Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gibraltáron az éllovas Nakamura öt nyerés után remizett, fél pont az előnye

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Gibraltáron zajló Tradewise Masters hatodik fordulójában az éllovas amerikai Hikaru Nakamura először remizett, az angol Davis Howell állította meg szárnyalásában a címvédőt. Gledura Benjámin a cseh David Navarával osztozott meg a ponton. Rapport Richárd könnyen nyerhető állását remire rontotta, örökös sakkot engedélyezett a spanyol Lance Henderson De La Fuentének. Antal Gergely elszenvedte első vereségét, a lengyel Jan-Krszytof ellen pedig biztatóan állt. Papp Petra döntetlennel folytatta szereplését, Kozák Ádám, Gara Anita és Gara Tícia győzött. Az élcsoportban sok döntetlen született, meglepetés az ukrán Vaszilij Ivancsuk veresége.

 

A viadal hatodik fordulójában is nehéz ellenfél jutott Gledura Benjáminnak, a rajtlistán harmadik cseh David Navarával mérkőzött meg. Az angol megnyitású parti kiegyensúlyozott erők küzdelmében lett döntetlen. Három szupernagymesterrel vívott játszma után Gledura a hetedik játéknapra nem kért párosítást, fél pontot kap.

Rapport Richárd nagy esélyt szalasztott el, hogy fél pontra megközelítse az éllovas amerikai Hikaru Nakamurát. A spanyol Lance Henderson De La Fuente lelkesen cserélgette a tiszteket, majd nagyot hibázva vesztett állásba keveredett. Rapport könnyű nyerést hibázott el, majd anyagi előnyének birtokában örökös sakkot engedélyezett ellenfelének.

Izgalmas szicíliai védelmű párharcot vívott Antal Gergely a lengyel Ja-Krzysztof Dudával. Királya középen rekedt, királyszárnyi akciót kezdeményezett. A kritikus állásban előnye megtartása helyett lebonyolítást választott, döntetlenhez vezető folytatás helyett vesztőt húzott, királya bajba került.

Papp Petra döntetlennel folytatta szereplését, Kozák Ádám, Gara Anita és Gara Tícia győzött. Lázárné Vajda Szidónia, Bánusz Tamás és Papp Gábor játék nélkül kapott fél pontot, a hetedik játéknapra Gara Anita nem kért párosítást.

 

Az élcsoportban sok döntetlen született. Az angol David Howell megállította szárnyalásában Hikaru Nakamurát. Az amerikai nagymester a skót megnyitásban nem jeleskedett. Az egyik legnagyobb meglepetést az ukrán Vaszilij Ivancsuk veresége jelentette.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2781, 5) – David Howell (angol, 2682, 4,5) döntetlen

Mihail Antipov (orosz, 2588, 4,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2745, 4)  döntetlen

Abhijeet Gupta (indiai, 2610, 4) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2793, 4)  döntetlen

Gledura Benjámin (magyar, 2612, 4) – David Navara (cseh, 2749, 4)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (orosz, 2732, 4) – Daniele Vocaturo (olasz, 2609, 4)  döntetlen

Chanda Sandipan (indiai, 2579, 4) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2726, 4)  1 - 0

Narayanan S. L. (indiai, 2573, 4) – Wang Hao (kínai, 2711, 4)  0 - 1

Lance Henderson De La Fuente (spanyol, 2429, 4) – Rapport Richárd (magyar, 2700, 4) döntetlen

Ivan Cseparinov (bolgár, 2699, 4) – Ju Wenjun (kínai, 2572, 4)  döntetlen

Daniil Dubov (orosz, 2694, 4) – Jules Moussard (francia, 2571, 4)  döntetlen

Ivan Saric (horvát, 2664, 4) – Nino Nacsiasvili (grúz, 2504, 4)  1 - 0

Shardul Gagare (indiai, 2494, 4) – Levon Aronjan (örmény, 2797, 3,5)  0 - 1

Le Quang Liem (vietnami, 2737, 3,5) – Le Tingjie (kínai, 2531, 3,5) döntetlen

Antal Gergely (magyar, 2522, 3,5) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2724, 3,5)  0 - 1

Erik Blomqvist (svéd, 2502, 2,5) – Papp Petra (magyar, 2324, 2,5) döntetlen

Kozák Ádám (magyar, 2418, 2,5) – Mario Gavilan Diaz (spanyol, 2251, 2,5) 1 - 0

Gara Anita (magyar, 2350, 2) – Pascal Verneuil (francia, 2159, 2) 1 - 0

Gara Tícia (magyar, 2331, 1,5) – Alistair Compton (Új-zélandi, 2082, 1,5) 1 - 0

A verseny állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

1

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2781

5,5

2983

2

38

GM

Mihail Antipov

RUS

2588

5,0

2824

3

16

GM

David Howell

ENG

2682

5,0

2823

4

10

GM

Wang Hao

CHN

2711

5,0

2737

5

21

GM

Ivan Saric

CRO

2664

5,0

2731

6

42

GM

Chanda Sandipan

IND

2579

5,0

2670

7

30

GM

Gledura Benjámin

HUN

2612

4,5

2782

8

9

GM

Jan Krzysztof-Duda

POL

2724

4,5

2746

9

2

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2793

4,5

2712

10

24

GM

Nils Grandelius

SWE

2647

4,5

2702

11

11

GM

Michael Adams

ENG

2709

4,5

2689

12

31

GM

Abhijeet Gupta

IND

2610

4,5

2682

13

47

GM

Jules Moussard

FRA

2571

4,5

2681

14

14

GM

Borisz Gelfand

ISR

2697

4,5

2676

15

4

GM

David Navara

CZE

2749

4,5

2674

16

12

GM

Rapport Richárd

HUN

2700

4,5

2673

17

7

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2732

4,5

2668

18

1

GM

Levon Aronjan

ARM

2797

4,5

2663

19

19

GM

Emil Szutovszkij

ISR

2673

4,5

2660

20

49

FM

Andrej Jeszipenko

RUS

2571

4,5

2651

21

5

GM

Pentala Harikrishna

IND

2745

4,5

2640

 

77

72

GM

Antal Gergely

HUN

2522

3,5

2544

82

34

GM

Papp Gábor

HUN

2607

3,5

2504

90

123

IM

Kozák Ádám

HUN

2418

3,5

2472

96

24

GM

Bánusz Tamás

HUN

2641

3,5

2454

97

143

IM

Lázárné Vajda Szidónia

HUN

2362

3,5

2449

121

147

IM

Gara Anita

HUN

2350

3,0

2529

150

160

WGM

Papp Petra

HUN

2324

3,0

2356

174

156

WGM

Gara Tícia

HUN

2331

2,5

2322

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2781, 5,5) – Mihail Antipov (orosz, 2588, 5)

David Howell (angol, 2682, 5) – Ivan Saric (horvát, 2664, 5)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2793, 4,5) – Chanda Sandipan (indiai, 2579, 4,5)

Levon Aronjan (örmény, 2797, 4,5) – Nigel Short (angol, 2681, 4,5)

David Navara (cseh, 2749, 4,5) – Abhijeet Gupta (indiai, 2610, 4,5)

Pentala Harikrishna (indiai, 2745, 4,5) – Grigorij Oparin (orosz, 2607, 4,5)

Nils Grandelius (svéd, 2647, 4,5) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2732, 4,5)

Jan-Krzysztof (lengyel, 2724, 4,5) – Andrej Jeszipenko (orosz, 2571, 4,5)

Daniele Vocaturo (olasz, 2609, 4,5) – Michael Adams (angol, 2709, 4,5)

Rapport Richárd (magyar, 2700, 4,5) – Alexander Huzman (izraeli, 2561, 4,5)

Jules Moussard (francia, 2571, 4,5) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2699, 4,5)

Borisz Gelfand (izraeli, 2697, 4,5) – Bogdan-Daniel Deac (román, 2549, 4,5)

Lance Henderson De La Fuente (spanyol, 2429, 4,5) – Daniil Dubov (orosz, 2694, 4,5)

Venkatesh M. R. (indiai, 2445, 3,5) – Bánusz Taás (magyar, 2641, 3,5)

James Tarjan (amerikai, 2432, 3,5) – Papp Gábor (magyar, 2607, 3,5)

Kozák Ádám (magyar, 2418, 3,5) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2561, 3,5)

Sarah Hoolt (német, 2400, 3,5) – Antal Gergely (magyar, 2522, 3,5)

Johan-Sebastian Christiansen (norvég, 2492, 3,5) – Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2362, 3,5)

Papp Petra (magyar, 2324, 3) – Bela Hotenasvili (grúz, 2486, 3)

Enrique Osuna Vega (spanyol, 2102, 2,5) – Gara Tícia (magyar, 2331, 2,5)

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben Magnus Carlsen hatodszor tornagyőztes, a rájátszásban nyert Anish Giri ellen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Wijk aan Zee-ben a norvég világbajnok Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be a jubileumi, 80. Tata Steel Chess Masters. Carlsen utolsó partijában remizett az orosz Szergej Karjakinnal, riválisa, a holland Anish Giri a kínai Wei Yi-vel osztozott meg a ponton. A holtversenyt eldöntő rájátszásban Carlsen 1,5-0,5-re legyőzte Girit, a világelsőt hatodszor ünnepelték tornagyőztesként. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik győzelemmel beérte az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovot, ők ketten a harmadik helyet osztják. A torna doyenje, a 48 éves indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand a tavalyi győztes amerikai Wesley So-val holtversenyben ötödikként zárt, Karjakin a hetedik lett. A viadal legnagyobb meglepetése az amerikai Fabiano Caruana kudarca, négy partit is vesztett, hat helyezést rontott a világranglistán. A tornán Carlsen, Giri és Karjakin megőrizte veretlenségét, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan nyolc vereséget szenvedett el. A holland tengerparti kisvárosban a hagyományokhoz híven emlékezetes sakkfesztivált szerveztek!

A New York-i világbajnoki döntő óta ötödször mérkőzött meg klasszikus partiban Szergej Karjakin és Magnus Carlsen. A tavalyi Tata Steel tornán remiztek. Stavangerben nagy meglepetésre a címvédő norvég világbajnok és az első két norvég tornán győztes orosz nagymester játszmájukat nyeretlenül kezdték meg, Carlsen nem éppen meggyőző játékkal kalandos partiban szerezte meg első győzelmét, Karjakin kissé hátrányosabb pozícióban 26 perces gondolkodás után húzott vesztőt.

A St. Louis-i ütközetükben Carlsen jó érzékkel választott nyitást, előnyt nem hozott ki, de a norvég világelső nem éppen arról híres, hogy a megnyitásokra sok időt „fecsérelne el”, a lényeg a középjáték, hogy játszható állása legyen. Karjakin az időzavar fenyegető árnyékában többször is hibázott, míg Magnus támadásba lendülve nem kegyelmezett, akcióját a nagy védekező hírében álló Karjakin nem tudta kivédeni.

Két sötéttel elszenvedett vereség után a GCT 2017 londoni befejező viadalon Karjakin világossal az olasz megnyitást választotta, remi lett a parti. Wijk aan Zee-ben a spanyol megnyitás egyik divatos változata került megjátszásra. Carlsen nem kockáztatott, ha holtversenyes társa, Anish Giri sötéttel legyőzi a kínai Wei Yi-t, akkor megnyeri a versenyt. A villám-világbajnok Carlsen bízott abban, hogy snellezésben felül fogja múlni riválisát.

Wei Yi és Giri partija 21 lépésben remivel végződött, az első hely sorsát eldöntő párharc az összes játszma befejeződése után került lejátszásra. Carlsen világossal kezdte a kétjátszmás meccset, 5-5 perc és lépésenként 3-3 másodperc állt rendelkezésükre. A világelső szép pozíciós stílusban nyert világossal, majd a visszavágón elegendő ellenjátékot kapott, már időelőnye volt, amikor elfogadta a békekötési ajánlatot.

Magnus Carlsen hatodszor veheti át a tornagyőztesnek járó trófeát. Tavaly meglepetésre a szuperversenyeken nem tudta klasszisát bizonyítani. Wijk aan Zee-ben az amerikai Wesley So, Baden-Badenben és Stavangerben az örmény Levon Aronjan, St. Louisban a francia Maxime Vachier-Lagrave, Londonban az amerikai Fabiano Caruana előzte meg.

A 23 éves Anish Giri holtversenyes első helye világraszóló siker, hazai pályán bizonyította, hogy az abszolút élmezőnyhöz tartozik. Berger-Sonneborn pontszámban megelőzte a világbajnokot, snellben nem tudta vele felvenni a versenyt, először döntötték el a holtversenyt rájátszással. Életében nagy változások történtek, megnősült, megszületett fia, valamennyi tornán Élő-pontokat vesztett, korábban harmadik is volt a rangsorban. Közel 25 pontot kasszírozott, jól küzdött, megőrizte veretlenségét, visszatornászta magát a top tízbe.

Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov kecsegtető állását nem tudta győzelemig fokozni az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal szemben. Aligha lehet boldogtalan holtversenyes harmadik helyével és a közel 10 Élő-pont plusszal. Világranglista másodikként várhatja a berlini világbajnok-jelölti döntőt.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nagy energiákat mozgósított, hogy a tornán elszenvedett két vereségét a hajrában kijavítsa. A még jobb helyezés elérésében honfitársa, Szergej Karjakin elleni vesztése akadályozta meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tavalyi viadalon helyezésével kellemes meglepetést okozó indiai Baskaran Adhiban idén sokat hibázott, Kramnyik ellen is jobban állt, de nagyot rontott. A virtuális világranglistán az exvilágbajnok a harmadik helyre lépett előre, csak 0,2 pont választja el a + 2800 Élő-ponttól!

A torna doyenje, a 48 esztendős indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand egyetlen vereségét a nagy riválistól, Vlagyimir Kramnyiktól szenvedte el. Ismét a top tízben a + 11,8 Élő-pontnak köszönhetően. Hatalmas rutinja is segítette, hogy a klasszikus 13 fordulós viadalt jól bírta erővel.

A címvédő Wesley So játékából hiányzott az átütő erő, a hajrában javított pozícióján. A befejező játéknapon a kínai exvilágbajnoknő ellen nyert, aki nyolcadik vereségét szenvedte el. Alighanem át kell gondolnia, hogy nem tér-e vissza a női versenyeken való részvételhez.

A holtversenyes elsőkhöz hasonlóan Karjakin is megőrizte veretlenségét, „takaréklángon” sakkozott, a nyerővarikat már Berlinre tartogatta?

A legnagyobb rejtély Fabiano Caruana eredménytelensége. Négy játszmát is vesztett, - 3-mal végzett. Világranglista másodikként kezdte a viadalt, a virtuális rangsorban már csak a nyolcadik. Másfél hónapja van a berlini döntőig, hogy rendezze sorait. Londoni sikere után az egyik legnagyobb esélyesnek véltük a kihívói cím megszerzésére.

Hullámvölgyben a 18 esztendős Wei Yi, jobb játékot vártunk a nyolcszoros orosz bajnok Peter Szvidlertől is. A tavalyi Európa-bajnok Makszim Matlakov még megilletődött volt a rangos mezőnyben. Jó kezdés után visszaesett az angol Gawain Jones, nagy esélyt puskázott el Magnus Carlsennel szemben.

Az utolsó forduló eredményei:

Wesley So (amerikai, 2792) - Hou Ji-fan (kínai, 2680) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 30)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2804) - Viswanathan Anand (indiai, 2767) döntetlen (Vezércsel, 66)

Makszim Matlakov (orosz, 2718) - Gawain Jones (angol, 2640) döntetlen (Királyindiai védelem, 58)

Szergej Karjakin (orosz, 2753) - Magnus Carlsen (norvég, 2834) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Fabiano Caruana (amerikai, 2811) - Peter Szvidler (orosz, 2768) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Baskaran Adhiban (indiai, 2655) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) 0 – 1 (Bécsi megnyitás, 55)

Wei Yi (kínai, 2743) - Anish Giri (holland, 2752) döntetlen (Angol megnyitás, 21)

A 80. Tata Steel Chess Masters végeredménye:

1.Magnus Carlsen (norvég) 9 pont

2. Anish Giri (holland) 9

3-4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni) 8,5

5-6. Viswanathan Anand (indiai) és Wesley So (amerikai) 8

7. Szergej Karjakin (orosz) 7,5

8. Peter Szvidler (orosz) 6

9. Wei Yi (kínai) 5,5

10-12. Gawain Jones (angol), Fabiano Caruana (amerikai) és Makszim Matlakov (orosz) 5

13. Baskaran Adhiban (indiai) 3.5

14. Hou Ji-fan (kínai) 2,5

H.

Név

Élő

Pont

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

Perf.

1

Giri,A

2752

9.0

x

½

1

1

½

½

½

½

½

½

½

1

1

1

2891

2

Carlsen,M

2834

9.0

½

x

½

½

½

1

½

½

½

1

½

1

1

1

2885

3

Kramnyik,V

2787

8.5

0

½

x

½

1

½

0

1

1

½

1

1

1

½

2857

4

Mamedgyarov,S

2804

8.5

0

½

½

x

½

½

½

1

1

½

1

½

1

1

2856

5

Anand,V

2767

8.0

½

½

0

½

x

½

½

½

½

1

1

1

½

1

2836

6

So,W

2792

8.0

½

0

½

½

½

x

½

½

1

1

½

½

1

1

2834

7

Karjakin,S

2753

7.5

½

½

1

½

½

½

x

½

½

½

1

½

½

½

2807

8

Szvidler,P

2768

6.0

½

½

0

0

½

½

½

x

½

½

½

½

½

1

2720

9

Wei,Yi

2743

5.5

½

½

0

0

½

0

½

½

x

1

½

½

½

½

2694

10

Jones,G

2640

5.0

½

0

½

½

0

0

½

½

0

x

½

½

1

½

2672

11

Caruana,F

2811

5.0

½

½

0

0

0

½

0

½

½

½

x

½

½

1

2659

12

Matlakov,M

2718

5.0

0

0

0

½

0

½

½

½

½

½

½

x

½

1

2666

13

Adhiban,B

2655

3.5

0

0

0

0

½

0

½

½

½

0

½

½

x

½

2583

14

Hou Ji-fan

2680

2.5

0

0

½

0

0

0

½

0

½

½

0

0

½

x

2505

Az Élő-pontszámok változásai:

Anish Giri + 24,7, Magnus Carlsen + 9,3, Vlagyimir Kramnyik + 12,8, Sahriyar Mamedgyarov + 9,8, Viswanathan Anand + 11,8, Wesley So + 7,3, Szergej Karjakin + 9,6, Peter Szvidler – 8,2, Wei Yi – 8,8, Gawain Jones + 5,8, Fabiano Caruana – 26,6, Makszim Matlakov – 8,7, Baskaran Adhiban – 11,8, Hou Ji-fan – 26,5

A 14 résztvevős nagymesterversenyen indiai siker született. A rajtlistát is vezető Santosh Gujrathi Vidit egypontos előnnyel végzett az élen, kiharcolta a jogot, hogy jövőre a Masters versenyen játszhasson. A honi csapatbajnokságon a DVTK színeiben játszó Vidit megőrizte veretlenségét.  

Verőci Zsuzsa

Fotók: Alina I’Ami tatasteelchess.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nakamura ötödik partiját is megnyerte, Gledura értékes döntetlent ért el Vachier-Lagrave ellen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Gibraltáron zajló Tradewise Masters viadalon a címvédő amerikai Hikaru Nakamura folytatta győzelmi szériáját, ötödik partiját is megnyerte, sötéttel a lengyel Jan-Krzysztof Dudátt győzte le. Gledura Benjámin a torna második kiemeltje, a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen remizett. Rapport Richárd az olasz Danyyl Dvirnyyt kényszerített megadásra, Gledura és Rapport a 4 pontosok népes csoportjában. Antal Gergely az angol Nigel Shorttal osztozott meg a ponton, Bánusz Tamás és Papp Petra nyert. Lázárné Vajda Szidónia, Papp Gábor, Kozák Ádám, Gara Anita és Gara Tícia vereséget szenvedett.

 

Gibraltáron Gledura Benjámin folytatta remek szereplését. A rajtlistán második francia Maxime Vachier-Lagrave ellen az angol megnyitású partiban remizett, és negyedik helyezettként várhatja újabb szupernagymester ellenfelét, a cseh David Navarát.

 

Lendületes támadással győzött Rapport Richárd, az olasz Danyyl Dvirnyy nem találhatott védelmet a gyalogrohammal megindított királyszárnyi akcióval szemben. Rapport a hatodik fordulóban Lance Henderson De La Fuentével mérkőzik meg, a spanyol sakkozó meglepetésre legyőzte Papp Gábort.

 

Lázárné Vajda Szidónia sajnos már a nyitásban hátrányba került a kínai olimpiai bajnok, Grand Prix-győztesként világbajnoki döntős Ju Wenjun ellen. Előnyét tetszetős tisztáldozattal fokozta győzelemig.

Elszenvedte első vereségét Kozák Ádám, az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk némi technikai nehézséget legyőzve érvényesítette gyalogelőnyét. Gara Anita ne a párosítás kegyeltje, a bolgár Kirill Georgijevvel szemben sötéttel játszva kapott ki. Gara Tícia is vereséggel zárta a játéknapot.

 

Nagy csatában remizett Antal Gergely az egykori világbajnoki döntős angol Nigel Shorttal. Győzelemmel zárt Papp Petra és Bánusz Tamás. Sakkozóink közül Lázárné Vajda Szidónia, Bánusz Tamás és Papp Gábor nem kért párosítást a hatodik fordulóra, jáék nélkül kapnak fél-fél pontot. Sokan követték példájukat, nem volt könnyű elkészíteni a párosítást.

 

 

A címvédő amerikai Hikaru Nakamura megnyerte ötödik játszmáját is. A lengyel Jan-Krysztof a szicíliai védelem sárkány-változatának bonyodalmai között eltévedt. Meglepetés az orosz Mihail Antipov győzelme az izraeli Emil Szutovszkij ellen. Harmadszor remizett a rajtlistát vezető örmény Levon Aronjan.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2724, 3,5) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2781, 4)  0 - 1

Gledura Benjámin (magyar, 2612, 3,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2793, 3,5) döntetlen

David Howell (angol, 2682, 3,5) – Rasmus Svane (német, 2595, 3,5)  1 - 0

Emil Szutovszkij (izraeli, 2673, 3,5) – Mihail Antipov (orosz, 2588, 3,5) 0 - 1

Jules Moussard (francia, 2571, 3,5) – Ivan Saric (horvát, 2664, 3,5)  döntetlen

David Navara (cseh, 2749, 3) – Andrej Jeszipenko (orosz, 2571, 3,5) 1 - 0

Levon Aronjan (örmény, 2797, 3) – Alexander Huzman (izraeli, 2561, 3) döntetlen

Pentala Harikrishna (indiai, 2745, 3) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2568, 3)  1 - 0

Le Quang Liem (vietnami, 2737, 3) – Bogdan-Daniel Deac (román, 2549, 3) döntetlen

Fernando Peralta (argentin, 2559, 3) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2732, 3)  0 - 1

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2726, 3) – Tal Baron (izraeli, 2548, 3)  1 - 0

Wang Hao (kínai, 2711, 3) – Victor Mikhalevski (izraeli, 2538, 3)  1 - 0

Federico Perez Ponsa (argentin, 2553, 3) – Michael Adams (angol, 2709, 3) döntetlen

Rapport Richárd (magyar, 2700, 3) – Danyyl Dvirnyy (olasz, 2534, 3) 1 - 0

Antal Gergely (magyar, 2522, 3) – Nigel Short (angol, 2681, 3)  döntetlen

Papp Gábor (magyar, 2607, 3) – Lance Henderson De La Fuente (spanyol, 2429, 3)  0 - 1

Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2362, 3) – Ju Wenjun (kínai, 2572, 3)  0 - 1

Marija Muzicsuk (ukrán, 2540, 2,5) – Kozák Ádám (magyar, 2418, 2,5)  1 - 0

Bánusz Tamás (magyar, 2641, 2) – Alejandro Perez Garcia (spanyol, 2357, 2)  1 - 0

Kirill Georgijev (bolgár, 2623, 2) – Gara Anita (magyar, 2350, 2) 1 - 0

Daniela Movieanu (olasz, 2163, 1,5) – Gara Tícia (magyar, 2331, 1,5)  1 - 0

Papp Petra (magyar, 2324, 1,5) – Ashley Stewart (angol, 2120, 1,5)  1 - 0

A verseny állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

1

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2781

5,0

3361

2

38

GM

Mihail Antipov

RUS

2588

4,5

2878

3

16

GM

David Howell

ENG

2682

4,5

2870

4

30

GM

Gledura Benjámin

HUN

2612

4,0

2797

5

82

GM

Shardul Gagare

IND

2494

4,0

2772

6

2

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2793

4,0

2741

7

12

GM

Rapport Richárd

HUN

2700

4,0

2730

8

78

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2504

4,0

2719

9

8

GM

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2726

4,0

2711

10

4

GM

David Navara

CZE

2749

4,0

2695

11

21

GM

Ivan Saric

CRO

2664

4,0

2689

12

7

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2732

4,0

2688

13

47

GM

Jules Moussard

FRA

2571

4,0

2687

14

10

GM

Wang Hao

CHN

2711

4,0

2682

15

31

GM

Abhijeet Gupta

IND

2610

4,0

2669

16

5

GM

Pentala Harikrishna

IND

2745

4,0

2658

17

13

GM

Ivan Cseparinov

BUL

2699

4,0

2640

45

GM

Narayanan S. L.

IND

2573

4,0

2640

19

15

GM

Daniil Dubov

RUS

2694

4,0

2634

20

32

GM

Daniele Vocaturo

ITA

2609

4,0

2628

22

46

GM

Ju Wenjun

CHN

2572

4,0

2575

42

72

GM

Antal Gergely

HUN

2522

3,5

2589

79

34

GM

Papp Gábor

HUN

2607

3,0

2504

94

26

GM

Bánusz Tamás

HUN

2641

3,0

2454

97

143

IM

Lázárné Vajda Szidónia

HUN

2362

3,0  

2449

132

123

IM

Kozák Ádám

HUN

2418

2,5

2447

151

160

WGM

Papp Petra

HUN

2324

2,5

2326

170

147

IM

Gara Anita

HUN

2350

2,0

2531

209

156

WGM

Gara Tícia

HUN

2331

1,5

2289

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2781, 5) – David Howell (angol, 2682, 4,5)

Mihail Antipov (orosz, 2588, 4,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2745, 4)

Abhijeet Gupta (indiai, 2610, 4) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2793, 4)

Gledura Benjámin (magyar, 2612, 4) – David Navara (cseh, 2749, 4)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2732, 4) – Daniele Vocaturo (olasz, 2609, 4)

Chanda Sandipan (indiai, 2579, 4) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2726, 4)

Narayanan S. L. (indiai, 2573, 4) – Wang Hao (kínai, 2711, 4)

Lance Henderson De La Fuente (spanyol, 2429, 4) – Rapport Richárd (agyar, 2700, 4)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2699, 4) – Ju Wenjun (kínai, 2572, 4)

Daniil Dubov (orosz, 2694, 4) – Jules Moussard (francia, 2571,l 4)

Ivan Saric (horvát, 2664, 4) – Nino Nacsiasvili (grúz, 2504, 4)

Shardul Gagare (indiai, 2494, 4) – Levon Aronjan (örmény, 2797, 3,5)

Le Quang Liem (vietnami, 2737, 3,5) – Le Tingjie (kínai, 2531, 3,5)

Antal Gergely (magyar, 2522, 3,5) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2724, 3,5)

Erik Blomqvist (svéd, 2502, 2,5) – Papp Petra (magyar, 2324, 2,5)

Kozák Ádám (magyar, 2418, 2,5) – ario Gavilan Diaz (spanyol, 2251, 2,5)

Gara Anita (magyar, 2350, 2) – Pascal Verneuil (francia, 2159, 2)

Gara Tícia (magyar, 2331, 1,5) – Alistair Compton (Új-zélandi, 2082, 1,5

Verőci Zsuzsa

Fotók: Sophie Triay és John Saunders

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben az utolsó forduló dönt, Giri és Carlsen holtversenyben az élen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Wijk aan Zee-ben a  80. Tata Steel Chess Masters viadalon az utolsó fordulóra maradt a a döntés. A befejező játéknap előtt a holland Anish Giri és a norvég világbajnok holtversenyben vezet, fél pont az előnyük az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov előtt. Giri az indiai Baskaran Adhiban, a világelső az orosz Makszim Matlakov ellen győzött, Mamedgyarov gyorsan remizett az angol Gawain Jonesszel. Az indiai exvilágbajnok az amerikai Wesley So-val osztozott meg a ponton, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az amerikai Fabiano Caruanára mért vereséget, a két „veterán” holtversenyben negyedik. Döntetlen lett az orosz derbi, Peter Szvidler és Szergej Karjakin összecsapása, nem bírt egymással a két kínai sakkozó sem, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és Wei Yi. A 12 órakor kezdődő utolsó fordulóban Karjakin-Carlsen, Wei Yi-Giri, Mamedgyarov-Anand, Adhiban-Kramnyik összecsapások döntik el az első hely és az érmes helyezések sorsát.

Az esztendő első szuperversenyének utolsó előtti fordulóján a túlterheltség miatt még az internetes közvetítés is akadozott, óriási érdeklődés kísérte a játszmákat. A Szentpéterváron született Anish Giri remek eredménye „bearanyozza” a jubileumi viadalt. A korábban sok döntetlene miatt érthetően kritizált 23 éves nagymester az indiai Baskaran Adhibannal szemben ötödik győzelmét aratta. Adhiban jó ellenfélnek bizonyult, túl nagy ellenállást nem tanúsított.

A korábban már ötször is tornagyőztesként ünnepelt Magnus Carlsen nem idegenkedett a különböző színű futós végjátéktól, az orosz Makszim Matlakov nem tudta megakadályozni a világos király betörését, a szabadgyalog sikeres szöktetését. Giri és Carlsen holtversenyben várja a befejező játéknapot, a világbajnokra két évvel korábbi kihívója, az orosz Szergej Karjakin vár, Giri a legfiatalabb résztvevővel, a 18 éves Wei Yi-vel küzd meg, mindketten sötéttel játszanak.

Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov 12 lépéses remije érthetően meglepetést okozott, de úgy tűnik, hogy a bronzéremmel elégedett lenne.

A spanyol megnyitás nyílt változatában gyorsan lehúzta a varit az exvilágbajnok Viswanathan Anand és az amerikai Wesley So, a várt döntetlen született.

Tizennyolcadszor vívott klasszikus partit az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a világbajnokjelölt Fabiano Caruana. Kevesebb mint két hónap múlva már Berlinben csatároznak a nyolcfős világbajnok-jelölti döntőben, a kétfordulós viadal győztese lesz a novemberi londoni világbajnoki döntőn a regnáló világelső Magnus Carlsen kihívója. Nyolc esztendeje a Corus tornán mérkőztek meg először, párharcuk remivel kezdődött. Döntetlen lett a sakkolimpián  Hanti-Manszijszkban a második ütközetük is, akkor még Caruana olasz színekben szerepelt.

Moszkvában két év múlva meglepetésként könyvelhettük el, hogy a 20 éves Caruana a Tal emlékversenyen, majd Dortmundban is megadásra kényszerítette az exvilágbajnokot. Döntetlenek után Kramnyik a dortmundi viadalon nyert először, egy évvel később a stavangeri szuperversenyen egyenlített. 2015-ben Samkirban és Dortmundban is az amerikai színekbe „átigazolt” Caruana győzött, tavaly a furcsa párosításnak köszönhetően a Man szigeten megrendezett nyílt torna első játéknapján már összecsaptak, Caruana ötödik nyerését aratta a 11 döntetlen és két veresége mellett.

A Wijk aan Zee-i torna legnagyobb meglepetése Caruana csúfos szereplése. Világranglista másodikként kezdte a versenyt, a tizenkettedik forduló után a virtuális világranglistán csak a nyolcadik, 26 Élő-pontot vesztett eddig. Kramnyik a színtelen nyitást követően kiskombinációval került előnybe, gyalogot nyert, nem kellett megizzadnia a győzelemért. Utolsó partiját Adhibannal játssza.

Wijk aan Zee-ben tizenegy éve találkozott először Peter Szvidler és Szergej Karjakin. Akkor még orosz-ukrán párharcról adhattunk hírt, és még hatszor ez volt a párosítás, Karjakin 3-1-gyel indított. Hat döntetlen után 2015-ben Bakuban a Világkupa döntőjében emlékezetes nagy csatát vívtak. Szvidler könnyen nyerhető meccset 2-0- után kiengedett a kezéből, a rájátszást a szerencsésebb kézzel sakkozó Karjakin nyerte meg, de mindketten világbajnok-jelölti címet értek el. A moszkvai világbajnok-jelölti döntőben kettőt remiztek, Karjakin 22 döntetlen mellett 8-5-tel várhatta az újabb összecsapást, meg kellet küzdenie a remiért.

Küzdelmes partiban osztozott meg a ponton a kínai duó, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és Wei Yi.

A 12. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2680) - Wei Yi (kínai, 2743) döntetlen (Orosz huszárjáték, 45)

Anish Giri (holland, 2752) - Baskaran Adhiban (indiai, 2655)  1 – 0 (Modern védelem, 42)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) - Fabiano Caruana (amerikai, 2811) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 52)

Peter Szvidler (orosz, 2768) - Szergej Karjakin (orosz, 2753) döntetlen (Réti megnyitás, 31)

Magnus Carlsen (norvég, 2834) - Makszim Matlakov (orosz, 2718) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 57)

Gawain Jones (angol, 2640) - Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2804) döntetlen (Orosz huszárjáték, 12)

Viswanathan Anand (indiai, 2767) - Wesley So (amerikai, 2792) döntetlen (Spanyol megnyitás, 32)

A verseny állása:

1-2. Anish Giri és Magnus Carlsen 8,5 pont

3. Sahriyar Mamedgyarov 8

4-5. Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand 7,5

6-7. Szergej Karjakin és Wesley So 7

8. Peter Szvidler 5,5

9. Wei Yi 5

10-12. Gawain Jones, Fabiano Caruana és Makszim Matlakov 4,5

13. Baskaran Adhiban 3,5

14. Hou Ji-fan 2,5

80. Tata Steel Chess Masters Wijk aan Zee 2018. január 12-28.

kat. XX (2750)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

1.

Anish Giri

g

NED

2752

*

½

1

1

½

½

½

½

.

½

½

1

1

1

2908

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2834

½

*

½

½

½

.

1

½

½

1

½

1

1

1

2901

3.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2804

0

½

*

½

.

½

½

1

1

½

1

½

1

1

8

2869

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2787

0

½

½

*

1

0

½

1

1

½

1

1

.

½

2850

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2767

½

½

.

0

*

½

½

½

½

1

1

1

½

1

2839

6.

Szergej Karjakin

g

RUS

2753

½

.

½

1

½

*

½

½

½

½

1

½

½

½

7

2800

7.

Wesley So

g

USA

2792

½

0

½

½

½

½

*

½

1

1

½

½

1

.

7

2809

8.

Peter Szvidler

g

RUS

2768

½

½

0

0

½

½

½

*

½

½

.

½

½

1

2714

9.

Wei Yi

g

CHN

2743

.

½

0

0

½

½

0

½

*

1

½

½

½

½

5

2693

10.

Gawain Jones

g

ENG

2640

½

0

½

½

0

½

0

½

0

*

½

.

1

½

2675

11.

Fabiano Caruana

g

USA

2811

½

½

0

0

0

0

½

.

½

½

*

½

½

1

2656

12.

Makszim Matlakov

g

RUS

2718

0

0

½

0

0

½

½

½

½

.

½

*

½

1

2675

13.

Baskaran Adhiban

g

IND

2655

0

0

0

.

½

½

0

½

½

0

½

½

*

½

2597

14.

Hou Ji-fan

g

CHN

2680

0

0

0

½

0

½

.

0

½

½

0

0

½

*

2522

Az utolsó forduló párosítása:

Wesley So - Hou Ji-fan

Sahriyar Mamedgyarov - Viswanathan Anand

Makszim Matlakov - Gawain Jones

Szergej Karjakin - Magnus Carlsen

Fabiano Caruana - Peter Szvidler

Baskaran Adhiban - Vlagyimir Kramnyik

Wei Yi - Anish Giri

Carlsen,M (2834) - Matlakov,M (2718)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.f4 Fb4 9.Fd3 Ha5 10.a3 Fxc3 11.Vxc3 Vxc3+ 12.bxc3 d5 13.exd5 exd5 14.Hb3 Hc4 15.Fd4 He4

 

16.Hc5 Hxc5 17.Fxc5 Fd7 18.0-0-0 0-0-0 19.Fxc4 dxc4 20.Fb6 Bde8 21.Bd4

 

21...Be6 22.Bxc4+ Bc6 23.Bxc6+ Fxc6 24.Bd1 Fxg2 25.Bg1 Fe4 26.Bxg7 Fg6 27.a4 Bf8 28.Kb2 Kd7

29.f5 Fxf5 30.Fc5 Bc8 31.Bxf7+ Ke6 32.Be7+ Kf6 33.Fb4 a5 34.Fa3 Bc4 35.Bxb7 Bxa4 36.Ba7 Be4 37.Bxa5 Be2 38.Fd6 Fxc2 39.c4 Ke6 40.Ba6 Ff5+ 41.Kc3 Fe4 42.Kd4 Kf5 43.Ba5+ Kg4 44.c5 Ff3 45.Ba7 h6 46.Bh7 Be4+ 47.Kd3 Be6

48.Kc4 Fc6 49.Bc7 Fh1 50.Kb5 h5 51.Bg7+ Kh4 52.Bg1 Fa8 53.Kb6 Be2 54.Kc7 Fd5 55.Bg3 Fh1 56.Bc3 Kg4 57.c6 és sötét feladta

Giri,A (2752) - Adhiban,B (2655)
Modern megnyitás [A40]

1.c4 g6 2.d4 Fg7 3.Hf3 c5 4.d5 d6 5.e4 e6 6.Fd3 exd5 7.cxd5 Fg4 8.Hbd2 Hf6 9.0-0 0-0 10.h3 Fxf3 11.Hxf3

11...c4 12.Fxc4 Hxe4 13.Be1 Be8 14.Vc2 Hf6 15.Bxe8+ Hxe8 16.Fg5 Hf6 17.Hd4 Vb6 18.Fe3 Hg4 19.Ve4 Hf6?

20.Ve7 Hbd7 21.Hb5 Ff8 22.Fxb6 Fxe7 23.Fxa7 He5 24.b3 Hxc4 25.bxc4 Bc8 26.Be1 Ff8 27.Fd4 Hd7 28.Bc1 Ba8 29.Bc2 Ba6 30.Be2 Ba4 31.Be8 Bxc4

 

32.Bd8 He5 33.f4 Hd3 34.Ff6 Be4 35.Hxd6 Be1+ 36.Kh2 Hf2 37.Fg5 h5 38.Fh6 h4 39.g4 Kh7 40.Bxf8 Hd3 41.Bxf7+ Kh8 42.Bf8+ és sötét feladta

Kramnyik,V (2787) - Caruana,F (2811)
Caro-Kann védelem [B13]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.exd5 cxd5 4.Hf3 Hf6 5.He5 Hc6 6.Fb5 Fd7 7.Hxd7 Vxd7 8.c3 e6 9.0-0 Fd6 10.Hd2 0-0 11.Be1 a6 12.Fd3

 

12...e5 13.dxe5 Hxe5 14.Hf3 Hfg4 15.Hxe5 Hxe5 16.Fc2 Bfe8 17.Ff4 Fc7 18.g3 Bad8

 

19.Fxh7+ Kxh7 20.Fxe5 Fxe5 21.Vh5+ Kg8 22.Bxe5 Bxe5 23.Vxe5 Be8 24.Vd4 Vb5 25.b3 Be2 26.h4 b6 27.Bd1 Bxa2

 

28.Be1 Vc6 29.Be5 Vf6 30.Ve3 Ba1+ 31.Kg2 Ba5 32.h5 d4 33.cxd4 Bxe5

 

34.Vxe5 Vd8 35.d5 a5 36.d6 Vd7 37.Ve7 Vc6+ 38.Kg1 Vc1+ 39.Kh2 Vc5 40.Ve8+ Kh7 41.Ve4+ g6 42.hxg6+ Kg7 43.Vd3 Vxf2+ 44.Kh1 Vf6 45.d7 Vd8 46.Vc3+ Kxg6 47.Vc6+ Kh5 48.Vf3+ Kh6 49.Vxf7 Vh8 50.Kg2 Va8+ 51.Kh2 Vh8 52.Ve8 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Alina I’Ami https://www.facebook.com/tatasteelchess/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő Nakamura mesternégyessel vezet, Gledura a tízfős üldöző boly tagja

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Gibraltáron a négyszeres győztes, címvédőként játszó amerikai Hikaru Nakamura mesternégyessel vezet. Tizen követik félpontos hátránnyal, ennek az üldöző bolynak a tagja Gledura Benjámin is, aki negyedik partijában a lengyel Jan-Krzysztof Dudával sötéttel remizett. Rapport Richárd, Papp Gábor, Kozák Ádám és Papp Petra is döntetlennel folytatta szereplését. Lázárné Vajda Szidónia és Gara Anita győzött. Meglepetésre Bánusz Tamás vereséget szenvedett a svéd Pia Cramlingtól, Gara Tícia a chilei Vasquez Schroedertől kapott ki. Gledura Benjámin az ötödik játéknapon világos lesz a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen.

 

A Tradewise Masters viadal negyedik játéknapján Gledura Benjáminnak jutott a legnehezebb ellenfél, sötéttel a lengyel Jan-Krzysztof Dudával csatázott. A spanyol megnyitású partiban legfiatalabb nagymesterünk kitűnő felkészüléssel még szemre tetszetősebben is állt, végül döntetlen lett a parti, 2834 eddigi teljesítményének performance-pontszáma.

Nagyon értékes győzelmet aratott Lázárné Vajda Szidónia, az indiai Sarin Nihal ellen győzött. Gara Anita három szupernagymesterrel vívott játszma után könnyebb ellenfelet kapott, a görög Ioulia Makka ellen érvényesítette is a papírformát. Kitánő mindkettőjük performance-pontszáma. 

Kedvezőbb esélyű állását remire rontotta Rapport Richárd, szicíliai védelmű ütközetben remizett Antal Gergely az indiai Sethuramannal. Az orosz Pavel Tregubovot védekezésre kényszerítette Kozák Ádám. Döntetlen lett Papp Gábor partija is az indiai Shardul Gagare ellen, Papp Petra harmadik remijét könyvelhette el.

A játéknap meglepetéseként Bánusz Tamás az egykori Európa-bajnoknő svéd Pia Cramlingtól szenvedett vereséget. Gara Tícia a chilei Rodrigo Vasquez Schroedertől sötéttel játszva kapott ki.

 

A négyszeres győztes amerikai Hikaru Nakamura negyedszer is nyert, tizen követik félpontos hátránnyal, az üldöző boly tagja Gledura Benjámin is, aki ötödik partiját a rajtlista ásodik francia Maxime Vachier-Lagrave ellen játssza. Az élcsoportban sok döntetlen született, meglepetés az örmény Levon Aronjan remije.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2781, 3) – Nils Grandelius (svéd, 2647, 3) 1 - 0

Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2724, 3) – Gledura Benjámin (magyar, 2612, 3) döntetlen

Mihail Antipov (orosz, 2588, 3) – David Howell (angol, 2682, 3) döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2793, 2,5) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2504, 3) 1 - 0

Szergej Grigorjanc (orosz, 2568, 2,5) – Levon Aronjan (örmény, 2797, 2,5) döntetlen

Fernando Peralta (argentin, 2559, 2,5) – Le Quang Liem (vietnami. 2737, 2,5) döntetlen

Michael Adams (angol, 2709, 2,5) – Alan Pichot (argentin, 2552, 2,5) döntetlen

Tal Baron (izraeli, 2548, 2,5) – Rapport Richárd, 2700, 2,5) döntetlen

Borisz Gelfand (izraeli, 2697, 2,5) – Babu Lalith (indiai, 2542, 2,5) döntetlen

Emil Szutovszkij (izraeli, 2673, 2,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2540, 2,5) 1 - 0

Sethuraman S. P. (indiai, 2646, 2,5) – Antal Gergely (magyar, 2522, 2,5) döntetlen

Shardul Gagare (indiai, 2494, 2,5) – Papp Gábor (magyar, 2607, 2,5)  döntetlen

Pia Cramling (svéd, 2449, 2) – Bánusz Tamás (magyar, 2641, 2) 1 - 0

Kozák Ádám (magyar, 2418, 2) – Pavel Tregubov (orosz, 2575, 2) döntetlen

Sarin Nihal (indiai, 2524, 2) – Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2362, 2) 0 - 1

Rodrigo Vasquez Schroeder (chilei, 2554, 1,5) – Gara Tícia (magyar, 2331, 1,5) 1 - 0

Ioulia Makka (görög, 2167, 1) – Gara Anita (magyar, 2350, 1) 0 - 1

Enrique Osuna Vega (spanyol, 2102, 1) – Papp Petra (magyar, 2324, 1) döntetlen

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

1

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2781

4,0

3321

2

9

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2724

3,5

2839

3

30

GM

Gledura Benjámin

HUN

2612

3,5

2834

4

16

GM

David Howell

ENG

2682

3,5

2818

5

2

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2793

3,5

2809

6

38

GM

Mihail Antipov

RUS

2588

3,5

2808

7

19

GM

Emil Szutovszkij

ISR

2673

3,5

2764

8

21

GM

Ivan Saric

CRO

2664

3,5

2754

9

36

GM

Rasmus Svane

GER

2595

3,5

2744

10

47

GM

Jules Moussard

FRA

2571

3,5

2729

11

49

FM

Andrej Jeszipenko

RUS

2571

3,5

2725

12

24

GM

Nils Grandelius

SWE

2647

3,0

2715

81

GM

Das Debashes

IND

2501

3,0

2715

14

29

GM

Romain Edouead

FRA

2613

3,0

2707

15

82

GM

Shardul Gagare

IND

2494

3,0

2705

16

139

FM

Gupta Prithu

IND

2373

3,0

2703

17

63

GM

Babu Lalith

IND

2542

3,0

2690

18

104

GM

Pia Cramling

SWE

2449

3,0

2683

19

11

GM

Michael Adams

ENG

2709

3,0

2676

20

12

GM

Rapport Richárd

HUN

2700

3,0

2673

34

34

GM

Papp Gábor

HUN

2607

3,0

2625

48

72

GM

Antal Gergely

HUN

2522

3,0

2573

60

143

IM

Lázárné Vajda Szidónia

HUN

2362

3,0

2521

76

123

IM

Kozák Ádám

HUN

2418

2,5

2519

109

147

IM

Gara Anita

HUN

2350

2,0

2599

133

26

GM

Bánusz Tamás

HUN

2641

2,0

2389

183

156

WGM

Gara Tícia

HUN

2331

1,5

2420

190

160

WGM

Papp Petra

HUN

2324

1,5

2291

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2724, 3,5) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2781, 4)

Gledura Benjámin (magyar, 2612, 3,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2793, 3,5)

David Howell (angol, 2682, 3,5) – Rasmus Svane (német, 2595, 3,5)

Emil Szutovszkij (izraeli, 2673, 3,5) – Mihail Antipov (orosz, 2588, 3,5)

Jules Moussard (francia, 2571, 3,5) – Ivan Saric (horvát, 2664, 3,5)

David Navara (cseh, 2749, 3) – Endrej Jeszipenko (orosz, 2571, 3,5)

Levon Aronjan (örmény, 2797, 3) – Alexander Huzman (izraeli, 2561, 3)

Pentala Harikrishna (indiai, 2745, 3) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2568, 3)

Le Quang Liem (vietnami, 2737, 3) – Bogdan-Daniel Deac (román, 2549, 3)

Fernando Peralta (argentin, 2559, 3) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2732, 3)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2726, 3) – Tal Baron (izraeli, 2548, 3)

Wang Hao (kínai, 2711, 3) – Victor Mikhalevski (izraeli, 2538, 3)

Federico Perez Ponsa (argentin, 2553, 3) – Michael Adams (angol, 2709, 3)

Rapport Richárd (magyar, 2700, 3) – Danyyl Dvirnyy (olasz, 2534, 3)

Antal Gergely (magyar, 2522, 3) – Nigel Short (angol, 2681, 3)

Papp Gábor (magyar, 2607, 3) – Lance Henderson De La Fuente (spanyol, 2429, 3)

Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2362, 3) – Ju Wenjun (kínai, 2572, 3)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2540, 2,5) – Kozák Ádám (magyar, 2418, 2,5)

Bánusz Tamás (magyar, 2641, 2) – Alejandro Perez Garcia (spanyol, 2357, 2)

Kirill Georgijev (bolgár, 2623, 2) – Gara Anita (magyar, 2350, 2)

Daniela Movieanu (olasz, 2163, 1,5) – Gara Tícia (magyar, 2331, 1,5)

Papp Petra (magyar, 2324, 1,5) – Ashley Stewart (angol, 2120, 1,5)

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az éllovas trió remizett, Karjakin legyőzte Kramnyikot

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Wijk aan Zee-ben, a Tata Steel Chess Masters tizenegyedik fordulójában a vezető hármas játszmái döntetlennel értek véget. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov holtversenyes társával, a norvég világbajnok Magnus Carlsennel remizett. A holland Anish Giri az amerikai Fabiano Caruanával osztozott meg a ponton. Az orosz presztízsrangadón Szergej Karjakin legyőzte az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot. A rivális vereségét kihasználta az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan elleni győzelmével a negyedik helyre lépett előre, fél pont a hátránya az élen álló trióval szemben. Az amerikai Wesley So a viadal második félidejében sokat hibázó Gawain Jones ellen nyert. Remizett a két orosz sakkozó, Makszim Matlakov és Peter Szvidler, gyors döntetlen született az indiai Baskaran Adhiban és a kínai Wei Yi partijában.

Tizenhárom esztendeje, a Corus „B”  tornán nézett először farkasszemet az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és a 14 éves Magnus Carlsen. Döntetlennel indítottak, másfél évvel később már mindketten a Tal emlékverseny meghívottjai voltak, Lékó Péter a hármas holtversenyben végzett az ukrán Ruszlan Ponomarjovval és az örmény Levon Aronjannal, a győztesnek járó trófeát nagymesterünk vehette át. Még kétszer remiztek, Carlsen 2008-ban, a Corus viadalon nyert először, Mamedgyarov a bakui GP-tornán egyenlített.  Carlsennek öt évet kellett várnia következő győzelmére, majd a norvég sakkozó még háromszor állhatott fel győztesként a sakkasztaltól, hétszer remiztek. Közel négy éve nem vívtak meg egymással, Wijk aan Zee-ben holtversenyes elsőként csatáztak és nyolcadszor osztoztak meg a ponton.

Az amerikai Fabiano Caruana és a holland Anish Giri 2010-ben a bieli nagymesterversenyen mérkőzött meg először, a Tata Steel Chess viadalon huszonhatodszor csatáztak. Aligha csodálkozunk, hogy húszszor nem bírtak egymással, az öt eldőlt partiból Caruana hármat nyert meg. Wijk aan Zee-ben már hatodszor viaskodtak, egy-egy nyerés mellett most a negyedik remijüket könyvelhették el. A vártmál jóval szerényebb teljesítményt nyújtó Caruana kezdeti kezdeményezése fokozatosan elhalványult, Giri hidegvérrel védekezett, újabb fontos partin van túl, s komoly esélyessé lépett elő.

Az orosz presztízsrangadón a 2016-os világbajnoki kihívó Szergej Karjakin legyőzte az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot. A 12 éves korában még ukránként a háziderbin Vaszilij Ivancsuk elleni párharcában Ruszlan Ponomarjovnak szekundáló titán 2009-ben kérvényezte az orosz állampolgárságot és kapta meg gyorsított eljárásban. Kramnyikot segítette a 2011-es világbajnok-jelölti páros érkőzéseken. A remélt siker elmaradt, Kramnyik a négy között Alekszandr Griscsukkal szemben vesztett. Öt évvel később Karjakin a moszkvai világbajnok-jelölti győzteseként gyengébb Élő-pontja ellenére a bakui sakkolimpián az orosz válogatott éltáblása volt Vlagyimir Kramnyik előtt.

Tizenhetedik klasszikus gondolkodási idejű partijukat játszották, 2004-ben kezdték a párharcot, a különleges lebonyolítású dortmundi tornán Kramnyik 2-2-öt játszott a 14 éves Karjakinal. Három év múlva már a Corus viadalon remiztek. A snellversenyek összecsapásait nem számolva újabb három év telt el a következő összecsapásáig, majd a Tal emlékversenyen Karjakin legyőzte nagy riválisát, sőt 2011-ben a szuperbajnokságon is. 2014-ben a világbajnok-jelölti döntőben 1-1-re végeztek, összesítésben Karjakin 11 döntetlen mellett 3-1-re vezetett.

Kramnyiknak a forduló előtt félpontos hátránya volt a vezető trióval szemben, a Wijk aan Zee-ben békés partikat játszó Karjakint egy ponttal előzte meg. A játszma menete Karjakint igazolta, a még mindig vérmes reményeket tápláló exvilágbajnokot a pozíciós csatában megadásra kényszerítette. A gyalogvesztés, a hetedik sorra betört világos bástya, a jobb gyalogszerkezet a különböző színű futók ellenére is gondokat okoztak Kramnyiknak, aki nem tudta döntetlenre menteni a játszmát.

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand negyedik győzelmével fél pontra megközelítette a vezető hármast, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan pályafutása egyik legrosszabb versenyét játssza, hetedik vereségét szenvedte el.

Javított a címvédő amerikai Wesley So, az angol Gawain Jones a norvég világelső elleni nagy kihagyása nagyon megviselte, a torna második félidejében jóval gyengébben sakkozik.

A játéknap másik orosz derbijén Makszim Matlakov és Peter Szvidler nem „bántotta” egymást. Gyors döntelennel ért véget az indiai Baskaran Adhiban és a kínai Wei Yi partija.

A 11. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2767) - Hou Ji-fan (kínai, 2680) 1 – 0 (Vezércsel, 33)

Wesley So (amerikai, 2792) - Gawain Jones (angol, 2640) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 62)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2804) - Magnus Carlsen (norvég, 2834)  döntetlen (Nimzoindiai védelem, 38)

Makszim Matlakov (orosz, 2718) - Peter Szvidler (orosz, 2768) döntetlen (Angol megnyitás, 27)

Szergej Karjakin (orosz, 2753) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) 1 – 0 (Réti megnyitás, 59)

Fabiano Caruana (amerikai, 2811) - Anish Giri (holland, 2752) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 44(

Baskaran Adhiban (indiai, 2655) - Wei Yi (kínai, 2743) döntetlen (Angol megnyitás, 21)

A verseny állása:

1-3. Anish Giri, Magnus Carlsen és Sahriyar Mamedgyarov 7,5 pont

4. Viswanathan Anand 7

5-7. Vlagyimir Kramnyik, Szergej Karjakin és WEsley So 6,5

8. Peter Szvidler 5

9-11. Wei Yi, Fabiano Caruana és Makszim Matlakov 4,5

12. Gawain Jones 4

13. Baskaran Adhiban 3,5

14. Hou Ji-fan 2

80th Tata Steel GpA Wijk aan Zee (NED), 12-28 i 2018

cat. XX (2750)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

1.

Anish Giri

g

NED

2752

*

½

1

½

1

½

½

½

.

½

1

½

.

1

2892

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2834

½

*

½

½

½

.

1

½

½

½

.

1

1

1

2878

3.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2804

0

½

*

.

½

½

½

1

1

1

½

.

1

1

2886

4.

Viswanathan Anand

g

IND

2767

½

½

.

*

0

½

.

½

½

1

1

1

½

1

7

2842

5.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2787

0

½

½

1

*

0

½

1

1

.

1

½

.

½

2815

6.

Szergej Karjakin

g

RUS

2753

½

.

½

½

1

*

½

.

½

1

½

½

½

½

2805

7.

Wesley So

g

USA

2792

½

0

½

.

½

½

*

½

1

½

½

1

1

.

2816

8.

Peter Szvidler

g

RUS

2768

½

½

0

½

0

.

½

*

½

.

½

½

½

1

5

2706

9.

Wei Yi

g

CHN

2743

.

½

0

½

0

½

0

½

*

½

½

1

½

.

2692

10.

Fabiano Caruana

g

USA

2811

½

½

0

0

.

0

½

.

½

*

½

½

½

1

2674

11.

Makszim Matlakov

g

RUS

2718

0

.

½

0

0

½

½

½

½

½

*

.

½

1

2690

12.

Gawain Jones

g

ENG

2640

½

0

.

0

½

½

0

½

0

½

.

*

1

½

4

2656

13.

Baskaran Adhiban

g

IND

2655

.

0

0

½

.

½

0

½

½

½

½

0

*

½

2622

14.

Hou J—Ji-fan

g

CHN

2680

0

0

0

0

½

½

.

0

.

0

0

½

½

*

2

2491

A 12. forduló párosítása:

Hou Ji-fan - Wei Yi

Anish Giri - Baskaran Adhiban

Vlagyimir Kramnyik - Fabiano Caruana

Peter Szvidler - Szergej Karjakin

Magnus Carlsen - Makszim Matlakov

Gawain Jones - Sahriyar Mamedgyarov

Viswanathan Anand - Wesley So

Karjakin,S (2753) - Kramnyik,V (2787)
Réti megnyitás [A14]

1.c4 e6 2.g3 d5 3.Fg2 Hf6 4.Hf3 Fe7 5.0-0 0-0 6.b3 c5 7.cxd5 Hxd5 8.Hc3 Hc6 9.Fb2 Hxc3 10.dxc3 Vc7 11.Vc2 b6 12.Fc1 Fb7 13.Ff4 Vc8 14.Bad1 Bd8 15.h4 h6 16.Bxd8+ Hxd8 17.Bd1 f5

 

18.Vd2 Hf7 19.Vd7 Ff6 20.He5 Hxe5 21.Fxe5 Fxe5 22.Fxb7 Vxd7 23.Bxd7 Be8

 

24.Fc6 a5 25.Fb5 Kf8 26.f4 Ff6 27.Bd6 Be7 28.h5 Fxc3 29.Bxb6 c4 30.Bb8+ Kf7 31.Fxc4 Bd7 32.Kg2 Ke7 33.Kf3 Bd1 34.Bb7+ Bd7 35.Bb5 Bd1 36.a3 Bf1+ 37.Kg2 Bd1 38.e3 Bd6 39.Kf3 Bc6

 

40.g4 fxg4+ 41.Kxg4 a4 42.Bb7+ Kd8

 

43.e4 Fb2 44.Fb5 Bc7 45.Bxc7 Kxc7 46.bxa4 Fc3 47.e5 Kd8 48.Kf3 Fd2 49.Ke4 Ke7 50.f5 exf5+ 51.Kxf5 Fc1 52.a5 Fxa3 53.a6 Fc5 54.Ke4 Ke6 55.Fc4+ Kd7 56.Kd5 Ff2 57.e6+ Kc7 58.Fb5 Fh4 59.a7 és sötét feladta

Anand,V (2767) - Hou,Ji-fan (2680)
Vezércsel [D35]

1.c4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 Hf6 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 c5 7.Bb1 Fe7 8.Hf3 0-0 9.Fc4 Hc6 10.0-0 b6 11.Fe3 Fb7 12.Ve2 cxd4 13.cxd4 Bc8 14.Bfd1 Vc7

 

15.d5 He5 16.Fb5 exd5 17.exd5 Hxf3+ 18.Vxf3 Fc5 19.Bbc1 Ve7 20.Ff4 Fd6 21.Fc6 Fxf4 22.Vxf4 Fxc6 23.dxc6 Vc7

 

24.Bd6 Bcd8 25.Bcd1 h6 26.g3 Bxd6 27.Bxd6 Bc8 28.Ve5 b5 29.Vd5 Kh7?

 

30.Ve4+ Kg8 31.Bd7 Va5 32.c7 Bf8 33.Ve7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Fotók:  Alina I'Ami   tatasteelchess.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gledura Benjámin mesterhármassal hetes holtversenyben az élen áll

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Tradewise Masters viadalán heten nyerték meg harmadik játszmájukat is. Gledura Benjámin a német Dmitrij Kollars legyőzésével az élcsoport tagja. Rapport Richárd és Papp Gábor döntetlennel, Antal Gergely győzelemmel a népes 2,5 pontos üldöző bolyban. Lázárné Vajda Szidónia, Gara Tícia és Bánusz Tamás nyert, Kozák Ádám és Papp Petra remizett, Gara Anita az orosz szupernagymestertől, Nyikita Vityjugovtól vereséget szenvedett.

 

A tíz fordulós svájci rendszerű tornán heten vették sikerrel a harmadik akadályt is. Legfiatalabb nagymesterünk, Gledura Benjámin az élcsoport tagja, a német Dmitrij KKollars ellen világossal nyert. Negyedik partiját a lengyelek legnagyobb reménységével, Jan-Krzysztof Dudával sötéttel játssza. Rapport Richárd a nyílt versenyek egyik specialistájával, az izraeli Victor Mikhalevskivel osztozott meg a ponton. Papp Gábor az előző fordulóban a rajtlistán harmadik cseh David Navara ellen győztes indiai Das Debashis ellen remizett.

 

A négyszeres gibraltári győztes, ezúttal is címvédőként játszó amerikai Hikaru Nakamura érvényesítette a papírformát, várhatóan két legnagyobb riválisa, az örmény Levon Aronjan és a francia Maxime Vachier-Lagrave a népes 2,5 pontosok csoportjában.

Értékes döntetlennel folytatta szereplését Kozák Ádám, a kétszeres olimpiai bajnok Katyerina Lahnóval remizett. Antal Gergely kihasználta kedvező párosítását. Lázárné Vajda Szidónia, Gara Tícia és Bánusz Tamás is hozta a „kötelezőt”, ez Papp Petrának nem sikerült, csak remizett.

 

Ötszörös bajnoknőnk, Gara Anita harmadik partiját is szupernagymesterrel játszotta. Az orosz Nyikita Vityjugov öt esztendeje Gibraltáron a győztesnek járó trófeát vehette át, második játéknapi kisiklása után Anitát legyőzte.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Federico Perez Ponsa (argentin, 2553, 2) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2781, 2) 0 - 1

Luca Moroni (olasz, 2547, 2) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2724, 2) 0 - 1

Babu Lalith (indiai, 2542, 2) – Michael Adams (angol, 2709, 2) döntetlen

Rapport Richárd (magyar, 2700, 2) – Victor Mikhalevski (izraeli, 2538, 2)  döntetlen

David Howell (angol, 2682, 2) – Nana Dzagnidze (grúz, 2522, 2) 1 - 0

Nils Grandelius (svéd, 2647, 2) – Nitzan Steinberg (izraeli, 2512, 2) 1 - 0

Marija Muzicsuk (ukrán, 2540, 2) – Sethuraman S. P. (indiai, 2646, 2) döntetlen

Dhopade Swapnil (indiai, 2533, 2) – Romain Edouard (francia, 2613, 2) döntetlen

Gledura Benjámin (magyar, 2612, 2) – Dmitrij Kollars (német, 2505, 2) 1 - 0

Papp Gábor (magyar, 2607, 2) – Das Debashis (indiai, 2501, 2) döntetlen

Katyerina Lahno (orosz, 2556, 2) – Kozák Ádám (magyar, 2418, 1,5) döntetlen

Antal Gergely (magyar, 2522, 1,5) – Gary Quillan (angol, 2340, 1,5)  1 - 0

Gara Anita (magyar, 2350, 1) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2732, 1)  0 - 1

Bánusz Tamás (magyar, 2641, 1) – Rout Padmini (indiai, 2325, 1) 1 - 0

Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2362, 1) – Alana Chibnall (ausztrál, 1906, 1) 1 - 0

Gara Tícia (magyar, 2331, 0,5) – Ashley Stewart (angol, 2120, 0,5) 1 - 0

Papp Petra (magyar, 2324, 0,5) – Alan Byron (angol, 2099, 0,5) döntetlen

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

1

3

GM

Hikaru Nakamura

USA

2781

3,0

3279

2

9

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2724

3,0

3267

3

16

GM

David Howell

ENG

2682

3,0

3246

4

24

GM

Nils Grandelius

SWE

2647

3,0

3236

5

30

GM

Gledura Benjámin

HUN

2612

3,0

3222

6

38

GM

Mihail Antipov

RUS

2588

3,0

3201

7

78

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2504

3,0

3119

8

81

GM

Das Debashis

IND

2501

2,5

2765

9

82

GM

Shardul Gagare

IND

2494

2,5

2753

10

2

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2793

2,5

2736

11

11

GM

Michael Adams

ENG

2709

2,5

2732

12

12

GM

Rapport Richárd

HUN

2700

2,5

2730

13

25

GM

Sethuraman S. P.

IND

2646

2,5

2715

14

94

GM

Johan Salomon

NOR

2476

2,5

2711

15

14

GM

Borisz Gelfand

ISR

2697

2,5

2708

16

29

GM

Romain Edouard

FRA

2613

2,5

2707

17

63

GM

Babu Lalith

IND

2542

2,5

2704

18

96

IM

Dinara Szaduakasszova

KAZ

2470

2,5

2700

19

65

GM

Viktor ikhalevsky

ISR

2538

2,5

2693

98

IM

Valentin Dragnev

AUT

2466

2,5

2693

21

34

GM

Papp Gábor

HUN

2607

2,5

2685

22

64

GM

Marija Muzicsuk

UKR

2540

2,5

2683

23

6

GM

Le Quang Liem

VIE

2737

2,5

2677

24

39

GM

Rainer Buhmann

GER

2587

2,5

2673

25

1

GM

Levon Aronjan

ARM

2797

2,5

2671

42

72

GM

Antal Gergely

HUN

2522

2,5

2564

67

123

IM

Kozák Ádám

HUN

2418

2,0

2499

68

26

GM

Bánusz Tamás

HUN

2641

2,0

2493

103

143

IM

Lázárné Vajda Szidónia

HUN

2362

2,0

2388

124

156

WGM

Gara Tícia

HUN

2331

1,5

2491

171

147

WGM

Gara Anita

HUN

2350

1,0

2617

180

160

WGM

Papp Petra

HUN

2324

1,0

2345

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2781, 3) – Nils Grandelius (svéd, 2647, 3)

Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2724, 3) – Gledura Benjámin (magyar, 2612, 3)

Mihail Antipov (orosz, 2588, 3) – David Howell (angol, 2682, 3)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2793, 2,5) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2504, 3)

Szergej Grigorjanc (orosz, 2568, 2,5) – Levon Aronjan (örmény, 2797, 2,5)

Fernando Peralta (argentin, 2559, 2,5) – Le Quang Liem (vietnami. 2737, 2,5)

Michael Adams (angol, 2709, 2,5) – Alan Pichot (argentin, 2552, 2,5)

Tal Baron (izraeli, 2548, 2,5) – Rapport Richárd, 2700, 2,5)

Borisz Gelfand (izraeli, 2697, 2,5) – Babu Lalith (indiai, 2542, 2,5)

Emil Szutovszkij (izraeli, 2673, 2,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2540, 2,5)

Sethuraman S. P. (indiai, 2646, 2,5) – Antal Gergely (magyar, 2522, 2,5)

Shardul Gagare (indiai, 2494, 2,5) – Papp Gábor (magyar, 2607, 2,5)

Pia Cramling (svéd, 2449, 2) – Bánusz Tamás (magyar, 2641, 2)

Kozák Ádám (magyar, 2418, 2) – Pavel Tregubov (orosz, 2575, 2)

Sarin Nihal (indiai, 2524, 2) – Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2362, 2)

Rodrigo Vasquez Schroeder (chilei, 2554, 1,5) – Gara Tícia (magyar, 2331, 1,5)

Ioulia Makka (görög, 2167, 1) – Gara Anita (magyar, 2350, 1)

Enrique Osuna Vega (spanyol, 2102, 1) – Papp Petra (magyar, 2324, 1)

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Groningenben Carlsen remekelt, Anand, Kramnyik és Mamedgyarov is győzött

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Tata Steel Chess Masters tizedik fordulóját Groningenben mintegy háromezer érdeklődő kísérte figyelemmel. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov villámgyőzelmet aratott, 21 lépésben nyert sötéttel az orosz Peter Szvudler ellen. A világbajnok Magnus Carlsen eredeti megnyitást követően győzött a címvédő amerikai Wesley So ellen. Az éllovas Anish Giri remizett az orosz Szergej Karjakinnal, hármas holtverseny az élen. A triónak fél pont az előnye a honfitársa, Makszim Matlakov ellen sikert elérő orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik előtt. Az indiai Wiswanathan Anand az angol Gawain Jones legyőzésével az ötödik helyen várhatja a torna hajráját. A kínai Wei Yi és az amerikai Fabiano Caruana nem bírt egymással, a sereghajtó kínai Hou Ji-fan az indiai Baskaran Adhibannal osztozott meg a ponton. A csütörtöki pihenőnap után Wijk aan Zee-ben játsszák le a befejező három fordulót.

A Tata Steel Chess Masters viadal tizedik játéknapján Groningenben dúltak a csaták. Az egyetemen óriási érdeklődés kísérte a küzdelmeket, a sakkrajongók érdekes összecsapásokat láthattak. Arra aligha gondolt bárki is, hogy elsőként az orosz Peter Szvidler és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov partija fejeződik be. Az utazás Szvidlert zavarta meg, világossal már a 21. lépésben feladásra kényszerült. Ennek a legkevésbé örültek a holland szurkolók, Mamedgyaros a gyors győzelemmel befogta az orosz Szergej Karjakinnal remiző Anish Girit.

A forduló rangadóját a világbajnok Magnus Carlsen és Wesley So játszotta. A tavalyi tornát nem kis meglepetésre az amerikai sakkozó nyerte meg, egy ponttal előzte meg Carlsent. So veretlenül végzett az élen, míg a világbajnokra Rapport Richárd vereséget mért.

Groningenben tizenkettedik klasszikus partijukat játszották, nyolc döntetlen mellett a norvég világelső háromszor megadásra kényszerítette világbajnokjelölt ellenfelét. Eredeti megnyitást láttunk, a változatot snellpartikban ketten már tesztelték, So maga is megjátszotta a tavalyi Gasimov emlékversenyen a lengyel Radoslaw Wojtaszek ellen. A vezércserét követően Carlsen gyalogot nyert, So számára a különböző színű futók jelentettek menekülési esélyt. Carlsen tisztet áldozott, hogy szabadgyalogjainak előretörésével csikarja ki a győzelmet. Terve bevált, 75 lépés után holtversenyes elsőként várhatja a viadal hajráját.

Félpontos hátránnyal követi a triót az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. Honfitársa, Makszim Matlakov ellen Kramnyik hosszúra sáncolt. A tavalyi kontinensbajnok taktikai lehetőség elpuskázása után, majd többször is jó védőlépést elhibázva kapott ki.

A torna doyenje, a 48 esztendős indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand az angol Gawain Jones ellen pontos állásértékeléssel hozott minőségáldozattal nyert. A sötét haderő dominált a táblán.

A kínai Wei Yi békés nyitással remizett az amerikai Fabiano Caruanával, akinek eddigi gyenge szereplését már 20 Élő-pontja és a virtuális világranglistán csak a hatodik.

A sereghajtó kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan fordulatokban gazdag partiban remizett az indiai Baskaran Adhibannal. A végjátékban Adhiban nem tudta anyagi előnyét érvényesíteni.

A 10. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2680) - Baskaran Adhiban (indiai, 2655) döntetlen (Pirc védelem, 102)

Wei Yi (kínai, 2743) - Fabiano Caruana (amerikai, 2811) döntetlen (Skót négyeshuszárjáték, 28)

Anish Giri (holland, 2752) - Szergej Karjakin (orosz, 2753) döntetlen (Bogoindiai védelem, 26)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) - Makszim Matlakov (orosz, 2718) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 39)

Peter Szvidler (orosz, 2768) - Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2804) 0 – 1 (Ragozin védelem, 21)

Magnus Carlsen (norvég, 2834) - Wesley So (amerikai, 2811) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 75)

Gawain Jones (angol, 2640) - Viswanathan Anand (indiai, 2767) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 40)

A verseny állása:

1-3. Anish Giri, Magnus Carlsen és Sahriyar Mamedgyarov 7 pont

4. Vlagyi9mir Kramnyik 6,5

5. Viswanathan Anand 6

6-7. Wesley So és Szergej Karjakin 5,5

8. Peter Szvidler 4,5

9-12. Wei Yi, Gawain Jones, Makszim Matlakov és Fabiano Caruana 4

13. Baskaran Adhiban 3

14. Hou Ji-fan 2

80. Tata Steel Chess Masters, Wijk aan Zee 2018. január 12-28.

kat. XX (2750)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

1.

Anish Giri

g

NED

2752

*

½

1

1

½

½

½

½

.

½

1

.

.

1

7

2903

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2834

½

*

.

½

½

1

.

½

½

1

.

½

1

1

7

2888

3.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2804

0

.

*

½

.

½

½

1

1

.

½

1

1

1

7

2894

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2787

0

½

½

*

1

½

.

1

1

½

1

.

.

½

2859

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2767

½

½

.

0

*

.

½

½

½

1

1

1

½

.

6

2818

6.

Wesley So

g

USA

2792

½

0

½

½

.

*

½

½

1

.

½

½

1

.

2798

7.

Szergej Karjakin

g

RUS

2753

½

.

½

.

½

½

*

.

½

½

½

1

½

½

2772

8.

Peter Szvidler

g

RUS

2768

½

½

0

0

½

½

.

*

½

½

.

.

½

1

2709

9.

Wei Yi

g

CHN

2743

.

½

0

0

½

0

½

½

*

1

½

½

.

.

4

2695

10.

Gawain Jones

g

ENG

2640

½

0

.

½

0

.

½

½

0

*

.

½

1

½

4

2683

11.

Makszim Matlakov

g

RUS

2718

0

.

½

0

0

½

½

.

½

.

*

½

½

1

4

2682

12.

Fabiano Caruana

g

USA

2811

.

½

0

.

0

½

0

.

½

½

½

*

½

1

4

2666

13.

Baskaran Adhiban

g

IND

2655

.

0

0

.

½

0

½

½

.

0

½

½

*

½

3

2607

14.

Hou Ji-fan

g

CHN

2680

0

0

0

½

.

.

½

0

.

½

0

0

½

*

2

2512

A pénteki 11. forduló párosítása:

Viswanathan Anand - Hou Ji-fan

Wesley So - Gawain Jones

Sahriyar Mamedgyarov - Magnus Carlsen

Makszim Matlakov - Peter Szvidler

Szergej Karjakin - Vlagyimir Kramnyik

Fabiano Caruana - Anish Giri

Baskaran Adhiban - Wei Yi

Szvidler,P (2768) - Mamedgyarov,S (2804)
Ragozin védelem [D38]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.Hc3 d5 4.d4 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Ff4 He4 7.Va4+?! Hc6 8.Bc1 0-0 9.g3?!

A nyolcszoros bajnok világossal már nyitásban hátrányba került!

9...g5! 10.Fe3 f5 11.Fg2

11...f4 12.gxf4 Fxc3+ 13.bxc3 gxf4 14.Fd2 Kh8 15.Vb3? Ha5 16.Vc2 Hc4 17.Bd1

17...Bg8 18.He5 Hxe5 19.Fxe4 Vg5 20.Fxf4 Vxf4 21.Fxd5 Ff5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron Rapport, Gledura és Papp másodszor is nyert, Gara Anita sötéttel remizett Harikrishnával

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Gibraltáron zajló Tradewise Masters viadalon harmincöten nyerték meg második játszmájukat is. Rapport Richárd, Gledura Benjámin és Papp Gábor is sikerrel vette a második akadályt. Gara Anita a rajtlistán negyedik indiai Pentala Harikrishnával sötéttel remizett. Döntetlennel folytatta Antal Gergely és Kozák Ádám, Gara Tícia, Papp Petra és Bánusz Tamás vereséget szenvedett, Lázárné Vajda Szidónia könnyen győzött. A játéknapon szenzáció volt a cseh David Navara, az orosz Nyikita Vityjugov és a kínai Wang Hao botlása.

Nem könnyű a nyílt versenyeken a szupernagymesterek élete. A gyengébb Élő-pontszámú ellenfeleik óriási lehetőséget látnak abban, hogy megmérkőzhetnek a top játékosokkal, gondosan készülnek, nagy ambícióval küzdenek. A viadal második fordulójában a női sakkozók ismét számos meglepetést okoztak. Gara Anita a rajtlistán negyedik indiai Pentala Harikrishnával sötéttel remizett. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova a kínai Wang Hao ellen nyert. Az orosz Alekszandra Gorjacskina az ukrán Vaszilij Ivancsuktól „rabolt” fél pontot. A amerikai Hikaru Nakamura csak 135 lépésben tudta megadásra kényszeríteni a háromszoros orosz olimpiai bajnoknőt, Valentyina Gunyinát.

Szenzációnak hat, hogy Bánusz Tamás a kazah Dinara Szadukasszovától vereséget szenvedett. A hetedik sorra betört bástya szép összjátékát láttuk a nagyátlón fenyegető futóval és az ugrásra kész huszárral. Rapport Richárd korántsem állt fényesen a grúz Bela Hotenasvili ellen, időzavarban Bela sokat hibázott. Gledura Benjámin kedvenc Breyer-változatával  szemben a német Elisabeth Paehtznek nem volt esélye. Az izraeli Emil Szutovszkij nem „kegyelmezett” Gara Tíciának, ahogy Varuzhan Akobian sem hibázott Pap Petrával vívott játszmájában. Lázárné Vajda Szidónia könnyen nyert, női olimpiai válogatottunk tagjai másfél ponttal zárták a második kört.

Nehéz pillanatokat élt át Papp Gábor az indiai Raghuram Rao Prasanna támadása nagy erővel bontakozott ki, nagymesterünk szerencséjére a döntő előnyt adó áldozatot már nem látta. A mezőnyben 28 indiai sakkozó, a legnagyobb szenzáció a rajtlistán ötödik orosz Nyikita Vityjugov veresége volt, Sahardul Gagare sötéttel mért vereséget a korábbi győztesre.

Kozák Ádám jól ismert remivariban osztozott meg a ponton. Antal Gergely az örmény Lilit Mkrtchiannal remizett.

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Erik Blomqist (svéd, 2502, 1) – Maxie Vachier-Lagrave (francia, 2793, 1) döntetlen

Hikaru Nakamura (amerikai, 2781, 1) – Valentyina Gunyina (orosz, 2502, 1)

Das Debashis (indiai, 2501, 1) – David Navara (cseh, 2749, 1) 1 - 0

Nyikita Vityjugov (orosz, 2732, 1) – Sahardul Gagare (indiai, 2494, 1) 0 - 1

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2493, 1) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2726, 1) döntetlen

Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2724, 1) – Johan-Sebastian Christiansen (norvég, 2492) 1 - 0

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2489, 1) – Wang Hao (kínai, 2711, 1) 1 - 0

Michael Adams (angol, 2709, 1) – Julio Suarez Gomez (spanyol, 2486, 1) 1 - 0

Bela Hotenasvili (grúz, 2486, 1) – Rapport Richárd, 2700, 1) 0 - 1

Dinara Szadukasszova (kazah, 2470, 1) – Bánusz Tamás (magyar, 2641, 1) 1 – 0

Elisabeth Paehtz (német, 2464, 1) – Gledura Benjámin (magyar, 2612, 1) 0 - 1

Raghuram Rao Prasanna (indiai, 2458, 1) – Papp Gábor (magyar, 2607, 1) 0 - 1

Kozák Ádám (magyar, 2418, 1) – Tal Baron (izraeli, 2548, 1) döntetlen

Lilit Mkrtchian (örmény, 2378, 1) – Antal Gergely (magyar, 2522, 1)  döntetlen

Pentala Harikrishna (indiai, 2745, 0,5) – Gara Anita (magyar, 2350, 0,5) döntetlen

Emil Szutovszkij (izraeli, 2673, 0,5) – Gara Tícia (magyar, 2331, 0,5) 1 - 0

Varuzhan Akobian (amerikai, 2647, 0,5) – Papp Petra (magyar, 2324, 0,5) 1 - 0

Enrique Osuna Vega (spanyol, 2102, 0) – Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2362, 0) 0 - 1

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

Federico Perez Ponsa (argentin, 2553, 2) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2781, 2)

Luca Moroni (olasz, 2547, 2) – Jan-Krzysztof (lengyel, 2724, 2)

Babu Lalith (indiai, 2542, 2) – Michael Adas (angol, 2709, 2)

Rapport Richárd (magyar, 2700, 2) – Victor Mikhalevski (izraeli, 2538, 2)

David Howell (angol, 2682, 2) – Nana Dzagnidze (grúz, 2522, 2)

Nils Grandelius (svéd, 2647, 2) – Nitzan Steinberg (izraeli, 2512, 2)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2540, 2) – Sethuraman S. P. (indiai, 2646, 2)

Dhopade Swapnil (indiai, 2533, 2) – Romain Edouard (francia, 2613, 2)

Gledura Benjámin (magyar, 2612, 2) – Dmitrij Kollars (német, 2505, 2)

Papp Gábor (magyar, 2607, 2) – Das Debashis (indiai, 2501, 2)

Katyerina Lahno (orosz, 2556, 2) – Kozák Ádám (magyar, 2418, 1,5)

Antal Gergely (magyar, 2522, 1,5) – Gary Quillan (angol, 2340, 1,5)

Gara Anita (magyar, 2350, 1) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2732, 1)

Bánusz Tamás (magyar, 2641, 1) – Rout Padmini (indiai, 2325, 1)

Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2362, 1) – Alana Chibnall (ausztrál, 1906, 1)

Gara Tícia (magyar, 2331, 0,5) – Ashley Stewart (angol, 2120, 0,5)

Papp Petra (magyar, 2324, 0,5) – Alan Byron (angol, 2099, 0,5)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron Gara Anita remizett a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjannal 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Gibraltáron megkezdődött az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenye. A hagyományos Tradewise Masters torna első fordulójának legnagyobb meglepetéseként Gara Anita remizett a rajtlistát vezető háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjannal. Gara Tícia az angol sakkozás ikonjával, Nigel Shorttal osztozott meg a ponton. Nagyon értékes Papp Petra döntetlene a horvát Ivan Sariccsal szemben. Rapport Richárd, Bánusz Tamás, Gledura Benjámin, Papp Gábor, Antal Gergely és Kozák Ádám jóval könnyebb ellenfelekkel játszottak, győzelemmel rajtoltak. Lázárné Vajda Szidónia a lengyelek reménysége, Jan-Krzysztof Duda ellen vesztett.

 

A gibraltári viadal első fordulójának legnagyobb meglepetése az éltáblán született meg, Gara Anita 42 lépésben remizett a rajtlistát vezető, háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös világbajnokjelölt, kétszeres Világkupa-győztes örmény Levon Aronjannal.  A Pirc védelmű partiban ötszörös bajnoknőnk nem ijedt meg a nagy ellenféltől, remekül tartotta magát, majd Aronjan hibáját kihasználva előnybe is került. Aronjan a különböző színű futóknak hála remizhetett.

Rendkívül értékes fél ponttal rajtolt húga, Tícia. Az angol sakkozás ikonjával, Garri Kaszparovval 1993-ban világbajnoki döntőt játszó Nigel Shorttal osztozott meg a ponton. Short kedvezőbb esélyeit nem tudta kihasználni.

Papp Petra a horvátok legjobbjával, Ivan Sariccsal szemben harcolta ki a döntetlent, míg Lázárné Vajda Szidónia a lengyelek reménységétől, Jan-Krzysztof Dudától szenvedett vereséget.

Női olimpiai válogatottunk tagjai nehéz párosítást kaptak az első fordulóban, férfi nagymestereink jóval könnyebb ellenfelekkel szemben érvényesítették a „kötelező feladatot”. Ki könnyebben, ki nehezebben vette az első akadályt. Különösen izgalmasan alakult Rapport Richárd partija, fölényes állását elrontotta, norvég ellenfele remiesélyt hagyott kihasználatlanul.

A rajtlistán előkelő helyet elfoglaló nagymesterek közül az indiai Pentala Harikrishna és a vietnami Le Quang Liem „hullajtott el” fél pontot. Nagy meglepetés a bolgár Ivan Cseparinov, az orosz Daniil Dubov veresége. Vesztett az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, a kínai bajnoknő Lei Tingjie, csak remizett a női címvédő kínai Ju Wenjun.

 

A négyszeres győztes, címvédőként játszó amerikai Hikaru Nakamura nem hibázott, ahogy a francia Maxime Vachier-Lafrave és a cseh David Navara sem.

 

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Gara Anita (magyar, 2350) – Levon Aronjan (örmény, 2797) döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2793) – Felix Blohberger (osztrák, 2367) 1 - 0

Alan Tate (skót, 2358) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2781)  0 - 1

David Navara (cseh, 2749) – Thomas Paehtz (német, 2356) 1 - 0

Sharma Hemant (indiai, 2348) – Pentala Harikrishna (indiai, 2745)  döntetlen

Le Quang Liem (vietnami, 2737) – Gupta Prithu (indiai, 2373) döntetlen

Maxim Devereaux (norvég, 2370) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2732)  0 - 1

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2726) – Jonas Buhl Bjerre (dán, 2367)  1 - 0

Lázárné Vajda Szidónia (magyar, 2362) – Jan-Krzysztof (lengyel, 2724) 0 - 1

Wang Hao (kínai, 2711) – Alejandro Perez Garcia (spanyol, 2357) 1 - 0

Nils-Gustaf Renman (svéd, 2350) – Michael Adams (angol, 2709) 0 - 1

Rapport Richárd (magyar, 2700) – Vigar Koi Gandrud (norvég, 2346) 1 - 0

Gara Tícia (magyar, 2331) – Nigel Short (angol, 2681)  döntetlen

Papp Petra (magyar, 2324) – Ivan Saric (horvát, 2664) döntetlen

Bánusz Tamás (magyar, 2641) – Nigel Povah (angol, 2310) 1 - 0

Gledura Benjámin (magyar, 2612) – Andres Merario Alarcon (spanyol 2298) 1 - 0

Papp Gábor (magyar, 2607) – Rolf Bergstrom (svéd, 2276)  1 - 0

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Varsóban Wei Yi nyerte meg a rapid tornát,  a villámversennyel folytatdik a Grand Chess Tour 2024 első viadala 
2024. 05. 11.

A Superbet Poland viadalon hat forduló után Carlsen és Wei Yi tversenyben vezet
2024. 05. 10.

Varsóban a Superbet rapidverseny első játéknapja után a román Sevcsenko mesterhármassal áll az élen 
2024. 05. 09.

Varsóban szerdán kezdődik a Grand Chess Tour 2024 első versenye, Carlsen címvédőként játszik
2024. 05. 07.

A 17 éves indiai világbajnoki kihívó, Gukesh D hatodik az új világranglistán
2024. 05. 02.

Az azerbajdzsáni Ulvijja Fatalijeva az új Európa-bajnok, egypontos előnnyel győzött
2024. 04. 30.

Rodoszon félidejéhez érkezett a női Európa-bajnokság
2024. 04. 25.

A 17 éves indiai Gukesh és a kínai Tan Zhongyi a világbajnok-jelölti döntők győztesei
2024. 04. 22.

Az utolsó forduló dönt, a 17 éves indiai Gukesh félpontos előnnyel vezet. Nakamurával sötéttel mérkőzik meg
2024. 04. 21.

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog