A Fekete-tenger partján fekvő Loo üdülőhelyen izgalmas utolsó fordulóval fejeződött be az orosz csapatbajnokság. A játéknap csúcsrangadója, az éllovas Szentpétervári Sakkszövetség és a címvédő „SSZM-64” Moszkva mérkőzése 3-3-mal ért véget. A Tomszk – 400 együttesének kedvezett a döntetlen, a Politechnik csapata elleni 4-2-es győzelemmel megszerezte a bajnoki címet. A szentpéterváriaknak be kellett érniük az ezüstéremmel, mert másfél táblaponttal kevesebbet gyűjtöttek. Az „SSZM-64” lett a bronzérmes. Lékó Péter utolsó játszmáját sötéttel elvesztette az örmény Szergej Movszeszjannal szemben, a hat partiból gyűjtött 4 ponttal debütált az orosz csb-n.

Ötödik bajnoki címét ünnepli a Tomszk – 400 csapata. Kedvező párosításukat kihasználva ötödik meccsüket nyerték meg. Sikerükhöz az is kellett, hogy a csúcsrangadón, a Szentpétervári Sakkszövetség és a címvédő „SSZM-64’ – Moszkva találkozón döntetlen eredmény szülessen. A szentpéterváriak a vártnál gyengébben teljesítő Nyikita Vitjugov nélkül ültek sakkasztalhoz, így Lékó Péter  az örmény Szergej Movszeszjannal csatázhatott.

Meglepetésre nagymesterünk a spanyol megnyitásban a berlini változatra szavazott, amit korábban csak egyszer, Peter Szvidler ellen játszott meg. A divatos megnyitásokat rendre elkerüli Movszeszjan, de sajnos a berlinire láthatóan alaposan készült. A játszma kritikus állásában Péter a 19…f6 lépéssel bonyodalmakba bocsátkozott. Az örmény sakkozó nem hibázott, két tisztet nyert bástya ellenében és huszárjai jól uralták a táblát. Bástyája betört a hetedik sorra, Péter időzavarban nem találhatott mentséget.

A moszkvaiak győzelmét Jevgenyij Najer aratta. A második táblán szicíliai védelmű párbajt láttunk, ahol a kínai Wang Hao és a kubai Leinier Dominguez Perez is „kottából” játszott, remi lett a csatározásuk. Az éltáblán nem bírt egymással Peter Szvidler és Fabiano Caruana, ahogy Zahar Efimenko és Alekszandr Rjazancev ütközete is pontosztozkodással zárult. Kedvezőbb bástyavégjátékát Vagyim Zvjagincev remire rontotta, s ez a Tomszk – 400 elsőségét jelentette, a Szentpétervári Sakkszövetség csapata másfél táblaponttal kevesebbet gyűjtött, mint a tomszki együttes. A címvédő moszkvai gárda bronzérmesként zárta szereplését.

Lékó Péter hat játszmájából 4 pontot szerzett, 2751-es performance-pontszáma dicséretes, 3 Élő-pontot is szerzett. Utolsó három partiját sötéttel játszotta, csapatuk összeállítását nagyban befolyásolta, hogy a négy idegenlégiósból egyszerre csak hárman játszhattak.

A bajnokcsapatban hosszabb hullámvölgy után remek „vezérevezős” volt Szergej Karjakin, aki elsősorban küzdőszellemével érte el kiváló eredményét. A Politechnik éltáblása, Dmitrij Kokarjev is fatális elnézéssel vesztette el a remit ígérő állását.  

 

Az utolsó forduló eredményei:

Szentpétervári Sakkszövetség (10, 22,5) – „SSZM-64”, Moszkva (9, 25)  3 - 3

Peter Szvidler (2744) – Fabiano Caruana (olasz, 2767)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2730) – Wang Hao (kínai, 2733)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2702) – Lékó Péter (magyar, 2720)  1 - 0

Zahar Efimenko (ukrán, 2695) – Alekszandr Rjazancev (2710) döntetlen

Vagyim Zvjagincev (2683) – Borisz Gracsev (2705)  döntetlen

Makszim Matlakov (2632) – Jevgenyij Najer (2640)  0 - 1

 

Tomszk – 400 (9, 23) – Politechnik, Nyizsnyij Tagil (8, 20,5) 4 - 2

(Szergej Karjakin (2766) – Dmitrij Kokarjev (2637)  1 - 0

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2727) – Dmitrij Bocsarov (2609) döntetlen)

 

Belorecsenszk Egyetem (7, 20) – Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (8, 21) 2,5 – 3,5

(Pavel Tregubov (2599) – Alekszandr Morozevics (2765) 0 - 1

Konsztantyin Landa (2645) – Jevgenyij Tomasevszkij (2736) 0 - 1)

 

Jugra, Hanti-Manszijszk (7, 21) – Navigator, Moszkva (7, 20,5)  3,5 – 2,5

(Dmitrij Jakovenko (2729) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2700)  döntetlen

Alekszej Shirov (lett, 2701) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2703) döntetlen)

 

EGU-Perszpektiva, Lipeck (6, 19,5) – Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (7, 16,5) 2,5 – 3,5

Orienta, Moszkva (5, 17) - Nyezsmetgyinov Sakkiskola, Kazany (5, 18,5) 3,5 – 2,5

Zsiguli, Szamara (4, 16) - Regionális Sakkiskola, Kemerovo (4, 14,5)  4 - 2

DFU, Vlagyivosztok (4, 14,5) – Atom, Desznogorszk (4, 14,5) 2 - 4

Rakita Sakk-klub, Belgorod (4, 15) – Belogorenyje (0, 4,5)  5 - 1

 

A csapatbajnokság végeredménye:

1.Tomszk – 400 (Szergej Karjakin (2766) 5,5/7, Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 3,5/6, Erneszto Inarkijev (2695) 2,5/5, Alekszandr Motiljev (2683) 2,5/5, Viorel Bologan (moldáviai, 2687) 4,5/6, Denisz Hiszmatullin (2656) 2/4, Alekszander Arescsenko (ukrán, 2688) 2,5/4, Igor Kurnoszov (2657) 4/5) 11 meccspont, 27 pont

2. Szentpétervári Sakkszövetség (Peter Szvidler (2744) 4/7, Nyikita Vitjugov (2709) 2,5/6, Leinier Dominguez Perez (kubai, 2730) 4/7, Szergej Movszeszjan (örmény, 2702) 4,5/6, Zahar Efimenko (ukrán, 2695) 3/5, Vagyim Zvjagincev (2683) 3/5, Makszim Matlakov (2632) 3,5/5, Ildar Hairullin (2626) 1/1) 11, 25,5

3. „SSZM-64”, Moszkva (Fabiano Caruana (olasz, 2767) 4,5/7, Wang Hao (kínai, 2733) 4/6, Lékó Péter (magyar, 2720) 4/6, Anish Giri (holland, 2717) 2/3, Alekszandr Rjazancev (2710) 4,5/7, Borisz Gracsev (2705) 4,5/6, Vlagyimir Potkin (2669) 0,5/2, Jevgenyij Najer (2640) 4,5/6) 10, 28

4. Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov 10, 24,5

5. Jugra, Hanti-Manszijszk 9, 24,5

6. Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár 9, 20

7. Politechnik, Nyizsnyij Tagil 8, 22,5

8. Navigator, Moszkva 7, 23

9. Belorecsenszk Egyetem 7, 22,5

10. Orienta, Moszkva 7, 20,5

11. EGU-Perszpektiva, Lipeck 6, 22

12. Zsiguli, Szamara 6, 20

13. Rakita Sakk-klub, Belgorod 6, 20

14. Atom, Desznogorszk 6, 18,5

15. Nyezsmetgyinov Sakkiskola, Kazany 5, 21

16. DFU, Vlagyivosztok 4, 16,5

17. Regionális Sakkiskola, Kemerovo 4, 16,5

18. Belogorje  0, 5,5

 

A legjobb performance-pontszámok:

Szergej Karjakin 2896, Krishnan Sasikiran 2832, Szergej Movszeszjan 2814, Alekszandr Morozevics 2810, Wang Hao 2790, Alekszandr Mojszejenko 2771, Szergej Rublevszkij 2768, Borisz Gracsev 2755, Igor Kurnoszov 2752, Lékó Péter 2751.

Az orosz csapatbajnokság és a Bundesliga eredményei "átírták" a legjobbak rangsorát. Az örmény Levon Aronjannak csak 10 pont a hátránya a norvég Magnus Carlsennel szemben. Az indiai világbajnok négy partit játszott a sorozatban hetedszer bajnok Baden-Baden együttesében, ötvenszázalékos teljesítménye - 8 pontot jelent számára.

A virtuális világranglista állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2835

2. Levon Aronjan (örmény) 2824,9 (+ 4,9)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2801

4. Viswanathan Anand (indiai) 2791 (- 8)

5. Tejmur Radzsabov (azeri) 2784

6. Szergej Karjakin (orosz) 2778,6 (+ 12,6)

7. Hikaru Nakamura (amerikai) 2775 (+ 4)

8. Fabiano Caruana (olasz) 2772,9 (+ 5,9)

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2769 (+ 4)

10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2764

11. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2761

12. Veszelin Topalov (bolgár) 2752

13. Gata Kamsky (amerikai) 2741

14. Peter Szvidler (orosz) 2740,9 (- 3,1)

15. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz) 2738,3 (+ 2,3)

16. Wang Hao (kínai) 2737,6 (+ 4,6)

17. Vugar Gasimov (azeri) 2737,1 (- 7,9)

18. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2736 (+ 7)

19. Michael Adams (angol) 2730,3 (- 4,7)

20. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2727,5 (+ 0,5)

21. Borisz Gelfand (izraeli) 2727

22. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2725,9 (- 26,1)

23. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2724,9 (- 5,1)

24. Lékó Péter (magyar) 2723 (+ 3)

25. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2716,2 (- 1,8)

30. Almási Zoltán (magyar) 2713,2  (- 5.8)

37. Polgár Judit (magyar) 2709

 

Movszeszjan,S (2702) - Lékó,P (2720)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Fd7

A MEGA 2012 bázisban csak egy partit találunk, ahol Lékó Péter sötéttel választotta a berlini változatot. Az asztrahányi GP-tornán Peter Szvidler ellen 9...Ke8 10.h3 h5 11.Fg5 Fe6 12.Bfd1 Fe7 13.g3 Bd8 14.Bxd8+ Kxd8 15.Bd1+ Ke8 16.Ff4 Fb4 17.He2 Fd5 18.Hfd4 Hxd4 19.Hxd4 Fe4 20.f3 Fg6 21.Kg2 Ke7 22.c3 Fc5 23.Fg5+ f6 24.Fe3 Fxd4 25.Fxd4 b6 26.exf6+ gxf6 27.Fe3 Bd8 28.Bxd8 Kxd8 után remizett.

10.h3 b6 11.b3

A tavalyi orosz szuperbajnokságon Szergej Karjakin a 11.a4 a5 12.g4 He7 13.Hg5 Fe8 14.f4 h6 15.Hf3 g6 16.b3 Kc8 17.Fb2 Fg7 18.He4 c5 19.Hg3 folytatást választotta Vlagyimir Kramnyik ellen.

11...Kc8 12.Fb2 h5 13.Bad1 Fe7 14.Fc1

Visszakozás, a futónak mégsem b2-ön a helye?

14...a5 15.Fg5 Fb4 16.He2 a4

Számításba jött a 16...c5 17.a4 c4 folytatás is.

17.c3 Fe7 18.Hf4 axb3 19.axb3 f6

Fonalas változathoz vezetett és Szergej Movszeszjan nem tudott hibázni.

20.Hg6 Bg8

 

21.g4! hxg4

Világos előnyéhez vezetett volna a 21...Fe8 22.Ba1 Bb8 (22...Bxa1 23.Bxa1 Kb7 24.gxf5 Fxg6 25.fxg6 fxg5 26.Hd4 Be8 27.Hf5 Ff8 28.Be1) 23.gxf5 Fxg6 24.fxg6 fxg5 25.Hd4 Kb7 26.Hf5 Bbe8 27.Bfe1 változat is.

22.hxg4 Fd8

 

23.Bxd7! Kxd7 24.gxf5 fxg5 25.e6+ Kc8 26.e7 Kb7

Péter egyre többet tűnődött, de már bajban volt. 26...Be8-ra 27.exd8V+ Bxd8 28.Hxg5 Kb7 (28...Bd3 29.Bc1 Ba5 30.b4 Ba3 31.He4) 29.Be1 Bd5 30.He5 Bf8 31.Hgf7 Bb5 32.b4 c5 33.bxc5 Bxc5 34.Be3 következhetett volna.

 

27.Be1 Be8 28.exd8H+ Bexd8 29.Be7 Bd5

 

30.Hfe5

Még erősebb volt a 30.Hd4! b5 31.He6 Bxf5 32.Bxc7+ Kb6 33.He7 Bc5 34.Bc8 Ba1+ 35.Kg2 Bxc3 36.Hd5+ folytatás.

30...Ba1+?

Az időzavaros hiba meggyorsította a vesztést.

31.Kg2 Be1 32.c4 Bdd1 33.Bxg7 g4 34.Hxg4 Bg1+ 35.Kf3 Bd3+ 36.He3 és sötét feladta

 

Wang,Hao (2733) - Dominguez Perez,L (2730)
Szicíliai védelem [B99]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Fe7 8.Vf3 Vc7 9.0-0-0 Hbd7 10.Fd3 b5 11.Bhe1 Fb7 12.Vg3 b4  

 

 

13.Hd5!?

Az adatbázisban 497 játszma a tisztáldozatra.

13...exd5 14.exd5 Kd8 15.Hc6+ Fxc6 16.dxc6 Hc5 17.Fh4

Nem vált be Alekszej Shirov 17.Fc4 lépése a 2007-es foroszi tornán Loek van Welyvel szemben. 17...Hfe4 18.Ve3 f5 19.g4 g6 20.gxf5 gxf5 21.Bd5 Fxg5 22.fxg5 Bf8 23.Bf1 Vxc6 24.Bdxf5 Bxf5 25.Bxf5 Ve8! 26.Bf7?! Bc8 27.Bxh7? Ve5 28.g6 Ha4 29.g7 Vxb2+ után feladásra kényszerült.

17...Bg8 18.Fxh7 Bh8 19.Vxg7 Bxh7 20.Vxf6 Bxh4 21.Vxf7 Bh8 22.Be5

A kínai sakkozó Van Wely elemzését követte, de Dominguez is alaposan készült, mert ő is villámgyorsan húzott.

22...Ha4 23.Be3 Ba7 24.Bde1 Vxc6 25.Bxe7 Bxe7

 

26.Bxe7 Hb6 27.Vf6 Hd5 28.Vxh8+ Kxe7 29.Vg7+ Ke8 30.Vg8+ Ke7 31.Vg7+ Ke8 32.Vg8+ Kd7 33.Vg7+ Kd8 34.Vd4 Ke7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság hatodik fordulójában a Szentpétervári Sakkszövetség együttese ötödik győzelmét aratta. A Navigator Moszkva csapatával izgalmas meccset vívott, 4-2-re nyert, mind a hat játszma döntéssel végződött. A címvédő „SSZM-64” Moszkva hibátlan teljesítménnyel 6-0-ra győzött, feljött a második helyre. Az utolsó fordulóban a csúcsrangadó dönt, a szentpétervári-moszkvai találkozó. Újabb fontos meccsen maradt alul a szaratovi együttes, a minimális győzelemmel a Tomszk – 400 dobogós helyen várja a befejező játéknapot.

 Az utolsó fordulóra maradt a döntés. Nyílt a bajnoki cím sorsa, még több csapat pályázik dobogós helyezésre. A Szentpétervári Sakkszövetség együttese a vártnál nagyobb ellenállásba ütközött, meglepetés, hogy a hat eldőlt játszmát hozó találkozón Nyikita Vitjugov és Leinier Dominguez Perez is vereséget szenvedett. A Navigator éltáblása, az izraeli Emil Szutovszkij szokásához híven fejjel ment a falnak, Peter Szvidler győzelmével javított eddigi szerény mérlegén, 6-ból 3,5 pontnál tart.

A hatodik játéknap rangadóját a kétszeres és a négyszeres bajnok, az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov és a Tomszk – 400 játszotta. A tomszki csapat a moldáviai Viorel Bologan gyors nyerésével vezetéshez jutott, az ukrán Pavel Eljanov második vereségét szenvedte el. Jan Nepomnjacsij kisebb kalandok után nyert, de Dmitrij Andrejkin vesztése eldöntötte a két meccspont sorsát. A Tomszk – 400 még a bajnoki cím megszerzésében is reménykedhet, ha számukra kedvező eredmény születik a Szentpétervári Sakkszövetség  és a címvédő „SSZM-64” találkozóján.

A moszkvai együttes hibátlanul használta ki kedvező párosítását, nagymestereik sorban aratták győzelmeiket a szerényebb képességű ellenfeleikkel szemben. Lékó Péter ismét sötéttel játszott, a spanyol megnyitású partiban gond nélkül játszotta túl a 2367 Élő-pontos Kirill Alekszejenkót. Öt partiból szerzett 4 pontjával a moszkvai csapat legjobb pontszerzője és + 8,3 pontot is zsákmányolt eddig.

 

A 6. forduló eredményei:

Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (8, 18,5) – Tomszk – 400 (7, 19,5) 2,5 – 3,5

Alekszandr Morozevics (2765) – Szergej Karjakin (2766)  döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (2736) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2727)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2718) – Erneszto Inarkijev (2695)  1 - 0

Pavel Eljanov (ukrán, 2704) – Viorel Bologan (moldáviai, 2687)  0 - 1

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2706) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2688) döntetlen

Dmitrij Andrejkin (2689) – Igor Kurnoszov (2657)  0 - 1

 

Navigator, Moszkva (7, 18,5) – Szentpétervári Sakkszövetség (8, 18,5)  2 - 4

(Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) – Peter Szvidler (2744)  0 - 1

Krishnan Sasikiran (indiai, 2703) – Nyikita Vitjugov (2709)  1 - 0

Daniil Dubov (2536) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2730) 1 - 0)

 

Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (7, 16,5) – „SSZM-64”, Moszkva (7, 19)  0 - 6

(Jevgenyij Romanov (2625) – Fabiano Caruana (olasz, 2767)  0 - 1

Alekszandr Simanov (2591) – Wang Hao (kínai, 2733)  0 - 1

Kirill Alekszejenko (2367) – Lékó Péter (magyar, 2720) 0 - 1)

 

Politechnik, Nyizsnyij Tagil (6, 16) – EGU-Perszpektiva, Lipeck (6, 18)  4,5 – 1,5

Nyezsmetgyinov Sakkiskola, Kazany (5, 16,5) – Jugra, Hanti-Manszijszk (5, 17) 2 - 4

Belorecsenszk Egyetem (5, 15) – Rakita Sakkiskola, Belgorod (4, 14) 5 - 1

Atom, Desznogorszk (4, 12) – Orienta, Moszkva 3, 13,5) 2,5 – 3,5

Regionális Sakkiskola, Kemerovo (3, 11,5) – DFU, Vlagyivosztok 3, 11,5)  3 - 3

Belogorenyje (0, 3,5) – Zsiguli, Szamara (2, 11)  1 - 5

 

Az élcsoport állása:

1. Szentpétervári Sakkszövetség 10 meccspont, 22,5 pont

2. „SSZM-64”, Moszkva 9, 25

3. Tomszk – 400 9, 23

4. Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov 8, 21

5. Politechnik, Nyizsnyij Tagil  8, 20,5

6. Jugra, Hanti-Manszijszk 7, 21

7. Navigator, Moszkva 7, 20,5

8. Belorecsenszk Egyetem 7, 20

 

Az utolsó forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (10, 22,5) – „SSZM-64, Moszkva (9, 25)

Tomszk – 400 (9, 23) – Politechnik, Nyizsnyij Tagil (8, 20,5)

Belorecsenszk Egyetem (7, 20) – Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (8, 21)

Jugra, Hanti-Manszijszk (7, 21) – Navigator, Moszkva (7, 20,5)

EGU-Perszpektiva, Lipeck (6, 19,5) – Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (7, 16,5)

Orienta, Moszkva (5, 17) - Nyezsmetgyinov Sakkiskola, Kazany (5, 18,5)

Zsiguli, Szamara (4, 16) - Regionális Sakkiskola, Kemerovo (4, 14,5)

DFU, Vlagyivosztok (4, 14,5) – Atom, Desznogorszk (4, 14,5)

Rakita Sakkiskola, Felgorod (4, 15) – Belogorenyje (0, 4,5)

 

Bologan,V (2687) - Eljanov,P (2704)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 c5 6.0-0 Hc6 7.c3 Fg6 8.a3 cxd4 9.cxd4 Hge7 10.b4 Hc8 11.Hbd2 Hb6 12.Fb2 Fe7 13.He1 f6 14.h4 fxe5 15.h5 Fe4?! 16.dxe5 0-0 17.Vb3 Hc4?! 18.Hxc4 dxc4 19.Fxc4 Kh8 20.Bd1 Vb6 21.Fxe6 Bad8

 

22.h6 Hd4 23.hxg7+ Kxg7 24.Ve3 Hxe6 25.Vxe4 Bf4 26.Ve2 Bdf8 27.Bd7 B4f7

 

 

28.Bd6! és sötét feladta

 

Szutovszkij,E (2700) - Szvidler,P (2744)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 b5 9.Fc2 d5 10.Hbd2 dxe4 11.dxe4 Fe6 12.Fb3 Vd7 13.a4 b4 14.a5 Fxb3 15.Vxb3 Bab8 16.Vc2 Bfd8 17.Hc4 Ve6 18.He3 h6 19.Hf5 Ff8 20.Ve2 Bb5 21.cxb4 Bxb4 22.Vxa6 Hxe4 23.Fe3 Bd5 24.Bec1 Hc5 25.Fxc5 Bxc5 26.Hg3

 

26...e4 27.Bxc5 Fxc5 28.Be1?

Egyetlen esélyt a 28.Ve2 exf3 29.Vxe6 fxe6 30.Bc1 Fxf2+ (30…Bb5 31.He4) 31.Kxf2 Hxa5 32.Kxf3 Hc4 33.Bc2 folytatás jelentette volna.

28...Vd5! 29.Vc8+ Kh7 30.Hh4 e3! 31.f4 e2+ 32.Kh1 Ff2 33.Hf3 Fxe1 34.Hg5+ hxg5 és világos feladta


Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság ötödik fordulójában a Szentpétervári Sakkszövetség csapata legyőzte az éllovas Ekonomiszt-SGSEU Szaratov együttesét, s ezzel nyílttá tette a bajnoki cím sorsát. Öt döntetlen mellett az örmény Szergej Movszeszjan nyert. A címvédő „SSZM-64” Moszkva „gólarányt” is javított a magabiztos 5-1-es győzelemmel. Lékó Péter sötéttel játszva, skót megnyitású partiban kényszerítette magadásra Konsztantyin Landát. Az éltáblás Szergej Karjakin nyerése jelentette a két meccspontot a négyszeres bajnok Tomszk – 400 gárdájának.

Elszenvedte első vereségét az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov csapata, a győzelemmel a Szentpétervári Sakkszövetség együttese holtversenyben vezet. Taktikai motívumokban, bonyodalmakban gazdag összecsapást láttunk az éltáblások küzdelmében, Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics csatájában. Kötés, ellenkötés, bizonytalan királyállások jellemezték küzdelmüket. Oly gyorsan peregtek a lépések, ezért joggal hihetjük, hogy mindketten alapos felkészüléssel vállalták a kalandokat. A fordulatok végén végjáték alakult ki, a logikus békekötés. A többi parti hol kisebb, hol nagyobb harcban lett remi, és a szaratoviak a két világos táblában bíztak. Csalódniuk kellett, Dmitrij Andrejkinnek is a remiért kellett megküzdenie, míg az ukrán Pavel Eljanov gyalogvesztés után elbukta a végjátékot az örmény Szergej Movszeszjannal szemben, s ez a két meccspontot jelentette a szentpéterváriak számára.

Hasonló forgatókönyvet láttunk a játéknap másik rangadóján, a Jugra és a Tomszk – 400 találkozóján. Öt pontosztozkodás született, az éltáblán Szergej Karjakin sötéttel nyert az újdonsült Európa-bajnoki Dmitrij Jakovenko ellen. Jakovenko vesztét a különböző színű futókkal fűszerezett végjátékban az életben hagyott d szabadgyalog okozta, Karjakin királyának a betörése eldöntötte a mérkőzés sorsát.

Kedvező párosítását remekül használta ki a címvédő „SSZM-64” csapata, gólarányt is javítva nyert. Lékó Péter második győzelmét aratta. A skót megnyitásra oly jellemző csatában szépen túljátszotta Konsztantyin Landát. A kölcsönös időzavarban gyorsabb nyerést hagyott ki, Landa jobban is védekezhetett volna. Nagymesterünk a 4 partiból gyűjtött 3 ponttal eddig + 7,2 Élő-pontot kasszírozott. Először nyert az éltáblás olasz Fabiano Caruana és négy remi után Alekszandr Rjazancev. A negyedik egész pont Borisz Gracsev nevéhez fűződik. Erőtlenül játszott a holland Anish Giri, fölényes állást rontott remire Jevgenyij Najer.  

 

Az 5. forduló eredményei:

Szentpétervári Sakkszövetség (6, 15) – Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (8, 16) 3,5 – 2,5

Peter Szvidler (2744) – Alekszandr Morozevics (2765)  döntetlen

Nyikita Vitjugov (2709) – Jevgenyij Tomasevszkij (2736)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2730) – Jan Nemponjacsij (2718)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2702) – Pavel Eljanov (ukrán, 2704)  1 - 0

Vagyim Zvjagincev (2683) – Alekszand Mojszejenko (ukrán, 2706)  döntetlen

Makszim Matlakov (2632) – Dmitrij Andrejkin (2686)  döntetlen

 

Navigator, Moszkva (6, 15,5) – Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (6, 13,5)  3 - 3

(Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) – Jevgenyij Romanov (2625)  1 - 0

Krishnan Sasikiran (indiai, 2703) – Alekszandr Simanov (2591) döntetlen)

 

„SSZM-64”, Moszkva (5, 14) – Belorecsenszk Egyetem (5, 14)  5 - 1

(Fabiano Caruana (olasz, 2767) – Pavel Tregubov (2599) 1 - 0

Lékó Péter (magyar, 2720) – Konsztatyin Landa (2645) 1 - 0

Anish Giri (holland, 2717) – Vlagyimir Burmakin (2592) döntetlen)

 

Jugra, Hanti-Manszijszk (5, 14,5) – Tomszk – 400 (5, 16)  2,5 – 3,5

Dmitrij Jakovenko (2729) – Szergej Karjakin (2766)  0 - 1

Alekszej Shirov (lett, 2701) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2727)  döntetlen

Alekszej Drejev (2698) – Erneszto Inarkijev (2695)  döntetlen

Vlagyimir Malahov (2705) – Alekszandr Motiljev (2683)  döntetlen

Szergej Rublevszkij (2686) – Viorel Bologan (moldáviai, 2687)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2679) – Igor Kurnoszov (2657)  döntetlen

 

Rakita Sakk-klub (4, 11,5) – Politechnik, Nyizsnyij Tagil (4, 12,5)  2,5 – 3,5

EGU-Perszpektiva, Lipeck (4, 13) – DFU, Vlagyivosztok (3, 10,5)  5 - 1

Regionális Sakkiskola, Kemerovo (3, 10,5) – Nyezsmetgyinov Sakkiskola, Kazany (3, 11,5)  1 - 5

Zsiguli, Szamara (2, 8,5) – Atom Desznogorszk (2, 8,5) 2,5 – 3,5

Orienta, Moszkva (1, 8) – Belogorenyje (0, 3) 5,5 – 0,5

 

Az élcsoport állása:

1. Szentpétervári Sakkszövetség 8 meccspont, 18,5 pont

2. Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov  8, 18,5

3. Tomszk – 400  7, 19,5

4. „SSZM-64”, Moszkva 7, 19

5. Navigator, Moszkva 7, 18,5

6. Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár 7, 16,5

7. EGU-Perszpektiva, Lipeck 6, 18

8. Politechnik, Nyizsnyij Tagil  6, 16

9. Jugra, Hanti-Manszijszk  5. 17

 

A 6. forduló párosítása:

Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (8, 18,5) – Tomszk – 400 (7, 19,5)

Navigator, Moszkva (7, 18,5) – Szentpétervári Sakkszövetség (8, 18,5)

Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (7, 16,5) – „SSZM-64”, Moszkva (7, 19)

Politechnik, Nyizsnyij Tagil (6, 16) – EGU-Perszpektiva, Lipeck (6, 18)

Nyezsmetgyinov Sakkiskola, Kazany (5, 16,5) – Jugra, Hanti-Manszijszk (5, 17)

Belorecsenszk Egyetem (5, 15) – Rakita Sakkiskola, Belgorod (4, 14)

Atom, Desznogorszk (4, 12) – Orienta, Moszkva 3, 13,5)

Regionális Sakkiskola, Kemerovo (3, 11,5) – DFU, Vlagyivosztok 3, 11,5)

Belogorenyje (0, 3,5) – Zsiguli, Szamara (2, 11)

 

Landa,K (2645) - Lékó,P (2720)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Fa6 9.b3

A 2010-es dortmundi szuperversenyen az ukrán Ruszlan Ponomarjov a 9.Hd2 g6 10.Hf3 Vb4+ 11.Kd1 Bb8 12.Vc2 He7 13.b3 Fg7 14.Fd2 Vb6 15.c5 Vb7 16.Fxa6 Vxa6 17.Vc4 Vxc4 18.bxc4 változatot választotta Lékó Péterrel szemben.

9...g6 10.Fa3

A skót megnyitást kedvelők a 10.g3 és a 10.f4 változatot is gyakran választják.

10...Hb4

A tavalyi Tata Steel szuperversenyen Magnus Carlsen a 10...Vg5 11.g3 Fxa3 12.Hxa3 0-0-0 13.Ve4 Ve7 14.Hc2 f5 15.Vd4 Hb4 16.Hxb4 Vxb4+ 17.Vd2 Vc5 18.f4 d6 változatban csatázott Alekszej Shirovval, remi lett a játszma.

11.Fb2 Fg7 12.a3 Hd5 13.Hd2 0-0 14.0-0-0 Bfe8

Dinamikus egyensúly az állásban, az e5 gyalog védelme leköti világos erőit.

15.g3 Hb6

Figyelmet érdemelt a 15...d6 16.Vf3 Hb6 17.He4 dxe5 folytatás.

16.f4 d6 17.Fg2 d5 18.Ve3?!

Az orosz nagymesternek királyszárnyi akcióval kellett volna próbálkoznia. 18.h4 h5 19.g4 hxg4 20.h5 Ve6 21.hxg6 Vxg6 22.Vf2 tűnik a legjobbnak.

18...f6 19.Bhe1 fxe5 20.fxe5 Bab8 21.Vc3 Fc8

Péter érdekes manőverbe kezdett, átcsoportosítja tisztjeit.

22.h3 Fe6 23.c5 Hd7 24.b4 Fh6

Számításba jött a 24...a5 25.Be2 axb4 26.axb4 Bb5 27.Vd4 Vg5 terv.

25.g4 Bf8 26.Bf1


26...a5 27.Kb1 axb4 28.axb4 Fg7 29.Bde1 Bxf1 30.Fxf1 Hf8 31.Hb3 Fd7 32.Ha5 He6 33.Fa6 Vg5 34.Fc1 Vh4 35.Fb7?

 

35...d4

Kölcsönös időzavarban zajlott a küzdelem. 35...Hd8 36.Fa6 d4 37.Vd2 Fh6 38.Vxh6 Vxe1 még jobb volt.

36.Vd2 Vxh3 37.Fxc6 Fxc6

Nehéz döntés, 37...Fh6 38.Vb2 Vd3+ 39.Ka2 Fxc6 40.Hxc6 Fxc1 41.Bxc1 Ba8+ 42.Ha5 Ve4 43.Vb3 Vxe5 változat kiszámítására nem volt elég idő.

38.Hxc6 Ba8 39.Hxd4 Vxg4 40.Hxe6?!

Nehezebb lett volna Péter dolga a 40.Hc6 Vc4 41.Ha5 Vb5 42.Fb2 Bb8 43.Be4 folytatásban.

 

 

40...Vf5+! 41.Kb2 Vxe6 42.Vd4 Be8 43.Kc3?

Vesztőlépés. 43.Vd3 Fxe5+ 44.Kb1 Ba8 45.Fa3 h5 46.Be3 Kg7 47.Ve4 Ba4 48.Vxe5+ Vxe5 49.Bxe5 Bxa3 50.Be7+ Kf6 51.Bxc7 Bb3+ 52.Kc2 Bxb4 folytatásban létrejövő bástyavégjátékban kellett volna mentséget keresni.

 

 

43...Fxe5 44.Bxe5 Vxe5 45.Vxe5 Bxe5 46.Ff4 Be7 47.Kd4 c6 48.b5 cxb5 49.c6 Kf7 50.c7 Be8 51.Kd5 b4 és világos feladta

 

Szvidler,P (2744) - Morozevics,A (2765)
Vezércsel [D37]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.d4 Fe7 5.Ff4 0-0 6.a3 b6 7.cxd5 Hxd5 8.Hxd5 exd5 9.Vc2 c5 10.dxc5 bxc5 11.e4 dxe4 12.Vxe4  

 

 

12...Be8!

Megkezdődik a taktikai kézitusa, a középen rekedt király, a vándorló uralkodó, a kötés, ellenkötés, minden ami széppé tesz egy sakkjátszmát. Aligha hihetjük azonban, hogy a bonyodalmakkal a nagymesterek a tábla mellett találkoztak először, alapos házielemzést láttunk!

13.Fd3

"Mérgezett" a felkínált bástya. 13.Vxa8 Ff6+ 14.Fe3 (14.Fe2?! Bxe2+ 15.Kf1 (15.Kxe2 Fa6+ 16.Ke1 Ve8+ 17.He5 Fxe5 18.f3 Fxf4+ 19.Ve4 Fe5) 15...Bxb2 sötétre előnyös.) 14...Vb6 15.Vd5 Vxb2 16.Bd1 Fb7 17.Vxc5 Fxf3 18.Bc1 (18.gxf3? Fc3+) 18...Fh4 19.Bc2 Vb1+ 20.Bc1 Vb2 lépésismétléssel remi.

13...Ff6 14.He5 Hc6

Számításba jött a 14...Ff5 15.Vxf5 g6 16.Ve4 Hd7 17.0-0 Fxe5 folytatás is.

15.Vxh7+ Kf8 16.Vh8+ Ke7 17.Hxc6+

 

17...Kd7+ 18.Fe5 Kxc6! 19.0-0-0! Fxe5 20.Fe4+ Kc7 21.Bxd8 Bxh8 22.Bxh8 Ff4+ 23.Kc2

A különböző színű futós végjáték gyaloghátránnyal is remi a 23.Kb1 Fb7 24.Fxb7 Bxh8 25.Fd5 Bxh2 26.Bxh2 Fxh2 27.Fxf7 Fg1 28.f3 Kd6 folytatásban.

 

 

23...Fb7 24.Fxb7 Bxh8 25.Fd5 Bd8 26.Bd1 Fxh2 27.Fxf7 Bf8 28.Fd5 Bxf2+ 29.Bd2 Bxd2+ 30.Kxd2 Fe5 31.b3 Ff6 és döntetlen

 

Jakovenko,D (2729) - Karjakin,S (2766)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.g3 c5 4.Fg2 Fb7 5.0-0 g6 6.Hc3 Fg7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 d6 9.Bd1 Hbd7 10.Fe3 Bc8 11.Bac1 a6 12.b3 0-0 13.Vh4 Bc7 14.g4

A 2006-os torinói sakkolimpián Vlagyimir Kramnyik emlékezetes partiban győzte le Levon Aronjant a14.Fh3 Vb8 15.Fg5 Fxf3 16.exf3 b5 17.Fxd7 Bxd7 18.Hd5 Hxd5 19.cxd5 Bc7 20.Bc6 folytatásban.

14...Bc8

A békekötésre hajlamosok szívesen választják a 14...h6 15.Fxh6 Fxh6 16.Vxh6 Hxg4 17.Vh4 Hgf6 változat.

15.Fh3 b5 16.cxb5

Figyelmet érdemelt a 16.g5 He8 17.c5 e6 18.He4 folytatás.

16...Va5 17.Fd2 Fxf3 18.exf3 axb5 19.g5 b4 20.gxf6?!

Elhibázott csere a 20.Ha4 Bxc1 21.Fxc1 He5 22.Fg2 Hfd7 23.f4 Hc4 24.f5 folytatás helyett.

20...Fxf6 21.Ve4 bxc3 22.Fxd7

 

 

22...Bcd8

Szergej Karjakin kevesellte a 22...Bc7 23.b4 cxd2 24.bxa5 dxc1V 25.Bxc1 Bxc1+ 26.Kg2 Bc5 27.Va4 Bg5+ 28.Kh3 Fc3 változat kínálta esélyt?

23.Fxc3 Fxc3 24.Vxe7 d5 25.Fb5 d4 26.a4 Bd5 27.Ve4 Bf5 28.Kh1 Vb6 29.Bg1 Vf6 30.Bg3 Bd8 31.Fd3 Bf4 32.Vb7 Vd6 33.Kg2?! Bb8 34.Va6 Vxa6 35.Fxa6 Bxb3

Dmitrij Jakovenko a végjátékban a remiben bízott.

36.Bg4 Bf6 37.Fb5 Kg7 38.Be4 d3  

 

 

39.Bd1?

Az Európa-bajnok időzavarban rosszul számolt, 39.Fxd3 Fd2 40.Fc4 Bbxf3 41.Bf1 Fa5 jobb esélyt adott.

39...d2 40.Be3 Bd6 41.Fe2 Be6 42.Bxe6?! fxe6 43.Fc4

 

43...Bb4 44.Fxe6 Bxa4 45.Fd5 Bd4 46.Fe4 Fb4 47.Kf1 Fd6 48.Ke2 Ff4 49.h3 Kh6

Pontosabb volt 49…Bc4 lépés.

50.Bg1? Bc4 51.Fd3

 

51...Bc1 52.Bd1 Kg5 53.Fb5 Kh4 és világos feladta

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság negyedik fordulójában az éllovas Ekonomiszt-SGSEU Szaratov együttese hatalmas küzdelemben legyőzte a címvédő „SSZM-64” Moszkva csapatát. Az éltáblán Alekszandr Morozevics többször is nyerőesélyt kihagyva 127 lépésben remizett az olasz Fabiano Caruanával. A második táblán a kínai Wang Hao nem tudta anyagi előnyét érvényesíteni, 116 húzás osztozott meg a ponton Jevgenyij Tomasevszkijjel. A harmadik táblán Lékó Péter sötéttel remizett Jan Nempomnjacsijjal. A két meccspont sorsát a hatodik játékosok csatája döntötte el a szaratovi csapat javára.

A játéknap rangadóját a rajtlista első és második helyezettje, a címvédő és a kétszeres Klubcsapatok Európa-kupa győztes vívta. Az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov együttesének nagymesterei negyedszer is győzelmet ünnepelhettek, nagy csatában, de minimális arányban nyertek az „SSZM-64” Moszkva hatosával szemben. Öt játszmában pontosztozkodás született, az első két táblán nagyon izgalmas küzdelemben, kihagyott esélyekkel, időzavaros kapkodással.

Az éltáblán Alekszandr Morozevics és Fabiano Caruana a Grünfeld védelmű partijában, az ún. magyar változatában elméleti párbajt is láttunk. Érdekes, hogy a játszma a 20. lépésig megegyezett Szergej Karjakin és Peter Szvidler összecsapásával. Karjakin gyengébb folytatással kiengedte előnyét, Morozevics jobban játszva minőségáldozatra kényszerítette olasz ellenfelét. Moro anyagi előnyét azonban nem tudta győzelemig fokozni, többször is nyerőesélyes folytatást hagyott ki. Caruana hősies védekezéssel végül megmentette a fél pontot, ahogy a második táblán Jevgenyij Tomasevszkij is maratoni küzdelemben kiharcolta a  döntetlent a kínai Wang Hao ellen.

Lékó Péter sötéttel kis előnyt ért el Jan Nepomnjacsijjal szemben, az orosz sakkozó végül különböző színű futós végjátékban remizett. Az ötödik táblán az ukrán Alekszander Mojszejenko minőséghátrányos állást mentett meg. A két meccspont sorsa a hatodik táblán dőlt el, Dmitrij Andrejkin bástyaáldozattal jutott a tavalyi Európa-bajnok Vlagyimir Potkinnal szemben döntő támadáshoz.

Elszenvedte első vereségét a Tomszk – 400, a minimális győzelemmel a Szentpétervári Sakkszövetség együttese feljött a harmadik helyre. Kedvező párosítását kihasználva nyert a Navigator csapata, de számukra most jön a „feketeleves”. Sorban születtek a szoros eredmények, csak a Nyezsmetgyinov Sakk-klub tarolt.

 

A 4. forduló eredményei:

Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (6, 12,5) – „SSZM-64” – Moszkva (5, 11,5)  3,5 – 2,5

Alekszandr Morozevics (2765) – Fabiano Caruana (olasz, 2767)  döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (2736) – Wang Hao (kínai, 2733)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2718) – Lékó Péter (magyar, 2720)  döntetlen

Pavel Eljanov (ukrán, 2704) – Alekszandr Rjazancev (2710)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2706) – Borisz Gracsev (2705)  döntetlen

Dmitrij Andrejkin (2689) – Vlagyimir Potkin (2669)  1 - 0

 

Tomszk – 400 (5, 13,5) – Szentpétervári Sakkszövetség (4, 11,5) 2,5 – 3,5

Szergej Karjakin (2766) – Peter Szvidler (2744)  döntetlen

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2727) – Nyikita Vitjugov (2709)   döntetlen

Erneszto Inarkijev (2695) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2730)  döntetlen

Alekszandr Motiljev (2683) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2702)  0 - 1

Viorel Bologan (moldáviai, 2687) - Zahar Efimenko (ukrán, 2695)  1 - 0

Denisz Hiszmatullin (2656) – Makszim Matlakov (2632)  0 – 1  

 

Jugra, Hanti-Manszijszk (4, 11,5) – Belorecsenszk Egyetem (4, 11)  3 - 3

Politechnik Nyizsnyij Tagil (4, 10) – Navigator, Moszkva 4, 12)  2,5 – 3,5

Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (4, 10) – Regionális Sakkiskola, Kemerovo (3, 8) 3,5 – 2,5

EGU-Perszpektiva, Lipeck (2, 9,5) – Zsiguli, Szamara (2, 6) 3,5 – 2,5

Atom, Desznogorszk (2, 6) – Rakita Sakk-klub (2, 8)  2,5 – 3,5

DFU Vlagyivosztok (2, 7,5) – Orienta, Moszkva (0, 5)  3 - 3

Nyezsmetgyinov Sakk-klub, Kazany (1, 6) - Belogorenyje (0, 2,5)  5,5 – 0,5

 

Az élcsoport állása:

1.Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov 8 meccspont, 16 pont

2. Navigator, Moszkva  6, 15,5

3. Szentpétervári Sakkszövetség  6, 15

4. Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár  6, 13,5

5. Tomszk – 400  5, 16

6. Jugra, Hanti-Manszijszk 5, 14,5

7. „SSZM – 64” – Moszkva 5, 14

8. Belorecsenszk Egyetem 5, 14

 

Az 5. forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (6, 15) – Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (8, 16)

Navigator, Moszkva (6, 15,5) – Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (6, 13,5)

„SSZM-64”, Moszkva (5, 14) – Belorecsenszk Egyetem (5, 14)

Jugra, Hanti-Manszijszk (5, 14,5) – Tomszk – 400 (5, 16)

Rakita Sakk-klub (4, 11,5) – Politechnik, Nyizsnyij Tagil (4, 12,5)

EGU-Perszpektiva, Lipeck (4, 13) – DFU, Vlagyivosztok (3, 10,5)

Regionális Sakkiskola, Kemerovo (3, 10,5) – Nyezsmetgyinov Sakk-klub, Kazany (3, 11,5)

Zsiguli, Szamara (2, 8,5) – Atom Desznogorszk (2, 8,5)

Orienta, Moszkva (1, 8) – Belogorenyje (0, 3)

 

Nepomnjacsij,J (2718) - Lékó,P (2720)
Angol megnyitás [A35]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 g6 4.e3 Hf6 5.d4 cxd4 6.exd4 d5 7.cxd5 Hxd5 8.Vb3 e6 9.Fb5 Fg7 10.Fg5 Vb6 11.Va3 f6 12.Hxd5 exd5 13.Fxc6+ bxc6 14.0-0 Kf7 15.Ff4

Nem árt az óvatosság. A látszatra jó 15.He5+?! utáni bonyodalmak sötétre előnyösek. 15...fxe5 16.Ve7+ Kg8 17.Ve8+ Ff8 18.Ff6 (18.Fh6? Ff5 19.Vxa8 Kf7 20.dxe5 Fg7) 18...Vb7! 19.Vxe5 Fd7 20.Fxh8 Be8 21.Vf6 Be7 22.Vf3 Bf7 23.Vb3 Vxb3 24.axb3 Kxh8 25.Bxa7 h5 változatban.

15...Be8 16.Fd6 Va6 17.Vxa6?! Fxa6 18.Bfc1 Fb7 19.Bc3  

 

 

19...Be2

Az orosz nagymesternek kellett a kiegyenlítésért küzdenie.

20.Bb3 Fa6 21.Fc5 g5 22.h3 Kg6 23.Ba3 Fb5 24.Bxa7 Bxa7 25.Fxa7 Bxb2 26.a4 Fa6 27.Fc5 h5 28.g4 hxg4 29.hxg4 f5

 

30.Be1 fxg4 31.He5+ Fxe5 32.dxe5 Be2

A különböző színű futók mellett döntetlen az állás.

 33.Bxe2 Fxe2 34.e6 Kf6 35.e7 Kf7 36.Kh2 d4 37.Fxd4 Kxe7 38.Kg3 Ke6 39.a5 Kf5 40.Fe3 Fa6 41.Fa7 és döntetlen

 

Morozevics,A (2765) - Caruana,F (2767)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 a6 8.Fe2 b5 9.Vb3 c5 10.dxc5 Fe6 11.Vc2 Hbd7 12.Fe3 Bc8 13.Bd1 b4 14.Hd5 Fxd5 15.exd5 Hxc5 16.0-0 Hce4 17.Vb1 Hd6!

Újítás, amit a forduló másik rangadóján Peter Szvidler is megjátszott Szergej Karjakin ellen. 17...Vd6 18.Bd4 Hc5 19.Bfd1 a5 20.Hd2 folytatásban világos előnybe került a Gustafsson-Schandorff partiban.

18.Bfe1 Va5?! 19.Hd4 Vxd5  

 

 

20.Ff3!

Karjakin gyengébben játszott, előnye szép lassan elfogyott, 20.Hb5 Ve4 21.Hxd6 Vxb1 22.Bxb1 exd6 23.Fxa6 Bc7 24.a4 bxa3 25.bxa3 Ba8 26.Bb3 Hd7 (26...Hg4!?) 27.Fe2 Bc3 28.Bxc3 Fxc3 29.Bd1 Bxa3 30.Bxd6 Ba1+ 31.Bd1 Bxd1+ 32.Fxd1 és döntetlen.

20...Ve5 21.Hc6 Bxc6 Kényszer a minőségáldozat. 22.Fxc6 Hg4 23.g3 Vh5 24.h4 Hxe3 25.Bxe3 Vc5 26.Fe4 Vb6 27.a4 Bc8 28.Be2 Ff6 29.Bc1 Bxc1+ 30.Vxc1 Vd4 31.Ff3 Kg7 32.Kg2 h5 33.Vc6 Vd3 34.Vd5 Vc4 35.Vxc4 Hxc4 36.b3 Ha5 37.Be4 Hxb3 38.Bxb4 Hd4 39.Bc4

Kimaradt a 39.Bb7 e6 (39...a5 40.Ba7 Hxf3 41.Kxf3 Fc3 42.Bxe7) 40.Ba7 lehetőség.

39...e6 40.Fe4 a5 41.f3 Hb3 42.Fc2 Hd4

Hosszas manőverezések kezdődtek.

43.Fd3 Hb3 44.Fc2 Hd4 45.Fe4 Hb3 46.Bc7 Fd8 47.Bd7 Ff6 48.Fc2 Hd4 49.Fd3 Hb3 50.Fc4 Hc5 51.Bc7 Fd4 52.Fb5 Kf8 53.g4 hxg4 54.fxg4 He4 55.Bc4 e5 56.Bc8+ Kg7 57.Bc7 Hd6 58.Fc6 Kf6 59.Fd5 Fb2 60.Kf3

Mi szólt 60.Bc5 Fd4 61.Bxa5 ellen?

60...Fa3 61.g5+ Kg7 62.Kg4 Kf8 63.h5 gxh5+ 64.Kxh5 Fb4

 

65.Bd7?!

Morozevics fonalas nyerést hagyott ki. 65.Fxf7! Hxf7 66.g6 Hd8 (66...Fe7 67.Bxe7) 67.g7+ Kg8 68.Kg6 Fa3 69.Ba7 He6 (69...e4 70.Bxa5 Fd6 71.Ba8 Fe7 72.Bc8 e3 73.Bc4) 70.Ba8+ Ff8 71.gxf8V+ Hxf8+ 72.Kf6 e4 73.Ke7 folytatásban.

65...Ke8 66.Fc6 Kf8 67.Ba7 Hf5 68.Fd5 Hd6 69.Bc7 Fa3 70.Bc3 Fb4 71.Be3 He8 72.Bf3 Hd6 73.Be3 He8 74.Bxe5 f6 75.Be2 fxg5 76.Kxg5 Hc7 77.Fc6

Ettől a lépéstől kezdve számolhattuk az 50 lépésest szabályt (ütés, vagy gyaloglépés nélkül remi).

77...Kf7 78.Kf5 Fc3 79.Fb5 Fb4 80.Fc4+

A lépések kölcsönös időzavar mellett történtek.

80...Kf8 81.Be5 Kg7 82.Fa2 Kf8 83.Be2 Ha6 84.Kg6 Hc7 85.Ff7 Fc5 86.Bc2 Fd6 87.Kf6 Fe7+ 88.Kg6 Fd6 89.Be2 Fc5 90.Fc4 Fb4 91.Be5 He8 92.Fb5 Hd6 93.Fc6 Fc3 94.Be3 Fb2 95.Fd7 Fc1 96.Be5 Fd2 97.Fh3 Fb4 98.Be3 Hc4 99.Be2 Hb6 100.Ff5 Hd5 101.Be5 He7+ 102.Kg5 Fd2+ 103.Kg4 Kf7 104.Fe4 Kf6 105.Bb5 Ke6 106.Kf3 Kf6 107.Ke2 Fb4 108.Kd3 Hc8 109.Kd4 Hd6 110.Bb6 Ke6 111.Fg2 Ke7 112.Kd5 Hf5 113.Bb7+ Kd8 114.Fh3 He3+ 115.Kc6 Hc4? 

Caruana hibázott, 115.Hc2 volt a helyes védőlépés.

 

 

116.Bd7+?

Morozevics nem használta ki a felkínált esélyt a 116.Bxb4! axb4 117.Fe6 He5+ 118.Kd6 Hg6 119.a5 Hf4 120.Ff5 He2 121.a6 Hc3 122.Fd7 folytatásban.

116...Ke8 117.Bd4 He5+ 118.Kc7 Fc3 119.Bd6 Ke7 120.Be6+ Kf7 121.Kd6 Hg6 122.Be3 Fb4+ 123.Kc6 Kf6 124.Kb5 He5 125.Bb3 Fd2 126.Ka6 Ke7 127.Bb6 és döntetlen

 

Potkin,V (2669) - Andrejkin,D (2689)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 c5 6.d5 exd5 7.Hh4 g6 8.Hc3 Fg7 9.Fg5 0-0 10.Vd2 Ha6 11.Hxd5 Fxd5 12.Fxd5 Bb8 13.0-0 Hc7 14.Fg2 He6 15.Fh6 Fxh6 16.Vxh6 b5 17.cxb5 Bxb5 18.b3 a5 19.Bfd1 Bb4 20.Hf3 Ve7 21.Hg5 a4 22.bxa4 Bxa4 23.e4 d6 24.f4 Hxg5 25.Vxg5 Be8!

 

26.e5?! dxe5 27.Fc6? exf4 28.Fxe8?

 

28...Ve3+ 29.Kh1 Vf3+ 30.Kg1 fxg3 31.Fxf7+ Kg7 32.Bf1 gxh2+ 33.Kxh2 Hg4+ 34.Kg1 Vg3+ és világos feladta

 

Matlakov,M (2632) - Hiszmatullin,D (2656)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 Ve7 5.g3 Hc6 6.Hc3 Fxc3 7.Fxc3 He4 8.Bc1 0-0 9.Fg2 d6 10.d5 Hxc3 11.Bxc3 Hd8 12.0-0 e5 13.Hd2 b6 14.f4 exf4 15.gxf4 Hb7 16.f5 Hc5 17.f6! gxf6 18.b4 Hd7 19.He4 f5 20.Bxf5 f6 21.Vf1 a5 22.c5?! axb4 23.cxd6 cxd6 24.Be3 Kg7?

Sötét nyugodtan nézhetett volna a jövőbe a 24...Kh8 25.Vf4 He5 26.Bxf6 Fg4 változatban.

25.Vf4 He5 26.Bg3+ Hg6?! 27.Bh5 Kg8?

 

28.Hxd6?

Makszim Matlakov kihagyta a fonalas nyerést a 28.Vh4 b3 (28...Vg7 29.Bxh7! Vxh7 30.Hxf6+ Bxf6 31.Vxf6) 29.Bxg6+ hxg6 30.Bh8+ Kf7 31.Bh7+ Ke8 32.Bxe7+ Kxe7 33.axb3 Ff5 34.Hg3 változatban.

28...Bxa2?! 29.Fe4?! f5 30.Hxf5? Fxf5 31.Fxf5 Vxe2?

Vesztőlépés. 31...Bxe2 32.Bhg5 Bf6 sikerrel védekezett volna világos támadása ellen, és anyagi előnyével nyerésre játszhatott volna. 

 

32.Bxg6+! hxg6 33.Bh8+ Kg7 34.Vh6+ Kf6 35.Bxf8+ Ke7 36.Vg7+

Matlakov válogathatott a nyerések között. 36.d6+ Kxd6 37.Vf4+ Kc6 38.Bc8+ Kd5 (38...Kb5 39.Fd7+ Ka5 40.Ba8+) 39.Bd8+ Kc6 40.Vd6+ Kb5 41.Vd5+ Ka4 42.Ba8+ egy lépéssel korábban mattolt volna.

36...Kd6 37.Bf6+?!

Kimaradt a fonalas matt: 37.Vf6+ Kc5 38.Bc8+ Kxd5 39.Bd8+ Kc4 40.Fe6+ Kb5 41.Vg5+ Ka6 42.Ba8+ Kb7 43.Fd5+ Kc7 44.Vd8-cal.

37...Kc5 38.Vc7+ Kd4 39.Vf4+ Kc5 40.Vc7+ Kd4 41.Vf4+ Kc3?

Az időzavar elmúlt, Matlakov 41...Kc5 -re 42.Fh3 Vd1+ 43.Ff1 Vd4+ 44.Vxd4+ Kxd4 45.Bxb6 Kxd5 46.Bxb4 Ke5 47.Bb8 folytatást tervezhette.

42.Vg3+ Kd4 43.Fh3 Bd2? 44.d6 Ve3+ 45.Vxe3+ Kxe3 46.d7 b5 47.Bf8 b3 48.Be8+ Kf3 49.d8V és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Döntetlen a rangadón, a Szaratov megnyerte harmadik mérkőzését is

Címkék: Orosz csapatbajnokság 2012

Az orosz csapatbajnokság harmadik fordulójának rangadóját a címvédő „SSZM-64” – Moszkva és a négyszeres bajnok Tomszk-400 vívta. A találkozón hat döntetlen született, de érdekes küzdelmeket láttunk. Lékó Péter világossal remizett Erneszto Inarkijevvel. Harmadik győzelmét aratta a kétszeres Európa-kupa győztes Ekonomiszt-SGSEU Szaratov gárdája, míg a tavalyi első Szentpétervári Sakkszövetség csapata vereséget szenvedett a Jugra hatosától.              

Kiegyenlített erők küzdelmét láttuk a hétfordulós, svájci rendszerű viadal harmadik napjának rangadóján. Az „SSZM-64” – Moszkva és a Tomszk-400 mérkőzésen a döntetlenek sorozatát Ruszlan Ponomarjov és Wang Hao pontosztozkodása nyitotta meg, majd Lékó Péter remijével folytatódott. Nagymesterünk negyedszer mérkőzött meg Erneszto Inarkijevvel, először vezethette a világos bábukat. A korábbi három partijukat a Grand Prix-versenyeken játszották, Péter egyszer győzött, kétszer döntetlen született vetélkedéseikben. A spanyol megnyitású játszmában Péter 8.h3 lépéssel kikerülte a Marshall támadást, Inarkijev 9…d5-tel felkínálta  a gyalogáldozatot. A jól ismert változat elméleti ösvényen haladt, Inarkijev javította sötét játékát, kiegyenlített, a küzdelem lépésismétléssel fejeződött be.

 Az éltáblán az olasz Fabiano Caruana és az orosz Szergej Karjakin ütközete kissé hullámzott. Örökös sakkal ért véget Viorel Bologan és Alekszandr Rjazancev küzdelme. Vlagyimir Potkin és Denisz Hiszmatullin partija békés mederben zajlott, Jevgenyij Najer esélyes állását remire rontotta.

Harmadik győzelmét aratta az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov együttese. Az éltáblán Alekszandr Morozevics sötéttel nyert az esélyeit túlbecsülő izraeli Emil Szutovszkij ellen. Dmitrij Andrejkin és Jevgenyij Alekszejev hozta a papírformát, Jevgenyij Tomasevszkijnek a remiért kellett küzdenie az indiai Krishnan Sasikirannal szemben.

A tavalyi Klubcsapatok Európa-kupáján győztes Szentpétervári Sakkszövetség együttes vereségét meglepetésként értékelhetjük. Éltáblásuk, Peter Szvidler szörnyű napot fogott ki, világossal 25 lépésben kapott ki az újdonsült Európa-bajnoktól, Dmitrij Jakovenkótól. A Jugra csapatában még Vlagyimir Malahov és Jevgenyij Alekszejev nyert, a szentpéterváriaknál a kubai Leinier Dominguez Perez volt eredményes.

 

A 3. forduló eredményei:

„SSZM – 64” – Moszkva (4, 8,5) – Tomszk – 400 (4, 10,5)  3 - 3

Fabiano Caruana (olasz, 2767) – Szergej Karjakin (2766)  döntetlen

Wang Hao (kínai, 2733) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2727)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2720) – Erneszto Inarkijev (2695)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2710) – Viorel Bologan (moldáviai, 2687)  döntetlen

Vlagyimir Potkin (2669) – Denisz Hiszmatullin (2656)  döntetlen

Jevgenyij Najer (2640) – Alekszandr Arescsenko (ukrán, 2688)  döntetlen

 

Navigator, Moszkva (4, 10,5) – Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (4, 8)  1,5 – 4,5

Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) – Alekszandr Morozevics (2765) 0 – 1

Krishnan Sasikiran (indiai, 2703) – Jevgenyij Tomasevszkij (2736)  döntetlen

Daniil Dubov (2536) – Jan Nepomnjacsij (2718) döntetlen

Mihail Mozsarov (2474) – Pavel Eljanov (ukrán, 2704) döntetlen

Alekszandr Moszkalenko (2451) – Dmitrij Andrejkin (2689) 0 – 1

Mihail Demidov (2441) – Jevgenyij Alekszejev (2673)  0 - 1

 

Szentpétervári Sakkszövetség (4, 9,5) – Jugra Hanti-Manszijszk (2, 7,5)  2 - 4

Peter Szvidler (2744) – Dmitrij Jakovenko (2729)  0 - 1

Nyikita Vitjugov (2709) – Alekszej Shirov (lett, 2701)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2730) – Alekszej Drejev (2698)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (örmény, 2702) – Vlagyimir Malahov (2705)  0 - 1

Zahar Efimenko (ukrán, 2695) – Szergej Rublevszkij (2686)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (2683) – Anton Korobov (2679)  0 - 1

 

Zsiguli, Szamara (2, 4)  - Politechnik Nyizsnyij Tagil (2, 6)  2 - 4

Belorecsenszk Egyetem (2, 6) – Atom, Desznogorszk (2, 5)  5 - 1

DFU Vlagyivosztok (2, 5) – Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (2, 6,5)  2,5 – 3,5

Rakita Sakk-klub (1, 5) – Nyezsmetgyinov Sakk-klub, Kazany (0, 3)  3 - 3

Orienta, Moszkva (0, 3,5) – Regionális Sakkiskola, Kemerovo (1, 3,5) 1,5 – 4,5

Belogorenyje (0, 2,5) – EGU Perszpektiva, Lipeck (0, 3,5)  0 - 6

Az élcsoport állása:

1.Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov 6 meccspont, 12,5 pont

2. Tomszk – 400   5, 13,5

3. „SSZM-64” – Moszkva  5, 11,5

4. Navigator, Moszkva 4, 12

5. Jugra, Hanti-Manszijszk 4, 11,5

6. Szentpétervári Sakkszövetség 4, 11,5

7. Belorecsenszk Egyetem 4, 11

8-9. Politechnik Nyizsnyij Tagil és Csigorin Sakk-klub 4, 10

 

A 4. forduló párosítása:

Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (6, 12,5) – „SSZM-64” – Moszkva (5, 11,5)

Tomszk – 400 (5, 13,5) – Szentpétervári Sakkszövetség (4, 11,5)

Jugra, Hanti-Manszijszk (4l, 11,5) – Belorecsenszk Egyetem (4, 11)

Politechnik Nyizsnyij Tagil (4, 10) – Navigator, Moszkva 4, 12)

Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (4, 10) – Regionális Sakkiskola, Kemerovo (3, 8)

EGU-Perszpektiva, Lipeck (2, 9,5) – Zsiguli, Szamara (2, 6)

Atom, Desznogorszk (2, 6) – Rakita Sakk-klub (2, 8)

DFU Vlagyivosztok (2, 7,5) – Orienta, Moszkva (0, 5)

Nyezsmetgyinov Sakk-klub, Kazany (1, 6) - Belogorenyje (0, 2,5)

 

Lékó,P (2720) - Inarkijev,E (2695)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hbd2

A gyalogáldozat elfogadására, 11.Hxe5-re a legnépszerűbb a 11...Hd4 12.Hd2 c5 folytatás, Lékó Péter maga is játszotta Peter Szvidler ellen három éve.

11...f6

A 2009-es nankingi szuperversenyen nagymesterünk Veszelin Topalovval szemben a 11...Hf4 12.He4 Ha5 13.Fxf4 exf4 14.d4 Vd7 15.He5 Vf5 16.Vd3 Bad8 17.Hc5 Vxd3 18.Hexd3 Fxc5 19.dxc5 f3 20.gxf3 Fxf3 21.Be7 Bc8 folytatásban a remiért sikerrel küzdött meg.

12.c4 bxc4 13.Hxc4 Kh8 14.d4 Fb4

A SportAccord Világjátékon Almási Zoltán ellen a holland Anish Giri 14...exd4 15.Hxd4 Hxd4 16.Vxd4 c5 17.Ve4 Ba7 18.Fd2 Fa8 19.Bad1 változatban hátrányba került.

15.Fd2 Hxd4 16.Hxd4 exd4 17.Fxb4 Hxb4 18.Ha5 Bb8 19.Bc1

Számításba jött a 19.Hxb7 Bxb7 20.Bc1 c6 21.Bc4 d3 22.a3 d2 23.Be2 Hd5 24.Bxd2 folytatás.

19…Fa8 20.a3 Hd5 21.Vxd4

Bb5 22.Vd2 Hb6 23.Vc3 Hd5 24.Vd2

Péter a lépésismétléses remit választotta. 24.Hc6 Hxc3 (24...Fxc6 25.Vxc6 Bxb3 26.Bed1 Bxb2 27.Bxd5 Vb8 28.Bd7 Vb6 29.Vc5) 25.Hxd8 Bxb3 26.He6 Ha2 27.Hxf8 Hxc1 28.Bxc1 Fd5 29.Bc2 Kg8 is csak egyenlő esélyhez vezetett volna.

24...Hb6 25.Vc3 Hd5 26.Vd2 és döntetlen

 

Szvidler,P (2744) - Jakovenko,D (2729)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Vc2 c5 6.dxc5 d4 7.Hb5 e5 8.e3

A Világkupa-győztest talán meglepte az Európa-bajnok választása, elkerülte a többször játszott 8.Hxe5 a6 9.Ha3 0-0 változatot.

8...Hc6 9.exd4 exd4 10.Ff4 0-0

 

11.Fc7?! Vd7 12.He5 Ve6 13.0-0-0 He8

Peter Szvidler elhibázott három lépésével hátrányba került.

14.f4 Vh6?!

Dmitrij Jakovenko a 14...a6 15.Hxc6 bxc6 16.Hxd4 Ve3+ 17.Kb1 Hxc7 18.Fd3 Fxc5 változatban megtartotta volna jelentős előnyét.

15.Hxc6 bxc6 16.Ve4 Fxc5 17.Fe5?

A futónak a5 felé kellett volna menekülnie. 

 

 

17...Fg4! 18.b4 Fxb4 19.Bxd4 f6

 Jakovenko válogathatott a nyerések között. 19...a6 20.c5 Fxc5 21.Bc4 Hf6 22.Fxf6 Vxf6 23.Fd3 Va1+ 24.Kd2 Vxa2+ 25.Bc2 Va5+ 26.Hc3 g6 is elég meggyőző volt.

20.Fd6 Hxd6 21.Hxd6 Fxd6 22.Bxd6

 

22...Bae8 23.Vd4 Be1+ 24.Kc2 Bd1 25.Vc5

 

25...Vxf4! és világos feladta, 26.Bxd1 Fxd1+ 27.Kxd1 Bd8+ 28.Kc2 Vd2+ 29.Kb3 Bb8+ matthoz vezetett volna.

 

Szutovszkij,E (2700) - Morozevics,A (2765)
Spanyol megnyitás [C91]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.d4 Fg4 10.Fe3 Fh5

Népszerű a 10...Ha5 11.Fc2 exd4 12.cxd4 Hc4 13.Fc1 c5 változat is.

11.h3 exd4

A calviai sakkolimpián, 2004-ben Alekszandr Morozevics a kubai Dominguez Perez ellen a 11...Fg6 12.Hbd2 exd4 13.cxd4 Hb4 14.Ve2 c5 15.a3 Hc6 16.Bac1 c4 folytatásra szavazott.

12.cxd4 Ha5

A másik jól ismert lehetőség 12...d5 13.e5 He4 14.Hc3 Hxc3 15.bxc3 Ha5 16.Fc2 Hc4 számos nagymester repertoárjában szerepel.

13.Fc2 Hc4

Az orosz nagymester világossal is megjátszotta a változatot, honfitársával, Vagyim Zvjagincevvel a 13...c5 14.g4 Fg6 15.Hbd2 Hc6 16.d5 Hb8 17.a4 Hbd7 18.b3 folytatásban csatázott.

14.Fc1 d5 15.Hc3 dxe4 16.Hxe4 Fg6

Figyelmet érdemelt a 16...Fb4 17.Hxf6+ Vxf6 18.Be4 Bfe8 változat is.

17.Hg3 Be8 18.Hf5 Fb4 19.Bxe8+ Vxe8 20.a3 Ff8 21.He3 Hd6 22.Fb3

Az izraeli sakkozó hű maradt a stílusához, a sötét királyt próbálja támadni. A „spanyolos” folytatás 22.a4 Fxc2 23.Vxc2 vagy 22.b4 Fxc2 23.Vxc2 lett volna.

22...Bd8 23.Hg4?!

Ez már hiba, Morozevics ellentámadását lebecsülte.

 

 

23...c5! 24.Fg5 Hde4! 25.Fxf6 gxf6! 26.Vc1 h5!

Morozevics remekül használta ki esélyét.

27.Hgh2 cxd4 28.Hh4 Kh7 29.Hxg6 fxg6 30.Vc7+ Vd7 31.Vf4

Vezércsere esetén sötét gond nélkül érvényesíthette volna gyalogelőnyét.

31...f5 32.Hf3

 

32...Fh6 33.Vh4 Bc8 34.Bd1

Morozevicsnek számolnia kellett a 34.g4 d3 35.gxf5 (35.Bd1 fxg4 36.hxg4 Vxg4+ 37.Vxg4 hxg4 38.He5 d2) 35...Vxf5 36.Ve7+ Kh8 változatot is.

34...d3 35.He5 Vg7

Kellemes gond volt, hogy hova lépjen a megtámadott vezér. 35...Va7 36.Bxd3 Fg5 is figyelmet érdemelt.

36.Hf7 Vxb2 37.Ve7 Fg7 38.Fd5 Vxf2+ 39.Kh1 Vc5 40.Ve6 Bf8 41.He5 Fxe5 42.Vxe5 Bd8 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokságon Lékó Péter győzelemmel mutatkozott be

Címkék: Orosz csapatbajnokság 2012

Öt együttes nyerte meg második mérkőzését is az orosz csapatbajnokságon. Lékó Péter győzelemmel mutatkozott be a címvédő, első helyre rangsorolt „SSZM-64” Moszkva csapatában. A forduló rangadóján az Ekonomiszt 4-2-re legyőzte a Jugra gárdáját. Javított Alekszandr Morozevics, könnyedén nyert az újdonsült Európa-bajnok Dmitrij Jakovenko ellen. A harmadik játéknapon Lékóék a Tomszk – 400 hatosával mérkőznek meg, Szergej Karjakin és Ruszlan Ponomarjov a két legjobbjuk.

Érvényesítette a papírformát a címvédő moszkvai együttes. Az „SSZM- 64” csapatában ezúttal a kínai Wang Hao volt az éltáblás, így Lékó Péter világossal játszhatta első partiját az orosz csapatbajnokságon, győzelemmel debütált. A szicíliai védelmű partiban Dmitrij Bocsarovot szépen túljátszotta, a vezércsere után futópárjával uralta a táblát, lépésről lépésre erősítette állását, Péter 47 lépés után fogadhatta csapattársai gratulációját.

Az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov gárdája fontos rangadót nyert. Alekszandr Morozevics „kiütéses” győzelmet aratott az újdonsült Európa-bajnok Dmitrij Jakovenko ellen, aki az éles változatot kétes értékű újítással próbált játszhatóvá tenni. Király középen rekedt, a büntetés nem maradhatott el. Az ukrán Pavel Eljanov sötéttel kényszerítette megadásra Vlagyimir Malahovot.  

A szentpétervári derbin az éltáblán Peter Szvidler (2744) csak remizett Jevgenyij Romanovval (2625), Nyikita Vitjugov (2709) meglepetésre világossal kikapott Alekszandr Simanovtól (2591), a kubai Leinier Dominguez Perez (2730) erejéből is csak döntetlenre futotta Kirill Alekszejenkóval (2367) szemben, de a többiek hozták a kötelezőt.

 

A 2. forduló eredményei:

Politechnik Nyizsnyij Tagil (2, 4,5) – „SSZM – 64” – Moszkva (2, 4) 1,5 – 4,5

Dmitrij Kokarev (2637) – Wang Hao (kínai, 2733)  0 - 1

Dmitrij Bocsarov (2609) – Lékó Péter (magyar, 2720)  0 - 1

Pavel Szmirnov (2599) – Anish Giri (holland, 2717)  döntetlen

Pavel Maletyin (2586) – Alekszandr Rjazancev (2710)  döntetlen

Dmitrij Krjakvin (2566) – Borisz Gracsev (2705)  döntetlen

Roman Ovetcskin (2499) – Jevgenyij Najer (2640) 0 - 1

 

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (2, 4) – Jugra Hanti-Manszijszk (2, 5,5)  4 - 2

Alekszandr Morozevics (2765) – Dmitrij Jakovenko (2729)  1 - 0

Jevgenyij Tomasevszkij (2736) – Alekszej Shirov (lett, 2701)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2718) – Alekszej Drejev (2698)  döntetlen

Pavel Eljanov (ukrán, 2704) – Vlagyimir Malahov (2705)  1 - 0

Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2706) – Szergej Rublevszkij (2686)  döntetlen

Dmitrij Andrejkin (2689) – Anton Korobov (2679) döntetlen

 

Csigorin Sakk-klub,  Szentpétervár (2, 6) – Szentpétervári Sakkszövetség (2, 5,5)  2 - 4

Tomszk – 400 (4, 6) – Belorecsenszk Egyetem (2, 4,5)  4,5 – 1,5

EGU Perszpektiva, Lipeck (0, 2) – Navigator Moszkva (2, 6)  1,5 – 4,5

Regionális Sakkiskola, Kemerovo (0, 0,5) – Rakita Sakk-klub (0, 2)  3 - 3

Nyezsmetgyinov Sakk-klub, Kazany (0, 0,5) – Atom, Desznogorszk (0, 1,5)  2,5 – 3,5

Orienta, Moszkva (0, 1,5) – Zsiguli, Szamara (0, 0)  2 - 4

Belogorenyje (0, 0) – DFU Vlagyivosztok (0, 1,5)  2,5 – 3,5

 

Az élcsoport állása:

1.Tomszk – 400  4 meccspont 10,5 pont

2. Navigator, Moszkva 4, 10,5

3. Szentpétervári Sakkszövetség 4, 9,5

4. „SSZM – 64” – Moszkva 4, 8,5

5. Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov 4, 8

6. Jugra – Hanti-Manszijszk 2, 7,5

7. Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár 2, 6,5

8. Belorecsenszk Egyetem 2, 6

9. Politechnik Nyizsnyij Tagil 2, 6

 

A 3. forduló párosítása:

„SSZM – 64” – Moszkva (4, 8,5) – Tomszk – 400 (4, 10,5)

Naviagator, Moszkva (4, 10,5) – Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (4, 8)

Szentpétervári Sakkszövetség (4, 9,5) – Jugra Hanti-Manszijszk (2, 7,5)

Zsiguli, Szamara (2, 4)  - Politechnik Nyizsnyij Tagil (2, 6)

Belorecsenszk Egyetem (2, 6) – Atom, Desznogorszk (2, 5)

DFU Vlagyivosztok (2, 5) – Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (2, 6,5)

Rakita Sakk-klub (1, 5) – Nyezsmetgyinov Sakk-klub, Kazany (0, 3)

Orienta, Moszkva (0, 3,5) – Regionális Sakkiskola, Kemerovo (1, 3,5)

Belogorenyje (0, 2,5) – EGU Perszpektiva, Lipeck (0, 3,5)

Lékó,P (2720) - Bocsarov,D (2609)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fb4 9.f3 He7 10.Hde2 b5 11.Ff4 e5 12.Fg5 Fb7 13.Kb1 Bc8

A 2007-es mexikói világbajnokságon Polgár Judit a 13...Fa5 14.Fxf6 gxf6 15.Vh6 Vb6 16.g3 Ve6 17.Fh3 f5 18.Vh4 f6 19.exf5 Vf7 20.He4 Fxe4 21.fxe4 Hc6 22.Bd6 0-0 23.Bhd1 folytatásban hátrányba került Viswanathan Ananddal szemben.

14.a3 Fa5 15.g3 Heg8

Az orosz nagymester a sáncolás helyett királyának középen tartása mellett döntött.

16.Fh3 h6 17.Fe3 Bd8 18.Hc1 Fxc3 19.Vxc3 Vxc3 20.bxc3

A vezércsere Péter kis előnyéhez vezetett.

20...He7 21.Hb3

Számításba jött a 21.Hd3 d5 22.Hxe5 0-0 23.Fb6 Ba8 24.exd5 Hfxd5 25.Fd4 Bad8 26.Kb2 folytatás is.

21...d5

 

22.Fb6 Ba8 23.Ha5 Fc8 24.Fg2 Fe6 25.Fc7 Hg6 26.Fd6 dxe4 27.fxe4 Hd7 28.Fb4 He7 29.Bd6 h5 30.Bhd1 h4 31.c4! hxg3 32.hxg3 Bh2

 

33.Ff1 bxc4 34.Fxc4 Fg4 35.Be1 Hb8? 36.Bb6

Még erősebbnek tűnik a 36.Bf1 f6 37.Fe6 Fh3 38.Fxh3 Bxh3 39.Be6 Ba7 40.Fd6 folytatás.

36...Hc8 37.Bb7 Hd7 38.Fd5 Bb8 39.Hc4 f6 40.He3 Fh3

 

41.g4!

Az időkontroll után Péter lépésről lépésre növelte előnyét, a futópár uralta a táblát.

41...Hcb6 42.Fc6 Bxb7 43.Fxb7 Hb8 44.Fd6 H6d7?

A reménytelen állásban meggyorsította a vesztést.

 

 

45.c4! Bd2 46.c5 Bd3 47.Kc2 és sötét feladta

Morozevics,A (2765) - Jakovenko,D (2729)
Félszláv védelem [D31]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e4 Fb4 7.e5 Hd5 8.Fd2 b5 9.axb5 Fxc3 10.bxc3 cxb5 11.Hg5 Hc6

A Bundesliga 2011/12-es idényében Viswanathan Anand két partit játszott a címvédő és a bajnokságban vezető Baden-Baden csapatában. Az ukrán Pavel Eljanov ellen érdekes csatában remizett, a világbajnoknak a végjátékban a remiért kellett megküzdenie. Eljanov 11...h6 12.Vh5 g6 13.Vh3 f5 14.exf6 e5 meglehetősen viharos változat mellett döntött, Anand 15.f7+  15...Kf8 16.He6+ Ke7 17.Hxd8 Fxh3 18.gxh3 Bxd8 helyett 15.g4 Vxf6 16.He4 Ve7 17.dxe5 Vxe5 18.Fg2 folytatással jelentős előnyt érhetett volna el.

12.Vh5 Ve7 13.h4!

A legjobb, ráadásul Alekszandr Morozevics már nyert is partit a változatban.

13...b4 14.Fxc4 bxc3 15.Fc1 Hxd4

Az újdonsült Európa-bajnok tért el a Morozevics-Hairullin összecsapásban látott 15...Hcb4 16.0-0 a5 17.Fa3 Bb8 18.Fxd5 exd5 19.e6 g6 20.exf7+ Vxf7 21.Bfe1+ gyors katasztrófához vezető változattól.

16.0-0 h6

Dmitrij Jakovenko hasznos javításnak gondolta? 16...Vc7 17.Bd1 g6 18.Vg4 Hc6 19.Fa3 Hxe5 20.Fb5+ Fd7 21.Hxe6 Vb7 22.Fxd7+ Vxd7 23.Hg7+ világos sikeréhez vezetett a Gupta-Sumets partiban.

 

 

17.Fxd5! exd5 18.Fa3 Vc7

 

19.e6!

A sötét állás kártyavárként omlik össze.

19...Fxe6 20.Hxe6 Hxe6 21.Vxd5 Bd8 22.Vb3 h5

Kétségbeesett kísérlet a bástya játékba hozatalára.

23.Bfe1 Bh6

 

24.Vb4 Kd7 25.Bac1 Bb8 26.Va4+ Kc8 27.Fb4 és sötét feladta


Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsihoz közeli Loo a színhelye április 9. és 15. között az idei orosz férfi csapatbajnokságnak. A húsz nevezett együttes svájci rendszerű viadalán hét fordulóra kerül sor. Neves orosz és külföldi nagymesterek egész sora küzd meg. A címvédő „SSZM-64” Moszkva együttesében az olasz Fabiano Caruana és a kínai Wang Hao mögött Lékó Péter a harmadik táblás.

A korábbi csapatbajnokságokat 10, illetve 12 csapattal körmérkőzéses rendszerben  bonyolították le. Kísérleti jelleggel ezúttal svájci rendszerű a viadal, a párosítás fokozott jelentőséggel bír. A húsz együttes soraiban neves nagymesterek egész sora játszik. A meccseken egyszerre csak három külföldi játékost játszhat. A rajtlistát a címvédő „SSZM – 64” Moszkva vezeti. A csapat ezúttal nélkülözi az izraeli Borisz Gelfandot, aki már régóta az együttes éltáblása. A csb-n bemutatkozik Lékó Péter, aki a tavalyi, novemberi csapat Európa-bajnokság után egyetlen versenyen sem vett részt, hanem edzőtáborokkal készült az idei év legfontosabb eseményeire, elsősorban az isztambuli sakkolimpiára.

Nagymesterünket a harmadik táblára jelölték, az olasz Fabiano Caruana és a kínai Wang Hao előzi meg. Az egyik nagy rivális szaratovi csapatban Alekszandr Morozevics a „vezérevezős”, a szentpétervári gárdát Peter Szvidler vezeti, a négyszeres bajnok Tomszk együttesében Szergej Karjakin az éltáblás, a Jugra csapatában a lett színekbe visszatért Alekszej Shirovtól várnak csodát.

A hattáblás viadalon a megszokott időbeosztás mellett küzdenek meg a sakkozók, 90-90 perc a 40. lépésig, majd 30-30 perc a parti befejezéséig és az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc bónuszidő. Érvényes a zéró-tolerancia szabály, a késést azonnali játszmavesztéssel büntetik. A 40. lépésig tilos a remiajánlat. Magyar idő szerint 13 órakor kezdődnek a fordulók.  

A rajtlista első öt együttese:

“SSZM-64”, Моszkva (2725): Fabiano Caruana (olasz, 2767), Wang Hao (kínai, 2733), Lékó Péter (magyar, 2720), Anish Giri (holland, 2717), Alekszandr Rjazancev (2710), Borisz Gracsev (2705), Vlagyimir Potkin (2669), Jevgenyij Najer (2640)

Ekonomiszt – Szaratov (2720): Alekszandr Morozevics (2765), Jevgenyij Tomasevszkij (2736), Jan Nepomnjacsij (2718), Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2706), Pavel Eljanov (ukrán, 2704), Dmitrij Andrejkin (2689) Jevgenyij Alekszejev (2673) Mihail Roiz (izraeli, 2652)

Szentpétervár (2710): Peter Szvidler (2744), Nyikita Vitjugov 2709), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2730), Szergej Movszeszjan (örmény, 2702), Zahar Efimenko (ukrán, 2695), Vagyim Zvjagincev (2683), Ildar Hajrullin (2626), Maxim Matlakov  (2632)

Tomszk – 400  Tomszk (2701): Szergej Karjakin (2766), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2727), Viorel Bologan (moldáviai, 2687), Alekszandr Motiljev (2683), Alekszandr Arescsenko (ukrán, 2688), Denisz Hiszmatullin (2656), Igor Kurnoszov (2657)

Jugra – Hanti-Manszijszk (2700): Alekszej Shirov (lett, 2701), Dmitrij Jakovenko (2729), Vlagyimir Malahov (2705), Szergej Rublevszkij (2686), Alekszejev Drejev (2698), Anton Korobov (2679), Alekszej Pridorozsnij (2524), Nikolja Kabanov (2502)

Emlékeztetőül a tavalyi csapatbajnokság végeredménye:

1.SSZM – 64 (Borisz Gelfand (izraeli, 2733) 2/4, Wang Hao (kínai, 2728) 4,5/6, Fabiano Caruana (olasz, 2716) 8/10, Anish Giri (holland, 2690) 5,5/9, Alekszandr Rjazancev (orosz, 2679) 7/11, Vlagyimir Potkin (orosz, 2653) 5,5/8, Borisz Gracsev (orosz, 2675) 6/8, Jevgenyij Najer (orosz, 2638) 8,5/10) 20 meccspont, 47 pont

2. Tomszk-400 (Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2743) 7,5/10, Alekszandr Motiljev (orosz, 2677) 4,5/6, Alekszander Arescsenko (ukrán, 2687) 4/9, Erneszto Inarkijev (orosz, 2674) 6/10, Viorel Bologan (moldáviai, 2671) 6,5/9, Denisz Hiszmatullin (orosz, 2662) 6,5/9, Igor Kurnoszov (orosz, 2653) 8,5/9) 20, 46,5 pont

3. Szentpétervár Sakkszövetség (Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779) 6/9, Peter Szvidler (orosz, 2730) 5,5/8, Nyikita Vitjugov (orosz, 2720) 7/9, Szergej Movszeszjan (örmény, 2716) 4,5/8, Zahar Efimenko (ukrán, 2708) 5,5/9, Vagyim Zvjagincev (orosz, 2663) 7/9, Ildar Hiarullin (orosz, 2634) 5,5/8, Maxim Matlakov (orosz, 2625) 5/6) 17, 46

4. UGRA 17, 42,5

5. Ekonomiszt 15, 42,5

6. Csigorin Sakk-klub 11, 31,5

7. Politechnik 10, 28,5

8. EGU Perszpektiva 8, 27

9. NIU BELGY 6, 27

10. Atom 5, 23

11. Jamal 3, 19,5

12. Kemerovo 0, 15

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

St. Louisban Levon Aronjan hárompontos előnnyel lett tornagyőztes
2017. 08. 19.

Aronjan kétpontos előnnyel az élen, Karjakin remekül snellezett
2017. 08. 18.

St. Louisban Levon Aronjan nyerte meg a rapidversenyt, következnek a villámpartik
2017. 08. 17.

Jan Nepomnjacsij legyőzte Garri Kaszparovot, veretlenül, egypontos előnnyel vezet
2017. 08. 16.

Három forduló után négyes holtverseny az élen, Garri Kaszparov három remivel kezdett
2017. 08. 15.

Garri Kaszparov lesz a St. Louis-i rapid-és villámverseny sztárja
2017. 08. 13.

Maxime Vachier-Lagrave veretlenül, félpontos előnnyel lett az 5. Sinquefield Cup győztese
2017. 08. 12.

Remizett a vezető trió, Karjakin nyert So ellen, beérte Carlsent
2017. 08. 11.

Hármas holtverseny az élen, Aronjan, Vachier-Lagrave és Anand vezet, Carlsen hátránya fél pont
2017. 08. 10.

Carlsen remire rontotta nyerőesélyes állását, Aronjan tetszetős bástyalépéssel nyert
2017. 08. 09.

A Világkupán Carlsen vezeti a rajtlistát, Rapport és Erdős is játszik a rangos viadalon
2017. 08. 08.

Carlsen sötéttel 29 lépésben nyert So ellen, Anand tetszetős vezérlépéssel Caruanát győzte le
2017. 08. 07.

Az 5. Sinquefield Cup negyedik fordulójában Vachier-Lagrave legyőzte Carlsent, félpontos előnnyel vezet
2017. 08. 06.

Öt döntetlen az 5. Sinquefield Cup harmadik fordulójában
2017. 08. 05.

Carlsen a középjátékban túljátszotta Karjakint, 42 lépésben nyert, Caruana legyőzte Aronjant
2017. 08. 04.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Női Európa-bajnokság 2016, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Grand Prix London, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Wijk aan Zee 2012, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, 51. Capablanca emlékverseny, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, 42. sakkolimpia Baku, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Tal-emlékverseny, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, St. Louis USA ch 2017, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Csapat-világbajnokság 2013, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Aeroflot 2012, Gibraltár, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, La Coruna Rapport Richárd, VII. Tal-emlékverseny, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Chess Tour 2016 London, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Férfi sakkbajnokság, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Mitropa Kupa, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 60. női bajnokság, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Ningbo csapat-világbajnokság, Női csapat-világbajnokság, 61. Női bajnokság Hévíz, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix 2017 Moszkva, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Csapatbajnokság 2016/17, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix-verseny Chengdu, Klubcsapatok Európa-kupája, Szeged Női bajnokság, Grand Prix Ankara, 32. Mitropa-kupa Meissen, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, 63. Férfi bajnokság Gyula, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 62. férfi bajnokság, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság 2012, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Európa-bajnokság 2016, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, Szaratov Lékó Péter, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, U16-os sakkolimpia Győr, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, 42. sakkolimpia Baku, Rapport Richard, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 35. Mitropa-kupa Prága, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Grand Prix Kazany, Sencsen 2017, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Grand Prix 2017 Rapport, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 40. sakkolimpia Isztambul, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, V. Grand Slam-döntő, Mi is történt 2016-ban, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, 33. Mitropa-kupa, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Kazany Grand Prix, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, ACP Tbiliszi, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Malmő Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Mitropa-kupa 2014, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, A 2012-es év krónikája, Csapatbajnokság 2012/13, Aeroflot 2013, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Csapatbajnokság 2014/15, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Lékó Péter, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Grand Chess Tour 2016 Leuven, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Rapid-világbajnokság Asztana, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix 2017, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Orosz csapatbajnokság, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Világbajnoki ciklus, A 2013-as esztendő krónikája, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Malmő Lékó Péter, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit, Grand Prix-verseny Chengdu, Rapport Richárd, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog