Dortmundban az olasz Fabiano Caruana másfél pontos előnnyel nyerte meg a 42. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. A befejező játéknapon Lékó Péter remizett a tornagyőztessel, nagymesterünk veretlenül játszotta végig a viadalt. A német derbi nagy csatában dőlt el Georg Meier javára Arkadij Naiditsch ellen. A második helyen előálló holtversenyt az döntötte el, hogy Meier többször játszott sötéttel, mint Lékó. Óriási meglepetésre a tízszeres dortmundi győztes orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elszenvedte második vereségét, a hetedik helyen végzett. A címvédő angol Michael Adams oly sok kihagyott esély után győzelemmel zárta szereplését.

A spanyol megnyitás berlini változatában Lékó Péter és Fabiano Caruana partija lépésismétléssel fejeződött be remivel. A döntetlennel biztossá vált, hogy a július 30-án 22. születésnapját ünneplő Caruana elérte az álomhatárt, a 2800 Élő-pontosok táborába lépett. Ő a hetedik sakkozó, akinek sikerült ez a bravúr Garri Kaszparov, Vlagyimir Kramnyik, Viswanathan Anand, Veszelin Topalov, Magnus Carlsen és Levon Aronjan után. Caruana remekül felkészült a viadalra, szinte hiba nélkül sakkozott.

Lékó Péter veretlenül játszotta végig a tornát, amelyet főpróbának szánt a norvégiai sakkolimpia előtt. Egyetlen játszmában sem volt gondja, Arkadij Naiditsch elleni győzelme pozíciós csúcsteljesítmény volt.

A német Georg Meier az első fordulóban okozott óriási meglepetést Vlagyimir Kramnyik legyőzésével. Befejező partijában bonyolult csatában nyerte meg a honi derbit, letaszítva honfitársát a dobogóról. Arkadij Naiditsch két fontos partit is vesztett.

 

A címvédő angol Michael Adams nem tudta megismételni tavalyi parádés teljesítményét, kihagyott esélyek kísérték összecsapásait, végül megszerezte egyetlen győzelmét.

 

 

A torna negatív szenzációja a tízszeres dortmundi győztes orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik eredménye és mutatott játéka. Harmadik kudarca volt ez sorozatban, a világbajnok-jelölti verseny és a norvégiai szuperverseny után kedvenc városában is gyengén sakkozott. A FIDE ukrán exvilágbajnoka, Ruszlan Ponomarjov is csalódást okozott, Kramnyik legyőzése azért némi gyógyír szereplésére.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2737) – Fabiano Caruana (olasz, 2789) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 56)

Georg Meier (német, 2632) – Arkadij Naiditsch (német, 2705)  1 – 0 (Királyindiai védelem, 65)

Michael Adams (angol, 2743) – David Baramidze (német, 2616)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 43)

 

A verseny végeredménye:

1.Fabiano Caruana (olasz) 5,5 pont

2-3. Georg Meier (német) és Lékó Péter (magyar) 4

4-5 Arkadij Naiditsch (német) és Michael Adams (angol) 3,5

6. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 3

7. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2,5

8. David Baramidze (német) 2

 

42.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2014. július 12-20.

kat. XIX   (2715)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2789

*

1

½

½

1

1

½

1

2934

2.

Georg Meier

g

GER

2632

0

*

½

1

½

½

1

½

4

2777

3.

Lékó Péter

g

HUN

2737

½

½

*

1

½

½

½

½

4

2762

4.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2705

½

0

0

*

½

1

½

1

2716

5.

Michael Adams

g

ENG

2743

0

½

½

½

*

½

½

1

2711

6.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2723

0

½

½

0

½

*

1

½

3

2664

7.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2777

½

0

½

½

½

0

*

½

2604

8.

David Baramidze  

g

GER

2616

0

½

½

0

0

½

½

*

2

2571

 

Az Élő-pontszámok változása:

Fabiano Caruana + 12, Georg Meier + 14,1, Lékó Péter + 2,8, Arkadij Naiditsch + 3,8, Michael Adams – 3, Ruszlan Ponomarjov – 5,7, Vlagyimir Kramnyik – 16,7, David Baramidze – 4,5

 

A virtuális ranglista élcsoportjának állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2877

2. Levon Aronjan (örmény) 2805

3. Fabiano Caruana (olasz) 2801 (+ 12)

4. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2795

5. Hikaru Nakamura (amerikai) 2787

6. Szergej Karjakin (orosz) 2786

7. Viswanathan Anand (indiai) 2785

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2772

9. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2771,4 (+ 5,4)

10. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2760,3 (- 16,7)

21. Lékó Péter (magyar) 2739,8 (+ 2,8)

 

Lékó,P (2737) - Caruana,F (2789)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.Hc3 He8 10.d4 Ff6 11.Be1 d5 12.He2

Péter választása kissé meglepte a tornagyőztest, eltűnődött.

12...Hd6 13.c3 Be8 14.Ff4 c6 15.Hg3 Bxe1 16.Vxe1 g6 17.Fh6 Hf5 18.Hxf5 Fxf5 19.Vd2 Vd7 20.Be1 Be8 21.Bxe8+

A sorozatos cserékkel közeledtek a döntetlen felé.

21...Vxe8 22.f3 Fg7 23.Fxg7 Kxg7 24.g4 Fd7 25.Vf4 Ve1 26.Vc7 Fe6 27.Vxb7 Ve3+ 28.Kg2 Vd2+ 29.Kg1 Ve3+ 30.Kg2 Vd2+ 31.Kg1 és döntetlen

 

Ponomarjov,R (2723) - Kramnyik,V (2777)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hf5 8.Hf3 d5 9.d4 0-0 10.Hc3 Fb4 11.Ff4 Hce7 12.a3 Fd6 13.Vd2 c6 14.g3 f6 15.h4 Fxf4 16.Vxf4 Hg6 17.Vd2 Hd6 18.Fg2 Ff5 19.b3 Vd7 20.Be3 Fe4

Nehéz megérteni, hogy az orosz exvilágbajnok miért törekedett világoson mozgó futójának cseréjére. 20...Bfe8 21.Bxe8+ Bxe8 22.Be1 He7 tartotta volna a feszültséget.

21.Bae1 Bae8 22.B3e2 He7

23.Hxe4 dxe4 24.Hh2 f5 25.c4 Bd8 26.f3 Vc7?!

Vlagyimir Kramnyik a 26...f4 27.gxf4 e3 28.Bxe3 Hdf5 29.Be4 h5 változatban egyenlő esélyekhez juthatott volna.

27.Vc3 Bd7 28.fxe4 Hxe4 29.Fxe4 fxe4 30.Bxe4 Hf5

31.Kg2

A gyalogért sötétnek nincs igazi ellenjátéka.

31...Vd6 32.c5 Vg6?! 33.Bg4 Vh6 34.Hf3 He7 35.Hg5?! Vg6 36.Ve3 Hd5 37.Ve4 Vh6 38.Ve2 Vf6 39.Be4 h6 40.He6 Bff7 41.Hf4 Hc7 42.Ve3 Vf5 43.a4 Bf8 44.Ve2 Bfd8?

45.Vc4+ Kh7? 46.Be5 Vf6 47.Vd3+ Kg8 48.B1e4

Még erősebb volt a 48.Hh5 Vf8 49.Bf1 Bf7 50.Hf4 Bdd7 51.Hg6 Vd8 52.Vc4 folytatás.

48...Bf8 49.Ve2 Bfd8

50.Be7

Ruszlan Ponomarjov válogathatott a nyerések között. 50.He6 Hxe6 51.Bxe6 Vf7 52.Bf4 azonnal nyert volna.

50...Bxe7 51.Bxe7 Hd5 52.Be8+ Kf7 53.Hxd5 Bxd5

54.Bb8 Vxd4 55.Ve8+ Kf6 56.Bxb7 Vxc5 és egyúttal sötét feladta, nem várta meg a mattot az 57.Bf7+ Kg6 58.Bf8+ Kh7 59.Bh8 folytatásban.

 

Meier,G (2632) - Naiditsch,A (2705)
Királyindiai védelem [E99]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.d4 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.He1 Hd7 10.Hd3 f5 11.f3 f4 12.Fd2 h5 13.Bc1 g5

14.c5 dxc5 15.b4 cxb4 16.Hb5 c6 17.d6 Hd5 18.Hxb4 Vb6+ 19.Kh1 Hxb4 20.Hc7 Bb8 21.Vb3+ Kh8 22.Fxb4 c5 23.Fc3 Vxb3?! 24.axb3 a6 25.g3 b5 26.He6 Be8? 27.Hxg7

Mi szólt a 27.Hxg5 Kg8 28.Fa5 fxg3 29.Bg1 gxh2 30.Kxh2 folytatás ellen?

27...Kxg7 28.Bg1 Kh6

29.h4 g4 30.fxg4 Fb7 31.g5+ Kg6 32.Ff3 fxg3 33.Kg2 b4 34.Fe1 a5 35.Kxg3 a4 36.bxa4 Fa6 37.Fg2 c4 38.Fh3 Hc5 39.Ff5+ Kg7 40.d7 Bed8

 

41.Kf3 Hd3 42.Fg3 Bb7 43.Bgd1 Bbxd7 44.Fxd7 Bxd7 45.Ke3 Kg6 46.Fe1 Bd4 47.Fxb4 Hxc1 48.Bxc1 Fb7 49.Fe1 Bxe4+ 50.Kd2 Bd4+?

Döntetlen lett volna az 50...c3+ 51.Kxc3 Bxa4 folytatás.

51.Kc3 Fd5 52.a5 Bd3+ 53.Kb4 e4 54.a6 e3 55.a7 Fa8 56.Ba1 e2 57.Fc3?! Bd1?

 

58.Ba6+ Kf5 59.Bf6+ Ke4 60.Bf8 Bb1+ 61.Kxc4 Bc1 62.Be8+ Kf3 63.g6 Fc6 64.g7 Bg1 65.g8V és sötét feladta

 

Adams,M (2743) - Baramidze,D (2616)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.a4 c5 16.d5 c4 17.Fg5 h6 18.Fe3 Hc5 19.Vd2 h5 20.Fxc5 dxc5 21.Beb1

A gyakorlatban legtöbbször a[21.Hf1 Ve7 (21...Vc7 22.Vg5) 22.Beb1 folytatás fordult elő.

21...Hd7 22.b3 Hb6 23.Ve2 cxb3 24.Fxb3 c4 25.Fd1 Fc8?

 

26.axb5 a5 27.Hd2 Vc7 28.Hgf1 Fd7 29.He3 Bec8 30.Vf3 a4 31.Fe2 Ba5 32.Hdxc4 Hxc4 33.Fxc4 Fe8

34.b6 Vd6 35.Fd3 Bac5 36.Fc2 Bxc3 37.Fxa4 Fxa4 38.b7 Bb8 39.Bxa4 Vc7 40.Ba7 Kg7 41.Kh2 Fe7 42.Ba8 Bxb7

43.Hf5+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://www.sparkassen-chess-meeting.de/2014/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Dortmundban zajló 42. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny hatodik fordulója után már tornagyőztesként ünnepelhették az olasz Fabiano Caruanát. A címvédő angol Michael Adams elleni nyerésével másfél pontra növelte előnyét a holtversenyben második Lékó Péter és a német Arakadij Naiditsch előtt. Lékó sötéttel remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal, Naiditsch legyőzte az ukrán Ruszlan Ponomarjovot. Az utolsó fordulóban Lékó Péter világossal Fabiano Caruanával mérkőzik meg.

 

 

Fabiano Caruana visszavágott tavalyi vereségéért 

Fabiano Caruana második dortmundi trófeáját ünnepelheti. A szuperverseny hatodik fordulójában a címvédő Michael Adams ellen nyert. Tavaly Adams győzött a spanyol megnyitás berlini változatában, ezúttal Caruana érdekes ötlettel rukkolt ki, újítása bevált. Az angol nagymester kisebb pontatlanságai már elegendőek voltak  Caruana újabb győzelméhez. Királyszárnyi gyalogtöbbletének mozgósításával szabad gyalogot képzett, ez eldöntötte a pont sorsát. Caruana a virtuális világranglistán átlépte a bűvös 2800 Élő-pontos határt, 2801,7-tel a harmadik helyen.   

 

Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter a 110. játszmát vívták egymással, nyolcvan döntetlen mellett az exvilágbajnok 21-8-ra vezetett. Klasszikus gondolkodási idővel hatvanadszor mérkőztek meg, a statisztika szerint Kramnyiknál az előny 6-4-gyel, és 49 remivel. Emlékezetes nagy csaták jellemezték eddigi viaskodásukat, a mai játszma békés lefolyású volt. A vezérindiai védelem egyik ritkább változatában nagymesterünk pontos játékkal még kis előnyt is szerzett, a sorozatos cserék végül pontosztozkodáshoz vezettek.

 

A német Arkadij Naiditsch a FIDE ukrán ex-világbajnokára, Ruszlan Ponomarjovra mért vereséget. Elegendő volt egy pontatlan csere, Naiditsch elfogalalhatta a fontos e5 centrális mezőt, több nem engedte ki a kezéből a kezdeményezést, a sötét királyállást vette tűz alá. Ponomarjov nem talált védelmet.

A német derbin David Baramidze és Georg Meier jól ismert remivariban osztozott meg a ponton.

 

A 6. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2789) – Michael Adams (angol, 2743) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 48)

David Baramidze (német, 2616) – Georg Meier (német, 2632) döntetlen (Katalán megnyitás, 38)

Arkadij Naiditsch (német, 2705) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 49)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Vezérindiai védelem, 41)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 5 pont

2-3. Lékó Péter és Arkadij Naiditsch 3,5

4. Georg Meier 3

5-6. Michael Adams és Vlagyimir Kramnyik 2,5

7-8. Ruszlan Ponomarjov és David Baramidze 2

 

42.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2014. július 12-20.

kat. XIX   (2715)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2789

*

.

½

1

½

1

1

1

5

2972

2.

Lékó Péter

g

HUN

2737

.

*

1

½

½

½

½

½

2756

3.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2705

½

0

*

.

½

½

1

1

2787

4.

Georg Meier

g

GER

2632

0

½

.

*

1

½

½

½

3

2730

5.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2777

½

½

½

0

*

½

.

½

2646

6.

Michael Adams

g

ENG

2743

0

½

½

½

½

*

½

.

2670

7.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2723

0

½

0

½

.

½

*

½

2

2578

8.

David Baramidze

g

GER

2616

0

½

0

½

½

.

½

*

2

2602

 

Az utolsó forduló párosítása:

Lékó Péter – Fabiano Caruana

Ruszlan Ponomarjov – Vlagyimir Kramnyik

Georg Meier – Arkadij Naiditsch

Michael Adams – David Baramidze

 

Kramnyik,V (2777) - Lékó,P (2737)
Vezérindiai védelem [E14]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.e3 Fb7 5.Fd3 d5 6.b3 Fe7 7.0-0 0-0 8.Fb2 c5 9.cxd5 Hxd5 10.Hbd2

Az orosz exvilágbajnok ritkább változattal próbálkozott. Pétert azonban nem érte felkészületlenül a választás.

10...Hd7 11.Ve2 Bc8 12.Bfd1 cxd4 13.Hxd4 Vc7 14.Hc4 a6 15.Bac1 b5 16.Hd2 Vb8 17.He4

17...Bxc1 18.Bxc1 Bc8 19.Bd1 H7f6 20.Hxf6+ Fxf6 21.Vd2

21...Fe7

Az újabb cseréket el lehetett volna kerülni a 21...Bd8 22.Ve2 g6 folytatással.

22.Fe4 Hf6 23.Fxb7 Vxb7 24.Bc1 h6 25.Bxc8+ Vxc8 26.Vc2 Vxc2 27.Hxc2 Hd5 28.Kf1 f6 29.e4 Hb4 30.Hxb4 Fxb4 31.Ke2 Kf7 32.g4 e5 33.h4 g5 34.h5 Ke6 35.Kd3 Kd6 36.f3 Kc6 37.a3 Fd6 38.b4 Fe7 39.Kc2 Fd6 40.Kd3 Fe7 41.Kc2 Fd6 és döntetlen

 

Caruana,F (2789) - Adams,M (2743)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fd7 10.Bd1 Fe7 11.Hc3 Kc8 12.g4 Hh4 13.Hxh4 Fxh4 14.Fe3

Újítás, a korábban látott 14.He4 b6 15.Fg5 Fxg5 16.Hxg5 h6 17.Hxf7 Be8 18.f4 folytatás helyett, amelyet többek között a norvég szuperversenyen Szergej Karjakin és Magnus Carlsen is "tesztelt".

14...b6

Fabiano Caruana 14...h5-re a 15.g5 c5 16.Bd5 b6 17.e6 Fxe6 18.Be5 Fxh3 19.Be4 Fg4 20.f3 Fxf3 21.Bxh4 változatot tervezhette.

15.Bd2 c5

Számításba jött a 15...h5 16.Bad1 Fe6 17.g5 f6 18.gxf6 gxf6 19.Bd4 Fg5 folytatás.

16.Hd5 Be8 17.Bad1 Fc6 18.Ff4 h6 19.Kg2 Kb7 20.c4 a5

Figyelmet érdemelt a 20...f6 21.Be1 g5 22.Fh2 fxe5 23.Bxe5 Bxe5 24.Fxe5 Be8 folytatás.

21.Be1 Bad8 22.Fg3 Fxg3 23.Kxg3

23...f6 24.f4 Be6 25.Bdd1 fxe5 26.Bxe5 Bed6 27.f5 a4

Jobb volt a 27...b5 28.b3 Fxd5 29.Bdxd5 Bxd5 30.cxd5 c4 választás.

 

28.Kf4 b5 29.b3 a3?! 30.Ke4 b4

31.h4

Fabiano Caruana a királyszárnyi gyalogtöbbletét sikerrel mozgósította.

31...B6d7 32.Bd2 Bf7 33.g5 hxg5 34.hxg5 Bh8 35.Kf4 Bh1 36.Bf2 Bg1 37.He7 Fh1

 

38.g6 Bf6 39.Bxc5 Bd6 40.Bb5+ Ka6 41.Hd5 Fxd5 42.Bxd5 Bxd5 43.cxd5 Kb6

44.f6 gxf6 45.Kf5 Kc5 46.Kxf6 Kxd5 47.g7 c5 48.Bf5+ és sötét feladta

 

Naiditsch,A (2705) - Ponomarjov,R (2723)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d6 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.a4 Ff8 14.Fd3 c6 15.Vc2 Vc7 16.b3 g6 17.Fb2 Bac8 18.Bad1 Hh5 19.Vb1 bxa4 20.bxa4 exd4 21.cxd4 d5 22.Bc1 Hf4 23.Ff1 Vb8 24.g3 He6 25.h4 Fg7 26.Fh3 c5 27.dxc5 Fxb2 28.Vxb2 Hdxc5?

Őrizetlenül hagyta a fontos e5 centrummezőt.

 

29.He5 Bed8 30.Fxe6 Hxe6 31.Bxc8 Vxc8 32.Bc1

Jóval erősebb volt a 32.exd5 Fxd5 33.Hg4 Vb7 34.Hh6+ Kf8 35.Vh8+ Ke7 36.Vg7 Bf8 37.Hg4 folytatás.

32...Va8 33.exd5 Fxd5 34.Hg4 Fh1?

35.Hf6+ Kf8 36.Hxh7+ Kg8 37.Hf6+ Kf8 38.f3 Fxf3 39.Va3+ Kg7 40.Hxf3 Kxf6

41.Vb2+

Pontosabb volt a 41.Vc3+ Ke7 42.He5 Ke8 43.Hc6 Bd6 44.Vh8+ Hf8 45.Ve5+ Be6 46.Vc7 Hd7 47.a5 folytatás.

41...Ke7 42.He5 Hd4 43.Bf1 f5 44.Be1 Vd5

45.Vb6 Bd6 46.Vc7+ Kf8 47.Hxg6+ Bxg6 48.Ve7+ Kg8 49.Ve8+ és sötét feladta

 

Baramidze,D (2616) - Meier,G (2632)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Hf3 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Bd1 b6 10.Ff4 Fb7 11.Hc3 dxc4 12.Hd2 Hd5 13.Hxc4 Hxf4 14.gxf4 Vc7 15.e3 Bad8 16.Bac1 c5 17.d5 exd5 18.Hxd5 Fxd5 19.Bxd5 b5 20.He5 Hxe5 21.Bxe5 Fd6 22.Bd5 Fe7 23.a4

A júniusi magyar-lengyel válogaott mérkőzésen Erdős Viktor és Gajewski a 23.Be5 Fd6 24.Bd5 Fe7 25.Be5 Fd6 lépésismétléssel remizett. David Baramidze még próbálkozott, de a változat megítélésén nem tudott változtatni.

23...a6 24.axb5 axb5 25.Be5 Fd6 26.Bd5 Fe7 27.Bcd1 Bxd5 28.Bxd5 Bd8 29.b3 g6 30.Bxd8+ Fxd8 31.Ff1 Vd7 32.Ve2 c4 33.bxc4 bxc4 34.Vxc4 Vg4+ 35.Fg2 Vd1+ 36.Ff1 Vg4+ 37.Fg2 Vd1+ 38.Ff1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi 42. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny ötödik fordulójában Lékó Péter világossal nyert a német Arkadij Naiditsch ellen. Nagymesterünk a végjátékban tökéletes technikával használta ki ellenfele állásának gyengeségeit. Az olasz Fabiano Caruana megőrizte egypontos előnyét, sötéttel remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. Kecsegtető állását az angol Michael Adams a német Georg Meier, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a német David Baramidze ellen rontotta döntetlenre. Lékó Péter hatodik partijában sötét lesz a tízszeres dortmundi győztes Vlagyimir Kramnyikkal szemben.

 

A torna ötödik játéknapján Lékó Péter megszerezte első győzelmét, a nyeréssel a második helyre lépett előre. A német Arkadij Naiditsch elleni partijában nagy csatában, a végjátékban tökéletes technikával használta ki esélyét. Ellenfele állásában meglevő gyengeségekre sikerrel játszott rá, valamennyi tisztje aktívabb volt, királyának betörése volt a végső poén.

 

Az olasz Fabiano Caruana megőrizte egypontos előnyét. A Grünfeld védelmű játszmában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak egy pillanatra sem volt igazi nyerőesélye a remekül felkészült éllovassal szemben.

 

A címvédő angol Michael Adams ismét bosszankodhat, a német Georg Meier ellen kecsegtető pozícióját nem tudta nyerésig fokozni.

 

Messze nincs csúcsformában a FIDE exvilágbajnoka, az ukrán Ruszlan Ponomarjov. Többször is nyerőesélyt szalasztott el a német David Baramidzével vívott küzdelmében.

 

Az 5. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) – Fabiano Caruana (olasz, 2789) döntetlen (Grünfeld védelem, 48)

Lékó Péter (magyar, 2737) – Arkadij Naiditsch (német, 2705) 1 – 0 (Vezércsel, 50)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) – David Baramidze (német, 2616) döntetlen (Spanyol megnyitás, 65)

Georg Meier (német, 2632) – Michael Adams (angol, 2743) döntetlen (Szláv védelem, 60)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 4 pont

2. Lékó Péter 3

3-5. Michael Adams, Arkadij Naiditsch és Georg Meier 2,5

6-7. Vlagyimir Kramnyik és Ruszlan Ponomarjov 2

8. David Baramidze 1,5

 

42.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2014. július 12-20.

kat. XIX   (2715)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2789

*

.

.

½

1

½

1

1

4

2930

2.

Lékó Péter

g

HUN

2737

.

*

½

1

½

.

½

½

3

2755

3.

Michael Adams

g

ENG

2743

.

½

*

½

½

½

½

.

2714

4.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2705

½

0

½

*

.

½

.

1

2732

5.

Georg Meier

g

GER

2632

0

½

½

.

*

1

½

.

2753

6.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2777

½

.

½

½

0

*

.

½

2

2625

7.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2723

0

½

½

.

½

.

*

½

2

2631

8.

David Baramidze

g

GER

2616

0

½

.

0

.

½

½

*

2597

 

 

A 6. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Michael Adams

David Baramidze – Georg Meier

Arkadij Naiditsch – Ruszlan Ponomarjov

Vlagyimir Kramnyik – Lékó Péter

 

Lékó,P (2737) - Naiditsch,A (2705)
Vezércsel [D36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.cxd5 exd5 5.Fg5 c6 6.Vc2 Fe7 7.e3 Hbd7 8.Fd3 Hh5

A tavalyi tornán Michael Adams a 8...h6 9.Fh4 Hh5 10.Fxe7 Vxe7 11.Hge2 Hb6 12.0-0 0-0 13.Bab1 változatban kis hátrányban játszott nagymesterünkkel szemben.

9.Fxe7 Vxe7 10.Hge2 Hhf6 11.0-0 Hb6 12.Bae1 0-0 13.Hf4 Fd7 14.g3 Vd6 15.f3 Bfc8

16.g4 g6 17.a3 c5 18.Vd2 cxd4 19.exd4 Fc6 20.g5 Hfd7 21.Be2 Be8 22.Bfe1 Bxe2 23.Bxe2 Hf8 24.h4 Be8 25.Bxe8 Fxe8

26.Ve3 Fc6 27.Kg2 f6 28.gxf6 Vxf6 29.Kg3 Kf7 30.Hd1 Hbd7 31.Hf2 g5?!

A német sakkozó Péter időzavarában hozott rossz döntést.

32.hxg5 Vxg5+ 33.Kh2 Ve7 34.Hg4 Vxe3 35.Hxe3 Hf6 36.Kg3 H8d7

 

 

37.Kh4

Sötét gyalogszerkezetében gyengeségek, lényeges a futók hatóereje közti különbség, világos huszárjai aktívabbak!

37...Hb6 38.Kg5 Hc8 39.Hg4 Hxg4 40.fxg4 Hd6

41.Fxh7 Hb5 42.He2 Kg7 43.Fd3 Hd6 44.Kf4 Fd7 45.Hc3 Fc6 46.Hd1 Hf7 47.He3 Hd8 48.Ff5 Hf7?

 

49.Fe6 Hd6 50.Ke5 és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2777) - Caruana,F (2789)
Grünfeld védelem [D73]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.cxd5 cxd5 6.Hf3 Fg7 7.He5 0-0 8.Hc3 b6

Az éllovas olasz nagymester ritkább változatot választott. 8...e6 9.0-0 Hc6 10.Hxc6 bxc6 11.Ha4 (11.Ff4) 11...Hd7 számít a főváltozatnak.

9.Fg5 Fb7 10.Bc1 He4 11.Ff4 Hxc3 12.Bxc3 f6 13.Hc4 Bf7

Fabiano Caruana hosszasan tűnődött, jó döntést hozott. A csapdát elkerülte, 13...Hc6?-ra 14.Hd6! következett volna.

14.0-0 Hc6 15.Ha3 e6 16.Va4 Bc8 17.Bfc1 a6 18.Vd1 g5 19.Fd2 f5 20.Hc2

20...Bfc7 21.Ff1 Hb8 22.Bxc7 Bxc7 23.Hb4 h6 24.Bxc7 Vxc7 25.e3 a5 26.Hd3 Hd7 27.b4 axb4 28.Hxb4 Hf6 29.Va4 Ff8 30.Hd3 Fc6 31.Va6 He4 32.Fb4 Fxb4 33.Hxb4 Hd6 34.Va3 Fe8 35.Hd3 Fb5 36.He5 Fxf1 37.Kxf1 Hc4 38.Va8+ Kg7 39.Hd3  

 

39...Hd2+ 40.Kg2 Vc4 41.Va7+ Kg8 42.Va8+ Kg7 43.Va3 b5 44.Ve7+ Kh8 45.Vf8+ Kh7 46.Vf7+ Kh8 47.Vf8+ Kh7 48.Vf7+ és döntetlen

 

Meier,G (2632) - Adams,M (2743)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.Vb3 Vb6 6.Hc3 e6 7.Hh4 Fe7 8.h3 Fh5 9.g4 Fg6 10.Hxg6 hxg6 11.Fg2 g5 12.Fd2 Hbd7 13.Va4 Vc7 14.cxd5 Hxd5 15.0-0 0-0 16.Bac1 Bad8 17.Vc2 Vb8 18.Bfd1 Bfe8 19.He2 Hf8 20.a3 Hg6 21.b4 Hh4 22.Vb3

22...e5 23.Fh1 a6 24.a4

Jobb volt a 24.Hc3 Hxc3 25.Fxc3 exd4 26.Fxd4 Fd6 27.Vc3 folytatás.

24...exd4 25.Hxd4 Hf4 26.exf4 Bxd4 27.fxg5 Bed8 28.Fe3 Bxb4 29.Vc2 Ve5 30.Bxd8+ Fxd8 31.Bb1 a5 32.Fd2?

32...Fc7

A címvédő jelentős előnyt ért el, de nem tudta egész pontra váltani.

33.Kf1 Vh2 34.Ke2 Ve5+ 35.Kf1?! Vh2 36.Ke2 Bxb1!? 37.Vxb1 Vxh3 38.Ve4 Hg6 39.Ve8+ Hf8 40.Ff3 Vh2 41.Fe3 Ve5 42.Vxe5 Fxe5 43.Fe4 He6 44.g6 Ff4 45.Fb6 Fc7 46.Fe3 Kf8 47.Kd3 Ke7 48.Kc4 fxg6 49.Fxg6 Kf6 50.Ff5 g6 51.Fxe6 Kxe6 52.f4 Fb8 53.Fd2 Fc7 54.Fe3 Fd6 55.Fd2 Kf7 56.Fe3 Fb4 57.Fc1 Ke6 58.Fe3 Kf7 59.Fc1 Ke6 60.Fe3 Kf7 és döntetlen

 

Ponomarjov,R (2723) - Baramidze,D (2616)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.a4 c5 16.d5 c4 17.Fg5 Bb8 18.Vd2 Fc8 19.axb5 axb5 20.Ba7 Hc5 21.Bea1 Fg7 22.Fe3 Be7?

23.Fxc5 dxc5 24.Bxe7 Vxe7 25.Vg5 b4 26.Vxe5 Vb7 27.Vf4

Az ukrán exvilágbajnok messze nincs csúcsformában. 27.Vd6 Hd7 28.e5 Ff8 29.Vc6 Fg7 30.Fe4 döntő előnyéhez vezetett volna.

27...Hd7 28.He2 h6 29.h4

Ponomarjov engedett a szorításból.

29...Ba8 30.Vc1 b3 31.Fd1 Hb6 32.Bb1?! f5 33.Hd2 fxe4 34.Hxe4 Vxd5 35.H2g3 Fb7?! 36.Ff3 Ve5 37.Vd2 Bf8

38.Ba1 Kh8 39.Ba5 Ve7 40.Bxc5!?

Ponomarjov a 40.h5 g5 41.Ve2 Fe5 42.Bb5 (42.Hxg5 Vxg5 43.Fxb7 Fxg3 44.fxg3) 42...Hc8 43.Fg4 változatban nagyobb előnyt érhetett volna el.

40...Ba8 41.Vc1 Vxh4?

 

42.Bb5 Vd8 43.Hf1

Kimaradt a 43.Hg5 hxg5 44.Fxb7 Ba2 (44...Ba7 45.Ff3 Ha4 46.Fe2) 45.Vb1 lehetőség.

43...Fxe4 44.Fxe4 Ve8 45.Fxa8 Vxb5 46.Fe4 Kh7 47.He3 h5 48.Vb1 Ve8 49.Kf1 Fh6 50.Hd5 Hxd5 51.Fxd5

51...Ve5 52.Fxc4 Vf4 53.Fxb3 Vc1+ 54.Vxc1 Fxc1 55.c4 Fxb2 56.c5 h4 57.Ke2 Kg7 58.Kd3 g5 59.Ke4 Kf6 60.f4 gxf4 61.Kxf4 Fe5+ 62.Kg4 Fg3 63.c6 Ke7 64.c7 Kd7 65.c8F+ Kc7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 Fotók: http://www.sparkassen-chess-meeting.dr/2014/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi 42. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyen negyedszer is remizett Lékó Péter. A német David Baramidze jól felkészült a katalán megnyitásból. A olasz Fabiano Caruana kihasználta a német Georg Meier fatális hibáját, újabb győzelmével egy pontra növelte előnyét. Döntetlennel ért véget a német Arkadij Naiditsch és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik játszmája. Nyerőesélyes állását rontotta remire az angol Michael Adams az ukrán Ruszlan Ponomarjovval szemben. Pihenőnap után pénteken folytatódik a pontvadászat, Lékó világossal Naiditsch ellen játszik.

 

Nehéz küzdelemben nyert harmadszor az olasz Fabiano Caruana. A francia védelem nagy specialistájának számító német Georg Meier a különböző oldalra történt sáncolás mellett újított, megragadta a kezdeményezést. Caruana pontosan védekezett, majd az ellentámadás lehetőségét kihasználta. Meier fatális hibát követett el, királya védtelen maradt.

 

A negyedik játéknapon még három döntetlen született. A német David Baramidze jól felkészült a katalán megnyitásból, végig őrizte kis előnyét Lékó Péterrel vívott partijában.

 

Mínuszban az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, de mégis a spanyol megnyitás berlini változatát játszotta meg a német Arkadij Naiditsch ellen. Kölcsönösen pontos játék után a várt döntetlen született meg.

 

Nagy esélyt szalasztott el a címvédő angol Michael Adams. A spanyol megnyitású partiban túljátszotta az ukrán Ruszlan Ponomarjovot, de többször is kihagyta a a nyeréshez vezető folytatásokat, örökös sakk lett a vége.

 

A 4. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2789) – Georg Meier (német, 2632) 1 – 0 (Francia védelem, 38)

Michael Adams (angol, 2743) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) döntetlen (Spanyol megnyitás, 54)

David Baramidze (német, 2616) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Katalán megnyitás, 52)

Arkadij Naiditsch (német, 2705) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) döntetlen (Spanyol megnyitás, 47)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 3,5 pont

2. Arkadij Naiditsch 2,5

3-5. Michael Adams, Lékó Péter és Georg Meier 2

6-7. Ruszlan Ponomarjov és Vlagyimir Kramnyik 1,5

8. David Baramidze 1

 

42.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2014. július 12-20.

kat. XIX   (2715)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2789

*

½

.

.

1

1

.

1

3005

2.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2705

½

*

½

.

.

.

½

1

2826

3.

Michael Adams

g

ENG

2743

.

½

*

½

.

½

½

.

2

2735

4.

Lékó Péter

g

HUN

2737

.

.

½

*

½

½

.

½

2

2678

5.

Georg Meier

g

GER

2632

0

.

.

½

*

½

1

.

2

2756

6.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2723

0

.

½

½

½

*

.

.

2638

7.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2777

.

½

½

.

0

.

*

½

2587

8.

David Baramidze

g

GER

2616

0

0

.

½

.

.

½

*

1

2559

 

A pénteki 5. forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik – Fabiano Caruana

Lékó Péter – Arkadij Naiditsch

Ruszlan Ponomarjov – David Baramidze

Georg Meier – Michael Adams

 

Caruana,F (2789) - Meier,G (2632)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 cxd4 8.Hxd4 Fc5 9.Vd2 0-0 10.0-0-0 a6 11.Vf2 Fxd4 12.Fxd4 b5 13.Fe3 Va5 14.Kb1 b4 15.He2 Vc7 16.Hd4

A tavalyi dortmundi tornán Fabiano Caruana a 16.Hg3 a5 17.Hh5 a4 18.Fb5 Fa6 19.Fxa6 Bxa6 20.Bd3 Bc8 21.Bc1 He7 22.Vd2 Vb7 folytatásban kis hátrányba került Georg Meirrel szemben.

16...Hxd4 17.Fxd4 a5 18.Fb5

Szergej Karjakin a tavalyi Világkupán a 18.Bd3 f6 19.Bf3 fxe5 20.fxe5 Fa6 változatban nem tudott előnybe kerülni Dmitrij Andrejkin ellen.

18...Fa6 19.Fxd7 Vxd7 20.g4 a4 21.b3 Vc6

A német nagymester újított a tavalyi orosz szuperbajnokságon Karjakin és Goganov partijában látott 21...Bfc8 22.f5 Vb5 23.Bhe1 axb3 24.cxb3 Bc3 (24...Va5) 25.Be3 (25.Fxc3 bxc3) 25...Bxe3 26.Fxe3 Bc8 folytatáshoz képest.

 

22.f5 Fb5 23.Bd2 axb3 24.cxb3 Ba3 25.Be1 Bfa8 26.Be3 Bc8! 27.Ve1 Bc7

Georg Meier kicsit kedvezőbb állásában próbálkozott, Fabiano Caruana higgadtan védekezett.

28.Vd1 Ba8 29.Be1 Bac8 30.Vf3 Va6 31.Bed1 Va3 32.Fb2 Va6 33.Ve3 Kh8

 

34.f6 gxf6? 35.exf6 Bg8 36.g5 h6?

Időzavarban, s immár hátrányosabb pozícióban nagy hiba.

37.Bg1 Bcc8??

38.g6! és sötét feladta

 

Baramidze,D (2616) - Lékó,P (2737)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Va4 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fd6 11.a3 Hbd7 12.b4 Ba7 13.Hc3 Va8 14.Hh4 Fxg2 15.Hxg2 c6 16.He4

A tavalyi világbajnok-jelölti versenyen Magnus Carlsen a 16.Bac1 a5 17.He4 Hxe4 18.Vxe4 Bc8 19.Hf4 axb4 20.Fxb4 c5 21.Vxa8 Baxa8 22.dxc5 Fxc5 változatban nem tudott előnyt elérni Levon Aronjannal szemben.

16...Hxe4 17.Vxe4 Hb6 18.Bfc1 Bc8 19.Ba2 a5 20.bxa5 Hc4 21.Fb4 Fc7 22.He3 Hxe3 23.Vxe3 Fxa5 24.Fc5 Ba6 25.Bac2 h6 26.Ve4 Vb7 27.e3 Vd7

A német sakkozó őrizte kis előnyét.

28.Fb4 Fd8 29.Bc3 Ff6 30.h4 Fd8 31.B1c2 Ff6 32.Bc1 Fd8 33.B1c2 Ff6 34.Kg2 Fd8 35.Ve5 Ff6 36.Vc5 Bd8 37.Vh5 Bc8 38.Vc5 Bd8 39.Vh5 Bc8 40.Kh2 Bd8 41.Vf3 Bc8 42.Vh1 Vc7 43.Ve4 Vd7 44.Vh1 Vc7 45.Ve4 Vd7 46.h5 Fd8 47.Vh1 Ff6 48.Vc1 Bb6 49.Bc5 Fe7 50.B5c3 Ff6 51.Bc5 Fe7 52.B5c3 és döntetlen

 

Naiditsch,A (2705) - Kramnyik,V (2777)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Ke8 10.Hc3 h5 11.Ff4 Fe7 12.Bad1 Fd7

Sötéttel előszeretettel játsszák a 12...Fe6 13.Hg5 Bh6 változatot.

13.g3 Bd8 14.Fg5 Hh6 15.Kg2 Ff5 16.Bxd8+ Fxd8 17.Fxd8 Kxd8 18.Bd1+ Ke7 19.Bd2 a5 20.Hd4 Fc8 21.f3 Bd8 22.g4

 

 

22...c5 23.Hb3 Bxd2+ 24.Hxd2 Ke6 25.Hc4 hxg4 26.hxg4 Fd7 27.a4 b6 28.Kg3 g5 29.b3 Fc6 30.f4 gxf4+ 31.Kxf4 Hg8 32.He4 Fxe4 33.Kxe4 He7 34.Hd2 Hd5 35.Hf3 Hc3+ 36.Kd3 Hd1 37.Ke2 Hc3+ 38.Kd3 Hd1 39.Ke2 Hc3+ 40.Kd2 Hd5 41.c3 Hf4 42.Ke3 Hh3 43.c4 c6 44.Ke2 Hf4+ 45.Ke3 Hh3 46.Ke2 Hf4+ 47.Ke3 Hh3 és döntetlen

Adams,M (2743) - Ponomarjov,R (2723)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 d6 6.Fe3 Fb6 7.Fxc6+ bxc6 8.h3 0-0 9.Be1 h6 10.Hbd2 Fe6 11.Hf1 Bb8 12.b3 c5 13.Hg3 Hd7 14.c3 d5 15.d4 cxd4 16.cxd4 Fa5 17.Fd2 Fxd2 18.Vxd2 dxe4 19.Bxe4

Erősebb volt a 19.Hxe4 exd4 20.Hxd4 Fd5 21.Hg3 folytatás.

19...exd4 20.Bxd4 c5 21.Bd3 Vc7 22.Hh5 Ff5 23.Vc3 f6 24.Be3 Fg6 25.Hg3 Hb6 26.Bae1 Hd5 27.Vc4 Ff7 28.Be4 Bb4 29.Vc1 Fg6 30.Bc4 Bc8 31.Hh4 Fd3

32.Hgf5! g6?

Nehéz állásban vesztőlépés. 32...Kh8-ra 33.Vd2 Fxf5 34.Hxf5 Bd8 35.Bd1 is tartós előnyt biztosított volna. 32...Fxc4-re 33.bxc4 Hf4 34.He7+ Kf8 35.Hxc8 Hd3 36.Hg6+ Kf7 37.Hh8+ Kg8 38.Be8+ Kh7 39.Vc2 következett volna.

33.Hxh6+

A címvédő válogathatott a kecsegtető folytatások között. 33.Vd2 Fxf5 34.Vxd5+ Kg7 35.Hxf5+ gxf5 36.Vxf5 is hatásos volt.

33...Kg7?! 34.Hg4 g5

35.Vd2

Adams azonnal nyerhetett volna a 35.Hxf6! Hxf6 (35...Kxf6 36.Hf3) 36.Vxg5+ Kf7 37.Bxb4 cxb4 38.Hf3 Fe4 39.He5+ Ke6 40.Hg4 Vc3 41.Be3 változatban.

35...Hf4 36.Bxb4?!

Világos fokozatosan engedett a szorításon. 36.Vc3 Vd8 37.Bxc5 Bxc5 38.Vxc5 Bb7 39.Hf5+ Fxf5 40.Vxf5 gyalogelőnyhöz vezetett volna.

36...cxb4 37.Vxb4?! He2+ 38.Bxe2 Fxe2 39.Hf5+ Kh8 40.Hg3 a5 41.Ve4 Fxg4 42.Vxg4 Bd8  

 

43.Vh5+ Vh7 44.Vf3 Ve7 45.Hf5 Ve1+ 46.Kh2 Kg8 47.He3 Vc3 48.g3 Bd2 49.Kg1 Bxa2 50.Vd5+ Kf8 51.Vd8+ Kf7 52.Vd7+ Kf8 53.Vd8+ Kf7 54.Vd7+ Kf8 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.sparkassen-chess-meeting.de/2014/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Dortmundban zajló 42. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny harmadik játéknapján négy döntetlen született. Lékó Péter és az angol Michael Adams a spanyol megnyitás berlini változatában osztozott meg  a ponton. Ugyanebben a nyitásban remizett a német Arkadij Naiditsch és az olasz Fabiano Caruana. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a német David Baramidze összecsapása volt a játéknap legérdekesebb játszmája, kölcsönös hibák után Kramnyik nyerést hagyott ki. A német Georg Meier francia védelmével nem tudott mit kezdeni az ukrán Ruszlan Ponomarjov. Negyedik partiját Lékó Péter sötéttel David Baramidze ellen játssza.

 

A pihenőnap után döntetlenekkel folytatódott a dortmundi szuperverseny. Három parti igen békés mederben zajlott, két játszmában is a spanyol megnyitás berlini változata került terítékre.

 

Lékó Péter az angol Michael Adams ellen a 15. lépésben próbálta új gondolattal meglepni rutinos ellenfelét. A vari megítélését a játszma nem változtatta meg, sötét pontos játékkal eléri a célul kitűzött remit.

 

Az olasz Fabiano Caruana megőrizte félpontos előnyét, a német Arkadij Naiditsch nem tudta ”megdönteni” a világranglistán negyedik Caruana gondos felkészülését, a sorozatos cserék békekötéshez vezettek.

A német Georg Meier gond nélkül játszhatta kedvenc francia védelmét az ukrán Ruszlan Ponomarjovval szemben. Világos játékából hiányzott az eltökéltség, a bástyavégjátékban logikus volt a pontosztozkodás.

 

A torna eddigi menetének legnagyobb meglepetése az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik sikertelen játéka. Kramnyik nagyon akarta a nyerést a német David Baramidze elleni csatájában, kockáztatott, királyszárnyi támadással próbálkozott. Baramidze a 27. lépésben nagyot hibázott, tisztáldozattal előnybe kerülhetett volna, ehelyett vesztőt húzott. Nehezen hittük el, hogy az exvilágbajnok nem látta a kettős támadás lehetőségét, minőségelőnye kevésnek bizonyult az egész pont megszerzéséhez, Baramidze a végjátékban pontosan védekezett.

 

A 3. forduló eredményei:

Arkadij Naiditsch (német, 2705) – Fabiano Caruana (olasz, 2789) döntetlen (Spanyol megnyitás, 38)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) – David Baramidze (német, 2616) döntetlen (Katalán megnyitás, 53)

Lékó Péter(magyar, 2737) – Michael Adams (angol, 2743) döntetlen (Spanyol megnyitás,

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) – Georg Meier (német, 2632) döntetlen (Francia védelem, 38)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 2,5 pont

2-3. Georg Meier és Arkadij Naiditsch 2

4-5. Michael Adams és Lékó Péter 1,5

6-7. Ruszlan Ponomarjov és Vlagyimir Kramnyik 1

8. David Baramidze 0,5

 

42.   Sparkassen Chess-Meeting Dortmund 2014. július 12-20.

kat. XIX   (2715)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2789

*

½

.

.

.

1

.

1

2954

2.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2705

½

*

.

.

½

.

.

1

2

2841

3.

Georg Meier

g

GER

2632

.

.

*

½

.

½

1

.

2

2870

4.

Lékó Péter

g

HUN

2737

.

.

½

*

½

½

.

.

2699

5.

Michael Adams

g

ENG

2743

.

½

.

½

*

.

½

.

2739

6.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2723

0

.

½

½

.

*

.

.

1

2594

7.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2777

.

.

0

.

½

.

*

½

1

2538

8.

David Baramidze

g

GER

2616

0

0

.

.

.

.

½

*

½

2484

 

A 4. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Georg Meier

Michael Adams – Ruszlan Ponomarjov

David Baramidze – Lékó Péter

Arkadij Naiditsch – Vlagyimir Kramnyik

 

Lékó,P (2737) - Adams,M (2743)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fd7 10.Bd1 Fe7 11.g4 Hh4 12.Hxh4 Fxh4 13.Hd2 Kc8 14.Hf3

A No Logo szuperversenyen Szergej Karjakin a 14.He4 b6 15.Fg5 Fxg5 16.Hxg5 h6 17.Hxf7 Be8 18.f4 Fe6 19.Hxh6 gxh6 20.f5 Fxf5 21.gxf5 Bxe5 22.Bf1 Kd7 folytatásban remizett Magnus Carlsennel.

14...Fe7 15.Fg5

Fabiano Caruana a tavalyi csapat Európa-bajnokságon Alekszandr Griscsuk ellen a 15.Bd3 h6 16.Hd4 Be8 17.Ff4 c5 18.Hf5 Ff8 19.c4 a6 változatban sem tudott előnyt elérni.

15...Fc5 16.Bd3 Fe6 17.Fe3 Fxe3 18.Bxe3 Kd7 19.Bd1+ Ke7 20.Hd4 Bad8 21.Bed3 g6 22.Hxe6 Bxd3 23.Bxd3 Kxe6 24.f4 h5 25.Kg2 hxg4 26.hxg4 a5 27.Kg3 Bh1 28.Bd8

28...g5 29.fxg5 Bg1+ 30.Kf3 Bf1+ 31.Kg3 Bg1+ 32.Kf3 Bf1+ 33.Kg3 Bg1+ és döntetlen

 

Naiditsch,A (2705) - Caruana,F (2789)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fd7 10.Bd1 Fe7 11.Hc3 Kc8 12.Ff4

A világbajnoki döntő negyedik partijában Vishy Anand a 12.Fg5 h6 13.Fxe7 Hxe7 14.Bd2 c5 15.Bad1 Fe6 16.He1 Hg6 17.Hd3 b6 18.He2 Fxa2 19.b3 c4 folytatásban a remiért küzdött Magnus Carlsen ellen.

12...b6 13.Bd2 Hh4 14.Hxh4 Fxh4 15.He4 h6 16.g4 Fe7 17.Hg3 g6 18.He4 Fe6 19.Hf6 a5 20.a3 a4 21.Be1 h5 22.Kg2 hxg4 23.hxg4 Ba5 24.Kg3 Bb5 25.c3 Bd8 26.Bxd8+ Kxd8 27.Fc1 Fxf6 28.exf6 Bd5 29.Be4 b5 30.Bd4 Bxd4 31.cxd4 Kd7 32.Ff4 Fb3 33.Kf3 Fd1+ 34.Ke4 Fxg4 35.Ke5 Fe6 36.Fd2 Fd5 37.f4 Fe6 38.Fb4 Fd5 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2777) - Baramidze,D (2616)
Katalán megnyitás [E07]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.g3 0-0 6.Fg2 Hbd7 7.Vd3 c6 8.0-0 b6 9.b3 a5 10.e4 Fa6 11.e5 He8 12.h4 h6 13.Bd1 b5 14.cxb5 cxb5 15.He2 b4 16.Ve3 Fxe2 17.Vxe2 a4 18.Fe3 Va5 19.Bac1 Hc7 20.Hh2 Bfc8 21.Vg4 Kf8

22.f4 Vb6 23.Hf3 Hb5 24.Bxc8+ Bxc8 25.f5 axb3 26.axb3 Bc3

 

27.f6?! Bxe3?

Baramidze vesztőt húzott, de a hibára az exvilágbajnok hibával reagált. 27...Fxf6 28.exf6 Hxf6 29.Vf4 Bxb3 folytatásban sötétnek bőséges ellenértéke van az áldozott tisztért.

28.Vxg7+?

Oly prózai megoldás volt a 28.fxg7+ Kg8 29.Vf4 Kxg7 30.Vxe3 f6 31.Ff1 változat.

28...Ke8 29.fxe7

29...Bxf3! 30.Fxf3 Hxd4 31.Kg2 Hf5 32.Vh8+ Kxe7 33.Bc1 Vd8 34.Bc8 Vxh8 35.Bxh8

35...Hxe5 36.Fh5 Kf6 37.Bb8 Hc6 38.Bb7 Hfe7 39.Kf2 e5 40.g4 Ke6 41.g5 hxg5 42.hxg5

42...e4 43.Ke3 Kf5 44.Fxf7 Kxg5 45.Fxd5 Hxd5+ 46.Kxe4 Hde7 47.Bb6 Kf6 48.Kd3 Ke6 49.Kc4 Kd6 50.Kb5 Kd5 51.Ka4 Kd4 52.Bxb4+ Hxb4 53.Kxb4 és döntetlen

 

Ponomarjov,R (2723) - Meier,G (2632)
Francia védelem [C13]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 dxe4 5.Hxe4 Hbd7 6.Hf3 Fe7 7.Hxf6+ Fxf6 8.Vd2 Fxg5 9.Hxg5 Hf6 10.0-0-0 0-0 11.Fe2 b6 12.Ff3 Bb8 13.Kb1 h6 14.He4 Fb7 15.Bhe1 Fxe4 16.Fxe4 Hxe4 17.Bxe4 Vd5 18.Vf4 Bbd8 19.Bd3 Bd7 20.h4 Bfd8 21.b3 Vf5 22.Vxf5 exf5 23.Bf4 g6 24.c4 Kg7 25.Kc2 Kf6 26.g4 c5 27.d5 Be7 28.Be3 Bxe3 29.fxe3 Ke5 30.Kd3 Bg8 31.Ke2 f6 32.Kf3 fxg4+ 33.Bxg4 f5 34.Bg1 a5 35.Bg2 Bg7 36.Bg1 Bg8 37.Bg2 Bg7 38.Bg1 Bg8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 Fotók: http://www.sparkassen-chess-meeting.de/2014/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Dortmundban zajló 42. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny második fordulójában a német Georg Meier és Lékó Péter játszmája jól ismert remivariban 27 lépésben ért véget döntetlennel. Az olasz Fabiano Caruana bemattolta az ukrán Ruszlan Ponomarjovot. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nem tudta győzelemig fokozni anyagi előnyös állását az angol Michael Adams ellen. A német Arkadij Naiditsch fonalasan tisztet bnyert David Baramidze elhibázott bástyasakkjára. A pontvadászat kedden folytatódik, Lékó Péter világossal a címvédő Michael Adamsszel mérkőzik meg.

 

A viadal első fordulójában Vlagyimir Kramnyik ellen szenzációs győzelmet arató Georg Meier a mai játéknapon igen békés húrokat pengetett Lékó Péterrel szemben. A katalán megnyitás ismert remivariját megjátszva nem kockáztatta, hogy ne láthassa a labdarugó-világbajnokság döntőjét.

 

Fabiano Caruana megnyerte második partiját is. Ruszlan Ponomarjovval az orosz huszárjátékban viaskodott, pontosan megtervezett stratégiával diktálta a tempót. A FIDE exvilágbajnoka a kritikus állásban pontatlanul védekezett. 34…b6 lépése pedig nagy hiba volt. Caruana látványos taktikai megoldással győzött, a sötét királyt áldozatokkal mattolta be!

 

A tavalyi tornán Michael Adams és Vlagyimir Kramnyik versenyfutását az angol nagymester nyerte meg. Az exvilágbajnok a vereség után igen kockázatosan kezelte a nyitást, Adams azonban nem talált hathatós folytatást a felszakított királyállással szemben. Gyalogot vesztett, majd a végjátékban kettős gyaloghátrányba került. Kramnyik alighanem már beírta az egész pontot, anyagi előnyének érvényesítésébe azonban hiba csúszott. A világos király sikerrel visszaért, huszárja segítségével megakadályozta az exvilágbajnok győzelmét, a fordulatos parti remivel végződött.

 

A német összecsapás Arkadij Naiditsch javára dőlt el. David Baramidze nagy szívességet tett az elhibázott bástyasakkal, fonalasan tisztet vesztett.

 

 

A 2. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2789) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) 1 – 0 (Orosz huszárjáték, 41)

Georg Meier (német, 2632) – Lékó Péter (magyar, 2737)  döntetlen (Katalán megnyitás, 27)

Michael Adams (angol, 2743) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) döntetlen (Trompowsky támadás, 68)

David Baramidze (német, 2616) – Arkadij Naiditsch (német, 2705) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 50)

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 2 pont

2-3. Georg Meier és Arkadij Naiditsch 1,5

4-5. Michael Adams és Lékó Péter 1

6-7. Vlagyimir Lramnyik és Ruszlan Ponomarjov 0,5

8. David Baramidze 0

 

A keddi 3. forduló párosítása:

Arkadij Naiditsch – Fabiano Caruana

Vlagyimir Kramnyik – David Baramidze

Lékó Péter – Michael Adams

Ruszlan Ponomarjov – Georg Meier

Meier,G (2632) - Lékó,P (2737)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.He5 Fc6 10.Hxc6 Hxc6 11.e3 Ha5 12.Hd2 c5 13.dxc5 Bc8 14.b4 cxb3 15.Hxb3 Hxb3 16.Vxb3 Hd7 17.Fa3 Hxc5 18.Fxc5 Bxc5 19.Vxb7 a5 20.Bfd1 Vc7 21.Bab1 Bd8 22.Vxc7 Bxd1+ 23.Bxd1 Bxc7 24.Ff1 g6 25.Fb5 Kg7 26.Bd7 Bxd7 27.Fxd7 és döntetlen

 

Caruana,F (2789) - Ponomarjov,R (2723)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3

Világosnak több lehetőséget ad, mint az agyonelemzett 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.c4 (8.Be1) főváltozatnak számító folytatás.

5...Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.Kb1 Ff6 11.h3

Ruszlan Ponomarjov maga is előszeretettel játssza világossal a varit. Tavaly a párizsi GP-n Anish Giri ellen a 11.Fg5 Fxg5 12.Hxg5 0-0-0 13.Hxe6 Vxe6 14.g3 Kb8 15.Fg2 folytatást választotta, remi lett a játszma. 11.h4 h6 12.Hd4 Hxd4 13.Fxd4 Fxd4 14.Vxd4 0-0 már mindkettőjük praxisában előfordult.

11...h6 12.b3 a6 13.g4 0-0-0 14.Fg2 g5?!

15.Hd4! Hxd4 16.cxd4 d5 17.f4!

Az olasz nagymester diktálta a tempót.

17...gxf4 18.Fxf4 h5 19.g5 Fg7 20.Bde1 h4

21.Fe5 Bdg8 22.Vf4 Vd8 23.Ff1 Kb8 24.Fd3 Fc8 25.Kb2 Fxe5 26.Bxe5 Bg7 27.a4 a5 28.Ka2 Ka7 29.Vd2 Kb8 30.Vf4 Ka7

 

31.Bhe1 Fxh3 32.Bh1 Fc8

Jobbnak tűnik a 32...Fe6 33.Bxh4 Bhg8 34.Bh5 c6 folytatás.

33.Bxh4 Bxh4 34.Vxh4 b6?

Komoly hiba  a 34...c6 35.Kb2 Fd7 helyett, nehéz lett volna áttörni a sötét védvonalat.

 

35.Vh6! Bg8 36.Vc6 Fe6?!

Caruana a 36...Fb7 37.Vf6 Vxf6 38.gxf6 Bc8 39.Be7 Bf8 40.Bxc7 Kb8 41.Bd7 változatban is nyert volna.

 

37.g6 Bg7? 38.gxf7 Fxf7

 

39.Be7!

Tetszetős taktikai megoldás.

39...Vxe7 40.Fa6 Kxa6 41.Va8 matt!

Adams,M (2743) - Kramnyik,V (2777)
Trompowsky támadás [D00]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.e3 c5 4.Fxf6 gxf6 5.dxc5 e6 6.Hf3 Fxc5

A tavalyi Tal emlékverseny első fordulójában csapott össze Magnus Carlsen és Vlagyimir Kramnyik. A norvég titánnal a 6...Hd7 7.c4 dxc4 8.c6 Hb6 9.Hbd2 c3 10.bxc3 bxc6 11.Vc2 Fg7 12.Fd3 f5 13.e4 izgalmas változatban küzdött meg, a játszmát végül elvesztette.

7.Fe2 Hc6 8.0-0 e5 9.c4 d4 10.exd4 Hxd4 11.Hxd4 Fxd4 12.Vc2 f5 13.Hd2 Ve7 14.Bad1

Számításba jött a 14.Hb3 Fb6 15.c5 Fc7 16.c6 b6 17.Bad1 folytatás.

14...0-0

15.b4 Vxb4 16.Hf3 Bd8 17.Hxe5

Figyelmet érdemelt a 17.Hxd4 Bxd4 18.Bxd4 exd4 19.Bb1 Vd6 20.Vd2 folytatás.

17...Fe6 18.Vc1 f6 19.Hf3 Fb6 20.Vh6 Vf8

21.Vh4 Bxd1 22.Fxd1 Kh8 23.Be1 Fg8 24.Fc2 Bc8 25.Fd3 Bc6 26.h3 Vd6

27.Fxf5? Bxc4 28.g4 Kg7 29.Kg2 h6 30.Vg3 Vxg3+

A vezércsere helyett a 30...Vc5 31.g5 fxg5 32.Hxg5 Vxf2+ 33.Vxf2 Fxf2 34.Be8 Fd5+ változat jobbnak tűnik.

31.Kxg3 Bc3 32.Fe6?

A címvédő tálcán kínálta a lehetőségeket az exvilágbajnoknak.

 

32...Bc2 33.Be4 Fxf2+

Számításba jött a 33...Fxe6 34.Bxe6 Kf7 35.Be4 Bxa2 választás.

34.Kf4 Fxe6 35.Bxe6 Bxa2 36.Bd6 Kf7 37.Kf5 Ba5+ 38.Ke4 Bb5 39.Bd2 Bb4+ 40.Kf5 Bb5+ 41.Ke4

41...Fg3

Nehéz elhinni, hogy Vlagyimir Kramnyik nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét.

42.Hd4 Bb4 43.Kd5 a5 44.Hf5 Ff4 45.Ba2 Bb5+ 46.Kc4 Bb4+ 47.Kd5 a4 48.Kc5 Be4 49.Kb5 Ke6 50.Bxa4 Bxa4 51.Kxa4

51...Kd5 52.Kb5 Ke4 53.Kb6 Kf3 54.Kxb7 Kg2

Úgy tűnt, hogy a világos király túlzottan is eltávolodott a királyszárnyi gyalogoktól, de meglepő módon, tanulmányszerűen időben visszaért!

 

55.Kc6 Kxh3 56.Kd5 Kxg4 57.Ke6 h5 58.Kxf6 Fc1 59.Ke5 Fd2 60.Ke4 Fg5 61.Ke5 Kf3 62.Hd4+ Kg2 63.Hf5 Kf3 64.Hd4+ Kg4 65.Hf5 Fd2 66.Ke4 Ff4

67.Hh4 Kxh4 68.Kxf4 Kh3 és döntetlen

 

Baramidze,D (2616) - Naiditsch,A (2705)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Hf3 Hc6 6.Va4 Hd7 7.Vxc4 Hb6 8.Vd3 e5 9.Hxe5 Hb4 10.Vc3 Vxd4 11.0-0 Vxc3 12.Hxc3 Fd6 13.Hd3 Hxd3 14.exd3 c6 15.a4

Két partiban láttuk a 15.Be1+ Fe6 16.Fh3 Kd7 17.Fxe6+ fxe6 folytatást.

15...Fe6 16.a5 Hd5 17.Fxd5 cxd5 18.Hb5 Fb8 19.Ff4 Fxf4 20.gxf4 Kd7 21.Bfc1 Bhc8 22.Kf1 Bc6 23.Hd4 Fh3+ 24.Ke2 Bf6 25.Hb5 Be8+ 26.Kf3 a6

27.Bc7+?

Az elhibázott sakk fonalasan tisztet vesztett.

27...Kd8 28.Bxb7 Kc8! 29.Ba7 Kb8 30.Ba8+ Kxa8 31.Hc7+ Kb7 32.Hxe8 Be6 33.Hxg7

33...Bg6 34.He8 Fg4+ 35.Ke3 Be6+ 36.Kd4 Bxe8 37.Bg1 h5 38.Bg3 Be2 39.f3 Fe6 40.Bg7 Kc7 41.f5 Fxf5 42.Bxf7+ Fd7 43.h4 Bh2 44.Kxd5 Bxh4 45.d4? Bh2 46.b4 h4 47.Bf6 Be2 48.Bf7 h3 49.Bh7 Be3 50.f4

 

50...h2! és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://www.sparkassen-chess-meeting.de/2014/

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dortmundban óriási szenzációval kezdődött meg a 42. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. A német Georg Meier sötéttel nyert a tízszeres dortmundi győztes orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ellen. Lékó Péter gyaloghátrányos állásból remizett az ukrán Ruszlan Ponomarjovval. Döntetlen született a német Arakadij Naiditsch és az angol Michael Adams partijában is. Az olasz Fabiano Caruana hosszú végjátékban győzte le a német David Baramidzét. Második partiját Lékó Péter sötéttel Georg Meierrel játssza.

Bombameglepetés született a dortmundi szuperverseny nyitányán. A 25 esztendős német Georg Meier sötéttel hibátlan játékkal győzte le az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot. A tíz dortmundi trófeával büszkélkedhető Kramnyik passzív játékára Meier gyors királyszárnyi akcióval reagált, hosszúra sáncolt, és világos királyszárnyát megtámadta. Az exvilágbajnok hadereje csak szemlélője volt az eseményeknek. Meier remek huszármanővere tette fel az i-re a pontot, többé Kramnyik nem találhatott védelmet.

Nehéz csatában, időzavarral is tarkított küzdelemben remizett Lékó Péter a FIDE exvilágbajnokával, az ukrán Ruszlan Ponomarjovval. A holland védelmű partiban az ukrán sakkozó került előnybe, gyalogot is nyert, de a könnyűtiszt végjátékban nem volt reális nyerőesélye.

 

Hosszú végjátékban nyert a rajtlistát vezető olasz Fabiano Caruana a szuperverseny német újonca, David Baramidze ellen. A kritikus állásban Baramidze nagyot hibázott, a sötét király betörése döntötte el a pont sorsát.

A német Arkadij Naiditsch és az angol Michael Adams a spanyol megnyitás berlini változatában osztozott meg a ponton, a címvédő kis előnye kevés volt a győzelem megszerzéséhez.

 

Az első forduló eredményei:

David Baramidze (német, 2616) – Fabiano Caruana (olasz, 2789) 0 – 1 (Holland védelem, 75)

Arkadij Naiditsch (német, 2705) – Michael Adams (angol, 2743) döntetlen (Spanyol megnyitás,

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) – Georg Meier (német, 2616) 0 - 1 (Réti megnyitás,

Lékó Péter (magyar, 2737) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) döntetlen (Holland védelem, 43)

 

A 2. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Ruszlan Ponomarjov

Georg Meier – Lékó Péter

Michael Adams – Vlagyimir Kramnyik

David Baramidze – Arkadij Naiditsch

 

Lékó,P (2737) - Ponomarjov,R (2723)
Holland védelem [A88]

1.d4 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.Hf3 Fg7 5.0-0 0-0 6.c4 d6 7.Hc3 c6 8.b4 e5 9.dxe5 dxe5 10.e4 Vxd1 11.Bxd1 f4 12.Fb2 fxg3 13.hxg3 Fg4 14.Be1 Hbd7 15.Hd2 a5 16.a3 Bfd8 17.Hcb1 b6 18.Hf3 Fxf3 19.Fxf3 Ff8 20.b5 cxb5 21.cxb5 Bac8 22.Hc3

 

22...Hc5

Péternek nem csak állása, de időzavara is aggodalomra adott okot.

23.Bed1 Hd3 24.Ha4 Hxb2 25.Bxd8 Bxd8 26.Hxb2 Bd4 27.Bd1 Bxd1+ 28.Fxd1

28...Hxe4 29.Fc2 Hc3

Számításba jött a 29...Hd2 30.a4 Kg7 31.Hd1 Hf3+ 32.Kf1 h5 folytatás.

30.a4 Fc5 31.Hd1 He2+ 32.Kf1 Hd4 33.Fd3 Kg7 34.Hc3 h5 35.He4 Fe7

36.Kg2 g5 37.Fb1 g4 38.Fd3 Fb4 39.Fc4 Kg6 40.Fd3 Kf7 41.Fc4+ Kg6 42.Fd3 Kf7 43.Fc4+ Kg6 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2777) - Meier,G (2632)
Réti megnyitás [A09]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.g3 Hc6 4.Fg2 d5 5.0-0 d4 6.a3

Az exvilágbajnok előszeretettel játszotta a 6.e3 e5 7.exd4 exd4 8.d3 változatot.

6...e5 7.d3 a5 8.e4 Fe7 9.He1

 

9...h5

Georg Meier jelezte, hogy nincs megilletődve, hogy sötéttel kell játszania a tízszeres dortmundi győztessel.

10.f4 h4 11.f5 hxg3 12.hxg3 g6! 13.Hd2 gxf5 14.exf5 Bg8 15.Vf3?! Fd7 16.Bf2 Vb6

A parti egykapus lett, sötét hosszúsánc után a világos királyszárny megtámadására koncentrálhat.

17.Be2 0-0-0 18.He4

18...Vb3 19.Hf2 a4 20.Fh6 Ff8 21.Fxf8 Bdxf8 22.g4

  

22...Bg7 23.He4 Hxe4 24.Vxe4 Bfg8 25.Ff3 f6 26.Bg2

26...Hd8!

A huszármanőver megpecsételte az exvilágbajnok "sorsát".

27.Ve2 Fc6 28.Fxc6 bxc6 29.Ve4 Kc7 30.Hf3 Hf7 31.Bf1 Hd6 32.Ve2

 

32...Bxg4 33.Bff2 Hxf5 34.Hd2 Bxg2+ 35.Bxg2 Bxg2+ 36.Kxg2 Vxb2 37.Kf3 Hd6 38.Vh2 Vxa3 39.Ke2

 

39...Vb2 40.Vh7+ Kb6 41.Ve7 Hb7 és világos feladta

 

Baramidze,D (2616) - Caruana,F (2789)
Holland védelem [A87]

1.d4 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 d6 4.Hf3 g6 5.0-0 Fg7 6.c4 0-0 7.Hc3 Ve8 8.Be1 Vf7 9.b3 He4 10.Vc2 Hc6 11.Fe3 Hxc3 12.Vxc3 e5 13.d5 Hb8 14.Bac1 h6 15.c5 Ha6 16.cxd6 cxd6 17.h4 Fd7 18.Vd2 Kh7 19.Bed1 b6 20.He1 Bac8 21.Hd3 Hc5 22.Hb2 Ve7 23.b4 Ha4 24.Hxa4 Fxa4 25.Bxc8 Bxc8 26.Bc1 Vd7 27.Bxc8 Vxc8 28.Vc1 Vxc1+ 29.Fxc1  

 

29...Fc2 30.f3 Ff6 31.Kf2 Kg7 32.e4 f4 33.Fh3 h5 34.Fd7 g5 35.hxg5 Fxg5 36.Kg2 Kf6  

 

37.g4?

A végjátékban végül kiütközött David Baramidze rutintalansága.

37...h4 38.Fb5 Fd1 39.Fd3

39...h3+ 40.Kxh3 Fxf3 41.b5 Fh6 42.Kh4 Kg6 43.Fd2 Ff8 44.Fe1 Fg2 45.g5 Ff3 46.a4 Fe7 47.a5 Fxg5+ 48.Kh3 Kf7 49.axb6?! axb6 50.Ff2 Fd8 51.Fg1 Kg6 52.Ff2 Kh5 53.Fg1

53...Fd1 54.Kg2 Kg4 55.Kf1 Kg3 56.Ff2+ Kh2 57.Fg1+ Kh1 58.Ff2 Fh5 59.Fg1 Fg4 60.Ff2 Ff3 61.Ke1 Kg2 62.Ff1+ Kh2 63.Fd3 Fh5 64.Kf1 Fg6 65.Fc2 Kh3 66.Kg1 Kg4 67.Kf1 Kh3 68.Kg1 Kg4 69.Kf1

69...f3 70.Fe1 f2 71.Fxf2 Kf3 72.Fd1+ Kf4 73.Fb3 Fe8 74.Fc4 Kxe4 75.Ke2 Fh5+ és világos feladta

 

Naiditsch,A (2705) - Adams,M (2743)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fd7 10.Bd1 Fe7 11.c4

Új gondolat az oly sokat játszott állásban.

11...Kc8 12.Hc3 b6 13.Fg5 Be8 14.g4 Fxg5 15.Hxg5 Hh4 16.f4 h6 17.Hge4 h5 18.gxh5 Bh8 19.Hg3 Fxh3 20.Kf2 Hf5 21.Hce4 Hh6 22.Bh1 Fe6 23.b3 Kb7 24.Bad1 Bae8 25.Bd2 a5 26.a4 c5 27.Hg5 Fc8 28.Hf3 Kb8 29.Hh2 Bef8 30.Bg1

30...f6! 31.exf6 Bxf6 32.He2 Hf5 33.Hg4 Bff8

Erősebb volt a 33...Be6 34.Bd5 Bxh5 35.Hg3 Hxg3 36.Bxg3 Bh4 folytatás.

34.He3 Bxh5 35.Hxf5 Fxf5 36.Bxg7 Bh2+ 37.Bg2 Bh4 38.Kg1 Fg4 39.Bh2 Bxh2 40.Kxh2 Fxe2 41.Bxe2 Bxf4 42.Kg3 Bf1 43.Bf2 Be1 44.Bf3 Kc8 45.Kf2 Be6 46.Be3 Kd7 47.Kf3 Bd6 48.Ke2 Be6 49.Kd3 Bd6+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://www.sparkassen-chess-meeting.dr/2014/

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

A 19 éves Artyemijev győzött a férfiak viadalán, Sztefanova remek hajrával nyerte meg a női versenyt
2017. 12. 14.

Aczél Gergely második győzelmét aratta, Berkes Ferenc francia riválisa ellen nyert
2017. 12. 14.

A holtverseny Sztefanovának és Andrejkinnek kedvezett, bolgár és orosz aranyérem a rapidtornán
2017. 12. 13.

Meglepetéssel, Berkes vereségével kezdődött meg a Hetényi Géza emlékverseny 
2017. 12. 13.

Caruana a londoni torna győztese, Carlsen nyerte a Grand Chess Tour pontversenyét
2017. 12. 11.

Nepomnjacsij legyőzte a tisztet elnéző Carlsent, félpontos előnnyel vezet az utolsó forduló előtt
2017. 12. 10.

Caruana és Napomnjacsij félpontos előnnyel vezet Vachier-Lagrave és Carlsen előtt
2017. 12. 09.

Nakamura nem tudta érvényesíteni tisztelőnyét Carlsen ellen, Caruana fél ponttal vezet
2017. 12. 09.

Caruana egypontos előnnyel az élen, az ötödik fordulóban Anand ellen nyert
2017. 12. 06.

Tizenkilenc döntetlen után megszületett az első győzelem, Caruana sötéttel nyert Karjakin ellen
2017. 12. 05.

Folytatódott a remiszéria, Aronjan még időben kínálta a döntetlent Karjakinnak
2017. 12. 04.

Harmadszor is győzött az Aquaprofit és a Paks
2017. 12. 04.

A kiegyenlített erők küzdelmében a második játéknapon is öt döntetlen született
2017. 12. 03.

Öt döntetlen a London Chess Classic első fordulójában
2017. 12. 01.

Az új világranglistán Carlsen előnye 32 pont Aronjan előtt, Rapport és Lékó is javított helyezésén
2017. 11. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog