A 16 éves Rapport Richárd nagyszerű sikerével fejeződött be az Athénben megrendezett junior világbajnokság. Legfiatalabb nagymesterünk a török Alekszander Ipatovval holtversenyben végzett az élen, a progresszív Bucholz-pontszám Ipatovnak kedvezett, ő kapja az aranyérmet, Rapport Richárd ezüstérmes a 130 fős mezőnyben. Ricsi az utolsó fordulóban sötéttel a háromszoros kínai bajnok, olimpiai csapattag Ding Lirennel remizett, aki végül bronzérmes lett. Rapport Richárd a 13 partiból nyolcszor győzött, négy partiját elremizte, egyszer vereséget szenvedett. Remek teljesítményét jól mutatja a 2698-as performance-pontszám és a + 16,2 Élő-pont.

 

A párosítás nem fogadta kegyeibe Rapport Richárdot, utolsó játszmáját sötéttel kellett játszania a kínai Ding Lirennel szemben. A szláv védelmű partiban sikerrel védte meg állását a háromszoros bajnok, a rajtlistán első helyre rangsorolt, jóval nagyobb rutinnal rendelkező riválisával szemben. A kiharcolt döntetlen az ezüstérmet jelentette a 16 esztendős nagymesterünk számára. A török Alekszander Ipatov a magasabb progresszív Bucholz-pontszámának köszönhetően világbajnok lett. A számítást döntően befolyásolta, hogy Ricsi második partiját a kínai Wei Yi ellen elvesztette, kicsit „külső körös” lett, de négyes nyerősorozattal felzárkózott. A hetedik játéknapon remizett Ipatovval, majd újabb mesterhármassal már vezetett a viadalon. A hajrában még három nehéz ellenfél következett, sajnálhatjuk, hogy a svéd Nils Grandelius ellen kimaradt az a Vb1, nyerőesélyt adó lépés.

 

Örvendetes volt, hogy Ricsi mennyire bátran játszott, ha tehette gyorsan ellenfele királyát támadta meg. Ütőképes megnyitási repertoárjának kialakításában és a világbajnokságon is Ruck Róbert nemzetközi nagymester, ezüstérmes olimpikonunk segítette, sikeres együttműködésük gyümölcse ez a remek eredmény, a világbajnoki ezüstérem.

A török Alekszander Ipatov első helye meglepetés, de 2724-es performance-pontszáma, a + 24,4 Élő-pont kitűnően jellemzi teljesítményét. Négyes nyerősorozattal kezdett, óvatosabb tempóban is sakkozhatott, veretlenségét megőrizte.  

A bronzérmes Ding Liren is veretlen maradt, sötéttel korántsem mutatott átütő erejű játékot gyengébb ellenfeleivel szemben.

A viadal másik magyar résztvevője, Mihók Olivér (2456) 7,5 ponttal a 38. helyen végzett. A verseny derekán elszenvedett három veresége, összesen négy vesztése miatt nem végezhetett előbbre. Gyenge ellenfelekkel játszott, ezt 21 Élő-pont elvesztése, a 2322-es performance-pontszám sajnos hűen tükrözi.  

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Ding Liren (kínai, 2695, 9) – Rapport Richárd (magyar, 2605, 9,5) döntetlen

Alekszander Ipatov (török, 2577, 9,5) – Alekszandr Simanov (orosz, 2596, 8) döntetlen

Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2629, 8) – Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567, 9)  1 - 0

Nils Grandelius (svéd, 2562, 8,5) – Wei Yi (kínai, 2418, 8,5)  1 - 0

Robin van Kampen (holland, 2565, 8) – Yu Yangyi (kínai, 2635, 8,5)  döntetlen

 

A junior világbajnokság végeredménye:

1.Alekszander Ipatov (török) 10 pont  (30375)

2. Rapport Richárd (magyar) 10 (30059)

3. Ding Liren (kínai) 9,5 (30192)

4. Nils Grandelius (svéd) 9,5 (29832)

5-10. Yu Yangyi (kínai, 30438), Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 30174), Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 29366), Alekszander Indjic (szerb, 29093), Niclas Hauschenbeth (német, 29017) és Eric Hansen (német, 28596) 9

 

A leányok izgalmas utolsó fordulóval fejezték be a váratlan fordulatokban bővelkedő világbajnokságukat. Négyes holtverseny lett a nagy versenyfutás vége, és a kínai Gou Qi a világbajnok. A fehérorosz Nasztasszia Ziaziulkina győzelmével kiharcolta az ezüstérmet, és a viadalt nyeréssel befejező orosz Anasztazia  Bodnaruk végzett a harmadik helyen, az indonéz Aulia Medina Warda lecsúszott a dobogóról.

Varga Klára a befejező játéknapon a grúz Meri Arabidze ellen vesztett, a viadalon négy partiban maradt alul vetélytársaival szemben. A + 18,6 Élő-pont, a 2253-as performance-pontszám azonban jól mutatja, hogy felülmúlta az elvárást.

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Guo Qi (kínai, 2358, 9) – Hajala Abdulla (azeri, 2217, 8)  döntetlen

Aulia Medina Warda (indonéz, 2218, 8,5) – Irina Bulmaga (román, 2380, 8,5)  1 - 0

Szabina Ibrahimova (azeri, 2091, 7,5) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2380, 8,5)  0 - 1

Deysi Cori (perui, 2413, 8,5) – Wang Jue (kínai, 2355, 7,5) 0 - 1

Nasznasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2342, 8,5) – Klaudia Kulon (lengyel, 2259, 7,5)  1 - 0

Varga Klára (magyar, 2181, 7,5) – Meri Arabidze (grúz, 2379, 8)  0 - 1

Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337, 7,5) – Monica Sihite Chelsie (indonéz, 2162, 7,5) 0 - 1

 

A leányok világbajnokságának végeredménye:

1.Guo Qi (kínai) 9,5 pont (27845)

2. Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz) 9,5 (27790)

3. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 9,5 (27745)

4. Aulia Medina Warda (indonéz) 9,5 (26562)

5. Meri Arabidze (grúz) 9

6-10. Deysi Cori (perui), Irina Bulmaga (román), Monica Sihite Chelsie (indonéz), Wang Jue (kínai) és Hajala Abdulla (azeri) 8,5

15-19. Jovana Vojinovic (montenegrói), Klaudia Kulon (lengyel), Varga Klára (magyar),… 7,5

 

Ding Liren (2695) - Rapport,R (2605)
Szláv védelem [D17]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 e6 7.f3 c5 8.e4 Fg6 9.Fe3 cxd4 10.Vxd4 Vxd4 11.Fxd4 Hfd7 12.Hxd7 Hxd7 13.Fxc4 Bc8 14.Fb3

A szófiai világbajnoki döntő 8. partijában Veszelin Topalov a 14.Fb5 a6 15.Fxd7+ Kxd7 16.Ke2 f6 17.Bhd1 Ke8 18.a5 Fe7 19.Fb6 Bf8 20.Bac1 f5 folytatásban minimális előnyt ért el Viswanathan Ananddal szemben, az összecsapást Vishy különböző színű futóvégjátékban elvesztette.

14...a6 15.h4 h5 16.Bd1 Hb8 17.Bd2 Bg8 18.Kf2 Bd8 19.Bhd1

 

19...Bxd4

Az egyszerűsítéssel Ricsi kiegyenlített.

20.Bxd4 Fc5 21.Kg3 Fxd4 22.Bxd4 Hc6 23.Bd2 Ke7 24.He2 e5

Kár volt átadni a d5 mezőt.

25.Hc3 Bd8 26.Hd5+ Kf8 27.Kf2 f6 28.Bc2 Ff7 29.Bc3 Bc8 30.Hb6 Bd8 31.Fd5 Fxd5 32.exd5 Hb4 33.a5 Ke8

 

34.Bc7 Hxd5 35.Bxb7 Hf4 36.Hc4?!

Jobb volt a 36.g3 He6 37.b4 Bd2+ 38.Ke3 Bb2 39.Hc4 Bb3+ 40.Ke4 folytatás.

36...Bd4 37.b3 Hd3+ 38.Kg3

 

38...Hc5 39.Bxg7 Hxb3 40.He3 Bd7 41.Bg8+ Kf7 42.Ba8 Hxa5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa                     

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az utolsó fordulóra maradt a döntés az Athénben zajló junior világbajnokságon. A tizenkettedik játéknapon Rapport Richárd érdekes, nem mindennapi manőverekkel fűszerezett partiban remizett az örmény Samvel Ter-Sahakjannal. A nagy rivális török Alekszander Ipatov a vb egyik nagy felfedezettjével, a viadalon nagymesteri normát teljesítő 13 éves Wei Yuval osztozott meg a ponton. Rapportnak és Ipatovnak fél pont az előnye a kínai Ding Liren és az örmény Ter-Sahakjan előtt. Rapport Richárd utolsó partiját sötéttel a háromszoros kínai bajnok Ding Lirennel játssza. Varga Klára partija döntetlen lett indonéz ellenfelével szemben, hatos holtversenyben a nyolcadik.

Eredeti elgondolásokkal fűszerezett, rendkívül érdekes partit játszott Rapport Richárd az örmény Samvel Ter-Sahakjannal. A francia védelmű játszmában mindkét király középen rekedt, világosnak látszólag igen veszélyes h szabadgyalogja jött létre. Mindketten választhattak volna más-más megoldásokat, a bonyodalmak végül cserékkel elcsendesültek, a futóvégjáték már remi volt.

Ipatov és Rapport egymás mellett játszott

A viadal egyik nagy meglepetése a 13 éves kínai Wei Yu szereplése, aki 11 partiból nagymesteri normát teljesített. A török Alekszander Ipatovval szemben is állta a sarat. Fontos partit nyert sötéttel a háromszoros kínai bajnok Ding Liren. Örülhet az indiai Sahaj Grover és Das Debashis is, ők 9 játszmából értek el nagymesteri normát. Az örmény Karen Grigorjan ma vesztett, de 10 partiból neki is normája van.

 

Az élcsoportban a 12. forduló eredményei:

Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567, 8,5) – Rapport Richárd (magyar, 2605, 9)  döntetlen

Wei Yi (kínai, 2418, 8) – Alekszander Ipatov (török, 2577, 9)  döntetlen

Alekszandr Simanov (orosz, 2596, 8) – Ding Liren (kínai, 2695, 8)  0 - 1

Yu Yangyi (kínai, 2635, 8) – Nils Grandelius (svéd, 2562, 8)  döntetlen

Sahaj Grover (indiai, 2516, 7,5) – Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2629, 7,5)  döntetlen

Niclas Huschbeth (német, 2532, 7) – Grigorij Oparin (orosz, 2488, 7,5)  1 – 0

..

Mihók Olivér (magyar, 2456, 5,5) – Ottomar Ladva (észt, 2153, 6) 1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1-2. Alekszander Ipatov (török) és Rapport Richárd (magyar) 9,5 pont

3-4. Ding Liren (kínai) és Samvel Ter-Sahakjan (örmény) 9

5-7. Wei Yi (kínai), Yu Yangyi (kínai) és  Nils Grandelius (svéd) 8,5

8-16. Alekszandr Simanov (orosz), Sahaj Grover (indiai), Jorge Cori (perui), Jaroszlav Zserebuh (ukrán), Robin van Kampen (holland), Alekszander Indjic (szerb) Niclas Huschenbeth (német), Andreas Heimann (német) és  Eric Hansen (dán) 8

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Ding Liren (kínai, 2695, 9) – Rapport Richárd (magyar, 2605, 9,5)

Alekszander Ipatov (török, 2577, 9,5) – Alekszandr Simanov (orosz, 2596, 8)

Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2629, 8) – Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567, 9)

Nils Grandelius (svéd, 2562, 8,5) – Wei Yi (kínai, 2418, 8,5)

Robin van Kampen (holland, 2565, 8) – Yu Yangyi (kínai, 2635, 8,5)

A leányok versenyében a kínai Guo Qi félpontos előnnyel várhatja a befejező fordulót. Tizenkettedik játszmáját a montenegrói Jovana Vojinovic ellen megnyerte, az éllovas perui Deysi Cori vereséget szenvedett az indonéz Aulia Medina Wardától. Négyen üldözik a 17 esztendős kínai nagymesternőt. A grúz Meri Arabidze csak remizett, de ő is nagymesteri normának örülhet, ahogy a viadalon sokáig vezető román Irina Bulmaga.

Varga Klára sötéttel remizett az indonéz Monica Sihite Chelsie ellen, a parti lépésismétléssel fejeződött be.

 

Az élcsoportban a 12. forduló eredményei:

Deysi Cori (perui, 2413, 8,5) - Aulia Medina Warda (indonéz, 2218, 7,5)  0 - 1

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2414, 8) – Meri Arabidze (grúz, 2379, 7,5)  döntetlen

Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337, 7,5) – Guo Qi (kínai, 2358, 8)  0 - 1

Hajala Abdulla (azeri, 2217, 7,5) – Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2342, 8) döntetlen

Julija Oszmak (ukrán, 2171, 7) – Irina Bulmaga (román, 2380, 7,5)  0 - 1

Monica Sihite Chelsie (indonéz, 2162, 7) – Varga Klára (magyar, 2181, 7) döntetlen

Klaudia Kulon (lengyel, 2259, 6,5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2361, 7)  1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1.Guo Qi (kínai) 9 pont

2-6. Nasztasszia Ziziulkina (fehérorosz), Anasztazia Bodnaruk (orosz), Irina Bulmaga (román), Deysi Cori (perui), Aulia Medina Warda (indonéz) 8,5 pont

6-7. Meri Arabidze (grúz) és Hajala Abdulla (azeri) 8

8-13. Jovana Vojinovic (montenegrói),  Klaudia Kulon (lengyel), Monica Sihite Chelsie (indonéz), Wang Jue (kínai), Varga Klára (magyar) és Szabina Ibrahimova (azeri) 7,5

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Guo Qi (kínai, 2358, 9) – Hajala Abdulla (azeri, 2217, 8)

Aulia Medina Warda (indonéz, 2218, 8,5) – Irina Bulmaga (román, 2380, 8,5)

Szabina Ibrahimova (azeri, 2091, 7,5) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2380, 8,5)

Deysi Cori (perui, 2413, 8,5) – Wang Jue (kínai, 2355, 7,5)

Nasznasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2342, 8,5) – Klaudia Kulon (lengyel, 2259, 7,5)

Varga Klára (magyar, 2181, 7,5) – Meri Arabidze (grúz, 2379, 8)

Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337, 7,5) – Monica Sihite Chelsie (indonéz, 2162, 7,5)

 

Ter-Sahakjan,S (2567) - Rapport,R (260)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 Hc6

Az adatbázisban 26112 játszmát találunk a 6...He7-re. A dortmundi szuperversenyen Lékó Péter kétszer is elméleti csatát vívott a 7.Vg4 cxd4 8.Vxg7 Bg8 9.Vxh7 Vc7 10.He2 Hbc6 11.f4 dxc3 változatban. Az olasz Fabiano Caruana llen elrontotta nyert állását, a lengyel Mateusz Bartelt legyőzte a variban.

7.Vg4 g6 8.Hf3 Va5 9.Fd2 Va4 10.Ba2 Fd7 11.Vf4 h6 12.h4 Ha5

Újítás, korábban sötéttel a 12...c4 lépést kultiválták, Ricsi inkább a huszárral igyekezett c4-re.

13.Fd3 Hc4 14.dxc5 Hxd2 15.Vxd2 Bc8 16.h5 g5 17.Hd4 Va5

 

18.f4

Jobb volt a 18.Hb3 Vc7 19.Ve3 f5 20.0-0 He7 21.Bb2 folytatás.

18...Vxc5 19.fxg5 hxg5 20.Vxg5 Vxc3+ 21.Ke2 He7 22.Ve3 a6

Figyelmet érdemelt 22...Bc4 23.Bh4 (23.Hf3 Bg4) 23...Bxd4 24.Vxd4 Vxd4 25.Bxd4 Bxh5 26.Bb2 Bxe5+ 27.Kd2 b6 változat.

23.Kf2 Hc6 24.Hf3 Kd8

Ricsi az f6 lépést készítette elő, a rendkívül eredeti pozícióban nem könnyű sötétnek jó tervet találni.

25.Baa1?!

Az örmény sakkozó kiengedte előnyét. 25.h6 f6 26.exf6 Vxf6 27.h7 Bf8 28.Kg1 kellemetlen álláshoz vezetett volna.

 

25...f6! 26.exf6 Vxf6 27.c4?! Bf8 28.Bae1 dxc4

Számításba jött a 28...Hd4 29.Ve5 Vxe5 30.Bxe5 dxc4 31.Fe4 Hxf3 32.gxf3 Fc6 folytatás.

29.Fe4 Hd4 30.Fxb7 Bb8 31.Bb1 e5

 

32.Fe4

Érdekesebb volt a 32.h6 Kc7 33.Fd5 Bxb1 34.Bxb1 Vh4+ 35.Kg1 Hxf3+ 36.gxf3 Vd4 37.Vxd4 exd4 38.Fxc4 Bh8 39.Bd1 Bxh6 40.Bxd4 változat.

32...Ke7 33.Bhe1 Bxb1 34.Bxb1 Vh4+ 35.Kg1 Hxf3+ 36.Fxf3

 

36...Vd4 37.Be1 Kf6 38.Kf1 Vxe3 39.Bxe3 Fe6 40.Fd1 Bd8 41.Ke1

 

41...Bd3 42.Bxd3 cxd3 43.Kd2 Fd5 44.Kxd3 Fxg2 45.a4 a5 46.Kc4 Fc6 47.Kc5 Fe8 48.Kb6 Kg7 49.Kxa5 e4 50.Kb4 Fxa4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Athénben zajló junior világbajnokságon két fordulóval a befejezés előtt Rapport Richárd a török színekben játszó Alekszander Ipatovval holtversenyben vezet. Fél pont az előnyük az örmény Samvel Ter-Sahakjan előtt, öten egypontos hátránnyal követik a duót. A viadal tizenegyedik fordulójában nagymesterünk a svéd Nils Grandeliussal remizett, nyerőesélyes állásban taktikai kalandokba bocsátkozott, vezérlépéssel nyerhetett volna. Rapport Richárd a tizenkettedik játéknapon sötéttel az örmény Samvel Ter-Sahakjannal mérkőzik meg. A leányok versenyében Varga Klára győzött, a perui Deysi Cori fél ponttal előzi meg az üldöző triót.

Rapport Richárd taktikai csapásokban gazdag játszmában remizett a svéd Nils Grandeliussal. A Nimzoindiai védelmű partiban sötét királya középen rekedt, Grandelius törte is a fejét. Ricsi minőségáldozatát nem fogadhatta el, de sajnos hibás futólépése büntetlen maradt. Nagymesterünk túlságosan belefeledkezett a taktikai motívumokba, a számolgatásba, de a svéd sakkozó megmenekült a vereségtől. 19.Hxd6+ helyett 19.Vb1-re nem tudta volna megmenteni a játszmát. Az összecsapás örökös sakkal ért véget.

 

 

Az ukrán születésű, spanyol színekben is játszó, most a török válogatott tagja, Alekszander Ipatov „legyűrte” a szerb Alekszander Indjicset, és Ricsivel holtversenyben vezet két fordulóval a befejezés előtt. Döntetlen született a kínai rangadón, Yu Yangyi tisztáldozattal kényszerített ki örökös sakkot Ding Liren ellen.

 

Az élcsoportban a 11. forduló eredményei:

Rapport Richárd (magyar, 2605, 8,5) – Nils Grandelius (svéd, 2562, 7,5)

Alekszander Ipatov (török, 2577, 8) – Alekszandar Indjic (szerb, 2481, 7)  1 - 0

Ding Liren (kínai, 2695, 7,5) – Yu Yangyi (kínai, 2635, 7,5)  döntetlen

Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567, 7,5) – Conrad Holt (amerikai, 2498, 7)  1 - 0

Mihail Antipov (orosz, 2462, 7) – Alekszandr Simanov (orosz, 2596, 7)  0 - 1

Karen Grigorjan (örmény, 2529, 7) – Wei Yi (kínai, 2418, 7)  0 - 1

Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2629, 6,5) – Das Debashis (indiai, 2446, 6,6) 1 – 0

Mark Lapidus (észt, 2129, 6,5) – Sahaj Grover (indiai, 2516, 6,5) 0 – 1

Grigorij Oparin (orosz, 2488, 6,5) – Diptayan Ghosh (indiai, 2417, 6,5)  1 - 0

Marco Codenotti (olasz, 2314, 5,5) – Mihók Olivér (magyar, 2456, 5,5)  1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1-2. Alekszander Ipatov (török) és Rapport Richárd (magyar) 9 pont

3. Samvel Ter-Sahakjan (örmény) 8,5

4-8. Yu Yangyi (kínai), Wei Yi (kínai), Ding Liren (kínai), Alekszandr Simanov (orosz) és  Nils Grandelius (svéd) 8

9-11. Sahaj Grover (indiai), Jaroszlav Zserebuh (ukrán) és Grigorij Oparin (orosz) 7,5

 

Az élcsoportban a 12. forduló párosítása:

Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567, 8,5) – Rapport Richárd (magyar, 2605, 9)

Wei Yi (kínai, 2418, 8) – Alekszander Ipatov (török, 2577, 9)

Alekszandr Simanov (orosz, 2596, 8) – Ding Liren (kínai, 2695, 8)

Yu Yangyi (kínai, 2635, 8) – Nils Grandelius (svéd, 2562, 8)

Sahaj Grover (indiaim 2516, 7,5) – Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2629, 7,5)

Niclas Huschbeth (német, 2532, 7) – Grigorij Oparin (orosz, 2488, 7,5)

 

A leányok versenyében a perui Deisy Cori sötéttel győzte le a grúz Meri Arabidzét és félpontos előnnyel egyedül vezet. Varga Klára korán minőséget nyert, de a fölényes állásban csökkent a koncentrációja és az ukrán Irina Petrova remizhetett volna. Az újabb hiba után már könnyű volt Klárának begyűjteni az egész pontot.

 

Az élcsoportban a 11. forduló eredményei:

Meri Arabidze (grúz, 2379, 7,5) – Deysi Cori (perui, 2413, 7,5)  0 - 1

Irina Bulmaga (román, 2380, 7) – Guo Qi (kínai, 2358, 7,5)  döntetlen

Monica Sihite Chelsie (indonéziai, 2162, 7) – Anasztazia Bodnaruk (2414, 7)  0 - 1

Nasztasszia Ziaziulkina (fehérosz, 2342, 7) – Wang Jue (kínai,2355, 6,5)  1 - 0

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2391, 6,5) – Hajala Abdulla (azeri, 2217, 6,5)  0 - 1

Elena Szemenova (orosz, 2134, 6,5) – Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337, 6,5)  0 - 1                                                                                                                        

Aulia Medina Warda (indonéziai, 2218, 6,5) – Zsanszaja Abdumalik (kazah, 2193, 6,5)  1 - 0

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2361, 6) – Bhakti Kulkarni (indiai, 2159, 6,5) 1 - 0

Varga Klára (magyar, 2181, 6) – Irina Petrova (ukrán, 2173, 6)  1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1.Deysi Cori (perui) 8,5 pont

2-4. Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz), Guo Qi (kínai) és 8

5-9. Irina Bulmaga (román), Maria Arabidze (grúz), Jovana Vojinovic (montenegrói), Aulia Medina Warda (indonéziai) és Hajala Abdulla  (azeri) 7,5

10-13.Monica Sihite Chelsie (indonéziai), Alekszandra Gorjacskina (orosz), Varga Klára (magyar) és Julija Oszmak (ukrán, 2171) 7

 

Az élcsoportban a 12. forduló párosítása:

Deysi Cori (perui, 2413, 8,5) - Aulia Medina Warda (indonéziai, 2218, 7,5)

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2414, 8) – Meri Arabidze (grúz, 2379, 7,5)

Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337, 7,5) – Guo Qi (kínai, 2358, 8)

Hajala Abdulla (azeri, 2217, 7,5) – Nasztasszia Ziaziulkina (fehéorosz, 2342, 8)

Julija Oszmak (ukrán, 2171, 7) – Irina Bulmaga (román, 2380, 7,5)

Monica Sihite Chelsie (indonéziai, 2162) – Varga Klára (magyar, 2181, 7)

Klaudia Kulon (lengyel, 2259, 6,5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2361, 7)

 

Rapport,R (2605) - Grandelius,N (2562)
Nimzoindiai védelem [E31]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Fg5 c5 5.d5 Fxc3+ 6.bxc3 d6 7.e3 Ve7 8.Hf3 e5 9.Vc2 h6 10.Fh4 Hbd7 11.Hd2 e4 12.Fe2 g5 13.Fg3 Hf8 14.0-0

Világossal kedvelik a [14.h4 Hg6 15.h5 Hf8 változatot is.

14...Hg6 15.f4 exf3 16.Bxf3 Hg4 17.He4 H6e5

 

18.Baf1! Fd7

A svéd nagymester hosszasan gondolkodott, a minőségáldozat elfogadására érthetően nem vállalkozott, de rosszat húzott. 18...Hxf3+-ra 19.Fxf3 Hxe3 (19...He5 20.Fh5 Kd8 21.Bf6) 20.Vf2! Hxc4 (20...Hxf1 21.Fxd6) 21.Hxd6+ Hxd6 22.Be1 Fe6 23.dxe6 fxe6 24.Fxd6 Vxd6 25.Fh5+ Kd7 26.Bd1 Vxd1+ 27.Fxd1 változatban reménytelen lett volna állása.  Jobb volt a 18...h5 19.h3 Hxf3+ 20.Fxf3 He5 21.Fxh5 Bxh5 22.Fxe5 Vxe5 23.Hf6+ Kd8 24.Hxh5 f5 25.Bf3 folytatás.

 

 

19.Hxd6+!?

Ricsi nem tudta kihagyni a kombinációs lehetőséget, de sötét nem találhatott volna mentséget 19.Vb1!-re, 19...f5 (19...0-0 20.Hf6+ Hxf6 21.Bxf6 Hg6 22.Fh5 Vxe3+ 23.Kh1 Hf4 24.Fxf4 gxf4 25.B1xf4 Bae8 26.Fxf7+ Bxf7 27.Bxf7 Ve1+ 28.Vxe1 Bxe1+ 29.Bf1; 19...0-0-0? 20.Bxf7! Hxf7 21.Bxf7) 20.Bxf5 Fxf5 21.Bxf5 0-0-0 22.h3 Hxc4 23.Fxg4 világos nagy fölényével jöhetett volna.

 19...Vxd6 20.Bxf7 Hxe3 21.Ve4 Hxf1

 

22.Fxe5 Hd2 23.Ve3 Vg6 24.Bf2

 

24...Vb1+

Grandelius megtalálta az egyetlen védelmet, a vezér leadását. 24...Ve4-re 25.Fh5+ Kd8 26.Ff6+ Kc7 27.Vxc5+ Kb8 28.h3 nyert volna.

25.Ff1 Hxf1 26.Bxf1

 

26...Vxf1+ 27.Kxf1 0-0+ 28.Kg1 Bae8 29.h3

Világosra lett volna előnyös a 29.Vg3 b6 30.h4 g4 31.Ff4 h5 32.Fh6 Bf7 33.Vd6 változat.

 

 

29...Bf5 30.Vxc5 Bexe5 31.Vxa7 Be2

Grandelius a fenyegtő időzavar árnyékában nem vállalkozott a 31…Be1+ 32.Kh2 Bb1 folytatásra.

32.Vxb7 Bff2 33.Vxd7 Bxg2+ és döntetlen

 

Ding Liren (2695) – Yu Yangyi (2635)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Fe7 5.Fg2 d5 6.Hf3 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 b6 9.Bd1 Hbd7 10.Ff4 Fa6 11.He5 Hxe5 12.dxe5 Hh5 13.Fc1 f5 14.cxd5 cxd5 15.Hc3 Ve8  

 

16.Hxd5

Fonalasan remihez vezetett. Ázsia bajnokságán Gomez 16.b3 Bc8 17.Fb2 után hátrányba került Ding Liren lendületes támadására, 17...f4 18.Ff3 fxg3 19.hxg3 Fc5 következett.

16...exd5 17.Fxd5+ Kh8 18.Fxa8 Vxa8 19.Bd7

 

19...f4! 20.Bxe7 Vd8 21.Bxa7 fxg3 22.hxg3

 

22...Hxg3! 23.fxg3 Vd4+ 24.e3 Vg4 25.Bxa6 Vxg3+ 26.Vg2 Ve1+ 27.Kh2 Vh4+ 28.Kg1 Ve1+ 29.Kh2 Vh4+ 30.Kg1 Ve1+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A junior világbajnokság tizedik fordulójában Rapport Richárd megszerezte nyolcadik győzelmét. Az orosz Alekszandr Simanov ellen sötéttel 26 lépésben nyert, minőségáldozatos támadása átütött. Nagymesterünk három fordulóval a viadal befejezése előtt változatlanul fél ponttal vezet a török Alekszander Ipatov előtt. Rapport Richárd következő ellenfele a svéd Nils Grandelius, a világos bábukat vezeti.

 

Rapport Richárd nagyszerű mesterhármassal, riválisok ellen aratott győzelmekkel vezet az Athénben zajló junior világbajnokságon. A tizedik fordulóban az orosz Alekszandr Simanovval szemben sötéttel játszott és korán támadóan lépett fel. A félig nyílt h vonalon vonult fel bástyáival, míg Simanov elmulasztotta, hogy ellenjátékot keressen, aktívan védekezzen. A minőségáldozat szétbombázta a világos királyállást, a g3 mezőre is kacsintgattak Ricsi tisztjei. Szemre is tetszetős volt, ahogy huszárjai elfoglalták a kulcsmezőket. Csattant a futóáldozat és 26 lépést követően Simanov kapitulált. Rapport Richárd bámulatos teljesítményét jól jellemzi a 2747-es performance-pontszám és a tíz partiban gyűjtött 16,2 Élő-pont.

A török Alekszander Ipatov félpontos hátránnyal követi nagymesterünket, sorban dőltek el a 6,5 pontosok csatái, javítottak a kínai sakkozók.

 

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

Alekszandr Simanov (orosz, 2596, 7) – Rapport Richárd (magyar, 2605, 7,5)  0 - 1

Conrad Holt (amerikai, 2498, 7) – Alekszander Ipatov (török, 2577, 7) 0 - 1

Sahaj Grover (indiai, 2516, 6,5) – Ding Liren (kínai, 2695, 6,5)  0 - 1

Yu Yangyi (kínai, 2635, 6,5) – Grigorij Oparin (orosz, 2488, 6,5)  1 - 0

Das Debashis (indiai, 2446, 6,5) – Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567, 6,5)  0 - 1

Nils Grandelius (svéd, 2562, 6,5) – Peter Schreiner (osztrák, 2444, 6,5)  1 – 0

Mihók Olivér (magyar, 2456, 4,5) – Andrew Brown (ausztrál, 2296, 4,5) 1 - 0

                                                                            

Az élcsoport állása:

1.Rapport Richárd (magyar) 8,5 pont

2. Alekszander Ipatov (török) 8

3-6. Yu Yangyi (kínai), Samvel Ter-Sahakjan (örmény), Ding Liren (kínai), Nils Grandelius (svéd) 7,5

7-12. Wei Yi (kínai), Karen Grigorjan (örmény), Alekszandr Simanov (orosz),  Conrad Holt (amerikai), Alekszandar Indjic (szerb) és Mihail Antipov (orosz) 7

 

Az élcsoportban a 11. forduló párosítása:

Rapport Richárd (magyar, 2605, 8,5) – Nils Grandelius (svéd, 2562, 7,5)

Alekszander Ipatov (török, 2577, 8) – Alekszandar Indjic (szerb, 2481, 7)

Ding Liren (kínai, 2695, 7,5) – Yu Yangyi (kínai, 2635, 7,5)

Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567, 7,5) – Conrad Holt (amerikai, 2498, 7)

Mihail Antipov (orosz, 2462, 7) – Alekszandr Simanov (orosz, 2596, 7)

Karen Grigorjan (örmény, 2529, 7) – Wei Yi (kínai, 2418, 7)

 

A leányok versenyében az élcsoportban döntetlenek születtek. Varga Klára korán minőséget áldozott a román Irina Bulmagával vívott partijában, két pontatlan huszárlépése után világos került előnybe, bástyáinak betörése döntötte el a küzdelmet.

 

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

Guo Qi (kínai, 2358, 7) – Meri Arabidze (grúz, 2379, 7)  döntetlen

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2414, 6,5) – Deysi Cori (perui, 2413, 7)  döntetlen

Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337, 6) – Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2342, 6,5)  döntetlen

Bhakti Kulkarni (indiai, 2159, 6) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2391, 6)  döntetlen

Irina Bulmaga (román, 2380, 6) – Varga Klára (magyar, 2181, 6)  1 - 0

Alekszandra Gorjacskina (2361, 6) – Monica Sihite Chelsie (2162, 6)  0 - 1

 

Az élcsoport állása:

1-3. Guo Qi (kínai), Deysi Cori (perui) és Meri Arabidze (grúz) 7,5 pont

4-7. Nasztasszia Ziaziulkina (fehéorosz), Anasztazia Bodnaruk (orosz), Irina Bulmaga (román) és Monica Sihite Chelsie (indonéziai) 7

8-15. Jovana Vojinovic (montenegrói),  Alina Kaslinszkaja (orosz), Bhakti Kulkarni (indiai), Wang Jue (kínai), Aulia Medina Warda (indonéziai), Elena Szemenova (orosz), Hajala Abdukka (azeri) és Zsanszaja Abdumalik (kazah) 6,5

16-20. Alakszandra Gorjacskina (orosz), Varga Klára (magyar),…  6

 

Az élcsoportban a 11. forduló párosítása:

Meri Arabidze (grúz, 2379, 7,5) – Deysi Cori (perui, 2413, 7,5)

Irina Bulmaga (román, 2380, 7) – Guo Qi (kínai, 2358, 7,5)

Monica Sihite Chelsie (indonéziai, 2162, 7) – Anasztazia Bodnaruk (2414, 7)

Nasztasszia Ziaziulkina (fehérosz, 2342, 7) – Wang Jue (kínai,2355, 6,5)

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2391, 6,5) – Hajala Abdulla (azeri, 2217, 6,5)

Elena Szemenova (orosz, 2134, 6,5) – Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337, 6,5)   

Aulia Medina Warda (indonéziai, 2218, 6,5) – Zsanszaja Abdumalik (kazah, 2193, 6,5)

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2361, 6) – Bhakti Kulkarni (indiai, 2159, 6,5)

Varga Klára (magyar, 2181, 6) – Irina Petrova (ukrán, 2173, 6)

 

Simanov,A (2596) - Rapport,R (2605)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd3 Hbd7 9.0-0 He4

Új lépés, amely meglepte az orosz nagymestert. A Gelfand-Anand világbajnoki döntő rapid rájátszásának 3. partijában 9...Fd6 10.h3 0-0 11.Vc2 Ve7 12.Bd1 Bac8 13.c5 Fb8 14.f4 He8 után a világbajnok hátrányba került, passzív állását végül kihívója segítségével remire mentette.

10.g3 Hd6 11.b3 Hf5 12.a3 a6 13.Be1 Vf6 14.Fb2 Fd6 15.Vf3 0-0-0 16.Bad1 Bh5 17.Ff1 Bdh8

Ricsi megvalósította tervét, célpont a világos király, míg Simanov tétlenkedett.

 

 

18.h3?!

Világos elmulasztotta a 18.e4! Hxd4 (18...Bxh2 19.exf5 gxf5 20.cxd5 cxd5 21.Fg2 f4 22.Bd3 Vh6 23.Fc1 g5 24.Hxd5 lehetőséget.) 19.Vxf6 Hxf6 20.Bxd4 e5 (20...c5 21.Bd2 d4 22.Ha4 Hd7) 21.Bd2 d4 22.Hd1 Bxh2 23.Fg2 lehetőséget.

18...g5?!

Pontatlan a támadás folytatása. Változatok sokaságát kellett számolni. 18...Vg5 19.cxd5 (19.g4 Hf6 20.cxd5 exd5 21.Fc1 Fh2+ 22.Kh1 Bxh3 23.Fxh3 Fg3 24.gxf5 Bxh3+ 25.Kg2 Bh2+ 26.Kg1 Bxf2 27.Vxf2 Fxf2+ 28.Kxf2 Vxf5+; 19.He2 Bxh3 20.Fxh3 Bxh3 21.Hf4 Bh8; 19.e4 Hxg3 20.fxg3 Bxh3 21.Fxh3 Bxh3 22.Be2 He5 23.dxe5 Bxg3+ 24.Bg2 Fc5+ 25.Kh1 Vh6+ 26.Bh2 Vxh2+ 27.Kxh2 Bxf3 28.exd5 exd5) 19...exd5 20.He2 Bxh3 21.Fxh3 Bxh3 22.Hf4 Bh8 után nem könnyű világos helyzete.

19.Fg2?  

Simanov a 19.g4 Bh4 20.e4 He7 21.Bd3 változatban sikerrel hárította volna a támadási kísérletet, előnybe kerülhetett volna. 

 

 

19...Bxh3! 20.Fxh3?

Az orosz nagymester könnyen adta meg magát, de 20.cxd5 cxd5 21.Bc1 Kd8 22.Hxd5 exd5 23.Vxd5 Hxg3 24.fxg3 Bxg3 is Ricsinek lett volna kedvezőbb.

20...Bxh3 21.Vg2?!

Világosnak már nem volt mentsége. 21.He2-re de 21...Vh6 22.cxd5 cxd5 23.e4 g4 24.Vg2 dxe4 25.Fc1 e3, 21.cxd5-re 21...Fxg3! 22.Vg2 Fxf2+ 23.Vxf2 Vh6 24.Vg2 Bg3 következhetett volna.

 

 

 

21...Vh6 22.He2 Hf6 23.cxd5 exd5 24.e4 Hxe4 25.Bf1  

 

 

25...Fxg3! 26.fxg3

Szép a nyerés 26.Hxg3-ra 26...Hexg3 27.fxg3 He3 28.Vf3 g4 29.Vf4 Bh1+ 30.Kf2 Vxf4+ 31.gxf4 Hxd1+ 32.Bxd1 Bxd1 változatban. 

26...He3! és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Athénben zajló junior világbajnokság nyolcadik fordulójában Rapport Richárd újabb győzelmet aratott. Az orosz Mihail Antipov elleni nyerésével 6,5 ponttal hármas holtversenyben, a török Alekszander Ipatov és a kínai Yu Yangyi társaságában az élen áll. A 13 fordulós viadalon kilencedik partiját világossal kínai riválisával játssza. Mihók Olivér az ukrán Anton Podolszkit győzte le, 4 pontja van. A leányok versenyében Varga Klára az orosz Alekszandra Gorjacskinától vereséget szenvedett, 5 pontjával a 14. helyen várja a folytatást.

A görög fővárosban zajló viadalon Rapport Richárd hatodik győzelmét könyvelhette el. Az orosz Mihail Antipov választása a Nimzoindiai védelemre esett, nagymesterünk előnnyel zárta a nyitást. Esélyes minőségáldozattal támadta Antipov királyát, többször is gyors nyerést hagyott kihasználatlanul. Az orosz nemzetközi mester egyenlő esélyű állásban bástyát nézett el.

A török színekben játszó, ukrán születésű Alekszander Ipatov értékes fél pontot rabolt a rajtlistát vezető, háromszoros kínai bajnok kínai Ding Lirentől.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Ding Liren (kínai, 2695, 5,5) – Alekszander Ipatov (török, 2577, 6)  döntetlen

Yu Yangyi (kínai, 2635, 5,5) – Karen Grigorjan (örmény, 2529, 5,5)  1 - 0

Rapport Richárd (magyar, 2605, 5,5) – Mihail Antipov (orosz, 2462, 5,5)  1 - 0

Das Debashis (indiai, 2446, 5,5) – Alekszandr Simanov (orosz, 2596, 5,5)  döntetlen

Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567, 5,5) – Peter Schreiner (osztrák, 2444, 5,5) döntetlen

Conrad Holt (amerikai, 2498, 5) – Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2629, 5) 1 – 0

Wei Yi (kínai, 2418, 5) – Musta Yilmaz (török, 2543, 5) 1 – 0

Mihók Olivér (magyar, 2456, 3) – Anton Podolszki (ukrán, 2246, 3) 1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1-3. Alekszander Ipatov (török), Yu Yangyi (kínai) és Rapport Richárd (magyar) 6,5 pont

4-11. Wei Yi (kínai), Samvel Ter-Sahakjan (örmény), Ding Liren (kínai), Alekszandr Simanov (orosz), Das Debashis (indiai), Mark Lapidus (észt), Conrad Holt (amerikai) és Peter Schreiner (osztrák) 6

 

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása:

Rapport Richárd (magyar, 2605, 6,5) – Yu Yangyi (kínai, 2635, 6,5)

Alekszander Ipatov (török, 2577, 6,5) – Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567, 6)

Peter Schreiner (osztrák, 2444, 6) – Ding Liren (kínai, 2695, 6)

Alekszandr Simanov (orosz, 2596, 6) – Wei Yi (kínai, 2418, 6)

Mark Lapidus (észt, 2129, 6) – Conrad Holt (amerikai, 2498, 6)

Niclas Huschenbeth (német, 2532, 5,5) – Das Debashis (indiai, 2446, 6)

 

A leányok versenyében Varga Klára az orosz sakkozás egyik legnagyobb tehetségének tartott Alekszandra Gorjacskinától szenvedett vereséget 52 lépésben. Meggyőző győzelmet ért el a fehérorosz Nasztasszia Ziaziulkina az orosz Anasztazia Bodnaruk ellen, és félpontos előnnyel vezet.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Nasztaszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2342, 5,5) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2414, 5,5)  1 - 0

Irina Bulmaga (román, 2380, 5,5) – Deysi Cori (perui, 2413, 5,5) döntetlen

Guo Qi (kínai, 2358, 5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2391, 5)  1 - 0

Wang Jue (kínai, 2355, 5) – Meri Arabidze (grúz, 2379, 5)  0 - 1

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2361, 5) – Varga Klára (magyar, 2181, 5) 1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1.Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz) 6,5 pont

2-6. Irina Bulmaga (román), Guo Qi (kínai), Deysi Cori (perui), Meri Arabidze (grúz) és Alekszandra Gorjacskina (orosz) 6

7-10. Anasztazia Bodnaruk (orosz), Jovana Jovanovics (montenegrói), Bhakti Kulkarni (indonéziai) és Aulia Warda Medina (indiai) 5,5

11-21. Alina Kaslinszkaja (orosz), Khaled Mona (egyiptomi), Wang Jue (kínai), Varga Klára (magyar), … 5

 

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása:

Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2342, 6,5) – Guo Qi (kínai, 2358, 6)

Deysi Cori (perui, 2413, 6) – Alekszadra Gorjacskina (orosz, 2361, 6)

Meri Arabidze (grúz, 2379, 6) – Irina Bulmaga (román, 2380, 6)

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2414, 5,5) – Aulia Warda Medina (indonéziai, 2218, 5,5)

Bhakti Kulkarni (indiai, 2159, 5,5) – Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337, 5,5)

Varga Klára (magyar, 2181, 5) – Khaled Mona (indiai, 2121, 5)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Athénben rendezik meg a junior világbajnokságot, ahol hárman képviselik sakkozásunkat. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd és az idei honi bajnokság győztesei, Mihók Olivér és Varga Klára játszanak a 13 fordulós, svájci rendszerű viadalon. Hat forduló után Rapport Richárd hatos holtversenyben a második, Mihók Olivér a 72., míg Varga Klára a 19. helyen várja a folytatást.

A rajtlistán hatodik török Alekszander Ipatov és a negyedik román Irina Bulmaga félpontos előnnyel vezet hat forduló után a 20 éven aluliak világbajnokságán. A fiúk 130 fős mezőnyében 13 nemzetközi nagymester is játszik, az ifjú hölgyek versenyében hatvanhatan vetélkednek, heten a legmagasabb minősítés birtokosai.

Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd, 2605-ös Élő-pontjával a negyedik helyre rangsorolt résztvevő öt győzelmet ért el eddig és a kínai Wei Yi ellen vesztett a második körben. Kecsegtető pozícióban lebecsülte ellenfele taktikai esélyét, az alapsori gyengeség okozta vesztét. A váratlan vereséget követően Ricsi négy játszmát is nyert sorozatban, félpontos hátránnyal várhatja az éllovas Ipatovval a rangadót. A viadal előtt Rapport Richárd érmes helyezést tűzött ki céljául.

Meglepetés, hogy a rajtlistát vezető, háromszoros kínai bajnok Ding Liren három sötét partiját is elremizte. Yu Yangyi négyes nyerősorozattal kezdett,  majd két remivel folytatta. A tavalyi Világkupán nagy sikerrel szerepelt ukrán Jaroszlav Zsrebuh (2629) csak 4 pontos, két játszmában is kapitulációra kényszerült. Az idei junior bajnok Mihók Olivér jól kezdett, de utolsó két partiját elvesztette.

A junior bajnoknő Varga Klára a párosítás szeszélye folytán a második fordulóban az első helyre rangsorolt orosz Anasztazia Bodnarukkal mérkőzött meg, a vereséggel „külső körre” került, még várnak rá a nehéz összecsapások.

 

Sakkozóink eddigi eredményei:

I.ford.: Andrew Brown (ausztrál, 2296) – Rapport Richárd (2605) 0 – 1

            Salva Nadirasvili (grúz, 2151) – Mihók Olivér (2465) döntetlen

            Varga Klára (2198) – Lateefah Messam-Sparks (angol, 1947) 1 – 0

 

II. ford.: Rapport Richárd – Wei Yi (kínai, 2418) 0 – 1

              Mihók Olivér – Ilyasz Szodikov (kazah, 2234) 1 – 0

              Varga Klára – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2414) 0 – 1

 

III. ford.: Camilo Torres Juan (kolumbiai, 2291) – Rapport Richárd 0 – 1

               Steef Soors (belga, 2364) – Mihók Olivér döntetlen

               Zsófia Édes (szlovák, 2081) – Varga Klára 0 – 1

 

IV. ford.: Rapport Richárd - Dmitro Kigel (ukrán, 2276) 1 – 0

                Mihók Olivér - Miragha Aghajev (olasz, 2187) 1 - 0

                Dominyka Batkovszkite (litván, 2096) – Varga Klára döntetlen

 

V. ford.:  Frode Urkedal (norvég, 2473) – Rapport Richárd 0 – 1

                Karen Grigorjan (örmény, 2529) – Mihók Olivér 1 – 0

                Szabina Ibrahimova (azeri, 2091) – Varga Klára döntetlen

 

VI. ford.: Rapport Richárd - Jorge Cori (perui, 2487)  1 - 0

                Mihók Olivér – Mark Lapidus (észt, 2129)  0 - 1

                Varga Klára – Camille De Seroux (svájci, 2101)  1 – 0

 

A junior világbajnokság élcsoportjának állása:

1.Alekszander Ipatov (török, 2577) 5,5 pont

2-7. Yu Yangyi (kínai, 2635), Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567), Alekszandr Simanov (orosz, 2596), Karen Grigorjan (örmény, 2529), Das Debashis (indiai, 2446) és Rapport Richárd (magyar, 2605) 5

8-16. Wei Yi (kínai, 2418), Salem A R Saleh (Egyesült Arab Emírségek, 2546), Ding Liren (kínai, 2695), Nils Grandelius (svéd, 2562), Tal Baron (izraeli, 2451),… 4,5

72. Mihók Olivér (magyar, 2465) 3

 

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Alekszander Ipatov (török, 2577, 5,5) – Rapport Richárd (magyar, 2605, 5)

Das Debashis (indiai, 2446, 5) – Yu Yangyi (kínai, 2635, 5)

Alekszandr Simanov (orosz, 2567, 5) – Karen Grigorjan (örmény, 2562, 4,5)

Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567, 5) – Nils Grandelius (svéd, 2562, 4,5)

Ding LIren (kínai, 2695, 4,5) – Tal Baron (izraeli, 2451, 4,5)

 

A hölgyek világbajnokságán az élcsoport állása:

1.Irina Bulmaga (román, 2380) 5 pont

2-10. Nasztaszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2342), Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2414), Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337), Guo Qi (kínai, 2358), Klaudia Kulon (lengyel, 2259), Alina Kaslinszkaja (orosz, 2391), Deysi Cori (perui, 2413), Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2361) és Rodriguez Rueda Paula (kolumbiai,

2196) 4,5

19. Varga Klára (magyar, 2181) 4

 

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2391, 4,5) – Irina Bulmaga (román, 2380, 5)

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2414, 4,5) – Klaudia Kulon (lengyel, 2259)

Deysi Cori (perui, 2413, 4,5) – Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337, 4,5)

Guo Qi (kínai, 2358, 4,5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2361, 4,5)

Rodriguez Rueda Paula (kolumbiai, 2196, 4,5) – Nasztaszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2342, 4,5)

Hanne-Marie Klek (német, 2248, 4) – Varga Klára (magyar, 2181, 4)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

A 19 éves Artyemijev győzött a férfiak viadalán, Sztefanova remek hajrával nyerte meg a női versenyt
2017. 12. 14.

Aczél Gergely második győzelmét aratta, Berkes Ferenc francia riválisa ellen nyert
2017. 12. 14.

A holtverseny Sztefanovának és Andrejkinnek kedvezett, bolgár és orosz aranyérem a rapidtornán
2017. 12. 13.

Meglepetéssel, Berkes vereségével kezdődött meg a Hetényi Géza emlékverseny 
2017. 12. 13.

Caruana a londoni torna győztese, Carlsen nyerte a Grand Chess Tour pontversenyét
2017. 12. 11.

Nepomnjacsij legyőzte a tisztet elnéző Carlsent, félpontos előnnyel vezet az utolsó forduló előtt
2017. 12. 10.

Caruana és Napomnjacsij félpontos előnnyel vezet Vachier-Lagrave és Carlsen előtt
2017. 12. 09.

Nakamura nem tudta érvényesíteni tisztelőnyét Carlsen ellen, Caruana fél ponttal vezet
2017. 12. 09.

Caruana egypontos előnnyel az élen, az ötödik fordulóban Anand ellen nyert
2017. 12. 06.

Tizenkilenc döntetlen után megszületett az első győzelem, Caruana sötéttel nyert Karjakin ellen
2017. 12. 05.

Folytatódott a remiszéria, Aronjan még időben kínálta a döntetlent Karjakinnak
2017. 12. 04.

Harmadszor is győzött az Aquaprofit és a Paks
2017. 12. 04.

A kiegyenlített erők küzdelmében a második játéknapon is öt döntetlen született
2017. 12. 03.

Öt döntetlen a London Chess Classic első fordulójában
2017. 12. 01.

Az új világranglistán Carlsen előnye 32 pont Aronjan előtt, Rapport és Lékó is javított helyezésén
2017. 11. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog