A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. április 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A rangsort  világbajnokként a norvég Magnus Carlsen vezeti, 69 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant, aki esélyesként gyengén játszott a világbajnok-jelölti versenyen. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand nagyszerű sikerével, fölényes első helyével öt helyet javítva a harmadik helyre lépett előre. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a negyedik, őt az olasz Fabiano Caruana követi. Lékó Péter a 23.,  Rapport Richárd a 48., Almási Zoltán az 51., Polgár Judit a 60.,  Berkes Ferenc a 65., Balogh Csaba a 89., Erdős Viktor a 100., a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között hét orosz, két-két indiai és ukrán sakkozó. A női világranglistát hetvenötödször vezeti Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a 15.

 

A sakkozás 16. világbajnoka, a norvég Magnus Carlsen páholyból nézhette a Hanti-Manszijszkban megrendezett világbajnok-jelölti versenyt, megkezdheti a felkészülést a visszavágóra, Viswanathan Anand elleni világbajnoki döntőre. Carlsen következő versenyét Bakuban játssza, a hat résztvevős, kétfordulós szuperversenyen vesz részt, amelyet a 27 éves korában elhunyt Vugar Gasimov emlékére rendeznek meg.  Az olasz Fabiano Caruana, az orosz Szergej Karjakin, az amerikai Hikaru Nakamura és az azeri Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov lesznek a riválisai.

Az örmény Levon Aronjan nagy reményekkel vágott neki a világbajnok-jelölti versenynek, a második félidőben azonban betlizett, - 18 ponttal zárta a viadalt. Fantasztikus sikert ért el Vishy Anand, a + 15 ponttal öt helyet javítva a harmadik helyre lépett előre. Vlagyimir Kramnyik, de különösen Veszelin Topalov a vártnál jóval gyengébb játékkal rukkolt ki. Ismét a top 10-ben az azeriek legjobbja, Sahriyar Mamedgyarov.

A top 25-ben kisebb helycserék voltak, Lékó Péter változatlanul 23. a legjobbak rangsorában. Újonc az indiai Pentala Harikrishna.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

     nemzet

0214

0314

0414

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2872

2872

2881

0

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2826

2830

2812

14

1982

3.

Anand,V

indiai

2773

2770

2785

14

1969

4.

Kramnyik,V

orosz

2787

2787

2783

14

1975

5.

Caruana,F

olasz

2781

2783

2783

0

1992

6.

Griscsuk,A

orosz

2777

2777

2777

0

1983

7.

Karjakin,S

orosz

2766

2766

2772

14

1990

8.

Topalov,V

bolgár

2785

2785

2785

14

1975

9.

Nakamura,H

amerikai

2776

2772

2772

0

1987

10.

Mamedgyarov,S

azeri

2757

2757

2760

14

1985

11.

Vachier-Lagrave,M

francia

2745

2758

2758

0

1990

12.

Dominguez,PL

kubai

2757

2757

2757

0

1983

13.

Szvidler,P

orosz

2758

2758

2756

14

1976

14.

Adams,M

angol

2754

2751

2753

2

1971

15.

Gelfand,B

izraeli

2761

2753

2753

0

1968

16.

Ivancsuk,V

ukrán

2739

2753

2753

0

1969

17.

Vityjugov,N

orosz

2737

2747

2747

0

1987

18.

Giri,A

holland

2746

2745

2745

0

1994

19.

So,W

Fülöp-szigeteki

2738

2738

2738

0

1993

20.

Wang Hao

kínai

2734

2734

2734

0

1989

21.

Eljanov,P

ukrán

2733

2733

2723

11

1983

22.

Nepomnjacsij,J

orosz

2732

2732

2732

0

1990

23.

Lékó,P

magyar

2730

2730

2730

0

1979

24.

Jakovenko,D

orosz

2723

2723

2726

11

1983

   25.

Harikrishna,P

indiai

2712

2714

2726

4

1986

 

 

 

 

 

 

 

48.

Rapport,R

magyar

2679

2681

2698

17

1996

51.

Almási,Z

magyar

2708

2707

2704

11

1976

     60.

Polgár,J

magyar

2693

2693

2685

11

1976

65.

Berkes,F

magyar

2680

2687

2680

11

1985

89.

Balogh,Cs

magyar

2654

2651

2656

13

1987

100.

Erdős,V

magyar

2656

2654

2651

3

1987

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az oroszok legjobbjai az ukránok előtt. Sakkozóink ötödikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2744 (223 nemzetközi nagymester, 504 nemzetközi mester, 2238 címviselő)

2. Ukrajna 2696 (- 6, 81, 198, 507)

3. Kína 2675 (34, 26, 130)

4. Franciaország 2663 (- 3, 47, 101, 371)

5. Magyarország 2656 (- 1, 52, 112, 430)

6. Örményország 2653 (+ 1, 36, 23, 104)

7. India 2652 (+ 5, 35, 77, 238)

8. Egyesült Államok 2651 (+ 2, 84, 125, 623)

9. Hollandia 2647 (+ 3, 30, 80, 301)

10. Lengyelország 2630 (38, 99, 342)

 

A honi ranglistán legfiatalabb  nagymesterünk, Rapport Richárd a második helyre lépett előre. Nagy kár, hogy nem játszott az Eb-n, a különböző csapatbajnokságokon gyűjtött pontokat, két pontra megközelítette a + 2700 Élő-pontos határt. Almási Zoltán és Polgár Judit a sok meglepetéssel szolgált kontinensbajnokságon vesztett pontokat.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2730, Rapport Richárd 2698 (+ 17),  Almási Zoltán 2693 (- 11), Polgár Judit 2685 ( - 8), Berkes Ferenc 2680 (- 7),  Balogh Csaba 2656 (+ 5), Erdős Viktor 2651 (- 3), Bánusz Tamás 2608 (+ 3), Prohászka Péter 2580 (+ 3), Papp Gábor 2578 (- 4), Ács Péter 2572 ( - 4), Ruck Róbert 2572 (- 9), Héra Imre 2565 (+ 4), Ribli Zoltán 2563 (- 1), Gonda László 2560

 

 

 

A női világranglistán 75. alkalommal első Polgár Judit. A világbajnoknő Hou Ji-fan szereplését a férfi bajnokságukon ezúttal sem kísérte sok siker. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang 15. a rangsorban.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2685 (- 8, 11)

2. Hou Ji-fan (kínai) 2618 (- 11, 11)

3. Humpy Koneru (indiai) 2613

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2560

5. Zhao Xue (kínai) 2552

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2551 (+ 5, 11)

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2543

8. Ju Wenjun (kínai) 2527 (+ 7, 11)

9. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2527

10. Maria Muzicsuk (ukrán) 2524

15. Hoang Thanh Trang (magyar) 2508 (- 2, 1)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megőrizték előnyüket az oroszokkal szemben. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2495 (+ 4)

2. Oroszország 2472 (- 5)

3. Grúzia 2441 (+ 3)

4. Ukrajna 2411 (- 1)

5. India 2390 (+ 4)

6. Magyarország 2379

7. Lengyelország 2370

8. Németország 2344

9. Franciaország 2330 (+ 3)

10. Románia 2324 (+ 1)

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2685 (- 8), Hoang Thanh Trang 2508 (- 2), Vajda Szidónia 2352 (+ 1), Medvegy Nóra 2340 (- 2), Gara Tícia 2340 (+ 4), ), Mádl Ildikó 2323 (+ 1), Gara Anita 2323 (- 6), , Papp Petra 2321 (+ 19), Schneider Veronika 2307 (+ 1), Lakos Nikoletta 2286 (- 4), Rudolf Anna 2281 (- 16)

 

A legjobb junioroknál a holland Anish Giri őrzi vezető pozícióját. Rapport Richárd immár jelentős pontelőnnyel a második.

 

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2745 (1994)

2. Rapport Richárd (magyar) 2698 (+ 17, 1996)

3. Yu Yangyi (kínai) 2667  (+ 3, 1994)

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2663 (+ 22, 1995)

5. Vladiszlav Artyemijev 2636 (+ 15, 1998)

 

A 20 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

 

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai)   2618   (- 11, 1994)

2. Guo Qi (kínai) 2452 (- 10, 1995)

3. Lei Tingjie (kínai) (+ 66, 1997

4. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2423 (- 1, 1998)

5. Nasztazia Ziaziulkina (fehérorosz)  2407 (1995)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A sakkozás 15. világbajnoka, a hatszoros Oscar-díjas Viswanathan Anand pályafutásának egyik legnagyobb sikerét érte el Hanti-Manszijszkban, a világbajnok-jelölti torna megnyerésével. Egy fordulóval a befejezés előtt már világbajnoki kihívóként ünnepelhették. Rajt-cél győzelmet aratott, veretlenül ért célba, magabiztosan játszott, riválisainál kevesebbet hibázott. A viadalt az egyik nagy esélyesnek tartott örmény Levon Aronjan elleni nyeréssel kezdte, ez a győzelem megalapozta diadalmenetét, okos versenyzéssel ért célba, hatalmas rutinja  érvényesült. Ősszel ismét megmérkőzhet legyőzőjével, a norvég Magnus Carlsennel visszavágót játszhat.

 

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, tavaly hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a világbajnok-jelölti tornára. Nem tartották esélyesnek, sokkal inkább az örmény Leon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik párharcát várták. Anand álomszerűen kezdett, világossal Aronjant győzte le. Vezetést szerzett, és éllovasi pozícióját egy pillanatra sem engedte ki a kezéből. Ha a parti menete úgy diktálta, akkor nem vállalt túlzott kockázatot, esélyeit szinte hibátlanul használta ki. A viadal doyenjeként jól osztotta be gondolkodási idejét, hatalmas rutinja érvényesült. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és a bolgár Veszelin Topalov ellen tudott még nyerni, a többi játszmája döntetlennel ért véget.

 

A világbajnoki kihívó Viswanathan Anand pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

A sakkozás tizenötödik világbajnoka, Viswanathan Anand 1969. december 11-én született Csennajban (Madras). Hatéves korában édesanyjától tanult meg sakkozni, már kora gyermekkorában kitűnt azzal, hogy hihetetlenül gyorsan játszotta  a partijait. Anand 1987-ben ifjúsági világbajnoki címet szerzett, Vaszilij Ivancsukot fél ponttal előzte meg. 1988-ban lett nemzetközi nagymester, két évvel később a manilai világbajnoki zónaközi döntőről holtversenyes harmadikként jutott tovább. Világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Alekszej Drejev ellen nyert, a nyolc között Anatolj Karpovtól kapott ki, „villámkezű” Vishy kapkodva esélyes állásokat rontott el. Első szenzációs tornagyőzelmét 1991-92-ben Reggio Emiliában aratta, Garri Kaszparovot és Karpovot is legyőzve végzett az élen. „Barátságos” meccsen Linaresben 5-3-ra legyőzte a világranglistán előkelőbben jegyzett ukrán Vaszilij Ivancsukot.

Anand másokhoz hasonlóan az 1993-95-ös világbajnoki ciklusban két vasat tartott a tűzben, a FIDE világbajnoki címért és a PCA (Profi Sakkozók Szövetsége) elsőségért is harcba szállt. A FIDE versenyében nyert Artur Juszupov ellen (4,5-2,5), de hazai pályán vérzett el az amerikai Gata Kamskyval szemben, a rájátszást 4-4 után elvesztette. Több siker koronázta szereplését a PCA ciklusban, Oleg Romanisint 5-2-re verte, Michael Adams ellen 5,5-1,5-re nyert. Kamskyval játszotta a világbajnok-jelölti döntőt, kísérte a múlt, de végül megbirkózott a feladattal, 6,5-4,5-tel kihívó lett. 1995-ben New Yorkban a világbajnoki címért mérkőzött meg Garri Kaszparovval. Anand nyolc remi után vezetést szerzett, de  Kaszparov zseniális játszmában egyenlített, majd többé nem lehetett megállítani az orosz fenomént.

A „madrasi tigris” remekelt a FIDE 1997-ben, Groningenben megrendezett kieséses rendszerű világbajnokságán. Hat ellenfele, többek között Borisz Gelfand és Michael Adams legyőzésével került a döntőbe, ahol az előcsatározásoktól „megkímélt” Anatolij Karpovtól 3-3 után a rájátszásban, a rapid partikban kapott ki. Tilburgban győzött, Lékó Pétert fél ponttal előzte meg. 1999-ben Wijk aan Zee-ben fél ponttal maradt el a győztes Garri Kaszparov mögött, Linaresben Kramnyikkal osztotta a második helyet. Egy évvel később a Corus-tornán Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter társaságában lett holtversenyben második, majd a vb-re „bemelegítésként” Világkupát nyert, majd nagy álmát is valóra váltotta. 

 

2000-ben FIDE világbajnoki címet szerzett 

A FIDE világbajnokságán, Újdelhiben a legnehezebb pillanatokat a címvédő orosz Alekszandr Halifmannal szemben élte át. Anand éppen születésnapján került szinte reménytelen helyzetbe a rapid rájátszás során, de végül győztesként vághatta fel az ünnepi tortát. Michael Adams ellen nyert az elődöntőben. Következett a teheráni döntő, és a spanyol Alekszej Shirovval szemben „kiütéses” győzelmet aratva lett világbajnok.  Wijk aan Zee-ben a győztes Garri Kaszparovhoz hasonlóan megőrizte veretlenségét, de fél ponttal megelőzte őt a győztes exvilágbajnok. Egy évvel később Moszkvában a vb-n nem sikerült a címvédése, a rajtnál is bukdácsolt,  az elődöntőben nem bírt Vaszilij Ivancsukkal, 2,5-1,5-ös vereséggel búcsúzni kényszerült címétől.

A váratlan kudarcot másfél éves hullámvölgy követte, nehezen tette túl magát  a nagy csalódáson, de 2003-tól ismét szárnyalt. A szakírók is értékelték sikereit 1997 és 1998 után kétszer is, 2003-ban és 2004-ben az esztendő legjobbjává választották, Oscar-díjat kapott. Wijk aan Zee-ben duplázott, 2003-ban Polgár Judit, egy év múlva Lékó Péter előtt végzett az első helyen.  Megnyerte a dortmundi szuperversenyt. Hét éve Lékó mögött másodikként végzett Wijk aan Zee-ben, ezüstérmesként zárt Szófiában is, Veszelin Topalov előzte meg. Sorban nyerte a rapid versenyeket és a rapid párosmeccseket.

 

A FIDE világbajnokságán nem bírt Topalovval, Wijk aan Zee-ben ötödször diadalmaskodott

 

A világranglistán második indiai nagymestert sokan a 2005-ös argentin világbajnokság legnagyobb esélyesének tartották, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov elleni veresége azonban alaposan keresztülhúzta számításait. Gyorsan belátta, hogy a fantasztikus formában, nagyon eredményesen sakkozó Topalovot nem tudja megszorítani, végül holtversenyben Peter Szvidlerrel második lett.

Wijk aan Zee-ben ismét első, igaz Veszelin Topalovval osztotta a dicsőséget, ötödik győzelmét aratta a holland tengerparti városkában. Monacóban az orosz Alekszander Morozeviccsel holtversenyben első. Az áprilisi ranglistán átlépte a 2800 pontos álomhatárt. Szófiában harmadik, bár az első kör után még vezetett az M-tel viadalon. A torinói sakkolimpián gyengélkedett, 25 Élő-pontja bánta bakijait. A leoni rapid tornán a döntőben legyőzte Topalovot, Mainzban az azeri Tejmur Radzsabov ellen nyert meccset.

 

 

A 2007-es évet a Corus versenyen elért ötödik helyezésével kezdte, majd remek tornagyőzelmet ünnepelt a Linares/Morelia szuperversenyen. Arra kevesen gondoltak, hogy a 16 éves Magnus Carlsen elleni kettős nyerése kellett elsőségéhez. Az Amber-versenyen ezüstérmes Kramnyik mögött. Pályafutása során először, április 1-én a világranglistán átvette a vezetést. A dortmundi versenyt holtversenyben másodikként zárta, Leonban hatodszor diadalmaskodott, a döntőben ismét Topalovot győzte le. Siker koronázta mainzi szereplését, az örmény Levon Aronjan ellen nyert, ez már a hetedik elsősége volt a német városban.

 

Mexikóvárosban Viswanathan Anand megkoronázta pályafutását

 

A 37 éves indiai nagymester remek formában harcolta végig a 8 résztvevős, 14 fordulós világbajnokságot. Felkészülése optimálisan jól sikerült, sötéttel is harcos szisztémákat játszott meg, megőrizte veretlenségét. Az élbolyban végzettek ellen 1-1-re hozta meccseit, az ötven százalékot nem teljesítőkkel szemben valamennyi mini-párosmérkőzését megnyerte. Ötödször választották meg az év legjobbjává. Hazájában királynak kijáró fogadtatással köszöntötték.

 

 

A világbajnokság végeredménye:

Világbajnok: Viswanathan Anand (indiai) 9 pont

2-3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Borisz Gelfand (izraeli) 8

4. Lékó Péter (magyar) 7

5. Peter Szvidler  (orosz) 6,5

6-7. Alekszander Morozevics (orosz) és Levon Aronjan (örmény) 6

8. Alekszander Griscsuk (orosz) 5,5

 

Világbajnokként első igazi megmérettetése a Corus-tornán volt. A két tornagyőztest, az örmény Levon Aronjant és a norvég Magnus Carlsent  már ünnepelték, közben a világranglistát holtversenyben vezető Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik még vívta óriási csatáját. Presztízscsata volt javából összecsapásuk, ráadásul Anand számára az esetleges nyerés Wijk aan Zee-i hatodik elsőségét jelentette volna. A remek csata pontosztozkodással zárult, Anand holtversenyben harmadik lett, egy ponttal megelőzte a csak ötven százalékot elérő Kramnyikot.

Az indiai világbajnok megvédte elsőségét a Morelia/Linares tornán. Hatalmas rutinja érvényesült a 17 éves Magnus Carlsennel vívott versenyfutásában. Mainzban, nyolcadszor bizonyította, hogy a rapid sakkozás koronázatlan királya. A négyes tornán Carlsennel játszotta a döntőt és győzte le ifjú riválisát 3-1-re. Anand a világbajnoki döntő főpróbájaként Bilbaóban, a Grand Slam-döntőn játszott, nyeretlenül utolsóként végzett a 6 fős mezőnyben. Eredményével elvesztette első helyét a világranglistán, ideiglenesen az ötödik helyre csúszott vissza, de egy hónap múlva kiderült, hogy nem hiába hozott „áldozatot”.

 

A világbajnoki döntőn megvédte világbajnoki címét Vlagyimir Kramnyikkal szemben

 

Bonnban 6,5-4,5-ös győzelmével fejeződött be Vlagyimir Kramnyik elleni sakkvilágbajnoki döntője. A 12 játszmásra tervezett párharc 11. partijában az indiai világbajnok világossal 24 lépésben remizett, ami végső sikerét jelentette. A sakkozás 15. világbajnoka megvédte „trónusát”, kihívója, a 14. világelső orosz exvilágbajnokkal szemben. A döntő előtt a szakírók egy része nagyobb esélyt szavazott Kramnyiknak, akinek nagyobb tapasztalata volt hasonló párharcokban. Anandot mindenki elsősorban tornajátékosnak tartotta, de Bonnban bizonyította, hogy remekül készült fel a csatára, jobban térképezte fel ellenfele gyenge pontjait.

 

 A partik többségében rákényszerítette akaratát kihívójára. Két sötéttel elért győzelme sorsdöntőnek bizonyult. Stratégiája tökéletesen bevált, olyan állásokat vállalt, ahol a finom pozíciós játék nagymestere eltévedhetett a bonyodalmakban. Az indiai sakkozótól nem volt idegen, hogy királya középen rekedt, érezte az állásban rejlő ellentámadási lehetőségeket. Könnyedén játszott, nem került időzavarba. A segítők, a szekundánsok csapata is összecsapott. A nevek tekintetében Kramnyik stábja volt az erősebb, 4 évvel ezelőtti, brissagói kihívója Lékó Péter mellett az orosz Szergej Rublevszkij és a francia Laurent Fressinet elemzéseire, ötleteire, tanácsaira támaszkodhatott, de számos orosz sakkozó állt még készenlétben… Anandot honfitársa, Surya Shekhar Ganguly, a dán Peter Heine Nielsen, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és a lengyel Radoslav Wojtaszek segítette a küzdelem során. Anand egy pillanatig sem tagadta, hogy a párbaj előtt Magnus Carlsennel is dolgozott együtt, akit a jövő nagy bajnokának tart.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2783) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2772) 6,5-4,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

 

Anand világbajnoki címének megvédése után a hosszabb pihenést választotta, illetve társadalmi kötelezettségeinek tett eleget, bemutató előadásokon vett részt. A hagyományos linaresi szuperversenyen játszott először, a második fordulóbeli, az örmény Levon Aronjan elleni nagy hibáján nem tudta túltenni magát, csak ötvenszázalékos eredményt ért el. Nizzában, az Amber-tornán Kramnyikkal végzett holtversenyben a második helyen, fél ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint a címét megvédő Aronjan. Májusban Bakuban szerepelt az Azerbajdzsán-Világválogatott rapid találkozón. Kérésére a FIDE 2010-re halasztotta a bolgár Veszelin Topalov elleni világbajnoki döntőjét.

 

Miskolcon a hagyományos Lékó & ... sakkfesztivál fénypontjaként Viswanathan Anandot köszönthettük. A sors, az eredmények úgy hozták, hogy a borsodi megyeszékhelyen mindig az a világklasszis Lékó Péter új ellenfele, aki éppen pályafutása csúcsán van. Így volt ez 2007-ben, amikor Vlagyimir Kramnyik látogatott el Miskolcra, két évvel később Viswanathan Anandot láthatták „élőben” a honi sakkrajongók és az internet segítségével öt kontinens sakkrajongói kísérhették figyelemmel a játszmákat és a párharcot kísérő rendezvényeket. A Miskolci Nemzeti Színházban Viswanathan Anand 5-3-ra győzött. Vishy a párharc során a második és az ötödik partit nyerte meg, a többi összecsapás pontosztozkodással ért véget.

 

Mainzben megszakadt Viswanathan Anand bámulatos sorozata, nyolc sikerrel, győzelemmel megívott párosmérkőzés, illetve a körverseny utáni döntő megnyerése után elvesztette rapid világbajnoki címét. A négyes körversenyen rossz rajt után nem tudott a döntőbe bejutni, nem ismétlődhetett meg az örmény Levon Aronjan elleni 2007-es álomdöntője. A végső győzelmet Aronjan szerezte meg.

Az indiai világbajnok a Moszkvában megrendezett Tal-emlékversenyen mérsékelt teljesítményt nyújtott. A zárónap, de a verseny egyik szenzációját jelentette, hogy világossal 25 lépésben szenvedett vereséget az örmény Levon Aronjantól, s csak holtversenyes negyedik helyen zárta szereplését. A villám-világbajnokságon a norvég Magnus Carlsen mögött 3 pontos hátránnyal végzett a második helyen.

A Corus 2010 szuperverseny volt Viswanathan Anand utolsó versenye a szófiai világbajnoki döntője előtt. Arra aligha gondoltunk, hogy a torna remikirálya lesz. Vlagyimir Kramnyikot remek partiban legyőzte, de éppen a gyengékkel szemben bizonytalankodott. A „nyerővarikat” már bizonyára a szófiai világbajnoki döntőre tartogatta….

 

Anand megvédte világbajnoki címét, az utolsó partit sötéttel nyerte meg

A sakkozás régi-új királyát ünnepeltük. A szófiai világbajnoki döntőben a címvédő Viswanathan Anand az utolsó partit sötéttel megnyerte, viharos támadással használta ki bolgár kihívójának, Veszelin Topalovnak sorsdöntő hibáját. „Pályafutásom legnehezebb mérkőzését játszottam, ami éveket vett el az életemből” – nyilatkozta a nagyon boldog győztes.

A meccset a kihívó Veszelin Topalov kezdhette világossal, és a címvédő a Grünfeld védelem egyik változatában a 23. lépésben azonnali vesztőt húzott. Topalov tisztáldozattal szétzúzta Anand királyállását. A vesztés felett nem volt sok idő keseregni és Vishy azonnal egyenlített. Topalov a tőle megszokott túlzott erőszakossággal játszott, elhibázott huszársakk után Anand egyre nagyobb fölénybe került. A harmadik parti remije után  a negyedik összecsapást  Vishy remek stílusban játszotta, tisztáldozattal jutott vezetéshez.

 

Három, korántsem békés döntetlen után - hol az egyik, hol a másik fél hagyott ki kecsegtető esélyt - Anand hihetetlen bakival bukta el a nyolcadik játszmát. A vereség nem múlt el nyomtalanul. Fölöslegesen került időzavarba a kilencedik játszmában és nyerések sorozatát hagyta ki. Úgy tűnt, hogy meccslabdát hibázott. Drukkerei nagyon aggódtak érte, ráadásul a tízedik partiban megszenvedett a remiért. Furcsa volt a 11. összecsapásuk, végül a nagyon érdekes végjáték  lépésismétléssel remi lett.

A döntés az utolsó játszmára maradt, a hazai pálya előnyével játszó kihívó azonban nem bírta a sorsdöntő parti feszültségét. A lélektani hadviselésben Anand erősebb volt. Egy pillanatban a lépésismétlés lehetőségét is felkínálta ellenfelének, de Topalov nem élt a lehetőséggel. „Villámkezű” Vishyvel szemben nem akart rapidozni, élénken élt emlékezetében, hogy 2006-ban Vlagyimir Kramnyik ellen kikapott a rájátszásban? Furcsa manőverekbe kezdett, majd lebecsülte a nagyátlón „leselkedő” futót. Királya magára maradt, a világbajnok haderejének koncentrált támadása ellen nem volt védelme. Anand az 56. lépése után fogadhatta ellenfele gratulációját. A kiegyenlített erők küzdelmében megérdemelt győzelmet aratott.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2787) – Veszelin Topalov  (bolgár, 2805) 6,5 – 5,5 (0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

 

Fantasztikus fogadtatásban részesült hazájában, sikereinek köszönhetően a sakk egyre nagyobb elismerést és támogatást kapott. Anand a kimerítő csata után az augusztusi norvégiai Kristiansundban megrendezett rapidtornán játszott ismét és a döntőben kikapott Magnus Carlsentől. A bilbaói Grand Slam-döntőn Kramnyik, a nankingi szuperversenyen Carlsen mögött lett második. A londoni Chess Classic tornán bár legyőzte Carlsent, veretlenségét is megőrizte, de Magnus négy nyeréssel, két vesztéssel és egy remivel a 3 pontos szabály miatt megnyerte a viadalt  a csak kettőt nyerő és ötöt remiző világbajnok előtt. A 2011-es esztendőt is ezüstéremmel kezdte, Wijk aan Zee-ben az amerikai Hikaru Nakamura gyűjtött fél ponttal többet. Monacóban az utolsó Amber-tornán a rapid műfajban Levon Aronjan mögött második, gyengélkedett „vakon”, összesítésben harmadik lett.

Április 9-án megszületett kisfia, aki az Akhil nevet kapta. A világbajnok felesége, Aruna a menedzseri feladatokat is ellátja Vishy mellett, minden versenyére elkísérte. Akhil érkezésével egy kicsit átalakult Anandék élete. A boldog apa bevallotta, hogy sok mindent meg kell tanulnia, de élvezni fogja a gyermek és Aruna körüli gondoskodást, mert oly régen vártak a boldog pillanatra.

Vishy a májusi világranglistát ismét vezette, két ponttal előzte meg Magnus Carlsent. Augusztusban döntött a FIDE vezérkara, hogy világbajnoki döntőjét kihívójával, az izraeli Borisz Gelfanddal Moszkvában kell lejátszania. Anand szülővárosa, Csennaj is pályázott, de a moszkvai feltételek kedvezőbben bizonyultak a 2,55 millió dolláros díjalappal. Anand könnyed játékkal győzött a moszkvai rapidtornán, amelyen Kramnyik, Aronjan és Carlsen játszott még. Mihail Botvinnik születésének 100. évfordulójára emlékeztek meg a viadallal.

A Grand Slam-döntőn gyengén sakkozott, ötvenszázalékos eredménnyel zárta szereplését. Nagy csalódást okozott a Tal-emlékversenyen, valamennyi partija remivel végződött, csak hatodik a 10 fős szuperversenyen. A londoni szuperversenyen sem tudta túllépni az ötvenszázalékos küszöböt, egy nyerés és egy vesztés mellett hatszor megosztozott a ponton.

 

Moszkvában harmadszor is megvédte világbajnoki címét

Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand csatáját kiegyenlített erők küzdelme jellemezte. A vártnál talán békésebb partikat láttunk a két jól felkészült, a világbajnoki címért több mint két évtizede versengő nagymesterek összecsapásán, de a 12 játszmás lebonyolítás is kevesebb alkalmat ad a nyíltsisakos játékra. A rapid rájátszás izgalmai sok mindenért kárpótolták a sakkrajongókat, a rendkívüli feszültséget a gyorsabban játszó címvédő jobban bírta. A világbajnoki cím sorsát eldöntő rájátszást a címvédő Viswanathan Anand 2,5-1,5-re megnyerte Borisz Gelfanddal szemben. Az indiai világbajnok három döntetlen mellett a második partiban aratott győzelemmel védte meg koronáját.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2791) – Borisz Gelfand  (izraeli, 2727) 8,5 – 7,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen)

 

Világbajnoki címének megvédése után Viswanathan Anand először a Grand Slam-döntőn játszott. nagy csalódást okozott játékával. Nyeretlen maradt, kilenc döntetlen mellett Magnus Carlsentől kapott ki. A London Chess 2012 szuperversenyen ötvenszázalékos eredményt ért el.

A tavalyi esztendőt Wijk aan Zee-ben kezdte, holtversenyben harmadik lett, két ponttal gyűjtött kevesebbet a győztes Magnus Carlsentől. Játszmáiban több volt, remek házielemzéssel győzte le Levon Aronjant.

 

Baden-Badenben Vishy Anand ötéves szünet után nyert szuperversenyt. Az indiai sakkozó az elmúlt években elsősorban a világbajnoki küzdelmekre, a páros mérkőzésekre koncentrált, többször is „beáldozta” a tornákat, hogy a címmeccsekre tartogassa a megnyitási újításait, itt-ott „félgőzzel” játszott. Baden-Badenben három győzelem, a + 3 is elegendő volt sikeréhez.

Zürichben a négy résztvevős, kétfordulós tornán Anand ötven százalékot ért el. A győztes Fabiano Caruantól elszenvedett vereségért Vlagyimir Kramnyik elleni 27 lépéses nyerése némileg vigasztalhatta.

A sakkozás negyedik világbajnoka, Alekszander Aljechin emlékére Párizsban és Szentpéterváron megszervezett torna bővelkedett meglepő eredményekben, érdekes csatákban. A viadalt vereséggel kezdő örmény Levon Aronjan nyerte meg a remek szervezésű, a sakkozás hagyományaihoz méltó helyszíneken megrendezett versenyt. Csak a verseny doyenje, a 44 éves izraeli Borisz Gelfand őrizte meg veretlenségét Párizsban öt, Szentpéterváron négy fordulót játszottak le. Viswanathan Anand harmadik lett, Michael Adams legyőzte a világbajnokot, aki két győzelmet ért el.

 

A norvég sakkozás első szuperversenyét Stavangerben rendezték meg. Először játszott tornán világbajnoki kihívóként a világranglistát óriási fölénnyel vezető 22 éves Magnus Carlsen. Nagy kérdés, hogy a világbajnoki döntő helyszínének kijelölése miatti vihar mennyire zavarta meg a norvég nagymestert, ahogy a regnáló világbajnok Viswanathan Anand sem volt könnyű helyzetben a kissé paprikás hangulatban. A norvég fél kompromisszumos javaslatát, hogy a mérkőzés egyik felét Norvégiában játsszák le, az Indiai Sakkszövetség elutasította.

A kínai Wang Hao a viadal hajrában főszereplővé vált. Magnus Carlsen elleni meglepő győzelme után az utolsó fordulóban Viswanathan Anandot is megadásra kényszerítette. Vishy alaposan elszámolta magát, a biztos egált biztosító folytatás helyett kalandokba bocsátkozott, vezére bajba került. A 23 éves Szergej Karjakin pályafutása legnagyobb sikereként Carlsen előtt megnyerte a tornát, Anand holtversenyben negyedikként végzett. A sorozatban lejátszott versenyektől láthatóan elfáradt indiai világbajnok a moszkvai Tal-emlékversenyen három játszmát is elveszítve kilencedik lett.

 Csennajban a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen játszmát sem veszítve, 6,5 – 3,5 arányban legyőzte a hazai pályán játszó Viswanathan Anandot, elhódította a világbajnoki címet. A 22 éves kihívó megbirkózott az esélyesség terhével, a párharc első négy partijában még kissé bizonytalan volt, az ötödik játszmájától kezdve irányította a küzdelmeket. Megcsillogtatta oly sokszor megcsodált technikáját, olyan állásokat játszott, ahol az ő akarata érvényesült.

A világranglistát fölényesen vezető Carlsen a párharc egyértelmű esélyese volt, de fiatal életkora, a páros mérkőzések terén rutintalansága, Anand közismert remek megnyitási repertoárja óvatosságra intette a 22 éves norvég nagymestert.

A párharc első két játszmája „árnyékbokszolás” volt, szabadkoztak is a küzdő felek. A harmadik összecsapástól kiéleződtek a csatát. Vishy Anand a harmadik partiban kecsegtető esélyt szalasztott el, Magnus Carlsen a negyedikben hagyott kihasználatlanul esélyt. Az ötödik és a hatodik partikban Magnus megcsillogtatta oly sokszor megcsodált technikáját, míg Vishy két tarthatónak ítélt végjátékban is hibázott.

Carlsen kétpontos vezetésének birtokában nyugodtan remizhetett kettőt, majd a kilencedik játszma bonyodalmai közepette is megőrizte hidegvérét, sorban húzta a legjobb védőlépéseket. Anand döbbenetes hibája eldöntötte a világbajnoki cím sorsát, érdekes partiban lett döntetlen a befejező csata.

Magnus Carlsen a modern sakkozás egyik legnagyobb egyéniségét győzte le. A norvég sakkozót a sakktörténelem második legfiatalabb világbajnokaként ünnepelhették, csak Garri Kaszparov előzi őt meg pár hónappal.

A világbajnoki címét elvesztő Anand a London Chess Classic 2013 rapidtornán a továbbjutott a csoportból, a negyeddöntőben azonban simán kikapott Vlagyimir Kramnyiktól. A világbajnok-jelölti verseny főpróbájaként Zürichben játszott. A villámversenyen is sokat hibázott, a hat résztvevős tornán 2 pontot szerzett, a rapidban utolsó lett.

Viswanathan Anandot világbajnoki címének elvesztése, gyengébb eredményei miatt a világbajnok-jelölti verseny előtt nem tartották igazán esélyesnek. A torna doyenje  volt 44 esztendejével, Vishy rácáfolt a pesszimistákra, pályafutása egyik legjobb versenyét játszva diadalmaskodott.

 

Anand tornagyőzelmei:

1987 Baguio City

1989 Wijk aan Zee

1991/92 Reggio Emilia 

1992 Moszkva

1993 Amber (rapid), Groningen PCA

1994 Amber (rapid)

1996 Amber (rapid), Dortmund

1997 Dos Hermans, Amber (rapid), Biel, Belgrád

1998 Wijk aan Zee, Linares, Madrid, Tilburg 

2000 Fujitsu Siemens Giants (rapid), Dortmund, FIDE Világkupa

2001 Merida, Mainz (rapid)

2002 Mainz (rapid)

2003 Wijk aan Zee, Mainz (rapid), Cap d’Agde (rapid)

2004 Wijk aan Zee, Dortmund, Mainz (rapid)  

2005 Amber (rapid), Leon (rapid), Mainz (rapid)

2006 Wijk aan Zee, Amber (rapid), Leon (rapid), Mainz (rapid)

2007 Morelia/Linares, Amber (rapid), Leon (rapid), Mainz (rapid), Mexikóváros világbajnokság

2008 Morelia/Linares, Mainz (rapid)

2011 Moszkva Botvinnik emlékverseny (rapid)

2013 Baden-Baden

2014 Hanti-Manszijszk

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand egypontos előnnyel nyerte meg a világbajnok-jelölti versenyt, és ősszel kihívóként visszavágót játszhat a norvég Magnus Carlsennel. A viadal utolsó játéknapján Anand világossal remizett az orosz Peter Szvidlerrel. Kiélezett küzdelem folyt a második helyért, az orosz Szergej Karjakin 94 lépésben legyőzte az örmény Levon Aronjant, és nagy hajrájának köszönhetően a második helyen végzett. Hárman is ötvenszázalékos teljesítményt nyújtottak, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Dmitrij Andrejkin gyűjtött 7-7 pontot. Az egyik legnagyobb esélyesnek tartott Aronjan – 1-gyel zárta szereplését, Szvidler is 6,5 pontot szerzett. Az utolsó helyen a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov végzett. Emlékezetes, sok meglepetéssel tarkított versenyt láttunk, Anand megérdemelt győzelmet aratott, magabiztosan játszott, veretlenül ért célba!

 

A világbajnok-jelölti verseny utolsó fordulójában a második helyért folyt a csatározás, Viswanathan Anand tornagyőztesként, világbajnoki kihívóként „páholyból” nézhette a partikat. Befejező játszmájában az orosz Peter Szvidlerrel a spanyol megnyitás Marshall támadásában osztozott meg a ponton. Viswanathan Anand nagyszerű elsőségével, megérdemelt elsőségével + 14,8 pontot szerzett, a világranglistán a harmadik helyre lépett előre. A világbajnoki döntő megrendezésére a Nemzetközi Sakkszövetség április 30-ig várja az opciókat.

 

 

A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov és a világbajnoki kihívó, Viswanathan Anand sajtótájékoztatója 

A legnagyobb érdeklődés az örmény Levon Aronjan és az orosz Szergej Karjakin összecsapását kísérte. A viadal félidejét még Ananddal holtversenyben 4,5 ponttal vezető Aronjan a tavalyi londoni vb-jelölti versenyhez hasonlóan a második félidőben nem bírta a fokozott feszültséget, sokat hibázott. Karjakint a szicíliai védelem egyik ritkább változatában próbálta meglepni. Mindketten pontatlankodtak, Aronjan a kritikus állásban esélyes minőségáldozatot engedélyezett ellenfelének. Ettől a pillanattól kezdve a háromszoros olimpiai bajnok védekezésre kényszerült.

 

Szergej Karjakin nagy türelemmel játszotta a pozíciót, nem siettette az eseményeket. Hosszasan manőverezett mire megtalálta tisztjeinek ideális helyzetét. Vezérének betörése növelte előnyét, Levon Aronjan nagyot hibázott is, tisztet vesztett. Karjakin már válogathatott a nyerések között, a 94 lépésben elért győzelmével a második helyet szerezte meg. Az orosz nagymester a félidőben még – 2-vel állt, a második körben a hét játszmából 5 pontot szerzett.

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Vlagyimir Kramnyik békés partiban osztozott meg a ponton. Mamedgyarov gyenge kezdés után javult fel, míg az exvilágbajnok sem fizikálisan, sem mentálisan nem bírta a versenyt, nagy csalódás az ötvenszázalékos eredménye.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov utolsó helye óriási meglepetés, az orosz Dmitrij Andrejkin elégedett lehet pontszámával, játékával talán kevésbé.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2830) – Szergej Karjakin (orosz, 2766) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 94)

Viswanathan Anand (indiai, 2770) – Peter Szvidler (orosz, 2758) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 30)

Veszelin Topalov (bolgár, 2785) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) döntetlen (Spanyol megnyitás, 69)

 

A világbajnok-jelölti verseny végeredménye:

1.Viswanathan Anand (indiai) 8,5 pont

2. Szergej Karjakin (orosz) 7,5

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 7

4. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 7

5. Dmitrij Andrejkin (orosz) 7

6. Levon Aronjan (örmény) 6,5

7. Peter Szvidler 6,5

8. Veszelin Topalov 6

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

½ ½

½ ½

1 ½

½ ½

1 ½

½ ½

½ 1

0

3

57,25

2

Szergej Karjakin

2766

RUS

½ ½

* *

0 1

½ ½

½ ½

0 1

½ 1

½ ½

0

3

51,75

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

1 0

* *

1 ½

½ ½

½ ½

½ 0

0 1

7

3

49,25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

½ ½

0 ½

* *

1 ½

0 1

1 ½

½ ½

7

2

3

48,00

5

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½ ½

½ ½

½ ½

0 ½

* *

½ 1

0 ½

1 ½

7

2

48,50

6

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

1 0

½ ½

1 0

½ 0

* *

1 ½

½ ½

3

45,00

7

Peter Szvidler

2758

RUS

½ ½

½ 0

½ 1

0 ½

1 ½

0 ½

* *

1 0

½

3

46,00

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

1 0

½ ½

0 ½

½ ½

0 1

* *

6

0

2

42,25

 

Az Élő-pontszámok változása:

Viswanathan Anand + 14,8, Szergej Karjakin + 6,2, Vlagyimir Kramnyik – 3,6, Dmitrij Andrejkin + 13,4, Sahriyar Mamedgyarov + 2,8, Levon Aronjan - 18, Peter Szvidler – 2,2, Veszelin Topalov – 13,4

 

A teljesítmények a performance-pontszámok tükrében:

Viswanathan Anand 2845, Szergej Karjakin 2795, Vlagyimir Kramnyik 2768, Dmitrij Andrejkin 2779, Sahriyar Mamedgyarov 2772, Levon Aronjan 2737, Peter Szvidler 2748, Veszelin Topalov 2719

 

A virtuális világranglista élcsoportjának állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2882,3 (+ 1,3)

2. Levon Aronjan (örmény) 2812 (- 18)

3. Viswanathan Anand (indiai) 2784,8 (+ 14,8)

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2783,4 (- 3,6)

5. Fabiano Caruana (olasz) 2783

6. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2777

7. Szergej Karjakin (orosz) 2772,2 (+ 6,2)

8. Hikaru Nakamura (amerikai) 2772

9. Veszelin Topalov (bolgár) 2771,6 (- 13,4)

10. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2759,8 (+ 2,8)

11. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2758

12. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2757

13. Peter Szvidler (orosz) 2755,8 (- 2,2)

14. Michael Adams (angol) 2753,1 (+ 2,1)

15. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2753

 

Anand,V (2770) - Szvidler,P (2758)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d3 Fd6 13.Be1 Ff5 14.Vf3 Vf6 15.Hd2 Vg6

16.Fd1 Fxd3 17.He4 Fxe4 18.Vxe4 Vxe4 19.Bxe4 Bae8 20.Bxe8 Bxe8 21.Kf1 Ff4 22.Ff3 Fxc1 23.Bxc1 Kf8 24.a3 Bd8 25.c4 Hf4 26.Fxc6 Hd3 27.Bc2 bxc4 28.Bxc4 Hxb2 29.Bc2 Bc8 30.Ke2 Ke7 31.Fe4 Bxc2+ 32.Fxc2 Hc4 33.Fd3 Hxa3 34.Fxa6 és döntetlen

 

Aronjan,L (2830) - Karjakin,S (2766)
Szicíliai védelem [B23]

1.e4 c5 2.Hc3 d6 3.Fc4

Levon Aronjan a nyitással megpróbálta meglepni Szergej Karjakint.

3...a6 4.a3 e6 5.d3 Hf6 6.Fa2 Hc6 7.Hf3 Fe7 8.0-0 0-0 9.Be1 b5 10.He2 Fb7 11.Hg3

11...d5 12.e5 Hd7 13.c3 d4 14.cxd4 cxd4 15.Ff4 Hc5 16.Bc1 b4 17.Fg5 b3 18.Fb1 h6?

Az orosz nagymester komoly hibát vétett. 18...Fxg5 19.Hxg5 (19.Bxc5 Fe7 20.Bc4 Vb6) 19...Hd7 20.Vxb3 Bb8 sötétre lett volna kedvezőbb.

19.Fxe7 Vxe7 20.He4 Hxe4 21.dxe4 Bab8 22.Vxb3

Pontosabb volt a 22.Fd3 Bfc8 23.Vxb3 Fa8 24.Va2 a5 25.Bc2 folytatás.

 22...Fa8 23.Vc2 Bb6

A gyalog elvesztéséért Karjakin a félig nyílt b vonalon keresett ellenjátékot.

24.Bcd1 Bfb8 25.Be2

25...Vb7

Karjakin kevesellte a 25...Bxb2 26.Vxb2 Bxb2 27.Bxb2 Vxa3 28.Bbd2 Vb4 29.Hxd4 a5 30.Hxc6 Fxc6 változat nyújtotta esélyt.

26.Bdd2 Bb3 27.Vd1 Vc7 28.Vc1

Aronjan esélyes minőségáldozatot engedélyezett.

 

28...Bxf3! 29.gxf3 Vxe5 30.Bd3 Vh5 31.Vf4 He5

Számításba jött a 31...Bb5 32.h4 He5 33.b4 Fc6 folytatás.

32.Bc2 Bb5 33.h4

Az örmény nagymestert időzavar fenyegette, nem vállalta a 33.Bc8+ Kh7 34.Bxa8 Hg6 35.Vg3 Bg5 36.e5 Hxe5 37.f4 Bxg3+ 38.Bxg3+ Hg6 39.Fxg6+ fxg6 változatot.

33...Fb7

Nagyobb gondot okozott volna világosnak a 33...Fc6! 34.Bcd2 Bc5 35.Bd1 Fa4 36.Kg2 Fxd1 37.Bxd1 Hg6 38.Vg4 Ve5 változat.

34.Bcd2 Bb6 35.Kf1 Hxd3 36.Fxd3 e5 37.Vg3 Bf6 38.Fe2 Bf4

 

39.Bxd4 Bxh4 40.Bd8+ Kh7 41.Kg2 Bf4 42.Bd1 g5 43.Vh3 Vg6 44.Kf1 Bh4 45.Vg3 Ve6 46.Kg2 Bf4 47.Bc1 Vd6 48.Bd1 Vf6 49.Bc1 a5 50.b4 axb4 51.axb4 Vd6 52.Bh1 Kg7 53.b5

 

53...Fc8

Erősebb volt az 53...Vd2 54.Vh3 Bf6 terv.

54.Vh2 Vg6 55.Vh5 Vf6 56.Vh2 Kh7 57.Vg3 Fb7 58.Bc1 Vd6 59.Bd1 Vf6 60.Bc1 Vd6

Vége a második időzavarnak, a parti befejezéséig még 15-15 percet kaptak a nagymesterek, és lépésenként 30-30 másodperc is segítette őket a gondolkodásban.

 

61.Bh1 Kg7 62.Vh3 Bh4 63.Vg3 Bf4 64.Vh3 Bf6 65.Bd1 Vc5 66.Vg3 Bf4 67.Bh1

67...Vc2 68.Vh2 Bf6 69.Be1 Vd2 70.Kf1 Bf4

Figyelmet érdemelt a 70...Fc8 71.Bd1 Vb2 72.Vg2 Bf4 lehetőség.

71.Bd1 Vc3 72.Kg2?

A döntő hiba.

 

72...Vb2 73.Bh1

Aronjan reménytelennek érezte a 73.Be1 Fc8 74.Vg3 Vd2 75.Kf1 Bh4 változatot.

73...Bh4 74.Vg3 Bxh1 75.Kxh1 Vxe2 76.Vxe5+ Kh7 77.Kg2 Vc4 78.Ve7 Fc8 79.b6

79...Fa6 80.Kh2 Vb3 81.Va7 Ff1 82.Kg1

 

82...Fh3 83.f4 gxf4

Karjakin válogathatott a nyerések között. 83...Vd1+ 84.Kh2 Vh5 85.Va3 Ff5+ 86.Kg2 Fxe4+ 87.f3 Vg4+ 88.Kf2 Vxf4 még egyszerűbb volt.

84.Vc7 Vd1+ 85.Kh2 Vh5 86.Vxf4 Fc8+ 87.Kg2 Vg5+ 88.Kf3 Vxf4+ 89.Kxf4 Kg6 90.Ke5

90...h5 91.Kd6 h4 92.Kc7 Fa6 93.Kb8 h3 94.Ka7 h2 és világos feladta

 

Mamedgyarov,S (2757) - Kramnyik,V (2787)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.Fg5 Fa6 10.Va4

A tavalyi csapat-világbajnokságon az amerikai Hikaru Nakamura a 10.Vc3 h6 11.Fxf6 Vxf6 12.g3 Fb7 13.Fg2 Ha6 14.0-0 c5 15.Bac1 Bac8 16.He5 cxd4 17.Vxd4 Fxg2 18.Kxg2 Hc5 19.b4 Hb3 20.Bxc8 Bxc8 21.Vd7 folytatásban előnybe került Vlagyimir Kramnyikkal szemben, meg is nyerte a partit.

10...Vd7 11.Vxd7

A tavalyi Tal emlékversenyen Mamedgyarov a 11.Vc2 c5 12.dxc5 Bc8 13.Fxf6 gxf6 14.Ve4 Vb5 15.b4 bxc5 16.e3 Vb7 17.Vg4+ Kf8 18.b5 Fxb5 19.Bb1 a6 20.a4 f5 21.Vh4 Ve4 22.Vh6+ Ke7 23.Vg5+ Kf8 24.Vh6+ Ke7 25.Vg5+ Kf8 26.Vh6+ Ke7 változatban remizett Kramnyikkal.

11...Hbxd7

12.Fxf6

A Tata Steel Chess 2013 szuperversenyen a holland Anish Giri a 12.Bc1 Bfc8 13.e3 Fb7 14.Fe2 He4 változatban remizett Lékó Péterrel.

12...Hxf6 13.e3 Fb7 14.Bc1 Bac8 15.He5 Bfd8 16.f3 c5 17.dxc5 Hd7 18.Hxd7 Bxd7 19.e4 Kf8 20.b4 bxc5 21.Fb5 Bdc7 22.Kd2 cxb4 23.axb4 Bxc1 24.Bxc1 Bxc1 25.Kxc1 e5 26.Kd2 Ke7 27.Kd3 Kd6 28.Fc4 f6 29.g4 g5 30.Kc3 Fc8 és döntetlen

 

Topalov,V (2785) - Andrejkin,D (2709)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 Hd4 6.Hxd4 Fxd4 7.c3 Fb6 8.Ha3 c6 9.Fa4 0-0 10.Fg5 h6 11.Fh4 d5 12.exd5 cxd5 13.Fb3 g5 14.Fg3 Be8 15.Be1 Fc7 16.Hc2 Fg4 17.Vd2 d4 18.h3 Ff5 19.Fa4 Fd7 20.Fxd7

20...dxc3 21.Vxc3 Hxd7 22.d4 Bc8 23.Vb3 Fa5 24.Be2 exd4 25.Bxe8+ Vxe8 26.Hxd4 Hc5 27.Vf3

27...Ve4

Dmitrij Andrejkin úgy ítélte meg, hogy a gyalogszerkezet miatt gond nélkül éri el a döntetlent. Veszelin Topalov mindent megkísérelt a nyerés érdekében.

28.Hf5 Vxf3 29.gxf3 Bd8 30.Hxh6+ Kg7 31.Hf5+ Kg6 32.Hd6 Fb6 33.Hc4 He6 34.Be1 Fd4 35.b3 Bd5 36.Kf1 Fc5 37.Be2 a6 38.Bd2

 

38...Bxd2 39.Hxd2 f5 40.Fb8 f4 41.He4 Fe7 42.Fa7 Kh5 43.Fb6 Kh4 44.Kg2 Fd8 45.Fc5 Kh5 46.Fd6 Kh4 47.Fb4 Kh5 48.Fa3 Kg6 49.Kf1 Kh5 50.Fb4 Kg6 51.Hd2 Kh5 52.Hc4 Fc7 53.Fe7 Kh4 54.Kg2 Fd8 55.Fb4 Fc7 56.Hd2 Kh5 57.He4 Fd8 58.Kf1 Kg6 59.Fd6 Kh5 60.Fa3 Kg6 61.Fb2 Fe7 62.a4 Kh5 63.Fe5 Kh4 64.Kg2 Hc5 65.Hxc5 Fxc5 66.Ff6 Fd6 67.Kf1 Kxh3 68.Fxg5 Kh2 69.Ke2 Kg2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: http://ruchess.ru/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Viswanathan Anand világbajnoki kihívóként idén ősszel másodszor is megmérkőzhet a norvég Magnus Carlsennel. A Hanti-Manszijszkban zajló világbajnok-jelölti verseny utolsó fordulója előtt az indiai exvilágbajnokot már győztesként ünnepelhették. Az orosz Szergej Karjakinnal nagy csatában, 91 lépésben kiharcolt döntetlennel tett szert behozhatatlan előnyre, másfél ponttal előzi meg öt riválisát. A forduló nagy meglepetését az örmény Levon Aronjan veresége jelentette, az orosz Dmitrij Andrejkin győzte le a rajtlistát vezető háromszoros olimpiai bajnokot. Az orosz Vlagyimir Kramnyik visszavágott a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovnak az első félidőben elszenvedett vereségéért. Az orosz Peter Szvidler és az azeri Sahriyar Mamedgyarov megosztozott a ponton. Az utolsó fordulóban Aronjan-Karjakin, Anand-Szvidler, Mamedgyarov-Kramnyik és Topalov-Andrejkin összecsapásokra kerül sor.

 

Bámulatos pályafutásának újabb fantasztikus sikereként Viswanathan Anand egy fordulóval a vb-jelölti torna befejezés előtt már győztes, világbajnoki kihívóként megmérkőzhet tavalyi legyőzőjével, a norvég Magnus Carlsennel. Az ötszörös világbajnok, 44 esztendős Vishy Anand remek sportemberi tulajdonságokat csillogtatott meg, túltette magát címének elvesztésén, zürichi kudarcán, és Hanti-Manszijszkban ismét bizonyította, hogy a modern sakkozás egyik legnagyobb egyénisége.

 

 

Az első fordulóban az egyik legnagyobb esélyesnek tartott örmény Levon Aronjan elleni győzelmével óriási lélektani előnyhöz jutott. Veretlenül harcolta végig a 13 fordulót, riválisainál kevesebbet hibázott, biztos kézzel sakkozott, rajt-cél győzelmet aratott. Saját bevallása szerint leginkább Aronjanra figyelt, a hajrában azonban új riválisa támadt az első körben gyengélkedő orosz Szergej Karjakin személyében. Vishy meccslabdát hibázott Dmitrij Anndrejkinnel szemben, Karjakin elleni küzdelmében nehéz pillanatokat is át kellett élnie. A végjátékban bástyája volt Karjakin két könnyűtisztje ellen, pontos védekezéssel azonban hárította a 24 esztendős orosz sakkozó nyerési kísérleteit. A döntetlennel megnyerte a viadalt, ötödik világbajnoki döntőjére készülhet, először kihívói szerepkörben. A 600 ezer eurós díjalapból Anand 135 ezerrel gazdagodott.

 

 

Az orosz Dmitrij Andrejkin a játéknap legnagyobb meglepetéseként legyőzte Levon Aronjant. Az örmény nagymester a tavalyi londoni tornához hasonlóan nem tudott megbirkózni az esélyesség terhével, a második félidőben elszenvedett két veresége megfosztotta reményeitől. Andrejkin a Trompowski támadást vetette be, korán letértek az elméleti ösvényről. Aronjan többször is hibázott, nem fogadta el a minőségáldozatot, az orosz sakkozó szabadgyalogja feltartóztathatatlanul tört előre.

 

 

Az exvilágbajnokok csatájában az orosz Vlagyimir Kramnyik visszavágott Veszelin Topalovnak az első félidőben elszenvedett kudarcáért. A két nagymester a 2006-os elisztai döntőjük óta „hadiállapotban” van, a parti megkezdésekor elmaradt a kézfogás, a játszmát követően külön-külön jelentek meg a sajtótájékoztatón. Az összecsapásra rányomta bélyegét feszült viszonyuk, sok volt a hiba, végül Topalov durva elnézéssel kapott ki, sereghajtóként várhatja a befejező fordulót, míg Kramnyik második helyezettként.

Az orosz Peter Szvidler és az azeri Sahriyar Mamedgyarov a szicíliai védelem Najdorf-változatában osztozott meg a ponton.

 

A 13. forduló eredményei:

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) - Levon Aronjan (örmény, 2830) 1 – 0 (Trompowski támadás, 44)

Szergej Karjakin (orosz, 2766) - Viswanathan Anand (indiai, 2770) döntetlen (Angol megnyitás, 91)

Peter Szvidler (orosz, 2758) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) döntetlen (Szicíliai védelem, 42)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) - Veszelin Topalov (bolgár, 2785) 1 – 0 (Félszláv védelem, 55)

 

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 8 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 6,5

3. Dmitrij Andrejkin 6,5

4-5. Sahriyar Mamedgyarov és Levon Aronjan 6,5

6. Szergej Karjakin 6,5

7. Peter Szvidler 6

8. Veszelin Topalov 5,5

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

½ ½

½ ½

1 ½

1 ½

½ ½

½

½ 1

8

0

3

50,25

2

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

* *

½ ½

1

½ ½

1 0

½ 0

0 1

4

3

42,50

3

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½ ½

½ ½

* *

0 ½

½ 1

½ ½

0 ½

1

4

2

42,50

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

0

1 ½

* *

0 1

½ ½

1 ½

½ ½

3

41,25

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

½ ½

½ 0

1 0

* *

1

1 ½

½ ½

3

41,25

6

Szergej Karjakin

2766

RUS

½ ½

0 1

½ ½

½ ½

0

* *

½ 1

½ ½

3

2

42,00

7

Peter Szvidler

2758

RUS

½

½ 1

1 ½

0 ½

0 ½

½ 0

* *

1 0

6

0

3

38,75

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

1 0

0

½ ½

½ ½

½ ½

0 1

* *

0

2

36,00

 

Az utolsó forduló párosítása:

Levon Aronjan – Szergej Karjakin

Viswanathan Anand – Peter Szvidler

Sahriyar Mamedgyarov – Vlagyimir Kramnyik

Veszelin Topalov – Dmitrij Andrejkin

 

Karjakin,S (2766) - Anand,V (2770)
Angol megnyitás [A13]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fe7 5.b3 0-0 6.Fb2 c5 7.cxd5

Szergej Karjakin küzdelemre akarta kényszeríteni az éllovast, ritkább varira szavazott.

7...Hxd5 8.dxc5 Hd7 9.c6 bxc6 10.Hbd2 a5 11.e4 H5f6 12.Vc2

 

12...a4

Vishy Anand jól tudta, hogy aktív ellenjátékot kell keresnie.

13.Vxc6 Va5 14.Vxa4 Vxa4 15.bxa4 Hc5 16.Fb5 Hxa4 17.Fd4 Fd7 18.Fxd7 Hxd7

 

19.Ke2 Hac5 20.Bhc1 Ba4 21.Bc2 Bfa8 22.Bac1 Bxa2

Az indiai exvilágbajnok két könnyűtisztet adott bástyáért cserébe. A végjátékban Szergej Karjakinnak nyerőesélye volt.

 

23.Bxc5 Fxc5 24.Fxc5 Bc8 25.Fa3 Bxc1 26.Fxc1 Hc5 27.Ke3! f6 28.Hd4 e5 29.He2 h5 30.h3 Kf7 31.Hc3 Bc2 32.He2 Ba2 33.h4 g6 34.g3 Ke6 35.f3 Kf7 36.Hc3 Bc2 37.He2 Ba2

 

38.Hb1 Hb3 39.Hbc3 Ba1 40.Fb2 Bf1 41.Hd5 Ha5

 

 

 

42.Hb6 Bb1 43.Fc3 Bxb6 44.Fxa5 Bb3+ 45.Fc3 g5

Anand elkötelező döntést hozott, Karjakin rosszul reagált.

46.hxg5 fxg5 47.Kf2 Bb5 48.g4 h4

A védett szabadgyalog remek ellenesélyt adott.

49.Hg1 Bc5 50.Fd2 Bc2 51.Ke2 Ba2 52.Hh3 Kg6 53.Kd3 Bb2 54.Ke3 Bb3+ 55.Ke2

55...Bb2 56.Kd1 Bb3 57.Ke2 Bb2 58.Kd3 Ba2 59.Hf2

A gyalogvégjáték döntetlen az 59.Hxg5 Bxd2+ 60.Kxd2 Kxg5 61.Ke2 Kf6 62.Kf2 Kg5 63.Kg2 Kf6 64.Kh3 Kg5 változatban.

59...Ba3+ 60.Fc3 Ba2 61.Ke3 Ba3 62.Kd2 Ba2+ 63.Ke1 Kf6 64.Kf1 Ba3 65.Hd1 Ke6 66.Kg2 Bb3 67.Fa5 Ba3 68.Fb6 Ba2+ 69.Hf2 Kf6 70.Kh3 Ba3 71.Kg2 Ba2 72.Fd8+ Kg6 73.Fe7 Bb2 74.Fc5

 

74...Bc2 75.Fd6 Kf6 76.Kf1 Bc1+ 77.Kg2 Bc2 78.Fb4 Bb2 79.Fa5 Ba2 80.Fd8+ Kg6 81.Fe7 Bb2 82.Fc5 Kf6 83.Kg1 Bb1+ 84.Kh2 Bb3 85.Kg2 Bb2 86.Fa3 Ba2 87.Fb4 Bb2 88.Fe1 h3+ 89.Kf1 h2 90.Hh1 Bb1 91.Ke2 és döntetlen

 

Andrejkin,D (2709) - Aronjan,L (2830)
Trompowski támadás [A45]

1.d4 Hf6 2.Fg5 g6 3.Fxf6 exf6 4.c4 Fb4+

 Levon Aronjan elkerülte a sokszor látott 4...Fg7 5.Hc3 0-0 6.e3 d6 változatot.

5.Hd2

Letértek az elméleti ösvényről.

5...c5 6.a3 Fxd2+ 7.Vxd2 cxd4 8.Hf3 Hc6 9.Hxd4 Hxd4 10.Vxd4 Va5+ 11.b4 Ve5

 

12.0-0-0

Dmitrij Andrejkin is jobbnak ítélte a 12.Bd1 b6 13.e3 Vxd4 14.Bxd4 Fb7 15.f3 folytatást.

12...a5 13.b5 d6 14.Vxe5+ dxe5 15.g3

 

15...Fe6 16.Fg2 Fxc4

Számításba jött a 16...Bc8 17.Fxb7 Bxc4+ 18.Kb2 Ke7 változat választása.

17.Fxb7 Bb8 18.Fc6+ Kf8 19.a4 Fb3  

 

20.Kb2 Fxa4?

Az örmény nagymester nem fogadta el minőségáldozatot. A 20...Fxd1 21.Bxd1 Ke7 22.Bd7+ Ke6 23.Ba7 Bhd8 24.Kc3 Bd1 25.Bxa5 Bc1+ 26.Kd2 Ba1 változat esélyeit rosszul ítélte meg.

21.Bd5 Ke7 22.Ka3 Fc2

23.Bd7+ Kf8 24.e4?!

Jobb volt a 24.Fd5 Bxb5 25.Bc1 Bxd5 26.Bxd5 Ff5 27.Bd8+ Kg7 28.Bxh8 Kxh8 29.Bc5 folytatás.

24...a4 25.Bc1 Fb3 26.Fd5 Fxd5 27.Bxd5 Kg7 28.Bc7 Bb6 29.Bc6 Bb7

 

30.Kxa4 Ba8+ 31.Ba6 Bc8 32.b6 Bc2 33.Kb5

 

33...Bxf2?

Időzavarban nagy hiba, a világos király betörése eldöntötte a parti sorsát.

34.Kc6 Be7 35.Baa5 Be6+ 36.Bd6 Be7 37.Bdd5 Be6+

 

38.Kc7 Be7+ 39.Kc8 Be8+? 40.Kd7 Kf8

41.b7 Be7+ 42.Kc6 Be6+ 43.Kc7 Be7+ 44.Kb6 és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2787) - Topalov,V (2785)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 g6 8.Fd3 Fg7 9.0-0 0-0 10.He5

Számos játszmában választotta világos a 10.e4, illetve a 10.Bc1 változatot.

10...c5 11.cxd5 cxd4 12.exd4 exd5 13.Be1 Fe6 14.Fb5 Bd8 15.Bc1 a6 16.Fa4 Bd6 17.Vb3

Az orosz exvilágbajnok hosszabb gondolkodás után húzta. 17.Vd2, vagy 17.b4 jobbnak tűnik.

17...b6?!

Figyelmet érdemelt a 17...b5 18.Va3 Vd8 19.Fxb5 axb5 20.Vxa8 Ba6 21.Vb7 Bb6 folytatás.

18.He2 b5 19.Va3 Ff8 20.Fc2 Hc6 21.Vg3 Bc8 22.h4 He7

 

23.h5 g5 24.f4 Vg7 25.Bf1 f6 26.Hg4

Vlagyimir Kramnyik a 26.Hg6 Hxg6 27.Fxg6 Bxc1 28.Hxc1 Ff7 29.Fxf7+ Vxf7 30.Vf3 változatban őrizte volna kis előnyét.

26...Bdc6 27.He3 f5 28.fxg5 Vxg5 29.Vxg5+?! hxg5

 

30.Fxf5 Hxf5 31.Bxc6 Bxc6 32.Hxf5 Bc2 33.Heg3 Bxb2 34.Be1 Fd7 35.He7+ Kf7?!

36.Hxd5 Fc6 37.Bf1+ Ke6 38.He3

Kramnyik kihagyta a 38.Hc7+ Kd6 39.d5 lehetőséget.

38...Fg7 39.Hgf5 Fh8 40.h6 Fe4

 

41.d5+ Kd7 42.Hg3 Fd3 43.Bf7+ Ke8 44.Bf3 Bxa2 45.Hef5 Bd2??

Veszelin Topalov vesztőt húzott. 45...Fxf5 46.Hxf5 g4 47.Bg3 Bd2 48.Bxg4 Bxd5 remiesélyt adott volna.

 

46.Hg7+ Ke7 47.d6+ Kxd6 48.Bf8 b4 49.Bxh8 b3

 

50.H7f5+?

A győzelem kapujában Kramnyik hibázott, 50.h7 Fxh7 51.Bd8+ Kc5 52.Bxd2 Fc2 53.He6+ Kb4 54.Bd4+ Ka3 55.Hf1 nyert volna.

50...Fxf5?

Topalov viszonozta a szívességet. 50...Kc7 51.h7 b2 52.Bb8 Kxb8 53.h8V+ Kb7 54.Hd6+ Kc6 55.Vc3+ Kd7 56.Vxd2 b1V+ 57.Kh2 Kxd6 remi lett volna.

51.Hxf5+ Kc7 52.h7 b2

 

53.Bc8+ Kxc8 54.h8V+ Kd7 55.Vh7+ és sötét feladta

 

Szvidler,P (2758) - Mamedgyarov,S (2757)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fg5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 Fg7 10.Fe2 h5 11.h4 Hc6 12.Hb3 gxh4 13.Fxh4 Fe6 14.Vd2 Vb6 15.Hd5 Fxd5 16.exd5 Hd4 17.Hxd4 Vxd4 18.Vxd4 Fxd4 19.c3 Ff6 20.0-0-0 Kd7 21.Fxg4+ hxg4 22.Fxf6 exf6 23.Bxh8 Bxh8

 

24.Bd4 Bh5 25.Bxg4 Bxd5 26.Bf4 Ke6 27.Kc2 Bg5 28.g3 Be5 29.Kd3 Bd5+ 30.Bd4 Bf5 31.Be4+ Kd7 32.Ke3 Be5 33.Kd4 Bh5 34.a4 b6 35.b3 Bh1 36.Kd3 Bd1+ 37.Kc2 Bf1 38.Bf4 Ke6 39.Kd3 f5 40.Ke2 Bc1 41.Kd2 Bf1 42.Ke2 Ke5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://ruchess.ru/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijkszkban zajló világbajnok-jelölti verseny 12. fordulójában az éllovas, egypontos előnnyel vezető indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand nyerőesélyt szalasztott el az orosz Dmitrij Andrejkinnel vívott csatában. Anand a kritikus állásban lépésismétlést engedélyezett, a továbbjátszást nem vállalta. Az örmény Levon Aronjan az orosz Vlagyimir Kramnyikkal osztozott meg a ponton. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Szergej Karjakin is kockáztatott a nyerés érdekében, a döntetlen a riválisoknak kedvezett. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov visszavágott az orosz Peter Szvidlernek az első körben elszenvedett vereségéért. A pihenőnap után a szombati 13. fordulóban Karjakin és Anand csatája döntő befolyással lehet a végeredményre, Andrejkin-Aronjan, Szvidler-Mamedgyarov és Kramnyik-Topalov párharcokra kerül més sor.

 

Nagy esélyt szalasztott el az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, hogy két fordulóval a világbajnok-jelölti verseny befejezése előtt döntő előnyre tegyen szert. Az orosz Dmitrij Andrejkin hibáját kihasználva fölényes állásra tett szert, válogathatott a jobbnál-jobb folytatások között, királyszárnyi akciója győzelmet ígért. Andrejkin az esélytelenek nyugalmával ellenesélyt keresett és talált, de mindez kevés lett volna, ha Vishy a kritikus állásban higgadtabban értékelte volna az állást, a tőle hosszú évek alatt megszokott pontos számítással hárította volna az orosz sakkozó látszatfenyegetéseit. Az élő videón is láthattuk, hogy mennyire ideges volt, lépésismétléses döntetlent engedélyezett, megőrizte egypontos előnyét, de még két nehéz játszma vár rá, Szergej Karjakinnal sötéttel, Szvidlerrel világossal kell megküzdenie, hogy tornagyőztesként visszavágót játszhasson Magnus Carlsennel.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik már elvesztette igazi motivációját, ennek az örmény Levon Aronjan örülhetett, mert elhibázott terve büntetlen maradt. Kramnyik a lépésismétlés helyett a Hb5 lépéssel komoly gondokat okozhatott volna Aronjannak, a remivel változatlanul egy pont a hátránya, de a kiírás értelmében az esetleges holtversenyt eldöntő kritériumok között az egymás elleni eredmény az első, így gyakorlatilag másfél pont a hátránya Ananddal szemben.

 

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Szergej Karjakin is biztosra vette Vishy Anand győzelmét, így egymás elleni partijukban kockázatokat vállaltak. Küzdelmüket Karjakin súlyos időzavara tette még érdekesebbé, de az orosz nagymester állta a sarat, gyalogelőnyös bástyavégjátékot azonban nem tudta megnyerni. Karjakin is csatlakozott Kramnyik kritikájához, az idei vb-jelölti verseny kiírása sem változott a tavalyihoz képest. Az esetleges holtverseny eldöntése mellett az időbeosztás sem változott, az időzavarba került sakkozónak nagyon hiányzik a lépésenkénti 30-30 másodperc, ami más FIDE versenyeken megszokott.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov visszavágott az első körben Peter Szvidlertől elszenvedett vereségéért. Az orosz nagymester sikeréhez hathatós segítséget nyújtott, gyenge napot fogott ki, a szicíliai védelmű partiban igazi ellenállást nem tudott kifejteni.

 

A 12. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2770) - Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) döntetlen (Caro-Kann védelem, 41)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) - Szergej Karjakin (orosz, 2766)  döntetlen (Nimzoindiai védelem, 60)

Veszelin Topalov (bolgár, 2785) - Peter Szvidler (orosz, 2758)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 35)

Levon Aronjan (örmény, 2830) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) döntetlen (Vezércsel, 31)

 

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 7,5 pont

2. Levon Aronjan 6,5

3. Sahriyar Mamedgyarov 6

4. Szergej Karjakin 6

5. Peter Szvidler 5,5

6. Dmitrij Andrejkin 5,5

7. Veszelin Topalov 5,5

8. Vlagyimir Kramnyik 5,5

 

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

1 ½

1 ½

½

½

½ ½

½ 1

½ ½

0

3

43,75

2

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

* *

1 0

1

1 ½

½

½ ½

½ ½

0

3

37,75

3

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

0 1

* *

½ ½

1

1 ½

½ ½

0

6

1

3

35,50

4

Szergej Karjakin

2766

RUS

½

0

½ ½

* *

½ 1

½ ½

½ ½

0 1

6

1

2

34,50

5

Peter Szvidler

2758

RUS

½

0 ½

0

½ 0

* *

1 ½

1 0

½ 1

4

3

32,00

6

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½ ½

½

0 ½

½ ½

0 ½

* *

1

½ ½

1

33,50

7

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

½ ½

½ ½

0 1

0

* *

1

2

2

33,25

8

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

½ ½

1

1 0

½ 0

½ ½

0

* *

2

34,25

 

A szombati 13. forduló párosítása:

Dmitrij Andrejkin - Levon Aronjan

Szergej Karjakin - Viswanathan Anand

Peter Szvidler - Sahriyar Mamedgyarov

Vlagyimir Kramnyik - Veszelin Topalov

 

A vasárnapi utolsó forduló párosítása:

Levon Aronjan – Szergej Karjakin

Viswanathan Anand – Peter Szvidler

Sahriyar Mamedgyarov – Vlagyimir Kramnyik

Veszelin Topalov – Dmitrij Andrejkin

 

Anand,V (2770) - Andrejkin,D (2709)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 e6 8.He5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 Hd7 11.f4 Fb4+ 12.c3 Fe7 13.Fd2 Hgf6 14.0-0-0 0-0

 

15.Vf3

A tavalyi világbajnoki döntő második partijában Vishy Anand a 15.He4 Hxe4 16.Vxe4 Hxe5 17.fxe5 Vd5 18.Vxd5 cxd5 19.h5 b5 20.Bh3 a5 21.Bf1 Bac8 22.Bg3 Kh7 23.Bgf3 Kg8 24.Bg3 folytatásban remizett Magnus Carlsennel.

15...Vc7 16.c4 a5 17.Kb1 Bad8 18.Fc1 a4 19.Bhe1

A különböző oldalra történt sáncolás mellett kiéleződött a küzdelem. Kölcsönösen a célpont az ellenfél királya volt.

19...a3 20.b3 Fb4 21.Be3 c5?

 

22.d5 exd5 23.cxd5

Figyelmet érdemelt a 23.Hf5 lépés!

23…Hb6 24.Bed3 Vc8?

Komoly hiba, világos akciója nagy erővel bontakozhatott ki.

 

25.d6 Bfe8 26.Hh5! Be6 27.Hxf6+ Bxf6 28.d7

Minőséget nyert a 28.Hg4 húzás.

28…Vc7

29.Vg4 c4 30.Bg3 g6 31.h5 cxb3 32.Bxb3 Ha4 33.hxg6 fxg6

34.Bxb4

Az indiai exvilágbajnok hosszasan gondolkodott, a legjobb megoldást választotta.

34...Hc3+ 35.Kc2 b5

36.Kb3!?

Kisebb időzavarban Vishy a 36.Bc4 bxc4 37.Kxc3 Va5+ 38.Kxc4 Va6+ 39.Kc3 Va5+ 40.Kd3 Vd5+ 41.Ke3 változatra nem vállalkozott.

36...Ha4 37.Vf3

A bonyolult állásokban oly gyorsan döntéseket hozó Vishytől szokatlan, hogy a 37.Fd2 Hc5+ 38.Kxa3 Hxd7 39.Kb2 folytatást elvetette.

37...Hc5+ 38.Kc2 Ha4+ 39.Kb3 Hc5+ 40.Kc2 Ha4+ 41.Kb3 és döntetlen. Az indiai exvilágbajnok nem látta, vagy rosszul értékelte a 41.Bc4! lehetőséget. Az elpuskázott nyerőeséllyel Anand izgalmassá is tehette a verseny véghajráját.

 

Aronjan,L (2830) - Kramnyik,V (2787)
Vezércsel [D36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.cxd5 exd5 5.Fg5 c6 6.Vc2 Fe7 7.e3 Hbd7 8.h3 Hh5 9.Fxe7 Vxe7 10.Hf3 Hb6

 

11.0-0-0 Hf6 12.Fd3 Fe6 13.Kb1 0-0-0 14.Ka1 Kb8

A profilaktikus királylépések után az állást egyenlőnek értékelhetjük.

15.Bc1 He8 16.Ha4 Hd6 17.Hc5 g6 18.h4 Világos újítása. 18...Fc8 19.h5 g5!

A felkínált gyalogot Vlagyimir Kramnyik kedvező körülmények között nyeri vissza.

20.Fxh7 g4 21.Hh4 Vf6 22.g3 Hbc4 23.Fd3 Bxh5 24.Bhe1 Be8 25.Be2 Beh8 26.Vb3 Vd8 27.e4?! b6! 28.Ha4?!

Levon Aronjan elmulasztotta a 28.exd5 cxd5 29.Fb1 Vg5 30.Hd3 lehetőséget.

 

28...Fa6?!

Az orosz exvilágbajnoknak már nem volt igazi motivációja, az előző három forduló sikertelensége érezhető volt játékán. Kellemetlen perceket okozhatott volna Levon Aronjannak a 28...Hb5 29.exd5 Ha5 30.Vb4 Bxd5 31.Fxb5 Bxd4 32.Ve1 cxb5 33.Hc3 a6 folytatás.

29.Hc5 Fc8 30.Ha4? Fa6?! 31.Hc5 Fc8 és döntetlen

Mamedgyarov,S (2757) - Karjakin,S (2766)
Nimzoindiai védelem [E20]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 c5

A viadal 9. fordulójában Levon Aronjan a 4...0-0 5.e4 d5 6.e5 Hfd7 7.cxd5 exd5 8.a3 Fxc3+ 9.bxc3 f6 10.exf6 Ve8+ 11.Ve2 Vf7 12.fxg7 Be8 13.Fe3 Hc6 14.Kd2 Ha5 bonyolult változatban csatázott Sahriyar Mamedgyarovval, az örmény nagymester a partit végül elvesztette.

5.d5 b5

A pekingi SportAccord Basque tornán Szergej Karjakin az 5...0-0 6.e4 b5 7.e5 exd5 8.exf6 d4 változatban csatázott Levon Aronjannal.

6.e4 0-0 7.e5 He8 8.f4 exd5 9.cxd5 d6 10.Hf3 c4 11.a4 Hd7 12.Fe2 Vb6 13.axb5 Hc7 14.Vd4 Fb7

A játszma menetét nagyban befolyásolta, hogy mindketten úgy gondolták, hogy Vishy Anand győztesen fejezi be Dmitrij Andrejkin elleni partiját.

15.Fd2 Fxc3 16.bxc3 dxe5 17.fxe5 Fxd5 18.Fe3 Vxb5 19.0-0 He6 20.Vh4 Hdc5?! 21.Bab1 Hb3 22.Fd1 Va5

 

23.Fc2 g6 24.Hg5

Jelentős fordulat a partiban, Sahriyar Mamedgyarov előnybe került.

24...Hxg5 25.Fxg5 Vxc3 26.Bf2 Hd4

 

27.Fh6 Hc6 28.Bd1 Vxe5

29.Bf5 Ve7?!

Szergej Karjakin a 29...gxf5 30.Bxd5 Va1+ 31.Bd1 Ve5 32.Bd5 változatban remizhetett volna.

30.Fg5 f6?!

31.Bfxd5?!

A bonyodalmak közepette a szupernagymesterek is hibáztak. 31.Fxf6 Bxf6 (31...Ve3+ 32.Bf2) 32.Bxf6 Vc5+ 33.Kh1 He5 34.Vg3 után sötét helyzete kritikus lett volna.

31...fxg5 32.Vxc4 Ve6 33.Fb3 Kh8 34.Vc5

Mamedgyarov ellenfele súlyos időzavarára is játszott, nem hitte, hogy Karjakin a kapkodásban képes lesz a helyes védőlépéseket meghúzni. Karjakin a versenykiírást hibáztatta, más hivatalos FIDE versenyeken lépésenként 30-30 másodpercet kapnak a sakkozók, a tavalyi londoni vb-jelölti verseny után is kritikát kapott a beosztás, de változtatás nem történt.

34...Bae8 35.h4 Ve3+ 36.Vxe3 Bxe3 37.Fa4 He7 38.Bxg5 Hf5 39.h5 Kg7 40.hxg6 hxg6

A remiért világosnak kellett megküzdenie.

 

41.Fc2 Kh6 42.Bg4 Be5 43.Fxf5 Bexf5 44.Ba4 a5 45.Bd6 Bg5 46.Ba6 Bff5 47.Bh4+ Kg7 48.Ba7+ Bf7 49.Ba6 Bb7 50.Ba4 Bbb5 51.Ba3 Bb1+ 52.Kh2 Bh5+ 53.Kg3 Bbb5  

 

54.Kf2 Kh6 55.Kg1 Bb1+ 56.Kf2 Bb2+ 57.Kg1 Bg5 58.Bh3+ Kg7 59.Ba7+ Kf6 60.Ba6+ és döntetlen

 

Topalov,V (2785) - Szvidler,P (2758)
Szicíliai védelem [B49]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Fe2 b5 8.Hxc6 dxc6 9.a4 b4 10.Hb1 Hf6 11.Hd2 c5 12.f3 Fb7

13.Hc4

A nyitást a bolgár exvilágbajnok előnnyel zárta.

13...Hd7 14.Vc1 Fe7 15.0-0 0-0 16.Ff4 e5 17.Fg3 h6 18.c3 a5 19.Vc2 Fa6 20.Bfd1 Bfd8 21.b3 Fg5 22.Ff2 Hf8 23.cxb4 cxb4?

24.Fb6 Bxd1+ 25.Bxd1 Vb8 26.Ff2 Vc7

27.Bd5

Peter Szvidler pozícióját védhetetlenként ítélte.

27...Bc8 28.h4 Fe7 29.Vd2 Bd8?

A döntő hiba.

30.Fb6 Bxd5 31.Vxd5 Vb8 32.Vxa5 Fxc4 33.Fxc4 Vd6 34.Ff2 Vd1+ 35.Kh2 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://ruchess.ru/

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a világbajnok-jelölti verseny 11. fordulójában az éllovas indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand sötéttel remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. Megőrizte egypontos előnyét az örmény Levon Aronjan előtt, aki az orosz Peter Szvidlerrel osztozott meg a ponton. Döntetlennel ért véget a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az orosz Szergej Karjakin, valamint az orosz Dmitrij Andrejkin és az azeri Sahriyar Mamedgyarov partija is. A 12. játéknapon Anand-Andrejkin, Mamedgyarov-Karjakin, Topalov-Szvidler és Aronjan-Kramnyik párharcokra kerül sor.

A tornákon mindig csúcsrangadó, amikor a sakkozás 14. és 15. világbajnoka csatázik. Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand első partijukat az 1989-es moszkvai GMA-döntőn vívták meg, a 2008-as Amber-versenyen került sor jubileumi, 125. összecsapásukra, majd három év múlva már 150. partijukban csaptak össze. Remek játszmák, emlékezetes párbajok jellemezték viaskodásaikat, amelynek egyik fénypontja volt a 2007-es mexikói nyolc résztvevős, kétfordulós döntő. Viswanathan Anand győzelmével megfosztotta világbajnoki címétől Vlagyimir Kramnyikot.

Egy évvel mexikói trónfosztása után Kramnyik alulmaradt a bonni párharcban is, Anand megvédte koronáját. Anand a 12 játszmásra tervezett döntőben a 11. parti után már diadalmaskodott, 6,5-4,5-ös győzelme meggyőző volt. A világbajnok-jelölti verseny előtt különböző időkontroll mellett 165 összecsapásuk során Anand 26 győzelem mellett 19-szer szenvedett vereséget, 120-szor osztoztak meg a ponton. Klasszikus gondolkodási idővel 75-ször csatáztak, Vishy Anand 9-7-re vezetett 59 döntetlen mellett. Az első körben megszületett hatvanadik remijük, Kramnyik az első félidőben még tartotta magát, de két egymást követő vereség után már nem tudta megnehezíteni Anand gond nélkül feladatát. Az indiai exvilágbajnok gond nélkül remizett, vetélytársai is fél-fél pontokat szereztek, a játéknap forgatókönyve ismét Vishynek kedvezett.

Vlagyimir Kramnyik tegnapi partiját döntő fontosságúnak nevezte. Előnyösebb állásban olyan lépést húzott Peter Szvidler ellen, ami a parti menetét döntően megváltoztatta. Minden hitét elvesztette, hogy megnyerheti a versenyt, még abban az esetben is, ha nyerni tudott volna Viswanathan Anand ellen. Veresége után reggel 6 óráig nem tudott elaludni…

Az indiai exvilágbajnok nem panaszkodott álmatlanságra, átlagban kilenc órákat alszik. „Ezért van köztünk két pont különbség” – replikázott Vlad.

Óvatos megnyitás, statikus gyalogszerkezet, csodák nem történtek Peter Szvidler és Levon Aronjan partijában. Az orosz Dmitrij Andrejkin a kezdeti megilletődöttség után méltó ellenfele a jóval magasabb Élő-pontszámú riválisoknak. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov változatlanul ötvenszázalékos.

 

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov halovány szereplése a viadal egyik legnagyobb meglepetése. Nem látjuk tőle azokat az ötleteket, remek elgondolásokat, amelyekkel kilenc év San Luisban, a FIDE világbajnokságán  „leiskolázta” riválisait. Az orosz Szergej Karjakin ellen  kockáztatott, minőségáldozatot engedélyezett, a remiért kellett megküzdenie. Karjakin komoly nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul.

 

A 11. forduló eredményei:

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) döntetlen (Katalán megnyitás, 46)

Veszelin Topalov (bolgár, 2785) - Szergej Karjakin (orosz, 2766) döntetlen (Angol megnyitás, 57)

Peter Szvidler (orosz, 2758) – Levon Aronjan (örmény, 2830) döntetlen (Réti megnyitás, 33)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) - Viswanathan Anand (indiai, 2770) döntetlen (Katalán megnyitás, 31)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 7 pont

2. Levon Aronjan 6

3. Szergej Karjakin 5,5

4. Sahriyar Mamedgyarov 5,5

5. Peter Szvidler 5,5

3. Vlagyimir Kramnyik 5

7. Dmitrij Andrejkin 5

8. Veszelin Topalov 4,5

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

1 ½

½

1 ½

½

½ ½

½

½ 1

7

0

3

37,00

2

Aronian Levon

2830

ARM

0 ½

* *

1

1 0

1 ½

½

½

½ ½

6

0

3

32,25

3

Szergej Karjakin

2766

RUS

½

0

* *

½

½ 1

0 1

½ ½

½ ½

2

2

29,00

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

0 1

½

* *

1

0

1 ½

½ ½

3

29,75

5

Peter Szvidler

2758

RUS

½

0 ½

½ 0

0

* *

½ 1

1 ½

1

½

3

28,75

6

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

½

1 0

1

½ 0

* *

½ ½

0

5

1

2

28,75

7

Dmitrij  Andrejkin  

2709

RUS

½

½

½ ½

0 ½

0 ½

½ ½

* *

1

5

1

1

27,00

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

½ ½

½ ½

0

1

0

* *

0

1

25,50

 

A 12. forduló párosítása:

Viswanathan Anand - Dmitrij Andrejkin

Sahriyar Mamedgyarov - Szergej Karjakin

Veszelin Topalov - Peter Szvidler

Levon Aronjan - Vlagyimir Kramnyik

 

Kramnyik,V (2787) - Anand,V (2770)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.He5

A szupernagymesterek gyakorlatában megoszlik a népszerűség a 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 és az orosz exvilágbajnok által választott vari között. Vlagyimir Kramnyik a tavalyi, londoni világbajnok-jelölti tornán Magnus Carlsennel elleni csatájában is a huszárlépésre szavazott.

7...Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7

11.Ha3

Az említett partiban Kramnyik a 11.Vc2 e5 12.Bd1 Bb8 13.Hc3 h6 14.dxe5 Vxe5 15.Ff4 Ve7 16.Bd4 Fe6 17.Bad1 Bb6 18.Vd2 folytatásban kissé előnyösebben állt, de előnye kevés volt az egész pont megszerzéséhez.

11...c5 12.dxc5 Vxc5 13.Fe3 Vh5 14.f3 c3 15.bxc3

15...Va5!

Vishy Anand megnyitáselmélet felkészültsége mindig is rendkívül alapos, gondosan elemzett változatokra épült.

16.Vc1 Fa6 17.c4 Bac8 18.Fxa7

Az elemzőprogramok a 18.Bd1 Hd5 19.Fd4 f6 20.Kg2 Bc7 folytatást javasolják. 21.Bd3 Fxc4 22.Hxc4 Va6 23.Ba3 Vxc4 24.Vxc4 Bxc4 25.Ff2 Bf7 változatban világos kis előnnyel játszhatna.

 

18...Fxc4 19.Hxc4 Vxa7+ 20.Ve3 Va6 21.He5 Bc2 22.Hd3 Hd5 23.Vf2 Bxa2 24.Bxa2 Vxa2 25.e4 Va3 26.exd5 Vxd3 27.dxe6 fxe6 28.Ve1 Vd5 29.Ve3 h6 30.Be1 Bxf3 31.Vxe6+ és döntetlen

 

Szvidler,P (2758) - Aronjan,L (2830)
Réti megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.g3 Fg4 3.Fg2 e6 4.c4 c6 5.cxd5 Fxf3 6.Fxf3 cxd5 7.0-0 Hf6 8.Hc3 Hc6 9.d4 Fe7 10.e3 0-0 11.Fd2 Vd7 12.Bc1 Bfc8 13.Fg2 He8 14.Ve2 Hd6 15.Bfd1 Fd8 16.Fe1 He7

Az óvatos nyitás, a gyalogszerkezet statikussága miatt az állásból csodákat nem remélhettek sem a küzdő felek, sem a sakkrajongók.

17.b3 Bc6 18.Ha4 Bac8 19.Hc5 Ve8 20.Vb2 B6c7 21.a4 Hc6 22.b4 Hb8 23.b5 Fe7 24.Vb1 Hd7 25.Hd3 Bxc1 26.Bxc1 Bxc1 27.Vxc1 Hb6 28.Vd1 Vc8 29.Ff1 Ff8 30.He5 Hbc4 31.Hxc4 Hxc4 32.Vc2 Hb6 33.Vxc8 és döntetlen

 

Topalov,V (2785) - Karjakin,S (2766)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.g3 c5 4.Fg2 Fb7 5.0-0 g6 6.d4 cxd4 7.Vxd4 Fg7 8.Hc3 d6 9.Bd1 Hbd7 10.Fe3 Bc8 11.Bac1 a6 12.b3 0-0 13.Vh4 Bc7 14.g4

Az asztanai rapid-világbajnokságon Veszelin Topalov a leggyakoribb 14.Fh3 Vb8 változatban a 15.Fh6 (15.g4) 15...b5 16.Fxg7 Kxg7 17.cxb5 axb5 18.Fxd7 Bxd7 19.Vb4 folytatást választotta Szergej Karjakin ellen.

14...Bc8

15.g5 Hh5 16.He4 Bc7 17.Hg3 Hxg3 18.hxg3 Va8 19.He1 Hc5 20.Vh1 Bfc8 21.Fxb7 Vxb7 22.Vxb7 Bxb7 23.Hd3 Hxd3 24.exd3

 

24...f6 25.gxf6 Fxf6 26.a4 h5 27.b4 Kf7 28.Kg2 Ke6 29.Kf3 Bf8 30.Ke2 Kf5 31.f3

 

31...g5 32.Bh1 Kg6 33.Bc2 e5 34.b5 Ba8

 

 

35.a5?!

A meglepetésre sereghajtó Veszelin Topalov kockáztatott.

35...bxa5 36.b6 Fd8 37.Bb1 Bab8 38.Ba2

38...Fxb6!

A minőségáldozatért az orosz nagymester bőséges kompenzációt kapott.

39.Bab2 Fxe3 40.Bxb7 Bxb7 41.Bxb7 Fc5 42.Bb8

 

42...a4 43.Kd1 h4 44.Bg8+ Kf6 45.g4 Ff2

 

Sötétnek komoly nyerőesélyt adott volna a 45...a3! 46.Kc3 Fe3! folytatás. 47.Bh8-ra a 47...e4! 48.fxe4 Ke5 volt a lehetőség. A 47.Bf8+ Ke6 48.Be8+ Kd7 49.Ba8 Kc7! után sem látni védelmet.

 

46.Bh8 Kg7 47.Bh5 Kg6 48.Kc2 Fd4 49.Kb1 a3 50.Ka2 Fb2 51.Kb3 Fc1 52.Ka2 Fb2 53.Kb3 a5 54.Ka2 a4 55.Kb1 Fd4 56.Ka2 Fb2 57.Kb1 Fd4 és döntetlen

Andrejkin,D (2709) - Mamedgyarov,S (2757)
Katalán megnyitás [E04]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 dxc4 5.Fg2 c5 6.0-0 Hc6 7.dxc5 Vxd1 8.Bxd1 Fxc5 9.Hbd2 c3 10.bxc3 0-0 11.Hb3 Fe7 12.c4 Fd7 13.Fb2 Bfd8 14.Hfd4 Bac8 15.Hb5 b6 16.Bac1 a5 17.a4 Fe8 18.Bxd8 Bxd8 19.h3 Hb4

20.c5 bxc5 21.Hxa5 Hfd5 22.Hb7 Bb8 23.Hxc5 Fxb5 24.axb5 Bxb5 25.He4 f6 26.Hc3 Bc5 27.Hxd5 Bxc1+ 28.Fxc1 Hxd5 29.g4 g5 30.Fe4 Hf4 31.Kf1 Hd5 32.e3 Kg7 33.Fc2 h6 34.Fb3 Kg6 35.Ke2 h5 36.Kd3 hxg4 37.hxg4 Hc7 38.Fb2 Fd6 39.Fc2 Kf7 40.Ke4 Hd5 41.Fb3 Hc7 42.f4 gxf4 43.exf4 Kg6 44.Fxe6 Fxf4 45.Ff5+ Kg5 46.Fxf6+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://ruchess.ru/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Anand remivel megőrizte egypontos előnyét, Kramnyik tragikus elnézéssel harmadszor kapott ki

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Hanti-Manszijszkban lejátszották a világbajnok-jelölti verseny tízedik fordulóját. Viswanathan Anand világossal remizett az azeri Sahriyar Mamedgyarovval. Az indiai exvilágbajnok megőrizte egypontos előnyét az örmény Levon Aronjan előtt, aki a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval osztozott meg a ponton. Elszenvedte harmadik vereségét az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. Kecsegtető állásában durva hibát vétett, honfitársa, Peter Szvidler ajándékként könyvelte el az egész pontot. A másik orosz derbi döntetlen lett, Szergej Karjakin világossal nem tudott előnybe kerülni Dmitrij Andrejkinnel szemben. A tizenegyedik játéknapon másodszor is megmérkőzik egymással Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand, Andrejkin-Mamedgyarov, Topalov-Karjakin és Szvidler-Aronjan párharcokra kerül még sor.

 

 

A világbajnok-jelölti verseny tízedik fordulójának eredményei ismét az éllovas Viswanathan Anandnak kedveztek, az azeri Sahriyar Mamedgyarov elleni remivel megőrizte biztos vezetését, egypontos előnyét az örmény Levon Aronjan előtt.

 

 

A játéknapon csak egy játszma dőlt el, Vlagyimir Kramnyik tragikus elnézéssel harmadik vereségét szenvedte el. Az exvilágbajnoknak nincs szerencséje honfitársaival, Dmitrij Andrejkinnel és Szergej Karjakinnal 1-1-re végzett, egykori szekundánsával, Peter Szvidlerrel szemben elvesztette a mini párosmeccset.

 

A holland védelem egyik ritka változatában már a 4. lépésben ismeretlen ösvényre „léptek”, Kramnyik kihasználva Szvidler pontatlanságát előnyt ért el. Nem volt időzavarban, amikor kecsegtető pozícióban hihetetlen hibát vétett, kiskombinációval minőséget vesztett, utána ellenállás nélkül adta meg magát. Szvidler joggal értékelte úgy győzelmét, hogy a pontot ajándékba kapta.

A másik orosz derbin döntetlen született, Dmitrij Andrejkin nem jött zavarba Szergej Karjakin 7.Vd3 lépésére. A korai vezércserét követően Karjakinnak minimális előnye volt, de fél pontnál többet nem tudott elérni.

 

 

Az örmény Levon Aronjan sem villogott. Pontatlan futólépésére a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov kicsit kedvezőbben állt, de 30…g5 húzását követően már nem kellett aggódnia, másodszor is megosztoztak a ponton.

 

A 10. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2766) – Dmitrij Andrejkin  (orosz, 2709) döntetlen (Szicíliai védelem, 29)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) - Peter Szvidler (orosz, 2758) 0 – 1 (Holland védelem, 39)

Levon Aronjan (örmény, 2830) - Veszelin Topalov (bolgár, 2785)  döntetlen (Szláv védelem, 45)

Viswanathan Anand (indiai, 2770) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) döntetlen (Szicíliai védelem, 30)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 6,5 pont

2. Levon Aronjan 5,5

3. Szergej Karjakin 5

4. Sahriyar Mamedgyarov 5

5. Peter Szvidler 5

3. Vlagyimir Kramnyik 4,5

7. Dmitrij Andrejkin 4,5

8. Veszelin Topalov 4

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

1 ½

½

1 ½

½

½

½

½ 1

0

3

31,25

2

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

* *

1

1 0

1

½

½

½ ½

0

3

26,75

3

Szergej Karjakin

2766

RUS

½

0

* *

½

½ 1

0 1

½ ½

½

5

2

2

24,25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

0 1

½

* *

1

0

1

½ ½

5

3

24,75

5

Peter Szvidler

2758

RUS

½

0

½ 0

0

* *

½ 1

1 ½

1

5

½

3

23,25

6

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½

½

1 0

1

½ 0

* *

½ ½

0

1

2

23,00

7

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½

½

½ ½

0

0 ½

½ ½

* *

1

1

1

22,00

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

½

½ ½

0

1

0

* *

4

0

1

20,75

 

 

A 11. forduló párosítása:

Dmitrij Andrejkin - Sahriyar Mamedgyarov

Veszelin Topalov - Szergej Karjakin

Peter Szvidler – Levon Aronjan

Vlagyimir Kramnyik - Viswanathan Anand

 

Anand,V (2770) - Mamedgyarov,S (2757)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e6 7.g4 h6

Egy fordulóval korábban Veszelin Topalov a 7...Hfd7 8.Fg2 Fe7 9.Fe3 Hc6 10.h4 Hde5 11.g5 Fd7 12.Hxc6 Fxc6 13.b3 f5 14.f4 Hg4 15.Ve2 Hxe3 16.Vxe3 fxe4 17.0-0-0 d5 18.Hxe4 Fa3+ 19.Kb1 Ve7 20.Hf2 Fc5 21.Vg3 Fxf2 22.Vxf2 0-0 23.Vd4 folytatásban hátrányba került Vishy Ananddal szemben. Az indiai exvilágbajnok fontos győzelmet aratott.

8.Fg2 Fe7 9.Fe3 Hc6 10.f4 Hd7 11.Vd2 Hxd4 12.Fxd4

12...e5 13.fxe5 Fh4+ 14.Ff2 Hxe5 15.0-0-0 Fxf2 16.Vxf2 Fe6 17.Vd4 Vg5+ 18.Kb1 0-0-0

19.Ff1 Hc6 20.Vf2 Vc5 21.Vg3 Ve5 22.Vf2 Vc5 23.Vg3 Kb8

Az azeri sakkozó elkerülte a lépésismétléses remit.

24.Fe2 He5 25.Hd5 Bc8 26.c3 f6 27.Bd4 Bhe8 28.Bhd1 Bcd8 29.Fd3

Számításba jött a 29.Hb4 Ka7 30.Fd3 Vb6 31.Fc2 a5 32.Hd3 terv.

29...Hc6 30.Bc4 Va7 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2787) - Szvidler,P (2758)
Holland védelem [A80]

1.d4 f5 2.Hf3 Hf6 3.e3 b6

Peter Szvidler szinte  kiprovokálta Vlagyimir Kramnyik következő lépését.

4.d5 Fb7 5.Fc4 c6 6.Hc3 cxd5 7.Hxd5 e6 8.Hxf6+ Vxf6 9.0-0 Fc5

Pontosabb volt a 9...Hc6 10.Bb1 Fc5 lépéssorrend.

10.Fd2 Hc6

A b2 gyalogot Szvidler mérgezettnek érezte. 10...Vxb2 11.Hd4 Va3 12.Hb5 Va4 13.Vh5+ g6 14.Vh4 Ha6 15.a3 Vxc2 16.Fc3 0-0 17.Bad1 Fc6 18.Bd3 világos előnyéhez vezetett volna.

11.Fc3 Ve7 12.a3 a5 13.Ve2 0-0 14.Bad1 d5 15.Fb5 Ha7 16.a4 Fd6 17.Fa6 Hc6 18.Fxb7 Vxb7 19.b3 Va6 20.Vd2 Bac8 21.Hg5 Bce8 22.Fb2 h6 23.Hf3 Fb4 24.c3 Fe7

25.c4!

Az exvilágbajnok elégedett lehetett állásával.

25...dxc4 26.Bc1 b5 27.axb5 Vxb5 28.Bxc4 Hb4 29.He5 Hd5 30.Vc2 Fd6 31.Hc6 Hb6

32.Bd4??

Vlagyimir Kramnyik nem volt időzavarban, nehéz megmagyarázni súlyos elnézését. 32.Hd4 Vd7 33.Bc6 Bc8 34.Bc1 tartotta volna előnyét.

32...Fxh2+ 33.Kxh2 Vxf1 34.Vc3

Az elnézés után az exvilágbajnok ellenállás nélkül vesztett.

34...Bf6 35.He5 Vxf2 36.Bf4 Ve2 37.Vd4 Hd5 38.Bf3 Bc8 39.Bg3

39...f4 és világos feladta

 

Aronjan,L (2830) - Topalov,V (2785)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.e3 Ff5 6.Fd3 Fxd3 7.Vxd3 e6 8.0-0 Fb4 9.Fd2 0-0 10.Bfd1 a5 11.a3 Fe7 12.e4 dxe4 13.Hxe4 Hxe4 14.Vxe4 Hd7 15.Ff4 Be8 16.Vc2 Vb6 17.Bd3

17...c5!?

Veszelin Topalov ellenjátékot keresett.

18.d5 Ff6 19.Bad1 exd5 20.Bxd5 Hf8 21.B1d2

Számításba jött a 21.Fe5 Fxe5 22.Hxe5 Vc7 23.Hf3 Be7 24.Vd3 Bae8 25.g3 terv is. Levon Aronjan a futók megtartása mellett döntött.

21...He6 22.Bd6 Vc7 23.Fg3?!

Jobb volt a 23.Bxe6 Vxf4 24.Bb6 Be4 25.Bxb7 Bxc4 26.Vd1 folytatás.

 

23...Hd4! 24.Vd1 Ve7 25.h3 Bad8 26.Bxd8 Bxd8 27.Hxd4 cxd4 28.a4 h5 29.b3 h4 30.Ff4

30...g5?! 31.Be2 Vc5 32.Fd2 Vf5 33.Be1 b6 34.Vf3 Vxf3 35.gxf3 Kg7

36.Kf1 Kg6 37.Be4 Kf5 38.Ke2 d3+ 39.Kd1 Fd4 40.Bg4 f6 41.f4 gxf4 42.Bxf4+ Ke5 43.f3 Ff2 44.Bg4 Kf5 45.Bf4+ Ke5 és döntetlen

 

Karjakin,S (2766) - Andrejkin,D (2709)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.Hxc6 bxc6 7.Vd3

Szergej Karjakin elkerülte a készülést a főváltozatban, a 7.Fd3 d5 8.0-0 Hf6 9.Be1 Fe7 10.e5 Hd7 folytatást, ahogy az ukrán Vaszilij Ivancsuk ellen játszott a tavalyi orosz csapatbajnokságon.

7...Vc7 8.Vg3 Vxg3 9.hxg3 d5

Bakuban 2009-ben, az Azerbajdzsán-Világválogatott rapidmeccsen Sahriyar Mamedgyarovnak  a 9...Bb8 10.g4 d5 11.g5 f6 12.gxf6 Hxf6 13.Fd3 Fd6 változatban nem volt gondja Szergej Karjakin ellen.

10.g4 Bb8 11.g5 f6 12.gxf6 Hxf6 13.e5 Hd7 14.f4 Hc5 15.Bh3 a5 16.b3 Fa6 17.Fxa6 Hxa6 18.Ha4 Bb4 19.Fd2 Be4+ 20.Kf1 Fb4 21.c3 Fa3 22.Be1 Bxe1+ 23.Kxe1 0-0 24.Ke2 h6 25.Bg3 Kf7 26.Bh3 Kg6 27.Bg3+ Kf7 28.Bh3 Kg6 29.Bg3+ Kf7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 Fotók: http://ruchess.ru/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A MET első osztályú csapatbajnokság hetedik fordulója után a címvédő Aquaprofit-NTSK nyolc és fél pontra növelte előnyét az Atomerőmű előtt.  A mai játéknapon az Aquaprofit kiütéses győzelmet aratott, 10-2-re győzte le a sereghajtó Decs együttesét. Az Atomerőmű vendégként a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csapata ellen 8-4-re nyert. A Pénzügyőr újabb sikerrel megerősítette harmadik helyét, a Mátyásföldi LTC a nyeréssel javított helyezésén. A Haladás vereségével búcsút inthet érmes reményeinek.

 

Két fordulóval a  bajnokság befejezése előtt a címvédő Aquaprofit-NTSK együttese már nyolc és félpontos előnnyel vezet az Atomerőmű csapata előtt. A nagykanizsaiak az első kétszámjegyű győzelmüket érték el. A paksiak a mesterhármast elérő Berkes Ferenc vezetésével nyertek, őrzik második helyüket.

A bronzéremért folyó vetélkedésben a Pénzügyőr újabb győzelmet aratott. A három egymást követő idényben is bronzérmes Haladás VSE második vereségével búcsút inthet érmes reményeinek. A Budapesti Titánok negyedikként várhatják a bajnokság hajráját. A Mátyásföldi LTC fontos győzelmet ért el, befogta a Dunaharaszti gárdáját.

 

A 7. forduló és az éltáblák eredményei:

Aquaprofit-NTSK – Decs 1990  10 – 2

(Balogh Csaba (2640) – Dusan Popovic (2568) 1 – 0

Ivan Ivanisevic (2638) – Pap Gyula (2517) döntetlen

Erdős Viktor (2650) – Dusan Roganovic (2497) döntetlen

 

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – Atomerőmű SE  4 - 8

(Horváth Ádám (2536) – Berkes Ferenc (2678) 0 – 1

Szabó Gergely (2550) – Ács Péter (2567) döntetlen

Czebe Attila (2492) – Papp Gábor (2587) döntetlen)

 

Budapesti Titánok – Haladás VSE  7,5 – 4,5

 

Dunaharaszti MTK – Mátyásföldi LTC  4,5 – 7,5

(Gonda László (2524) – Medvegy Zoltán (2547) döntetlen

Faragó Iván (2477) – Dragan Kosic (2480) döntetlen

Nguyen Huynh Minh Huy (2457) – Izsák Gyula (2444) döntetlen)

 

Pénzügyőr SE – ASS-Makói SVSE  7,5 – 4,5

(Horváth Csba (2524) – Alekszander Kovacevic (2564) 1 – 0

Balog Imre (2526) – Mihók Olivér (2456)

Héra Imre (2564) – Szalai Kornél (2416) 1 – 0)

 

A bajnokság állása:

1.Aquaprofit-NTSK 59 pont

2.Atomerőmű SE Paks 50,5

3. Pénzügyőr SE 48

4. Budapesti Titánok 42,5

5. Mátyásföldi LTC 42

6. Dunaharaszti MTK 42

7. Haladás VSE 40,5

8. ASS-Makói SVSE 36,5

9. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 35,5

10. Decs 1990 23,5

 

A 8. forduló (április 13.) párosítása:

Decs 1990 – ASS-Makói SVSE

Mátyásföldi LTC – Pénzügyőr SE

Haladás VSE – Dunaharaszti MTK

Atomerőmű SE – Budapesti Titánok

Aquaprofit-NTSK – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló világbajnok-jelölti verseny kilencedik fordulója rendkívül sikeres volt Viswanathan Anand számára. Az indiai exvilágbajnok legyőzte a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot, legnagyobb riválisai, az örmény Levon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vereséget szenvedtek, Anand egypontos előnnyel vezet. Aronjan a forduló legizgalmasabb partijában kapott ki az azeri Sahriyar Mamedgyarovtól. Az orosz derbin Szergej Karjakin visszavágott az első körben elszenvedett vereségéért, Kramnyik igazi ellenállás nélkül vesztett. A másik orosz összecsapáson Dmitrij Andrejkin és Peter Szvidler békés játszmában osztozott meg a ponton. A hétfői pihenőnap után a keddi tízedik fordulóban Karjakin-Andrejkin, Kramnyik-Szvidler, Aronjan-Topalov és Anand-Mamedgyarov párharcokra kerül sor.

 

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand legvérmesebb szurkolói sem írhattak volna ideálisabb forgatókönyvet. Vishy legyőzte a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot, az azeri Sahriyar Mamedgyarov feledtette tegnapi, Vlagyimir Kramnyik elleni súlyos bakiját, és vereséget mért az örmény Levon Aronjanra. A szerencsés győztes orosz exvilágbajnok szinte ellenállás nélkül kapott ki honfitársától, Szergej Karjakintól.

Szófiában 2010-ben emlékezetes, fordulatokban gazdag világbajnoki döntőt játszott a címvédő Viswanathan Anand és kihívója Veszelin Topalov. A csata az utolsó partiban dőlt el Vishy javára, sötéttel nyert a kockáztató Veszelinnel szemben. A szibériai olajvárosban az exvilágbajnokok csatája az első körben pontosztozkodással zárult. A második összecsapás a szicíliai védelem Najdorf-változatában zajlott, Anand a 6.h3-as változatra szavazott, egy fordulóval korábban Topalov is ezt választotta Sahriyar Mamedgyarov ellen. A nyitásban Anand nem került előnybe, Topalov azonban türelmetlen volt az egyenlő esélyeket ígérő állásban, rossz tervének köszönhetően kis hátrányba került.

 

Rossz futójába próbált lelket lehelni, 31…h6 lépése elhibázott döntés volt. Vishy növelte előnyét, vezérének és futójának összjátéka egyre sikeresebb volt. Az indiai exvilágbajnok gyalogot nyert, a vezérvégjátékban anyagi előnyét érvényesítette. Vishy Anand a 9 partiból szerzett 6 pontjával a virtuális világranglistán öt(!) helyet javítva a harmadik helyre lépett előre, a + 15,9 ponttal 2785,9 pontja van!

 

A forduló legizgalmasabb partiját Sahriyar Mamedgyarov és Levon Aronjan játszotta. A Nimzoindiai védelem Saemisch-változatában csatáztak, az örmény nagymester házielemzésével Mamedgyarovnak a sakktábla mellett kellett megbirkóznia. Számos taktikai lehetőség kínálkozott mindkettőjük számára, a rendkívüli feszültséget Mamedgyarov jobban viselte, a minőségáldozattal keresztezte Aronjan elképzelését, jó esélyekhez jutott. A háromszoros olimpiai bajnok tőle szokatlan módon  időzavarba került, Mamedgyarov a győzelem küszöbén kissé bizonytalanná vált, gyorsabb nyerést is kihagyott, de végül megadásra kényszerítette Aronjant.

 

A viadal első félidejében Vlagyimir Kramnyik világossal meggyőző játékkal győzte le Szergej Karjakint. Tegnapi, Mamedgyarov elleni szerencsésnek nevezhető nyerése azonban  „megviselte” az exvilágbajnokot. Korán anyagi hátrányba került, rossz lépések egész sorozatával reménytelen állásba került. Karjakinnak nem okozott túlzott nehézséget az előny érvényesítése, a győzelemmel ötven százalékra jött fel. Vlagyimir Kramnyik is elismerte, hogy jogos Anand vezetése, mert eddig ő hibázott a legkevesebbet a viadalon. De a hátralevő öt forduló még sok fordulatot ígérhet…

A másik orosz összecsapás nem borzolta a kedélyeket, békésnek nevezhető pontosztozkodás született Dmitrij Andrejkin és Peter Szvidler partijában.

 

A 9. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2766) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) 1 – 0 (Szláv védelem, 64)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) - Peter Szvidler (orosz, 2758) döntetlen (Szicíliai védelem, 30)

Viswanathan Anand (indiai, 2770) – Veszelin Topalov (bolgár, 2785)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 57)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) - Levon Aronjan (örmény, 2830) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 44)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 6 pont

2. Levon Aronjan 5

3. Vlagyimir Kramnyik 4,5

4. Szergej Karjakin 4,5

5. Sahriyar Mamedgyarov 4,5

6. Peter Szvidler 4

7. Dmitrij Andrejkin 4

8. Veszelin Topalov 3,5

 

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

1 ½

½

½

1

½

½

½ 1

6

0

3

25,75

2

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

* *

½

1

1 0

1

½

½

5

0

3

22,00

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½

½

* *

1 0

1

½

½ ½

0

2

2

20,50

4

Szergej Karjakin

2766

RUS

½

0

0 1

* *

½

½ 1

½

½

2

19,50

5

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0

0 1

0

½

* *

1

1

½ ½

½

3

18,75

6

Peter Szvidler

2758

RUS

½

0

½

½ 0

0

* *

1 ½

1

4

2

17,00

7

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½

½

½ ½

½

0

0 ½

* *

1

4

½

1

17,75

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½

1

½

½ ½

0

0

* *

0

1

16,75

 

 

A keddi 10. forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Dmitrij Andrejkin 

Vlagyimir Kramnyik - Peter Szvidler

Levon Aronjan - Veszelin Topalov

Viswanathan Anand – Sahriyar Mamedgyarov

 

Anand,V (2770) - Topalov,V (2785)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e6 7.g4 Hfd7 8.Fg2 Fe7 9.Fe3 Hc6 10.h4 Hde5 11.g5 Fd7 12.Hxc6 Fxc6 13.b3 f5

Veszelin Topalov úgy értékelte, hogy 13...Bc8, vagy 13...Va5 is jobb lett volna.

14.f4 Hg4 15.Ve2 Hxe3 16.Vxe3 fxe4

 

17.0-0-0 d5 18.Hxe4 Fa3+ 19.Kb1 Ve7 20.Hf2 Fc5 21.Vg3 Fxf2 22.Vxf2 0-0

23.Vd4

Az indiai exvilágbajnok kicsit kedvezőbb állást játszhatott.

23...Bf5 24.Bde1 Baf8 25.Bhf1 Vd6 26.Be5 Bxe5 27.fxe5 Bxf1+ 28.Fxf1 Ve7

 

29.a4 Fe8 30.Kb2 Fg6 31.Fh3 h6?

A bolgár exvilágbajnok nem a passzív védekezést választotta, de lépése megkönnyítette az éllovas nyerését.

32.gxh6 gxh6

33.Vg4 Kf7 34.h5 Fe4 35.a5 Fh7 36.c3 Fe4 37.c4 Ff5

 

38.Vf4 dxc4 39.Fxf5 exf5 40.Vxf5+ Ke8 41.Vc8+ Kf7 42.Vxc4+ Kg7

A gyalogelőnyös vezérvégjátéknak nyernie kellett!

 

43.Vd5 Kf8 44.Kc3 Ke8 45.b4 Vc7+ 46.Kd4 Ve7 47.Vg8+ Kd7 48.Kd5 Kc7

 

49.Vg6 Vh4 50.Vd6+ Kc8 51.Kc5 Vf2+ 52.Vd4 Vf7 53.Vc4 Vg7 54.Kb6+ Kb8

 

55.Vc5 Vf7 56.Vd6+ Kc8 57.e6 és sötét feladta

 

Mamedgyarov,S (2757) - Aronjan,L (2830)
Nimzoindiai védelem [E20]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 0-0

Sötéttel a 4...d5 változat a legnépszerűbb, ahogy Magnus Carlsen is játszott a tavalyi világbajnoki döntő kilencedik partijában Vishy Anand ellen, és Hikaru Nakamurával szemben a zürichi szuperversenyen. Sahriyar Mamedgyarov úgy érezte, hogy az éles, kevésbé elemzett 4.f3 változattal van esélye a tabellán elfoglalt helyezésének javítására. Korántsem volt könnyű a feladata, hiszen Aronjan házielemzésével a sakktábla mellett kellett felvennie a küzdelmet.

5.e4 d5 6.e5 Hfd7 7.cxd5 exd5 8.a3 Fxc3+ 9.bxc3  

 

9...f6 10.exf6 Ve8+

Számos partit találunk a ChessBase MEGA 2014 adatbázisában a 10...Vxf6 varira is. Aronjan korábban alaposan elemezte a partiban választott folytatás lehetőségeit.

11.Ve2 Vf7 12.fxg7 Be8 13.Fe3 Hc6

14.Vd2 Ha5 15.Bb1 Hb6 16.Bb4 Hac4 17.Fxc4 dxc4!?

18.Bb5!

Az azeri nagymester a minőségáldozatot készítette elő, a bonyodalmakban gazdag állás számos lehetőséget kínált mindkét nagymesternek.

18...Ff5

Jobb volt a 18...Hd5 19.Bxd5 Vxd5 20.He2 Ff5 21.Hf4 Vf7 22.0-0 Vxg7 folytatás.

19.Kf2

Figyelmet érdemelt a 19.Be5 Bxe5 20.dxe5 Ve7 21.He2 választás is.

19...Hd5

20.Bxd5 Vxd5 21.He2 a5 22.h4

A manőver meglepte az örmény sakkozót, lépésről-lépésre került egyre nagyobb időzavarba.

22...b5 23.h5

23...b4!?

Aronjan úgy érezte, hogy a várakozás világos esélyeit növelte volna. Az állás még élesebbé vált.

24.cxb4 axb4 25.axb4 Vb5?! 26.Be1 Fd3?!

27.Hf4! Ba3 28.d5! Fb1 29.Kg3! c3

30.Vc1 Bb3 31.Fc5 Bxe1 32.Vxe1 Vd7 33.h6

Gyorsan nyert a 33.d6! Fa3 (33…cxd6 34.Fd4 Fxb4 35.Hd4 Fxd4 36.Hf6+) 34.dxc7 Fa8 35.Vxb1 folytatás.

33…Vf7 34.Hh5

Aronjan nagy időzavarba került, a győzelem kapujában azonban Mamedgyarov vált bizonytalanná. 34.Ve5 Ff5 (34...c2 35.Hh5 Vg6+ 36.Kh2) 35.d6 Ba3 36.dxc7 Ba8 37.Hd5 fejezte volna be a csatát.

34...Fg6

35.Ve8+ Vxe8 36.Hf6+ Kf7 37.Hxe8 Ba3

38.Hf6!?

Kimaradt a 38.b5 Ba8 39.Hxc7 c2 40.Fe3 Bb8 41.d6 Ff5 42.Hd5 Fe6 43.Hb4 Bxb5 44.Hxc2 lehetőség.

38...Ba8 39.g8V+ Bxg8 40.Hxg8 Kxg8 41.Kf4 Fd3 42.Ke5 Kf7 43.Fe3 Ff1

44.g4 és sötét feladta. A 44…Fe2 45.d6 cxd6+ 46.Kxd6 Fxf3 47.g5 folytatásban nyer világos.

 

Karjakin,S (2766) - Kramnyik,V (2787)
Szláv védelem [D11]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.Ff4

Szergej Karjakin a ravasz lépéssorrenddel némi zavart okozott az exvilágbajnok soraiban.

3...c6 4.e3 Fg4

Szupernagymesterek gyakorlatában ez a folytatás még nem fordult elő.

5.c4 Hbd7 6.Hc3 e6 7.Vb3

7...dxc4?

Vlagyimir Kramnyik pályafutásának egyik legnagyobb bakija. 7...Hh5 8.He5 (8.Vxb7 Hxf4 9.exf4 Fxf3 10.gxf3 Bb8 11.Vxc6 Bxb2) 8...Hxf4 9.Hxg4 Hg6 volt a logikus folytatás.

8.Vxb7 Fxf3 9.gxf3 Hd5 10.Fg3 H5b6 11.Vxc6

Sötétnek a kettős gyaloghátrányáért nincs kompenzációja.

11...Fb4 12.Vb5 Ve7 13.a3 Fxc3+ 14.bxc3 0-0 15.Fxc4 Hxc4 16.Vxc4 Bac8 17.Vd3 Hb6 18.0-0 Bc4 19.Bfb1 Bfc8

20.Bb3 h5 21.e4 Vg5 22.h4 Va5 23.Bc1 Va4 24.Vb1 Hd7 25.Kg2 Hf8

26.Vb2

Karjakin válogathatott a kecsegető folytatások között. 26.Bb8 Vxa3 27.Bxc8 Bxc8 28.c4 Bc6 29.c5 is "halálosnak" tűnt.

26...Ve8 27.Bb7 a6 28.Vb6 Hg6 29.Vxa6 Vd8 30.Vb5 e5?! 31.Bh1 Bxc3 32.dxe5 Hf8

33.Vd5

Bizonyára sokan a 33.e6 Hxe6 34.Vxh5 g6 35.Vg4 B3c5 36.Bhb1 folytatásra szavaztak volna.

33...Ve8 34.Ba1 He6 35.Vd7 Vf8 36.Ve7 Vxe7 37.Bxe7 Hd4

38.a4 Hxf3 39.e6 fxe6 40.Bxe6 Hd4 41.Be5 He2 42.Bxh5 Hxg3 43.fxg3 Be3

44.a5 Bxe4 45.a6 Be7 46.Bb5 Kh7 47.Kh3 Ba8 48.Bb6 Baa7 49.Ba5 Be3 50.h5 Bd3 51.Kh4 Bd4+ 52.g4 Be4 53.Kg5 Bf7 54.Bg6 Ba7 55.Kh4 Bb4 56.Bc6 Be4 57.Bb6 Be1 58.Ba4 Be3

 

59.g5 Bee7 60.Bb8 g6 61.Bb6 gxh5 62.Bab4 Be1 63.Bb7+ Kg6 64.B4b6+ és sötét feladta

 

Andrejkin,D (2709) - Szvidler,P (2758)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hb3 Fe6 8.g4 d5 9.g5 Hxe4 10.Hxe4 dxe4 11.Vxd8+ Kxd8 12.Fg2 Hc6 13.Fxe4 Kc7 14.Fd2 h6 15.h4 hxg5 16.hxg5 Bxh1+ 17.Fxh1 Fe7 18.0-0-0 Bh8 19.Fe3 Bh4 20.Fg2 b6 21.a3 a5 22.Be1 g6 23.Hd2 Hd4 24.Hf3 Bg4 25.Fh1 Fd6 26.Fd2 Hc6 27.Fe3 Hd4 28.Fd2 Hc6 29.Fe3 Ff5 30.Bg1 Bxg1+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://ruchess.ru/

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a világbajnok-jelölti verseny nyolcadik fordulójában 19 lépésben pontosztozkodással végződött az éllovasok derbije, az örmény Levon Aronjan és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand partija. A remivel megőrizték félpontos előnyüket az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik előtt, aki világossal nem bírt honfitársával, Dmitrij Andrejkinnel. A játéknap másik orosz összecsapását sötéttel Szergej Karjakin megnyerte Peter Szvidler ellen. Döntetlennel zárult a bolgár Veszelin Topalov és az azeri Sahriyar Mamedgyarov játszmája, öt sakkozónak is 3,5 pontja van. A kilencedik fordulóban Karjakin-Kramnyik, Andrejkin-Szvidler, Anand-Topalov és Mamedgyarov-Aronjan párharcokra kerül sor.

 

A viadal második félideje három, békésnek nevezhető döntetlennel és az orosz Szergej Karjakin „feltámadásával” kezdődött meg. Nagy érdeklődéssel vártuk a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan és az indiai Viswanathan Anand partiját, de a parti csak 19 lépésig tartott. Meglepődtünk Aronjan 3.Vb3 lépésén, az indiai exvilágbajnok érdekes gyalogáldozattal jelentős fejlődési előnyre tett szert, az örmények háromszoros olimpiai bajnoka nem kockáztatott, korai lépésismétléssel megőrizték félpontos előnyüket Vlagyimir Kramnyik előtt. Anand a mini párosmeccset 1,5-0,5-re megnyerte, holtverseny esetén ez neki előnyt biztosít!

Az orosz exvilágbajnok a tegnapi játéknapon meglehetősen viharos partiban nyert Sahriyar Mamedgyarov ellen, de a thrillernek is nevezhető ütközet után erejéből ma csak remire futotta. Dmitrij Andrejkin kellemetlen ellenfél számára, tavaly háromszor is kikapott tőle, csak a Világkupa döntőjében tudta egyszer legyőzni 24 éves honfitársát. Vlagyimir Kramnyik a gyalogáldozat után előnyét gyorsan eltékozolta, a sorozatos cseréket követően logikus volt a békekötés.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a szicíliai védelem Najdorf-változatában ritkább varival próbálta meglepni Sahriyar Mamedgyarovot. Ellenkező oldalra sáncoltak, az azeri sakkozó átmeneti tisztáldozattal kiegyenlítette esélyeit.

 

A játéknap legérdekesebb csatáját a másik orosz derbin láttuk, Peter Szvidler és Szergej Karjakin összecsapása igen izgalmasan alakult. Szvidler korai gyalogáldozattal keresett támadási esélyt, a tornán elég halovány teljesítményt nyújtó Karjakin hidegvérrel védekezett. Szvidler elkerült fonalas remihez vezető folytatást is, a különböző színű futós végjáték – bástyák mellett – már Karjakinnak kedvezett. Kötött játékidő mellett igen nehéz volt a végjátékot pontosan játszani, a bonyolult középjáték izgalmaiban már el is fáradtak a nagymesterek. Szvidler pontatlanul védekezett, Karjakin zseniális minőségáldozattal szöktethette g szabadgyalogjait. Mindkettőjük szabadgyalogja elérte az átváltozási mezőt, de Karjakin kezdhette a sakkadást, mértani motívum segítségével megszerezte első győzelmét, Szvidler harmadszor szenvedett vereséget!  

 

 

A 8. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) - Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) döntetlen (Szláv védelem, 32)

Szergej Karjakin (orosz, 2766) – Peter Szvidler (orosz, 2758) 1 – 0 (Királyszárnyi támadás, 82)

Veszelin Topalov (bolgár, 2785) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) döntetlen (Szicíliai védelem, 32)

Levon Aronjan (örmény, 2830) - Viswanathan Anand (indiai, 2770) döntetlen (Angol megnyitás, 19)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 5 pont

2. Levon Aronjan 5

3. Vlagyimir Kramnyik 4,5

4. Sahriyar Mamedgyarov 3,5

5. Szergej Karjakin 3,5

6. Peter Szvidler 3,5

7-8. Dmitrij Andrejkin és Veszelin Topalov 3,5

 

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

1 ½

½

1

½

½

½

½

5

2

20,25

2

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

* *

½

1

1

1

½

½

5

½

3

18,75

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½

½

* *

1

1

½

½ ½

0

0

2

17,25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0

0

0

* *

½

1

1

½ ½

2

12,25

5

Szergej Karjakin

2766

RUS

½

0

0

½

* *

½ 1

½

½

3

1

13,00

6

Peter Szvidler

2758

RUS

½

0

½

0

½ 0

* *

1

1

2

13,50

7-8

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½

½

½ ½

0

½

0

* *

1

1

14,75

7-8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½

½

1

½ ½

½

0

0

* *

1

14,75

 

A 9. forduló párosítása:

Szergej Karjakin - Vlagyimir Kramnyik

Dmitrij Andrejkin  - Peter Szvidler

Viswanathan Anand – Veszelin Topalov

Sahriyar Mamedgyarov - Levon Aronjan

 

Aronjan,L (2830) - Anand,V (2770)
Angol megnyitás [A11]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.Vb3 d4

Az exvilágbajnok öt percet gondolkodott. A 3...Hf6 4.d4 dxc4 5.Vxc4 változatban ezrével találjuk a partikat.

4.e3 c5 5.Vb5+ Hc6 6.Vxc5 e5 7.Vb5 a6 8.Vb3 Fc5

A gyalogáldozatért Vishy Anand a fejlődésben megelőzte riválisát. Levon Aronjan hadereje még az alapsoron gyakorlatozott...

9.d3 Hf6 10.e4 0-0 11.Fe2 Fb4+ 12.Hbd2 a5 13.0-0 Hd7 14.Vd1 Fd6 15.He1 Hc5 16.Hb3 Ha6 17.Hd2 Hc5 18.Hb3 Ha6 19.Hd2 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2787) - Andrejkin,D (2709)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.g3 b5 6.b3 Ff5 7.Fg2 He4 8.Hxe4 Fxe4 9.0-0 Hd7 10.Fa3 g6 11.cxd5 cxd5 12.Vd2 Fg7 13.Bac1 0-0 14.Fh3 Fxf3 15.exf3 Be8

16.Bc6 e6 17.Bfc1 Vf6 18.Bc7 Hf8 19.Fc5

19...Vxf3 20.Bc3 Vh5 21.g4?!

Az exvilágbajnok eltékozolta előnyét.

21...Vh4 22.Vf4 f6 23.Fe7 Vg5 24.Vg3 Vd2

25.g5 Vxg5 26.Vxg5 fxg5 27.Fxg5 Fxd4 28.B3c6 a5 29.Fh6 b4 30.Kg2 a4 31.bxa4 Bxa4 32.Fxf8 Bxf8 és döntetlen

 

Szvidler,P (2758) - Karjakin,S (2766)
Királyszárnyi támadás [C00]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 e6 4.0-0 Fe7 5.d3 c5 6.e4 Hc6 7.Ve2 0-0 8.e5 Hd7 9.c4 d4 10.h4 Kh8 11.Ff4 f5 12.Hg5 Fxg5 13.hxg5 Vc7

 

14.g6!?

A gyalogáldozat helyett a 14.Hd2 Kg8 15.Kh2 b6 16.Bh1 terv is számításba jött, de a zárt állásban Szvidler konkrétabb megoldást keresett.

14...hxg6 15.Hd2 Kg8 16.Hf3 Be8 17.Hg5 Hf8

18.g4! Hd8 19.Kh2 Fd7 20.gxf5 exf5 21.Fd5+ Hde6 22.Bg1 Fc6 23.Vf3 Bad8 24.Bae1 Vd7

25.Fxe6+?

Szvidler kevesellte a 25.Hxe6 Hxe6 26.Bxg6 Fxd5 27.cxd5 Vxd5 28.Vh5 Bd7 (28...Hxf4? 29.Bxg7+ Kxg7 30.Bg1+ Hg2 31.Bxg2+ Vxg2+ 32.Kxg2 c4 33.Vg5+) 29.Bh6! gxh6 30.Vxe8+ Kh7 31.Fxh6 Hg7 32.Fxg7 Bxg7 33.Vh5+ Kg8 34.Ve8+ örökös sakkot?

25...Hxe6 26.Vg3

Peter Szvidlernek csak 15 perce maradt az időkontrollig, a 40. lépésig.

26...Bc8 27.Hh3

Sötét mindent véd a 27.Vh4 Hxg5 28.Bxg5 Kf7 (28...Be6!?) 29.Bxg6 Kxg6 30.Bg1+ Kf7 31.Vh7 Bg8 32.Fh6 Ve6! 33.Fxg7 Bcf8! változatban!

27...Vf7 28.Vh4 Ff3 29.Fd2

29...Fg4!

Szergej Karjakin pontos játékkal hárította világos minden fenyegetését.

30.Bg3 Ve7

Számításba jött a 30...Bc6 31.f3 Fh5 32.f4 Ba6 folytatás is.

31.Vxe7 Bxe7 32.Hg5 Hxg5 33.Fxg5 Be6 34.f3 Fh5 35.b3 Kf7

Már mindketten időzavarban voltak.

36.Bh3 Bce8 37.Ff4 Ba6 38.Be2 Ke6 39.Kg3 Bb8 40.Fg5

40...f4+!?

Az időzavar utolsó lépése meglepetést okozott, a félig nyílt f vonalban Karjakin jobb esélyt látott.

41.Fxf4 Bf8 42.Bf2 Bf5 43.Fc1 Bxe5 44.Bh1 Kf7 45.Ff4 Bf5 46.Fb8?

46...Be6! 47.Bh4 Be3 48.Bf4 a6 49.Fd6 Bxf4

Figyelmet érdemelt a 49...Ke6 50.Ff8 b6 51.Bxf5 Kxf5 52.Fd6 Bxd3 53.Fc7 b5 54.Fb6 bxc4 55.bxc4 g5 56.Fxc5 Ff7 folytatás.

50.Kxf4 Kf6 51.Fxc5 g5+ 52.Kg3 Bxd3 53.Kg2 Fe8 54.Kf1 Fh5 55.Ke2 Be3+ 56.Kd2 Ke5 57.Bg2

Szvidler a bástyacserére nem szánta rá magát. 57.Be2 Bxe2+ 58.Kxe2 g4 59.fxg4 Fxg4+ 60.Kd2 Ff5 61.Fe7 Fb1 62.a3 Kf4 jobb esélyt adott volna.

 

 

 

57...Kf4! 58.Fxd4 Be7 59.Be2 Bd7 60.Kc3 Fxf3 61.Be8?!

Hatórás küzdelem után már nehéz a döntés. 61.Fe5+ Kf5 62.Be3 g4 63.Fg3 jobb volt.

 

61...Fe4 62.Bf8+ Ff5 63.Bg8 g6 64.Bg7  

 

 

64...Bxd4!

A játszmáig még nyeretlen, a tornán igen halvány teljesítményt nyújtó Szergej Karjakin remek megoldást talált. 64...Bxg7 65.Fxg7 g4 66.Kd2 Kf3 67.Ke1 g3 68.c5 g2 69.Fd4 Ke4 70.Fg1 Kd3 71.Kf2 Fe4 72.Fh2 Kc2 73.Fe5 Kb1 74.b4 Kxa2 75.Fc3 Kb3 76.Fe1 állást világos remire tarthatja.

65.Kxd4 b6! 66.Kc3

Sötét nyer a 66.c5 bxc5+ 67.Kxc5 g4 68.Be7 g3 69.a4 g2 70.Be1 Kf3 71.Bd1 Fc2 72.Ba1 Fd3 73.Bg1 g5 74.b4 Kf2 változatban is.

66...Ke3! 67.Bb7

67...g4 68.Bxb6 g3 69.Bd6 g2 70.Bd1 g5 71.b4 Kf2 72.a4 g1V 73.Bxg1 Kxg1 74.b5 axb5 75.axb5

 

75...g4

Karjakin pontosan számolt, a gyalogok kölcsönösen elérnek az átváltozási mezőre, de sötét kezdi a sakkadást!

76.c5 g3 77.c6 g2 78.b6 Kf2 79.b7 g1V 80.b8V

 

80...Vc1+ 81.Kd4 Ve3+ 82.Kc4 Fe6+ és világos feladta

 

Topalov,V (2785) - Mamedgyarov,S (2757)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3

Veszelin Topalov ritkább változatot választott.

6...g6 7.g4 Fg7 8.Fg2 0-0 9.Fe3 Hc6 10.Vd2 Fd7 11.0-0-0 Bc8 12.f4 Ha5 13.b3 Vc7 14.Hde2 b5 15.Hd5 Hxd5 16.exd5 Bfe8 17.Bhf1 e6 18.Bf2

18...Hc4!

Az azeri nagymester a tisztáldozattal nem lepte meg a bolgár exvilágbajnokot, igen gyorsan reagált.

19.bxc4 bxc4 20.Fd4 c3 21.Vxc3 Vxc3 22.Hxc3 Fxd4 23.Bxd4 Bxc3 24.dxe6 Bxe6 25.Bfd2 Bg3

26.Bxd6 Bxd6 27.Bxd6 Fxg4 28.hxg4 Bxg2 29.g5 Bf2 30.Bd4 f6 31.a4 fxg5 32.fxg5 Bf5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotó:  www.chess-news.ru/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló világbajnok-jelölti verseny félidejében az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand és a háromszoros olimpiai bajnok, az elsőszámú kiemelt örmény Levon Aronjan félpontos előnnyel, holtversenyben áll az élen. A viadal hetedik fordulójában Anand sötéttel remizett az orosz Peter Szvidlerrel. Sötéttel nyert Aronjan az orosz Szergej Karjakin ellen. Kalandos, sok hibával tarkított csatában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik legyőzte az azeri Sahriyar Mamedgyarovot. A játéknap nagy meglepetése, hogy a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov 27 lépésben kikapott az orosz Dmitrij Andrejkintől. Szombaton kezdődik a második félidő, ellenkező színelosztással ismét megmérkőznek a nagymesterek. A nyolcadik fordulóban Aronjan-Anand csúcsrangadó lesz, Kramnyik-Andrejkin, Szvidler-Karjakin és Topalov- Mamedgyarov párharcokra kerül még sor.

 

A mai játéknapon nem kellett sokat várni a nagy meglepetésre. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov sötéttel kényelmes játékkal került ki a nyitásból, de az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elleni sikere alighanem könnyelművé, meggondolatlanná tette. Az orosz Dmitrij Andrejkin királyának hosszas manőverét nem tudta megakadályozni, míg 16…g5 lépése öngyilkos húzás volt. A büntetés nem maradhatott el, a parti előtt még sereghajtó Andrejkin megszerezte első győzelmét.

A norvég világbajnok Magnus Carlsen is felsőfokon dicsérte az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand eddigi teljesítményét. Az orosz Peter Szvidlerrel szemben is bemutatta, hogy megnyitáselméleti felkészültsége párját ritkítja. A spanyol megnyitású játszmában át is vette a kezdeményezést, Szvidlernek komoly gondjai voltak. Mindenki azt várta, hogy Vishy elfogadja a felkínált gyalogáldozatot, de kisebb tűnődés után elvetette a 20…Bxf2-es lehetőséget, a biztonságra helyezte a hangsúlyt. Vezért adott bástya és futóért, kiegyenlítődtek az esélyek, jogos volt a pontosztozkodás.

 

Árnyéka csak önmagának az orosz Szergej Karjakin. Az örmény Levon Aronjan szépen túljátszotta a tervet nem találó riválisát. Aronjan nem esett kétségbe, hogy a világos nehézüteg az alapsoron fenyegetést hozott létre, a minőségért bőséges ellenértéke volt, a vezérszárnyi szabadgyalogok a huszár segítségével roboghattak az átváltozási mezők felé. Aronjan a győzelemmel befogta Anandot, de az exvilágbajnok megőrizte vezető pozícióját, hiszen a holtversenyt eldöntő kritériumok közül az első az egymás elleni eredmény. A nyolcadik forduló slágermeccsén a két 4,5 pontos, Aronjan és Anand csap össze.

 

Kalandos, bonyodalmakban gazdag összecsapást hozott Vlagyimir Kramnyik és Sahriyar Mamedgyarov partija. Az orosz exvilágbajnok kedvezőbb pozícióban nem játszott elég türelmesen, elszámolta magát, az azeri ellenfél ellenjátékhoz jutott. Kramnyik tisztet áldozott, bástyái betörtek sötét állásába, szabadgyalogjai veszélyesen nyomultak előre. Mamedgyarov nem esett pánikba, de a kölcsönös időzavarban ő is hibázgatott. Kramnyik sorban elkerülte a remiket, Mamedgyarov nyerőesélyt szalasztott el. Az időkontroll után váratlan fejlemények borzolták a nagymesterekért drukkolók idegeit. Kramnyik királya „aknamezőre” tévedt, Mamedgyarov fatális elnézést követett el, többé már nem volt védelme. Az orosz exvilágbajnokot dicséri, hogy hihetetlen kockázatokat vállalt, de kevés hiányzott ahhoz, hogy elszenvedje második vereségét.  

 

A 7. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2766) - Levon Aronjan (örmény, 2830) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 53)

Peter Szvidler (orosz, 2758) - Viswanathan Anand (indiai, 2770) döntetlen (Spanyol megnyitás, 38)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) 1 – 0 (Vezércsel, 53)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) -  Veszelin Topalov (bolgár, 2785) 1 – 0 (Vezércsel, 27)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 4,5 pont

2. Levon Aronjan 4,5

3. Vlagyimir Kramnyik 4

4. Peter Szvidler 3,5

5. Sahriyar Mamedgyarov 3

6. Dmitrij Andrejkin 3

7. Veszelin Topalov 3

8. Szergej Karjakin 2,5

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

1

½

½

1

½

½

½

1

2

15,50

2

Levon Aronjan

2830

ARM

0

* *

½

1

1

½

½

1

0

3

14,00

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½

½

* *

½

1

½

0

1

4

0

2

13,25

4

Peter Szvidler

2758

RUS

½

0

½

* *

0

1

1

½

0

2

11,50

5

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0

0

0

1

* *

1

½

½

3

2

9,25

6

Dmitrj Andrejkin

2709

RUS

½

½

½

0

0

* *

1

½

3

1

1

10,75

7

Veszelin Topalov

2785

BUL

½

½

1

0

½

0

* *

½

3

½

1

11,25

8

Szergej Karjakin

2766

RUS

½

0

0

½

½

½

½

* *

0

0

8,50

 

A 8. forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik - Dmitrij Andrejkin 

Szergej Karjakin – Peter Szvidler

Veszelin Topalov - Sahriyar Mamedgyarov  

Levon Aronjan - Viswanathan Anand

 

Szvidler,P (2758) - Anand,V (2770)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 He7 8.Be1

A varsói csapat Európa-bajnokságon Peter Szvidler a holland Erwin L'Ami ellen nem tudott előnyt elérni a 8.d4 exd4 9.cxd4 Fb6 10.h3 d5 11.e5 He4 változatban.

8...c6 9.Fa4 Fb6 10.d4 Hg6 11.h3 exd4 12.cxd4

 

12...d5 13.e5 Hh5 14.Hf1 Hhf4 15.Fc2

15...f6!

Az indiai exvilágbajnok kedvező állást, és jelentős időelőnyt ért el.

16.Hg3 fxe5 17.Fxg6 Hxg6 18.Fg5 Vc7 19.Hxe5 Hxe5 20.Bxe5

A játszma kritikus állása.

 

20...h6

A partit kommentálok biztosra vették, hogy Vishy Anand a 20...Bxf2 21.Be8+ Bf8 22.Bxf8+ Kxf8 23.Kh2 Vf7 24.Ve2 Kg8 folytatást választja, de az exvilágbajnok tetszését nem nyerte el.  

21.Fh4 Vf7

Nem jött szóba a 21...g5?, mert a tisztáldozat világos döntőerős támadásához vezetett volna a 22.Fxg5 hxg5 23.Vd2 változatban.

22.Hh5! Fe6

A bonyodalmak a 22...g5 23.Fxg5 Vxf2+ 24.Kh1 hxg5 25.Bxg5+ Kf7 26.Bg7+ Ke8 27.Vd3 Ff5 28.Va3 változatban háromesélyes pozícióhoz vezettek volna.

23.Be3 Fd8 24.Bf3

24...Vxf3

Anand bástyát és futót kapott vezéréért cserébe, egyenlőek az esélyek.

25.gxf3 Fxh4 26.Kg2 Bf7 27.Bc1 Baf8 28.Bc3 Fg5 29.Hg3 Be7 30.b4 a6 31.a4 Fd7 32.Vb3 Kh8 33.b5 cxb5 34.axb5 Fxb5 35.Vxd5 Bd7 36.Ve4 Fc6

 

37.Bxc6 bxc6 38.Vxc6 Bxd4 és döntetlen

 

Karjakin,S (2766) - Aronjan,L (2830)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 Be8 7.Hbd2 a6 8.Fxc6 dxc6 9.Hc4 Hd7 10.b4 Fd6 11.Vb3 Hf8 12.Fg5 Vd7 13.Fe3 Hg6 14.Hfd2 Ff8 15.d4 Ve7 16.dxe5 Fe6 17.Vc2 Fxc4 18.Hxc4 Hxe5 19.Hd2 a5 20.a3 axb4 21.axb4 Ve6 22.f3

22...Hc4 23.Ff4 c5

Levon Aronjan átvette a kezdeményezést.

24.b5 Hd6 25.Bxa8 Bxa8 26.Bb1 b6 27.e5 Hc4 28.Ve4

 

28...Ba4 29.Bc1 h6 30.h4 Hb2 31.c4 Vd7 32.Bb1

32...Ba2 33.Fe3?! Ha4 34.Bb3

 

34...Bxd2

A háromszoros olimpiai bajnok pontosan számolt, nem aggódott az alapsori kötés lehetősége miatt.

35.Fxd2 Vxd2 36.Bd3 Vc1+ 37.Kh2 Hb2! 38.Bd8 Vxc4 39.Va8 Vxh4+ 40.Kg1 Ve1+ 41.Kh2 Vxe5+ 42.g3 Ve2+ 43.Kh3

43...Hd3 44.Bxf8+ Kh7 45.Be8

A 45.Bh8+ Kg6 46.Vc6+ Kg5 47.f4+ változatban sem kell aggódnia a sötét királynak, 47…Kh5 48.Vd5+ Kg6 49.Vc6+ f6 50.Ve8+ Vxe8 51.Bxe8 Kf5 52.Be2 h5 53.Kh2 Hb4 és sötétnek nyernie kell.

45...Hf2+ 46.Kh4 Vxb5 47.g4

 

47...Vc4! 48.Vc8 Vf4 49.Vf5+ Vxf5 50.gxf5

50...c4 51.Be7 c5 52.Bxf7 c3 53.f6 Kg6 és világos feladta

 

Kramnyik,V (2787) - Mamedgyarov,S (2757)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 Hbd7 7.Vc2 c5 8.e3 Va5 9.Fd3 c4 10.Ff5 0-0 11.0-0 Be8 12.Hd2 g6 13.Fxd7 Hxd7 14.h4

Hosszú elméleti változatot követően az orosz exvilágbajnok mindkét szárnyon akciót kezdeményezett.

14...b5 15.a4 Fxc3 16.bxc3 b4 17.cxb4 Vxb4 18.Hb1 Vd6 19.Hc3 Vc6 20.Bfb1 Fa6 21.Vd1 f6 22.Ff4 Bad8 23.Vf3 Hf8 24.Fh6 Kf7 25.Bb2 He6 26.Bab1 Hg7 27.g4 Kg8 28.Vf4 Kf7

 

29.e4?!

Vlagyimir Kramnyik fonalas változatot számolt, de hiba csúszott számításába. Figyelmet érdemelt a 29.Bb5 minőségáldozat.

29...He6 30.exd5 Hxf4 31.dxc6 g5! 32.hxg5 fxg5 33.c7

Az exvilágbajnok a 33.Bb7+ Fxb7 34.Bxb7+ Kg6 35.Fg7 He2+ 36.Hxe2 Fxe2 esélyeit nem látta tisztán.

 

33...Bd6 34.Fxg5 Hh3+ 35.Kg2 Hxg5 36.d5 Fc8 37.Bb8 Bf6 38.Ba8 Bf4 39.f3

 

39...Bxf3?!

Az azeri nagymester a 39...Hxf3 40.Bxc8 Bxc8 41.Hb5 Ke7 42.d6+ Kd7 43.Hxa7 Bg8 44.c8V+ Bxc8 45.Bb7+ Kd8 46.Kg3 Bf6 47.Hxc8 Kxc8 48.Bc7+ Kd8 49.Bxc4 Hg5 50.Kh4 Hf7 változatban jobban játszhatott volna.

40.d6?

Az időzavar utolsó lépése. 40.Bbb8! Bxc3 41.Bxc8 Bc2+ 42.Kg3 Bc3+ remi lett volna.

40…Fxg4 41.Bxe8?

Vlagyimir Kramnyik kevesellte a remit a 41.Bd8 Fh3+ 42.Kh1 Bxc3 43.d7 Be2 44.Bg1 Bcc2 45.Bf8+ Kxf8 46.c8V+ Kf7 47.Vc7 Bh2+ 48.Vxh2 Bxh2+ 49.Kxh2 Fxd7 50.Bxg5 Fxa4 51.Ba5 Fc2 változatban.

 41...Kxe8 42.Bb8+ Kf7 43.Bd8

43...Fh3+ 44.Kh2 Bxc3 45.d7 Bc2+ 46.Kg3 Bg2+ 47.Kh4?! Fe6!

 

48.Bf8+ Kxf8?

Fatális hiba. Sahriyar Mamedgyarovnak bőven volt ideje, hogy átgondolja a 48...Kg6! 49.Bg8+ Kh6 50.Bxg5 Bh2+ 51.Kg3 Fxd7 52.Bd5 Bh3+ 53.Kf2 Fc8 54.Bd6+ Kh5 55.Bd5+ Kg4 56.Bd8 Fb7 57.c8V+ Fxc8 58.Bxc8 c3 folytatást!

49.c8V+ Kg7?

50.Vb7! Hf3+ 51.Vxf3 Bh2+ 52.Kg5 h6+ 53.Kf4 Bh4+ és sötét feladta

 

Andrejkin,D (2709) - Topalov,V (2785)
Vezércsel [D30]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Fg5 h6 5.Fxf6 Vxf6 6.Hbd2 Fe7

A tavalyi dortmundi szuperversenyen Vlagyimir Kramnyik a [6...g6 7.Vb3 dxc4 8.Vxc4 Ve7 9.Bc1 c6 10.e4 változatban Dmitrij Andrejkin ellen kis hátrányba került, a partit el is vesztette.

7.Vc2 0-0 8.e3

8...c5 9.dxc5 Hd7 10.cxd5 exd5 11.Hb3 a5 12.a4 b6

A bolgár exvilágbajnok jó állással, kecsegtető eséllyel zárta a nyitást.

13.c6 Fb4+ 14.Kd1 Hc5 15.Hbd4 He4 16.Fb5

 

16...g5?

Nehéz magyarázatot találni Topalov lépésére, magas labdát adott fel a viadal sereghajtójának, Andrejkin a lehetőséget megragadta.

17.h3 h5 18.Kc1

A világos királynak bőven volt ideje, hogy a vezérszárnyon nyugalmat találjon.

18...Fc5

A meggyengített királyállás mellett nem jött szóba 18...g4, mert 19.hxg4 hxg4 20.Kb1 Kg7 21.Ka2 Bg8 22.Bag1 pozícióban sok a gyengeség az exvilágbajnok állásában.

19.Kb1 Be8 20.Ka2 Ba7

21.Bad1 Kf8 22.Bhf1 Kg7

Teljes tanácstalanság.

23.Ka1 Ff8? 24.He2 Bd8

25.h4 g4 26.Hf4 Kg8 27.Hxd5 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 Fotók: http://candidates2014.fide.com, http://ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló világbajnok-jelölti verseny hatodik fordulója után az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand félpontos előnnyel vezet az örmény háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan előtt. A viadal mai játéknapján Anand világossal remizett az orosz Szergej Karjakinnal. Riválisai közül Aronjan többször is nyerőesélyes folytatást hagyott kihasználatlanul az orosz Dmitrij Andrejkinnel szemben. A forduló rangadóját, az exvilágbajnokok összecsapását a bolgár Veszelin Topalov könnyen megnyerte a parti fokozott feszültségét nehezebben viselő orosz Vlagyimir Kramnyik ellen. Az orosz Peter Szvidler három gyenge lépést is húzott sorozatban, ami vereségéhez vezetett az azeri Sahriyar Mamedgyarovval vívott játszmájában. A pihenőnap után pénteken Karjakin-Aronjan, Szvidler-Anand, Kramnyik-Mamedgyarov és Andrejkin-Topalov összecsapásokkal folytatódik a pontvadászat.

 

 

A világbajnok-jelölti verseny hatodik fordulójának játszmáira az egyre fokozódó feszültség, a nagy tét nyomta rá a bélyegét. A viadal doyenje, a 44 éves indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand láthatóan a hajrára is gondol, amikor kissé visszafogottan sakkozik. Nem okozhatott számára meglepetést, hogy a még nyeretlen, titkos favoritnak is tartott orosz Szergej Karjakin a spanyol megnyitásban a berlini változatra szavazott. A nagymesterek a jól ismert változatban meghúzták a kötelező lépéseket, majd békekötés történt.

 

A játéknapon a legnagyobb érdeklődés az exvilágbajnokok,  a bolgár  Veszelin Topalov és az orosz Vlagyimir Kramnyik csatáját kísérte. Már sakktörténelem az elisztai egyesített világbajnoki döntőjük, amely oly sok vihart kavart. A WC-gate ügyről Topalovék könyvet is írtak, az igaztalan vádak – Kramnyik a sokszor meglátogatott mellékhelyiségben számítógépes segítséget kapott volna -, a párharcot végül a rájátszásban megnyerte orosz nagymester. A vb-döntő óta csak hat éve a Wijk aan Zee-i szuperversenyen mérkőztek meg egymással a klasszikus időkontroll mellett, kétszer az Amber-tornán, egyszer Zürichben rapidoztak, hihetetlen feszültség jellemezte találkozásaikat. Topalov a 2008-as Corus-tornán emlékezetes huszáráldozattal legyőzte Kramnyikot, Hanti-Manszijszkban hasonló parádé nem jellemezte partijukat.

Az ötödik fordulóban Topalov a nyitásban túljátszotta Peter Szvidlert, de sok hibával végül elbukta a játszmát. Kramnyik az egyik nagy rivális Levon Aronjan elleni csatájában nyerőesélyt szalasztott el. Joggal gondolhattuk, hogy a lélektani előny Kramnyik oldalán van, de az orosz exvilágbajnok híveinek csalódniuk kellett, az elhibázott 13. lépést követően Topalov joggal jelenthette ki a sajtótájékoztatón, hogy riválisa jelentős hátrányba került, nyerését már nem fenyegette veszély. Topalov egy pillanatra sem engedett ki, hibátlan játékkal érvényesítette előnyét.

Anand gyors döntetlen után az örmény Levon Aronjannak komoly esélye volt, hogy nyeréssel befogja az indiai exvilágbajnokot. Csak Levonon múlott, hogy ez nem következett be, többször is nyerőesélyes folytatást hagyott kihasználatlanul a sereghajtó orosz Dmitrij Andrejkin ellen.

 

Még veresége után is tudott viccelődni Peter Szvidler. Nem talált magyarázatot arra, hogy miként tudott három egymást követően oly rossz lépést húzni, amivel kecsegtető pozícióját elrontotta, a 31. lépést követően pedig fel is adta a partit. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov alig jutott szóhoz a parti menetét nagy hevülettel magyarázó Szvidler mellett, a holland védelemmel meglepte őt az ötszörös olimpiai bajnok, váratlanul szerzett győzelmet.

A hatodik forduló után Viswanathan Anand fél ponttal vezet Levon Aronjan előtt, négyen is ötvenszázalékosok. Aligha lehet megjósolni, hogy még mennyi izgalmas parti, kihagyott, elpuskázott esély, váratlan mentés borzolja majd a kedélyeket, befolyásolja a végeredményt. A világbajnok-jelölti torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója.

 

A 6. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2830) - Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)  döntetlen (Angol megnyitás, 38)

Viswanathan Anand (indiai, 2770) - Szergej Karjakin (orosz, 2766) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) - Peter Szvidler (orosz, 2758)  1 – 0 (Holland védelem, 31)

Veszelin Topalov (bolgár, 2785) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)  1 – 0 (Vezércsel, 41)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 4 pont

2. Levon Aronjan 3,5

3-4. Peter Szvidler és Sahriyar Mamedgyarov 3

5. Veszelin Topalov 3

6. Vlagyimir Kramnyik 3

7. Szergej Karjakin 2,5

8. Dmitrij Andrejkin 2

 

Hely.

Name

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

1

1

½

½

½

½

4

0

2

11,75

2

Levon Aronjan

2830

ARM

0

* *

1

1

½

½

½

0

2

10,00

3-4

Peter Szvidler

2758

RUS

0

* *

0

1

½

½

1

3

0

2

7,75

3-4

Sahriyar Mamedyyarov

2757

AZE

0

0

1

* *

½

½

1

3

0

2

7,75

5

Veszelin Topalov

2785

BUL

½

½

0

½

* *

1

½

3

0

1

9,50

6

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½

½

½

0

* *

1

½

3

0

1

8,75

7

Szergej Karjakin

2766

RUS

½

½

½

½

0

* *

½

0

0

7,50

8

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½

½

0

0

½

½

* *

2

0

0

6,50

 

A pénteki 7. forduló párosítása:

Szergej Karjakin - Levon Aronjan

Peter Szvidler - Viswanathan Anand

Vlagyimir Kramnyik - Sahriyar Mamedgyarov

Dmitrij Andrejkin -  Veszelin Topalov

 

Topalov,V (2785) - Kramnyik,V (2787)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 Hh5 8.Fe5

A bolgár exvilágbajnok meglepetése, a lépés a szupernagymesterek gyakorlatában még nem fordult elő. A tavalyi Világkupán az ukrán Vaszilij Ivancsuk a főváltozatnak számító 8.Fd3 Hxf4 9.exf4 b6 10.b4 a5 11.a3 c6 12.0-0 Vc7 13.g3 Fa6 14.Fxa6 Bxa6 15.Ve2 Bfa8 16.b5 cxb5 17.Hxd5 exd5 18.Vxe7 Bc8 19.Bab1 bxc5 20.Bxb5 (20.Bfe1) 20...Be6 21.Vg5 folytatásban nem panaszkodhatott állására Vlagyimir Kramnyik elleni küzdelmében, de a partit végül elvesztette.

8...c6 9.Fd3 g6

A klasszikusokat érdemes tanulmányozni! Csigorin 1896-ban Steinitz ellen a 9...f6 10.Fg3 f5 11.Hg5 folytatásban kihagyta a 11...Hxc5! előnyhöz vezető lehetőséget.

10.h4

Veszelin Topalovtól mindig várhatunk meglepetést.

10...f5

Az orosz exvilágbajnok a királyszárnyon keresett játékot, világos tervezett akcióját próbálta keresztezni?

11.Fh2 b6

Mindketten úgy ítélték meg, hogy 11...Fxh4 gyalograblás a h vonal nyitásával világos akcióját segítené.

12.b4 f4?! 13.0-0 a5?

Vlagyimir Kramnyik szinte provokálta Veszelin Topalov következő lépését. A "hidegháborús" lélektani helyzetben játszott partiban Topalov tegnapi váratlan veresége ellenére nyugodtabb volt, az orosz exvilágbajnok nehezebben tudott megbirkózni emocionális érzéseivel.

 

14.b5!

A partit követően Topalov úgy értékelt, hogy világos jelentős előnyhöz jutott, a játszma gyakorlatilag eldőlt. Biztos kézzel játszotta a partit.

14...bxc5 15.bxc6 Hb8 16.Fb5 Fa6 17.a4 Vc8

 

 

18.dxc5!

Világos nem tudott hibázni.

18...Hxc6 19.Hxd5 exd5 20.Vxd5+ Kh8 21.Vxc6 Vxc6 22.Fxc6 Bac8

 

23.Fb5 Fxb5 24.axb5 Fxc5 25.Bxa5 fxe3 26.fxe3 Fxe3+ 27.Kh1 Bc2?

 

28.Bb1

A b gyalog elindulhat győzedelmes útjára.

28...Bfc8 29.Baa1 Fb6 30.Fe5+ Kg8

31.Ba6 Fe3 32.b6 Bc1+ 33.Bxc1 Bxc1+ 34.Kh2 Bb1 35.g4 Ff4+ 36.Kg2 Fxe5 37.Hxe5 Hf4+ 38.Kf3 He6

39.b7 Bb3+ 40.Kf2 Bb2+ 41.Ke3 és sötét feladta

 

Mamedgyarov,S (2757) - Szvidler,P (2758)
Holland védelem [A87]

1.d4 f5

A várt Grünfeld védelem helyett meglepetés...

2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.Hf3 Fg7 5.0-0 0-0 6.c4 d6 7.Hc3 Ve8 8.b4 e5 9.dxe5 dxe5 10.Fa3 e4 11.Hd4 Bf7

Peter Szvidler repertoárjában új holland védelem a nyitásban jó eredményt hozott, az ötszörös olimpiai bajnok elégedett lehetett állásával.

12.Vb3 Hc6 13.Hxc6 Vxc6 14.b5 Ve8 15.f3 Fe6 16.Bad1

16...a6 17.bxa6 Bxa6 18.fxe4 fxe4 19.Hxe4 Hxe4 20.Fxe4 Bxf1+ 21.Bxf1 b5 22.Ve3

22...bxc4?!

Legkevésbé Szvidler értette sajátválasztását. 22...Vd7 23.Fc5 (23.Fd5 bxc4) 23...Fxc4 24.a3 Be6 után kecsegtető állást játszhatott volna.

23.Fc5 Vc8? 24.h4 h6?

Az oly tapasztalt, annyi sikeres csatát megvívott Szvidler teljesen elvesztette a parti feletti kontrollját.

 

25.Fxg6 Fd5 26.h5 Vd7 27.Fd4 Be6

 

28.Ff7+ Vxf7 29.Bxf7 Bxe3 30.Bxg7+ Kf8

31.Bg5 és sötét feladta, a világos szabadgyalogok roboghatnak az átváltozási mezők felé.

 

Anand,V (2770) - Karjakin,S (2766)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Ke8 10.Hc3 h5 11.Ff4 Fe7 12.Bad1 Fe6 13.Hg5 Bh6 14.Bfe1 Fb4 15.g4 hxg4 16.hxg4 He7

17.Hxe6

A pekingi GP-tornán a holland Anish Giri a 17.f3 Fxc3 18.bxc3 Fxa2 19.He4 Bh8 20.e6 Fxe6 21.Fxc7 b5 változatot választotta Szergej Karjakin ellen, a gyalogáldozatért kompenzációt kapott, de a játszmát végül elvesztette.

17...Bxe6 18.Kg2 Fxc3 19.bxc3 Bd8 20.Bxd8+ Kxd8 21.Bh1 Hd5 22.Fg3 g5 23.c4 Hc3 24.Kf3 Bg6 25.a3 Ha4 26.Ke4 Hc5+ 27.Kf5 He6 28.Bh8+ Kd7 29.c3 Hg7+ 30.Ke4 He6 31.f3 c5 32.Ff2 a6 33.Fe3 b6 és döntetlen

Aronjan,L (2830) - Andrejkin,D (2709)
Angol megnyitás [A11]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.g3 dxc4 4.Fg2 Hd7 5.0-0 Hgf6 6.Vc2 Hb6 7.Ha3 Fe6 8.He5 Vd4 9.Hxc6 bxc6 10.Fxc6+ Kd8 11.Hb5!

Fontos közbeiktatás. A 11.Fxa8 Hxa8 12.d3 cxd3 13.Bd1 dxc2 14.Bxd4+ Fd7 15.Hxc2 e5 változatban világos nem számíthat előnyre.

11...Vc5 12.Fxa8 Vxb5 13.Fg2 Fd7

A tavalyi Wijk aan Zee-i nagymesterversenyen Jan Timman ellen Jan Smeets a 13...h5 14.h4 Ff5 15.e4 Fd7 16.a4 Hxa4 17.e5 He8 18.Be1 változatban hátrányba került.

14.b3 e5 15.Bb1 cxb3 16.Bxb3 Vxe2

 

17.Fa3 Fxa3 18.Bxa3 Vc4 19.Vb1

Az örmény nagymester a vezérek megtartásával több esélyt látott.

19...Ke7 20.Bxa7 Vd4 21.Bb7 Ha4?!

22.Bc1

Számításba jött a 22.Bb4 Vxd2 (22...Vd6 23.d4 e4 24.Bc1 Be8 25.Bcc4) 23.Bd1 Vc3 24.Bxd7+ Hxd7 25.Bxa4 folytatás.

22...Bd8 23.h3 Kf8 24.Vb3 e4?

Dmitrij Andrejkin felkínálta az esélyt.

25.Bc4 Vd5 26.Vb4+ Kg8 27.Bd4 Vc6?

28.Bbxd7!?

Levon Aronjan nyerést szalasztott el a 28.Fxe4 Ve6 (28...Vc1+ 29.Kg2 Hc5 30.Bc7 Ha6 31.Bxc1 Hxb4 32.Bxb4 Hxe4 33.Bxe4) 29.Bbxd7 Bxd7 30.Vb8+ He8 31.Bxa4 Kf8 32.d3 változatban.

28...Hxd7 29.Vxa4?!

Újabb lehetőség maradt kihasználatlanul a 29.Ve7! Vf6 30.Vxf6 gxf6 31.Bxa4 Hc5 32.Bc4 He6 33.Fxe4 Bxd2 34.a4 folytatásban.

29...Vxa4 30.Bxa4 Hf8 31.Bxe4?!

A győzelem küszöbén a háromszoros olimpiai bajnok többször is megbotlott. 31.Fxe4 Bxd2 32.Ba8 g6 33.a4 Kg7 34.a5 He6 35.a6 Ba2 36.Fd3 Hc5 37.Ff1 volt a jó folytatás.

31...Bxd2 32.a4 Ba2 33.Ff3 g6 34.Kg2 He6 35.Bc4 Kg7 36.Fd5 Kf6 37.Be4 Ba3

 

38.Fxe6 fxe6 39.Bf4+

A bástyavégjáték objektíven döntetlen. Levon Aronjan csak magát hibáztatta, hogy oly sok esélyt hagyott kihasználatlanul.

39...Ke7 40.h4 h5 41.Be4 Kf7 42.Kf1 Ba2 43.Ke1 Kf6 44.Kd1 Ke7 45.f4 Ba3 46.Kc2 Bxg3 47.Bd4 Be3 48.Kb2 e5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://candidates2014.fide.com/

Komment 0 | Reblog! 0 |

Komment 0 | Reblog! 0 |

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló világbajnok-jelölti verseny ötödik fordulójában az egyetlen győzelmet az orosz Peter Szvidler aratta. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a nyitásban túljátszotta az ötszörös olimpiai bajnokot. Kedvező esélyeit azonban eltékozolta, Szvidler átvette a játék irányítását, és fontos győzelmet aratott. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az örmény Levon Arnjan izgalmas csatát vívott. Kramnyik nyerőesélyes állását kölcsönös időzavar mellett remire rontotta. Az éllovas Viswanathan Anand sötéttel remizett az orosz Dmitrij Andrejkinnel, megőrizte félpontos előnyét Aronjan, Kramnyik és Szvidler előtt. Az orosz Szergej Karjakin erőtlen játéka csak fél pontra volt elég az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben. A hatodik játéknapon Aronjan-Andrejkin, Anand-Karjakin, Mamedgyarov-Szvidler és Topalov-Kramnyik párharcokra kerül sor.

 

Az örmény Levon Aronjan számára az orosz exvilágbajnok  Vlagyimir Kramnyik nagyon kellemetlen ellenfél, 18 döntetlen mellett az orosz exvilágbajnok 7-3-ra vezetett ellene. Kramnyik emlékezetes partiban győzte le az örmények éltáblását a torinói és az isztambuli sakkolimpián is. A londoni világbajnok-jelölti verseny első körében Aronjan sötéttel nagy nehézségek árán remizett. A második félidőben az örmény nagymester nem tudta utolsó esélyét kihasználni, tisztet áldozott, kockáztatott, Kramnyik nyerést hagyott ki, majd a végjátékban Aronjan fatális hibát követett el.

Párizsban az Aljechin emlékversenyen Aronjan nagy meglepetésre az első fordulóban vereséget szenvedett a kínai Ding Lirentől, ráadásul parádés áldozattal rombolták szét királyállását. Az örmény nagymestert kemény fából faragták, a sokkszerű vereséget feledve remekül sakkozott Kramnyik elleni csúcsrangadón. Ritkán játsszák túl az exvilágbajnokot a nyitásban, ritkán látni, hogy Kramnyik jelentős időhátrányba kerül, s emiatt pontatlanul védekezik, elmulasztja a menekülési esélyt nyújtó folytatásokat. A d szabadgyalog eldöntötte a parti sorsát, látványos volt a befejezés.

 

Párizs óta először mérkőzött meg egymással a világranglista második és harmadik helyezettje, a világbajnok-jelölti verseny két legnagyobb esélyese. Aronjan vereséggel kezdett, de két nyeréssel beérte a honfitársát, Szergej Karjakint legyőző Kramnyikot. Megalkuvás nélküli küzdelmet vártunk, s nem kellett csalódnunk. Az exvilágbajnok jól ismert manőverekkel jutott kezdeményezéshez, Aronjan ellenjátékot keresett. A nagyátló nyitása után alighanem sokan temették az örmény nagymestert, időzavarban nagyot is hibázott, de Kramnyik nem tudta kihasználni esélyét. A sorozatos cserék gyalogelőnyös végjátékához vezettek, de Aronjan biztos kézzel remizte ki a pozíciót.

 

 

 

A játéknap egyetlen győzelmét Peter Szvidler aratta. A partit követően szabadkozott, hogy a nyitásban nem remekelt, Veszelin Topalov jobban készült a spanyol megnyitás egyik érdekes változatából. Játszma közben csak akkor nyugodott meg, amikor fonalas vesztést nem látott. A bolgár exvilágbajnok eltékozolta előnyét, majd elhibázott bástyalépése után már az ötszörös olimpiai bajnok esélyei voltak kedvezőbbek. Topalov királyával kelepcébe került, világos bástyájának és futópárjának összjátéka eldöntötte a partit. Szvidler h szabadgyalogja győzdelmesen nyomult előre. Az orosz nagymester tegnapi vesztését gyorsan feledni tudta, a győzelemmel holtversenyben második a tabellán, Topalov négy döntetlen után elszenvedte első vereségét.

A félpontos előnnyel vezető Viswanathan Anand kényelmes döntetlennel őrizte meg első helyét. Az orosz Dmitrij Andrejkin láthatóan a remire törekedett a spanyol megnyitású partiban, az indiai exvilágbajnok sem vállalt kockázatot.

A viadal első öt fordulójának meglepetése az orosz Szergej Karjakin erőtlen játéka. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov sötéttel gond nélkül remizett.

A hatodik fordulóban nagy érdeklődéssel várjuk Veszelin Topalov és Vlagyimir Kramnyik  összecsapását. A 2006-os vb-döntő óta meglehetősen feszült a viszonyuk, partijaik előtt még a kézfogás is elmaradt. 2008-ban, Wijk aan Zee-ben játszottak utoljára klasszikus időbeosztású partit – Topalov a félszláv védelemben emlékezetes újítással, tisztáldozatos változattal nyert -, azóta csak rapidversenyeken mérkőztek meg.

 

 

Az 5. forduló eredményei:

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) – Viswanathan Anand (indiai, 2770) döntetlen (Spanyol megnyitás, 42)

Szergej Karjakin (orosz, 2766) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Peter Szvidler (orosz, 2758) – Veszelin Topalov (bolgár, 2785) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 48)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) – Levon Aronjan (örmény, 2830) döntetlen (Vezérindiai védelem, 60)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 3,5 pont

2-4. Levon Aronjan, Vlagyimir Kramnyik és Peter Szvidler 3

5-7. Sahriyar Mamedgyarov, Veszelin Topalov és Szergej Karjakin 2

8. Dmitrij Andrejkin 1,5

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

1

½

1

½

½

0

2

8,25

2

Levon Aronjan

2830

ARM

0

* *

½

1

1

½

3

2

7,50

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½

½

* *

½

1

½

3

1

1

7,50

4

Peter Szvidler

2758

RUS

0

½

* *

1

½

1

3

½

2

6,00

5

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0

0

* *

½

½

1

2

1

1

3,50

6

Veszelin Topalov

2785

BUL

½

½

0

½

* *

½

2

1

0

5,25

7

Szergej Karjakin

2766

RUS

0

½

½

½

* *

½

2

1

0

4,25

8

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½

½

0

0

½

* *

0

0

4,25

 

A 6. forduló párosítása:

Levon Aronjan - Dmitrij Andrejkin

Viswanathan Anand - Szergej Karjakin

Sahriyar Mamedgyarov - Peter Szvidler

Veszelin Topalov - Vlagyimir Kramnyik

 

Szvidler,P (2758) - Topalov,V (2785)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fc5 6.c3 b5 7.Fc2 d5 8.d4 dxe4 9.dxe5 Vxd1

A bolgár exvilágbajnok honfitársnője, Antoaneta Sztefanova a 2009-es gibraltári nyílt versenyen villámgyors vereséget szenvedett Peter Svidlertől a  9...exf3 10.exf6 Vxf6 11.Hd2 0-0 12.He4 Vg6 13.Hg3 Vf6 14.Vd3 g6 15.He4 Vf5 16.Hxc5 fxg2 17.Be1 Vxc5 18.Vf3 Kg7? 19.Fe3 Vc4 20.Fb3 He5 21.Vg3 Vh4 22.Vxe5+ folytatásban.

10.Bxd1 exf3

Kísérleteztek a 10...Fxf2+ változattal is, világos a 11.Kf1 Hg4 (11...exf3 12.exf6 Fh4 13.fxg7 fxg2+ 14.Kxg2 Bg8 15.Fh6 Fg5 16.Be1+ Fe6 17.Fxg5 Bxg7 18.h4 h6 19.Fe4 is világos előnyéhez vezetett a Topalov-Shirov 2001-es rapidpartiban.) 12.Fxe4 Fb7 13.h3 He3+ 14.Fxe3 Fxe3 15.a4 folytatásban előnybe került.

11.exf6 gxf6 12.Fe4 Fd7 13.a4 0-0-0 14.axb5

 

14...He5! 15.Ff4

Peter Szvidler elnézte, hogy 15.Bxa6-ra 15...Fc6! következett volna.

15...Fxb5 16.Ha3

Az orosz nagymester abban reménykedett, hogy nincs az állásban fonalas vesztése!

16...Bxd1+

A bolgár exvilágbajnok a 16...Fd3 17.Fxe5 Fxe4 18.Fxf6 Bxd1+ 19.Bxd1 Be8 20.g3 Fd5 folytatással jobban játszhatott volna.

17.Bxd1 Fe2

18.Bd5

Az ötszörös olimpiai bajnok fellélegezhetett.

18...Bg8?! 19.g3 Fxa3?! 20.bxa3

A közbeiktatott lehetőség, a 20.Fxh7 kimaradt a kalkulációból.

20...Hg6 21.Fe3 Be8 22.Ff5+

Pontosabb volt a 22.Fc2 Be5 23.Bxe5 fxe5 24.h4 folytatás.

22...Kb7 23.Bd4 Be5 24.g4 a5 25.h3 h5 26.Fe4+

 

26...Ka6?

A király önként kelepcébe lépett, a világos bástya és a futópár összjátéka jelentős előnyhöz vezetett. 26...Kc8 27.Ff5+ Kb7 28.Bd8 hxg4 29.Fc8+ Kc6 30.Fd4 gxh3 31.Fxe5 fxe5 32.Fxh3 Hf4 33.Fd7+ Kd5 34.Kh2 Kc4 35.Bc8 c5 egyenlő esélyeket adott volna.

27.gxh5 Bxh5 28.Bd8 He5

Bajban sötét a 28...c5 29.a4 Be5 30.Bd6+ Ka7 31.Fc2 változatban is.

29.a4 c6

30.Bb8 Hc4 31.Fd4 c5 32.Fxf6 Hb6

Tetszetős a matt 32…Bxh3-ra 33.Ba8+ Kb6 34.Fd8-cal.

33.Fd8 Hd5 34.Ba8+ Kb7 35.Bxa5 Be5 36.Bxc5 Bxe4 37.Bxd5 Bxa4 38.Bf5 Kc8

 

 

39.Fg5 Bc4 40.Fd2 Bc7 41.h4 Kd8 42.Fg5+ Ke8 43.Bd5 f5 44.h5 Bc4 45.Bd4! Bxc3?

Reménytelen állásban Veszelin Topalov a gyors vesztést választotta. 

 

 

46.h6 Bc8 47.h7 Kf7 48.Fd8! és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2787) - Aronjan,L (2830)
Vezérindiai védelem [E14]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.e3 b6 5.Hc3 Fb7 6.cxd5 exd5 7.Fb5+ c6 8.Fd3 Fe7 9.0-0 0-0 10.b3 Hbd7 11.Fb2 Be8 12.He5

Az állásra jellemző manőver, amit akár He2 lépéssel elő lehet készíteni. Az orosz exvilágbajnok kihasználta a lehetőséget, hogy Levon Aronjan a 11...Be8 lépést húzta 11...Fd6 helyett.

12...Fd6 13.f4 c5 14.Vf3 cxd4 15.exd4 Fb4 16.He2 He4 17.a3 Ff8 18.Bad1 a6 19.a4 Bc8

 

20.Vh5 g6 21.Vh3 Hdf6 22.f5 g5

Aronjan nem félt a királyállás meggyengítésétől. A játszma egyre izgalmasabban alakult.

 

 

23.Hg3 b5 24.axb5 Vb6 25.Kh1 axb5 26.Fxe4 dxe4

27.d5!

Utat nyitott a futónak a nagyátlón.

27...e3! 28.Hg4! Hxg4 29.Vxg4 h6 30.He4

 

30...Bc2!

Az örmény nagymester az egyetlen védőlépést húzta. 30...Fg7 gyorsan vesztett volna 31.Fxg7 Kxg7 32.f6+ Kf8 33.Hxg5 miatt.

31.Hf6+ Vxf6 32.Fxf6 e2 33.Fxg5

 

33...Fxd5?

Időzavarban súlyos elnézés. 33...exf1V+ 34.Bxf1 hxg5 35.Vxg5+ Kh7 36.f6 Bee2 után világosnak örökös sakkot kell tartania.

34.Fxh6+

Még erősebb volt a 34.Ff6+ Kh7 35.Bg1 Be4 36.Vf3 exd1V 37.Vxd1 Bc5 38.Fd4 folytatás.

34...Kh7

35.Fxf8?!

A kölcsönös kapkodásban Vlagyimir Kramnyik elmulasztotta a 35.Bg1! Fxh6 (35...exd1V 36.Vxd1) 36.Bde1 Fxb3 37.Vh5 (37.f6) 37...Be3 38.h4 és sötétnek hiába van két futója és látszólag veszélyes szabadgyalogjai, világos konszolidálja királyának helyzetét, és megindulhat a g gyaloggal.

35...exf1V+ 36.Bxf1 Bxg2 37.Vxg2 Fxg2+ 38.Kxg2 Bxf8 39.Kf3 Kg7 40.Ke4 Bh8

41.Kd4

A bástyavégjáték objektíve remi, ezt Aronjan sikerrel be is bizonyította.

41...Bc8 42.Bf4 Kf6 43.h4 Be8 44.Kc5 Be5+ 45.Kd6

Remi lett volna a 45.Kc6 Bxf5 46.Bxf5+ Kxf5 47.Kxb5 Kg4 48.Kc4 f5 49.Kd3 Kg3 50.h5 f4 51.h6 f3 52.h7 f2 53.h8V f1V+ 54.Kd2 Vf4+ 55.Kd3 Vf1+ változat is.

45...Be3!

A gyalogvégjáték vesztett volna a 45...Bxf5?? 46.Bxf5+ Kxf5 47.Ke7 Kg6 48.h5+ változatban.

46.Bb4 Kxf5 47.Bxb5+ Kg4 48.h5

48...f5 49.h6 Bh3 50.Ke5 Bxh6 51.Bb4+ Kf3 52.Kxf5 Ke3 53.Ke5 Kd3 54.Bb8

54...Kc3 55.b4 Kc4 56.Bb7 Bh5+ 57.Kd6 Bh6+ 58.Kd7 Bh7+ 59.Kc6 Bxb7 60.Kxb7 Kxb4 és döntetlen

 

Andrejkin,D (2709) - Anand,V (2770)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6

Az idei zürichi szuperversenyen három játszmában is előfordult a változat.

5...dxc6 6.Fe3

Magnus Carlsen az olasz Fabiano Caruana ellen, Vishy Anand a norvég világbajnokkal szemben, és Vishy az amerikai Hikaru Nakamurával vívott partiban is a 6.h3 mellett döntött. Az első kettőben a 6...Hd7 (az amerikai sakkozó a 6...Fe6 7.Hc3 Vd6 8.0-0 0-0-0 mellett döntött.) 7.Fe3 Fd6 változatot láttuk.

6...Fxe3

Többször játszották a 6...Fd6 7.h3 0-0 (7...Hd7) eltérést.

7.fxe3 Ve7 8.0-0 0-0 9.Ve1 He8 10.Vc3 f6 11.b4 Hd6 12.a4 Fd7 13.Hbd2 b6 14.a5 Kh8 15.Ba2 Bab8 16.axb6 axb6 17.Va1 Hb7 18.Vc3

18...c5 19.bxc5 Hxc5 20.Ba7 Bfc8 21.Bfa1 b5 22.d4 exd4 23.exd4 Hxe4 24.Hxe4 Vxe4 25.Bxc7 Ff5 26.Baa7 h6 27.Vd2 Bxc7 28.Bxc7 Fg4 29.Bc3

29...b4 30.Be3 Vd5 31.h3 Ff5 32.Bb3 Vc4 33.Bb2 Fe4 34.Kf2

34...Fxf3 35.Kxf3 Bb5 36.Vd3 Vxd3+ 37.cxd3 Kg8 38.d5 Kf7 39.Ke4 Ke7 40.Kd4 Kd6 41.Kc4 Bc5+ 42.Kd4 Bxd5+ és döntetlen

Karjakin,S (2766) - Mamedgyarov,S (2757)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 g6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 Fg7 9.0-0 0-0 10.b3 Hc6 11.Fb2 a6 12.Hd5 Hxd5 13.exd5 Hxd4 14.Fxd4 Fxd4 15.Vxd4 b5 16.Bfe1 Bfc8 17.h4

Világosnak minimális az előnye a 17.Be4 bxc4 18.bxc4 Va7 19.Vd2 Bab8 változatban.

17...bxc4 18.bxc4 h5 19.Be4 Bc7 20.Bae1 Bac8 21.Vb6

Kevés a boldoguláshoz a 21.Bxe7 Vxe7 22.Bxe7 Bxe7 23.g3 Be2 24.a4 Bb8 25.c5 dxc5 26.Vxc5 Bd2 27.a5 folytatás is.

21...a5 22.Vxa5 Bxc4 23.Bxe7 Vf5 24.Vd2

24...Vf4 25.Vxf4 Bxf4 26.g3 Bf5 27.a4 Bxd5 28.Be8+ Bxe8 29.Bxe8+ Kg7 30.Ba8 Bd3 31.a5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló világbajnok-jelölti verseny negyedik fordulójának rangadóját az exvilágbajnokok vívták, Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik csatája gondos házielemzés eredményeként a 30. lépésben örökös sakkal ért véget. Anand megőrizte félpontos előnyét. A legnagyobb küzdelmet az olimpiai bajnokok partijában láttuk. A háromszoros bajnok Levon Aronjan és az ötszörös aranyérmes Peter Szvidler a Grünfeld védelmű megnyitáselméleti párbaja sok érdekességgel szolgált. Szvidler a kritikus állásban elmulasztotta az egyenlő esélyű végjátékra történő lebonyolítást. Aronjan szabadgyalogja végül eldöntötte a játszma sorsát, a győzelemmel az örmény nagymester befogta Kramnyikot. A rossz rajt után javított az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az orosz Dmitrij Andrejkin ellen nyert. Pontosztozkodás született az orosz Szergej Karjakin és a bolgár Veszelin Topalov partijában. Az ötödik fordulóban Andrejkin-Anand, Karjakin-Mamedgyarov, Szvidler-Topalov és Kramnyik-Aronjan párharcokra kerül sor.

 

A tornákon mindig csúcsrangadó, amikor a sakkozás 14. és 15. világbajnoka csatázik. Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand első partijukat az 1989-es moszkvai GMA-döntőn vívták meg, a 2008-as Amber-versenyen került sor jubileumi, 125. összecsapásukra, majd három év múlva már 150. partijukban csaptak össze. Remek játszmák, emlékezetes párbajok jellemezték viaskodásaikat, amelynek egyik fénypontja volt a 2007-es mexikói nyolc résztvevős, kétfordulós döntő. Viswanathan Anand győzelmével megfosztotta világbajnoki címétől Vlagyimir Kramnyikot.

Egy évvel mexikói trónfosztása után Kramnyik alulmaradt a bonni párharcban is, Anand megvédte koronáját. Anand a 12 játszmásra tervezett döntőben a 11. parti után már diadalmaskodott, 6,5-4,5-ös győzelme meggyőző volt. A London Chess Classic 2013 tornán két rapidpartiban mérkőztek meg utoljára egymással, az első partiban megosztoztak a ponton,  a második játszmában Vishy nagyon gyengén játszott, világossal már a 27. lépés után feladásra kényszerült. A világbajnok-jelölti verseny előtt különböző időkontroll mellett 165 összecsapásuk során Anand 26 győzelem mellett 19-szer szenvedett vereséget, 120-szor osztoztak meg a ponton. Klasszikus gondolkodási idővel 75-ször csatáztak, Vishy Anand 9-7-re vezetett 59 döntetlen mellett.

 

Mai játszmájukban a vezércsel Ragozin-változata került terítékre. A nyitást villámgyorsan „lehúzták”, Vishy Anand 16.h5 lépése kisebb gondolkodás után született meg, ahogy Vlagyimir Kramnyik is tűnődött 16…Vd6 húzásán. Joggal gondolhatjuk, hogy mindketten ellenőrizték az otthoni elemzésüket. Az események ismét felgyorsultak, Kramnyik tisztáldozata fonalas remihez vezetett.

 

A játéknap legérdekesebb partiját Levon Aronjan és Peter Szvidler játszotta. A Grünfeld védelem egyik főváltozatában vívtak teoretikus vitát is. A hétszeres orosz és ötszörös olimpiai bajnok újított, a háromszoros olimpiai bajnok Aronjan az állásra jellemző tisztáldozatot játszotta meg. Az örmény nagymester csak egy gyalogot kapott cserébe, de a passzív sötét haderő miatt ez elegendő ellenértéket nyújtott. A játszma kritikus állásában Szvidler 40 percig gondolkodott, de nem szánta rá magát a tiszt visszaáldozásával a különböző színű futós végjátékra, ami alighanem remi lett volna. Ehelyett engedélyezte a világos centrumgyalogok előrenyomulását. A nehéz küzdelem közepette mindketten pontatlankodtak, hol jobb védőlépés maradt ki, hol világos növelhette volna előnyét. A nagy csata végül Aronjan javára dőlt el, bástyáinak béklyója eldöntötte a parti sorsát. Viswanathan Anand elleni vereséggel rajtoló Levon Aronjan immár holtversenyes második Vlagyimir Kramnyikkal, az ötödik forduló rangadóját ők ketten játsszák.

A torna előtt Szergej Karjakin nagyon magabiztosan nyilatkozott, de eddigi teljesítménye nem igazolta optimizmusának jogosságát. Az angol megnyitásban nem tudott előnyt elérni Veszelin Topalovval szemben, kiskombinációval a bolgár exvilágbajnok vezért nyert két bástya ellenében, de áttörést nem talált, negyedik remijét könyvelte el.

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov azt ígérte drukkereinek, hogy feledtetni fogja a rossz rajtot. Első győzelméhez az orosz Dmitrij Andrejkin hathatós segítséget nyújtott, a 37. lépésben vesztőt húzott a remit biztosító folytatás helyett.

 

 

A 4. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) 1 – 0 (Félszláv védelem, 42)

Szergej Karjakin (orosz, 2766) – Veszelin Topalov (bolgár, 2785) döntetlen (Angol megnyitás, 40)

Levon Aronjan (örmény, 2830) – Peter Szvidler (orosz, 2758) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 57

Viswanathan Anand (indiai, 2770) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) döntetlen (Vezércsel, 30)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 3 pont

2-3. Levon Aronjan és Vlagyimir Kramnyik 2,5

4-5. Peter Szvidler és Veszelin Topalov 2

6-7. Sahriyar Mamedgyarov és Szergej Karjakin 1,5

8. Dmitrij Andrejkin 1

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

1

½

½

1

3

2

6,25

2

Levon Aronjan

2830

ARM

0

* *

1

½

1

2

4,50

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½

* *

½

1

½

1

4,50

4

Peter Szvidler

2758

RUS

0

½

* *

½

1

2

1

3,00

5

Veszelin Topalov

2785

BUL

½

½

* *

½

½

2

0

4,25

6

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0

0

½

* *

1

1

2,00

7

Szergej Karjakin

2766

RUS

0

½

½

* *

½

0

2,50

8

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½

0

0

½

* *

1

0

2,00

 

Az 5. forduló párosítása:

Dmitrij Andrejkin – Viswanathan Anand

Szergej Karjakin – Sahriyar Mamedgyarov

Peter Szvidler – Veszelin Topalov

Vlagyimir Kramnyik – Levon Aronjan

 

Anand,V (2770) - Kramnyik,V (2787)
Vezércsel [D39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fg5 c5 7.Fxc4 cxd4 8.Hxd4 Fxc3+ 9.bxc3 Va5 10.Fb5+ Hbd7 11.Fxf6 Vxc3+ 12.Kf1 gxf6 13.h4 a6 14.Bh3 Vb4 15.Fe2 He5

 

16.h5

A nyitást, a Ragozin-változatot az exvilágbajnokok villámgyorsan lehúzták. Vishy Anand mintegy tíz perces gondolkodás után eltért a 2011-es szuperbajnokságon játszott Griscsuk-Kramnyik partitól, 16.Bc1 Vd6 17.Bc2 Fd7 18.Bd2 Vc7 19.Bc2 Vd6 lépésismétléses remitől.

16...Vd6

Vlagyimir Kramnyik is tűnődött egy kicsit, alighanem ellenőrizte a házielemzését.

17.Vd2 Hc6 18.Bd3 Vh2 19.f4

A lépésismétlés helyett az indiai exvilágbajnok még próbálkozott.

19...Bg8 20.Ff3 Fd7 21.He2 Vh1+ 22.Hg1

22...Hd4! 23.Bxd4 Fb5+ 24.Kf2 Vh4+ 25.Ke3

25...e5 26.fxe5 Vg5+ 27.Kf2 Vg3+ 28.Ke3 Vg5+ 29.Kf2 Vg3+ 30.Ke3 Vg5+ és döntetlen

 

Aronjan,L (2830) - Szvidler,P (2758)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 b6 13.Vc1 Fb7 14.Fc4 Va4 15.Fb5 Va2 16.Be1 Bc8 17.Vd1 Vc2 18.Ve2 Hc6

19.Fd3

A pekingi SportAccord Szellemi Világjátékok rapiversenyén Levon Aronjan a 19.e5 Hd8 20.Fd7 Bcb8 21.h4 Fd5 22.Bbc1 Va2 23.Hg5 h6 24.Hh3 He6 változatban Alekszander Griscsuk ellen a teoretikus csatát elvesztette, a parti végül remi lett.

19...Va2 20.Fc4 Va4 21.Fb3 Va3!?

Szvidler újítása. Világosnak aktív játéka van az áldozott gyalogért a 21...Va6 22.Ve3 változatban. Jól ismert az 1995-ös belgrádi Investbank versenyen játszott Lautier-Shirov játszma: 22...Ha5 23.Fxf7+ Kxf7 24.Hg5+ Kg8 25.Vh3 h6 26.Ve6+ Kh8 27.Be3 b5 28.Hf7+ Kh7 29.Hg5+ Kh8 30.Hf7+ és döntetlen.

 

 

 

22.Fxf7+! Kxf7 23.Vc4+ e6

A gyors válasz a házielemzés eredménye. 23...Ke8? 24.Vg8+ Ff8 25.d5 után fel lehet adni a partit.

24.Hg5+ Ke8 25.Hxe6 Ve7 26.Hxg7+ Vxg7 27.Fc3

Világosnak csak egy gyalogja van a tisztért, de kezdeményezése. 27.Ve6+ Ve7 28.Vg8+ Kd7 29.Vb3 Ke8 30.Fc3 folytatás pontosabb volt A játszma kritikus állása.

 

27...Hd8

Peter Szvidler negyven percig gondolkodott, úgy ítélte meg, hogy a 27...Hxd4 28.Vxd4 Vxd4 29.Fxd4 Bc4 30.Fa1 változatban vezérszárnyi gyalogjait nehezebben tudja mobilizálni. Az orosz nagymester talán nem hitt abban, hogy világosnak elég kompenzációja van az áldozott tisztért, sajnálta azt visszaadni.

28.Vb3 Bc7 29.Fa1 Bac8

30.d5 Vd7 31.Vb2 Ve7 32.Bbd1 Hf7

33.e5

Peter Szvidler addig játszott a tűzzel, míg hátrányba került.

33...Bc2 34.Vb5+ Vd7 35.Vxd7+ Kxd7 36.e6+ Kd6

 

37.exf7?!

Aronjan nem tagadta, hogy örült az anyagi egyensúly visszaállításának, jóval erősebb volt a 37.Ff6! Hg5 (37…Hd8 38.e7, vagy 38.Fe5+! Ke7 39.Ff4 Hxe6 39.Fg5!) 38.Fe5+ Kc5 39.e7 Fxd5 40.Fd4+ Kd6 41.e8V Bxe8 42.Bxe8 He6 43.Fe3 folytatás.

37...Bf8 38.Be6+ Kd7 39.Bf6 Be2

 

40.f4! Be7 41.Fe5 Bexf7

Azonnal vesztett a [41...Bfxf7? 42.d6 Bxf6 43.dxe7+ változat.

42.Bd6+ Ke8?! 43.Be1

Aronjan előnyét fokozhatta volna a 43.Ba1! Fc8 44.Bc6 Kd8 45.g3 változatban, a világos haderő dominanciájának érvényesülnie kell.

 43...Be7 44.Bc1 Bff7 45.Ff6 Bd7 46.Be6+ Kf8 47.d6 Kg8

 

48.h4 Bf8 49.Fg5 Kf7 50.Bce1 Fc6? 51.h5?!

Kimaradt az 51.Be7+ Kg8 52.Bc1 Bxd6 53.Bc7 Fd7 54.Fe7 Bd4 55.Fxf8 Kxf8 56.Bxa7 nyerés.

51...a5?!

52.Be7+

A pontos lépéssorrend 52.hxg6+ hxg6 53.Be7+ Kg8 54.B1e6 volt.

52...Kg8 53.hxg6 hxg6?

Peter Szvidler lélekben már feladta a partit. 53...Bxd6 54.gxh7+ Kh8 55.B1e6 Bxe6 56.Bxe6 Fa8 57.Bxb6 Kxh7-tel még küzdhetett volna.

54.B1e6 Bf7 55.Bxg6+ Kh7 56.Bh6+ Kg7

 

57.Bee6 és sötét feladta

 

Karjakin,S (2766) - Topalov,V (2785)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 Hb6 7.0-0 Fe7 8.d3 0-0 9.Fe3 Fe6 10.Bc1 Be8 11.a3 Hd5 12.Hxd5 Fxd5 13.Va4 a6 14.Bc3 Ff6 15.Bc5 He7 16.Bfc1 c6 17.Fg5 Fxg5 18.Hxg5 Fxg2 19.Kxg2 Hf5 20.Vg4 Hd6 21.e3 Vf6 22.He4 Hxe4 23.Vxe4 Bad8 24.B1c3 Be6 25.b4 g6 26.a4

Sötétnek kiskombinációt engedélyezett.

 

26...Bd4! 27.exd4 exd4 28.Vxe6 Vxe6 29.B3c4 Vd6 30.a5 h5 31.h4 Kg7 32.Kg1 Kf8 33.Bc1 Ve6 34.B5c4 Ve5 35.Kf1 Vd5 36.Be1

 

 

36...Vh1+

A bolgár exvilágbajnok a lépésismétléses reminél nem látott jobb esélyt. 36...f5 37.Kg1 Kf7 38.Kf1 Kf6 39.Kg1 után nem látni, hogy miként tud sötét előrejutni.

37.Ke2 Vd5 38.Kf1 Vh1+ 39.Ke2 Vd5 40.Kf1 és döntetlen

 

Mamedgyarov,S (2757) - Andrejkin,D (2709)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 a6 5.Hf3 e6 6.a3 Hbd7 7.Vc2 Vc7

Dmitrij Andrejkin hosszas gondolkodás után húzta. 7...dxc4 és 7...Fd6 a népszerű folytatások.

8.e4 dxe4 9.Hxe4 c5 10.Hxf6+ Hxf6 11.dxc5 a5 12.g3 Fxc5 13.Fg2 0-0 14.0-0 e5 15.Fg5 Ba6 16.Bae1 Be8 17.Vc3 h6 18.Fxf6 gxf6 19.b4 Ff8 20.Hh4 axb4 21.axb4 Fe6 22.c5

22...b6 23.c6 Ba4 24.Bb1 Bd8 25.Vf3 Bd4

26.Hf5 Bdxb4 27.Bxb4 Bxb4 28.Vh5 Kh7 29.Bd1 Vc8 30.He3

30...f5? 31.Fd5! f4 32.Hc2 Ba4 33.Vxe5 Fg7 34.Fe4+!?

Az azeri nagymester kevesellte a 34.Vd6 Fxd5 35.Vxd5 Ve6 36.Vxe6 (36.Vd3+ Vg6 37.Ha3 Fe5) 36...fxe6 37.Bd7 Bc4 38.Hd4 Kg6 39.Hxe6 Fe5 40.gxf4 Kf5 41.fxe5 Kxe6 42.Bd6+ Kxe5 43.Bxh6 Kd5 44.c7 Bxc7 45.Bxb6 végjáték esélyeit.

34...Kg8 35.Vxf4 f5

 

36.c7 Bxe4 37.Bd8+ Kf7?

Az orosz sakkozó a 37...Kh7 38.Vd6 Va6 39.Vxe6 Bxe6 40.c8V Vxc8 41.Bxc8 Kg6 42.Kg2 Ff6 változatban remizhetett volna.

38.Vd6 Va6 39.Bd7+ Kg6

40.Vc6 Vc8 41.Bd8 Bc4 42.Vxc4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://candidates2014.fide.com/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló világbajnok-jelölti verseny harmadik fordulójában az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand sötéttel könnyen győzte le a sokat hibázó azeri Sahriyar Mamedgyarovot, félpontos előnnyel vezet. A játéknapon látványos háziderbit vívott Peter Szvidler és Vlagyimir Kramnyik. Az exvilágbajnok nehéz állásba keveredett, Szvidler időzavarban eltékozolta kedvező esélyét. Kramnyik zseniális mentőtervet talált, lépésismétléssel ért véget a rendkívüli csata. Örökös sakkal lett döntetlen a bolgár exvilágbajnok és az örmény Levon Aronjan küzdelme. Megosztozott a ponton a két legfiatalabb résztvevő, Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin. A vasárnapi pihenőnap után hétfőn folytatódik  a pontvadászat, Mamedgyarov-Andrejkin, Karjakin-Topalov, Aronjan-Szvidler és Anand-Kramnyik összecsapásokra kerül sor.

 

 

A világbajnok-jelölti verseny előtti esélylatolgatások közepette sokan elfelejtkeztek a világbajnoki címét Magnus Carlsennel szemben tavaly novemberben elvesztő Viswanathan Anandról. Az indiai exvilágbajnok az első fordulóban az egyik legnagyobb favoritnak tartott Levon Aronjan elleni győzelemmel azonban hatásosan „bejelentkezett”, majd a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval sötéttel vívott játszmájában is érvényesült akarata, gyalogáldozata után a döntetlen elérése egy pillanatig sem forgott veszélyben. Harmadik partiját ismét sötéttel játszotta, és 31 lépést követően már győztesként állhatott fel a sakkasztaltól.

 

 

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov tegnapi tragikus elnézésének lélektani hatásával nem tudott megbirkózni, gyanús, gyenge lépések egész sorozatával ellenállás nélkül vesztett. Meggyengült királyállása ellen az exvilágbajnok gyors akcióval, látszólag oly egyszerű lépésekkel  került döntő fölénybe.

 

 

Óriási csatát hozott Peter Szvidler és Vlagyimir Kramnyik küzdelme. Az exvilágbajnok a nyitásban nem tudott kiegyenlíteni, Szvidler megragadta a kezdeményezést a d vonalon történt triplázással. Tetszetős volt az e5 és c5 áttörése, jelentős előnyt ért el. A kecsegtető változatok számolgatása közepette azonban időzavarba került, ellenesélyt engedélyezett. Az időkontroll után a sakktörténelem egyik legzseniálisabb mentését láttuk, hihetetlen koncentrálás közepette Vlagyimir Kramnyik megtalálta a döntetlenhez vezető folytatást.

 

 

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az örmény Levon Aronjan spanyol megnyitású partija is érdekes összecsapást eredményezett. Topalov kiskombinációval próbált előnybe kerülni, de Aronjan akciója időben érkezett, örökös sakk lett a vége. A játszmával mindketten elégedettek voltak, kimerítették az állás nyújtotta lehetőségeket.

 

 

Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin játszmája nem hozta lázba a sakkrajongókat, békésnek nevezhető pontosztozkodás született. Karjakin nem tudott visszavágni a Világkupán elszenvedett váratlan vereségéért.

 

 

A 3. forduló eredményei:

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) – Szergej Karjakin (orosz, 2766) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Peter Szvidler (orosz, 2758) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) (Angol megnyitás,

Veszelin Topalov (bolgár, 2785) – Levon Aronjan (örmény, 2830) döntetlen (Spanyol megnyitás, 35)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) – Viswanathan Anand (indiai, 2770) 0 – 1 (Elfogadott vezércsel, 31)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 2,5 pont

2-3. Peter Szvidler és Vlagyimir Kramnyik 2

4-5. Levon Aronjan és Veszelin Topalov 1,5

6-7. Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin 1

8. Sahriyar Mamedgyarov 0,5

 

Helyezés

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

1

Viswanathan   Anand

2770

IND

* *

1

½

1

0

2

Peter   Szvidler

2758

RUS

 

* *

½

 

 

1

½

 

2

½

3

Vlagyimir   Kramnyik

2787

RUS

 

½

* *

 

 

½

1

 

2

½

4

Levon   Aronjan

2830

ARM

0

 

 

* *

½

 

 

1

½

5

Veszelin   Topalov

2785

BUL

½

 

 

½

* *

 

 

½

½

6

Dmitrij   Andrejkin

2709

RUS

 

 0

½

 

 

* *

½

 

1

½

7

Szergej   Karjakin

2766

RUS

 

½

 0

 

 

½

* *

 

1

½

8

Sahriyar   Mamedgyarov

2757

AZE

0

0

½

* *

½

0

 

A hétfői 4. forduló párosítása:

Sahriyar Mamedgyarov – Dmitrij Andrejkin

Szergej Karjakin – Veszelin Topalov

Levon Aronjan – Peter Szvidler

Viswanathan Anand – Vlagyimir Kramnyik

 

Mamedgyarov,S (2757) - Anand,V (2770)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vc2 dxc4 5.Vxc4 Fg4 6.Hbd2 Hbd7 7.g3 e6 8.Fg2 Fe7 9.He5 Fh5 10.Hxd7 Hxd7 11.0-0 0-0 12.Hb3 a5 13.a4 Fb4 14.e4 e5 15.Fe3 exd4 16.Fxd4 Kh8 17.e5

17...Be8 18.f4 f6 19.exf6 Hxf6 20.Ff3 Fxf3 21.Bxf3 Be4

Számításba jött a 21...c5 22.Fc3 Be4 23.Fxf6 Bxc4 24.Fxd8 Bxd8 25.Bc1 Bxc1+ 26.Hxc1 c4 27.Kg2 Kg8 folytatás.

22.Be3 Bxe3 23.Fxe3 Ve8 24.Fb6?!

 

24...Vh5!

A meggyengült világos királyállás remek célpont lett.

25.Fd4?! Be8 26.Bf1?

Sahriyar Mamedgyarov vesztőt húzott.

 

26...Hg4 27.Vc2 c5 28.Hxc5

 

28...Bc8 29.Bd1 Fxc5

Az exvilágbajnok válogathatott a nyerések között.

30.Fxc5 h6 31.Kh1? és világos feladta, nem várta meg a 31…He3, vagy a 31…Hf2+ lépést.

 

Szvidler,P (2758) - Kramnyik,V (2787)
Angol megnyitás [A39]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.g3 g6 5.d4 cxd4 6.Hxd4 Fg7 7.Fg2 0-0 8.0-0 Hxd4 9.Vxd4 d6 10.Vd3 Fe6

Sötétnek számos egyéb lehetősége van a változatban. A legtöbbször  10...a6 11.Fd2 Bb8 12.Bac1 fordult elő.

11.Fd2 Vc8

A 2009-es villám-világbajnokságon Viswanathan Anand a 11...Vd7 12.Bfd1 Hg4 13.b3 He5 14.Ve4 Bab8 15.Bac1 Ff5 16.Vh4 Ff6 17.Fg5 folytatást játszotta meg Vlagyimir Kramnyik ellen.

12.b3 Fh3 13.Bac1 Fxg2 14.Kxg2 Vc6+ 15.f3 e6

Az exvilágbajnok a nyitásban nem tudott kiegyenlíteni. Világos játéka adott, a d vonalon a d6 gyalogra kell nyomást kifejtenie.

 

16.Bfd1 Bad8 17.Ff4 Bd7 18.Ve3 b6 19.Bd3 Bc8 20.Vd2 He8 21.e4 a6

22.e5! h6 23.h4 Bcd8 24.Bd1 b5

25.c5!

Peter Szvidler használt fel több gondolkodási időt, sötét állása felett viharfelhők gyülekeztek. A partit követő elemzéskor a nagymesterek egymás szavába is vágva sorakoztatták a varikat. A gyalogáldozatot el kellett fogadni.

25...Vxc5

A 25...d5 26.Ve3 Hc7 27.b4 a5 28.a3 Ha6 29.Bb1 passzív védekezés reménytelen lett volna sötét számára.

26.He4 Vb6

27.Hxd6!?

Peter Szvidler jóval erősebben játszhatott volna a 27.Fe3 Vb8 28.Hc5 Fxe5 29.Hxd7 Bxd7 30.Fxh6 b4 31.h5 változatban.

27...Ff8 28.h5

A számos lehetőség közül nehéz volt választani. A 28.Hc8 Bxd3 29.Hxb6 Bxd2+ 30.Bxd2 Bxd2+ 31.Fxd2 Hc7 32.Hd7 Fg7 33.Kf2 Hd5 34.Ke2 végjáték is figyelmet érdemelt.; 28.Fe3 Vb8 29.Fxh6 Hxd6 30.Fg5 Hc4 31.Bxd7 Hxd2 32.Bxd8 Vxe5 33.B8xd2 Kh7 34.Ff4 Vf5 35.Bc1 változatban is a két bástya erősebb lehet a vezérnél.

28...Hxd6!

A nehéz állásban Kramnyik minden erejét megfeszítve védekezett. 28...g5? fonalasan vesztett a 29.Fxg5 hxg5 (29...f6 30.Fe3) 30.Hxe8 Bxd3 31.Vxg5+ Kh8 32.Hf6 Fg7 33.h6 változatban.

29.exd6 g5 30.Fe5 Bc8

 

31.Bc1!

Szvidler egyre nagyobb időzavarba került.

31...Bxc1 32.Vxc1 Vb7 33.g4 b4 34.Vc4 Fg7 35.Fg3 Vb5 36.Fe1?

Szvidler elnézte Kramnyik válaszlépését. 36.Vxb5 axb5 37.f4 gxf4 (37...Ff8 38.f5) 38.Fxf4 Kf8 39.Kf3 Ke8 40.g5 hxg5 41.Fxg5után bajban lehetett volna az exvilágbajnok. 36.Ff2 Vb7 37.Vc5 Fc3 38.a4 folytatás is figyelmet érdemelt.

 

36...Ve5! 37.Fg3 Ve2+ 38.Ff2 Ff8 39.Vxa6 e5?!

A megmenekülés küszöbére érve Kramnyik hibázott. 39...Ve5! 40.Vc4 Bxd6 41.Vc7 Bd5 42.Vxe5 Bxe5 43.Bd8 Ba5! volt remit biztosító folytatás.

40.Vc4 Vxa2

A végjáték reménytelen a 40...Bxd6? 41.Bxd6 Vxc4 42.bxc4 Fxd6 43.c5 Fc7 44.c6 Kf8 45.Fc5+ változatban.

41.Vc6

Szvidler nem bízott a 41.Vxb4 Va6 42.Bd5 Bxd6 43.Bxe5 Bd8 44.Vc4 változat sikerében.

 

41...e4!

Az ellentámadás időben érkezett, az exvilágbajnok fantasztikus mentőtervet talált.

42.fxe4 Ve2 43.Bf3 Bxd6 44.Ve8 f6 45.e5!

45...f5!!

Zseniális mentés! Világos nyert volna a 45...Vxe5 46.Vxe5 fxe5 47.Bxf8+ Kxf8 48.Fc5 Ke7 49.Fxb4 változatban.

46.gxf5

46...Bf6!! 47.Kg3

Lépésismétléses remihez vezetett a 47.e6 Ve4 48.Kg3 Vh4+ 49.Kg2 Ve4 változat.

 47...Ve4! 48.Fc5 Ve1+ 49.Ff2 Ve4 50.Fc5 Ve1+ 51.Ff2 és döntetlen

 

Topalov,V (2785) - Aronjan,L (2830)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4

A viadal első fordulójában Viswanathan Anand a 8.h3 Fb7 9.d3 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hbd2 Vd7 12.Hxe5 Hxe5 13.Bxe5 Hf6 14.Be1 Bae8 15.Hf3 Fd6 16.Fe3 Be7 17.d4 Bfe8 18.c3 változatot választotta Levon Aronjan ellen. Az örmény nagymester hibázott 18...h6-tal, amire kedvezőbb végjátékhoz vezetett a 19.He5! Fxe5 20.dxe5 Bxe5 21.Vxd7 Hxd7 22.Bed1 Hf6?! 23.c4! folytatás.

8...b4 9.d4 d6 10.dxe5 dxe5 11.Hbd2

St. Louisban Magnus Carlsen a 11.Vxd8 Bxd8 12.Hbd2 h6 13.a5 Fc5 14.Fc4 Hg4 15.Be2 Fe6 16.Fxe6 fxe6 17.h3 Hf6 18.Be1 Bab8 változatban Aronjannal szemben fokozatosan hátrány került, de végül ellenfele hathatós segítségével megnyerte a játszmát.

11...Fc5 12.h3 Fb7 13.Ve2 Hd4 14.Hxd4 Fxd4 15.Fc4 a5 16.Fd3 Hd7 17.Hf3 Hc5 18.Hxd4 exd4 19.Ff4 Be8

20.Vh5 Ve7

A gyalognyerésre, 20...Hxe4-re 21.f3 g6 22.Vh6 Hf6 23.Vh4 Hd5 (23...Bxe1+ 24.Bxe1 Hd5 25.Fg5 f6 26.Fh6 c5 27.Fc4) 24.Fg5 Vd6 25.Vxd4 világosra lett volna előnyösebb.

21.Fb5 c6 22.Fc4 Fa6

23.Fd6!

A bolgár exvilágbajnok a kiskombinációval az f7 mező gyengeségét próbálta kihasználni, sötét ellentámadása időben érkezett.

23...Vxd6 24.Fxf7+ Kf8 25.e5 Vd7

26.e6 Hxe6 27.Fxe8 Bxe8 28.Vxh7 Vd5 29.f4

29...d3! 30.f5 d2 31.Vh8+ Kf7 32.Vh5+ Kf8 33.Vh8+ Kf7 34.Vh5+ Kf8 35.Vh8+ és döntetlen

 

Andrejkin,D (2709) - Karjakin,S (2766)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 He7 8.d4 exd4 9.cxd4 Fb6 10.h3 d5 11.e5 He4 12.Fd3 Ff5 13.Ve2 Hc6 14.Bd1  

Peter Szvidler a holland Erwin L'Ami ellen a tavalyi csapat Európa-bajnokságon a 14.Hb3 f6 15.Fe3 varit választotta, sötétnek semmi gondja nem lett volna a 15...Ve7 16.Bad1 fxe5 17.dxe5 Fxe3 18.Vxe3 Hxe5 19.Hxe5 Vxe5 20.Hd2 Bae8 folytatásban. A Világkupán Alekszander Arescsenko a 14.Hxe4 dxe4 15.Fxe4 Hxd4 16.Hxd4 Fxe4 17.Vxe4 Vxd4 18.Vxb7 Vxe5 változatban a remi elérését tűzhette ki céljául Vlagyimir Kramnyikkal szemben.

 

14...Fxd4 15.Hxe4 dxe4 16.Fxe4 Fxe4 17.Hxd4 Vd5 18.Hxc6 Vxc6 19.f3 Fd5 20.b3 a5 21.Fa3 Bfd8 22.Bac1 Vb6+ 23.Kh1 Fe6 24.Bxd8+ Bxd8 25.Bd1 Bxd1+ 26.Vxd1 h6 27.Vd8+ Kh7 28.Vd3+ Kg8 29.Vd8+ Kh7 30.Vd3+ Kg8 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://candidates2014.fide.com/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló világbajnok-jelölti verseny második fordulójában a világossal játszók három partit is nyertek. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik korai újítással lepte meg Szergej Karjakint, fontos győzelmet aratott. A másik orosz derbi is eldőlt, Peter Szvidler nyert Dmitrij Andrejkin ellen. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov végzetes huszárlépése miatt vezért vesztett, az örmény Levon Aronjan érvényesítette anyagi előnyét. Pontosztozkodással zárult az exvilágbajnokok presztízsmeccse, a bolgár Veszelin Topalov és Viswanathan Anand összecsapása. A harmadik játéknapon Andrejkin-Karjakin, Szvidler-Kramnyik, Topalov-Aronjan és Mamedgyarov-Anand játszmákra kerül sor.

A harmadik fordulóban a világos szín nyerő volt, sötéttel csak az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand tudott döntetlent elérni. Az első meglepetést az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik okozta, aki Szergej Karjakin ellen az elfogadott vezércselű játszmában a 9. lépésben újított. Az ötletet még a tavalyi világbajnok-jelölti versenyre dolgozta ki, akkor nem került megjátszásra. Karjakin jóval több időt használt el, ez a parti befejező szakaszában megbosszulta magát.

 

Kramnyik elégedett volt játékával, bár nem tagadta, hogy a 23. lépésben Karjakin 23…Hxe3-mal jó remiesélyeket érhetett volna el. A minőségáldozattal felszakított sötét királyállás ezer sebből vérzett, az időzavarban levő ellenféllel szemben az exvilágbajnok nem siettette az eseményeket, biztos kézzel nyerte meg a partit.

 

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov már a 13. lépésben ritkán látható bakival került döntő hátrányba. Az örmény Levon Aronjan tisztáldozattal használta ki a sötét vezér szorult helyzetét. Anyagi előnyét némi technikai nehézség legyőzése után érvényesítette.

 

Mindig öröm hallgatni Peter Szvidler parti utáni értékelését. Bőven ad betekintést gondolataiba, ahogy ezt tette Dmitrij Andrejkinnel szemben elért győzelme után. Andrejkin úgy érezte, hogy 16…b5 után még a kezdeményezést is megragadhatja, de a remek 20.f4! lépés váratlanul érte. Szvidler könnyed játékkal nyert.

 

 Az exvilágbajnokok, Veszelin Topalov és Viswanathan Anand presztízscsatája érdekesen alakult. Anand korán gyalogot áldozott, ellenjátékot kapott. A pozíció sorozatos cserékkel elmélet döntetlen végjátékra egyszerűsödött.

 

A 2. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) – Szergej Karjakin (orosz, 2766)  1 – 0 Elfogadott vezércsel, 39)

Peter Szvidler (orosz, 2758) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 31)

Veszelin Topalov (bolgár, 2785) – Viswanathan Anand (indiai, 2770)  döntetlen (Réti megnyitás, 54)

Levon Aronjan (örmény, 2830) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)  1 – 0 (Vezércsel, 44)

 

A verseny állása:

1-3. Viswanathan Anand, Vlagyimir Kramnyik és Peter Szvidler 1,5 pont

4-5. Veszelin Topalov és Levon Aronjan 1

6-8. Szergej Karjakin, Dmitrij Andrejkin és Sahriyar Mamedgyarov 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Dmitrij Andrejkin – Szergej Karjakin

Peter Szvidler – Vlagyimir Kramnyik

Veszelin Topalov – Levon Aronjan

Sahriyar Mamedgyarov – Viswanathan Anand

 

Kramnyik,V (2787) - Karjakin,S (2766)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4

Szergej Karjakin repertoárjában nem újdonság az elfogadott vezércsel. Úgy gondolta, hogy a Nimzoindiai védelemben, vagy akár a vezérindiai védelemben Vlagyimir Kramnyik több meglepetést okozhatott volna.

3.e4 Hf6 4.e5 Hd5 5.Fxc4 Hb6 6.Fd3 Hc6 7.Fe3 Hb4 8.Fe4 f5

9.a3

Az adatbázisban csak egyetlen partit találtam - nem szupernagymesterek játszották - , az exvilágbajnok a varit még a tavalyi világbajnok-jelölti versenyre készítette elő. 9.exf6 exf6 10.Hc3 f5 11.Fb1 H4d5 12.Hf3 Hxe3 13.fxe3 Fd6 14.0-0 0-0 folytatást a két évvel ezelőtt játszott Ding Liren-Karjakin partiban láttuk.

9...fxe4

Talán legközelebb megtudjuk, hogy Kramnyik titkos elemzéseiben mi szerepelt 9...H4d5-re. 10.Ff3 Hxe3 11.fxe3 g6 12.He2 c6 13.Vb3 világosra kissé előnyös. Szergej Karjakin az újítással nehezen birkózott meg, jelentős időhátrányba került.

10.axb4 e6 11.Hc3 Fxb4

Számításba jött a 11...Hd5 12.b5 Fb4 13.Hge2 Fd7 14.0-0 Fxc3 15.Hxc3 Hxc3 16.bxc3 Fxb5 17.Vg4 Vd7 18.Bfb1 0-0 19.Vxe4 b6 lehetőség.

12.Vh5+ g6 13.Vg4 Fxc3+ 14.bxc3 Vd5 15.He2 Fd7 16.0-0 Vc4 17.Hg3 Fc6

18.Ba5! 0-0-0 19.Bc5 Vb3 20.c4

A parti értékelésénél az exvilágbajnok elmondta, hogy eljátszott a minőségáldozat gondolatával. A 20.Bxc6 bxc6 21.Hxe4 Kb8 22.Hc5 Vc4 23.Vf3 Vd5 24.Ve2 Vc4 25.Vb2 pozícióban világosnak bőséges ellenértéke van, de konkrét megoldást nem látni.

20...Kb8

21.Vxe6 Bde8 22.Vh3

Jobb volt a 22.Vf7 Bef8 23.Ve7 Be8 (23...Hxc4 24.Ve6! Fb5 25.Bc1) 24.Vg7 Beg8 25.Vh6 Hxc4 26.Bxc6 bxc6 27.Hxe4 Hb6 28.Hc5 folytatás.

22...Hxc4

23.Bxc6 bxc6?

Szergej Karjakin dicsérte ellenfele játékát - jobbtól sem szégyen kikapni -, de mérges volt magára, hogy nem használta ki a 23...Hxe3 24.Hxe4 Vd5 25.Bc5 Vxe4 26.Vxe3 Vxe3 27.fxe3 változat kínálta esélyt.

24.Hxe4 Hb6 25.Hc5 Vd5 26.Bc1

Figyelmet érdemelt 26.Ba1 is.

26...Ka8 27.Ha6 Kb7 28.Hb4 Vf7

29.Vg4

Időzavarban levő ellenfelével szemben Kramnyik a kevésbé fonalas változatokat választotta. 29.Fh6 erősebb volt. 29...Hd5-re 30.Vb3 azonnal nyert volna.

29...Hd5 30.Hxc6 Be6 31.Ha5+ Ka8

32.Ve4 Bb6 33.g4 h5?

34.Bc5 Bd8 35.Hc6 Bxc6 36.Bxc6 hxg4 37.Bf6 Vh7 38.Fg5 Vg8 39.Bxg6 és sötét feladta

Aronjan,L (2830) - Mamedgyarov,S (2757)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 Hbd7 6.cxd5 exd5 7.Hd2 c6 8.e3 Hf8 9.Fd3 Hg6 10.0-0 0-0 11.f4 h6 12.Fxf6 Vxf6 13.f5 He7?

Szupernagymestertől ritkán látható nagy elnézés. Levon Aronjan talán maga sem hitt a szemének, hosszú percek után húzta csak meg a vezért elfogó huszáráldozatot.

 

14.Hde4! dxe4 15.Hxe4 Vh4 16.g3 Vh3 17.Hf2 Vxf1+ 18.Kxf1 Hxf5 19.Vf3 Hd6

20.e4

Az örmény nagymesternek a technikai feladattal még meg kellett birkóznia. Számításba jött a 20.Vf4 He8 21.Hg4 Fxg4 22.Vxg4 Hf6 23.Vf3 terv.

20...f6 21.Fc2 Fe6 22.Hd3 Hc4 23.Kg1 Fd6 24.Hf4 Fxf4 25.gxf4 Bad8

 

 

26.f5 Ff7 27.Vc3 Bfe8 28.Fd3 Hb6 29.a4 a6 30.a5 Hc8 31.e5 He7 32.e6 Fh5 33.Fe4 Hd5 34.Vh3 Fe2 35.Kf2 Fb5 36.Bg1 Kh7

 

37.Va3

Aronjan nem "cifrázta" a 37.Bxg7+! Kxg7 38.Vh5 Bf8 (38...He7 39.Vf7+ Kh8 40.Vxf6+ Kg8 41.Vf7+ Kh8 42.f6) 39.Vg6+ Kh8 40.Vxh6+ Kg8 41.Fxd5 cxd5 42.Vg6+ Kh8 43.Vh5+ Kg8 44.Vg4+ Kh7 45.e7 Bde8 46.exf8H+ Bxf8 47.Vh3+ Kg8 48.Vg2+ Kh8 49.Vxd5 változattal.

37...Fc4 38.Bg4 Fb5 39.Bg1 Fc4 40.Bc1 Fb5 41.Ff3 Hf4 42.Bd1 Kh8?

 

43.d5! Hxd5 44.Fh5 és sötét feladta

 

Szvidler,P (2758) - Andrejkin,D (2709)
Szicíliai védelem [B32]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e5 5.Hb5 d6 6.c4 Fe7 7.H1c3 a6 8.Ha3 Fe6 9.Fe2 Fg5 10.Hc2 Fxc1 11.Bxc1 Vg5 12.0-0 Bd8 13.b4 Hf6 14.Vd3 0-0 15.Bfd1 Bc8 16.Hd5

16...b5

Dmitrij Andrejkin úgy érezte, hogy jobban áll a b5 lépés után, de csalódnia kellett. 16...Bfd8 17.Hb6 Bb8 18.g3 Hd7 19.Hd5 Bbc8 tartotta volna a pozíciót.

17.Vg3 Vxg3 18.Hxf6+ gxf6 19.hxg3 bxc4

 

20.f4!

Peter Szvidler nagyon büszke volt a lépésére, amely megdöntötte sötét elképzelését.

20...f5 21.exf5 Fxf5 22.He3 Fd3?

 

23.Fxd3 cxd3 24.Hf5 e4 25.Hxd6 e3 26.Hxc8 d2 27.Bxc6 e2

 

28.Bcc1!

Ritkán látható állás!

28...exd1V+ 29.Bxd1 Bxc8 30.Bxd2 Bc3?

Dmitrij Andrejkin a gyors vereséget választotta, de nyernie kell világosnak a 30...Bc1+ 31.Kh2 Bb1 32.Bd6 Bxb4 33.Bxa6 Kg7 34.Kh3 változatban is.

31.Bd5 és sötét feladta

 

Topalov,V (2785) - Anand,V (2770)
Réti megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 Hbd7 5.Vc2 e5 6.cxd5 Hxd5 7.d4 Fd6 8.dxe5 Hxe5 9.Hxe5 Fxe5

10.Ve4 Ve7 11.Hxd5 cxd5 12.Fb5+ Kf8 13.Vxd5 g6 14.Fd2 Kg7

15.Vxe5+ Vxe5 16.Fc3 Vxc3+ 17.bxc3 Fe6 18.Ke2 Bac8

Vishy Anand elegendő ellenjátékot kapott az áldozott gyalogért.

19.Bhc1 Bc5 20.a4 Bhc8 21.Ba3 a6 22.Fd3 b5 23.axb5 axb5 24.Bb1 Bxc3 25.Bxc3 Bxc3 26.Bxb5 Fc4 27.Fxc4 Bxc4

28.Kf3

A négy gyalog a három elleni végjáték helyes védekezés esetén döntetlen, ezt az indiai exvilágbajnok meg is mutatta.

28...h5 29.h3 Bc2 30.Bb1 Kf6 31.Be1 g5 32.Ba1 Kg6 33.Ba6+ f6 34.Ba4 h4 35.g3 hxg3 36.Kxg3 Bb2 37.e4 Bb1 38.f3 Bg1+ 39.Kf2 Bh1 40.Kg2 Bb1 41.Ba6 Kf7 42.Ba5 Kg6 43.Ba6 Kf7 44.Ba2 Ke6 45.Kg3 Bg1+ 46.Bg2 Bxg2+ 47.Kxg2 Ke5 48.Kf2 Kf4 49.Kg2 Ke5 50.Kg3 f5 51.exf5 Kxf5 52.h4 gxh4+ 53.Kxh4 Kf4 54.Kh3 Kxf3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://candidates2014.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Jerevánban befejeződött a XV. Európa-bajnokság. A rajtlistán 33. orosz Alekszander Motiljev egypontos előnnyel nyerte meg az oly sok meglepetéssel tarkított 11 fordulós svájci rendszerű viadalt. A 19 éves spanyol David Anton Guijarro végzett a második helyen, a 19 esztendős Vlagyimir Fedoszejev lett a bronzérmes. Balogh Csaba az utolsó fordulóban sötéttel győzött a grúz Alekszandre Qasasvili ellen, 7,5 ponttal a 23. helyen fejezte be szereplését, ezzel továbbjutott a jövő évi Világkupára. Polgár Judit tetszetős bástyaáldozattal kerítette be a török Mustafa Yilmaz vezérét. Almási Zoltán az örmény Karen Grigorjan elleni remivel zárt, mindketten 6,5 pontot szereztek.

Az örmény fővárosban nagy meglepetésekkel ért véget a XV. Európa-bajnokság. Az orosz olimpiai válogatott mellett már évek óta szekundánsi szerepkört betöltő, a rajtlistán csak 33. Alekszander Motiljev nyerte meg a kontinensbajnokságot. Elsőségéért 20 ezer eurós díjat vehet át. Még nagyobb meglepetés azonban két 19 éves sakkozó bámulatos sikere, a spanyol David Anton Quijarro a grúz Baadur Zsobava legyőzésével ezüstérmes lett, az orosz Vlagyimir Fedoszejev a horvát Ivan Saric elleni remivel a harmadik helyen végzett. A nyolcas holtversenyt a mezőnyátlag (a leggyengébb ellenfél pontszáma nélkül) döntötte el, a díjat azonban osztják a sakkozók között.

Balogh Csaba az utolsó játéknapon kihasználta a felkínált esélyt, a grúz Alekszandre Qasasvili legyőzésével kiharcolta a Világkupán való részvételi jogot jelentő 23. helyezést. Fontos volt, hogy az ukrán Pavel Eljanov nyerjen, a román Constantin Lupulescu sötéttel verje a cseh Viktor Laznickát. A címvédő ukrán Alekszander Mojszejenko sem tudta érvényesíteni a világos szín előnyét. A 16 éves Vladiszlav Artemijev 129 lépéses győzelemmel vívta ki a továbbjutást.

Polgár Judit két egymást követő vereség után győzelemmel fejezte be szereplését. Tetszetős bástyaáldozattal font kelepcét a török Mustafa Yilmaz vezére köré. Almási Zoltán az örmény Karen Grigorjan elleni remivel zárt. A hosszas versenyzési szünet érződött játékukon, a látszatra kedvező párosításukkal a hajrában nem tudtak élni.

 

Az élmezőnyben az utolsó forduló eredményei:

David Navara (cseh, 2700, 7,5) – Alekszander Motiljev (orosz, 2656, 8,5)  döntetlen

Ivan Saric (horvát, 2661, 7,5) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2641, 7,5)  döntetlen

Dragan Solak (török, 2610, 7,5) – Igor Liszij (orosz, 2655, 7,5)  döntetlen

Pavel Eljanov (ukrán, 2723, 7) – Jevgenyij Najer (orosz, 2633, 7)  1 - 0

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2713, 7) – Hrant Melkumjan (örmény, 2613, 7)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (örmény, 2676, 7) – Laurent Fressinet, francia, 2709, 7)  döntetlen

Ilia Szmirin (izraeli, 2644, 7) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 7) döntetlen

Viktor Laznicka (cseh, 2681, 7) – Constantin Lupulescu (román, 2643, 7)  0 - 1

David Anton Guijarro (spanyol, 2559, 7) – Baadur Zsobava (grúz, 2716, 6.5)  1 - 0

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2723, 6,5) – Jurij Kuzubov (ukrán, 2642, 6,5)  1 - 0

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2712, 6,5) – Evgeny Postny (izraeli, 2635, 6,5)  döntetlen

Vlagyimir Potkin (orosz, 2625, 6,5) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2705, 6,5)  0 - 1

Vladiszlav Artemijev (orosz, 2621, 6,5) – Makszim Matlakov (orosz, 2695, 6,5)  1 - 0

Alekszander Rjazancev (orosz, 2689, 6,5) - Arman Pashikjan (örmény, 2612, 6,5)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2682, 6,5) – Viorel Iordachescu (moldáviai, 2583, 6,5)  0 - 1

Milos Perunovic (szerb, 2617, 6,5) – Alekszej Drejev (orosz, 2679, 6,5) 1 - 0

Avetik Grigorjan (örmény, 2583, 6,5) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2671, 6,5)  0 - 1

Mateusz Bartel (lengyel, 2662, 6,5) – Samvel Ter-Szahakjan (örmény, 2572, 6,5)  0 - 1

Benjamin Bok (holland, 2575, 6,5) – Ildar Hairullin (orosz, 2657, 6,5)  döntetlen

Szergej Grigorjanc (orosz, 2574, 6,5) – Szanan Szjugirov (orosz, 2653, 6,5)  döntetlen

Mladen Palac (horvát, 2561, 6,5) – Vagyim Zvjagincev (orosz, 2653, 6,5)  döntetlen

Emil Szutovszkij (izraeli, 2652, 6,5) – Grigorij Oparin (orosz, 2526, 6,5)  0 - 1

Alekszandre Qasasvili (grúz, 2378, 6,5) – Balogh Csaba (magyar, 2652, 6,5)  0 - 1

Anton Korobov (ukrán, 2719, 6) – Baris Esen (török, 2563, 6,5)  1 - 0

Szergej Volkov (orosz, 2610, 6) – Vlagyimir Malahov (orosz, 2717, 6)  döntetlen

Daniel Fridman (német, 2604, 6) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2711, 6)

Anton Somojev (orosz, 2581, 6) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2706, 6)  0 - 1

Almási Zoltán (magyar, 2704, 6) – Karen Grigorjan (örmény, 2572, 6)  döntetlen

Polgár Judit (magyar, 2693, 5,5) – Mustafa Yilmaz (török, 2557, 5,5)  1 – 0

 

 Az Európa-bajnokság végeredménye:

Hely.

Rajt

 

Name

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

Perf.

Élő+/-

1

33

Alekszander Motiljev

RUS

2656

9.0

2633

69.0

74.0

7

2872

28.8

2

99

David Anton Guijarro

ESP

2559

8.0

2644

65.0

69.0

7

2775

32.5

3

48

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2641

8.0

2642

68.0

72.5

6

2790

21.8

4

66

DraganSolak

TUR

2610

8.0

2632

67.5

71.5

5

2774

24.6

5

2

Pavel Eljanov

UKR

2723

8.0

2630

68.5

73.5

6

2790

9.3

6

46

Constantin Lupulescu

ROU

2643

8.0

2606

67.5

73.0

6

2759

16.8

7

15

David Navara

CZE

2700

8.0

2604

72.0

77.5

6

2763

8.7

8

31

Ivan Saric

CRO

2661

8.0

2546

63.5

68.5

6

2695

5.7

9

34

Igor Liszij

RUS

2655

8.0

2539

64.5

69.5

5

2699

6.7

10

62

Hrant Melkumjan

ARM

2613

7.5

2651

69.5

74.5

4

2751

21.6

11

8

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

7.5

2625

74.5

80.5

4

2742

4.7

12

3

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

7.5

2623

68.0

73.0

4

2740

3.3

13

57

Vladiszlav Artemijev

RUS

2621

7.5

2614

65.0

70.0

5

2712

15.4

14

44

ILia Szmirin

ISR

2644

7.5

2612

70.5

76.0

6

2723

12.3

15

11

Laurent Fressinet

FRA

2709

7.5

2612

68.5

74.5

5

2729

3.6

16

26

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

7.5

2607

66.0

70.5

4

2721

7.6

17

13

Alekszander Arescsenko

UKR

2705

7.5

2600

63.5

68.5

5

2718

2.4

18

59

Milos Perunovic

SRB

2617

7.5

2598

65.5

70.5

7

2706

14.4

19

23

Ivan Cseparinov

BUL

2681

7.5

2597

63.0

68.0

6

2713

5.1

20

77

Viorel Iordachescu

MDA

2583

7.5

2596

63.0

68.0

6

2696

18.4

21

29

Szergej Zsigalko

BLR

2671

7.5

2578

67.0

72.5

4

2694

4.1

22

89

Samvel Ter-Szahakjan

ARM

2572

7.5

2558

62.0

66.5

5

2656

15.4

23

39

Balogh   Csaba

HUN

2651

7.5

2539

63.0

67.5

4

2656

2.2

24

113

Grigorij Oparin

RUS

2526

7.5

2508

61.5

64.5

6

2610

16.4

25

53

Jevgenyij Najer

RUS

2633

7.0

2656

69.0

74.0

5

2729

14.9

26

63

Arman Pashikijan

ARM

2612

7.0

2629

67.0

72.5

4

2699

13.7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

54

18

Polgár   Judit

HUN

2693

6.5

2596

61.5

66.0

4

2636

-7.7

63

14

Almási   Zoltán

HUN

2704

6.5

2559

60.5

65.0

4

2601

-13.3

 

Qasasvili,A (2378) - Balogh,Cs (2651)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Hc3 Vc7 6.Fd3 Hf6 7.Ve2 d6 8.0-0 b5 9.f4 Hbd7 10.Kh1 Fb7 11.Fd2 Fe7 12.Bae1 h5

A ritka változattal Csaba zavart szeretett volna okozni a viadalon szerény Élő-pontja ellenére nagymesteri normát teljesített grúz ellenfele soraiban.

 

13.e5 dxe5 14.fxe5 Hg4 15.Ff4 Hc5 16.He4 Hxd3 17.cxd3 Vb6 18.Hf3 Bd8 19.Hd6+

Pontosabb volt a 19.h3 Hh6 20.Hd6+ Fxd6 21.exd6 Fxf3 22.Bxf3 Hf5 23.Fg5 folytatás.

19...Fxd6 20.exd6 Fd5

21.He5 Hxe5 22.Vxe5 0-0 23.Vxh5 f6 24.Be3 Vb7 25.Bg3 e5 26.Fh6 Bf7 27.Vg6 Bxd6

28.Fd2?

A grúz sakkozó kevesellte a remit a 28.Fxg7 változatban?

28...Bc6!

Csaba az esélyt azonnal megragadta.

29.h4 f5 30.Vg5 Vd7 31.Be3 e4 32.dxe4 Fxe4 33.Fc3

33...b4! 34.Fxb4 Bc2 35.Bg3

35...f4! 36.Bxf4 Vd1+ 37.Kh2 Bc1 38.Kh3 Vh1+ 39.Kg4 Vd1+ 40.Kh3 Vh1+ 41.Kg4

41...Ff5+! 42.Vxf5

 Prózai a nyerés a 42.Bxf5 Bc4+ 43.Vf4 Vd1+ 44.Bf3 Bxf4+ 45.B5xf4 Bxf4+ 46.Kxf4 Vd4+ változatban is.

42...Vd1+ 43.Kg5 Bxf5+ 44.Kxf5 Vd5+ 45.Kg4 Ve6+ 46.Kh5 Vh6+ 47.Kg4 Vg6+ 48.Kf3 Bf1+ 49.Ke2 Vxg3 50.Bxf1 Vxg2+ és világos feladta

 

Polgár,J (2693) - Yilmaz,M (2557)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hf3 Hc6 8.Fc4 Fe6 9.Fb3 Fe7 10.0-0 0-0 11.Vd3 Bc8 12.Fg5 Hh5 13.Fxe7 Vxe7 14.Bad1 Bfd8 15.Ve3 Ha5 16.Hd5 Fxd5 17.Fxd5 Hf4 18.c3 b5 19.g3 Hxd5 20.Bxd5 Hc4 21.Ve2 Hb6 22.Bd3 Ve6 23.Bfd1 Bc6 24.Kg2 g6 25.h4 h5 26.Hg5 Vg4 27.Ve1

27...Kg7?

A török sakkozó teljesen gyanútlan volt. 27...f6 28.Hh3 Ve6 29.b3 Hd7 egyenlő esélyeket adott volna.

28.Bf3! f6

29.Bf5!

A sötét vezér fogságba esett!

29...fxg5 30.f3 Vxf5 31.exf5 gxf5 32.Ve3 f4 33.Ve4 Bcc8 és sötét feladta

 

Almási,Z (2704) - Grigorjan,K (2572)
Szicíliai védelem [B32]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e5 5.Hb5 a6 6.Hd6+ Fxd6 7.Vxd6 Ve7 8.Vxe7+

Nagymesterünk a kicsit jobb állásra szavazott a vezércserével, joggal gondolhatta, hogy örmény ellenfele alaposan készült a 8.Vd1 Hf6 9.Hc3 d6 10.Fg5 Fe6 változatból.

8...Hgxe7 9.Fd2 d5 10.Hc3 Fe6 11.exd5 Hxd5 12.Hxd5 Fxd5

13.0-0-0 0-0-0 14.Fe3 Kc7 15.f3 f6 16.a3 h6 17.Fd3 Ff7 18.b4 Bd7 19.Ff5 Bxd1+ 20.Bxd1 Bd8 21.Bxd8 Hxd8 22.a4 Hc6 23.c3 b6 24.Kb2 Fc4

 

25.g3 He7 26.Fc2 Hc8 27.Kc1 Fd5 28.Fd3 Kb7 29.f4 Hd6 30.fxe5 fxe5 31.a5 bxa5 32.Fc5 He4 33.Fxe4 Fxe4 34.bxa5 g6 35.Fd6 Kc6 36.Fxe5 Kd5 37.Fg7 h5 38.Kd2 Ff5 39.Ke3 Kc4 40.Ff6 Kd5 41.Fd4 Kc4 42.Kf4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Jerevánban zajló XV. Európa-bajnokság tízedik fordulójában Balogh Csaba remizett a két évvel korábbi Európa-bajnok orosz Dmitrij Jakovenkóval. Nagymesterünk kecsegtető pozíciót ért el, az orosz sakkozó örülhetett a fél pontnak. Almási Zoltán sötéttel játszva a román Vlad-Cristian Jianuval osztozott meg a ponton. Polgár Judit elszenvedte második vereségét, az örmény  Samvel Ter-Sahakjantól kapott ki. Balogh Csabának 6,5, Almási Zoltánnak 6, Polgár Juditnak 5,5 pontja van. Az éllovas orosz Alekszander Motiljev újabb győzelemmel egypontos előnnyel várhatja a befejező játéknapot, öten követik őt 7,5 pontot gyűjtve. A viadalról huszonhárman vívják ki a jogot a jövő évi Világkupán való részvételre. Az utolsó fordulót magyar idő szerint 11 órától játsszák.

A befejező játéknap előtt még mindig sokan pályáznak a Világkupán való részvételi jogot jelentő 23 helyre. Folyik a számolgatás is, hogy kinek mennyire kedvező a mezőny- értékszáma, hiszen ez dönti el az esetleges holtversenyeket.

Balogh Csaba a mai tízedik fordulóban a két évvel korábbi kontinensbajnok orosz Dmitrij Jakovenkóval vívott érdekes csatát. A szicíliai védelem schweningeni változatában Csaba érdekes elgondolással meglepte ellenfelét, aki 19…d5 elsietett lépésével hátrányba került Nagy kár, hogy nagymesterünk nem vette észre a 24.Vd3 lehetőséget. Csaba kis előnye már kevés volt az egész pont megszerzéséhez. Kedvező a párosítása az utolsó fordulóban, nyeréssel reális az esélye a továbbjutásra. A grúz Alekszandre Qasasvili kilenc fordulóban elért eredménye nagymesteri normát ért!

A román Vlad-Cristian Jianu láthatóan csak a döntetlen elérésére törekedett Almási Zoltánnal szemben. Zoltán többször is elkerülte a lépésismétléses remit, de nem tudta áttörni világos védőállását.

Polgár Judit elszenvedte második vereségét. Az örmény Samvel Ter-Sahakjannal a szicíliai védelem egyik divatos változatában csatázott. A hosszas elméleti változat végén egyenlő esélyű végjáték jött létre, ahol azonban Judit hibázott. Az örmény sakkozó c szabadgyalogja gyors előrenyomulása tisztet nyert, s ez eldöntötte a parti sorsát.

Egy pontra növelte előnyét az orosz Alekszander Motiljev, hetedik győzelmét az izraeli ILia Szmirinnel szemben érte el. Öt fős az üldözőboly, az érmek sorsa az utolsó játéknapon dől el.  

 

Az élmezőnyben a 10. forduló eredményei:

Alekszander Motiljev (orosz, 2656, 7,5) – Ilia Szmirin (izraeli, 2644, 7) 1 – 0

Dragan Solak (török, 2610, 7) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2713, 6,5) döntetlen

Igor Liszij (orosz, 2655, 6,5) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2712, 6,5)

David Navara (cseh, 2700, 6,5) – Milos Perunovic (szerb, 2617, 6,5) 1 – 0

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2641, 6,5) – Vlagyimir Akopjan (örmény, 2682, 6,5)  1 - 0

Jevgenyij Najer (orosz, 2633, 6,5) – Viktor Laznicka (cseh, 2681, 6,5) döntetlen

Hrant Melkumjan (örmény, 2613, 6,5) – Gabriel Szargiszjan (örmény, 2676, 6,5) döntetlen

Ivan Saric (horvát, 2661, 6,5) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2574, 6,5) 1 – 0

Ivan Popov (orosz, 2650, 6) – Pavel Eljanov (ukrán, 2723, 6) 0 – 1

Balogh Csaba (magyar, 2651, 6) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2723, 6) döntetlen

Laurent Fressinet (francia, 2709, 6) – Ludvig Jon Hammer (norvég, 2647, 6) 1 – 0

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2706, 6) – Constantin Lupulescu (román, 2643, 6) 0 – 1

Makszim Matlakov (orosz, 2695, 6) – Vlagyimir Potkin (orosz, 2625, 6) döntetlen

Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 6) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2631, 6) 1 – 0

Alekszej Drejev (orosz, 2679, 6) – Vladiszlav Artemijev (orosz, 2621, 6) döntetlen

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2671, 6) – Benjamin Bok (holland, 2575, 6) döntetlen

Viorel Iordachescu (moldáviai, 2583, 6) – Mateusz Bartel (lengyel, 2662, 6) döntetlen

Szanan Szjugirov (orosz, 2653, 6) - Alekszandre Qasasvili (grúz, 2378, 6) döntetlen

Baris Esen (török, 2563, 6) - Emil Szutovszkij (izraeli, 2652, 6)  döntetlen

Etienne Bacrot (francia, 2739, 5,5) – David Anton Guijarro (spanyol, 2559, 5,5) 0 – 1

Baadur Zsobava (grúz, 2716, 5,5) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2604, 5,5) 1 – 0

Alekszander Arescsenko (ukrán, 2705, 5,5) – Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2603, 5,5) 1 – 0

Vlad-Cristian Jianu (román, 2574, 5,5) – Almási Zoltán (magyar, 2704, 5,5) döntetlen

Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2572, 5,5) – Polgár Judit (magyar, 2693, 5,5) 1 – 0

 

Az élmezőny állása:

 

H.

Rajt

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

Perf.

Élő+/-

1

33

Alekszander Motiljev

RUS

2656

8.5

2626

55.5

59.5

7

2897

28.2

2

48

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2641

7.5

2639

56.0

60.0

6

2804

21.5

3

66

Dragan Solak

TUR

2610

7.5

2629

55.0

59.0

5

2786

24.0

4

15

David Navara

CZE

2700

7.5

2598

56.5

61.5

6

2774

9.3

5

31

Ivan Saric

CRO

2661

7.5

2536

49.0

53.5

6

2701

6.0

6

34

Igor Liszij

RUS

2655

7.5

2531

52.5

57.0

5

2709

7.3

7

53

Jevgenyij Najer

RUS

2633

7.0

2649

57.5

62.0

5

2767

18.7

8

62

Hrant Melkumjan

ARM

2613

7.0

2644

58.5

63.0

4

2758

20.2

9

99

David Anton Guijarro

ESP

2559

7.0

2636

52.5

55.5

6

2738

25.4

10

2

Pavel Eljanov

UKR

2723

7.0

2630

55.5

60.5

5

2763

5.5

11

8

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

7.0

2626

63.0

69.0

4

2758

6.1

12

44

Ilia Szmirin

ISR

2644

7.0

2605

58.5

63.5

6

2730

11.8

13

11

Laurent Fressinet

FRA

2709

7.0

2604

54.5

59.5

5

2737

4.1

14

46

Constantin Lupulescu

ROU

2643

7.0

2598

54.0

59.0

5

2723

11.3

15

24

Viktor Laznicka

CZE

2681

7.0

2596

55.5

59.5

4

2727

6.6

16

26

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

7.0

2595

54.5

59.0

4

2725

7.1

17

23

Ivan Cseparinov

BUL

2681

7.0

2591

50.0

55.0

6

2722

5.6

18

63

Arman Pashikjan

ARM

2612

6.5

2622

55.0

60.0

4

2698

12.6

19

3

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

6.5

2621

57.0

61.5

3

2714

-0.6

20

84

Szergej Grigorjanc

RUS

2574

6.5

2612

53.0

58.0

5

2680

15.9

21

57

Vladiszlav Artemijev

RUS

2621

6.5

2605

54.5

58.5

4

2678

9.4

22

21

Alekszander Rjazancev

RUS

2689

6.5

2598

56.5

61.5

5

2690

0.4

23

13

Alekszander Arescsenko

UKR

2705

6.5

2597

52.5

57.0

4

2691

-1.5

24

6

Baadur Zsobava

GEO

2716

6.5

2597

51.5

55.5

5

2685

-3.0

25

59

Milos Perunovic

SRB

2617

6.5

2589

55.0

59.0

6

2672

8.5

26

77

Viorel Iordachescu

MDA

2583

6.5

2586

51.0

55.0

5

2661

12.0

27

17

Makszim Matlakov

RUS

2695

6.5

2582

52.0

56.0

3

2672

-1.9

28

29

Szergej Zsigalko

BLR

2671

6.5

2577

54.5

59.5

3

2669

0.3

29

9

Alekszander Mojszejenko

UKR

2712

6.5

2576

55.0

59.5

5

2674

-4.3

30

22

Vlagyimir Akopjan

ARM

2682

6.5

2575

57.0

61.0

4

2668

-1.2

31

164

Alekszandre Qasasvili

GEO

2378

6.5

2566

50.5

53.5

5

2621

31.7

32

82

Benjamin Bok

NED

2575

6.5

2563

52.5

55.5

5

2636

10.6

33

36

Szanan Szjugirov

RUS

2653

6.5

2559

54.0

58.5

4

2651

1.1

34

39

Balogh   Csaba

HUN

2651

6.5

2556

51.5

55.5

3

2647

0.5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

57

14

Almási   Zoltán

HUN

2704

6.0

2558

49.5

54.0

4

2605

-11.5

83

18

 

Polgár   Judit

HUN

2693

5.5

2589

51.5

56.0

3

2609

-10.9

 

Az élmezőnyben az utolsó forduló párosítása:

 

T.

Név

FED

Élő

Pont

-

Pont

Név

FED

Élő

1

David Navara

CZE

2700

Alekszander

RUS

2656

2

Ivan Saric

CRO

2661

VlagyimirFedoszejev

RUS

2641

3

Dragan Solak

TUR

2610

Igor Liszij

RUS

2655

4

Pavel Eljanov

UKR

2723

7

7

Jevgenyij Najer

RUS

2633

5

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

7

7

Hrant Melkumjan

ARM

2613

6

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

7

7

Laurent Fressinet

FRA

2709

7

Ilia Szmirin

ISR

2644

7

7

Ivan Cseparinov

BUL

2681

8

Viktor Laznicka

CZE

2681

7

7

Constantin Lupulescu

ROU

2643

9

David Anton Guirarro

ESP

2559

7

Baadur Zsobava

GEO

2716

10

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

Jurij Kuzubov

UKR

2642

11

Alekszander Mojszejenko

UKR

2712

Jevgenyij Postny

ISR

2635

12

Vlagyimir Potkin

RUS

2625

Alekszander Arescsenko

UKR

2705

13

Vladiszlav Artemijev

RUS

2621

Makszim Matlakov

RUS

2695

14

Alekszander Rjazancev

RUS

2689

Arman Pashikjan

ARM

2612

15

Vlagyimir Akopjan

ARM

2682

Viorel Iordachescu

MDA

2583

16

Milos Perunovic

SRB

2617

Alekszej Drejev

RUS

2679

17

Avetik Grigorjan

ARM

2583

Szergej Zsigalko

BLR

2671

18

Mateusz Bartel

POL

2662

Samvel Ter-Sahakjan

ARM

2572

19

Benjamin Bok

NED

2575

Ildar Hairullin

RUS

2657

20

Szergej Grigorjanc

RUS

2574

Szanan Szjugirov

RUS

2653

21

Mladen Palac

CRO

2561

Vagyim Zvjagincev

RUS

2653

22

Emil Szutovszkij

ISR

2652

Grigorij Oparin

RUS

2526

23

Alekszandre   Qasasvili

GEO

2378

Balogh   Csaba

HUN

2651

24

Anton Korobov

UKR

2719

6

Baris Esen

TUR

2563

25

Szergej Volkov

RUS

2610

6

6

Vlagyimir Malahov

RUS

2717

26

Daniel Fridman

GER

2604

6

6

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2711

27

Anton Somojev

RUS

2581

6

6

Jurij Krivorucsko

UKR

2706

28

Almási   Zoltán

HUN

2704

6

6

Karen Grigorjan

ARM

2572

 

 

 

 

 

 

 

 

 

41

Polgár   Judit

HUN

2693

Mustafa   Yilmaz

TUR

2557

 

Balogh,Cs (2651) - Jakovenko,D (2723)
Szicíliai védelem [B85]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe2 a6 7.0-0 Hf6 8.Fe3 Fe7 9.f4 d6 10.Ve1 0-0 11.Kh1 Hxd4 12.Fxd4 b5 13.Vg3 Fb7 14.a3 Bad8 15.Bae1 Bd7 16.Fd3 Be8

 

 

17.a4

Világossal számtalan lépést megjátszottak már. 17.e5; 17.Hd1; 17.Vh3; 17.Be2 lépésekre is számtalan partit találunk.

17...b4 18.Ha2 Va5 19.b3 d5?

A korábbi Európa-bajnok hibázott, Csaba előnybe került.

20.Fxf6 Fxf6

21.e5 Fd8 22.f5 exf5 23.Fxf5 Bde7

 

24.Vh3

Nagymesterünk kiengedte előnyét, szép taktikai megoldással fokozhatta volna esélyét a 24.Vd3 g6? (24...Kh8 25.e6 fxe6 (25...d4 26.Vxd4 fxe6 27.Fe4) 26.Fxh7) 25.e6! fxe6 (25...gxf5 26.exf7+ Kf8 27.Vxf5) 26.Fxg6 d4 27.Fxe8 Bxe8 28.Vxd4 Vg5 29.Bf2  változatban.

24...g6 25.Fd7 Bf8 26.e6 f5 27.Hc1 Vc7 28.Be2 Bg7?!

A világoson mozgó futókat cserélni kellett volna.

29.Hd3 Fe7

30.Ve3 a5 31.Vd4 Vd6 32.He5 Ff6 33.Bfe1 Be7 34.Vf4 Fxe5 35.Bxe5 Fc8 36.Vd2 d4 37.Bxa5 Fxd7 38.exd7 Bxe1+ 39.Vxe1 Vxd7

40.Vxb4 Be8 41.h3 Vc7 42.Vc4+ Vxc4 43.bxc4 Be2 44.Bd5 Bxc2 45.Bxd4 Kf7 46.a5 Ke6 47.c5 Ba2 48.Bd6+ Ke5 49.a6 Ba5 50.Bd7 Bxa6 51.Bxh7 és döntetlen

 

Ter-Sahakjan,S (2572) - Polgár,J (2693)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fe7 9.f3 b5 10.g4 Hxd4 11.Fxd4 Fb7 12.g5 Hh5

 

13.Fe5 Vxe5 14.Vxd7+ Kf8 15.Vxb7 Fxg5+

A tavalyi csapat-világbajnokságon az azeri-örmény meccsen, Eltaj Safarli és Szergej Movszeszjan partijában a 15...Bb8 16.Va7 g6 17.Kb1 h6 18.Bd7 Be8 19.gxh6 Bxh6 20.Vxa6 változat világos számára volt előnyös, a parti remi lett.

16.Kb1 Vb8 17.Bd7 Vxb7 18.Bxb7 Ff6 19.a4 Fxc3 20.bxc3 bxa4 21.Fxa6 g5 22.Fb5 Kg7 23.Bd1 Bhb8 24.Bxb8 Bxb8

25.c4 Hf4 26.Kb2 Hg6 27.Ka3 He5

Számításba jött a 27...Ba8 28.Fxa4 (28.c5 He5 29.c6 Bc8) 28...He5 29.Kb4 Hxc4 folytatás.

28.Kxa4 Hxf3?!

29.c5 He5 30.c6 Bc8 31.Bd6 Kf6 32.Kb4 g4 33.Kc5 Ke7 34.Bd1 h5 35.Kb6 Bb8+ 36.Kc5 Bc8 37.Kb6 Bb8+

38.Ka6 Hxc6 39.Fxc6 Bb2 40.Fa4 Bb4 41.Fb5 Bxe4

 

42.Bc1

A c gyalog előrenyomulását többé nem lehetett megakadályozni.

42...h4 43.c4 Be2 44.c5 Bxh2 45.c6 Bd2 46.c7 Bd8 47.cxd8V+ Kxd8 48.Fe2 f5 49.Bc4 Kd7 50.Fxg4 fxg4 51.Bxg4 Kc6 52.Ka5 és sötét feladta

 

Jianu,V (2574) - Almási,Z (2704)
Angol megnyitás [A14]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.b3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 c5 7.Fb2 Hc6 8.e3 b6 9.Hc3 dxc4 10.bxc4 Fb7 11.Ve2 Vc7 12.Bfd1 Bad8 13.Bac1 a6 14.d3 Bd7 15.a3 Ha5 16.Fa1 Hb3 17.Bb1 Hxa1 18.Bxa1 Bb8 19.Bab1 Fc6 20.Bb3 Bdd8 21.Bdb1 Hd7 22.He1 Fxg2 23.Kxg2 Ff6 24.He4 Fe7 25.Hc3 He5 26.Kg1 Ff6 27.He4 Fe7 28.Hc3 Ff6 29.He4 Fe7 30.Hc3 Bb7 31.f4 Hc6 32.Bc1 Vb8 33.Bcb1 Vc7 34.Bc1 Bdb8 35.Hf3 b5 36.cxb5 axb5 37.He4

37...c4 38.dxc4 Ha5 39.Bbc3 bxc4 40.He5 Bb2 41.B1c2 Bxc2 42.Vxc2 Ff6 43.Hxf6+ gxf6 44.Hf3 Bb6 45.Ve4 Bb2 46.Vd4 Kg7 47.g4 Vb6 48.Vxb6 Bxb6 49.Hd2 f5 50.gxf5 exf5 51.Kf2 Bb2 52.Ke1 Ba2 53.Hxc4 Hxc4 54.Bxc4

54...Bxh2 55.Bc5 Kg6 56.a4 Ba2 57.a5 f6 58.Kf1 h5 59.Bb5 h4 60.Kg1 h3 61.Bc5 Bg2+ 62.Kh1 Be2 63.a6 Ba2 64.Bc6 Ba3 65.Kh2 Bxe3 66.Bc8 Ba3 67.Ba8 Kh7 68.Ba7+ Kh6 69.Ba8 Kg6 70.Bg8+ Kh5

71.a7 Bxa7 72.Kxh3 Ba3+ 73.Kg2 Kh6 74.Kf2 Ba7 75.Kf3 Bg7 76.Bxg7 Kxg7 77.Kf2 Kf7 78.Ke3 Kg6 79.Kf3 Kh6 80.Kf2 Kg7 81.Kf3 Kf7 82.Ke3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban, a világbajnok-jelölti verseny első fordulójának rangadóját az indiai Viswanathan Anand 47 lépésben megnyerte az örmény Levon Aronjan ellen. A spanyol megnyitású partiban Anand kedvező körülmények között visszaadta a gyalogot, futópárjával jobb esélyeket teremtett, a rajtlistát vezető Aronjan huszárja végül fogságba került. A két orosz párharcban Dmitrij Andrejkin és Vlagyimir Kramnyik, valamint Szergej Karjakin és Peter Szvidler remizett. Pontosztozkodás született az azeri Sahriyar Mamedgyarov és a bolgár Veszelin Topalov partijában is. A második játéknapon Kramnyik-Karjakin, Szvidler-Andrejkin, Topalov-Anand és Aronjan-Mamedgyarov játszmákra kerül sor.

 

Nagyszerű győzelemmel rajtolt a világbajnok-jelölti verseny doyenje, a 44 éves indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand. Az örmény Levon Aronjan elleni sikerét még értékesebbé teszi, hogy mumusát győzte le, hiszen Aronjan 18 döntetlen mellett 7-2-re vezetett ellene. Utolsó partijukat Zürichben játszották, Aronjan világossal megadásra kényszerítette.

 

Anand a spanyol megnyitású partiban elkerülte a Marshall támadást, annak ellenére, hogy Aronjan az olasz Fabiano Caruana ellen a zürichi utolsó fordulóban elvesztette a teoretikus párbajt. Az örmény nagymester „ragaszkodott” az e5 gyalog beáldozásához, az exvilágbajnok a legjobb pillanatban visszaáldozta a gyalogot, és futópárjával előnyhöz jutott. Ettől a pillanattól kezdve már csak két eredményt tudtunk elképzelni, világos nyerését, vagy sötét sikeres mentését.

A „madrasi tigris” nagyon pontosan játszott, tetszetős volt a sötét vezérszárnyi gyaloggyengeségeket kihasználó 23.c4 és 25.a4 lépése. Aronjan hátrányos pozícióban nem védekezett jól, majd huszárja a gyalograblást követően csapdába került, a 47. lépést követően kapitulációra kényszerült.

 

Az irányított sorsolásnak megfelelően orosz párharcokkal kezdődött a viadal. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik számára Dmitrij Andrejkin kellemetlen ellenfél, tavaly háromszor is kikapott tőle, a Világkupa döntőjében egyszer legyőzte. Hosszas elméleti variban Andrejkin a 21. lépésben újított, de próbálkozását Kramnyik sikerrel hárította, 32 lépés után békét kötöttek.

 

Szergej Karjakin és Peter Szvidler szicíliai védelmű ütközete csalódást okozott. A sok izgalmat ígérő állásban kikerülték az igazi összecsapást, lépésismétléssel 26 lépésben megosztoztak a ponton.

 

Az azeri Sahriyar Maedgyarov és a bolgár Veszelin Topalov partija óvatos megnyitás után kiéleződött, de mindketten pontatlankodtak. Mamedgyarov előnyét gyorsan eltékozolta, örökös sakkal ért véget a játszma.

 

Az első forduló eredményei:

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) – Vlagyimir Kramnyik (orosz,  2787) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 32)

Szergej Karjakin (orosz, 2766) – Peter Szvidler (orosz, 2758) döntetlen (Szicíliai védelem, 26)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) – Veszelin Topalov (bolgár, 2785) döntetlen (Grünfeld védelem, 36)

Viswanathan Anand (indiai, 2770) – Levon Aronjan (örmény, 2830) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 47)

 

A 2. forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik – Szergej Karjakin

Peter Szvidler – Dmitrij Andrejkin

Veszelin Topalov – Viswanathan Anand

Levon Aronjan – Sahriyar Mamedgyarov

 

Anand,V (2770) - Aronjan,L (2830)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3

A zürichi szuperverseny utolsó fordulójában Levon Aronjan az olasz Fabiano Caruana ellen a Marshall támadásban első vereségét szenvedte el. Vishy Anand elkerülte az örmény nagymester kedvenc variját. A 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d3 Fd6 13.Be1 Ff5 14.Vf3 Vh4 15.g3 Vh3 16.Fe3 Fxd3 17.Hd2 Vf5 18.Fd4 Bfe8 19.a4 h6 20.Kg2 folytatásban győzött Caruana.

8...Fb7 9.d3 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hbd2

Sötétnek bőséges az ellenjátéka a 11.Hxe5 Hd4 12.Hc3 Fb4 változatban.

 

11...Vd7

Az adatbázis szerint új lépés, Aronjan szívesen adta az e5 gyalogot... A tavalyi Tal emlékverseny első fordulójában Caruana az indiai világbajnok ellen a 11...f6 12.c3 Kh8 13.Fc2 Vd7 14.Hb3 a5 15.a4 bxa4 16.Bxa4 Hcb4 17.Bxa5 Hxc2 18.Vxc2 Hb6 19.Bxa8 Bxa8 változatban a gyalogáldozatért futópárjának köszönhetően kompenzációt kapott, a partit Anand passzív játéka miatt meg is nyerte.

12.Hxe5 Hxe5 13.Bxe5 Hf6 14.Be1 Bae8 15.Hf3 Fd6 16.Fe3 Be7 17.d4 Bfe8 18.c3 h6

A játszmát követő értékeléskor Aronjan bevallotta, hogy lebecsülte Anand következő lépésének erejét.

19.He5! Fxe5 20.dxe5 Bxe5 21.Vxd7 Hxd7 22.Bed1

Világos futópárjával kicsit jobban állt.

22...Hf6

23.c4! c6 24.Bac1 B5e7 25.a4 bxc4 26.Fxc4 Hd5

27.Fc5

A sötét vezérszárnyi gyaloggyengeségek joggal tették magabiztossá az exvilágbajnokot.

27...Be4 28.f3 B4e5 29.Kf2 Fc8 30.Ff1 B5e6 31.Bd3 Hf4 32.Bb3 Bd8 33.Fe3 Hd5 34.Fd2 Hf6

 

 

35.Fa5 Bde8 36.Bb6 Be5 37.Fc3 Hd5 38.Fxe5 Hxb6 39.Fd4 Hxa4?

A huszár sorsa megpecsételődött.

 

40.Bxc6 Bd8 41.Bc4 Fd7 42.b3 Fb5 43.Bb4 Hb2 44.Fxb5 axb5 45.Ke3 Be8+ 46.Kd2 Bd8 47.Kc3 és sötét feladta

 

Andrejkin,D (2709) - Kramnyik,V (2787)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.Fg5 Fa6 10.Va4

A tavalyi csapat-világbajnokságon az amerikai Hikaru Nakamura a 10.Vc3 h6 11.Fxf6 Vxf6 12.g3 Fb7 13.Fg2 Ha6 14.0-0 c5 15.Bac1 Bac8 16.He5 cxd4 17.Vxd4 Fxg2 18.Kxg2 Hc5 19.Ve3 folytatásban küzdött meg Vlagyimir Kramnyikkal, megnyerte a játszmát.

10...Vd7 11.Vc2 c5 12.dxc5 Bc8

 

13.Fxf6 gxf6 14.Ve4 Vb5 15.b4 bxc5 16.e3 Vb7 17.Vg4+ Kf8 18.b5 Fxb5 19.Bb1 a6 20.a4 f5  

 

21.Vf4

A tavalyi Tal emlékversenyen Sahriyar Mamedgyarov a 21.Vh4 Ve4 22.Vh6+ Ke7 23.Vg5+ Kf8 24.Vh6+ Ke7 25.Vg5+ Kf8 26.Vh6+ Ke7 folytatásban remizett Vlagyimir Kramnyikkal.

21...Ve4 22.Vxe4 fxe4 23.axb5 exf3 24.b6 Bd8 25.gxf3 Hc6 26.f4 Hb4 27.Fg2 Bab8 28.b7 Hd5 29.0-0 Bd7 30.Bfc1 Bdxb7 31.Bxb7 Bxb7 32.Fxd5 exd5 és döntetlen

 

Karjakin,S (2766) - Szvidler,P (2758)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.f4 b5 9.e5 Hg4 10.Fg1 Fb7 11.0-0-0 Hxd4 12.Fxd4 Fe7 13.Fd3 f5 14.h3 Hh6 15.Bhg1 0-0 16.Ve3 Bac8 17.Kb1 Fc6 18.He2 Fd5 19.g4 g6 20.b3 Vb7 21.Bdf1 a5 22.Hg3

 

22...Fc4 23.Fe4 Fd5 24.Fd3 Fc4 25.Fe4 Fd5 26.Fd3 és döntetlen

 

Mamedgyarov,S (2757) - Topalov,V (2785)
Grünfeld védelem [D70]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hbd2

Sahriyar Mamedgyarov szereti az eredeti elgondolásokat, korán eltérni a divatos variktól.

4...g6 5.e3 Fg7 6.Fd3 c5 7.dxc5 Ha6 8.Hb3 dxc4 9.Fxc4 Vxd1+ 10.Kxd1 He4 11.Ke2 Haxc5 12.Hxc5 Hxc5 13.Fb5+ Fd7 14.Fxd7+ Kxd7 15.Bd1+ Ke8 16.Bb1 Bc8 17.Fd2 He4 18.Fb4 f5 19.He1 a5 20.Fxa5 Ba8 21.Bd5 b6 22.Fb4 Bxa2 23.Hd3 Kf7 24.Bc1 Bha8 25.Bc2 Hf6 26.He5+ Ke8?!

Pontosabb volt a 26...Kg8 27.Bb5 e6 28.Hc6 Hd7 folytatás.

 

 

27.Bb5 B2a7 28.Fa3?!

Az azeri nagymester elnézhette a bolgár exvilágbajnok válaszlépését. 28.Bc6 Hd7 29.Hxd7 Bxd7 30.Fa3 Bad8 31.Bbxb6 Bd2+ 32.Kf3 megőrizte volna az előnyt.

28...Ba5! 29.Bc7 Bxb5 30.Bxe7+ Kd8 31.Hf7+ Kc8 32.Hd6+ Kd8

33.Bxg7 Bd5 34.Hb7+ Kc8 35.Hd6+ Kd8 36.Hb7+ Kc8 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: http://candidates2014.fide.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban az ünnepélyes megnyitóval megkezdődött a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti verseny. A nagy érdeklődéssel várt viadalon három exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. A világranglistán második örmény Levon Aronjan, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az orosz Peter Szvidler Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin küzd még a viadalon, a 600 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A viadal honlapja: http://candidates2014.fide.com/. Magyar idő szerint 10 órakor kezdődnek a fordulók, a csütörtöki első játéknapon Andrejkin-Kramnyik, Karjakin-Szvidler, Mamedgyarov-Topalov és Anand-Aronjan párharcokra kerül sor.

 

 

A 2014-es esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a viadalt, amelynek díjalapja 600 ezer euró. A nagy tét, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A győztes 135 ezer eurót is „kasszírozhat”. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov már voksolt, az örmény Levon Aronjannak és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak adja a legnagyobb esélyt, hogy győztesként kerüljön ki a csatározásból.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny holtversenyes első helyezettje, de Carlsennél kevesebb győzelme miatt a második helyre szorult, a 2000 és 2007 között világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik a tavalyi Világkupa megnyerésével kvalifikálta magát. Élő-pontja alapján is játszhatott volna, elsőségéből honfitársa, Szergej Karjakin profitált. Az örmények legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan Élő-pontszámának köszönhetően játszhat.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 2012/13-as Grand Prix-sorozatot nyerte meg, az azeri Sahriyar Mamedgyarov második helyezettként vívta ki a részvételi jogot. Sokan érzik kakukktojásnak az orosz Dmitrij Andrejkint, aki a Világkupán döntőt játszott Kramnyikkal, a rapid rájátszásokban ellenfeleinél jobban bírta a feszültséget. Az Orosz Sakkszövetség a rendezők jogán Peter Szvidlert jelölte, az ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok akár meglepetést is okozhat…

A FIDE athéni irodájában február 12-én már megtartották a viadal sorsolását. Az első fordulóban többek között orosz párharcokra kerül sor – Andrejkin-Kramnyik és Karjakin-Szvidler -, a slágermeccs, Anand és Aronjan  összecsapása lesz.

 

A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:

1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)

2. Szergej Karjakin (orosz, 2766)

3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)

4. Viswanathan Anand (indiai, 2770)

5. Levon Aronjan (örmény, 2830)

6. Veszelin Topalov (bolgár, 2785)

7. Peter Szvidler (orosz, 2758)

8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)

 

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.13

VIII.ford.

márc. 22

Andrejkin

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Andrejkin

Karjakin

-

Szvidler

Szvidler

-

Karjakin

Mamedgyarov

-

Topalov

Topalov

-

Mamedgyarov

Anand

-

Aronjan

Aronjan

-

Anand

II. ford.

márc.14

IX. ford.

márc. 23

Kramnyik

-

Karjakin

Karjakin

-

Kramnyik

Szvidler

-

Andrejkin

Andrejkin

-

Szvidler

Topalov

-

Anand

Anand

-

Topalov

Aronjan

-

Mamedgyarov

Mamedgyarov

-

Aronjan

III.ford.

márc. 15

X. ford.

márc. 25

Andrejkin

-

Karjakin

Karjakin

-

Andrejkin

Szvidler

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Szvidler

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

Mamedgyarov

-

Anand

Anand

-

Mamedgyarov

IV. ford.

márc. 17

XI. ford.

márc. 26

Mamedgyarov

-

Andrejkin

Andrejkin

-

Mamedgyarov

Karjakin

-

Topalov

Topalov

-

Karjakin

Aronjan

-

Szvidler

Szvidler

-

Aronjan

Anand

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Anand

V. ford.

márc. 18

XII. ford.

márc. 27

Andrejkin

-

Anand

Anand

-

Andrejkin

Karjakin

-

Mamedgyarov

Mamedgyarov

-

Karjakin

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Kramnyik

-

Aronjan

Aronjan

-

Kramnyik

VI. ford.

márc. 19

XIII. ford.

márc. 29

Aronjan

-

Andrejkin

Andrejkin

-

Aronjan

Anand

-

Karjakin

Karjakin

-

Anand

Mamedgyarov

-

Szvidler

Szvidler

-

Mamedgyarov

Topalov

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Topalov

VII. ford.

márc. 21

XIV. ford.

márc. 30

Karjakin

-

Aronjan

Aronjan

-

Karjakin

Szvidler

-

Anand

Anand

-

Szvidler

Kramnyik

-

Mamedgyarov

Mamedgyarov

-

Kramnyik

Andrejkin

-

Topalov

Topalov

-

 

Andrejkin

 

A tornán a klasszikus időbeosztás alapján játsszák a partikat, 2-2 óra az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 húzásra, végül 15-15 perc és lépésenként 30-30 másodperc a játszma befejezéséig. Az első helyen előálló esetleges holtverseny eldöntésének szabályzata nem változott meg, három kritérium döntheti el: egymás elleni eredmény, győzelmek száma, a Berger-Sonneborn pontszám. Ha ez sem döntene, akkor március 31-én rájátszás döntené el a világbajnoki kihívó személyét. A viadalon március 16-án, 20-án, 24-én és 28-án lesz pihenőnap. A négy orosz résztvevő miatt irányított sorsolást alkalmaztak, a hazai pályán játszó nagymesterek mindkét félidő első három fordulójában mérkőznek meg egymással.

Anatolij Karpov úgy véli, hogy olyan helyzet alakult ki, hogy a mezőny felének van esélye a végső győzelemre. „Carlsen fölénye vitathatatlan, a világbajnok-jelöltek között senki nem emelkedik ki. Aki pszichológiailag jobban készült, nagy esélyei vannak”- értékelt a sakkozás 12. világbajnoka. Karpov az orosz sakkozók közül Karjakinnak adja a legtöbb esélyt, de csak akkor, ha formában lesz. Vlagyimir Kramnyik is esélyes, de Carlsennel szemben aligha van esélye. „Ha Oroszország szeretné visszahódítani a sakkvilágbajnoki címet, akkor a fiatalokkal kell foglalkozni”- nyilatkozta Karpov.

Sorsdöntő lehet, hogy ki bírja jobban a feszültséget, ki tudja jobban elviselni a nagy tét súlyát. A tavalyi viadalon Magnus Carlsen nagy favoritnak számított, mégis oly nehezen „teljesítette” célkitűzését. Levon Aronjan az első félidőben nagyon jól játszott, a második körben három partit is vesztett. Vlagyimir Kramnyik hét döntetlennel indult, a második félidőben sorban aratta a győzelmeket, csak az utolsó fordulóban „remegett meg a keze”. Vlagyimir Kramnyik a decemberi londoni rapidverseny óta nem versenyzett, pihent és készült. Tavaly meglátása szerint túlzottan sokat versenyzett, ezért is nem fogadta el a zürichi versenyre a meghívást. Hanti-Manszijszkban az ukrán Zahar Jefimov szekundál neki, és masszőr is segíti majd a feszültségek minél jobb elviselésében.

Nehéz megjósolni, hogy milyen teljesítményre lehet képes Veszelin Topalov, hiszen már kilenc év telt el San Luis-i győzelme óta. Világbajnoki címének elvesztése mennyire ingatta meg Viswanathan Anandot. Az oroszok nagy reményeket fűznek Szergej Karjakin szerepléséhez, Peter Szvidler is képes nagy meglepetésre. Sahriyar Mamedgyarov bárkinek okozhat kellemetlen perceket, csak Dmitrij Andrejkin tűnik jóval gyengébbnek a mezőnyben.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Jerevánban zajló XV. Európa-bajnokság kilencedik fordulójában Polgár Judit világossal játszva meglepetésre vereséget szenvedett az orosz Szergej Grigorjanctól. Az ukrán olimpiai bajnok Pavel Eljanovval sötéttel remizett Balogh Csaba, a német Daniel Fridmannal osztozott meg a ponton Almási Zoltán. Balogh Csaba 6, Polgár Judit és Almási Zoltán 5,5 pontos. Az éllovas orosz Alekszander Motiljev a címvédő ukrán Alekszander Mojszejenkóval remizett, fél pont az előnye a török Dragan Solak és az izraeli Ilia Szmirin előtt. A 11 fordulós viadalról huszonhárman vívják ki a jogot a jövő évi Világkupán való részvételre.

Az örmény fővárosban zajló Európa-bajnokságon még sokan pályáznak a Világkupán való részvételi jogot érő huszonhárom helyre, és természetesen a pénzdíjakra. A viadalon 150 ezer euró a díjalap, s még 10 ezer eurót osztanak a performance-pontszámban legjobbaknak, akik nem részesülnek az első huszonöt helyezésre kiírt összegekből. Az orosz olimpiai válogatott szekundánsa, Alekszander Motiljev újabb lépést tett az Európa-bajnoki cím megszerzése felé vezető úton. A címvédő, a tornán változó formát mutató ukrán Alekszander Mojszejenkoval remizett. Meglepetésre nem a nagynevű + 2700 Élő-pontosok követik őt félpontos hátránnyal, hanem a török színekben játszó Dragan Solak és az izraeli Ilia Szmirin.

A kilencedik játéknap számunkra fájó szenzációja Polgár Judit világossal elszenvedett veresége. A spanyol megnyitású partiban Judit fontos mezőket engedett át az orosz Szergej Grigorjanc huszárjainak, hátrányos állásban nem tudott igazi ellenállást kifejteni. Grigorjanc időzavarban sem hibázott, nagymesternőnk taktikai elnézéssel meg is könnyítette nyerését.

Balogh Csaba az ukránok olimpiai bajnokával, Pavel Eljanovval osztozott meg a ponton. Csaba a szláv védelmű partiban jól játszott, kiegyenlített. Eljanov kockáztatott, gyalogokat áldozott a támadás reményében. Nagymesterünk hárította a látszatfenyegetéseket, jobb esélyeket is véltem felfedezni számára, de miután őrizetlenül hagyta a h vonalat, Eljanov tisztáldozattal örökös sakkot kényszerített ki. Balogh Csaba a 6 pontosok népes táborában, tízedik partiját a 2012-es Európa-bajnok Dmitrij Jakovenko ellen a világos bábukat vezeti majd.

Küzdelemre törekedett Almási Zoltán, ezt jelezte, hogy a királyindiai védelmet választotta. A német Daniel Fridman a g3-as rendszerben a 8.Ff4-es varira szavazott, sötéttel ebben az eltérésben kevesebb esély van élénk tisztjátékra. Nyolcszoros bajnokunk mindent megpróbált, hogy ellenjátékhoz jusson, Fridman hárította kísérleteit.

 

Az élmezőnyben a 9. forduló eredményei:

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2712, 6) – Alekszander Motiljev (orosz, 2656, 7)  döntetlen

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2713, 6) – Jevgenyij Najer (orosz, 2633, 6)  döntetlen

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2641, 6) – David Navara (cseh, 2700, 6)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2682, 6) – Hrant Melkumjan (örmény, 2613, 6)  döntetlen

Milos Perunovic (szerb, 2617, 6) – Viktor Laznicka (cseh, 2681, 6)  döntetlen

Ivan Popov (orosz, 2650, 6) – Dragan Solak (török, 2610, 6)  0 - 1

David Anton Guijarro (spanyol, 2559, 6) – Ilia Szmirin (izraeli, 2644, 6)  0 - 1

Pavel Eljanov (ukrán, 2723, 5,5) – Balogh Csaba (magyar, 2651, 5,5)  döntetlen

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2723, 5,5) – Szanan Szjugirov (orosz, 2653, 5,5)  döntetlen

Emil Szutovszkij (izraeli, 2652, 5,5) – Laurent Fressinet (francia, 2709, 5,5)  döntetlen

Ludvig Jon Hammer (norvég, 2647, 5,5) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2706, 5,5)  döntetlen

Dariusz Swiercz (lengyel, 2631, 5,5) – Makszim Matlakov (orosz, 2695, 5,5)  döntetlen

Polgár Judit (magyar, 2693, 5,5) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2574, 5,5)  0 - 1

Gabriel Szargiszjan (örmény, 2676, 5,5) – Arman Pashikjan (örmény, 2612, 5,5)  1 - 0

Vladiszlav Artemijev (orosz, 2621, 5,5) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2671, 5,5)  döntetlen

Pavel Tregubov (orosz, 2614, 5,5) – Ivan Saric (horvát, 2661, 5,5)  0 - 1

Igor Liszij (orosz, 2655, 5,5) – Alekszej Goganov (orosz, 2569, 5,5)  1 - 0

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2605, 5) – Etienne Bacrot (francia, 2739, 5)  döntetlen

Baadur Zsobava (grúz, 2716, 5) – Robert Hovhanniszjan (örmény, 2611, 5)  döntetlen

Zaven Andriaszjan (örmény, 2600, 5) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2705, 5) döntetlen

Daniel Fridman (német, 2604, 5) – Almási Zoltán (magyar, 2704, 5)  döntetlen

 

Az élmezőny állása:

 

Hely.

Rajtsz.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

Élő+/-

1

33

Alekszander Motiljev

RUS

2656

7.5

2623

44.5

47.5

6

23.4

2

66

Dragan Solak

TUR

2610

7.0

2619

46.0

49.5

5

22.6

3

44

Ilia Szmirin

ISR

2644

7.0

2598

43.5

48.0

6

16.6

4

53

Jevgenyij Najer

RUS

2633

6.5

2645

46.5

51.0

5

18.0

5

62

Hrant Melkumjan

ARM

2613

6.5

2640

45.0

48.5

4

19.3

6

48

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2641

6.5

2634

44.5

48.5

5

15.9

7

8

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

6.5

2628

50.5

55.5

4

7.5

8

84

Szergej Grigorjanc

RUS

2574

6.5

2606

41.0

45.0

5

19.7

9

15

David Navara

CZE

2700

6.5

2596

45.5

49.5

5

5.4

10

26

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

6.5

2593

43.0

47.0

4

8.0

11

24

Viktor Laznicka

CZE

2681

6.5

2592

45.5

49.0

4

7.3

12

59

Milos Perunovic

SRB

2617

6.5

2575

42.0

45.0

6

12.4

13

22

Vlagyimir Akopjan

ARM

2682

6.5

2566

45.0

48.5

4

4.4

14

9

Alekszander Mojszejenko

UKR

2712

6.5

2566

43.5

47.5

5

1.5

15

31

Ivan Saric

CRO

2661

6.5

2531

40.0

44.0

5

2.2

16

34

Igor Liszij

RUS

2655

6.5

2509

40.0

44.0

4

1.5

17

2

Pavel Eljanov

UKR

2723

6.0

2627

43.5

48.0

4

1.5

18

99

 

David Anton Guijarro

ESP

2559

6.0

2623

43.0

46.0

5

18.0

19

3

 

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

6.0

2617

46.5

50.5

3

0.4

20

12

 

Jurij Krivorucsko

UKR

2706

6.0

2607

43.5

48.0

3

0.9

21

11

 

Laurent Fressinet

FRA

2709

6.0

2599

44.5

49.0

4

0.0

22

57

 

Vladiszlav Artemijev

RUS

2621

6.0

2595

43.5

47.0

4

8.6

23

46

 

Constantin Lupulescu

ROU

2643

6.0

2584

43.0

47.5

4

5.4

24

36

 

Szanan Szjugirov

RUS

2653

6.0

2582

41.5

45.5

4

4.4

25

29

 

Szergej Zsigalko

BLR

2671

6.0

2578

43.5

48.0

3

1.6

26

77

 

Viorel Iordachescu

MDA

2583

6.0

2577

42.0

45.0

5

10.9

27

17

 

Makszim Matlakov

RUS

2695

6.0

2577

41.5

44.5

3

-0.9

28

40

 

Ivan Popov

RUS

2650

6.0

2560

43.0

47.5

4

1.8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

34

39

 

Balogh   Csaba

HUN

2651

6.0

2536

42.0

46.0

3

-0.5

51

18

 

Polgár   Judit

HUN

2693

5.5

2592

42.5

47.0

3

-4.3

57

14

 

Almási   Zoltán

HUN

2704

5.5

2556

41.0

45.0

4

-9.7

 

Az élmezőnyben a 10. forduló párosítása:

T.

 

Név

FED

Élő

Pont

-

Pont

Név

FED

Élő

 

1

Alekszander Motiljev

RUS

2656

7

Ilia Szmirin

ISR

2644

2

Dragan Solak

TUR

2610

7

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

3

Igor Liszij

RUS

2655

Alekszander Mojszejenko

UKR

2712

4

David Navara

CZE

2700

Milos Perunovic

SRB

2617

5

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2641

Vlagyimir Akopjan

ARM

2682

6

Jevgenyij Najer

RUS

2633

Viktor Laznicka

CZE

2681

7

Hrant Melkumjan

ARM

2613

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

8

Ivan Saric

CRO

2661

Szergej Grigorjanc

RUS

2574

9

Ivan Popov

RUS

2650

6

6

Pavel Eljanov

UKR

2723

10

Balogh   Csaba

HUN

2651

6

6

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

11

Laurent Fressinet

FRA

2709

6

6

Ludvig Jon Hammer

NOR

2647

12

Jurij Krivorucsko

UKR

2706

6

6

Constantin Lupulescu

ROU

2643

13

Makszim Matlakov

RUS

2695

6

6

Vlagyimir Potkin

RUS

2625

14

Ivan   Cseparinov

BUL

2681

6

6

Dariusz Swiercz

POL

2631

15

Alekszej Drejev

RUS

2679

6

6

Vladiszlav Fedoszejev

RUS

2621

16

Szergej Zsigalko

BLR

2671

6

6

Benjamin Bok

NED

2575

17

Viorel Iordachescu

MDA

2583

6

6

Mateusz Bartel

POL

2662

18

Szanan Szjugirov

RUS

2653

6

6

Alekszandre Qasasvili

GEO

2378

19

Baris Esen

TUR

2563

6

6

Emil Szutovszkij

ISR

2652

20

Etienne Bacrot

FRA

2739

6

David Anton Guijarro

ESP

2559

21

Baadur Zsobava

GEO

2716

Ivan Salgado Lopez

ESP

2605

22

Alekszander Arescsenko

UKR

2705

Andrej Zsigalko

BLR

2603

23

Vlad-Cristian Jianu

ROU

2574

Almási   Zoltán

HUN

2704

24

Samvel Ter-Sahakjan

ARM

2572

Polgár   Judit

HUN

2693

 

Polgár,J (2693) - Grigorjanc,S (2574)
Spanyol megnyitás [C91]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 Be8 9.Hbd2 Ff8 10.d4 b5 11.Fc2 exd4 12.cxd4 Fg4 13.d5 Hd4 14.Be3?! Fh5 15.Fd3?

A d5-tel kezdődő, és fontos mezőket sötétnek átadó tervben már komoly hiba. Az orosz nagymester jelentős előnybe került.  

 

15...Hg4 16.Be1 He5 17.Fe2 Hxe2+ 18.Vxe2

 

18...c6! 19.dxc6 d5

A kötéseket kihasználó centrumáttörés csak tetézte a bajokat.

20.Vf1 Hxf3+ 21.gxf3 Vh4!?

Szergej Grigorjanc időzavarba került, de előnyös állását nem tudta elrontani.

22.Vg2 Vf6 23.f4?! Vxf4 24.Hb3 Vc7 25.Vg5 Fg6 26.Ff4 Vxc6 27.exd5 Vd7 28.Fg3

28...Fe4 29.d6 Vh3 30.Bxe4 Bxe4 31.Bd1?

Az ellenfél időzavarában taktikai elnézés.

 

 

31...Fxd6! 32.Hd2 Fxg3 33.hxg3 Vg4 34.Hxe4 Vxd1+ 35.Kg2 Vd4 36.Vf5 Bd8 és világos feladta

 

Eljanov,P (2723) - Balogh,Cs (2651)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 a6 6.Vb3 b5 7.c5 a5 8.Hh4

A megszokott 8.He5 a4 9.Vd1 g6 10.g4 Fe6 helyett új terv.

8...Fe6 9.Fd3 g6 10.Vc2 Fg7 11.a3 0-0 12.f4 Hh5 13.Fd2 f5 14.Hf3 Hf6 15.h3 He4 16.g4 Hd7 17.gxf5 gxf5 18.He2 Kh8 19.Bg1 Ff7 20.He5 Hxe5 21.fxe5 e6

 

22.0-0-0 Fh6 23.Hf4 Bg8 24.Fxe4 fxe4 25.Bxg8+ Vxg8 26.Fe1?! Vg1

Számításba jött a 26...Fxf4 27.exf4 Vg6 28.Fh4 h6 folytatás.

27.Ve2 Vg5 28.Ff2 Vf5

 

29.Fh4

Pavel Eljanov kockáztatott.

29...Fxf4 30.Ff6+ Kg8 31.exf4 Vxh3 32.f5 exf5 33.Vf2 b4

Erősebb volt a 33...Vh6+ és 34.Kb1-re a 34...Fg6 35.Vg3 b4 folytatás.

34.Bg1+ Fg6 35.Bg3 Vh1+ 36.Bg1 Vh3 37.Bg3 Vh1+

Nagymesterünk megpróbálhatta volna a 37...Vh6+ 38.Fg5 Vf8 39.a4 Kf7 folytatást.

38.Bg1 Vf3?!

39.Vh2!

Az ukrán sakkozó a különböző színű futó erejét kihasználva kikényszerítette az örökös sakkot.

39...Kf7 40.e6+ Kxf6 41.Ve5+ Ke7 42.Vd6+ Kf6 43.Ve5+ és döntetlen

 

Fridman,D (2604) - Almási,Z (2704)
Királyindiai védelem [E63]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.Hc3 d6 6.Hf3 Hc6 7.0-0 a6 8.Ff4 Bb8 9.Bc1 b5 10.Hd5 bxc4 11.Hxf6+ exf6 12.Bxc4 He7 13.b3 Hd5 14.Fd2 Hb6 15.Bc1 Be8 16.e3 Fb7 17.He1 Hd5

18.Vc2 Be7 19.Hd3

Számításba jött a 19.e4 Hb6 20.Hd3 Bc8 21.Bfe1 folytatás.

19...f5 20.Hb2

A német sakkozó a huszárjának kereste a megfelelő mezőt. A 20.Fa5 Ve8 21.Vc4 terv figyelmet érdemelt.

20...Ve8 21.Hc4 Fa8 22.Ha5 Bb6 23.Hc4 Bb8 24.Vd3 h5 25.Bc2 h4 26.Bfc1 Hf6 27.Fxa8 Bxa8 28.Ha5

28...c5 29.dxc5 dxc5 30.Bxc5 Bd7 31.Ve2 He4 32.B5c2 Hg5 33.gxh4 Hh3+ 34.Kf1 Ve4

35.f3 Vxh4 36.Fe1 Vg5 37.Vg2 Vh5 38.f4 Be8 39.Bc8 Bde7 40.Bxe8+ Bxe8 41.Hc4

41...g5 42.Ve2 Vxe2+ 43.Kxe2 gxf4 44.Hd6 Bxe3+ 45.Kf1 Ff6 46.Hxf5 Be5 47.Hh6+ Kg7 48.Hg4 Be6 49.Hxf6 Kxf6 50.Kg2 Be3 51.Ff2 Bd3 52.Bc5 Hxf2 53.Kxf2 Bd2+ 54.Kf3 Bxa2 55.Kxf4 Bxh2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban március 12. és 31. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon három exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. A világranglistán második örmény Levon Aronjan, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az orosz Peter Szvidler Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin küzd még a viadalon, a 600 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban nyolcadikként a háromszoros olimpiai bajnok, kétszeres Grand Slam-győztes, Grand Prix-győztes Levon Aronjan pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Aronjan az 5-ös rajtszámot kapta, Ananddal sötéttel játszik az első fordulóban.

 

 

A 2014-es esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a viadalt, amelynek díjalapja végül 600 ezer euró. A nagy tét, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A győztes 135 ezer eurót is „kasszírozhat”. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov már voksolt, az örmény Levon Aronjannak és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak adja a legnagyobb esélyt, hogy győztesként kerüljön ki a csatározásból.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny holtversenyes első helyezettje, de Carlsennél kevesebb győzelme miatt a második helyre szorult, a 2000 és 2007 között világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik a tavalyi Világkupa megnyerésével kvalifikálta magát. Élő-pontja alapján is játszhatott volna, elsőségéből honfitársa, Szergej Karjakin profitált. Az örmények legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan Élő-pontszámának köszönhetően játszhat.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 2012/13-as Grand Prix-sorozatot nyerte meg, az azeri Sahriyar Mamedgyarov második helyezettként vívta ki a részvételi jogot. Sokan érzik kakukktojásnak az orosz Dmitrij Andrejkint, aki a Világkupán döntőt játszott Kramnyikkal, a rapid rájátszásokban ellenfeleinél jobban bírta a feszültséget. Az Orosz Sakkszövetség a rendezők jogán Peter Szvidlert jelölte, az ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok akár meglepetést is okozhat…

A FIDE athéni irodájában február 12-én már megtartották a viadal sorsolását. Az első fordulóban többek között orosz párharcokra kerül sor – Andrejkin-Kramnyik és Karjakin-Szvidler -, a slágermeccs, Anand és Aronjan  összecsapása lesz.

 

A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:

1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)

2. Szergej Karjakin (orosz, 2766)

3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)

4. Viswanathan Anand (indiai, 2770)

5. Levon Aronjan (örmény, 2830)

6. Veszelin Topalov (bolgár, 2785)

7. Peter Szvidler (orosz, 2758)

8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)

 

A világranglistát fölényesen vezető Magnus Carlsen legnagyobb riválisának tartja Levon Aronjant. „Magabiztos, jól felkészült, képes kevéssé ismert állásokban is remekül tájékozódni, soha nem adja fel” – jellemezte az örmény nagymestert a norvég világbajnok. Levon Aronjan tíz év alatt 35 szuperversenyen vett részt, tizenhárom tornát nyert meg. Háromszoros olimpiai bajnok, csapat-világbajnok, Világkupa-győztes, a Grand Prix-versenysorozat első helyezettje, Grand Slam-győztes. Már csak egy titulus hiányzik gyűjteményéből, sokan tartják a világbajnok-jelölti verseny egyik favoritjának.

Levon Aronjan pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

Az örmény sakkozás legjobbja, a 2006-os torinói, a 2008-as drezdai és a 2012-es isztambuli sakkolimpián aranyérmes válogatott éltáblása, Levon Aronjan 1982. október 6-án született Jerevánban. 1994-ben a szegedi korcsoportos vb-n a 12 évesek korcsoportjában győzött. 1999-ben örmény bajnok lett,  2001-ben a lausanne-i ifjú titánok tornáján győzött, egy év múlva junior világbajnokságot nyert. 2005 júliusában került be a top 10-be és egyúttal átlépte a 2700 Élő-pontos határt. A csapat-világbajnokságon bronzérmes örmény válogatott éltáblása. Hanti-Manszijszkban lenyűgöző teljesítménnyel diadalmaskodott a Világkupán. Az örmény nagymester tíz játszmát nyert meg, tíz partija döntetlennel végződött.

 

Torinóban olimpiai bajnok a válogatottal

 

2006 januárjában Wijk aan Zee-ben, a világranglista ötödik helyezettjeként pályafutása első szuperversenyén csak ötvenszázalékos, de a linaresi viadalon már tornagyőztesként ünnepelték. Az áprilisi és júliusi világranglistán Veszelin Topalov és Viswanathan Anand mögött harmadikként jegyezték. A torinói sakkolimpián az aranyérmes örmény válogatott „vezérevezőse”, jelentős szerepet játszott a szenzációs sikerben.

A fantasztikus sorozat után törvényszerű volt kis visszaesésese, de Moszkvában, a Tal-emlékversenyen hármas holtversenyben első -  többek között Lékó Péterrel -, majd 2007. januárjában Wijk aan Zee-ben Veszelin Topalovval  és Tejmur Radzsabovval osztotta a dicsőséget. Májusban rapid párosmérkőzésen 4-2-re legyőzte Vlagyimir Kramnyikot. Elisztában a világbajnok-jelölti párosmeccsen drámai küzdelemben, csak a hosszabbítás után nyert a 16 éves norvég Magnus Carlsen ellen. A nyolc között a spanyol Alekszej Shirovval szemben egy nyeréssel és öt remivel biztosította mexikói repülőjegyét. Főpróbaként Aronjan Mainzban megnyerte a Fischer Random Chess versenyt, a döntőben Anandot győzte le. A visszavágón, a rapidtornán az indiai exvilágbajnok diadalmaskodott, három remi mellett egy nyeréssel.

 

Másodszor is olimpiai bajnok az örmény válogatottal

Nagy reményekkel utazott Mexikóba, az egyik titkos favoritnak tartották a nyolcfős világbajnoki döntőben. Sem betegségével, sem riválisaival nem tudott sikerrel megbirkózni. Mindössze 6 pontot ért el, az orosz Alekszandr Morozeviccsel holtversenyben hatodik lett.

Gyorsan feledtette a kudarcot, a Corus-tornán Magnus Carlsennel holtversenyben végzett az élen, egyetlen vereségét Kramnyiktól szenvedte el. Linaresben a harmadik helyet osztotta Topalovval. Remekelt Nizzában, 2,5 pontos előnnyel nyerte meg az Amber-versenyt. Nagyot bukott a szófiai M-tel versenyen, nyeretlenül, négy vereséggel utolsó lett! Sokáig nem búslakodott, Szocsiban megnyerte a Grand Prix-tornát. Amire kevesen számítottak, az örmény válogatott Drezdában megvédte olimpiai bajnoki címét. Igazi népünnepély volt az aranyérmes csapat fogadtatása. Nankingban második hellyel zárta az évet.

 

Grand Prix- és Grand Slam-győztes

2009-ben a Corus-tornán holtversenyben második, Linaresben gyengélkedett, -1-gyel végzett. A GP-viadalon Nalcsikban ismét top formában, újabb első helyet szerzett. Mainzban megnyerte a rapidtornát, Zsermukban a holtversenyes második hellyel a GP-versenysorozat győztese és világbajnokjelölt lett. Bilbaóban parádézott a Grand Slam-döntőn. A Tal-emlékversenyen Ananddal csak   a negyedik helyet osztotta. Nem látjuk őt Wijk aan Zee-ben, Linaresben harmadik. Sanghajban a Grand Slam kvalifikációs versenyen rájátszásban kikapott Kramnyiktól. A sakkolimpián nem rajta múlott, hogy a címvédő örmények csak nyolcadikok lettek. Moszkvában kettős sikert aratott, holtversenyben első lett a Tal-emlékversenyen, majd a villám-vb-t is megnyerte.

A 2011-es évet ismét Wijk ann Zee-ben kezdte, Carlsennel holtversenyben harmadik, majd szerencsés kézzel rapidozott a 20. Amber-tornán, övé az utolsó verseny első helye.

 

Kazanyban a rájátszásban kikapott Alekszandr Griscsuktól

Kazanyban, a világbajnok-jelölti páros mérkőzések első körében  gigászi csatát hozott az első számú esélyesnek tartott Levon Aronjan és az orosz Alekszandr Gricsuk összecsapása. A meccs első játszmájának végjátékában Aronjan nagyon közel került a nyeréshez, egy pillanatban akár döntő fölénybe kerülhetett volna. Az esélyt elmulasztotta, Griscsuk üggyel-bajjal kiharcolta a döntetlent. A másik három parti hasonló izgalmakkal nem szolgált. A rájátszásban nyíltsisakos küzdelem folyt, két sötéttel elért nyeréssel kezdődött a négyjátszmás meccs. Aronjan nagyon idegesen játszotta az első partit, szinte ellenállás nélkül vesztett. A jelentős lélektani előny azonban béklyóként hatott Griscsuk játékára, világossal ő sem remekelt, Aronjan egyenlített.

A világranglista harmadik helyezettje alighanem meccslabdát  hibázott a harmadik játszmában, Aronjan nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul, sőt a remiért kellett megküzdenie. A negyedik ütközet döntött,  Aronjan tőle szokatlan módon jelentős időhátrányba került, Griscsuk a vezérszárnyon kezdeményezéshez jutott. Az örmény nagymester mindent megkísérelt, hogy mentse állását, Griscsuk némi bizonytalankodás után kiskombinációval anyagi előnyt szerzett. Időelőnyét is kihasználva gúzsba kötötte sötét haderejét, majd a király elleni akció továbbjutását jelentette.

 

Ningbóban, Moszkvában és Wijk aan Zee-ben remekelt

Aronjan a kudarcért a ningbói csapat-világbajnokságon aranyéremmel kárpótolta magát, s egyúttal sokadszor bizonyította, hogy társaival igazi csapatot alkot, veretlenül lettek elsők. Két olimpiai aranyérem után a top csapatversenyt is megnyerték.

 

A Grand Slam-döntőn Carlsen és Ivancsuk mögött, Nakamura és Anand társaságában lett harmadik. A csapat Európa-bajnokságon az örmény válogatott az utolsó forduló előtt még vezetett, de a németektől elszenvedett váratlan vereségnek köszönhetően még a dobogóról is lecsúsztak. Aronjan az éltáblán eredményesen játszott. A nagy presztízsű Tal-emlékversenyen harmadszor végzett holtversenyben az élen. A Berger-Sonneborn pontszámmal megelőzte volna a norvég Magnus Carlsent, de a versenykiírás a több sötét partit játszót díjazta, így a világranglistát vezető Magnus lett a kedvezményezett, mindketten megőrizték veretlenségüket.

A moszkvai nagy sikert követően a London Chess Classic szuperversenyen csalódást okozott. Fölényes állást elvesztett Hikaru Nakamurával szemben, s tőle szokatlan módon a vereség túlzottan is megviselte, Vishy Ananddal együtt csak ötvenszázalékos eredményt ért el. Levon a sakkot nélkülöző pihenést választotta, új energiákat gyűjtött és januárban a Tata Steel szuperversenyen, Wijk aan Zee-ben  partijai pályafutásában új színvonalat  jelentettek. Úgy érezte, hogy a nyitások alaposabb kidolgozására fordított munka is nagyon hasznos volt. Kreatívabb lett a felkészülése, nagyon fontosnak érezte a számtalan jó tanácsot, meg kell tanulnia a számítógép helyes használatát.

 

Wijk aan Zee-ben kettős győzelemmel rajtolt, Karjakin legyőzése után visszavágott Nakamurának a londoni vereségért. A harmadik fordulóban azonban kikapott a nagy riválistól, Magnus Carlsentől. A vesztés ezúttal nem törte le, higgadtan értékelte, hogy a rossz nyitást követően nagyot nem hibázott, mindent elkövetett, hogy megnehezítse Magnus nyerését. Belátta, hogy egy ilyen jó sakkozó ellen lehet partit veszíteni. A cseh David Navarával szemben érte még „baleset”, de hét játszmát tudott nyerni, s a plusz öt az első helyet jelentette számára. „Életem versenyét játszottam” – nyilatkozta a torna végén.

Az eredetileg őszre tervezett világbajnok-jelölti versenyre áprilisban Zürichben hatjátszmás felkészülési párosmeccset vívott az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. A sakktörténelemben még nem fordult elő, hogy hivatalos tétmeccsen kívül a legjobbak ilyen megmérettetést vállaljanak. Klasszikus gondolkodási idő mellett csatároztak, párharcuk 3-3-mal ért véget. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.  

A májusi Élő-listán 10 pontra megközelítette Carlsent, de a júniusra előrehozott Tal-emlékversenyen holtversenyben negyedik lett, 2-2 nyerés és vesztés volt a számláján az 5 remi mellett.

 

Isztambulban harmadszor olimpiai bajnok, az éltáblán is aranyérmes 

A 2006-ban és 2008-ban is első örmény válogatott Isztambulban harmadszor diadalmaskodott. Együttesük Szergej Movszeszjan hazatérével jelentősen erősödött, Hanti-Manszijszkban címvédőként csak hetedikek voltak, de a csapat-világbajnokság megnyerésével legjobbjaik új impulzusokat kaptak. Ők sem fiatalodtak az évek alatt, de hitük az újabb és újabb sikerek elérésében csak erősödött. Harmadikok voltak a rajtlistán, a hetedik fordulóban a kínaiaktól elszenvedett vereséget követően rendezték soraikat, négy győzelemmel célba értek. A örmény televízió megszakította adását, hogy közölje az örömhírt, majd egyenes adásban közvetítették a záróünnepséget.

Az „aranykapitány” Arshak Petroszjan harmadszor emelhette magasba a Hamilton Russel aranyserleget. A válogatott az elnöki különgéppel utazott haza, Jerevánban vörös szőnyeg, népünnepélyre emlékezető fogadtatás várta a csapatot. Önmagáért beszél Levon Aronjan 10 partiból gyűjtött 7 pontja, a 2894-es performance-pontszám!

„Szeretném kiemelni Levon Aronjan szerepét. Az ő tudása, a többiekhez való viszonya is a siker kulcsa. Megosztja társaival a legféltettebben őrzött megnyitási ötleteit, a gondosan kidolgozott a változatokat, aligha van erre hasonló példa a rivális együtteseknél. A többiekre is jellemző ez a hozzáállás, nincsenek titkaik egymás előtt, mert a csapat eredményessége a tét” – nyilatkozta a kapitány.

A Grand Slam-döntőn nem tudott lépést tartani az olasz Fabiano Caruanával és a második félidőben remeklő Carlsennel, harmadik lett. Londonban csalódást okozott, csak hatodik a kilencfős mezőnyben, kikapott Carlsentől. A Tata Steel szuperversenyen a címvédőként rajtolva egyetlen vereségét az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól szenvedte el. Látványos partiban kapott ki, a házielemzés ellen nem volt védelme. Aronjan formája sokat javult a londoni torna óta. Másfél pontos hátránnyal lett második Carlsen mögött. Esélyes állást rontott remire ellene.

A londoni világbajnok-jelölti versenyen nem bírta a hajrá feszültségét, a második félidőben három partit is vesztett

A londoni világbajnok-jelölti torna első félidejében Levon Aronjan jól, ponterősen játszott, Magnus Carlsennel holtversenyben vezetett, másfél ponttal előzték meg a hetet remiző Vlagyimir Kramnyikot. A második körben azonban meglepő fordulatokat láttunk. Egymás elleni remijük után Aronjan kikapott Borisz Gelfandtól. Gyorsan javított Ivancsuk elleni győzelmével, fél pont volt a hátránya Carlsennel szemben. A 11. fordulóban azonban elszenvedte második vereségét, Peter Szvidler „besegített” Carlsennek és Kramnyiknak. Az örmény nagymester a versenyfutásban a harmadik helyre csúszott vissza. A következő játéknap megpecsételte sorsát, hihetetlen fordulatos, izgalmakban bővelkedő összecsapás végén Kramnyik győzött, Aronjan a végjátékban prózai remit nem vett észre. Carlsen és Kramnyik holtversenyes elsősége a norvég titánnak kedvezett, több győzelmének köszönhetően világbajnoki kihívó lett.

 

Helyezés

Név

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

1

Magnus   Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

1 0

½ ½

1 1

1 ½

½ 0

½ 1

1

5

2

Vlagyimir   Kramnyik

2810

RUS

½ ½

* *

½ 1

½ 1

½ ½

½ 1

½ 0

½ 1

1

4

3

Peter   Szvidler

2747

RUS

0 1

½ 0

* *

½ 1

½ ½

½ ½

½ 1

1 ½

8

4

4

Levon   Aronjan

2809

ARM

½ ½

½ 0

½ 0

* *

1 0

½ ½

1 1

1 1

8

½

5

5

Borisz   Gelfand

2740

ISR

0 0

½ ½

½ ½

0 1

* *

½ ½

½ ½

½ 1

1

2

6

Alekszandr   Griscsuk

2764

RUS

0 ½

½ 0

½ ½

½ ½

½ ½

* *

½ 1

½ ½

1

1

7

Vaszilij   Ivancsuk

2757

UKR

½ 1

½ 1

½ 0

0 0

½ ½

½ 0

* *

0 1

6

0

3

8

Tejmur   Radzsabov

2793

AZE

½ 0

½ 0

0 ½

0 0

½ 0

½ ½

1 0

* *

4

0

1

 

 

A sakkozás negyedik világbajnoka, Alekszander Aljechin emlékére megszervezett tornát a vereséggel kezdő Levon Aronjan nyerte meg.  Holtversenyben végzett az élen a veretlenségét megőrző izraeli Borisz Gelfanddal. A versenykiírás a sötéttel többet játszót részesítette előnyben, így Aronjan vehette át a győztesnek járó trófeát. Párizsban öt, Szentpéterváron négy fordulót játszottak le.

A norvégiai Stavangerben megrendezett szuperversenyen Aronjan + 1-gyel Peter Szvidlerrel és Viswanathan Ananddal a negyedik helyet osztotta.

Élő-pontjai alapján biztos résztvevője volt a világbajnok-jelölti versenynek, de játszania kellett a Világkupán. A norvégiai Tromsøben megrendezett viadal harmadik fordulójának nagy szenzációjaként a rajtlistát vezető, a világranglistán második Levon Aronjan búcsúzni kényszerült. Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij ellen világossal vesztette el az első partit, bonyodalmakban gazdag második játszmában nyerőesélyt szalasztott el. Aronjan gyenge szereplésével 10,8 pontot vesztett.

Az örmény nagymester a Világkupán mutatott gyenge játéka után St. Louisban is csalódást okozott, újabb Élő-pontokat is vesztett, közel három év után kikerült a 2800 Élő-pontos klubból. Javított a Grand Slam-döntőn, veretlenül nyerte meg a tornát, formája jelentős javulást mutatott.

A csapat Eb-n csak negyedik lett az örmény válogatott, Aronjan 9-ből 6 pontot ért el. Antalyában a csapat-vb-n nem tudták megvédeni címüket, de Levon Aronjan remekelt, az első táblán a legjobb eredményt érte el 8-ból 6 ponttal.

 

Tornagyőzelemmel kezdte az idei évet. A Tata Steel Chess 2014 szuperversenyen másfél pontos előnnyel végzett az élen, + 13,7 Élő-pontot is szerzett. A zürichi tornán Magnus Carlsen mögött lett második. A világranglistán második 2830 Élő-pontjával, ez pályafutásának legmagasabb értékszáma.

 

Kiemelkedő sikerei:

2005 Világkupa 1

2006 Morelia/Linares 1, Moszkva 1-3

2007 Wijk aan Zee 1-3

2008 Wijk aan Zee1-2, Amber (rapid) 1, Szocsi GP 1, Nanking 2

2009 Wijk aan Zee 2, Amber (rapid) 1-3, Nalcsik GP 1, Zsermuk GP 2-3, Bilbao 1

2010 Moszkva 1-3

2011 Moszkva 1-2

2012 Wijk aan Zee 1

2013 Wijk aan Zee 2, Párizs/Szentpétervár 1-2, Bilbao 1

2014 Wijk aan Zee 1, Zürich 2

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal jelentős mínuszban van, 18-szor megosztoztak a ponton, az orosz sakkozó 7-3-ra vezet ellene. Utolsó partijukat az Aljechin emlékversenyen Aronjan megnyerte.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalovval szemben is kedvezőtlen a mérlege, 21 partiban csatázott vele, hatszor vereséget szenvedett, háromszor legyőzte a bolgár sakkozót.

Az exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen Aronjan nagyon sikeres. A 27 partiból hetet nyert meg, kétszer kapott ki tőle, tizennyolc partijuk remivel végződött.

Szergej Karjakinnal 18 partiban csatázott, hat győzelmet ért el két vereségével szemben, tíz partijuk döntetlennel zárult.

Peter Szvidlerrel 17 partit vívott. Az örmény nagymester háromszor nyert, kétszer kikapott, tizenkétszer megosztoztak a ponton.

Sahriyar Mamedgyarovval 13 partiban nézett farkasszemet. Aronjan 2-1-re vezet tíz döntetlen mellett.

Dmitrij Andrejkinnel csak villámpartit játszott, mindkettőt megnyerte.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Jerevánban zajló XV. Európa-bajnokság nyolcadik fordulójában Polgár Judit sötéttel, Balogh Csaba világossal játszva győzött. Nagymesternőnk az olasz Daniyyil Dvirnyy ellen hosszas manőverezés után nyert. Csaba jól megjátszott nyitás után kiskombinációval gyalogelőnyt szerzett grúz ellenfelével szemben, előnyét érvényesítette. Almási Zoltán nyerést ígérő állását remire rontotta a spanyol Ivan Salgado Lopez ellen. Polgár Juditnak és Balogh Csabának 5,5, Almási Zoltánnak 5 pontja van. Az éllovas orosz Alekszander Motiljev újabb győzelemmel egy pontra növelte előnyét, tizenhárman gyűjtöttek 6 pontot.

 

A nyolcadik játéknapon kevés hiányzott a százszázalékos magyar sikerhez, a régen várt három győzelemhez. Balogh Csaba a szicíliai védelem Paulsen-változatában pontosan megjátszott nyitás után kiskombinációval gyalogot nyert. Az anyagi előny érvényesítése technikai feladat volt, ezt nagymesterünk hibátlanul megoldotta.

Az olasz Danyyil Dvirnyy az angol megnyitás egyik ritka változatával próbálta meglepni Polgár Juditot. Korai gyalogáldozata után alaposan megváltozott az állás szerkezete, az anyagi egyensúly helyreállítása után az olasz sakkozó királyállásának gyengesége adhatott okot bizakodásra, és az a szabadgyalog. Világos a gyalogot feltartóztatta, hosszas manőverezés kezdődött, világosnak kellett vigyáznia. Az időkontroll után az olasz nagymesternek fogyott gyorsabban az ideje, Judit csapdát állított, amibe ellenfele gyanútlanul belesétált. Elhibázott gyalograblása után Judit vezére és bástyája matthálót szőtt királya köré.

 

A szicíliai védelem bonyodalmait Almási Zoltán nagyon érti, s ez látszott is a spanyol Ivan Salgado Lopez elleni partijában. Szépen túljátszotta ellenfelét, a nagyátlón létrehozott fenyegetés győzelmet ígért, amikor váratlanul, számára is érthetetlen módon megtorpant, nyerés helyett remire rontotta a pozíciót.

Az éllovas orosz Alekszander Motiljev újabb győzelemmel egy pontra növelte előnyét, az ukrán Pavel Eljanov sokat hibázott az érdekes csata során. Az eredmények közül kiemelkedik az izraeli Ilia Szmirin sikere. A + 2700 Élő-pontosok közül a grúz Baadur Zsobava mellett az ukrán Alekszander Arescsenko veresége is meglepetés.

 

 

Az élmezőnyben a 8. forduló eredményei:

Alekszander Motiljev (orosz, 2656, 6) – Pavel Eljanov (ukrán, 2723, 5,5)  1 - 0

Viktor Laznicka (cseh, 2681, 5,5) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2713, 5,5)  döntetlen

Dragan Solak (török, 2610, 5,5) – Vlagyimir Akopjan (örmény, 2682, 5,5)  döntetlen

Hrant Melkumjan (örmény, 2613, 5,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2723, 5)  döntetlen

Ilia Szmirin (izraeli, 2644, 5) – Baadur Zsobava (grúz, 2716, 5)  1 - 0

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2712, 5) – Constantin Lupulescu (román, 2643, 5)  1 - 0

Alekszander Arescsenko (ukrán, 2705, 5) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2641, 5) 0 - 1

David Navara (cseh, 2700, 5) – Anton Somojev (orosz, 2581, 5)  1 - 0

Jevgenyij Najer (orosz, 2633, 5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2698, 5)  1 - 0

Milos Perunovic (szerb, 2617, 5) – Alekszander Rjazancev (orosz, 2689, 5)  1 - 0

Pavel Tregubov (orosz, 2614, 5) – Gabriel Szargiszjan (örmény, 2676, 5)  döntetlen

Benjamin Bok (holland, 2575, 5) – Ivan Popov (orosz, 2650, 5) 0 - 1

Alekszandr Simanov (orosz, 2649, 5) – David Anton Guijarro (spanyol, 2559, 5)  0 - 1

Alekszej Goganov (orosz, 2569, 5) – Ludvig Jon Hammer (norvég, 2647, 5)  döntetlen

Laurent Fressinet (francia, 2709, 4,5) – Gaioz Nigalidze (grúz, 2527, 5)  1 - 0

Robert Hovhanniszjan (örmény, 2611, 4,5) – Etienne Bacrot (francia, 2739, 4,5)  döntetlen

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2706, 4,5) – Avetik Grigorjan (örmény, 2583, 4,5)  1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2704, 4,5) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2605, 4,5)  döntetlen

Makszim Matlakov (orosz, 2695, 4,5) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2583, 4,5)  1 - 0

Danyyil Dvirnyy (olasz, 2575, 4,5) – Polgár Judit (magyar, 2693, 4,5)  0 - 1

Balogh Csaba (magyar, 2651, 4,5) – Giga Quparadze (grúz, 2507, 4,5)  1 – 0

 

Az élmezőny állása:

 

H

R

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

Élő+/-

1

33

GM

Alekszander Motiljev

RUS

2656

7.0

2611

33.5

36.5

6

22.6

2

53

GM

Jevgenyij Najer

RUS

2633

6.0

2635

37.0

41.0

5

16.9

3

62

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2613

6.0

2634

36.0

39.0

4

18.3

4

8

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

6.0

2628

40.0

44.0

4

8.6

5

48

GM

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2641

6.0

2625

34.5

37.5

5

15.1

6

99

GM

David Anton Guijarro

ESP

2559

6.0

2620

32.0

35.0

5

21.8

7

66

GM

Dragan Solak

TUR

2610

6.0

2614

35.5

39.0

4

17.0

8

44

GM

Ilia Szmirin

ISR

2644

6.0

2604

35.0

39.0

5

12.8

9

15

GM

David Navara

CZE

2700

6.0

2590

34.0

37.0

5

6.2

10

24

GM

Viktor Laznicka

CZE

2681

6.0

2588

36.0

39.5

4

8.2

11

22

GM

Vlagyimir Akopjan

ARM

2682

6.0

2560

35.0

38.5

4

5.4

12

59

GM

Milos Perunovic

SRB

2617

6.0

2560

31.5

34.5

6

11.5

13

9

GM

Alekszander Mojszejenko

UKR

2712

6.0

2554

31.5

34.5

5

2.3

14

40

GM

Ivan Popov

RUS

2650

6.0

2553

33.5

37.0

4

7.4

15

91

GM

Alekszej Goganov

RUS

2569

5.5

2660

36.5

39.0

3

19.5

16

63

GM

Arman Pashikjan

ARM

2612

5.5

2631

35.0

39.0

3

13.1

17

2

GM

Pavel Eljanov

UKR

2723

5.5

2624

34.0

37.5

4

2.5

18

3

GM

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

5.5

2612

36.5

39.5

3

1.4

19

12

GM

Jurij Krivorucsko

UKR

2706

5.5

2602

34.0

37.5

3

1.7

20

61

GM

Pavel Tregubov

RUS

2614

5.5

2596

32.5

35.5

3

10.3

21

18

GM

Polgár   Judit

HUN

2693

5.5

2594

34.0

38.0

3

2.3

22

84

GM

Szergej Grigorjanc

RUS

2574

5.5

2593

33.0

36.5

4

13.1

23

11

GM

Laurent Fressinet

FRA

2709

5.5

2591

36.0

40.0

4

0.8

24

26

GM

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

5.5

2590

35.0

39.0

3

3.9

25

57

IM

Vladiszlav Artemijev

RUS

2621

5.5

2585

34.0

37.0

4

7.9

26

29

GM

Szergej Zsigalko

BLR

2671

5.5

2571

34.5

38.0

3

2.3

27

36

GM

Szanan Szjugirov

RUS

2653

5.5

2562

34.0

37.5

4

3.4

28

42

GM

Ludvig Jon Hammer

NOR

2647

5.5

2524

31.5

35.0

3

0.1

29

31

GM

Ivan Saric

CRO

2661

5.5

2519

30.5

33.5

4

-2.1

30

39

GM

Balogh   Csaba

HUN

2651

5.5

2509

33.0

36.0

3

-1.5

31

54

GM

Dariusz Swiercz

POL

2631

5.5

2495

32.0

36.0

4

-0.9

32

38

GM

Emil Szutovszkij

ISR

2652

5.5

2494

29.5

32.5

4

-2.8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

53

14

GM

Almási   Zoltán

HUN

2611

5.0

2624

36.0

38.5

3

-8.3

 

Az élmezőnyben a 9. forduló párosítása:

 

T

 

Név

FED

Élő

Pont

-

Pont

Név

FED

Élő

 

1

Alekszander Mojszejenko

UKR

2712

6

7

AlekszanderMotiljev

RUS

2656

2

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

6

6

Jevgenyij Najer

RUS

2633

3

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2641

6

6

David Navara

CZE

2700

4

Vlagyimir Akopjan

ARM

2682

6

6

Hrant Melkumjan

ARM

2613

5

Milos Perunovic

SRB

2617

6

6

Viktor Laznicka

CZE

2681

6

Ivan Popov

RUS

2650

6

6

Dragan Solak

TUR

2610

7

David Anton Guijarro

ESP

2559

6

6

Ilia Szmirin

ISR

2644

8

Pavel   Eljanov

UKR

2723

Balogh   Csaba

HUN

2651

9

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

Szanan Szjugirov

RUS

2653

10

Emil Szutovszkij

ISR

2652

Laurent Fressinet

FRA

2709

11

Ludvig   Jon Hammer

NOR

2647

Jurij Krivorucsko

UKR

2706

12

Dariusz Swiercz

POL

2631

Makszim Matlakov

RUS

2695

13

Polgár   Judit

HUN

2693

Szergej   Grigorjanc

RUS

2574

14

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

Arman Pashikjan

ARM

2612

15

Vladiszlav Artemijev

RUS

2621

Szergej Zsigalko

BLR

2671

16

Pavel Tregubov

RUS

2614

Ivan Saric

CRO

2661

17

Igor Liszij

RUS

2655

Alekszej Goganov

RUS

2569

18

Ivan Salgado Lopez

ESP

2605

5

5

Etienne Bacrot

FRA

2739

19

Baadur Zsobava

GEO

2716

5

5

Robert Hovhanniszjan

ARM

2611

20

Zaven   Andriaszjan

ARM

2600

5

5

Alekszander Arescsenko

UKR

2705

21

Daniel Fridman

GER

2604

5

5

 Almási   Zoltán

HUN

2704

 

Dvirnyy,D (2575) – Polgár,J (2693)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 c5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.Hc3 Hc6 5.a3 d6 6.b4 cxb4 7.axb4 Hxb4 8.Va4+ Hc6 9.c5

Az olasz sakkozó további cserékben látta esélyét.

9...dxc5 10.Fxc6+ bxc6 11.Vxc6+ Fd7 12.Vxc5 Bc8 13.Va3

13...Fc6 14.Hf3 Hh6 15.Fb2 Hf5 16.Hd1 Fxb2 17.Vxb2 0-0 18.He3 Hxe3 19.fxe3 a5 20.Bf1 a4 21.He5 Vd5 22.Hxc6 Vxc6 23.Kf2 Ba8 24.Bfc1 Va6 25.Vb4

 

25...Ba7

Figyelmet érdemelt a 25...a3 26.Vxe7 Bfe8 27.Vb4 a2 28.Vc4 Vf6+ 29.Vf4 Ve6 30.Vc4 Vd7 folytatás. Judit lépésére világos sikerrel akadályozta meg a szabadgyalog további előrenyomulását.

26.Ba3 Bfa8 27.Bc4 Vf6+ 28.Bf4 Vc6 29.Vc4 Ve8 30.e4

30...e5 31.Bff3 Vd7 32.Kg2 Ve7 33.Bfd3 Ba5 34.Bdc3 B8a7 35.Va2 Vd7 36.Bc4 h5 37.h3 Kh7 38.Vb2 Vd8 39.Vc3 Vb6 40.Bb4 Vd6 41.Bc4 Va6 42.Vd3 Kg7 43.Bb4 Vc6 44.Vb1?! Bd7 45.d3 Bd6 46.Va1 Bf6

A hosszas manőverezések közepette Dvirnyynek volt kevesebb ideje, a világos királyállás gyengesége miatt nagyon óvatosnak kellett volna lennie...

 

47.Bbxa4?? Vc2!

Judit hosszas erőfeszítéseit siker koronázta.

48.Bxa5

Az olasz nagymester alighanem elnézte, hogy 48.Ba2-re a kötésnek hála 48...Bxa4 nyert volna.

48...Vxe2+ 49.Kg1 Ve3+ 50.Kh1 Bf2 és világos feladta

 

Almási,Z (2704) - Salgado Lopez,I (2605)
Szicíliai védelem [B66]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 d6 6.Fg5 e6 7.Vd2 a6 8.0-0-0 h6 9.Fe3 Vc7 10.f4 Fd7 11.Fe2 b5 12.a3 b4 13.axb4 Hxb4 14.Ff3 Bb8 15.Kb1 Fe7 16.g4 d5 17.exd5

Számításba jött a 17.e5 He4 18.Fxe4 dxe4 19.f5 Hc6 20.Hxe4 Hxe5 21.Ff4 0-0 22.Vc3 Vxc3 23.Hxc3 folytatás.

17...Hbxd5 18.Hxd5 exd5

 

 

19.Hb3! 0-0 20.Fd4 a5?! 21.Fe5 Fd6 22.Fxf6 a4?

 

23.Fc3! axb3 24.Vd4 bxc2+ 25.Kxc2 Fa4+

26.Vxa4?

Döntő előnyhöz vezetett a 26.Kb1 f5 (26…f6 27.Vxd5+ Kh8 28.Vxd6 Vxc3 29.Vxf8+) 27.Bd3 Fb5 28.Vxd5+ Kh8 29.Vxd6 Fxd3+ 30.Vxd3 Bfd8 31.Ve3 Be8 32.Vc1 folytatás.

26...Bb4 27.Va6 d4

A spanyol sakkozó örült a megmenekülési esélynek, másképp a 27...Bc8! 28.Bd3 d4 29.Bhd1 dxc3 30.Bxd6 Bxb2+ 31.Kc1 Bcb8 változatot választotta volna.

28.Vc6 dxc3 29.bxc3 Bb6 30.Vxc7 Fxc7 31.f5

31...Fe5 32.Bd5 Ff6 33.Bc5 Bfb8 34.h3 Bb2+ 35.Kd3 Bd8+ 36.Kc4 Bc2 37.Kb3 Bcd2 38.Fe4 Be2 39.Fd5 Be3 40.Bd1 Bb8+ 41.Kc2 Bxh3 42.Bd3 Bh2+ 43.Bd2 Bh3 44.Bc7 Fe5 45.Bc5 Ff6 46.Be2 h5 47.gxh5 Bxh5 48.Bc7 Bf8 49.Bf2 Bh3 50.Be2 Bh5 51.Bf2 Bh3 52.Be2 és döntetlen

 

Balogh,Cs (2651) - Quparadze,G (2507)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Hf6 6.0-0 Vc7 7.Ve2 d6 8.c4 g6 9.Hc3 Fg7 10.Hf3 0-0 11.Bd1 Hc6 12.h3 Hd7 13.Fe3 b6 14.Bac1 Hce5?! 15.Hxe5 Hxe5 16.b3 Fb7 17.Fb1 Bfd8 18.Vd2 Ff8 19.Ha4 Hd7

20.Hxb6!

Csaba a jól megjátszott változat jutalmaként kiskombinációval gyalogot nyert.

20...Hxb6 21.Va5 Hd5 22.Bxd5 Vxa5 23.Bxa5 d5?! 24.cxd5 exd5 25.Bc7

Számításba jött a 25.exd5 Bxd5 26.Bxd5 Fxd5 27.Fd3 a5 28.Fc4 Fxc4 29.Bxc4 Fb4 30.Kf1 folytatás is.

25...Bdb8?

Halvány reményt a 25...dxe4 26.Bxb7 Bd1+ 27.Kh2 Bxb1 28.Bb6 Bb2 29.Bbxa6 Bxa6 30.Bxa6 f5 nyújtott volna.

26.Ba4

Még erősebb volt a [26.e5 Fg7 27.f4 változat választása.

26...Fd6 27.Bc1 dxe4 28.Fxe4 Fxe4 29.Bxe4 a5 30.Bc6 Bb4 31.Bec4 Bxc4 32.Bxc4 Fb4

33.Kf1

A gyalogelőny értékesítése technikai feladat volt.

33...h5 34.Ke2 Kf8 35.Fc5+ Ke8 36.Kd3 Bd8+ 37.Fd4 Kd7 38.Fc3 Bb8 39.Bd4+ Kc6 40.Fxb4 axb4

41.Kc4 Ba8 42.Bd2 Bb8 43.g4 hxg4 44.hxg4 Bb7 45.g5 Bb8 46.Bd4 Bb7 47.Bd3 Kc7

48.Kc5 Kc8 49.Bd2 Bb8 50.f4 Bb7 51.Bd6 Ba7 52.Bf6 Bb7 53.Ba6 Be7 54.Ba8+ Kb7 55.Ba4 és sötét feladta

 

Motiljev,A (2656) - Eljanov,P (2723)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hc3 e6 3.Hf3 Hc6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fe7 9.f3 b5 10.Kb1 h5 11.Hxc6 dxc6 12.e5 Hd5

A gyalogáldozat elfogadására, 12...Vxe5 re 13.Fd4 Vc7 14.Vg5 Bg8 15.Fe5 Vb6 16.Fd6 Fxd6 17.Bxd6 következett volna világos kezdeményezésével.

13.Hxd5 cxd5 14.f4 Fd7 15.g3 Bc8 16.Fg2 a5 17.Fd4 b4

18.f5 exf5 19.e6 fxe6 20.Fxg7 Bg8 21.Fd4 a4 22.Ff3 a3?! 23.Bhe1 Vc6?!

24.Ve2

Motiljev erélyesebben is vezethette volna az akcióját a 24.c4! bxc3 (24...Vxc4 25.Fxh5+ Kd8 (25...Kf8 26.Vh6+) 26.Fb6+) 25.Fxc3 Bg5 26.Vd4 Bg8 27.Ve3 axb2 28.Fxh5+ Kd8 29.Fa5+ Bc7 30.Fxc7+ Vxc7 31.Bxd5 exd5 32.Vxe7+ Kc8 33.Vf6 változatban.

24...Bg4?! 25.Fxg4 hxg4 26.b3 Fc5 27.c3 bxc3 28.Fxc3

28...Ff2? 29.Vxf2 Vxc3 30.Bxd5 Ke7 31.Vd2 Vxd2 32.Bxd2 Fc6 33.Bc2 Kd6 34.Bd1+ Ke7 35.Kc1 e5 36.b4 f4 37.b5 Fb7 38.Bxc8 Fxc8 39.Bd3 f3 40.Kd2 Fd7 41.b6 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://eicc2014.am  Arman Karahanjan

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban március 12. és 31. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon három exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. A világranglistán második örmény Levon Aronjan, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az orosz Peter Szvidler Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin küzd még a viadalon, a 600 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban hetedikként a Világkupa-győztes, 2000 és 2007 között világbajnok, háromszoros olimpiai bajnok Vlagyimir Kramnyik pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Kramnyik a 8-as rajtszámot kapta, Andrejkinnel sötéttel játszik az első fordulóban.

 

 

A 2014-es esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a viadalt, amelynek díjalapja végül 600 ezer euró. A nagy tét, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A győztes 135 ezer eurót is „kasszírozhat”. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov már voksolt, az örmény Levon Aronjannak és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak adja a legnagyobb esélyt, hogy győztesként kerüljön ki a csatározásból.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny holtversenyes első helyezettje, de Carlsennél kevesebb győzelme miatt a második helyre szorult, a 2000 és 2007 között világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik a tavalyi Világkupa megnyerésével kvalifikálta magát. Élő-pontja alapján is játszhatott volna, elsőségéből honfitársa, Szergej Karjakin profitált. Az örmények legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan Élő-pontszámának köszönhetően játszhat.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 2012/13-as Grand Prix-sorozatot nyerte meg, az azeri Sahriyar Mamedgyarov második helyezettként vívta ki a részvételi jogot. Sokan érzik kakukktojásnak az orosz Dmitrij Andrejkint, aki a Világkupán döntőt játszott Kramnyikkal, a rapid rájátszásokban ellenfeleinél jobban bírta a feszültséget. Az Orosz Sakkszövetség a rendezők jogán Peter Szvidlert jelölte, az ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok akár meglepetést is okozhat…

A FIDE athéni irodájában február 12-én már megtartották a viadal sorsolását. Az első fordulóban többek között orosz párharcokra kerül sor – Andrejkin-Kramnyik és Karjakin-Szvidler -, a slágermeccs, Anand és Aronjan  összecsapása lesz.

 

A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:

1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)

2. Szergej Karjakin (orosz, 2766)

3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)

4. Viswanathan Anand (indiai, 2770)

5. Levon Aronjan (örmény, 2830)

6. Veszelin Topalov (bolgár, 2785)

7. Peter Szvidler (orosz, 2758)

8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)

 

Kramnyik pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

Vlagyimir Kramnyik 1975. június 25-én született Tuapszében, a Fekete-tenger partján. Tehetsége korán kibontakozott, 16 évesen nyert ifjúsági világbajnokságot. Garri Kaszparov minden idők legtehetségesebb sakkozójaként emlegette, és a világbajnok határozott óhajára Kramnyik 17 évesen már tagja volt az 1992-es manilai sakkolimpián aranyérmes orosz válogatottnak. A bemutatkozása frenetikus sikert hozott, 9 játszmájából 8,5 pontot szerzett. A debreceni Európa-bajnokságon is remekelt, aranyérmes az orosz csapattal, megkapta  a nagymesteri címet. Még kétszer, 1994-ben és 1996-ban volt tagja olimpiai bajnok válogatottnak. 1993-tól a szuperversenyek állandó résztvevője, 65(!) olyan tornán szerepelt, amely 18-as (2676), vagy még magasabb kategóriájú volt. Kramnyik számos tornagyőzelem, dobogós helyezése mellett még egy Guinnes-rekordként is említhető sorozatot mondhat magáénak, 2000 júliusától 18 hónapig a sakkvilág legjobbjaival 80 játszmát vívott, és veretlen maradt.

Az 1993-ban a svájci rendszerű bieli zónaközi döntőn kiharcolta a világbajnok-jelöltséget, sőt a PCA világbajnoki ciklusban is kandidátus lett, egyszerre két vasat tarthatott  a tűzben. A FIDE világbajnoki címéért először páros mérkőzésen 4,5-2,5-re simán legyőzte az izraeli Leonyid Judaszint.  A PCA meccsen azonban nagy meglepetésre 4,5-1,5-re kikapott az amerikai Gata Kamskytól. A váratlan vereségért Kramnyik nem vigasztalódhatott a FIDE-ciklusban, az izraeli Borisz Gelfand 4,5-3,5-ös győzelemmel jutott tovább. 1998-ban  a spanyol Alekszej Shirovval meccselt a kihívó jogáért, ezt a mérkőzést 5,5-3,5-re elbukta, de a Kaszparov-Shirov világbajnoki döntőt nem játszották le, a mérkőzésre nem találtak szponzort. Kramnyik 1999-ben szerencsét próbált a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán, Las Vegasban az angol Michael Adams ellen a negyeddöntőben a rapid rájátszás során alulmaradt. Kaszparov végül Londonban, 2000 októberében a világranglista második Kramnyikkal mérkőzött meg.

 

Kramnyik letaszította a trónról Kaszparovot

Vlagyimir Kramnyik a Braingames 16 játszmás világbajnoki döntője előtt ígéretet tett, hogy az „életéért” fog küzdeni. A meccs békés döntetlennel indult, majd Kramnyik vezetést szerzett. A 25 éves kihívó sokkal jobban felkészült, szekundánsai, a spanyol Illescas Cordoba Illescas, az orosz Jevgenyij Barejev és a francia Joel Lautier nagyszerű csapatot alkottak. Kaszparov tőle szokatlan hibákat követett el. Kramnyik könnyű nyerést hibázott el a negyedik játszmában, kihasználatlanul hagyta esélyét a hatodikban. Meglepetésre Kaszparov repertoárja világossal korántsem tartogatott „nyerő változatokat”. A tízedik összecsapás pedig egyenesen katasztrófát jelentett a címvédő számára, a 25. lépésben feladásra kényszerült. A hajrában Kramnyik vált kissé bizonytalanná, de kétpontos előnyét megőrizte, 8,5-6,5-ös győzelemmel elnyerte a profi világbajnoki címet, Kaszparov 15 éves uralkodásának végére tett pontot. Kramnyik igen bölcsen, visszafogottan nyilatkozott, Kaszparov már a veresége pillanatában reményének adott hangot, hogy lesz esélye visszavágó mérkőzésre. Az 1927-ben játszott Capablanca-Lasker döntő óta nem fordult elő, hogy a címvédő még játszmát sem tudott nyerni.  

  

Kaszparov azonban többé nem kapott lehetőséget a visszavágóra, és Kramnyik 2004 őszén Brissagóban Lékó Péterrel mérkőzött meg a világbajnoki címért. A 14 játszmás párbaj első partiját nagymesterünk elvesztette, az ötödikben  egyenlített, majd briliáns győzelmet aratott a nyolcadik játszmában. Lékó vezetését remikkel a 14. partiig őrizte, de Kramnyik nagyon összeszedte magát a döntő ütközetre, nyert, és a 7-7-es eredmény címe megvédését jelentette. Kramnyik komoly egészségi problémái miatt öthónapos kényszerpihenőre szorult, a torinói sakkolimpián játszott ismét, és kitűnő eredményt ért el, nem rajta múlott, hogy az első helyen kiemelt orosz válogatott csak hatodik lett. A világbajnoki döntő előtti főpróbája is sikeres volt, Dortmundban éppen Lékót legyőzve végzett az élen.

 

Megnyerte a címegyesítő döntőt Topalovval szemben

 

A Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában, Elisztában rendkívül izgalmas, fordulatokban gazdag rapid rájátszással fejeződött be a címegyesítő világbajnoki döntő. A klasszikus sakkozás világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik a rapid párharcban 2,5-1,5-re legyőzte a FIDE világelsőjét, a  bolgár Veszelin Topalovot, és összesítésben 8,5-7,5-ös eredménnyel a sakkvilág immár egyedüli világelsőjeként köszönthettük. Kramnyik kettős győzelemmel kezdte a párharcot, Topalov az első partiban túlerőltette az állást, a második játszmában kölcsönös sakkvakságok is jellemezték a két világklasszis játékát. Két döntetlen után Kramnyik játék nélkül vesztette el az ötödik partit. Nagy bonyodalmak, diplomáciai csatározások után végül az orosz világbajnok folytatta a meccset, két remit követően azonban Topalov kettős győzelemmel magához ragadta a vezetést. A sakkozás 14. világbajnoka remek sportemberi tulajdonságokat csillogtatott meg, kiegyenlített, és az izgalmas tie-break során jobban koncentrált, megérdemelt győzelmet aratott. A világbajnok 2006. december 31-én megnősült, francia felesége, Marie-Laure Germon a Figaró ismert újságírója.

Kramnyik a Corus versenyen veretlen maradt és elégedett volt negyedik helyezésével. A monacói Amber-tornán kétpontos előnnyel nyerte meg az összetett versenyt. Miskolcon remek csatában 4,5-3,5-re győzte le Lékó Pétert, de Jerevánban 4-2-es vereséget szenvedett Levon Aronjantól rapid párosmeccsen. Az orosz világbajnok főpróbája sikeres volt a mexikói világbajnokság előtt, Dortmundban nyolcadszor győzött (1995-1998, 2000, 2001, 2006). Pályafutása során másodszor választották az év sakkozójává 2006-os eredményei alapján (2000-ben kapta az első Oscar-díját.)

 

A mexikói vb-n elvesztette világbajnoki címét

Vlagyimir Kramnyik hosszas tárgyalások után elindult a mexikói vb-n, elfogadta azt a privilégiumot, amit ajánlottak számára. A szabályzatban az szerepelt,  ha Kramnyik végez az első helyen, akkor a bolgár Veszelin Topalovval vívott volna „visszavágó” meccset. Kramnyik holtversenyben második volt az izraeli Borisz Gelfanddal, de megkapta a jogot, hogy megmérkőzhet a győztessel, így jött létre Ananddal a döntője. Csalódással élte meg, hogy elvesztette világbajnoki címét, de már az első interjúban kifejtette véleményét, hogy Anandot csak akkor tekinti igazi világelsőnek, ha legyőzi őt a visszavágó párosmeccsen.

A moszkvai Tal-emlékversenyen az igazi Kramnyikot láttuk, pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el Öt világos játszmájából négyszer győzött, kedvező sorsolását remekül kihasználva végzett az élen. A januári Corus-tornán csak ötvenszázalékos eredményt ért el, 1 ponttal teljesített kevesebbet, mint Anand. Nagy sikereinek színhelyén, Dortmundban nagyon rossz formában sakkozott, a nyolcfős mezőnyben csak hetedik lett 3 ponttal. Nem sikerült igazán jól a világbajnoki döntő előtti főpróbája, a III.Tal-emlékverseny sem. Egy ponttal maradt el a győztes Vaszilij Ivancsuktól, négyes holtversenyben lett második.

 

A bonni párharcban alulmaradt Ananddal szemben

 

Egy évvel trónfosztása után Kramnyik alulmaradt a bonni párharcban is, Vishy Anand 6,5-4,5-ös győzelemmel megvédte koronáját. Anand sikere teljesen megérdemelt. Jobban térképezte fel ellenfele gyenge pontjait. A partik többségében rákényszerítette akaratát kihívójára. Két sötéttel elért győzelme sorsdöntő volt. Stratégiája tökéletesen bevált, olyan állásokat vállalt, ahol a finom pozíciós játék nagymestere eltévedhetett a bonyodalmakban. A hajrában Kramnyik magára talált, a kilencedik partiban sötéttel kecsegtető állást ért el, de nem tudta egész pontra váltani esélyét. A tízedik játszmát világossal megnyerte, Anand az első meccslabdát elhibázta, de a másodikban már elérte a kívánt remit.

Kislányának születése miatt 2009-ben a dortmundi torna volt első nagy versenye, kilencedszer győzött. Másodszor nyerte meg a Tal-emlékversenyt, ezüstérmes volt Magnus Carlsen mögött a londoni viadalon, ahogy a Corus-tornán is. Dortmundban be kellett érnie a harmadik hellyel. Sanghajban rájátszás után jutott be a Grand Slam döntőjébe. Nagyon csalódott volt a sakkolimpiai második helyezésük után, Bilbaóban a Grand Slam-döntő megnyerésével vigasztalódott. Moszkvában a Tal-emlékversenyen csak ötvenszázalékos eredményt ért el. A londoni tornán holtversenyben negyedik, Wijk aan Zee-ben a Tata Steel szuperversenyen ötödikként zárta szereplését. Az Amber-tornán hihetetlenül rosszul, sok elnézéssel sakkozott, a 12 fős mezőnyben a 11. helyen végzett.

 

A kazanyi világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken csalódást okozott

Saját bevallása szerint is „őrültként” rengeteget, mintegy hat hónapot készült a világbajnok-jelölti páros mérkőzésekre. „Az eredmény nem lehetett volna rosszabb, ha kevesebbet sakkozom” – mondta a New In Chess-nek adott interjújában.”Más idők vannak, mindenkinek magának el kell döntenie, hogy miként készül, mennyit sakkozik. Már nem szükséges, hogy rabszolgaként napi nyolc órát sakkozz. Gondolkodnod kell egyes változatokról, egyes partikat elemzel, majd hagyod a számítógépet, hogy ellenőrizzen bizonyos állásokat. Úgy gondolom, hogy a régi metódus,  egyes pozíciók túlzott mélységekig  történő elemzése már nem fontos. Megőrizni az energiát, a sakkéhséget napjainkban jóval fontosabb” – értékelte kazanyi balsikeres szereplését.

Az azeri Tejmur Radzsabovval szemben még rájátszásban kiharcolta a továbbjutást, de honfitársa, Alekszandr Griscsuk útját állta. Kramnyik sajnálhatja, hogy a párharcuk harmadik partijában az óriási esélyt elszalasztotta. Ellenfele súlyos időzavarában hagyta ki a nyerőesélyes folytatást. Griscsuk veszélyesnek tűnő taktikát alkalmazott, világossal kisebb küzdelemben remizett, sötéttel többször is kötéltáncot járt.

 

Az orosz exvilágbajnok a harmadik rapidpartiban nagy lehetőséget hagyott ki, majd a villámpartikban 8 évvel fiatalabb riválisa jobban bírta a feszültséget. Világossal Kramnyik bástyamanővere rossz terv volt, anyagi veszteség után már nem volt mentsége. Griscsuk a második partiban elrontotta fölényes állását, de a döntetlen is elegendő volt nagy sikeréhez.

 

Dortmundban tizedszer győzött

Kramnyik a csapat-világbajnokság helyett a dortmundi viadalon játszott és tizedszer diadalmaskodott. Az orosz szuperbajnokságon az első fordulóbeli erőszakosságának lett az áldozata, egykori szekundánsa, hatodszor bajnoki címet szerzett Peter Szvidlertől kapott ki. Három partit nyert, de két legfőbb riválisától sötéttel játszva vereséget szenvedett, csak ötödik lett a nyolcfős mezőnyben.

Az exvilágbajnok nem játszott a csapat Eb-n sem, helyette az Univé-tornán győzött, majd pályafutása egyik abszolút mélypontjaként a Tal-emlékversenyen hét döntetlennel és két vereségével csak nyolcadik. A partikat jól játszotta három, három és fél óráig, de utána rontások egész sorát követte el. Csak egy hete volt, hogy rendezze sorait, pihenjen és lelkileg felkészüljön a londoni viadalra. A Párizsban élő Kramnyik nem tagadta, hogy korántsem könnyű Oroszországban sakkoznia, a sok barát, az érdeklődök kíváncsisága, az interjúk sok energiát raboltak el tőle, és nagyon sajnálja a Kazanyban és Moszkvában elvesztett 25 Élő-pontját, és egyfajta presztízsvereséget is elszenvedett hazai pályán, ahol sokan már-már veteránnak nézik őt.

 

Londonban a partik kritikus időszakában is remekelt

 A London Chess Classic 2011 tornán egy magabiztos Kramnyikot láttunk, felfrissítette gondolkodását, új energiákat gyűjtött, és éppen a partik kritikus időszakában remekelt.  Angol ellenfeleit 4-0-ra legyőzte, míg Carlsennel, Ananddal, Aronjannal és Nakamurával szemben remizett. A nagy siker utáni interjúban így nyilatkozott: „Talán most jobban szeretek sakkozni, mint valaha.” Londoni győzelmével bebizonyította, hogy karrierje utolsó kettőtől-öt évig terjedő időszakában képes arra, hogy felvegye a harcot a top nagymesterekkel szemben.

Kramnyik a Tal-emlékverseny idején találkozott az orosz üzletember Oleg Szkvorcovval, akinek a 2012-es első félévi versenyínségéről panaszkodott. A nagy sakkrajongó, Kramnyiknak drukkoló Szkvorcov párosmérkőzés megrendezését ajánlotta Kramnyiknak, de fontos kritériumként szabta meg, hogy az ellenfélnek a világranglista első öt helyezettjéből kell lennie. Aronjan vállalta a felkérést, így a London Chess Classic  2011 és a Tata Steel Chess 2012 győztese, Kramnyik és Aronjan mérkőzött meg egymással a korábbi jelentős tornák színhelyéül is szolgáló Hotel Savoy Baur en Ville Hotelben. Párharcuk 3-3-mal ért véget. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.

 

Kramnyik komoly fiaskót szenvedett el a VII. Tal-emlékversenyen. A hatodik forduló után még holtversenyben vezetett Alekszandr Morozeviccsel, de kettős vereségét követően csak ötven százalékot ért el. A dortmundi viadalon az élen végzettek egymás elleni partijaikban csak kettő fejeződött be döntéssel, Kramnyik + 1 –gyel fél ponttal elmaradt a holtversenyes győztesektől, Fabiano Caruanától és Szergej Karjakintól.

Az isztambuli sakkolimpián az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezette orosz válogatottat az első helyre rangsorolták. A favorit csapat kedvező pozícióból a kilencedik fordulóban botlott, az amerikaiakkal vívott csatában mind Kramnyik, mind Griscsuk kikapott, az izgalmas hajrában már nem tudtak javítani.  A Berger-Sonneborn pontszámítás az örményeknek kedvezett. A sors „elvette”, amit 1980-ban megadott holtverseny után a szovjet csapatnak, amikor 1,5 Bucholz-ponttal megelőzték válogatottunkat.

 

Londonban minőségáldozatai rendkívüli élményt jelentettek

 

Londonban a címvédőként induló  37 éves Vlagyimir Kramnyik remekül sakkozott. Élvezetes partikat játszott, Magnust is megszorongatta. Tetszetős pozíciós minőségáldozatai a sakkot igazán értők számára rendkívüli élményt jelentettek. Kramnyik rutinos „rókaként” dicsérte Magnus Carlsen fenomenális teljesítményét, az Élő-pontos világrekordját. Érthetően elégedett volt teljesítményével, megismételte tavalyi eredményét, négy győzelem és négy döntetlen, de ez most nem volt elég az elsőségéhez. Az exvilágbajnok örült annak, hogy a feje jól dolgozott, fizikailag tökéletes állapotban volt, még jobban is játszhat, s nem tartja magát esélytelennek a világbajnok-jelölti tornán. Igazi profiként mondta: „Joggal gondolom, hogy  világranglistán elfoglalt második helyem már elsőként is értékelhető, hiszen Magnus pontszáma már a fellegekben járó, már nem is lehet számolni. Kozmikus pontszám, az emberek között én vagyok az első…”

 

Zürichben taktikailag sebezhető volt

A világbajnok-jelölti verseny főpróbájaként Zürichben játszott. Az exvilágbajnok taktikailag nem volt a topon, a kritikus, bonyolult pozíciókban nem a legjobb döntéseket hozta. Arra azonban aligha gondolhattunk, hogy éppen a befejező fordulóban követ el oly végzetes hibát, ami vereségéhez vezetett. A spanyol megnyitás berlini változatában kapott ki Viswanathan Anandtól. A nyitás után Kramnyik elégedett lehetett állásával, de túlbecsülte lehetőségeit, a 21. lépésben súlyos taktikai elnézéssel két tisztet vesztett bástya ellenében. A baki megbénított az exvilágbajnokot, két lépés múlva gyanús állásban már döntő hátrányhoz vezető lépést húzott, a 27. lépést követően pedig feladta a reménytelen küzdelmet, Borisz Gelfanddal holtversenyben az utolsó helyet osztotta a négyfős, kétfordulós viadalon, ahol a 20 éves Fabiano Caruana megtréfálta a „veterán” nagymestereket.

 

A világbajnok-jelölti versenyen a holtversenyt több győzelmének köszönhetően Magnus Carlsen nyerte meg

Londonban drámai utolsó fordulóval ért véget a világbajnok-jelölti verseny, amelyet végül több győzelmének köszönhetően Magnus Carlsen nyert meg, s lett az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A befejező játéknapon Carlsen és Kramnyik is vereséget szenvedett. A világranglista-vezető óriási időzavarba került az orosz Peter Szvidlerrel vívott csatájában, többször is rontott, második partiját vesztette el világossal játszva. Az orosz exvilágbajnokot az ukrán Vaszilij Ivancsuk győzte le, ő sem bírta a sorsdöntő ütközet feszültségét.

 

Kramnyik az első félidőben csak hét döntetlent csinált, de a második körben fokozatosan dolgozta le hátrányát. A nyeretlenségi sorozatát Peter Szvidler legyőzésével szakította meg. Carlsen elleni esélyét nem tudta nyerésig fokozni, majd Alekszandr Griscsuk nagyot hibázott honfitársa ellen. Levon Aronjan legyőzésével Kramnyik átvette a vezetést, majd a befejező játéknap előtt Carlsennel holtversenyben állt az élen. Kramnyik egy tragikus tie-break szabály miatt vesztett, amely sokakat jobban emlékeztetett a szerencsejátékra, a győzelmek száma döntött.

A tornán remek, fordulatokban gazdag csatákat láttunk, megdöbbentő hibákat is elkövettek a szupernagymesterek, meglepő eredmények nagyban befolyásolták a végeredményt.

 

Hely.

Név

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

1

Magnus   Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

1 0

½ ½

1 1

1 ½

½ 0

½ 1

1

5

2

Vlagyimir   Kramnyik

2810

RUS

½ ½

* *

½ 1

½ 1

½ ½

½ 1

½ 0

½ 1

1

4

3

Peter   Szvidler

2747

RUS

0 1

½ 0

* *

½ 1

½ ½

½ ½

½ 1

1 ½

8

4

4

Levon   Aronjan

2809

ARM

½ ½

½ 0

½ 0

* *

1 0

½ ½

1 1

1 1

8

½

5

5

Borisz   Gelfand

2740

ISR

0 0

½ ½

½ ½

0 1

* *

½ ½

½ ½

½ 1

1

2

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0 ½

½ 0

½ ½

½ ½

½ ½

* *

½ 1

½ ½

1

1

7

Vaszilij   Ivancsuk

2757

UKR

½ 1

½ 1

½ 0

0 0

½ ½

½ 0

* *

0 1

6

0

3

8

Tejmur   Radzsabov

2793

AZE

½ 0

½ 0

0 ½

0 0

½ 0

½ ½

1 0

* *

4

0

1

 

Vlagyimir Kramnyik a világbajnok-jelölti verseny utáni interjújában higgadtan értékelt.

„Természetesen fáradt és elkeseredett vagyok. Olyan közel voltam. Bármennyire is hiszem, hogy mindketten, Carlsen és én is megérdemeltük volna a tornagyőzelmet, de csak egy győztes lehet, így ebben az esetben azt mondhatjuk, hogy én egy kicsit balszerencsés voltam. Az utolsó fordulóban, azután, hogy Magnus szerencsével megnyerte utolsó előtti partiját (Radzsabov ellen), nehéz helyzetben voltam. Holtverseny esetén a tie-break egyik pontszáma nekem volt kedvező, míg a másik Magnusnak kedvezett. Sajnos az ő „tie-break” pontszáma sokkal fontosabb volt a versenykiírás szerint, bár hasonló szituációkban gyakran az ellenkezője számít. Egyforma pontszámunk volt, de valójában fél pont előnnyel kezdte az utolsó fordulót. Én sötéttel játszottam, ő világossal, a helyzetem nehéz volt. Kockáztatva nyerésre kellett játszanom, ez volt az egyetlen esélyem. Még mindig úgy gondolom, hogy ez helyes döntés volt, mert ez volt az egyetlen lehetőség, Magnust kibillenteni az egyensúlyából, idegessé tenni és rákényszeríteni, hogy nyerésre kelljen játszania. Ez vezethetett potenciálisan vereségéhez, ahogy ez történt is. Sajnos magam túl messzire mentem, és már nem menthettem meg a partimat, már „túlmelegítettem a botot”, amikor világossá vált Magnus veresége. A kezdettől mindent megkíséreltem, semmit nem tehettem. Megszokott, normál szituáció. Megragadhattam volna az esélyt egy-két  lépéssel a fordításra.  Lehet, hogy kicsit balszerencsés voltam, hogy nem tudtam többet kihozni. Összességében addig a pillanatig is a versenyen kárba veszett számos lehetőség” – idézte fel Kramnyik a taktikáját.

Vlagyimir Kramnyik nem mondott le a világbajnoki cím visszaszerzésének esélyéről. „Ha nem sikerül a következő ciklusban, akkor újra megpróbálom. Úgy tűnik, hogy korai lenne még leírni magam. Befejeződött a világbajnok-jelölti torna. Az a verseny, amelyre mindenki motiváltan, felkészülten érkezett. Ez egyfajta lakmuszpapír, amelyik megmutatja adott pillanatban a szintedet. Mindenki kiteregette az összes kártyáját, motiváltak voltak… És emellett meg tudtam mutatni, hogy megnyerhettem volna versenyt, első lehettem volna. Van még tartalékom, pontosan tudom, hogy bizonyos dolgokat jobban is csinálhatok…” – fejezte be gondolatait a sakkozás 14. világbajnoka, aki Garri Kaszparovot taszította le a trónról és Viswanathan Ananddal szemben vesztette el világbajnoki címét.

Az Aljechin emlékversenyen csak ötven százalékot ért el, majd a Tal emlékversenyen nyeretlenül utolsó lett. A londoni „balsiker” nem múlt el nyomtalanul.

Dortmundban az angol Michael Adamsszel vívott versengésében alulmaradt, fél pont hátránnyal másodikként zárta szereplését.

 

Tromsøben veretlenül nyerte meg a Világkupát

A 38 éves Vlagyimir Kramnyik győzelmével ért véget a norvégiai Tromsøben az V. Világkupa. Honfitársával, a 23 esztendős Dmitrij Andrejkinnel vívta a döntőt, 2,5 – 1,5-re megnyerte a párharcot. Ez a cím még hiányzott a 2000-2007 között világbajnok, háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam-győztes, oly sok szuperverseny első helyezettjének gyűjteményéből! Sikerét a versenykiírásnak is köszönhette, hiszen játszania kellett ahhoz, hogy kedvező Élő-átlagával világbajnokjelölt legyen. „Túlteljesítette” az elvárást, nemcsak játszott, hanem meg is nyerte a 128 résztvevős, a Világkupák eddigi történetének legerősebb viadalát. Győztesként lett ismét világbajnokjelölt, s ezzel a 23 éves Szergej Karjakin számára biztosította a részvételi jogot a világbajnok-jelölti versenyen.

 

Vlagyimir Kramnyik útja a győzelemig:

 

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Gillian Bwalya (zambiai) 2 – 0

Mihail Kobalija (orosz, 2651) – Vlagyimir Kramnyik 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

Vlagyimir Kramnyik  - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  - Vlagyimir Kramnyik  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Vlagyimir Kramnyik - Anton Korobov (ukrán, 2720) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) - Vlagyimir Kramnyik 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Vlagyimir Kramnyik - Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) 2,5 – 1,5 (1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

 

Az orosz szuperbajnokságon nagy ambícióval  játszott, de hiába volt eredményes a sereghajtókkal szemben, két veresége miatt + 2-vel csak holtversenyben harmadik lett. Antalyában rendezték meg a csapat-világbajnokságot, Kramnyik vezetésével az első helyre rangsorolt együttes 1997, 2005 és 2010 után ismét aranyérmet szerzett. (1985-ben és 1989-ben a Szovjetunió csapata győzött.) Az orosz válogatott nem járt be könnyű utat, a második fordulóban 3-1-re kikaptak az amerikai négyestől, és három meccspont volt a hátrányuk az ukránok mögött. A hatodik fordulóban azonban a hollandok óriási meglepetésre legyőzték az éllovas együttest, az utolsó előtti fordulóban az ukránok elleni szuperrangadó nagy tétjét, fokozott feszültségét Kramnyikék jobban bírták.

A London Chess Classic 2013 rapidversenyen simán jutott a negyeddöntőbe, ahol Vishy Anandot könnyedén győzte le. Az elődöntőben mindkét játszmában túljátszotta az amerikai Hikaru Nakamurát, az idő szorításában azonban eltékozolta előnyét, a második partit vesztésre is rontotta.

Kiemelkedő sikerei:

Tízszer győzött a dormundi tornán (1995, 1996, 1997, 1998, 2000, 2001, 2006, 2007, 2009, 2011)

További első helyezései:

1994 PCA Intel Grand Prix (rapid)

1995 Horgen, Belgrád

1996 Monaco rapid, Dos Hermanas

1997 Dos Hermanas, Tilburg

1998 Wijk aan Zee, Monaco (rapid)

1999 Monaco (rapid)

2000 Linares

2001 Monaco (rapid)

2004 Linares

2007 Monaco (rapid)

2007 Moszkva

2009 Zürich (rapid)

2009 Moszkva

2010 Grand Slam-döntő

2011 Unive, London

2013 London világbajnok-jelölti verseny 1-2, Világkupa

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

Levon Aronjannal 20 partiban csatázott, 11 partijuk döntetlennel ért véget, Kramnyik hatszor legyőzte az örmény nagymestert, háromszor szenvedett vereséget. Aronjan nyerte meg utolsó összecsapásukat, az Aljechin emlékversenyen kényszerítette megadásra az exvilágbajnokot.

Veszelin Topalovval nagyon jól ismerik egymást, 1993-ban küzdöttek meg először. Azóta még 86 partit vívtak. Klasszikus kontrollal 53-szor csatáztak, Kramnyik 13-8-ra vezet a 32 döntetlen mellett. Az elisztai vb óta nagyon feszült a viszonyuk.

Viswanathan Ananddal is régi riválisok, 1989-ben küzdöttek meg először egymással. Azóta még 162 partit vívtak. Klasszikus kontrollal 75-ször csatáztak, Anand 9-7-re vezet 59 döntetlen mellett.

Szergej Karjakinnal szemben még nyeretlen. 2010-ben a Tal emlékversenyen emlékezetes, tisztáldozatos partiban kapott ki tőle, másodszor a 2011-es szuperbajnokságon. Nyolc játszmában megosztoztak a ponton.

Nem könnyű a sakkozó helyzete, ha baráttal kell viaskodni. Peter Szvidlerrel 27 partit játszott. Hétszer legyőzte, háromszor vereséget szenvedett, 17-szer remiztek.

Sahriyar Mamedgyarovot kétszer megadásra kényszerített, hétszer megosztoztak a ponton.

Meglepetésre Dmitrij Andrejkinnel szemben negatív a mérlege, tavaly háromszor is kikapott tőle, a Világkupa döntőjében legyőzte honfitársát,  + 3, = 3, - 1.

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Jerevánban zajló XV. Európa-bajnokságon a vasárnapi pihenőnap után ma a hetedik fordulót játszották le. Almási Zoltán áldozatokkal tarkított partiban nyert az orosz Jaroszlav Prizant ellen. Polgár Judit remizett az örmény Robert Hovhanniszjannal, Balogh Csaba sötéttel osztozott meg a ponton az izraeli Alekszander Huzmannal. Mindhárom nagymesterünknek 4,5 pontja van. Az orosz Alekszander Motiljev remivel 6 pontos, hatan üldözik félpontos hátránnyal. A 11 fordulós viadalról huszonhárman vívják ki a jogot a jövő évi Világkupán való részvételre.

Az örmény fővárosban a szabadnap után folytatódott a pontvadászat. A hetedik fordulóban Almási Zoltán nagyszerű győzelmet aratott. Az orosz Jaroszlav Prizant nagymesterünk a 2011-es pekingi AsportAccord Szellemi Világjátékokon a spanyol Francisco Vallejo Pons elleni játszmáját követte a 14. lépésig. Új tervére is volt Zoltánnak jó megoldása, a gyalogáldozatért tartós kezdeményezéshez jutott, majd a partiban látványos taktikai megoldásokkal jelentős előnyt ért el. Tetszetős volt a minőségáldozat, a futópár ereje, a végzetes kötés, a nagyátlós fenyegetés sok szép motívummal gyönyörködtetett.

Az orosz sakkozó egy darabig megtalálta a jó védőlépéseket, az időzavarban végül hibázott, nagymesterünk vezérének és bástyájának tökéletes összjátéka meghozta az annyira várt győzelmet.

 

Polgár Judit ötödik remijét könyvelte el. Az örmény Robert Hovhanniszjannal a spanyol megnyitás divatos változatában csatázott. Judit kihasználva ellenfele pontatlan huszárlépését előnybe került. Gyalogot nyert, amit azonban visszaadott, holott lehetősége lett volna megvédeni. Hovhanniszjan kiegyenlített esélyeit, a sorozatos cserék remihez vezettek.

Gyors lépésismétléssel ért véget az izraeli Alekszander Huzman és Balogh Csaba partija.

Az éllovas orosz Alekszander Motiljev gond nélkül tartotta az egyensúlyt a lengyel Radoslaw Wojtaszekkel szemben. Az ukrán Pavel Eljanov és az orosz Dmitrij Jakovenko érvényesítette a papírformát. Várakozáson felül szerepel az orosz Pavel Tregubov és Alekszej Goganov. A viadal hajrájában egyre nagyobb szerepet kap a párosítás. A továbbjutó helyen előálló esetleges holtversenynél először az ellenfelek értékszámának átlaga dönt.   

Az élmezőnyben a 7. forduló eredményei:

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2713, 5) – Alekszander Motiljev (orosz, 2656, 5,5)  döntetlen

Hrant Melkumjan (örmény, 2613, 5) – Viktor Laznicka (cseh, 2681, 5)  döntetlen

Pavel Eljanov (ukrán, 2723, 4,5) – Szanan Szjugirov (orosz, 2653, 4,5)  1 - 0

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2723, 4,5) – Jevgenyij Najer (orosz, 2633, 4,5)  1 - 0

Baadur Zsobava (grúz, 2716, 4,5) – Pavel Tregubov (orosz, 2614, 4,5)  döntetlen

Alekszander Rjazancev (orosz, 2689, 4,5) – Alekszej Goganov (orosz, 2569, 4,5)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2682, 4,5) – Dragan Kotanijan (örmény, 2531, 4,5)  1 - 0

Ilia Szmirin (izraeli, 2644, 4,5) – Gabriel Szargiszjan (örmény, 2676, 4,5)  döntetlen

Dragan Solak (török, 2610, 4,5) – Mateusz Bartel (lengyel, 2662, 4,5)  1 - 0

Igor Kovalenko (lett, 2626, 4) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2712, 4)  0 - 1

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2711, 4) – Milos Perunovic (szerb, 2617, 4) 0 - 1

Vladiszlav Artemijev (orosz, 2621, 4) – Laurent Fressinet (francia, 2709, 4)  döntetlen

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2605, 4) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2706, 4)  döntetlen

Daniel Fridman (német, 2604, 4) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2705, 4)  0 - 1

Zaven Andriszjan (örmény, 2600, 4) – David Navara (cseh, 2700, 4)  0 - 1

Erneszto Inarkijev (orosz, 2698, 4) – Philipp Schlosser (német, 2612, 4) 1 - 0

Avetik Grigorjan (örmény, 2583, 4) – Makszim Matlakov (orosz, 2695, 4)  döntetlen

Polgár Judit (magyar, 2693, 4) – Robert Hovhanniszjan (örmény, 2611, 4)  döntetlen

Alekszander Huzman (izraeli, 2569, 4) – Balogh Csaba (magyar, 2651, 4)  döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2704, 3,5) – Jaroszlav Prizant (orosz, 2534, 3,5)  1 – 0

 

Az élmezőny állása:

 

Hely.

Rajt.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

Élő+/-

1

33

Alekszander Motiljev

RUS

2656

6.0

2592

25.5

27.5

5

16.7

2

8

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

5.5

2619

28.5

32.0

4

9.0

3

62

Hrant Melkumjan

ARM

2613

5.5

2619

26.5

29.5

4

16.8

4

2

Pavel Eljanov

UKR

2723

5.5

2619

22.5

25.5

4

8.4

5

66

Dragan Solak

TUR

2610

5.5

2603

25.5

28.5

4

16.0

6

24

Viktor Laznicka

CZE

2681

5.5

2568

25.5

28.5

4

7.8

7

22

Vlagyimir Akopjan

ARM

2682

5.5

2551

25.0

28.0

4

6.4

8

91

Alekszej Goganov

RUS

2569

5.0

2662

27.5

29.0

3

18.4

9

53

Jevgenyij Najer

RUS

2633

5.0

2625

29.0

32.5

4

11.0

10

41

Alekszandr Simanov

RUS

2649

5.0

2616

27.5

30.5

4

8.8

11

99

David Anton Guijarro

ESP

2559

5.0

2616

23.5

25.5

4

15.6

12

3

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

5.0

2612

27.5

30.5

3

2.9

13

48

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2641

5.0

2611

27.0

30.0

4

9.2

14

21

Alekszander Rjazancev

RUS

2689

5.0

2606

28.5

31.5

4

4.8

15

16

Erneszto Inarkijev

RUS

2698

5.0

2604

25.0

28.0

3

3.9

16

15

David Navara

CZE

2700

5.0

2591

27.0

30.0

4

2.8

17

13

Alekszander Arescsenko

UKR

2705

5.0

2589

26.5

29.5

3

2.2

18

26

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

5.0

2586

25.5

28.5

3

4.8

19

44

Ilia Szmirin

ISR

2644

5.0

2585

26.5

30.0

4

6.8

20

6

Baadur Zsobava

GEO

2716

5.0

2585

24.5

27.5

4

0.9

21

61

Pavel Tregubov

RUS

2614

5.0

2583

24.5

27.0

3

9.4

22

46

Constantin Lupulescu

ROU

2643

5.0

2579

27.0

30.5

3

6.4

23

80

Anton Somojev

RUS

2581

5.0

2558

24.0

26.0

3

10.0

24

40

Ivan Popov

RUS

2650

5.0

2549

24.5

28.0

3

3.4

25

59

Milos Perunovic

SRB

2617

5.0

2539

24.5

27.0

5

5.5

26

9

Alekszander Mojszejenko

UKR

2712

5.0

2539

23.5

26.5

4

-1.7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

41

18

Polgár   Judit

HUN

2693

4.5

2597

26.5

30.0

2

-          1.1

51

14

 

Almási   Zoltán

HUN

2704

4.5

2540

25.5

28.5

4

-          6.9

56

39

Balogh   Csaba

HUN

2651

4.5

2509

25.0

28.0

2

-          4.6

 

Az élmezőnyben a 8. forduló párosítása:

 

T.

No.

 

Név

FED

Élő

Pont

-

Pont

Név

FED

Élő

 

No.

1

33

Alekszander Motiljev

RUS

2656

6

Pavel Eljanov

UKR

2723

2

2

24

Viktor Laznicka

CZE

2681

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

8

3

66

Dragan Solak

TUR

2610

Vlagyimir Akopjan

ARM

2682

22

4

62

Hrant Melkumjan

ARM

2613

5

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

3

5

44

Ilia Szmirin

ISR

2644

5

5

Baadur Zsobava

GEO

2716

6

6

9

Alekszander Mojszejenko

UKR

2712

5

5

Constantin Lupulescu

ROU

2643

46

7

13

Alekszander   Arescsenko

UKR

2705

5

5

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2641

48

8

15

David Navara

CZE

2700

5

5

Anton Somojev

RUS

2581

80

9

53

Jevgenyij Najer

RUS

2633

5

5

Erneszto Inarkijev

RUS

2698

16

10

59

Milos Perunovic

SRB

2617

5

5

Alekszander   Arescsenko

RUS

2689

21

11

61

Pavel Tregubov

RUS

2614

5

5

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

26

12

82

Benjamin Bok

NED

2575

5

5

Ivan Popov

RUS

2650

40

13

41

Alekszandr Simonov

RUS

2649

5

5

David Anton Guijarro

ESP

2559

99

14

91

Alekszej Goganov

RUS

2569

5

5

Ludvig Jon Hammer

NOR

2647

42

15

11

Laurent Fressinet

FRA

2709

5

Gaioz Nigalidzr

GEO

2527

112

16

65

Robert Hovhanniszjan

ARM

2611

Etienne Bacrot

FRA

2739

1

17

12

Jurij Krivorucsko

UKR

2706

Avetik Grigorjan

ARM

2583

76

18

14

Almási Zoltán

HUN

2704

 Ivan Salgado Lopez

ESP

2605

69

19

17

Makszim Matlakov

RUS

2695

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2583

78

20

83

Daniyyil Dvirnyy

ITA

2575

Polgár Judit

HUN

2693

18

21

19

Jevgenyij Alekszejev

RUS

2692

Mircea-Emliain Parligras

ROU

2572

88

22

84

Szergej Grigorjanc

RUS

2574

Andrej Volokityin

UKR

2674

28

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

39

 

Balogh   Csaba

HUN

2651

 

Giga   Quparadze

GEO

2507

 

118

 

Polgár,J (2693) - Hovhanniszjan,R (2611)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.Hc3 He8 10.d4 Ff6 11.Be1 d5 12.Ff4 c6 13.He2 Fg4 14.Vd2 Hd6 15.Hg3 Hc4 16.Fxc4 dxc4

17.Fe5 Fg5 18.Vc3

Figyelmet érdemelt a 18.Vb4 Fe6 19.Vxb7 f6 20.Fc7 Vd7 21.Vb4 folytatás is.

18...f6 19.Vxc4+ Kh8 20.d5

Tartotta volna az előnyt a 20.Be4 fxe5 (20...h5 21.h3) 21.Bxg4 exd4 22.Bxd4 Vb6 23.Vb4 Ff6 24.Vxb6 axb6 25.Bb4 b5 26.c3 változat.

20...Fd2 21.Bf1 Vxd5 22.Vxd5 cxd5 23.Fd4 Bfe8

Az esélyek kiegyenlítődtek.

24.f3 Fd7 25.Bad1 Ff4 26.Hh5 Fh6 27.Kf2 Ff5 28.c3 Fc2 29.Bde1 Fd3 30.Bg1 Fd2 31.Bxe8+ Bxe8 32.Hg3 Ff4 33.Fxa7 Ba8 34.Be1

 

 

34...Fg6 35.Fe3 Fxg3+ 36.Kxg3 Bxa2 37.Bd1 Bxb2 38.Bxd5 h5 39.h4 Ff7 40.Bd2 Bxd2 41.Fxd2 és döntetlen

 

Almási,Z (2704) - Prizant,J (2534)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 He7 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 c5 7.h4 Vc7 8.h5 cxd4 9.cxd4 Vc3+ 10.Fd2 Vxd4 11.Hf3 Ve4+ 12.Fe2 Hf5 13.0-0 Hc6 14.Be1 Hfd4

A 2011-es pekingi SportAccord Szellemi Világjékok rapidversenyén játszott Almási-Vallejo Pons parti nyomán haladt az ütközet. A spanyol sakkozó a 14...0-0 15.h6 Hxh6 16.Fxh6 gxh6 17.Bb1 Kh8 18.Fb5 Vg6 folytatást választotta.

15.Hxd4 Vxd4 16.Fb5 Fd7 17.Bb1 f5 18.h6 g6 19.c3 Vc5

 

20.c4!

A gyalogáldozatért cserébe nagymesterünk remek játékot kapott.

20...dxc4 21.Fe3 Ve7 22.Fxc4 b6 23.Vd2 0-0 24.Fg5 Ve8

 

25.Bed1

Számításba jött a 25.Bbd1 Fc8 26.Vc3 Ha5 27.Fb5 Vf7 (27...Vxb5 28.Vc7) 28.Vb4 folytatás is.

25...Bf7 26.Va2 Hxe5

 

27.Bxd7! Hxd7 28.Fxe6 Hc5 29.Fd5 Bc8

 

30.Va1

Az időzavar fenyegető árnyékában, a tornán elrontott esélyek után Zolit nagyon hajtotta a győzelem utáni vágy. A futópár ereje, a végzetes kötés, a nagyátlós fenyegetés szép motívumokban gyönyörködtet.

30...Vf8 31.Be1 He4 32.Ff4?!

Kis híján mentőövet dobott ellenfelének. 32.Bc1 Bxc1+ 33.Fxc1 Hxf2 34.Fxf7+ Kxf7 35.Kxf2 Vc5+ 36.Kg3 Vd6+ 37.Ff4 tisztelőnnyel zárta volna az akciót. Számításba jött 32.Fc1 is, és a nagyátlón bajba kerül sötét.

32...g5 33.Fxg5 Hxg5

 

34.Vf6 He4 35.Vxf5 Hd6 36.Vf6 Be8 37.Bc1 He4 38.Vf4 

38...Hd6?

A kapkodásban végre elhibázta az orosz sakkozó, nem találta meg a 38...Hc5 lépést, amire nem ment 39.Bc3 (39.Vf6 He4 40.Vf4 Hc5) 39...Be1+ 40.Kh2 He6 miatt.

39.Bc3 Kh8

40.Fxf7! és sötét feladta. Tetszetős a nyerés a 40… Be1+ 41.Kh2 Ve7 42.Vg4 Vxf7 43.Vd4+ Kg8 44.Bg3+ Kf8 45.Vxd6+ Ve7 46.Bf3+ Kg8 (46...Ke8 47.Vc6+ Vd7 48.Va8+ Ke7 (48...Vd8 49.Bf8+ Kxf8 50.Vxd8+ Kf7 51.Vh8) 49.Vf8+ Ke6 50.Vf5+ Kd6 51.Bd3+) 47.Vg3+ Kh8 48.Vb8+ Ve8 49.Bf8+ Vxf8 50.Vxf8 matt!

Huzman,A (2569) - Balogh,Cs (2651)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 a6 5.Hf3 Ff5 6.Fd3 Fg6 7.0-0 e6 8.b3 Hbd7 9.Fb2 Fd6 10.Fxg6 hxg6 11.h3 b5 12.Vc2 0-0 13.e4 Hxe4 14.Hxe4 dxe4 15.Vxe4 Bc8 16.Ve2 Va5 17.Bfc1 Fa3 18.Fc3 Fb4 19.Fb2 Fa3 20.Fc3 Fb4 21.Fb2 Fa3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: Arman Karahanjan

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban március 12. és 31. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon három exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. A világranglistán második örmény Levon Aronjan, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az orosz Peter Szvidler Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin küzd még a viadalon, a 600 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban hatodikként a Grand Prix-sorozat győzteseként világbajnokjelölt, világbajnoki címét Vlagyimir Kramnyik ellen 2006-ban elvesztő Veszelin Topalov  pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Topalov a 6-os rajtszámot kapta, Mamedgyarovval sötéttel játszik az első fordulóban.

 

 

A 2014-es esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a viadalt, amelynek díjalapja végül 600 ezer euró. A nagy tét, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A győztes 135 ezer eurót is „kasszírozhat”. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov már voksolt, az örmény Levon Aronjannak és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak adja a legnagyobb esélyt, hogy győztesként kerüljön ki a csatározásból.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny holtversenyes első helyezettje, de Carlsennél kevesebb győzelme miatt a második helyre szorult, a 2000 és 2007 között világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik a tavalyi Világkupa megnyerésével kvalifikálta magát. Élő-pontja alapján is játszhatott volna, elsőségéből honfitársa, Szergej Karjakin profitált. Az örmények legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan Élő-pontszámának köszönhetően játszhat.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 2012/13-as Grand Prix-sorozatot nyerte meg, az azeri Sahriyar Mamedgyarov második helyezettként vívta ki a részvételi jogot. Sokan érzik kakukktojásnak az orosz Dmitrij Andrejkint, aki a Világkupán döntőt játszott Kramnyikkal, a rapid rájátszásokban ellenfeleinél jobban bírta a feszültséget. Az Orosz Sakkszövetség a rendezők jogán Peter Szvidlert jelölte, az ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok akár meglepetést is okozhat…

A FIDE athéni irodájában február 12-én már megtartották a viadal sorsolását. Az első fordulóban többek között orosz párharcok  lesznek – Andrejkin-Kramnyik és Karjakin-Szvidler -, a slágermeccs, Anand és Aronjan  összecsapása lesz.

 

A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:

1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)

2. Szergej Karjakin (orosz, 2766)

3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)

4. Viswanathan Anand (indiai, 2770)

5. Levon Aronjan (örmény, 2830)

6. Veszelin Topalov (bolgár, 2785)

7. Peter Szvidler (orosz, 2758)

8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)

 

Veszelin Topalov 1975. március 15-én Ruszéban született. Édesapjától 8 éves korában tanult meg sakkozni. 1989-ben a 14 éven aluliak világbajnokságát megnyerte, egy évvel később ezüstérmes volt a 16 évesek vb-jén. 1992-ben kapta meg a nemzetközi nagymesteri címet. Egy évvel később Budapesten megnyerte a zónaversenyt.

Névjegyét 1994-ben a moszkvai sakkolimpián tette le, amikor Garri Kaszparovot érdekes tisztáldozattal legyőzte. Szép sikereket ért el 1996-ban, Amszterdamban, Madridban és Novgorodban nyert tornát, átlépte a 2700 Élő-pontos álomhatárt. Egy évvel később Dos Hermanasban, majd Leonban diadalmaskodott. Topalov valamennyi kieséses rendszerű világbajnokságon játszott. A groningeni vb-n 1997-ben kiemeltként nem élte túl a második fordulót, a holland Jeroen Piket ellen vesztett. Két év múlva Las Vegasban a 16 között Vlagyimir Kramnyiktól rapid rájátszásban kapott ki. 2000-ben a negyeddöntőben Michael Adams győzte őt le. 2001-ben holtversenyben Kramnyikkal első a dortmundi tornán. A moszkvai vb-n a 16 között vérzett el ismét, eszelős csatában maradt alul Alekszej Shirovval szemben.

Topalov 2002-ben Lékó Péterrel vívta Dortmundban a klasszikus sakkozás világbajnok-jelölti döntőjét, 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett miután kettős vesztéssel kezdte a párharcot. Két év múlva Tripoliban, a FIDE vb-n első kiemelthez méltóan az elődöntőig látványosan menetelt, tíz partijában csak egyetlen döntetlent engedélyezett ellenfeleinek. Rusztam Kaszimdzsanov ellen azonban csak négy remivel kezdte a meccset, és a rapid rájátszást óriási meglepetésre elbukta.

 

 

2005-ben a Salamancában élő bolgár nagymester még nagyobb sebességre kapcsolt. Harmadik volt Wijk aan Zee-ben, Garri Kaszparovot az utolsó fordulóban legyőzve holtversenyben lett első a visszavonulását a záróünnepségen bejelentő orosz világranglista-vezetővel. Szófiában a hat résztvevős, kétfordulós szuperverseny második félidejében szárnyalva tornagyőztes. „Nem félek a vereségtől, ez különböztet meg engem a többiektől” – nyilatkozta szófiai sikere után. Dortmundban rossz rajt után végül holtversenyben másodiként végzett.

 

Topalov San Luisban elhódította a FIDE világbajnoki címét

 

Az argentínai San Luisban nyolc résztvevővel, kétfordulós viadalon  döntötték el FIDE világbajnoki címet. Veszelin Topalovot már a 13. forduló után világbajnokként ünnepelhették. A legjobban felkészült, kirobbanó formában játszó, az első félidőben káprázatos eredményességgel sakkozó Topalov másfél pontos előnnyel győzött. A viadal első félideje, a hét játszma után már kétpontos előnnyel vezetett, mindössze Viswanathan Anandnak „ajándékozott” fél pontot. A legérdekesebb sakkot játszó, a legjobb segítő csapatot maga mögött tudható Veszelin Topalov fejére került a korona. Egyszer volt nagy bajban, Lékó Péter ellen az első fordulóban, de nagymesterünk egyenesen vesztésre rontotta nyerőesélyes állását. A második körben Topalov taktikusan játszott, nem kockáztatott, hetes remi sorozattal is biztosan érte el kitűzött célját.

Topalov sikeréről igen elismerően nyilatkozott Kaszparov is. „Egész évben mindenkinél jobb formában játszott, és riválisainál jobban felkészült a nehéz, kemény küzdelemre. San Luis-i sikere logikus befejezése volt annak a lendületnek, amely jellemezte játékát az utolsó másfél évben. Most mindenkinél jobban, érdekesebben, frissebben játszik. Játékának magas színvonalát a verseny után az is megerősíti, hogy vezetni fogja a világranglistát (ha nem számoljuk az én pontszámomat, amely még egy kicsit magasabb). Az említett három összetevő is magyarázza, hogy Topalov sikerét miért tekinthetjük törvényszerűnek. A sakkozás számára a sokéves konfliktus megoldását is jelenti, hogy 1993 óta a FIDE világbajnoki címe olyan sakkozónak jutott, aki a legtartalmasabb játékot nyújtja” – értékelt Kaszparov.

Az újdonsült világbajnok nem sokat pihent a babérjain. Átlépve a bűvös 2800 Élő-pontos határt januárban Wijk aan Zee-ben, a Corus szuperversenyen szerepelt és Viswanathan Ananddal holtversenyben az élen végzett. A Morelia-Linares szuperverseny első félidejében pocsékul sakkozott, hét partiból csak 2,5 pontot gyűjtött. Spanyol földön már remekelt, immár veretlenül 5,5 pontot szerzett, s végül holtversenyben második lett. Szófiában már hivatalos világranglista-vezetőként szerepelt, a megszokott forgatókönyvet láttuk, rossz első félidő után szárnyalt a folytatásban, az utolsó négy partit megnyerve lett első. A világranglistát 2813 ponttal vezette.

 

Címegyesítő világbajnoki döntő Elisztában, a rapid rájátszást Kramnyik nyerte

Topalov menedzsere, Szilvio Danajlov célul tűzte ki, hogy egyfajta „börze” legyen a világbajnoki címért folytatott versengés. Aki egymillió dollárnál többet tud kínálni a meccsért, megmérkőzhet a világbajnokkal. A FIDE vezérkarának egy csoportja is támogatta a képtelen ötletet, majd rendeződtek a viszonyok, csak a hivatalos világbajnoki rendszerben lehet kiharcolni a kihívói jogot!  A címegyesítő meccset Elisztában játszotta le Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov. Máig sem érthető egyezményt írtak alá: a győztes mindent visz! Szinte hihetetlen, hogy a döntőn rapid rájátszásban vereséget szenvedő Topalovnak (a San Luis-i vb győztesének) kevesebb joga volt, mint az említett vb második-negyedik helyezettjének, akik előversenyek nélkül játszhattak a mexikói világbajnokságon.

 

A címegyesítő mérkőzés hihetetlen hőfokon zajlott. A meccs egyetlen partijában sem volt igazi időzavar, a küzdő felek jóval gyorsabban játszottak, sokkal praktikusabban, és sokszor a csata csak a negyedik, de még inkább az ötödik órában dőlt el. Egyetlen gyors döntetlen sem született. Vlagyimir Kramnyik megérdemelte az ünneplést, kibírta a bolgár team lélektani hadviselését. Bizonyára sokat jelentett számára, hogy neves nagymesterek az ötödik parti játék nélküli elvesztése után nyílt levélben kérték, biztatták őt a folytatásra, és ő engedett a rábeszélésnek. Veszelin Topalov hiába dicsérte menedzserét, Szilvio Danajlovot, hogy védte az érdekeit sorozatos beadványaival, a bolgár sakkozó rengeteget vesztett népszerűségéből, „öngólt” lőtt. 

A bonyodalmak mellett sok szakmai tanulsággal is szolgált a két világklasszis összecsapása. Topalov úgy vélte, hogy jobban felkészült ellenfelénél, mégis több esélyt hagyott kihasználatlanul. A partikban inkább ő kezdeményezett, de csak két partit tudott nyerni. Ezzel szemben Kramnyik egyszer sem hibázott a kínálkozó alkalmak kihasználásakor. A bolgár taktikája a rajtnál balul sült el, erőszakoskodott és remi állást elvesztett, illetve nem adott be egy mattot. Hasonló hibákat tavaly a San Luis-i világbajnokságon Topalov nem követett el, de valljuk be, hogy ott az első körben riválisai jóval szerényebb ellenállást fejtettek ki. Kétpontos hátránynál bevetették a WC-cselt, és megingatták Kramnyikot, aki látszólag padlóra került a kettős vereség hatására. Kramnyik remek sportemberi tulajdonságokat csillogtatott meg, hogy vert helyzetből magához tért, és végül megérdemelten nyert.

A világbajnoki cím elvesztése, a meccset követő diplomáciai csatározás, a csalódottság megviselte a bolgár exvilágbajnokot, formája korántsem volt egyenletes. Hármas holtversenyben megnyerte a Corus 2007 szuperversenyt, majd Linaresben az utolsó helyet osztotta Lékó Péterrel. Hazai pályán, Szófiában a torna első félidejét mínuszban zárta, majd javított a második körben, és harmadszor is győzött. Vitoriában a „Bajnokok Ligája” elnevezésű versenyen is diadalmaskodott. Egy év múlva Wijk aan Zee-ben nagyot botlott, csak Kramnyik elleni parádés nyerése vigasztalhatta.  Linaresben négy vereséget is begyűjtött, holtversenyben harmadik lett. Szófiában nem bírt a fantasztikus formában játszó Vaszilij Ivancsukkal. Az év második felében magára talált és parádés teljesítményt nyújtott. A Grand Slam- döntőt megnyerte, Anand gyengélkedésének köszönhetően visszaszerezte a világranglistán az első helyet. A decemberi nankingi szuperversenyen is remekelt, másfél pontos előnnyel ért célba. A világbajnok-jelölti elődöntő miatt 2009-ben nem játszhatott Wijk aan Zee-ben és a linaresi tornát is ki kellett hagynia.

 

Az amerikai Gata Kamskyt 4,5-2,5-re legyőzte a vb-jelölti döntőn

 

Topalov a világbajnoki kihívó jogáért a 2007-es Világkupa győztesével, Gata Kamskyval mérkőzhetett meg. A sakk világában sajnos már megszokott bonyodalmak előzték meg a párharcot, Kamsky nem akart Szófiában játszani. Egyértelműen Topalov volt az esélyes, Kamsky a párharc előtt még nyeretlen volt az exvilágbajnokkal szemben. A második játszmában Kamsky világossal gyorsan megadta magát, majd a negyedik összecsapást megnyerte, így az első félidő 2-2-vel zárult. Kamsky lelkileg kevésbé volt erős, mint Topalov. Az ötödik játszmában taktikai elnézéssel gyalogot vesztett, és a nehéz állásban képtelen volt igazi ellenállást tanúsítani.  Világossal nem tudott egyenlíteni, Topalov új ötlete a Caro-Kann védelemben bevált. A hetedik partiban Topalov a tűzzel játszott. Gyalogot áldozott, kockáztatott. Kamsky egyre nyomasztóbb időzavarban hibát hibára halmozott, nyerőesélyt hagyott ki, majd fonalas remit sem vett észre. Topalov végtelen nyugalommal játszott, többet nem hibázott, érthetően örömünnep volt Szófiában a 4,5-2,5-ös győzelme.

Az M-tel tornán meglepetésre csak harmadik lett, lemondta a bilbaói Grand Slam-döntőt. Nankingban a szenzációs elsőséget  elérő norvég Magnus Carlsen mögött két és félpontos hátránnyal lett második. A linaresi szuperverseny sikeres főpróba volt számára, tornagyőztesként ünnepelték. Túlzott bonyodalmakat vállalt, de elképzelése bevált, Ananddal szemben a világbajnoki döntőn azonban aligha lehet sikeres. A linaresi győzelme után adott interjújában Topalov kiemelte, hogy a sakktörténelem eddigi legnagyobb díjalapjáért játszanak, de Anand nem mutatott semmiféle aktivitást, hogy további szponzorok bekapcsolásával még növekedjen a 2 millió eurós díjalap. Topalov szívesen játszotta volna akár az egész meccset is kedvező feltételek mellett Indiában, de akár meg is oszthatták volna a költségeket a kettős rendezéssel.

 

Topalov győzelemmel kezdte, vereséggel zárta a szófiai világbajnoki döntőt

A világbajnoki döntő Viswanathan Anand és stábja számára nagy kalanddal kezdődött. Az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzár alaposan keresztülhúzta számításaikat, végül 40 órás utazás után csak egy nappal a hivatalos megnyitó előtt érkezett meg a bolgár fővárosba.

 

A meccset a kihívó Veszelin Topalov kezdhette világossal, és a címvédő a Grünfeld védelem egyik változatában a 23. lépésben azonnali vesztőt húzott. Topalov tisztáldozattal szétzúzta Anand királyállását. A vesztés felett nem volt sok idő keseregni és Vishy azonnal egyenlített. Topalov a tőle megszokott túlzott erőszakossággal játszott, elhibázott huszársakk után Anand egyre nagyobb fölénybe került. A harmadik parti remije után  a negyedik összecsapást  Vishy remek stílusban játszotta, tisztáldozattal jutott vezetéshez.

Három, korántsem békés döntetlen után - hol az egyik, hol a másik fél hagyott ki kecsegtető esélyt - Anand hihetetlen bakival bukta el a nyolcadik játszmát. A vereség nem múlt el nyomtalanul. Fölöslegesen került időzavarba a kilencedik játszmában és nyerések sorozatát hagyta ki. Úgy tűnt, hogy meccslabdát hibázott.

A döntés az utolsó játszmára maradt, a hazai pálya előnyével játszó kihívó azonban nem bírta a sorsdöntő parti feszültségét. A lélektani hadviselésben Anand erősebb volt. Egy pillanatban a lépésismétlés lehetőségét is felkínálta ellenfelének, de Topalov nem élt a lehetőséggel. „Villámkezű” Vishyvel szemben nem akart rapidozni, élénken élt emlékezetében, hogy 2006-ban Vlagyimir Kramnyik ellen kikapott a rájátszásban? Furcsa manőverekbe kezdett, majd lebecsülte a nagyátlón „leselkedő” futót. Királya magára maradt, a világbajnok haderejének koncentrált támadása ellen nem volt védelme. Anand az 56. lépése után fogadhatta ellenfele gratulációját. A kiegyenlített erők küzdelmében megérdemelt győzelmet aratott.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2787) – Veszelin Topalov  (bolgár, 2805) 6,5 – 5,5 (0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

A világbajnoki döntő elvesztése után először a Grand Slam-döntőn mérkőzhetett meg ismét az elittel, - 1-gyel végzett. Magnus Carlsennel szemben mindkét partiját elbukta, Vishy Anand 1,5-0,5-re verte őt. A világbajnoki kihívói címre egyik esélyesnek számító Veszelin Topalov hosszas versenyzési szünettel, edzésekkel készült a világbajnok-jelölti páros mérkőzéses tornára, ahol az amerikai Gata Kamsky volt az első és nagy meglepetésre az utolsó ellenfele.

A négyjátszmás meccs remivel indult, majd Topalov világossal 31 lépésben vereséget szenvedett. A Grünfeld védelemben Topalov hosszúsáncos ötlete gyorsan zátonyra futott. A negyedik játszmában Topalov nyerőesélyt szalasztott el, Kamsky 2,5-1,5-tel jutott tovább. A bolgár csapattal a csapat Európa-bajnokságon hetedik lett, az utolsó fordulóban válogatottunk emlékezetes győzelmet aratott ellenük, a 4-0-s nyerés bronzérmet jelentett együttesünk számára.

 

A Grand Prix-sorozatot megnyerte, világbajnokjelölt lett

 

A 2012-es évet Wijk aan Zee-ben kezdte, pocsék formában játszott, - 3-mal holtversenyben tízedik lett, 18 Élő-pontot is vesztett. Az asztanai rapidvb-n bronzérmes. Az isztambuli sakkolimpián a huszadik helyezett válogatottban 10-ből 7 pontot gyűjtött. Résztvevője lett a 2012/13-as GP-sorozatnak, és a hosszú ideje tartó hullámvölgyének éppen a londoni tornán vetett véget, már csak 2752 Élő-ponttal játszott, holtversenyes elsőségével javított. A bukaresti viadalon holtversenyben első. A zugi GP-tornát másfél pontos előnnyel nyerte meg, 22 Élő-pontot is szerzett, a világranglistán a negyedik helyre lépett előre!  A norvégiai szuperversenyen nyeretlenül csak nyolcadik. Szalonikiben is könnyen feledhető a – 2-es eredménye, a két tornán összesen 26 Élő-pontot vesztett!

Topalov kockáztatott, nem nevezett a Világkupára, akár a világbajnok-jelöltséget is bukhatta volna, ha Pekingben, utolsó GP-versenyen nem áll helyt. Végül Lékó Péterrel a harmadik helyet osztotta, s ez elegendő volt számára, hogy megnyerje az összetett pontversenyt, világbajnok-jelölt lett!  A bolgár válogatott csak a 26. lett a csapat Európa-bajnokságon, az éltáblán ő remekelt, 7-ből 5,5 pontot szerzett. Világranglistás negyedikként, 2785 Élő-ponttal játszik Hanti-Manszijszkban. Pályafutásának zenitjén már túl van a bolgár nagymester, de meglepetést okozhat!

Veszelin Topalov kiemelkedő eredményei:

1993 Madrid  1-3.

1995 Polanica Zdroj  1, Elenite 1-2.

1996 Amszterdam 1-2, Dos Hermanas 1-2, Madrid 1-2.

1997 Amszterdam 1.

2001 Dortmund 1-2.

2002 Cannes 1-2.

2005 Linares 1-2, Szófia 1, San Luis 1.

2006 Wijk aan Zee 1-2, Szófia 1.

2007 Wijk aan Zee 1-3, Szófia 1, Vitoria 1.

2008 Szófia 2, Grand Slam-döntő 1, Bilbaó 1, Nanking 1.

2009 Szófia 3.

2010 Linares 1.

2012 London GP 1-3, Bukarest 1-2.

2013 Zug GP 1.

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

Levon Aronjannal 19 partiban csatázott, hatszor legyőzte, háromszor kikapott az örmény nagymestertől, tízszer remiztek.

Vlagyimir Kramnyikkal nagyon jól ismerik egymást, 1993-ban küzdöttek meg először egymással. Azóta még 86 partit vívtak. Klasszikus kontrollal 53-szor csatáztak, Kramnyik 13-8-ra vezet a 32 döntetlen mellett. Az elisztai vb óta nagyon feszült a viszonyuk.

Viswanathan Ananddal is régi riválisok, Vishynél az előny. Topalov tizenötször feladásra kényszerült, tizenháromszor nyert, 31-szer megosztoztak a ponton.

A 24 éves Szergej Karjakinnal szemben pozitív a mérlege, 2 döntetlen mellett háromszor győzött, egy játszmát vesztett.

Peter Szvidler is jó kuncsaftja, 11 döntetlen mellett nyolc játszmát nyert, ötször szenvedett vereséget.

Tizenegyszer játszott Sahriyar Mamedgyarovval, negatív a mérlege, 6 döntetlen mellett 3-2-re az azeri sakkozónál az előny.

Dmitrij Andrejkinnel csak két villámpartiban mérte össze erejét, vesztett és remizett.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban március 12. és 31. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon három exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. A világranglistán második örmény Levon Aronjan, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az orosz Peter Szvidler Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin küzd még a viadalon, a 600 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban ötödikként a sakkozás 15. világbajnoka, a hatszoros Oscar-díjas Viswanathan Anand pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. Anand 2007-ben a mexikói nyolcfős, kétfordulós világbajnoki versenyen végzett az első helyen, világbajnoki címét 2008-ban megvédte az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elleni világbajnoki döntőn, 6,5-4,5-re nyert. Négy éve Szófiában a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot 6,5-5,5-re győzte le. 2012-ben az izraeli Borisz Gelfanddal szemben rapid rájátszásban őrizte meg trónusát, összesítésben 8,5-7,5-re nyerte meg a kiegyenlített erők küzdelmét. Tavaly Csennajban Magnus Carlsennel csatázott, a norvég titán 6,5-3,5-re nyert. A már megtartott sorsoláson Anand a 4-es rajtszámot kapta, Aronjannal játszik az első fordulóban.

A 2014-es esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a viadalt, amelynek díjalapja végül 600 ezer euró. A nagy tét, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A győztes 135 ezer eurót is „kasszírozhat”. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov már voksolt, az örmény Levon Aronjannak és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak adja a legnagyobb esélyt, hogy győztesként kerüljön ki a csatározásból.

 

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny holtversenyes első helyezettje, de Carlsennél kevesebb győzelme miatt a második helyre szorult, a 2000 és 2007 között világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik a tavalyi Világkupa megnyerésével kvalifikálta magát. Élő-pontja alapján is játszhatott volna, elsőségéből honfitársa, Szergej Karjakin profitált. Az örmények legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan Élő-pontszámának köszönhetően játszhat.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 2012/13-as Grand Prix-sorozatot nyerte meg, az azeri Sahriyar Mamedgyarov második helyezettként vívta ki a részvételi jogot. Sokan érzik kakukktojásnak az orosz Dmitrij Andrejkint, aki a Világkupán döntőt játszott Kramnyikkal, a rapid rájátszásokban ellenfeleinél jobban bírta a feszültséget. Az Orosz Sakkszövetség a rendezők jogán Peter Szvidlert jelölte, az ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok akár meglepetést is okozhat…

A FIDE athéni irodájában február 12-én már megtartották a viadal sorsolását. Az első fordulóban többek között orosz párharcok  lesznek – Andrejkin-Kramnyik és Karjakin-Szvidler -, a slágermeccs, Anand és Aronjan  összecsapása lesz.

 

A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:

1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)

2. Szergej Karjakin (orosz, 2766)

3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)

4. Viswanathan Anand (indiai, 2770)

5. Levon Aronjan (örmény, 2830)

6. Veszelin Topalov (bolgár, 2785)

7. Peter Szvidler (orosz, 2758)

8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)

 

Viswanathan Anand pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

 

A sakkozás tizenötödik világbajnoka, Viswanathan Anand 1969. december 11-én született Csennajban (Madras). Hatéves korában édesanyjától tanult meg sakkozni, már kora gyermekkorában kitűnt azzal, hogy hihetetlenül gyorsan játszotta  a partijait. Anand 1987-ben ifjúsági világbajnoki címet szerzett, Vaszilij Ivancsukot fél ponttal előzte meg. 1988-ban lett nemzetközi nagymester, két évvel később a manilai világbajnoki zónaközi döntőről holtversenyes harmadikként jutott tovább. Világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Alekszej Drejev ellen nyert, a nyolc között Anatolj Karpovtól kapott ki, „villámkezű” Vishy kapkodva esélyes állásokat rontott el. Első szenzációs tornagyőzelmét 1991-92-ben Reggio Emiliában aratta, Garri Kaszparovot és Karpovot is legyőzve végzett az élen. „Barátságos” meccsen Linaresben 5-3-ra legyőzte a világranglistán előkelőbben jegyzett ukrán Vaszilij Ivancsukot.

Anand másokhoz hasonlóan az 1993-95-ös világbajnoki ciklusban két vasat tartott a tűzben, a FIDE világbajnoki címért és a PCA (Profi Sakkozók Szövetsége) elsőségért is harcba szállt. A FIDE versenyében nyert Artur Juszupov ellen (4,5-2,5), de hazai pályán vérzett el az amerikai Gata Kamskyval szemben, a rájátszást 4-4 után elvesztette. Több siker koronázta szereplését a PCA ciklusban, Oleg Romanisint 5-2-re verte, Michael Adams ellen 5,5-1,5-re nyert. Kamskyval játszotta a világbajnok-jelölti döntőt, kísérte a múlt, de végül megbirkózott a feladattal, 6,5-4,5-tel kihívó lett. 1995-ben New Yorkban a világbajnoki címért mérkőzött meg Garri Kaszparovval. Anand nyolc remi után vezetést szerzett, de  Kaszparov zseniális játszmában egyenlített, majd többé nem lehetett megállítani az orosz fenomént.

A „madrasi tigris” remekelt a FIDE 1997-ben, Groningenben megrendezett kieséses rendszerű világbajnokságán. Hat ellenfele, többek között Borisz Gelfand és Michael Adams legyőzésével került a döntőbe, ahol az előcsatározásoktól „megkímélt” Anatolij Karpovtól 3-3 után a rájátszásban, a rapid partikban kapott ki. Tilburgban győzött, Lékó Pétert fél ponttal előzte meg. 1999-ben Wijk aan Zee-ben fél ponttal maradt el a győztes Garri Kaszparov mögött, Linaresben Kramnyikkal osztotta a második helyet. Egy évvel később a Corus-tornán Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter társaságában lett holtversenyben második, majd a vb-re „bemelegítésként” Világkupát nyert, majd nagy álmát is valóra váltotta. 

 

2000-ben FIDE világbajnoki címet szerzett

A FIDE világbajnokságán, Újdelhiben a legnehezebb pillanatokat a címvédő orosz Alekszandr Halifmannal szemben élte át. Anand éppen születésnapján került szinte reménytelen helyzetbe a rapid rájátszás során, de végül győztesként vághatta fel az ünnepi tortát. Michael Adams ellen nyert az elődöntőben. Következett a teheráni döntő, és a spanyol Alekszej Shirovval szemben „kiütéses” győzelmet aratva lett világbajnok.  Wijk aan Zee-ben a győztes Garri Kaszparovhoz hasonlóan megőrizte veretlenségét, de fél ponttal megelőzte őt a győztes exvilágbajnok. Egy évvel később Moszkvában a vb-n nem sikerült a címvédése, a rajtnál is bukdácsolt,  az elődöntőben nem bírt Vaszilij Ivancsukkal, 2,5-1,5-ös vereséggel búcsúzni kényszerült címétől.

A váratlan kudarcot másfél éves hullámvölgy követte, nehezen tette túl magát  a nagy csalódáson, de 2003-tól ismét szárnyalt. A szakírók is értékelték sikereit 1997 és 1998 után kétszer is, 2003-ban és 2004-ben az esztendő legjobbjává választották, Oscar-díjat kapott. Wijk aan Zee-ben duplázott, 2003-ban Polgár Judit, egy év múlva Lékó Péter előtt végzett az első helyen.  Megnyerte a dortmundi szuperversenyt. Hét éve Lékó mögött másodikként végzett Wijk aan Zee-ben, ezüstérmesként zárt Szófiában is, Veszelin Topalov előzte meg. Sorban nyerte a rapid versenyeket és a rapid párosmeccseket.

 

A FIDE világbajnokságán nem bírt Topalovval, Wijk aan Zee-ben ötödször diadalmaskodott

 

A világranglistán második indiai nagymestert sokan a 2005-ös argentin világbajnokság legnagyobb esélyesének tartották, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov elleni veresége azonban alaposan keresztülhúzta számításait. Gyorsan belátta, hogy a fantasztikus formában, nagyon eredményesen sakkozó Topalovot nem tudja megszorítani, végül holtversenyben Peter Szvidlerrel második lett.

Wijk aan Zee-ben ismét első, igaz Veszelin Topalovval osztotta a dicsőséget, ötödik győzelmét aratta a holland tengerparti városkában. Monacóban az orosz Alekszander Morozeviccsel holtversenyben első. Az áprilisi ranglistán átlépte a 2800 pontos álomhatárt. Szófiában harmadik, bár az első kör után még vezetett az M-tel viadalon. A torinói sakkolimpián gyengélkedett, 25 Élő-pontja bánta bakijait. A leoni rapid tornán a döntőben legyőzte Topalovot, Mainzban az azeri Tejmur Radzsabov ellen nyert meccset.

A 2007-es évet a Corus versenyen elért ötödik helyezésével kezdte, majd remek tornagyőzelmet ünnepelt a Linares/Morelia szuperversenyen. Arra kevesen gondoltak, hogy a 16 éves Magnus Carlsen elleni kettős nyerése kellett elsőségéhez. Az Amber-versenyen ezüstérmes Kramnyik mögött. Pályafutása során először, április 1-én a világranglistán átvette a vezetést. A dortmundi versenyt holtversenyben másodikként zárta, Leonban hatodszor diadalmaskodott, a döntőben ismét Topalovot győzte le. Siker koronázta mainzi szereplését, az örmény Levon Aronjan ellen nyert, ez már a hetedik elsősége volt a német városban.

 

Mexikóvárosban Viswanathan Anand megkoronázta pályafutását

 

A 37 éves indiai nagymester remek formában harcolta végig a 8 résztvevős, 14 fordulós világbajnokságot. Felkészülése optimálisan jól sikerült, sötéttel is harcos szisztémákat játszott meg, megőrizte veretlenségét. Két partiban kellett nagyon vigyáznia, a harmadik fordulóban világossal a címvédő Vlagyimir Kramnyikkal szemben, majd a 13. játéknapon az orosz Alekszander Griscsuk ellen volt szüksége hidegvérre, pontos védekezésre. Az élbolyban végzettek ellen 1-1-re hozta meccseit, az ötven százalékot nem teljesítőkkel szemben valamennyi mini-párosmérkőzését megnyerte. Ötödször választották meg az év legjobbjává. Hazájában királynak kijáró fogadtatással köszöntötték.

 

A világbajnokság végeredménye:

Világbajnok: Viswanathan Anand (indiai) 9 pont

2-3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Borisz Gelfand (izraeli) 8

4. Lékó Péter (magyar) 7

5. Peter Szvidler  (orosz) 6,5

6-7. Alekszander Morozevics (orosz) és Levon Aronjan (örmény) 6

8. Alekszander Griscsuk (orosz) 5,5

 

Világbajnokként első igazi megmérettetése a Corus-tornán volt. A két tornagyőztest, az örmény Levon Aronjant és a norvég Magnus Carlsent  már ünnepelték, közben a világranglistát holtversenyben vezető Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik még vívta óriási csatáját. Presztízscsata volt javából összecsapásuk, ráadásul Anand számára az esetleges nyerés Wijk aan Zee-i hatodik elsőségét jelentette volna. Nagyon bíztak elemzésükben, villámgyorsan lehúzták a megnyitást. Érdekes középjáték után szemre oly tetszetős állásban nem talált más esélyt, mint tisztet áldozni, ezzel megkönnyítette Kramnyik védekezését. A remek csata pontosztozkodással zárult, Anand holtversenyben harmadik lett, egy ponttal megelőzte a csak ötven százalékot elérő Kramnyikot.

 

Az indiai világbajnok megvédte elsőségét a Morelia/Linares tornán. Hatalmas rutinja érvényesült a 17 éves Magnus Carlsennel vívott versenyfutásában. Vishytől szokatlan volt nizzai gyengébb szereplése az Amber-tornán. Nem sikerült megszereznie hetedik leoni tornagyőzelmét. A 4 fős rapid viadalon a döntőben Vaszilij Ivancsuktól vereséget szenvedett, a sorsdöntő partiban már a 16. lépésben tisztet nézett el. Javított Mainzban, nyolcadszor bizonyította, hogy a rapid sakkozás koronázatlan királya. A négyes tornán Carlsennel játszotta a döntőt és győzte le ifjú riválisát 3-1-re. Anand a világbajnoki döntő főpróbájaként Bilbaóban, a Grand Slam-döntőn játszott, nyeretlenül utolsóként végzett a 6 fős mezőnyben. Eredményével elvesztette első helyét a világranglistán, ideiglenesen az ötödik helyre csúszott vissza, de egy hónap múlva kiderült, hogy nem hiába hozott az „áldozatot”.

 

A világbajnoki döntőn megvédte világbajnoki címét Vlagyimir Kramnyikkal szemben

 

Bonnban 6,5-4,5-ös győzelmével fejeződött be Vlagyimir Kramnyik elleni sakkvilágbajnoki döntője. A 12 játszmásra tervezett párharc 11. partijában az indiai világbajnok világossal 24 lépésben remizett, ami végső sikerét jelentette. A sakkozás 15. világbajnoka megvédte „trónusát”, kihívója, a 14. világelső orosz exvilágbajnokkal szemben. A döntő előtt a szakírók egy része nagyobb esélyt szavazott Kramnyiknak, akinek nagyobb tapasztalata volt hasonló párharcokban. Anandot mindenki elsősorban tornajátékosnak tartotta, de Bonnban bizonyította, hogy remekül készült fel a csatára, jobban térképezte fel ellenfele gyenge pontjait.

 

 

 

A partik többségében rákényszerítette akaratát kihívójára. Két sötéttel elért győzelme sorsdöntőnek bizonyult. Stratégiája tökéletesen bevált, olyan állásokat vállalt, ahol a finom pozíciós játék nagymestere eltévedhetett a bonyodalmakban. Az indiai sakkozótól nem volt idegen, hogy királya középen rekedt, érezte az állásban rejlő ellentámadási lehetőségeket. Könnyedén játszott, nem került időzavarba. A segítők, a szekundánsok csapata is összecsapott. A nevek tekintetében Kramnyik stábja volt az erősebb, 4 évvel ezelőtti, brissagói kihívója Lékó Péter mellett az orosz Szergej Rublevszkij és a francia Laurent Fressinet elemzéseire, ötleteire, tanácsaira támaszkodhatott, de számos orosz sakkozó állt még készenlétben… Anandot honfitársa, Surya Shekhar Ganguly, a dán Peter Heine Nielsen, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és a lengyel Radoslav Wojtaszek segítette a küzdelem során. Anand egy pillanatig sem tagadta, hogy a párbaj előtt Magnus Carlsennel is dolgozott együtt, akit a jövő nagy bajnokának tart.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2783) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2772) 6,5-4,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

 

Anand interjúiban számtalanszor kifejtette, hogy  felkészüléskor a számítógépnek egyre nagyobb szerepe van, korábban csak táblán elemezték a játszmákat, most a programok is segítenek. Tizennégy évvel ezelőtti interjújában nagyon pesszimistán ítélte meg a sakk jövőjét. Úgy gondolta, hogy 2010 körül kimerülnek  a lehetőségek. Belátta, hogy nem volt igaza, ahogy  a programok egyes ajtókat becsuknak, úgy újabb ajtók nyílnak ki. Igazán látványos partikat már nem is játszhatnak a programok segítsége nélkül, már nem a romantikus világban élünk, soha nem léphettünk volna előre papírral és tollal.

Nagy szerepet tulajdonít az emócióknak, de azokat tudni kell kordában tartani, nem szabad semmiféle jelzést adni az ellenfélnek hiba esetén sem, mert ezzel megkönnyítheti a feladatát. A világbajnok kerüli a konfliktusokat, szereti maga körül a nyugodt légkört. Felesége, Aruna minden versenyére elkíséri, a bonni világbajnoki döntőn hivatalosan is a menedzsere volt.

Anand világbajnoki címének megvédése után a hosszabb pihenést választotta, illetve társadalmi kötelezettségeinek tett eleget. Többek között felszólalt a Davosi
Világgazdasági Fórumon, bemutató előadásokon vett részt. A hagyományos linaresi szuperversenyen játszott először, a második fordulóbeli, az örmény Levon Aronjan elleni nagy hibáján nem tudta túltenni magát, csak ötvenszázalékos eredményt ért el. Nizzában, az Amber-tornán Kramnyikkal végzett holtversenyben a második helyen, fél ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint a címét megvédő Aronjan. Májusban Bakuban szerepelt az Azerbajdzsán-Világválogatott rapid találkozón. Kérésére a FIDE 2010-re halasztotta a bolgár Veszelin Topalov elleni világbajnoki döntőjét.

 

Miskolcon a hagyományos Lékó & ... sakkfesztivál fénypontjaként Viswanathan Anandot köszönthettük. A sors, az eredmények úgy hozták, hogy a borsodi megyeszékhelyen mindig az a világklasszis Lékó Péter új ellenfele, aki éppen pályafutása csúcsán van. Így volt ez 2007-ben, amikor Vlagyimir Kramnyik látogatott el Miskolcra, két évvel később Viswanathan Anandot láthatták „élőben” a honi sakkrajongók és az internet segítségével öt kontinens sakkrajongói kísérhették figyelemmel a játszmákat és a párharcot kísérő rendezvényeket. A Miskolci Nemzeti Színházban Viswanathan Anand 5-3-ra győzött. Vishy a párharc során a második és az ötödik partit nyerte meg, a többi összecsapás pontosztozkodással ért véget.

Mainzben megszakadt Viswanathan Anand bámulatos sorozata, nyolc sikerrel, győzelemmel megívott párosmérkőzés, illetve a körverseny utáni döntő megnyerése után elvesztette rapid világbajnoki címét. A négyes körversenyen rossz rajt után nem tudott a döntőbe bejutni, nem ismétlődhetett meg az örmény Levon Aronjan elleni 2007-es álomdöntője. A végső győzelmet Aronjan szerezte meg.

Az indiai világbajnok a Moszkvában megrendezett Tal-emlékversenyen mérsékelt teljesítményt nyújtott. A zárónap, de a verseny egyik szenzációját jelentette, hogy világossal 25 lépésben szenvedett vereséget az örmény Levon Aronjantól, s csak holtversenyes negyedik helyen zárta szereplését. A villám-világbajnokságon a norvég Magnus Carlsen mögött 3 pontos hátránnyal végzett a második helyen.

A Corus 2010 szuperverseny volt Viswanathan Anand utolsó versenye a szófiai világbajnoki döntője előtt. Arra aligha gondoltunk, hogy a torna remikirálya lesz. Vlagyimir Kramnyikot remek partiban legyőzte, de éppen a gyengékkel szemben bizonytalankodott. A „nyerővarikat” már bizonyára a szófiai világbajnoki döntőre tartogatta….

 

Anand megvédte világbajnoki címét, az utolsó partit sötéttel nyerte meg

A sakkozás régi-új királyát ünnepeltük. A szófiai világbajnoki döntőben a címvédő Viswanathan Anand az utolsó partit sötéttel megnyerte, viharos támadással használta ki bolgár kihívójának, Veszelin Topalovnak sorsdöntő hibáját. „Pályafutásom legnehezebb mérkőzését játszottam, ami éveket vett el az életemből” – nyilatkozta a nagyon boldog győztes.

A világbajnoki döntő Viswanathan Anand és stábja számára nagy kalanddal kezdődött. Az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzár alaposan keresztülhúzta számításaikat, végül 40 órás utazás után csak egy nappal a hivatalos megnyitó előtt érkezett meg a bolgár fővárosba.

A meccset a kihívó Veszelin Topalov kezdhette világossal, és a címvédő a Grünfeld védelem egyik változatában a 23. lépésben azonnali vesztőt húzott. Topalov tisztáldozattal szétzúzta Anand királyállását. A vesztés felett nem volt sok idő keseregni és Vishy azonnal egyenlített. Topalov a tőle megszokott túlzott erőszakossággal játszott, elhibázott huszársakk után Anand egyre nagyobb fölénybe került. A harmadik parti remije után  a negyedik összecsapást  Vishy remek stílusban játszotta, tisztáldozattal jutott vezetéshez.

Három, korántsem békés döntetlen után - hol az egyik, hol a másik fél hagyott ki kecsegtető esélyt - Anand hihetetlen bakival bukta el a nyolcadik játszmát. A vereség nem múlt el nyomtalanul. Fölöslegesen került időzavarba a kilencedik játszmában és nyerések sorozatát hagyta ki. Úgy tűnt, hogy meccslabdát hibázott. Drukkerei nagyon aggódtak érte, ráadásul a tízedik partiban megszenvedett a remiért. Furcsa volt a 11. összecsapásuk, végül a nagyon érdekes végjáték  lépésismétléssel remi lett.

A döntés az utolsó játszmára maradt, a hazai pálya előnyével játszó kihívó azonban nem bírta a sorsdöntő parti feszültségét. A lélektani hadviselésben Anand erősebb volt. Egy pillanatban a lépésismétlés lehetőségét is felkínálta ellenfelének, de Topalov nem élt a lehetőséggel. „Villámkezű” Vishyvel szemben nem akart rapidozni, élénken élt emlékezetében, hogy 2006-ban Vlagyimir Kramnyik ellen kikapott a rájátszásban? Furcsa manőverekbe kezdett, majd lebecsülte a nagyátlón „leselkedő” futót. Királya magára maradt, a világbajnok haderejének koncentrált támadása ellen nem volt védelme. Anand az 56. lépése után fogadhatta ellenfele gratulációját. A kiegyenlített erők küzdelmében megérdemelt győzelmet aratott.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2787) – Veszelin Topalov  (bolgár, 2805) 6,5 – 5,5 (0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

Fantasztikus fogadtatásban részesült hazájában, sikereinek köszönhetően a sakk egyre nagyobb elismerést és támogatást kapott. Anand a kimerítő csata után az augusztusi norvégiai Kristiansundban megrendezett rapidtornán játszott ismét és a döntőben kikapott Magnus Carlsentől. A bilbaói Grand Slam-döntőn Kramnyik, a nankingi szuperversenyen Carlsen mögött lett második. A londoni Chess Classic tornán bár legyőzte Carlsent, veretlenségét is megőrizte, de Magnus négy nyeréssel, két vesztéssel és egy remivel a 3 pontos szabály miatt megnyerte a viadalt  a csak kettőt nyerő és ötöt remiző világbajnok előtt. A 2011-es esztendőt is ezüstéremmel kezdte, Wijk aan Zee-ben az amerikai Hikaru Nakamura gyűjtött fél ponttal többet. Monacóban az utolsó Amber-tornán a rapid műfajban Levon Aronjan mögött második, gyengélkedett „vakon”, összesítésben harmadik lett.

Április 9-án megszületett kisfia, aki az Akhil nevet kapta. A világbajnok felesége, Aruna a menedzseri feladatokat is ellátja Vishy mellett, minden versenyére elkísérte. Akhil érkezésével egy kicsit átalakult Anandék élete. A boldog apa bevallotta, hogy sok mindent meg kell tanulnia, de élvezni fogja a gyermek és Aruna körüli gondoskodást, mert oly régen vártak a boldog pillanatra. A pár 1996 júliusában házasodott össze, Anand szülővárosában, Chennaiban igazi népünnepély volt a lakodalom, kétezer meghívott három napig ünnepelt.

Vishy a májusi világranglistát ismét vezette, két ponttal előzte meg Magnus Carlsent. Leonban 4,5-1,5-re legyőzte Alekszej Shirovot a 60-60 perces és 30-30 másodperces gondolkodási idővel megvívott párharcban. Augusztusban döntött a FIDE vezérkara, hogy világbajnoki döntőjét kihívójával, az izraeli Borisz Gelfanddal Moszkvában kell lejátszania. Anand szülővárosa, Csennaj is pályázott, de a moszkvai feltételek kedvezőbben bizonyultak a 2,55 millió dolláros díjalappal. Anand könnyed játékkal győzött a moszkvai rapidtornán, amelyen Kramnyik, Aronjan és Carlsen játszott még. Botvinnik születésének 100. évfordulójára emlékeztek meg a viadallal.

A Grand Slam-döntőn gyengén sakkozott, ötvenszázalékos eredménnyel zárta szereplését. Nagy csalódást okozott a Tal-emlékversenyen, valamennyi partija remivel végződött, csak hatodik a 10 fős szuperversenyen. A londoni szuperversenyen sem tudta túllépni az ötvenszázalékos küszöböt, egy nyerés és egy vesztés mellett hatszor megosztozott a ponton.

 

Moszkvában harmadszor is megvédte világbajnoki címét

Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand csatáját kiegyenlített erők küzdelme jellemezte. A vártnál talán békésebb partikat láttunk a két jól felkészült, a világbajnoki címért több mint két évtizede versengő nagymesterek összecsapásán, de a 12 játszmás lebonyolítás is kevesebb alkalmat ad a nyíltsisakos játékra. A rapid rájátszás izgalmai sok mindenért kárpótolták a sakkrajongókat, a rendkívüli feszültséget a gyorsabban játszó címvédő jobban bírta. A világbajnoki cím sorsát eldöntő rájátszást a címvédő Viswanathan Anand 2,5-1,5-re megnyerte Borisz Gelfanddal szemben. Az indiai világbajnok három döntetlen mellett a második partiban aratott győzelemmel védte meg koronáját.

A sakktörténelem során először rendeztek múzeumban világbajnoki döntőt. A 19. században élt Tretyjakov-fivérek magángyűjteményéből a 20. század végére az orosz festészetet, szobrászatot, rajz- és részben iparművészetet is bemutató egyik legnagyobb kulturális létesítmény lett. Műtárgyainak számát több mint 130 000-re becsülték. Állandó kiállításán többek között világhírű középkori ikonfestők, 19. századi realisták, 20. századi modern irányzatok jeles képviselőinek remekei láthatók. A szervezők kihasználták a mérkőzés adta lehetőséget, és az internetes közvetítés segítségével naponta mutatták be a leghíresebb képeket. A játszmákat neves nagymesterek, köztük Lékó Péter is kommentálta.

A sakktörténelem második legnagyobb korátlagú döntőjére került sor. Az 1934-ben játszott az Aljechin-Bogoljubov párharc viszi a pálmát, ketten 86 évesek voltak, az 1963-as Botvinnik-Petroszjan világbajnoki döntő résztvevői pedig 84 évesek.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2791) – Borisz Gelfand  (izraeli, 2727) 8,5 – 7,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen)

 

Világbajnoki címének megvédése után Viswanathan Anand először a Grand Slam-döntőn játszott. nagy csalódást okozott játékával. Nyeretlen maradt, kilenc döntetlen mellett Magnus Carlsentől kapott ki. A London Chess 2012 szuperversenyen ötvenszázalékos eredményt ért el.

Az idei esztendőt Waij aan Zee-ben kezdte, holtversenyben harmadik lett, két ponttal gyűjtött kevesebbet a győztes Magnus Carlsentől. Játszmáiban több volt, remek házielemzéssel győzte le Levon Aronjant.

Baden-Badenben Vishy Anand ötéves szünet után nyert szuperversenyt. Az indiai sakkozó az elmúlt években elsősorban a világbajnoki küzdelmekre, a páros mérkőzésekre koncentrált, többször is „beáldozta” a tornákat, hogy a címmeccsekre tartogassa a megnyitási újításait, itt-ott „félgőzzel” játszott. Baden-Badenben három győzelem, a + 3 is elegendő volt sikeréhez.

Zürichben a négy résztvevős, kétfordulós tornán Anand ötven százalékot ért el. A győztes Fabiano Caruantól elszenvedett vereségért Vlagyimir Kramnyik elleni 27 lépéses nyerése némileg vigasztalhatta.

 

A sakkozás negyedik világbajnoka, Alekszander Aljechin emlékére Párizsban és Szentpéterváron megszervezett torna bővelkedett meglepő eredményekben, érdekes csatákban. A viadalt vereséggel kezdő örmény Levon Aronjan nyerte meg a remek szervezésű, a sakkozás hagyományaihoz méltó helyszíneken megrendezett versenyt. Csak a verseny doyenje, a 44 éves izraeli Borisz Gelfand őrizte meg veretlenségét Párizsban öt, Szentpéterváron négy fordulót játszottak le. Viswanathan Anand harmadik lett, Michael Adams legyőzte a világbajnokot, aki két győzelmet ért el.

A norvég sakkozás első szuperversenyét Stavangerben rendezték meg. Először játszott tornán világbajnoki kihívóként a világranglistát óriási fölénnyel vezető 22 éves Magnus Carlsen. Nagy kérdés, hogy a világbajnoki döntő helyszínének kijelölése miatti vihar mennyire zavarta meg a norvég nagymestert, ahogy a regnáló világbajnok Viswanathan Anand sem volt könnyű helyzetben a kissé paprikás hangulatban. A norvég fél kompromisszumos javaslatát, hogy a mérkőzés egyik felét Norvégiában játsszák le, az Indiai Sakkszövetség elutasította.

A kínai Wang Hao a viadal hajrában főszereplővé vált. Magnus Carlsen elleni meglepő győzelme után az utolsó fordulóban Viswanathan Anandot is megadásra kényszerítette. Vishy alaposan elszámolta magát, a biztos egált biztosító folytatás helyett kalandokba bocsátkozott, vezére bajba került. A 23 éves Szergej Karjakin pályafutása legnagyobb sikereként Carlsen előtt megnyerte a tornát, Anand holtversenyben negyedikként végzett.

A sorozatban lejátszott versenyektől láthatóan elfáradt indiai világbajnok a moszkvai Tal-emlékversenyen három játszmát is elveszítve kilencedik lett.

 

Csennajban a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen játszmát sem veszítve, 6,5 – 3,5 arányban legyőzte a hazai pályán játszó Viswanathan Anandot, elhódította a világbajnoki címet. A 22 éves kihívó megbirkózott az esélyesség terhével, a párharc első négy partijában még kissé bizonytalan volt, az ötödik játszmájától kezdve irányította a küzdelmeket. Megcsillogtatta oly sokszor megcsodált technikáját, olyan állásokat játszott, ahol az ő akarata érvényesült.

A világranglistát fölényesen vezető Carlsen a párharc egyértelmű esélyese volt, de fiatal életkora, a páros mérkőzések terén rutintalansága, Anand közismert remek megnyitási repertoárja óvatosságra intette a 22 éves norvég nagymestert.

A párharc első két játszmája „árnyékbokszolás” volt, szabadkoztak is a küzdő felek. A harmadik összecsapástól kiéleződtek a csatát. Vishy Anand a harmadik partiban kecsegtető esélyt szalasztott el, Magnus Carlsen a negyedikben hagyott kihasználatlanul esélyt. Az ötödik és a hatodik partikban Magnus megcsillogtatta oly sokszor megcsodált technikáját, míg Vishy két tarthatónak ítélt végjátékban is hibázott.

 

Carlsen kétpontos vezetésének birtokában nyugodtan remizhetett kettőt, majd a kilencedik játszma bonyodalmai közepette is megőrizte hidegvérét, sorban húzta a legjobb védőlépéseket. Anand döbbenetes hibája eldöntötte a világbajnoki cím sorsát, érdekes partiban lett döntetlen a befejező csata.

Magnus Carlsen a modern sakkozás egyik legnagyobb egyéniségét győzte le. A norvég sakkozót a sakktörténelem második legfiatalabb világbajnokaként ünnepelhették, csak Garri Kaszparov előzi őt meg pár hónappal.

A világbajnoki címét elvesztő Anand a London Chess Classic 2013 rapidtornán a továbbjutott a csoportból, a negyeddöntőben azonban simán kikapott Vlagyimir Kramnyiktól.

A világbajnok-jelölti verseny főpróbájaként Zürichben játszott. A villámversenyen is sokat hibázott, a hat résztvevős tornán 2 pontot szerzett, a rapidban utolsó lett.

 

Anand tornagyőzelmei:

1987 Baguio City

1989 Wijk aan Zee

1991/92 Reggio Emilia 

1992 Moszkva

1993 Amber (rapid), Groningen PCA

1994 Amber (rapid)

1996 Amber (rapid), Dortmund

1997 Dos Hermans, Amber (rapid), Biel, Belgrád

1998 Wijk aan Zee, Linares, Madrid, Tilburg 

2000 Fujitsu Siemens Giants (rapid), Dortmund, FIDE Világkupa

2001 Merida, Mainz (rapid)

2002 Mainz (rapid)

2003 Wijk aan Zee, Mainz (rapid), Cap d’Agde (rapid)

2004 Wijk aan Zee, Dortmund, Mainz (rapid)  

2005 Amber (rapid), Leon (rapid), Mainz (rapid)

2006 Wijk aan Zee, Amber (rapid), Leon (rapid), Mainz (rapid)

2007 Morelia/Linares, Amber (rapid), Leon (rapid), Mainz (rapid), Mexikóváros világbajnokság

2008 Morelia/Linares, Mainz (rapid)

2011 Moszkva Botvinnik emlékverseny (rapid)

2013 Baden-Baden

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

Levon Aronjannal 27 partiban csatázott, az örmény nagymestertől hétszer kapott ki, kétszer legyőzte, tizennyolc partijuk remivel végződött.

Vlagyimir Kramnyikkal nagyon jól ismerik egymást, 1989-ben küzdöttek meg először egymással. Azóta még 162 partit vívtak. Klasszikus kontrollal 75-ször csatáztak, Vishy Anand 9-7-re vezet 59 döntetlen mellett.

Veszelin Topalovval is régi riválisok, Vishynél az előny, tizenötször nyert, tizenháromszor feladásra kényszerült, 31-szer remiztek.

A 24 éves Szergej Karjakinnal kilencszer mérkőzött meg, kétszer nyert, hétszer remizett.

Peter Szvidlerrel szemben még veretlen, hatszor legyőzte az orosz sakkozót, 18-szor remizett vele.

Négyszer játszott Sahriyar Mamedgyarovval, nem bírtak egymással.

Dmitrij Andrejkinnel csak a tavalyi Tal emlékversenyen játszott, remi lett a parti.

 

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Jerevánban zajló XV. Európa-bajnokság hatodik fordulójában Polgár Judit sötéttel játszva osztozott meg a ponton a német Philipp Schlosserrel. Nagymesternőnk nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni. Balogh Csaba az orosz Szergej Grigorjanccal remizett, kecsegtető pozícióban nem találta meg a jelentős előnyét biztosító folytatást. Almási Zoltán elszenvedte második vereségét, az orosz Pavel Tregubov ellen a remit ígérő bástyavégjátékban azonnali vesztőt húzott. Az éltáblán az orosz derbin győztes Alekszandr Motiljev félpontos előnnyel vezet, hárman gyűjtöttek 5, tizennégyen 4,5 pontot. Polgár Judit és Balogh Csaba 4, Almási Zoltán 3,5 pontos. A vasárnapi pihenőnap után hétfőn folytatódik a pontvadászat. A 11 fordulós viadalról huszonhárman vívják ki a jogot a jövő évi Világkupán való részvételre.   

 

Az Eb hatodik játéknapján az Élő-pontszámok tekintetében kedvezőnek ítélhettük nagymestereink párosítását, a játszmák azonban más képet mutattak. Polgár Judit sötéttel az angol megnyitású partiban nem játszotta meg jól a varit a német Philipp Schlosser ellen. Szerencsére Schlosser a minőségnyerés után erélytelenül játszott, ezt Judit fejlődő lépésekkel jól kihasználta, gyalogelőnnyel nyerte vissza a minőséget. A végjátékban azonban anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni.

Az orosz Pavel Tregubov nagy meglepetésre legyőzte Almási Zoltánt. Nagymesterünk a centrumban történt sorozatos cserék után kis hátrányba került, elhibázott huszárlépésével gyalogot vesztett. A bástyavégjátékban azonban jó remiesélyei voltak. Sajnos menetrendszerű időzavara ezúttal végzetes hibához vezetett, azonnali vesztőt húzott.

Balogh Csaba kedvező pozíciót játszhatott az orosz Szergej Grigorjanccal szemben, a vezércsere helyett erősebb folytatása is lett volna. Ellenfele időzavarban sem hibázott, kiharcolta a döntetlent.

Az éltáblán, az orosz olimpiai válogatottak szekundánsai, Alekszander Motiljev és Alekszander Rjazancev csaptak össze. Arra senki sem számított, hogy Rjazancev ilyen pocsék napot fog ki, gyengén játszotta a nyitást, elhanyagolta a fejlődést, a büntetés nem maradhatott el, a 26. lépés után kapitulációra kényszerült. Ki kell emelni az örmény Hrant Melkumjan győzelmét, a lengyel Radoslaw Wojtaszek és cseh Viktor Laznicka kettős nyeréssel már holtversenyben második. A + 2700 Élő-pontosok közül az orosz Dmitrij Jakovenko, az ukrán Pavel Eljanov és a grúz Baadur Zsobava tizennégy fős üldözőboly tagja.

 

Az élmezőnyben a 6. forduló eredményei:

Alekszander Motiljev (orosz, 2656, 4,5) – Alekszander Rjazancev (orosz, 2689, 4,5)  1 – 0

Gabriel Szargiszjan (örmény, 2676, 4) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2723, 4)  döntetlen

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2641, 4) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2713, 4)  döntetlen

Jevgenyj Najer (orosz, 2633, 4) – Vlagyimir Akopjan (örmény, 2682, 4)  döntetlen

Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 4) – Hrant Melkumjan (2613, 4)  0 - 1

Viktor Laznicka (cseh, 2681, 4) – Igor Kovalenko (lett, 2626, 4)  1 - 0

Jurij Krivoruscsko (ukrán, 2706, 3,5) – Dragan Solak (török, 2610, 4)  döntetlen

Alekszander Ipatov (török, 2614, 3,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2723, 3,5)  0 - 1

Daniil Dubov (orosz, 2618, 3,5) – Baadur Zsobava (grúz, 2716, 3,5)  0 - 1

Alekszander Arescsenko (ukrán, 2705, 3,5) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2605, 3,5)  döntetlen

Pavel Tregubov (orosz, 2614, 3,5) – Almási Zoltán (magyar, 2704, 3,5)  1 - 0

Arman Pashikjan (örmény, 2612, 3,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2698, 3,5)  döntetlen

Makszim Matlakov (orosz, 2695, 3,5) – Daniel Fridman (német, 2604, 3,5)  döntetlen

Philipp Schlosser (német, 2612, 3,5) – Polgár Judit (magyar, 2693, 3,5)  döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2692, 3,5) – Zaven Andriaszjan (örmény, 2600, 3,5)  döntetlen

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2671, 3,5) – Anton Somojev (orosz, 2581, 3,5)  döntetlen

Mateusz Bartel (lengyel, 2662, 3,5) – Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2603, 3,5)  1 - 0

Ivan Saric (horvát, 2661, 3,5) – Benjamin Bok (holland, 2575, 3,5)  döntetlen

Sabino Brunello (olasz, 2593, 3,5) – Szanan Szjugirov (orosz, 2653, 3,5)  0 - 1

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2653, 3,5) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2583, 3,5)  döntetlen

Balogh Csaba (magyar, 2651, 3,5) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2574, 3,5)  döntetlen

 

Az élmezőny állása:

 

H.

Rajtsz.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

Élő+/-

1

33

GM

Alekszander Motiljev

RUS

2656

5.5

2568

17.5

19.5

5

15.9

2

8

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

5.0

2611

19.5

23.0

4

9.8

3

62

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2613

5.0

2606

18.5

20.5

4

15.9

4

24

GM

Viktor Laznicka

CZE

2681

5.0

2558

18.0

20.5

4

8.7

5

91

GM

Alekszej Goganov

RUS

2569

4.5

2657

19.5

21.0

3

16.8

6

21

GM

Alekszander Rjazancev

RUS

2689

4.5

2613

21.0

23.5

4

6.4

7

2

GM

Pavel Eljanov

UKR

2723

4.5

2612

17.5

20.5

3

4.4

8

3

GM

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

4.5

2608

18.5

21.0

3

4.1

9

53

GM

Jevgenyij Najer

RUS

2633

4.5

2605

20.5

23.5

4

9.8

10

66

GM

Dragan Solak

TUR

2610

4.5

2591

17.5

19.5

3

10.3

11

109

GM

Dragan Kotanijan

ARM

2531

4.5

2582

18.0

20.0

4

14.3

12

6

GM

Baadur Zsobava

GEO

2716

4.5

2580

18.0

21.0

4

2.3

13

26

GM

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

4.5

2575

19.5

22.5

3

5.2

14

44

GM

Ilia Szmirin

ISR

2644

4.5

2567

20.0

22.5

4

6.4

15

61

GM

Pavel Tregubov

RUS

2614

4.5

2556

16.5

19.0

3

8.0

16

22

GM

Vlagyimir Akopjan

ARM

2682

4.5

2555

18.0

20.5

3

3.4

17

36

GM

Szanan Szjugirov

RUS

2653

4.5

2530

18.0

20.5

3

3.7

18

30

GM

Mateusz Bartel

POL

2662

4.5

2522

15.5

18.0

3

2.6

19

78

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2583

4.0

2687

19.5

21.5

2

13.1

20

63

GM

Arman Pashikjan

ARM

2612

4.0

2652

20.5

23.0

2

9.0

21

117

GM

Mihail Antipov

RUS

2507

4.0

2639

20.0

21.5

2

14.7

22

48

GM

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2641

4.0

2635

20.0

22.0

3

6.2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

33

18

GM

Polgár   Judit

HUN

2693

4.0

2594

20.0

22.5

2

0.0

61

39

GM

Balogh   Csaba

HUN

2651

4.0

2497

17.0

19.5

2

-3.5

83

14

GM

Almási   Zoltán

HUN

2704

4.0

2541

18.0

20.5

3

-9.7

 

Az élmezőnyben a hétfői 7. forduló párosítása:

 

T.

 

Név

FED

Élő

Pont

-

Pont

Név

FED

Élő

 

1

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

5

Alekszander Motiljev

RUS

2656

2

Hrant Melkumjan

ARM

2613

5

5

Viktor Laznicka

CZE

2681

3

Pavel Eljanov

UKR

2723

Szanan Szjugirov

RUS

2653

4

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

Jevgenyij Najer

RUS

2633

5

Baadur Zsobava

GEO

2716

Pavel Tregubov

RUS

2614

6

Alekszander Rjazancev

RUS

2689

Alekszej Goganov

RUS

2569

7

Vlagyimir Akopjan

ARM

2682

Dragan Kotanijan

ARM

2531

8

Ilia Szmirin

ISR

2644

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

9

Dragan Solak

TUR

2610

Mateusz Bartel

POL

2662

10

Igor Kovalenko

LAT

2626

4

4

Alekszander Mojszejenko

UKR

2712

11

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2711

4

4

Milos Perunovic

SRB

2617

12

Vladiszlav Artemijev

RUS

2621

4

4

Laurent Fressinet

FRA

2709

13

Ivan Salgado Lopez

ESP

2605

4

4

Jurij Krivorucsko

UKR

2706

14

Daniel Fridman

GER

2604

4

4

Alekszander Arescsenko

UKR

2705

15

Zaven Andriszjan

ARM

2600

4

4

David navara

CZE

2700

16

Erneszto Inarkijev

RUS

2698

4

4

Philipp Schlosser

GER

2612

17

Avetik Grigorjan

ARM

2583

4

4

Makszim Matlakov

RUS

2695

18

Polgár   Judit

HUN

2693

4

4

Robert Hovhanniszjan

ARM

2611

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26

Alekszander Huzman

ISR

2569

4

4

Balogh Csaba

HUN

2651

37

Almási   Zoltán

HUN

2704

4

4

Jaroslav Prizant

RUS

2534

 

Schlosser,P (2612) - Polgár,J (2693)
Angol megnyitás [A33]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.g3 Vb6 7.Hdb5 He5 8.Fg2 a6 9.Ha4 Va5+ 10.Hbc3 Bb8

A tavalyi Alhechin emlékversenyen Borisz Gelfand a 10...Hxc4 11.b3 Hb6 12.Hxb6 Vxb6 13.0-0 Fe7 14.Ha4 Vd8 15.Fe3 d5 16.Fb6 Vd6 17.Bc1 Fd7 18.Fc7 Va3 19.Hb6 0-0 20.Hxa8 Bxa8 21.Bc2 változatban Vlagyimir Kramnyik ellen pontos védekezéssel döntetlenre mentette a minőséghátrányos állását.

11.Ff4 d6

12.c5! Hfd7 13.cxd6 b5 14.Hc5 Hxc5 15.Fxe5 b4 16.Ha4 Hxa4

17.d7+ Fxd7 18.Fxb8 Hxb2

19.Vc1

A német nagymester erélytelenül folytatta. 19.Vd4 Vb5 (19...Ha4 20.Bd1 Vb5 21.Fd6) 20.Vxb2 Vxb8 21.Bd1 változat komoly gondokat okozhatott volna.

19...Ha4 20.Vc7 Vxc7 21.Fxc7 Fc5 22.Bb1 Ke7 23.Bb3 Fb5 24.e3?!

 

 

24...Fc4

Judit természetes fejlődő lépésekkel előnybe került.

25.Kd2 Bc8 26.Fe5 f6 27.Fa1 a5 28.Bc1 Fxb3 29.axb3 Hb6 30.Ke2 a4 31.bxa4 Hxa4 32.Fe4 h6 33.g4 b3 34.Bb1?! Fd6 35.Bxb3 Hc5 36.Bb4 Hxe4 37.Bxe4 Bc2+ 38.Kf3 Fxh2

39.Kg2 Fd6 40.Ba4 e5 41.Ba7+ Fc7 42.Fb2 Kd7 43.Bb7 Kc6 44.Bb3 Fa5 45.Kf1 Bc4 46.f3 Bc2 47.Fa3 g6 48.Fe7 f5 49.gxf5 gxf5

50.Bb8 Bc3 51.Bf8 Bxe3 52.Bxf5 Fc3 53.Ff8 h5 54.Kf2 Fd4 55.Bxh5 e4 56.Bh6+ Kd7 57.Bd6+ Ke8 58.Bxd4 Bxf3+ 59.Ke2 Kxf8 60.Bxe4 és döntetlen

 

Tregubov,P (2614) - Almási,Z (2704)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 0-0 5.a3 Fe7 6.b4 a5 7.b5 c5 8.bxc6 bxc6 9.e4 d5 10.e5 Hfd7 11.Fd3 c5 12.Vc2 h6 13.0-0 Hc6 14.Be1 dxc4 15.Fe4 Ba6 16.dxc5 Hxc5 17.Hxc4 Hxe4 18.Bxe4

A centrumban történt sorozatos cserék világosnak kedveztek.

 

 

18...f5 19.exf6 Fxf6 20.Fb2 Fxb2 21.Vxb2 Vf6 22.Bae1

Számításba jött a 22.Bb1 Vxb2 23.Bxb2 Bd8 24.h3 folytatás.

22...Vxb2 23.Hxb2 Bb6 24.Hc4 Bb3 25.Bc1 Bd8 26.h4 He7? 

 

27.Hd4 Bd3 28.Hxe6 Bd1+ 29.Bxd1 Bxd1+ 30.Kh2 Fxe6 31.Bxe6 Bd4 32.He3 Bd7

33.Ba6

Pavel Tregubov a 33.Be5 Ba7 34.Bc5 Hg6 35.Kg3 változatban nagyobb előnyt érhetett volna el.

33...Bd4 34.Be6 Bd7 35.Kg3 Hd5 36.Be5

A bástyavégjáték nagymesterünknek jó remiesélyt adott.

36...Hxe3 37.fxe3 Bd3

Az idő szorításában nehéz volt dönteni. 37...a4 38.Ba5 Bd3 39.Bxa4 Bxe3+ 40.Kg4 Bd3 41.Ba7 h5+ is számításba jött.

38.a4 Ba3 39.Be4 Kf7 40.Kf4 Kf6 41.Bc4 g5+ 42.hxg5+ hxg5+ 43.Ke4 Ke6 44.g4 Ba2 45.Bc6+ Kd7

 

46.Ba6 Bxa4+ 47.Kf5 Ba1 48.e4 a4 49.e5 a3 50.Ba7+ Ke8 51.Kxg5 a2

52.Kg6 Bg1 53.Bxa2 Bxg4+ 54.Kf6

 

54...Bf4+?

Az idő szorításában Zoli vesztőt húzott. 54...Be4! Nalimov végjáték bázisának tanúsága szerint döntetlenhez vezetett volna.

55.Ke6 Kf8 56.Ba8+ Kg7 57.Ke7 A nagy hiba miatt elkeseredett Almási Zoltán azonnal feladta a partit. Nem várta meg, hogy az orosz nagymester megjátssza a 57… Bb4 58.e6 Bb7+ 59.Kd6 Bb6+ 60.Kd7 Kf6 61.Bf8+ Ke5 62.e7 változatot.

 

Balogh,Cs (2651) - Grigorjanc,S (2574)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Hbd2 Hd7 9.d4 exd4 10.Hxd4 Hxd4 11.cxd4 Ff6 12.Hf3 Hb6 13.Fc2 Fg4 14.d5 Be8 15.h3 Fh5 16.Bb1 Vd7 17.Ff4 Be7 18.g4 Fg6 19.Hd2 Bae8 20.Fg3

 

20...h5 21.gxh5 Fh7 22.Kh2 c6 23.dxc6 Vxc6 24.Fb3 d5?!

Az állás nyitása Csabának kedvezett.

25.exd5 Hxd5 26.Bc1 Vd7 27.Hc4 Hb4?

 

28.Vxd7

A passzív sötét haderő miatt a vezércsere helyett a 28.Hd6 Bd8 29.Vf3 Hc6 30.Bfd1 He5 31.Vd5 Kf8 32.Hxb7 folytatás jobb volt.

28...Bxd7 29.Bfd1?!

Kiengedte az előnyt. 29.Hb6 Bde7 30.Fd6 szép reményt adott volna.

29...Hd3! 30.Hb6 Hxc1 31.Hxd7 Fxb2 32.Fd5 Ff5?! 33.Hc5 b6 34.Ha4 Fa3 35.Hxb6 He2 36.Hc4 Hxg3

Pontosabb volt a 36...Hc3 37.Bd2 Hxd5 38.Bxd5 Fe6 39.Ba5 Fxc4 40.Bxa3 Be2 folytatás.

37.Kxg3 Ff8 38.He3 Fc8 39.Fc6 Be6 40.Fd7 Fxd7 41.Bxd7 Fc5 42.Bd3 Be4 43.Bc3 Fxe3 44.Bxe3 Ba4 45.a3 Kh7 46.f4 Ba5 47.Kg4 f6 48.Bd3 Kh6 49.Bd8 Kh7 50.Bd3 Kh6 és döntetlen

 

Motiljev,A (2656) - Rjazancev,A (2689)
Caro-Kann védelem [B11]

1.e4 c6 2.Hc3 d5 3.Hf3 Fg4 4.h3 Fxf3 5.Vxf3 e6 6.d3 Hf6 7.Fd2 Fd6 8.g4 Fb4 9.a3 Fa5 10.g5 Hfd7 11.d4 0-0 12.0-0-0 e5 13.dxe5 d4 14.He2 Fxd2+ 15.Bxd2 Vxg5 16.Hxd4 Vxe5?!

 

17.Hf5 Hf6 18.Vg2 g6 19.Vg5 Be8?! 20.f3 Kh8 21.Bg1 Hg8 22.Hd6 Vxg5 23.Bxg5 Be7

24.Be5! Bc7 25.Be8 b5

 

26.Hf5! és sötét feladta, 26… gxf5-re 27.Bg2 h5 28.Bexg8+ Kh7 29.Fd3 nyert volna.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban március 12. és 31. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon három exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. A világranglistán második örmény Levon Aronjan, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az orosz Peter Szvidler Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin küzd még a viadalon, a 600 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban negyedikként 14 évesen ukrán olimpiai bajnok, orosz csapat-világbajnok, számos szuperverseny győztese, Szergej Karjakin pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Karjakin a 2-es rajtszámot kapta, Szvidlerrel játszik az első fordulóban.

A 2014-es esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a viadalt, amelynek díjalapja végül 600 ezer euró. A nagy tét, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A győztes 135 ezer eurót is „kasszírozhat”. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov már voksolt, az örmény Levon Aronjannak és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak adja a legnagyobb esélyt, hogy győztesként kerüljön ki a csatározásból.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny holtversenyes első helyezettje, de Carlsennél kevesebb győzelme miatt a második helyre szorult, a 2000 és 2007 között világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik a tavalyi Világkupa megnyerésével kvalifikálta magát. Élő-pontja alapján is játszhatott volna, elsőségéből honfitársa, Szergej Karjakin profitált. Az örmények legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan Élő-pontszámának köszönhetően játszhat.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 2012/13-as Grand Prix-sorozatot nyerte meg, az azeri Sahriyar Mamedgyarov második helyezettként vívta ki a részvételi jogot. Sokan érzik kakukktojásnak az orosz Dmitrij Andrejkint, aki a Világkupán döntőt játszott Kramnyikkal, a rapid rájátszásokban ellenfeleinél jobban bírta a feszültséget. Az Orosz Sakkszövetség a rendezők jogán Peter Szvidlert jelölte, az ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok akár meglepetést is okozhat…

A FIDE athéni irodájában február 12-én már megtartották a viadal sorsolását. Az első fordulóban többek között orosz párharcok  lesznek – Andrejkin-Kramnyik és Karjakin-Szvidler -, a slágermeccs, Anand és Aronjan  összecsapása lesz.

 

A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:

1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)

2. Szergej Karjakin (orosz, 2766)

3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)

4. Viswanathan Anand (indiai, 2770)

5. Levon Aronjan (örmény, 2830)

6. Veszelin Topalov (bolgár, 2785)

7. Peter Szvidler (orosz, 2758)

8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)

 

Szergej Karjakin pályafutása

Az orosz sakkozás nagy reménysége az 1990. január 12-én született Szergej Karjakin. Az ukrán színekben 2004-ben olimpiai aranyérmes Karjakin 2009-ben folyamodott orosz állampolgársághoz, úgy érezte, hogy szakmailag sokkal több segítséget kaphat álmának megvalósításához, hogy sakkvilágbajnok legyen. Karjakin 11 éves korában a 14 évesek között lett korcsoportos Európa-bajnok, fél évvel később a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán Vaszilij Ivancsukkal vívott döntőjében Ruszlan Ponomarjov egyik szekundánsa volt, erős taktikai vénája miatt esett rá a választás, Ponomarjov 18 évesen világbajnoki címet szerzett, jóval esélyesebbnek tartott honfitársát legyőzte.

 

Karjakin rövidesen a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült,  12 évesen és 7 hónaposan máig is minden idők legfiatalabb nagymestere lett. 2004-ben már játszott a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán, az orosz Mihail Kobalija az első fordulóban legyőzte őt. Meghívást kapott a dortmundi szuperversenyre, emlékezetes csatát vívott többek között a világbajnok Vlagyimir Kramnyikkal, aki csodával határos módon, feladványszerű motívum segítségével mentette állását remire az ifjú titánnal szemben.

 

14 évesen az ukrán válogatottal olimpiai bajnok

Karjakin versenyről-versenyre fejlődött, és a calviai sakkolimpián bemutatkozhatott az ukrán válogatottban, 7 partijából 6,5 ponttal járult hozzá a szenzációs elsőséghez, az ukránok megszakították a szovjet-orosz együttesek 1980 óta tartó nyerőszériáját – 1978-ban Portisch Lajos vezetésével válogatottunk győzött. Wijk aan Zee-ben megnyerte a nagymesterversenyt, majd a varsói Eb-ről kvalifikálta magát a Világkupára, de az első körben a rájátszásban alulmaradt Balogh Csabával szemben. A csapat Eb-n és vb-n az ukrán csapattal nem került dobogóra.

A 2006-os évet Wijk aan Zee-ben kezdte, + 1-gyel végzett a 19-es kategóriájú szuperversenyen. A torinói sakkolimpián nem rajta múlott a jobb szereplés, 11 játszmából 8,5 pontot gyűjtött, a címvédésre nem volt esélyük. Amszterdamban az ifjú reménységek csapatát erősítette Magnus Carlsennel együtt, a „veteránok” együttesét nagyon elverték (28-22), Karjakinnak 2679, Carlsennek 2675 volt ekkor az Élő-pontja.

A következő Corus-tornát ötven százalékkal zárta, Carlsen holtversenyben utolsóként. A foroszi viadalon kiemelkedő sikerként Ivancsuk mögött félpontos hátránnyal, veretlenül lett második. Amszterdamban is újabb Élő-pontokat szerzett a veteránokkal szemben vívott meccsen. A Világkupán kedvező sorsolással az elődöntőig menetelt, Alekszej Shirovval szemben „vérzett el”. A 2008. január 1-től érvényes világranglistán volt először tagja a + 2700-as klubnak, 2732-vel a 13. a rangsorban, Magnus 1 ponttal előzte meg! A foroszi tornán láthatta először látványosan, hogy Carlsen elhúzott mellette, remek tornagyőzelmet aratott, két ponttal előzte meg Karjakint. A drezdai sakkolimpián is érem nélkül maradt az ukrán csapat.

 

Wijk aan Zee-ben tornagyőztes, orosz állampolgár lett

A 2009-es évet parádés tornagyőzelemmel kezdte, Wijk aan Zee-ben Aronjant fél ponttal megelőzve írta be magát a győztesek sorába. A Nalcsiki GP-n már nem tündökölt, ahogy Zsermukban sem. Életében két nagy változás következik be. Megnősült és megkapta az orosz állampolgárságot. Úgy érezte, hogy sokkal nagyobb támogatást biztosíthatnak számára, képesnek érezte magát, hogy felvegye a versenyt az erős konkurenciával. Elsősorban Garri Kaszparov egykori szekundánsa, Jurij Dohojan szakmai segítségére számíthatott. A Grand Slam-döntőn ötven százalékot ért el. A Világkupán ismét elődöntős, a későbbi győztes Borisz Gelfanddal már nem bírt. Címvédőként a Corus versenyen először játszik orosz színekben, + 1-gyel végez. A csapat-világbajnokságon azonban még nem játszhatott az orosz válogatottban. Szép sikerként megnyeri az ACP rapid Világkupáját, győztesként ünnepelhették a Karpov versenyen.

A sakkolimpián sikerrel debütált orosz színekben, 10-ből 8 pontot szerzett, taktikai okokból nyolc partiját is világossal játszotta, de így sem sikerült megakadályozni az ukrán bravúrt, Ivancsukék másodszor lettek aranyérmesek. A Tal emlékversenyen Aronjannal és Mamedgyarovval osztotta az első helyet. A szuperbajnokságon holtverseny után ezüstérmes. A szép sikereknek köszönhetően a 2011. január 1-től a világranglistán 2776 Élő-ponttal az ötödik helyre lépett előre.

 

A Világkupán 2011-ben Polgár Judittól szenvedett vereséget

 

A báznai szuperversenyen Magnus Carlsennel holtversenyben végzett az élen. A csapat-világbajnokságon nagy csalódást okozott, 6 partiból csak 2 pontot szerzett. A szuperbajnokságon bronzérmes. A Világkupán a harmadik fordulóban Polgár Judittól szenvedett vereséget. Javított a Karpov versenyen, Etienne Bacrot társaságában végzett az élen. Az Eb-n az orosz válogatott ismét nem került dobogóra, 7-ből 4,5 pont Karjakin eredménye. A Tal emlékversenyen a harmadik helyezettnek járó trófeát vehette át.

A Tata Steel Chess 2012 szuperversenyen tőle szokatlan módon négy partit is vesztett, az ötvenszázalékos eredménnyel aligha lehetett elégedett. Magnus Carlsent megelőzve rapid világbajnoki címet szerzett, a villámversenyen bronzérmes. Dortmundban Fabiano Caruana vehette át a győztesnek járó trófeát, Karjakin többször volt a tornán világos, mint olasz riválisa. A szuperbajnokságon a hatos holtversenyt eldöntő rájátszást ezüstérmesként zárta. Az isztambuli sakkolimpián veretlen maradt, 10-ből 7 pont, az örmények harmadszor is aranyérmesek, az oroszoknak csak az ezüstérem jutott. A Grand Slam-döntőn erőtlenül sakkozott, negyedik lett Carlsen, Caruana és Aronjan mögött. Taskentben holtversenyes elsőként kezdte a 2012/13-as GP sorozatot. Pekingben megnyerte a SportAccord Szellemi Világjátékok villámversenyét.

 

Stavangerben eddigi legnagyobb sikerét érte el

Szergej Karjakin tavaly is játszott a Tata Steel szuperversenyen, Viswanathan Ananddal osztotta a harmadik helyet. Az Aeroflot rapidtornán a döntőben Alekszandr Griscsukot győzte le. A zugi GP-tornán – 1-gyel végzett. Stavangerben, Norvégia első szuperversenyén eddigi pályafutása legnagyobb sikerének örülhetett. A villámversenyen elért elsősége után remek elgondolással az 5-ös rajtszámot választotta, négyes nyerősorozattal rajtolt, a megingást is túlélve ért elsőként a célba. A tavalyi dortmundi szuperversenyen aratott holtversenyes elsősége után tíz hónapot kellett várnia az újabb sikerre. Élő-pontokat és a világranglistán helyezéseket is vesztett, Stavangerben elkapta a fonalat. Gyözött Kujevben a Sbebank rapidtornáján, a Tal emlékversenyen ellenben nyeretlen maradt, az orosz sakkozás nagy fiaskója volt a 22-es kategóriájú torna. A pekingi GP-n csak ötvenszázalékos. A Világkupán a legjobb 16 között Dmitrij Andrejkintől a rájátszásban kikapott. Vlagyimir Kramnyik elsősgének köszönhetően azonban Élő-pontjaival mégis világbajnokjelölt lett! A szuperbajnokságon csak ötvenszázalékos. A csapat-világbajnokságon kalandos utat bejárva aranyérmes az orosz válogatott, Karjakin 8-ból 5,5 pontot szerzett.

 

A világbajnok-jelölti verseny előtt utolsó versenyét Wijk aan Zee-ben játszotta. A másfél pontos előnnyel első Levon Aronjan mögött Anish Girivel osztotta a második helyet. A 24 éves nagymestert Hanti-Manszijszkban többek között majd az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov is segíti, aki hosszú ideig Viswanathan Anand egyik szekundánsa volt. Számos edzőtáborral készült a viadalra, nagy súlyt fektetett a fizikai állóképességének fejlesztésére is.

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

Levon Aronjannal 18 partiban csatázott, az örmény nagymestertől hatszor kapott ki, kétszer legyőzte, tíz partijuk remivel végződött.

Vlagyimir Kramnyikkal szemben még veretlen. 2010-ben a Tal emlékversenyen emlékezetes, tisztáldozatos partiban győzte le az exvilágbajnokot, másodszor a 2011-es szuperbajnokságon. Nyolc játszmában megosztoztak a ponton.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalov negatív a mérlege, 2 döntetlen mellett három játszmát vesztett, csak egyszer nyert.

Az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal szemben még nyeretlen. Kilenc játszmát vívtak, hétszer remiztek, Karjakin kétszer feladásra kényszerült.

Peter Szvidlerrel 18 partiban mérte össze erejét, háromszor nyert, kétszer kikapott a tizenhárom döntetlen mellett.

Tizenöt játszmában nézett farkasszemet Sahriyar Mamedgyarovval, nyolcszor megosztoztak a ponton, az azeri sakkozó 4-3-ra vezet.

Dmitrij Andrejkinnel nyolcszor játszott, hatszor megosztoztak a ponton, egy-egy nyerést értek el.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Jerevánban zajló Európa-bajnokság ötödik fordulójában Polgár Judit remizett az örmény Arman Pasikjannal. Időzavaros izgalmak után Almási Zoltán világossal nyert a fehérorosz Alekszej Alekszandrov ellen. Balogh Csaba nehéz pillanatokat is átélve  az ukrán Valerij Neverovot győzte le. Mindhárom nagymesterünknek 3,5 pontja van. Az orosz Alekszander Rjazancev és Alekszander Motiljev vezet 4,5 ponttal, tizenegy résztvevő gyűjtött féllel kevesebbet. A 11 fordulós viadalról huszonhárman vívják ki a jogot a jövő évi Világkupán való részvételre.

Polgár Judit és Almási Zoltán is elkerülte a spanyol megnyitás berlini változatában a korai vezércserét, küzdelemre törekedtek. Az örmény Arman Pasikjan a 12. lépésben eltért a tavalyi világbajnok-jelölti versenyen látott Radzsabov-Aronjan partitól. Kisebb adok-kapok taktikai ütésváltás után az örmény nagymester ellenjáték reményében gyalogot áldozott. Bástyája betört nagymesternőnk alapsorára. Pasikjan huszármanővere végül kiegyenlítette az esélyeit, majd elméleti döntetlen végjátékra egyszerűsített. Judit 47 lépés után kötött békét ellenfelével.

A spanyol megnyitásra jellemző hosszas manővereket láttunk Almási Zoltán és a fehérorosz Alekszej Alekszandrov partijában. Nagymesterünk kedvezőbb állásában egy kissé elsiette az f4 lépést, Alekszandrov vezére azonban eltávolodott a küzdőtértől. Zoltán kihagyta a gyors nyerést, a fehérorosz sakkozó jobban védekezhetett volna. Az időzavaros izgalmak közepette Alekszandrov elnézett egy eltereléses áldozatot, Almási Zoltán a második esélyt már nem hagyta kihasználatlanul, megszerezte harmadik győzelmét.

Balogh Csaba megjárta a „poklokat” is, a vezércserétől visszakozva nehéz állásba keveredett. Az ukrán Valerij Neverov a kölcsönös időzavarban menekülési esélyt nyújtott, amivel Csaba élt is, de a 40. lépésben ismét hibázott. A parti végül Neverov súlyos elnézésével dőlt el Csaba javára.

Az éltáblán játszott orosz derbit Alekszander Rjazancev megnyerte, 72 lépés után kapitulált a mesternégyessel rajtoló Jevgenyij Najer.  Feketenapjuk volt a francia sakkozóknak. A rajtlistát vezető Etienne Bacrot és Laurent Fressinet is vereséget szenvedett.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Alekszander Rjazancev (orosz, 2689, 3,5) – Jevgenyij Najer (orosz, 2633, 4)  1 - 0

Igor Kovalenko (lett, 2626, 3,5) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 3,5)  döntetlen

Vladiszlav Artemijev (orosz, 2621, 3,5) – Alekszander Motiljev (orosz, 2656, 3,5)  0 - 1

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2723, 3) – Alekszandr Simanov (orosz, 2649, 3)  1 - 0

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2641, 3) – Etienne Bacrot (francia, 2739, 3)  1 - 0

Pavel Eljanov (ukrán, 2723, 3) – Daniil Dubov (orosz, 2618, 3) döntetlen

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2713, 3) – Milos Perunovic (szerb, 2617, 3)  1 - 0

Hrant Melkumjan (örmény, 2613, 3) – Laurent Fressinet (francia, 2709, 3)  1 - 0

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2706, 3) – Alekszander Ipatov (török, 2614, 3)  döntetlen

Philipp Schlosser (német, 2612, 3) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2705, 3)  döntetlen

Dragan Solak (török, 2610, 3) – David Navara (cseh, 2700, 3)  1 - 0

Erneszto Inarkijev (orosz, 2698, 3) – Pavel Tregubov (orosz, 2614, 3) döntetlen

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2605, 3) – Makszim Matlakov (orosz, 2695, 3)  döntetlen

Polgár Judit (magyar, 2693, 3) – Arman Pasikjan (örmény, 2612, 3)  döntetlen

Daniel Fridman (német, 2604, 3) – Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2692, 3)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2682, 3) – Robert Hovhanniszjan (örmény, 2611, 3)  1 - 0

Viktor Laznicka (cseh, 2681, 3) – Danyyil Dvirnyy (olasz, 2575, 3)  1 - 0

Gabriel Szargiszjan (örmény, 2676, 3) – Karen Grigorjan (örmény, 2572, 3)  1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2704, 2,5) – Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2544, 2,5)  1 - 0

Valerij Neverov (ukrán, 2508, 2,5) – Balogh Csaba (magyar, 2651, 2.5)  1 - 0

 

Az élmezőny állása:

1.Alekszander Rjazancev (orosz) és Alekszander Motiljev (orosz) 4,5 pont

3-13. Vlagyimir Fedoszejev (orosz), Radoslaw Wojtaszek (lengyel), Igor Kovalenko (lett), Ivan Cseparinov (bolgár), Dmitrij Jakovenko (orosz), Hrant Melkumjan (örmény), Jevgenyij Najer (orosz), Dragan Solak (török), Viktor Laznicka (cseh), Gabriel Szargiszjan (örmény) és Vlagyimir Akopjan (örmény) 4

14-61. Vlagyimir Oniscsuk (ukrán), Alekszej Goganov (orosz), Daniil Dubov (orosz), Alekszander Ipatov (török), Mihail Antipov (orosz), Alekszandr Simanov (orosz), Arman Pasikjan (örmény), Vladiszlav Artemijev (orosz), Alekszander Huzman (izraeli), Pavel Eljanov (ukrán), Jan Krzysztof (lengyel), Jurij Krivoruscsko (ukrán), David Anton Guijarro (spanyol), Erneszto Inarkijev (orosz), Polgár Judit (magyar), Constantin Lupulescu (román), Jevgenyij Alekszejev (orosz), … Almási Zoltán,… Balogh Csaba (magyar) 3,5

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Alekszander Motiljev (orosz, 2656, 4,5) – Alekszander Rjazancev (orosz, 2689, 4,5)

Gabriel Szargiszjan (örmény, 2676, 4) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2723, 4)

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2641, 4) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2713, 4)

Jevgenyj Najer (orosz, 2633, 4) – Vlagyimir Akopjan (örmény, 2682, 4)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 4) – Hrant Melkumjan (2613, 4)

Viktor Laznicka (cseh, 2681, 4) – Igor Kovalenko (lett, 2626, 4)

Jurij Krivoruscsko (ukrán, 2706, 3,5) – Dragan Solak (török, 2610, 4)

Alekszander Ipatov (török, 2614, 3,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2723, 3,5)

Daniil Dubov (orosz, 2618, 3,5) – Baadur Zsobava (grúz, 2716, 3,5)

Alekszander Arescsenko (ukrán, 2705, 3,5) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2605, 3,5)

Pavel Tregubov (orosz, 2614, 3,5) – Almási Zoltán (magyar, 2704, 3,5)

Arman Paszhikjan (örmény, 2612, 3,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2698, 3,5)

Makszim Matlakov (orosz, 2695, 3,5) – Daniel Fridman (német, 2604, 3,5)

Philipp Schlosser (német, 2612, 3,5) – Polgár Judit (magyar, 2693, 3,5)

Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2692, 3,5) – Zaven Andriaszjan (örmény, 2600, 3,5)

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2671, 3,5) – Anton Somojev (orosz, 2581, 3,5)

Mateusz Bartel (lengyel, 2662, 3,5) – Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2603, 3,5)

Ivan Saric (horvát, 2661, 3,5) – Benjamin Bok (holland, 2575, 3,5)

Sabino Brunello (olasz, 2593, 3,5) – Szanan Szjugirov (orosz, 2653, 3,5)

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2653, 3,5) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2583, 3,5)

Balogh Csaba (magyar, 2651, 3,5) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2574, 3,5)

 

Polgár,J (2693) - Pasikjan,A (2612)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 Be8 7.Hbd2 a6 8.Fa4 b5 9.Fb3 d6 10.Be1 Fe6 11.Hf1 Fxb3 12.axb3 h6

A tavalyi világbajnok-jelölti versenyen Levon Aronjan a 12...d5 13.Vc2 h6 14.Hg3 a5 15.h3 Vd7 folytatást választotta Tejmur Radzsabov ellen.

13.Hh4 d5 14.Vf3

14...Hxe4

A taktikai adok-kapok küzdelmet Judit  gyalogelőnnyel zárta.

15.dxe4 Vxh4 16.exd5 e4 17.Vg3 Vxg3 18.Hxg3 He7 19.Bxe4 f5 20.Be6 Hxd5 21.Baxa6 f4 22.Bxa8 Bxa8 23.Hf1

 

23...Ba1 24.Be1 Fb6 25.b4

25...He3 26.Hd2

Az örmény nagymester érdekes huszármanőverrel elegendő ellenjátékot kapott. Számításba jött a 26.fxe3 fxe3 27.g4 e2+ 28.Kg2 exf1V+ 29.Kxf1 g5 30.Ke2 Kf7 31.Kd3 folytatás.

26...Hg4 27.He4 He5 28.Fd2 Ba2 29.Bb1 Hd3 30.h4

30...g5 31.hxg5 hxg5 32.Hxg5 Fxf2+ 33.Kf1 Fe3 34.Fxe3 fxe3 35.Ke2 Hxb2 36.Kxe3 Ha4 37.He4 Bxg2 38.Bf1 Kg7 39.Kd4 Bg4 40.Ke5

 

40...Hxc3 41.Hxc3 Bxb4 42.He4 Bb2 43.Bc1 Be2 44.Kf5 Kf8 45.Bxc7 Be1 46.Hg5 Bf1+ 47.Kg6 Bg1 és döntetlen

 

Almási,Z (2704) - Alekszandrov,A (2544)
Spanyol megnyitás [C66]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 Fd7 6.Be1 Fe7 7.c3 0-0 8.Hbd2 Be8 9.Hf1 Ff8 10.Fg5 h6 11.Fh4 Fe7 12.a4 Hh5 13.Fxe7 Vxe7 14.He3 Hf4 15.g3 Hh3+ 16.Kg2 Hg5 17.Hxg5 Vxg5 18.a5 a6 19.Fa4 Bac8 20.Bf1 h5

21.h4 Vh6 22.Ve2 Bf8 23.f4

Nagymesterünk a 23.Hf5 Fxf5 24.exf5 folytatást is választhatta volna.

23...exf4 24.Bxf4 Ve6 25.Bh1 Va2 26.Fd1 He5 27.Hd5 Fg4?! 28.Vd2 Bfe8 29.Fxg4 Hxg4

30.Bhf1 f6 31.Bf5 c6 32.Hf4 d5? 33.Hxh5 dxe4

34.Ve2

Kimaradt a gyors nyerés a 34.Vf4 Vxb2+ 35.Kh3 Ve2 36.Bg5! Vxf1+ 37.Vxf1 fxg5 38.Kxg4 gxh4 39.Vf4 Be7 (39...exd3 40.Vg5 Bc7 41.Hf6+ Kf7 42.Hxe8 Kxe8 43.Ve3+) 40.Vg5 Bcc7 41.Hf6+ változatban.

34...Hh6 35.Hxf6+! gxf6 36.Bxf6?!

A támadást 36.Bh5 Kg7 37.Bxh6 Kxh6 38.Bxf6+ Kg7 39.Bf5 Be6 40.Bg5+ Bg6 41.Bxg6+ Kxg6 42.Vg4+ Kf6 43.Vxc8 Vxb2+ 44.Kh3 exd3 45.Vf8+ sikerre vezette volna, a játszma befejező szakaszában az időzavar főszerepet játszott.   

 

36...Vd5! 37.d4?!

Zoltán kockáztatott. 37.Bxh6 exd3+ 38.Vf3 Be2+ 39.Kh3 Vxf3 40.Bxf3 Bd8 41.Bg6+ Kh7 42.Bff6 d2 43.Bh6+ remi lett volna.

37...e3+ 38.Kh2?! Be6?

Kölcsönös időzavarban taktikai elnézés. 38...Kg7 jó esélyt nyújtott.

 

39.Bxh6! Bxh6 40.Vg4+ Kh7 41.Vxc8 e2 42.Be1 Be6 43.Vxb7+ Kg6 44.Vc8 Be4 45.Vxa6 Be3 46.Bxe2 és sötét feladta

 

Neverov,V (2508) - Balogh,Cs (2651)
Réti megnyitás [A09]

1.Hf3 d5 2.c4 d4 3.e3 Hc6 4.exd4 Hxd4 5.Hxd4 Vxd4 6.Hc3 c6 7.d3 Hh6 8.Fe2 g6 9.Fe3 Vd8 10.g4 Fg7 11.h3 f5 12.Vd2 Hf7 13.0-0-0 0-0 14.d4 b5 15.f4 Va5 16.a3 Bb8 17.c5 Bd8 18.Kb1 Fe6 19.Ha2 Vc7?!

A vezércsere egyenlő álláshoz vezetett, ennek elkerülése hátrányhoz.

 

 

 

20.Hb4 Fb3? 21.Ha6

Még erősebb volt a 21.gxf5 Fxd1 22.Bxd1 Vd7 23.fxg6 hxg6 24.Ff3 folytatás.

21...Vd7 22.Hxb8 Bxb8 23.Ff3 Fxd1 24.Bxd1 fxg4 25.hxg4 e6 26.Vg2 Hd8 27.b3

Az ukrán nagymester 27.f5 b4 28.Vh2 Bb7 29.fxg6 hxg6 30.a4-gyel fokozhatta volna előnyét.

27...Bb7 28.Fe4 Ve8 29.Bh1 Be7 30.Vh3 Ff6 31.Fc2 a5 32.Fe4 Bd7 33.g5 Fh8 34.Kc2?

 

34...Vf7! 35.Bd1 a4 36.bxa4

 

36...e5!

Kölcsönös időzavarban Csaba remek ellenesélyt talált.

37.d5

Neverov az örökös sakk engedélyezése helyett a továbbjátszást választotta.

37...cxd5 38.axb5 d4 39.Bd3 Vc4+ 40.Kd1 Vxb5?

Az időzavar utolsó lépésével ismét baj lehetett volna. 40...He6 41.c6 Bf7 42.Fd2 Hc5 43.Vf3 Va4+ 44.Ke2 Vxb5 volt a jó választás.

41.Fd2

Az átélt izgalmak után nehéz rendezni a sorokat. 41.c6 Va4+ 42.Ke2 Bc7 43.Fd2 jóval erősebb volt.

41...Va4+ 42.Ke2 exf4 43.Kf2 Fe5 44.c6 Be7 45.Fd5+ Kh8 46.Fb4 Bc7 47.Bd2 Vb5 48.Vf3 Hf7?! 49.Ve4 Kg7 50.Bc2 f3

 

51.Bc5

Nincs védelem 51.Bb2-re!

51...Ve2+ 52.Vxe2 fxe2 53.Kxe2 Hxg5 54.Bb5? Kf6 55.Bb7

 

55...He6 56.a4??

A huszár veszélyes tiszt, Neverov benézte a tisztnyerő sakkot.

56...Hf4+ és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban március 12. és 31. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon három exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. A világranglistán második örmény Levon Aronjan, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az orosz Szergej Karjakin, Peter Szvidler és Dmitrij Andrejkin küzd meg a viadalon, az 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban harmadikként a rendezők szabadkártyájával játszó, ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok, négyszeres világbajnokjelölt Peter Szvidler  pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Szvidler a 7-es rajtszámot kapta, Karjakinnal sötéttel játszik az első fordulóban.

A 2014-es esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a viadalt. A 420 ezer eurós díjalap mellett a nagy tét, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov már voksolt, az örmény Levon Aronjannak és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak adja a legnagyobb esélyt, hogy győztesként kerüljön ki a csatározásból.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny holtversenyes első helyezettje, de Carlsennél kevesebb győzelme miatt a második helyre szorult, a 2000 és 2007 között világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik a tavalyi Világkupa megnyerésével kvalifikálta magát. Élő-pontja alapján is játszhatott volna, elsőségéből honfitársa, Szergej Karjakin profitált. Az örmények legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan Élő-pontszámának köszönhetően játszhat.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 2012/13-as Grand Prix-sorozatot nyerte meg, az azeri Sahriyar Mamedgyarov második helyezettként vívta ki a részvételi jogot. Sokan érzik kakukktojásnak az orosz Dmitrij Andrejkint, aki a Világkupán döntőt játszott Kramnyikkal, a rapid rájátszásokban ellenfeleinél jobban bírta a feszültséget. Az Orosz Sakkszövetség a rendezők jogán Peter Szvidlert jelölte, az ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok akár meglepetést is okozhat…

A FIDE athéni irodájában február 12-én már megtartották a viadal sorsolását. Az első fordulóban többek között orosz párharcok  lesznek – Andrejkin-Kramnyik és Karjakin-Szvidler -, a slágermeccs, Anand és Aronjan  összecsapása lesz.

 

A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:

1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)

2. Szergej Karjakin (orosz, 2766)

3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)

4. Viswanathan Anand (indiai, 2770)

5. Levon Aronjan (örmény, 2830)

6. Veszelin Topalov (bolgár, 2785)

7. Peter Szvidler (orosz, 2758)

8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)

 

Peter Szvidler pályafutása

A világbajnok-jelölti verseny résztvevőinek rangsorában hatodik Peter Szvidler 1976. június 17-én Szentpéterváron született. Óriási tehetségként 1994-ben már bajnokságot nyert, sikerét még hatszor ismételte meg, 1995-ben, 1998-ban, 2003-ban, 2008-ban, 2011-ben és 2013-ban vehetett át bajnoki aranyérmet. Szvidler ötszörös olimpiai bajnok (1994, 1996, 1998, 2000, 2002). Elkápráztatta a sakkvilágot, amikor 1997-ben Garri Kaszparovot Tilburgban szenzációs játszmában legyőzve holtversenyben végzett az élen a világbajnokkal és Vlagyimir Kramnyikkal. Az egyik titkos esélyesnek számított a groningeni világbajnokságon, de az angol  Michael Adams ellen a rapid rájátszásban a 16 között óriási csatában elvérzett.

1998-ban Dortmundban Kramnyikkal holtversenyben lett első. Az 1999-es Las Vegas-i vb-n meglepetésre már a 32 között kiesett, a macedón színekbe átigazolt bolgár Kirill Georgijev győzte le. A balsiker után egy év múlva Bielben fölényesen nyerte a hagyományos tornát. 2000-ben Újdelhiben ismét Adams állította pirosra a szemafort előtte, a rapid játszmák feszültségét ezúttal sem bírta. Egy év múlva Moszkvában visszavágott az angolnak a vereségért, öt döntetlen után a második villámpartiban győzte le. Szvidler az elődöntőig jutott, ahol a későbbi világbajnok ukrán Ruszlan Ponomarjovtól kapott ki 2,5-1,5-re. A 2004-es januári listán 2747 ponttal a negyedik helyre tornászta fel magát. A brissagói világbajnoki döntőben Kramnyik szekundánsa volt, a feladat, az izgalmak láthatóan megviselték, a januári Corus versenyen csak 11. lett. Dortmundban meglehetősen békésen sakkozva holtversenyben második, egyetlen győzelmét Lékó Péter ellen aratta.

 

2005-ben a San Luis-i vb-n racionálisan sakkozott, gyorsan belátta, hogy Veszelin Topalovval nem tud lépést tartani miután a bolgár sakkozó megfogta őt a nyitásban. Az első félidő után Topalov mögött kétpontos hátrányban volt, de Anandot és Lékót egy ponttal megelőzte. Szvidler veretlenül játszotta végig a második kört, honfitársát, Alekszander Morozevicset legyőzte. Holtversenyben Ananddal a második helyen végzett, és ezzel jogot szerzett a 2007-es mexikói világbajnoki döntőn való részvételre, ahol ötödikként zárta szereplését.  Peter Szvidler gyengén muzsikált a Grand Prix-sorozatban, az összesítésben csak a 15. lett.

Az öt olimpiai aranyérem mellett Szvidler még két ezüstérmet is szerzett, 2004-ben és 2010-ben volt tagja az ukránok mögött második helyen végzett orosz válogatottnak. (2006-ban és 2008-ban az oroszok lemaradtak a dobogóról.) 1997-ben és 2005-ben játszott a csapat-világbajnokságon aranyérmes orosz csapatban, 2001-ben ezüstérmes volt az együttessel. Ningbóban csak negyedik lett az orosz ötös. Európa-bajnokságon 1997-ben, 2003-ban és 2007-ben aranyérmes, 2009-ben ezüstérmes, tavaly bronzérmes volt a válogatottal. Az isztambuli sakkolimpián nem válogatták be a hajrában aranyérmes esélyét „elpuskázó” orosz csapatba, még Alekszandr Morozevics betegsége miatti visszalépése után sem kapott bizalmat az új kapitánytól, Garri Kaszparov egykori szekundánsától, Jurij Dohojantól.

Az orosz nagymester az ún. Fischer Random Chess világbajnoki címét 2003-ban Lékó Péter elleni 4,5-3,5-ös győzelemmel szerezte meg, az örmény Levon Aronyiannal szemben hasonló arányban védte meg titulusát. 2005-ben Mainzban Almási Zoltán volt a kihívója, az orosz nagymester szerencsésebb kézzel sakkozott, 5-3-ra nyert, majd ez év múlva Aronjan visszavágott a vereségéért.

 

Peter Szvidler a nagy honi konkurencia miatt riválisainál jóval kevesebb szuperversenyre kapott meghívást. Társai között nagy népserűségnek örvend, nem véletlen, hogy Kramnyik mellett Alekszandr Griscsuk is szekundánsnak kérte fel. A kazanyi világbajnok-jelölti meccseken Griscsuk az örmény Levon Aronjan mellett Kramyikot is legyőzte rájátszásban, majd a döntőben az izraeli Borisz Gelfandtól kapott ki.

Szvidler bámulatosan gyorsan számol, taktikailag nagyon erős, rendkívül képzett sakkozó, de nagy hibája, hogy a partijaira sokszor nem tud teljes erővel koncentrálni. Legendává vált, ahogy Anand ellen döntetlent ajánlott nyert állásban, vagy Kramnyikkal szemben elméleti remi végjátékban váratlanul kapitulált.

A szentpétervári nagymester a 2003-ban az áprilisi Élő-listán lépte át a 2700 pontos álomhatárt. Legmagasabb pontszámát a 2006 januárin érte el, 2765-tel a negyedik volt a rangsorban. Pontszáma sokat hullámzott, 2008 januárban ötödikként rangsorolták 2763-mal, egy év múlva csak a 20. volt 2723-mal, majd feljött 2754-re, de 2010 novemberben csak a 23. helyen találtuk 2722-vel. A mélypontról ismét felfelé vezetett az útja. Három éve Hanti-Manszijszkban a Világkupán veretlenül menetelt előre, magabiztosan, jól játszott, végső sikere teljesen megérdemelt volt. Elsősége világbajnok-jelölti címet jelentett számára.

 

 

Peter Szvidler útja a győzelemig

Darcy Lima (brazil, 2493) – Peter Szvidler (orosz, 2739)  0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

Peter Szvidler (orosz, 2739) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2639)  4 - 2 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0)

Fabiano Caruana (olasz, 2711) - Peter Szvidler (orosz, 2739)  1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)

Peter Szvidler (orosz, 2739)  – Gata Kamsky (amerikai, 2741) 2 – 0

Peter Szvidler (orosz, 2739)  - Polgár Judit (magyar, 2699) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Peter Szvidler (orosz,  2739) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 1,5 – 2,5 (0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

Szvidler játszhatott a Grand Prix 2012/13-as sorozatában, két tornán vett csak részt, a londoni világbajnok-jelölti versenyre koncentrált. Az első félidőt ötvenszázalékos eredménnyel zárta, Magnus Carlsentől világossal vereséget szenvedett, az azeri Tejmur Radzsabovot legyőzte. A hetet remiző Kramnyikkal együtt másfél pont volt a hátránya a holtversenyben vezető Carlsennel és Aronjannal szemben. Nyolcadik partiját elvesztette Kramnyik ellen, az exvilágbajnok megkezdte felzárkózását. A végeredmény szempontjából is döntő volt, hogy a 11. fordulóban legyőzte Aronjant. Az orosz nagymester az ukrán Vaszilij Ivancsukot is megadásra kényszerítette, a sorsdöntő utolsó fordulóban Carlsennek világossal vágott vissza. Nem rajta múlott, hogy végül mégis a norvég titán lett a világbajnoki kihívó, Ivancsuk fosztotta meg Kramnyikot az első helytől.

 

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

1

Magnus   Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

1 0

½ ½

1 1

1 ½

½ 0

½ 1

1

5

2

Vlagyimir   Kramnyik

2810

RUS

½ ½

* *

½ 1

½ 1

½ ½

½ 1

½ 0

½ 1

1

4

3

Peter   Szvidler

2747

RUS

0 1

½ 0

* *

½ 1

½ ½

½ ½

½ 1

1 ½

8

4

4

Levon   Aronjan

2809

ARM

½ ½

½ 0

½ 0

* *

1 0

½ ½

1 1

1 1

8

½

5

5

Borisz   Gelfand

2740

ISR

0 0

½ ½

½ ½

0 1

* *

½ ½

½ ½

½ 1

1

2

6

Alekszandr   Griscsuk

2764

RUS

0 ½

½ 0

½ ½

½ ½

½ ½

* *

½ 1

½ ½

1

1

7

Vaszilij   Ivancsuk

2757

UKR

½ 1

½ 1

½ 0

0 0

½ ½

½ 0

* *

0 1

6

0

3

8

Tejmur   Radzsabov

2793

AZE

½ 0

½ 0

0 ½

0 0

½ 0

½ ½

1 0

* *

4

0

1

 

Londoni jó szereplését követően meglepetésre az Aljechin emlékversenyt utolsóként zárta.  Vlagyimir Kramnyik visszalépése után kapott meghívást a norvég szuperversenyre, + 1-gyel holtversenyben a negyedik helyen végzett. A GP-tornán Szalonikiben – 2-öt ért el, négy játszmát is vesztett.

Címvédőként játszott a Világkupán, az első körben csak rájátszásban győzte le az ukrán világbajnoknő Anna Usenyinát. A moldáviai Viorel Bologannal szemben is „pótvizsgázott”, majd a következő akadályt már jól vette, az azeri Tejmur Radzsabov ellen nyert. A vietnami Le Quang is megnehezítette továbbjutását, és a negyeddöntőben már elvérzett honfitársával, Dmitrij Andrejkinnel szemben.

 

A rigai ACP rapid Világkupáján az elődöntőben Griscsuktól kapott ki. Nyizsnyij Novgorodban Szvidler veretlenül játszotta végig a 66. Szuperbajnokságot, a holtversenyt eldöntő párharcot megnyerte Jan Nepomnjacsij ellen. A varsói csapat Európa-bajnokságon a bronzérmes válogatottban a második táblán játszva 9 játszmájából 6,5 pontot szerzett.

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

Levon Aronjannal 17 partiban csatázott, az örmény nagymestertől háromszor kapott ki, kétszer legyőzte, tizenkét partijuk remivel végződött.

Nem könnyű a sakkozó helyzete, ha baráttal szemben kell viaskodnia. Vlagyimir Kramnyikkal 27 partit játszott. Hét vereségét három nyeréssel szépítette, 17-szer remiztek.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen is negatív a mérlege, 11 döntetlen mellett nyolc játszmát vesztett, ötször nyert.

Az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal szemben még nyeretlen. Tizenöt év alatt 26 játszmát vívtak, húszszor remiztek, Szvidler hatszor feladásra kényszerült.

Szergej Karjakinnal 18 partiban mérte össze erejét, kétszer nyert, háromszor kikapott a tizenhárom döntetlen mellett.

Nyolc játszmában nézett farkasszemet Sahriyar Mamedgyarovval, négyszer megosztoztak a ponton, két-két nyerést értek el

Dmitrij Andrejkinnel ötször játszott, négyszer megosztoztak a ponton, Szvidler a tavalyi bajnokságon nyert.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A XV. Európa-bajnokság negyedik fordulójában Polgár Judit sötéttel az orosz Pavel Tregubovval csatázott. Nagyszerű mentést talált, huszárpárja a király segítségével feltartóztatta világos szabadgyalogjait. A döntetlennel Judit a népes 3 pontosok csoportjában. Almási Zoltán a grúzok olimpiai bajnoknőjével, Nana Dzagnidzével mérkőzött meg, nagymesterünk kecsegtető esélyt hagyott kihasználatlanul, remi lett az ütközet. Balogh Csaba kétszer is kihagyta a döntő előnyt biztosító kombinációt, az orosz Ivan Rozum örülhetett a fél pontnak. Az orosz Jevgenyij Najer mesternégyessel vezet, hatan követik félpontos hátránnyal. A 11 fordulós viadalról huszonhárman vívják ki a jogot a jövő évi Világkupán való részvételre.

 

Nagymestereink három döntetlennel folytatták szereplésüket a jereváni Eb-n. Polgár Judit örülhet a fél pontnak, Almási Zoltán kecsegtető esélyt hagyott kihasználatlanul, míg Balogh Csaba kétszer is döntő előnyt érhetett volna el.

 

A női világranglistát fölényesen vezető Polgár Judit az orosz Pavel Tregubovval a vezérindiai védelemben vívott érdekes megnyitáselmélet párbajt. A Profi Sakkozók Szövetségének egykori elnöke, az első kontinensbajnokság győztese a nyitásban meglepetéssel szolgált, a gyalogáldozattal kezdeményezéshez jutott. Judit tőle szokatlan módon taktikai elnézéssel korán hátrányba került, állása felett viharfelhők gyülekeztek. Tregubov a bőség zavarában nem találta meg a legesélyesebb folytatásokat, de az időkontroll után is aggódhattunk Juditért. Az orosz nagymester az 51. lépésben hibázott, amire nagymesternőnk zseniális mentést talált, a huszárpárja a király segítségével feltartóztatta világos szabadgyalogjait!

 

Almási Zoltán a grúzok olimpiai bajnoknőjével, Nana Dzagnidzével csatázott. Az angol megnyitású partiban Zoltán előnybe került, de a kritikus pillanatban nem a különböző színű futós végjátékot választotta. Dzagnidze később jól védekezett, kiharcolta a döntetlent.

Balogh Csaba az orosz Ivan Rozum ellen kétszer is kombinációs lehetőséget szalasztott el, az f7 mezőn kétszer is csattanhatott volna az áldozat, ami az alapsor gyengesége miatt nyert volna. Kis előnyét fokozatosan tékozolta el, harmadik remijét könyvelhette el.

Az orosz olimpiai válogatott mellett szekundánsi szerepkört is betöltő Jevgenyij Najer negyedik partiját is megnyerte. Hatan követik félpontos hátránnyal, figyelmet érdemel az orosz Alekszandr Simanov győzelme a grúz Baadur Zsobavával szemben. Polgár Judit a rendkívül népes harmadik pontcsoportban.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Alekszander Rjazancev (orosz, 2689, 3) – Vladiszlav Artemijev (orosz, 2621, 3)  döntetlen

Jevgenyij Najer (orosz, 2633, 3) – Ilia Szmirin (izraeli, 2644, 3)  1 - 0

Igor Kovalenko (lett, 2626, 3) – Pavel Eljanov (ukrán, 2723, 2,5)  döntetlen

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2723, 2,5) – Constantin Lupulescu (román, 2643, 2,5)  döntetlen

Alekszandr Simanov (orosz, 2649, 2,5) – Baadur Zsobava (grúz, 2716, 2,5)  1 - 0

Jurij Kuzubov (ukrán, 2642, 2,5) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2713, 2,5)  döntetlen

Laurent Fressinet (francia, 2709, 2,5) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2641, 2,5)  döntetlen

Daniil Dubov (orosz, 2618, 2,5) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2706, 2,5)  döntetlen

David Navara (cseh, 2700, 2,5) – Hrant Melkumjan (örmény, 2613, 2,5)  döntetlen

Alekszander Ipatov (török, 2614, 2,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2698, 2,5) döntetlen

Makszim Matlakov (orosz, 2695, 2,5) – Philipp Schlosser (német, 2612, 2,5) döntetlen

Pavel Tregubov (orosz, 2614, 2,5) – Polgár Judit (magyar, 2693, 2,5)  döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2692, 2,5) – Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2603, 2,5) döntetlen

Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 2,5) – Zaven Andriaszjan (örmény, 2600, 2,5)  1 - 0

Arman Paszhikjan (örmény, 2612, 2,5) – Viktor Laznicka (cseh, 2681, 2,5)  döntetlen

Robert Hovhaniszjan (örmény, 2611, 2,5) – Gabriel Szargiszjan (örmény, 2676, 2,5) döntetlen

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2671, 2,5) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2583, 2,5)  döntetlen

Alekszandr Motiljev (orosz, 2656, 2,5) – Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2548, 2,5)  1 - 0

Alekszej Goganov (ukrán, 2569, 2,5) – Szanan Szjugirov (orosz, 2653, 2,5)  döntetlen

Mihail Antipov (orosz, 2507, 2,5) – Ivan Popov (orosz, 2650, 2,5)  döntetlen

Nana Dzagnidze (grúz, 2546, 2) – Almási Zoltán (magyar, 2704, 2)  döntetlen

Balogh Csaba (magyar, 2651, 2) – Ivan Rozum (orosz, 2505, 2)  döntetlen

 

Az élmezőny állása:

1.Jevgenyij Najer (orosz) 4

2-7. Vladiszlav Artemijev (orosz), Aleszandr Simonov (orosz), Alekszander Rjazancev (orosz), Ivan Cseparinov (bolgár), Igor Kovalenko (lett) és Alekszander Motiljev (orosz) 3,5

8-55. Vlagyimir Oniscsuk (ukrán), Alekszej Goganov (orosz), Mihail Antipov (orosz), Daniil Dubov (orosz), Alekszander Ipatov (török), Arman Paszhikjan (örmény), Laurent Fressinet (francia), Pavel Eljanov (ukrán), Constantin Lupulescu (román), Jurij Krivorucsko (ukrán), Radoslaw Wojtaszek (lengyel), Daria Csarocskina (orosz), David Navara (cseh), Erneszto Inarkijev (orosz), Jan-Krzysztof (lengyel), Robert Hovhanniszjan (örmény), Jurij Kozubov (ukrán), Karen Grigorjan (örmény), Ilia Szmirin (izraeli), Polgár Judit (magyar), Jevgenyij Alekszejev (orosz), Vlagyimir Fedoszejev (orosz), Dmitrij Jakovenko (orosz), Alekszander Arescsenko (ukrán), Etienne Bacrot (francia),… 3

89. Almási Zoltán (magyar) 2,5

96. Balogh Csaba (magyar) 2,5

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Alekszander Rjazancev (orosz, 2689, 3,5) – Jevgenyij Najer (orosz, 2633, 4)

Igor Kovalenko (lett, 2626, 3,5) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 3,5)

Vladiszlav Artemijev (orosz, 2621) – Alekszander Motiljev (orosz, 2656, 3,5)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2723, 3) – Alekszandr Simanov (orosz, 2649, 3)

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2641, 3) – Etienne Bacrot (francia, 2739, 3)

Pavel Eljanov (ukrán, 2723, 3) – Daniil Dubov (orosz, 2618, 3)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2713, 3) – Milos Perunovic (szerb, 2617, 3)

Hrant Melkumjan (örmény, 2613, 3) – Laurent Fressinet (francia, 2709, 3)

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2706, 3) – Alekszander Ipatov (török, 2614, 3)

Philipp Schlosser (német, 2612, 3) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2705, 3)

Dragan Solak (török, 2610, 3) – David Navara (cseh, 2700, 3)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2698, 3) – Pavel Tregubov (orosz, 2614, 3)

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2605, 3) – Makszim Matlakov (orosz, 2695, 3)

Polgár Judit (magyar, 2693, 3) – Arman Paszhikjan (örmény, 2612, 3)

Daniel Fridman (német, 2604, 3) – Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2692, 3)

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2682, 3) – Robert Hovhanniszjan (örmény, 2611, 3)

Viktor Laznicka (cseh, 2681, 3) – Danyyil Dvirnyy (olasz, 2575, 3)

Gabriel Szargiszjan (örmény, 2676, 3) – Karen Grigorjan (örmény, 2572, 3)  

Almási Zoltán (magyar, 2704, 2,5) – Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2544, 2,5)

Valerij Neverov (ukrán, 2508, 2,5) – Balogh Csaba (magyar, 2651, 2.5)

 

Tregubov,P (2614) – Polgár,J (2693)
Vezérindiai védelem [E17]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fe7 6.0-0 0-0 7.Be1 h6 8.d5

Újítás a sokszor látott 8.Hc3 helyett.

8...exd5 9.Hh4 c6 10.cxd5 Hxd5 11.Hf5 Fc5

Judit fontos tempót nyerhetett volna 11...Fb4 12.Fd2 Vf6 13.e4 Ha6 folytatásban.

12.e4 He7?!

Taktikai csapást engedélyezett.

 

13.Hxg7! Kxg7 14.b4 Fxf2+ 15.Kxf2 Hg6 16.e5 d5 17.exd6 Vf6+

 

 

18.Vf3?!

Sokkal erősebb volt a 18.Kg1 Vxa1 19.Vd2 Kg8 20.Hc3 Bd8 21.b5 Bxd6 22.Be8+ Hf8 23.Bxf8+ Kxf8 24.Vxd6+ Kg8 25.Vd8+ Kg7 26.Vd2 folytatás.

18...Vxf3+ 19.Fxf3 Hd7 20.Fb2+ f6 21.Ha3 Hde5 22.Fe4 Bad8 23.Bad1 Fa6 24.Fc3 Kf7 25.Kg2 Bg8 26.b5 Fb7?

 

 

27.Bf1! Ke6 28.bxc6

Az orosz nagymester válogathatott a jó folytatások között. Még erősebb volt a 28.Hc2 Bxd6 29.Hd4+ Kf7 (29...Bxd4 30.Fxd4 He7 31.Fxe5 fxe5 32.Bc1; 29...Kd7 30.bxc6+ Hxc6 31.Hxc6) 30.bxc6 Hxc6 31.Hf5 Bxd1 32.Bxd1 Hce7 33.Hd6+ változat.

28...Fxc6 29.Fxc6 Hxc6 30.Bxf6+ Kd7 31.Bf7+ Ke6 32.Bf6+ Kd7 33.Hb5 Bdf8 34.Bdf1 Bxf6 35.Bxf6 h5 36.Hd4 Hce5 37.h3 Bc8 38.He2 Bc4 39.Bf5 Kxd6 40.Bxh5 Ba4

 

 

41.a3

Számításba jött a 41.Bh6 Kd7 42.h4 Be4 (42...He7 43.Fxe5 Be4 44.Ff6 Bxe2+ 45.Kf3 Be6 46.Fg5) 43.Hd4 He7 44.Bh7 H5c6 (44...Ke8 45.Hb5 Hf5 46.Bxa7) 45.Hxc6 Kxc6 46.Kf3 Bc4 47.Fb2 folytatás.

41...a5 42.Bg5 b5 43.h4 Be4 44.Hd4 b4 45.axb4 axb4 46.Fxb4+ Kd5

 

47.Fc3 Bxd4 48.Fxd4 Kxd4 49.h5 Hh8 50.g4 Hhf7

 

 

51.Bg7?

Pavel Tregubov kihagyta a nyerést a 51.Bf5 Hd6 52.Bf1 Kd5 53.Kg3 változatban. Judit zseniális mentőtervet talált.

51...Ke4! 52.g5 Kf5 53.g6 Kf6 54.Bg8 Hh6 55.Bh8 Kg5 56.g7

 

56...Heg4! 57.Kf3 Hf6 58.Ba8 Kxh5 59.Ba5+ és döntetlen

 

Dzagnidze,N (2546) - Almási,Z (2704)
Angol megnyitás [A39]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.g3 g6 5.Fg2 Fg7 6.0-0 0-0 7.d4 cxd4 8.Hxd4 Va5 9.e3 He5 10.Hb3 Va6 11.c5 Bb8 12.e4 d6 13.Ff4 Hd3 14.cxd6 exd6 15.Vd2 Hxf4 16.Vxf4 Hg4 17.Bfd1 He5 18.Ff1 Vb6 19.Hd5 Vd8 20.Ve3 Be8 21.Bac1 Hc6 22.Hd4 Fg4

23.Bxc6?! Fxd1 24.Bc7 Fa4

Figyelmet érdemelt a 24...Be5 25.Vf4 Vf8 26.Fc4 Bbe8 terv.

25.Fh3?

A grúz olimpiai bajnoknő a 25.Vf4 Bf8 26.Hf5 Fc6 (26...gxf5 27.exf5 Fc6 28.He7+ Kh8 29.f6) 27.Hde7+ Kh8 28.Hxg7 Vxc7 29.Vf6 Vxe7 30.Vxe7 Kxg7 31.Vxd6 jobb folytatást választhatta volna.

25...Be5 26.Bc4 Ve8

Nagymesterünk számos lehetőséggel számolhatott.

27.Hf3 Bh5 28.Fg4  

 

28...Bxd5 29.exd5 Vxe3 30.fxe3 Fd1 31.He5 Fxg4

A különböző színű futós végjáték nyerőesélyt adott volna a 31…Fxe5 32.Fxd1 Fxb2 33.Kf2 Fa3 változatban.

32.Hxg4 Fxb2

A közvetítés hibája miatt csak sejthetem, hogy kölcsönös időzavarban zajlott a küzdelem.

33.Kf1 a5 34.Ke2 b5 35.Bc6 b4

 

 

36.Bxd6 a4 37.Ba6 a3 38.Hf2 Be8 39.Kd3 Bc8 40.d6 f5

41.d7 Bd8 42.Ba7 Kf7 43.Kc4 Ke7 44.Hd3 Bxd7 45.Bxd7+ Kxd7 46.Kxb4 Kc6 47.Kb3 Ff6

48.Hb4+ Kc5 49.Hc2 Fg5 50.Kc3 Kd5 51.Kd3 Fe7

52.Hd4 Fb4 53.Hf3 Fc5 54.Hd2 Fb4 55.Hf3 Fd6 56.Hd4 Fe7 57.Hf3 Ff6 58.Hd2 h5 59.Hc4 Fe7 60.Hb6+ Ke6 61.Hc4 Fc5 62.Hd2 Kd5 63.Hf3 Fe7 64.Hd2 g5 65.Hf3 Ff6 66.Hg1 Fd8 67.Hf3 Ff6 68.He1 Fe5 69.Hf3 Ff6 és döntetlen

 

Balogh,Cs (2651) - Rozum,I (2505)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.Hgf3 cxd4 5.Hxd4 Hf6 6.exd5 a6 7.Fc4

Az elméleti ösvényről már letértek a nagymesterek.

7...Hxd5 8.H2f3 Fe7 9.0-0 Ff6 10.Fb3 0-0 11.Ve2 He7 12.Bd1 Vc7 13.Hg5 e5?

14.Hdf3?!

Balogh Csaba kihagyta a döntő előnyhöz vezető 14.Fxf7+ Bxf7 15.Hde6 Fxe6 16.Hxe6 Vd7 17.Bxd7 Hxd7 18.Fg5 h6 19.Ve4 Hc6 20.Fe3 folytatást.

14...Ff5? 15.He4?!

Újabb nyerés maradt ki 15.Hxf7-tel, 15...Bxf7 16.Hxe5 az alapsor gyengesége miatt.

15...Fxe4 16.Vxe4 Hd7 17.Fe3 Bad8 18.Bd2 g6 19.Fh6 Fg7 20.Fxg7

A tetszetős előny elfogyott...

20...Kxg7 21.Bad1 Hc6 22.Ve3 Hf6 23.h3 Bxd2 24.Bxd2 h6 25.Fd5 Hxd5 26.Bxd5 Bd8 27.Bxd8 Vxd8 28.Hxe5 Vd1+ 29.Kh2 Vxc2 30.Hg4 g5 31.b3 f5 32.He5 f4 33.Ve1 Vxa2 34.Hxc6 bxc6 35.Ve7+ Kg6 36.Ve6+ Kg7 37.Ve7+ Kg6 38.Ve6+ Kg7 39.Ve7+ Kg6 40.Ve6+ Kg7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.eicc2014.am/

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban március 12. és 31. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon három exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. A világranglistán második örmény Levon Aronjan, az orosz Szergej Karjakin, Peter Szvidler és Dmitrij Andrejkin mellett az azeri Sahriyar Mamedgyarov küzd meg a viadalon, az 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban másodikként a rapid világbajnok, a Grand Prix-sorozat második helyezettje,  Sahriyar Mamedgyarov pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Mamedgyarov a 3-as rajtszámot kapta, Topalovval játszik az első fordulóban.

A 2014-es esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a viadalt. A 420 ezer eurós díjalap mellett a nagy tét, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov már voksolt, az örmény Levon Aronjannak és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak adja a legnagyobb esélyt, hogy győztesként kerüljön ki a csatározásból.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny holtversenyes első helyezettje, de Carlsennél kevesebb győzelme miatt a második helyre szorult, a 2000 és 2007 között világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik a tavalyi Világkupa megnyerésével kvalifikálta magát. Élő-pontja alapján is játszhatott volna, elsőségéből honfitársa, Szergej Karjakin profitált. Az örmények legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan Élő-pontszámának köszönhetően játszhat.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 2012/13-as Grand Prix-sorozatot nyerte meg, az azeri Sahriyar Mamedgyarov második helyezettként vívta ki a részvételi jogot. Sokan érzik kakukktojásnak az orosz Dmitrij Andrejkint, aki a Világkupán döntőt játszott Kramnyikkal, a rapid rájátszásokban ellenfeleinél jobban bírta a feszültséget. Az Orosz Sakkszövetség a rendezők jogán Peter Szvidlert jelölte, az ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok akár meglepetést is okozhat…

A FIDE athéni irodájában február 12-én már megtartották a viadal sorsolását. Az első fordulóban többek között orosz párharcok  lesznek – Andrejkin-Kramnyik és Karjakin-Szvidler -, a slágermeccs, Anand és Aronjan  összecsapása lesz.

 

A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:

1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)

2. Szergej Karjakin (orosz, 2766)

3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)

4. Viswanathan Anand (indiai, 2770)

5. Levon Aronjan (örmény, 2830)

6. Veszelin Topalov (bolgár, 2785)

7. Peter Szvidler (orosz, 2758)

8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)

 

Sahriyar Mamedgyarov pályafutása

Az azeriek világbajnok-jelöltje, a kétszeres junior világbajnok, csapattal kétszeres Európa-bajnok, rapid világbajnok Sahriyar Mamedgyarov 1985. április 12-én született. Hazai versenyeken elért sikerei után 2002-ben a korcsoportos Európa-bajnokságon Berkes Ferenc mögött lett második. Egy év múlva az U18-as vb-t és a junior világbajnokságot is megnyerte.  Tripoliban, a kieséses rendszerű vb-n a legjobb 32 között búcsúzott, a román Liviu-Dieter Nisipeanutól kapott ki. Bemutatkozott a válogatottban, a sakkolimpián ötven százalékkal debütált. 2005-ben meghívták Wijk aan Zee-be a nagymesterversenyre, harmadikként végzett, a tornát Szergej Karjakin nyerte meg. A junior vb-n Berkes Ferencet megelőzve lett első. A Világkupán a 64 között rájátszásban, a „hirtelen halál” partit elveszítve búcsúzott az orosz Jevgenyij Najerrel szemben. 2006-ban Hoogevenben Polgár Judittal holtversenyben első, a Tal emlékversenyen ötvenszázalékos, ahogy 2007-ben Dortmundban is.

Az Európa-bajnok azeri válogatott legjobb pontszerzője

 

Egy év múlva Hoogeveenben ismét tornagyőztes, a csapat Európa-bajnokságon a bronzérmes válogatott tagja. Moszkvában Kamskyval holtversenyben nyolcadik, a Világkupán a bolgár Ivan Cseparinovval nem bírt a legjobb 32 között. A Corus-tornán -1-gyel végez, a bakui Grand Prix-versenyen holtversenyben negyedik, Dortmundban második. A Tal emlékversenyen – 2-vel kilencedik. A drezdai sakkolimpián 10 partiból 6 pontot szerez, az elisztai Grand Prix-tornán ötvenszázalékos. 2009-ben az Európa-bajnoki címet szerzett azeri válogatott legjobb pontszerzője volt, igaz a negyedik táblán játszott. A Világkupán a negyeddöntőben Szergej Karjakintól szenvedett vereséget.

Bursában a csapat-világbajnokságon taktikai okokból ismét a negyedik táblán játszott, kilenc játszmából 8 pontot gyűjtött, de a taktikázás nem hozta meg a kívánt eredményt, leszorultak a dobogóról. A Grand Prix-sorozaton az összesítésben nyolcadikként zárt, de a sakkdiplomáciában erős azeriek végül kiharcolták számára a világbajnok-jelöltséget biztosító szabadkártyát annak ellenére, hogy nem Baku lett a meccsek házigazdája. Hanti-Manszijszkban a sakkolimpián nagy csalódás a 12. helyezés. Jól zárta az esztendőt, hármas holtversenyben első volt a Tal emlékversenyen.

 

Világbajnok-jelölti páros mérkőzésen kikapott Borisz Gelfandtól

 

Sahriyar Mamedgyarov nagy reményekkel készülődött a kazanyi világbajnok-jelölti páros mérkőzésekre, de az izraeli Borisz Gelfand keresztülhúzta számításait. A viadal doyenje a harmadik partiban látott bravúros játékával, nagyszerű győzelmével és három remivel jutott a legjobb négy közé. A csapat-világbajnokságon az azeri együttes csak hetedikként végzett, ő sem remekelt, 5 pontja lett a 9 partiból.

A 2011-es Világkupán harmadik kiemeltként meglepetésre a harmadik körben kikapott az ukrán Jaroszlav Zserubuhtól. A csapat Európa-bajnokságon ezüstérmes együttes legjobb pontszerzője 9-ből 7 ponttal.

2012-ben Gibraltáron látjuk először versenyezni, holtversenyben harmadik. A plovdivi Eb-n gyengélkedett, hat remivel indított, majd végre nyert a hetedikben, amikor a nyolcadik partiban egyperces késés miatt vesztesnek nyilvánították. Következő játszmájában 40 lépés előtti remi miatt büntették meg, visszalépett a további küzdelmektől, 26 Élő-pontot veszítve a világranglistán a 22. helyre csúszott vissza. Asztanában a rapid vb-n negyedik volt. Az isztambuli sakkolimpián 10-ből 8,5 pontja is kevés volt a jó helyezéshez, az érmes helyezésben reménykedő azeriek csak a tízedik helyen zárták szereplésüket.

 

Londonban és Pekingben remekelt, a GP összetett versenyben második lett, világbajnokjelölt

 

Londonban kezdődött meg a 2012/13-as Grand Prix-sorozat, Mamedgyarov Topalovval és Gelfanddal az első helyet osztotta. Taskentben holtversenyben negyedikként zárt. 2013-ban a zugi Grand Prix-versenyen csődöt mondott, 11. lett. Hanti-Manszijszkban a rapid vb megnyerésével vigasztalódott. Hosszú idő óta először látjuk meghívásos szuperversenyen, a Tal emlékversenyen a harmadik díjat vehette át.  A genfi rapidtornán a döntőben Vlagyimir Kramnyikot győzte le. Remek formáját átmentette a pekingi GP tornára is, első lett, és a pontversenyben a második helyre lépett előre.

A Világkupán nyolcadik kiemeltként a nyolcaddöntőben Gata Kamskytól szenvedett vereséget. A Grand Slam-döntőn nyeretlen maradt. A csapat Európa-bajnokságon immár éltáblásként vezette diadalra a válogatottat, 8-ból 4,5 pontot gyűjtött. A pekingi SportAccord Szellemi Világjátékokon a villámversenyen negyedik, rapidban az ötödik, a „Basque” műfajban ezüstérmes.

Mamedgyarov 2757 Élő-pontjával jelenleg a 13. a világranglistán. Csapatversenyeken különösen eredményes kombinatív stílusa, a sakktáblán a bonyodalmakat keresi.  A kazanyi balsikerből bizonyára sokat tanult…

 

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

Levon Aronjannal 13 partiban csatázott, az örmény nagymestertől kétszer kapott ki, egyszer legyőzte, tíz partijuk remivel végződött.

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben még nyeretlen, kétszer vereséget szenvedett, hétszer remizett.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen pozitív a mérlege, 6 döntetlen mellett 3-2-re vezet.

Az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal csak négyszer mérkőzött meg, pontosztozkodások születtek.

Szergej Karjakinnal már 15 partiban mérte össze erejét, négy nyerés és nyolc döntetlen mellett háromszor feladásra kényszerült.

Döntetlenre áll Peter Szvidler ellen, két-két nyerés és vesztés, valamint négy döntetlen eddigi találkozóik eredménye.

Dmitrij Andrejkinnel kétszer megosztozott a ponton.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Jerevánban zajló Európa-bajnokság harmadik fordulójában Polgár Judit a román Vlad-Christian Jianu ellen nyert, szabadgyalogja eldöntötte a pont sorsát. Almási Zoltán az örmény Haik Martirosjant könnyedén győzte le. Balogh Csaba a grúz Luka Paichadze ellen sötéttel gyorsan remizett. Öt sakkozó nyerte meg harmadik partiját is, harminchárman, köztük Juditnak van 2,5 pontja. Az Eb-ről huszonhárman kvalifikálják magukat a jövő évi Világkupára.

Az elsők között fejezte be Almási Zoltán a partiját. Az örmény Haik Martirosjan igazi ellenállást nem tudott kifejteni, nagymesterünk bástyája megjelent a harmadik soron, a sötét állást többet nem lehetett megvédeni.

 

A román Vlad-Christian Jianu a francia védelmű partiban sokáig jól játszott, de az időzavar közeledtével törvényszerűen hibázott. Polgár Judit szabadgyalogja fenyegetően nyomult előre, döntő anyagi előnyt szerzett. A román sakkozó a 46. lépést követően kapitulált.

Mindössze 17 lépésig tartott Balogh Csaba játszmája, lépésismétléssel remizett a grúz Luka Paichadzével.

Öten nyerték meg harmadik játszmájukat is. A játéknap legnagyobb meglepetését a hetedik helyre rangsorolt orosz Denisz Hiszmatullin veresége jelentette. Honfitársa, Vladiszlav Artemijev 16. születésnapját ünnepelte a szép győzelemmel. A rajtlistát vezető francia Etienne Bacrot második remijét könyvelte el. Értékes fél pontot szerzett az orosz Daniil Dubov, a cseh David Navara megszenvedett a remiért a török junior világbajnok Alekszander Ipatovval szemben.

 

Az élmezőnyben a 3. forduló eredményei:

Vladiszlav Artemijev (orosz, 2621, 2) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2714, 2)  1 - 0

Daniil Dubov (orosz, 2618, 2) – Laurent Fressinet (francia, 2709, 2)  döntetlen

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2706, 2) – Arman Paszhikjan (örmény, 2612, 2)  döntetlen

Alekszander Ipatov (török, 2614, 2) – David Navara (cseh, 2700, 2)  döntetlen

Erneszto Inarkijev (orosz, 2698, 2) – Robert Hovhanniszjan (örmény, 2611, 2)  döntetlen

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2605, 2) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2689, 2)  0 - 1

Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2603, 2) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 2)  döntetlen

Zaven Andriaszjan (örmény, 2600, 2) – Alekszandr Simanov (orosz, 2649, 2)  döntetlen

Ilia Szmirin (izraeli, 2644, 2) – Sabino Brunello (olasz, 2593, 2)  1 - 0

Constantin Lupulescu (román, 2643, 2) – Alekszej Goganov (orosz, 2569, 2)  döntetlen

Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2548, 2) – Jurij Kuzubov (ukrán, 2642, 2)  döntetlen

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2641, 2) – Mikhail Antipov (orosz, 2507, 2)  döntetlen

Ivan Rozum (orosz, 2505) – Jevgenyij Najer (orosz, 2633, 2)  0 - 1

Artases Minaszjan (örmény, 2482, 2) – Igor Kovalenko (lett, 2626, 2)  0 - 1

Polgár Judit (magyar, 2693, 1,5) – Vlad-Christian Jianu (román, 2574, 1,5)  1 - 0

Luka Paichadze (grúz, 2529, 1,5) – Balogh Csaba (magyar, 2651, 1,5)  döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2704, 1) – Haik Martirosjan (örmény, 2234, 1,5)  1 - 0

 

Az élmezőny állása:

1-5. Vladiszlav Artemijev (orosz), Alekszandr Rjazancev (orosz), Ilia Szmirin (izraeli), Jevgenyij Najer (orosz) és Igor Kovalenko (lett) 3 pont

6-38. Vlagyimir Oniscsuk (ukrán), Alekszej Goganov (orosz), Vladiszlav Kovalev (fehérorosz), Mihail Antipov (orosz), Gil Popilski (izraeli), Daniil Dubov (orosz), Pavel Eljanov (ukrán), Laurent Fressinet (francia), Arman Paszhikjan (örmény), Jurij Krivorucsko (ukrán), Baadur Zsobava (grúz), Erneszto Inarkijev (orosz), Radoslaw Wojtaszek (lengyel), Ivan Cseparinov (bolgár), Polgár Judit (magyar), … 2,5

70. Almási Zoltán 2

81. Balogh Csaba 2

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Alekszandr Rjazancev (orosz, 2689, 3) – Vladiszlav Artemijev (orosz, 2621, 3)

Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2633, 3) – Ilia Szmirin (izraeli, 2644, 3)

Igor Kovalenko (lett, 2626, 3) – Pavel Eljanov (ukrán, 2723, 2,5)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2723, 2,5) – Constantin Lupulescu (román, 2643, 2,5)

Alekszandr Simanov (orosz, 2649, 2,5) – Baadur Zsobava (grúz, 2716, 2,5)

Jurij Kuzubov (ukrán, 2642, 2,5) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2713, 2,5)

Laurent Fressinet (francia, 2709, 2,5) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2641, 2,5)

Daniil Dubov (orosz, 2618, 2,5) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2706, 2,5)

David Navara (cseh, 2700, 2,5) – Hrant Melkumjan (örmény, 2613, 2,5)

Alekszander Ipatov (török, 2614, 2,5) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2698, 2,5)

Makszim Matlakov (orosz, 2695, 2,5) – Philipp Schlosser (német, 2612, 2,5)

Pavel Tregubov (orosz, 2614, 2,5) – Polgár Judit (magyar, 2693, 2,5)

Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2692, 2,5) – Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2603, 2,5)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 2,5) – Zaven Andriaszjan (örmény, 2600, 2,5)

Arman Paszhikjan (örmény, 2612, 2,5) – Viktor Laznicka (cseh, 2681, 2,5)

Robert Hovhaniszjan (örmény, 2611, 2,5) – Gabriel Szargiszjan (örmény, 2676, 2,5)

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2671, 2,5) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2583, 2,5)

Alekszandr Motiljev (orosz, 2656, 2,5) – Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2548, 2,5)

Alekszej Goganov (ukrán, 2569, 2,5) – Szanan Szjugirov (orosz, 2653, 2,5)

Mihail Antipov (orosz, 2507, 2,5) – Ivan Popov (orosz, 2650, 2,5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2546, 2) – Almási Zoltán (magyar, 2704, 2)

Balogh Csaba (magyar, 2651, 2) – Ivan Rozum (orosz, 2505, 2)

 

Polgár,J (2693) - Jianu,V (2574)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.Hgf3 cxd4 5.exd5 Vxd5 6.Fc4 Vd6 7.0-0 Hf6 8.Hb3 Hc6 9.Hbxd4 Hxd4 10.Hxd4 a6 11.a4 Vc7 12.Ve2 Fd6 13.h3 0-0 14.Fg5 He4 15.Fh4

A ChessBase MEGA adatbázisában a 15.Fe3 b6 16.Bfd1 bír a legjobb statisztikával.

 

15...Hd2! 16.Vxd2 Vxc4 17.Bfd1 Be8 18.b3 Vc5 19.He2 Ff8 20.a5 e5

A román nagymester a nyitást jól megoldotta.

21.Fg5 Ff5 22.c4 b5 23.Fe3 Vc6 24.Bac1 Fa3

Számításba jött a 24...bxc4 25.bxc4 Bac8 26.c5 Fe6 27.Vc3 Fd5 folytatás is.

25.Ba1 Fe7 26.cxb5 Vxb5 27.Hc3

 

27...Vxb3 28.Hd5 Bac8

Jobb volt a 28...Fc2 29.Hxe7+ Bxe7 30.Bdc1 Fe4 31.f3 Ff5 terv.

29.Ve2 Ff8 30.Vxa6 Fe4 31.Hb6 Bc6 32.Ve2 Fc2?! 33.Bd2 e4

 

 

34.Bd7

Tisztet nyert a 34.a6 Fd3 35.Ve1 Fxa6 36.Bxa6 Bb8 37.Ve2 folytatás.

34...Fd3 35.Va2 Vxa2 36.Bxa2 f5

Az a szabadgyalogot le kellett volna tartóztatni.

37.g3 Fc5? 38.Fxc5 Bxc5

39.a6

A játszma eldőlt.

39...Bc1+ 40.Kg2 Fb1 41.Be2 e3 42.a7 Fe4+ 43.f3 Bb1

44.fxe4 Bxb6 45.Ba2 Ba8 46.exf5 és sötét feladta

 

Almási,Z (2704) - Martirosjan,H (2234)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hd2 e6 5.Hb3 Hd7 6.Hf3 He7 7.Fe2 Hc8 8.0-0 Fe7 9.He1 Fg6 10.Hd3 0-0 11.Hf4 c5 12.Hxg6 hxg6 13.c3 cxd4 14.cxd4 Hcb6?!

15.Ha5 Fb4 16.Hxb7 Vc7 17.a3 Fxa3 18.Bxa3 Vxb7

 

 

19.Bh3

A sötét királyállás többé nem védhető.

19...f6 20.exf6 Hxf6 21.Fd3 Vf7 22.Vc2 Bfc8 23.Vb1 Hbd7 24.Fxg6 Ve7 25.Fg5 Vb4 26.Vd3 Bab8 27.Ve3 Bc6 28.Vf4 Hf8 29.Fxf6 Hxg6 30.Vg5 Kf7 31.Bf3 és sötét feladta

Paichadze,L (2529) - Balogh,Cs (2651)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.d4 Ff6 10.Be1 Hf5 11.c3 d5 12.Ff4 c6 13.Fd3 Hh4 14.Fg3 Hf5 15.Ff4 Hh4 16.Fg3 Hf5 17.Ff4 Hh4 és döntetlen

Artemijev,V (2621) - Hiszmatullin,D (2714)
Réti megnyitás [A05]

1.Hf3 Hf6 2.g3 b5 3.Fg2 Fb7 4.0-0 e6 5.d3 Fe7 6.e4 0-0 7.c4

Érdekes gondolat a többször látott 7.Hbd2 helyett.

7...b4 8.e5 He8 9.d4 d6 10.Vc2 Hd7

11.Hg5 Fxg5 12.Fxb7 Bb8 13.Fxg5 Vxg5 14.Fc6 Bd8 15.f4 Ve7 16.Kg2 dxe5 17.dxe5 f6!

Az e8 huszárt játékba kellett hozni.

18.exf6 Hexf6 19.Hd2 Hg4 20.Bae1 Vc5 21.Ve4

 

21...Hde5! 22.Hb3 Vxc6 23.fxe5 Hxe5 24.Vxc6 Hxc6 25.Bxe6 Hd4 26.Bxf8+ Kxf8 27.Hc5

27...c6

Hiszmatullin alighanem számolta a gyalogvégjáték esélyeit is. 27...Hxe6 28.Hxe6+ Ke7 29.Hxd8 Kxd8 30.Kf3 Kd7 31.Ke4 Kd6 32.Kf5 Kc5 33.b3 Kd6 34.h4 Kd7 35.h5 Ke7 36.Ke5 c6 37.c5 a6 38.g4 a5 39.g5 Kd7 remit ígért.

28.Be4 Kf7 29.Kf2 g5 30.h4 h6 31.hxg5 hxg5 32.g4 Bd6 33.Be5 Kf6?!

Időzavaros hiba.

 

34.Be8 Kf7? 35.Ba8 Bf6+ 36.Ke3 He6 37.Bxa7+ Kg6 38.Hd3 Hf4 39.He5+ Kh6 40.Ba6 Hg2+ 41.Ke2 Bf4 42.Bxc6+ Kh7 43.Bc5 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban március 11. és 31. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon három exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. A világranglistán második örmény Levon Aronjan, az azeri Sahriyar Mamedgyarov mellett még az orosz Szergej Karjakin, Peter Szvidler és Dmitrij Andrejkin küzd meg a viadalon, az 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban elsőként a tavalyi Világkupán ezüstérmes, a 2012-es orosz szuperbajnokság  győztesének, Dmitrij Andrejkin pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Andrejkin az 1-es rajtszámot kapta, Kramnyikkal játszik az első fordulóban.

A 2014-es esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a viadalt. A 420 ezer eurós díjalap mellett a nagy tét, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov már voksolt, az örmény Levon Aronjannak és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak adja a legnagyobb esélyt, hogy győztesként kerüljön ki a csatározásból.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny holtversenyes első helyezettje, de Carlsennél kevesebb győzelme miatt a második helyre szorult, a 2000 és 2007 között világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik a tavalyi Világkupa megnyerésével kvalifikálta magát. Élő-pontja alapján is játszhatott volna, elsőségéből honfitársa, Szergej Karjakin profitált. Az örmények legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan Élő-pontszámának köszönhetően játszhat.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 2012/13-as Grand Prix-sorozatot nyerte meg, az azeri Sahriyar Mamedgyarov második helyezettként vívta ki a részvételi jogot. Sokan érzik kakukktojásnak az orosz Dmitrij Andrejkint, aki a Világkupán döntőt játszott Kramnyikkal, a rapid rájátszásokban ellenfeleinél jobban bírta a feszültséget. Az Orosz Sakkszövetség a rendezők jogán Peter Szvidlert jelölte, az ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok akár meglepetést is okozhat…

A FIDE athéni irodájában február 12-én már megtartották a viadal sorsolását. A négy orosz résztvevő miatt irányították a fordulók beosztását, mindkét félidő első három napján már lejátsszák egymás elleni mecseiket. Az első fordulóban Andrejkin-Kramnyik és Karjakin-Szvidler csaták lesznek, a slágermeccs, Anand és Aronjan  összecsapása lesz.

 

A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:

1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)

2. Szergej Karjakin (orosz, 2766)

3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)

4. Viswanathan Anand (indiai, 2770)

5. Levon Aronjan (örmény, 2830)

6. Veszelin Topalov (bolgár, 2785)

7. Peter Szvidler (orosz, 2758)

8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)

 

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.13

VIII.ford.

márc. 22

Andrejkin

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Andrejkin

Karjakin

-

Szvidler

Szvidler

-

Karjakin

Mamedgyarov

-

Topalov

Topalov

-

Mamedgyarov

Anand

-

Aronjan

Aronjan

-

Anand

II. ford.

márc.14

IX. ford.

márc. 23

Kramnyik

-

Karjakin

Karjakin

-

Kramnyik

Szvidler

-

Andrejkin

Andrejkin

-

Szvidler

Topalov

-

Anand

Anand

-

Topalov

Aronjan

-

Mamedgyarov

Mamedgyarov

-

Aronjan

III.ford.

márc. 15

X. ford.

márc. 25

Andrejkin

-

Karjakin

Karjakin

-

Andrejkin

Szvidler

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Szvidler

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

Mamedgyarov

-

Anand

Anand

-

Mamedgyarov

IV. ford.

márc. 17

XI. ford.

márc. 26

Mamedgyarov

-

Andrejkin

Andrejkin

-

Mamedgyarov

Karjakin

-

Topalov

Topalov

-

Karjakin

Aronjan

-

Szvidler

Szvidler

-

Aronjan

Anand

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Anand

V. ford.

márc. 18

XII. ford.

márc. 27

Andrejkin

-

Anand

Anand

-

Andrejkin

Karjakin

-

Mamedgyarov

Mamedgyarov

-

Karjakin

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Kramnyik

-

Aronjan

Aronjan

-

Kramnyik

VI. ford.

márc. 19

XIII. ford.

márc. 29

Aronjan

-

Andrejkin

Andrejkin

-

Aronjan

Anand

-

Karjakin

Karjakin

-

Anand

Mamedgyarov

-

Szvidler

Szvidler

-

Mamedgyarov

Topalov

-

Kramnyik

Kramnyik

-

Topalov

VII. ford.

márc. 21

XIV. ford.

márc. 30

Karjakin

-

Aronjan

Aronjan

-

Karjakin

Szvidler

-

Anand

Anand

-

Szvidler

Kramnyik