Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Dortmundban megkezdődött a 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. A 19-es kategóriájú viadal első fordulójában Lékó Péter világossal remizett az ukrán FIDE exvilágbajnokkal, Ruszlan Ponomarjovval. Pontosztozkodással végződött a nyitány orosz rangadója, Szergej Karjakin és Vlagyimir Kramnyik összecsapása. A játéknap egyetlen győzelmét a német Georg Meier aratta a lengyel Mateusz Bartel ellen. Kölcsönös tévelygések, kihagyott nyerőesélyek után döntetlennel ért véget az olasz Fabiano Caruana és a német Arkadij Naiditsch partija. Békés remi született a német találkozón, Daniel Fridman és Jan Gustafsson játszmájában. Lékó Péter második partijában sötét lesz Fridmannal szemben.

 

Lékó Péter döntetlennel kezdte meg tizennegyedik dortmundi szereplését. Az ukrán Ruszlan Ponomarjovval a 2001-es csapat-világbajnokságon, Jerevánban mérkőzött meg először, remivel indítottak. Azóta még hétszer megosztoztak a ponton, de Ponomarjov kétszer legyőzte első számú nagymesterünket. Két éve is az első fordulóban mérkőztek meg, Péter számára akkor nagyon rosszul indult a viadal, sötéttel kikapott az exvilágbajnoktól, a későbbi tornagyőztestől. 

Lékó Péter 1.d4-gyel nyitott és Ponomarjov elfogadott vezércselt játszott. A korai vezércserés változatban világosnak minimális az előnye. Az ukrán sakkozó megoldotta haderejének fejlesztését, kiegyenlítette esélyeit, a 38. lépést követően békét kötöttek. 

Nagy érdeklődés kísérte az orosz szuperrangadót, Szergej Karjakin és Vlagyimir Kramnyik összecsapását. A 2004-es dortmundi tornán játszották első partijukat, és Kramnyik klasszikus gondolkodási idejű partiban még nem tudta legyőzni 15 évvel fiatalabb riválisát, Karjakin 2010-ben és 2011-ben is a Tal-emlékversenyen megadásra kényszerítette az exvilágbajnokot, orosz huszárvégjátékban és spanyol megnyitásban játszotta túl. Az Asztanában rapid világbajnoki címet szerzett Szergej Karjakin ezúttal a skót megnyitásra szavazott. Megnyitáselméletileg fontos volt a parti, de a remélt nagy küzdelem elmaradt, a kölcsönös pontos játék pontosztozkodáshoz vezetett.

A skót megnyitás került terítékre az olasz Fabiano Caruana és a német Arkadij Naiditsch játszmájában. Naiditsch gyalogot vesztett, majd újabb áldozattal ellenesélyt teremtett. Kölcsönös nagy időzavarban mindketten sokat hibáztak, Caruana elrontotta kecsegtető állását, Naiditsch fonalas nyeréseket is kihagyott, az összecsapás végül remivel ért véget.

A játéknap egyetlen győzelmét a német Georg Meier aratta. A lengyel Mateusz Bartel meggondolatlan futólépése vezetett a nagy bajokhoz, a félig nyílt b vonalon felvonult világos bástyák ellen nem volt védelme. A h szabadgyalog eldöntötte a játszma sorsát, anyagi előnyét Meier az időzavar elmúltával érvényesítette. A német találkozó, Daniel Fridman és Jan Gustafsson partija nem okozott izgalmat.

 

Az első forduló eredményei:

Daniel Fridman (német, 2655) – Jan Gustafsson (német, 2629) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 35)

Lékó Péter (magyar, 2730) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 38)

Fabiano Caruana (olasz, 2775) – Arkadij Naiditsch (német, 2700) döntetlen (Skót megnyitás, 60)

Georg Meier (német, 2644) – Mateusz Bartel (lengyel, 2674) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 39)

Szergej Karjakin (orosz, 2779) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) döntetlen (Skót megnyitás, 32)

 

A 2. forduló párosítása:

Jan Gustafsson – Vlagyimir Kramnyik

Ruszlan Ponomarjov – Fabiano Caruana

Arkadij Naiditsch – Georg Meier

Mateusz Bartel – Szergej Karjakin

Daniel Fridman – Lékó Péter

 

Lékó,P (2730) - Ponomarjov,R (2726)
Elfogadott vezércsel [D27]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Fxc4 a6 6.0-0 c5 7.dxc5 Fxc5 8.Vxd8+ Kxd8 9.He5 Ke7 10.Fe2 Hbd7 11.Hc4 Ba7 12.Hbd2 b5 13.Ha5 Bc7 14.a4 bxa4 15.Hdc4 Hb8 16.Bxa4 Fd7 17.Ba1 Fb5 18.b3 He4 19.Fb2 f6 20.Ff3 Hg5 21.Fe2 Bd8 22.Bfc1 Fb4 23.Ff1 Hd7 24.Fa3 Fc5 25.Fxc5+ Hxc5 26.Ha3 Fxf1 27.Kxf1 Bdc8 28.f3 Hf7 29.Bc3 Hd7 30.Bxc7 Bxc7 31.H3c4 Hfe5 32.Ke2 Hxc4 33.Hxc4 Hc5 34.Ha5 Hb7 35.Hxb7 Bxb7 36.Bxa6 Bxb3 37.Ba7+ Kf8 38.Kf2 és döntetlen

 

Karjakin,S (2779) - Kramnyik,V (2799)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Hb6

Vlagyimir Kramnyik némi tűnődés után választotta a változatot. A júniusi Tal-emlékversenyen az exvilágbajnok az olasz Fabiano Caruana ellen a 8...Fa6 9.Hd2 g6 10.Hf3 Fg7 11.Fg5 f6 12.exf6 Vxe2+ 13.Fxe2 Hxf6 14.0-0-0 0-0-0 15.Fe3 Bde8 16.Fd3 d6 17.c5 Fxd3 18.Bxd3 Hd5 19.cxd6 cxd6 20.Fxa7 folytatásban a gyalogáldozatért ellenjátékot kapott, de a partit elvesztette.

9.Hc3 Fa6

A tavalyi Tata Steel szuperversenyen Kramnyik honfitársa, Jan Nepomnjacsij és a spanyol Alekszej Shirov ellen 9...Fb7-tel folytatta. Shirovot szenzációs játszmában győzte le: 10.Fd2 (A viadal első fordulójában Nepomnjacsij 10.Ff4 g6 11.h4 Fg7 12.0-0-0 0-0 13.h5 Bfe8 14.Be1 Fa6 15.Ve4 Vc5 16.Fg3 mellett döntött, remi lett a parti.) 10...g6 11.He4 0-0-0 12.a4 Fa6 13.Ve3 Vxe5 14.Fc3 Fb4 15.Fxb4 Bhe8 16.f3 d5 17.a5 Hxc4 18.Vxa7 Vxb2 19.Vxa6+ Kd7 20.Bd1 Vxb4+ 21.Kf2 Bxe4 22.fxe4 Vc5+ 23.Ke1 Vb4+ 24.Kf2 Vc5+ 25.Ke1 Hb2 26.exd5? Vc3+ 27.Bd2 Vc1+? (27...Be8+ 28.Fe2 Vc1+ 29.Kf2 Vxd2 30.Be1 Bxe2+ 31.Vxe2 Hd3+ 32.Kf1 Vxe1+ 33.Vxe1 Hxe1 34.a6 Kc8 35.dxc6 Kb8 36.Kxe1 Ka7 fonalas nyerés volt.) 28.Ke2 Be8+ 29.Kf3 Vxd2 30.Vxc6+ Kd8 31.Vf6+ Be7 32.Kg4? Hd1! 33.Vh8+ Kd7 34.Fb5+ c6 35.Fxc6+ Kc7 36.d6+ Vxd6 37.Bxd1 Vxd1+ 38.Ff3 h5+ 39.Kg3 Ve1+ 40.Kh3 Ve6+ 41.Kh4 g5+ 42.Kxg5 Vg6+ 43.Kf4 f6! és világos feladta.

10.b3 0-0-0 11.Fb2

Szergej Karjakin rapidpartiban Nepomnjacsij ellen sötéttel játszotta a változatot. Jan 11.g3 f6 12.e6 Vxe6 13.Vxe6 dxe6 14.Fh3 Fb4 15.Fd2 Kb8 16.0-0-0 e5 17.He4 folytatásban ellenjátékot kapott a gyalogért, pontosztozkodás született.

11...Be8 12.f4 f6

Sötét a változat szellemének megfelelően az e5 centrumgyalogot támadja.

13.0-0-0

A kötésből nem szabadulhatna világos és tisztet vesztene a 13.exf6? Vf7 14.He4 gxf6 15.0-0-0 Vg6 változatban.

13...fxe5 14.fxe5 Vxe5 15.Vxe5 Bxe5 16.Fd3 Be8 17.Bhf1

 

17...d5

 Vlad a gyalog visszaadása mellett döntött. A 17...Fe7 18.Bf7 Fg5+ 19.Kc2 Be7 20.Bdf1 folytatás nem nyerte el a tetszését.

18.cxd5 Fxd3 19.Bxd3 Hxd5 20.Hxd5 cxd5 21.Bxd5 Fd6

A cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

22.Fxg7 Bhg8 23.Bf7 Be2 24.Bd2

 

24...Bxg7 25.Bxg7 Ff4 26.Bgd7 Bxg2 27.Kc2 Fxd2 28.Bxd2 Bg4 29.Bd3 Bg2+ 30.Bd2 Bg4 31.Bd3 Bg2+ 32.Bd2 Bg4 és döntetlen

 

Caruana,F (2775) - Naiditsch,A (2700)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb6 6.Hc3 Hf6 7.Ve2 0-0 8.Fe3 Be8 9.f3 d5 10.0-0-0 Fe6 11.Vf2 He5 12.h3 Hg6 13.Fxb6 axb6 14.f4 Fd7 15.f5 He5 16.exd5 b5 17.a3 Hc4 18.Fxc4 bxc4 19.Hd2 b5 20.g4

Fabiano Caruana 20.Vc5-tel leállíthatta volna sötét ellenjátékát. 

 

 

20...b4!? 21.axb4 Ba1+ 22.Hdb1 He4 23.Hxe4 Bxe4 24.f6 Va8

Az olasz nagymesternek jelentős időelőnye volt, de a taktikai bonyodalmakban nehezebben ismerte ki magát, lassan beérte időben ellenfelét.

25.Vf3

Számításba jött 25.fxg7, 25… c3 (25...Va6 26.Bhf1 Vh6+ 27.Bd2 Be7 28.Vc5 Vxh3 29.Bdf2) 26.Vc5 cxb2+ 27.Kxb2 Ba2+ (27...Va2+ 28.Kc3 Kxg7 29.Kd3) 28.Kc1 Be2 29.Bd2 megőrizte volna az előnyt.

25...Ve8 26.Vc3?! Va8 27.Vf3 Ve8 28.Bhf1?!

A kölcsönös kapkodásban kimaradt a 28.d6 cxd6 29.Bxd6 Fa4 30.Bd8 Vxd8 31.Vxe4 lehetőség.

28...g5?!

 Arkadij Naiditsch is hibázott. 28...Fa4 29.Bf2 Be3 30.Vf4 Be1 31.Bfd2 c3 32.bxc3 Bxd1+ 33.Bxd1 Ba2 34.Ha3 Ba1+ 35.Hb1 Ba2 után lépésismétléssel világosnak remiznie kell.

29.Vg3?!

Caruana a 29.Vc3 Be2 30.Bfe1 h6 31.Vd2 Be4 32.Bxe4 Vxe4 33.Be1 Vf3 34.d6 c6 35.Vd4 változatban megőrizte volna reményeit.

29...Be3 30.Bf3?

Nagy hiba, ami vesztéshez vezethetett volna. 

 

30...Be2! 31.Bf2? Fa4! 32.Vf3

 

32...Bxb1+! 33.Kxb1 Fxc2+ 34.Kc1 Fxd1 35.Kxd1 Be3 36.Vf5

 

36...h6?

Naiditsch fonalas nyerést hagyott ki a 36...Be1+ 37.Kc2 Be5 38.Vf3 Be3 39.Vf5 Va4+ 40.Kd2 Bd3+ folytatásban.

37.b5?! Be5

Nyert a 37...Be1+ 38.Kc2 Vxb5 39.Bf3 (39.Vf3 Va4+ 40.Kd2 Va1 41.Kc3 Bd1) 39...Ve8 változat.

38.Vf3 Vxb5?!

Kimaradt a 38...Be1+ 39.Kd2 Bb1 40.Be2 Vxb5 41.Vf5 Vxb2+ 42.Ke3 Vc3+ 43.Kf2 Vd4+ 44.Be3 Bb2+ 45.Kf1 Bb8 46.Be2 c3 lehetőség.

39.Be2

 

39...Vxd5+?!

A bástyavégjátékban volt a legkevesebb esély.

40.Vxd5 Bxd5+ 41.Kc2 Bd6 42.Be8+ Kh7 43.Be7 Bxf6 44.Bxc7 Bf4 45.Kc3 Kg6 46.Bxc4 Bf3+ 47.Kc2 Bxh3 48.b4 h5 49.gxh5+ Bxh5

Hiába van sötétnek összekötött szabadgyalogja, bástyájának passzivitása miatt nem nyerhet.

50.b5 Bh8 51.b6 Bb8 52.Bb4 Kf6 53.Kd3 Ke6 54.b7 Kd6 55.Ke4 Kc6 56.Kf5 Bxb7 57.Bxb7 Kxb7 58.Kxg5 Kc6 59.Kf6 Kd5 60.Kxf7 és döntetlen

 

Meier,G (2644) - Bartel,M (2674)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 dxc4 5.Fg2 c5 6.0-0 Hc6 7.dxc5 Vxd1 8.Bxd1 Fxc5 9.Hbd2 c3 10.bxc3 Fd7 11.Bb1 0-0-0 12.He1 e5 13.Hd3 Ff5 14.Bb5 Fb6?

Egyenlőek lettek volna az esélyek a 14...Fd6 15.Hc4 a6 16.Hxd6+ Bxd6 17.Bc5 Fe4 folytatásban.

15.Hc4 Fc7 16.Fg5

Számításba jött a 16.Hcxe5 Fxe5 17.Fxc6 bxc6 18.Bxe5 Fxd3 19.exd3 gyalognyerés.

16...a6 17.Bb2 h6 18.Fxf6 gxf6 19.He3 Fg6  

 

 

20.Bdb1

A lengyel nagymester a b7 gyalog gyengesége miatt reménytelen helyzetbe került.

20...Ha5 21.Fxb7+ Hxb7 22.Bxb7 Fxd3 23.exd3 Bxd3 24.Ba7 Bhd8 25.Bxa6

Pontosabb volt a 25.Ba8+ Kd7 26.Bxa6 Bd6 27.Ba7 Kc6 28.a4 folytatás.

25...B8d6 26.Bxd6 Bxd6 27.Hf5 Bd2 28.Hxh6 Bxa2

 

29.h4 Fd6 30.h5 Kd7 31.Bb7+

Kölcsönös időzavarban kimaradt a gyors nyerés a 31.Hxf7 Ke6 32.Hxd6 Kxd6 33.h6 Ba8 34.h7 Bh8 35.Bb7 f5 36.Kg2 folytatásban.

31...Ke6 32.Bb6 Ba4 33.Hxf7 Kxf7 34.Bxd6 Bc4 35.Bd7+ Ke6 36.Bg7 Bxc3?! 37.h6 Bc8 38.h7 Bh8 39.g4 és sötét feladta

 

Fridman,D (2655) - Gustafsson,J (2629)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Fg4 6.Hbd2 Hbd7 7.g3 e6 8.Fg2 Fe7 9.0-0 0-0 10.He5 Fh5 11.Hxd7 Hxd7 12.Hb3 a5 13.e4 a4 14.Hc5 Hxc5 15.dxc5 e5 16.Fe3 Fg4 17.b4 axb3 18.axb3 Vc7 19.b4 Bfd8 20.Vc3 h6 21.h3 Fe2 22.Bfe1 Bxa1 23.Vxa1 Fc4 24.h4 Fe6 25.Ff3 Ff6 26.Fe2 Vc8 27.Va7 Kh7 28.Bb1 Bd7 29.Ba1 Bd8 30.Kh2 Kg8 31.Vb6 Bd7 32.Va5 Bd8 33.Vb6 Bd7 34.Va7 Bd8 35.Vb6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Malmőben az olasz Fabiano Caruana fél ponttal megelőzte Lékó Pétert

Címkék: Malmő Lékó Péter

Az olasz Fabiano Caruana tornagyőzelmével ért véget a 20. Sigeman & Co nagymesterverseny. Caruana az utolsó fordulóban könnyen győzte le a svéd Jonny Hectort, s ezzel megőrizte félpontos előnyét Lékó Péterrel szemben. Nagymesterünk értékes győzelemmel zárta szereplését, a kínai Li Chao ellen sötéttel nyert. A viadalon + 6,7 Élő-pontot szerzett, a virtuális világranglistán a 22. helyre lépett előre. A befejező játéknapon a holland Anish Giri megszerezte második győzelmét, a svéd Nils Grandelius nyerőesélyt szalasztott el.

A 16-os kategóriájú tornán Lékó Péter veretlenül végzett a második helyen. Az olasz Fabiano Caruana fél ponttal előzte meg nagymesterünket. Caruana a viadal befejező játéknapján könnyű győzelmet aratott. Végső győzelméhez a korábbi fordulókban a kínai Li Chao és tegnap a svéd Nils Grandelius is hathatós segítséget nyújtott.

Lékó Péter a tőle megszokott pontos játékkal használta ki a kínai Li Chao pontatlankodását, aki elszalasztotta a minőségáldozatot. Lékó gyalogelőnyt szerzett, pozícióját lépésről lépésre javította, anyagi előnyét érvényesítve nyert. Sajnálhatjuk, hogy a rajtnál kissé bizonytalan volt, világossal nem tudott jobb eredményt elérni. A + 6,7 Élő-ponttal a virtuális világranglistán a 22. helyre lépett előre.

A holland Anish Giri játéka nem volt meggyőző, míg a svédek ifjú tehetsége, a tavalyi korcsoportos Eb-n a 18 évesek versenyében győztes Nils Grandelius teljesítménye dicséretes, ezt a 2707-es performance-pontszám is mutatja.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Jonny Hector (svéd, 2560) – Fabiano Caruana (olasz, 2770) 0 – 1 (Bécsi megnyitás, 30)

Nils Grandelius (svéd, 2556) – Hans Tikkanen (svéd, 2566) döntetlen (Vezércsel, 60)

Li Chao (kínai, 2703) – Lékó Péter (magyar, 2723) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 75)

Emanuel Berg (svéd, 2587) – Anish Giri (holland, 2693) 0 – 1 (Bird megnyitás, 25)

 

A verseny végeredménye:

1.Fabiano Caruana 5,5 pont

2. Lékó Péter 5

3-4. Anish Giri és Nils Grandelius 4

5. Li Chao 3

6. Hans Tikkanen 2,5

7-8. Jonny Hector és Emanuel Berg és 2

 

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Caruana, Fabiano

g

ITA

2770

*

½

1

1

½

1

1

½

2856

2.

Léko, Péter

g

HUN

2723

½

*

½

½

1

1

½

1

5

2791

3.

Giri, Anish

g

NED

2693

0

½

*

½

½

1

½

1

4

2687

4.

Grandelius, Nils

g

SWE

2556

0

½

½

*

½

½

1

1

4

2707

5.

Li, Chao

g

CHN

2703

½

0

½

½

*

0

1

½

3

2586

6.

Tikkanen, Hans

g

SWE

2566

0

0

0

½

1

*

0

1

2554

7.

Hector, Jonny

g

SWE

2560

0

½

½

0

0

1

*

0

2

2498

8.

Berg, Emanuel

g

SWE

2587

½

0

0

0

½

0

1

*

2

2495

 

Li,Chao (2703) - Lékó,P (2723)
Katalán megnyitás [E06]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.c4 0-0 6.Fg5 Hbd7 7.0-0 c6 8.Hc3 b6 9.Fxf6 Hxf6 10.e4 dxe4 11.He5 Fb7 12.Hxe4 Vc7 13.Hxf6+ Fxf6 14.Hg4 Fe7 15.Vf3 Bab8 16.Bfe1 c5 17.d5 exd5 18.cxd5 Fd6 19.He3 Bbe8 20.h4 Fc8 21.Ff1 a6 22.a4 Fe5 23.Bad1

 

23...Fd4

A nyitásból Lékó Péter kedvező állással jött ki.

24.b3 g6 25.h5 Vd8 26.h6 Be5 27.Fc4?

Világosnak egyenlő esélyeket a 27.Bxd4 cxd4 28.Vf4 f6 29.Vxd4 minőségáldozat adott volna.

27...Bh5 28.Be2 Vd6 29.Hc2 Ff6 30.He3 Bxh6 31.Vf4 Vxf4 32.gxf4  

 

 

32...Fd4

A gyalogelőny mellett a futópár és a kedvezőbb gyalogszerkezet nyerőesélyt adott. Nagymesterünk a tőle megszokott nyugalommal, remek technikával játszotta a pozíciót.

33.Bed2 Fb7 34.Kg2 Kg7 35.Kg3 Bd8 36.Hc2 Ff6 37.He3 Fd4 38.Hc2 Fc3 39.Bd3 Ff6 40.He3 Bh5 41.B3d2 Fd4 42.Hc2 Fc3 43.Bd3 Ff6 44.b4

 

44...Fh4+ 45.Kf3 b5 46.axb5 axb5 47.Fxb5 Bdxd5 48.Ke3 Fe7 49.Bxd5 Fxd5 50.Fe2 Bh3+ 51.f3 Fb3 52.Bd7 Kf6 53.He1 Fe6 54.Bb7 cxb4 55.Hd3 Bh4 56.Fd1 h6 57.Fa4 g5 58.Fd7 Fd6 59.Fxe6 Kxe6 60.Bb6 Ke7 61.Bb7+ Ke6 62.Bb6 Kd7 63.Bb7+  

 

 

63...Kc6 64.Bxf7 Fxf4+ 65.Kd4 Fd6+ 66.f4 gxf4 67.Bf6 f3+ 68.Ke3 Kd5 69.Kxf3 b3 70.Ke2 Bh2+ 71.Ke3 Fc5+ 72.Kf4 Fd4 73.Bf8 Kc4 74.Bb8 Bh3 75.He1 Fe5+ és világos feladta

Hector,J (2560) - Caruana,F (2770)
Bécsi megnyitás [C29]

1.e4 e5 2.Hc3 Hf6 3.f4 d5 4.fxe5 Hxe4 5.Hf3 Hc6 6.Fb5 Fb4 7.0-0 0-0 8.He2 Fg4 9.Fxc6 bxc6 10.Kh1 Hg5 11.d3 f6

 Érdekes elhatározás, az éllovas a futópár előnyét tűzte ki céljául. 11...Hxf3 12.gxf3 Ff5 13.Hd4 Fd7 volt a másik logikus döntés.

12.Fxg5 fxg5 13.c3 Fe7 14.Va4 Fd7 15.Hd2 c5 16.Bxf8+ Fxf8 17.Vb3 Ff5 18.c4 Bb8 19.Vc3 d4 20.Vc2 Ve8

Az olasz nagymester stratégiája győzedelmeskedik.

21.Hg3 Fg6 22.Be1 g4 23.h3?

 

23...Ve6! 24.hxg4 Vxg4 25.Hdf1 Fe7 26.b3 Fh4 27.Vd1 Vxd1 28.Bxd1 Be8 29.He2

 

29...Fh5 30.Bd2 Fg5 és világos feladta

Berg,E (2587) - Giri,A (2693)
Bird megnyitás [A02]

1.f4 Hf6 2.b3 g6 3.Fb2 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Hb4 8.Ve2 b6 9.a3 Hxd3 10.Vxd3 Fb7 11.Fxf6 Fxf6 12.Hc3 Fg7 13.Bae1 a5 14.Ve3 e5 15.f5 gxf5 16.exf5 f6 17.d4

 

17...d5 18.dxe5? fxe5 19.f6 Bxf6 20.Vxe5 Bg6 21.Vf5 Fxc3 22.Be6 Bg7 23.h4 Vf8 24.Vd3 Vc5+ 25.Kh1 Fa6 és világos feladta

Grandelius,N (2556) - Tikkanen,H (2566)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.Hf3 c6 3.c4 e6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Fb4 6.e3 b5 7.Fd2 a5 8.Bb1 Vb6 9.axb5 cxb5 10.He5 Hf6 11.b3 Fxc3 12.Fxc3 Hd5 13.Fa1 c3 14.e4 Hf6 15.Fxc3 Hxe4 16.Vf3  

 

 

16...Hxc3 17.Vxf7+ Kd8 18.Vxg7 Hxb1 19.Vxh8+ Kc7 20.Vxh7+ Fd7 21.Vxb1 Vxd4 22.Vc2+ Fc6 23.Hxc6 Hxc6 24.Fe2 Vb4+ 25.Vd2 Vxb3 26.0-0 Bd8 27.Vg5 Bd5 28.Vg7+ Bd7 29.Va1 Bd2? 30.Bb1 Vc2 31.Fxb5 Bxf2 32.Vg7+ Kd6 33.Vg3+ e5 34.Fd3

 

34...Bxg2+ 35.Vxg2 Vxd3 36.Bf1 Hd4 37.h4 a4 38.h5 a3 39.Vg6+ Vxg6+ 40.hxg6 He6

 

41.Kf2?

Nyerőesélyt a 41.Bf7 a2 42.Ba7 a1V+ 43.Bxa1 Ke7 44.Ba8 Kf6 45.Ba6 Kf5 46.Kf2 Hg7 47.Ke3 folytatás adott volna.

41...Ke7 42.Ke3 Hf4 43.Bg1 a2 44.g7 Hd5+ 45.Ke4 Hf6+ 46.Kxe5 Kf7 47.Kf5 Hg8 48.Ke5 He7 49.Ba1 Hg6+ 50.Kf5 He7+ 51.Kg5 Kxg7 52.Bxa2 Kf7 53.Ba6 Hd5 54.Bd6 He7 55.Bh6 Hd5 56.Bc6 He7 57.Bd6 Hc8 58.Bg6 He7 59.Bh6 Hd5 60.Kf5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Malmőben zajló Sigeman & Co nagymesterverseny hatodik fordulójában Lékó Péter világossal 67 lépésben nyert a svéd Emanuel Berg ellen, anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette. Nagymesterünk a vezető olasz Fabiano Caruana mögött félpontos hátránnyal a második helyen várja a befejező játéknapot. Caruana bonyolult csatában legyőzte a svéd Nils Grandeliust. A forduló meglepetéseként a svéd Hans Tikkanen megadásra kényszerítette a kínai Li Chaot. Lékó Péter utolsó partiját a kínai sakkozó ellen sötéttel játssza.

A torna hatodik játéknapján Lékó Péter megszerezte második győzelmét. A királyindiai védelmű játszmában jelentős térelőnyt szerzett, a svéd Emanuel Berg a gondok közepette időzavarba is került. A kalandjai anyagi veszteséggel zárultak, nagymesterünk minőségelőnyét biztos kézzel, a tőle megszokott jó technikával értékesítette.

A fordulója rangadóját a holtversenyben vezető két tizenéves vívta. Az olasz Fabiano Caruana és a svéd Nils Grandelius szicíliai védelmű ütközetében sötét sokáig remekül állta  a sarat, a bonyodalmakban azonban kihagyta a dinamikus egyensúlyhoz vezető folytatást. Grandelius taktikai bakiját Caruana kihasználta, a fontos győzelemmel félpontos előnnyel várhatja a befejező játéknapot.

A forduló meglepetését a svéd Hans Tikkanen nyerése jelentette. A kínai Li Chao lebecsülhette a sereghajtót, aki azonban szinte hibátlanul játszotta a partit. Szabadgyalogja veszélyessé vált, a futóvégjátékot Li Chao nem tudta megmenteni.

A holland Anish Giri kecsegtető állást rontott el, a svéd Jonny Hectorral szemben végül a remiért kellett megküzdenie.

 

A 6. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2770) – Nils Grandelius (svéd, 2556) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 42)

Hans Tikkanen (svéd, 2566) – Li Chao (kínai, 2703) 1 – 0 (Angol megnyitás, 49)

Lékó Péter (magyar, 2727) – Emanuel Berg (svéd, 2587) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 67)

Anish Giri (holland, 2693) – Jonny Hector (svéd, 2560) döntetlen (Szláv védelem, 43)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 4,5 pont

2. Lékó Péter 4

3. Nils Grandelius 3,5

4-5. Li Chao és Anish Giri  3

6-8. Emanuel Berg,  Jonny Hector és Hans Tikkanen 2

 

Az utolsó forduló párosítása:

Jonny Hector – Fabiano Caruana

Nils Grandelius – Hans Tikkanen

Li Chao – Lékó Péter

Emanuel Berg – Anish Giri

 

Lékó,P (2723) - Berg,E (2587)
Királyindiai védelem [E62]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 c6 6.0-0 d6 7.Hc3 Vb6 8.Vc2 Va6 9.Hd2 Fe6 10.d5 cxd5 11.cxd5 Fg4 12.Hb3 Vc4 13.h3 Fd7 14.e4 Ha6 15.Fe3 Hb4 16.Vb1 a5 17.Bc1 Vd3 18.Ff1 Vxb1 19.Baxb1 a4 20.Hd2 Bac8 21.Kh2 Hh5 22.Hc4 Fxc3 23.bxc3 Hxa2 24.Bc2 b5

 

25.Hb6 Hxc3 26.Bbc1 b4 27.Hxd7 Bfd8 28.Fb5

Számításba jött a 28.Hb6 Bb8 29.Bxc3 bxc3 30.Hxa4 Bb3 31.Bxc3 Bxc3 32.Hxc3 folytatás is.

28...Bc7? 29.Fxa4 Bdxd7 30.Fxd7 Bxd7 31.Fd4 Hf6 32.Fxc3 bxc3 33.f3 h5 34.h4 Ba7 35.Bxc3 Ba2+

 

36.B1c2

A többi már csak technika kérdése volt.

36...Ba1 37.Bc7 Kf8 38.Bb7 Hg8 39.Bc8+ Kg7 40.Be8 Ba2+ 41.Kg1 Ba1+ 42.Kf2 Ba2+ 43.Ke3 Ba3+ 44.Kf4 Ba4 45.Bb5 Ba7 46.Bbb8 Hf6 47.Ba8 Bc7 48.Bec8 Bb7 49.Bcb8 Bc7

 

50.g4 hxg4 51.fxg4 Bc4 52.g5 Bxe4+ 53.Kf3 Bxh4 54.gxf6+ Kxf6 55.Bb1 Bd4 56.Ba5 g5 57.Be1 g4+ 58.Ke3 Bb4 59.Bf1+ Kg6 60.Ba7 Bb3+ 61.Kf4 Bb4+ 62.Kg3 f5 63.Bxe7 Bb3+ 64.Kg2 Bd3 65.Be8 Bxd5 66.Bg8+ Kf6 67.Bxg4 és sötét feladta

Caruana,F (2770) - Grandelius,N (2556)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.0-0 Hf6 6.Ve2 Hc6 7.c3 e6 8.d3 Fe7 9.Bd1 0-0 10.Hbd2 Hg4 11.d4 cxd4 12.cxd4 d5 13.e5 Hh6 14.Hb3 Hf5 15.Ff4 Vd8 16.Bac1 Bc8 17.Bc3 Fb4 18.Bcd3 Fe7 19.a3 a5 20.Hbd2 a4 21.Hb1 b5 22.g4 Hh4 23.Hxh4 Fxh4 24.Hc3 Bb8 25.Bh3 Fg5 26.Fg3 b4 27.Hxa4 bxa3 28.Vc2 h6  

 

 

29.Vxc6?! axb2

Mit tervezett Fabiano Caruana 29...Va5-re?

30.Vc2 Va5 31.f4 Bfc8 32.Hc5 Vb4 33.Vb1 Vc3?!

Nils Grandelius 33...Fe7 34.Fe1 Vc4 35.Bc3 Ve2-vel jobban állhatott volna.

34.Kg2  

 

 

34...Bxc5 35.dxc5 Bb3 36.Bf1 Ba3?

Időzavarban vesztőlépés. A svéd sakkozó 36...Fe7 37.f5 Fxc5 38.fxe6 fxe6 39.Bh5 Vd2+ 40.Kh3 Bd3 a bástyahátrány ellenére is jó esélyekkel játszhatott volna.

37.Bf2 Ba1 38.Vxb2 Ve1 39.Bh5 g6

 

40.fxg5 gxh5 41.Vb8+ Kg7 42.Bxf7+ és sötét feladta, fonalas matt volt 42.gxh6+ Kh7 43.Bxf7+ Kxh6 44.Vh8+ Kg6 45.Vxh5!

Tikkanen,H (2566) - Li,Chao (2703)
Angol megnyitás [A38]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d5 6.cxd5 Hxd5 7.0-0 c5 8.Hxd5 Vxd5 9.d3 Hc6 10.Fe3 Fxb2 11.Bb1 Ff6 12.Va4 Hb4 13.Hd2 Vf5 14.a3 Hd5 15.He4 Hxe3 16.fxe3 Ve5 17.Hxf6+ exf6 18.Vf4 Ve7 19.Ve4 Vxe4 20.Fxe4 Bb8 21.Bfc1 f5 22.Ff3 Be8 23.Bxc5 Bxe3 24.Bc7 Kf8 25.Bbc1 Be8  

 

 

26.Fd5 Fe6 27.Fxb7 Be7 28.Ff3 a5 29.d4 Fb3 30.d5 Bd8 31.Bc8 Bed7 32.Bxd8+ Bxd8 33.Bc5 a4 34.Kf2 Be8 35.Bc7 Bd8 36.Bc5 Be8 37.Ba5 g5?  

 

 

38.d6! Bd8 39.Ba8 Bxa8 40.Fxa8 f6 41.Fc6 Kf7 42.Fd7! Fc2 43.Ke3 h5 44.Kd4 f4 45.gxf4 gxf4 46.Kd5 Fd1 47.Kc6 Fxe2 48.Fh3 Ke8 49.Kc7 és sötét feladta, 49…Fb5 50.Ff1 Fd7 51.Fe2 Fe6 52.Fxh5+ Kf8 53.h4 változatban simán nyer világos.

Giri,A (2693) - Hector,J (2560)
Szláv védelem [D17]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 e6 7.f3 Fb4 8.Hxc4 0-0 9.Kf2 Fg6

Egy fordulóval korábban Jonny Hector honfitársával, Nils Grandeliussal szemben a 9…c5 10.e4 Fg6 11.Ha2 Hc6 12.Hxb4 Hxb4 13.Vb3 Hxe4+ 14.fxe4 Fxe4 15.Fd2 Hc2 változatban csatázott, a bonyodalmakban végül kikapott.

 10.e4 Vc7 11.Vb3 c5 12.Ha2 Hc6 13.Hxb4 cxb4 14.Fe3 Bfd8 15.Bd1 Bd7 16.He5 Hxe5 17.dxe5 Bxd1 18.Vxd1 Vxe5 19.b3 h5 20.Vd4 Va5 21.Fe2 Bd8 22.Vxa7 Ve5 23.Vb6 Bd7 24.Vc5

Anish Giri 24.Vb5 Vb2 25.Bc1-gyel játszhatott volna.

24...Vb2?! 25.Fg5 Bd3 26.Vc1?!

A holland nagymester végképp kiengedte előnyét.

 

26...Bxb3

Jonny Hector a 26...Hxe4+ 27.fxe4 Vd4+ 28.Fe3 Vf6+ 29.Ff3 Fxe4 30.Vc8+ Kh7 31.Vc5 Fxf3 32.gxf3 Vb2+ 33.Kg3 h4+ 34.Kh3 Ve2 35.Vh5+ Kg8 36.Bc1 Bc3 37.Bxc3 bxc3 folytatást is választhatta volna.

27.Vxb2 Bxb2 28.Bc1 Ba2 29.Bc7  

 

 

29...Fxe4! 30.fxe4 Hxe4+ 31.Ke3 Hxg5 32.Bxb7 Ba3+ 33.Kf4 f6 34.Fxh5 Bxa4 35.Fg6 b3+ 36.Ke3 Kf8 37.Bxb3 Ke7

Hector "kínozhatta" volna ellenfelét a 37...f5 38.Bb7 Be4+ 39.Kf2 Bh4 változatban.

38.Bb7+ Kd6 39.Bxg7 Ke5 40.Fd3 He4 41.Fxe4 Bxe4+ 42.Kf3 f5 43.g4 Bxg4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lékó Péter világossal 22 lépésben remizett Anish Girivel

Címkék: Malmő Lékó Péter

A Malmőben zajló Sigeman & Co nagymesterverseny ötödik fordulójában Lékó Péter világossal 22 lépésben remizett a holland Anish Girivel. Az olasz magnyitású parti lépésismétléssel ért véget. A kínai Li Chao és olasz Fabiano Caruana bonyodalmakban bővelkedő összecsapása is pontosztozkodást hozott. A svéd Nils Grandelius legyőzte honfitársát, Jonny Hectort, holtversenyben vezet Caruana társaságában, Lékó és Li Chao félpontos hátránnyal követi a duót.

Lékó Péter harmadik világos partijában is csak döntetlent ért el, ráadásul a holland Anish Giri elleni partija mindössze 22 lépésig tartott. Az olasz megnyitású játszmában Giri már a 6. lépésben meghúzta a d5 lépést, nagymesterünk nem talált előnyhöz vezető folytatást, igazi küzdelem nélkül lett döntetlen a parti.

Bonyodalmakban bővelkedett a játéknap rangadója, a kínai Li Chao és az olasz Fabiano Caruana összecsapása. A Grünfeld védelem egyik népszerű változatában a kínai nagymester minőséget áldozott, az éllovas Caruana pontatlan védekezését azonban nem használta ki. Az ütközet örökös sakkal ért véget.

A rendezők nagy örömére a tavalyi korcsoportos Eb-n a 18 éven aluliak versenyében bajnoki címet szerzett Nils Grandelius újabb győzelmével holtversenyben vezet. Rutinos honfitársával, Jonny Hectorral a szláv védelmű csatát vívott. Hector tisztáldozattal próbált támadni, Grandelius higgadtan védekezett, királya menedéket talált, anyagi előnyét érvényesítette.

Négy vereséget követően a svéd Hans Tikkanen megszerezte első győzelmét. Ehhez honfitársa, Emanuel Berg hathatós segítséget nyújtott, hibák sorozatával gyorsan kapott ki.

 

Az 5. forduló eredményei:

Li Chao (kínai, 2703) – Fabiano Caruana (olasz, 2770) döntetlen (Grünfeld védelem, 34)

Emanuel Berg (svéd, 2587) – Hans Tikkanen (svéd, 2566) 0 – 1 (Francia védelem, 31)

Lékó Péter (magyar, 2723) – Anish Giri (holland, 2693) döntetlen (Olasz megnyitás, 22)

Nils Grandelius (svéd, 2556) – Jonny Hector (svéd, 2560) 1 – 0 (Szláv védelem, 51)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana és Nils Grandelius 3,5 pont

3-4. Lékó Péter és Li Chao 3

5. Anish Giri 2,5

6. Emanuel Berg 2

7. Jonny Hector 1,5

8. Hans Tikkanen 1

 

A 6. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Nils Grandelius

Hans Tikkanen – Li Chao

Lékó Péter – Emanuel Berg

Anish Giri – Jonny Hector

 

Lékó,P (2723) - Giri,A (2693)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d5 7.exd5 Hxd5 8.Hbd2 Hf6

Meglepő, de új lépés a korábban játszott 8...Fg4; 8...a6 és 8...Hb6 helyett.

9.Ve2 Fd6 10.He4 Hxe4 11.dxe4 Vf6 12.Fe3 h6 13.Hd2 He7 14.Vf3 Vg6 15.Vg3 Vf6 16.Vf3 Vg6 17.Fb3 Kh8 18.Vg3 Vf6 19.Vf3 Vg6 20.Vg3 Vf6 21.Vf3 Vg6 22.Vg3 és döntetlen

Li Chao (2703) - Caruana,F (2770)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.c4 Fg7 4.Hc3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 Hc6 10.d5 He5 11.Hxe5 Fxe5 12.Vd2 e6 13.f4 Fc7 14.0-0 exd5 15.exd5 Fa5 16.d6 Bb8 17.Bb5

Alaposan elemezték mindkét színnel a 17.Fa3 Ff5 18.Bbd1 (18.Bbc1) változatot. A kínai nagymester minőségáldozatot tervezett.

17...Fd7

 

18.f5 Fxb5 19.Fxb5 Vh4 20.Bf4 Vg5 21.Ve1 Vd8?! 22.Ve5! Be8 23.Vd5

Jobb volt 23.Fxe8 Vxe8 24.Vd5 Bd8 25.c4 folytatás.

23…Be1+ 24.Kf2 g5

 

25.f6! h6 26.Vf5 Vxd6?

Az éllovasnak 26…Bd1 27.d7 Fxc3 28.Be4 Vxf6-tal kellett volna folytatnia.

27.Kxe1 Bd8 28.Kf2?

Mi szólt 28.Fe2 Fxc3+ (28…Vd5 29.Bf3 Fxc3+ 30.Kf1 Vxf5 31.Bxf5) 29.Kf1 a6 30.Bf3 ellen?

28...Vd1! 29.Fc4 Kh8 30.Bf3 Vxc1 31.Fd3 Vd2+ 32.Kf1 Vd1+ 33.Kf2 Vd2+ 34.Kf1 Vd1+ és döntetlen

Grandelius,N (2556) - Hector,J (2560)
Szláv védelem [D17]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 e6 7.f3 Fb4 8.Hxc4

Az ifjú titán elkerülte az "agyonelemzett" 8.e4 Fxe4 9.fxe4 Hxe4 10.Fd2 Vxd4 11.Hxe4 Vxe4+ 12.Ve2 Fxd2+ 13.Kxd2 Vd5+ 14.Kc2 (14.Kc3) változatot.

8...0-0 9.Kf2 c5 10.e4 Fg6

Érdekes bonyodalmakhoz vezet a 10...Fxc3 11.bxc3 Fxe4 12.fxe4 (12.Fa3) 12...Hxe4+ 13.Kg1 Hxc3 14.Ve1 cxd4 15.Fa3 Hc6 16.Fxf8 Vxf8 folytatás.

11.Ha2 Hc6 12.Hxb4 Hxb4 13.Vb3

 

13...Hxe4+ 14.fxe4 Fxe4 15.Fd2 Hc2 16.Bc1 Hxd4 17.Ve3 Vd5 18.Vf4 Bad8 19.He3 Vc6 20.Fc3 e5 21.Vxe5 Bfe8 22.Vg3 Vf6+ 23.Kg1 Vh6 24.Be1

Világos megőrizte tisztelőnyét, királyát többé nem fenyegeti veszély.

24...f5 25.Vf2 f4 26.Fxd4 cxd4 27.Hc4 d3 28.h4 Ff5 29.Bxe8+ Bxe8 30.Vd4 Vh5?

 

31.Hd6 Bf8 32.Vd5+ Kh8 33.Hxf5 d2 34.Vxd2 Vxf5 35.Bh3 Vc5+ 36.Vf2 Vb4 37.b3 h6 38.Bf3 a6 39.g3 b5 40.axb5 axb5 41.Bxf4 Bxf4 42.Vxf4 Vxb3 43.Vf8+ Kh7 44.Vf5+ Kg8 45.Vd3 Ve6 46.Vxb5 Ve3+ 47.Kh2 g5

 

48.Fc4+ Kf8 49.Vf5+ Ke7 50.Vh7+ Ke8 51.Fb5+ és sötét feladta

Berg,E (2587) - Tikkanen,H (2566)
Francia védelem [C12]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Fb4 5.e5 h6 6.Fe3 He4 7.Vg4 g6 8.a3 Fxc3+ 9.bxc3 c5 10.Fd3 h5 11.Vf4 g5 12.Vf3 Hxc3 13.dxc5 Hc6 14.Vg3 Va5 15.Fd2 Vxc5 16.Hf3 Fd7?! 17.Vxg5?!

Jobb volt a 17.Hxg5 0-0-0 18.0-0 Bhg8 19.Vf4 folytatás.

17...He4 18.Fxe4? dxe4 19.Vf6? Bf8 20.Hg5 Vc4 21.f3

 

21...Hd4 22.Kf2 Ve2+ 23.Kg3 exf3 24.gxf3 Hf5+ 25.Kh3 Fc6 26.Bhe1 Vxd2 27.Bad1 Vf2 28.Bd6 Vxe1 29.Bxe6+ fxe6 30.Vg6+ Kd7 31.Vxe6+ Kc7 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Malmőben Lékó Péter megszerezte első győzelmét

Címkék: Malmő Lékó Péter

A malmői nagymesterverseny negyedik fordulójában Lékó Péter megszerezte első győzelmét. A sereghajtó svéd Hans Tikkanen ellen gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez és a világos haderő passzivitását kihasználva jutott döntő előnyhöz. Az éllovas olasz Fabiano Caruana világossal csak remizett a svéd Emanuel Berggel, de megőrizte félpontos előnyét. A kínai Li Chao ellen a svéd Jonny Hector király a vesztébe rohant. A svédek reménysége, Nils Grandelius őrzi veretlenségét. Lékó ötödik partiját a holland Anish Girivel világossal játssza.

A szombati pihenőnap után a Sigeman & Co 16-os kategóriájú nagymesterversenyen folytatódott a pontvadászat. A viadal negyedik fordulójában Lékó Péter sötéttel játszva megszerezte első győzelmét. A sereghajtó svéd Hans Tikkanen ellen a Réti megnyitású partiban gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez. A világos haderő passzvitását kihasználva egyre nagyobb fölénybe került, a svéd nagymester a 40. lépést követően kapitulált.

Az olasz Fabiano Caruana két világossal elért győzelemmel rajtolt, harmadszor élvezhette a kezdés jogát, de a svéd Emanuel Berggel szemben nem tudta győzelemre vezetni hadseregét. Berg leadta vezérét bástyáért és futóért cserébe, és a világos királyt fenyegető veszélyeknek köszönhetően kiharcolta az értékes döntetlent.

A kínai Li Chao három remit követően Lékóhoz hasonlóan sötéttel nyert. A szicíliai védelmű játszmában kedvező körülmények között húzhatta meg a d5 lépést, a svéd Jonny Hector vezérének kalandozása hátrányhoz vezetett, majd király a vesztébe rohant. A szervezők aligha örülnek 15 lépéses reminek…  

 

A 4. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2770) – Emanuel Berg (svéd, 2587) döntetlen (Királyindiai védelem, 42)

Hans Tikkanen (svéd, 2566) – Lékó Péter (magyar, 2723) 0 – 1 (Réti megnyitás, 40)

Jonny Hector (svéd, 2560) – Li Chao (kínai, 2703) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 40)

Anish Giri (holland, 2693) – Nils Grandelius (svéd, 2556) döntetlen (Grünfeld védelem, 15)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 3 pont

2-4. Nils Grandelius, Li Chao és Lékó Péter 2,5

5-6. Emanule Berg és Anish Giri  2

7. Jonny Hector 1,5

8. Hans Tikkanen 0

 

Az 5. forduló párosítása:

Li Chao – Fabiano Caruana

Emanuel Berg – Hans Tikkanen

Lékó Péter – Anish Giri

Nils Grandelius – Jonny Hector

 

Tikkanen,H (2566) - Lékó,P (2723)
Réti megnyitás [A13]

1.c4 Hf6 2.g3 e6 3.Fg2 d5 4.Hf3 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 b5 7.Vc2 Fb7 8.0-0 Hbd7 9.Hc3 a6 10.a4 Bc8

Lépéscserékkel a tavalyi Tal-emlékversenyen a Szvidler-Gelfand partiban a 10...Fe7 11.d4 0-0 12.Bd1 c5 13.axb5 axb5 folytatást láttuk.

11.d3 Fe7 12.e4 0-0 13.h3 a5 14.Bd1 Fa6 15.Fe3 b4 16.Hb1 Hb8 17.Ff1 c5 18.Hbd2 Hc6 19.Hb3 Hd7 20.Bac1 Hd4 21.Fxd4 cxd4 22.Vb1

 

22...Hc5

A gyalogáldozattal Lékó Péter kezdeményezéshez jutott a passzív világos haderővel szemben.

23.Hfxd4 Vb6 24.Va2 Hxb3 25.Hxb3 Fb7 26.Fg2 e5 27.Vb1?! Fc6 28.Va1 Fd7 29.Hd2?! Bxc1 30.Bxc1 Fc5 31.Bf1 b3 32.Hc4 Vc7 33.Vd1 Bb8 34.Vh5 Fd4 35.Ba1

 

35...Bb4 36.Vd1 Vc5 37.Vd2 g6 38.Bc1? Bxa4 39.He3 Vb4 40.Ve2

 

40...Ba2! és világos feladta, a 41.Bb1 a4 42.Kh2 a3 változatban nincs mentsége.

Caruana,F (2770) - Berg,E (2587)
Királyindiai védelem [E68]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.0-0 Hbd7 7.Hc3 e5 8.e4 a6 9.a4 Bb8 10.h3 exd4 11.Hxd4 Be8 12.Fe3 Hc5 13.Vc2 Ve7 14.Bfe1 Hfxe4!?

A svéd sakkozó elfogadta a kihívást, leadta a vezérét.

15.Hxe4   Hxe4 16.Fxe4 Vxe4 17.Fd2 Vxe1+ 18.Bxe1 Bxe1+ 19.Fxe1 Fxd4 20.Ve4 Fe5 21.Fc3 Ff5 22.Ve3 Fxc3 23.bxc3 Bc8

A bástya és futó, a világos gyalogszerkezeti gyengeségek elegendő ellenértéket jelentettek.

24.Vf3 Bb8 25.g4 Fd7 26.a5 Fc6 27.Vf6

 

27...Be8 28.f4 Be3 29.Kh2 Be2+ 30.Kg3 Be3+ 31.Kh2 Be2+ 32.Kg1 Be3 33.Vh4 Kg7 34.f5 Bf3 35.c5 h6 36.fxg6 fxg6 37.cxd6 cxd6 38.Ve7+ Bf7 39.Vxd6 g5 40.h4 gxh4 41.Kh2?!  

 

 

41...Bf1! 42.Vd4+ és döntetlen

Hector,J (2560) - Li,Chao (2703)
Szicíliai védelem [B56]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fe3 e5 7.Hxc6 bxc6 8.Fe2 Fe7 9.0-0 0-0 10.f4 exf4 11.Bxf4 Fe6 12.Vd2 Hd7 13.Bd1 He5 14.b3 Be8 15.Ha4 Vc7 16.c4 Bad8 17.Bf2 d5 18.cxd5 cxd5 19.Bc1 Vb8 20.Vd4 dxe4 21.Vxe4 Fd5 22.Vf5

 

22...Fh4 23.g3 Hg6 24.gxh4 Bxe3 25.Vg5 Be5

Még erősebb volt a 25...Bh3 26.Hc3 f6 folytatás.

26.Vg3 Bde8 27.h5 Hf8 28.h6 He6 29.Fg4 Hg5 30.Bf5 gxh6 31.Bxe5 Vxe5 32.Vxe5 Bxe5 33.Hc3 Fb7 34.Kf2 h5 35.Fe2 Hh3+  

 

 

36.Kg3?

A világos király a vesztébe rohant.

36...Be3+ 37.Kh4 Hf4 38.Fxh5 Hg2+ 39.Kg5 Kg7 40.Fg4 f6+ és világos feladta

Giri,A (2693) - Grandelius,N (2556)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5 He4 5.Fh4 Hxc3 6.bxc3 dxc4 7.e3 Fe6 8.Fe2 Fg7 9.Hf3 c5 10.0-0 0-0 11.Bb1 Vd7 12.dxc5 Ff5 13.Vxd7 Hxd7 14.Bxb7 Hxc5 15.Bc7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lékó Péter az éllovas olasz Fabiano Caruanával remizett a malmői tornán

Címkék: Malmő Lékó Péter

A Malmőben zajló Sigeman & Co nagymesterverseny harmadik fordulójában Lékó Péter világossal remizett az éllovas olasz Fabiano Caruanával. A spanyol megnyitású partiban hosszas manővereket láttunk, a küzdelem 39 lépésig tartott. Könnyen nyert a holland Anish Giri, a svéd derbin Emanuel Berg védhetetlen támadást indított Jonny Hector királya ellen. A kínai Li Chao gyalogelőnyét nem tudta érvényesíteni a svéd Nils Grandeliussal szemben. A szombati szünnap után vasárnap folytatódik a pontvadászat, Lékó Péter a sereghajtó svéd Hans Tikkanennel szemben sötét lesz.

Harmadszor mérte össze erejét Lékó Péter és Fabiano Caruana. A drezdai sakkolimpián az olasz sakkozó a szicíliai védelem Richter-Rauser változatában maradt alul, a 2010-es Corus-tornán érdekes spanyolos ütközetet vesztett el. Caruana ezúttal a Zajcev-változatra szavazott, nagymesterünk a Karpov-Kaszparov meccseken legtöbbször látott 12.a4 helyett a 12.a3-as eltérést választotta. Hosszas manőverezést láttunk világos kis előnyével. Lékó Péter jóval többet gondolkodott ellenfelénél, de átütő tervet nem talált, a 39. lépést követően döntetlenben egyeztek meg.

Megszerezte első győzelmét a holland Anish Giri. Ehhez a sereghajtó Hand Tikkanen ehhez hathatós segítséget nyújtott. Fölöslegesen áldozott minőséget, anyagi előnyét Giri gond nélkül érvényesítette.

Látványos győzelmet aratott a svéd derbin Emanuel Berg. A szláv védelmű játszmában Jony Hector pontatlan vezérlépéssel jelentős hátrányba került, királya középen rekedt. Berg visszaáldozva a minőséget bástyájával betört a hetedik sorra, vezére és bástyája összjátékával szemben Hector tehetetlen volt, királya vándorútra kényszerült, nem menekülhetett meg a vereségtől.

Harmadszor is remizett a kínai Li Chao, a svéd Nils Grandeliushoz hasonlóan többször is hibázott. A fordulatos partiban gyalogelőnyt szerzett, de előnyét nem tudta győzelemre vezetni.

 

A 3. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2723) – Fabiano Caruana (olasz, 2770) döntetlen (Spanyol megnyitás, 39)

Hans Tikkanen (svéd, 2556) – Anish Giri (holland, 2693) 0 – 1 (Angol megnyitás, 44)

Emanuel Berg (svéd, 2587) – Jonny Hector (svéd, 2560) 1 – 0 (Szláv védelem, 47)

Li Chao(kínai, 2703)  – Nils Grandelius (svéd, 2556) döntetlen (Szicíliai védelem, 54)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 2,5 pont

2. Nils Grandelius 2

3-7. Lékó Péter, Li Chao, Emanuel Berg, Anish Giri és Jonny Hector  1,5

8. Hans Tikkanen 0

 

A vasárnapi 4. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Emanuel Berg

Hans Tikkanen – Lékó Péter

Jonny Hector – Li Chao

Anish Giri – Nils Grandelius

 

Lékó,P (2723) - Caruana,F (2770)
Spanyol megnyitás [C93]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Be8 10.d4 Fb7 11.Hbd2 Ff8 12.a3

Garri Kaszparov és Anatolij Karpov a világbajnoki döntőkön legtöbbször a 12.a4 h6 változatban viaskodott.

12…h6 13.Fc2 Hb8 14.b3

Világossal leggyakrabban a 14.b4 Hbd7 15.Fb2 változatot játsszák.

14...Hbd7 15.Fb2 g6 16.a4 c6 17.Fd3 Hh5 18.g3 Fg7 19.Vc2 Vb6 20.Ff1 Bac8 21.Fg2 a5 22.Hf1 bxa4 23.bxa4

 

23...exd4 24.Hxd4 He5 25.He3 Fa6 26.Fa3 Hc4 27.Hxc4 Fxc4 28.Bab1 Va6 29.Bed1 d5  

 

 

30.exd5 cxd5 31.Hb5 Bed8

Számításba jött a 31...Be2 32.Bd2 Bce8 33.Ff1 Bxd2 34.Vxd2 Fxf1 35.Bxf1 Vc6 folytatás.

32.Bd2 Hf6 33.Fe7 Bd7 34.Fxf6 Vxf6 35.Vd1 Bcd8 36.Vf3 Vg5 37.Vd1 h5 38.h4 Ve5 39.Ff1 Ve7 és döntetlen

Tikkanen,H (2566) - Giri,A (2693)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.g3 Fg7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hxc3 8.bxc3 c5 9.Bb1 Hc6 10.Va4 Vc7 11.d4 Ff5 12.Ff4 Va5 13.Vxa5 Hxa5 14.Bb5 b6 15.dxc5 Fd7  

 

 

16.Bxa5?!

Semmi nem indokolta a minőségáldozatot. 16.Bbb1 Ff5 17.Bbd1 Bac8 18.Hd4 volt a helyes játék.

16...bxa5 17.He5 Fxe5 18.Fxe5 Bac8 19.Fd4 Fc6 20.Fxc6 Bxc6 21.Bb1 f6 22.f4 Kf7 23.Bb7 Ba8 24.Kf2 Bcc8 25.Bb5 Ke6 26.Bxa5 a6 27.Ke3 Kd5 28.Kd3 Bcb8 29.Ba3 Kc6 30.Bb3?! Bxb3 31.axb3 a5 32.c4 Bb8 33.Kc3 Be8 34.Kd3 Bb8 35.Kc3 h5 36.e4 Bd8 37.e5?

A svéd sakkozó megkönnyítette Anish Giri nyerését.

37...fxe5 38.fxe5 e6 39.Fe3 Bd1 40.h4 Bf1 41.Kb2 Bf3 42.Ff4

 

42...a4 43.bxa4 Kxc5 44.a5 Kxc4 és világos feladta

Berg,E (2587) - Hector,J (2560)
Szláv védelem [D17]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 Hbd7 7.Hxc4 Vc7 8.g3 e5 9.dxe5 Hxe5 10.Ff4 Hfd7 11.Fg2 Fe7

Alaposan elemezték mindkét színnel a 11...f6 és 11...g5 változatokat, szupernagymesterek gyakorlatában is sok érdekes partit találunk. Jonny Hector is játszotta a 11...f6-os varit.

12.Bc1 f6 13.0-0 Vb8 14.a5 a6 15.Ha4 Vc7 16.Hab6 Bd8

 

 

17.Hd5! cxd5 18.He3 Vxa5 19.Hxf5 g6 20.Hxe7 Kxe7 21.Vd4

A sötét király középen rekedt, támadható.

21...Hc6 22.Ve3+ Kf7 23.Bfd1 Hde5 24.b4 Vb5?

Jonny Hector már időzavarral is küszködött.

25.Bc5 Vxb4 26.Fxd5+ Bxd5 27.Bcxd5 Be8 28.Fxe5 Hxe5 29.Vh6 Kg8  

 

 

30.Bxe5!

A bástya betörése a hetedik sorra megpecsételte Hector sorsát.

30...fxe5 31.Bd7 Be7 32.Bd8+ Kf7 33.Vxh7+ Kf6 34.Vh8+ Kg5 35.h4+ Kf5 36.Vf8+ Ke6 37.Vg8+ Kf5

 

38.Vf8+

Kimaradt a gyorsabb nyerés 38.e4+! Vxe4 (38...Kxe4 39.Vxg6+ Kf3 40.Vd3+ Kg4 41.Bg8+) 39.Bf8+ Kg4 40.f3+-kal.

38...Ke6 39.Vg8+ Kf5 40.Bf8+ Ke4 41.Vxg6+ Kd5 42.Bd8+ Kc5 43.Bd1 a5 44.Vd6+ Kb5 45.Vd3+ Vc4 46.Bb1+ Kc5 47.Va3+ és sötét feladta

Li,Chao (2703) - Grandelius,N (2556)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 g6 6.0-0 Fg7 7.Hb3 He7 8.c4 0-0 9.Hc3 Hbc6 10.Fe2 f5 11.c5 fxe4 12.Hxe4 b6 13.Hd6 bxc5 14.Fe3 Fxb2 15.Bb1 Fe5 16.Fxc5 Vc7 17.g3 Hd5 18.He4 d6 19.Fa3 Fb7 20.Fg4 Ve7?

 

21.Hbc5

A kínai nagymester válogathatott a jobbnál jobb folytatások között. 21.Fxe6+ Vxe6 22.Hg5 He3 23.Hxe6 Hxd1 24.Bfxd1 Bf6 25.Hg5 is előnyt adott. 21.f4 He3 22.Ve2 Hd4 23.Vxe3 Hc2 24.Fxd6 Fxd6 25.Ve2 Fxe4 26.Vxe4 is figyelmet érdemelt.

21...Fc8 22.Hxe6!? He3 23.Vb3 Hxg4? 24.Hxf8+

Jobb volt a 24.Hd8+ Kh8 25.Hxc6 Ve6 26.f3 változat.

24...Kxf8 25.Vd5 Fd7 26.Hxd6

Li elrontotta kecsegtető állását. 26.Bfc1 Ve6 27.Vxe6 Fxe6 28.Bxc6 Fd5 29.Bxd6 Fxd6 30.Hxd6 Kg8 31.Bb2 több esélyt adott.

26...Hf6 27.Vd3 Kg8 28.Bfe1 Ve6 29.Hc4 Vf5?

A svéd sakkozó hibázott. 29...Hg4 30.Fc5 Vf5 31.Vd5+ Fe6 32.Vxc6 Bc8 33.Va4 Ff7 egyenlő álláshoz vezetett volna.

30.Vxf5 Fxf5 31.Bb6 Fc3 32.Be3 Hd4 33.Bxf6 He2+ 34.Bxe2 Fxf6

Világos gyalogelőnnyel játszhatott, de előnyét nem tudta érvényesíteni.

35.Hd6 Fh3 36.He4 Fd8 37.f3 Bc8 38.Bb2 Bc6 39.Fc5 Ff5 40.Fe3 Fe7 41.Kf2 h5 42.Ke2 Kf7 43.Kd3 Bd6+ 44.Fd4 Bd5 45.Ke3 Bb5 46.Bc2 Ba5 47.Bc7 Ke6 48.Bc6+ Kd5 49.Bb6 Ba3+ 50.Bb3 Bxb3+ 51.axb3 Ff8 52.Fc3 Fh6+ 53.Kd3 g5 54.Fd2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lékó Péter másodszor is remizett a malmői tornán

Címkék: Malmő Lékó Péter

Malmőben, a Sigeman & Co nagymesterverseny második fordulójában Lékó Péter sötéttel remizett a svéd Jonny Hectorral. A bécsi játékban kiegyenlített küzdelem folyt, a parti 36 lépésben, lépésismétléssel fejeződött be. Megszerezte második győzelmét az olasz Fabiano Caruana, a harmadik játéknapon Lékó Péter világossal küzd meg az éllovassal. Könnyen nyert a svéd Nils Grandelius, pontosztozkodással zárult a holland Anish Giri és a kínai Li Chao partija.

Második svéd ellenfelével sem bírt Lékó Péter. A bécsi játékban nehéz csodát művelni, ha világos óvatosan játszik. Nagymesterünk jóval többet gondolkodott Jonny Hectornál, de nem tudott igazi életet lehelni az állásba. A svéd sakkozó végül kikényszerítette a lépésismétlést.

Az olasz Fabiano Caruana különösebb megerőltetés nélkül szerezte meg második győzelmét. A svéd Hans Tikkanen a 18. lépésben hibázott, tisztjei szorongatott helyzetbe kerültek, s ezt Caruana gond nélkül használta ki. A holland Anish Giri nem tudta megőrizni gyalogelőnyét, a kínai Li Chao másodszor is sötéttel remizett.

A svédek nagy reménysége, tavaly a 18 évesek korcsoportjában Európa-bajnoki címet szerzett Nils Grandelius már a nyitásból jelentős térelőnnyel került ki. Emanuel Berg elhibázott huszármanőverét kihasználva fokozta előnyét, majd kiskombinációval döntő anyagi előnyt szerzett.

 

A 2. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2770) – Hans Tikkanen (svéd, 2566) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 33)

Jonny Hector (svéd, 2560) – Lékó Péter (magyar, 2723) döntetlen (Bécsi játék, 36)

Nils Grandelius (svéd, 2556) - Emanuel Berg (svéd, 2587) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 41)

Anish Giri (holland, 2693) – Li Chao (kínai, 2703) döntetlen (Grünfeld védelem, 36)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 2 pont

2-3. Nils Grandelius és Jonny Hector 1,5

4-5. Lékó Péter és Li Chao 1

6-7.Emanuel Berg, Anish Giri 0,5

8. Hans Tikkanen 0

 

A 3. forduló párosítása:

Lékó Péter – Fabiano Caruana

Hans Tikkanen – Anish Giri

Emanuel Berg – Jonny Hector

Li Chao – Nils Grandelius

 

Hector,J (2560) - Lékó,P (2723)
Bécsi játék [C26]

1.e4 e5 2.Hc3 Hc6 3.g3 Fc5 4.Fg2 d6 5.d3 Hf6 6.Hge2 a6 7.0-0 0-0 8.h3 Fe6 9.Hd5 Fxd5 10.exd5 Hd4 11.Hxd4 Fxd4 12.c3 Fb6 13.a4 a5 14.d4 exd4 15.cxd4 Be8 16.Ba3 Vd7 17.Be3 c6

A kiegyenlített állásban számításba jött a 17...h5 18.b3 Vf5 19.Bf3 Vg6 folytatás.

18.dxc6 bxc6 19.Bfe1 d5 20.Vd3 h6 21.Fd2 Bxe3 22.Fxe3 Fc7 23.Bc1 Fd6 24.Ff1

Figyelmet érdemelt a 24.Vc2 Bc8 25.Fd2 Vd8 26.Vf5 terv.

24...He4 25.Kg2 Bb8 26.Vc2 Bb6 27.Fd3 f5 28.Be1 Vf7 29.Be2 Vg6 30.Kf1 Vh5 31.Kg2 Vg6 32.Kf1 h5

 

33.Fd2 Fb4 34.Ff4 Fd6 35.Fd2 Fb4 36.Ff4 Fd6 és döntetlen

Caruana,F (2770) - Tikkanen,H (2566)
Grünfeld védelem [D76]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Hf3 Hb6 7.Hc3 Hc6 8.e3 0-0 9.0-0 Be8 10.Be1 a5 11.Vc2

Világossal gyakrabban választják a 11.Ve2 Fe6 12.Hd2 Hb4 13.Bd1 változatot, Fabiano Caruana sötéttel maga is megküzdött a variban a cseh Viktor Laznickával.

11...a4 12.Bd1 Ff5 13.Ve2 Ba5 14.Fd2

Az olasz nagymester kissé eltűnődött a bástyamanőverre.

14...Fe6 15.He4 Fc4 16.Ve1 Bb5 17.Fc3 Hd5 18.Hc5

 

18...a3?!

A svéd sakkozó jobban játszhatott volna 18...e5 19.Hxa4 e4 20.b3 Hxe3 21.fxe3 exf3 22.Fxf3 Fd5 23.e4 (23.Fxd5 Bxd5 24.Vf2 Fh6) 23...f5 folytatással.

19.Hd2 axb2 20.Fxb2 Ha5 21.Fa3 c6? Fajba került a futó. 22.Bdc1 Va8?! 23.Bxc4 Hxc4 24.Hxc4 Hb6 25.Hxb6 Bxb6 26.Fb4 e5 27.dxe5 Fxe5 28.Fc3 Bb5 29.Hd7 Fxc3 30.Vxc3 Be6 31.Hf6+ Kf8  

 

3

2.Hd5! Va5 33.Vh8 matt!

Grandelius,N (2556) - Berg,E (2587)
Királyindiai védelem [E62]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.Hc3 d6 5.g3 0-0 6.Fg2 c6 7.0-0 Vb6 8.Vc2 Ha6 9.e4 Fg4 10.Fe3 Va5 11.h3 Fxf3 12.Fxf3 e5 13.d5 cxd5 14.cxd5 Hd7

A huszár sikertelen manőverbe fogott, Nils Grandelius egyre nagyobb előnybe került.

15.Fg4 Hb6 16.Fe2 Bfc8 17.a3 Hd7?! 18.Vb1 Vd8 19.Hb5 Hdc5 20.b4 Ha4 21.Vb3 Hb6 22.a4 f5 23.a5 f4 24.Fd2 Hd7 25.Hxd6

A korcsoportos Európa-bajnok előnybe részesítette a gyalognyerést. 25.Fg4 Ve7 26.Bac1 Bxc1 27.Fe6+ Kh8 28.Bxc1 Hf6 29.Bc4 fojtogatta volna sötétet.

25...Hdc5 26.bxc5 Hxc5 27.Va3 Vxd6 28.Fb4 Ff8?

Emanuel Berg már nagy időzavarban volt.

 

 

29.Fg4! fxg3 30.fxg3 Bc7 31.Bac1 Fe7 32.Fe6+ Kh8 33.Bf7 Bf8

 

34.Bxe7! Vxe7 35.Fxc5 Vg5 36.Ve3 Vxe3+ 37.Fxe3 Bxc1+ 38.Fxc1 Kg7 39.Fg5 Bf3 40.Kg2 Bd3 41.Fe7 és sötét feladta

Giri,A (2693) - Li,Chao (2703)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 g6 5.Hc3 Fg7 6.Fe2 0-0 7.0-0 b6 8.b3 He4 9.Fb2 Hxc3 10.Fxc3 Fb7 11.Vc2 e6 12.Bfd1 Ve7 13.Vb2 Hd7 14.cxd5 exd5 15.a4 a6 16.He1 a5 17.b4 axb4 18.Fxb4 c5 19.Fc3 Hf6 20.Ff3 Fc6 21.Vxb6 Fxa4 22.Bdc1 Hd7?! 23.Vb7 Bab8 24.Vxd5 Fb3 25.Ve4

Számításba jött a vezércsere elkerülése is, a 25.Vc6 Bfc8 26.Va6 cxd4 27.Fxd4 Bxc1 28.Bxc1 Fxd4 29.exd4 folytatás.

25...Vxe4 26.Fxe4 cxd4 27.Fxd4 Fxd4 28.exd4 Hf6 29.Fc6 Bfd8 30.Hf3 Hd5 31.g3 Hb4 32.Fe4 f5 33.Fb1 Bbc8 34.Be1 Bc3 35.He5 Bxd4 36.Ba7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lékó döntetlennel rajtolt a malmői nagymesterversenyen

Címkék: Malmő Lékó Péter

Malmőben megkezdődött a hagyományos Sigeman & Co nagymesterverseny. A sorozatban 20., ezúttal 8 résztvevős viadalon Lékó Péter képviseli a magyar színeket. A világranglistán nyolcadik olasz Fabiano Caruana 2770 ponttal a legelőkelőbben jegyzett résztvevője a 16-os kategóriájú, 2645-ös Élő-átlagú tornának. Az első fordulóban Lékó világossal remizett a svédek korcsoportos Európa-bajnokával, Nils Grandeliussal. Értékes győzelemmel rajtolt Caruana, időzavarban a holland Anish Giri többször is hibázott. Döntetlennel kezdett a kínai Li Chao, míg Jonny Hector tisztáldozatos támadása átütött. A második játéknapon Lékó sötéttel Hectorral játszik.

Az első hét versenyt 10-10 résztvevővel rendezték meg, a svéd Ferdinand Hellers kettős sikere után a holland Ivan Szokolov, a svájci Viktor Korcsnoj elsőségét ismét Hellers tornagyőzelme követte, majd a francia Joel Lautier, 1999-ben az izraeli Borisz Gelfand diadalmaskodott. 2000-ben négy résztvevővel, két fordulóban viaskodtak a meghívottak és Polgár Judit végzett az élen. Egy év múlva ismét tizen csatáztak, az amerikai Borisz Gulko győzött, majd a dicsőséglistán az angol Nigel Short, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, a dán Peter Heine Nielsen, az indiai Krishnan Sasikiran, a holland Jan Timman, a bolgár Ivan Cseparinov és a svéd Tiger Hillarp Persson nevét találjuk. Az utolsó három versenyt hat-hat résztvevővel rendezték meg, Short, a holland Anish Giri, majd tavaly a Fülöp-szigeteki So Wesley ért elsőként a célba, a dicsőséget osztotta Girivel és Tikkanennel.

Az első fordulóban Lékó Péter a svéd sakkozás nagy reménységével, Nils Grandeliussal mérkőzött meg. Grandelius tagja volt az olimpiai válogatottnak Hanti-Manszijszkban, a tavalyi Eb-n aranyérmesként ünnepelhették a 18 éven  aluliak versenyében. Agresszív stílusát jól mutatja, hogy Péter ellen a szicíliai védelem sárkány-változatát játszotta meg. Gyorsan húzott, gyalogot áldozott a támadás érdekében. A bonyodalmak végül bástyavégjátékra egyszerűsödtek, 51 lépést követően született meg a békekötés. Lékó sorsolása igen kedvező, négyszer játszhat világossal, többek között Caruana és Giri ellen is.

Az olasz Fabiano Caruana a tőle megszokott stílusban játszotta partiját a holland Anish Giri ellen. A berlini változatot elkerülve hosszas manőverezéseket láttunk, sötétnek nem volt igazi gondja, de mindketten időzavarba kerültek. A Reggio Emilía-i szenzációs elsőségét követően hullámvölgybe került Giri fölöslegesen juttatta futópárhoz ellenfelét, és állása „kártyavárként” omlott össze.

A svéd derbin Hand Tikkanen kedvezőbb pozícióval került ki a nyitásból, de a jó folytatással adós maradt. Jonny Hector tisztáldozattal jutott támadáshoz, rajtolt nyeréssel. A szicíliai védelem ún. Kalasnyikov-változatában a kínai Li Chaonak egy pillanatra sem volt esélye az egész pont megszerzésére.

 

Az első forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2770) – Anish Giri (holland, 2693) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 41)

Hans Tikkanen (svéd, 2566) – Jonny Hector (svéd, 2560) 0 – 1 (Angol megnyitás, 39)

Lékó Péter (magyar, 2723) – Nils Grandelius (svéd, 2556) döntetlen (Szicíliai védelem, 51)

Emanuel Berg (svéd, 2587) – Li Chao (kínai, 2703) döntetlen (Szicíliai védelem, 60)

 

A 2. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Hans Tikkanen

Jonny Hector – Lékó Péter

Nils Grandelius - Emanuel Berg

Anish Giri – Li Chao

 

Lékó Péter további párosítása:

III. ford.: Lékó – Caruana

IV. ford.: Tikkanen – Lékó

V. ford.: Lékó – Giri

VI. ford.: Lékó – Hector

VII. ford.: Li Chao – Lékó

Lékó,P (2723) - Grandelius,N (2556)
Szicíliai védelem [B78]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.Fc4 Fd7 10.0-0-0 Bc8 11.Fb3 Hxd4 12.Fxd4 b5 13.Hd5 Hxd5 14.Fxg7 Kxg7 15.exd5 a5 16.a3 Kg8 17.Bhe1 Bc5 18.Be3

A 2009-es Grand Slam-döntőn Szergej Karjakin [18.g4 b4 19.axb4 axb4 20.Vxb4 Va8 21.Kd2 Bb8 22.Ba1 Bxd5+ 23.Ke3 Be5+ 24.Kd2 változatban remizett Alekszej Shirovval.

 

18...Va8

Gyalogáldozat a támadás érdekében.

19.Bxe7 Ff5 20.g4 a4 21.Fxa4 Vxa4 22.gxf5 Bfc8 23.c3 b4

 

24.axb4

Péternek nagyon fogyott az ideje. 24.fxg6 Bxc3+ 25.bxc3 Bxc3+ 26.Vxc3 bxc3 27.gxh7+ (27.gxf7+ Kf8 28.Bb7 Va6 29.Bb3 Vc4 30.Bb4) 27...Kh8 28.Bb7 Vxa3+ 29.Kc2 Va6 30.Bb8+ Kxh7 31.Bd3 Va2+ 32.Kxc3 Vxh2 nem adott előnyt.

24...Va1+ 25.Kc2 Va4+ 26.Kc1 Va1+ 27.Kc2 Va4+ 28.Kb1

 

 

28...Bxc3! 29.Ba7 Vxb4 30.f6 Vb3?

A svéd nagymester hibázott. 30...Bb8 31.Be1 h5 (31...Bb3 32.Vxb4 B3xb4 33.Bee7 Bxb2+ 34.Kc1 Bxh2 35.Bxf7 Bc8+ 36.Kd1 Bb8) 32.Bee7 Vc4 33.Vxc3 Vxc3 34.Be8+ Kh7 35.Bxb8 Vd3+ 36.Ka2 Vxd5+ 37.Ka1 volt a helyes folytatás.

31.Ba3

Jobb volt 31.Bb7 Vc2+ 32.Vxc2 Bxc2 33.Bb8 Bxb8 34.Kxc2 folytatás.

31...Vc2+ 32.Vxc2 Bxc2 33.h4?! B2c4 34.Ba6 Bxh4 35.Bxd6 Bf4 36.Bd3 h5 37.Bc6 Bd8 38.b3 Bf5 39.d6 Bxf6 40.Kc2 h4 41.Bc4

 

41...Bdxd6 42.Bxd6 Bxd6 43.Bxh4 Kg7 44.Bc4 g5 45.b4 Kg6 46.b5 Kh5 47.Bb4 Bb6 48.Kd3 f5 49.Ke2 g4 50.Kf2 gxf3 51.Kxf3 és döntetlen

Caruana,F (2770) - Giri,A (2693)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.h3 He7 8.d4 Fb6 9.Be1 c6 10.Fd3 Hg6 11.Fe3 Be8 12.Hbd2 h6 13.Vc2 Fd7 14.Bad1 Fc7 15.dxe5 Hxe5 16.Hxe5 dxe5 17.Ff1 Ve7 18.b4 Bed8 19.a4 Fe6 20.a5 Hd7 21.Ba1 b6 22.a6 Hf8 23.Hf3 Hg6 24.g3 Fd6 25.Bed1 Bac8 26.Bd2 Fc7 27.Bad1 Bxd2 28.Bxd2 Bd8 29.h4 Hf8 30.Bxd8 Vxd8 31.Hd2 Vc8 32.Va4 Fd6 33.Hc4 Fxc4?

A világos futópár gondokat okozott. 33...b5 34.Vd1 Fc7 35.Hd6 Vxa6 36.Hf5 Hd7 37.Vg4 Fxf5 38.Vxf5 Hf8 volt a helyes folytatás.

34.Fxc4 b5?!

 

35.Vd1!

Fabiano Caruana jelentős előnybe került.

35...Fe7 36.Fb3 He6

Kölcsönös időzavarban a holland sakkozó hibát hibára halmozott.

37.Vg4 Kf8 38.Vf5 Ff6 39.g4! Ke8

A király menekülne, de nincs védelem. 39...Fxh4-re 40.Fxe6 Vxe6 41.Vxe6 fxe6 42.Fxa7 nyert volna.

40.g5 hxg5 41.hxg5 és sötét feladta

Tikkanen,H (2566) - Hector,J (2560)
Angol megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 e6 5.b3 Fd6 6.Fb2 0-0 7.Fe2 e5 8.cxd5 cxd5 9.Hb5 Hc6 10.Hxd6 Vxd6 11.d4 e4 12.He5 He7 13.Vc1 Fe6 14.Fa3 Vd8 15.Vc5 Be8 16.Vb4

A nyitásból Tikkanen előnnyel jött ki.

16...Hc6 17.Hxc6 bxc6 18.h3 a5 19.Vd6 Fd7 20.0-0 Be6 21.Vf4 h6 22.Bfb1 Hh7 23.Fc5 Bf6 24.Ve5 Vc8 25.Ff1?!

Világos elnézte a tisztáldozat lehetőségét. 

 

 

25...Fxh3! 26.b4

Az áldozat elfogadására, 26.gxh3-ra 26...Hg5 27.Fg2 Hxh3+ 28.Kh2 Hxf2 29.Kg1 Hd3 30.Vh5 Bg6 következett volna.

26...Hg5 27.bxa5? Bg6 28.Kh2 Vg4 29.Bb8+ Bxb8

Még gyorsabban nyert a 29...Kh7 30.Vg3 (30.Vf4 Hf3+) 30...Vh5 31.gxh3 Bxb8 folytatás.

30.Vxb8+ Kh7 31.Vg3 Vh5 32.gxh3 Hf3+ 33.Kg2 Bxg3+ 34.fxg3 Hg5 35.Kh2 Vf3 36.Fg2 Vf2 37.Fd6 Hf3+ 38.Kh1 He1 39.a6 Vxg2 matt!

Berg,E (2587) - Li,Chao (2703)
Szicíliai védelem [B32]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e5 5.Hb5 a6 6.Hd6+ Fxd6 7.Vxd6 Ve7 8.Vd1 Hf6 9.Hc3 d6 10.Fe2 0-0 11.Fe3 b5 12.0-0 Fb7 13.a4 Hd4 14.Fxd4 exd4 15.Vxd4 Hxe4 16.Hxe4 Fxe4 17.Bfe1 Vb7 18.axb5 axb5 19.Bxa8 Bxa8 20.Ff1 Fxc2 21.Vxd6 Fe4 22.Bc1 h6 23.h4 b4 24.Bc7 Vd5 25.Vxd5 Fxd5 26.Fc4 Ba5 27.b3 g6 28.Fxd5 Bxd5 29.Bc4 Bb5 30.Kf1 Kg7 31.Ke2 Kf6 32.Bd4 Ke5 33.Ke3 h5 34.g3 Bb7 35.Kd3 f6 36.Ke3 g5 37.Bc4 Bb5 38.Be4+ Kf5 39.Bd4 Ke6 40.Bc4 Be5+ 41.Kf3 Bf5+ 42.Kg2 Bb5 43.Be4+ Kf5 44.f3 Kg6 45.Bc4 Bb6 46.Kh3 Bb5 47.Kg2 Bb6 48.Kf2 Bb5 49.Ke3 Be5+ 50.Kf2 Bb5 51.Bd4 Bc5 52.Bxb4 Bc2+ 53.Ke3 Bc3+ 54.Ke2 Bc2+ 55.Kf1 Bc1+ 56.Kg2 Bc2+ 57.Kh3 Bf2 58.hxg5 fxg5 59.Bb6+ Kg7 60.Bb5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lékó: Intenzíven dolgozni fogok, van motivációm

Címkék: Lékó Péter

A szaratovi szuperverseny után Lékó Péter az egyik népszerű orosz internetes sakk-honlapnak, a www.chess-news.ru-nak  adott interjújában értékelte teljesítményét, a versenyt és válogatottunkról is nyilatkozott a közelgő csapat Európa-bajnoksággal kapcsolatban.

Lékó Péter nem tagadta, hogy nagyobb reményekkel vágott neki a versenynek, de többször nem sikerült előnyösebb állását megnyernie. Különösen fontosnak értékelte már az első partiját, amelyet Alekszandr Morozeviccsel vívott, szép előnye volt, de végül remi lett. Morozevics pedig elkezdte a nyerőszériáját. A parti után már azt érezte, hogy többet nincs esélye a  verseny megnyerésére, és ekkor már megváltoztak a céljai.

„Normálisan játszottam, de a torna nagyon erős volt, nagyon szolid játékosokkal” – értékelte nagymesterünk a  viadalt. Nem tagadta, hogy a második fordulóban szerencséje volt, hiszen Pavel Eljanov nyerhetett volna He7-tel, de pszichológiai szempontból nem könnyű egy ilyen lépést megtalálni partiban, más körülmények között bármelyik erős sakkozó 5 másodperc alatt is meghúzza a He7-et. Ez a torna kritikus pillanata volt, a többi játszmában  már ő kezdeményezett, de a lehetőségeket nem tudta kihasználni.

Nagymesterünk külön is kiemelte az izraeli Michael Roizzal játszott partijában a 42. lépés után előállt helyzetet, amikor világos megtalálta az egyetlen védelmet jelentő 43.Kf2! g5 44.Hh5! tervet.

Péter nem tagadta, hogy játékán érződött a hosszú kihagyás. Túlzottan sok időt használ el a megnyitásra, az időzavarhoz közeledve úgy érzi, hogy minden rendben, aztán a kapkodásban mégsem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretné.

A kihagyás, a pihenés időszakáról Péter így nyilatkozott:”Kezdetben úgy gondoltam, hogy csak pihenni fogok. Gyorsan megértettem azonban, hogy sakk nélkül ez nem lehet. Tíz napig ez megy, de aztán… Sok tervem volt a felkészülést illetően, ezt csináltam, de az igazság az, hogy bármit csinálsz, a játékerőd csökken. Játszani kell, hogy ismét önbizalmad legyen, a kezed magától is jót húzzon. Akkor már nem kell sokat gondolkodni. Most nálam ez hiányzik. Koncentrálnom és minden erőmet összpontosítanom kell, hogy jó lépést húzzak, ami korábban automatikus volt.”

Az újságírónő emlékeztette nagymesterünket, hogy a hosszú kihagyás után a csapat-világbajnokságon milyen nagyszerűen szerepelt válogatottunk éltábláján.

„Két nagyon jó partit nyertem Ivancsuk és Roiz ellen, de utána Hanti-Manszijszkban nagyon nem sikerült az első fordulóban…A pihenő után két nagyon erős versenyt játszottam, és veretlen maradtam. Egy partit vesztettem – Shankland ellen– és kiestem a Világkupából. A partiban előnyöm volt, de ellenfelem jól védekezett. Már láttam, hogy remi. Amikor csak 30 másodpercem maradt, még mindig valamit szerettem volna csinálni, hibáztam. Vesztettem. Szörnyű érzés volt. Öt órát játszottunk, 4 óra 59 percig a játszma az enyém volt. Az a 30 másodperc mindent megváltoztatott, vesztettem, kiestem. Lehet, hogy ezért nehezebb volt itt játszanom. A Világkupa fontos volt, és úgy éreztem, hogy minden rendben lesz. De az első forduló nem sikerült… Természetesen butaság arra gondolni, hogy egy vereség után elveszted az önbizalmadat, de ez annyira fájó volt, hogy ez lélektanilag agyonnyomott” – nyilatkozta nagymesterünk.

Lékó Péter véleménye, hogy a kieséses rendszerű lebonyolítás egy sorsjáték. Nem érti, hogy miért kellett megváltoztatni az időkontrollt. A játszmák jelentős részében látható volt, hogy a 40. lépést követően, amikor a parti befejezéséig már csak 30 percük van a sakkozóknak, a partik minősége romlik, mert nincs elegendő idő a gondolkodásra.

„ A célom, hogy a régi formámat visszanyerjem. Most nem úgy játszom, ahogy szeretném. Amikor már azt érzem, hogy ez rendben, akkor tűzhetek ki nagyobb célokat. Láttam, hogy Morozevics is tartott szünetet, de mégis játszott Pamplonában, Reggio Emiliában. Jó partikat játszott, az eredmény néha nem a legjobb volt. Megtalálta a játékát, és ment mint a karikacsapás. Szeretnék hasonló helyzetbe kerülni, amikor azt érzed, hogy minden rendben, a legerősebbekkel szemben is játszhatsz és esélyed van. Ez most a legfontosabb célom” – mondta Péter.

A hosszú kihagyás okára így válaszolt: „Nem volt szerencsém. Amikor beleegyeztem abba, hogy Kramnyik szekundánsa legyek, még nem tudtam, hogy megrendezik a Grand Prix-sorozatot. Egyszerre voltam Kramnyik szekundánsa és játszottam szuperversenyeken és a Grand Prix-tornákon. Másfél évet, pihenés nélkül. Akkor úgy éreztem, hogy elegendő energiám van… A dortmundi tornán is jól játszottam az első partikat, de nyerés helyett vesztettem, s ekkor határoztam el, hogy a sakkolimpián még játszom a válogatottban, de több tornán nem. Csapatunk kvalifikálta magát a csapat-világbajnokságra, de nem tudhattam, hogy kilenc hónapos szünet után milyen formában fogok játszani. De minden jól alakult és remélem, hogy a jövőben is így lesz. Rövidesen a csapat Európa-bajnokságon szerepelek, de utána tényleg nem tudom, hogy hol lesz a következő versenyem. Van ösztönző erőm, érzem, hogy mit kellene csinálnom. Intenzíven dolgozni fogok, van motivációm” -  mondta nagymesterünk.

-Mi az oka a sok reminek, hiszen Arshak Petroszjannal való közös munkának határozott célja volt, hogy játéka sokkal agresszívebb legyen,több legyen  a győztes játszma. Mégis sok a remije. Mivel magyarázza ezt? Az ellenfelek erejével? Vagy érződik egyfajta belső bizonytalanság?

- A bizonytalansággal is. A megnyitások sem alakulnak olyan jól számomra. De a sakk is nagyon megváltozott, megjelentek a nagyon erős számítógépek. Nehéz bármit is elérni a nyitásokban. Amikor számomra minden jól alakult, akkor mindig 1.e4-gyet játszottam. Most már 1.d4-gyet is játszom. Csak e4-gyel is sok gondod van, csak ez nem vezet   célhoz. Amikor minkét kezdőlépést húzod, sok energiát vesztesz a felkészüléskor. Emlékezni valamennyi változatra, magabiztosan játszani, érteni az összes pozíciót, ez nagyon nehéz. Ezért mondtam azt, hogy a legfontosabb, hogy megérezni a saját játékodat. És ekkor úgy gondolom, hogy többfélét kell játszanom. De amikor bizonytalan vagyok,akkor minden játszma előtt megkérdezem magamtól: 1.e4, vagy 1.d4,  már a játszma előtt sok energiát elveszítesz csak arra, hogy megértsd  melyik döntés a helyes.  Mind a kettőnek megvan az értelme. Amikor csak 1.e4-gyet játszol, sokkal jobban ismered a nyitásokat, de ellenfeled is könnyebben készülhet rád, például az orosz huszárjátékot, a berlini változatot. Az elhatározás -  játszani 1.e4-gyet és 1.d4-gyet-  helyes döntés, de az elsajátításához  még időre van szükségem.

Lékó Péter szívesen követi interneten azokat a versenyeket, ahol maga nem játszik. Sokszor elégedetlen az élőben kommentálokkal, mert szerinte nem a hibákra kellene rámutatni, amiket a számítógépes programok sugallnak, hanem keresni az okokat, hogy miért nem azt a jó lépést tették meg a nagymesterek. Nem tagadta, hogy elsősorban a saját korosztályába tartozókért szurkol. Örül annak, hogy Morozevics jól játszik, hogy Szvidler két nagyon fontos tornát megnyert. Gelfand olyan sikeres, de neki is voltak rosszabb időszakai. Senki nem lehet mindig a topon, de mindig visszatér az igazi játékerő. Még korai arról beszélni, hogy a sakkozás mennyire megfiatalodott, Anand, Gelfand, Ivancsuk, Kramnyik nagyszerűen játszik. A szupertehetség norvég Magnus Carlsen mögött mindig tehetős szponzorok álltak. Szergej Karjakin helyzete is stabilizálódott, amikor Ukrajnából Oroszországba költözött, jó edzők foglalkoznak vele. Az amerikai Hikaru Nakamura is sok támogatót tudhat maga mögött. Tehetség és támogatás a siker kulcsa.

Lékó Pétert a szaratovi versenyre  szekundánsi minőségben Balogh Csaba kísérte el. Apósa, Arshak Petroszjan az örmény válogatott oly sikeres kapitánya edzőtáborozott az Eb-re készülő, kétszeres olimpiai aranyérmes és csapat-világbajnokságot is megnyert együttessel. Korábban Pétert Berkes Ferenc segítette, ő már belépett a 2700 Élő-pontosok táborába, Csaba 2670 pontnál tart.

„Válogatottunk egyre erősebb és erősebb lesz. Az együttes munka nem csak számomra, hanem csapatunk számára is fontos, a magyar sakkozásnak is hasznos. Erős lett a válogatottunk, a sakkolimpián és a csapat Európa-bajnokságon éremért küzdhetünk. Kínában Berkes nem játszhatott, az Eb-n Judit nem fog játszani. Egy emberünk mindig hiányzik, de remélhetően az olimpián mindenki játszik majd. A válogatottban valamennyi erős játékosra szükségünk van. Nem úgy, mint az orosz csapatban, ahol nem játszik egy erős játékos, akkor másik erős játékos helyettesíti. Nálunk öt erős játékos van, a hatodik már korántsem annyira professzionális” – fejezte be a beszélgetést Lékó Péter, aki az 1999-es Európa-bajnokságon ezüstérmes válogatottunk éltáblása volt.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szaratovban az orosz Alekszandr Morozevics fölényes győzelmével fejeződött be a „Kormányzó Kupa” 12 résztvevős szuperverseny. Morozevics az utolsó fordulóban végjátékban érvényesítette futópárjának erejét, vereséget mért az izraeli Michael Roizra. Másfél ponttal előzte meg honfitársát, Jevgenyij Tomasevszkijt, kettővel Lékó Pétert. Nagymesterünk az utolsó játéknapon az ukrán Alekszandr Mojszejenkóval remizett. Kilenc döntetlene mellett az orosz Dmitrij Andrejkint tudta legyőzni, az utolsó előtti fordulóban játék nélkül nyert az orosz Nyikita Vitjugov ellen. A torna remikirálya a spanyol Alekszej Shirov lett 11 döntetlennel. A verseny 64 lejátszott partijából csak 15 végződött döntéssel, Morozevics maga 6 játszmát nyert. Négyen maradtak veretlenek a mezőnyben.

 

Az orosz Alekszandr Morozevics szenzációs teljesítménnyel szerezte meg újabb tornagyőzelmét. A remekül sikerült rajt után – az első hat partiból 5 pontot gyűjtött – kissé óvatosabbra vette a tempót, bebiztosította az első helyet, majd az utolsó fordulóban nyeréssel fejezte be versenyzését. Egészen bámulatos, hogy a júliusi Élő-listán Morozevics még 2694 ponttal szerepelt, megnyerte a svájci rendszerű orosz bajnokságot, Bielben második volt Magnus Carlsen mögött. Az orosz szuperbajnokságon ezüstérmes lett, a Világkupán a második helyezést elért Alekszandr Griscsuktól kapott ki, Szaratovban pedig ismét elkápráztatta a sakkvilágot. Nem véletlen, hogy ismét beválogatták a válogatottba, tagja lesz a csapat Európa-bajnokságon játszó csapatnak. A virtuális világranglistán Morozevics 2762,4 ponttal már a 9. , Szaratovban + 24,5-öt gyűjtött.  

Lékó Péter és Jevgenyij Tomasevszkij a második helyért csatázott, s a versenyfutás az orosz sakkozó javára dőlt el. Első számú nagymesterünk közel 15 hónapos szünet után játszott egyéni versenyen. Egyetlen partiban állt gyanúsan, de szerencsére az ukrán Pavel Eljanov kihagyta az esélyt. Lékó világossal általában kis előnnyel jött ki a nyitásból, de az előnyöket nem tudta egész pontra váltani. Az orosz junior világbajnok Dmitrij Andrejkin tisztáldozatos támadását jól kivédte, megszerezte a győzelmet. Sötéttel gond nélkül egyenlített ki, de átütő erő nem volt játékában. Tomasevszkij maga is bevallotta, hogy ritka nagy szerencséje volt az ukrán Alekszander Mojszejenkóval szemben.

Elégedett lehet az orosz Jevgenyij Alekszejev az eredményével, meglepő, hogy az oly harcos sakkot játszó spanyol Alekszej Shirov valamennyi partija remivel végződött. Nyeretlen maradt az ukrán FIDE exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov, honfitársai, Pavel Eljanov és Alekszander Mojszejenko sem mutattak jó formát. Erejüket talán már az Eb-re tartogatták. Az ukránok is kijelölték válogatottjukat, Vaszilij Ivancsuk, Ruszlan Ponomarjov, Pavel Eljanov, Zahar Efimenko és Alekszander Mojszejenko összeállítású együttesük a második kiemelt az orosz csapat mögött.  

Az izraeli Michael Roiz az utolsó fordulóig veretlen volt, Morozevics zsenialitásával szemben azonban tehetetlennek bizonyult. Az orosz Nyikita Vitjugov a hajrában megbetegedett, magas láz miatt két partit is játék nélkül vesztett el.

Az utolsó forduló eredményei:

Nyikita Vitjugov (orosz, 2726) – Ni Hua (kínai, 2670) 0 – 1 (játék nélkül)

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2726) – Lékó Péter (magyar, 2728) döntetlen (Vezérindiai védelem, 34)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2737) – Michael Roiz (izraeli, 2668) 1 – 0 (Vezércsel, 59)

Pavel Eljanov (ukrán, 2683) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2758) döntetlen (Angol megnyitás, 42)

Alekszej Shirov (spanyol, 2713) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2710) döntetlen (Spanyol megnyitás, 29)

Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2662) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2705) döntetlen (Katalán megnyitás, 13)

 

A verseny végeredménye:

1.Alekszandr Morozevics (orosz) 8,5 pont

2. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz) 7

3. Lékó Péter (magyar) 6,5

4. Jevgenyij Alekszejev (orosz) 6

5. Alekszej Shirov (spanyol) 5,5

6-9. Ruszlan Ponomarjov (ukrán), Michael Roiz (izraeli), Alekszander Mojszejenko (ukrán) és Pavel Eljanov (ukrán) 5

10.Nyikita Vitjugov (orosz) 4,5

11-12. Dmitrij Andrejkin (orosz) és Ni Hua (kínai) 4

 

 

Kormányzó Kupa, Szaratov

kat. XIX (2707)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

 

1.

Morozevics, Alekszander

g

RUS

2737

*

½

½

1

½

½

1

1

1

1

½

1

2915

2.

Tomasevszkij, Jevgenyij

g

RUS

2710

½

*

½

½

½

½

½

1

1

½

½

1

7

2808

3.

Lékó, Péter

g

HUN

2728

½

½

*

½

½

½

½

½

½

+

1

½

2743

4.

Alekszejev, Jevgenyij

g

RUS

2662

0

½

½

*

½

1

½

½

½

½

½

1

6

2747

5.

Shirov, Alekszej

g

ESP

2713

½

½

½

½

*

½

½

½

½

½

½

½

2706

6.

Ponomarjov, Ruszlan

g

UKR

2758

½

½

½

0

½

*

½

½

½

½

½

½

5

2666

7.

Roiz, Michael

g

ISR

2668

0

½

½

½

½

½

*

½

½

½

½

½

5

2674

8.

Mojszejenko, Alekszander

g

UKR

2726

0

0

½

½

½

½

½

*

½

½

½

1

5

2669

9.

Eljanov, Pavel

g

UKR

2683

0

0

½

½

½

½

½

½

*

½

1

½

5

2673

10.

Vitjugov, Nyikita

g

RUS

2726

0

½

 -

½

½

½

½

½

½

*

1

 -

2706

11.

Andreikin, Dmitrij

g

RUS

2705

½

½

0

½

½

½

½

½

0

0

*

½

4

2605

12.

Ni, Hua

g

CHN

2670

0

0

½

0

½

½

½

0

½

+

½

*

4

2560

 

Az Élő-pontszámok változása:

Alekszandr Morozevics + 24,5(!), Jevgenyij Tomasevszkij + 11,7, Lékó Péter + 2, Jevgenyij Alekszejev + 12,7, Alekszej Shirov – 1,1, Ruszlan Ponomarjov – 13,8, Pavel Eljanov – 0,6, Michael Roiz + 1,6, Alekszander Mojszejenko – 8,3, Nyikita Vitjugov – 2,7, Dmitrij Andrejkin – 15, Ni Hua – 14.

Mojszejenko,A (2726) - Lékó,P (2728)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Va4 Fb7 6.Fg2 c5 7.dxc5 bxc5 8.0-0 Fe7 9.Hc3 0-0 10.Bd1 Vb6 11.Ff4 d6 12.Bab1 Hbd7 13.b4 Bfb8 14.a3 a6 15.Vb3

Az osztrák Markus Ragger a 15.Vc2 Vc7 16.Hd2 Fxg2 17.Kxg2 cxb4 18.axb4 Bc8 19.Vd3 Vc6+ 20.e4 Hh5 21.b5 axb5 22.Hxb5 Hxf4+ 23.gxf4 folytatást választotta a lengyel Radoslaw Wojtaszek ellen a Klubcsapatok Európa-kupáján, remi lett a játszma.

15...Vc7 16.b5 He4 17.a4 Hxc3 18.Vxc3 axb5 19.axb5 Hb6 20.Vd3 e5 21.Hg5 Fxg5 22.Fxg5 Fxg2 23.Kxg2 h6 24.Fe3 Ba4 25.Bbc1 Bd8 26.f3 Bd7 27.Bd2 Vd8 28.Bdc2 Ve7 29.Ff2 Ve6 30.Bc3 Bda7 31.Ve4 Bc7 32.Vd3 Bca7 33.Ve4 Bc7 34.Vd3 és döntetlen

Morozevics,A (2737) - Roiz,M (2668)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Hf3 c6 6.h3

Alekszander Morozevics kevésbé járatos ösvényre terelte a játszmát, a tornagyőztes sakkozni akart.

6...Hf6 7.Vc2 g6 8.Fh6 Ff5 9.Vc1 Hbd7 10.e3 He4 11.Fe2 Hd6 12.Hd2 Fe6 13.Vc2 Ff5 14.Vb3 Vb6 15.g4 Vxb3 16.axb3 Fe6 17.b4 a6 18.Hb3 f5 19.Hc5 Hxc5 20.bxc5 He4 21.gxf5 gxf5 22.h4 Bg8 23.Ha4 Fd8 24.Hb6 Fxb6 25.cxb6

 

 

25...Ke7 26.Ff4 Bae8 27.b4

Világosnak futópája mellett térelőnye van.

27...Fc8 28.Bc1 Fd7 29.Fd3 Kf7 30.f3 Hf6 31.Kf2 Ba8 32.Bhg1 Bxg1 33.Bxg1 Fe6 34.Fe5 h6 35.Ke2 Fd7 36.Kd2 Fe6

 

 

37.Kc2

Számításba jött a 37.h5 Bg8 38.Bxg8 Hxg8 39.Fxa6 Fc8 40.b5 cxb5 41.Fxb5 Hf6 42.Fxf6 Kxf6 43.Ke2 folytatás.

37...a5 38.Ba1 a4 39.Kc3 Hd7 40.Fc7 Hf8 41.Ba3 h5 42.Fc2 Hg6 43.Bxa4 Bxa4 44.Fxa4 Fd7 45.Fd8 Hf8 46.Fc2 Ke6

 

 

47.e4 fxe4 48.fxe4 Fe8 49.e5 Fg6 50.Fa4 Kd7 51.Fg5 He6 52.Fe3 Kc8

 

 

53.b5 cxb5 54.Fxb5 Kd8 55.Fa4 Ff7 56.Fh6 Kc8 57.Fb3 Hd8 58.Kb4 Kd7 59.Fa4+ és sötét feladta

Shirov,A (2713) - Tomasevszkij,E (2710)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d3 Fd6 13.Be1 Ff5 14.Vf3 Vf6

A legnépszerűbb a 14...Vh4 15.g3 Vh3 16.Fxd5 cxd5 17.Vxd5 Bad8 18.Vg2 Vxg2+ 19.Kxg2 Fxd3 folytatás, sok-sok remi az adatbázisban.

15.Fxd5 cxd5 16.Ff4 Fxf4 17.Vxf4 d4 18.cxd4 Bad8 19.Hc3 Bxd4 20.He4 Fxe4 21.Vxf6 gxf6 22.Bxe4 Bxd3 23.Bg4+ Kh8 24.a4 Bfd8 25.g3 Bd1+ 26.Bxd1 Bxd1+ 27.Kg2 Bb1 28.axb5 Bxb2 29.bxa6 Ba2 és döntetlen

Eljanov,P (2683) - Ponomarjov,R (2758)
Angol megnyitás [A13]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Va4+ Hbd7 6.Vxc4 c5 7.d3 b6 8.Hg5

Világos másik, jól ismert lehetősége 8.Hd4 He5 9.Hc6 Hxc6 10.Fxc6+ Fd7 11.Fxa8 Vxa8 12.0-0 Fe7 13.Fg5 és sötétnek bizonyítani kell, hogy miért is áldozott minőséget.

8...Bb8 9.Ff4 Fb7 10.He4 Hxe4 11.Fxe4 b5 12.Vc2 Fxe4 13.dxe4 Bb7 14.0-0 Fe7 15.a4 a6 16.Hc3 0-0 17.e5 c4 18.axb5 axb5 19.He4 Vb6 20.Bfd1 Vc6 21.h4 Hc5 22.Hg5 g6 23.h5 Bd7 24.Bxd7 Vxd7 25.He4 Hxe4 26.Vxe4

Az esélyek kiegyenlítődtek.

 26...Bc8 27.Fe3 b4 28.Ba7 Ve8 29.h6 c3 30.b3?! c2 31.Fc1 Ff8 32.Kg2 Vd8 33.Vb7 Vd5+ 34.Vxd5 exd5 35.Bd7 g5 36.Bxd5 Fxh6 37.g4 Fg7 38.Kf3 Bc3+ 39.Ke4 h6 40.Bd3 Bc5 41.Bd5 Bc3 42.Bd3 és döntetlen

Alekszejev,E (2662) - Andrejkin,D (2705)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Fe7 5.Fg2 d5 6.Hf3 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Ff4 Hh5 10.Fc1 Hhf6 11.Ff4 Hh5 12.Fc1 Hhf6 13.Ff4 Hh5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Abduszattorov lépéselőnyben, a 11. forduló után félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 27.

Abduszattorov és Gukesh az élen, Nepomnjacsij nyert Ding Liren ellen
2024. 01. 25.

A világossal játszók öt játszmát is nyertek, négyes holtversenyaz élen
2024. 01. 24.

Ding Liren tisztet nézett el, Nepomnjacsij legyőzte Abduszattorovot, Gukesh, Giri és Firouzja az élen
2024. 01. 22.

Abduszattorov legyőzte Girit, hármas holtverseny az élen
2024. 01. 21.

Giri nyerést hagyott ki, nem növelte előnyét, fél ponttal előzi meh Firouzját
2024. 01. 20.

Ju Wenjun legyőzte Firouzját, Gukesh nyert Nepomnjacsij ellen
2024. 01. 19.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte a világbajnok Ding Lirent, a címvédö Giri félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 17.

A világbajnok Ding Liren megszerezte első győzelmét, Gukesh ellen nyert, Firouzja ls Giri vezet
2024. 01. 16.

Wijk aan Zee-ben Firouzja másodszor is nyert, a világbajnok Ding Liren két döntetlennel rajtolt
2024. 01. 15.

A 86. Tata Steel Masters viadalon a címvédő Giri, Firouzja, Nepomnjacsij és Wei Yi rajtolt győzelemmel 
2024. 01. 14.

A 2023-as év legfontosabb versenyeinek, párharcainak összefoglalója V, 
2024. 01. 13.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog