Baden-Badenben a világbajnok Magnus Carlsen győzelmével ért véget a 3. GRENKE Chess Classic szuperverseny. Az utolsó fordulóban a norvég világelső nem tudta kedvező állását győzelemig fokozni a francia Etienne Bacrot ellen. Holtversenyes társa, a német Arkadij Naiditsch az örmény Levon Aronjannal remizett. Az elsőséget rájátszás döntötte el, a két rapid-és két villámparti is 1-1-gyel végződött, Carlsen a „hirtelen halál” partit nyerte meg világossal, huszonharmadszor győzött szuperversenyen! Az olasz Fabiano Caruana fonalas nyerést hagyott ki a német David Baramidzével szemben, több győzelmével az angol Michael Adams végzett a harmadik helyen. Adams a bástyavégjátékban nagyot hibázó indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot győzte le.

 

A GRENKE Chess Classic szuperverseny utolsó játszmája pár perccel éjfél előtt ért véget. A világbajnok Magnus Carlsen állhatott fel győztesként a német Arkadij Naiditsch ellen az elsőségért vívott rájátszás után, de korántsem tűnt felhőtlenül boldognak, a vártnál sokkal nehezebben született meg immár huszonharmadik,  szuperversenyen elért tornagyőzelme.

 

A befejező fordulóban a veretlen, de egyúttal nyeretlen francia Etienne Bacrot ellen küzdött meg. A vezérgyalog megnyitású parti érdekes csatát hozott, a nyitás meglepetésként érte a francia nagymestert, jelentős időhátrányba került. Bonyolult középjátékot követően a norvég világelső gyalogot nyert, azonban nem leghatásosabb folytatást választotta, Bacrot időzavarban is jó ellenjátékot talált. Az összecsapás örökös sakkal ért véget.

 

Kevesen gondoltak arra, hogy Carlsennek legnagyobb riválisa az első helyért vívott küzdelemben Arkadij Naiditsch lesz. A harmadik fordulóban legyőzte a világbajnokot, és hol egyedül vezetett, hol pedig tartotta a lépést Magnussal. Az örmény Levon Aronjannal szemben is jól játszott, de minimális előnye kevés volt a győzelemhez.

Az olasz Fabiano Caruanának adott volt az esély, hogy a sereghajtó német David Baramidze elleni nyeréssel holtversenyben az élen végezzen. Baramidze négy sorozatban elvesztett partija után rendezte sorait, és sokáig jól állta  a sarat. A végjátékban azonban vesztőt húzott, Caruana a felkínált lehetőséggel nem tudott élni.

 

Az angol Michael Adams győzelemmel zárta szereplését. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand a bástyavégjátékban hihetetlenül nagyot hibázott, harmadik vereségét szenvedte el.

 

Következett a tornagyőzelemért a rájátszás. Először két 10-10 perces gondolkodási idejű – lépésenként még 2-2 másodperc – partira került sor. A rapid-világbajnoki címmel is büszkélkedő Carlsen világossal könnyedén nyerte meg az első partit, a másodikat kölcsönös nagy bakik után elvesztette! Két villámjátszma következett, 5-5 perc és 2-2 másodperc, két döntetlen született. Az elsőséget a „hirtelen halál” játszma döntötte el, Carlsen játszhatott világossal, 6 perce volt, míg Naiditsch öttel gazdálkodhatott, de remifórral… A német nagymester királya nagy hibát követően „vándorútra” kényszerült, Magnus Carlsen nem kegyelmezett!

 

Az utolsó forduló eredményei:

Michael Adams (angol, 2738) – Viswanathan Anand (indiai, 2797) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 89)

Arkadij Naiditsch (német, 2706) – Levon Aronjan (örmény, 2777) döntetlen (Skót négyeshuszárjáték, 55)

Magnus Carlsen (norvég, 2865) – Etienne Bacrot (francia, 2711) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 46)

David Baramidze (német, 2594) – Fabiano Caruana (olasz, 2811) döntetlen (Angol megnyitás, 85)

 

A rájátszás eredménye:

Magnus Carlsen (norvég, 2865) – Arkadij Naiditsch (német, 2706) 3 – 2 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

 

A verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 4,5 pont

2. Arkadij Naiditsch 4,5

3. Michael Adams 4 (2 győzelem)

4. Fabiano Caruana 4 (1 győzelem)

5. Levon Aronjan 3,5 (1 győzelem)

6. Etienne Bacrot 3,5

7. Viswanathan Anand 2,5

8. David Baramidze 1,5

 

3. GRENKE   Chess Classic Baden-Baden 2015. február 2-9.

kat. XX   (2750)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2865

*

0

1

½

½

½

1

1

2835

2.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2706

1

*

½

½

½

½

½

1

2858

3.

Michael Adams

g

ENG

2738

0

½

*

½

*

½

1

1

4

2801

4.

Fabiano Caruana

g

ITA

2811

½

½

½

*

1

½

½

½

4

2791

5.

Levon Aronjan

g

ARM

2777

½

½

½

0

*

½

1

½

2746

6.

Etienne Bacrot

g

FRA

2711

½

½

½

½

½

*

½

½

2755

7.

Viswanathan Anand

g

IND

2797

0

½

0

½

0

½

*

1

2641

8.

David Baramidze

g

GER

2594

0

0

½

½

0

½

0

*

2542

 

A teljesítmények az Élő-pontszámok változásainak tükrében:

Magnus Carlsen – 2,1, Arkadij Naiditsch + 14,7, Michael Adams + 6,5, Fabiano Caruana – 1,5, Levon Aronjan – 2,8, Etienne Bacrot + 4,3, Viswanathan Anand – 15, David Baramidze – 0,4

 

Magnus Carlsen szuperversenyeken elért tornagyőzelmei:

Wijk aan Zee 2008, 2010, 2013, 2015

Baku 2008

Aeroszvit 2008

Nanking 2009, 2010

London 2009, 2010, 2012

Bázna 2010, 2011

Biel 2011

Bilbao (Grand Slam-döntő) 2011, 2012

Tal emlékverseny 2011, 2012

Világbajnok-jelölti verseny 2013

Sinquefield Cup 2013

Zürich 2014

Gasimov emlékverseny 2014

Baden-Baden 2015

 

Az örökranglista állása a tornagyőzelmek alapján:

Garri Kaszparov 40

Magnus Carlsen 23

Vlagyimir Kramnyik 23

Viswanathan Anand 23

Veszelin Topalov 20

Vaszilij Ivancsuk 15

Borisz Gelfand 13

Levon Aronjan 10

Fabiano Caruana 6

Szergej Karjakin és Lékó Péter 5

 

Carlsen,M (2865) - Bacrot,E (2711)
Vezérgyalog megnyitás [A48]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.Fg5 Fg7 4.Hbd2 0-0 5.e3 d6 6.Fc4 Hbd7 7.0-0 Ve8 8.a4 e5 9.a5 e4 10.He1 h6 11.Fh4 c6 12.Fb3 Hh5

 

13.f3 exf3 14.Vxf3 Hdf6 15.Hd3 Fg4 16.Vf2 Fe6 17.Fxe6 Vxe6

 

18.Vf3

Az állásban a világbajnoknak minimális előnye volt.

18...g5 19.Ff2 g4 20.Ve2 Bae8 21.a6 b6 22.Bae1 Hd5

 

23.e4 f5

Etienne Bacrot "halálra ítélte" a g4 gyalogot.

24.Vd1 fxe4 25.Bxe4 Vf5

 

26.Vxg4

Meglepetésként hatott a vezércsere a már időzavarban levő ellenféllel szemben. A 26.Bxg4 Hdf4 27.Hxf4 Hxf4 28.Fe3 Bxe3 29.Bgxf4 Vxf4 30.Bxf4 Bxf4 31.c3 állás nyújtotta lehetőségeket Magnus Carlsen kevesellte.

26...Vxg4 27.Bxg4 Be2 28.Bd1 Hhf6 29.Bg3 Hh5 30.Bf3 Bxf3 31.gxf3

31...He3 32.Fxe3 Bxe3 33.Hc4 Bxf3 34.Hb4 b5 35.Ha5

A világbajnok elkapkodta. 35.Ha3! után sötét vezérszárnyi gyalogjai elhullanak. 35...c5 36.Hc6 Fxd4+ 37.Hxd4 cxd4 38.Bxd4 Bf5 39.Bb4 Bg5+ 40.Kf1 Hf6 41.Hxb5 Hd5 42.Bb3 He3+ 43.Kf2 Hxc2 44.Hxa7 változatban nyernie kell világosnak.

35...c5 36.Hbc6 Bf7

37.Hb7?!

Kimaradt a 37.dxc5 dxc5 38.Bd8+ Ff8 39.He5 Bg7+ 40.Kf2 Hf4 41.Ba8 jobb folytatás.

37...Hf4 38.dxc5?! dxc5 39.Hxa7 Fd4+ 40.Kh1

 

40...Hh3!

Az időzavar utolsó lépésével Bacrot biztosította a döntetlent!

41.Kg2 Hf4+ 42.Kg3 He2+ 43.Kg4 Bf4+ 44.Kh3 Bf3+ 45.Kg4 Bf4+ 46.Kh3 Bf3+ és döntetlen

 

Naiditsch,A (2706) - Aronjan,L (2777)
Skót négyeshuszárjáték [C47]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.d4 exd4 5.Hxd4 Fb4 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 0-0 8.0-0 Be8

A mélységekig elemzett 8...d5 9.exd5 cxd5 10.Fg5 c6 11.Vf3 (11.Ha4) helyett Levon Aronjan más változat mellett döntött.

9.Vf3 Fd6 10.Ff4 Fxf4 11.Vxf4 d6 12.Bae1 Hd7 13.Vd2 Hc5 14.f4 a5 15.b3 Vf6

16.e5 Vd8 17.Bf3 Hxd3 18.Vxd3 Vh4 19.g3 Vd8 20.Bfe3 Fg4 21.He4 dxe5 22.Hf2 Vxd3 23.Hxd3 Ff5 24.Bxe5 Bxe5 25.Bxe5 g6 26.Kf2 Fxd3 27.cxd3

 

27...a4 28.b4 a3 29.Ke3 Bb8 30.Be4 Kf8 31.Bc4

31...c5! 32.bxc5 Bb2 33.Kd4 Bxa2 34.Ba4 Bxh2 35.Bxa3 Ke7 36.Kd5 Kd7 37.g4 Bh3 38.c6+ Ke7 39.Ba7 Bxd3+ 40.Ke4 Bc3 41.Bxc7+ Ke6 42.Bc8 Kd6 43.Bd8+ Ke6 44.Be8+ Kd6 45.Bd8+ Ke6

46.f5+ gxf5+ 47.gxf5+ Ke7 48.Bd7+ Ke8 49.Bd6 Ke7 50.Bh6 Bc5 51.Kf4 Bd5 52.Bxh7 Bd6 53.Kg5 Bxc6 54.Bh8 Bc1 55.Ba8 és döntetlen

 

Adams,M (2738) - Anand,V (2797)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Ff4 Fd6 11.Fg5 Hbd7 12.Hc3 h6 13.Fxf6 Hxf6 14.a5 Ve7 15.Hh4

Anish Giri a tavalyi Tata Steel Chess szuperversenyen a 15.Hd2 Fd5 16.Fxd5 exd5 17.Hxd5 Hxd5 18.Vxd5 Vxe2 19.He4 Bab8 20.Bfe1 Vxb2 21.Bab1 Vc2 22.Bec1 Ve2 23.Be1 Vc2 24.Hxd6 cxd6 folytatásban küzdött meg Levon Aronjannal.

15...Fxg2 16.Kxg2 Bfd8 17.e4 Fb4 18.e5 Hd5 19.Hf5 Vd7 20.He3 Fxc3 21.bxc3 Vb5 22.Vxb5 axb5 23.Bfc1

 

23...c5 24.Hxd5 Bxd5 25.Bcb1 cxd4 26.cxd4 Bc8 27.Bb4 Bc4 28.Bab1 Bcxd4 29.Bxd4 Bxd4 30.Bxb5 Bd7 31.Kf3 g5 32.h4 Kg7 33.h5 f6 34.exf6+ Kxf6 35.g4 Ke7 36.Ke4 Kf6 37.Bb3 Ke7 38.f3 Kf6 39.Bb6 Ke7 40.Bb5 Kf6 41.Bb3 Ke7

42.Bd3 Bc7 43.Kd4 Kf6 44.Bb3 Bf7 45.Bb5 Bc7 46.Bb4 Ke7 47.Bc4 Bd7+

 

48.Kc5 Bd6 49.Bb4 Bc6+ 50.Kb5 Bd6 51.Bb3 Kf6 52.Kc5 Bc6+ 53.Kd4 Bd6+ 54.Ke4 Bd7 55.Bb6 Bd5?

 

56.Bxb7 Bxa5 57.Bh7 Ba4+ 58.Ke3 Ba3+ 59.Kf2 Ba2+ 60.Kg3 Ba3 61.Bxh6+ Kf7 62.Bh7+ Kf6 63.Bd7 Ba2 64.Bd3 Bb2 65.Be3 Bb4 66.Be2 Ba4 67.Kf2 Ba3 68.Bd2 Ba4 69.Ke3 Ba3+ 70.Ke4 Ba4+ 71.Bd4 Ba1 72.Ke3 Ba3+ 73.Bd3 Ba4 74.Bb3 Ba1

75.Bb7 Ba3+ 76.Kf2 Ba2+ 77.Kg3 Ba3 78.Bb8 Kf7 79.Bb1 Kf6 80.Be1 Ba4 81.Kf2 Ba2+ 82.Kg3 Ba4 83.Bh1 Ba7 84.Kf2 Ke5?

85.h6 Ba2+ 86.Kg3 Ba8 87.h7 Bh8 88.Bh6 Kd6 89.Kf2 és sötét feladta

 

Baramidze,D (2594) - Caruana,F (2811)
Angol megnyitás [A39]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.0-0 c5 6.d4 cxd4 7.Hxd4 Hc6 8.Hc3 Va5 9.Hb3 Vh5 10.e4 d6 11.Vxh5 Hxh5 12.c5 a5 13.a4 dxc5 14.Hxc5 Bb8 15.Bd1 b6 16.Hd7 Fxd7 17.Bxd7 Bfd8 18.Bxd8+ Bxd8 19.Fe3 Fd4 20.e5 Fxe3 21.Fxc6 Fc5 22.Be1 Hg7 23.Kg2 Fd4 24.Hd5 Kf8 25.Be2 Fc5

 

26.b4 axb4 27.Bb2 He6 28.Hxb4 Hc7 29.Bb3?! Bd2 30.Hd3 Fd4 31.Fb5 Hd5 32.Kf3 Hc3 33.Fa6 Hxa4 34.Bb4 Hc5 35.Bxd4 Hxa6 36.Ke3 Ba2 37.Bd8+ Kg7 38.Bd7 Ba3 39.Kd2 e6 40.Ba7 Ba5 41.f4 h5 42.h4

 

 

42...Ba2+ 43.Kc3 Ba4 44.Ba8 b5 45.Kd2 Ba2+ 46.Kc1 Ba4 47.Kd2 Hc5 48.Bxa4 Hxa4 49.Kc2 Hb6 50.Hc5 Kf8 51.Kc3 Hd5+ 52.Kd4 Ke7 53.He4

53...f6 54.Kc5 f5 55.Hd2 b4 56.Kc4 Kd7 57.Kb5 Kd8 58.Kc4 Kc8 59.Hb3 Kd7 60.Hd2 Kc6 61.Hf3 He3+ 62.Kxb4 Kd5 63.Hd2 Hd1 64.Kb5 Hc3+ 65.Kb6 He2 66.Hf1 Ke4 67.Kc6

 

67...Hxg3! 68.Hxg3+ Kxf4 69.Hf1 Kxe5 70.Kd7 f4 71.Hd2?

Baramidze 71.Hh2-vel remizhetett volna!

 

71...Kf6?

Caruana nem használta ki a váratlan esélyt, hogy nyerhet, és holtversenyben az élen végezhet. 71...Kd4! 72.Kxe6 Kd3 73.Ke5 Kxd2 74.Kxf4 (74.Ke4 Ke2 75.Kxf4 Kf2 76.Kg5 Kg3) 74...Ke2 75.Ke4 Kf2 76.Kf4 Kg2 győzelemhez vezetett volna.

72.Kc6 g5 73.He4+ Kf5 74.Hxg5 Kg4 75.Kd6 Kxh4

76.He4 Kg4 77.Kxe6 h4 78.Ke5 f3 79.Kd4 h3 80.Ke3 h2 81.Hf2+ Kg3 82.Hh1+ Kg2 83.Hf2 h1V 84.Hxh1 Kxh1 85.Kxf3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 Fotók: www.grenkechessclassic.de  Georgios Souleidis

Komment 1 | Reblog! 0 |

Baden-Badenben az utolsó fordulóra maradt a döntés. A GRENKE Chess Classic szuperverseny hatodik játéknapján a holtversenyben élen álló norvég világbajnok Magnus Carlsen és a német Arkadij Naiditsch is sötéttel játszva remizett. Carlsen az olasz Fabiano Carunával osztozott meg a ponton, Naiditsch a francia Etienne Bacrot ellen ért el döntetlent. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand megszerezte első győzelmét, a sereghajtó német David Baramidzére mért vereséget. Örökös sakkal lett döntetlen az örmény Levon Aronjan és angol Michael Adams partija. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás döntené el.

 

 

Az olasz Fabiano Caruana szenzációs St. Louis-i tornagyőzelme - 3 ponttal előzte meg a világbajnok Magnus Carlsent – felértékelte a viadal hatodik fordulójának rangadójának, kettőjük összecsapásának jelentőségét. Caruana a 2. Sinqufield szuperversenyen a mini meccsen1,5-0,5-re le is győzte a világelsőt. A Gasimov emlékversenyen 1-1-re végeztek. Idén januárban a Tata Steel Chess tornán Wijk aan Zee-ben Carlsen „élesre töltött”, a várt spanyol megnyitás helyett a szicíliai védelmet választotta. Érdekes csatában Carlsen királyszárnyi támadása átütött, mai partijuk előtt a norvég világelső 6-4-re vezetett hét döntetlen mellett.

 

A holtversenyben élen álló, Caruanát fél ponttal megelőző világbajnok ezúttal a berlini változatra szavazott. A 11. lépésben eltért a Samkirban játszott partijuktól, amelyet taktikai elnézés miatt elvesztett. Gondos felkészüléssel érdekes tervet tálalt fel, kiegyenlítette esélyeit. A játszma lépésismétléssel a 26. lépésben döntetlennel fejeződött be. Carlsen utolsó partiját világossal a francia Etienne Bacrot ellen játssza, Caruana sötéttel a sereghajtó német David Baramidzével küzd meg… Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás döntené el.

Etienne Bacrot hatodik partija is döntetlennel ért véget. A holtversenyben élen álló német Arkadij Naiditsch biztos kézzel tartotta állását, a parti végén még jobban is állhatott volna. A játszma örökös sakkal fejeződött be. Naiditsch utolsó partijában világos lesz az örmény Levon Aronjannal szemben.

 

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand megszerezte első győzelmét. Két elvesztett játszmája után a sereghajtó német David Baramidzére mért vereséget. Baramidze ismét a spanyol megnyitás Breyer-változatával próbálkozott. Két könnyűtisztet adott bástyáért cserébe, de Vshy Anand sikerrel bizonyította a könnyűtisztek erejét.

A sötéttel játszó angol Michael Adams az angol megnyitás egy manapság ritkábban játszott változatában átvette a kezdeményezést az örmény Levon Aronjannal vívott partijában. A meggyengült világos mezőkön veszélyek fenyegették Aronjant, de időzavarban sikerült ellenjátékot elérnie, a csata örökös sakkal ért véget.

 

A 6. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2797) – David Baramidze (német, 2594) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 65)

Fabiano Caruana (olasz, 2811) – Magnus Carlsen (norvég, 2865) döntetlen (Spanyol megnyitás, 26)

Etienne Bacrot (francia, 2711) – Arkadij Naiditsch (német, 2706) döntetlen (Vezérindiai védelem, 37)

Levon Aronjan (örmény, 2777) – Michael Adams (angol, 2738) döntetlen (Angol megnyitás, 56)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 4 pont (3 győzelem)

2. Arkadij Naiditsch 4 (2 győzelem)

3. Fabiano Caruana 3,5

4-5. Levon Aronjan és Michael Adams 3 (1-1 győzelem)

6. Etienne Bacrot 3

7. Viswanathan Anand 2,5

8. David Baramidze 1

 

3.   GRENKE Chess Classic Baden-Baden 2015. február 2-9.

kat. XX   (2750)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2865

*

0

½

½

1

.

1

1

4

2862

2.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2706

1

*

½

.

½

½

½

1

4

2877

3.

Fabiano Caruana

g

ITA

2811

½

½

*

1

½

½

½

.

2822

4.

Levon Aronjan

g

ARM

2777

½

.

0

*

½

½

1

½

3

2752

5.

Michael Adams

g

ENG

2738

0

½

½

½

*

½

.

1

3

2744

6.

Etienne Bacrot

g

FRA

2711

.

½

½

½

½

*

½

½

3

2737

7.

Viswanathan Anand

g

IND

2797

0

½

½

0

½

*

1

2687

8.

David Baramidze

g

GER

2594

0

0

.

½

0

½

0

*

1

2492

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Michael Adams – Viswanathan Anand

Arkadij Naiditsch – Levon Aronjan

Magnus Carlsen – Etienne Bacrot

David Baramidze – Fabiano Caruana

 

Caruana,F (2811) - Carlsen,M (2865)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 h6 10.Bd1+ Ke8 11.Hc3 He7

A Gasimov emlékversenyen Magnus Carlsen a 11...Fd7 -es varit választotta Fabiano Caruana ellen. 12.Ff4 Bd8 13.He4 Fe7 14.g4 Hh4 15.Hxh4 Fxh4 16.Kg2 Fe6 17.f3 b6 18.b3 c5 19.c4 Bd7 20.Fg3 Fe7 21.Bxd7 Fxd7 22.Hc3 Kd8 23.Hd5 Be8 24.Bd1 Kc8? Nehéz állásban taktikai elnézés. 25.Hxc7! Bd8 26.Hd5 Be8 27.Fe1 Fd8 28.Fc3 következett az olasz nagymester gyalogelőnyét érvényesítette.

12.Ff4 Hg6 13.Fh2 Fb4 14.He2 Fe7 15.Hfd4 Hf8 16.g4 h5 17.Hf5

 

17...He6 18.Kg2 b6

A világbajnok terve bevált, kiegyenlített.

19.f3 c5 20.Fg3 Fg5

21.h4 hxg4 22.hxg5 gxf3+ 23.Kxf3 Hxg5+ 24.Kf4 Hh3+ 25.Ke4 Hg5+ 26.Kf4 Hh3+ és döntetlen

 

Bacrot,E (2711) - Naiditsch,A (2706)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 b6 5.g3 Fb7 6.Fg2 0-0 7.0-0 a5 8.Vc2 Fxd2 9.Fxd2 Fe4 10.Vc1 d6 11.Bd1 Hbd7 12.Fc3 Ve7 13.b3 a4 14.Ff1 Bfb8 15.Hd2 Fg6 16.Fg2

16...d5 17.Hf3 c6 18.Hh4 Fh5 19.Vc2 b5 20.h3 axb3 21.axb3 bxc4 22.bxc4 Hb6 23.cxd5 cxd5 24.Bxa8 Bxa8 25.Ba1 Bxa1+ 26.Fxa1 Hc4 27.Va2

27...g5 28.Hf3 He4

Arkadij Naiditsch a 28...Vb4 29.g4 Fg6 30.e3 He4 változatban kis előnyhöz juthatott volna.

29.He5 Hxe5 30.Fxe4 dxe4 31.dxe5 e3 32.fxe3 Vb7

 

33.Vd2 Vb1+ 34.Kh2 Vxa1 35.Vd8+ Kg7 36.Vf6+ Kg8 37.Vd8+ Kg7 és döntetlen

 

Anand,V (2797) - Baramidze,D (2594)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.a4 Fg7 16.Fd3 c6 17.Fe3

Az ötödik játéknapon Magnus Carlsen a 17.Fg5 Hf8 18.Vd2 He6 19.Fh6 Hd7 20.Fc2 Fxh6 21.Vxh6 Vf6 22.Bad1 Bad8 23.d5 cxd5 24.exd5 Vf4 25.Vxf4 Hxf4 26.He4 Fxd5 27.axb5 axb5 28.Hxd6 folytatást választotta, David Baramidze a 28...Fxf3 29.gxf3 (29.Hxe8 Hxg2! 30.Bxd7 Bxd7 31.Bxe5 Bd2) 29...Be7 30.Hxb5 Bb8 31.c4 Hxh3+ 32.Kf1 (32.Kh2 Hf4) 32...Hf4 pozícióban egyenlő esélyekkel küzdhetett volna.

17...Vc7 18.Vd2 exd4 19.cxd4 c5 20.d5 c4 21.Fc2 Bec8 22.axb5 c3?!

Baramidze nagy reményeket fűzött tervéhez, két tisztet adott a bástyáért, a centrumgyalogok eltűntek a sakktábláról. Vishy Anand azonban bizonyította a könnyűtisztek erejét.

23.bxc3

23...Hxd5 24.exd5 Fxc3 25.Vd1 Fxa1 26.Vxa1 axb5 27.Vd4 Vc3 28.He4 Vxd4 29.Hxd4 Fxd5 30.Hxd6 Bc5 31.H6xb5

 

31...Ba2 32.Fh6 Ba8 33.Fd3 Bd8 34.Fg5 Ba8 35.Fe7 Bcc8 36.Hd6 Bc7 37.H4b5 Bc6 38.Ff1 Kg7

39.g4 f6 40.g5 Bb8 41.h4 h5 42.Fh3

Kimaradt a gyorsabb nyerés a 42.Bd1 Fb3 43.Hf5+ gxf5 44.Bxd7 Kg6 45.Hd4 Bcb6 46.Fxf6 változatban.

42...f5 43.Ff1 Kg8 44.Bd1 Ff3 45.Ba1 Fd5 46.f4 Hc5 47.Bd1 Ff3

48.Fc4+ Kh7 49.Bf1 Fe4 50.Ba1 Hd3 51.Hd4 Bc7 52.Hxe4 fxe4 53.Ff6 Bcb7 54.He6 Bb1+ 55.Bxb1 Bxb1+ 56.Kg2 Bb8 57.Kf1 Bc8 58.Fd5 Be8

 

59.Fe5 Bc8 60.Ke2 Hc5 61.Hxc5 Bxc5 62.Fxe4 Ba5 63.Ke3 Ba3+ 64.Kd4 Ba5 65.f5 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2777) - Adams,M (2738)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 Fb4 5.Fg2 0-0 6.0-0 e4 7.Hg5 Fxc3 8.bxc3 Be8 9.f3 exf3 10.Hxf3 d5 11.d4 h6

A 11...He4 12.Vc2 dxc4 13.Bb1 f5 (13...f6) 14.g4 fxg4 15.He5 változatnak világos számára kitűnő a statisztikája.

12.cxd5 Vxd5 13.e3 Ff5 14.Hd2 Vd7 15.Hb3 He4 16.c4 b6 17.Bf4 Bad8 18.Vf1 Fg6 19.Fa3 Ha5

Számításba jött a 19...Hg5 20.Be1 Hb8 21.Fc1 Fe4 terv.

20.Fb4

20...Hxb3

Többet ígért sötétnek a 20...Hb7 21.Hd2 (21.c5 a5) 21...Hg5 22.Hf3 c5 folytatás.

21.axb3 c5 22.Fxe4 Bxe4 23.Bxe4 Fxe4 24.Fc3

A nagyátlón komoly veszélyek leselkednének világosra a 24.dxc5 Fa8 25.Ve2 f5 változatban.

24...Fc2 25.b4 cxb4 26.Fxb4 a5 27.Fc3 Bc8 28.Bc1 Fb3 29.c5 Ve6 30.Vf4

30...a4 31.e4 bxc5 32.d5 Vd7 33.h4 f6 34.g4 Be8 35.Be1 Fc2

Számításba jött a 35...a3 36.g5 fxg5 37.hxg5 Bf8 38.Vg3 hxg5 39.Vxg5 Fc4 40.Vg3 a2 folytatás.

36.g5 hxg5 37.hxg5 fxg5 38.Vxg5 Bxe4 39.Bxe4 Fxe4 40.d6 a3 41.Vxc5

41...Vg4+ 42.Kf2 Vf3+ 43.Ke1 Vg3+ 44.Kd2 Vd3+ 45.Ke1 a2

46.Vd4 Vg3+ 47.Kd2 Vg2+ 48.Ke3 Vf3+ 49.Kd2 Vg2+ 50.Ke3 Ff5 51.d7 Vg3+ 52.Ke2 Fg4+ 53.Kf1 Fh3+ 54.Ke2 Vg2+ 55.Ke1 Vg3+ 56.Ke2 Vg2+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.grenkechessclassic.de  Georgios Souleidis

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Baden-Badenben zajló GRENKE Chess Classic szuperverseny ötödik fordulójának rangadóját az örmény Levon Aronjan és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand vívta. Anand esélyes királyszárnyi akciót indított, de sorozatos hibákat vétve elszenvedte második vereségét. A világbajnok Magnus Carlsen a német David Baramidze ellen nyert. A német Arkadij Naiditsch az olasz Fabiano Caruanával remizett, Carlsen és Naiditsch holtversenyben állnak az élen. Kölcsönös kihagyás után döntetlen lett az angol Michael Adams és a francia Etienne Bacrot partija is. A hatodik forduló legnagyobb érdeklődéssel várt játszmájában Caruana és Carlsen csap össze.

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand számára az örmény Levon Aronjan kellemetlen ellenfélnek számít. A két világklasszis immár a 32. klasszikus gondolkodási idejű partiban mérte össze erejét. Anand Nyolcszor(!) kapott ki, háromszor legyőzte riválisát, húsz játszmájuk remivel végződött. Hanti-Manszijszkban a világbajnok-jelölti verseny nyitányán Anand későbbi sikerét is megalapozó, önbizalmat növelő nyeréssel kezdett Aronjannal szemben. Utolsó partijukat a szeptemberi Grand Slam-döntő befejező játéknapján az örmény nagymester nyerte meg a már tornagyőztes exvilágbajnok ellen.

 

Anand tegnapi veresége nem múlt el nyomtalanul. A nyitásból jól jött ki, 15…g5 lépésével királyszárnyi támadást kezdeményezett. Aronjan a játszmát követő elemzéskor nem tagadta, hogy szerencsésnek érezheti magát, hogy az exvilágbajnok hibáit kihasználva megnyerte a partit. Anand kihagyta a h vonal gyors megnyitását, amivel fokozhatta volna a nyomást. A rejtélyes huszárlépésre világos a centrumban ellentámadott, Vishy sorozatos hibái után gyalogelőnyt szerzett. Anand a gyaloghátrányos állását már  a 34. lépésben feladta.

 

A világbajnok Magnus Carlsen a spanyol megnyitás Breyer-változatában győzte le David Baramidzét. A német nagymester sokáig jól játszotta partit, a vezércserét követően egyenlő esélyt adó folytatást elmulasztott. Carlsen b szabadgyalogja feltartóztathatatlanul robogott az átváltozási mező felé.

 

A német Arkadij Naiditsch és az olasz Fabiano Caruana a spanyol megnyitás Marshall támadásában osztozott meg  a ponton. A 20. lépésig követték a tavalyi zürichi szuperversenyen játszott Caruana-Aronjan partit, az olasz nagymester tért el a 20. lépésben. Világos a futópár előnyével játszhatott, Caruana pontosan védekezett.

 

Az angol Michael Adams és a francia Etienne Bacrot fordulatos összecsapása is döntetlennel ért véget. Először Adams hagyott ki kiskombinációs lehetőséget, amellyel anyagi előnyre tehetett volna szert, majd időzavarban Bacrot nem találta meg a tanulságos nyerést.

 

Az 5. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2777) – Viswanathan Anand (indiai, 2797) 1 – 0 (Vezércsel, 34)

Michael Adams (angol, 2738) – Etienne Bacrot (francia, 2711) döntetlen (Angol megnyitás, 65)

Arkadij Naiditsch (német, 2706) – Fabiano Caruana (olasz, 2811) döntetlen (Spanyol megnyitás, 65)

Magnus Carlsen (norvég, 2865) – David Baramidze (német, 2594) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 49)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 3,5 pont (3 győzelem)

2. Arkadij Naiditsch 3,5 (2 győzelem)

3. Fabiani Caruana 3

4-5. Levon Aronjan és Michael Adams 2,5 (1-1 győzelem)

6. Etienne Bacrot 2,5

7. Viswanathan Anand 1,5

8. David Baramidze 1

 

A 6. forduló párosítása:

Viswanathan Anand – David Baramidze

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen

Etienne Bacrot – Arkadij Naiditsch

Levon Aronjan – Michael Adams

 

Aronjan,L (2777) - Anand,V (2797)
Vezércsel D38]

1.c4 e6 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 d5 4.d4 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Va4+ Hc6 7.Fg5 h6 8.Fxf6 Vxf6 9.e3 0-0 10.Fe2 a6

A tavalyi No Logo Chess norvég szuperversenyen Levon Aronjan sötéttel Vlagyimir Kramnyik ellen játszotta meg a változatot. 10...Bd8 11.0-0 Ff8 12.Bfc1 He7 13.b4 a6 14.Vb3 c6 15.Ha4 Fg4 16.Hc5 Ba7 17.a4 Hc8 18.Ba2 Fxf3 19.Fxf3 Hb6 20.Fe2 g6 21.g3 h5 22.h4 Hd7 23.Hxd7 Bxd724.b5 axb5 25.axb5 Bxa2 26.Vxa2 Bc7 27.Va8 Vd6 28.Vb8 Vd7 29.Ff1 Kg7 30.Fh3 f5 31.Ba1 Bc8 32.Ve5+ (32.bxc6 bxc6 33.Vb6 Fd6 34.Ba7 Bc7 35.Ba6 Bc8 36.Ff1) 32...Kf7 33.bxc6 bxc6 34.Vf4 Fd6 35.Vh6 Ff8 36.Vf4 Fd6 37.Vf3 Kg7 38.Ve2 Bc7 39.Va2 Fe7 40.Vb3 Bb7 41.Vc3 Fb4 42.Vc2 Fe7 43.Ba6 Bc7 44.Fg2 Vd6 (44...c5!?) 45.Ff3 Vd7 46.Kg2 Ff6 47.Vc5 Fe7 48.Vb6 Fd8 49.Fd1 Bc8 50.Vb2 Bc7 51.Fa4?! f4! A partiban csak védekező Levon Aronjan ellenjátéka időben érkezett. 52.exf4 Fxh4 53.Vb8 Vd8 54.Vb6 Ve7 55.Kh2 Fxg3+ 56.Kxg3 h4+ 57.Kh2 Vd6 58.Fd1 Bf7 59.Ba7 Vxf4+ 60.Kh3 Vxf2 61.Bxf7+ Vxf7 62.Vxc6 Vf1+ 63.Kxh4 és döntetlen.

11.0-0 Fe6 12.Bfc1 Fd6 13.a3

A Tata Steel Chess szuperversenyen Magnus Carlsen másként játszott Levon Aronjan ellen. 13.Vd1 He7 14.a3 Bfd8 15.b4 Hc8 16.Ha4 b6 17.Hb2 He7 18.Hd3 Hg6 19.a4 a5 20.b5 Be8 21.Bc3 Ff5 22.Bac1 Bad8 23.Hd2 Bd7 24.g3 Hf8 25.Fg4 Hh7 26.Fxf5 Vxf5 27.Vf3 Vg5 28.h4 Ve7 29.Bc6 Hf6 30.Hf4 g6?! 31.h5! Kg7 Könnyű volt belátni, hogy 32.hxg6 fxg6 33.Hxd5! Hxd5 34.Vxd5 Fxg3 35.Vg2 Fd6 36.Hc4 Bf8? 37.He5! Fxe5 38.Vxg6+ Kh8 39.Vxh6+ Kg8 40.dxe5 Vxe5 41.Bg6+ Kf7 42.Bc4! Va1+ 43.Kg2 Bh8 44.Bf4+ Ke8 45.Be6+ Be7 46.Bxe7+ Kxe7 47.Be4+ és sötét feladta. 

13...He7 14.b4 c6 15.Vb3

 

 

15...g5 16.Vb2

Aronjannak nem tetszett 16.Ha4, mert mert a 16...g4 17.He1 Fxh2+ 18.Kxh2 Vxf2 19.Fd3 Hf5 20.Vc2 Vg3+ 21.Kh1 Hxe3 22.Vd2 Bae8 tisztáldozatos változatban sötétnek bőséges kompenzációja van.

16...Vg7 17.Ha4 Bae8 18.Hc5 Fc8 19.g3 Hf5 20.Fd3 Vf6 21.Bf1 h5 22.Bac1 h4 23.Vd2

 

23...Hh6?!

Aronjan elégedetten nyugtázhatta, hogy az exvilágbajnok nem a 23...hxg3 24.hxg3 Kg7 25.e4 Hxd4! 26.Hxd4 Bh8 folytatást választotta, amely a nyílt h vonalon nagyon erős fenyegetéssel egyértelműen sötét előnyéhez vezetett volna.

24.e4! Fxc5

Vishy elnézhette, hogy 24…Vxf3 25.Vxg5+ Kh7 26.e5+ Ff5 27.Fxf5+ Hxf5-re 28.Bc3! Hxd4 29.Vxh4+ következett volna.

25.e5 Vg7? 26.bxc5 f6 27.exf6 Bxf6?

Anand sorozatos hibával egyre nagyobb hátrányba került.

 

28.Hxg5 Ff5 29.Bce1 Bff8 30.Bxe8 Bxe8 31.Hf3 Fxd3 32.Vxd3 Be4 33.Be1 hxg3 34.hxg3 és sötét feladta

Carlsen,M (2865) – Baramidze,D (2594)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.a4 Fg7 16.Fd3 c6 17.Fg5 Hf8 18.Vd2 He6 19.Fh6 Hd7 20.Fc2 Fxh6 21.Vxh6 Vf6 22.Bad1 Bad8 23.d5 cxd5 24.exd5

 

24...Vf4 25.Vxf4 Hxf4 26.He4 Fxd5 27.axb5 axb5 28.Hxd6 Be6?

David Baramidze egyenlő esélyeket érhetett volna el a 28...Fxf3 29.gxf3 (29.Hxe8 Hxg2! 30.Bxd7 Bxd7 31.Bxe5 Bd2) 29...Be7 30.Hxb5 Bb8 31.c4 Hxh3+ 32.Kf1 Hf4 változatban.

29.He4 f5 30.Hfg5 Be7 31.g3 Fxe4?! 32.Fxe4 fxe4 33.gxf4 Bf8 34.Hxe4 Bxf4 35.b4 Hf6

36.Hd6 Bf3 37.Hxb5 Bxh3 38.c4 Bh4 39.Hd6 Hh5

40.b5 Hf4 41.b6 Bg4+ 42.Kf1 Bh4 43.f3 Bh1+ 44.Kf2 Bh2+ 45.Kg1 Bc2 46.Kh1 Hh3 47.He4 Bxc4 48.Bd8+ Kg7 49.Bb1 és sötét feladta

Naiditsch,A (2706) - Caruana,F (2811)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d3 Fd6 13.Be1 Ff5 14.Vf3 Vh4 15.g3 Vh3 16.Fe3 Fxd3 17.Hd2 Vf5 18.Fd4 Bfe8 19.a4 h6 20.Kg2 Bxe1

Fabiano Caruana tért el a tavalyi zürichi szuperversenyen látott Caruana-Aronjan partitól. 20...Kf8 21.Bxe8+ Bxe8 22.axb5 axb5 23.Vxf5 Fxf5 24.Fxd5 cxd5 25.Ba6 Fe7 26.Hf1 b4 következett a játszmában, Caruana nyerési erőfeszítéseit Aronjannak köszönhetően siker koronázta. 20...Vxf3+ 21.Kxf3 Bxe1 22.Bxe1 Ff5 23.He4 Ff8 24.Hc5 Hb6 25.g4 Hd7 26.gxf5 Hxc5 27.Fxc5 Fxc5 folytatást a tromsői sakkolimpián Adams és Aronjan játszmájában láttuk.

21.Bxe1 Kf8 22.Vxf5 Fxf5 23.He4 Fxe4+ 24.Bxe4

Arkadij Naiditsch kihozta a maximumot a variból. Futópárja van.

24...Bb8 25.axb5 axb5 26.Be1 Hb6 27.Bd1 Fe7 28.Fc2 Hc4 29.b4 Bd8 30.Fe4 Hd6! 31.Fb6

Sötét terve 31.Fxc6 -ra 31...Hf5 32.Fxb5 Hxd4 33.cxd4 Fxb4 volt, a különböző színű futók miatt remivel.

31...Bc8 32.Fd3 He8 33.Ff5 Bb8 34.Fe3 Hf6 35.Fd4 Hd5 36.Fe4 Bd8 37.Ba1 Ff6

38.Fxf6 gxf6 39.Fxd5 Bxd5 40.Ba6 Bd6 41.Kf1

Naiditsch a bástyavégjátékban még hosszasan próbálkozott, de Caruana gond nélkül érte el a döntetlent.

41...Be6 42.f4 f5 43.Ba8+ Kg7 44.Bc8 Kf6 45.Kg2 Kg6 46.Kh3 Kg7 47.Kg2 Kg6 48.Kf3 Kg7 49.Bc7 Kf6 50.h3 h5 51.Bc8 Kg7 52.Kf2 Kh7 53.Kg2 Bd6 54.Kf2 Be6 55.Kf3 Kg7 56.Bc7 Kf6 57.Bd7 Be4 58.Bd6+ Be6 59.Bd4 Be1 60.Kf2 Be6 61.c4 bxc4 62.Bxc4 Kg6 63.Bc2 f6 64.Bc4 Be4 65.Bxc6 és döntetlen

 

Adams,M (2738) - Bacrot,E (2711)
Angol megnyitás [A39]

1.c4 Hf6 2.g3 g6 3.Fg2 c5 4.Hc3 Fg7 5.Hf3 0-0 6.d4 cxd4 7.Hxd4 Hc6 8.0-0 Va5 9.Hb3 Vh5 10.Hd5 d6 11.Hf4 Ve5 12.e4 Fg4 13.f3 Fd7 14.Bf2 b5 15.Hd3 Vh5 16.Hf4 Ve5

 

17.c5 dxc5 18.Hd3 Vc7 19.Hbxc5 Bfd8 20.Ve1 Fe8 21.Ff4 e5 22.Fe3 a5 23.Bc1 Ve7 24.Bd2 Hd4?

25.Hb3

Michael Adams taktikai csapással jelentős előnybe kerülhetett volna a 25.Hxe5! Vxe5 26.f4 Vh5 27.Fxd4 Hg4 28.e5 Vxh2+ 29.Kf1 Bac8 30.Fg1 Vh5 31.Bxd8 Bxd8 32.Vxa5 változatban.

25...Hd7 26.Hxd4 exd4 27.Ff4 Bdc8 28.Fh3 Bc4 29.Bdd1 a4 30.Fd2 He5 31.Hxe5 Vxe5 32.Ff1 Bxc1 33.Fxc1 Ve6 34.a3 Bc8 35.Fd3 Vb3 36.Ve2 Fd7 37.Ff4 Fe6 38.h4 Fc4 39.e5 Fxd3 40.Bxd3 Vd5

A kihagyott lehetőség után az angol nagymesternek a remiért kellett kapaszkodnia.

41.Kg2 h5 42.Vd2 Bc4 43.Ve2 b4 44.axb4 Bxb4 45.Kf2 Vb5 46.Bd2 Vd5 47.Ve4 Va2 48.Vc2 Kh7 49.Kg2 Va1 50.Bf2

50...a3

Számításba jött az 50...d3 51.Vc3 (51.Vxd3 Bxb2) 51...Bb5 52.Vd2 (52.Kh2 Bb3 53.Vd2 a3 54.bxa3 Bb1) 52...Bb3 folytatás is.

51.bxa3 Bb1 52.Vd3? Bd1 53.Fd2 Bg1+ 54.Kh3 Bh1+ 55.Bh2

 

55...Vg1?

Azonnal nyert az 55...Vd1 56.f4 Fh6! folytatás, nem védhető a Fxf4 csapás.

56.Ve2 Fxe5 57.f4 Fd6 58.a4 d3? 59.Vg2 Bxh2+ 60.Vxh2 Vd1 61.Vg2 Fa3 62.a5 Fc1 63.Vd5 Vf1+ 64.Kh2 Ve2+ 65.Kh3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: www.grenkechessclassic.de  Georgios Souleidis

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Baden-Badenben zajló GRENKE Chess Classic szuperverseny negyedik fordulójának slágermeccsét az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand és a norvég világbajnok Magnus Carlsen játszotta. A holland védelmű partiban érdekes csata bontakozott ki, de kísértett a 2013-as világbajnoki döntő kilencedik partijának „szelleme”, Anand hibás bástyaáldozatot hozott, elnézte Carlsen vezérsakkját, a 36. lépésben feladásra kényszerült. A német Arkadij Naiditsch vezet félpontos előnnyel, honfitársa, David Baramidze is nagy bakit követett el. Döntetlennel zárult az olasz Fabiano Caruana és az angol Michael Adams, valamint a francia Etienne Bacrot és az örmény Levon Aronjan játszmája.

 

A tavalyi világbajnoki döntő óta első partijukat játszotta a világbajnok és az exvilágbajnok, Magnus Carlsen és Vishy Anand. A 2013-as döntőben, Csennajban a kihívó Carlsen játszmát sem veszítve nyert 6,5-3,5-re. A 22 éves kihívó megbirkózott az esélyesség terhével, a párharc első négy partijában még kissé bizonytalan volt, az ötödik játszmájától kezdve irányította a küzdelmeket. Megcsillogtatta oly sokszor megcsodált technikáját, olyan állásokat játszott, ahol az ő akarata érvényesült.

Szocsiban találkozójuk jóval több érdekességgel szolgált, Magnus Carlsen kétpontos győzelme ellenére kiegyensúlyozottabb volt az összecsapásuk. Carlsen szerzett vezetést, Anand azonnal egyenlített. A döntő kritikus partijának a hatodik bizonyult, amikor Vishy óriási esélyt szalasztott el, kiskombinációval nyerőesélyhez juthatott volna. Az elszalasztott lehetőség, az elvesztett parti döntően befolyásolta a párosmérkőzés végső kimenetelét. A 44 éves Vishy Anand megnyitási felkészültségben felülmúlta Magnus Carlsent, aki azonban a sakktábla mellett többször is higgadtságát megőrizve sikerrel megbirkózott a feladattal.

Már 51 klasszikus gondolkodási idejű játszmában vívtak meg, harmincnégy döntetlen mellett a norvég világbajnok 10-7-re vezetett. Kitűnően ismerik egymást, számos megnyitásban megmérkőztek már, a holland védelmet Carlsen először választotta. Érdekességként megjegyzem, hogy Anand a csennaji döntőben két partit is vesztett világossal, a hatodikat, és szörnyű hibával a kilencedik összecsapást…

 

Tegnapi veresége után Carlsen nem tűnt magabiztosnak, időhátrányba is került. A 18…h5-ös tervvel láthatóan megzavarta riválisát, aki fonalas folytatás mellett. Magnus megérezte a lehetőséget, 25…Fb2 lépésével bonyodalmakat varázsolt a táblára. Anand kis hátránnyal játszhatott volna, ehelyett hallucinált, elhibázott áldozattal a pontot a norvég világbajnoknak „ajándékozta”. Kísértett a csennaji 9. parti szelleme?

 

Az olasz Fabiano Caruana számára az angol Michael Adams igen kellemetlen ellenfél. Hat partiban is vereséget szenvedett, csak kétszer tudta megadásra kényszeríteni az angol nagymestert két döntetlen mellett. Utolsó partijukat a londoni Chess Classic tornán játszották, Adams győzött. Az elfogadott vezércselű partiban szokatlan manővereket láttunk, a vezércserét követően Caruana előnybe került, d5-ös áttörésével kecsegtető állást ért el. Elsiette a gyalognyerést, Adams ellenjátékhoz jutott, döntetlenre mentette az összecsapást.

 

A német háziderbin David Baramidze az angol megnyitású ütközetben taktikai útra terelte a partit, érdekes minőségáldozatot hozott. A játszma azonban meglepő véget ért, az újabb áldozat már súlyos elnézés volt, Arkadij Naiditsch győzelmével félpontos előnnyel vezet.

 

Békés mederben zajlott a francia Etienne Bacrot és az örmény Levon Aronjan játszmája, világos térelőnye kevés volt az előnybe kerüléshez, lépésismétléses remi lett a vége.

 

A 4. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2797) – Magnus Carlsen (norvég, 2865) 0 – 1 (Holland védelem, 36)

David Baramidze (német, 2594) – Arkadij Naiditsch (német, 2706) 0 – 1 (Angol megnyitás, 27)

Fabiano Caruana (olasz, 2811) – Michael Adams (angol, 2738) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 43)

Etienne Bacrot (francia, 2711) – Levon Aronjan (örmény, 2777) döntetlen (Vezércsel,

 

A verseny állása:

1.Arkadij Naiditsch 3 pont

2-3. Magnus Carlsen és Fabiano Caruana 2,5

4-5. Michael Adams és Etienne Bacot

6-7. Levon Aronjan és Viswanathan Anand 1,5

8. David Baramidze 1

 

Az 5. forduló párosítása:

Levon Aronjan – Viswanathan Anand

Michael Adams – Etienne Bacrot

Arkadij Naiditsch – Fabiano Caruana

Magnus Carlsen – David Baramidze

 

Anand,V (2797) - Carlsen,M (2865)
Holland védelem [A90]

1.d4 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 e6 4.c4 c6 5.Hf3 d5 6.0-0 Fd6 7.b3 Ve7 8.He5

Világosnak számos egyéb lehetősége is van, pl.: 8.Fb2 0-0 9.Vc1 b6 10.Fa3 Fb7 11.Fxd6 Vxd6 12.Bd1; 8.a4 0-0 9.Fa3 Fxa3 10.Hxa3 b6 11.Vc1 Fb7 12.Hc2 is népszerű folytatás.

8...0-0 9.Hd2 a5 10.Fb2 Hbd7 11.Vc2 a4 12.Hdf3 He4 13.e3

Magnus a partit követő elemzésnél némi értetlenségét fejezte ki a lépés miatt.

13...a3 14.Fc3 Hxe5 15.Hxe5 Fd7 16.Hxd7 Vxd7 17.c5 Fc7 18.b4

18...h5 19.Fe1

Számításba jött a 19.f4 h4 20.Fxe4 dxe4 21.Ve2 folytatás. 19.f3 Hxc3 20.Vxc3 h4 21.f4 g5 is érdekes volt.

19...e5 20.dxe5 Fxe5 21.Bd1 Ve6

Magnusnak mintegy félórás időhátránya volt.

 

22.f3

Felgyorsultak az események, fonalas változat következett.

22...Hf6 23.Fh3 g6 24.e4 dxe4 25.fxe4 Fb2!

A világelső megérezte a lehetőséget. 25...Hg4 26.exf5 Bxf5 27.Bxf5 gxf5 28.Ff2 Bf8 29.Fxg4 fxg4 30.Ve2 egyenlő álláshoz vezetett volna.

26.exf5 Vxa2 27.Ff2

Figyelmet érdemelt a 27.Bf2 Bfd8 28.Bxd8+ Bxd8 29.Fc3 Hd5 30.f6 (30.Fxb2? He3 31.Va4 Vb1+ 32.Ff1 Hxf1 33.Vb3+ Bd5 34.Bxf1 Vxb2) 30...Kf7 31.Vd1 Vc4 32.Fxb2 axb2 33.Bxb2 Vc3 34.Bb3 folytatás.

27...g5  

 

28.Bfe1 Vf7 29.Be6 Hg4

Carlsen hosszas tűnődés után húzta. Mérlegelhette a 29...Bfe8 30.b5 cxb5 31.Fg2 Bad8 32.Bde1 Bxe6 33.fxe6 Ve7 34.Vg6+ Vg7 35.Vc2 Hg4 változat esélyeit is.

30.Fxg4 hxg4 31.Bg6+ Kh7

32.Bd7??

Anandnak bőven volt ideje, hihetetlen elnézést követett el. 32.Be6 Bfe8 (32...Vxf5 33.Bd7+ Kg8 34.Bg6+ Kh8 35.Bh6+) 33.Bed6 Kg8 34.Fd4 Fxd4+ 35.B6xd4 a2 36.Ba1 Be5 37.Bdd1 Bxf5 38.Ve2 volt a helyes folytatás.

32...Vxd7 33.f6

33...Vd1+!

Ezt a sakkot nézhette el az exvilágbajnok.

34.Vxd1 Kxg6 35.Vd3+ Kh6 36.h4 gxh3 és világos feladta

 

Caruana,F (2811) - Adams,M (2738)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Fg4 6.Hbd2 e6 7.g3 Fe7 8.Fg2 0-0 9.0-0 a5 10.He5 Fh5 11.h3 Hbd7 12.g4 Fg6 13.e4?! Vb6

Számításba jött a 13...Hxe5 14.dxe5 Hd7 15.f4 h6 folytatás.

14.Kh1 Vb4 15.Hxd7 Hxd7 16.f4 Vxc4 17.Hxc4

17...f5 18.gxf5 exf5 19.e5 Ff7 20.He3 g6

21.d5

Fabiano Caruana kecsegtető állást ért el.

21...cxd5 22.Hxd5 Fxd5 23.Fxd5+ Kg7 24.Fxb7

Figyelmet érdemelt a 24.Bd1 Bad8 25.Fe3 b6 26.Kg2 Fc5 27.Fd2 folytatás.

24...Bab8 25.Ff3 Hc5 26.b3 Bfd8 27.Fa3 Kf8 28.Bad1 Hd3 29.Fxe7+ Kxe7 30.Fe2 Hc5 31.Kg2 h6 32.Fc4

Caruana időzavarba került.

32...He4 33.Bd5

A bástyacsere végképp kiengedte az előnyt.

33...Bxd5 34.Fxd5 Bd8 35.Fxe4 fxe4 36.Bc1

36...Bd2+ 37.Kg3 Bd3+ 38.Kf2 Bxh3 39.Bc7+ Ke6 40.Bc6+ Kf7 41.Bc7+ Ke6 42.Bc6+ Kf7 43.Bc7+ és döntetlen

 

Baramidze,D (2594) - Naiditsch,A (2706)
Angol megnyitás [A37]

1.c4 c5 2.g3 Hc6 3.Fg2 g6 4.Hf3 Fg7 5.0-0 d6 6.Hc3 f5 7.a3 a5 8.Bb1 Fd7 9.b3 e5 10.Hb5 Vb8

11.d4!? cxd4 12.e3 Hce7 13.exd4 e4 14.Hg5 h6 15.Hh3 Fxb5 16.cxb5 Hd5 17.Hf4 Hge7

 

 

18.f3!?

David Baramidze a bonyodalmakra szavazott a minőségáldozattal. 18.Hxd5 Hxd5 19.Fb2 0-0 20.Ve2 Ve8 21.f3 egyenlő esélyt adott volna.

18...Hc3 19.Vc2 Fxd4+ 20.Kh1 Hxb1 21.fxe4

Kompenzációt adott volna a 21.Vxb1 is.

21…Hc3 22.exf5 gxf5 23.Hg6??

"Ajándék" a honfitársnak. 23.Fd2 Vc8 (23…He4 24.Fxe4 fxe4 25.Vxe4) 24.Vd3 Fe5 25.Bc1 Vd7 26.Fxc3 Bc8 27.Fd2 utáni pozícióban világosnak lett volna kompenzációja a minőségért cserébe.

23...Hxg6 24.Vxf5 He7 25.Vf7+ Kd8 26.b6 Vc8 27.Fxh6 He2 és világos feladta

 

Bacrot,E (2711) - Aronjan,L (2777)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Va4+ Hc6 6.e3 0-0 7.Vc2 Fd6 8.c5 Fe7 9.Fb5 Hb8 10.a3 b6 11.b4 a5 12.Bb1 c6 13.Fd3 axb4 14.axb4 Hbd7 15.0-0 Vc7 16.He2 Fa6 17.Hf4 Bfb8 18.Fb2 bxc5 19.bxc5 Vc8 20.Fc3 Fd8 21.Bxb8 Bxb8 22.Ba1 Ba8 23.Fxa6 Bxa6 24.Bb1 Va8 25.Hd3 h6 26.Hd2 Ba2 27.Bb2 Ba1+ 28.Bb1 Ba2 29.Bb2 Ba1+ 30.Bb1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: www.grenkechessclassic.de

Komment 0 | Reblog! 0 |

A GRENKE Chess Classic szuperverseny harmadik fordulójának szenzációjaként a német Arkadij Naiditsch legyőzte a világbajnok Magnus Carlsent. A norvég világelső korán tisztet áldozott, időzavarban már jó esélyei voltak a döntetlenre, de újabb hibái a parti elvesztéséhez vezettek. Az örmény Levon Aronjan fordulatos partiban kikapott az olasz Fabiano Caruanától. Az angol Michael Adams könnyen nyert a német David Baramidze ellen. Döntetlennel ért véget a francia Etienne Bacrot és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand játszmája. A pénteki negyedik játéknap slágermeccse Anand és Carlsen összecsapása lesz.

 

A Baden-Badenben zajló GRENKE Chess Classic szuperversenyen megszületett a nagy szenzáció, a németek legjobbja, Arkadij Naiditsch a tromsői sakkolimpia után másodszor is legyőzte a világbajnok Magnus Carlsent. A norvég világelső a modern védelmet választotta, Naiditsch 7.g4-gyel jelezte eltökéltségét, támadási szándékát.  Carlsen meglepő tisztáldozatot hozott, csak két gyalogot kapott ellenértékként. Naiditsch sietette az eseményeket, fölöslegesen adta b2 gyalogját, és úgy tűnt, hogy fonalas változatban döntetlen lehet a játszma.

 

A világbajnok nem látta, rosszul számolt, vagy éppen kevesellte a fél pontot? Naiditsch jelentős előnyt szerzett, de időzavarban hibázott, ismét döntetlenhez közeledett az összecsapásuk. Carlsen tétova királylépéseivel segítette Naiditsch huszárjának játékba avatkozását, az a gyalog elhullása pedig megpecsételte a parti sorsát. Magnus Carlsen a 61. lépésben adta fel a játszmát.

 

Fordulatokban bővelkedett az örmény Levon Aronjan és az olasz Fabiano Caruana partija is. Aronjan késlekedett a centrum elleni akcióval, Caruana a c4 gyalogra támadhatott. Az olasz sakkozó hibázott királylépésével, de Aronjan a felkínált esélyt nem használta ki, taktikai elnézéssel anyagi hátrányba került, elbukta a partit.

 

A francia Etienne Bacrot és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand a spanyol megnyitás berlini változatában osztozott meg a ponton.

 

Az angol Michael Adams könnyen nyert a korán nagyot hibázó német David Baramidzével szemben.

 

A 3. forduló eredményei:

Etienne Bacrot (francia, 2711) – Viswanathan Anand (indiai, 2797) döntetlen (Spanyol megnyitás, 38)

Levon Aronjan (örmény, 2777) – Fabiano Caruana (olasz, 2811) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 40)

Michael Adams (angol, 2738) – David Baramidze (német, 2594) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 31)

Arkadij Naiditsch (német, 2706) – Magnus Carlsen (norvég, 2865) 1 – 0 (Pirc védelem, 61)

 

A verseny állása:

1-2. Fabiano Caruana és Arkadij Naiditsch 2 pont

3-6. Michael Adams, Magnus Carlsen, Etienne Bacot és Viswanathan Anand 1,5 pont

7-8. Levon Aronjan és David Baramidze 1

 

A pénteki 4. forduló párosítása:

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen

David Baramidze – Arkadij Naiditsch

Fabiano Caruana – Michael Adams

Etienne Bacrot – Levon Aronjan

 

Naiditsch,A (2706) - Carlsen,M (2865)
Modern védelem [B06]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 d6 4.Fe3 a6 5.a4 Hf6 6.h3 0-0 7.g4

A tromsői sakkolimpián Arkadij Naiditsch vesztő gyanús állásból legyőzte Magnus Carlsent. A váratlan nyerés önbizalmat adott a német nagymesternek.

7...e5 8.d5 c6 9.Hge2 cxd5 10.exd5

10...Fxg4?!

A világbajnok két gyalogért áldozta be a tisztet...

11.hxg4 Hxg4 12.Vd2 Hd7 13.He4 f5 14.Fg5 Vb6 15.Fh3 Hdf6

A b2 gyalogot már nem lehetett ütni, 15...Vxb2-re 16.0-0 Bac8 17.Fxg4 következett volna.

16.Hxf6+ Hxf6 17.Hc3?!

Mi szólt a prózai 17.b3 ellen?

17...Vxb2 18.Bb1 Va3 19.Bxb7

19...Bf7?!

Naiditsch pontosan számolta a 19...Bab8 20.Bxg7+ (20.Bxb8 Bxb8 21.Fg2 e4) 20...Kxg7 21.Fxf5 gxf5 22.Fxf6+ Kxf6 23.Bxh7 f4 24.Vd3 Vc1+ 25.Ke2 Bf7 26.Bxf7+ Kxf7 27.Vf5+ Kg7 28.Vg4+ változatot, ami remihez vezetett volna?

20.Bb3 Vc5 21.Ve3 Vc7 22.Vb6 e4 23.Vc6 Bc8 24.0-0 Vxc6 25.dxc6 Bxc6

Magnusnak ismét három gyalogja van a tisztért, de világos előnyéhez kétség sem férhet.

26.Bfb1 h6 27.Fxf6 Fxf6

28.Hxe4! Fe5

Bajban sötét a 28...fxe4 29.Fe6 Kf8 30.Fxf7 Kxf7 31.Bb6 Bxc2 32.Bxd6 változatban.

29.Hd2 Bxc2 30.Hf3 Ba2 31.Fg2

A fenyegető időzavar megtette hatását. 31.Hxe5 dxe5 32.Bb6 Bxa4 33.Bxg6+ Kh7 34.Bd6 volt a helyes folytatás.

31...Ff6 32.Hh2 Kg7 33.Fd5 Be7 34.Bb4 Bd2! 35.Fc4 a5 36.Bb7 Bd4 37.Bxe7+ Fxe7 38.Fb5

 

38...h5

Úgy tűnt, hogy a világbajnok elkerüli a vereséget...

39.Hf3 Bf4 40.Kg2 h4 41.Bd1 Bg4+ 42.Kf1 h3 43.Bd3 Ff6 44.Hh2 Bh4 45.Kg1

45...Fd4 46.Bf3 Kf6 47.Hf1 Fe5 48.He3 Kg5?!

Nehezen magyarázható lépés. 48...h2+ 49.Kh1 Bd4 50.Hf1 Bg4 51.Hg3 Bh4 52.Bd3 Ke6 után a döntetlen elérése nem gond.

49.Kh1 Kf6?!

50.Hc4 g5 51.Hxa5 g4 52.Bd3 f4 53.Hc4 Bh7 54.Hxe5 dxe5

 

55.a5

A szabadgyalog eldöntötte a parti sorsát.

55...Bc7 56.Ba3 Bc1+ 57.Kh2 Bc2

 

58.a6! Bxf2+ 59.Kh1 g3 60.a7 Bd2

 

61.Ba1 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2777) - Caruana,F (2811)
Nimzoindiai védelem [E39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.Fg5 c5 6.dxc5 Va5 7.Fd2 Vxc5 8.e3 Vc7 9.Hf3 Fe7 10.Fd3 Hc6 11.a3 b6 12.Hb5 Vb8 13.Fc3 h6 14.Bd1 a6 15.Hbd4

Levon Aronjan kevesellte a 15.Fxf6 Fxf6 16.Hd6 Fe7 17.Hxc8 Vxc8 18.0-0 Bd8 19.Bd2 változat kínálta esélyt.

15...Hxd4 16.Fxd4 d6 17.0-0 Fd7 18.e4 e5 19.Fc3 Bc8 20.Ve2 Fe6 21.Hh4 g6 22.g3

Az örmény nagymester késlekedett, míg Fabiano Caruana megszervezhette a c4 gyalog elleni támadást. 22.f4 Fg4 23.Hf3 exf4 (23...Hh5) 24.h3 Fh5 25.e5 volt a jó döntés.

22...Vc7 23.Hg2

23...Fxc4 24.He3 Fxd3 25.Bxd3 Hxe4

 

26.Fxe5 dxe5 27.Hd5 Vd6 28.Vxe4 Ff8 29.Bfd1 b5 30.Vf3 Kg7?!

31.Hc3

Aronjan elmulasztotta a 31.Hc7! Vxc7 32.Bd7 Vc4 33.B1d5 Fe7 34.Bxe7 Bf8 35.Bd6 Bad8 36.Vf6+ Kg8 37.Bxd8 Bxd8 38.h4 Bc8 (38...Vd5 39.Bxf7 Vxf7 40.Vxd8+ Kg7) 39.Vxa6 lehetőséget.

31...Ve6

Világosnak nincs kompenzációja a gyalogért.

32.Bd7? Fc5 33.Ve4 Ba7 34.Bd8??

 

34...Bxd8 35.Bxd8 Fxf2+ 36.Kg2 Fb6 37.Bd2 Bc7 38.Va8 Fd4 39.He2 Bd7 40.b4 h5 és világos feladta

 

Bacrot,E (2711) - Anand,V (2797)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Ke8 10.Hc3 h5 11.Ff4 Fe7 12.Bad1 Fe6 13.Hg5 Bh6 14.g3 Fxg5 15.Fxg5 Bg6 16.h4 f6 17.exf6 gxf6 18.Ff4 Hxh4 19.f3 Bd8 20.Bde1

A tavalyi világbajnoki döntő hetedik játszmája 122 lépésben lett döntetlen. Magnus Carlsen és Vishy Anand a 20.Kf2 Bxd1 21.Hxd1 Hf5 22.Bh1 Fxa2 23.Bxh5 Fe6 24.g4 Hd6 25.Bh7 Hf7 26.He3 Kd8 27.Hf5 c5 28.Hg3 He5 29.Bh8+ Bg8 30.Fxe5 fxe5 31.Bh5 Fxg4 32.fxg4 Bxg4 33.Bxe5 b6 folytatásban csatázott.

20...Kf7 21.Kf2 Hf5 22.Bh1 Hg7 23.He4

A tavalyi Karpov-versenyen Alekszandr Motiljev ellen Etienne Bacrot sötéttel játszotta a változatot. 23.Bd1 Bd7 24.Bxd7+ Fxd7 25.Fxc7 Ff5 26.Fb8 Fxc2 27.Bc1 Ff5 28.Fxa7 Bh6 29.Fb6 Bh8 30.Bh1 Be8 31.a4 Be7 32.Bd1 He6 33.a5 Hg5 34.b4 Hh3+ 35.Kg2 Hg5 36.Kf2 Hh3+ 37.Kg2 Hg5 38.Kf2 után döntetlenben egyeztek meg.

23...Bc8 24.Hc5 Ff5 25.c4 b6 26.He4

26...Be8 27.Fxc7 Fxe4 28.Bxe4 Bxe4 29.fxe4 He6 30.Fb8 Bg8 31.Fxa7 Ba8 32.Fxb6 Bxa2 33.Fe3 Bxb2+ 34.Kf3 Bb3 35.Kf2 Bb2+ 36.Kf3 Bb3 37.Kf2 Bb2+ és döntetlen

 

Adams,M (2738) - Baramidze,D (2594)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 b5 9.Fc2 d5 10.Hbd2 dxe4 11.dxe4 Fe6 12.a4 Fc5 13.Ve2 Fa7 14.h3 Hh5 15.Hf1 Vf6 16.Fd3

Michael Adams a 16.axb5 axb5 17.Fd3 változatban kerülhetett volna előnybe.

16...He7?

Nagy hiba. 16...b4 17.Fc4 Ha5 18.Fd5 (18.Fxe6 Vxe6 19.cxb4 Hb3 20.Bb1 Hxc1 21.Bbxc1 Hf4) 18...Fxd5 19.exd5 bxc3 20.bxc3 Bfe8 egyenlő esélyt adott volna.

17.axb5 axb5

18.Bxa7! Bxa7 19.Fg5 Vg6 20.Ve3 f6 21.Vxa7 fxg5 22.Hxe5

Elég meggyőző volt a 22.Vxc7 Hf4 23.Be3 Vf7 24.Vxe5 folytatás.

22...Vf6 23.Hg4 Fxg4 24.hxg4 Hf4 25.Fxb5 Hxg2? 26.Kxg2 Hg6 27.Hh2 Hf4+ 28.Kh1 Hh3 29.Ve3 Hxf2+ 30.Kg2 Ve5 31.Fc4+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

 Fotók: www.grenkeclassicchess.de

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A GRENKE Chess Classic szuperverseny második fordulójában megszületett a torna első győzelme, a norvég világbajnok Magnus Carlsen az angol Michael Adams ellen nyert. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand kedvező bástyavégjátékát nem tudta győzelemig fokozni a német Arkadij Naiditsch ellenében. Pontosztozkodással ért véget az olasz Fabiano Caruana és a francia Etienne Bacrot, valamint a német David Baramidze és az örmény Levon Aronjan összecsapása.

 

Baden-Badenben a norvég világelső Magnus Carlsen megszerezte első győzelmét, stílusára oly jellemző partiban nyert. Az angol Michael Adams sokáig jól védte passzív állását, de a kritikus állásban rosszul számolt, az alapsor gyengesége miatt nem ütötte le világos a5 gyalogját. A kritikus állásban elkövetett hibája után gyaloghátrányos bástyavégjátéka már reménytelen volt.

 

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand jól előkészített változattal előnybe került a német Arkadij Naiditsch ellen. Kedvező végjátékát azonban nem tudta nyerésig fokozni.

 

A királyindiai védelem bonyodalmait láttuk az olasz Fabiano Caruana és a francia Etienne Bacrot küzdelmében. Caruana lebecsülte Bacrot ellenjátékának erejét, kecsegtető állását remire rontotta.

 

Kiegyenlített játékot hozott a német David Baramidze és az örmény Levon Aronjan spanyol megnyitású játszmája.

 

A 2. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2797) – Arkadij Naiditsch (német, 2706) döntetlen (Tarrasch védelem, 53)

Magnus Carlsen (norvég, 2865) – Michael Adams (angol, 2738) 1 – 0 (Angol megnyitás, 64)

David Baramidze (német, 2594) – Levon Aronjan (örmény, 2777) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41)

Fabiano Caruana (olasz, 2811) – Etienne Bacrot (francia, 2711) döntetlen (Királyindiai védelem, 54)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 1,5 pont

2-7. Fabiano Caruana, Etienne Bacrot, Levon Aronjan, Arkadij Naiditsch, David Baramidze és Viswanathan Anand 1

8. Michael Adams 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Etienne Bacrot – Viswanathan Anand

Levon Aronjan – Fabiano Caruana

Michael Adams – David Baramidze

Arkadij Naiditsch – Magnus Carlsen

 

Carlsen,M (2865) - Adams,M (2738)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 Fb4 5.Hd5 Fc5 6.Fg2 d6 7.0-0 0-0 8.d3 Hxd5 9.cxd5 Hd4 10.Hxd4 exd4 11.Fd2 a5 12.e4 dxe3 13.fxe3 Vg5 14.Bf4 Fd7 15.a4 Bae8

  

16.d4 Fb6 17.Vb3 Vd8 18.Vc4 Be7

19.b4!

A világbajnok stílusának ideális az állás.

19...axb4 20.a5 Fa7 21.Vxb4 c5 22.dxc6 Fxc6 23.Vb3 Fxg2 24.Kxg2 Vd7

 

25.Baf1 Bc8 26.Bf5 h6 27.B1f2 Fb8 28.Fb4 Vc6+ 29.B2f3 Bcc7

Michael Adams passzív védőállását nem könnyű feltörni.

30.Fe1

Meglepő húzás a várt 30.Vd5 Va4 31.Fd2 Bc2 32.Bf2 helyett.

30...Ve8

Kiegyenlítést adott a 30...g6 31.Bf6 Vc4 32.Vb1 Vc2+ 33.Vxc2 Bxc2+ 34.Bf2 Bxf2+ 35.Kxf2 Kg7 36.Bf3 d5 folytatás.

31.g4 Be4 32.h3 Bce7 33.Ff2 B4e6 34.Bb5 Fc7

35.Bxb7 Va8?

Adams meggondolta magát. 35...Fxa5 36.Bb8 Fd8 37.Vd5 Bd7 38.Fh4 Kh8 39.Va8 f6 folytatást kellett volna vállalnia, nem látni, hogy miként bonthatja meg világos a „kettős fedezéket”.

36.Bb5 Be8 37.Vd5 Vxd5 38.Bxd5 Bb8 39.Fg3 g6 40.h4 Ba8 41.Fe1 Be4

42.g5 h5 43.Bb5 Ba7 44.Kf1 Be8 45.Ke2 Bea8 46.Bf6 Ba6 47.Fb4

47...Fxa5 48.Bxa5 Bxa5 49.Fxa5 Bxa5 50.Bxd6

A bástyavégjáték megnyerése könnyű technikai feladat volt.

50...Kf8 51.Bf6 Ba3 52.Kf3 Ke7 53.Ke4 Ba5 54.Bf4 Bb5

 

55.d5 Bb3 56.Kd4 Ba3 57.e4 Bb3 58.Ke5 Bd3 59.Bf1 Bh3 60.Ba1 Bxh4 61.d6+ Kd7 62.Ba7+ Ke8 63.Ba8+ Kd7 64.Bf8 és sötét feladta

 

Anand,V (2797) - Naiditsch,A (2706)
Tarrasch védelem [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Bc1

Az indiai exvilágbajnok a kevésbé gyakori változat mellett döntött a 11.Fc4 Hd7 12.0-0 b6 13.Bad1 Fb7 14.Bfe1 helyett.

11...Hc6 12.Fc4 Va5

13.d5

Vishy Anand bízott a végjáték nyújtotta esélyben.

13...exd5 14.Vxa5 Hxa5 15.Fxd5 Fe6 16.Fxe6 fxe6 17.He5 Bfd8 18.Ke2 Bd4 19.Ke3 Ba4

 

20.Bhd1! Hc6 21.Hxc6 bxc6 22.Bd2 Bc8 23.Bc5 Kf8 24.h4 h6 25.Kf4 Ke7 26.Ke5

 

26...Bb8!

Arkadij Naiditsch csak a bástya aktivizálásával bízhatott a parti megmentésében.

27.Bxc6 Bb5+ 28.Kf4 Bba5 29.f3 g5+ 30.hxg5 hxg5+ 31.Kg3 Bxa2 32.Bc7+

Anand kevesellte a 32.Bdd6 Be5 33.Ba6 Bxa6 34.Bxa6 Bb5 35.Bxa7+ Kf6 36.Kg4 folytatás esélyét.

32...Kf6 33.Bdd7 Ke5 34.Bg7 Kd6?! 35.Bcd7+ Kc6 36.Bd1?!

Az előzőleg bemutatott pozícióhoz vezetett volna a 36.Bde7 Kd6 37.Bc7 a6 38.Bgd7+ Ke5 39.Bc6 Kf6 40.Bdd6 Be5 41.Bxa6 Bxa6 42.Bxa6 változat.

36...a6 37.Bgd7 Be5 38.Bd8 a5 39.Bc1+ Kb7 40.Bdc8 Bb2 41.B1c6

 

41...a4 42.B6c7+ Kb6 43.Bc4 Kb5 44.Bd4 a3 45.Ba8 Bc5 46.Bxa3 Bcc2 47.Kg4 Bxg2+ 48.Kh5 Bg3 49.Bdd3 Bh2+ 50.Kg6 Bhh3 51.Bab3+ Kc4 52.Bbc3+ Kb4 53.Bb3+ és döntetlen

 

Caruana,F (2811) - Bacrot,E (2711)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 d6 4.e4 Fg7 5.He2 0-0 6.Fe3 c5 7.Vd2 Hc6 8.d5 He5 9.Hec3 Hh5 10.Fe2 f5 11.Ha3 f4 12.Ff2 Fd7 13.Hc2 a6 14.a4 g5 15.a5 Ve8 16.Bb1

16...b5 17.axb6 a5 18.Ha3 Vb8 19.Hab5 Vxb6 20.Ba1 Bfb8

Számításba jött a királyszárnyi akció 20...g4-gyel.

21.Ba3 Vd8 22.Kd1 h6 23.Kc2 Hf6 24.h4 Fe8 25.hxg5 hxg5  

 

26.g3 Hh5 27.Bg1 Bb7 28.gxf4 gxf4 29.Fh4 a4 30.Fg5 Hg6 31.Bga1

Jobb volt a 31.Ff1 He5 32.Vg2 Fg6 33.Bh1 terv.

31...Vc8 32.Ff1 Hg3! 33.Fd3

Az ellenjáték időben érkezik a 33.Fxf4 Hxf1 34.Bxf1 Vh3 35.Bg1 (35.Bf2 Fxc3 36.Hxc3 Bab8 37.Hd1 Bb4) 35...Vxf3 36.Fh2 (36.Fh6 Fxh6 37.Vxh6 Vf2+ 38.He2 Vxe2+ 39.Kb1 e5 40.Bxg6+ Fxg6 41.Vxg6+ Bg7 42.Ve6+ Kf8 43.Hxd6 Bb8 44.Vf5+ Kg8 45.Ve6+) 36...Fxc3 változatban.

33...Fxb5 34.Hxb5 Vh3 35.Fxf4 Hxf4 36.Vxf4 Bf8 37.Vd2 Bxf3 38.Bxa4 Fh6

Figyelmet érdemelt a 38…Vh4-f6 terv.

 

39.Ba8+ Kf7 40.Bh8 Fxd2 41.Bxh3 Ff4 42.Bh7+ Kg6 43.Bh2 Fe5 44.Ba8 Kg5 45.Fe2 Bf7 46.Bg8+ Bg7 47.Bf8 Bg6 48.Fd3 Bf6 49.Bf2 Bxf2+ 50.Bxf2 Bb8 51.Kb3 Fd4 52.Bf3 Kg4 53.Bf7 Ff6 54.Kc2 és döntetlen

 

Baramidze,D (2594) - Aronjan,L (2777)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Hbd2 0-0 7.0-0 Be8 8.Hc4 Hd7 9.a4

A 2013-as zürichi szuperverseny utolsó fordulójában Vlagyimir Kramnyik súlyos elnézéssel szenvedett vereséget Viswanathan Anantól a 9.Kh1 a5 10.a4 b6 11.Fe3 Fb4 12.Hfd2 b5 13.axb5 cxb5 14.c3 bxc4 15.cxb4 cxd3 16.bxa5 Fa6 17.Vb3 Hf6 18.h3 Hh5 19.Bfc1 Hf4 20.Bc6 He2?! (20...Hxh3 21.gxh3 Vd7 22.Bac1 Vxh3+ 23.Kg1 Vg4+) 21.Vd5! Vb8 22.Bxa6 Bxa6 23.Vxd3 Vxb2? 24.Bb1 Bd6 25.Vxe2 Va2 26.Vb5 c6 27.Vb2 és sötét feladta.

9...Fd6 10.d4 exd4 11.Hxd6 cxd6 12.Vxd4 Vf6 13.Bd1 Vxd4 14.Bxd4 Hf6 15.Bxd6 Hxe4 16.Bd3 Ff5 17.Fe3 Hf6

18.Bb3 b6 19.c4 He4 20.a5 Fe6 21.Bba3 Bab8 22.Hd4 Fd7 23.axb6 axb6 24.Ba7 Hf6 25.b4 c5 26.bxc5 bxc5 27.Hf3 Bbc8 28.B1a5 Fe6 29.He5 Hg4 30.Hxg4 Fxg4 31.h3 Fe2 32.Bxc5 Bxc5 33.Fxc5 Fxc4 34.Be7 Bxe7 35.Fxe7 Fe2 36.Fc5 h6 37.Fe7 Fc4 38.Fc5 f6 39.f3 Kf7 40.Kf2 g5 41.Fd4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: www.grenkechessclassic.de

Komment 0 | Reblog! 0 |

Baden-Badenben négy döntetlennel kezdődött meg a GRENKE Chess Classic szuperverseny. Két rangadóra is sor került. Az örmény Levon Aronjan és a norvég világbajnok Magnus Carlsen küzdelmes játszmája 64 lépésben lett döntetlen Az olasz Fabiano Caruana és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand olasz megnyitású partijában világos minimális előnye kevés volt a győzelem megszerzésére. A francia Etienne Bacrot nyerőesélyt szalasztott el a német David Baramidze ellen, békés mederben zajlott az angol Michael Adams és a német Arkadij Naiditsch partija.

 

Mindig élményt jelentenek Magnus Carlsen és Levon Aronjan összecsapásai, kettőjük eddigi 76 partijuk során a norvég világbajnok 17-16-ra vezetett. A klasszikus gondolkodási idejű játszmákban Aronjan  a világelsővel szemben háromszor volt eredményes, utoljára a 2009-es linaresi versenyen tudta őt legyőzni, tíz vereség volt a számláján 22 döntetlen mellett. Carlsen a Tata Steel Chess szuperversenyen is nyert az örmények háromszoros olimpiai bajnoka ellen.

 

A vezércselben csaptak össze, érdekes küzdelem alakult ki, ahol mindketten követtek el kisebb pontatlanságokat. Magnus Carlsen elmulasztotta a 24…c5 lépést, amely után vezére és gyalogja lett volna világos két bástyája ellenében. A kezdeményezést ezután Levon Aronjan ragadta meg, 26…gxf5?! után jó esélyekhez jutott, de pontatlanul folytatta. A játszmát követő értékelés során úgy tűnt, hogy mindketten elégedettek voltak a pontosztozkodással.

 

A mezőny legfiatalabb és legidősebb tagja, a 22 éves Fabiano Caruana és a 45 esztendős exvilágbajnok Viswanathan Anand tízedszer mérték össze erejüket. Az olasz nagymester 2-1-re vezetett, mai partijukban a döntetlenek száma hétre változott. Az olasz megnyitású játszma kiegyensúlyozott játék mellett végződött pontosztozkodással.

 

Bosszankodhat a francia Etienne Bacrot, nem használta ki a német David Baramidze hibáját. A Grünfeld védelem divatos változatában csatáztak, sötét tálcán kínálta az előnybe kerülés lehetőségét, Bacrot huszárlépésével azonban kihagyta a nyerőesélyt nyújtó lehetőséget.

Az angol Michael Adams és a német Arkadij Naiditsch francia védelmű partija jóval békésebb mederben zajlott.

 

Az első forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2811) – Viswanathan Anand (indiai, 2797) döntetlen (Olasz megnyitás, 38)

Etienne Bacrot (francia, 2711) - David Baramidze (német, 2594) döntetlen (Grünfeld védelem, 31)

Levon Aronjan (örmény, 2777) – Magnus Carlsen (norvég, 2865) döntetlen (Vezércsel, 64)

Michael Adams (angol, 2738) - Arkadij Naiditsch (német, 2706) döntetlen (Francia védelem, 61)

 

A 2. forduló párosítása:

Viswanathan Anand – Arkadij Naiditsch

Magnus Carlsen – Michael Adams

David Baramidze – Levon Aronjan

Fabiano Caruana – Etienne Bacrot

 

Aronjan,L (2777) - Carlsen,M (2865)
Vezércsel [D36]

1.c4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 Hf6 4.cxd5 exd5 5.Fg5 c6 6.Vc2 Fe7 7.e3 Hbd7 8.Fd3 h6 9.Fh4 Hh5 10.Fxe7 Vxe7 11.0-0-0 Hb6 12.Hf3 Fg4 13.Kb1 Hf6 14.Bc1 Hfd7 15.Ka1

Nagyon furcsa profilaktikus királylépés. 15.Hd2 0-0-0 16.h3 (16.a4 a5 17.Ha2) 16...Fe6 17.f4 f6 18.Bhe1 térelőnyt adott volna.

15...0-0-0 16.Hd2 Kb8 17.Ha4 Hxa4 18.Vxa4

18...Vh4 19.Bcf1 Vf6 20.Vc2 Bc8 21.Hb3 Bc7 22.Bc1 Bhc8 23.h3 Fe6 24.Bhf1?!

 

 

24...h5

A világbajnok elmulasztotta a jó esélyt adó 24...c5! 25.Hxc5 Hxc5 26.dxc5 Bxc5 27.Vxc5 Bxc5 28.Bxc5 Vg5 lehetőséget, az aktív vezér jobb, mint világos két bástyája.

25.f4 g6 26.f5 gxf5?!

27.g4! hxg4 28.hxg4 Hb6 29.gxf5 Fd7 30.Hc5 Be8 31.Bce1 Vd6 32.a3 Fc8 33.Vf2 Hd7

34.e4! dxe4 35.Hxe4 Vf8 36.Bg1

Aktív a világos haderő, emiatt Aronjan kezdeményezhetett.

36...Bd8 37.Vh2

Pontatlan. 37.f6 Hb6 38.Bg7 Bcd7 39.Hg5 Bxd4 40.Fc2 B4d7 41.Fb3 megőrizte volna a kezdeményezést.

37...Vh8! 38.Vxh8 Bxh8 39.Bg7 Hb6 40.Hf6 Bd8 41.Bg4 c5 42.He8

42...Bcd7 43.dxc5 Bxd3 44.cxb6 axb6 45.Bf4 B8d5 46.Bef1 Bd1+ 47.Bxd1 Bxd1+ 48.Ka2 Bd5 49.Hg7 Fd7 50.Kb3 Kc7 51.Be4 Kd6 52.He8+ Kc6 53.Hg7 Bd3+ 54.Kb4 Bg3 55.Bc4+ Kd6 56.Bd4+ Kc7 57.Hh5 Bg2 58.Hf6 Fc6

 

59.b3 b5 60.Hg4 Be2 61.Hh6 Fe8 62.Hg4 Fd7 63.Hh6 Fe8 64.Hg4 és döntetlen

 

Caruana,F (2811) - Anand,V (2797)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 d6 6.b4 Fb6 7.a4 a5 8.b5 He7 9.0-0 0-0 10.h3 c6 11.Fb3 Hg6 12.Be1 Be8 13.Hbd2 d5 14.Hf1 dxe4 15.Hg5 Be7 16.Hxe4 Hxe4 17.dxe4 Fe6 18.Bb1 Bd7 19.Vc2 Hf8

Számításba jött a 19...Fxb3 20.Vxb3 Vf6 21.Fe3 Fxe3 22.Hxe3 Hf4 folytatás.

20.He3 Fxe3 21.Fxe3 h6 22.Bed1 Bc8 23.Bxd7 Vxd7 24.Bd1 Ve8 25.bxc6 Vxc6 26.Fd5

26...Vxc3 27.Vxc3 Bxc3 28.Fxb7 Hd7 29.Fa6 Hc5! 30.Fxc5 Bxc5 31.Fb5 Kh7 32.Bd6 Fc4 33.Bb6

33...Fxb5 34.Bxb5 Bxb5 35.axb5 a4 36.b6 a3 37.b7 a2 38.b8V a1V+ és döntetlen

 

Adams,M (2738) - Naiditsch,A (2706)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.Hgf3 cxd4 5.Hxd4 Hf6 6.exd5 Vxd5 7.Hb5 Ha6 8.Hc3 Vd6 9.Fc4 Fe7 10.0-0 0-0 11.Ve2 Bd8 12.Hde4 Hxe4 13.Hxe4 Ve5 14.g3 Hb4 15.c3 Hd5 16.Be1 b6 17.Hd2 Vc7 18.Hf3 Fb7

Arkadij Naiditsch a nyitást sikerrel megoldotta.

19.Fa6 Fxa6 20.Vxa6 Ff6 21.Fg5 Fxg5 22.Hxg5 Bd7 23.Bad1 Bad8 24.Hf3 He7 25.Bxd7 Vxd7 26.a4 Hc6 27.Kg2 h6 28.h4 Kf8 29.Be3 Vd5 30.b4 Vd7 31.a5 Vc8 32.Vxc8 Bxc8 33.axb6 axb6 34.Bd3 Ke7 35.Kf1 b5 36.Ke2 f5 37.Ke3

37...g5 38.hxg5 hxg5 39.Hxg5 He5 40.Bd1 Kf6 41.f4 Bxc3+ 42.Ke2 Hc4 43.Bd7 Bc2+ 44.Kf3 Hd2+ 45.Ke3 Hf1+ 46.Kf3 Bc3+ 47.Kf2 Hxg3

 

48.Hh7+ Kg6 49.Hf8+ Kh5 50.Hxe6 He4+ 51.Ke2 Bb3 52.Hd4 Hg3+ 53.Kd2 Bxb4 54.Bd5 Kg4 55.Kc3 Ba4 56.Bxb5 He4+ 57.Kd3 Ba3+ 58.Kc2 Bc3+ 59.Kb2 Bc5 60.Bxc5 Hxc5 61.Hxf5 Kxf5 és döntetlen

 

Bacrot,E (2711) - Baramidze,D (2594)
Grünfeld védelem [D70]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.0-0-0 Vd6 10.Hb5

A Bundesliga 2014/15-ös szezonjában Etienne Bacrot a 10.h4 Bd8 11.Hb5 Vd7 12.h5 a6 13.Hc3 Fxd4 (13...Hxd4 14.hxg6 hxg6? 15.Fxd4 Vxd4 16.Ve1+-) 14.Vf2 e5 15.Hge2 Fxe3+ 16.Vxe3 Ve6 17.Bxd8+ Hxd8 18.Vh6 Ve7 19.Hd5 Hxd5 20.exd5 Vf8 21.Ve3 f6 22.hxg6 hxg6 23.Hc3 Hf7 24.g4 Kg7 25.He4?! Vb4 26.g5? fxg5 27.Hxg5? Hxg5 28.Vxe5+ Kf7 29.Vxg5 Ve1+ 30.Kc2 Ff5+ 31.Kb3 Vd1+ 32.Kb4 a5+ 33.Kc5 Vc2+ folytatásban szenvedett vereséget Borisz Gelfandtól.

10...Vd7 11.Kb1 Bd8 12.d5 a6 13.Hc3 Ha5 14.Vc1 Ve8 15.h4

A stavangeri szuperversenyen Magnus Carlsen a 15.Fh6 Fxh6 16.Vxh6 e6 17.Hh3 Ve7 18.Fd3 e5 19.Hf2 változatban kezdeményezéshez jutott Fabiano Caruana ellen.

15...e6 16.Ff4 Bd7 17.Fh6

Számításba jött a 17.h5 exd5 18.Fh6 Fxh6 19.Vxh6 Vf8 20.hxg6 Vxh6 21.gxf7+ Bxf7 22.Bxh6 folytatás.

17...Fxh6 18.Vxh6 Vf8 19.Vxf8+ Kxf8 20.h5 exd5 21.exd5 Hac4 22.hxg6 fxg6 23.Fxc4 Hxc4 24.Hh3 Be7 25.Hg5 h5 26.g4 hxg4?

27.Hce4?

Etienne Bacrot a 27.fxg4 Kg8 28.Bh4 Hd6 29.Bdh1 változatban megőrizte volna előnyét.

27...gxf3 28.Bh8+ Kg7 29.Bh7+ Kf8 30.Bh8+ Kg7 31.Bh7+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: www.grenkechessclassic.de

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A híres német üdülőhelyen, Baden-Badenben hétfőn kezdődik az év második szuperversenye, a GRENKE Chess Classic 2015 nyolc résztvevős viadal. A sorozatban kilencszeres bajnok OSG Baden-Baden csapatából öten is játszanak, a rajtlistát a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti. Az olasz Fabiano Caruana, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, az örmény Levon Aronjan, az angol Michael Adams, a francia Etienne Bacrot, a német Arkadij Naiditsch és David Baramidze vesz még részt a tornán, amelynek honlapja a http://www.grenkechessclassic.de. 

Az esztendő második szuperversenyét a híres német üdülőhelyen, Baden-Badenben február 2. és 9. között rendezik meg. Az ezredfordulótól Németország legsikeresebb klubja, az OSG Baden-Baden,  a Grenke Chess Classic nyolc résztvevős tornán a kilencszeres bajnokcsapat jelenlegi és volt tagjai közül hatan játszanak. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, az örmény Levon Aronjan, az angol Michael Adams, a francia Etienne Bacrot és a német Arkadij Naiditsch a klub játékosa, de a világranglista-vezető Magnus Carlsen is szerepelt az erősorrendjükön.

 

A világbajnok Magnus Carlsen újabb sikerével, Wijk aan Zee-ben elért tornagyőzelmével fokozott önbizalommal várhatja az újabb megmérettetést. A norvég világelső eddigi pályafutása során 22(!) szuperversenyt nyert meg. Fontos volt az első helyezés, hiszen utoljára tavaly Samkirban, a Gasimov emlékversenyen diadalmaskodott, 11 hónapja először tudott Élő-pontot nyerni. Az olasz Fabiano Caruana a Tata Steel Chess szuperversenyen a vártnál jóval haloványabb teljesítményt nyújtott, de a nagy felfutása óta a taskenti GP-n és Londonban is gyengélkedett. Viswanathan Anand az elvesztett világbajnoki döntő után londoni elsőségével vigasztalódott. Kellemes emlék számára, hogy két éve győzött a GRENKE Chess Classic tornán.

Levon Aronjan nagy hullámvölgybe került, Michael Adams bármikor képes nagy bravúrokra, Etienne Bacrot sem adja meg könnyen magát. Arkadij Naiditsch címvédőként játszik, formája igen változó. David Baramidze bizonyára ég a bizonyítási vágytól.  

 

A GRENKE Chess Classic verseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2865)

Fabiano Caruana (olasz, 2811)

Viswanathan Anand (indiai, 2797)

Levon Aronjan (örmény, 2777)

Michael Adams (angol, 2738)

Etienne Bacrot (francia, 2711)

Arkadij Naiditsch (német, 2706)

David Baramidze (német, 2594)

 

A nagymesterek játszmánként 100-100 perc gondolkodási idővel rendelkeznek az első 40 lépésre, majd 50-50 perccel a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperces bonusszal. Tilos a döntetlen a 40. lépésig. A fordulókat 15 órától játsszák, február 5-én pihenőnap lesz a viadalon. Az esetleges holtversenyt a több győzelem, majd a sötéttel elért több nyerés, végül az egymás elleni eredmény dönti el. Az első hely sorsát azonban rájátszás döntené el, két 10-10 perces rapidparti (+ 2-2 másodperc), újabb egál esetén két 5-5 perc (+ 2-2 másodperc), végül a „hirtelen halál” játszma, világosnak 6, sötétnek 5 perccel (+ 2-2 másodperc), utóbbinak remifórral. A verseny hivatalos honlapja: http://www.grenkechessclassic.de.

 

Baden-Badenben 1870-ben rendeztek először jelentős sakkversenyt, Adolf Anderssen győzött William Steinitz előtt. 1925-ben Alekszander Aljechint ünnepelték győztesként. 1981-ben Ribli Zoltán a fiatalon elhunyt angol Anthony Miles társaságában végzett az élen. 1992-ben Anatolij Karpov aratott fölényes győzelmet. Számos jelentős nyílt versenyt is szerveztek. Az OSG Baden-Baden sakk-klub 1996-tól már nem csak versenyek szervezésére koncentrált, hanem az edzői munkára, a legnagyobb tehetségek támogatására. A Sakk Akadémia a kezdők, a haladók mellett a professzionális sakkozókat fokozottan segíti.

2006-ban a Német Olimpiai Bizottság a Baden-Baden Sakk-centrumot a német sakkozás hivatalos edzőbázisává nyilvánította. A sakk-centrum fokozottan támogatja a „sakkot az iskolákba” programot, versenyek szervezésével segítséget ad a regionális, az országos, majd a világversenyekre történő felkészülésre. Az edzői munkában fokozott szerepet vállalt az első számú német sakkozó, Arkadij Naiditsch, a szövetségi kapitány  Uwe Bönsch. Az OSG Baden-Baden sakk-klubnak több mint kétszáz tagja van, nyolc csapatuk játszik a különböző bajnokságokban. A kilenc bajnoki cím hű tükre a hathatós szponzori támogatásnak,  a sikeres igazolásoknak, az eredményes munkának.

 

Két éve Viswanathan Anand győzelmével ért véget az I. GRENKE Chess Classic hat résztvevős, kétfordulós torna. A sakkozás 15. világbajnoka ötéves szünet után nyert szuperversenyt. Az indiai sakkozó az elmúlt években elsősorban a világbajnoki küzdelmekre, a páros mérkőzésekre koncentrált, többször is „beáldozta” a tornákat, hogy a címmeccsekre tartogassa a megnyitási újításait, itt-ott „félgőzzel” játszott. Baden-Badenben három győzelem, a + 3 is elegendő volt sikeréhez.

Két fordulóval a befejezés előtt Fabiano Caruana már-már páholyban érezhette magát, egypontos előnnyel vezetett. A tornán Fortuna sokszor kisegítette nehéz helyzetekben, a hajrában már nem volt szerencséje, Michael Adamstől elszenvedett veresége után a befejező játéknapon elrontotta a német Daniel Fridman ellen oly kecsegtető állását.

 

Érdekes versenyt kísérhettünk nyomon, a szervezés méltó volt ahhoz a kitüntető szerephez, amelyet a bajnokcsapat OSG Baden-Baden betölt a nemzetközi sakkéletben. Remek élő közvetítés, elemzés segítette a sakkrajongóknak a minél jobb tájékozódást.

 

A verseny végeredménye:

1.Viswanathan Anand (indiai, 2780) 6,5 pont

2. Fabiano Caruana (olasz, 2757) 6

3-4. Georg Meier (német, 2640) és Michael Adams (angol, 2725) 5

5. Arkadij Naiditsch (német, 2716) 4

6. Daniel Fridman (német, 2667) 3,5

 

 

GRENKE Chess Classic Baden-Baden 2013. február. 7-17.

kat. XIX (2714)

1

2

3

4

5

6

1.

Viswanathan Anand

g

IND

2780

*

*

½

½

½

½

½

½

1

1

½

1

2811

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2757

½

½

*

*

1

½

½

0

1

1

½

½

6

2778

3.

Georg Meier

g

GER

2640

½

½

0

½

*

*

½

½

0

1

½

1

5

2729

4.

Michael Adams

g

ENG

2725

½

½

½

1

½

½

*

*

0

½

½

½

5

2712

5.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2716

0

0

0

0

1

0

1

½

*

*

½

1

4

2642

6.

Daniel Fridman

g

GER

2667

½

0

½

½

½

0

½

½

½

0

*

*

2614

 

Tavaly nyolc résztvevővel rendeztek tornát. Arkadij Naiditsch 5 ponttal végzett az élen. David Baramidze több sötét győzelmével megelőzte Daniel Fridmant, és vívta ki a meghívást a 2015-ös GRENKE Chess Classic viadalra.

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Az orosz női csapat fél pontra a bajnoki címtől, a kínai férfi együttes a lengyelekkel játszik az elsőségért
2017. 06. 25.

Párizsban rájátszás után Magnus Carlsen győzött a GCT első versenyén
2017. 06. 25.

A vb-n a kínai férficsapat legyőzte az orosz együttest és átvette a vezetést
2017. 06. 24.

Párizsban az összetett pontversenyben Carlsen egypontos előnnyel vezet 
2017. 06. 24.

Hanti-Manszijszkban a vb hatodik fordulójában nem született meglepetés 
2017. 06. 23.

Párizsban Carlsen nyerte a rapidversenyt, egypontos előnnyel kezdi a villámtornát
2017. 06. 23.

A GCT párizsi rapidversenyén Magnus Carlsen egypontos előnnyel vezet
2017. 06. 22.

A csapat-világbajnokság ötödik fordulója után az orosz válogatottak az élen
2017. 06. 21.

Párizsban az első játéknap, három forduló után Carlsen és So holtversenyben vezet
2017. 06. 21.

A férfi csapatok viadalán kínai-orosz versenyfutás, a női vb-n az orosz együttes legyőzte a címvédő grúzokat
2017. 06. 20.

Párizsban  kezdődik a Grand Chess Tour 2017-es idénye
2017. 06. 19.

A vb harmadik fordulójában pontot vesztett a kínai férficsapat és az orosz női együttes
2017. 06. 19.

Meglepetések a vb második játéknapján, az orosz férficsapat pontot vesztett a törökökkel szemben
2017. 06. 18.

A csapat-világbajnokságon az orosz női csapat a kínai együttes elleni győzelemmel rajtolt
2017. 06. 17.

Aronjan szenzációs sikere, egypontos előnnyel tornagyőztes
2017. 06. 17.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Sakkolimpia Tromsø, Világranglista, Csapatbajnokság, Női Európa-bajnokság, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Csapat Európa-bajnokság 2013, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix London, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Női Európa-bajnokság 2016, Riga Női Európa-bajnokság 2017, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Wijk aan Zee 2012, Férfi Európa-bajnokság 2012, Tal-emlékverseny, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, 42. sakkolimpia Baku, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Gibraltár, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Aeroflot 2012, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Női csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Csapatbajnokság 2013/14, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, St. Louis USA ch 2017, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, Csapat-világbajnokság 2013, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, La Coruna Rapport Richárd, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Férfi sakkbajnokság, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Chess Tour 2016 London, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Női világbajnokság, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, 60. női bajnokság, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Szeged Női bajnokság, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix-verseny Chengdu, 61. Női bajnokság Hévíz, Ningbo csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Grand Prix 2017 Moszkva, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Klubcsapatok Európa-kupája, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Csapatbajnokság 2016/17, 32. Mitropa-kupa Meissen, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz csapatbajnokság 2012, 63. Férfi bajnokság Gyula, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, SportAccord Peking, Európa-bajnokság 2016, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Szaratov Lékó Péter, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, U16-os sakkolimpia Győr, Orosz csapatbajnokság 2013, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, 62. férfi bajnokság, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Rapport Richard, Sencsen 2017, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Prix Kazany, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 40. sakkolimpia Isztambul, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Kazany Grand Prix, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, V. Grand Slam-döntő, Mi is történt 2016-ban, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, 33. Mitropa-kupa, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Csapatbajnokság 2014/15, Malmő Lékó Péter, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, A 2012-es év krónikája, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Sharjah Masters 2017 Gledura, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Csapatbajnokság 2012/13, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Malmő Lékó Péter, Orosz csapatbajnokság, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Rapport Richárd, Grand Prix 2017, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Rapid-világbajnokság Asztana, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világbajnoki ciklus, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Grand Prix-verseny Chengdu, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog