A Capablanca emlékverseny nyolcadik fordulójában Almási Zoltán sötéttel győzte le az indiai Pentala Harikrishnát. Nagymesterünk holtversenyben vezet a kubai Yuniesky Quesada Perezzel, aki az orosz Erneszto Inarkijevtől világossal játszva szenvedett vereséget. Megszerezte első győzelmét a viadal egyetlen veretlen résztvevője, a kubai Leinier Dominguez Perez, az orosz Dmitrij Andrejkin ellenállás nélkül vesztett. Almási Zoltán sötéttel Inarkijevvel játssza kilencedik partiját.

 

A Havannában zajló Capablanca emlékversenyen Almási Zoltán gyorsan javított a het4edik fordulóban elszenvedett váratlan veresége után, az indiai Pentala Harikrishna a spanyol megnyitásban gyorsan döntő anyagi hátrányba került. Nagymesterünknek bástyája és három gyalogja volt ellenfele két tisztjével szemben. Az anyagi előny érvényesítése könnyű technikai feladat volt, a sötét szabadgyalogok feltartóztathatalanul robogtak előre.

Zoli saját győzelme mellett a kubai Yuniesky Quesada Perez vereségének is örülhetett. Az éllovas rossz érzékkel választott változatot az orosz Eneszto Inarkijevvel Caro-Kann védelme ellen. A gyalogáldozatos variban Inarkijev megvédte anyagi előnyét, majd akcióba lendült, a kubai sakkozó pozíciója lépésről-lépésre romlott, majd reménytelenné vált.

Az orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkin csúfos vereséget szenvedett a kubai Leinier Dominguez Pereztől. Az első számú kubai nagymester hét döntetlen után első győzelmét aratta. A francia védelmű partiban Dominguez újított, Andrejkin nem tudott megbirkózni az új veszélyeket rejtő állással.

 

A 8. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 2705) – Almási Zoltán (magyar, 2689) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 53)

Yuniesky Quesada Perez (kubai, 2608) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 63)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) 1 - 0 (Francia védelem, 36)

 

A verseny állása:

1-2. Yuniesky Quesada Perez és Almási Zoltán 5 pont

3. Leinier Dominguez Perez 4,5

4-5. Erneszto Inarkijev és Dmitrij Andrejkin 3,5

6. Pentala Harikrishna 2,5

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

Pont

SB

Koya

1

Yuniesky Quesada Perez

2608

CUB

* *

½ 1

½

½ 0

1

½ 1

5

18,75

2

2

Almási Zoltán

2689

HUN

½ 0

* *

½ ½

1

½

1 1

5

17,25

3

Leinier Dominguez Perez

2723

CUB

½

½ ½

* *

½ ½

½ 1

½

17,50

4

Erneszto Inarkijev

2688

RUS

½ 1

0

½ ½

* *

½ 0

½

15,00

5

Dmitrij Andrejkin

2727

RUS

0

½

½ 0

½ 1

* *

½ ½

12,50

1

6

Pentala Harikrishna

2705

IND

½ 0

0 0

½

½

½ ½

* *

10,00

1

 

A 9. forduló párosítása:

Leinier Dominguez Perez - Pentala Harikrishna

Dmitrij Andrejkin - Yuniesky Quesada Perez

Erneszto Inarkijev – Almási Zoltán

 

Harikrishna,P (2705) - Almási,Z (2689)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 Be8 7.d4

A 7.Hbd2 a6 8.Fa4 b5 a leggyakrabban játszott változat.

7...Fb6 8.Be1 exd4 9.e5 Hg4 10.Fxc6

 

 

10...dxc3!

Fontos közbeiktatás, amely sötét előnyét biztosította.

11.Fd5?! Fxf2+ 12.Kf1 cxb2 13.Fxb2 Fxe1 14.Vd4

 

 

14...Hxe5! 15.Hxe5 Vf6+ 16.Hf3 Vxd4 17.Hxd4 d6 18.Hc3 Fxc3 19.Fxc3 Bb8 20.a4 Fd7 21.Ff3 Be5 22.a5 Bc5 23.Ba3 a6

Nagymesterünknek bástyája és három gyalogja a két tisztért, az anyagi előny érvényesítésének több megoldása is van.

24.Kf2 h6 25.Fd2 Bc4 26.Fc3 b5 27.axb6 Bxb6 28.Fd1 c5 29.He2 Be4 30.Fc2 Be8 31.Hf4 Fe6 32.Hh5 Fg4 33.Hf4 Fe6 34.Hh5 f6 35.Fa1 Ff7 36.Hf4 d5 37.Ba5 Bc8 38.Ff5 Bc7 39.Hd3 g6 40.Fg4 c4 41.Fd4 Bb5 42.Bxb5 axb5 43.Hc5

 

43...f5 44.Ha6 Bb7 45.Fd1 b4 46.Hc5 Be7 47.Ha4 f4 48.g3 fxg3+ 49.hxg3 g5 50.Fc5 Bb7 51.Fc2 Fe8 52.Hb6 b3 53.Fd1 Fg6 és világos feladta

 

Dominguez Perez,L (2723) - Andrejkin,D (2727)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 a6 8.Vd2 b5 9.Hd1 b4 10.c4

Újítás a sokszor látott 10.Fe2 Vb6 (10...a5) helyett.

10...cxd4 11.Hxd4 Hxd4 12.Fxd4 dxc4 13.Fxc4 Fb7 14.He3 Fe7 15.Bd1 Fh4+ 16.Ke2 0-0 17.Vxb4 Bb8 18.Vc3 Bc8 19.b3 Vc7 20.Bhf1 Hc5

21.f5

Számításba jött a [21.Fxc5 Vxc5 22.f5 exf5 23.Hxf5 lépéssorrend is.

21...Kh8? 22.Fxc5 Vxc5 23.Vd4 Fg5 24.fxe6 Vc6 25.exf7 Fxe3 26.Vxe3 Vxg2+ 27.Ke1 Vxh2

 

 

28.e6 Vh4+ 29.Bf2 Vh1+ 30.Ff1 Vh4 31.Vf4 Ve7 32.Vd6 Vg5

 

 

33.e7 Bce8 34.fxe8V Ve3+ 35.Fe2 Vxf2+ 36.Kd2 és sötét feladta, 36…Bxe8-ra 37.Bf1 következett volna.

 

Quesada Perez,Y (2608) - Inarkijev,E (2688)
Caro-Kann védelem [B11]

1.e4 c6 2.Hc3 d5 3.Hf3 Fg4 4.h3 Fxf3 5.Vxf3 e6 6.d4

Egypontos vezetésének birtokában Quesada Perez rossz érzékkel választott változatot.

6...dxe4 7.Hxe4 Vxd4 8.c3 Vd5 9.Fg5 f5 10.Hd2 Vxf3 11.Hxf3 h6 12.Ff4 Hf6 13.0-0-0 Hbd7 14.Hd4 Kf7 15.Fc4 Hd5 16.Fh2 g6 17.Bhe1 Be8 18.g4 Fc5 19.Be2 a6 20.Fb3 Be7 21.Hf3 Bc8 22.He1 Fb6 23.Fd6 Bee8 24.Hd3 Fc7 25.Fxc7 Bxc7 26.Bde1 Bcc8 27.f3 Bcd8 28.Kc2 Be7 29.gxf5 gxf5 30.Fxd5 cxd5

 

31.Hf4 Hf8 32.Hd3 Hg6 33.f4 Kf6 34.Bg1 Hh4 35.Bg3 Bee8 36.a4 a5 37.Hc5 b6 38.Hb3 Hg6 39.Bf3

 

39...e5 40.fxe5+ Hxe5 41.Bg3 Hc4 42.Bf2 Be3 43.Bxe3 Hxe3+ 44.Kd3 Hc4 45.Hd4 Hd6 46.Ke3 Be8+ 47.Kf3 Be4 48.Bg2 Hc4 49.Bf2 Be3+ 50.Kg2 Hd6 51.Bf3 Be1 52.Bf2 Ba1 53.b3 Bd1 54.Bf3 Ke5 55.Bg3 He4 56.Hc6+ Kf6 57.Bf3 Bd2+ 58.Kg1 Hg5 59.Be3 f4 60.Be8 f3 61.Kf1 Bd3 62.Hd4 Bxc3 63.h4 He4 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szentpéterváron lejátszották az Aljechin emlékverseny hetedik fordulóját. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és tavalyi kihívója, az izraeli Borisz Gelfand aratta a játéknap két győzelmét. Gelfand a francia Maxime Vachier-Lagrave társaságában holtversenyben az élen áll, Anand hármas holtversenyben harmadik a szoros mezőnyben. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik honfitársával, Peter Szvidlerrel osztozott meg a ponton.

 

A „veteránok”, Borisz Gelfand és Viswanathan Anand nyertek az Aljechin emlékverseny hetedik játéknapján. Az indiai világbajnok a francia Laurent Fressinet ellen skót megnyitást játszott meg, a játszmáig még veretlen Fressinet sokáig jól tartotta magát, időzavarban rontotta vesztésre állását.

Fordulatos küzdelmet láttunk az izraeli Borisz Gelfand és a kínai Ding Liren partijában. A bonyodalmakban a rutinos Gelfand jobban számolt, a fontos győzelemmel holtversenyben az élen várhatja a befejező két fordulót.

Az angol Michael Adams jó esélyt szalasztott el az éllovas Maxime Vachier-Lagrave ellen. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik még mindig mínuszban, Peter Szvidler egyenesen sereghajtó. Az örmény Levon Aronjan tegnapi szerencsés megmenekülése után bizonytalan volt az orosz Nyikita Vityjugovval vívott csatájában is.

 

A 7. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2783) – Laurent Fressinet (francia, 2706) 1 – 0 (Skót megnyitás, 49)

Peter Szvidler (orosz, 2747)  – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 45)

Borisz Gelfand (izraeli, 2739) – Ding Liren (kínai, 2707) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 77)

Michael Adams (angol, 2727) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) döntetlen (Szicíliai védelem, 43)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2712) – Levon Aronjan (örmény, 2809) döntetlen (Szláv védelem, 41)

 

A verseny állása:

1-2. Maxime Vachier-Lagrave és Borisz Gelfand 4,5 pont

3-5. Michael Adams,  Levon Aronjan és Viswanathan Anand 4

6. Laurent Fressinet 3,5

7-8. Nyikita Vityjugov és Vlagyimir Kramnyik 3

9. Ding Liren  2,5

10. Peter Szvidler 2

 

A 8. forduló párosítása:

Laurent Fressinet – Levon Aronjan

Maxime Vachier-Lagrave – Nyikita Vityjugov

Ding Liren – Michael Adams

Vlagyimir Kramnyik – Borisz Gelfand

Viswanathan Anand – Peter Szvidler

 

Anand,V (2783) - Fressinet,L (2706)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb6 6.Hc3 Hf6 7.Ve2 0-0 8.Fe3 d5

A francia nagymester újítással reagált a világbajnok skót megnyitására.

9.0-0-0 d4 10.Fg5 h6 11.Fh4 Be8 12.f3 Fe6 13.Kb1 Ve7 14.Ha4 Hb4 15.Ve1 g5?!

A klasszikus stílus hívei ilyen lépést nem kedvelhetnek.

16.Ff2 c5

 

17.c3

Vishy Anand 17.h4 g4 18.Vd2 Kh7 19.Fb5-tel jelentős előnybe kerülhetett volna.

17...dxc3

Laurent Fressinet a 17...Hxa2 18.Kxa2 d3 19.Fxd3 c4 20.Fe2 Fxf2 21.Vxf2 cxb3+ 22.Kb1 b6 folytatásban közel egyenlő esélyt érhetett volna el.

18.Vxc3 c4?! 19.Hbc5 Hfd5 20.Va3 Bac8 21.Fxc4 Fxc5 22.Hxc5 Bxc5 23.Fxc5 Vxc5 24.Bc1 Vb6 25.Fxd5?!

A világbajnok pontatlankodott. 25.exd5 Ff5+ 26.Ka1 Hc2+ 27.Bxc2 Fxc2 28.Vc3 Ff5 29.Vd2 Ve3 30.Vxe3 Bxe3 31.b3 változatban kicsit jobban állt volna.

25...Fxd5 26.exd5 Vg6+ 27.Ka1 Hc2+ 28.Bxc2 Vxc2 29.Vxa7 Vxg2 30.Bb1 Vxh2 31.Vxb7 Bb8 32.Vc6 Ve5 33.a4 Bb3 34.Ka2 Bxf3 35.Bd1 Bf2 36.Vb5 Vd6

 

37.a5 Bc2 38.Vb6 Vd7 39.Bd4 Kg7 40.a6 Bc7 41.b3 h5 42.d6 Bc6 43.Vb7 Ve8

 

 

 

44.Ka3 Bc1 45.Vd5 f6 46.Be4 Vd8 47.Be7+ Kh6 48.Kb2 Vc8 49.Vd3 és sötét feladta

 

Gelfand,B (2739) – Ding Liren (2707)
Királyindiai védelem [E74]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Fe2 0-0 6.Fg5 c5 7.d5 h6 8.Fe3 e6 9.dxe6 Fxe6 10.Vd2 Kh7 11.h3 Va5 12.Hf3 Vb4 13.a3 Vb3 14.Vc1 Hc6 15.0-0 Hd7 16.Bd1 Hde5 17.Hd2 Vb6 18.f4 Hd7 19.Fd3 Hd4 20.Kh2 Bae8 21.Vb1 Vd8 22.He2 Hxe2 23.Fxe2

 

 

23...b5 24.cxb5 d5 25.Vc2 Vb8 26.g3 c4 27.Hf3 Vxb5 28.e5 Ff5 29.Vd2 Fe4 30.b4 Vb8 31.Hd4 f6 32.e6 Hb6 33.f5

 

 

33...Fxf5? 34.Hxf5 gxf5 35.Vc2

Borisz Gelfand a 35.Fxb6 Vxb6 36.Vxd5 Vxe6 37.Fxc4 Vxd5 38.Bxd5 folytatásban nagyobb előnyt érhetett volna el.

35...Kh8 36.Fc5 Bxe6 37.Fxf8 Fxf8 38.Ff3 Be3?

A kínai nagymester 38...f4 39.Kg2 fxg3 40.Vg6 Be5 41.Vxf6+ Fg7 42.Vf7 Be8 változatban kecsegtető esélyt teremtett volna.

39.Vxf5 c3 40.Bd3 Bxd3 41.Vxd3 Ve5

 

42.Ba2 Fd6 43.Fg2 d4 44.Be2 Vg5 45.Vxd4 Vxg3+ 46.Kg1 Fe5 47.Vg4 Vxg4 48.hxg4 Hc4 49.a4 Fd4+ 50.Kh2 Fe5+ 51.Kh3 Kg7

 

52.Fe4 Kf8 53.Kg2 Ke7 54.Kf3 Kd6 55.Ba2 Kc7 56.Ke2 Kb6 57.Fd3 Hd6 58.a5+ Kc6 59.a6 Hb5 60.Ba5 Hc7 61.Kd1 Kd6 62.Fc4 Kc6 63.Kc2 Kb6 64.Kb3 Kc6 65.Bc5+ Kb6 66.Fd3 Fd4 67.Bh5 Fe3 68.Kxc3 Fg5 69.Bh1 Hxa6 70.Fxa6 Kxa6 71.Kc4 Kb6 72.Be1 Fh4 73.Be6+ Kc7 74.Kb5 Kd7 75.Ba6 Ke7 76.Bxa7+ Ke6 77.Kc4 és sötét feladta

 

Szvidler,P (2747) - Kramnyik,V (2801)
Nimzoindiai védelem [E29]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.a3 Fxc3+ 5.bxc3 c5 6.e3 0-0 7.Fd3 Hc6 8.He2 b6 9.e4 He8 10.Fe3 Fa6 11.Hg3 Ha5 12.Ve2 Bc8 13.d5

 

13...f5

Az orosz szuperrangadó kritikus állásában Vlagyimir Kramnyik a 13...Hd6 lépéssel kedvező pozíciót érhetett volna el.

14.exf5 exd5 15.cxd5 Fxd3 16.Vxd3 Vh4 17.0-0 Vc4 18.Bad1?! Vxd3 19.Bxd3 Hd6 20.Ff4 Hxf5

Az exvilágbajnok kezdeményezéshez jutott.

21.He4 Hc4 22.f3 Hb2 23.Bd2 Hc4 24.Bd3 Bce8 25.a4 h6 26.h3 Hb2 27.Bd2 Hxa4?!

 A huszár a gyalograblással játékon kívül került.

28.c4 a6 29.Bb1 Kh7 30.Ba2

 

30...Bxe4

A kiskombinációval kiszabadult a huszár.

31.fxe4 Hc3 32.Bxb6 Hxa2 33.exf5 Bxf5 34.Fd2 Bf6 35.Bb7 d6 36.Ba7 Hb4 37.Fc3 Bg6 38.Fxb4 cxb4 39.Bxa6 Bf6 40.Bb6 Bf4 41.Bxb4 Kg6 42.Bb6 Bxc4 43.Bxd6+ Kf5 44.Bd7 g5 45.Bh7 és döntetlen

 

Adams,M (2727) - Vachier-Lagrave,M (2722)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e6 7.g4 d5 8.exd5 Hxd5 9.Hde2 Fb4 10.Fg2 0-0 11.0-0 Fxc3 12.Hxc3 Hxc3 13.bxc3 Vc7

 

 

14.Bb1 Hc6 15.Fe3 b5 16.c4 Bd8 17.Ve2 b4 18.c3 a5 19.a3 Fb7

 

 

20.Fc5 Bd7 21.cxb4 axb4 22.axb4 Hd4 23.Fxd4 Fxg2

 

 

24.Kxg2

Az éllovas nagy bajban lehetett volna a 24.Bfd1 Fxh3 25.Fe3 Vb7 26.f3 Bxd1+ 27.Bxd1 változatban.

24...Bxd4 25.b5 Bxc4 26.b6 Vb7+ 27.Vf3 Bb8 28.Bfd1?

Az angol nagymester végképp kiengedte előnyét.

28...Vxf3+ 29.Kxf3 Kf8 30.Bd7 Bc6 31.Ba1 Bcxb6 32.Baa7 Kg8 33.Bxf7 Bf8 34.Bxf8+ Kxf8 35.h4 h6 36.h5 Bb3+ 37.Kf4 Bb4+ 38.Kg3 Bb3+ 39.f3 Bb4 40.Kf2 Bb3 41.Kg3 Bb4 42.Kf2 Bb3 43.Kg3 és döntetlen

 

Vityjugov,N (2712) - Aronjan,L (2809)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Ff4 Hc6 5.e3 Hf6 6.Hc3 Ff5 7.Vb3 Ha5 8.Va4+ Fd7 9.Vc2 e6 10.Fd3 Fb4 11.Hf3 Hh5 12.Fg5 f6 13.g4 fxg5 14.gxh5 Vf6 15.He5 Hc6 16.Hxc6 Fxc6 17.Fxh7 0-0-0 18.Fg6 Kb8 19.a3 Fxc3+ 20.bxc3 Bc8 21.Bb1 Fe8 22.Fxe8 Bhxe8 23.Bb3 Vf3 24.Bg1 Vxh5 25.Ve2

 

25...Bh8

Számításba jött a 25...Vxh2 26.Bxg5 Vc7 27.Bh5 Bh8 28.Bxh8 Bxh8 29.Kd2 Vf7 folytatás.

26.Va6 Vf7 27.Vd6+ Ka8 28.Bxg5 Bh3?! 29.Ve5

Nyikita Vityjugov 29.Vf4 Vxf4 30.exf4 b6 31.Bxg7 Bf8 32.a4 Bxh2 után érdekes négybástyás végjátékot játszhatott volna.

29...g6 30.Bg2 Bf3 31.Vg5 Bg8 32.h4 Vc7 33.Vg4 Bgf8 34.Vxe6 Vc4 35.Bb2 Vxc3+ 36.Bd2 Vc1+ 37.Ke2 Vc4+ 38.Bd3 a6 39.Ve7 Vc2+ 40.Bd2 Vc4+ 41.Bd3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Zugban zajló Grand Prix-verseny utolsó fordulója előtt a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov egypontos előnnyel vezet. A viadal tízedik játéknapján sötéttel a rivális olasz Fabiano Caruana ellen győzött. Az amerikai Hikaru Nakamura jól hajrázik, az azeri Sahriyar Mamedgyarovot 22 lépésben kényszerítette megadásra és második a tabellán. Hármas vesztőszéria után nyert az orosz Alekszandr Morozevics, a taktikai bonyodalmakban többször is hibázott az orosz Szergej Karjakin. Lékó Péter kilencedik remijét könyvelhette el, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a döntetlennel megőrizte esélyét a dobogós helyezésre. Lékó Péter a befejező játéknapon világossal az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval mérkőzik meg.

 

A hat versenyből álló Grand Prix-sorozat harmadik tornáján a hajrában felgyorsultak az események, a tízedik játéknapon négy játszma is döntéssel végződött, három összecsapást a sötéttel játszók nyertek meg.

 

A forduló rangadóját az olasz Fabiano Caruana az éllovas Veszelin Topalovval vívta. Caruana félpontos hátránnyal ült a sakkasztalhoz, és a tőle megszokott túlzott ambícióval  vetette magát a küzdelembe. A rutinos Topalov remekül használta ki Caruana hibáját, hárította világos látszatfenyegetéseit, nyert végjátékra egyszerűsített. A mezőny egyetlen veretlen résztvevőjeként egypontos előnnyel várhatja a befejező játéknapot.

A hajrában jeleskedő amerikai Hikaru Nakamura az azeri Sahriyar Mamedgyarovra mért csapást. Mamedgyarov világossal a 22. lépés után kényszerült feladásra.

Egészségügyi problémákkal küszködik az orosz Alekszandr Morozevics, három elvesztett parti után javított, az azeri Tejmur Radzsabovot győzte le. Az orosz Szergej Karjakin a taktikai bonyodalmakban sebezhetőnek bizonyult, az amerikai Gata Kamsky vezére és futója halálos csapást mért a vándorútra kényszerített világos királyra.

 

Lékó Péter kilencedik döntetlenét érte el, más lett volna a versenye, ha Topalov ellen meghúzza a nyerőesélyes Kf7 lépést. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov remire rontotta kecsegetető állását az üzbég Rusztam Kszimdzsanov  ellen.

 

A 10. forduló eredményei:

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) döntetlen (Skót megnyitás, 39)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 45)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) 0 – 1 (Szláv védelem, 22)

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Veszelin Topalov (bolgár, 2771) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 49)

Szergej Karjakin (orosz, 2786) – Gata Kamsky (amerikai, 2741) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 56)

Anish Giri (holland, 2727) – Lékó Péter (magyar, 2744) döntetlen (Katalán megnyitás, 38)

 

A verseny állása:

1.Veszelin Topalov 7pont

2. Hikaru Nakamura 6

3-4. Ruszlan Ponomarjov és Fabiano Caruana 5,5

5-7. Gata Kamsky, Alekszandr Morozevics és Szergej Karjakin 5

8-9. Anish Giri és Lékó Péter 4,5

10-12. Tejmur Radzsabov, Rusztam Kaszimdzsanov és Sahriyar Mamedgyarov 4

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

Gy.

SB

Koya

1

Veszelin Topalov

2771

BUL

*

1

½

1

½

1

½

1

½

½

½

7

0

4

34,50

4

2

Hikaru Nakamura

2767

USA

0

*

½

½

1

½

½

½

½

1

1

6

0

3

27,25

3

Ruszlan Ponomarjov

2733

UKR

½

½

*

1

1

½

½

½

0

½

½

1

2

28,00

4

Fabiano Caruana

2772

ITA

0

0

*

1

½

½

½

½

1

1

½

0

3

24,50

2

5

Gata Kamsky

2741

USA

½

½

0

0

*

1

1

½

1

0

½

5

2

3

24,75

3

6

Alekszandr Morozevics

2758

RUS

0

0

½

0

*

½

1

½

1

1

½

5

½

3

22,00

1

7

Szergej Karjakin

2786

RUS

½

½

½

0

½

*

½

½

½

½

1

5

½

1

23,50

2

8

Anish Giri

2727

NED

½

½

½

½

0

½

*

½

½

½

½

½

0

22,75

9

Lékó Péter

2744

HUN

0

½

½

½

½

½

½

½

*

½

½

½

0

22,25

3

10

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½

½

1

0

0

0

½

½

½

*

½

4

0

1

21,00

11

Rusztam Kaszimdzsanov

2709

UZB

½

0

½

0

1

0

½

½

½

*

½

4

0

1

20,00

12

Sahriyar Mamedgyarov

2766

AZE

½

0

½

½

½

½

0

½

½

½

*

4

0

0

20,50

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Lékó Péter – Rusztam Kaszimdzsanov

Gata Kamsky – Anish Giri

Veszelin Topalov – Szergej Karjakin

Hikaru Nakamura – Fabiano Caruana

Tejmur Radzsabov – Sahriyar Mamedgyarov

Ruszlan Ponomarjov – Alekszandr Morozevics

 

Giri,A (2727) - Lékó,P (2744)
Katalán megnyitás [E06]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.Vc2 c5 7.0-0 cxd4 8.Hxd4 e5 9.Hf5 d4 10.Hxe7+ Vxe7 11.Fg5 h6 12.Fxf6 Vxf6 13.Hd2 Hc6 14.c5 Ve7 15.Bac1 a5 16.He4 Hb4 17.Vb1 Ff5 18.a3 Hc6 19.b4 axb4 20.axb4 Ve6 21.b5 He7 22.Bfe1 Bfd8 23.Vb4 Hd5 24.Vb3 Fxe4 25.Fxe4 Bac8 26.e3 Hc3 27.Vxe6 fxe6 28.exd4 exd4 29.c6 Hxe4 30.Bxe4 bxc6 31.bxc6 Bd6 32.Bd1 Bcxc6 33.Bexd4 Bxd4 34.Bxd4 Kf7 35.Bf4+ Ke7 36.Bg4 Kf7 37.Bf4+ Ke7 38.Bg4 Kf7 és döntetlen

 

Caruana,F (2772) - Topalov,V (2771)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hb3 Fe6 8.f3 Fe7 9.Vd2 0-0 10.0-0-0 a5 11.a4 Ha6

Veszelin Topalov a ritkább folytatásra szavazott, a 11...Hc6 12.g4 Hb4 változat több hívet szerzett...

12.Fb5

Meglepő fordulat, világos lépése újítás.

12...Hc7 13.Fb6 Vc8 14.Fxc7 Vxc7 15.g4 Bfd8 16.g5 Hh5 17.Hd5 Fxd5 18.exd5 g6

A pozíciós játékvezetést előnyben részesítő Fabiano Caruana a félpontos előnnyel vezető bolgár exvilágbajnokkal szemben a taktikai bonyodalmakat kereste...

19.Kb1 Bf8 20.Ve3 Vd8 21.h4

 

21...Hf4 22.Vg1 h6 23.Hd2 Kg7 24.gxh6+ Kxh6 25.Hc4 Vc7 26.Ve3 Kh7 27.h5 g5 28.h6 f5 29.Vd2 Bf6 30.Bdg1

Ravaszabb volt a 30.He3 Bg8 31.Fd3 Bgf8 32.Bhg1 folytatás.

30...Bg6 31.He3 Bf8 32.Hc4

Fabiano Caruana elvesztette a fonalat. 32.Hg2 Hxg2 33.Bxg2 Fd8 egyenlő esélyeket ígért.

32...Fd8 33.Bd1 Bff6 34.Vf2

 

34...Bxh6! 35.Va7 Bxh1 36.Bxh1+ Bh6 37.Vg1 Bh4! 38.He3 Vf7 39.Hg2

 

 

39...Bxh1 40.Vxh1+ Vh5 41.Vxh5+ Hxh5 42.He3 Hg3 43.Kc1 Kg6 44.Kd1 g4 45.fxg4 f4 46.Hc4 Fc7 47.Fd7 Kg5 48.Ke1 f3 49.He3? Fb6 és világos feladta

 

Mamedgyarov,S (2766) - Nakamura,H (2767)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e3 b5 5.a4 b4 6.Hce2 Hf6 7.Hf3 Fa6 8.Hg3 c5 9.Fd2 e6 10.Bc1 Vd5 11.He5? cxd4 12.Hxc4 Hbd7 13.Fe2 Bc8 14.Ff3 Vc5 15.b3 Fe7 16.He2

 

 

16...d3 17.Hf4 0-0 18.Hxd3 Vf5 19.e4?

 

 

19...Hxe4 20.g4 Vd5 21.Ve2 f5 22.0-0 Bxc4?! és világos feladta. Sahriyar Mamedgyarov már alig várta, hogy a rosszul megjátszott partitól szabaduljon. Hikaru Nakumura 22...Fxc4 23.bxc4 Vd4-gyel pontosabban játszhatott volna.22...Bxc4 23.bxc4 Fxc4 24.Hxb4 Fxe2 25.Hxd5 exd5 26.Fxe2 Hxd2 27.Bc7 Bd8 folytatásban sötétnek még dolgoznia kellett volna a nyerésért.

 

Karjakin,S (2786) - Kamsky,G (2741)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 a6 5.e3 g6 6.Fd3 Fg7 7.0-0 0-0 8.Vb3 dxc4 9.Fxc4 He8 10.Bd1 Hd6 11.Fe2 Fg4 12.e4 Hd7 13.e5 Hb5 14.a4 Hxc3 15.bxc3 b5 16.a5

Számításba jött a 16.c4 Fe6 17.Fe3 Bb8 18.Hg5 folytatás.

16...c5 17.h3 Fe6 18.d5 Ff5 19.Ff4 c4 20.Vb4 Bc8 21.Fg3 Fe4 22.Hg5 Fd3 23.Fxd3 cxd3

 

 

 

24.e6?! Bc4

Gata Kamsky a 24...Fxc3 25.exf7+ Bxf7 26.Hxf7 Kxf7 27.Vg4 Fxa1 28.Ve6+ Kg7 29.Bxa1 Bc4 változatot is választhatta volna.

25.Vb1?

Szergej Karjakin a taktikai bonyodalmakban hibázott.

25...Hc5 26.exf7+

 

26...Bxf7 27.Hxf7 Kxf7?!

Gata Kamsky sem állt feladta magaslatán. 27...Vxd5 28.Hg5 Vxg5 29.Bxd3 Hxd3 30.Vxd3 Bxc3 31.Vd8+ Kf7 32.Bd1 Bc1 jelentős előnyt biztosított volna.

28.d6! Fxc3 29.Ba3 exd6 30.Bxd3 Hxd3 31.Vxd3 Vf6 32.Vd5+ Kg7 33.Vb7+ Vf7 34.Vxa6 b4

 

 

 

35.Ba4?! Bd4 36.Vb6?! Ve8 37.Vb7+?! Kh6 38.a6? Ve1+?!

A kapkodásban hiba hibát követett.

39.Kh2 Bd1 40.Ff4+ g5

 

41.Vf7??

Az időkontroll utáni első húzás vesztőlépés volt. 41.Vf3 gxf4 42.Vxf4+ Kg6 43.Vg4+ Kf6 44.Vf4+ Ke6 45.Vg4+ Ke7 46.Vh4+ Kd7 47.Vxh7+ Ke8 48.Vg8+ Ke7 49.Vh7+ remi lett volna.

41...Vg1+ 42.Kg3 Bd3+ 43.Fe3

43...Bxe3+! 44.fxe3 Fe5+ 45.Kg4 Vxg2+ 46.Kf5 Vxh3+ 47.Ke4 Vg4+ 48.Kd5 Vd1+ 49.Ke6 Vxa4 50.Vf8+ Kh5 51.Vf3+ g4 52.Vb7 Ve8+ 53.Kd5 Vg8+ 54.Kc6 Vc4+ 55.Kd7 Vf7+ 56.Kc6 Vxb7+ és világos feladta

 

Morozevics,A (2758) - Radzsabov,T (2793)
Szicíliai védelem [B32]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e5 5.Hb5 d6 6.H1c3 a6 7.Ha3 Fe7 8.Fe3 Hf6 9.Hc4 b5 10.Hb6 Bb8 11.Hxc8 Vxc8 12.Fe2 0-0 13.0-0 b4 14.Hd5 Hxe4 15.a3 Fd8 16.Vd3 Hf6 17.Hxb4 Hxb4 18.axb4 Bxb4 19.Vxd6 Bxb2 20.Fxa6 Vxc2 21.Bac1 Va4?

Egyenlő esélyeket adott a 21...Vb3 22.Bc8 Vd5 23.Fc5 Vxd6 24.Fxd6 Be8 folytatás.

 

 

22.Bc8 Hd7 23.Bfc1 Bb8? 24.B8c6! Vg4 25.Fc8 Bxc8 26.Bxc8 Ff6

 

 

27.B8c7 Bd8 28.Bd1 Fe7 29.Bxd7

Alekszandr Morozevics válogathatott a nyerések között. 29.Vd5 Hf8 30.Vxd8 Fxd8 31.Bxd8 Vh4 32.Bb8 h6 33.Fc5 Kh7 34.Bxf8 volt az egyik lehetséges megoldás.

29...Fxd6 30.Bxd8+ Ff8 31.h3 Va4 32.Bc1 f5 33.Bcc8 Kf7 34.Bxf8+ Kg6 35.g3 h5 36.h4 Vg4 37.Fg5 f4 38.Fxf4 exf4 39.Bc6+ Kh7 40.Bxf4 Vd1+ 41.Kh2 Vd5 42.Bc7 Kg6 43.Bff7 Vxf7 44.Bxf7 Kxf7

 

45.g4! és sötét feladta

 

Kaszimdzsanov,B (2709) - Ponomarjov,R (2733)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Hb6 9.Hd2 d5 10.exd6 cxd6 11.b3 Fg4 12.f3 Fe6 13.Fb2 d5 14.cxd5 Hxd5 15.0-0-0 Vg5 16.h4 Ve3 17.Kb1 Fe7 18.Bc1 0-0

 

 

19.g4 a5 20.Bxc6 Bfd8 21.He4 a4 22.Vxe3 Hxe3 23.Fc4 Hxc4 24.bxc4 Bac8 25.Bxc8 Bxc8 26.c5 Fxc5

Az ukrán nagymester 26...f5 27.gxf5 Fxf5 után megőrizte volna előnyét.

27.Hxc5 Bxc5 28.Bd1 h6 29.Bd4 Bc4 30.Bxc4 Fxc4 31.g5 Kh7 32.a3 Kg6 33.Kc1 hxg5 34.hxg5 Kxg5 35.Fxg7 Kf4 36.Kb2 Kxf3 37.Fe5 f5 38.Fd6 f4 39.Fxf4 Kxf4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Havannában zajló Capablanca emlékverseny hetedik fordulójában nagy meglepetésre Almási Zoltán világossal játszva vereséget szenvedett holtversenyes társától, a kubai Yuniesky Quesada Pereztől. A kubai nagymester egypontos előnyre tett szert. Hetedszer is remizett a kubai Leinier Dominguez Perez, gyors döntetlennel ért véget az orosz Dmitrij Andrejkin és az indiai Pentala Hrikrishna partija. Almási Zoltán a nyolcadik játéknapon sötéttel Harikrishnával játszik.

 

A kubai Yuniesky Quesada Perez a hatodik és a hetedik fordulóban is sötéttel tudott nyerni, a mezőny legalacsonyabb értékszámú sakkozója egypontos előnnyel várhatja a viadal hajráját. Almási Zoltán ezúttal nem 1.e4-gyel nyitott, de a Nimzoindiai védelmű partiban korán hátrányba került. Quesada Perez sikerrel támadta világos d gyalogját. Anyagi előnyének érvényesítésében nem jeleskedett, de nagymesterünk királya nem vállalt aktivitást, az alapsorra leszorulva többé már nem volt védelme.

Az orosz Erneszto Inarkijev és a kubai Leinier Dominguez Perez szicíliai védelmű partija igazolta a változat korábbi értékelését, világosnak elegendő ellenértéke van az áldozott minőségért. Dominguez egy pillanatban kihasználhatta volna Inarkijev pontatlanságát, ezt elmulasztva többé nem kapott esélyt, hetedszer is remizett.

Az orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkin eddigi szereplése csalódás, gyorsan remizett az indiai Pentala Harikrishnával.

 

A 7. forduló eredményei:

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) - Pentala Harikrishna (indiai, 2705) döntetlen (Vezérindiai védelem, 19)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) -  Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) döntetlen (Szicíliai védelem, 80)

Almási Zoltán (magyar, 2689) - Yunieski Queseda Perez (kubai, 2608) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 66)

A verseny állása:

1.Yuniesky Quesada Perez 5 pont

2. Almási Zoltán 4

3-4. Leinier Dominguez Perez és Dmitrij Andrejkin 3,5

5-6. Erneszto Inarkijev és Pentala Harikrishna 2,5

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

Pont

SB

Koya

1

Yuniesky Quesada Perez

2608

CUB

* *

½ 1

½

1

½

½ 1

5

16,25

3

2

Almási Zoltán

2689

HUN

½ 0

* *

½ ½

½

1

1

4

12,75

2

3

Leinier Dominguez Perez

2723

CUB

½

½ ½

* *

½

½ ½

½

12,00

2

4

Dmitrij Andrejkin

2727

RUS

0

½

½

* *

½ 1

½ ½

10,00

1

5

Erneszto Inarkijev

2688

RUS

½

0

½ ½

½ 0

* *

½

9,00

2

Pentala Harikrishna

2705

IND

½ 0

0

½

½ ½

½

* *

9,00

2

 

A 8. forduló párosítása:

Pentala Harikrishna – Almási Zoltán

Yuniesky Quesada Perez – Erneszto Inarkijev

Leinier Dominguez Perez – Dmitrij Andrejkin

Almási,Z (2689) - Quesada Perez,Y (2608)
Nimzoindiai védelem [E56]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 dxc4 8.Fxc4 Hc6 9.a3 Fa5 10.Fd3 h6 11.Fc2 cxd4 12.exd4 Fc7 13.Vd3 e5 14.d5

Almási Zoltán holtversenyes társa ellen nem akart egyszerűsíteni, e5-ön cserélni, de d gyalogját a sötét tisztek sikerrel támadhatták.

14...He7 15.Bd1 Ff5 16.Ve2 Fxc2 17.Vxc2 Fd6 18.Hd2 Bc8 19.Vd3 Vd7 20.Hc4 Bfd8 21.Fe3 Fb8

22.d6 Ve6 23.b3 Hf5 24.He4 Hxe4 25.Vxe4 b5 26.Ha5 Hxd6 27.Vf3 e4 28.Ve2 a6 29.g3 Hf5 30.Bxd8+ Bxd8 31.Hb7 Bc8 32.Hc5 Ve5 33.Bc1 Fa7 34.b4 Fxc5 35.bxc5 Bc6 36.Vd2 Ve6 37.Ff4 Kh7 38.Kg2 Bc8 39.Fe3 Bc7 40.Ff4 Bd7 41.Fd6

 

41...e3 42.fxe3 Hxe3+ 43.Kg1 Hc4 44.Vd4 Hxd6?! 45.Bd1 Vc4 46.Vxc4 bxc4 47.cxd6 c3 48.Bc1 Bxd6 49.Bxc3 Bd1+ 50.Kg2 Bd2+ 51.Kg1?

 

51...Ba2 52.Kh1 a5 53.Kg1 a4 54.Bf3 f6 55.Kh1 Kg6 56.Kg1 h5 57.Kh1 f5 58.h3 Kf6 59.g4 g6 60.gxh5 gxh5 61.Bc3 Ke5 62.Bc5+ Ke6 63.Bc3 Kd5 64.Bf3 Ke4 65.Bc3 f4 66.Kg1 f3 és világos feladta

 

Inarkijev,E (2688) - Dominguez Perez,L (2723)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hb3 Fe6 8.Vd2 Hbd7 9.f3 h5 10.0-0-0 Fe7 11.Kb1 b5 12.Hd5 Fxd5 13.exd5 Hb6 14.Fxb6 Vxb6 15.Ha5 Bc8 16.Fd3 Hxd5 17.Ff5 Bb8 18.Vxd5 Vxa5 19.Vc6+ Kf8

 

20.Bxd6 g6 21.Fe4 Fxd6 22.Vxd6+ Kg7 23.Vxe5+ Kh6 24.Vf4+ Kg7 25.Ve5+ Kh6 26.g4 hxg4 27.h4 Vb6 28.h5 g5 29.f4 f6 30.Vf5 Bbg8 31.Bd1 Bg7

Dominguez kihasználhatta volna az orosz sakkozó hibáját 31...gxf4 -gyel.

32.a3 Bd8 33.fxg5+ fxg5 34.Fd3 Be8 35.Vxg4 Ve6 36.Vb4 Ve7 37.Va5 Vd6 38.Bf1 Bgg8 39.Bf7 Bg7 40.Bf5 Ve6 41.Bf1 Bf7 42.Bg1 Bfe7 43.a4 Bf8 44.axb5 axb5 45.Vxb5 Ve5 46.Vb6+ Bf6 47.Vd8 Be8 48.Vd7 Be7 49.Vc8 Be8 50.Vb7 Be7 51.Vb4 Ve3 52.Bd1 Bb6 53.Va3 Ve5 54.Fc4 Ba7 55.Vf8+ Vg7 56.Bd6+ Bxd6 57.Vxd6+ Kxh5 58.Vh2+ Kg6 59.Fd3+ Kf7 60.Vf2+ Kg8 61.Fc4+ Kh7 62.Fd3+ Kg8 63.Vf5 Ve7 64.Vg6+ Kf8 65.Vf5+ Kg8 66.c4 Bc7 67.Kc2 Ve3 68.Vd5+ Kg7 69.b4 Bf7 70.c5 g4 71.Ve4 Vxe4 72.Fxe4 Kf6 73.b5 Ke5 74.Kd3 Bf1 75.b6 g3 76.c6 Kd6 77.c7 Bc1 78.Ke3 g2 79.Fxg2 Bxc7 80.bxc7 Kxc7 és döntetlen

 

Andreikin,D (2727) - Harikrishna,P (2705)
Vezérindiai védelem [E15]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.d4 b6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fxd2+ 6.Vxd2 Fa6 7.b3 d5 8.Fg2 c6 9.0-0 Hbd7 10.Bc1 0-0 11.cxd5 cxd5 12.a4 Ve7 13.b4 Bfc8 14.Ha3 Vf8 15.He5 Bxc1+ 16.Bxc1 Bc8 17.Bxc8 Vxc8 18.b5 Fb7 19.Hxd7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A svájci Zugban zajló Grand Prix-versenyen lejátszották a kilencedik fordulót. Lékó Péter világossal az orosz Szergej Karjakinnal remizett, kecsegtető állását elrontotta. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov megőrizte félpontos előnyét, az azeri Sahriyar Mamedgyarovval osztozott meg a ponton. Az azeri Tejmur Radzsabov az ukrán Ruszlan Ponomarjovra mért vereséget, az olasz Fabiano Caruana az amerikai Gata Kamsky elleni győzelmével feljött a második helyre. Sorozatban harmadszor kapott ki az orosz Alekszandr Morozevics, az amerikai Hikaru Nakamura javított pozícióján. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov nyerőesélyt szalasztott el. A tízedik fordulóban Lékó Péter sötéttel a holland Anish Girivel mérkőzik meg.

 

A szombati pihenőnap után ma folytatódott a pontvadászat a Grand Prix-sorozat harmadik versenyén. A kilencedik játéknapon három döntetlen mellett hárman nyeréssel állhattak fel a sakktáblától. Az olasz Fabiano Caruana az amerikai Gata Kamsky elleni győzelmével feljött a második helyre. A spanyol megnyitású játszmában Kamsky egy gyalograblással átengedte a nyílt a vonalat, ezt Caruana remekül használta ki.

 

Messze a várakozás alatt szereplő azeri Tejmur Radzsabov az ukrán Ruszlan Ponomarjovot fosztotta meg veretlenségétől. Remit ígérő állásban az időzavar utolsó lépésével vesztőt húzott az exvilágbajnok.

Sorozatban harmadik játszmáját vesztette el az orosz Alekszandr Morozevics. Fölényes pozícióját lépésről-lépésre rontotta el az amerikai Hikaru Nakamurával szemben.

Lékó Péter sokat ígérő, gyalogelőnyős állásában nem játszott elég átütő erővel, az orosz Szergej Karjakin nagymesterünk hathatós segítségével megmenekült a vereségtől.

 A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov remivel is megőrizte éllovasi pozícióját.  Az azeri Sahriyar Mamedgyarov elleni érdekes küzdelemben egy pillanatban nyerőesélyhez is jutott, örökös sakk lett a vége.

Kalandos partiban osztozott meg a ponton a holland Anish Giri és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov. A holland ifjú titán túlzott kockázatot vállalt, a büntetés azonban elmaradt, Kaszimdzsanov többször is nyerést hagyott ki.

 

A 9. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2727) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) döntetlen (Angol megnyitás, 59)

Lékó Péter (magyar, 2744) – Szergej Karjakin (orosz, 2786) döntetlen (Vezérindiai védelem, 57)

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Fabiano Caruana (olasz, 2772) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 40)

Veszelin Topalov (bolgár, 2771)  – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) döntetlen (Caro-Kann védelem, 45)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 34)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) 1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 51)

 

A verseny állása:

1.Veszelin Topalov 6 pont

2. Fabiano Caruaba 5,5

3-5. Ruszlan Ponomarjov, Hikaru Nakamura és Szergej Karjakin 5

6-11. Gata Kamsky, Alekszandr Morozevics,  Tejmur Radzsabov, Anish Giri, Lékó Péter és Sahriyar Mamedgyarov 4

12. Rusztam Kaszimdzsanov 3,5

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

Gy.

SB

Koya

1

Veszelin Topalov

2771

BUL

*

½

1

½

1

½

½

1

½

½

6

0

3

25,25

2

Fabiano Caruana

2772

ITA

*

0

½

1

½

1

½

½

½

1

0

3

22,00

½

3

Ruszlan Ponomarjov

2733

UKR

½

1

*

½

½

1

0

½

½

½

5

1

2

23,50

4

Hikaru Nakamura

2767

USA

0

½

*

½

½

1

½

½

½

1

5

1

2

20,50

1

5

Szergej Karjakin

2786

RUS

½

½

½

*

½

½

½

½

1

½

5

1

1

21,50

6

Gata Kamsky

2741

USA

½

0

0

½

*

1

1

½

½

0

4

0

2

17,50

1

7

Alekszandr Morozevics

2758

RUS

0

½

0

½

0

*

1

½

½

1

4

0

2

16,75

1

8

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½

0

1

½

½

0

*

½

½

½

4

0

1

18,75

9

Anish Giri

2727

NED

½

½

½

½

½

0

½

*

½

½

4

0

0

19,00

10

Lékó Péter

2744

HUN

0

½

½

½

½

½

½

½

*

½

4

0

0

18,25

2

11

Sahriyar Mamedgyarov

2766

AZE

½

½

½

0

½

½

½

½

*

½

4

0

0

18,00

12

Rusztam Kaszimdzsanov

2709

UZB

½

0

0

½

1

0

½

½

½

*

0

1

15,50

1

 

A 10. forduló párosítása:

Rusztam Kaszimdzsanov – Ruszlan Ponomarjov

Alekszandr Morozevics – Tejmur Radzsabov

Sahriyar Mamedgyarov – Hikaru Nakamura

Fabiano Caruana – Veszelin Topalov

Szergej Karjakin – Gata Kamsky

Anish Giri – Lékó Péter

 

Lékó,P (2744) - Karjakin,S (2786)
Vezérindiai védelem [E15]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.d4 e6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Hc3 0-0 8.Fg2 c6 9.e4 d5 10.exd5 cxd5 11.He5 Fb7

A tavalyi Grand Slam-döntőt Szergej Karjakin egy nagyon fájó gyors vereséggel kezdte Levon Aronjannal szemben: 11...Hfd7 12.0-0 Hxe5 13.dxe5 Hd7 14.Be1 dxc4 15.Fxa8 Vxa8 16.Fh6 Bd8 17.Vg4 Ff8 18.Bad1 Hc5 19.bxc4 Fb7 20.Bxd8 Vxd8 21.Bd1 Vc7 22.Ff4 Vc6 23.f3 Hd7 24.He4 Va4 25.Bxd7! Fxe4 26.Bd8 Fg6 27.Fg5 Va3 28.Vd4 h6 29.Vd6 Kh7 30.Vxf8 és sötét feladta.

12.0-0 Hc6 13.Ff4 Ha5 14.Bc1 Fa3 15.Bb1 Fb4 16.He2 Hc6 17.Fg5 Fe7 18.Hf4 He4?!

Az orosz nagymester a sorozatos cserék kikényszerítésével hátrányba került.

 

 

 

19.cxd5 exd5 20.Hxc6 Fxc6 21.Fxe7 Vxe7 22.Be1 Vf6 23.Bc1 Fb7

 

 

24.Be2

Számításba jött a 24.Bc7 Bab8 25.Vc2 Vxd4 26.Bd1 Ve5 27.Bxb7 Bxb7 28.Bxd5 Va1+ 29.Bd1 Bc7 30.Bxa1 Bxc2 31.Fxe4 folytatás szép előnnyel.

24...Bae8 25.Bc7 Fa8 26.Bxa7 Fc6

 

27.Bc2

Látszólag minden adott volt, hogy Péter végre megszerezze első győzelmét.

27...Vd6 28.Vc1 Vb8 29.Ba3 Fb7 30.b4 Vd6 31.Bb3 Vf6 32.Vb2 g5 33.Hd3 Hd6 34.a4 Hf5 35.He5

 

 

 

35...Hxd4 36.Vxd4 Vxe5 37.Vxe5 Bxe5 38.Be3 Bee8 39.Bc7 Fa8 40.Ba7 Bc8 41.h3?!

 

 

41...d4

Karjakin megmentette a partit.

42.Be5 d3 43.Bxg5+ Kh8 44.Fxa8 Bxa8 45.Bd7 Bfd8 46.Bgd5 Bxd7 47.Bxd7 Bxa4 48.b5 Bb4 49.Kg2 Bxb5 50.Bxd3 Kg7 51.Bd6 Bb4 52.g4 Bb1 53.Kg3 b5 54.Bb6 b4 55.Kf4 Bh1 56.Bxb4 Bxh3 57.Ke4 és döntetlen

 

Radzsabov,T (2793) - Ponomarjov,R (2733)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 Hf6 4.e5 Hd5 5.Fxc4 Hb6 6.Fd3 Hc6 7.He2 Fg4 8.Fe3 Vd7 9.Hbc3 0-0-0 10.a4

 

10...Hxe5 11.Fe4 f5 12.a5 Hbc4 13.Fxb7+ Kxb7 14.Vb3+ Ka8 15.dxe5 Hxe3 16.fxe3 Fxe2 17.Hxe2 Vd5 18.Vxd5+ Bxd5 19.Kf2 g6 20.Bhd1 Bxd1 21.Bxd1 Fg7 22.Bd5 Bb8 23.Hd4 Bxb2+ 24.Kf3 Kb7 25.He6 Fh8 26.Bc5 c6?!

 

27.Hd8+ Ka6 28.Bxc6+ Kxa5 29.Be6 Ka4 30.Bxe7 a5 31.Be8 Fg7 32.He6 Fh6 33.Be7?! Bb5 34.Hd4 Fg5 35.Be8 Bc5 36.He2 Ka3 37.g3 a4 38.h4 Fh6 39.e6 Be5 40.Hf4

 

40...Fxf4?

Az időzavar utolsó lépésével Ruszlan Ponomarjov vesztőt húzott. 40...g5 41.hxg5 Fxg5 42.g4 fxg4+ 43.Kxg4 Ka2 remi lett volna.

41.Kxf4 Be4+ 42.Kg5 Bxe3 43.Kf6 Bxg3 44.e7 Be3 45.Bb8 Ka2 46.Bb6 Bxe7 47.Kxe7 a3 48.Kf6 Ka1 49.Kg7 a2 50.Kxh7 f4 51.Bb3 és sötét feladta

 

Nakamura,H (2767) - Morozevics,A (2758)
Királyindiai védelem [E91]

1.Hf3 Hf6 2.d4 g6 3.c4 Fg7 4.Hc3 0-0 5.e4 d6 6.Fe2 c5 7.d5 e6 8.0-0 Be8 9.Hd2 Ha6 10.Be1 Hc7 11.Bb1 exd5 12.cxd5 a6 13.a4

 

13...b5! 14.axb5 axb5 15.b4 Hg4! 16.Fxg4 Fxg4 17.Vxg4 Fxc3 18.bxc5 dxc5 19.Vf3

 

19...b4!

Alekszandr Morozevics jelentős előnyt ért el.

20.Bd1 Hb5 21.Hc4 Fd4 22.Fd2

 

22...Hc3

Jóval erősebb volt a 22...Ba2 23.Vb3 Va8 24.d6 Bd8 folytatás.

23.Fxc3 bxc3 24.Bbc1 Ba4 25.He3 Ba6!? 26.Hc2 Fg7?!

A játszma befejező szakaszában az orosz nagymester rossz lépések egész sorozatát produkálta.

27.Ba1 Bxa1 28.Bxa1 Vb6?! 29.g3 Vb2 30.Vd1 Fh6?! 31.f4

 

31...Bxe4?? 32.Ba8+ Kg7 33.d6 Bd4 34.Hxd4 és sötét feladta

 

Kamsky,G (2741) - Caruana,F (2772)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.Fe3 0-0 10.axb5 axb5 11.Hc3 Hb4 12.Ve2 c6 13.h3 Bxa1 14.Bxa1 h6 15.Vd2 c5 16.Ve2 Vb6 17.Hh2 Fe6 18.Hg4?!

 

 

18...Hxg4 19.hxg4 Fxb3 20.cxb3 Vb7 21.g3 Vd7 22.Vf3 Fg5 23.Fxg5 hxg5 24.Vf5 Ve7 25.Kg2 g6 26.Vf3 Bb8 27.Ba5 Kg7 28.Bxb5?!

A gyalograblásért Gata Kamsky nagy árat fizetett. A nyílt a vonal átengedése elhibázott volt.

28...Ba8 29.Hd5 Hxd5 30.exd5 Va7 31.b4 cxb4 32.Bxb4

 

32...Bh8 33.Ve3?!

Sötétre volt előnyös a 33.Vd1 Vc5 34.Bb3 Vxd5+ 35.f3 Bc8 folytatás is.

33...Va1 34.Kf3 Vd1+ 35.Ve2 Vh1+ 36.Ke3 Vxd5 37.Vc2? Bh1 38.Vb3

 

38...Vg2 39.Vc3 Bf1 40.Vd2 d5 és világos feladta

 

Topalov,V (2771) - Mamedgyarov,S (2766)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Fe7 13.Kb1 Vb6 14.Bhe1 0-0 15.Hf5 exf5

A torna 5. fordulójában Sahriyar Mamedgyarov 15...Fb4-gyel folytatta Szergej Karjakin ellen és házielemzés áldozata lett: 16.Hxh6+ gxh6 17.c3 Fa3 18.Fc1 Bfe8 19.g4 Hh7 20.c4 Ff8 21.g5 hxg5 22.Hxg5 Hxg5 23.Fxg5 Kh8 24.Bg1! Vc7 25.Vf3 f6 26.Ff4 Fd6 27.Vg3 Hc5? 28.Fxd6 Vh7+ 29.Ka1 He4 30.Vh4 Bg8 31.f3 Hg5 32.Vf4 Vf5 33.Vxf5 exf5 34.Fe7 Hxf3 35.Bgf1 Bg3 36.d5 cxd5 37.cxd5 Kg7 38.Bd3 Kf7 39.Fd6 Hh2 40.Fxg3 és sötét feladta.

16.Bxe7 Vd8 17.Be2 He4 18.g3 Hdf6 19.Hh4 Vd7

A Bundesliga 2012/13-as idényében Ruck Bóbert 19...Be8 20.Fc1 Vd7 21.Vf3 Vd5 22.Ka1 Hd6 23.Vxd5 Hxd5 folytatásban csatázott Rusztam Kaszimdzsanovval.]

20.Vf3 Vxd4 21.Hxf5 Ve5 22.Fc1 Bfe8 23.Bde1 Be6 24.g4 Bae8 25.Ka1 Vd5 26.Va3 Hxg4

 

 

27.Hxg7 Kxg7 28.f3 Hef6 29.Bxe6 Bxe6 30.Bxe6 Vxe6 31.fxg4 Vxg4 32.Vxa7 Vxh5 33.Vxb7 Vh1 34.Kb1 h5 35.Vc7 h4 36.Vf4 He4 37.a4 h3 38.a5 Ve1?

 

39.a6?

Az éllovas bolgár exvilágbajnok nagy esélyt szalasztott el a 39.c4! Vxa5 40.Vxe4 Vh5 41.Vd4+ Kg8 42.Vg1+ Kh7 43.Vh2 folytatásban.

39...Hd2+ 40.Ka2 Vxc1 41.Vg5+ Kh7 42.Vh5+ Kg7 43.Vg5+ Kh7 44.Vh5+ Kg7 45.Vg5+ és döntetlen

Giri,A (2727) - Kaszimdzsanov,R (2709)
Angol megnyitás [A34]

1.c4 Hf6 2.Hf3 c5 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb4 6.Fc4 Hd3+ 7.Ke2 Hf4+ 8.Kf1 He6 9.b4 cxb4 10.He2 Hc5 11.Hg3?! Fe6 12.Fxe6 Vd3+ 13.Kg1 Hxe6 14.Fb2 Hc6 15.Bc1 Bd8 16.h4 h5 17.Kh2 Hf4 18.He5? Vb5?! 19.Bxc6 bxc6 20.Vf3 f6 21.Vxf4 fxe5 22.Fxe5 Bd3 23.Hf5 Bg8 24.Hd4 Vc4 25.Bc1?

A holland titán vesztőt húzott, a büntetés azonban elmaradt.

25...Vxc1 26.He6 Vc4 27.Vf5 g6 28.Hc7+ Kd8 29.He6+ Kd7 30.Hxf8+ Ke8 31.Hxg6 Bd7?! 32.Fb8?

 

32...Vf7

Azonnal nyert a 32...e6 33.Vxh5 Vxe4 34.He5+ Kd8 35.Hf3 Vd5 folytatás.

33.Vxf7+ Kxf7 34.He5+ Ke6 35.Hxd7 Kxd7 36.Fxa7 Ba8 37.Fc5 Bxa2 38.Fxb4 Ba4 39.Fc5 Bxe4 40.Kh3 Ke6 41.f3 Bc4 42.Fe3 Kf5 43.Fg5 e5 44.Fe3 Ba4 45.Ff2 Bc4 46.Fe3 c5 47.g4+ Kg6?! 48.Kg3 Bc1 49.Kf2 c4 50.Fg5 Ba1 51.Ke3 Be1+ 52.Kf2 Ba1 53.Ke3 Ba4 54.gxh5+ Kxh5 55.Ff6 Ba3+ 56.Ke4 c3 57.dxc3 Bxc3 58.Fxe5 Bxf3 59.Kxf3 Kxh4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Aljechin emlékverseny Szentpéterváron folytatódik. A szuperverseny hatodik fordulójában öt döntetlen született, a francia Maxime Vachier-Lagrave megőrizte félpontos előnyét. A játéknap rangadóját az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a regnáló világbajnok Viswanathan Anand vívta. A taktikai bonyodalmakban gazdag összecsapás örökös sakkal ért véget. Az angol Michael Adams egyszerű nyerést hagyott ki a fölöslegesen tisztet áldozó örmény Levon Aronjannal szemben. Vachier-Lagrave az izraeli Borisz Gelfanddal,  a kínai Ding Liren az orosz Peter Szvidlerrel, a francia Laurent Fressinet az orosz Nyikita Vityjugovval osztozott meg a ponton.

Az esztendő egyik legjelentősebb tornája a Párizsban megrendezett öt forduló után Szentpéterváron folytatódik. A sakkozás negyedik világbajnoka, Alekszandr Aljechin pályafutásának egyik kiemelkedő sikerét érte el 1914-ben a Néva-partján fekvő városban.

A szuperversenyeken mindig csúcsrangadó, amikor a sakkozás 14. és 15. világbajnoka csatázik. Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand első partijukat az 1989-es moszkvai GMA-döntőn vívták meg, a 2008-as Amber-versenyen került sor jubileumi, 125. összecsapásukra, majd három év múlva már 150. partijukban csaptak össze. Remek játszmák, emlékezetes párbajok jellemezték viaskodásaikat, amelynek egyik fénypontja volt a 2007-es mexikói nyolc résztvevős, kétfordulós döntő. Viswanathan Anand győzelmével megfosztotta világbajnoki címétől Vlagyimir Kramnyikot.

 

Egy évvel mexikói trónfosztása után Kramnyik alulmaradt a bonni párharcban is, Anand megvédte koronáját. Anand a 12 játszmásra tervezett döntőben a 11. parti után már diadalmaskodott, 6,5-4,5-ös győzelme meggyőző volt. Jobban térképezte fel ellenfele gyenge pontjait. A partik többségében rákényszerítette akaratát kihívójára. Két sötéttel elért győzelme sorsdöntő volt.

Az Aljechin emlékverseny előtti 160 játszmájukban Anand 26 győzelem mellett 18-szor szenvedett vereséget, 116-szor osztoztak meg a ponton. Bonni világbajnoki döntőjük előtt a klasszikus gondolkodási idejű partik mérlege az orosz exvilágbajnoknak kedvezett, 38 döntetlen mellett 6-4-re vezetett. Azóta a statisztika Anand előnyére módosult, 9-7-es vezetés és 47 a döntetlen mellett várta a 160. partit.

A londoni világbajnok-jelölti verseny előtti zürichi szuperversenyen az exvilágbajnok taktikailag nem volt a topon, a kritikus, bonyolult pozíciókban nem a legjobb döntéseket hozta. Arra azonban aligha gondolhattunk, hogy éppen a befejező fordulóban követ el oly végzetes hibát, ami vereségéhez vezetett, a 27. lépést követően feladta a reménytelen küzdelmet.

 

Szentpéterváron érdekes csatát vívtak, a taktikai bonyodalmakban gazdag összecsapás végül örökös sakkal ért véget. A partit követő sajtótájékoztatón Vlagyimir Kramnyik számos kritikus pillanatra hívta fel a figyelmet, Vishy Anand vezérének leáldozása után pontos lépésekkel hárította az exvilágbajnok kísérleteit.

 

Az angol Michael Adams nagyon értékes fél pontot sirathat, az örmény Levon Aronjan túlbecsülte lehetőségeit, alaposan elszámolta magát a tisztáldozattal. Időzavarban Aronjan blöffölt, de nagy szerencséjére bevált a trükközése. Adams válogathatott a nyerések között, de rosszat húzott, a minőségáldozat megmentette Aronjant. A bástyavégjáték már remi volt.

A játéknapon még további három döntetlen született. A hazai pályán játszó Peter Szvidler változatlanul sereghajtó. A francia Maxime Vachier-Lagrave az izraeli Borisz Gelfand elleni remivel megőrizte éllovasi pozícióját. A francia Laurent Fressinet az ötödik fordulóban Vlagyimir Kramnyikot szenzációs játékkal győzte le, az orosz Nyikita Vityjugovval szemben óvatosan sakkozott.

 

A 6. forduló eredményei:

Laurent Fressinet (francia, 2706) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2712) döntetlen (Angol megnyitás, 32)

Levon Aronjan (örmény, 2809) – Michael Adams (angol, 2727) döntetlen (Vezércsel, 62)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Borisz Gelfand (izraeli, 2739) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 45)

Ding Liren (kínai, 2707) – Peter Szvidler (orosz, 2747) döntetlen (Angol megnyitás, 29)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) – Viswanathan Anand (indiai, 2783) döntetlen (Félszláv védelem, 39)

 

A verseny állása:

1.Maxime Vachier-Lagrave 4 pont

2-5. Michael Adams,  Levon Aronjan, Borisz Gelfand és Laurent Fressinet 3,5

6. Viswanathan Anand 3

7-9. Nyikita Vityjugov, Ding Liren és Vlagyimir Kramnyik 2,5

10. Peter Szvidler 1,5

 

A 7. forduló párosítása:

Viswanathan Anand – Laurent Fressinet

Peter Szvidler – Vlagyimir Kramnyik

Borisz Gelfand – Ding Liren

Michael Adams – Maxime Vachier-Lagrave

Nyikita Vityjugov – Levon Aronjan

 

Kramnyik,V (2801) - Anand,V (2783)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 g6 8.Fe2 Fg7 9.e4 0-0 10.e5 Vd8 11.0-0 c5 12.dxc5 dxc4 13.Fxc4 Hd7 14.He4

Az exvilágbajnok kis előnyéhez vezetett a 14,Ve2 Vc7 15.Bfd1 Hxe5 16.Hxe5 Vxe5 17.Vxe5 Fxe5 18.Bac1 folytatás.

14…Hxe5 15.Hxe5 Fxe5 16.Ve2 Vc7 17.g3 b6 18.Bac1 bxc5 19.Fd3 Vb6 20.Hxc5 Fd4

 

21.b4 Vxb4

A világbajnok már a vezéráldozatot tervezte. 21...Bd8 22.Bfd1 Bb8 23.Hb3 Fb7 folytatás figyelmet érdemelt.

22.Fe4 Bb8 23.Bb1 Vxb1 24.Bxb1 Bxb1+ 25.Fxb1 Fxc5 26.Ve5 Fb6 27.Fe4 Fd7 28.h4 Bc8 29.h5 gxh5 30.Vf6 Fc6 31.Fd3 Bd8 32.Fc2 Bd2

 

 

33.Fh7+ Kxh7 34.Vxf7+ Kh8 35.Vf8+ Kh7 36.Vf7+ Kh8 37.Vf6+ Kh7 38.Ve7+ Kh8 39.Vf6+ Kh7 és döntetlen

 

Aronjan,L (2809) - Adams,M (2727)
Vezércsel [D58]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 b6 8.Fe2 Fb7 9.Fxf6 Fxf6 10.cxd5 exd5 11.b4 c6 12.0-0 a5 13.b5 c5 14.He5 Vc7 15.Hg4 Hd7 16.Ff3 Bad8

 

 

 

17.Bc1

Levon Aronjan jobban játszhatott volna a 17.Hxd5 Fxd5 18.Fxd5 h5 19.Hxf6+ Hxf6 20.Fc6 cxd4 21.exd4 Vf4 22.d5 változatban.

17...Fg5 18.Fxd5 Fxd5 19.Hxd5 Vd6 20.Hc3 cxd4 21.f4

Az örmény nagymester a 21.He4 Ve7 22.Hxg5 dxe3 23.Hxe3 Vxg5 24.Ve2 Hc5 folytatással könnyen remizhetett volna.

21...Ff6 22.He2 Ve6 23.Hxd4 Fxd4 24.exd4 Vxa2 25.Bc6 Vd5

 

 

26.Hxh6+?

Aronjant elragadta a hév, elszámolta magát a tisztáldozattal.

26...gxh6 27.Bxh6 Kg7 28.Bh5 f5 29.Bg5+ Kf7 30.Vh5+ Ke6 31.Bc1 Hf6 32.Bg6 Vxd4+ 33.Kh1

 

33...Vd2 34.Bg1 Bh8 35.Vg5 Vc3 36.Bf1 Bdg8 37.g4

Reménytelen állásban Aronjan még megpróbált egy utolsó trükköt és Fortuna megsegítette...

 

 

37...fxg4?

Michael Adams több nyerés között is választhatott. 37...Kf7 38.gxf5 Vb2 39.Vg2 Vxg2+ 40.Bxg2 Bxg2 41.Kxg2 Bh5 42.Bc1 Bxf5 volt a legegyszerűbb megoldás.

38.Bxf6+! Vxf6 39.Be1+ Kf7 40.Vd5+ Kf8 41.Be5!

 

 

 

41...Bxh2+

Mickey sirathatta a kidobott fél pontot.

 42.Kxh2 Vxf4+ 43.Kg1 Vg3+ 44.Kf1 Vf3+ 45.Vxf3+ gxf3

 

46.Be6

A bástyavégjáték már sima remi.

46...Bg2 47.Bxb6 Ke7 48.Bc6 Bb2 49.Bc3 Bxb5 50.Bxf3 Be5 51.Ba3 Kd6 52.Kf2 Kc6 53.Be3 Bd5 54.Ke2 a4 55.Ba3 Kb5 56.Bd3 Bc5 57.Kd2 Kb4 58.Bd8 a3 59.Bb8+ Bb5 60.Bxb5+ Kxb5 61.Kc1 a2 62.Kb2 a1H és döntetlen

 

Fressinet,L (2706) - Vityjugov,N (2712)
Angol megnyitás [A31]

1.Hf3 c5 2.c4 Hf6 3.Hc3 g6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Hdb5 Hxc3 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hxc3 Fg7 10.Fd2 Fe6 11.g3 Hc6 12.Fg2 Ke8 13.0-0 f5 14.Ha4 Kf7 15.Fxc6 bxc6 16.Fc3 Fxc3 17.Hxc3 Bab8 18.Ha4 c5 19.Bfc1 Bhc8 20.Bc2 Bb4 21.Hxc5 Bb5 22.Bac1 Fxa2 23.f4 Fb1 24.Bxb1 Bcxc5 25.Bxc5 Bxc5 26.Ba1 Bc2 27.Kf2 Bxb2 28.Bxa7 Bb8 29.Kf3 Bb3+ 30.Kf2 Bb8 31.Kf3 Bb3+ 32.Kf2 Bb8 és döntetlen

 

Ding Liren (2707) - Szvidler,P (2747)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 e5 4.e3 Hf6 5.d4 e4 6.He5 h5

A tavalyi SPICE kupán Maxime Vachier-Lagrave a 6...g6 7.Fe2 Fg7 8.0-0 0-0 9.b3 He7 10.f3 d6 11.Hg4 Hxg4 12.fxg4 Hc6 után jobban állt Ding Liren ellen.

7.Fe2 Vc7 8.Bb1 a6 9.f4 cxd4 10.exd4 Fb4 11.a3 Fxc3+ 12.bxc3 d6 13.Hxc6 bxc6 14.h3 Va5 15.0-0 0-0 16.Fe3 Fd7 17.Bb3 c5 18.Vd2 Bab8 19.Bfb1 Bxb3 20.Bxb3 Bc8 21.d5 Vd8 22.Vb2 g6 23.Bb7 He8 24.Vb1 Kf8 25.Kh2 Bc7 26.Bb8

A kínai nagymester a 26.Bxc7 Hxc7 27.Vxe4 Ff5 28.Vf3 változatban próbálkozhatott volna, bár könnyű belátni, hogy világos gyalogelőnyének igazán nincs jelentősége a duplagyalog miatt.

26...Bc8 27.Bb7 Bc7 28.Bb8 Bc8 29.Bb7 és döntetlen

 

Vachier-Lagrave,M (2722) - Gelfand,B (2739)
Vezérgyalog megnyitás [D03]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.Fg5 Fg7 4.Hbd2 c5 5.c3 cxd4 6.cxd4 0-0 7.e3 Hc6 8.Fd3 d5 9.Vb3 Vb6 10.Bc1 Fe6 11.Vxb6 axb6 12.a3 Bfc8 13.Ke2 Ha5 14.Fb5 Kf8 15.He5 He4 16.Hxe4 Fxe5 17.Fh6+ Fg7 18.Fxg7+ Kxg7 19.Hd2 Ff5 20.Bc3 Bxc3 21.bxc3 Hc6 22.Ba1 Ba5 23.Fd3 b5 24.Hb3 Fxd3+ 25.Kxd3 Ba7 26.f3 b6 27.e4 e6 28.Kc2 f6 29.Kb2 Kf7 30.g4 He7 31.Be1 Ba8 32.Hd2 Hc8 33.f4 Hd6 34.e5 Hc4+ 35.Hxc4 bxc4 36.Ka2 b5 37.Bb1 Ba5 38.Bb4 h5 39.h3 hxg4 40.hxg4 f5 41.g5 Kg7 42.Kb2 Kf7 43.a4 bxa4 44.Bb7+ Kf8 45.Bb8+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Havannában zajló Capablanca emlékverseny hatodik fordulójában Almási Zoltán sötéttel remizett a kubai Leinier Dominguez Perezzel. A kubai Yuniesky Quesada Perez legyőzte az indiai Pentala Harikrishnát, beérte Almásit. A holtversenyben vezetők a hetedik játéknapon egymással mérkőznek meg, nagymesterünk játszik világossal. Megszerezte első győzelmét az orosz házirangadón Dmitrij Andrejkin.

 

A pénteki pihenőnap után megkezdődött a Capablanca emlékverseny második félideje, ellenkező színelosztással ismét összecsapnak a nagymesterek. Almási Zoltán az első számú kubai sakkozóval mérkőzött meg. A spanyol megnyitású partiban Dominguez Perez minimális előnyben volt, Zoltán pontos védekezéssel hárította minden kísérletét.

Meglepetésre a kubai Yuniesky Quesada Perez beérte nagymesterünket. A láthatóan formán kívül játszó, sokat hibázó indiai Pentala Harikrishnát győzte le. A világossal játszó Harikrishna kockáztatott, akcióját a kubai sakkozó leszerelte, vezéréért bőséges ellenértéket kapott, simán nyerte a partit.

Megszerezte első győzelmét az orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkin. Honfitársa, Erneszto Inarkijev ehhez hathatós segítséget nyújtott. Egyenlő esélyeket kínáló folytatás helyett halálos kötésbe lépett. Andrejkin bár az azonnali nyerést kihagyta, begyűjtötte az egész pontot.

 

A 6. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 2705) - Yuniesky Queseda Perez (kubai, 2608) 0  - 1 (Réti megnyitás,  59)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) - Almási Zoltán (magyar, 2689) döntetlen (Spanyol megnyitás, 54)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) - Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 41)

 

A verseny állása:

1-2.Almási Zoltán ás Yuniesky Quesada 4 pont

3-4. Leinier Dominguez Perez és Dmitrij Andrejkin 3

5-6. Erneszto Inarkijev és Pentala Harikrishna 2

 

A 7. forduló párosítása:

Dmitrij Andrejkin - Pentala Harikrishna

Erneszto Inarkijev -  Perez Dominguez Leinier

Almási Zoltán - Yunieski Queseda Perez

Dominguez Perez,L (2723) - Almási,Z (2689)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d3 d6 10.Hbd2 Fe6 11.Fxe6 fxe6 12.c3

Az olasz Fabiano Caruana az orosz csb-n a 12.Hb3 Ve8 13.d4 Hd7 14.d5 Hd8 15.dxe6 Hxe6 16.Vd5 Vf7 17.Ha5 folytatást választotta Vaszilij Ivancsuk ellen.

12...Bb8 13.Ve2 Vd7 14.Hc4 bxc3 15.bxc3 Bb3 16.Fd2 Be8 17.h3 Ff8 18.Bec1 Vc8 19.Fg5 Hd7 20.Va2 Bb8 21.Fe3 Hf6 22.Bab1 Vd7 23.Be1 h6

A kubai nagymester kicsit kedvezőbben állt, de Almási Zoltán állásán nem tudott fogást találni.

24.Fd2

 

24...Bxb1 25.Bxb1 Ba8 26.Fe3 Vc8 27.Hcd2 Hd8 28.Vb3 Hd7 29.Va2 Bb8 30.Bxb8 Hxb8 31.Hc4 Hbc6 32.g3 Fe7 33.Kg2 Vb7 34.h4 Hf7 35.Fc1 Ff8 36.He3 Hcd8 37.Hd2 Fe7 38.Fa3 Vc6 39.Fb4 Kf8 40.Vb3 Vb7 41.Vd1 Vc6 42.Hdc4 Vb7 43.Kg1 Va8 44.Vc2 Vb7 45.Fa3 Hc6 46.Va2 Hfd8 47.Kg2 Ff6 48.h5 Hf7 49.Hg4 Fg5 50.Hh2 Ff6 51.Hf3 Hcd8 52.He3 Ke8 53.Fc1 Kd7 54.Hc4 Vc6 és döntetlen

 

Andrejkin,D (2727) - Inarkijev,E (2688)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.d4 cxd4 5.Vxd4 a6 6.Fxd7+ Fxd7 7.Hc3 Bc8 8.0-0 e5 9.Vd3 h6 10.Fe3 Hf6 11.Hd2 Vc7 12.a4 Fe7 13.Bfc1 0-0 14.a5 Fc6 15.Hd5 Hxd5 16.exd5 Fe8 17.c4 f5 18.f4 exf4 19.Fxf4 g5 20.Fe3 Ff6 21.Fd4 Vg7 22.Fxf6 Vxf6 23.Vc3 Vg6 24.Be1 Ff7 25.Vd4 Bfe8 26.h4 f4 27.hxg5 hxg5 28.Kf2 g4 29.g3 Vh6 30.Bh1 Fh5?

Érthetetlen hiba. 30...fxg3+ 31.Kxg3 Be3+ 32.Kf2 g3+ 33.Kg1 Fh5 34.Bh3 (34.He4 Bf8) 34...Bce8 egyenlő esélyeket adott.

31.He4 Be5?

 

 

32.Bxh5?!

Azonnal nyert a 32.Vxe5 dxe5 33.Bxh5 Vxh5 (33...Vf8 34.Bg5+) 34.Hf6+ Kf7 35.Hxh5 fxg3+ 36.Kg2 Bxc4 37.Be1 Bb4 38.Kxg3 folytatás.

32...Bxh5 33.Hf6+ Kf7 34.Hxh5 fxg3+?

Az orosz szuperbajnoknak még dolgoznia kellett volna a nyerésért a 34...Vxh5 35.Vxf4+ Kg7 36.Vd4+ Kg6 37.Kg1 Bh8 változatban.

35.Kg2 Vxh5 36.Bf1+ Kg8 37.Bh1 Ve5 38.Vxg4+ Kf7 39.Bh7+ Kf6 40.Vf3+ Kg6 41.Vf7+ és sötét feladta

 

Harikrishna,P (2705) - Quesada Perez,Y (2608)
Réti megnyitás [A11]

1.g3 Hf6 2.Fg2 d5 3.Hf3 c6 4.c4 Fg4 5.He5 Fe6 6.cxd5 Fxd5 7.Hf3 c5 8.0-0 e6 9.Hc3 Fc6 10.d3 Fe7 11.e4 0-0 12.Ve2 b5 13.a4 b4 14.Hb1 Fb7 15.Hbd2 Hc6 16.Hc4 Hd7 17.Bd1 Hd4 18.Hxd4 cxd4 19.b3 Hc5 20.Bb1 Fa6 21.Ff4 Bc8 22.h4 Fxc4 23.dxc4 d3 24.Vf3 Vd7 25.Ff1 Bfd8 26.Fe3 Vc7 27.Ff4

Az indiai sakkozó kevesellte a 27.Fxc5 Fxc5 28.Bxd3 Fd4 29.Bbd1 e5 változat kínálta esélyt, a különböző színű futók miatt sötétnek elegendő ellenértéke van a gyalogért.

27...Vd7 28.Fe5 Ff8 29.Bd2 Fd6 30.Fd4

 

 

30...Ff4! 31.Fxg7? Fxd2 32.Ff6 e5 33.Bd1 Fh6 34.Vh5 Fg7 35.Bxd3

 

35...Fxf6

Quesada Perez a vezér leáldozásával leszerelte világos támadását.

36.Bxd7 Hxd7 37.Fh3 Fg7 38.Vg5 h6 39.Vd2 Bb8 40.Vd5 Hf6 41.Vc6 Bd3 42.c5 Bxb3 43.Vc7 Bf8 44.Ff5 Bc3 45.Vxa7 Bd8 46.Vb6 Bd2

 

 

47.a5 b3 48.a6 b2 49.a7 Ba3 50.Kg2 Bxa7 51.c6 Bc7 52.Vxc7 b1V 53.Va7 He8 54.Va8 Vb2 55.Vxe8+ Ff8 56.Fg6 Bxf2+ 57.Kh3 Bh2+ 58.Kg4 Ve2+ 59.Kf5 Bf2+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lékó sötéttel Caruanával remizett, Topalov újabb győzelmével félpontos előnnyel vezet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Zugban zajló Grand Prix-verseny nyolcadik fordulójában az egyetlen győzelmet a bolgárt exvilágbajnok Veszelin Topalov aratta. Sötéttel nyert az orosz Alekszandr Morozevics ellen és félpontos előnnyel egyedül az élen. Lékó Péter sötéttel remizett az olasz Fabiano Caruanával, változatlanul holtversenyben a nyolcadik. Az ukrán Ruszlan Ponomarjovnak meg kellett harcolnia a fél pontért az amerikai Hikaru Nakamurával vívott csatában. Az orosz Szergej Karjakin a taktikai bonyodalmakban kiengedte előnyét a holland Anish Girivel szemben. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov az azeri Tejmur Radzsabovval, az azeri Sahriyar Mamedgyarov az amerikai Gata Kamskyval osztozott meg a ponton. A szombati pihenőnap után a vasárnapi kilencedik játéknapon Lékó Péter világossal Szergej Karjakinnal mérkőzik meg.

 

A hajrához érkezett a Grand Prix-verseny, három fordulóval a befejezés előtt a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a nyolcadik játéknapon aratott újabb győzelmével egyedül áll az élen. Az orosz Alekszandr Morozevics ezúttal sem remekelt a nyitásban, érdekes gyalogáldozatát követően elvétette a helyes folytatást, és Topalov átvette a kezdeményezést. Az exvilágbajnok könnyedén játszott, míg Morozevivcs egyre nagyobb időzavarba került. Kihagyta a menekülési esélyt nyújtó folytatást, Topalov szabadgyalogja eldöntötte a parti sorsát.

 

Lékó Péter hetedszer remizett, az olasz Fabiano Caruana a spanyol megnyitásban nem ért el előnyt, nagymesterünk pontosan játszott.

 

Kecsegtető lehetőséget szalasztott el az orosz Szergej Karjakin. A holland Anish Giri taktikai síkra terelte a küzdelmet, tisztet áldozott. A kritikus állásban Karjakin 23.e5-tel előnybe kerülhetett volna, 23.f5-re lépésismétléssel remi lett a játszma.

Az ukrán Ruszlan Ponomarjov világossal nem jeleskedett a szicíliai védelem Najdorf-változatában, az amerikai Hikaru Nakamura kezdeményezhetett. Az ukrán FIDE exvilágbajnoknak meg kellett küzdenie a remiért.

Két verseny után a pontversenyt vezető azeri Sahriyar Mamedgyarov játékából hiányzik az átütő erő, a legnagyobb meglepetés természetesen honfitársa, Tejmur Radzsabov szereplése. A londoni világbajnok-jelölti tornát még a világranglista negyedik helyezettjeként játszotta, a virtuális ranglistán jelenleg csak  a 15., 46 pontos vesztésben van. Az éllovas Topalov négy helyezést javítva a negyedik 2783,2 ponttal! Lékó Péter – 6,6-nál tart az orosz csb és a zugi 8 parti alapján.

 

A 8. forduló eredményei:

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) döntetlen (Vezércsel, 32)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) döntetlen (Szicíliai védelem, 83)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) – Veszelin Topalov (bolgár, 2771) 0 – 1 (Angol megnyitás, 55)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) – Gata Kamsky (amerikai, 2741) döntetlen (Szláv védelem, 42)

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Lékó Péter (magyar, 2744) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)

Szergej Karjakin (orosz, 2786) – Anish Giri (holland, 2727) döntetlen (Benoni védelem, 32)

 

A verseny állása:

1.Veszelin Topalov 5,5 pont

2. Ruszlan Ponomarjov 5

3-4. Fabiano Caruana és Szergej Karjakin 4,5

5-7. Gata Kamsky, Alekszandr Morozevics és Hikaru Nakamura 4

8-10. Anish Giri, Lékó Péter és Sahriyar Mamedgyarov 3,5

11-12. Rusztam Kaszimdzsanov és Tejmur Radzsabov 3

 

Hely.

Name

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

Gy.

SB

Koya

1

Veszelin Topalov

2771

BUL

*

½

½

1

1

½

1

½

½

0

3

20,75

3

2

Ruszlan Ponomarjov

2733

UKR

½

*

1

½

1

½

½

½

½

5

0

2

20,75

3

Fabiano Caruana

2772

ITA

0

*

½

½

½

½

½

1

1

½

2

15,50

1

4

Szergej Karjakin

2786

RUS

½

½

*

½

½

½

1

½

½

½

1

17,00

2

5

Gata Kamsky

2741

USA

½

0

*

1

½

½

½

0

1

4

0

2

15,25

2

6

Alekszandr Morozevics

2758

RUS

0

½

½

0

*

1

½

½

1

4

0

2

14,50

1

7

Hikaru Nakamura

2767

USA

0

½

½

½

*

½

½

1

½

4

0

1

14,75

8

Anish Giri

2727

NED

½

½

½

½

0

½

*

½

½

0

0

15,00

9

Lékó Péter

2744

HUN

0

½

½

½

½

½

*

½

½

0

0

14,00

10

Sahriyar Mamedgyarov

2766

AZE

½

½

0

½

½

½

½

*

½

0

0

13,75

2

11

Rusztam Kaszimdzsanov

2709

UZB

½

0

½

1

0

0

½

*

½

3

½

1

12,25

2

12

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½

0

½

0

½

½

½

½

*

3

½

0

12,00

 

A vasárnapi 9. forduló párosítása:

Anish Giri – Rusztam Kaszimdzsanov

Lékó Péter – Szergej Karjakin

Gata Kamsky – Fabiano Caruana

Veszelin Topalov – Sahriyar Mamedgyarov

Hikaru Nakamura – Alekszandr Morozevics

Tejmur Radzsabov – Ruszlan Ponomarjov

 

Caruana,F (2772) - Lékó,P (2744)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.d3 d6 9.a3 Ha5 10.Fa2 c5 11.Hc3 Hc6 12.Hd5 Hd4 13.Hxd4 cxd4 14.f4 Fe6 15.Hxe7+ Vxe7 16.Fb1 exf4 17.Fxf4 Hg4 18.Vd2 a5 19.Fg3 Bfc8 20.Vf4 He5 21.Ff2 Hc6 22.Fh4 Vc7 23.Fg3 He5 24.Ff2 Hc6 25.Fa2 Fxa2 26.Bxa2 Hd8 27.Be2 He6 28.Vd2 Ba6 29.Ba1 Bc6 30.Bc1 Hc5 31.Bf1 He6 32.Bc1 Hc5 33.Bf1 He6 és döntetlen

 

Morozevics,A (2758) - Topalov,V (2771)
Angol megnyitás [A33]

1.Hf3 c5 2.c4 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 e6 6.g3 Vb6 7.Hb3 He5 8.e4 Fb4 9.c5

Újítás. Az idei orosz csapatbajnokságon Alekszandr Morozevics a főváltozatot választotta Alekszandr Griscsuk ellen: 9.Ve2 d6 10.Fd2 0-0 11.0-0-0 a5 12.f4 a4 következett, Griscsuk állhatott fel győztesként a sakkasztaltól.

9...Vc6

A bolgár exvilágbajnok az áldozat elfogadásával nem akart tempókat ajándékozni ellenfelének a 9...Fxc5 10.Hxc5 Vxc5 11.Fe2 Hc6 12.0-0 0-0 13.Fe3 Vb4 14.Vc2 folytatásban.

10.f3 b6 11.Ff4 Hg6 12.Fd6 bxc5

Sötét nem kombinálhatott 12...Hxe4-gyel, hiszen 13.fxe4 Fxc3+ 14.bxc3 Vxe4+ 15.Kf2 Vxh1 16.Fg2 Vxd1 17.Bxd1 után nyert volna világos.

13.a3 Fxc3+ 14.bxc3 a5  

 

 

15.e5 Hd5

Veszelin Topalovnak számolnia kellett a 15...He4 16.Fb5! Vxb5 17.fxe4 lehetőséget is.

16.Fd3 f6 17.Fxg6+ hxg6 18.Vd3 Kf7 19.Hd2

 

 

19...c4! 20.Vd4 Vb6 21.Vxb6 Hxb6 22.Bb1 Hd5 23.He4 g5 24.Kd2 Bh3! 25.Hf2 Bh5 26.Bb5

Jobb volt a 26.h4 gxh4 27.Bxh4 Bxh4 28.gxh4 folytatás.

26...a4 27.h3 Fa6 28.Bc5 Fb7 29.Bb1 Fc6 30.Bxc4 He7 31.g4 Bhh8 32.Ke3

 

 

32...Ba5 33.exf6 Hd5+ 34.Kd2 gxf6 35.f4 gxf4 36.Fxf4 Bb5 37.Bxb5 Fxb5 38.Bd4

Morozevics időzavarban volt, jobb menekülési esélyt adott a 38.Bc5 Ff1 39.Fd6 Fxh3 40.c4 Hb6 41.Fc7 Hc8 42.Ba5 He7 43.Bxa4 folytatás.

38...Fc6 39.Fg3 e5 40.Bc4

 

40...Bb8

A sötét haderő dominált a táblán.

41.Hd3 Bb3 42.g5? e4!?

Még erősebb volt a 42...Fb5 43.Bc5 Hb6 44.gxf6 d6 45.Bc7+ Kxf6 46.Fh4+ Kf5 47.Bf7+ Ke4 48.Hf2+ Kd5 folytatás.

43.Hf4 Hxf4 44.Fxf4 Bxa3 45.Bc5 fxg5 46.Fxg5?

 

 

46...Ba2+ 47.Ke3 a3 48.Ff4 Ba1 49.Bf5+ Ke6 50.Be5+ Kf6 51.Ba5 d5 52.Kd4 a2 53.Fd2

 

 

53...Fb5 54.Kxd5 Bd1 55.Kxe4 a1V és világos feladta

 

Karjakin,S (2786) - Giri,A (2727)
Benoni védelem [A65]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Fe3 c5 7.d5 e6 8.Vd2 exd5 9.cxd5 Hbd7 10.Hh3 a6 11.a4 He5 12.Hf2 Fd7 13.h3 b5

Számításba jött a 13...Hh5 14.f4 Hg3 15.fxe5 Hxh1 16.Hxh1 Fxe5 17.Hf2 b5 folytatás is.

14.f4 Hc4 15.Fxc4 bxc4 16.0-0 Hh5 17.g4

 

17...Vh4

A holland nagymester kalandokba bocsátkozott a 17...Hg3 18.Bfe1 f5 19.exf5 gxf5 20.Kh2 Vh4 21.Bg1 He4 22.Hcxe4 fxe4 23.Hxe4 Bab8 változat helyett.

18.gxh5 Vg3+ 19.Kh1 Fxh3 20.Bg1 Vh4 21.Bg2 Fg4+ 22.Kg1 Ff3 23.f5?

Szergej Karjakin kiengedte előnyét. 23.e5! dxe5 24.h6 Fxh6 25.fxe5 Fxg2 (25...Fxe3 26.Vxe3 Fxg2 27.Kxg2) 26.Kxg2 Fg7 27.Hce4 után vígan nézhetett volna a jövőbe.

23...Fe5 24.Fg5

 

24...Fh2+! 25.Kf1 Fxg2+ 26.Kxg2 Vg3+ 27.Kh1 f6 28.Fh6 Vh4 29.Kg2 Vg3+ 30.Kh1 Vh4 31.Kg2 Vg3+ 32.Kh1 és döntetlen

 

Mamedgyarov,S (2766) - Kamsky,G (2741)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 a6 5.e3 g6 6.Fd3 Fg7 7.0-0 0-0 8.Vc2 Fg4 9.He5 Fe6 10.b3

 

 

10...c5 11.cxd5 Hxd5 12.Hxd5 Fxd5 13.Vxc5 Fxe5 14.dxe5 Fxg2 15.Bd1 Vd5 16.Vxd5 Fxd5 17.f4 Ff3 18.Bd2 Hc6 19.Kf2 Fg4 20.Fa3 Bfd8 21.Ke1 Kf8 22.Bc1 Bac8 23.Fe4 Bxd2 24.Kxd2 Ke8 25.Fc5 Bd8+ 26.Ke1 Bc8 27.Fb6 Hb4 28.Bxc8+ Fxc8 29.Kd2 Hc6 30.Kc3 Fg4 31.Kc4 Kd7 32.Kc5 Fd1 33.Fd5 e6 34.Fe4 h5 35.h4 Fe2 36.b4 Fd1 37.Fa5 Fa4 38.a3 Fb5 39.Kb6 Kc8 40.Kc5 Kd7 41.Kb6 Kc8 42.Kc5 és döntetlen

 

Kaszimdzsanov,R (2709) - Radzsabov,T (2793)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.a3 c5 8.cxd5 Hxd5 9.Hxd5 exd5 10.dxc5 Hxc5 11.Fe2 Ff6 12.Fe5 Fxe5 13.Hxe5 Be8 14.Hf3 Vb6 15.Bc1 He6 16.Vd2 Bd8 17.Hd4 Fd7 18.Hxe6 Fxe6 19.Vd4 Vxd4 20.exd4 Bac8 21.Kd2 Kf8 22.Fd3 Ke7 23.h4 h6 24.g3 Bxc1 25.Bxc1 Bc8 26.Bxc8 Fxc8 27.Ke3 g5 28.hxg5 hxg5 29.Fc2 Fd7 30.Fd3 Fc8 31.Fc2 Fd7 32.Fd3 Fc8 és döntetlen

 

Ponomarjov,R (2733) - Nakamura,H (2767)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fc1 Hf6 8.Fe3 Hg4 9.Fg5 h6 10.Fh4 g5 11.Fg3 Fg7 12.Vd2 Hc6 13.Hb3 f5

A ritkább változat a 13...Fe6, illetve 13...b5 helyett.

14.exf5 Fxf5 15.Fd3 Vd7 16.0-0 0-0 17.f4 Fxd3 18.cxd3?! gxf4 19.Fxf4 a5 20.h3 a4 21.Hxa4 Bxa4 22.hxg4 Ve6

Hikaru Nakamura  22...Bf6 23.d4 Vxg4 24.Fe3 Bxf1+ 25.Kxf1 Ve4-gyel nagyobb előnyt érhetett volna el.

23.Bae1 Vg6 24.a3 e5 25.Fh2 Bxf1+ 26.Bxf1 Bxg4 27.Bf3 d5 28.Ve2 h5 29.Kh1 h4 30.Fg1 He7 31.Hd4 Bg3 32.Hc2 Hf5 33.Fh2 Bg5 34.Bh3

 

 

34...Hg3+ 35.Fxg3 hxg3 36.Ve3 d4 37.Vf3 Bf5 38.Vxg3 Vxg3 39.Bxg3 Bf2 40.Hb4 Bxb2

Az amerikai nagymester kicsit jobban állt.

41.Kh2 Kf7 42.Kh3 Bb3 43.Kg4 Ke6 44.Kf3 Ff6 45.Ke4 Bxa3

 

 

 

46.Hd5 Ba1 47.Hc7+ Kd7 48.Bg6 Bf1 49.Hd5 Ke6 50.Hc7+ Kd7 51.Hd5 Ke6 52.Hc7+ Kf7 53.Bh6 Bf4+ 54.Kd5

 

54...e4 55.dxe4 d3 56.Bh1 d2 57.Bd1 Bf2 58.Kc4 Fg5 59.Hb5 Be2 60.Kd3 Be1 61.Kc2 Ff4 62.g3 Fxg3 63.Bxd2 Bxe4 64.Hd6+ Fxd6 65.Bxd6 Ke8 66.Kb3 Be7 67.Kb4 Bd7 68.Bxd7 Kxd7 69.Kb5 Kc7

Vicces, hogy a nagymesterek a pattig játszották a gyalogvégjátékot...

70.Kc5 b6+ 71.Kb5 Kb7 72.Kb4 Kc6 73.Kc4 b5+ 74.Kb4 Kb6 75.Kb3 Ka5 76.Ka3 b4+ 77.Kb3 Kb5 78.Kb2 Kc4 79.Kc2 b3+ 80.Kb2 Kb4 81.Kb1 Ka3 82.Ka1 b2+ 83.Kb1 Kb3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Havannában Almási Zoltán félpontos előnnyel vezet a 48. Capablanca emlékverseny félidejében. A viadal ötödik fordulójában nagymesterünk sötéttel az orosz Dmitrij Andrejkinnel remizett. Gyors pontosztozkodással ért véget a kubai rangadó, Leinier Dominguez Perez és Yunieski Quesada Perez játszmája. Döntetlennel zárult az orosz Erneszto Inarkijev és az indiai Pentala Harikrishna partija is. Az első öt forduló 15 játszmája közül csak három fejeződött be döntéssel. A pihenőnap után magyar idő szerint szombaton 21 órakor játsszák a második félidő első partijait, Almási Zoltán sötéttel Dominguez Perezzel küzd meg.

 

A sakkozás harmadik világbajnoka, Jose Raul Capablanca emlékére immár 48. alkalommal megrendezett verseny ötödik játéknapján ismét három döntetlen született. Villámgyorsan remizett a két kubai résztvevő, Leinier Dominguez Perez és Yuniesky Quesada Perez.

Az orosz Dmitrij Andrejkin meglepetésnek szánta a vezérgyalog megnyitást, Almási Zoltán tökéletesen megoldotta feladatát, kicsit előnyösebb állással jött ki a nyitásból. Kezdeményezett, Andrejkinnek védekeznie kellett. A vezércserét követően létrejött végjáték logikus befejezése lett a döntetlen. Nagymesterünk félpontos előnnyel zárta a félidőt, éllovasként várhatja a folytatást. A második körben háromszor sötéttel játszik majd.

Az orosz Erneszto Inarkijev és az indiai Pentala Harikrishna partijában az elfogadott vezércsel került terítékre. Világos gyalogelőnyt szerzett, de anyagi előnyét nem tudta győzelemig fokozni. A viadal félidejét hárman veretlenül – Almási, Queseda és Dominguez -, négyen nyeretlenül – Dominguez, Andrejkin, Inarkijev és Harikrishna – zárták.

 

Az 5. forduló eredményei:

Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) – Pentala Harikrishna (indiai, 2705) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 70)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) – Almási Zoltán (magyar, 2689) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás,

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) – Yunieski Queseda Perez (kubai, 2608) döntetlen (Spanyol megnyitás, 16)

 

A verseny állása:

1.Almási Zoltán 3,5 pont

2. Yuniesky Queseda Perez 3

3. Leinier Dominguez Perez 2,5

4-6. Dmitrij Andrejkin, Erneszto Inarkijev és Pentala Harikrishna 2

 

A szombati 6. forduló párosítása:

Pentala Harikrishna – Yunieski Quesada Perez

Leinier Dominguez Perez – Almási Zoltán

Dmitrij Andrejkin – Erneszto Inarkijev

 

Andrejkin,D (2727) - Almási,Z (2689)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.Fxf6 exf6 4.e3 c6 5.c4 dxc4 6.Fxc4 Fd6 7.Hc3 0-0 8.Hf3 Hd7 9.a3 f5 10.0-0 Ve7 11.Vc2 Hf6 12.Bae1 g6 13.g3 Fd7 14.e4 fxe4 15.Hxe4 Hxe4 16.Bxe4 Vf6 17.Be3 Bae8 18.Vc3 Bxe3 19.fxe3 Fh3 20.Bf2

 

20...Ve7

Almási Zoltán kedvezőbb állással jött ki a nyitásból, a meglepetésnek szánt vezérgyalog megnyitással Dmitrij Andrejkin nem érte el célját.

21.He5 Fe6 22.Fxe6 Vxe6 23.Hf3 Be8 24.Be2 Vd5 25.Kf2 Ff8

Figyelmet érdemelt a 25...c5 26.Vc2 cxd4 27.exd4 Bxe2+ 28.Vxe2 b5 folytatás is.

26.Vd3 f5 27.Hd2 c5 28.Vb3 Bd8 29.dxc5 Fxc5 30.Ke1 Vxb3 31.Hxb3 Fe7 32.e4 fxe4 33.Bxe4 Ff6

 

34.Ba4 Be8+ 35.Kd1 Fxb2 36.Bxa7 b6 37.a4 Fc3 38.Kc2 Fb4 39.Kd3 Bc8 40.Hd4 Fc5 41.Hf3 Be8 42.Hg5 Be3+ 43.Kc4 Fe7 44.Hh3 g5 45.Bb7 Be2 46.Hg1 Be6 47.Hf3 Ff6 48.Kd5 Be3 49.Hd2 Be5+ 50.Kc6 Ba5 51.He4 Fd4 52.g4 Bxa4 53.Hxg5 Bc4+ 54.Kd6 Fc5+ 55.Ke6 Bxg4 56.Hxh7 Fd4 57.Hf6+ Fxf6 58.Kxf6 és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2723) - Quesada Perez,Y (2608)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.Bd1 Fe7 12.He2 Fe6 13.Hf4 Fc8 14.He2 Fe6 15.Hf4 Fc8 16.He2 és döntetlen

 

Inarkijev,E (2688) - Harikrishna,P (2705)
Elfogadott vezércsel [D24]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Fxc4 a6 6.0-0 Hbd7 7.a4 b6 8.Hc3 Fb7 9.e4 Hxe4 10.Hxe4 Fxe4 11.Hg5 Fg6 12.Vf3

Világossal játszották már a 12.Fxe6 Fe7 (12...h6 13.Be1; 12...fxe6? 13.Hxe6 Vb8 14.g3) 13.Fd5 folytatást is.

12...Fe7 13.Vc6 0-0

 

 

14.Hxe6 fxe6 15.Fxe6+ Kh8 16.Fxd7 Fd6 17.Fe3 Ve7 18.Fg4 Fe4

Jobb volt a 18...Vh4 19.h3 Bae8 változat, aktív ellenjátékot keresve a gyalogért.

19.Vd7 Vf6 20.Ve6 Bae8 21.Vxf6 gxf6

Világos megőrizte gyalogelőnyét, sötétre nem könnyű védekezés várt.

22.Fh5 Fg6 23.Ff3 Fe4 24.Fh5 Fg6 25.Fe2 a5 26.Fb5 Bd8 27.Bfe1 Kg7 28.Bac1 Fe8 29.Fxe8 Bfxe8 30.g3 Kf7 31.Kg2 Be4 32.Kf3 Bde8 33.Bc4 B4e7 34.Bd1 b5 35.axb5 Bb8 36.Fd2 Bxb5 37.Fc3 Bf5+ 38.Kg2 Be2 39.Bf1 Bb5 40.Bc1 Bf5 41.Bf1 Bb5 42.Bc6 Bb6 43.Bxb6 cxb6 44.Kf3 Be7 45.Ba1 f5 46.Fd2 Ke6 47.b4 axb4 48.Bb1 Fc7 49.Ff4 Fxf4 50.Kxf4 b5 51.Bxb4 Bb7

 

 

52.Kg5 Bg7+ 53.Kh6 Bb7 54.f3 Kd5 55.h4 Ke6 56.g4 fxg4 57.fxg4 Kf6 58.h5 Ke6 59.Bb1 b4 60.g5 Kf5 61.g6 hxg6 62.hxg6 Bb6 63.Bg1 Ke4 64.Bg4+ Kd5 65.Kh7 b3 66.g7 Bb7 67.Bg3 Kxd4 68.Kh6 Bxg7 69.Kxg7 Kc4 70.Bxb3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Párizsban bombameglepetés született az Aljechin emlékverseny ötödik fordulójában. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik világossal játszva 32 lépésben vereséget szenvedett a remekül játszó francia Laurent Fressinétől. Az elsőszámú francia sakkozó, Maxime Vachier-Lagrave az orosz Peter Szvidlert győzte le és félpontos előnnyel vezet. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand első nyerését könyvelhette el. Az izraeli Borisz Gelfand és az örmény Levon Aronjan, valamint az angol Michael Adams és az orosz Nyikita Vityjugov megosztozott a ponton. A viadal kétnapos szünet után Szentpéterváron folytatódik, a hatodik fordulóban Kramnyik-Anand csúcsrangadóra kerül sor.

 

A francia nagymesterek nagy sikereivel fejeződött be az Aljechin emlékverseny párizsi szakasza. Nagy meglepetésre az extravagáns varit megjátszó Laurent Fressinet korán zavart okozott az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik soraiban. Tisztet áldozott, bőséges ellenértéket kapott, a világos haderő tisztjei között nem volt összhang, míg Fressinet tisztjei egyre fenyegetőbb pozíciókat foglaltak el. Szép kiskombináció fejezte be a partit, Kramnyik 32 lépés után feladásra kényszerült.

 

Maxime Vachier-Lagrave is sötéttel aratott győzelmet, a londoni világbajnok-jelölti verseny hajrájában oly jól játszó orosz Peter Szvidler újabb vereséget szenvedett. Szvidler a középjátékban jobban állhatott volna, fölöslegesen cserélt vezért, a végjátékban Maxime szabadgyalogját nem tudta feltartóztatni. Vachier-Lagrave félpontos előnyének birtokában utazhat Szentpétervárra.

Első nyerését könyvelhette el az indiai világbajnok Viswanathan Anand. A kínai Ding Liren nem tudta megakadályozni Vishy királyszárnyi akciójának kibontakozását, a világbajnok ötven százalékkal zárta az emlékverseny párizsi szakaszát.

Érdekes csatát láttunk az izraeli Borisz Gelfand és az örmény Levon Aronjan küzdelmében. Hullámzott az angol Michael Adams és az orosz Nyikita Vityjugov partija.

 

Az 5. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) – Laurent Fressinet (francia, 2706) 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 32)

Viswanathan Anand (indiai, 2783) – Ding Liren (kínai, 2707) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 32)

Peter Szvidler (orosz, 2747) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 41)

Borisz Gelfand (izraeli, 2739) – Levon Aronjan (örmény, 2809) döntetlen (Félszláv védelem, 41)

Michael Adams (angol, 2706) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2712) döntetlen (Francia védelem, 41)

 

A verseny állása:

1.Maxime Vachier-Lagrave 3,5 pont

2-5. Michael Adams,  Levon Aronjan, Borisz Gelfand és Laurent Fressinet 3

6. Viswanathan Anand 2,5

7-9. Nyikita Vityjugov, Ding Liren és Vlagyimir Kramnyik 2

10. Peter Szvidler 1

 

A vasárnapi 6. forduló párosítása:

Laurent Fressinet – Nyikita Vityjugov

Levon Aronjan – Michael Adams

Maxime Vachier-Lagrave – Borisz Gelfand

Ding Liren – Peter Szvidler

Vlagyimir Kramnyik – Viswanathan Anand

 

Kramnyik,V (2801) - Fressinet,L (2706)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.Hf3 d5 2.g3 Hc6 3.d4 Fg4 4.Hbd2 Vd7 5.h3 Ff5 6.c3 e5 7.dxe5 0-0-0 8.e3 Hge7 9.g4?! Fg6 10.b4 h5 11.b5

 

11...hxg4 12.bxc6 Hxc6 13.e6 Vxe6 14.Hd4 Hxd4 15.cxd4 Fe7

Még erősebb volt a 15…Fb4 16.Vb3 Fxd2+ 17.Fxd2 Fe4 folytatás.

16.Fg2 gxh3 17.Ff3

 

17...Ff5

Sötétnek bőséges ellenértéke van az áldozott tisztért.

18.Va4 Kb8 19.Fa3 Fh4 20.Hf1 g5 21.Bh2

 

 

21...g4! 22.Fe2 Fe4

Még pontosabb volt a 22...Bdg8 23.Kd2 g3 24.fxg3 Fxg3 25.Bh1 Fh4 folytatás.

23.Bc1 Fg2 24.Va5 Bc8 25.Bc3

 

 

25...Fxf2+! 26.Kxf2 Fxf1 27.Kxf1 g3 28.Ff3 gxh2 29.Ke2 Bhg8 30.Fc5 a6 31.Fh1 Bg2+ 32.Fxg2 és világos feladta

 

Anand,V (2783) – Ding Liren (2707)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 e6 8.He5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 Hd7 11.f4 Fb4+ 12.c3 Fe7 13.Fd2 Hgf6 14.Ve2

A világbajnok a megszokott 14.0-0-0 0-0 (14...c5 15.Fe3) 15.Kb1 helyett új tervet választott.

14...c5 15.dxc5

Figyelmet ígért a 15.f5 0-0 (15...cxd4 16.Hxf7 Kxf7 17.fxe6+ Kg8 18.exd7 Vxd7 19.Vc4+ Vd5 20.Vxd5+ Hxd5 21.cxd4) 16.fxe6 fxe6 17.Hg6 Be8 18.Vxe6+ Kh7 19.Vf5 Fd6+ 20.He2 folytatás.

15...Vc7 16.b4 0-0 17.0-0 a5 18.a3 Hxe5?! 19.fxe5 Hd7 20.He4 axb4 21.cxb4 Vxe5?!

 

22.Fc3 Vc7 23.Bad1 Bad8 24.Vg4 g6

 

 

25.Hd6

Vishy még erőteljesebben játszhatott volna a 25.h5 g5 26.Hd6 Ba8 27.Hxf7 Bxf7 28.Vxe6 Hf6 29.Fxf6 Fxf6 30.Bxf6 változatban.

25...e5 26.Vc4 Hb6 27.Ve4 Hd7 28.h5 gxh5?!

Már nem volt mentség. 28...Hxc5-re 29.Vxe5 f6 30.Vd5+ Kg7 31.Fe5 Vc6 32.hxg6 Kxg6 33.Vxc6 bxc6 34.Hf5 Bxd1 35.Hxe7+ Kf7 36.Bxd1 fxe5 37.Hxc6 szerzett volna döntő előnyt.

29.Vf5 Ff6 30.Vxh5 Vc6 31.Bxf6 Hxf6 32.Vxe5 és sötét feladta

 

Szvidler,P (2747) - Vachier-Lagrave,M (2722)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 e6 4.e4 d5 5.cxd5

A gibraltári nyílt tornán az orosz Nyikita Vityjugov az 5.e5 Hh5 6.f4 Vh4+ 7.g3 Hxg3 8.Hf3 Vh5 9.hxg3 Vxh1 10.Hc3 változatban remire mentette hátrányos pozícióját a francia sakkozó ellen.

5...exd5 6.Hc3 dxe4 7.fxe4 Fb4 8.Fg5 h6 9.Fxf6 Vxf6 10.Hf3 Fg4 11.Fb5+ c6 12.Fe2 Hd7 13.0-0 Ve7 14.Vc1 0-0-0 15.Vf4 f5

 

16.Hb5 cxb5 17.Bac1+ Hc5 18.exf5 Vxe2 19.Vxg4 gxf5 20.Vxf5+ Kb8

 

21.dxc5

A meglepetésre sereghajtó orosz nagymester 21.Vf4+ Ka8 22.dxc5 Fa5 23.b4 Bhf8 24.Vh4 változatban jobban állt volna.

21...Bhf8 22.Ve5+?! Vxe5 23.Hxe5 Bfe8 24.c6 Bd2 25.Bf5 Fd6 26.Hd7+ Kc8 27.Hf6

 

 

 

27...Be5 28.Bxe5 Fxe5 29.He4 Bxb2 30.cxb7+ Kxb7 31.Hc5+ Ka8 32.Bd1 Fc7 33.Be1 a5 34.Be6 Bc2 35.Hd3 h5 36.Bh6 Bxa2 37.Bxh5 Bd2 38.Hc5

 

 

38...a4 39.Bh6 Bd6 40.Bh8+ Ka7 41.Kf1 Bc6 és világos feladta

 

Gelfand,B (2739) - Aronjan,L (2809)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 a6 5.Hc3 e6 6.c5 Hbd7 7.Vc2 b6 8.cxb6 Hxb6 9.Fd2 c5 10.Bc1 cxd4 11.exd4 Fd6 12.Fd3

A tavalyi világbajnoki döntő 7. partijában Forisz Gelfand más változatot választott, a győzelemmel vezetést szerzett Vishy Anand elleni párharcában. 12.Fg5 0-0 13.Fd3 h6 14.Fh4 Fb7 15.0-0 Vb8 16.Fg3 Bc8 17.Ve2 Fxg3 18.hxg3 Vd6 19.Bc2 Hbd7 20.Bfc1 Bab8 21.Ha4 He4 22.Bxc8+ Fxc8 23.Vc2 g5 24.Vc7 Vxc7 25.Bxc7 f6 26.Fxe4 dxe4 27.Hd2 f5 28.Hc4 Hf6 29.Hc5 Hd5 30.Ba7 Hb4 31.He5 Hc2 32.Hc6 Bxb2 33.Bc7 Bb1+ 34.Kh2 e3 35.Bxc8+ Kh7 36.Bc7+ Kh8 37.He5 e2 38.Hxe6 és sötét feladta.

12...0-0 13.0-0 Fb7 14.Ha4 Hxa4 15.Vxa4 a5 16.Bc2 He4 17.Fe3

 

 

 

17...f5 18.Bfc1 Bb8 19.Fd2 Hxd2 20.Hxd2 Fc8 21.Fb5 Bf7 22.Hf3 Bfb7 23.g3 h6 24.Bc6 Kh7 25.a3 Bc7 26.Bxc7 Fxc7 27.h4 Kg8 28.h5 f4 29.Kg2 fxg3 30.fxg3

 

30...e5 31.Vc2 Bxb5 32.Vxc7 Bxb2+ 33.Kg1 Vxc7 34.Bxc7 Bb1+ 35.Kf2 Bb2+ 36.Ke1 Fg4 37.Hxe5 Be2+ 38.Kf1 Be4 39.Bc5 Bxd4 40.Hxg4 Bxg4 41.Bxd5 és döntetlen

 

Adams,M (2727) - Vityjugov,N (2712)
Francia védelem [C00]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.g3 Hc6 4.Fg2 Hf6 5.Ve2 Fe7 6.e5 Hd5 7.c4 Hdb4 8.d3 d6 9.a3 Ha6 10.0-0 dxe5 11.Hxe5 Hd4 12.Vd1 0-0 13.Hc3 Hc7 14.Hf3 Hc6 15.Ff4 g5?! 16.Fe3 f5

 

 

17.d4?!

Mickey Adams a 17.Vd2 g4 18.He1 Hd4 19.Bb1 a5 20.Fh6 Bf6 21.Ff4 változatban jobban állt volna.

17...f4 18.d5 exd5 19.cxd5 fxe3 20.dxc6 Vxd1 21.Baxd1 exf2+?! 22.Bxf2 bxc6 23.He5 Bxf2 24.Kxf2 Fe6 25.Hxc6 Bf8+ 26.Kg1 Ff6 27.Bd2 a6 28.He4 c4 29.Hxf6+ Bxf6 30.Bd6 Kg7 31.He5

 

31...c3 32.bxc3 Ff5 33.Bd2 Hb5 34.c4 Hxa3 35.g4 Fe6 36.Fd5 Fxd5 37.Bxd5 Bf4 38.h3 Hxc4 39.Hxc4 Bxc4 40.Bxg5+ Kf6 41.Ba5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Zugban zajló Grand Prix-verseny hetedik fordulójában öt döntetlen mellett csak egy játszma végződött döntéssel, az amerikai Gata Kamsky a holtversenyes éllovas orosz Alekszandr Morozevicset győzte le. Lékó Péter hatodszor remizett, ezúttal az azeri Sahriyar Mamedgyarovval osztozott meg a ponton. Az orosz Szergej Karjakin és az üzbég Rusztam Kszimdzsanov, a holland Anish Girir és az olasz Fabiano Caruana játszmái igazolták a megjátszott változatok értékelését, a minőségáldozatért a nagymestereknek elegendő kompenzációjuk volt. A bolgár Veszelin Topalov nem villogott a nyitásban, az ukrán Ruszlan Ponomarjov egy kicsit „meggyötörte”. Az azeri Tejmur Radzsabov bevetette a Szvesnyikov-változatot, fél pontra jó volt az amerikai Hikaru Nakamurával szemben. Lékó Péter nyolcadik partiját Caruanával sötéttel játssza.

A viadal hetedik fordulójának öt döntetlenét elsősorban megnyitáselméleti párbajok jellemezték, az egyetlen eldőlt partiban eredeti játékvezetést láttunk. Lékó Péter az azeri Sahriyar Mamedgyarovval a spanyol megnyitás egyik ritkább változatában remizett. A nyitás biztatóan alakult, de nagymesterünk játékából hiányzott az erő, az azeri sakkozó a kezdeményezést is átvette, minimális előnye azonban csak fél pontra volt elegendő.

 

Eredeti játékvezetés jellemezte az amerikai Gata Kamsky és az orosz Alekszandr Morozevics összecsapását. A forduló előtt még holtversenyes éllovas Morozevics nem tudott igazi ellenállást kifejteni, a világos bábukat vezető Kamsky fokozatosan növelte előnyét, a csata végén már válogathatott a nyerések között. Morozevics elvesztette veretlenségét.

A változat korábbi értékelését megerősítette az orosz Szergej Karjakin és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov skót megnyitású ütközete, sötétnek az áldozott minőségért elegendő ellenértéke volt.

A holland Anish Giri és az olasz Fabiano Caruana játszmája sem változtatta meg a Grünfeld védelem adott varijának értékelését, a két legfiatalabb résztvevő is megosztozott a ponton.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov ezúttal nem jeleskedett a nyitásban, az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov egy kicsit megkeserítette életét. Az azeri Tejmur Radzsabov sikerrel játszotta meg a Szvesnyikov-változatot, az amerikai Hikaru Nakamura nem tudott előnybe kerülni. Hét forduló után még négyen veretlenek a mezőnyben, Ponomarov, Topalov, Caruana és Karjakin még nem talált legyőzőre. Lékó Péter, Anish Giri, Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov még nyeretlen.

 

A 7. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2786) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) döntetlen (Skót megnyitás, 38)

Anish Giri (holland, 2727)  – Fabiano Caruana (olasz, 2772) döntetlen (Grünfeld védelem, 42)

Lékó Péter (magyar, 2744) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) döntetlen (Spanyol megnyitás, 42)

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) 1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 40)

Veszelin Topalov (bolgár, 2771) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 72)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) döntetlen (Szicíliai védelem, 54)

 

A verseny állása:

1-2. Ruszlan Ponomarjov és Veszelin Topalov 4,5 pont

3-5. Alekszandr Morozevics, Fabiano Caruana és Szergej Karjakin 4

6-7. Gata Kamsky és Hikaru Nakamura 3,5

8-10. Anish Giri, Lékó Péter és Sahriyar Mamedgyarov 3

11-12. Rusztam Kaszimdzsanov és Tejmur Radzsabov 2,5

 

Hely.

Név

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

Gy.

SB

Koya

1

Ruszlan Ponomarjov

2733

UKR

*

½

1

½

1

½

½

½

½

2

16,25

3

2

Veszelin Topalov

2771

BUL

½

*

½

1

½

1

½

½

½

2

14,50

2

3

Alekszandr Morozevics

2758

RUS

*

½

½

0

1

½

½

1

4

1

2

12,50

1

4

Fabiano Caruana

2772

ITA

0

½

*

½

½

½

1

1

4

1

2

12,00

1

5

Szergej Karjakin

2786

RUS

½

½

½

*

½

1

½

½

4

1

1

13,50

2

6

Gata Kamsky

2741

USA

0

½

1

*

½

½

0

1

½

2

12,00

2

7

Hikaru Nakamura

2767

USA

0

½

½

*

½

½

1

½

½

1

10,50

1

8

Anish Giri

2727

NED

½

½

0

½

½

*

½

½

3

0

0

11,00

2

9

Lékó Péter

2744

HUN

½

0

½

½

½

*

½

½

3

0

0

10,50

2

10

Sahriyar Mamedgyarov

2766

AZE

½

½

½

0

½

½

*

½

3

0

0

10,50

11

Rusztam Kaszimdzsanov

2709

UZB

½

0

0

½

1

0

½

*

0

1

9,25

2

12

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½

0

½

0

½

½

½

*

0

0

9,00

 

A 8. forduló párosítása:

Rusztam Kaszimdzsanov – Tejmur Radzsabov

Ruszlan Ponomarjov – Hikaru Nakamura

Alekszandr Morozevics – Veszelin Topalov

Sahriyar Mamedgyarov – Gata Kamsky

Fabiano Caruana – Lékó Péter

Szergej Karjakin – Anish Giri

 

Lékó,P (2744) - Mamedgyarov,S (2766)
Spanyol megnyitás [C70]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hge7 5.c3 g6 6.d4 exd4 7.cxd4 b5 8.Fc2 d5 9.exd5 Hxd5 10.0-0 Fe6 11.Fg5 Vd7 12.a4 Bb8 13.Hbd2 Fg7 14.He4 0-0 15.h3 Hdb4 16.Hc5 Vd6 17.Hxe6 fxe6 18.axb5 Hxd4

Figyelmet érdemelt a 18...Hxc2 19.Vxc2 Bxb5 20.Bxa6 Hb4 21.Bxd6 Hxc2 22.Bd8 Bxd8 23.Fxd8 Hxd4 24.Fxc7 Hxf3+ 25.gxf3 Fxb2 folytatás is.

19.Hxd4 Fxd4 20.Fb3

 

20...Bxf2 21.Bxf2 Fxf2+ 22.Kh1

Gyengébb lett volna a 22.Kxf2 Vc5+ 23.Kf3 Vxg5 24.Fxe6+ Kg7 25.Vd4+ Vf6+ 26.Vxf6+ Kxf6 27.Fg4 Bxb5 választás.

22...Bxb5 23.Vxd6 cxd6 24.Fxe6+ Kg7 25.Fd2 Fd4 26.Fc3 Fe5 27.Fc4 Bb6 28.Ba4 Fxc3 29.bxc3 Hc2 30.Fxa6 Bb3 31.Bc4 He3 32.Bc7+ Kh6 33.Fe2 Hd5 34.Bd7 Hxc3 35.Fc4 Bb1+ 36.Kh2 He4 37.Fd3 Bb4 38.Fxe4 Bxe4 39.Bxd6 Bb4 40.Bc6 Be4 41.Bd6 Bb4 42.Bc6 Be4 és döntetlen

 

Kamsky,G (2741) - Morozevics,A (2758)
Szabálytalan megnyitás [A40]

1.e4 c5 2.Hf3 g6 3.c4 Fg7 4.d4 Va5+ 5.Hc3 d6 6.h3 Hc6 7.d5 Hd4 8.Fd2 Vb6 9.Bb1 Hf6 10.Fd3 0-0 11.0-0 Hd7 12.Hxd4 cxd4 13.Ha4 Vc7 14.f4 a5 15.Fe1 b6 16.Fg3 e6 17.f5 exf5 18.exf5 Be8 19.b3 Hf6

 

20.Ff2 Hh5?!

Hátrányos állásban Alekszandr Morozevics rossz irányban keresgélt ellenesélyt.

21.Vd2

Ígéretes volt a 21.Vg4 b5 22.cxb5 Vb7 23.Bbc1 Hf6 24.Vxd4 Hxd5 25.Vc4 folytatás is.

21...Fe5 22.Bbe1

Engedett a szorításon. 22.Fh4 Fxf5 23.Fxf5 gxf5 24.Bxf5 Hg7 25.Bxe5 Bxe5 26.Ff6 Be3 27.Vf2 Hh5 28.Fxd4 nagyobb előnyt adott.

22...Vd8 23.fxg6 hxg6 24.Be4 Fd7 25.Fh4 Vc7 26.g4 f5

 

27.Bxe5! dxe5 28.Vh6

Kimaradt a prózai nyerés a 28.gxh5 e4 29.Vg5 Fxa4 30.Bxf5 Ba7 31.h6 Kh7 32.Bf6 változatban.

28...e4 29.d6! Vb7

Azonnal vesztett a 29...Vxd6 a 30.c5 bxc5 31.Fc4+ Fe6 32.Vxg6+ Hg7 33.gxf5 változat.

30.Hxb6 Be6 31.gxh5

Gata Kamsky válogathatott a nyerések között.

31...g5 32.Vxg5+ Kh8 33.Vxf5 Bg8+ 34.Kh2 exd3 35.Ff6+ Bxf6 36.Vxf6+ Kh7 37.Hd5 Fxh3 38.Kxh3 Vd7+ 39.Kh2 d2 40.Ve7+ és sötét feladta

 

Karjakin,S (2786) - Kaszimdzsanov,R (2709)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Hb6 9.Hc3 Ve6 10.Ve4 Fb4 11.Fd2 Fa6 12.b3 Fxc3 13.Fxc3 d5 14.Vh4 dxc4 15.Bc1 Vg6 16.Fb4 f6 17.Vh3 Ve4+

Szergej Karjakin a változatot kétszer is sötéttel játszotta meg, Magnus Carlsen és Wang Hao ellen. 17...Fc8 18.Vf3 és 18.Vg3 történt a partikban, mindkét játszma döntetlen lett.

18.Fe2 Kf7 19.Ve3 Vxe3 20.fxe3 Bhe8 21.exf6 Bxe3 22.fxg7 Kxg7 23.Kf2

 

 

 

23...Bxe2+ 24.Kxe2 cxb3+ 25.Kf2 bxa2 26.Bxc6 Hd5 27.Fc3+ Hxc3 28.Bxc3 Fc8 29.Bxc7+ Kh8 30.Be1 Fe6 31.Bc6 Bf8+ 32.Ke3 Bb8 33.Ba6 Bb1 34.Kd2 Bb2+ 35.Kc3 Bb1 36.Kd2 Bb2+ 37.Kc3 Bb1 38.Kd2 és dntetlen

 

Topalov,V (2771) - Ponomarjov,R (2733)
Nimzoindiai védelem [E52]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.e3 0-0 6.Fd3 d5 7.0-0 Fa6 8.cxd5 exd5 9.Fxa6 Hxa6 10.Va4 Vc8 11.Fd2 Be8 12.a3 Ff8 13.b4 c5 14.bxc5 bxc5 15.Bab1 c4 16.Bb2 Hc7 17.Bfb1 a6 18.Bb6 Be6 19.Bxe6 fxe6 20.He5

A megnyitáselméleti felkészültségéről híres, a nyitásokban eredeti gondolatokat megjátszó Veszelin Topalovtól nem szoktuk meg, hogy világossal hátrányos állást érje el a nyitásban.

20...Hb5 21.Hxb5 axb5 22.Vxb5 Fxa3 23.f3 Fd6 24.Vc6 Vxc6 25.Hxc6 Ba2 26.Fb4 Fc7 27.Fe1 Ba6 28.Hb4 Ba3 29.Hc2 Ba2 30.Bc1 Kf7 31.Hb4 Ba3 32.Hc2 Bb3 33.h3 Ke8 34.Kf1 Kd7 35.Ke2 e5 36.Ba1 Bb2 37.Kd1 exd4 38.exd4 Hh5 39.Fd2 Fb6 40.g4 Hf6 41.Fa5 He8 42.Fxb6 Bxb6 43.He3 Hc7 44.Ba5 Bb5 45.Bxb5 Hxb5 46.Hxd5 Hxd4 47.Hb6+ Ke6 48.Hxc4 Hxf3

 

49.Ke2 Hg1+ 50.Ke3 Hxh3 51.Hd2 Hg5 52.Kf4 h6 53.Hb3 Kf6 54.Hd2 He6+ 55.Kg3 Hc5 56.Hc4 Hd3 57.He3 g6 58.Hc4 Ke6 59.He3 Ke5 60.Hc4+ Kd5 61.Hb6+ Ke4 62.Hd7 He5 63.Hf6+ Ke3 64.Hg8 Hf7 65.He7 g5 66.Hg8 Ke4 67.Hf6+ Ke5 68.Hg8 Ke4 69.Hf6+ Ke5 70.Hg8 Ke4 71.Hf6+ Ke5 72.Hg8 és döntetlen

 

Nakamura,H (2767) - Radzsabov,T (2793)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 0-0 13.h4 Fe6 14.g3 a5 15.b3 a4 16.Bb1 axb3 17.axb3

 

 

17...Fxd5 18.cxd5 Ha5 19.Fh3 Vb6 20.Vd2 Bfb8 21.0-0 Ba7 22.Bfc1 Bc7 23.He3 Bxc1+ 24.Vxc1 Fd8 25.Vb2 g6 26.Fd7 Va7 27.Fc6 Fb6 28.Hg4 Ve7 29.Vd2 h5 30.He3 Fc5 31.Kg2 Kg7 32.Fa4 Bc8 33.Hc2 Bb8 34.Vd3 Vc7 35.He1 Fd4 36.Ve2 Hb7 37.Hd3 Hc5 38.Bc1 Va7 39.Hxc5 Fxc5 40.Bc2 Ve7 41.Fc6 Bh8 42.Ba2 g5 43.hxg5 Vxg5 44.Fd7 h4 45.Vg4 Vxg4 46.Fxg4 hxg3 47.fxg3 Bb8 48.Fd7 Bb7 49.Fg4 Ba7 50.Bxa7 Fxa7 51.Fd7 Fc5 52.Fg4 Fa7 53.Fd7 Fc5 54.Fg4 Fa7 és döntetlen

 

Giri,A (2727) - Caruana,F (2772)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.Fe3 Hc6 14.d5 He5 15.Bxb7 a5 16.Bxe7 a4 17.Be1 a3

 

 

18.Hxe5 Fxe2 19.Bxe2 Vxe2 20.Vxe2 a2 21.Fd4 a1V+ 22.Fxa1 Bxa1+ 23.Vf1 Bxf1+ 24.Kxf1 Ff6 25.Hc6 Fxe7 26.Hxe7+ Kg7 27.Hc6 Bc8 28.g4 h6 29.e5 Kf8 30.f4 Ba8 31.Ke2 Ba2+ 32.Kd3 Bxh2 33.f5 gxf5 34.gxf5 Bh1 35.e6 fxe6 36.fxe6 Bd1+ 37.Ke4 h5 38.Ke5 h4 39.d6 Ke8 40.d7+ Bxd7 41.exd7+ Kxd7 42.Ke4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Almási Zoltán legyőzte az orosz Erneszto Inarkijevet a Havannában zajló Capablanca emlékverseny negyedik fordulójában. A szicíliai védelmű partiban nagymesterünk villámgyors támadást indított sötét királyállása ellen, a nehéztisztek akciójával szemben Inarkijev tehetetlen volt. A játéknap meglepetését a kubai Yuniesky Quesada Perez nyerése jelentette, az orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkin 122 lépés után kapitulált. Az indiai Pentala Harikrishna és a kubai Leinier Dominguez Perez megosztozott a ponton. A félpontos előnnyel vezető Almási Zoltán ötödik partiját sötéttel Andrejkin ellen játssza.

 

Almási Zoltán tetszetős támadással szerezte meg második győzelmét. A parti egyetlen kritikus állásában az orosz Szergej Inarkijev nem fogadta el a felkínált gyalogáldozatot, ami az egyetlen esélyt jelentette volna számára. A különböző oldalra történt sáncolás mellett Zoli akciója nagy erővel bontakozott ki, a vonalnyitás után a sötét király védtelen volt a nehéztisztek fenyegetéseivel szemben.

A játéknap meglepetését a kubai Yuniesky Quesada Perez sikere jelentette, az orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkin nehezen kapitulált, megvárta, míg a vezérvégjátékban a gyalog már a 7. sorra ért. A kubai nagymester a nyitást kis előnnyel zárta, Andrejkin védekezésre kényszerült, és nagy időzavarba is került. Quesada Perez itt-ott pontatlankodott, Andrejkin már megmenthette volna a partit, de az újabb hiba végzetesnek bizonyult. A vezérek cserélődtek, de mindkettőjük gyalogja gyalog elérte az átváltozási mezőt. Az új vezérvégjátékban a kubai nagymester jól élt az időnyerést szolgáló lépésismétlésekkel, a 122. lépést követően fogadhatta Andrejkin gratulációját.

Az indiai Pentala Harikrishna kedvező esélyt szalasztott el, az elsőszámú kubai nagymester, Leinier Dominguez Perez negyedik remijét könyvelhette el.

 

A 4. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 2705) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) döntetlen (Angol megnyitás, 43)

Yunieski Queseda Perez (kubai, 2608) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 122)

Almási Zoltán (magyar, 2689) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 36)

 

A verseny állása:

1.Almási Zoltán 3 pont

2. Yuniesky Queseda Perez 2,5

3. Leinier Dominguez Perez 2

4-6. Erneszto Inarkijev, Pentala Harikrishna és Dmitrij Andrejkin 1,5

 

Az 5. forduló párosítása:

Erneszto Inarkijev – Pentala Harikrishna

Dmitrij Andrejkin – Almási Zoltán

Leinier Dominguez Perez – Yunieski Queseda Perez

 

Almási,Z (2689) - Inarkijev,E (2688)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fe7 9.f3 b5 10.g4 Hxd4 11.Vxd4 Fb7 12.g5 Hh5 13.Kb1 Bc8 14.Vd2 g6 15.Fh3 b4 16.He2 d5 17.e5 0-0

 

18.Fd4 a5

Az orosz sakkozó hosszasan gondolkodott, de nem vállalta a gyalogáldozat elfogadását. 18...Fxg5 19.Vxg5 Vxc2+ 20.Ka1 Vxe2 21.Fg4 Hg7 22.Vh6 Bc4 (22...b3 23.h4 Bc4 24.axb3 Bxd4 25.Bxd4 Vxe5 26.Bb4) 23.h4 b3 24.axb3 Bxd4 25.Bxd4 Vxe5 volt a helyes folytatás.

19.Fg4 Hg7 20.h4 a4 21.Hc1 Fa6 22.h5 a3

 

23.Vh2 gxh5 24.Bd2! Fxg5

Erneszto Inarkijev már időzavarban volt, mentséget már nem találhatott.

25.f4 Fd8 26.Fxh5 Hxh5 27.Bg2+ Kh8 28.Vxh5 f5 29.Fc5! Bf7

 

 

30.Bhg1 Fh4 31.Fd6 Va7 32.Vxh4 Vd4 33.bxa3 bxa3 34.Fxa3 Fc4 35.Hb3 Va7

 

 

36.Vg5 és sötét feladta

 

Quesada Perez,Y (2608) - Andrejkin,D (2727)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 Hd7 6.0-0 He7 7.Hbd2 h6 8.Hb3 a6 9.Fd2 Fe4 10.Fb4 a5 11.Fd6 Hf5 12.Fxf8 Fxf3 13.Fxf3 Kxf8 14.c3 h5 15.a4 g6 16.Fe2 Bc8 17.Fd3 He7 18.Hd2 Hf5 19.g3 c5 20.Hf3 Kg7 21.Vd2 Vb6 22.Vf4 cxd4 23.cxd4 Hb8 24.Fxf5 exf5 25.Bac1 Hc6 26.h3 Hb4 27.Bc3 Bxc3 28.bxc3 Ha6 29.c4 Hc7 30.c5 Vb3

 

 

31.Ve3 Vxa4 32.Bb1 He6 33.Hg5 Vd7 34.Hxe6+ Vxe6? 35.Bxb7 a4 36.Bb6

Egyszerűbb volt a 36.Ba7 h4 37.Bxa4 hxg3 38.Vxg3 Vd7 39.Ba6 folytatás.

36...Ve7

 

37.e6 h4 38.Ve5+ Vf6 39.Vxd5 Bd8 40.Bd6 fxe6 41.Vb7+ Kh6 42.Vb6 Bxd6 43.cxd6 e5? 44.Vc7?

A vezérvégjátékban sok volt a pontatlanság. 44.Vb8 a3 45.d7 a2 46.d8V a1V+ 47.Kg2 Vxd8 48.Vxd8 Kg7 49.Ve7+ Kg8 50.Ve6+ Kg7 51.Vxe5+ Kh7 52.gxh4 volt a nyerés útja.

44...a3? 45.Vc1+?! f4 46.dxe5 Vxe5 47.d7 Vd4? 48.Vxf4+ Vxf4 49.gxf4 a2

 

 

 

50.d8V a1V+ 51.Kg2 Kg7 52.Ve7+ Kg8 53.Vxh4 Va8+ 54.Kh2 Ve4 55.Vg4 Vc2 56.Ve6+ Kg7 57.Kg2 Vb1 58.Vd5 Kf6 59.Vd4+ Kf7 60.Kg3 Vf5 61.Vc4+ Kf8 62.Vb3 Kg7 63.Vb7+ Kg8 64.Ve7 Vb1 65.Ve6+ Kg7 66.Ve7+ Kh8 67.Kh4 Vg1 68.Ve3 Kh7

 

69.f5! gxf5 70.Ve7+ Kg6 71.Ve6+ Kg7 72.Vxf5 Va1

 

 

73.Ve4 Kh8 74.Kg3 Vg1+ 75.Vg2 Vb1 76.Kh2 Kh7 77.Vf3 Vb8+ 78.Kg2 Vg8+ 79.Kh2 Vb8+ 80.Vg3 Vb2 81.h4 Vb5 82.Vf4 Vd5 83.Vf6 Vc5 84.Vf7+ Kh6 85.Vf4+ Kh7 86.Ve4+ Kh8 87.Kg3 Vd6+ 88.Kg4 Vg6+ 89.Kf3 Vf7+ 90.Vf4 Vh5+ 91.Kg3 Vg6+ 92.Kh3 Ve6+ 93.Vg4 Vb3+ 94.Kh2 Vb8+ 95.Kg2 Vb7+ 96.Vf3 Vg7+ 97.Kh1 Va1+ 98.Kh2 Ve5+ 99.Kh3 Ve6+ 100.Vg4 Vb3+ 101.f3 Vd1 102.Vh5+ Kg7 103.Vg5+ Kh8 104.Vf6+ Kh7 105.Kg4 Vg1+ 106.Kh5 Vc5+ 107.Vg5 Vd6 108.Vf5+ Kh8

 

109.f4 Vc6 110.Ve5+ Kh7 111.Ve7+ Kh8 112.f5 Vc3 113.Ve8+ Kg7 114.Ve7+ Kg8 115.Vg5+ Kf7 116.Vg6+ Ke7 117.Kh6 Vf3 118.h5 Vf2 119.Kg7 Kd7 120.h6 Vd4+ 121.f6 Kc8 122.h7 és sötét feladta

 

Harikrishna,P (2705) - Dominguez Perez,L (2723)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 c5 2.e3 g6 3.Fe2 Fg7 4.0-0 Hf6 5.b3 0-0 6.Fb2 d5 7.c4 Hc6 8.He5 Hxe5 9.Fxe5 Fe6 10.Hc3 Vd7 11.d3 Bad8 12.Vc1 dxc4 13.dxc4 Ff5 14.Vb2 Vd2?! 15.Va3

 

15...He4? 16.Fxg7?!

Pentala Harikrishna nem használta ki a nagy lehetőséget. 16.Bad1! Vc2 (16...Fxe5 17.Bxd2 Hxd2 (17...Bxd2 18.Hxe4 Fxe4 19.Ff3 Fxf3 20.gxf3) 18.Hd5 e6 19.He7+ Kh8 20.Bc1 Fd3 21.Vxc5) 17.Bc1 Vd2 18.Fxg7 Hxc3 19.Fxc3 Vxe2 20.Vxa7 döntő előnyt adott volna.

16...Kxg7 17.Hxe4 Fxe4 18.Vxc5 Fxg2 19.Bfe1 Fc6 20.Vxe7 Bfe8 21.Vg5 Vb2 22.Vg3 Bd2 23.Ff3 Fxf3 24.Vxf3 Be6 25.Bad1 Vxa2 26.Bxd2 Vxd2 27.Vd1 Vxd1 28.Bxd1 Bb6

 

29.Bd3 Kf6 30.Kf1 Ke6 31.Ke2 Bd6 32.Bd4 Bb6 33.Bd3 Ba6 34.Kf3 Bd6 35.Bd4 Bb6 36.Bd3 Bd6 37.Bd4 Ba6 38.Be4+ Kf6 39.Bf4+ Ke7 40.Be4+ Be6 41.Bd4 Bb6 42.Bd3 Ke6 43.Ke4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Párizsban zajló Aljechin emlékverseny negyedik fordulója után négyes holtversenyben vezet a francia Maxime Vachier-Lagrave, az angol Michael Adams, az örmény Levon Aronjan és az izraeli Borisz Gelfand. A mai játéknapon egyetlen játszma dőlt el, Levon Aronjan a nagyot hibázó Peter Szvidlert büntette. A francia Laurent Fressinet többször is fonalas nyerést hagyott ki Michael Adams ellen. Maxime Vachier-Lagrave jól felkészült a világbajnok Viswanathan Anand félszláv védelmére, ahogy az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik sem bírt a kínai Ding Lirennel. Az orosz Nyikita Vityjugov kicsit ráijesztett Borisz Gelfandra.

 

A negyedik játéknapon nem termett sok babér a sötéttel játszóknak. A láthatóan fáradt orosz Peter Szvidler erőtlenül játszott az örmény Levon Aronjan ellen. Kicsit hátrányosabb, de tarthatónak ítélt állásban nagyot hibázott és öt lépés múlva feladásra kényszerült.

 

Az ifjú titánok jól felkészültek a számukra nagy kihívást jelentő partikra. A francia Maxime Vachier-Lagrave az indiai világbajnok Viswanathan Anandnak egy pillanatnyi esélyt sem adott, ahogy a kínai Ding Liren is gond nélkül remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal.

A francia Laurent Fressinet nagyon kellemetlen perceket, órákat okozott. Az angol Michael Adams az egész partiban védekezésre szorult. Kölcsönös időzavarban Adams vesztőt húzott, ezt Fressinet nem használta ki, majd nagyon erős folytatást sem vett észre. Újabb fonalas nyerést hagyott ki, a végjátékban hiába volt kettős gyalogelőnye, Adams aktív tisztjeivel kiharcolta a döntetlent.

Az izraeli Borisz Gelfandnál is becsúszott egy könnyelmű vezérlépés, az orosz Nyikita Vityjugov kezdeményezéshez jutott, előnyét azonban eltékozolta, örökös sakk lett a játszma vége.

 

A 4. forduló eredményei:

Laurent Fressinet (francia, 2706) – Michael Adams (angol, 2706) döntetlen (Réti megnyitás, 72)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2712) – Borisz Gelfand (izraeli, 2739) döntetlen (Grünfeld védelem, 33)

Levon Aronjan (örmény, 2809) – Peter Szvidler (orosz, 2747) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 36)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Viswanathan Anand (indiai, 2683) döntetlen (Félszláv védelem, 44)

Ding Liren (kínai, 2707) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) döntetlen (Vezércsel, 34)

 

A verseny állása:

1-4.Maxime Vachier-Lagrave, Michael Adams,  Levon Aronjan és Borisz Gelfand 2,5 pont

5-7. Ding Liren, Vlagyimir Kramnyik és Laurent Fressinet 2

8-9. Viswanathan Anand és Nyikita Vityjugov 1,5

10. Peter Szvidler 1

 

Az 5. forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik – Laurent Fressinet

Viswanathan Anand – Ding Liren

Peter Szvidler – Maxime Vachier-Lagrave

Borisz Gelfand – Levon Aronjan

Michael Adams – Nyikita Vityjugov

Ding Liren (2707) - Kramnyik,V (2801)
Vezércsel [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Fc4

A torna 2. fordulójában Levon Aronjan a 11.Bc1 b6 12.Fd3 Fb7 13.0-0 Hd7 14.Ve3 Bc8 15.e5 változatban meglepte az exvilágbajnokot, megnyerte az ütközetet.

11...Hd7 12.0-0 b6 13.a4

Világossal előszeretettel játsszák a 13.Bad1 és a 13.Bfe1 eltéréseket is.

13...Fb7 14.Fd3 Bc8 15.a5 Vc7 16.Bfb1 h6 17.h3 Bfd8 18.Ba3 Vd6 19.Bab3 Bc7 20.axb6 Hxb6 21.Ba1

 

 

21...f5 22.Ve2 fxe4 23.Fxe4 Fxe4 24.Vxe4 Vd5 25.Vxd5 Hxd5 26.Bba3 Hc3 27.Bxa7 He2+ 28.Kh2 Bxa7 29.Bxa7 Hxd4 30.Hxd4 Bxd4 31.Ba6 Kf7 32.Ba7+ Kg8 33.Ba6 Kf7 34.Ba7+ Kg8 és döntetlen

 

Aronjan,L (2809) - Szvidler,P (2747)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 b6 10.0-0 Vc7 11.Fg5 e6 12.Vd2 Fb7 13.Ve3 Hd7 14.Ff4 e5 15.Fg3 Bae8 16.d5 f5 17.Fh4 h6 18.exf5 gxf5 19.Bfd1 Vd6 20.Hd2 Vg6 21.Vg3 Vxg3 22.hxg3 Ff6 23.Fb5 Be7 24.Fxd7 Bxd7 25.Fxf6 Bxf6 26.c4 Bg7 27.Bb3 Bg4 28.Bc1 Bd4 29.Hf3 Be4 30.Ba3 a6 31.Bb3 b5?

Tarthatónak tűnő állásban Peter Szvidler nagyot hibázott.

 

 

32.Bb2 Bf7? 33.cxb5 axb5 34.Bxc5 b4 35.d6 Bd7 36.Bd2 és sötét feladta

 

Vachier-Lagrave,M (2722) - Anand,V (2783)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 e5

A legnépszerűbb a 8...dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fd3 Fb7 11.a3 Bc8 folytatás. A Tata Steel szuperversenyen Vishy Anand zseniális partiban nyert Levon Aronjan ellen: 12.Hg5 c5 13.Hxh7 Hg4 14.f4 cxd4 15.exd4 Fc5! 16.Fe2 Hde5! 17.Fxg4 Fxd4+ 18.Kh1 Hxg4 19.Hxf8 f5 20.Hg6 Vf6 21.h3 Vxg6 22.Ve2 Vh5 23.Vd3 Fe3 és világos feladta.

9.cxd5 cxd5 10.e4 exd4 11.Hxd5 Hxd5 12.exd5 h6 13.Hxd4 Vh4 14.Hf3 Vh5 15.Fh7+ Kh8 16.Vf5 Vxf5 17.Fxf5 Hf6 18.Fxc8 Bfxc8 19.Fe3 Bd8 20.Bfd1 Fe7

 

 

21.d6 Bxd6 22.Be1 Ff8 23.Bac1 Hd5 24.Fc5 Ba6 25.Fxf8 Bxf8 26.Bed1 Hf4 27.Bc7 Bxa2 28.g3 He6 29.Bxb7 Kg8 30.He5 Be8 31.Bd5 f6 32.Hc6 Kh7 33.Kg2 Bc8 34.Hd4 Hxd4 35.Bxd4 a5 36.Bdd7 Bg8 37.Bd6 Kg6 38.Ba6 h5 39.h4 Bc8 40.Baa7 Bc2 41.Bxg7+ Kf5 42.Bgb7 Bcxb2 43.Bxb2 Bxb2 44.Bxa5+ Kg6 és döntetlen

 

Fressinet,L (2706) - Adams,M (2727)
Réti megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.g3 Fg4 3.Fg2 c6 4.c4 e6 5.0-0 Hf6 6.d3 Hbd7 7.cxd5 exd5 8.Hc3 Fc5 9.Vb3 Fb6 10.Ha4 0-0 11.Hxb6 axb6 12.Vc2 Ve7 13.b3 He5 14.Fe3 Fxf3 15.exf3 Vb4 16.a3 Bxa3 17.Bxa3 Vxa3 18.Fxb6 Va6 19.Fd4 Hed7 20.f4 c5 21.Fc3 Be8 22.Ff3 Vd6 23.Bc1 b6 24.Fd2 h5 25.b4 h4 26.bxc5 bxc5 27.Fe3 Bc8 28.Vb2 Ve6 29.Ve2 Be8 30.Vd1 Bc8 31.g4 Vd6 32.Fg2 Hb6 33.g5 d4 34.Fd2 Hfd5 35.Vg4 Be8 36.Ff3 Hc3 37.f5 Hbd5 38.Ba1 Vb6??

 

 

39.g6?!

A francia nagymester azonnali nyerést hagyott ki a 39.Fxc3 Hxc3 40.g6 fxg6 41.fxg6 Hb5 42.Fd5+ Kf8 43.Vh5 Hc7 44.Ff7 változatban.

39...Hf6 40.gxf7+

 Jobb volt 40.Vxh4 fxg6 41.fxg6 Vb5 42.Fg5 Vxd3 43.Fxf6 Vxg6+ 44.Fg5 folytatás.

40...Kxf7 41.Vg6+ Kg8 42.Fg5 Bf8 43.Fxh4 Hcd5 44.Fg3 He7 45.Vg5 c4 46.dxc4 Vc5 47.Be1 Bf7 48.Fe5 d3

 

 

49.Vf4

Kimaradt az újabb nyerés a 49.Fxf6 Bxf6 50.Fd5+ Hxd5 (50...Kf8 51.Vh5) 51.Be8+ Bf8 52.f6 Hxf6 53.Vxc5 Bxe8 54.Vd4 változatban.

49...Hd7 50.Fd6 Vxf5 51.Vxf5 Hxf5 52.Fb4 Hf6 53.Bd1 Bd7 54.c5 Hd4 55.Bxd3 Hxf3+ 56.Bxf3 Bd1+ 57.Kg2 Hd5 58.Fa3 Bd4 59.Kg3?! Bc4 60.Bd3 Hc3 61.Bd8+ Kh7 62.Bc8 Ha4 63.f3 Bc3 64.Fb4 Bc4 65.Fa3 Bc3 66.Fb4 Bc4 67.Fd2 Bxc5 68.Ba8 Hb6 69.Ba7 Hd5 70.h4 Bc7 71.Ba5 Bd7 72.Fg5 Kg6 és döntetlen

 

Vityjugov,N (2712) - Gelfand,B (2739)
Grünfeld védelem [D94]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 g6 4.e3 Hf6 5.d4 cxd4 6.exd4 d5 7.cxd5 Hxd5 8.Fc4 Hxc3 9.bxc3 Fg7 10.0-0 0-0 11.Be1 Va5 12.Fb2 Fg4 13.h3 Fxf3 14.Vxf3 Bac8 15.Fb3 e6 16.Bad1 Va6?

A könnyelmű lépésre az orosz nagymester akcióba lendülhetett.

 

 

17.d5! He5 18.Bxe5! Fxe5 19.dxe6 fxe6 20.Ve3 Fg7 21.Fxe6+ Kh8 22.Fxc8 Vxa2 23.Vd2

Jobb volt a 23.Fc1 Bxc8 24.Ve7 Vg8 25.Vxb7 a5 26.Fg5 folytatás.

23...Bxc8 24.Vd7 Bf8 25.Vxb7 a5 26.Ba1 Vc4 27.Bxa5

Vityjugov eltékozolta előnyét.

27...Ve2 28.f4 Ve3+ 29.Kh1 Vxf4 30.c4 Vf1+ 31.Kh2 Vf4+ 32.Kh1 Vf1+ 33.Kh2 Vf4+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Zugban lejátszották a Grand Prix-verseny hatodik fordulóját. Lékó Péter sötéttel remizett a holtversenyes éllovas orosz Alekszandr Morozeviccsel. Gyorsan lehúzta a remivarit az azeri Tejmur Radzsabov és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov az amerikai Gata Kamskyra mért vereséget. Szerencsés győzelemnek örülhetett az amerikai Hikaru Nakamura, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov hibázott az áldozattal. Fordulatos csatában remizett az olasz Fabiano Caruana és az orosz Szergej Karjakin, mindketten nyerést is kihagytak. Megosztozott a ponton az azeri Sahriyar Mamedgyarov és a holland Anish Giri. Hetedik partiját Lékó Péter világossal Mamedgyarovval játssza.

 

Jubileumi 50. partijukat játszották Lékó Péter és Alekszandr  Morozevics. A különböző időkontrollok mellett nagymesterünk 15 játszmát nyert, az orosz sakkozó tízszer tudta megadásra kényszeríteni Pétert, 24 döntetlen született még viaskodásaik közepette. A klasszikus időkontrollal 21. összecsapásukra került sor, Péter 4-2-re vezetett, 14-szer megosztoztak a ponton. Megszületett a 15. döntetlen is, ezúttal Moro angol megnyitást játszott, Péter pontos játékkal egyenlített ki, bástyavégjátékban remiztek.

 

A legizgalmasabb partit az olasz Fabiano Caruana és az orosz Szergej Karjakin játszotta. Mindketten hibáztak, nyerőesélyt hagytak kihasználatlanul. Caruana fölényes állást rontott el, Karjakin nyert állásban mentőövet dobott ellenfelének, aki kiskombinációval remire mentette oly reménytelen pozícióját.

 

A játéknapon ketten állhattak fel győztesként a sakktáblától. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov hathatós segítséget nyújtott az amerikai Hikaru Nakamurának. Kedvező állásban fölöslegesen kombinált, majd hibás elgondolással még fontos e4 gyalogját is Nakamutának ajándékozta.

Az ukrán Ruszlan Ponomarjov második nyerésével holtversenyben az élre került. Az amerikai Gata Kamsky vezérének helyzetét kihasználva került előnybe, tetszetős volt 29.d5 lépése, és nagyon pontosan játszva begyűjtötte az egész pontot.

Az azeri Tejmur Radzsabov és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov szórakoztató örökös sakkos varit húzott le. A holland Anish Giri bátrabban is játszhatott volna, de sötéttel örült a reminek az azeri Sahriyar Mamedgyarov ellen.

 

A 6. forduló eredményei:

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 41)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) – Veszelin Topalov (bolgár, 2771)  döntetlen (Nimzoindiai védelem, 31)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) – Gata Kamsky (amerikai, 2741) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 42)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) – Lékó Péter (magyar, 2744) döntetlen (Angol megnyitás, 46)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) – Anish Giri (holland, 2727) döntetlen (Vezércsel, 46)

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Szergej Karjakin (orosz, 2786) döntetlen (Spanyol megnyitás, 60)

 

A verseny állása:

1-3. Ruszlan Ponomarjov, Alekszandr Morozevics és Veszelin Topalov 4 pont

4-5. Fabiano Caruana és Szergej Karjakin 3,5

6. Hikaru Nakamura 3

7-10. Gata Kamky, Sahriyar Mamedgyarov, Anish Giri és Lékó Péter 2,5

11-12. Rusztam Kaszimdzsanov és Tejmur Radzsabov 2

 

Hely

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pon

Gy.

SB

Koya

1

Ruszlan Ponomarjov

2733

UKR

*

1

½

1

½

½

½

4

2

11,50

2

Alekszandr Morozevics

2758

RUS

*

½

½

½

1

½

1

4

2

10,50

1

3

Veszelin Topalov

2771

BUL

*

1

½

½

1

½

½

4

2

10,00

1

4

Fabiano Caruana

2772

ITA

0

½

*

½

½

1

1

2

9,00

1

5

Szergej Karjakin

2786

RUS

½

½

½

*

½

1

½

1

10,75

2

6

Hikaru Nakamura

2767

USA

0

½

*

½

½

½

1

3

1

7,50

½

7

Gata Kamsky

2741

USA

0

½

½

*

½

0

1

1

6,75

1

8

Sahriyar Mamedgyarov

2766

AZE

½

½

½

0

*

½

½

0

8,00

9

Anish Giri

2727

NED

½

0

½

½

½

*

½

0

7,75

Lékó Peter

2744

HUN

½

½

0

½

½

*

½

0

7,75

11

Rusztam Kaszimdzsanov

2709

UZB

0

½

0

0

1

½

*

2

1

5,75

½

12

Teimur Radzsabov

2793

AZE

½

0

½

0

½

½

*

2

0

6,25

1

 

A 7. forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Rusztam Kaszimdzsanov

Anish Giri – Fabiano Caruana

Lékó Péter – Sahriyar Mamedgyarov

Gata Kamsky – Alekszandr Morozevics

Veszelin Topalov – Ruszlan Ponomarjov

Hikaru Nakamura – Tejmur Radzsabov

 

Morozevics,A (2758) - Lékó,P (2744)
Angol megnyitás [A33]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 e6 6.g3 Fc5 7.Hb3 Fe7 8.Fg2 b6 9.0-0 0-0 10.Hd5

Először a románok legendás nagymestere, Florin Gheorghiu játszotta meg 1981-ben Mark Tajmanov ellen.

10...Fa6 11.Hxe7+ Vxe7 12.Hd2 d5 13.Va4 Fb7 14.b3 Bfd8

Számításba jött a 14...Hb4 15.Fa3 a5 folytatás.

15.Fa3 Vd7 16.cxd5 Hxd5 17.Bfc1 e5 18.e3 h6 19.He4

 

19...Hcb4! 20.Fxb4 Vxa4 21.bxa4 Hxb4 22.Hf6+ gxf6 23.Fxb7 Bab8 24.Bc7 Hd5 25.Fxd5 Bxd5 26.Bxa7 Ba5! 27.Bxa5 bxa5 28.Bc1 Bb4 29.a3 Bxa4 30.Bc3 f5

A bástyavégjáték már biztos remit ígért.

31.f4 f6! 32.Kf2 Kg7 33.Ke2 Kg6 34.Kd3 h5 35.Ke2 h4 36.Kf3 hxg3 37.hxg3 Kg7 38.Kg2 Kg6 39.Kh3 Be4 40.Kg2 Ba4 41.Kf3 Kg7 42.Kf2 Kg6 43.Kf3 Kg7 44.Kf2 Kg6 45.Kf3 e4+ és döntetlen

Kaszimdzsanov,R (2709) - Nakamura,H (2767)
Spanyol megnyitás [C60]

1.e4 Hc6 2.Hf3 e5 3.Fb5 Hge7 4.Hc3 d6 5.d4 a6 6.Fe2 exd4 7.Hxd4 Hxd4 8.Vxd4 Hc6 9.Ve3 g6 10.Vg5 h6 11.Vg3 Fe6 12.0-0 He7 13.Fe3 Fg7 14.Bad1 Vd7 15.Fd4 Fxd4 16.Bxd4 0-0-0 17.b4 Vc6 18.Bfd1 g5 19.a4 Hg6 20.Ff1 He5

 

 

21.Ve3

Rusztam Kaszimdzsanov jelentős előnybe kerülhetett volna a 21.b5 axb5 22.axb5 Vb6 (22...Vc5 23.Ha4 Vxc2 24.b6) 23.Hd5 Fxd5 24.Bxd5 változatban.

21...Vb6 22.a5 Va7 23.Hd5 Kb8 24.Vc3 Bc8 25.He7

Az üzbég nagymester nagyon bízott a tervezett áldozatban. 25.Bb1 Fd7 26.Hf6 Fb5 27.Fxb5 axb5 28.Bd5 Va6 29.Ve3 megőrizte volna a kedvezőbb esélyeket.

25...Bce8

 

26.Bxd6?!

A huszár visszatérhetett volna d5-re...

26...cxd6 27.Bxd6 Hg4 28.Bb6 Ka8 29.Fxa6 Bxe7 30.Vxh8+ Vb8 31.Vxb8+ Kxb8 32.Fe2 Hf6 33.a6?

Kár volt az e4 gyalogért.

33...Hxe4 34.Ff3 Fd5 35.h4 f5?! 36.Bxh6 g4 37.Fe2 Hd2 38.Fd3 f4 39.Kh2 Be1 40.Bh8+ Ka7 41.axb7 Kxb7 és világos feladta

 

Ponomarjov,R (2733) - Kamsky,G (2741)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.c4 c6 2.e4 d5 3.exd5 cxd5 4.d4 Hf6 5.Hc3 e6 6.Hf3 Fb4 7.Fd3 dxc4 8.Fxc4 0-0 9.0-0 b6 10.Fg5 Fxc3 11.bxc3 Hbd7 12.Fd3 Fb7 13.Be1 Vc7 14.c4 Bfe8 15.Fh4 Bad8 16.Ve2 Vf4 17.Ve3 Vg4 18.h3 Vh5 19.Fxf6 Hxf6 20.He5 Hd7 21.f4 Hxe5 22.fxe5 Vh4 23.Bad1 Be7 24.Bf1 Kh8?!

A profilaktikus királylépés meggyengítette az f7 gyalogot.

 

 

25.Bf4 Vg5 26.Vf2 Bed7 27.h4

Még erősebb volt a 27.d5 Kg8 (27...exd5? 28.e6 Be7 29.Bf5 Vh6 30.Bxf7 Bxf7 31.Vxf7 Ve3+ 32.Kh2 Ve5+ 33.Kh1) 28.Bf1 Bf8 29.Ve2 g6 30.h4 Vd8 31.Vf2 folytatás.

27...Ve7 28.Bf1 Bf8

 

29.d5! f5

A gyalogot nem lehetett ütni, 29…exd5-re 30.e6 jött volna.

30.exf6 Bxf6?! 31.Be1 Bd6 32.Ve3 Bxf4 33.Vxf4 Fc8

 

34.h5 Bd8 35.Ve4 g6 36.hxg6 Vf6 37.gxh7 Fd7 38.Bf1 Vg7 39.dxe6 Fxe6 40.Vxe6 Vd4+ 41.Bf2 Bf8 42.Ff5 és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2793) - Topalov,V (2771)
Nimzoindiai védelem [E35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.cxd5 exd5 6.Fg5 c5 7.dxc5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 He4 10.e3 Va5 11.Hge2 Ff5 12.Fe5 0-0 13.Hd4 Be8 14.Hxf5

A 2011-es csapat Európa-bajnokságon a cseh Viktor Laznicka a 14.Fxb8 Hxc3 15.Hxf5 He4+ 16.Kd1 Baxb8 17.f3 Bbc8 18.fxe4 dxe4 19.Fc4 Vxc5 20.Fxf7+ Kxf7 21.Vxc5 Fxc5 22.Bc1 Bed8+ változatban remizett Lékó Péterrel.

14...Bxe5 15.Hxh6+ Kg7 16.Hg4 Be7 17.0-0-0 Fxc3 18.f3 Vxa2 19.fxe4 Va1+ 20.Vb1

 

 

20...Fxb2+ 21.Kc2 Va4+ 22.Kxb2 Bxe4 23.Bd4 Bxd4 24.exd4 Vxd4+ 25.Ka3 Vxg4 26.Vxb7 Vd4 27.Vxa8 Vc3+ 28.Ka2 Vc2+ 29.Ka3 Vc3+ 30.Ka2 Vc2+ 31.Ka3 Vc3+ és döntetlen

Mamedgyarov,S (2766) - Giri,A (2727)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Fg5 h6 5.Fxf6 Vxf6 6.Hc3 Fb4 7.e3 0-0 8.Fe2 dxc4 9.0-0 Ve7 10.Fxc4 c5 11.He4 cxd4 12.exd4 Bd8 13.Ve2 Fd7 14.a3 Fa5 15.b4 Fb6 16.b5 Fe8 17.Hg3 Hd7 18.d5 Hf8 19.Bad1 Fc5

A holland nagymester jobban játszhatott volna a 19...Vxa3 20.dxe6 fxe6 21.Hf5 (21.Fxe6+ Hxe6 22.Vxe6+ Ff7 23.Vg4 Bxd1 24.Bxd1 Vb2) 21...Bxd1 22.Bxd1 Vc5 23.Fxe6+ Hxe6 24.Vxe6+ Ff7 25.Ve4 Bd8 változat választásával.

20.a4 exd5 21.Vxe7 Fxe7 22.Fxd5 Bab8 23.Bfe1 He6 24.h4 a6 25.Fc4 Bxd1 26.Bxd1 Bc8 27.Ff1 Hc5 28.Hf5 Ff8 29.Bb1 Hxa4 30.bxa6 bxa6 31.Fxa6 Ba8 32.Ff1 Hc5 33.Be1 Fd7 34.H5d4 Be8 35.Bxe8 Fxe8 36.Fb5 Fxb5 37.Hxb5 He4 38.He5 h5 39.Hd3 g6 40.g3 Kg7 41.Kh1 Kh7 42.Kg1 Kg7 43.Kh1 Kh8 44.Kg1 Kg7 45.Kh1 Kh7 46.Kg1 és döntetlen

 

Caruana,F (2772) - Karjakin,S (2786)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Hbd2 0-0 7.Hc4 Hd7 8.0-0 Be8 9.Kh1 a5 10.a4 b6 11.g3

A zürichi szuperverseny utolsó fordulójában Vishy Anand legyőzte a nagy taktikai bakit elkövető Vlagyimir Kramnyikot. 11.Fe3 Fb4 12.Hfd2 b5 13.axb5 cxb5 14.c3 bxc4 15.cxb4 cxd3 16.bxa5 Fa6 17.Vb3 Hf6 18.h3 Hh5 19.Bfc1 Hf4 20.Bc6 He2 21.Vd5 Vb8? 22.Bxa6! Bxa6 23.Vxd3 Vxb2 24.Bb1 Bd6 25.Vxe2 Va2 26.Vb5 c6 27.Vb2 és sötét feladta.

11...Hf8

 

12.Hcxe5 f6 13.d4 Fd6 14.Hxc6 Vd7 15.d5 Bxe4 16.Hd2?! Be8 17.Hc4 Fa6

Jobb volt a 17...Fc5 18.Vf3 Vf5 változat.

18.b3 Fxc4 19.bxc4 Hg6 20.Hd4 He5 21.f4 c5?

 

22.Hb5

Fabiano Caruana kihasználva Szergej Karjakin hibáit jelentős előnyhöz jutott.

22...Hf7 23.Vd3 Ff8 24.Fd2 Hd6 25.Hc3

Figyelmet érdemelt a 25.Bfe1 Bad8 26.Bxe8 Bxe8 27.Be1 Bxe1+ 28.Fxe1 folytatás is.

25...Vh3 26.Bab1 Bab8 27.Bfe1 Bxe1+ 28.Fxe1 Kf7 29.Ff2 Bb7 30.Kg1 h5

 

 

31.He4

Nagy bajban lehetett volna Karjakin a 31.Hb5 Vd7 (31...Hxb5 32.Bxb5 Vd7 33.Vb3 Vc7 34.Vf3 g6 35.f5) 32.Be1 Bb8 33.Be6 változatban.

31...Vd7 32.Hxd6+ Fxd6 33.Be1 Vxa4 34.Vf5 Be7?

 

 

 

35.Be6

Kimaradt a 35.Bxe7+ Fxe7 36.Ve6+ Kf8 37.d6 Fd8 38.d7 Fe7 39.Vd6! Fxd6 40.d8V+ Kf7 41.Vxd6 Vxc2 42.Vxb6 Vc1+ 43.Kg2 Vxc4 44.Vxa5 Vd5+ 45.Kg1 Vd1+ 46.Ve1 óriási esély.

35...Vd7 36.Vxh5+ Kg8 37.f5 a4 38.Vf3 Be8? 39.Va3 Ba8 40.Fe1?!

Még mindig nyerőesélyt adott a 40.Kg2 Ff8 41.g4 Vc7 42.Be4 Fd6 43.Fg3 Fxg3 44.hxg3 folytatás.

40...Fe5 41.Ff2 Vb7

 

42.d6? Vc6 43.d7 Vxd7 44.Bxb6 Vxf5

A nagy fordulat után már Karjakin nézhetett vígan a jövőbe.

45.Vxc5 Bd8 46.Ve3? Vxc2 47.Vf3 a3! 48.Vxa3

 

48...Fd4?

Mentőövet dobott. 48...Bd1+ 49.Kg2 Ve2 simán nyert volna.

49.Fxd4 Bxd4 50.Bxf6! Bd2

Könnyű belátni, hogy 50...gxf6 51.Va8+ Kf7 52.Va7+ következett volna.

51.Vf8+ Kh7 52.Bf2 Bxf2 53.Vxf2 Vxc4 54.Vf5+ Kh8 55.Vf8+ Kh7 56.Vf5+ Kh8 57.h4 Va2 58.h5 Ve2 59.Vf8+ Kh7 60.Vf5+ Kh8 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Havannában zajló Capablanca emlékverseny harmadik fordulójában Almási Zoltán megszerezte első győzelmét. Az indiai Pentala Harikrishnával érdekes szicíliai védelmű párbajt vívott, egyenlő esélyű állásban ellenfele nagyot hibázott, elszámolta magát. Az orosz Dmitrij Andrejkin előnyösebb pozícióját nem tudta győzelemig fokozni a kubai Leinier Dominguez Perez ellen. Az orosz Erneszto Inarkijev a kubai Yuniesky Queseda Perezzel osztozott meg a ponton. A félpontos előnnyel vezető Almási Zoltán negyedik partiját Inarkijevvel játssza.

 

A Capablanca emlékversenyen Almási Zoltán szakította meg a remisorozatot, a szicíliai védelem Najdorf-változatára jellemző bonyodalmakban győzte le az indiai Pentala Harikrishnát. A minőségáldozatért az indiai sakkozó ellenesélyhez jutott, ráadásul nagymesterünket időzavar is fenyegette. Egyenlő esélyű állásban Harikrishna alaposan elszámolta magát, elnézte Zoli huszárjának lépését. A nagyon fontos nyeréssel nagymesterünk félpontos előnyre tett szert.

Az orosz Dmitrij Andrejkin kedvezőbb pozíciójában nem tudott döntő akciót kezdeményezni, holott a nyílt vonalat uraló bástyái, a sötét haderő passzivitása szép reményekkel kecsegtette.

A kubai Yuniesky Queseda Perez a spanyol megnyitás berlini változatára jól felkészült, az orosz Erneszto Inarkijevnek egy pillanatra sem adott esélyt.

 

A 3. forduló eredményei:

Almási Zoltán (magyar, 2689) – Pentala Harikrishna (indiai, 2705) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 37)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) – Yuniesky Quesada Perez (kubai, 2608) döntetlen (Spanyol megnyitás, 48)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) döntetlen (Szicíliai védelem, 49)

 

A verseny állása:

1.Almási Zoltán 2 pont

2-5. Perez Dominguez Leinier,  Yunieski Quesada Perez, Erneszto Inarkijev és Dmitrij Andrejkin 1,5

6. Pentala Harikrishna 1

 

A 4. forduló párosítása:

Pentala Harikrishna – Leinier Dominguez Perez

Yunieski Queseda Perez – Dmitrij Andrejkin

Almási Zoltán – Erneszto Inarkijev

 

Almási,Z (2689) - Harikrishna,P (2705)
Szicíliai védelem [B94]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 Hbd7 7.Ve2 h6 8.Fh4 g6 9.f4 e5 10.Hf3

Az idei Tata Steel szuperversenyen a változatot a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a világbajnok Viswanathan Anand partijában a 10.fxe5 dxe5 11.0-0-0 Fe7 12.Hf3 Vc7 folytatást láttuk, remi lett a játszma.]

10...Vc7 11.0-0-0 b5 12.Hd5 Hxd5 13.exd5 Fg7 14.fxe5 dxe5 15.d6 Va5 16.Kb1 0-0 17.Fe7 Be8 18.g3 Hb6 19.Hd2 Hc4

 

20.Hb3

Blogjában Almási Zoltán is javasolja a 20.Hxc4 bxc4 21.Vd2 Vxd2 22.Bxd2 változatot.

20...Vb6 21.Fg2 Ba7 22.Fd5

 

22...Baxe7

A minőségáldozat logikus folytatás volt. Nagymesterünknek nagyon fogyott a gondolkodási ideje.

23.dxe7 He3 24.Bd3 Hxd5 25.Bxd5 Bxe7 26.Bhd1 Kh7 27.Hc5 e4 28.Hd7 Vb7 29.Hc5 Vc6 30.Ve3 Vf6 31.c3 b4 32.Bd6 Vf3 33.Be1

 

 

33...bxc3??

Az indiai sakkozó alaposan elszámolta magát. 33...Vh5 34.cxb4 Vxh2 utáni állásban egyenlőek lettek volna az esélyek.

34.Vxf3 exf3 35.Bxe7 Ff5+

 

36.He4

A huszárlépést elnézte Harikrishna.

36...Kg8 37.Be8+ és sötét feladta

 

Andrejkin,D (2727) - Dominguez Perez,L (2723)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4 Hc6 5.Fb5 Fd7 6.Vd3 g6 7.c4 Fg7 8.0-0 Hf6 9.Hc3 0-0 10.Fxc6 Fxc6 11.Hd4 Bc8 12.b3

 

12...Hxe4 13.Hxe4 d5 14.Hxc6 Bxc6 15.Bb1 dxe4 16.Vxe4 Vd6

 Jobb volt a 16...Vc7, vagy 16...Vd7 is.

17.Fg5 Ff6 18.Bbd1 Vc7 19.Ff4 Vc8 20.h3 h5 21.Bd5 a6 22.Bfd1

Az orosz nagymester előnybe került.

22...e6 23.B5d3 Be8 24.Fd6 e5 25.c5

Figyelmet érdemelt a 25.Bd5 Ve6 26.a4 b6 27.B5d2 folytatás. 25...Ve6 26.Vb4 Vc8 27.Ve4 Ve6 28.a4 Fe7 29.b4 Fxd6 30.Bxd6 Vc8 31.a5 Bc7 32.g4 hxg4 33.hxg4 Bce7 34.Kg2 Kg7 35.Vf3

Fokozta volna az előnyt a 35.Bb6 Bc7 36.Bd5 Kg8 37.Kg3 változat.

35...Be6 36.Bd7 B6e7 37.B7d6 Be6 38.g5 Bxd6 39.Bxd6 e4 40.Vf4 Kg8 41.Kg3 Be7 42.Vf6 Be8 43.Bd1 Vc7+ 44.Vd6 Vc8 45.Vd7 Vb8+ 46.Vd6 Vc8 47.Vf6 Vc7+ 48.Vf4 Vc6 49.Vf6 és döntetlen

 

Inarkijev,E (2688) - Quesada Perez,Y (2608)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Bd1+ Ke8 10.Hc3 He7 11.h3 Hg6 12.He2 Fe7 13.b3 Fd7 14.Fb2 Bd8 15.c4 h5 16.He1 Fc8 17.Bxd8+ Fxd8 18.f4 He7 19.Hc2 Hf5 20.Hcd4 Fe7 21.Hxf5 Fxf5 22.Bd1 h4 23.Kf2 Bh6 24.Fd4 c5 25.Fe3 b6 26.Kf3 f6 27.Hc3 Fd8 28.He4 Bh8 29.Bd2 Kf7 30.Ff2 Fe7 31.Hc3 fxe5 32.fxe5 c6 33.Fe3 Ke6 34.Ff4 g5 35.Fh2 Bf8 36.Ke3

 

36...g4 37.hxg4 Fxg4 38.Ff4 Ff5 39.He4 Bg8 40.Hf6 Bf8 41.Fg5 Bd8 42.Fxh4 Bxd2 43.Kxd2 Kxe5 44.Hg4+ Fxg4 45.Fxe7 Ff5 46.Kc3 Ke6 47.Fh4 Kd7 48.Fg5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Párizsban zajló Aljechin emlékverseny harmadik fordulójában az izraeli Borisz Gelfand szép győzelmet ért el az angol Michael Adams ellen. Gyalogot nyert, majd minőségáldozata után szabadgyalogjai feltartóztathatatlanul robogtak az átváltozási mezők felé. A többi négy partiban döntetlenek születtek. A orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nem tudta érvényesíteni gyalogelőnyét, a franci Maxima Vachier-Lagrave jól védekezett. Nem hozott igazi küzdelmet a forduló rangadója, az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az örmény Levon Aronjan partija. Megosztozott a ponton a két orosz nagymester, Peter Szvidler és Nyikita Vityjugov. A francia Laurent Fressinet nyerőesélyt szalasztott el a kínai Ding Lirennel szemben.

A harmadik játéknap egyetlen győzelmét az izraeli Borisz Gelfand aratta. A nyitásból kis előnnyel jött ki, majd a kettős nyeréssel rajtoló angol Michael Adams pontatlan királylépését kihasználva gyalogelőnyt szerzett. Technikailag nem volt egyszerű az előny érvényesítése, de Gelfand a tőle megszokott türelemmel erősítgette állását, majd minőségáldozattal teremtett kettős szabadgyalogot, a huszár sikerrel támogatta királyának behetolását, ez eldöntötte a parti sorsát.

A forduló csúcsrangadóján, az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az örmény Levon Aronjan játszmájában nagy küzdelmet vártunk, de a nagymesterek villámgyorsan lehúzták a jól ismert varit, megosztoztak a ponton.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nem tudta érvényesíteni gyalogelőnyét. Érdekes, tanulságos bástyavégjátékban a francia Maxime Vachier-Lagrave jól védekezett, ellenesélyt teremtett, megmentette a partit.

Az orosz háziderbi, Peter Szvidler és Nyikita Vityjugov összecsapása igazolta a francia védelem elméleti változatának korábbi értékelését, sötétnek ellenjátéka van a bonyolult variban.

A kínai Ding Liren és a francia Laurent Fressinet a szláv védelemben vívott elméleti párbajt is. A kínai sakkozó túlbecsülte pozíciójának lehetőségeit, Fressinet nem volt elég bátor, hogy a felkínált eséllyel élni tudjon.

 

A 3. forduló eredményei:

Ding Liren (kínai, 2707) – Laurent Fressinet (francia, 2706) döntetlen (Szláv védelem, 29)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) döntetlen (Angol megnyitás, 58)

Viswanathan Anand (indiai, 2783) – Levon Aronjan (örmény, 2809) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41)

Peter Szvidler (orosz, 2747) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2712) döntetlen (Francia védelem, 35)

Borisz Gelfand (izraeli, 2739) – Michael Adams (angol, 2727) 1 – 0 (Vezércsel, 77)

 

A verseny állása:

1-3.Maxime Vachier-Lagrave, Borisz Gelfand és Michael Adams 2 pont

4-7. Ding Liren, Vlagyimir Kramnyik, Levon Aronjan és Laurent Fressinet 1,5

8-10. Peter Szvidler, Viswanathan Anand és Nyikita Vityjugov 1

 

A 4. forduló párosítása:

Laurent Fressinet – Michael Adams

Nyikita Vityjugov – Borisz Gelfand

Levon Aronjan – Peter Szvidler

Maxime Vachier-Lagrave – Viswanathan Anand

Ding Liren – Vlagyimir Kramnyik

 

Anand,V (2783) - Aronjan,L (2809)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 Be8 7.Be1 a6 8.Fa4 b5 9.Fb3 d6 10.Hbd2 Fb6 11.Hf1 He7 12.Hg3 Hg6 13.h3 h6 14.d4 c5 15.dxe5 dxe5 16.Vxd8 Fxd8 17.a4 c4 18.Fc2 Fa5 19.axb5 axb5 20.Fe3 Fb7 21.Ba2 Fc7 22.Bea1 Bxa2 23.Bxa2 Ba8 24.Bxa8+ Fxa8 25.Kf1 He7 26.Hd2 Kf8 27.Fc5 Hd7 28.Fa3 g6 29.f3 Ke8 30.b3 cxb3 31.Hxb3 Hc8 32.Fd3 Fc6 33.c4 bxc4 34.Fxc4 Fa4 35.Hc5 Hxc5 36.Fxc5 Hb6 37.Fxb6 Fxb6 38.He2 Fa5 39.Hc1 Ke7 40.Hd3 Fc3 41.g4 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2801) - Vachier-Lagrave,M (2722)
Angol megnyitás [A26]

1.Hf3 Hf6 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.c4 0-0 5.0-0 Hc6 6.Hc3 e5 7.d3 d6 8.b3 Hd4 9.Hd2 c6 10.e3 He6 11.Fa3 a5 12.Bc1 Hc5 13.Hf3 Be8 14.h3 Hxd3

Jobb volt a 14...e4 15.He1 exd3 16.Fxc5 d2 17.Vxd2 dxc5 folytatás.

15.Vxd3 e4 16.Ve2 exf3 17.Vxf3 a4 18.Hxa4 He4 19.Vd1

Számításba jött a 19.Bfd1 Hg5 20.Ve2 Fxh3 21.Fxh3 Hxh3+ 22.Kh2 Hg5 23.Fxd6 változat.

19...b5?! 20.cxb5 cxb5

 

 

21.Vd5 Ba7 22.Fxe4 bxa4 23.Vxd6 axb3 24.axb3 Fxh3 25.Vxd8 Bxd8 26.Fc5 Bc7 27.Fg2 Fxg2 28.Kxg2 Bdc8 29.Fa3 f5 30.Bxc7 Bxc7 31.Bb1 Kf7 32.Fb2 Fxb2 33.Bxb2 Bb7 34.b4 Bb5

 

35.f4

Az orosz exvilágbajnok a parti közben nyerésnek gondolta a bástyavégjátékot, a gyors elemzés azért megmutatta a gyalogelőny érvényesítésének nehézségeit is.

35...g5 36.Kf3 g4+ 37.Ke2 Ke6 38.Kd3 Kd5 39.Bb1

Kramnyik ki akarta tempózni ellenfelét. 39.e4+ fxe4+ 40.Ke3 h5 41.Bb1 Ke6 42.Kxe4 Kf6 43.Kd4 Kf5 44.Kc4 Bb7 45.b5 h4 46.gxh4 g3 remihez vezetett volna.

39...h5 40.Bb2 Bb6 41.Bb1 Bb5 42.Bb2 Bb6

 

43.e4+ fxe4+ 44.Ke3 h4 45.gxh4 g3 46.h5 Ke6 47.h6?!

Az exvilágbajnok saját bevallása szerint nem akart bajlódni az f és h gyalogos bástyavégjátékkal, ami csak remi sötét helyes játéka esetén, a 47.Kxe4 g2 48.Bxg2 Bxb4+ 49.Kf3 Bb1 50.Kg4 Kf6 51.Bg3 Bb6 változatban.

47...Kf5 48.b5 Bxh6 49.b6 g2 50.Bb5+ Kg4 51.Kf2 Kh3 52.Kg1

 

52...Bd6 53.Bb1 e3 54.b7 e2 55.Bb3+ Kg4 56.Be3 Bb6 57.Kxg2 Bxb7 58.Bxe2 Kxf4 és döntetlen

 

Gelfand,B (2739) - Adams,M (2727)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Hbd7 5.Ff4 dxc4 6.e3 Hd5 7.Fxc4 Hxf4 8.exf4 Hb6 9.Fb3 Fd6 10.g3 Fd7 11.0-0 0-0 12.Vd3 Fc6 13.Bad1 Vf6 14.Hg5 g6 15.Hge4 Vf5 16.d5 exd5 17.Hxd5 Hxd5 18.Fxd5 Fxd5 19.Vxd5 Vxd5 20.Bxd5

Borisz Gelfand kis előnyt hozott ki a nyitásból.

20...Bfd8 21.Bc1 Bac8 22.Bc3 Fe7 23.Bxd8+ Fxd8 24.f5 Kg7?!

 

25.Hd6 Bb8 26.He8+ Kf8 27.fxg6 hxg6 28.Hxc7

Az izraeli nagymester gyalogelőnyt szerzett, ennek érvényesítése nehéz technikai feladat volt.

28...Ff6 29.Bb3 Fe5 30.Hd5 b6 31.Hb4 Bc8 32.Hd3 Ff6 33.h4 Bc2 34.Kf1 Ke7 35.Ke1 Kd6 36.Bb4 Fg7 37.Kd1 Bc7 38.h5 gxh5 39.Bb5 Bd7 40.Bxh5 Ke7 41.Ke2 Bc7 42.Bb5 Bc4 43.Kf3 Ba4 44.a3 Bd4 45.Ke3 Bc4 46.b3 Bc2 47.a4 Bc6 48.g4 Be6+ 49.Kf3 Bc6 50.Ke4 Be6+ 51.Kf3 Bc6 52.Hb4 Bc1 53.Ke4 Kd6 54.Hd3 Bg1 55.Kf5 Fc3 56.f4 f6 57.Hf2 Kc6

 

58.He4! a6 59.Hxc3

Számításba jött a 59.Bxb6+ Kxb6 60.Hxc3 Kc6 61.He4 folytatás is.

59...axb5 60.axb5+ Kd6 61.He4+ Ke7 62.Hxf6 Bd1 63.Kg6 Bd3 64.f5 Bd6 65.g5 Kf8 66.b4

Fonalasan nyert  a 66.Kh7 Bd3 67.Kh8 Kf7 68.Hg4 Kf8 69.Hh6 Bd6 70.g6 folytatás.

66...Bd4 67.Kh6 Bh4+ 68.Hh5 Bxb4 69.g6 Bg4

 

70.f6 Bg1 71.Hf4 Be1 72.Hd5 Bf1 73.Kg5 Bg1+ 74.Kf5 Bf1+ 75.Ke6 Be1+ 76.Kd6 Bf1 77.Kc6 és sötét feladta

 

Szvidler,P (2747) - Vityjugov,N (2712)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 He7 7.Vg4 cxd4 8.Vxg7 Bg8 9.Vxh7 Vc7 10.He2 Hbc6 11.f4 dxc3 12.Hxc3 Hd4 13.Fb2 Fd7 14.0-0-0 Vb6 15.Vd3 Hdf5 16.Hb5 Bc8 17.g3 a6 18.Hd4 Fa4 19.Bd2 Bc4 20.Fg2 Hxd4 21.Fxd4 Vb5 22.Ff1 Vc6 23.Ve2 Hf5 24.Fb2 Bh8 25.Vf2  

 

 

25...Hxg3 26.Fxc4 Hxh1 27.Va7 Vxc4 28.Vb8+ Kd7 29.Vxh8 Fxc2 30.Bxc2 Vf1+ 31.Kd2 Vf2+ 32.Kd3 Vf3+ 33.Kd2 Vf2+ 34.Kd3 Vf3+ 35.Kd2 és döntetlen

Ding Liren (2707) - Fressinet,L (2706)
Szláv védelem [D17]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 Hbd7 7.Hxc4 Vc7 8.g3 e5 9.dxe5 Hxe5 10.Ff4 Hfd7 11.Fg2 f6 12.0-0 g5 13.Fxe5 Hxe5 14.He3 Fe6 15.Vd4 Vb6 16.Ve4 Vb4 17.a5 a6 18.Ba4?! Vxb2 19.Hed1 Vb3 20.f4?

 

20...Hd7?

A francia nagymester elmulasztotta a 20...gxf4 21.gxf4 Hd7 22.Fh3 (22.f5 Hc5 23.Vg4) 22...Hc5 23.Fxe6 Vxe6 24.Vxe6+ Hxe6 25.Be4 Kf7 lehetőséget.

21.f5?! Hc5 22.Vd4 Hxa4 23.Hxa4 Bd8 24.Vxf6 Bxd1 25.fxe6 Vxa4?

Belenyugvás a döntetlenbe. 25...Ve3+ 26.Kh1 Vd4 27.Vf7+ Kd8 28.Vxb7 Bxf1+ 29.Fxf1 Vd5+ 30.Kg1 Vxe6 31.Vb6+ Ke8 32.e3 h5 esélyt adott volna.

26.Vf7+?

Ding Liren is hibázott. 26.Vxh8 Bxf1+ 27.Kxf1 Vxa5 28.Vf6 Fe7 29.Vh8+ Ff8 volt a helyes folytatás remivel.

26...Kd8 27.Vf6+ Ke8?

Laurent Fressinet rémeket láthatott, másképp a 27...Kc7 28.Ve5+ (28.Vxh8 Fc5+ 29.Kh1 Bxf1+ 30.Fxf1 Ve4+ 31.Fg2 Vb1+) 28...Fd6 29.Vg7+ Fe7 30.Vxe7+ (30.Ve5+ Bd6 31.Vxh8 Bxe6) 30...Kb8 31.Vxg5 Bxf1+ 32.Fxf1 Ve4 változatban sötétnek nyerni kell.

28.Vf7+ Kd8 29.Vf6+ Ke8 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Zugban zajló Grand Prix-verseny ötödik fordulójában öt játszma végződött döntéssel, csak Lékó Péter remizett az ukrán Ruszlan Ponomarjovval. Az orosz Szergej Karjakin remek tisztáldozattal bombázta szét az azeri Sahriyar Mamedgyarov királyállását. A bolgár Veszelin Topalov az amerikai Hikaru Nakamura ellen bizonyította klasszisát. Az orosz Alekszandr Morozevics kissé hullámzó partiban a holland Anish Girit kényszerítette megadásra. Az olasz Fabiano Caruana kihasználta az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov tévelygését. Változatlanul hullámvölgyben az azeri Tejmur Radzsabov, az amerikai Gata Kamsky feljött ötven százalékra. A viadal hatodik fordulójában Lékó Péter sötéttel a holtversenyes éllovas Alekszandr Morozeviccsel mérkőzik meg.

 

Két győztes parti nélküli forduló, majd a pihenőnap után az ötödik játéknapon öt játszma végződött döntéssel. A tabella elég furcsa képet mutat, hiszen öten pluszban, az amerikai Gata Kamsky ötvenszázalékos, míg hat résztvevő mínuszban.

 

Lékó Péter az ukrán FIDE exvilágbajnokkal, Ruszlan Ponomarjovval remizett. A sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

 

A forduló győzelmét az orosz Szergej Karjakin aratta. Gondos elemzői munkával előkészített tisztáldozattal rombolta szét az azeri Sahriyar Mamedgyarov királyállását. Az intuíciós áldozatot követően a g vonal nyitása, újabb támadó figurák csatába állítása döntötte el a játszmát.

 

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov mai játéka is elismerést érdemel, az amerikai Hikaru Nakamura számára a védekezői szerepkör meglehetősen idegen. Harmadszor már nem játszotta meg a francia védelmet, a spanyol megnyitás finomságaiban korántsem volt otthonos. Topalov mindkét fronton akciózott, vezérszárnyi szabadgyalogjai döntötték el a küzdelmet.

Hullámzott a holland Anish Giri és az orosz Alekszandr Morozevics összcsapása. A nyitás a rutinos orosz nagymester javára dőlt el, majd átengedte a kezdeményezést a tulipánosok legjobbjának. Giri azonban rossz lépések sorozatával rontotta vesztésre pozícióját.

Az azeri Tejmur Radzsabov nem tud kijönni a hullámvölgyből, újabb vereségével immár egyedül sereghajtó. Gata Kamsky érdekes bástyavégjátékban érvényesítette anyagi előnyét, Radzsabov pontatlanul védekezett.

Hosszas manőverezést láttunk az olasz Fabiano Caruana és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov játszmájában. Caruana sokáig nem talált fogást sötét állásán, Kaszimdzsanov hathatós segítséget nyújtott győzelméhez.

 

Az 5. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) 1 – 0 (Vezércsel, 69)

Szergej Karjakin (orosz, 2786) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 40)

Anish Giri (holland, 2727) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 57)

Lékó Péter (magyar, 2744) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) döntetlen (Bogoindiai védelem, 40)

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 52)

Veszelin Topalov (bolgár, 2771) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 72)

 

A verseny állása:

1-2. Alekszandr Morozevics és Veszelin Topalov 3,5 pont

3-5. Fabiano Caruana, Ruszlan Ponomarjov és Szergej Karjakin 3

6. Gata Kamky 2,5

7-11. Rusztam Kaszimdzsanov, Sahriyar Mamedgyarov, Anish Giri, Hikaru Nakamura és Lékó Péter 2

12. Tejmur Radzsabov 1,5

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Gy.

SB

Koya

1

Alekszandr Morozevics

2758

RUS

*

½

½

1

½

1

2

8,00

1

2

Veszelin Topalov

2771

BUL

*

½

½

½

1

1

2

7,25

½

3

Fabiano Caruana

2772

ITA

½

*

0

1

½

1

3

2

6,25

½

4

Ruszlan Ponomariov

2733

UKR

1

*

½

½

½

½

3

1

7,50

5

Szergej Karjakin

2786

RUS

½

½

*

1

½

½

3

1

7,00

1

6

Gata Kamsky

2741

USA

½

*

0

½

½

1

1

5,25

½

7

Rusztam Kaszimdzsanov

2709

UZB

0

½

0

1

*

½

2

1

5,25

8

Sahriyar Mamedgyarov

2766

AZE

½

½

½

0

½

*

2

0

5,75

9

Anish Giri

2727

NED

0

½

½

*

½

½

2

0

5,00

1

10

Hikaru Nakamura

2767

USA

0

½

½

½

*

½

2

0

4,75

1

11

Lékó Péter

2744

HUN

0

½

½

½

*

½

2

0

4,50

1

12

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

0

½

0

½

½

*

0

3,50

½

 

A 6. forduló párosítása:

Rusztam Kaszimdzsanov – Hikaru Nakamura

Tejmur Radzsabov – Veszelin Topalov

Ruszlam Ponomarjov – Gata Kamsky

Alekszandr Morozevics – Lékó Péter

Sahriyar Mamedgyarov – Anish Giri

Fabiano Caruana – Szergej Karjakin

 

Lékó,P (2744) - Ponomarjov,R (2733)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 Fxd2+ 5.Vxd2 d5 6.e3 0-0 7.Hc3 Ve7 8.Bc1 Bd8 9.Vc2 dxc4

A londoni világbajnok-jelölti versenyen Magnus Carlsen a ritkább 9...a6 10.a3 Hbd7 11.Fe2 dxc4 12.Fxc4 c5 13.Fe2 (13.Fd3) 13...b5 14.dxc5 Vxc5 15.b4 Ve7 16.0-0 Fb7 17.a4 Vxb4 18.axb5 axb5 19.Vb1 Vxb1 20.Bxb1 Fxf3 21.Fxf3 Bab8 22.Hxb5 He5 23.Hd4 Hxf3+ változatban remizett Levon Aronjannal.

10.Fxc4 c5 11.0-0 cxd4 12.Hxd4 Fd7 13.Fb5 a6 14.Fxd7 Hbxd7 15.Ha4 Vf8 16.Vc7 Bab8 17.Hb6 Hxb6 18.Vxb6 Hd5 19.Vb3 Vb4 20.a3 Vb6 21.Bc2 e5 22.Vxb6 Hxb6 23.Hf3 f6 24.Bfc1 Bbc8

 

 

25.Bxc8 Bxc8 26.Bxc8+ Hxc8 27.Hd2 Kf7 28.Kf1 Ke6 29.Ke2 Kd5 30.Kd3 Hd6 31.e4+ Kc6 32.Hc4 Hxc4 33.Kxc4 b5+ 34.Kc3 a5 35.b4 a4 36.g4 g5 37.Kd3 Kd6 38.Kc3 Kc6 39.Kd3 Kd6 40.Kc3 Kc6 és döntetlen

 

Karjakin,S (2786) - Mamedgyarov,S (2766)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Fe7 13.Kb1 Vb6 14.Bhe1 0-0 15.Hf5 Fb4

 

16.Hxh6+!

 A tisztáldozattal Szergej Karjakin felszakította Sahriyar Mamedgyarov királyállását, alapos házielemzés előzhette meg a bátor döntést. 16.Fxb4 Vxb4 17.a3 Vb6 18.He3 (18.He7+) fordult elő a korábbi partikban.

16...gxh6 17.c3 Fa3 18.Fc1 Bfe8 19.g4 Hh7 20.c4 Ff8

 

 

21.g5 hxg5 22.Hxg5 Hxg5 23.Fxg5 Kh8 24.Bg1!

A sötét királyállás ezer sebből vérzik.

24...Vc7 25.Vf3

Számításba jött a 25.Ve3 Vd6 26.Ff4 e5 27.dxe5 Ve6 28.Vg3 folytatás is.

25...f6 26.Ff4 Fd6 27.Vg3 Hc5?

Meg kellett volna próbálni a 27...Bg8 28.Fxd6 Bxg3 29.Fxc7 Bxg1 30.Bxg1 Bg8 31.Be1 e5 32.dxe5 Hxe5 33.Fxe5 fxe5 34.Bxe5 Bg7 folytatást, természetesen sötét helyzete aggasztó.

28.Fxd6 Vh7+ 29.Ka1 He4 30.Vh4 Bg8 31.f3 Hg5 32.Vf4 Vf5 33.Vxf5 exf5 34.Fe7 Hxf3 35.Bgf1 Bg3

 

36.d5 cxd5 37.cxd5 Kg7 38.Bd3 Kf7 39.Fd6 Hh2 40.Fxg3 és sötét feladta

Topalov,V (2771) - Nakamura,H (2767)
Spanyol megnyitás [C87]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 Fg4 8.Be1 Hd7 9.h3 Fh5 10.Fe3 b5 11.Fc2 Hb6 12.Hbd2 0-0 13.Hf1 Bb8 14.Hg3 Fxf3 15.Vxf3 Fg5 16.Hf5 Fxe3 17.Hxe3 He7 18.d4 c5 19.dxe5 dxe5 20.h4 Vd6 21.Bed1 Ve6

 

22.a4! Bfd8 23.axb5 axb5 24.Bxd8+ Bxd8 25.Ba6 Vc6 26.c4 b4 27.Fa4 Vb7 28.Fb5 Hbc8 29.Hg4 Hd6 30.Hxe5

Veszelin Topalov kissé elsiette, jobb volt 30.h5 Hxe4 (30…Vxe4? 31.Bxd6! Vb1+ 32.Kh2 Bxd6 33.Va8) 31.Hxe5 f6 32.Hd3 f5 33.h6! után gondban a sötét király.

30…Vxe4 31.Vxe4 Hxe4 32.f3 Hg3 33.Kf2 Hgf5

Hikaru Nakamurának időzavarral is meg kellett birkóznia.

 

 

34.h5 f6 35.Hd7 Bc8 36.Fa4! Hd4 37.h6! f5 38.Ke3 b3 39.hxg7 Kxg7 40.Kd3 Hc2 41.Kc3 f4 42.Ba7 Kg6 43.Fxb3 He3 44.Hxc5 H7f5 45.Ba6+ Kh5 46.He6 Kh4 47.Hxf4 Kg3 48.Hd3 Kxg2

 

 

 

49.c5 Kxf3 50.Fe6 Bd8 51.Fxf5 Hxf5 52.Bf6 Ke4 53.Be6+ Kf3 54.b4 h5 55.He5+ Kf4 56.Hf7 Bf8 57.Hd6 Hxd6 58.Bxd6 Bh8 59.b5 h4 60.b6 h3 61.b7 h2 62.Bd1 Ke4 63.Kc2 Bg8 64.c6 Bg2+ 65.Kc3 Bg3+ 66.Kc4 Bg1 67.b8V h1V

 

 

68.Bd4+ Kf5 69.Vf4+ Kg6 70.Bd6+ Kh7 71.Vf5+ Kh8 72.Vf8+ és sötét feladta

 

Giri,A (2727) - Morozevics,A (2758)
Királyindiai védelem [E65]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 c5 6.0-0 d6 7.Hc3 Hc6 8.dxc5 dxc5 9.Ff4 Hd4 10.Hxd4 cxd4 11.Ha4 Va5 12.c5 Bd8 13.Bc1 Hd5 14.Fd2 Va6

Alekszandr Morozevics előnyösebb állással zárta a nyitást.

15.b4 b5 16.Hb2 Fe6 17.Vc2 Bac8 18.Hd1 Hf6 19.Fg5 Ff5 20.Vd2 h5?! 21.Be1 He4?!

Morozevics elrontotta kedvező pozícióját.

22.Fxe4 Fxe4 23.Fxe7 Be8 24.Fd6 Fb7 25.f3 Vc6 26.Ff4 Be6 27.Hf2 Bce8 28.h4 Be3 29.Hh3 Ba3 30.Hg5 f6 31.Hh3 Ve6 32.Hf2 Bxa2 33.Vxd4 g5

 

34.c6? Fxc6 35.Vd6 Fd5 36.Vxe6+ Bxe6 37.e4? gxf4 38.exd5 Bxe1+ 39.Bxe1

 

 

39...f5 40.Bd1?

A holland titán rossz lépések sorozatával vesztőállásba keveredett.

40...fxg3 41.Hh3 Fc3 42.d6 Fxb4 43.Bd5 Fa5 44.d7 Fb6+ 45.Kf1 g2+ 46.Ke1 Fd8 47.Bxf5 Fa5+ 48.Kd1 Bd2+ 49.Kc1 Bxd7 50.Bxb5 Fb6 51.Bxh5

 

 

51...Bg7 52.Kd2 Bg3 53.Bg5+ Bxg5 54.hxg5 Kg7 55.Kd3 g1V 56.Hxg1 Fxg1 57.f4 Kg6 és világos feladta

 

Kamsky,G (2741) - Radzsabov,T (2793)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.Be1 a6 6.Fxc6 bxc6 7.e5 Hg6 8.b3 Fe7 9.c3 0-0 10.d4 cxd4 11.cxd4 c5 12.Fa3 cxd4 13.Fxe7 Vxe7 14.Vxd4 Fb7 15.Hbd2 f6 16.He4 fxe5 17.Hxe5 Hxe5 18.Vxe5 Fc6 19.Bad1 Bf5 20.Vd6 Vxd6 21.Hxd6 Bg5 22.g3 Ba5 23.Bd2 Bd5 24.Bxd5 Fxd5 25.f4 Kf8 26.Bc1 Fc6

 

27.Hc4 a5 28.He5 a4 29.Hxc6 dxc6 30.Bxc6 axb3 31.axb3 Ba1+ 32.Kg2 Ba2+ 33.Kf3 Ke7 34.h3 Bb2 35.Bc3 h6 36.h4 Kf6 37.Ke4 g5 38.fxg5+ hxg5 39.h5 Bh2 40.g4 Bg2 41.Kf3 Bb2 42.Kg3 Kg7

 

 

43.Bc7+ Kh6 44.Bb7 e5 45.Bb6+ Kh7 46.Bg6 Bxb3+ 47.Kf2 e4 48.Bxg5 Bf3+ 49.Kg2 Ba3 50.Bg6 Bb3 51.Be6 Kg7 52.Bxe4 és sötét feladta

 

Caruana,F (2772) - Kaszimdzsanov,R (2709)
Vezércsel [D31]

1.c4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.e3 Ff5 7.Hge2 Hd7 8.Hg3 Fg6 9.Fe2 Vb6 10.Vd2 Hgf6 11.h4 h5 12.a3 a5 13.Bd1 0-0 14.Ff3 Bfe8 15.Fg5 Fd6 16.Hce2 He4 17.Fxe4 dxe4 18.0-0 a4 19.Hc3 Fxg3 20.fxg3 Va5 21.Ve2 Va6 22.Vf2 f6 23.Ff4 Ff5 24.Bc1 Fg4 25.Bc2 Bad8 26.Ha2 Hf8 27.Hb4 Vb5 28.Bc5 Vb6 29.Vc2 He6 30.Bc4 Vb5 31.Bc1 Kh8 32.Kh2 Kg8 33.Ba1 Bd7 34.Bc1 Bdd8 35.Vf2 Bd7 36.Ha2 Vd5 37.Vf1 b5!?

Rusztam Kaszimdzsanov úgy ítélte meg, hogy elegendő anyagot kap a vezérért.

 

 

 

38.Hb4 bxc4 39.Hxd5 cxd5 40.Ve1 Ba8? 41.Vb4 Hxf4 42.gxf4 Kf7 43.Vb5 Kg6 44.Bf1 Baa7 45.Vb8 Kf5 46.Bf2 Bab7 47.Va8 Ba7 48.Vh8 Bab7 49.Vh7+ g6 50.Vg8 Ba7 51.Vc8 Ke6 52.Ve8+ Kf5 53.Kg1 Bdc7 54.Kf1 Bd7 55.Ke1 Bdc7 56.Bc2 Bd7 57.Vg8 Bab7 58.Va8 Ke6

Már nem volt mentség. 58...Ba7-re 59.Vc6 jött volna.

59.Vxa4 Bb3 60.Kf2 Kf7 61.Va8 Bdb7 62.Kg1 Bd7 63.Kf2 Bdb7 64.a4 Bxb2 65.Bxb2 Bxb2+ 66.Kg3 Fe6 67.Vc6 Bb3?

 

68.a5 Bxe3+ 69.Kh2 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

(Fotók: http://zug2013.fide.com Anasztazia Karlovics és Robert Fontaine)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Havannában zajló Capablanca emlékverseny második fordulójában is három döntetlen született. Almási Zoltán sötéttel a kubai Yuniesky Quesada Perezzel 77 lépésben remizett. Nagymesterünk a különböző színú futós végjátékban nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét. A kubai Perez Dominguez Leinier az orosz Erneszto Inarkijevvel, az indiai Pentala Harikrishna az orosz Dmitrij Andrejkinnel osztozott meg a ponton. Almási harmadik partiját világossal Harikrishnával játssza.

 

Az internetes élő közvetítések segítségével kitűnően követhetőek a világ bármely pontján zajló jelentősebb versenyek. Almási Zoltán és a kubai Yunieski Quesada Perez is jól ismerhette a spanyol megnyitás Zajcev-változatában a zugi GP-versenyen játszott Caruana-Morozevics partit. Nagymesterünk javította sötét játékát, megtartotta sötéten mozgó futóját. Nagymesterünk átengedte az a vonalat ellenfelének a g4 gyalogért cserébe. A d5 erős világos huszár, majd ennek kényszerű cserje miatt a különböző színű futós állás az anyagi előny ellenére sem volt nyerhető, a kubai sakkozó jól védekezett.

Érdekesen alakult a forduló másik spanyolos játszmája. A kubai Perez Dominguez Leinier kis előnyét az orosz Erneszto Inarkijev királyszárnyi akcióval ellensúlyozta. A kisebb bonyodalmak után kialakult végjátékban Domingueznek kellett vigyáznia.

Gyors nagymesteri szalonremi született a harmadik partiban, az indiai Pentala Harikrishna és az orosz Dmirij Andrejkin kerülte a küzdelmet, a versenyszervezők nem örülnek az ilyen megoldásnak.  

 

A 2. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 2705) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) döntetlen (Szicíliai védelem, 22)

Perez Dominguez Leinier (kubai, 2723) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) döntetlen (Spanyol megnyitás, 74)

Yunieski Queseda Perez (kubai, 2608) – Almási Zoltán (magyar, 2689) döntetlen (Spanyol megnyitás, 77)

 

A verseny állása:

1-6. Almási Zoltán, Perez Dominguez Leinier, Erneszto Inarkijev, Dmitrij Andrejkin, Pentala Harikrishna és Yunieski Quesada Perez 1 pont

 

A 3. forduló párosítása:

Almási Zoltán – Pentala Harikrishna

Erneszto Inarkijev – Yuniesky Quesada Perez

Dmitrij Andrejkin – Leinier Dominguez Perez

 

Quesada Perez,Y (2608) - Almási,Z (2689)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Be8 10.d4 Fb7 11.Hbd2 Ff8 12.d5 Hb8 13.Hf1 Hbd7 14.H3h2 Hc5 15.Fc2 c6 16.b4 Hcd7 17.dxc6 Fxc6 18.Fg5 Vc7 19.Fxf6 Hxf6 20.Hg4 Hxg4 21.hxg4 Fe7 22.Fb3 Fg5 23.Vf3 Bf8 24.He3 Fd7

A Zugban zajló GP-verseny 3. fordulójában Alekszandr Morozevics a 24...Fxe3 25.Bxe3 Fd7 26.g5 Fe6 27.Vh5 Ve7 28.Bd1 g6 29.Vh4 h5 30.Bf3 Kg7 31.Bf6 Bac8 folytatás mellett döntött Fabiano Caruanával vívott partijában. Az olasz sakkozó 32.Vg3 Bc6 33.Vd3 Fxb3 34.axb3 változatban kicsit jobban állhatott volna.

25.Hd5 Vb7 26.Ve2 Fe6 27.a4 Bab8 28.g3 Vc8 29.axb5 axb5

 

 

30.Ba7

A kubai nagymester gyalogot vesztett, d5 huszárja, a nyílt a vonalon aktív bástya jelentett kompenzációt.

30...Fxg4 31.Vd3 Fe6 32.Bea1 Bb7 33.B1a5 Bxa7 34.Bxa7 Vc6 35.Ba5 Bb8 36.Ve2 g6 37.Va2 Kg7 38.Ba6 Vd7 39.Hb6 Vc7 40.Hd5 Vd7 41.Hb6 Vc7 42.Hd5

 

 

42...Fxd5 43.Fxd5 Vxc3 44.Kg2

A különböző színű futók miatt a végjáték Zoli minden kísérlete ellenére sem nyerhető.

44...Bc8 45.Ba7 Bc7 46.Va5 Fd8 47.Bxc7 Vxc7 48.Vxb5 Va7 49.Vb7 Vxb7 50.Fxb7 f5 51.f3 h5 52.Fc6 Kf6 53.Fd5 Fb6 54.b5 Kg5 55.Fe6 Fc5 56.Kh3 Fd4 57.Kg2 f4 58.gxf4+ exf4 59.Ff7 Kh6 60.Kh3 Fb6 61.Fe8 Kg7 62.Kg2 Fd4 63.Kh3 Fc5 64.Kg2 Fb6 65.Kh3 Fd8 66.Kg2 Kh6 67.Kh3 g5 68.Fd7 g4+ 69.fxg4 h4 70.g5+ Kxg5 71.Kg2 Kf6 72.Kf3 Ke5 73.Fc8 Fb6 74.Fd7 Fe3 75.Fc8 Fb6 76.Fd7 Fc7 77.Fc8 d5 és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2723) - Inarkijev,E (2688)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3 0-0 9.Hc3 Fg4 10.Fe3 Hd4 11.Fxd4 exd4 12.Hd5 c5 13.h3 Fe6 14.Hf4 Fxb3 15.cxb3 He8 16.b4 Hc7 17.Bc1 a5 18.Vc2 axb4 19.axb4 Ba4 20.bxc5 dxc5 21.Ba1 Bxa1 22.Bxa1 Vd6 23.g3

 

 

23...g5 24.Hh5 f5 25.exf5 Bxf5 26.Hd2 Ve6 27.He4 c4 28.Be1 Vf7 29.Vd1 He6 30.dxc4 bxc4 31.Vg4 Hc5 32.Ba1 Hxe4 33.Vxe4 Bxf2 34.Vxd4 Bf5 35.g4 Bf3 36.Ve5 h6 37.Be1 Ff8 38.Bd1 Va7+ 39.Kh1 Vf7 40.Kg2 Bf2+ 41.Kg1 Va7

42.Bd7 Vc5 43.Vxc5 Fxc5 44.Kh1 Kf8 45.Bc7 Bf1+ 46.Kg2 Bf2+ 47.Kh1 Fd6 48.Bxc4 Bh2+ 49.Kg1 Bxh3 50.Bc2 Bh4 51.Bc4 Kf7 52.Be4 Bh3 53.Be2 Bb3 54.Kg2 Fb8 55.Kf2 Fa7+ 56.Kg2 Bb4 57.Kh3 Fd4 58.Hg3 Fxb2 59.Hf5 Bb6 60.Be7+ Kg6 61.Bd7 Bb3+ 62.Kg2 Fe5 63.Be7 Ff6 64.Be6 h5 65.Hd6 hxg4 66.He8 Bf3 67.Hxf6 Bxf6 68.Be8 Bf3 69.Bg8+ Kh6 70.Bh8+ Kg7 71.Ba8 Kf7 72.Ba6 Bf6 73.Ba4 Bf4 74.Ba6 Bf6 és döntetlen

 

Harikrishna,P (2705) - Andrejkin,D (2727)
Szicíliai védelem [B54]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 d6 6.g4 h6 7.h4 Fe7 8.Fe3 Hf6 9.Bg1 d5 10.Fb5 Fd7 11.exd5 Hxd5 12.Hxd5 exd5 13.Ve2 Hxd4 14.Fxd7+ Vxd7 15.Fxd4 0-0 16.0-0-0 Ve6 17.Vd2 Fxh4 18.f4 Bfe8 19.Bh1 Fg3 20.Bhg1 Fh4 21.Bh1 Fg3 22.Bhg1 Fh4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Párizsban zajló az Aljechin emlékverseny második fordulójának csúcsrangadóján az örmény Levon Aronjan legyőzte az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot. Aronjan jól játszotta a partit, az időzavarba került Kramnyik elmulasztotta a jobb védekezési lehetőséget. Az angol Michael Adams megszerezte második győzelmét, az orosz Peter Szvidler ellen nyert. A francia Maxime Vachier-Lagrave a kínai Ding Lirent játszotta túl. A játéknapon a három világossal elért siker mellett még két döntetlen született. Az orosz Nyikita Vityjugov az indiai világbajnok Viswanathan Ananddal, a francia Laurent Fressinet az izraeli Borisz Gelfanddal osztozott meg a ponton.

Az örmény Levon Aronjan számára az orosz exvilágbajnok  Vlagyimir Kramnyik nagyon kellemetlen ellenfél, 18 döntetlen mellett az orosz exvilágbajnok 7-2-re vezetett ellene. Kramnyik emlékezetes partiban győzte le az örmények éltáblását a 2006-os torinói és a tavalyi isztambuli sakkolimpián is. A londoni világbajnok-jelölti verseny első körében Aronjan sötéttel nagy nehézségek árán remizett. A második félidőben az örmény nagymester nem tudta utolsó esélyét kihasználni, tisztet áldozott, kockáztatott, Kramnyik nyerést hagyott ki, majd a végjátékban Aronjan fatális hibát követett el.

Párizsban Aronjan nagy meglepetésre az első fordulóban vereséget szenvedett a kínai Ding Lirentől, ráadásul parádés áldozattal rombolták szét királyállását. Kramnyik jó pozíciós teljesítményt nyújtva győzte le honfitársát, Nyikita Vityjugovot. Az örmény nagymestert kemény fából faragták, a sokkszerű vereséget feledve remekül sakkozott a nagy rivális elleni csúcsrangadón. Ritkán játsszák túl az exvilágbajnokot a nyitásban, ritkán látni, hogy Kramnyik jelentős időhátrányba kerül, s emiatt pontatlanul védekezik, elmulasztja a menekülési esélyt nyújtó folytatásokat. A d szabadgyalog eldöntötte a parti sorsát, látványos volt a befejezés.

 

Az angol Michael Adams megnyerte második partiját is. Az orosz Peter Szvidlert a spanyol megnyitás zárt változatában győzte le. Szvidler türelmetlen volt, korán húzta a d5 lépést, és a centrum meggyengítéséért nagy árat fizetett további pontatlanságai miatt. Adams gyalogelőnyt szerzett, Szvidler nem vizsgáztatta ellenfelét, korán feladta a reménytelen küzdelmet.

Tetszetős győzelmet aratott a francia Maxime Vachier-Lagrave, a kínai Ding Lirennek hiába volt két gyaloggal is többje, nem tudott megbirkózni állásának passzivitásával. Elsáncolt hosszúra, de erre világos azonnali vonalnyitással reagált, a sötét király sorsa megpecsételődött.

Az orosz Nyikita Vityjugov egy kicsit megszorongatta Viswanathan Anandot. Az indiai világbajnok csak a vezércsere után lélegezhetett fel. A francia Laurent Fressinet és az izraeli Borisz Gelfand viszonylag gyorsan remizett, lépésismétléssel kerülték ki a 40 lépéses szabályt.

 

A 2. forduló eredményei:

Laurent Fressinet (francia, 2706) – Borisz Gelfand (izraeli, 2739) döntetlen (Grünfeld védelem, 26)

Michael Adams (angol, 2727) – Peter Szvidler (orosz, 2747) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 37)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2712) – Viswanathan Anand (indiai, 2783) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 40)

Levon Aronjan (örmény, 2809) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) 1 – 0 (Vezércsel, 52)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Ding Liren (kínai, 2707) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 39)

 

A verseny állása:

1.Michael Adams 2 pont

2. Maxime Vachier-Lagrave 1,5

3-7. Laurent Fressinet, Levon Aronjan, Ding Liren, Borisz Gelfand és Vlagyimir Kramnyik 1

8-10. Peter Szvidler, Viswanathan Anand és Nyikita Vityjugov 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Ding Liren – Laurent Freessinet

Vlagyimir Kramnyik – Maxime Vachier-Lagrave

Viswanathan Anand – Levon Aronjan

Peter Szvidler – Nyikita Vityjugov

Borisz Gelfand – Michael Adams

 

Aronjan,L (2809) - Kramnyik,V (2801)
Tarrasch védelem [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4

A londoni világbajnok-jelölti torna 12. fordulójában Levon Aronjan félpontos hátrányban játszott Vlagyimir Kramnyik ellen és a 6.e3-as változatot játszotta meg, a drámai partit elvesztette.

6...Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Bc1

Sokan esküsznek a 11.Fc4-es változatra.

11...b6 12.Fd3 Fb7 13.0-0 Hd7

Az exvilágbajnok bizonyára gondosan elemezte a 13...Hc6-os varit is, a lépésre világos 14.Fb1, 14.d5 és 14.Ve3 eltérések között válogathatott volna.

14.Ve3

Levon Aronjan meglepetése a többször játszott 14.Vf4 helyett.

14...Bc8

 

15.e5! Fxf3

Az exvilágbajnok alighanem nehéz szívvel mondott le futójáról, de 15...Ve7 16.Hg5 h6 17.He4 Fxe4 18.Vxe4 g6 19.Fb5 világosra előnyös. 15...h6-ra 16.Hd2 Bxc1 17.Bxc1 Fd5 18.He4 jöhetett volna.

16.Vxf3 Vh4

Sötétnek nem sikerült kiegyenlítenie, Kramnyik időhátrányba is került.

17.Ve3 Bfd8

 

18.f4! Hf8 19.Bxc8 Bxc8 20.f5!? exf5

Mindkét nagymester jobbnak tartotta a 20...Bd8 21.Fe4 exf5 22.Bxf5 He6 23.d5 Hc5 24.Bf4 Vh5 25.Bf1 folytatást.

21.Fxf5 Bd8 22.Bd1 Hg6 23.Fxg6 hxg6

 

24.d5 Vc4 25.d6 Ve6 26.Vg3 b5 27.h3 a6 28.Ve3 Bd7 29.Vc5

 

29...Kh7?

Kramnyik nem használta ki az esélyt nyújtó 29...f6 30.exf6 gxf6 31.Vc6 Kg7 változatot.

30.Vd5! Ve8 31.Bc1! Vd8 32.Bc6 Vg5 33.Vd4 Bd8 34.Bc5?!

Pontatlan. 34.Kh2 Vf5 35.Bc7 nem adott volna semmi reményt a menekülésre.

 

 

34...Vg3?

Időzavaros hiba. 34...f6! után 35.e6 (35.Kh2 fxe5 36.Bxe5 Vf6 37.Bd5 Vxd4 38.Bxd4 g5 39.Kg3 Kg6 40.d7 Kf5) 35...Vg3! 36.e7 Bxd6! megmentette volna a játszmát.

35.Vf2 Vxf2+ 36.Kxf2 f6

 

37.Bc6

Látványosabban nyert a 37.Bc8! Bxc8 (37...Bd7 38.e6 Bxd6 39.e7) 38.d7 Bc2+ 39.Ke3 fxe5 40.d8V Bxa2 41.Vd5 változat.

37...fxe5 38.Ke3 Kg8 39.Ke4 Kf7 40.Kd5 a5

Hiába szöktetné sötét az e gyalogot, 40...e4-re 41.Bxa6 e3 42.Ba3 e2 43.Bf3+ Kg8 44.Be3 nyert volna.

 

 

 

41.Bc5 b4 42.Bxa5 Kf6 43.Ba7 Bb8 44.Kc6 b3

Nincs mentség, ennek ékes bizonyítéka a 44...Bc8+ 45.Kd7 Bc2 46.Kd8 e4 47.d7 Kf7 48.Bb7 e3 49.Bxb4 e2 50.Be4 folytatás.

45.axb3 Bxb3

 

46.Ba8! Bc3+ 47.Kd7 e4 48.Bf8+ Kg5 49.Ke7 e3 50.d7! e2

 

51.d8V e1V+ 52.Kd6+ és sötét feladta

 

Adams,M (2727) - Szvidler,P (2747)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3 0-0 9.Hc3 Fb7 10.Be1 Vd7 11.He2 Bae8 12.Hg3 Fd8 13.a4 d5

Peter Szvidler elsiette a centrumban tervezett akció végrehajtását.

14.axb5 axb5 15.c3 h6 16.Fe3 Be6?!

Az orosz nagymester nem talált jó tervet, míg Michael Adams nyugodtan építkezett.

17.h3 Fe7 18.Hh2 Ba8 19.Bxa8+ Fxa8 20.Vf3 Ha5 21.Ba1 Ba6 22.Hg4 Fb7?

 

 

23.Fxd5 Hxd5 24.exd5 Fxd5 25.Hxe5 Ve6 26.Vf5 Fd6 27.Vxe6 fxe6 28.Hf3 b4

 

29.He4 bxc3 30.bxc3 Fb7 31.Hd4 Ff8 32.c4 c5?! 33.Hb5 Hb3 34.Bxa6 Fxa6 35.Hbd6 Fxd6 36.Hxd6 Kf8 37.f3 és sötét feladta

 

Vachier-Lagrave,M (2722) – Ding Liren (2707)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.h4 h6 5.g4 Fe4

Nehéz feledni Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter 2004-es világbajnoki döntőjének utolsó, sorsdöntő partiját. 5...Fd7 6.Hd2 c5 7.dxc5 e6 8.Hb3 Fxc5 9.Hxc5 Va5+ 10.c3 Vxc5 11.Hf3 He7 12.Fd3 Hbc6 13.Fe3 Va5 14.Vd2 után Péter gyalogot áldozhatott volna a 14...d4 15.cxd4 Hb4 folytatással, ehelyett 14...Hg6 15.Fd4 Hxd4 16.cxd4 Vxd2+ 17.Kxd2 Hf4 18.Bac1! h5 19.Bhg1 Fc6 20.gxh5 Hxh5 21.b4 a6 22.a4 után Kramnyik előnybe került és a parti megnyerésével kiegyenlített, a 7-7-es végeredmény a címvédését jelentette.

6.f3 Fh7 7.e6 Hf6

Érdekesen alakult a tavalyi amszterdami tornán a szlovén Anna Muzicsuk és az izraeli Emil Szutovszkij játszmája: 7...Vd6 8.exf7+ Kxf7 9.f4 Hf6 10.Fh3 c5 11.g5 hxg5 12.hxg5 He4 13.Fc8?! (13.Fg4! Hc6 14.Hf3 Ff5 15.Bxh8 Fxg4 16.He5+ Hxe5 17.dxe5 Fxd1 18.exd6 Fxc2 19.dxe7 Kxe7 20.Hc3 folytatást Kaszparov javasolja a Garry's Choice rovatában.) 13...Hc6 14.Fxb7 Ve6 15.He2 Bb8 16.Fxc6 Vxc6 17.f5 g6 18.Hf4 Fg7 19.Bxh7?! Bxh7 20.fxg6+ Vxg6 21.Vf3 Bf8!! 22.Hd2 Vxg5 23.Hxe4 Vg1+ 24.Ke2 Bh2+ 25.Hf2 Kg8 26.Vxd5+ Bf7 27.Va8+ Bf8 28.Vd5+ és döntetlen. A parti remekül mutatja, hogy milyen komplikációkhoz vezet a taktikai motívumokban gazdag állás. A gyalogáldozat elfogadása nem ígér könnyű életet sötétnek, 7...fxe6-ra a 8.Fd3 Fxd3 9.Vxd3 Vd6 10.f4 Hd7 11.Hf3 változatban.

 8.Ff4 Vb6 9.Hc3 Vxb2

 

10.Kd2 Vb6 11.Hge2 a6?! 12.Bb1 Va7 13.Ha4

Számításba jött  a 13.exf7+ Kxf7 14.Fh3 c5 15.g5 cxd4 16.gxf6 dxc3+ 17.Ke1 folytatás is.

13...b5 14.Hc5 Fg8 15.Fe5 fxe6 16.Hf4 Hbd7 17.Hxd7 Hxd7 18.Hg6 Hxe5 19.dxe5 Bh7 20.h5

Sötétnek kettős gyalogelőnye ellenére fejletlen állása, tisztjeinek passzivitása miatt gondjai vannak.

  

 

20...c5 21.f4 Ff7 22.Vf3 0-0-0 23.Fe2 c4

 

24.a4! Kc7 25.axb5 axb5 26.Bxb5 Vd4+ 27.Ke1 Ba8 28.Bb1

Az alapsor gyengesége megriasztotta a francia nagymestert. 28.Kf1 Ba1+ (28...Ba2 29.c3 Va7 30.Hxf8 Bh8 31.Hg6 Fxg6 32.hxg6 Ba3 33.Kg2) 29.Kg2 Bxh1 30.Kxh1 után sötét helyzete reménytelen.

28...Ba2 29.c3 Vd2+ 30.Kf2 Bc2 31.Ve3 Vxe3+ 32.Kxe3 Bxc3+ 33.Kd4 Bc2

 

34.Bhe1

Tematikus nyerés volt a 34.Bb5 Bd2+ (34...Bxe2 35.Bhb1 Fe8 36.Bb7+ Kd8 37.Hxf8) 35.Kc5 Ba2 36.Bhb1! folytatás.

34...Kc6 35.Bb8 Fxg6 36.hxg6 Bh8

 

37.Beb1 Bd2+ 38.Ke3 Ba2 39.B8b6+ és sötét feladta, a világos király és a bástyapár összjátéka ellen nincs védelem!

 

Vityjugov,N (2712) - Anand,V (2783)
Nimzoindiai [E43]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.e3 He4 6.Vc2 Fb7 7.Fd3 f5 8.0-0 Fxc3 9.bxc3 0-0 10.c5 bxc5 11.Bb1 Vc8 12.Fa3 Be8

Mi szólt a 12...d6 13.dxc5 Hxc5 14.Fxc5 Fxf3 15.gxf3 dxc5 folytatás ellen?

13.dxc5 Ha6 14.Fxa6 Fxa6 15.Bfd1 Fb7 16.He5 d6 17.Hd3 Fa6

Jobb volt a 17...Fc6 18.cxd6 Hxd6 folytatás.

18.c4 e5 19.cxd6 Hxd6

 

20.c5

Számításba jött a 20.Bb4 Bb8 21.Ba4 manőver nehéz pillanatokat okozva a világbajnoknak.

20...Hc4 21.Va4 Hxa3 22.Vxa3 Fxd3 23.Vxd3 Ve6 24.Bb7 Be7 25.a4 a6 26.h3 h6

 

27.Vd5

A vezércsere megkönnyítette Vishy védekezését.

27...Vxd5 28.Bxd5 Kf7 29.f4 exf4 30.exf4 Kf6 31.c6 Bc8 32.Bd7 Be4 33.Bbxc7 Bxc7 34.Bxc7 Bxa4 35.Ba7 Bxf4 36.Bxa6 Bc4 37.c7+ Kg5 38.Ba7 Bc2 39.c8V Bxc8 40.Bxg7+ Kf6 és döntetlen

 

Fressinet,L (2706) - Gelfand,B (2739)
Grünfeld védelem [D78]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.g3 d5 4.Fg2 Fg7 5.0-0 0-0 6.c4 c6 7.Va4 Hfd7 8.Vc2 dxc4 9.Vxc4 Hb6 10.Vc2 Ha6 11.Hc3 Fg4 12.Bd1 Hb4 13.Vb1 Vc8 14.Fg5 H4d5 15.Vc1 Be8 16.Fh6 Hxc3 17.bxc3 Fxh6 18.Vxh6 Fxf3 19.Fxf3 e5 20.dxe5 Bxe5 21.Bd4 Vf8 22.Vf4 Bae8 23.Bad1 Va3 24.Vh6 Vf8 25.Vf4 Va3 26.Vh6 Vf8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Havannában megkezdődött a 48. Capalanca-emlékverseny.  A hat résztvevős, kétfordulós viadal  18-as kategóriájú, 2690 Élő-átlagú és Almási Zoltán képviseli hazánkat.  Nagymesterünk mintegy féléves szünet után versenyez, szereplését az elsőszámú kubai sakkozó, Perez Dominguez Leinier elleni döntetlennel kezdte meg. A másik két parti is pontosztozkodással végződött, a kubai Queseda Perez az indiai Pentala Harikrishnával, az orosz Erneszto Inarkijev honfitársával, Dmitrij Andrejkinnel remizett. Almási második partiját sötéttel Queseda ellen játssza.

Jose Raul Capablanca (1888-1942) a sakkozás harmadik világbajnoka volt. Havannában 1921-ben hódította el a trónust Emanual Laskertől, akinek a meccsen egyetlen nyerést sem engedélyezett. Tíz döntetlen mellett négyszer legyőzte  őt. Technikai tudása olyan szédületes és lenyűgöző volt, hogy „sakkozó gépnek” is nevezték,  ellenfelei sokszor ellenállás nélkül vesztették el  a partikat. Stratégiai célkitűzéseinek megvalósításában azonban a taktikai megoldások is szerepet kaptak, a Capa-féle kiskombinációk sokszor gyönyörködtették a sakkrajongókat. Nagyszerű pozícióérzéke és taktikai készsége a végjátékban is remekült érvényesült, gyorsan találta meg az állás szellemének megfelelő legjobb lépést. Pályafutásának csúcspontja volt az 1927-es New York-i verseny megnyerése, Aljechin, Marshall, Vidmar, Nimzovics és Spielmann játszott a tornán. Ugyanebben az évben Alekszander Aljechinnel szemben elvesztette a világbajnoki címet, három partit tudott csak nyerni, hatszor szenvedett vereséget 25 döntetlen mellett.

A Capablanca-emlékversenyt 1962-től rendezik meg. Az első tornán az argentin Miguel Najdorf győzött, a 22(!) résztvevős viadalon fél ponttal előzte meg Borisz Szpasszkijt és Lev Polugajevszkijt. Egy év múlva Viktor Korcsnoj diadalmaskodott, Mihail Tal és Jefim Geller előtt ért elsőként a célba. 1964-ben a német Wolfgang Uhlmann és Vaszilij Szmiszlov osztotta a dicsőséget, Portisch Lajos ötödikként zárta szereplését. Emlékezetes marad az 1965-ös viadal. Az amerikai hatóságok nem engedélyezték Bobby Fischer számára az indulást, mégis játszott a tornán, telexen küldözgette, illetve kapta meg a lépéseket. Vaszilij Szmiszlov győzött, Fischer félpontos hátránnyal lett holtversenyben második Boriszlav Ivkov és Jefim Geller társaságában. Bilek István és Szabó László a középmezőnyben végzett.

1967-ben a dán Bent Larsen győzött, majd Ratmir Holmovot és Alekszej Szuetyint jegyezhettük tornagyőztesként. 1971-ben Vlastimil Hort és Jefim Geller osztotta az első helyet. Egy év múlva Ribli Zoltán harmadikként végzett, Anatolij Lein győzött. 1974-ben és 1975-ben is a svéd Ulf Andersson nyert, 1976-ban Borisz Gulko. Három év szünet után rendezték meg ismét a tornát, Jevgenyij Szvesnyikov gyarapította a szovjet első helyek számát, Forintos Győző bronzérmes volt. Még a ChessBase adatbázisában is hiányosak a következő viadalok eredményei, 1985-ben másodszor győzött Borisz Ivkov, egy év múlva az argentin Carlos Garcia Palermo, majd a grúz Zurab Azmaiparasvili. Szerényebb mezőnyű viadalok után 1996-ban az angol Anthony Miles nyerte a 31. tornát.

Lékó Péter 1997-ben megnyerte a Capablanca emlékversenyt

Egy év múlva magyar sikernek örülhettünk, Lékó Péter végzett az élen, majd a német Robert Hübnert köszönthették győztesként. 1999-ben másodszor végzett az élen Anthony Miles. 2001-ben a spanyol Francisco Vallejo Pons nyert, egy év múlva örülhettek a rendezők, Lazaro Bruzon Batista esélytelenként lett befutó. 2003-ban perui a győztes, Julio Grand Zuniga. Egy év múlva kettős kubai siker, Perez Dominguez Leinier mögött Bruzon végzett a második helyen.

Az ukrán Vaszilij Ivancsukot már hatszor ünnepelték tornagyőztesként

2005-ben Vaszilij Ivancsuk leiskolázta a mezőnyt, a 12 partiból szerzett 9,5 ponttal, kettő és féllel előzte meg Bruzont. Egy év múlva Jevgenyij Barejev előtt már csak félpontos előnnyel győzött. 2007-ben Ivancsuk harmadszor is az élen végzett, két pontot vert Dominguezre, aki a következő viadalon diadalmaskodott, Ivancsukot nélkülözte a mezőny. 2010-ben ismét Ivancsuk nyert, majd ötödször ünnepelhették tornagyőztesként. Ez volt a legnehezebben kivívott elsősége. Két remivel kezdett, majd a harmadik fordulóban a sokat kockáztató orosz junior világbajnokot, Dmitrij Andrejkint feladásra kényszerítette. A negyedik játéknapon azonban addig erőszakoskodott a kubai Bruzon Batista ellen, hogy a sereghajtó egyetlen győzelmét arathatta.

Az első félidőt Ivancsuk csak ötvenszázalékos eredménnyel zárta. Három újabb döntetlennel folytatta, míg a vietnami Le Quang Liem magabiztos játékkal gyűjtögette pontjait. Ivancsuk villámgyőzelemmel visszavágott Bruzonnak, és következett az utolsó forduló, Le egypontos előnnyel ülhetett sakkasztalhoz Ivancsuk elleni összecsapásához. Az érdekes csatában jó remiesélyt szalasztott el, a rutinos „róka” a győzelemmel befogta riválisát. Le a +2700 Élő-pontosok klubjának új tagja lett.

Tavaly is az ukrán fenomén győzött, veretlenül ért immár hatodszor célba. Egy ponttal előzte meg az orosz Jan Nepomnjacsijt és Dominguezt.

A tavalyi tornához hasonlóan az idei is 18-as kategóriájú, Dominguez és Queseda ismét játszik, az orosz Dmitrij Andrejkint három év után láthatják a kubai sakkbarátok. Az indiai Pentala Harikrishna, Almási Zoltán és az orosz Erneszto Inarkijev „újonc” a nagyhírű sorozatban. A torna első játéknapján három döntetlen született. Almási Zoltán elégedett volt első partijával. Dmitrij Andrejkin kis előnyét nem tudta fokozni, ahogy Queseda Perez sem a sorozatos cserékkel. Magyar idő szerint a fordulók este 9 órakor kezdődnek.

 

Az első forduló eredményei:

Yuniesky Queseda Perez (kubai, 2608) – Pentala Harikrishna (indiai, 2705) döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2689) – Perez Dominguez Leinier (kubai, 2723) döntetlen

Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) döntetlen

 

A 2. forduló párosítása:

Pentala Harikrishna – Dmitrij Andrejkin

Perez Dominguez Leinier – Erneszto Inarkijev

Yunieski Queseda Perez – Almási Zoltán

 

Almási,Z (2689) - Dominguez Perez,L (2725)
Angol megnyitás [A36]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 g6 4.g3 Fg7 5.Fg2 d6 6.0-0 e6 7.a3 Hge7 8.b4 0-0 9.Bb1 Bb8 10.Fb2

A gyalogáldozatért nagymesterünk kezdeményezést remélt.

10...cxb4 11.axb4 Hxb4 12.Hb5 Hbc6 13.Fxg7 Kxg7 14.Vc1 a6 15.Hc3 d5 16.d3 dxc4 17.dxc4 Va5 18.Vb2 e5 19.Hd5 f6 20.Hd2 b5 21.Ba1 Vd8 22.Hxe7 Hxe7 23.Bfc1 b4 24.c5 Vc7 25.c6 Bb5 26.Hb3 a5 27.e3 Bd8 28.Ff1 Bbd5

 

29.e4 B5d6 30.Hxa5 Hxc6 31.Hxc6 Bxc6 32.Bxc6 Vxc6 33.Vxb4 Vc7 34.Va5 Vxa5 35.Bxa5 Fe6 36.Ba7+ Bd7 37.Bxd7+ Fxd7 és döntetlen

Inarkijev,E (2688) - Andrejkin,D (2727)
Szicíliai védelem [B83]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 d6 6.Fe3 Hf6 7.Fe2 Fe7 8.Vd2 e5 9.Hb3 0-0 10.f4 a5 11.a4 Hb4 12.0-0 Fe6 13.f5 Fxb3 14.cxb3 d5 15.exd5 Hbxd5 16.Bad1 Hxe3 17.Vxe3 Vc7 18.He4 Bad8 19.Fc4 Vc6 20.Hxf6+ Fxf6 21.Bfe1 Fh4 22.Bxd8 Bxd8 23.Bc1 h6 24.Ve2 Vd7 25.Ve4 Ff2+ 26.Kf1 Fb6 27.g3 Ve7 28.Be1 Vc5 29.Kg2 Vf2+ 30.Kh3 Bd2 31.Be2 Vf1+ 32.Bg2 Vxg2+ 33.Vxg2 Bxg2 34.Kxg2 Fd4 35.Kf3 Fxb2 36.Ke4 b6 37.g4 Kf8 38.h4 Ke7 39.h5 Kf6 40.Fd5 Fa1 41.Kf3 Ke7 42.Ke4 f6 43.Kd3 Kd6 44.Kc4 Fd4 1/2-1/2

 

Quesada Perez,Y (2625) - Harikrishna,P (2705)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.Fg5 Fe6 9.Fxf6 Vxf6 10.Hd5 Vd8 11.Hec3 Hc6 12.Fc4 Bc8 13.He3 Fe7 14.Hcd5 Fg5 15.0-0 g6 16.c3 0-0 17.a4 Kg7 18.Fa2 b5 19.axb5 axb5 20.Ve2 Bb8 21.b4 Vd7 22.Fb3 He7 23.Bfd1 Bfc8 24.Ba3 Fxe3 25.Vxe3 Fxd5 26.Fxd5 Bc7 27.Ba6 Hxd5 28.Bxd5 Bc6 29.Ba3 Vc7 30.f3 Bc4 31.Kh2 Bb6 32.Vd2 Bcc6 33.Vd3 Bc4 34.Vd2 Bcc6 35.Vd3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Sorozatban ötödször is bajnok az Aquaprofit sakkcsapata

Címkék: Csapatbajnokság 2012/13

Az Aquaprofit-NTSK együttese hatodszor nyerte meg az első osztályú sakk-csapatbajnokságot.  Jelentős fölénnyel sorozatban ötödször győztek, ezúttal hat és fél ponttal előzték meg az Atomerőmű SE csapatát. A paksiak megvédték tavalyi ezüstérmüket, ahogy a Haladás VSE is harmadik helyüket, de ezúttal a bronzérem sorsa szoros küzdelemben dőlt el. Jól hajrázott a Makó, szép sikerrel zárt a Pénzügyőr.

A címvédő Aquaprofit-NTSK hatodik bajnoki címét ünnepelheti, sorozatban ötödször győztek. Ezúttal csak egy kétszámjegyű nyerést értek el, nagy sorozat, 55 sikerrel megvívott mérkőzés után a legnagyobb riválistól, az Atomerőmű együttesétől vereséget szenvedtek, de bajnoki címük egy pillanatra sem forgott veszélyben.  Jóval kevesebbet játszottak idegenlégiósaik, hiszen hosszú a „kispadjuk”. Nehéz volt kitalálni, hogy az adott meccsen milyen összeállításban szerepel együttesük.

Megvédte tavalyi ezüstérmét az Atomerőmű SE. Két meccset vesztettek el, különösen meglepő volt utolsó fordulóbeli vereségük. A Haladás is kikapott a befejező játéknapon, hét és félpontos hátránnyal szerezték meg a szombathelyiek a bronzérmet, bár csak négy meccset tudtak megnyerni.

A Makó kis híján dobogós lett, gyengébb kezdés után nagyon feljavult a csapat. Szép győzelemmel zárt a Pénzügyőr és a Mátyásföldi LTC. A Dunaharaszti  első győzelmével biztosította be helyét az első osztályban. A Tóth László SE és a BEAC csapatai búcsúztak az NB/1-től.

 

Az utolsó forduló és az éltáblák eredményei:

Aquaprofit-NTSK – Hungaropharma Decs  8 – 4

(Balogh Csaba (2668) – Pap Gyula (2569) döntetlen

Ivan Ivanisevic (2645) – Tóth Ervin (2473) 1 – 0

Márkus Róbert (2605) – Pataki Győző (2367) döntetlen)

 

Mátyásföldi LTC – Atomerőmű SE Paks  6,5 – 5,5

(Dragan Kosic (2517) – Berkes Ferenc (2685) döntetlen

Izság Gyula (2471) – Ács Péter (2586) 0 – 1

Zlatko Ilincic (2450) – Papp Gábor (2571) 1 – 0)

 

Pénzügyőr SE – Haladás VSE  7 – 5

(Horváth Csaba (2526) – Vlastimil Babula (2595)  döntetlen

Balog Imre (2554) – Prohászka Péter (2573) döntetlen

Héra Imre (2570) – Tomas Petrik (2529) döntetlen)

 

Tóth László SE – ASS-Makói SVSE 5,5 – 6,5

(Nikola Nestorovic (2430) – Erdős Viktor (2643) 0 – 1

Ivan Marinkovic (2443) – Mihók Olivér döntetlen

Dejan Nestorovic (2438) – Szalai Kornél (2407) 0 – 1)

 

BEAC – Dunaharaszti MTK  5 – 7

(Könnyű János (2328) – Gonda László (2528) döntetlen

Bagi Máté (2334) – Faragó Iván (2486) döntetlen

Szamosközi Gábor (2368) – Popovics Ádám (2423) 0 – 1)

 

A bajnokság végeredménye:

1.Aquaprofit-NTSK (Balogh Csaba 4/7, Ivan Ivanisevic 4,5/6, Luka Lenic 1,5/3, Márkus Róbert 4/7, Ribli Zoltán 6/8, Constantin Lupulescu 1/2, Pintér József 4/7, Bánusz Tamás 7/9, Bérczes Dávid 6/9, Flumbort András 5/8, Medvegy Zoltán 5/8, Galyas Miklós 5,5/8, Gara Tícia 4,5/8, Bodó Norbert 3,5/4, Krutti Valér 1,5/2, Kántor Gergely 6,5/9, Zsirai Péter 1/2, Havanecz Bianka 1/1) 71,5 pont

2. Atomerőmű SE Paks (Milos Perunovic 2,5/4, Borki Predojevic 1,5/2, Berkes Ferenc 6,5/8, Ács Péter 4/9, Vladislav Nevednichy 5,5/8, Papp Gábor 5,5/9, Szabó Krisztián 7/9, Grószpéter Attila 6/9, Alin Berescu 0,5/1, Fodor Tamás 5,5/9, Csom István 0/2, Lizák Péter 3/5, Balázs Gábor 2,5/5, Vidéki Sándor 2,5/5, Györkös Lajos 3/5, Antal Tibor Kende 4,5/8, Vajda Szidónia 3,5/7, Szabó Bence 2/3, Dudás Eszer 0,5/2)  65

3. Haladás VSE (Vlastimil Babula 1,5/3, Rapport Richárd 1,5/2, Jan Markos 0,5/1, Prohászka Péter 4,5/8, Tomas Petrik 1,5/2, Ruck Róbert 5/8, Tomas Polák 0,5/1, Németh Miklós 4,5/8, Kovács Gábor 6/9, Nagy Gábor 5/8, Csonka Attila István 2,5/7, Petényi Tamás 2,5/4, Michal Mészáros 3/5, Kiss Attila 4/8, Milan Rachela 2,5/4, Sasa Vidovic 0,5/2, Mladen Trbojevic 1/3, Lakos Nikoletta 2,5/7, Ruck Tamás 4,5/6, Varga Melinda 0,5/2, Rövid Kálmán 0,5/1, Makk Róbert 0,5/2, Farkas Gábor 1/1, Magyar András 1/2, Pergel László 0/1, Takács Gergő 0,5/1, Német Dénes 0/1) 57,5

4. ASS-Makói SVSE 56,5

5. Pénzügyőr SE 56

6. Mátyásföldi LTC 53,5

7. Hungaropharma Decs 48

8. Dunaharaszti MTK 46,5

9. Tóth László SE 44,5

10. BEAC 41

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Párizsban két óriási meglepetéssel kezdődött meg a sakkozás negyedik világbajnokának, Alekszandr Aljechin emlékére rendezett szuperverseny. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand világossal szenvedett vereséget az angol Michael Adamstől. A 21 éves kínai Ding Liren áldozatokkal fűszerezett remek támadással az örmény Levon Aronjant győzte le. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik szép pozíciós játékkal nyert honfitársa, Nyikita Vityjugov ellen. Döntetlen lett az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand játszmája, ahogy megosztozott a ponton a két francia nagymester, Maxime Vachier-Lagrave és Laurent Fressinet is.

 

A szombaton megtartott ünnepélyes megnyitó és sorsolás fénypontja a két világhírű orosz művész, a zongorista Nikolaj Luganszkij és a hegedűművész Vadim Repin koncertje volt. Az esztendő negyedik szuperversenyére a Louvre parkjában, a Tuelerie Gardenben speciális pavilont építettek, a szervezők mindent megtettek, hogy kitűnő körülményeket biztosítsanak a sakkvilág sztárjai számára. Az első forduló játszmáit óriási érdeklődés kísérte, remek összecsapásokat láttunk és két óriási meglepetés is született. Vereséggel rajtolt a regnáló indiai világbajnok Viswanathan Anand és a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan.

Viswanathan Anand és az angol Michael Adams első partijukat még 1986-ban játszották, s azóta még különböző időkontroll mellett 77-szer csatáztak. 1994-ben a PCA világbajnoki ciklusában világbajnok-jelölti meccset is vívtak, 1997-ben Groningenben, a kieséses rendszerű vb-n a vb-jelölti döntőt játszották. Három év múlva Új-Delhiben az elődöntőben mérkőztek meg, valamennyi párharc Anand győzelmével zárult, ahogy a statisztika is nagy fölényét mutatja, 27 győzelem mellett csak hét partit vesztett 44 döntetlen mellett. Klasszikus gondolkodási idejű partit Vishy Anand tizenhetet nyert, Michael Adams négyet, 35-ször remiztek.

Tavaly decemberben Anand pályafutása egyik legnagyobb bakijával vereséget szenvedett a London Chess Classic 2012 tornán, királyát védő futójával végzetes lépést húzott. Az OSG Baden-Baden nyolcszoros bajnokcsapat két játékosa a februári baden-badeni szuperversenyen kétszer megosztozott a ponton.

A spanyol megnyitású partiban Anand gyors vezércsere mellett döntött, majd elmulasztva egy közbeiktatott huszárlépést kis hátrányba került. Adams láthatóan nagyon koncentrált, míg a világbajnok arcán inkább a tanácstalanság tükröződött. Mickey a bástyavégjátékban veszélyes szabadgyalogra tett szert, Vishy egy fölösleges bástyasakkal meg is könnyítette feladatát. A szabadgyalogért bástyát kellett adnia, Adams király időben érkezett, hogy Anand szabadgyalogjait feltartóztassa.

A 20 éves kínai Ding Liren újonc a szupernagymesterek mezőnyében, de már háromszoros bajnok! Remek győzelemmel tette le névjegyét, Levon Aronjan túlzottan passzívan játszott, és tálcán kínálta a lehetőséget, hogy árván maradt királyára támadjon a kínai sakkozó. Minőséget áldozott, majd tisztáldozattal rombolta szét Aronjan királyállását. Nem tagadta, hogy először csak a remire gondolt, de az időt nyerő sakkok után észrevette, hogy bástyája az ötödik soron döntő erővel avatkozhat be a küzdelembe.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik stílusára oly jellemző pozíciós játékvezetéssel nyert honfitársa, Nyikita Vityjugov ellen. Vityjugov érdekesen játszott, huszármanőverekkel próbálkozott, de Kramnyik értékelte jobban a pozíció kínálta lehetőségeket. Érdemes megemlíteni, hogy sötét futója g6-on csak „álldogált”, nem vehetett részt a vezérszárny védelmében. Vityjugov nehéz állásban hibázott, Kramnyik szabadgyalogot képzett, s ez eldöntötte a pont sorsát.

Az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand elméleti vitája pontosztozkodással végződött, a két francia nagymester, Maxime Vachier-Lagrave és Laurent Fressinet békésen remizett.

 

Az 1. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Laurent Fressinet (francia, 2706) döntetlen (Szláv védelem, 26)

Ding Liren (kínai, 2707) – Levon Aronjan (örmény, 2809) 1 – 0 (Félszláv védelem, 46)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2712) 1 – 0 (Réti megnyitás, 51)

Viswanathan Anand (indiai, 2783) – Michael Adams (angol, 2727) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 56)

Peter Szvidler (orosz, 2747) – Borisz Gelfand (izraeli, 2739) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

 

A 2. forduló párosítása:

Laurent Fressinet – Borisz Gelfand

Michael Adams – Peter Szvidler

Nyikita Vityjugov – Viswanathan Anand

Levon Aronjan – Vlagyimir Kramnyik

Maxime Vachier-Lagrave – Ding Liren

 

Anand,V (2783) - Adams,M (2727)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d4 d6 10.dxe5 dxe5 11.Vxd8 Bxd8 12.Hbd2 Fc5 13.Fc4 Hg4 14.Be2 Ha5 15.Fd5 Bb8 16.Hb3 Hxb3 17.cxb3 h6 18.h3 Hf6 19.Hxe5 Hxd5

 

20.exd5?!

A világbajnok elmulasztotta a 20.Hc6 Hc3 21.bxc3 Bd1+ 22.Kh2 Bb6 23.cxb4 Fd6+ 24.e5 Bxc6 25.exd6 Fe6 26.d7 Bxd7 27.a5 folytatást, ami kis előnyt adott volna, de a különböző színű futók miatt inkább remi a pozíció.

20...Bxd5 21.Ff4 Fe6 22.Bc1 Fd6

Figyelmet érdemelt a 22...Bbd8 23.Hc6 Bd1+ 24.Kh2 B8d5 25.Bcc2 Kh7 folytatás.

23.Fg3 Be8 24.Be3?! c5 25.Hd3 Fxg3 26.fxg3 Bed8 27.Hf4 Bd1+ 28.Bxd1 Bxd1+ 29.Kh2 Bd2

 

 

30.Hxe6 fxe6 31.Bxe6 Bxb2 32.Bxa6 Bxb3 33.Bc6 Bc3 34.a5 Kf7 35.a6 Ke7

  

 

36.a7 Ba3 37.Bxc5 Bxa7 38.Bb5 Ba4 39.Bb7+?

Vishy Anand a sakkal nagy segítséget nyújtott angol ellenfelének.

39...Kd6 40.Bxg7 Kc5 41.Bc7+ Kd4 42.Bd7+ Kc3 43.Bc7+ Kd3 44.Bb7 Kc3 45.Bc7+

 

 

 

45...Kb2 46.Bc6 b3 47.Bxh6 Kc3 48.Bb6 b2 49.Bxb2 Kxb2 50.g4

 

50...Kc3

A király időben érkezik, hogy akadályozza a világos gyalogok sikeres előrejutását.

51.Kg3 Be4 52.Kh4 Kd4 53.Kg5 Ke5 54.Kg6 Be2 55.g5 Bxg2 56.h4

 

 

56...Kf4 és világos feladta, 57.Kf6-ra 57… Kg4 58.g6 Kh5 59.g7 Kh6 nyert volna.

 

Ding Liren (2707) - Aronjan,L (2809)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.e3 e6 6.c5 Hbd7 7.b4

A januári Tata Steel szuperversenyen Hikaru Nakamura a 7.Ha4 b5 8.cxb6 Hxb6 9.Fd2 Hxa4 10.Vxa4 Fd7 11.Vc2 Vb6 változatban csatázott Levon Aronjannal.

7...b6 8.Fb2 a5 9.a3 Fe7 10.Fd3 0-0 11.0-0 Fa6 12.He1

A 21 éves kínai nagymester új tervvel jelentkezett.

12...Fc4 13.Fxc4 dxc4 14.Ve2 Bb8 15.Ba2 b5 16.e4 Bb7

A háromszoros olimpiai bajnok a passzív játékot választotta.

17.Hc2 Hb8 18.Baa1 Vc8 19.Bad1 Bd8 20.Fc1 Ha6 21.Ff4 Bbd7 22.h3 He8 23.Ve3 Ff6 24.e5 Fe7 25.He4 Hac7

 

26.Hd6 Va8 27.Vg3 Hd5 28.He3 Hc3 29.Bde1 Fxd6 30.exd6 He4 31.Vh4 Hd2

 

 

32.Hd5 Hxf1 33.Hb6 Va7 34.Bxf1 Hf6? 35.Fe5 Hd5?

Aronjan teljesen gyanútlan volt, holott királyállását senki nem védte. Azt hitte, hogy a g7-en dördülő áldozat csak remi?

36.Hxd5 exd5

 

37.Fxg7! Kxg7 38.Vg5+ Kf8 39.Vf6 Kg8 40.Vg5+ Kf8 41.Vf6 Kg8

 

42.Be1!

A bástya az ötödik soron védhetetlenül avatkozik be a király elleni akcióba.

42...axb4 43.Be5 h6 44.Bh5 Vxa3 45.Vxh6 f6

 

46.Vxf6 és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2801) - Vityjugov,N (2712)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 c6 3.Fg2 Fg4 4.0-0 Hd7 5.d3 Hgf6 6.Ve1 e5 7.e4 dxe4 8.dxe4 Fd6

Vlagyimir Kramnyik sötéttel kétszer is játszotta a változatot Levon Aronjan ellen, de 8...Fc5-tel folytatta.

9.Hbd2 0-0 10.h3 Fh5 11.Hc4 Fc7 12.a4 Be8 13.Hh4 Hc5 14.Hf5 He6 15.Fe3

 

 

15...Hf4!? 16.f3

A tisztáldozatot természetesen az exvilágbajnok nem fogadta el.

16...Hxg2 17.Kxg2 Fg6 18.Bd1 Hd5!?

Nyikita Vityjugov igen szellemesen játszott, a létrejött állásban azonban a huszárpár jobb volt, mint a futópár.

19.Hh4 Hxe3+ 20.Vxe3 Ve7 21.Vb3 Bab8 22.Bf2 Bed8 23.Bxd8+ Fxd8 24.Bd2 Fc7 25.Bd3 Ve6 26.Vb4 b6 27.b3 a6 28.Vd2 b5

 

29.Bd7 bxc4 30.Bxc7 cxb3 31.Bb7 Vc8 32.Bxb3 Bxb3 33.cxb3 f6 34.Vd6 Kf7 35.g4 Ke8 36.Kg3 Vb7

 

37.b4

Számításba jött a 37.Ve6+ Kf8 38.g5! fxg5 (38...Ff7 39.Vd6+ Ve7 40.Vxc6 fxg5 41.Hf5 Vb4 42.Vc8+ Fe8 43.Vxa6 Ve1+ 44.Kg2 Vd2+ 45.Kg1) 39.Hxg6+ hxg6 40.Kg4 Vb6 41.Vxg6 Vf2 42.Vxc6 Vh4+ 43.Kf5 Vxh3+ 44.Kxe5 folytatás.

37...Vc8 38.a5 Kf7 39.Hg2 h5 40.He3

Pontosabb volt a 40.He1 hxg4 41.hxg4 és a huszár c5-ön elfoglalhatja ideális pozícióját.

40...hxg4 41.hxg4 Ve6?

Döntő hiba, tempókat ajándékozott világosnak.

42.Vd3 Vc8 43.Vc4+ Kf8 44.Vc5+ Kg8

 

 

45.b5! axb5 46.Vb6 Vf8 47.a6 Vb4 48.a7 Ve1+ 49.Kg2 Vd2+ 50.Kg1 és sötét feladta

 

Szvidler,P (2747) - Gelfand,B (2739)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.Be1 a6 6.Ff1 d5 7.exd5 Hxd5 8.d4 Hf6 9.Fe3 Fe7

A londoni világbajnok-jelölti versenyen Borisz Gelfand 9...cxd4 10.Hxd4 Fd7 11.c4 Hxd4 12.Fxd4 Fc6 13.Hc3 Fe7 14.a3 a5 15.Vd3 0-0 16.Bad1 Vc7 17.Fe5 Vb6 18.Vg3! folytatásban gondokkal küzdött Magnus Carlsennel vívott küzdelmében.

10.dxc5 Vxd1 11.Bxd1 Hg4 12.Ff4 Fxc5 13.Fg3 h5 14.Bd2 h4 15.Fxh4 Hxh2 16.Kxh2 Hd4

 

17.Bxd4

Peter Szvidler tért el a 2009-ben látott Szutovszkij-Radzsabov partitól. 17.Kh3 e5+ 18.g4 f6 19.Hxd4 exd4 20.Kg3 után némi meglepetésre remiztek. 20...Fd6+ 21.f4 g5 sötétre lett volna előnyös.

17...Fxd4 18.Hbd2 g5 19.g3 Fxb2 20.Bb1 Ff6 21.He4 gxh4 22.Hxf6+ Ke7 23.He4 hxg3+ 24.Kxg3 b5

Világosnak hiába van két tisztje a bástyáért és gyalogért, a gyalogszerkezet, az aktív sötét tisztek miatt egyenlőek az esélyek.

 

25.c4 Fb7 26.Kf4 Bh5 27.Fe2 Bc8 28.cxb5 axb5 29.Bxb5 Bxb5 30.Fxb5 Bc2 31.Hd4 Bxa2 32.f3 Fxe4 33.fxe4 Kf6 34.e5+ Kg7 35.Hf3 Ba5 36.Fd3 f6 37.exf6+ Kxf6 38.Ke3 Ba3 39.Ke4 Ba4+ 40.Ke3 Ba3 41.Ke4 és döntetlen

 

Vachier-Lagrave,M (2722) - Fressinet,L (2706)
Szláv védelem [D19]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.e3 e6 7.Fxc4 Fb4 8.0-0 0-0 9.Ve2 Fg4 10.h3 Fxf3 11.Vxf3 Hbd7 12.Bd1 Bc8 13.e4 e5 14.dxe5 Hxe5 15.Vf5 Va5 16.Ff1 Bfe8 17.Fe3 Bcd8 18.Fg5 Fe7 19.Bxd8 Bxd8 20.Hd5 cxd5 21.Vxe5 Vb4 22.exd5 Bxd5 23.Vb8+ Bd8 24.Ve5 Bd5 25.Vb8+ Bd8 26.Ve5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A svájci Zugban zajló Grand Prix-verseny negyedik fordulójában ismét hat döntetlen született. Lékó Péter sötéttel az azeri Tejmur Radzsabovval szemben harcolta ki a fél pontot, gyaloghátrányos állását a bástyavégjátékban pontos játékkal mentette remire. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov jó esélyt szalasztott el a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov elleni csatájában. Az orosz rangadón, Alekszandr Morozevics nyerést hagyott ki, Szergej Karjakin megmenekült a vereségtől. Kevesebb izgalmat hozott az amerikai háziderbi, Hikaru Nakamura és Gata Kamsky partija. Érdekes összecsapást láttunk az azeri Sahriyar Mamedygarov és az olasz Fabiano Caruana játszmájában. Békésebb volt az ukrán Ruszlan Ponomarjov és a holland Anish Giri partija. Morozevics, Ponomarjov és Topalov vezet holtversenyben, Lékó a hétfői szünnap után kedden Ponomarjovval világossal játszik.

 

Változó hőfokú összecsapásokat láttunk a viadal negyedik játéknapján, a harmadik fordulóhoz hasonlóan ismét hat döntetlen született. A lépésszámokat tekintve nem lehetett okunk a csalódottságra, érdekes ötleteket, elhibázott gondolatokat, tanulságos végjátékokat követhettünk nyomon.

 

Lékó Péter másodszor is a Ragozin-változatra szavazott, Veszelin Topalov ellen jól bevált, ezúttal Tejmur Radzsabov más változatot játszott meg. A játszma egyik kritikus pillanata a 18. lépés után jött létre, Péternek hosszasan számolnia kellett a fonalasan létrejövő végjáték esélyeit. Egy kicsit aggódtunk, különösen az újabb időzavar miatt, az azeri nagymester erélyesebben is játszhatott volna, az a szabadgyalog már nem jelentett nagy veszélyt, Péter aktív bástyájával jól védekezett, kiharcolta a döntetlent.

 

Két háziderbire is sor került. Az orosz sakkozók csatájában Alekszandr Morozevics a nyitást túlzottan is eredetien játszotta, Szergej Karjakin fölöslegesen cserélt vezért, majd a végjátékban meglepő hibát követett el. Morozevics védett, a 7. sorig eljutott gyalogja miatt nyerésre állt, de többször is rontott, királyával végül rossz irányba indult el.

Az amerikai rangadón Hikaru Nakamura nem tudta érvényesíteni gyalogelőnyét Gata Kamskyval szemben.

Nehéz pillanatokat élt át a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov nagy esélyt szalasztott el. Érdekes gondolat volt világos tisztáldozata, majd Topalov nem akart remizni, ráfizethetett volna erőszakosságára. Kaszimdzsanov már bejelentette, hogy nem vállalja Viswanathan Anand mellett a szekundánsi feladatokat. Három világbajnoki döntőben is segítette az indiai címvédőt, Magnus Carlsen elleni meccsén Anand a dán Peter Heine Nielsen támogatására sem számíthat.

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov minőségáldozattal próbált esélyt teremteni, az olasz Fabiano Caruana higgadtan védekezett, a különböző színű futók is segítették a döntetlen elérésében.

Az ukrán Ruszlan Ponomarjov és a holland Anish Giri játszmája békés mederben zajlott.

 

A 4. forduló eredményei:

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) – Veszelin Topalov (bolgár, 2771) döntetlen (Királyindiai védelem, 43)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) – Gata Kamsky (amerikai, 2741) döntetlen (Grünfeld védelem, 60)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) – Lékó Péter (magyar, 2744) döntetlen (Vezércsel, 79)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) – Anish Giri (holland, 2727) döntetlen (Spanyol megnyitás, 37)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) – Szergej Karjakin (orosz, 2786) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 46)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) – Fabiano Caruana (olasz, 2772) döntetlen (Grünfeld védelem, 46)

 

A verseny állása:

1-3. Alekszandr Morozevics, Ruszlan Ponomarjov és Veszelin Topalov 2,5 pont

4-9. Fabiano Caruana, Rusztam Kaszimdzsanov, Sahriyar Mamedgyarov, Szergej Karjakin, Anish Giri és Hikaru Nakamura 2

10-12. Gata Kamsky, Tejmur Radzsabov és Lékó Péter 1,5

 

A keddi 5. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Rusztam Kaszimdzsanov

Szergej Karjakin – Sahriyar Mamedgyarov

Anish Giri – Alekszandr Morozevics

Lékó Péter – Ruszlan Ponomarjov

Gata Kamsky – Tejmur Radzsabov

Veszelin Topalov – Hikaru Nakamura

 

Radzsabov,T (2793) - Lékó,P (2744)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Vb3

A viadal második fordulójában Veszelin Topalov az 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.e3 c4 9.Hd2 g5 10.Fg3 Ff5 11.Fe5 Fxc3 12.bxc3 Hbd7 13.Fd6 Vb6 változatban nagymesterünkkel szemben elvesztette az elméleti párbajt.

5...c5 6.dxc5 Hc6 7.Fg5 Va5 8.Fxf6 dxc4 9.Vxc4 gxf6 10.Bc1 Vxc5 11.Vh4 Ke7 12.g3 Fxc3+ 13.bxc3 b6 14.Fg2 Fb7 15.0-0 h5 16.Hd4 Bac8 17.Bb1 Bc7 18.Bfd1

 

18...Hxd4

Péternek nagyon pontosan kellett számolnia, hogy a fonalasan létrejövő végjátékot értékelje.

19.cxd4 Vg5 20.d5 Vxh4 21.d6+ Ke8 22.dxc7 Vc4 23.Bbc1 Vxc1 24.Bxc1 Fc8 25.Bd1

 

25...Ke7 26.h4 e5 27.Ff3 Fe6 28.Bc1 Fc8 29.Bd1 Fe6 30.Fb7 Fc8 31.Fxc8 Bxc8 32.Bc1 b5?!

Pontatlan. 32...f5 jobb volt.

 

33.f3

Erősebb volt a 33.g4 hxg4 34.h5 Kf8 35.Kg2 f5 36.Kg3 a5 37.Kh4 f6 38.e4 Kg7 39.exf5 folytatás.

33...b4 34.g4 hxg4 35.fxg4 a5 36.Bc4 a4 37.Bxb4 Bxc7 38.Bxa4

 

38...Kf8 39.Kf2 Bc3 40.e3 Kg7 41.Ba8 Bc2+ 42.Kf3 Bh2 43.h5 Bh3+ 44.Kf2

 

44...f5 45.gxf5 Bxh5 46.e4 Bh3

Péter egyre közelebb került a döntetlen eléréséhez.

47.Ba6 Bd3 48.a4 Bd4 49.Ke3 Bb4 50.a5 Ba4 51.Kf3 Ba3+ 52.Kg4 Ba1 53.Ba8 Kf6 54.Ba6+ Kg7 55.Bb6 Bxa5 56.Kg5

56...Ba1 57.f6+ Kh7 58.Bb8 Bh1 59.Bb7 Bg1+ 60.Kf5 Bf1+ 61.Kxe5 Kg6 62.Bb2 Bg1 63.Bf2 Bg5+ 64.Kd6 Ba5 65.e5 Ba6+ 66.Kd5 Ba5+ 67.Kd4 Ba4+ 68.Kd3 Ba3+ 69.Ke4 Ba4+ 70.Ke3 Ba3+ 71.Kd4 Ba4+ 72.Kc5 Ba5+ 73.Kd6 Ba6+ 74.Kd7 Be6 75.Bg2+ Kf5 76.Bg7 Kxe5 77.Bxf7 Bxf6 78.Bxf6 Kxf6 79.Kd6 és döntetlen

 

Mamedgyarov,S (2766) - Caruana,F (2772)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.d5 Hd7 14.Bxb7 Hc5 15.Bxe7 Ff6 16.Fh6 Bfd8 17.Bc7 Hxe4 18.Fc4 Va3

 

 

19.Bxf7!

Az azeri nagymester a minőségáldozatban vélt felfedezni esélyt.

19...Kxf7 20.He5+ Fxe5 21.Vxg4 Vd6 22.Vxe4 Be8 23.g3 Fg7 24.Vf3+ Kg8 25.Fc1 Vc5 26.Vd3 Bac8 27.Fa6 Bcd8 28.Fe3

Hasonló álláshoz vezetett a 28.Fb5 Be5 29.Fe3 Bxe3 30.fxe3 Fh6 31.Bf3 Bf8 változat.

 

 

28...Bxe3 29.fxe3 Fh6 30.Bf3 Bf8 31.Kg2 Vd6 32.Bxf8+ Kxf8 33.Fc8

Figyelmet érdemelt a 33.Vf1+ Kg7 34.e4 Fe3 35.Vb5 Fd4 36.Vb7+ Kh6 37.Vc8 folytatás.

33...Vc5 34.Fe6 Vxe3 35.Vf1+ Ke7 36.Kh3 Kd6 37.Vf7?!

Jobb volt a 37.Vb5 Vc1 38.Va6+ Ke5 39.Fg8 kísérlet.

37...Vc1 38.Fg4 Fg5 39.Ve6+ Kc5 40.Ff3 Ve3 41.Vc6+ Kd4 42.d6 Ve6+ 43.Kg2 Va2+ 44.Kh3 Ve6+ 45.Kg2 Va2+ 46.Kh3 és döntetlen

 

Kaszimdzsanov,R (2709) - Topalov,V (2771)
Királyindiai védelem [E94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 exd4 8.Hxd4 Be8 9.f3 c6 10.Kh1 Hh5 11.g4 Hf6 12.Ff4 h5

 

13.Hf5!

A sokszor látott 13.g5 Hh7 14.Vd2 Ve7 helyett, amely változatot Veszelin Topalov maga is megjátszotta Tejmur Radzsabov ellen, az üzbég nagymester a tisztáldozatot részesítette előnybe.

13...gxf5 14.gxf5 d5

A gyors szabadulási kísérlet bonyodalmakhoz vezetett.

15.cxd5 cxd5 16.e5 Fxf5 17.exf6 Vxf6 18.Hxd5 Vxb2

 

19.He7+ Bxe7 20.Vd8+ Kh7?

A bolgár exvilágbajnokot jól ismerjük, kockáztat. A prózai 20...Ff8 21.Bg1+ Fg4 22.fxg4 Hd7 23.gxh5+ Kh8 24.Vxa8 Bxe2 25.Bge1 Bxe1+ 26.Bxe1 Vf2 27.Fg3 Vf3+ 28.Kg1 Kg7 29.Ff2 Vg4+ 30.Fg3 Vf3 változatban örökös sakk lett volna a parti vége.

21.Vxe7 Fg6 22.Bad1?!

Komoly gondokat okozhatott volna az exvilágbajnoknak a 22.Ve8 Vb4 23.Fg3 h4 24.Fe1 folytatás.

22...Hc6 23.Ve3 Vxa2 24.Fd3 Bd8 25.Fxg6+ fxg6 26.Bxd8 Hxd8 27.Fe5 He6 28.Ba1 Vd5 29.Fxg7 Hxg7 30.Ve4 Vd7 31.Bxa7

 

31...Vd1+

A király bizonytalan helyzete miatt sötét kiharcolta a döntetlent.

32.Kg2 Vd2+ 33.Kh3 Vd7+ 34.Kg2 Vd2+ 35.Kg3 Vd6+ 36.f4 Kh6 37.Bxb7 Hf5+ 38.Kg2 Vd2+ 39.Kg1 He3 40.Bh7+ Kxh7 41.Ve7+ Kg8 42.Ve8+ Kg7 43.Ve7+ Kg8 és döntetlen

 

Morozevics,A (2758) - Karjakin,S (2786)
Nimzoindiai védelem [E34]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.cxd5 Vxd5 6.Hf3 Vf5 7.Vb3

A vezércserés változatban sötét a partik zömében elérte a célul kitűzött remit. Alekszandr Morozevics a küzdelmesebb változat mellett döntött.

7...Hc6 8.Fd2 0-0 9.Bc1

A bonni világbajnoki döntő hatodik partijában Vishy Anand a 9.h3 b6 10.g4 Va5 11.Bc1 Fb7 12.a3 Fxc3 13.Fxc3 Vd5 14.Vxd5 Hxd5 15.Fd2 Hf6 16.Bg1 folytatást játszotta meg, a játszmát megnyerte.

9...Fd6 10.h3 e5 11.g4 Vd7 12.g5 Hxd4 13.Hxd4 exd4 14.gxf6 dxc3 15.Fxc3 Be8 16.Vd5 Vf5

Szergej Karjakin kihasználhatta volna Morozevics túlzottan extravagáns játékát a 16...g6 17.Bd1 Va4 18.Fg2 Ff5 változattal.

17.Vxf5 Fxf5 18.fxg7 c6 19.Bg1 Fe5 20.e3 Bad8 21.h4 Bd6 22.Fxe5 Bxe5 23.h5 h6 24.Fe2 Fe6 25.Bd1 Bxd1+ 26.Fxd1 Fxa2 27.Fc2

 

27...Bg5?

Karjakin vesztőt húzott, a futóvégjáték védett szabadgyaloggal nem lett volna tartható.

28.Bxg5 hxg5 29.h6 Fe6 30.b4?!

A végjátékban Moro nem jeleskedett. 30.Kd2 c5 31.Kc3 b6 32.Fb1 a6 33.Fd3 a5 34.e4 Fc8 35.e5 Fe6 36.Kd2 volt a helyes folytatás.

30...b6?! 31.Kd2 a5? 32.bxa5 bxa5

 

33.e4?!

Kimaradt a nyerés. 33.Kc3 c5 (33...f6 34.Kd4) 34.e4 f6 35.e5! fxe5 (35...f5 36.Fb3 Fxb3 37.Kxb3 f4 38.e6) 36.Fe4 a4 37.Kb2 Fb3 38.Ka3 folytatásban.

33...f6 34.Ke3?

Többé nem volt esély, rossz irányba indult a király. 34.Kc3 g4 (34...Ff7 35.Fa4 Kh7 36.Fb3; 34...c5 35.e5 fxe5 36.Fe4 c4 37.Kb2 g4 38.Ka3 c3 39.Ka4) 35.Fa4 Kh7 36.Fb3 Fg8 37.Kb2 c5 38.Fd5 nyert volna.

34...Kh7 35.e5+ f5 36.Kd4 Kxh6 37.Fxf5 Fd5 38.Fc2 Kxg7 39.Kc5 g4 40.Kd6 Kh6 41.e6 Fxe6 42.Kxe6 g3 43.fxg3 Kg5 44.Fd1 a4 45.Fxa4 Kg4 46.Fxc6 Kxg3 és döntetlen

 

Nakamura,H (2767) - Kamsky,G (2741)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 g6 5.Hf3 Fg7 6.h3 0-0 7.Fe2 a6 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fb3 c5 11.dxc5 Fb7 12.e4 Vxd1 13.Bxd1 Hxe4 14.Hxe4 Fxe4 15.a4 b4 16.Hd2 Fd3 17.Hc4 Fe2 18.Be1 Fxc4 19.Fxc4 Hc6 20.Bb1 Fd4 21.Fd5 Bac8 22.Fxc6 Bxc6 23.Bxe7 Bxc5 24.Bd7 Fg7 25.Fe3 Bcc8 26.Bd6 Bfd8 27.Bxa6 Fd4 28.Fxd4 Bxd4 29.b3 Bc2

 

30.Bf6 h5 31.g3 Kg7 32.Bf3 g5 33.Kg2 Kg6 34.Be1 g4 35.hxg4 hxg4 36.Bf4 Bxf4 37.gxf4 Bb2 38.Be3 f5 39.Kg3 Kf6 40.f3 gxf3 41.Kxf3 Bd2 42.Kg3 Bc2 43.a5 Ba2 44.Bd3 Bxa5 45.Bd6+ Ke7 46.Bb6 Ba2 47.Bxb4 Bd2 48.Kh4 Bg2 49.Bd4 Ke6 50.b4 Bg1 51.Kh3 Bg8 52.b5 Bh8+ 53.Kg3 Bg8+ 54.Kh4 Bh8+ 55.Kg5 Bg8+ 56.Kh6 Bb8 57.Ba4 Bxb5 58.Kg6 Bc5 59.Ba7 Bb5 60.Bf7 Ba5 61.Bf8 Ke7 62.Bb8 Ba6+ 63.Kxf5 Kf7 64.Bb7+ Kf8 65.Kg5 Bc6 66.f5 Ba6 67.Bb8+ Kf7 68.Bb7+ Kf8 69.Bb8+ Kf7 70.Bb7+ Kf8 és döntetlen

Ponomarjov,R (2733) - Giri,A (2727)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.c3 d6 8.d4 Fb6 9.Fe3 0-0 10.Hbd2 Be8 11.h3 Ha5 12.Fc2 Fb7 13.Vb1 exd4 14.cxd4 Hc4 15.Hxc4 bxc4 16.Hd2 Bb8 17.Hxc4 Fxe4 18.Fxe4 Hxe4 19.Vd3 Vd7 20.Bfc1 Hf6 21.Fd2 Fa7 22.Be1 h6 23.b3 Vb5 24.Bxe8+ Bxe8 25.Be1 Bxe1+ 26.Fxe1 Vd5 27.Fc3 c5 28.Fb2 cxd4 29.Hd2 Va5 30.Fxd4 Fxd4 31.Vxd4 Vxa2 32.Vxd6 a5 33.Vd8+ Kh7 34.Vd3+ Kg8 35.Vd8+ Kh7 36.Vd3+ Kg8 37.Vd8+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Zugban zajló Grand Prix-verseny harmadik fordulójában hat döntetlen született. Lékó Péter kedvezőbb állásban rossz lépéssorrendet választott az amerikai Hikaru Nakamura ellen. A bolgár exvilágbajnok remek minőségáldozatot követően nyerést hagyott ki az amerikai Gata Kamskyval vívott csatában. Az azeri Sahriyar Mamedgyarovval az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval, az olasz Fabiano Caruana az orosz Alekszandr Morozeviccsel, az orosz Szergej Karjakin az ukrán Ruszlan Ponomarjovval osztozott meg a ponton kisebb-nagyobb küzdelem után. Szalonremit láttunk a holland Anish Giri és az azeri Tejmur Radzsabov partijában. A negyedik fordulóban Lékó Péter sötéttel játszik Radzsabov ellen.

 

Lékó Péter alaposan készülhetett Hikaru Nakamura ellen, hiszen az amerikai nagymester elkötelezett híve lett a francia védelem egy adott változatának. A 15. lépésig megismételték a viadal első fordulójában látott Karjakin-Nakamura partit, az amerikai sakkozó tért el. Péter megnyerte az elméleti párbajt, kedvezőbben állt, a fenyegető időzavar árnyékában a 35. lépésben hibázott, jó esélyt mulasztott el. Nakamura pontos védekezéssel kiharcolta a döntetlent.

 

A játéknapon a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov hagyta ki a legnagyobb sanszot. Esélyes minőségáldozata után egy fabatkát sem adtunk volna az amerikai Gata Kamsky pozíciójáért. Topalov a kritikus állásában elmulasztotta a döntő előnyhöz vezető folytatást.

A spanyol megnyitás Zajcev-változatában vívott elméleti párbajt az olasz Fabiano Caruana és az orosz Alekszandr Morozevics. A jól ismert variban gyorsan játszhattak, majd Caruana kezdeményezéshez jutott, Morozevics kis pontatlanságát kihasználva kiegyenlített, megosztoztak a ponton.

Harmadszor is remizett az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Szergej Karjakin. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov megoldotta kisebb problémáit, az ukrán Ruszlan Ponomarjov állása is kibírta Karjakin próbálkozásait. Meglepően gyorsan, lépésismétléssel remizett a holland Anish Giri és az azeri Tejmur Radzsabov.

 

A 3. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) döntetlen (Vezércsel, 47)

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) döntetlen (Spanyol megnyitás, 46)

Szergej Karjakin (orosz, 2786) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) döntetlen (Skót megnyitás, 54)

Anish Giri (holland, 2727) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) döntetlen (Katalán megnyitás, 19)

Lékó Péter (magyar, 2744) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) döntetlen (Francia védelem, 59)

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Veszelin Topalov (bolgár, 2771) döntetlen (Szicíliai védelem, 57)

 

A verseny állása:

1-3. Alekszandr Morozevics, Ruszlan Ponomarjov és Veszelin Topalov 2 pont

4-9. Fabiano Caruana, Rusztam Kaszimdzsanov, Sahriyar Mamedgyarov, Szergej Karjakin, Anish Giri és Hikaru Nakamura 1,5

10-12. Tejmur Radzsabov, Gata Kamsky és Lékó Péter 1

 

 

A 4. forduló párosítása:

Rusztam Kaszimdzsanov – Veszelin Topalov

Hikaru Nakamura – Gata Kamsky

Tejmur Radzsabov – Lékó Péter

Ruszlan Ponomarjov – Anish Giri

Alekszandr Morozevics – Szergej Karjakin

Sahriyar Mamedgyarov – Fabiano Caruana

 

Lékó,P (2744) - Nakamura,H (2767)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 cxd4 8.Hxd4 Vb6 9.Vd2 Vxb2 10.Bb1 Va3 11.Fb5 Hxd4 12.Fxd4 a6 13.Fxd7+ Fxd7 14.Bb3 Ve7 15.Bxb7 Vh4+

A viadal első fordulójában Szergej Karjakin ellen Hikaru Nakamura a 15...Vd8 16.f5 Vc8 17.Bb3 Vc4 18.fxe6 Fxe6 19.Bf1 Fe7 20.Vd3 Bc8 változatot játszotta meg.

16.Ff2 Vd8 17.Fb6 Vc8 18.Bc7 Vd8 19.Vd4 Fa3

A januári Tata Steel szuperversenyen a 19...Bc8 20.Bxc8 Vxc8 folytatásra szavazott Vishy Anand elleni partijában.

20.Hb1 Fe7 21.c4 Bb8 22.Hd2 0-0 23.cxd5 exd5 24.0-0 Ff5 25.Hb3 Fa3 26.Bb7 Vc8 27.Bc7 Vd8

A partit követő elemzéskor mondta Péter, hogy csak időt nyert a lépésismétléssel, bár megtette volna ugyanezt a tegnapi, Veszelin Topalov elleni partijában, és a kritikus állásban az időellenőrzés után biztosan megtalálta volna a jelentős előnyéhez vezető Kf7 lépést (Ff7 helyett).

28.h3 Vh4 29.Kh2 Fb2

 

30.Vxb2

Világos előnyéhez vezetett ez a folytatás is, de számításba jött 30.Ve3 is.

30...Bxb6 31.Vf2 Vxf2 32.Bxf2 Bb4 33.g4 Fb1?! 34.Hc5 d4

 

 

35.Bd7!?

 Péter kihagyta a 35.e6! d3 (35...Bc4? 36.Bb2 Fc2 37.exf7+ Kh8 38.Be7 Fg6 39.He6) 36.Bd7 fxe6 37.Hxe6 Bfb8 38.Bxg7+ Kh8 39.Bd7 lehetőséget.

35...Bb5 36.Hxa6 d3 37.Bd4

 

37...g5! 38.Hb4 gxf4 39.Hxd3 Fxd3 40.Bxd3 Bxe5 41.Bd4 Ba8

Az állás többé nem nyerhető.

42.a4 Be3 43.Bdxf4

 

43...Ba3 44.Bxf7 B3xa4 45.Kg3 B4a7 46.B7f5 Ba5 47.Be2 Bxf5 48.gxf5 Kf7 49.Kf4 Ba6 50.Kg5 h6+ 51.Kh5 Kf6 52.Bf2 Ba4 53.h4 Bb4 54.Bh2 Kxf5 55.Kxh6 Bb6+ 56.Kg7 Bb7+ 57.Kh6 Bb6+ 58.Kg7 Bb7+ 59.Kh6 és döntetlen

 

Karjakin,S (2786) - Ponomarjov,R (2733)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb6 6.Hc3 Hf6 7.Ve2 d6 8.Fe3 Fe6 9.0-0-0 Ve7 10.g3 0-0-0 11.Fg2 Bhe8 12.Bhe1 Kb8 13.h3 Fxb3 14.axb3 Fxe3+ 15.Vxe3 Ve5 16.Hd5 He7 17.Hxf6 Vxf6 18.f4 Hc8 19.Bd4 Ve7 20.Bed1 h6 21.Vf3 c6 22.h4

Szergej Karjakin kicsit kedvezőbb pozíciójában más tervet is választhatott volna. 22.b4 a6 23.c4 g5 24.Kb1 ígéretes volt.

22...Hb6?!

Jobb volt 22...f5 23.exf5 Vf6 folytatás.

23.Vg4 f6 24.h5 Kc7 25.B4d3 Vd7 26.Ve2 Vf7 27.Vd2 Vxh5

 

 

 

28.Ff3 Vf7 29.Bxd6 Vf8 30.e5 fxe5 31.fxe5 Bxd6 32.exd6+ Kb8 33.Fg4 Vf6 34.c4 Ve5 35.Vf4 Vxf4+ 36.gxf4 a5 37.Bg1 g5 38.Fh5 Bd8 39.fxg5 hxg5 40.Bxg5 Hc8 41.c5

 

 

41...b6 42.Ff3 bxc5 43.Bxc5 Hxd6 44.Fxc6 Bc8 45.Bc3 Ka7 46.Fa4 Kb6 47.Kc2 Bxc3+ 48.bxc3 Kc5 49.Kd3 Hf7 50.Ke4 Hd6+ 51.Ke5 Hc4+ 52.bxc4 Kxc4 53.Kd6 Kxc3 54.Kd5 és döntetlen

 

Caruana,F (2772) - Morozevics,A (2758)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Be8 10.d4 Fb7 11.Hbd2 Ff8 12.d5 Hb8 13.Hf1 Hbd7 14.H3h2 Hc5 15.Fc2 c6 16.b4 Hcd7 17.dxc6 Fxc6

Fabiano Caruana mindkét színnel jól ismeri a változatot. Baden-Badenben az olasz nagymester Vishy Anand ellen sötéttel játszotta a varit.

18.Fg5 Vc7

Caruana a 18...h6 19.Fxf6 Hxf6 20.Hg4 a5 történt.

19.Fxf6 Hxf6 20.Hg4

Gyorsan húztak a nagymesterek, a variban rejlő lehetőségeket alaposan elemezték.

20...Hxg4 21.hxg4 Fe7 22.Fb3

Polgár Judit 2008-ban rapidpartiban 22.Vd3 Fg5 23.Bad1 Fd7 24.Vxd6 Vxc3 25.Vxd7 Vxc2 folytatásban hátrányba került az orosz sakkozó ellen.

22...Fg5 23.Vf3 Bf8 24.He3 Fxe3 25.Bxe3 Fd7

 

 

26.g5 Fe6 27.Vh5 Ve7 28.Bd1 g6 29.Vh4 h5 30.Bf3 Kg7 31.Bf6 Bac8 32.Bd3

Pontosabb volt a 32.Vg3 Bc6 33.Vd3 Fxb3 34.axb3 folytatás.

32...Fc4! 33.Bdf3 Vd7 34.Vh3

 

34...Vg4!

Morozevics kiegyenlítette esélyeit.

35.Bxd6 Vxe4 36.Be3

A gyalograblásra sötét került volna előnybe a 36.Bxa6 Bcd8 37.Fxc4 bxc4 38.Kh2 Bd1 39.Be3 Vb1 változatban.

36...Vf4 37.Vg3 Fxb3 38.axb3 Bfd8 39.Bxa6 Vxg3 40.Bxg3 Bd1+ 41.Kh2 Bc1 42.Be3 B1xc3 43.Bxe5 Bxb3 44.Bxb5 Bc4 45.g3 Bcxb4 46.Bxb4 Bxb4 és döntetlen

 

Kamsky,G (2741) - Topalov,V (2771)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.c3 Hgf6 5.Ve2 a6 6.Fa4 b5 7.Fc2 e5 8.0-0 Fe7 9.d4 cxd4 10.cxd4 0-0 11.Hc3 Fb7 12.a3 Bc8 13.Bd1 exd4 14.Bxd4 Be8 15.Fg5 Vc7 16.Be1 Hf8 17.Vd1 He6 18.Bd2 Hxg5 19.Hxg5 Vc5 20.Hf3 Ff8 21.h4 h6 22.Bd4 Va7 23.Fb3 Bc5 24.Vd2 Va8 25.Vf4 Vc8 26.Bed1 a5 27.Hh2?!

Gata Kamsky gyanútlan volt, lebecsülte a minőségáldozat erejét.

 

 

27...Bxc3! 28.bxc3 Bxe4 29.Bxe4 Fxe4 30.Vd2 d5 31.a4? Fc5 32.Kf1 bxa4 33.Fxa4 Vc7 34.g3

 

 

34...Vc8?!

A bolgár exvilágbajnok döntővé fokozhatta volna előnyét a 34...Ve5 35.Vf4 (35.Fb5 Vf5 36.Ke1 Fg2 37.Vb2 Ve5+ 38.Fe2 Fxf2+ 39.Kxf2 He4+ 40.Ke3 Hxg3+ 41.Kd2 Vf4+) 35...Ve6 36.Vc7 Vh3+ 37.Ke2 Fxf2 38.Kxf2 Vxh2+ 39.Ke1 Hh5 folytatásban.

35.f3 Ff5

Jobb volt a 35...Vh3+ 36.Vg2 Vf5 37.Ve2 Hh5 38.Ke1 Ve5 39.fxe4 Hxg3 40.Bxd5 Vxc3+ 41.Vd2 Ff2+ 42.Kd1 Va1+ 43.Kc2 Vxa4+ 44.Kb2 Fb6 folytatás.

36.g4 Fe6 37.Kg2 Fd6 38.Vd4 Vc7 39.Hf1 Fe5 40.Vd3

 

 

40...Vxc3 41.Vxc3 Fxc3 42.Hg3 Kf8 43.g5 hxg5 44.hxg5 He8 45.He2 Fb4 46.Hf4 Hd6 47.Kh1 Hc4 48.Fc6 Fd2 49.Fxd5 Fxf4 50.Fxe6 fxe6 51.Bd4 Fxg5 52.Bxc4 Ke7 53.f4 Ff6 54.Bc5 a4 55.Ba5 a3 56.Bxa3 g5 57.fxg5 Fxg5 és döntetlen

 

Mamedgyarov,S (2766) - Kaszimdzsanov,R (2709)
Vezércsel [D35]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Ff4 Hf6 5.e3 0-0 6.a3 b6 7.Hf3 c5 8.Bc1 Fb7 9.cxd5 Hxd5 10.Hxd5 Fxd5 11.dxc5 bxc5 12.Fd3 Hd7 13.0-0 Vb6 14.Vc2 h6 15.e4 Fc6 16.Hd2 Fb5 17.Fxb5 Vxb5 18.Hc4 Hb6 19.Fd6 Vd7 20.Bfd1

Csak minimális előnyt adott a 20.Fxc5 Fxc5 21.He5 Fxf2+ 22.Bxf2 Vb7 23.Vc6 Ve7 24.Vc5 Vxc5 25.Bxc5 Bad8 folytatás.

20...Hxc4 21.Vxc4 Fxd6 22.e5 Bab8 23.exd6 Bxb2 24.Vxc5 Bd8 25.Bd3 Bb5 26.Vc7

 

 

26...Bd5 27.Bxd5 exd5 28.Vxd7 Bxd7 29.Bc6 f5 30.Kf1 Kf7 31.Ke2 Ke6 32.Ba6 g5 33.a4 Bxd6 34.Bxa7 Bb6 35.a5 Bb2+ 36.Ke3 f4+ 37.Kf3 h5 38.a6 Ba2 39.Ba8 Kf7 40.h4 Ba3+ 41.Ke2 f3+ 42.gxf3 gxh4 43.Kf1 d4 44.Bd8 h3 45.Kg1 Bxa6 46.Bxd4 Bg6+ 47.Kh2 Bg2+ és döntetlen

Giri,A (2727) - Radzsabov,T (2793)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Va4 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fe4 11.Vc1 Fb7 12.a3 Hbd7 13.Fa5 Bc8 14.Hbd2 Hb6 15.Hb3 Fd5 16.Vc2 Fe4 17.Vc1 Fd5 18.Vc2 Fe4 19.Vc1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Zugban zajló Grand Prix-verseny második fordulójában Lékó Péter sötéttel időzavarban elkövetett nagy hibája miatt vereséget szenvedett a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovtól. A játéknapon még ketten voltak eredményesek a világos bábukat vezetve. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov az amerikai Gata Kamskyt győzte le, az ukrán Ruszlan Ponomarjov az olasz Fabiano Caruanát kényszerítette megadásra. Az azeri Tejmur Radzsabov az orosz Szergej Karjakinnal, az amerikai Hikaru Nakamura a holland Anish Girivel, az orosz Alekszandr Morozevics az azeri Sahriyar Mamedgyarovval osztozott meg a ponton. A harmadik fordulóban Lékó Péter világos lesz Hikaru Nakamura ellen.

 

A Grand Prix-sorozat harmadik versenyén Lékó Péter a klasszikus időkontroll mellett már a 44. partiját játszotta a bolgár Veszelin Topalov ellen. Kezdetben nagymesterünk sorban nyerte a játszmákat, Topalov azonban az utóbbi években már sikerrel játszott és a mai győzelmével kiegyenlített, mindketten kilenc-kilenc győzelemnél tartanak 26 döntetlen mellett. Elsőszámú nagymesterünk a Ragozin-változattal meglepte az exvilágbajnokot, és előnybe is került. A lépésjelöltek közötti választás azonban sok idejét emésztett fel, a kritikus állásban óriási időzavarban volt. Zugban 2-2 óra gondolkodási idő áll a sakkozók rendelkezésére az első 40 lépésre, nincs az a bizonyos 30-30 másodperc lépésenként.

 

A minőségáldozatért Péter bőséges ellenértéket kapott, de a kapkodásban a 39. és a 40. lépésben is hibázott. Topalov minőségelőnyével sem lehetett biztos győzelmében, de a 49…f5 lépés Pétert minden reménytől megfosztotta.  

 

Még ketten voltak eredményesek a világos bábukat vezetve, az ukrán Ruszlan Ponomarjov és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov is értékes győzelmet aratott. Sikereikhez ellenfeleik is hathatós segítséget nyújtottak. Az amarikai Gata Kamsky taktikailag volt sebezhető, Kaszimdzsanov csak második hibáját használta ki. Az olasz Fabiano Caruana sokáig jól védekezett, majd alaposan elszámolta magát, Ponomarjov begyűjtötte az egész pontot.

A Grünfeld védelem egyik ritkább változatában az orosz Alekszandr Morozevics elmulasztotta az előnybe kerülést az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben. Az amerikai Hikaru Nakamura kis előnyét nem tudta győzelemig fokozni a holland Anish Giri ellen. Az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Szergej Karjakin a Grünfeld védelem jól ismert változatában osztozott meg a ponton.

 

A 2. forduló eredményei:

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) – Gata Kamsky (amerikai, 2741) 1 – 0 (Francia védelem, 49)

Veszelin Topalov (bolgár, 2771) – Lékó Péter (magyar, 2744) 1 – 0 (Vezércsel, 58)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) – Anish Giri (holland, 2727) döntetlen (Bogoindiai védelem, 71)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) – Szergej Karjakin (orosz, 2786) döntetlen (Grünfeld védelem, 39)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2737) – Fabiano Caruana (olasz, 2772) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 77)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764) döntetlen (Grünfeld védelem, 29)

 

A verseny állása:

1-3. Alekszandr Morozevics, Ruszlan Ponomarjov és Veszelin Topalov 1,5 pont

4-9. Fabiano Caruana, Rusztam Kaszimdzsanov, Sahriyar Mamedgyarov, Anish Giri, Hikaru Nakamura és Szergej Karjakin 1

10-12. Tejmur Radzsabov, Lékó Péter és Gata Kamsky 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Sahriyar Mamedgyarov – Rusztam Kaszimdzsanov

Fabiano Caruana – Alekszandr Morozevics

Szergej Karjakin – Ruszlan Ponomarjov

Anish Giri – Tejmur Radzsabov

Lékó Péter – Hikaru Nakamura

Gata Kamsky – Veszelin Topalov

 

Topalov,V (2771) - Lékó,P (2744)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5

Lékó Péter meglepetéssel szolgált, a vezérindiai védelem helyett a Ragozin-változat mellett döntött.

4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.e3 c4 9.Hd2 g5 10.Fg3 Ff5 11.Fe5 Fxc3 12.bxc3 Hbd7 13.Fd6 Vb6

Az elméleti párbajt nagymesterünk megnyerte.

14.Fb4

Érthetően a bolgár exvilágbajnoknak nem tetszett a 14.Fg3 Vb2 15.Vc1 Vxc1+ 16.Bxc1 0-0 változat.

14...a5 15.Fa3 Vc6 16.Fe2 b5 17.0-0

 

17...Bb8 18.f3 b4 19.Fb2 0-0 20.Bc1 Hb6 21.Fa1 Ve6

 

22.e4 dxe4 23.cxb4 axb4 24.fxe4

Nagymesterünk a kecsegtető folytatások mérlegelése közepette sajnos nagyon fogyasztotta gondolkodási idejét.

24...Hxe4

Számításba jött a 24...Fxe4 ütés. 25.Bxf6 (25.Fxc4 Hxc4 26.Hxc4 Bbc8; 25.Hxe4 Hxe4 26.d5 Vxd5 27.Vxd5 Hxd5 28.Fxc4 Hdc3) 25...Vxf6 26.Hxe4 Vf4 27.Hg3 Ba8 28.Bc2 c3 sötét előnyéhez vezetett volna.

25.Fxc4 Hd5 26.Hb3 Fg6 27.Hc5 Vd6 28.Vf3 Bfe8

Minőségáldozattal párosult a lépés.

 

29.Ha6 Bb7 30.Fxd5 Vxd5 31.Hc7 Bxc7 32.Bxc7 Vxa2

Péternek csak másfél perce maradt a 40. lépésig.

33.Vh3

Az exvilágbajnok nagymesterünk időzavarára játszott.

33...Vd5 34.Vxh6 Hc3 35.Kh1?

 

35...Vf5!

Az alapsor gyengeségét használta ki, a kapkodás közepette is nagyszerű csapás.

36.Bg1 He4 37.Bc2 b3 38.d5 f6 39.Be2 Ff7?

Átkozott időzavar! 39...Kf7 40.d6 Hg3+ 41.hxg3 Bxe2 42.d7 Bd2 43.Kh2 Bxd7 után Topalovnak kellett volna megküzdenie a remiért. Péter azt látta, hogy 39...Hg3+?? 40.hxg3 Bxe2 után a meglepő 41.g4! azonnal nyert volna.

40.d6 Vg6? 41.Vxg6+ Fxg6

 

42.d7 Bd8 43.Bd1 Kf7 44.g4 Hc5 45.Bd6 He4 46.Bd4 Hc5 47.Be3 Fc2 48.Bc3 Hxd7 49.Be3 f5?

 

50.Fb2 fxg4 51.Bd5 Kg6 52.Be7 Ba8 53.Bdxd7 Ba2 54.Bd6+ Kh5

 

 

55.Fg7 g3 56.h3 Fg6 57.Bee6 b2 58.Fxb2 és sötét feladta

 

Ponomarjov,R (2733) - Caruana,F (2772)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.c3 d6 8.d4 Fb6 9.Fe3 0-0 10.Hbd2 Be8

A zürichi szuperversenyen az olasz nagymester Viswanathan Anand ellen a 10...h6 11.h3 Be8 12.Be1 Fd7 13.Fc2 Bb8 14.Bc1 Hh7 15.Fd3 Vf6 16.Hb3 Hf8 17.Kh2 g5 18.d5 He7 19.c4 Fxe3 20.Bxe3 c5 21.dxc6 Fxc6 22.Kg1 Hfg6 23.Hfd2 Hf4 24.Ff1 Fd7 25.c5 Bed8?! után bajban lehetett volna 26.g3 Hfg6 27.Bf3 Ve6 28.Bd3 után.

11.Be1 Ha5 12.Fc2 c5 13.h3 Hc6 14.dxc5 dxc5 15.a4 Bb8 16.axb5 axb5 17.c4 Hb4 18.cxb5 Fd7 19.Hc4 Fxb5 20.Hfd2 Fc7 21.Ba3 Fxc4 22.Hxc4 Vxd1 23.Fxd1 Hxe4 24.Ba7 Hd6 25.Fa4 Bec8 26.Hxe5 Hb5 27.Fxb5 Bxb5 28.Fd2

 

28...Hc2?

Az egyenlő esélyeket ígérő pozícióban Caruana hibázott.

29.Hc6 Fd6 30.He7+ Fxe7 31.Bexe7 Bf8 32.Fc3 Hb4 33.Bed7 h6 34.Kf1 Bb6 35.f3 Hc6 36.Bac7 Hb8 37.Bd5 Ha6 38.Ba7 Bc6 39.Bdd7 c4 40.Bd4 Bfc8 41.Be7 B6c7 42.Bxc7 Bxc7 43.Ke2 Bc6 44.f4 Kf8 45.f5 g6 46.g4 gxf5 47.gxf5 Hc7 48.Kd2 Ke7 49.Be4+ Kd7 50.Fb4 Bf6 51.Be5 He8 52.Ke3 Bb6 53.Bd5+ Kc6 54.Bc5+ Kd7 55.Fc3 Hd6 56.Kf4 Ba6 57.Fe5

 

 

57...f6?

Időzavaros hiba.

58.Fxf6 Ba1 59.Fc3 Bf1+ 60.Kg4 Bf2 61.h4 Bf1 62.Bd5 Kc6 63.Ba5 Kb6 64.Be5 Kc6 65.Fb4 h5+ 66.Kxh5 Hxf5 67.Kg5 Hd4

 

68.Bc5+ Kb6 69.Bxc4 Hf3+ 70.Kh5 He5 71.Be4 Hd3 72.Fc3 Kc6 73.Bc4+ Kb5 74.Bd4 Hf4+ 75.Kg4 He6 76.Be4 Hc5 77.Be1 és sötét feladta

 

Kaszimdzsanov,R (2709) - Kamsky,G (2741)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Fe7 4.Fd3 c5 5.dxc5 Hf6 6.Ve2 a5 7.Hgf3 0-0 8.0-0 Ha6 9.e5 Hd7 10.c3 Haxc5 11.Fc2 b5 12.Hd4 Vc7 13.Be1 b4 14.Ve3 bxc3 15.bxc3 Fa6 16.Fa3 Bfe8 17.h4 Bac8 18.Bab1 h6 19.h5 f6

Az amerikai nagymester  a 19...He4 20.Fxe7 Hxd2 21.Vxd2 Bxe7 22.Vf4 f6 folytatást is mérlegelhette, ami jobb volt, mint a partiban választott megoldás.

20.exf6 Fxf6 21.Vh3 Hf8 22.Bbc1 Fg5 23.H4f3 Ff6 24.Hd4 Fg5 25.H4f3 Ff4

Gata Kamsky elkerülte a lépésismétléses remit.

26.g3 Fd6 27.Vg4 Hcd7 28.Fxd6 Vxd6 29.Va4 e5 30.Vxa5 e4 31.Hd4 He5?

Büntetlen maradt a nagy hiba.

 

32.Fb3?!

Az üzbég sakkozó kihagyta a 32.Fxe4! dxe4 33.Hxe4 Vd7 34.Vxa6 lehetőséget.

32...Fc4?! 33.Fxc4 Hxc4 34.Hxc4 Bxc4 35.Hf5 Vc6 36.Bcd1 Bc5 37.Va7 Hd7 38.Bb1 Ve6?

Hátrányos állásban újabb taktikai elnézés.

 

39.Hxg7! Kxg7 40.Bb7 Be7 41.Bxd7 Bxd7 42.Vxc5 Vf6 43.Bd1 Vg5 44.Vd4+ Kg8 45.c4 Vxh5 46.Be1?! Vf7 47.cxd5 Bxd5 48.Vxe4 Bd2 49.Ve8+ és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2793) - Karjakin,S (2786)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.Fg5 h6 14.Fe3 Hc6 15.d5 Fxf3

A világbajnok-jelölti viadalon Peter Szvidler  a 15...Ha5 16.Be1 b6 17.Hd4 változatban vívott meg Tejmur Radzsabovval.

16.gxf3 Hd4 17.Fxd4 Fxd4 18.Vxd4 Vxe2 19.Kg2 b6 20.Ve5 Bfe8 21.Bfc1 Vd3 22.h4 Bac8 23.Ba1 a5 24.Bc7 Bxc7 25.Vxc7 Vd4 26.Bb1 Vc5 27.Va7

 

 

27...Vd6 28.Bxb6 Vf4 29.Vd7 Kf8 30.Ba6 Vxh4 31.Vg4 Vxg4+ 32.fxg4 e6 33.Bxa5 exd5 34.exd5 Ke7 35.Kg3 Kd6 36.f3 Be5 37.Ba7 Be7 38.Ba8 Kxd5 39.Bh8 és döntetlen

 

Morozevics,A (2758) - Mamedgyarov,S (2766)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.h4

A londoni világbajnok-jelölti versenyen Alekszandr Griscsuk is megjátszotta Magnus Carlsen ellen.

5...c5

A norvég világranglista-vezető az 5...c6 6.Fg5 0-0 7.Fxf6 Fxf6 8.h5 változatban csatázott Griscsukkal.

6.dxc5 Ha6 7.h5 0-0 8.hxg6 fxg6 9.Fh6 Fxh6 10.Bxh6 dxc4 11.Bh4 Hxc5 12.Bxc4 b6 13.b4 Vxd1+ 14.Bxd1 Fa6?

 

15.e3

Alekszandr Morozevics jelentős előnybe kerülhetett volna a 15.e4 He6 16.e5 Hh5 17.b5 Fb7 18.Hd4 változatban.

15...Hcd7 16.Bcd4 Fxf1 17.Kxf1 Bfc8 18.He2 Hf8 19.Hf4 Bc2 20.a4 Bac8 21.b5 Ba2 22.B1d2 Bxd2 23.Bxd2 Bc1+ 24.Ke2 Ba1 25.Bd4 Ba2+ 26.Ke1 Ba1+ 27.Ke2 Ba2+ 28.Ke1 Ba1+ 29.Ke2 Ba2+ és döntetlen

Nakamura,H (2767) - Giri,A (2727)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 Fxd2+ 5.Hbxd2 d6 6.g3 0-0 7.Fg2 Be8 8.0-0 e5 9.e4 a5 10.Vc2 Ha6 11.Vc3 exd4 12.Hxd4 Hc5 13.Bfe1 c6 14.b3 Fd7 15.h3 h6 16.Be3 Vc7 17.Bae1 Be7 18.f4 Bae8 19.a3 h5 20.Hc2 Fc8 21.b4 axb4 22.axb4 He6 23.Bf1 b6 24.Hf3 Hf8 25.Hg5 H8h7 26.Hxh7 Kxh7 27.Vd3 Kg8 28.Hd4 Fd7 29.Bfe1 c5 30.bxc5 Vxc5 31.Hb3 Vc7 32.Vd4 Fc6 33.Hd2 b5 34.cxb5 Fxb5 35.Hb1 Va7 36.Vxa7 Bxa7 37.Hc3 Fc6 38.Bd1 Bd7 39.Bd4 Ba8 40.Ff3 Ba3 41.Kf2 Kf8 42.Bc4 Fb7 43.e5 He8 44.Fxb7 Bxb7 45.Bc8 dxe5 46.Bxe5 Be7 47.Hd5 Bxe5 48.fxe5 Ba5 49.Bd8 Bc5 50.Kf3 Bc6 51.Kf4 Bc1 52.Ba8 Bf1+ 53.Kg5 Be1 54.Kf5 Bf1+ 55.Hf4 Bf3 56.g4 hxg4 57.hxg4 Bf1 58.g5 Ke7 59.Ba7+ Kf8 60.Bd7 g6+ 61.Ke4 Be1+ 62.Kd5 Bd1+ 63.Kc6 Bxd7 64.Kxd7 Hg7 65.e6 Hf5 66.Hd5 fxe6 67.Kxe6 Hd4+ 68.Kf6 Hf3 69.Hf4 Hxg5 70.Kxg5 Kf7 71.Hxg6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az esztendő negyedik szuperversenyét, a tíz résztvevős Aljechin emlékversenyt két helyszínen, Párizsban és Szentpéterváron április 20. és május 1. között rendezik meg. A sakkozás negyedik világbajnokára emlékeznek a mai sakkozás legjobbjai, többek között a regnáló világbajnok indiai Viswanathan Anand, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan részvételével megszervezett tornán. A francia fővárosban a Tuileriák kertje, a Néva partján a Szent Mihály-kastély pompája ad dekoratív otthont a viadalnak. Az első öt fordulót április 21. és 25. között Párizsban játsszák, kétnapos szünet után a befejező négyet pedig Szentpéterváron.

A sakkozás negyedik világbajnokának, Alekszander Aljechinnek sikeres pályafutása az 1914-ben megrendezett szentpétervári versennyel kezdődött meg, 1921-től Párizsban élt, a francia válogatottban is játszott. Lisszabonban 1946-ban bekövetkezett halála után Párizsban temették el. Remek mezőnyű, 20-as kategóriájú, 2745-ös Élő-átlagú szuperversennyel tisztelegnek emléke előtt. A regnáló világbajnok Viswanathan Anand ígéretének megfelelően versenyek sorozatával készül fel a novemberben esedékes döntőjére, amit a norvég Magnus Carlsennel vív meg a legfrissebb hír szerint hazai pályán, Chennaiban. A londoni világbajnok-jelölti versenyen elért holtversenyes első helyezése, de kevesebb győzelme miatt csak második orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik mindkét helyszínen otthon érezheti magát, hiszen már régóta a francia fővárosban él, de élvezi az Orosz Sakkszövetség maximális támogatását, edzőtáborok és anyagi juttatások formájában. Az örmény háromszoros olimpiai bajnok  Levon Aronjan is „javítani” szeretne.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Levon Aronjan (örmény, 2809)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801)

Viswanathan Anand (indiai, 2783)

Peter Szvidler (orosz, 2747)

Borisz Gelfand (izraeli, 2739)

Michael Adams (angol, 2727)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2712)

Laurent Fressinet (francia, 2706)

Ding Liren (kínai, 2702)

 

Alekszander Aljechin 1892. november 1-én született Moszkvában, gazdag polgári-nemesi családból. Már zsenge gyermekkorában, alighogy megismerkedett a sakkjáték szabályaival – saját szavai szerint – „ellenállhatatlan vonzalmat érzett a sakkozás iránt”. Hétéves korában tanult meg sakkozni, és fejlődését az első pillanattól kezdve a tudományos módszeresség jellemezte. 1909-ben, tizenhat éves korában indult el az összoroszországi sakkversenyen, kivívta az első helyet, mesteri címet kapott. Gyorsan fejlődő tehetsége egyre csiszolódott. Az 1912. évi stockholmi és az 1913. évi schveningeni kisebb nemzetközi versenyeken aratott győzelmei vezették be ragyogó pályafutását. Az 1914. évi szentpétervári versenyen az akkori idők legerősebb sakkozóival csatázhatott, a világbajnok Lasker, a későbbi világbajnok Capablanca, Rubinstein, Tarrasch, Nimzovics indult a tornán. A verseny idején tett záróvizsgát a jogi karon, végül harmadik lett Lasker és Capablanca mögött.

A világbajnoki cím megszerzésének vágya hajtotta, 1921-ben elhagyta hazáját, döntését később hibás elhatározásnak minősítette. Párizsban telepedett le, 1923-ban a Sorbonne-on megszerezte a jogi doktori címet. 1922. augusztusában a londoni nemzetközi versenyen az újdonsült világbajnok Raul Capablanca mögött lett második másfél pontos hátránnyal. 1923-ban a karlsbadi tornán hármas holtversenyben, Maróczyval és Bogoljubovval osztotta az első helyet, de három partit is vesztett. 1924-ben New Yorkban, a kétfordulós, 11 résztvevős viadalon Lasker és Capablanca mögött csak harmadik lett, Laskertől négy, Capablancától két és fél pont választotta el. Az alkotói önkritika segítségével levonta a szükséges következtetéseket. Fáradhatatlanul csiszolta tehetségét, fejlesztette akaratát, javította elméleti fegyverzetét, tanulmányozta ellenfelei játékmodorát.

A sakktörténelem az 1925-ös baden-badeni versenyt az egyik legerősebbnek tartja. A 21 résztvevős tornán Lasker és Capablanca kivételével annak az időnek a legjobbjai vettek részt és Aljechin parádés elsőséget ért el, 12 partit nyert, 8 játszmája döntetlenül végződött. Megkezdődtek a tárgyalások Capablanca elleni világbajnoki döntőjéről… Az 1927-es New York-i 6 résztvevős, kétfordulós tornát Capablanca két és félpontos előnnyel nyerte meg Aljechin előtt és ez a kubai címvédőt alighanem túlzott önbizalommal töltötte el.

 Aljechin a kombinációk géniusza volt

Aljechin a sakkjátékot mindig művészetnek tartotta, a kombinációkban rejlő esztétikai szépségre vágyott, joggal nevezték a kombinációk géniuszának. Alaposan elemzett, soha nem rejtette véka alá, ha az állásban ellenfele kihagyott egy-egy jobb lehetőséget. Az 1924-es és az 1927-es New York-i tornákról írott könyvei máig is időt álló művek. Kevesen hittek abban, hogy 1927-ben legyőzheti Capablancát, hiszen a párosmérkőzés előtt még egyszer sem tudta őt megadásra kényszeríteni. A szabályzat szerint a meccset hat győzelemig játszották, 5-5-nél Capablanca megőrizte volna világbajnoki címét. Aljechin a Buenos Airesben megrendezett párharcban azzal lepte meg a sakkvilágot, hogy a kubai sakkozót saját fegyverével győzte le, pozíciós játékvezetése ellen Capablanca nem talált ellenszert. A párharcot Aljechin győzelemmel kezdte, majd a 3. és a 7. parti megnyerésével a kubai világbajnok került előnybe. Aljechin hármas szériával fordított, a 11. partiban aratott győzelemmel egyenlített, a 12.-ben már a vezetést is megszerezte, majd a 21. parti megnyerésével kettőre növelte előnyét. Hosszas remisorozatot szakított meg Capablanca a 29. partiban elért győzelmével. Aljechin a 32. és a 34. játszmában is diadalmaskodott, 25 döntetlen mellett a 6-3-as győzelmével elhódította a világbajnoki címet. Az új világbajnok a rendezvény záróbankettjén tartott beszédében megígérte a visszavágót Capablancának, de az soha nem jött létre. Sőt, Aljechin azt is kerülte, hogy a korábbi világbajnokkal egyazon versenyen induljon. A világbajnoki döntő után először csak 1936-ban Nottinghamben találkoztak a sakktáblánál.

Aljechin nagyszerű győzelme után hihetetlen sikerszériát ért el, 1934-ig egyetlen játszmát sem vesztett! Kétszer Bogoljubovval szemben védte meg világbajnoki címét, 1929-ben + 11, - 5 és = 9-cel, majd 1934-ben + 8, - 3 és =15-tel. Pályafutásában törés 1935-ben következett be, amikor 13 döntetlen mellett csak nyolc partit tudott nyerni a holland Max Euwe ellen, aki viszont kilencszer mért csapást rá. 

Váratlan veresége után Aljechin éjt nappallá téve is a visszavágóra készült, amire 1937-ben került sor Hollandiában, és 11 döntetlen mellett 10-4-re győzött,  visszahódította világbajnoki címét. Ezután kezdődött életének legrögösebb szakasza. A második világháború kitörésekor Aljechin a francia sakkválogatott tagjaként Buenos Airesben játszott a sakkolimpián. A francia hadsereg összeomlása után több, a Német Sakkszövetség által rendezett versenyen vett részt, és olyan cikkek jelentek meg a neve alatt, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy támadják emberi és politikai magatartásáért. A háború befejezését Lisszabonban élte meg, és nagyon lesújtotta a hír, hogy 1946-ban az ellene emelt vádak miatt nem hívták meg a londoni versenyre. Március elején azonban kézhez kapta a meghívót Moszkvába, a Mihail Botvinnik elleni párosmérkőzésre. Ezt azonban már nem érhette meg, 1946. március 24-én, sakktáblája előtt ülve holtan találták meg. Egy nagy kívánsága azonban teljesült, világbajnokként halt meg.

 

Bogoljubov,E - Aljechin,A

Holland védelem [A84], Hastings, 1922
 

1.d4 f5

Az első helyezés megszerzésének érdekében kockázatot kellett vállalnia a pályafutása során ritkán játszott holland védelemmel.

2.c4 Hf6 3.g3 e6 4.Fg2 Fb4+ 5.Fd2 Fxd2+ 6.Hxd2 Hc6 7.Hgf3 0-0 8.0-0 d6 9.Vb3 Kh8 10.Vc3 e5 11.e3 a5 12.b3 Ve8 13.a3 Vh5 14.h4 Hg4 15.Hg5 Fd7 16.f3 Hf6 17.f4 e4 18.Bfd1 h6 19.Hh3 d5!

Ezzel a lépéssel sötét tönkreteszi az ellenfél esélyeit a centrumban és hamarosan magához ragadja a kezdeményezést.

20.Hf1 He7 21.a4 Hc6 22.Bd2 Hb4 23.Fh1 Ve8 24.Bg2 dxc4 25.bxc4 Fxa4 26.Hf2 Fd7 27.Hd2 b5! 28.Hd1 Hd3!

Látványos kombinációt készített elő. A gyenge 28...bxc4-re 29.Hxc4 Hfd5 30.Va3 után a világos huszár befészkelhette volna e5-re.

29.Bxa5 b4 30.Bxa8

                       

 

30...bxc3!!

Sokkal erősebb, mint a 30...Vxa8 31.Vb3 Fa4 32.Vb1 és világos még védekezhetett volna.

31.Bxe8 c2!!

A kombináció csattanója, a gyalog eléri az átváltozási mezőt.

32.Bxf8+ Kh7 33.Hf2 c1V+ 34.Hf1

 

 

34...He1!

Prózai matt fenyeget Hf3-mal.

35.Bh2 Vxc4 36.Bb8 Fb5 37.Bxb5 Vxb5 38.g4 Hf3+ 39.Fxf3 exf3 40.gxf5

 

 

40...Ve2!

Lépéskényszer!

41.d5

Nincs más. 41.Bh3-ra 41...Hg4!; 41.Hh3-ra is 41...Hg4!! dönt 42.Bxe2 fxe2 és új vezér lesz a táblán.

41...Kg8 42.h5 Kh7 43.e4 Hxe4 44.Hxe4 Vxe4 45.d6 cxd6 46.f6 gxf6 47.Bd2

 

 

 

47...Ve2! 48.Bxe2 fxe2 49.Kf2 exf1V+ 50.Kxf1 Kg7 51.Kf2 Kf7 52.Ke3 Ke6 53.Ke4 d5+ és világos feladta

 

Aljechin,A - Rubinstein,A
Vezércsel [D64], Karlsbad, 1923
 

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 Hbd7 6.e3 0-0 7.Bc1 c6 8.Vc2 a6 9.a4 Be8 10.Fd3 dxc4 11.Fxc4 Hd5 12.Ff4 Hxf4 13.exf4 c5 14.dxc5 Vc7 15.0-0 Vxf4 16.He4 Hxc5 17.Hxc5 Fxc5 18.Fd3 b6 19.Fxh7+ Kh8 20.Fe4 Ba7 21.b4 Ff8 22.Vc6 Bd7 23.g3! Vb8 24.Hg5! Bed8

 

 

 

25.Fg6!!

A döntő csapás.

25...Ve5

Mattot kap sötét, ha elfogadja a tisztáldozatot. 25...fxg6-ra 26.Ve4 Fd6 27.Vh4+ Kg8 28.Vh7+ Kf8 29.Vh8+ Ke7 30.Vxg7+ Ke8 31.Vg8+ Ff8 32.Vxg6+ Ke7 33.Vxe6-tal.

26.Hxf7+ Bxf7 27.Fxf7 Vf5 28.Bfd1! Bxd1+ 29.Bxd1 Vxf7 30.Vxc8 Kh7 31.Vxa6 Vf3 32.Vd3+ és sötét feladta

 

Reti,R - Aljechin,A
Szabálytalan megnyitás [A00], Baden-Baden, 1925

1.g3 e5 2.Hf3 e4 3.Hd4 d5 4.d3 exd3 5.Vxd3 Hf6 6.Fg2 Fb4+ 7.Fd2 Fxd2+ 8.Hxd2 0-0 9.c4 Ha6 10.cxd5 Hb4 11.Vc4 Hbxd5 12.H2b3 c6 13.0-0 Be8 14.Bfd1 Fg4 15.Bd2 Vc8 16.Hc5 Fh3 17.Ff3 Fg4 18.Fg2 Fh3 19.Ff3 Fg4 20.Fh1 h5 21.b4 a6 22.Bc1 h4 23.a4 hxg3 24.hxg3 Vc7 25.b5 axb5 26.axb5

 

26...Be3!

Majdnem hihetetlennek látszik, hogy ez a látványos lépés nemcsak megállítja világos támadását, hanem komoly zavarokat okoz soraiban.

27.Hf3?

Ez a természetes lépés kényszerítő módon veszít. A merész bástya nem üthető, 27.fxe3?? Vxg3+; 27.Fg2-re 27...Bxg3! 28.fxg3? (28.e3! jobb, de 28...Hxe3 29.fxe3 Hd5 után az áldozott tisztért elegendő a kompenzáció.) 28...He3 29.Vd3 Vxg3 nyer. 27.Ff3 Fxf3 28.exf3 cxb5 29.Hxb5 Va5 adta a legjobb esélyt. 27.Kh2-re 27...Baa3! 28.fxe3? (28.Bd3!) 28...Hxe3 29.Vb4 Hf1+! 30.Kg1 Vxg3+ 31.Fg2 (31.Kxf1 Fh3+) 31...He3 védhetetlen mattal.

27...cxb5! 28.Vxb5 Hc3! 29.Vxb7 Vxb7 30.Hxb7 Hxe2+ 31.Kh2

Reménytelen volt 31.Kf1 is 31...Hxg3+ 32.fxg3 Fxf3 33.Fxf3 Bxf3+ 34.Kg2 Baa3 miatt.

 

 

 

31...He4!!

Új kombináció kezdete, célja a támaszpontjától elvágott b7 huszár lenyerése.

32.Bc4

Taktikai kísérlet. Sötét nyeréséhez vezetett a 32.Bd8+ Bxd8 33.fxe3 Bd5! 34.Bc4 H2xg3 35.Fg2 Hf1+ 36.Kg1 Bd1 37.Bxe4 Hd2+ 38.Kh2 Hxe4 folytatás is. 32.fxe3? Hxd2 is minőséget vesztett.

32...Hxf2

Sötétnek figyelnie kellett. 32...Fxf3-ra 33.Bxe4!! Fxe4 34.fxe3 Fxh1 35.Kxh1 Hxg3+ 36.Kg2 He4 37.Bd8+ Bxd8 38.Hxd8 jó remiesélyt adott volna. 32...Hxd2-re 33.Hxd2 Bd3 34.Hc5! jöhetett volna.

33.Fg2

 

33...Fe6!

A kombináció fontos láncszeme.

34.Bcc2 Hg4+ 35.Kh3 He5+ 36.Kh2 Bxf3! 37.Bxe2 Hg4+ 38.Kh3 He3+ 39.Kh2 Hxc2 40.Fxf3 Hd4 41.Bf2 Hxf3+ 42.Bxf3 Fd5 és világos feladta. Aljechin ezt a győzelmét és Bogoljubov elleni diadalát pályafutása legragyogóbb játszmáinak tartotta.

„Véleményem szerint ezt a játszmát túlságosan sokat dicsérték. A játszma kétségtelenül nagyon izgalmas volt, mind a játékosok – akik folyton időzavarban voltak -, mind a közönség számára. A játszma vége azonban valóságos tévedések vígjátéka, amelyben ellenfelem többször elmulasztotta a döntetlent, és én is ugyanannyi nyerési lehetőséget hagytam ki. Ha nem lett volna ennek a küzdelemnek olyan kiemelkedő sportbeli fontossága (tulajdonképpen ez lett a mérkőzés döntő játszmája), aligha vettem volna fel legjobb játszmáinak gyűjteményébe” – írta Aljechin a világbajnoki párharc 11. partijának kommentálásakor.

 

Capablanca,J - Aljechin,A

Vezércsel [D52], Világbajnoki döntő, Buenos Aires 1927 (11)

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Hbd7 5.e3 c6 6.Hf3 Va5 7.Hd2 Fb4 8.Vc2 dxc4 9.Fxf6 Hxf6 10.Hxc4 Vc7 11.a3 Fe7 12.Fe2 0-0 13.0-0 Fd7 14.b4 b6 7

Jobb volt a 14...Bfd8 és Fe8 terv.

15.Ff3! Bac8 16.Bfd1 Bfd8 17.Bac1 Fe8 18.g3

Capablanca állását előnyösebbnek vélte, sötét pozíciója azonban nehezen sebezhető.

18...Hd5 19.Hb2 Vb8 20.Hd3 Fg5 21.Bb1

A világbajnokot taktikai motívum fenyegette. 21.Fg2-re 21...Hxe3 22.fxe3 Fxe3+ 23.Kh1 Fxc1 és Fxd4 jött volna.

21...Vb7 22.e4 Hxc3 23.Vxc3 Ve7?!

Pontatlan lépés. 23...Bc7 24.Fg2 Ff6 25.e5 Fe7 26.Bbc1 Vc8 egyenlő esélyt adott volna.

24.h4! Fh6 25.He5 g6 26.Hg4?!

Capablanca viszonozta a szívességet. 26.Hc4! Fg7 (26...b5? 27.He3) 27.e5 h5 28.Hd6 után a legjobb esélyt sötétnek a minőségáldozat adta volna. 28...Bxd6 29.exd6 Vxd6 30.Bbc1 után küzdenie kellett volna a remiért.

26...Fg7 27.e5 h5 28.He3

 

28...c5!

Aljechin megkönnyebbülhetett, kiszabadult a világoson mozgó futója.

29.bxc5

Capablanca még korábbi előnyének bűvöletében élt. 29.dxc5 bxc5 30.Bxd8 Vxd8 31.bxc5 Vc7 egyszerűsített volna.

29...bxc5 30.d5?!

Már a döntetlen elérése lett volna a helyes célkitűzés. 30.Bb7 Bd7 31.Bxd7 Fxd7 32.d5 (32.dxc5 Fe8) 32...exd5 33.Hxd5 Ve6 34.Hf4 Fxe5 35.Hxe6 Fxc3 36.Bxd7 fxe6 folytatással.

 30...exd5 31.Hxd5 Ve6 32.Hf6+?

Fölösleges sakk. 32.Bb7 Fxe5 33.Ve3 volt a jó választás.

32...Fxf6 33.exf6 Bxd1+ 34.Bxd1 Fc6! 35.Be1

Számításba jött a 35.Fxc6 Bxc6 36.Bc1 (36.Bd8+? Kh7 37.Vd2 Vxf6 38.Bd7 Vf3) 36...c4 folytatás.

35...Vf5 36.Be3 c4! 37.a4? a5?

Garri Kaszparov a korábbi elemzésekkel ellentétben a 37...Fxa4! 38.Fe4 Vd7! 39.Bf3 Fc6! (39...Kh7? helyett) 40.Vxc4 Fb7 41.Ve2 Vh3! változatban sötét nyerését vezeti le.

38.Fg2 Fxg2 39.Kxg2 Vd5+ 40.Kh2 Vf5 41.Bf3 Vc5

A játszma ebben az állásban maradt függőben.

 

 

42.Bf4! Kh7!?

Sokkal jobb volt a 42...Vb6! lépés. 42...Vb4? 43.Ve3! Vxa4 44.Bg4 Ve8 45.Vh6 Vf8 46.Bxg6+ örökös sakk.

43.Bd4! Vc6?

Hiba, amire Capablanca döntetlenre menthette volna a játszmát. 43...Vb6! 44.Bf4 Kg8 adta volna nyerőesélyt.

44.Vxa5 c3 45.Va7! Kg8

Más lépésekre egyszerűbb a remi. 45...Vxf6-ra 46.Bf4 Vxf4 47.gxf4 c2 48.Vxf7+ Kh8 örökös sakk, (48...Kh6?? 49.f5! Bc6 (49...gxf5 50.Vf6+ Kh7 51.Vxf5+; 49...Bg8 50.Vxg8 gxf5 51.Vg5+ Kh7 52.Vxf5+) 50.Ve8 és világos nyer.) 45...Vc7 46.Vxc7 Bxc7 47.Bd1; 45...Bc7 46.Vb8 c2 (46...Vxf6 47.Vxc7 Vxf2+ 48.Kh1 Vxd4 49.Vxf7+) 47.Bd8 Vxf6 48.Bh8+!! Vxh8 49.Vxc7 és remi.

46.Ve7 Vb6

 

47.Vd7?

A kubai világbajnok remizhetett volna a 47.Bd7! Vxf2+ (47...Bf8 48.Ve3! Vxe3) 48.Kh1! (48.Kh3? Va2 49.Bd8+ Bxd8 50.Vxd8+ Kh7 51.Vf8 Ve6+ és nyer.) 48...Vf1+ 49.Kh2 Vc4 (49...Bf8?? 50.Vxf8+ Kxf8 51.Bd8 matt) 50.Bd8+ Bxd8 51.Vxd8+ Kh7 52.Vf8 Ve2+ 53.Kg1 változatban.

47...Vc5! 48.Be4 Vxf2+ 49.Kh3 Vf1+ 50.Kh2 Vf2+ 51.Kh3 Bf8 52.Vc6 Vf1+ 53.Kh2 Vf2+ 54.Kh3 Vf1+

Még jobb volt az 54...Vf3 55.Bc4? Vf1+ 56.Kh2 Bd8 folytatás.

55.Kh2 Kh7 56.Vc4?

Újabb hiba. 56.Be7! Vf2+ 57.Kh3 c2 58.Bc7 Bd8 59.Vxc2 remizett volna.

56...Vf2+ 57.Kh3

 

57...Vg1!

Döntő manőver.

58.Be2

Szép nyerés volt 58.g4-re az 58...c2! 59.Vxc2 Be8!! változat.

58...Vf1+?

Időzavar és az idegek... 58...Vh1+ 59.Bh2 Vf3! 60.Vf4 (60.Bc2? Vf5+; 60.Be2 Vxf6 61.Kg2 Bb8!) 60...Vd1! nyert volna.

59.Kh2 Vxf6 60.a5?

Capablanca kihagyta a remit biztosító 60.Bc2 lépést.

60...Bd8?!

A kihívó viszonozta a szívességet. 60...Vf1! 61.Ve4 Bd8 azonnal nyert.

61.a6?!

Már nem volt mentség. 61.Kg2!?-re 61...Vf5! 62.Ve4 Bd2 63.Vf3 c2 jött volna.

 

 

61...Vf1! 62.Ve4

A c gyalog eldönti a parti sorsát más változatokban is. 62.a7-re 62...Bd2! 63.Bxd2 (63.a8V Bxe2+ 64.Vxe2 Vxe2+ 65.Kh3 c2) 63...Vxc4 64.a8V (64.Bc2 Va4) 64...cxd2 nyert volna.

62...Bd2 63.Bxd2 cxd2 64.a7 d1V 65.a8V Vg1+ 66.Kh3 Vdf1+ és világos feladta

 

Aljechin,A - Euwe,M

Réti megnyitás [A09], Világbajnoki döntő, Hollandia 1937 (22)

1.Hf3 d5 2.c4 d4 3.e3 Hc6 4.exd4 Hxd4 5.Hxd4 Vxd4 6.Hc3 Hf6 7.d3 c6? 8.Fe3 Vd7 9.d4 g6 10.Fe2 Fg7 11.h3 0-0 12.0-0 b6 13.Ff3 Fb7 14.a4 Bad8 15.a5 Vc7 16.Vb3 Hd7 17.axb6 axb6 18.Ba7 Ba8 19.Bfa1 e6 20.Bxa8 Fxa8

 

21.d5!

Aljechin stílusára - stratégia és taktika - jellemző áttörés. Célpont a b6 gyalog.

21...cxd5 22.cxd5 Hc5

Kihasználta volna a sötét királyállás gyengeségét a 22...Fxc3? -ra a 23.d6!! Vxd6 24.Vxc3 Fxf3 25.Fh6 lehetőség. A jobb 22...exd5!-re 23.Hxd5 Fxd5 24.Fxd5 Hc5 25.Bc1 is világos tartós kezdeményezéséhez vezetett volna.

23.Vc4 exd5 24.Fxd5 Fxd5?!

Sötét kicsit rosszabb állását eredményezte volna a 24...Fxc3 25.bxc3 Fxd5 26.Vxd5 He6 27.Fh6 Bd8 28.Ba8 Bxa8 29.Vxa8+ Vd8 30.Vc6 folytatás.

25.Hxd5 Ve5 26.Bb1 Ha4 27.b3 Hb2 28.Vc6 b5

 

 

39.Ff4! Ve6?!

Gondjai vannak sötétnek a 29...Ve2!? 30.Bf1 Ve6 (30...Vd3? 31.Be1 Vxb3? 32.Be8! h5 33.Hf6+ Fxf6 (33...Kh8 34.Bxf8+ Fxf8 35.Ve8) 34.Vxf6 Vd1+ 35.Kh2 Hc4 36.Fh6 Vd6+ 37.Vxd6 Hxd6 38.Bxf8+) 31.Vxb5 Bd8 folytatásban is.

30.Vxb5

Logikus a prózai gyalognyerés, de 30.Fe3 Bd8 31.Vxe6 fxe6 32.Hc7 Kf7 33.Hxb5 is számításba jött.

30...Ve4

Jobb volt a 30...Bd8 31.Bc1 h5 32.He3 Bd3 ellenjátékot kereső megoldás.

31.Bc1 Hd3 32.Vc4 Ve2 33.Bf1 Hxf4 34.Vxf4 Vb5 35.Vf3 Bb8 36.Bb1 Va6 37.Bd1

Az előny érvényesítésében Aljechin kissé bizonytalankodott.

37...Va3 38.Bb1 Va2 39.Vd3 Fd4 40.Bf1 Vb2

 

41.He7+!

Az akció sötét passzív védekezése mellett sikerhez vezetett.

41...Kf8!

A többi királylépés nem adott esélyt. 41...Kh8-ra 42.Hc6 Fxf2+ 43.Bxf2 Vc1+ 44.Kh2 Vxc6 45.Bxf7 Vc5 46.Vg3 Bb5 47.b4! Ve5 (47...Bxb4 48.Ve1; 47...Vxb4 48.Vc7) 48.Vxe5+ Bxe5 49.Bb7 következett volna. 41...Kg7?re 42.Hf5+! gxf5 43.Vg3+ azonnal nyert.

42.Hc6 Fxf2+ 43.Kh2

A játszmát elemzők többsége dicsérte a lépést, Kaszparov azonban  a 43.Bxf2 Vc1+ 44.Vf1 Vxc6 45.Bxf7+ Kg8 46.Bf3 folytatás mellett voksolt.

43...Be8?

A passzív védekezés rossz döntés volt. 43...Bb7 44.Vf3 Fb6 45.Hd8-ra elemzésében Aljechin sem vette észre a 45...Ve5+! 46.g3 (46.Kh1 Fxd8! 47.Vxb7 Fc7 48.Kg1 Vd4+ 49.Kh1 Ve5 remi) 46...Be7 47.Hxf7 Ve2+ 48.Vxe2 Bxe2+ 49.Kh1 Kg7 50.Hg5 Fd8 51.Hf3 Fc7 52.g4 Be3 döntetlen lehetőséget. Kaszparov a ravaszabb 45.Kh1 Bd7 46.Vg4 mellett tört lándzsát, de 46...Vd2 47.Ve6 Vd3 48.Bxf7+ Bxf7 49.Vxf7+ Kxf7 50.He5+ Ke6 51.Hxd3 Kf5 is remi.

44.Vf3 Be2 45.Hd4! Bd2 46.He6+ Ke7?

A gyorsan múló percek mellett nehéz megtalálni a helyes királylépést, 46...Ke8 47.Hf4 Vc2 48.b4 Kd7 49.Hd5 f5 50.Hf6+ Ke6 51.Hxh7 Fh4 52.Ve3+ Kf7 53.Hg5+ Fxg5 54.Vxg5 változatot.

47.Hf4

A huszár remekül teljesít, lépésről-lépésre újabb és újabb fenyegetéseket hozott létre.

47...Vd4

 

48.Kh1!

A csendeslépés eldöntötte a parti sorsát.

48...Ba2?

Max Euwe a sakktábla mellett nem találhatta meg az elemzőprogram által javasolt 48...Fh4 49.Vb7+ Ke8 látszólagos esélyt, de 50.Hxg6! fxg6 (50...Bd1 51.Vc8+ Fd8 52.Vc6+ Vd7 53.Vxd7+ Bxd7 54.Be1+ Fe7 55.Bxe7+ Bxe7 56.Hxe7 Kxe7) 51.Vf7+ Kd8 52.Vf8+ Kc7 53.Bf7+ Kb6 54.Vb8+ Ka6 55.Va8+ Kb5 56.Bb7+ Kc6 57.Vc8+ Kd5 58.Bd7+ Ke4 59.Ve8+ Ve5 60.Vxe5+ Kxe5 61.Bxd2 is nyert volna.

49.He2! Ba1 50.Vb7+! Kf6?! 51.Hxd4 Bxf1+ 52.Kh2 Fg1+ 53.Kg3 Ff2+ 54.Kf3 Fxd4+ 55.Ke4 Bd1 56.Vd5?! Ke7 57.g4 h5 58.gxh5 f5+ 59.Kf3 Bd3+ 60.Ke2 Be3+ 61.Kd2 Be4 62.hxg6 és sötét feladta. Max Euwe saját bevallása szerint belenyugodott a párharc elvesztésébe, nem bírta elviselni a harc feszültségét.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A svájci városban, Zugban megkezdődött a Grand Prix-versenysorozat harmadik tornája. Az első fordulóban Lékó Péter világossal a spanyol megnyitás nyílt változatában remizett az amerikai Gata Kamskyval. A nyitányon két győzelem született, az olasz Fabiano Caruana az azeri Tejmur Radzsabov ellen nyert, az orosz Alekszandr Morozevics az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovra mért vereséget. Az amerikai Hikaru Nakamura nem tudta győzelemig fokozni az orosz Szergej Karjakinnal szemben kedvező állását. Izgalommentes döntetlen született a holland Anish Giri és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov, valamint az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov játszmáiban. Második partiját Lékó Péter sötéttel Veszelin Topalov ellen játssza.

Lékó Péter döntetlennel rajtolt a festői szépségű Zugban megkezdődött GP-versenyen. Az amerikai Gata Kamsky kellemes ellenfél nagymesterünk számára, három partit nyert már ellene és hat remi született még csatáikban. A tavalyi SportAccord Világjátékokon mindhárom műfajban – rapid, vak és villám – is Kamsky legyőzte Pétert. Az amerikai sakkozó ezúttal a spanyol megnyitás nyílt változatát választotta és nagymesterünk a 15. lépésben eltért a legtöbbször játszott folytatástól. Kamsky elvesztette a megnyitáselméleti párbajt, taktikai síkra próbálta terelni a partit. Gyalogot áldozott, amit talán jobb lett volna nem elfogadni, a világoson mozgó futónak még szép jövője lehetett volna. Kamsky sikerrel meggyengítette Péter királyállását, a parti lépésismétléssel ért véget.

 

Az azeri Tejmur Radzsabov mesze a várakozás alatt játszott a londoni világbajnok-jelölti versenyen, a 2012/13-as GP-sorozatban első tornáján szerepel, és vereséggel kezdett. Az olasz Fabiano Caruana ellen a spanyol megnyitásban a Jaenisch-változatot választotta. A vari elismert szakértője, de ezúttal gyengén játszotta a partit. Caruana egyszerű eszközökkel tartotta meg gyalogelőnyét, kihasználta Radzsabov tévelygését, döntő anyagi előnyt szerzett.

 

Az orosz Alekszandr Morozevics nagy türelemmel vezette haderejét győzelemre az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval szemben. Előnyös pozíciójában sikerrel manőverezett, majd az exvilágbajnok sorsdöntő hibájára azonnal lecsapott.

 

A forduló rangadóját az orosz Szergej Karjakin és az amerikai Hikaru Nakamura vívta. Karjakin az orosz csapatbajnokságon gyengén muzsikált, nyeretlen maradt. Szürkén sakkozott a zugi első partijában is. Nakamura a francia védelmű összecsapás során könnyen kiegyenlített, és kedvezőbb esélyekhez jutott. Karjakinnak szívós védekezéssel sikerült kiharcolnia a döntetlent.

Izgalommentes pontosztozkodás született a holland Anish Giri és a bolgár Veszelin Topalov Grünfeld védelmű partijában, ahogy az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az ukrán Ruszlan Ponomarjov játszmája sem hozta lázba a sakkrajongókat.

 

Az első forduló eredményei:

Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) 1 – 0 (Réti megnyitás, 53)

Sahriyar Mamedgyarov (örmény, 2766) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) döntetlen (Vezércsel, 71)

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 51)

Szergej Karjakin (orosz, 2786) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) döntetlen (Francia védelem, 107)

Anish Giri (holland, 2727) - Veszelin Topalov (bolgár, 2771) döntetlen (Grünfeld védelem, 36)

Lékó Péter (magyar, 2744) – Gata Kamsky (amerikai, 2741) döntetlen (Spanyol megnyitás, 37)

 

A 2. forduló párosítása:

Rusztam Kaszimdzsanov – Gata Kamsky

Veszelin Topalov – Lékó Péter

Hikaru Nakamura – Anish Giri

Tejmur Radzsabov – Szergej Karjakin

Ruszlan Ponomarjov – Fabiano Caruana

Alekszandr Morozevics – Sahriyar Mamedgyarov

 

Lékó Péter további párosítása:

3. ford.: Lékó Péter – Hikaru Nakamura

4. ford.: Tejmur Radzsabov – Lékó Péter

5. ford.: Lékó Péter – Ruszlan Ponomarjov

6. ford.: Alekszandr Morozevics – Lékó Péter

7. ford.: Lékó Péter – Sahriyar Mamedgyarov

8. ford.: Fabiano Caruana – Lékó Péter

9. ford.: Lékó Péter – Szergej Karjakin

10. ford.: Anish Giri – Lékó Péter

11. ford.: Lékó Péter – Rusztam Kaszimdzsanov

 

Lékó,P (2744) - Kamsky,G (2741)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Fe7 10.c3 0-0 11.Fc2 f5 12.Hb3 Vd7 13.Hbd4 Hxd4 14.Hxd4 c5 15.He2

Két éve a Világkupán Szergej Karjakin a 15.Hxe6 Vxe6 16.f3 Hg5 17.a4 Bad8 18.axb5 axb5 19.Ba7 Bd7 20.Bxd7 Vxd7 jól ismert változatban 21.f4-gyel újított Polgár Judit ellen. 21...He4 22.Fxe4 fxe4 23.f5 d4 24.f6 gxf6 25.Fh6 Bf7 változatban kellemetlen perceket okozhatott volna a 26.Ve1 Ff8 27.Vg3+ Kh8 28.Fxf8 Bxf8 29.exf6 változatban.

15...Bad8 16.Hf4 c4

Nagymesterünk a 15.He2-vel láthatóan meglepte Gata Kamskyt, aki jelentős időhátrányba került.

17.Fe3 g5 18.Hxe6 Vxe6 19.Fd4 a5 20.Ve2 f4

Kamsky taktikai útra próbálta terelni a játszmát.

 

21.Fxe4

Nehéz döntés volt. A gyalogáldozat elfogadása helyett 21.Vh5 Bf7 22.Fd1 Bg7 23.Fg4 Vg6 24.Vh3 Fc5 25.Bad1 jobb volt.

21...dxe4 22.Vxe4 f3 23.Fe3

Újabb értékes perceket rabolt el Pétertől a második gyalogáldozat. 23.gxf3 Bf4 24.Vb7 Bd5 25.Bad1 Bxf3 26.Kh1 Bf8 27.f4! több esélyt ígért.

23...Bd5 24.gxf3 Bxe5 25.Vg4 Vg6 26.Bad1 h5 27.Vd7 Vf7 28.Bfe1

Kiengedte az előnyt. 28.Vc7 Vf5 29.Bfe1 megőrizte volna az esélyt.

 

 

 

28...Vxf3 29.Fd4 Bd8 30.Vxd8+ Fxd8 31.Fxe5 Fe7 32.Bd2 Fc5 33.Fd4 Fd6 34.Fe5 Fc5 35.Fd4 Fd6 36.Fe5 Fc5 37.Fd4 Fd6 és döntetlen

 

Caruana,F (2772) - Radzsabov,T (2793)
Spanyol megnyitás [C63]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 f5

Tejmur Radzsabov kedvenc fegyvere a spanyol megnyitás Jaenisch-változat.

4.d3

A divat változik, hol a 4.Hc3, hol Fabiano Caruana által is megjátszott változat a divatos.

4...fxe4 5.dxe4 Hf6 6.0-0 Fc5 7.Fxc6

Többen, köztük Michael Adams, Sahriyar Mamedgyarov, Peter Szvidler és Veszelin Topalov is a 7.Vd3-ra szavazott. Az azeri nagymester 7...Hd4-gyel jó eredménnyel dicsekedhet, senki nem tudta őt túljátszani.

7...bxc6 8.Hxe5 0-0 9.Hc3 d6 10.Ha4

Az olasz nagymester ritka változatot talált, egy parti az adatbázisban. 10.Hd3 Fd4 11.He2 Fb6 12.Fg5 folytatást láttuk 2008-ban az Anand-Carlsen és a egy évvel korábban a Carlsen-Radzsabov partiban.

10...Ve8

A végjátékban gondjai lennének sötétnek a 10...Fxf2+ 11.Bxf2 dxe5 12.Vxd8 Bxd8 13.Fg5 változatban. 10...Fb6 11.Hxb6 axb6 12.Hxc6 Ve8 13.Hd4 Vxe4 14.Be1 után mennyi ellenértéke van sötétnek a gyalogért? 10...Ve7 11.Hd3 Fg4 12.Ve1 Fd4 13.c3 Fb6 14.Hxb6 axb6 15.f3 Fe6 folytatásban világosnak megmarad a gyalogelőnye.

11.Hd3 Hxe4?!

Radzsabov még érzi a londoni kudarc emlékét. 11...Fg4 12.Ve1 Fd4 13.c3 Fb6 jobb volt.

12.Haxc5 Hxc5 13.Hxc5 dxc5

 

14.Fe3

A vezérszárnyi gyalogszerkezet szánalmas képet mutat, a különböző színű futók ellenére baljósak a jelek.

14...Vg6 15.Vd3?!

Caruana kicsit segített ellenfelének. 15.Ve2 Fh3 16.f3 Bae8 17.Bf2 egyszerűen hárította volna a látszatfenyegetéseket.

15...Ff5! 16.Vc4+ Fe6 17.Ve2

A gyalograblásra, 17.Vxc5-re 17...Fd5 18.f3 Bf5 jó játékot adott volna.

17...c4

Figyelmet érdemelt a 17...Bae8 18.f3 Bf5 19.Vf2 Fd5 terv.

18.f3 a6 19.Fd4 Bae8 20.Kh1 Fd5 21.Vd2 Be6 22.Fc3 h6 23.Bf2 Kh7 24.Baf1

Mi szólt  a 24.Be1 Bfe8 25.Bfe2 folytatás ellen?

24...Bf5?! 25.Be1 Bd6

 

26.Fe5 Bd7 27.Vc3 Vg5 28.Bfe2 Bdf7 29.Be3 h5 30.B1e2 Vg6 31.h3 Vg5 32.Kh2 h4 33.Vd4

Már lépésekkel korábban, de most is figyelmet érdemelt a 33.b3 húzás.

33...Be7

 

34.Vg4

Vigyázni kellett a lehetséges taktikai motívumokra. 34.b3?-ra megúszhatta volna Radzsabov a bajokat a 34...Fxf3! 35.Bxf3 (35.gxf3 Bexe5 36.Bxe5 Vg3+ 37.Kh1 Vxh3+ 38.Kg1 Vg3+) 35...Bfxe5 36.Bxe5 Vxe5+ 37.Vxe5 Bxe5 38.Bf4 g5 39.Bxc4 c5 változatban.

34...Kg8 35.Fc3 Bxe3 36.Bxe3 Kf7 37.Fe1

Furcsa döntés, de az előny azért megmaradt.

37...Vf4+ 38.Vxf4 Bxf4 39.Ba3 Bd4 40.Bxa6

 

40...g5?!

Az egyetlen esélyt 40...Bd1! 41.Fc3 Ke7 42.Fxg7 Bd2 adta volna.

41.Ba7! Bd1 42.Bxc7+ Ke6 43.Fb4 c3 44.Fxc3 Bc1 45.Bg7 Fxa2 46.Bxg5 Bxc2 47.Bg6+ Kd7 48.Bg4 Fd5 49.Kg1 Bc1+ 50.Kf2 Bc2+ 51.Kf1 Fe6 és sötét feladta

 

Morozevics,A (2758) - Kaszimdzsanov,R (2709)
Réti megnyitás [A07]

1.g3 d5 2.Hf3 Fg4 3.Fg2 Hd7 4.h3 Fxf3 5.Fxf3 Hgf6 6.d3 c6 7.Hd2 g6 8.e4 Fg7 9.Ve2 Vc7 10.Fg2 0-0 11.0-0 e5 12.b3 Bfe8 13.Fb2 Bad8 14.Bfe1 d4 15.h4 Hc5 16.Fh3 b5

Az üzbég nagymester elégedett lehetett állásával.

17.Hf3 a5 18.Fc1 a4 19.Fd2 Ba8?!

 

20.b4! He6 21.Bac1 Bad8 22.Hg5

Alekszandr Morozevics lépésről-lépésre ragadta meg a kezdeményezést.

22...Hf8 23.c4! dxc3 24.Bxc3 H6d7?! 25.Bec1 Hb8 26.a3 h6 27.Hf3 He6 28.Fe3

Morozevicsnek nem tetszett a 28.h5 g5 29.Fe3 Bd6 30.Vc2 Bed8 31.Ff5 Ve7 folytatás.

28...Bd6 29.Vd2 Kh7

 

30.Kg2 Bed8 31.Bh1 Ve7 32.Fb6 Be8 33.Bhc1 Vb7 34.Fe3 Ve7 35.Va2 Kh8 36.Vc2 Kg8 37.Ve2 Kh8 38.Kh2 Kg8

 

 

39.h5 g5 40.He1 Kh8 41.Hg2 Kg8 42.Fc5 Hxc5 43.Bxc5 Bed8 44.He3 Va7 45.B5c3 Bf6 46.Hf5 Be8 47.Ve3 Vxe3 48.fxe3 Ff8 49.Fg2 Bee6?

 

 

50.d4! exd4 51.exd4 g4 52.Bf1 Hd7 53.Bf4 és sötét feladta

Mamedgyarov,S (2766) - Ponomarjov,R (2733)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Ff4 Hf6 5.Hf3 0-0 6.Vc2 c5 7.dxc5 Ha6 8.e3 Hxc5 9.Fe2 dxc4 10.Fxc4 a6 11.Bd1 Va5 12.He5 Hce4 13.0-0 Hxc3 14.bxc3 Vc5 15.Fe2 Hd5 16.c4 Hxf4 17.exf4 b6 18.Vb3 Fd6 19.Ff3 Ba7 20.Bfe1 Bc7 21.g3

 

21...Fxe5

Ruszlan Ponomarjov a sorozatos cserék mellett döntött, minimális volt világos előnye.

22.Bxe5 Vxc4 23.Vxb6 Bd7 24.Vb2 Bxd1+ 25.Fxd1 Bd8 26.Ff3 h6 27.Be1 Vb5 28.Bb1 Fd7 29.Fe2 Vxb2 30.Bxb2 a5 31.f3 Fc6 32.Kf2 Fd5 33.a4 Kf8 34.Bb5 Ba8 35.Bc5 g5 36.fxg5 hxg5 37.f4 gxf4 38.gxf4 Kg7 39.h4 Fb3 40.Fb5 Bh8 41.Kg3 Kf6 42.Fe2 Fxa4 43.Bxa5 Fc2 44.Ff3 Bg8+ 45.Kf2 Ff5 46.Ba8 Bxa8 47.Fxa8 Kg7 48.Kg3 f6 49.Fh1 e5 50.fxe5 fxe5 51.h5 Kh6 52.Ff3 Kg5 53.Kf2 Kf4 54.Fg2 Fh7 55.Ff3 Fb1 56.Fg2 Fc2 57.Ff3 Fd3 58.Fg2 Ff5 59.Ff3 Fh7 60.Fg2 Fb1 61.Ff3 Fh7 62.Fg2 Kg4 63.Ff3+ Kf4 64.Fg2 e4 65.Ff1 Ff5 66.Fe2 e3+ 67.Ke1 Kg5 68.Ff3 Fd3 69.Fe2 Fxe2 70.Kxe2 Kxh5 71.Kxe3 és döntetlen

 

Giri,A (2727) - Topalov,V (2771)
Grünfeld védelem [D76]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fg2 Fg7 6.Hf3 0-0 7.0-0 Hb6 8.Hc3 Hc6 9.e3 Be8 10.h3 a5 11.Vc2 e5 12.Hxe5 Hxe5 13.dxe5 Fxe5 14.e4 Ve7 15.Kh2 Fd7 16.Fh6 Vc5 17.Bac1 Fc6 18.Hd5 Vxc2 19.Bxc2 Fxd5 20.exd5 Fd6 21.Bfc1 Bad8 22.Fg5 Bc8 23.Ff4 Fxf4 24.gxf4 Bcd8 25.Bxc7 Hxd5 26.Bxb7 Hxf4 27.Bcc7 Bf8 28.Ff1 He6 29.Bc2 Bd5 30.Fc4 Bf5 31.Fxe6 fxe6 32.Kg1 Bg5+ 33.Kf1 Bh5 34.Kg2 Bg5+ 35.Kf1 Bh5 36.Kg2 Bg5+ és döntetlen

 

Karjakin,S (2786) - Nakamura,H (2767)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 cxd4 8.Hxd4 Vb6 9.Vd2 Vxb2 10.Bb1 Va3 11.Fb5 Hxd4 12.Fxd4 a6 13.Fxd7+ Fxd7 14.Bb3 Ve7 15.Bxb7 Vd8

A januári Tata Steel szuperversenyen Hikaru Nakamura a 15...Vh4+ 16.Ff2 Vd8 17.Fb6 Vc8 18.Bc7 Vd8 19.Vd4 Bc8 20.Bxc8 Vxc8 változatban jól megoldotta a nyitást.

16.f5 Vc8 17.Bb3 Vc4 18.fxe6 fxe6 19.Bf1 Fe7 20.Vd3 Bc8

Az amerikai sakkozó francia védelme Szergej Karjakin ellen is kiállta a próbát.

 

 

21.Kd2 Bf8 22.Vxc4 Bxc4 23.Bb8+ Fc8 24.Bxf8+ Fxf8 25.He2 Kd7 26.c3 Ba4 27.Hc1 Kc7 28.Bb1

Világosnak a remiért kellett küzdenie.

28...Fd7 29.Ba1 Fb5 30.Hb3 Kc6 31.Kc2 Fc4 32.Kb2 Fd3 33.a3 Fe7 34.Hd2 Kb5 35.g3 h5 36.Kb3 g5 37.Kb2 g4 38.Fe3 Ff8 39.Fd4 Ff5 40.Kb3 Fh6 41.Bd1 Fd3 42.Kb2 Ff8 43.Ba1 Fe7 44.Fe3 h4 45.Fd4 h3 46.Fe3 Ff5 47.Kb3 Ff8 48.Kb2 Fg7 49.Fd4 Fh6 50.Bd1 Fg6 51.Kb3 Ff5 52.Kb2 Fg5

 

53.Kb3 Kc6 54.Hf1 Ba5 55.He3 Bb5+ 56.Ka2 Fe4 57.Be1 Ff3 58.a4 Bb7 59.Bb1 Bxb1 60.Kxb1 a5 61.Kc2 Fd8 62.Kd2 Kd7 63.Hc2 Ke8 64.Fe3 Fc7 65.Ff4 Fe4 66.Hd4 Kd7 67.Kc1 Fg6 68.Kb2 Fe8 69.Kb3 Fg6 70.Kb2 Fd3 71.Kb3 Fb6 72.Kb2 Ke7 73.Kb3 Kf7 74.Kb2 Fa6 75.Kb3 Kg6 76.Fd2 Fc8 77.Kb2 Fd7 78.Kb3 Fc5 79.Fc1

 

79...Fxd4

Hiába nyer sötét gyalogot, hiába tör be királya, a különböző színű futók miatt az állás nem nyerhető.

80.cxd4 Kf5 81.Kc3 Ke4 82.Fa3 Fxa4 83.Fb2 Ke3 84.Fa3 Fb5 85.Fb2 a4 86.Fa3 Fc4 87.Fb2 Fb3 88.Fa3 Ke2 89.Fb2 Fd1 90.Fa3 Kf2 91.Kd2 Kg2 92.Ke1 Fb3 93.Fb2 Kf3 94.Kd2 Fa2 95.Fa3 Fc4 96.Fb2 Ke4 97.Kc3 Kf3 98.Kd2 Kg2 99.Ke1 Kxh2 100.Kf2 Kh1 101.Fa3 Fe2 102.Fb2 h2 103.Fa3 Fd1 104.Fb2 Fe2 105.Fa3 Fd1 106.Fb2 Fe2 107.Fa3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

(fotók: http://zug2013.fide.com  Anasztazia Karlovics)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Zürich közeli városban, Zugban április 17. és május 1. között rendezik meg a férfiak 2012/13-as Grand Prix-sorozatának harmadik versenyét. Lékó Péter is játszik a viadalon, ahol szerdán tartják a megnyitót és a sorsolást, csütörtökön indulnak a sakkórák.   A rajtlistát az azeri Tejmur Radzsabov vezeti, az orosz Szergej Karjakin, az olasz Fabiano Caruana, a bolgár Veszelin Topalov, az amerikai Hikaru Nakamura, az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Alekszandr Morozevics mögött elsőszámú nagymesterünk a nyolcadik az Élő-pontszámok szerinti rangsorban. A viadal honlapja a http://zug2013.fide.com/ A hat versenyből álló sorozatban 18 nagymester vesz részt, négy versenyükből a legjobb három eredmény számít. A GP-sorozat első és második helyezettje harcolja ki a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen való részvételi jogot.

A sorozat kiírásakor még Lisszabon volt a harmadik torna színhelye, a visszalépést követően gyorsan lépett a világbajnoki ciklus és a GP-versenyek lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON. A sikeres tárgyalások eredményeként Oroszország egyik vezető magán üzleti csoportja, a Renova Group lett a GP-verseny főszponzora, és a Zürichtől mintegy 30 km-re levő Zug városa a rendező.

 

Az AGON a sorozatban való részvételre hat nagymestert jelölhetett, Lékó Péter lobbizás nélkül kapta meg az egyik lehetőséget. Az orosz Alekszandr Morozevics, a kínai Wang Hao, a kubai Leinier Dominguez Perez, a holland Anish Giri és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov indulhatott.

A világbajnoki döntő vesztese, az izraeli Borisz Gelfand mellett a tavalyi Világkupa első négy helyezettje szerepel, az orosz Peter Szvidler és Alekszandandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov. Hatan Élő-pontjaik alapján kaptak meghívást, a 2011. júliusi és a 2012. januári súlyozott Élő-pontszámmal. Az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Szergej Karjakin, az amerikai Hikaru Nakamura, a bolgár Veszelin Topalov, az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az azeri Vugar Gasimov pontszáma felelt meg a kritériumnak. Gasimov súlyos betegsége miatt visszalépésre kényszerült, az amerikai Gata Kamsky kapott meghívást. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov az olasz Fabiano Caruanának adott szabadkártyát. A GP-sorozat első és második helyezettje harcolja ki a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen való részvételi jogot. A 12-12 résztvevős versenyeknek 170-170 ezer euró a díjalapja, a győztes 25 ezret kap. A GP-sorozat első kilenc helyezettje még 420 ezer eurón osztozik, az első helyezettet 100 ezerrel jutalmazzák.

 

A zugi rajtlistát Tejmur Radzsabov vezeti, aki a sorozatban első versenyét játssza. A londoni világbajnok-jelölti versenyen alaposan leszerepelt, 31 Élő-pontot is vesztett, de balszerencséjére veszteségét csak a május 1-től érvényes listán számolják el. Szergej Karjakin a szombaton befejeződött orosz csapatbajnokságon mutatott gyenge formát, nyeretlen maradt, és honfitársa, Alekszandr Griscsuk is megelőzte őt a virtuális ranglistán. Fabiano Caruana, Sahriyar Mamedgyarov,  az orosz Alekszandr Morozevics, Gata Kamsky és Lékó Péter is játszott több-kevesebb sikerrel a szupernagymestereket is felvonultató viadalon. Az eredeti mezőnyhöz képest változás, hogy Wang Hao helyett Rusztam Kaszimdzsanov szerepel.

 

A Renova Group GP-verseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)

Szergej Karjakin (orosz, 2786)

Fabiano Caruana (olasz, 2772)

Veszelin Topalov (bolgár, 2771)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2767)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2758)

Lékó Péter (magyar, 2744)

Gata Kamsky (amerikai, 2741)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733)

Anish Giri (holland, 2727)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2700)

 

A Grand Prix szabályzata szerint döntetlent ajánlani csak a főbírón keresztül lehet, döntetlent igényelni a jól ismert esetekben: háromszori tükörkép és lépésismétlés, elméleti döntetlen állás, az 50 lépéses szabály szellemében. A klasszikus időkontrollal rendezik meg a viadalt, 2-2 óra gondolkodási idő az első 40 lépésre, 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig és lépésenként 30-30 másodperc. A negyedik és a nyolcadik forduló után pihenőnapot kapnak a nagymesterek, április 22-én és 27-én szabadnap lesz, május 1-én játsszák az utolsó fordulót. A viadal honlapja a http://zug2013.fide.com/, itt lesz élő közvetítés, illetve természetesen még számos oldalon követhetőek lesznek a nagy érdeklődéssel várt torna játszmái. A fordulók 14 órakor kezdődnek, a befejező játéknapon 12 órakor indulnak a sakkórák.

Tavaly Londonban és Taskentben játszották le a GP-sorozat első két versenyét. Mindkét viadal hármas holtversennyel ért véget.

 

A londoni GP-verseny végeredménye

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

Perf.

1

Veszelin Topalov

2752

BUL

*

½

½

½

½

½

½

1

½

1

1

½

7

36.25

2834

2

Borisz Gelfand

2738

ISR

½

*

½

0

½

1

1

½

1

½

½

1

7

35.75

2836

3

Sahriyar Mamedgyarov

2729

AZE

½

½

*

0

½

½

½

½

1

1

1

1

7

34.75

2836

4

Alekszandr Griscsuk

2754

RUS

½

1

1

*

½

½

½

½

½

½

½

½

36.75

2801

5

Lékó Péter

2737

HUN

½

½

½

½

*

½

½

1

½

½

½

½

6

32.50

2770

6

Wang Hao

2742

CHN

½

0

½

½

½

*

½

½

½

½

½

1

28.75

2739

7

Michael Adams

2722

ENG

½

0

½

½

½

½

*

½

0

½

½

1

5

26.75

2709

8

Vaszilij Ivancsuk

2769

UKR

0

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

1

5

26.00

2705

9

Rusztam Kaszimdzsanov

2684

UZB

½

0

0

½

½

½

1

½

*

½

½

0

24.25

2680

10

Perez Leinier Dominguez

2725

CUB

0

½

0

½

½

½

½

½

½

*

½

½

23.75

2677

11

Anish Giri

2730

NED

0

½

0

½

½

½

½

½

½

½

*

0

4

22.00

2643

12

Hikaru Nakamura

2783

USA

½

0

0

½

½

0

0

0

1

½

1

*

4

20.50

2638

 

A taskenti Grand Prix-verseny végeredménye

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Gy

SB

1

Szergej   Karjakin

2775

RUS

*

½

1

½

0

½

1

½

½

½

1

½

3

34,75

2

Wang Hao

2737

CHN

½

*

½

1

1

0

½

½

½

½

½

1

3

34,50

3

Alekszandr   Morozevics

2748

RUS

0

½

*

1

½

½

0

½

1

½

1

1

4

33,25

4

Fabiano   Caruana

2786

ITA

0

½

0

*

½

½

½

½

½

1

1

1

6

3

29,50

5

Sahriyar   Mamedgyarov

2764

AZE

½

1

0

½

*

½

½

1

½

½

½

½

6

2

32,75

6

Rustam   Kaszimdzsanov

2696

UZB

½

½

1

½

½

*

½

½

½

½

½

½

6

1

33,25

7

Ruszlan   Ponomarjov

2741

UKR

1

0

½

½

½

½

*

0

½

½

1

½

2

29,50

8

Peter   Szvidler

2747

RUS

½

½

½

½

0

½

1

*

½

½

½

½

1

30,00

9

Lékó Péter

2732

HUN

0

½

½

½

½

½

½

½

*

½

½

1

1

28,75

10

Borisz   Gelfand

2751

ISR

½

½

½

0

½

½

½

½

½

*

½

0

0

26,00

11

Leinier   Dominguez Perez

2726

CUB

0

0

½

0

½

½

0

½

½

½

*

1

4

1

20,50

12

Gata   Kamsky

2762

USA

0

½

0

0

½

½

½

½

0

1

0

*

1

19,25

 

A pontverseny állása:

Sahriyar Mamedgyarov  220  pont (140, 80)

Wang Hao 210 (70, 140)

Borisz Gelfand 170 (140, 30)

Szergej Karjakin 140

Alekszandr Morozevics 140

Veszelin Topalov 140

Lékó Péter 130 (80, 50)

Rusztam Kaszimdzsanov 115 (35, 80)

Alekszandr Griscsuk 90

Fabiano Caruana 80

Vaszilij Ivancsuk 55

Leinier Dominguez Perez 55 (35, 20)

Michael Adams 55

Peter Szvidler 50

Ruszlan Ponomarjov 50

Anish Giri 15

Hikaru Nakamura 15

Gata Kamsky 10

Tejmur Radzsabov 0

 

A versenyek díjazása:

1.25.000 euró, 120+50 pont

2. 22.500 euró, 110+30

3. 20.000 euró, 100+10

4. 17.500 euró, 90

5. 15.000 euró, 80

6. 13.000 euró, 70

7. 12.000 euró, 60

8. 11.000 euró, 50

9. 10.000 euró, 40

10. 9.000 euró, 30

11. 8.000 euró, 20

12. 7.000 euró, 10

 

A pontverseny első kilenc helyezettjének díjazása:

1.100.000 euró

2. 80.000 euró

3. 60.000 euró

4. 50.000 euró

5. 40.000 euró

6. 30.000 euró

7. 25.000 euró

8. 20.000 euró

9. 15.000 euró

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A londoni világbajnok-jelölti döntő után Vlagyimir Kramnyikkal a Nezaviszimaja Gazeta és a televízió számára Marina Makaricseva készített interjút. Miért vesztette el utolsó partiját? Mit gondol arról, hogy Carlsen a világ legjobb sakkozója? Milyen esélyt ad Vishy Anandnak a címvédésre? Milyen munkát kell elvégezni Magnusnak és Vishynek a sikerért? Mit gondol Kaszparov megnyitási repertoárjáról? Többek között ezeket a kérdéseket válaszolta meg az orosz exvilágbajnok, aki higgadtan, visszafogottan idézte fel a torna kritikus pillanatait. Kramnyi úgy érzi, hogy még van tartaléka, sok mindent jobban csinálhat, s nem tett le céljáról, a világbajnoki cím visszahódításáról. Zsúfolt versenynaptára miatt lemondta a májusi norvég szuperversenyt, április 21-től az Aljechin-emlékversenyen játszik, majd júniusban a Tal-emlékversenyen.

„Természetesen fáradt és elkeseredett vagyok. Olyan közel voltam. Bármennyire is hiszem, hogy mindketten, Carlsen és én is megérdemeltük volna a tornagyőzelmet, de csak egy győztes lehet, így ebben az esetben azt mondhatjuk, hogy én egy kicsit balszerencsés voltam. Az utolsó fordulóban, azután, hogy Magnus szerencsével megnyerte utolsó előtti partiját (Radzsabov ellen), nehéz helyzetben voltam. Holtverseny esetén a tie-break egyik pontszáma nekem volt kedvező, míg a másik Magnusnak kedvezett. Sajnos az ő „tie-break” pontszáma sokkal fontosabb volt a versenykiírás szerint, bár hasonló szituációkban gyakran az ellenkezője számít. Egyforma pontszámunk volt, de valójában fél pont előnnyel kezdte az utolsó fordulót. Én sötéttel játszottam, ő világossal, a helyzetem nehéz volt. Kockáztatva nyerésre kellett játszanom, ez volt az egyetlen esélyem. Még mindig úgy gondolom, hogy ez helyes döntés volt, mert ez volt az egyetlen lehetőség, Magnust kibillenteni az egyensúlyából, idegessé tenni és rákényszeríteni, hogy nyerésre kelljen játszania. Ez vezethetett potenciálisan vereségéhez, ahogy ez történt is. Sajnos magam túl messzire mentem, és már nem menthettem meg a partimat, már „túlmelegítettem a botot”, amikor világossá vált Magnus veresége. A kezdettől mindent megkíséreltem, semmit nem tehettem. Megszokott, normál szituáció. Megragadhattam volna az esélyt egy-két  lépéssel a fordításra.  Lehet, hogy kicsit balszerencsés voltam, hogy nem tudtam többet kihozni. Összességében addig a pillanatig is a versenyen kárba veszett számos lehetőség” – idézte fel Kramnyik a taktikáját.

Marina Makaricseva az időzavart okolta, ha lett volna idő, hogy kicsit fagyassza a pozíciót…

„Nagyon érdekes pillanat volt, hogy a verseny végeredménye öt perc alatt dőlt el. Megmenthettem volna a partit, de a He6 lépés, amit terveztem és normál körülmények között megjátszottam volna, nem adott semmiféle esélyt, hogy nyerésre játsszak. Ebben a pillanatban Carlsen játszmája még nem indult meg a lejtőn, állása teljesen normális volt, és blöffölni próbáltam… Néhány perc múlva kiderült, hogy mindenképpen He6-ot kellett volna játszanom, de már késő volt. Már nem volt visszaút. A szituáció romlott: kockáztattam, minden vagy semmi, és már nem volt mentségem. Vaszilij időzavarban is precízen játszott, egyetlen hibát sem vétett. Én blöfföltem, időzavaros hibájában reménykedtem, az időkontroll után Magnus vesztett, de az én pozícióm is menthetetlen volt. Ez egy megszokott sporthelyzet. Rutinos sakkozó vagyok, tervezhettem ezt a helyzetet. Most sem lenne más esélyem, mint a kockáztatás” – magyarázta Vlad a kritikus pillanatokat.

-A verseny megmutatta, hogy Magnusnak is vannak idegei. Széles körben elterjedt, hogy a legerősebb erénye, hogy nem hibázik és érzelmeit mindig kontroll alatt tartja. De most láthattuk, hogy sokszor  sietett megnézni az ön tábláját, amikor Gelfanddal játszott, vagy az utolsó játszmánál. Ő sem legyőzhetetlen?

- Magnus kiemelkedő, figyelemre méltó sakkozó. Mégis véleményem szerint a sakkvilág túlbecsüli hegemóniáját. Hiszem, hogy ketten, Aronjan és én is egyenlő esélyekkel mérkőzhetünk vele. Kétségkívüliek kvalitásai: fiatal kora, energiával telített, jó idegrendszer, hihetetlen motiváció, gyilkos ösztön… De a sakk oldaláról nem látom, hogy ő miért lenne sokkal erősebb nálam, vagy Levonnál…. Kétségtelenül nagyon erős sakkozó és óriási tehetség. Nem próbálom csökkenteni eredményeit. Mégis úgy hiszem, hogy az Élő-pontszámoknál jelentős előnye nem a sakkozói bázison alapszik. Más tulajdonságoknak felel meg. A sakk oldaláról meggyőződésem, hogy versenyezhetek vele. Ahogy ezt mindig teszem. Nem is olyan régen még pozitív eredményem volt Magnussal szemben. A világbajnok-jelölti verseny minimeccsén boldog lehetett az elért két döntetlennel. Mindenki (magamat is beleértve) gondolta, hogy legyőzhetetlen az energia, az idegek és hasonló tényezők miatt. Ezen a versenyen életében először került igazán bajba. Ez a verseny nem úgy alakult, ahogy ez várható volt. Ivancsuk elleni partija után valami baj történt. Hirtelen kiderült, hogy eléggé sérülékeny. Én az ő korában szintén rángatóztam a döntő pillanatokban, pillantást vetettem a többi táblára. Az évek során megerősödtem. Nyerek, vagy vesztek, de az utolsó fordulóbeli vesztésem sem okozott bármilyen módon idegességet. Úgy éreztem, hogy nyugodt vagyok és illően játszom. Amikor a partit játszod, akkor mindenről el kell felejtkezni, ki néz, ki van körülötted, a verseny állásáról, a játszmára kell figyelni. Ez a jön a tapasztalattal.

 

Vlagyimir Kramnyik úgy ítéli meg, hogy reálisak Vishy Anand címvédési esélyei. A legnagyobb problémát abban látja, hogy Anandot „megfélemlítette” Carlsen, megijedt tőle, ahogy sohasem volt sokkal gyengébb Kaszparovnál, de nem tudott ellene játszani. (Kaszparov 16-5-re vezet a klasszikus partik alapján, 31-szer remiztek.) 

„ Az életkor áldozatot követel. Anand kicsit rosszabbul játszik, mint korábban, de még mindig elég jól. Ritkán veszít és ez meccsen nagyon fontos. Meccsen nem kell sokat nyerni, elég egy győzelem és a többi remi… Nyilvánvaló, hogy Vishy most a meccsekre koncentrál, és nem pazarol energiát a megszokott versenyein. Lehet, hogy nem lesz csúcsformában. Talán karrierjének csúcspontja volt az ellenem játszott döntő. Ragyogóan játszott, majd visszaesett. Ha a normális jó formájában játszik, legyőzheti Carlsent, de csak akkor, ha sikerül megoldani a pszichológiai problémákat. Meg kell tennie. Relaxálnia kell és nem szabad félnie Magnustól. Szembe szállhat Carlsennel és legyőzheti. Ha Anand képes így felkészülni, akkor egyenlőek az esélyek. Ellenkező esetben szerények a reményei. A pszichológia sokat számít a meccsen. Azt mondanám, hogy a legfontosabb, a másik tényező lehet, ha sikerül nyomás alatt tartani Magnust legalább hat játszmáig (félidőben 3-3 az eredmény), akkor az én szememben Anand a favorit.”

Az orosz exvilágbajnok véleménye szerint Anand megnyitáselméleti felkészültségben felülmúlja Carlsent. Jól kidolgozott, megjátszott nyitásai vannak, ezért annyira erős a párharcokban. Még világossal is nehéz ellene nyitásban előnyt elérni. Bonni  meccsükön Kramnyik sokat kockáztatott, hogy valahogy ebből a páncélzatból valahogy kicsábítsa, de a kockáztatás nem hozta meg a kívánt eredményt. Magnusnak is megvannak a maga előnyei. Kiváló, fantasztikus memóriája van, rugalmas, különböző szisztémákat játszhat… De a megnyitás – ez egyike Carlsen problémáinak…

Anandnak is megadta  a tanácsokat, a megnyitáselméleti problémákat Carlsennek kell megoldania. A londoni torna előtt fenyegetőzött, hogy nagyon komolyan készül, de a nyitásokban semmit sem mutatott. Anand elleni meccsén ez másképp lesz… Állandó nyomás alatt lesz a nyitásban, ha védekezni kell a rosszabb pozíciókban. A meccsig a fél év nem hosszú idő, érdekes lesz, hogy sikerül-e valami új koncepciót kitalálni, ravaszsággal túljutni ezen a problémán.

 

Az interjúnál Kramnyik még nem tudta, hogy felröppent a hír, Garri Kaszparovot ismét felkérték Magnus Carlsen segítésére. Ezt az 50. születésnapját Oslóban ünneplő Kaszparov sajtótájékoztatója után kissé elsietve, pontatlanul közölte a tekintélyes VG újság. Érdekes volt megismerni véleményét arról, hogy mit gondol arról, ha Garri egyszerűen csak átadja Magnusnak a megnyitáselméleti repertoárját.

„A megnyitáselmélet – ez egyfajta tudomány. Folyamatosan fejlődő dolog. Abban az időben, amikor Kaszparov még a sakkban volt, tényleg zseniálisan tudta a nyitásokat. Ezt már nem jegyzik, már elmúlt ez az időszak. Nagyon gyorsan – valóban viharosan fejlődik a sakkozás, mint például az internet. Például az első modulok, iPhone már senkit nem izgatnak, érdekelnek… Ilyen a megnyitás – ez amolyan tréfa, állandó munka nélkül nem lehet megcsinálni, úgymond a felhalmozott poggyász eszmék – és ezen élsz, tíz évig játszod. Ez valamikor lehetséges volt… A 70-es, 80-as években, amikor még nem volt számítógép. Most állandóan újat kell keresni, kolosszális munka kell valamilyen új ötlethez. A régi poggyásszal már nem jutsz messzire, és Anand állandóan megújít, frissít, állandóan dolgozik, vagy a csapata, állandóan valami színt tesz hozzá. Ez nem afféle kozmetikai kezelés, hanem folyamatos munka a mélységekig, a tökéletességig. Ez a munka folyamatosan halmozódik és csak néhány év múlva ad gazdag termést. Ezért lesz nagyon nehéz Carlsennek utolérnie Vishyt…Még akkor is, ha a nap 24 órájában megszakítás nélkül sakkozik majd, nem lesz képes behozni azt, amit Anand tíz év alatt megcsinált. Valami ravaszat ki lehet találni. Például, amikor én játszottam a meccset Kaszparovval, megértettem, hogy Kaszparov mindenképpen jobban fel lesz készülve, de sikerült ravasz játékfelépítéssel, a nyitásban új irányokkal, új  elgondolásokkal csökkenteni előnyét és kiegyenlíteni esélyeimet.”

Kramnyik egyetértett abban, hogy Carlsen stílusa nagyon hasonlít Karpovéra, de a hiányosságai is. „Carlsen kicsit javított Karpov. Gyakran hallom, hogy stílusa túlságosan száraz… Ez részben igaz, de úgy gondolom, hogy az az ember, aki a mesteri tudás ilyen fokát érte el, ilyen eredményeket, joga van bármilyen stílushoz, úgy játszhat, ahogy a legjobbnak tartja. Senkinek nem áll jogában mutogatni rá, ha ilyen Élő-pontja van, ilyen mesteri tudása, ilyen kimagasló játékereje. Jogában áll úgy játszani, ahogy a legjobbnak tartja” – értékelte Carlsen stílusát.

 

Vlagyimir Kramnyik nem mondott le a világbajnoki cím visszaszerzésének esélyéről. „Ha nem sikerül a következő ciklusban, akkor újra megpróbálom. Úgy tűnik, hogy korai lenne még leírni magam. Befejeződött a világbajnok-jelölti torna. Az a verseny, amelyre mindenki motiváltan, felkészülten érkezett. Ez egyfajta lakmuszpapír, amelyik megmutatja adott pillanatban a szintedet. Mindenki kiteregette az összes kártyáját, motiváltak voltak… És emellett meg tudtam mutatni, hogy megnyerhettem volna versenyt, első lehettem volna. Van még tartalékom, pontosan tudom, hogy bizonyos dolgokat jobban is csinálhatok…” – fejezte be gondolatait a sakkozás 14. világbajnoka, aki Garri Kaszparovot taszította le a trónról és Viswanathan Ananddal szemben vesztette el világbajnoki címét.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság utolsó fordulójában óriási meglepetésre az éllovas Szentpétervári Sakkszövetség csapata vereséget szenvedett a Rosztov gárdájától. A nagy rivális Malahit szerencséjükre pontot vesztett az SHSM „Nase Naszledije” ellen. A holtversenyt a több táblapont döntötte el a szentpéterváriak javára. Lékó Péter együttese, a Jugra szép győzelemmel zárt, a 4,5-1,5-ös nyerés a bronzérmet jelentette számukra, nagymesterünk hatodszor is remizett. A Klubcsapatok Európa-kupáján a negyedik helyezett PGMB Rosztov együttese vehet még részt.

Kevésen múlott, hogy ne ismétlődjön meg a tavalyi bajnokság forgatókönyve, a már oly biztosnak látszó aranyérmet el ne veszítse a Szentpétervári Sakkszövetség együttese. 2012-ben az utolsó fordulóban remizett a Peter Szvidler vezette csapat, és a Tomszk mögé szorult a tabellán. Most vesztéssel zárták a viadalt, de szerencséjükre a Malahit nem tudta kihasználni a váratlanul kapott esélyt. A Szentpétervár látszólag könnyebb ellenféllel mérkőzhetett meg, de a Rosztov hatosa nagyon motiváltan játszott, a remik mellett Ivan Popov vezetést szerzett. A bajnoki címre aspiráló szentpéterváriak esélyeit rontotta, hogy Szvidler fölényes állását elpackázta, minimális vereséggel zártak.

A rajtlistán első Malahit nem tudott élni a váratlan lehetőséggel, sőt örülniük kellett a 3-3-nak. A moldáviai Viorel Bologan alaposan lebecsülte a 17 éves Daniil Dubovot, világossal gyors vereséget szenvedett. A meccset a remek formában játszó Alekszandr Griscsuk mentette meg. A virtuális világranglistán hat helyet javított, a csb-n  6-ból 5 ponttal + 15,2 Élő-pontot gyűjtött.

A Jugra a befejező játéknapon magabiztos győzelemmel megszerezte a harmadik helyet. Lékó Péter tavaly az SHSM-64 csapatával lett bronzérmes, ezúttal a Hanti-Manszijszkot képviselő együttessel végzett a harmadik helyen. Nagymesterünk kecsegtető állását remire rontotta, hat remivel zárta szereplését.

Meglepetés a PGMB Rosztov sikere, az Ekonomiszt – SGSEU lemaradt a Klubcsapatok Európa-kupájáról. Az SHSM „Nase Naszledije” sokkal jobb helyezésben bízott, igaz a csapatból hiányzott az izraeli Borisz Gelfand.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Szentpétervári Sakkszövetség (11, 23,5) – PGMB Rosztov (8, 20,5)  2,5 – 3,5

Peter Szvidler (2747) – Baadur Zsobava (2702) döntetlen

Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2702)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2695) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2656)  döntetlen

Zahar Jefimenko (ukrán, 2697) – Szanan Szjugirov (2657)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (2658) – Pavel Szmirnov (2628)  döntetlen

Makszim Matlakov (2653) – Ivan Popov (2627)  0 - 1

 

Malahit (10, 21,5) – SHSM „Nase Naszledije” (7, 20)  3 - 3

Szergej Karjakin (2786) – Fabiano Caruana (olasz, 2772)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2764) – Jan Nepomnjacsij (2708)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (örmény, 2766) – Le Quang Liem (vietnami, 2717)  döntetlen

Alekszej Shirov (lett, 2700) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2681) – Daniil Dubov (2614)  0 - 1

Alekszandr Rjazancev (2705) – Jevgenyij Najer (2634)  döntetlen

 

Belorecsenszk (7, 22) – Jugra (8, 20,5)  1,5 – 4,5

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Dmitrij Jakovenko (2734)  döntetlen

Pavel Tregubov (2611) – Lékó Péter (magyar, 2744)  döntetlen

Borisz Szavcsenko (2604) – Anton Korobov (ukrán, 2698)  0 - 1

Konsztantin Landa (2642) – Alekszej Drejev (2654)  0 - 1

Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2604) – Szergej Rublevszkij (2688)  döntetlen

Oleg Korneev (spanyol, 2609) – Denisz Hiszmatullin (2640)  0 - 1

 

Ekonomiszt – SGSEU (7, 21) – Politechnik (6, 17,5)  5 - 1

Navigator (6, 21) – Kazany – 2013 (6, 18,5)  3,5 – 2,5

Rakita (6, 18) – Atom Desznogorszk (5, 13)  2,5 – 3,5

Zsiguli (6, 19,5) – Tver (4, 13)  4,5 – 1,5

Jamal (4, 15) – EGU – Perszpektiva (3, 14)  4,5 – 1,5

Kaluga (0, 9) – Csigorin Sakk-klub (4, 16,5)  1 - 5

 

A 20. csapatbajnokság végeredménye:

1.Szentpétervári Sakkszövetség (Peter Szvidler 2747, 3/5, Nyikita Vityjugov 2712, 3,5/5, Perez Leinier Dominguez 2723, 4/7, Szergej Movszeszjan 2695, 4/6, Zahar Jefimenko 2697, 4/6, Vagyim Zvjagincev 2658, 2/4, Ildar Hairullin 2660, 1,5/3, Makszim Matlakov 2653, 4/6) 11 meccspont, 26 pont

2. Malahit Sakk-klub (Szergej Karjakin 2786, 2,5/6, Alekszandr Griscsuk 2764, 5/6, Sahriyar Mamedgyarov 2766, 3,5/6, Alekszej Shirov 2700, 4/6, Viorel Bologan 2681, 2,5/6, Vlagyimir Malahov 2709, 3/5, Alekszandr Rjazancev 2705, 3,5/5, Alekszandr Motiljev 2676, 0,5/2) 11, 24,5

3. Jugra (Dmitrij Jakovenko 2734, 3,5/7, Lékó Péter 2744, 3/6, Anton Korobov 2698, 4,5/7, Alekszej Drejev 2654, 3/7, Szergej Rublevszkij 2688, 4/6, Denisz Hiszmatullin 2640, 5/7, Nikolaj Kabanov 2473, 1/1, Alekszej Pridorozsnij 2515, 1/1) 10, 25)

4. PGMB Rosztov 10, 24

5. Ekonomiszt – SGSEU  9, 26

6. Navigator 8, 24,5

7. Zsiguli  8, 24

8. SHSM „Nase Naszledije” Moszkva 8, 23

9. AGU - Belorecsenszk 7, 23,5

10. Atom Desznogorszk 7, 16,5

11. Csigorin Sakk-klub 6, 21,5

12. Kazany – 2013  6, 21

13. Rakita Sakk-klub 6, 20,5

14. Jamal 6, 19,5

15. POlitechnik 6, 18,5

16. Tver  4, 14,5

17. EGU – Perszpektiva 3, 15,5

18. Kaluga 0, 10

 

Hely.

Rajt

Csapat

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

TB4

1

4

Szentpétervári Sakkszövetség

7

5

1

1

11

26.0

0

5

2

1

Malahit Sakk-klub

7

4

3

0

11

24.5

0

4

3

5

Jugra

7

4

2

1

10

25.0

0

4

4

6

PGMB Rosztov

7

5

0

2

10

24.0

0

5

5

2

Ekonomiszt - SGSEU

7

4

1

2

9

26.0

0

4

6

8

Navigator

7

3

2

2

8

24.5

0

3

7

11

Zsiguli

7

3

2

2

8

24.0

0

3

8

3

SHSM   „Nase Naszledije” Moszkva

7

3

2

2

8

23.0

0

3

9

7

AGU - Belorecsenszk

7

3

1

3

7

23.5

0

3

10

16

Atom Desznogorszk

7

3

1

3

7

16.5

0

3

11

10

Csigorin Sakk-Klub

7

3

0

4

6

21.5

0

3

12

9

Kazany - 2013

7

3

0

4

6

21.0

0

3

13

14

Rakita Sakk-klub

7

3

0

4

6

20.5

0

3

14

15

Jamal

7

3

0

4

6

19.5

0

3

15

12

Politechnik

7

2

2

3

6

18.5

0

2

16

17

Tver

7

2

0

5

4

14.5

0

2

17

13

EGU - Perszpektiva

7

1

1

5

3

15.5

0

1

18

18

Kaliga

7

0

0

7

0

10.0

0

0

 

 

A top 20 virtuális világranglistája:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2868 (- 4, 14)

2. Levon Aronjan (örmény 2813,4 (+ 4,4, 16)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2811,1 (+ 10,1, 14)

4. Viswanathan Anand (indiai) 2783

5. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2779,2 (+ 15,2, 20)

6. Szergej Karjakin (orosz) 2777,4 (- 8,6, 6)

7. Fabiano Caruana (olasz) 2772,1 (+ 0,1, 7)

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2771

9. Peter Szvidler (orosz) 2768,6 (+ 21,6, 24)

10. Hikaru Nakamura (amerikai) 2767

11. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2764,6 (- 1,4, 6)

12. Tejmur Radzsabov (azeri) 2761,6 (- 31,4, 14)

13. Alekszandr Morozevics (orosz) 2759,8 (+ 1,8, 6)

14. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2754,8 (- 2,2, 19)

15. Borisz Gelfand (izraeli) 2744,2 (+ 5,2, 14)

16. Wang Hao (kínai) 2743

17. Lékó Péter (magyar) 2740,3 (- 3,7, 6)

18. Gata Kamsky (amerikai) 2738,3 (- 2,7, 7)

19. Ruszlan POnomarjov (ukrán) 2734,1 (+ 1,1, 2)

20. Anish Giri (holland) 2733,9 (+ 6,9, 9)

 

kó,P (2744) - Tregubov,P (2611)
Szicíliai védelem [B47]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.g3 a6 7.Fg2 d6 8.0-0 Fd7 9.a4 Hf6 10.Hxc6 Fxc6 11.a5 Fe7 12.Fe3 Bc8 13.Fb6 Vb8 14.Be1 Hd7 15.Fd4 Ff6 16.He2 0-0 17.c4 Bfd8 18.Vd2 b6 19.axb6 Fxd4 20.Vxd4 Hc5 21.Bab1 Vxb6 22.b4 e5 23.Ve3 Hd7 24.Hc3 Vxe3 25.Bxe3 Kf8 26.Ff1 Bb8

Nagymesterünk olyan állást hozott ki, amit kedvel, nyerésre játszható kis előny. 

 

27.f3 Ke7 28.Be2 Bdc8 29.Ba2 Fb7 30.Ba5 f6 31.Kf2 Hb6?!

 

32.c5 dxc5? 33.bxc5?!

Sajnos kimaradt a 33.b5! Ha8 (33...Hd7 34.bxa6 Fc6 (34...Fa8 35.Fb5) 35.Bxb8 Bxb8 36.a7 Ba8 37.Fb5) 34.bxa6 Fc6 35.Bc1 Bb2+ 36.Kg1 óriási esélyt nyújtó folytatás.

33...Hd7 34.Ha4 Bc6?! 35.Fc4

Még mindig nyerőesély volt a 35.Fh3 g6 36.Fxd7 Kxd7 37.Hb6+ Ke6 38.Hc4 változat.

35...Fc8 36.Bxb8 Hxb8 37.Hb6 Hd7 38.Ha4 Bc7 39.Fd5 Hb8 40.Hb6 Hd7 41.Ha4 Hb8 42.Hc3 Hd7 43.Ha4 és döntetlen

 

Szvidler,P (2747) - Zsobava,B (2702)
Királyindiai védelem [E95]

1.d4 Hf6 2.c4 d6 3.Hc3 e5 4.Hf3 Hbd7 5.e4 g6 6.Fe2 Fg7 7.0-0 0-0 8.Be1 h6 9.Bb1 Hh7 10.dxe5 dxe5 11.b4 Hg5 12.Hxg5 hxg5 13.c5 c6 14.Fe3 f5 15.exf5 gxf5 16.Fc4+ Kh7 17.Vh5+ Fh6 18.Bbd1 Ve8 19.Vh3 Vg6 20.Fc1 a5 21.Bd6 Bf6

 

22.Fd3

Fölényes állásában Peter Szvidler már nem a legjobbat húzta. 22.Bed1 Bxd6 23.Bxd6 Hf6 24.Ha4 f4 25.Vb3 Ff5 26.bxa5 után nem tartott volna sokáig a parti.

22...axb4 23.He4 Bxd6 24.cxd6 Hf8?! 25.Hxg5+ Kg7

 

26.Vh4?!

Döntő előnyt adott a 26.Bxe5 Fxg5 27.Fb2 Kf7 28.Fe2 f4 29.Vh5 b5 30.Bxg5 Vxh5 31.Fxh5+ Ke6 32.Fe5 folytatás.

26...Vxd6? 27.Fb2?

Újabb hiba. 27.Be3 Hg6 28.Vxh6+ Kxh6 29.Hf7+ Kg7 30.Hxd6 Fe6 31.Hxf5+ Fxf5 32.Fxf5 Bxa2 33.Be1 c5 34.Fd3 volt a nyerővari.

27...Ba5 28.Fc4 Vd2??

A tévedések vígjátéka lett a parti. 28...Vf6 29.Vh5 Fxg5 30.Bxe5 Bxe5 31.Fxe5 Vxe5 32.Vf7+ Kh6 33.Vxf8+ Kh5 34.Vxc8 b5 35.Ff1 Ve4 remihez vezetett volna.

 

 

29.Hf3

Fonalas matt maradt ki a 29.Bxe5 Vxb2 (29...Vxg5 30.Be7+ Kg6 31.Ff7+ Kh7 32.Fe8+ Kg8 33.Vxg5+ Fxg5 34.Bg7+ Kh8 35.Bxg5+ Kh7 36.Bh5+ Kg8 37.Bh8 matt) 30.Be7+ Kg6 (30...Kf6 31.Hf7+ Kg7 32.Vxh6+ Kg8 33.He5+ Fe6 34.Bg7 matt) 31.Ff7+ Kg7 32.Fb3+ Kg6 33.Fd1 f4 34.Fh5+ Kf5 35.Fg4+ Kf6 36.Hh7+ Kg6 37.Hxf8+ Fxf8 38.Vh7+ Kf6 39.Vf7+ Kg5 40.Vh5+ Kf6 41.Bf7 matt változatokban.

29...Hg6 30.Hxd2?

A világbajnok-jelölti verseny hajrájában oly pontosan és jól játszó Szvidlerre nem lehetett ráismerni. 30.Vh5! Vxb2 31.Hh4! Hh8 32.Ve8 Bd5 33.Fxd5 cxd5 34.Vxc8 Vc3 35.Hxf5+ Kf6 36.Vxh8+ Kxf5 37.Vh7+ nyert volna.

30...Hxh4 31.Bxe5?! Bxe5 32.Fxe5+ Kh7 33.Hb3 Hg6 34.Fd4 Fg7 35.Fc5 Ff8 36.Fb6 He5 37.Fe2 Fe6 38.Fc7 Hd7 39.Fd3 Hc5 40.Hxc5 Fxc5 41.Fb1 Fd4 42.h4 Kg7 43.Kf1 b5 44.f3 c5 45.Ke2 Fc4+ 46.Kd2 Fe6 47.Ke2 Fc4+ 48.Kd2 és döntetlen

Wojtaszek,R (2700) - Shirov,A (2700)

 

37.Bch7! Bc1+ 38.Kg2 Bc2 39.Bxh6+ Kf7 40.B6h7+ Kg6 41.He5+ fxe5 42.Bh6+ Kf7 43.B8h7+ Kg8 44.Bh8+ Kf7 45.B8h7+ Kg8

 

46.Bxe6 Kxh7 47.Bxe5 Bxf2+ 48.Kg1 Bf3 49.Be7+

Jobb volt a 49.Bxd5 Bxh3 50.Bd7+ Kg6 51.Bg7+ Kh6 52.Bxa7 Bh4 53.Kg2 Bxg4+ 54.Kf3 Bh4 55.a4 folytatás.

49...Kg6 50.Bg7+ Kh6 51.Bxa7 Bxh3 52.Ba6+ Kh7 53.Ba5 Bg3+ 54.Kf1 Bxg4 55.Bxd5 Bh4 56.Be5?

Még mindig nyerőesélyt adott az 56.Kg2 Bh6 57.Kf3 Hd2+ 58.Kg4 Ba6 59.Bd7+ Kg6 60.Bg7+ Kh6 61.Ba7 folytatás.

56...Hd2+ 57.Kf2 Hb3 58.Fc3 Bc4 59.Fb4 Kg6 60.Bd5 g4 61.Kg3 Hc1 62.Bd2 Kf5 63.Bf2+ Ke6 64.Ff8 Bc3 65.Fh6 Bxa3 66.Kxg4 Hd3 67.Bf8 He5+ 68.Kg3 Ba4 69.Be8+ Kf5 70.Bf8+ Ke6 71.Be8+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kaszparov születésnapi köszöntő: nagyszerű játszmák gyűjteménye

Címkék: Garri Kaszparov

A sakkozás 13. világbajnoka, tizenöt évig koronázott királya, minden idők legsikeresebb sakkozója, Garri Kaszparov ma ünnepli 50. születésnapját. Húsz évig vezette a világranglistát, nyolcszoros olimpiai bajnok, tizenhárom szuperversenyt nyert meg. Tizenegyszer választották az év legjobbjává, vehette át a sakkozás Oscar-díját. 41 éves korában, nyolcadik linaresi elsősége után vonult vissza a profi sakkozástól. Megszámlálhatatlan tornagyőzelmével, csodálatos partijaival, a sakkozás vezérkarával vívott állandó küzdelmével, irodalmi munkásságával, a  sakk népszerűsítésért tett erőfeszítéseivel történelmet írt és ír.

Válogatás nagyszerű győzelmeiből 

 Az évszázad játszmája

Kaszparov,G (2812) - Topalov,V (2700)
Pirc védelem [B07]

Wijk aan Zee, 1999
 

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 g6 4.Fe3 Fg7 5.Vd2 c6 6.f3 b5 7.Hge2 Hbd7 8.Fh6 Fxh6 9.Vxh6 Fb7 10.a3 e5 11.0-0-0 Ve7 12.Kb1 a6 13.Hc1 0-0-0 14.Hb3 exd4! 15.Bxd4 c5 16.Bd1 Hb6! 17.g3 Kb8 18.Ha5 Fa8 19.Fh3 d5 20.Vf4+ Ka7 21.Bhe1 d4 22.Hd5 Hbxd5 23.exd5 Vd6

                       

 

24.Bxd4!! cxd4?

Topalov mindig vállalta a kihívást, az áldozatul kínált bástya leütése a sötét király vándorútjához vezetett, amely "halálos" véget ért. 24...Fxd5?! 25.Bxd5! Hxd5 26.Vxf7+ Hc7 27.Be6 Bd7 28.Bxd6 Bxf7 29.Hc6+ Ka8 30.f4+ világosra előnyös, de 24...Kb6! 25.Hb3! Fxd5! (25...cxd4? 26.Vxd4+ Kc7 27.Va7+ Fb7 28.Hc5 Bb8 29.Be7+; 25...Hxd5? 26.Vxf7 Bhf8 27.Vg7 Bg8 28.Vh6 Vf8 29.Bh4) 26.Vxd6+ Bxd6 27.Bd2 Bhd8 28.Bed1 folytatás egyenlő álláshoz vezetett volna.

25.Be7+! Kb6

Vándorolni kell, 25...Kb8-ra 26.Vxd4! Hd7 27.Fxd7 Fxd5 28.c4! Vxe7 29.Vb6+ Ka8 30.Vxa6+ Kb8 31.Vb6+ Ka8 32.Fc6+! Fxc6 33.Hxc6  könnyen nyert volna.

26.Vxd4+ Kxa5

Rácsodálkozhatunk a 26...Vc5 27.Vxf6+ Vd6 28.Fe6!! Fxd5 (28...Bhe8 29.b4!) 29.b4! Fa8 30.Vxf7 Vd1+ 31.Kb2 Vxf3 32.Ff5 lehetőségre is.

27.b4+ Ka4

 

 

28.Vc3

Pontosabb volt 28.Ba7! Fb7 (28...Hxd5 29.Bxa6+!! Vxa6 30.Vb2 Hc3+ 31.Vxc3 Fd5 32.Kb2; 28...Fxd5 29.Vc3 Bhe8 30.Kb2 Be2 31.Vc7!) 29.Bxb7 Vxd5 (29...Hxd5 30.Fd7! Bxd7 31.Vb2 Hxb4 32.Bxd7 Vc5 33.Bd4 Bc8 34.Vb3+) 30.Bb6 a5 (30...Ba8 31.Vxf6 a5 32.Ff1 Bhb8 33.Bd6) 31.Ba6 Ba8 32.Ve3!! Bxa6 33.Kb2 axb4 34.axb4 Va2+ 35.Kxa2 Kxb4+ 36.Kb2 Bc6 37.Ff1 Ba8 38.Ve7+ Ka5 39.Vb7 nyeréssel.

28...Vxd5

A szokásos matt fenyeget 28...Fxd5-re 29.Kb2 után.

29.Ba7! Fb7 30.Bxb7 Vc4

Látványos 30...Bd6-ra 31.Bb6!!; jobb volt 30...Bhe8!, de 31.Bb6 Ba8 32.Ff1!! Be1+! 33.Vxe1 Hd7 34.Bb7!! Vxb7 (34...He5 35.Vc3 Vxf3 36.Fd3 Vd5 37.Fe4) 35.Vd1! Kxa3 36.c3 is nyer; 30...He4!-re 31.fxe4 Vc4 32.Ba7!! Bd1+ (32...Ba8 33.Ve3) 33.Kb2 Vxc3+ 34.Kxc3 Bd6 35.e5 Bb6 36.Kb2 Be8 37.Fg2! Bd8 (37...Bxe5 38.Fb7) 38.Fb7 Bd7 39.Fc6!! Bd8 (39...Bd2 40.Fe8) 40.Fd7 a nyerés.

31.Vxf6 Kxa3 32.Vxa6+ Kxb4

 

 

33.c3+! Kxc3 34.Va1+ Kd2 35.Vb2+ Kd1 36.Ff1! Bd2

 

 

37.Bd7! Bxd7 38.Fxc4 bxc4 39.Vxh8 Bd3 40.Va8 c3 41.Va4+ Ke1 42.f4 f5 43.Kc1 Bd2 44.Va7 és sötét feladta

 

A belgrádi Chess Informant 1996-ban rendezett szavazást, 64 kötet legjobb játszmájának „versenyén” Kaszparov alábbi győzelme nyert.

 

Karpov,A (2720) - Kaszparov,G (2700)
Szicíliai védelem [B44]

Világbajnoki döntő, Moszkva 1985 (16)

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hb5 d6 6.c4 Hf6 7.H1c3 a6 8.Ha3 d5 9.cxd5 exd5 10.exd5 Hb4 11.Fe2!? Fc5! 12.0-0

Egy évvel később Karpov a brüsszeli tornán a holland Van der Wiel ellen már a sokkal jobb 12.Fe3-mal folytatta.

12…0-0 13.Ff3 Ff5 14.Fg5 Be8!

Nagyon fontos az e4 mezőt kontroll alá venni.

15.Vd2

Karpov ragaszkodott a gyalogelőnyéhez, kölcsönös esélyű álláshoz vezetett volna 15.Hc4 Fd3 16.a3 Fxc4 17.axb4 Fxb4 18.Be1 Bxe1+ 19.Vxe1 folytatás.

15...b5 16.Bad1 Hd3! 17.Hab1?

A passzív huszárt szeretné Karpov visszavezényelni, a jobb 17.d6! Vxd6!?-ra  18.Fxa8 Bxa8 komoly taktikai ellenesélyeket kínált volna.

17...h6! 18.Fh4 b4! 19.Ha4 Fd6

Kaszparov tökéletesen megvalósította elképzelését. A világos tisztek között nincs összhang, a huszár d3-on a futó f5-ön megbénítja a világos haderőt.

20.Fg3

Világosnak vigyáznia kell, 20.Vc2?-re Bc8 21.Vb3 Hf4 22.Bc1 Bxc1 23.Bxc1 g5 24.Fg3 g4 nyert volna.

20...Bc8 21.b3


 

 

21...g5!! 22.Fxd6

Számításba jött 22.h4, bár 22…He4 is komoly problémákat okozott volna, 23.Fxe4 Fxe4 24.hxg5 (24.Fxd6 Vxd6 25.hxg5 Hf4!; 24.Ve3 Ff4! 25.Vd4 gxh4) 24...Fxg3 25.fxg3 Vxd5 26.gxh6 (26.Ve3? Fxg2) 26...Bc6! sötét nagy támadásával.

22...Vxd6 23.g3

Világos királyát már komoly veszélyek fenyegetik, erre jó példa 23.Fe2 Hf4 24.Fc4 Hg4 25.g3 Bxc4! 26.bxc4 Be2 27.c5 (27.Vd4 Fe4) 27...Vg6 28.gxf4 Vh5 változat.

23...Hd7! 24.Fg2

Nem lehet jól lecserélni a d3-on kellemetlenkedő huszárt, 24.Hb2-re 24… Vf6!! 25.Hc4 (25.Hxd3 Fxd3 26.Fg4 (26.Vxd3 He5-+ és a világos vezér fogságba kerülne.) 26...He5 27.f4 Hxg4 28.Vxd3 Vb6) 25...H7e5 26.Hxe5 Hxe5 27.Fg2 Fd3 28.f4 Bc2 29.Ve3 Fxf1 30.Bxf1 gxf4 nyerne.

24...Vf6! 25.a3 a5 26.axb4 axb4 27.Va2 Fg6 28.d6 g4! 29.Vd2 Kg7 30.f3 Vxd6 31.fxg4 Vd4+ 32.Kh1 Hf6 33.Bf4 He4 34.Vxd3 Hf2+ 35.Bxf2 Fxd3 36.Bfd2 Ve3! 37.Bxd3

 

 

37...Bc1!! 38.Hb2 Vf2! 39.Hd2 Bxd1+ 40.Hxd1 Be1+ és világos feladta

 

Kaszparov,G (2800) - Karpov,A (2730)
Spanyol megnyitás [C92]

Világbajnoki döntő, New York-Lyon 1990 (2)

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Fb7 10.d4 Be8 11.Hbd2 Ff8 12.a4 h6 13.Fc2 exd4 14.cxd4 Hb4 15.Fb1 bxa4 16.Bxa4 a5 17.Ba3 Ba6 18.Hh2 g6 19.f3! Vd7?! 20.Hc4 Vb5 21.Bc3! Fc8 22.Fe3 c6?! 23.Vc1 Kh7 24.Hg4! Hg8?!

 

25.Fxh6! Fxh6 26.Hxh6 Hxh6 27.Hxd6 Vb6 28.Hxe8 Vxd4+ 29.Kh1 Vd8 30.Bd1! Vxe8 31.Vg5 Ba7 32.Bd8 Ve6 33.f4 Fa6

A világos támadás minden változatban döntő erővel bontakozik ki, 33...Bd7 34.f5 gxf5 35.exf5 Ve1+ 36.Kh2 Ve5+ 37.Bg3; 33...f6 34.Vc5! Bd7 35.Bxd7+ Vxd7 36.Vxa5 nyert volna.

34.f5 Ve7 35.Vd2! Ve5

Már nincs mentség, 35...Hd5-re 36.fxg6+ fxg6 37.exd5 Vxd8 38.Fxg6+!; 35...Hg8-ra 36.Vd4 Bc7 37.e5 Hd5 38.fxg6+ fxg6 39.Fxg6+! Kg7 40.Bxd5 cxd5 41.Bg3 a nyerés útja.

36.Vf2 Ve7 37.Vd4 Hg8 38.e5 Hd5 39.fxg6+ fxg6 40.Bxc6 Vxd8 41.Vxa7+ Hde7 42.Bxa6 Vd1+ 43.Vg1 Vd2 44.Vf1 és sötét feladta

 

Kaszparov,G - Portisch,L
Vezérindiai védelem [E12]

Niksics, 1983

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.Hc3 Fb7 5.a3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.e3 Hxc3 8.bxc3 Fe7 9.Fb5+ c6 10.Fd3 c5 11.0-0 Hc6 12.Fb2 Bc8 13.Ve2 0-0 14.Bad1 Vc7?! 15.c4! cxd4 16.exd4 Ha5 17.d5! exd5

A centrumáttörés döntő fölénybe hozza világost, 17...Hxc4-re 18.Ve4! g6 19.Fxc4 Vxc4 20.Ve5 f6 21.Vxe6+ Bf7 22.Bc1 Va6 23.d6 Bxc1 24.Bxc1 Fd8 25.Hg5! fxg5 26.Bc7!! Fxc7 27.Ve8+ Bf8 28.Ve5 a nyerés.

18.cxd5 Fxd5 19.Fxh7+ Kxh7 20.Bxd5 Kg8

 

 

21.Fxg7!! Kxg7 22.He5! Bfd8

A tisztáldozat után nincs többé védelem, 22...f5-re 23.Bd7 Vc5 24.Hd3; 22...Bcd8 23.Vg4+ Kh7 24.Hd7!; 22...Vc2-re 23.Vg4+ Kh7 24.Bd3 Bc6 25.Vf5+!; 22...Bh8-ra 23.Vg4+ Kf8 24.Vf5 f6 25.Be1 Hc6 (25...Vc1 26.Bdd1) 26.Hd7+ Kf7 27.Bxe7+! lett volna  a megoldás.

23.Vg4+ Kf8 24.Vf5! f6

Világos támadása átüt 24...Fd6 25.Vf6! Hc4 (25...Kg8 26.Vg5+ Kf8 27.Vh6+ Kg8 28.Hg4! Fxh2+ 29.Kh1) 26.Hg6+ Ke8 27.Be1+ Kd7 28.Be7+ Kc6 29.Bxc7+ Kxc7 30.Vxf7+ Kb8 31.h4 változatban is.

25.Hd7+ Bxd7 26.Bxd7 Vc5 27.Vh7 Bc7 28.Vh8+!

Nagymesterünknek az utolsó reményt 28.Bd3? jelentette volna, 28…Vxf2+!! 29.Kxf2 Fc5+ 30.Kg3 Bxh7 31.Bxf6+ remivel.

28...Kf7 29.Bd3 Hc4 30.Bfd1! He5?

Jobb volt 30...Fd6! 31.Bd5! Vc6 (31...Vxa3? 32.Bxd6! Hxd6 33.Vh7+) 32.h4, bár világos fölényéhez nem férhet kétség.

31.Vh7+ Ke6 32.Vg8+ Kf5 33.g4+! Kf4 34.Bd4+ Kf3 35.Vb3+ és sötét feladta

 

Kaszparov,G (2770) - Anand,V (2650)
Szicíliai védelem [B48]

Tilburg 1991
 

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Vc7 5.Hc3 e6 6.Fe3 a6 7.Fd3 Hf6 8.0-0 He5 9.h3 Fc5 10.Kh1 d6 11.f4 Hc6?

Anand sikertelen újítása a jól ismert és sokszor tesztelt 11…Hg6 helyett.

12.e5! Hxe5 13.fxe5 dxe5 14.Fb5+?!

Még egyszerűbb volt 14.Hdb5! axb5 15.Fxb5+ Ke7 (15...Fd7 16.Fxd7+ Hxd7 17.Fxc5 Vxc5 (17...Hxc5 18.Hb5) 18.Bxf7) 16.Fg5 h6 17.Fh4 Fe3 18.He4 Fg5 (18...Ff4 19.Bxf4 exf4 20.Vd4 e5 21.Fxf6+ gxf6 22.Vb4+ Ke6 23.g4!! fxg3 24.Bf1) 19.Hxg5 hxg5 20.Fxg5 folytatás.

14...axb5?

Az egyetlen esélyt 14...Kf8 jelentette, de 15.Bxf6! Fxd4 (15...exd4 16.Ff4!? Ve7 (16...Vb6 17.Bxf7+! Kxf7 18.Vh5+ g6 19.Vf3! Kg8 20.Fe5) 17.He4 axb5 18.b4!? Fxb4 (18...gxf6 19.bxc5 e5 20.Fh6+ Ke8 21.Fg7) 19.Vxd4 Fc5 20.Hxc5 Vxf6 21.Fe5) 16.Bxf7+! Vxf7 17.Fxd4 exd4 (17...axb5 18.Fc5+) 18.Vxd4 Kg8 19.Bf1 Ve7 20.Fc4 és világosra előnyös.

 15.Hdxb5 Vc6 16.Fxc5 Vxc5 17.Hd6+ Ke7

 

 

18.Bxf6! gxf6 19.Hce4 Vd4

A világos huszárok hatásos összjátéka ellen nincs védelem, 19...Vc7-re 20.Vh5 Bf8 21.Vh6! f5 (21...Vxc2 22.Bc1 Vxb2 23.Bc7+) 22.Hxf5+! exf5 23.Vf6+ Ke8 24.Hd6+ Kd7 25.Hb5  nyert volna.

20.Vh5 Bf8 21.Bd1Ve3 22.Vh4 Vf4 23.Ve1 Ba4 24.Vc3 Bd4 25.Bxd4 Vf1+ 26.Kh2 exd4 27.Vc5! Kd7 28.Hb5! Vf4+ 29.g3 és sötét feladta

 

Karpov,A (2725) - Kaszparov,G (2805)
Királyindiai védelem [E86]

Linares, 1993
 

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Fe3 e5 7.Hge2 Hbd7 8.Vd2 c6 9.Bd1 a6 10.dxe5 Hxe5! 11.b3 b5! 12.cxb5 axb5 13.Vxd6 Hfd7 14.f4?!

A meglepetés ereje máris hatott, 14.Hd4?? azonnal vesztett Ba6! miatt, 14.Fg1-re 14… b4 15.Ha4 Bxa4 16.bxa4 Va5 17.Fd4 c5 is meggyőző. 14.Vd2!? b4 15.Hb1!?, vagy 14.a4!? bxa4 15.Hxa4 Bxa4 16.bxa4 Hc4 17.Vd3 Hb2 18.Vc2 Hxd1 19.Vxd1 Va5+ 20.Kf2 He5! 21.Hf4 f5 22.exf5 Fxf5 játszható volt.

14...b4! 15.Hb1?

Igen látványosak a változatok: 15.Vxb4? c5! 16.Fxc5 Hxc5 17.Bxd8 Hed3+; 15.Ha4 Bxa4! 16.bxa4 Hc4 17.Vd3 Hb2 18.Vc2 Hxd1 19.Vxd1 Va5. A legjobb 15.fxe5! bxc3 16.Hxc3 Fxe5 17.Vxc6 Fxc3+ 18.Vxc3 Vh4+ 19.Kd2! (19.g3 Vxe4 20.Bg1 Bxa2; 19.Ff2 Vxe4+ 20.Ve3 Be8 21.Vxe4 Bxe4+ 22.Fe2 Fa6! 23.Bd2 Bae8 24.0-0 Fxe2 25.Bxd7 Fxf1 26.Kxf1 Be2) 19...Bxa2+ 20.Kc1 Hf6! 21.Kb1 Ba8 is sötétre kedvező.

15...Hg4 16.Fd4 Fxd4 17.Vxd4 Bxa2 18.h3 c5 19.Vg1 Hgf6 20.e5 He4 21.h4?! c4! 22.Hc1

 

 

22...c3!! 23.Hxa2 c2 24.Vd4

A világos tábor teljes passzivitásban szemléli a sötét akcióját, 24.Bc1 Hxe5! 25.Bxc2 (25.fxe5? cxb1V 26.Bxb1 Vd2 matt) 25...Fg4 26.Bd2 Hxd2 27.Hxd2 (27.fxe5 He4 28.Fe2 Fxe2 29.Kxe2 Hg3+ 30.Kf3 Hxh1) 27...Be8 28.fxe5 Bxe5+ 29.Kf2 Vxd2+ 30.Kg3 Be3+ 31.Kh2 Bh3 matt látványos befejezés.

24...cxd1V+ 25.Kxd1 Hdc5! 26.Vxd8 Bxd8+ 27.Kc2 Hf2  és világos feladta, 28.Bg1 Ff5+ 29.Kb2 Hd1+ 30.Ka1 (30.Kc1 Hxb3) 30...Hxb3 matt a parti vége.

 

Kaszparov,G (2795) - Anand,V (2725)

Spanyol megnyitás [C80]
Világbajnoki döntő, New York 1995 (10)

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Hc5 10.c3 d4 11.Hg5 dxc3 12.Hxe6 fxe6 13.bxc3 Vd3 14.Fc2! Vxc3

 

 

 

15.Hb3!! Hxb3

Anand a váratlan. alapos elemzéssel előkészített  bástyaáldozatra 15...Bd8!? 16.Fd2 Bxd2! 17.Hxd2 után csak kicsit állt volna rosszabbul.

16.Fxb3 Hd4?!

Sötétnek volt mit számolnia. A bonyolult változatokból csak szemelvények: 16...Bd8?-ra 17.Vh5+ g6 18.Vg4 Vxe5 19.Fb2! Hd4 (19...Vxb2 20.Vxe6+ He7 21.Vf7+) 20.Bae1 Vf5 21.Vxd4! Bxd4 22.Fxd4  amegoldás; 16...Vxa1-re 17.Vh5+ g6 (17...Kd7? 18.Fxe6+! Kxe6 19.Vg4+! Kf7 20.Vf3+ Ke6 21.Vxc6+ Fd6 22.exd6 Ve5 23.Fd2! Vxd6 24.Be1+ Kf7 25.Vf3+ Kg6 (25...Vf6 26.Vd5+ Kg6 27.Be6) 26.Vg4+! Kf7 27.Fc3!) 18.Vf3 Hd8 19.Vf6 Bg8  20.Fxe6 Fe7 21.Fd7+! Kxd7 22.e6+ Hxe6 23.Vxa1 Fd6 24.Fe3  és nyer.

 

 

17.Vg4!! Vxa1 18.Fxe6! Bd8 19.Fh6!! Vc3

Nincs mentség, 19...Vb2-re 20.Fxg7 Ve2 21.Fxh8 Vxg4 22.Fxg4; 19...Vxf1+-ra 20.Kxf1 g6 21.Fe3 Fc5 22.Fb3! Hxb3 (22...Bf8 23.Fxd4) 23.Ve6+ Fe7 24.axb3 a nyerés.

20.Fxg7 Vd3 21.Fxh8! Vg6

Kaszparovék mindent a legapróbb részletekig kidolgoztak, 21...He2+-ra 22.Kh1 Hg3+ 23.hxg3 Vxf1+ 24.Kh2 Vd3 (24...Vxf2 25.Ff6; 24...Bd1 25.Vh5+) 25.Ff5 Vc4 26.f4 volt a tervezett folytatás.

22.Ff6 Fe7 23.Fxe7 Vxg4 24.Fxg4 Kxe7 25.Bc1!

A nagy poén, a végjáték világossal nyer, a bástyalépés akadályozza a sötét vezérszárnyi gyalogok gyors előrenyomulását.

25…c6 26.f4 a5 27.Kf2 a4 28.Ke3 b4 29.Fd1! a3 30.g4 Bd5 31.Bc4 c5 32.Ke4 Bd8 33.Bxc5 He6 34.Bd5 Bc8 35.f5 Bc4+ 36.Ke3 Hc5 37.g5 Bc1 38.Bd6 és sötét feladta

 

Anand,V (2781) - Kasparov,G (2812)
Szicíliai védelem [B80]

Linares, 1999
 

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f3 e6 7.Fe3 b5 8.g4 h6 9.Vd2 Hbd7 10.0-0-0 Fb7 11.h4 b4 12.Hb1 d5 13.Fh3 g5! 14.hxg5 hxg5 15.exd5 Hxd5 16.Fxg5 Vb6!

A világbajnok újítása volt.

17.Fg2 Bxh1 18.Fxh1 Bc8! 19.Be1!

Világosnak ügyelnie kellett a fenyegető tisztáldozatra. 19.f4?-re 19...Hc3! következett volna, 19.Vh2?! is hiba 19...Fg7 miatt.

19...Va5!!

Kaszparovnak is figyelnie kellett a taktikai lehetőségekre. 19...Fg7?!-re 20.Hf5! Fe5? 21.f4 b3 22.axb3 Hc5 (22...Hb4 23.Ha3) 23.Fxd5! Fxd5 24.Hc3 jöhetett volna.

20.f4! Vxa2 21.f5 Hc5! 22.fxe6

 

22...Fg7!

Bőven akadt számolnivaló az állásban. 22...fxe6 23.Vh2! Hd3+ 24.Kd2 Hxe1 25.Vh5+ Kd7 26.Vf7+ Kd6? 27.Vxb7! (27.Vxe6+ Kc7 28.Ff4+ Kd8 29.Fg5+) 27...Vc4 28.Kxe1 Vxd4 29.Fxd5 Bc7 30.Vxa6+ Kxd5 31.Va8+ Bc6 32.Vxf8 Ve5+ 33.Kd1 Vxg5 34.Vxb4 e5 35.Hc3+ Ke6 36.Vb3+ egyenlő esélyt ígért.

23.exf7+ Kxf7

 

 

24.Fxd5+?

Vishy Anand remizhetett volna a 24.Vf2+! Kg8 25.Vf5! Fxd4 (25...Vc4 26.Bd1 Bf8 27.Vg6 Bf1 28.Ve8+) 26.Vg6+ Fg7 27.Be8+ Bxe8 28.Vxe8+ Kh7 29.Vh5+ változatban.

24...Vxd5 25.Be7+ Kg8 26.Bxg7+ Kxg7 27.Hc3

A legjobb esély, hiszen 27.Hf5+?-ra 27...Vxf5! 28.gxf5 Hb3+ 29.Kd1 Ff3+ 30.Ke1 Hxd2 31.Hxd2 Fg4 jött volna.

27...bxc3 28.Hf5+ Kf7 29.Vxd5+ Fxd5 30.Hd6+ Kg6 31.Hxc8 Kxg5

 

 

 

32.Hb6 Fe6 33.bxc3 Kxg4 34.Kb2 Kf4 35.Ka3 a5 36.Ha4

 

36...He4?

A látszólag könnyen nyerhető állásban Garri hibázott. 36...Hd7! 37.Hb2 Hb6 38.c4 (38.Hd3+ Ke4 39.Hc5+ Kd5 40.Hb7 Hc4+) 38...Fxc4 39.Hxc4 Hxc4+ 40.Kb3 He5! (40...Hb6? 41.c4 Ke5 42.c5) 41.Ka4 Hc6 42.Kb5 Ke5 volt a nyerés útja.

37.Hb2! Hxc3 38.Hd3+ Ke3 39.Hc5 Ff5!?

Döntetlen a 39...Fd5 40.Hb3! Fxb3 (40...a4 41.Kb4!) 41.cxb3 Kd4 42.b4 a4 43.b5 Kc5 44.b6! folytatás.

40.Kb2! Hd5 41.Hb7 a4 42.c4 Hb6 43.Hd6 Fd3 44.c5 Hd5 45.Ka3 Fc2 46.Hb5 He7

 

 

47.Ha7??

A megmenekülés küszöbén bukott el Anand. 47.Hc3 Kd4 48.Hxa4 Hc6 49.Hb6 Kxc5 50.Kb2 Ff5 51.Ha4+ Kc4 52.Hc3 remizett volna.

47...Kd4 48.c6 Hd5 49.Hb5+ Kc5 50.c7

 

50...Ff5! Ezt a lépést nézhette el Vishy, huszárja csapdába került! Azonnal fel is adta a játszmát az  51.Kxa4 (51.Ha7 Hxc7 52.Kxa4 Kb6) 51...Hb6+ 52.Ka5 Hc4+ 53.Ka6 (53.Ka4 Fc2 matt!) 53...Fc8+ változatok láttán.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov ma ünnepli 50. születésnapját

Címkék: Garri Kaszparov

A sakkozás 13. világbajnoka, tizenöt évig koronázott királya, minden idők legsikeresebb sakkozója, Garri Kaszparov ma ünnepli 50. születésnapját. Húsz évig vezette a világranglistát, nyolcszoros olimpiai bajnok, tizenhárom szuperversenyt nyert meg. Tizenegyszer választották az év legjobbjává, vehette át a sakkozás Oscar-díját. 41 éves korában, nyolcadik linaresi elsősége után vonult vissza a profi sakkozástól. Megszámlálhatatlan tornagyőzelmével, csodálatos partijaival, a sakkozás vezérkarával vívott állandó küzdelmével, irodalmi munkásságával, a  sakk népszerűsítésért tett erőfeszítéseivel történelmet írt és ír.

Linaresben 2005. március 10-én Garri Kaszparov tornagyőztesként utolsó sajtótájékoztatóját tartotta. Kaszparov nyolcadszor győzött az andalúziai kisvárosban, egyszer Vlagyimir Kramnyikkal teljes holtversenyben végzett az élen. Legnagyobb sikereinek színhelyén jelentette be, hogy visszavonul. A nagy harcos, a megalkuvást nem tűrő, a kompromisszumokra nehezen kész nagymester a New in Chess holland sakkújság 2004. évi 7-es számában adott interjújában mondta: „When you have a winning position you don’t sign a peace treaty favourable to your opponent”. (Ha nyerő pozíciód van, ne írj alá olyan békét, amely ellenfelednek kedvez.)

Garri Kaszparov 1963. április 13-án Bakuban született. Tizenhét évesen már ifjúsági világbajnokságot nyert, nagymester lett, és Máltán az olimpiai bajnokságot nyert szovjet válogatott tagja volt. 1982-ben nagyszerű bugojnói első helyével végképp betört az élmezőnybe. Emlékezetes pillanat volt, amikor  az argentin Miguel Najdorf veresége után fantasztikus lelkesedéssel emelte a magasba Garri kezét: „A jövő világbajnokától kaptam ki” – jósolta a sakkozás nagy öregje, Don Miguel. Kaszparov Moszkvában megnyerte a világbajnoki zónaközi döntőt. Első világbajnok-jelölti meccsét Alekszej Beljavszkij ellen vívta meg, 6-3-ra győzött, de Viktor Korcsnoj elleni következő párviadala látszólag „léket kapott”.

 

 

A Szovjet Sakkszövetség nem engedélyezte számára, hogy a svájci nagymesterrel Amerikában játsszon, és emiatt Kaszparovot a FIDE elnöke, Florencio Campomanes  vesztesnek nyilvánította. (Hasonló döntést hozott a Nemzetközi Sakkszövetség a Ribli-Szmiszlov mérkőzést illetően is, nagymesterünk játék nélkül lett volna győztes.) Korcsnoj azonban nem akarta a zöld asztalnál megnyerni a meccset, Kaszparovval titokban találkozott, és megegyeztek abban, hogy a párharcra sor kerül. London volt a színhelye mindkét mérkőzésnek, Korcsnoj győzelemmel kezdett, de Kaszparov végül 7-4-re legyőzte nemes ellenfelét. A másik ágon a 62 éves Szmiszlov 6,5-4,5-re nyert Ribli Zoltán ellen. A döntőben Kaszparov veretlenül, 8,5-4,5-ös győzelemmel harcolta ki, hogy Anatolij Karpov kihívója lett.

Modern orosz sakkháború

A sakktörténelemben ezután megkezdődött egy időszak, amely a  K-K párharc jegyében zajlott, Kaszparov és Karpov hét év alatt öt világbajnoki döntőben csapott össze. Az elsőt, az 1984/85-ös páros mérkőzést hat győzelemig játszották volna. A csatározás 1984. szeptember 19-én kezdődött. Karpov megnyerte a 3., a 6., a 7., a 9. és a 27. játszmát, de a hatodik győzelmet nem tudta megszerezni. Kaszparov rendezte erősen megtépázott sorait, a 32., a 47. és a 48. játszmában megadásra kényszerítette Karpovot, 5-3-ra szépített. A FIDE akkori elnöke, Florencio Campomanes a küzdő felek teljes kimerültségére hivatkozással - közel féléves  csatározás után - 1985. február 15-én félbeszakította a mérkőzést.

 

 

Óriási volt az értetlenség, a felháborodás. Hosszas tárgyalássorozat után szeptemberben újra sakkasztalhoz ültek a küzdő felek, ezúttal már a régi, a 24 játszmás szisztéma szerint. Kaszparov megnyerte az első játszmát, Karpov a negyedikben egyenlített, az ötödikben átvette a vezetést. Előnyét egészen a 11. partiig őrizte, ekkor Kaszparov nyert, majd a 16. és 19. partiban aratott győzelmével előnye két pontra nőtt. Karpov a 22. játszmában elért nyerésével szépített. A világbajnoki 24. összecsapásakor Karpov mindent egy lapra tett fel, támadott, de a 22 éves kihívó zseniálisan keresztezte világos királyszárnyi akcióját, 13-11-es győzelemmel Kaszparovot a sakkozás 13. világbajnokaként köszönthették. Egy évvel később a két helyszínen, Londonban és Leningrádban megrendezett visszavágón Kaszparov 12,5-11,5-re nyert.  Kiegyenlített küzdelem folyt a nyolcadik játszmáig – egy–egy győzelem volt a tarsolyukban - , de ekkor Kaszparov magához ragadta  a kezdeményezést. Megnyerte a 14. és a 16. játszmát is, de Karpov hármas nyerősorozattal kiegyenlített! Kaszparov a 22. partiban aratott győzelemmel biztosította be sikerét, címvédését.

A negyedik K-K mérkőzést 1987-ben, Sevillában vívták. Öldöklő küzdelem folyt, Karpov megnyerte a 2. játszmát, Kaszparov a negyedikben egyenlített. Karpov szerzett ismét vezetést, Kaszparov két nyeréssel a 16. játszmáig vezetett. Karpov ekkor nyert, sőt a 23. játszmában aratott győzelmével fél pontra került a cím visszahódításához. A drámai utolsó partiban Kaszparov összeszedte minden erejét, drámai küzdelemben diadalmaskodott, és 12-12-vel megvédte címét.

Három évvel később New York és Lyon volt mérkőzésük színhelye. Kaszparov nyeréssel indított, Karpov a hetedik játszmában kiegyenlített. Sorozatos döntetlenek után a címvédő „behúzta” a 16. partit, 102 lépésben kényszerítette feladásra ellenfelét. Karpov azonnal egyenlített, Kaszparov ismét vezetést szerzett, és a 20. összecsapás is az ő javára dőlt el. Karpov még szépített a 23. partiban, de Kaszparovnak világossal a 24. játszmában csak remiznie kellett, a 12,5-11,5-es végeredménnyel harmadszor is visszaverte Karpov támadását. A világbajnoki döntőkön 144 partit vívtak, Kaszparov 21, Karpov 19 győzelmet aratott, 104-szer megosztoztak a ponton. Összesen 193 partiban mérték össze erejüket, először 1975-ben a nagymesterek és a trónkövetelők meccsén. Kaszparov 38-szor győzte le Karpovot, míg a 12 évvel idősebb előd 25 győzelmet szerzett a 129 döntetlen mellett. Kettőjük versengése, politikai felhangokkal is kísért csatározása, öt világbajnoki döntőjük nagyban befolyásolta a sakktörténelmet. Sakkolimpián négyszer vállvetve szereztek aranyérmet a szovjet válogatottal, fantasztikus csatákat, emlékezetes ütközeteket láttunk kettőjük párharcában, számos játszmájukat a sakkirodalom remekműveiként jegyzik.

Trónkövetelő Angliából és Indiából, Nigel Short és Viswanathan Anand

Garri Kaszparov  kapcsolata többször is változott a FIDE akkori elnökével, a Fülöp-szigeteki Florencio Campomanessel. Az 1992-es manilai sakkolimpián a világbajnok volt a szupersztár, egy évvel később pedig világbajnoki döntőjét Londonban az angol Nigel Short ellen már a PCA keretei között játszotta le. Az orosz világelső óriási fölényének jegyében zajlott a párharc,  Kaszparov az első, a harmadik, a negyedik, a hetedik és a kilencedik parti megnyerésével gyakorlatilag már eldöntötte a mérkőzés sorsát. Döntetlenek után még győzött a 15. játszmában, Short a 16. összecsapás megnyerésével szépített, a 12,5-7,5-ös nyerés mindennél jobban mutatta, hogy Kaszparov óriási klasszissá nőtte ki magát. Az 1994-es elnökválasztáson Kaszparov minden erejével Campomanes újjáválasztásáért korteskedett!

 

 

Az orosz profi világbajnok következő döntőjét 1995 őszén New Yorkban az indiai Viswanathan Anand ellen vívta. A mérkőzés nyolc döntetlennel indult, majd Anand győzött a 9. partiban. Kaszparov bevetette a gondosan előkészített fegyvert, a spanyol megnyitás nyílt változatában a Zajcev-Karpov változatot játszotta meg, gondos elemzés, remek bástyaáldozat, és Anandot a vereség összetörte. Gyorsan vesztett még egy partit világossal, és többé nem tudta megnehezíteni az orosz világbajnok életét, a 13. és a 14. játszmában elszenvedett vereség megpecsételte sorsát, Kaszparov 10,5-7,5-es győzelemmel ismét megvédte világbajnoki trónusát.

Kaszparov kevés kivétellel sorban nyerte a szuperversenyeket. Meglepő fordulatként 1998-ban, a linaresi szuperversenyen egyetlen győzelemmel remikirályként végzett. Ekkor 11 hónapos „önkéntes száműzetésre” ítélte magát, 1999 januárjától azonban páratlan sorozattal írta be magát a sakktörténelembe. A világranglista-vezető tíz szuperversenyen játszott, kilencszer egyedül lett első, 2000-ben, Linaresben Kramnyikkal megosztozott a dicsőségen. Ezt a sikerszériát szakította meg Lékó Péter 2003-as  linaresi tornagyőzelmével.

Kramnyik taszította le a trónról Kaszparovot

Kaszparov aligha számított arra, hogy éppen pártfogoltja, Vishy Anand ellen New Yorkban játszott meccsén őt szekundánsként segítő  Vlagyimir Kramnyik fosztja meg világbajnoki címétől. A Braingames londoni világbajnoki döntő békés döntetlennel indult, a partit Kramnyik értékes újításának köszönhetően megnyerte, gyorsan kiderült, hogy a 25 éves kihívó sokkal jobban felkészült. Kaszparov tőle szokatlan hibákat követett el. Kramnyik könnyű nyerést hibázott el a negyedik játszmában, kihasználatlanul hagyta esélyét a hatodikban. Meglepetésre a címvédő repertoárja világossal korántsem tartogatott „nyerő változatokat”. A tízedik összecsapás pedig egyenesen katasztrófát jelentett, a 25. lépésben feladásra kényszerült. A hajrában Kramnyik vált kissé bizonytalanná, de kétpontos előnyét megőrizte, 8,5-6,5-ös győzelemmel elnyerte a profi világbajnoki címet, Kaszparov 15 éves uralkodásának végére tett pontot. Az 1927-ben játszott Capablanca-Lasker döntő óta nem fordult elő, hogy a címvédő még játszmát sem tudott nyerni. Kaszparov hasztalan próbálta visszavágó mérkőzésre kényszeríteni Kramnyikot.

 

 

A címétől megfosztott „király” taktikát változtatott, tárgyalásokba kezdett a FIDE vezérkarával, amely a Prágai Egyezményhez vezetett. A címegyesítésről szóló megállapodást aláírta Kramnyik, Kaszparov és a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov is. Ennek értelmében Kramnyik a dortmundi világbajnok-jelölti torna győztesével, Lékó Péterrel játszotta a világbajnoki döntőt (Kramnyik 7-7-tel megvédte címét), a másik ágon  a FIDE világbajnoka, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a világranglista-vezető Kaszparovval mérkőzött volna meg. A Ponomarjov-Kaszparov párharc körül nagy bonyodalmak keletkeztek, amely végül meglepő fordulattal ért véget, az újabb és újabb követeléssel előálló Ponomarjovot megfosztották  címétől. A FIDE Líbiában megrendezte újabb kieséses rendszerű világbajnokságát, és a meglepetésember, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov játszott volna Kaszparovval. A januárra tervezett mérkőzést elhalasztották, és ekkor Kaszparov már eldöntötte visszavonulását. A linaresi záróünnepségre tervezte ennek bejelentését, de Topalov elleni váratlan vesztésének hatására még a partit követően ezt megtette.

 

„A sajtótájékoztató előtt szeretnék egy rövid nyilatkozatot tenni. Ez sokak számára meglepetés lesz. Már a verseny előtt véglegesen elhatároztam, hogy Linares 2005 lesz az utolsó profi versenyem, így ma este profi pályafutásom utolsó játszmáját játszottam. Azt reméltem, hogy ez jobbra sikeredik, de az utolsó két parti nagyon nehéz volt számomra, óriási nyomás alatt játszottam, mert tudtam, hogy ez pályafutásom – amire joggal lehetek büszke – végét jelenti” – mondta elcsukló hangon.

Garri Kaszparov mindig nagy célok elérésére törekedett, oly sokszor bizonyította, hogy mindenkinél jobb sakkozó. Nem akart rossz emlékeket hagyni maga mögött, ezért halogatta a visszavonulást, pályafutása során először nyert orosz bajnokságot 2004 novemberében. Az utolsó két év eseményei azonban megérlelték benne az elhatározást. Úgy érezte, hogy sokan örültek annak, hogy nem kapta meg a lehetőséget a világbajnoki cím visszahódítására. A Dubaiban tervezett mérkőzés elhalasztása volt a döntő érv.

Kivételes játékerejére jellemző, hogy 1986-tól 2005-ben történt visszavonulásáig folyamatosan vezette a FIDE világranglistáját. Élő-pont világrekordját, a 2851-es pontot a norvég Magnus Carlsen döntötte meg, 2013. január 1-én vette át a stafétabotot 2861-gyel. (A 2851 pont az inflálódás miatt nehezen hasonlítható össze a jelenlegi pontszámokkal.)

 

Legjelentősebb tornagyőzelmei:

Banja Luka 1979, Bugujno 1982, Niksics 1983, Tilburg 1989, Belgrád 1989, Linares 1990, Tilburg 1991, Linares 1992, Dortmund 1992, Linares 1993, Amszterdam Euwe emlékverseny 1994, Novgorod 1994, Novgorod 1995, Las Palmas 1996, Linares 1997, Novgorod 1997, Wijk aan Zee 1999, Linares 1999, Szarajevó 1999, Wijk aan Zee 2000, Linares 2000, Szarajevó 2000, Wijk aan Zee 2001, Linares 2001, Asztana 2001, Linares 2002, Linares 2004, Linares 2005.

Kaszparov 1980, 1982, 1986 és 1988-ban volt tagja olimpiai bajnokságot nyert szovjet válogatottnak, 1992, 1994, 1996 és 2002-ben az orosz válogatottal nyert olimpiát. 2004-ben orosz szuperbajnoki címet szerzett. Európa-bajnokságon győztes szovjet válogatottban egyszer szerepelt 1980-ban. Az 1992-es debreceni Eb-n az orosz válogatottat vezette győzelemre. 11-szer választották az év legjobbjává, vehette át a sakkozás Oscar-díját: 1982-83, 1985-88, 1995-96, 1999, 2001-2002.

 

 Magnus Carlsen 2004-ben játszhatott Garri Kaszparov ellen

A norvég VG újság közölte elsőként a szenzációs hírt, hogy 2009-ben Garri Kaszparov lett Magnus Carlsen edzője. A hat hónapos együttes munka meggyőzte Kaszparovot, hogy Magnus fiatal kora ellenére már nagyon közel van a csúcshoz, a nagy bajnokokra jellemző tulajdonságokkal bír

Carlsen másfél év után nyert újra tornát. Nankingban a 18 esztendős norvég nagymester lenyűgöző teljesítménnyel ért el bámulatos eredményt. Két és félpontos előnnyel nyerte meg a 21-es kategóriájú viadalt. Nagyon meglátszott megnyitási repertoárján Kaszparovnak a hatása. Magnus új nyitásokat is játszott, régebbieket sikeresen megújítottak, jól játszható állásokat kapott, az esélyeket szinte tökéletes kihasználta.

Nosztalgia mérkőzés Karpovval

Valamikor 2009 májusában született meg az ötlet, hogy Garri Kaszparov és Anatolij Karpov hat hónap alatt valamennyi olyan városban újra megmérkőzzön, ahol világbajnoki döntőket vívtak. Valencia elsőként jelentkezett Sevilla helyett, és Lyon helyett Párizsban tervezték a következő meccset. Karpov egyfajta pszichológiai hadviseléssel indított: „Én nyertem a sakktörténelemben a legtöbb versenyt, Kaszparov csak a második a ragsorban…” A meccsnek Kaszparov volt az esélyese, különös tekintettel arra, hogy a megállapodásuk szerint 4 rapid, majd 8 villámpartiban mérték össze erejüket, és Karpovnak mindig is meggyűlt a baja a gondolkodási idővel. Kaszparov 3-1-re nyerte meg a rapidmecset, Karpov két partiban is túllépte a 25 perces és lépésenként 5 másodperces időkorlátot.

 

Következett a 8 villámjátszma, 5-5 percük volt és 2-2 másodperc lépésenként. Hiába kezdett Karpov győzelemmel, remivel folytatták, de ezután Kaszparov lendületbe jött. Ötöt nyert zsinórban,  remi az utolsóban, 6-2 a villámpartik végeredménye. Nagy médiaérdeklődés kísérte párharcukat, de a remélt nagy küzdelem elmaradt. Kissé disszonáns volt mindkettőjük nyilatkozata, ahogy a mostani éljátékosokról nyilatkoztak. Elfelejtkeztek arról, hogy jóval kiegyensúlyozottabbak lettek az erőviszonyok, az informatika térhódítása miatt már nincs orosz fölény a sakkban, sokat fiatalodott az élmezőny. A párharcuk nem folytatódott…

2010-ben Karpovot támogatta a FIDE elnöki posztjáért vívott kampányban, Kaszparov nem titkolta, hogy  az ősi rivális sikere esetén ő lenne a FIDE igazi irányítója, Karpov csak a „kinyújtott keze”. A kalmük Kirszan Iljumzsinovval szemben alulmaradtak, tavaly olyan híreket olvashattunk, hogy a 13. világbajnok már maga is elnöki ambíciókat dédelget.

 

Politikai ambíciók, irodalmi munkásság, lobbizás a sakk iskolai oktatásáért

Kaszparov politikai ambíciói is nagyok. Létrehozta az Egyesült Civil Front mozgalmat, és csatlakozott a Vlagyimir Putyin akkori elnök politikáját ellenző A Másik Oroszország koalícióhoz. 2008-ban jelölt volt az oroszországi elnökválasztáson. A rendőrség több alkalommal előállította Putyin-ellenes tüntetéseket követően.

 

Visszavonulása után irodalmi munkásságának jóval több időt szentelhetett. „Az Én elődeim” sorozat öt kötete óriási sikert aratott. Kaszparov számos nagy versenynek volt meghívott díszvendége, a partik kommentátora. A Belgrádban három havonta megjelenő Chess Informatorban külön fejezet a „Garry’s Choice”, rendszeresen publikál a New in Chess magazinban. Lenyűgöző előadó, briliáns vitapartner, fantasztikus munkabírású, a sakk népszerűsítésében kimagasló a szerepe.

 

Tavaly februárban kétnapos konferenciát rendeztek többek között Garri Kaszparov részvételével az Európai Parlamentben a sakk oktatási és kulturális aspektusainak megvitatására. Kaszparov az írásbeli nyilatkozattal kapcsolatban kiemelte: "Meggyőződésem, hogy a sakktanításnak komoly hatása lehet az oktatásban, ez a játék segíti ugyanis a kritikus gondolkodást, valamint fejleszti a kreativitást és a döntéshozó képességet. Manapság kiemelten fontos, hogy az őket érő rengeteg információból a gyermekek képesek legyenek a hasznos információk kiszűrésére, s a probléma-megoldási minták kialakítására".

A sakk tanítása Kaszparov véleménye szerint nyitottá teszi a gyermekeket arra, hogy megfeleljenek az oktatás, s az élet egyéb kihívásaira is. Március 15-én megkapta a képviselők többségi támogatását a "Chess in School", vagyis a "Sakk az iskolában" program. A szükséges 378 EP-képviselő helyett 415-en írták alá, hogy támogatják a kezdeményezést. (Itthon Polgár Judit Sakk Alapítvány által kidolgozott képességfejlesztő sakk kerettantervnek a Nemzeti Alaptantervbe történő hivatalos befogadásával a sakk 2013-tól válaszható tantárggyá válhat az általános iskolai oktatásban.) Az Egyesült Államokban tavaly ünnepelték a Kasparov Chess Foundatin megalakulásának 10. évfordulóját.

 

 

A VG norvég újság Garri Kaszparovot is idézve adta hírül, hogy felkérték az orosz exvilágbajnokot, hogy segítse Magnus Carlsen felkészülését Viswanathan elleni világbajnoki döntőjére. „A szétválás után is megőriztük jó kapcsolatunkat Carlsennel és környezetével. Ha Magnus megcsinálja  a házi feladatot, pszichológiailag is felkészül, akkor elhódítja a titulust. A világbajnoki címért vívott mérkőzés nagyban különbözik egy versenytől: csak egy ember ellen játszol. Nem szabad elfelejteni, hogy Magnus játékában még vannak gyengeségek, és Anand nagy szakértő az ellenfél hibáinak kihasználásában. Az indiai oldalán még a tapasztalat és alighanem a „hazai falak”- mondta a sakkozás 13. világbajnoka, aki Oslóban, szűkebb családi körben ünnepli 50. születésnapját.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság hatodik fordulójában a Szentpétervári Sakkszövetség csapata újabb rangadót nyert, egypontos előnnyel várhatja a befejező küzdelmeket. Az éltáblán Peter Szvidler a túlzott kockázatokat vállaló olasz Fabiano Caruanát sötéttel győzte le. A Jugra döntetlent ért el a rajtlistát vezető Malahit együttese ellen, Lékó Péter sötéttel Alekszandr Griscsukkal remizett. Meglepetésre a PGMB Rosztov a harmadik helyre lépett előre, de az éllovassal játszik az utolsó játéknapon. Az első négy helyezett harcolja ki a jogot a Klubcsapatok Európa-kupáján való részvételre.

Ötödik győzelmét aratta a Szentpétervári Sakkszövetség együttese, egy meccsponttal és két táblaponttal előzi meg a rajtlistán első Malahit csapatát. Az SHSM „Nase Naszledije” éltáblása, az olasz Fabiano Caruana nagy vehemenciával támadt Peter Szvidler állására, de akciója gyorsan kifulladt, az ellentámadás elsöprő erővel bontakozott ki. A szentpéterváriaknál még Vlagyimir Malahov volt eredményes, a 4-2-vel nagy lépést tettek a bajnoki cím megszerzése felé vezető úton.

Sokkal nagyobb izgalmakat hozott a játéknap másik rangadója, a Jugra és a Malahit összecsapása. Lékó Péter sötéttel gond nélkül remizett Alekszandr Griscsukkal. Az éltáblán Dmitrij Jakovenko kicsit megizzadt a remiért Szergej Karjakin ellen. Még két döntetlen született, a negyedik táblán fordulatos, kölcsönös hibákkal tarkított csata dúlt. A lett Alekszej Shirov a kiegyenlítésért küzdött, hiszen Szergej Rublevszkij vezetést szerzett a Jugra csapatának. Shirov azonnali nyerést is kihagyott, jobb folytatást is elmulasztott, majd váratlanul Alekszej Drejev remizhetett volna! Lépésről lépésre változott a kép, világos nyer, sötét remizik, végül Shirov megmentette az egy meccspontot.

Meglepetésre a PGMB Rosztov feljött a harmadik helyre, igaz jutalmul megkapták a bajnoki címre törő Szentpétervár csapatát. Az Ekonomiszt még bízhat a csodában.

 

A 6. forduló eredményei:

Jugra (9, 19,5) – Malahit (9, 18,5)  3 - 3

Dmitrij Jakovenko (2734) – Szergej Karjakin (2786)  döntetlen

Lékó Péter (2744) – Alekszandr Griscsuk (2764) döntetlen

Anton Korobov (2698) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766)  döntetlen

Alekszej Drejev (2654) – Alekszej Shirov (lett, 2700)  0 - 1

Szergej Rublevszkij (2688) – Viorel Bologan (moldáviai, 2681)  1 - 0

Denisz Hiszmatullin (2640) – Vlagyimir Malahov (2709)  döntetlen

 

SHSM „Nase Naszledije” (7, 18) – Szentpétervári Sakkszövetség (9, 19,5)  2 - 4

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Peter Szvidler (2747)  0 - 1

Jan Nepomnjacsij (2708) – Nyikita Vityjugov (2712)  döntetlen

Le Quang Liem (vietnami, 2717) – Perez Leinier Dominguez (2723)  döntetlen

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700) – Szergej Movszeszjan (2695)  döntetlen

Borisz Gracsev (2693) – Zahar Jefimenko (ukrán, 2697)  döntetlen

Daniil Dubov (2614) – Makszim Matlakov (2653)  0 - 1

 

PGMB Rosztov (6, 17) – Belorecsenszk (7, 19,5) 3,5 – 2,5

Baadur Zsobava (grúz, 2702) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722)  0 - 1

Ivan Cseparinov (bolgár, 2702) – Rauf Mamedov (azeri, 2662)  1 - 0

Szanan Szjugirov (2657) – Pavel Tregubov (2611)  döntetlen

Szergej Azarov (fehérorosz, 2626) – Borisz Szavcsenko (2604)  1 - 0

Pavel Szmirnov (2628) – Konsztantin Landa (2642)  1 - 0

Dmitrij Krjakvin (2588) – Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2604)  0 - 1

 

Kazany (6, 16,5) – Ekonomiszt – SGSEU (5, 17)  2 - 4

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)  döntetlen

Artyom Tyimofejev (2616) – Alekszandr Morozevics (2758)  0 - 1

Suat Atalik (török, 2593) – Jevgenyij Tomasevszkij (2722)  döntetlen

Ildar Ibragimov (2567) – Dmitrij Andrejkin (2727)  döntetlen

Artem Iljin (2538) – Pavel Eljanov (ukrán, 2703)  döntetlen

Azat Sarafijev (2451) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2703)   0 - 1

 

Politechnik (5, 14,5) – Zsiguli (5, 16,5)  3 - 3

Csigorin Sakk-klub (4, 15,5) – Navigator (4, 16)  1 - 5

Atom Desznogorszk (3, 9) – Jamal (4, 13) 4 - 2

Kaluga (0, 7) – Rakita (4, 14)  2 - 4

Tver (2, 9,5) – EGU – Perszpektiva (3, 11,5)  3,5 – 2,5

 

A csapatbajnokság állása:

 

Hely.

Csapat

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

TB4

1

Szentpétervári Sakkszövetség

6

5

1

0

11

23.5

0

5

2

Malahit Sakk-klub

6

4

2

0

10

21.5

0

4

3

PGMB Rosztov

6

4

0

2

8

20.5

0

4

4

Jugra

6

3

2

1

8

20.5

0

3

5

Belorecsenszk

6

3

1

2

7

22.0

0

3

6

Ekonomiszt - SGSEU

6

3

1

2

7

21.0

0

3

7

SHSM „Nase Naszledije”

6

3

1

2

7

20.0

0

3

8

Navigator

6

2

2

2

6

21.0

0

2

9

Zsiguli

6

2

2

2

6

19.5

0

2

10

Kazany - 2013

6

3

0

3

6

18.5

0

3

11

Rakita Sakk-klub

6

3

0

3

6

18.0

0

3

12

Politechnik

6

2

2

2

6

17.5

0

2

13

Atom Desznogorszk

6

2

1

3

5

13.0

0

2

14

Csigorin Sakk-klub

6

2

0

4

4

16.5

0

2

15

Jamal

6

2

0

4

4

15.0

0

2

16

Tver

6

2

0

4

4

13.0

0

2

17

EGU - Perszpektiva

6

1

1

4

3

14.0

0

1

18

Kaluga

6

0

0

6

0

9.0

0

0

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (11, 23,5) – PGMB Rosztov (8, 20,5)

Malahit (10, 21,5) – SHSM „Nase Naszledije” (7, 20)

Belorecsenszk (7, 22) – Jugra (8, 20,5)

Ekonomiszt – SGSEU (7, 21) – Politechnik (6, 17,5)

Navigator (6, 21) – Kazany – 2013 (6, 18,5)

Rakita (6, 18) – Atom Desznogorszk (5, 13)

Zsiguli (6, 19,5) – Tver (4, 13)

Jamal (4, 15) – EGU – Perszpektiva (3, 14)

Kaluga (0, 9) – Csigorin Sakk-klub (4, 16,5)

 

Griscsuk,A (2764) - Lékó,P (2744)
Nimzoindiai védelem [E55]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.e3 0-0 6.Fd3 c5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 b6 10.Ve2 Fb7 11.Bd1 Hbd7 12.d5 Fxc3 13.dxe6 Fxf3 14.gxf3 fxe6 15.bxc3 Vc7 16.Fxe6+ Kh8 17.Vc4

A londoni GP-viadalon a kínai Wang Hao a 17.Fe3 Bae8 18.Vc4 Vb7 19.Fxd7 Hxd7 20.Vd5 Vxd5 21.Bxd5 He5 22.f4 Hc4 23.Fd4 Kg8 24.f5 Bd8 25.Bxd8 Bxd8 26.f6 g6 változatban remizett Lékó Péterrel.

17...Vb7 18.Fd5 Hxd5 19.Vxd5 Vxd5 20.Bxd5 Hc5 21.Fa3 Bxf3 22.Fxc5 bxc5 23.Bxc5  

 

 

23...Baf8

A játszma igazolja a változat korábbi értékelését, sötétnek bőséges ellenértéke van az áldozott gyalogért.

24.Bf1 h6 25.Bc7 a5 26.Kg2 B8f5 27.Bc4 Kh7 28.h3 Kh8 29.Bc8+ Kh7 30.Bc4 Kh8 31.Bc8+ Kh7 32.Bc4 Kh8 és döntetlen

 

Shirov,A (2700) - Drejev,A (2654)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 Fg6 7.Hbd2 Hf5 8.g4 He7 9.Hh4 c5 10.c3 Hbc6 11.Hxg6

A 2010-es sakkolimpián Alekszej Shirov a grúz Baadur Zsobava ellen a 11.Hb3 c4 12.Hd2 h5 13.g5 változatot választotta, javította elképzelését.

11...Hxg6 12.Hf3 Fe7 13.g5 Vb6 14.h4 cxd4 15.cxd4 f6 16.exf6 gxf6 17.Fd3 fxg5 18.Be1

Egyenlő esélyhez vezetett a 18.hxg5 0-0 19.Fxg6 hxg6 20.Vd3 Bxf3 21.Vxf3 Hxd4 22.Vg4 Hc2 23.Fe3 Hxe3 24.fxe3 Vxe3+ 25.Kh1 Kg7 26.Bae1 Vxg5 27.Vxg5 Fxg5 28.Bxe6 Bd8 29.Kg2 d4 folytatás.

18...0-0-0

Alekszej Drejev jobban játszhatott volna a 18...g4 19.Hg5 e5 20.Fe3 g3 21.fxg3 Fxg5 22.hxg5 e4 23.Fxe4 dxe4 24.d5 Vc7 25.dxc6 Vxg3+ 26.Kh1 bxc6 folytatásban.

19.Bxe6 Vc7?! 20.Hxg5 Hxd4?

 

21.Bxe7?

A lett nagymester kihagyta az azonnali nyerést a 21.Fxg6 Fxg5 22.Fxg5 Hxe6 23.Bc1 hxg6 24.Bxc7+ Kxc7 25.Fxd8+ Bxd8 26.Vc2+ Kd6 27.Vxg6 változatban.

21...Hxe7 22.Vg4+ Vd7 23.Vxd4 Hc6 24.Vf4 Bdf8 25.Vg3 h6 26.Fe2 hxg5 27.Fg4 Bf5 28.Fxg5 Bhf8 29.Bc1 b6?!

 

30.Fxf5?!

Kimaradt a 30.Va3 B8f7 31.Va6+ Kb8 32.Ff4+ Ka8 33.Fg3 lehetőség.

30...Bxf5 31.f4 Kb7 32.h5 Hd4 .33.Be1 He6? 34.h6?

A megfiatalodott mezőnyben már-már veteránnak számító nagymesterek kölcsönösen sokat hibáztak. 34.Vg4 Hxg5 35.Be5 Hf3+ 36.Vxf3 Bxe5 37.fxe5 Vg7+ 38.Kf1 Vxe5 39.h6 adott reális esélyt.

34...Hxg5 35.fxg5 Vd8 36.Be5 Vc7 37.Be3  

 

 

37...Vd8?

A Jugra csapatának a meccs megnyerését jelentette volna a 37...Vc1+ 38.Kh2 Vf1 39.Be7+ Ka8 40.h7 Bf2+ 41.Vxf2 Vxf2+ 42.Kh3 Vf3+ 43.Kh4 Vf4+ 44.Kh5 Vf8 45.g6 Vf5+ 46.Kh6 Vf8+ remit kikényszerítő folytatás.

38.Vg2?

Shirov viszonozta a bakit. 38.Vh4 Vc7 (38...Bxg5+ 39.Bg3 Bxg3+ 40.Vxg3 Ve8 41.Vg7+) 39.h7 Vc1+ 40.Be1 Vxg5+ 41.Vxg5 Bxg5+ 42.Kf1 Bh5 43.Be7+ Kc6 44.Bxa7 d4 45.Ke2 adott volna nyerőesélyt.

38...Bxg5?

Drejev vesztőt húzott. 38...Vc7 39.Be1 Vf4 40.Be7+ Ka8 41.h7 Vd4+ 42.Kh2 Vh4+ remi lett volna.

 

 

 

39.Bg3 Be5? 40.Bg7+ Kc6 41.Vc2+ Kd6 42.Bg6+ Be6 43.Vh2+ Kc5 44.Bxe6 Vg8+ 45.Kf1 és sötét feladta

 

Rublevszkij,S (2688) - Bologan,V (2681)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hxc6 Vf6 6.Vf3 bxc6 7.Hd2 d6 8.Hb3 Fb6 9.Fd2 Vxf3 10.gxf3 He7 11.a4 a5 12.Bg1 0-0 13.Fe3 Fxe3 14.fxe3 g6 15.0-0-0 Kg7 16.f4 Bb8 17.Hd4 Bb4 18.b3

 

 

18...d5?

Viorel Bologan a 18...c5 19.c3 Bb7 20.Hb5 Fd7 21.Fd3 Bfb8 22.c4 Fc6 változatban kényelmesen állhatott volna.

19.exd5 Hxd5 20.Hxc6 Hxe3 21.Be1 Bb6 22.Bxe3 Bxc6 23.Be5 Bf6 24.Bxa5 Bxf4 25.Bc5 Ff5 26.Bxc7 Bf2 27.h4?!

Szöktetni kellett volna az a gyalogot.

 27...Be8?!

Miért nem a 27...Bd8 28.Kb2 Bdd2 29.Fb5 Fxc2 folytatást választotta a moldáviai nagymester?

28.Fb5 Be4 29.h5 Bh4 30.hxg6 hxg6 31.Kb2 Bhh2 32.Bc1 g5

 

33.a5 Fe4 34.a6 Bf5 35.Fc6!?

Egyszerűbb volt a 35.Fc4 Bff2 36.a7 Fxc2 37.Kc3 Fe4 38.Be1 Fa8 39.Be5 folytatás.

35...Fxc6

Világos nyert volna a 35...Bc5 36.Bxf7+ Kxf7 37.Fxe4 Ba5 38.Fb7 Bh8 39.b4 Bb5 40.Kb3 változatban is.

36.Bxc6 g4 37.Bg1 Bg5 38.Bc8 és sötét feladta

 

Caruana,F (2772) - Szvidler,P (2747)
Királyindiai védelem [E81]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3

Fabiano Caruana ezzel a lépéssorrenddel kikerülte a klasszikus Grünfeld védelmet, Peter Szvidler a 3...d5 helyett végül a királyindiai védelmet választotta. A Saemisch-változatot maga is játszotta Londonban az azeri Tejmur Radzsabov ellen.

3...Fg7 4.e4 d6 5.Hc3 0-0 6.Hge2 a6 7.Fg5 c6 8.Vd2 b5 9.h4 h5 10.0-0-0 Hbd7 11.g4

Fabiano Caruana támadólag lépett fel, túlzott kockázatokat vállalt.

11...b4 12.Ha4 hxg4 13.Hg3 Hh7 14.Fh6 gxf3 15.Fxg7 Kxg7 16.h5 g5 17.Vxb4 Hdf6?!

Pontosabb volt a 17...Kh8 lépés.

18.Bd3 g4 19.Bg1?! Vc7 20.Vd2 Kh8 21.c5 Bb8 22.b3 Bg8 23.Bc3 e5 24.dxe5 dxe5 25.Ve3 a5 26.Hb6 Fe6 27.Hc4

 

27...a4 28.bxa4 Bb4 29.Hb6 Va7 30.a5? Bd8

Simán le lehetett volna ütni a gyalogot.

31.a6 Fxa2 32.Fd3? Fb3?! 33.Hf5 Fe6 34.Kc2 Fxf5 35.exf5 e4 36.Fc4

 

36...Bxc4! 37.Bxc4 Vxa6 38.Vb3 Va5 39.Bc3 f2 40.Bb1 e3 41.Hc4  

 

 

41...e2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság ötödik fordulójában a Szentpétervári Sakkszövetség csapata újabb rangadót nyert. A Jugra együttesével vívott csatában csak egy parti dőlt el, az ukrán Zahar Jefimenko győzött. Lékó Péter ezúttal az orosz Nyikita Vityjugovval remizett. A Malahit tartja a lépést a szentpéterváriakkal, a Kazany gárdáját 4-2-re győzték le. Az SHSM „Nase Naszledije” éltáblása, az olasz Fabiano Caruana az ukrán Vaszilij Ivancsukot kényszerítette feladásra, ezzel a meccs is eldőlt a moszkvaiak javára, az Ekonomiszt másodszor kapott ki.

A bajnoki címért, illetve a Klubcsapatok Európa-kupáján való részvételt biztosító további három helyre még több együttes pályázik. A viadal ötödik játéknapján a Szentpétervári Sakkszövetség sikerrel vívta meg a Jugra elleni találkozót. A rangadókra jellemzően óvatos játék jellemezte a mérkőzést, sorban születtek a döntetlenek. Az éltáblán Peter Szvidler kis előnyét eltékozolta, két bástyát adott Dmitrij Jakovenko vezéréért cserébe, nem volt túl meggyőző elgondolása, végül lépésismétléssel lett döntetlen az ütközet. Lékó Péter és Nyikita Vityjugov szicíliai védelmű játszmájában az orosz nagymester gyalogot áldozott, a cserékkel aktív ellenjátékhoz jutott, Péter nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét. A két meccspont sorsa a negyedik táblán dőlt el, Alekszejev Drejev világossal kapott ki az ukrán Zahar Jefimenkotól.

Könnyebb ellenfelet kapott a rajtlistán első Malahit. Messze legjobb formájától Szergej Karjakin, nem is erőltette a játékot az amerikai Gata Kamskyval szemben. Alekszandr Griscsuk újabb győzelmet aratott, 4-ből 3,5 pontjával már 11 Élő-pontot gyűjtött, következő partiját alighanem Lékó Péterrel játssza. A Malahit pihentette az azeri Sahriyar Mamedgyarovot és a lett Alekszej Shirovot is, a Kazanyt így „csak” 4-2-re győzték le.

Az SHSM „Nase Naszledije” és az Ekonomiszt ki-ki meccset játszott, a győztes moszkvaiak megőrizték reményüket a jó helyezésre. Az éltáblán az olasz Fabiano Caruana és az ukrán Vaszilij Ivancsuk spanyol megnyitású partija bírt döntő jelentőséggel. A londoni világbajnok-jelölti versenytől fáradt veterán Ivancsuk kissé kedvezőbb állását sorozatos rossz lépésekkel rontotta vesztésre. Caruana vereséggel kezdett, majd négy játszmából 3,5 pontot szerzett.

A harmadik helyre lépett előre a francia Maxime Vachier-Lagrave vezetésével a Belorecsenszk, nem panaszkodhatnak a párosításra sem.  A Rosztov is felzárkózott.

 

Az 5. forduló eredményei::

Szentpétervári Sakkszövetség (7, 16) – Jugra (7, 15)  3,5 – 2,5

Peter Szvidler (2747) – Dmitrij Jakovenko (2734)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2712) – Lékó Péter (magyar, 2744)  döntetlen

Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723) – Anton Korobov (ukrán, 2698)  döntetlen

Zahar Jefimenko (ukrán, 2697) – Alekszej Drejev (2654)  1 - 0

Ildar Hairullin (2660) – Szergej Rublevszkij (2688)  döntetlen

Makszim Matlakov (2653) – Denisz Hiszmatullin (2640)  döntetlen

 

Malahit (7, 14,5) – Kazany (6, 14,5)  4 - 2

Szergej Karjakin (2786) – Gata Kamsky (amerikai, 2741)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2764) – Artyom Tyimofejev (2616)  1 - 0

Viorel Bologan (moldáviai, 2681) – Suat Atalik (török, 2593)  döntetlen

Vlagyimir Malahov (2709) – Artem Iljin (2538)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2705) – Ramil Haszangatin (2496)  1 - 0

Alekszandr Motiljev (2676) – Azat Sarafijev (2451)  döntetlen

 

SHSM „Nase Naszledije” (5, 14,5) – Ekonomiszt –SGSEU (5, 14,5)  3,5 – 2,5

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (2708) – Alekszandr Morozevics (2758)  döntetlen

Le Quang Liem (vietnami, 2717) – Dmitrij Andrejkin (2727)  döntetlen

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700) – Andrej Volokityin (ukrán, 2702)  döntetlen

Borisz Gracsev (2693) – Jevgenyij Alekszejev (2695)  döntetlen

Daniil Dubov (2614) – Pavel Eljanov (ukrán, 2703)  döntetlen

 

Belorecsenszk (5, 15,5) – Csigorin Sakk-klub (4, 13,5)  4 - 2

Rakita (4, 12) – PGMB Rosztov (4, 13)  2 - 4

Navigator (3, 13) – Zsiguli (4, 13,5)  3 - 3

EGU – Perszpektiva (3, 9) – Politehnik (3, 11)  2,5 – 3,5

Jamal (2, 8) – Tver (2, 8,5)  5 - 1

Atom Desznogorszk (1, 4,5) – Kaluga (0, 5,5) 4,5 – 1,5

 

 

A csapatbajnokság állása:

Hely.

Csapat

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

TB4

1

Szentpétervári Sakkszövetség

5

4

1

0

9

19.5

0

4

2

Malahit Sakk-klub

5

4

1

0

9

18.5

0

4

3

Belorecsenszk

5

3

1

1

7

19.5

0

3

4

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva

5

3

1

1

7

18.0

0

3

5

Jugra

5

3

1

1

7

17.5

0

3

6

PGMB Rosztov

5

3

0

2

6

17.0

0

3

7

Kazany - 2013

5

3

0

2

6

16.5

0

3

8

Ekonomiszt - SGSEU

5

2

1

2

5

17.0

0

2

9

Zsiguli

5

2

1

2

5

16.5

0

2

10

Politechnik

5

2

1

2

5

14.5

0

2

11

Navigator

5

1

2

2

4

16.0

0

1

12

Csigorin Sakk-klub

5

2

0

3

4

15.5

0

2

13

Rakita

5

2

0

3

4

14.0

0

2

14

Jamal

5

2

0

3

4

13.0

0

2

15

EGU - Perszpektiva

5

1

1

3

3

11.5

0

1

16

Atom Desznogorszk

5

1

1

3

3

9.0

0

1

17

Tver

5

1

0

4

2

9.5

0

1

18

Kaluga

5

0

0

5

0

7.0

0

0

 

A 6. forduló párosítása:

Jugra (9, 19,5) – Malahit (9, 18,5)

SHSM „Nase Naszledije” (7, 18) – Szentpétervári Sakkszövetség (9, 19,5)

PGMB Rosztov (6, 17) – Belorecsenszk (7, 19,5)

Kazany (6, 16,5) – Ekonomiszt – SGSEU (5, 17)

Politechnik (5, 14,5) – Zsiguli (5, 16,5)

Csigorin Sakk-klub (4, 15,5) – Navigator (4, 16)

Atom Desznogorszk (3, 9) – Jamal (4, 13)

Kaluga (0, 7) – Rakita (4, 14)

Tver (2, 9,5) – EGU – Perszpektiva (3, 11,5)

 

Lékó,P (2744) - Vityjugov,N (2712)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fe7 9.f3 b5 10.g4 Fb7 11.Ff4 d6

 

12.Hxc6 Vxc6 13.g5 Hd7 14.Fxd6 Fxd6 15.Vxd6 Vxd6 16.Bxd6

 

 

16...h6

A gyalogáldozatért az orosz nagymester aktív ellenjátékot kapott.

17.Bg1 hxg5 18.Bxg5 Bxh2 19.Bxg7 Ke7 20.Bd2 Bh1 21.Bf2 He5 22.Bg3 f5 23.exf5 exf5 24.Bg7+ Hf7 25.He2 Kf6 26.Bg1 Bxg1 27.Hxg1 Bh8 28.He2 Bh4 29.c3 He5 30.Hd4 Bh1 31.Kd2 f4 32.Fe2 Fd5 33.a3 Ff7 34.Ff1 Fg8 35.b3 Ff7 36.Kc2 Fg6+ 37.Kd2 Ff7 38.Kc2 Fg6+ 39.Kd2 és döntetlen

 

Szvidler,P (2747) - Jakovenko,D (2734)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.e3 Fd6 7.Fxd6 Vxd6 8.Fd3 He7 9.Vc2 b6 10.e4 dxe4 11.Hxe4 Vb4+

A gyalogáldozat elfogadására világos tartós kezdeményezéshez jutott volna 11...Vxd4 12.0-0-0 Ve5 13.Hf3 Vf4+ 14.Kb1 0-0 15.Hd6 g6 16.Hxc8 Bxc8 17.Bhe1 változatban.

12.Hd2 Fa6 13.Hgf3 Fxd3 14.Vxd3 Hd7 15.0-0 0-0 16.He4 Va5 17.Bfe1 Vd5 18.Hc3 Vd6 19.He4 Vd5 20.Bad1 Hg6 21.Hc3 Vd6 22.d5 Hf6 23.He4?!

Peter Szvidler eltékozolta előnyét. 23.dxc6 Vxc6 24.Hd4 Vd7 25.Vb5 volt a helyes folytatás.

23...Hxe4 24.Vxe4 Bfd8

 

25.dxc6 Vxd1 26.c7 Vxe1+ 27.Vxe1 Bd7 28.h4 Hf8 29.h5 h6 30.Hh4 Bxc7 31.Hf5 He6 32.Ve4 Bd8 33.a4 Bcd7 34.b4 Hd4 35.He3 He6 36.Hf5 Hd4 37.He3 He6 38.Hf5 és döntetlen

 

Caruana,F (2772) - Ivancsuk,V (2757)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d3 d6 10.Hbd2 Fe6 11.Fxe6 fxe6 12.Hb3 Ve8 13.d4 Hd7 14.d5 Hd8 15.dxe6 Hxe6 16.Vd5 Vf7 17.Ha5 c5 18.Fe3 Hf6 19.Vc4

 

 

19...Hd4 20.Vxf7+ Kxf7 21.Hg5+ Kg6 22.Bac1 Hd7 23.Hh3 Hb6 24.c3 bxc3 25.bxc3 He6 26.Ba1 Fd8 27.g3 Kf7 28.f4 exf4 29.gxf4 g6 30.Ff2 Kg8 31.Fg3 Fc7 32.Kg2 Bae8 33.Bed1 Bf7

Számításba jött a 33...Hg7 34.Kf3 Hh5 terv.

34.Ba2

 

34...c4?

Kicsit kedvezőbb állását a londoni tornától fáradt Vaszilij Ivancsuk fokozatosan rontotta el.

35.Hb7 Hc8 36.Bb2 Hb6 37.Bb4 Hc5?

 

 

38.Hxd6 Fxd6 39.Bxd6 Hbxa4?! 40.Hg5 Bfe7

 

 

41.e5

Többé nincs mentség, a sötét huszárok helyzete szánalmas.

41...Bc8

Az olasz nagymester 41...Hxc3-ra 42.Bxc4 Hb5 43.Bxc5 Hxd6 44.exd6 Be2+ (44...Bd7 45.Bc6 a5 46.Ba6) 45.Ff2 Bd2 46.Be5 Bf8 47.He4 folytatást tervezhette.

42.Ff2 Bec7 43.Bxc4 Kg7

 

44.Fd4 h6 45.Hf3 Hb2 46.Bxc5 Bxc5 47.Fxc5 Bxc5 48.Hh4 g5 49.Bd7+ Kf8 50.Hg6+ Ke8 51.Be7+ Kd8 52.f5 Hd3

 

53.f6 Bxc3 54.Ba7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság negyedik fordulójában a két éllovas, a Szentpétervári Sakkszövetség és a Malahit együttese hat döntetlennel fejezte be a rangadót. A Jugra az ukrán Anton Korobov győzelmével nyert 3,5-2,5-re a moszkvai SHSM „Nase Naszledije” csapata ellen, a második helyre lépett előre a Hanti-Manszijszkot képviselő gárda, a Szentpétervár a következő ellenfél. „Gólarányt” is javított az Ekonomiszt.

A viadal negyedik játéknapján az első négy helyezett egymással mérkőzött meg, a 12 partiból csak egy végződött döntéssel. A Jugra harmadik táblása, az ukrán Anton Korobov bonyolult küzdelemben nyert a vietnami Le Quang Liem ellen, győzelme nagyon értékes két meccspontot jelentett Lékó Péter csapata számára. Nagymesterünk sötéttel az orosz Jan Nepomnjacsijjal játszva remizett harmadszor. Az éltáblán az orosz Dmitrij Jakovenko meglepő királymanőverek után osztozott meg a ponton az olasz Fabiano Caruanával, a hátsó három táblán óvatos küzdelem zajlott. 

A két 6 meccspontos együttes rangadóján, a Szentpétervári Sakkszövetség és a Malahit találkozóján a legnagyobb érdeklődés Peter Szvidler és Szergej Karjakin összecsapását kísérte. Karjakin változatlanul gyengélkedett, Szvidler a jelentős előnyét biztosító folytatást azonban nem vette észre, majd maga is pontatlankodott. A kölcsönös időzavarban Karjakin hagyott ki nagy esélyt.

Az Ekonomiszt javított tegnapi veresége után, „gólarányt” is javított. A francia Maxime Vachier-Lagrave vezetésével szép győzelmet aratott a Belorecsenszk. Megszerezte első győzelmét az amerikai Gata Kamsky, csapata, a Kazany a minimális nyeréssel negyedik a táblázaton.

 

A 4. forduló eredményei:

Szentpétervári Sakkszövetség (6, 13) - Malahit  (6, 11,5)  3 - 3

Peter Szvidler (2747) – Szergej Karjakin (2786)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2712) – Alekszandr Griscsuk (2764)  döntetlen

Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2695) – Alekszej Shirov (lett, 2700)  döntetlen

Zahar Jefimenko (2697) – Vlagyimir Malahov (2709)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (2658) – Alekszandr Rjazancev (2705)  döntetlen

 

Jugra (5, 11,5) - SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (5, 12)  3,5 – 2,5

Dmitrij Jakovenko (2734) – Fabiano Caruana (olasz, 2772)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2744) – Jan Nepomnjacsij (2708)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2698) – Le Quang Liem (vietnami, 2717)  1 - 0

Alekszej Drejev (2654) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700)  döntetlen

Szergej Rublevszkij (2688) – Borisz Gracsev (2693)  döntetlen

Denisz Hiszmatullin (2646) – Daniil Dubov (2614)  döntetlen

 

Zsiguli  (4, 11) - Kazany  (4, 11)  2,5 – 3,5

Ekonomiszt – SGSEU  (3, 9) - EGU – Perszpektiva  (3, 8,5)  5,5 – 0,5

Navigator (3, 11) - Belorecsenszk  (3, 11,5)  2 - 4

Politehnik  (3, 9) - Rakita  (2, 8)  2 - 4

Csigorin Sakk-klub  (2, 8,5) - Jamal  (2, 7)  5 - 1

PGMB Rosztov (2, 8) - Atom Desznogorszk  (1, 3,5)  5 - 1

Kaluga  (0, 4) - Tver  (0, 4)  1,5 – 4,5

 

A csapatbajnokság állása:

 

Hely.

Csapat

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

TB4

1

Szentpétervári Sakkszövetség

4

3

1

0

7

16.0

0

3

2

Jugra

4

3

1

0

7

15.0

0

3

3

Malahit Sakk-klub

4

3

1

0

7

14.5

0

3

4

Kazany - 2013

4

3

0

1

6

14.5

0

3

5

Belorecsenszk

4

2

1

1

5

15.5

0

2

6

Ekonimiszt - SGSEU

4

2

1

1

5

14.5

0

2

7

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva

4

2

1

1

5

14.5

0

2

8

Csigorin Sakk-klub

4

2

0

2

4

13.5

0

2

9

Zsiguli

4

2

0

2

4

13.5

0

2

10

PGMB Rosztov

4

2

0

2

4

13.0

0

2

11

Rakita Sakk-klub

4

2

0

2

4

12.0

0

2

12

Navigator

4

1

1

2

3

13.0

0

1

13

Politehnik

4

1

1

2

3

11.0

0

1

14

EGU - Perszpektiva

4

1

1

2

3

9.0

0

1

15

Tver

4

1

0

3

2

8.5

0

1

16

Jamal

4

1

0

3

2

8.0

0

1

17

Atom Desznogorszk

4

0

1

3

1

4.5

0

0

18

Kaluga

4

0

0

4

0

5.5

0

0

 

Az 5. forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (7, 16) – Jugra (7, 15)

Malahit (7, 14,5) – Kazany (6, 14,5)

SHSM „Nase Naszledije” (5, 14,5) – Ekonomiszt –SGSEU (5, 14,5)

Belorecsenszk (5, 15,5) – Csigorin Sakk-klub (4, 13,5)

Rakita (4, 12) – PGMB Rosztov (4, 13)

Navigator (3, 13) – Zsiguli (4, 13,5)

EGU – Perszpektiva (3, 9) – Politehnik (3, 11)

Jamal (2, 8) – Tver (2, 8,5)

Atom Desznogorszk (1, 4,5) – Kaluga (0, 5,5)

 

Nepomnjacsij,J (2708) - Lékó,P (2744)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.Fg5 Fa6 10.Va4 Vd7 11.Vc2

Az idei Tata Steel versenyen a holland Anish Giri a 11.Vxd7 Hbxd7 12.Bc1 Bfc8 13.e3 Fb7 14.Fe2 He4 15.Fh4 c5 16.0-0 cxd4 17.Hxd4 g5 18.Fg3 Hxg3 19.hxg3 a6 változatban remizett Lékó Péterrel.

11...c5 12.dxc5 Bc8 13.Fxf6 gxf6 14.Bd1 Ve7 15.e3 Bxc5 16.Ve4 Fb7 17.Vh4 Hd7 18.b4 Bc3 19.Vd4 Bc7 20.Fe2 Bac8

Nagymesterünk teljes kiegyenlítést ért el.

21.0-0 Hf8 22.Va1 Fxf3 23.Fxf3 Bc3 24.Bc1 Vc7 25.Bxc3 Vxc3 26.Va2 Vc2 27.Va1 Vc3 28.Va2 Bd8 29.Va1 Bc8 és döntetlen

 

Jakovenko,D (2734) - Caruana,F (2772)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb4 6.Fc4 Hd3+ 7.Ke2 Hf4+ 8.Kf1 Hd3

Főváltozatnak a 8...He6 9.b4 (9.He5 Vd6) 9...g6 10.bxc5 Fg7 számít.

9.Ke2 Hf4+ 10.Kf1 Hd3 11.Vb3 e6 12.Fb5+ Hc6 13.Ha4 Hdb4 14.a3 Va5 15.Fe2 Ha6 16.Hc3 Fe7 17.d3 0-0

A nyitást Fabiano Caruana kedvezőbb esélyű állással zárta.

18.Fe3 Bd8 19.Bc1 Ff6

Figyelmet érdemelt a 19...Hd4 20.Vd1 (20.Fxd4 cxd4 21.Hb5 Hc5) 20...b5 folytatás.

20.h4 Hd4 21.Vd1 Hxf3 22.gxf3 Fd4 23.Vd2 e5 24.Fxd4?! cxd4 25.Hb1 Vxd2?!

A vezércserét semmi nem indokolta. 25...Vb6 26.b4 Vd6 remek esélyt adott volna az olasz nagymesternek.

26.Hxd2 Fe6 27.Kg2 Bac8 28.Kg3 Hc5 29.f4

 

 

29...exf4+ 30.Kxf4

A tavalyi kontinensbajnok extravagáns játéka meglepő döntéseket kényszerített ki.

30...Fd7 31.Hf3 Fb5 32.Kg3 f6 33.Bhe1 a6 34.b4

 

34...He6

Kimaradt a taktikai lehetőség a 34...Hxe4+! 35.dxe4 Bxc1 36.Bxc1 Fxe2 37.Hd2 Bd7 folytatásban.

35.Bxc8?! Bxc8 36.Ba1 Bc3 37.He1 g5 38.hxg5 fxg5 39.a4 Fc6 40.Kg4 Fd7 41.Fd1 Kf7

 

 

42.Kf5 Ke7 43.a5 Fb5 44.Ke5

A világos király főszerepet játszik a partiban.

44...Fxd3 45.Fg4 Fc4 46.Hf3 Fe2 47.Fxe6 Bxf3

 

 

48.Bh1 d3 49.Bxh7+ Kf8 50.Bh8+ Ke7 51.Bh7+ Kf8 52.Bh8+ Ke7 53.Bh7+ és döntetlen

 

Korobov,A (2698) - Le,Quang Liem (2717)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 e6 4.e4 d5 5.Hc3 dxe4 6.fxe4 e5 7.d5 Fc5 8.Hf3 Fg4 9.Fg5 h6 10.Fh4 g5 11.Fg3 Hbd7 12.Fe2 Fxf3 13.Fxf3 h5 14.h3 Ve7 15.Vc2 Fe3 16.Ff2 Vc5 17.Fxe3 Vxe3+ 18.Ve2 Vc5 19.0-0-0 0-0-0 20.b3 Bdg8 21.g4 h4 22.Bhf1 He8 23.Kb2 Bh6 24.Fg2 Hd6 25.Vd2

Szép előnyt adott a 25.Ha4 Vb4 26.a3 Va5 27.Bc1 b6 28.Ve3 folytatás.

25...Vb4! 26.Kc2 Bgg6 27.Ve3 Va3 28.Ba1 Kb8 29.Hb1 Vb4 30.Hd2 Vb6 31.Vc3 Bf6 32.b4

 

 

32...c5 33.dxc6 Vxc6 34.Kb3 Bf4 35.Bxf4 gxf4 36.Bd1 Be6 37.a3 a5 38.Ff3 Hb6 39.Bc1 Va4+ 40.Ka2

 

40...axb4

A vietnami nagymester kevesellte a 40...Hdxc4 41.Hxc4 Hxc4 42.Vxc4 Bc6 43.Vf1 axb4 44.Bxc6 Vxa3+ 45.Kb1 Vb3+ 46.Ka1 Va3+ remivarit?

41.Vxb4 Vxb4 42.axb4 Hd7 43.Fe2 Hf6 44.Fd3 b6 45.c5 bxc5 46.bxc5 Hb7 47.g5 Hh7 48.Hf3 Ha5 49.Fb5 Bg6?!

 

50.Hxe5 Bxg5 51.Hxf7 Bg7 52.Hd6 Hg5 53.c6

Pontosabb volt a 53.Bb1 Ka7 54.Bb4 Bc7 55.Ba4 Bxc5 56.Bxa5+ Kb8 57.Kb3 f3 58.Ba1 folytatás.

53...Be7?

 

54.Ka3!

Az ukrán nagymester remekül észrevette a taktikai motívumot.

54...Kc7 55.Kb4 Kxd6

 

56.c7! Bxc7 57.e5+ Kxe5 58.Bxc7 Hxh3 59.Kxa5 Hg5 60.Bc5+ Kf6 61.Fd3 és sötét feladta

 

Szvidler,P (2747) - Karjakin,S (2786)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 He7 8.d4 exd4 9.cxd4 Fb6 10.Be1

A dortmundi szuperversenyen Fabiano Caruana a 10.b3 d5 11.e5 He4 12.Fd3 Ff5 13.Ve2 Hc6 14.Fb2 Hxd2 15.Vxd2 Fe4 16.Fe2 f6 változatban küzdött meg Vlagyimir Kramnyikkal. A tavalyi Grand Slam-döntőn a spanyol Francisco Vallejo Pons a 10.Fd3 Fg4 11.h3 Fh5 12.Hb3 d5 13.e5 He4 14.Vc2 Hc6 15.Fxe4 dxe4 16.Vxe4 Fxf3 17.Vxf3 Hxd4 18.Vxb7 Hxb3 19.axb3 Vd3 20.Vf3 változatban csatázott Szergej Karjakinnal.

10...Fg4 11.h3 Fh5 12.Vb3 d5 13.e5 Hd7 14.a4 a5 15.Fd3 Be8 16.g4 Fg6 17.Fxg6 Hxg6 18.Hf1 Hdf8 19.Hg3 He6 20.Fe3 Hgf4 21.h4 f6

Számításba jött a 21...c5 22.dxc5 Fxc5 23.Bad1 Fb4 változat.

22.Bad1 Bf8?!

Jobb volt a 22...fxe5 23.dxe5 Fxe3 24.fxe3 Hc5 25.Va3 Hfe6 26.Hf5 c6 folytatás.

23.Hf5 fxe5?

Nehéz ráismerni Karjakinra. Hátrányos állásban nagyot hibázott, de Peter Szvidler "megkegyelmezett" ellenfelének. 

 

 

24.dxe5?

Az egyre nagyobb időzavarral küszködő Karjakin 24.Fxf4 Hxf4 25.Bxe5 Bf6 26.Ve3 Hg6 27.Be6 után döntő hátrányba került volna.

24...Ve8 25.Hg5?! Hxg5 26.Fxf4 He6 27.Fg3 h5 28.Bxd5 hxg4 29.He3 Bf3 30.Bd3 Fxe3 31.Bexe3 Bxe3 32.Bxe3 Bd8 33.Be4 Vg6 34.Vc4 Kh8?!

Tartotta volna az egyensúlyt a 34...Bd1+ 35.Kg2 Bc1! 36.Ve2 Hg5 37.hxg5 (37.Be3?? Vc6+) 37...Vh5 38.Fh4 Vxh4 39.Bxg4 Vh1+ 40.Kg3 Vg1+ 41.Kh3 folytatás.

35.Bxg4 Vf5 36.Be4?! Bd2 37.Be2?

Peter Szvidleren játékán látszik a londoni torna fáradtsága. 37.Be3 Bxb2 38.Vd3 Vg4 39.Be4 Vh5 után is már sötétnél lett volna kis előny.

37...Bd1+ 38.Kg2

 

 

38...Bd4?

A kapkodásban kimaradt a 38...Hd4 39.Be3 Hc2 40.Ve4 (40.Be2 He1+ 41.Kh2 Hf3+ 42.Kg2 Bg1 matt) 40...Hxe3+ 41.Vxe3 c6 42.Ve2 Bd4 nyerőesélyt adó folytatás.

39.Vc2 Vxc2 40.Bxc2 Bxa4 41.f4 Hxf4+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsihoz közeli Loo üdülőhelyen zajló orosz csapatbajnokság harmadik fordulójában a Szentpétervári Sakkszövetség és a Malahit csapata ismét győzött. A Malahit fontos rangadót nyert az ukrán Vaszilij Ivancsukkal megerősített Ekonomiszt ellen, a szentpéterváriak immár Peter Szvidlerrel az éltáblán a Kazany gárdáját győzték le. A két vezető együttes a negyedik játéknapon játszik nagy derbit. A Jugra minimális arányban nyert, az orosz női válogatott kapitánya, Szergej Rublevszkij nyerése jelentette az oly értékes két meccspontot, Lékó Péter az indiai Krishnan Sasikirannal osztozott meg a ponton.

A harmadik játéknapon a Malahit és az Ekonomiszt mérkőzés állt az érdeklődés középpontjában. A rajtlista első és második helyezettjének összecsapása az egykor Jekatyerinburg néven szereplő Malahit 4-2-es győzelmével ért véget. Az éltáblán a 2004-es sakkolimpián még ukrán színekben aranyérmet szerző Szergej Karjakin csatázott Vaszilij Ivancsukkal. A londoni világbajnok-jelölti versenyen nem éppen kirobbanó formában játszó, de Magnus Carlsent és Vlagyimir Kramnyikot is a hajrában legyőző Ivancsuk csak tegnap érkezett meg a csapatbajnokság színhelyére, míg Karjakin fájdalmas vereséget szenvedett a grúz Baadur Zsobavától. Nem múlt el nyomtalanul a vereség hatása, ahogy Ivancsuk sem feledte gyengébb londoni teljesítményét. Karjakin többször is jelentős előnyhöz vezető folytatást hagyott kihasználatlanul, Ivancsuk elmulasztotta a jobb védekezést, a kölcsönös tévelygések vége lépésismétléses döntetlen lett.

Két eredeti stílusú, időzavarra hajlamos szupernagymester csatázott a második táblán. Alekszandr Morozevics és Alekszandr Griscsuk partija sem nélkülözte a fordulatokat. Korai volt Griscsuk centrumrobbantása, Morozevics jobb állásban vezérét védtelen mezőre tette, feltámadt sötét világoson mozgó futója, ami végzetesnek bizonyult. A kölcsönös kapkodásban sokat hibáztak, Griscsuk azonnali nyerést is kihagyott, az időkontroll után már észrevette a nyerést adó manővert. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov meggyőző játékkal nyert, a három hátsó táblán remik születtek.

A Szentpétervári Sakkszövetség csapata érvényesítette a papírformát. Peter Szvidler is sakkasztalhoz ült, az amerikai Gata Kamskyval osztozott meg a ponton, a többi táblán a szentpéterváriak jóval esélyesebbek voltak, hárman nyerni tudtak.

A Jugra és a Navigator meccse örökös sakkos döntetlennel indult, Dmitrij Jakovenko korai támadása nem ütött át, az izraeli Emil Szutovszkij jobban is védekezhetett volna. Lékó Péter sötéttel katalán megnyitású partiban remizett az indiai Krishnan Sasikirannal. A társak is sorban remiztek, míg az orosz női válogatott kapitánya, Szergej Rublevszkij érdekes bástyavégjátékban érvényesítette előnyét, a győzelme nagyon értékes két meccspontot jelentett, a moszkvai SHSM „Nase Naszledije” lesz a következő ellenfelük.

A 3. forduló eredményei:

Kazany (4, 9,5) – Szentpétervári Sakkszövetség (4, 8,5)  1,5 – 4,5

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Peter Szvidler (2747)  döntetlen

Artyom Tyimofejev (2616) – Nyikita Vityjugov (2712)  0 - 1

Suat Atalik (török, 2593) – Perez Lenier Dominguez (kubai, 2723)  döntetlen

Ildar Ibragimov (2567) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2695) döntetlen

Artem Iljin (2538) – Zahar Jefimenko (ukrán, 2697)  0 - 1

Ramil Haszangatin (2496) – Makszim Matlakov (2653)  0 - 1

 

Malahit (4, 7,5) – Ekonomiszt – SGSEU (3, 7)  4 - 2

Szergej Karjakin (2786) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2764) – Alekszandr Morozevics (2758)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (2766) – Jevgenyij Tomasevszkij (2722)  1 – 0

Alekszej Shirov (lett, 2700) – Dmitrij Andrejkin (2727)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2681) – Jevgenyij Alekszejev (2695)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2705) – Pavel Eljanov (ukrán, 2703)  döntetlen

 

Jugra (3, 8) – Navigator (3, 8,5)  3,5 – 2,5

Dmitrij Jakovenko (2734) – Emil Szutovszkij (2671)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2744) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2663)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2698) – Eltaj Safarli (azeri, 2644)  döntetlen

Alekszej Drejev (2654) – Nikolaj Csadajev (2582)  döntetlen

Szergej Rublevszkij (2688) – Vaszilij Jemelin (2588)  1 - 0

Denisz Hiszmatullin (2640) – Mihail Mozsarov (2523)  döntetlen

 

SHSM „Nase Naszledije” (3, 7,5) – PGMB Rosztov (2, 6,5)  4,5 – 1,5

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Baadur Zsobava (grúz, 2702)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (2708) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2702) 1 - 0

Le Quang Liem (vietnami (2717) – Szanan Szjugirov (2657)  döntetlen

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700) – Szergej Azarov (fehérorosz, 2626)  döntetlen

Borisz Gracsev (2693) – Pavel Szmirnov (2628)  döntetlen

Daniil Dubov (2614) – Ivan Popov (2627)  1 - 0

 

Belorecsenszk (2, 8,5) – Politeknik (2, 6)  3 - 3

Zsiguli (2, 7,5) – Rakita (2, 5,5)  3,5 – 2,5

EGU-Perszpektiva (2, 5,5) – Atom Desznogorszk (0, 0,5)  3 - 3

Tver (0, 2) – Csigorin Sakk-klub (0, 4,5)  2 - 4

Jamal (0, 3) – Kaluga (0, 2)  4 - 2

 

A csapatbajnokság állása:

1. Szentpétervári Sakkszövetség 6 meccspont, 13 pont

2. Malahit  6, 11,5

3. SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  5, 12

4. Jugra 5, 11,5

5. Zsiguli  4, 11

6. Kazany  4, 11

7. Belorecsenszk 3, 11,5

8. Navigator 3, 11

9. Ekonomiszt – SGSEU  3, 9

10. Politeknik  3, 9

11. EGU – Perszpektiva 3, 8,5

12. Csigorin Sakk-klub  2, 8,5

13. PGMB Rosztov 2, 8

14. Rakita  2, 8

15. Jamal  2, 7

16. Atom Desznogorszk 1, 3,5

17. Kaluga  0, 4

18. Tver  0, 4

 

A 4. forduló párosítása:

Szentpétervári Sakkszövetség (6, 13) - Malahit  (6, 11,5)

Jugra 5, 11,5 - SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (5, 12)

Zsiguli  (4, 11) - Kazany  (4, 11)

Ekonomiszt – SGSEU  (3, 9) - EGU – Perszpektiva  (3, 8,5)

Navigator (3, 11) - Belorecsenszk  (3, 11,5)

Politeknik  (3, 9) - Rakita  (2, 8)

Csigorin Sakk-klub  (2, 8,5) - Jamal  (2, 7)

PGMB Rosztov (2, 8) - Atom Desznogorszk  (1, 3,5)

Kaluga  (0, 4) - Tver  (0, 4)

Sasikiran,K (2663) - Lékó,P (2744)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Va4 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fd6 11.Bd1 Hbd7 12.Fa5 Vb8 13.b4 e5 14.Hc3

A 2007-es mexikói világbajnokságon Viswanathan Anand a 14.Hbd2 exd4 15.Hxd4 Fxg2 16.Kxg2 c5 17.bxc5 Fxc5 18.H2b3 Fa3 19.e4 He5 20.Hf5 folytatásban remizett Borisz Gelfanddal.

14...exd4 15.Hxd4 Fxg2 16.Kxg2 Vb7+ 17.Kg1 Bfe8 18.a4 Fe5 19.axb5 Fxd4 20.Bxd4 axb5 21.Bad1 He5 22.Hd5 Hxd5 23.Bxd5 c6 24.Bd6 Ve7 25.Vf5

 

 

 

25...Hc4 26.Bd7 Ve6 27.Vxe6 Bxe6 28.Ba7 Bee8 29.Bdd7 Bxa7 30.Bxa7 g6 31.e3 Hxa5 32.bxa5 Be4 33.Bc7 Ba4 34.Bxc6 Bxa5 35.Bb6 Ba1+ 36.Kg2 Bb1 37.g4 b4 38.g5 b3 39.Kf3 b2 40.h4 Kg7 41.Ke4 és döntetlen

Karjakin,S (2786) - Ivancsuk,V (2757)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hc3 a6 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.0-0 Hf6 9.Be1 Fe7 10.e5 Hd7 11.Vg4 Kf8 12.b3 c5 13.Ha4 Fb7 14.c4 d4 15.Fd2

Szergej Karjakin tért el a taskenti GP-tornán látott Lékó-Szvidler partitól. Nagymesterünk a 15.Hb2 h5 16.Ve2 változat mellett döntött.

15...Vc7 16.Vf4 g5 17.Vg3 h5 18.f4 h4 19.Vf2 gxf4 20.Fxf4 Kg7 21.Be2 Bag8?!

Egykori honfitársa ellen Vaszilij Ivancsuk jobb játszhatott volna 21...Bh5 22.Bf1 Kh8 23.Hb2 Bg8-cal. Királya nagyobb biztonságban érezhettette volna.

22.Bf1 Vd8?

 

23.Hb2?!

Szergej Karjakin kihagyta a jelentős előnyéhez vezető 23.Fg5 Ve8 (23...Bf8 24.Hxc5! Fxg5 25.Hxb7 Vc7 26.Hd6 f5 27.exf6+ Bxf6 28.Vxd4) 24.Ff6+ Fxf6 25.Hxc5! Fxe5 26.Hxb7 Ve7 27.c5 Bh5 28.b4 jelentős előnyéhez vezető folytatást.

23...Ve8 24.Fe4 Fxe4 25.Bxe4 Bh5 26.Ve2 Bf5?

 

27.Hd3?!

Nagy bajban lett volna sötét a 27.g4 Kh8 (27...hxg3 28.Vg4+ Kh7 29.Vh3+) 28.Kh1 változatban.

27...Hf8 28.Fc1 Hg6? 29.Bxf5 exf5

 

30.Vd2?

Az orosz nagymester simán nyerhetett volna a 30.Vh5 Bh8 31.Vxf5 h3 32.e6 folytatással.

30...Bh8 31.Be1 h3! 32.g3 Vc6 33.Ve2 a5 34.Bf1 Ve4 35.Be1 Vc6 36.Bf1 Ve4 37.Be1 és döntetlen

 

Morozevics,A (2758) - Griscsuk,A (2764)
Angol megnyitás [A33]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.g3 Vb6 7.Hb3 He5 8.e4 Fb4 9.Ve2 d6 10.Fd2 0-0 11.0-0-0 a5 12.f4 a4 13.Ha1

Alekszandr Morozevics új utat választott 13.fxe5 axb3 14.a3 dxe5 15.axb4 Ba1+ 16.Hb1 Va6 17.Fc3 Va2 18.Kd2 Bxb1 19.Bxb1 Vxb1 20.Fg2 Vc2+ 21.Ke3 Hg4+ 22.Vxg4 Vxg2 helyett.

13...Hc6 14.Hc2 a3 15.b3

 

15...d5?!

Az eredeti ötleteikről ismert nagymesterek alaposan kiélezték a küzdelmet. A robbantás azonban korainak bizonyult.

16.Fg2 dxc4 17.Vxc4 Fxc3 18.Vxc3 Hg4 19.Vf3 e5 20.f5 Hf6?! 21.Fg5 Vc5?! 22.Kb1 b6

 

23.Fxf6 gxf6 24.Bd5 Ve7 25.Bhd1 Ba5 26.Ve3 Hd4! 27.Hxd4

Morozevics végképp kiengedte az előnyét.

27...exd4 28.B1xd4

 

28...Fxf5! 29.Bd6 Fg6 30.g4 Bc8 31.h4? h5!

Griscsuk időzavarban is remekül érezte meg a felkínált esélyt.

32.gxh5 Bxh5 33.Fh3?

 

33...Be8?!

Kimaradt az azonnali nyerés a 33...Bxh4! 34.Fxc8 (34.Fg2 Ve5 35.Ve2 Bh2) 34...Bxe4 35.Bxe4 Fxe4+ 36.Kc1 Vc7+ 37.Kd2 Vxd6+ 38.Kc3 Vc7+ 39.Kb4 Vxc8 változatban.

34.Vg3 Ve5 35.Vg4? Vh2?!

Csak ki kellett volna lépni a kötésből...

36.Vg2

 

36...Vxg2?!

Az időzavar átka. Szép volt a 36...Bxe4! nyerőlépés.

37.Fxg2 Bxh4 38.Kc1 Bc8+ 39.Kd1 Kg7 40.Bd2?

 

 

40...Bc3?

A kapkodásban sokat hibáztak a szupernagymesterek. 40...Fh5+ 41.Ke1 Bf4 pontot tett volna a játszma végére.

41.Bxb6? Fh5+ 42.Ke1 Bf4 43.Bd5 Be3+ 44.Kd2 Bg3 45.Bxh5

 

 

45...Bf2+ 46.Ke1 Bgxg2 47.Bd5 Bxa2 48.Kf1 Baf2+ 49.Ke1 Bb2 50.Kf1 a2 51.Ba6 Bh2 52.Kg1 Bhd2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokságon három együttes nyerte meg második mérkőzését is. A rajtlistát vezető Malahit éltáblása, Szergej Karjakin sötéttel kikapott a grúz Baadur Zsobavától, de a meccset 4-2-re megnyerték a rosztoviak ellen. A Kazany gárdájának volt a legkönnyebb a párosítása, a Szentpétervári Sakkszövetség együttese minimális arányban győzött. Az Ekonomiszt és a Jugra összecsapása 3-3-mal ért véget, Lékó Péter világossal remizett a tavalyi orosz szuperbajnokkal, Dmitrij Andrejkinnel, az éltáblán Alekszandr Morozevics legyőzte a tavalyi kontinensbajnok Dmitrij Jakovenkót.  

Nagy szenzációval indult a PGMB Rosztov és a Malahit mérkőzése. A virtuális világranglistán a forduló előtt még negyedik Szergej Karjakin 28 lépésben szenvedett vereséget a rosztovi éltáblástól, a grúz Baadur Zsobavától. A francia védelmű partiban Karjakin túlbecsülte lehetőségeit, rossz tervet választva került gyorsan döntő hátrányba. Társai javítottak, Alekszandr Griscsuk érvényesítette anyagi előnyét, a lett Alekszej Shirov támadása átütött, Vlagyimir Malahov is érvényesítette játékerejét. A regnáló világbajnok Viswanathan Anand megelőzte Karjakint, az orosz nagymester természetesen javíthat még a hátralevő öt fordulóban.

Nagy taktikai csata dúlt a játéknap rangadójának számító Ekonomiszt – Jugra találkozón. A szaratovi együttes másodszor is az ukrán Vaszilij Ivancsuk nélkül játszott, Alekszandr Morozevics jól helyettesítette az éltáblán. Izgalmas partiban, időzavarral is megküzdve, többször is gyorsabb nyerést hibázva győzte le a tavalyi Európa-bajnok Dmitrij Jakovenkót. A második táblán Lékó Péter ellen a tavalyi szuperbajnok Dmitrij Andrejkin francia védelmet választotta, óvatos küzdelmet láttunk, 41 lépést követően pontosztozkodást. Még három döntetlen született a mérkőzésen, Denisz Hiszmatullin sikere jelentette a Jugra csapata számára a kiegyenlítést.

Meglepetésként könyvelhetjük el, hogy a moszkvai csapatok meccsén a Navigator pontot rabolt a jóval esélyesebb SHSM együttesétől. Az éltáblán az izraeli Emil Szutovszkij megadásra kényszerítette az olasz Fabiano Caruanát. Minimális arányban nyert a Szentpétervári Sakkszövetség hatosa. Kedvező párosítását kihasználta a Kazany.

 

A 2. forduló párosítása:

PGMB Rosztov (2, 4,5) – Malahit (2, 3,5) 2 - 4

Baadur Zsobava (grúz, 2702) – Szergej Karjakin (2786)  1 - 0

Ivan Cseparinov (bolgár, 2702) – Alekszandr Griscsuk (2764)  0 - 1

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2656) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) döntetlen

Szanan Szjugirov (2657) – Alekszej Shirov (lett, 2700)  0 - 1

Pavel Szmirnov (2628) – Viorel Bologan (moldáviai, 2681)  döntetlen

Ivan Popov (2627) – Vlagyimir Malahov (2709)  0 - 1

 

Ekonomiszt – SGSEU (2, 4) – Jugra (2, 5)  3 - 3

Alekszandr Morozevics (2758) – Dmitrij Jakovenko (2734)  1 - 0

Dmitrij Andrejkin (2727) – Lékó Péter (magyar, 2744)  döntetlen

Andrej Volokityin (ukrán, 2702) – Anton Korobov (ukrán, 2698)  döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (2695) – Alekszej Drejev (2654)  döntetlen

Pavel Eljanov (ukrán, 2703) – Szergej Rublevszkij (2688)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2703) – Denisz Hiszmatullin (2640) 0 – 1

 

Navigator (2, 5,5) – SHSM „Nase Naszledije” (2, 4,5)  3 - 3

Emil Szutovszkij (izraeli, 2671) – Fabiano Caruana (olasz, 2772)  1 - 0

Krishnan Sasikiran (indiai, 2663) – Le Quang Liem (vietnami, 2717)  döntetlen

Eltaj Safarli (azeri, 2644) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700)  döntetlen

Nikolaj Csadajev (2582) – Borisz Gracsev (2693)  0 - 1

Vaszilij Jemelin (2588) – Jevgenyij Najer (2634)  1 - 0

Mihail Demidov (2462) – Mihail Kobalija (2652)  0 - 1

 

Szentpétervári Sakkszövetség (2, 5) – Belorecsenszk (2, 6) 3,5 – 2,5

Nyikita Vityjugov (2712) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722)  1 - 0

Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723) – Rauf Mamedov (azeri, 2662)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2695) – Pavel Tregubov (2611)  1 - 0

Vagyim Zvjagincev (2658) – Borisz Szavcsenko (2604)  0 - 1

Ildar Hairullin (2660) – Oleg Kornejev (spanyol, 2609)  döntetlen

Makszim Matlakov (2653) – Mihail Panarin (2559)  döntetlen  döntetlen

 

Csigorin Sakk-klub (0, 2,5) – Kazany (2, 5,5)  2 - 4

Atom Desznogorszk (0, 0) – Zsiguli (0, 2)  0,5 – 5,5

Politehnik (0, 1,5) – Jamal (0, 1,5)  4,5 – 1,5

Kaluga (0, 0,5) – EGU-Perszpektiva (0, 1) 1,5 – 4,5

Rakita (0, 1) – Tver (0, 0,5)  4,5 – 1,5

 

A csapatbajnokság állása:

1.Kazany 4 meccspont, 9,5 pont

2. Szentpétervári Sakkszövetség 4, 8,5

3. Malahit 4, 7,5

4. Navigator 3, 8,5

5. Jugra 3, 8

6. SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  3, 7,5

7. Ekonomiszt – SGSEU  3, 7

8. Belorecsenszk 2, 8,5

9. Zsiguli  2, 7,5

10. PGMB Rosztov 2, 6,5

11. Politeknik  2, 6

12. Rakita  2, 5,5

13. EGU – Perszpektiva 2, 5,5

14. Csigorin Sakk-klub  0, 4,5

15. Jamal  0, 3

16. Kaluga  0, 2

17. Tver  0, 2

18. Atom Desznogorszk 0, 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Kazany (4, 9,5) – Szentpétervári Sakkszövetség (4, 8,5)

Malahit (4, 7,5) – Ekonomiszt – SGSEU (3, 7)

Jugra (3, 8) – Navigator (3, 8,5)

SHSM „Nase Naszledije” (3, 7,5) – PGMB Rosztov (2, 6,5)

Belorecsenszk (2, 8,5) – Politeknik (2, 6)

Zsiguli (2, 7,5) – Rakita (2, 5,5)

EGU-Perszpektiva (2, 5,5) – Atom Desznogorszk (0, 0,5)

Tver (0, 2) – Csigorin Sakk-klub (0, 4,5)

Jamal (0, 3) – Kaluga (0, 2)

Morozevics,A (2758) - Jakovenko,D (2734)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e4 Fb4 7.e5 Hd5 8.Fd2 b5 9.h4

A tavalyi csapatbajnokságon Alekszandr Morozevics más változatban győzte le Dmitrij Jakovenkót. 9.axb5 Fxc3 10.bxc3 cxb5 11.Hg5 Hc6 12.Vh5 Ve7 13.h4 (Viswanathan Anand a tavalyi Grand Slam-döntőn a 13.Fe2 b4 14.0-0 bxc3 15.Fe3 Fb7 16.Fg4 Hcb4 17.Hxe6 g6 18.Hg7+ Kf8 19.Vh6 Kg8 20.Fg5 Vf8 21.Ff6 Hxf6 22.exf6 Hd5?! (22...c2) 23.Ff3 Hxf6 24.Fxb7 Bd8 25.Ba6 Vxg7 26.Vg5 Bd7 27.Ff3 He8 folytatásban végül remizett Szergej Karjakinnal.) 13...b4 14.Fxc4 bxc3 15.Fc1 Hxd4 16.0-0 h6 17.Fxd5 exd5 18.Fa3 Vc7 19.e6! Fxe6 20.Hxe6 Hxe6 21.Vxd5 Bd8 22.Vb3 h5 23.Bfe1 Bh6 24.Vb4 Kd7 25.Bac1 Bb8 26.Va4+ Kc8 27.Fb4 és sötét feladta.

9...h6 10.Bh3 a6 11.He4 Fe7 12.h5 Hd7 13.Bg3 Kf8 14.axb5 cxb5 15.Fa5 H7b6 16.Hfd2 Fb4 17.Fxb4+ Hxb4 18.Hd6 f5

 

19.b3 c3?! 20.Bxc3 H6d5 21.Bc5 Fd7 22.Vf3 Kg8 23.Bac1 Kh7

 

 

24.g4

Alekszandr Morozevics jelentős időhátrányba került. A meccs többi partiját látva rohamoznia kellett, a remélt nyerés hozhatta meg a kiegyenlítést a szaratovi csapat számára.

24...Vh4 25.gxf5 Vxd4?

Az ellenfél időzavarában nagyot hibázott a tavalyi Európa-bajnok.

26.Vg3! exf5 27.Vg6+ Kg8 28.Vf7+ Kh7 29.Vg6+ Kg8 30.Hf3 Vf4?!

 

31.Vf7+

Morozevics azonnali nyerést hagyott ki a 31.e6 He7 (31...Vxf3 32.exd7; 31...Vxd6 32.Vf7+ Kh7 33.Vxf5+ Kg8 34.exd7) 32.Vf7+ Kh7 33.Vxe7 változatban.

31...Kh7 32.Vg6+ Kg8 33.Fe2?

Az időt nyerő sakkok után ismét kimaradt az e6 lépés.

33...Bf8 34.Bd1?

Sokkal erősebb volt a 34.Bc7 He7 35.Vg3 Vxg3 36.fxg3 Bd8 37.Hd4 folytatás.

34...He7

 

35.Vg3! Vxg3 36.fxg3 Fc6 37.Hh4 Kh7?

38.Hg6! Hxg6 39.hxg6+ Kxg6 40.Bd4 a5 41.Bxb4 axb4 42.Bxc6 f4

 

 

43.g4 Kg5 44.Ff3

Még pontosabb volt a 44.Kf2 Bhg8 45.He4+ Kh4 46.Bc1 f3 47.Fxf3 folytatás.

44...Kh4 45.Kf2 Ba8

 

46.Bc1

Morozevics válogathatott a nyerések között.

46...Ba2+ 47.Fe2 f3 48.Kxf3 Bf8+ 49.Ke3 Bb2 50.Hf5+ és sötét feladta

 

Lékó,P (2744) - Andrejkin,D (2727)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.Hf3 Hgf6 6.Hxf6+ Hxf6 7.c3 Fe7 8.Va4+ Fd7 9.Vb3 Bb8 10.He5 0-0 11.Fe2 Fe8 12.0-0 Hd7 13.Bd1 Fd6 14.Hc4 Hb6 15.a4 Hxc4 16.Fxc4 Vh4 17.g3 Vh5 18.Fe3 b6 19.Bd2 Fd7 20.Vd1 Vxd1+ 21.Bdxd1 Bfd8 22.Kf1 Kf8 23.Ke2 e5 24.dxe5 Fxe5 25.Bd2 Fg4+ 26.f3 Bxd2+ 27.Fxd2 Fd7 28.Fe3 Fd6 29.Fb5 Fe6 30.Bd1 Ke7 31.Bd4 Fc5 32.Bh4 Fxe3 33.Kxe3 h6 34.Fc4 Fd7 35.Be4+ Kf8 36.Fb5 c6 37.Fc4 Be8 38.b4 f6 39.Bxe8+ Kxe8 40.f4 Ke7 41.a5 bxa5 és döntetlen

 

Zsobava,B (2702) - Karjakin,S (2786)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 exd4 6.e5 d5 7.Fe2 He4 8.cxd4 Fb4+

Tavaly Vlagyimir Malahov és Gata Kamsky is 8...Fb6-tal folytatta Baadur Zsobava ellen.

9.Fd2 Hxd2 10.Hbxd2 0-0 11.0-0 f6 12.Bc1

A spanyol Francisco Vallejo Pons 12.a3 Fa5 13.Fb5 He7 (13...Hxd4!? 14.Hxd4 fxe5) változatban csatázott az ukrán Buszlan Ponomarjovval.

12...Kh8

Kár volt halogatni a cserét e5-ön.

13.Hb3 Fg4 14.a3 Fe7 15.Be1 fxe5 16.dxe5 Bf4

Szergej Karjakin túlbecsülte a félig nyílt f vonal jelentőségét, elvesztette a fonalat.

17.h3 Fh5?

 

18.Hc5! Fxc5 19.Bxc5 d4

 

20.e6 Fg6?!

Az orosz nagymesternek vészesen fogyott a gondolkodási ideje, állása fölött pedig gyülekeztek a viharfelhők.

21.Fd3 Vf6?!

 

22.Hg5 He7 23.Fxg6 hxg6 24.He4 Vxe6 25.Hg5 Vf6? 26.Be6 Vf8

 

 

27.Bxg6! Bh4 28.He6 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kisebb meglepetésekkel kezdődött meg az orosz csapatbajnokság

Címkék: Orosz csapatbajnokság 2013

Kisebb meglepetésekkel kezdődött meg a 20. orosz csapatbajnokság. Tizennyolc együttes vetélkedik a hétfordulós, svájci rendszerű viadalon. Az esélyes csapatok győzelemmel rajtoltak, de az első helyre rangsorolt Malahit csak minimális arányban tudott nyerni.  A Jugra együttesében nem játszott Lékó Péter, a Rakita két reminek örülhetett. A második játéknapon már rangadót játszanak Lékóék, Ivancsuk – Jakovenko és Lékó – Morozevics csaták az éltáblákon.

A szombat esti megnyitón derült ki, hogy a nevezett húsz együttes helyett csak 18 csapat vesz részt az idei orosz csapatbajnokságon. A klubok anyagi nehézségeivel magyarázzák, hogy már másodszor svájci rendszerű a lebonyolítás. Az első forduló az orosz csb-n nem volt „sétagalopp” a legjobbak számára sem, különösen az első helyre rangsorolt Malahit izzadt meg a minimális győzelemért. A hatodik táblán Alekszandr Motiljev 309 Élő-ponttal múlta felül ellenfelét, de ez nem védte meg a vereségtől. Az Ekonomiszt – SGSEU nélkülözte két legjobbját, az ukrán Vaszilij Ivancsukot és Alekszandr Morozevicset, a harmadik táblán az ukrán Andrej Volokityin botlott.

A moszkvai SHSM „Nase Naszledije” is kihasználta a fordulónkénti három idegenlégiós adta lehetőséget, három remit azonban elhullajtott az együttes. A szentpéterváriak nélkülözték éltáblásukat, Peter Szvidlert, aki ma még a Bundesliga utolsó fordulójában játszott és sötéttel az exvilágbajnok Anatolij Karpovval remizett.

A Jugra csapatában nem játszott Lékó Péter, a második játéknapon már rangadót vív Alekszandr Morozeviccsel, ahogy az első táblán nagy csatát ígér az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Dmitrij Jakovenko összecsapása is.

A Profi Sakkozók Szövetségének (ACP) elnöke, a Navigator éltáblása, az izraeli Emil Szutovszkij első alkalommal nyújtotta át a szervezet Fair Play díját, amelyet Jevgenyij Tomasevszkijnek ítéltek oda. A tavalyi orosz csapatbajnokság harmadik fordulójában a Navigator együttesében játszó indiai Krishnan Sasikiran elhibázott órakezelés miatt nyerőesélyes bástyavégjátákban túllépte a gondolkodási időt. Az Ekonomiszt csapatát erősítő Tomasevszkij nem fogadta el az ajándékba kapott pontot, hanem döntetlent ajánlott ellenfelének, aki ezt elfogadta.

 

Az első forduló eredményei:

Malahit – Csigorin Sakk-klub  3,5 – 2,5

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) – Jevgenyij Romanov (2606)  döntetlen

Alekszej Shirov (lett, 2700) – Marat Makarov (2518) döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2681) – Jevgenyij Levin (2521) 1 – 0

Vlagyimir Malahov (2709) – Ivan Rozum (2473) döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2705) – Egor Pahomov (2454) 1 – 0

Alekszandr Motiljev (2676) – Vaszilij Uszmanov (2367) 0 – 1

Zsiguli – Ekonomiszt – SGSEU  2 – 4

Dmitrij Froljanov (2561) – Jevgenyij Tomasevszkij (2722) döntetlen

Ivan Buhavsin (2522) – Dmitrij Andrejkin (2727) 0 – 1

Jakov Geller (2545) – Andrej Volokityin (ukrán, 2702) 1 – 0

Jurij Jakovics (2517) – Jevgenyij Alekszejev (2695) döntetlen

Pavel Szkatcskov (2485) – Pavel Eljanov (ukrán, 2703) 0 – 1

Alekszandr Predke (2481) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2703) 0 – 1

SHSM „Nase Naszledije” – Politehnik  4,5 – 1,5

Fabiano Caruana (olasz, 2772) – Dmitrij Kokarev (2648) 1 – 0

Le Quang Liem (vietnami, 2717) – Anton Somojev (2543) 1 – 0

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700) – Szergej Judin (2548) döntetlen

Borisz Gracsev (2693) – Szergej Vokarev (2454) döntetlen

Daniil Dubov (2614) – Mihail Pogromszki (2431) 1 – 0

Mihail Kobalija (2652) – Anatolij Ozgibcev (2379) döntetlen

EGU – Perszpektiva – Szentpétervári Sakkszövetség  1 – 5

Artur Gabrieljan (2558) – Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723) 0 – 1

Andrej Zontah (ukrán, 2546) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2695) 0 – 1

Vaszilij Papin (2562) – Zahar Efimenko (ukrán, 2697) döntetlen

Gor Ajrapetyjan (2471) – Vagyim Zvjagincev (2658) 0 – 1

Oleg Gladiszev (2451) – Ildar Hairullin (2660) döntetlen

Anton Torsin (2183) – Makszim Matlakov (2653) 0 - 1

Jugra – Rakita  5 – 1

Dmitrij Jakovenko (2734) – Alekszandr Ivanov (2435) 1 - 0

Anton Korobov (ukrán, 2698) – Urii Eliszejev (2541) döntetlen

Alekszej Drejev (2654) – Jevgenyij Vorobjov (2580)  döntetlen

Denisz Hiszmatullin (2640) – Mikhail Krilov (2478) 1 - 0

Nikolaj Kabanov (2473) – Nikolaj Efanov (2401) 1 – 0

Alekszej Pridorozsnij (2515) – Nyikita Horosilov (2290) 1 - 0

Jamal – PGMB Rosztov  1,5 – 4,5

Belorecsenszk – Atom Desznogorszk  6 – 0

Tver – Navigator  0,5 – 5,5

Kazany – Kaluga  5,5 – 0,5

(Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Vlagyimir Zelnyin (2456) döntetlen)

 

A 2. forduló párosítása:

PGMB Rosztov (2, 4,5) – Malahit (2, 3,5)

Ekonomiszt – SGSEU (2, 4) – Jugra (2, 5)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) – Dmitrij Jakovenko (2734)

Alekszandr Morozevics (2758) – Lékó Péter (magyar, 2744)

Jevgenyij Tomasevszkij (2722) – Anton Korobov (ukrán, 2698)

Dmitrij Andrejkin (2727) – Alekszej Drejev (2654)

Andrej Volokityin (ukrán, 2702) – Szergej Rublevszkij (2688)

Jevgenyij Alekszejev (2695) – Denisz Hiszmatullin (2640)

 

Navigator (2, 5,5) – SHSM „Nase Naszledije” (2, 4,5)

Szentpétervári Sakkszövetség (2, 5) – Belorecsenszk (2, 6)

Csigorin Sakk-klub (0, 2,5) – Kazany (2, 5,5)

Atom Desznogorszk (0, 0) – Zsiguli (0, 2)

Politehnik (0, 1,5) – Jamal (0, 1,5)

Kaluga (0, 0,5) – EGU-Perszpektiva (0, 1)

Rakita (0, 1) – Tver (0, 0,5)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nyolcadszor nyerte meg a Bundesligát az OSG Baden-Baden

Címkék: Bundesliga

Sorozatban nyolcadszor nyerte meg az OSG Baden-Baden a Bundesligát. Az együttesben ezúttal nem játszott az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen sem. Az örmény Levon Aronjan is csak két partit vállalt, de nélkülük is  a 16 csapat nyolc táblás, körmérkőzéses viadalán valamennyi mérkőzésüket megnyerték. Meglepetés a Mülheim Nord második helye, az Eppingen ismét elvesztette a harmadik helyért a Soligennel vívott versenyfutást. A Werder Bremen csapatában remekelt a 17 éves Rapport Richárd, 12 Élő-pontot szerzett, 2739 teljesítményének performance-pontszáma.

Hármas fordulóval ért véget a Bundesliga 2012/13-as idénye. A címvédő, a hétszeres bajnok OSG  Baden-Baden már a pénteki 13. fordulóban a Trier elleni 5-3-as győzelemmel bebiztosította nyolcadik elsőségét. A bajnokcsapat az Eppingent 6,5-1,5-re verte, a Hockenheim elleni 5,5-2,5-tel tette fel a koronát a szereplésre, valamennyi ellenfelét legyőzve, százszázalékos eredménnyel végzett az élen. A Baden-Baden a viadal során kitűnően sakkozott szupernagymestereivel, ki többet, ki kevesebbet játszott a hétvégi, általában kettős fordulókon. A regnáló világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető Magnus Carlsen nélkül is bizonyították, hogy nincs igazi riválisuk a bajnokságban. Új igazolásuk, a világranglistán második örmény Levon Aronjan csak két partit vállalt.

A francia Etienne Bacrot volt a legjobb pontszerzőjük, kiemelkedő a spanyol Francisco Vallejo Pons, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov, a dán Peter Heine Nielsen, a román Liviu-Dieter Nisipeanu és a német Jan Gustafsson és Philipp Schlosser egyéni teljesítménye. Fantasztikus eredményességükre jellemző, hogy 8,5-tel több táblapontot gyűjtöttek, mint tavalyi elsőségük alkalmából. A Klubcsapatok Európa-kupáján azonban korántsem tudnak legerősebb összeállításukban szerepelni, hiszen legjobbjaik más országok együtteseiben is érdekeltek.

Meglepetés az SV Mülheim Nord csapatának ezüstérme. A nevek, az Élő-pontszámok tekintetében mesze elmaradnak a bajnokcsapat mögött.  Tizenkétszer nyertek, a Werder Bremennel játszottak döntetlent, a Baden-Baden és az Eppingen minimális arányban tudta legyőzni a remekül küzdő gárdát.

Kiélezett küzdelemben dőlt el a bronzérem sorsa, végül a tavalyi sorrend alakult ki, a Solingen egy meccsponttal megelőzte az Eppingen csapatát, ahol öt nagymesterünk is játszott. Berkes Ferenc + 7,44-gyel, Balogh Csaba + 1,48-cal zárt, Medvegy Zoltán a várt pontszámot érte el, Ács Péter  11,57,  Ruck Róbert  4 pontot vesztett.

 

 

A Werder Bremen ezúttal lemaradt a dobogóról. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd kilenc alkalommal játszott, veretlenül gyűjtött 7 pontot, 2739-es teljesítményének performance-pontszáma, 12,36  Élő-pontot szerzett. A 17. Neckar-versenyen elért első helye után (tizenhárman végeztek holtversenyben 7 ponttal, Ricsi Bucholz-pontszámmal előzte meg riválisait) határozott léptekkel halad előre a világranglistán.

 

A Bundesliga végeredménye:

1.OSG Baden-Baden (Levon Aronjan (örmény, 2821) 1,5/2, Peter Szvidler (orosz, 2747) 3/5, Michael Adams (angol, 2733) 6/10, Etienne Bacrot (francia, 2705) 11,5/15, Alekszej Shirov (lett, 2718) 4/6, Arkadij Naiditsch (német, 2704) 11/15, Szergej Movszeszjan (örmény, 2699) 1/2, Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2700) 7,5/10,  Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2690) 8/11, Peter Heine Nielsen (dán, 2662) 7/9, Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2661) 8/10, Jan Gustafsson (német, 2631) 7/9, Philipp Schlosser (német, 2579) 10/12, Rusztem Dautov (német, 2595) 3/4, 30 meccspont, 89 pont

2. SV Mülheim Nord  (Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2705) 3/5, David Navara (cseh, 2722) 5,5/9, Borisz Gracsev (orosz, 2672) 1,5/4, Alekszandr Motiljev (orosz, 2655) 2,5/4, Daniel Fridman (német, 2670) 9/15, Vlagyimir Potkin (orosz, 2663) 2,5/4, Konsztantyin Landa (orosz, 2641) 10,5/15, Pavel Tregubov (orosz, 2601) 5/9, Alexander Belerolowitsch (német, 2565) 6/10, Vitali Golod (izraeli, 2565) 1,5/2, Michael Feygin (német, 2538) 6,5/11, Felix Levin (német, 2508) 6/10, Daniel Hausrath (német, 2484) 9,5/13, Mihail Szaltajev (kazah, 2479) 5/8, Amir Rezasade (német, 2338) 1/1  25, 75

3. SG Solingen (Markus Ragger (osztrák, 2655) 8,5/15, Daniel Stellwagen (holland, 2622) 6,5/15, Gawain Jones (angol, 2641) 5,5/10, Chanda Sandipan (indiai, 2596) 3/7, Jan Smeets (holland, 2613) 9,5/13, Erwin L’Ami (holland, 2629) 7/11, Predrag Nikolic (boszniai, 2638) 11/14, Artur Juszupov (német, 2608) 2/4, Aleksandr Lenderman (amerikai, 2614) 3,5/4, Alexander Naumann (német, 2535) 6,5/10, Michael Hoffmann (német, 2474) 4,5/9, Mads Andersen (dán, 2461) 3,5/6)  21, 71

4. SC Eppingen  21, 67,5 (Berkes Ferenc 7/11, Balogh Csaba 7,5/11, Ács Péter 4.5/10, Ruck Róbert 7,5/13, Medvegy Zoltán 6,5/11)

5. Werder Bremen (Rapport Richárd 7/9) 19, 64

6. Emsdetten  18, 67,5

7. SG Trier  17, 67 (Erdős Viktor 5,5/9, Gonda László 1,5/6, Galyas Miklós 2/5)

8. Hamburg 16, 63,5

9. SV 1930 Hockenheim  (Ribli Zoltán 7/10, Bánusz Tamás 4/6) 14, 56,5

10. Wiesbaden 16, 58,5

11. Katernberg 15, 62

12. Wattenscheid 11, 58

13. SF Berlin 7, 53

14. Griesheim (Faragó Iván 4/15, Izsák Gyula 4/14, Horváth Péter 6/13) 5, 41,5

15. Forchheim 2, 31,5

16. Norderstedt 2, 30

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsihoz közeli Loo a színhelye április 6. és 14. között az idei orosz férfi csapatbajnokságnak. A húsz nevezett együttes svájci rendszerű viadalán hét fordulóra kerül sor. Meglepő, hogy a címvédő, ötszörös bajnok Tomszk-400 együttese pénzügyi nehézségek miatt nem állt rajthoz. Lékó Péter ezúttal a JUGRA – Hanti-Manszijszk csapatában szerepel. A legjobb orosz sakkozók, Szergej Karjakin, Alekszandr Griscsuk, Alekszandr Morozevics, Peter Szvidler, és Dmitrij Jakovenko mellett az olasz Fabiano Caruana, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az amerikai Gata Kamsky részvétele is fémjelzi a viadalt. Az első négy helyezett együttes játszhat a Klubcsapatok Európa-kupáján.

A tavalyi lebonyolításhoz hasonlóan ezúttal is svájci rendszerű a viadal, a párosítás fokozott jelentőséggel bír. A húsz együttes soraiban neves nagymesterek egész sora játszik. A meccseken egyszerre csak három külföldi játékost játszhat. A rajtlistát a Szergej Karjakinnal az éltáblán a Malahit vezeti. A rangsorban ötödik JUGRA – Hanti-Manszijszk csapatában játszó Lékó Péter a legjobbak rangsorában a nyolcadik 2744 Élő-pontjával. Elsőszámú nagymesterünk a rangos viadalt főpróbának tekinti a következő GP-versenyére, amelynek április 17-től a svájci város, Zug lesz a házigazdája. Huszonhat nagymester a + 2700 Élő-pontosok klubjának a tagja. A csb-n 119 nemzetközi címviselő játszik, többek között 86 nagymester, 1 női nagymester, 19 nemzetközi mester, 13 FIDE-mester.

A legjobbak rangsora:

Szergej Karjakin (orosz, 2786), Fabiano Caruana (olasz, 2772), Sahriyar Mamedgyarov (2766), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764), Alekszandr Morozevics (orosz, 2758), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757), Peter Szvidler (orosz, 2747), Lékó Péter (magyar, 2744), Gata Kamsky (amerikai, 2741), Dmitrij Jakovenko (orosz, 2734), Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727), Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2722), Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722), Le Quang Liem (vietnami, 2717), Nyikita Vitjugov (orosz, 2712), Vlagyimir Malahov (orosz, 2709), Jan Nepomnjacsij (orosz, 2708), Alekszandr Rjazancev (orosz, 2705), Pavel Eljanov (ukrán, 2703), Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2703), Ivan Cseparinov (bolgár, 2702), Baadur Zsobava (grúz, 2702), Andrej Volokityin (ukrán, 2702), Alekszej Shirov (lett, 2700), Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700)

 

A rajtlista első öt együttese:

Sakk-klub Malahit (2738): Szergej Karjakin (2786), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766), Alekszandr Griscsuk (2764), Alekszej Shirov (lett, 2700), Vlagyimir Malahov (2709), Alekszandr Rjazancev (2705), Alekszandr Motiljev (2676), Viorel Bologan (moldáviai, 2681)

Ekonomiszt – SGSEU (2728): Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757), Alekszandr Morozevics (2758), Dmitrij Andrejkin (2727), Jevgenyij Tomasevszkij (2722), Andrej Volokityin (ukrán, 2702), Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2703), Jevgenyij Alekszejev (2695), Pavel Eljanov (ukrán, 2703)

SSZM - Nase Naszledije, Моszkva (2707): Fabiano Caruana (olasz, 2772), Jan Nepomnjacsij (2708), Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700), Le Quang Liem (vietnami, 2717), Mihail Kobalija (2652), Jevgenyij Najer (2634), Daniil Dubov (2614), Borisz Gracsev (2693)

Szentpétervár (2706): Peter Szvidler (2747), Nyikita Vitjugov (2712), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723), Szergej Movszeszjan (örmény, 2695), Zahar Efimenko (ukrán, 2697), Vagyim Zvjagincev (2658), Ildar Hajrullin (2660), Maxim Matlakov  (2653)

Jugra – Hanti-Manszijszk (2693): Dmitrij Jakovenko (2729), Lékó Péter (magyar, 2744), Anton Korobov (ukrán, 2698), Alekszej Drejev (2654), Szergej Rublevszkij (2688), Denisz Hiszmatullin (2640), Nikolaj Kabanov (2473), Alekszej Pridorozsnij (2515)

 

A hattáblás viadalon a megszokott időbeosztás mellett küzdenek meg a sakkozók, 90-90 perc a 40. lépésig, majd 30-30 perc a parti befejezéséig és az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc bónuszidő. A 40. lépésig tilos a remiajánlat. Magyar idő szerint 13 órakor kezdődnek a fordulók.  

Emlékeztetőül a tavalyi csapatbajnokság végeredménye:

1.Tomszk – 400 (Szergej Karjakin (2766) 5,5/7, Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2727) 3,5/6, Erneszto Inarkijev (2695) 2,5/5, Alekszandr Motiljev (2683) 2,5/5, Viorel Bologan (moldáviai, 2687) 4,5/6, Denisz Hiszmatullin (2656) 2/4, Alekszander Arescsenko (ukrán, 2688) 2,5/4, Igor Kurnoszov (2657) 4/5) 11 meccspont, 27 pont

2. Szentpétervári Sakkszövetség (Peter Szvidler (2744) 4/7, Nyikita Vitjugov (2709) 2,5/6, Leinier Dominguez Perez (kubai, 2730) 4/7, Szergej Movszeszjan (örmény, 2702) 4,5/6, Zahar Efimenko (ukrán, 2695) 3/5, Vagyim Zvjagincev (2683) 3/5, Makszim Matlakov (2632) 3,5/5, Ildar Hairullin (2626) 1/1) 11, 25,5

3. „SSZM-64”, Moszkva (Fabiano Caruana (olasz, 2767) 4,5/7, Wang Hao (kínai, 2733) 4/6, Lékó Péter (magyar, 2720) 4/6, Anish Giri (holland, 2717) 2/3, Alekszandr Rjazancev (2710) 4,5/7, Borisz Gracsev (2705) 4,5/6, Vlagyimir Potkin (2669) 0,5/2, Jevgenyij Najer (2640) 4,5/6) 10, 28

4. Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov 10, 24,5

5. Jugra, Hanti-Manszijszk 9, 24,5

6. Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár 9, 20

7. Politechnik, Nyizsnyij Tagil 8, 22,5

8. Navigator, Moszkva 7, 23

9. Belorecsenszk Egyetem 7, 22,5

10. Orienta, Moszkva 7, 20,5

11. EGU-Perszpektiva, Lipeck 6, 22

12. Zsiguli, Szamara 6, 20

13. Rakita Sakk-klub, Belgorod 6, 20

14. Atom, Desznogorszk 6, 18,5

15. Nyezsmetgyinov Sakkiskola, Kazany 5, 21

16. DFU, Vlagyivosztok 4, 16,5

17. Regionális Sakkiskola, Kemerovo 4, 16,5

18. Belogorje  0, 5,5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Norvégiában óriási érdeklődés kísérte Magnus Carlsen londoni szereplését, elsősége, a világbajnoki kihívói jog megszerzése még népszerűbbé tette a sakkozást. Carlsen a tornáról, a kritikus pillanatokról, a szabályzatról is nyilatkozott a viadal honlapján. A 22 éves norvég nagymester nem félt attól, hogy az ex-szovjet nagymesterek összefognak ellene. A címvédő indiai világbajnok Viswanathan Anandot is lenyűgözte a viadal, Carlsenhez hasonlóan nagy elismeréssel szólt Vlagyimir Kramnyikról. Nem tartja magát esélytelennek a világranglistát fölényesen vezető Magnus Carlsennel szemben, akivel májusban tíz résztvevős szuperversenyen is együtt játszik.

Nagy megkönnyebbülést jelentett Magnus Carlsen számára, amikor befejeződött a verseny, amely hosszú és nehéz volt, senki nem tudott ugyanazon a színvonalon játszani a torna elejétől a végéig. Nagy örömöt jelent a győzelem, mindig szerette bizonyítani, hogy a világranglistán nem véletlenül az  első. A világbajnoki cím elnyerése valami más, nagy érdeklődéssel várja a döntőt.

Londoni teljesítményéről azt mondta, hogy nem mindig sikerült a maximumot kihoznia a partikból, de a fő célt, az első helyet elérte, a többi már másodlagos. „Amikor alaposabban elemzed a játékodat, megérted, hogy itt-ott jobban is játszhattál volna, más döntést is hozhattál volna. Nem minden sikerült a legjobban, de leginkább azzal vagyok elégedetlen, hogy idegen játszmák eredményétől függött a sorsom” – mondta a norvég nagymester. Az első 11 játszmájának színvonalával elégedett. Voltak hibák is, de legtöbbnyire kontrollálta azokat.

Három utolsó partija, Ivancsuk, Radzsabov és Szvidler ellen kritikusak voltak, míg korábbi játszmáiban durva hibákat nem követett el, ezekben az összecsapásokban az egyik hiba követte a másikat. Ennek oka a fáradtság is volt. Erős ellenfelek, óriási feszültség. A második félidőben magára talált Kramnyik, amikor Carlsennél már a fáradtság jelei mutatkoztak.

Ivancsuk elleni veresége után alig aludt, csak arra tudott gondolni, hogy mekkorát hibázott. Nehezen nyugodott meg, de sikerült elhinnie, hogy még nem veszett el minden, két parti maradt…

Carlsen nem félt attól, hogy az ex-szovjet nagymesterek összefognak ellene. Profi sakkozóként tisztelik egymást, Londonban a csata tisztességes volt. Lenyűgözte őt Kramnyik fantasztikus második félideje. Már az első körben is megmutatta ragyogó felkészültségét, de kimaradtak az esélyek. Utána Vlagyimir a nyitásból is előnnyel jött ki, s jöttek  a nyerései.

Magnus Carlsen utolsó partijában nyerésre játszott, nem akarta, hogy a másik játszmától függjön a sorsa, egy pillanatig sem hitte, hogy világossal második partiját is elbukhatja. Azt senki sem gondolta, hogy mindketten vereséget szenvednek, s így lesz holtverseny a végén. A 12. fordulóig nem úgy nézett ki, hogy ez pályafutása legnehezebb kihívása lesz, számára tipikusan alakult a verseny, semmi túlzottan eredetit nem mutatott, + 4-gyel állt, de utána többet hibázott, mint korábbi versenyei közül bármelyiken. Három forduló alatt még nem vesztett két partit, ráadásul mindkettőt világossal.

 

A holtversenyt eldöntő szabályzatról Magnus így nyilatkozott „Nem lett volna rossz, ha rapid rájátszásra kerül sor, ahogy ez a világbajnokságon is történt. A résztvevők tudták a szabályzatot előre, ennek szellemében játszottak. Legközelebb talán másképp lesz.”  Magnus Carlsen a világbajnoknak adott privilégiumot nem először bírálta, helyeselte, hogy körverseny döntött a kihívó személyéről, mert ez több esélyt ad a legerősebb játékosnak, hogy nyerjen. Ha már a világbajnok két évig ül a trónon, komoly szisztéma kell, amelyik eldönti, hogy ki a kihívó.

Norvégiában óriási érdeklődés kísérte szereplését, az újságokban nagy teret szenteltek eredményének, röviddel tornagyőzelme után már érkeztek a gratuláló táviratok. Londonból öt újságíró és két televíziós stáb is tudósított. A sakk még fokozódó népszerűségét szolgálta sikere. Másfél év múlva Norvégiában rendezik a sakkolimpiát. Idén a Világkupának ad otthont Tromsö. Májusban az első szuperversenyre kerül sor, ahol a tíz résztvevő között a ranglista első nyolc helyezettje is játszik. Első alkalommal mérkőzik meg Ananddal új szerepkörében. Anandot nagy sakkozónak tartja, de érez magában elegendő energiát, hogy teljes odaadással készüljön fel a párharcra, bízik abban, hogy van esélye a győzelemre. Jó segítői csapatot szeretne kialakítani, vannak ajánlatai, elképzelései.

Vishy Anand nagy érdeklődéssel követte a tornát

A 2007 óta világbajnok, Vlagyimir Kramnyik, Veszelin Topalov és Borisz Gelfand elleni párharcokban címét megvédő Viswanathan Anand fokozott érdeklődéssel kísérte a viadalt, és benyomásairól a The Indian Express-nek nyilatkozott.

„A sakktörténelem legjobb világbajnok-jelölti versenye volt. Még nem fordult elő, hogy az utolsó játéknapig, a játéknap utolsó órájáig bármi történhetett, ez tette egyszerűen hihetetlenné a tornát. Nem kellett sokáig fennmaradnom, hiszen a partik legtöbbje éjfélig befejeződött, s utána mentem aludni. Már nem láttam Vlad kapitulációját, de biztos voltam, hogy ez bekövetkezik. Pozíciója reménytelen volt, és ismerem Ivancsukot, hogy ezt nem ronthatta el. Az első három-négy napban már azt gondoltam, hogy Aronjannal játszom majd – ez nem azt jelentette, hogy már terveztem, de gondolataim már ebben az irányba kóboroltak. Ezután Magnus a versenyen határozottan megragadta az esélyt, és ez tartósnak tűnt a 12. fordulóig, amikor Kramnyik nyert, Carlsen vesztett. Amikor aludni mentem, úgy éreztem, hogy Magnus megmenekülhet, másnap felébredve olvastam a hírt, hogy duplán hibáztam. Magnus kikapott, Kramnyik átvette a vezetést” - nyilatkozta a világbajnok.

Anand nagy szimpátiát érzett Kramnyik iránt, megérdemelte volna a győzelmet,  játéka elnyerte tetszését. A versenyre sokat változott a sakkja és stílusa. Magnus a tőle megszokott teljesítményt nyújtotta, de Vlad hihetetlen mércével sakkozott, naponta új ötlettel jelentkezett,  játszott. Szimpátiát érzett irányába, mint generációs testvére iránt. A holtversenyt eldöntő szabály miatt a sorsdöntő partit a komfort zónáján kívül játszotta, túlzott rizikót vállalt.

 

Kramnyik egy tragikus tie-break szabály miatt vesztett, amely jobban emlékeztet a szerencsejátékra. Torna előtt mindenki tudta ezt a szabályt, de ez messze nem ideális, kicsit ostobának érzi, hogy a győzelmek száma döntött. Anand nem tagadta, hogy az utolsó két évben ő is szeretett volna változtatni stílusán, de korántsem volt annyira eredményes, mint Kramnyik. Keményen küzdött és ebben az évben már jelentkeztek ennek pozitív eredményei és úgy érzi, hogy visszatalált a helyes útra és talán még nincs egálban, de mindent megtesz azért, hogy az óriási tehetség Magnussal és Levonnal szemben lépést tartson.

   

„Talán sokan úgy gondolják, hogy Magnus egyértelmű favorit. Ez hidegen hagy. Tényleg kevéssé izgat. Pontosan tisztában vagyok a rám váró feladat nagyságával, Magnus helyezése és Élő-pontja önmagáért beszél. De nem érzek semmi kötelezettséget a jóslások követésére. Ezért játsszuk a meccset. Esély, hogy megírjuk a saját forgatókönyvünket” – értékelte az esélyeket..

A korábbi mérkőzéseihez képest változás, hogy Carlsen nem tartozik Anand generációjához. Ez életkori és szemléletmód különbség, valamennyi generáció egyik legtehetségesebb sakkozója, aki ellen a világbajnok szerint nevetségesen nehéz lesz játszania.

 

Idézzük fel az utolsó forduló drámai pillanatait.


„Nyerésre kellett játszanom, felégetve magam mögött a hidat, mert arra egy pillanatig sem gondoltam, hogy Magnus veszít. Érdekes, bonyolult állás volt, úgy tűnt, hogy elértem, amit akartam. De később vesztettem a koncentrációmból, nem tudtam, hogy mitévő legyek. Lehetséges, hogy túlértékeltem esélyeimet” - értékelte az orosz exvilágbajnok utolsó partiját, aki időzavarban sokat hibázott, nagy lehetőséget szalasztott el.

 

Ivancsuk,V (2757) - Kramnyik,V (2810)

 

35...Bc8?

Vlagyimir Kramnyik nem bírta a feszültséget, nem tudta higgadtan számolni a 35...Bxa6 36.Bxa6 Hf4+!! 37.Fxf4 exf4 38.Fxf7+ Kh8

 

39.Vd3 (39.Fxe8?? Vd2+ 40.Kh1 Ve1+ 41.Kg2 Fd4 védhetetlen matt.) 39...Vxh4 40.Fxe8 Vg3+ 41.Kf1 Vh3+ 42.Ke2 Vg2+ 43.Ke1 Vg1+ 44.Kd2 Vf2+ 45.Kc1 (45.Ve2?! Fc3+ 46.Kxc3 Vxe2 47.Ba8 Vxf3+ 48.Kb2 Kg7) 45...Vg1+ 46.Kd2 a kihívói jogot jelentő változatot!

36.Bh1 Bc7 37.Fxe6 Bxe6

 

38.b5! Bb7 39.b6 c5 40.Bb1 Ff8?!

 

 

41.Vd5! Vb8 42.Bba1 Bd6 43.Ba8!? Bxd5 44.Bxb8 Bxb8 45.exd5 Fd6 46.Ba6 Bb7 47.Kf1 és sötét feladta

 

Carlsen,M (2872) - Szvidler,P (2747)

 

27.Ff6+ Kg8 28.Hh6+ Kf8 29.Ve3

Nagy bonyodalmakhoz vezetett a 29.Hxf7 Hxf6 30.Vh6+ Kg8 (30...Ke7? 31.Hg5) 31.Hd6+ Fd5 32.Hxe8 Vxe8 33.Fxd5+ Hxd5 34.Vh4 folytatás.

29...Fb7 30.Fh4?!

Jó esélyt adott a 30.Fh8! Be7 31.f3 változat.

30...Vh3

 

31.f3?

A világranglista-vezetőnek már nem volt ideje, hogy megtalálja a [31.Fd5! Fxd5 32.Vxc5+ Kg7 33.Vxd5 Kxh6 34.Vxf7 Fa5 35.Vxe8 Fxe1 36.Vxe5 Fxf2+ 37.Kxf2 Vxh2+ 38.Ke3 Vg1+ 39.Kd2 remihez vezető folytatást.

31...Hf4! 32.gxf4 Vxh4 33.Hxf7 Fxf3! 34.Vf2 Vg4+?!

Erősebb volt a 34...Vxf4 35.Be3 Fg4 36.Hg5 Vxf2+ 37.Kxf2 Fd8 38.He4 Fh4+ 39.Kg1 Bb8 folytatás.

35.Vg3?

Magnus még halvány reményeket táplálhatott volna a 35.Kf1 Vh3+ 36.Kg1 exf4 37.Bxe8+ Kxe8 38.Hg5 Vg4+ 39.Kf1 Vxg5 40.Vxf3 változatban.

35...exf4 36.Bxe8+ Kxe8 37.Vxg4 Fxg4 38.Hg5 h6 39.Hf7 h5 40.Hh6 Fd1 41.Kf2

 

 

41...f3! 42.h3 Ff4 43.Hf7 g5 44.Ke1 g4 45.hxg4 hxg4 46.Kxd1 g3 47.Ke1 g2 48.Kf2 Fh2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Londonban drámai utolsó fordulóval ért véget a világbajnok-jelölti verseny, amelyet végül több győzelmének köszönhetően a norvég Magnus Carlsen nyert meg és lett az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A befejező játéknapon Carlsen és riválisa, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik is vereséget szenvedett. A világranglista-vezető óriási időzavarba került az orosz Peter Szvidlerrel vívott csatájában, többször is rontott, második partiját vesztette el világossal játszva. Kramnyikot az ukrán Vaszilij Ivancsuk győzte le, az exvilágbajnok sem bírta a sorsdöntő ütközet feszültségét. Az örmény Levon Aronjan nyeréssel zárta szereplését, Szvidler mögött a negyedik helyen végzett. Az izraeli Borisz Gelfand és Alekszandr Griscsuk megosztozott a ponton. A tornán remek, fordulatokban is gazdag csatákat láttunk, megdöbbentő hibákat is elkövettek a szupernagymesterek, meglepő eredmények nagyban befolyásolták a végeredményt.

 

A tegnapi 13. forduló előtt még 65 százalékos Vlagyimir Kramnyik elsőséget jósolt a statisztika. A mai játéknapot már Magnus Carlsen kezdi előnyösebb helyzetből, hiszen öt győzelmével megelőzi a csak négy nyerést elért orosz exvilágbajnokot. Már forduló közben érte kritika a versenykiírást, hogy a gigászok küzdelmét akár ez a kritérium döntheti el, még a rájátszást is sokan jobbnak gondolták. A legélesebben a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov fogalmazott: „Ahelyett, hogy a végső győzelemre esélyes Carlsen és Kramnyik egymással viaskodna, minden a verseny legkevésbé stabil játékosától, Kramnyik ellenfelétől, Vaszilij Ivancsuktól függ majd. Vaszilij zseni, de ahogy már korábban is mondtam, az egyik napon 2800 Élő-pontnak megfelelően tud játszani (ahogy ez Carlsen elleni parijában történt), a következő napon képes 300 Élő-ponttal gyengébb játékot nyújtani.

Nincs azonban kétségem, hogy Kramnyik ellen jól fog játszani. A verseny formátumának ismeretében én a következőt javasoltam, amennyiben az élen végzett két sakkozó között nem alakul egy pontnál nagyobb különbség, akkor kettőjük meccse döntse el, hogy melyikük lesz világbajnoki kihívó. Tudom, hogy sok sakkrajongó nagyon szereti a drámai és éles helyzeteket, amelyet a verseny biztosít, de számomra a párosmérkőzések a legjobb tradíciók maradnak a világbajnoki ciklusban. Ennek eredménye után már kevesekben maradna kétely, hogy ki érdemli meg jobban a jogot, hogy kihívó legyen”.

 

Magnus Carlsen a viadal első körében sötéttel nyert Peter Szvidler ellen, ma tizenharmadik partijukat játsszák, kilenc remi mellett még az orosz sakkozónál volt az előny 2-1-gyel.  Szvidler két győzelmét 2006-ban és 2007-ben érte el a pályafutása elején levő norvég zsenivel szemben.

 

Vlagyimir Kramnyik és Vaszilij Ivancsuk már 39 partiban mérkőzött meg, élvezetes nagy csaták jellemezték mindig küzdelmeiket. Az 1993-as linaresi tornán találkoztak először, akkor szenzációnak számított Vlad győzelme, még hétszer volt eredményes, négyszer kényszerült feladásra, remi lett az első félidei összecsapásuk, még 26-szor osztoztak meg a ponton.

Nem okozott meglepetést a Carlsen-Szvidler játszma megnyitása, a spanyol megnyitás került terítékre, míg Kramnyik a Pirc védelem mellett döntött.

A viadal hivatalos honlapján (http://london2013.fide.com) az élő videón jól érzékelhető volt az óriási feszültség. Magnusról gyorsan lekerült a zakó, látszott, hogy mennyire koncentrál az állásban, míg Szvidler jóval könnyebb lélektani helyzetben volt. Kramnyikéknál lassan peregtek a lépések. Az exvilágbajnok taktikája Ivancsuk sebezhető pontjára próbált rávilágítani, a tornán oly nehezen választott a lépés-jelöltek között, ez is okozta öt vereségét.

A bőség zavarában "szenvedtünk", a londoni angol kommentálás mellett az orosz honlapok is neves nagymesterek segítségével követték a történéseket. Az olimpiai bajnok Alekszej Drejev mindkét partira remit jósolt, Kramnyik hívei Ivancsuk időzavarában reménykednek.

Magnus idegesnek tűnt, sokszor maradt egyedül a táblánál, Peter a tőle megszokott gyors tempóban sétálgatott. Ivancsukéknál a helyzet változatlan, a 21. lépést követően az ukrán nagymesternek csak 25 perce maradt.

A partik hihetetlen fordulatot vettek. Magnus kedvezőbb pozícióban egyre nagyobb időhátrányba került, majd a kapkodásban már nem vette észre a meneküléséhez vezető folytatást. Gyalogot vesztett, Peter Szvidler anyagi előnyét a futópár segítségével gond nélkül érvényesítette. A drámát csak fokozta, hogy Ivancsuk megtáltosodott. Meglepő gyalogáldozata az exvilágbajnok soraiban okozott komoly zavart, elvesztette a fonalat és az ukrán nagymester időzavarban sem tudott hibázni. Vaszilij Ivancsuk oly sokszor kihagyott a versenyen, de Carlsen és Kramnyik ellen remekül játszott.

A 22 esztendős Magnus Carlsen mérkőzhet meg Viswanathan Ananddal a világbajnoki címért. Elsőszámú esélyesnek tartottuk, de mindenki tudta, hogy a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben nem lesz könnyű feladata, hogy érvényesítse a "papírformát". Nem játszott kiegyensúlyozottan, voltak gyengébb partijai, meglepő, hogy két játszmát is világossal vesztett el. Sikere azonban megérdemelt, mert  a kritikus pillanatokban rendezni tudta sorait, nagyot küzdött.

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik méltó vetélytársa volt. Az első félidőben jelentős hátrányba került, a második körben magára talált, kevés hiányzott ahhoz, hogy ismét megmérkőzhessen Ananddal a világbajnoki trónért, de a versenyfutásban végül alulmaradt 15 évvel fiatalabb riválisával szemben.

Az orosz Peter Szvidler legjobb napjaira emlékeztetően sakkozott, az örmény Levon Aronjan a hajrá feszültségét nem bírta. Érdekes, hogy ketten csak fél ponttal teljesítettek kevesebbet, mint Carlsen és Kramnyik. Az izraeli Borisz Gelfand és az orosz Alekszandr Griscsuk nem adta könnyen meg magát, Ivancsuk öt veresége és két bravúros győzelme mindent elárul játékáról. Az azeri Tejmur Radzsabov szereplése a legnagyobb negatívum, sokan titkos esélyesnek is gondolták. Elhibázott felkészülését okolhatja elsősorban a tragikus szerepléséért.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2872) – Peter Szvidler (orosz, 2747) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 48)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2757) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2810) 1 - 0 (Pirc védelem, 47)

Borisz Gelfand (izraeli, 2740) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764) döntetlen (Grünfeld védelem, 27)

Levon Aronjan (örmény, 2809) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793) 1 - 0 (Királyindiai védelem, 35)

 

A világbajnok-jelölti verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen (norvég) 8,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 8,5

3. Peter Szvidler (orosz) 8

4. Levon Aronjan (örmény) 8

5. Borisz Gelfand (izraeli) 6,5

6. Alekszandr Griscsuk (orosz) 6,5

7. Vaszilij Ivancsuk (ukrán)  6

8. Tejmur Radzsabov (azeri) 4

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

1

Magnus Carlsen  

2872

NOR

* *

½ ½

1 0

½ ½

1 1

1 ½

½ 0

½ 1

1

5

2

Vlagyimir Kramnyik  

2810

RUS

½ ½

* *

½ 1

½ 1

½ ½

½ 1

½ 0

½ 1

1

4

3

Peter Szvidler  

2747

RUS

0 1

½ 0

* *

½ 1

½ ½

½ ½

½ 1

1 ½

8

4

4

Levon Aronjan  

2809

ARM

½ ½

½ 0

½ 0

* *

1 0

½ ½

1 1

1 1

8

½

5

5

Borisz Gelfand  

2740

ISR

0 0

½ ½

½ ½

0 1

* *

½ ½

½ ½

½ 1

1

2

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0 ½

½ 0

½ ½

½ ½

½ ½

* *

½ 1

½ ½

1

1

7

Vaszilij Ivancsuk  

2757

UKR

½ 1

½ 1

½ 0

0 0

½ ½

½ 0

* *

0 1

6

0

3

8

Tejmur Radzsabov  

2793

AZE

½ 0

½ 0

0 ½

0 0

½ 0

½ ½

1 0

* *

4

0

1

 

A teljesítmények performance-pontszámai:

Magnus Carlsen 2854, Vlagyimir Kramnyik 2863, Peter Szvidler 2842, Levon Aronjan 2833, Borisz Gelfand 2764, Alekszandr Griscsuk 2761, Vaszilij Ivancsuk 2741, Tejmur Radzsabov 2628

A teljesítmények az Élő-pontszámok tükrében:

Magnus Carlsen - 4, Vlagyimir Kramnyik + 10, Peter Szvidler + 18,6, Levon Aronjan + 5, Borisz Gelfand + 5,2,  Alekszandr Griscsuk 0, Vaszilij Ivancsuk – 3,4, Tejmur Radzsabov – 31,4(!)

 

Carlsen,M (2872) - Szvidler,P (2747)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3

Ellenkező színelosztással Peter Szvidler az első körben 8.a4 b4 9.Hbd2 0-0 10.a5 Fe6 11.Hc4 Bb8 12.c3 bxc3 13.bxc3 h6 14.Be1 Vc8 15.Fc2 Bd8 16.Ve2 Ff8 17.He3 d5 után elvesztette a megnyitáselméleti párbajt, a világranglista-vezető átvette a kezdeményezést.

8...0-0 9.Hc3 Fb7 10.Fd2 Vd7 11.a4 Hd8 12.axb5 axb5 13.Bxa8 Fxa8 14.He2 He6 15.Hg3 c5 16.Hf5 Fd8 17.c4 bxc4 18.Fxc4 Fc7

Az orosz nagymester elégedett lehetett állásával.

19.Be1 Be8 20.Vc1 Hh5 21.g3

 

Az orosz nagymester elégedett lehetett állásával.

19.Be1 Be8 20.Vc1 Hh5 21.g3 g6?!

A királyállást meggyengítő, elkötelező lépés.

22.Hh6+ Kg7

23.Hg5

Számításba jött a 23.Hxf7 Kxf7 24.Hg5+ Kf6 25.Hxe6 Bxe6 26.Fxe6 Vxe6 27.b4 Fc6 28.bxc5 d5 29.Fh6 folytatás, az utolsó forduló izgalmai közepette nehéz megjátszani…

23...Hxg5 24.Fxg5 d5 25.exd5 Fxd5 26.Hg4! Ff3 27.Ff6+ Kg8 28.Hh6+ Kf8 29.Ve3

Carlsen óriási időzavarba került, két és fél perce maradt a 11 lépésre!

29…Fb7 30.Fh4?! Vh3

 

31.f3?

A világranglista-vezetőnek már nem volt ideje, hogy megtalálja a 31.Fd5! Fxd5 32.Vxc5+ Kg7 33.Vxd5 Kxh6 34.Vxf7 Fa5 35.Vxe8 Fxe1 36.Vxe5 folytatást.

31...Hf4! 32.gxf4 Vxh4 33.Hxf7 Fxf3! 34.Vf2 Vg4+ 35.Vg3? exf4 36.Bxe8+ Kxe8 37.Vxg4 Fxg4 38.Hg5 h6 39.Hf7 h5 40.Hh6 Fd1 41.Kf2

 

 

41...f3! 42.h3 Ff4 43.Hf7 g5 44.Ke1 g4 45.hxg4 hxg4 46.Kxd1 g3 47.Ke1 g2 48.Kf2 Fh2 és világos feladta

 

Ivancsuk,V (2757) - Kramnyik,V (2810)
Pirc védelem [B08]

1.d4 d6 2.e4 Hf6 3.Hc3 g6 4.Hf3 Fg7 5.Fe2 0-0 6.0-0 a6 7.h3 Hc6 8.Fg5 b5 9.a3 h6 10.Fe3 e5 11.dxe5 dxe5 12.Vc1 Kh7 13.Fc5 Be8 14.Bd1 Fd7 15.b4 Vc8 16.Ve3

Nem lehetett kétségünk, hogy az ukrán nagymester sokkal jobban áll, drukkerei gyorsan múló gondolkodási ideje miatt aggódhattak.

 

 

16...Hd8 17.a4 bxa4 18.Hxa4 He6 19.Fc4 Hh5 20.Hc3 Hhf4

 

 

21.Hd5 Fb5 22.Fb3 Fc6 23.Ba5 Vb7

 

 

24.g3!?

Kétséges gyalogáldozat az időzavar árnyékában, de az ukrán sakkozó remekül érezte meg az esélyt.

24…Hxh3+ 25.Kg2 Hhg5 26.Bh1 Kg8 27.Hxg5 Hxg5 28.f3 Fxd5 29.Fxd5 c6 30.Fc4 Vc8 31.Vb3 h5?!

 

32.Fe3! He6 33.Bha1

Ivancsuk a kapkodásban sem tudott hibázni.

33...h4 34.gxh4 Vd8 35.Bxa6 Bc8? 36.Bh1 Bc7 37.Fxe6 Bxe6

 

 

 

38.b5! Bb7 39.b6 c5 40.Bb1 Ff8

 

 

41.Vd5! Vb8 42.Bba1 Bd6 43.Ba8!? Bxd5 44.Bxb8 Bxb8 45.exd5 Fd6 46.Ba6 Bb7 47.Kf1 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2809) - Radzsabov,T (2793)
Királyindiai védelem [E90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.h3 0-0 6.Fg5 a6 7.Hf3 c5 8.dxc5 Va5 9.Fd3 dxc5 10.0-0 Hc6 11.Hd5 Fe6 12.Vb3

 

12...b5! 13.Bac1 bxc4 14.Fxc4 Hxe4 15.Vb7 Bac8 16.Fxe7

 

 

16...Fxd5

Tejmur Radzsabov felborította az anyagi egyensúlyt.

17.Fxf8 Bb8 18.Vxb8 Hxb8 19.Fxd5 Kxf8 20.Fxe4 Hd7 21.b3 Vxa2 22.Bcd1 He5 23.Bd8+ Ke7 24.Bb8 Hxf3+ 25.Fxf3 Fd4 26.g3 a5 27.Be1+ Kf6 28.Be2 Vb1+ 29.Kg2

 

 

29...a4?

Ezen a versenyen az azeri nagymesternek semmi nem jött be, vesztőt húzott!

30.Bb7!

Kelepcében a sötét király.

30...a3 31.Fd5 a2 32.Bxf7+ Kg5 33.h4+ Kh6 34.Bee7 g5

 

35.Fe4! és sötét feladta. Tetszetős a matt  35…Vxe4+-ra 36.Bxe4 a1V 37.Be6+ Kh5 38.g4+ Kxh4 39.Bh6+ Kxg4 40.f3-mal!

 

Gelfand,B (2740) - Griscsuk,A (2764)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Fg7 6.e4 Hxc3 7.Fxc3 c5 8.d5 Fxc3+ 9.bxc3 0-0 10.Vd2 e6 11.Fc4 exd5 12.Fxd5 Hc6 13.Hf3 Vf6 14.0-0 Fg4 15.Ve3 Fxf3 16.gxf3 Bae8 17.Kh1 b5 18.Bad1 b4 19.f4 He7 20.c4 Va6 21.Vxc5 Hxd5 22.exd5 Va3 23.d6 Vf3+ 24.Kg1 Vg4+ 25.Kh1 Vf3+ 26.Kg1 Vg4+ 27.Kh1 Vf3+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen 63 pontos előnnyel vezeti a világranglistát

Címkék: Világranglista 2013 április

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2013. április 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A rangsort óriási fölénnyel vezeti a norvég Magnus Carlsen, 63 ponttal az örmény Levon Aronjant előzi meg. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a zürichi tornán 9 pontot vesztett. Ismét a top tízben az olasz Fabiano Caruana. Az élsakkozók alig játszottak versenyen, a londoni világbajnok-jelölti tornát a májusi listán számolják majd el. Lékó Péter 15., Polgár Judit az 55., Almási Zoltán a 60. Berkes Ferenc a 69., Gyimesi Zoltán a 71. a listán.  A top 25-ben többek között nyolc orosz, két-két azeri, amerikai és ukrán amerikai sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2700 pont. A női világranglistát hatvanharmadszor vezeti Polgár Judit!

 

A legjobbak még a londoni világbajnok-jelölti versenyen csatáznak, a pontokat csak a májusi listán számolják el. A top tíz sorrendjében két változás van, az örmény Levon Aronjan játék nélkül is megelőzte az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot, akinek főpróbája Zürichben rosszul végződött. A világranglistán óriási fölénnyel vezet a norvég Magnus Carlsen, 63 ponttal előzi meg Aronjant. A 22 esztendős Magnus a londoni torna utolsó fordulójában eddigi pályafutása legnehezebb partiját játssza majd. A tét hatalmas, a világbajnoki kihívói jogért harcol. Visszaküzdötte magát a top tízbe az olasz Fabiano Caruana, zürichi sikere szépen kamatozott.

A rangsorban 15. Lékó Péter következő nagy megmérettetése április 17-től a GP-viadal lesz, amelyet Lisszabon helyett a svájci Zugban rendeznek meg. Az orosz Szergej Karjakin és Alekszandr Morozevics, Fabiano Caruana, a bolgár Veszelin Topalov, az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az amerikai Hikaru Nakamura lesznek legnagyobb riválisai.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

       nemzet

0213

0313

0413

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2872

2872

2872

0

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2809

2809

2809

0

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2810

2810

2801

6

1975

4.

Radzsabov,T

azeri

2793

2793

2793

0

1987

5.

Karjakin,S

orosz

2786

2786

2786

0

1990

6.

Anand,V

indiai

2781

2784

2783

6

1969

7.

Caruana,F

olasz

2757

2757

2772

6

1992

8.

Topalov,V

bolgár

2771

2771

2771

0

1975

9.

Nakamura,H

amerikai

2767

2767

2767

0

1987

10.

Mamedgyarov,S

azeri

2766

2766

2766

0

1985

11.

Griscsuk,A

orosz

2764

2764

2764

0

1983

12.

Morozevics,A

orosz

2758

2758

2758

0

1977

13.

Ivancsuk,V

ukrán

2758

2757

2757

0

1969

14.

Szvidler,P

orosz

2747

2747

2747

0

1976

15.

Lékó,P

magyar

2744

2744

2744

0

1979

16.

Wang Hao

kínai

2743

2743

2743

0

1989

17.

Kamsky,G

amerikai

2740

2741

2741

0

1974

18.

Gelfand,B

izraeli

2740

2740

2739

6

1968

19.

Jakovenko,D

orosz

2734

2734

2734

0

1983

20.

Ponomarjov,R

ukrán

2733

2733

2733

0

1983

21.

Giri,A

holland

2722

2729

2727

3

1994

22.

Adams,M

angol

2725

2727

2727

0

1971

23.

Andrejkin,D

orosz

2727

2727

2727

0

1990

24.

Dominguez,PL

kubai

2723

2723

2723

0

1983

25.

Tomasevszkij,E

orosz

2722

2722

2722

0

1987

 

 

 

 

 

 

 

55.

Polgár,J

magyar

2696

2696

2696

0

1976

60.

Almási,Z

magyar

2689

2689

2689

0

1976

69.

Berkes,F

magyar

2702

2702

2674

19

1985

71.

Gyimesi,Z

magyar

2674

2674

2674

0  

1977

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt.

1.Oroszország 2747 (216 nemzetközi nagymester, 501 nemzetközi mester, 2180 címviselő)

2. Ukrajna 2704 ( 80, 197, 494)

3. Kína 2669 (32, 25, 125)

4. Franciaország 2663 (47, 96, 359)

5. Magyarország 2661 ( 52, 108, 421)

6. Örményország 2661 (34, 25, 96)

7. Egyesült Államok 2654 (78, 121, 584)

8. Azerbajdzsán 2653 (20, 19, 80)

9. India 2639 ( 31, 77, 222)

10. Hollandia 2636 (30, 78, 293)

 

A honi ranglistán jelentős változás, hogy Lékó Péter mögött ismét Polgár Judit a második és Almási Zoltán a harmadik. A top trió nem játszott tornán, míg Berkes Ferenc Macedóniában  és Vietnamban mérsékelt teljesítmény nyújtott, 19 partiján 28 Élő-pontot vesztett. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd az osztrák csb-n újabb pontokat gyűjtött.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2744, Polgár Judit 2696,  Almási Zoltán 2689, Berkes Ferenc 2674 (- 28), Gyimesi Zoltán 2674, Rapport Richárd 2654  (+ 8), Balogh Csaba 2648 (+ 7), Erdős Viktor 2634 (- 2), Bánusz Tamás 2599, Ács Péter 2597 (+ 11), Papp Gábor 2580 ( - 2), Ruck Róbert 2573, Medvegy Zoltán 2565 ( - 7), Héra Imre 2575, Ribli Zoltán 2564 (+ 4)

 

A női világranglistán 63. alkalommal első Polgár Judit, az első öt helyezett nem játszott tornán. Az ukrán Katyerina Lahno javított, a grúz Nana Dzagnidze rontott helyezésén.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2696

2. Hou Ji-fan (kínai) 2617

3. Humpy Koneru (indiai) 2597

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2585

5. Zhao Xue (kínai) 2565

6. Katyerina Lahno (ukrán) 2550 (+ 3, 8)

7. Nana Dzagnidze (grúz) 2545 ( - 9, 8)

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2531

9. Marie Sebag (francia) 2537 (- 10, 2)

10. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2525 (- 5, 9)

27. Hoang Thanh Trang (magyar) 2476

95. Vajda Szidónia (magyar) 2362

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők megtartották éllovasi pozíciójukat. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2480

2. Oroszország 2469

3. Grúzia 2432

4. Ukrajna 2416

5. India 2383

6. Magyarország 2377

7. Németország 2350

8. Lengyelország 2349

9. Franciaország 2343

10. Egyesült Államok 2324

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2696, Hoang Thanh Trang 2476, Vajda Szidónia 2362, Gara Tícia 2350, Grábics Mónika 2335, Medvegy Nóra 2328, Mádl Ildikó 2325 (+ 1), Schneider Veronika 2306 (+ 7), Papp Petra 2305 (+ 5), Gara Anita 2303, Lakos Nikoletta 2291 (+ 1), Rudolf Anna 2281 ( - 11)

 

A legjobb junioroknál Rapport Richárd ötödik a listán, messze a legfiatalabb a rangsorban.

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2727 (- 2, 1994)

2. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2701 (1993)

3.Yu Yangyi (kínai) 2675 (- 21, 1994)

4. Szanan Szjugirov (orosz) 2657 (+ 11, 1993)

5. Rapport Richárd (magyar) 2654 (+ 8, 1996)

 

A 19 esztendős kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. Papp Petra 13. a legjobbak világranglistáján.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2617   (1994)

2. Guo Qi (kínai) 2439 (+ 4, 1995)

3. Devsi Cori (perui) 2430 (1993)

4. Wang Jue (kínai) 2401 (+ 11, 1995)

5. Nazi Pajkidze (grúz) 2392 (1993)

13. Papp Petra 2305 (+ 5, 1993)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Az orosz női csapat fél pontra a bajnoki címtől, a kínai férfi együttes a lengyelekkel játszik az elsőségért
2017. 06. 25.

Párizsban rájátszás után Magnus Carlsen győzött a GCT első versenyén
2017. 06. 25.

A vb-n a kínai férficsapat legyőzte az orosz együttest és átvette a vezetést
2017. 06. 24.

Párizsban az összetett pontversenyben Carlsen egypontos előnnyel vezet 
2017. 06. 24.

Hanti-Manszijszkban a vb hatodik fordulójában nem született meglepetés 
2017. 06. 23.

Párizsban Carlsen nyerte a rapidversenyt, egypontos előnnyel kezdi a villámtornát
2017. 06. 23.

A GCT párizsi rapidversenyén Magnus Carlsen egypontos előnnyel vezet
2017. 06. 22.

A csapat-világbajnokság ötödik fordulója után az orosz válogatottak az élen
2017. 06. 21.

Párizsban az első játéknap, három forduló után Carlsen és So holtversenyben vezet
2017. 06. 21.

A férfi csapatok viadalán kínai-orosz versenyfutás, a női vb-n az orosz együttes legyőzte a címvédő grúzokat
2017. 06. 20.

Párizsban  kezdődik a Grand Chess Tour 2017-es idénye
2017. 06. 19.

A vb harmadik fordulójában pontot vesztett a kínai férficsapat és az orosz női együttes
2017. 06. 19.

Meglepetések a vb második játéknapján, az orosz férficsapat pontot vesztett a törökökkel szemben
2017. 06. 18.

A csapat-világbajnokságon az orosz női csapat a kínai együttes elleni győzelemmel rajtolt
2017. 06. 17.

Aronjan szenzációs sikere, egypontos előnnyel tornagyőztes
2017. 06. 17.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Sakkolimpia Tromsø, Világranglista, Csapatbajnokság, Női Európa-bajnokság, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Csapat Európa-bajnokság 2013, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix London, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Női Európa-bajnokság 2016, Riga Női Európa-bajnokság 2017, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Wijk aan Zee 2012, Férfi Európa-bajnokság 2012, Tal-emlékverseny, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, 42. sakkolimpia Baku, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Gibraltár, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Aeroflot 2012, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Női csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Csapatbajnokság 2013/14, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, St. Louis USA ch 2017, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, Csapat-világbajnokság 2013, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, La Coruna Rapport Richárd, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Férfi sakkbajnokság, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Chess Tour 2016 London, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Női világbajnokság, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, 60. női bajnokság, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Szeged Női bajnokság, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix-verseny Chengdu, 61. Női bajnokság Hévíz, Ningbo csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Grand Prix 2017 Moszkva, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Klubcsapatok Európa-kupája, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Csapatbajnokság 2016/17, 32. Mitropa-kupa Meissen, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz csapatbajnokság 2012, 63. Férfi bajnokság Gyula, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, SportAccord Peking, Európa-bajnokság 2016, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Szaratov Lékó Péter, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, U16-os sakkolimpia Győr, Orosz csapatbajnokság 2013, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, 62. férfi bajnokság, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Rapport Richard, Sencsen 2017, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Prix Kazany, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 40. sakkolimpia Isztambul, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Kazany Grand Prix, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, V. Grand Slam-döntő, Mi is történt 2016-ban, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, 33. Mitropa-kupa, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Csapatbajnokság 2014/15, Malmő Lékó Péter, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, A 2012-es év krónikája, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Sharjah Masters 2017 Gledura, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Csapatbajnokság 2012/13, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Malmő Lékó Péter, Orosz csapatbajnokság, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Rapport Richárd, Grand Prix 2017, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Rapid-világbajnokság Asztana, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világbajnoki ciklus, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Grand Prix-verseny Chengdu, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog