A 2012-es esztendő legfontosabb versenyeinek krónikája IV.

Címkék: A 2012-es év krónikája

A 64 kockás világ rangos tornákban gazdag esztendőt zárt. Az Isztambulban megrendezett sakkolimpián az orosz női és az örmény férfi válogatott győzött. A holtversenyt az olimpiai Berger pontszámítás döntötte el a javukra. A világbajnoki címért a címvédő Viswanathan  Anand és a kihívó izraeli Borisz Gelfand Moszkvában mérkőzött meg, csak rájátszásban védte meg trónusát Anand.  A női kieséses rendszerű, 64 résztvevős  világbajnokságon Hanti-Manszijszkban óriási meglepetésre az ukrán Anna Usenyina diadalmaskodott, megfosztotta címétől a világelső kínai Hou Ji-fant, akivel 2013-ban 10 játszmás döntőt vív. Az egyéni Európa-bajnokságokon orosz sikerek születtek, Valentyina Gunyina és Jevgenyij Tomasevszkij végzett az első helyen. Hou Ji-fan győzelmével ért véget a női Grand Prix-versenysorozat, a férfiaknál Lékó Péter részvételével két tornával indult a hat versenyből álló sorozat. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen nagy évet zárt, megnyerte a Grand Slam-döntőt, szuperversenyen Moszkvában és Londonban is győztesként ünnepelték, megdöntötte Garri Kaszparov Élő-pontos világrekordját. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd a győztessel azonos pontszámmal lett ezüstérmes a junior világbajnokságon. Papp Petra először. Berkes Ferenc negyedszer magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban negyedszer nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2012-es esztendő szeptembertől december végéig tartó időszak legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája.

Grand Prix-verseny – Ankara, London, Grand Slam-döntő – Sao Paulo/Bilbao

Ankarában az indiai Humpy Koneru elsőségével fejeződött be a Grand Prix-sorozat utolsó versenye. Koneru tornagyőzelmével a pontversenyben a második helyen végzett a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan mögött. Tizenhárom hónap alatt hat Grand Prix-versenyt rendeztek meg, egyértelmű siker a sorozat. Hou Ji-fan ismét bizonyította klasszisát, három torna megnyerésével végzett az élen. Humpy Koneru rossz kezdés után összeszedte magát, Anna Muzicsuk kiegyenlített teljesítményt nyújtott. A sorozat meglepetése az orosz nagymesternők mérsékelt szereplése. A végső sorrendbe a legjobb három helyezés számították be.

 

A verseny végeredménye:

1.Humpy Koneru (indiai, 2593) 8,5 pont

2. Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) 8

3. Zhao Xue (kínai, 2549) 7,5

4-5. Viktorija Cmilyte (litván, 2520) és Ruan Lufei (kínai, 2492) 6,5

6. Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) 6

7. Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) 5,5

8. Ju Wenjun (kínai, 2528) 5

9. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502) 4,5

10. Betul Cemre Yildiz (török, 2341) 3,5

11. Monika Socko (lengyel, 2463) 2,5

12. Kubra Oztürk (török, 2294) 2

 

A Grand Prix versenysorozat végeredménye:

1.Hou Ji-fan (kínai) 480 (160, 160, 100, 160)

2. Humpy Koneru (indiai) 415 (65, 145, 110, 160)

3. Anna Muzicsuk (szlovén) 405 (10,, 130, 145, 130)

4. Zhao Xue (kínai) 345 (75, 160, 60, 110)

5. Katyerina Lahno (ukrán) 320 (130, 80, 50, 110)

6. Ju Wenjun (kínai) 305 (100, 130, 75, 50)

7. Viktorija Cmilyte (litván) 285 (35, 100, 100, 85)

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 245 (80, 55, 35, 110)

9. Ruan Lufei (kínai) 235 (30, 75, 75, 85)

10. Tatjana Koszinceva (orosz) 230 (100, 55, 70, 60)

11. Elina Danieljan (örmény) 170 (45, 50, 75, 45)

12. Batkhuyag Munguntuul (mongol) 150 (60, 20, 20, 70)

13. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz) 140 (20, 20, 100)

14. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 140 (65, 30, 20, 40)

15. Alisza Galljamova (orosz) 115 (65, 30, 20)

16. Tan Zongyi (kínai) 100

17. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 95 (10, 10, 75)

18. Zsu Csen (katari) 90 (35, 55)

19. Betul Cemre Yildiz (török) 50 (10, 10, 30)

20. Lilit Mkrtchian (örmény) 45

21. Monika Socko (lengyel) 20

22. Nino Hurcidze (grúz) 10

23. Kubra Oztürk (török) 10


Londonban rendezték meg a férfiak 2012/13-as Grand Prix-sorozatának első versenyét.  A hat tornából álló sorozatban 18 nagymester, köztük Lékó Péter vesz részt, az első és második helyezett harcolja ki a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen való részvételi jogot.

Az élen végzett trió megérdemelt sikert aratott. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov tőle szokatlan módon nem bocsátkozott fölös kalandokba, veretlenségét meg is őrizte, visszatornászta magát a top 10-be. A torna doyenje, a 44 éves izraeli Borisz Gelfand nagy önbizalommal sakkozott, a világbajnoki döntőre felkészüléskor még tovább javult repertoárja, nőtt játékereje, csak Sahriyar Mamedgyarov ellen ingott meg. Az azeri nagymester az olimpián is remekelt, most újabb Élő-pontokat gyűjtött. Lékó Péter megőrizte veretlenségét, nagy kár volt Alekszandr Griscsuk elleni rontásáért. A rajtlistán első amerikai Hikaru Nakamura öt veresége jelentette a torna legnagyobb meglepetését, ahol a 66 partiból csak 20 végződött döntéssel.

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pts

SB

Perf.

1

Veszelin Topalov

2752

BUL

*

½

½

½

½

½

½

1

½

1

1

½

7

36.25

2834

2

Borisz Gelfand

2738

ISR

½

*

½

0

½

1

1

½

1

½

½

1

7

35.75

2836

3

Sahriyar Mamedgyarov

2729

AZE

½

½

*

0

½

½

½

½

1

1

1

1

7

34.75

2836

4

Alekszandr Griscsuk

2754

RUS

½

1

1

*

½

½

½

½

½

½

½

½

36.75

2801

5

Lékó Péter

2737

HUN

½

½

½

½

*

½

½

1

½

½

½

½

6

32.50

2770

6

Wang Hao

2742

CHN

½

0

½

½

½

*

½

½

½

½

½

1

28.75

2739

7

Michael Adams

2722

ENG

½

0

½

½

½

½

*

½

0

½

½

1

5

26.75

2709

8

Vaszilij Ivancsuk

2769

UKR

0

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

1

5

26.00

2705

9

Rusztam Kaszimdzsanov

2684

UZB

½

0

0

½

½

½

1

½

*

½

½

0

24.25

2680

10

Leinier Dominguez Perez

2725

CUB

0

½

0

½

½

½

½

½

½

*

½

½

23.75

2677

11

Anish Giri

2730

NED

0

½

0

½

½

½

½

½

½

½

*

0

4

22.00

2643

12

Hikaru Nakamura

2783

USA

½

0

0

½

½

0

0

0

1

½

1

*

4

20.50

2638

 

Bilbaóban a norvég Magnus Carlsen győzelmével fejeződött be az V. Grand Slam-döntő. Negyedszer játszott a fináléban és szereplését másodszor  koronázta siker, megvédte tavalyi elsőségét. A legérdekesebb sakkot játszotta, eredeti megnyitási ötletekkel lepte meg ellenfeleit. A viadal első fordulójában nagy bakival vesztett Fabiano Caruana ellen, Bilbaóban behozta lemaradását, három partiban is diadalmaskodott, visszavágott Caruanának holtversenyben végzett vele. Két villámparti döntötte el a tornagyőzelmet, 4-4 percük volt és 3-3 másodperc lépésenként. Az első partit Magnus sötéttel megnyerte, majd világossal villámgyőzelmet aratott.

 

V. Grand   Slam-döntő Sao Paulo/Bilbao szept.24-okt.13.

kat. XXII   (2781)

1

2

3

4

5

6

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2843

*

*

0

3

1

1

1

1

1

3

3

3

17

2876

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2773

3

0

*

*

1

3

3

1

1

1

3

1

17

2890

3.

Levon Aronjan

g

ARM

2816

1

1

1

0

*

*

3

1

1

1

1

1

11

2775

4.

Szergej Karjakin

g

RUS

2778

1

1

1

1

0

1

*

*

1

1

1

3

10

2747

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2780

1

0

1

1

1

1

1

1

*

*

1

1

9

2747

6.

Francisco Vallejo Pons

g

ESP

2697

0

0

0

1

1

1

1

0

1

1

*

*

6

2651

 

A klasszikus pontozás szerinti végeredménye:

1-2. Magnus Carlsen és Fabiano Caruana 6,5 pont

3. Levon Aronjan 5

4-5.  Viswanathan Anand és Szergej Karjakin  4,5

6. Francisco Vallejo Pons 3

 

Az októberi ranglistán kevés változást jelentettek az isztambuli sakkolimpia eredményei. Vlagyimir Kramnyik és Fabiano Caruana kivételével  a nagymesterek pontokat nyertek. Lékó Péter 21. volt 2734 ponttal.

 

A férfi világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2843

2. Levon Aronjan (örmény) 2821

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz9 2795

4. Tejmur Radzsabov (azeri) 2792

5. Hikaru Nakamura (amerikai) 2786

6. Szergej Karjakin (orosz) 2780

7. Viswanathan Anand (indiai (2780)

8. Fabiano Caruana (olasz) 2772

9. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2771

10. Alekszandr Morozevics (orosz) 2758

 

Klubcsapatok Európa-kupája, Grand Prix – Taskent, férfi és női bajnokság – Hévíz, Kisvárda, női kieséses rendszerű világbajnokság – Hanti-Manszijszk, London Chess Classic 2012, SportAccord Szellemi Világjátékok - Peking

Az izraeli üdülőhelyen, Eilatban a SOCAR Azerbajdzsán együttesének elsőségével fejeződött be a 28. Klubcsapatok Európa-kupája. A 34 csapat részvételével, hétfordulós svájci rendszerben lebonyolított viadalon a nehezen követhető párosítási szisztéma kissé borzolta a kedélyeket, a rendszerre oly jellemző módon az első játéknapon az izraeli Ashdod csapatától vereséget szenvedő SOCAR Azerbajdzsán a „külső körön” tört előre. A befejező két fordulóban először a címvédő, a viadalon vezető Szentpétervári Sakkszövetség csapatát győzték le, majd a sorsdöntő utolsó játéknapon a Tomszk – 400 együttesét verték. Az 5-1-es elsöprő sikernek köszönhetően ledolgozták a szentpéterváriakkal szembeni hátrányukat, a Berger-Sonneborn pontszámuknak köszönhetően megnyerték a viadalt.

Bronzérmesként zárta szereplését a moszkvai SHSM – 64, amelynek soraiban Lékó Péter is játszott. Nagymesterünk taktikai okokból hat partijából ötször sötéttel játszott, ötvenszázalékos teljesítménnyel járult hozzá a moszkvai együttes harmadik helyéhez.

A 28. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

1.SOCAR Azerbajdzsán (Tejmur Rdazsabov (azeri, 2792) 4/6, Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2748) 3/5, Veszelin Topalov (bolgár, 2751) 4,5/6, Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752) 4,5/6, Gata Kamsky (amerikai, 2755) 6/7, Emil Szutovszkij (izraeli, 2685) 4/6, Eltaj Safarli (azeri, 2616) 3/3, Gadir Guszejnov (azeri, 2608) 3/3) 12 meccspont, 673,8 Berger-pont

2. Szentpétervári Sakkszövetség (Peter Szvidler (orosz, 2747) 3,5/6, Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) 3,5/6, Nyikita Vitjugov (orosz, 2691) 4/6, Szergej Movszeszjan (örmény, 2699) 3/6, Zahar Efimenko (ukrán, 2689) 4,5/6, Vagyim Zvjagincev (orosz, 2678), Maxim Matlakov (orosz, 2665) 4/4, Ildar Hiszmatullin (orosz, 2639) 2/2) 12, 665,5

3. SHSM – 64  (Borisz Gelfand (izraeli, 2736) 3/5, Lékó Péter (magyar, 2734) 3/6, Anish Giri (holland, 2730) 4/6, Alekszandr Rjazancev (orosz, 2712) 3,5/6, Borisz Gracsev (orosz, 2672) 6/7, Jevgenyij Najer (orosz, 2664) 4/6, Vlagyimir Potkin (orosz, 2663) 4,5/6) 11

4. Ekonimiszt-SGSEU Szaratov 10, 653

5. Ugra 10, 607,3

6. Ashdod 10, 595,8

7. Tomszk – 400 10, 572,5

8. OSG Baden-Baden 9, 571,3

A 16. Női Klubcsapatok Európa-kupáján az első helyre rangsorolt Cercle d’Echecs de Monte-Carlo együttese százszázalékos teljesítménnyel ért célba. A világklasszisokat felvonultató csapat magabiztos játékkal győzte le riválisait. A 28 partijukból csak egyetlen játszmát vesztettek, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan kapott ki az orosz exvilágbajnoknőtől, Alekszandra Kosztenjuktól. Szép sikert ért el az örmény csapat, a Mika, az orosz Ugra hazai erőkkel vívta ki a harmadik helyet. Nagy meglepetés, hogy a címvédő orosz ASV a rajtnál elszenvedett fiaskóknak köszönhetően még dobogós helyezésre sem pályázhatott.

A 16. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

1.Cercle le d’Echecs de Monte-Carlo (Hou Ji-fan (kínai, 2605) 4,5/6, Humpy Koneru (indiai, 2607), 5/7, Anna Muzicsuk (szlovén, 2587), 4,5/6, Pia Cramling (svéd, 2514), 4,5/6, Almira Szkripcsenko (francia, 2437) 3/3) 14 meccspont

2. Mika (Elina Danieljan (örmény, 2476) 4/7, Dronavalli Harika (indiai, 2512) 4,5/7, Lilit Mkrtchian (örmény, 2456) 4,5/7, Lela Zsvahasvili (grúz, 2444) 5,5/7) 10 meccspont

3. Ugra (Bajra Kovanova (orosz, 2408) 1,5/6, Olga Girja (orosz, 2454) 4,5/7, Marina Romanyko (orosz, 2356) 2,5/6, Tatjana Sadrina (orosz, 2361) 5/7, Mari Bezgodova (orosz, 2177) 1,5/2) 9 meccspont

4. SHSM-Nashe Nasledie 8

5. AVS 7

6. Ashdod 5

7. Csigorin Klub 3

8. Rishon Le-Zion 0

A novemberi ranglistán Magnus Carlsen a Grand Slam-döntőn aratott újabb győzelmével 33 ponttal előzte meg Levon Aronjant. Három helyet javított az olasz Fabiano Caruana, nyolcat rontott az amerikai Hikaru Nakamura. Lékó Péter a 22., Almási Zoltán a 39., Polgár Judit a 43. volt a listán. 

A top 10 rangsora:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2848

2. Levon Aronjan (örmény) 2815

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2795

4. Tejmur Radzsabov (azeri) 2793

5. Fabiano Caruana (olasz) 2786

6. Viswanathan Anand (indiai) 2775

7. Szergej Karjakin (orosz) 2775

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2769

9. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2764

10. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2764

 

Taskentben hármas holtversennyel ért véget a 2012/13-as Grand Prix-sorozat második versenye. A győztesnek járó trófeát Szergej Karjakin kapta, az egymás elleni csatározásában 1,5 pont szerzett. Az itt-ott békés játéknapok mellett különösen a hajrában forrósodott fel a hangulat, váratlan eredmények születtek. A befejező játéknapon érdekesen alakultak az első helyet és a helyezéseket eldöntő partik. Lékó Péter esélyes állását elrontva remizett az olasz Fabiano Caruanával, ötvenszázalékos eredménnyel zárta szereplését.

A Grand Prix-verseny végeredménye

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Gy

SB

1

Szergej   Karjakin

2775

RUS

*

½

1

½

0

½

1

½

½

½

1

½

3

34,75

2

Wang Hao

2737

CHN

½

*

½

1

1

0

½

½

½

½

½

1

3

34,50

3

Alekszandr   Morozevics

2748

RUS

0

½

*

1

½

½

0

½

1

½

1

1

4

33,25

4

Fabiano   Caruana

2786

ITA

0

½

0

*

½

½

½

½

½

1

1

1

6

3

29,50

5

Sahriyar   Mamedgyarov

2764

AZE

½

1

0

½

*

½

½

1

½

½

½

½

6

2

32,75

6

Rusztam   Kaszimdzsanov

2696

UZB

½

½

1

½

½

*

½

½

½

½

½

½

6

1

33,25

7

Ruszlan   Ponomarjov

2741

UKR

1

0

½

½

½

½

*

0

½

½

1

½

2

29,50

8

Peter   Szvidler

2747

RUS

½

½

½

½

0

½

1

*

½

½

½

½

1

30,00

9

Lékó Péter

2732

HUN

0

½

½

½

½

½

½

½

*

½

½

1

1

28,75

10

Borisz   Gelfand

2751

ISR

½

½

½

0

½

½

½

½

½

*

½

0

0

26,00

11

Leinier   Dominguez Perez

2726

CUB

0

0

½

0

½

½

0

½

½

½

*

1

4

1

20,50

12

Gata   Kamsky

2762

USA

0

½

0

0

½

½

½

½

0

1

0

*

1

19,25

 

Hévízen Berkes Ferenc elsőségével fejeződött be a 62. férfi bajnokság. Rajt-cél győzelmet aratott, legfőbb riválisai az ötödik fordulóban beérték őt, de a hajrában Berkes eredményesebb volt. Teljesítményének remek a performance-pontszáma, 8,8 Élő-pontot is gyűjtött, ezzel ismét a + 2700 Élő-pontosok klubjának tagja lett. A bajnokhoz hasonlóan megőrizte veretlenségét a 23 éves Bánusz Tamás, remek siker az ezüstérem. A bronzérmes Medvegy Zoltán Fortuna kegyeltje volt. Erdős Viktort a sorsolás az első fordulóban hozta össze Berkessel, veresége után egy pillanatra sem volt esélye címvédésre.

 

A 62. férfi bajnokság végeredménye:

1.Berkes Ferenc (2693) 7 pont

2. Bánusz Tamás (2580) 6,5

3. Medvegy Zoltán (2561) 5,5

4-5. Papp Gábor (2578) és Erdős Viktor (2541) 5

6-7. Horváth József (2539) és Szabó Krisztián (2541) 4

8. Prohászka Péter (2573) 3,5

9. Pap Gyula (2553) 2,5

10. Mihók Olivér (2451) 2

 

Kisvárdán a 19 esztendős Papp Petra nyerte meg a 60. női sakkbajnokságot. Az utolsó forduló előtt a szegedi nagymesternő egypontos előnnyel vezetett, de a befejező játéknapon meglepetésre vereséget szenvedett Erdős Boglárkától. Előnyéből fél pontot megőrzött, Gara Tícia csak remizett Göcző Melindával. Szép sikert ért el Dudás Eszter bronzérmével, jóval esélyesebb riválisokat előzött meg. Schneider Veronika a dobogón végzettektől sorban kikapott, Rudolf Annának rossz rajtja után esélye sem volt a címvédésre.

A 60. női bajnokság végeredménye:

1.Papp Petra (2254) 6,5

2. Gara Tícia (2377) 6

3. Dudás Eszter (2243) 6

4-5. Schneider Veronika (2306) és Rudolf Anna (2322) 5

6. Erdős Boglárka (2185) 4,5

7. Varga Klára (2210) 4

8. Juhász Barbara (2085) 3,5

9. Göcző Melinda (2234) 3

10. Ruszin Anna (2133) 1,5

 

A 27 esztendős ukrán Anna Usenyina a női sakkozás 14. világbajnoknője. A  Hanti-Manszijszkban megrendezett 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokság döntőjében Anna Usenyina és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova párharcát rapid rájátszás döntötte el. Az első játszma döntetlennel ért véget, a másodikban Usenyina világossal nyert, összesítésben 3,5-2,5-re győzött. Usenyina nagyszerű sikere teljesen megérdemelt, nehéz ágon jutott a döntőbe. A világbajnokságon játszott húsz partijából mindössze egyet vesztett, a döntő negyedik játszmájában kapott ki Sztefanovától, de a vereségen túltette magát, és a rájátszásban nyerni tudott az idei rapid-világbajnokság győztese ellen. Anna Usenyiva jövőre tízjátszmás világbajnoki döntőt játszik a Hanti-Manszijszkban címét elvesztő kínai Hou Ji-fannal, aki a Grand Prix-sorozat megnyerésével vívta ki a jogot.

Anna Usenyina útja a világbajnoki címig:

30 Deysi Cori T. (perui, 2429) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Anna Muzicsuk (szlovén, 2586) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Natalija Pogonyina (orosz, 2478)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

3 Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2539) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

2 Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Ju Wenjun (kínai, 2501) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) 3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0)

 

A meglepetések világbajnokságán a második forduló volt sok esélyes számára a végállomás. A címvédő kínai Hou Ji-fan a lengyel Monika Socko ellen a rájátszásban mindkét rapidpartit elbukta. A rajtlistán első indiai Humpy Koneru kettős vereséget szenvedett az ukrán Natalija Zsukovától. Kiesett a harmadik helyre rangsorolt szlovén Anna Muzicsuk, az ötödik ukrán Katyerina Lahno, a rajtlistán hetedik litván Viktorija Cmilyte, az idei kontinensbajnok orosz Valenytina Gunyina, az exvilágbajnoknő orosz Alekszandrija Kosztenjuk is. A vb egyetlen magyar résztvevője, Hoang Thanh Trang sötéttel elvesztette a második partit az orosz Tatjana Koszincevával szemben, 1,5-0,5-ös vereséggel kényszerült búcsúzni.

 

Magnus Carlsen harmadszor diadalmaskodott a londoni szuperversenyen. A London Chess Classic 2012 torna utolsó fordulójában Carlsen remizett a regnáló világbajnok Viswanathan Ananddal. A norvég zseni Élő-pontszáma alapján megdöntötte Garri Kaszparov korábbi világcsúcsát. Londonban veretlenül, megnyitásait jól variálva, kevéssé elemzett változatokat is vállalva, esélyeit tökéletesen kihasználva győzött. Tizenötödik szuperversenyén ünnepelhetik  egyedül, vagy holtversenyben elsőként a novemberben 30-án 22. életévét betöltött norvég nagymestert bámulatos sikersorozatáért.

 

A tavalyi torna győztese, a 37 éves Vlagyimir Kramnyik remekül sakkozott. Élvezetes partikat játszott, Magnust is megszorongatta. Tetszetős, pozíciós minőségáldozatai a sakkot igazán értők számára rendkívüli élményt jelentettek. Érthetően elégedett volt teljesítményével, megismételte tavalyi eredményét, négy győzelem és négy döntetlen, de ez most nem volt elég elsőségéhez. Kramnyik rutinos „rókaként” dicsérte Magnus Carlsen fenomenális teljesítményét, az Élő-pontos világrekordját: „Joggal gondolom, hogy  világranglistán elfoglalt második helyem elsőként is értékelhető, hiszen Magnus pontszáma a fellegekben járó, már nem is lehet számolni. Kozmikus pontszám, az emberek között én vagyok az első…”

Polgár Judit londoni szereplését a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan elleni remivel fejezte be. Nagymesternőnk jelentős kihagyással találkozott a legjobb férfi sakkozókkal. Négy veresége mellett három partiban remizett és egyszer érezte meg a győzelem ízét.

A viadalt kiemelkedő média érdeklődés kísérte. Az élő internetes közvetítés különleges varázsa a nagymesterek játszma utáni elemzése, a fordulónként az éppen szabadnaposok értékelése. A nagymesterek gondolkodása, az állások megítélése, a lehetőségek mérlegelése, a kollégák iránti tisztelet és megértés mindig sok tanulsággal szolgál. Nagyszerű tornát követhettük nyomon, a meghívott nagymesterek élvezetes partikat játszottak.

 

London   Chess Classic 2012

kat. XXI   (2751)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2848

*

1

1

3

1

3

3

3

3

18

2994

2.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2795

1

*

3

1

1

1

3

3

3

16

2937

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2760

1

0

*

1

1

3

3

3

1

13

2839

4.

Michael Adams

g

ENG

2710

0

1

1

*

3

1

3

1

3

13

2845

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2775

1

1

1

0

*

1

1

1

3

9

2749

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2815

0

1

0

1

1

*

1

3

1

8

2701

7.

Polgár Judit

g

HUN

2705

0

0

0

0

1

1

*

3

1

6

2621

8.

Luke McShane

g

ENG

2713

0

0

0

1

1

0

0

*

3

5

2566

9.

Gawain Jones

g

ENG

2644

0

0

1

0

0

1

1

0

*

3

2511

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 6,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 6

3-4. Hikaru Nakamura és Michael Adams 5

5. Viswanathan Anand 4

6. Levon Aronjan 3,5

7. Polgár Judit 2,5

8. Luke McShane 2

9. Gawain Jones 1,5

 

A sakkvilág elitje a Pekingben megrendezett SportAccord Szellemi Világjátékokon zárta az évet. Olimpiai bajnokok, világbajnokok, világbajnok-jelöltek, szupernagymesterek játszottak a 16-16 meghívott férfi és női sakkozó vetélkedésében. A magyar színeket Lékó Péter képviselte. Hétfordulós volt a svájci rendszerű rapidtorna, 15 fordulós a villámverseny és hét fordulót játszottak „vakon”.

A rapid műfajban a női tornán négyes holtverseny után az ukrán Katyerina Lahno győzött, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan lett az ezüstérmes, az indiai Humpy Koneru végzett a harmadik helyen. A férfiak versengésében a francia Laurent Fressinet diadalmaskodott, a pontszámítás az ő javára döntött az amerikai Hikaru Nakamurával szemben. A bronzérmet az orosz Alekszandr Griscsuk vehette át.  Lékó Péter holtversenyben nyolcadikként zárta szereplését.

Kettős orosz sikerrel fejeződtek be a villámversenyek. A női tornán holtverseny után az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot hirdették ki győztesként, a szlovén Anna Muzicsukkal szemben az egymás elleni eredmény döntött a javára. Harmadik a német Elisabeth Paehtz. A férfiak küzdelmében Szergej Karjakin másfél pontos előnnyel végzett az élen, az amerikai Hikaru Nakamura lett a második, bronzérmes az azeri Sahriyar Mamedgyarov, Lékó Péter a tízedik.

Kínai és örmény győzelem született a „vakversenyen”, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan ért elsőként a célba. Hou Ji-fan mesterhármassal végül fél ponttal megelőzte az első játéknap után még vezető litván Viktorija Cmilytét. Az amerikai Anna Zatonskih lett a bronzérmes. A férfiak viadalán Nakamura végzett a második, Mamedgyarov a harmadik helyen, Lékó r ötödikként zárt. Az érmeken a férfiaknál öt, a nőknél hét ország sakkozói osztoztak. Hikaru Nakamura mutatta a legkiegyensúlyozottabb formát, aranyérmet nem szerzett, de mindhárom műfajban ezüstérmes lett.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Isztambulban a 40. férfi és a 25. női sakkolimpián rekordot döntött a résztvevő országok száma, 157, illetve 127 csapat versengett. Az orosz női és az örmény férfi válogatott győzött. A holtversenyt az olimpiai Berger pontszámítás döntötte el a javukra. A férfiaknál Oroszország a második, Ukrajna a bronzérmes. A nők versenyében Kína az ezüstérmes, Ukrajna a harmadik. Férficsapatunk a kilencedik, női együttesünk a 17. helyen végzett. A sakkolimpia eredményeinek, érdekességeinek összefoglalója.

Joggal nevezzük a sakkolimpiát a sportág legnagyobb ünnepének. Isztambulban a 40. férfi és a 25. női sakkolimpián rekordot döntött a résztvevő országok száma, 157, illetve 127 csapat versengett. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen kivételével valamennyi szupernagymester játszott hazájuk válogatottjában. Ki több, ki kevesebb sikerrel alkalmazkodott a kicsit fesztiváli hangulathoz.

A svájci rendszer különlegessége, hogy valamennyi együttes  a maga versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel is, de jelentős különbségek is előfordulnak. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élcsoportban „szenvednek”, s a hajrában egyetlen botlásért is súlyos árat fizetnek. A 11 fordulós lebonyolítás mellett óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet előrelépni.

A 2006-ban és 2008-ban is első örmény válogatott Isztambulban harmadszor diadalmaskodott. Együttesük Szergej Movszeszjan hazatérével jelentősen erősödött, két éve címvédőként csak hetedikek lettek, de tavaly a csapat-világbajnokság megnyerésével legjobbjaik új impulzusokat kaptak. Harmadikok voltak a rajtlistán, a hetedik fordulóban a kínaiaktól elszenvedett vereséget követően rendezték soraikat, négy győzelemmel célba értek. A örmény televízió megszakította adását, hogy közölje az örömhírt, majd élőben közvetítették a záróünnepséget. „Örökös” kapitányuk, Arshak Petroszjan harmadszor emelhette magasba a Hamilton Russel aranyserleget. A válogatott elnöki különgéppel utazott haza, Jerevánban népünnepélyre emlékezető fogadtatás várta a csapatot. A csapatszellem, a játékosok és  kapitányuk már korábban is megcsodált tökéletes összhangja volt újabb sikerük kulcsa.

 

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezette orosz válogatottat az első helyre rangsorolták. Előzetes összeállításuk az utolsó pillanatban megváltozott, Alekszandr Morozevics betegsége miatt Jevgenyij Tomasevszkij került be a csapatba. Sokan fogták e fejüket, hogy miként hagyhatták otthon Peter Szvidlert? Tomasevszkij öt remije az aggódókat  igazolta, tíz év után ezúttal sem tudták elhódítani az aranyérmet. A Berger-Sonneborn pontszámítás az örményeknek kedvezett. A sors „elvette”, amit 1980-ban megadott holtverseny után a szovjet csapatnak, amikor 1,5 Bucholz-ponttal megelőzték válogatottunkat. Az orosz sakkozás vezérkara az olimpiai szereplést végül pozitívan értékelte, és a tanulságok levonása után a jövő évi csapat Európa-bajnokságra és a csapat-világbajnokságra történő minél sikeresebb felkészülésre hívta fel a figyelmet, amihez megteremtik a legoptimálisabb feltételeket.

A címvédő ukránok a „veterán” éltáblásuk, Vaszilij Ivancsuk vezetésével kalandos út után lettek bronzérmesek. Remekül használták ki az esélyt, legyőzték, s ezzel megelőzték az aranyéremre áhítozó kínai együttest.

A férfiak rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyében nagy versengést vártunk. Az orosz, az ukrán, az örmény, a  kínai, az amerikai együttesek mellett a honi, a sakkot szeretők és értők, a londoni olimpia magyar sikerein felbuzdulók a rajtlistán negyedik helyre rangsorolt, legerősebb összeállításában szereplő férficsapatunktól  azt várták, hogy a dobogóra kerülésért küzdenek majd. A kilencedik helyezés egyértelműen csalódás, és az ellenfelek ismeretében fokozottan hiányérzetünk lehet. Két éve Hanti-Manszijkszkban válogatottunk jóval erősebb ellenfelekkel mérkőzött meg, és csak az olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás fosztotta meg a bronzéremtől.

Együttesünk a puszta számok alapján riválisainál jóval könnyebb utat járt be, de elsősorban a Fülöp-szigetek elleni 2-2, majd a németektől elszenvedett vereséget követően nehéz helyzetbe került. A svájci rendszerre oly jellemző furcsaság, ha Dániát nem 4-0-ra győzi le együttesünk, hanem csak 3-1-re, akkor az amerikai négyessel csatázhattak volna a befejező játéknapon. Válogatottunk legjobb pontszerzője, a csapat motorja Polgár Judit volt, a többiek Élő-pontokat veszítettek. Nagymestereink négy partiban szenvedtek vereséget, de valamennyi vesztés sorsdöntő volt, „elúszott” rajta a meccs. A csapatonként lejátszott 44 partiból bőven találunk kritikus összecsapásokat, elrontott lehetőségeket, a sírból visszahozott fél és egész pontokat.

 

A 40. Férfi Sakkolimpia végeredménye

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

3

Örményország

11

9

1

1

19

397.0

29.0

2

1

Oroszország

11

9

1

1

19

388.5

28.5

3

2

Ukrajna

11

9

0

2

18

363.0

29.5

4

6

Kína

11

8

1

2

17

390.5

29.5

5

5

Egyesült   Államok

11

7

3

1

17

361.0

30.0

6

9

Hollandia

11

8

0

3

16

329.0

29.0

7

27

Vietnam

11

6

4

1

16

313.5

29.0

8

25

Románia

11

8

0

3

16

310.0

29.0

9

4

Magyarország

11

7

1

3

15

368.0

28.0

10

7

Azerbajdzsán

11

6

3

2

15

344.0

29.0

11

15

Kuba

11

7

1

3

15

338.5

30.5

12

14

Németország

11

6

3

2

15

334.5

26.0

13

16

Lengyelország

11

7

1

3

15

313.5

27.5

14

20

Szerbia

11

6

3

2

15

307.0

28.5

15

22

Olaszország

11

7

1

3

15

306.0

28.0

16

34

Svédország

11

7

1

3

15

303.5

28.0

17

11

Anglia

11

6

3

2

15

300.5

26.0

18

39

Dánia

11

7

1

3

15

270.5

27.0

 

 Örményország

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

Élő +/-

Aronjan L

2816

1

1

½

1

0

½

½

1

1

½

7

10

2849

4.8

Movszeszjan,S  

2698

0

½

½

½

1

0

½

½

½

1

5

10

2652

-6

Akopjan,V

2687

1

1

½

½

½

½

1

1

1

½

7.5

10

2803

15.7

Szargiszjan,G  

2693

1

1

½

1

½

½

½

1

0

½

½

7

11

2676

-0.8

Petroszjan,T  

2661

1

1

½

2.5

3

2678

2.1

 Oroszország

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

Élő +/-

Kramnyik,V  

2797

½

½

½

½

1

½

½

0

1

5

9

2781

-2.2

Griscsuk,A  

2763

1

1

½

1

1

0

1

½

0

½

½

7

11

2746

-1.9

Karjakin,S  

2785

1

½

½

½

½

½

1

½

1

1

7

10

2784

1.9

Tomasevszkij

2730

½

½

½

½

½

2

5

2559

-10

Jakovenko,D  

2722

1

1

1

1

½

½

1

½

½

7

9

2783

7.9

 Ukrajna

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

Élő +/-

Ivancsuk,V  

2769

0

½

1

0

½

1

½

1

½

1

6.0

10

2775

1.6

Ponomarjov,R  

2734

1

1

1

½

½

½

½

½

1

½

7.0

10

2769

6.1

Volokityin,A

2709

1

1

1

1

½

½

0

½

½

6.0

9

2750

5.7

Eljanov,P

2693

1

1

0

½

1

½

½

1

5.5

8

2696

1.6

Mojszejenko,A

2706

1

1

0

1

½

1

½

5.0

7

2663

0.8

 Magyarország

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

Élő +/-

Lékó Péter

2737

1

½

½

½

½

½

0

½

1

½

5.5

10

2710

-3.3

Almási   Zoltán

2713

½

½

1

0

1

1

½

½

1

0

6

10

2655

-6.3

Polgár   Judit

2698

1

½

1

½

½

1

½

1

1

½

7.5

10

2744

7.1

Berkes   Ferenc

2685

½

½

1

1

½

0

1

1

½

6

9

2625

-5.9

Balogh   Csaba

2668

1

½

½

½

½

3

5

2564

-4.3

 

Az örmény csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük és elért pontszámuk:

Bolívia (80, 57, 12) - Örményország 1 – 3

Örményország – Banglades (48, 33, 14) 4 – 0

Örményország – Spanyolország (18, 37, 13) 2,5 – 1,5

Fülöp-szigetek (35, 21, 14) – Örményország 1,5 – 2,5

Örményország – Ukrajna (2, 3, 18) 2,5 – 1,5

Oroszország (1, 2, 19) – Örményország 2 – 2

Kína (6, 4,  17) - Örményország 2,5 – 1,5

Örményország – Üzbegisztán (33, 24, 14) 3 – 1

Örményország – Németország (14, 12, 15)  2,5 – 1,5

Hollandia (9, 6, 16) - Örményország 1 – 3

Magyarország (4, 9, 15) – Örményország 1,5 – 2,5

 

Az orosz csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük és elért pontszámuk:

Dominikai Köztársaság (78, 69, 12) -  Oroszország 0,5 – 3,5

Görögország (21, 40, 13) - Oroszország 1 – 3

Oroszország – Lettország (28, 30, 14) 2,5 – 1,5

Oroszország – Kína (6, 4, 17)  3 – 1

Magyarország (4, 9, 15) – Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Örményország (3, 1, 19) 2 – 2

Azerbajdzsán (7, 10, 15) – Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Ukrajna (2, 3, 18) 2,5 – 1,5

Egyesült Államok (5, 5, 17) – Oroszország 2,5 – 1,5

Argentína (29, 22, 14) – Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Németország (12, 14, 15) 3 – 1

 

Az ukrán csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük és elért pontszámuk:

Ukrajna – Irak (79, 117, 9) 4 – 0

Katar (66, 79, 11) - Ukrajna 1 – 3

Ukrajna – Izrael (12, 26, 14) 2.5 – 1,5

Ukrajna – Lengyelország (16, 13, 15) 3 – 1

Örményország (3, 1, 19) – Ukrajna  2,5 – 1,5

Montenegró (44, 88, 10) – Ukrajna 1 – 3

Ukrajna – Spanyolország (18, 37, 13) 2,5 – 1,5

Oroszország – Ukrajna (2, 3, 18) 2,5 – 1,5

Ukrajna – Franciaország (8, 23, 14) 3 – 1

Azerbajdzsán (7, 10, 15) – Ukrajna 1,5 – 2,5

Ukrajna – Kína (6, 4, 17) 3 – 1

 

A magyar válogatott eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük és elért pontszámuk:

Magyarország – Kirgisztán (81, 65, 12) 3 – 1

Makedónia (49, 38, 13) – Magyarország 1,5 – 2,5

Magyarország – Svájc (43, 70, 11) 3 – 1

Szlovákia (42, 30, 14) – Magyarország 1 – 3

Magyarország – Oroszország (1, 2, 19) 1,5 – 2,5

Magyarország – Lengyelország (16, 13, 15) 3 – 1

Fülöp-szigetek (35, 21, 14) – Magyarország 2 – 2

Németország (14, 12, 15) – Magyarország 2,5 – 1,5

Dánia (39, 18, 15) – Magyarország  0 – 4

Magyarország – Örményország (3, 1, 19) 1,5 – 2,5

 

A performance-pontszámok tükrében a legjobb egyéni teljesítmények:

1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) 8,5/10, 2880

2.David Navara (cseh, 2691) 9,5/11, 2869

3.Levon Aronjan (örmény, 2816) 7/10, 2849

4.Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2844) 7,5/10, 2844

5.Anton Filippov (üzbég, 2820) 6,5/8, 2820

6.Tejmur Radzsabov (azeri, 2788) 6,5/9, 2813

7.Vlagyimir Akopjan (örmény, 2687) 7,5/10, 2803

8.Gata Kamsky (amerikai, 2746) 8,5/11, 2796

9.Hikaru Nakamura (amerikai, 2778) 6/9, 2794

10.Le Quang Liem (vietnami, 2693) 8/10, 2787

25.Polgár Judit (2698) 7,5/10, 2744

37. Lékó Péter (2737) 5,5/10, 2710

63. Almási Zoltán (2713) 6/10, 2655

75. Berkes Ferenc (2685) 6/9. 2625

 

Tábladíjasok:

1.tábla:

1.Levon Aronjan (örmény, 2816) 7/10 (2700, 2849)

2.Radoslaw Wojteszek (lengyel, 7,5/10 (2651, 2844)

3. Tejmur Radzsabov (azeri, 2788) 6,5/9 (2647, 2813)

 

2. tábla:

1.David Navara (cseh, 2691) 9,5/11 (2560, 2869)

Anton Filippov (üzbég, 2617) 6,5/8 (2569, 2820)

3. Gata Kamsky (amerikai, 2746) 8,5/11 (2585, 2796)

 

3. tábla:

1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) 8,5/10 (2584, 2880)

2.Vlagyimir Akopjan (örmény, 2687) 7,5/10 (2610, 2803)

3. Szergej Karjakin (orosz, 2785) 7/10 (2635, 2784)

 

4. tábla:

1.Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2644) 6,5/8 (2499, 2750)

2. Abhijet Gupta (indiai, 2637) 7/9 (2526, 2746)

3. Daniel Fridman (német, 2653) 7/10 (2573, 2722)

 

5. tábla:

1.Dmitrij Jakovenko (orosz, 2722) 7/9 (2563, 2783)

2. Bartlomiej Macieja (lengyel, 2594) 6,5/9 (2546, 2712)

3. Konstantine Sanava (grúz, 2569) 6/8 (2486, 2679)

 

Az orosz női csapat megvédte bajnoki címét. Két éve valamennyi ellenfelüket legyőzve nyertek, Isztambulban jóval nehezebb utat jártak be, sőt két fordulóval a vége előtt egy fabatkát sem adtunk (adtak) volna elsőségükért. Az első helyre rangsorolt kínai együttes a kazahokkal szemben bakizott nagyot.  Koszinceváék a zárónapon a Berger-pontszámukon is jelentősen javítva „elgázolták” őket. A címvédő oroszok nehéz perceket éltek át a lengyelek ellen, kritikus pillanatai is voltak az ukránokkal vívott nagy csatában. A holtversenyben végzett orosz és kínai csapat is megőrizte veretlenségét, ahogy a bronzérmes ukránok sem találtak legyőzőre. A 127 együttes versenyében az élen végzettek megmérkőztek egymással, közel hasonlóak voltak ellenfeleik is.

Válogatottunk 17. helyezése nagy csalódás, nehéznek mondható ellenfelünk csak a lengyelek voltak, nem tudtak élni oly szerencsés párosításukkal. Sikerrel debütált a 19 éves Papp Petra, az éltáblát tartotta Hoang Thanh Trang, a többiek a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtottak.

 

A 25. Női Sakkolimpia végeredménye

Helyezés

Rajtszám

Ország

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

2

Oroszország

RUS

11

8

3

0

19

450.0

33.0

2

1

Kína

CHN

11

8

3

0

19

416.0

31.5

3

4

Ukrajna

UKR

11

7

4

0

18

408.5

30.5

4

6

India

IND

11

8

1

2

17

336.0

28.0

5

10

Románia

ROU

11

8

0

3

16

313.5

28.5

6

8

Örményország

ARM

11

8

0

3

16

313.0

26.5

7

14

Franciaország

FRA

11

7

1

3

15

347.5

29.0

8

3

Grúzia

GEO

11

6

3

2

15

344.0

28.5

9

26

Irán

IRI

11

7

1

3

15

339.0

31.0

10

5

Egyesült   Államok

USA

11

6

3

2

15

326.0

29.5

11

9

Németország

GER

11

7

1

3

15

316.0

27.0

12

22

Kazahsztán

KAZ

11

6

3

2

15

309.0

27.0

13

21

Mongólia

MGL

11

7

1

3

15

308.0

28.0

14

36

Fehéroroszország

BLR

11

6

3

2

15

292.0

28.5

15

7

Lengyelország

POL

11

6

2

3

14

336.5

27.5

16

13

Bulgária

BUL

11

6

2

3

14

316.5

27.5

17

12

Magyarország

HUN

11

6

2

3

14

303.0

27.5

 

Az egyéni teljesítmények

Oroszország: Tatjana Koszinceva (2530) 5,5/9, 2480, Valentyina Gunyina (2507) 6/9, Nagyezsda Koszinceva (2524) 8/9, 2693, Alekszandra Kosztenjuk (2489) 7/9, 2468, Natalija Pogonyina (2448) 6,5/8, 2487

Kína: Hou Ji-fan (2599) 6,5/9, 2645, Zhao Xue (2549) 8/10, 2574, Ju Wenjun (2528) 5,5/10, 2351, Huang Qian (2449) 8/10, 2547, Ding Yixin (2424) 3,5/5, 2319

Ukrajna: Katyerina Lahno 7/10, 2608, Maria Muzicsuk 6/9, 2526, Natalija Zsukova 6,5/9, 2480, Anna Usenyina 7/10, 2460, Inna Yanovska 4/6, 2337,

Magyarország: Hoang Thanh Trang 6/10, 2476, + 2,4, Gara Tícia 6,5/10, 2320, - 7,8, Rudolf Anna 5/8, 2231, - 6,2, Gara Anita 3,5/7, 2144, - 12,3, Papp Petra 6,5/9, 2226, - 3,8

Az orosz csapat eredményei, ellenfeleik rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Bolívia (64,  39, 13) - Oroszország  0 – 4

Oroszország – Brazília (47, 58, 11) 3,5 – 0,5

Oroszország – Mongólia (21, 13, 15) 3,5 – 0,5

Csehország (23, 27, 13) – Oroszország 1 – 3

Oroszország – Franciaország (14, 7, 15) 2,5 – 1,5

Kína (1, 2, 19) – Oroszország 2 - 2

Oroszország – Lengyelország (7, 15, 14) 2 - 2

Oroszország – Ukrajna (3, 3, 18) 2 – 2

India (6, 4, 17) – Oroszország 1 – 3

Örményország (8, 6, 16) – Oroszország 0,5 – 3,5

Oroszország – Kazahsztán (22, 12, 15) 4 - 0

 

A kínai csapat eredményei, ellenfeleik rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Kína – Banglades (63, 52, 12) 4 – 0

Svédország (46, 88, 9) – Kína 0 – 4

Kína – Ukrajna (3, 3, 18) 2 – 2

Németország (9, 11, 15) – Kína 1 – 3

Kína – India (6, 4, 17) 3,5 – 0,5

Kína – Oroszország (2, 1, 19) 2 – 2

Grúzia (3, 8, 15) – Kína 1,5 – 2,5

Lengyelország (7, 15, 14) – Kína 1 - 3

Kína – Franciaország (14, 7, 15) 3 – 1

Kína – Kazahsztán (22, 12, 15) 2 – 2

Bulgária (13, 16, 14) – Kína 1,5 – 2,5

 

Az ukrán csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

El Salvador (66, 62, 11) – Ukrajna 0,5 – 3,5

Ukrajna – Irán (26, 9, 15) 3,5 – 0,5

Kína (1, 2, 19) – Ukrajna 2 – 2

Ukrajna – Hollandia (17, 20, 14) 3 - 1

Grúzia (3, 8, 15) – Ukrajna 2 – 2

Ukrajna – Azerbajdzsán (27, 28, 13) 3,5 – 0,5

Ukrajna – Franciaország (14, 7, 15) 2 -2

Oroszország (2, 1, 19) – Ukrajna 2 -2

Egyesült Államok (5, 10, 15) – Ukrajna 1 – 3

Ukrajna – Lengyelország (7, 15, 14) 2,5 – 1,5

Ukrajna – Németország (9, 11, 15) 3,5 – 0,5

 

A magyar válogatott eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük és elért pontszámuk:

Szíria (74, 76, 10) - Magyarország 0,5 – 3,5

Magyarország – Vietnam (28, 26, 13) 3,5 – 0,5

Lengyelország (7, 15, 14) – Magyarország 3 - 1

Magyarország  - Izland (62, 53, 12) 3,5 – 0,5

Moldávia (41, 51, 12)  - Magyarország 0,5 – 3,5

Magyarország – Spanyolország (11, 32, 13) 2 – 2

Magyarország – Montenegró (42, 35, 13) 2,5 – 1,5

Üzbegisztán (35, 21, 14) - Magyarország 2,5 – 1,5

Magyarország – Szlovénia (16, 41, 12) 2 – 2

Magyarország – Bulgária (13, 16, 14) 1 – 3

Litvánia (33, 44, 12) – Magyarország 0,5 – 3,5

 

A performance-pontszámok tükrében a legjobb egyéni teljesítmények:

1.Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2524) 8/9, 2693

2. Hou Ji-fan (kínai, 2599) 6,5/9, 2645

3. Nana Dzagnidze (grúz, 2547) 6/8, 2625

4. Katyerina Lahno (ukrán, 2542) 7/10, 2608

5. Zhao Xue (kínai, 2549) 8/10, 2574

6. Huang Qian (kínai, 2449) 8/10, 2547

7. Jolanta Zawadzka (lengyel, 2377) 9/11, 2538

8. Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) 7/9, 2534

9. Maria Muzicsuk (ukrán, 2466) 6/9, 2526

10. Harika Dronavalli (indiai, 2503) 7/10, 2524

21. Hoang Thanh Trang (2464) 6/10, 2476

78. Gara Tícia (2385) 6,5/10, 2320

117. Rudolf Anna (2289) 5/8, 2231

124. Papp Petra (2302) 6,5/9, 2226

 

A tábladíjasok:

1.tábla:

1.Hou Ji-fan (kínai, 2599) 6,5/9 (2479, 2645)

2. Nana Dzagnidze (grúz, 2547) 6/8 (2432, 2625)

3. Katyerina Lahno (ukrán, 2542) 7/10 (2459, 2608)

 

2. tábla:

1.Zhao Xue (kínai, 2549) 8/10 (2334, 2574)

2. Maria Muzicsuk (ukrán, 2466) 6/9 (2401, 2526)

3. Cemre Yildiz Betul (török, 2341) 9,5/11 (2193, 2502)

 

3. tábla:

1.Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2524) 8/9 (2342, 2693)

2. Jolanta Zawadzka (lengyel, 2377) 9/11 (2276, 2538

3. Tania Sachdev (indiai, 2379) 9/11 (2260, 2522)

 

4. tábla:

1.Huang Qian (kínai, 2449) 8/10 (2307, 2547)

2. Silvia Collas (francia, 2261) 7,5/9 (2196, 2469)

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2489) 7/9 (2248, 2468)

 

5. tábla:

1.Natalija Pogonyina (orosz, 2448) 6,5/8 (2236, 2487)

2. Melissa Castrillon Gomez (kolumbiai, 2181) 7/8 (2043, 2379)

3. Medina Davletbajeva (kazah, 2165) 6,5/9 (2191, 2357)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A 2012-es esztendő legfontosabb versenyeinek krónikája II.

Címkék: A 2012-es év krónikája

A 64 kockás világ rangos tornákban gazdag esztendőt zárt. Az Isztambulban megrendezett sakkolimpián az orosz női és az örmény férfi válogatott győzött. A holtversenyt az olimpiai Berger pontszámítás döntötte el a javukra. A világbajnoki címért a címvédő Viswanathan  Anand és a kihívó izraeli Borisz Gelfand Moszkvában mérkőzött meg, csak rájátszásban védte meg trónusát Anand.  A női kieséses rendszerű, 64 résztvevős  világbajnokságon Hanti-Manszijszkban óriási meglepetésre az ukrán Anna Usenyina diadalmaskodott, megfosztotta címétől a világelső kínai Hou Ji-fant, akivel 2013-ban 10 játszmás döntőt vív. Az egyéni Európa-bajnokságokon orosz sikerek születtek, Valentyina Gunyina és Jevgenyij Tomasevszkij végzett az első helyen. Hou Ji-fan győzelmével ért véget a női Grand Prix-versenysorozat, a férfiaknál Lékó Péter részvételével két tornával indult a hat versenyből álló sorozat. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen nagy évet zárt, megnyerte a Grand Slam-döntőt, szuperversenyen Moszkvában és Londonban is győztesként ünnepelték, megdöntötte Garri Kaszparov Élő-pontos világrekordját. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd a győztessel azonos pontszámmal lett ezüstérmes a junior világbajnokságon. Papp Petra először. Berkes Ferenc negyedszer magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban negyedszer nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot.A 2012-es esztendő májustól augusztus végéig tartó időszak legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája.

A május 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistán a márciusi rangsorhoz képest az első öt helyen nem történt változás. Levon Aronjan  10 pontra megközelítette a ranglistát vezető Magnus Carlsent. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand négyszer játszott a sorozatban hetedszer bajnok Baden-Baden csapatában, de ötvenszázalékos eredménye – 8 pontot jelentett számára.

Az orosz csapatbajnokságon remekelt az orosz Szergej Karjakin. A top 10-ből az olasz Fabiano Caruana volt a „legszorgalmasabb”, végül 4 pontot gyűjtött. A legtöbbet az azeri Sahriyar Mamedgyarov bukta, az Eb-n 8 partijából 26 ponttal lett szegényebb. Legjobb magyarként Lékó Péter a 24., az orosz csb-n játszott 6 partit, kár volt az utolsó fordulóban elszenvedett vereségéért. A nagyon szoros mezőnyben négy helyet javíthatott volna.

A top 10 listája:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2835

2. Levon Aronjan (örmény) 2825

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2801

4. Viswanathan Anand (indiai) 2791

5. Tejmur Radzsabov (azeri) 2784

6. Szergej Karjakin (orosz) 2779

7. Hikaru Nakamura (amerikai) 2775

8. Fabiano Caruana (olasz) 2770

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2769

10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2764

 

Világbajnoki döntő – Moszkva, Havanna, Malmö, Mitropa Kupa, csapatbajnokság, 31. Zalakarosi Sakkfesztivál

Moszkvában rendezték meg a világbajnoki döntőt, a címvédő indiai Viswanathan Anand és a kihívó izraeli Borisz Gelfand párharcát. A 12 játszmás párbaj 6-6-tal ért véget, a világbajnoki cím sorsa rapid rájátszásban dőlt el, ötödször ünnepelték világbajnokként Viswanathan Anandot. Az orosz fővárosban Borisz Gelfanddal vívott csatáját a kiegyenlített erők küzdelme jellemezte. A vártnál talán békésebb partikat láttunk a jól felkészült, a világbajnoki címért több mint két évtizede versengő nagymesterek összecsapásán, de a 12 játszmás lebonyolítás is kevesebb alkalmat ad a nyíltsisakos játékra.

 

Hat döntetlen után Gelfand vezetést szerzett, a nyolcadik partiban azonban vezére kelepcébe szorult. A rapid rájátszás izgalmai sok mindenért kárpótolták a sakkrajongókat, a rendkívüli feszültséget a gyorsabban játszó címvédő jobban bírta. A rapidpartikban 25-25 perc volt a gondolkodási idejük és 10-10 másodperc lépésenként. Anand jobban alkalmazkodott a gyorsított tempóhoz, Gelfand nehezebben választott a lépésjelöltek között. Viswanathan Anand 2,5-1,5-re megnyerte a meccset, három döntetlen mellett a második partiban aratott győzelemmel védte meg koronáját, összesítésben 8,5-7,5-re győzött.

Anand a párharcot befejező sajtótájékoztatón nem tagadta, hogy a hetedik játszma elvesztése után alig tudott aludni, hihetetlenül fontos volt, hogy azonnal egyenlített a nyolcadik összecsapásban. Címvédésében kitűnő szekundánsok segítették, honfitársa, Surya Sekhar Ganguly, a dán Peter Heine Nielsen, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és a lengyel Radoslaw Wojtaszek. A 12 klasszikus játszma 6-6-os eredményével Anand 10,8 Élő-pontot vesztett, Gelfand 10,8 pontot nyert. A 42 éves indiai világbajnok a 2,55 millió dolláros díjalap 55 százalékát, a legyőzött 43 esztendős Gelfand a 45 százalékát kapta meg.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  8,5 – 7,5

(Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 24)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 25)

Viswanathan Anand– Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 37)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 34)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 27)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 29)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand 1 – 0 (Félszláv védelem, 38)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand 1 – 0 (Királyindiai védelem, 17)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Nimzoindiai védelem, 49)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 25)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Nimzoindiai védelem, 24)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 22)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 32)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand 1 – 0 (Szicíliai védelem, 77)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Szláv védelem, 59)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  döntetlen (Szicíliai védelem, 56)

 

Havannában az ukrán Vaszilij Ivancsuk elsőségével ért véget a 47. Capablanca emlékverseny. A veterán nagymester veretlenül, egypontos előnnyel végzett az élen, három győzelem is elegendő volt sikeréhez. Az orosz Jan Nepomnjacsij a kubai Leinier Dominguez Pereztől kapott ki a kétfordulós, 18-as kategóriájú, 2694 Élő-pontos viadalon. A kubai nagymester Ivancsuktól kettős vereséget szenvedett.

A 47. Capablanca emlékverseny végeredménye:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2764) 6,5 pont

2-3. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2716) és Leinier Dominguez Perez 5,5

4. Vlagyimir Potkin (orosz, 2642) 4,5

5-6. Queseda Perez (kubai, 2625) és Viktor Laznicka (cseh, 2693) 4

 

Harmadszor győzött Hikaru Nakamura az amerikai bajnokságon. A bajnoki címet eldöntő partiban az utolsó előtti fordulóban mért vereséget a címvédő Gata Kamskyra, sikeres hajrájának köszönhetően egypontos előnnyel végzett az élen. A bronzérmet Alekszander Oniscsuk szerezte meg.

Malmőben az olasz Fabiano Caruana sikerével ért véget a 20. Sigeman & Co nagymesterverseny. Caruana fél ponttal előzte meg Lékó Pétert, aki a 16-os kategóriájú viadalon megőrizte veretlenségét, + 6,7 Élő-pontot gyűjtött, a virtuális világranglistán a 22. helyre lépett előre.

A verseny végeredménye:

1.Fabiano Caruana (olasz, 2770) 5,5 pont

2. Lékó Péter (magyar, 2723) 5

3-4. Anish Giri (holland, 2693) és Nils Grandelius (svéd, 2556) 4

5. Li Chao (kínai, 2703) 3

6. Hans Tikkanen (svéd, 2566) 2,5

7-8. Jonny Hector (svéd, 2560) és Emanule Berg (svéd, 2587) 2

A horvátországi Sibenikben férfi válogatottunk elsőségével fejeződött be a 31. Mitropa Kupa. Ötödször nyerte meg férficsapatunk a kupát, 1993, 1995, 1999 és 2006 után együttesünk a horvát tengerparti városban is győzött. Első helyre rangsorolt csapatunk veretlenül játszotta végig a viadalt, a hetedik játéknapon a legnagyobb rivális, a szlovén négyes legyőzése volt a siker kulcsa. Erdős Viktor az éltáblán, Rapport Tamás a második táblán kapott legjobb pontszerzőként díjat.

A 31. Mitropa Kupa végeredménye:

1. Magyarország (Erdős Viktor 5,5/8, Rapport Richárd 6,5/9, Bánusz Tamás 4/8, Papp Gábor 5/7, Fodor Tamás 3/4) 16 meccspont, 24 pont

2. Szlovénia 15, 24,5

3. Horvátország 11, 20

4. Olaszország 9, 18,5

5. Franciaország 9, 17

6. Csehország 7, 17

7. Szlovákia 7, 15

8. Németország 6, 17

9. Ausztria 6, 15

10. Svájc 4, 11,5   

 

Női válogatottunk az utolsó fordulóban megszerezte harmadik győzelmét, és negyedikként fejezte be a viadalt. Varga Klára a vártnál gyengébben szerepelt, 9,3 Élő-pontot vesztett. Bea Boglárka 11,9 Élő-pontot nyert. A német együttes két remivel megnyerte a versenyt az esélyesebb szlovénok előtt. 

 

A verseny végeredménye:

1.Németország (Julia Bochis 2145, 5,5/7, Jade Schmidt 2103, 4/7) 9 meccspont, 9,5 pont

2. Szlovénia 9, 8,5

3. Olaszország 8, 7,5

4. Magyarország (Varga Klára 3/7, 2193, 2131, Bea Boglárka 4/7, 2110, 2190) 7, 7

5. Horvátország 6, 6,5

6. Csehország 6, 6,6

7. Ausztria 6, 5,5

8. Szlovákia 5, 5

 

Az Aquaprofit-NTSK együttese ötödször nyerte meg az első osztályú sakk-csapatbajnokságot.  Jelentős fölénnyel sorozatban negyedszer győztek, ezúttal hat ponttal előzték meg az Atomerőmű SE csapatát.

A tavalyi fölényes elsőség után az Aquaprofit-NTSK a kilencedik fordulóban vette vissza a vezetést a Haladás VSE csapatától, s végül hatpontos előnnyel szerezte meg a bajnoki címet. A nagykanizsai együttes minden meccsét megnyerte, négy kétszámjegyű győzelmet is elért.  Ezúttal kevesebbet játszottak idegenlégiósaik, nehéz volt kitalálni, hogy az adott meccsen milyen összeállításban szerepel együttesük, hiszen hosszú a „kispadjuk”.  Sikerrel folytatták a sorozatot, ami az ötödik bajnoki cím mellett ez már 48 győztes meccset is jelent. Megvédte tavalyi ezüstérmét az Atomerőmű SE. Két meccset elvesztettek, de a hajrában remekeltek. A dobogós helyek sorsát eldöntő rangadón magabiztos játékkal győzték le az éllovas szombathelyi csapatot. A Haladás a fontos meccseken gyengébb összeállításainak is köszönheti, hogy be kellett érniük ismét a harmadik hellyel. Ez a három együttes kiemelkedett a mezőnyből.

A bajnokság végeredménye:

1.Aquaprofit-NTSK 95 pont

2. Atomerőmű SE Paks  89

3. Haladás VSE 85

4. Mátyásföldi LTC 75

5. Hungaropharma Decs 74,5

6. Pénzügyőr SE 67,5

7. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 62,5

8. Honvéd ASE 59

9. ASS-Makói SVSE 56

10. Tóth László SE 49

11. Komáromi VSK 41,5

12. Vasas SC 31

A 31. Zalakarosi Sakkfesztivál „A” csoportjában a kilencfordulós, svájci rendszerű viadalon negyvenkilencen játszottak. A győztes Horváth József elnyerte a nyílt magyar bajnoki címet is.

Az élcsoport végeredménye:

1.Horváth József (2530) 7 pont

2. Horváth Ádám (2505) 6,5

3. Nagy Gábor (2375) 6,5

4-10. Gonda László (2557), Bérczes Dávid (2550), Tésik Csaba (2339), Csonka Balázs (2277), Sipos János (2223), Végh Endre (2256)  és Szekeres Róbert (2259) 6

 

Női rapid és villám-világbajnokság, Tal-emlékverseny, Grand Prix-verseny - Kazany

A Profi Sakkozók Szövetsége (ACP) és a Grúz Sakkszövetség a FIDE égisze alatt Batumiban rendezte meg a rapid és a villám-világbajnokságot. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova győzelmével fejeződött be az első ízben megrendezett rapid világbajnokság. Veretlenül harcolta végig a 11 fordulós svájci rendszerű viadalt. Az 50 fős mezőnyben olimpiai és világbajnoknők, kontinensbajnokok is csatáztak, a szervezők a rangos tornához remek körülményeket biztosítottak, kimagaslóan magas díjazás (59 ezer dolláros díjalap) is növelte a verseny presztízsét. Az internetes közvetítés a kapkodásban néha akadozott, de élmény volt hallgatni a játszmák elemzését. A 25-25 perces gondolkodási idő mellett még 10-10 másodperc járt lépésenként, a partikban láttunk meglepő fordulatokat, csúnya elnézéseket, de látványos taktikai csapásokat is. Sztefanova a világbajnoki cím mellé 12 ezer dolláros első díjat kapott. A második helyen előállt holtversenyt az ún. javított (median) Bucholz pontszámítás döntötte el, nem veszik figyelembe a legmagasabb és a legalacsonyabb pontszámot elért ellenfelet.

A rapid-világbajnokság végeredménye:

1.Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2518) 8,5 pont

2. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2457) 8

3. Humpy Koneru (indiai, 2589) 8

4. Katyerina Lahno (ukrán, 2546) 8

5. Anna Muzicsuk (szlovén, 2598) 7,5

6. Dronavalli Harika (indiai) 7,5

7. Nana Dzagnidze (grúz) 7

8. Pia Cramling (svéd) 6,5

9. Zhao Xue (kínai) 6,5

10. Guo Qi (kínai) 6,5

11. Elisabeth Paehtz (német) 6,5

12. Tan Zhongyi (kínai) 6,5

13. Lela Zsavahisvili (grúz) 6,5

14. Natalija Zsukova (ukrán) 6,5

15. Zsu Csen (katari) 6,5

16. Tatjana Koszinceva (orosz) 6,5

Az orosz Valentyina Gunyina szenzációs eredménnyel nyerte meg a villám-világbajnokságot. Az idei Európa-bajnok a 15 fordulós svájci rendszerű tornán veretlenül 13 pontot szerzett, 2,5 ponttal előzte meg a második helyen holtversenyben végzett ukrán Natalija Zsukovát és a szlovén Anna Muzicsukot. Az első játéknapon nyolc fordulóra került sor, Valentyina Gunyina valamennyi partiját megnyerte, két ponttal előzte meg a 6-6-ot gyűjtött ukrán Maria Muzicsukot, a grúz Nana Dzagnidzét, a szlovén Muzicsukot és az ukrán Natalija Zsukovát. Gunyina a második játéknapot négy remivel kezdte, majd mesterhármassal tette fölényessé elsőségét,  a győzelemért a 41 ezer dolláros díjalapból 9 ezret kapott. Játszmánként 4-4 perc volt a gondolkodási idő és lépésenként 2-2 másodperc.

A villám-világbajnokság végeredménye:

1,Valentyina Gunyina (orosz, 2530) 13 pont

2. Natalija Zsukova (ukrán, 2442) 10,5

3. Anna Muzicsuk (szlovén, 2598) 10,5

4. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2457) 10

5-7. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2518), Nana Dzagnidze (grúz, 2547) és Ding Yixin (kínai, 2553) 9,5

8-13. Katyerina Lahno (ukrán, 2546), Maja Csiburdanidze (grúz, 2500), Tan Zhongyi (kínai, 2430), Maja Lomineisvili (grúz, 2366), Salome Melia (grúz, 2410) és Anna Usenyina (ukrán, 2454) 9

14-16. Nino Bacsiasvili (grúz, 2436), Ana Matnadze (grúz, 2446) és Bela Hotenasvili (grúz, 2500) 8,5

17-23. Maria Muzicsuk (ukrán, 2456), Deysi T Cori (perui, 2386), Zhao Xue (kínai, 2549), Humpy Koneru (indiai, 2589), Gulnar Mammadova (azeri, 2345), Natalija Pogonyina (orosz, 2447) és Meri Arabidze (grúz, 2351) 8

 

Moszkvában a világranglista-vezető Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be az esztendő második szuperversenye, a VII. Tal-emlékverseny. Carlsen az utolsó fordulóban sötéttel győzött Luke McShane ellen. A befejező játéknap előtt félpontos előnnyel vezető Fabiano Caruana sötéttel játszva kikapott Levon Aronjantól, az azeri Tejmur Radzsabov csak remizett Hikaru Nakamurával.

A 21 esztendős Magnus Carlsen pályafutása 16. szuperversenyét nyerte meg. veretlenül ért célba. A hosszabb versenyszünet hatására a viadal kezdetén nem mutatott kirobbanó formát, a nehézségeket „túlélte”. Megvédte tavalyi elsőségét, növelte előnyét a világranglistán. A sok váratlan eredménynek köszönhetően + 2 is elegendő volt újabb sikeréhez.

Fabiano Caruana a feszültséget kevésbé bírta. Döntetlennel megnyerte volna a tornát, hiszen ötször a sötét bábukat vezette, míg Carlsen ötször világossal játszott. Levon Aronjannal vívott csatájában az örmény nagymester erélyesebben vezethette volna  a támadást,  Caruana jobban védekezhetett volna. A 19 esztendős Caruana holtversenyes második helye kiemelkedő teljesítmény. Nem játszik látványos sakkot, de nagyon megbízhatóan sakkozik. Az örmények kétszeres olimpiai bajnoka a győzelemmel feljött ötven százalékra, játéka és eredménye is csalódást okozott.

Tejmur Radzsabov két nyeréssel rajtolt, de több győzelmet nem tudott begyűjteni. Az orosz sakkrajongók aligha gondoltak arra, hogy Alekszandr Morozevics és Vlagyimir Kramnyik három fordulóban öt vereséget szenved el. Alekszandr Griscsuk akár előkelőbb helyezést is elérhetett volna. Hikaru Nakamura ezúttal sem villogott. Luke McShane megállta  a helyét, sem ő, sem Jevgenyij Tomasevszkij nem adta könnyen meg magát. A meglepetésekkel tarkított tornán a 45 partiból 21 végződött döntéssel. 

 

VII.   Tal-emlékverseny, Moszkva 2012. június 8-18                            kat. XXII (2776)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2835

*

½

1

½

½

½

½

½

1

½

2849

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2770

½

*

½

0

0

1

½

½

1

1

5

2820

3.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2784

0

½

*

½

½

½

½

½

1

1

5

2818

4.

Alekszandr Morozevics

g

RUS

2769

½

1

½

*

1

½

1

0

0

0

2777

5.

Levon Aronjan

g

ARM

2825

½

1

½

0

*

½

½

1

0

½

2771

6.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2801

½

0

½

½

½

*

1

½

0

1

2773

7.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2761

½

½

½

0

½

0

*

1

1

½

2778

8.

Hikaru Nakamura

g

USA

2775

½

½

½

1

0

½

0

*

½

½

4

2733

9.

Luke J McShane

g

ENG

2706

0

0

0

1

1

1

0

½

*

½

4

2741

10.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2738

½

0

0

1

½

0

½

½

½

*

2700

 

Kazanyban az indiai Humpy Koneru és a szlovén Anna Muzicsuk holtversenyben győzött a 2011/12-es Grand Prix versenysorozat negyedik tornáján. A viadal utolsó játéknapján dőlt el az első hely sorsa, öt parti is döntéssel fejeződött be. A forduló előtt még holtversenyben az élen álló Viktorija Cmilyte gyorsan remizett Antoaneta Sztefanovával, bebiztosította dobogós helyezését. Riválisai közül Humpy Konerunak volt könnyebb feladata, a formán kívül játszó Alisza Galljamovát érdekes tisztáldozattal győzte le. Koneru a rajtnál óvatosabban játszott, hajrája remekül sikerült.

Nyeréssel zárta szereplését Anna Muzicsuk is, Nagyezsda Koszinceva ellen diadalmaskodott. Koneruhoz hasonlóan 7,5 pontot gyűjtött, de a Berger-Sonneborn pontszámítás az indiai nagymesternőnek kedvezett. Mindketten megőrizték veretlenségüket. Nem játszott jó formában a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, két veresége a torna nagy meglepetése, különösen Betul Cemre Yildizzel szembeni sorozatos hibái döbbentették meg a sakkrajongókat. Elina Danieljan a nyolcadik forduló után még félpontos előnnyel vezetett, hármas vesztősorozattal azonban alaposan visszaesett a tabellán. A tornán játszott 66 partiból 35 végződött döntéssel.

 

A verseny végeredménye:

1-2.Humpy Koneru (indiai, 2589) és Anna Muzicsuk (szlovén, 2598) 7,5 pont

3-4. Viktorija Cmilyte (litván, 2508) és Hou Ji-fan (kínai, 2623) 7

5-6. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2457) és Elina Danieljan (örmény, 2484) 6

7. Tatjana Koszinceva (orosz, 2532) 5,5

8. Katyerina Lahno (ukrán, 2546) 5

9-10. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2518) és Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2528) 4,5

11. Aleisza Galljamova (orosz, 2484) 3

12. Betul Cemre Yildiz (török, 2333) 2,5

 

Férfi rapid és villám-világbajnokság, szuperverseny Dortmund és Biel  Grand Prix-verseny  - Zsermuk, 65. orosz szuperbajnokság, junior világbajnokság

 

A július 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistán Magnus Carlsen 21 pontra növelte előnyét Levon Aronjannal szemben. Carlsen némi bizonytalankodás után ismét jól hajrázott a moszkvai Tal-emlékversenyen és újabb szép trófeát szerzett. Aronjan formán kívül sakkozott, meglepő volt az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik váratlan gyengélkedése a fordulatokban gazdag finisben. Tejmur Radzsabov elszalasztotta a tornagyőzelmet, de megelőzte a rangsorban     a moszkvai világbajnoki döntőben a remekül felkészült Borisz Gelfandot csak a rapid rájátszásban legyőző és címét megvédő indiai Viswanathan Anandot. Lékó Péter legjobb magyarként 22., Almási Zoltán a 33., Polgár Judit a 36. volt a listán.  

A top 10 listája:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2837

2. Levon Aronjan (örmény) 2816

3. Vlagyimir Kramnyíik (orosz) 2799

4. Tejmur Radzsabov (azeri) 2788

5. Viswanathan Anand (indiai) 2780

6. Szergej Karjakin (orosz) 2779

7. Hikaru Nakamura (amerikai) 2778

8. Fabiano Caruana (olasz) 2775

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2770

10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2769

 

Az orosz Szergej Karjakin nyerte meg az Asztanában megrendezett rapid-világbajnokságot. Fordulatos játszmák, időzavaros hibák, kihagyott lehetőségek jellemezték a Kazahsztán fővárosában megrendezett rapid-világbajnokság küzdelmeit. Tíz forduló után az éllovas Magnus Carlsen mögött másfél pontos hátrányban levő Karjakin a harmadik játéknapot négyes nyerősorozattal kezdte, míg riválisa Vaszilij Ivancsuktól és Alekszandr Griscsuktól is vereséget szenvedett. A 200 ezer dolláros díjlapból Karjakin 40 ezret, Carlsen 33 ezret, Topalov 25 ezret kapott.

 

A rapid-világbajnokság végeredmény:

1.Szergej Karjakin (orosz, 2779) 11,5 pont

2. Magnus Carlsen (norvég, 2837) 10,5

3. Veszelin Topalov (bolgár, 2752) 9,5

4. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2726) 9,5

5. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2763) 9

6. Borisz Gelfand (izraeli, 2738) 8

7-9. Peter Szvidler (orosz, 2749), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) és Tejmur Radzsabov (azeri, 2788) 7,5

10. Alekszej Drejev (orosz, 2677) 7

11. Alekszandr Morozevics (orosz, 2770) 6,5

12-14. Igor Kurnoszov (orosz, 2663), M. Kazsgalejev (kazah, 2589) és Viorel Bologan (moldáv, 2732) 6

15. Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2644) 4,5

16. A. Iszmagambetov (kazah, 2741) 3,5

 

Az orosz Alekszandr Griscsuk győzött a kétfordulós villám-világbajnokságon. A nagymestereknek  játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc gondolkodási idejük volt. A világbajnokság félidejében egypontos előnnyel vezető Alekszandr Griscsuk 2006 után másodszor is megszerezte a villám-világbajnoki címet. A klasszikus gondolkodási idejű partikban is gyakran időzavarba kerülő Griscsuk riválisainál kevesebbet hibázott, a kapkodásban jobban bírta a feszültséget, a be-becsúszott vereségen gyorsabban túltette magát. Fél ponttal előzte meg a világranglistát vezető Magnus Carlsent. A bronzérmet az aranyéremre is sokáig esélyes rapid-világbajnok Szergej Karjakin vehette át. A 200 ezer dolláros díjlapból a győztes 40, az ezüstérmes 33, a bronzérmes 27.500 dollárt kapott.  

A végeredmény:

1.Alekszandr Griscsuk (orosz, 2763) 20 pont

2. Magnus Carlsen (norvég, 2837) 19,5

3. Szergej Karjakin (orosz, 2779) 18,5

4. Alekszandr Morozevics (orosz, 2770) 17,5

5-6 Dmitrij Andrejkin (orosz, 2700) és Tejmur Radzsabov (azeri, 278817

7. Le Quang Liem (vietnami, 2693) 16,5

8-9. Peter Szvidler (orosz, 2749) és Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) 15

10-11. Borisz Gelfand (izraeli, 2738) és Nikolaj Csadajev (orosz, 2580) 13,5

12-13. Veszelin Topalov (bolgár, 2752) és Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2726) 13

14. Rimat Zsumabajev (kazah, 2525) 12

15. Viorel Bologan (moldáv, 2732) 11

16. Pavel Kotszur (kazah, 2548) 8

 

Dortmundban az olasz Fabiano Caruana elsőségével fejeződött be a 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. A 19-es kategóriájú torna utolsó fordulója előtt öten, köztük Lékó Péter vezetett holtversenyben. A befejező játéknapon nagymesterünk egyik holtversenyes társával, a német Arkadij Naiditsch-csal mérkőzött meg, a küzdelem örökös sakkal fejeződött be. Lékó és Naiditsch is megőrizte veretlenségét. Nagymesterünk 7,4 Élő-pontot szerzett.

Fabiano Caruana vehette át a győztesnek járó dortmundi trófeát. A versenykiírás előnyben részesíti a sötéttel több partit játszót, illetve a több győzelmet elérő sakkozót. Caruana a top játékosok közül a legtöbb versenyen játszik, a torna elején nagyon bizonytalan volt, mázlival remizte ki partiját Lékó Péterrel szemben. A viadal első hat helyezettje külön versenyt vívott, egymás elleni partijaikban a biztonságra fektették a hangsúlyt, mindössze két játszma fejeződött be döntéssel.

 

40.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2012. július 13-22             (kat. XIX. 2711)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2775

*

½

0

1

½

½

½

1

1

1

6

2824

2.

Szergej Karjakin

g

RUS

2779

½

*

½

½

½

½

½

1

1

1

6

2823

3.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2726

1

½

*

½

½

½

1

½

0

1

2787

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2799

0

½

½

*

½

½

1

0

1

1

2780

5.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2700

½

½

½

½

*

½

½

½

1

1

2790

6.

Lékó Péter

g

HUN

2730

½

½

½

½

½

*

½

½

1

1

2787

7.

Georg Meier

g

GER

2644

½

½

0

0

½

½

*

½

1

½

4

2679

8.

Daniel Fridman

g

GER

2655

0

0

½

½

½

½

½

*

½

½

2739

9.

Mateusz Bartel

g

POL

2674

0

0

1

0

0

0

0

½

*

½

2

2498

10.

Jan Gustafsson

g

GER

2629

0

0

0

0

0

0

½

½

½

*

2441

 

Meglepetéssel ért véget Bielben a 45. sakkfesztivál szuperversenye, a kínai Wang Hao nyerte meg a viadalt. Az utolsó fordulóban Wang Hao legyőzte a holland Anish Girit, a zárónap előtt vezető Magnus Carlsen csak remizett a francia Etienne Bacrottal. A tornán a győzelemért 3, a döntetlenért 1 pont járt. Wang Hao három veresége ellenére hat győzelmével és egy remivel egy ponttal megelőzte a négy nyerés mellett hatot remiző világranglista-vezetőt. A klasszikus pontozás szerint Carlsen végzett az élen.  Veretlenségét megőrizte, de az átütő erő hiányzott a játékából. Sokan kritizálják Magnus Carlsent, hogy különösen világossal szerény a repertoárja, jóval kevesebbet foglalkozik a nyitásokkal, a középjátékban és a végjátékban azonban erősebb riválisainál.

A tornát kettős vereséggel kezdő orosz Alekszandr Morozevics egészségi okokból visszalépett, a moldáviai Viorel Bologan „vállalta” a két nullát, beugrása megmentette a versenyt.

 

Biel szuperverseny, 2011. július 23-augusztus 3.

1

2

3

4

5

6

1.

Wang Hao

g

CHN

2739

*

*

0

0

1

1

1

1

1

½

1

0

19

2858

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2837

1

1

*

*

½

½

½

½

½

½

1

1

18

2878

3.

Anish Giri

g

NED

2696

0

0

½

½

*

*

½

½

1

1

1

1

16

2834

4.

Hikaru Nakamura

g

USA

2778

0

0

½

½

½

½

*

*

1

1

1

1

16

2813

5.

Etienne Bacrot

g

FRA

2713

0

½

½

½

0

0

0

0

*

*

1

½

7

2614

6.

Viorel Bologan (Morozevics)

g

MDA

2732

0

1

0

0

0

0

0

0

0

½

*

*

4

2514

 

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Carlsen 7 pont

2. Wang Hao 6,5

3-4. Hikaru Nakamura és Anish Giri 6

5. Etienne Bacrot 3

6. Viorel Bologan 1,5

(Alekszandr Morozevics 0)

 

Az örmény üdülőhelyen, Zsermukban a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan diadalmaskodott a Grand Prix-sorozat ötödik versenyén. A fordulatokban oly gazdag tornán a dobogós helyezésekre pályázó kínai sakkozónők a hajrában meginogtak, váratlan vereségekkel végül a vártnál gyengébben szerepeltek. Kivételt jelentett a világbajnoknő Hou Ji-fan, aki bár elvesztette utolsó partiját, végül érvényesítette a papírformát, de játéka korántsem volt meggyőző. A 18 éves világbajnoknő inkább rutinból „húzta be” a versenyt, célkitűzését teljesítette, tornagyőztes lett, s egyúttal megnyerte az egész sorozatot, így jövőre világbajnoki döntőt játszhat.

A végeredmény:

1.Hou Ji-fan (kínai, 2617) 7 pont

2-4. Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516), Katyerina Lahno (ukrán, 2537) és Humpy Koneru (indiai, 2598) 6,5

5-6. Ju Wenjun (kínai, 2518) és Ruan Lufei (2483) 6

7. Zhao Xue (kínai, 2556) 5,5

8-9. Elina Danieljan (örmény, 2480) és Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) 5

10. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) 4,5

11. Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) 4

12. Nino Hurcidze (grúz, 2456) 3,5

 

A FIDE döntése értelmében július 1-től havonta számolják az Élő-pontokat és külön vezetik a rapid és villámpartik eredményeit. Az augusztus 1-től érvényes listán Szergej Karjakin megelőzte Viswanathan Anandot, 2785 ponttal volt az ötödik. Vlagyimir Kramnyik Dortmundban vesztett 2 pontot, de ez nem veszélyeztette harmadik helyét. Legjobb magyarként Lékó Péter a 16., a dortmundi szuperversenyen 7 pontot gyűjtött.

 

Moszkvában a 65. férfi szuperbajnokságon hatos rapid rájátszás döntötte el a bajnoki cím és a dobogós helyezések sorsát. A befejező fordulóban sorban születtek a döntetlenek, egyetlen játszma fejeződött be döntéssel. A legharciasabb sakkot játszó Alekszandr Griscsuk világossal kapott ki a partiig nyolc remivel álló Peter Szvidlertől.

A rapid rájátszásban játszmánként 15-15 perc és lépésenként 10-10 másodperc volt a gondolkodási idő. A 22 esztendős Dmitrij Andrejkin három győzelemmel és két döntetlennel nyerte meg a körversenyt, Szergej Karjakin lett a második, míg a hatszoros bajnok Peter Szvidlernek be kellett érnie a bronzéremmel.

A 65. férfi szuperbajnokság végeredménye:

1.Dmitrij Andrejkin (2715) 5 pont

2. Szergej Karjakin (2785) 5

3. Peter Szvidler (2749) 5

4. Dmitrij Jakovenko (2722) 5

5. Vlagyimir Potkin (2651) 5       

6. Jevgenyij Alekszejev (2673) 5

7. Alekszandr Griscsuk (2763) 4,5

8-9. Nyikita Vityjugov (2705) és Daniil Dubov (2594) 4

10. Szanan Szjugirov (2635) 2,5

 

A bajnoki címet eldöntő rapid rájátszás végeredménye:

1.Dmitrij Andrejkin 4 pont

2. Szergej Karjakin 3,5

3. Peter Szvidler 3

4. Dmitrij Jakovenko 2,5

5. Vlagyimir Potkin 1,5             

6. Jevgenyij Alekszejev 0,5

 

A 62. női bajnokságon Natalija Pogonyina egypontos előnnyel végzett az élen. A címvédő Valentyina Gunyina az ezüstérmes, Nagyezsda Koszinceva kapta a bronzérmet.

 

A 16 éves Rapport Richárd nagyszerű sikerével fejeződött be az Athénben megrendezett junior világbajnokság. Legfiatalabb nagymesterünk a török Alekszander Ipatovval holtversenyben végzett az élen, a progresszív Bucholz-pontszám Ipatovnak kedvezett, ő kapta az aranyérmet.

A számítást döntően befolyásolta, hogy Ricsi második partiját a kínai Wei Yi ellen elvesztette, kicsit „külső körös” lett, de négyes nyerősorozattal felzárkózott. A hetedik játéknapon remizett Ipatovval, majd újabb mesterhármassal már vezetett a viadalon. A hajrában még három nehéz ellenfél következett. Remek teljesítményét jól mutatja a 2698-as performance-pontszám és a + 16,2 Élő-pont. Örvendetes volt, hogy Ricsi mennyire bátran játszott, ha tehette gyorsan ellenfele királyát támadta meg. Ütőképes megnyitási repertoárjának kialakításában és a világbajnokságon is Ruck Róbert nemzetközi nagymester, ezüstérmes olimpikonunk segítette, sikeres együttműködésük gyümölcse ez a nagy siker, a világbajnoki ezüstérem.

A viadal másik magyar résztvevője, Mihók Olivér (2456) 7,5 ponttal a 38. helyen végzett. A verseny derekán elszenvedett három veresége, összesen négy vesztése miatt nem végezhetett előbbre. Gyenge ellenfelekkel játszott, ezt 21 Élő-pont elvesztése, a 2322-es performance-pontszám hűen tükrözi. 

 

A junior világbajnokság végeredménye:

1.Alekszander Ipatov (török, 2577) 10 pont  (30375)

2. Rapport Richárd (magyar, 2605) 10 (30059)

3. Ding Liren (kínai, 2695) 9,5 (30192)

4. Nils Grandelius (svéd, 2562) 9,5 (29832)

5-10. Yu Yangyi (kínai,2635), Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567), Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2629), Alekszander Indjic (szerb, 2481), Niclas Hauschenbeth (német, 2532) és Eric Hansen (kanadai, 2568) 9

 

A leányok izgalmas utolsó fordulóval fejezték be a fordulatokban bővelkedő világbajnokságukat. Négyes holtverseny lett a nagy versenyfutás vége, és a kínai Gou Qi a világbajnok. A fehérorosz Nasztasszia Ziaziulkina győzelmével kiharcolta az ezüstérmet, és a viadalt nyeréssel befejező orosz Anasztazia  Bodnaruk végzett a harmadik helyen, az indonéz Aulia Medina Warda lecsúszott a dobogóról.

Varga Klára a befejező játéknapon a grúz Meri Arabidze ellen vesztett, a viadalon négy partiban maradt alul vetélytársaival szemben. A + 18,6 Élő-pont, a 2253-as performance-pontszám azonban jól mutatja, hogy felülmúlta az elvárást.

 

A leányok világbajnokságának végeredménye:

1.Guo Qi (kínai, 2358) 9,5 pont (27845)

2. Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2342) 9,5 (27790)

3. Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2380) 9,5 (27745)

4. Aulia Medina Warda (indonéz, 2218) 9,5 (26562)

5. Meri Arabidze (grúz, 2379) 9

6-10. Deysi Cori (perui, 2413), Irina Bulmaga (román, 2380), Monica Sihite Chelsie (indonéz, 2162), Wang Jue (kínai, 2355) és Hajala Abdulla (azeri, 2217) 8,5

15-19. Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337), Klaudia Kulon (lengyel, 2259), Varga Klára (magyar, 2181),… 7,5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A 2012-es esztendő legfontosabb versenyeinek krónikája I.

Címkék: A 2012-es év krónikája

A 64 kockás világ rangos tornákban gazdag esztendőt zárt. Az Isztambulban megrendezett sakkolimpián az orosz női és az örmény férfi válogatott győzött. A holtversenyt az olimpiai Berger pontszámítás döntötte el a javukra. A világbajnoki címért a címvédő Viswanathan  Anand és a kihívó izraeli Borisz Gelfand Moszkvában mérkőzött meg, csak rájátszásban védte meg trónusát Anand.  A női kieséses rendszerű, 64 résztvevős  világbajnokságon Hanti-Manszijszkban óriási meglepetésre az ukrán Anna Usenyina diadalmaskodott, megfosztotta címétől a világelső kínai Hou Ji-fant, akivel 2013-ban 10 játszmás döntőt vív. Az egyéni Európa-bajnokságokon orosz sikerek születtek, Valentyina Gunyina és Jevgenyij Tomasevszkij végzett az első helyen. Hou Ji-fan győzelmével ért véget a női Grand Prix-versenysorozat, a férfiaknál Lékó Péter részvételével két tornával indult a hat versenyből álló sorozat. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen nagy évet zárt, megnyerte a Grand Slam-döntőt, szuperversenyen Moszkvában és Londonban is győztesként ünnepelték, megdöntötte Garri Kaszparov Élő-pontos világrekordját. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd a győztessel azonos pontszámmal lett ezüstérmes a junior világbajnokságon. Papp Petra először. Berkes Ferenc negyedszer magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban negyedszer nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2012-es esztendő első négy hónapjának legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája, a gazdag játszmatermésből egy kis ízelítő.

Reggio Emiliában a 17 esztendős holland Anish Giri elsőségével fejeződött be az óesztendő utolsó szuperversenye. A 20-as kategóriájú, 2744-es Élő-átlagú, 6 résztvevős, kétfordulós viadal félidejében Giri még mínuszban volt, de a hajrában remekelt, riválisai pedig sorban hibáztak. Az amerikai Hikaru Nakamura szinte biztos győztesnek tűnt, amikor utolsó három játszmáját elveszítette. A torna egyik nagy esélyesének, az ukrán Vaszilij Ivancsuk négyes vesztőszériája volt a legnagyobb szenzáció. Egyre népszerűbb a szervezők körében a győzelmek fokozott jutalmazása, a 3 pont az 1 pontot érő remivel szemben növelte a küzdőkedvet, ennek tudható be, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb partikat követhettünk nyomon. A tornán sok volt a váratlan fordulat, a szupernagymesterektől kissé szokatlan rontás. A tornán a 30 játszmából 21(!) végződött döntéssel.

54.   Reggio Emilia, 2011. dec.27-2012. jan.6.

kat. XX   (2744)

1

2

3

4

5

6

1.

Anish Giri

g

NED

2714

*

*

0

½

0

1

1

½

½

1

½

1

16

2822

2.

Alekszandr Morozevics

g

RUS

2762

1

½

*

*

½

1

1

0

0

½

1

0

15

2776

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2758

1

0

½

0

*

*

½

½

1

0

1

1

15

2777

4.

Fabiano Caruana

g

ITA

2727

0

½

0

1

½

½

*

*

0

1

1

1

15

2783

5.

Vaszilij Ivancsuk

g

UKR

2775

½

0

1

½

0

1

1

0

*

*

½

0

12

2702

6.

Nyikita Vitjugov

g

RUS

2729

½

0

0

1

0

0

0

0

½

1

*

*

8

2598

 

A 2012. január 1-től érvényes világranglistás pontszámokat és a helyezéseket a csapat Európa-bajnokság, a moszkvai és a londoni szuperverseny  eredményei döntően befolyásolták. A 21 éves norvég Magnus Carlsen a Tal-emlékverseny holtversenyes első helyével és londoni második helyezésével növelte Élő-pontjainak számát. Harminc ponttal előzte meg az örmény Levon Aronjant. A regnáló világbajnok Viswanathan Anand negyedik volt a rangsorban. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik londoni sikerével biztosította be világbajnok-jelöltségét. Legjobb magyarként Lékó Péter 2720 ponttal a 26. volt, 3 ponttal előzte meg Almási Zoltánt, tízzel a 32. helyezett Polgár Juditot.

A top 10 listája:

1.Magnus Carlsen (norvég)  2835

2. Levon Aronjan (örmény) 2805

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2801

4. Viswanathan Anand (indiai) 2799

5. Tejmur Radzsabov (azeri) 2773

6. Veszelin Topalov (bolgár) 2770

7. Szergej Karjakin (orosz) 2769

8. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2766

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2763

10. Vugar Gasimov (azeri) 2761

 

74. Tata Steel 2012 szuperverseny

A hagyományokhoz híven szupernagymesterek csúcstalálkozója volt Wijk aan Zee-ben a 74. Tata Steel Chess 2012 szuperverseny. A 21-es kategóriájú, 2755-ös Élő-átlagú viadalon a kétszeres olimpiai bajnok, csapatvilágbajnok, Világkupa- és Grand Prix-győztes Levon Aronjan pályafutása során harmadszor lett tornagyőztes a hollandiai tengerparti kisvárosban. 2007-ben Veszelin Topalovval és Tejmur Radzsavovval, egy év múlva Magnus Carlsennel  holtversenyben végzett az élen. Aronjan az utolsó fordulóban gyorsan remizett az azeri Tejmur Radzsabovval, ezzel bebiztosította elsőségét. Legnagyobb riválisától, Magnus Carlsentől a harmadik fordulóban vereséget szenvedett, de jöttek a tőle megszokott nyerések. Megbotlott a cseh David Navarával szemben, de izgalmas ütközetben Borisz Gelfandot is legyőzte és ezzel bebiztosította első helyét. A kiegyenlített mezőnyben nagy bravúr hét játszmát nyerni!

 

Radzsabov egyedül őrizte meg veretlenségét. Egyenletes jó teljesítményt nyújtott, sorsolása is kedvező volt, hiszen békésen remizhetett Aronjannal. A világranglista-vezető Magnus Carlsen igazán szórakoztató sakkot játszik, széles megnyitási repertoárjával valamennyi játszmában küzdelemre törekedett. A hajrában kis szerencséje volt, összességében örülhet a dobogós helyezésnek. A torna egyik legkellemesebb meglepetése a 18 éves olasz Fabiano Caruana játéka és eredménye. Egyetlen vereségét a tornagyőztestől szenvedte el. Caruanát nagyszerű sikerét követően már a virtuális világranglista tízedik helyezettjeként jegyezhettük.

Jobb helyezés reményét szalasztotta el az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Hikaru Nakamurának egy pillanatra sem volt esélye, hogy megismételje tavalyi bravúrját. Az orosz Szergej Karjakin kettős vereséggel indított, majd felzárkózott, hogy újra átélje a poklokat is, az ötven százalékkal nagyon boldog lehetett. A világbajnoki kihívó Borisz Gelfand rossz formában, sokat hibázva játszott, ennek ékes bizonyítéka, hogy öt játszmát is vesztett, csak kettőt nyert. A torna 91 partijából 39 végződött döntéssel, emlékezetes remek versenyt láttunk. A nagymesterversenyen az indiai Pentala Harikrisna győzött, jövőre a szuperversenyen játszhat.

 

A 74. Tata Steel szuperverseny végeredménye:

1.Levon Aronjan (örmény, 2805) 9 pont

2-4. Magnus Carlsen (norvég, 2835), Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) és Fabiano Caruana (olasz, 2736) 8

5-6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) 7,5

7. Gata Kamsky (amerikai, 2732) 7

8. Szergej Karjakin (orosz, 2769) 6,5

9. Loek van Wely (holland, 2692) 5,5

10-12. Borisz Gelfand (izraeli), 2739,  Veszelin Topalov (bolgár, 2770) és Vugar Gasimov (azeri, 2761) 5

13-14. David Navara (cseh, 2712) és Anish Giri (holland, 2714) 4,5

 

 

Gibraltáron a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az angol Nigel Short holtversenyes elsőségével ért véget a Tradewise nyílt verseny. Mindketten 8-8 pontot szereztek, Hou Ji-fan performance-pontszámban megelőzte Shortot, de a gibraltári szabályok szerint el kellett dönteni az első díj sorsát. A rájátszást Short 1,5-0,5-re megnyerte. Nem volt oka azonban túlzott szomorúságra a világbajnoknőnek, remek versenyt játszott, tíz ellenfelének Élő-átlaga 2634 volt, hét olyan sakkozóval játszott, akiknek 2700, illetve több pontja volt. Almási Zoltán, Polgár Judit, Le Quang Liem és Alekszej Shirov ellen győzött, Michael Adamsszel és Sahriyar Mamedgyarovval remizett, egyetlen vereségét Krishnan Sasikirantól szenvedte el. Teljesítményének performance-pontszáma 2872(!) és 34 Élő-pontot is nyert!

A 10. Tradewise nyílt verseny végeredménye:

1-2.Nigel Short (angol, 2677, 2838) és Hou Ji-fan (kínai, 2605, 2872) 8 pont

3-6. Michael Adams (angol, 2724, 2807), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2783), Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 2783) és Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 2669) 7,5

7-23. Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2733), Almási Zoltán (magyar, 2717, 2730), David Howell (angol, 2603, 2725), Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2717), Peter Szvidler (orosz, 2749, 2700), Parimarjan Negi (indiai, 2641, 2694), Polgár Judit (magyar, 2710, 2693), Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2681), Daniel Fridman (német, 2660, 2632), Jan Gustafsson (német, 2643, 2628),… 7

28. Erdős Viktor (magyar, 2634, 2601) 6,5

49. Rapport Richárd (magyar, 2543, 2574) 6

 

Moszkvában a lengyel Mateusz Bartel győzelmével fejeződött be a XI. Aeroflot-verseny. A 9 fordulós svájci rendszerű viadal zárónapján sötéttel remizett az ukrán Anton Korobovval. Az ukrán Pavel Eljanov nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni az orosz Dmitrij Andrejkinnel szemben. Az első helyen 6,5 ponttal előállt hármas holtverseny Bartelnek kedvezett, ötször játszott sötéttel, míg riválisai ötször a világos bábukat vezették. Bartel játszhat a dortmundi szuperversenyen. Óriási meglepetés elsősége. A 19. helyre rangsorolt sakkozó veretlenül játszotta végig a tornát. Győzelemmel kezdett, majd három remivel folytatta. Hármas nyerőszériát követően kedvező színelosztásának köszönhetően két sötéttel kivívott döntetlennel is pályafutása legnagyobb sikerét érte el.

 

A XI. Aeroflot-verseny végeredménye:

1.Mateusz Bartel (lengyel, 2658, 2822, + 19,7) 6,5 pont

2. Anton Korobov (ukrán, 2660, 2822, + 19,4) 6,5

3. Pavel Eljanov (ukrán, 2690, 2808, + 14,1) 6,5

4-8. Alekszandr Halifman (orosz, 2632, 2770, + 16,7), Maxim Rodhstein (izraeli, 2634, 2782, + 18), Fabiano Caruana (olasz, 2736, 2772, + 4,1), Hrant Melkumjan (örmény, 2620, 2757, + 16,4) és Dmitrij Andrejkin (orosz, 2688, 2742, + 6,1) 6

9-25. Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2704), Bu Xiangzhi (kínai, 2670, 2692, + 2,7), Adam Tuhajev (ukrán, 2537, 2661, + 15,5), Anton Somojev (orosz, 2570, 2665, + 11,9), Viorel Jordacsescu (moldáviai, 2651, 2678, + 3,4), Markus Ragger (osztrák, 2655, 2640, - 1,3), Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2594, 2749, + 19,2), Ivan Szokolov (holland, 2641, 2710, + 8,8), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2740, 2705, - 3,8), Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2525, 2710, + 22,9), Baadur Zsobava (grúz, 2704, 2717, + 1,6), Ivan Popov (orosz, 2599, 2702, + 12,9), Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2670, 2701, + 3,9), Karen Grigorjan (örmény, 2482, 2664, + 20), Eltaj Safarli (azeri, 2638, 2696, + 7,4), Vlagyimir Akopjan (örmény, 2685, 2674, - 1,1) és Zhou Jianchao (kínai, 2619, 2669, + 6,4) 5,5

34. Balogh Csaba (2655, 2660, -1,1) 5

53. Pap Gyula (2533, 2571, + 5,1) 4

74. Szabó Krisztián  (2547, 2462, - 8,8) 3,5

 

Tbilisziben a grúz Nana Dzagnidze nyerte meg az ACP Kupa rapidtornát. Dzagnidze félpontos hátránnyal kezdte a negyedik játéknapot, de az utolsó fordulóban elért győzelmével befogta a svéd Pia Cramlingot. Rájátszás döntötte el az első hely sorsát, a két villámparti remi lett, Dzagnidze a „hirtelen halál” játszmát megnyerte. A bronzérmet az ukrán Katyrina Lahno szerezte meg, a legfiatalabb résztvevő, a 21 éves Anna Muzicsuk fél ponttal lemaradt a dobogóról. A 40 ezer dolláros díjalappal remekül megszervezett  torna kivívta a résztvevők elismerését. A Sheraton Metekhi Palace Hotel méltó környezetet biztosított a nagyszerű viadalhoz, amely remek hangulatban, a játékidő rövidsége miatti gyakori kapkodás ellenére is konfliktusmentes légkörben zajlott le.

Az ACP Kupa végeredménye:

1.Nana Dzagnidze (grúz) 8 pont

2. Pia Cramling (svéd) 8

3. Katyerina Lahno (ukrán) 7,5

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 7

5. Maja Csiburdanidze (grúz) 6

6-7. Tatjana Koszinceva (orosz) és Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 5,5

8. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 5

9-10. Nagyezsda Koszinceva (orosz) és Anna Zatonskih (amerikai) 4,5

11. Viktorija Cmilyte (litván) 3,5

12. Zejnab Mamedgyarova (azeri) 1

 

A 2012. március 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistán Magnus Carlsen tizenöt ponttal előzte meg Levon Aronjant, aki szépen kasszírozott a Tata Steel szuperverseny megnyerésével. A legjobbak a Reggio Emilía-i és a Tata Steel szuperversenyen, a gibraltári és az Aeroflot nyílt tornákon gyűjtöttek, illetve hullajtottak pontokat. A januári rangsorhoz képest az első öt helyen változatlan volt a sorrend. Aronjan  15 pontra megközelítette a ranglistát vezető Carlsent.

Nagyot lépett előre az amerikai Hikaru Nakamura és különösen figyelmet érdemelt az olasz Fabiano Caruana szárnyalása. Topalov Wijk aan Zee-i bukdácsolásáért nagy árat fizetett, hat helyet rontott. A májusban világbajnoki döntőt játszót izraeli Borisz Gelfand csak a 22. a listán. Lékó Péter legjobb magyarként a 24., a novemberi Eb óta egyetlen versenyen sem játszott. Almási Zoltán a gibraltári nyílt tornán 2 pontot szerzett, egy pontra megközelítette Lékót.  A női világranglistát nagy fölénnyel vezető Polgár Judit 32. a legjobbak rangsorában.  

A top tíz listája:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2835

2. Levon Aronjan (örmény) 2820

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2801

4. Viswanathan Anand (indiai) 2799

5. Tejmur Radzsabov (azeri) 2784

6. Hikaru Nakamura (amerikai) 2771

7. Fabiano Caruna (olasz) 2767

8. Szergej Karjakin (orosz) 2766

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2765

10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2763

 

Kontinensbajnokságok

Sorozatban negyedszer zárult orosz sakkozó győzelmével a kontinensbajnokság. 2009-ben Jevgenyij Tomasevszkij, egy év múlva Jan Nepomnjacsij, 2011-ben Vlagyimir Potkin ért elsőként a célba. Plovdivban Dmitrij Jakovenko az utolsó fordulóban aratott győzelmével lett Európa-bajnok. A francia Laurent Fressinet félpontos előnnyel ült sakkasztalhoz, de a vezércselű partiban nem tudta kiharcolni a bajnoki címet jelentő remit. A rajtlistán harmadik Jakovenko veretlenül végzett az élen, + 14,1 Élő-pont is a jutalma a bruttó 14 ezer eurós első díj mellé. Tizenhárman szereztek 8 pontot, a performance-pontszám döntötte el a dobogós helyek sorsát, Fressinet a második, az orosz Vlagyimir Malahov a bronzérmes. A versenykiírás szerint huszonhárman kvalifikálták magukat a jövő évi Világkupára.

A magyar résztvevők a nagyon kiegyensúlyozott mezőnyben változatos teljesítményt nyújtottak.  Berkes Ferenc 7,5 pontjával 2716-os performance-pontszámot ért el, + 5,6 Élő-pontot is gyűjtött, ez végül a 24. helyet jelentette számára. Balogh Csaba a 26. helyen zárta szereplését, + 7,8 pontot szerzett, teljesítménye 2714-es pontszámot ér. Fodor Tamás nagymesteri normát teljesített, sorozatban játszott rangos nagymesterekkel, sikerét jól mutatja a jelentős Élő-pont gyűjtés (+ 16,4). Prohászka Péter is jó versenyt játszott, Ruck Róbert váratlan vesztései után „külső körön” jött fel. Nagy csalódást okozott Erdős Viktor, nem sikerült Rapport Richárdnak a remélt áttörés.

Az Európa-bajnokság végeredménye:

1.Dmitrij Jakovenko (orosz, 2729, 2832) 8,5 pont

2. Laurent Fressinet (francia, 2693, 2800) 8

3. Vlagyimir Malahov (orosz, 2705, 2787) 8

4-14. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2689, 2786), Eneszto Inarkijev (orosz, 2695, 2784), Maxim Matlakov (orosz, 2632, 2778), Viorel Bologan (moldáviai, 2687, 2768), Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2693, 2765), Jurij Krivorucsko (ukrán, 2666, 2761), Szergej Azarov (fehérorosz, 2667, 2759), Jevgenyij Najer (orosz, 2640, 2756), Vlagyimir Akopjan (örmény, 2684, 2754), Andrej Volokityin (ukrán, 2695, 2754) és Jan Smeets (holland, 2610, 2685) 8

15-36. Gawain Jones (angol, 2635, 2760), Nyikita Vitjugov (orosz, 2709, 2751), Etienne Bacrot (francia, 2706, 2748), Alekszej Drejev (orosz, 2698, 2736), Denisz Hiszmatullin (orosz, 2656, 2734), Vasif Durarbejli (azeri, 2543, 2729), Alekszandr Rjazancev (orosz, 2710, 2728), Baadur Zsobava (grúz, 2706, 2725), Berkes Ferenc (2682, 2716), Markus Ragger (osztrák, 2654, 2714), Balogh Csaba (2664, 2714), Daniel Fridman (német, 2653, 2709), Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2643, 2706), Ivan Szokolov (holland, 2653, 2705), Kiril Georgijev (bolgár, 2671, 2703), Gabriel Szargiszjan (örmény, 2674, 2702), Ivan Ivanisevic (szerb, 2645, 2698), Szanan Szjugirov (orosz, 2610, 2697), Igor Henkin (német, 2632, 2695), Zahar Efimenko (ukrán, 2695, 2664) és Szergej Grigorjanc (orosz, 2561, 2647) 7,5

90. Ruck Róbert (2579, 2548, - 3) 6,5

96. Prohászka Péter (2553, 2642, + 13,9)  6

104. Fodor Tamás (2482, 2599, + 16,4)  6

114. Papp Gábor (2551, 2571, + 3,9)  6

131. Erdős Viktor (2631, 2531, - 15,1)  6

132. Rapport Richárd (2559, 2528, - 3,9) 6

161. Pap Gyula (2538, 2561, + 5,3) 6

164. Bánusz Tamás (2583, 2540, - 5,6) 5,5

198. Antal Tibor Kende (2352, 2346, - 1,95) 5,5

289. Schneider Veronika (2312, 2338, + 4,95) 4

324. Barta József (2148, 2202, + 6,9) 3

341. Pein Milan (1813) 2

 

A törökországi Gaziantepben fordulatokban gazdag utolsó fordulóval befejeződött a XII. női Európa-bajnokság. A befejező játéknapon az egypontos előnnyel vezető szlovén Anna Muzicsuk vereséget szenvedett az orosz olimpiai bajnok Valentyina Gunyinától. A korábban kétszer is kontinensbajnoki címet szerzett orosz Tatjana Koszinceva a grúz Nana Dzagnidze ellen nyert. Az első helyen előállt hármas holtverseny a 23 éves Gunyinának kedvezett, Koszinceva lett az ezüstérmes, míg Muzicsuknak a bronzérem jutott. A holtversenyben végzett nagymesternők a 100 ezer eurós díjalapból fejenként 15.800 eurót kaptak.  Hoang Thanh Trang világossal játszott a címvédő Viktorija Cmilytével, és a végjátékban a litván sakkozónő futópárjával szemben tehetetlen volt. Kedvező performance-pontszámával végül 12. lett, továbbjutott a világbajnokságra.

A XII. Európa-bajnokság végeredménye:

Európa-bajnok: Valenytina Gunyina (orosz, 2511, 2660)  8,5

2. Tatjana Koszinceva (orosz, 2513, 2649) 8,5

3. Anna Muzicsuk (szlovén, 2583, 2631) 8,5

4. Viktorija Cmilyte (litván, 2577, 2497) 8

5-11. Marie Sebag (francia, 2512, 2592), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531, 2544), Katyerina Lahno (ukrán, 2546, 2524), Elina Danieljan (örmény, 2478, 2515), Bela Hotenasvili (grúz, 2490, 2503), Natalija Pogonyina (orosz, 2449, 2501) és Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2448, 2437) 7,5

12-21. Hoang Thanh Trang (magyar, 2438, 2510), Nino Hurcidze (grúz, 2447, 2505), Nana Dzagnidze (grúz, 2559, 2468), Salome Melia (grúz, 2400, 2461), Bajra Kovanova (orosz, 2392, 2452), Lela Zsavahisvili (grúz, 2448, 2450), Marina Romanyko (orosz, 2417, 2444), Anna Usenyina (ukrán, 2458, 2429), Natalija Zsukova (ukrán, 2435, 2415) és Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2535, 2406) 7

Az Eb után 46 résztvevővel rendezték meg a 11 fordulós svájci rendszerű  rapid kontinensbajnokságot. Nagy küzdelem után az orosz Tatjana Koszinceva ért elsőként a célba, 9 ponttal nyerte meg a viadalt. Az orosz Alekszandra Kosztenjuk és a német Elisabeth Paehtz 8,5 ponttal fejezte be a versengést. Hoang Thanh Trang 6 pontot gyűjtve a 21. helyen végzett.

Negyvenegyen játszottak a villámsakk Európa-bajnokságon. A 10 fordulós viadalon két-kétjátszmás mini párharcokat vívtak egymással a sakkozónők, partinként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperces gondolkodási idővel. Az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa, az orosz Valentyina Gunyina jól hajrázva győzött, a német Elisabeth Paehtz lett a második, míg a bronzérmet a grúz Nana Dzagnidze szerezte meg. Hoang Thanh Trang a 19. helyen végzett.

Aronjan-Kramnyik párosmérkőzés

Az eredetileg őszre tervezett világbajnok-jelölti versenyre Zürichben hatjátszmás felkészülési párosmeccset vívott az örmény Levon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. A sakktörténelemben még nem fordult elő, hogy hivatalos tétmeccsen kívül a legjobbak ilyen megmérettetést vállaljanak. Klasszikus gondolkodási idő mellett csatároztak, párharcuk 3-3-mal végződött. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.  Különösen izgalmasan alakult a befejező parti. majd. Aronjan játszott világossal, a spanyol megnyitásban ezúttal elkerülte a berlini változatot. Kezdeményezett, de Kramnyik pontos játékkal ellenesélyt teremtett. Minőségáldozatát követően kiéleződött a csata, az exvilágbajnok nyerőesélyt szalasztott el, Aronjan kiharcolta a döntetlent.

A párosmérkőzés végeredménye:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) – Levon Aronjan (örmény, 2820)  3 - 3 (0 – 1, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

 

Carlsen,M (2835) - Aronjan,L (2805)
Vezércsel [D31]

Tata Steel Chess 2012

1.c4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.Vc2 Hf6 7.h3 g6 8.e3 Ff5 9.Vd2 h5 10.Fd3 Fxd3 11.Vxd3 Hbd7 12.Hge2 a5 13.0-0 0-0 14.f3 b5 15.e4 dxe4 16.fxe4

A megnyitáselméleti párbajt Magnus Carlsen megnyerte. Erős gyalogcentrum mellett tisztjei aktivitásban is felülmúlják a sötét haderőét.

16...Hc5 17.Vf3 He6 18.Fe3 b4 19.Hb1

A megtámadott huszár új mezőt keres magának, c4-re igyekezett.

19...Hh7 20.Hd2 Bc8 21.Bad1 Fh4 22.g3 Ff6 23.Hc4 Fg7 24.b3 Ve7 25.Vg2

Számításba jött 25.e5 az a5 gyalog bajban és h3-h4 után a tervezett királyszárnyi akciót is leállíthatja világos.

25...Hc7 26.Hxa5 Bfe8 27.e5 Hd5 28.Fd2 Bed8 29.Hf4 Va7?

Magnus helyes játéka esetén gyors vesztéshez vezethetett volna. 29…Vc7! 30.Hc4 Ba8 31.Fe3 Hxe3 32.Hxe3 Va7 33.Hc2 Fxe5 34.Hxb4 változat világos kis előnyét adta volna.                       

 

 

30.Hxc6!

A kiskombinációval Magnus jelentős előnyt ért el.

30...Bxc6 31.Hxd5 Bc2 32.Kh1 Ff8

 

33.e6! Va8 34.exf7+

Erősebb volt a 34.e7 Bxd5 35.e8V Vxe8 36.Vxd5 Bxa2 37.Bde1 Va8 38.Vxa8 Bxa8 39.Ba1 folytatás.

34...Kh8?! 35.Hf4 Vxg2+ 36.Kxg2

Pontosabb volt a 36.Hxg2 Kg7 (36...Bxd4 37.Fc3!) 37.d5 Ba8 38.Hf4 Hg5 39.He6+ Hxe6 40.dxe6 Baxa2 41.Bf2 folytatás.

36...Bxd4 37.Bf2 Bd6  38.Fc1 Bxf2+ 39.Kxf2   Bxd1 40.Fb2+ Hf6 41.Fxf6+ Kh7 42.He6 Fd6 43.Fe5 Fe7     

 

44.f8V Fxf8 45.Hxf8+ Kh6 46.He6!? g5 47.h4 gxh4 48.gxh4 Kg6 49.Hd4 Bd3

Levon Aronjan a szinte reménytelen helyzetből menekülni próbált...

50.Hc6 Bd2+ 51.Ke3 Bxa2 52.Fd6 Ba1! 53.Kd4 Bg1?!

Aronjan kihagyta az egyetlen esélyt nyújtó 53...Bh1 54.Fe7 Bh3 55.He5+ Kf5 56.Hd3 Bg3 57.Kc4 Bg4+ folytatást.         

 

54.Kc5!?

Könnyű az elemzőprogram dolga, a 54.Hxb4 Bg4+ 55.Kc5 Bxh4 56.Hd3 Bh1 57.b4 Bd1 58.Kc4 Bb1 59.b5változatot  javasolja.

54...Kf5 55.Hxb4 Bc1+ 56.Kd4 Be1 57.Hc6 Be4+ 58.Kd5 Bxh4

 

59.b4

Magnus gond nélkül feltartja a h szabadgyalogot, a b gyalogos pedig bástyát nyer.

59...Bh1 60.b5 Bb1 61.Hd4+ Kg4 62.Kc6 Bc1+ 63.Kd7 Bb1 64.Kc7 h4 65.b6 Kh3 66.b7 Kg2

 

 

67.Hf5 h3 68.Hh4+ és sötét feladta

 

A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri a 114-es Chess Informant legjobb partijának választotta meg a harmadik bajnoki címét megszerző Ding Liren alkotását, a világos haderő parádés áldozatokkal bombázta szét sötét királyállását.

Ding Liren (2660) – Lu Shanglei (2514)
Elfogadott vezércsel [D24]

Kínai bajnokság 2012

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.d4 d5 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fxc4 Hxe4 7.0-0 Hxc3 8.bxc3 Fe7 9.He5 0-0 10.Vg4 c5 11.Fh6 Ff6

 

12.Fd3! Be8 13.f4 g6

Tetszetős a sötét királyállás szétbombázása a 13...cxd4 14.Fxh7+! Kxh7 15.Fxg7! Fxg7 (15...Bg8 16.Vh5+ Kxg7 17.Vxf7+ Kh6 18.Bf3) 16.Vh5+ Fh6 17.Vxf7+ Fg7 18.Bf3, illetve 13...Hc6 14.Bf3 g6 15.Fxg6! fxg6 16.Hxg6 e5 17.f5 Kf7 18.Hxe5+ Hxe5 19.Vh5+ Hg6 20.Baf1 változatokban.

 

 

14.Fxg6!! fxg6 15.Hxg6 hxg6 16.Vxg6+ Kh8  

 

 

17.Fg5!

Világos lépései pörölycsapások!

17...Fxg5 18.fxg5 Be7 19.Vh6+

Pontosabb volt a 19.Bf3 Bh7 20.Baf1 Hd7 21.Bf7 Vg8 22.Bxh7+ Vxh7 23.Vxe6 folytatás.

19...Kg8 20.g6 Hd7 21.Bf3 Hf8 22.Baf1 Hxg6 23.Bg3 Bg7 24.Bxg6 és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2801) - Aronjan,L (2820)
Skót megnyitás [C47]

Párosmérkőzés (3), Zürich 2012

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.d4 exd4 5.Hxd4 Fc5

A skót négyeshuszárjátékban 5...Fb4 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 számít a főváltozatnak, a különböző eltérések egyenlő esélyeket ígérnek, de alighanem valamit Vlagyimir Kramnyik talált a variban…

6.Fe3 Fb6 7.Vd2

Az adatbázisban számos partit találunk a 7.Fc4 és a 7.Hxc6 eltérésekre is.

7...0-0 8.0-0-0 Be8 9.f3 d5 10.exd5

Nem számíthat világos előnyre a 10.Fb5 Fd7 11.exd5 (11.Hxc6 Fxc6 12.Fxc6 bxc6) 11...Hxd4 12.Fxd4 Fxb5 13.Hxb5 Vxd5 változatban. Sötéttel játszanánk szívesebben a 10.Hxc6 bxc6 11.Fxb6 axb6 12.Fc4 b5 13.Fb3 b4 14.He2 Ve7 utáni pozíciót.

10...Hxd5 11.Fg5

11...Hxc3

Az örmény nagymester kisebb tűnődés után vezérének leáldozása mellett döntött. Nem nyerte el tetszését a 11...Hde7 12.Hxc6 Vxd2+ 13.Fxd2 Hxc6 14.Hd5 folytatás és világos megszerzi a futópár előnyét.

12.Fxd8 Hxd1

Az anyagi egyensúly felborult, a nagy kérdés, hogy Aronjannak elegendő ellenértéke van-e a vezérért?

 

 

13.Fxc7! Fxc7 14.Hxc6 He3 15.Fb5!

Sötétre lett volna előnyös a 15.Hb4 Ff4 16.Hd3 Fh6 17.f4 Ff5 folytatás.

15...bxc6

Túlzottan optimista döntés, 15…Ff5 jobb volt, bár 16.Hd4 Ff4 17.Fxe8 Hxg2 18.Vxf4 Hxf4 19.Fxf7+ Kxf7 20.Hxf5 után fonalasan létrejövő végjátékban világosnak gyalogelőnye van.

16.Fxc6 Hc4 17.Vd4 Fe6 18.Fxa8 Fb6 19.Vd3 Bxa8

Három könnyűtiszt a vezérért, de világosnak kettővel több gyalogja van.

20.Be1 Bd8 21.Ve4

 

21...g5?!

Rizikós elgondolás a logikus 21...g6 helyett.

22.c3

A sajtótájékoztatón nagy derültség fogadta, amikor Aronjan bevallotta, hogy 22.b3 lépésben reménykedett, amire 22…Fc5! következett volna.

22…Fc5 23.Be2

Számításba jött a 23.h4! h6 (23...Ff2 24.b3 Fxe1 25.Vxe1 Hb6 26.Ve3) 24.hxg5 hxg5 25.f4 folytatás.

23...h6 24.g3 a5

 

25.f4 a4 26.f5 Fd5 27.Vd3 Fb6 28.b3 axb3 29.axb3 Ha5

 

30.Be8+!

Kramnyik sötét legerősebb tisztjét kapta meg a bástyáért, nincs összhang Aronjan hadereje között. Az exvilágbajnok úgy ítélte meg, hogy technikai nehézségei lettek volna 30.Vb5!? Hxb3+ 31.Kc2 Hd4+! (31…Fc5 32.Be5! Bd6 33.Vb8+ Kg7 34.Vxd6 Fxd6 35.Bxd5 Ha1+ 36.Kb2 Fb8 37.Kxa1) 32.cxd4 Fxd4 változatban.

30...Bxe8 31.Vxd5 Bd8 32.Vb5 Bd6 33.Kc2

Az exvilágbajnok az összekötött szabadgyalogokra szavazott a 33.Ve5 Hxb3+ 34.Kc2 Fc5 35.Kxb3 Bb6+ 36.Kc2 változat helyett.

33...Kg7?

Aronjannak csak másodpercei maradtak.

 

34.b4 Hb7 35.c4 Bf6 36.g4 Hd8 37.c5 Fc7 38.Vd7 Hc6

 

39.b5 Ha7 40.Vxc7 Hxb5 41.Ve5 Ha7 42.Kd3 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

St. Louisban Levon Aronjan hárompontos előnnyel lett tornagyőztes
2017. 08. 19.

Aronjan kétpontos előnnyel az élen, Karjakin remekül snellezett
2017. 08. 18.

St. Louisban Levon Aronjan nyerte meg a rapidversenyt, következnek a villámpartik
2017. 08. 17.

Jan Nepomnjacsij legyőzte Garri Kaszparovot, veretlenül, egypontos előnnyel vezet
2017. 08. 16.

Három forduló után négyes holtverseny az élen, Garri Kaszparov három remivel kezdett
2017. 08. 15.

Garri Kaszparov lesz a St. Louis-i rapid-és villámverseny sztárja
2017. 08. 13.

Maxime Vachier-Lagrave veretlenül, félpontos előnnyel lett az 5. Sinquefield Cup győztese
2017. 08. 12.

Remizett a vezető trió, Karjakin nyert So ellen, beérte Carlsent
2017. 08. 11.

Hármas holtverseny az élen, Aronjan, Vachier-Lagrave és Anand vezet, Carlsen hátránya fél pont
2017. 08. 10.

Carlsen remire rontotta nyerőesélyes állását, Aronjan tetszetős bástyalépéssel nyert
2017. 08. 09.

A Világkupán Carlsen vezeti a rajtlistát, Rapport és Erdős is játszik a rangos viadalon
2017. 08. 08.

Carlsen sötéttel 29 lépésben nyert So ellen, Anand tetszetős vezérlépéssel Caruanát győzte le
2017. 08. 07.

Az 5. Sinquefield Cup negyedik fordulójában Vachier-Lagrave legyőzte Carlsent, félpontos előnnyel vezet
2017. 08. 06.

Öt döntetlen az 5. Sinquefield Cup harmadik fordulójában
2017. 08. 05.

Carlsen a középjátékban túljátszotta Karjakint, 42 lépésben nyert, Caruana legyőzte Aronjant
2017. 08. 04.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Női Európa-bajnokság 2016, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Grand Prix London, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Wijk aan Zee 2012, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, 51. Capablanca emlékverseny, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, 42. sakkolimpia Baku, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Tal-emlékverseny, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, St. Louis USA ch 2017, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Csapat-világbajnokság 2013, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Aeroflot 2012, Gibraltár, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, La Coruna Rapport Richárd, VII. Tal-emlékverseny, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Chess Tour 2016 London, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Férfi sakkbajnokság, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Mitropa Kupa, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 60. női bajnokság, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Ningbo csapat-világbajnokság, Női csapat-világbajnokság, 61. Női bajnokság Hévíz, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix 2017 Moszkva, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Csapatbajnokság 2016/17, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix-verseny Chengdu, Klubcsapatok Európa-kupája, Szeged Női bajnokság, Grand Prix Ankara, 32. Mitropa-kupa Meissen, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, 63. Férfi bajnokság Gyula, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 62. férfi bajnokság, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság 2012, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Európa-bajnokság 2016, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, Szaratov Lékó Péter, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, U16-os sakkolimpia Győr, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, 42. sakkolimpia Baku, Rapport Richard, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 35. Mitropa-kupa Prága, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Grand Prix Kazany, Sencsen 2017, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Grand Prix 2017 Rapport, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 40. sakkolimpia Isztambul, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, V. Grand Slam-döntő, Mi is történt 2016-ban, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, 33. Mitropa-kupa, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Kazany Grand Prix, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, ACP Tbiliszi, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Malmő Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Mitropa-kupa 2014, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, A 2012-es év krónikája, Csapatbajnokság 2012/13, Aeroflot 2013, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Csapatbajnokság 2014/15, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Lékó Péter, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Grand Chess Tour 2016 Leuven, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Rapid-világbajnokság Asztana, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix 2017, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Orosz csapatbajnokság, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Világbajnoki ciklus, A 2013-as esztendő krónikája, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Malmő Lékó Péter, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit, Grand Prix-verseny Chengdu, Rapport Richárd, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog