Pekingben befejeződtek a SportAccord Szellemi Világjátékok sakkversenyei. Kínai és örmény győzelem született a „vakversenyen”, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan ért elsőként a célba. Lékó Péter a második helyről kezdte a befejező játéknapot, Aronjannal remizett, majd a kínai Ding Lirennel is megosztozott a ponton. Az amerikai Gata Kamskytól a taktikai bonyodalmakban és a kapkodásban vereséget szenvedett, ötödikként zárta szereplését. A női viadalon Hou Ji-fan mesterhármassal végül fél ponttal megelőzte az első játéknap után még vezető litván Viktorija Cmilytét. Az amerikai Anna Zatonskih lett a bronzérmes. A férfiaknál öt, a nőknél hét ország sakkozói osztoztak az érmeken.
Pekingben a rapidversenyen elszenvedett nagy fiaskó, a villámtornán elszalasztott éremszerzés után a rajtlistán első örmény Levon Aronjan aranyérmes lett a „vakversenyen”. A háromszoros olimpiai bajnok riválisainál kevesebbet hibázva, gyorsabban játszva győzött. A nagymestereknek játszmánként 20-20 perc gondolkodási idejük volt és lépésenként még 20-20 másodperc.
Az örmény Levon Aronjan nyerte a vakversenyt
Lékó Péter a második helyről kezdhette a játéknapot, az éllovas Aronjannal sötéttel remizett, majd a kínai Ding Lirennel is megosztozott a ponton. Utolsó partiját az amerikai Gata Kamskyval játszotta, nagyon biztató állásban, az idő szorításában, kicsit kedvezőbb pozícióban azonnal vesztőt húzott, ötödikként végzett. Nagymesterünk nyolcadik volt a rapidtornán, tízedik a villámversenyen.
Lékó Péter éremesélyt szalasztott el
Az érmeken öt ország sakkozói osztoztak. Az amerikai Hikaru Nakamura mutatta a legkiegyensúlyozottabb formát, aranyérmet nem szerzett, de mindhárom műfajban ezüstérmes lett. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov két bronzéremnek örülhet csúfos rapidozása után. A francia Laurent Fressinet nyerte a rapidversenyt, az orosz Alekszandr Griscsuk a bronzérmes. Az orosz Szergej Karjakin fölényes elsőségével ért véget a snellverseny.
Az amerikai Hikaru Nakamura három ezüstérmet szerzett
Az 5. forduló eredményei:
Levon Aronjan (örmény, 2815, 3,5) – Lékó Péter (magyar, 2732, 3) döntetlen
Ding Liren (kínai, 2702, 3) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764, 2,5) 0 - 1
Hikaru Nakamura (amerikai, 2760, 2,5) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793, 2,5) 1 - 0
Gata Kamsky (amerikai, 2762, 2) – Wang Hao (kínai, 2737, 2,5) döntetlen
Alekszandr Morozevics (orosz, 2748, 1,5) – Anish Giri (holland, 2720, 2) 1 - 0
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764, 1,5) – Szergej Karjakin (orosz, 2775, 1,5) 0 - 1
Baadur Zsobava (grúz, 2711, 1,5) – Viorel Bologan (moldáviai, 2681, 1) 0 - 1
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766, 1) – Laurent Fressinet (francia, 2700, 0,5) 1 - 0
A 6. forduló eredményei:
Wang Hao (3) – Levon Aronjan (4) 0 - 1
Sahriayar Mamedgyarov (3,5) – Hikaru Nakamura (3,5) 0 - 1
Lékó Péter (3,5) – Ding Liren (3) döntetlen
Szergej Karjakin (2,5) – Gata Kamsky (2,5) 0 - 1
Tejmur Radzsabov (2,5) – Alekszandr Morozevics (2,5) 1 - 0
Viorel Bologan (2) – Vaszilij Ivancsuk (2) döntetlen
Anish Giri (2) – Laurent Fressinet (0,5) 1 - 0
Alekszandr Griscsuk (1,5) – Baadur Zsobava (1,5) 1 - 0
Az utolsó forduló eredményei:
Levon Aronjan (5) – Tejmur Radzsabov (3,5) döntetlen
Hikaru Nakamura (4,5) – Ding Liren (3,5) döntetlen
Gata Kamsky (3,5) – Lékó Péter (4) 1 - 0
Anish Giri (3) – Sahriyar Mamedgyarov (3,5) 0 - 1
Vaszilij Ivancsuk (2,5) – Wang Hao (3) döntetlen
Szergej Karjakin (2,5) – Viorel Bologan (2,5) 0 - 1
Alekszandr Morozevics (2,5) – Alekszandr Griscsuk (2,5) 1 - 0
Laurent Fressinet (0,5) – Baadur Zsobava (1,5) döntetlen
A SportAccord Szellemi Világjátékok férfi vakversenyének végeredménye:
Helyezés |
Név |
Élő |
FED |
Pont |
+- |
= |
- |
Élő-átlag |
|
1 |
Levon Aronjan |
2815 |
ARM |
5½ |
4 |
3 |
0 |
2741 |
|
2 |
Hikaru Nakamura |
2760 |
USA |
5 |
4 |
2 |
1 |
2744 |
|
3 |
Sahriyar Mamedgyarov |
2764 |
AZE |
4½ |
4 |
1 |
2 |
2736 |
|
4 |
Gata Kamsky |
2762 |
USA |
4½ |
3 |
3 |
1 |
2730 |
|
5 |
Lékó Péter |
2732 |
HUN |
4 |
2 |
4 |
1 |
2780 |
|
6 |
Ding Liren |
2702 |
CHN |
4 |
2 |
4 |
1 |
2769 |
|
7 |
Tejmur Radzsabov |
2793 |
AZE |
4 |
2 |
4 |
1 |
2741 |
|
8 |
Viorel Bologan |
2681 |
MDA |
3½ |
3 |
1 |
3 |
2755 |
|
9 |
Alekszandr Morozevics |
2748 |
RUS |
3½ |
3 |
1 |
3 |
2764 |
|
10 |
Wang Hao |
2737 |
CHN |
3½ |
2 |
3 |
2 |
2768 |
|
11 |
Anish Giri |
2720 |
NED |
3 |
2 |
2 |
3 |
2753 |
|
12 |
Vaszilij Ivancsuk |
2766 |
UKR |
3 |
1 |
4 |
2 |
2714 |
|
13 |
Szergej Karjakin |
2775 |
RUS |
2½ |
2 |
1 |
4 |
2731 |
|
14 |
Alekszandr Griscsuk |
2764 |
RUS |
2½ |
1 |
3 |
3 |
2738 |
|
15 |
Baadur Zsobava |
2711 |
GEO |
2 |
1 |
2 |
4 |
2759 |
|
16 |
Laurent Fressinet |
2700 |
FRA |
1 |
0 |
2 |
5 |
2756 |
Az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan két éremmel zárta szereplését
A női vakversenyen megszületett az idei Világjátékok egyetlen kínai aranyérme. Az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan mesterhármassal tört előre, fél ponttal előzte meg az első játéknapon őt legyőző litván Viktorija Cmilytét. Meglepetés az amerikai Anna Zatonskih bronzérme, esélyesebbe nagymesternők a hajrát kevésbé bírták.
Az érmeken hét ország sakkozónői osztoztak. A három műfajban Hou Ji-fan volt a legeredményesebb, aranyérme mellett még a rapidtornán második volt, ahol az ukrán Katyerina Lahno győzött, a rajtlistán első indiai Humpy Koneru bronzérmet szerzett. Az orosz Alekszandra Kosztenjuk snellezett a legjobban, a szlovén Anna Muzicsuk ezüstérmes, a német Elisabeth Paehtz lett a harmadik.
Az 5. forduló eredményei:
Humpy Koneru (indiai, 2610, 3) – Viktorija Cmilyte (litván, 2524, 3,5) 0 - 1
Hou Ji-fan (kínai, 2606, 3) – Katyerina Lahno (ukrán, 2553, 2,5) 1 - 0
Zsu Csen (katari, 2491, 2,5) – Dronavalli Harika (indiai, 2512, 2,5) döntetlen
Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2501, 2) – Anna Zatonskih (amerikai, 2489, 2) 0 - 1
Zhao Xue (kínai, 2565, 2) – Pia Cramling (svéd, 2516, 2) 1 - 0
Elisabeth Paehtz (német, 2482, 1,5) – Elina Danieljan (örmény, 2476, 2) döntetlen
Bela Hotenasvili (grúz, 2504, 1) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2586, 1,5) 0 - 1
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491, 0,5) – Monika Socko (lengyel, 2445, 0,5) döntetlen
A 6. forduló eredményei:
Dronavalli Harika (3) – Viktorija Cmilyte (4,5) döntetlen
Zhao Xue (3) – Hou Ji-fan (4) 0 - 1
Anna Zatonskih (3) – Humpy Koneru (3) 1 - 0
Elina Danieljan (2,5) – Zsu Csen (3) döntetlen
Anna Muzicsuk (2,5) – Katyerina Lahno (2,5) döntetlen
Pia Cramling (2) – Elisabeth Paehtz (2) döntetlen
Monika Socko (1) – Alekszandra Kosztenjuk (2) 0 - 1
Bela Hotenasvili (1) – Antoaneta Sztefanova (1) döntetlen
Az utolsó forduló eredményei:
Viktorija Cmilyte (5) – Anna Zatonskih (4) döntetlen
Hou Ji-fan (5) – Dronavalli Harika (3,5) 1 - 0
Zsu Csen (3,5) – Humpy Koneru (3) 0 - 1
Katyerina Lahno (3) – Elina Danieljan (3) döntetlen
Alekszandra Kosztenjuk (3) – Zhao Xue (3) 0 - 1
Monika Socko (1) – Anna Muzicsuk (3) 0 - 1
Antoaneta Sztefanova (1,5) – Pia Cramling (2,5) 1 - 0
Elisabeth Paehtz (2,5) – Bela Hotenasvili (1,5) 1 - 0
A SportAccord Szellemi Világjátékok női vakversenyének végeredménye:
Helyezés |
Név |
Élő |
FED |
Pont |
+- |
= |
- |
|
1 |
Hou Ji-fan |
2606 |
CHN |
6 |
6 |
0 |
1 |
2548 |
2 |
Viktorija Cmilyte |
2524 |
LTU |
5½ |
4 |
3 |
0 |
2550 |
3 |
Anna Zatonskih |
2489 |
USA |
4½ |
4 |
1 |
2 |
2570 |
4 |
Humpy Koneru |
2610 |
IND |
4 |
4 |
0 |
3 |
2546 |
5 |
Zhao Xue |
2565 |
CHN |
4 |
3 |
2 |
2 |
2550 |
6 |
Anna Muzicsuk |
2586 |
SLO |
4 |
2 |
4 |
1 |
2514 |
7 |
Katyerina Lahno |
2553 |
UKR |
3½ |
2 |
3 |
2 |
2552 |
8 |
Zsu Csen |
2491 |
QAT |
3½ |
2 |
3 |
2 |
2566 |
8 |
Elisabeth Paehtz |
2482 |
GER |
3½ |
2 |
3 |
2 |
2498 |
10 |
Dronavalli Harika |
2512 |
IND |
3½ |
1 |
5 |
1 |
2545 |
11 |
Elina Danieljan |
2476 |
ARM |
3½ |
1 |
5 |
1 |
2537 |
12 |
Alekszandra Kosztenjuk |
2501 |
RUS |
3 |
2 |
2 |
3 |
2515 |
13 |
Antoaneta Sztefanova |
2491 |
BLG |
2½ |
1 |
3 |
3 |
2485 |
14 |
Pia Cramling |
2516 |
SWE |
2½ |
2 |
1 |
4 |
2524 |
15 |
Bela Hotenasvili |
2504 |
GEO |
1½ |
0 |
3 |
4 |
2547 |
16 |
Monika Socko |
2445 |
POL |
1 |
0 |
2 |
5 |
2543 |
(fotók: Anasztazia Karlovics, http://sportaccord2012,fide.com)
Verőci Zsuzsa