Help Sales ÁSZF

Hou Ji-fan mesterhármassal vezet a rosztovi GP-tornán

Címkék: Rosztov Hou Ji-fan Humpy Koneru

A Rosztovban zajló Grand Prix-torna harmadik fordulójában a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan sötéttel győzte le az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot. A 17 éves világelső egypontos előnnyel vezet. Világossal nyert a szlovén Anna Muzicsuk az ukrán Katyerina Lahno ellen. Az orosz Alisza Galljamova gyalogáldozatokkal fűszerezett partiban a bolgár exvilágbajnoknőt, Antoaneta Sztefanovát kényszerítette feladásra. Megszerezte első győzelmét a világbajnoki kihívó, az indiai Humpy Koneru, a kínai Ruan Lufei túlzottan passzívan védekezett. Javított az örmény Elina Danieljan, a rosztovi születésű Jekatyerina Kovalevszkaja másodszor kapott ki. Remiztek a Koszinceva nővérek.

A harmadik játéknap rangadóját az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és a regnáló világbajnoknő, a kínai Hou Yifan játszotta. 2008-ban Nalcsikban ketten vívták a kieséses rendszerű világbajnokság döntőjét és Kosztenjuk 2,5-1,5 arányban győzött. Megnyerte a párharc első partiját, majd három remivel is célba ért. Pekingben, az I. Szellemi Sportok Világjátékán egy rapidpartiban remiztek, villámsakkban Kosztenjuk volt eredményesebb, 2,5-1,5-re nyert. Rosztovban a 17 esztendős Hou Ji-fan sötéttel könnyedén győzte le Alekszandrát. Gyors királyszárnyi akcióval lepte meg ellenfelét, aki nem talált hathatós ellenszert a támadással szemben,  királya hiába próbált elmenekülni a veszélyeztetett zónából. A világbajnoknő mesterhármassal egypontos előnyre tett szert.

Elsőként a szlovén Anna Muzicsuk állhatott fel győztesként a sakktáblától. A skót megnyitásban az ukrán Katyerina Lahno kissé felkészületlen volt a varira, passzív játéka világos sikeres támadásának kibontakozását segítette.

A kettős vereséggel rajtoló orosz Alisza Galljamova bátor gyalogáldozatokkal jutott kezdeményezéshez. A bolgár Antoaneta Sztefanova súlyos időzavarban nagyon hibázott, királya bástyaáldozatot követően végzetes csapdába került.

Megszerezte első győzelmét a világbajnoki kihívó indai Humpy Koneru. A kínai Ruan Lufei nagyon megilletődötten játszott, amit Humpy kiskombinációval döntő anyagi előny szerzésre használt ki. Elina Danieljan is megörvendeztette az örmény sakkrajongókat. Az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja időzavarban nem a passzív védekezést választotta, a futók cseréjét követően elgyengült d5 centrumgyalogja. Bár a kölcsönös kapkodásban Danieljan kihagyott egy bástyanyerést, a fenyegető gyalogvesztés miatt Kovalevszkaja kapitulált.

Pihenőnapjuk volt a Koszinceva nővéreknek. A repertoárból egy vezéráldozatos örökös sakkos remivarit választottak.

A  3. forduló eredményei:

Humpy Koneru (indiai,2614) –Ruan Lufei (kínai, 2479)  1 - 0 (Réti megnyitás, 49)

Alisza Galljamova (orosz, 2492) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2524) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 29)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2497) – Hou Ji-fan (kínai, 2575)  0 – 1(Vezércsel, 35)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2538) – Katyerina Lahno (ukrán, 2536) 1 – 0 (Skót megnyitás, 28)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2560) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2557)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 13)

Elina Danieljan (örmény, 2521) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2427)  1 - 0 (Vezércsel, 39)

A verseny állása:

1.Hou Ji-fan 3 pont

2-3. Anna Muzicsuk és Nagyezsda Koszinceva 2

4-8. Tatjana Koszinceva, Humpy Koneru, Ruan Lufei, Elina Danieljan és Katyerina Lahno 1,5

9-11. Antoaneta Sztefanova, Alekszandra Kosztenjuk és Alisza Galljamova 1

12. Jekatyerina Kovalevszkaja 0,5

A 4. forduló párosítása:

Ruan Lufei – Jekatyerina Kovalevszkaja

Tatjana Koszinceva – Elina Danieljan

Katyerina Lahno – Nagyezsda Koszinceva

Hou Ji-fan – Anna Muzicsuk

Antoaneta Sztefanova – Alekszandra Kosztenjuk

Humpy Koneru – Alisza Galljamova

 

Kosztenjuk,A (2497) – Hou Ji-fan (2575)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.e3 c4 9.Hd2 g5 10.Fg3 Ff5 11.Fe2 Hc6 12.h4 Bg8 13.hxg5 hxg5 14.Bc1 Ve7 15.0-0

Az exvilágbajnoknőnek haladéktalanul vonalat kellett volna nyitnia. 15.b3 Fxc3 16.Bxc3 b5 17.bxc4 bxc4 18.Va4 Bc8 19.Fe5 jobb volt.

15...Fxc3 16.Bxc3 b5 17.a4 a6 18.Va1 b4 19.Bcc1 He4 20.Hxe4 Fxe4 21.a5 g4 22.Va4 Ve6 23.Bfd1 Bc8 24.Ff4 Vf5 25.Kf1

Alekszandra Kosztenjuk próbált volna menekülni királyával a veszélyeztetett zónából...

 

25...Vh5 26.Ke1 Fxg2 27.Fd6 Ff3 28.Fxf3 gxf3 29.Fxb4

 

29...Vh4! 30.b3 Bg2

A világbajnoknő válogathatott a nyerések között. 30...Bg1+ 31.Kd2 Vxf2+ 32.Kc3 Bg2 matthoz vezetett.

 31.Bc2 Bg1+ 32.Kd2 Vxf2+ 33.Kc1 Vxe3+ 34.Fd2 Bxd1+ 35.Kxd1 Ve2+ és világos feladta

Muzicsuk,A (2538) - Lahno,K (2536)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb6 6.Hc3 Hf6 7.Ve2 d6 8.Fe3 0-0 9.0-0-0 Fxe3+ 10.Vxe3 a6

Az ukrán Ruszlan Ponomarjov a 10...a5 11.Hd4 Ve7 12.Fb5 Hxd4 13.Vxd4 Ve5 14.f3 Fe6 15.Vxe5 dxe5 16.Ha4 Bad8 17.Hc5 Fc8 változatot választotta Magnus Magnus Carlsen ellen, elbukta a partit.

11.f3 b5 12.g4 b4 13.He2 Be8 14.g5 Hd7 15.Hg3 a5 16.Fb5 Fb7 17.Fxc6 Fxc6 18.Hd4 Fb7 19.Hdf5

Anna Muzicsuk huszárjai egyre fenyegetőben támadták a sötét királyt.

19...g6 20.Hh6+ Kf8 21.f4 Ve7

 

22.Vd4 Ve6 23.Kb1 Hb6 24.Bhf1 Ke7 25.f5 Ve5

Nehéz állásban, súlyos időzavarban azonnal vesztett.

 

26.Vxe5+ dxe5 27.fxg6 fxg6 28.Bf7+ sötét feladta

Galljamova,A (2492) - Sztefanova,A (2524)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 e6 5.g3 dxc4 6.Fg2 b5 7.He5 Hd5 8.e4 Hb4 9.a3 Vxd4 10.axb4 Vxe5 11.Ff4 Vf6 12.e5 Ve7

Az elmélet jobbnak tartja a 12...Vd8 13.Vxd8+ Kxd8 14.Hxb5 Fxb4+ 15.Fd2 Fxd2+ 16.Kxd2 a6 17.Kc3 Hd7 18.f4 Bb8 19.Hd6 Ke7 változatot. Az első két partijában nyerést hibázó Antoaneta Sztefanova kevesellte a vari kínálta esélyt.

13.0-0 Vxb4

Sötétnek három gyaloggal többje van, de hadereje fejletlen, vezére akár csapdába is kerülhet…

14.He4 Fb7? 15.Fd2 Vb3 16.Vg4 Hd7 17.Fc3 0-0-0?

Sztefanovának elment az ideje. 17...b4 18.Hd2 Vc2 19.Fe4 bxc3 20.Fxc2 cxd2 21.Bfd1 Hxe5 22.Ve2 Fd6 23.Bxd2 Fc7 is reménytelen volt.

18.Hd6+?

Mi szólt a 18.Bxa7 Vc2 (18...Kb8 19.Hd2 Vc2 20.Fe4) 19.Vf3 Vd3 20.Vxf7 folytatás ellen?

18...Fxd6 19.exd6 b4 20.Fd4 a6 21.Bfc1 Vd3 22.Fe3 c5?! 23.Bd1 Vb3?

Vesztőlépés. 23...f5 24.Vxg7 Ve2 25.Fxb7+ Kxb7 26.Fxc5 Ve5 27.Vxe5 Hxe5 28.Fd4 Hf3+ 29.Kg2 Hxd4 30.Bxd4 Kb6 31.Bxc4 Kb5 32.Bd4 változat is világosra előnyös, de sötét küzdhetett volna a remiért.

24.Fxb7+ Kxb7 25.Ve4+ Kb6

 

26.Bxa6+! Kxa6 27.Vc6+ Ka5 28.Ba1+ Va3 29.Bxa3+! és sötét feladta

Koneru,H (2614) – Ruan Lufei (2479)
Réti megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 e6 5.b3 Hbd7 6.Fb2 Fd6 7.Fe2 Ve7 8.Vc2 0-0 9.0-0 Fa3 10.Fxa3 Vxa3 11.d4 Ve7 12.e4 dxe4 13.Hxe4 c5 14.Bad1 cxd4 15.Hxd4 Hxe4 16.Vxe4 Vc5 17.Hb5 Hf6 18.Ve3

A vezércserét el lehetett volna kerülni, de Humpy nagyon bízott a d6-ra igyekvő huszárjában.

18...Vxe3 19.fxe3 Fd7 20.Hd6 b6 21.Ff3 Bab8 22.Bd2 Bfd8 23.b4 Kf8 24.c5 bxc5 25.bxc5 Ke7 26.Bc1 Fe8 27.e4 Fc6 28.e5 Hd5 29.Fe4

Minőséget nyert volna a 29.Fxd5 Fxd5 30.c6 Bxd6 31.exd6+ Kxd6 32.c7 Bc8 33.Bdc2 változat, de az indiai nagymesternő nem sietett.

29...f6?! 30.exf6+ gxf6 31.Be1 Kd7? 32.Fxh7 Bb4 33.Fg6! Bdb8 34.Ff7 Hf4

 

35.Fxe6+! Hxe6 36.Hf5+ Kc7 37.Bxe6 Bb1+ 38.Kf2 B8b2 39.Be7+ Kb8 40.Bee2 Bxd2 41.Bxd2 Bc1 42.Hd4 Bxc5 43.Hxc6+ Bxc6 44.Kg3 a5 45.h4 a4 46.Bd4 Bc3+ 47.Kh2 a3 48.h5 f5 49.h6 és sötét feladta

Danieljan,E (2521) - Kovalevszkaja,E (2427)
Vezércsel [D40]

1.d4 d5 2.Hf3 e6 3.c4 c5 4.Hc3 Hc6 5.e3 Hf6 6.a3 a6 7.dxc5 Fxc5 8.b4 Fe7 9.cxd5 exd5 10.Fb2 0-0 11.Fe2 Fe6 12.0-0 He4 13.Vc2 Bc8 14.Bac1 Hxc3 15.Vxc3 Ff6 16.Vd2 Ve7 17.Bc5 Fxb2 18.Vxb2 a5 19.Bfc1 axb4 20.axb4 Vd6 21.Hd4 Hxd4 22.Vxd4 Bxc5 23.bxc5 Vc6 24.Vb2 Bc8 25.Fb5 Vc7 26.Fd3 h6 27.h3 Ve7 28.Vd4 Bc6 29.Bc2 Bc7 30.Kh2 Vd7 31.Ve5 Bc8 32.f4 g6 33.Vd4 Ff5? 34.Fxf5 Vxf5 35.Bb2 Bc7 36.Bb6 Kh7 37.Bd6 Bd7?

 

38.Bxd7!?

Bástyát nyert a 38.e4 Vxf4+ 39.g3 prózai megoldás.

38...Vxd7 39.e4 és sötét feladta

Koszinceva,N (2560) - Koszinceva,T (2557)
Spanyol megnyitás [C68]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fxc6 dxc6 5.0-0 Fg4 6.h3 h5 7.c3 Vd3 8.hxg4 hxg4 9.Hxe5 Fd6 10.Hxd3 Fh2+ 11.Kh1 Fg3+ 12.Kg1 Fh2+ 13.Kh1 Fg3+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hou Ji-fan könnyedén győzte le az orosz szuperbajnoknőt a GP-viadalon

Címkék: Hou Ji-fan Humpy Koneru

Rosztovban lejátszották a Grand Prix-torna második fordulóját. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan játszi könnyedséggel győzte le a tavalyi orosz női szuperbajnoknőt, Alisza Galljamovát. A bolgár Antoaneta Sztefanova 111 lépésben remizett a világbajnoki kihívó indiai Humpy Koneruval, aki az elméleti döntetlen bástyavégjátékban nagyot hibázott, de az exvilágbajnoknő nem büntette meg a súlyos bakiért. Az orosz Nagyezsda Koszinceva gond nélkül nyert honfitársnője, Jekatyerina Kovalevszkaja ellen. Nehéz perceket élt át az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, de az olimpiai bajnokok csatájában az ukrán Katyerina Lahno kiengedte előnyösebb állását. Megszerezte első győzelmét a kínai Ruan Lufei, az orosz Tatjana Koszinceva nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni.

Három eldőlt partival folytatódott a  2011-2012-es hat versenyből álló Grand Prix sorozat első tornája. Az első fordulóbeli bizonytalankodás után a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan könnyedén szerezte meg második győzelmét. A tavalyi orosz szuperbajnokság nyertese, Alisza Galljamova hadereje elmaradt a fejlődésben, amit Hou Ji-fan azonnali akcióval kihasznált. Gyalogot nyert, előnyét gond nélkül érvényesítette.

A rosztovi születésű Jekatyerina Kovalevszkajának sokan drukkolnak,  de a nyitásban nem jeleskedett honfitársnője, Nagyezsda Koszincevával szemben. Koszinceva szép gyalogáldozattal döntő kezdeményezéshez jutott, gyorsabban is nyerhetett volna.

A harmadik győzelmet a kínai Ruan Lufei aratta. Az örmény Elina Danieljan a francia védelemre jellemző gondokkal küszködött, nagy időzavarba került. Világos fenyegetéseit egy darabig jól hárította, de a kapkodásban a 40. lépésben nézett el gyalogot, ez megpecsételte sorsát.

A játéknap leghosszabb partiját ismét a bolgár Antoaneta Sztefanova játszotta. Az indiai Humpy Koneruval szemben kis előnye volt, majd a négybástyás végjátékban gyalogelőnyt szerzett. A bástyapár cseréjét követően elméleti döntetlenné egyszerűsödött az állás, a 104. lépésben a világbajnoki kihívó csúnya hibát követett el, de az exvilágbajnoknő nem használta ki a szerencsés pillanatot, 111 lépés után belátta, hogy remi a pozíció.

Az olimpiai bajnokok csatája, az ukrán Katyerina Lahno és az orosz Alekszandra Kosztenjuk érdekes küzdelmet hozott. Lahno biztató előnyt ért el, gyalogot is nyert, de időzavarban többször is rontott, pontosztozkodás született.

A szlovén Anna Muzicsuk a nyitásban nagyon meglepte az orosz Tatjana Koszincevát. Egykor az ukrán színeket erősítő Muzicsuk villámgyorsan húzott, míg olimpiai bajnok ellenfele minden lépést alaposan meggondolt. Világos gyalogot nyert, de a különböző színű futók miatt állása nem volt nyerhető.

A 2. forduló eredményei:

Ruan Lufei (kínai, 2479) – Elina Danieljan (örmény, 2521) 1 – 0 (Francia védelem, 64)

Jekatyarina Kovalevszkaja (orosz, 2427) – Nagyezsda Koszinceva  (orosz, 2560) 0 – 1(Vezércsel, 40)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2557) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2538) döntetlen (Szicíliai védelem, 42)

Katyerina Lahno (ukrán, 2536) –Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2497)  döntetlen (Vezérindiai védelem, 47)

Hou Ji-fan (kínai, 2575) – Alisza Galljamova (orosz, 2492) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 36)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2524) – Humpy Koneru (indiai, 2614)  döntetlen (Vezércsel, 111)

A verseny állása:

1.Hou Ji-fan 2 pont

2-4. Ruan Lufei, Nagyezsda Koszinceva és Katyerina Lahno 1,5

5-8. Alekszandra Kosztenjuk, Antoaneta Sztefanova, Tatjana Koszinceva és Anna Muzicsuk 1

9-11. Elina Danieljan, Humpy Koneru és Jekatyerina Kovalevszkaja 0,5

12. Alisza Galljamova 0

A  3. forduló párosítása:

Humpy Koneru –Ruan Lufei

Alisza Galljamova – Antoaneta Sztefanova

Alekszandra Kosztenjuk – Hou Ji-fan

Anna Muzicsuk – Katyerina Lahno

Nagyezsda Koszinceva – Tatjana Koszinceva

Elina Danieljan – Jekatyerina Kovalevszkaja

 

HouJi-fan (2575) - Galljamova,A (2492)
Szicíliai védelem [B54]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Hc3 d6 6.Fe2 b5 7.a3 Fb7 8.f4 Hf6 9.Ff3 d5?! 10.exd5 Hxd5 11.Hxd5 Fxd5 12.Fe3 Vd7 13.Ve2 Hc6 14.0-0-0 Bc8

 

 

15.f5!

Sötét még nem fejezte be a fejlődést, királya középen rekedt, az világbajnoknő azonnal támadásba lendült.

 15...Hxd4 16.Fxd4 Fxf3 17.gxf3 Vc6 18.Bhe1 Vc4 19.fxe6 Vxe2 20.Bxe2 Ke7 21.exf7+

Még erősebb volt a 21.Ff2 fxe6 22.Fh4+ Kf7 23.Bd7+ Kg8 24.Bxe6 Ba8 25.f4 folytatás.

 21...Kxf7 22.Fb6 h5 23.Bd7+ Kg8 24.Fd4 h4 25.h3 Bh6 26.Bg2 g6 27.Fe3 Bc6 28.Fxh6 Fxh6+ 29.Kd1 Ff4 30.Be2 Kf8 31.Bee7 g5 32.c3 Bf6 33.Ke2 Fc1 34.Bh7 Kg8 35.Bdg7+ Kf8 36.Ba7 és sötét feladta

Kovalevszkaja,E (2427) - Koszinceva,N (2560)
Vezércsel [D37]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.Hc3 d5 4.e3 Fe7 5.d4 0-0 6.Vc2 c5 7.dxc5 Ha6 8.cxd5 Hb4 9.Vb1 Hbxd5 10.Hxd5 Vxd5 11.Fe2 Vxc5

Jekatyerina Kovalevszkaja a nyitásban nem jeleskedett, Nagyezsda Koszinceva hadereje megelőzte a fejlődésben.

12.a3 Fd7 13.b4 Vb6 14.Fb2 Fb5! 15.Hg5?

 

15...Bfd8!

Világost váratlanul érte a gyalogáldozat.

16.Fxf6?

Hosszas gondolkodás után Kovalevszkaja könnyen adta meg magát.

16...Fxf6 17.Vxh7+ Kf8 18.Vh5 Fc3+ 19.Kf1 Fxe2+

Kimaradt a gyors nyerés a 19...g6 20.Hxe6+ fxe6 21.Vxb5 Fxa1 változatban.

20.Kxe2 Vb5+ 21.Kf3 Vf5+ 22.Kg3 Fxa1 23.Bxa1 g6 24.Vh6+ Ke7 25.Hf3 Bh8 26.Vg7 Vf6 27.Vxf6+ Kxf6 28.h4 Bac8 29.Hg5 Ke7 30.f4 Bc3 31.Kf3 Bxh4 32.He4 Bc7 33.b5 Bh8 34.a4 Bc4 35.a5 Bb4 36.Bc1 Bd8 37.Bc5 b6 38.Bc6 Bxb5 39.g4 Bb3 40.Kg2 és világos feladta

Lahno,K (2536) - Kosztenjuk,A (2497)
Vezérindiai védelem [E17]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 b6 4.Fg2 Fb7 5.0-0 Fe7 6.Hc3 0-0 7.d4 d5 8.Ff4 c5 9.cxd5 exd5 10.Be1 Hc6 11.dxc5 bxc5

Az exvilágbajnoknő állásában ún. függőgyalogok jöttek létre. Katyerina Lahno nyomás alá próbálta helyezni a gyalogokat.

 12.He5 Hd4 13.Hc4 Fc6 14.He3 Vb6 15.Bb1 Bad8 16.Fg5 Vb7

 

17.b4! Hb5 18.Hxb5 Vxb5 19.Hf5 Bfe8 20.bxc5 Vxc5 21.Bc1 Vb6 22.Hxe7+ Bxe7 23.Fxf6 gxf6 24.e3 Fd7 25.Vxd5

Világos gyalogot nyert, a sötét királyállás is felszakítva.

25...Fe6 26.Ve4 Bc7 27.Bb1 Va5 28.Vh4 Kg7 29.Fh3

Lahno lépésről lépésre engedte ki előnyét.

29...Fxa2 30.Ba1 Bd2 31.Vf4 Ve5 32.Ff5 Vxf4 33.exf4 a5 34.Fb1 Fxb1 35.Bexb1 Bcc2 36.Bxa5 Bxf2 37.Bh5 Kg6 38.Bh4 h5 39.Bf1 Bg2+ 40.Kh1 f5 41.Bd1 Bge2 42.Bd6+ f6 43.Bd1 Bb2 44.Kg1 Bg2+ 45.Kh1 Bge2 46.Kg1 Bg2+ 47.Kh1 Bge2 és döntetlen

Koszinceva,T (2557) - Muzicsuk,A (2538)
Szicíliai védelem [B35]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 g6 5.Hc3 Fg7 6.Fe3 Hf6 7.Fc4 0-0 8.Fb3 a5 9.0-0 a4 10.Hxa4 Hxe4 11.Hb5 d5

Anna Muzicsuk azonnal húzott, Tatjana Koszinceva a varit jóval kevésbé ismerte.

12.Fb6 Vd7 13.Hc7 Bxa4 14.Fxa4 Fxb2 15.Vxd5 Fxa1 16.Vxe4 Fb2 17.c4

A lépés meglepte a szlovén sakkozónőt.

17...Vd6 18.c5 Ve5 19.Fxc6 bxc6 20.Vxc6 Ff5 21.Vd5 Vf4 22.Vf3

Tatjana már időzavarban volt.

22...Ve5 23.Vd5 Vf4 24.Vf3 Ve5 25.a4 Fe4 26.Ve2 Fc6 27.Vxe5 Fxe5 28.Be1 Fxc7 29.Fxc7 Fxa4 30.Bxe7 Be8

Világos gyalogelőnyét a különböző színű futók miatt nem tudta érvényesíteni.

31.Bxe8+ Fxe8 32.f4 f5 33.Kf2 Kf7 34.Ke3 Fc6 35.g3 Ke6 36.Kd4 h5 37.Kc4 Kd7 38.Fd6 Ke6 39.Kb4 Kd7 40.Kc4 Ke6 41.Kb4 Kd7 42.Kc4 és döntetlen

Sztefanova,A (2524) - Koneru,H (2614)
Vezércsel [D38]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 Hbd7 7.Bc1 c6 8.e3 Va5 9.Vb3 He4 10.Fd3 Hxg5 11.Hxg5 h6 12.Hf3 0-0 13.0-0 Hf6 14.a3 Fd6 15.Vc2 Be8 16.h3 Vd8 17.Hd2 Fd7 18.Ff5 Fxf5 19.Vxf5 Be6 20.Ha4 b6 21.Bc2 Vd7 22.b4 Fc7 23.Hb2 a5 24.Bfc1 axb4 25.axb4 g6 26.Vf3 Fd6 27.Hd3 Ba4 28.Hf4 Fxf4 29.Vxf4 Bxb4 30.Vxh6 He4 31.Hxe4 dxe4 32.Vf4 Kg7 33.Vb8 Bb5 34.Ba2 Be8 35.Ba7 Bxb8 36.Bxd7 c5 37.Be7 cxd4 38.exd4 Bd8 39.Bcc7 Bf5 40.Bxe4 b5 41.Bb7 Bfd5 42.Bee7 Bf8 43.g3 Bxd4 44.Bxb5 Bd6 45.h4 Bfd8 46.Bbb7 Bf6 47.Be2 Bfd6 48.Kg2 B8d7 49.Bbb2 Bd3 50.Bb8 Bd8 51.Bxd8 Bxd8 52.g4 Bd3 53.Be7

 

A bástyavégjáték természetesen döntetlen, de ebbe a bolgár exvilágbajnoknő nehezen nyugodott bele. A 104. lépést követően Humpy Koneru nagyot hibázott, de a súlyos baki kihasználatlanul maradt.

 
 
 
104...Kf8??

Ismert vesztőlépés az állásban a sima remi 104…Kh8 helyett.

105.Bf7+??

Sztefanova nyerhetett volna a 105.Kxg6 Bc4 106.Ba7 Bg4 107.Ba8+ Ke7 108.Bg8 változatban.

 105...Kg8 106.Kxg6 Ba6+ 107.Bf6 Ba7 108.Bb6 Bg7+ 109.Kh5 Bh7+ 110.Kg4 Ba7 111.Kh5 és döntetlen

Ruan,Lufei (2479) - Danieljan,E (2521)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 a6 8.Vd2 b5 9.dxc5 Fxc5 10.Fd3 Fb7 11.Ff2 Vb6 12.0-0 Fxf2+ 13.Vxf2 Vxf2+ 14.Kxf2 Ke7 15.Bae1 Hc5 16.Ke3 Bac8 17.Bf2 Bhd8 18.Hd4 Hxd4 19.Kxd4 b4 20.He2 a5 21.Ke3 g6 22.Hd4 Fa6 23.g4 Fxd3 24.cxd3 Hd7 25.Kd2 Bg8 26.h3 h5 27.Bh2 Hb8 28.Bhh1 hxg4 29.hxg4 Hc6 30.Hf3 Bh8 31.Bc1 Bxh1 32.Bxh1 a4 33.Ke3 Kd7 34.Bh7 Ke7 35.Bh1 Kd7 36.Kd2 Ke7 37.Bh7 Hd8 38.Bh8 Bc7 39.Hd4 Bc5 40.Bg8 Hc6?

Elina Danieljan az utolsó 15 lépést nagy időzavarban húzta meg, az időkontroll előtti utolsó lépésénél nézte el legszebbik gyalogját.

41.Hxc6+ Bxc6 42.Bb8 b3 43.axb3 axb3 44.Bxb3 g5 45.fxg5 d4 46.Bb5 Kf8 47.b4 Kg7 48.Bc5 Bb6 49.b5 Kg6 50.Kc2 Kxg5 51.Kb3 Kxg4 52.Kc4 Kf5 53.Kxd4 Bb8 54.Kc4 Bb7 55.Kb4 f6 56.exf6+ Kxf6 57.Ka5 Bd7 58.b6 e5 59.Bc3 Ke6 60.Ka6 Bd6 61.Ka7 Bd4 62.Ba3 Bd7+ 63.b7 Kd5 64.Ka8 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Don jobb partján fekvő Rosztovban hétfőn este az ünnepélyes megnyitóval, a sorsolással és a technikai értekezlettel kezdődött meg a Grand Prix-sorozat első versenye. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov az egyik legdinamikusabb fejlődő régiónak nevezte a rosztovit, ahol szeptembertől már kötelező lesz az iskolákban a sakkoktatás. A női sakkozás történetének eddigi legerősebb tornáján a világbajnoknő kínai Hou Ji-fan mellett a kihívó indiai Humpy Koneru, exvilágbajnoknők, olimpiai bajnokok is csatáznak az augusztus 14-én befejeződő viadalon. A nyitófordulóban Hou Ji-fan sötéttel nyert Humpy Koneru ellen.

A rajt okozta idegeskedés, a fokozott izgalmak miatti időzavaros hibák is jellemezték a Grand Prix-sorozat első versenyének nyitófordulóját. A sorsolás szeszélye folytán rangadóval kezdődött a viadal, a világbajnoki kihívó, az indiai Humpy Koneru és a regnáló világelső kínai Hou Ji-fan csapott össze. A kezdőlépést a város polgármestere, Anatoljevics Csernyisev tette meg, az ötszörös grúz világbajnoknő, Nona Gaprindasvili szekundálásával. Nem az egyeztetett 1.d4 lépésen múlott, hogy Koneru kezdeti kis előnyét elpackázva, időzavarban azonnal vesztőt húzott.

Honi presztízsderbit is játszottak, Alekszandr Kosztenjuk és Tatjana Koszinceva tavaly az olimpiai aranyérmes válogatott tagjai voltak. Kosztenjuk akkor még világbajnokként azt kérte a szakvezetéstől, hogy a jóval többet játszó Koszinceva nővérek mögött csak  a harmadik táblára nevezzék. A táblasorrend fényesen bevált, az orosz együttes valamennyi ellenfelét legyőzve lett első. A 2008-as nalcsiki kieséses rendszerű vb-n Kosztenjuk a harmadik fordulóban Tatjanát győzte le, és lett hat meccs végén világbajnok. Rosztovban a spanyol megnyitás egyik divatos varijában csatáztak. Tatjana minőséget áldozott, majd egy óvatlan bástyalépéssel elvesztette kezdeményezését, Alekszandra azonban a felkínált eséllyel nem tudott élni.

Érdekes küzdelmet hozott a játéknap másik olimpiai bajnoki összecsapása is. Alisza Galljamova Hanti-Manszijszkban lett aranyérmes, Katyerina Lahno a torinói sakkolimpián győztes ukrán együttes éltáblása volt. A Grünfeld védelmű partiban világos leáldozta vezérét három könnyűtisztért, de tisztjei között nem tudta megteremteni a tökéletes összhangot. Lahno az egyre fenyegetőbb időzavar árnyékában is megtalálta az ellenjátékot, majd ellenfele hibáját kihasználva győzött.

Kalandos csatározás végén osztozott meg a ponton az orosz Nagyezsda Koszinceva és az örmény Elina Danierljan. Nagyon mérgesen állt fel a sakkasztaltól a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova. A kínai Ruan Lufei egyenlő állást alaposan elrontott, a végjáték világos sikerét ígérte, de Sztefanova többször is nyerést hagyott ki. Jóval békésebb volt a szlovén Anna Muzicsuk és a rosztovi születésű Jekatyarina Kovalavszkaja játszmája, a csata azonban két királyig tartott.

Az első forduló eredményei:

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2524) – Ruan Lufei (kínai, 2479) döntetlen (Szláv védelem, 98)

Humpy Koneru (indiai, 2614) – Hoi Ji-fan (kínai, 2575) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 41)

Alisza Galljamova (orosz, 2492) – Katyarina Lahno (ukrán, 2536) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 41)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2497) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2557) döntetlen (Spanyol megnyitás, 42)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2538) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2427) döntetlen (Szicíliai védelem, 61)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2560) - Elina Danieljan (örmény, 2521) döntetlen (Caro-Kann védelem, 76)

A második forduló párosítása:

Ruan Lufei – Elina Danieljan

Jekatyarina Kovalavszkaja – Nagyezsda Koszinceva

Tatjana Koszinceva – Anna Muzicsuk

Katyerina Lahno –Alekszandra Kosztenjuk

Hou Ji-fan – Alisza Galljamova

Antoaneta Sztefanova – Humpy Koneru

 

Koneru,H (2614) – Hou Ji-fan (2575)
Nimzoindiai védelem [E46]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Hge2 d5 6.a3 Fe7 7.cxd5 exd5 8.Hf4 c6 9.Fd3 a5 10.0-0 Ha6 11.Fc2 Hc7 12.f3 c5 13.Ha4 Ha6 14.Hc3 Hc7 15.Ve2

Humpy Koneru nem akart lépést ismételni.

15...b5 16.dxc5 Fxc5 17.Bd1 Fa6 18.Vf2 Fb7 19.Fd2 Be8 20.Hce2 He6 21.Hd3

Jobb volt a 21.Hxe6 Bxe6 22.Hd4 Fxd4 23.exd4 folytatás.

21...Fb6 22.Hd4 Bc8 23.Fc3 Fa6 24.Kh1 Bc4 25.Fb3 Bc7 26.Bac1

Az indiai nagymesternő kezdeti időfórja is elapadt, láthatóan nehezen talált tervet.

26...b4 27.Hxe6 Bxe6 28.Fxf6 Bxf6 29.Bxc7 Fxc7 30.axb4 axb4 31.f4 Fc4 32.Vc2 Fxb3 33.Vxb3 Bb6 34.Hc5 h6 35.Bxd5 Vh4?

A kölcsönös időzavarban a kínai világbajnoknő hibázott. 35...Bd6 36.Bxd6 Vxd6 37.Hd3 Ve7 38.Vxb4 Vxe3 egyenlő esélyeket adott volna.

 

36.h3?

Vesztõlépés. 36.g3 Vg4 37.Bd7 Bd6 38.Vxf7+ Kh7 39.Kg2 Ve2+ 40.Kh3 Vf1+ 41.Kg4 Ve2+ 42.Kf5 Vc2+ 43.He4 Bxd7 44.Vxd7 Fb6 45.g4 Fxe3 46.h4 világosra lett volna előnyös.

36...Ve1+ 37.Kh2 Bg6 38.Vc2 Vxe3 39.Hd3 Fb6 40.Hc5 Vxf4+ 41.Kh1 Vf1+ és világos feladta

Galljamova,A (2492) - Lahno,K (2536)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Va4+ Fd7 6.Vb3 dxc4 7.Vxc4 0-0 8.Ff4 Ha6 9.e4 c5 10.e5 Fe6

Az olimpiai bajnokok csatájában az ukrán sakkozónő az elmélet által gyengébbnek tartott folytatásra szavazott. 10...Hh5 11.Fe3 cxd4 12.Vxd4 Fc6 kevesebb izgalmat okozott volna.

 

11.exf6 Fxc4 12.fxg7 Kxg7 13.Fxc4 cxd4 14.Fe5+ f6 15.Fxd4 e5 16.Fe3

Világosnak három könnyűtisztje van a vezérért, ha tisztjei között összhangot tud teremteni, akkor bajban lehet sötét.

16...Hb4 17.0-0 Hc2 18.Bad1 Vc7 19.Fb3 Hxe3 20.fxe3 Bac8 21.Bf2 Vc5 22.Hd5 a5 23.a4 Bfd8 24.He1?! f5 25.Hf3

 

 

25...b5!

A jelentős időhátrányban levő Katyerina Lahno a legjobb tervet találta meg.

26.Hxe5 bxa4 27.Fa2 a3 28.g4?

Vesztőlépés. 28.bxa3 Bxd5 29.Fxd5 (29.Bxd5 Vc1+ 30.Bf1 Vxe3+ 31.Kh1 Ve2) 29...Bd8 30.Hc4 Bxd5 31.Bxd5 Vxd5 32.Bf4 Vd1+ 33.Kf2 g5 34.Bd4 Vc2+ 35.Kf1 a4 változatban is sötét esélyei lettek volna  jobbak.

28...axb2 29.gxf5

29...Vc1! 30.f6+ Kf8 31.Bfd2 Vxd1+ 32.Bxd1 Bc1 33.Kg2 Bxd1 34.Hf4 B1d6 35.Hfxg6+ hxg6 36.Hxg6+ Ke8 37.f7+ Kd7 38.He5+ Ke7 39.h4 Bb6 40.h5 b1V 41.Fxb1 Bd2+ és világos feladta

Kosztenjuk,A (2497) – Koszinceva,T (2557)

Spanyol megnyitás [C78)

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.a4 Bb8 8.c3 d6 9.d4 Fb6 10.axb5 axb5 11.Ha3 0-0 12.Hxb5 Fg4 13.Ba3

Világossal a 13.Fc2, a 13.d5 és a 13.Be1 a leggyakrabban játszott változat.

13...Fxf3 14.gxf3 Hh5 15.Kh1 Vf6 16.Bg1 Hf4 17.Fe3 Hd8 18.Ba6 Hde6 19.Fc4 Bfd8 20.b4

 

20...d5! 21.exd5 Hxd5 22.Fxd5 Bxd5 23.c4 Bxb5! 24.cxb5 exd4 25.Fc1 Vf5

A honi rangadón Tatjana Koszinceva bőséges ellenértéket kapott a minőségért, de elrontotta esélyeit.

26.Ve2 Bd8?! 27.Ve4 Vxe4?!

Tatjana megijedt a 27...Vxb5 28.Ba8 Bf8 29.Fh6 Vh5 30.Bxf8+ Kxf8 31.Fd2 változattól.

 28.fxe4 f6 29.Bd1 g5 30.Kg2 Kf7 31.Ba3 Be8 32.h4 h6 33.f4 Hxf4+ 34.Fxf4 gxf4 35.Kf3 Be5 36.Kxf4 Bxb5 37.Ba4 Bh5 38.Kg4

Az exvilágbajnoknőnek is elege lett az izgalmakból, lépésismétléssel remizett.

38...Be5 39.Kf3 Bh5 40.Kg4 Be5 41.Kf3 Bh5 42.Kg4 és döntetlen

Koszinceva,N (2560) - Danieljan,E (2521)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hd2 e6 5.Hb3 Hd7 6.Hf3 He7 7.Fe2 Hc8 8.0-0 Fe7 9.He1 0-0 10.Fd3 Fxd3 11.Hxd3 b6 12.Vg4 Kh8 13.c3 c5 14.Hf4 a5 15.Hd2 Fg5 16.Hf3 Fxf4 17.Vxf4 He7 18.Be1 Bc8 19.Fd2 Kg8 20.Bad1 Hf5 21.c4 cxd4 22.cxd5 Hc5 23.d6 Hd3 24.Ve4 Hxe1 25.Bxe1 Bc5 26.h3 f6! 27.g4

 

27...fxe5 28.gxf5 exf5 29.Ve2 e4 30.Hxd4 Vxd6 31.Fc3 Vh6 32.Ve3 f4? 33.Vxe4 Vxh3 34.Ve6+ Vxe6 35.Hxe6 Bxc3 36.bxc3 Bc8 37.Hxf4 Bxc3 38.Bb1 Ba3 39.Bxb6 Bxa2 40.Bb7 Ba4 41.He6 Bg4+ 42.Kh2 Bg6 43.Hc5 Bf6 44.Kg2 Bg6+ 45.Kf3 Bf6+ 46.Ke3 Bf7 47.Bb8+ Bf8 48.Bb3 Ba8 49.Ba3 g5 50.Ba4 Kg7 51.Hb3 Bb8 52.Hxa5 Ba8 53.Ba3 Kg6 54.Hc4 Bxa3+ 55.Hxa3 Kf5 56.Hc4 g4 57.Hd6+ Ke5 58.Hc4+ Kf5 59.Ke2 Kf4 60.He3 h5 61.Hg2+ Kg5 62.Kf1 h4 63.He1 Kf4 64.Kg2 Ke4 65.Hc2 Kf4 66.Hd4 Ke4 67.He6 Ke5 68.Hc5 Kf4 69.Hd3+ Ke4 70.He1 Kf4 71.Kg1 g3 72.Hd3+ Kf3 73.He1+ Kf4 74.Hg2+ Kg4 75.Hxh4 gxf2+ 76.Kxf2 Kxh4 és döntetlen

Sztefanova,A (2524) - Ruan,Lufei (2479)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hbd2 Ff5 5.Hh4 Fg6 6.Vb3 Vc7 7.Hxg6 hxg6 8.g3 e6 9.Fg2 Hbd7 10.0-0 Fe7 11.e4 dxe4 12.Hxe4 Hxe4 13.Fxe4 e5 14.Fe3 exd4 15.Fxd4 0-0 16.Fg2 Fc5 17.Fc3 Bad8 18.Va4 Hf6 19.b4 Fd4 20.Fxd4 Bxd4 21.Vxa7 Bxc4 22.Bab1 Vb8 23.Vxb8 Bxb8 24.a4 He4 25.a5 Hd2 26.Bfc1 Hxb1 27.Bxc4 Bd8 28.Bc1 Ha3 29.a6 bxa6 30.Bxc6 Hb1 31.Ff1 Bb8 32.Fc4 Hd2 33.Fd5 Bxb4 34.Bxa6 Bb8 35.Ba7 Bf8 36.Bb7 Bd8 37.Fxf7+ Kh7 38.Bb4 Bd4 39.Bxd4 Hf3+ 40.Kg2 Hxd4

 

41.h4 Kh6 42.f4 Hf5 43.Kh3 Kh7 44.g4 Hd6 45.Fd5 Kh8 46.Kg3 Hc8 47.Kf3 He7 48.Fb3 Kh7 49.Ke4 Hc6 50.Kd5 Hb8 51.Kd6 Ha6 52.Fc2 Kh6 53.Fe4 Hb4 54.Ke7 Ha2 55.Kf7 Kh7 56.Fxg6+ Kh8 57.Fc2

Simán nyert az 57.g5 Hc1 58.Fc2 He2 59.f5 Hf4 60.Fe4 Hh5 61.Ff3 Hf4 62.f6 gxf6 63.gxf6 Hd3 64.Ke7 He5 65.Ke6 Hg6 66.h5 Hf8+ 67.Ke7 Hh7 68.f7 Kg7 69.Fd5 folytatás.

57...Hc3 58.f5 Hd5 59.g5 Hf4 60.Fe4 Hh5 61.Ff3 Hf4 62.Fg4

Figyelmet érdemelt a 62.Ke8 Kh7 63.f6 g6 64.f7 He6 65.Ke7 nyerés.

62...Hd3 63.Kf8

Végérvényesen kimaradt a 63.f6 gxf6 64.gxf6 He5+ 65.Ke6 Hc6 66.Kd6 Hd8 67.Fe6 Kh7 68.Fd5 Kg6 69.Ke7 Kf5 70.Fe4+ Ke5 71.h5 nyerés.

63...He5 64.Ff3

64...Hg6+!

A pattmotívum megmentette a tavalyi világbajnoki döntős kínai nagymesternőt a vereségtől.

65.Ke8 Hxh4 66.Fe4 Hg6 67.Kf7 Hf4 68.Ke7 Hh3 69.g6 Hf4 70.Kf7 Hh5 71.Fd5 Hf6 72.Fe6 Hg8 73.Kf8 Hf6 74.Ke7 He4 75.Fd5 Hf6 76.Ff3 Hg8+ 77.Ke6 Hf6 78.Fc6 Hh5 79.Fe8 Hf6 80.Ff7 Hh5 81.Ke5 Hf6 82.Fb3 Hd7+ 83.Kd6 Hf6 84.Ke5 Hd7+ 85.Ke6 Hf6 86.Fc4 Hg8 87.Fd5 Hf6 88.Ff3 Hg8 89.Fd1 Hf6 90.Kf7 Hg8 91.Ke6 Hf6 92.Fb3 Hg8 93.Fc4 Hf6 94.Kd6 Hh5 95.Ke5 Hf6 96.Kf4 Hd5+ 97.Kg5 Hf6 98.Kf4 Hd5+ és döntetlen

Muzicsuk,A (2538) - Kovalevszkaja,E (2427)
Szicíliai védelem [B61]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 Fd7 7.Vd2 Bc8 8.f4 Hxd4 9.Vxd4 Va5 10.e5 dxe5 11.fxe5 e6 12.0-0-0 Fc6 13.Fb5 Hd5 14.Fxc6+ bxc6 15.a3 Vb6 16.He4 Vxd4 17.Bxd4 Fe7 18.c4 c5 19.Bd3 Fxg5+ 20.Hxg5 Hf4 21.Bd2 Hg6 22.Be1 h6 23.Hf3 Ke7 24.Kc2 Bhd8 25.Bxd8 Bxd8 26.b4 f6 27.exf6+ gxf6 28.g3 e5 29.Kc3 Hf8 30.Hd2 He6 31.Hb3 Bc8 32.Bd1 Bd8 33.Be1 h5 34.Be4 Kf7 35.Hxc5 Hxc5 36.bxc5 Bb8 37.c6 Ke6 38.Bh4 Bc8 39.Bxh5 Bxc6 40.Bh8 Ba6 41.Kb4 Bb6+ 42.Kc5 Ba6 43.Bd8 Bxa3 44.Kc6 Ke7 45.Bd7+ Ke6 46.Bd6+ Ke7 47.c5 e4 48.Bd4 f5 49.g4 Kf6 50.Bd6+ Kg5 51.gxf5 Kxf5 52.Bd8 Bh3 53.Be8 Bxh2 54.Kb7 Kf4 55.c6 Bb2+ 56.Kxa7 Bc2 57.Kb7 e3 58.c7 Kf3 59.c8V Bxc8 60.Kxc8 e2 61.Bxe2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rosztovban a női sakkozás elitje játszik a Grand Prix-tornán

Címkék: Hou Ji-fan Humpy Koneru

Rosztovban augusztus 1. és 15. között rendezik meg a hat versenyből álló női Grand Prix első tornáját. A GP-sorozat győztese 2013-ben  döntőt játszhat a 2012-es, 64 résztvevős  kiesési rendszerű világbajnokság első helyezettjével. A Don partján fekvő Rosztovban a női sakkozás elitje csatázik majd. A világbajnoknő, a kínai Hou Ji-fan, kihívója, az indiai Humpy Koneru, a tavalyi sakkolimpián százszázalékos eredménnyel győztes orosz válogatott négy tagja, exvilágbajnoknők, Európa-bajnoknők, világbajnoki döntősök nagyszerű vetélkedése várható.

A férfi világbajnoki rendszert számos kritika érte és éri.  A világbajnok-jelölti  párosmérkőzések remidömpingje után sokan változtatást, igazságosabb lebonyolítást követelnek. Női fronton sokkal jobb a helyzet. A 2011-2012-es GP-sorozat valamennyi versenyének már ismert a helyszíne és időpontja. Rosztovban remek mezőnnyel rajtol az első torna.  A regnáló világbajnoknő, a 17 esztendős kínai Hou Ji-fan és kihívója, az előző GP-sorozat második helyezettje, az indiai Humpy Koneru decemberre tervezett 10 játszmás döntője előtt újabb presztízscsatát vív. Az aranyérmes orosz válogatott tagjai, Tatjana és Nagyezsda Koszinceva, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, a többszörös világbajnoki döntős Alisza Galljamova hazai pályán szeretné bizonyítani, hogy az ázsiai női sakkozás még nem vette át az egyeduralmat. Az olimpia bajnoknő ukrán Katyerina Lahno, az exvilágbajnoknő bolgár Antoaneta Sztefanova, az örmény Elina Danieljan is esélyes magas helyezésre.

A viadal résztvevői:

Humpy Koneru (indiai, 2614)

Hoi Ji-fan (kínai, 2575)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2560)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2557)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2538)

Katyarina Lahno (ukrán, 2536)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2524)

Elina Danieljan (örmény, 2521)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2497)

Alisza Galljamova (orosz, 2492)

Ruan Lufei (kínai, 2479)

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2427)

A Grand Prix-sorozaton való részvételre a 2010-es kiesési rendszerű világbajnokság első négy helyezettje kvalifikálta magát, Öten Élő-pontszámuk alapján kaptak meghívást, a 2010. júliusi és a 2011. januári ún. súlyozott pontszámok alapján. A hat rendező is delegálhatott versenyzőt, a FIDE elnöke három sakkozónőt jelölhetett. Négy tornán kell játszani, a legjobb három eredmény számít a végső sorrendbe.

Tornánként 40 ezer euró a díjalap, és a győztes 6 ezer 500 eurót és 160 pontot kap. A végső sorrend első kilenc helyezettje még további 60 ezer eurón is osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 15 ezer eurót is nyer.

A „szófiai szabály” érvényes, amely tiltja a megegyezéses döntetlent. Remizni csak a jól ismert esetekben lehet: háromszori tükörkép, háromszori lépésismétlés, elméleti döntetlen állásokban, illetve az 50 lépéses szabály szellemében. A szabályok betartásáért a női sakkozás legendája, a grúz Nona Gaprindasvili „gondoskodik” majd. A FIDE elnöke e sorok íróját főbíró-helyettesnek jelölte, így az izgalmas versenyt élőben láthatom.  

Hou Ji-fan, Tatjana és Nagyezsda Koszinceva július 13. és 24. között játszott az I. Hangzhou nagymesterversenyen, amelyet nagy meglepetésre a kínai Ju Wenjun nyert meg. Veretlen maradt, férfi nagymesteri normát is teljesített, a 2691-es performance-pontszám hűen tükrözi nagyszerű eredményét. Az indiai Harika Dronavalli harmadszor teljesítette a normát. A szinte nos-stop játszó Hou Ji-fan csak ötven százalékot ért el, Tatjana Koszonceva négy partit is vesztett.

A torna végeredménye:

1.Ju Wenjun (kínai, 2515)  6,5 pont

2. Harika Dronavalli (indiai) 5,5

3-4. Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2560) és Zhao Xue (kínai, 2569) 5

5-7. Hou Ji-fan (kínai, 2575), Zsu Csen (katari, 2485) és Marie Sebag (francia, 2510) 4,5

8. Nana Dzagnidze (grúz,2537) 4

9. Tatjana Koszinceva (orosz, 2557) 3

10. Anna Zatonskih (amerikai, 2522) 2,5

 Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny utolsó fordulójában a tornagyőztes orosz Vlagyimir Kramnyik kalandos partiban vereséget szenvedett az amerikai Hikaru Nakamurától. Az exvilágbajnok tisztet áldozott, de időzavarban elvétette a helyes folytatást. A vietnami Le Quang Liem remivel bebiztosította második helyét, egyedül maradt veretlen a mezőnyben. A címvédő Ruszlan Ponomarjov ötvenszázalékos eredménnyel a harmadik helyet osztotta a 17 éves holland Anish Girivel, Nakamura utolsó két partiját megnyerve lett ötödik.

A tizedik dortmundi trófeáját ünneplő Vlagyimir Kramnyik szerette volna még emlékezetesebbé tenni a tornát. Győzelemmel ismét átlépte volna a + 2800 Élő-pontos határt. Az amerikai Hikaru Nakamura ellen a királyindiai védelemben tisztet áldozott, Nakamura jól védekezett, a játszma logikus befejezése remi lett volna. Időzavarban azonban az orosz exvilágbajnok hibázott, támadása kifulladt, Nakamura anyagi előnyével nyert. Vlagyimir Kramnyik a viadalon jól és érdekesen sakkozott, igazolta korábbi interjújában hangoztatott véleményét, hogy még vannak tervei, elképzelései.

Nagyon megbízhatóan, a kalandokat kerülve játszott a vietnami Le Quang Liem. Egyedül maradt veretlen a mezőnyben. A címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov nem tudta megismételni tavalyi sikerét, három partit is vesztett. A 17 éves holland Anish Giri nem okozott csalódást, versenyről versenyre lépked előre a ranglistán.

Az amerikai Hikaru Nakamura túlzott ambiciózus játéka megbosszulta magát. Utolsó két  játszmájának megnyerésével elkerülte a csúfos kudarcot. A német Georg Meier megilletődötten játszott, partijaiban több volt.

Az utolsó forduló eredményei:

Le Quang Liem (vietnami, 2715) – Anish Giri (holland, 2701) döntetlen (Vezérindiai védelem, 38)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) (Királyindiai védelem,

Georg Meier (német, 2656) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) döntetlen (Angol megnyitás, 44)

 

A 39. Sparkassen Chess Meeting szuperverseny végeredménye:

1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont

2. Le Quang Liem 5,5

3-4. Ruszlan Ponomarjov és Anish Giri 5

5. Hikaru Nakamura 4,5

6. Georg Meier 2,5

 

39. Sparkassen Chess Meting, Dortmund cat. XX (2731)
 123456 
1. Kramnik, Vladimir g RUS 2781 * * ½ ½ 1 ½ 1 ½ 1 0 1 1 7 2870
2. Le, Quang Liem g VIE 2715 ½ ½ * * 1 ½ ½ ½ ½ ½ ½ ½ 2770
3. Ponomariov, Ruslan g UKR 2764 0 ½ 0 ½ * * 1 0 1 1 ½ ½ 5 2724
4. Giri, Anish g NED 2701 0 ½ ½ ½ 0 1 * * ½ ½ 1 ½ 5 2737
5. Nakamura, Hikaru g USA 2770 0 1 ½ ½ 0 0 ½ ½ * * ½ 1 2687
6. Meier, Georg g GER 2656 0 0 ½ ½ ½ ½ 0 ½ ½ 0 * * 3 2597

Az Élő-pontszámok változása:

Vlagyimir Kramnyik + 12, Le Quang Liem + 8, Ruszlan Ponomarjov – 6,Anish Giri + 5, Hikaru Nakamura – 12, Georg Meier -7

 

Kramnyik,V (2781) - Nakamura,H (2770)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.c5

A tornagyőztes az azonnali vezérszárnyi játékra szavazott. A 10.Be1 f5 11.Hg5 Hf6 12.f3 Kh8 13.He6 (13.c5 h6 14.He6 Fxe6 15.dxe6 d5) 13...Fxe6 14.dxe6 változatban a szupernagymesterek is sok érdekes csatát vívtak.

10...Hf4 11.a4

A klasszikus folytatásnak 11.Fxf4 exf4 12.Bc1 számít.

11...f5 12.Fc4 fxe4 13.Hxe4 h6 14.Be1

Az orosz olimpiai válogatott kapitánya, Jevgenyij Barejev vesztett a variban. 14.g3 Hh5?! 15.Hfd2 Kh8 16.Ba3 a6 17.cxd6 cxd6 18.b5 Ff5 19.bxa6 bxa6 20.Ve2 Vd7 után jobban állt, de elbukta a partit.

14...Fg4 15.Ba3 g5 16.h3 Fh5 17.Fxf4 Bxf4 18.g3 Bf8 19.a5 Kh8 20.Kg2 Bb8 21.Vd2 b6 22.axb6 axb6

 
23.Hfxg5!?

Vlagyimir Kramnyik meglepő tisztáldozatot hozott,két gyalogot kapott, de csak fél óra gondolkodási ideje maradt.

23…hxg5 24.Vxg5

Sötétre előnyös a 24.Hxg5 Hf5 25.He6 Vf6 26.Hxf8 Bxf8 27.cxb6 cxb6 folytatás.

24...Fg6 25.cxd6 cxd6 26.Ba7 Bc8!

Könnyen lehet, hogy az exvilágbajnok figyelmét elkerülte ez a fontos közbeiktatott lépés.

27.Bxe7 Bxc4 28.f3 Bc2+ 29.Kg1 Bc8 30.Ba1 Bf7 31.Vxg6 Vxe7

 

32.Hg5?

Az időzavar megtette hatását. A 32.Hxd6 Bcf8 33.Hxf7+ Vxf7 34.Vxf7 Bxf7 35.Kg2 Bd7 36.Ba6 b5 37.d6 Ff8 38.Bb6 Bxd6 39.Bxb5 változat megjátszása remihez vezetett volna.

32...Kg8 33.Vh7+ Kf8 34.He6+ Ke8 35.Vh5 Ff6 36.g4? Vb7

Erősebb volt a 36...e4 37.Bf1 exf3 38.g5 Fe5 folytatás.

37.Bd1 Va6 38.Vg6 Ke7 39.g5 Fh8 40.Be1 Va3 41.Hd4 Vxb4?! 42.Hf5+ Kf8 43.Bd1

Nem volt mentség a 43.Vxd6+ Vxd6 44.Hxd6 Bd8 45.Hxf7 Kxf7 46.h4 Kg6 47.Kg2 Kh5 48.Kh3 Bxd5 változatban sem.

 

43...Bc2! 44.Hd4

Fonalas a matt 44.Hxd6-ra 44… Vc5+ 45.Kh1 Bh2+ 46.Kxh2 Vf2+ 47.Kh1 Vxf3+ 48.Kh2 Ve2+ 49.Kh1 Vxd1+ 50.Kh2 Vd2+ 51.Kg1 Ve3+ 52.Kg2 Bf2+ 53.Kh1 Ve1 és matt.

 44...exd4 45.Vxc2 Vc3 és világos feladta

Le Quang,L (2715) - Giri,A (2701)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Fe7 5.Fg2 d5 6.Hf3 c6 7.Vc2 0-0 8.0-0 Hbd7 9.Bd1 b6 10.b3 Fa6 11.a4 c5 12.Ha3 Fb7 13.Vb2 Bc8 14.Bac1 He4 15.Fe1 Ff6 16.e3 Vc7 17.Hd2 Hxd2 18.Vxd2 Vb8 19.cxd5 cxd4 20.exd4 Fxd5 21.Fxd5 exd5 22.Hb5 a6 23.Hc3 Vb7 24.Ve3 Hb8 25.Vf3 Bcd8 26.b4 Fg5 27.Fd2 Fxd2 28.Bxd2 b5 29.axb5 axb5 30.Ba2 Ha6 31.Ba5 Hc7 32.Vd3 Ba8 33.Bca1 Bxa5 34.Bxa5 Bb8 35.He2 He6 36.Hc3 Hc7 37.He2 He6 38.Hc3 Hc7 és döntetlen

Meier,G (2656) - Ponomarjov,R (2764)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 b5 7.Vb3 Fb7 8.0-0 Hbd7 9.d4 a6 10.He5 Vb6 11.Hxd7 Hxd7 12.Fe3 c5 13.d5 exd5 14.Fxd5 Fxd5 15.Vxd5 Bd8 16.a4 Fe7 17.axb5 axb5 18.Hc3 0-0 19.b4 Vf6 20.Hxb5 cxb4 21.Ba7 Hc5 22.Vf3 Vxf3 23.exf3 Bfe8 24.Hd4 Bd7 25.Bxd7 Hxd7 26.Hc6 Ff8 27.Bb1 He5 28.Hxe5 Bxe5 29.Kf1 f6 30.Ke2 Bd5 31.Ba1 Kf7 32.Ba6 h5 33.h3 Bd7 34.Bb6 Bc7 35.g4 Bc2+ 36.Kd3 Bc3+ 37.Ke4 Kg6 38.f4 hxg4 39.hxg4 Bc4+ 40.Kd5 Bc7 41.Ke4 Bc4+ 42.Kd5 Bc7 43.Ke4 Bc4+ 44.Kd5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik tizedik dortmundi elsőségét ünnepelheti. A szuperverseny  kilencedik fordulójában a legfiatalabb résztvevővel, a 17 esztendős Anish Girivel lépésismétléssel remizett, megőrizte kétpontos előnyét a vietnami Le Quang Liem előtt. Le az ukrán Ruszlan Ponomarjovval osztozott meg a ponton. Megszerezte első győzelmét az amerikai Hikaru Nakamura.

 

Teljesült Vlagyimir Kramnyik nagy álma, Dortmundban, kedvenc városában tizedszer aratott diadalt. 1995-ben kezdődött a nagy szériája és 1998-ig még háromszor emelhette magasba a dortmundi trófeát. 2000-ben, 2001-ben, 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben ünnepelhették még tornagyőzesként. A 39. Sparkassen Chess Meeting 20-as kategóriájú, 2731-es Élő-átlagú tornán leiskolázta ellenfeleit, az utolsó forduló előtt kétpontos előnnyel vezet. A kilencedik játéknapon a holland Anish Giri gratulálhatott először az exvilágbajnoknak, miután partijuk 28 lépés után lépésismétléssel remivel ért véget.

A vietnami Le Quang Liem a szicíliai védelem schweningeni változatában biztos kézzel vezette a sötét bábukat az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen. Le a döntetlennel megőrizte második helyét.

Az amerikai Hikaru Nakamura megszerezte első győzelmét. A német Georg Meier hathatós segítséget nyújtott nyeréséhez.Többször is jobban játszhatott volna, sorozatos hibáit követően azonnali vesztőlépést húzott.

A 9. forduló eredményei:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) – Le Quang Liem (vietnami, 2715)  döntetlen (Szicíliai védelem, 49)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) – Georg Meier (német, 2656)1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 34)

Anish Giri (holland, 2701) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) döntetlen (Katalán megnyitás, 28)

A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont

2. Le Quang Liem 5

3-4. Anish Giri és Ruszlan Ponomarjov 4,5

5. Hikaru Nakamura 3,5

6. Georg Meier 2

39th Sparkassen Chess Meeting, Dortmund cat. XX (2731)
 123456 
1. Kramnyik, Vlagyimir g RUS 2781 * * ½ ½ 1 ½ 1 ½ 1 . 1 1 7 2935
2. Le, Quang Liem g VIE 2715 ½ ½ * * 1 ½ ½ . ½ ½ ½ ½ 5 2781
3. Ponomarjov, Ruszlan g UKR 2764 0 ½ 0 ½ * * 1 0 1 1 ½ . 2732
4. Giri, Anish g NED 2701 0 ½ ½ . 0 1 * * ½ ½ 1 ½ 2739
5. Nakamura, Hikaru g USA 2770 0 . ½ ½ 0 0 ½ ½ * * ½ 1 2637
6. Meier, Georg g GER 2656 0 0 ½ ½ ½ . 0 ½ ½ 0 * * 2578

 Az utolsó forduló párosítása:

Le Quang Liem – Anish Giri

Vlagyimir Kramnyik – Hikaru Nakamura

Georg Meier – Ruszlan Ponomarjov

 

Giri,A (2701) - Kramnyik,V (2781)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 b6 10.Ff4 Fb7 11.He5

Gata Kamsky a csapat-világbajnokságon Lékó Péter ellen [11.Hc3 dxc4 12.Hd2 Hd5 13.Hxc4 Hxf4 14.gxf4 Vc7 15.e3 Bad8 16.Ve2 Hf6 17.He5 c5 18.dxc5 Fxc5 19.Fxb7 Vxb7 20.Vf3 Vxf3 21.Hxf3 változatban nem tudott előnybe kerülni.

11...Hxe5 12.dxe5 Hd7 13.cxd5 cxd5 14.e4 dxe4 15.Fxe4 Fxe4 16.Vxe4 Hc5 17.Vf3 Ve8 18.Hc3 Ha4 19.Hxa4 Vxa4 20.b3 Va3 21.Bd7 Fc5 22.Ve2 a5 23.Bad1 a4 24.Fc1 Vb4 25.Fd2 Va3 26.Fc1 Vb4 27.Fd2 Va3 28.Fc1 és döntetlen

Nakamura,H (2770) - Meier,G (2656)
Réti megnyitás  [A07]

1.g3 d5 2.Fg2 e5 3.d3 Hf6 4.Hf3 Hc6 5.a3 Fd6 6.Fg5 Fe6 7.Hfd2 Fe7 8.c4 dxc4 9.dxc4 Vd7 10.Hc3 Bd8 11.0-0 h6 12.Fxf6 Fxf6 13.Hd5 Fg5 14.He4 Fe7 15.Va4 0-0 16.e3 f5 17.Hec3 Fd6 18.Bad1 Vf7 19.Vb5 e4 20.c5 Fe5 21.Vxb7 Fxc3?!

A német sakkozó 21...Bxd5 22.Vxc6 Fxc3 23.bxc3 Be5 -tel jobban játszhatott volna.

22.Hxc3 He5 23.Bxd8 Bxd8 24.Hb5?! Fc4 25.Ba1 Fxb5 26.Vxb5 Bd2 27.b4 Hd3 28.Bf1 h5 29.c6 g6 30.h4 Kh7 31.Vb8 a6 32.a4 Ba2?

Georg Meier a 32...Bb2 33.b5 Ve7 34.Vb7 Hc5 folytatásban nem veszthette volna el a játszmát.

33.b5 Bxa4?

Meier időzavarban azonnal vesztőt húzott.

 

34.b6! és sötét feladta

Ponomarjov,R (2764) - Le Quang,L (2715)
Szicíliai védelem [B85]

1.Hf3 c5 2.e4 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e6 7.0-0 Fe7 8.f4 0-0 9.a4 Vc7 10.Kh1 Hc6 11.Fe3 Be8 12.Ff3 Ha5 13.Ff2 Hd7 14.Fg3 Ff6 15.Be1 Bb8 16.Vd3 Hc5 17.Vd1 Hd7 18.Vd3 Hc6 19.Hb3 b6 20.Bad1 Fe7 21.Vc4 Hc5 22.f5 He5 23.Fxe5 dxe5 24.fxe6 Hxe6 25.Fe2 Vb7 26.Hd5 Fg5 27.a5 b5 28.Vc3 Hf4 29.Hc5 Vc6 30.Ff3 b4 31.Hxb4 Vb5 32.Hbd3 Hxd3 33.Hxd3 Fe6 34.Hc5 Vxb2 35.Vxb2 Bxb2 36.Hxe6 Bxe6 37.Bb1 Bxb1 38.Bxb1 g6 39.Fe2 Fd2 40.Bb6 Fxa5 41.Bxe6 fxe6 42.Fxa6 Fc3 43.g3 Kf7 44.Kg2 g5 45.Kf3 h5 46.g4 h4 47.Ke2 Ke7 48.Kd3 Fd4 49.h3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperversenyen kétpontos előnnyel vezető orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a nyolcadik fordulóban hátrányosabb állásból remizett a vietnami Le Quang Liemmel. A remivel Kramnyik már biztos tornagyőztes. A címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov másodszor is vereséget mért az amerikai Hikaru Nakamurára. A 17 éves holland Anish Giri a döntetlennel holtversenyben harmadik.

Az orosz exvilágbajnok, a kilencszeres dortmundi győztes Vlagyimir Kramnyik kalandos partiban elért remivel megőrizte kétpontos előnyét a vietnami Le Quang Liem előtt. A játszma egyik kritikus pillanatában Kramnyik hibázott, de Li az esélyt nem használta ki.

Az ukrán Ruszlan Ponomarov másodszor is csapást mért az amerikai Hikerru Nakamurára. A királyindiai védelmű partiban világos futópárjával kellemetlenkedett, majd különböző színű futók mellet is érvényesült a g szabadgyalog ereje. A 17 esztendős Anish Giri a remivel megőrizte helyezését.

A 8. forduló eredményei:

Le Quang Liem (vietnami, 2715) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) döntetlen (Vezérindiai védelem,  56)

Georg Meier (német, 2656) – Anish Giri (holland, 2701) döntetlen (Katalán megnyitás, 69)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2770)  1 – 0 (Királyindiai védelem , 65)

 A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 6,5 pont

2. Le Quang Liem 4,5

3-4. Anish Giri és Ruszlan Ponomarjov 4

5. Hikaru Nakamura 2,5

6. Georg Meier 2

 A 9. forduló párosítása:

Ruszlan Ponomarjov – Le Quang Liem

Hikaru Nakamura – Georg Meier

Anish Giri – Vlagyimir Kramnyik

 

Le,Quang Liem (2715) - Kramnyik,V (2781)
Vezérindiaivédelem  [E14]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.e3 Fe7 5.b3 0-0 6.Fb2 c5 7.Fd3 cxd4 8.exd4 Hc6 9.0-0 b6 10.Hbd2 Fb7 11.Bc1 Bc8 12.Ve2 Be8 13.Bfd1 Ff8 14.Hf1 g6 15.He3 Fg7 16.c5 Hd7!

Az exvilágbajnok a legjobb folytatást választotta.

17.Fb5 a6 18.Fxc6 Fxc6 19.b4 Fa4 20.Be1 Hb8 21.He5 bxc5 22.dxc5 f6 23.Hf3 Hc6 24.Vd3

Mindkét félnek értékelni kellett a 24.Vxa6 Ba8 25.Vb6 Vxb6 26.cxb6 Hxb4 változat kínálta esélyt, de a vietnami sakkozó jól látta, hogy 27.Bc7 Ha6 28.Ba7 Bxa7 29.bxa7 Ba8 30.Fd4 e5 31.Fb6 d4 32.Hd5 Kf7 33.a3 Ke6 34.Hb4 Hxb4 35.axb4 Kd5 pozícióban sötétnek semmi gondja.

24...Bb8 25.Va3 Fb5 26.Vb3 a5?!

A bonyodalmakban az exvilágbajnok éllovas hibázott. Jobb volt a 26...Fh6 27.Hg4 Fg7 folytatás és  világos nem tud előrejutni.

 

 

27.a4 Fc4 28.Hxc4 Bxb4 29.Va2 dxc4 30.Fc3 Bb3 31.Hd2 Hb4 32.Fxb4 Bxb4 33.Hxc4 Vd5 34.Bed1 Vc6 35.Hxa5 Vxa4 36.Vxa4 Bxa4 37.Hb7 Fh6! 38.Bc2

 

38...Ff4?

Kramnyiktól szokatlan hiba. 38...e5 39.c6 Bd4 volt a helyes folytatás.

39.g3 Fc7 40.Bd7 Bc8 41.Bcd2 e5 42.Be7 Bd4 43.Ba2 e4

 

 

44.Ba7?

A vietnami sakkozó 44.Ba6 Fd8 45.Hxd8 Bdxd8 46.Baa7 Bxc5 47.Bg7+ Kf8 48.Bxh7 Kg8 49.Bag7+ Kf8 50.Bf7+ Kg8 51.Bhg7+ Kh8 52.Bxg6 változatban komoly gondokat okozhatott volna Kramnyiknak.

44...Fb8 45.Ba8 Bf8 46.Ha5 Ba4! 47.Kg2 f5 48.c6 Fd6 49.Bxf8+ Kxf8 50.c7 Fxc7 51.Bxc7 Bxa5 52.Bxh7 Ba2 53.Kg1 Ba1+ 54.Kg2 Ba2 55.Kg1 Ba1+ 56.Kg2 Ba2 és döntetlen

Ponomarjov,R (2764) - Nakamura,H (2770)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.dxe5 dxe5 9.Fg5 Vxd1 10.Bfxd1 Fg4 11.h3 Fxf3 12.Fxf3 Hd4 13.Hd5 Hxd5 14.cxd5 f5 15.Kf1 Bf7 16.Bac1 fxe4 17.Fxe4 Ff8 18.Bd3 Fd6 19.Fe3 Hf5 20.Fd2

Ruszlan Ponomarjov a bonyodalmakat elkerülte, futópárjával kis előnyt élvezhetett.

20...a5 21.Bf3 b6 22.g4 He7 23.Bfc3 Bd8 24.Fg5 Bd7 25.h4 Bf8 26.Fh6 Bf7 27.Ke2 Kh8 28.Fg5 Bf8 29.f3 Hg8 30.Bh1 Hf6 31.Fxf6+ Bxf6 32.g5 Bf4

 

33.h5 Kg8 34.hxg6 hxg6 35.Bh6 Bg7 36.Fxg6 Bb4 37.b3 a4

 38.Bc1 axb3 39.axb3 Bxb3 40.Bch1 Kf8 41.Bh8+ Bg8 42.Fe4 Bb2+ 43.Kf1 Fe7 44.g6 Ff6 45.B8h7 Fg7? 46.B1h5 Ke7 47.Bxe5+ Kd6 48.Be6+ Kc5 49.Be7 Ba8 50.Bxc7+ Kd6 51.Bc1

Az exvilágbajnok mindig a második legjobb lépést húzta, de győzelmét nem veszélyeztette.

51...Fd4?

 

 52.f4! Fc5 53.Bc2

Kimaradta gyorsabb nyerés a 53.g7 Bf2+ 54.Ke1 Bxf4 55.Bh6+ Ke5 56.Be6+ Kd4 57.Fh7 Bg4 58.g8V Bgxg8 59.Bd1+ Kc3 60.Fxg8 Bxg8 61.d6változatban.

 53...Bb1+ 54.Kg2 Bg1+ 55.Kh2 Bg4 56.Ff5 Bxf4 57.Fe6 Bf6 58.g7 Bxe6 59.dxe6 Bg8 60.Be2 Ke7 61.Be4 b5 62.Kh3 b4 63.Bh5 Fd6 64.Bb5 Kf6 65.e7 és sötét feladta

Meier,G (2656) - Giri,A (2701)
Katalán megnyitás [E04]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 dxc4 5.Fg2 a6 6.0-0 Hc6 7.e3 Bb8 8.Ve2 b5 9.b3 cxb3 10.axb3 Hb4 11.He5 Hd7 12.Hc6 Hxc6 13.Fxc6 Bb6 14.Vf3 Fb4 15.Fd2 Fxd2 16.Hxd2 0-0 17.Fxd7 Vxd7 18.He4 Vd5 19.Vf4 f6 20.Hc5 e5 21.Vh4 exd4 22.exd4 g5 23.Ve4 Vxe4 24.Hxe4 Be8 25.f3 h6 26.Bfe1 Kf7 27.Kf2 f5 28.Hc5 Bd8 29.Ke3 Bbd6 30.Bed1 f4+?! 31.gxf4 gxf4+ 32.Kxf4 Bxd4+ 33.Bxd4 Bxd4+ 34.Ke5 Bd6 35.b4 Ke7 36.Bg1 Kf7 37.Bc1 Ke7 38.Bg1 Kf7 39.Bc1 Bc6 40.f4 Bf6 41.Ba1 Ke7 42.Bg1 Kf7 43.Ba1 Bd6 44.Bc1 Bd8 45.f5 c6 46.He6 Bd5+ 47.Ke4 Fxe6 48.fxe6+ Kxe6 49.Bxc6+ Bd6 50.Bc7 Kf6 51.h4 Kg6 52.Bc5 Bd1 53.Bc6+ Kh5 54.Bxa6 Bb1 55.Bb6 Bxb4+ 56.Kf3 Bb3+ 57.Ke2 Bb2+ 58.Ke3 Bb1 59.Ke2 b4 60.Kf2 b3 61.Kg3 Bb2 62.Kh3 Bb1 63.Kg3 b2 64.Bb5+ Kg6 65.h5+ Kf6 66.Kg2 Ke6 67.Kh2 Kf6 68.Kg2 Ke6 69.Kh2 Kf6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bielben a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be az esztendő harmadik szuperversenye. Carlsen öt győzelem mellett négyszer remizett, a francia Maxime Vachier-Lagrave legyőzte őt. Az orosz Alekszandr Morozevics egyetlen vereségét az olasz Fabiano Caruanától szenvedte el. Moro visszatért a top nagymesterek közé, kíváncsian várjuk  szereplését az augusztus 8-án kezdődő szuperbajnokságon. A tornán a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ért.

Magnus Carlsent második bieli tornagyőzelme mellett örömmel töltheti el, hogy 2009 után a múlt esztendőben is a legjobb sakkozójnak választották, Oscar-díjas lett. Harminchat ország 111 voksolója Magnus eredményeit 1264 szavazattal díjazta, de mindössze 20 ponttal kapott többet, mint a világbajnoki címét a bolgár Veszelin Topalovval szemben megvédő indiai Viswanathan Anand. A további sorrend nem okozott meglepetést, az örmény Levon Aronjan, az orosz Vlagyimir Kramnyik, a bolgár Veszelin Topalov, az orosz Jan Nepomnjacsij, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Alekszandr Griscsuk végzett a legjobb tízben.

Magnus a bieli torna utolsó fordulójában meglepetéssel szolgált, a Philidor védelmet választotta az olasz Fabiano Caruana ellen. Elképzelését teljes siker koronázta, az előző játéknapon Morozevicset legyőző olasz sakkozó próbálkozásait gond nélkül hárította. A  döntetlennel Carlsen mindkét pontszámítás szerint az élen végzett, tizenegyedik szuperversenyén ünnepelhették egyedül, vagy holtversenyben elsőként.

Az orosz Alekszandr Morozevics az elmúlt két év során megjárta a poklokat is, a világranglistás második helyről kikerült a + 2700 Élő-pontosok klubjával. Morozevicset kemény fából faragták, visszatornázta magát a legjobbak közé. A francia Maxime Vachier-Lagrave és  a spanyol Alekszej Shirov az élen végzett  duótól alaposan lemaradt. A címvédőként sakkasztalhoz ült olasz Fabiano Caruana csalódást okozott, a hazai pályán játszó Yannick Pelletier csak fél-fél pont elrablásával bosszanthatta a nagyokat.

 Az utolsó forduló eredményei:

Maxime Vachier– Lagrave (francia, 2722) – Alekszej Shirov (spanyol, 2714) döntetlen (Katalán megnyitás, 21)

Yannick Pelletier (svájci,2590) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) 0 -1 (Vezércsel, 51)

Fabiano Caruana (olasz, 2711) – Magnus Carlsen (norvég, 2821) döntetlen (Philidor védelem, 39)

A verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 19 pont

2. Alekszandr Morozevics 17

3-4. Maxime Vachier-Lagrave  és Alekszej Shirov 12

5. Fabiano Caruana 10

6.Yannick Pelletier 5

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Calsen 7 pont

2. Alekszandr Morozevics 6,5

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Alekszej Shirov 5

5. Fabiano Caruana 4

6 Yannick Pelletier 2,5

 

Biel ACCENTUS szuperverseny, 2011.július 18-29.

XIX. kat.  (2709)

 

1

2

3

4

5

6

 

1.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2821

*

*

½

½

0

½

1

1

1

½

1

1

19

2835

2.

Morozevics, Alexander

g

RUS

2694

½

½

*

*

1

1

½

½

1

0

½

1

17

2821

3.

Vachier-Lagrave, Maxime

g

FRA

2722

1

½

0

0

*

*

½

½

½

½

½

1

12

2706

4.

Shirov, Alekszej

g

ESP

2714

0

0

½

½

½

½

*

*

1

1

½

½

12

2707

5.

Caruana, Fabiano

g

ITA

2711

0

½

0

1

½

½

0

0

*

*

½

1

10

2636

6.

Pelletier, Yannick

g

SUI

2590

0

0

½

0

½

0

½

½

½

0

*

*

5

2539

Az Élő-pontszámok változása:

Magnus Carlsen + 2, Alekszandr Morozevics + 17, Maxime Vachier-Lagrave – 2, Alekszej Shirov – 1, Fabiano Caruana – 10, Yannick Pelletier - 6

Caruana,F (2711) - Carlsen,M (2821)
Philidor védelem [C41]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 e5 4.Hf3 Hbd7

A világranglista-vezető repertoárja sok meglepetést tartogat, a Philidor védelemre Fabiano Caruana nem számíthatott.

5.Fc4 Fe7 6.0-0 0-0 7.a4 a6 8.a5 h6 9.Be1 exd4 10.Hxd4 He5 11.Ff1 c5 12.Hb3 Fe6 13.Ff4 Bc8 14.h3 Be8 15.Fxe5 dxe5 16.Hd2 c4 17.Ba4 Fc5 18.Hxc4 Fd4 19.Vf3 Bc5 20.Hd1 Vc7 21.Hde3 Fxe3 22.Hxe3 Bxa5 23.Bb4 Bd8 24.Bd1 Bxd1 25.Vxd1 Bc5 26.Ba4 Bc6 27.Fd3 Bd6 28.Ve1 b5 29.Ba3 g6 30.b4 Bc6 31.Va1 Vd6 32.Kh2 h5 33.Bc3 Bxc3 34.Vxc3 h4 35.Hf1 Hh5 36.Hd2 g5 37.Hf3 f6 38.g3 hxg3+ 39.fxg3 Hg7 és döntetlen

 Pelletier,Y (2590) - Morozevics,A (2694)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.Hf3 e6 3.c4 a6 4.cxd5 exd5 5.Hc3 c6 6.Vc2 Fd6 7.Fg5 He7 8.e3 f6 9.Fh4 Ff5 10.Fd3 Fxd3 11.Vxd3 Hd7 12.Fg3 Hb6 13.0-0-0

A hosszúsánc túlzottan elkötelezett, az orosz nagymester stílusának jobban megfelel.

13...Fb4 14.Hd2 0-0 15.Kb1 a5 16.Bhe1 a4 17.a3 Fa5 18.f3 Vd7 19.e4 f5 20.Fe5 f4 21.g3 Hg6 22.gxf4 Hxf4 23.Vc2 Hg6 24.Fg3 dxe4 25.Bxe4 Fxc3 26.Vxc3 Hd5

Alekszandr Morozevics nagyon pontosan játszott, előnybe került.

27.Vc2 b5 28.Fe5 Bae8 29.Bde1 Hxe5 30.Bxe5 h6 31.Bc1 Bxe5 32.dxe5 He7 33.He4 Vd5 34.Hc5 Bf4 35.Bd1 Bd4 36.Bxd4 Vxd4 37.Hd3 Ve3 38.f4 Ve4 39.Ka1

 

39...Hd5 40.Vd2 Kh7 41.Vd1 Kg8 42.Vd2 He3 43.Vc3 Hf5 44.Hc5 Vxf4 45.He6 Vf1+ 46.Ka2 He7 47.Vd4 Hd5 48.Hd8? Vh3 49.e6 b4! 50.Vd1 Vxh2 51.Vc1 bxa3 és világos feladta

Vachier-Lagrave,M (2722) - Shirov,A (2714)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.g3 dxc4 6.Fg2 b5 7.He5 a6 8.0-0 Fb7 9.a4 Fe7 10.axb5 axb5 11.Bxa8 Fxa8 12.Ff4 Hd5 13.Va1 Fb7 14.Va7 Vc8 15.Hxc4 Hxf4 16.Hb6 Hxe2+ 17.Hxe2 Vc7 18.Ha8 Vc8 19.Hb6 Vc7 20.Ha8 Vc8 2aa1.Hb6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny hetedik fordulójában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik világossal legyőzte a sereghajtó német Georg Meiert. Kramnyik ötödik győzelmét aratta, kétpontos előnnyel vezet az amerikai Hikaru Nakmaurával remizőn vietnami Le Quang Liem előtt. A játéknap meglepetéseként a 17 esztendős holland Anish Giri nyert a címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen és harmadik a rangsorban.

Vlagyimir Kramnyik feltartóztathatatlan az esztendő negyedik szuperversenyén. Kilenc dortmundi  elsőség után karnyújtásnyira tizedik trófeája. Ötödik partiját nyerte meg és kétpontos előnnyel várhatja a viadal hajráját. A német Georg Meier eredeti lépéssorrenddel próbálta elkerülni az exvilágbajnok valamelyik jól elemzett házivariját, de Kramnyik nem jött zavarba, kereste tisztjeinek a legideálisabb mezőket. Gyalogáttöréssel egyre nagyobb előnybe került, már válogathatott a nyerések között.

 

A 17 esztendős holland Anish Giri értékes skalpot gyűjtött be. Higgadtan, pontosan játszott a címvédő Ruszlan Ponomarjov ellen. Megőrizte a gyalogelőnyét, az ukrán sakkozó ellenjátéka kifulladt. A négybástyás végjátékban Anish precíz játékkal jutott lépésről lépésre előrébb és 64 lépés után fogadhatta ellenfele gratulációját.

 Az amerikai Hikaru Nakamura még mindig nyeretlen, de öt döntetlene mellett kétszer feladásra kényszerült. A vietnami Le Quang Liem ellen is egy pillanatban gyanúsan állt, de kihasználva ellenfele gyalognyerését elegendő ellenjátékhoz jutott.

 A 7. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) – Le Quang Liem (vietnami, 2715) döntetlen (Félszláv védelem, 56)

Anish Giri (holland, 2701) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 1 – 0 (Vezércsel, 64)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) – Georg Meier (német, 2656) 1 – 0 (Angol megnyitás, 49)

A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 6 pont

2. Le Quang Liem 4

3. Anish Giri 3,5

3. Ruszlan Ponomarjov 3

5. Hikaru Nakamura 2,5

6. Georg Meier 1,5

 A 8. forduló párosítása:

Le Quang Liem – Vlagyimir Kramnyik

Goeg Meier – Anish Giri

Ruszlan Ponomarjov – Hikaru Nakamura

 

Kramnyik,V (2781) - Meier,G (2656)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 a6 4.Hc3 d5 5.cxd5 exd5 6.Fg2 Fe7 7.0-0 0-0 8.d4 c6 9.He5 a5 10.Ff4 Ff5 11.Vb3 Ba7 12.Bfd1 Hbd7 13.Bac1 h6 14.a3 Vb6 15.Vxb6 Hxb6 16.f3 Be8 17.e4 Fh7 18.Fe3 Baa8 19.Ff2 Bad8 20.Be1 Ff8 21.h3 dxe4 22.fxe4 Hfd7 23.Hd3 Hc4 24.Be2 Hb8 25.Ha4 Hd6 26.Hdc5 Be7 27.Hb6 Hc8 28.Hc4 b6 29.Hb3 a4 30.Hbd2 Bb7 31.e5 Ha7?!

Nehéz állásban pontatlan, a gyalogáttöréssel az orosz exvilágbajnok egyre nagyobb előnybe került.

 

32.d5! Fc5 33.Fxc5 bxc5 34.e6

Számításba jött a 34.d6 Hb5 35.Bf2 Hd4 36.Fe4 folytatás is.

34...Kf8?! 35.Ha5

Vlagyimir Kramnyik válogathatott a nyerések között. 35.He5 fxe6 36.dxc6 Haxc6 37.Fxc6 Bxb2 38.Bf2+ Kg8 39.Hec4 is meggyőző volt.

 35...Bc7 36.Bxc5 fxe6 37.dxc6 Ke7 38.Hdc4 Bd1+ 39.Kh2 Fd3 40.Be3 Fxc4 41.Bxc4 Bd2 42.Bce4 Hbxc6 43.Bxe6+ Kf7 44.Hc4 Bc2 45.Hd6+ Kg8 46.h4 g5? 47.Hf5 gxh4 48.Kh3 Bc5 49.Bg6+ és sötét feladta

Giri,A (2701) - Ponomarjov,R (2764)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.a3 c5 8.cxd5 Hxd5 9.Hxd5 exd5 10.dxc5 Hxc5 11.Fe5 Fg4 12.Fe2 Fxf3 13.Fxf3 Ff6 14.Fxf6 Vxf6 15.Vc2

A tavalyi tornán az azeri Sahriyar Mamedgyarov az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal a 15.0-0 Bfd8 16.Bc1 He6 17.Vb3 d4 18.Vxb7 Bab8 19.Vxa7 Bxb2 20.Va6 g6 21.a4 Kg7 22.a5 Ve5 23.Va7 d3 24.Bb1 Bxb1 25.Bxb1 Hg5 26.Vb6 Hxf3+ 27.gxf3 Vd5 28.Vd4+ Vxd4 29.exd4 Bxd4 30.Bd1 Ba4 31.Bxd3 Bxa5 folytatásban remizett.

15...Bac8 16.Fxd5 Bfd8 17.Bd1 Ve5 18.Vc4 b5 19.Va2 Bd7 20.0-0 Ha4 21.Fb3

Ruszlan Ponomarjov gyaloghátránya megmaradt, igazi ellenértéket nem kapott.

21...Bdc7 22.Bd4 Hb6 23.Bfd1 g6 24.Vb1 Kg7 25.g3 Hc4 26.Kg2 Vf6 27.Fxc4 bxc4 28.Ve4 Be7 29.Vd5 c3 30.bxc3 Bxc3 31.Bf4 Vc6 32.Vxc6 Bxc6

 

33.Bdd4 Bc2 34.Bd5 h5 35.Ba5 Bb7 36.h3 Ba2 37.Bfa4 Bbb2 38.Bf4 Bb7

 

39.g4 hxg4 40.hxg4 Bc7 41.Kg3 Bb2 42.g5 Bb1 43.Kg2 Bb2 44.Bfa4 Bcc2 45.Bf4 Bb7 46.Kg3 Bc1 47.Bd4 Bb2 48.Bf4 Bb7 49.Bd4 Bb2 50.f3 a6 51.Bxa6 Bb5 52.f4 Bb3 53.Be4 Bcc3 54.a4 Bxe3+ 55.Bxe3 Bxe3+ 56.Kf2 Ba3 57.Ba7 Kf8 58.a5 Ke8 59.a6 Kf8 60.Ke2 Ke8 61.Ba8+ Kd7 62.a7 Kc6 63.Bc8+ Kb7 64.Bf8 és sötét feladta

Nakamura,H (2770) - Le,Quang Liem (2715)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 a6 10.Bd1 b5 11.Fd3 Vc7 12.Fd2 c5 13.dxc5 Vxc5 14.b4 Vc7 15.a4 bxa4 16.Vxa4 Fb7 17.Va5 Vb8 18.Fe2 Bc8 19.Bdc1 He5 20.Hxe5 Fxe5 21.f4 Fc7 22.Va3 g5 23.Bf1 Bd8 24.Bad1 Fc6 25.Kh1 Vb7 26.Ff3 g4 27.Fxc6 Vxc6 28.Va2

 

28...Bd3 29.Bc1 Bad8 30.Fe1 Bxe3

Elsietett volt a gyalog leütése. 30...Hd5 31.He2 Vb7 32.e4 He3 33.Bg1 B8d7 sötét határozott előnyéhez vezetett volna.

31.Vf2 Vc4?!

 

32.Fd2 Bed3 33.Hb1 Vd5 34.Bxc7 He4 35.Vh4 Hxd2 36.Vxg4+ Kh8 37.Vh4 Vf5 38.Hxd2 Bxd2 39.h3 Vg6 40.Bf2 Kg7 41.Kh2 h6 42.Bc6 Bxf2 43.Vxf2 Vd3 44.f5 Vxf5 45.Vxf5 exf5 46.Bxa6 Bd3 47.Bc6 Bb3 48.Bc4 Kg6 49.g3 Bb2+ 50.Kg1 Kg5 51.Kf1 Kf6 52.Ke1 Ke5 53.Kf1 Bb3 54.Kf2 Bb2+ 55.Kf1 Bb3 56.Kf2 Bb2+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen újabb tornagyőzelmet aratott. A bieli szuperverseny kilencedik játéknapján Carlsen nem tudott visszavágni a francia Maxime Vachier-Lagravének az első körben elszenvedett vereségéért, de a döntetlen is elegendő volt végső sikeréhez. Riválisa, az orosz Alekszandr Morozevics világossal kikapott az olasz Fabiano Caruanától.

Magnus Carlsen tizenegyedik szuperversenyén végzett az élen. A sorozat első állomása 2007-ben a bieli torna volt, 2008-ban Wijk ann Zee-ben az elsőséget Levon Aronjannal osztotta, a Grand Prix-tornán Bakuban hármas holtversenyben, a kínai Wang Yue és az azeri Vugar Gasimov társaságában osztotta a dicsőséget. Foroszban egyedül diadalmaskodott. 2009-ben Nankingban remekelt, majd Londonban ünnepelték győztesként. Tavaly a báznai, a nankingi és a londoni elsőséget könyvelhette el. Idén báznai sikerét követően Bielben már az utolsó forduló előtt tornagyőztesként ünnepelhették.

A 20 esztendős norvég világranglista-vezető nem tudott visszavágni a francia Maxime Vachier-Lagravének az első körben elszenvedett vereségéért, a Grünfeld védelmű parti pontosztozkodással zárult. Carlsen mindkét szárnyon próbált kezdeményezni, de a francia nagymester jól állta a sarat.

Carlsen riválisa, az orosz Alekszandr Morozevics kissé lebecsülte a viadalon rossz formában sakkozó olasz Fabiano Caruanát. A kritikus állásban Moro csúnya elnézéssel anyagi hátrányba került, és Caruana nem kegyelmezett, a különböző színű futók ellenére győzelemig vezette haderejét. A spanyol Alekszej Shirov világossal sem bírt a svájci Yannick Pelletier francia védelmével, lépésismétléssel lett remi a játszma.

A 9. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2821) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) döntetlen (Grünfeld védelem, 48)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) – Fabiano Caruana (olasz, 2711) 0 – 1 (Félszláv védelem, 47)

Alekszej Shirov (spanyol, 2714) – Yannick Pelletier (svájci, 2590) döntetlen (Francia védelem, 30)

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 18 pont

2. Alekszandr Morozevics 14

3-4. Maxime Vachier-Lagrave  és Alekszej Shirov 11

5. Fabiano Caruana 9

6.Yannick Pelletier 5

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Calsen 6,5 pont

2. Alekszandr Morozevics 5,5

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Alekszej Shirov 4,5

5. Fabiano Caruana 3,5

6 Yannick Pelletier 2,5

 

Az utolsó forduló párosítása:

Maxime Vachier – Lagrave – Alekszej Shirov

Yannick Pelletier – Alekszandr Morozevics

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen

 

Morozevics,A (2694) - Caruana,F (2711)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fh4 dxc4 7.e4 g5 8.Fg3 b5 9.He5 Fb7 10.h4 g4 11.Hxg4 Hxg4 12.Vxg4 Vxd4 13.Vf4

Alekszandr Morozevics meglepetése. 13.Bd1 Vf6 (13...Vg7 14.Vf4 Ha6 15.Fe2 Fe7 16.0-0 Hc5 17.Ve5 Vg6 változatot három éve Levon Aronjan és Fabiano Caruana partijában láttuk.) 14.a4 (14.e5 Vf5 15.Vd4 Fe7 eltérés többek között a Griscsuk-Lékó és Aronjan-Kramnyik partiban fordult elő.) 14...h5 15.Vg5 Vxg5 16.hxg5 a6 17.Fe5 Bg8 változatot két éve a Tal-emlékversenyen Aronjan és Lékó Péter tesztelte.

13...Fb4 14.Bd1 Fxc3+ 15.Ke2 Ve5 16.Vxe5 Fxe5 17.Fxe5 Bh7 18.Ke3 Hd7 19.Fg3 0-0-0 20.Fe2 f5 21.Bd6 fxe4 22.Bxe6 Hc5 23.Bg6 h5 24.Bg5 Bd5 25.Bd1

Jobb volt a 25.b3 c3 26.b4 Hd3 27.Bxd5 cxd5 28.Fxd3 d4+ 29.Kxd4 Bd7+ 30.Kxc3 Bxd3+ 31.Kc2 folytatás.

25...Hd3 26.b3 Fa6 27.bxc4

Morozevics megtarthatta volna előnyét a 27.Bg8+ Kd7 28.Ba8 Ke6 29.Be8+ Kf6 30.Bxe4 Bhd7 változatban.

27...bxc4 28.Bd2 Kb7 29.Bg8 Kb6

 

30.Bc2?

A jó formában levő Morozevicstől érthetetlen hiba.

30...He1 31.Bc1 Hxg2+ 32.Kxe4 Be7+ 33.Kf3

 

33...Hxh4+! 34.Fxh4 Bf5+ 35.Kg2 Bxe2 36.a4 Bb2 37.Bb8+?! Fb7 38.Bxc4 c5+ 39.Kh2 Bb1

Figyelmet érdemelt a 39...Bb4 40.Fd8+ Kc6 41.Bc2 Bxa4 42.Be2 Bb4 folytatás.

 40.f4 Bd5 41.Bd8 Bbd1 42.Bxd5 Fxd5 43.Bc3 c4 44.Ff6 Kc5 45.Kg3 Kb4 46.Bc2 a5 47.f5 Bf1 és világos feladta

Carlsen,M (2821) - Vachier-Lagrave,M (2722)
Grünfeld védelem [D79]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.Hf3 c6 6.Hc3 d5 7.cxd5 cxd5 8.He5 e6 9.0-0 Hfd7 10.f4 Hc6 11.Fe3 Hb6 12.Ff2 Fd7 13.e4 He7 14.Hxd7 Vxd7 15.e5 Bac8

Többször fordult elő 15...Bfc8, amit többek között az 1987-es világbajnoki döntőn Anatolij Karpov és Garri Kaszparov párharcában is láttunk.

16.Ve2 Bc4 17.Bfc1 Bfc8 18.Ff1 B4c7 19.Ve1 a6 20.b3 Ff8 21.Vd2 Hc6 22.a3 f5 23.Kg2 Vg7 24.Fe3 Fe7 25.Fd3 Ha5 26.Vb2 g5 27.He2

Számításba jött a 27.fxg5 Fxg5 28.Fxg5 Vxg5 29.He2 Bxc1 30.Bxc1 Bxc1 31.Vxc1 Vxc1 32.Hxc1 folytatás.

27...g4

 

 

28.Bh1

Az éllovas norvég nagymester a bástyacserék helyett királyszárnyi akciót tervezett.

28...h5 29.h3 Kf7 30.Bh2 h4 31.Fd2 Hc6 32.Bah1 Bh8 33.hxg4 Vxg4 34.Bh3 Bcc8 35.Hg1 Vg7 36.Hf3 hxg3 37.b4 Bxh3 38.Bxh3 Bh8 39.Bxh8 Vxh8 40.b5 axb5 41.Fxb5 Vc8 42.a4 Hc4 43.Fxc4 dxc4 44.Vc1 Hb4 45.Fxb4 Fxb4

 

46.d5! Vc5 47.dxe6+ Kxe6 48.Kxg3 Vd5 és döntetlen

 Shirov,A (2714) - Pelletier,Y (2590)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.g3 Fe7 6.Fg2 Hgf6 7.Hxf6+ Fxf6 8.He2 0-0 9.0-0 Bb8 10.Hc3 Hb6 11.Fe3 Hd5 12.He4 Hxe3 13.Hxf6+ Vxf6 14.fxe3 Vg5 15.Vd3 b6 16.a4 c5 17.a5 Fb7 18.Fxb7 Bxb7 19.axb6 axb6 20.Ve4 Bd7 21.c3 g6 22.Bf2 Bfd8 23.Ba6 cxd4 24.exd4 Vb5 25.Ve2 Vc6 26.Ve5 Ba8 27.Bxa8+ Vxa8 28.c4 Va4 29.Vb8+ Kg7 30.Ve5+ Kg8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Carlsen utolsó játszmáját elvesztette Aronjan ellen, Firouzja egypontos hátránnyal lett második
2020. 10. 17.

Magnus Carlsen az Altibox Norway Chess 2020 szuperverseny győztese
2020. 10. 16.

Caruana az Armageddon partibn legyőzte Firouzját, Carlsen átvette a vezetést
2020. 10. 13.

Carlsen az Armageddon partit nyerte meg Caruana ellen, Firouzja is a rájátszásban győzte le Aronjant 
2020. 10. 13.

Carlsen visszavágott Dudának, Caruana kiegyenlített Aronjannal szemben, Firouzja az élen
2020. 10. 11.

Megszakadt Carlsen 125 játszmás veretlenségi sorozata, Duda legyőzte a világbajnokot
2020. 10. 11.

Az Altibox szuperverseny csúcsrangadóján Carlsen legyőzte Caruanát
2020. 10. 08.

Firouzja az Armageddon partiban legyőzte Caruanát, Aronjan holtversenyben az élen
2020. 10. 07.

Caruana az élen, Aronjan győzelemmel ünnepelte születésnapját, Carlsen szerencsével nyert Firouzja ellen
2020. 10. 07.

Carlsen az Armageddon partiban győzte le Aronjant, Caruana és Firouzja győzött a klasszikus partiban
2020. 10. 05.

Tíz nap karantén, két tesztelés után hétfőn kezdődik a stavangeri szuperverseny, Carlsen a címvédő
2020. 10. 03.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 35 ponttal előzi meg Fabiano Caruanát, Rapport Richárd a 13. 
2020. 09. 30.

Magnus Carlsen a chess24Banter Blitz győztese, a döntőben 5,5 - 3,5-re nyert Wesley So ellen
2020. 09. 30.

Magnus Carlsen és Wesley So játssza a chess24 Banter Blitz döntőjét
2020. 09. 27.

A chess24 Banter Blitz elődöntőjében Carlsen-Aronjan, So-Le párharcokra kerül sor
2020. 09. 26.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog