A Minszkben zajló Európa-bajnokságon negyvennégyen nyerték meg második játszmájukat is. Prohászka Péter az élcsoport tagja, az olasz Pier Luigi Basso ellen sötéttel győzött. Berkes Ferenc világossal villámgyőzelmet aratott az osztrák Georg Froewissel szemben. Lékó Péter többször is nyerést hagyott ki az ukrán Olekszander Bortnyikkal vívott csatájában, remi lett a vége. Bánusz Tamás és Erdős Viktor orosz ellenfelekkel osztozott meg a ponton. Ruck Róbert az örmény Szergej Movszeszjan ellen nem tudta győzelemig fokozni kedvező esélyeit. Legfiatalabb nagymesterünk, a 17 éves Gledura Benjámin kölcsönös időzavarban vesztőt húzott a lengyel Maciej Klekowskival szemben. A rajtlista első tíz helyezettje közül csak hárman 2 pontosok, a grúz Baadur Dzsobava veresége a játéknap legnagyobb meglepetése.

 

18. Európa-bajnokság 2017 Minszk

A jó rajt után nagymestereink második fordulós játszmáit a kihagyott esélyek jellemezték. Lékó Péter többször is nyerést hagyott ki, kölcsönös időzavarban végül a lépésismétlést választotta az ukrán Olakszander Bortnyik ellen, tanulmányszerű folytatással győztesen fejezhette volna be a csatát.

Gledura Benjámin jobb állásban nem találta meg a fonalas lebonyolításhoz, gyalogelőnyös bástyavégjátékhoz vezető lehetőséget, egyenlő esélyű pozícióban vesztőt húzott, a lengyel Maciej Klekowski az alapsor gyengeségét kihasználta. Ruck Róbert kecsegtető pozícióban rossz bástyalépést húzott, az örmény Szergej Movszeszjan remivel megúszta a partit.

Az első játéknap egyik legnagyobb meglepetését okozó olasz Pier Luigi Basso ellen Prohászka Péter könnyű győzelmet aratott. Berkes Ferenc már a 8. lépésben újított, játszmája csak 23 lépésig tartott a teljesen összezavarodott osztrák Georg Froewis ellen.

Bánusz Tamás és Erdős Viktor is világossal remizett kevéssé ismert orosz sakkozókkal szemben, Nyikita Matinian és Ilia Iljiusenok örülhetett a döntetlennek.

Az éltáblán Dmitrij Jakovenko hátrányosabb állásban jó érzékkel remizett, az ukrán Jurij Krivorucskoval szemben a román Bogdan-Daniel Deac lelkesen cserélte a tiszteket. Az orosz Makszim Matlakov könnyen nyert, az örmény Hovhannes Gabuzjan az egyik legnagyobb meglepetést okozta a grúz Baadur Dzsobava elleni győzelmével. Az azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch és az izraeli Maxim Rodhstein biztos kézzel vezette győzelemre haderejét.

 

Az élcsoportban a 2. forduló eredményei:

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2718, 1) – Dmitrij Svetuskin (moldáviai, 2573, 1) döntetlen

Bogdan-Daniel Deac (román, 2572, 1) – Jurij Krivoruscsko (ukrán, 2714, 1) döntetlen

Makszim Matlakov (orosz, 2714, 1) – Latasa Jaime Santos (spanyol, 2567, 1)  1 - 0

Hovhannes Gabuzjan (örmény, 2570, 1) – Baadur Dzsobava (grúz, 2713, 1)  1 - 0

Olekszander Bortnyik (ukrán, 2567, 1) – Lékó Péter (magyar, 2703, 1) döntetlen

Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2700, 1) – Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2566, 1)  1 - 0

Alekszandr Predke (orosz, 2566, 1) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2698, 1)  0 - 1

Etienne Bacrot (francia, 2696, 1) – Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2559, 1)  döntetlen

Alexander Donchenko (német, 2563, 1) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 1)  döntetlen

Dmitrij Krjakvin (orosz, 2560, 1) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2690, 1)  0 - 1

Makszim Csigajev (orosz, 2559, 1) – Ivan Cseparinov (ECU, 2688, 1)  0 - 1

Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2682, 1) – Peter Michalik (cseh, 2558, 1) 1 - 0

Ruck Róbert (magyar, 2557, 1) – Szergej Movszeszjan (azerbajdzsáni, 2680, 1)  döntetlen

Markus Ragger (osztrák, 2680, 1) – Vitalij Kunin (orosz, 2551, 1) 1 - 0

Bánusz Tamás (magyar, 2616, 1) – Nyikita Matinian (orosz, 2491, 1)  döntetlen

Erdős Viktor (magyar, 2614, 1) – Ilia Iljiusenok (orosz, 2489, 1)  döntetlen

Gledura Benjámin (magyar, 2602, 1) – Maciej Klekowski (lengyel, 2473, 1)  0 - 1

Pier Luigi Basso (olasz, 2447, 1) – Prohászka Péter (magyar, 2596, 1)  0 - 1

Berkes Ferenc (magyar, 2654, 0,5) – Georg Froewis (osztrák, 2432, 0,5) 1 - 0

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

Marin Bosiocic (horvát, 2603, 2) – Makszim Matlakov (orosz, 2714, 2)

Benjamin Bok (holland, 2598, 2) – Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2700, 2)

Maxim Rodhstein (izraeli, 2698, 2) – Martinez Josep Manuel Lopez (spanyol, 2597, 2)

Vladiszlav Fedoszejev (orosz, 2690, 2) – Alekszander Beljavszkij (szlovén, 2589, 2)

Ivan Cseparinov (ECU, 2688, 2) – Evgeny Postny (izraeli, 2588, 2)

Prohászka Péter (magyar, 2596, 2) – Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2682, 2)

Pavel Ponkratov (orosz, 2590, 2) – Markus Ragger (osztrák, 2680, 2)

Guijarro David Anton (spanyol, 2660, 2) – Szergej Azarov (fehérorosz, 2582, 2)

Davit Dzsojua (grúz, 2581, 2) – Daniil Dubov (orosz, 2660, 2)

Igor Kovalenko (lett, 2657, 2) – Dimitrios Mastrovasilis (görög, 2580, 2)

Gawain Jones (angol, 2654, 2) – Dmitrij Bocsarov (orosz, 2574, 2)

Andrej Volokityin (ukrán, 2649, 2) – Hovhannes Gabuzjan (örmény, 2570, 2)

Mihail Antipov (orosz, 2576, 2) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2646, 2)

Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2575, 2) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2643, 2)

Lékó Péter (magyar, 2703, 1,5) – Bogdan-Daniel Deac (román, 2572, 1,5)

Alekszander Arescsenko (ukrán, 2677, 1,5) – Ruck Róbert (magyar, 2557, 1,5)

Vahap Sanal (török, 2533, 1,5) – Berkes Ferenc (magyar, 2654, 1,5)

Ilia Iljiusenok (orosz, 2489, 1,5) – Bánusz Tamás (magyar, 2616, 1,5)

Dmitrij Hegay (oorsz, 2482, 1,5) – Erdős Viktor (magyar, 2614, 1,5)

Gennadij Tunik (orosz, 2384, 1) – Gledura Benjámin (magyar, 2602, 1)

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen 20 pontos előnnyel vezeti az új világranglistát, Mamedgyarov a 2800 Élő-pontosok elitjében

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Nemzetközi Sakkszövetség 2017. június 1-től érvényes világranglistáján a háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen előnye  20 pont az amerikai Wesley So előtt.  Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik harmadik a rangsorban, az amerikai Fabiano Caruana követi őt. Hét helyet lépett előre az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov, aki az ötödik a  2800 Élő-pontosok elitjében. Ismét a top tízben a kínai Ding Liren, az orosz Szergej Karjakin és a holland Anish Giri „búcsúzott”. Legjobb magyarként Almási Zoltán a 43. a rangsorban, Rapport Richárd az 51., Lékó Péter az 55. a top százas listán. A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan növelte előnyét.

 

A samkiri Vugar Gasimov emlékverseny, a moszkvai Grand Prix-verseny, az orosz és a francia csapatbajnokság eredményei befolyásolták döntően az új világranglistát. Az első négy helyen nem történt változás, a norvég világbajnok Magnus Carlsen nem játszott tornán, az amerikai Wesley So és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 3-3 ponttal lett szegényebb, az amerikai Fabiano Caruana hárommal gazdagabb.

Ötödikként az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov csatlakozott a + 2800 Élő-pontos elithez. Mamedgyarov megvédte címét Samkirban, az orosz csb-n sem hibázott, a moszkvai GP-n elért második helyével pedig 40 pontos előnnyel vezeti az összetett pontversenyt, a + 28 Élő-ponttal hét helyezést javított.

 

A kínai Ding Liren ismét a top tízben, az orosz Szergej Karjakin és a holland Anish Giri „búcsúzni” kényszerült. Óriási érdeklődéssel várjuk a június 5-től megrendezésre kerülő Altibox szuperversenyt, Stavangerben a világranglista első 12 helyezettjéből tízen állnak rajthoz, csak Mamedgyarov és Ding Liren nem kapott meghívót.

Javított az orosz Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler, a kínai Yu Yangyi és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov, rontott az ukrán Pavel Eljanov, az angol Michael Adams, az indiai Pentala Harikrishna, a legtöbbet az orosz Jan Nepomnjacsij.

Öt orosz, három-három amerikai és kínai, két-két indiai és ukrán nagymester mellett egy-egy norvég, azerbajdzsáni, francia, örmény, holland,  bolgár, kubai, cseh, angol és lengyel sakkozó a legjobb 25-ben.

Sakkozóink közül csak Almási Zoltán a + 2700 Élő-pontosok táborában, a 43. helyezett.  Rapport Richárd nyílt magyar bajnoki címével is minimálisan pontot vesztett, Lékó Péter az olasz csb-n hullajtott pontokat.

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

0417

0517

0617

j.

Szül

 

1.

Carlsen,M

norvég

2838

2832

2832

0

1990

 

2.

So,W

amerikai

2822

2815

2812

9

1993

 

3.

Kramnyik,V

orosz

2811

2811

2808

13

1975

 

4.

Caruana,F

amerikai

2817

2802

2805

1

1992

 

5.

       Mamedgyarov,S

azerbajdzsáni

2772

2772

2800

22

1985

 

6.

Vachier-Lagrave,M

francia

2803

2795

2795

12

1990

 

7.

Aronjan,L

örmény

2774

2789

2793

2

1982

 

8.

Anand,V

indiai

2786

2786

2786

2

1969

 

9.

Nakamura,H

amerikai

2793

2786

2785

9

1987

 

10.

Ding Liren

kínai

2759

2773

2783

10

1992

 

11.

Karjakin,S

orosz

2783

2783

2781

9

1990

 

12.

Giri,A

holland

2771

2785

2771

17

1994

 

 

13.

Griscsuk,A

orosz

2750

2750

2761

15

1983

 

14.

Szvidler,P

orosz

2747

2755

2756

15

1976

 

15.

Yu Yangyi

kínai

2750

2743

2749

12

1989

 

16.

Topalov,V

bolgár

2741

2741

2749

9

1975

 

17.

Eljanov,P

ukrán

2751

2755

2739

14

1983

 

18.

Dominguez Perez,L

kubai

2739

2739

2739

0

1983

 

19.

Ivancsuk,V

ukrán

2732

2738

2738

4

1969

 

20.

Harikrishna,P

indiai

2755

2750

2737

18

1986

 

21.

Navara,D

cseh

2732

2739

2737

15

1985

 

22.

Adams,M

angol

2761

2747

2736

18

1971

 

23.

Nepomnjacsij,J

orosz

2751

2751

2732

14

1990

 

24.

Wojtaszek,R

lengyel

2745

2734

2734

24

1987

 

25.

Wei Yi

kínai

2727

2732

2728

23

1999

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

43.

Almási,Z

magyar

2696

2703

2707

2

1976

 

51.

          Rapport,R

magyar

2696

2698

2696

11

1996

 

55.

Lékó,P

magyar

2699

2703

2691

5

1979

 

 

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az orosz sakkozók 34 ponttal vezetnek az amerikaiak előtt. Legjobbjaink egy helyezést javítottak.

1.Oroszország 2742 (- 4, 238 nemzetközi nagymester, 531 nemzetközi mester, 2489 címviselő)

2. Egyesült Államok 2708 (+ 2, 93, 145, 733)

3. Kína 2707 (+ 6, 42, 31, 148)

4. Ukrajna 2688 (- 3, 89, 199, 549)

5. India 2673 (45, 92, 311)

6. Azerbajdzsán 2659 (+ 3, 24, 27, 135)

7. Franciaország 2652 (- 1, 48, 106, 416)

8. Magyarország 2646 (+ 2, 54, 121, 471)

9. Örményország 2645 (+ 2, 38, 30, 117)

10. Lengyelország 2643 (- 3, 42, 107, 387)

A honi rangsorban egyetlen + 2700-as nagymesterünk, Almás Zoltán az élen, Rapport Richárd hátránya 9 pont. Lékó Péter erejéből csak remikre futotta az olasz csb-n. Legfiatalabb nagymesterünk, a 17 éves Gledura Benjámin sikerrel szerepelt a legerősebb csapatbajnokságokon, a Bundesligában és a francia csb-n.

A honi ranglista élcsoportja:

Almási Zoltán 2707 (+ 4), Rapport Richárd 2696 (- 2), Lékó Péter  2691 (- 12), Berkes Ferenc 2654, Balogh Csaba 2641 (+  5), Bánusz Tamás 2620 (+ 4), Gledura Benjámin 2620 (+ 18), Erdős Viktor 2618  (+ 4),  Héra Imre 2611 (- 7), Papp Gábor 2598 (+ 6), Prohászka Péter  2588 (- 8), Ács Péter 2588

 

A női rangsort vezető kínai exvilágbajnoknő a moszkvai GP-n remek eredményt ért el. A litván Viktorija Cmilyte egyetlen partival is előrelépett, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk egy, a grúz Nana Dzagnidze négy helyezést rontott.

A női rangsor élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2666 (+ 14, 9)

2. Ju Wenjun (kínai) 2583 (- 11, 3)

3. Anna Muzicsuk (ukrán) 2569 (- 1, 2)

4. Humpy Koneru (indiai) 2557

5. Marija Muzicsuk (ukrán) 2546 (2)

6. Viktorija Cmilyte (litván) 2539 (+ 1, 1)

7. Katyerina Lahno (orosz) 2539

8. Alekszandra Kosztenjuk (orosz)  2537  (- 3, 10)

9. Dronavalli Harika (indiai) 2533 (+ 2, 5)

10. Nana Dzagnidze (grúz) 2533 (- 12, 3)

24. Hoang Thanh Trang (magyar) 2459

79. Gara Anita (magyar) 2381 (+ 8, 13)

 

Az országok rangsorában a kínai sakkozónők 17 ponttal előzik meg az oroszok legjobbjait. A mieink változatlanul a nyolcadikok.

1. Kína 2493 (- 2)

2. Oroszország 2476 (+ 1)

3. Ukrajna 2424 (+ 3)

4. Grúzia 2413 ( - 4)

5. India 2396

6. Németország 2367 ( - 2)

7. Lengyelország 2366 (+ 1)

8. Magyarország 2340 ( - 3)

9. Egyesült Államok 2336 (+ 1)

10. Franciaország 2313 ( + 5)

A honi ranglistán Gara Anita zalakarosi sikerével, hatodik bajnoki címével újabb pontokat gyűjtött. Papp Petra az ötödik helyre esett vissza.

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2459, Gara Anita 2381 (+ 8), Lázárné Vajda Szidónia 2358 (+ 1), Medvegy Nóra 2357, Papp Petra 2334 (- 37) Gara Tícia 2332 (+ 3), Mádl Ildikó 2323, Marjanovics Annamária 2320

 

A juniorok világranglistáján a Gledura Benjámin a hatodik, a Bundesligában és a francia csb-n kilenc partiból 18 Élő-pontot gyűjtött!

 

A legjobb juniorok:

1.Wei Yi (kínai) 2728 (- 4, 23)  1999

2. Jan-Krysztof Duda (lengyel) 2697 (+ 4, 7) 1998

3. Vladiszlav Artyemijev (orosz) 2691 (+ 9, 7)  1998

4. Jeffery Xiong (amerikai) 2658 (+ 6, 13)  2000

5. Matthias Blübaum (német) 2634 (+ 2, 9) 1997

6. Gledura Benjamin (magyar) 2620 (+ 18, 9) 1999

...

56. Korpa Bence (magyar) 2496 (+ 4, 1)  1998

74. Kántor Gergely (magyar) 2481 (9)  1999

 

A legjobb 20 éven aluli hölgyeknél az élcsoportban nincs változás. A 15 éves Marjanovics Annamária 18. a rangsorban.

 

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

1. Lei Tingjie (kínai) 2488 (+ 6, 23)  1997

2. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2477 (+ 7, 9) 1998

3. Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 2437 (- 13, 9) 1997

4. Ni Shigun (kínai) 2436 (- 8, 3) 1997

5. Marta Garcia Martin (spanyol) 2435  2000

 

18. Marjanovics Annamária (magyar) 2320  2001

47. Terbe Julianna (magyar) 2253  (-  5, 10) 1997

86. Terbe Zsuzsanna (magyar) 2180 (+ 5, 10) 1997

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Minszkben megkezdődött a 18. Európa-bajnokság. Lékó Péter, Bánusz Tamás, Erdős Viktor, Gledura Benjámin, Prohászka Péter és Ruck Róbert győzelemmel, Berkes Ferenc döntetlennel rajtolt a 397 résztvevős, 11 fordulós svájci rendszerű viadalon. A rajtlistát vezető cseh David Navara és a második orosz Dmitrij Andrejkin csak remizett első partijában. Huszonketten vívják ki a jogot a szeptemberi Világkupán való indulásra.

 

Férfi Európa-bajnokság 2017 Minszk

Az Európa-bajnokság hétfő esti technikai értekezletén dőlt el az első forduló színelosztása, nagymestereink közül a rajtlistán 8. helyre rangsorolt Lékó Péter,  a 94. Prohászka és a 128. Ruck Róbert világossal győzött. A rangsorban 69. Bánusz Tamás, a 71. Erdős Viktor és a 85. Gledura Benjámin  is sötéttel nyerte meg első játszmáját.  Élő-pontjával a 35. Berkes Ferenc sötéttel nem tudta legyőzni a spanyol női válogatott tagját, Ana Matnadzét.

Lékó Péter a szicíliai védelem egyik divatos változatában nyert, Bánusz Tamás a két évvel korábbi junior világbajnoknő ukrán Natalija Bukszával szemben érvényesítette a papírformát. Legfiatalabb nagymesterünk, Gledura Benjámin cseh ellenfele a végjátékban nem látta a védekezési esélyét. Prohászka Péter az alapsor gyengeségét kihasználva kiskombinációval tett szert gyalogelőnyre. Erdős Viktor hadereje a meggyengült világos királyállás ellen indított akciót.

Az élcsoportban a nagy erőkülönbségek ellenére is történtek meglepetések. A rajtlista első és második helyezettje, a cseh David Navara és az orosz Dmitrij Jakovenko csak remizett, a hetedik ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov sem bírt  a szerényebb Élő-pontszámú orosz sakkozóval. A lengyel sakkozás nagy ígérete, Jan-Krzysztof Duda meglepőem korán remizett. A legnagyobb szenzációt az olimpiai ezüstérmes ukrán Anton Korobov (2688) veresége jelentette, az olasz Pier Luigi Basso (2447) tetszetős vezéráldozattal érte el értékes győzelmét.

Hatvankilencen sötéttel, nyolcvanhatan világossal nyerték meg első partijukat, hárman játék nélkül jutottak egész ponthoz.

 

Férfi Európa-bajnokság 2017 Minszk

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Borisz Harcsenko (ukrán, 2468) – David Navara (cseh, 2739) döntetlen

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2723) – Mika Karttunen (finn, 2465) döntetlen

Nguyen Thai Dai Van (cseh, 2461) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2718) 0 - 1

Jurij Krivoruscsko (ukrán, 2714) – Mihnea Costachi (román. 2460)  1 - 0

Stefan Mazur (szlovák, 2459) – Makszim Matlakov (orosz, 2714)  0 - 1

Baadur Dzsobava (grúz, 2713) – Omer Reshef (izraeli, 2459) 1 - 0

Klementy Szicsev (orosz, 2459) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2712) döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2703) – Eyal Grinberg (izraeli, 2457)  1 - 0

Alisza Galljamova (orosz, 2456) – Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2700)  0 - 1

Maxim Rodhstein (izraeli, 2698) – Christopher Repka (szlovák, 2452)  1 - 0

Milan Pacher (szlovák, 2450) – Etienne Bacrot (francia, 2696)  0 - 1

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696) – Vahe Baghdasarían (örmény, 2449) 1 - 0

Aram Hakobjan (örmény, 2449) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2693) döntetlen

Vlagyimir Fedoszjev (orosz, 2690) – Mert Erdogdu (török, 2448)  1 - 0

Ana Matnadze (spanyol, 2413) – Berkes Ferenc (magyar, 2654) döntetlen

Natalija Buksza (ukrán, 2344) – Bánusz Tamás (magyar, 2616)  0 – 1

Mihail Belousz (ukrán, 2340) – Erdős Viktor (magyar, 2614) 0 - 1

Andrei Matsenko (cseh, 2314) – Gledura Benjámin (magyar, 2602)  0 - 1

Prohászka Péter (magyar, 2596) – Szergej Haminiszkij (fehérorosz, 2287) 1 - 0

Ruck Róbert (magyar, 2557) – Andrej Milevics (fehérorosz, 2169) 1 – 0

 

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2718, 1) – Dmitrij Svetuskin (moldáviai, 2573, 1)

Bogdan-Daniel Deac (román, 2572, 1) – Jurij Krivoruscsko (ukrán, 2714, 1)

Makszim Matlakov (orosz, 2714, 1) – Latasa Jaime Santos (spanyol, 2567, 1)

Hovhannes Gabuijan (örmény, 2570, 1) – Baadur Dzsobava (grúz, 2713, 1)

Olekszander Bortnik (ukrán, 2567, 1) – Lékó Péter (magyar, 2703, 1)

Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2700, 1) – Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2566, 1)

Alekszandr Predke (orosz, 2566, 1) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2698, 1)

Etienne Bacrot (francia, 2696, 1) – Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2559, 1)

Alexander Donchenko (német, 2563, 1) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 1)

Dmitrij Krjakvin (orosz, 2560, 1) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2690, 1)

Makszim Csigajev (orosz, 2559, 1) – Ivan Cseparinov (ECU, 2688, 1)

Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2682, 1) – Peter Michalik (cseh, 2558, 1)

Ruck Róbert (magyar, 2557, 1) – Szergej Movszeszjan (azerbajdzsáni, 2680, 1)

Markus Ragger (osztrák, 2680, 1) – Vitalij Kunin (orosz, 2551, 1)

Bánusz Tamás (magyar, 2616, 1) – Nyikita Matinian (orosz, 2491, 1)

Erdős Viktor (magyar, 2614, 1) – Ilia Iljusenok (orosz, 2489, 1)

Gledura Benjámin (magyar, 2602, 1) – Maciej Klekowski (lengyel, 2473, 1)

Pier Luigi Basso (olasz, 2447, 1) – Prohászka Péter (magyar, 2596, 1)

Berkes Ferenc (magyar, 2654, 0,5) – Georg Froewis (osztrák, 2432, 0,5)

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Minszkben május 29. és június 10. között rendezik meg a 18. férfi Európa-bajnokságot. A svájci rendszerű 11 fordulós viadalról huszonketten harcolják ki a részvételi jogot a szeptemberben, Tbilisziben megrendezésre kerülő Világkupán.  A nevezések szerint 396 fős mezőnyben a magyar színeket heten képviselik, Lékó Péter, Berkes Ferenc, Bánusz Tamás, Erdős Viktor, Gledura Benjámin, Prohászka Péter és Ruck Róbert. A rajtlistát a cseh David Navara vezeti. A teljes díjalap 100 ezer euró, az Európa-bajnok 20 ezret nyer. Az Eb honlapja a http://openchess.by/eurominsk2017eng/

 

Férfi Európa-bajnokság 2017 Minszk

Huszonketten kvalifikálják magukat a szeptemberi Világkupára, a világbajnoki rendszer nem változott meg, a Vk-ról az első két helyezett világbajnokjelölt lesz. A legjobbak Élő-pontjuk alapján játszhatnak majd a 128 résztvevős viadalon. A 66 fehérorosz résztvevő mellett többek között 104(!) orosz, 20 izraeli, 19 örmény, 14 lengyel, 11 azerbajdzsáni, 10-10 cseh, grúz és spanyol, 9 lengyel, 7-7  magyar, görög és szlovák sakkozó játszik. A rajtlistát a cseh David Navara vezeti, kilencen tartoznak a + 2700 Élő-pontos csoportjába. Lékó Péter 2703 Élő-pontjával nyolcadik a rangsorban.

 

Férfi Európa-bajnokság 2017 Minszk

Minszkben hétfőn este tartják meg az ünnepélyes megnyitót,  a technikai értekezletet, kedden helyi idő szerint  15 óra 30 perckor órakor indulnak a sakkórák. Június 4-én lesz pihenőnap, az utolsó forduló június 10-én 11 órakor kezdődik. A résztvevők játszmánként 90-90 perc gondolkodási időt kapnak 40 lépésre, majd 30-30 percet a parti befejezéséig és lépésenként 30-30 másodpercet. A bajnoki címet, a dobogós helyezéseket holtverseny esetén nem rájátszás dönti el, ugyanez a szabály a továbbjutást jelentő helyeken előálló esetleges holtversenynél is. Első kritérium az egymás elleni eredmény, ha ez sem döntene, akkor az ún. Median-Bucholz, újabb holtversenynél a Bucholz, végül a több nyert játszma.

 

Férfi Európa-bajnokság 2017 Minszk

A rajtlista élcsoportja:

David Navara (cseh, 2739), Dmitrij Andrejkin (orosz, 2723), Dmitrij Jakovenko (orosz, 2718), Jurij Krivorucsko (ukrán, 2714), Makszim Matlakov (orosz, 2714), Baadur Zsobava (grúz, 2713), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2712), Lékó Péter (magyar, 2703), Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2700), Maxim Rodhstein (izareli, 2698), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696), Etienne Bacrot (francia, 2696), Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2693), Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2690), Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2689), Anton Korobov (ukrán, 2688), Ivan Cseparinov (2688), David Howell (angol, 2684), ,… Berkes Ferenc 2654, Bánusz Tamás 2616, Erdős Viktor 2614, Gledura Benjámin 2602, Prohászka Péter 2596, Ruck Róbert 2557

 

Az Európa-bajnokságok eddigi története

 

Az első Európa-bajnokságot 2000-ben az olaszországi Saint Vincentben rendezték meg. A 120 résztvevő, a neves sakkozók távolmaradása miatt sokan borúlátóan ítélték meg a kontinensbajnokság jövőjét. Az  orosz Pavel Tregubov győzött. Egy év múlva Ohridban csatáztak a férfiak és Polgár Judit. Az Eb-nek már komoly tétje volt, mert a férfi kieséses rendszerű világbajnokságra lehetett részvételi jogot szerezni. Az izraeli Emil Szutovszkij holtversenyben végzett az élen, páros mérkőzésen legyőzte az ukrán Ruszlan Ponomarjovot és lett bajnok. Polgár Judit a győztesektől fél ponttal elmaradva holtversenyben végzett a harmadik helyen, majd leszorult a dobogóról, mert a rájátszáson kikapott a grúz Zurab Azmaiparasvilitől. Világbajnoki résztvevő lett Gyimesi Zoltán is, Almási Zoltán a rájátszáson ezt nem tudta kiharcolni.

2002-ben Bakuban a lengyel Bartlomiej Macieja ért elsőként a célba. Nem volt magyar résztvevő. Egy év múlva Isztambul volt a házigazda. Meglepetésre az erős mezőnyben a FIDE grúz alelnöke, Zurab Azmaiparasvili győzött, Ruck Róbert feledhető teljesítményt nyújtott.

Antalyában az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a boszniai Predrag Nikolic végzett az élen, Ivancsuk vehette át a bajnoknak járó kupát. 2005-ben Varsóban a román Liviu-Dieter Nisipeanu diadalmaskodott, az azeri Tejmur Tadzsabov és az örmény Levon Aronjan előtt hódította el a bajnoki címet. Balogh Csaba a 21., Cao Sang a 27. helyen végzett, mindkettőjüknek ez a Világkupán való részvétel jogát jelentette.

2006-ban Kusadasiban meglepetésre a horvát Zdenko Kozul végzett az élen, fél ponttal megelőzte Vaszilij Ivancsukot. Ismét teljesítette célkitűzését Balogh Csaba, 17. helyezésével továbbjutott a 2007-es Világkupára.

Tíz éve Drezdában francia siker született, Vladiszlav Tkacsijev bírta legjobban az élen előálló hetes holtverseny rájátszását. Szép számmal játszottak sakkozóink. Almási Zoltán fél ponttal ért el kevesebbet a győztesnél, 11. lett, és résztvevője a Világkupának, Héra Imre 32. helyezése is végül kvótát ért. Ruck Róbertnek nagy küzdelmek során megszerzett 7 pontja kevésnek bizonyult. Rekordot döntött a résztvevők száma, 402-en ültek sakkasztalhoz, így a 11 forduló során a párosításnak is döntő szerep jutott.

2008-ban Plovdivban a rajtlistán 31. helyre rangsorolt holland Szergej Tivjakov győzelmével ért véget a viadal. A tulipánosok honi rangsorában csak harmadik, egykori szovjet-orosz sakkozó a „surranó pályán” ért célba. Veretlen maradt, 2793-as performance-pontszáma tiszteletet parancsoló, ahogy 22,2 Élő-pont gyűjtése is. Nagy balsiker volt a negyedik helyre rangsorolt Almási Zoltán ötvenszázalékos eredménye, Balogh Csaba és Erdős Viktor óvatos játéka sem vezethetett sikerre.

Kilenc esztendeje a X. kontinensbajnokságot a montenegrói Budvában rendezték meg. 318 résztvevő játszott, köztük kilenc magyar sakkozó. A rajtlistán 62 sakkozónak volt több mint 2600 Élő-pontja. Huszonketten  kvalifikálták magukat a Világkupára. Rapid rájátszásban dőlt el az Európa-bajnoki cím és a dobogós helyezések sorsa. A végső győzelmet a 22 éves orosz Jevgenyij Tomasevszkij szerezte meg. A döntőben honfitársát, Vlagyimir Malahovot győzte le. A bronzérmet a grúz Baadur Zsobava vehette át. A kilenc magyar résztvevő nem tudott számottevő eredményt elérni.

2010-ben Rijekában meglepetésre a 19 éves orosz Jan Nepomnjacsij lett a kontinensbajnok. Az utolsó fordulóban Almási Zoltán sötéttel aratott remek győzelmet a boszniai Ivan Szokolov ellen, és holtversenyben negyedikként zárta szereplését, továbbjutott a Világkupára. Berkes Ferenc világossal gyorsan remizett az izraeli Emil Szutovszkijjal, a rájátszáson sikerrel vívta meg csatáját. Nagy holtverseny alakult ki a 7,5 pontosok között, nem kevesebb mint harminc sakkozó érte el ezt a pontszámot, köztük Berkes Ferenc.

 

Hat éve a franciaországi Aix-les-Bains-ben megrendezett Európa-bajnokságon Polgár Judit bronzérmes lett. A viadal utolsó fordulójában gyorsan remizett az orosz Vlagyimir Potkinnal, aki a döntetlennel megnyerte a viadalt. Nagymesternőnk Potkinhoz és a lengyel Radoslaw Wojtaszekhez hasonlóan 8,5 pontot szerzett, de a korábbi viadaloktól eltérően ezúttal nem rapid rájátszás döntötte el a bajnoki cím sorsát, hanem az ún. performance-pontszám alapján rangsorolták a nagymestereket. Judit egy hármas, majd a hajrában egy parádés négyes nyerőszériával érte el sikerét, biztos továbbjutását. Ez sakkozásunk első érme a kontinensbajnokságok történetében. Polgár Judit remek, küzdelmes partikat játszott. Taktikai lehetőségeit tökéletesen használta ki, bátran kockáztatott, ha kellett, akkor jól védekezett. Élvezetes játszmáit nagy érdeklődés kísérte az interneten is.

 A 15 esztendős Rapport Richárd a viadal közepén megingott, nem sikerült a nagy bravúr, az áhított továbbjutás. Balogh Csaba sorban kapta a gyengébb Élő-pontszámú ellenfeleket, de nem tudott élni a lehetőséggel. Antal Gergely eredménye messze elmaradt a várttól.

 

2012-ben az orosz Dmitrij Jakovenko győzött a plovdivi XIII. Európa-bajnokságon. Jakovenko az utolsó fordulóban nyert a vezető francia Laurent Fressinet ellen és félpontos előnnyel végzett az élen. A rajtlistán harmadik Jakovenko veretlenül végzett az élen. Tizenhárman szereztek 8 pontot, a performance-pontszám döntötte el a dobogós helyek sorsát, Fressinet lett a második, az orosz Vlagyimir Malahov kapta a bronzérmet.

A magyar résztvevők a nagyon kiegyensúlyozott mezőnyben változatos teljesítményt nyújtottak.  A végső sorrendben Berkes Ferenc a 24., Balogh Csaba a 26. lett. A versenykiírás szerint huszonhárman kvalifikálták magukat a 2013.évi Világkupára. Fodor Tamás nagymesteri normát teljesített, sorozatban játszott rangos nagymesterekkel, sikerét jól mutatta a jelentős Élő-pont gyűjtés (+ 16,4). Prohászka Péter is jó versenyt játszott, Ruck Róbert váratlan vesztései után „külső körön” jött fel. Nagy csalódást okozott Erdős Viktor, nem sikerült Rapport Richárdnak a remélt áttörés.

A lengyelországi Legnicában váratlan eredményekben gazdag utolsó fordulóval ért véget kontinensbajnokság. A befejező játéknapon az éllovas ukrán Alekszander Mojszejenko vereséget szenvedett a korábbi kontinensbajnok orosz Jan Nepomnjacsijtól és tízes holtversenyben végzett az élen. Az ukrán sakkozó vesztése ellenére Európa-bajnok lett, magasabb Élő-pontszámú ellenfelekkel mérkőzött meg, mint riválisai. Ezüstérmes az orosz Jevgenyij Alekszejev, a bronzérmet nagy meglepetésre honfitársa, Jevgenyij Romanov érdemelte ki.

Nagy bánatunkra nem volt magyar továbbjutó. Balogh Csaba az utolsó fordulóban nem tudott megbirkózni a játszma feszültségével és 30 lépésben kikapott az örmény Hrant Melkumjantól. Berkes Ferenc minőséget is áldozva próbálta megtörni a horvát Ivan Saric ellenállását, 59 lépés után lett remi az ütközet. A legnagyobb meglepetés Almási Zoltán eredménye. Havannai tornagyőzelme és a jó rajtot követően (4-ből 3,5 ponttal kezdett), de a következő 7 partiból egy tisztelnézéses vereség mellett csak 6 döntetlenre futotta erejéből, a vele szemben csak remikre törekvő ellenfelekkel nem bírt, illetve esélyeit nem tudta kihasználni.

 

2014-ben Jerevánban nagy meglepetésekkel ért véget a XV. Európa-bajnokság. Az orosz olimpiai válogatott mellett már évek óta szekundánsi szerepkört betöltő, a rajtlistán csak 33. Alekszandr Motiljev nyerte meg a viadalt. Még nagyobb meglepetés azonban két 19 éves sakkozó bámulatos sikere, a spanyol David Anton Quijarro lett az ezüstérmes, az orosz Vlagyimir Fedoszejev a harmadik helyen végzett. A nyolcas holtversenyt a mezőnyátlag (a leggyengébb ellenfél pontszáma nélkül) döntötte el.

Balogh Csaba az utolsó játéknapon elért győzelmével kiharcolta a Világkupán való részvételi jogot jelentő 23. helyezést. Polgár Judit két egymást követő vereség után tetszetős nyeréssel fejezte be szereplését. Judit és Almási Zoltán játékán is  érződött a hosszas versenyzési szünet, a látszatra kedvező párosításukkal a hajrában nem tudtak élni.

Két éve Jeruzsálemben a mesterhármassal rajtoló, majd négyet remiző, szereplését újabb mesterhármassal folytató orosz Jevgenyij Najer a befejező játéknapon már döntetlennel is megnyerte a 16. Európa-bajnokságot. A rajtlistán csak 37. nagymester a kontinensbajnokság előtt alighanem csak a Világkupára való továbbjutást jelentő helyezés elérésében bízott. Az orosz válogatottak mellett szekundánsként is jeleskedő sakkozó  jól hajrázott, rutinját jól kamatoztatta.

A 2014-es Eb-n a cseh David Navara a második helyen előállt nyolcas holtversenyben a „rövidebbet” húzta, csak a továbbjutást jelentő hetedik helyen végzett. Navara ezzel a Világkupán már biztosította részvételét, Jerezsálemben a minél jobb helyezés elérésére játszhatott, az ezüstérmet addigi pályafutása legszebb sikereként könyvelhette el.

A lengyel Mateusz Bartel 2012-ben nagy meglepetésre megnyerte az Aeroflot nyílt versenyt, kivívta a dortmundi szuperversenyen való szereplés jogát. Három évet kellett várnia az újabb sikerre, a rajtlistán 39. helyezettként bronzérmes lett. Erdős Viktor sajnálhatja, hogy a viadalon gyors remikkel taktikázott. Bánusz Tamás kecsegtető esélyeket hagyott kihasználatlanul.  Az Eb-ről számos szerényebb Élő-pontszámú sakkozó biztosította továbbjutását.

 

Férfi Európa-bajnokság 2017 Minszk

Tavaly a koszovói Gjakovaban az orosz Erneszto Inarkijev elsőségével fejeződött be a meglepetésekben bővelkedő 17. Európa-bajnokság. A rajtlistán 12. nagymester mesternégyessel rajtolt, két döntetlen után hármas nyerőszériával vette át a vezetést, két sorsdöntő játszmát is megnyert sötéttel.

A svájci rendszerre jellemzően az ezüstérmes lett Igor Kovalenko merőben más utat járt be, Bucholz-pontszáma is jól mutatja, hogy „külső körön” kapaszkodott fel. A kilencedik fordulóban túlzott erőszakoskodásának köszönhetően kikapott Inarkijevtől, de a bakit két riválissal szemben elért győzelemmel javította ki. A harmadik helyen előállt hármas holtverseny a grúz Baadur Dzsobavának kedvezett, a bronzérmet vehette át. A befejező játéknapon nem kis meglepetésre a lengyel Radoslaw Wojtaszeket taszította le a dobogóról. A rajtlistát vezető cseh David Navara sajnálhatja, hogy Inarkijev ellen „öngyilkos” akcióba kezdett, a spanyol Francisco Vallejo Pons megőrizte veretlenségét.

Huszonhárman kvalifikálták magukat a 2017. évi Világkupára. Többek között hét orosz, három(!) spanyol, két-két lengyel és fehérorosz sakkozó biztosította rézvételét a Tbilisziben megrendezésre kerülő 128 résztvevős, kieséses rendszerű versenyre, amelynek első két helyezettje világbajnokjelölt lesz.

Az Eb-n hárman képviselték a magyar színeket, a 33 partiból csak hetet tudtak megnyerni, négy játszmát vesztettek. Berkes Ferenc 6,5 ponttal a 44. lett, Prohászka Péter 6-tal a 74., Antal Gergely a 90. helyen végzett. Játékukból hiányzott az egészséges kockázatvállalás. Berkes Ferenc továbbjutási esélyét a 10. fordulóbeli a kecsegtető állás elvesztésével tékozolta el, kedvező volt a Bucholz-pontszáma, egy pont hiányzott a továbblépéséhez. Prohászka Péterhez és Antal Gergelyhez a párosítás nem volt kegyes, sorban kapták a nehéz ellenfeleket, akiket túlságosan is tiszteltek. 

Az élcsoport végeredménye:

H.

R.

Ti.

Név

FED

Élő

Pont

 TB 

Perf.

Élő+/-

 

1

12

GM

Erneszto Inarkijev

RUS

2686

9.0

72.5

2882

25.9

 

2

37

GM

Igor Kovalenko

LAT

2644

8.5

67.0

2787

21.2

 

3

26

GM

Baadur Dzsobava

GEO

2661

8.0

73.5

2791

19.4

 

4

1

GM

David Navara

CZE

2735

8.0

72.5

2796

8.6

 

5

5

GM

Francisco Vallejo Pons

ESP

2700

8.0

71.0

2777

10.6

 

6

2

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2722

7.5

76.0

2763

6.7

 

7

16

GM

Kacper Piorun

POL

2681

7.5

69.0

2708

5.4

 

8

8

GM

Laurent Fressinet

FRA

2692

7.5

68.5

2734

6.6

 

9

60

GM

Alekszej Goganov

RUS

2600

7.5

68.5

2734

19.6

 

10

36

GM

Daniil Dubov

RUS

2644

7.5

68.0

2728

11.4

 

11

3

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2721

7.5

67.0

2732

2.1

 

12

13

GM

Ivan Cseparinov

BUL

2685

7.5

67.0

2691

2.0

 

13

15

GM

Jevgenyij Najer

RUS

2681

7.5

67.0

2693

1.5

 

14

43

GM

Robert Hovhanniszjan

ARM

2632

7.5

66.5

2682

8.9

 

15

33

GM

Szergej Zsigalko

BLR

2647

7.5

66.0

2682

7.8

 

16

72

GM

Mladen Palac

CRO

2577

7.5

66.0

2671

16.0

 

17

50

GM

Ivan Salgado Lopez

ESP

2618

7.5

66.0

2686

11.9

 

18

24

GM

Alekszej Drejev

RUS

2662

7.5

65.5

2663

1.6

 

19

51

GM

David Anton Guijarro

ESP

2616

7.5

65.5

2671

10.5

 

20

94

GM

Kirill Stupak

BLR

2535

7.5

65.5

2672

20.2

 

21

19

GM

Liviu-Dieter Nisipeanu

GER

2669

7.5

65.0

2688

4.2

 

22

85

GM

Aryan Tari

NOR

2558

7.5

64.5

2670

17.0

 

23

69

GM

Anton Demcsenko

RUS

2589

7.5

64.5

2725

21.9

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

44

42

GM

Berkes Ferenc

HUN

2636

6.5

70.0

2622

-0.6

 

74

66

GM

Prohászka Péter

HUN

2593

6.0

69.5

2624

5.6

 

90

92

GM

Antal Gergely

HUN

2539

6.0

68.0

2570

5.7

 

 

Az eddigi Európa-bajnokok:

2000. Pavel Tregubov (orosz)

2001. Emil Szutovszkij (izraeli)

2002. Bartlomiej Macieja (lengyel)

2003. Zurab Azmaiparasvili (grúz)

2004. Vaszilij Ivancsuk (ukrán)

2005. Liviu-Dieter Nisipeanu (román)

2006. Zdenko Kozul (horvát)

2007. Vladiszlav Tkacsijev (francia)

2008. Szergej Tivjakov (holland)

2009. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz)

2010. Jan Nepomnjacsij (orosz)

2011. Vlagyimir Potkin (orosz)

2012. Dmitrij Jakovenko (orosz)

2013. Alekszander Mojszejenko (ukrán)

2014. Alekszandr Motiljev (orosz)

2015. Jevgenyij Najer (orosz)

2016. Erneszto Inarkijev (orosz)

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Zalakaroson Rapport Richárd nyerte a nyílt magyar bajnokságot

Címkék: Zalakarosi Sakkfesztivál 2017

Zalakaroson az ukrán Alekszander Zubov elsőségével ért véget a 36. Sakkfesztivál főversenye, aranyérmes olimpikonunk, Sax Gyula emlékét is őrző viadal. Sakkozóink a férfi és női nyílt bajnoki címért és a junior elsőségért is megküzdöttek. A 9 fordulós svájci rendszerű torna rajtlistáját vezető ezüstérmes olimpikonunk, Rapport Richárd a hajrában mesternégyessel az ukrán sakkozóval holtversenyben ért célba, első bajnoki címét ünnepelheti.  A 117 résztvevős versenyen száznyolcan címviselők voltak, 34 nagymester és 41 nemzetközi mester is játszott a 29 ország sakkozóit felvonultató mezőnyben.

 

Zalakarosi Sakkfesztivál 2017

A Zalakarosi Sakkfesztivál egyre nagyobb rangot vív ki a nyílt versenyekben oly gazdag programban. A főverseny a Buenos Aires-i olimpián aranyérmes olimpikonunk, Sax Gyula emlékét őrzi, aki hosszú éveken keresztül a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csapatát erősítette. Már évek óta a fesztivál főcsoportjában a résztvevők a nyílt magyar bajnoki címekért is vetélkednek.

 Huszonkilenc ország száznyolc nemzetközi címviselője játszott a főcsoportban, amelynek rajtlistáját ezüstérmes olimpikonunk, Rapport Richárd vezette. A válogatott keretből még Bánusz Tamás és Erdős Viktor állt rajthoz.

A női nyílt bajnoki címért Gara Anita, Papp Petra, Lázárné Vajda Szidónia és Gara Tícia vetélkedését vártuk, női válogatottunk kapitánya, Papp Gábor számára is fontos volt „élőben” látni a csapattagságra pályázók játékát. A torna vonzó díjalapja 4 millió 900 ezer forint, az első helyezett 1 millió 400 ezer forintot kapott. A férfi bajnoki cím 500, a női 300 ezret ért.

Rapport Richárd nagy esélyesként kezdte szereplését, de a második fordulóban az indiai Puranik ellen nyert állásban hihetetlen elnézéssel vesztett. A svájci rendszerű versenyekre jellemzően egy ilyen váratlan bakit nem könnyű kijavítani, de ehhez Gara Anita nagy segítséget nyújtott, fölényes pozícióból remizett Ricsivel. A gyengébb kezdést követően nagymesterünk rendezte sorait, hat partiból 5,5 pontot gyűjtve, utolsó négy partiját megnyerve szerezte meg a nyílt magyar bajnoki címet. Bánusz Tamás a befejező játéknapon a sorsdöntő partiban sötéttel szenvedett vereséget Rapporttól, Papp Gábor bronzérmesként zárt.

A női bajnoki címet Gara Anita szerezte meg Lázárné Vajda Szidónia és Havanecz Bianka előtt, akik a győzteshez hasonlóan 4,5 pontot gyűjtöttek. A junior elsőség Kántor Gergelyé lett 5,5 ponttal.

A rajtlistán tizedik Alekszander Zubov a tornát vereséggel kezdte, a kínai Li Bo (2359) tréfálta meg a nyitányon. A „külső körön” tört előre, a befejező játéknapon a félpontos előnnyel vezető izraeli Tamir Nabaty ellen sötéttel tudott győzni.

A 36. sakkfesztivál Sax Gyula emlékverseny végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

10

GM

Alekszander Zubov

UKR

2604

7,0

46,5

31,5

2

1

GM

Rapport Richárd

HUN

2698

7,0

45,5

31,0

3

23

GM

Victor Mikhalevski

ISR

2520

6,5

48,0

33,0

4

4

GM

Igor Kovalenko

LAT

2657

6,5

48,0

32,5

5

6

GM

Tamir Nabaty

ISR

2640

6,5

47,5

36,0

6

3

GM

Márkus Róbert

SRB

2673

6,5

46,5

30,0

7

8

GM

Bánusz Tamás

HUN

2616

6,0

48,5

35,5

8

13

GM

Papp Gábor

HUN

2592

6,0

48,5

34,0

9

18

GM

Alekszandre

RUS

2543

6,0

47,5

33,0

10

2

GM

Liviu-Dieter Nisipeanu

GER

2686

6,0

47,0

32,5

11

7

GM

Abhijeet Gupta

IND

2626

6,0

46,0

32,5

12

5

GM

Zahar Jefimenko

UKR

2648

6,0

45,5

28,5

13

22

GM

Horváth József

HUN

2526

6,0

45,0

32,0

14

11

GM

Levente Vajda

ROU

2600

6,0

44,0

30,0

15

17

IM

Aczél Gergely

HUN

2546

6,0

37,5

22,5

 

 

 

 

 

 

 

 

20

21

GM

Mihók Olivér

HUN

2532

5,5

48,0

32,5

21

24

GM

Antal Gergely

HUN

2517

5,5

47,5

30,0

22

9

GM

Erdős Viktor

HUN

2614

5,5

47,0

30,5

26

12

GM

Prohászka Péter

HUN

2596

5,5

45,0

29,5

33

38

IM

Bagi Máté

HUN

2455

5,5

40,0

26,5

34

30

IM

Kántor Gergely

HUN

2481

5,5

38,5

26,5

35

40

IM

Németh Miklós

HUN

2451

5,0

49,5

27,5

 

(117 résztvevő)

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai Ding Liren a moszkvai Grand Prix-verseny győztese. A 18 résztvevős, 9 fordulós svájci rendszerű viadal utolsó játéknapján az izraeli Borisz Gelfand ellen nyert. A torna doyenje tisztet áldozott, de elszámolta magát, Ding Liren hárította a látszatfenyegetéseket és félpontos előnnyel lett tornagyőztes. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov gyors remivel biztosította be második helyét, az összetett pontversenyben 40 pontos előnnyel vezet. A virtuális világranglistán 2800 ponttal már az ötödik! Az üldöző bolyból senki nem tudott nyerni, a holland Anish Giri és az orosz Alekszandr Griscsuk hosszú csatában remizett. Az orosz Peter Szvidler jobb állást adott döntetlenre az amerikai Hikaru Nakamura ellen. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov az indiai Pentala Harikrishnával osztozott meg a ponton. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan kalandos partiban győzte le az orosz Erneszto Inarkijevet, és hetes holtversenyben harmadikként zárta szereplését. Kilencedik döntetlenét könyvelte el az orosz Jevgenyij Tomasevszkij. A spanyol Francisco Vallejo Pons és az orosz Jan Nepomnjacsij, az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem Ar. R. Saleh és a norvég Jon Ludvig Hammer gyors békekötéssel zárt. A sorozat harmadik versenyét július 6. és 15. között Genfben rendezik meg, Rapport Richárd is játszik a viadalon. A sorozat novemberben Palma de Mallorcán fejeződik be. Az összetett pontverseny első két helyezettje lesz világbajnokjelölt.

Grand Prix 2017  Moszkva

A rajtlistán negyedik, a mezőny legfiatalabb tagja, a 24 esztendős kínai Ding Liren a moszkvai GP-verseny győztese. A 2014-ben, a tromsői sakkolimpián és egy év múlva a csapat-világbajnokságon aranyérmes válogatott tagja veretlenül ért elsőként célba. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovval vívott versenyfutása az utolsó fordulóban dőlt el a javára. A félpontos hátrányban levő,  49. életévében járó  izraeli Borisz Gelfand kockáztatott, tisztet áldozott, de Ding Liren a látszatfenyegetéseket könnyedén hárította, és tornagyőztesként köszönthették, miután Sahriyar Mamedygarov már korábban remizett a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen.

Ding Liren az orosz Erneszto Inarkijevet, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fant és Gelfandot kényszerítette megadásra, Mamedgyarov az angol Michael Adams és az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Saleh ellen nyert. Az azerbajdzsáni nagymester második helyéért kapott 140 ponttal egyedül vezeti az összetett pontversenyt. A virtuális világranglistán Mamedgyarov 2800(!) ponttal az ötödik!

Grand Prix 2017  Moszkva

Hetes holtverseny alakult ki a harmadik helyen, Hou Ji-fan kalandos partiban nyert a tavalyi kontinensbajnok Erneszto Inarkijev ellen, aki sorozatos hibákkal került hátrányba, majd vesztőt húzott. Hou Ji-fan nagy sikert ért el, a pontversenyben is nagyot lépett előre.

Grand Prix 2017  Moszkva

A sorozat első versenyén Mamedgyarovval holtversenyben az élen végző Maxime Vachier-Lagrave és az orosz Alekszandr Griscsuk játékából hiányzott az átütő erő, csak egy-egy nyerést értek el, ahogy első tornáját játszó holland Anish Giri is csak egyszer volt eredményes. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov elégedett lehet eredményével.

Az amerikai Hikaru Nakamura ellen az orosz Peter Szvidler meglepő pillanatban adta remire a partit, előnnyel játszhatott volna riválisával szemben. Mindketten megőrizték veretlenségüket, míg Hou JI-fan két veresége mellett háromszor győzött.

Kilencedik játszmáját is elremizte az orosz Jevgenyij Tomasevszkij. Nagy csalódást okoztak honfitársai, Jan Nepomnjacsij és Erneszto Inarkijev, négy-négy partiban szenvedtek vereséget.

Az indiai Pentala Harikrishna ötven százalékon zárt, a spanyol Francisco Vallejo Pons és a norvég Jon Ludvig Hammer hullámzó teljesítményt nyújtott. Az angol Michael Adams bizonyára többet várt magától. Salem A.R.Saleh számára a GP-sorozat kitűnő lehetőség a legjobbakkal való megmérettetésre.

Grand Prix 2017  Moszkva

Sardzsa után a moszkvai GP is csalódást okozott. Sok volt a küzdelem nélküli döntetlen, a nagymesterek alig vállaltak kockázatot. A tornán játszott 81 partiból 22 végződött döntéssel, a sötéttel játszók 13-9-re nyertek! Kilencen megőrizték veretlenségüket!

Grand Prix 2017  Moszkva

Az utolsó forduló eredményei:

Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 4,5) – Ding Liren (kínai, 2773, 5)  0 – 1 (Bogoindiai védelem, 35)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 4,5) döntetlen (Grünfeld védelem, 16)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 4,5) – Peter Szvidler (orosz, 2755, 4,5) döntetlen  (Királyindiai védelem, 35)

Anish Giri (holland, 2785, 4,5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 4,5) döntetlen (Angol megnyitás, 58)

Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 4) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 4,5) döntetlen (Grünfeld védelem, 29)

Michael Adams (angol, 2747, 3) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 4) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 2,5) – Hou Ji-fan (kínai, 2652, 4) 0 – 1 (Olasz megnyitás, 34)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 3,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 3) döntetlen (Királyindiai védelem, 18)

Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 3) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 3,5) döntetlen (Angol megnyitás, 16)

A Moszkva Grand Prix végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

Élő+/-

1

4

Ding Liren

CHN

2773

6,0

11,6

2

5

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2772

5,5

5,1

3

1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2795

5,0

-4,5

2

Hikaru Nakamura

USA

2786

5,0

-1,4

3

Anish Giri

NED

2785

5,0

-3,4

6

Peter Szvidler

RUS

2755

5,0

2,2

8

Alekszandr Griscsuk

RUS

2750

5,0

2,7

13

Tejmur Radzsabov

AZE

2710

5,0

11,0

16

Hou Ji-fan

CHN

2652

5,0

14,1

10

9

Pentala Harikrishna

IND

2750

4,5

-4,3

12

Borisz Gelfand

ISR

2724

4,5

3,8

15

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2696

4,5

6,3

13

14

Francisco Vallejo Pons

ESP

2710

4,0

-3,2

18

Jon Ludvig Hammer

NOR

2621

4,0

6,6

15

7

Jan Nepomnjacsij

RUS

2751

3,5

-15,7

10

Michael Adams

ENG

2747

3,5

-11,6

17

Salem A. R. Saleh

UAE

2633

3,5

2,3

18

11

Erneszto Inarkijev

RUS

2727

2,5

-21,6

Az összetett pontverseny állása:

Név

Sardzsa

Moszkva

Genf

Palma de Mallorca

Össz.

1

Sahriyar Mamedgyarov (AZE)

140

140 

280

2

Ding Liren (CHN)

70

170 

240

3

Maxime Vachier-Lagrave (FRA)

140

71.43

211.43

3

Alekszandr Griscsuk (RUS)

140

71.43 

211.43

5

Hikaru Nakamura (USA)

70

71.43 

141.43

6

Hou Ji-fan (CHN)

7

71.43 

78.43

7

Michael Adams (ENG)

70

73

7

Jan Nepomnjacsij (RUS)

70

73

9

Anish Giri (NED)

71.43 

71.43

9

Peter Svidler (RUS)

71.43 

71.43

9

Tejmur Radzsabov (AZE)

71.43 

71.43

12

Dmitrij Jakovenko (RUS)

70

70

13

Francisco Vallejo Pons (ESP)

25

32

14

Pavel Eljanov (UKR)

25

25

14

Li Chao (CHN)

25

25

14

Rapport Richárd (HUN)

25

25

17

Jevgenyij Tomasevszkij (RUS)

3

20 

23

18

Pentala Harikrishna (IND)

20 

20

18

Boris Gelfand (ISR)

20 

20

20

Jon Ludvig Hammer (NOR)

3

7

10

21

Levon Aronjan (ARM)

7

7

22

Salem Saleh (UAE)

3

6

23

Alekszandr Rjazancev (RUS)

1

1

23

Erneszto Inarkijev (RUS)

1

Versenyenként a díjazás és a helyezések után járó pontok:

H.

DÍJ

GP PONT

1

€20,000

170

2

€15,000

140

3

€12,000

110

4

€11,000

90

5

€10,000

80

6

€9,000

70

7

€8,000

60

8

€7,000

50

9

€6,000

40

10

€5,000

30

11

€4,250

20

12

€4,000

10

13

€3,750

8

14

€3,500

6

15

€3,250

4

16

€3,000

3

17

€2,750

2

18

€2,500

1

Gelfand,B (2724) – Ding Liren (2773)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Hf3 0-0 7.0-0 Hbd7 8.a4

A torna doyenje nem a főváltozat mellett voksolt, a 8.Vc2 c6 9.Ff4 b6 10.Bd1 Fb7 11.Hc3 dxc4 12.Hd2 Hd5 13.Hxc4 Hxf4 14.gxf4 folytatásban százával találjuk a partikat.

8...a5 9.Vc2 c6 10.Ha3

Az idei Tata Steel tornán Levon Aronjan a 10.Bc1 He4 11.Fe3 f5 12.Hc3 Fd6 13.Bd1 Ve7 14.Bac1 Hdf6 15.He5 változatban kis előnnyel játszhatott a kínai Wei Yi ellen, a parti döntetlennel ért véget.

10...He4 11.Ff4

 

Grand Prix 2017  Moszkva

11...g5 12.Fe3 f5 13.Bad1 Ff6 14.Hb1 Ve7 15.Hc3 b6 16.He5

 

Grand Prix 2017  Moszkva

16...Hxe5 17.dxe5 Fxe5 18.Fxb6?!

Borisz Gelfand a 18.Hxe4 fxe4 19.c5 bxc5 20.Fxc5 Fd6 21.Fxd6 Vxd6 22.Fxe4 Bf7 folytatásban dinamikus egyensúlyú állást játszhatott volna.

18...Vb4 19.Hxe4 fxe4

 

Grand Prix 2017  Moszkva

20.cxd5?

A holtversenyes éllovas kínai nagymestert félpontos hátránnyal követő Gelfand a tisztáldozattal kockáztatott, de esélyeit rosszul ítélte meg.

20...Vxb6 21.Vxe4 Vxb2 22.dxc6 Fc7

 

Grand Prix 2017  Moszkva

23.Bd7? Fxd7 24.cxd7 Vf6 25.Fh3 Bab8 26.Vxe6+ Vxe6 27.Fxe6+ Kg7 28.Bc1 Kf6 29.Fg4 Fd8 30.Bc6+ Kg7 31.Fh5 Bb2 32.Bc8 Bd2 33.Fe8

 

Grand Prix 2017  Moszkva

33...Fb6 34.Bb8 Bf6 35.e3 g4 és világos feladta

Mamedgyarov,S (2772) - Vachier-Lagrave,M (2795)
Grünfeld védelem [D79]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.cxd5 cxd5 6.Hf3 Fg7 7.Hc3 He4 8.Va4+ Hc6 9.He5 Hxc3 10.bxc3 0-0 11.Hxc6 bxc6 12.0-0 Vb6 13.Fa3 Va6 14.Vxa6 Fxa6 15.Bfb1 Bfb8 16.Fxe7 és döntetlen

Nakamura,H (2786) - Szvidler,P (2755)
Királyindiai védelem [E91]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.e3 0-0 5.Fe2 c5 6.d5 d6 7.Hc3 e6 8.0-0 Be8 9.e4 exd5 10.exd5 He4 11.Hxe4 Bxe4 12.Fd3 Be8 13.Fg5 Ff6 14.Vd2 Hd7 15.Bfe1 He5 16.h4 Hxf3+ 17.gxf3 Fd7 18.Bxe8+ Fxe8 19.Vf4 Fxg5 20.hxg5 h6

 

Grand Prix 2017  Moszkva

21.gxh6 Ve7 22.a3 a5 23.Bc1 Fd7 24.Bc3 Be8 25.Kg2 Vd8 26.Bb3 Fc8 27.Fc2 Be5 28.Be3 Bh5 29.Fa4 Fd7 30.Fxd7 Vxd7 31.Kf1 Vd8 32.Ke2 Bh4 33.h7+ Kg7 34.h8F+ Bxh8 35.Be4 és döntetlen

Giri,A (2785) - Griscsuk,A (2750)
Angol megnyitás [A21]

1.c4 e5 2.Hc3 Fb4 3.Hd5 Fc5 4.e3 Hf6 5.b4 Hxd5 6.bxc5 Hf6 7.Hf3 Ve7 8.Fe2 e4 9.Hd4 Ha6 10.g4?! Hxc5 11.Hf5 Vf8 12.g5

 

Grand Prix 2017  Moszkva

12...d6 13.Hg3 Hfd7 14.Vc2 Ve7

Számításba jött a 14...f5 15.f3 Ve7 folytatás.

15.Fb2 He5 16.Hxe4 Ff5 17.f3 Hxf3+ 18.Fxf3 Fxe4 19.Fxe4 Vxe4

A vezércsere helyett a 19...Hxe4 20.Fxg7 Bg8 21.Ff6 Hxf6 22.gxf6 Ve6 választás jobb volt.

20.Vxe4+ Hxe4 21.Bg1 0-0 22.Fd4

 

Grand Prix 2017  Moszkva

22...f6 23.gxf6 Hxf6 24.Ke2 b6 25.a4 a5 26.Baf1 Hh5 27.e4 Bxf1 28.Bxf1 Bf8 29.Bxf8+ Kxf8

 

Grand Prix 2017  Moszkva

30.e5 Ke7 31.Kf3 dxe5 32.Fxe5 Kd7 33.d4 Hf6 34.Kf4 He8 35.Ke4 Hd6+ 36.Kd3 g6 37.Ff4 Hf5 38.Fd2 Hd6

 

Grand Prix 2017  Moszkva

39.c5 Hb7 40.Fe3 bxc5 41.dxc5 Kc6 42.Kc4 Hd8 43.Fd2 Hb7 44.Fe3 g5 45.Fxg5 Hxc5 46.Fd2 Hxa4 47.Fxa5 Hb6+ 48.Kd4 Kd6 49.Ke4 Ke6 50.Kd4 Kf5 51.Kc5 Kg4 52.Kc6 Kh3 53.Kxc7 Hc4 54.Fc3 Kxh2 55.Kc6 He3 56.Fd2 Hg4 57.Kd5 h5 58.Fg5 és döntetlen

Inarkijev,E (2727) – Hou Ji-fan (2652)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 d6 6.c3 a6 7.Be1 0-0 8.Fb3 h6 9.Hbd2 Hg4 10.Be2 Kh8 11.h3

 

Grand Prix 2017  Moszkva

11...f5

A kínai exvilágbajnoknő a visszavonulás helyett tisztáldozatot hozott.

12.exf5

A bonyodalmak vállalása helyett a tavalyi kontinensbajnok a 12.Ve1 Hf6 13.Hh4 He7 14.d4 változatban előnyösebb állást játszhatott volna.

12...Hxf2 13.Bxf2 Fxf2+ 14.Kxf2 Fxf5 15.Ve2

 

Grand Prix 2017  Moszkva

15...d5 16.Kg1 Vd6 17.Fc2 Bf7?! 18.b4 a5 19.Fb2 axb4 20.cxb4 Hxb4?! 21.Hxe5 Be7 22.Hdf3 Kg8 23.Vd2 Hxc2 24.Vxc2 c5 25.Vb3 Kh7

 

Grand Prix 2017  Moszkva

26.Kh1?

Erneszto Inarkijev a 26.d4 c4 27.Vd1 Vb4 28.Vc1 Va4 29.a3 helyett nagyot hibázott.

26...d4! 27.Fc1? Bxe5 28.Ff4?

A sorozatos hibáit Inarkijev vesztőlépéssel tetézte.

 

Grand Prix 2017  Moszkva

28...Vd5! 29.Bb1 Vxb3 30.Bxb3 Bd5 31.He5 Bxa2 32.Bxb7 Be2 33.g4 Fe6 34.Hc4 Bd8 és világos feladta

Harikrishna,P (2750) - Radzsabov,T (2710)
Grünfeld védelem [D79]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.Hf3 0-0 5.g3 c6 6.Fg2 d5 7.cxd5 cxd5 8.He5 e6 9.0-0 Hfd7 10.Hf3 Hf6 11.He5 Hfd7 12.Hf3 Hc6 13.e4 dxe4 14.Hxe4 Vb6 15.Ve2 e5 16.dxe5

Pentala Harikrishna a könnyebb feladat elé állította Tejmur Radzsabovot.

16...Hdxe5 17.Hxe5 Fxe5 18.Hc3 Fe6 19.Fh6 Fg7 20.Fxg7 Kxg7 21.Bfd1 Bad8 22.b3 Bxd1+ 23.Bxd1 Bd8 24.Fd5 Va5 25.Fxe6 Bxd1+ 26.Vxd1 Vxc3 27.Fd5 b6 28.Fxc6 Vxc6 29.Vd3 h5 és döntetlen

Adams,M (2747) - Tomasevszkij,E (2696)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d4 d6 10.dxe5 Hxe5 11.Hxe5 dxe5 12.Vxd8 Bxd8 13.Hd2 Fc5 14.Hf3 Be8 15.Fe3 Fxe3 16.Bxe3 h6 17.Bd1 Fe6 18.Kf1 Kf8 19.Hd2 Hd7 20.Fxe6 Bxe6 21.Hc4 Hb6 22.Hxb6 cxb6 23.c3

 

Grand Prix 2017  Moszkva

23...Bc8 24.cxb4 Bc4 25.b5 Bxa4 26.bxa6 Bxa6 27.Bc3 Ba7 28.Ke2 Ke7 29.Bd5 Bd7 30.Bxd7+ és döntetlen

Vallejo Pons,F (2710) - Nepomnjacsij,J (2751)
Királyindiai védelem [E61]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Fg5 Fg7 4.Hc3 d5 5.Fxf6 Fxf6 6.cxd5 c5 7.dxc5 Hd7 8.c6 Hc5 9.Bc1 Vb6 10.Hf3 0-0 11.e3 Vxb2 12.Hd4 bxc6 13.Fe2 cxd5 14.Hxd5 Fxd4 15.Hxe7+ Kg7 16.Vxd4+ Vxd4 17.exd4 Be8 18.Bxc5 és döntetlen

Salem,S (2633) - Hammer,J (2621)
Angol megnyitás [A20]

1.c4 e5 2.g3 c6 3.Hf3 e4 4.Hd4 d5 5.d3 Fc5 6.Hb3 Fb4+ 7.Fd2 Fxd2+ 8.Vxd2 dxc4 9.dxc4 Vxd2+ 10.H1xd2 f5 11.c5 Hf6 12.e3 g6 13.Hc4 Ke7 14.Hd6 Hbd7 15.Bc1 b6 16.Fe2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Grand Prix-verseny nyolcadik fordulójában az élcsoportban a játszmák sorban döntetlennel fejeződtek be, a kínai Ding Liren és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov félpontos előnnyel várják a vasárnapi befejező játéknapot. Változatlanul hétfős az üldöző boly. Ding Liren a holland Anish Girivel remizett, Mamedgyarov kisebb izgalmak után az orosz Peter Szvidlerrel. A francia Maxime Vachier-Lagrave nem tudta minőségelőnyét érvényesíteni, az orosz Jevgenyij Tomasevszkij nyolcadik döntetlenét könyvelhette el. Az orosz Alekszandr Griscsuk az amerikai Hikaru Nakamurával, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov az izraeli Borisz Gelfanddal osztozott meg a ponton. Kiharcolta  a döntetlent a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen, a norvég Jon Ludvig Hammer és az angol Michael Adams sem bírt egymással, az orosz Erneszto Inarkijev remire rontotta a Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Saleh elleni partiját. Az orosz Jan Nepomnjacsij negyedszer kapott ki, fölényes pozícióból vesztett az indiai Pentala Harikrishnával szemben.

Grand Prix 2017  Moszkva

A nyolcadik játéknap eredményei a két éllovasnak, Ding Lirennek és Sahriyar Mamedgyarovnak kedveztek, döntetlenekkel is megőrizték félpontos előnyüket. Mindketten az üldöző boly egy-egy tagjával mérkőztek meg, érdekes csatákat vívtak. Ding Liren a holland Anish Girivel osztozott meg a ponton.

Grand Prix 2017  Moszkva

Mamedgyarov az orosz Peter Szvidler elleni spanyol megnyitású küzdelmében világos a sáncolás helyett Bg1 és g4-es tervet megvalósítva támadott. Az azerbajdzsáni nagymester minőséget áldozott, keresztezte Szvidler elképzelését, aki visszaáldozta a minőséget, a bástyavégjáték már remi volt. Mamedgyarov az összetett pontversenyben remekül áll, sardzsai holtversenyes első helyéért 140 pontot kapott, ha nem veszti el utolsó partiját Maxime Vachier-Lagrave ellen, és a riválisok nem tudnak nyerni a befejező játéknapon, akkor 155 pontot kapna, s karnyújtásnyira lenne a világbajnok-jelöltségtől.

Maxime Vachier-Lagrave játszmája 101 lépésben ért véget döntetlennel, az orosz Jevgenyij Tomasevszkij nyolcadszor remizett. A francia nagymester nem tudta minőségelőnyös állását győzelemig fokozni, Tomasevszkij időzavarai ellenére jól védekezett.

A tornát végig megfázással bajlódva játszó orosz Alekszandr Griscsuk időzavartól fenyegetve adta remire az amerikai Hikaru Nakamura elleni játszmáját.

Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov és az izraeli Borisz Gelfand küzdelem nélkül osztozott meg a ponton. A norvég Jon Ludvig Hammer az angol Michael Adamsszel remizett.

A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan nagyot küzdött, hogy kiharcolja a döntetlent a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen.

A sereghajtó tavalyi Európa-bajnok orosz Erneszto Inarkijev esélyes állását rontotta el az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Salehhel szemben.

A játéknapon egyetlen parti fejeződött be döntéssel, az orosz Jan Nepomnjacsij negyedik vereségét szenvedte el. Fölényes pozícióból vesztett, érthetetlen módon rájátszott az indiai Pentala Harikrishna időzavarára, akinek királya sikerrel elmenekült a veszélyeztetett zónából, másodszor nyert.

A moszkvai GP-versenyen az eddig lejátszott 72 partiból csak 20 fejeződött be döntéssel, 11-9-re a sötéttel játszók vezetnek. Az első kilenc helyezett és Tomasevszkij még veretlen, de ő nyeretlen is Vallejo Pons és Inarkijev társaságában.

Grand Prix 2017  Moszkva

A 8. forduló eredményei:

Ding Liren (kínai, 2773, 4,5) – Anish Giri (holland, 2785, 4) döntetlen (Bogoindiai védelem, 28)

Peter Szvidler (orosz, 2755, 4) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 4,5) döntetlen (Spanyol megnyitás, 39)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 4) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 4) döntetlen (Katalán megnyitás, 24)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 4) – Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 4) döntetlen (Katalán megnyitás, 22)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 3,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 4) döntetlen (Grünfeld védelem, 101)

Hou Ji-fan (kínai, 2652, 3,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 3,5) döntetlen (Francia védelem, 69)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 3) – Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 3) 0 – 1 (Angol megnyitás, 55)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 3) – Michael Adams (angol, 2747, 2,5) döntetlen (Angol megnyitás, 23)

Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 2,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 2) döntetlen (Olasz megnyitás, 31)

A verseny állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

Élő+/-

1

4

Ding Liren

CHN

2773

5,0

7,3

5

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2772

5,0

4,8

3

1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2795

4,5

-4,2

2

Hikaru Nakamura

USA

2786

4,5

-1,0

3

Anish Giri

NED

2785

4,5

-2,9

6

Peter Szvidler

RUS

2755

4,5

1,8

8

Alekszandr Griscsuk

RUS

2750

4,5

2,2

12

Borisz Gelfand

ISR

2724

4,5

8,1

13

Tejmur Radzsabov

AZE

2710

4,5

10,4

10

9

Pentala Harikrishna

IND

2750

4,0

-3,7

15

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2696

4,0

5,6

16

Hou Ji-fan

CHN

2652

4,0

8,1

13

14

Francisco Vallejo Pons

ESP

2710

3,5

-3,8

18

Jon Ludvig Hammer

NOR

2621

3,5

6,4

15

7

Jan Nepomnjacsij

RUS

2751

3,0

-15,1

10

Michael Adams

ENG

2747

3,0

-10,9

17

Salem A. R. Saleh

UAE

2633

3,0

2,5

18

11

Erneszto Inarkijev

RUS

2727

2,5

-15,6

Az utolsó forduló párosítása:

Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 4,5) – Ding Liren (kínai, 2773, 5)

Sahriyar Mamedygarov (azerbajdzsáni, 2772, 5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 4,5)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 4,5) – Peter Szvidler (orosz, 2755, 4,5)

Anish Giri (holland, 2785, 4,5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 4,5)

Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 4) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 4,5)

Michael Adams (angol, 2747, 3) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 4)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 2,5) – Hou Ji-fan (kínai, 2652, 4)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 3,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 3)

Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 3) – Jon Ludvih Hammer (norvég, 2621, 3,5)

Ding Liren (2773) - Giri,A (2785)
Bogoindiai védelem [E11]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 b6 10.b3 a5 11.Fc3 He4 12.He5 Hxe5 13.Fxe4 f5

Grand Prix 2017  Moszkva

14.Fxd5

Újítás, korábban 14.Fg2 Hf7 (14...Hg4 15.Hd2 f4 16.Hf3 fxg3 17.hxg3 Ve8) 15.Hd2 f4 16.Hf3 fxg3 17.hxg3 Ve8 fordult elő.

14...exd5 15.dxe5 f4 16.cxd5 cxd5 17.Fd4 Fa6 18.Vc6 Fxe2 19.Be1 Vc8 20.Vxd5+ Kh8 21.Hc3 Fa6 22.e6 Bd8 23.Ve4 Fb7 24.Vxf4 Vc6

Grand Prix 2017  Moszkva

25.Fxg7+ Kxg7 26.Vf7+ Kh8 27.He4 Ve8 28.Hg5 és döntetlen

Szvidler,P (2755) - Mamedgyarov,S (2772)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.d3 b5 6.Fb3 Fc5 7.Hc3 d6 8.Hd5 h6 9.c3 0-0 10.Hxf6+ Vxf6 11.Fd5 Fd7 12.Bg1

Tavaly a GCT párizsi rapidversenyén a francia Maxime Vachier-Lagrave játszotta meg először.

Grand Prix 2017  Moszkva

12...He7

A holtversenyben vezető Sahriyar Mamedgyarov a minőségáldozatban bízott. Anish Giri a 12...Vd8 13.g4 Kh8 14.g5 g6 15.gxh6 Bb8 után bajban volt, de kiremizte a partit.

13.Fxa8 Bxa8 14.g4 Ve6 15.Hh4

Grand Prix 2017  Moszkva

15...d5 16.Hf5 Fc6 17.Ve2 dxe4 18.dxe4 Hg6 19.Kf1?!

Grand Prix 2017  Moszkva

19...Hf4

Az azerbajdzsáni nagymester keveset tűnődött. Jobb volt a 19...b4 20.Vc2 Vc4+ 21.Ve2 Vxe4 (21...Ve6) 22.Vxe4 Fxe4 23.cxb4 Fxb4 választás.

20.Fxf4 exf4 21.Be1 Be8

Számításba jött a 21...b4 22.Kg2 Bd8 folytatás.

22.b4 Fb6

Grand Prix 2017  Moszkva

23.f3 Fxg1 24.Kxg1 Fd7 25.Bd1 Vb6+ 26.Vf2 Fxf5 27.gxf5 Vxf2+ 28.Kxf2 a5! 29.a3 axb4 30.axb4 Ba8 31.Bd7 c6 32.Bc7 Ba2+ 33.Kg1 Ba1+ 34.Kg2 Ba2+ 35.Kg1 Ba1+ 36.Kg2 Ba2+ 37.Kh3 h5 38.Bxc6 f6 39.c4 és döntetlen

Griscsuk,A (2750) - Nakamura,H (2786)
Katalán megnyitás [E01]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Hd2 0-0 6.Hgf3 dxc4 7.a3 Fxd2+ 8.Fxd2 Hc6 9.e3 Bb8 10.0-0 b5 11.b3 cxb3 12.Vxb3 Fb7 13.Bfc1 He7 14.Fb4 Be8 15.He5 Hd7 16.Fxe7 Bxe7

Grand Prix 2017  Moszkva

17.Hc6 Fxc6 18.Bxc6 Hf6 19.Ba6

Alekszandr Griscsuk gondolkodási ideje vészesen fogyott. A 19.Bac1 Bb6 20.a4 bxa4 21.Vxa4 Vb8 22.B6c5 Bd7 23.Va2 választással nagyobb nyomást gyakorolhatott volna Hikaru Nakamura állására.]

19...c5 20.dxc5 Vc8?!

Jobb volt a 20...Bc7 21.c6 Vc8 22.Ba5 a6 23.Bc1 Hd5 24.Fxd5 exd5 25.Vxd5 Bb6 folytatás.

21.Bc6 Bc7 22.Bxc7 Vxc7 23.c6 a5 24.Bc1 h6 és döntetlen

Tomasevszkij,E (2696) - Vachier-Lagrave,M (2795)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5 He4 5.Fh4 Hxc3 6.bxc3 dxc4 7.e3 Fe6 8.Fe2 Hd7 9.Hf3 Fg7 10.0-0 Hb6 11.Vc2 0-0 12.Bfb1 Fd7 13.a4 a5 14.Fg3 Fc6 15.e4 Vd7

Maxime Vachier-Lagrave tért el a bakui Világkupán a legjobb 32 között játszott meccsük rájátszásának negyedik partijában látott 15...f5 16.Bxb6! Fxe4 17.Fxc4+ Kh8 18.Va2 cxb6 19.Hg5 f4 20.Hxe4 fxg3 21.hxg3 világos előnyéhez vezetett folytatástól.

Grand Prix 2017  Moszkva

16.Bxb6! cxb6 17.d5 Fxa4 18.Bxa4 b5 19.Ba2 b4 20.cxb4 axb4 21.Fxc4 Ba3 22.Bxa3 bxa3 23.Va2 

Grand Prix 2017  Moszkva

23...Va4 24.h4 Vd1+ 25.Kh2 Va1 26.e5 Vxa2 27.Fxa2 Bc8 28.d6 exd6 29.exd6 Ff6 30.Hg5 Bc2 31.Fxf7+ Kg7 32.Fb3 a2 33.He6+ Kh8 34.Fxa2 Bxa2 35.d7 Bd2 36.Hc5 Fe7 37.Hxb7 Bxd7 38.Ha5 Bd5 39.Hc4 Kg8 40.He3 Bd4 41.Kh3 h5

Grand Prix 2017  Moszkva

42.f3

A francia nagymester mindent megpróbált, hogy minőségelőnyét érvényesítse. Jevgenyij Tomasevszkij még kétszer időzavarba is került, de a csapdákat elkerülve kiharcolta a döntetlent.

42...Kf7 43.Ff2 Bd2 44.Fg3 Ke6 45.Ff4 Bd3 46.Hf1 Bd1 47.Hg3 Bb1 48.Fc7 Ff6 49.Ff4 Fd8 50.Fe3 Fc7 51.Fg5 Kd5 52.Ff6 Kc4 53.Fg5 Kd3 54.Fh6 Fe5 55.Ff8 Ba1 56.Fe7 Ba6 57.Ff8 Bc6 58.Fh6 Fxg3 59.Kxg3 Ke2 60.Kf4 Kf2 61.g4 Bc4+ 62.Kg5 Kxf3 63.gxh5 Bg4+ 64.Kf6 gxh5 65.Fg5 Be4 66.Kf5 Be8 67.Ff6 Bf8 68.Ke5 Kg4

Grand Prix 2017  Moszkva

69.Fg5 Be8+ 70.Kd4 Kf3 71.Kd3 Be4 72.Ff6 Be6 73.Fg5 Bd6+ 74.Kc3 Ke4 75.Kc2 Bd3 76.Fh6 Kd4 77.Fg5 Bf3 78.Kd2 Bf2+ 79.Ke1 Ba2 80.Ff6+ Kd3 81.Fg5 Be2+ 82.Kf1 Be5 83.Kf2 Bf5+ 84.Ke1 Bf7 85.Fh6 Be7+ 86.Kf2 Be2+ 87.Kf1 Bh2 88.Fg5 Ke4 89.Ke1 Kf3 90.Kd1 Be2 91.Fh6 Kf2 92.Fg5 Be5 93.Kd2 Bd5+ 94.Kc3 Ke2 95.Kc4 Bd3 96.Fh6 Ba3 97.Fg5 Kf3 98.Kd4 Kg4 99.Ke4 Bh3 100.Ff6 Bh1 101.Fg5 és döntetlen

Radzsabov,T (2710) - Gelfand,B (2724)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Hf3 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Bd1 b6 10.Ff4 Fb7 11.He5 Hh5 12.Fd2 Hhf6 13.cxd5 cxd5 14.Hc6 Fxc6 15.Vxc6 Bc8 16.Vb5 He8 17.Vd3 Hd6 18.Hc3 Hf6 19.b3 Vd7 20.Bac1 Bfd8 21.Bc2 Hde4 22.Fe1 és döntetlen

Nepomnjacsij,J (2751) - Harikrishna,P (2750)
Angol megnyitás [A18]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.e4 d5 4.e5 d4 5.exf6 dxc3 6.bxc3 Vxf6 7.d4 e5 8.Hf3 exd4 9.Fg5 Ve6+ 10.Fe2 Fe7 11.cxd4 Fxg5 12.Hxg5 Vg6 13.f4 0-0 14.0-0 Hc6 15.Bb1

Jan Nepomnjacsij újítása a 15.d5 He7 16.Vd2 változat helyett.

15...h6 16.Hf3 Vd6 17.d5 He7 18.Hd4 c6 19.f5 Vf6

 

Grand Prix 2017  Moszkva

20.He6!? fxe6 21.fxe6 Ve5

Figyelmet érdemelt a 21...Hf5 22.Fd3 Ve5 23.Be1 Vd6 24.Bf1 Fxe6 25.dxe6 Bad8 26.Bf3 Vxe6 27.Bxb7 folytatás.

22.Bxf8+ Kxf8 23.Vf1+ Vf6?

 

Grand Prix 2017  Moszkva

24.d6 b6 25.Fg4 Hg6 26.Be1!?

Az orosz nagymester a 26.d7 Fxd7 27.exd7 He5 28.Ve2 Hxg4 29.Bf1 Vxf1+ 30.Vxf1+ Hf6 31.Vd3 Ke7 32.Vg3 változatban nyerőeséllyel játszhatott volna.

26...Fxe6 27.Fxe6 Bd8 28.g3? Bxd6 29.Ve2 Vc3 30.Kh1?

Jan Nepomnjacsij ellenfele időzavarára játszott, s ezért nagy árat fizetett.

 

Grand Prix 2017  Moszkva

30...Bd2! 31.Bf1+ Ke7 32.Ve4 He5 33.Fh3 Kd6 34.Vf5 Kc5 35.Fg2 Vd4

Pentala Harikrishna a kapkodásban nem találta meg a 35...Kb4 36.a3+ Kxa3 37.Vf8+ c5 38.Vxg7 a5 folytatást.

36.Vf8+?

Világos a 36.Bf4 Va1+ 37.Ff1 Kd6 38.Vf8+ Kc7 39.Vxg7+ Bd7 40.Vxh6 változatban kiegyenlítette volna esélyeit.

36...Vd6 37.Vf4?! Vd4 38.Vf8+ Vd6 39.Vf4?! Be2 40.Vc1 Vd3

 

Grand Prix 2017  Moszkva

41.Vf4 g5 42.Vf8+ Vd6 43.Vf5 Vd2 44.Fxc6? Bxh2+ 45.Kg1 Be2 46.Fb7

 

Grand Prix 2017  Moszkva

46...Ve3+ 47.Kh1 Be1 48.Vf8+ Kd4 49.Vd6+ Kc3 50.Va3+ Kc2 51.Vxe3 Bxe3 52.Bf2+ Kc3 53.Kg2 Hxc4 54.g4 Bd3 55.Bf6 He3+ és világos feladta

Hammer,J (2621) - Adams,M (2747)
Angol megnyitás [A20]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Hf3 Hc6 6.0-0 Hb6 7.b3 Fe7 8.Fb2 f6 9.Hc3 0-0 10.d4 Hxd4 11.Hxd4 exd4 12.Hb5 d3 13.Hd4 c5 14.Hb5 Ff5 15.a4 Vd7 16.exd3 Fh3 17.Fxh3 Vxh3 18.Ve2 Vd7 19.Bfe1 Bfe8 20.Ve6+ Vxe6 21.Bxe6 Hd5 22.d4 Kf7 23.Bd6 Bed8 és döntetlen

Hou Ji-fan (2652) - Vallejo Pons,F (2710)
Francia védelem [C12]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Fb4 5.exd5 Vxd5 6.Fxf6 Fxc3+ 7.bxc3 gxf6 8.Vd2 Va5 9.Fd3 Fd7 10.He2 Fc6 11.f3 Hd7 12.c4 Vxd2+ 13.Kxd2 Hb6 14.h4 Bg8 15.Bhg1 Bd8 16.Ke3 Ke7 17.g4 h6 18.Bab1 Hc8 19.Hc3 b6 20.a4 Hd6 21.Hb5 He8

 

Grand Prix 2017  Moszkva

22.a5 Fxb5 23.Bxb5 f5! 24.axb6 axb6 25.c5 Hf6 26.cxb6 cxb6 27.Fe2 Hd5+ 28.Kd2 Hf4 29.c3 Bc8 30.Ff1 h5 31.c4 hxg4 32.fxg4 fxg4 33.Bxb6 f5 34.Ke3 Hh3 35.Fxh3? gxh3 36.Bxg8 Bxg8 37.Bb1 Bh8 38.d5!? exd5 39.cxd5 Bxh4 40.Kf2

 

Grand Prix 2017  Moszkva

40...Kd6

A spanyol sakkozó a 40...h2 41.Kg2 Kd6 42.Kh1 Kxd5 43.Bb5+ Ke6 44.Bb2 Kf6 után sem tudott volna előrejutni.

41.Kg3 Bh5 42.Kh2 Kxd5 43.Bb5+ Ke4 44.Bb4+ Ke5 45.Bb5+ Kf6 46.Bb1 Bh4 47.Bb3 Ke5 48.Bb5+ Kf4 49.Bb3 Bh8 50.Bb1 Ke3 51.Bb3+ Kd2 52.Bb2+ Kc3 53.Bb5 Bh5 54.Bd5 Kc4 55.Bd8 Kc5 56.Bd7 Kb6 57.Bd3 Kc6 58.Bd8 Bh4 59.Bf8 f4 60.Bd8 Kc5 61.Bd7 Kc6 62.Bd3 Bh8 63.Bxh3 Bxh3+ 64.Kxh3 Kd5 65.Kg2 Ke4 66.Kf2 f3 67.Kf1 Ke3 68.Ke1 f2+ 69.Kf1 Kf3 és döntetlen

Salem,S (2633) - Inarkijev,E (2727)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 0-0 6.Fg5 h6 7.Fh4 Fe7 8.Fg3 d6 9.Hbd2 g6 10.a3 Hh5 11.Hf1 Kh7 12.He3 f5 13.exf5 gxf5 14.d4?!

 

Grand Prix 2017  Moszkva

14...f4! 15.Hh4 Hxg3 16.Vc2+ Kh8 17.Hg6+ Kg7 18.Hxf8 Vxf8 19.fxg3 fxe3 20.Bf1 Ff6 21.Ve4

 

Grand Prix 2017  Moszkva

21...exd4?

A tavalyi kontinensbajnok a 21...d5! 22.Vxd5 (22.Fxd5 exd4 23.Fxc6 bxc6 24.cxd4 Vd6) 22...exd4 23.cxd4 Ve8 folytatásban fölényes állást játszhatott volna.

22.Fd3 Vf7 23.0-0-0 e2 24.Vh7+ Kf8 25.Vxh6+ Ke7 26.Fxe2 Vg7 27.Bxf6! Vxf6 28.Vh7+ Vf7 29.Vh4+ Vf6 30.Vh7+ Vf7 31.Vh4+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Grand Prix-verseny hetedik fordulójában a két éllovas, a kínai Ding Liren és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov remizett, megőrizték félpontos előnyüket, de már hétfős az üldöző boly. Ding Liren az amerikai Hikaru Nakamura ellen védte meg sikerrel állását, míg Mamedgyarov világossal villámgyorsan megosztozott a ponton az orosz Alekszandr Griscsukkal. A francia Maxime Vachier-Lagrave az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovval remizett. Első győzelmét aratta a holland Anish Giri. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a norvég Jon Ludvig Hammerre mért vereséget. Az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand nem kockáztatta a + 1-gyes eredményüket. Hetedszer remizett az orosz Jevgenyij Tomasevszkij. A döntetlennel nem tudott előrelépni a spanyol Francisco Vallejo Pons és az angol Michael Adams. A két csalódott orosz Sakkozó, Erneszto Inarkijev és Jan Nepomnjacsij sem bántotta egymást.

Grand Prix 2017 Moszkva

A moszkvai GP-versenyen az élcsoport állása nem változott, a kínai Ding Liren és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov döntetlenekkel is megőrizték vezető pozíciójukat. Ding Lirennek volt nehezebb feladata, hiszen az üldöző boly egyik tagjával, az amerikai Hikaru Nakamurával sötéttel kellett megvívnia. Az olimpiai bajnokok csatájában Nakamura újabb és újabb feladat elé állította az éllovast, Ding Liren jól küzdve kiharcolta a döntetlent.

A világossal játszó Mamedgyarov villámgyorsan remizett az orosz Alekszandr Griscsukkal.

Grand Prix 2017 Moszkva

Első győzelmét aratta a holland Anish Giri. Az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Saleh ellen királyszárnyi támadással került előnybe. A gyorsabb nyerést kihagyta, Salem jobban védekezhetett volna, a gyaloghátrányos bástyavégjátékban már nem volt mentsége.

Grand Prix 2017 Moszkva

A játéknap másik győzelmét a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan érte el. A norvég Jon Ludvig Hammer ellen a minőségnyerés után állása könnyű sikert ígért. Időzavarban azonban rontott, Hammer remizhetett volna, de esélyét nem használta ki.

Az üldöző boly két tagja, az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand nem kockáztatta a + 1-gyes eredményüket.

Csak 19 lépésig tartott a francia Maxime Vachier-Lagrave és az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov szicíliai védelmű „küzdelme”.

Az angol Michael Adams jól védekezve kiremizte a spanyol Francisco Vallejo Pons elleni kissé hátrányosabb állását.

Hetedszer is remizett az orosz Jevgenyij Tomasevszkij. Az indiai Pentala Harikrishna skót megnyitása sebezhető lett volna, de Tomasevszkij a felkínált lehetőséggel nem tudott élni.

A várakozás alatt szereplő orosz kettős, a tavalyi Európa-bajnok Erneszto Inarkijev és az egyik titkos esélyesnek is tartott Jan Nepomnjacsik nem bántotta egymást.

Grand Prix 2017 Moszkva

A 7. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 3,5) – Ding Liren (kínai, 2773, 4) döntetlen (Semi-Tarrasch védelem, 60)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 4) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 3,5)  döntetlen (Vezérindiai védelem, 14)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 3,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 3,5)  döntetlen (Szicíliai védelem, 19)

Peter Szvidler (orosz, 2755, 3,5) – Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 3,5) döntetlen (Félszláv védelem, 39)

Anish Giri (holland, 2785, 3) – Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 2,5) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 66)

Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 2,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 3) döntetlen (Skót megnyitás, 60)

Hou Ji-fan (kínai, 2652, 2,5) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 3) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 80)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 2,5) – Michael Adams (angol, 2747, 2) döntetlen (Vezércsel, 60)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 1,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 2,5) döntetlen (Grünfeld védelem, 19)

A verseny állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

Élő+/-

1

4

Ding Liren

CHN

2773

4,5

7,1

5

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2772

4,5

5,0

3

1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2795

4,0

-2,8

2

Hikaru Nakamura

USA

2786

4,0

-0,5

3

Anis Giri

NED

2785

4,0

-2,7

6

Peter Szvidler

RUS

2755

4,0

1,6

8

Alekszandr Griscsuk

RUS

2750

4,0

1,7

12

Borisz Gelfand

ISR

2724

4,0

8,3

13

Tejmur Radzsabov

AZE

2710

4,0

10,2

10

15

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2696

3,5

4,2

16

Hou Ji-fan

CHN

2652

3,5

7,3

12

7

Jan Nepomnjacsij

RUS

2751

3,0

-10,1

9

Pentala Harikrishna

IND

2750

3,0

-8,7

14

Francisco Vallejo Pons

ESP

2710

3,0

-3,0

18

Jon Ludvig Hammer

NOR

2621

3,0

4,7

16

10

Michael Adams

ENG

2747

2,5

-9,2

17

Salem A. R. Saleh

UAE

2633

2,5

1,2

18

11

Erneszto Inarkijev

RUS

2727

2,0

-14,3

A 8. forduló párosítása:

Ding Liren (kínai, 2773, 4,5) – Anish Giri (holland, 2785, 4)

Peter Szvidler (orosz, 2755, 4) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 4,5)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 4) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 4)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 4) – Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 4)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 3,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 4)

Hou Ji-fan (kínai, 2652, 3,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 3,5)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 3) – Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 3)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 3) – Michael Adams (angol, 2747, 2,5)

Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 2,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 2)

Nakamura,H (2786) – Ding Liren (2773)
Semi-Tarrasch védelem [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Fe2 b6 12.0-0 Fb7 13.Ve3 Hc6 14.Bfd1 Bc8 15.Bac1 Vd6 16.h4

Hikaru Nakamura új ötlettel rukkolt elő. 16.d5 exd5 17.Bxd5 Ve7 18.Bcd1 volt korábban divatos.

16...Bfd8 17.a3 h6 18.h5 He7 19.Bxc8 Bxc8 20.He5 Bc7 21.Ff3 b5 22.Vb3 a6 23.Vb4 Hc8 24.Hd3

Grand Prix 2017 Moszkva

24...Bc4 25.Vxd6 Hxd6 26.Hc5 Fc8

A kínai éllovas is szolgált meglepetéssel. 26...Fc6 logikusabb vol.

27.Fe2 Bc3 28.a4 bxa4?! 29.Hxa4 Bc7 30.Hc5 Hb5 31.Fxb5 axb5

Grand Prix 2017 Moszkva

32.f4 Ba7 33.Bb1 Fd7 34.d5 exd5 35.exd5 Fg4

Grand Prix 2017 Moszkva

36.d6 Ba2 37.Bxb5 Bd2 38.Bb8+ Kh7 39.Bd8 Fxh5 40.Hd7

Grand Prix 2017 Moszkva

40...Bxd6

Ding Liren a minőségáldozattal elérte a remélt döntetlent.

41.Hf8+ Kg8 42.Hd7+ Kh7 43.Hf8+ Kg8 44.Bxd6 Kxf8 45.f5 Fg4

Grand Prix 2017 Moszkva

46.f6 gxf6 47.Bxf6 h5 48.Kf2 Kg7 49.Bb6 f6 50.Ke3 Kf7 51.g3 Ke7 52.Kd4 Kf7 53.Kd5 Ff3+ 54.Kd6 Fg4 55.Bb7+ Kf8 56.Ba7 Ke8 57.Be7+ Kf8 58.Ba7 Ke8 59.Be7+ Kf8 60.Ba7 és döntetlen

Mamedgyarov,S (2772) - Griscsuk,A (2750)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Hc3 c6 8.e4 d5 9.exd5 cxd5 10.He5 0-0 11.0-0 Hc6 12.cxd5 Hxe5 13.dxe5 Hxd5 14.Bc1 Hxc3 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2795) - Radzsabov,T (2710)
Szicíliai védelem [B77]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 g6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Fg7 6.Fe3 Hf6 7.Fc4 0-0 8.Fb3 d6 9.f3 Fd7 10.Vd2 Hxd4 11.Fxd4 b5 12.h4 a5 13.a4 bxa4 14.Hxa4 h5 15.Hb6 Ba6 16.Hxd7 Hxd7 17.Fxg7 Kxg7 18.Fc4 Ba8 19.Vd4+ és döntetlen

Szvidler,P (2755) - Gelfand,B (2724)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.b3 0-0 8.Fe2 b6 9.0-0 Fb7 10.Fb2 Ve7 11.Bad1 Bad8 12.Bfe1 Bfe8 13.Ff1 e5 14.dxe5 Hxe5 15.Hd4 dxc4 16.Hf5 Ve6 17.Hxd6 Bxd6 18.Bxd6

Hét éve a holland Loek van Wely a 18.bxc4 Bxd1 19.Hxd1 c5 20.e4 Fxe4 21.Bxe4 Hxe4 22.Vxe4 Hxc4 23.Vc2 Hxb2 24.Vxb2 változatban a döntetlenért küzdött Viswanathan Anand ellen.

18...Vxd6 19.Bd1 cxb3 20.axb3 Vb8 21.He4 Hxe4 22.Vxe4 f6 23.Fxe5 Bxe5

Grand Prix 2017 Moszkva

24.Fc4+ Kh8 25.Vd4 Be7 26.Vd8+ Be8 27.Vd7 Vc8 28.Vf7 Bf8 29.Ve7 Be8 30.Vf7 és döntetlen

Giri,A (2785) - Salem,S (2633)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hd2 e6 5.Hb3 c5 6.dxc5 Fxc5 7.Hxc5 Va5+ 8.c3 Vxc5 9.Fe3 Vc7 10.f4 He7 11.Fe2 0-0 12.Hf3 Hbc6 13.0-0 Ha5 14.Ff2 a6 15.Bc1 Bac8 16.b3 Hac6 17.Vd2 Bfd8 18.b4 Fe4 19.a4 Hf5

Grand Prix 2017 Moszkva

20.g4 Hfe7 21.Hg5 Fg6 22.Fc5 Bd7 23.Hf3 Ha5 24.Hd4 Hc4 25.Fxc4 dxc4 26.Fxe7 Bxe7 27.f5! exf5 28.gxf5 Fh5

Salem a 28...Bxe5 29.fxg6 hxg6 30.Bce1 Bce8 31.Hf3 Bxe1 32.Bxe1 Bxe1+ 33.Vxe1 Vc6 34.Vg3 változatban is vesztésre állt volna.

29.Vg5 g6 30.e6!?

Anish Giri a 30.f6 Vxe5 31.Hf5 Be6 32.Bce1 Fe2 33.Bf2 változatban tisztet nyert volna.

30...f6 31.Vxf6 Bg7 32.Bc2 Fg4 33.Vh4 Fxf5 34.Bg2 Be8 35.Be1 a5 36.bxa5 Vxa5 37.Hxf5 Vxf5 38.Vxc4 Bge7 39.Bf2 Va5?

Salem a 39...Vg5+ 40.Kh1 Bd8 41.Bef1 Ve3 42.Bf6 Bde8 43.Bf7 Vxe6 folytatásban jobban védekezhetett volna.

40.Bf7 Vb6+ 41.Kg2 Vc6+ 42.Vxc6 bxc6 43.Bxe7 Bxe7 44.Kf3 Kf8 45.a5 Ba7 46.Be5 Ke7 47.Ke4 Bb7 48.Kd3 Bb1 49.Kc2 Ba1 50.Kb2 Ba4 51.Kb3 Ba1 52.Kb2 Ba4 53.Kb3 Ba1

Grand Prix 2017 Moszkva

54.c4 h6 55.Kb4 g5 56.Be3 c5+ 57.Kb5 g4 58.h3 gxh3 59.Bxh3 Kxe6 60.Bxh6+ Kd7 61.a6 Kc7 62.Bh8 Kd6 63.a7 Bxa7 64.Bh6+ Ke5 65.Kxc5 Ba8 66.Kb6 és sötét feladta

Hou Ji-fan (2652) - Hammer,J (2621)
Katalán megnyitás [E05]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Va4 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fe4 11.Vc1 c6 12.Bd1 Hbd7 13.Hc3 Fg6 14.a3 c5 15.Fe3 Vc7 16.He5 cxd4?! 17.Hxg6 hxg6 18.Fxa8 dxe3

Grand Prix 2017 Moszkva

19.Hd5! exf2+ 20.Kf1 Vc5 21.b4 Vxc1 22.Hxe7+ Kh7 23.Baxc1 Bxa8 24.Kxf2

Figyelmet érdemelt a 24.Bc8 Bxc8 25.Hxc8 Hd5 26.Kxf2 He5 27.Hd6 Kg8 28.Bc1 megoldás is.

24...a5 25.Bd4 g5 26.h4 g4 27.Bc8 Ba6 28.Bc7 axb4 29.axb4 He5 30.Bc5 Hc4 31.Bxb5 Hd6 32.Ba5 Bb6 33.Kg2 g6 34.Bc5 Hb5

Grand Prix 2017 Moszkva

35.Bdc4

A norvég nagymester minden reménnyel felhagyhatott volna a 35.Bd8 Kg7 36.Bcc8 Bb7 37.Hc6 változatban.

35...Kg7 36.Hc8 Bb8 37.Bc6 Ha3 38.Bc3 Hb5 39.B3c4 Ha3 40.Bc3 Hb5 41.Bc1 Hd5 42.Kf2 Ha3 43.Ba1 Hb5 44.Bc5 f5 45.Kf1 Kf6

Grand Prix 2017 Moszkva

46.Ba6 Hbc7 47.Bac6 Bxc8 48.Bxd5 Hxd5 49.Bxc8 Hxb4 50.Kf2 Hd5 51.Ke1 He3 52.Bb8 Ke5 53.Bb5+ Kf6 54.Bb3 Hc4 55.Bb4 Hd6 56.Kd2?

Grand Prix 2017 Moszkva

56...Ke5

Hammer remizhetett volna az 56...He4+ 57.Bxe4 fxe4 58.Kc3 Ke5 59.Kc4 e3 60.Kd3 Kd5 61.Kxe3 Ke5 folytatásban.

57.Kd3 Kd5?! 58.Ba4 Ke5 59.Ba5+ Kf6 60.Kd4 He4 61.Ba3 Hf2 62.Bb3 He4 63.Be3 Hd2 64.Bd3 Hf1 65.Ba3

Grand Prix 2017 Moszkva

65...f4?

Vesztőlépés. 65...Hd2 66.Be3 Hf1 67.Bb3 Hd2 remizett volna.

66.gxf4 Kf5 67.Ba1 Hd2 68.Kd3 Hb3 69.Bb1 Hc5+ 70.Ke3 e5 71.Bb5 Hd7 72.fxe5 Hf8 73.e6+ Kf6 74.Kf4 Hxe6+ 75.Kxg4 Hd4 76.Bb6+ Kf7 77.e4 Kg7 78.e5 Kf7 79.Bf6+ Kg7 80.Kg5 és sötét feladta

Harikrishna,P (2750) - Tomasevszkij,E (2696)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Fa6 9.Hd2 g6 10.b3 Fg7 11.Hf3

Sötét sikerrel oldja meg a nyitást a 11.Fb2 0-0 12.0-0-0 Bfe8 13.Vf3 Hb6 14.He4 Fxe5 15.Fxe5 Vxe5 16.Hf6+ Kh8 17.Hxe8 Va1+ 18.Kc2 Vxa2+ 19.Kc1 Va1+ változatban is.

11...0-0 12.Vb2?! Hb6

Grand Prix 2017 Moszkva

13.Va3 Vxa3

Jevgenyij Tomasevszkij a 13...c5 14.Vxa6 Fxe5 15.Bb1 Fc3+ 16.Kd1 Ve4 17.Bb2 Fxb2 18.Fxb2 Vb1+ 19.Fc1 Bad8 20.Hd2 Vf5 21.Va5 Vxf2 folytatásban vállalta volna a bonyodalmakat.

14.Fxa3 Bfe8 15.0-0-0 Fxe5 16.Hxe5 Bxe5 17.Fb2 Be7 18.h4 d5 19.h5

Grand Prix 2017 Moszkva

19...dxc4 20.Bh4 Bae8 21.hxg6 fxg6 22.bxc4 c5 23.Fd3 Bd7 24.Kc2 Fb7 25.Bg4 Fc6 26.Bh1 Bed8 27.Bh3 Fa4+ 28.Kd2 Bd6 29.Bf4 Fd7 30.g4 h5

Figyelmet érdemelt a 30...Be8 31.Bhf3 Fc6 32.Be3 g5 folytatás.

31.Ff6?! Fxg4

Többet ígért a 31...Bf8 32.Bhf3 Fxg4 33.Fe7 Bxf4 34.Bxf4 Bd7 35.Fxc5 Ha4 36.Fe3 c5 választás.

32.Bxg4 Bxd3+ 33.Bxd3 Bxd3+ 34.Kxd3 hxg4 35.Fe5 c6 36.Fb8 a6 37.Fc7 Hd7 38.Ke4 Kf7 39.Kf4 Kf6 40.a4 Ke6 41.Kxg4

Grand Prix 2017 Moszkva

41...He5+ 42.Kg5 Hd3?! 43.f4 Kf7 44.Fb6 Ke6 45.Fa7 Kf7 46.f5 gxf5 47.Kxf5 Hb2 48.Fxc5 Hxc4 49.Ke4 Ke6 50.Kd4 Hd6 51.Fb4 Hb7 52.Fa3 Kd7 53.Kc4 Kc7 54.Fb4 Kb6 55.Fe7 Kc7 56.Fb4 Kb6 57.Fe7 Ka5 58.Kb3 c5 59.Kc4 Kxa4 60.Fxc5 és döntetlen

Vallejo Pons,F (2710) - Adams,M (2747)
Vezércsel [D55]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Fxf6 7.e3 0-0 8.Vd2 a6 9.Bd1 b6 10.cxd5 exd5 11.g3 Fb7 12.Fg2 Vd6 13.He5 Hd7 14.f4 Bad8 15.0-0 c5 16.dxc5 Hxc5 17.b4 Hd7 18.He4 Ve6 19.Hxd7 Bxd7 20.Hxf6+ Vxf6 21.Vd4

Mi szólt a 21.e4 Bfd8 22.e5 Ve7 23.Vd4 a5 24.b5 Vc5 25.Vxc5 bxc5 26.a4 folytatás ellen?

21...Vxd4 22.Bxd4 Be7 23.Kf2 Bc8 24.Bfd1 Bc2+ 25.B1d2 Bxd2+ 26.Bxd2 Bc7 27.h4 Kf8 28.Fxd5 Fxd5 29.Bxd5 Bc2+ 30.Kf3 Bxa2 31.Bd6 b5 32.h5 Ba4 33.e4 Ke7 34.e5 Bxb4 35.Bxa6 Bb3+ 36.Kg4 b4 37.Bb6 Kd7 38.Bb7+ Ke6 39.Bb6+ Kd7 40.Bb8 Ke7 41.Kf5 Bxg3 42.Bb7+ Kf8 43.Bxb4 Bg1 44.Bb8+ Ke7 45.Bg8 Bh1 46.Bxg7 Bxh5+ 47.Ke4 Bh1 48.Bg8 f6 49.Bg7+ Kf8 50.exf6 Bh5 51.Be7 Ba5 52.Bh7 Bb5 53.Ba7 Bc5 54.Be7 Ba5 55.Be5 Ba7 56.Kf5 Kf7 57.Be7+ Bxe7 58.fxe7 Kxe7 59.Kg6 h5 60.Kxh5 és döntetlen

Inarkijev,E (2727) - Nepomnjacsij,J (2751)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5 Fg7 5.Fxf6 Fxf6 6.cxd5 c5 7.Hf3 cxd4 8.Hxd4 Vb6 9.Hb3 0-0 10.Vd2 Bd8 11.Bd1 Ha6 12.e4 Fg4 13.Fe2 Fxe2 14.Vxe2 Hb4 15.e5 Fg7 16.Hc1 Va5 17.Hb3 Vb6 18.Hc1 Va5 19.Hb3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Grand Prix-verseny hatodik fordulója után a kínai Ding Liren és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov változatlanul félpontos előnnyel vezet. Ding Liren kedvező esélyű állását nem tudta fokozni a francia Vachier-Lagrave ellen. Legnagyobb riválisa, Mamedgyarov honfitársával, Tejmur Radzsabovval küzdelem nélkül remizett. Ötös remiszéria után először nyert az amerikai Hikaru Nakamura, az orosz Jan Nepomnjacsij ezúttal sötéttel kapott ki. Az izraeli Borisz Gelfand is sorozatos remijei után az indiai Pentala Harikrishna elleni győzelmével a vezető duót üldöző hatos csoport tagja lett. A játéknapon a harmadik nyerést az angol Michael Adams könyvelhette el, a tavalyi kontinensbajnok orosz Erneszto Inarkijev harmadik vereségét szenvedte el. Nem bántotta egymást a két orosz olimpikon, Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler, hatodszor is remizett az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és a holland Anish Giri. Kölcsönösen elpuskázott esélyek után kötött békét az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Saleh és a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan. Nem bírt egymással a norvég Jon Ludvig Hammer és a spanyol Francisco Vallejo Pons.

Grand Prix 2017 Moszkva

A 2017-es Grand Prix-sorozat második versenyének hatodik fordulója után Ding Liren és Sahriyar Mamedgyarov változatlanul holtversenyben az élen. A félpontos hátrányban levő üldöző boly immár hattagú, az amerikai Hikaru Nakamura és az izraeli Borisz Gelfand a mai játéknapon aratott győzelmével csatlakozott.

A mezőny legfiatalabb résztvevője, a 22 éves kínai Ding Liren kecsegtető esélyt szalasztott el a francia Maxime Vachier-Lagrave elleni csatájában.

Nem számíthattunk az azerbajdzsáni testvérharcban igazi küzdelemre, Sahriyar Mamedgyarov a remivel is megőrizte holtversenyes első helyét. „Kímélte” egymást az orosz derbi Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler is, + 1-gyel várják a hajrát.

Grand Prix 2017 Moszkva

Ötös remi szériáját követően először nyert az amerikai Hikaru Nakamura. Az orosz Jan Nepomnjacsij harmadszor kapott ki, két világossal elszenvedett veresége után ezúttal sötéttel kényszerült feladásra, pontatlan játéka büntetést érdemelt.

Grand Prix 2017 Moszkva

A torna doyenje, az izraeli Borisz Gelfand nagy rutinjával tökéletesen használta ki az indiai Pentala Harikrishna könnyelmű c5 lépését. Gelfand a győzelemmel „bejelentkezett” magas helyezésre, a viadal kétharmada után lehetetlen megjósolni, hogy a versenyfutás miként végződik.

Három egymást követő vereség után az angol Michael Adams professzori módon oktatta az orosz Erneszto Inarkijevet.

A „remikirályok”, az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és a holland Anish Giri partijában világos hagyott ki kedvező esélyt.

Kölcsönös hibák jellemezték az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Saleh és a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan összecsapását, a döntetlennek egyikőjük sem örülhetett.

Megőrizte ötven százalékát a norvég Jun Ludvig Hammer, változatlanul nyeretlen a spanyol Francisco Vallejo Pons.

Grand Prix 2017 Moszkva

A 6. forduló eredményei:

Ding Liren (kínai, 2773, 3,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 3) döntetlen (Angol megnyitás, 52)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 3) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 3,5)  döntetlen (Félszláv védelem, 20)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 3) – Peter Szvidler (orosz, 2755, 3) döntetlen (Angol megnyitás, 15)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 2,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 2,5) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 35)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 2,5) – Anish Giri (holland, 2785, 2,5) döntetlen (Benoni védelem, 31)

Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 2,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 2,5) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 52)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 2,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 2) döntetlen (Angol megnyitás, 34)

Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 2) – Hou Ji-fan (kínai, 2652, 2) döntetlen (Semi-Tarrasch védelem, 36)

Michael Adams (angol, 2747, 1) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 1,5) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 42)

A verseny állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

Élő+/-

1

4

Ding Liren

CHN

2773

4,0

6,9

5

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2772

4,0

5,3

3

1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2795

3,5

-1,6

2

Hikaru Nakamura

USA

2786

3,5

-0,3

6

Peter Szvidler

RUS

2755

3,5

2,0

8

Alekszandr Griscsuk

RUS

2750

3,5

1,4

12

Borisz Gelfand

ISR

2724

3,5

7,9

13

Tejmur Radzsabov

AZE

2710

3,5

9,0

9

3

Anish Giri

NED

2785

3,0

-5,7

15

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2696

3,0

3,4

18

Jon Ludvig Hammer

NOR

2621

3,0

9,3

12

7

Jan Nepoomnjacsij

RUS

2751

2,5

-9,8

9

Pentala Harikrishna

IND

2750

2,5

-7,9

14

Francisco Vallejo Pons

ESP

2710

2,5

-3,5

16

Hou Ji-fan

CHN

2652

2,5

2,7

17

Salem A. R. Saleh

UAE

2633

2,5

4,2

17

10

Michael Adams

ENG

2747

2,0

-8,7

18

11

Erneszto Inarkijev

RUS

2727

1,5

-14,6

A 7. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 3,5) – Ding Liren (kínai, 2773, 4)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 4) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 3,5)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 3,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 3,5)

Peter Szvidler (orosz, 2755, 3,5) – Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 3,5)

Anish Giri (holland, 2785, 3) – Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 2,5)

Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 2,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 3)

Hou Ji-fan (kínai, 2652, 2,5) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 3)

Francisco Vallejo POns (spanyol, 2710, 2,5) – Michael Adams (angol, 2747, 2)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 1,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 2,5)

Ding Liren (2773) - Vachier-Lagrave,M (2795)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Hf3 Hc6 6.0-0 Hb6 7.Hc3 Fe7 8.a3 0-0 9.b4 Be8 10.e3

Ding Liren a 10.d3 Ff8 11.Fb2 a5 12.b5 Hd4 13.Hd2 c6 főváltozatot elkerülte. Sardzsában Jan Nepomnjacsij a 14.bxc6 Hxc6 15.Hc4 Fe6 16.Hxb6 Vxb6 17.Bb1 egyenlő esélyű állásból győzte le a francia nagymester.

10...a6 11.Vc2 Fg4 12.He4 f5 13.Hc5 e4

 

Grand Prix 2017 Moszkva

14.He1 Fe2 15.d3 Fxf1 16.Kxf1 Fxc5 17.bxc5 Hd7 18.dxe4 fxe4 19.Fxe4 Ve7

 

Grand Prix 2017 Moszkva

20.Fxh7+ Kh8 21.Fg6 Bf8 22.Bb1 Hxc5 23.Hg2

Taktikai megoldás következett volna 23.Ve2-re 23...Bxf2+ 24.Kxf2 (24.Vxf2 Bf8 25.Ff5 g6 26.Fb2+ Kh7 27.Kg1 Bxf5 28.Ve2 He5) 24...Vf6+ 25.Kg1 Vxg6 folytatásban.

23...Bad8 24.Hf4 He6 25.Bxb7 He5

 

Grand Prix 2017 Moszkva

26.Fb2!?

Még nehezebb feladat elé állította volna sötétet a 26.Fe4 Vd7 27.Kg2 (27.Fb2 Hxf4 28.exf4 Vh3+ 29.Ke1) 27...Hxf4+ 28.exf4 Hd3 29.Ve2 választás.

26...Hf3? 27.Fh5! Hxf4 28.gxf4 Bd2 29.Vc3!?

Jobb volt a 29.Vc6 Bxb2 30.Bxb2 Vxa3 31.Vc1 Vd3+ 32.Kg2 Hh4+ 33.Kh3 Hg6 34.f3 folytatás.

29...Hxh2+ 30.Kg1

Grand Prix 2017 Moszkva

30...Bxf4 31.Vxg7+ Vxg7+ 32.Fxg7+ Kxg7 33.exf4 Kh6 34.Kxh2 Kxh5 35.Bxc7 Kg4 36.Kg2 Bd3 37.f3+ Kh5 38.a4 Bd4 39.Bc5+ Kh4 40.Kf2 Bxa4 41.Ke3 a5 42.Bg5 Ba3+ 43.Ke4 Ba4+ 44.Ke5 Bb4 45.Bg4+ Kh5 46.f5 Bb5+ 47.Ke6 Bb6+ 48.Ke7 Bb7+ 49.Ke6 Bb6+ 50.Kf7 Bb7+ 51.Kg8 Bb8+ 52.Kg7 Bb7+ és döntetlen

Nakamura,H (2786) - Nepomnjacsij,J (2751)
Szicíliai védelem [B97]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Vb6 8.a3 Hc6 9.Hb3 Fe7 10.Vd2 0-0 11.0-0-0 Bd8 12.Fd3 h6

 

Grand Prix 2017 Moszkva

13.h4 Fd7 14.Ve2 Kf8 15.e5! dxe5 16.fxe5 hxg5 17.exf6 Fxf6 18.hxg5 Fxg5+ 19.Kb1 Ve3 20.Vh5 Fh6 21.Bhf1 Fe8 22.Bde1 Vg5 23.Vh3 He5?

 

Grand Prix 2017 Moszkva

24.Hc5 Kg8 25.Hxe6! fxe6 26.Vxe6+ Hf7?

A nagy taktikusnak számító Jan Nepomnjcsij védekező félként csődöt mondott, de a 26...Ff7 27.Vxe5 Vxe5 28.Bxe5 Be8 29.Bc5 folytatás is világosra lett volna előnyös.

27.Fg6 Kh8 28.Fxf7!? Fxf7 29.Vxf7 Vxg2 30.Bg1 Vd2 31.Bd1 Vf4 32.Vxb7 Bdb8?! 33.Ve4 Vf8

 

Grand Prix 2017 Moszkva

34.Bg6 Ba7? 35.Vd4 és sötét feladta

 

Gelfand,B (2724) - Harikrishna,P (2750)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Fg5 Fc6 10.Bd1 Hbd7 11.Hbd2 h6 12.Fxf6 Hxf6 13.Hxc4 Fe4 14.Vc1

A 2017-es GP-sorozat első versenyén, Sardzsában Alekszandr Griscsuk a 14.Vb3 a5 15.Hfe5 Fd5 16.Bac1 Be8 17.Vc2 c6 változatban csatázott Michael Adamsszel.

14...a5 15.Hfe5 Fxg2 16.Kxg2 c6 17.Vc2 Vc7 18.Bac1 Bfd8 19.Vb3 Ff8 20.Vf3 Bac8 21.e4 b5 22.He3 Vb7 23.b3 c5?

Pentala Harikrishna hibázott.

 

Grand Prix 2017 Moszkva

24.d5! exd5 25.Hxd5 Bd6 26.axb5 Vxb5 27.Hxf7! Kxf7

Nehéz állásban újabb hiba, de a 27...Bxd5 28.Bxd5 Hxd5 29.exd5 Ve8 30.Vf5 Bb8 31.He5 Bxb3 32.Bd1 folytatásban is jelentős világos előnye.

28.e5 Be6 29.exf6 g6 30.Be1 Vc6 31.Bxe6 Vxe6

 

Grand Prix 2017 Moszkva

32.Ba1 Vf5 33.Bxa5 Vxf3+ 34.Kxf3 Bb8 35.Ke4 Bxb3 36.Ba7+ Ke6 37.Hf4+

Egyszerűbb megoldás volt a 37.f4 Bb1 38.Ba6+ Kf7 39.He3 Bb4+ 40.Ke5 választás.

37...Kxf6 38.Ba6+ Kf7 39.Ba7+ Kf6 40.Ba6+ Kf7 41.Hxg6 Fg7 42.f4 Bb2 43.h4 Bg2 44.Kf3 Bg1 45.h5 c4 46.Ba7+ Kg8 47.He7+ Kf8 48.Hg6+ Kg8 49.Bc7 Bc1 50.He7+ Kf8 51.Hf5 Fb2 52.Bc8+ és sötét feladta

Adams,M (2747) - Inarkijev,E (2727)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3 0-0 9.Hc3 Hb8 10.a4 b4 11.Hd5 Hxd5 12.Fxd5 c6 13.Fb3 Hd7 14.Fe3 Fb7 15.a5 d5 16.d4 dxe4 17.Hxe5 Hf6 18.Ve2 Vc7 19.Ff4 Fd6 20.Fg3 c5 21.c3 Bac8 22.Bfd1 g6 23.Ve3 cxd4 24.cxd4 Hd5

 

Grand Prix 2017 Moszkva

25.Vh6 Ve7 26.Be1 f5 27.f3 Fxe5 28.Fxe5 exf3 29.gxf3 Bfe8 30.Bac1 Vf8 31.Vg5 Vf7 32.Kf2 h5 33.Fd6 Bxe1 34.Bxe1 Be8 35.Bc1 Be6 36.Fxd5 Fxd5 37.Bc8+ Be8 38.Bc7 Ve6 39.Fe5 Bc8 40.Bg7+ Kf8 41.Vh6 Bc2+ 42.Kg1 és sötét feladta

Radzsabov,T (2710) - Mamedgyarov,S (2772)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 e5 9.cxd5 cxd5 10.e4 exd4 11.Hxd5 Hxd5 12.exd5 h6 13.b3 Hb6 14.Fb2 Hxd5 15.Vc4 Hb4 16.Bfd1 Hxd3 17.Vxd3 Fc5 18.Fxd4 Fxd4 19.Vxd4 Vxd4 20.Hxd4 Fd7 és döntetlen

Griscsuk,A (2750) - Szvidler,P (2755)
Angol megnyitás [A33]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 e6 6.g3 Vb6 7.Hdb5 He5 8.Fg2 a6 9.Ha3 Fxa3 10.bxa3 Hxc4 11.0-0 Vc5 12.Ha4 Vb5 13.Hc3 Vc5 14.Ha4 Vb5 15.Hc3 és döntetlen

Salem,S (2633) – Hou Ji-fan (2652)
Semi-Tarrasch védelem [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Fc4 Hd7 12.0-0 b6 13.a4 Fb7 14.Bfe1 Hf6 15.Fd3 h6 16.a5 bxa5 17.Bxa5 Vc7 18.He5 Bfc8 19.f3 Vd8 20.Ff1 Hd7 21.Hc4 Hb6 22.He3 Bc7 23.Bea1 Bd7 24.Hc2 Hc8 25.Fb5 Bd6 26.Vb4 Bb8 27.Fd3 He7 28.Bb5?! a6 29.e5?!

 

Grand Prix 2017 Moszkva

29...Bc6?

Az exvilágbajnoknő a 29...Bxd4! 30.Hxd4 (30.Vxd4 axb5 31.Vxd8+ Bxd8) 30...axb5 31.Fxb5 Hg6 32.Vd6 Bc8 33.Fc6 Vb6 34.Fb5 Vc5 folytatásban előnyben játszhatott volna.

30.Bxb7 Bxb7 31.Vxb7 Bxc2 32.Ve4 Bc8 33.Bxa6 Hf5 34.Kf2?! Vxd4+ 35.Vxd4 Hxd4 36.Fe4 g6 és döntetlen

Tomasevszkij,E (2696) - Giri,A (2785)
Benoni védelem [A62]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 d6 6.Hc3 g6 7.Fg2 Fg7 8.Hf3 0-0 9.0-0 Be8 10.Ff4 Ff5 11.Fg5 h6 12.Fxf6 Vxf6 13.Hd2 Ve7 14.e4 Fd7 15.a4 Ha6 16.Hc4 Hc7 17.f4

 

Grand Prix 2017 Moszkva

17...b5 18.axb5 Fd4+ 19.Kh1 Hxb5 20.e5 dxe5 21.fxe5 Hxc3 22.bxc3 Fxc3 23.d6 Ve6 24.Fd5 Fxa1 25.Fxe6 Fxe6 26.Vxa1 Fxc4 27.Bc1 Fd5+ 28.Kg1 c4 29.Va5 Fe6 30.Bb1 Bec8 31.Bb7 és döntetlen

Hammer,J (2621) - Vallejo Pons,F (2710)
Angol megnyitás [A20]

1.c4 Hf6 2.g3 e5 3.Fg2 h6

Ezrével a játszmák a 3...d5 4.cxd5 Hxd5 5.Hc3 Hb6 6.Hf3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.a3 (8.d3 0-0 9.a3 Fe6 10.b4 a5) 8...0-0 9.b4 Fe6 10.Bb1 f6 változatban.

4.Hf3 e4 5.Hd4 Hc6 6.Hc2 d5 7.cxd5 Vxd5 8.Hc3 Ve6 9.d4 exd3 10.Vxd3 Fd6 11.Hb5 0-0 12.Hxd6 Bd8 13.Ff4 Hh5 14.Fe3 Bxd6 15.Vb5 Vg6 16.Hb4 Hd4

 

Grand Prix 2017 Moszkva

17.Fxd4

A norvég sakkozó a 17.Ve8+ Kh7 18.Ve5 Hxe2! 19.Hd5 Hf6 20.Hxf6+ gxf6 21.Vc5 Vd3 22.Vh5 Hd4 23.Vxf7+ Kh8 24.Vf8+ Kh7 25.Fxd4 (25.Vxh6+ Kg8 26.Fxd4 Fg4) 25...Bxd4 26.Vf7+ Kh8 27.Vf8+ változatban is csak örökös sakkban reménykedhetett volna.

17...Bxd4 18.Hd5 Vd6 19.Ve8+ Kh7 20.Vxf7 Fe6 21.Vxh5 Fxd5 22.Fxd5 Bxd5 23.Vf3 Vb4+ 24.Kf1 Bd2 25.Bc1 c6 26.Bc2 Bxc2 27.Vd3+ Kh8 28.Vxc2 Bd8 29.b3 Bd2 30.Vf5 Bxa2 31.Vc8+ Kh7 32.Vf5+ Kh8 33.Vc8+ Kh7 34.Vf5+ Kh8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Zalakaroson május 18. és 26. között rendezik meg a 36. sakkfesztivált, amelynek főversenye Sax Gyula emlékverseny. A legjobb honi sakkozók a férfi és női nyílt bajnoki címért és a junior elsőségért is küzdenek. A 9 fordulós svájci rendszerű viadal rajtlistát ezüstérmes olimpikonunk, Rapport Richárd vezeti, számos nagymesterünk számára  a torna fontos felkészülési állomás a Minszkben május 29-én kezdődő kontinensviadalra. A 133 résztvevős versenyen száztizenkilencen címviselők, 42 nagymester és 43 nemzetközi mester a 31 ország sakkozóit felvonultató mezőnyben.

 

36. Zalakaros sakkfesztivál Sax Gyula emlékverseny

A Zalakarosi Sakkfesztivál egyre nagyobb rangot vív ki a nyílt versenyekben oly gazdag kalendáriumban. A főverseny a Bueneos Aires-i olimpián aranyérmes olimpikonunk, Sax Gyula emlékét őrzi, aki hosszú éveken keresztül a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csapat tagja volt. Évről-évre a fesztivál főcsoportjában a résztvevők a nyílt magyar bajnoki címekért is vetélkednek.

Harmincegy ország száztizenkilenc nemzetközi címviselője játszik a főcsoportban, amelynek rajtlistáját ezüstérmes olimpikonunk, Rapport Richárd vezeti. A válogatott keretből még Bánusz Tamás és Erdős Viktor is rajthoz áll.

A női nyílt bajnoki címért Gara Anita, Papp Petra, Lázárné Vajda Szidónia és Gara Tícia vetélkedését várjuk, nő válogatottunk kapitánya, Papp Gábor számára is fontos lesz „élőben” látni az Eb csapattagságra pályázók játékát.

A torna díjalapja 4 millió 900 ezer forint, az első helyezett 1 millió 400 ezer forintot kap. A férfi bajnoki cím 500, a női 300 ezret ér.

A rajtlista élcsoportja:

 

R.

Név

FED

Élő

1

Rapport Richárd

HUN

2698

2

Liviu-Dieter Nisipeanu

GER

2686

3

Márkus Róbert

SRB

2673

4

Igor Kovalenko

LAT

2657

5

Zahar Efimenko

UKR

2648

6

Tamir Nabaty

ISR

2640

7

Anton Demcsenko

RUS

2629

8

Abhijeet Gupta

IND

2626

9

Bánusz Tamás

HUN

2616

10

Erdős Viktor

HUN

2614

11

Alekszander Zubov

UKR

2604

12

Vajda Levente

ROU

2600

13

Prohászka Péter

HUN

2596

14

Papp Gábor

HUN

2592

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A moszkvai GP-verseny ötödik fordulójában a félpontos előnnyel vezető azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és a kínai Ding Liren játszmája villámgyors remivel ért véget, előnyüket megőrizték. Első győzelmét aratta az orosz Alekszandr Griscsuk, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan ellen nyert. A francia Maxime Vachier-Lagrave az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Salehre mért vereséget.  Sorozatban harmadik partiját vesztette el az angol Michael Adams, az indiai Pentala Harikrishna feljött ötven százalékra. Az orosz Peter Szvidler és az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov a döntetlennel + 1-gyel várja a viadal második félidejét. A holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura ötödször remizett, ahogy az orosz Jevgenyij Tomasevszkij is. Első döntetlenét könyvelte el az orosz Jan Nepomnjacsij, ötödször remizett a torna doyenje, az izraeli Borisz Gelfand. A pihenőnap után a pontvadászat csütörtökön folytatódik.

Grand Prix 2017 Moszkva

A 2017-es Grand Prix-sorozat második versenyét is a nagy taktikázás jellemzi. A nagymesterek alig vállalnak kockázatot, a győzelmek sokkal inkább jelentős hibáknak köszönhetően születnek meg. Az ötödik játéknapon az orosz Alekszandr Griscsuk és a francia Maxime Vachier-Lagrave első győzelmét aratta, fél pontra megközelítették a vezető duót, az egymással villámgyorsan remiző azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovot és a kínai Ding Lirent.

Grand Prix 2017 Moszkva

Alekszandr Griscsuk a jól rajtoló, a sikeres folytatással már adós maradt kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fant győzte le. A szicíliai védelmű partiban Hou Ji-fan nem érezte meg a veszélyt, vezére kelepcébe került, leáldozásával nem kapott elegendő ellenesélyt.

Grand Prix 2017 Moszkva

Négy döntetlen után aratta első győzelmét Maxime Vachier-Lagrave is. A Caro-Kann védelem egyik ritkább változatában az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Saleh láthatóan bizonytalan volt, hátrányos pozícióban durva elnézéssel kapott ki.

Grand Prix 2017 Moszkva

Sorozatban harmadik játszmáját vesztette el az angol Michael Adams, az indiai Pentala Harikrishna biztos kézzel használta ki a „veterán” sakkozó sorozatos pontatlanságait.

Sokáig dohogott a GP-versenyt oroszul kommentáló Szergej Sipov nagymester Peter Szvidler döntetlene miatt. Kedvező esélyű állást játszhatott az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov ellen, még a megegyezés pillanatában is jobban állt.

A holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura sem bántotta egymást, mindketten ötödször remiztek.

Csalódást okozott drukkereinek az orosz Jevgenyij Tomasevszkij, a norvég Jon Ludvig Hammer elleni partija csak 20 lépésig tartott.

Az orosz Jan Nepomnjacsij két világossal elszenvedett veresége után harmadik játszmájában remizett a viadal doyenjével, az izraeli Borisz Gelfanddal. A sakkrajongók többet reméltek a bonyodalmakat kedvelő Jantól.

A játéknapon a spanyol Francisco Vallejo Pons és az orosz Erneszto Inarkijev játszmája fejeződött be utolsóként, az egyensúly nem borult fel.

Grand Prix 2017 Moszkva

Az 5. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 3) – Ding Liren (kínai, 2773, 3) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 15)

Peter Szvidler (orosz, 2755, 2,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 2,5) döntetlen (Vezércsel, 31)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 2) – Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 2) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 36)

Anish Giri (holland, 2785, 2) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 2) döntetlen (Olasz megnyitás, 27)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 2) – Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 2) döntetlen (Szicíliai védelem, 46)

Hou Ji-fan (kínai, 2652, 2( - Alekszandr Griscsuk (2750, 2) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 39)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 2) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 2) (Angol megnyitás, 20

Pentala Harikrishna (norvég, 2750, 1,5) – Michael Adams (angol, 2747, 1) 1 - 0 (Vezércsel, 51)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 1,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 1) döntetlen (Angol megnyitás, 64)

A verseny állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

Élő+/-

1

4

Ding Liren

CHN

2773

3,5

6,6

5

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2772

3,5

6,2

3

1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2795

3,0

-1,3

6

Peter Szvidler

RUS

2755

3,0

2,1

8

Alekszandr Griscsuk

RUS

2750

3,0

1,3

13

Tejmur Radzsabov

AZE

2710

3,0

8,1

7

2

Hikaru Nakamura

USA

2786

2,5

-4,8

3

Anish Giri

NED

2785

2,5

-4,5

7

Jan Nepomnjacsij

RUS

2751

2,5

-5,3

9

Pentala Garikrishna

IND

2750

2,5

-2,5

12

Borisz Gelfand

ISR

2724

2,5

2,5

15

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2696

2,5

2,2

18

Jon Ludvig Hammer

NOR

2621

2,5

8,1

14

14

Francisco Vallejo Pons

ESP

2710

2,0

-2,3

16

Hou Ji-fan

CHN

2652

2,0

3,0

17

Salem A. R. Saleh

UAE

2633

2,0

3,9

17

11

Erneszto Inarkijev

RUS

2727

1,5

-9,9

18

10

Michael Adams

ENG

2747

1,0

-13,4

A csütörtöki 6. forduló párosítása:

Ding Liren (kínai, 2773, 3,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 3)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 3) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 3,5)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 3) – Peter Szvidler (orosz, 2755, 3)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 2,5) – Jan nepomnjacsij (orosz, 2751, 2,5)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 2,5) – Anish Giri (holland, 2785, 2,5)

Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 2,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 2,5)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 2,5) – Francisco Vallejo POns (spanyol, 2710, 2)

Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 2) – Hou Ji-fan (kínai, 2652, 2)

Michael Adams (angol, 2747, 1) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 1,5)

Mamedgyarov,S (2772) – Ding Liren (2773)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 0-0 5.Vc2 d5 6.Fg5 h6 7.Fxf6 Vxf6 8.a3 Fxc3+ 9.Vxc3 c6 10.e3 Hd7 11.Bd1 dxc4 12.Fxc4 b6 13.0-0 Fb7 14.e4 Bfd8 15.e5 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2795) - Salem,S (2633)
Caro-Kann védelem [B11]

1.e4 c6 2.Hf3 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hf6 5.Ve2 Hxe4 6.Vxe4 Vd5 7.Vh4 Ve6+ 8.Fe2 Vg4 9.Vg3 Vxg3 10.hxg3 Ff5 11.b3 a5 12.Fb2 h6 13.0-0-0 a4 14.Hd4 Fc8 15.Bde1 axb3 16.axb3 Hd7 17.Hf5 Hf6

Grand Prix 2017 Moszkva

18.g4 Fe6 19.f4 Bg8 20.He3 g6 21.f5 gxf5 22.gxf5 Fd7 23.Ff3 Kd8 24.Fd4 Fg7 25.Kb2 He8 26.Fxg7 Hxg7

Grand Prix 2017 Moszkva

27.f6 exf6 28.Bxh6 He8 29.d4 Kc7 30.d5 Bg5 31.Bd1 Ba6 32.b4 Hd6?! 33.Bxf6 cxd5 34.Bxd5 Bxd5 35.Fxd5

Grand Prix 2017 Moszkva

35...Hc4+?? 36.Fxc4 és sötét feladta

Hou Ji-fan (2652) - Griscsuk,A (2750)
Szicíliai védelem [B91]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.g3 e5 7.Hb3 Fe7 8.Fg2 0-0 9.0-0 b5 10.a4 b4 11.Hd5 Hxd5 12.Vxd5 Ba7 13.Fe3 Fe6 14.Vd3 Ba8 15.f4 Vc7 16.Hd2

Számításba jött a 16.Bfc1 Hd7 17.c3 bxc3 (17...Vb8 18.Ha5 Hc5) 18.Bxc3 Vd8 19.f5 Fxb3 20.Bxb3 folytatás.

16...a5 17.Bf2 f6 18.f5 Ff7 19.Bc1 Ha6 20.c4 bxc3 21.Vxc3 Vb8 22.Bff1?!

Az exvilágbajnoknő elvesztette a játszma fonalát. 22.Hc4 Bc8 23.b3 megőrizte volna az egyenlő esélyt.

22...Hb4 23.Vc7 Ve8 24.Vb7 Bb8 25.Va7 Ba8 26.Vb7 Bb8 27.Va7

Grand Prix 2017 Moszkva

27...d5!

Alekszandr Griscsuk a lépésismétléssel időt nyert, remizni természetesen nem akart.

28.exd5 Hxd5 29.Fc5?

Hou Ji-fan a 29.Ff2 Fb4 30.Hc4; 29.Fxd5 Fxd5 30.Vxa5 Fa8 31.Fb6 Fd6 folytatásokban reményeket táplálhatott volna a megmenekülésre.

29...Ba8 30.Vb7 Bb8 31.Va7 Ba8 32.Vb7 Fxc5+ 33.Bxc5 Bb8

Grand Prix 2017 Moszkva

34.Vxf7+? Bxf7 35.Fxd5 Kh8 36.Bfc1? Bd7 37.Fc6 Vd8 38.Fxd7 Vxd7 39.He4 h5 és világos feladta

Szvidler,P (2755) - Radzsabov,T (2710)
Vezércsel [D35]

1.c4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 Hf6 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 c5 7.Bb1 Fe7 8.Hf3 0-0 9.Fc4 Hc6 10.0-0 b6 11.Ff4 Fb7 12.Be1 cxd4 13.cxd4 Hb4?! 14.Vd2 Hc6 15.d5 Ha5 16.Fb5 exd5 17.exd5 Fc5 18.Bbd1 Fd6

Grand Prix 2017 Moszkva

19.He5

Peter Szvidler a 19.Hg5 h6 (19...Fxf4 20.Vxf4 Bc8 21.d6 h6 22.d7) 20.He4 Fxf4 21.Vxf4 a6 22.Ff1 folytatással jelentős előnyt érhetett volna el.

19...a6 20.Ff1 Bc8 21.Hc6 Fxf4 22.Vxf4 Fxc6 23.dxc6 Vc7 24.Bd6 Hxc6 25.Bc1 Vb8 26.Fxa6 He5 27.Bcd1 Bc5 28.Vb4 Hc6 29.Vb2 Bd8 30.Bxd8+ Hxd8 31.Bb1 és döntetlen

Harikrishna,P (2750) - Adams,M (2747)
Vezércsel [D35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.cxd5 exd5 5.Fg5 c6 6.e3 h6 7.Fh4 Fe7 8.Fd3 Hbd7 9.f3

A GP-ciklus első versenyén, Sardzsában Sahriyar Mamedgyarov a 9.Hge2 Hh5 10.Fxe7 Vxe7 11.Vd2 Hb6 12.f3 Fd7 13.0-0 0-0 14.g4 Hf6 15.Hg3 folytatást játszotta meg Michael Adams ellen.

9...0-0 10.Hge2 b5 11.0-0 Hb6 12.Ff2 a5 13.Hg3 b4 14.Hce2 c5

Grand Prix 2017 Moszkva

15.dxc5 Fxc5 16.Bc1 Hbd7 17.Hd4 Vb6 18.Be1 Be8 19.Fb1 a4 20.Vc2 Ba5 21.Hge2 Hf8 22.Hf4 Fd7 23.Hd3 Fd6 24.Fg3 Fxg3 25.hxg3 Bc8

Grand Prix 2017 Moszkva

26.Vd2

Pentala Harikrishna egyre nagyobb előnyt ért el.

26...Bb8 27.g4 He6 28.He5 Bc5 29.Hxe6 Bxc1 30.Bxc1 Vxe6 31.Vd4 Vd6 32.Hd3 He8?!

Grand Prix 2017 Moszkva

33.Bc5 Bb5 34.Bxb5 Fxb5 35.Vxb4 Va6 36.Hc5 Vc6 37.Ff5 Hf6 38.b3 axb3 39.Hxb3 g6 40.Fb1 Hd7 41.Kf2 Fc4 42.Ha5 Vc7?!

Grand Prix 2017 Moszkva

43.Hxc4 dxc4 44.a4 Hb6 45.Fc2 Hd5 46.Vd2 Vc6 47.Fe4 c3 48.Vd1 Vb7 49.Kg1 c2 50.Vxc2 Vb4 51.Vb1 és sötét feladta

Giri,A (2785) - Nakamura,H (2786)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 d6 6.c3 a6 7.Be1 0-0 8.h3 Fa7 9.Fb3 Be8 10.Hbd2 Fe6 11.Fc2 h6 12.Hf1 d5 13.exd5 Fxd5 14.Hg3 Vd7

Lépéscserével a tavalyi Tal-emlékversenyen játszott Kramnyik-Anand partihoz érkeztünk, Hikaru Nakamura más tervet választott. Az indiai exvilágbajnok a 14...Fc5 15.b4 Ff8 manővere nem bizonyult jó ötletnek. 16.a4 g6 17.Fb2 b5 18.He4 Bb8 19.Fc1 Hd7 20.Fb3 Fxb3 21.Vxb3 után Vlagyimir Kramnyik kedvezőbb pozícióból folytathatta a küzdelmet, meg is nyerte a partit.

15.Fe3 Fxe3 16.Bxe3 Be7 17.Hh4 g6 18.c4 Fe6 19.Vf3 Kg7 20.Fa4 Vd4 21.Fxc6 bxc6 22.Vxc6 Bae8 23.Hf3 Vxb2 24.Bae1 Vxa2

Grand Prix 2017 Moszkva

25.Hxe5?! Fd5! 26.cxd5 Bxe5 27.Bxe5 és döntetlen

Nepomnjacsij,J (2751) - Gelfand,B (2724)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.0-0 Fg7 5.Hc3 d6 6.e5 dxe5 7.Fxc6+ bxc6 8.Be1 Vc7 9.d3 c4 10.h3 Fe6 11.Ve2 cxd3 12.cxd3 Hf6 13.Hxe5 Hd5 14.Ha4 Fxe5 15.Vxe5 Vxe5 16.Bxe5 Ff5 17.Hc5 f6 18.Be2 Kf7 19.d4 g5 20.Fd2 Bab8 21.b3 h5 22.Bc1 Bhd8 23.Bce1 Be8 24.Kh2 Bg8

Grand Prix 2017 Moszkva

25.Bc1 Bgd8 26.Fa5 Bg8 27.Bc4 Hb6 28.Bb4 Hd7 29.Hxd7 Fxd7 30.Bc4 Bgc8 31.Fc3 Bb7 32.Fb2 Fe6 33.Bc5 Bb5 34.Bec2 Ff5 35.B2c4 Bxc5 36.Bxc5 Fb1 37.Ba5 Bc7 38.h4 gxh4 39.Kh3 Kg6 40.Kxh4 Bd7 41.Fc3 Fe4 42.Kh3 Fd3 43.f3 a6 44.Bc5 Bd6 45.Kh4 Be6 46.d5 és döntetlen

Tomasevszkij,E (2696) - Hammer,J (2621)
Angol megnyitás [A21]

1.c4 e5 2.Hc3 Fb4 3.Hd5 Fc5 4.Hf3 c6 5.Hc3 d6 6.e3 Fb4

A norvég nagymester Viswanathan Anand receptjét követte.

7.Vb3

A St.Louis-i "Champions Showdown" tornán Hikaru Nakamura a 7.d4 Fxc3+ 8.bxc3 e4 9.Hd2 Hf6 10.Fa3 változatot választotta Vishy ellen. (Jan Hepomnjacsij a Tal-emlékversenyen a 10.f3 exf3 11.Vxf3 0-0 12.h3 Va5 13.Fb2 Vf5 14.Fa3 Be8 15.Vxf5 Fxf5 16.Kf2 változatban nem tudott előnyt elérni az exvilágbajnokkal szemben.) 10...b6 11.f4 c5 következett.

7...Fa5 8.Fe2 Hf6 9.d3 e4 10.dxe4 Hxe4 11.Fd2 Hxd2 12.Hxd2 Ha6 13.Bc1 Ff5 14.Vd1

Nincs gondja sötétnek a 14.Vxb7 Hb4 15.e4 Fb6 16.exf5 Bb8 17.Vxb8 Vxb8 18.a3 Ha6 19.b4 Hc7 változatban.

14...Hc5 15.0-0 Vb6 16.Hb3 Hxb3 17.axb3 Bd8 18.Ba1 0-0 19.Hd5 cxd5 20.Vxd5 Vxb3 és döntetlen

Vallejo Pons,F (2710) - Inarkijev,E (2727)
Angol megnyitás [A20]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 c6 4.d4 exd4 5.Vxd4 d5 6.Hf3 Fe6 7.cxd5 cxd5 8.Fe3 Hc6 9.Va4 Fb4+ 10.Hbd2 0-0 11.0-0 d4 12.Fg5 h6 13.Fxf6 Vxf6 14.He4 Vf5 15.a3 Vxe4 16.axb4 d3

Grand Prix 2017 Moszkva

17.b5 Vxa4 18.Bxa4 dxe2 19.Be1 He7 20.Hd4 Fd5 21.Bxe2 Fxg2 22.Kxg2 Bfe8 23.Hf3 Kf8 24.He5 Bed8 25.Bc4 f6 26.Hf3 Bd7 27.b3 Bad8 28.Ba2 Hc8 29.h4 h5 30.Bac2 Hb6 31.Bc5 Hd5 32.Ba2 b6 33.Bc4 He7 34.Bf4 Kg8 35.Baa4 Hd5 36.Bfc4 a5 37.Bc6 Kf7 38.Bd4 Ke8 39.Bdc4 Bd6 40.Hd4 He7 41.Bxd6 Bxd6 42.Kf3 Kd7 43.Ke4 g6 44.f4 Bd5

Grand Prix 2017 Moszkva

45.b4 axb4 46.Bxb4 Bc5 47.Kd3 Bc1 48.Ba4 Bg1 49.He2 Bd1+ 50.Kc2 Be1 51.Kd2 Bb1 52.Ba7+ Ke6 53.Hd4+ Kd6 54.Bb7 Hd5 55.f5 gxf5 56.Hxf5+ Ke5 57.Hg7 Bxb5 58.Hxh5 Ke4 59.Kc1 Bc5+ 60.Kb2 f5 61.Bf7 Bb5+ 62.Kc1 Bb3 63.Hg7 Bxg3 64.Hxf5 Bh3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

A moszkvai Grand Prix-verseny negyedik fordulója után a kínai Ding Liren és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov félpontos előnnyel holtversenyben az élen. Ding Liren remizett az orosz Peter Szvidlerrel, fordulatos partiban győzte le Mamedgyarov az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Salehet. Az orosz Jan Nepomnjacsij is sötéttel volt eredményes, az angol Michael Adams kényszerült feladásra. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov a spanyol Francisco Vallejo Pons elhibázott tisztáldozatát megdöntve nyert. Az orosz Alekszandr Griscsuk kecsegtető esélyét nem tudta győzelemig fokozni a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. Az amerikai Hikaru Nakamura negyedszer is csak remizett, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan jobban is állt a partiban. A norvég Jon Ludvig Hammer a holland Anish Girivel, az izraeli Borisz Gelfand az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel, az orosz Erneszto Inarkijev az indiai Pentala Harikrishnával osztozott meg a ponton.

Grand Prix 2017 Moszkva

A GP-verseny negyedik fordulójában ismét a sötéttel játszók voltak eredményesek, három partiban is sikert értek el. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov győzelmével holtversenyben az élen áll. Fordulatos küzdelemben nyert az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Saleh ellen. Az arab nagymester jobb állást rontott el, majd a végjátékban remiesélyt szalasztott el.

Grand Prix 2017 Moszkva

Az orosz Jan Nepomnjacsij negyedik partija is döntéssel végződött, két világossal elvesztett játszmája után másodszor nyert sötéttel. Az angol Michael Adams sorozatban húzta a rossz lépéseket, amit ellenfele kihasznált.

Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov sikerrel védekezett a spanyol Francisco Vallejo Pons tisztáldozatos támadásával szemben, hosszú nyeretlenségi sorozata szakadt meg.

A kínai Ding Liren a biztonságot tartotta célkitűzésül, nagyobb ambícióval  is játszhatta volna az orosz Peter Szvidler elleni partiját.

Grand Prix 2017 Moszkva

Az amerikai Hikaru Nakamura negyedik játszmájában is csak remizett, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan egy pillanatra sem adott esélyt a rajtlista második helyezettjének.

Három vérszegény döntetlen után az orosz Alekszandr Griscsuk igazi csatát vívott a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen, sajnálhatja, hogy oly kecsegtető állását nem tudta győzelemig fokozni

Az izraeli Borisz Gelfand és az orosz Jevgenyij Tomasevszkij folytatta remiszériáját. A holland Anish Giri nagyot küzdött a döntetlenért a norvég Jon Ludvig Hammerrel szemben. A tavalyi Európa-bajnok orosz Erneszto Inarkijev változatlanul az utolsó, az indiai Pentala Harikrishnával osztozott meg a ponton.

Grand Prix 2017 Moszkva

A 4. forduló eredményei:

Ding Liren (kínai, 2773, 2,5) – Peter Szvidler (orosz, 2755, 2) döntetlen (Angol megnyitás, 33)

Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 2) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 2) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 71)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 1,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 1,5) döntetlen (Szicíliai védelem, 60)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 1,5) – Hou Ji-fan (kínai, 2652, 1,5) döntetlen (Királyindiai támadás, 50)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 1,5) – Anish Giri (holland, 2785, 1,5) döntetlen  (Angol megnyitás, 79)

Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 1,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 1,5) döntetlen (Bogoindiai védelem, 36)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 1,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 1,5) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 45)

Michael Adams (angol, 2747, 1) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 1) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 49)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 0,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 1) döntetlen (Benoni védelem, 47)

A verseny állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

Élő+/-

1

4

Ding Liren

CHN

2773

3,0

6,6

5

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2772

3,0

6,2

3

6

Peter Szvidler

RUS

2755

2,5

2,7

13

Tejmur Radzsabov

AZE

2710

2,5

7,5

5

1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2795

2,0

-4,2

2

Hikaru Nakamura

USA

2786

2,0

-4,8

3

Anish Giri

NED

2785

2,0

-4,5

7

Jan Nepomnjacsij

RUS

2751

2,0

-4,9

8

Alekszandr Griscsuk

RUS

2750

2,0

-2,4

12

Borisz Gelfand

ISR

2724

2,0

2,1

15

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2696

2,0

3,2

16

Hou Ji-fan

CHN

2652

2,0

6,7

17

Salem A. R. Saleh

UAE

2633

2,0

6,8

18

Jon Ludvig Hammer

NOR

2621

2,0

7,1

15

9

Pentala Harikrishna

IND

2750

1,5

-7,5

14

Francisco Vallejo Pons

ESP

2710

1,5

-2,5

17

10

Michael Adams

ENG

2747

1,0

-8,4

11

Erneszto Inarkijev

RUS

2727

1,0

-9,7

Az 5. forduló párosítása:

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 3) – Ding Liren (kínai, 2773, 3)

Peter Szvidler (orosz, 2755, 2,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 2,5)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 2) – Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 2)

Anish Giri (holland, 2785, 2) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 2)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 2) – Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 2)

Hou Ji-fan (kínai, 2652, 2( - Alekszandr Griscsuk (2750, 2)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 2) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 2)

Pentala Harikrishna (norvég, 2750, 1,5) – Michael Adams (angol, 2747, 1)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 1,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 1)

Ding Liren (2773) - Szvidler,P (2755)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 g6 2.Hc3 c5 3.g3 Fg7 4.Fg2 Hc6 5.a3 e6 6.Bb1 Hge7 7.b4 d6 8.Hf3 0-0 9.0-0 b6 10.e3 d5 11.bxc5 bxc5 12.Ha4 Vd6 13.d3 Fa6 14.Vc2 Bab8 15.Bxb8 Bxb8 16.cxd5 Hxd5

Grand Prix 2017 Moszkva

17.e4 Hde7 18.Hxc5 Hd4 19.Hxd4 Fxd4 20.Fe3 Bb2 21.Vc1 Fb5 22.a4?!

Az éllovas kínai nagymester a 22.Hb7 Ve5 23.Fxd4 Vxd4 24.Vc7 Kf8 25.Hd6 Fe8 26.Vd8 folytatásban komoly feladat elé állította volna Peter Szvidlert.

22...Fe8 23.Fxd4 Ding Liren a békésebb megoldást választotta. 23...Vxd4 24.Ve3 Vxe3 25.fxe3 Bc2 26.d4 e5 27.Bd1 exd4 28.exd4 Hc6 29.Ff1 Hxd4 30.Bxd4 Bxc5 31.Bd8 Be5 32.Fb5 Kf8 33.Ba8 Bxe4 és döntetlen

Salem, S (2633) - Mamedgyarov,S (2772)
Grünfeld védelem [D78]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.Va4 dxc4 6.Vxc4 Fg7 7.Hf3 0-0 8.0-0 Ff5 9.Hc3 Hbd7 10.e3 Vc7 11.Hh4 Hb6 12.Vc5 Fe6 13.b3 a5 14.Fa3 Hfd7 15.Vxe7 Bfe8 16.Vg5 a4 17.Bfc1 axb3 18.axb3 h6 19.Vf4 Vd8 20.Hf3 Hf6 21.He5 Fxb3

Grand Prix 2017 Moszkva

22.g4!? Hbd5 23.Hxd5 Fxd5 24.h3 Hh7?!

Aligha várhattuk ezt a lépést 24...Ba4 25.Bcb1 Fxg2 26.Kxg2 Vd5+ 27.Vf3 Bea8 változat helyett.

25.e4 Fe6 26.Fb2 Bxa1 27.Fxa1 Hf6 28.Bd1?! Va5

Sahriyar Mamedgyarov a 28...Hxe4! 29.d5 Hf6 30.d6 g5 31.Vb4 Hd5 32.Vxb7 Vxd6 lehetőséggel nem élt.

29.Ff3 Va4 30.Kg2 Bd8 31.h4

Grand Prix 2017 Moszkva

31...Hxe4!?

Időzavarban levő ellenfelet váratlan lépéssel lehet megzavarni.

32.Be1

Egyenlő esélyt a 32.Vxe4 Fd5 33.Ve2 Fxe5 34.Fxd5 Bxd5 35.Bb1 Bb5 folytatás adott volna.

32...Hf6 33.Hxg6 fxg6 34.Bxe6 Vxa1 35.g5?! hxg5 36.hxg5 Hh5? 37.Fxh5 gxh5 38.Be7 Bf8

Grand Prix 2017 Moszkva

39.Bxg7+ Kxg7 40.Ve5+ Kg6 41.Vd6+ Kxg5 42.Vg3+ Kh6 43.Vd6+ Kg7 44.Vg3+ Kf7 45.Vf4+ Ke6 46.Ve5+ Kd7 47.Vg7+ Kc8 48.Vxf8+ Kc7 49.Ve7+ Kb6

Grand Prix 2017 Moszkva

50.Vc5+ Ka6 51.f4?!

Salem az 51.Vc4+ Ka7 52.d5 Vg7+ 53.Kf1 Vc7 54.Va4+ Kb8 55.Ve4 folytatásban még jobb eséllyel küzdhetett volna remiért.

51...Va2+ 52.Kg3 Ve2 53.f5 Vg4+ 54.Kh2 Vf4+ 55.Kg2 Ve4+ 56.Kh2 Vf3 57.Ve5 h4 58.f6 b5

Grand Prix 2017 Moszkva

59.Vg5?! b4 60.Vg7?

Az idő szorításában Salem a végjátékban már nem birkózott meg a feladattal.

60...Vf2+ 61.Kh3 Ve3+ 62.Kg2? Ve4+ 63.Kh2 Vxd4 64.Kh3 b3 65.Vf7 b2 66.Va2+ Kb6 67.Vb3+ Kc7 68.f7 Vf4 69.f8B Vxf8 70.Vxb2 Vf4 71.Kg2 c5 és világos feladta

Vallejo Pons,F (2710) - Radzsabov,T (2710)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.Fxc6 dxc6 5.d3 Fg7 6.h3 Hf6 7.Hc3 0-0 8.Ff4 Hh5 9.Fe3 Vd6 10.Vd2 e5 11.0-0-0 b5 12.He2 b4 13.g4 Hf6 14.Hg3 a5 15.c4?! a4

Sötét akciója gyorsabban bontakozott ki.

16.Bhg1 Kh8 17.Fh6 He8 18.Fxg7+ Kxg7

Grand Prix 2017 Moszkva

19.Hf5+?!

A spanyol nagymester a tisztáldozat esélyeit rosszul ítélte meg.

19...gxf5 20.gxf5+ Kh8 21.Vg5?! Ba7 22.Bg4 f6 23.Vh6 Bff7 24.Bdg1 Bg7 25.Bxg7 Hxg7

Grand Prix 2017 Moszkva

26.Hg5 He8 27.Hf3 Fa6 28.Bg6? Bf7 29.Hg5 Fxc4 30.f4 exf4 31.e5 Ve7 32.Hxf7+ Fxf7 33.Bg1 Fxa2 34.e6 f3 35.Vf4 Fd5 36.Vb8 c4 37.Kd2 c3+ 38.bxc3 bxc3+ 39.Kc2 a3 40.Bg4 a2 41.Vg3

Grand Prix 2017 Moszkva

41...a1H+ 42.Kd1 c2+ 43.Kd2 c1V+ 44.Kxc1 Vc5+ 45.Kd2 Hb3+ és világos feladta

Adams,M (2747) - Nepomnjacsij,J (2751)
Szicíliai védelem [B91]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.g3 e5 7.Hde2 Fe7 8.Fg2 0-0 9.0-0 b5 10.Hd5 Hxd5 11.Vxd5 Ba7 12.Fe3 Fe6 13.Vd3 Bb7 14.b3 Hd7 15.Hc3 Hf6 16.a4 Vd7 17.axb5 axb5 18.Ba6 Bc8 19.Bfa1 b4 20.Ha4 Vc7 21.Ba2 Hd7 22.Vf1 Bcb8 23.Vd1 h6 24.h4 Ff8 25.Ff3 Hf6 26.Fg2

Grand Prix 2017 Moszkva

26...Fd7

Jan Nepomnjacsij átvette a kezdeményezést.

27.Hb2 Fc6 28.Hc4 Fxe4 29.Fa7? Be8 30.Fb6 Vd7 31.Ha5?

Michael Adams sorozatban húzta a rossz lépéseket.

31...Fxg2 32.Kxg2 Bbb8 33.Ba7 Vb5!? 34.Fc7?! Ba8 35.Hc4 Bxa7 36.Bxa7 Vc5 37.Va1

Grand Prix 2017 Moszkva

37...Hg4

A győzelem küszöbén Jan Nepomnjacsij nem a nyerést adó 37...Bc8 38.Va5 Vc6+ 39.Kg1 Hg4 40.Fb6 d5 41.He3 Hxe3 42.Fxe3 d4 adó változatot választotta.

38.Fb6 Vc6+ 39.f3 e4 40.fxg4 e3+ 41.Kh2 e2 42.Ve1 d5 43.Fe3 dxc4 44.Vxe2 Ve6 45.Vf2 Vxe3 46.Vxf7+ Kh8 47.bxc4 Ve2+ 48.Kh3 Vd1 49.g5 h5 és világos feladta

Nakamura,H (2786) – Hou Ji-fan (2652)
Királyindiai támadás [C00]

1.Hf3 d5 2.g3 Hf6 3.Fg2 e6 4.0-0 Fe7 5.d3 c5 6.Hbd2 Hc6 7.e4 0-0 8.Be1 b5 9.e5 Hd7 10.Hf1 Fb7 11.h4 b4 12.Ff4 a5 13.H1h2 Ba6 14.c3 a4 15.a3 bxc3 16.bxc3 Va5 17.c4

Grand Prix 2017 Moszkva

17...Hd4

Figyelmet érdemelt a 17...dxc4 18.dxc4 Bd8 19.Vc2 Bb6 20.Fg5 h6 21.Fxe7 Hxe7 22.Bab1 Bxb1 23.Bxb1 Fc6 folytatás, sötét előnyéhez kétség sem férhet.

18.Hxd4 cxd4 19.h5 h6 20.Hg4 Kh7 21.Fd2 Vd8 22.Fb4?!

Hikaru Nakamura a 22.cxd5 Fxd5 23.Fxd5 exd5 24.f4 Hc5 25.f5 Vd7 26.Bf1 folytatást választhatta volna.

22...Hc5 23.cxd5 Fxd5 24.Fxd5 Vxd5 25.Bc1 Be8 26.Bc4 Baa8 27.Fxc5 Fxc5 28.Be4

Grand Prix 2017 Moszkva

28...Bed8 29.Vc1 Ff8 30.Vf4 Vb7 31.Bexd4 Fxa3 32.Bxd8 Bxd8 33.Bxa4 Bxd3 34.Ve4+ Vxe4 35.Bxe4 Fc5 36.Kg2 Bd4 37.Kf3 Bd2 38.Bc4 Fb6 39.Bc6 Bb2 40.Bc8 Bb3+ 41.Kg2 Fd4 42.Bf8 Bb7 43.f4 f5 44.Hh2 Bb2+ 45.Kh3 Bb3 46.Bc8 Fe3 47.Bc4 Fg1 48.Bc6 Fe3 49.Bc4 Fg1 50.Bc6 Fe3 és döntetlen

Griscsuk,A (2750) - Vachier-Lagrave,M (2795)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fc1 Hf6 8.Fe3 Hg4 9.Fg5 h6 10.Fc1 Hf6 11.Fd3

A szicíliai védelem legélesebb változatait mindkét színnel előszeretettel játszó nagymesterek összecsapása mindig fokozott figyelmet érdemel. Alekszandr Griscsuk nem a sokat játszott [11.Fc4 e6 12.Fb3 Hbd7 (12...b5) 13.f4 mellett döntött.

11...e5 12.Hde2 Fe7 13.0-0 0-0 14.Hg3 Hbd7 15.a4 Hc5 16.Fe2 Fe6 17.Ff3 Bc8 18.Be1 Vd7 19.a5 Bfd8?! 20.Hd5 Fxd5 21.exd5 Be8 22.c4 Fd8 23.Fe3 e4 24.Fe2 h5

Grand Prix 2017 Moszkva

25.b4 Hd3 26.Fxd3 exd3 27.Vxd3 h4 28.Hf1 h3 29.Fd4 hxg2 30.Hg3 Bxe1+ 31.Bxe1 Vh3 32.Vf3

A GP 2017-es ciklus első tornáján, Sardzsában megrendezett viadalon Alekszandr és Maxime holtversenyben végzett az élen. Összecsapásuk az összetett pontverseny szempontjából is fontos volt.

32...Kf8? 33.c5

Még erősebb volt a 33.Vf4 Vg4 (33...Hg4 34.He4 Fe7 35.Hxd6 Fxd6 36.Vxd6+ Kg8 37.c5) 34.Vxg4 Hxg4 35.Hf5 Ff6 36.Fxf6 Hxf6 37.Hxd6 folytatás.

33...dxc5 34.Fxc5+ Kg8 35.Vf5 Vxf5 36.Hxf5 g6

Grand Prix 2017 Moszkva

37.Hd6 Bc7 38.He8

Időzavarban nem könnyű a döntés. 38.Hc4 Bc8 39.Kxg2 Kh7 40.d6 még nagyobb előnyt adott.

38...Bd7 39.Hxf6+ Fxf6 40.Be8+ Kg7 41.Ff8+ Kh7 42.d6 Fg7

Grand Prix 2017 Moszkva

43.Be7 Bd8 44.Fxg7 Kxg7 45.Bxb7 Bxd6 46.Kxg2 Bd4 47.Kf3 g5 48.Ke3 Bf4 49.Bb6 f5 50.Bxa6 Bxb4 51.Ba7+ Kg6 52.a6 Ba4 53.Ba8 g4 54.f4 gxf3 55.Kxf3 Kg7 56.Kg3 Bg4+ 57.Kf3 Ba4 58.h3 Kh7 59.Kg3 Kg7 60.h4 Bg4+ 61.Kh3 Ba4 62.h5 Kh7 63.Kg3 Kg7 64.Kf3 Kh7 65.Ke3 Kg7 66.Kd3 f4 és döntetlen

Gelfand,B (2724) - Tomasevszkij,E (2696)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Fe7 5.Fg2 d5 6.Hf3 0-0 7.0-0 Hbd7 8.a4 a5 9.Vc2 c6 10.Ha3 Fd6 11.He1 Ve7 12.Hd3 e5 13.cxd5 Hxd5 14.Fxd5 cxd5 15.Hb5 e4 16.Hf4 Hf6 17.Bfc1 Fg4 18.Hxd6 Vxd6 19.Vb3 h6 20.Vb5 Fd7 21.Vc5

Grand Prix 2017 Moszkva

21...Va6 22.Hxd5 Hxd5 23.Vxd5 Fg4 24.Vxe4 Fxe2 25.Bc5

Borisz Gelfand a 25.Bc7 Fd3 26.Vxb7 Vf6 27.Fc3 folytatásban a különböző színű futók miatt reális nyerési reményeket nem táplálhatott volna.

25...Bfe8 26.Be5 Bxe5 27.Vxe5 Ff3 28.Ba3 Vc6 29.Bc3 Vd5 30.Vxd5 Fxd5 31.Bc5 Ff3 32.Bf5 Fe4 33.Be5 Ff3 34.Fxa5 b6 35.Be3 Fd5 36.Fxb6 és döntetlen

Inarkijev,E (2727) - Harikrishna,P (2750)
Benoni védelem [A62]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 g6 6.Fg2 d6 7.Hf3 Fg7 8.Hc3 0-0 9.0-0 Be8 10.Ff4 Ff5 11.Hh4 Fc8 12.Vd2 a6 13.a4 Ve7 14.h3 Hbd7 15.e4 Bb8 16.Hf3 b5 17.axb5 axb5 18.Bfe1 b4 19.Ha4 Fb7

Grand Prix 2017 Moszkva

20.e5 Hxd5 21.exd6 Vf8 22.He5 Bxe5 23.Fxe5 Hxe5 24.Hxc5 Fc6 25.Ba6 Vxd6 26.Bxc6 Vxc6 27.Vxd5 Vxd5 28.Fxd5 Bd8 29.Bd1 Ff8 30.He4 Fe7 31.Fb3?! Bxd1+ 32.Fxd1 Hd3 33.Fb3 Hxb2 34.Kf1 Hd3 35.Fd5 Kg7 36.Ke2 He5 37.f4 Hd7 38.g4 f5 39.gxf5 gxf5 40.Hg3 Kf6 41.Hh5+ Kg6 42.Fc6 b3 43.Fxd7 b2 44.Hg3 b1V 45.Fxf5+ Vxf5 46.Hxf5 Kxf5 47.Kf3 Fc5 és döntetlen

Hammer,J (2621) - Giri,A (2785)
Angol megnyitás [A20]

1.c4 e5 2.g3 c6 3.Hf3 e4 4.Hd4 d5 5.cxd5 Vxd5 6.Hc2 Hf6 7.Hc3 Ve5 8.Fg2 Ha6 9.0-0 Fe7 10.d4 exd3 11.Vxd3 0-0 12.Ve3 Fd6 13.Bd1 Be8 14.Vd4 Fc7 15.Ff4 Vh5 16.Fxc7 Hxc7 17.f3 He6 18.Vf2 Hg5 19.g4 Vg6 20.He3 h5 21.h4 He6 22.g5 Hf4 23.Bd4 H6d5 24.Hcxd5 Hxd5 25.Hxd5 cxd5 26.Bxd5 Fe6 27.Bd2 Bad8 28.e4 f5 29.Bxd8 Bxd8 30.Vxa7 Vf7 31.Va5 Vd7 32.Ve5 fxe4 33.fxe4 Fh3 34.Vd5+ Vxd5 35.exd5 Fxg2 36.Kxg2 Bxd5 37.Bf1 Bd4 38.Kg3 Bg4+ 39.Kh3 Kh7 40.Bf7 Bb4 41.b3 Kg6 42.Bc7 Bd4 43.Bxb7 Bd3+ 44.Kg2 Bd2+ 45.Kf3 Bxa2 46.Bb4 Kf5 47.Ke3 Bg2 48.Kd3 Bg3+ 49.Kc2 Ke5 50.Bc4 Kd5 51.Kb2 Bh3 52.Ka3 Bg3 53.Ka4 Bh3 54.Bb4 Ke6 55.Kb5 Kd5 56.Ka5 Kd6 57.Bb7 Bxh4 58.Bxg7 Bh1 59.g6 h4 60.Bh7 Ke6 61.Bc7 h3 62.g7 Bg1 63.Bc3 h2 64.Bh3 Bxg7 65.Bxh2 Kd7 66.Bc2 Bg8 67.b4 Ba8+ 68.Kb5 Bb8+ 69.Ka4 Ba8+ 70.Kb3 Bc8 71.Bxc8 Kxc8 72.Kc4 Kb8 73.Kd5 Kb7 74.Kc5 Kc7 75.b5 Kb7 76.b6 Kb8 77.Kc6 Kc8 78.b7+ Kb8 79.Kb6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ding Liren nyerte a kínai derbit, nagy csatában győzte le Hou Ji-fant

Címkék: Grand Prix 2017 Moszkva

A Moszkvában zajló Grand Prix-verseny harmadik fordulójában öt játszma is döntéssel végződött, a sötéttel játszók négy partiban voltak eredményesek. A kínai derbit Ding Liren nagy küzdelemben nyerte meg az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan ellen. Az orosz Peter Szvidler kedvenc Grünfeld védelmében győzte le az indiai Pentala Harikrishnát. A játéknap nagy meglepetéseként az orosz Jan Nepomnjacsij második partiját vesztette el világossal, az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Saleh kihasználta  a felkínált esélyt. A norvég Jon Ludvig Hammer az orosz Erneszto Inarkijevre mért vereséget. Világossal az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov az angol Michael Adams ellen aratott meggyőző győzelmet. Ding Liren 2,5 ponttal az élen, a mezőny legfiatalabb tagját félpontos hátránnyal követi Mamedgyarov, Szvidler és Salem.

Grand Prix 2017 Moszkva

A GP-verseny első két fordulójában csak három játszma dőlt el, a harmadik játéknapon öt partiban is döntés született, négyszer a sötéttel játszók voltak eredményesek. Az érdeklődés középpontjában a kínai rangadó állt, az exvilágbajnokinő Hou Ji-fan és Ding Liren összecsapása. Hou Ji-fan az olasz megnyitást választotta, riválisa újítására tisztáldozattal reagált. Ding Liren nem fogadta el az áldozatot, világos centrumgyalogját vette tűz alá. Hou Ji-fan gyalogáldozattal riposztozott, amire Ding Liren minőségáldozattal válaszolt. A végjátékban az exvilágbajnoknő helyzetét időzavar nehezítette, nem találta meg a legjobb védelmet. Sötét futója és huszárja támogatta a szabadgyalogok előrenyomulását, Ding Liren a győzelemmel félpontos előnnyel egyedül az élen.

Grand Prix 2017 Moszkva

Az orosz Peter Szvidler kedvenc Grünfeld védelmében nyert Pentala Harikrishna ellen. Az indiai nagymester támadás reményében gyalogot áldozott, Szvidler a látszatfenyegetéseket könnyedén hárította, ellentámadása átütött.

A játéknap legnagyobb meglepetését Jan Nepomnjacsij veresége jelentette, az orosz nagymester másodszor kapott ki világossal. Esélyeit túlértékelte az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Salehhel vívott csatájában. Elkerülte a remit, hajszolta a nyerést, nagy árat fizetett. Remit ígérő pozícióban vesztőt húzott.

A tavalyi Európa-bajnok Erneszto Inarkijev a Caro-Kann védelemben az elméleti párbajt elvesztette, a norvég Jon Ludvig Hammer azonban ellenesélyt engedélyezett. Az orosz nagymester a lehetőséggel nem élt, Hammer is első nyerésének örülhetett.

Grand Prix 2017 Moszkva

Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov egyedül tudott élni a világos szín „előnyével”, tetszetős játékkal győzött az angol Michael Adams ellen.

Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Griscsuk jól ismert remivarit játszott meg. Nem hozott igazi küzdelmet az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és az amerikai Hikaru Nakamura játszmája sem.

A francia Maxime Vachier-Lagrave és az izraeli Borisz Gelfand kiegyenlített erők ütközetében osztozott meg a ponton. Harmadszor remizett a holland Anish Giri és a spanyol Francisco Vallejo Pons is.

Grand Prix 2017 Moszkva

A 3. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2652, 1,5) – Ding Liren (kínai, 2773, 1,5) 0 – 1 (Olasz megnyitás, 51)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 1) – Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 1) döntetlen (Szicíliai védelem, 43)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 1) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 1) döntetlen (Félszláv védelem, 21)

Anish Giri (holland, 2785, 1) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 1) döntetlen (Félszláv védelem, 38)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 1) – Michael Adams (angol, 2747, 1) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 30)

Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 1) – Peter Szvidler (orosz, 2755, 1) 0 - 1 (Grünfeld védelem, 40)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 1) – Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 1)  0 – 1 (Réti megnyitás, 55)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 1) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 1) döntetlen (Szicíliai védelem, 29)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 0,5) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 0,5) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 48)

Grand Prix 2017 Moszkva

A verseny állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

Élő+/-

1

4

Ding Liren

CHN

2773

2,5

6,9

2

5

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2772

2,0

3,1

6

Peter Szvidler

RUS

2755

2,0

2,4

17

Salem A. R. Saleh

UAE

2633

2,0

9,9

5

1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2795

1,5

-3,6

2

Hikaru Nakamura

USA

2786

1,5

-3,0

3

Anish Giri

NED

2785

1,5

-2,3

8

Alekszandr Griscsuk

RUS

2750

1,5

-3,0

12

Borisz Gelfand

ISR

2724

1,5

2,5

13

Tejmur Radzsabov

AZE

2710

1,5

2,5

14

Francisco Vallejo Pons

ESP

2710

1,5

2,5

15

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2696

1,5

2,8

16

Hou Ji-fan

CHN

2652

1,5

4,9

18

Jon Ludvig Hammer

NOR

2621

1,5

4,9

15

7

Jan Nepomnjacsij

RUS

2751

1,0

-9,8

9

Pentala Harikrishna

IND

2750

1,0

-7,2

10

Michael Adams

ENG

2747

1,0

-3,5

18

11

Erneszto Inarkijev

RUS

2727

0,5

-10,0

A 4. forduló párosítása:

Ding Liren (kínai, 2773, 2,5) – Peter Szvidler (orosz, 2755, 2)

Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 2) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 2)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 1,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 1,5)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 1,5) – Hou Ji-fan (kínai, 2652, 1,5)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 1,5) – Anish Giri (holland, 2785, 1,5)

Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 1,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 1,5)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 1,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 1,5)

Michael Adams (angol, 2747, 1) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 1)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 0,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 1)

Hou Ji-fan (2652) – Ding Liren (2773)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 0-0 6.a4 d6 7.c3 a5 8.Fg5 h6 9.Fh4 g5 10.Fg3 Kg7

Ding Liren újítása, korábban a 10...Fg4 11.h3 Fh5 12.Hbd2 Fg6 13.Fb3 Hh5 14.Fh2 Vf6 15.Hc4 Hf4 16.He3 folytatást láttuk.

11.Be1 g4

Grand Prix 2017 Moszkva

12.Fh4!?

Számításba jött a 12.d4 exd4 (12...gxf3 13.dxc5 fxg2 14.cxd6 Fg4 15.Vd2 cxd6 16.Kxg2) 13.Hxd4 Hh5 14.Hxc6 bxc6 15.Hd2 békésebb megoldás. A felkínált tisztáldozatot Ding Liren nem fogadta el.

12...He7

A 12...gxf3 13.Vxf3 Hb8 (13...Fe6 14.Hd2 Bg8 15.Hf1 h5 16.h3) 14.d4 (14.Vg3+ Kh7 15.d4 Fb6 (15...exd4? 16.Vd3 Ff5 17.exf5) 16.Vf3 Kg7) 14...Fa7 (14...exd4 15.Vg3+ Kh8 16.Vf4) 15.Hd2 Hbd7 16.Hf1 Bg8 17.He3 változatok nem nyerték el a tetszését.

13.Fxf6+ Kxf6 14.d4 Fb6 15.Hh4

Figyelmet érdemelt a 15.Hfd2 exd4 16.Fe2 dxc3 17.Hxc3 h5 18.Hc4 Fc5 19.e5+ Kg7 20.exd6 cxd6 folytatás.

15...Kg7 16.Ha3 exd4 17.cxd4 Hc6 18.Hf5+ Fxf5 19.exf5 h5 20.Hc2 Vf6

Grand Prix 2017 Moszkva

21.Be4! Vxf5 22.Fd3 Vg5 23.g3 f5 24.Bf4 Bae8 25.h4! gxh3 26.Vf3

Grand Prix 2017 Moszkva

26...d5

Ding Liren a minőségáldozatot készítette elő. Sokáig számolta a 26...He5 27.dxe5 dxe5 28.Bxf5 Bxf5 29.Vxf5 Vxg3+ 30.Kf1 Vg2+ 31.Ke2 e4 lehetőséget, de a 32.Vd7+ Kh6 33.Vxe8 Vf3+ 34.Kd2 Vxd3+ 35.Ke1 Vxc2 után világos örökös sakkot tart 36.Ve6+ Kg5 37.Ve7+ Kg6 38.Ve6+-kal.

27.Bd1 Be4 28.Fxe4 fxe4 29.Ve3 Bxf4 30,Vxf4 Vxf4 31.gxf4 He7

Grand Prix 2017 Moszkva

32.Kh2

A legjobb remiesélyt 32.f3! Kf6 (32...exf3 33.Kf2 Hf5 34.Kxf3 c6 35.Bh1) 33.Kh2 exf3 34.Kg3 Hg6 35.Kxf3 c6 36.Bh1 adta.

32...Hg6 33.f5?!

Még mindig a 33.f3 Hxf4 34.fxe4 dxe4 35.Be1 volt a megoldás. Az exvilágbajnoknő helyzetét időzavara nehezítette.

33...Hf4 34.f3?! c6! 35.fxe4 dxe4 36.Be1

Grand Prix 2017 Moszkva

36...Fc7 37.Bg1+ Kf7 38.Bf1 Kf6 39.Kg3 Kxf5 40.He3+ Kg5 41.Hc4 h4+ 42.Kf2 Hd3+ 43.Ke2 Ff4 44.Hxa5

Grand Prix 2017 Moszkva

44...h2 45.Hxb7 Hc1+ 46.Kf2 e3+ 47.Kg2 e2

Még egyszerűbb volt a 47...h3+ 48.Kf3 (48.Kxh3 e2 49.Bh1 Hd3) 48...e2 49.Bh1 Fd2 nyerés.

48.Be1 Fd2 49.Bh1 Hb3 50.Kxh2 e1V 51.Bxe1 Fxe1 és világos feladta

Mamedgyarov,S (2772) - Adams,M (2747)
Nimzoindiai védelem [E52]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.e3 Fb7 6.Fd3 0-0 7.0-0 d5 8.cxd5 exd5 9.a3 Fd6 10.b4 Hbd7 11.Vb3 a6

Michael Adams a sencseni szuperversenyen Yu Yangyi ellen a 11...c6 12.a4 a5 13.bxa5 Bxa5 14.Fa3 Ve7 15.Fxd6 Vxd6 16.Bab1 Fa6 17.Fxa6 Bxa6 folytatást választotta.

12.a4 Ve7 13.Bb1 c6 14.a5 Bfb8 15.axb6 Fc8 16.Vc2 Hxb6

Grand Prix 2017 Moszkva

17.e4!

Sötét állásában sok a gyengeség, Sahriyar Mamedgyarov egyre nagyobb előnybe került.

17...dxe4 18.Hxe4 Hxe4 19.Fxe4 h6 20.Be1 Vc7?

A vezérnek őriznie kellett volna az alapsort.

Grand Prix 2017 Moszkva

21.Fh7+ Kf8 22.He5! Hd5? 23.Hxf7! Vxf7 24.Fg6 Ff5 25.Fxf5 Hxb4 26.Ve4 Hd5 27.Fe6 Vf6 28.Bxb8+ Bxb8 29.Vh7 g5 30.Vg8+ és sötét feladta

Harikrishna,P (2750) - Szvidler,P (2755)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Bc1 0-0 9.Hf3 Va5 10.Vd2 Bd8 11.d5 e6 12.d6

Pentala Harikrishna eltért a főváltozatnak tartott [12.Fg5 f6 13.Fe3 Hc6 14.Fd3 exd5 15.exd5 c4 16.Fxc4 Fe6 17.Bd1 folytatástól.

12...Va4

Grand Prix 2017 Moszkva

13.h4

A gyalogáldozattal az indiai nagymester támadásban reménykedett.

13...Vxe4 14.h5 Vd5 15.Vc2

Harikrishna a 15.Vxd5 exd5 16.hxg6 hxg6 17.Fxc5 b6 18.Fd4 Bxd6 19.Kd2 Hc6 változatban gyaloghátránnyal küszködhetett volna.

15...Bxd6 16.hxg6 hxg6 17.Hg5 Hc6 18.He4 Bd7 19.Fg5 Fxc3+!? 20.Vxc3 Vxe4+ 21.Fe3?! e5 22.Vxc5?

Grand Prix 2017 Moszkva

22...Hd4 23.Fb5 Vxg2! 24.Bh8+ Kxh8 25.Vf8+ Kh7 26.Fxd7 Vf3 27.Vh6+ Kg8 28.Fxd4 Fxd7 29.Fxe5 Ve4+ 30.Ve3 Vh1+

Peter Szvidler válogathatott a nyerések között. 30...Vf5 31.f4 f6 32.Kf2 Be8 még meggyőzőbb volt.

31.Kd2 Vd5+ 32.Vd4 Vxa2+ 33.Bc2 Va5+ 34.Kc1 Be8 35.f4 Ff5 36.Bc7 f6?!

Azonnal nyert a 36...Va3+ 37.Vb2 Vd3 38.Va2 Bf8 folytatás.

37.Vc4+ Fe6 38.Vc3 Va4 39.Fd6? Ff5 40.Kd2? Va2+ és világos feladta

Nepomnjacsij,J (2751) - Salem,S (2633)
Réti megnyitás [A12]

1.Hf3 d5 2.g3 Fg4 3.Fg2 c6 4.c4 e6 5.0-0 Hf6 6.b3 Hbd7 7.Fb2 Fd6 8.d3 0-0 9.Hbd2 Ve7 10.h3 Fh5 11.a3 a5 12.Vc2 Bfc8 13.e4 dxe4 14.dxe4 e5 15.Hh4 Fc5 16.Kh1 Fg6 17.Hxg6 hxg6 18.Hf3 Bd8 19.Bfe1 Hh7 20.h4 g5 21.Ve2 Vf6 22.Bf1 gxh4 23.Hxh4 Hdf8 24.Hf5 He6 25.Bad1 Hd4 26.Fxd4 exd4 27.f4 d3 28.Bxd3 Bxd3 29.Vxd3 Bd8 30.Ve2 g6 31.Hh6+ Kg7 32.e5 Ve7 33.Hg4 f5 34.Hh2 Hf8 35.g4?!

Grand Prix 2017 Moszkva

35...Vh4 36.b4 axb4 37.axb4 Fd4 38.e6 Be8 39.gxf5 gxf5 40.e7 Bxe7 41.Vd3 Fe3

Grand Prix 2017 Moszkva

42.Bf3?

Jan Nepomnjacsij nem akart remizni a 42.Vxf5 Hg6 43.Fe4 Vh6 44.b5 cxb5 45.cxb5 Fxf4 46.Vxg6+ Vxg6 47.Fxg6 Fxh2 változatban.

42...Ff2! 43.Ff1 Hg6?!

Őrizte volna az előnyt a 43...Be1 44.Vc3+ (44.b5 Hg6) 44...Kf7 45.Vd3 Kg8 46.c5 He6 folytatás.

44.Vc2 Fd4 45.Vxf5 Bf7 46.Ve6?

Az orosz nagymester vesztőt húzott. 46.Ve4 Bxf4 47.Bxf4 Vxf4 48.Vxf4 Hxf4 49.Hf3 remi lett volna.

Grand Prix 2017 Moszkva

46...He5! 47.Bh3 Vxf4 48.Ve8 Ve4+ 49.Hf3 Bxf3 50.Vh8+ Kf7 51.Bh7+ Ke6 52.Vc8+

Nepomnjacsij a moszkvai GP-n csúcsot döntött, 46 perces gondolkodás után húzott.

52...Kf6 53.Vf8+ Kg5 54.Vh6+ Kf5 55.Vf8+ Kg4 és világos feladta

Inarkijev,E (2727) - Hammer,J (2621)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 c5 7.c3 Hec6 8.a3 Fe7 9.b4 cxd4 10.cxd4 a6 11.Fe3 0-0 12.Hbd2 Hd7 13.He1 b5 14.f4 Fg6 15.g4 f5 16.Bc1 Bc8 17.Hb3 Hb6 18.Hd3 Hc4 19.Ff2 fxg4 20.Fxg4 Ff5 21.Hdc5 Ve8 22.Fh5 Fg6 23.Fg4 Ff5 24.Fh5 g6 25.Fg4 Fxc5 26.Hxc5 Fxg4 27.Vxg4 Bf5 28.Bc3 Vf7 29.Bd3 Kh8?!

Kedvezőbb állásban a norvég nagymester ellenjátékot engedélyezett.

Grand Prix 2017 Moszkva

30.Fh4! g5 31.Fxg5 Bg8

Egyenlő esélyt adott a 31...H4xe5 32.dxe5 Hxe5 33.Vg2 Hxd3 34.Hxd3 Bg8 35.Be1 Vh5 folytatás is.

32.Vg2

Grand Prix 2017 Moszkva

32...Hxd4 33.Bg3 Bg6 34.h4?

Erneszto Inarkijev a 34.Vf2 Bgxg5 35.Bxg5 Bxf4 36.Vxf4 He2+ 37.Kh1 Hxf4 38.Bg4 He3 39.Bgxf4 Hf5 40.Hxa6 Vg7 41.Hc5 Vxe5 42.Hxe6 Vxe6 43.Bxf5 folytatásban gond nélkül játszhatott volna.

34...h6 35.h5 Bg8 36.Ff6+ Kh7 37.Bxg8 Vxg8 38.Vxg8+ Kxg8 39.Kh2 Bxh5+ 40.Kg3 Hf5+ 41.Kf2 Kf7 42.Hb7 Bh2+ 43.Kg1 Ba2 44.Bf2 Ba1+ 45.Bf1 Bxf1+ 46.Kxf1 Hd4 47.Kf2 Kg6 48.Fh4 Hxa3 és világos feladta

Vachier-Lagrave,M (2795) - Gelfand,B (2724)
Szicíliai védelem [B35]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 g6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Fg7 6.Fe3 Hf6 7.Fc4 0-0 8.Fb3 d5 9.exd5 Ha5 10.Vd2 Hxb3 11.Hxb3 b5 12.Hxb5 Vxd5 13.Vxd5 Hxd5 14.Fd4 Bb8

A viadal első fordulójában Borisz Gelfand a 14...Hb4 15.0-0-0 Hxa2+ 16.Kb1 Hb4 17.Fxg7 Kxg7 18.Bhe1 Ff5 19.H3d4 Kf6 20.Hxf5 gxf5 folytatásban küzdött meg Anish Girivel.

15.Fxg7 Kxg7 16.Ha3 Hb4 17.0-0-0 Hxa2+ 18.Kb1 Hb4 19.Bhe1 Be8 20.Bd2 Fb7 21.c3 Hd5 22.Kc2 Bec8 23.Bd4 Fa8 24.Hc4 Bc7 25.g3 f6 26.f4 Kf7 27.Hbd2 Bd8 28.Kc1 Bdc8 29.g4 Hb6 30.Hxb6 axb6 31.Bb4 Bb8 32.Kc2 Fc6 33.Hb3 Fd7 34.g5 b5 35.Hd4 Bc5 36.h4 Ba8 37.Hb3 Bc4 38.Bxc4 bxc4 39.Hd4 h6 40.gxf6 exf6 41.b4 cxb3+ 42.Kxb3 Ba5 43.Kc4 és döntetlen

Giri,A (2785) - Vallejo Pons,F (2710)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.b3 0-0 8.Fe2 e5 9.cxd5 cxd5 10.Hb5 Fb4+ 11.Fd2 Fxd2+ 12.Hxd2 a6 13.dxe5 Hxe5 14.Hd4 Fg4 15.Fxg4 Hfxg4 16.0-0 Bc8 17.Vf5 g6 18.Vf4 Be8 19.Bad1 Hf6 20.Vg5 He4 21.Vxd8 Bexd8 22.H2f3 Hxf3+ 23.gxf3 Hf6 24.Kg2 Kf8 25.Bd2 Bd7 26.b4 Bc4 27.Bb1 Bd6 28.Bdb2 b6 29.Bd1 He8 30.b5 a5 31.Bc2 Bd7 32.Bdc1 Hd6 33.Bxc4 Hxc4 34.Hc6 Ha3 35.He5 Bb7 36.Bc6 Ke7 37.Hg4 Hxb5 38.Hf6 Hc7 és döntetlen

Radzsabov,T (2710) - Griscsuk,A (2750)
Szicíliai védelem [B97]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Vb6 8.Vd2 Vxb2 9.Bb1 Va3 10.f5 Hc6 11.fxe6 fxe6 12.Hxc6 bxc6 13.e5 dxe5 14.Fxf6 gxf6 15.He4 Vxa2 16.Bd1 Fe7 17.Fe2 0-0 18.0-0 f5

Sok partiban láttuk már az ismert remivarit: 18...Ba7 19.Bf3 Kh8 20.Bg3 Bd7 21.Vh6 Bxd1+ 22.Fxd1 Bf7 23.Vh5 Va5 24.Kf1 Vd8 25.Vxf7 Vxd1+ 26.Kf2 Vxc2+ 27.Kf3 Vd1+ és örökös sakk.

19.Vh6 Vxc2 20.Bf3

Grand Prix 2017 Moszkva

20...f4 21.Bh3 Bf7 22.Bhd3 Vxe2 23.Bd8+ Bf8 24.Hf6+ Kf7 25.Vxh7+ Kxf6 26.Vh6+ Kf7 27.Vh7+ Kf6 28.Vh6+ Kf7 29.Vh7+ és döntetlen

Tomasevszkij,E (2696) - Nakamura,H (2786)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 d5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 b6 10.Fg5 Fb7 11.Ve2 Fxc3 12.bxc3 Hbd7 13.He5 Bc8 14.Fb3 Bxc3 15.Bac1 Bxc1 16.Bxc1 Hxe5 17.dxe5 h6 18.Bd1 Vc7 19.Fxf6 gxf6 20.exf6 Vf4 21.Bd7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Grand Prix-verseny második fordulójában a viadalt szenzációs győzelemmel kezdő kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a rajtlistát vezető francia Maxime Vachier-Lagrave ellen a világos bábukat vezetve remizett. Honfitársa, Ding Liren a tavalyi kontinensbajnok orosz Erneszto Inarkijevet kényszerítette megadásra, a két kínai nagymester az élen. Az orosz Jan Nepomnjacsij javított, a rendkívül gyengén játszó norvég Jon Ludvig Hammert győzte le. Nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni a spanyol Francisco Vallejo Pons, az indiai Pentala Harikrishna második partiját remizte el hátrányosabb állásból. Örökös sakkal lett döntetlen az angol Michael Adams és a holland Anish Giri összecsapása. Az izraeli Borisz Gelfand kecsegtető esélyt hagyott kihasználatlanul az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovval szemben. Gyors pontosztozkodás született az amerikai Hikaru Nakamura és az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov, az orosz Peter Szvidler és az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem Saleh, valamint az orosz derbin, Alekszandr Griscsuk és Jevgenyij Tomasevszkij játszmájában.

Grand Prix 2017 Moszkva

Fokozott érdeklődéssel vártuk a GP második játéknapján az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a rajtlistát vezető Maxime Vachier-Lagrave összecsapását. Először 2005-ben Kína és Franciaország ifjúsági válogatottjainak találkozóján mérték össze erejüket, a francia sakkozó mindkét partit megnyerte, ahogy kilenc év múlva Bielben is az első körben vívott csatájukat. A negyedik játszmában Hou Ji-fan remizett, majd 2015-ben a Tata Steel tornán Maxime győzött. Alig egy hónapja a GRENKE viadalon is a világossal játszó Vachier-Lagrave nyert. Hou Ji-fan a mai csatára alaposan készült, jól ismerte Vachier-Lagrave partijait a kiválasztott változatban, sorozatos cseréket kikényszerítve könnyedén remizett.

A második forduló sem nélkülözte a sakkrajongókat joggal elkeserítő gyors döntetleneket. Az orosz derbi csak 12 lépésig tartott, Alekszandr Griscsuk láthatóan betegen játszik, időt próbál nyerni a gyógyuláshoz, Jevgenyij Tomasevszkijnek nem volt ellenére a szalonremi.

Joggal elégedetlenkedett a verseny orosz kommentátora, Szergej Sipov a hétszeres bajnok Peter Szvidler 16 lépéses döntetlene miatt, Salem Saleh aligha gondolta, hogy sötéttel csak 15 lépést kell megtennie, s az ötszörös olimpiai bajnok kínálja a remit.

Az amerikai Hikaru Nakamura és az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov játszmájában is elmaradt az igazi küzdelem.

A megnyitásban nem jeleskedett az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov, az izraeli Borisz Gelfand futópárjával kecsegtető állást játszhatott volna, ehelyett a torna doyenje sorozatos cserékkel engedte, hogy ellenfele kiegyenlítsen.

A angol Michael Adams és a holland Anish Giri partijában már láttunk érdekes ötleteket. Giri elfogadta a gyalogáldozatot, Adams elegendő ellenjátékot kapott, örökös sakkal lett remi az ütközetük.

Az első forduló szenzációját az orosz Jan Nepomnjacsij veresége jelentette, alighanem fejtörést okozhatott neki, hogy milyen nyitást játsszon meg a világbajnok Magnus Carlsen egyik segítőjével, barátjával, Jon Ludvig Hammer ellen. A Pirc védelemre esett a választása. A norvég nagymester gyenge napot fogott ki, hibák sorozatát követte el, Nepomnjacsij akciója a hosszúra sáncolt világos király ellen gyorsan kibontakozott. Hammer nem a legjobb védőlépéseket húzta, ellenállás nélkül vesztett.

Tizennégyen már békésen a vacsorájukat fogyaszthatták, míg két játszmában dúlt a csata. Hasonló volt a leosztás, bástyák mellett különböző színű futók harcoltak, a kínai Ding Liren és a spanyol Francisco Vallejo Pons próbálta gyalogelőnyét érvényesíteni.

Ding Liren sikerrel járt, a tavalyi Európa-bajnok orosz Erneszto Inarkijev védekezését időzavar is nehezítette, és egy rossz királylépés megpecsételte sorsát. Elnézett egy fontos motívumot, Ding Liren h szabadgyalogja tisztet, s ezzel játszmát nyert.

Második partiját is kiremizte hátrányos állásból az indiai Pentala Harikrishna, spanyol ellenfele nem tudta áttörni a védővonalát.

A 2. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2652, 1) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 0,5) döntetlen (Angol megnyitás, 25)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 0,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 0,5) döntetlen (Bogoindiai védelem, 18)

Michael Adams (angol, 2747, 0,5) – Anish Giri (holland, 2785, 0,5) döntetlen (Szicíliai védelem, 29)

Ding Liren (kínai, 2773, 0,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 0,5) 1 – 0 (Angol megnyitás, 87)

Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 0,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 0,5) döntetlen (Vezércsel, 22)

Peter Szvidler (orosz, 2755, 0,5) – Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 0,5) döntetlen (Angol megnyitás, 16)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 0,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 0,5)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 12)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 0,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 0,5) döntetlen (Katalán megnyitás, 82)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 0,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 0) 0 – 1 (Pirc védelem, 43)

A verseny állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

Élő+/-

1

4

Ding Liren

CHN

2773

1,5

3,5

16

Hou Ji-fan

CHN

2652

1,5

8,3

3

1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2795

1,0

-2,6

2

Hikaru Nakamura

USA

2786

1,0

-1,8

3

Anish Giri

NED

2785

1,0

-1,3

5

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2772

1,0

-1,6

6

Peter Szvidler

RUS

2755

1,0

-2,5

7

Jan Nepomnjacsij

RUS

2751

1,0

-3,2

8

Alekszandr Griscsuk

RUS

2750

1,0

-2,4

9

Pentala Harikrishna

IND

2750

1,0

-2,3

10

Michael Adams

ENG

2747

1,0

1,2

12

Borisz Gelfand

ISR

2724

1,0

1,5

13

Tejmur Radzsabov

AZE

2710

1,0

1,9

14

Francisco Vallejo Pons

ESP

2710

1,0

1,5

15

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2696

1,0

1,6

17

Salem A. R. Saleh

UAE

2633

1,0

3,3

17

11

Erneszto Inarkijev

RUS

2727

0,5

-3,6

18

Jon Ludvig Najer

NOR

2621

0,5

-1,5

A 3. forduló párosítása:

Hou Ji-fan (kínai, 2652, 1,5) – Ding Liren (kínai, 2773, 1,5)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 1) – Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 1)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 1) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 1)

Anish Giri (holland, 2785, 1) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 1)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 1) – Michael Adams (angol, 2747, 1)

Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 1) – Peter Szvidler (orosz, 2755, 1)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 1) – Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 1)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 1) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 1)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 0,5) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 0,5)

Hou Ji-fan (2652) - Vachier-Lagrave,M (2795)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 e5 4.e3 Hf6 5.d4 e4 6.d5 exf3 7.dxc6 bxc6

A London Chess Classic 2015 tornán Vachier-Lagrave a 7...dxc6 8.Vxd8+ Kxd8 9.gxf3 Kc7 10.b3 Fe7 11.Fb2 Bd8 12.h4 g6 folytatás mellett döntött Levon Aronjannal szemben.

8.Vxf3 d5 9.cxd5 Fg4 10.Vf4 cxd5 11.Fb5+ Fd7 12.0-0 Fe7

Grand Prix 2017 Moszkva

13.Va4 Bb8 14.Fxd7+ Vxd7 15.Vxd7+ Kxd7 16.b3 Bhc8 17.Fa3 c4 18.Fxe7 Kxe7 19.Bfc1 a5 20.Kf1 cxb3 21.axb3 Bc5 22.He2 Bxc1+ 23.Hxc1 Bb5 24.He2 Bxb3 25.Hd4 Bb2 és döntetlen

Ding Liren (2773) - Inarkijev,E (2727)
Angol megnyitás [A20]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 c6 4.Hf3 e4 5.Hd4 d5 6.d3 exd3 7.cxd5 Fb4+ 8.Hc3 c5 9.Hb3 c4 10.Hd2 0-0 11.0-0 Fxc3 12.bxc3 Fg4 13.f3 dxe2?! 14.Vxe2 Ff5 15.Hxc4 Vxd5 16.Bd1 Vb5 17.a4 Va6 18.Ff1 Fe6 19.Hd6 Vxe2 20.Fxe2 b6 21.Hb5 Fb3 22.Bd6 Hbd7 23.a5 Bfc8 24.Kf2 h6 25.Fe3 He5

Grand Prix 2017 Moszkva

26.Fd4 Hc4 27.Bxf6 gxf6 28.Fxc4 Fxc4 29.Hd6 bxa5 30.Hxc8 Bxc8 31.Bxa5 Be8 32.g4 a6 33.Bc5 Fd3 34.Fxf6 Be6 35.Fd4 Kf8 36.h4 Ke8 37.Bc8+ Kd7 38.Bf8 Ke7 39.Fc5+ Kf6 40.Bh8 Kg7

Grand Prix 2017 Moszkva

41.Fd4+ f6 42.Bd8 Fc4 43.Bd7+

Ding Liren a 43.f4 Kf7 44.f5 Bc6 45.Bd7+ Kg8 46.Ba7 terv adta lehetőségeket is számolhatta.

43...Kg8 44.Ba7 Fd3 45.Kg3 Bc6 46.h5 Fc2 47.f4 Fd1 48.Kh4 Bd6 49.Ba8+ Kf7 50.Bh8 Kg7 51.Bc8 Kf7 52.Bc7+ Kg8 53.Bc5 Kf7

Grand Prix 2017 Moszkva

54.g5 fxg5+ 55.fxg5 hxg5+ 56.Kxg5 Fc2 57.Bc7+ Ke6 58.h6 Bd5+ 59.Kg4 Bd7 60.Bc6+ Bd6 61.Bc7 Bd7 62.Bc5 Bd5 63.Bc8 a5 64.Be8+

Grand Prix 2017 Moszkva

64...Kd7?

Világos nem tudott volna előrejutni a 64...Kf7 65.Ba8 Fd1+ 66.Kg3 Bg5+ 67.Kf2 Bh5 változatban.

65.Ba8! a4? 66.h7 Fxh7 67.Ba7+ Kc6 68.Bxh7 Ba5

Grand Prix 2017 Moszkva

69.Bh6+ Kd7 70.Kf4 a3 71.Bh1 a2 72.Ba1 Kc6 73.Ke4 Kb5 74.Kd3 Ba8 75.Kc2 Kc4 76.Kb2 Bb8+ 77.Kxa2 Kd3 78.Bh1 Kc2 79.Ka3 Kd3 80.Bh5 Bb1 81.Ka4 Bb8 82.Bb5 Ba8+ 83.Kb4 Bc8 84.Bb7 Bc4+ 85.Kb5 Bc8 86.Fg7 Bd8 87.c4 és sötét feladta

Hammer,J (2621) - Nepomnjacsij,J (2751)
Pirc védelem [B07]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 g6 4.Fe3 c6 5.Vd2 b5 6.e5

A főváltozatnak 6.Fd3 Hbd7 7.Hf3 e5 8.dxe5 dxe5 9.h3 számít.

6...Hg4 7.exd6 Hxe3 8.Vxe3 Vxd6 9.0-0-0 Fg7 10.g3 Hd7 11.Fg2 Hb6 12.Vf3 Fd7 13.He4 Vc7 14.Hc5 Bc8 15.h4

Grand Prix 2017 Moszkva

15...Ha4 16.Hxd7 Vxd7 17.h5 0-0 18.hxg6 hxg6 19.He2 Vd6 20.c3?

A norvég sakkozó megkönnyítette sötét akciójának kibontakozását.

20...b4 21.c4 c5 22.b3 Hc3 23.Hxc3 bxc3 24.Vxc3 Fxd4 25.Vd2?!

Jon Ludvig Hammer a 25.Vc2 Bb8 26.f4 a5 27.f5 Vxg3 28.fxg6 fxg6 29.Bh3 folytatásban jobban védekezhetett volna.

Grand Prix 2017 Moszkva

25...Va6! 26.Kb1?

Újabb tempót ajándékozott sötétnek. 26.Vh6??-ra 26...Va3+ 27.Kc2 Vxa2+ 28.Kd3 Bfd8 29.Fd5 e6 fejezi be a játszmát.

26...Bb8 27.g4 Fg7 28.g5 Vxc4 29.Fd5

Grand Prix 2017 Moszkva

29...Vg4!

Jan Hepomnjacsij jól számolt, vezére nem került bajba.

30.Bhe1? e6 31.Fe4 c4! 32.Ve3 cxb3 33.axb3 Bb4 34.Bd3 Bfb8 35.f3 Vg2 36.Be2

Grand Prix 2017 Moszkva

36...Vh1+

Egyszerűen nyert a 36...Bxb3+ 37.Bxb3 Bxb3+ 38.Vxb3 Vf1+ 39.Be1 Vxe1+ 40.Kc2 Ve2+ 41.Kc1 a5 folytatás.

37.Be1 Vh2 38.Be2 Ve5

Az orosz nagymester válogathatott a nyerések között. 38...Bxb3+ 39.Bxb3 Vh1+ 40.Be1 (40.Kc2 Bc8+ 41.Bc3 Bxc3+ 42.Vxc3 Fxc3 43.Kxc3 Vc1+ 44.Kb3 Vxg5) 40...Bxb3+ 41.Kc1 Vh4 42.Vxb3 Vxe1+ 43.Kc2 Ve2+ 44.Kc1 a5 már korábban említett változat lett volna.

39.Ba2 a5 40.Kc2 a4 41.Bxa4 Bxa4 42.bxa4 Va1 43.Bd2 Vb1 matt!

 Adams,M (2747) - Giri,A (2785)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.Fxc6 bxc6 5.0-0 Fg7 6.Be1 Hh6 7.c3 0-0 8.h3 f5 9.e5 Hf7 10.d4 cxd4 11.cxd4 c5 12.dxc5 Fb7 13.Hc3 e6 14.Fe3 Bb8 15.Fd4 h5

Grand Prix 2017 Moszkva

16.h4?! Fxf3

A gyalognyerés helyett a 16...g5 17.hxg5 Hxg5 18.Hxg5 Vxg5 19.f3 h4 választás többet ígért.

17.Vxf3 Vxh4 18.Bad1 g5 19.g3 Vh3 20.b3 g4 21.Vg2 Hg5 22.Vxh3 Hxh3+ 23.Kg2 Hg5 24.Bh1 Hf3

Grand Prix 2017 Moszkva

25.Bxh5 Hxd4 26.Bxd4 Fxe5 27.Bxd7 Fxc3 28.Bg5+ Kh8 29.Bh5+ Kg8 és döntetlen

Gelfand,B (2724) - Mamedgyarov,S (2772)
Vezércsel [D06]

1.Hf3 d5 2.d4 Ff5 3.c4 e6 4.Hc3 Hf6 5.Hh4

A legtöbb játszmát a 5.Fg5 c6 (5...Fe7 6.e3 0-0 7.Fe2) 6.e3 Fe7 7.Fe2 Hbd7 8.0-0 0-0 változatban találjuk.

5...Fb4 6.cxd5 Vxd5 7.e3 c5 8.Fb5+ Hc6 9.0-0 Vd7 10.Hxf5 exf5

Grand Prix 2017 Moszkva

11.He2 cxd4 12.Hxd4 Fc5 13.Hxc6 bxc6 14.Vxd7+ Kxd7 15.Bd1+ Kc7 16.Fc4 Bhd8 17.Fd2 Hd5 18.Fa5+ Fb6 19.Fxd5?!

Nagy megkönnyebbülés lehetett Sahriyar Mamedgyarov számára Borisz Gelfand döntése. 19.Bac1 Kb7 20.Fe1 a5 21.Bd3 a4 22.g3 g6 23.Kg2 folytatással a torna doyenje futópárjával, aktívabb haderejével kellemetlen perceket okozhatott volna Mamedgyarovnak.

19...Bxd5 20.Bxd5 cxd5 21.Fc3 g5 22.Bd1 és döntetlen

Vallejo Pons,F (2710) - Harikrishna,P (2750)
Katalán megnyitás [E05]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.d4 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.He5 Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7 11.b3

A legjobbak repertoárjából hiányzik ez a változat. Százával a játszmák a 11.Va4 e5 12.dxe5 Vxe5 13.Vxc4 Fe6 14.Vd3 (14.Vc2) 14...Bad8 folytatásban.

11...Bd8

Pentala Harikrishna a gyalogáldozatot nem fogadta el. 11...cxb3 12.axb3 (12.Fa3 b2 13.Fxb2 Bd8) 12...Bd8 13.Fa3 Vd7 14.Hc3 Fb7 15.f3 e5 16.dxe5 Vh3 17.exf6 Bxd1 18.Bfxd1 Ve6 változatban kedvező sötét mérlege.

12.bxc4 c5 13.Fa3 Vc7 14.Fxc5 He4 15.Vb3 Fb7 16.Va3

Számításba jött a 16.Ve3 Hxc5 17.dxc5 Bdc8 18.Hd2 Vxc5 19.Vxc5 Bxc5 20.Bab1 folytatás.

16...Bdc8 17.Bd1 e5?!

Grand Prix 2017 Moszkva

18.Hc3 Hxc3 19.Vxc3 exd4 20.Fxd4 Vc6 21.f3 Vxc4 22.Vxc4 Bxc4 23.Bac1 Fa6 24.Kf2 h5 25.a3 f6 26.Bxc4 Fxc4 27.Bc1 Ff7

Grand Prix 2017 Moszkva

28.h3

A különböző színű futók mellett is a végjátékban Pentala Harikrishnára nehéz védekezés várt.

28...a5 29.Bc5 a4 30.Fc3 Fe8 31.g4 hxg4 32.hxg4 Ba7 33.g5 Kf7 34.e4 Fd7 35.Ke3 Bb7 36.Fb4 Ba7 37.f4 fxg5 38.Bxg5 g6

Grand Prix 2017 Moszkva

39.Bc5 Ba6 40.Bc7 Ke8 41.Kd4 Kd8 42.Bc1 Bc6 43.Fc5 Fe6 44.Bh1 Fb3 45.Bh7 Ke8 46.Be7+ Kd8 47.Bh7 Ke8 48.Be7+ Kd8 49.Bg7 Ke8 50.e5

Grand Prix 2017 Moszkva

50...Ff7?! 51.Bh7

Jobb volt az 51.Fd6 Bc4+ 52.Kd3 Bc1 (52...Bxf4 53.e6 Bf3+ 54.Ke4 Bf5 55.exf7+ Bxf7 56.Bxg6) 53.Ke3 Bc3+ 54.Kf2 Bc2+ 55.Kg3 Be2 56.Kh4 Bh2+ 57.Kg5 Bh5+ 58.Kg4 terv.

51...Fb3 52.Be7+ Kd8 53.Bg7 Ke8 54.Fd6 Ff7 55.Fb4 Fb3 56.Ke4 Kd8 57.Kf3 Fe6 58.Fe7+ Kc8 59.Fb4 Ff5 60.Ba7 Bc4 61.Bxa4

Grand Prix 2017 Moszkva

61...Kb7 62.Ba5 Kb6 63.Kg3 Fe6 64.Ba8 g5 65.fxg5 Bg4+ 66.Kf2 Bxg5 67.Bb8+ Kc6 68.Fd6 Bg4 69.Be8 Kd5 70.Kf3 Bh4 71.Bb8 Fd7 72.Bb1 Fc6 73.Ke3 Be4+ 74.Kd3 Bd4+ 75.Kc3 Bc4+ 76.Kb2 Fa4 77.Be1 Bc2+ 78.Kb1 Bd2 79.Kc1 Bc2+ 80.Kb1 Bd2 81.Kc1 Bc2+ 82.Kb1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában megkezdődött a 2017-es Grand Prix-sorozat második versenye. A nyitányon nagy szenzáció született, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan sötéttel játszva győzte le Jan Nepomnjacsijt. Az orosz nagymester elfogadta a felkínált gyalogáldozatot, túlértékelte esélyeit, az exvilágbajnoknő időzavarában reménykedett. Hou Ji-fan az időkontroll után már döntő előnyt ért el, a 60. lépésben fogadhatta ellenfele gratulációját. Sorban születtek a döntetlenek, a játszmák kisebb-nagyobb küzdelemben értek véget pontosztozkodással.

Grand Prix 2017 Moszkva

A moszkvai GP-versenyen a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan nagyszerű győzelemmel rajtolt, az orosz Jan Nepomnjacsijt sötéttel győzte le. Hatodszor mérkőztek meg egymással, 2007-ben a Corus „C”, majd egy évvel később a Corus „B” nagymesterversenyen remiztek. Hét évet kellett várniuk a következő összecsapásra, a dortmundi tornán sem bírtak egymással, tavaly Hainanban Nepomnjacsij nyert, majd a GP első viadalán, Sardzsában küzdelmük döntetlennel ért véget.

Grand Prix 2017 Moszkva

Jan Nepomnjacsij a viadal megnyitóján némi elégedettséggel mondta, hogy előnyben az exvilágbajnoknővel szemben, Hou Ji-fan hatásos módon egyenlített! Az orosz nagymester elfogadta a gyalogáldozatot, a tőle megszokott módon optimistán ítélte meg esélyeit, a minőségáldozata után Hou Ji-fan remekül megoldotta a mesterséges sáncolást, a látszatfenyegetéseket gondosan hárította. Nepomnjacsij egyre borúsabb tekintettel nézte a hadállást, huszárjának h3-on posztolása különösen aggaszthatta. Hou Ji-fan időzavarban nem mindig a legerősebb lépést húzta, de biztos kézzel őrizte előnyét. Az időkontrollt követően huszárja is bekapcsolódott az akcióba, Nepomnjacsijnak már nem maradt gyalogja, amikor rászánta magát a kapitulációra.

Grand Prix 2017 Moszkva

A játéknapon a többi partiban döntetlen született. Elsőként a Szocsiból betegen érkező Alekszandr Griscsuk remizett, az Egyesült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Saleh örült a könnyű fél pontnak.

A rajtlistát vezető francia Maxime Vachier-Lagrave ellen az angol Michael Adams jól választott nyitást, a Marshall támadásban gond nélkül remizett.

Örökös sakkal ért véget az orosz Erneszto Inarkijev és az amerikai Hikaru Nakamura partija.

Érdekes változatok, lehetőségek maradtak a kulisszák mögött az orosz derbin, Jevgenyij Tomasevszkij és Paeter Szvidler összecsapása során. Szvidler elégedetlen volt a nyitással, Tomasevszkij királyszárnyi támadása nagyon is aggasztotta. Az időzavartól való félelmében a kritikus állásban az örökös sakkot választotta.

A spanyol Francisco Vallejo Pons megállította szárnyalásában az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovot. Az orosz csb-n négy győzelmet elérő Mamedgyarov nem bírt a spanyollal.

A holland Anish Giri kissé kedvezőbb állásában nem talált előnyének fokozásához vezető folytatást, a torna doyenje, az izraeli Borisz Gelfand kiegyenlítette esélyeit.

Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov sem tudta feltörni a kínai Ding Liren védőállását.

Nagy küzdelmet hozott az indiai Pentala Harikrishna és a norvég Jon Ludvig Hammer játszmája. Hammer vezére a gyalogvadászat után fogságba került, de a norvég sakkozó bőséges ellenértéket kapott cserébe. Harikrishna nagyot küzdött, hogy kiharcolja a döntetlent.

Grand Prix 2017 Moszkva

Az első forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795) – Michael Adams (angol, 2747) döntetlen (Spanyol megnyitás, 27)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2727) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2786) döntetlen (Vezércsel, 26)

Anish Giri (holland, 2785) – Borisz Gelfand (izraeli, 2724) döntetlen (Szicíliai védelem, 34)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710) – Ding Liren (kínai, 2773) döntetlen (Vezérindiai védelem, 45)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710) döntetlen (Félszláv védelem, 30)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2751) – Peter Szvidler (orosz, 2755) döntetlen (Grünfeld védelem, 25)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751) - Hou Ji-fan (kínai, 2652) 0 - 1 (Vezércsel, 60)

Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750) döntetlen (Grünfeld védelem, 11)

Pentala Harikrishna (indiai, 2750) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 92)

A 2. forduló párosítása:

Hou Ji-fan (kínai, 2652, 1) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795, 0,5)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786, 0,5) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710, 0,5)

Michael Adams (angol, 2747, 0,5) – Anish Giri (holland, 2785, 0,5)

Ding Liren (kínai, 2773, 0,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2727, 0,5)

Borisz Gelfand (izraeli, 2724, 0,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772, 0,5)

Peter Szvidler (orosz, 2755, 0,5) – Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2633, 0,5)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750, 0,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696, 0,5)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710, 0,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2750, 0,5)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621, 0,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751, 0)

Nepomnjacsij,J (2751) – Hou Ji-fan (2652)
Vezércsel [D35]

1.c4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 Hf6 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 c5 7.Bb1 Fe7 8.Fb5+ Fd7 9.Fxd7+ Hxd7

Grand Prix 2017 Moszkva

10.Bxb7?!

Jan Nepomnjacsij nem tudott ellenállni a csábításnak, a gyalogáldozat elfogadásának.

10...cxd4 11.cxd4 Hb6 12.Vd2 Vc8

Figyelmet érdemelt a 12...Ff6 13.Vf4 Vxd4 14.He2 Vb4+ folytatás.

13.Bxe7+ Kxe7 14.Hf3 f6 15.0-0 Kf7 16.e5 f5

Grand Prix 2017 Moszkva

17.g4!? Bd8

Számításba jött a 17...Bf8 18.Vd1 Vc4 19.gxf5 exf5 20.Fa3 Bfd8 választás is.

18.Vg5 Kg8 19.Vh5 Bf8

Hou Ji-fan a sötét mezőket nem akarta meggyengíteni a g6 lépéssel.

20.Fa3 Vc6 21.Hg5?

Az orosz sakkozó láthatóan túlértékelte esélyeit, jelentős időelőnyét, de a 21.Fxf8 Bxf8 22.Hh4 f4 23.g5 f3 változat sem kecsegtette túl sok jóval.

21...h6 22.Bc1 Vd7! 23.Fxf8 Bxf8 24.Hh3

Grand Prix 2017 Moszkva

24...Vxd4 25.gxf5 Vxe5

Hou Ji-fan az idő szorításában a biztosabb megoldást választotta.

26.Vg6?! Bf6 27.Vg4 Bxf5 28.Vg3 Vd4 29.Be1 Bf6 30.Vg2

Grand Prix 2017 Moszkva

30...Hd5

Időzavarban Hou Ji-fan nem mindig a legerősebb lépést húzta, előnyét azonban megőrizte.

31.Kh1 Vd3 32.Bg1 Vf3 33.Bb1 Vf5 34.Bg1 Bf7 35.Be1 Bf6 36.Bg1 Vf3 37.Bb1

Grand Prix 2017 Moszkva

37...Vh5 38.Bg1 Bf7 39.Be1 Vf5 40.Vg3 Bc7 41.Hg1

Grand Prix 2017 Moszkva

41...Hf4

Vége az időzavarnak, Hou Ji-fan egyre közelebb került a győzelemhez.

42.Bd1 Kh7 43.Vf3 Bc2 44.a3 e5 45.Be1 Vg6 46.h3 Hd3 47.Bf1 Bc3 48.Vg4 Vxg4 49.hxg4

Grand Prix 2017 Moszkva

49...Bxa3 50.Hf3 Ba4 51.g5 h5 52.Kg2 Bg4+ 53.Kh2 a5 54.Ba1 a4 55.Ba2 e4 56.Hd4 Bxg5 57.Bxa4 Hxf2 58.Ba7 Hg4+ 59.Kh3 Be5 60.Hc6 Bd5 és világos feladta

Inarkijev,E (2727) - Nakamura,H (2786)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 Fxc5 8.cxd5 Hxd5 9.Hxd5 exd5 10.a3 Hc6 11.Fd3 Fb6 12.0-0 Fg4 13.h3 Fh5 14.b4 a6 15.Bb1

Előfordult már a 15.Bc1 d4 is, Peter Szvidler a 16.g4 Fg6 17.e4 Be8 18.Be1 Bc8 19.Fc4 Vf6 20.Fg5 Vd6 21.e5 folytatást játszotta meg Pentala Harikrishna ellen a sencseni szuperversenyen.

15...d4 16.b5 axb5 17.Bxb5 Fxf3

Grand Prix 2017 Moszkva

18.Vb1

Erneszto Inarkijev újítása, amely a gyors remit tűzte ki célul. 18.Vxf3 dxe3 19.Fxe3 Fxe3 20.Vxe3 Be8 21.Vg3 Ve7 22.Bfb1 Bxa3 23.Bxb7 Vf8 24.B7b3 Bxb3 25.Bxb3 g6 egyenlő esélyeket adott egy korábbi partiban.

18...Fc7 19.Fxh7+ Kh8 20.gxf3 Fxf4 21.exf4 He7 22.Bh5 Ba5 23.Ff5+ Kg8 24.Fh7+ Kh8 25.Ff5+ Kg8 26.Fh7+ és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2795) - Adams,M (2747)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d3 Fd6 13.Be1 Ff5 14.Vf3 Fg6

Michael Adams nem a főváltozatnak számító 14...Vh4 15.g3 Vh3 16.Fe3 (16.Fxd5 cxd5 17.Vxd5 Bad8 18.Vg2 Vxg2+ (18...Vh5) 19.Kxg2 Fxd3 20.Fe3 Bfe8) 16...Fxd3 17.Hd2 Vf5 18.Fd4 Bfe8 19.a4 h6 mellett döntött.

15.Fe3

Láttuk már a 15.Ha3 Fxa3 16.bxa3 Hxc3 17.Fd2 Hd5; 15.Fxd5 cxd5 16.Ff4 d4 17.cxd4 Fb4 18.Hc3 Vxd4 folytatásokat is, a játszmák sorban remivel végződtek.

15...Hxe3 16.Bxe3 Vg5 17.Ha3 a5 18.Bae1 a4 19.Fd1 Ff4 20.h4 Vf6 21.Be7 Fd2 22.Vxf6 gxf6 23.B1e2 Fc1 24.Bc2 Fh6 25.Fe2 Bfe8 26.Bxe8+ Bxe8 27.g4 és döntetlen

Tomasevszkij,E (2696) - Szvidler,P (2755)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.h4 c6

A két napja befejeződött orosz csb-n Peter Szvidler az 5...dxc4 6.e4 c5 7.d5 b5 8.h5 Hxh5 9.Hxb5 0-0 10.Fxc4 Fg4 11.Vc2 Ha6?! változatot játszotta meg Rozum ellen.

6.Fg5 h6 7.Fxf6 Fxf6 8.e3

Az előző GP-sorozatban a Hanti-Manszijszkban játszott viadalon Hikaru Nakamura a 8.h5 g5 9.e3 e6 10.Vc2 a6 11.0-0-0 b5 12.c5 folytatásban csatázott Peter Szvidlerrel.

8...e6 9.Vc2 Hd7 10.0-0-0 0-0 11.Kb1 Fg7 12.g4 Ve7 13.cxd5 exd5 14.Fd3 Hb6 15.Bhg1 Fd7 16.He5 Fxe5 17.dxe5 Vxe5

Grand Prix 2017 Moszkva

18.f4 Vxe3 19.Fxg6 Vxf4 20.g5 fxg6?!

Szvidler az örökös sakkos remit választotta. Mi szólt a [20...Hc4! 21.gxh6 Kh8 22.Fd3 He3 23.Vc1 Bae8 folytatás ellen? A hétszeres bajnok félt az időzavaros bonyodalmaktól?

21.Vxg6+ Kh8 22.Vxh6+ Kg8 23.Vg6+ Kh8 24.Vh6+ Kg8 25.Vg6+ és döntetlen

Mamedgyarov,S (2772) - Vallejo Pons,F (2710)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 a6 4.cxd5 exd5 5.Hf3 c6 6.e4 dxe4 7.Hg5 Fe7 8.Fc4 Hh6 9.Hgxe4 Hf5 10.d5 0-0 11.Ff4

A tavalyi stavangeri szuperversenyt megelőző villámversenyen Levon Aronjan a 11.0-0 cxd5 12.Hxd5 Hc6 13.Vh5!? (13.Ff4 Fe6 14.Be1) 13...Fe6 14.Hxe7+ Vxe7 15.Hg5 h6 16.Hxe6 fxe6 folytatásban Magnus Carlsen ellen a 17.Be1 Hcd4 18.Fd2 Bac8 19.Fd3 változatban előnyt érhetett volna el.

11...cxd5 12.Hxd5 Hc6 13.0-0 Fe6 14.Be1 Fxd5 15.Fxd5 Fb4 16.Hc3 Hfd4 17.Fe4 Be8 18.Be3

Számításba jött a 18.a3 He6 19.Fe3 Vxd1 20.Baxd1 Fxc3 21.bxc3 folytatás.

18...g6 19.h4?!

Sahriyar Mamedgyarov kiengedte kis előnyét, amit a b19.Fxc6 Bxe3 20.Fxe3 Hxc6 21.Hd5 Fd6 22.Vb3 Ha5 23.Vd3 Hc6 24.Bd1 folytatásban őrzött volna.

19...He6 20.Vxd8 Baxd8 21.Fxc6 bxc6 22.Bae1 Fe7 23.g3 Hxf4 24.Bxe7 Bxe7 25.Bxe7 Hd5 26.Be4 Hxc3 27.bxc3 Bd5 28.Bc4 Kf8 29.Kf1 Ke7 30.Bxc6 és döntetlen

Giri,A (2785) - Gelfand,B (2724)
Szicíliai védelem [B35]

1.e4 c5 2.Hc3 Hc6 3.Hf3 g6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Fg7 6.Fe3 Hf6 7.Fc4 0-0 8.Fb3 d5 9.exd5 Ha5 10.Vd2

A taskenti rapidversenyen Ruszlan Ponomarjov a [10.Vf3 Hxb3 11.axb3 Fg4 12.Vg3 Fh5 13.d6 Hg4 14.0-0-0 Va5 változatban előnyt nem tudott elérni Borisz Gelfanddal szemben.

10...Hxb3 11.Hxb3 b5 12.Hxb5 Vxd5 13.Vxd5 Hxd5 14.Fd4 Hb4

Grand Prix 2017 Moszkva

15.0-0-0 Hxa2+ 16.Kb1 Hb4 17.Fxg7 Kxg7 18.Bhe1 Ff5 19.H3d4 Kf6 20.Hxf5 gxf5 21.Bd4

Figyelmet érdemelt a 21.c3 Hc6 22.Hc7 Bad8 23.Hd5+ Kg7 24.Kc2 folytatás.

21...a5 22.g4 Bg8 23.h3 h5 24.gxf5 Bad8 A torna doyenje kiegyenlített. 25.Bf4 Bd5 26.Hc3 Bxf5 27.He4+ Kg6 28.Bxf5 Kxf5 29.Hg3+ Kg6 30.Bxe7 Bd8 31.Kc1 Ha2+ 32.Kb1 Hb4 33.Kc1 Ha2+ 34.Kb1 és döntetlen

Radzsabov,T (2710) – Ding Liren (2773)
Vezérindiai védelem [E14]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Fd3 Hbd7 6.b3 Fd6 7.Fb2 0-0 8.Hbd2 b6 9.0-0 Fb7 10.Ve2 c5 11.Bad1 He4 12.cxd5 exd5 13.Fa6 Fxa6 14.Vxa6 Be8 15.dxc5 Hdxc5 16.Ve2 Bc8 17.Bc1 Ff8

Grand Prix 2017 Moszkva

18.Bfd1

Tejmur Radzsabov a d5 izolált gyalog miatt kedvezőbb eséllyel játszhatott.

18...Ve7 19.Hb1 Vb7 20.Hc3 Bed8 21.Bc2 a6 22.h3 b5 23.Bdc1 He6 24.Vd3 Bc5 25.He2 Bdc8 26.Hfd4 Bxc2 27.Bxc2 H4c5 28.Vd1 Hxd4 29.Fxd4 He6 30.Bd2 a5 31.Fb2 Bc5 32.Hd4 Hxd4 33.Fxd4 Bc6 34.Fb2 Bc5 35.Fd4 Bc6 36.Fb2 Bc5 37.a3 Vc6 38.Kh2 h6 39.g3 b4 40.a4 Fe7 41.Fd4 Bc1 42.Vg4 Ff6 43.Fxf6 Vxf6 44.Kg2 Bc5 45.Vf3 és döntetlen

Harikrishna,P (2750) - Hammer,J (2621)
Nimzoindiai védelem [E48]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.cxd5 exd5 7.Hge2 Fd6 8.Hb5 Fe7 9.Fd2 a6 10.Hbc3 c5 11.dxc5 Fxc5 12.Hd4 Fxd4 13.exd4 Vb6 14.0-0

Grand Prix 2017 Moszkva

14...Vxd4 15.Fg5

Jobb volt a 15.Fe3 Vh4 16.Va4 Vh5 17.Fd4 Hc6 18.Fxf6 gxf6 19.Bad1 folytatás.

15...Hc6 16.Fxf6 Vxf6 17.Hxd5 Vxb2 18.Bb1 Vxa2 19.Hb6 Bb8 20.Hc4

Grand Prix 2017 Moszkva

20...Ff5! 21.Ba1 Vxa1 22.Vxa1 Fxd3 23.Bc1 Bbd8

A norvég sakkozó bőséges ellenértéket kapott a vezérért.

24.He3 Hd4 25.Bd1 Hc2 26.Hxc2?! Fxc2 27.Bc1 Fe4 28.h4 Fc6 29.Bc5 Bd6 30.Bg5 f6 31.Bg4 Bfd8 32.Kh2 h5 33.Bf4 Bd2 34.Vc3

Grand Prix 2017 Moszkva

34...B8d5 35.Ve3 a5 36.Ve6+ Kf8 37.Vc8+ Bd8?! 38.Ve6 B8d4 39.Vc8+ Kf7 40.Vc7+ Kg6 41.Vxa5 Bxf4 42.Vxd2 Bxh4+ 43.Kg1 Bg4 44.g3 Ba4 45.Vc2+ Kh6 46.f3 h4 47.Vd2+ g5 48.Vd8 Kg7 49.Ve7+ Kg6 50.g4 Ba1+ 51.Kf2 Ba2+ 52.Ke3 Ba8 53.Kf2 h3 54.Kg3 Bh8 55.Kh2 Fxf3 56.Ve6 Fc6 57.Vf5+ Kg7 58.Vc5 Be8 59.Kxh3 Be5 60.Vd6 Kf7 61.Kg3 Be6 62.Vc7+ Be7 63.Vb6 Fd5 64.Vd4 Fe4 65.Vc4+ Kg7 66.Vb4 Be8 67.Vd6 Kg6 68.Vb4 Fc6 69.Vd6 Be3+ 70.Kh2 Be4 71.Kg3 Kf7

Grand Prix 2017 Moszkva

72.Vc7+ Ke6 73.Vc8+ Ke7 74.Kf2 Kd6 75.Vf8+ Kd5 76.Kg3 Be3+ 77.Kf2 Be6 78.Vd8+ Kc4 79.Vb6 Be4 80.Kg3 Bf4 81.Kh3 Bf3+ 82.Kh2

Grand Prix 2017 Moszkva

82...f5 83.gxf5 g4 84.Kg1 Bh3 85.Vc7 g3 86.Vf4+ Kc5 87.Ve3+ Kd6 88.Ve6+ Kc7 89.Ve7+ Kb6 90.Vb4+ Kc7 91.Ve7+ Kb6 92.Vb4+ Kc7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában május 11. és 21. között rendezik meg a 2017-es Grand Prix négy versenyből álló sorozatának második tornáját. A GP-re meghívott, kijelölt 24 sakkozónak három-három tornán kell játszania, amelyeket 18-18 résztvevővel, 9 fordulós svájci rendszerben bonyolítanak le. Rapport Richárd is a GP résztvevője. Az első viadal Sardzsában az orosz Alekszandr Griscsuk, a francia Maxime Vachier-Lagrave és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov holtversenyes elsőségével fejeződött be. Rapport ötvenszázalékos eredménnyel kilencedik lett, nagymesterünk a júliusi genfi tornán folytatja szereplését. Az összetett pontverseny első két helyezettje játszhat 2018-ban a világbajnok-jelölti versenyen. Valamennyi viadalnak 130 ezer euró a díjalapja.

Grand Prix 2017 Moszkva

Az érvényben levő világbajnoki rendszer szabályzata szerint ketten az Élő-listáról juthatnak be a 2018-as, 8 résztvevős világbajnok-jelölti versenyre. A Tbilisziben megrendezésre kerülő Világkupáról a döntőbe jutott két sakkozó lesz világbajnokjelölt. A Grand Prix-sorozatról az összetett verseny első két helyezettje nyer részvételi jogot. A tavalyi világbajnoki döntő vesztese, az orosz Szergej Karjakin játék nélkül vb-jelölt, egy sakkozót a torna rendezője jelölhet.

A GP-sorozaton a 2015-ös Világkupa első négy helyezettje, nyolcan a 2015. június 1. és 2016. május 1. közötti 12 Élő-listáról – súlyozott pontokkal, - kilencen élvezték a sorozat rendezési jogát elnyert AGON támogatását, egy résztvevőt az ACP jelölhetett. A junior világranglistát tavaly vezető Rapport Richárd indulásához az AGON vezérkara is „zöld fényt” biztosított.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik már a Grand Chess Tour sorozattól is visszalépett, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand sem vállalta a GP-n való játékot. Ők ketten csak a Világkupáról juthatnak ki a vb-jelölti versenyre. Nem nevezett a jelenlegi világranglista második és negyedik helyezettje, az amerikai Wesley So  és Fabiano Caruana sem, Élő-pontjuk alapján lehetnek világbajnok-jelöltek.

Grand Prix 2017 Moszkva

Sardzsában a GP-sorozat első versenye az orosz Alekszandr Griscsuk, a francia Maxime Vachier-Lagrave és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov holtversenyes elsőségével fejeződött be. Rapport Richárd ötvenszázalékos teljesítménnyel kilencedikként zárta a szereplését. Higgadt, nyugodt játéka sok elismerést kapott, kár volt rutintalanságának is betudható két vereségéért Maxime Vachier-Lagrave és Hikaru Nakamura ellen. A kiegyensúlyozott erők versenyében hatan is megőrizték veretlenségüket.

Grand Prix 2017 Moszkva

A Grand Prix-verseny végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

9

Alekszandr Griscsuk

RUS

2742

5,5

1,5

2,0

0,0

2

1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2796

5,5

1,0

2,0

1,0

3

4

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2766

5,5

0,5

3,0

0,0

4

5

Ding Liren

CHN

2760

5,0

0,0

2,0

1,0

5

7

Michael Adams

ENG

2751

5,0

0,0

2,0

0,0

6

12

Dmitrij Jakovenko

RUS

2709

5,0

0,0

1,0

1,0

7

3

Hikaru Nakamura

USA

2785

5,0

0,0

1,0

0,0

8

8

Jan Nepomnjacsij

RUS

2749

5,0

0,0

1,0

0,0

9

14

Rapport Richárd

HUN

2692

4,5

0,0

2,0

1,0

10

6

Pavel Eljanov

UKR

2759

4,5

0,0

2,0

1,0

11

10

Li Chao

CHN

2720

4,5

0,0

2,0

0,0

12

13

Francisco Vallejo Pons

ESP

2709

4,5

0,0

0,0

0,0

13

2

Levon Aronjan

ARM

2785

4,0

0,0

0,0

0,0

14

17

Hou Ji-fan

CHN

2651

4,0

0,0

0,0

0,0

15

16

Salem A R Saleh

UAE

2656

3,5

1,0

1,0

0,0

16

18

Jon ludvig Hammer

NOR

2628

3,5

1,0

0,0

0,0

17

11

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2711

3,5

1,0

0,0

0,0

18

15

Alekszandr Rjazancev

RUS

2671

3,0

0,0

0,0

0,0

Moszkvában is Maxime Vachier-Lagrave vezeti a rajtlistát. Sahriyar Mamedgyarov nagyszerű samkiri elsősége után az orosz csb-n mesternégyessel segítette a Szibéria együttesét a bajnoki címhez, Alekszandr Griscsuk is remek egyéni eredménnyel bizonyította jó formáját. Május 12-én játsszák az első fordulót, május 18-án, a hatodik kör után pihenőnapot kapnak a nagymesterek. Az első 40 lépésre 100-100 perc, a következő 20 lépésre 50-50 perc, majd a játszma befejezéséig még 15-15 perc 30-30 másodperc bónusszal. A fordulók magyar idő szerint 13 órakor kezdődnek.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786)

Anish Giri (holland, 2785)

Ding Liren (kínai, 2773)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772)

Peter Szvidler (orosz, 2755)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2751)

Pentala Harikrishna (indiai, 2750)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2750)

Michael Adams (angol, 2747)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2727)

Borisz Gelfand (izraeli, 2724)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2696)

Hou Ji-fan (kínai, 2652)

Salem A. R. Saleh (Egyesült Emírségekbeli, 2633)

Jon Ludvig Hammer (norvég, 2621)

Genf július 5. és 16. között látja vendégül a résztvevőket, a sorozat Palma de Mallorcán fejeződik be a november 15. és 26. közötti tornával.   Valamennyi viadalnak 130 ezer euró a díjalapja. A tornákat a www.worldchess.com közvetíti.

Holtversenynél a pénzdíjak és a GP-pontok is megosztásra kerülnek.

A versenyek díjazása:

1.20.000 euró, 120 + 50 pont

2. 15.000 euró, 110 + 30

3. 12.000 euró, 100 + 10

4. 11.000 euró, 90

5. 10.000 euró, 80

6.  9.000 euró, 70

7.  8.000 euró, 60

8.  7.000 euró, 50

9.  6.000 euró, 40

10. 5.000 euró, 30

11. 4.250 euró, 20

12. 4.000 euró, 10

13. 3.750 euró   8

14. 3.500 euró   6

15. 3.250 euró   4

16. 3.000 euró   3

17. 2.750 euró   2

18. 2.500 euró   1

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szocsiban április 30. és május 10. között rendezték meg az orosz csapatbajnokságokat. A női és férfi, az ifjúsági együttesek mellett a szeniorok is megmérkőztek. A férfiaknál a legjobbak küzdelme nyolc együttessel hat táblán zajlott. A legjobb orosz sakkozók mellett a korábbinál jóval kevesebb idegenlégiós is játszott. A rajtlistát vezető Szibéria igazi erődemonstrációt tartott, valamennyi ellenfelét legyőzve nyerte meg a bajnokságot, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik emelhette a magasba a győztesnek járó trófeát. Megvédte tavalyi ezüstérmét a moszkvai SSZM csapata. A címvédő szentpétervári Mednyij vszadnik csak a negyedik helyen végzett, a Malahit egy táblaponttal megelőzte a sokat bizonytalankodó együttest. Az első négy helyezett vívta ki a Klubcsapatok Európa Kupáján való szereplés jogát. A női csapatok versenyében a Jugra is százszázalékos eredménnyel diadalmaskodott.

Orosz csapatbajnokság

A tavalyi viadalon meglepetésre az első számú esélyes Szibéria csapata Vlagyimir Kramnyik vezetésével csak a harmadik helyen végzett. Egy idegenlégós játszott csak együttesükben, az ukrán Anton Korobov. Az idei bajnokságra az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovval és a holland Anish Girivel erősített. A Lagyja elleni 4,5-1,5-tel kezdett a csapat, Kramnyik és Mamedgyarov nem játszott. Az első forduló meglepetését a Malahit pontvesztése jelentette a Moszkva-területi Sakkszövetség hatosával szemben.

A második körben a Szibéria a Malahit ellen nehezen nyert, Kramnyik nyerőesélyes állását remire rontotta Alekszej Shirov ellenében. A címvédő szentpéterváriak csak 3-3-at értek el a moszkvai csapattal szemben.

Orosz csapatbajnokság

A harmadik fordulóban játszották a nagy rangadót, a Szibéria minimális arányban, de legyőzte a Mednyij vszadnik csapatát, a negyedikben a másik nagy riválist, az SSZM együttesét. Gyakorlatilag ezzel el is dőlt a bajnoki cím sorsa. Az utolsó három meccsén nagymestereik összesen 15,5 pontot gyűjtöttek, Vlagyimir Kramnyik is nyert a befejező játéknapon. Az SSZM „Nase Naszledije” megvédte ezüstérmét, a Malahit gyakorlatilag hat emberrel játszotta végig a versenyt, az exvilágbajnok Anatolij Karpov csak egy partit játszott.

A szuperbajnokság végeredménye

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 MP 

 Pont 

Gy. 

1

„Szibéria-Sziriusz”

 * 

4

5

5

14

31,0

7

2

SSZM "Nase Naszledije” - Moszkva

2

 * 

3

4

4

11

24,5

5

3

Malahit

3

 * 

3

3

3

4

5

8

23,5

2

4

Mednyij vszadnik – Szentpétervár

3

 * 

3

4

4

8

22,5

3

5

Moszkva Területi Sakkszövetség

½

3

3

 * 

2

4

3

5

17,0

1

6

„Szdjudsor” - Szentpétervár

1

3

4

 * 

2

3

4

18,0

1

7

Lagyja

2

2

2

2

4

 * 

4

17,0

2

8

Zsiguli

1

2

1

2

3

3

 * 

2

14,5

0

A bajnokcsapat tagjai

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

Vlagyimir Kramnyik

2811

RUS

½

½

½

1

2,5

4

2684

2

Sahriyar Mamedgyarov

2772

AZE

1

1

1

1

4,0

4

2656

3

Anish Giri

2785

NED

½

½

½

½

1

1

4,0

6

2628

4

Jan Nepomnjacsij

2751

RUS

½

0

½

1

1

3,0

5

2627

5

Alekszandr Griscsuk

2750

RUS

1

½

1

1

½

1

5,0

6

2596

6

Dmitrij Andrejkin

2723

RUS

1

½

0

1

1

½

4,0

6

2546

7

Anton Korobov

2688

UKR

1

1

½

1

1

1

5,5

6

2483

8

Denisz Hiszmatullin

2651

RUS

½

½

1

0

1

3,0

5

2447

Az ezüstérmes csapat

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

Vlagyimir Malahov

2712

RUS

½

1

½

½

½

½

3,5

6

2673

2

Jevgenyij Najer

2682

RUS

½

½

0

½

½

1

3,0

6

2667

3

Vagyim Zvjagincev

2661

RUS

½

½

½

½

½

2,5

5

2654

4

Daniil Dubov

2660

RUS

1

1

1

½

½

0

4,0

6

2582

5

Borisz Gracsev

2658

RUS

½

½

0

½

½

2,0

5

2583

6

Ivan Popov

2618

RUS

½

1

½

½

½

3,0

5

2563

7

Grigorij Oparin

2604

RUS

½

1

½

½

1

1

4,5

6

2530

8

Makszim Vavulin

2599

RUS

1

0

1

2,0

3

2362

A bronzérmes csapat

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

Anatolij Karpov

2624

RUS

½

0,5

1

2755

2

Alekszej Shirov

2664

LAT

0

½

½

½

½

½

½

3,0

7

2674

3

Alekszandr Rjazancev

2659

RUS

½

0

½

½

½

½

0

2,5

7

2641

4

Szergej Rublevszkij

2682

RUS

½

1

½

½

1

½

4,0

6

2570

5

Alekszandr Motiljev

2665

RUS

½

½

½

1

½

1

1

5,0

7

2576

6

Igor Kovalenko

2657

LAT

½

½

1

0

½

1

½

4,0

7

2540

7

Igor Liszij

2643

RUS

1

0

1

½

½

1

½

4,5

7

2489

Kitűnő egyéni eredményt ért el a Lagyja éltáblása, Vladiszlav Artyemijev (2682) 4,5 pontot szerzett hét partijából, + 8,9 pont. A Mednyij vszadnik első táblása, Peter Szvidler 3,5-öt gyűjtött hat játszmájából. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov mind a négy játszmáját megnyerte, samkiri elsősége után tovább gyarapította Élő-pontjait, a + 13,9-cel már a hatodik. A negyedik táblások versenyében az Aeroflot verseny győztese, Vlagyimir Fedoszejev (Mednyij vszadnik) csak két döntetlent engedélyezett riválisainak, + 13,3 pont. Alekszandr Griscsuknak is szépen kamatozott az 5 pont hat ellenfelével szemben, + 8,3 pont.

A virtuális világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2832

2. Wesley So (amerikai) 2812,2 (- 2,8)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2807,9 (- 3,1)

4. Fabiano Caruana (amerikai) 2807,3 (+ 5,3)

5. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2799,2 (+ 4,2)

6. Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni) 2794,9 (+ 22,9)

7. Levon Aronjan (örmény) 2793,3 (+ 4,3)

8. Hikaru Nakamura (amerikai) 2786

9. Viswanathan Anand (indiai) 2785,9 (- 0,1)

10. Szergej Karjakin (orosz) 2780,5 (- 2,5)

11. Anish Giri (holland) 2774,1 (- 10,9)

12. Ding Liren (kínai) 2773

13. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2758,3 (+ 8,3)

14. Peter Szvidler (orosz) 2753,8 (- 1,2)

15. Veszelin Topalov (bolgár) 2749,4 (+ 8,4)

16. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2747,8 (- 3,2)

17. Michael Adams (angol) 2747,6 (+ 0,6)

18. Pavel Eljanov (ukrán) 2744,1 (- 10,9)

19. Yu Yangyi (kínai) 2743

20. Pentala Harikrishna (indiai) 2741,4 (- 8,6)

42. Almási Zoltán (magyar) 2703,3 (+ 4,3)

A női csapatok versenye négy táblán zajlott, a sakkozás fellegvárát, Hanti-Manszijszkot képviselő Jugra csapata diadalmaskodott. Valamennyi ellenfelét legyőzve ért elsőként a célba. A Jugra a viadal második fordulójában 3-1-re nyert a legnagyobb rivális, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk vezette SSZM csapat ellen, az éltáblán az ukrán Anna Usenyina remizett Kosztenjukkal, Natalija Pogonyina megosztozott a ponton Alina Kaslinszkajával, Olga Gijra az egykori világbajnoki döntős Jekatyerina Kovalevszkaját győzte le, Bajra Kovanova sötéttel nyert Darja Pusztovojtova ellen.

Orosz csapatbajnokság

Az orosz női csapatbajnokság végeredménye:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

 MP 

 Pont 

1

Jugra- Hanti-Manszijszk

 * 

3

3

4

3

4

3

16

26,0

2

SSZM "Nase Naszledije" Moszkva

1

 * 

3

4

14

23,5

3

"Szjudsor" - Szentpétervár

½

 * 

3

12

20,5

4

„Doncsanka”

1

 * 

3

2

4

9

19,0

5

Lagyja

0

½

1

 * 

3

8

14,5

6

Belorecsenszk Egyetem

1

½

½

2

 * 

2

6

13,5

7

„Juzsnij Ual”

0

1

½

2

 * 

2

2

3

10,5

8

„Bukavuski”

1

½

1

½

1

2

 * 

3

10,0

9

Zsiguli

½

0

0

½

½

2

 * 

1

6,5

A bajnokcsapat

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Anna Usenyina

2449

UKR

1

½

½

1

1

1

½

5,5

7

2326

2

WGM

Natalija Pogonyina

2479

RUS

½

½

½

1

1

0

3,5

6

2246

3

WGM

Olga Girja

2476

RUS

1

1

1

1

1

½

½

1

7,0

8

2166

4

IM

Marina Nacsejeva

2409

RUS

½

1

1

1

1

½

5,0

6

2071

5

WGM

Bajra Kovanova

2363

RUS

1

1

1

1

1

5,0

5

2025

Kramnyik,V (2811) - Shirov,A (2664)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3 0-0 9.Hc3 Fe6 10.Hd5 Hd4 11.Hxd4 exd4 12.Hxf6+ Fxf6 13.Fxe6 fxe6 14.a4

A New York-i világbajnoki döntő 11. játszmájában Szergej Karjakin 14.f4 mellett döntött. 14...c5 15.Vg4 Vd7 16.f5 Bae8 17.Fd2 c4 18.h3 c3 19.bxc3 d5! Magnus Carlsen remekül reagált. 20.Fg5! Fxg5 21.Vxg5 dxe4 22.fxe6 Bxf1+ 23.Bxf1 Vxe6 24.cxd4 e3 25.Be1 h6 26.Vh5 e2 27.Vf3 a5 28.c3 Va2 29.Vc6 Be6 30.Vc8+ Kh7 31.c4 Vd2 32.Vxe6 Vxe1+ 33.Kh2 Vf2 34.Ve4+ és örökös sakkal döntetlen.

14...c5 15.Vg4 Vd7 16.b3 c4 17.h4 cxd3 18.cxd3 b4 19.Fd2 a5 20.Bac1 Bac8 21.Bc4 Bxc4 22.dxc4 Vf7 23.h5 d3?! 24.h6 d5?

 

Orosz csapatbajnokság

25.hxg7 Fxg7 26.cxd5 exd5 27.e5

A szabadgyalog jelentős előnyt adott az exvilágbajnoknak.

27...Vg6 28.Vd7 Ve4 29.e6 Vf5 30.Fe3 Fe5?

 

Orosz csapatbajnokság

Alekszej Shirovnak csak 5 perce maradt az időkontrollig, míg Vlagyimir Kramnyik mintegy fél órával gazdálkodhatott, mégis kihagyta az azonnali nyerést.

31.f4?

Nincs sötétnek védelme a 31.Fh6! Vh5 32.g3 Be8 (32...Vxh6 33.e7 Vd6 34.exf8V+ Kxf8 35.Vf5+ Kg7 36.Bd1) 33.Bc1 d2 34.Fxd2 Fxg3 35.fxg3 Vg6 36.Kf2 Vxe6 37.Vxe6+ Bxe6 38.Bc5 folytatásban.

31...d2! 32.Vxd5

Sötét nyerne a 32.Fxd2 Fd4+ 33.Kh2 Vh5+ 34.Kg3 Kh8 változatban!

32...Fxf4

Orosz csapatbajnokság

33.Bxf4 Vxd5 34.Bg4+ Kh8 35.Fd4+ Vxd4+ 36.Bxd4 Be8 37.Bxd2 Bxe6 38.Kf2 Bc6 39.Ke3 Kg7 40.Ke4 Kf6 41.Bd5 Bc3 42.Bxa5 Bxb3 43.Ba6+ Ke7 44.g4 Bb1 45.Ba7+ Kd6 46.Kd4 Bg1 47.Bg7 b3 48.Kc3 Bg3+ 49.Kb2 Kc5 50.Ka3 Kb6 51.Bg5 Ka6 52.Kb2 h5 53.Bg6+ Ka5 54.gxh5 Bh3 és döntetlen

Rjazancev,A (2659) - Mamedgyarov,S (2772)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Va4+ Vd7 8.Vxd7+ Hxd7 9.Fe3 0-0 10.Bc1 Bd8 11.Hf3 b6 12.Fd3 Fb7 13.Ke2 e5 14.Bhd1 Bac8 15.d5?!

A tavalyi orosz szuperbajnok jobban játszhatott volna a 15.h3 Hf6 16.Hd2 választással.

15...c6 16.c4 Ff8 17.Kf1 f6 18.Fe2 Hc5 19.Hd2 Ha4 20.Hb1

 

Orosz csapatbajnokság

20...f5!?

Sahriar Mamedgyarovtól nem idegen, hogy kiélezze a küzdelmet.

21.Fg5

Világosnak számolnia kellett a 21.Hc3 Hb2 22.Bd2 cxd5 23.Bxb2 Fa3 24.Bbc2 Fxc1 25.Bxc1 d4 26.Fg5 dxc3 27.Fxd8 Bxd8 28.exf5 gxf5 29.Bxc3 lehetőséget is.

21...Bd7 22.dxc6?

Rjazancev csak a 22.exf5 gxf5 23.g4! folytatásban reménykedhetett volna.

22...Bxd1+ 23.Fxd1

Sötétre előnyös a 23.Bxd1 Fxc6 24.exf5 gxf5 25.Ff6 e4 26.Hc3 Kf7 27.Fd4 Hxc3 28.Fxc3 Ke6 változat is.

23...Fxc6 24.exf5 gxf5 25.Hc3 Hxc3 26.Bxc3 Fd5 27.Fe2

 

Orosz csapatbajnokság

27...b5! 28.Be3?!

A gyaloglépés meglepte világost, nem találta meg a jobb 28.Ff6 b4 29.Bc2 e4 30.f3 folytatást.

28...e4 29.g4 bxc4 30.gxf5 c3 31.Bg3

 

Orosz csapatbajnokság

31...c2 32.Fc1+ Kf7 33.Fh5+ Kf6 34.Fb2+ Ke7 35.f6+ Kd7 36.Fg4+ Fe6 37.Fc1 Bb8! 38.Fxe6+ Kxe6 39.Bc3 Bb1 40.Bxc2 Fa3 41.Bc6+ Kd7 42.Kg2 Bxc1 és világos feladta

Szvidler,P (2755) - Kramnyik,V (2811)
Semi-Tarrasch védelem [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Fc4 Hd7 12.0-0 b6 13.a4 Fb7 14.Fd3 Hf6 15.Bfe1 h6 16.a5 bxa5 17.Bxa5 Vc7 18.Vb4 Bfb8 19.Va3

Radoslaw Wojtaszek a Gasimov emlékversenyen a 19.Bc5 Vf4 20.Vd2 Vxd2 21.Hxd2 Bd8 22.Hb3 a5 23.Bxa5 Bxa5 24.Hxa5 Bxd4 folytatásban megküzdött a remiért Vlagyimir Kramnyikkal szemben.

19...Bc8 20.h3 a6

Az exvilágbajnok tért el a Gasimov emlékversenyen látott Radzsabov-Karjakin partitól, ahol 20...Vf4 21.d5 (21.Be5) 21...exd5 22.e5 He4 23.Ve7 Fc6 24.e6 Bf8 25.exf7+ Bxf7 26.Vb4 következett világos kis előnyével, de remi lett a játszma.

21.He5 Vd8 22.Hf3 Bc7 23.Ba4 a5 24.He5 Fc6

 

Orosz csapatbajnokság

25.Bxa5 Fxe4 26.Fxe4 Bxa5 27.Vxa5 Hxe4 28.Kh2 Hc3 29.Bc1

 

Orosz csapatbajnokság

29...Vxd4! 30.Vxc7 Vf4+ 31.g3 Vxf2+ 32.Kh1 He2 33.Vxf7+ Vxf7 34.Hxf7 Hxc1 35.Hd8 e5 36.Kg2 Kh7 37.Hc6 Hd3 38.Kf3 Kg6 39.Ke3 e4 40.Kxe4 Hf2+ 41.Kf3 Hxh3 42.Kg2 Hg5 43.He7+ Kf6 44.Hd5+ Ke5 45.Hf4 He6 46.Hd3+ Kd4 47.Hb4 Ke4 48.Kf2 h5 49.Kg2 g5 50.Kf2 Hd4 51.Kg2 Hf3 52.Ha6 He1+ 53.Kf2 Hd3+ 54.Kg2 Ke5 55.Hc7 Hc5 56.He8 He6 57.Kh3 Kf5 58.g4+ hxg4+ 59.Kg3 Kg6 és döntetlen

Najer,E (2682) - Mamedgyarov,S (2772)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 c5 4.d5 Fg7 5.e4 d6 6.Hc3 0-0 7.Fg5 h6 8.Fe3 e6 9.Vd2 exd5 10.cxd5 Hh7

Az azerbajdzsáni nagymester "mellékvari" mellett döntött a sokat látott 10...Be8 11.Hge2 Hbd7 (11...h5) 12.Hc1 (12.Hg3) 12...a6 13.a4 helyett.

11.Fd3 Hd7 12.Hh3 He5 13.Hf2 f5 14.Fe2 g5 15.exf5 Fxf5 16.h4 b5!?

Sahriyar Mamedgyarov a gyalogáldozatban látta az ellenjáték lehetőségét.

17.hxg5 hxg5 18.Hxb5 Bb8 19.Hc3 Ve8 20.Bc1 c4 21.0-0 Vh5

 

Orosz csapatbajnokság

22.g4?

A provokáció bevált. 22.Fxa7 Bb7 23.Fd4 Fd3 24.f4 (24.Bfe1 g4 25.Fxd3 Hxd3 26.Fxg7 Bxg7 27.fxg4 Bxf2 28.Vxf2 Bxg4 29.Vf3 Hg5) 24...Fxe2 25.Vxe2 Hf3+ 26.Vxf3 Vxf3 27.gxf3 Fxd4 28.Bfd1 tartotta volna az előnyt.

22...Vh4 23.Kg2?

A két évvel korábbi kontinensbajnok taktikai elnézése már végzetes volt. 23.gxf5??-re 23...Vg3+ 24.Kh1 Bf6 nyer. 23.Hce4 Fxe4 24.Hxe4 Bxb2 25.Vxb2 Hxf3+ 26.Bxf3 Fxb2 27.Bxf8+ Kxf8 28.Bf1+ Kg8 folytatás is már sötétre lett volna előnyös.

 

Orosz csapatbajnokság

23...Hxf3! 24.Fxf3 Fe5 25.Bh1 Vg3+ 26.Kf1 Fd3+ 27.Fe2 Bxb2 28.Vxb2 Vxe3 29.Fxd3 cxd3 30.Bc2 dxc2 31.Vxc2 Bxf2+ 32.Vxf2 Vxc3 33.Kg2 Vc4 és világos feladta

Griscsuk,A (2750) - Alekszejenko,K (2585)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Fb7 10.d4 Be8 11.Hg5 Bf8 12.Hf3 Be8 13.Hbd2 exd4 14.cxd4 Hd7 15.Hf1 Ha5 16.Fc2 Ff6 17.Hg3 g6 18.Bb1 c5 19.d5 Hc4 20.Hh2 Hde5 21.b3 Hb6 22.Fh6 Fc8 23.Bf1 b4 24.f4 Hed7 25.Kh1 Ba7 26.Vf3 Hf8

 

Orosz csapatbajnokság

27.e5! dxe5 28.f5 Fg7 29.Fxg7 Kxg7 30.f6+ Kh8 31.Bbd1 Bd7? 32.Ve3! Hxd5

 

Orosz csapatbajnokság

33.Bxd5! Bxd5 34.Vh6 He6 35.He4! Bg8 36.Hf3 Vf8

 

Orosz csapatbajnokság

37.Hfg5! Hxg5 38.Hxg5 Bg7 39.fxg7+ Vxg7 40.Hxf7+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az OSG Baden-Baden csapatának fölényes elsőségével fejeződött be a Bundesliga 2016/17-es idénye. Tavaly váratlanul kilenc bajnoki cím után „átengedte” a trófeát a Solingen csapatának, amelyben remekelt Rapport Richárd. Az ezüstérem után a következő idényben a Baden-Baden igazi erődemonstrációt tartott, valamennyi ellenfelét legyőzve szerezte meg tizedik aranyérmét. A Berlinben megrendezett három utolsó fordulóból kettőben szupernagymesterei is játszottak. A sakkozás 12. világbajnoka, Anatolij Karpov is segített a Hockenheim együttesének az ezüstérem elérésében, Balogh Csaba kitűnő egyéni eredményt ért el. A Solingen csapata végzett a harmadik helyen, Rapport Richárd ezúttal nem villogott, a Baden-Baden elleni meccsen nagy csatában ígéretes állást vesztett el Fabiano Caruana ellen. A női csapatok versenyében meglepetésre Schwaebisch Hall  együttese egy meccsponttal megelőzte a jóval esélyesebb Baden-Baden hatosát. A bajnokcsapatban Papp Petra is játszott.

 

Bundesliga 2016/17

A Bundesliga 2016/17-es idényét lezáró három fordulót Berlinben rendezték meg, a hivatalos honlap tanúsága szerint remek körülmények és óriási érdeklődés mellett. A sakkvilág szupersztárjai játszottak, a bajnoki cím első számú várományosa, az OSG Baden-Baden igazi erődemonstrációt tartott, a címvédő Solingennel szemben, Fabiano Caruana, Maxime Vachier-Lagrave, Levon Aronjan és Viswanathan Anand játszott az első négy táblán. A rangadót 6,5-1,5-re nyerték meg, a Solingen éltábláján Rapport Richárd nagy csatában, jó esélyt is elszalasztva vesztett Caruanával szemben!

A 2006-2015 közötti periódusban valamennyi bajnokságot megnyerő Baden-Baden vezérkara remekül igazodott legjobbjaik versenyprogramjához, hosszú a „kispadjuk”, számos meccset biztosan hoztak nélkülük is. Az erős szponzori támogatás hathatósan segítette fölényes elsőségüket, első nyolc táblájuk Élő-átlaga a Bundesliga megkezdésekor 2674 volt! Az azerbajdzsáni válogatottat erősíti Arkadij Naiditsch a hagyományokhoz híven ponterős volt, a francia Etienne Bacrot eredménye is elismerést érdemel, ahogy a német Georg Meier száz százaléka nyolc játszmájából. A csapatvezető Dirk Becker csak elégedetten szemlélhette, hogy játékosai sorban aratják a győzelmeket, és két fordulóval a befejezés előtt már bajnokként játszhassák a Solingen elleni meccset.

A Bundesliga 2016/17 végeredménye:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

 TB1 

 TB2 

1

Baden-Baden

 * 

5

6

5

5

6

5

6

7

6

7

30

92,5

2

Hockenheim

3

 * 

6

6

4

4

6

7

5

6

24

77,0

3

Solingen

 * 

5

6

5

3

6

7

8

6

22

75,5

4

Schwaebisch Hall

2

2

 * 

6

4

4

5

5

7

6

22

70,0

5

Bremen

3

2

3

 * 

4

5

5

5

21

69,0

6

Muelheim

½

2

 * 

4

2

5

5

7

19

61,5

7

Dresden

3

4

2

4

 * 

4

7

4

7

3

4

17

68,5

8

Trier

2

3

4

4

4

 * 

5

6

5

5

6

17

63,5

9

Hamburg

3

4

6

1

 * 

5

4

5

5

6

16

62,0

10

Berlin

2

4

3

4

3

3

 * 

6

6

5

12

58,0

11

Aachen

2

5

3

3

 * 

3

4

5

11

53,0

12

Zugzwang

1

1

1

2

4

2

5

 * 

5

5

4

8

41,5

13

Bayern München

2

2

3

3

2

3

 * 

5

4

7

45,5

14

Speyer

1

3

1

1

3

3

5

3

4

3

 * 

5

42,5

15

Griesheim

½

0

2

1

4

3

3

3

3

 * 

5

5

40,0

16

Tegel

2

2

3

2

2

3

4

4

3

 * 

4

40,0

 

A bajnokcsapatban az egyéni eredmények:
 

T.

NÉV

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

Össz.

1

Fabiano Caruana

2807

1

0.5

1

1

3.5/4

2

Maxime Vachier-Lagrave

2819

0.5

1

1

1

3.5/4

3

Levon Aronjan

2792

1

1

2/2

4

Viswanathan Anand

2770

0.5

1

0.5

1

3/4

5

Peter Szvidler

2751

0

0.5

0.5

1

1

1

4/6

6

Radoslaw Wojtaszek

2733

1

1

0.5

0.5

0.5

1

0.5

0

0.5

0.5

6/10

7

Michael Adams

2727

1

1

1

0.5

0.5

1

5/6

8

Francisco Vallejo Pons

2713

0.5

0.5

0.5

0.5

1

1

4/6

9

Rusztam Kaszimdzsanov

2696

1

1

0.5

1

1

0.5

0.5

0

1

6.5/9

10

Etienne Bacrot

2692

1

0.5

1

0

0.5

1

0.5

1

0.5

0.5

1

0.5

1

1

1

11/15

11

Alekszej Shirov

2674

0.5

1

1

1

0

0.5

0.5

0.5

0.5

5.5/9

12

Arkadij Naiditsch

2696

1

1

1

1

1

1

0.5

1

0.5

0.5

1

1

1

1

1

13.5/15

13

Szergej Movszeszjan

2666

0.5

1

1

1

1

0.5

0.5

1

1

0.5

8/10

14

Georg Meier

2657

1

1

1

1

1

1

1

1

8/8

15

Peter-Heine Nielsen

2645

1

0.5

1

0.5

1

4/5

16

Jan Gustafsson

2628

1

0.5

1

0.5

1

4/5

17

Julian Martin

2301

0

1

1/2

18

Dirk Becker

2270

0/0

 

Az ezüstérmes Hockenheim csapatában remekelt Balogh Csaba és Bánusz Tamás is veretlenül játszotta végig az idényt.

T.

év

Élő

FED

Pont

J.

Perf.

1

GM

Anatolj Karpov

2628

RUS

1,5

2,0

0

2

GM

Jecgenyij Tomasevszkij

2731

RUS

2,5

6,0

2649

3

GM

Nyikita Vityjugov

2721

RUS

2,0

4,0

2652

4

GM

Baadur Zsobava

2698

GEO

2,5

4,0

2708

5

GM

David Howell

2644

ENG

5,5

8,0

2724

6

GM

Rainer Buhmann

2633

GER

6,5

14,0

2526

7

GM

Ivan Saric

2666

CRO

6,5

10,0

2643

8

GM

Balogh Csaba

2621

HUN

6,5

8,0

2783

9

IM

Dennis Wagner

2543

GER

6,5

11,0

2575

10

GM

Alekszander Mojszejenko

2648

UKR

9,0

13,0

2634

11

GM

Bánusz Tamás

2612

HUN

4,0

7,0

2506

12

GM

David Baramidze

2601

GER

10,5

13,0

2666

13

GM

Arik Braun

2579

GER

8,0

10,0

2625

14

IM

Hannes Rau

2474

GER

3,0

4,0

2506

15

IM

Oleg Boguslavskyy

2435

GER

2,5

6,0

2222

 

A címvédő Solingen együttesében az éltáblások nem hozták a remélt plusszokat.

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

Perf.

1

GM

Anish Giri

2756

NED

2,0

4,0

2653

2

GM

Pentala Harikrishna

2762

IND

3,5

6,0

2672

3

GM

Rapport Richárd

2752

HUN

3,5

7,0

2581

4

GM

Markus Ragger

2700

AUT

10,5

15,0

2726

5

GM

Robin van Kempen

2643

NED

2,5

6,0

2508

6

GM

Borki Predojevic

2640

BIH

7,0

13,0

2563

7

GM

Jan Smeets

2598

NED

8,5

12,0

2646

8

GM

Ervin L’Ami

2605

NED

7,0

11,0

2578

9

GM

Chanda Sandipan

2593

IND

1,0

2,0

0

10

GM

Predraj Nikolic

2622

BIH

10,5

15,0

2563

11

GM

Artur Juszupov

2594

GER

1,0

1,0

0

12

GM

Alexander Naumann

2561

GER

4,0

7,0

2465

13

GM

Florian Handke

2514

GER

3,0

5,0

2473

14

IM

Mads Andersen

2542

DEN

8,5

10,0

2689

15

IM

Joerg Wegerle

2442

GER

1,5

2,0

0

16

IM

Markus Schaefer

2401

GER

0,5

2,0

0

17

FM

Kevin Schröder

2266

GER

1,0

2,0

0

 

Bundesliga 2016/17

A 12 női csapat versenyében meglepetésre a Schwaebisch Hall együttese győzött. A grúz Lela Zsavahisvili vezetésével egy meccsponttal előzték meg a három ex-világbajnoknőt, Alekszandra Kosztenjukot, Marija Muzicsukot és Antoaneta Sztefanovát és a világbajnoki döntős Anna Muzicsukot is felvonultató Baden-Baden csapatát. A nagy versenyfutásban a két együttes rangadója 3-3-mal ért véget, a Baden-Baden váratlanul a Hamburg hatosával nem bírt. A bajnokcsapat tagja Papp Petra is, aki 5 partijából 4,5 pontot szerzett.

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Samkirban a címvédő Sahriyar Mamedgyarov győzelmével ért véget a 4. Vugar Gasimov emlékverseny. A torna befejező fordulójában az azerbajdzsáni nagymester remizett a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval. Az amerikai Wesley So sötéttel nem tudta legyőzni az indiai Pentala Harikrishnát, így Mamedgyarov megőrizte félpontos előnyét. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nagy izgalmak után megnyerte a presztízscsatát az ukrán Pavel Eljanov ellen, holtversenyben másodikként végzett So és Topalov társaságában. Ötven százalékon zárt az angol Michael Adams és a lengyel Radoslaw Wojtaszek, a tavaly világbajnoki döntőt játszó orosz Szergej Karjakin. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov a torna rekirálya. A viadal remek csatákat hozott, kitűnő rendezés, remek élő közvetítés tette emlékezetessé az emlékversenyt.

4. Vugar Gasimov emlékverseny

Pályafutása újabb nagy sikerét érte el Sahriyar Mamedgyarov, címvédőként megnyerte a 4. Vugar Gasimov emlékversenyt. Rajt-cél győzelmet aratott, az első fordulóban a legnagyobb esélyesnek számító Wesley So elleni nyeréssel indított, megszakította az amerikai bajnok 67 játszmás veretlenségi sorozatát. Mamedgyarov stílusára jellemző, hogy nem kerüli el a bonyodalmakat, kockáztat, ha erre az állás lehetőséget ad. Végül a nyolcadik játéknapon a lengyel Radoslaw Wojtaszek elleni veresége nem veszélyeztette elsőségét, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval békés partiban remizett. Mamedgyarov a FIDE 2017-es GP-sorozatának első versenyén, Sardzsában hármas holtversenyben végzett az élen, jó formáját megőrizte. Nincs ideje a pihenésre, az orosz csapatbajnokságon többek között Vlagyimir Kramnyikkal egy együttesben játszik, majd május 11-től Moszkvában a GP második versenyén.

4. Vugar Gasimov emlékverseny

A befejező játéknap egyetlen győzelmét az orosz exvilágbajnok aratta, Vlagyimir Kramnyik fordulatokban gazdag küzdelemben nyerte meg a presztízscsatát az ukrán Pavel Eljanov ellen. A magas főfokú csatában mindketten nyerésre játszottak, hibáztak is az időzavarokban, számos lehetőség maradt kihasználatlanul. Kramnyik a győzelemmel holtversenyes másodikként zárt. Emlékezetes marad az indiai Pentala Harikrishna elleni intuitív bástyaáldozata, mínuszban volt a hetedik játszma után, végül kettős győzelemmel javított.

4. Vugar Gasimov emlékverseny

Egyszer minden sorozat megszakad, Wesley So a fantasztikus sikerszériája után Samkirban haloványabb teljesítményt nyújtott. Pentala Harikrishna nem adott neki esélyt, hogy győzelemmel kiharcolja a rájátszás lehetőségét.

4. Vugar Gasimov emlékverseny

A hivatalos versenyeken való részvételt visszautasító Veszelin Topalov a vártnál jobb eredményt ért el.

Az angol Michael Adams a hajrában ingott meg, a lengyel Radoslaw Wojtaszek a finisben játszott jobban.

Az orosz Szergej Karjakin játéka csalódást okozott, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov lett a remikirály.

Pavel Eljanov bátran vállalta a bonyodalmakat, de ezekben riválisainál többet hibázott. A viadalon a 45 játszmából 16 végződött döntéssel, a rossz kezdés után a világossal játszók 9-7-re nyertek.

4. Vugar Gasimov emlékverseny

Az utolsó forduló eredményei:

Pavel Eljanov (ukrán, 2751) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2811) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 63)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710) – Szergej Karjakin (orosz, 2783) döntetlen (Semi-Tarrasch védelem, 41)

Pentala Harikrishna (indiai, 2755) – Wesley So (amerikai, 2822) döntetlen (Katalán megnyitás, 45)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2772) – Veszelin Topalov (bolgár, 2741) döntetlen (Félszláv védelem, 41)

Michael Adams (angol, 2761) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2745) döntetlen (Spanyol megnyitás, 44)

A 4. Vugar Gasimov emlékverseny végeredménye:

4. Vugar Gasimov emlékverseny, Samkir, 2017. április 20-30.

kat. XXI (2765)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2772

*

1

½

1

0

½

½

½

½

1

2844

2.

Wesley So

g

USA

2822

0

*

½

1

½

½

1

½

½

½

5

2801

 3.

Veszelin Topalov

g

BUL

2741

½

½

*

½

1

½

0

½

½

1

5

2810

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2811

0

0

½

*

½

1

½

½

1

1

5

2803

5.

Radoslaw Wojtaszek

g

POL

2745

1

½

0

½

*

½

½

½

½

½

2767

6.

Michael Adams

g

ENG

2761

½

½

½

0

½

*

1

½

½

½

2765

7.

Szergej Karjakin

g

RUS

2783

½

0

1

½

½

0

*

½

½

1

2763

8.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2710

½

½

½

½

½

½

½

*

½

0

4

2728

9.

Pentala Harikrishna

g

IND

2755

½

½

½

0

½

½

½

½

*

0

2686

10.

Pavel Eljanov

g

UKR

2751

0

½

0

0

½

½

0

1

1

*

2686

A teljesítmények az Élő-pontszámok változásainak tükrében:

Sahriyar Mamedgyarov + 9, Wesley So – 3,1 Veszelin Topalov + 8,4, Vlagyimir Kramnyik – 1,3, Radoslaw Wojtaszek + 2,8, Michael Adams + 0,9, Szergej Karjakin – 2,5, Tejmur Radzsabov + 2,6, Pentala Harikrishna – 4,4, Pavel Eljanov – 8,1

A következő szuperversenyt június 5. és 17. között Stavangerben rendezik meg. Az Altibox tornáján a májusi világranglista első tíz helyezettje játszik.

Magnus Carlsen (norvég, 2832)

Wesley So (amerikai, 2815)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2811)

Fabiano Caruana (amerikai, 2802)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2795)

Levon Aronjan (örmény, 2789)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2786)

Viswanathan Anand (indiai, 2786)

Anish Giri (holland, 2785)

Szergej Karjakin (orosz, 2783)

Mamedgyarov,S (2772) - Topalov,V (2741)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 e5 9.cxd5 cxd5 10.e4 exd4 11.Hxd5 Hxd5 12.exd5 h6 13.Hxd4 Vh4 14.Hf3 Vh5 15.Fh7+ Kh8 16.Vf5 Vxf5 17.Fxf5 Hf6 18.Fc2 b6 19.Bd1 Fb7 20.Fb3 Bad8 21.Fe3 Fe7

 

4. Vugar Gasimov emlékverseny

22.Bd3 Hxd5 23.Bad1 Hxe3 24.fxe3 Bxd3 25.Bxd3 Fxf3 26.gxf3 Bd8 27.Bxd8+ Fxd8 28.Fxf7 g5 29.f4 gxf4 30.exf4 Kg7 31.Fd5 Fc7 32.Kg2 Fxf4 33.h3 Kf6 34.Kf3 Fe5 35.b3 a5 36.a4 Fd6 37.Ke4 Fe5 38.Kf3 Fd6 39.Ke4 Fe5 40.Kf3 Fd6 41.Ke4 és döntetlen

Harikrishna,P (2755) - So,W (2822)
Katalán megnyitás [E05]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 e6 4.0-0 Fe7 5.c4 0-0 6.d4 dxc4 7.Vc2 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fg5 Hbd7 11.Hbd2 Bc8 12.Fxf6 Hxf6 13.Hb3 Fe4 14.Vc1

 

4. Vugar Gasimov emlékverseny

14...c5 15.dxc5 Vc7 16.Bd1 a5 17.c6 Fxc6 18.Hfd4 Fxg2 19.Vxc7 Bxc7 20.Kxg2 a4 21.Hxb5 Bb7 22.H3d4 Fc5 23.Hc3

 

4. Vugar Gasimov emlékverseny

23...Fxd4 24.Bxd4 Bxb2 25.Bxa4 Bc2 26.He4 Bxe2 27.Hxf6+ gxf6 28.Bg4+ Kh8 29.a4 Bb8 30.Bc1 f5 31.Bf4 Bbb2 32.g4 Kg7 33.Bc3 Kf6 34.Kg3 Bbc2 35.Bxc2 Bxc2 36.gxf5 e5 37.Bh4 Ba2 38.Bh6+ Kxf5 39.Bxh7 Ke6 40.Bh8 Bxa4 41.Be8+ Kf5 42.f3 Ba6 43.Be7 Bg6+ 44.Kf2 Bh6 45.Bxf7+ és döntetlen

Eljanov,P (2751) - Kramnyik,V (2811)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Ff4 Hbd7 11.Hc3 Fd6 12.e3 Hb6 13.Vb3 Fxf4 14.gxf4 a5 15.He5 Fxg2 16.Kxg2 Hbd5 17.Bg1 Bc8 18.Bac1 Hb4 19.Vc4 g6 20.Bgd1 c6 21.Ve2 Ve7 22.Hc4 Vc7 23.Vf3 Hbd5 24.h4 Bfd8 25.b3 Hxc3 26.Bxc3 Ve7 27.He5 Kg7 28.Kh3

 

4. Vugar Gasimov emlékverseny

28...c5 29.Bdc1 b6 30.dxc5 Bxc5 31.Bxc5 bxc5 32.Hc6 Vb7 33.Kg2

Vlagyimir Kramnyiknak ellenjátéka van a 33.Bxc5 Bd2 34.h5 Vb6 35.Bb5 Bxf2 36.Vxf2 Vxc6 37.Vg2 Vc3 folytatásban.

33...Bd5 34.Hxa5 Vb4 35.Hc4 Vxb3 36.a5 Va2 37.Kf1 Bh5 38.Ve2 Vb3?!

Sötétnek vigyáznia kellett volna a szabadgyalogot.

 

4. Vugar Gasimov emlékverseny

39.Vc2

Pavel Eljanov a 39.Vb2! Vd3+ 40.Kg1 Vf5 41.f3 Vh3 (41...Bxh4 42.a6 Vh5 43.Vg2 Hg4 44.Ba1 Bh2 45.fxg4 Bxg2+ 46.Kxg2 Vxg4+ 47.Kf2 Vh4+ 48.Ke2) 42.a6 Vxh4 43.Vg2 Hd5 44.a7 Hc7 45.Hd2 folytatásban komoly fejtörést okozhatott volna az exvilágbajnoknak.

39...Vb7 40.Vb2 Va8 41.Ke2 Bxh4 42.Bb1 Vg2 43.He5

Kimaradt a 43.a6 Bh3 44.Bf1 e5 45.Vxe5 (45.Hxe5 Bxe3+ 46.Kxe3 Vxf1) 45...Vf3+ 46.Ke1 Bh1 47.Bxh1 Vxh1+ 48.Kd2 Vf1 49.a7 lehetőség.

43...c4 44.Vd4?

A bonyodalmakban Eljanov hibázott. 44.Hd7! kikényszerítette volna az örökös sakkot. 44...Bxf4 45.exf4 Ve4+ 46.Kd1 Vd3+ 47.Kc1 Vf1+ 48.Kd2 változatban.

44...c3! 45.a6 c2 46.Bc1

 

4. Vugar Gasimov emlékverseny

46...Bh1! 47.Bxc2?

Vesztőlépés. 47.Va1 Bxc1 48.Vxc1 Va8 49.Vxc2 Vxa6+ 50.Kf3 Vb7+ 51.Vc6 Vxc6+ 52.Hxc6 Hd7 53.e4 után a huszárvégjátékban remizni.

47...Vf1+ 48.Kd2 Vd1+ 49.Kc3 Va1+ 50.Kb3

 

4. Vugar Gasimov emlékverseny

50...Vxa6 51.Hc4 Bb1+ 52.Hb2 Ba1 53.Bc5 Ba3+ 54.Kb4 Ba2 55.Vc3 Vb6+ 56.Bb5 Vd6+ 57.Bc5 Ba8

 

4. Vugar Gasimov emlékverseny

58.Hd3? Bb8+

Kramnyik az 58...Va6 59.Vd4 (59.Vc2 Bb8+ 60.Kc3 He4+ 61.Kd4 Hxc5 62.Hxc5 Bb4+) 59...Va3+ 60.Kc4 Ba4+ nyerést kihagyta.

59.Ka4 Va6+ 60.Ba5 Vb7 61.Hc5 Vb1 62.Ka3

 

4. Vugar Gasimov emlékverseny

62...Kg8 63.Hb3 Hd5 és világos feladta

Radzsabov,T (2710) - Karjakin,S (2783)
Semi-Tarrasch védelem [D41]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.c4 e6 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Fc4 Hd7 12.0-0 b6 13.a4 Fb7 14.Bfe1 Hf6 15.Fd3 h6 16.a5 bxa5 17.Bxa5 Vc7 18.Bc1 Vd8 19.Be1 Vc7 20.Vb4 Bfb8 21.Va3 Bc8 22.h3 Vf4

 

4. Vugar Gasimov emlékverseny

23.d5 exd5 24.e5 He4 25.Ve7 Fc6 26.e6 Bf8 27.exf7+ Bxf7 28.Vb4 Be8 29.Vd4 Hg5 30.Bxe8+ Fxe8 31.Vxf4 Bxf4 32.Hxg5 hxg5 33.Bxd5 g4 34.Bd8 Kf7 35.Ba8 gxh3 36.Bxa7+ Kf6 37.gxh3 Ff7 38.Fe2 Fe6 39.Ba6 Ke7 40.Ba7+ Kf6 41.Ba6 Ke5 és döntetlen

Adams,M (2761) - Wojtaszek,R (2745)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d3 d6 10.a5 Fe6 11.Fxe6 fxe6 12.Hbd2 Bb8 13.c3 Bb5 14.c4 Bb8 15.Hb3 Vc8 16.Ve2 Hd7 17.d4 exd4 18.Hbxd4 Hxd4 19.Hxd4 He5 20.f4 c5 21.Hb3 Hc6 22.Fe3

 

4. Vugar Gasimov emlékverseny

22...e5 23.f5 Ff6 24.Vd3 Hd4 25.Bf1 Vd8 26.Hd2 Fg5 27.Fxg5 Vxg5 28.Hf3 Vf6 29.b3 Bbe8 30.Ba2 g5 31.Vd1 Kf7 32.h3 Bh8 33.g3 h5 34.He1 h4 35.g4 Bh6 36.Hg2 Vd8 37.He3 Bf6 38.Hd5 Kg7 39.Kg2 Kh6 40.Bff2 Bef8 41.Vd3 B8f7 42.Kh2 Bf8 43.He3 Bg8 44.Hd5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen 17 pontos előnnyel vezeti a világranglistát

Címkék: Világranglista 2017. május

A Nemzetközi Sakkszövetség 2017. május 1-től érvényes világranglistáján a háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen előnye  17 pont az amerikai Wesley So előtt.  Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik harmadik a rangsorban, az amerikai Fabiano Caruana tartozik még a  2800 Élő-pontosok elitjéhez. Az örmény Levon Aronjan három helyezést javított, a holland Anish Giri ismét a top tízben. Legjobb magyarként Almási Zoltán és Lékó Péter holtversenyben a 40., Rapport Richárd a 44. a top százas listán. A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan az élen.

Világranglista 2017. május

Rangos versenyekben igen gazdag hónapot zártunk. Fokozott érdeklődés kísérte az amerikai bajnokságot, ahol a legjobbak kivétel nélkül rajthoz álltak, és a top három nagymester, Wesley So,  Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura is Élő-pontokat vesztett a versengésben. Pályafutása során első bajnoki címét megszerzett Wesley So hét ponttal lett „szegényebb”. A 4. GRENKE Chess Classic tornán az örmény Levon Aronjan remekelt, másfél ponttal előzte meg Fabiano Caruanát és Magnus Carlsent. A háromszoros norvég világbajnoknak a 2011-es novemberi ranglistán volt ennél kevesebb Élő-pontja, akkor 2826 ponttal vezette a rangsort.

A top tíz mezőnyében változás, hogy a holland Anish Giri hullámvölgy után  ismét a legjobbak között, az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov samkiri első helyét csak a következő listán díjazzák.

A top 25-ben újonc a juniorok rangsorát vezető kínai Wei Yi. Két helyezést javított a kínai Ding Liren, hat helyet rontott az angol Michael Adams, ugyanennyivel lépett előre az orosz Peter Szvidler.  Egy-egy helycsere történt még. Öt orosz, három-három amerikai és kínai, két-két indiai és ukrán nagymester mellett egy-egy norvég, francia, örmény, azerbajdzsáni, holland,  angol, lengyel, bolgár, kubai és cseh sakkozó a legjobb 25-ben.

Két sakkozónk a + 2700 Élő-pontosok táborában. Almási Zoltán Reykjavíkban gyűjtött pontokat, Lékó Péter a Bundesligában játszott. Rapport Richárd a rekord létszámmal megrendezett nyílt versenyen Karlsruhéban szerepelt.

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

0317

0417

0517

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2838

2838

2832

7

1990

2.

So,W

amerikai

2822

2822

2815

11

1993

3.

Kramnyik,V

orosz

2811

2811

2811

0

1975

4.

Caruana,F

amerikai

2817

2817

2802

18

1992

5.

Vachier-Lagrave,M

francia

2803

2803

2795

7

1990

6.

Aronjan,L

örmény

2774

2774

2789

7

1982

7.

Nakamura,H

amerikai

2793

2793

2786

11

1987

8.

Anand,V

indiai

2786

2786

2786

0

1969

9.

Giri,A

holland

2769

2771

2785

20

1994

10.

Karjakin,S

orosz

2783

2783

2783

0

1990

11.

Ding Liren

kínai

2760

2759

2773

14

1992

12.

       Mamedgyarov,S

azerbajdzsáni

2772

2772

2772

0

1985

13.

Szvidler,P

orosz

2741

2747

2755

10

1976

14.

Eljanov,P

ukrán

2751

2751

2755

2

1983

15.

Nepomnjacsij,J

orosz

2751

2751

2751

0

1990

16.

Harikrishna,P

indiai

2758

2755

2750

10

1986

17.

Griscsuk,A

orosz

2750

2750

2750

0

1983

18.

Adams,M

angol

2761

2761

2747

12

1971

19.

Yu Yangyi

kínai

2750

2750

2743

14

1989

20.

Topalov,V

bolgár

2741

2741

2741

0

1975

21.

Navara,D

cseh

2728

2732

2739

5

1985

22.

Dominguez Perez,L

kubai

2739

2739

2739

0

1983

23.

Ivancsuk,V

ukrán

2732

2732

2738

4

1969

24.

Wojtaszek,R

lengyel

2745

2745

2734

11

1987

25.

Wei Yi

kínai

2725

2727

2732

4

1999

40.

Almási,Z

magyar

2696

2696

2703

9

1976

41.

Lékó,P

magyar

2693

2699

2703

1

1979

44.

          Rapport,R

magyar

2696

2696

2698

13

1996

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az orosz sakkozók 40 ponttal vezetnek az amerikaiak előtt. Legjobbjaink két helyezést javítottak.

1.Oroszország 2746 (238 nemzetközi nagymester, 531 nemzetközi mester, 2489 címviselő)

2. Egyesült Államok 2706 (93, 145, 733)

3. Kína 2701 (+ 2, 42, 31, 148)

4. Ukrajna 2691 (+ 1, 89, 199, 549)

5. India 2673 (+ 7, 45, 92, 311)

6. Azerbajdzsán 2656 (- 2, 24, 27, 135)

7. Franciaország 2653 (+ 2, 48, 106, 416)

8. Lengyelország 2646 (+ 1, 42, 107, 387)

9. Magyarország 2644 (+ 7, 54, 119, 469)

10. Örményország 2644 (+ 2, 38, 30, 117)

A honi rangsort Almási Zoltán és Lékó Péter holtversenyben vezeti, Rapport Richárd hátránya 5 pont. Legfiatalabb nagymesterünk, a 17 éves Gledura Benjámin átlépte a 2600 Élő-pontos lélektani határt.

A honi ranglista élcsoportja:

Almási Zoltán 2703 (+ 7), Lékó Péter  2703 (+ 4), Rapport Richárd 2698 (+ 2), Berkes Ferenc 2654 (+ 6), Balogh Csaba 2636 (+  3), Héra Imre 2618 (+ 10), Bánusz Tamás 2616 (+ 3), Erdős Viktor 2614  (+ 11),  Gledura Benjámin 2602 (+ 10), Prohászka Péter  2596 (+ 4), (+ 4), Papp Gábor 2592 (+ 11)

A női rangsor legjobbjai aktívak voltak az elmúlt egy hónapban. Az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a GRENKE Chess Classic viadalon jól rajtolt, a hajrá kevésbé sikerült. A teheráni kieséses rendszerű vb-n döntős ukrán Anna Muzicsuk az Eb-n gyenge formát mutatott, a bajnoknő grúz Nana Dzagnidze három helyezést javított.

A női rangsor élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2652 (+ 3, 11)

2. Ju Wenjun (kínai) 2594 (- 2, 4)

3. Anna Muzicsuk (ukrán) 2570 (- 17, 11)

4. Humpy Koneru (indiai) 2557

5. Marija Muzicsuk (ukrán) 2546 (12)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2545 (+ 17, 11)

7. Alekszandra Kosztenjuk (orosz)  2540  (- 1, 2)

8. Katyerina Lahno (orosz) 2539 (- 4, 11)

9. Viktorija Cmilyte (litván) 2538

10. Dronavalli Harika (indiai) 2531 (+ 10, 19)

24. Hoang Thanh Trang (magyar) 2459 (13)

87. Gara Anita (magyar) 2373 (+ 19, 13)

91. Papp Petra (magyar) 2371 (- 7, 15)

Az országok rangsorában a kínai sakkozónők változatlanul 20 ponttal előzik meg az oroszok legjobbjait. Az ukránok helyet cseréltek a grúzokkal, a németek a lengyelekkel, a mieink változatlanul a nyolcadikok.

1. Kína 2495 (+ 2)

2. Oroszország 2475 (+ 2)

3. Ukrajna 2421 (+ 6)

4. Grúzia 2417 ( - 2)

5. India 239 (- 3)

6. Németország 2369 (+ 4)

7. Lengyelország 2365 (- 4)

8. Magyarország 2343 (+ 1)

9. Egyesült Államok 2335 (+ 7)

10. Franciaország 2308 (- 3)

A honi ranglistán Gara Anita a rigai Eb-n nyújtott kiváló eredményével, a kieséses rendszerű vb-re továbbjutásával a második helyre lépett előre. Hoang Thanh Trang első helyét senki nem veszélyezteti, olimpiai válogatottunk éltáblása is kiharcolta a vb-n való szereplés jogát.

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2459, Gara Anita 2373 (+ 19), Papp Petra 2371 (- 8), Lázárné Vajda Szidónia 2357 (+ 2), Medvegy Nóra 2357 (- 5), Gara Tícia 2329 (+ 4), Mádl Ildikó 2323 (- 1), Marjanovics Annamária 2320 (+ 2)

A juniorok világranglistáján Gledura Benjámin a hetedik, átlépte a + 2600 Élő-pontos határt. Korpa Bence rontott, Kántor Gergely javított helyezésén.

A legjobb juniorok:

1.Wei Yi (kínai) 2732 (+ 5, 4)  1999

2. Jan-Krysztof Duda (lengyel) 2693 (+ 9, 2) 1998

3. Vladiszlav Artyemijev (orosz) 2682 (+ 5, 9)  1998

4. Jeffery Xiong (amerikai) 2652 (- 13, 11)  2000

5. Matthias Blübaum (német) 2632 (- 2, 18) 1997

7. Gledura Benjamin (magyar) 2602 (+ 10, 11) 1999

58. Korpa Bence (magyar) 2492 (- 4, 3)  1998

72. Kántor Gergely (magyar) 2481 (+ 11, 11)  1999

A legjobb 20 éven aluli hölgyeknél új szereplő a spanyol Marat Garcia Martin. A 15 éves Marjanovics Annamária 17. a rangsorban.

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

1. Lei Tingjie (kínai) 2482 (+ 11, 13)  1997

2. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2470 (+ 18, 20) 1998

3. Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 2450 (9) 1997

4. Ni Shigun (kínai) 2444 (- 6, 4) 1997

5. Marta Garcia Martin (spanyol) 2435 (+ 112, 17)  2000

17. Marjanovics Annamária (magyar) 2320 (+ 2, 2) 2001

45. Terbe Julianna (magyar) 2258  (-  19, 11) 1997

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Férficsapatunk 2-2-öt játszott a horvátokkal, női együttesünk vereséget szenvedett
2017. 09. 18.

Női válogatottunk 3-1-es győzelemmel, férficsapatunk döntetlennel rajtolt a Mitropa-kupán
2017. 09. 17.

Vachier-Lagrave legyőzte Szvidlert, Aronjannal játszik az elődöntőben
2017. 09. 17.

Ding Liren világossal nyert Rapport ellen, az amerikai So és az örmény Aronjan is elődöntős
2017. 09. 16.

Rapport gyors remivel kezdte a negyeddöntőt, Aronjan 24 lépésben legyőzte Ivancsukot
2017. 09. 15.

A Világkupán Rapport Richárd harmadik tie-break meccsét is megnyerte, a negyeddöntőbe jutott 
2017. 09. 14.

Rapport második partija örökös sakkal döntetlen, Aronjan, Ding Liren és Ivancsuk már negyeddöntős
2017. 09. 13.

Rapport döntetlennel, Ivancsuk és Fedoszejev győzelemmel kezdte a nyolcaddöntőt
2017. 09. 12.

Rapport Richárd remek taktikával nyolcaddöntős, az orosz Jevgenyij Najer lesz a 16 között az ellenfele
2017. 09. 11.

Carlsen, Kramnyik és Nakamura kiesett, Rapport a továbbjutásért hétfőn rapidozik
2017. 09. 10.

Rapport sötéttel remivel kezdte Li Chao elleni párharcát, Bu Xiangzhi legyőzte Carlsent
2017. 09. 09.

Rapport Richárd remek játékkal továbbjutott, a kínai Li Chao a legjobb 32 között az ellenfele
2017. 09. 08.

Rapport és Erdős is gyorsan remizett, rájátszás dönti el párharcaikat
2017. 09. 07.

Rapport és Erdős is sötéttel remizett az első partiban, Anand világossal kapott ki
2017. 09. 06.

Lékó Péter is tagja a krétai Eb-n szereplő válogatottunknak
2017. 09. 06.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa 2017 Tbiliszi, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Grand Prix London, Csapat Európa-bajnokság 2013, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság 2016, 42. sakkolimpia Baku, Tal-emlékverseny, 51. Capablanca emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Csapat-világbajnokság 2013, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Gibraltár, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Férfi sakkbajnokság, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Mitropa Kupa, Grand Chess Tour 2016 London, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, La Coruna Rapport Richárd, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, VII. Tal-emlékverseny, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Ningbo csapat-világbajnokság, Női csapat-világbajnokság, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, Szeged Női bajnokság, 61. Női bajnokság Hévíz, Grand Prix-verseny Chengdu, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, 32. Mitropa-kupa Meissen, Grand Prix 2017 Moszkva, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Csapatbajnokság 2016/17, Grand Prix Ankara, Klubcsapatok Európa-kupája, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, SportAccord Peking, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 62. férfi bajnokság, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, 63. Férfi bajnokság Gyula, Orosz csapatbajnokság 2013, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, Szaratov Lékó Péter, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Grand Chess Tour 2017 Leuven, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Rapport Richard, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Sencsen 2017, 35. Mitropa-kupa Prága, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Női világbajnoki döntő, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 42. sakkolimpia Baku, Grand Prix 2017 Rapport, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Grand Prix Kazany, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Junior világbajnokság Rapport Richárd, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Mi is történt 2016-ban, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 40. sakkolimpia Isztambul, V. Grand Slam-döntő, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, 33. Mitropa-kupa, Kazany Grand Prix, Sharjah Masters 2017 Gledura, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Aeroflot 2013, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Csapatbajnokság 2012/13, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Mitropa-kupa 2014, Malmő Lékó Péter, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, A 2012-es év krónikája, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, ACP Tbiliszi, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Csapatbajnokság 2014/15, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Rapport Richárd, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Grand Prix 2017, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Grand Prix-verseny Chengdu, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Rapid-világbajnokság Asztana, Lékó Péter, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Világbajnoki ciklus, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Malmő Lékó Péter, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog