Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az Európa-bajnokság hatodik fordulójában Gledura győzött, nyolcas holtversenyben harmadik, ketten az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Vrnjacka Banján zajló 23. Európa-bajnokság hatodik fordulójában Gledura Benjámin világossal nyert az azerbajdzsáni Aydin Suleymanli ellen, 5 pontjával nyolcas holtversenyben osztja a harmadik helyet. Kozák Ádám remizett a spanyol Jaime Santos Latasával, a népes 4,5 pontosok csoportjában, huszadikként várja a folytatást. A 11 fordulós viadalról az első huszonhárom helyezett harcolja ki a Világkupán való részvételi jogot. A játéknapon Grigorjanc Szergej és Gombócz Ferenc játszmája döntetlennel ért véget, a többiek sorban vereséget szenvedtek. Öt győzelem után először remizett az ukrán Anton Korobov, a görög nemzetközi mester, Stamitis Kourkoulos-Arditis győzött, ketten félpontos előnnyel állnak az élen.

 

A kontinensbajnokság a második félidejéhez érkezett, a rajtlistán 22. ukrán Anton Korobov és a 101. görög Stamitis Kourkoulos-Arditis félpontos előnnyel vezeti a versengést. Ötös nyerőszéria után Korobov sötéttel remizett a cseh Nguyen Thai Dai Vannal. A tornán a meglepetéseket sorban szállító görög nemzetközi mester, Kourkoulos-Arditis ötödik győzelmét érte el, az azerbajdzsáni Eltaj Safarli ellen 33 lépésben nyert.

 

25.Hxd5!

Nyolcfős az 5 pontosok csoportjam ennek tagja a magyar ranglista második helyezettje, Gledura Banjámin. Az azerbajdzsáni Aydin Suleymanlival szemben 63 lépésben nyerte meg a partiját. Tetszetős kiskombinációval szerzett anyagi előnyt és értékesítette azt.

A FIDE ukrán exvilágbajnoka, Ruszlan Ponomarjov gyorsan javított az előző fordulóbeli veresége után, a 2004-es születésű német Frederik Svane a horvát Ivan Saric ellen diadalmaskodott. Az orosz Alekszej Szarana is sikerrel zárta a fordulót, közben sorra születtek a döntetlenek. Kozák Ádám partija csak 22 lépésig tartott a spanyol Jaime Santos Latada ellen.

A hatodik fordulóban sakkozóink közül csak Gledura tudott győzni, három döntetlen mellett öten is vereséget szenvedtek.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont.

Res.

Pont

Név

Élő

 

R.

1

22

GM

NguyenThai Dai Van

2651

1/2

5

GM

Anton Korobov

2658

18

2

44

GM

Eltaj Safarli

2608

0-1  

IM

Stamitis Kourkoulos-Arditis

2520

101

3

132

GM

Giga Quparadze

2483

1/2

4

GM

David Navara

2685

4

4

1

GM

Gabriel Szargiszjan

2699

4

1/2

4

GM

Jergus Pechac

2598

50

5

5

GM

Jules Moussards

2684

4

1/2

  4

GM

Dimitrios Mastrovasilis

2599

48

6

52

GM

Ante Brkic

2596

4

1/2

4

GM

Alekszandr Predke

2684

6

7

54

GM

Vugar Asadéi

2586

4

1/2

4

GM

Andrej Jeszipenko

2680

8

8

9

GM

Borisz Gelfand

2674

4

1/2

4

GM

Denis Kadric

2583

56

9

61

GM

Frederik Svane

2577

4

1-0

4

GM

Ivan Saric

2674

10

10

11

GM

Alekszej Szarana

2668

4

1-0

4

GM

Valentin Dragnev

2561

70

11

15

GM

Ivan Cseparinov

2661

4

1/2

4

GM

Volodar Murzin

2554

75

12

71

GM

Szergej Azarov

2559

4

1/2

4

GM

Etienne Bacrot

2659

16

13

17

GM

Nils Grandelius

2658

4

1/2

4

GM

Szymon Gumularz

2558

72

14

19

GM

Ruszlan Ponomarjov

2655

4

1-0

4

GM

Mircean-Emilian Parligras

2554

76

15

77

GM

Kozák Ádám

2552

4

1/2

4

GM

Jaime Santos Latasa

2655

20

16

23

GM

Gledura Benjámin

2637

4

1-0

4

GM

Aydin Suleymanli

2552

78

A 6. fordulóban sakkozóink eredményei:

T.

R..

 

Név

Élő

Pont

Res.

Pont

Név

Élő

 

R.

15

77

GM

Kozák Ádám

2552

4

1/2

4

GM

Jaime Santos Latasa

2655

20

16

23

GM

Gledura Benjámin

2637

4

1-0

4

GM

Ayerdin Suleymanli

2552

78

50

220

FM

Pásztor Balázs

2387

0-1

GM

Momcsil Petkov

2526

96

65

63

GM

Grigorjanc Szergej

2572

3

1/2

3

GM

Milan Pacher

2392

210

71

91

GM

Danyyil Dvirnyy

2531

3

1-0

3

FM

Pásti Áron

2378

230

98

278

FM

Palczert Mátyás

2304

3

0-1

3

IM

Shreyas Royal

2452

162

110

268

WIM

Gaál Zsóka

2320

0-1

GM

Jiri Stocek

2534

90

168

274

FM

Gombócz Gerenc

2311

2

1/2

2

CM

Miroszlav Szimonovic

2115

389

177

400

CM

Illiaa Sztajonevic

2096

2

1-0

2

FM

Leszkó Bence

2283

295

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

K

Élő+/-

1

18

GM

Anton Korobov

UKR

2658

5,5

0

21

24

10

16,2

2

101

IM

Stamitis Kourkoulos-Arditis

GRE

2520

5,5

0

21

23,5

10

24,6

3

22

GM

Nguyen Thai Dai Van

CZE

2651

5

0

21,5

24,5

10

9,6

4

40

GM

Vitaly Bernadskiy

UKR

2611

5

0

20,5

23,5

10

7,1

5

19

GM

Ruszlan Ponomarjov

UKR

2655

5

0

20,5

23

10

9,8

6

132

GM

Giga Quaparadze

GEO

2483

5

0

20,5

22,5

10

26,2

7

61

GM

Frederik Svane

GER

2577

5

0

20

23

10

12,8

8

11

GM

Alekszej Szarana

FID

2668

5

0

20

22,5

10

8,3

9

29

GM

Nijat Abaszov

AZE

2625

5

0

19,5

21,5

10

8,7

10

23

GM

Gledura Benjámin

HUN

2637

5

0

19

21,5

10

8,7

11

4

GM

David Navara

CZE

2685

4,5

0

21,5

24,5

10

0,7

12

89

GM

Grzegorz Natusa

POL

2535

4,5

0

21,5

24

10

14,9

13

48

GM

Dimitrios Mastrovasilis

GRE

2599

4,5

0

21,5

23,5

10

9,1

14

56

GM

Denis Kadric

MNE

2583

4,5

0

21

24,5

10

11,3

15

1

GM

Gabriel Szargiszjan

ARM

2699

4,5

0

21

24,5

10

1,5

16

71

GM

Szergej Azarov

FID

2559

4,5

0

21

24

10

11,7

75

GM

Volodar Murzin

FID

2554

4,5

0

21

24

10

15,5

18

15

GM

Ivan Cseparinov

BUL

2661

4,5

0

21

23,5

10

3,2

19

44

GM

Eltaj Safarli

AZE

2608

4,5

0

21

23,5

10

6,2

20

6

GM

Alekszandr Predke

SRB

2684

4,5

0

20,5

23,5

10

0,9

16

GM

Bacrot Etienne

FRA

2659

4,5

0

20,5

23,5

10

2

20

GM

Jaime Santos Latasa

ESP

2655

4,5

0

20,5

23,5

10

1,8

50

GM

Juergus Pechac

SVK

2598

4,5

0

20,5

23,5

10

7,9

77

GM

Kozák Ádám

HUN

2552

4,5

0

20,5

23,5

10

11,8

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Res.

Pont

Név

Élő

 

R.

1

18

GM

Anton Korobov

2658

IM

Stamitis Kourkoulos-Arditis

2520

101

2

29

GM

Nijat Abaszov

2625

5

5

GM

Alekszej Szarana

2668

11

3

40

GM

Vitaly Bernadskiy

2611

5

5

GM

Ruszlan Ponomarjov

2655

19

4

61

GM

Frederik Svane

2577

5

5

GM

Nguyen Thai Dai Van

2651

22

5

23

GM

Gledura Benjámin

2637

5

5

GM

Giga Quparadze

2483

132

6

56

GM

Denis Kadric

2583

GM

Gabriel Szatgiszjan

2699

1

7

4

GM

David Navara

2685

GM

Dimitrios Mastrovasilis

2599

48

8

50

GM

Jergus Pechac

2598

GM

Jules Moussard

2684

5

9

6

GM

Alekszandr Predke

2684

GM

Misratdon Iskandarov

2598

49

10

8

GM

Andrej Jeszipenko

2680

GM

Ante Brkis

2596

52

11

62

GM

Alekszandra Gorjacskina

2576

GM

Borisz Gelfand

2674

9

12

60

GM

Mihail Kobalija

2577

GM

Kirill Sevcsenko

2668

12

13

14

GM

Vaszyl Ivancsuk

2664

GM

Vugar Aszadli

2586

54

14

64

GM

Tomas Laurusas

2571

GM

Ivan Cseparinov

2661

15

15

16

GM

Etienne Bacrot

2659

GM

Kozák Ádám

2552

77

16

75

GM

Volodar Murzin

2554

GM

Nils Grandelius

2658

17

A 7. fordulóban sakkozóink párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Res.

Pont

Név

Élő

 

R.

5

23

GM

Gledura Benjámin

2637

5

5

GM

Giga Quparadze

2483

132

15

16

GM

Etienne Ba

2659

GM

Kozák Ádám

2552

77

72

188

IM

Blazor Kalezic

2415

GM

Grigorjanc Szerge

2572

63

86

112

GM

Oscar Wieczorek

2505

FM

Pásztor Balázs

2387

220

113

150

IM

Alparslan Isik

2462

3

3

FM

Palczert Mátyás

2304

278

135

230

FM

Pásti Áron

2378

3

3

WIM

Silvia-Raluca Sgircea

2214

338

164

381

CM

Reem Sherman

2126

WIM

Gaál Zsóka

2320

268

166

395

Dusan Dimitrijevic

2105

FM

Gombócz Ferenc

2311

274

191

295

FM

Leszkó Bence

2283

2

2

Miroslav Kosovic

2100

399

Verőci Zsuzsa

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog