A Danzhouban zajló szuperverseny hetedik fordulójában az indiai Pentala Harikrishna legyőzte az éllovas Jan Nepomnjacsijt, az orosz nagymester előnye fél pontra csökkent az üldöző trió előtt. Lékó Péter játszmája döntetlennel ért véget a kínai Bu Xiangzhival. A kínai derbin Ding Liren megnyitáselméleti párbajt nyert meg Yu Yangyival szemben. A világbajnoknő Hou Ji-fan könnyű győzelmet aratott a nagyot hibázó Wang Hao ellen. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a címvédő kínai Wang Yue partija lépésismétléssel gyorsan remi lett. Lékó nyolcadik játszmájában világos Ivancsukkal mérkőzik meg.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

Egypontos előnyének birtokában már túlzott önbizalommal játszó Jan Nepomnjacsij a viadal hetedik fordulójában elszenvedte második vereségét. Az indiai Pentala Harikrishna a szicíliai védelem Najdorf-változatában győzte le az orosz olimpikont, akinek vezérszárnyi kezdeményezési kísérletét Harikrishna hárította, az árván maradt sötét király elleni akcióját az éllovas nem tudta hárítani.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

Az első számú kínai sakkozó, Ding Liren katasztrofális rajtja után honfitársa, a játszmáig még veretlen Xu Yangyi elleni győzelmével már ötvenszázalékos. Az ún. anti-meráni változatban vívtak elméleti párbajt, a hosszú elméleti variban Ding Liren a 28. lépésben tért el a London Chess Classic 2014-es tornán látott Kramnyik-Anand partitól. Yu Yangyi a végjátékban rosszul védekezett, egyre nagyobb hátrányba került, Ding Liren bástyamanővere győzelemhez vezetett.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

Első nyerésének örülhetett a világbajnoknő Hou Ji-fan. A katalán megnyitású partiban Wang Hao nagyot hibázott, sötét királyszárnyi akciója már a 26. lépésben győzelmet eredményezett.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

Lékó Péter hatodszor remizett. A sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek Bu Xiangzhi elleni játszmájában.

Gyors lépésismétléssel osztozott meg a ponton az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a címvédő kínai  Wang Yue.

A 7. forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2734) – Hou Ji-fan (kínai, 2653) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 26)

Pentala Harikrishna (indiai, 2755) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2725) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 43)

Bu Xiangzhi (kínai, 2723) – Lékó Péter (magyar, 2712)  döntetlen (Ragozin védelem, 55)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2728) – Wang Yue (kínai, 2730)  döntetlen (Orosz huszárjáték, 22)

Ding Liren (kínai, 2778) – Yu Yangyi (kínai, 2734) 1 – 0 (Félszláv védelem, 65)

A verseny állása:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

Perf.

1

Jan Nepomnjacsij

2725

RUS

*

0

1

0

1

1

1

½

2830

2

Pentala Harikrishna

2755

IND

1

*

0

½

½

1

½

½

4

2782

3

Bu Xiangzhi

2723

CHN

1

*

½

½

0

½

1

½

4

2777

4

Wang Yue

2730

CHN

0

½

½

*

½

½

1

1

4

2768

5

Yu Yangyi

2734

CHN

1

½

½

*

0

 ½

½

 ½

2736

6

Ding Liren

2778

CHN

0

 0

1

1

*

½

½

½

2721

7

Lékó Péter

2712

HUN

0

½

½

½

½

*

½

½

3

2672

8

Vaszilij Ivancsuk

2728

UKR

½

0

½

½

½

*

½

½

3

2682

9

Hou Ji-fan

2653

CHN

0

½

0

½

½

½

*

1

3

2682

10

Wang Hao

2734

CHN

½

0

½

½

½

½

0

*

2620

A 8. forduló párosítása:

Hou Ji-fan – Yu Yangyi

Wang Yue – Ding Liren

Lékó Péter – Vaszilij Ivancsuk

Jan Napomnjacsij – Bu Xiangzhi

Wang Hao – Pentala Harikrishna

Bu Xiangzhi (2723) - Lékó,P (2712)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 d5 5.Vb3 c5 6.dxc5 Ha6 7.a3 Fxc3+ 8.Vxc3 Hxc5 9.cxd5 Vxd5 10.Fe3 Hce4 11.Ve5 Vxe5 12.Hxe5 Hd5 13.Fc1 Fd7 14.f3 Hc5 15.e4 Hb3 16.Bb1 Hb6 17.Fe3 Bc8 18.Hxd7 Kxd7 19.Fe2 Ke7 20.0-0 Bhd8 21.Bfd1 e5 22.Bxd8 Bxd8 23.Fd1 Hd4 24.Bc1 Bc8 25.Bxc8 Hxc8 26.Fxd4 exd4

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

27.Kf2 Hd6 28.Fb3 Kf6 29.Ke2 Ke5 30.Kd3 g5 31.g3 f5 32.exf5 Hxf5 33.Ff7 b6 34.a4 h6 35.Fe8 Hg7 36.Fd7 Hh5 37.Fc8 Kd5 38.b4 a5 39.Fb7+ Ke5 40.bxa5 bxa5 41.Kc4 Hf6 42.Fc6 Kd6 43.Fb5 Ke5 44.Kc5 Hd5 45.Fc4 He3 46.Fd3 Hd1

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

47.f4+ gxf4 48.gxf4+ Kxf4 49.Kxd4 Hb2 50.Fc2 Kg4 51.Kc3 Hxa4+ 52.Fxa4 Kh3 53.Fd1 Kxh2 54.Kb3 Kg3 55.Ka4 és döntetlen

Harikrishna,P (2755) - Nepomnjacsij,J (2723)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.g3 Hbd7 9.a4 b6 10.Hd5 Hxd5 11.Vxd5 Bb8 12.Hc3 Fb7 13.Vd2

Pentala Harikrisna villámpartiban idén februárban Leinier Dominguez Perez ellen a 13.Va2 Fe7 14.Fe3 Hf6 15.Fg2 0-0 16.0-0 b5 17.axb5 axb5 18.Va5 változatot játszotta meg.

13...Hf6 14.Fg2 Fe7 15.0-0 0-0 16.Ve2 h4 17.gxh4 b5 18.axb5 axb5 19.h5 b4 20.Hd1 Ba8?! 21.Bxa8 Vxa8

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

22.Be1 Be8 23.c4 Ff8 24.Fd2 Bc8 25.Fg5 Hh7 26.h4!?

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

26...Va2 27.Ff1 Bc7 28.Vd3 Fa6?

Az éllovas jelentős hátrányba került.

29.b3 Fc8 30.He3 Fe6 31.Hd5 Bb7 32.Fh3 Va8

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

33.Ff5 Ba7 34.Hxb4 Ba1 35.Bxa1 Vxa1+ 36.Kg2 Fxf5 37.exf5 e4 38.Vxe4 Vc3 39.Hd5 Vxb3

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

40.h6 gxh6 41.Ff6 Hxf6 42.Hxf6+ Kg7 43.Hd7 és sötét feladta

Ding Liren (2778) – Yu Yangyi (2734)
Anti-meráni változat [D44]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.Fg5 dxc4 6.e4 b5 7.e5 h6 8.Fh4 g5 9.Hxg5 hxg5 10.Fxg5 Hbd7 11.g3 Fb7 12.Fg2 Vb6 13.exf6 0-0-0 14.0-0 c5 15.d5 b4 16.Ha4 Vb5 17.a3 Hb8 18.axb4 cxb4 19.Vg4 Fxd5 20.Bfc1 Hc6 21.Fxd5 Bxd5 22.Bxc4 Bxg5 23.Vd4 Kb8 24.Bxc6 Bxg3+ 25.fxg3 Vxc6 26.Bd1 Vc7 27.b3 Kc8

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

28.Ve4

A London Chess Classic 2014 tornán Vlagyimir Kramnyik a 28.Vd3 Fc5+ 29.Hxc5 Vxc5+ 30.Kf1 Vc3 31.Vxc3+ bxc3 32.h4 e5 33.Ke2 c2 34.Bc1 Kd7 35.Bxc2 Ke6 36.Bc6+ Kf5 37.Kf3 e4+ 38.Ke3 Bb8 39.Bc5+ Kxf6 40.Kxe4 Bxb3 41.Ba5 Bxg3 42.Kf4 Bg1 43.Bxa7 Kg7 folytatásban remizett Viswanathan Ananddal.

28...Kb8 29.Vd4 Kc8 30.Ve4 Kb8 31.Vd3

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

31...Fc5+ 32.Hxc5 Vxc5+ 33.Vd4 Vc3

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

34.Vf4+ Ka8 35.Ve4+ Kb8 36.Bd4 Vc1+ 37.Kg2 Vb2+ 38.Kf3 Vc3+

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

39.Kg4 Bg8+ 40.Kh4 Bh8+ 41.Kg5 Vc1+ 42.Vf4+ Vxf4+ 43.Kxf4 Bxh2 44.Bxb4+ Kc7 45.Kg5 Bh8 46.g4 Bg8+?! 47.Kf4 Bd8

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

48.Ba4! Kb6 49.Ba1 a5 50.Bh1 Kc5 51.Bh7 Bd7

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

52.g5 Kd6 53.Bh3 e5+ 54.Kf5 e4

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

55.Kxe4

Azonnal nyert az 55.g6 fxg6+ 56.Kxg6 Ke6 57.Bh8 Bd3 58.Be8+ Kd5 59.f7 folytatás.

55...Ke6 56.Bh8 Bb7 57.Be8+ Kd6 58.Kf5 Bb5+ 59.Kg4 Bb4+ 60.Kh5 Bxb3 61.Be7 Bh3+ 62.Kg4 Bh7 63.Ba7 Ke6 64.Ba6+ Kd7 65.g6 és sötét feladta

Wang Hao (2734) – Hou Ji-fan (2653)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.He5 Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7 11.Vc2

A főváltozatnak 11.Va4 e5 12.dxe5 Vxe5 13.Vxc4 Fe6 14.Vd3 Bad8 számít, az adatbázisban sok-sok remivel.

11...c5 12.Vxc4 cxd4 13.Vxd4 e5 14.Vh4 Bb8 15.b3 Ve6 16.Ha3

Wang Hao érzékelhette, hogy a világbajnoknő a változatból tökéletesen felkészült.

16...Bd8 17.Vc4 Vh3!? 18.f3 Fb7

Számításba jött a 18...e4 19.Fg5 Fe6 20.Vc2 Vf5 21.Fe3 Bbc8 22.Hc4 Fd5 folytatás.

19.Vc2?!

Világos a 19.Fg5 Vf5 20.Vh4 illetve; 19.e4 Bbc8 20.Ve2 Ve6 21.Fe3 változatban keresztezhette volna sötét tervét.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

19...e4 20.Hc4 Bbc8 21.Bf2 Vh5 22.Fe3?

Teljes gyanútlanság. 22.Fb2 e3 23.Bg2 Fa6 24.Vc3 Fxc4 25.bxc4 Vc5 26.h4 volt a jó.

22...exf3 23.exf3 Fxf3

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

24.Fg5??

Vesztőlépés, de a 24.Baf1 Fe4 25.Vb2 Fd3 26.Be1 He4 27.Bg2 Vd5 változat is már sötétre volt előnyös.

24...Fe4 25.Vc1 Hg4 26.Be2 Ff3 és világos feladta

Ivancsuk,V (2728) – Wang Yue (2730)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.Be1 Fg4 9.c4 Hf6 10.Hc3 Fxf3 11.Vxf3 Hxd4 12.Vd1 dxc4 13.Fxc4 c5 14.Va4+ Vd7 15.Vxd7+ Kxd7 16.Fe3 Bhd8 17.Fxd4 cxd4 18.Fb5+ Kd6 19.Bad1 Kc5 20.Be5+ Kd6 21.Bee1 Kc5 22.Be5+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Danzhouban zajló szuperverseny ötödik fordulójában Lékó Péter a kínai Wang Hao ellen remizett. Nagymesterünk kihasználva ellenfele elhibázott bástyalépését minőséget nyert, de a zárt állásban anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni. Az orosz Jan Nepomnjacsij sorozatban harmadik játszmáját is megnyerte, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan elleni győzelmével egypontos előnnyel vezet. Az indiai Pentala Harikrishna a kínai Wang Yue, az ukrán Vaszilij Ivancsuk a kínai Ding Liren ellen nyitásban szerzett előnyét nem tudta győzelemig fokozni. Döntetlen született a kínai derbin, Bu Xiangzhi és Yu Yu Yangyi partijában is. Lékó hatodik partijában világos lesz Harikrishnával szemben.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

A nyitást ma Lékó Péter tökéletesen megjátszotta, a királyszárnyon kezdeményezéshez jutott. A kínai Wang Hao a vezérszárnyon keresett ellenjátékot, de bástyájával „aknamezőre” lépett, anyagi vesztesége elkerülhetetlenné vált. Péter minőségelőnyének birtokában sajnos nem nyitotta az állást, ehelyett engedélyezte, hogy ellenfele lezárja a pozíciót, ahol már nem volt áttörési lehetősége. Nagymesterünk nagy esélyt szalasztott el.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

Az orosz Jan Nepomnjacsij sorozatban harmadik játszmáját is megnyerte, mesterhármasával egypontos előnnyel vezet az olimpiai bajnok kínai trió előtt. A világbajnoknő Hou Ji-fan a kritikus állásban elmulasztotta a kedvező cserék lehetőségét, Nempomnjacsij gyalogot nyert, a huszárvégjátékban a négy gyalog a hárommal szembeni pozíciót jó technikával, bámulatosan könnyed játékkal érvényesítette.

Az indiai Pentala Harikrishna és az ukrán Vaszilij Ivancsuk is előnnyel került ki a nyitásból, de erőtlen játékuknak köszönhetően a kínai Wang Yue és Ding Liren is fokozatosan kiegyenlítette hátrányát, és elérték a döntetlent.

A kínai derbin Bu Xiangzhi és Yu Yangyi gyorsan megosztozott a ponton.

Az 5. forduló eredményei:

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2725) – Hou Ji-fan (kínai, 2653) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 69)

Wang Hao (kínai, 2734) – Lékó Péter (magyar, 2712) döntetlen (Ragozin védelem, 52)

Pentala Harikrishna (indiai, 2755) – Wang Yue (kínai, 2730) döntetlen (Tarrasch védelem, 46)

Bu Xiangzhi (kínai, 2723) – Yu Yangyi (kínai, 2734)  döntetlen (Angol megnyitás, 31)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2728) – Ding Liren (kínai, 2778) döntetlen (Réti megnyitás, 40)

A verseny állása:

7. Hainan Danzhou szuperverseny, 2016. július 7-16.

kat. XX (2727)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Jan Nepomnjacsij

g

RUS

2725

*

0

.

1

.

1

1

.

.

1

4

2961

2.

Yu Yangyi

g

CHN

2734

1

*

½

.

½

.

½

½

.

.

3

2801

3.

Bu Xiangzhi

g

CHN

2723

.

½

*

.

1

0

.

.

1

½

3

2801

4.

Wang Yue

g

CHN

2730

0

.

.

*

½

.

½

1

.

1

3

2787

5.

Pentala Harikrishna

g

IND

2755

.

½

0

½

*

1

.

.

½

.

2738

6.

Ding Liren

g

CHN

2778

0

.

1

.

0

*

.

½

½

.

2

2661

7.

Lékó Péter

g

HUN

2712

0

½

.

½

.

.

*

½

.

½

2

2643

8.

Wang Hao

g

CHN

2734

.

½

.

0

.

½

½

*

½

.

2

2664

9.

Vaszilij Ivancsuk

g

UKR

2728

.

.

0

.

½

½

.

½

*

½

2

2656

10.

Hou Ji-fan

g

CHN

2653

0

.

½

0

.

.

½

.

½

*

2574

A 6. forduló párosítása:

Hou Ji-fan – Ding Liren

Yu Yangyi – Vaszilij Ivancsuk

Wang Yue – Bu Xiangzhi

Lékó Péter – Pentala Harikrishna

Jan Nepomnjacsij – Wang Hao

Wang Hao (2734) - Lékó,P (2712)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 d5 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.Va4+ Hc6 8.e3 0-0 9.cxd5

A szupernagymesterek előszeretettel csatáznak a 9.Fe2 Fd7 (9...dxc4 10.0-0 Fd7 11.Fxc4 Fxc3 12.bxc3) 10.Vb3 dxc4 11.Vxc4 Fd6 12.0-0 Vg6 változatban is.

9...exd5 10.Fe2 Fe6 11.0-0 a6 12.Bfc1 Fd6 13.Vd1 He7 14.Ha4 b6 15.a3 g5 16.g3 Vg7 17.Ff1 f5 18.Ve1 Kh8 19.b4 Hg6 20.Bc6?

Péter királyszárnyi akciója biztatóan bontakozott ki, a bástya "aknamezőre" lépett!

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

20...g4 21.Hd2 Vd7 22.Vc1 He7 23.Bxd6 Vxd6

A minőségért világosnak nincs igazi ellenértéke, csak az állás zártságában reménykedhetett.

24.Vc3 Fd7 25.Hb2 Fb5

Kínálkozott a 25...a5 26.Bc1 (26.bxa5 Bxa5) 26...axb4 27.axb4 Vc6 folytatás.

26.Bc1 c6 27.Hb3 Fxf1 28.Kxf1 Bf6 29.Hd3 Hg6

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

30.a4

Wang Hao megkönnyebbülhetett.

30...Be6 31.a5 b5 32.He5 Kh7 33.Hxg6 Bxg6 34.Hc5 h5 35.Hd3 Kg7 36.He5 Bf6 37.Vd2 Bc8

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

38.Bc5?!

Kimaradt a 38.e4 fxe4 (38...dxe4 39.Vg5+ Kh7 40.Vxh5+ Kg8 41.Vg5+) 39.Vg5+ Kf8 40.Vxh5 Ve6 41.Vh8+ Ke7 42.Vh7+ azonnali döntetlen lehetősége.

38...Ve6 39.Vc1 Bh6 40.Ke2 Kh7 41.Vc2 Kg7 42.Hd3 Ve4 43.Hf4 Vxc2+ 44.Bxc2 Be8 45.Hg2 Bf6 46.Kd3 Kf7 47.Hh4 Ke7 48.Bc5 Kd6 49.Kd2 Be7 50.Kd3 Be8 51.Kd2 Be7 52.Kd3 Be8 és döntetlen

Nepomnjacsij,J (2725) – Hou Ji-fan (2653)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fxd2+ 6.Vxd2 Fa6 7.Vc2 c5 8.Fg2 Hc6 9.dxc5 bxc5 10.0-0 0-0 11.Bd1 Ve7 12.Va4 Fb7 13.Hc3 d6 14.Bd2 Bfd8 15.Bad1 a6 16.Hg5 Hd4 17.Fxb7 Vxb7 18.e3 Hf5 19.Vc2 Bac8

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

20.Hd5!? exd5 21.Vxf5 h6 22.Hf3 dxc4 23.Bxd6 Vc7?

A világbajnoknőtől szokatlan hiba. 23...Bxd6 24.Bxd6 Be8 25.Bd2 He4 26.Bd7 Vxb2 27.Vxf7+ Kh7 volt a kiegyenlítést adó folytatás.

24.Bxd8+ Bxd8 25.Bxd8+ Vxd8 26.Vxc5 Vd1+ 27.Kg2 Vc2

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

28.Vc8+ Kh7 29.h3 a5 30.Hd4 Ve4+ 31.Kh2 Vd3 32.Vc7 Vf1 33.Vf4 Vb1

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

34.Vf5+ Vxf5 35.Hxf5 He4 36.Kg2 c3 37.bxc3 Hxc3 38.a3 Hb5 39.a4 Hc3 40.Hd4 Hxa4 41.Hb3 h5 42.Hxa5 g6

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

43.Hc4

Jól tudjuk, hogy a huszárvégjátékban a négy gyalog a hárommal szemben nyerhető.

43...Kg7 44.Kf3 Hc5 45.e4 He6 46.Ke3 Kf6 47.f4 Hc7 48.He5 Hb5 49.Kd3 Ke6 50.Hf3 Ke7 51.Hd4 Hc7 52.Ke3 Ha6 53.f5 gxf5?! 54.Hxf5+ Kf6 55.Kf4 Hc5 56.e5+ Kg6 57.He7+ Kg7

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

58.Kf5 Hd3 59.Hd5 Hc5 60.h4 Kh6 61.Hf6 He6 62.He8 Hc5 63.Hd6 Kg7 64.He8+ Kh6 65.Hd6 Kg7 66.Kg5 Hd7 67.Hc4 f6+ 68.exf6+ Hxf6 69.Hd6 és sötét feladta

Ivancsuk,V (2728) – Ding Liren (2778)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.0-0 e5 5.d3 He7 6.c4 dxc4 7.dxc4 Vxd1 8.Bxd1 e4 9.Hd4 f5 10.Hc3 c6 11.f3 exf3 12.exf3 Ha6 13.Fe3 Kf7 14.Bd2 Be8 15.Bad1 Hg8 16.Kf2 Hf6 17.a3 Hc7 18.b4 He6 19.Hce2 a5 20.b5 Hxd4 21.Hxd4 c5 22.Hb3 b6 23.Hc1 Ba7 24.Ff1 h6 25.Bd8 Bae7 26.Bxe8 Kxe8 27.He2 Bd7 28.Be1 Kf7 29.Hf4 g5 30.Hd3 He8 31.h4 Fc3 32.Bc1 Ff6 33.hxg5 hxg5 34.f4 g4 35.He5+ Fxe5 36.fxe5 Fb7 37.Fe2 Hg7 38.Bd1 Bxd1 39.Fxd1 He6 40.Ff4 Kg6 és döntetlen

Harikrishna,P (2755) – Wang Yue (2730)
Vezércsel [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Bc1 Hc6 12.Fe2 Va5

Wang Yue nem a divatos 12...Vd6 13.0-0 Bd8 14.Bfd1 Fd7 mellett döntött, hanem még 1951-ben megjátszott lépéshez nyúlt.

13.Bc5

Vidmar 13.Vxa5 Hxa5 14.Kd2 b6 15.Ke3 Fb7 16.Bc7 Bfc8 17.Bhc1 Bxc7 18.Bxc7 Bc8 19.Bxc8+ (19.Bd7) 19...Fxc8 után kiengedte előnyét Grünfelddel szemben.

13...Vxd2+ 14.Kxd2 Bd8 15.Ke3 Fd7 16.Bb1 Bab8 17.Fb5 f6

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

18.g4

Számításba jött a 18.d5 exd5 19.Bxd5 Fe6 20.Fxc6 bxc6 21.Bxb8 Bxb8 22.Ba5 Bb2 23.Bxa7 Fxa2 24.Hd4 c5 25.Hf5 folytatás.

18...Bbc8 19.Bbc1 Kf8 20.g5 He7 21.Fxd7 Bxc5 22.Bxc5 Bxd7 23.h4 h6 24.Hg1 hxg5 25.hxg5 Bd6 26.He2 Ba6 27.Hc3 Ba3 28.gxf6 gxf6 29.Kd2 f5

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

30.d5 Ba6 31.dxe6 Bd6+ 32.Ke2 Bxe6 33.Bc7 Bc6 34.Bxc6 Hxc6 35.exf5 Hd4+ 36.Kd3 Hxf5 37.Hb5 a6 38.Ke4 He7 39.Hd6 b5 40.Kd4 Hc6+ 41.Kc5 He5 42.He4 Hd3+ 43.Kb6 b4 44.Ka5 Hc1 45.Kxb4 Hxa2+ 46.Ka5 és döntetlen

Bu Xiangzhi (2723) – Yu Yangyi (2734)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 e6 4.g3 b6 5.Fg2 Fb7 6.0-0 Fe7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 0-0 9.Bd1 d6 10.Hg5 Fxg2 11.Kxg2 Hc6 12.Vf4 He5 13.b3 Vc7 14.Hf3 Hg6 15.Vd4 Bfd8 16.Fb2 a6 17.He4 Vb7 18.Hxf6+ Fxf6 19.Vd2 He5 20.Bab1 Bac8 21.Ve3 h6 22.Kg1 Hxf3+ 23.exf3 Fxb2 24.Bxb2 b5 25.Bbd2 bxc4 26.bxc4 Bc6 27.Bd4 Vb6 28.Va3 Bc5 29.Vd3 Bc6 30.Va3 Bc5 31.Vd3 Bc6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Danzhouban lejátszották a szuperverseny harmadik fordulóját. Lékó Péter kedvező esélyeit nem tudta érvényesíteni a jól védekező kínai világbajnoknővel, Hou Ji-fannal szemben, a gyalogvégjáték döntetlen lett. Három partit is a világossal játszók nyertek meg. A kínai Bu Xiangzhi az ukrán Vaszilij Ivancsukot győzte le, az indiai Pentala Harikrishna a kínai Ding Lirent kényszerítette feladásra. Az orosz Jan Nepomnjacsij a címvédő kínai Wang Yue ellen győzött. A kínai derbin Wang Hao egylépéses nyerést hagyott ki. Lékó Péter a negyedik fordulóban világossal Nepomnjacsijjal mérkőzik meg.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

A torna harmadik fordulója sok érdekességgel szolgált, megalkuvás nélküli csatákat láthattunk. Lékó Péter világossal a kínai világbajnoknő Hou Ji-fannal a Ragozin védelemben elméleti párbajt is vívott, láthatóan a világelső jól felkészült a variból. Nagymesterünk Hou Ji-fan hibáját kihasználva előnybe került, de időzavarban az áttörésre nem szánta el magát, a bástyavégjátékban reális eslyei lettek voltak. A világbajnoknő jól számolt, a gyalogvégjátékban sikerrel tartotta az oppozíciót, kiharcolta a döntetlent.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

Az aktuális világranglistán a legelőkelőbben, a nyolcadik helyen jegyzett kínai Ding Liren második vereségét szenvedte el. A spanyol megnyitás nyílt változatában meggondolatlan gyaloglépéssel került hátrányba, de az indiai Pentala Harikrishna sem jeleskedett esélyes állásában. A kölcsönös pontatlanságok után Ding Liren túlzottan bízott a nagyátló nyújtotta lehetőségben, a megérdemelt büntetés nem maradt el.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

Remek csatát vívott a kínai Bu Xiangzhi és a torna doyenje, az ukrán Vaszilij Ivancsuk. A kiegyenlített állásban már-már békekötésre gondolhattunk, amikor váratlanul kiéleződött a helyzet. Ivancsuk már az időkontroll után nem találta meg a döntetlenhez vezető folytatást, túlzottan bízott szabadgyalogjában. Bu a győzelemmel félpontos előnnyel vezet.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

Az orosz Jan Nepomnjacsij ismételten bizonyította, hogy a szakvezetés miért szavazott neki bizalmat, és válogatták be az olimpiai válogatottba. A címvédő kínai Wang Yue ellen addig bűvészkedett, míg a bástyavégjátékban királyának betörése második nyerését eredményezte. Legkevésbé a skót megnyitásnak, sokkal inkább küzdőképességének köszönheti sikerét.

A kínai derbin Wang Hao egylépéses nyerést nem vett észre, majd kedvezőbb állását sem tudta győzelemig fokozni Yu Yangyi ellenében.

A 3. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2712) – Hou Ji-fan (kínai, 2653) döntetlen (Ragozin védelem, 75)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2725) – Wang Yue (kínai, 2730) 1 – 0 (Skót megnyitás, 85)

Wang Hao (kínai, 2734) – Yu Yangyi (kínai, 2734) döntetlen (Szicíliai védelem, 70)

Pentala Harikrishna (indiai, 2755) – Ding Liren (kínai, 2778)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 41)

Bu Xiangzhi (kínai, 2723) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2728) 1 – 0 (Vezércsel, 56)

A verseny állása:

7. Hainan Danzhou szuperverseny, 2016.július 8-16.

kat. XX (2727)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Bu Xiangzhi

g

CHN

2723

*

.

.

.

.

.

1

½

1

.

2985

2.

Yu Yangyi

g

CHN

2734

.

*

1

½

½

.

.

.

.

.

2

2848

3.

Jan Nepomnjacsij

g

RUS

2725

.

0

*

.

.

1

.

.

.

1

2

2872

4.

Lékó Péter

g

HUN

2712

.

½

.

*

.

½

.

½

.

.

2705

5.

Wang Hao

g

CHN

2734

.

½

.

.

*

.

.

.

½

½

2746

6.

Wang Yue

g

CHN

2730

.

.

0

½

.

*

.

1

.

.

2696

7.

Pentala Harikrishna

g

IND

2755

0

.

.

.

.

.

*

.

½

1

2743

8.

Hou Ji-fan

g

CHN

2653

½

.

.

½

.

0

.

*

.

.

1

2596

9.

Vaszilij Ivancsuk

g

UKR

2728

0

.

.

.

½

.

½

.

*

.

1

2612

10.

Ding Liren

g

CHN

2778

.

.

0

.

½

.

0

.

.

*

½

2465

A 4. forduló párosítása:

Hou Ji-fan – Vaszilij Ivancsuk

Ding Liren – Bu Xiangzhi

Yu Yangyi – Pentala Harikrishna

Wang Yue – Wang Hao

Lékó Péter – Jan Nepomnjacsij

Lékó,P (2712) – Hou Ji-fan (2653)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.e3 c4 9.Fe2 Hc6 10.0-0 g5 11.Fg3 0-0 12.He5 Fxc3 13.bxc3 He4 14.Ff3 Hxg3 15.hxg3 Ff5

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

16.Fg4 Fe4 17.f4 Hxe5 18.dxe5 f6 19.Vd4 fxe5 20.fxe5 Vb6 21.Ff3 Vg6 22.Bad1 Bae8

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

23.Vxa7 Fxf3 24.Bxf3 Bxf3 25.gxf3 Vc2?!

Felcsillant a remény. A világbajnoknő a 25...Vf5 26.Vb6 Bxe5 27.Bd2 Ve6 28.Vxe6+ Bxe6 29.Kf2 Ba6 folytatásban egyenlő esélyeket érhetett volna el.

26.Vd4 Bxe5 27.Bd2 Vc1+ 28.Kf2 Bf5 29.g4 Bf7 30.Kg2 Ve1 31.a4 Va1 32.Ve5 Ve1 33.Vd4 Va1 34.Bf2 Vc1

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

35.Be2

Péternek nem volt ideje, hogy a 35.f4 gxf4 36.Bxf4 Bxf4 37.exf4 Kh7 38.Vxd5 Vc2+ 39.Kf1 Vc1+ 40.Ke2 Vc2+ 41.Vd2 Vxa4 42.Vd4 vezérvégjáték esélyeit mérlegelje.

35...Va3 36.Ve5 Vc5? 37.Kf2

A kötést kihasználhatta volna a 37.e4! Be7 38.Vf6 dxe4 39.Vg6+ Bg7 40.Vxe4 Vc6 (40...Vd6 41.Ve8+ Vf8 42.Ve6+) 41.Vxc6 bxc6 42.Be6 folytatás.

37...Vc6 38.Vd4 Bd7?! 39.a5 Vc7 40.Kg2 Vxa5

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

41.e4 Vd8 42.Bd2

Nagymesterünk hosszasan gondolkodott. Kevesellte a 42.exd5 Bxd5 43.Vxc4 Kh8 44.Be6 Bd1 45.Bxh6+ Kg7 46.Be6 Bd2+ 47.Be2 Vd3 változat kínálta esélyt.

42...Vf8 43.exd5 Vf4 44.Vf2 Ve5 45.Vc5 Kg7 46.Vxc4 Bc7 47.Va2 Bxc3!?

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

48.Vb2 Vf6 49.Vxb7+ Vf7 50.Vxf7+ Kxf7 51.d6 Bc8 52.d7 Bd8 53.Bd6 Ke7 54.Bxh6 Bxd7 55.Bh7+ Ke6 56.Bxd7 Kxd7 57.Kf2 Kd6 58.Ke2

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

58...Ke6

Hou Ji-fan tartani tudta az oppozíciót.

59.Kd2 Kd6 60.Kc3 Ke5 61.Kd3 Kd5 62.Ke2 Ke6 63.Kd2 Kd6 64.Ke3 Ke5 65.f4+ gxf4+ 66.Kf3 Ke6 67.Kxf4 Kf6 68.g5+ Kg6 69.Kg4 Kg7 70.Kf5 Kf7 71.g6+ Kg7 72.Kg5 Kg8 73.Kf6 Kf8 74.g7+ Kg8 75.Kg6 és döntetlen

Harikrishna,P (2755) – Ding Liren (2778)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Hc5 10.c3 Fe7 11.Fc2 d4 12.Hb3 d3 13.Fb1 Hxb3 14.axb3 Ff5 15.Be1 0-0 16.h3

A Vugar Gasimov emlékversenyen Fabiano Caruana a 16.Fe3 Vd5 17.Fd4 Bfd8 változatban a 18.h4 újítással lepte meg Hou Ji-fant.

16...Vd7 17.b4 Bfd8 18.g4 Fg6 19.Ff4 Vc8 20.Fa2 a5 21.e6 f6 22.bxa5 Hxa5 23.b4 Hc4 24.Fxc4 bxc4 25.Hd2 c5?

Ding Liren a 25...Vb7 26.Vf3 Vxf3 27.Hxf3 Fe4 28.Hd2 Fd5 29.Fxc7 Bdc8 30.Fg3 Bxa1 31.Bxa1 Fxe6 változatban minimális előnnyel játszhatott volna.

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

26.b5 Fe8 27.Bxa8?!

Harikrishna a 27.b6 Fb5 28.Ba7 Bxa7 29.bxa7 Va8 30.Vb1 Fa4 31.Vb8 Vd5 32.f3 folytatásban döntő előnyt érhetett volna el.

27...Vxa8 28.b6 Fc6? 29.Fc7 Bd5 30.Hxc4?!

Az indiai nagymester nem jeleskedett nyerőesélyes állásában. 30.Va1 Vc8 31.Va2 Fb7 32.Vxc4 f5 33.f3 őrizte volna az előnyt.

30...Va2 31.Hd2 g5?! 32.Hf1?!

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

32...c4 33.Vd2 Va8?! 34.He3 Bb5? 35.Hxc4 Fh1 36.He3 Fc5? 37.e7 Fxe3 38.fxe3 Kf7 39.e8V+ Kxe8 40.e4 Fxe4 41.Ve3 és sötét feladta

Bu Xiangzhi (2723) - Ivancsuk,V (2728)
Vezércsel [D58]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.d4 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 b6 8.Fd3 Fb7 9.0-0 Hbd7 10.Bc1 c5 11.Ve2 He4 12.Fxe7 Vxe7 13.cxd5 Hxc3 14.Bxc3 Fxd5 15.e4 Fb7 16.b4 Bac8 17.dxc5 bxc5 18.b5

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

18...c4 19.Bxc4 Bxc4 20.Fxc4 Vb4 21.Bd1 Bc8 22.Bxd7 Bxc4 23.h4 Vxb5 24.Bd8+ Kh7 25.Kh2 Bb4 26.Vxb5 Bxb5 27.Hd4 Bb4

A sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

28.f3 Kg6 29.Hb3 Fc6 30.Bc8 Fb5 31.Bc7 Ba4

Egyszerűbb volt a 31...a6 32.Hc5 Bc4 változat mellett dönteni.

32.h5+ Kf6

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

33.e5+ Kf5 34.Kg3 g5 35.Hc1 a5 36.Bxf7+ Kxe5 37.Bh7 Bh4 38.Bxh6 a4 39.a3 Fc4 40.Kf2 Bh1

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

41.He2 Ba1?!

Versenyfutás kezdődött, hogy kinek a szabadgyalogja lesz a gyorsabb. 41...Fxe2 42.Kxe2 Ba1 43.Kf2 (43.Bg6 Ba2+ 44.Kf1 Kf5 45.Bg8 Bxa3 46.Kf2) 43...Bxa3 44.Bg6 Kf5 45.g4+ Kf4 46.Bf6+ Ke5 47.Bf8 Ba2+ 48.Kg3 Bd2 49.Ba8 Bd4 50.h6 Bd7 51.Bxa4 Kf6 52.Ba1 Bh7 döntetlen lett volna.

42.Bg6 Fd3 43.Bxg5+ Kf6 44.f4 Bxa3?

Kimaradt a 44...Ba2 45.Be5 (45.Ke3 Bxa3 46.Kd2 Ff5 47.g4 Bd3+ 48.Ke1 Fe4) 45...Bxa3 46.Hd4 Ba2+ 47.Kf3 Fc4 lehetőség.

45.Hg3

Pontosabb volt a 45.h6 Ba1 46.Hg3 a3 47.Bg7 Fg6 48.Ba7 a2 49.Hh5+ Kf5 50.Ba5+ Ke4 51.h7 Fxh7 52.Hf6+ Kd4 53.Hxh7 Bh1 54.Bxa2 Bxh7 55.Kf3 folytatás.

45...Ba1?! 46.h6 a3 47.Bg7

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

47...a2?

Vaszilij Ivancsuk azonnal vesztőt húzott, az életben hagyott huszár okozza a bajt. 47...Fg6 48.Ba7 a2 49.Hh5+ Kf5 50.Ba5+ Ke4 51.h7 Fxh7 52.Hf6+ Kd4 53.Hxh7 Bh1 54.Bxa2 Bxh7 55.Kf3 végjáték is nyer.

48.Hh5+ Kf5 49.h7 Bf1+ 50.Ke3 Be1+ 51.Kxd3 Bd1+ 52.Ke3 Be1+ 53.Kf3 Bf1+ 54.Kg3 a1V

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

55.Bg5+ Ke4 56.Be5+ és sötét feladta

Nepomnjacsij,J (2725) – Wang Yue (2730)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hxc6 Vf6

A torna első fordulójában Ding Liren a [5...bxc6 6.Fd3 d6 7.h3 He7 8.Hc3 Hg6 9.Ha4 Fd4 10.c3 Ff6 változatot választotta, a partit az orosz sakkozó megnyerte.

6.Vf3 dxc6 7.Hc3 Fe6 8.a3

Nepomnjacsij játszotta már a 8.Vg3 0-0-0 9.Fe3 Fxe3 10.Vxe3 Kb8 11.f4 változatot is.

8...0-0-0 9.Fe3 Ve5 10.Fd3 Hf6 11.h3 Hd7 12.Ff4 Vf6 13.Vg3 Fd4 14.0-0 Fe5 15.Fxe5 Hxe5 16.Bad1 g5 17.Ve3 Kb8 18.f4 gxf4 19.Vxf4 Vg7 20.Vf6 Bhg8 21.Vxg7 Bxg7 22.Kh2 c5?! 23.Hd5 c6 24.Hf4 Kc7 25.Fe2 Bd4 26.Hh5 Bg8 27.Hf6 Bh8 28.c3 Bd6

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

29.Kg3 h6 30.Kf4 Hg6+ 31.Ke3 a5 32.Hh5 He5 33.Hf4 Fb3 34.Bxd6 Kxd6 35.Hd3 Hxd3 36.Fxd3 Fe6 37.Bf4 Ke5 38.Bh4 Kf6 39.Fe2 b6 40.Bf4+ Ke5 41.Ff3 c4 42.Bh4 Kf6 43.e5+ Kxe5 44.Fxc6 f5 45.Fb5 Bg8 46.Fc6 Bg6 47.Ff3 b5 48.Bd4 Bg8 49.Bh4 Bg6 50.Bh5 Fd7

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

51.g4 a4 52.gxf5 Bf6 53.Fe4 Fe8 54.Bh4 Fd7 55.Fc2 Fc6 56.Bd4 Bf8 57.Fe4 Bc8 58.Fxc6 Bxc6

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

59.Bd8 Bb6 60.Bc8 Kxf5 61.Bc5+ Ke6 62.h4 Kd7 63.Kf4 Bf6+ 64.Kg4 Bg6+ 65.Kh5 Bb6 66.Bf5 Ke7 67.Kg4 Bg6+ 68.Kf4 Bb6 69.Be5+ Kd7?

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

70.Kf5 Bb8 71.Kg6 Kc6 72.Be2 Bg8+ 73.Kxh6 Kd6 74.h5 Bg3 75.Kh7 Bg5 76.h6 Kd7 77.Kh8 Bg6 78.Kh7 Bg5 79.Be3 Bg2 80.Be5 b4 81.axb4 Bxb2 82.Kg6 Bg2+ 83.Bg5 Bh2 84.h7 a3 85.Ba5 és sötét feladta

Wang Hao (2734) – Yu Yangyi (2734)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.c3 Hf6 3.e5 Hd5 4.Hf3 Hc6 5.Fc4 e6 6.d4 cxd4 7.cxd4 d6 8.0-0 Fe7 9.a3 0-0 10.Fd3 Fd7 11.Vc2 g6 12.Fh6 Be8 13.Hbd2 Bc8 14.Vd1 dxe5 15.dxe5 Vc7 16.Ve1 Bed8 17.Ve4 b5 18.Bfe1 Fe8?!

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

19.Fxb5 Vb7 20.Ff1 Vxb2 21.Beb1 Vc3 22.Hc4 f5 23.exf6 Vxf6 24.Fg5 Vf5 25.Vh4 Bc7 26.Be1 Fxg5 27.Hxg5 Vf6 28.Bad1 Be7 29.Vg4

Figyelmet érdemelt a 29.Bd3 Fd7 30.He3 Vg7 31.He4 Hxe3 32.Bexe3 terv is.

29...e5 30.He4 Vf4?! 31.Vxf4 exf4 32.Hcd6 Hc7 33.Bc1 Fd7?

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

34.Hf6+ Kf8 35.Be4?

Yu Yangyi nem tudta volna elkerülni az anyagi veszteséget 35.Hde4 lépésre.

35...Bxe4 36.Hdxe4 Ke7 37.Hxd7 Kxd7 38.Hc5+ Kc8 39.g3 f3 40.Fh3+ Kb8 41.Ha6+ Kb7 42.Hxc7 Kxc7 43.Bc3 Bd1+ 44.Ff1 Kd6 45.Bxf3 He5 46.Bf6+ Kc5 47.Kg2 Bd2 48.h3 a5 49.Ba6 Hc6 50.a4 Bb2 51.g4 g5 52.Ba8 Bb6 53.Be8 h6 54.Be6 Hd4 55.Bxb6 Kxb6 56.Kg3 He6 57.Kf3 Kc5 58.Ke4 Kb4 59.Kf5 Hd4+ 60.Ke4 He6 61.Fb5 Hc5+ 62.Kf5 Hxa4 63.Fe8 Hc3 64.Kg6 He4 65.Kxh6 Hxf2 66.Kxg5 Hxh3+ 67.Kf5 a4 68.Fxa4 Kxa4 69.g5 Hxg5 70.Kxg5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Danzhouban zajló szuperverseny második fordulójában Lékó Péter sötéttel játszva a címvédő kínai Wang Yue ellen remizett. A játéknap egyetlen győzelmét a kínai Yu Yangyi aratta, az orosz Jan Nepomnjacsij támadása elakadt, taktikai esélyét nem használta ki. Wang Hao nyerőesélyt szalasztott el Ding Lirennel szemben. Döntetlen született a világbajnoknő Hou Ji-fan és Bu Xiangzhi küzdelmében is. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk nem hibázott a védekezésben, az indiai Pentala Harikrishnával vívott csatája 93 lépésig tartott. Harmadik partiját Lékó Péter világossal a világbajnoknő Hou Ji-fan ellen játssza.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

Az alapos felkészülésnek köszönhetően Lékó Péter sötéttel gond nélkül egyenlített ki a címvédő Wang Yue ellen. A korai vezércserét követően a megszokott manővereket láttuk, az újabb cserék után a 34. lépésben békekötés következett.

 A győzelemmel rajtoló orosz Jan Nepomnjacsij túlértékelte esélyeit, rosszul folytatta a királyszárnyi támadást, állásában súlyos gyengeségek keletkeztek. Anyagi előnyének birtokában Yu Yangyi figyelme lanyhult, taktikai ellenesélyt engedélyezett, amit az orosz sakkozó nem használt ki, a szabadgyalogok előrenyomulása eldöntötte a parti sorsát.

A rajtlistát vezető Ding Liren nagy nehézségek árán kerülte el második vereségét, ehhez honfitársa, Wang Hao hathatós segítséget nyújtott. Az érdekes végjátékban a huszárpár erősebb volt a futópárnál, de a kritikus állásokban nem a legjobb mezőkre léptek.

Megnyitáselméleti párbajt vívott a spanyol megnyitás Zajcev-változatában Hou Ji-fan és Bu Xiangzhi. A tavalyi Világkupán játszott Giri-Szvidler játszma nyomán haladtak. Sötét más tervet választott, a világbajnoknő többször is megjátszhatta volna az e5-ös áttörést. Bu tisztáldozattal szerelte le Ho Ji-fan akcióját, a három gyalog elegendő ellenérték volt.

A torna doyenje, a 47 esztendős ukrán Vaszilij Ivancsuk kissé hátrányosabb végjátékban pontosan védekezett. Az indiai Pentala Harikrishna nehezen látta be, hogy nem nyerhető az állás.

A 2. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2653) – Bu Xiangzhi (kínai, 2723) döntetlen (Spanyol megnyitás, 49)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2728) – Pentala Harikrishna (indiai, 2755) döntetlen (Angol megnyitás, 93)

Ding Liren (kínai, 2778) – Wang Hao (kínai, 2734) döntetlen (Réti megnyitás, 47)

Yu Yangyi (kínai, 2734) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2725) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 61)

Wang Yue (kínai, 2730) – Lékó Péter (magyar, 2712) döntetlen (Vezércsel, 34)

A verseny állása:

7. Hainan Danzhou szuperverseny, 2016. július 7-17.

kat. XX (2727)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Yu Yangyi

g

CHN

2734

*

.

.

½

.

.

1

.

.

.

2911

2.

Wang Yue

g

CHN

2730

.

*

.

½

.

.

.

1

.

.

2875

3.

Bu Xiangzhi

g

CHN

2723

.

.

*

.

.

.

.

½

.

1

2897

4.

Lékó Péter

g

HUN

2712

½

½

.

*

.

.

.

.

.

.

1

2732

5.

Wang Hao

g

CHN

2734

.

.

.

.

*

½

.

.

½

.

1

2753

6.

Vaszilij Ivancsuk

g

UKR

2728

.

.

.

.

½

*

.

.

.

½

1

2744

7.

Jan Nepomnjacsij

g

RUS

2725

0

.

.

.

.

.

*

.

1

.

1

2756

8.

Hou Ji-fan

g

CHN

2653

.

0

½

.

.

.

.

*

.

.

½

2533

9.

Ding Liren

g

CHN

2778

.

.

.

.

½

.

0

.

*

.

½

2536

10.

Pentala Harikrishna

g

IND

2755

.

.

0

.

.

½

.

.

.

*

½

2532

A 3. forduló párosítása:

Lékó Péter – Hou Ji-fan

Jan Nepomnjacsij – Wang Yue

Wang Hao – Yu Yangyi

Pentala Harikrishna – Ding Liren

Bu Xiangzhi – Vaszilij Ivancsuk

Wang Yue (2730) - Lékó,P (2712)
Vezércsel [D41]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.g3 d5 5.d4 e6 6.cxd5 Hxd5 7.Fg2 cxd4 8.Hxd4 Hxc3 9.bxc3 Hxd4 10.Vxd4 Vxd4 11.cxd4 Fd6 12.a4 Bb8 13.a5 Fd7 14.Fe3 a6 15.Bb1 Fb5

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

16.d5 Fc7 17.Ba1 exd5 18.Fxd5 0-0 19.0-0 Fxe2 20.Bfc1 Fe5 21.Bab1 Fb5 22.Fb6 g6 23.Bb3 Bfe8 24.Bf3 Be7 25.Be1 Bbe8 26.Bfe3 Fd6 27.Fxb7 Fb4 28.Bb1 Bxb7 29.Bxe8+ Fxe8 30.Bxb4 Fb5 31.Bd4 Bd7 32.Bxd7 Fxd7 33.f4 f5 34.Kf2 Kf7 és döntetlen

Yu Yangyi (2734) - Nepomnjacsij,J (2725)
Grünfeld védelem [D78]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 c6 5.Fg2 d5 6.b3 0-0 7.0-0 b6 8.Fb2 Fb7 9.Hc3 Hbd7 10.Vc2 e6 11.cxd5 exd5 12.Bfd1 Be8 13.e3 a5 14.Bac1 Bc8 15.Vb1 Fa6 16.Bc2 Hg4 17.He2 Hgf6 18.Hf4 Fb7 19.Vc1 He4 20.Fh3 Ve7 21.Fa3 Vd8 22.Fg2 Vf6 23.Hd3 Ve6 24.Hd2 g5 25.Hf3 f6 26.Be1 Fa6 27.Vd1 Vf5 28.Hb2 h5 29.Ha4 h4 30.Hc3 hxg3

Számításba jött a 30...h3 31.Fh1 (31.Ff1 Fxf1 32.Bxf1 Hxc3 33.Bxc3 Ve4 34.Fb2 c5) 31...Vg6 32.Hxe4 dxe4 33.Hd2 f5 folytatás.

31.hxg3 Ff8 32.Fxf8 Kxf8 33.Hxe4 dxe4 34.Hd2 Fd3 35.Bc3 c5 36.Hc4 Fxc4 37.Bxc4 b5? 38.Bc3 Kg7 39.Ve2 b4 40.Bc2 Bh8

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

41.Vb5

Az orosz nagymester állásában sok a gyengeség.

41...Bce8 42.Vxa5 Bh7 43.Vb5 Be7 44.Vc6 Bh8 45.Vd6 Bf7 46.Bc4 Bh6 47.Vc6?

A vezér „aknamezőre” lépett.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

47...Be7?

A trükkökre mindig kész Jan Nepomnjacsij nem vette észre a 47...He5! taktikai lehetőséget. 48.Fxe4 (48.dxe5 fxe5 49.Vxh6+ Kxh6 50.Bf1 Vc8) 48...Vh3 49.Vd5 Hxc4 50.bxc4 cxd4 51.Vxd4 Bd7 52.Vc5 Vg4 folytatás menekülési esélyt adott!

48.dxc5 g4 49.Vd6 Bf7 50.Vf4 Vh5

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

51.Bxe4 He5 52.Bd1 Bh8 53.Bxb4 Vh7 54.Ve4 Vh5 55.Bb7 Be8 56.Bxf7+ Vxf7 57.c6 Hf3+ 58.Fxf3 Bxe4 59.Fxe4 Kh6 60.Bc1 Vc7 61.b4 és sötét feladta

Hou Ji-fan (2653) – Bu Xiangzhi (2723)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Fb7 10.d4 Be8 11.Hbd2 exd4 12.cxd4 Hd7 13.Hf1 Ha5 14.Fc2 Ff6 15.Bb1

A kínaiak nagy tehetsége, Wei Yi a 15.H1h2 c5 16.d5 Hc4 17.Bb1 Hde5 18.Hxe5 Fxe5 19.b3 Hb6 20.Hg4 Fd4 21.Fe3 Fc3 22.Be2 b4 folytatásban csatázott Bu-val.

15...c5 16.d5 Hc4 17.b3 Hce5 18.H3h2 Hg6 19.Hg3

A világbajnoknő a tavalyi Világkupa elődöntőjében játszott Giri-Szvidler partit követte.

19...Fc3

Peter Szvidler a 19...Fc8 20.Bf1 Hb6 21.Hg4 Fxg4 22.hxg4 h6 23.Hf5 He7 24.He3 b4 folytatás mellett döntött. A holland titán remélt támadását vezérszárnyi ellenjátékkal keresztezte.

20.Fd2 Fxd2 21.Vxd2 a5 22.Hg4 Hf6 23.f4 Fc8 24.Hxf6+ Vxf6 25.Bf1 b4 26.Bbe1 Vh4 27.Kh2 Fd7

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

28.Fd1

Számításba jött a 28.e5 dxe5 29.Fxg6 hxg6 30.Bxe5 Bxe5 31.fxe5 Vd4 32.Vxd4 cxd4 33.Bd1 Be8 34.e6 fxe6 35.Bxd4 folytatás.

28...Vf6?! 29.Bf3

Előző napi veresége miatt Hou Ji-fan nehezen határozta el magát konkrét akcióra. 29.e5 dxe5 30.fxe5 Vb6 31.Vf2 Bf8 32.Hf5 előnyéhez vezetett volna.

29...Fb5 30.Vf2

Ismét kimaradt az e5 lépés.

30...Bac8 31.Hh5

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

31...Vd4 32.Vg3 Bxe4 33.Bxe4 Vxe4 34.f5 Vxd5 35.Fc2 Ve5 36.fxg6 hxg6 37.Hf4 g5 38.Hd3 Vxg3+ 39.Kxg3 f6

A tisztért Bu három gyalogot kapott, kiegyenlítődtek az esélyek.

40.Kf2 Kf7 41.Be3 d5 42.Hc1 Bd8 43.Be1 g6 44.Bd1 f5 45.Hd3 Be8 46.Be1 Bd8 47.Bd1 Be8 48.Be1 Bd8 49.Bd1 és döntetlen

Ding Liren (2778) – Wang Hao (2734)
Réti megnyitás [A11]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.g3 Fg4 4.Fg2 e6 5.0-0 Hf6 6.d3 dxc4 7.dxc4 Vxd1 8.Bxd1 Hbd7 9.b3 h6 10.Hc3 Fb4 11.Fb2 0-0-0 12.h3 Fh5 13.Hd4 Hc5 14.Hc2 Fxc3 15.Bxd8+ Bxd8 16.Fxc3 Fxe2 17.Fd4 Hce4 18.Fxa7?!

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

18...Bd2 19.Hd4 Fd1 20.b4 Hxf2 21.Hb3?! Fxb3 22.axb3 Hd3 23.Fb6 Kb8 24.b5 c5 25.Ff3 He5 26.Fg2 Hfd7

Wang Hao a 26...Hed7 27.Fd8 Bd3 28.b6 He8 29.Ba7 Bxb3 változatban nehezebb perceket okozhatott volna ellenfelének.

27.Fd8 Bd6 28.Kf1 Hg6 29.Ke2 Hb6 30.Bd1 Bxd1 31.Kxd1 Hd7 32.b6 Kc8 33.Fc7 He7 34.Kd2 Hc6 35.g4 Hd4 36.Kc3 g5 37.b4 He2+ 38.Kb3? f6

Mi szólt 38...Hf4 39.Ff1 e5 40.Fd6 cxb4 ellen?

39.Ka4? Hd4!? 40.bxc5 Hxc5+ 41.Ka5? Kd7?

Végképp kiengedte az előnyt. 41...Hd3 42.c5 Hxc5 43.Fg3 He2 44.Kb5 Hd3 45.Ff1 Hxg3 46.Fxd3 Kd7 47.Kc5 Ke7 után bajban lett volna Ding Liren.

42.Fg3 e5 43.Ff2 Kd6 44.Fd5 Hdb3+ 45.Kb5 Hd4+ 46.Ka5 Hdb3+ 47.Kb5 Hd4+ és döntetlen

Ivancsuk,V (2728) - Harikrishna,P (2755)
Angol megnyitás [A17]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fb4 6.Vc2 0-0 7.0-0 d5 8.cxd5 exd5 9.d4 Be8 10.Ff4 c6 11.a3 Fxc3 12.bxc3 Hbd7 13.Bfe1 h6 14.Hd2 Hh5 15.Fe3 Hhf6 16.a4 Hg4 17.Hf1 Hxe3 18.Hxe3 Hf6 19.c4 Fc8 20.cxd5 cxd5 21.a5 Fe6 22.Va4 a6 23.axb6 Vxb6 24.Beb1 Va7 25.Bc1 Bec8 26.h4 Bxc1+ 27.Bxc1 Vb6 28.Ff3 Bb8 29.Kg2 Vb4 30.Vxa6 Vxd4 31.Bd1 Vc5 32.Vd3 Be8 33.Kg1 Kf8 34.Bd2 Va5 35.Vd4 Bc8 36.Kg2 Vc3 37.Bd3 Vxd4 38.Bxd4 Bc5 39.Bf4 Ke7 40.Hf5+ Fxf5 41.Bxf5 Ke6 42.Bf4 Bc4 43.e3 Ke5 44.Fe2 Bxf4 45.gxf4+ Ke4

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

46.Fb5 d4 47.Fc6+ Kd3 48.Kf3 Kc3 49.exd4 Kxd4 50.Fa4 He4 51.Fc2 Hc5 52.Fh7 Kd5 53.Ke3 Ke6 54.Fc2 Hb7 55.Fb3+ Kf6 56.Kf3 Hd6 57.Kg4 He4 58.Fc2 Hc3 59.Kf3 Hb5 60.Kg4 Hd4 61.Fd3 Ke7 62.Kg3 Kf6 63.Kg4 He6 64.Kf3 g6 65.Kg4 Hg7 66.Fc4 h5+ 67.Kh3 Hf5 68.Fa2 Ke7 69.Fb3 Hd4 70.Fc4 Kf6 71.Kg3 Hf5+ 72.Kh3 Hd6 73.Fd5 Hb5 74.Kg3 Hc3 75.Fc4 He4+ 76.Kg2 Hd6 77.Fd5 Ke7 78.Kh3 Hf5 79.Fc4 Hh6 80.Kg3 Kd6 81.Kf3 Kc5 82.Fa2 Kd4 83.Fb3 Kc3 84.Fa2 Kd4 85.Fb3 f6 86.Fc2 Hf5

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

87.Fxf5 gxf5 88.Ke2 Ke4 89.f3+ Kxf4 90.Kf2 Ke5 91.Ke3 Kd5 92.Kf4 Ke6 93.Ke3 Ke5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Csütörtökön kezdődik Danzhouban, a kínai Hajnan tartományban a 7. szuperverseny, a 10 fős torna meghívott résztvevője Lékó Péter is. A legjobb kínai nagymesterek számára a viadal fontos felkészülési állomás a bakui sakkolimpiára, ahol válogatottjuk címvédőként játszik. A tromsői aranyérmes csapatból hárman is játszanak, Wang Yue, Ding Liren és Yu Yangyi. Az erős mezőnyben szerencsét próbál a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan. Lékó mellett az indiai Pentala Harikrishna, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Jan Nepomnjacsij veszi fel a küzdelmet a kínai sakkozókkal. A hivatalos honlap sajnos csak kínai nyelven, magyar idő szerint reggel 8 óra 30 perckor kezdődnek a játszmák.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

Hajnan a Kínai Népköztársaság legkisebb tartománya, mely az ország déli partjai mellett fekvő szigetcsoporton terül el. A szigetcsoport legnagyobb szigete szintén a Hajnan nevet viseli. A tartomány székhelye és legnagyobb városa Haikou.

Lékó Péter örömmel vette a meghívást, hogy ismét szuperversenyen játszhat. A bakui sakkolimpián nem tagja együttesünknek, távolmaradásának igazi okait nem ismerjük. Nyolcszoros olimpikonunk nagyon fog hiányozni csapatunkból, tizennégy éve Bledben és két éve Tromsőben is az éltáblán játszott ezüstérmes válogatottunkban.

 

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

Hetedszer rendezik meg a tornát, címvédőként Wang Yue szerepel, aki Tromsőben az aranyérmes csapat éltábláján játszott. A kilenc partiból gyűjtött 7 pontja 2887-es performance-pontszámot jelentett. 2014-ben Ding Lirent köszönthették tornagyőztesként, megismételte előző évi sikerét. 2012-ben Bu Xiangzhi, egy évvel korában Ni Hua lett első. A sorozatot bevezető első viadalon Bu Xiangzhi végzett az élen.

7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Ding Liren (kínai, 2778)

Pentala Harikrishna (indiai, 2755)

Wang Hao (kínai, 2734)

Yu Yangyi (kínai, 2734)

Wang Yue (kínai, 2730)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2728)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2725)

Bu Xiangzhi (kínai, 2723)

Lékó Péter (magyar, 2712)

Hou Ji-fan (kínai, 2653)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Magnus Carlsen címvédőként játszik a Grand Chess Tour 2017 leuveni versenyén
2017. 06. 27.

Hanti-Manszijszkban a vb-n az orosz női válogatott és a kínai férficsapat győzött
2017. 06. 26.

Az orosz női csapat fél pontra a bajnoki címtől, a kínai férfi együttes a lengyelekkel játszik az elsőségért
2017. 06. 25.

Párizsban rájátszás után Magnus Carlsen győzött a GCT első versenyén
2017. 06. 25.

A vb-n a kínai férficsapat legyőzte az orosz együttest és átvette a vezetést
2017. 06. 24.

Párizsban az összetett pontversenyben Carlsen egypontos előnnyel vezet 
2017. 06. 24.

Hanti-Manszijszkban a vb hatodik fordulójában nem született meglepetés 
2017. 06. 23.

Párizsban Carlsen nyerte a rapidversenyt, egypontos előnnyel kezdi a villámtornát
2017. 06. 23.

A GCT párizsi rapidversenyén Magnus Carlsen egypontos előnnyel vezet
2017. 06. 22.

A csapat-világbajnokság ötödik fordulója után az orosz válogatottak az élen
2017. 06. 21.

Párizsban az első játéknap, három forduló után Carlsen és So holtversenyben vezet
2017. 06. 21.

A férfi csapatok viadalán kínai-orosz versenyfutás, a női vb-n az orosz együttes legyőzte a címvédő grúzokat
2017. 06. 20.

Párizsban  kezdődik a Grand Chess Tour 2017-es idénye
2017. 06. 19.

A vb harmadik fordulójában pontot vesztett a kínai férficsapat és az orosz női együttes
2017. 06. 19.

Meglepetések a vb második játéknapján, az orosz férficsapat pontot vesztett a törökökkel szemben
2017. 06. 18.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Sakkolimpia Tromsø, Világranglista, Csapatbajnokság, Női Európa-bajnokság, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Csapat Európa-bajnokság 2013, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix London, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Női Európa-bajnokság 2016, Riga Női Európa-bajnokság 2017, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Wijk aan Zee 2012, Férfi Európa-bajnokság 2012, Tal-emlékverseny, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, 42. sakkolimpia Baku, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Gibraltár, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Aeroflot 2012, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Női csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Csapatbajnokság 2013/14, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, St. Louis USA ch 2017, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, Csapat-világbajnokság 2013, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, La Coruna Rapport Richárd, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Férfi sakkbajnokság, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Chess Tour 2016 London, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Női világbajnokság, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, 60. női bajnokság, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Szeged Női bajnokság, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix-verseny Chengdu, 61. Női bajnokság Hévíz, Ningbo csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Grand Prix 2017 Moszkva, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Klubcsapatok Európa-kupája, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Csapatbajnokság 2016/17, 32. Mitropa-kupa Meissen, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz csapatbajnokság 2012, 63. Férfi bajnokság Gyula, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, SportAccord Peking, Európa-bajnokság 2016, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Szaratov Lékó Péter, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, U16-os sakkolimpia Győr, Orosz csapatbajnokság 2013, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, 62. férfi bajnokság, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Rapport Richard, Sencsen 2017, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Prix Kazany, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 40. sakkolimpia Isztambul, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Kazany Grand Prix, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, V. Grand Slam-döntő, Mi is történt 2016-ban, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, 33. Mitropa-kupa, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Csapatbajnokság 2014/15, Malmő Lékó Péter, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, A 2012-es év krónikája, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Sharjah Masters 2017 Gledura, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Csapatbajnokság 2012/13, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Malmő Lékó Péter, Orosz csapatbajnokság, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Rapport Richárd, Grand Prix 2017, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Rapid-világbajnokság Asztana, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világbajnoki ciklus, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Grand Prix-verseny Chengdu, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog