Antalyában befejeződött a IX. sakkcsapat-világbajnokság, Oroszország csapata negyedik világbajnoki címét ünnepelheti. Az orosz válogatott az utolsó fordulóban csak 2,5-1,5-re tudta legyőzni Egyiptom együttesét. Az éltáblán Vlagyimir Kramnyik nehéz perceket is átélt, 90 lépésben remizett. Jan Nepomnjacsij győzelme jelentette a végső sikert. Kína megvédte két évvel ezelőtt kiharcolt ezüstérmét, a törököket verték 3-1-re. Bronzérmes Ukrajna csapata lett, a címvédő örmények elleni rangadót 2,5-1,5-re megnyerték. Az amerikaiak a hollandokkal 2-2-öt játszottak, negyedikként zárták szereplésüket, míg az örmények csak ötödikként végeztek. A németek 3-1-es győzelemmel búcsúztak. A 9 fordulós viadalon nem maradt veretlen csapat, sok szoros eredmény született, a rangadók kevés kivétellel eldőltek.

 

A török Riviérán nem ismétlődött meg a két évvel ezelőtti ningbói viadal izgalmas hajrája, a világbajnoki cím sorsa gyakorlatilag eldőlt a tegnapi orosz-ukrán meccsen. Jurij Krivorucsko „öngyilkos” vezérlépése az orosz aranyérmet jelentette. Arra kevesen gondoltak, hogy a sereghajtó egyiptomi négyes komoly ellenállást tud kifejteni szuperklasszis ellenfeleikkel szemben. Az orosz válogatottban ezúttal is Jan Nepomnjacsij volt a nyerőember, magabiztosan hozta a győzelmet, és úgy tűnt, hogy Mohamed Ezatnak az éltáblán Vlagyimir Kramnyik ellen sem lesz hosszú a partija.

 

Az exvilágbajnok azonban fölényes állásban bizonytalankodni kezdett, Ezat pedig jól játszott, meghazudtolta a 2454-es Élő-pontszámát. Kramnyik időzavarba is került, a végén vezérével és a7-ig előrenyomult gyalogjával harcolt az egyiptomi sakkozó bástyájával és futópárjával szemben. A csata 90 lépésben lett döntetlen, a minimális győzelem a világbajnoki címet jelentette, 1997, 2005 és 2010 után ismét nyert az orosz válogatott. 1985-ben és 1989-ben a Szovjetunió csapata győzött. Az első helyre rangsorolt együttes nem járt be könnyű utat, a második fordulóban 3-1-re kikaptak Hikaru Nakamura vezette amerikai négyestől, és három meccspont volt a hátrányuk az ukránok mögött. A hatodik fordulóban azonban a hollandok óriási meglepetésre legyőzték az éllovas együttest, az utolsó előtti fordulóban az ukránok elleni szuperrangadó nagy tétjét, fokozott feszültségét Kramnyikék jobban bírták.

 

Érdekes utat járt be a kínai válogatott. A második fordulóban az ukránoktól, a harmadikban az oroszoktól szenvedtek vereséget, de az örmények elleni nyeréssel elkezdték a kapaszkodást, hatos nyerősorozattal fordulóról-fordulóra törtek előre. Az ezüstéremhez a befejező játéknapon a törököket győzték le.

 

Az ukránok kevésbé bírták a hajrát, a hollandok elleni megingás az addig oly magabiztos nagymestereket elbizonytalanította. Az oroszok elleni vereséggel már a bronzérmet is veszélyeztették, de az örményeket legyőzve végül megismételték két évvel ezelőtti harmadik helyezésüket. Vaszilij Ivancsuk kitűnően játszott az éltáblán, Anton Korobov méltó partnere volt. Az orosz, a kínai és az ukrán csapat kiemelkedett a mezőnyből.

Vegyes képet mutat az amerikai csapat szereplése, csak négy meccset tudtak nyerni, hármat elvesztettek, kétszer remiztek. Hikaru Nakamurára nem lehetett panasz, + 2-vel végzett, Gata Kamsky és Ray Robson csak ötvenszázalékos eredményt ért el, Onoscsuk +1-gyel, Akobian + 2-vel járult hozzá a negyedik helyezéshez.

A címvédő, a háromszoros olimpiai bajnok örmény válogatott csalódást okozott, a csapat Európa-bajnokság után ismét érem nélkül maradt. Levon Aronjan remekelt, Szergej Movszeszjan azonban csődöt mondott, Vlagyimir Akopjan és Gabriel Szargiszjan csak ötven százalékot ért el, Tigran L Petroszjan későn kapott csak bizalmat. A németektől elszenvedett vereség letaglózta az örmény nagymestereket.

Jól küzdöttek a hollandok, változó formában játszottak a németek. A tartalékos azeri csapat is kemény diónak bizonyult. A török és az egyiptomi sakkozók számára jó tanulási lehetőség volt a sakkvilág legjobbjaival való játék, sakkozóik részsikereket azért elértek.  

 

Az utolsó forduló eredményei:

Oroszország – Egyiptom  2,5 – 1,5

Vlagyimir Kramnyik (2793) – Mohamed Ezat (2454)  döntetlen

Szergej Karjakin (2756) – Khaled Abdel Razik (2450)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2721) – Samy Shoker (2500)  1 - 0

Nyikita Vityjugov (2741) – Bassem Amin (2652)  döntetlen

 

Örményország – Ukrajna 1,5 – 2,5

Levon Aronjan (2801) – Vaszilij Ivancsuk (2731)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2681) – Anton Korobov (2713)  0 - 1

Gabriel Szargiszjan (2676) – Alekszander Mojszejenko (2709)  döntetlen

Tigran L Petroszjan (2660) – Alekszander Arescsenko (2720)  döntetlen

 

Egyesült Államok – Hollandia  2 - 2

Hikaru Nakamura (2786) – Anish Giri (2732)  döntetlen

Gata Kamsky (2721) – Loek van Wely (2678)  döntetlen

Alekszander Oniscsuk (2672) – Szergej Tivjakov (2683)  1 - 0

Varuzhan Akobian (2625) – Ivan Szokolov (2625)  0 - 1

 

Kína – Törökország  3 - 1

Li Chao (2679) – Alekszander Ipatov (2630)  1 - 0

Ding Liren (2711) – Mustafa Yilmaz (2577)  döntetlen

Wang Yue (2725) – Baris Esen (2565)  1 - 0

Yu Yangyi (2668) – Emre Can (2519)  döntetlen

 

Azerbajdzsán – Németország  1 - 3

Rauf Mamedov (2647) – Igor Henkin (2612)  döntetlen

Eltaj Safarli (2653) – Georg Meier (2623)  döntetlen

Nidjat Mamedov (2616) – Daniel Fridman (2600)  0 - 1

Vasif Durarbajli (2559) – Arkadij Naiditsch (2727)  0 - 1

 

A IX. csapat-világbajnokság végeredménye:

1. Oroszország (Vlagyimir Kramnyik 4,5/8 (2793, 2726, - 6), Szergej Karjakin 5,5/8, (2756, 2785, + 3), Alekszandr Griscsuk 4/7 (2785, 2721, - 6), Jan Nepomnjacsij 5,5/7 (2721, 2858, + 11), Nyikita Vityjugov  3,5/6 (2741, 2689, - 4) 15 meccspont, 23 pont

2. Kína (Li Chao 4/8 (2679, 2682, + 1),  Ding Liren 5/8 (2711, 2745, + 3), Wang Yue 3,5/6 (2725, 2728, + 1), Bu Xiangzhi 5/7 (2683, 2844, + 15), Yu Yangyi 4,5/7 (2668, 2691, + 3) 14, 22

3.Ukrajna (Vaszilij Ivancsuk 5/8 (2731, 2805, + 8), Anton Korobov 5,5/8 (2713, 2801, + 10), Alekszander Mojszejenko 4/7 (2709, 2673, - 3), Jurij Krivorucsko 4/7 (2701, 2675, - 2), Alekszander Arescsenko 2,5/6 (2720, 2571, - 12) 14, 21

4. Egyesült Államok 10, 20,5

5. Örményország 10, 20

6. Hollandia 9, 17

7. Németország 8, 17

8. Azerbajdzsán 7, 18

9. Törökország 3, 12

10. Egyiptom 0, 9,5

 

 

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

1

Oroszország

*

1

2

3

15

23

2

Kína

*

3

3

3

14

22

3

Ukrajna

*

3

14

21

4

Egyesült Államok

3

*

2

3

2

10

20½

5

Örményország

2

*

1

2

3

3

10

20

6

Hollandia

½

2

½

*

1

3

9

17

7

Németország

½

1

1

3

*

3

3

8

17

8

Azerbajdzsán

1

2

3

1

*

4

7

18

9

Törökország

1

1

2

1

½

1

*

3

12

10

Egyiptom

1

½

1

1

0

*

0

 

 

Az egyes táblák legjobbjai:

1.tábla

 

Hely.

 

Név

Élő

Ország

%

Pont

Játszma

Perf.

1

GM

Levon Aronjan

2801

Örményország

75

6

8

2896

2

GM

Hikaru Nakamura

2786

Egyesült Államok

64,3

4.5

7

2817

3

GM

Vaszilij Ivancsuk

2731

Ukrajna

62,5

5

8

2805

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. tábla

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hely.

 

Név

Élő

Ország

%

Pont

Játszma

Perf.

1

GM

Anton Korobov

2713

Ukrajna

68,8

5.5

8

2801

2

GM

Szergej Karjakin

2756

Oroszország

68,8

5.5

8

2785

3

GM

Ding Liren

2711

Kína

62,5

5

8

2745

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. tábla

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hely.

 

Name

Élő

Ország

%

Pont

Játszma

Perf.

1

GM

Daniel Fridman

2600

Németország

64,3

4.5

7

2794

2

GM

Wang Yue

2725

Kína

58,3

3.5

6

2728

3

GM

Alekszandr Griscsuk

2785

Oroszország

57,1

4

7

2721

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. tábla

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hely.

 

Név

Élő

Ország

%

Pont

Játszma

Perf.

1

GM

Jan Nepomnjacsij

2721

Oroszország

78,6

5.5

7

2858

2

GM

Bu Xiangzhi

2683

Kína

71,4

5

7

2844

3

GM

Jurij Krivorucsko

2701

Ukrajna

57,1

4

7

2675

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. tábla

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hely.

 

Név

Rtg

Team

%

Pont

Játszma

Perf.

1

GM

Varuzhan Akobian

2625

Egyesült Államok

66,7

4

6

2716

2

GM

Yu Yangyi

2668

Kína

64,3

4.5

7

2691

3

GM

Nyikita Vityjiugov

2741

Oroszország

58,3

3.5

6

2689

 

A virtuális világranglista élcsoportjának állása:

1.Magnus Carlsen (norvég)  2872

2. Levon Aronjan (örmény)  2812,5 (+ 9,5)

3. Hikaru Nakamura (amerikai) 2789,1 (+ 3,1)

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2786,7 (- 6,3)

5. Veszelin Topalov (bolgár) 2785

6. Fabiano Caruana (olasz) 2782

7. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2772,2 (- 5,8)

8. Borisz Gelfand (izraeli) 2777

9. Viswanathan Anand (indiai) 2773

10. Szergej Karjakin (orosz) 2759,3 (+ 3,3)

11. Peter Szvidler (orosz) 2758

12. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2757

13. Michael Adams (angol) 2754

14. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2745

15. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2745

16. Etienne Bacrot (francia) 2740

17. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2738,8 (+ 7,8)

18. Nyikita Vityjugov (orosz) 2732,2 (- 3,8)

19. Wang Yue (kínai) 2735,1 (+ 12,1)

20. Wang Hao (kínai) 2735

21. Anish Giri (holland) 2733,7 (- 0,3)

22. Pavel Eljanov (ukrán) 2733

23. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2732,4 (+ 11,4)

24. Arkadij Naiditsch (német) 2731,2 (- 5,8)

25. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2731

26. Lékó Péter (magyar) 2730

40. Almási Zoltán (mgyar) 2708

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: Anasztazia Karlovics  http://wct2013.tsf.org.tr/)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Antalyában zajló csapat-világbajnokság nyolcadik fordulójában az orosz válogatott 2,5-1,5-re legyőzte a vezető ukrán csapatot és az utolsó játéknapot, a sereghajtó Egyiptom elleni találkozót már első helyezettként várhatja. Kína hatodik győzelmével feljött a második helyre. Az örmény-ukrán találkozó a papírforma alapján a bronzérem sorsát dönti el. A forduló meglepetését az amerikai együttes pontvesztése jelentette, a házigazda törökök szép részsikernek örülhetnek. Az azeriek a vb első 4-0-s győzelmét érték el az egyiptomi négyessel szemben. A befejező forduló magyar idő szerint 10 órakor kezdődik.

A csapat-világbajnokság szuperrangadóját, az ukrán-orosz mérkőzést nagy érdeklődés kísérte. Az ukrán válogatott egypontos előnnyel kezdte a meccset, de a jó kezdés után a hajrát kevésbé bírták nagymestereik. A hollandok elleni váratlan vereséggel lecsökkent előnyük, míg az orosz csapat sakkozói egyre jobb formába lendült. Valamennyi táblán Kramnyikéknak volt több Élő-pontjuk.

 

Az éltáblán Vaszilij Ivancsuk és Vlagyimir Kramnyik pályafutásuk 41. partijukat vívták,  élvezetes nagy csaták jellemezték mindig küzdelmeiket. Az 1993-as linaresi tornán találkoztak először, szenzációnak számított az orosz nagymester győzelme. Kramnyik még hétszer volt eredményes, ötször kényszerült feladásra, 27-szer döntetlen lett összecsapásuk. Az orosz exvilágbajnok a londoni világbajnok-jelölti verseny utolsó fordulójában oly fájdalmas vereséget szenvedett Ivancsuktól, a vesztés megfosztotta őt a világbajnoki kihívói szereptől.

Ezúttal Kramnyik e5-öt húzott – Londonban a Pirc védelemmel próbálkozott - Ivancsuk az olasz megnyitással próbálta meglepni az exvilágbajnokot. Az ukrán nagymester újított, de csak minimális előnyt tudott elérni. Kramnyik különböző színű futós pozíciót vállalt, Ivancsuk taktikai elnézéssel szemre tetszetősebb állását azonnali remire rontotta.

Szergej Karjakin és Anton Korobov szicíliai védelmű játszmája békés mederben zajlott, kevés izgalmat hozott Alekszander Mojszejenko és Alekszandr Griscsuk Grünfedl védelmű összecsapása. Mindenki érezte, hogy a meccs a negyedik táblán dől el, Jan Nepomnjacsijra nagy nyomás nehezedett, hogy kedvezőbb pozícióját győzelemig fokozza. Jurij Krivorucsko hathatós segítséget nyújtott, öngyilkos vezérlépése eldöntötte a parti, egyúttal a meccs sorsát. A rajtlistán első orosz együttes átvette a vezetést, és a befejező játéknapon Egyiptom elleni találkozó nem „veszélyezteti” elsőségüket.

 

Az ukránoknak a bronzéremért kell megvívniuk az örményekkel. Levon Aronjan vezetésével a címvédő válogatott a hollandok ellen „kiütéses” győzelmet aratott.

A remekül hajrázó kínaiak újabb mérkőzést nyertek, feljöttek a második helyre, és a törökökkel mérkőznek meg az utolsó fordulóban.

 

A játéknap meglepetését az amerikai csapat pontvesztése jelentette. A házigazdáknál is kimaradt az éltáblásuk, Alekszander Ipatov, és Hikaru Nakamura is csak szemlélője volt az eseményeknek. A túlzottan hazárd módon sakkozó Ray Robson váratlan veresége után csak Varuzhan Akobian tudott nyerni, ez a kiegyenlítést jelentette. A világbajnokság első 4-0-s győzelmét aratta az azeri gárda, megelőzték a két évvel ezelőtti kontinensbajnok németeket.

 

 

A 8. forduló párosítása:

Ukrajna – Oroszország  1,5 – 2,5

Vaszilij Ivancsuk (2731) – Vlagyimir Kramnyik (2793)  döntetlen

Anton Korobov (2713) – Szergej Karjakin (2756)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (2709) – Alekszandr Griscsuk (2785)  döntetlen

Jurij Krivorucsko (2701) – Jan Nepomnjacsij (2721) 0 - 1

 

Egyiptom – Azerbajdzsán  0 - 4

Khaled Abdel Razik (2450) – Eltaj Safarli (2653)  0 - 1

Samy Shoker (2500) – Nidjat Mamedov (2616)  0 - 1

Bassem Amin (2652) – Vasif Durarbayli (2559)  0 - 1

Hasan Labib Ibrahim (2411) – Gadir Guszejnov (2607)  0 - 1

 

Németország – Kína  1,5 – 2,5

Igor Henkin (2612) – Li Chao (2679) döntetlen

Daniel Fridman (2600) – Ding Liren (2711)  döntetlen

Arkadij Naiditsch (2727) – Bu Xiangzhi (2683)  döntetlen

David Bramidze (2614) – Yu Yangyi (2668)  0 - 1

 

Törökország – Egyesült Államok  2 - 2

Dragan Solak (2618) – Gata Kamsky (2721)  döntetlen

Mustafa Yilmaz (2577) – Alekszander Oniscsuk (2672)  döntetlen

Baris Esen (2565) – Ray Robson (2613)  1 - 0

Emre Can (2519) – Varuzhan Akobian (2625)  0 - 1

 

Hollandia – Örményország  0,5 – 3,5

Anish Giri (2732) – Levon Aronjan (2801)  0 - 1

Loek van Wely (2678) – Vlagyimir Akopjan (2681)  0 - 1

Szergej Tivjakov (2663) – Gabriel Szargiszjan (2676)  döntetlen

Erwin L’Ami (2648) – Tigran L Petroszjan (2660) 0 – 1

 

 

A csapat-világbajnokság állása:

1. Oroszország 13 meccspont, 20,5 pont

2. Kína 12, 19

3.Ukrajna 12, 18,5

4. Örményország 10, 18,5

5. Egyesült Államok 9, 18,5

6. Hollandia 8, 15

7. Azerbajdzsán 7, 17

8. Németország 6, 14

9. Törökország 3, 11

10. Egyiptom 0, 8

 

 

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

1

Oroszország

*

2

1

3

 

13

20½

2

Kína

*

3

 

3

12

19

3

Ukrajna

*

 

3

12

18½

4

Örményország

2

 

*

2

1

3

3

10

18½

5

Egyesült Államok

3

*

 

3

2

9

18½

6

Hollandia

½

½

 

*

1

3

8

15

7

Azerbajdzsán

1

2

3

*

 

4

7

17

8

Németország

½

1

3

1

 

*

3

6

14

9

Törökország

1

1

2

½

1

*

3

11

10

Egyiptom

1

1

½

1

0

*

0

8

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Oroszország – Egyiptom

Örményország – Ukrajna

Egyesült Államok – Hollandia

Kína – Törökország

Azerbajdzsán - Németország

 

Ivancsuk,V (2731) - Kramnyik,V (2793)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5

A londoni vb-jelölti torna utolsó fordulójában Vlagyimir Kramnyik választása a Pirc védelemre esett, megpróbált nyerésre játszani, mert nem tudhatta, hogy Magnus Carlsen világossal kikap Peter Szvidlertől.

2.Hf3 Hc6 3.Fc4

Vaszilij Ivancsuk nem akarta a spanyol berlinit...

3...Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 exd4 6.e5 d5 7.Fb5 He4 8.cxd4 Fb6 9.Hc3 0-0 10.Fe3 Fg4 11.h3 Fh5 12.Vc2 Fg6 13.Vb3 He7 14.Hh4

A hosszas elmélkedésre, s emiatt gyakran időzavarba kerülő ukrán nagymester gyorsan húzott, felkészülésébe beleillett a játszma menete?

14...c5 15.Hxg6 hxg6 16.dxc5 Hxc5 17.Fxc5 Fxc5 18.0-0

 

18...Fd4

Sötét könnyű szívvel vállalta a különböző színű futók melletti állást.

19.Bad1 Fxe5 20.Hxd5 Hxd5 21.Bxd5 Vf6 22.Bfd1 Bac8 23.Ve3 Fxb2 24.Vxa7 b6 25.Va4 Bfd8 26.Fc4 Bxd5 27.Fxd5 Fe5 28.g3 Vf5 29.Vb5 Fc7

30.Kg2?!

Taktikai elnézés. Ivancsuk a 30.Vb3 Bd8 31.Vc4 Bd6 32.Kg2 változatban szemre tetszetősebben állt volna.

30...Fxg3! 31.Vxb6

Az ukránok legjobbja nem akart gyaloghátrányos végjátékot játszani 31.Fxf7+ Vxf7 32.Kxg3 Bc5 33.Vb3 Vxb3+ 34.axb3 Bc3+ 35.f3 Bxb3 36.Bd7-tel, ahol azonban gond nélkül remizne.

31...Fh4

 

32.Vd4! Fxf2 33.Fxf7+ Vxf7 34.Vxf2 Vxf2+ 35.Kxf2 Bc2+ és döntetlen

 

Karjakin,S (2756) - Korobov,A (2713)
Szicíliai védelem [B85]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe2 Hf6 7.Fe3 a6 8.0-0 Fe7 9.f4 d6 10.Ve1 0-0 11.Vg3 Hxd4 12.Fxd4 b5 13.a3 Fb7 14.Bae1 d5 15.e5 Fc5 16.Ve3 Fxd4 17.Vxd4 He4 18.Hxe4 dxe4 19.c3

 

19...f6

A hosszú elméleti változatban új ötlet.

20.exf6 Bxf6 21.g3 Bd8 22.Ve3 e5 23.fxe5 Vxe5 24.Bxf6 Vxf6 25.Bd1 Be8 26.Bd7 Fc6 27.Bd1 Fb7 28.Bd7 Fc6 29.Bd4 Fb7 30.Vf4 Ve7 31.Ve3 Vf6 32.Bd7 és döntetlen

 

Mojszejenko,A (2709) - Griscsuk,A (2785)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5 Fg7 5.Fxf6 Fxf6 6.cxd5 c5 7.Hf3

Az ukrán nagymester a vietnami Le Quang ellen a 7.dxc6 Fxd4 8.cxb7 Fxb7 9.Hf3 Fxc3+ 10.bxc3 Va5 11.Bb1 Fc6 12.e3 0-0 13.Fe2 Vxc3+ 14.Vd2 Vxd2+ 15.Kxd2 változatban remizett.  A bolgár Ivan Cseparinov ellen a 7.dxc5 Hd7 8.e3 0-0 9.Hf3 Hxc5 10.Fe2 Vb6 11.Vd2 Bd8 12.0-0 Ff5 folytatást választotta, sötét bőséges ellenértéket kapott a gyalogért.

7...cxd4 8.Hxd4 Vb6 9.Hb3 0-0 10.e3 Bd8 11.Fe2 e6 12.0-0 Fxc3 13.bxc3 Bxd5 14.Vc2 Vc7 15.Ff3 Bd8 16.Bfd1 Fd7 17.Hc5 Hc6 18.Bab1 Bab8 19.Hxd7 Bxd7 20.Bxd7 Vxd7 21.Va4 Bc8 22.Bd1 Vc7 23.Fxc6 bxc6 24.g3 a5 25.Vd4 Ve7 26.h4 h5 27.a4 Bb8 28.Kg2 c5 29.Vd6 Vxd6 30.Bxd6 Bb3 és döntetlen

 

Nepomnjacsij,J (2721) - Krivorucsko,J (2701)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 Fc5 5.Hxe5 Hxe5

 Jurij Krivorucsko nem a jóval népszerűbb 5...Fxf2+ 6.Kxf2 Hxe5 7.e4 c5 8.d4 cxd4 9.Vxd4 0-0 10.Ff4 d6 11.h3 Fe6 változatot választotta.

6.d4 Ve7 7.dxe5 Vxe5 8.Fg2 d6 9.Ff4 Ve6 10.Bc1 0-0 11.a3 a6 12.0-0 Be8 13.Bc2 h6 14.b4 Fa7 15.Vd3 Ve7 16.h3 Bb8 17.Hd5 Hxd5 18.cxd5 Fb6 19.e4 Fd7 20.Bfc1 Fa4 21.Bc3 Bbd8 22.Fe3 Fxe3 23.Vxe3 Bd7 24.Vd2 Vd8 25.h4 Bde7 26.Bc4 c6 27.Bd4 cxd5 28.Bxd5 Be6 29.Bd4 Ve7 30.Kh2 Fc6 31.Bcc4 Vf6 32.f3 Ve7 33.Bc2 Fa4 34.Bc3 Fc6 35.Ff1 Bf6 36.Fc4 Bd8

 

37.Fd5 Fxd5 38.Bxd5 Be6 39.Bcd3 Vf6 40.Kg2

 

40...Va1?

A sötét vezér öngyilkos lépést tett.

41.Bc3 Bde8??

A vezért csak a jelentős hátrányhoz vezető 41...a5 42.bxa5 Vb1 43.Bc7 Vb3 44.Bf5 Bf8 45.Vd5 Vxd5 46.Bxd5 folytatással lehetett volna megmenteni.

42.Vc2! és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: Anasztazia Karlovics  http://wct2013.tsf.org.tr/)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Antalyában lejátszották a csapat-világbajnokság hetedik fordulóját. Az éllovas ukrán válogatott nehezen győzte le a sereghajtó egyiptomi gárdát, megőrizte egypontos előnyét. Az orosz csapat „kiütéses” győzelmet aratott a hollandokkal szemben. A nyolcadik játéknapon ukrán-orosz szuperrangadó lesz. Ismét nyert a kínai együttes, a harmadik helyen várhatja a folytatást. A németek az örmények bravúros legyőzése után ma simán kikaptak az amerikaiaktól. Az örmények a házigazdák ellen hozták a kötelező győzelmet.

 

A világbajnokság hetedik játéknapján az esélyesek, a világbajnoki címért, a dobogós helyezésekért küzdő válogatottak sorban megnyerték mérkőzéseiket. A legsimább győzelmet a hajrára alaposan feljavult orosz csapat aratta az előző fordulóban az éllovas ukránokat legyőző hollandok ellen. Az éltáblán Vlagyimir Kramnyik és Anish Giri megnyitáselméleti szempontból is nagyon érdekes partiban csatázott. A holland titán többször is remiesélyt nyújtó folytatást hagyott ki, az orosz exvilágbajnok második győzelmét érte el.

 

Loek van Wely nem tudta megismételni előző napi jó játékát, Szergej Karjakin sötéttel igazi küzdelem nélkül gyűjtötte be a pontot. Alekszandr Griscsuk fölényes állást rontott el remire, Nyikita Vityjugov javított saját egyéni eredményén.

Az éllovas ukrán válogatottat láthatóan megviselte a tegnapi váratlan vereség. Vaszilij Ivancsuk kihagyta a mai meccset a sereghajtó egyiptomiak ellen, de csapata nagyon közel állt ahhoz, hogy ne kezdhesse előnnyel a nyolcadik fordulóbeli csúcsderbit.

A kínai együttes újabb győzelmével feljött a harmadik helyre, ötödik nyerésüknek örülhettek. Az amerikai csapatban Hikaru Nakamura hosszasan gyötörte Georg Meiert, 85 lépésben tudta megadásra kényszeríteni ellenfelét.

 

Az örmények a klasszikus taktikával, a két világos táblán nyertek a törökök ellen. Az éltáblán Levon Aronjan érdekes küzdelemben győzött a tavalyi junior világbajnok Alekszander Ipatovval szemben.

 

A 7. forduló eredményei:

Ukrajna – Egyiptom  2,5 – 1,5

Anton Korobov (2713) – Mahamed Ezat (2454)  1 - 0

Alekszander Mojszejenko (2709) – Khaled Abdel Razik (2450)  döntetlen

Jurij Krivorucsko (2701) – Samy Shoker (2500)  1 - 0

Alekszander Arescsenko (2720) – Bassem Amin (2652)  0 - 1

 

Oroszország – Hollandia  3,5 – 0,5

Vlagyimir Kramnyik (2793) – Anish Giri (2732)  1 - 0

Szergej Karjakin (2756) – Loek van Wely (2678)  1 - 0

Alekszander Griscsuk (2785) – Szergej Tivjakov (2663)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2741) – Ivan Szokolov (2625)  1 - 0

 

Örményország – Törökország  3 - 1

Levon Aronjan (2801) – Alekszander Ipatov (2630)  1 - 0

Vlagyimir Akopjan (2681) – Dragan Solak (2618)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (2676) – Mustafa Yilmaz (2577)  1 - 0

Tigran L Petroszjan (2660) – Emre Can (2519)  döntetlen

 

Egyesült Államok – Németország  3 - 1

Hikaru Nakamura (2786) – Georg Meier (2623)  1 - 0

Gata Kamsky (2721) – Daniel Fridman (2600)  döntetlen

Ray Robson (2613) – Arkadij Naiditsch (2727)  döntetlen

Varuzhan Akobian (2625) – David Baramidze (2614)  1 - 0

 

Kína – Azerbajdzsán  3 - 1

Li Chao (2679) – Rauf Mamedov (2647)  1 - 0

Ding Liren (2711) – Eltaj Safarli (2653) döntetlen

Bu Xiangzhi (2683) – Nidjat Mamedov (2616)  döntetlen

Yu Yangyi (2668) – Vasif Durarbayli (2559)  1 - 0

 

A csapat-világbajnokság állása:

1.Ukrajna 12 meccspont 17 pont

2. Oroszország 11, 18

3. Kína 10, 16,5

4. Egyesült Államok 8, 16,5

5. Örményország 8, 15

6. Hollandia 8, 14,5

7. Németország 6, 12,5

8. Azerbajdzsán 5, 13

9. Törökország 2, 9

10. Egyiptom 0, 8

 

 

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

1

Ukrajna

*

3

12

17

2

Oroszország

 

*

1

2

3

11

18

3

Kína

*

 

3

 

3

10

16½

4

Egyesült Államok

3

*

 

3

 

8

16½

5

Örményország

 

2

*

 

1

2

3

3

8

15

6

Hollandia

½

 

 

*

1

3

8

14½

7

Németország

1

½

1

3

*

3

6

12½

8

Azerbajdzsán

1

2

3

*

5

13

9

Törökország

1

1

½

1

*

2

9

10

Egyiptom

1

½

1

1

*

0

8

 

A 8. forduló párosítása:

Egyiptom – Azerbajdzsán

Németország – Kína

Törökország – Egyesült Államok

Hollandia – Örményország

Ukrajna - Oroszország

 

Kramnyik,V (2793) - Giri,A (2732)
Szláv védelem [D17]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 Hbd7 7.Hxc4 Vc7 8.g3 e5 9.dxe5 Hxe5 10.Ff4 Hfd7 11.Fg2 g5 12.Hxe5 gxf4 13.Hxd7 0-0-0 14.Vd4 Vxd7 15.Vxf4 Fd6 16.Vc1 Kb8 17.0-0 h5

Anish Giri tért el a 2002-ben játszott Kramnyik-Anand rapidpartitól, ahol az indiai nagymester a 17...Ve7 18.a5 a6 19.Ba4 Fc7 20.He4 Bd5 folytatást választotta. Elemzésében Robert Hübner javasolta a lépést.

18.h4 Bhg8 19.a5 a6 20.Ba4

Az exvilágbajnok gyalogelőnnyel játszhatott, de sötétnek ellenesélye volt a királyszárnyon.

20...Fc7?!

21.He4 Fxe4 22.Bxe4 Fxa5 23.Vc5 Fc7 24.e3 f5

 

25.Bd4 Ve6 26.Bfd1

Jobb volt a 26.Bxd8+ Bxd8 27.Ff3 Fd6 28.Vc1 folytatás.

26...Bxd4 27.Vxd4

Dördült volna a tisztáldozat 27.Bxd4-re 27...Fxg3 28.fxg3 Vxe3+ 29.Kf1 Vxg3 30.Vd6+ Vxd6 31.Bxd6 Bg4 32.Bd2 Bxh4 változatban az exvilágbajnok nem számíthatott volna nyerésre.

27...Fe5 28.Vb4?!

28...Fxg3! 29.fxg3 Vxe3+ 30.Kf1 Vxg3 31.Bd2

Örökös sakkhoz vezetett volna a 31.Fxc6 Vg1+ 32.Ke2 Vh2+ 33.Ke3 Ve5+ 34.Kd2 Bd8+ 35.Kc2 Ve2+ 36.Kc3 Ve3+ változat.

31...Vg4?!

Jó remiesélyt adott a 31...Bg4 32.Vf8+ Ka7 33.Vc5+ Kb8 34.Be2 Vd3 folytatás.

32.Vd4?! f4 33.Fxc6!?

 

33...f3?

Anish Giri kihagyta a 33...Bc8 34.Bg2 Vxh4 35.Fa4 Vh1+ 36.Kf2 Vh4+ partit megmentő lehetőséget. 33...bxc6?-ra nyert volna a 34.Vb6+ Kc8 35.Vxc6+ Kb8 36.Vb6+ Ka8 37.Vxa6+ Kb8 38.Vb6+ Ka8 39.Vc6+ Kb8 40.Vb5+ Ka8 41.Vd5+ Kb8 42.Bg2! folytatás.

34.Fd7! Vg3 35.Vd6+ Vxd6 36.Bxd6 Kc7 37.Bd5 Bg2 38.b3 Bh2 39.Bd4 b5 40.Fe8 Kb6 41.Fxh5 és sötét feladta

 

Van Wely,L (2678) - Karjakin,S (2756)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Va4 Fb7 6.Fg2 c5 7.dxc5 bxc5 8.0-0 Fe7 9.Hc3 0-0 10.Bd1 Vb6 11.Ff4 Bd8 12.Bd2 Hc6 13.Bad1 Ha5 14.He1 Fxg2 15.Hxg2 Hc6 16.Vb5

 

16...d5 17.e3?! h6 18.h4? dxc4 19.Bxd8+ Bxd8 20.Bxd8+ Fxd8 21.Vxb6 axb6 22.e4

 

22...Hd7

Az anyagi előny érvényesítése technikai feladat volt.

23.Fd6 Ff6 24.He3 Ha5 25.f4 Fd4 26.Kf2 Hf6 27.Kf3 He8 28.e5 Hxd6 29.exd6 Kf8 30.f5 Ke8 31.a4 Kd7 32.fxe6+ fxe6 33.Ke4 h5 34.Hg2 Hb3 35.Kf4

 

 

35...Hc1 36.Ke4 Hd3 37.Hb5 Fxb2 38.He3 He5 39.Hd1 c3 40.He3 Hc6 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Anasztazia Karlovics http://wtc2013.tsf.org./tr/

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Antalyában zajló csapat-világbajnokság hatodik fordulójában a holland válogatott megszakította az ukrán csapat győzelmi szériáját, meglepetésre a tulipánosok 2,5-1,5-re nyertek. Az ukránok előnye egy pontra csökkent a törököket verő orosz együttes előtt. A játéknap másik meglepetését a németek győzelme jelentette, a címvédő örmény csapatot 3-1-re győzték le. A kínai együttesnek nem okozott igazi gondot a sereghajtó egyiptomi négyes, az amerikaiak a jól küzdő azeriekkel szemben csak minimális arányban nyertek.

 

 

Giri, Van Wely, Tivjakov, Csucselov (kapitány), L'Ami és Szokolov az ukrán meccs előtt

 

Ötös nyerőszéria után elszenvedte első vereségét az ukrán csapat, és ezzel nyílt lett a világbajnoki cím sorsa. Az első két fordulóban vesztő holland válogatott sorozatban negyedik győzelmét aratta. Anish Giri nehéz védekezésben kiharcolta a döntetlent Vaszilij Ivancsukkal szemben. Anton Korobov túlértékelte esélyeit, a rutinos Loek van Wely remekül élt a felkínált lehetőséggel, vezetéshez juttatva csapatát. Alekszander Arescsenko kissé kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni Erwin L’Ami ellen. Hullámzott Ivan Szokolov és Jurij Krivorucsko bonyolult összecsapása, a remi tulipánosok győzelmét jelentette, megőrizték harmadik helyüket.

 

A németek két megnyert meccsel kezdtek, majd három találkozón is kikaptak. A pihenőnapon rendezték soraikat, a címvédő örményeknek  mindez nem sikerült. A két évvel ezelőtti kontinensbajnokság utolsó fordulójában a németeknek Európa-bajnoki címet ért az örmények elleni győzelem, akkor minimális arányban dőlt el javukra az összecsapás. Antalyában meggyőző játékkal  érték el a 3-1-es sikert. A még nagyobb szenzáció elmaradt, Levon Aronjan reménytelen állásból tudott örökös sakkal remizni. Daniel Fridman simán verte Szergej Movszeszjant, tetszetős győzelmet aratott Arkadij Naiditsch, Vlagyimir Akopjan királyának végzetes vándorlása d2-ön ért véget. David Baramidze biztos kézzel tartotta az egyensúlyt.

 

Az orosz csapat az idei Európa-bajnokságon óriási meglepetésre kikapott a törököktől. Akkor a „bűnös” Alekszandr Griscsuk volt, időzavarban nagyot bakizott. Most nélküle játszott az együttes, megszerezte első győzelmét az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. Csak húsz lépésre volt szüksége Jan Nepomnjacsijnak az újabb pont begyűjtéséhez. Szergej Karjakin és Nyikita Vityjugov nem bírtak ellenfeleikkel.

Ismét jól küzdött a tartalékos azeri válogatott, az amerikaiak „gólarányt” nem tudtak javítani. A kínaiak hozták a kötelező nyerést, az egyiptomiak Bassem Amin sikerének örülhettek.

 

 

 

A 6. forduló eredményei:

Egyiptom – Kína  1 - 3

Mohamed Ezat (2454) – Li Chao (2679)  0 - 1

Samy Shoker (2500) – Ding Liren (2711)  0 - 1

Bassem Amin (2652) – Wang Yue (2725) 1 - 0

Hasan Labib Ibrahim (2411) – Yu Yangyi (2668)  0 - 1

 

Azerbajdzsán – Egyesült Államok  1,5 – 2,5

Rauf Mamedov (2647) – Hikaru Nakamura (2786)  döntetlen

Etaj Safarli (2653) – Gata Kamsky (2721)  döntetlen

Nidjat Mamedov (2616) – Alekszander Oniscsuk (2672)  döntetlen

Gadir Guszejnov (2607) – Ray Robson (2613)  0 - 1

 

Németország – Örményország  3 - 1

Georg Meier (2623) – Levon Aronjan (2801)  döntetlen

Daniel Fridman (2600) – Szergej Movszeszjan (2700)  1 - 0

Arkadij Naiditsch (2727) – Vlagyimir Akopjan (2681)  1 - 0

David Baramidze (2614) – Gabriel Szargiszjan (2676)  döntetlen

 

Törökország – Oroszország  1 - 3

Alekszander Ipatov (2630) – Vlagyimir Kramnyik (2793)  0 - 1

Dragan Solak (2618) – Szergej Karjakin (2756)  döntetlen

Mustafa Yilmaz (2577) – Jan Nepomnjacsij (2721)  0 - 1

Baris Esen (2565) – Nyikita Vityjugov (2741)  döntetlen

 

Hollandia – Ukrajna  2,5 – 1,5

Anish Giri (2732) – Vaszilij Ivancsuk (2731)  döntetlen

Loek van Wely (2678) – Anton Korobov (2713)  1 - 0

Ivan Szokolov (2625) – Jurij Krivorucsko (2701)  döntetlen

Erwin L’Ami (2648) – Alekszander Arescsenko (2720)  döntetlen

 

A csapat-világbajnokság állása:

1.Ukrajna 10 meccspont 14,5 pont

2. Oroszország 9, 14,5

3. Hollandia 8, 14

4. Kína 8, 13,5

5. Egyesült Államok 6, 13,5

6. Örményország 6, 12

7. Németország 6, 11,5

8. Azerbajdzsán 5, 12

9. Törökország 2, 8

10. Egyiptom 0, 6,5

 

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

1

Ukrajna

*

3

10

14½

2

Oroszország

 

*

1

2

3

9

14½

3

Hollandia

*

 

1

3

8

14

4

Kína

*

3

8

13½

5

Egyesült Államok

3

*

6

13½

6

Örményország

2

*

1

2

3

6

12

7

Németország

1

½

3

*

3

6

11½

8

Azerbajdzsán

3

2

*

5

12

9

Törökország

1

½

1

*

2

8

10

Egyiptom

1

1

½

1

*

0

 

 

A 7. forduló párosítása:

Ukrajna – Egyiptom

Oroszország – Hollandia

Örményország – Törökország

Egyesült Államok – Németország

Kína – Azerbajdzsán

 

Meier,G (2623) - Aronjan,L (2801)
Holland védelem [A84]

1.Hf3 d5 2.d4 c6 3.c4 e6 4.e3 Fd6 5.Fd3 f5 6.0-0 Hh6 7.He5 0-0 8.f4 Hd7 9.Hc3 Hf6 10.Fd2 Fd7 11.Bc1 Fe8 12.a3 Fh5 13.Ve1 Kh8 14.He2 a5 15.Hg3 Fe8 16.b4 a4 17.c5 Fe7 18.Hh1 He4 19.Hf2 Fh4 20.g3 Ff6?! 21.Fe2 Hxf2 22.Bxf2 g5 23.fxg5 Fxg5?!

24.h4 Ff6 25.e4 Hf7 26.exf5 Hxe5 27.dxe5 Fxe5 28.fxe6 Fg6

 

29.Fd3 Vc7 30.Fxg6 Fd4 31.Ff7 Vxg3+ 32.Kf1 Bg8

 

33.Fg5!?

Georg Meier sima nyerést szalasztott el a 33.Fxg8 Vh3+ (33...Bxg8 34.Fg5) 34.Ke2 Vg4+ 35.Kd3 Fxf2 36.Fc3+ Kxg8 37.Vxf2 változatban.

33...h6 34.Bd1?

A fenyegető időzavar árnyékában a német nagymester örökös sakkot engedélyezett.

 

 

34...Bxg5! 35.hxg5 Vh3+ 36.Ke2 Ve3+ 37.Kf1 Vh3+ 38.Ke2 Ve3+ 39.Kf1 és döntetlen

 

Naiditsch,A (2727) - Akopjan,V (2681)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Ve2 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.Vxe5+ Ve7 8.Va5 Vd8 9.Vc3 Fe6 10.Be1 Vd7 11.Hg5 0-0-0 12.Hxe6 fxe6 13.d3 Fe7 14.Hd2 Ff6 15.Vb3 Hf5 16.He4 Fe7 17.Fd2 Vd5 18.Fc3 Bhe8 19.Be2 b5 20.Hg3 Hxg3 21.hxg3 Ff6 22.Fxf6 gxf6 23.Vc3 e5

 

24.a4 a6 25.axb5 axb5 26.Ba7 Kd7 27.Va5 Bc8 28.Be4 Be7 29.Vd2 Bg8 30.c4 Vd6 31.Bh4 e4 32.cxb5 cxb5

33.Va5 Bg5 34.dxe4 Bc5 35.Kh2 Vd3 36.Ve1 Bc2 37.Ba1 Ve2? 38.Vb4 Vxf2

 

39.Vxb5+ c6 40.Vb7+ Ke6 41.Vc8+ Kd6 42.e5+! Kxe5

Vlagyimir Akopjan királya többé nem találhatott védelmet.

43.Bh5+ f5 44.Ba5+ Ke4 45.Bh4+ Ke3 46.Ba3+ Ke2 47.Va6+ Ke1 48.Ba1+ Kd2 49.Va5+ és sötét feladta, 49…Ke2-re 50.Vd8 következett volna.

 

Ipatov,A (2630) - Kramnyik,V (2793)
Trompowski támadás [A46]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.Fg5 h6 4.Fh4 d6 5.e3 g5 6.Fg3 Hh5 7.Fd3 Fg7 8.Hbd2 Ve7 9.c3 Hd7 10.Vc2 a6 11.0-0-0 b5 12.Hb3 Bb8 13.Kb1 0-0 14.Hfd2 f5 15.f3 Hxg3 16.hxg3 c5 17.Ha5 Bb6 18.f4 d5 19.b4?! c4 20.Fe2 Hf6 21.Bdf1 Fd7 22.Vd1 g4 23.Kb2 Bf7 24.Vc1 Ff8 25.Kc2 Bh7 26.Bh2 Fe8 27.Bfh1 Hd7 28.Vb2 h5 29.Kc1

29...e5!

Vlagyimir Kramnyik a centrumrobbantással egybekötött tisztáldozattal megoldhatatlan feladatok elé állította a török junior világbajnokot.

30.dxe5 Hxe5 31.fxe5 Vxe5 32.Hf1 Fg7 33.a3? Vxc3+ 34.Vxc3 Fxc3 35.Fd1 Be6 36.Fc2 Fg6 37.Hd2 Bxe3 38.Bd1 Ff6 39.Bhh1 d4 40.Bde1 Bhe7 41.Bxe3 Bxe3 és világos feladta

 

Korobov,A (2713) - Van Wely,L (2678)
Elfogadott vezércsel [D27]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 dxc4 5.e3 a6 6.Fxc4 b5 7.Fb3 Fb7 8.0-0 c5 9.e4 cxd4 10.Hxd4 Hc6 11.Fe3 Fe7 12.Hxc6 Fxc6 13.f3 Vb8 14.Bc1 0-0 15.He2 Fb7 16.Ff4 e5 17.Fe3 a5 18.Hg3 g6 19.Ve2 a4 20.Fc2 Fc8 21.Fd3 Fd7 22.Bfd1 Bd8 23.Hf1 Hh5 24.g3 Hg7 25.f4 He6 26.f5?!

 

26...Hd4 27.Vf2 Fe8 28.h4 Ba6 29.Hh2 Bad6 30.Hg4

30...Hxf5 31.exf5 Bxd3 32.Bf1 e4 33.Hh6+?

Világos a 33.Ff4 Fd6 34.Hf6+ Kg7 35.fxg6 Fxf4 36.Hh5+ Kh8 37.Vxf4 Vxf4 38.g7+ Kg8 39.Bxf4 f5 40.Hf6+ Kxg7 41.Hxe8+ Bxe8 42.Bxf5 Bxg3+ 43.Kf2 változatban remizhetett volna.

33...Kh8 34.fxg6 hxg6 35.h5

35...Bxe3! 36.Vxe3 Bd3 37.Vf4 Bxg3+ 38.Kh1 Vxf4 39.Bxf4 Fg5 40.Hxf7+ Fxf7 és világos feladta

 

Mamedov,N (2616) - Oniscsuk,A (2672)

 

45...f5?

Alekszander Oniscsuk könnyű nyerést hagyott ki a 45...f6 46.e5 f5 47.Kg3 d2 48.Vxc5 Vd3+ 49.Kf2 d1V 50.Ve7+ Kxg6 51.Vf6+ Kh5 52.Vf7+ Kg5 53.Vf6+ Kf4 változatban.

46.exf5 d2 47.f6+ Kxg6 48.Vg3+ Kxf6 49.Vd6+ Kg5 50.Vg3+ Kh6 51.Vf4+ Kg6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Anasztazia Karlovics  http://wct2013.tsf.org.tr/

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Antalyában zajló csapat-világbajnokságon az ukrán válogatott az ötödik fordulóban 2,5-1,5-re győzte le házigazdák együttesét, ezzel megerősítette vezető pozícióját. A játéknap rangadóján a kínai négyes az amerikai csapat ellen nyert 2,5-1,5-re. A rajtlistát vezető orosz válogatott „gólarányt” is javított a németekkel szembeni 3,5-0,5-tel. Meglepetésre újabb pontot vesztettek a címvédő örmények, a tartalékos azeriek döntetlent harcolta ki. A hollandok harmadik helyezettként várhatják a folytatást, a vasárnapi pihenőnap után a hétfői hatodik fordulót.

 

A sorsolás szeszélye folytán a kínai válogatott sorozatban negyedik rangadóját játszotta. Az ukránoktól, majd az oroszoktól elszenvedett minimális arányú vereség után a negyedik játéknapon a címvédő örményeket győzték le, az ötödik fordulóban az amerikai együttesre mértek vereséget. Az éltáblán Hikaru Nakamura könnyed győzelmet aratott. Alekszander Oniscsuk a legmagasabb értészámú Wang Yue ellen remizett, de a két sötét táblán nem bírtak a kínaiakkal. Ding Liren többször is gyorsabb nyerést hagyott ki, de Gata Kamsky nem találhatott mentséget. Bu Xiangzhi a legjobb pontszerző, 5-ből 4 pontnál tart. Ray Robson a kritikus állásban rossz tervet választott, lépésről-lépésre rontotta el pozícióját.

 

Nehezen adták meg magukat a török sakkozók, jól küzdöttek. Az ukránok éllovasi pozícióját megőrző két meccsponthoz Jurij Krivorucsko különböző színű futós végjátékban elért győzelme kellett. 

 

Újabb pontot vesztett az örmény csapat, a tartalékos azeriek bravúros 2-2-öt értek el. Levon Aronjan hosszasan gyötörte Rauf Mamedovot, hogy a bástya és futó a bástya elleni végjátékban megszerezze az áhított győzelmet, de a csata 127 lépésben döntetlen lett. Szergej Movszezsjan erejéből csak remire futotta, Vlagyimir Akopjan könnyen nyert, de Gabriel Szargiszjan váratlan veresége keresztülhúzta számításaikat.

 

Az orosz válogatott szakvezetése a gyengén játszó exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak pihenőnapot adott, nélküle is könnyen győzték a két évvel ezelőtti kontinensbajnok németeket. Szergej Karjakin nyitotta meg a győzelmek sorát, Nyikita Vityjugov taktikai okokból a negyedik táblára jelölt Arkadij Naiditsch ellen nyert, Alekszandr Griscsuk sem izzadt nagyon meg, hogy megadásra kényszerítse Georg Meiert. Világossal Jan Nepomnjacsij mindössze 30 lépésben remizett. Az orosz együttes feljött a második helyre.

A holland csapat hozta a kötelező győzelmet, az éltáblán Anish Giri remekel, négy pontjával igazi „vezérevezős”.

 

 

Az 5. forduló eredményei:

Hollandia – Egyiptom  3 - 1

Anish Giri (2732) – Khaled Abdel Razik (2450)  1 - 0

Szergej Tivjakov (2663) – Samy Shoker (2500)  döntetlen

Ivan Szokolov (2625) – Bassem Amin (2652)  1 - 0

Erwin L’Ami (2648) – Hasan Labib Ibrahim (2411) döntetlen

 

Ukrajna – Törökország  2,5 – 1,5

Vaszilij Ivancsuk (2731) – Alekszander Ipatov (2630)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (2709) – Dragan Solak (2618)  döntetlen

Jurij Krivorucsko (2701) – Baris Esen (2565)  1 - 0

Alekszander Arescsenko (2720) – Emre Can  döntetlen

 

Oroszország – Németország  3,5 – 0,5

Szergej Karjakin (2756) – Igor Henkin (2612)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (2785) – Georg Meier (2623)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (2721) – Daniel Fridman (2600)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2741) – Arkadij Naiditsch (2727)  1 - 0

 

Örményország – Azerbajdzsán  2 - 2

Levon Aronjan (2801) – Rauf Mamedov (2647)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (2700) – Eltaj Safarli (2653)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2681) – Nidjat Mamedov (2616)  1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2676) – Vasif Durarbayli (2559)  0 - 1

 

Egyesült Államok – Kína  1,5 – 2,5

Hikaru Nakamura (2786) – Li Chao (2679)  1 - 0

Gata Kamsky (2721) - Ding Liren (2711)  0 - 1

Alekszander Oniscsenko (2672) – Wang Yue (2725)  döntetlen

Ray Robson (2613) – Bu Xiangzhi (2683)  0 - 1

 

A csapat-világbajnokság állása:

1.Ukrajna 10 meccspont 13 pont

2. Oroszország 7, 11,5

3. Hollandia 6, 11,5

4. Örményország 6, 11

5. Kína 6, 10,5

6. Azerbajdzsán 5, 10,5

7. Egyesült Államok 4, 11

8. Németország 4, 8,5

9. Törökország 2, 7

10. Egyiptom 0, 5,5

 

A hétfői 6. forduló párosítása:

Egyiptom – Kína

Azerbajdzsán – Egyesült Államok

Németország – Örményország

Törökország – Oroszország

Hollandia - Ukrajna

 

Nakamura,H (2786) – Li Chao (2679)
Grünfeld védelem [D90]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Vb3 Hb6 6.d4 Fg7 7.e4 Fg4 8.Fb5+ c6 9.Hg5 e6?!

Li Chao újítása nem bizonyult szerencsésnek.

10.Fe2 Fxe2 11.Hxe2 Fxd4 12.Hxd4 Vxd4 13.Fd2 Vc5?! 14.Bc1 Ve7 15.a4 H8d7? 16.a5 Hc8 17.Vxb7 Bb8 18.Vxc6 0-0 19.Hf3 Bd8 20.0-0 e5 21.Bfd1 f6 22.Fh6 Kf7 23.Vc4+

Azonnal nyert volna a 23.Bc3 Hf8 24.Hg5+! Kg8 (24...fxg5 25.Bf3+ Kg8 26.Bxd8) 25.Bxd8 Vxd8 26.Vc4+ folytatás.

23...Ve6 24.Vc7 Ke8

25.Bxd7!?

Nem engedett volna szorításból a 25.b4 Bxb4 26.h4 He7 27.Bd6 Vf7 28.Bcd1 folytatás.

25...Vxd7 26.Vxb8 Hb6 27.Hxe5 Bxb8 28.Hxd7 Hxd7 29.h4 Bb5 30.Bc8+ Ke7 31.Bh8 Bxb2 32.Bxh7+ Ke6 33.Fe3 a6 34.Bg7 He5 35.Fc5 f5 36.Fd4 Bb1+ 37.Kh2 Bb5 38.Fxe5 Kxe5 39.Bxg6 és sötét feladta

Ding Liren (2711) - Kamsky,G (2721)
Szláv védelem [D15]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 a6 5.g3 g6 6.Vb3 Fg7 7.Fg2 0-0 8.0-0 dxc4 9.Vxc4 Fg4 10.Vb3 Vc8 11.Ff4 Hbd7 12.Bac1 Fe6 13.Vc2 Hd5 14.Hxd5 Fxd5 15.e4 Fe6 16.h3 Hf6 17.Kh2 h6 18.Fe5 Vd8 19.He1 Va5 20.Hd3 Bad8 21.Hc5 Fc8

22.b4 Vb6 23.Vc3 He8 24.Fxg7 Hxg7 25.a4 Vc7 26.Ve3 Kh7

27.d5 Vb8 28.dxc6 bxc6 29.Vc3 h5 30.h4 f6 31.Kg1 Vd6 32.Ff3 e5 33.Fe2 g5 34.Bfd1 Ve7 35.Bxd8 Bxd8 36.hxg5 fxg5 37.Hd3 Be8 38.Vxc6 h4

 

39.Vc7 Ve6 40.Vxe5 Vg6 41.Vd5 hxg3 42.fxg3 Vb6+ 43.Bc5 g4 44.Vd4 Ff5

 

45.Fxg4!?

Azonnal nyert a 45.exf5 Bxe2 46.f6 Vb7 47.Bd5 Vc7 48.Vxg4 folytatás.

45...Bd8 46.Fxf5+ Hxf5 47.Ve5 Hg7 48.Hf2 Bf8 49.Vd4 Bf6 50.a5 Ve6 51.Ve5 Vf7 52.Bc7 Vf8

 

53.Ve7 Vxe7 54.Bxe7 Bf3 55.Kg2 Bb3 56.Bb7 Kg6 57.Bb6+ Kf7 58.Hg4 He6 59.He5+ Ke7 60.Bxa6 Hg5 61.Bb6 Bb2+ 62.Kg1 Bb1+ 63.Kf2 Hxe4+ 64.Kf3 Hf6 65.a6 Bb3+ 66.Kg2 Hd5

 

67.Bb7+ Ke6 68.a7 Ba3 69.Hc6 Ba6 70.Bb8 Hc7 71.b5 Ba2+ 72.Kh3 Kd6 73.b6 és sötét feladta

 

Bu Xiangzhi (2683) - Robson,R (2613)
Angol megnyitás [A33]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.a3 Fe7 7.e4 0-0 8.Hf3 Vc7 9.Fe2 b6 10.0-0 Fb7 11.Fg5 Bad8 12.Bc1 Vb8 13.Be1 He5 14.Fh4 Hg6 15.Fg3 Va8 16.Fd3 Hh5 17.Fb1 Hxg3 18.hxg3 Vb8 19.Ve2 d6 20.Bed1 Bc8 21.Hh2 Bfe8 22.Bc2 a6 23.Fa2 Vc7 24.f4 Ff6 25.Hg4 Vc5+ 26.Kf1

26...Fxc3?! 27.Bxc3 a5 28.Hf2 h5 29.Vd2 Bed8 30.Bd3

 

30...d5 31.Kg1 He7 32.cxd5 exd5 33.exd5 Vc2

Az amerikai titán lépésről-lépésre rontotta el állását.

34.Ve3 Hf5 35.Vxb6 Bb8 36.Bc3 Ve2 37.Fc4 Ve7 38.Vxa5 h4 39.gxh4 Vxh4 40.Bf3 Bbc8 41.b3 Hg3 42.Be1 Bd6 43.Bee3 Hf5 44.Be5 Hd4

 

45.Bh3 Vxf4 46.Ve1 f5 47.Be8+ Kf7 48.Ve7+ Kg6 49.Hd3 és sötét feladta

 

Krivorucsko,J (2701) - Esen,B (2565)

 

 

53.Kc6 Fd2 54.Kxb6 Fb4 55.Kb7 Fd2 56.Kc6 Fb4 57.Kb6 Fd2 58.Kxc5 Kc7 59.Kb5 Fe1 60.c5 Fd2 61.c6 Fe1

 

 

62.d8V+ Kxd8 63.Kb6 Ff2+ 64.Kb7 Fg3 65.b4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Anasztazia Karlovics http://wct2013.tsf.org.tr/en

Komment 0 | Reblog! 0 |

Antalyában lejátszották a csapat-világbajnokság negyedik fordulóját. Az ukrán válogatott megszerezte negyedik győzelmét, növelte előnyét. A játéknap rangadóján a két évvel ezelőtti ezüstérmes kínai csapat legyőzte a címvédő örmény együttest. Az azeriek elleni minimális nyeréssel az orosz válogatott feljött a harmadik helyre. Az amerikai és a holland négyes „gólarányt” is javítva győzött.

Az ukrán válogatott Vaszilij Ivancsuk vezetésével újabb győzelmet aratott, és az örmény csapat váratlan vereségének köszönhetően növelte előnyét. Ivancsuk sötéttel szépen túljátszotta Igor Henkint. A kettős győzelemmel kezdő Anton Korobov némi nehézség árán remizett, békés pontosztozkodás született a harmadik táblán, míg Jurij Krivoruscsko még biztosabbá tette az ukránok sikerét.

 

Az örmények számára jól indult a kínaiak elleni meccs, Levon Aronjan sötéttel a játszma korai szakaszában átvette a kezdeményezést, kiskombinációval tetszetősen fejezte be a partit. Wang Yue nem vállalta játékot a világranglista második Aronjannal szemben, Li Chao megilletődötten játszott. A 21 esztendős Ding Liren a királyindiai védelem elkötelezett híve, Szergej Movszeszjan egy gyengének bizonyult vezérlépésének köszönhetően előnybe került, bástyavégjátékban érvényesítette előnyét. Az oly megbízható csapatjátékost, Vlagyimir Akopjant a kínai csapat „rangidőse”, a 28 éves Bu Xiangzhi győzte le. Gabriel Szargiszjan nem bírt a 19 esztendős Yu Yangyival.

 

Az orosz csapat csak minimális arányban tudta legyőzni a tartalékos azeri együttest, Szergej Karjakin nyerése jelentette a két meccspontot. Az éltáblán Vlagyimir Kramnyik még nyeretlen.

Az amerikaiak Hikaru Nakamura nélkül is „gólarányt” is javítva érvényesítették a papírformát. A házigazdák négyese súlyos vereséget szenvedett a hollandoktól.

 

A 4. forduló eredményei:

Egyiptom – Egyesült Államok  0,5 – 3,5

Mohamed Ezat (2454) – Gata Kamsky (2721)  0 - 1

Khaled Abdel Razik (2450) – Alekszander Oniscsuk (2672)  0 - 1

Bassem Amin (2652) – Ray Robson (2613)  döntetlen

Hasan Labib Ibrahim (2411) – Varuzhan Akobian (2625)  0 - 1

 

Kína – Örményország  2,5 – 1,5

Li Chao (2679) – Levon Aronjan (2801)  0 - 1

Ding Liren (2711) – Szergej Movszeszjan (2700)  1 - 0

Bu Xiangzhi (2683) – Vlagyimir Akopjan (2681)  1 - 0

Yu Yangyi (2668) – Gabriel Szargiszjan (2676)  döntetlen

 

Azerbajdzsán – Oroszország  1,5 – 2,5

Rauf Mamedov (2647) – Vlagyimir Kramnyik (2793)  döntetlen

Eltaj Safarli (2653) – Szergej Karjakin (2756)  0 - 1

Nidjat Mamedov (2616) – Alekszandr Griscsuk (2785)  döntetlen

Gadir Guszejnov (2607) – Nyikita Vityjugov (2741)  döntetlen

 

Németország – Ukrajna  1 - 3

Igor Henkin (2612) – Vaszilij Ivancsuk (2731)  0 - 1

Georg Meier (2623) – Anton Korobov (2713)  döntetlen

Daniel Fridman (2600) – Alekszander Mojszejenko (2709)  döntetlen

David Baramidze (2614) – Jurij Krivorucsko (2701)  0 - 1

 

Törökország – Hollandia  0,5 – 3,5

Alekszander Ipatov (2630) – Anish Giri (2742)  0 - 1

Dragan Solak (2618) – Loek van Wely (2678)  0 - 1

Mustafa Yilmaz (2557) – Szergej Tivjakov (2663)  0 - 1

Emre Can (2519) – Erwin L’Ami (2648) döntetlen

 

A csapat-világbajnokság állása:

1.Ukrajna 8 meccspont 10,5 pont

2. Örményország 5, 9

3. Oroszország 5, 8

4. Egyesült Államok 4, 9,5

5. Azerbajdzsán 4, 8,5

6. Hollandia 4, 8,5

7. Kína 4, 8

8. Németország 4, 8

9. Törökország 2, 5,5

10. Egyiptom 0, 4,5

 

Az 5. forduló párosítása:

Hollandia – Egyiptom

Ukrajna – Törökország

Oroszország – Németország

Örményország – Azerbajdzsán

Egyesült Államok - Kína

Li Chao (2679) - Aronjan,L (2801)
Katalán megnyitás [E01]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.g3 c5 5.Fg2 cxd4 6.0-0 Fc5 7.Hxd4 dxc4 8.Hc2 0-0 9.Fe3 Ve7 10.Fxc5 Vxc5 11.Vd4 Vxd4 12.Hxd4 Hc6 13.Bd1

Számításba jött a 13.Fxc6 bxc6 14.Hxc6 Fb7 15.Ha5 Fa6 16.Bd1 folytatás.

13...Bb8 14.Hxc6 bxc6 15.Bd2 Fa6 16.Hc3 Bfc8 17.Bc1 Kf8 18.Ha4 c5 19.e4 Bb4

Az örmények legjobbja megragadta a kezdeményezést.

20.Hc3 Bcb8 21.Hd1 g5 22.e5 Hg4 23.f4 gxf4 24.gxf4

 

24...c3 25.Bxc3 Bxf4 26.Bxc5 Bf5 27.Bc7 Bxe5 28.Ff3 Bg5 29.Kh1 Bb4 30.Bg2 h5 31.Bxa7 Ff1 32.Bg3?

Világos taktikai csapást nézett el, de 32.Ba8+ Ke7 33.Ba7+ Kf6 34.Bd2 Kg7 változatban is gondjai lettek volna.

 

32...Hxh2! 33.Bxg5 Hxf3 34.Ba8+ Ke7 35.Ba7+ Kd6 és világos feladta

 

Movszeszjan,S (2700) – Ding Liren (2711)
Királyindiai védelem [E71]

1.c4 g6 2.d4 Hf6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.h3 0-0 6.Fg5 c5 7.d5 e6 8.Fd3 exd5 9.exd5 Hbd7 10.Hf3 Be8+ 11.Kf1 He5 12.Hxe5 Bxe5 13.Vd2 b5 14.Hxb5 He4 15.Fxe4 Bxg5 16.f4 Bg3 17.Vf2?! Vh4 18.Bd1 Fh6 19.Hc3 Fxf4 20.He2

 

20...Fg4! 21.Ff3 Ff5 22.Hxf4 Vxf4 23.Fe4 Vg5 24.h4 Vg4 25.Ff3 Vxc4+ 26.Kg1 Vf4 27.Fe4 Vxf2+ 28.Kxf2

28...Bg4 29.Fxf5 Bf4+ 30.Kg3 Bxf5 31.Bhe1 Bb8 32.Bd2 Kf8 33.Be3 a5 34.Ba3 Bb5 35.Ba4 h5 36.b3 Kg7 37.Kh3 Kf6 38.g3 Ke5 39.Kg2 f6 40.Ba3 Ke4 41.Bd1 g5 42.Ba4+ Ke5 43.Ba3 g4 44.b4 Bxb4 és világos feladta

Karjakin,S (2756) - Safarli,E (2653)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fe7 9.f3 b5 10.Kb1 Hxd4 11.Fxd4 b4 12.Ha4 Bb8 13.Vf2 0-0 14.Hb6 e5 15.Fe3 d6 16.Hxc8 Vxc8 17.b3 He8 18.Fc4 Hc7 19.Bd3 Hb5 20.Fxb5 axb5 21.Bc1 f5 22.exf5 Ba8 23.g4 d5?!


24.c3! Vb7 25.Fc5 e4 26.Fxe7 Vxe7 27.fxe4 dxe4 28.Be3 Bac8 29.Ve2 Bxc3 30.Bxe4 Bxc1+ 31.Kxc1 Vd7 32.Kb1 Vd6 33.Be8 h5 34.gxh5 Vd7?

 

35.Ve6+ Vxe6 36.Bxf8+ Kxf8 37.fxe6 Ke7 38.Kc2 Kxe6 39.Kd3 Kd5 40.Ke3 Ke5 41.h3 és sötét feladta

 

Ipatov,A (2630) - Giri,A (2732)
Vezércsel [D35]

1.d4 e6 2.c4 d5 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 c6 5.Fg5 Hbd7 6.cxd5 exd5 7.e3 h6 8.Ff4 Hh5 9.Fe5 Hxe5 10.Hxe5 Hf6 11.Fd3 Fd6 12.f4 0-0 13.Vf3 c5 14.0-0-0 cxd4 15.exd4 Fb4 16.He2

 

16...He4 17.Fxe4 dxe4 18.Vb3 a5 19.Kb1 Ba6 20.g4 Fe7 21.f5 b5 22.Hf4? Fg5 23.Bhf1 Bd6 24.He2 Fa6 25.Bfe1 Fh4 26.Bg1 b4 27.Ve3

27...Be8! 28.Bc1 Fg5 29.Hf4 Bxd4! 30.Hc6

30...Bd3! 31.Va7 Vd6 32.Hxd3 Fxd3+ 33.Ka1 Fxc1 34.Bxc1 e3 35.Hxa5 e2 36.Vg1 Ve5 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Anasztazia Karlovics http://wctc2013.tsf.org.tr/en

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Antalyában zajló csapat-világbajnokság harmadik fordulójában öt minimális arányú győzelem született. Harmadszor is nyert az ukrán válogatott, az azeriek ellen három remi mellett Alekszandr Mojszejenko győzött. Az örmény-amerikai rangadó sorsát az éltábla döntötte el, Levon Aronjan legyőzte Hikaru Nakamurát. Szerencsés győzelmet aratott a rajtlistát vezető orosz csapat a kínai négyes ellen, Yu Yangyi nyerőesélyes állását vesztésre rontotta Jan Nepomnjacsijjal szemben. Az éltáblán dőlt el a holland-német meccs, a tulipánosoknál Anish Giri nyert. A házigazdák a tavalyi junior világbajnok Alekszander Ipatovnak köszönhetően  megszerezték első győzelmüket.

A világbajnokság harmadik játéknapján a 25 partiból csak hét végződött döntéssel, ebből három a dobogós helyek sorsát legkevésbé befolyásoló török-egyiptomi meccsen dőlt el. A házigazdák természetesen joggal örültek a sikernek, tavalyi junior világbajnokuk győzelme jelentette a két meccspontot.

Vaszilij Ivancsuk vezetésével az ukránok harmadik győzelmüket érték el, ezúttal Alekszander Mojszejenko nyerésével nyertek. A tartalékos azeriek jól tartották magukat, de a jóval esélyesebb ukránok érvényesítették a „papírformát”.

 

A címvédő örmény csapatban jó a hangulat 

 

A játéknap rangadójaként az örmény-amerikai összecsapást követhettük, az éltáblán igazi presztízscsatát vívott Levon Aronjan és Hikaru Nakamura. Párharcukban a háromszoros örmény olimpiai bajnok végig kezdeményezett, a bástyavégjátékban Nakamura remiesélyt szalasztott el, Aronjan győzelme az örmények oly fontos sikerét jelentette.

Szerencsés győzelmet aratott a rajtlistát vezető orosz csapat. A három döntetlen mellett Jan Nepomnjacsij nyert, de Yu Yangyi nyerőesélyes folytatást szalasztott el.

A hollandok két vereség után megszerezték első győzelmüket, a németek elszenvedték első vereségüket.

 

A 3. forduló eredményei:

Törökország – Egyiptom  2,5 – 1,5

Alekszander Ipatov (2630) – Mohamed Ezat (2454)  1 - 0

Dragan Solak (2618) – Khaled Abdel Razik (2450)  döntetlen

Baris Esen (2565) – Samy Shoker (2500)  1 - 0

Emre Can (2519) – Bassem Amin (2652)  0 - 1

 

Hollandia – Németország  2,5 – 1,5

Anish Giri (2732) – Igor Henkin (2612)  1 - 0

Loek van Wely (2678) – Georg Meier (2623)  döntetlen

Szergej Tivjakov (2663) – Daniel Fridman (2600)  döntetlen

Erwin L’Ami (2648) – Arkadij Naiditsch (2727)  döntetlen

 

Ukrajna – Azerbajdzsán  2,5 – 1,5

Vaszilij Ivancsuk (2731) – Rauf Mamedov (2647)  döntetlen

Anton Korobov (2713) – Eltaj Safarli (2653)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (2709) – Vasif Durarbayli (2559)  1 - 0

Alekszander Arescsenko (2720) – Gadir Guszejnov (2607)  döntetlen

 

Oroszország – Kína  2,5 – 1,5

Vlagyimir Kramnyik (2793) – Li Chao (2679)  döntetlen

Szergej Karjakin (2756) – Wang Yue (2725)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2785) – Bu Xiangzhi (2683)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2721) – Yu Yangyi (2668) 1 - 0

 

Örményország – Egyesült Államok  2,5 – 1,5

Levon Aronjan (2801) – Hikaru Nakamura (2786)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2700) – Gata Kamsky (2721)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2681) – Alekszander Oniscsuk (2672)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (2676) – Varuzhan Akobian (2625)  döntetlen

 

A csapat-világbajnokság állása:

1.Ukrajna 6 meccspont 7,5 pont

2. Örményország 5, 7,5

3-4. Azerbajdzsán és Németország 4, 7

5. Oroszország 3, 5,5

6. Egyesült Államok 2, 6

7. Kína  2, 5,5

8-9. Hollandia és Törökország 2, 5

10. Egyiptom 0, 4

 

A 4. forduló párosítása:

Egyiptom – Egyesült Államok

Kína – Örményország

Azerbajdzsán – Oroszország

Németország – Ukrajna

Törökország - Hollandia

 

Aronjan,L (2801) - Nakamura,H (2786)
Vezércsel [D56]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Fg5 Fe7 5.Hc3 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 He4 8.Fxe7 Vxe7 9.Bc1 c6 10.Fd3 Hxc3 11.Bxc3 dxc4 12.Bxc4

A három évvel ezelőtti Anand-Topalov világbajnoki döntő sorsdöntő 12. partijában a 12.Fxc4 Hd7 13.0-0 b6 14.Fd3 c5 15.Fe4 Bb8 16.Vc2 Hf6 17.dxc5 Hxe4 18.Vxe4 bxc5 19.Vc2 Fb7 20.Hd2 Bfd8 folytatásban a futó aktivitása ellensúlyozta a c5 gyalog gyengeségét. A világossal játszó bolgár exvilágbajnok túlértékelte esélyeit, a címvédő Vishy Anand a játszmát remek stílusban nyerte meg és védte meg világbajnoki címét.

12...Hd7 13.0-0 e5 14.Fc2 Hb6 15.Bc5 exd4 16.Vd3 g6

 

17.Fb3 Kg7

A bástyaáldozat elfogadására, 17...Vxc5-re 18.Vxg6+ Kh8 19.Vxh6+ Kg8 20.e4 Hc4 21.Hg5 Ff5 22.exf5 Vxf5 23.Fxc4 folytatásban világos könnyen nyert volna.

18.Vxd4+ Vf6 19.Be5 Fd7 20.h4 Bad8 21.h5 Ff5 22.Vc3?!

Erősebb volt a 22.Vb4 gxh5 23.Ba5 Hd5 24.Fxd5 Bxd5 25.Bxd5 cxd5 26.Hd4 folytatás.

22...Fg4

Az amerikai éltáblás a 22...a6 23.Hh4 Fd3 24.Bd1 Hc4 25.Bc5 Vxc3 26.bxc3 Hb6 utáni végjátékban kereshetett volna menekülést.

23.hxg6 Fxf3?! 24.gxf3 Hd5 25.Fxd5 cxd5

26.gxf7 d4?

A változatok számolgatása közepette Nakamura megijedt a 26...Bc8 27.Be6 Bxc3 28.Bxf6 Bc2 29.Bf4 Bxb2 30.Bd1 Bxa2 31.Bxd5 változattól?

27.exd4 Bxf7 28.d5

 

28...Vxf3 29.Vxf3 Bxf3 30.Bd1 Kf7 31.Bd4 Be8 32.Bxe8 Kxe8 33.Kg2 Bf5 34.f4 Kd7 35.Kf3 Kd6 36.Ke4 Bf8 37.Bd2 h5?!

Pontosabb volt a 37...Be8+ 38.Kf5 Bf8+ védekezés.

38.f5 h4

39.Bh2 Be8+ 40.Kf4 Bh8?

Nem minden bástyavégjáték remi... Nakamura a 40...Kxd5 41.Bd2+ (41.Bxh4 Be2 42.Bh3 Bf2+ 43.Bf3 Bxb2 44.Bd3+ Kc4) 41...Kc6 42.f6 Be1 43.Kf5 Bf1+ 44.Kg6 Bg1+ 45.Kh6 Bf1 46.Kg7 Bg1+ 47.Kf8 h3 48.f7 a5 49.Bh2 Bg3 folytatásban döntetlenre menthette volna a partit.

 

 

 

41.f6! Be8 42.Bxh4 és sötét feladta

 

Yu Yangyi (2668) - Nepomnjacsij,J (2721)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hf3 Fe7 8.Fc4 0-0 9.0-0 Hc6 10.Fb3 Ha5 11.Fg5 He8 12.Fxe7 Vxe7 13.Hd5 Vd8 14.Vd3 Fe6 15.Bfd1 Bc8 16.He3 Hxb3 17.axb3 Ve7 18.c4 Bc6 19.Hd2 g6 20.Hb1 f5 21.Hc3 Vg5 22.Hed5 Kh8 23.Vg3 Vh6 24.f4 Vg7 25.Be1 Fxd5 26.exd5 exf4 27.Vxf4 g5 28.Vd2 Bc7 29.Be6 Bd7 30.Bae1 Hc7 31.B6e2 b5 32.Be3 f4 33.Be4 Bdf7 34.He2 He8?

 

35.Hd4 Hf6 36.Be6 g4 37.Hf5

Mi szólt 37.Bxd6 g3 38.He6 Vh6 39.h3 folytatás ellen.

37...He4 38.B1xe4 Bxf5 39.Bxd6 f3

 

40.Vd4??

Az időellenőrzés előtti utolsó lépés fatális hiba volt. Jan Nepomjacsij bajban lett volna a 40.g3 lépésre!

40…f2+ 41.Kf1 Vxd4 42.Bxd4 Bh5 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Natalyában zajló csapat-világbajnokságon megszületett az első nagy meglepetés. Az első helyre rangsorolt orosz válogatott 3-1-re kikapott az amerikai csapattól. Az éltáblán Hikaru Nakamura az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot győzte le, a 19 éves Ray Robson a nagyot hibázó Nyikita Vityjugovot kényszerítette megadásra, a másik két táblán remik születtek. Második rangadóját is megnyerte az ukrán együttes, a kínaiak ellen 2,5-1,5-tel írták be a két meccspontot. A tartalékos azeriek és a németek is második győzelmüket aratták, simán nyerte a címvédő örmények.

 

A csapat-világbajnokság második fordulójának a legnagyobb érdeklődéssel kísért találkozója az amerikai-orosz rangadó volt. Az isztambuli sakkolimpián a már-már biztos győztesnek látszó orosz együttes a kilencedik fordulóban nagyot botlott az amerikaiak ellen, a 2,5-1,5-ös eredménnyel zárult meccs érdekessége volt, hogy Hikaru Nakamura élvezetes csatában Vlagyimir Kramnyikot győzte le, a második táblán Gata Kamsky sötéttel nyert Alekszandr Griscsukkal szemben. Antalyában Nakamura és Kramnyik jubileumi, 25. partijukat játszották egymás ellen, az amerikai nagymester 7-6-ra vezetett 11 döntetlen mellett, klasszikus időkontroll mellett is Nakamuránál volt az előny, 4-3-ra, és még 7 döntetlen született csatározásaik során.

Az orosz exvilágbajnok rossz napot fogott ki. A középjátékban nehezen megmagyarázható, hogy miért nem vállalta a vezér a két bástya elleni lehetőséget. A végjáték Hikaru Nakamurának volt előnyös, a huszárvégjátékban Vlagyimir Kramnyik már nem találhatott mentséget, elhibázott tisztáldozata meggyorsította a véget. Nakamura az értékes győzelemmel a virtuális világranglistán a harmadik helyre lépett előre, helyet cserélt Kramnyikkal, 2790,3 Élő-pontnál tart.

Az amerikai csapat örömét Ray Robson váratlan győzelme tette teljessé. Nyikita Vityjugov taktikailag sebezhetőnek bizonyult, a kritikus állásban elmulasztotta a jó esélyt nyújtó folytatást, ehelyett három lépéssel később feladásra kényszerült. Alekszandr Oniscsuk és Jan Nepomnjacsij békésen remizett. A másodikon Alekszandr Griscsuk megszenvedett a remiért, a játéknap szenzációjaként az Egyesült Államok csapata 3-1-re legyőzte az orosz válogatottat.

Második rangadóját is megnyerték az ukránok. Sikerük a kínai négyes ellen még nagyobb arányú is lehetett volna, ha Jurij Krivoruscsko nem követ el nagy bakit. Hidegvérrel hárította Li Chao erőszakos támadási kísérleteit Vaszilij Ivancsuk, anyagi előnyét érvényesítette. Az újonc Anton Korobov másodszor is nyert.

Két legjobbjukat, Sahriyar Mamedgyarovot és Tejmur Radzsabovot nélkülöző azeriek kitűnően rajtoltak, a hollandok második vereségüket szenvedték el. Levon Aronjan nyugodtan pihenhetett, társai nélküle is hozták a kötelező győzelmet, igaz az egyiptomi négyes két fél pontot rabolt a címvédőtől. A két évvel ezelőtti kontinensbajnok német csapat a kedvező sorsolással önbizalmat gyűjthetett az idei Eb-n mutatott gyenge teljesítményük után.

 

A 2. forduló eredményei:

Egyiptom – Örményország  1 - 3

Mohamed Ezat (2454) – Szergej Movszeszjan (2700)  döntetlen

Samy Shoker (2500) – Vlagyimir Akopjan (2681) 0 - 1

Bassem Amin (2652) – Gabriel Szargiszjan (2676)  döntetlen

Hasan Labib Ibrahim (2411) – Tigran L Petroszjan (2660)  0 - 1

 

Egyesült Államok – Oroszország  3 - 1

Hikaru Nakamura (2786) – Vlagyimir Kramnyik (2793)  1 - 0

Gata Kamsky (2721) – Alekszandr Griscsuk (2783)  döntetlen

Alekszander Oniscsuk (2672) – Jan Nepomnjacsij (2721) döntetlen

Ray Robson (2613) – Nyikita Vityjugov (2741)  1 - 0

 

Kína – Ukrajna  1,5 – 2,5

Li Chao (2679) – Vaszilij Ivancsuk (2731)  0 - 1

Ding Liren (2711) – Anton Korobov (2713)  0 - 1

Wang Yue (2725) – Jurij Krivorucsko (2701) 1 - 0

Bu Xiangzhi (2683) – Alekszander Arescsenko (2720) döntetlen

 

Azerbajdzsán – Hollandia  3 - 1

Rauf Mamedov (2647) – Anish Giri (2732)  döntetlen

Eltaj Safarli (2653) – Loek van Wely (2678)  1 - 0

Nidjat Mamedov (2616) – Ivan Szokolov (2625)  1 - 0

Gadir Guszejnov (2607) – Erwin L’Ami (2648)  döntetlen

 

Németország – Törökország  3 - 1

Igor Henkin (2612) – Alekszander Ipatov (2630)  döntetlen

Georg Meier (2623) – Dragan Solak (2618)  1 - 0

Arkadij Naiditsch (2727) – Mustafa Yilmaz (2577)  1 - 0

David Baramidze (2614) – Baris Esen (2565)  döntetlen

 

A világbajnokság állása:

1-2.Azerbajdzsán és Németország 4 meccspont, 5,5 pont

3. Ukrajna 4, 5

4. Örményország  3, 5

5. Egyesült Államok  2, 4,5

6. Kína 2, 4

7. Oroszország 1, 3

8-10. Egyiptom, Hollandia és Törökország  0, 2,5

 

A 3. forduló párosítása:

Törökország – Egyiptom

Hollandia – Németország

Ukrajna – Azerbajdzsán

Oroszország – Kína

Örményország – Egyesült Államok

 

Nakamura,H (2786) - Kramnyik,V (2793)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.Fg5 Fa6 10.Vc3

Vlagyimir Kramnyikot meglepte Hikaru Nakamura választása. Többek között Sahriyar Mamedgyarov a Tal-emlékversenyen az orosz exvilágbajnok, Jan Nepomnjacsij az orosz csb-n Lékó Péter ellen a 10.Va4 Vd7 11.Vc2 (11.Vxd7) 11...c5 12.dxc5 Bc8 13.Fxf6 gxf6 folytatást részesítette előnyben.

10...h6 11.Fxf6 Vxf6 12.g3

Ez újítás, logikus lépés, amely biztosítja a futó szárnyra fejlesztését.

12...Fb7 13.Fg2 Ha6 14.0-0 c5 15.Bac1 Bac8 16.He5 cxd4 17.Vxd4 Fxg2 18.Kxg2 Hc5 19.b4!?

Számításba jött 19.Ve3 Vf5 20.b4 Ve4+ 21.Vxe4 Hxe4 22.Bfd1 és a végjáték világosra kissé előnyösebb.

19...Hb3 20.Bxc8

20...Bxc8?!

Az exvilágbajnoknak vállalnia kellett volna a 20...Hxd4 21.Bxf8+ Kh7 22.Hxf7 Vf5 23.f3 Vb5 24.e4 Hc2 folytatást.

21.Vd7! Bf8 22.f4 Vf5 23.Bf3 Vc2 24.Vd3 Vxd3 25.Bxd3 Hc1

 

 

 

26.Bd2

Alighanem sokan a 26.Bd7 Hxe2 27.Bxa7 b5 28.Kf3 Hd4+ 29.Ke4 Hf5 30.g4 Hd6+ 31.Kd4 Bc8 32.Ba6 folytatásra szavaztak volna.

26...Bc8 27.h4 h5 28.b5 Bc7?!

Jobb védekezési esélyt nyújtott volna a 28...Ba8 29.a4 (29.Hc6 a6 30.Hd4 axb5 31.Bc2 Bd8 32.Hxe6 Hd3 33.Bc3 He1+ 34.Kf2 fxe6 35.Kxe1 Kf7) 29...f6 30.Hc6 Hb3 31.Bc2 Kf8 folytatás.

29.Hc6 Kh7 30.Bb2 a5 31.Kf2 Bd7 32.He5 Bc7 33.Bd2 f6 34.Hd7 Hb3 35.Hf8+ Kg8

 

36.Bd7 Bxd7?

Vlagyimir Kramnyik gyenge napot fogott ki. 36...Bc3 37.Hxe6 Hc5 38.Hxc5 Bxc5 39.a4 Bc4 40.Bb7 Bxa4 41.Bxb6 Bb4 42.Ke3 a4 43.Kd3 a3 44.Kc3 a2 jobb volt.

37.Hxd7 Hd4 38.a4

38...Hxb5?

Az exvilágbajnok elszámolta magát.

39.axb5 a4

 

 

 

40.Hc5! a3 41.Hb3 a2 42.Ke3 Kf7 43.Kd4 Ke7 44.e4 e5+ 45.fxe5 Ke6 46.Ha1 fxe5+ 47.Kc3 g5 48.Kb2 gxh4 49.gxh4 Kd6 50.Hb3 és sötét feladta

 

Vityjugov,N (2741) - Robson,R (2613)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 c6 4.e4 dxe4 5.Hxe4 Fb4+ 6.Fd2 Vxd4 7.Fxb4 Vxe4+ 8.He2 Ha6 9.Ff8 He7 10.Fxg7 Hb4 11.Vd6 Hc2+

A másik népszerű folytatás a 11...Hd3+ 12.Kd2 Hf5 13.Vxd3 Vxd3+ 14.Kxd3 Hxg7 15.Kc3 végjátékra egyszerűsítés, ahol világosnak kis előnye van.

12.Kd2 Hxa1 13.Fxh8 Vc2+ 14.Ke1

14...e5

Négy éve Ray Robson a 14...Vxc4 15.Hc3 Vb4 16.Vd2 e5 gyengébb változatot választotta Larry Christiansen ellen.

15.f3 Fe6 16.Ff6 Hg6 17.h4 Vf5 18.Fg5 h6 19.Fxh6 Bd8 20.Vc5 Vb1+ 21.Kf2 Hc2 22.h5

22...Hf4 23.Fxf4 exf4 24.Va5 Vd1?

Egyenlő esélyeket adott volna a 24...He3 25.Vg5 Hd1+ 26.Kg1 He3 változat.

 

 

25.Hxf4?

Az orosz nagymester hosszas gondolkodás után sem találta meg a 25.h6! Bd2 26.h7 Bxe2+ 27.Kg1 Vd4+ 28.Kh2 Bxg2+ 29.Fxg2 Vg7 30.Bd1 Vxh7+ 31.Kg1 Vh4 32.Vxa7 változatot.

25...Bd2+ 26.Kg1??

Nyikita Vityjugovnak volt kicsivel több ideje, ennek ellenére fatális hibát vétett. 26.Fe2 Bxe2+ 27.Hxe2 Vxh1 28.Hg3 Vd1 29.Vc3 folytatásban még harcolhatott volna.

26...He3 27.Vg5

27...Vxf1+ 28.Kh2 Vxf3 és világos feladta


 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Antalyában két rangadót is játszottak a csapat-világbajnokság első fordulójában. A rajtlistát vezető orosz válogatott a címvédő örmény csapattal mérkőzött meg. A csata négy döntetlennel ért véget, a 2-2-es végeredménynek az Antalyában nagy exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezette orosz együttes örülhetett. Az ukrán négyes minimális győzelmet aratott az amerikaiak felett. A németek, az azeriek és a kínaiak kezdtek még nyeréssel.

 

Antalyában nagy rangadóval, az orosz-örmény derbivel kezdődött meg a csapat-világbajnokság, Az éltáblán a világranglista második és harmadik helyezettje, Levon Aronjan és az exvilágbajnok Vlagyikmir Kramnyik csapott össze, ők ketten a jövő évi világbajnok-jelölti versenyen a legnagyobb esélyesnek számítanak, hogy kiharcolják a világbajnoki kihívói jogot. Az örmény sakkozó számára Kramnyik kellemetlen ellenfél, ezt jól mutatja a a statisztika, az exvilágbajnok 7-3-ra vezet 18 döntetlen mellett.

 

A címvédő, a háromszoros olimpiai bajnok örmény együttes és az orosz válogatott egymás elleni eredményei 2006-tól kezdve így alakultak:

2006 Torino sakkolimpia: Oroszország – Örményország 2 – 2

2007 Kréta csapat Európa-bajnokság: Örményország – Oroszország 1,5 – 2,5

2008 Drezda sakkolimpia: Örményország – Oroszország 2,5 – 1,5

2009 Újvidék csapat Európa-bajnokság: Örményország – Oroszország 1,5 – 2,5

2010 Bursa csapat-világbajnokság: Oroszország – Örményország 2 – 2

2010 Hanti-Manszijszk sakkolimpia: Örményország – Oroszország 1,5 – 2,5

2011 Ningbo csapat-világbajnokság: Örményország – Oroszország 2 – 2

2011 Porto Carras csapat Európa-bajnokság: nem játszottak együtt

2012 Isztambul sakkolimpia: Oroszország – Örményország 2 - 2

2013 Varsó csapat Európa-bajnokság: Oroszország – Örményország 1,5 – 2,5

 

Antalyában a presztízscsata 2-2-vel végződött. Vlagyimir Kramnyik és Levon Aronjan összecsapása a Botvinnik-változatban élvezetes küzdelemben lett remi. Szergej Movszeszjan ellen Szergej Karjakin csak nehézségek árán harcolta ki a pontosztozkodást. Alekszandr Griscsuk kis előnyét nem tudta győzelemig fokozni. A párharc az örmények javára dőlhetett volna el a negyedik táblán, de Gabriel Szargiszjan nyertnek ítélhető állásban elnézett egy kettős fenyegetést létrehozó vezérlépést.

Értékes győzelemmel rajtolt az ukrán válogatott. Vaszilij Ivancsuk ellen Hikaru Nakamura megszenvedett a fél pontért, Gata Kamsky vezérgyalog megnyitása „zátonyra” futott, Anton Korobov szép nyeréssel debütált a válogatottban. A kiegyenlítés esélye Varuzhan Akobian kezében volt, nyerőesélyes állását remire rontotta.

A két évvel ezelőtti kontinensbajnok német csapat csak minimális arányban győzött, bombameglepetés Arkadij Naiditsch veresége, a trükközés náluk nem vált be.

A holland-kínai találkozón egy parti dőlt el a két évvel ezelőtti vb-n ezüstérmes csapat javára, az azeriek a házigazdák négyesét győzték le.

 

Az első forduló eredményei:

Németország – Egyiptom 2,5 – 1,5

Igor Henkin (2612) – Mahamed Ezat (2454)  döntetlen

Georg Meier (2623) – Khaled Abdel Razik (2450) 1 - 0

Arkadij Naiditsch (2727) – Samy Shoker (2500)  0 - 1

David Baramidze (2614) – Bassem Amin (2652)  1 - 0

 

Törökország – Azerbajdzsán 1,5 – 2,5

Alekszander Ipatov (2630) – Rauf Mamedov (2647)  döntetlen

Dragan Solak (2618) – Eltaj Safarli (2653)  döntetlen

Mustafa Yilmaz (2577) – Nidjat Mamedov (2616)  0 - 1

Baris Esen (2565) – Vasif Durarbayli (2559)  döntetlen

 

Hollandia – Kína  1,5 – 2,5

Anish Giri (2732) – Ding Liren (2711)  döntetlen

Loek van Wely (2678) – Wang Yue (2723)  döntetlen

Szergej Tivjakov (2663) – Bu Xiangzhi (2683)  0 - 1

Ivan Szokolov (2625) – Yu Yangyi (2668)  döntetlen

 

Ukrajna – Egyesült Államok 2,5 – 1,5

Vaszilij Ivancsuk (2731) – Hikaru Nakamura (2786)  döntetlen

Anton Korobov (2713) – Gata Kamsky (2721)  1 - 0

Alekszander Mojszejenko (2709) – Alekszander Oniscsenko (2672)  döntetlen

Jurij Krivorucsko (2701) – Varuzhan Akobian (2625)  döntetlen

 

Oroszország – Örményország  2 - 2

Vlagyimir Kramnyik (2793) – Levon Aronjan (2801)  döntetlen

Szergej Karjakin (2756) – Szergej Movszeszjan (2700)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2785) – Vlagyimir Akopjan (2681)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2721) – Gabriel Szargiszjan (2676)  döntetlen

 

A 2. forduló párosítása:

Egyiptom – Örményország

Egyesült Államok – Oroszország

Kína – Ukrajna

Azerbajdzsán – Hollandia

Németország - Törökország

 

Kramnyik,V (2793) - Aronjan,L (2801)
Félszláv védelem [D44]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.Fg5 dxc4 6.e4 b5 7.e5 h6 8.Fh4 g5 9.Hxg5 hxg5 10.Fxg5 Fe7

Az örmény nagymester kis meglepetéssel szolgált, az oly sokszor látott 10...Hbd7 11.exf6 (11.g3 Fb7 12.Fg2 Vb6 13.exf6 0-0-0) 11...Fb7 12.g3 c5 13.d5 Vb6 14.Fg2 0-0-0 fővari helyett a ritkább folytatásra szavazott.

11.exf6 Fxf6 12.Fxf6 Vxf6 13.g3

A tavalyi Tal-emlékversenyen Vlagyimir Kramnyik a [13.a4 Bh4 14.axb5 Bxd4 15.Vf3 Vxf3 16.gxf3 Fb7 17.Bg1 változatban csatázott Alekszandr Morozeviccsel, előnyösebb állását nem tudta győzelemig fokozni.

13...Fb7 14.Fg2 Ha6 15.He4 Ve7 16.0-0 0-0-0 17.h4

Az exvilágbajnok tért el az 1984-ben játszott Kaszparov-Szmiszlov világbajnok-jelölti párharcban látott 17.a4 Kb8 18.Vd2 b4 19.Bac1 f5 folytatástól.

17...c5 18.a4 Bxd4 19.Ve2 b4 20.Bfd1 Fd5 21.Bac1

Számításba jött a 21.Hg5 Be8 22.Bxd4 cxd4 23.Fxd5 exd5 24.Vg4+ f5 25.Vxd4 folytatás.

21...Bxd1+ 22.Bxd1 Bd8 23.Bc1 Vb7 24.Bxc4 Vc6 25.h5 f5

26.Hxc5 Fxc4 27.Vxc4 Vxc5 28.Vxe6+ Kc7 29.Vxa6 Bd1+! 30.Kh2

30...f4 31.Vb7+ Kd8 32.Va8+ Ke7 33.Ve4+ Kd8 34.Va8+ Ke7 35.Ve4+ Kd8 36.Vxf4 Vxh5+ 37.Fh3 Vc5 38.a5 Bd5 39.Vf6+ Ke8 40.Ve6+ Kf8 41.Vf6+ Ke8 42.Fg4 Vd4 43.Ve6+ Kf8 44.Vh6+ Ke7 45.Ve6+ Kf8 46.Kg2 Bd6 47.Vc8+ Kg7 48.Vc7+ Kf8 49.Vc8+ Kg7 és döntetlen

 

Szargiszjan,G (2676) - Nepomnjacsij,J (2721)
Grünfeld védelem [D71]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.Va4 Hfd7 6.Vc2 dxc4 7.Hf3 Fg7 8.0-0 Hb6 9.Bd1 Ha6 10.a3 0-0 11.h3 Fd7 12.Hc3 Vc8 13.Kh2 c5 14.d5 Hc7 15.e4 e6 16.d6 Hb5 17.Hxb5 Fxb5 18.a4 Fc6 19.a5 Hd7 20.Vxc4 b5 21.Ve2 a6 22.e5 Vb7 23.Ff4 Bae8 24.He1 Fxg2 25.Hxg2 f6 26.exf6 Fxf6 27.Bac1 Va8 28.b3 Fd4 29.b4 c4?

Jan Nepomnjacsij vesztőt húzott.

 

30.Bxd4 e5 31.Be4 exf4

32.Be7 Hf6 33.Hxf4 Bxe7 34.dxe7 Be8 35.Ve6+ Kg7

36.Ve5?

Szargiszjan elnézte ellenfele lépését a kettős fenyegetéssel. 36.Be1 Va7 37.Kg1 h6 38.Vd6 után Jan Nepomnjacsij aligha menthette volna meg a partit.

36...Va7 37.He6+ Kf7 38.Hd8+ Kg7 39.He6+ Kf7 40.Hg5+ Kg7 41.He6+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Antalyában november 25. és december 5. között rendezik meg a IX. csapat-világbajnokságot, tíz válogatott körmérkőzéses viadalát. Címvédőként az örmények játszanak, a rajtlistát az orosz együttes vezeti. A ma esti sorsoláson derül csak ki a végleges táblasorrend, de biztosra vehetjük, hogy az örményeknél Levon Aronjan, az oroszoknál Vlagyimir Kramnyik, az amerikainál Hikaru Nakamura lesz az éltáblás. A világbajnokság honlapja: http://wctc2013.tsf.org.tr.

 

A sakkolimpia mellett a csapat-világbajnokságot kíséri a legnagyobb érdeklődés, hiszen 10 csapat körmérkőzéses lebonyolításban vívja meg a csatáját. Antalyában öt éremesélyes együttessel számolhatunk, a rajtlistát vezető orosz válogatottnak elsősorban az örmény, az ukrán az amerikai és a kínai csapatokkal kell megküzdenie a remélt aranyéremért.  Egyiptom ötöse is okozhat meglepetést, Afrika bajnokával szemben az éremesélyes gárdák a „gólarányukat” is szeretnék javítani.  

 

A részvételre jogosult válogatottak:

Örményország (címvédő)

Oroszország, Ukrajna és Hollandia (az Isztambulban megrendezett olimpiáról)

Németország (a 2011-es Európa-bajnokság győztese)

Egyesült Államok (kontinensbajnok)

Kína (kontinensbajnok)

Egyiptom (kontinensbajnok)

Törökország (rendező ország)

Azerbajdzsán (a FIDE elnöki szabadkártyával játszik)

 

A háromszoros olimpiai bajnok címvédő örmény válogatott a legerősebb összeállításában szerepel a világranglistán második Levon Aronjannal az éltáblán. A viadal előtt az orosz válogatott szakvezetője, Jevgenyij Barejev meglehetősen kritikus hangot ütött meg. Elégedetlenségét fejezte ki, hogy a különböző csapatversenyeken hiába vezették a rajtlistát, csak a bursai vb-n tudott nyerni együttesük. Az Eb-n nem kis szerencsével csípték el a harmadik helyet. Az Eb-n botladozó együttesből Alekszandr Griscsuk játszik, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a világbajnokjelölt Szergej Karjakin is csatasorba áll.

Az ukránoknál Vaszilij Ivancsuk a „vezérevezős”, Ruszlan Ponomarjovot és Pavel Eljanovot azonban nélkülözik. Az amerikai válogatottban Hikaru Nakamura és Gata Kamsky az éltáblákon. Az isztambuli sakkolimpián ők fosztották meg Kramnyikékat a biztosnak látszó aanyéremtől. Meglepetésre a „szabadkártyás” azerieknél hiányzik Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov. A kínai együttes Wang Hao nélkül szerepel. Tizenhét nagymester játszik a különböző csapatokban a + 2700 Élő-pontos elitből.

 

Az összeállítások:

Oroszország (2769): Vlagyimir Kramnyik 2793, Alekszandr Griscsuk 2785, Szergej Karjakin 2756, Nyikita Vityjugov 2741, Jan Nepomnjacsij 2721

Ukrajna (2718): Vaszilij Ivancsuk 2731, Alekszander Arescsenko 2720, Anton Korobov 2713, Alekszander Mojszejenko 2709, Jurij Krivorucsko 2701

Örményország (2715):  Levon Aronjan  2801, Szergej Movszeszjan 2700, Vlagyimir Akopjan 2681, Gabriel Szargiszjan 2676, Tigran L. Petroszjan 2660

Egyesült Államok (2701):  Hikaru Nakamura 2786, Gata Kamsky  2721, Alekszander Oniscsuk 2672, Varuzhan Akobian 2625, Ray Robson 2613

Kína (2700): Wang Yue 2725, Ding Liren 2711,Bu Xiangzhi 2683, Li Chao 2679, Yu Yangyi 2668

Hollandia (2680): Anish Giri 2732, Loek van Wely 2678, Szergej Tivjakov 2663, Erwin L’Ami 2648, Ivan Szokolov 2625

Németország (2644):  Arkadij Naiditsch 2727, Georg Meier 2623, David Baramidze 2614, Igor Henkin 2612, Daniel Fridman 2600

Azerbajdzsán (2631): Eltaj Safarli 2653, Rauf Mamedov 2647, Nidjat Mamedov 2616, Gadir Guszejnov 2607, Vasif Durarbayli 2559

Törökország  (2598): Alekszander Ipatov 2630, Dragan Solak 2618, Yilmaz Mustafa 2577, Baris Esen 2565, Emre Can 2519

Egyiptom (2514): Bassem Amin 2652, Samy Shoker 2500, Mohamed Ezat 2454, Khaled Abdel Razik 2450, Ibrahim Hasan Labib 2411

 

A kilenc fordulós, négytáblás körversenyen az olimpiai pontszámítást alkalmazzák, a győzelemért 2, a győzelemért 1 pont jár. A játékidő 90-90 perc az eső negyven lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még lépésenként 30-30 másodperc extraidő. Egyenlő meccspont esetén a táblapontok döntenek, a harmadik kritérium az egymás elleni eredmény, végül az ún. berlini pontszámítás, a táblák súlyozott pontszáma. A megnyitót és a sorsolást november 25-én tartják meg, helyi idő szerint 19 órakor. November 26. és 30. között öt fordulóra kerül sor, majd a pihenőnap után december 2. és 5. között  lesz a befejező négy játéknap. Az utolsó fordulót helyi idő szerint 10 órakor rendezik meg, a többi játéknapon 15 órakor kezdődnek a játszmák.

 

A csapat-világbajnokságok története

Az eddigi győztesek:

1985 Szovjetunió

1989 Szovjetunió

1993 Egyesült Államok

1997 Oroszország

2001 Ukrajna

2005 Oroszország

2010 Oroszország

2011 Örményország

 

1985-ben ezüstérmes volt csapatunk, négy év múlva negyedikek, 2001-ben és 2011-ben ötödikként végzett válogatottunk.

A világbajnokságok történetében Luzern, az 1982-es sakkolimpia városa négyszer volt házigazdája a 2011-ig négyévente megrendezésre került viadalnak. Az elsőt 1985-ben rendezték meg, akkor 10 csapat részvételével, hat táblán folytak a küzdelmek. Garri  Kaszparov nélkül felálló szovjet válogatott győzött, három ponttal előzte meg a Portisch Lajos vezette együttesünket. Az aranyérmes szovjet csapatban Karpov, Juszupov, Vaganjan, Szokolov, Beljavszkij, Szmiszlov, Csernyin és Polugajevszkij szerepelt. Nálunk Portisch Lajos (5,5/9), Ribli Zoltán (6,5/9), Sax Gyula(6/8), Pintér József (6/9), Adorján András (2,5/4), Faragó Iván (3/6), Csom István (4,5/7) és Grószpéter Attila (05/2) volt tagja az ezüstérmes gárdának. Harmadik helyen az angolok hatosa végzett. A világbajnokság ötödik fordulójában sakkozóink visszavágtak a Szalonikiben, 1984-ben megrendezett olimpián a szovjet csapattól elszenvedett csúfos, a magyar sakkozás történetében példátlan 4-0-s vereségért. Öt döntetlen mellett Pintér József Beljavszkij elleni nyerésével biztosította a 3,5-2,5 arányú csapatgyőzelmet.

1989-ben ismét a szovjet válogatott győzött, öt(!) ponttal előzte meg az ezüstérmes jugoszláv csapatot. Ekkor már csak négy táblán folytak a csatározások, Karpov, Beljavszkij, Elveszt, Vaganjan, Ivancsuk (6,5 pontot szerzett a 7 partiból), Gurevics alkotta az aranyérmes együttest. Harmadikok ismét az angolok. Portisch Lajos és Ribli Zoltán nélkül felálló válogatottunknak nem volt esélye éremszerzésre. A negyedik helyen végzett csapatunk Sax Gyula (3/7), Adorján András (3/8), Grószpéter Attila (4/6), Horváth József (3,5/6), Lukács Péter (1,5/4), Tolnai Tibor (3,5/5) összeállításban szerepelt.

A következő két világbajnokságra nem kvalifikálta magát csapatunk.1993-ban komoly fiaskó érte a Vlagyimir Kramnyik vezette orosz válogatottat, csak harmadikok lettek. Az aranyérmes amerikai csapatban Kamsky, Yermolinszkij, Gulko, Kajdanov, Benjamin és Christiansen játszott. Az ezüstérmes ukránoknál Ivancsuk villogott az első táblán, 8 partijából 6 pontot gyűjtött. Egy évvel korábban a manilai olimpián tartalékként bemutatkozott és 9 játszmából 8,5 pontot szerzett  Kramnyiknak nem ment a játék, csak 3 pontja lett 7 partiból.

1997-ben nagy csatában, fej-fej melletti szoros küzdelemben, félpontos előnnyel győzött az orosz csapat. Barejev, Szvidler, Halifman, Rublevszkij, Drejev, Zvjagincsev összeállításban vágott vissza a négy évvel korábbi kudarcért, a második helyen a címvédő amerikaiak végeztek,  a bronzérmet az örmények szerezték meg.

 

Jerevánban ukrán győzelem született

Örményország fővárosa, Jereván volt a házigazdája 2001-ben az V. sakkcsapat-világbajnokságnak. Drámai küzdelemben, az utolsó fordulóban a nagy rangadót félpontos hátrányban kezdő Ukrajna négyese Ruszlan Ponomarjov győzelmével diadalmaskodott a címvédő orosz csapattal szemben,  és lett világbajnok. Az ukrán együttes megőrizte veretlenségét, és a hajrában két riválisa elleni nyeréssel megérdemelten hódította el a büszke címet.

A váratlan fordulatok, előre nehezen megjósolható eredmények versenye ismét bizonyította, hogy a legjobbak is hibázhatnak, az Élő-pontszámok nem döntik el egy-egy játszma sorsát. A címvédő orosz válogatott a világbajnokság előtt többször is változtatott csapatösszeállításán, végül Alekszandr Morozevics és Jevgenyij Barejev nélküli orosz csapat sebezhetőnek bizonyult,  és a három „K”, Garri Kaszparov, Vlagyimir Kramnyik és Anatolij Karpov sem játszott. Egy kilenc csapat részvételével megrendezett versenyen végzetes lehet egyetlen kisiklás is.

Balszerencsés volt tartalékos válogatottunk sorsolása. A címvédő orosz csapattal kezdett együttesünk, és 3-1-es vereséget szenvedett. Négy remivel 2-2 lett a németek elleni meccs, majd váratlan 2,5-1,5-ös vereség a kubai sakkozóktól. Üzbegisztánnal 2-2-re végzett csapatunk, majd az ukránok is minimális arányban legyőzték válogatottunkat. A szabadnapunk után hármas győzelmi széria következett. Irán ellen 3,5-0,5-re, Macedóniával szemben 2,5-1,5-re nyert együttesünk, majd az utolsó játéknapon az aranyéremre is pályázó örményeket 2,5-1,5-re győzték le.

 

A világbajnokság végeredménye:

1. Ukrajna 21,5 pont (Ivancsuk 3,5/6, Ponomarjov 5,5/7, Baklan 3/6, Ejngorn 4/5, Romanisin 3/5 Malahatko 2,5/3)

2. Oroszország 21 (Szvidler, Drejev, Griscsuk, Rublevszkij, Szakajev, Motiljev)

3. Örményország 20 (Akopjan, Vaganjan, Lputjan, Aszrian, Anasztazian, Minaszian),

4. Németország 18,5

5. Magyarország 16,5 (Lékó Péter 3/7, Gyimesi Zoltán 4,5/7, Ruck Róbert 4/7, Varga Zoltán 2,5/5, Ács Péter 2,5/6)

6. Üzbegisztán 15,5

7. Kuba 14,5

8. Macedónia 9,5

9. Irán 7

 

Az orosz válogatott Beer Shevában valamennyi ellenfelét legyőzte

Az izraeli Beer Shevában 2005-ben megrendezett vb-n az orosz válogatott valamennyi ellenfelét legyőzve lett első. Az aranyérem sorsa az utolsó fordulóban dőlt el. Négy éve az orosz csapat az ukránokkal szemben elvesztette a sorsdöntő meccset, Beer Shevában nem hibáztak. A kínaiak keze megremegett, a jóval esélyesebb, rutinosabb orosz nagymesterek sorban nyertek. Meglepő, hogy a világbajnok együttes öt mérkőzést is csak 2,5-1,5-re tudott megnyerni. A négy kulcsemberük – Szvidler, Griscsuk, Morozevics és Barejev – csak egyetlen partit vesztett, Drejev és Rublevszkij kis híján elrontotta örömüket.

A kínai válogatott ezüstérme óriási meglepetés, a játszmák menete nem mindig igazolta eredményességüket, de a hajráig megőrizték hidegvérüket. Az örmények jó indulás után kissé könnyen adták meg magukat, láthatóan csak a bronzérem megszerzésére koncentráltak. Ezt meglepő módon szinte gond nélkül érték el, ehhez a címvédő ukrán válogatott nyújtott hathatós támogatást, három meccset is vesztettek. Mélyen a várakozás alatt szerepelt az izraeli együttes, hazai pályán ötször is kikaptak.

A VI. csapat-világbajnokság végeredménye:

1. Oroszország 22 pont (Peter Szvidler 5/7, Alekszandr Griscsuk 4,5/7, Alekszej Drejev 1/3, Alekszandr Morozevics 5,5/7, Jevgenyij Barejev 5,5/7, Szergej Rublevszkij 0,5/2)

2. Kína férfi válogatott 21,5 (Bu Xiangzhi 5/8, Zhang Pengxiang 3,5/6, Ni Hua 5/8, Zhang Zhong 5/7, Zhou Jianchao 2/2, Liang Chong 1/1)

3. Örményország 18,5 (Aronjan 5/8, Akopjan 4/7, Aszrjan 4,5/7, Vaganjan 0,5/2, Lputjan 2/3, Anasztazian 2,5/5)

4. Ukrajna 17,5

5. Egyesült Államok 16,5

6. Izrael 14,5

7. Grúzia 13,5

8. Kuba 13

9. Kína női válogatott 7

 

Bursában az orosz válogatott megvédte elsőségét

A túlzsúfolt versenynaptár miatt a 2009-re tervezett vb-t  2010. január 5. és 13. között a törökországi Bursában rendezték meg. Meglepetésre az utolsó pillanatban visszalépett a négy évvel ezelőtti vb ezüstérmes kínai együttes, a beugró indiai gárda is jó nevekből állt, bár hiányzott világbajnokuk, Viswanathan Anand. Az első helyre rangsorolt orosz csapat 2005 és 2009 között csak a vb-n és a 2007-es krétai Eb-n tudta érvényesíteni a papírformát. 2006-ban és 2008-ban a sakkolimpiát az örmények nyerték, 2009-ben az Eb-n az azeri válogatott elhalászta az aranyérmet Morozevicsék orra elől.

A világbajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, a címvédő orosz válogatott végül a jól ismert taktikával nyert Izrael ellen 3-1-re, világossal győzelemre vezették partijaikat, míg sötéttel tartották az egyensúlyt. A görögök elleni botlás után többet nem hibáztak, riválisaik közül csak az örményekkel remiztek.

Nakamura és Oniscsuk vállukon vitték az amerikai csapatot, Kamsky nélkül is remek eredményt értek el. Az azeriek pedig tálcán kínálták a lehetőséget a Kína lemondása után meghívott indiai együttesnek a bronzérem megszerzésének lehetőségét. Az esélyt magabiztos győzelemmel használták ki.

Az újvidéki Európa-bajnokságon is érem nélkül maradt a kétszeres olimpiai bajnok örmény válogatott, Bursában sem sikerült a dobogós helyezés elérése. A rajtnál az azeriektől elszenvedett vereség után még visszakapaszkodtak, de a görögökkel szembeni vesztés már végzetes volt. A szabadkártyás görögök várakozás felett szerepeltek. A drezdai sakkolimpián ezüstérmes izraeli együttes öt meccset is elvesztett.

A világbajnokság végeredménye:

1.Oroszország (Alekszandr Griscsuk 4,5/7, Dmitrij Jakovenko 3,5/5, Alekszandr Morozevics 2/6, Jevgenyij Tomasevszkij 3,5/5, Vlagyimir Malahov 5/7, Nyikita Vitjugov 5,6/6) 15 meccspont, 24 pont

2. Egyesült Államok (Hikaru Nakamura 6/8, Alekszander Oniscsuk 6,5/9, Yuri Shulman 2,5/6, Akobian 4,5/7, Robert L Hess 1/2, Ray Robson 1/2) 13, 21,5

3. India (Krishnan Sasikiran 5,5/9, Pentala Harikrishna 4/8, Surya Ganguly 5/7, Geetha Gopal 3/5, Arun Prasad 2,5/5, B Adhiban 1/2) 13, 21

4. Azerbajdzsán (Vugar Gasimov 2,5/7, Tejmur Radzsabov 5/7, Gadir Guszejnov 1,5/4, Sahriyar Mamedgyarov  8/9, Rauf Mamedov 3/6, Nidjat Mamedov 2/4) 12, 22

5. Örményország (Levon Aronjan 6/9, Vlagyimir Akopjan 6/9, Gabriel Szargiszjan 3/6, Arman Pashikjan 3,5/6, Tigran L Petroszjan 2,5/6, Tigran Kotanjan) 12, 20,5

6. Görögország 8, 18

7. Izrael 7, 17

8. Brazília 4, 12,5

9. Egyiptom 3, 12

10. Törökország  3, 11,5

A világbajnokság tanulságaként megállapíthattuk, hogy még jobban kiegyenlítődtek az erőviszonyok, csak egészséges kockázatvállalással, nagy küzdőkedvvel lehetett játszmát nyerni. Meglepő, hogy a rangadók, az orosz, amerikai, azeri és örmény nagy négyes egymás elleni találkozói közül  csak az orosz-örmény és az amerikai-azeri végződött döntetlennel.

Ningbóban az örmények veretlenül nyerték meg a VIII. csapat-világbajnokságot

Válogatottunk a Hanti-Manszijszk-i sakkolimpián elért negyedik helyezésével harcolta ki a részvételi jogot. 2001 óta először vehettünk ismét részt a rangos csapatversenyen, a körmérkőzéses lebonyolításnak köszönhetően nagymestereink a világ legjobbjaival mérkőzhettek meg. India elleni 2-2-vel rajtolt Lékó Péter vezette csapatunk, a második fordulóban az oroszoktól 3-1-re kikaptunk. A harmadik körben 2,5-1,5-ös nagyszerű győzelmet aratott az azeriekkel szemben. A negyedik játéknapon szenzációs siker született, Lékóék az ukránokat győzték le 2,5-1,5-re. Izrael 3,5-0,5-ös legyőzése már a mesterhármast jelentette! A hatodik fordulóban 2-2-öt ért az amerikai négyessel szemben. Balszerencsés vereség az örményektől 2,5-1,5-re, majd Egyiptomot 3-1-re verték.

A kínai kikötővárosban a csapat-világbajnokságok történetének legizgalmasabb utolsó fordulóját játszották. Válogatottunknak nagy esélye volt, ha a második helyen álló kínai csapattal szemben megnyeri a sorsdöntő csatát, akkor teljesülhet a titkon remélt bravúr, a dobogós helyezés.

A forduló előtti matematikai számítások alapján három válogatott lehetett volna még aranyérmes, öt csapat küzdhetett a dobogós helyezésekért. Az esélylatolgatásoknál egyszerűnek tűnt a képlet a címvédő oroszok számára, nyernie kell India ellen, és a többi meccs eredményének függvénye, hogy ez milyen színű érmet jelent számukra, vagy esetleg érem nélkül térhetnek haza. A kétszeres olimpiai bajnok örmény gárda 2-2-vel világbajnok, de vereségük akár kínai elsőséget is jelenthetett volna…  

A meccsünkön jól alakultak a partik. Yu Yangyi nem elégedett meg a lépésismétléses remivel, Balogh Csaba állása reményteljes lett, vezetést szerzett. Az éltáblán Lékó Péter lépésismétléssel remizett, Almási Zoltán  taktikai elnézéssel döntő anyagi hátrányba került. Polgár Juditnak nem volt ellenszere Li Chao vezérének és huszárjának összjátékával szemben.

Amire senki nem számított, az orosz csapat vereséget szenvedett Indiától, az ukránoké lett a bronzérem, és a címvédő, első helyre rangsorolt orosz együttes csak a negyedik helyen végzett. Az örmények négy remivel világbajnoki címet szereztek.

A világbajnokság végeredménye:

1.Örményország (Levon Aronjan 5/8, Szergej Movszeszjan 6/9, Vlagyimir Akopjan 6/9, Gabriel Szargiszjan 4,5/9, Robert Hovszeszjan 1/1) 14 meccspont, 22,5 pont

2. Kína (Wang Hao 6/9, Wang Yue 7/9, Li Chao 5/8, Ding Liren 2,5/4, Yu Yangyi 2/6) 13, 22,5

3. Ukrajna (Vaszilij Ivancsuk 5/9, Pavel Eljanov 3/7, Zahar Efimenko 4/8, Alekszander Mojszejenko 6/8, Alekszander Arescsenko 1,5/4) 12, 19,5

4. Oroszország (Szergej Karjakin 2/6, Alekszandr Griscsuk 5,5/8, Jan Nepomnjacsij 6/9, Peter Szvidler 3,5/7, Nyikita Vitjugov 4/6) 10, 21

5. Magyarország (Lékó Péter 5,5/9, Almási Zoltán 3,5/9, Polgár Judit 5/9, Balogh Csaba 5/8, Erdős Viktor 0,5/1) 10, 19,5

6. Egyesült Államok 10, 18,5

7. Azerbajdzsán 9, 19

8. India 7, 17

9. Izrael 5, 13

10. Egyiptom 0, 9

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Sakkolimpia Tromsø, Világranglista, Csapatbajnokság, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Női Európa-bajnokság 2016, Riga Női Európa-bajnokság 2017, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Csapat Európa-bajnokság 2013, Férfi Európa-bajnokság 2012, Wijk aan Zee 2012, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, Tal-emlékverseny, 42. sakkolimpia Baku, 51. Capablanca emlékverseny, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Gibraltár, Női csapat-világbajnokság 2013, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Aeroflot 2012, Csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, St. Louis USA ch 2017, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VII. Tal-emlékverseny, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Grand Chess Tour 2016 London, Férfi sakkbajnokság, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Női világbajnokság, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Mitropa Kupa, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 60. női bajnokság, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, 61. Női bajnokság Hévíz, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, Ningbo csapat-világbajnokság, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix 2017 Moszkva, Grand Prix-verseny Chengdu, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Csapatbajnokság 2016/17, 32. Mitropa-kupa Meissen, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Klubcsapatok Európa-kupája, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, Grand Prix Ankara, Szeged Női bajnokság, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Orosz csapatbajnokság 2012, 62. férfi bajnokság, SportAccord Peking, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, Szaratov Lékó Péter, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, Orosz csapatbajnokság 2013, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, Európa-bajnokság 2016, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, X. Tal-emlékverseny Moszkva, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, Női világbajnoki döntő, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 35. Mitropa-kupa Prága, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Rapport Richard, 42. sakkolimpia Baku, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Sencsen 2017, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Grand Prix 2017 Rapport, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Grand Prix Kazany, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, V. Grand Slam-döntő, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Chess.com Man sziget 2017, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, 33. Mitropa-kupa, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, 40. sakkolimpia Isztambul, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Sharjah Masters 2017 Gledura, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Mitropa-kupa 2014, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Aeroflot 2013, ACP Tbiliszi, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, Malmő Lékó Péter, Csapatbajnokság 2012/13, A 2012-es év krónikája, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Csapatbajnokság 2014/15, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Grand Chess Tour 2016 Leuven, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Rapid-világbajnokság Asztana, Rapport Richárd, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix-verseny Chengdu, Malmő Lékó Péter, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Világbajnoki ciklus, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Grand Prix 2017, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, A 2013-as esztendő krónikája, Lékó Péter, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog