Gibraltáron az orosz Nyikita Vityjugov elsőségével fejeződött be a Tradewise Sakkfesztivál mestercsoportja. Vityjugov négyes holtversenyben végzett az élen a francia Maxime Vachier-Lagrave, az indiai Chanda Sandipan és a címvédő angol Nigel Short társaságában. Az első helyet eldöntő rájátszáson az orosz sakkozó először indiai riválisát győzte le, majd Nigel Short is megadásra kényszerült. Heten gyűjtöttek fél ponttal kevesebbet, a kínai Zhao Xue lett a legeredményesebb női sakkozó. Hoang Thanh Trang  a negyedik pontcsoportban végzett 6,5 ponttal, Rudolf Anna 5,5-tel fejezte be szereplését.

Meglepő fordulatok, nagy hibák jellemezték az éltáblán Nyikita Vityjugov és Maxime Vachier-Lagrave partiját. A játszma végül örökös sakkal lett remi. Meglepetésre a vietnami Le Quang Liem világossal kapott ki az indiai Chapan Sandipantol, remizett a címvédő Nigel Short a cseh David Navarával, így négyen értek el 8 pontot.

Az első hely sorsát rájátszás döntötte el. Két-kétjátszmás páros meccsekre került sor, partinként 10-10 perc és lépésenként 5-5 másodperc gondolkodási idővel. A várakozásnak megfelelően Nyikita Vityjugov legyőzte Chanda Sandipant, a második játszmában meg is kegyelmezett ellenfelének. A másik ágon a címvédő Nigel Short nem kis meglepetésre megadásra kényszerítette a rapid műfajban kontinensbajnok Maxime Vachier-Lagravet. A döntőt Vityjugov kezdhette világossal és nagy kapkodásban is remek technikával érvényesítette anyagi előnyét, 104 lépésben nyert. A második összecsapás 69 lépés után lett döntetlen. Nyikita Vityjugov megérdemelten győzött, veretlenül harcolta végig a tíz fordulót, 20 ezer fontos díjat vehetett át. Holtversenyes társai 12-12 ezer fontot kaptak.

A női első díjat a kínai Zhao Xue nyerte, nagyszerű eredményének méltó jutalma volt a 12 ezer font. Az utolsó fordulóban a rajtlistán első, háromszoros olimpiai bajnok ukrán Vaszilij Ivancsukkal osztozott meg a ponton. A kínai nagymesternő fél ponttal előzte meg a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovát, a kétszeres olimpiai bajnoknő Valentyina Gunyinát és a szlovén Anna Muzicsukot, akik 5.500 fonttal lettek gazdagabbak. Hoang Thanh Trang a negyedik pontcsoportban többek között holtversenyben végzett Nana Dzagnidzével, Maria Muzicsukkal és Pia Cramlinggal.

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 7,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 7,5) döntetlen

David Navara (cseh, 2710, 7) – Nigel Short (angol, 2690, 7,5)  döntetlen

Zhao Xue (kínai, 2554, 7) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 7) döntetlen

Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 7) – Michael Adams (angol, 2725, 7)  döntetlen

Le Quang Liem (vietnami, 2705, 7) – Chanda Sandipan (indiai, 2590, 7) 0 - 1

Gata Kamsky (amerikai, 2740, 6,5) – Jose Ibarra Jerez (spanyol, 2538, 6,5)  1 - 0

Ruben Felgaer (argentin, 2557, 6,5) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 6,5) döntetlen

Pia Cramling (svéd, 2518, 6,5) – Yu Yangyi (kínai, 2688, 6,5) 0 - 1

Stephen Gordon (angol, 2533, 6,5) – Daniel Fridman (német, 2667, 6,5)  0 - 1

Gawain Jones (angol, 2632, 6,5) – Joseph Gallagher (svájci, 2499, 6,5)  döntetlen

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 6,5) – Grigorij Oparin (orosz, 2478, 6,5) 1 - 0

Alekszej Shirov (lett, 2708, 6) – Mohammed Al-Sayed (katari, 2507, 6) 1 - 0

Emil Szutovszkij (izraeli, 2684, 6) – Ju Wenjun (kínai, 2505, 6)

Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 6) – Valentyina Gunyina (orosz, 2490, 6)  0 - 1

Anna Muzicsuk (szlovén, 2582, 6) – Ralf Akesson (svéd, 2441, 6)  1 - 0

Elisabeth Paehtz (német, 2482, 6) – Reinier Vazquez Igarza (spanyol, 2565, 6) döntetlen

Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 6) – Nana Dzagnidze (grúz, 2555, 6)  döntetlen

Rudolf Anna (magyar, 2312, 4,5) – Jorgen Karlsson (svéd, 2165, 4,5) 1 – 0

 

Az első helyet eldöntő rájátszás:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711) – Nigel Short (angol, 2690) 0,5 – 1,5

(Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711) – Nigel Short (angol, 2690) 0 – 1)

Nigel Short– Maxime Vachier-Lagrave döntetlen)

 

Chanda Sandipan (indiai, 2590) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2694) 0,5 – 1,5

(Chanda Sandipan – Nyikita Vityjugov 0 – 1

Nyikita Vityjugov – Chanda Sandipan döntetlen)

 

Nyikita Vityjugov (orosz, 2694) – Nigel Short (angol, 2690)  1,5 – 0,5

(Nyikita Vityjugov – Nigel Short  1 – 0

Nigel Short – Nyikita Vityjugov döntetlen)

 

A 11. Tradewise mesterverseny végeredménye:

1. Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 2830, + 17,7) 8 pont

2. Nigel Short (angol, 2690, 2730, + 7) 8

3-4. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 2777, + 10,2) és Chanda Sandipan (indiai, 2590, 2762, + 22,7) 8

5-11. David Navara (cseh, 2710, 2742, + 5,2), Gata Kamsky (amerikai, 2740, 2730, + 1,2), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 2726, - 1,4), Yu Yangyi (kínai, 2688, 2726, + 5,9), Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 2698, + 13,1), Daniel Fridman (német, 2667, 2653, - 0,2) és Zhao Xue (kínai, 2554, 2621, + 10,8) 7,5

12-24. Michael Adams (angol, 2725, 2760, + 4,6), Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 2752, + 13,2), Le Quang Liem (vietnami, 2705, 2726, + 4,3), Gawain Jones (angol, 2632, 2678, + 4,3), Ruben Felgaer (argentin, 2557, 2635, + 12,1), Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 2622, - 10,2), Alekszej Shirov (lett, 2708, 2614, - 9,1), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2516, 2611, + 13,8), Valentyina Gunyina (orosz, 2490, 2593, + 15,4), Anna Muzicsuk (szlovén, 2582, 2589, + 2,5), Joseph Gallagher (svájci, 2499, 2538, + 7,9), Mateusz Bartel (lengyel, 2629, 2521, - 10,5) és Stefan Kuipers (holland, 2431, 2384, - 1,4) 7

25-47. Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 2631, - 0,8), Grigorij Oparin (orosz, 2478, 2592, + 17,8), Nana Dzagnidze (grúz, 2555, 2572, + 3,8), Dariusz Swiercz (lengyel, 2627, 2571, - 4,8),… Maria Muzicsuk (ukrán, 2471, 2516, + 7,8), Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 2512, + 7,3), Pia Cramling (svéd, 2518, 2509, + 1,8), Elisabet Paehtz (német, 2482, 2504, + 4,9), Dronavalli Harika (indiai, 2514, 2475, - 3),… 6,5

97. Rudolf Anna (magyar, 2312, 2218, - 16,5)

 

Vityjugov,N (2694) - Vachier-Lagrave,M (2713)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 e6 4.e4 d5 5.e5 Hh5 6.f4?! Vh4+ 7.g3 Hxg3 8.Hf3 Vh5 9.hxg3 Vxh1 10.Hc3 h5?! 11.Fe3 h4 12.gxh4 c6 13.Kd2

 

13...Bxh4 14.Hxh4 Vxh4 15.Vf3 Fd7 16.Fd3 Ha6 17.Bh1 Vd8 18.a3 dxc4 19.Fxc4 Va5

 

 

20.Bh7 0-0-0 21.Bxf7 Hc7 22.Kc2 b5 23.Fb3 b4 24.axb4 Fxb4 25.He4 Hd5 26.Fd2?! Fxd2 27.Hxd2 Bh8 28.Hf1? Ve1 29.Fxd5 exd5

 

30.Bxd7 Kxd7 31.Vg4+ Kc7 32.Vxg6 Vf2+?

A francia nagymester nyerésre játszhatott volna a 32...Kb6 33.Vd3 Vf2+ 34.Kb3 Vxf4 35.He3 Ve4 változatban.

33.Hd2 Bh2?

Örökös sakkot engedélyezett.

34.Vd6+ Kb7 35.Vb4+ Kc8 36.Vf8+ és döntetlen

 

Le Quang Liem (2705) - Sandipan,C (2590)
Szláv védelem [D12]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.d4 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fe4 7.f3 Fg6 8.Vb3 Vc7 9.Fd2 Hbd7 10.Bc1 Fe7 11.g3 Hh5 12.cxd5 Fxh4 13.gxh4 exd5 14.Kd1 0-0 15.Fe1?

Mi szólt  a 15.Hxd5 Vd8 16.Hc3 b6 17.Vc4 c5 18.Fe2 változat ellen?

15...Bfe8 16.Ff2 Vd6 17.Hb1 c5 18.Hd2? cxd4 19.exd4 Hb6 20.Bc3 Be7 21.Va3 Vf6 22.Vb4

 

 

22...Hf4 23.a4 Bd8 24.b3 a6 25.Bg1 Bde8 26.Bg5 Hd7 27.Kc1 h6 28.Bg1 He2+ 29.Fxe2 Bxe2 30.Vxb7 Bxf2

Azonnal nyert a 30...Vf4 31.Bd1 Bxf2 32.Vxd7 (32.Vc7 Vxd4) 32...Be1 folytatás.

31.Vxd7 Bee2 32.Bd1 Vxd4 33.Vc8+ Kh7 34.Vc5

 

34...Vxd2+ 35.Bxd2 Bxd2 36.h5 Ff5 37.Ve3 Ba2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltár Tradewise Sakkfesztivál mestercsoportjában az utolsó forduló előtt az orosz Nyikita Vityjugov, a francia Vachier-Lagrave és az angol Nigel Short félpontos előnnyel vezet a hetes üldözőboly előtt. Short és Vityjugov egymással játszva remizett, Vachier-Lagrave az amerikai Gata Kamskyt bonyolult csatában győzte le. A női különdíjakért folyó versenyben a kínai Zhao Xue vezet, az utolsó játéknapon az ukrán Vaszilij Ivancsukkal mérkőzik meg. Kettős győzelmet arattak nagymesternőink, Hoang Thanh Trang 6, Rudolf Anna 4,5 pontot gyűjtött eddig.

 

Az utolsó fordulóra maradt a döntés az esztendő egyik legjelentősebb nyílt tornáján. A versenykiírás szerint holtverseny esetén az első hely sorsát rájátszás dönti el. Az angol Nigel Short és az orosz Nyikita Vityjugov partiját az óvatosság jellemezte, a második pontcsoportban sorban eldőltek a játszmák. A francia Maxime Vachier-Lagrave mesterhármassal tört előre, bonyolult csatában diadalmaskodott  az amerikai Gata Kamsky ellen. A kínai Yu Yangyi a bástyavégjátékban rosszul mérte fel esélyeit. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk a nők külön versenyében jó helyezésre esélyes szlovén Anna Muzicsukot győzte le. Az indiai Chand Sandipan a lett színekben játszó Alekszej Shirovot kényszerítette megadásra. Értékes győzelmet aratott a kínai Zhao Xue, és vezeti a női versenyt, riválisai sorban vereséget szenvedtek. Hoang Thanh Trang újabb nyeréssel sokat javított pozícióján, a grúzok olimpiai bajnoknőjével, Nana Dzagnidzével szembeni csatával zárja szereplését, Rudolf Anna ötven százalékra jött fel.

 

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

Nigel Short (angol, 2690, 7) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 7)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 6,5) – Gata Kamsky (amerikai, 2740, 6,5) 1 - 0

Yu Yangyi (kínai, 2688, 6,5) – David Navara (cseh, 2710, 6)  0 - 1

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 6) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2582, 6) 1 - 0

Michael Adams (angol, 2725, 6) – Jan Ehlvest (amerikai, 2603, 6)  1 - 0

Chanda Sandipan (indiai, 2590, 6) – Alekszej Shirov (lett, 2708, 6)  1 - 0

Reinier Vazquez Igarza (spanyol, 2565, 6) – Le Quang Liem (vietnami, 2705, 6) 0 - 1

Daniel Fridman (német, 2667, 6) – Ruben Felgaer (argentin, 2557, 6)  döntetlen

Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 6) – Zhao Xue (kínai, 2554, 6)  0 - 1

Nana Dzagnidze (grúz, 2555, 6) – Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 6)  0 - 1

Jose Ibarra Jose (spanyol, 2538, 6) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 6)  döntetlen

Grigorij Oparin (orosz, 2478, 6) – Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 5,5)  döntetlen

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 5,5) – Viktorija Cmilyte (litván, 2515, 5,5)  1 - 0

Dronavalli Harika (indiai, 2514, 5,5) – Gawain Jones (angol, 2632, 5,5)  0 - 1

Ju Wenjun (kínai, 2505, 5,5) – Mateusz Bartel (lengyel, 2629, 5,5)  döntetlen

Joseph Gallagher (svájci, 2499, 5,5) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2627, 5,5) 1 - 0

Olga Dolzsikova (norvég, 2239, 5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 5)  0 - 1

Dietmar Gieritz (német, 2112, 3,5) – Rudolf Anna (magyar, 2312, 3,5)  0 - 1

 

Az élcsoport állása:

1-3. Nyikita Vityjugov, Maxime Vachier-Lagrave és Nigel Short 7,5 pont

4-10. Le Quang Liem, Michael Adams, David Navara, Kiril Georgijev, Vaszilij Ivancsuk, Chanda Sandipan és Zhao Xue 7

11-22. Gata Kamsky, Yu Yangyi, Gawain Jones, Ivan Salgado Lopez, Grigorij Oparin, Radoslaw Wojtaszek, Ruben Felgaer, Daniel Fridman, Jose Ibarra Jerez, Stephen Gordon, Pia Cramling és Josepgh Gallagher 6,5

23-48. Eduardo Ituzziraga, Vladiszla Tkacsijev, Jan Ehlvest, Mohammed Al-Sayed, Antoaneta Sztefanova, Nana Dzagnidze, Anna Muzicsuk, Artur Jakubiec,… Hoang Thang Trang, … 6

124. Rudolf Anna 4,5

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 7,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 7,5)

David Navara (cseh, 2710, 7) – Nigel Short (angol, 2690, 7,5)

Zhao Xue (kínai, 2554, 7) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 7)

Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 7) – Michael Adams (angol, 2725, 7)

Le Quang Liem (vietnami, 2705, 7) – Chanda Sandipan (indiai, 2590, 7)

Gata Kamsky (amerikai, 2740, 6,5) – Jose Ibarra Jerez (spanyol, 2538, 6,5)

Ruben Felgaer (argentin, 2557, 6,5) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 6,5)

Pia Cramling (svéd, 2518, 6,5) – Yu Yangyi (kínai, 2688, 6,5)

Stephen Gordon (angol, 2533, 6,5) – Daniel Fridman (német, 2667, 6,5)

Gawain Jones (angol, 2632, 6,5) – Joseph Gallagher (svájci, 2499, 6,5)

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 6,5) – Grigorij Oparin (orosz, 2478, 6,5)

Alekszej Shirov (lett, 2708, 6) – Mohammed Al-Sayed (katari, 2507, 6)

Emil Szutovszkij (izraeli, 2684, 6) – Ju Wenjun (kínai, 2505, 6)

Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 6) – Valentyina Gunyina (orosz, 2490, 6)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2582, 6) – Ralf Akesson (svéd, 2441, 6)

Elisabeth Paehtz (német, 2482, 6) – Reinier Vazquez Igarza (spanyol, 2565, 6)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 6) – Nana Dzagnidze (grúz, 2555, 6)

Rudolf Anna (magyar, 2312, 4,5) – Jorgen Karlsson (svéd, 2165, 4,5)

 

Short,N (2690) - Vityjugov,N (2694)
Szláv védelem [D17]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.Hh4 Fc8 7.e3 e6 8.Fxc4 c5 9.0-0 cxd4 10.exd4 Fe7 11.Hf3 Hc6 12.Ff4 0-0 13.Be1 Fd7 14.d5 exd5 15.Hxd5 Hxd5 16.Fxd5 Fe6 17.Fxe6 fxe6 18.g3 Vd5 19.Vxd5 exd5 20.Bad1 Bad8 21.Kg2 Bd7 22.Be2 h6 23.Bed2 Bfd8 24.He5 Hxe5 25.Fxe5 Kf7 26.Fd4 b6 27.f4 Bc8 28.Kf3 Fb4 29.Bd3 Bc2 30.h3 g6 31.g4 Ke6 32.Be3+ Kf7 33.Be2 Bdc7 34.Bd3 Bxe2 35.Kxe2 Bc2+ 36.Kf3 Bh2 37.Kg3 Bc2 38.Fh8 Ke6 39.Be3+ és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2711) - Kamsky,G (2740)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 a6 5.e3 g6 6.Fe2 Fg7 7.0-0 0-0 8.Fd2 e6 9.He5 Hbd7 10.Bc1 Hxe5 11.dxe5 Hd7 12.f4 f6 13.exf6 Hxf6 14.Kh1 Be8 15.g4 b5 16.g5 Hd7 17.b3 Fb7 18.Ff3 Vb6 19.e4

 

19...dxe4?!

Az amerikai nagymester fölöslegesen nyitotta az állást, a 19...d4 20.He2 c5 21.Hg3 Bf8 változatban kedvezőbben állhatott volna.

20.Hxe4 c5 21.Ve1 b4 22.Bd1 Bad8 23.Fg2 Bf8 24.Vg3 Fd4 25.Bde1 Bf7 26.Hf2 Bdf8 27.Hg4 Fg7 28.Fxb7 Vxb7+ 29.Vg2 Vxg2+ 30.Kxg2 e5

 

31.Be4 exf4 32.Fxf4 a5 33.Kg3 a4 34.Bd1 axb3 35.axb3 Ba8 36.Bd5 Ba3 37.Be3 h5 38.gxh6 Fd4 39.Bf3 Hf8 40.Bd8 Kh7

 

41.Fe3 Bxf3+ 42.Kxf3 Fxe3 43.Kxe3 He6 44.Bd7+ Kg8 45.h4 Bxb3+ 46.Ke4 Bh3 47.Ke5 Hd4 48.Hf6+ Kf8  

 

 

49.h5 Be3+ 50.Kd5 és sötét feladta

 

Yu Yangyi (2688) - Navara,D (2710)

 

35...f5 36.Ke3 g5 37.g3

Döntetlenhez vezetett a 37.fxg5 hxg5 38.g4 Ba4 39.gxf5 exf5 40.Bg1 f4+ 41.Ke2 Ba2 42.Bxg5 Bxb2 43.e6 Bxc2+ 44.Kf1 Bc8 45.e7 Be8 46.Be5 e3 47.Ke2 Kg7 48.Be4 b5 49.h4 Kf7 50.Bxf4+ Kxe7 51.Kxe3 Ke6 folytatás.

37...Kg7 38.c4?! Kg6 39.h3 b6 40.g4

 

40...Ba4 41.gxf5+ exf5 42.fxg5 hxg5 43.h4 gxh4 44.Kf4

 

 

44...Bxc4 45.Bg1+ Kf7 46.Kxf5 e3 47.e6+ Ke7 48.Be1 h3 49.Bxe3 Bh4 50.Be1 h2 51.Bh1

 

51...b5 52.Ke5 Bh5+ 53.Kd4 Kxe6 54.Kc3 Bh4 55.Kb3 Kd5 56.Ka3 Kc4 57.Bc1+ Kd3 58.Bh1 Ke2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltár Tradewise Sakkfesztivál mestercsoportjában a hetedik forduló után az orosz Nyikita Vityjugov félpontos előnnyel vezet. A játéknapon a bolgár Kiril Georgijevet győzte le. A rangadó, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a vietnami Le Quang Liem partija csak 14 lépésig tartott, mindkét nagymester szigorú figyelmeztetésben részesült, hogy a 30 lépéses szabályt be kell tartaniuk. Hoang Thanh Trang vereséget szenvedett a lengyel Radoslaw Wojtaszektől, Rudolf Anna argentin ellenféllel osztozott meg a ponton, Hoangnak 4, Rudolfnak 3 pontja van.

Nagy érdeklődéssel vártuk a játéknap rangadóját, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a vietnami Le Quang Liem partiját. A remélt nagy küzdelem helyett azonban 14 lépéses remi született, és a nagymesterek villámgyorsan elhagyták a verseny helyszínét, a bírók pedig későn eszméltek. A versenykiírás szankciókat helyezett kilátásba, amennyiben a békekötés 30 lépés előtt történik meg, büntetésül akár mindkét felet vesztesnek nyilváníthatják. A viadalon szerényebb képességű sakkozókat már figyelmeztettek a szabályra, és új parti lejátszására kötelezték őket a kettős vesztés helyett. A tavalyi Európa-bajnokságon többek között Sahriyar Mamedgyarovot sújtották játszmavesztéssel korai döntetlen miatt.

 

A rendezők a hotelben megtalálták a két „bűnöst”, hosszas egyeztetés után a szupernagymesterek csak figyelmeztetésben részesültek, és minden forduló előtt fokozottan felhívják majd a résztvevők figyelmét a szabályzatra.

A gyors remi egyik haszonélvezője az orosz Nyikita Vityjugov volt, aki holtversenyes társára, a bolgár Kiril Georgijevre mért vereséget és félpontos előnnyel vezeti a mezőnyt. A nyolcadik fordulóban sorsdöntő is lehet játszmája az amerikai Gata Kamskyval szemben. A címvédő angol Nigel Short „külső körön” felzárkózott. Tizennégyen a harmadik pontcsoportban, a női nagymesternők közül a kínai Zhao Xue is 5,5 pontos. Hoang Thanh Trang az indiai világbajnok Viswanathan Anand lengyel szekundánsától, Radoslaw Wojtaszektől szenvedett vereséget, Rudolf Anna ismét csak remizett szerény Élő-pontszámú ellenféllel.

 

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 5,5) – Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 5,5) 1 - 0

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 5) – Le Quang Liem (vietnami, 2705, 5,5) döntetlen

Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 5) – Gata Kamsky (amerikai, 2740, 5) 0 - 1

Michael Adams (angol, 2725, 5) – Valdiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 5) döntetlen

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 5) – David Navara (cseh, 2710, 5) döntetlen

Gawain Jones (angol, 2632, 5) – Alekszej Shirov (lett, 2708, 5) döntetlen

Nigel Short (angol, 2690, 5) – David Larino Nieto (spanyol, 2497, 5)  1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 4,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2516, 4,5)  1 - 0

Yu Yangyi (kínai, 2688, 4,5) – Viktorija Cmilyte (litván, 2515, 4,5)  1 - 0

Daniel Fridman (német, 2667, 4,5) – Ju Wenjun (kínai, 2505, 4,5) 1 - 0

Alberto David (olasz, 2599, 4,5) – Grigorij Oparin (orosz, 2478, 4,5)  0 - 1

Chanda Sandipan (indiai, 2590, 4,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2482, 4,5)  1 - 0

Mohammed Al-Sayed (katari, 2507, 4,5) – Ruben Felgaer (argentin, 2557, 4,5) döntetlen

Joseph Gallagher (svájci, 2499, 4,5) – Zhao Xue (kínai, 2554, 4,5) 0 - 1

Valentyina Gunyina (orosz, 2490, 4,5) – Artur Juszupov (német, 2611, 4,5 döntetlen

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 4) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 4) 1 - 0

Fernando Novoa (argentin, 2017, 3) – Rudolf Anna (magyar, 2312, 2,5) döntetlen

 

Az élcsoport állása:

1.Nyikita Vityjugov 6,5 pont

2-4. Le Quang Liem, Gata Kamsky és Nigel Short 6

5-18. Michael Adams, Gawain Jones, Vaszilij Ivancsuk, David Navara, Vladiszlav Tkacsijev, Kiril Georgijev, Yu Yangyi, Maxime Vachier-Lagrave, Ivan Salgado Lopez, Chanda Sandipan, Alekszej Shirov, Daniel Fridman, Grigorij Oparin és Zhao Xue 5,5

19-35. Eduardo Ituzziraga, Jan Ehlvest, Mohammed Al-Sayed, Radoslaw Wojtaszek, Nana Dzagnidze, Ruben Felgaer, Maria Muzicsuk, Valenytina Gunyina, Anna Muzicsuk,… 5

72. Hoang Thanh Trang 4

154. Rudolf Anna 3

 

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:

Gata Kamsky (amerikai, 2740, 6) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 6,5)

Le Quang Liem (vietnami, 2705, 6) – Nigel Short (angol, 2690, 6)

Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 5,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 5,5)

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 5,5) – Michael Adams (angol, 2725, 5,5)

Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 5,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 5,5)

David Navara (cseh, 2710, 5,5) – Chanda Sandipan (indiai, 2590, 5,5)

Alekszej Shirov (spanyol, 2708, 5,5) – Grigorij Oparin (orosz, 2478, 5,5)

Gawain Jones (angol, 2632, 5,5) – Yu Yangyi (kínai, 2688, 5,5)

Zhao Xue (kínai, 2554, 5,5) – Daniel Fridman (német, 2667, 5,5)

Pia Cramling (svéd, 2518, 5) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 5)

Mohammed Al-Sayed (katari, 2507, 5) – Eduardo Itarruziga (venezuelai, 2650, 5)

Jan Ehlvest (amerikai, 2603, 5) – David Larino Nieto (spanyol 2497, 5)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2582, 5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2490, 5)

Maria Muzicsuk (ukrán, 2471, 5) – Renier Vazquez Igarza (spanyol, 2565, 5)

Ruben Felgaer (argentin, 2557, 5) – Sachdev Tania (indiai, 2403, 5)

Aziz Nezad Husein (katari, 2394, 5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2555, 5)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 4) – Eric De Haan (holland, 2303, 4)

Rudolf Anna (magyar, 2312, 3) – Wolfgang Linhart (német, 2130, 3)

 

Vityjugov,N (2694) - Georgijev,K (2643)
Nimzoindiai védelem [E20]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 c5 5.g3 cxd4 6.Hxd4 0-0 7.Fg2 d5 8.cxd5 Hxd5 9.Vb3 Vb6 10.Fxd5 exd5 11.Fe3 Hc6

A London Chess Classic 2011 szuperversenyen Vlagyimir Kramnyik a 11...Fxc3+ 12.Vxc3 Va6 13.Vd3 Vxd3 14.exd3 Fd7 15.Kd2 Hc6 16.Hxc6 Fxc6 17.Fd4 változatot játszotta meg Magnus Carlsen ellen, világos minimális előnnyel játszhatta az állást.

12.Hxc6 Vxc6

 

 

13.Vxb4 d4 14.f3 dxe3 15.0-0 Fe6 16.Bfd1 Bad8 17.Va5 b6 18.Vxa7 Bd2 19.Bxd2 exd2 20.Ve7 Fxa2 21.Ve3 Be8 22.Vxd2

Az orosz nagymester gyalogelőnyével kényelmesen játszhatott.

22...Vc5+ 23.Kg2 Fc4 24.He4 Ve7 25.Vd6 Vb7 26.Be1 h6 27.Kf2 Fd5 28.Hc3 Fc4 29.Ba1 Bc8 30.g4 Be8 31.h4 b5 32.b4 Vc8 33.Ba7 Bd8 34.Vb6 Be8 35.Vd6 Bd8 36.Ve7 Bd2 37.Ve4 Bd8 38.Ve5 Vc6 39.Bc7 Vb6+ 40.Kg2 Va6 41.Bc5 Va3

 

42.Hxb5

Vityjugov tetszését nem nyerte el a 42.Ve7 Va8 43.Hxb5 Fxb5 44.Bxb5 Be8 45.Vc7 Bxe2+ 46.Kg3 Va2 47.Ba5 Vb1 48.Vc8+ Kh7 49.Vf5+ Vxf5 50.Bxf5 Bb2 bástyavégjáték.

42...Vxb4 43.Ve7 Bf8 44.Hd4 Fd5 45.e3 Vb2+ 46.Kg3 Vb8+ 47.Vc7 Vxc7+ 48.Bxc7 Bd8 49.Kf4 g6

 

 

50.h5 gxh5 51.gxh5 Fa2 52.Hf5 Kh7 53.Bc6 Fe6 54.Hd4 Fh3 55.Kg3 Fc8 56.Bc7 Kg7 57.Hc6 Be8 58.Kf4 Fh3 59.e4 Ba8 60.Kg3 Fe6 61.Hd4 Ba6 62.Kf4 Fh3 63.Bc5 Ba4 64.Bd5 Ba6 65.Ke5 Ba8 66.Kf4 Ba6 67.Bd8 Ba5

 

68.e5 Ba6 69.Kg3 Fe6 70.Bd6 Fc8

 

71.Hf5+ Kh7 72.He7 Fb7 73.Bd7 Bb6 74.e6 Bb3 75.exf7 Bxf3+ 76.Kg4 Kg7 77.Bxb7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny hatodik játéknapján a vietnami Le Quang Liem és az orosz Nyikita Vityjugov megosztozott a ponton. A bolgár Kiril Georgijev elrontotta esélyes pozícióját Yu Yangyi ellen, de az időkontroll előtti utolsó lépésével a 18 éves kínai nagymester vesztőt húzott. Georgijev hármas holtversenyben az élre került, az 5,5 ponttal vezető triót tizennégyen üldözik félpontos hátránnyal. Hoang Thanh Trang győzött, 4 pontja van.

 

A holtversenyben vezető vietnami Le Quang Liem és az orosz Nyikita Vityjugov küzdelme 86 lépésben ért véget döntetlennel. A vietnami nagymester nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét, a bástya és a huszár a bástya elleni végjátékban Vityjugov pontosan védekezett. Különböző színű futók miatt lett remi Vladiszlav Tkacsijev és Vaszilij Ivancsuk párharca. Gawain Jones megharcolt a fél pontért az esélyesebb David Navara ellen. A kínai Yu Yangyi már-már „megúszta” a középjátékban oly gyanús állását, amikor az időkontrollnál óriási hibázott, a bolgár Kirill Georgijev felzárkózott a vezető duóhoz.

Hoang Thanh Trang megszerezte negyedik győzelmét, Rudolf Anna nem bírt jóval gyengébb Élő-pontszámú szerb ellenfelével. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova értékes fél pontot szerzett a német bajnok Daniel Fridmantól.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Le Quang Liem (vietnam, 2705, 5) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 5)  döntetlen

Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 4,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 4,5)  döntetlen

David Navara (cseh, 2710, 4,5) – Gawain Jones (angol, 2632, 4,5) döntetlen

Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 4,5) – Yu Yangyi (kínai, 2688, 4,5)  1 - 0

Gata Kamsky (amerikai, 2740, 4) – Kaido Kulaots (észt, 2587, 4)  1 - 0

Nana Dzagnidze (grúz, 2555, 4) – Michael Adams (angol, 2725, 4)  0 - 1

Ruben Felgaer (argentin, 2557, 4) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 4) döntetlen

Pia Cramling (svéd, 2518, 4) – Alekszej Shirov (spanyol, 2708, 4)  0 - 1

Artur Jakubiec (lengyel, 2518, 4) – Nigel Short (angol, 2690, 4)  0 - 1

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 251, 4) – Daniel Fridman (német, 2667, 4)  döntetlen

Meelis Kanep (észt, 2512, 4) – Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 4)  0 - 1

David Larino Nieto (spanyol, 2497, 4) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2627, 4)  döntetlen

Anna Zatonskih (amerikai, 2491, 4) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 4)  0 - 1

Grigorij Oparin (orosz, 2478, 4) – Chanda Sandipan (indiai, 2590, 4)  döntetlen

Hoang Thanh Tran (magyar, 2469, 3) – Wilson Palencia (kolumbiai, 2282,3)  1 - 0

Rudolf Anna (magyar, 2312, 2) – Milan Kandic (szerb, 2090, 2) döntetlen

 

Az élcsoport állása:

1-3. Le Quang Liem, Nyikita Vityjugov és Kiril Georgijev 5,5 pont

4-14. Michael Adams, David Navara, Eduardo Iturrizaga, Gawain Jones, Vaszilij Ivancsuk, Gata Kamsky, Vladiszlav Tkacsijev, Ivan Salgado Lopez, Alekszej Shirov,  Nigel Short és David Larino Nieto 5

15- 35. Yu Yangyi, Maxime Vachier-Lagrave, Antoaneta Sztefanova, Chanda Sandipan, Mohammed Al-Sayed, Ruben Felgaer, Jose Ibarra Jerez, Grigorij Oparin, Valentyina Gunyina, Alberto David, Anna Muizicsuk, Elisabeth Paehtz, Viktorija Cmilyte, … 4,5

47. Hoang Thanh Trang 4

155. Rudolf Anna 2,5

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 5,5) – Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 5,5)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 5) – Le Quang Liem (vietnami, 2705, 5,5)

Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 5) – Gata Kamsky (amerikai, 2740, 5)

Michael Adams (angol, 2725, 5) – Valdiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 5)

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 5) – David Navara (cseh, 2710, 5)

Gawain Jone (angol, 2632, 5) – Alekszej Shirov (lett, 2708, 5)

Nigel Short (angol, 2690, 5) – David Larino Nieto (spanyol, 2497, 5)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 4,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2516, 4,5)

Yu Yangyi (kínai, 2688, 4,5) – Viktorija Cmilyte (liván, 2515, 4,5)

Daniel Fridman (német, 2667, 4,5) – Ju Wenjun (kínai, 2505, 4,5)

Alberto David (olasz, 2599, 4,5) – Grigorij Oparin (orosz, 2478, 4,5)

Chanda Sandipan (indiai, 2590, 4,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2482, 4,5)

Mohammed Al-Sayed (katari, 2507, 4,5) – Ruben Felgaer (argentin, 2557, 4,5)

Joseph Gallagher (svájci, 2499, 4,5) – Zhao Xue (kínai, 2554, 4,5)

Valentyina Gunyina (orosz, 2490, 4,5) – Artur Juszupov (német, 2611, 4,5

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 4) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 4)

Fernando Novoa (argentin, 2017, 3) – Rudolf Anna (magyar, 2312, 2,5)

 

Georgiev,K (2643) - Yu,Yangyi (2688)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 c5 6.d5 exd5 7.Hg5 h6 8.Hh3 Vc8 9.cxd5 d6 10.Hc3 Fe7 11.0-0 0-0 12.f4 a6 13.e4 Hbd7 14.Be1 Vb8 15.Hf2 Be8 16.Fe3 b5 17.a3 a5 18.a4 b4 19.Hb5 Ff8 20.Vc2 Fa6 21.Ff1 h5 22.Bad1 g6 23.b3 Fg7 24.Fc1

Számításba jött a 24.e5 dxe5 25.f5 gxf5 26.Vxf5 folytatás.

24...Hg4? 25.Hxg4 hxg4 26.Fb2

A bolgár nagymester másodszor is elmulasztotta a direkt akciót a 26.e5 dxe5 27.f5 e4 28.fxg6 fxg6 29.d6 Fb7 30.Fg2 változatban.

26...Vb6 27.Kh1 Be7

 

28.e5 dxe5 29.d6 Bee8 30.Hc7 Fxf1 31.Bxf1 Vc6+ 32.Kg1 exf4 33.Fxg7 Kxg7 34.Bxf4 f5 35.Vb2+ Kf7 36.Bff1?

Kiengedte az előnyt.

36...He5 37.Hxa8 Hf3+ 38.Bxf3 Vxf3 39.Vd2 Bxa8 40.Be1 Bd8??

A kontrollnál húzott Yu Yangyi vesztőt. 40...Be8 41.d7 Bxe1+ 42.Vxe1 Va8 43.Ve5 Vd8 44.Vd6 c4 45.bxc4 b3 46.c5 b2 47.Vd5+ Kf8 remi lett volna.

 

 

41.Vh6! Be8 42.Vh7+ Kf6 43.Ve7+ Bxe7 44.dxe7 és sötét feladta

 

Dzagnidze,N (2555) - Adams,M (2725)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 c5 6.d5 exd5 7.Hh4 g6 8.Hc3 Fg7 9.0-0 d6 10.Fg5 Vd7 11.cxd5 h6 12.Fd2 b5 13.a3 0-0 14.e4 Ha6 15.Vb3 Hc7 16.Bfe1 a5 17.Va2 Bfe8 18.a4 b4 19.Hd1 Be7 20.f4? Bae8 21.Hf2

 

21...Hfxd5!

A taktikai csapást a világos tisztek közötti harmónia hiánya tette lehetővé.

22.exd5 Be2 23.Bxe2 Bxe2 24.Bd1 Fd4 25.Fe1 Ve8 26.Hf3 Ve3 27.Vb1 Bxb2 28.Vc1 Vxc1 29.Bxc1 Fe3 30.Bd1

 

30...c4 31.He5 dxe5 32.d6 Fxg2 33.f5 Fb7 34.d7 Fg5 35.d8V+ Fxd8 36.Bxd8+ Kg7 37.Bd7 Bb1 38.Kf1 c3 39.f6+ Kxf6 40.Hg4+ Kg5 41.Hxe5 c2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron, a Tredewise nyílt verseny ötödik fordulója után a vietnami Le Quang Liem és az orosz Nyikita Vityjugov vezet hibátlan teljesítménnyel. Nyolcan, köztük a két évvel ezelőtt tornagyőztes, a rajtlistán első ukrán Vaszilij Ivancsuk gyűjtött fél ponttal kevesebbet. Hoang Thanh Trang 3, Rudolf Anna 2 pontos a 246 fős mezőnyben.

Félidejéhez érkezett a Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny. Öt forduló után a svájci rendszerű tornákon korábban is nagyon sikeres vietnami Le Quang Liem és az orosz Nyikita Vityjugov hibátlan teljesítménnyel vezet. Le többek között már győzött a Moszkva Open tornán és két éve az Aeroflot-viadal megnyerésével elnyerte a dortmundi szuperversenyre szóló meghívót is. Az első fordulóban váratlanul csak remiző ukrán Vaszilij Ivancsuk ismét nyert, az amerikai Gata Kamsky azonban csak remizett. A kínai Yu Yangyi kombinatív sakkját érthetően elismerés övezi.

Hoang Thanh Trangnak nem volt szerencséje a párosítással, sötéttel a lett Alekszej Shirovtól kapott ki. Kedvezőbb Élő-pontokkal a riválisok könnyebb ellenfeleket kaptak, jó napot zártak. A bolgár Antoaneta Sztefanova, a grúz Nana Dzagnidze, a svéd Pia Cramling, az amerikai Anna Zatonskih és a német Elisabeth Paehtz is 4 pontos. „Jutalmul” a hatodik fordulóban szupernagymesterekkel játszhatnak.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 4) – Le Quang Liem (vietnami, 2705, 4) 0 - 1

Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 4) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2627, 4) 1 - 0

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 3,5) – Jan Ehlveszt (amerikai, 2603, 3,5) 1 - 0

Chanda Sandipan (indiai, 2590, 3,5) – Gata Kamsky (amerikai, 2740, 3,5) döntetlen

Michael Adams (angol, 2725, 3,5) – Ruben Falgaer (argentin, 2557, 3,5) döntetlen

Jose Ibarra Carlos (spanyol, 3,5, 2538) – David Navara (cseh, 2710, 3,5) 0 - 1

Yu Yangyi (kínai, 2688, 3,5) – Stephen Gordon (angol, 2533, 3,5) 1 - 0

Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 3,5) – Ismael Teran Alvarez (spanyol, 2399, 3,5) 1 - 0

Mahammed Al-Sayed (katari, 2507, 3,5) – Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 3,5) 0 - 1

Salome Melia (grúz, 2403, 3,5) – Gawain Jones (angol, 2632, 3,5) 0 - 1

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 3) – Artur Jakubiec (lengyel, 2518, 3,5) döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 3) – Raj Tischbierek (német, 2472, 3) 1 - 0

Alekszej Shirov (lett, 2708, 3) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 3) 1 - 0

Edward Lee Kai Jie (szingapúri, 2164, 2) – Rudolf Anna (magyar, 2302, 2) 1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1-2.Le Quang Liem és Nyikita Vityjugov 5 pont

3-8. Yu Yangyi, David Navara, Vaszilij Ivancsuk, Gawain Jones, Kiril Georgijev és Vladiszlav Tkacsijev 4,5

9-30. Michael Adams, Dariusz Swiercz, Eduardo Iturrizaga, Maxime Vachier-Lagrave, Antoaneta Sztefanova, Gata Kamsky, Chana Sandipna, Ivan Salgado Lopez, Kaido Kulaots, Artur Jakubiec, Nana Dzagnidze, Daniel Fridman, Alekszej Shirov,.. 4

61. Hoang Thanh Trang 3

157. Rudolf Anna 2

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Le Quang Liem (vietnam, 2705, 5) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 5)

Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 4,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 4,5)

David Navara (cseh, 2710, 4,5) – Gawain Jones (angol, 2632, 4,5)

Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 4,5) – Yu Yangyi (kínai, 2688, 4,5)

Gata Kamsky (amerikai, 2740, 4) – Kaido Kulaots (észt, 2587, 4)

Nana Dzagnidze (grúz, 2555, 4) – Michael Adams (angol, 2725, 4)

Ruben Felgaer (argentin, 2557, 4) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 4)

Pia Cramling (svéd, 2518, 4) – Alekszej Shirov (spanyol, 2708, 4)

Artur Jakubiec (lengyel, 2518, 4) – Nigel Short (angol, 2690, 4)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 251, 4) – Daniel Fridman (német, 2667, 4)

Meelis Kanep (észt, 2512, 4) – Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 4)

David Larino Nieto (spanyol, 2497, 4) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2627, 4)

Anna Zatonskih (amerikai, 2491, 4) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 4)

Grigorij Oparin (orosz, 2478, 4) – Chanda Sandipan (indiai, 2590, 4)

Hoang Thanh Tran (magyar, 2469, 3) – Wilson Palencia (kolumbiai, 2282,3)

Rudolf Anna (magyar, 2312, 2) – Milan Kandic (szerb, 2090, 2)

 

Iturrizaga,E (2650) – Le Quang Liem (2705)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 Hd7 8.Fd3 dxc4 9.Fxc4 Fd6 10.0-0 Ve7 11.e4 e5 12.d5 Hb6 13.Fb3 0-0 14.h3 Bd8 15.a3 a5 16.Ve2 a4 17.Fa2 Fc5 18.Bfd1 Bd6 19.dxc6 bxc6 20.Bxd6 Fxd6 21.Bc1 Hd7 22.Bd1 Fc7 23.Vc2 Hc5 24.He2 Fb6 25.Hg3 g6 26.Vc3 Fc7 27.Bc1 Ba5 28.h4 Kg7 29.h5 Fd7 30.Fc4 Hb7 31.hxg6 fxg6 32.Bd1 Fe8 33.Fa2 Hd6 34.b4?! axb3 35.Vxb3 Hf7 36.Bd3 Bb5 37.Vc2 Vc5 38.Bc3 Vb6 39.Fxf7?

 

39...Bb2 40.Bb3 Bxc2 41.Bxb6 Fxb6 42.Fxe8 Fxf2+ 43.Kh2 Kf6 44.Hh4 Bc3 45.Hf3 c5 46.a4 c4 47.Fb5 Bc2 48.a5 c3 49.a6 Ba2 és világos feladta

 

Yu Yangyi (2688) - Gordon,S (2533)
Szicíliai védelem [B94]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 Hbd7 7.Ve2 g6 8.0-0-0 e5 9.Hb3 h6 10.Fe3 b5 11.f3 Fb7 12.a3 Bc8 13.Vd2 Vc7 14.Kb1 Fc6 15.Fd3 Hb6 16.Ha5 Fa8

 

 

 

17.Fxb5+! axb5 18.Hxb5 Vb8 19.Hxd6+ Fxd6 20.Vxd6 Ha4 21.Vb4 Vxb4 22.axb4 Bb8 23.Fd2 Hd7 24.Bhe1 Ke7 25.b3 Hab6 26.b5 Hc8 27.Fb4+ Ke6

 

 

28.c4 f5 29.exf5+ gxf5 30.Bd2 Bh7 31.Kb2 h5 32.Bed1 Bb6 33.Ka3 h4 34.h3 e4 35.f4 e3 36.Be1 Hd6 37.Bxe3+ He4 38.Hc6 Kf6 39.Fc3+ Ke6 40.Fa5 Bxc6 41.bxc6 Fxc6 42.b4 Bg7 43.b5 Fb7 44.Fb4 He5 45.Bd4 Bxg2 46.fxe5 Bg3 47.Bb3 f4 48.Fe1 Kxe5 49.Bdd3 Hc5 50.Fxg3 hxg3 51.Bxg3 fxg3 52.Bxg3 Kd4 53.Kb4 Hd3+

 

54.Bxd3+ Kxd3 55.Kc5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron, a Tradewise nyílt tornáján négyen nyerték meg negyedik játszmájukat is. Az éltáblán zajló angol derbin Michael Adams nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul. A női éljátékosok nem bírtak a szupernagymesterekkel. Hoang Thanh Trang győzött, Rudolf Anna remizett a játéknapon.

 

Kevés kivétellel papírforma eredmények születtek a vaiadal negyedik fordulójában. A meglepetések közül kiemelném a lengyel Dariusz Swiercz győzelmét a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. A taktikai bonyodalmakban az izraeli Emil Szutovszkij kikapott a katari Mohammed El-Sayedtől. A női résztvevők közül legmagasabb Élő-pontszámú szlovén Anna Muzicsukot a grúz Salome Melia győzte le. Az angol Michael Adams esélyes állást rontott remire. Nehéz párosításokat kaptak a női éljátékosok.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Gawain Jones (angol, 2632, 3) – Michael Adams (angol, 2725, 3)  döntetlen

Dariusz Swiercz (lengyel, 2627) – Maxime Vachier-Lagarave (francia, 2711, 3)  1 - 0

Le Quang Liem (vietnami, 2705, 3) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 3)  1 - 0

Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 3) – Kaido Kulaots (észt, 2587, 3)  1 – 0

Jan Ehlveszt (amerikai, 2603, 3) – Yu Yangyi (kínai, 2688, 3) döntetlen

Eduardo Iturrizada (venezuelai, 2650, 3) – Nana Dzagnidza (grúz, 2555, 3)  1 - 0

Artur Jakubiec (lengyel, 2518, 3) – Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 3)  döntetlen

Gata Kamsky (amerikai, 2740, 2,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2516, 3)  1 - 0

Viktorja Cmilyte (litván, 2515, 2,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 2,5)  0 - 1

David Navara (cseh, 2710, 2,5) – Dronavalli Harika (indiai, 2514, 2,5)  1 - 0

Emil Szutovszkij (izraeli, 2684, 2,5) – Mohammed Al-Sayed (katari, 2507, 2,5)  0 - 1

David Larino Nieto (2497, 2,5) – Daniel Fridman (német, 2667, 2,5)  döntetlen

Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 2,5) – Maria Muzicsuk (ukrán, 2471, 2,5)  1 - 0

Anna Muzicsuk (szlovén, 2582, 2,5) – Salome Melia (grúz, 2403, 2,5)  0 - 1

Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 2) – Aryan Tari (norvég, 2268, 2)  1 - 0

Rudolf Anna (magyar, 2312, 1,5) – Alistair Compton (Új-zélandi, 2087, 1,5)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

1-4.Le Quang Liem, Nyikita Vityjugov, Dariusz Swiercz és Eduardo Iturrizaga 4 pont

5-21. Michael Adams, Yu Yangyi, Mohammed Al-Sayed, Ismael Teran Alvarez, Gawain Jones, David Navara, Jan Ehlveszt, Gata Kamsky, Vladiszlav Tkacsijev, Kiril Georgijev, Vaszilij Ivancsuk,… 3,5

22-53. Antoaneta Sztefanova, Maxime Vachier-Lagrave, Ivan Salgado Lopez, Radoslaw Wojtaszek, Kaido Kulaots, Grigorij Oparin, Artur Juszupov, Nana Dzagnidze,... Hoang Thanh Trang,… 3

107. Rudolf Anna 2

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 4) – Le Quang Liem (vietnami, 2705, 4)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 4) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2627, 4)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 3,5) – Jan Ehlveszt (amerikai, 2603, 3,5)

Chanda Sandipan (indiai, 2590, 3,5) – Gata Kamsky (amerikai, 2740, 3,5)

Michael Adams (angol, 2725, 3,5) – Ruben Falgaer (argentin, 2557, 3,5)

Jose Ibarra Carlos (spanyol, 3,5, 2538) – David Navara (cseh, 2710, 3,5)

Yu Yangyi (kínai, 2688, 3,5) – Stephen Gordon (angol, 2533, 3,5)

Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 3,5) – Ismael Teran Alvarez (spanyol, 2399, 3,5)

Mahammed Al-Sayed (katari, 2507, 3,5) – Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 3,5)

Salome Melia (grúz, 2403, 3,5) – Gawain Jones (angol, 2632, 3,5)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 3) – Artur Jakubiec (lengyel, 2518, 3,5)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 3) – Raj Tischbierek (német, 2472, 3)

Alekszej ÍShirov (lett, 2708, 3) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 3)

Edward Lee Kai Jie (szingapúri, 2164, 2) – Rudolf Anna (magyar, 2302, 2)

Swiercz,D (2627) - Vachier-Lagrave,M (2713)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fa7 7.Ve2 Hc6 8.Fe3 Fxe3 9.Vxe3 Hf6 10.Hc3 d6 11.0-0-0 e5 12.g3 Fe6 13.f4 b5 14.Kb1 Bb8 15.Fe2 0-0 16.f5 Fxb3 17.axb3 Hd4 18.g4 b4 19.Ha4

 

19...d5 20.exd5 Be8 21.d6 Vxd6 22.g5 Hd5 23.Ve4 Bec8 24.Bhe1! Bxc2

 

25.Ff3! Hc3+ 26.bxc3 Bxc3 27.Vd5 Vc7 28.Hxc3 bxc3 29.Bxd4 exd4 30.g6 d3 31.Vxd3 Bxb3+ 32.Kc1 Bb8 33.Fd5 Va5 34.gxf7+ Kf8 35.Be8+ Bxe8 36.fxe8V+ Kxe8 37.Ve4+ Kd8 38.Kc2 Va3 39.Vh4+ Ke8 40.Fc6+ Kf7 41.Fd5+ Ke8 42.Ve1+ Kd8 43.Ve6 Vb2+ 44.Kd3 Vxh2 45.Vg8+ Kc7 46.Vxg7+ Kd6 47.Fg2 Vh4 48.f6 Ve1 49.Vf8+ Kd7 50.Fh3+ Kc6 51.Vc8+ és sötét feladta

 

Szutovszkij,E (2684) - Al-Sayed Mohammed (2507)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hbd7 7.f4 Vc7 8.Fe2 b5 9.a4 b4 10.Hd5 Hxd5 11.exd5 Fb7 12.Hc6 Fxc6 13.dxc6 Hf6 14.f5 e5 15.fxe6 fxe6 16.Fg4

Világos 16.Fh5+ Kd8 17.0-0 d5 18.Fg5 Fc5+ 19.Kh1 után jobban állhatott volna.

16...Vxc6 17.Fxe6 d5 18.Ff5 Fd6 19.Vd3 0-0 20.0-0-0 b3 21.Fd4 Bab8 22.Kb1 Vxa4 23.cxb3 Bxb3 24.Ve2 Be8 25.Fe6+? Kh8 26.Bhf1 Beb8 27.Vc2 Fa3 28.Kc1

 

28...Vxd4

Kevésbé látványos, de egyszerűbb volt a 28...Vb4 29.Bf2 Bxb2 30.Fxb2 He4 31.Be2 Hc3 folytatás.

29.Bxd4 Fxb2+ 30.Kd1 Fxd4 31.Ff5 a5? 32.Bf3 Fe3 33.Vc7 d4 34.Bg3 B3b7 35.Vxa5 Bb2 36.Vc7 Fh6 37.Fc2 Ba8 38.Bb3 Bxb3 39.Fxb3 d3 40.Ve5? Bc8 41.Ke1 Be8 42.Fe6 d2+ 43.Ke2

 

 

43...Hd7 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron tizenöten rajtoltak mesterhármassal a 11. Tradewise nyílt versenyen. Meglepetések is színesítették a játéknapokat, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az amerikai Gata Kamsky az első fordulóban hullajtott el fél-fél pontot, a címvédő angol Nigel Short második partijában szenvedett csúfos vereséget. A harmadik körben a bolgár exvilágbajnoknő, tavaly a vb-n döntőt játszó Antoaneta Sztefanova a rajtlistán negyedik lengyel Radoslaw Wojzaszeket győzte le. Hoang Thanh Trang 2, Rudolf Anna 1,5 pontot gyűjtött eddig. A tíz fordulós svájci rendszerű viadalon 246-an játszanak, köztük 55 férfi és női nemzetközi nagymester.  

 

Gibraltáron meglepetésekkel kezdődött meg az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenye. Svájci rendszerű tornákon megszoktuk, hogy a „bemelegítő” fordulók a legjobbak számára csak afféle sétagaloppnak számítanak, hozzák a kötelező győzelmeket. A 2011-es viadalon szenzációs eredménnyel győztes, háromszoros olimpiai bajnok, világbajnokjelölt, a rajtlistán első ukrán Vaszilij Ivancsuk világossal csak remizett a 2218 Élő-pontos görög Hristos Zygourisszal. Az amerikai Gata Kamsky sötéttel játszva osztozott meg a ponton a svájci Andreas Aernivel (2206), az elhullajtott fél pontot riválisokkal szembeni győzelemmel kell majd pótolni. A legjobbak rangsorába tartozó többi nagymester sorban gyűjtötte be a kötelező győzelmeket.

Nyeréssel rajtolt női olimpiai válogatottunk két tagja, Hoang Thanh Trang és Rudolf Anna is. Éltáblásunk sötéttel a walesi John Thorntont (2053) győzte le, Anna az angol Nigel Dennist (1904) kényszerítette megadásra. A második forduló szenzációjaként kikapott a címvédő angol Nigel Short, pályafutása egyik legcsúfosabb vereségét szenvedte el. A spanyol Ismael Teran Alvarez (2399) okozott oly kellemetlen perceket az 1993-ban Garri Kaszparovval PCA világbajnoki döntőt játszó, a két évvel ezelőtti torna ezüstérmesének. Nem örült a lett Alekszej Shirov (2708) sem, hogy a spanyol Manuel Bellon Lopez (2404) fél pontot rabolt tőle. Az ACP (Profi Sakkozók Szövetsége) elnöke, az izraeli Emil Szutovszkij (2684) világossal nem bírt a grúz női sakkozás egyik reménységével, Salome Meliával (2403). Anna a luxemburgi Alberto Daviddel (2599) osztozott meg a ponton, Trang a fehérorosz Andrej Olhovik (2246) ellen győzött.

A harmadik fordulóban nagymesternőink nehéz párosítást kaptak. Hoang Thanh Trang már a nyitásban jelentős hátrányba került, a lengyel Dariusz Swiercz könnyen nyert. Rudolf Annát a francia Sebastien Maze győzte le. A játéknap óriási meglepetéseként a 2004-2006 között világbajnoknő, tavaly Hanti-Manszijszkban a döntőben rapid rájátszásban az ukrán Anna Usenyina ellen vereséget szenvedő bolgár Antoaneta Sztefanova legyőzte a viadal negyedik kiemeltjét, a lengyel Radoslaw Wojtaszeket. A grúz Nana Dzagnidze is mesterhármassal rajtolt, a szlovén Anna Muzicsuk, az ukrán színekben játszó Maria Mizicsuk,  a litván Viktorija Cmilyte, a grúz Salome Melia és az indiai Dronavalli Harika 2,5 pontos.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Michael Adams (angol, 2725, 2) – Meelis Kanep (észt, 2512, 2) 1 – 0

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2516, 2) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723, 2) 1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2711, 2) – Ju Wenjun (kínai, 2505, 2) 1 - 0

Mohammed Al-Sayed (katari, 2507, 2) – David Navara (cseh, 2710, 2)  döntetlen

Joseph Gallagher (svájci, 2499, 2) – Le Quang Liem (vietnami, 2705, 2)  0 - 1

Athanasios Mastrovasilis (görög, 2498, 2) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 2)  0 - 1

Yu Yangyi (kínai, 2688, 2) – Anna Zatonskih (amerikai, 2491, 2)  1 - 0

Valentyina Gunyina (orosz, 2490, 2) – Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2650, 2)  0 - 1

Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 2) – Elisabeth Paehtz (német, 2482, 2)  1 - 0

Grigorij Oparin (orosz, 2478, 2) – Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 2) döntetlen

Gawain Jones (angol, 2632, 2) – Raj Tischbierek (német, 2472, 2)  1 - 0

Dariusz Swiercz (lengyel, 2627, 2) – Hoang Thang Trang (magyar, 2469, 2)  1 - 0

Maria Muzicsuk (ukrán, 2471, 2) – Artur Juszupov (német, 2611, 2)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 1,5) – Espen Forsaa (norvég, 2305, 2)  1 - 0

Sophie Milliet (francia, 2403, 1,5) – Gata Kamsky (amerikai, 2740, 1,5) 0 - 1

Sebastien Maze (francia, 2546, 1,5) – Rudolf Anna (magyar, 2312, 1,5)  1 – 0

 

A verseny élcsoportjának állása:

1-15. Michael Adams, Maxime Vachier-Lagrave, Le Quang Liem, Nyikita Vityjugov, Yu Yangyi, Eduardo Iturrizaga, Antoaneta Sztefanova, Vladiszlav Tkacsijev, Gawain Jones, Jan Elveszt, Dariusz Swiercz, Ivan Salgado Lopez, Kaido Kulaots, Nana Dzagnidze és Artur Jakubiec 3 pont

16-42. David Navara, Ismael Teran Alvarez, Kiril Georgijev, Mahammed Al-Sayed, Gata Kamsky, Emil Szutovszkij, Vaszilij Ivancsuk, Artur Juszupov, …  2,5

59. Hoang Thanh Trang 2

105. Rudolf Anna 1,5

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Gawain Jones (angol, 2632, 3) – Michael Adams (angol, 2725, 3)

Dariusz Swiercz (lengyel, 2627) – Maxime Vachier-Lagarave (francia, 2711, 3)

Le Quang Liem (vietnami, 2705, 3) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2606, 3)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2694, 3) – Kaido Kulaots (észt, 2587, 3)

Eduardo Iturrizada (venezuelai, 2650, 3) – Nana Dzagnidza (grúz, 2555, 3)

Artur Jakubiec (lengyel, 2518, 3) – Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2650, 3)

Gata Kamsky (amerikai, 2740, 2,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2516, 3)

Viktorja Cmilyte (litván, 2515, 2,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758, 2,5)

David Navara (cseh, 2710, 2,5) – Dronavalli Harika (indiai, 2514, 2,5)

Emil Szutovszkij (izraeli, 2684, 2,5) – Mohammed Al-Sayed (katari, 2507, 2,5)

David Larino Nieto (2497, 2,5) – Daniel Fridman (német, 2667, 2,5)

Kiril Georgijev (bolgár, 2643, 2,5) – Maria Muzicsuk (ukrán, 2471, 2,5)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2582, 2,5) – Salome Melia (grúz, 2403, 2,5)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2469, 2) – Aryan Tari (norvég, 2268, 2)

Rudolf Anna (magyar, 2312, 1,5) – Alistair Compton (Új-zélandi, 2087, 1,5)

Teran Alvarez,I (2399) - Short,N (2690)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Vb6 7.Fe3 a6

Kelepcébe kerül a vezér a 7...Vxb2? 8.Hb5 Ha6 9.a3 változatban.

8.a3 Va7

Elfogják a vezért 8...Vxb2-re 9.Ha4-gyel.

9.He2 Hc6 10.c3 c4

Világos szabad kezet kapott a királyszárnyi akciójához.

11.g4 b5 12.Hg3 Hb6 13.Fg2 Ha4 14.Vc2 Fd7 15.0-0 h6 16.Bae1 0-0-0 17.f5 Kb8 18.Bf2 Fc8 19.Hh5 Vd7 20.Hh4 Bg8 21.Bef1 Ve8 22.h3 exf5? 23.Hxf5 f6

Már reménytelen sötét helyzete a 23...Fxf5 24.Bxf5 f6 25.Ff4 fxe5 26.Fxe5+ Kc8 27.Fg3 változatban is.

 

 

24.exf6! Fxf5

Halálos 24...g6-ra a 25.He7 Fxe7 26.f7 Vd7 27.fxg8V Bxg8 28.Hf6 folytatás.

25.Ff4+ Fd6 26.Fxd6+ Bxd6 27.Vxf5 g6 28.Vf4 Vd8 29.f7 Bf8 30.Hg7 g5 31.Vg3 Ka7

 

32.Be1 és sötét feladta

 

Sztefanova,A (2516) - Wojtaszek,R (2723)
Grünfeld védelem [D77]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 d5 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Ha3 Hc6 8.Hxc4 Fe6 9.b3 Fd5 10.Fb2 a5 11.a4 Hb4 12.e3 e6 13.Ve2 Fe4 14.He1 Fxg2 15.Hxg2 Ve7 16.Bfd1 Bfd8 17.Bac1 Hd7 18.Hf4 c6 19.Fa3 Ff8 20.Fb2 Bdb8 21.e4 Be8 22.Vf3 Fg7 23.e5 Bed8 24.Hd3 Ff8 25.Hc5 Hxc5 26.dxc5  

 

 

26...Bxd1+?

A lengyel nagymester a 26...Vxc5 27.Hd6 Fxd6 28.Bxc5 Fxc5 29.h4 Bd5 30.Bxd5 cxd5 31.h5 Bc8 változatban a vezérért elegendő ellenértéket kapott volna.

27.Bxd1 Hd5

A c5 gyalog életben maradt. 27...Vxc5??-re 28.Bd7 Fe7 29.Fd4 azonnal nyert volna.

28.Fd4 Fg7 29.h4 h5 30.Kg2 Vc7 31.Ve4 Bd8 32.Bd3 Fh6 33.Bf3 He7?

 

34.Fc3 Bd5 35.Fxa5 Vb8 36.Fc3 Hf5 37.Hb6 Bd1 38.Bd3 Bc1 39.Fd2 Fxd2 40.Bxd2 Kg7 41.Vf4 Bb1 42.Hc4 Bxb3

 

43.Vg5 Vf8 44.Vf6+ Kh7 45.Bd7 Hh6 46.Hd2 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenyét rendezik meg Gibraltáron január 21. és 31. között. A 10 fordulós svájci rendszerű viadalon a rajtlistát a 2011-es torna győztese, a londoni világbajnok-jelölti versenyre készülő ukrán Vaszilij Ivancsuk vezeti, a 233 fős mezőnyben még heten a + 2700 Élő-pontosok klubjának tagjai. Az angol Nigel Short ül címvédőként a sakkasztalhoz. A női topjátékosok közül is sokan rajthoz állnak, olimpiai válogatottunkból Hoang Thanh Trang és Rudolf Anna játszik. A viadal honlapja: http://www.gibraltarchesscongress.com. A sakkfesztiválon külön tornát rendeznek az amatőrök számára.

 

Ismét a Tradewise a főszponzora a mesterversenynek, 20 ezer font lesz a győztes jutalma, a legjobb női résztvevő 12 ezer fontos díjat vehet át. A 10 fordulós svájci rendszerű viadal rajtlistáját a 2011-es torna győztese, a háromszoros olimpiai bajnok, világbajnokjelölt ukrán Vaszilij Ivancsuk vezeti, a mezőnyben heten  tartoznak a + 2700 Élő-pontosok csoportjába, olimpiai bajnokok és érmesek, ex-világbajnoknő, világbajnok-jelöltek, kontinensbajnokok a népes mezőnyben.  

 

A kiemelési rangsor élcsoportja:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2758), Gata Kamsky (amerikai, 2740), Michael Adams (angol, 2725), Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2723), Maxime Vachier.Lagrave (francia, 2711), David Navara (cseh, 2710), Alekszej Shirov (lett, 2708), Le Quang Liem (vietnami, 2705), Nigel Short (angol, 2696), Nyikita Vitjugov (orosz, 2694), Yu Yangyi (kínai, 2688), Emil Szutovszkij (izraeli, 2684)

 

A női résztvevők legjobbjai:

Anna Muzicsuk (szlovén, 2582), Nana Dzagnidze (grúz, 2555), Zhao Xue (kínai, 2554), Marie Sebag (francia, 2530), Pia Cramling (svéd, 2518), Viktorija Cmilyte (litván, 2515), Dronavalli Harika (indiai, 2514), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2506), Ju Wenjun (kínai, 2505), Anna Zatonskih (amerikai, 2491), Valentyina Gunyina (orosz, 2490), Hoang Thanh Trang (magyar, 2470)

 

A fordulók január 22-től naponta 15 órakor kezdődnek, az utolsó partikat január 31-én 11 órától játsszák. A játékidő a klasszikus, 100-100 perc az 40 lépésre, majd 50-50  a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusszal. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás dönti el.

A jelentős sorozat 2003-ban kezdődött, az első viadal főcsoportjában 24 nagymester is játszott, az angol Nigel Short és a görög Vasilios Kotronias osztozott a dicsőségen, míg a női sakkozók külön számolt versenyében szép magyar siker született, Medvegy Nóra 1 ponttal megelőzte a svéd Pia Cramlingot.  Egy évvel később Short megismételte sikerét, a legszebb játszma díját is elnyerve végzett az élen, Cramling nyerte a női első díjat.

2005-ben ötös holtversennyel zárult a versenyfutás, a spanyol Alekszej Shirov, az örmény Levon Aronjan, az izraeli Emil Szutovszkij, a bolgár Kiril Georgijev és az ukrán Zahar Efimenko egyforma pontszámmal végzett az élen. A nők versenyében is öten értek el azonos pontszámot, a grúz Ketevan Arahamija-Grant, Pia Cramling, a litván Viktorija Cmilyte, a francia Almira Skripcsenko és a lengyel Iweta Radziewicz.

A következő győztes Georgijev volt, pályafutása egyik legszebb sikereként Shirov, Short, Szutovszkij és a moldáv Viorel Bologan előtt lett első. A hölgyeknél hármas holtverseny született, a bolgár Antoaneta Sztefanova, a katari Zsu Csen és az ukrán Natalija Zsukova között. Szép örmény siker született a következő évben, Vlagyimir Akopjan neves nagymesterek, az angol Michael Adams, a török Mikhail Gurevics, a holland Ivan Szokolov, az amerikai Hikaru Nakamura, Georgijev és Szutovszkij előtt győzött. A résztvevők, ezen belül a nagymesterek száma minden korábbi rekordot megdöntött, az esztendő egyik legerősebb nyílt versenye volt. A női első díjat az angol Jovanka Houska kapta, többek között Zsu Csent, Cramlingot és Sztefanovát előzte meg.

2008-ban Hikaru Nakamura holtversenyben végzett a kínai Bu Xiangzhival, a rájátszást az amerikai sakkozó nyerte meg, 12 ezer font volt a jutalma. A nőknél a skót színekbe átigazolt grúz olimpiai bajnoknő Ketevan Arahamija-Grant, Viktorija Cmilyte, az indiai Harika Dronavalli és Antoaneta Sztefanova végzett 6,5 ponttal, 2.250 fontot kaptak valamennyien. 

2009-ben 31 nagymester is szerencsét próbált, ami igazán szép szám, hiszen a Corus sakkfesztivál különböző tornáin sokan játszottak. A legrangosabb résztvevő az orosz Peter Szvidler volt, a négyszeres olimpiai és ötszörös orosz bajnok svájci rendszerű viadalon hat éve, a moszkvai Aeroflot-tornán játszott! Élő-pontjainak csökkenése azonban negatívan hatott meghívásaira, a szuperversenyek szervezői magasabb pontszámú nagymesterek kegyeit keresik. Szvidler végül veretlenül ért célba, a rájátszáson gond nélkül győzte le holtversenyes társát, a svájci Vadim Milovot. A 15 ezer fontos első díj mellé még 13 Élő-pontot is gyűjtött. Nyolc ellenfele a végső rangsor első 21 helyezettjéből került ki, Milov csak négy ilyen riválissal mérkőzött meg.

2010-ben rájátszás után az angol Michael Adams diadalmaskodott, a spanyol Francisco Vallejo Pons-szal vívta a döntő csatát. A nők versenyében az ukrán Natalija Zsukova volt a legsikeresebb, az első díj mellé még a férfi nemzetközi nagymesteri címet is megszerezte.

 

Két éve Vaszilij Ivancsuk sikerével fejeződött be a Tradewise nyílt verseny. Az ukránok kétszeres olimpia bajnoka (1990-ben a szovjet csapattal nyert olimpiát) veretlenül, riválisait is legyőzve végzett az élen, 17 ezer ötszáz fontos díjat nyert. Fantasztikus  volt teljesítményének  performance-pontszáma, 2968! Messze a várakozáson felül szerepelt a 45 esztendős, Garri Kaszparovval 1993-ban világbajnoki döntőt játszó angol Nigel Short, 2883-mal nyűgözte le a sakkrajongókat. Egyetlen vereségét Ivancsuktól szenvedte el.

A nők versenyében a 2008-as sakkolimpián aranyérmes grúz csapat tagja, Nana Dzagnidze volt a legsikeresebb, 10 ezer font lett a jutalma.  Erdős Viktor jól hajrázott, betegségével is megbirkózva a negyedik pontcsoportban végzett. Rapport Richárd a hajrában elfáradt, sok tanulsággal szolgált számára a torna, amelyen 232-en vettek részt.

 

Tavaly a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az angol Nigel Short holtversenyes elsőségével ért véget a tízedik Tradewise nyílt verseny. Mindketten 8 pontot szereztek, Hou Ji-fan performance-pontszámban megelőzte Shortot, de a gibraltári szabályok szerint el kellett dönteni az első díj sorsát. A rájátszást Short 1,5-0,5-re megnyerte, 20 ezer font lett a díja, míg Hou Ji-fan 12 ezer fonttal gazdagodott. Hou Ji-fan remek versenyt játszott, tíz ellenfelének Élő-átlaga 2634 volt, hét olyan sakkozóval játszott, akiknek 2700, illetve több pontja volt. Almási Zoltán, Polgár Judit, Le Quang Liem és Alekszej Shirov ellen győzött, Michael Adamsszel és Sahriyar Mamedgyarovval remizett, egyetlen vereségét Krishnan Sasikirantól szenvedte el. Teljesítményének performance-pontszáma 2872(!) és 34 Élő-pontot is nyert! Almási Zoltán és Polgár Judit a harmadik, népes pontcsoportban 7 ponttal végzett.

 

A 10. Tradewise nyílt verseny végeredménye:

1-2.Nigel Short (angol, 2677, 2838) és Hou Ji-fan (kínai, 2605, 2872) 8 pont

3-6. Michael Adams (angol, 2724, 2807), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2783), Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 2783) és Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 2669) 7,5

7-23. Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2733), Almási Zoltán (magyar, 2717, 2730), David Howell (angol, 2603, 2725), Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2717), Peter Szvidler (orosz, 2749, 2700), Parimarjan Negi (indiai, 2641, 2694), Polgár Judit (magyar, 2710, 2693), Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2681), Daniel Fridman (német, 2660, 2632), Jan Gustafsson (német, 2643, 2628),… 7

28. Erdős Viktor (magyar, 2634, 2601) 6,5

49. Rapport Richárd (magyar, 2543, 2574) 6

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Caruana a londoni torna győztese, Carlsen nyerte a Grand Chess Tour pontversenyét
2017. 12. 11.

Nepomnjacsij legyőzte a tisztet elnéző Carlsent, félpontos előnnyel vezet az utolsó forduló előtt
2017. 12. 10.

Caruana és Napomnjacsij félpontos előnnyel vezet Vachier-Lagrave és Carlsen előtt
2017. 12. 09.

Nakamura nem tudta érvényesíteni tisztelőnyét Carlsen ellen, Caruana fél ponttal vezet
2017. 12. 09.

Caruana egypontos előnnyel az élen, az ötödik fordulóban Anand ellen nyert
2017. 12. 06.

Tizenkilenc döntetlen után megszületett az első győzelem, Caruana sötéttel nyert Karjakin ellen
2017. 12. 05.

Folytatódott a remiszéria, Aronjan még időben kínálta a döntetlent Karjakinnak
2017. 12. 04.

Harmadszor is győzött az Aquaprofit és a Paks
2017. 12. 04.

A kiegyenlített erők küzdelmében a második játéknapon is öt döntetlen született
2017. 12. 03.

Öt döntetlen a London Chess Classic első fordulójában
2017. 12. 01.

Az új világranglistán Carlsen előnye 32 pont Aronjan előtt, Rapport és Lékó is javított helyezésén
2017. 11. 30.

Londonban pénteken kezdődik  a GCT 2017 utolsó tornája, Carlsen vezeti a rajtlistát és a pontversenyt
2017. 11. 30.

Carlsen gratulált elsőnek honfitársa, Tari junior világbajnoki címéhez
2017. 11. 29.

A címvédő Aquaprofit a legnagyobb rivális, a DVTK elleni győzelemmel rajtolt a csapatbajnokságon
2017. 11. 27.

Rapport Richárd remek sikere, holtversenyben harmadik lett, Jakovenko és Aronjan végzett az élen
2017. 11. 25.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog