Csengtuban, a Grand Prix-versenyen az utolsó fordulóra maradt a döntés. Az indiai Dronavalli Harika félpontos előnnyel vezet az indiai Humpy Koneru és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova előtt, ők ketten egymással csatáznak a befejező játéknapon. Koneru könnyedén győzte le az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsukot, míg Sztefanova remizett az ukrán Anna Muzicsukkal. Harika sorozatban harmadszor remizett. A grúz Bela Hotenasvili a svéd Pia Cramling ellen nyert. Az orosz Olga Girja a kínai Ju Wenjunnal, a kínai Tan Zhongyi a grúz Lela Dzsavahisvilivel osztozott meg a ponton.

Grand Prix-verseny Chengdu

Nagy érdeklődéssel vártuk a tízedik forduló rangadóját, az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk és Humpy Koneru rangadóját.  Tavaly a kieséses rendszerű világbajnokságon a negyeddöntőben mérkőztek meg egymással, Marija taktikailag múlta felül Humpyt, aki rendre hibázott előnyös állásaiban. Joggal hihettük, hogy Marija bátran vállalja a bonyodalmakat holtversenyes társával szemben, de ehelyett a nyitásban sem jeleskedett, majd át is engedte a kezdeményezést. Koneru lépésről-lépésre növelte előnyét, könnyedén nyerte meg a derbit, s visszatornászta magát a holtversenyes második helyre.

Grand Prix-verseny Chengdu

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova ezúttal sem vállalt kockázatot, jól ismert remivariban osztozott meg a ponton Anna Muzicsukkal.

Grand Prix-verseny Chengdu

Sorozatban harmadszor remizett a félpontos előnnyel vezető indiai Dronavalli Harika, riválisai eredményei kedveztek neki. Pályafutása egyik legjobb versenyét játssza.

A grúz Bela Hotenasvili második győzelmét aratta, a svéd Pia Cramling sok hibával játszott, szinte ellenállás nélkül vesztett.

Az orosz Olga Girja nagyobb gondokat is okozhatott volna a kínai Ju Wenjunnak, kecsegtető esélyt hagyott kihasználatlanul.

Sorozatos cserékkel gyorsan egyszerűsödött a kínai Tan Zhongyi és a grúz Lela Dzsavahisvili játszmája.

Grand Prix-verseny Chengdu

A 10. forduló eredményei:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2545) – Humpy Koneru (indiai, 2575) 0 – 1 (Pirc védelem, 37)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2545) döntetlen (Caro-Kann védelem,

Bela Hotenasvili (grúz, 2454) – Pia Cramling (svéd, 2463) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás,

Zhao Xue (kínai, 2510) – Dronavalli Harika (indiai, 2526) döntetlen (Félszláv védelem, 34)

Olga Girja (orosz, 2444) – Ju Wenjun (kínai, 2578) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 48)

Tan Zhongyi (kínai, 2495) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487) döntetlen (Angol megnyitás, 42)

 A verseny állása:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Dronavalli Harika

2526

IND

*

1

½

½

½

½

½

1

½

½

1

2

GM

Humpy Koneru

2575

IND

0

*

½

½

1

0

½

1

1

½

1

6

3

GM

Antoaneta Sztefanova

2512

BUL

½

*

½

½

½

½

1

1

½

½

½

6

4

GM

Ju Wenjun

2578

CHN

½

½

½

*

½

½

1

½

0

½

1

5

GM

Bela Hotenasvili

2454

GEO

½

½

½

½

*

1

½

½

0

1

½

6

GM

Marija Muzicsuk

2545

UKR

½

0

½

½

0

*

½

½

½

1

1

5

7

GM

Anna Muzicsuk

2545

UKR

½

1

½

0

½

*

½

½

½

½

½

5

8

IM

Lela Dzsavahisvili

2487

GEO

0

½

0

½

½

½

*

½

1

½

½

9

GM

Zhao Xue

2510

CHN

½

0

0

1

½

½

½

½

*

½

½

10

WGM

Olga Girja

2444

RUS

0

½

½

1

½

½

0

½

*

½

½

11

GM

Pia Cramling

2463

SWE

½

½

½

0

0

0

½

½

½

*

½

12

WGM

Tan Zhongyi

2495

CHN

0

0

½

½

0

½

½

½

½

½

*

Az utolsó forduló párosítása:

Lela Dzsavahisvili – Marija Muzicsuk

Ju Wenjun – Tan Zhongyi

Dronavalli Harika – Olga Girja

Pia Cramling – Zhao Xue

Anna Muzicsuk – Bela Hotenasvili

Humpy Koneru – Antoaneta Sztefanova

Muzicsuk,M (2545) - Koneru,H (2575)
Pirc védelem [B08]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 c6 4.Hf3 g6 5.e5 dxe5 6.Hxe5 Fg7 7.Fc4 0-0 8.0-0 Hbd7 9.Ff4 Hh5 10.Hxd7 Fxd7 11.Fe5 Fxe5 12.dxe5 Ff5 13.Ve2 Hg7 14.Bad1 Vb6 15.Fb3 Bad8 16.h3 Fe6 17.Ha4 Va5 18.Ve3 Fxb3 19.axb3

Grand Prix-verseny Chengdu

19...He6

A nyitást nem túl nagy igénnyel játszó exvilágbajnoknő erőtlen játékának köszönhetően hátrányba került.

20.Kh2 Bd5 21.Bxd5? cxd5 22.f4 d4 23.Vg3 Kh8 24.c3 Va6 25.c4

Grand Prix-verseny Chengdu

25...b5 26.f5 bxa4 27.fxe6 Vxe6 28.bxa4 Vxc4 29.Bf4 Bd8 30.Vf2 Kg8 31.g3 Vd5 32.e6 fxe6 33.Bf7 d3 34.Bxe7 Bf8 35.Vxa7 Ve5 36.h4 Ve2+ 37.Kh3 Vf1+ és világos feladta

Zhao Xue (2510) - Harika,D (2526)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.b3 0-0 8.Fe2 b6 9.0-0 Fb7 10.Fb2 Ve7 11.Bad1 Bad8 12.Bfe1 Bfe8 13.Fd3 e5 14.e4 dxc4 15.Fxc4 b5

Jobb volt a 15...exd4 16.Hxd4 g6 17.h3 He5 18.Fe2 Fb8 19.g3 c5 folytatás.

16.Ff1 a6 17.g3 g6 18.Fg2 exd4 19.Hxd4 b4?! 20.Ha4 c5 21.Hf3

Grand Prix-verseny Chengdu

21...Fxe4 22.Vc4 Vf8 23.Vxa6 Fd5 24.Hb6 Fxf3 25.Bxe8 Bxe8 26.Hxd7 Hxd7 27.Fxf3 Fe5 28.Bxd7?!

Kiengedte az előnyt. de nem könnyű megtalálni a 28.a4! Hb8 (28...Fxb2 29.Bxd7 Be7 30.Vb7) 29.Ve2 Fxg3 30.Vb5 Fe5 31.Fc1 Be6 32.Fe3 Fd4 (32...Fd6 33.Kg2 Ve7 34.Fd5) 33.Fxd4 cxd4 34.Bxd4 lehetőséget.

28...Fxb2 29.Vb7 Bd8 30.Fd5 Bxd7 31.Vxd7 Ff6 32.Kg2 Kg7 33.Kf3 Ve7 34.Vxe7 Fxe7 és döntetlen

Sztefanova,A (2512) - Muzicsuk,A (2545)
Caro-Kann védelem [B13]

1.c4 c6 2.e4 d5 3.exd5 cxd5 4.d4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Hf3 Fg4 7.cxd5 Hxd5 8.Vb3 Fxf3 9.gxf3 e6 10.Vxb7 Hxd4 11.Fb5+ Hxb5 12.Vc6+ Ke7 13.Vxb5 Vd7 14.Hxd5+ Vxd5 15.Fg5+ f6 16.Vxd5 exd5 17.Fe3 Kf7 18.0-0-0 Bd8 19.Bd3 Bd7 20.Bhd1 Ke6 21.Be1 Kf5 22.Bed1 Ke6 23.Be1 Kf5 24.Bed1 Ke6 25.Be1 és döntetlen

Girja,O (2444) - Ju,Wenjun (2578)
Nimzoindiai védelem [E39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 c5 5.dxc5 0-0 6.a3 Fxc5 7.Hf3 b6 8.e4 Fb7 9.b4 Fe7 10.e5 He8 11.Fd3 f5 12.exf6 Hxf6 13.He4 Hxe4 14.Fxe4 Fxe4 15.Vxe4 Hc6 16.0-0 Vc7 17.Bd1 Bac8 18.Fe3 Ff6 19.Ff4 e5

Grand Prix-verseny Chengdu

20.Fe3 He7 21.Bac1 d6 22.Vg4 Bcd8 23.Ve6+ Bf7 

Grand Prix-verseny Chengdu

24.Bd3

Olga Girja nagyobb gondokat okozhatott volna a 24.c5 bxc5 (24...dxc5 25.bxc5 Bxd1+ 26.Bxd1 bxc5 27.Bd7 Vb6 28.Vc4) 25.bxc5 d5 (25...dxc5 26.Bxd8+ Vxd8 27.Hxe5 Fxe5 28.Vxe5 c4 29.Vb5) 26.Hg5 Fxg5 27.Fxg5 h6 28.Fh4 folytatásban.

24...Vd7 25.Vxd7 Bxd7 26.Hd2 d5 27.He4 d4 28.Fd2 Hc8 29.c5 bxc5 30.Bxc5 Hd6 31.Hxd6 Bxd6 32.f3 Bdd7 33.Bc8+ Bf8 34.Bc6 Be7 35.b5 e4 36.fxe4 Bxe4 37.Fb4 Fe7 38.h3 Fxb4 39.axb4 Bb8 40.Bc7 Bxb5 41.Bxa7 Bf4 42.Bb3 h6 43.Ba5 Bb7 44.Bd5 Kf7 45.b5 Ke6 46.Bd8 Bf5 47.Bxd4 Bfxb5 48.Bxb5 és döntetlen

Hotenasvili,B (2454) - Cramling,P (2463)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 d5 2.Ff4 Hf6 3.e3 c5 4.c3 Hc6 5.Hd2 Vb6 6.Vb3 c4 7.Vc2 g6 8.e4 Hxe4 9.Hxe4 dxe4 10.d5 Ha5 11.Fe3 Vc7 12.Vxe4 Fg7 13.Hf3 Ff5 14.Vh4 0-0-0 15.Bd1 h6

Pia Cramling felszámolhatta volna a d5 gyalogot a 15...e6 16.Fe2 exd5 17.Hd4 Fxd4 18.Fxd4 Bhe8 változatban.

16.Fe2 Ff6?! 17.Vg3 Fe4?

Grand Prix-verseny Chengdu

18.Ff4 Vb6 19.He5 Fxe5 20.Fxe5 f6?! 21.Fd4

Még erősebb volt a 21.Fg4+ Ff5 22.Fd4 Vd6 23.Fxf5+ gxf5 24.Fe3 változat.

21...Vxb2 22.Fg4+ Ff5?

Grand Prix-verseny Chengdu

23.Fxf5+

Gyorsan véget ért volna a parti a 23.Fxa7 Va3 (23...Fxg4 24.Vxg4+ f5 25.Vd4 Vb5 26.Vb6 Bxd5 27.Ve6+ Bd7 28.0-0) 24.0-0 folytatásban.

23...gxf5 24.0-0 Bxd5? 25.Fb6

A minőségnyerés helyett a 25.Fxa7 Bd6 (25...Be5 26.Vg7 Be8 27.Vf7 Bh8 28.f4 Be2 29.Vd5) 26.Bxd6 exd6 27.Vxd6 Hc6 28.Vxf6 Be8 29.Vxf5+ a sötét király reménytelen helyzetér célozta volna meg.

25...Vxb6 26.Bxd5 Hc6 27.Vg7 Bd8 28.Bxd8+ Vxd8 29.Vxh6 Vd3 30.Ve3 e5 31.Vf3 f4 32.h4 He7 33.h5 Vh7 34.Vg4+ Kd8 35.Ve6

Kölcsönös időzavarban történtek a lépések.

35...Vxh5 36.Vxf6 Kd7 37.Bb1 b6 38.Be1 Hc6 39.f3 Ve8 40.a4 Ve7 41.Bd1+ Kc7 42.Vf5 Hb8 43.Bd5 Hd7 44.Ve4 Vf6 45.Vxc4+ Hc5 46.a5 Vf5 47.Bd1 Vf6 48.Vd5 Vf5 49.axb6+ axb6 50.Vd8+ Kb7 51.c4 Ve6 52.Vd5+ Vxd5 53.Bxd5 és sötét feladta

Tan Zhongyi (2495) - Dzsavahisvili,L (2487)
Angol megnyitás [A22]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.g3 Fb4 4.Fg2 0-0 5.Hf3 Be8 6.0-0 Fxc3 7.bxc3 c6 8.d3 d5 9.cxd5 cxd5 10.Fg5 Hbd7 11.Hd2 h6 12.Fxf6 Hxf6 13.c4 Fe6 14.Bb1 Vd7 15.Vb3 Bab8 16.Bfc1 b6 17.Vb2 Bbc8 18.cxd5 Fxd5 19.Fxd5 Vxd5 20.Bc4 Bxc4 21.Hxc4 e4 22.He3 Vd7 23.d4 Hd5 24.Hxd5 Vxd5 25.Vb5 Vxb5 26.Bxb5 Bc8 27.e3 Kf8 28.g4 g5 29.Bb2 Ke7 30.f3 exf3 31.Kf2 Bc1 32.Kxf3 Kd6 33.Ke4 Bg1 34.h3 Bg3 35.Bf2 Ke7 36.Bh2 b5 37.d5 a5 38.Bc2 Bxh3 39.Bc7+ Kf6 40.Bc6+ Ke7 41.Bc7+ Kf6 42.Bc6+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Csengtuban zajló Grand Prix-verseny nyolcadik fordulójában hat döntetlen született. Gyors remivel ért véget a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova és az indiai Dronavalli Harika partija, ez Harikának kedvezett, megőrizte félpontos előnyét. Az indiai Humpy Koneru kecsegtető állását nem tudta megnyerni a svéd Pia Cramlinggal szemben. Lépésismétléssel osztozott meg a ponton a grúz Bela Hotenasvili és a kínai Ju Wenjun. A várakozásnak megfelelően Marija és Anna Muzicsuk nem töltött sok időt a sakktábla mellett. Az orosz Olga Girja és a kínai Tan Zhongyi sem bírt egymással. A kínai Zhao Xue és a grúz Lela Dzsavahisvili erejéből is csak remire futotta. A hétfői pihenőnap után kezdődik a viadal hajrája, a befejező három forduló.

Grand Prix-verseny Chengdu

A békés nyolcadik forduló az éllovas indiai Dronavalli Harikának kedvezett. Sötéttel gond nélkül remizett a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovával.

A szintén félpontos hátránnyal holtversenyes második helyezett kínai Ju Wenjun az angol megnyitású játszmában elfogadta a gyalogáldozatot, majd a többször is látott változatban lépésismétléssel osztozott meg a ponton a grúz Bela Hotenasvilivel.

Grand Prix-verseny Chengdu

Harika vezető pozícióját leginkább honfitársnője, Humpy Koneru veszélyeztette. A svéd Pia Cramling az elfogadott vezércselben kissé gyanús változatot játszott meg, majd engedte, hogy Humpy támadása kibontakozzon. A kecsegtető folytatások között Koneru nem döntött jól, a torna doyenje szívós játékkal kiegyenlítette esélyeit.

A korábbi versenyeikhez hasonlóan Marija és Anna Muzicsuk gyorsan remizett, csak azt kell kitalálniuk, hogy mindezt milyen nyitásban tegyék meg.

Az orosz Olga Girja és a kínai Tan Zhongyi partijában sem történt sok érdekesség, lépésismétléssel megoldották a 30 lépés előtt döntetlent tiltó szabályzatot.

A kínai Zhao Xue és a grúz Lela Dzsavahisvili összecsapása igazi küzdelmet hozott, de nem bírtak egymással.

Nyolc forduló után Harika, Ju Wenjun és Sztefanova őrzi veretlenségét, öten még nyeretlenek, Anna Muzicsuk, Cramling, Dzsavahisvili, Tan Zhongyi és Zhao Xue.

A 8. forduló eredményei:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2545) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2545) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 21)

Humpy Koneru (indiai, 2575) – Pia Cramling (svéd, 2463) döntetlen  (Elfogadott vezércsel, 47)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Dronavalli Harika (indiai, 2526) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 16)

Bela Hotenasvili (grúz, 2454) – Ju Wenjun (kínai, 2578)  döntetlen (Angol megnyitás, 19)

Zhao Xue (kínai, 2510) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487) döntetlen (Benkő-csel, 57)

Olga Girja (orosz, 2444)  – Tan Zhongyi (kínai, 2495) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 26)

A verseny állása:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Dronavalli Harika

2526

IND

*

1

½

½

½

½

½

1

1

2

GM

Humpy Koneru

2575

IND

0

*

½

1

½

½

½

1

1

5

3

GM

Ju Wenjun

2578

CHN

½

½

*

½

½

½

1

1

½

5

4

GM

Antoaneta Sztefanova

2512

BUL

½

½

*

½

½

½

1

½

1

5

5

WGM

Olga Girja

2444

RUS

0

½

*

1

½

½

½

½

½

4

6

GM

Bela Hotenasvili

2454

GEO

½

½

½

0

*

1

½

½

½

4

7

GM

Marija Muzicsuk

2545

UKR

½

½

½

½

0

*

½

1

½

4

8

GM

Anna Muzicsuk

2545

UKR

½

0

½

½

*

½

½

½

½

9

GM

Pia Cramling

2463

SWE

½

½

0

½

0

½

*

½

½

3

10

IM

Lela Dzsavahisvili

2487

GEO

0

½

½

0

½

½

½

*

½

3

11

WGM

Tan Zhongyi

2495

CHN

0

0

½

½

½

½

½

*

½

3

12

GM

Zhao Xue

2510

CHN

0

0

½

½

½

½

½

½

*

3

A keddi 9. forduló párosítása:

Tan Zhongyi – Marija Muzicsuk

Lela Dzsavahisvili – Olga Girja

Ju Wenjun – Zhao Xue

Dronavalli Harika – Bela Hotenasvili

Pia Cramling – Antoaneta Sztefanova

Anna Muzicsuk – Humpy Koneru

Sztefanova,A (2512) - Harika,D (2526)
Vezérgyalog megnyitás [A48]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.Ff4 Fg7 4.c3 d6 5.Hbd2 0-0 6.e4 Hbd7 7.h3 e5 8.dxe5 dxe5 9.Fe3 b6 10.b4 a5 11.Vb1 Fb7 12.Fc4 He8 13.Fg5 Ff6 14.Fh6 Fg7 15.Fg5 Ff6 16.Fh6 Fg7 és döntetlen

Koneru,H (2575) - Cramling,P (2454)
Elfogadott vezércsel [D25]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.Hf3 Hf6 4.e3 b5 5.a4 b4 6.Fxc4 e6 7.0-0 Fe7 8.Ve2 Fb7 9.a5 a6 10.Hbd2 0-0 11.e4 c5 12.e5 Hd5 13.Hb3 Hd7 14.Fd3 cxd4 15.h4 Vc7 16.Be1 Bfc8 17.Fd2 Vd8

Grand Prix-verseny Chengdu

18.Hg5 Hf8?! 19.Vh5 Fxg5 20.Fxg5 Ve8 21.Vg4 Kh8 22.Vxd4 h6 23.Fd2 Bd8 24.Vg4

Nagyobb előnyt adott a 24.Hc5 Fc6 25.He4 Hf4 26.Hd6 Hxd3 (26...Hxg2? 27.Bec1) 27.Vxd3 Ve7 28.h5 Fd5 29.Vg3 folytatás.

24...He7 25.Be3 Hf5 26.Fxf5 exf5 27.Vxf5 Fd5 28.Fe1?!

Humpy a 28.Fxb4 Bab8 29.Fxf8 Vxf8 30.Hd4 Fxg2 31.Kxg2 Bxd4 32.Bc1 változatot még kis előnnyel választhatta volna.

28...He6 29.Vg4 Vb5 30.Hc1 Bab8 31.He2 Fa8 32.f4

 

Grand Prix-verseny Chengdu

32...Bbc8 33.f5 Bc4 34.Vh5 Hf4 35.Hxf4 Bxf4 36.Ve2 Vxe2 37.Bxe2 Bxf5 38.Fxb4 Bd4 39.Fd6 Fc6 40.Bc2 Fb5 41.Bc5 Fe2 42.b4 Bdf4?!

 

Grand Prix-verseny Chengdu

43.Ba2

Az utolsó esélyt 43.Be1 Fd3 44.Be3 Bd4 45.e6 fxe6 46.Fe5 Bd7 47.Bc6 Kh7 48.Bxe6 adta volna.

43...Be4 44.Bc1 Fb5 45.h5 Bxh5 46.Bf2 Beh4 47.Bfc2 és döntetlen

Hotenasvili,B (2454) – Ju Wenjun (2578)
Angol megnyitás [A32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 c5 4.Hf3 cxd4 5.Hxd4 Vc7 6.Hc3 a6 7.Fg2 Vxc4 8.0-0 Hc6 9.Hb3 d5 10.Ff4 Fe7 11.a3 a5 12.Bc1 Va6 13.a4 0-0 14.Hb5 Vb6 15.Fc7 Va6 16.Ff4 Vb6 17.Fc7 Va6 18.Ff4 Vb6 19.Fc7 Va6 és döntetlen

Muzicsuk,M (2545) - Muzicsuk,A (2545)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.e4 d5 6.e5 He4 7.Fd3 c5 8.Hge2 cxd4 9.Hxd4 Hd7 10.Ff4 Vh4 11.g3 Vh3 12.0-0-0 Fxc3 13.bxc3 Hb6 14.cxd5 exd5 15.f3 Hc5 16.Ff5 Fxf5 17.Vxf5 Vg2 18.Vc2 Vh3 19.Vf5 Vg2 20.Vc2 Vh3 21.Vf5 Vg2 és döntetlen

Girja,O (2444) – Tan Zhongyi (2495)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d6 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 Hbd7 7.f3 e5 8.e4 exd4 9.Vxd4 Hc5 10.Vc3 a5 11.Fe3 0-0 12.He2 Be8 13.0-0-0 Ve7 14.Hd4 a4 15.Fd3 Hxd3+ 16.Bxd3 Hd7 17.Hf5 Vf6 18.Vxf6 Hxf6 19.Hd4 Fe6 20.Bc3 Hd7 21.Bd1 b6 22.Hb5 Bec8 23.Hd4 Be8 24.Hb5 Bec8 25.Hd4 Be8 26.Hb5 és döntetlen

Zhao Xue (2510) - Dzsavahisvili,L (2487)
Benkő-csel [A58]

1.d4 Hf6 2.c4 c5 3.d5 b5 4.cxb5 a6 5.bxa6 g6 6.Hc3 Fg7 7.e4 0-0 8.Hf3 Va5 9.Fd2 Fxa6 10.Fxa6 Vxa6 11.Ve2 e6 12.Vxa6 Hxa6 13.dxe6 fxe6 14.0-0 Hb4 15.a4 Hd3 16.Bab1

 

Grand Prix-verseny Chengdu

16...d5 17.exd5 Hxd5

Sötét jobban állhatott volna a 17...exd5 18.He1 (18.b3 d4 19.Hb5 He4 20.Fe1 Hc3) 18...Hxe1 19.Bfxe1 d4 20.Hb5 Bxa4 folytatásban.

18.Hg5 Bfe8 19.Hge4 Hxc3 20.bxc3 Bxa4 21.f3 Bea8 22.h4 Fe5 23.Bfd1 Ba2 24.Bb7 Ba1 25.Bdb1 B8a2 26.Kf1 Bxb1+ 27.Bxb1 c4 28.Bb6 Hc5 29.Hxc5 Bxd2 30.Bb4 Bd1+ 31.Ke2 Bg1 32.g4 Fxc3 33.Bxc4 Fa5 34.Ba4 Fc3

 

Grand Prix-verseny Chengdu

35.Ba8+ Kf7 36.Ba7+ Kg8 37.He4 Fd4 38.Bd7 Fa1 39.Bd8+ Kf7 40.Bd7+ Kg8 41.Ba7 h5 42.gxh5 gxh5 43.Ba5 e5 44.Ba8+ Kg7 45.Ba7+ Kg6 46.Ba6+ Kg7 47.Hd6 Kg6 48.Kd3 Bh1 49.He4+ Kf7 50.Bf6+ Ke7 51.Ba6 Kf7 52.Hg5+ Ke7 53.Ba7+ Kf6 54.He4+ Kg6 55.Hg3 Bh3 56.Ba6+ Kf7 57.He4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Csengtuban zajló Grand Prix-verseny hetedik fordulójában az indiai presztízsrangadón Dronavalli Harika legyőzte Humpy Konerut, és átvette a vezetést. Döntetlennel zárult a kínai Ju Wenjun és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova derbije, Harika mögött Koneru, Ju Wenjun és Sztefanova osztja a második helyet. A játéknapon még négy partiban született pontosztozkodás, az orosz Olga Girja az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsukkal, a svéd Pia Cramling az ukrán Anna Muzicsukkal remizett. A grúz testvérharcban Lela Dzsavahisvili és Bela Hotenasvili is békét kötött. Kölcsönös bakik után lett döntetlen a kínai Tan Zhongyi és Zhao Xue partija.

Grand Prix-verseny Chengdu

A GP-verseny hetedik játéknapján került sor az indiai presztízsrangadóra. Humpy Koneru félpontos előnnyel várhatta a testvérharcot, de sötéttel kellett játszania. Dronavalli Harika az olasz megnyitású partiban nyugodtan építkezett, kicsit kedvezőbben állt. Humpy vezérszárnyának meggyengítése után védekezésre kényszerült, 34…a5? lépésével megkönnyítette riválisa feladatát. Világos szabadgyalogja a hetedik sorig nyomult előre, bástyái betörtek sötét állásába. Harika magabiztosan vezette győzelemre haderejét, átvette a vezetést.

Grand Prix-verseny Chengdu

A forduló másik derbije, a holtversenyben második kínai Ju Wenjun és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova játszmája döntetlennel zárult. A nyitásban Ju Wenjun került előnybe, de ezt eltékozolta, Eti már kedvezőbb pozícióban lépést ismételt.

Nagymesteri szalonremit láttunk a svéd Pia Cramling és az ukrán Anna Muzicsuk partijában. Lépésismétléssel ért véget az orosz Olga Girja és az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk játszmája. A grúz „összecsapás” során Lela Dzsavahisvili és Bela Hotenasvili sorozatos cserékkel haladt a békekötés felé.

Fordulatos küzdelmet vívott a kínai rangadón Tan Zhongyi és Zhao Xue, mindketten esélyt hagytak kihasználatlanul.

A 7. forduló eredményei:

Olga Girja (orosz, 2444) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2545)  döntetlen (Grünfeld védelem, 31)

Tan Zhongyi (kínai, 2495) – Zhao Xue (kínai, 2510) döntetlen (Vezérindiai védelem, 42)

Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487) – Bela Hotenasvili (grúz, 2454)  döntetlen (Vezércsel, 33)

Ju Wenjun (kínai, 2578) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) döntetlen (Szláv védelem, 40)

Dronavalli Harika (indiai, 2526) – Humpy Koneru (indiai, 2575) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 74)

Pia Cramling (svéd, 2463) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2545)  döntetlen (Grünfeld védelem, 18)

A verseny állása:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Dronavalli Harika

2526

IND

*

1

½

½

½

1

½

1

5

2

GM

Humpy Koneru

2575

IND

0

*

½

1

½

½

1

1

3

GM

Ju Wenjun

2578

CHN

½

½

*

½

½

1

½

1

4

GM

Antoaneta Sztefanova

2512

BUL

½

*

½

½

½

1

1

½

5

WGM

Olga Girja

2444

RUS

0

½

*

1

½

½

½

½

6

GM

Bela Hotenasvili

2454

GEO

½

½

0

*

1

½

½

½

7

GM

Marija Muzicsuk

2545

UKR

½

½

½

½

0

*

1

½

8

GM

Anna Muzicsuk

2545

UKR

½

0

½

*

½

½

½

½

3

9

IM

Lela Dzsavahisvili

2487

GEO

0

½

½

0

½

½

*

½

10

GM

Pia Cramling

2463

SWE

½

0

½

0

½

½

*

½

11

GM

Zhao Xue

2510

CHN

0

0

½

½

½

½

*

½

12

WGM

Tan Zhongyi

2495

CHN

0

0

½

½

½

½

½

*

 A 8. forduló párosítása:

Marija Muzicsuk – Anna Muzicsuk

Humpy Koneru – Pia Cramling

Antoaneta Sztefanova – Dronavalli Harika

Bela Hotenasvili – Ju Wenjun

Zhao Xue – Lela Dzsavahisvili

Olga Girja – Tan Zhongyi

Harika,D (2526) - Koneru,H (2575)
Olasz megnyitás [C50]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.h3 Be8 7.a4 h6 8.Be1 a6 9.c3 d6 10.Hbd2 Fe6 11.Fxe6 Bxe6 12.b4 Fa7 13.Vc2 Be8 14.Hf1 b5 15.Hg3 He7

 

Grand Prix-verseny Chengdu

16.d4 Hd7 17.Fe3 Hg6 18.Hf5 He7 19.Hg3 Hg6 20.Hf5 He7 21.dxe5

Harika némi tépelődés után a továbbjátszás mellett döntött.

21...Fxe3 22.Hxe3 Hxe5 23.Hxe5 dxe5 24.Bed1 Vc8 25.c4 bxa4 26.Vxa4 Vb7

 

Grand Prix-verseny Chengdu

27.Hd5

Még jobb volt a 27.Bd7 Bad8 28.Hd5 Hxd5 29.cxd5 Bxd7 30.Vxd7 Bb8 31.Bc1 Vc8 32.Ve7 Vd8 33.Vxd8+ Bxd8 34.Bxc7 folytatás.

27...c6?! 28.Hxe7+ Vxe7 29.c5 Vb7 30.Bd6 Bec8 31.Va5 Bab8 32.Ba4 Vb5 33.Vxb5 Bxb5 34.f3 a5?

Az idő szorításában Koneru türelme elfogyott, megkönnyítette honfitársnőjének feladatát.

 

Grand Prix-verseny Chengdu

35.bxa5 Bxc5 36.a6 Kf8 37.Bd7 Ke8 38.Bb7 Bb5 39.h4 g6 40.Kh2 h5 41.Ba2 Kf8 42.Kg3 Kg7

Grand Prix-verseny Chengdu

43.Bd7 c5 44.a7 Ba8 45.Bc7 Bb4 46.Kf2 c4 47.Ke2 Bb3 48.Bd2 Ba3 49.Bdd7 Bf8 50.Bxc4 Ba2+ 51.Ke3 Ba3+ 52.Kd2 Ba2+ 53.Bc2 Ba6 54.Kc1 g5 55.hxg5 Kg6

Grand Prix-verseny Chengdu

56.Bb7 Ba8 57.Bcc7 Kxg5 58.Bxf7 Kh4 59.Kb1 Kg3 60.Bg7+ Kf2 61.Kb2 h4 62.Kb3 h3 63.gxh3 Kxf3 64.h4 Kxe4 65.h5 Kd3 66.Bgd7+ Ke3 67.Kb4 e4 68.Kb5 Bh6 69.Bh7 Be6 70.Bb8 Bxa7 71.Bxa7 Be5+ 72.Kc4 Bxh5 73.Ba3+ Kf4 74.Bf8+ és sötét feladta

Ju Wenjun (2578) - Sztefanova,A (2512)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.cxd5 cxd5 5.Ff4 Hc6 6.e3 Fg4 7.f3 Ff5 8.g4 Fg6 9.Vb3 Vd7 10.Ha4 e6 11.h4 Fb4+ 12.Kf2 h6 13.Fb5 Ve7 14.He2 Bc8 15.Bac1 Fd2 16.Bcd1 Fa5 17.Bc1 Fd2

Grand Prix-verseny Chengdu

18.Fxc6+ bxc6 19.Bcd1 Fa5 20.h5 Fh7 21.Bdg1 Vb4 22.Vxb4

Jobb volt a 22.Hc5 Ke7 23.Bc1 Vxb3 24.axb3 Hd7 25.Ba1 Fb6 26.Hb7 folytatás.

22...Fxb4 23.a3 Fe7 24.Bc1 Hd7 25.Bc3 Hb6 26.Hc5 Hc4 27.b4 Fxc5 28.bxc5 f6 29.Bb3 e5 30.Fg3 Kd7 31.Bc1 Bb8 32.Bcc3 a5 33.Bxb8 Bxb8 34.e4

 

Grand Prix-verseny Chengdu

34...Bb2 35.dxe5 Hxe5 36.exd5 cxd5 37.Ke1 Bb1+ 38.Kf2 Bb2 39.Ke1 Bb1+

Meglepő, hogy az exvilágbajnoknő a lépésismétlés mellett döntött. 39...Hc6 40.Ff2 Bb1+ 41.Kd2 He5 jól játszható álláshoz juthatott volna.

40.Kf2 Bb2 és döntetlen

Girja,O (2444) - Muzicsuk,M (2545)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Va4+ Hd7 8.Hf3 0-0 9.Fe2 c5 10.0-0 Hb6 11.Va3 cxd4 12.cxd4 Fg4 13.Bd1 Vd6 14.h3 Fxf3 15.Fxf3 Bfd8 16.e5 Vxa3 17.Fxa3 Bd7 18.Bab1 Bad8 19.Bdc1

 

Grand Prix-verseny Chengdu

19...Bxd4 20.Fxe7 Be8 21.Fc5 Bd2 22.Fxb7 Fxe5 23.a4 Fb2 24.Be1 Bxe1+ 25.Bxe1 Hxa4 26.Be8+ Kg7 27.Ff8+ Kf6 28.Fe7+ Kg7 29.Ff8+ Kf6 30.Fe7+ Kg7 31.Ff8+ Kf6 és döntetlen

Tan Zhongyi (2495) – Zhao Xue (2510)
Vezérindiai védelem [E12]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.Hc3 Fb7 4.d4 e6 5.Fg5 h6 6.Fh4 d6 7.e3 Hbd7 8.Vc2 g5 9.Fg3 Fg7 10.Fd3 a6 11.0-0-0 Ve7 12.h3 Hh5 13.Fh2 f5 14.d5 Fxc3 15.Vxc3 Bf8 16.g4 Hg7 17.gxf5 Hf5 18.e4 Hg7

Grand Prix-verseny Chengdu

19.e5 0-0-0 20.exd6?! cxd6 21.Hd4 e5 22.Hc6 Fxc6 23.dxc6 Hb8 24.c5 bxc5 25.Va5?! Va7 26.b4 Hxc6

Világos "önveszélyes" akciójára a 26...cxb4 27.Vd5 Vb6 28.Kb1 Hxc6 29.f4 He7 folytatás még erősebb lett volna.

27.Vxa6+ Vxa6 28.Fxa6+ Kc7 29.bxc5 Bxf2 30.cxd6+ Bxd6 31.Bxd6 Kxd6 32.Bd1+ Kc7 33.Bd2 Bf3 34.Bd3 Bf5 35.Bd5 He6 36.Fe2 Hf4 37.Fg4 Bf7 38.Bb5 Hd4?

Jelentős előnyt adott a 38...h5 39.Fd1 (39.Fxh5 Hxh5 40.Fxe5+ Hxe5 41.Bxe5 Bg7 42.Bf5 Kd6) 39...Hd3+ 40.Kd2 Bf2+ 41.Kxd3 Bxh2 42.Ke4 Bxh3 43.Bc5 Kd6 folytatás.

39.Bxe5! Kc6

Zhao Xue azt hihette, hogy a gyalog nem üthető, de 39...Hd3+ 40.Kd2 Hf4 (40...Hxe5 41.Fxe5+ Kb6 42.Fxd4+) 41.Kc3 Hc6 42.Be6 Kb7 43.Bxh6 után világos áll jobban.

40.Be3 Hd5 41.Bd3 Bf1+ 42.Bd1 és döntetlen

Dzsavahisvili,L (2487) - Hotenasvili,B (2454)
Vezércsel [D56]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Hf3 Hf6 5.Fg5 0-0 6.e3 h6 7.Fh4 He4 8.Fxe7 Vxe7 9.Bc1 c6 10.Fd3 Hxc3 11.Bxc3 dxc4 12.Fxc4 Hd7 13.0-0 e5 14.dxe5 Hxe5 15.Hxe5 Vxe5 16.Vc2 Ff5 17.Fd3 Fxd3 18.Bxd3 Bad8 19.Bfd1 Bxd3 20.Bxd3 Va5 21.h3 Vxa2 22.Ba3 Vd5 23.Bxa7 c5 24.e4 Vc6 25.Ba3 Be8 26.Be3 Bd8 27.Bc3 b6 28.b4 Be8 29.bxc5 bxc5 30.Bxc5 Vxe4 31.Vxe4 Bxe4 32.Bc3 Be8 33.Bc5 Be4 és döntetlen

Cramling,P (2463) - Muzicsuk,A (2545)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.c4 Fg7 4.Hc3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 c5 8.Fe3 Va5 9.Fd2 0-0 10.Fe2 Fg4 11.0-0 Bd8 12.Bb1 cxd4 13.cxd4 Vxa2 14.Ba1 Vb2 15.Bb1 Va2 16.Ba1 Vb2 17.Bb1 Va2 18.Ba1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Csengtuban zajló Grand Prix-verseny hatodik fordulójában az indiai Humpy Koneru és a kínai Ju Wenjun rangadója békés döntetlennel ért véget. Az ukrán Anna Muzicsuk és az indiai Dronavalli Harika is megosztozott a ponton. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova legyőzte a sokat hibázó grúz Lela Dzsavahisvilit. Koneru félpontos előnnyel vezet Ju Wenjun, Harika és Sztefanova előtt. Megszerezte első győzelmét az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk, a svéd Pia Cramling másodszor kapott ki. A grúz Bela Hotenasvili remire rontotta nyerőesélyes állását a kínai Tan Zhongyi ellen. Döntetlen lett a kínao Zhao Xue és az orosz Olga Girja partija is.

Grand Prix-verseny Chengdu

Elmaradt a remélt nagy küzdelem a hatodik játéknap rangadóján, az indiai Humpy Koneru és a kínai Ju Wenjun sem kockázatott. A gyors vezércsere után megjósolhattuk a békés döntetlent. Koneru megőrizte félpontos előnyét.

Grand Prix-verseny Chengdu

A kettős nyeréssel rajtoló indiai Dronavalli Harika sorozatban negyedszer remizett, az ukrán Anna Muzicsuk még nyeretlen.

Grand Prix-verseny Chengdu

Megszerezte első győzelmét az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk. A svéd Pia Cramling láthatóan elfáradt a védekezés közepette, érdekes végjátékban végül vereséget szenvedett.

Grand Prix-verseny Chengdu

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova a nyitást nagyon gyengén játszotta meg, a grúz Lela Dzsavahisvili előnyösebb pozícióját fokozatosan elrontotta. A remiesélyt is kihasználatlanul hagyta, Eti a nyeréssel feljött a holtversenyes második helyre.

Bosszankodhat a grúz Bela Hotenasvili, gyalogelőnyét nem tudta győzelemig fokozni a kínai Tan Zhongyival szemben.

A kínai Zhao Xue csak árnyéka önmagának, örülhetett a reminek az orosz Olga Girjával vívott partijában.

A 6. forduló eredményei:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2545) – Pia Cramling (svéd, 2463) 1 - 0 (Olasz megnyitás, 82)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2545) – Dronavalli Harika (indiai, 2526) döntetlen (Francia védelem, 30)

Humpy Koneru (indiai, 2575) – Ju Wenjun (kínai, 2578) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 27)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487)  1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 70)

Bela Hotenasvili (grúz, 2454) – Tan Zhongyi (kínai, 2495) döntetlen (Ragozin védelem, 66)

Zhao Xue (kínai, 2510) – Olga Girja (orosz, 2444) döntetlen (Katalán megnyitás, 45)

A verseny állása:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Humpy Koneru

2575

IND

*

½

½

1

½

1

1

2

GM

Ju Wenjun

2578

CHN

½

*

½

½

1

½

1

4

3

GM

Dronavalli Harika

2526

IND

½

*

½

½

1

1

½

4

4

GM

Antoaneta Sztefanova

2512

BUL

*

½

½

½

1

1

½

4

5

GM

Bela Hotenasvili

2454

GEO

½

½

*

1

0

½

½

3

6

GM

Marija Muzicsuk

2545

UKR

½

½

½

0

*

½

1

3

7

WGM

Olga Girja

2444

RUS

0

½

1

*

½

½

½

3

8

GM

Anna Muzicsuk

2545

UKR

0

½

½

*

½

½

½

9

IM

Lela Dzsavahisvili

2487

GEO

½

½

0

0

½

*

½

2

10

GM

Zhao Xue

2510

CHN

0

0

½

½

½

½

*

2

11

WGM

Tan Zhongyi

2495

CHN

0

0

½

½

½

*

½

2

12

GM

Pia Cramling

2463

SWE

0

½

0

½

½

½

*

2

A 7. forduló párosítása:

Olga Girja – Marija Muzicsuk

Tan Zhongyi – Zhao Xue

Lela Dzsavahisvili – Bela Hotenasvili

Ju Wenjun – Antoaneta Sztefanova

Dronavalli Harika – Humpy Koneru

Pia Cramling – Anna Muzicsuk

Koneru,H (2575) – Ju Wenjun (2578)
Elfogadott vezércsel [D27]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 a6 5.e3 dxc4 6.a4 c5 7.Fxc4 Hc6 8.0-0 Fe7 9.Ve2 cxd4 10.Bd1 e5 11.exd4 exd4 12.Hxd4 Hxd4 13.Ve5 Vd6 14.Vxd4 Vxd4 15.Bxd4 Fc5 16.Bd3 Ff5 17.Bf3 Fe6 18.Fxe6 fxe6 19.Fg5 0-0 20.Bd1 Bad8 21.Bxd8 Bxd8 22.Kf1 Kf7 23.Ke2 Kg6 24.Bg3 Kf7 25.Bf3 Kg6 26.Bg3 Kf7 27.Bf3 és döntetlen

Muzicsuk,A (2545) - Harika,D (2526)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 He7 7.Vg4 Vc7 8.Vxg7 Bg8 9.Vxh7 cxd4 10.He2 Hbc6 11.f4 dxc3 12.h4 Fd7 13.h5 0-0-0 14.Vd3 d4 15.h6 Bg6 16.h7 Bh8 17.Hxd4 Hxd4 18.Vxd4 Fc6 19.Bh2 Bg7 20.Vxa7 b6

Grand Prix-verseny Chengdu

21.Vxc7+

Világosnak a 21.Va6+ Fb7 22.Vd3 Hd5 23.Bh3 f5 24.exf6 Bgxh7 25.Bxh7 Vxh7 26.Vxh7 Bxh7 27.Fc4folytatás esélyt adott volna.

21...Kxc7 22.Fe3 Bhxh7 23.Bxh7 Bxh7 24.g3 Bh1 25.0-0-0 Hf5 26.Ff2 Bh2 27.Fg1 Bh1 28.Ff2 Bh2 29.Fg1 Bh1 30.Ff2 és döntetlen

Muzicsuk,M (2545) - Cramling,P (2463)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 a6 6.a4 Fa7 7.0-0 d6 8.Fg5 h6 9.Fh4 g5 10.Fg3 0-0 11.Ha3 Kg7 12.Hc2 Fe6 13.Fa2 b5 14.He3 He7 15.Fb1 Fxe3 16.fxe3 Hd7

Grand Prix-verseny Chengdu

17.d4 f6 18.Fd3 c6 19.Hd2 Ff7 20.b4 Vc7 21.c4 bxa4 22.c5

Jobb volt a 22.Vxa4 h5 23.h4 gxh4 24.Fxh4 Hg6 25.Ff2 változat.

22...a5 23.cxd6 Vxd6 24.bxa5 Bxa5 25.Bxa4 Bxa4 26.Vxa4 c5 27.Fb5 Bd8

Számításba jött a 27...cxd4 28.Fxd7 dxe3 29.Hf3 Bb8 30.Va7 Vb6 31.Ba1 Bb7 32.Vxb6 Bxb6 folytatás.

28.Va5 Vb6 29.Vxb6 Hxb6

Grand Prix-verseny Chengdu

30.dxe5 Bxd2 31.exf6+ Kf8 32.fxe7+ Kxe7 33.Bc1 Hd7 34.Fxd7 Bxd7 35.Bxc5 Bd1+ 36.Kf2 Fg6 37.h4 Bd2+ 38.Kg1 Kf6 39.hxg5+ hxg5

Grand Prix-verseny Chengdu

40.Bc6+

Jobb volt a 40.Fe5+ Kf7 41.Fd4 Fxe4 42.Bxg5 választás.

40...Kf7 41.Bc4 Bd3 42.e5 Ff5 43.Kf2 Fe6 44.Bc7+ Bd7 45.Bc2 Kg6 46.Bc6 Kf7 47.Ke2 Fg4+ 48.Kf1 Fe6 49.Fe1 Bd5 50.Fc3 Bd8 51.Fd4 Bc8 52.Bd6 Bc2 53.Kg1 Ke7 54.Fb6 Bc8 55.Kf2 Bf8+ 56.Kg3 Bc8 57.Fa5 Bc4 58.Fd8+ Kf7 59.Ff6 g4 60.Fg5 Bc2 61.Bd4 Kg6 62.Ff4 Kf7 63.Bb4 Fd5 64.e4 Fc6 65.Fg5 Ke6 66.Ff6 Be2 67.Bb6 Bc2 68.Kf4 Kf7 69.g3 Fd7?

Grand Prix-verseny Chengdu

70.Bb7 Ke6 71.Kxg4 Bc4 72.Kf3 Bc3+ 73.Kf4 Bd3 74.g4 Bd1 75.g5 Bg1 76.Bb6+ Kf7 77.e6+ Fxe6 78.Bb7+ Kf8 79.Ke5 Fa2 80.Kf5 Bf1+ 81.Kg6 Ke8 82.Be7+ és sötét feladta

Sztefanova,A (2512) - Dzsavahisvili,L (2487)
Szabálytalan megnyitás [A04]

1.Hf3 c5 2.b3 d6 3.e3 e5 4.d4 cxd4 5.exd4 e4 6.Fb5+ Fd7 7.Fxd7+ Hxd7 8.Ve2 d5 9.He5 Fd6 10.f4 He7 11.Vb5?! Vc7

Még erősebb volt a 11...f6 12.Hg4 a6 13.Ve2 (13.Vxb7 Ba7 14.Vxa7 Vc8 15.He3 Hc6) 13...Hf8 folytatás.

12.c4 a6 13.Vxd7+ Vxd7 14.Hxd7 Kxd7 15.Ke2 f5 16.Hc3 Ke6 17.Fe3 Bac8 18.c5 Fc7 19.g3 h6 20.b4 Bcg8 21.Kf2 g5 22.He2 Hc6 23.a3 Kd7 24.h4 g4 25.Bhb1 Ba8 26.a4 Bhb8 27.Fd2 b5?!

Grand Prix-verseny Chengdu

28.Hc3 Hxd4 29.Hxd5 Kc6 30.He3 bxa4 31.Bxa4 a5 32.Fc3 Hb5 33.Fe1 axb4 34.Baxb4 Ba2+ 35.Kf1 Fa5 36.B4b3 Fxe1 37.Kxe1

Grand Prix-verseny Chengdu

37...Bh2?!

Egyenlő álláshoz vezetett a 37...Hc3! 38.Bxb8 (38.Hxf5 Bxb3 39.Bxb3 Hd5 40.Hxh6 Ba1+ 41.Ke2 Ba2+) 38...Be2+ 39.Kf1 Bxe3 40.B1b6+ Kxc5 41.Bxh6 Bxg3 42.Bc8+ Kd5 43.Bd8+ Kc5 folytatás.

38.Hxf5 Kxc5? 39.Bc1+ Kd5 40.He3+ Kd6 41.Bd1+ Kc6 42.Bd5 Bh1+ 43.Kf2 Bh2+ 44.Kg1 Be2 45.Bd1 Ba8

Grand Prix-verseny Chengdu

46.Hxg4

Nyert a 46.f5 Baa2 47.f6 Hd6 48.Bc3+ Kb7 49.f7 Hxf7 50.Bd7+ folytatás.

46...Baa2 47.Bc1+ Bec2 48.Bxc2+ Bxc2 49.Hxh6 Hd4 50.Be3 Hf3+ 51.Kf1 Kd5? 52.Be2 Hh2+ 53.Kf2 Bc6 54.Hf5 Hg4+ 55.Kg2 Bc3 56.Kh3 Hf6 57.Be3 Bc1? 58.Ba3 Bh1+ 59.Kg2 Bb1 60.He3+ Kd4 61.g4 Hd5 62.Hxd5 Kxd5 63.h5 Kd4 64.h6 Bb2+ 65.Kg3 Bb1 66.g5 e3 67.Ba2 Bg1+ 68.Kf3 Bf1+ 69.Kg2 Bxf4 70.Ba4+ és sötét feladta

Hotenasvili,B (2454) – Tan Zhongyi (2495)
Ragozin védelem [D38]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.Hc3 d5 4.d4 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 Hbd7 8.Vc2 c5 9.e3 Va5 10.Fd3 c4 11.Ff5 g6 12.Fxd7+ Hxd7 13.0-0 0-0 14.Hd2 Hb6 15.f3 Be8 16.e4 Fe6 17.Bf2 Fe7?! 18.Fxe7 Bxe7 19.Hf1 Bd8 20.e5 Hd7 21.f4 Vb6 22.Bd1 Ff5

Grand Prix-verseny Chengdu

23.Va4 Ve6 24.Vxa7 Hb6 25.Va5 Ba8 26.Vb4 Bd7 27.He3 Hc8 28.b3 cxb3 29.axb3 He7 30.Ha4 Bc7 31.Vb5 Vc6 32.Vxc6 Bxc6 33.g4 Fe4 34.Hc5 Ba3 35.Hxe4 dxe4

Grand Prix-verseny Chengdu

36.d5 Bc3 37.d6 Hc6 38.Hd5 Bd3 39.Bxd3 exd3 40.b4 Kf8 41.Bd2 b5 42.d7?! Ba7 43.Hf6 Ba3 44.Hd5 Ba7 45.d8V+ Hxd8 46.Bxd3 g5 47.Hf6 Hc6 48.Bd6 Ba6 49.fxg5 hxg5 50.Bd5 Ba2 51.Hh7+ Kg7 52.Hxg5 Be2 53.Bxb5 Hxe5 54.Bb7 Kg6 55.Hh3 Hf3+ 56.Kf1 Bd2 57.Bb6+ f6 58.Hf2 Hxh2+ 59.Kg1 Bb2 60.Kxh2 Bxf2+ 61.Kg3 Bc2 62.Be6 Bc4 63.Bb6 Bc3+ 64.Kh4 Bc4 65.b5 Bb4 66.Bb8 és döntetlen

Zhao Xue (2510) - Girja,O (2444)
Katalán megnyitás [E01]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.g3 Hbd7 6.Vd3 b6 7.cxd5 cxd5 8.Ff4 a6 9.Fg2 Fb7 10.0-0 Fe7 11.Hd2 0-0 12.f3 Bc8 13.Bad1 b5 14.e4 Hb6

Számításba jött a 14...b4 15.e5 (15.He2 Vb6) 15...Hh5 16.He2 a5 folytatás.

15.e5 Hfd7 16.Hdb1 b4 17.He2 Fc6

Világos gyenge játékára a 17...Hc4 18.Fc1 Va5 19.a3 Vb6 20.f4 a5 változat jobb válasz lett volna.

18.b3 Fb5 19.Vd2 Vc7 20.Bc1 Vb7 21.Bxc8 Bxc8 22.Bc1 a5 23.Ff1 a4 24.Bxc8+ Vxc8 25.Hc1 Fxf1 26.Kxf1 Hb8 27.Fe3 Va6+ 28.Ve2 Vxe2+ 29.Kxe2 a3 30.Hd2 Hc6 31.f4 Hc8 32.Hf3 H8a7 33.Kd3 Hb5 34.He2 Kf8 35.He1 h5 36.h3 g6 37.Hc2 Ke8 38.Fd2 Kd7 39.Ke3 Hc7 40.Hc1 Ha6 41.Hd3 Ff8 42.Ke2 Fe7 43.Kf3 Ff8 44.Ke2 Fe7 45.Kf3 Ff8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai Csengtuban zajló Grand Prix-verseny negyedik fordulója után a mesterhármast elérő indiai Humpy Koneru félpontos előnnyel vezet honfitársnője, Dronavalli Harika előtt. Koneru világossal könnyű győzelmet aratott a kínai Tan Zhongyi ellen, Harika sötéttel remizett az ukrán exvilágbajnoknővel, Marija Muzicsukkal. A negyedik játéknapon megszerezte első győzelmét a rajtlistán első kínai Ju Wenjun, a svéd Pia Cramling fordulatos partiban vesztett. Az ukrán Anna Muzicsuk a grúz Lela Dzsavahisvilivel, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova az orosz Olga Girjával osztozott meg a ponton, a grúz Bela Hotenasvili és a kínai Zhao Xue játszmája örökös sakkal ért véget. A pihenőnap után csütörtökön folytatódik a pontvadászat.

Grand Prix-verseny Chengdu

A 2015/16-os Grand Prix-sorozat negyedik tornájának negyedik fordulója után az összetett pontversenyben negyedik helyen álló indiai Humpy Koneru félpontos előnnyel vezet. Koneru mesterhármassal tört előre, a kínai Tan Zhongyi ellen aratta harmadik győzelmét. Futópárja uralta az állást, amikor a kínai sakkozónő döntő hibát követett el.

Grand Prix-verseny Chengdu

A kettős nyeréssel rajtoló indiai Dronavalli Harika a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatával lepte meg az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsukot, aki kevéssé volt felkészült. Harika a kezdeményezést is megragadta, elsiette a vezércserét, ami kiegyenlítéshez vezetett.

Fordulatokban gazdag partiban szerezte meg első győzelmét a kínai Ju Wenjun. A svéd Pia Cramling tisztáldozatáért nem kapott elegendő ellenértéket, de Ju Wenjun is bizonytalankodott. A torna doyenje dinamikus egyensúlyhoz vezető folytatást kihagyott, anyagi hátránya miatt végül elszenvedte első vereségét.

Negyedszer is remizett az ukrán Anna Muzicsuk, békésen zajlott a grúz Lela Dzsavahisvilivel a partija.

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova nem bírt az orosz Olga Girjával. A grúz Bela Hotenasvilinek meg kellett küzdenie a döntetlenért a kínai Zhao Xue ellen, örökös sakk lett a vége.

A 4. forduló eredményei:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2545) – Dronavalli Harika (indiai, 2526) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Pia Cramling (svéd, 2463) – Ju Wenjun (kínai, 2578) 0 – 1 (Angol megnyitás, 57)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2545) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Humpy Koneru (indiai, 2575) – Tan Zhongyi (kínai, 2495) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 34)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Olga Girja (orosz, 2444) döntetlen (Angol megnyitás, 40)

Bela Hotenasvili (grúz, 2454) – Zhao Xue (kínai, 2510) döntetlen (Katalán megnyitás, 48)

A verseny állása

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

1

GM

Humpy Koneru

2575

IND

*

½

1

1

1

0

2

GM

Dronavalli Harika

2526

IND

*

½

1

½

1

3

0

3

GM

Bela Hotenasvili

2454

GEO

½

*

½

1

½

½

4

GM

Antoaneta Sztefanova

2512

BUL

½

*

½

½

1

½

5

GM

Ju Wenjun

2578

CHN

½

*

1

½

½

0

6

GM

Anna Muzicsuk

2545

UKR

*

½

½

½

½

2

0

7

GM

Pia Cramling

2463

SWE

0

*

½

½

½

1

8

WGM

Olga Girja

2444

RUS

0

½

½

½

*

½

IM

Lela Dzsavahisvili

2487

GEO

0

½

½

½

*

½

10

GM

Marija Muzicsuk

2545

UKR

½

0

½

½

*

0

11

GM

Zhao Xue

2510

CHN

0

½

0

½

*

1

0

12

WGM

Tan Zhongyi

2495

CHN

0

0

½

½

*

1

0

A csütörtöki 5. forduló párosítása:

Zhao Xue – Marija Muzicsuk

Olga Girja – Bela Hotenasvili

Tan Zhongyi – Antoaneta Sztefanova

Lela Dzsavahisvili – Humpy Koneru

Ju Wenjun – Anna Muzicsuk

Dronavalli Harika – Pia Cramling

Koneru,H (2575) – Tan Zongyi (2495)
Nimzoindiai védelem [E40]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 Hf6 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 c6 7.a4 0-0 8.Fa3 Be8 9.cxd5 cxd5 10.Hf3 Hc6 11.Fd3 e5 12.dxe5 Hxe5 13.Hxe5 Bxe5 14.0-0 Vc7 15.c4 Bh5 16.f4 dxc4 17.Fxc4 Vb6 18.Vd2 He4

Grand Prix-verseny Chengdu

19.Vd4 Vxd4 20.exd4 Fd7 21.Bfe1 Be8 22.d5 Bh6?! 23.a5 Bf6?! 24.g3 h5 25.Fd3 Hd6 26.Bxe8+ Fxe8 27.Bc1 Fb5 28.Fb1 Fd7 29.Bc7 Fg4 30.h4 Ff5?

Grand Prix-verseny Chengdu

31.Fxd6 Fxb1 32.Fb4 Bf5 33.d6 Bd5 34.d7 és sötét feladta

Muzicsuk,M (2545) - Harika,D (2526)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 0-0 13.g3 a5 14.h4 a4 15.b3 Fe6 16.Hxf6+ Vxf6 17.Fg2 Vd8 18.0-0 Vb6 19.Vd3 Vc5 20.Bfd1 Bfd8 21.Bd2 axb3 22.axb3 Bxa1+ 23.Hxa1

Grand Prix-verseny Chengdu

23...Vd4 24.Hc2 Vxd3

Számításba jött a 24...Vc3 25.Bd1 Ha5 26.Ha1 Vxd3 27.Bxd3 Hb7 28.Hc2 Hc5 29.Bd1 Hxb3 30.Hxb4 Hd4 folytatás.

25.Bxd3 Kf8 26.Bd1 Ha5 27.Hxb4 Bb8 28.Hc2 Bxb3 29.Bxd6 Hxc4 30.Bd1 Bb2 31.He1 f6 és döntetlen

Cramling,P (2463) – Ju Wenjun (2578)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.g3 Fb7 4.Fg2 c5 5.0-0 e6 6.Hc3 Fe7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 0-0 9.Bd1 d6 10.b3 Hbd7 11.Fa3 Hc5 12.Ve3 a6 13.h3 Vc7 14.Bac1 Bfe8 15.Hd4 Bac8 16.Fxb7 Vxb7 17.Vf3 Hce4 18.Hxe4 Hxe4 19.Hc2 b5 20.He3 f5 21.Bc2 Bf8 22.Fb2 Fg5 23.Hg2 d5

Pontosabb volt a 23...bxc4 24.bxc4 d5 25.Hf4 Bfe8 26.h4 Fh6 folytatás.

24.Hf4 Bfe8

Grand Prix-verseny Chengdu

25.Hxe6?!

A torna doyenje elszámolta magát, az áldozott tisztért nem kapott elegendő ellenértéket.

25...Bxe6 26.Vxf5 Bd6 27.c5 g6 28.Vf3 Hxc5!? 29.h4 Fe7?! 30.Vg4?

Pia a 30.Bdc1 Bf8 31.Vg4 He6 32.Fe5 Bb6 33.h5 változatban reális esélyekkel küzdhetett volna.

30...h5 31.Vf4 d4 32.Bxd4 Bf6 33.Ve3 Bcf8?!

Grand Prix-verseny Chengdu

34.Bf4? Bxf4 35.gxf4 Ve4 36.Vxe4 Hxe4 37.Bc6 Kf7 38.f3 Hg3 39.e4 He2+ 40.Kf2 Hxf4 41.Kg3 Hd3 42.Fc3 Hc1 43.Fb2 Hd3 44.Fc3 Ba8 45.Bc7 Ke6 46.e5

Grand Prix-verseny Chengdu

46...b4 47.Fa1 a5 48.Bc6+ Kf5 49.Bc7 Be8 50.Ba7 g5 51.hxg5 Fxg5 52.Bxa5 h4+ 53.Kg2 Hf4+ 54.Kf2 h3 55.e6+ Kg6 56.Kg3 Fh4+ 57.Kh2 Bd8 és világos feladta

Muzicsuk,A (2545) - Dzsavahisvili,L (2487)
Szicíliai védelem [B36]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 g6 5.c4 Hf6 6.Hc3 d6 7.Fe2 Hxd4 8.Vxd4 Fg7 9.Fe3 0-0 10.Vd2 Fe6 11.0-0 Va5 12.Bab1 Bfc8 13.b3 a6 14.Bfc1 Vb4 15.a3 Va5 16.f3 Hd7 17.a4 Vb4 18.Hd5 Vxd2 19.Fxd2 Fxd5 20.exd5 Fd4+ 21.Kf1 a5 22.Fd3 h5 23.Be1 Ff6 24.g3 Kg7 25.f4 Be8 26.Fc2 b6 27.Be2 Hc5 28.Bbe1 Ba7 29.Kg2 Bg8 30.h3 Kf8 31.h4 Kg7 és döntetlen

Sztefanova,A (2512) - Girja,O (2444)
Angol megnyitás [A11]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.g3 Fg4 4.Vb3 Vb6 5.He5 Fe6 6.Fg2 dxc4 7.Hxc4 Va6 8.d3 Hf6 9.Vc2 Hbd7 10.Fd2 Fd5 11.e4 Fxc4 12.dxc4 e5 13.b4 Vb6 14.a3 a5 15.c5 Vc7 16.Ba2 Fe7 17.Fc3 0-0 18.Hd2 axb4 19.Fxb4

Grand Prix-verseny Chengdu

19...b6 20.cxb6 Hxb6 21.Fxe7 Vxe7 22.Vxc6 Hbd7 23.Vc3 Bfc8 24.Va1 Ba4 25.0-0 Bca8 26.Bc1 Bxa3 27.Bxa3 Bxa3 28.Bc8+ Hf8 29.Vb2 Bd3 30.Ff1 Bd8 31.Bxd8 Vxd8 32.Hf3 Hxe4 33.Vxe5 Hd2 34.Hxd2 Vxd2 35.Kg2 Vb4 36.Vd5 Ve7 37.Fc4 Vf6 38.h4 g6 39.h5 Kg7 40.hxg6 és döntetlen

Hotenasvili,B (2454) – Zhao Xue (2510)
Katalán megnyitás [E00]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 c5 5.Fxb4 cxb4 6.Fg2 0-0 7.e4 d6 8.He2 e5 9.0-0 Vb6 10.h3 Be8 11.Vd3 Hc6 12.d5 Hb8 13.a3 Ha6 14.Vb3 Fd7 15.Hd2 Bec8 16.Kh2 bxa3 17.Vxa3 Hb4 18.Bac1 Fe8 19.Ff3 a5 20.Fg4 Hxg4+ 21.hxg4 f6

Figyelmet érdemelt a 21...Va6 22.Bc3 b5 23.Bfc1 Va7 választás.

22.Kg2 Ha6 23.Ba1 Hc5 24.Bfc1 Ba6 25.Ba2 a4 26.Vf3 Fd7 27.Bc3 Vd8 28.Hc1 Ve8 29.Vd1 b5 30.cxb5 Fxb5 31.b4 axb3 32.Bxa6 Fxa6 33.Hcxb3 Hd3 34.Bxc8 Vxc8 35.Va1 h6 36.f3 Vb7 37.Vg1 Vc7 38.Va1 Vb7 39.Vg1 Fb5 40.Hc1 Hb4 41.Hcb3 Vc7 42.Va1 Vc2

Grand Prix-verseny Chengdu

43.Va5 Vd3 44.Vxb4 Ve2+ 45.Kg1 Ve1+ 46.Kh2 Vf2+ 47.Kh1 Ve1+ 48.Kh2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bela Hotenasvili legyőzte már a nyitásban hibázó Marija Muzicsukot

Címkék: Grand Prix-verseny Chengdu

A kínai Chengduban zajló Grand Prix-verseny harmadik fordulójában három játszma végződött döntéssel. A grúz Bela Hotenasvili a nyitásban hibázó ukrábn exvilágbajnoknőt, Marija Muzcsukot győzte le. Az indiai Humpy KOneru az orosz Olga Girja sorozatos hibáit használta ki. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova ellen a kínai Zhao Xuz két lépésben elvesztette kecsegtető állását. Az indiai Dronavalli Harika nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni a kínai Ju Wenjunnal szemben. A svéd Pia Cramling megmenekült a vereségtől, a grúz Lela Dzsavahisvili nyert pozícióját rontotta el. Harmadszor is remizett az ukrán Anna Muzicsuk. Félpontos előnnyel holtversenyben vezet Harika és Koneru.

Grand Prix-verseny Chengdu

Sok hiba jellemezte a GP-verseny harmadik fordulóinak összecsapásait. Az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk már a 13. lépésben hibázott. Elkésett vezérlépésének köszönhetően hátrányba került, könnyen adta meg magát.

Grand Prix-verseny Chengdu

Az indiai Humpy Koneru ellen az orosz Olga Girja passzíven játszott, a különböző színű futók sötét lehetőségeit növelték. A védekezésre kényszerült Olga időzavarban nagyot hibázott, Humpy győzelmével beérte honfitársnőjét, Dronavalli Harikát.

Grand Prix-verseny Chengdu

A kínai Ju Wenjun a nyitásban térelőnyt szerzett, de a jó folytatással adós maradt. A nagy önbizalommal játszó Harika kivárta az esélyét. Gyalogelőnyt szerzett, de a négy gyalog a hárommal szemben bástyavégjátékban anyagi előnyét nem tudta győzelemig fokozni.

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova megszerezte első győzelmét, a kínai Zhao Xue második vereségét szenvedte el. Kecsegtető állást vesztett el két durva hibát követően.

Bosszankodhat a grúz Lela Dzsavahisvili, könnyen nyerhető bástyavégjátékban kizárta bástyáját a védekezésből. A rutinos svéd Pia Cramling a váratlan esélyt azonnal megragadta, döntetlenre megmentette reménytelennek látszó pozícióját.

Kölcsönös pontatlankodást követően remizett a kínai Tan Zhongyi és az ukrán Anna Muzicsuk. A hazai pályán játszó kínai sakkozónők mellett a Muzicsuk testvérek sem tudtak még játszmát nyerni!

A 3. forduló eredményei:

Bela Hotenasvili (grúz, 2454) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2545) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 56)

Zhao Xue (kínai, 2510) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) 0 – 1 (Szláv védelem, 31)

Olga Girja (orosz, 2444) – Humpy Koneru (indiai, 2575) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem 42)

Tan Zhongyi (kínai, 2495) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2545) döntetlen (Holland védelem, 40)

Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487) – Pia Cramling (svéd, 2463)  döntetlen (Elfogadott vezércsel, 42)

Ju Wenjun (kínai, 2578) – Dronavalli Harika (indiai, 2526) döntetlen (Félszláv védelem, 78)

A verseny állása:

1-2. Dronavalli Harika és Humpy Koneru 2,5

3-4. Bela Hotenasvili és Antoaneta Sztefanova 2

5-7. Ju Wenjun, Pia Cramling és Anna Muzicsuk 1,5

8-11. Marija Muzicsuk, Olga Girja, Tan Zhongyi és Lela Dzsavahivili 1

12. Zhao Xue 0,5

A 4. forduló párosítása:

Marija Muzicsuk – Dronavalli Harika

Pia Cramling – Ju Wenjun

Anna Muzicsuk – Lela Dzsavahisvili

Humpy KOneru – Tan Zhongyi

Antoaneta Sztefanova – Olga Girja

Bela Hotenasvili – Zhao Xue

Hotenasvili,B (2454) - Muzicsuk,M (2545)
Szicíliai védelem [B37]

1.Hf3 c5 2.c4 g6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Fg7 5.e4 Hc6 6.Hc2 Hf6 7.Hc3 d6 8.Fe2 0-0 9.Fe3 Fe6 10.f3 Bc8 11.Vd2 Hd7 12.Bc1 a6

Az exvilágbajnoknő pontatlankodott, a 12...Va5 13.Ha3 Hc5 14.0-0 a6 a helyes játék.

13.0-0 Va5?

A hiba után Marija hátrányba került.

Grand Prix-verseny Chengdu

14.b4 Vd8 15.Hd5 f5 16.b5 Hce5? 17.Hd4 Hc5 18.Hxe6 Hxe6 19.Hb6 Bc5

Vigasztalan sötét állása a 19...Bb8 20.Vd5 Bf6 21.exf5 gxf5 22.f4 Hf7 23.Fh5 Hc7 24.Vd4 utáni állásban.

20.exf5 gxf5 21.Fxc5!? Hxc5 22.Hd5 e6 23.Hb4 a5 24.Hc2 b6 25.Bcd1 Hf7 26.Hd4 Vf6 27.f4 Fh6 28.Ve3 Kh8 29.Vf3 He4 30.Hc6 Bg8 31.Fd3 Hc5 32.Fe2 Vb2 33.Hd4 Bg6 34.Ve3 He4 35.Vb3 Vxb3 36.axb3 e5 37.Hxf5 Fxf4 38.Fd3 Hc3 39.Ba1 Bg5 40.g3 Kg8 41.h4 Bg4 42.Kh2 e4 43.Fxe4 Fxg3+ 44.Hxg3 Hxe4 45.Hxe4 Bxh4+ 46.Kg3 Bxe4 47.Bae1 Hg5 48.Bxe4 Hxe4+ 49.Kf4 Hc5 50.Bd1 Hb7 51.Ke4 Hc5+ 52.Kd5 Hxb3 53.Kc6 a4 54.Kxb6 a3 55.Kc7 Ha5 56.b6 és sötét feladta

Girja,O (2444) - Koneru,H (2575)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.e4 d5 6.e5 He4 7.Fd3 c5 8.Hf3 cxd4 9.Hxd4 Hd7 10.Ff4 Hdc5 11.0-0 Fxc3 12.bxc3 Fd7 13.Fe2 Ha4 14.cxd5 exd5 15.Fd3 Hac5 16.f3 Hxd3 17.Vxd3 Hc5 18.Ve3 He6 19.Bab1 b6 20.Fg3 Hxd4 21.Vxd4 Bc8 22.Bfd1 Fe6 23.Bb4 Bc5 24.Vd3 Vc7 25.Bc1 Bc8 26.Ba4

Grand Prix-verseny Chengdu

26...b5 27.Bb4 Va5 28.Vb1 a6 29.Fe1 Vc7 30.f4 Vd7 31.Bd4 Ff5 32.Vb2 Fe4 33.Ff2 B5c6 34.Bd2 Vg4 35.Fe3 h5 36.Bf2 Bc4 37.a3 a5 38.Ve2?

Grand Prix-verseny Chengdu

38...d4 39.Fd2 Vxe2 40.Bxe2 Fd3 41.Bee1 dxc3 42.Fe3 b4 és világos feladta

Zhao Xue (2510) - Sztefanova,A (2512)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.a4 e6 6.g3 Fb4 7.Fg2 Hbd7 8.0-0 0-0 9.Vc2 a5 10.Ff4 dxc4 11.e4 b6 12.Bfd1 Be8 13.h3 Ff8 14.g4 Fa6 15.g5 Hh5 16.Fh2 Ve7 17.h4 f6 18.Fh3 g6 19.gxf6 Hdxf6 20.He5 Vb7 21.b3 c5 22.d5 exd5 23.exd5 cxb3 24.Vxb3 Fd6 25.Fe6+ Kg7 26.Bab1 Bab8 27.Vb2 Vc7 28.Be1 c4 29.Kf1?

Zhao Xue a 29.Bbc1 Vd8 30.Hb5 Fxb5 31.axb5 folytatással előnyös állást játszhatott volna.

Grand Prix-verseny Chengdu

29...Hxd5! 30.Hxd5?

Világos két lépésben elvesztette a partit. 30.Fxd5 Bxe5 31.Kg2 Hf6 32.Fxe5 Fxe5 33.Hb5 Fxb5 34.Vxb5 c3 35.Ff3 c2 36.Bbc1 Ff4 37.Ve2 Fxc1 38.Bxc1 Vf4 is a bolgár exvilágbajnoknő előnyéhez vezetett volna.

30...c3+ 31.Kg2 Fb7 32.Vb3 Bxe6 33.Kg1 és világos feladta

Dzsavahisvili,L (2487) - Cramling,P (2463)
Elfogadott vezércsel [D21]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 dxc4 4.Ha3 Hf6 Mi szólt [4...Fxa3 5.Va4+ Hc6 6.Vxa3 Hf6 7.Ff4 b5 8.Vc5 Vd5 ellen?] 5.Hxc4 c5 6.e3 Hc6 7.Hce5 Hxe5 8.dxe5 Vxd1+ 9.Kxd1 Hg4?! 10.Fb5+ Fd7 11.Fxd7+ Kxd7 12.Ke2 f6 13.Bd1+ Kc6 14.exf6 gxf6 15.b4 b6 16.bxc5 bxc5 17.h3 He5 18.Hxe5+ fxe5 19.Fb2 Fd6 20.Bd2 Bhg8 21.g3 Bg7 22.Bad1 Fc7 23.Bc1 Bb8 24.Bc4 Bb4 25.Bxb4 cxb4 26.Kf3 h5 27.Bc2+ Kb6 28.Ke4 Bg5

Grand Prix-verseny Chengdu

29.a3 a5 30.a4 Fd6 31.Bc8 Kb7 32.Be8 Bg6 33.Bh8 Bg7 34.Bxh5 Bc7 35.Fxe5

Egyszerűen nyert a 35.g4 Bc2 36.Fxe5 Fxe5 37.Bxe5 Bxf2 38.Bxa5 Kc7 39.Bb5 folytatás.

35...Bc5 36.Bh7+ Kc6 37.Fxd6 Kxd6

Grand Prix-verseny Chengdu

38.f4? Kc6 39.Bh8 Kc7 40.Bh7+ Kc6 41.Bh8 Kc7 42.Bh7+ és döntetlen

Ju Wenjun (2578) - Harika,D (2526)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 c6 5.e3 a6 6.c5 Hbd7 7.b4 Ve7 8.Fb2 g6 9.Fd3 Fg7 10.0-0 0-0 11.Ha4 Bb8 12.Vd2 He8 13.e4 dxe4 14.Fxe4 Hef6 15.Fd3 Hd5 16.a3 Vd8 17.Bfe1 Vc7 18.g3 Ba8 19.Bac1 Bd8 20.Be2 Ba7 21.h4 a5  

Grand Prix-verseny Chengdu

22.b5 cxb5 23.Fxb5 Hb8 24.Hc3 Hxc3 25.Vxc3 Fd7 26.a4 Hc6 27.Vc4 Baa8 28.Bd1 He7 29.Fc1 Fc6 30.Ff4 Vd7 31.He5 Vd5 32.Vxd5 Bxd5 33.Fc4 Bdd8 34.Fg5 Fxe5 35.Bxe5 Bd7 36.Fxe7 Bxe7 37.Fb5

Grand Prix-verseny Chengdu

37...Bd7 38.Be3 Bad8 39.Fxc6 bxc6 40.Bb3 Bxd4 41.Bxd4 Bxd4 42.Bb6 Bxa4 43.Bxc6 Bc4 44.Bc8+ Kg7 45.c6 Kf6 46.Ba8 Bxc6 47.Bxa5

Grand Prix-verseny Chengdu

47...Bc4 48.Kg2 h5 49.Ba7 Bc8 50.Bb7 Be8 51.Ba7 Be7 52.Ba6 Bb7 53.Bc6 Kf5 54.Bc5+ e5 55.Ba5 f6 56.Bc5 Bd7 57.Ba5 Bd2 58.Bb5 Ke6 59.Bb6+ Bd6 60.Bb4 Ba6 61.Bc4 Kd5 62.Bb4 e4 63.Bb8 Bc6 64.Bg8 f5 65.Ba8 Bd6 66.Ba4 Ke5 67.Kf1 Bc6 68.Kg2 Bd6 69.Kf1 Bf6 70.Ba5+ Kd4 71.Ba4+ Kd3 72.Ba3+ Kd2 73.Ba2+ Kc3 74.Ke2 Bd6 75.Ke3 Bd3+ 76.Ke2 Bd6 77.Ke3 Bd3+ 78.Ke2 Bd6 és döntetlen

Tan Zhongyi (2495) - Muzicsuk,A (2545)
Holland védelem [A87]

1.d4 f5 2.c4 Hf6 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.Hf3 0-0 6.0-0 d6 7.Hc3 Ve8 8.b3 e5 9.dxe5 dxe5 10.e4 Hc6 11.Hd5 Vd7 12.Fa3 Be8 13.exf5 e4 14.Hg5

Grand Prix-verseny Chengdu

14...Vxf5 15.Hxc7 Vxg5 16.Hxe8 Hxe8 17.Fxe4 Fh3 18.Be1 Hf6 19.Fxc6 bxc6 20.Vf3 Bc8 21.Fb2 Fg4?! 22.Vd3 Ff5 23.h4 Vg4 24.Vd4 Vxd4 25.Fxd4 Bc7 26.Bad1 Kf7 27.Fe5 Be7 28.Fc3 Bxe1+ 29.Bxe1 h5 30.Fb4 He4 31.f3 Fd4+ 32.Kg2 Hc5 33.Fd2 Hd3 34.Be2 c5 35.a3 Fb2 36.Fg5 Fxa3 37.Be7+ Kg8 38.Be8+ Kf7 39.Be7+ Kg8 40.Be8+ Kf7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kettős indiai siker a GP-verseny második játéknapján

Címkék: Grand Prix-verseny Chengdu

A Chengduban zajló Grand Prix-verseny második fordulójában az indiai nagymesternők két győzelmet értek el. Dronavalli Harika a grúz Lela Dzsavahisvili ellen nyert, Humpy Koneru a kínai Zhao Xue-t kényszerítette megadásra. A többi játszma döntetlennel ért véget. Az orosz Olga Girja nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni az ukrán Anna Muzicsukkal szemben. Az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk a kínai Ju Wenjunnal,  a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova a grúz Bela Hotenasvilivel osztozott meg a ponton. Békés remit láttunk a svéd Pia Cramling és a kínai Tan Zhongyi partijában.

Grand Prix-verseny Chengdu

Szecsuán tartomány fővárosában zajló viadalon Dronavalli Harika megnyerte második játszmáját is. A grúz Lela Dzsavahisvilivel vívott szicíliai védelmű csatájában őrizte kis előnyét, ellenfele időzavarban húzott elkötelező lépésére bástyával betört sötét állásába, ez eldöntötte küzdelmüket.

Grand Prix-verseny Chengdu

Humpy Koneru a kínai Zhao Xue elleni győzelmével félpontos hátránnyal követi honfitársnőjét. Zhao a minőségáldozatért nem kapott elegendő ellenértéket, időzavarban könnyen adta meg magát.

Az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk és a rajtlistát vezető kínai Ju Wenjun az orosz huszárjátékban osztozott meg a ponton.

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova már közel húsz éve a női sakkozás élvonalában, megnyitási repertoárja azonban azóta sem lett ütőképes, a grúz Bela Hotenasvilivel remizett.

A játéknapon a legnagyobb esélyt az orosz Olga Girja szalasztotta el, megnyerte a megnyitáselmélet párbajt az ukrán Anna Muzicsukkal szemben, gyalogelőnyét azonban nem tudta győzelemig fokozni.

Lépésismétléssel remizett a svéd Pia Cramling és a kínai Tan Zhongyi.

A 2. forduló eredményei:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2545) – Ju Wenjun (kínai, 2578) döntetlen (Orosz huszárjáték, 40)

Dronavalli Harika (indiai, 2526) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 65)

Pia Cramling (svéd, 2463) – Tan Zhongyi (kínai, 2495) döntetlen (Ragozin védelem, 23)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2545) – Olga Girja (orosz, 2444) döntetlen (Caro-Kann védelem, 94)

Humpy Koneru (indiai, 2575) – Zhao Xue )kínai, 2510) 1 – 0 (Ragozin védelem, 44)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Bela Hotenasvili (grúz, 2454) döntetlen (Colle-szisztéma, 38)

A verseny állása:

1.Dronavalli Harika 2 pont

2. Humpy Koneru 1,5

3-9. Antoaneta Sztefanova, Olga Girja, Marija Muzicsuk, Bela Hotenasvili, Ju Wenjun, Pia Cramling és Anna Muzicsuk 1

10-12. Zhao Xue, Tan Zhongyi és Lela Dzsavahisvili 0,5

A 3. forduló párosítása:

Bela Hotenasvili – Marija Muzicsuk

Zhao Xue – Antoaneta Sztefanova

Olga Girja – Humpy Koneru

Tan Zhongyi – Anna Muzicsuk

Lela Dzsavahisvili – Pia Cramling

Ju Wenjun – Dronavalli Harika

Harika,D (2526) - Dzsavahisvili,L (2487)
Szicíliai védelem [B85]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hc3 a6 6.Fe2 d6 7.0-0 Hf6 8.Fe3 Fe7 9.f4 0-0 10.a4 Fd7 11.Hb3 Ha5 12.e5 He8 13.Hxa5 Vxa5 14.He4 Vc7 15.a5 d5 16.Fb6 Vc6 17.Hg5 Fc5+ 18.Fxc5 Vxc5+ 19.Kh1 f6 20.Hf3 Vb4

Grand Prix-verseny Chengdu

21.Vc1

Számításba jött a 21.Vd4 Vxd4 22.Hxd4 fxe5 23.fxe5 Hc7 24.Bxf8+ Bxf8 25.Bf1 Bc8 26.Bf3 folytatás kis előnnyel.

21...b6?

Lela rosszul reagált. 21...fxe5 22.fxe5 Hc7 23.c3 Vf4 24.Vc2 Fb5 kiegyenlítette volna esélyeit.

22.c3 Vc5 23.b4 Vc7 24.Ve3

Még jobb volt a 24.c4 bxa5 (24...dxc4 25.Fxc4 bxa5 26.Bxa5 Bb8 27.Bc5 Vb6 28.f5) 25.Bxa5 Vb7 26.cxd5 Vxb4 27.dxe6 Fxe6 28.Bc5 folytatás.

24...b5 25.Hd4 g6 26.Bac1 Hg7 27.g4 Bf7 28.Kg1 Baf8 29.Bf3 g5

Grand Prix-verseny Chengdu

30.exf6 gxf4 31.Vxf4

A vezércserét követően csökkent az előny.

31...Vxf4 32.Bxf4 Bxf6 33.Bxf6 Bxf6 34.Ff3 Bg6 35.Kf2 Kf7 36.Be1 Kf6?!

Kiegyenlítést adott a 36...h5 37.h3 hxg4 38.hxg4 He8 változat.

37.Hb3 Fc8 38.Hc5 h6 39.Hd3 h5?

A legrosszabb pillanatban meghúzott lépés után a világos bástya betörése jelentős előnyt adott.

Grand Prix-verseny Chengdu

40.gxh5 Bh6 41.Bg1 Hf5 42.Bg8 He7? 43.Bf8+ Kg7 44.Be8 Kf6 45.Hf4 Fb7 46.Bb8 Fc6?! 47.Bb6 Kf5

Grand Prix-verseny Chengdu

48.Hg6 Hxg6 49.hxg6 Fe8 50.g7 Ff7 51.Bxa6 Bxh2+ 52.Fg2 Bh7 53.Bb6 Bxg7 54.a6 Bg8 55.Ff1 Bc8 56.Fxb5 Fe8 57.a7 Ba8 58.Fxe8 Bxa7 59.Ke3 e5 60.Fg6+ Kg5 61.Fc2 Bc7 62.Kd2 d4 63.cxd4 exd4 64.Fd3 Kf4 65.Be6 és sötét feladta

Koneru,H (2575) – Zhao Xue (2510)
Ragozin védelem [D38]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 0-0 8.Bc1 Vd8 9.Vb3 Fa5 10.Fd3 c6 11.0-0 Hd7 12.Bfd1 Ve7 13.a3 Hf6 14.Vc2 Fc7 15.h3 Fd7 16.He5 Bad8 17.Ve2 Fc8 18.Fb1 c5 19.cxd5 exd5 20.f4 a6 21.Vf3 Bfe8 22.Fa2 cxd4 23.exd4 Fb6?!

Grand Prix-verseny Chengdu

24.Fxd5 Fe6 25.Fxb7 Bxd4 26.Kh1 Bxf4 27.Vxf4 Vxb7 28.Vf3 Vc7 29.Hd3 Vb8 30.Hf4 Fb3 31.Be1 Bd8 32.He4!? Hxe4 33.Bxe4 Fa5 34.Be3 Fa4 35.b4 Fb6 36.Bd3 Be8 37.Hd5 Fb5

Grand Prix-verseny Chengdu

38.Bd2!?

Humpy még nagyobb előnyt érhetett volna el a [38.Bdc3 Fd8 39.Bc8 Ve5 40.Hc7 Fxc7 41.B1xc7 Fd7 42.Bxe8+ Vxe8 43.Vd5 folytatásban.

38...Fd8 39.Bf2 Fh4? 40.Vxf7+ Kh8 41.Bc7 Be1+ 42.Kh2 Fe7 43.g3 Fe8 44.Vf4 és sötét feladta

Muzicsuk,M (2545) – Ju Wenjun (2578)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.Hc3 Hxc3 9.bxc3 Fg4 10.Bb1 Bb8 11.Be1 0-0 12.c4

Világossal a 12.h3 Fh5 13.Ff5 Fg6 14.Fxg6 (14.Vd3) 14...hxg6 15.c4 változatban próbáltak többen kisebb-nagyobb sikerrel előnyt kicsiholni.

12...dxc4 13.Fxc4 b5 14.Ff1

Az exvilágbajnoknő tetszését a 14.Bxb5 Bxb5 15.Fxb5 Fxf3 16.Vxf3 Hxd4 17.Vd3 Hxb5 18.Vxb5 Fd6 változat nem nyerte el.

14...Fxf3 15.Vxf3 Hxd4 16.Vg4 c5 17.c3 He6 18.Bxb5 Bxb5 19.Fxb5 Ff6 20.Vc4 Va5 21.Fb2 Bd8 22.Fa4 h6 23.Fb3 Bd6 24.h3 Vd8 25.Vg4 Vd7 26.Vf5 Vc6 27.Be3 Vb6 28.Fa3 Vc7 29.Bg3 Vd8 30.Fxc5 Hxc5 31.Vxc5 Bd7 32.Vf5 Be7 33.Bd3 Vc7 34.g3 Fxc3 35.Vf3 Fa5 36.Kg2 Fb6 37.Bc3 Vd7 38.Fc2 g6 39.Fb3 Kg7 40.Bd3 Vb7 és döntetlen

Sztefanova,A (2512) - Hotenasvili,B (2454)
Colle szisztéma [D05]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.e3 c5 4.Hbd2 e6 5.b3 Hc6 6.Fb2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 cxd4 9.exd4 Vc7 10.c4 dxc4 11.bxc4 Hb4 12.Fe2 b6 13.a3 Hc6 14.Fd3 Fb7 15.Be1 He7

Grand Prix-verseny Chengdu

16.d5 exd5 17.Fxf6 gxf6 18.cxd5 Fxd5 19.He4 Fxe4 20.Fxe4 Bad8 21.Vb1 Hg6 22.h4 Bfe8 23.h5 Hf8 24.Ff5 Fc5

Kecsegtető álláshoz vezetett a 24...Bxe1+ 25.Vxe1 Vc4 26.Bd1 Vc5 változat.

25.Be4 Bxe4 26.Vxe4 Vd6 27.a4 a5 28.Be1 Vg3 29.Bf1 h6 30.Vc4 Vd6 31.Vg4+ Kh8 32.Fc2 Be8 33.Bd1 Vc7 34.Fd3 Bd8 35.Vf5 Kg7 36.Vg4+ Kh8 37.Vf5 Kg7 38.Vg4+ és döntetlen

Muzicsuk,A (2545) - Girja,O (2444)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.h4 Vc7

Aligha feledhetjük a 2004-ben Brissagóban játszott világbajnoki döntő utolsó partiját, amikor Lékó Péter a[4...h6 5.g4 Fd7 6.Hd2 c5 7.dxc5 e6 8.Hb3 Fxc5 9.Hxc5 Va5+ 10.c3 Vxc5 11.Hf3 He7 12.Fd3 Hbc6 13.Fe3 Va5 14.Vd2 változatban csatázott Vlagyimir Kramnyikkal. Az orosz világbajnok a győzelemmel kiegyenlített, a 7-7-tel megvédte címét.

5.h5 f6 6.g4 Fd7 7.Ve2 e6 8.f4 c5 9.Hf3 Hc6 10.Fe3?!

Az elméleti párbajt Anna elveszítette.

10...Hh6

Még erősebb volt a 10...cxd4 11.Fxd4 Hxd4 12.Hxd4 Vb6 13.c3 fxe5 14.fxe5 Hh6 15.g5 Hf7 folytatás.

11.Fh3? cxd4 12.Fxd4 Hxd4 13.Hxd4 fxe5 14.Vxe5 Vxe5+ 15.fxe5 Fc5 16.c3 Hf7 17.Hf3 Fe3 18.Kd1 0-0-0 19.Ha3 Bhf8 20.Be1

Grand Prix-verseny Chengdu

20...Hg5 21.Bxe3 Bxf3 22.Bxf3 Hxf3 23.Ke2 Hxe5 24.Bf1 h6 25.Ke3 Kc7 26.Bf4 Kd6 27.Ff1 Ke7 28.Fe2 Hc6 29.Hc2 e5 30.Bf1 Fe6 31.Bd1 Kf6 32.b3 Ke7

Olga Girja folytathatta volna királyának előrenyomulását a 32...Kg5 33.Bf1 d4+ 34.cxd4 exd4+ 35.Kd2 d3 36.Fxd3 He5 37.He1 Fxg4 változatban.

33.Ff3 a5 34.Fe2 Bf8 35.Ff3 Bd8 36.Fe2 Bc8 37.Ff3 e4 38.Fe2 He5 39.Kd4 Hc6+ 40.Ke3 He5 41.Kd4

Grand Prix-verseny Chengdu

41...Kd6 42.Ha3 Hc6+ 43.Ke3 Ke5 44.Hb5 He7 45.Bf1 Bg8 46.Hd4 Bc8 47.Kd2 Hc6 48.Ke3 Hxd4 49.cxd4+ Kd6 50.Kd2 Bc7 51.Bf8 Bc8 52.Bxc8 Fxc8 53.Ke3

Anna Muzicsuk a gyalogszerkezet miatt már reménykedhetett a döntetlenben.

Grand Prix-verseny Chengdu

53...Fd7 54.a3 Ke6 55.Kf4 Kf6 56.Ff1 Fc6 57.Fe2 Fd7 58.Ff1 g6 59.hxg6 Kxg6 60.Fe2 Kf6 61.Ff1 Fc6 62.Fe2 Fe8 63.Ff1 Fd7 64.Fe2 Fe8 65.Ff1 e3?! 66.Kxe3 Kg5 67.Fg2 Ff7 68.Kf3 Fe6 69.Kg3 Fxg4 70.Fxd5 b6 71.b4 axb4 72.axb4 h5 73.Fc6 h4+ 74.Kh2 Kf4 75.Kg2 Ff5 76.Kh2 Fc8 77.Kg2 Fg4 78.Kh2 Ff5 79.Fb7 Fd7 80.Fa8 Ff5 81.Fc6 Fe4 82.Fe8 Ke3 83.Kh3 Kxd4 84.Kxh4 Kc4 85.Kg4 Kxb4 86.Kf4 Fc2 87.Ke3 Fa4 88.Fh5 Kc3 89.Fe2 Fb3 90.Fb5 Fc4 91.Fe8 Fe6 92.Fc6 Fc4 93.Fe8 b5 94.Fxb5 Fxb5 és döntetlen

Cramling,P (2463) – Tan Zhongyi (2495)
Ragozin védelem [D38]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.d4 Fb4 5.Vb3 c5 6.dxc5 Hc6 7.Fg5 0-0 8.e3 dxc4 9.Vxc4 Va5 10.Fxf6 gxf6 11.Bc1 Vxc5 12.Vh4

Figyelmet érdemelt a 12.Vf4 Vf5 13.Vxf5 exf5 14.a3 Fd6 15.Hb5 Fb8 16.g3 folytatás.

12...Vf5 13.Fe2 Fxc3+ 14.bxc3 e5 15.0-0 Fe6 16.Fd1 Vg6 17.Fc2 Ff5 18.Fb3 Fd3 19.Bfe1 Fe4 20.Vh3 Ff5 21.Vh4 Fe4 22.Vh3 Ff5 23.Vh4 Fe4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai Chengduban ünnepélyesen megnyitották a 2015/16-os, öt versenyből álló női Grand Prix-sorozat  negyedik tornáját. Az összetett pontverseny nyertese 2017-ben  világbajnoki döntőt játszhat az őszre tervezett kieséses rendszerű világbajnokság győztesével. A világbajnoki címét az ukrán Marija Muzicsuk legyőzésével visszaszerző kínai világelső Hou Ji-fan visszalépett a sorozattól. A bakui sakkolimpiára történő felkészülésnek is fontos állomása a verseny, amelyen a két exvilágbajnoknő, Marija Muzicsuk és a bolgár Antoaneta Sztefanova már az első fordulóban összecsap, olimpiai bajnoknők, kontinensbajnokok nagyszerű vetélkedését várhatjuk, a hivatalos honlap a  http://chengdu2016.fide.com/

Grand Prix-verseny Chengdu

A Nemzetközi Sakkszövetség vezérkarának Moszkvában, a világbajnok-jelölti verseny idején megtartott tanácskozásának egyik fontos napirendje volt a 2015/16-os női Grand Prix-sorozat. A világbajnoki címét a Lvovban megrendezett döntőn visszaszerző kínai Hou Ji-fan ismételten beterjesztette javaslatát a női világbajnoki rendszer átszervezésére. Sokadszor nehezményezte, hogy világelsőként nem élvez akkora privilégiumot, mint a férfi világbajnok Magnus Carlsen, évente kell címét megvédenie. Hou Ji-fan 2015-ben visszautasította részvételét a Szocsiban megrendezett kieséses rendszerű vb-n, s ezzel automatikusan elvesztette címét, a 2013/14-es Grand Prix-sorozat győzteseként szerzett kihívói jogot, s győzte le a döntőben az ukrán Marija Muzicsukot. Hou Ji-fan visszalépése a GP-sorozat nagy vesztesége, de a női éljátékosok messzemenően támogatják a jelenlegi világbajnoki ciklus lebonyolítási szabályzatát.

A korábban négy versenyre tervezett GP-sorozatot ötre bővítették ki, négy új résztvevő meghívására is sor került, a harmadik tornán Batumiban a grúz Bela Hotenasvili és Lela Dzsavahasvili mellett az örmény Elina Danieljan és az orosz Olga Girja örülhettek a „szerencsének”, hogy a női sakkozás elitjével csatározhattak.

Chengdu Szecsuán tartomány fővárosa, Nyugat-Kínában az egyik legfontosabb gazdasági, közlekedési és kommunikációs központ. Teljes közigazgatási területén 14 millióan, magában a városban 7 millióan élnek. Tavaly a női csapat-világbajnokság házigazdája volt. A grúz válogatott veretlenül győzött az orosz csapat előtt, a tartalékos kínai együttes lett a harmadik, a címvédő ukránok csak ötödikként zártak.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Ju Wenjun (kínai, 2578)

Humpy Koneru (indiai, 2575)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2545)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2545)

Dronavalli Harika (indiai, 2526)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512)

Zhao Xue (kínai, 2510)

Tan Zhongyi (kínai, 2495)

Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487)

Pia Cramling (svéd, 2463)

Bela Hotenasvili (grúz, 2454)

Olga Girja (orosz, 2444)

Az első forduló párosítása:

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2545)

Bela Hotenasvili (grúz, 2454) – Humpy Koneru (indiai, 2575)

Zhao Xue (kínai, 2510) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2545)

Olga Girja (orosz, 2444) – Pia Cramling (svéd, 2463)

Tan Zhongyi (kínai, 2495) – Dronavalli Harika (indiai, 2526)

Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487) – Ju Wenjun (kínai, 2578)

Szombaton játsszák az első fordulót, július 14-én az utolsót, július 6-án és 11-én pihenőnapot kapnak a nagymesternők. Hat óra az időeltolódás, magyar idő szerint reggel 8 óra 30 perckor kezdődnek a fordulók. Az időkontroll a megszokott, 90-90 perc az első 40 lépésre, majd fél-fél óra a parti befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc bónusszal. A 30. lépésig tilos a döntetlen ajánlása.

Grand Prix-verseny Chengdu

Tavaly Monacóban kezdődött meg a közben öt versenyre bővült 2015/16-os Grand Prix-sorozat. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan remek győzelmet aratott, kétpontos előnnyel végzett az élen. A viadal második fordulójában vereséget szenvedett a világranglista második indiai Humpy Konerutól, az ötödik játéknapon megkezdte hatos nyerősorozatát, a tízedik játszmában aratott győzelmével már megnyerte a tornát.

Az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk pályafutása első GP-tornáján elért eredményével nem lehetett elégedetlen, szokni kell a légkört, bátrabban játszani. Nővére, Anna segítségével végül második lett, holtversenyes társát, az indiai Humpy Konerut legyőzte.

A monacói GP-verseny végeredménye:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Hou Ji-fan

2671

CHN

*

1

0

1

1

1

½

1

1

1

½

1

9,0

2

GM

Marija Muzicsuk

2528

UKR

0

*

1

½

½

1

½

1

½

1

½

½

7,0

3

GM

Humpy Koneru

2578

IND

1

0

*

½

½

0

1

1

1

1

0

1

7,0

4

GM

Pia Cramling

2513

SWE

0

½

½

*

½

1

½

½

1

0

½

1

6,0

5

WGM

Natalija Pogonyina

2445

RUS

0

½

½

½

*

0

½

1

½

½

1

1

6,0

6

GM

Stefanova Antoaneta

2500

BUL

0

0

1

0

1

*

1

0

½

½

½

1

5,5

7

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2525

RUS

½

½

0

½

½

0

*

1

½

½

½

1

5,5

8

GM

Nana Dzagnidze

2573

GEO

0

0

0

½

0

1

0

*

1

½

1

1

5,0

9

IM

Almira Szkripcsenko

2441

FRA

0

½

0

0

½

½

½

0

*

½

1

1

4,5

10

GM

Natalija Zsukova

2485

UKR

0

0

0

1

½

½

½

½

½

*

½

½

4,5

11

GM

Anna Muzicsuk

2549

UKR

½

½

1

½

0

½

½

0

0

½

*

½

4,5

12

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2402

IRI

0

½

0

0

0

0

0

0

0

½

½

*

1,5

Grand Prix-verseny Chengdu

Teheránban a kínai Ju Wenjun elsőségével fejeződött be a második verseny. Veretlenül, félpontos előnnyel ért célba. Az iráni Sarasadat Khademalsharieh nem bírta el a nagy feszültséget, az utolsó fordulóban kikapott az ukrán Natalija Zsukovától, a kölcsönös időzavarban remit ígérő folytatásokat szalasztott el. Holtversenyes második helye így is óriási siker. Sorozatban harmadik partiját is elvesztette a nyolcadik forduló után még egypontos előnnyel vezető grúz Nana Dzagnidze. Az orosz Natalija Pogonyina három egymást követő vereség után rendezte sorait, a győzelemmel a negyedik helyet osztotta Dzagnidzével.

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Ju Wenjun

2558

CHN

*

½

½

½

1

1

½

½

½

1

1

½

2

IM

Sarasadat Khademalsharieh

2403

IRI

½

*

1

½

½

½

0

1

½

½

1

1

7

3

GM

Zhao Xue

2506

CHN

½

0

*

1

½

0

1

½

1

1

½

1

7

4

WGM

Natalija Pogonyina

2454

RUS

½

½

0

*

1

1

0

½

1

1

0

1

5

GM

Nana Dzagnidze

2529

GEO

0

½

½

0

*

½

1

1

1

0

1

1

6

GM

Humpy Koneru

2583

IND

0

½

1

0

½

*

½

1

½

½

1

½

6

7

GM

Natalija Zsukova

2484

UKR

½

1

0

1

0

½

*

1

½

0

½

½

8

GM

Valentyina Gunyina

2496

RUS

½

0

½

½

0

0

0

*

½

1

½

1

9

GM

Dronavalli Harika

2511

IND

½

½

0

0

0

½

½

½

*

½

1

½

10

GM

Cramling Pia

2521

SWE

0

½

0

0

1

½

1

0

½

*

½

0

4

11

GM

Antoaneta Sztefanova

2509

BUL

0

0

½

1

0

0

½

½

0

½

*

½

12

IM

Nino Bacsiasvili

2485

GEO

½

0

0

0

0

½

½

0

½

1

½

*

Grand Prix-verseny Chengdu

A grúziai tengerparti üdülőhelyen, Batumiban a háromszoros orosz olimpiai bajnokok,  Valentyina Gunyina és Alekszandra Kosztenjuk kettős sikerével fejeződött be a 2015/16-os Grand Prix-ciklus harmadik versenye. Gunyina a kilencedik fordulóban legyőzte honfitársnőjét, ezzel a nyeréssel szerzett lépéselőnyt, és ünnepelhetett tornagyőzelmet már a befejező játéknap előtt.

Az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk a házirangadó elvesztése után kettős győzelemmel szerzett ezüstérmet. Kosztenjuk a győzteshez hasonlóan két partit is vesztett, és a holtversenyes harmadikok, a grúz Nino Bacsiasvili és az ukrán Anna Muzicsuk is kétszer-kétszer kényszerült feladásra. Fordulóról-fordulóra változott az az élmezőny állása, a megalkuvás nélküli küzdelem fokozott feszültségében, az időzavarokban sok volt a hiba.

Bacsiasvili előkelő helyezése némi vigaszt jelenthet a nagyszerű körülményeket biztosító grúz rendezőknek és drukkereiknek. A szeptemberi sakkolimpia előtt érdekes volt együtt látni a nagy hármas, az orosz, a grúz és az ukrán olimpikonok csatározásait.

A legnagyobb meglepetés az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk gyenge játéka. Márciusban elvesztette a világbajnoki döntőt a kínai Hou Ji-fan ellen, a hazai pályán elszenvedett veresége sokkal jobban megviselte, mint azt gondolhattuk volna.

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Valentyina Gunyina

2497

RUS

*

1

½

1

1

0

½

1

1

0

1

½

2

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2557

RUS

0

*

½

½

1

1

½

½

0

1

1

½

3

IM

Nino Bacsiasvili

2476

GEO

½

½

*

1

½

0

½

½

1

1

0

½

6

4

GM

Anna Muzicsuk

2555

UKR

0

½

0

*

1

½

1

½

1

½

½

½

6

5

GM

Zhao Xue

2504

CHN

0

0

½

0

*

1

1

½

1

0

½

1

6

GM

Nana Dzagnidze

2535

GEO

1

0

1

½

0

*

½

0

½

1

½

½

7

IM

Almira Szkripcsenko

2453

FRA

½

½

½

0

0

½

*

1

½

½

½

1

8

GM

Marija Muzicsuk

2561

UKR

0

½

½

½

½

1

0

*

½

1

0

½

5

9

IM

Lela Dzsavahisvili

2489

GEO

0

1

0

0

0

½

½

½

*

½

1

1

5

10

WGM

Olga Girja

2442

RUS

1

0

0

½

1

0

½

0

½

*

1

½

5

11

GM

Elina Danieljan

2445

ARM

0

0

1

½

½

½

½

1

0

0

*

½

12

GM

Bela Hotenasvili

2493

GEO

½

½

½

½

0

½

0

½

0

½

½

*

4

Az összetett pontverseny állása:

1.Valentyina Gunyina  (orosz) 205 pont (45, 160)

2. Nana Dzagnidze (grúz) 205 (50, 85, 70)

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 195 (65, 130)

4-5. Humpy Koneru (indiai) 190 (120, 70) és Zhao Xue (kínai)  190 (120, 70)

6. Natalija Pogonyina (orosz) 170 (85, 85)

7. Ju Wenjun (kínai) 160

(Hou Ji-fan (kínai)  160)

 8. Marija Muzicsuk (ukrán) 160 (120, 40)

9-10. Anna Muzicsuk (ukrán) 130 (30, 100) és Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 130 (10, 120)

11-12. Nino Bacsiasvili (grúz) 115 (15, 100) és Pia Cramling (svéd) 115 (85, 30)

13. Almira Szkripcsenko (francia) 110 (40, 70)

14. Natalija Zsukova (ukrán) 90 (30, 60)

15. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 80 (65, 15)

16. Dronavalli Harika (indiai) 45

17-18. Lela Dzsavahisvili (grúz) Olga Girja (orosz) 40

19. Elina Danieljan (örmény) 20

20. Bela Hotenasvili (grúz) 10

Tornánként 60 ezer euró a díjalap, a győztes 10 ezer eurót és 160 pontot kap. A végső sorrend első nyolc helyezettje még további 90 ezer eurón is osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 25 ezer eurót is nyer.

A versenyek díjazása:

1.10.000 euró, 120+40 pont

2. 8.250 euró, 110+20

3. 6.750 euró, 100+10

4. 5.750 euró, 90

5. 5.000 euró, 80

6. 4.500 euró, 70

7. 4.250 euró, 60

8.  4.000 euró, 50

9. 3.250 euró, 40

10. 3.000 euró, 30

11. 2.750 euró, 20

12. 2.500 euró, 10

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

St. Louisban Levon Aronjan hárompontos előnnyel lett tornagyőztes
2017. 08. 19.

Aronjan kétpontos előnnyel az élen, Karjakin remekül snellezett
2017. 08. 18.

St. Louisban Levon Aronjan nyerte meg a rapidversenyt, következnek a villámpartik
2017. 08. 17.

Jan Nepomnjacsij legyőzte Garri Kaszparovot, veretlenül, egypontos előnnyel vezet
2017. 08. 16.

Három forduló után négyes holtverseny az élen, Garri Kaszparov három remivel kezdett
2017. 08. 15.

Garri Kaszparov lesz a St. Louis-i rapid-és villámverseny sztárja
2017. 08. 13.

Maxime Vachier-Lagrave veretlenül, félpontos előnnyel lett az 5. Sinquefield Cup győztese
2017. 08. 12.

Remizett a vezető trió, Karjakin nyert So ellen, beérte Carlsent
2017. 08. 11.

Hármas holtverseny az élen, Aronjan, Vachier-Lagrave és Anand vezet, Carlsen hátránya fél pont
2017. 08. 10.

Carlsen remire rontotta nyerőesélyes állását, Aronjan tetszetős bástyalépéssel nyert
2017. 08. 09.

A Világkupán Carlsen vezeti a rajtlistát, Rapport és Erdős is játszik a rangos viadalon
2017. 08. 08.

Carlsen sötéttel 29 lépésben nyert So ellen, Anand tetszetős vezérlépéssel Caruanát győzte le
2017. 08. 07.

Az 5. Sinquefield Cup negyedik fordulójában Vachier-Lagrave legyőzte Carlsent, félpontos előnnyel vezet
2017. 08. 06.

Öt döntetlen az 5. Sinquefield Cup harmadik fordulójában
2017. 08. 05.

Carlsen a középjátékban túljátszotta Karjakint, 42 lépésben nyert, Caruana legyőzte Aronjant
2017. 08. 04.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Női Európa-bajnokság 2016, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Grand Prix London, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Wijk aan Zee 2012, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, 51. Capablanca emlékverseny, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, 42. sakkolimpia Baku, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Tal-emlékverseny, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, St. Louis USA ch 2017, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Csapat-világbajnokság 2013, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Aeroflot 2012, Gibraltár, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, La Coruna Rapport Richárd, VII. Tal-emlékverseny, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Chess Tour 2016 London, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Férfi sakkbajnokság, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Mitropa Kupa, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 60. női bajnokság, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Ningbo csapat-világbajnokság, Női csapat-világbajnokság, 61. Női bajnokság Hévíz, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix 2017 Moszkva, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Csapatbajnokság 2016/17, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix-verseny Chengdu, Klubcsapatok Európa-kupája, Szeged Női bajnokság, Grand Prix Ankara, 32. Mitropa-kupa Meissen, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, 63. Férfi bajnokság Gyula, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 62. férfi bajnokság, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság 2012, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Európa-bajnokság 2016, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, Szaratov Lékó Péter, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, U16-os sakkolimpia Győr, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, 42. sakkolimpia Baku, Rapport Richard, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 35. Mitropa-kupa Prága, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Grand Prix Kazany, Sencsen 2017, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Grand Prix 2017 Rapport, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 40. sakkolimpia Isztambul, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, V. Grand Slam-döntő, Mi is történt 2016-ban, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, 33. Mitropa-kupa, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Kazany Grand Prix, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, ACP Tbiliszi, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Malmő Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Mitropa-kupa 2014, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, A 2012-es év krónikája, Csapatbajnokság 2012/13, Aeroflot 2013, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Csapatbajnokság 2014/15, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Lékó Péter, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Grand Chess Tour 2016 Leuven, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Rapid-világbajnokság Asztana, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix 2017, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Orosz csapatbajnokság, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Világbajnoki ciklus, A 2013-as esztendő krónikája, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Malmő Lékó Péter, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit, Grand Prix-verseny Chengdu, Rapport Richárd, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog