosnak látszó vereségtől. Az olasz Fabiano Caruana többször is nyerést hagyott ki a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval vívott csatájában, Ivancsuk megőrizte félpontos előnyét.

 

A torna eddigi legizgalmasabb játszmáit követhettük nyomon. Mindkét összecsapás pontosztozkodással végződött, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a bolgár Veszelin Topalov is kisebb csodával és ellenfeleik hathatós segítségével menekült meg a vereségtől.

Ivancsuk francia védelme sebezhetőnek bizonyult, a román Liviu-Dieter Nisipeanu jól építette fel pozícióját, a sáncolását elvesztő sötét királlyal szemben támadáshoz jutott. A kecsegtető folytatások közül kissé nehézkesen választott, időzavarba került. Ivancsuk zseniális vezéráldozattal mentette remire a partit.

A viadal első körében Veszelin Topalov nem tudta nyerésig fokozni kedvezőbb pozícióját. A „visszavágón” világossal az olasz Fabiano Caruana nagyot rontott, többször is nyerőesélyes folytatást szalasztott el. Topalov minőségáldozata nem volt korrekt, Caruana jelentős anyagi előnyt szerzett, de a kritikus állásban megremegett a keze.

 

A 4. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2786) – Veszelin Topalov (bolgár, 2769) döntetlen (Szicíliai védelem, 81)

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2668) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2763) döntetlen (Francia védelem, 43)

 

A verseny állása:

1.Vaszilij Ivancsuk 2,5 pont

2-3. Veszelin Topalov és Fabiano Caruana 2

4. Liviu-Dieter Nisipeanu 1,5

 

Az 5. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Vaszilij Ivancsuk

Veszelin Topalov – Liviu-Dieter Nisipeanu

 

Caruana,F (2786) - Topalov,V (2769)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.0-0 a6 5.Fd3 Hgf6 6.c3 g6 7.Fc2 Fg7 8.d4 Vc7 9.a4 0-0 10.d5 b6 11.c4 e6 12.Hc3 exd5 13.cxd5 Be8 14.h3 Bb8 15.Ve2 He5 16.Hxe5 Bxe5 17.Fe3 Be8 18.Fd3 Fb7 19.Bac1 Be7 20.Vd2 Vd7 21.b3 Fc8 22.Fh6 Fh8 23.Ve2 Be8 24.Bfe1 Ba8 25.Vf3 Vc7 26.Vg3 Hd7 27.f4 Fb7 28.Kh1 Hf6 29.Fc4 Hh5 30.Vf3 Bab8 31.Bcd1 Ba8 32.Bd2

 

32...b5?!

A manőverezés közepette Veszelin Topalov türelmét vesztette, ellenjátékra törekedett, de elgondolása hibás volt.

33.axb5 Va5 34.e5 dxe5 35.Bde2?!

Fabiano Caruana kihagyta a jóval erősebb 35.bxa6 e4 36.Hxe4 Fxa6 37.f5 Fxc4 38.bxc4 Fg7 (38...Fc3 39.fxg6 fxg6 40.Bf1 Fxd2 41.Vf7+ Kh8 42.Fxd2 Hg3+ 43.Kg1 He2+ 44.Kh2 Va7 45.Vxa7 Bxa7 46.Hxc5) 39.Fxg7 Vxd2 40.Fc3 Vxe1+ 41.Fxe1 Ba1 42.Kh2 Bxe1 43.fxg6 hxg6 44.Hg5 folytatást.

35...e4 36.Hxe4 axb5 37.g4  

 

 

37...Bxe4?!

A bolgár exvilágbajnok elszámolta magát, vagy nem nyerte el tetszését a 37...f5 38.gxf5 bxc4 39.bxc4 Va6 (39...Va3 40.Be3) 40.fxg6 hxg6 41.Bg1 Fg7 42.Fxg7 Hxg7 43.Beg2 Vxc4 44.Bxg6 Be7 változat?

38.Bxe4 Hf6 39.Be7 bxc4 40.bxc4 Fg7 41.Fxg7 Kxg7

 

42.f5 g5 43.Ve3 h6 44.Ve6 Bf8 45.Bxb7

Topalov csak a csodában és ellenfele bizonytalanságában bízhatott...

45...Vc3 46.Kg2 Vxc4 47.d6 Vd3 48.Be3 Vd1 49.Be1 Vd2+ 50.Be2 Vd3

 

 

51.Be7 c4 52.d7 c3 53.Vc6 Vd4 54.Vc7 Vd3

 

55.d8V Bxd8 56.Bxf7+ Kg8 57.Bg7+ Kh8 58.Bge7 h5 59.gxh5 g4 60.hxg4 Vd5+

 

61.Kg3

Azonnal nyert a 61.Kh2 Hxg4+ (61...Vd4 62.h6) 62.Kh3 Hf6 63.Vf4 Vh1+ 64.Bh2 Bd3+ 65.Kh4 folytatás.

61...Vd4 62.Vf4 Vxf4+ 63.Kxf4 Hd5+ 64.Kf3 c2 65.Be8+

Caruana nem bízott a 65.Bxc2 Hxe7 66.f6 Hd5 67.Bc6 Hb4 68.Bc5 Hd5 69.g5 Hxf6 70.gxf6 Bf8 71.Bc6 Kh7 72.Kg4 változatban?

65...Kg7 66.h6+ Kf7

 

67.Bxd8?

Caruana végképp elrontotta nyerőesélyes állását. 67.Bxc2 Bxe8 68.g5 Be3+ 69.Kf2 Bh3 70.Bc6 Kf8 71.Ba6 megőrizte volna az esélyt.

67...c1V 68.Bd7+ Kf6 69.Bd6+ Kf7 70.Bd7+ Kf6  

 

 

71.g5+ Kxg5 72.Bxd5 Vf4+

Egyszerűbb volt a 72...Vf1+ 73.Bf2 Vh3+ 74.Ke4 Vh4+ 75.Ke3 Vg3+ 76.Bf3 Vg1+ 77.Bf2 Vg3+ remi.

73.Kg2 Vg4+ 74.Kf2 Vf4+ 75.Kg1 Vc1+ 76.Kg2 Vc6 77.Bed2 Kxh6 78.Kg3 Kg5 79.f6+ Kg6 80.B2d3 Vc7+ 81.Bd6 Vc5 és döntetlen

 

Nisipeanu,LD (2668) - Ivancsuk,V (2763)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 Va5 7.Fd2 Va4 8.Vg4 Kf8 9.Vd1 He7 10.Vb1 Hbc6 11.Hf3 c4 12.g3 h6 13.Hh4 Ke8 14.Fh3 Bg8 15.Vd1 Hg6  

 

 

16.Hg2!

A román nagymester kecsegtető állást ért el, a viadal éllovasának reménye sem volt ellenjátékra.

16...Hce7 17.0-0 Fd7 18.He3 Va5 19.Vh5

Számításba jött 19.a4 is. 19...Fxa4? 20.f4 Vb5 21.f5 exf5 22.Hxf5 Hxf5 23.Fxf5 He7 24.Fh3 utáni pozíció reménytelen sötét számára.

19...Hf8 20.f4 g6

Vaszilij Ivancsuk a gyalogáldozattól remélt szabadulást.

 

 

21.Vxh6 Hf5 22.Fxf5

Ízlés kérdése, hogy futó, vagy huszár maradjon-e a táblán, melyik tiszt tudja jobban segíteni világos akcióját.

22...gxf5 23.Kh1 Bc8 24.Bg1 Va4 25.Vh4 Bc6  

 

 

26.g4! Hg6 27.gxf5 exf5

Tetszetős 27...Hxh4??-re 28.Bxg8+ Ke7 29.f6 matt.

28.Vh7 Bh8 29.Vg7 Bh3?

 

30.Vg8+

Nisipeanu időzavarban kihagyta a 30.Hxd5 Vxc2 (30...Vb5 31.Hf6+ Bxf6 32.Vg8+ Hf8 33.exf6 Fc6+ 34.Bg2) 31.Bg2 Vd3 32.Hb4 Vf3 33.d5 lehetőséget.

30...Hf8 31.Bg7?!

Másodszor is kimaradt a nyerőesélyes folytatás. 31.Hxd5! Bxh2+ 32.Kxh2 Bh6+ 33.Kg3 Bg6+ 34.Kf3 (34.Vxg6 Hxg6 35.He3 He7 36.d5) 34...Bxg8 35.Hf6+ Ke7 36.Bxg8 Vxc2 37.Fe3-mal.

31...Fe6 32.Bg3 Bh5 33.Vg7 Bb6 34.Bgg1 Bb2?

Ellenfele időzavarában Ivancsuk kockáztatott.

35.Bgb1

Nisipeanu kapkodott. 35.Vf6 Bxc2 36.Hxc2 Vxc2 37.Bg2 Vd3 38.Vg7 volt a jó.

35...Bxc2?

Folytatódott a zavarosban halászás.

36.Bb4?

Vége a szép álmoknak. 36.Hxc2 Vxc2 37.Vg2 után még mindig bajban lett volna a háromszoros olimpiai bajnok.

 

 

36...Bxd2!

A zseniális vezéráldozat megmentette sötétet.

37.Bxa4 Bdxh2+ 38.Kg1 Bh1+ 39.Kf2 B5h2+ 40.Kg3

Jobb a biztos fél pont, mint a 40.Hg2 Bxa1 41.Bxa7 (41.Kg3?! Bh7 42.Vg5 a6 43.Bb4 b5 44.a4 Bah1! 45.axb5 a5 46.Bb2 B1h5 47.Vg8 f6!) 41...Ba2+ 42.Kg1 Baxg2+ 43.Vxg2 Bxg2+ 44.Kxg2 Fc8 45.Ba8 Kd7 változatban küszködni.

40...Bh3+ 41.Kg2 B3h2+ 42.Kg3 Bh3+ 43.Kg2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A szibériai olajvárosban, Hanti-Manszijszkban szombaton este látványos ünnepséggel nyitották meg a 64 résztvevős kieséses rendszerű női világbajnokságot. A sorsoláson eldőlt, hogy a rajtlistán első világbajnoknő, a kínai Hou Ji-fan világossal kezd, a páratlan rajtszámú résztvevők húzhatták a kezdőlépést. Az első játéknapon kevés meglepetés született, az esélyesek sorban nyerték meg játszmáikat. A vb egyetlen magyar indulója, válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang sötéttel játszva remizett az orosz Jevgenyija Ovoddal. Ellenkező színelosztással hétfőn újabb partikra kerül sor, 1-1 esetén rapid rájátszás dönti el a továbbjutást.

 

Hanti-Manszijkban télies időjárás, mínuszok várták a női világbajnokság résztvevőit, de a szervezők látványos megnyitó ünnepséggel, igazi show-műsorral fogadták az esztendő egyik legfontosabb viadalának szereplőit. A szibériai olajváros négy férfi Világkupa és a 2010-es sakkolimpia megszervezésével már bizonyított, aligha kétséges, hogy a női világbajnokságot is magas színvonalon rendezik meg. A chesstv újítása, hogy angol és orosz kommentálás mellett harmadik nyelvként a kínai is szerepet kapott, ez még növelheti a hivatalos honlap látogatottságát.

 

A svájci rendszerre jellemzően az első fordulóban jelentős Élő-pont különbséggel mérkőznek meg a sakkozónők. Az első tíz helyre rangsorolt nagymesternők közül csak ketten nem nyerték meg első partijukat. A címvédő Hou Ji-fan könnyed győzelemmel „melegített” a későbbi, nehezebb összecsapásaira, a legnagyobb riválisai hol gyors nyeréssel kezdtek, hol kissé megszenvedve érvényesítették a papírformát.

Sötéttel remizett az egyetlen magyar induló, válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang. Kedvenc holland védelmét játszotta meg, a nyitást kisebb problémákkal megoldotta, ehhez az orosz Jevgenyija Ovod is segítséget nyújtott. A végjátékban már nagymesternőnk esélyei voltak kedvezőbbek, a parti lépésismétléssel lett döntetlen.

 

Az első forduló első játszmáinak eredményei:

1 Hou Ji-fan (kínai, 2606) - Ranasinghe S D (Sri Lanka-i, 1821)  1 - 0

2 Denise Frick (Dél-afrikai, 1871) - Humpy Koneru (indiai, 2610)  0 - 1

3 Anna Muzicsuk (szlovén, 2586) - Amina Mezioud (algériai, 2055) 1 - 0

4 Natalia Khoudgarian (kanadai, 2138) - Zhao Xue (kínai, 2565) 0 - 1

5 Katyerina Lahno (ukrán, 2553) - Khaled Mona (egyiptomi, 2155) 1 - 0

6 Melissa Castrillon Gomez (kolumbiai, 2159) - Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2539) 0 - 1

7 Viktorija Cmilyte (litván, 2524) - Ingrid Aliaga Fernandez (perui, 2175) döntetlen

8 Irina Berezina (ausztrál, 2190) - Marie Sebag (francia, 2521) döntetlen

9 Valentyina Gunyina (orosz, 2517) - Gu, Xiaobing (kínai, 2209) 1 - 0

10 Shayesteh Ghader Pour (iráni, 2219) - Pia Cramling (svéd, 2516) 0 - 1

11 Tatjana Koszinceva (orosz, 2515) - Madina Davletbajeva (kazah, 2220) döntetlen

12 Swaminathan Soumya (indiai, 2251) - Dronavalli Harika (indiai, 2512) döntetlen

13 Bela Hotenasvili (grúz, 2504) - Maritza Arribas Robaina (kubai, 2273) 1 - 0

14 Tatev Abrahamyan (amerikai, 2304) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2501) döntetlen

15 Ju Wenjun (kínai, 2501) - Atousa Pourkashiyan (iráni, 2321) 1 - 0

16 Marina Romanko (orosz, 2355) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) 0 - 1

17 Zsu Csen (katari, 2491) - Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2367) 1 - 0

18 Carolina Lujan (argentin, 2369) - Anna Zatonskih (amerikai, 2489)  döntetlen

19 Natalija Pogonyina (orosz, 2478) - Szvetlana Matvejeva (orosz, 2377) döntetlen

20 Cristina-Adela Foisor (román, 2383) - Maria Muzicsuk (ukrán, 2476)  döntetlen

21 Elina Danieljan (örmény, 2476) – Szopiko Huhasvili (grúz, 2383) 1 - 0

22 Jevgenyija Ovod (orosz, 2384) - Hoang Thanh Trang (magyar, 2470) döntetlen

23 Irina Krush (amerikai, 2470) – Li  Ruofan (szingapúri, 2394) döntetlen

24 Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2409) - Alisza Galljamova (orosz, 2468) döntetlen

25 Olga Girja (orosz, 2467) - Iweta Rajlich (lengyel, 2410) döntetlen

26 Shen Yang (kínai,  2413) - Huang Qian (kínai, 2465)  0 - 1

27 Lilit Mkrtchian (örmény, 2457) - Ketevan Arahamia-Grant (skót, 2414) 1 - 0

28 Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2415) - Lela Zsavahisvili (grúz, 2455)  1 - 0

29 Yelena Dembo (grúz, 2454) - Nino Hurcidze (grúz, 2428) döntetlen

30 Deysi Cori T. (perui, 2429) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) döntetlen

31 Natalia Zsukova (ukrán, 2451) - Guo Qi (kínai, 2432) döntetlen

32 Almira Szkripcsenko (francia, 2441) - Monika Socko (lengyel, 2445)  0 - 1

 

Ovod,E (2384) - Hoang,Thanh Trang (2470)
Holland megnyitás [A89]

1.Hf3 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.0-0 Fg7 5.c4 0-0 6.d4 d6 7.Hc3 Hc6 8.d5 He5 9.Hxe5 dxe5 10.c5 e4 11.Vb3 Kh8 12.Bd1 e6

 

13.dxe6

Jobb volt a 13.d6 cxd6 14.cxd6 választás.

13...Ve7 14.Ff4 Vxc5 15.Bac1 Ve7 16.Ha4 Vxe6 17.Bxc7 Vxb3 18.axb3 b6 19.Hc3 Fe6 20.b4 Bf7 21.f3 Bxc7 22.Fxc7

Az esélyek kiegyenlítődtek.

22...Be8 23.Ba1 Hd5 24.Hxd5 Fxd5 25.Bxa7 Fd4+ 26.Kf1 b5 27.Ba1 Fxb2 28.Bd1 Fc4 29.fxe4 fxe4 30.Bd8?! Bxd8 31.Fxd8 e3 32.g4 Fc3 33.Fe7 Kg7 34.h4 Kf7 35.Fc5 Ke6 36.Ff3 Ke5 37.Kg2 Fd2 38.h5 gxh5 39.gxh5 Kf5 40.Kh3 Fc3

 

41.Fg4+ Kf4 42.Fd6+ Ke4 43.Ff3+ Kf5 44.Fg4+ Ke4 45.Ff3+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bukarestben zajló szuperverseny harmadik fordulójában ismét két döntetlen született. Az éllovas ukrán Vaszilij Ivancsuk és az olasz Fabiano Caruana békés spanyol megnyitású partiban remizett. A román Liviu-Dieter Nisipeanu Alapin-változata ellen a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov nem tudott előnybe kerülni. Félidőben Ivanvcsuk félpontos előnnyel vezet, a viadalon a pihenőnap után vasárnap folytatódik a pontvadászat.

 

A „Királyi verseny” első félideje némi csalódást okozott, a kilenc lejátszott partiból csak egy végződött döntéssel. A harmadik játéknapon is két döntetlen született, a játszmákban igazi küzdelem nem is alakult ki. A félpontos előnnyel vezető ukrán Vaszilij Ivancsuk az olasz Fabiano Caruana ellen a spanyol megnyitás Zajcev-változatában osztozott meg  a ponton, a legélesebb változatot elkerülték.

A román Liviu-Dieter Nisipeanu tőle szokatlan módon a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov szicíliai védelmére az Alapin-változatot választotta. Már a 6. lépésben vezért cseréltek, a világos király érdekes manőverbe kezdett, de a sorozatos cseréknek békekötés lett a vége.

 

A 3. forduló eredményei:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2763) – Fabiano Caruana (olasz, 2786) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2668) – Veszelin Topalov (bolgár, 2769) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

 

A verseny állása:

1.Vaszilij Ivancsuk 2 pont

2-3. Veszelin Topalov és Fabiano Caruana 1,5

4. Liviu-Dieter Nisipeanu 1

 

A vasárnapi 4. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Veszelin Topalov

Liviu-Dieter Nisipeanu – Vaszilij Ivancsuk

 

Ivancsuk,V (2763) - Caruana,F (2786)
Spanyol megnyitás [C93]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Be8 10.d4 Fb7 11.Hbd2 Ff8 12.Fc2 h6 13.a3 Hb8 14.a4 Hbd7 15.Fd3 c6 16.b3 g6 17.Vc2 Hh5 18.Fa3 Hf4 19.Ff1 Bc8 20.Bad1 exd4 21.cxd4 He6 22.Vc3 Vb6 23.Va1 Fg7 24.Fb2 d5 25.a5 Vc7 26.b4 dxe4 27.Hxe4 Hf4 28.He5 Hd5 29.Hd3 Bcd8 30.g3 Fc8 31.Fg2 Hf8 32.Va3 He6 33.Hdc5 Be7 34.Hxe6 és döntetlen

 

Nisipeanu,LD (2668) - Topalov,V (2769)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.c3 d5 3.exd5 Vxd5 4.d4 Hf6 5.Hf3 Hc6 6.dxc5 Vxd1+

A bolgár exvilágbajnoktól szokatlan óvatosság.

7.Kxd1 e5 8.Fe3 Hd5 9.b4 g6 10.Kc2 Ff5+ 11.Kb3 a5 12.Fc4 Fe6 13.Hg5

Jobb volt a 13.Fd2 f5 14.Bd1 e4 15.Hd4 Hxd4+ 16.cxd4 folytatás.

13...axb4 14.cxb4 Hcxb4

 

15.Hc3 Hxc3 16.Hxe6 fxe6 17.Kxb4 Hd5+ 18.Kb5 Fe7 19.Bac1 Fd8 20.Fb3 Bf8 21.Bhd1 Ba5+ 22.Kc4 Fe7 23.Kd3 Hxe3 24.fxe3 Fxc5 25.Bf1 Bxf1 26.Bxf1 Ke7 27.Bc1 b6 28.Bc4 Ba8 29.Ba4 Bxa4 30.Fxa4 g5 31.Ke4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban szombaton este az ünnepélyes megnyitóval és a technikai értekezlettel megkezdődik a 64 résztvevős kieséses rendszerű női világbajnokság. A nagy hiányzó a világranglistát óriási fölénnyel vezető Polgár Judit. A címvédő kínai Hou Ji-fan az első számú kiemelt, Élő-pontszáma alapján második az indiai Humpy Koneru mögött. Az első öt fordulóban kétjátszmás mini párosmérkőzéseket játszanak, 1-1 esetén tie-break dönt, a döntőben már négy partiban mérik össze erejüket. A magyar színeket képviselő Hoang Thanh Trang 22. a rangsorban, az első körben az orosz Jevgenyija Ovoddal (2384) mérkőzik meg. Vasárnap indulnak a sakkórák, december 2-án koronázzák meg az új (régi) világbajnoknőt. A világbajnokság honlapja: http://chess2012.ugrasport.com/

A szibériai olajváros a 2010-es sakkolimpia és négy férfi Világkupa sikeres lebonyolításával már komoly rangot szerzett, ezúttal a női világbajnoki címet eldöntő viadalt rendezi meg. Olimpiai és világbajnokok, a kontinensek legjobbjai játszanak a kieséses rendszerű női világbajnokságok történetének legerősebb viadalán. A hatvannégy jogosult résztvevő közül a női világranglistát óriási fölénnyel vezető Polgár Judit és első gyermekét váró grúz olimpiai bajnoknő, Nana Dzagnidze nem vesz részt a hatfordulós viadalon.

 

 

Címvédőként a kínai Hou Ji-fan az első számú kiemelt. 2010-ben minden idők legfiatalabb világbajnokaként ünnepelhették a törökországi Antakyában megrendezett vb-n. Tavaly párosmérkőzésen az indiai Humpy Koneruval szemben védte meg címét. A 18 esztendős Hou Ji-fan megnyerte a Grand Prix-sorozatot, ha legnagyobb favoritként nem nyerne Hanti-Manszijszkban, akkor kihívóként játszana a jövő évi döntőben a győztessel szemben. Amennyiben a kínai világbajnoknő „érvényesíti” a papírformát, akkor Humpy Koneru, a GP-sorozat ezüstérmese lenne a kihívója.  

A legmagasabb értékszámú induló, a 25 esztendős Humpy Koneru nagyon szeretne honfitársa, Viswanathan Anand nyomdokaiba lépni, és elhódítani a világbajnoki címet. Négy éve Nalcsikban és két esztendeje is az elődöntőben Hou Ji-fannal szemben maradt alul.

Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang az orosz Jevgenyija Ovoddal mérkőzik meg az első fordulóban. Remélt továbbjutása esetén a kétszeres orosz olimpiai bajnoknővel, Tatjana Koszincevával küzdhet meg.

Szombaton az ünnepélyes megnyitón tartják meg a sorsolást, Hou Ji-fan világossal, vagy sötéttel kezd, az első forduló beosztása a vb teljes idejére meghatározza a színsorsolást. A legjobbak számára az első kör könnyed bemelegítés, a középmezőnyben azonban már érdekes párharcokra is sor kerül.

 

Az első forduló párosítása:

1 Hou Ji-fan (kínai, 2606) - Ranasinghe S D (Sri Lanka-i, 1821)

2 Humpy Koneru (indiai, 2610) - Denise Frick (Dél-afrikai, 1871)

3 Anna Muzicsuk (szlovén, 2586) - Amina Mezioud (algériai, 2055)

4 Zhao Xue (kínai, 2565) - Natalia Khoudgarian (kanadai, 2138)

5 Katyerina Lahno (ukrán, 2553) - Khaled Mona (egyiptomi, 2155)

6 Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2539) - Melissa Castrillon Gomez (kolumbiai, 2159)

7 Viktorija Cmilyte (litván, 2524) - Ingrid Aliaga Fernandez (perui, 2175)

8 Marie Sebag (francia, 2521) - Irina Berezina (ausztrál, 2190)

9 Valentyina Gunyina (orosz, 2517) - Gu, Xiaobing (kínai, 2209)

10 Pia Cramling (svéd, 2516) - Shayesteh Ghader Pour (iráni, 2219)

11 Tatjana Koszinceva (orosz, 2515) - Madina Davletbajeva (kazah, 2220)

12 Dronavalli Harika (indiai, 2512) - Swaminathan Soumya (indiai, 2251)

13 Bela Hotenasvili (grúz, 2504) - Maritza Arribas Robaina (kubai, 2273)

14 Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2501) - Tatev Abrahamyan (amerikai, 2304)

15 Ju Wenjun (kínai, 2501) - Atousa Pourkashiyan (iráni, 2321)

16 Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) - Marina Romanko (orosz, 2355)

17 Zsu, Csen (katari, 2491) - Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2367)

18 Anna Zatonskih (amerikai, 2489) - Carolina Lujan (argentin, 2369)

19 Natalija Pogonyina (orosz, 2478) - Szvetlana Matvejeva (orosz, 2377)

20 Maria Muzicsuk (ukrán, 2476) - Cristina-Adela Foisor (román, 2383)

21 Elina Danieljan (örmény, 2476) – Szopiko Huhasvili (grúz, 2383)

22 Hoang Thanh Trang (magyar, 2470) - Jevgenyija Ovod (orosz, 2384)

23 Irina Krush (amerikai, 2470) – Li  Ruofan (szingapúri, 2394)

24 Alisza Galljamova, RUS m 2468 - Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2409)

25 Olga Girja (orosz, 2467) - Iweta Rajlich (lengyel, 2410)

26 Huang Qian (kínai, 2465) - Shen Yang (kínai,  2413)

27 Lilit Mkrtchian (örmény, 2457) - Ketevan Arahamia-Grant (skót, 2414)

28 Lela Zsavahisvili (grúz, 2455) - Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2415)

29 Yelena Dembo (grúz, 2454) - Nino Hurcidze (grúz, 2428)

30 Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Deysi Cori T. (perui, 2429)

31 Natalia Zsukova (ukrán, 2451) - Guo Qi (kínai, 2432)

32 Monika Socko (lengyel, 2445) - Almira Szkripcsenko (francia, 2441)

 

Szombaton tartják a világbajnokság megnyitó ünnepségét és kisorsolják a színelosztást. A küzdelmek november 11-én kezdődnek, először kétjátszmás páros mérkőzésekre kerül sor, 1-1 esetén rájátszás dönt. A sakozónők két 25-25 perces rapid partit vívnak 10 másodperc bonusszal, ha ez sem dönt akkor két villámparti következik, 5-5 perc és 10 másodperc lépésenként. 3-3-nál a „hirtelen halál” játszmára kerül sor, sötétnek remifórja van, igaz 5 perce világos 6 percével szemben. November 26-án szabadnap lesz,  november 27. és 30. között rendezik meg a négyjátszmás döntőt, szükség szerint december 1-én a rapid rájátszást. A világbajnokság teljes díjalapja 450 ezer dollár, de 20 százalékot a FIDE kasszájába kell befizetni, így a világbajnoknő 48 ezer dollárt kap.

 

A női világbajnokságok története

A női sakkozás történelmében kiemelkedő szerepet játszott az első világbajnoknő, Vera Menchik (1906-1944). Moszkvában született, nemzetiségét tekintve cseh származású, 1921-től élt Nagy-Britanniában, két évvel később lett a hastingsi sakk-klub tagja, rendszeresen látogatta Maróczy Géza előadásait, s tanítványának vallotta magát. 1927-ben hatalmas fölénnyel nyerte meg a női sakkvilágbajnoki címért kiírt versenyt, a 11 partiból 10,5 pontot gyűjtött, és sorozatban védte meg címét. Hamburg 1930 (6,5/8), Prága 1931 (8/8), Volkstone 1933 (14/14), Varsó 1935 (9/9), Stockholm 1937 (14/14), Buenos Aires 1939 (18/19). A világbajnokságokon Vera Menchik összesen 78 partit nyert meg, négyszer remizett, és mindössze egyetlen játszmát vesztette el. Graffal Semmeringben (1937) világbajnoki párosmérkőzést játszott, 11,5 – 4,5-re győzött (+ 9, - 2, = 5). Kifinomult pozíciós játékstílusa remek végjáték technikával és kombinációs éleslátással párosult. Sikeresen játszott  férfi tornákon is, rendszeresen szerepelt a hastingsi versenyeken. Londonban 1944. június 27-én bombatámadás áldozata lett. 1957-től a női sakkolimpiát a Vera Menchik vándordíjért játsszák.

Ljudmilla Rugyenko (1904-1986) az első szovjet világelső 1926 óta vett részt versenyeken. Romanovszkij és Lövenfisch voltak a mesterei. A világbajnoki címet az 1949/50-ben megrendezett viadalon szerezte meg. A címét 1953-ban Elizaveta Bikovával szemben vesztette el. 1952-ben szovjet bajnokságot nyert, a kombinációs stílus képviselője volt, 1950-ben világbajnoki címéért férfi nemzetközi mesteri címmel jutalmazták..

A női sakkozás harmadik világbajnoka, Elizaveta Bikova (1913-1989) háromszor nyert szovjet bajnokságot (1947, 1948, 1950). A világbajnok-jelöltek tornáján 1952-ben győzött, egy évvel később Ljudmilla Rugyenkot 8-6-ra legyőzte a világbajnoki döntőben. Három évvel később hármas versenyt rendeztek a címért, második lett, Olga Rubcova elhódította tőle a világelsőséget. Világbajnoki döntőben, 1958-ban 8,5-5,5-ös győzelemmel visszaszerezte a címet. Két év múlva Kira Zvorikinával szemben megvédte, 8,5-4,5-re nyert. Bikova a pozíciós stílus nagyszerű képviselőjeként  nehéz állásokban is hihetetlen hidegvérrel védekezett.

Olga Rubcova (1909-1994) Igazi sakkcsaládból származik, édesapja is neves játékos volt. 1927 és 1967 között húsz alkalommal játszott a szovjet bajnokságon, 1931-ben, 1937-ben és 1949-ben bajnoki címet szerzett. Az 1965-ös bajnokságon együtt játszott lányával, aki szintén nagymester lett. Az 1949/50-es világbajnok-jelölti versenyen második volt, 1952-ben, 1955-ben és 1959-ben a harmadik  helyen végzett. 1956-ban Elizaveta Bikovával és Ljudmilla Rudenkoval világbajnoki hármas versenyt játszott, és világbajnok lett. Két év múlva Bikovával szemben 5,5-8,5-re vesztett. Az első női sakkolimpián, 1957-ben, Emmenben az olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet csapat éltáblása volt.

 

Grúz sikerek

A női sakkozás ötödik világbajnoka, Nona Gaprindasvili 1941-ben Zugdibiben (Grúzia) született. Tizenkét éves kora óta vesz részt versenyeken, 15 évesen Grúzia bajnoknője lett. 1961-ben megnyerte Vrnjacka Banján a világbajnok-jelöltek tornáját és a világbajnoknő, Elizaveta Bikova kihívója lett. Moszkvában 1962 őszén játszották le a döntőt, Gaprindasvili már a 11. játszma után győztesként állhatott fel a sakkasztaltól, 9-2-re nyert. Világbajnoki címét háromszor védte meg Alla Kusnyirral szemben, 1965-ben és 1969-ben 8,5-4,5-ös, 1972-ben 8,5-7,5-ös győzelemmel. 1975-ben Nana Alekszandrija volt a kihívója, Nona 8,5-3,5-tel verte vissza a „támadást”. Világbajnoki címét Maja Csiburdanidze ellen 1978-ban ellen vesztette el, 8,5-6,5-re kapott ki. Később is játszott világbajnok-jelölti párosmeccseket, de a kihívó jogát már nem tudta megszerezni.  Ötszörös szovjet bajnoknő (1964, 1973/74, 1981, 1983, 1985), kétszer nyert Európa Kupát (1969, 1972). Tízszer volt tagja  sakkolimpián győztes  szovjet válogatottnak 1963 és 1986 között, 1992-ben a grúz csapattal lett olimpiai bajnok. Elsőként kapta meg 1976-ban a női nagymesteri címet, két évvel később férfi nagymesteri címet szerzett.

Maja Csiburdanidze a grúziai Kutaiszi leghíresebb szülöttje (1961). 1976-ban Tbilisziben zónaközi döntőt játszhatott, a holtversenyes második hely világbajnok-jelölti címet jelentett számára. 1977-ben szovjet bajnoki címet szerzett, világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Nana Alekszandriját 5,5-4,5-re győzte le, a szovjet Jelena Ahmilovszkaja  ellen 6,5-5,5-re nyert. A világbajnok-jelölti döntőben Alla Kusnyirral küzdött meg, 7,5-6,5-ös győzelme kihívói jogot jelentett. Az 1978-as döntőben Nona Gaprindasvili 16 éves uralkodásának vetett véget, 8,5-6,5-ös győzelemmel minden idők legfiatalabb világbajnoknőjeként  ünnepelték. Három évvel később világelsőségét Nana Alekszandrijával szemben 8-8-as eredménnyel védte meg, Irina Levityina ellen 1984-ben 8,5-5,5-tel, majd Ahmilovszkja  kísérletét Maja 8,5-5,5-tel verte vissza. 1988-ban Nana Joszeliani lett a kihívója, Maja nehéz meccsen nyert 8,5-7,5-re.

 

Hszie Csün a kínai sakkozás első világbajnoknője

A kínai Hszie Csün 1991-ben fosztotta meg Csiburdanidzét világbajnoki címétől, 8,5-6,5-ös győzelemmel hódította el a koronát. Csiburdanidze az elvesztett világelsőséget többé nem tudta visszaszerezni, sokáig a sakknak is hátat fordított, de az elmúlt években ismét régi fényében tündököl. Csiburdanidze 1978-1986 között ötször volt éltáblása olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet női csapatnak, 1992-1996 között háromszor a grúz válogatottat vezette győzelemre, 2008-ban a drezdai  sakkolimpián visszahódították az olimpiai bajnoki címet. Gyorsan és pontosan számolja a változatokat, hidegvérrel védi a nehéz állásokat, kitűnő technikával érvényesíti előnyét – ez jellemzi Csiburdanidze játékát, aki 1977-ben kapta meg a női nagymesteri címet és 1984-ben a férfiak között is nagymester lett.

A kínai sakkozás első világbajnoka Hszie Csün 1970-ben született, 1988-ban, Szalonikiben mutatkozott be a kínai női válogatottban. Manilában mérkőzött meg Maja Csiburdanidzével, 8,5-6,5-ös győzelemmel elhódította a címet, 29 éves grúz uralmat szakított meg, a hetedik női világbajnok lett. 1993-ban a grúz Nana Joszelianival Monte Carlóban csatázott, hatalmas fölénnyel, 8,5-2,5-ös nyeréssel védte meg világbajnoki trónusát.

A spanyolországi Jaénban 1996-ban Polgár Zsuzsával játszotta a következő döntőt, s bár győzelemmel kezdte a párharcot gyorsan kiderült, hogy Zsuzsa jobban készült a mérkőzésre, nagymesternőnk esélyeshez méltóan könnyen nyert 8,5-4,5-re. Hszie Csün az 1997-es világbajnok-jelöltek versenyén az orosz Alisza Galljamova mögött másodikként végzett, a világbajnok-jelölti döntőre végül nem került sor, a FIDE a kínai sakkozónőt jelölte ki Polgár Zsuzsa ellenfeleként. Gyermekének születése miatt Zsuzsa a tervezett világbajnoki döntő elhalasztását kérte a Nemzetközi Sakkszövetségtől, a tárgyalások azonban nem vezettek sikerre, s végül Polgár Zsuzsát megfosztották címétől, Hszie Csün és Galljamova küzdött meg a világelsőségért. Hszie Csün 8,5-6,5-re győzött, és ismét világbajnok lett. Újdelhiben, 2000-ben már a női vb-t is kieséses  rendszerben játszották le. Hszie Csün az orosz Matvejeva és Zajac, az ukrán Zsukova, majd az orosz Kovalevszkaja elleni nyeréssel jutott be a döntőbe, ahol honfitársa, Qin Kanyinggal szemben 2,5-1,5-ös győzelemmel védte meg címét. Hszie Csün nem játszott Moszkvában a következő vb-n, s három év múlva Elisztában sem szállt harcba a címért. Orvosi egyetemet végzett, alig játszik versenyen. Hszie Csün háromszor volt tagja olimpiai bajnoki címet szerzett kínai válogatottnak (1998, 2000 és 2004).

Polgár Zsuzsa a magyar sakkozás első világbajnoka

A női sakkozás nyolcadik, a magyar sakkozás első világbajnoka, Polgár Zsuzsa. A legidősebb Polgár lány 1969. április 19-én született Budapesten. Várnában 1980-ban női nagymesterversenyen holtversenyben első, 15 évesen férfi nemzetközi mesteri címet kapott. 1986-ban a magyar férfi bajnokságon veretlenül holtversenyben  második. Először 1988-ban szerepelt a női válogatottban, és Szalonikiben két húgával és Mádl Ildikóval csapatot alkotva olimpiai aranyérmes együttes tagja. Ezzel megszakadt a szovjet sikerszéria. 1990-ben a válogatott ugyanebben az összeállításban megismételte a sikert, Zsuzsa az éltáblán 14 játszmából gyűjtött 11,5 pontjával oroszlánrészt vállalt az újabb aranyérem megszerzéséből, amit ezúttal a Bucholz-számítás biztosított. Ismét veretlen maradt, a megbízhatóság mintaképe volt, igazi vezéregyéniség.

1991-ben Zsuzsának odaítélték a férfi nagymesteri címet. Az 1992-es esztendő végre meghozta az oly hosszú ideje várt döntést, Polgár Zsuzsa elindult a női világbajnoki címért vívott ciklusban. A grúz nagymesternők javasolták, hogy előcsatározások nélkül játszhasson a világbajnok-jelöltek tornáján, és ezt nagy fölénnyel megnyerte. A világbajnok-jelölti döntőben a grúz Nana Joszelianival szemben a rulett-asztalnál alulmaradt, a szerencse a grúz sakkozónőnek kedvezett. Kétszer is már biztosan megnyertnek hitt meccset vesztett el.

Egy év múlva Polgár Zsuzsa Tilburgban javított, és a döntőben ezúttal Maja Csiburdanidze ellen Szentpéterváron döntő fölénnyel nyert, 5,5-1,5-ös kiütéses győzelmet aratott, s ezzel a kínai  Hszie Csün kihívója lett. A világbajnok döntőt a spanyolországi Jaénban játszották 1996 februárjában. Polgár Zsuzsa az első partit még elvesztette, de aztán egyre inkább csak az történt a sakktáblán, amit ő akart. Jól érvényesítette sikeresebb felkészülését, jóval szélesebb megnyitási repertoárját. Ha kellett taktikai útra terelte a játszmákat, ha kellett csendesítette a küzdelmet, 8,5-4,5 arányú sikere önmagáért beszél. Zsuzsa 1994 novemberében férjhez ment, s ettől kezdve New Yorkban él. Gyermekének születése miatt elhalasztották világbajnoki döntőjét, amelyet Hszie Csünnel kellett volna megvívnia. A FIDE vezérkarával konfliktusba került, s végül megfosztották címétől. Polgár Zsuzsa New Yorkban saját sakkiskolát nyitott, s egyre nagyobb figyelmet fordított a női sakkozás fejlesztésére. Ennek eredményeként több mint nyolcéves szünet után ismét tétversenyen sakkasztalhoz ült, a calviai sakkolimpián az amerikai válogatottat éltáblásként az ezüstéremhez segítette, 14 játszmából 10,5 pontot szerzett. Az amerikai sakkéletben fontos szerepet játszik.

 

Zsu Csen, Antoaneta Sztefanova és Xu Yuhua szerzett világbajnoki címet

A kínai sakkozás második világbajnoka, Zsu Csen 1976-ban született, 18 évesen ifjúsági világbajnok, s Moszkvában bemutatkozhatott az olimpiai válogatottban is. 1996-ban a 13 partiból 12 pontot gyűjtve szerzett újabb ifjúsági világbajnoki címet. Újdelhiben, 2000-ben óriási meglepetésre már az első körben kikapott az amerikai Krushtól. Egy évvel később Moszkvában csak hatodiknak volt rangsorolva, de a női sakkvilágbajnoki cím védőjének, Hszie Csün távollétében a 25 éves Zsu Csen győzött. Az argentin Maggiolo és moldáviai Petrenko ellen 1,5-0,5-tel „melegített be”. a szerb-montenegrói Marics, a grúz Hurcidze és Csiburdanidze ellen is csak a hosszabbításban győzött, a döntőben Alekszandra Kosztenjukkal szemben is „pótvizsgára” kényszerült, de a nehéz pillanatokban megőrizte hidegvérét.

A döntőben egyetlen döntetlen sem született, tie-break, négy rapid játszma döntötte el a cím sorsát. Zsu Csen világossal nyert, Kosztenjuk világossal egyenlített. A kínai nagymesternő ismét a világos bábukat vezetve szerzett vezetést, majd sötéttel megszerezte a női világbajnoki címet jelentő újabb győzelmet. Zsu Csen háromszoros olimpiai bajnok, a kínai női válogatott az 1998-as elisztai sakkolimpián szakította meg a grúz női csapat sikersorozatát, a legjobb egyéni eredményt Zsu Csen érte el.  A kínai nagymesternő 2000-ben Isztambulban is remekelt, majd Bledben is tagja volt az aranyérmes válogatottnak. „Átigazolt” katari színekbe, férjhez ment Mohamad Al-Modiahkihoz.

2004-ben Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában rendezték meg a világbajnokságot, és új világelsőt köszönthettek. A hetedik helyre rangsorolt 25 éves bolgár Antoaneta Sztefanova könnyedén vette az első akadályt, majd három igen nehéz meccsen jutott túl, korántsem meggyőző játékkal, de jól bírta a sorsdöntő játszmák feszültségét. Az elődöntőben a női sakkozás 13 évig uralkodó királynőjét, Maja Csiburdanidzét 1,5-0,5-re győzte le. A döntőben csak három partira volt szüksége, hogy megszerezze a végső győzelmet, az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja ellen 2,5-0,5-re nyert. 2003-ban Európa-bajnoki címet is szerzett, férfi nagymesteri címmel is büszkélkedhet.

2006-ban Jekatyerinburg volt a világbajnokság házigazdája, harmadszor ünnepelhettek kínai világelsőt. A női sakkozás új világbajnoknője, Xu Yuhua 1976-ban született. Háromszor volt tagja sakkolimpiát nyert kínai válogatottnak (2000, 2002, 2004). Kétszeres Világkupa-győztes, 2000-ben és 2002-ben nyert. Negyedszer indult harcba  a világbajnoki címért. Újdelhiben, 2000-ben a nyolcaddöntőben az ukrán Natalija Zsukovától kapott ki rapid rájátszásban. A moszkvai vb-n az elődöntőben az orosz Alekszandra Kosztenjukkal szemben maradt alul, itt is a rapid ütközet döntötte el a sorsát. Négy éve Elisztában a negyeddöntőben az indiai Humpy Koneru 2-0-ra legyőzte őt.

A kínai nagymesternő Jekatyerinburgban 2502-es Élő-pontjával a hatodik kiemelt volt, ötödik a rangsorban. A a vietnami Hoang Xuan,  az ukrán Anna Usenyina az orosz Tatjana Koszinceva ellen  is 1,5-0,5-re nyert. A negyeddöntőben a két évvel ezelőtti világbajnoki döntős Jekatyerina Kovalevszkaja ellen két döntetlent ért el, majd a rapid rájátszásban diadalmaskodott, 2,5-1,5-ös nyerés jelentette számára az elődöntőt.

Az elődöntőben ismét orosz ellenféllel mérkőzött, Szvetlana Matvejevával szemben nyert, 1,5-0,5-ös nyeréssel jutott a döntőbe. A világbajnoki címet a vártnál jóval könnyebben szerezte meg, lélektani hadviselésben múlta felül az orosz Alisza Galljamovát, aki hazai pályán jóval nagyobb feszültség alatt játszott, 2,5-0,5-re győzött.

 

A grúz-orosz háborús konfliktus árnyékában Alekszandra Kosztenjuk győzött

Négy éve az oroszországi Kabardino-Balkarija Köztársaság fővárosa, Nalcsik nyerte el a világbajnokság rendezésének jogát. A grúz-orosz háborús konfliktus miatt nem játszott hat grúz jogosult résztvevő, az exvilágbajnoknő Maja Csiburdanidze (2489), Leia Javahisvili (2461), Maja Lomineisvili 2414), Nino Hurcidze (2413), Sopiko Huhasvili (2408) és Sopio Gvetadze (2355). A grúz származású, de már régen holland színekben játszó Tea Bosboom-Lancsava (2358). Visszalépett a francia Marie Sebag (2529), lemondta részvételét az amerikai Irina Krush (2470), családi okokra hivatkozva az orosz  Jekatyerina Korbut (2459).

A grúz nagymesternők augusztus 12-én nyílt levélben fordultak a FIDE elnökéhez, Kirszan Iljumzsinovhoz, hogy a háborús helyzet miatt halassza el vb-t, vagy jelöljön ki más helyszínt. Az elnök válaszában azt kérte, hogy ne keverjék össze a politikát és a sportot, és vegyenek részt a világbajnokságon, az előrehaladott szervezés miatt nem látott lehetőséget a helyszín megváltoztatására.

A világbajnokság egyetlen magyar résztvevője, Hoang Thanh Trang a kubai Arribas, majd a lengyel Socko legyőzése után a nyolcaddöntőben 1,5-0,5-re kikapott a világranglistán második indiai Humpy Konerutól. A negyedik fordulóban eldőlt, hogy új világbajnoknője lesz a sakkozásnak, a 2004-es elisztai győztes, a bolgár Antoaneta Sztefanova előtt a svéd Pia Cramling állította pirosra a szemafort. Az elődöntőben Alekszandra Kosztenjuk remekelt, Cramling ellen győzött, míg a másik ágon fordulatokban gazdag nagy csatában a kínai Hou Ji-fan 4-2-re nyert Koneruval szemben. Megnyerte az első partit, jobb állásból fatális elnézéssel elvesztette a második partit. A vereség azonban nem törte le, megnyerte az első rapidpartit, de újra hibázott, Koneru másodszor is egyenlített. A két villámjátszmában azonban a 14 éves Hou diadalmaskodott, bejutott a döntőbe.

A négyjátszmás döntő első partiját Kosztenjuk sötéttel megnyerte, majd nagy esélyt szalasztott el a második játszmában. Hou Ji-fan egészen fantasztikus védelmet talált. A harmadik összecsapás végén is inkább a kínai tinédzser örülhetett, ismét remekelt a bástyavégjátékban, feladványszerű mentséget talált. Alekszandrának még fél pontra volt szüksége a világbajnoki cím elhódításához. Világossal sem törekedett óvatosságra, remek, hibáktól sem mentes játszmájuk végül örökös sakkal ért véget, „megkegyelmezett” nemes ellenfelének. Hou Ji-fan történelmet írt azzal, hogy 14 évesen döntőt játszhatott.

 

Hou Ji-fan sakktörténelmet írt

2010-ben a törökországi Antakyában rendezték meg a 64 résztvevős kieséses rendszerű világbajnokságot, és a vb egyik nagy esélyese a 16 esztendős Hou Ji-fan győzött. A döntőig nagyon biztosan menetelt. A mezőny legmagasabb Élő-pontszámú résztvevőjére, az indiai Humpy Konerura az elődöntőben mért vereséget. Honfitársnője, Ruan Lufei elleni finálé toronymagas esélyese volt, de magának tette izgalmassá a meccset. Elpuskázta remek lehetőségeit az első partiban, hiába szerzett vezetést a második játszma megnyerésével, megremegett a keze. Üggyel-bajjal remizett a harmadik játszmában, majd a negyedikben sokat hibázva vesztett.

A rájátszásban azonban nem adott esélyt honfitársnőjének. Nagyobb arányú is lehetett volna győzelme, a végeredmény, az 5-3 azt jelentette, hogy 16 évesen minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

 

Tavaly Hou Ji-fan az albán fővárosban megrendezett világbajnoki döntőben magabiztos játékkal védte meg címét kihívójával, a 24 éves indiai Humpy Koneruval szemben. A tízjátszmásra tervezett döntő nyolcadik játszmájában elért döntetlennel már eldőlt a párharc. A világbajnoknő a harmadik és a hatodik partiban is sötéttel nyert, a hetedik játszmában világossal aratott győzelme eldöntötte a párharc sorsát. A kritikus pillanatokban a kínai nagymesternő a tőle megszokott hidegvérrel játszott, esélyeit tökéletesen kihasználta. Győzelméért a 200 eurós díjalapból 120 ezret kapott.

 

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Végeredmény

Perf.

+/–

Hou Ji-fan

2578

½

½

1

½

½

1

1

½

5,5

2736

+18

Humpy Koneru

2600

½

½

0

½

½

0

0

½

2,5

2442

–18

 

A női sakkozás világbajnokai:

Vera Menchik (1927 – 1944)

Ljudmilla Rugyenko (1950-1953)

Elizaveta Bikova (1953- 1956, 1958-1962)

Olga Rubcova (1956 – 1958)

Nona Gaprindasvili (1962 – 1978)

Maja Csiburdanidze (1978 – 1991)

Hszie Csün (1991 – 1996)

Polgár Zsuzsa (1996 – 1999)

Hszie Csün (1999 – 2001)

Zsu Csen (2001 – 2004)

Antoaneta Sztefanova (2004 – 2006)

Xu Yuhua (2006 - 2008)

Alekszandra Kosztenjuk (2008 – 2010)

Hou Ji-fan (2010 –

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bukarestben zajló szuperverseny második fordulójában két döntetlen született. Az olasz Fabiano Caruana és a román Liviu-Dieter Nisipeanu partija örökös sakkal ért véget, Caruana királyával leütött egy „mérgezett” gyalogot, a sakkok elől királya nem tudott elbújni. Pontosztozkodással zárult a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és a háromszoros olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk küzdelme is. Ivancsuk kis előnyét nem tudta döntővé fokozni.

 

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és a háromszoros olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk az 1994-es linaresi tornán mérkőzött meg először egymással, a bolgár sakkozó nyert, egy évvel később Ivancsuk visszavágott. Különböző időbeosztás mellett 72-szer csatáztak, Topalov 23-szor győzött, 16-szor kikapott. Klasszikus kontroll mellett 13-8-ra vezetett Topalov, 19-szer remiztek, remek partik egész sorát játszották. A londoni GP-n a bolgár nagymester legyőzte a gyenge formában játszó ukrán „veteránt”.

A román fővárosban békés küzdelmet láttunk. A spanyol megnyitású partiban Ivancsuk 15…d5 lépése gyökeresen megváltoztatta a gyalogállás szerkezetét. Topalov 16.e5 helyett 16.exd5-tel kis előnybe kerülhetett volna. Az ukrán sakkozó kezdeményezéshez jutott, az exvilágbajnok védekezésre kényszerült. A vezércserét követően sötét őrizte kis előnyét, de nem tudta megtörni Topalov ellenállását.

Az olasz Fabiano Caruanától már megszoktuk, hogy küzdelmes partikat vív, nem esik kétségbe, ha a nyitásban nem tud előnyt kovácsolni. A román Liviu-Dieter Nisipeanu Caro-Kann védelme jól állta  a sarat. Nisipeanu egyenlő állásban kissé meglepő minőségáldozatot hozott, majd nagyot hibázott, elszámolta magát. Caruana királya sikerrel kiléphetett volna a sakkokból, ehelyett leütötte a „mérgezett” gyalogot, a nagy bakival örökös sakkba lépett.

 

A 2. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2786) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2668) döntetlen (Caro-Kann védelem, 36)

Veszelin Topalov (bolgár, 2769) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2763) döntetlen (Spanyol megnyitás, 65)

 

A verseny állása:

1.Vaszilij Ivancsuk 1,5 pont

2-3. Veszelin Topalov és Fabiano Caruana 1

4. Liviu-Dieter Nisipeanu 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Vaszilij Ivancsuk – Fabiano Caruana

Liviu-Dieter Nisipeanu – Veszelin Topalov

 

Caruana,F (2786) - Nisipeanu,LD (2668)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 c5 6.Fe3 cxd4 7.Hxd4 He7 8.Hd2 Hbc6 9.H2f3 Fe4 10.0-0 a6

A román nagymester nem a leggyakrabban játszott 10...Fxf3 illetve; 10...Hg6 folytatást választotta. A dortmundi szuperversenyen a német bajnok Daniel Fridman ellen Caruana a 11.Hd2 Hgxe5 12.Hxe4 dxe4 13.c3 Fd6 14.Va4 Va5 15.Vb3 Fc7 16.Vxb7 Bb8 17.Va6 Vxa6 18.Fxa6 Bxb2 folytatásban küzdött meg.

11.c3 Vd7 12.Be1 Bc8 13.Ff1 h6 14.h4 Hxd4 15.Hxd4 Hf5 16.Hxf5 Fxf5 17.a4 Fe7 18.h5 0-0 19.Fd4 Fc5 20.a5 Ve7 21.Ba4 Fxd4 22.Vxd4 Bc5 23.Be3 Bfc8 24.b4  

 

 

24...Bc4!?

A minőségáldozat helyett 24...B5c6 25.Ba1 Vg5 is számításba jött.

25.Fxc4 Bxc4 26.Vd1 Fg4

Számításba jött a 26...Vh4 27.g3 Vg5 folytatás.

27.Vb3 Be4?

Nagy hiba, Nisipeanu elszámolta magát.

28.Bxe4 dxe4 29.Vc4

 

29...Ff3 30.gxf3 Vg5+ 31.Kf1 Vc1+ 32.Ke2 Vc2+ 33.Ke3 Vc1+!?

 

34.Kxe4?

Fabiano Caruana örökös sakkba lépett a mérgezett gyalog leütésével. 34.Kd4 Vd1+ 35.Kc5 Vxa4 36.Kb6 exf3 37.Kxb7 simán nyert volna.

34...Ve1+ 35.Kf4 Vc1+ 36.Ke4 Ve1+  és döntetlen, 37.Kd3 Vf1+ 38.Kd4 Vxf2+ 39.Ke4 Ve1+ és a király nem menekülhet a sakkok elől.

 

Topalov,V (2769) - Ivancsuk,V (2763)
Spanyol megnyitás [C87]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 Fg4 9.Hbd2 Hd7 10.h3 Fh5 11.Fc2 h6 12.a3 Be8 13.g4 Fg6 14.d4 exd4 15.cxd4 d5!?  

 

 

16.e5?!

Veszelin Topalov kis előnybe kerülhetett volna a 16.exd5 Fxc2 17.Vxc2 Ha7 18.Hc4 (18.Vb3 Hb6 19.Be5 Fd6 20.Bxe8+ Vxe8 21.a4 a5) 18...Hf6 19.He3 Hxd5 20.Vb3 Hxe3 21.Fxe3 változatban.

16...Fxc2 17.Vxc2 Hf8 18.Hf1 He6 19.Fe3 Fg5 20.Bad1 f6 21.Vb3 Ha5 22.Vc3 Hc4 23.h4 Fxe3 24.Hxe3 Hxe3 25.Vxe3 c6  

 

 

26.h5 Bf8 27.exf6 Vxf6 28.He5 Vh4

Számításba jött a 28...Vf4 29.Kg2 Bae8 folytatás.

29.Vg3 Vxg3+ 30.fxg3 Hg5 31.Kg2 He4 32.Bf1 Bxf1 33.Bxf1 Be8 34.Hd7 Bd8 35.He5 Be8 36.Hd7 a5 37.a4

 

37...Hg5 38.He5 Bf8 39.Bf5 He4 40.Kf3 Be8 41.Kg2 Hd6 42.Bf2 Be7 43.b3 Be8 44.Bc2 Hf7 45.Hf3 Kf8 46.Bf2 Kg8 47.Bc2 Kh7 48.Bc5  

 

 

48...Be2+ 49.Kf1 Be3 50.Kg2 Hg5

Figyelmet érdemelt az 50...Bxb3 51.Bxa5 Bb2+ 52.Kf1 Bb1+ 53.Kf2 Hd6 folytatás.

51.Hxg5+ hxg5 52.Bxa5 Bxb3 53.Ba7 g6 54.a5 Kh6

 

55.Ba8 gxh5 56.Bh8+ Kg7 57.Bb8 Bb5 58.gxh5 g4 59.Kf2 Kh6 60.Ke3 Kxh5 61.Kf4 Kg6 62.Kxg4 Bxa5 63.Kf4 c5 64.dxc5 Bxc5 65.Bxb7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bukarestben az ukrán Vaszilij Ivancsuk a román Liviu-Dieter Nisipeanu elleni győzelemmel kezdte meg szereplését. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov kecsegtető állását elrontotta, az olasz Fabiano Caruana az időellenőrzést követően pontos játékkal döntetlenre mentette a játszmát.

A hagyományos viadalon győzelemmel rajtolt a 2009-ben már tornagyőzelmet ünnepelt háromszoros olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk. Az ukrán nagymester tanári módon oktatta a románok legjobbját, Liviu-Dieter Nisipeanut. Világos előnnyel jött ki a nyitásból, futópárjával vígan nézhetett a jövőbe. Ivancsuk 20.a4 lépésével megkezdte a sötét vezérszárny gyengeségeinek kihasználását. A különböző színű futók ellenére Ivancsuk anyagi előnyét gond nélkül érvényesítette.

Nagy küzdelemben ért véget pontosztozkodással a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és a világranglistán már ötödik, idén szenzációs eredmények egész sorát felmutató olasz Fabiano Caruana összecsapása. Topalov nem sáncolt, gyors akciót kezdeményezett. Caruana elmulasztott egy taktikai lehetőséget, jelentős hátrányba került, helyzetét időzavar is nehezítette. Az exvilágbajnok többször is kihagyta a nyerőesélyes folytatást, az olasz nagymester az időellenőrzést követően többé már nem hibázott, pontos játékkal kiharcolta a döntetlent.

 

Az első forduló eredményei:

Veszelin Topalov (bolgár, 2769) – Fabiano Caruana (olasz, 2786) döntetlen (Grünfeld védelem, 60)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2763) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2668) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 49)

 

A 2. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Liviu-Dieter Nisipeanu

Veszelin Topalov – Vaszilij Ivancsuk

 

Topalov,V (2769) - Caruana,F (2786)
Grünfeld védelem [D90]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Vb3 Hb6 6.d4 Fg7 7.e4 Fg4 8.Fb5+ c6 9.Hg5 0-0 10.Fe2 Fxe2 11.Hxe2 e5

Az idei Tata Steel szuperversenyen a cseh David Navara a 11...Ha6 12.Fe3 Vd6 13.0-0 Vb4 14.Vxb4 (Jobb volt (14.Vc2 Vc4 15.Bfc1) 14...Hxb4 15.Bfc1 e5 változatot játszotta meg Levon Aronjan ellen, előnybe került és meg is nyerte a játszmát.

12.dxe5

A Prágában Peter Szvidler ellen játszott párosmérkőzésen Navara 12.Vh3 h6 13.Hf3 exd4 14.Fxh6 Be8 15.0-0-0?! c5 után hátrányba került, támadási kísérletét az orosz nagymester sikerrel hárította.

12...h6 13.Hh3 H8d7 14.f4 Hc5 15.Vc2 Hd3+ 16.Kf1 f5 17.exf6 Bxf6 18.Fe3

Számításba jött a 18.Hf2 Hxf2 19.Kxf2 Ve7 20.g3 folytatás.

 

18...Bf7?!

Fabiano Caruana kihagyta a 18...Hxb2! 19.Fd4 (19.Vxb2 Bxf4+; 19.e5 H6c4 20.Fd4 Vxd4) 19...H6c4 20.e5 Vxd4 21.Hxd4 He3+ 22.Ke2 Hxc2 23.Hxc2 Bf7 24.He3 Bd8 lehetőséget.

19.Bd1 Bd7 20.Hf2 Hxb2 21.Bxd7 Vxd7 22.Fc1

Veszelin Topalov 22.e5 H2c4 23.Fxb6 Vf7 (23...Vd5 24.Hc3 Vf7 25.Fc5 b6) 24.Fd4 c5 25.Fxc5 Bc8 26.Kg1 Bxc5 27.h4-gyel jobban játszhatott volna.

22...H6c4 23.h4 b5

 

24.Bh3

Az exvilágbajnok sokáig halogatta az e5 lépést. Jelentő előnyt adott a 24.e5 Vf7 (24...Bd8 25.Vxg6 Vf7 26.Vxf7+ Kxf7 27.Bh3) 25.Bh3 Bd8 26.Bg3 Vf5 27.Vxf5 gxf5 28.Fxb2 Hxb2 29.Bg6 c5 30.Hg3 folytatás.

24...Bd8 25.Bg3 Hd1 26.e5 Vf5 27.Vxf5 gxf5 28.Bg6

Az exvilágbajnok hibáztatta ezt a tervet. 28.Hd3 Hde3+ 29.Fxe3 Bxd3 30.Fxa7 Bd1+ 31.Kf2 jobb volt.

28...Hce3+?!

Caruana 28...Hde3+ 29.Kg1 c5-öt javasolta.

29.Kg1 c5 30.Hg3 Kf7 31.Ba6 Ff8 32.Bxa7+

Újabb pontatlanság. 32.Fxe3 Hxe3 33.Ba3 Hd5 34.Bxa7+ volt a jó.

32...Fe7 33.Hxd1 Bxd1+ 34.Kf2 Hg4+ 35.Ke2 Bxc1 36.Hxf5 Ke6 37.Hxe7 h5 38.Hc8 c4?!  

 

 

39.Hd6?!

Topalov ellenfele időzavarában hibázott. 39.Ba6+ Kd5 40.Bd6+ Kc5 (40...Ke4 41.e6 Bc2+ 42.Bd2) 41.He7 c3 42.a3 b4 43.axb4+ Kxb4 44.Hf5 még mindig esélyes volt.

39...Bc2+ 40.Kf3 Bc3+

Vége az időzavarnak, Caruana pontos játékkal kiremizte a partit.

41.Ke4 Be3+ 42.Kd4 Bd3+ 43.Kc5

 

43...c3 44.Bc7 c2 45.Kxb5 He3 46.f5+ Kxe5 47.Hc4+ Hxc4 48.Bxc4 Bd5+ 49.Kc6 Bd6+ 50.Kc7 Bd2 51.a4 Bd4 52.Bc5+ Kf6 53.a5

 

53...Bd5 54.Bc6+ Kxf5 55.a6 Ba5 56.Kb6 Ba2 57.a7 Bb2+ 58.Kc7 Ba2 59.Kb7 Bb2+ 60.Kc7 és döntetlen

 

Ivancsuk,V (2763) - Nisipeanu,LD (2668)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 b5 7.cxb5 c6 8.Fg5 cxb5 9.e3 Fb7 10.Hf3 a6 11.Fd3 h6 12.Fh4 d6 13.0-0 Hbd7 14.Vb4 Vb6 15.Fg3 Fe4 16.Fe2 Bfc8 17.Bfc1

A partit követően Vaszilij Ivancsuk elégedetten állapította meg, hogy a futópárral jobban állt.

17...He8 18.Hd2 Fc2 19.h3 Bab8  

 

20.a4!

A román sakkozó a kitűnő lépést követően már nagy gondokkal küszködött.

20...bxa4 21.Vxb6 Hxb6 22.Fxa6 Bc7 23.Fb5 f6 24.Fxe8 Bxe8 25.Fxd6 Bc6 26.Fc5 Fg6 27.Hc4 Hxc4 28.Bxc4 Ba8

Nem mentette sötétet 28...Bb8 sem. 29.Bcxa4 Bxb2 30.Ba8+ Kh7 31.B1a7 simán nyert volna.

 

 

29.Bcxa4 Bxa4 30.Bxa4

A különböző színű futók ellenére könnyű volt világos anyagi előnyének az érvényesítése.

30...Fd3 31.Ba3 Fe2 32.Ba8+ Kf7 33.Ba7+ Kg8 34.Bb7 Ba6 35.Fb4 Ba1+ 36.Kh2 Bc1 37.h4 h5 38.Fc3 Fc4 39.Bc7 Fd3 40.Bc5 Bc2 41.Kg3 Fe2 42.e4 Kf7 43.d5 exd5 44.Bxd5 Fg4 45.f3 Fe6 46.Bxh5 Fc4 47.e5 Kg6 48.Bh8 Ff1 49.exf6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsent választották 2011 legjobb sakkozójává. A „64-Sahmatnoje Obozrenije” tizenhetedik éve szervezi a sakk Oscar-díj odaítélésére a szavazást. Carlsen sorozatban harmadszor nyert. Az izraeli Borisz Gelfandot jelölték a második helyre, az örmény Levon Aronjan ismét harmadik lett a szavazáson.

A spanyol sakkszervező és újságíró, Jordi Puig 1967-ben kérte először voksolásra az újságírókat, akik Bent Larsennek ítélték a díjat. 1968-ban Borisz Szpasszkij lett a legjobb, egy évvel később a szovjet nagymester már a sakkozás tizedik világbajnokaként győzött. Az amerikai Robert Fischer évei következtek, az amerikai fenomén háromszor is joggal érdemelte ki az Oscar-díjat. Tőle Anatolij Karpov vette át az uralkodói szerepet, a sakkozás tizenkettedik világbajnokát 1973 és 1977 között megszakítás nélkül ötször választották meg az év legjobbjának. Bár Karpov a svájci Viktor Korcsnojjal szemben 1978-ban megvédte címét, az újságírók mégis a világbajnoki döntő vesztesének, Korcsnojnak adták a díjat.

Karpov 1979 és 1981 között ismét tündökölt, majd kihívója, Garri Kaszparov vette át tőle a stafétabotot. Kaszparov 1982-ben és 1983-ban nyert a szavazáson, majd Karpovot pályafutása során utoljára 1984-ben választották a legjobbnak. Kaszparov világbajnoki címének megszerzésével, majd megvédésével méltán érdemelte ki négyszer is az Oscar-díjat. Puig úr 1989-ben bekövetkezett halálával 1995-ig nem volt igazi gazdája a szavazás megszervezésének. Ezt az időszakot többen is kihasználták, sokan rendeztek házi szavazásokat, hogy saját népszerűségüket növeljék, de csak 17 éve van ismét igazi szervezett voksolás, amelynek rangot ad, hogy nyomon követhető, kik is értékelték az elért eredményeket.

Kaszparov 1995-ben és 1996-ban lett Oscar-díjas, 1997-ben és 1998-ban Viswanathan Anandot választották a legjobbnak. Kaszparov 1999-ben ismét győzött, 2000-ben többen voksoltak londoni legyőzőjére, Vlagyimir Kramnyikra, kivívták a szuperversenyeken villogó  Kaszparov rosszallását. A harmadik évezred első Oscar-díját Kaszparovnak ítélték, az exvilágbajnok elsőségéhez nem férhetett kétség, Kramnyik szoros versenyben előzte meg Ruszlan Ponomarjovot. Tíz éve ismét Kaszparovot választották a legjobbnak, Lékó Péter bravúros szerepléssel megérdemelten lett második. 2003-ban Anand nyert meggyőző fölénnyel, az orosz Peter Szvidler követte. Kaszparov és Kramnyik mögött Lékó az ötödik helyen végzett.

Anand 2004-es esztendőben elért ragyogó eredményeit a szakma is díjazta, óriási fölénnyel győzött, 1541 ponttal előzte meg az orosz Szuperbajnokság nyertesét, Garri Kaszparovot,  Lékó Pétert szoros küzdelemben a harmadik helyre jelölték. Vlagyimir Kramnyik, Rusztam Kaszimdzsanov és Veszelin Topalov volt a további sorrend.

Egy pillanatig sem lehetett kétséges, hogy Veszelin Topalov érdemli ki 2005-ös Oscar-díjat. Bámulatos teljesítménnyel megnyerte a San Luis-i világbajnokságot. Győzött a szófiai szuperversenyen, holtversenyben volt első a linaresi tornán, s dortmundi holtversenyes második, a Wijk aan Zee-i harmadik helyével sem kellett szégyenkeznie, 293-an jelölték a legjobbnak. Nem lehetett kétséges Viswanathan Anand második helye sem. Második lett a világbajnokságon, ezüstérmes Wijk aan Zee-ben és Szófiában, harmadikként zárta linaresi szereplését, s valamennyi rapid tornát is megnyerte.

Egy évvel később meggyőző fölénnyel, pályafutása során másodszor nyert az egyesített világbajnoki cím birtokosa, Vlagyimir Kramnyik. Az orosz világelső hosszas betegség után remekelt a torinói sakkolimpián, megnyerte a dortmundi szuperversenyt, és emlékezetes csatában legyőzte Veszelin Topalovot az elisztai világbajnoki döntőn, amelynek menete, a sakktáblán kívül is zajló „háború” alaposan megosztotta  sakkvilágot. Hatvannégy nagymester közül hárman Topalovot nem jelölték a legjobb tízbe, egy szavazó Kramnyikot „büntette”. A bolgár exvilágbajnok sem zárt rossz évet, holtversenyben volt első Ananddal a Corus tornán, megnyerte a szófiai szuperversenyt, holtversenyben másodikként végzett a linaresi viadalon. Megérdemelt Viswanathan Anand harmadik helye, holtversenyes elsőség Wijk aan Zee-ben, és valamennyi rapid versenyén győzött.

 

Az indiai világbajnokot, Viswanathan Anandot választották 2007 legjobb sakkozójává. Vishy meggyőző fölénnyel nyert,  pályafutása során ötödször érdemelte ki az elismerést. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot jelölték a második helyre, meglepetés az amerikai Gata Kamsky dobogós helye, megnyerte a Világkupát, de más jelentős sikerrel nem büszkélkedhetett.

A „64” sakkmagazin főszerkesztőjének, Alekszandr Rosalnak a halála után kevésbé volt szervezett a következő három évben a szavazás. A világbajnoki címét a bonni párharcban Vlagyimir Kramnyikkal szemben megvédő Anand győzött 2008-ban is. A triplázás azonban nem sikerült, a norvég szuperzseni, Magnus Carlsen évei következtek.

A 2009-es esztendőt Magnus a Corus-torna megnyerésével kezdte, majd Linaresben harmadikként zárta szereplését. A dortmundi szuperversenyen is bronzérmes volt, szenzációs tornagyőzelmet aratott a kínai Nankingban, két és fél ponttal előzte meg Topalovot. Óriási fölénnyel diadalmaskodott a villám-vb-n, holtversenyben második a moszkvai Tal-emlékversenyen. Az évet londoni sikerrel zárta.

Carlsen 2010-ben is folytatta sikersorozatát, Wijk aan Zee-ben megvédte elsőségét. A báznai szuperversenyen kétpontos előnnyel végzett az élen. Gyengélkedett a Grand Slam-döntőn, de Nankingban ismét remekelt, ezúttal Anand előtt nyerte meg a versenyt. Londoni tornagyőzelemmel zárta az évet. Anand szoros versenyben, mindössze 20 pontos hátránnyal lett második, Levon Aronjan, Vlagyimir Kramnyik, Szergej Karjakin, Veszelin Topalov, Jan Nepomnjacsij, Vaszilij Ivancsuk, Hikaru Nakamura és Alekszandr Griscsuk került még a legjobb tízbe.

 

A „64” újság 10-es száma közölte a 2011-es Oscar-díjra történt szavazás végeredményét. Sorozatban harmadszor választották a legjobbnak Carlsent, aki a világbajnok-jelölti páros meccseken győztes Borisz Gelfandot előzte meg. A norvég világranglista-vezető harmadik volt Wijk aan Zee-ben, megismételte sikerét Báznán, megnyerte a bieli szuperversenyt. Holtverseny után a rapid rájátszáson Vaszilij Ivancsukot legyőzve a Grand Slam-döntőn is ő emelhette magasba a győztesnek járó trófeát. Moszkvában az örmény Levon Aronjannal osztotta a dicsőséget, de sötéttel sikeresebben játszott, övé lett az elsőség. Londonban harmadikként végzett.

A harmadik helyre Levon Aronjant jelölték, sorozatban harmadszor végzett a dobogón. A Világkupán győztes és orosz szuperbajnok Peter Szvidler a negyedik, a dortmundi és a londoni szuperversenyeken első exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak az ötödik hely jutott. A legjobb tíz további sorrendje: Alekszandr Griscsuk, Vaszilij Ivancsuk, Viswanathan Anand, Alekszandr Morozevics és Hikaru Nakamura.

 

Az Oscar-díj eddigi győztesei:

1967 Bent Larsen

1968-1969 Borisz Szpasszkij

1970-1972  Robert Fischer

1973-1977 Anatolij Karpov

1978 Viktor Korcsnoj

1979-1981 Anatolij Karpov

1982-1983 Garri Kaszparov

1984 Anatolij Karpov

1985-1988 Garri Kaszparov

1995-1996 Garri Kaszparov

1997-1998 Viswanathan Anand

1999 Garri Kaszparov

2000 Vlagyimir Kramnyik

2001-2002 Garri Kaszparov

2003-2004 Viswanathan Anand

2005 Veszelin Topalov

2006 Vlagyimir Kramnyik

2007-2008 Viswanathan Anand

2009-2011 Magnus Carlsen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben 2013. január 11. és 27. között rendezik meg a hagyományos versenysorozat 75. tornáját. A 20-es kategóriájú, 2731-ös átlagú Tata Steel Chess 2013 tornán címvédőként az örmény Levon Aronjan játszik.  A rajtlistát a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen vezeti, a top 10-ből öten a rajtnál, többek között a regnáló világbajnok, az indiai Viswanathan Anand. Nagy öröm, hogy Lékó Péter immár tizenegyedszer szerepel a szuperversenyen. A 16-os kategóriájú nagymesterversenyre meghívást kapott legfiatalabb nagymesterünk, a 16 éves Rapport Richárd pályafutásának eddigi legnagyobb megmérettetése lesz a viadal.

A hagyományos versenyt  hetvenötödször rendezik meg. A    Hoogovens Művek főszponzorként 2000-ig támogatta a viadalt, a privatizáció után lett a fesztiválnak a brit Corus a névadója, és egyúttal főtámogatója. Két éve az indiai Tata Steel vette át a sakkozás kiemelt mecénásának a szerepét. A holland tengerparti városka két és fél hétig a sakk lázában ég, majd rövid pihenő után már a következő versenyre készül. Remek hangulatú a világhíres sakkfesztivál, ahol természetesen a 14 fős szuperverseny áll az érdeklődés középpontjában. A viadal a november 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján 20-as kategóriájú, 2731 az Élő-átlaga. Világbajnok, olimpiai bajnok, világranglista-vezető a parádés szereposztású mezőnyben. A szuperverseny mellett még két nagymestertornát is szerveznek, a „B” viadal 16-os kategóriájú, és még számtalan  tornán vetélkedhetnek profik és amatőrök, a fesztivál programja ezzel válik még vonzóbbá.

Érthetően taktikáztak a jövő évi világbajnok-jelölti verseny résztvevői, hogy a Tata Steel szuperversenyen játszanak-e, vagy a titkos változatokat gondosan őrizve csak a londoni viadalra koncentráljanak. A nyolcfős világbajnok-jelölti versenyt a brit fővárosban 2013. március 13. és 31. között rendezik meg. Az izraeli Borisz Gelfand az idei világbajnoki döntő veszteseként vehet részt. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik játszhat. A tavalyi Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk harcolta ki a részvételi jogot. Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálja a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán negyedik Tejmur Radzsabov ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért.

Wijk ann Zee-ben a világranglista első tíz helyezettjéből végül öten állnak rajthoz. Fokozott érdeklődés kísérheti a regnáló világbajnok Viswanathan Anand csatáját a kihívó jogáért legnagyobb eséllyel harcoló Magnus Carlsennel és Levon Aronjannal. Folytatódik-e az olasz Fabiano Caruana nagy sorozata, mire lesz képes az új szponzorral és megerősített szekundánsi csapattal készülő orosz Szergej Karjakin? A 2011-es tornagyőztes amerikai Hikaru Nakamura vissza tud-e kapaszkodni a legjobbak közé?

 

Tizenegyedik szereplésére készülhet Lékó Péter. Első számú nagymesterünk, a világranglistán 22. Lékó 2005-ben remek formában versenyezve győzött, 2000-ben és 2004-ben a második helyezést harcolta ki. A hollandiai torna előtt Péter Taskentben GP-tornán játszik, majd Pekingben a Szellemi Világjátékokon.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2848)

Levon Aronjan (örmény, 2815)

Fabiano Caruana (olasz, 2786)

Viswanathan Anand (indiai, 2775)

Szergej Karjakin (orosz, 2775)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2755)

Wang Hao (kínai, 2737)

Lékó Péter (magyar, 2732)

Anish Giri (holland, 2715)

Pentala Harikrishna (indiai, 2692)

Loek van Wely (holland, 2691)

Ivan Szokolov (holland, 2677)

Erwin L’Ami (holland, 2629)

Hou Ji-fan (kínai, 2606)

 

Tavaly Wijk aan Zee-ben a háromszoros olimpiai bajnok, csapatvilágbajnok, Világkupa- és Grand Prix-győztes Levon Aronjant pályafutása során harmadszor köszöntötték tornagyőztesként. 2007-ben Veszelin Topalovval és Tejmur Radzsavovval, egy év múlva Magnus Carlsennel  holtversenyben végzett az élen. Bár legnagyobb riválisától, Carlsentől a harmadik fordulóban vereséget szenvedett, de jöttek a tőle megszokott nyerések. Megbotlott a cseh David Navarával szemben, de izgalmas ütközetben Borisz Gelfandot is legyőzte bebiztosította első helyét. A kiegyenlített mezőnyben nagy bravúrral hét játszmát tudott nyerni!

 

A 74. Tata Steel szuperverseny végeredménye:

1.Levon Aronjan (örmény, 2805) 9 pont

2-4.Magnus Carlsen (norvég, 2835), Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) és Fabiano Caruana (olasz, 2736) 8

5-6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) 7,5

7. Gata Kamsky (amerikai, 2732) 7

8. Szergej Karjakin (orosz, 2769) 6,5

9. Loek van Wely (holland, 2692) 5,5

10-12. Borisz Gelfand (izraeli, 2739),  Veszelin Topalov (bolgár, 2770) és Vugar Gasimov (azeri, 2761) 5

13-14. David Navara (cseh, 2712) és Anish Giri (holland, 2714) 4,5

 

A 16-os kategóriájú, 2634-es Élő-átlagú nagymesterversenyre meghívást kapott legfiatalabb nagymesterünk, a 16 éves Rapport Richárd. A junior világbajnokság holtversenyes győztese, a Bucholz-pontszámmal ezüstérmes Ricsi eddigi pályafutásának legnagyobb megmérettetése lesz a viadal, amelyen a 14 fős mezőnyben a november 1-től érvényes pontszámok alapján a nyolcadik.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Arkadij Naiditsch (német, 2708)

Romain Edouard (francia, 2688)

Szergej Movszeszjan (örmény, 2688)

Ni Hua (kínai, 2681)

Szergej Tivjakov (holland, 2659)

Predrag Nikolic (boszniai, 2650)

Maxim Turov (orosz, 2630)

Rapport Richárd (magyar, 2621)

Jan Smeets (holland, 2615)

Daniil Dubov (orosz, 2600)

Nils Grandelius (svéd, 2593)

Alekszander Ipatov (török, 2593)

Jan Timman (holland, 2579)

Robin van Kampen (holland, 2574)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bukarestben november 6. és 13. között rendezik meg a júniusról elhalasztott „Királyi versenyt”. A négy résztvevős, kétfordulós viadalon a világranglistán ötödik olasz Fabiano Caruana, a nyolcadik bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov, a 2009-es tornagyőztes ukrán Vaszilij Ivancsuk és a románok legjobbja, Liviu-Dieter Nisipeanu játszik. A verseny honlapján, a www.turneulregilor.com-on élő közvetítés lesz.

 

Csalódtak a meghívott résztvevők, a versenyprogramjukat a torna időpontjához igazító szupernagymesterek, a sakkrajongók is, amikor a belpolitikai feszültség, anyagi nehézségek miatt elhalasztották a Romgaz június 23. és július 4. közötti időpontra tervezett szuperversenyét. A korábbi viadalok megkoronázása lett volna, ha Báznán a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen, a regnáló indiai világbajnok Viswanathan Anand, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Szergej Karjakin, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a román Liviu-Dieter Nisipeanu viaskodott volna egymással.

A halasztás, az átszervezett program miatt a szervezők már nem tudták biztosítani az eredetileg tervezett mezőnyt. Megváltozott a lebonyolítás, négyen játszanak a Bukarestbe költöztetett 20-as kategóriájú, 2747-es Élő-átlagú viadalon. A világranglistán ötödik, idén szenzációs sikereket elérő olasz Fabiano Caruana először játszik a hagyományos tornán. „Újonc” a top tízbe visszakapaszkodott bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov is. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk harmadszor szerepel. A románok legjobbja, Liviu-Dieter Nisipeanu nem játszott a válogatottban az isztambuli sakkolimpián.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (olasz, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2769)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2763)

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2668)

 

Magyar idő szerint naponta 14 óra 30 perckor kezdődnek a fordulók, az első november 7-én. A harmadik játéknapot követően, november 10-én pihenőnapot kapnak a nagymesterek. Negyven lépésre 2-2 óra a gondolkodási idő, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc és 30-30 másodperc lépésenként a parti befejezéséig.

A versenysorozat 2007-ben kezdődött, az orosz FIDE exvilágbajnok Alekszandr Halifman győzött a 11 résztvevős tornán. Ribli Zoltán holtversenyben negyedik, Portisch Lajos a nyolcadik helyen végzett. Egy évvel később az angol Nigel Short diadalmaskodott, Portisch holtversenyben második lett. 2009-ben rendezték meg az erdélyi fürdővárosban, Báznán a harmadik tornát, amely ezúttal már szupernagymesterek vetélkedése volt. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk veretlenül, egypontos előnnyel ért célba. A 40 éves nagymester fantasztikus sikerekben gazdag pályafutása során mindig is képes volt hullámzó teljesítményt nyújtani. 2008-ban megnyerte a szófiai és a moszkvai szuperversenyt, a drezdai sakkolimpián elkövetett doppingvétségének utózöngéjeként is értékelhettük nankingi utolsó helyét. A januári világranglistán még harmadik volt, majd beszámolták kínai „kiruccanását”, a Corus-tornán mutatott gyengébb eredményét, s ezeket csak részben korrigálta linaresi holtversenyes első helye.  A nalcsiki GP-viadalon is osztotta az utolsó helyét, majd címvédőként nagyot bukott Szófiában. Báznán egy jól játszó, pontosan számoló, alig hibázó Ivancsukot láttunk, teljesen megérdemelt volt a tornagyőzelme. A viadal 30 játszmájából 10 végződött döntéssel, 6-4-re a világossal játszók voltak eredményesek.

 

A torna végeredménye:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2746) 7 pont

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2733) 6

3-4. Alekszej Shirov (spanyol, 2745)  és Tejmur Radzsabov (azeri, 2756) 5,5

5-6. Gata Kamsky (amerikai, 2720) és  Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2675) 3

 

2010-ben a világranglistát vezető Magnus Carlsen kétpontos előnnyel ért célba, sorozatban harmadik tornagyőzelmét aratta, újabb Élő-pontokat gyűjtött. Szereplését három döntetlennel kezdte, de ezután begyújtotta a rakétákat, négyes nyerősorozattal tört előre. Remek a performance-pontszáma, 2918, 12,6 Élő-pontot is kasszírozott.

Az azeri Tejmur Radzsabov vereséggel rajtolt, de profihoz illő módon tette túl magát a csalódásán. Az izraeli Borisz Gelfandra a zárónapon másodszor mért vereséget, a győzelemmel befogta riválisát. Nem véletlen, hogy a három világbajnok-jelölt végzett a dobogón. A torna 30 játszmájából 15 dőlt el, a sötéttel játszók 8-7-re nyertek.

 

A verseny végeredménye:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2813) 7,5

2. Tejmur Radzsabov (azeri, 2740) és Borisz Gelfand (izraeli, 2741) 5,5

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) 4,5

5. Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2672) 4

6. Wang Yue (kínai, 2752) 3

 

Tavaly a norvég Magnus Carlsen és az orosz Szergej Karjakin holtversenyben végzett az élen, de a versenykiírás szerint a címvédő Carlsen lett a torna győztese. Mindketten három-három játszmát nyertek, egymás ellen kétszer megosztoztak a ponton, a Berger-Sonneborn értékelés alapján Magnus pontszáma a magasabb, hiszen az amerikai Hikaru Nakamura, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a román Liviu-Dieter Nisipeanu ellen nyert, míg Karjakin kétszer egykori honfitársát, Ivancsukot győzte le és Nisipeanu ellen szerzett még egész pontot. Carlsen és Karjakin is megőrizte veretlenségét, esélyeiket jól használták ki, igazi megingásuk nem volt a tornán. Carlsen szuperversenyen immár tizedszer győzött.

 

A viadal végeredménye:

1.Magnus Carlsen (norvég, 2815) 6,5

2. Szergej Karjakin (orosz, 2776) 6,5

3. Hikaru Nakamura (amerikai, 2774) 4,5

4. Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 4,5

5. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2776) 4

6. Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2662) 4

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Fél pontra csökkent a címvédő Aquaprofit előnye a Paks előtt

Címkék: Csapatbajnokság

Az első osztályú csapatbajnokság harmadik fordulójában ismét nyert a címvédő Aquaprofit-NTSK és az ezüstérmes Atomerőmű SE. A nagykanizsaiak a sereghajtó kecskeméti együttes ellen    szorosabb eredményt értek el, az ezüstérmes paksiak nagyobb arányban győztek. A tavalyi bajnokság bronzérmese, a Haladás VSE erejéből csak döntetlenre futotta.  A Makó sakkozói a remek nyeréssel a negyedik helyre jöttek fel. A negyedik fordulót két hét múlva rendezik meg.

 

Fél pontra csökkent az Aquaprofit-NTSK csapatának előnye a legnagyobb rivális, az Atomerőmű SE együttese előtt. A nagykanizsaiak messze nem a legerősebb összeállításban játszottak a kecskeméti Tóth László gárdájával szemben. Öt partit nyertek, de kettőben sakkozóik feladásra kényszerültek.

Játszmavesztés nélkül nyertek a paksiak, az éltáblán Berkes Ferenc harmadik partijában is győzött. A forduló legnagyobb arányú sikerét a makóiak érték el. A Hungaropharma Decs együttese hiába szerepeltette idegenlégiósait, nem tudták elkerülni a jelentős vereséget.

Meglepetés, hogy a tartalékosan felálló Haladás hazai pályán sem bírt a Dunaharasztival szemben. Hat játszma dőlt el a döntetlennel végződött MLTC-Pénzügyőr meccsen. A Pénzügyőr még nyeretlen, Balog Imre mesterhármasnál tart.

 

A 3. forduló és az éltáblák eredményei:

ASS-Makói SVSE – Hungaropharma Decs  8,5 – 3,5

(Alekszander Kovacevic (2549) – Nikola Sedlak (2538) 1 – 0

Mihók Olivér (2435) – Dusan Popovic (2583) döntetlen

Szalai Kornél (2407) – Pap Gyula (2569) 0 – 1)

 

Haladás VSE – Dunaharaszti MTK 6 – 6

(Ruck Róbert (2567) – Zoran Jovanovic (2516) döntetlen

Németh Miklós (2454) – Gonda László (2528) döntetlen

Kovács Gábor (2461) – Popovics Ádám (2423) 1 – 0)

 

Atomerőmű SE Paks – BEAC  8 – 4

(Berkes Ferenc (2685) – Varga Zoltán (2455) 1 - 0

Ács Péter (2586) – Könnyű János (2328) döntetlen

Vladislav Nevednichy (2554) – Bagi Máté (2334) 1 – 0)

 

Aquaprofit-NTSK – Tóth László SE 7,5 – 4,5

(Ivan Ivanisevic (2645) – Tésik Csaba (2366) döntetlen

Ribli Zoltán (2554) – Hajnal Zoltán (2384) 1 – 0

Bánusz Tamás (2583) – Kiss Pál (2356) döntetlen)

 

Mátyásföldi LTC – Pénzügyőr SE  6 – 6

(Dragan Kosic (2517) – Balog Imre (2554) 0 – 1

Izsák Gyula (2471) – Antal Gergely (2508) döntetlen

Zlatko Ilincic (2450) – Seres Lajos (2453) 1 – 0)

 

A bajnokság állása:

1.Aguaprofit-NTSK 25 pont

2. Atomerőmű SE Paks 24,5

3. Haladás VSE 22,5

4. ASS-Makói SVSE 21

5. Dunaharaszti MTK 17

6. Mátyásföldi LTC 15,5

7. Pénzügyőr SE 15,5

8. BEAC 14

9. Hungaropharma Decs 14

10. Tóth László SE 11

 

A 4. forduló párosítása:

Hungaropharma Decs – Pénzügyőr SE

Tóth László SE – Mátyásföldi LTC

BEAC – Aquaprofit-NTSK

Dunaharaszti MTK – Atomerőmű SE Paks

ASS-Makói SVSE – Haladás VSE

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Kettős magyar győzelem a Klubcsapatok Európa-kupa első fordulójában
2023. 10. 02.

Az új világranglistákon is az exvilágbajnokok az élen, Magnus Carlsen és Hou Ji-fan
2023. 10. 01.

Az Európa-kupán belga és izraeli csapatok ellen kezdi meg szereplését a két ajkai együttes
2023. 10. 01.

Carlsen és Anand is játszik albán üdülőhelyen, Durresben rendezendő Európa-kupán
2023. 09. 17.

Carlsen 53 pontos előnnyel vezeti az új világranglistát, a 27 éves Gukesh megelőzte Anandot
2023. 09. 01.

Düsseldorfban a WR Chess győzött a rapid csapat-világbajnokságon
2023. 08. 29.

Magnus Carlsen a Világkupa győztese, Fabiano Caruana a bronzérmes
2023. 08. 25.

A bakui Világkupán rájátszás dönti el az első és a harmadik hely sorsát is
2023. 08. 24.

A Világkupa döntőjében döntetlen Praggnanandhaa és Carlsen párharcának első játszmája 
2023. 08. 22.

Carlsen és a 18 éves Praggnanandhaa játssza a Világkupa döntőjét, Gorjacskina a női viadal győztese
2023. 08. 22.

Carlsen döntős, Caruana és Praggnanandhaa párharcát rájátszás dönti el
2023. 08. 21.

Carlsen drámai csatában győzött, Abaszov nyerést hagyott ki, Caruana és Praggnanandhaa remizett 
2023. 08. 19.

Praggnanandhaa a rájátszáson legyőzte Erigaisit, világbajnokjelölt lett
2023. 08. 18.

Carlsen, Caruana és Abaszov elődöntős, Praggnanandhaa és Erigaisi párharcát rájátszás dönti el
2023. 08. 17.

Carlsen, Erigaisi és Gorjacskina sötéttel nyerte meg az első játszmát
2023. 08. 16.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog