Zürichben a 20 esztendős olasz Fabiano Caruana győzelmével fejeződött be az esztendő harmadik szuperversenye. Caruana a befejező fordulóban világossal legyőzte az izraeli Borisz Gelfandot és egypontos előnnyel megnyerte a viadalt. A torna csúcsrangadója, az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik csatája 27 lépésben dőlt el Anand javára. Kramnyik taktikai elnézését követően könnyen adta meg magát. Caruana pályafutása eddigi legszebb sikerét érte el, Anand nagy riválisa elleni győzelemmel zárta szereplését. Kramnyik és Gelfand számára a két hét múlva kezdődő világbajnok-jelölti verseny előtti főpróba sok tanulsággal szolgált.
A szuperversenyeken mindig csúcsrangadó, amikor a sakkozás 14. és 15. világbajnoka csatázik. Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand első partijukat az 1989-es moszkvai GMA-döntőn vívták meg, a 2008-as Amber-versenyen került sor jubileumi, 125. összecsapásukra, majd három év múlva már 150. partijukban csaptak össze. Remek játszmák, emlékezetes párbajok jellemezték viaskodásaikat, amelynek egyik fénypontja volt a 2007-es mexikói nyolc résztvevős, kétfordulós döntő. Viswanathan Anand győzelmével megfosztotta világbajnoki címétől Vlagyimir Kramnyikot.
Egy évvel mexikói trónfosztása után Kramnyik alulmaradt a bonni párharcban is, Anand megvédte koronáját. Anand a 12 játszmásra tervezett döntőben a 11. parti után már diadalmaskodott, 6,5-4,5-ös győzelme meggyőző volt. Jobban térképezte fel ellenfele gyenge pontjait. A partik többségében rákényszerítette akaratát kihívójára. Két sötéttel elért győzelme sorsdöntő volt.
A Zürich Chess Challenge torna előtti 158 játszmájukban Anand 25 győzelem mellett 18-szor szenvedett vereséget, 115-ször osztoztak meg a ponton. Kramnyik mérlegét a zürichi villámversenyen elért kettős győzelemmel javította! Bonni világbajnoki döntőjük előtt a klasszikus gondolkodási idejű partik mérlege az orosz exvilágbajnoknak kedvezett, 38 döntetlen mellett 6-4-re vezetett. Azóta a statisztika Anand előnyére módosult, 8-7-es vezetés és 46 a döntetlen mellett várta a 159. partit.
Nagy csatát reméltünk az első körben, de a parti békés küzdelmet hozott. Kramnyik játékára az egész tornán az volt jellemző, hogy a londoni világbajnok-jelölti verseny előtt a titkos fegyvereket nem akarta bevetni, azokat nem tesztelte, hanem a ritka változatokkal minimális előny megszerzésére törekedett. A világbajnok a vártnál könnyebben remizett, a korai vezércsere, a sorozatos cserék megkönnyítették feladatát.
Az exvilágbajnok taktikailag nem volt a topon, a kritikus, bonyolult pozíciókban nem a legjobb döntéseket hozta. Arra azonban aligha gondolhattunk, hogy éppen a befejező fordulóban követ el oly végzetes hibát, ami vereségéhez vezetett. A spanyol megnyitás berlini változatában a világbajnok elkerülte az ún. berlini végjátékot. Nem nézhette derűsen a tabellát, hiszen sereghajtóként ült a sakktáblához. A nyitás után Kramnyik elégedett lehetett állásával, de túlbecsülte lehetőségeit, a 21. lépésben súlyos taktikai elnézéssel két tisztet vesztett bástya ellenében. A baki megbénított az exvilágbajnokot, két lépés múlva gyanús állásban már döntő hátrányhoz vezető lépést húzott, a 27. lépést követően pedig feladta a reménytelen küzdelmet. Nem lesz könnyű megemésztenie a vereséget, hiszen két hét múlva kezdődik a londoni viadal! A partit követő sajtótájékoztatón csak Anand jelent meg, a tőle megszokott objektivitással, higgadtsággal elemzett, osztotta meg gondolatait. Az orosz olimpiai válogatott kapitánya, Jurij Dohojan megmagyarázhatatlannak nevezte Kramnyik hibáját.
A 20 éves Fabiano Caruana a viadal doyenje, Borisz Gelfand elleni partijában a tornagyőzelemért, eddigi pályafutása legnagyobb sikeréréért játszhatott. A torna első félidejében a Grünfeld védelem divatossá vált 3.f3-as változatában vívtak elméleti párbajt. Caruana ellenfele időzavarában a 35. lépésben komoly esélyt hagyott kihasználatlanul. A 2009-es bieli szuperversenyen vívtak meg először egymással, a kétfordulós tornán két remivel indítottak. Egy év múlva Amszterdamban a „Veteránok – Ifjú tehetségek” csapatversenyén mérték össze erejüket, remi után Gelfand 86 lépésben nyert. A villámvb-n Caruana 1,5-0,5-re győzte le Gelfandot, majd a tavalyi Tata Steel szuperversenyen is nyert 24 évvel idősebb ellenfelével szemben. A villámversenyen az első partit megnyerte, a másodikban remizett az izraeli nagymesterrel. Érdekesség, hogy Gelfand sokáig elemzett együtt Alekszandr Csernyinnel, aki később Caruanát segítette a világ élvonalába. Az olasz nagymester játékában, sakkozói felfogásában a szovjet-orosz sakkiskola számos vonását fedezhetjük fel.
A katalán megnyitású partiban Borisz Gelfand gyalogot áldozott, úgy tűnt, hogy elegendő ellenértéket kapott. A kritikus pozícióban azonban taktikai hibát vétett, anyagi hátránya megmaradt, Caruana már tornagyőztesként játszhatta a partit. A játszmát az egyik orosz portálon elemző egykori leningrádi, majd a holland sakkéletben igen fontos szerepet játszó Genna Sosonko nem győzte hangsúlyozni: „Nincs miért sietni, lassan kell építgetni az állást”. Gelfand többször is hibázott, majd a fenyegető időzavar árnyékában vesztőt húzott. Vereségével Kramnyikhoz hasonlóan nyeretlenül zárta szereplését. Caruana 12 Élő-pontot is szerzett, 2897-es performance-pontszáma tekintélyt parancsoló!
Az utolsó forduló eredményei:
Viswanathan Anand (indiai, 2780) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 27)
Fabiano Caruana (olasz, 2757) – Borisz Gelfand (izraeli, 2740) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 58)
A verseny végeredménye:
1.Fabiano Caruana 4 pont
2. Viswanathan Anand 3
3-4. Vlagyimir Kramnyik és Borisz Gelfand 2,5
Zürich Chess Challenge, 2013. február 23-március 1. |
kat. XXI. (2772) |
|||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
|||||||||||
1. |
Fabiano Caruana |
g |
ITA |
2757 |
* |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
4 |
2897 |
|
2. |
Viswanathan Anand |
g |
IND |
2780 |
½ |
0 |
* |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
3 |
2769 |
3. |
Vlagyimir Kramnyik |
g |
RUS |
2810 |
½ |
½ |
½ |
0 |
* |
* |
½ |
½ |
2½ |
2701 |
4. |
Borisz Gelfand |
g |
ISR |
2740 |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
* |
2½ |
2724 |
Anand,V (2780) - Kramnyik,V (2810)
Spanyol megnyitás [C65]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Hbd2 0-0 7.0-0 Be8 8.Hc4 Hd7 9.Kh1 a5 10.a4 b6 11.Fe3 Fb4 12.Hfd2 b5 13.axb5 cxb5 14.c3 bxc4 15.cxb4 cxd3 16.bxa5 Fa6
Még a legvérmesebb Anand szurkolók sem gondolhattak arra, hogy kedvencük 11 lépés múlva győztesként fejezi be a csúcsrangadót.
17.Vb3 Hf6 18.h3 Hh5 19.Bfc1 Hf4 20.Bc6 He2?!
Vlagyimir Kramnyik kevesellte a 20...Hxh3 21.gxh3 Vd7 22.Bac1 Vxh3+ 23.Kg1 Vg4+ örökös sakkot?
21.Vd5! Vb8?
A viadalon az orosz exvilágbajnok taktikailag sebezhető volt, elnézése megpecsételte sorsát. 21...Vxd5 22.exd5 Bec8 23.Kh2 f5 24.f3 világos kis előnyéhez vezetett volna.
22.Bxa6! Bxa6 23.Vxd3
A kiskombináció segítségével a világbajnok a kettős támadással anyagi előnyt szerzett.
23...Vxb2?
Az elnézés után Vlagyimir Kramnyik gyorsan megadta magát. 23...Va8 24.Vxe2 Bxa5 25.Bc1 Ba1 26.Vc4 Bxc1+ 27.Vxc1 folytatásban a két könnyűtisztnek nyernie kell a bástyával szemben.
24.Bb1 Bd6 25.Vxe2 Va2 26.Vb5 c6 27.Vb2 és sötét feladta
Caruana,F (2757) - Gelfand,B (2740)
Katalán megnyitás [E08]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Ff4 b6 10.Bd1 Fb7 11.He5 Hh5 12.Fd2 Hhf6 13.cxd5
Fabiano Caruana nem ismételt lépést, hanem Michael Adams ellen már megjátszott változatot választotta.
13...cxd5 14.Hc6 Fxc6 15.Vxc6 Vb8 A
z angol nagymester a 15...Bc8 16.Vb5 He8 17.Vd3 Hd6 eltérésben kihasználva Caruana hibáját végül nyert, az olasz nagymester bizonyára talált javítást.
16.Vc2 b5 17.Vd3 b4 18.Fe1 Vb6 19.Hd2 a5 20.Bac1 Bac8 21.e3 e5 22.Fh3 Bc7!?
Borisz Gelfand úgy ítélte meg, hogy a gyalogáldozatért elegendő ellenjátékot kap.
23.Fxd7 Hxd7 24.dxe5 Hxe5 25.Vxd5 Bfc8 26.Hb3 Hc4 27.Bd4 Va6 28.Bf4 Ff6 29.Vd3 Ve6 30.Be4 Vd6?
Taktikai elnézés. 30...He5 31.Bxc7 Bxc7 32.Vd1 Bd7 volt a jó folytatás.
31.Be8+! Bxe8 32.Vxd6 Hxd6 33.Bxc7 a4 34.Hc5
Jobb volt a 34.Ha5 b3 35.axb3 axb3 36.Fb4 He4 37.Hc4 folytatás.
34...b3 35.axb3 axb3 36.Bc6 Fxb2 37.Hxb3 He4 38.Kg2
Caruana gyalogelőnnyel, már tornagyőztesként játszhatta a partit...
38...h5 39.f3 Hg5 40.Ff2 g6 41.Hc5 He6 42.He4 Fg7 43.Bb6 Ba8 44.h3 Ba2 45.f4 Ba5 46.Kf3 g5 47.Bb8+ Kh7 48.Hd6 f5
49.Bb6
Az olasz titán kihagyta a [49.Be8 g4+ 50.Kg2 Hc5 51.Hxf5 gxh3+ 52.Kxh3 Hd3 53.Hxg7 Hxf2+ 54.Kg2 Hg4 55.Be7 Hxe3+ 56.Bxe3 Kxg7 57.Be5 Ba2+ 58.Kh3 Kg6 59.Be6+ lehetőséget.
49...g4+ 50.hxg4 fxg4+? 51.Kg2 Hc5 52.Hb7 Hxb7 53.Bxb7 Ba4 54.Bb6 Be4 55.Kf1
55...h4? 56.gxh4 g3 57.Fg1 Fh6 58.Kg2 és sötét feladta
Verőci Zsuzsa